Higoshi Takayuki

Jellem: Általában segítőkész, kedves, rálehet venni, hogy ingyen dolgozzon. Barátságos és tiszteli az öregebbeket. Ha valamit észbe kap, nem lehet megállítani. A barátai ellen sose fordulna, a legkisebb vitát is mosollyal fejezi be. Nem haragtartó egyéniség. Lány kergető. Szép lányoknak nem tud nemet mondani. Nagyon udvarlós!

Kinézet:
- Magassága: 180-185 cm,
- Súlya: 60kg,
- Vörös hajú, egy fejpánttal rögzíti a haja állását
- Zöld szemű
- Fehér ember.

Felszerelés:
- Napló / jegyzetfüzet

Előtörténet:
- Aha Daisuke, szép előtörténet, akkor most ugye bár én jövök. Ne húzzuk az időt, mert lenne más dolgom is ma, repüljünk vissza 18 évet. – Mondtam, egy kis mosollyal.
Születtem Spa Town, Hosenkaban, majdnem tizennyolc éve. Anyám, apám, szinte születésem után rögtön tanítani kezdték a mágiát, hét éves koromig, de nem nagyon foglalkoztam még vele, azután küldetésre kellett menniük egy másik városba és azóta nem hallottunk felőlük semmit. Nagyon jó barátja volt szüleimnek egy zöldséges, ezért az ottani felettesek, megengedték, hogy nála éljek. Elég jó körülmények között nevelkedtem, nem voltak pénzügyi problémáink, de nem is voltunk gazdagok. Olyan hétéves lehetem, amikor először találkoztam az elemi „mágiával”, legalább is ekkor tudtam felfogni, hogy képes lehetek még én is, mágiahasználatra. A szomszédunkban volt egy jégmágus, akit állandóan néztem, hogyan varázsol, nagyon tetszett, így hála neki, egyből bele is szeretem a mágiába. Megpróbáltam sokszor utánozni, de valahogy mindig bajt okoztam számára, néha túl hangos voltam vagy csak zavarta, ahogy nézzem. Olyan nyolc-kilencéves koromban, betoppant a boltba egy mágus, aki pont rajta kapott, hogy a szomszédot nézzem ismét, és próbálom leutánozni a mágiáját. Csak hangos nevetést hallottam a mágustól, majd oda sétált hozzám és csak ennyit mondott:
- Ejnye fiam, te még túl fiatal vagy a mágiához! Inkább segíts anyádnak a boltban, azzal értelmesebben töltheted az időd. A mágia nem túl jó dolog, sok ember a rosszra használja, mert nem tud önuralmat tartani. ha ennyire sietetted a fejlődésed, akkor te is sötétmágussá válhatsz! – Enyhe szomorú arckifejezéssel mondta.
- De-de…. – dadogtam, majd erőt vettem magamon és elmondtam a véleményem. Nem csak rossz dolgokra lehet használni a mágiát! Higgye el belőlem aztán nem lesz sötétmágus, és nem azért mert, ezt elmondtam önnek, hanem, mert a mágia, SZERINTEM nagyon is jó dolog! – Egy kisebb vigyor került az arcomra, hát örültem neki, hogy végre elmondhattam valakinek az érzéseim.
- Hát rendben van fiam, az első próbát letetted, mint mágus, hogy kimond az érzéseid, ilyen korodban ez lenyűgöző, általában ilyenkor a gyerekek sírva elrohannának, de te talpon maradtál, ez nem kis teljesítmény. Felajánlom neked, hogy tanítani foglak, ha most a szemem előtt, valamilyen mágiát mutatsz! Legyen akár tűz, víz, szél, vagy föld csak mutasd és lássam. – itt mintha már oktató szigorral mondta volna.
Ekkor egy kicsit berezeltem, mivel még életemben egyszer sem sikerült a mágia, de itt volt a remek alkalom, hogy egyszer végre egy igazi mágus taníthasson. Így hát erőt vettem magamon, majd megpróbáltam egy tűzmágiát, de nem sikerült, ezek után jött a szél, majd a föld sajnos nem volt egyikkel sem szerencsém. Már a feladásszélén voltam, hogy hát már csak egy típus maradt, a jég. A jég stílust szettem volna a legjobban, ezért ezt hagytam utoljára. Minden reményemet és képességemet beleadtam a jégmágiába, de nem történt semmi. Hát már kezdtem összetörni, sehol egy jégcsap, se semmi jég. Majd ismét megszólalt a mágus.
- Rendben van fiam, átmentél, nem kis teljesítményt nyújtottál, a nevem, mindegy felejtsd el. Hívj csak nyugodtan X-nek.
Csodálkoztam, hogy mi átmentem, de hogy? Nem tudtam semmit sem formálni, se tűzből, se jégből, se semmilyen elemből, de akkor ez most tényleg, hogy lehetséges? – Kérdeztem, nem is egyszer magamtól, de végül ismét elszántam magam és rákérdeztem.
- X mester, hogy tudtam át menni a vizsgán, ha semmit nem tudtam kreálni? Mert ezt még magam is látom, hogy lehetetlen, hogy átmentem volna. – Csodálkozó tekintettel nézzek rá, és már várom is a válaszát.
- Hát fiam te sosem tanulsz? Nem az volt a lényeg, hogy egy hegyet varázsolj! Amúgy még mindig nem vetted észre? Legalább három okom is volt, hogy felvettelek, mint diákom. Első: Nézd meg jobban a kezed. Hát, ha onnan nem látod, akkor szemüveget is, kell készíttetnünk. Igen, azok hópelyhek, mely jégmágia alapjait képezik. A második: Menj ki a boltból és gyere vissza, érzed már? Lehűlt itt bent a levegő, hála a mágiádnak! Harmadik és nem utolsó sorban az elszántságod! Sok ember példát vehetne rólad, a nem feladás az egy nagyon jó erény! Csak ne hagyd magad befolyásolni! Akkor szerintem, meg kellene beszélned anyukáddal, hogyha velem akarsz tartani, elengedjen.
Elrohantam fogadott anyámhoz és elmondtam neki mindent, hogy végre valóra válhat az egyik álmom, ami nem más mint, hogy egy jég elemi mágus lehessek. Egy kicsit szomorúan vette a hírt, hogy el akarok menni, de beleegyezett, nem akart az álmom útjába állni. Majd felkaptam egy táskát teli élelemmel és a jegyzetfüzetemet, ami valójában egy különlegesnapló volt, melyet még apám és anyám hagyott rám. Visszarohantam az X nevezetű mágushoz és elindultam megtanulni az igazi mágia rejtelmeit. Shirotsumebe mentünk, kivetünk egy szállást és minden második héten elmentünk onnan gyakorolni a Hakoba hegyre. A gyakorlás nem volt, azért annyira gyakorlásnak nevezhető. Sokszor inkább azt hittem kínzás, vagy valami nagyon hasonló. Végül is örültem, nem azért, mert mazohista vagyok, hanem mert szerettem, amit tehettem. Nem volt kötelező, de éreztem, ahogy szépen lassan minél több mágia járja át a testem. Nagyon jó érzés volt, szépen lassan megtanultam, kisebb dolgokat kreálni jégmágiámmal. Igaz még elég ingatag volt, de hát nincs mit tenni tizennégy évesen nem sok korombeli tudott, tökéletesen mágiát használni. Mondjuk én, azokhoz tartoztam, akik nehezebben tanulják a mágiát, de amint megtanulom, már képes vagyok tökéletesen irányítani. Keményen két évig folytattam a tanulást, majd mikor betöltöttem a tizenhatot, születésnapomon, útnak indultam. Era városa volt a célom, eldöntöttem, hogy nem csak fizikailag fogok fejlődni, hanem lelkileg is. Így hát utazásom nem volt olcsó, de egy nap alatt el is értem a célom. Az első máguskönyves boltba bementem, majd olvasni kezdtem a könyveket. Sok ember csak nézett, hogy miért nem veszem meg a könyvet, ha könyves boltban vagyok. Hát igazából már elég egyszerű volt az indok, nem volt már sok pénzem, estére meg kell valami szállás, szóval nem költhettem egyelőre, könyvre. Ezek után elindultam szállást találni, nem messze a bolttól találtam is egy szállást. A szállást adó hölgyemény elég kedves volt hozzám és felajánlotta, hogyha ott dolgozom, akkor nem kell fizetnem a szállásért. Ennek fejében persze kevesebb a fizetés, de lenne elég arra, hogy kaját és könyvet tudjak venni magamnak. Így nem sokat tökölve az ügyön, örömest elvállaltam a munkát. Több hónap kemény munka és tanulás után, gondoltam ismét tovább állok. Miközben a városból kifele halattam észre vettem, hogy öt furcsán kinéző ember, körül vett egy lányt. Nem sokat gondolkodtam, cselekedni kezdtem. Oda siettem a lány mellé.
- Hé ti, mit akartok tőle? Nem szép dolog, egy ellen, öten. Ha annyira nagy a szátok, akkor kezdjetek ki velem, ne a gyengébbel. – De most komolyan, hogy gondolhatták ezek? Biztos kanosok lehetne, de akkor sem hagyhatom. Az első bandita már, oldalról ütni próbál, mivel a lány mellettem volt és, ha lehajolok, akkor eltalálja, így hát az ütése előtt maradtam. Azt hittem kisebbet üt, hát, de most már ezen, nem tudok változatni, hirtelen megfogom a lány kezét, majd kiviszem a banditák közepéről.
- Na akkor lássunk neki! – mosolyogtam feléjük. Miért is, hála a sok edzésnek, meg az X nevezetű varázslónak, fizikailag elégé megerősödtem. Na, de térjünk vissza a harcra Daisuke. A második ütés balról jött volna, az illetőnek megfogom a kezét, majd csavarni kezdem, de ezt nem hagyják annyiban, hátulról a maradék bandita, mágiához fordul. Két tűz típusú és egy szél, hát jó ellenfeleket fogtam ki. A banditát, amelynek csavartam a kezét neki dobtam a mágiahasználónak, most komolyan mekkora eszük van, hogy egy helyen állnak. Majd balra fordulók és egy nagyobb rúgással elintézem azt, akitől az előbb a jobbost kaptam.
- Most már mehetünk kisasszony. – Mosolyogtam rá. Meghívlak egy ebédre, ha van kedved.
- Amúgy te ki vagy? Sajnos sietnem kellene, szóval most, ha nem túl nagy baj, akkor távoznék.
- Takayuki, Higoshi Takayuki. Akkor egy ideig elkísérlek, nehogy valami bajod essen. Rendben? – nyújtottam a nyelvem.
- Rendben, de csak egy kis ideig. – Teljes rezdületlen arccal, mondta a lány. Mi ez zombi? Hogy lehet valamit rezdületlen arccal mondani? Ez már rémisztő, na se baj, a nők még is csak nők. Nem láttam még olyan embert, aki teljesen megértené őket. A gondolatmenet végén, követni kezdtem a lányt, ahogy megígértem. A városba vitt most az utam, hála a lánynak, de még mindig nem értettem, mi baja lehet velem. Furcsa, egyre sötétebb helyekre megy a lány, hát nem mondhattam neki, hogy nem a legjobb helyeket választja hazamenetelre. Mert még a végén elzavart volna és, ha megtámadják, a lelkemen fog száradni, azt viszont nem akartam. Szóval követtem, mint egy kutya, tudom Daisuke, hogy ez az egyik legnagyobb hibám, de ha nem követtem, nem találkozok veled… Na mindegy folytatom. Szóval követtem és követtem, majd hirtelen megállt és megszólalt, meglepetésemre.
- Szerintem itt jó is lesz, nem gondolod? – nézet rám, de nem értettem semmit. Most miről beszél, megzavarodott? Elment a maradék esze?
- Miről beszélsz? Nem vagy lázas? – Néztem aggódó tekintettemmel.
- Hát, nem is tudtad, itt fogsz meghalni. Nem mondod, hogy nem szóltak neked? Akkor, majd én megteszem, nem tudom mit tettél és mit nem, de én azt a parancsot kaptam, hogy öljelek meg! A parancsot nem lehet visszautasítani, sajnálom. Majd előre emelte a kezét és mágiát próbált használni, de megjelent egy másik nő. Hihetetlen élmény volt, szebb volt, mint az álmaim hercegnője. A haja tiszta vörös, a mellei olyan NAGYOK voltak, és felszerelésmágiával rendelkezett. Nem több mint, húsz másodperc alatt, elkapta eme személyt.
- Mi a neved, széplány? – mosolyogtam rá. A lány nem válaszolt, elkapta a másik lányt, majd elvitte magával. Későbbi nyomozásaim után megtudtam, hogy a Fairy Tailnél tag és a neve Erza. Többször próbálkoztam bekerülni, de túl sokan voltak, így egy másik Céhet kellett keresnem. Ezek után, elmentem Dojókba, hogy minél több harcművészetben is jártas lehessek, mivel a testalkatom már megvolt, így már csak maga a műfajokat kellett elsajátítanom, mivel jó, ha egy mágus igen mozgékony lehet. Ekkor újra megpróbáltam csatlakozni hozzájuk, de semmi reményem nem volt, akkora túljelentkezés volt, hogy nem láttak ki a munkából. Nagy bánatomban elmentem a sörözőbe és akkor találkoztam veled Daisuke. Ekkor mondtad azt, hogy egy nagyon jó választás a Quatro Cerberus is, te is ott vagy és nagyon jó fejek az emberek. Másik, ami miatt csatlakoztam, hogy azt mondtad, csodaszép lányok vannak a céhben. Hát itt már nem tudtam nemet mondani… Így hát még aznap, ellátogatunk a céhhez és beadtam a jelentkezésemet, hát igen mint sem változott, itt sem akartak felvenni, szóval kezdtem teljesen feladni, de mivel megígértem a mesteremnek, hogy nem fogom feladni, így a céh elé, készítettem mágiával a céh szimbólumát, ezzel mutatva, hogy nem vagyok gyenge. Többen látták a cselekményt és így több céh tag is szólt az érdekemben, ezek után kerültem be a céhbe.
- Na hát akkor Daisuke én is elmeséltem az előtörténetemet és te is. Akkor ti (céhtagok) meg szavazzatok! - mondtam teljes lelkesedéssel.