KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Magánküldetés: Az átok

Go down 
4 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
Adam Scythblue
Elemi mágus
Elemi mágus
Adam Scythblue


Hozzászólások száma : 114
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. May. 09.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnolia, Fairy Tail klánház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Aug. 01, 2010 6:15 pm

Már végre azt hittem, hogy támadásba lendültek a lények, viszont még mindig produkálták magukat. Hirtelen az egész bandájuk elkezdett oldalra húzódni, egy olyan illető előtt, akinek megjelenése koránt sem volt bizalomkeltő. Legalábbis a mi számunkra nem, ugyanis ellenfeleink meglehetősen tiszteletben tartották a vadállatot, amely kiskirály módjára próbált a hadsereg élére kerülni. A körülötte lévő, idegesítő zöld törpék mind elhalkultak, amint az izomkolosszus a közelükbe ért, tehát féltek tőle, s tisztelték. Szerény személyem erre csupán egy magyarázatot látott, mégpedig azt, miszerint a szörnyek kellően erősnek tartották a köztük óriásnak számító lényt. A kezében lévő fegyver hasonlított az én szeretett szablyámra, csakhogy ez vastag volt és durva. Fel sem vehette a versenyt, saját harci eszközöm kecsességével, noha hatékonyságáról még nem mutatott bizonyosságot, ezért jobb lesz majd vigyázni vele. Feltéve persze, amennyiben nekem is jut egy csekély abból az élvezetből, hogy megmárthatom majd benne a pengémet.
~ Végre egy másik alak is, aki kihívást jelent ezek között a szerencsétlenek közt.~ gondoltam magamban, orrom alatt meg egy ördögi mosoly tűnt fel, ám ezt állam megvakarásával megkíséreltem a lehető legjobban elrejteni. Végül démoni ordítása bezengette a mezőt, hangja hallatára megborzongtam, mégis élveztem a helyzetet. A szörnyecskék számára az érthetetlen morgás valamiféle parancs lehetett, ugyanis hatalmas önbizalommal vágtak volna neki a falainknak, ha a mi íjászaink nem lettek volna.
- Ezt nem gondolhatták komolyan.- suttogtam, miközben megráztam a fejemet az ocsmányságok ostobaságán. Nekiindult a második hullámuk is, ám mind a kettő elveszett. Valószínűleg inkább létszámukra támaszkodtak, mintsem stratégiájukra, hiszen továbbra is megrendíthetetlenül nyomultak előre, mit sem törődve sebesült fajtársaikkal. A távolban, furcsa cselekedetre szánták rá magukat, ugyanis a katapultokat saját magukkal töltötték meg.
- Érdekes... Az elszántságukkal nincs gond. Ha bejutnak a várba, a védők összezavarodnak, és ezzel akár megtörhetik az íjászok figyelmét is, így utat engedve a kívülről nyomulóknak. Bevallom, ez a lépésük meg sem fordult a fejemben. Izgalmas küzdelemnek nézünk elébe.- jelentettem ki.
- Gróf úr! Amennyiben ön nincs felkészülve erre, én talán segíthetnék kiiktatni a repülő zöldbőrűeket.- adtam egy ötletet a kastély tulajdonosának, elvégre azért voltam ott, hogy a hasznomat vegyék.
Vissza az elejére Go down
Anoya De Hielo
Elemi mágus
Elemi mágus
Anoya De Hielo


Hozzászólások száma : 289
Aye! Pont : 1
Join date : 2009. Nov. 13.
Age : 29
Tartózkodási hely : Fairy Tail :P (Kecskemét, Hungary)

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 8
Jellem: Törvényes Semleges

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimePént. Aug. 06, 2010 7:15 pm

A zöld folyam megintdult kétfelé hogy előre engedjenek egy igen termetes még nagyobb és erősebbnek tűnő óriást. Látszott rajta hogy nem egy tutyi-mutyi zöld mócsing, páncélzata súlyosnak látszott nem is beszélve félelmetes fegyveréről. Szemeim cikáztak a fakraslovas és a szörnyeteg közt, olyan érzésem támadt mintha igenis sok közük lenne egymáshoz, valamiféle jobbkeze lehet a nagydarab a lovasnak. Az óriás végigmért minket nagy szemeivel, majd érthetetlen és szörnyűséges hangon kezdett el úgy ordítani hogy a dobhártyám is belezengett.A zöld moszatfolyam megindult felénk. A kis törpikék iszonyatos ,idegesító kacajukkal az őrületbe kergettek. A mi oldlaunkról az illyászok csak a parancsra vártak. Láttam hogy nagyon elemükbe vannak. Egyikük nagyon vigyorgott, másikuk maga elé suttogott valamit. Feszült izom illy.
- Várj –utasította embereit Butt. A mócsingok egyre közeledtek.
-Most!.-kiáltotta gróf mire egy hatalmas robbanás kiséretein belül a picinyek szerte szét repültek darabokban persze. Mindenfelé hevertek a zöld kis cafatkák. Az első zöld hullám megbukott, de hamarost ismét ordított a zöld testű szörny s egyből megindult a zöld tenger. Erre vártak az illyászok, hamarost termetes sünként festett az öszkép, viszont néhány kis piszok megúszta és a falon másztak fölfelé.
Eközben érdekes dologra lettem figyelmes, a zöld tenger mögött előkerültek a katapultok, kicsit megijedtem hogy most jön a kőeső ránk, de ekkor mégjobban meglepődgtem.

-Mi a fene?-kérdeztem magamtól- kis piszkok.-mondtam. A katapultok kosaraiban ugyanis a zöld szárnyas mócsingok foglaltak helyet.
-Micsoda meglepetés.-mosolyodtam el, egyre több kedvet kaptam én is a harchoz.-azt hiszem ezt egy időre félreteszem.-raktam zsebre a kesztyűmet, s vártam a becsapódó apróságokat.
Vissza az elejére Go down
http://www.animemangastyle.gportal.hu
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Aug. 08, 2010 1:04 pm

A gróf válaszul csupán némán bólint. A következő pillanatban pedig már ki is lövik az első eleven lövedéket. A kis rémség hatalmas sebességgel száguld pontosan a ti irányotokba. Időtök nincsen a varázslásra, csupán a félreugrásra. A repülő dög vihogva elsuhan köztetek és a becsapódás erejének köszönhetően nyakát szegi. Jobban szemügyre véve a zöldbőrűt nem juttok semmi biztatóra. A fején hegyes vasvéggel ellátott, vastüskékkel kivert bőrsisakot, míg a két kezén farudakkal kimerevített bőrszárnyakat visel. Rájöttök, hogy ezek csupán öngyilkos merénylők. Hamarosan érkezik a többi öngyilkosjelölt is, de ezekre már fel vagytok készülve. (lehet célba lőni! Wink ) Ám hiába a figyelem és a kiváló reflexek, néhány zsoldost, így is magukkal visznek a halálba.
A katapultok lassan negálnak, s kezdetét veszi egy újabb támadási hullám. És íjászok ide, vagy oda ezek már eljutnak a falakig. Fegyvereik a szájukba kapják, majd pókokat megszégyenítő módon másznak fel a falakon. Az egyik idióta fogai közé kapta a pengéjét, de volt akkora mázlista, hogy sikeresen szétvágta a száját. A harc immáron elérte a falakat is.
A kis nyamvadtak inkább a hátbatámadást kedvelik, és többszörös túlerőben van nagy pofájuk az ellenfeleikkel szemben. Darabonként 350 varázserővel kell számolnotok!
Szép harcjeleneteket akarok látni!

Vissza az elejére Go down
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
Nova


Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeHétf. Aug. 09, 2010 8:25 pm

A katapultok működésbe léptek: felénk lődözték eleven töltényeiket. A kis rémek iszonyatos sebességgel száguldottak felénk. Éppen csak arra maradt időnk, hogy félreugorjunk. A dög mellettünk hussant el, majd iszonyatosan nagyot csapódott. Egyértelmű volt, hogy nem élte túl. Lassan közelebb óvakodtunk a kis szeméthez, ám az alaposabb vizsgálat semmi jóra nem vezetett. A kis dög fején hegyes vasvéggel ellátott, vastüskés bőrsisakot hordott, két kezén farudakkal kiékelt bőrszárnyakat viselt. Tudta, hogy nyakát fogja szegni, mégis vállalta. Milyen nemes…
Ellágyulni azonban nem volt időm, hisz az elsőt követte a többi is. Goblineső hullott az égből. Ha értenék valami más mágiához, most simán lelövöldözném őket, de csak csillagszellemek megidézésében voltam profi, és a meglévő kulcsaim között egy íjász típusú sem volt. Dühösen szívtam a fogam, majd oldalra néztem. A falnak támasztva egy íj és egy tegez árválkodott, gazdája talán megfutamodott. Eszembe jutott: hisz én értek az íj kezeléséhez. Ard előrelátásból megtanított egy-két alap fegyver használatára, hogy meg tudjam védeni magam csillagszellemek nélkül is.
A tegezt a hátamra raktam, az íj húrjára egy vesszőt illesztettem és célba vettem vele egy repülőt. Gondos célzás után kilőttem a nyílvesszőt: az egyenesen suhant, majd átmetszette az egyik kis csipisz torkát. Már halott volt, amikor földet ért. Újabb nyílvesszőt húztam fel a húrra, újabb minigyilkos esett áldozatul. A szemem sarkából láttam, hogy a társaim mágiával szedik a kis nyomorékokat. Újabb találatot vittem be, az egyik kis dög lendülete megtört és a fal alá zúgott. Ám hiába volt az igyekezet, mert egy – két katona így is áldozatul esett. Többen szörnyethaltak, mert a kis kamikázék a gyomrukba, vagy egyéb kényes helyekre fúródtak hegyes sisakjukkal. Az egyik kis csipisz túlélte a zuhanást és az egyik katonán landolt: ledöntötte a férfit az iramával, majd eszelős vihogással többször a gyomrába vágta a kését. Szinte célzás nélkül küldtem keresztül a rohadékon egy nyílvesszőt – pont a fejét ütötte át. Ám a férfinak már késő volt: szinte kibelezve hevert a földön, saját vérében. Elfordítottam a fejem és igyekeztem az ellenségre összpontosítani.
Fáradhatatlanul szedtük az öngyilkos repülőket, ám nem csak az égből kaptuk az áldást. Alant a behemót úgy döntött, rárak még egy lapáttal a túlerőre és újabb támadási rohamot indított. Hiába az íjászok fáradozása, ezúttal sajnos odaértek, és egy pók ügyességével másztak felfelé a falon, fegyverüket fogaik közé szorítva. Az egyik idióta még a száját is elvágta. Kárörvendően vigyorogtam, ahogy fájdalmasan felszisszent.
Ezt a kis szemetet szúrtam ki, hiszen ő volt az, aki cuppanós csókot küldött nekem nem sokkal ezelőtt. Céloztam, majd megvártam, míg észreveszi a végzetét. A kis szemét megtorpant, kis szemei kerekre tágultak rémületében, én pedig szemtelenül vigyorogtam, küldtem neki egy puszit a levegőben, majd elengedtem a nyilat. A vessző halk szisszenéssel vágódott a szemébe. Felnevettem, majd újabb nyílvesszőt illesztettem az idegre, és újabb szemetet szedtem le. Majd újabbat és újabbat. Vesszőt vessző után lőttem ki, ám hiába minden: a kis rohadékok felértek a falakra és beugrottak hozzánk. A pengék nagy csendüléssel akaszkodtak össze. A mini szörnyecskék nagy vihogással vetették magukat a harcba. Nem zavarta őket, hogy társaikat levágták – rajtuk keresztültiporva vetették ránk magukat. Rövid idő alatt minden vérben úszott. Ruhámat rövid idő alatt eláztatta a kis mocskok vére: egyiket – másikat túl közelről lőttem agyon, és kifröccsenő vérük eláztatott. A padló csúszott az irdatlan mennyiségű vértől, holttestek hevertek szerteszét, szétvetett karokkal, feltépett mellkassal vagy gyomorral, üveges tekintettel. Egyikükben megbotlottam és közvetlen közelről vehettem szemügyre véres arcát, amin máris egy falánk légy mászott. Gyorsan feltápászkodtam.
Itt volt az ideje egy kis tűzerővel hozzájárulni a csatához. Előkapartam számtalan zsebem egyikéből Vulpecula kulcsát. Kis rókám álmatagon pislogott rám.
- Vulpecula… adj nekik! – mondtam, majd az ellenségre mutattam, akik éppen a falon másztak felfelé.
Kis házi tűzokádóm felpattant a falra és alább tekintett a felfelé kapaszkodókra. Majd egy nagy lélegzettel tüzet fújt az ellenségre. A zöldbőrűek szénné égve zuhantak a mélységbe. Megsimogattam kis rókámat dicséretképpen – kurrogva simította a kezemhez a fejét, majd ismét munkába lendült. Én azokat vettem kezelésbe, akik felértek a falakra. Közvetlen közelről eresztettem nyilat aljas kis szívükbe, vagy épp a szemük közé. Közben azonban az én figyelmem is lankadt kissé, ezért az egyik kis törpe könnyedén oldalba kapott – félreugrottam, ám így is sikerült végighasítania a hátamat egy kicsit. Felkiáltottam, és ezúttal teljes figyelmemet a kis vakarékra összpontosítottam. Kerülgettem a vágásait, habár az egyik felsebezte a karomat, ám némi ügyességgel sikerült kirúgnom a kezéből a kardot, és a szívébe döftem egy nyílvesszőt, majd kihúztam, és a soron következő rémségbe eresztettem közvetlen közelről. A szemét kis nyikkanással esett össze.
Később azonban a nyikkanás megismétlődött, és én nem tettem semmit. Éreztem, hogy a szívem helyén hatalmas jéggombóc kezd növekedni. Lassan oldalra fordultam: Vulpecula hevert a földön könnyebben összeverve és kifáradva. Néhány vérszomjas goblin állt felette, villogó szemekkel, vihogva.
Villámgyorsan eltüntettem Vulpeculát és Taurust idéztem meg helyette. Fejszés bikám heves csataüvöltéssel jött elő, és a parancsomra se volt szükség, azonnal az ellenségre vetette magát. Úgy járt a baltája, akár a cséphadaró, minden lendítés nyomán halomba feküdtek a goblinok. Elégedetten vetettem magam ismét a harcba, ám éreztem, hogy gyengülök: Vulpecula és Taurus megidézése egy kissé lecsapolta az erőmet. A nyílvesszők lassan kifogytak a tegezből, így felkaptam egy gazdátlan lándzsát, megforgattam a fejem fölött, és leütöttem egy szemközt jövő goblint, egy másiknak pedig a szívébe döftem. Közben hallottam, hogy a hátam mögül hangos vihogással fut felém egy vakarék: ki akartam rántani a lándzsát, de az imént leszúrt kis piszok makacsul megragadta és inkább magában tartotta, arcát aljas vigyor torzította el. Hátranéztem a vállam felett: a másik már döfésre emelte a kardját, biztos volt saját győzelmében. Elfintorodtam, majd erőmet összeszedve a szíven szúrt kis mocsokkal ütöttem le az orv támadót. Az egy elhaló nyögés kíséretében lecuppant a lándzsáról és elterült a földön, míg társa átzuhant a falon.
Lihegve szúrtam le a lándzsát a földre egy pillanatra, hogy kilihegjem magam. De tudtam, hogy nincs vége. Végignéztem a felsorakozott seregen, majd a falakon tomboló poklon. Mindenki harcolt, még a gróf is gyilkolta a kis szemeteket egy ütött – kopott családi karddal., ám a kis szörnyek kifogyhatatlanul ömlöttek ránk. Mintha dézsából öntötték volna… jah, nem, az az eső.
Vissza az elejére Go down
Adam Scythblue
Elemi mágus
Elemi mágus
Adam Scythblue


Hozzászólások száma : 114
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. May. 09.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnolia, Fairy Tail klánház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeKedd Aug. 10, 2010 6:32 pm

A gróf a kérdésemre egy néma bólintást ejtett meg.
- Nagyszerű!- szólaltam meg vidáman, csakhogy hirtelen a katapultok tüzelni kezdtek, a goblinok pedig már száguldottak is felénk. Egy nagy ugrással pattantam oldalra, s sikeresen bevertem a kezemet a várfalba, miközben a kis rémség megtörhetetlen vidámsággal nyomult el közöttünk. Egy szúrós pillantást vetettem utána, azon nyomban eldöntöttem, én fogom kinyírni. Erre viszont nem kellett pazarolnom az energiáimat, mivel saját maga halálát okozta azzal, hogy nekicsapódott valaminek.
- Cöh... Marha.- jelentettem ki, és egy mosoly húzódott meg az arcomon, majd megvakartam a halántékomat. Amint ismételten a lábaimra álltam, egy olyan látvány fogadott, amire nem számítottam. Az eget zöld manók borították be, fejükön olyan süvegekkel, melyek halálos sérüléseket okozhattak, amikor belezuhantak valakibe, elvégre kellemetlen tüskékkel voltak ellátva. A kezükben valamiféle enyhén rosszul összetákolt szárnyakat tartottak, ezeknek csupán annyi jelentősége volt, hogy egy darabig a levegőben tartsák őket.
- Akkor, sok sikert mindenkinek!- intettem egyet a lányok és a gróf úr felé, ezt követően jobb kezemet a talaj felé nyújtottam ki, majd a ballal rámarkoltam annak könyökrészi hajlatára.
- Red Carpet!- kiáltottam, azután a lábaim alatt egy mágikus kör rajzolódott ki, s a rugó szerű csóvák a levegőbe emeltek. Egy lenge szellő fújta meg a hajamat, mialatt szembenéztem a közeledő szörnyzivatarral. Szemhéjaim félig lecsukódtak, arcom jobb oldalán egy elvetemült vigyor kezdett egyre jobban felfelé húzódni, ám egy helyen megállt, s újból lekonyulni látszott.
- Kezdődjön...- suttogtam, majd előre lőttem magamat a tűzzel. Két karomat magam elé tartottam, erősen markoltam a szablyámat. Az égben manőverezve a legelső rémség alatt suhantam el, ez idő alatt fegyverem pengéjét kicsit megemeltem, majd a belébe hasítottam a kis nyomorúságnak. Nem sokkal később följebb emelkedtem, és a közvetlen első áldozatom mögött száguldó goblin hátához suhantam, ahonnan annak a gerincét metszettem ketté. Egy laza kardlendítéssel a jobbam felé, sikerrel hasítottam át egy másik szerencsétlen koponyáját. Még így is, olyan rengetegen voltak, szinte alig látszódtam ki a kamikaze lények közül.
- Fire Ball!- hagyták el számat a mágiát előhívó szavak, pár másodperc elteltével meg egy megpörkölődött hulla tartott egyenesen a talaj felé. Az egyik goblinnak sikerült ugyan megsebeznie az arcomat, noha még időben oldalra döntöttem testemet. Így vérem a szám szélére csurrant.
- Ezért megdöglesz!- ordítottam, s a lábáért nyúltam. Pörgetni kezdtem magam körül, azután a föld felé hajítottam. Kezdtek kissé elszabadulni az indulataim, bár spórolnom kellett a varászerőmmel, emiatt jobban szerettem hadonászni, mintsem Tűz mágiával pusztítani a támadóinkat. Az egyik öngyilkos merénylő éppen megfogta fekete kabátom gallérját, majd elkezdett magával rántani a mélybe. Szerencsére időben le tudtam vágni a kezét, mivel nagyjából fél méterre a faltól fékeztem le.
- Közeeeel...- szívtam egyet a számom, eztán megint felfelé lendítettem magamat, s alulról az egyik goblinnak a nyakát szúrtam át. Ám ekkor egy másik alany, fejének egy részével a bal vállamba szúródott, emiatt az egyik tüskéje átszaggatta a húsomat. Vele együtt megindultam a vár belsejének irányába. Folyamatosan röhögött, egyre erősödő hangon, már teljesen az idegeimre ment. Az utolsó pillanatokban ki tudtam cibálni a kobakját magamból, ezt követően odébb löktem. Ez idő alatt a meglepődéstől megszűnt a varázslatom is, majd mind a ketten földet értünk. Annyi különbséggel, hogy én egy zsákokkal teli szekérben landoltam, neki meg az agya egy pofás kis freskót festett a kövekre.
- Heh! Ott jó helyed lesz.- biztattam a döglött "pilótát". A sebemre markoltam, vérzett, ám még képes voltam tőle harcolni. Nagy nehezen feltápászkodtam a zuhanási pontomról, majd kedvetlenül vettem észre, eléggé messzire kerültem a többiektől. A főkapu közelében landoltam, valamint szembesültem a rengeteg halottal, akiket eddig nem is láttam égi ütközetem miatt. Szemeim nagyra nyíltak, látván a rémült és élettelen pillantásait a holtaknak. Összeszorítottam a fogaimat. A fegyverem és a kabátom is vöröses árnyalatokat vett fel a rengeteg kiontott vértől. Soha ezelőtt még nem volt részen ilyen összecsapásban, természetesen felkészületlenül ért a látvány, ellenkező esetben nem is ember lettem volna. Viszont, erőt kellett vennem magamon, azért voltam itt, hogy harcoljak, s megvédjem ezeket az embereket, még ha olyan sorsra is fogok jutni, mint azok a katonák, akik életüket adták az urukért, egymásért, talán még a családjukért is, már akinek volt. Ők megpihenhettek, ellentétben velem. Megmozdítottam lábaimat, s futásnak eredtem az egyik lépcső felé, melynek fokai csúsztak a vörös testnedvektől, elvétve egy-két élettelen zsoldost, vagy goblint is lehetett rajtuk észlelni. Amint feljutottam a falra, már egy rém éppen át akart mászni. Mielőtt felhúzta volna magát, a képembe kacagott. Bal kezemmel egy lángnyelvet emeltem ki a talajból, majd egyenesen az arcába irányítottam.
Egy kétségbeesett vonyítást hallatott maga után, azután kormos képpel vetődött vissza a mélybe.
- További jó szórakozást!- fűztem hozzá cselekedetemhez egy újabb gúnyos megjegyzést, de ekkor szembesültem a látvánnyal, hogy ez a hullám már majdnem teljesen feljutott a falakra. A távolba tekintettem, láthatóan a lányok és a gróf is minden erejéből harcolt. Egyeneset feléjük vettem az irányt, szedtem a lábamat, ahogyan csak tudtam.
~ Nekik fogok segíteni, az lesz a legjobb, ha végig együtt maradunk.~ gondoltam magamban, csakhogy a következő pillanatban egy kéz elkapta a lábamat, majd a kőre estem, és bevertem a fejemet. A hátamra fordultam, forogni kezdett a világ, a látásom homályossá vált. A halálhörgések, sikolyok, a rémségek dobhártyaszaggató vihogása összefolytak, az elkeseredett harc lassított felvételben játszódott le előttem. Ekkor egy goblin feje tűnt fel a mellkasomon, fegyverét már emelte, a szívembe akarta döfni. Dühös íriszeimet rászegeztem, ám egy nyílvessző szakította át a koponyáját, majd eltávozott az élők sorából. Bólintottam egyet az íjászra, aki segítségemre sietett. Ujjaimat a sebemhez illesztettem, majd amikor ismét leemeltem a fejemről, észleltem rajta saját véremet. Kezdtek visszatérni a dolgok a normális kerékvágásba, ismételten talpra pattantam. Hirtelen bevetődött elém még egy szörny. Csapását hárítottam pengémmel, majd egy rúgást adtam le, de kihajolt előle. Ezután újból egymásra ütöttünk, a fémek szikrázni kezdtek. Hátrébb ugrottam, s egy fordulatból indított suhintással lemetszettem a fejét a nyakáról. Egy idő után odaértem a többiekhez. Noah már megidézte az egyik csillaglelkét, ami egy bikaemberre hasonlított leginkább.
- Egy kicsit kezd eldurvulni a helyzet. Mindenki jól van?- kérdeztem, mialatt védekező pozíciót vettem fel, és vártam a további támadásokat.

Vissza az elejére Go down
Anoya De Hielo
Elemi mágus
Elemi mágus
Anoya De Hielo


Hozzászólások száma : 289
Aye! Pont : 1
Join date : 2009. Nov. 13.
Age : 29
Tartózkodási hely : Fairy Tail :P (Kecskemét, Hungary)

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 8
Jellem: Törvényes Semleges

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeKedd Aug. 10, 2010 7:30 pm

A katapult meglendült s repült felénk hatalmas sebességgel a kis takony. Olyan gyorsan jött és eléggé felkészületlenül ért minket a támadás, csak arra volt időm hogy elugorjak. Cselekedeten nem volt hiábavaló, pár centire suhant el melettem a kis dög és hangos ricsajjal csapódott be a kőpadlóba. Mikor odasétáltunk átvizsgálni, láttam ahogy elég rendes kis fölszerelés van rajata, de abban is biztos voltam bene hogy ezek tudták mi vár rájuk.
-Nicsak kamikaze akció.^^"-mondtam kicsit viccesen. De nem volt idő bámészkodni hisz érkezett a következő "csomag" Fölkészültem a pecsapódásra, de azt a szerencsét nem adtam meg neki hogy egyszerűen a faban végezze. Tenyeremet rendesen kitártam s a szerencsétlenje pont a tenyerem közé landolt, s csotig megfagyott, mikor leesett a földre darabjaiban hullot szét.
-Pech.-mondtam egyszerűen. Jött a következő.-Nem pocsékolok rád most annyni varászerőt.-mondtam majd megteremtettem a jéglándzsámat és egy nagy lendítéssel még a levegőben keresztülvágtam vele, mikor leesett még fölszúródott pár, a földbe ágyazódott nyílba. Vártam a következőt, de ekkor lettem arra figyelmes hogy a falakon harcoló zsoldosokat is szépen viszik magukkal a kis piszkok, szépen sorba egymás után ami nem nagyon tetszett nekem. Próbáltam eltalálni a zsordosokra támadó kis piszkokat de néhányszor akkor is betaláltak. A következő fölismerés az volt hogy elindult a 2. zöldhullám, és a megfogyatkozó illyászok miatt sok el is jutott a falakig. Úgy másztak föl a falakon mint valami undorító pók, és olyan gyorsan hogy csak egy ötletet hagytak kieszelni. Odasétáltam az egyik falhoz amin épp másztak föl, Láttam ahogy kardjaikat a szájukban hozák föl bár láttam egy-két szerencsétlennek siekrült elvágnia a száját vele. Pár méterrel azelött hogy fölértek volna, lazán és erőfeszítésmentesen helyeztem el kezemet a falon ami olyan csúszorsa fagyott hogy egymásra, szinte raksába estek lefelé a zöld kis Goblinok. Láttam Adamat és Noah-t harcolni. De sokáig nem tudtam őket figyelni mert az égből újjabb goblineső hullott. A kezemmel megidéztem egy jéglándzsát s ara nyársaltam föl a drágát .
-Jobban is megizzaszthattatok volna nem mondom.-panaszkodtam hangosan. Lassan untam magam, viszont Adamnek és Noahnak már jóval nehezebb dolga volt..Láttam ahogy mindenki harcol, még a gróf is valami régi kardal hadonászik. Ahogy nézelődtem mögöttem két kis piszok följutott a még nem meg fagyott falon és már kaptak volna el mikor oldalról nyársaltam föl a lándzsámra őket.
-Ez egy igencsak gyenge próbálkozás volt.-mondtam szánalommal teli hangon. Mikor megfordultam a fal irányába láttam hogy egymás vállára álltak föl s úgy jutottak föl hozzám is, dülöngéltem ugyan de elég jól megmaradtak egymáson. Egyre többen másztak föl, és egyre magasabb let a kis torony. És hirtelen vagy 5 -en ugrodtak rám, s vettek körbe.
-gyertek csak, így legalább izgalmasabb.-mondtam vigyorogva. Az egyik nekemtámadt, kis visító hangja azomban pillanatok alatt elcsuklott mihejst elnylete fagyos mágiám. Következőnek kettő is rámtámadt.
-Ice Make! Lance!.-kiáltotam s a lándzsáim szelte ketté őket.-ez sem sikerült, még valaki?- A megmaradt kettő kis bátor figura összenézett s ugráni kezdtek körülöttem.-Ezt most ugye nem mondjátok komolyan?-kérdeztem magamtól, mivel választ tőlük nem remélhettem. hírtelen fülsüketítő sivításba kezdtek mire becsuktam a szemem,és befogtama fülem. Ez volt a hiba, mivel ekkor rontottak nekem De még időben józanodtam ki, még jó mivel ha nem térek magamhoz könnyen ádöfhették volna a hasam. De csak a vállam illetve a másik, a jobb lábamat sebezte meg egy-egy vágással.
-kis rohadédkok.-mondtam dühösen.-ezt nektek!-kiáltottam. Majd leraktam kezemet a padólra s az megfagyott, össze viszsa kezdtek csúszkálni rajta majd egyszercsak össeütköztek, ekkor használtam ki a lehetőséget és egyszerre fagyaztottam meg mindkettőt.-Na most már többé nem visítoztok, kis zöld mócsingok.-mondtam kicsit dühösen.
Vissza az elejére Go down
http://www.animemangastyle.gportal.hu
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeHétf. Aug. 16, 2010 11:36 am

Az ellenségfolyam lassan eláll, annak ellenére, hogy még igen sokan várakoznak. A katapultoknál újra mozgolódásra lesztek figyelmesek. Most éppen az egyik nagydarab zöldbőrű foglal helyet benne, s löveti ki magát. Kezében a két silány minőségű kardjával a falak irányába repül, ám mivel ő nem olyan könnyű, mint apró társai, és még maszek szárnyai sincsenek, ezért csúfos véget ér. A nagydarab idióta olyan erővel csapódik a falnak, hogy azon menten szétkenődik. A mocskos ki goblinok, az esetet látva hatalmas kacajban törnek ki.
Eközben viszont hatalmas baj van készülőben. A horda vezetője egy nagy erejű varázslatot idéz meg, s küld pontosan a ti irányotokba. A küldemény megállíthatatlanul száguld egészen a falig, melybe becsapódva hatalmas robbanás keletkezik. Ti és a többi ember jókora röppályát leírva értek talaj. Veletek ellentétben nem mindenki úszta meg élve a robbanást. A fal irányába tekintve pedig kellemetlen látvány fogad titeket. A falnak legalább egy 10 méteres szakasza nyomtalanul eltűnt. Ezt kihasználva a goblinok pedig ömlenek befelé, immáron a nagyobb társaikkal egyetemben. Néha-néha még egy kósza ágyúlövés is felhangzik, melyek közül az egyik éppen, a már emlegetett raktárt repíti a levegőbe.
A kis zöldségek valamivel, mintha erősebbek lennének, mint az előző hullám során. A nagy bengák pedig 490 varázserővel rendelkeznek, fizikai erejük hatalmas, míg kicsi agyuknak hála a fájdalomról tudomást sem vesznek, szóval kellemes ellenfelek. Hajrá! Wink

Vissza az elejére Go down
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
Nova


Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeSzer. Aug. 18, 2010 7:22 pm

A következő pillanatban azonban az ellenség áradata lassan elapadt, majd végleg elállt, így szusszanhattunk egy keveset. Ám a megmaradtak nagy számából láthattam, hogy még koránt sincs vége a bulinak. Odalent még több százan gyülekeztek, kis gombszemükkel minket fixíroztak, remegtek izgalmukban, egymásnak vartyogtak gúnyosan saját érthetetlen nyelvükön, ám nem mozdultak. Egy nagyobb darab benga helyet foglalt a katapultban, de szárnyak híján és fölös testsúlya miatt nagyot placcsant a várfalon – az alant tartózkodók heves röhögőgörccsel jutalmazták a pórul jártat.
Időközben a horda vezetője türelmetlenné válhatott: nagy erejű varázslatot idézett meg és küldött felénk. A varázslat a falba robbant, és rengeteg embert repített arrébb, vagy éppen a halálba. Én egy fal irányába repültem behunyt szemekkel, és lepergett előttem az életem, amikor éreztem, hogy kőkemény helyett valami puhába landolok. Taurus fogott meg röptömben, majd a földre rakott, mikor látta, hogy megállok a lábamon. Kinyújtottam a karomat: éreztem, hogy remeg a kezem, akár a kocsonya. Egyrészt az átéltek hatására, másrészt pedig azért, mert éreztem, hogy lassan takarékoskodnom illenék. Ha elfogy a varázserőm, mielőtt ez az átkozott éjszaka véget ér, nem sok esélyem lesz az életben maradásra.
A fal irányába tekintve erősödött az elhatározásom, hogy takarékoskodnom kell az energiáimmal – a fal tíz méteres szakasza eltűnt, mintha ott se lett volna. A kis goblinok pedig ömlöttek befelé a kis résen át, nagyobb társaikkal együtt. Hátulról ágyúdörrenés hallatszott, válaszul a raktár a levegőbe repült. Csodálatos háttérzene volt a diadalmas üvöltéssel befelé rohanó ellenségnek.
Bízva abban, hogy a kisebbek ellen az egyszerű zsoldosok is boldogulnak, elhatároztam, hogy a néhány nagyobbat szedek le. Mivel az íjamat elhagytam a robbanáskor, egy elgazdátlanodott kardot vettem ki az egyik üveges tekintetű halott kezéből. Egy pillanatra elszomorodva néztem a holtat, majd a kölcsön karddal a legközelebbi benga felé rohantunk. A zöldbőrű, amint meglátott minket, felénk csapott irdatlan fegyverével. Előreengedtem Taurust, aki a támadást saját kétélű fejszéjével fogta fel, majd mellette elrohanva a kardot a behemót derekába szúrtam. Sajnos nem nagyon hatotta meg: oldalra csapott, mint egy legyet. Belecsapódtam a földbe, és hosszan szánkáztam a vértől iszamós földön, csupán halványan hallottam, ahogy Taurus utánam ordít. Kótyagosan próbáltam felkecmeregni, de egy kis görcs elgáncsolt, és a gyomromba akarta döfni a méretére készült kardot. Fegyveremet a bengában hagyván behúztam egyet a kicsinek, öklöm alatt nagyot roppant a kis mócsing orra, éreztem, ahogy meleg vére áztatja a kezem. Kikaptam a fegyvert a kezéből, és odébb rúgtam a kis görcsöt. Szívesen szórakozott volna még velem, heves vigyora még akkor is az arcán volt, mikor egy katona hátulról lemetszette ocsmány fejét. Egy bólintással megköszöntem a segítséget, majd, szédelegve bár, de farkasszemet tudtam nézni a nagydarab állattal, akit Taurus már több helyen megvágott. Megráztam a fejem, hogy megállítsam a táncoló világot, és az orzott fegyverrel a kezemben a nagydarab felé rohantam, majd kihasználva, hogy bikám megtaszította a zöldbőrűt, nagy lendülettel ráugrottam, ezzel sikeresen felborítva a szemetet, és a mellkasán lovagolva az inas nyakba döftem a kis kardot. A hús hangos hersenéssel szakadt, majd ömleni kezdett a vér. Ellenfelem heves szörcsögés, gurgulázás közepette adta vissza lelkét a Sátánnak.
Fáradtan kecmeregtem fel a bengáról, kihúztam az oldalából a kardot, és a következőt vettem célba, aki már engem fixírozott vizenyős tekintetével. Felé indultunk, levágtam egy kisebb dögöt, fordulatból lefejeztem egy másikat, Taurus is végzett néhánnyal, majd végre a nagyobbhoz jutottunk. Irdatlan bűzétől majdnem kifolyt a szemem, elkínzottan rántottam az orrom elé a karomat. A melák csak jót röhögött, majd felém dübörgött. Ismét Taurus fogta fel a rohamot, elvégre az én kis méreteim sajnos nem vetekedhettek az ilyen húgyagyú behemótokéval. Összecsattanó fegyvereik alatt elsurranva a melák gyomrába akartam vágni a kardot, ám a szemét időben kapcsolt. Arrébb lökte Taurust, majd dühös vicsorral engem vett célba. Kitértem előle, így támadásának csupán a szelét érezhettem. A hatalmas fejsze elzúgott mellettem, és a földbe fúródott, ám a melák ismét felemelte, majd játszi könnyedséggel vízszintesen felém csapott. Ha nem tartom magam elé a kardot, akkor biztosan a belemet ontja, így azonban csak repültem egy keveset, mire talpra érkeztem, akár a macskák, egyik kezemmel a földön támaszkodva. Ismét lendületet vettem, elszaladtam felém lendülő fegyvere alatt, majd a gyomrába állítottam a kardot. A behemót felüvöltött, ám nem sokáig tehette: Taurus fölé ugrott és fejszéjével kettéhasította a fejét. A melák nagy robajjal esett össze.
Taurus kicuffantotta belőle a baltát – mire rögtön a nyakunkba kaptunk egy újabbat. A rohadék a hátam mögül érkezett, és mire észbe kaptam, már csak a csillanó pengét láttam, ahogy felém száguld. Aznap este sokadjára szoktam hozzá, hogy homlokon csókol a halál. Csakhogy helyettem Taurusba hasított a szablya. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a bikám eltűnik, majd térdre rogytam a belőlem eltűnő mágikus erő töménytelen mennyisége miatt. Sajnos Taurus megidézése és visszaküldése rengeteg varázserővel jár, tekintve, hogy arany kulcs. Viszont a problémát csak súlyosbította az eltűnése: egyedül nem tudtam legyőzni az előttem terjedező monstrumot. Körülnéztem, a többieket keresve, de egyiküket sem találtam sehol: régen elvesztettem őket a csata hevében. Ennél többet nem tudtam megfigyelni, ugyanis félre kellett ugranom a felém lendülő szablya elől. A behemót dühödten próbált eltalálni, bizonyára szívének kedves bajtársat vágtunk le az imént. Elordította magát, mire néhány goblin felneszelt, könnyű prédát sejtve bennem, azonnal rám ugráltak, földre fogtak. Egyikük a képembe röhögött, bűzös leheletétől felfordult a gyomrom. Nem volt választásom, meg kellett idéznem Lupust, és ügyesen mellette lenni, különben ez a mai éjszaka lesz az utolsó az életemben.
Lupus könnyedén szedte le rólam a kis kölöncöket, és egyesével vágta őket a falhoz, majd egyetlen ugrással feldöntötte a szablyás behemótot és a torkába harapott. Az én közbelépésemre semmi szükség nem volt immár: a monstrum elvérzett a földön, szörtyögve kapkodott levegőért és próbálta lefejteni a nyakáról a farkas állkapcsát, mindhiába. Egy darabig görcsösen rángatózott, majd jobblétre szenderült.
Lupus elengedte a torkát, majd felkapta a fejét és a levegőben szimatolt. Önkéntelenül én is így tettem, de a tömény, gyomorforgató vérszagon kívül semmit sem éreztem. Mintha a csata hevében egy óriási buborékban lettem volna, senki más nem létezett, csak én, a társam és az ellenfelem. Ám most, az ellenfelek elhulltával a buborék kipukkadt, én pedig ismét a külső világra érzékeny emberi lény lettem újra. Éreztem az orromban a vér, füst és halál szagát, hallottam, ahogy a többiek üvöltenek, csattognak és elcsúsznak egymáson a pengék, vihognak a kisebb görcsök, mélán elbődülnek a nagyobbak. Halált nyöszörögtek a haldoklók, ám azok épphogy csak hallatszottak a több száz harcos torkából feltörő üvöltés miatt. Alattam tompán dübörgött a föld a rengeteg láb alatt, mintha csak a föld szívverését hallgatnám.
Vissza az elejére Go down
Adam Scythblue
Elemi mágus
Elemi mágus
Adam Scythblue


Hozzászólások száma : 114
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. May. 09.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnolia, Fairy Tail klánház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Aug. 22, 2010 5:02 pm

Nem kellett sok idő, s hirtelenjében alább hagytak a támadások. A fegyverem markolatát erősen szorítva, nagyokat szusszanva, terpeszben álltam, miközben csöpögött rólam a vér, aminek nagy része szerencsére nem az enyém volt. Félig lecsukott szemhéjaim alól a terepet kémleltem, ám túl sok ellenállást már sehol nem észleltem.
~ Mi történhetett? Ezekből a mocskokból még mindig van bőven, akkor meg miféle okból hagytak fel rögtön a támadással?~ kérdeztem magamtól, miközben leeresztettem a szablyámat, hallottam, ahogyan a szívem egyre jobban vert, valószínűleg az izgalom volt ennek a kiváltója. Lassú léptekkel ismét a fal szélére sétáltam, majd egy baljós grimasz tűnt fel az arcomon, amikor észleltem a katapultok közötti mozgolódást.
~ Mire készültök megint?~ érdeklődtem ismételten az elmélkedéseim közepette, ám a választ hamarosan meg is kaptam, mivel az egyik hatalmas, zöld izomagyat a fal felé indították meg a hajítógépből. Az ostoba szépen ki is kenődött a várfalra, mire megráztam a fejemet. Társait nem nagyon zavarta a halála, sokkal inkább találták nevetségesnek a dolgot, ami engem nagyon is idegesített. Alapból meg voltam már kicsit őrülve a dolgok így alakulása miatt, viszont ahogyan a sok vihogó pokolfajzatot néztem, egyre jobban gyülemlett fel szívemben a gyűlölet, az akarat, hogy el akartam törölni az összes ilyen patkányt a föld színéről. A szabadon lévő kezem is ökölbe szorult. Sajnos nem ez volt az egyetlen problémánk, mert ekkor a sereg vezetője, vagyis a mágus, egy óriási erejű varázslattal szétrobbantotta a fal egy részét. Miközben zuhantam, kiült a meglepődés az arcomra, majd lehuppantam a talajra. Gurultam még a földön valameddig, azután megálltam, tekintetem az ég felé szegeződött.
- Kezd nagyon elegem lenni abból a fickóból...- suttogtam, eztán hasra fordultam, két kezemmel eltoltam magamat a kövekkel kirakott padlótól. Felálltam, de még támasztottam magamat, mert nem volt valami kellemes érzés földet érni. Zúzódásokat éreztem a bal lábamban, kissé sántikálva ballagtam előre, csakhogy nem lehetett sokáig pihenni, ugyanis ellenfeleink így bejutottak, a saját maguk által kreált kapun. Olykor óriási dörrenések tompították el a befelé áramló goblinok rikácsolásait. Ezek ágyúk voltak, melyek nagy lendülettel bombáztak minket, akik már így is nagyon rossz helyzetben voltunk. Ekkor már nem tudtam kivenni a káoszból, mégis mi lehetett a többiekkel, viszont a mögülem érkező robbanás zajára hátra fordultam. Ezzel a fordulattal be is fejeződött a raktár szerepe a csatában, mert darabjai szerteszét repültek. Az egyik löveg éppen azt találta el, szerény személyemnek meg nagyobb léptekkel kellett odébb vágódnia, hogy ne találja el egy égő gerenda, mely nemrég még a palota, tároló helységének egyik elemét rögzítette. A zöld apróságok között már nagyobb behemótokat is észrevettem, amiknek a kinézete nem volt éppen biztató.
~ Francba! Nem szabad engednünk nekik, hogy nagyon sokan bejussanak!~ gondoltam magamban, majd az égő fadarabról leemeltem a lángokat, azután kinyújtottam kezemet, s azok megindultak a szörnyecskék irányába. Egy páran azonnal megégtek, utána egy félkört formáltam a csóvából, s magam elé tettem, ezzel bebiztosítva a saját védelmemet. Néhányuknak nem volt esze megkerülni azt, azok igencsak rosszul jártak. A többiek oldalról próbáltak megközelíteni. A legelső ellenfelemet azonnal fejbe lőttem egy Fire Ballal, az pedig dobott egy szép nagy hátast, miközben képéről pörkölődött a hús. Egy másik megpróbált hátba döfni, ám meghallottam a toporzékolását, s egy fordulatból indított vágással kettészeltem a koponyáját. Egyre jobban kezdtem lihegni, kapkodni levegő után.
~ Nem szabad meghátrálnom! Nem juthatnak keresztül rajtam!~ parancsoltam rá saját magamra elmélkedéseim alatt, ezt követően egy kiáltással rárontottam a következő goblinra. Rácsaptam a fegyverére, utána folytonos suhintásokkal toltam hátra, míg végül belerúgtam a tűzbe. A lángok mögül egy ordítás hallatszott, eztán az egyik hatalmas lény törtetett át rajtuk, mintha egy pocsolyán vágott volna keresztül. Szemeim nagyra nyíltak, amint a monstrum felém kezdett törtetni, óriási szabdalóját lebegtetve maga fölött. Rám is akart volna ütni, szerencsére éppen, hogy betartottam magam elé a szablyámat. Az erős tolástól nem voltam képes bármilyen mozzanatra, csupán addig tudtam megtartani az izomkolosszus támadását, míg villám gyorsan az oldalamra nem fordultam, az ő pengéje meg egyenesen a kövekbe hasított. Hátrébb pattantam, majd egy ugrással ismét felé, beledöftem a fegyveremet jobb karjába. Értelmet nem tükröző tekintetét szerény személyemre fordította, nem sokkal később meg egy eszeveszett ordítást adott le. Szabadon lévő karjával képen törölt, ami miatt újból a padlón kötöttem ki, miután egy részét szépen fel is töröltem. Figyelembe sem vette a végtagjába beleállított fegyveremet, hozzám kezdett sétálni, komótos léptekkel.
- Ez így nem lesz oké...- suttogtam, azután a hátamra fordultam, két oldalamon mágikus körök rajzolódtak ki, amikből ugyanannyi lángnyelv tört elő. A bestia megkísérelt kettéhasítani az óriás eszközével, amit függőlegesen indított felém. Ekkor összecsaptam két tenyeremet, az egymásba futó tüzek meg sikerrel lestoppolták az ellenségem "húslapátját".
~ Most megállítottam, viszont én tudok mozogni, csupán a kezeim lettek lekötve.~ töprengtem, s egy vigyor rajzolódott ki a képemen. Felálltam, ámde tenyereimet folyamatosan összekulcsolva kellett tartanom. A hülye szörnyeteg nem akarta elengedni kardját, bár minden áron ki szerette volna húzni a szorító tűzcsóvák közül. Mikor elengedtem a bilincsből, a lángokat a kezeimhez irányítottam, ezért úgy néztek ki, mintha karvédőt alkottak volna. Egy kis véres nyálat köptem a kövekre, eztán farkasszemet néztem a bestiával.
- Gyere csak!- szólítottam fel, ismeretlen nyelven történő kiáltása után meg megindult felém. Lassú volt, lomha, velem ellentétben, aki vékony testalkatom miatt igen jól futottam. Az adrenalinnak köszönhetően lábamban nem annyira éreztem az zúzódás kellemetlen érzését. Amint megpróbált újból agyonvágni, átcsúsztam a lábai alatt, de a karjaim fölött lebegő tüzet a mereven a talajon lévő végtagjaihoz nyomtam. Az húsa lepörkölődött, aztán térdre rogyott a kolosszus. Én már mögötte álltam, majd jobb kezemet kinyújtottam.
- Fire Ball!- harsogtam, és a fejét szétrobbantottam a háta mögül a labdával. Élettelen teste nyugodt tempóban dőlt a kőre, valamint landolásának robaja megrázta a környéket. Elbaktattam mellé, szablyámat kihúztam belőle. Rideg tekintetemet még egy pillanatra rászegeztem, egy bólintás megejtése után pedig ismét bevetettem magamat a csata hevébe.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimePént. Szept. 03, 2010 4:21 pm

Augusztus 22. napján érkezett az utolsó post... Azóta már sok-sok nap eltelt, s nem haladtunk semmit! Anoya most megkérlek, hogy vasárnap ( szept. 5) délután 5-ig írj, vagy kénytelen leszek kiírni a küldetésből! Sajna az én türelmem is véges, de nem ez a fő gondom, hanem az, hogy a társaidat akadályozod a játékban. Tudom, hogy jelezted a késésed, ám ekkorára nem számítottam.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Szept. 05, 2010 6:07 pm

Rendben, Anoya nélkül megyünk tovább! Vegyétek úgy, mintha ott sem lett volna!

Ellenfeleitek fokozatosan fogynak, s ahogy csendesedik, a csata úgy vélitek felfedezni, a kialakult táj, eszelős művésziességét. Gazdátlan emberi és zöldbőrű fejek, kezek, lábak hevernek mindenfelé. Üveges tekintetű hullák fekszenek vérbe fagyva. Mások a saját beleikben leltek bölcsőre.
A csata hevében valahogy egymás mellé sodródtok, s eljuttok ahhoz a szekérhez, amivel Adam korábban érkezett. Ekkor feltűnik, hogy sarokba szorultatok, mert ellenfeleitek körbe vettek titeket. Ekkor furcsa zajokat hallotok a szekérről. A hang irányába néztek, és látjátok, hogy a láda zöld fénnyel izzani kezdett, s úgy vergődik, mintha lenne benne valami. Óriási mágikus energiák koncentrálódtak a ládában, ami már nem tudta tovább bezárva tartani őket, így az egy hatalmas robbanás keretein belül megsemmisült a szekérrel együtt. Szerencsétekre az utolsó pillanatban még fedezékbe húzódtok, így nagyjából sértetlenül megússzátok a robbanást, ami a kastélyban is kárt tesz. Ellenfeleitek veletek ellentétben őrjöngve várták be a robbanást, ami szerterepítette őket, ha nem tépte őket menten cafatokra.
Miután magatokhoz tértek a robbanás után óriási csendre lesztek figyelmesek. A kastély épületéből egy fiatal fiú rohan ki.
- Uram! Néhány zöldbőrű bejutott az épületbe! - kiabál a grófnak.
Döntsetek, hogy idekint maradtok és megküzdötök az ellenség vezérével, vagy üldözőbe veszitek a kastélyba behatolókat! Közös döntésnek kell lennie, amit ajánlom, hogy alaposan gondoljatok át!

Vissza az elejére Go down
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
Nova


Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeHétf. Szept. 13, 2010 2:12 pm

Ezúttal Lupussal karöltve csépeltük az ellenséget: az egyik kis mocskot torkon szúrtam a karddal, mire hörögve térdre esett, Lupus pedig letépte egy hátam mögül érkező orv támadó fél fejét – a pórul járt vérszökőkutat eregetve esett össze. A következőt én intéztem el: átdöftem a gyomrán a kardot, majd egyetlen rúgással letaszítottam a pengéről a holttestet. Lupus eközben szó szerint kettétépett egy nagyobbat, átharapta a torkát két kisebbnek, majd megállt és nagyot üvöltött a Hold felé; szerenádja elnyújtva szállt a két hadsereg felett. Tudtam, hogy ez mit jelent: farkasom élvezte a csatát, szürke bundája már csatakos volt a vértől. Reménykedtem benne, hogy vérgőzös tudatában nem mosódnak össze barátok és ellenfelek. Mindazonáltal megfogadtam, hogy mostantól fokozottan figyelek rá.
A csatatér már úgy nézett ki, amilyet tébolyult sorozatgyilkos elméje tud csak szülni: mindenütt levágott testrészek hevertek egymáson, kiontott belek tekeregtek véres indákként; baráti és ellenséges halottak meredtek az éjszakai égre üveges szemmel, szájuk sarkából vérpatak csordogált. Zöldbőrűek levágott fején még mindig eszelős vigyor ült, bár üveges, elkerekedett tekintetük még őrizte a kard villanását, amelyet utoljára láttak. És mindenütt vér, rengeteg vér.
Tudtam, hogy ez az éjszaka még nagyon sokáig fog kísérteni rémálmaimban. A vér undorító bűze, a heves csatazajok, a goblinok eszelős vihogása, a nagyobbak ölésre éhes mordulása, a terjedő halál hideg üressége és a vérfarkasom üvöltése még sok álmatlan éjszakát fog nekem okozni. És az a sok halott….
Szívesen elfordítottam volna a tekintetemet, de nem volt hová: mindenütt a halottak leskelődtek rám, üres szemükön döglegyek kergetőztek. A tenyerembe temettem az arcom, hogy ne lássak semmit, de a hallásom még jól működött: lépteket hallottam magam mögül. Végső elkeseredésemben erősen szorítottam a kardot, és megesküdtem, hogy most darabokra tépem a nyomorultat, akit mellém sodort rossz sorsa. Bosszút akartam állni a sok halottért, a vérért, a gyilkolásért: az egész éjszakáért. Megfordultam, és csapásra emeltem a pengét – és a kardom hatalmas erővel ütközött neki Adam idejében felemelt kardjának. A két penge szikrát köpött, én pedig elkerekedett szemekkel, rémülten léptem hátra.
Majdnem megöltem…
Mindazonáltal Adam nem volt szívbajos, habár őt is vastagon áztatta a vér. Sejtettem, hogy én sem nézhetek ki jobban. Álmodozásomból a fiú hangja riasztott fel; hangjában némi aggódást fedeztem fel:
- Jól vagy?
- Jobban leszek, ha vége az egésznek! – morogtam.
Szavaim drámai aláfestéseként rögtön egy csapat goblin szakadt a nyakunkba. Lupus nagy hörgéssel ugrott elém, és azonnal a friss ellenfelekre vetette magát, akárcsak Adam. Megráztam a fejem, majd én is követtem a harcoló párost.
Szünet nélkül vágtuk, öltük a kis mocskokat, beleket ontottunk ki, fejeket és végtagokat vágtunk le, vagy éppen egész goblinokat ketté, de minden hiába volt: egyre többen voltak. Sajnos a védők száma jobban fogyatkozott, mint a kis pondróké. Ráadásul, hogy örüljünk, a kapun bedübörgött egy felbőszített, hatalmas termetű zöldség, és nagy ordítással kezdte aprítani a védők sorát. Embereink hátrálni kényszerültek a hegynyi monstrum elől. Végsőkig elkeseredve néztem, ahogy a behemót egyik katonát a másik után mészárolja le tömény élvezettel az arcán. Keserűségem azonban hamarosan éktelen dühvé alakult át. Nem törődve azzal, hogy követ – e valaki, vagy sem, a monstrum felé szaladtam, ahogy csak tudtam, majd egy nagyobb szikladarabról elrugaszkodva a nagydarabra vetettem magam, és a vállába csimpaszkodtam. Azonnal megérezte a becsapódást, majd a plusz súlyt, és felém kapott: le akart csapni, ahogy a legyeket szokás. Ekkorra azonban szilárdan ültem a vállán, és a kardomat a tenyerébe vágtam. Éktelen üvöltéssel adta a világ tudtára, hogy neki valami nagyon fáj. Nem sajnáltam: fájdalmat akartam okozni, túlfeszített idegeimre simogatásként hatott a mészáros üvöltése. Kihúztam a kardot, majd oldalról a nyakába szúrtam vele. El akartam vágni az ütőereit, hogy elvérezzen a mocsok, ám nem hagyta annyiban gyilkos szándékaimat: ezúttal sikeresen elkapott és a földbe vágott. Tüdőmből vér szakadt fel, elkínzottan köhögtem. Szemem sarkából észrevettem, hogy nem óhajtja megvárni, míg összekapom magam: hatalmas lábával eltaposni készült.
A Halál ismét felém közeledett – és elhaladt mellettem, hogy aztán egy másik katonát vigyen el inkább.
Adam érkezett meg, és tűzlabdát adott szuvenírként a nagydarab mocsok arcába. A szemét felüvöltött kínjában, ekkor azonban Lupust kapta a torkába: vérfarkasom csúnyán bosszút állt földbevágásomért. Szinte átnyúlt a torkán a mancsával, szétszaggatta a behemót nyakát. A hegynyi monstrum hörögve esett össze, alatta megremegett és dübörgött a föld. Lupus ismét felüvöltött, és még utoljára a nyakába mart.
Adam odajött hozzám és felsegített a földről. Megtöröltem a számat, majd megpróbáltam rámosolyogni, de sajnos elég keserűre sikerült.
- Köszönöm – motyogtam halkan.
A harc tovább folytatódott. Ismét a kisebbek ellen küzdöttünk, de észre kellett vennünk, hogy lassan sarokba szorulunk: túlerőben voltak. Egyre inkább hátráltunk, mikor éreztem, hogy valaminek nekiütközik a hátam: a szekér volt az, amin Adam érkezett. Nem örültem a felfedezésnek: teljesen sarokba szorultunk. Körülöttünk goblinok röhögcséltek, a szájukat nyalogatták boldogan, vigyorogtak ránk, mintha valami különlegesen nagy díj boldogtalan nyertesei lennénk.
Nem dobott fel a gondolat, hogy itt végzem be az életem.
Hirtelen aprócska zörgést hallottam a hátam mögül. Megperdültem, hogy végezzek a kis mocsokkal, aki a hátunk mögül akar támadni: csakhogy nem volt ott senki. Viszont a láda, amely a szekér sarkában eddig feltűnésmentesen unatkozott, most úgy döntött, hogy életre kel: zöld fénnyel izzott, és úgy ugrált, mintha belezártak volna valamit. Balsejtelemtől gyötörve kezdtem hátrálni, el a biztonságos távolba, ám a goblinokat hatalmas kíváncsisággal áldotta meg a Sátán: kapzsiságtól villogó szemekkel lökdösődtek közelebb a szekérhez, hogy megvizsgálhassák a ládát.
A hatás nem is maradt el: a láda iszonyatos hangorkán kíséretében robbant apró darabokra, borzalmas erővel szaggatva szét mindent és mindenkit, aki túl közel volt hozzá. Apró cafatok, béldarabok és véreső hullott az égből: a kíváncsi goblinok földi maradványai nagy placcsanással landoltak a földön.
A robbanás és a heves csatazajok után szinte fájt a mostani csend: halál és vér szaga terjengett a levegőben. Nem akartam körülnézni, és látni megint azt a földi poklot. Inkább a trappolásra figyeltem, amely a kastély felől jött. Fiatal fiú rohant felénk, és már messziről kiabált a grófnak:
- Uram! Néhány zöldbőrű bejutott a kastélyba!
Belső szemeim előtt megjelent az asszony sápadt arca, és a gyerekek… Adam – re néztem.
- Kint maradsz? – kérdeztem tőle.
- Nem. A család fontosabb. Ha a vezetőjük akar valamit – itt a goblinsereg vezetőjére bökött -, akkor majd úgyis bejön utánunk!
Halvány vigyor tűnt fel az arcomon és bólintottam, majd befelé indultunk.


Vissza az elejére Go down
Adam Scythblue
Elemi mágus
Elemi mágus
Adam Scythblue


Hozzászólások száma : 114
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. May. 09.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnolia, Fairy Tail klánház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Szept. 19, 2010 12:35 pm

Már sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon jól éltem-e idáig az életemet. Megtettem mindent, amit szerettem volna? Ez valószínűleg nem így volt... Annyi rengeteg dolgot ki szerettem volna még próbálni az életemben, viszont talán a mai napon itt fogok meghalni. Érdekes feltevés. De azért nem is kerestem volna jobb helyet a halálomnak, mint egy óriási csata heve. A lelkiismeretem tiszta volt, a félelem, mely eleinte minden porcikámban szétáradt már inkább közönyös érzéssé változott. Természetesen nem akartam meghalni, és ezért meg is próbáltam mindent megtenni. Egy pillanatra összecsaptam az egyik goblinnal, majd véres arcomon egy vicsorítás jelent meg, míg a kis nyomoréknak láttam egy öntelt vigyort a képén.
~ Fenébe! Már megint ezen a hülyeségen agyalok! Gyerünk, felejtsd már el, te barom!~ szidalmaztam magamat a saját elmélkedéseim közben. A véres pengék csikorgó hangja már megszokottá vált, majd egy rúgást adtam le a kicsiny lény térdére, azután megpördültem, s guggoló pozícióban értem földet. Ennek eredményeként pár másodpercre rá a lény ketté csúszott. Arcára egy másodpercre kiült a csalódás, csupán egy szempillantás alatt felfogta, az ő életének itt vége. Nem is kívántam tovább figyelni a mimikáját, ahogyan éppen a halállal nézett farkasszemet. Azon nyomban tovább álltam, rohanni kezdtem, majd a következő szörny mögé beugrottam, s hátulról átdöftem a szívét. Tekintete oldalra kúszott, még találkozott az én kékes szempárjaimmal, amikben semmiféle megbánás nem mutatkozott meg. Így is volt. A gyilkos szúrás végtére is úgy ért véget, miként kirántottam vörösre változott szablyámat ellenfelem testéből. Jó ideje folyt már a küzdelem, egyszerűen abba sem akartam belegondolni, hogyan fogjuk tudni legyőzni a varázslót, aki eme gigantikus sereget vezette. A nappal ezalatt éjjellé változott, de a helyzet ettől függetlenül nem javult egy kicsit sem. Nyilván ez volt az eddigi legkomolyabb ostroma ennek a szerencsétlenül járt kastélynak. Igaz, sajnálatot nem az épület érdemelt, hanem azok a hősök, akik az életüket áldozták eme hely megvédéséért. Csupán egy perc erejéig dőltem neki a fal, egy békésebbnek mondható részéhez, hiszen kicsit szerény személyemnek is ki kellett pihennie magát. Ember voltam, sőt egy 16 éves kölyök, akinek a csajokat kellett volna hajkurászni, vagy a haverjaival lógni a városban, és kiélvezni az élet minden kis örömét. Legalábbis ebben az életkorban valószínűleg ez lett volna a normális, bár nekem mást dobott a gép. Jobban eltöprengve ezen, ez talán még jól is volt így, amúgy sem szerettem mindig a többséghez verődni. Megpróbáltam letörölni a képemről a testnedveket, ámbár ezzel csak jobban szétkentem azokat. Éreztem, ahogyan az arcomon húzódott a bőr a rászáradt vértől. Ekkor még egy ork szemelt ki magának, és rohanva közelített meg. Nem akartam vele hosszasabb harcba bonyolódni, ezért azonnal ki is eszeltem egy eléggé biztos tervet ellene.
- Nem fogok veled szórakozni...- suttogtam, ezt követően egy varázskör tűnt fel lábaim alatt.
- Red Carpet!- villám gyorsan röpültem ki oldalra, amíg a monstrum a falnak csapódott a lendülettől. A levegőben hirtelen lefékeztem magam, majd egy vízszintes suhanás közepette lecsaptam az éppen engem kémlelő bestia fejét, mint amikor a madár emeli ki a vízből a halat. Mágiámat eztán rögtönözve szüntettem meg, elvégre minden kis erőmmel már spórolnom kellett, plusz nem is szerettem volna túl távol kerülni a túlélőktől. A hátrafelé csúszást pengém talajba vágásával állítottam meg, ezáltal lestoppolva magamat, de így is majdnem sikerült felbuknom az egyik megszabdalt hullában. Nem sok méterrel odébb feltűnt Noah, én pedig visszafutottam hozzá. Egyik pillanatról a másikra indította el irányomba a kardját, ám sikeresen hárítottam a csapását. Láttam rajta egy kis rémületet.
- Jól vagy?- érdeklődtem, mire megérkezett a válasza:
- Jobban leszek, ha vége az egésznek!
A hölgy elszólta magát, mivel ekkor a goblinok újból megtaláltak minket.
- Ehehehe!! Úgy tűnik az még várat magára...- fejeztem ki véleményemet egyszerűen, azután jobb kezemben erősebben megmarkoltam a szablyámat, míg a ballal egy tűzcsóvát teremtettem, amit testem körül kezdtem manipulálni, miután bevetettem magamat a lények közé. Így mindkét kezemet elláttam egy-egy harci eszközzel. A tüzes pofonokat éles suhintások követték, s ez fordítva is bekövetkezett jó néhány alkalommal, amíg a gonosz ellenségeink pusztításán munkálkodtunk. Ez elég jól is ment, akárcsak eddig, ugyanis triónkat nem nagyon tudták feltartóztatni a zöldbőrű mócsingok. Lenyűgözött a vérfarkas, amely Noah szolgálatában állt, fizikai ereje messze felülmúlta a goblinokét. Megkíséreltem a közelében maradni, de azért mégsem annyira közel, mert nem állt szándékomban megrövidülni egy fejjel, vagy másfajta végtaggal. Egy kissé már kiszáradtam, bármit megadtam volna egy pohár vízért, egy jó meleg, békés környezetben lévő ágyról nem is beszélve. De ez még váratott magára, abban biztos voltam, ha ennek vége, és még akkor is élni fogok, egy hétig fogom majd húzni a lóbőrt. Ideje volt megint egy kicsit bekeményíteni, ezért a bal kezem által irányított lángnyelvet nagyobbra növeltem, és mintha valamilyen bútort sikáltam volna, úgy húzogattam el magam előtt a mágia alapú tüzet. Enne köszönhetően pár illetéktelen behatoló ismételten ropogósra sült, viszont én is valahogy úgy képzeltem el a dolgokat. Eközben meghallottam, ahogyan egy újabb óriás rontott be a várba, majd a mi embereinket kezdte pusztítani. Figyelemmel kísértem, amint Noah megindult, hogy elpusztítsa a szörnyeteget, ám a lány mozdulatain meggondolatlanságot véltem felfedezni. Nyilván valóan elborította a gondolatait a düh. Kerek szemekkel pillantottam oda, de tudtam, már hiába kiáltottam volna utána, nem állt volna meg.
- Francba!...- húztam oldalra a számat, eztán megindultam én is a mágus társam által kiszemelt szörnyeteg felé. A hölgy ügyesen bánt a fegyverével, csakhogy a hatalmas fizikai erőnek ő sem tudott ellenállni. Lassított felvételben néztem végig, amikor a lány a földre vágódott, de szerencsére ettől olyan hatalmas baja nem eshetett. Időben érkeztünk meg, mivel az ork már készült halálra taposni Noaht.
- Vissza!!- ordítottam, miközben egy Fire Ballt teljes lendületemből az óriás képébe küldtem. Innentől a csillaglélek átvette a támadó szerepet, én meg abban a pillanatban Noahhoz mentem, és óvatosan átíveltem a kezemet a derekán, a másikkal pedig a karjánál fogva felsegítettem a kőről. A köszönetére, s mosolyára megkönnyebbülve sóhajtottam.
- Ugyan már... De azért legközelebb ne hozd rám így a frászt, oké?- kérdeztem tőle egy szívmelengető vigyorral az arcomon. Mikor már kezdtek minket visszaszorítani, meg kellett torpannunk, ugyanis a szekérbe botlottunk, amivel idáig utaztam. A rajta lévő láda, amihez eddig nem szabadott hozzányúlnunk, most igen nagy, zöld fényt kezdett kibocsátani magából. Fedezékbe vonultunk, a lába pedig egy nem kis méretű robbanást adott ki, melytől rengetegen életüket veszítették, szerencsére az ellenfeleink közül.
- Heh! Kösz öreg, hogy szóltál már az elején...- vakartam meg a fejemet. Kínos lett volna a kíváncsiság miatt szétszállni. Nem sokkal később egy fiú futott ki a kastélyból.
- Uram! Néhány zöldbőrű bejutott a kastélyba!- közölte velünk a rossz hírt a srác.
~ Hát ez pompás!~ gondoltam magamban, miközben savanyúan oldalra húztam a számat.
- Kint maradsz?- érdeklődött Noah.
- Nem. A család fontosabb. Ha a vezetőjük akar valamit, akkor majd úgyis bejön utánunk!- válaszoltam. A bólintását elkönyveltem egy egyetértésnek, eztán követtem befelé.
~ Remélem az a hülye csirke jól van... Nem akarom, hogy bármi baja essen.~ gondoltam magamban, azután a grófhoz mentem.
- Adolphus! Ne törődjünk a külső bejárat eltorlaszolásával! Egyenlőre talán nyertünk egy kis időt a robbanás miatt, ám, ha akarná a főnökük úgyis berobbantaná az ajtót. Inkább próbáljunk biztonságos helyre jutni a kastély valamelyik rejtettebb részébe. Persze csak azután, hogy már mindenkit összeszedtünk...- adtam ötletet, majd vártam a férfi válaszát.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeSzer. Szept. 22, 2010 4:26 pm

Rohantok a folyosók rengetegén át, pontosan arra amerről a zöldbőrűek üvöltése hangzik. Mögöttetek jócskán lemaradva több zsoldos is érkezik, de ti ebben a helyzetben nem várhatjátok be őket, hiszen gyerekek élete forog veszélyben. Tüdőtök már majdnem szétpattan, hiszen egy tucatnyi lépcső van mögöttetek, és a táv sem volt rövid. Hajszálpontosan az utolsó pillanatban rontotok be a szobába, és így még képesek vagytok megakadályozni az óriás, sámáni mintákkal kifestett feketeorkot, hogy buzogánycsapásával megölje a gróf halálra rémült családját.
Felveszitek a harcot az átlagosnál jóval nagyobb orkkal, de az még úgy is felétek kerekedik, ha összefogtok ellene. Már éppen az utolsókat rúgnátok, mikor a gróf egy csapat zsoldos élén befut, és megrohamozzák a fékevesztett szörnyeteget, akit ekkora túlerővel már le tudtok győzni, bár néhány névtelen társatuk igen rút véget ér a feketeorkkal szemben.
Az összecsapás elmúltával a gróf a családjához siet, ti eközben arra lesztek figyelmesek, hogy az ablakon keresztül furcsa fények szűrődnek be a szobába.
Vissza az elejére Go down
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
Nova


Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Okt. 03, 2010 11:54 am

Folyosólabirintuson rohantunk végig, a padló szinte egy helyben forgott a talpunk alatt. Mint egy rémálomban: menekülsz valami elől, vagy éppen valami felé, de nem éred el, mert nem fogynak a méterek. Messze előttünk hátborzongató üvöltések, diadalittas kurjongatások hallatszottak – és egyik sem volt túl biztató jellegű. Zsoldosok csörögtek mögöttünk terjedelmes páncéljaikban – erősen lihegtek már, hisz egy páncél minden, csak nem pihekönnyű, az övék pedig különösen nem hosszútávfutásra készült. Rövid időn belül le is hagytuk őket – egyedül rohantunk végig a folyosókon, tengernyi lépcsőfokon, mire megtaláltuk a szobát, ahol a gróf családja tartózkodott. Berúgtuk az ajtót – éppen az utolsó pillanatban érkeztünk: egy megtermett, festett ork éppen megemelte hatalmas buzogányát, hogy végezzen a rettegő családdal.
Gondolkodás nélkül nekirontottunk. Lupus azonnal rávetette magát, lendületével és gyorsaságával sikerült a falba passzíroznia a meglepett orkot. Fölényünk azonban csak eddig tartott: az ork hatalmas erejével lefeszegette magáról a farkast, majd azonnal a földbe passzírozta és komótosan a földbe döngölte. Lupus hangosan nyüszített fájdalmában.
Mint a villám, rávetettem magam az orkra, és felülről a vállába döftem a kardomat. A megtermett szemétláda felüvöltött, majd egyszerűen lekapott a válláról és a falba lökött – de olyan erősen, hogy majdnem átszakadtam a másik szobába. Vér gyűlt a számba, amelyet azonnal a földre köptem. Homályos szemmel láttam, hogy a megtermett feketeork felém fordul, hogy gondjaiba vegyen. Ismét Adam volt a lovag, aki megmentett: tűzlabdát hajított a végsőkig felingerelt behemótra. A monstrum lassan felé fordult, szeme lassan vérvörösbe fordult át. Dühödten felüvöltött, majd Adam felé vágtatott, lába alatt remegett a padló. Forgott velem a világ, így csak annyit láthattam, hogy Adam sem bírja túl jól. Megráztam a fejem, hogy észbe kapjak. Lupus is odajött hozzám, megnyalta a kezem. Nehezen, sípolva szedte a levegőt, látszott rajta, hogy csúnyán elbánt vele az ork. De még tartotta magát, hogy nekem segíthessen.
Hálásan megsimogattam, majd ismét rávetettük magunkat az orkra. Csakhogy bármivel próbálkoztunk, semmi sem jött be. Alig tudtunk karcolást is ejteni a megtermett ellenfélen.
Lupus a vállába mart, pont azon a helyen, ahol azelőtt a vállába szúrtam. Az ork csak megragadta a farkas fejét, és a földbe vágta, majd el akarta taposni.
Nem akartam megvárni, hogy mi lesz, ha a méretes láb célba talál. Visszaküldtem Lupust a saját világába. Éppen eleget kapott mára.
A feketeork felüvöltött, majd felém dübörgött – a következő pillanatban pedig beleszáguldottam egy szekrénybe, hála méretes öklének. A csicsás bútordarab ripityára tört alattam.
Ebben a pillanatban a gróf rontott be a szobába zsoldosai társaságában – mindannyian sípolva szedték a levegőt a sok futástól. Egyetlen pillantás elég volt nekik ahhoz, hogy felmérjék az erőviszonyokat, majd azonnal csatlakoztak a harchoz. A túlerő segítségével viszonylag hamar legyűrtük a megtermett ellenfelet: ám eme harc áldozatokat követelt: az egyik katonának egyszerűen kicsavarta a nyakát, egy másiknak pedig szó szerint kitaposta a belét. Tétován pillantottam a kis családra: az anya magához szorította két rettegő gyermekét olyképpen, hogy csak halljanak, de ne lássanak. A két gyermek az anyja ruhájába temette az arcát.
Végül sikerült elintéznünk az orkot: az egyik vérmocskos zsoldos ráugrott, lendületével feldöntötte a behemótot, és a nyakába döfte a kardját. A melák szörcsögve, hörögve adta vissza a lelkét a sátánnak.
Teljesen összetörve, nyakig véresen már fellélegeztem volna, hogy véve az éjszakának, amikor megláttam a furcsa fényeket villódzni odakint.

Vissza az elejére Go down
Adam Scythblue
Elemi mágus
Elemi mágus
Adam Scythblue


Hozzászólások száma : 114
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. May. 09.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnolia, Fairy Tail klánház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Okt. 10, 2010 11:57 am

Nem volt időnk a lazsálásra, teljes sebességgel kellett törtetni a cél felé, viszont az út hosszú volt, nekünk pedig már nem sok varázserőnk maradt. Lihegéseim közepette, éreztem, ahogyan már kezdett teljesen kiszáradni a szám, már szinte nyálam sem maradt, csak annak a kevés vérnek az ízét éreztem, ami a sebesüléseim miatt a számból távozott.
~ Mikor... Mikor érünk már oda?~ kérdeztem magamtól, mialatt hirtelen megbotlottam, de nem estem el, csupán egy kicsit elvesztettem az egyensúlyomat, azután tovább nyomultam.
- Noah! Ha nem élnénk ezt túl... Akkor örülök, hogy megismertelek. Nem láttam még nálad harciasabb nőt!- néztem rá szemeim sarkából, miközben egy halvány mosoly húzódott a számra, már amilyet még magamra tudtam erőltetni, szinte erre sem akartam pazarolni a tartalékban lévő kis energiámat. Bele sem mertem gondolni, mégis miként vesszük majd fel a versenyt a fő gonosszal, aki valószínűleg még mindig majdnem teljesen éppen röhög a markában.
~ Nem ártana most valamelyik nagyokos a Fairy Tailből... Őket ott fényezik, én pedig végezhetem a piszkos munkát. Na szép, mondhatom. Nem tudom melyik hű, de nagyon tehetséges mágusunk tudott volna nálunk jobban helyt állni. Ráadásul, még mindig élek! Azért ez mekkora! Uram Isten... Megint ekkora baromságokon jár az agyam, ahelyett, hogy a körülöttem lévő krízisre koncentrálnék. Amennyiben így folytatom, minden bizonnyal egoista leszek.~ merengtem, viszont mégsem tudtam valahogyan annyira félni, még a haláltól sem. Volt egy érzés bennem, ami folyamatosan azt suttogta, minden tőlem telhetőt megtettem, nem vághatta volna senki a képembe az ellenkezőjét. Sikerült legyűrnöm a lustaságomat is, különben valószínűleg már nem tudtam volna itt félholtan mászkálni ebben a kastélyban. Berohanva az egyik szobába, az a marha nagy ork, aki eddig is az agyamra ment, megkísérelte eltenni láb alól a gróf családját.
- Hé haver! Miért nem a saját súlycsoportoddal kezdesz?- tettem fel a kérdést. Természetesen ezt én magam sem gondoltam komolyan, elvégre talán a lény fél fogára sem lettem volna elég, viszont kellett valami stílusos belépő. Ebben a pillanatban Noah és Lupus villámgyorsasággal rontottak rá a szörnyetegre, aki ekkor már szerencsére ránk összpontosított, az ártatlanokat meg hagyta. Én is megindultam a monstrum felé, viszont a lány, s farkasa előbb ért oda. Látszólag Lupus nyers ereje felvette a versenyt ellenfelünkkel, ám a következő pillanatban megszűnt az előny. A varázslólány szintúgy közelharcban próbálta megtörni a bestiát, csakhogy sajnos kudarcot vallott. Egy Fire Ballal kizökkentettem a programjából az óriást, ezt követően egy gúnyos vigyorral pillantottam a szemébe.
- Bocsi... Úgy néz ki, mégsem leszünk puszipajtások. Hát nem rajtam múlt!- szóltam be neki, eztán a kardomat az oldalamnál húzva megindultam az ork felé. Már tudtam, mindannyiuknak a gyengéje a lassúság, a pusztító erőre hagyatkoztak. Amint odaértem megkísérelt felém hasítani az óriási buzogányával. Ez elől oldalra léptem, majd megvártam, amíg a fegyver a kőbe ágyazódott.
- Én jövök!- ordítottam, mialatt jobb lábammal ráléptem a fekete szörnyeteg harci eszközének nyelére, s saját szablyámmal egy vízszintes vágást akartam intézni a képébe, amit bal oldalról indítottam el. Mielőtt még a pengém érintkezett volna ellenfelemmel, visszakézből lekevert nekem egy pofont, amitől búgócsiga módjára forogtam, amíg egy szerencsétlenül járt asztal fel nem fogta lendületemet. Sikeresen épültem bele a bútorba, és annyira szédültem, hogy majdnem kidobtam a taccsot is. Szablyám pár méterre tőlem kötött ki. Ezután alkalmaztam a Red Carpetot, s az ork mögé száguldottam, ahol lestoppoltam magam. Két kezemet ökölbe szorítottam magam fölé emeltem. Az ökleim lángra lobbantak, mint ahogyan szemeimben is ugyanolyan, talán még annál is erősebb tűz égett. Egy nagy lendülettel akartam volna a lény koponyáját bezúzni, csakhogy ő azonnal megfordult, egyik kezével elkapta mindkét csuklómat.
~ Lehetetlen...~ elmélkedtem hatalmas meglepődéssel. Szabadon lévő karjával egy nem túl kellemes bal horgot nyomott a gyomromba, amitől vért köptem. Nem sokkal később egy laza mozdulattal hajított odébb. Itt nyilván nem volt már mit tenni, alig tudtam lábra állni. Kúszni kezdtem a kardom felé, egyik karomat kinyújtottam a fegyver felé, viszont az ork rátaposott a kezemre.
- Ááááááá!!!- kiáltottam fel a fájdalomtól. Gyűlöltem őt. Éreztem, ha meg fog ölni, akkor azt nem egyszerűen akarja majd elintézni. Az utolsó pillanatig kínoz majd, gúnyt űz a halálomból. Ezért ki nem állhattam. Nem volt már sok hátra, ám ekkor a gróf néhány katonájával együtt berontott. Noah és ők együttes erővel le tudták nyomni a lényt, mialatt én az anyához és gyermekeihez kúsztam, mellettük felhúztam magamat ülő pozícióba, hogy a fal támasztotta a hátamat.
- Nyugalom! Csak a testemen keresztül érhet önökhöz bárki.- közöltem velük, noha ettől valószínűleg nem lettek sokkal boldogabbak, ugyanis én sem voltam már a legjobb állapotban. A győzelem pillanatában valamennyire megkönnyebbültem.
- Legalább te nem látsz már megdögleni...- suttogtam. Mi is menthetett volna meg bennünket? Talán egy csoda? Vagy az is kevés lett volna? Minden esetre nem sok idő telt el, s az ablakon fény kezdett beszűrődni. Szinte vakító volt, mégis kellemes. Hirtelen már az is az eszembe jutott, miszerint az angyalok szálltak alá értem. Vicces elmélet, azért nagyon reméltem, hogy még egyelőre ott nem tartottunk.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeVas. Okt. 10, 2010 1:43 pm

Az ablakhoz siettek, hogy azon keresztül kinézve lássátok mi is folyik odakint. A látvány nem mindennapi, hiszen Butt és két társa, a tetkós és a vágott mosolyú, minden erejüket bevetve harcol a zöldbőrű sereg vezetőjével. A trió annak ellenére, hogy nem rendelkezik mágikus képességekkel egészen jól helyt áll a mágussal szemben. Már ti is éppen a segítségükre indulnátok, mikor is a kastély falai közül egy fiatal fiú rohan ki, akit goblinok vesznek körbe.
- Az átkozottak! Kiszabadították a foglyot! – morgolódik a gróf.
Az ellengéses mágus amint észreveszi a kiszabadított srácot diadalittasan felkacag. Farkasa váratlanul két lábra ágaskodik, aminek következtében kizuhan a nyeregből. A hatalmas fehér bundás lény menten gazdája torkának esik, aki még egy utolsó elhaló sikolyt hallatott, majd kilehelte a lelkét. A farkas még kettéroppantotta a testet, majd körülötte egy mágikus kör jelent meg. És ha eddig nem esett le az állatok, akkor most igen, hiszen a farkas lassan átváltozik egy emberré, aki csuklyával fedi le arcát.
A csuklyás jobbjával int a kiszabadított kölyöknek, míg baljával elpusztítja az összes megmaradt zöldbőrűt. Mikor a fiatal srác mellé lép, mond neki valamit, mire a fiú megidéz egy varázslatot, ami a gróftól elragadja a medálját, és egyenesen az ő kezébe repteti.
Butt és társai azonnal támadásba lendülnek, de a kardok már csak a célpont hűlt helyét találja el.
Hát ennyi volt a nagy csata. Hullák hevernek mindenfelé üveges tekintettel vérbe fagyva.
*
Napokon keresztül lábadoztok a kastélyban, amit idő közben a gróf frissen felfogadott munkásokkal elkezdett megjavíttatni. A kastély lassan szebb lett, mint mikor megérkeztetek, és mire befejeződtek az utolsó munkálatok is ti is maradéktalanul felépültetek. Szerencsétekre az ostromot követően már semmiféle támadás nem érte a birtokot, így talán mondhatjuk, hogy feladatotok bevégeztetett. Mielőtt még mind a ketten utatokra indulnátok, a gróf átadja a nektek járó jutalmat, majd az egész családdal együtt megköszöni a hősies helytállásotok és sok szerencsét kívánva elbúcsúznak tőletek.
Értelem szerű a dolog! Tessék egy-egy szép záró postot írni! Wink

Vissza az elejére Go down
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
Nova


Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeSzer. Okt. 13, 2010 9:10 am

Az ablakhoz tántorogtam, mert irritált a fény, amely szakadatlanul áramlott be az ablakon. Fájó testemet az ablakhoz vonszoltam, akárcsak Adam, vele együtt néztem végig a kinti előadást.
Butt és két társa a zöldbőrű sereg vezetőjével harcolt, és mágikus képességek nélkül is egészen jól helytálltak. Egy darabig elnéztem a csatát, majd éppen fordultam volna, hogy segítsek nekik, amikor a házból fiatal fiú rohant ki, akit goblinok vettek körbe.
- Az átkozottak! Kiszabadították a foglyot! – morgolódott a gróf mögöttünk.
Az ellenséges mágus felkacagott – diadalittas nevetése ott lebegett a kastély felett. Farkasa váratlanul két lábra ágaskodott, így lovasa kizuhant a nyeregből. A hatalmas vadállat azonnal eddigi gazdája torkának esett, aki egy utolsó elhaló sikollyal visszaadta lelkét a Sátánnak. A farkas kettéroppantotta a holttestet, talán biztos, ami biztos alapon, majd egy mágikus kör kíséretében fekete csuklyával leplezett emberré változott. Jobb kezével intett a kiszabadított kölyöknek, bal kezének intésével elpusztította az összes életben maradt zöldbőrűt. Mikor a fiatal srác mellé lép, lehajolt hozzá és mondott neki valamit. A fiú bólintott, majd varázslat segítségével magához reptette a gróf medálját. Butt és társai azonnal a fura páros felé iramodtak, ám a lendülő kardvas csupán levegőt hasított.
Ennyi volt…?
Végignéztem a letarolt csatamezőn. Süket csend ereszkedett a holtakkal teli tájra, hold szórta fényét a megkínzott csatatérre. Hullák hevertek mindenütt, szétvetett tagokkal, üveges szemekkel meredtek az égre, a föld mohón itta kiömlő vérüket. Amerre csak néztem, levágott fejek, testek, végtagok, belek, darabokra tört páncéldarabok, s szétdobált fegyverek…
A földre térdelve kihánytam azt a keveset, ami vacsorakor lement, majd elvesztettem az eszméletemet.

Újra a csatazaj, a kiáltozások messze lebegnek felettem, katonák kérik a segítségemet, de tehetetlen vagyok, hisz engem is körbevettek… a hold helyére a gróf medálja került, közepéről a gyerek vigyorgott vérszomjasan…
Lassan átváltozott körülöttem a világ és rájöttem: barátságos szobában vagyok, függönyt táncoltat a szél az ablakban, és meleg napsugár vidámítja a szobát, ahol fekszem. Kedves mosolyú orvos hajolt fölém.
- Így ni! Máris jobban van! Na, igya még ki ezt, kedves… - kiszáradt torkomon nehezen akart lemenni a keserű orvosság, ám mégis lenyeltem valahogy. Miután beadta a gyógyszert, egy másik elkínzott harcoshoz lépett – ámde, hogy ki az, csak azután jutott el az agyamig, amikor kakasa barátságosan kotkodálni kezdett.
- Na tessék, egyszer nem vagyok melletted, és máris ilyen állapotba kerülsz!
Elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott, mit tett volna a goblinokkal, ha ott van…
Vigyorgó kisfiú ült a lábamnál: az arca ismerős volt valahonnan. Később rájöttem: nem a fogoly mágusgyermek, hanem a gróf fia.
- Mi a helyzet, öcskös?
- Apa felújította a kastélyt. Nagyon szép lett most, hogy nem kell mindig a szörnyek támadásától tartani – mesélte.
- Akkor jó – mosolyodtam el és rögtön fel is álltam, hogy kinézzek az ablakon. Épp csak kipillantottam, hisz a tyúkapó jellemmel megáldott orvos azonnal visszakényszerített az ágyba, de annyit láttam, hogy a csatatér eltűnt, véres hulláival együtt. Megnyugodva aludtam el.
Néhány nap után felépültünk, és immár a kapuban állva fogadtuk a gróf és családja jókívánságait a jutalmunkkal egyetemben. A kisfiú nem lódított: a szellemjárta roncs, amibe megérkeztünk, csodaszép kúriává változott a néhány nap alatt, amíg mi az ágyat nyomtuk. A fal immáron teljesen elkészült, hatalmas kovácsoltvas kapu zárta el a világtól a gyönyörű házat. A roskadt ablaktáblák habfüggönyös ablakká változtak, a vízköpő förmedvények megmaradtak, ám mivel a ház szebb lett, már az ő vigyoruk is barátságosabbá vált valahogyan. Piros zsindelyes tető mosolygott a fényben, s borostyán futott felfelé, a sok növény alól csak itt – ott hunyorgott elő a fehér fal.
Hazafelé még egy darabig együtt sétáltunk Adam – mel. Én vágyakozva néztem vissza a kúriára.
- Elfogadnék egy ilyen házat! – vetettem oda.
- Megostromoljuk? – vigyorgott Adam. Kérdését kis öklössel jutalmaztam, amit a vállának céloztam.
- Lüke – mosolyogtam.
Vissza az elejére Go down
Adam Scythblue
Elemi mágus
Elemi mágus
Adam Scythblue


Hozzászólások száma : 114
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. May. 09.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnolia, Fairy Tail klánház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeSzomb. Okt. 16, 2010 10:54 am

Nagy nehezen még erőt vettem magamon, és a kardomat két kő közötti résbe szúrva a padlón, felemelkedtem. Igazából kissé úgy néztem ki, mintha valami öregember lettem volna, aki botja nélkül már aligha tudott volna járni.
~ Ez meg mégis mi a franc lehet?~ kérdeztem magamból gondolataimban, ámde választ nem kaptam egyenlőre, ezért Noah mellé vánszorogtam sebesülten és gyengén. Látszólag ő jobb állapotban volt, mint szerény személyem, ennek csakis örülni tudtam. Tarajos cimboránk, valamint két másik társa nagyon is szépen vették fel a küzdelmet a kis mocsadékok ellen, még az én szám is tátva maradt egy időre. Végül egy nagy mosoly húzódott fel az arcomra, miközben bólintottam egyet, csak úgy a vakvilágba.
~ Ostoba voltam. Alábecsültem ezeknek a srácoknak a képességeit. Kétség kívül született harcosok. Félelmetes mágus válhatna belőlük.~ elmélkedtem bámészkodásom között. De ekkor olyan fordulat következett, amit még csak álmomban sem sejtetem volna. A kölyök a fogdából meglógott. Ez még nagyobb gondot jelenthetett számunkra, elvégre már azzal az egy varázserejű gonosszal sem tuti, hogy elbírtunk volna, ezért ökölbe szorult kézzel csaptam egyet rá a falra. Úgy ítéltem meg, kellemetlen helyzetben voltunk, mivel a fő gonosz ipse jót kacagott.
- Nevess csak, te szemétláda!- nyögtem ki dühösen, azután kidülledtek a szemeim, mert hirtelen észleltem, ahogyan a fehér farkas önnön fogaival végezte ki gazdáját, akinek szinte beleszólása sem volt a cselekménysorba, eltekintve a halálsikolytól, mit maga után hallatott. Végül a lényből egy csuklyás mágus keletkezett. Itt már nyögni sem tudtam, a szavam, sőt egy pár másodpercre a lélegzetem is elakadt a megilletődéstől. Minden bizonnyal kapcsolatban állt a kiszabadult fiúval, merthogy rövid időn belül magához rendelte őt. A kölyök pedig nem késlekedve ragadta el a grófunk csecsebecséjét, ezt követően, dacára a hős katonák támadásának, eltűntek a helyszínről, tovaszálltak, akár a felhők. Látva, a csatának vége szakadt, oszlop módjára dőltem ki a padlón, megtakarított energiáimmal még azon voltam, hogy legalább valami szépet tudjak majd álmodni.

Amikor kinyitottam a szemeimet, egy ágyon feküdtem, rengeteg helyen bekötve. Némán bámultam a plafont, egy pillanatra fogalmam sem volt róla, mégis hol vagyok, de nem sokkal később egy orvosnak mondható alak közölte a tényállást. Túléltem, majd Noahról érdeklődtem, s azt mondták neki sincs semmi komoly baja. Az eseményeket valószínűleg soha nem fogom tudni teljesen kiheverni, valamint annak a két mágusnak az ügye is aggasztott, kik angolosan távoztak a küzdelem utolsó minutumában.
- Azt hittem, már sosem ébredsz fel!- szólt egy hang, ezután Painkiller ugrott fel az ágyam tetejére.
- Hööh? Te életben vagy?- érdeklődtem boldogan.
- Még szép! Ki vigyázna egy hozzád hasonló lusta idiótára, ha én nem volnék?- játszotta a menőt a madár, viszont én már csupán egy hatalmas mosollyal képemen döntöttem vissza a puha párnába kobakomat.
- Örülök...- suttogtam, és ismételten álomba merültem. Jó ideig még lábadoztunk, csakhogy örökre nem maradhattunk a kastélyban, szóval nem sokkal lábra állásom után úgy ítéltem meg, ideje lenne hazamenni, még a végén halottnak nyilvánítottak volna a Fairy Tailben. Elbúcsúzva mindenkitől, magától a renovált kastélytól is, egy darabon együtt haladtam Noahval, aki még egy kicsiny öklöst a vállamba nyomott a hülye megjegyzésem miatt.
- Áúúúh!! Ehhez még puhány vagyok kissé. Eheheh...- nevettem kínosan, mialatt megvakartam a tarkómat.
- Na, de azt hiszem innen egyedül kell tovább mennem. Noah! Köszönök mindent!- fejeztem ki magamat egyszerűen, ám hangnemem minden hálámról árulkodott, majd finoman magamhoz öleltem a lányt, elvégre nem akartam megsérteni, lehet neki is fájt még valamelyik végtagja. Még egy szelíd vigyort csaltam arcomra, azután fejet hajtottam.
- Hát akkor, a legközelebbi viszontlátásra! Remélem hamar eljön. Szervusz!- intettem egyet még neki pár méterről megfordulva, s kakas társammal egyetemben tovább haladtunk utunkon, egyenesen Magnolia felé.
~ Hoppá! Még a szekeret is ki kell majd fizetnem! O_o Csodás... -_-.~ töprengtem út közben.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitimeSzomb. Okt. 16, 2010 11:10 am

Először is gratulálok!

Ez egy olyan küldetés volt, amit számomra élvezet volt mesélni, mert a játékosok csodás postokkal leptek meg!
Ennek okáért, és azért is mert ez a küldetés még a régi rendszer idején indult, a jutalmazásotok egy kicsit megrészegítem a jelenlegihez képest, mert véleményem szerint kijár nektek!

Fejenkénti jutalom: 80.000 Gyémánt és 300 VE

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Magánküldetés: Az átok - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Az átok   Magánküldetés: Az átok - Page 3 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Magánküldetés: Az átok
Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Magánküldetés: A Bál
» Magánküldetés: Ölj
» Magánküldetés: Egy kis kiruccanás
» Magánküldetés: A villámlopó
» Magánküldetés: Mindennek ára van

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: