HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Magánküldetés: Egy kis kiruccanás

Go down 
SzerzőÜzenet
Happy
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : folyamatosan változtatom a helyem

TémanyitásTárgy: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Pént. Aug. 19, 2011 6:26 pm

Cím: Egy kis kiruccanás

Szint: D
Jutalom: Szint függő

Kellemes reggelre virradt, érdemes lenne valami munka után nézni a küldetésfalon. Ha így tesztek, akkor az alábbi felhívásra lesztek figyelmesek:

" Tisztelt Mágusok!

Ezúton szeretne Rennel faluja bátor varázslókat alkalmazni, az utóbbi időben megcsappant állatállomány megóvására. Ha elég bátornak, és erősnek érzitek magatokat, kérlek segítsetek rajtunk. Pusztítsátok el a szörnyeket, amik rettegésben tartják a falu népét, és elveszik a megélhetésünket. Könyörgünk, segítsetek rajtunk. Nem leszünk hálátlanok.

Tisztelettel:
Gregorij Moszkvics, Rennel polgármestere"


Habár a konkrét jutalmat nem találjátok meg a felhíváson, ennek ellenére mégis elvállaljátok a munkát. Készüljetek össze, és irány a falu. Mehettek vonattal is.

... Rennel falu egy kisebb völgyben helyezkedik el, Fiore délkeleti részén. A helyiek állattenyésztéssel foglalkoznak, hiszen a völgy gazdag a legelőkben. Ahogy leszálltok a falu kicsiny állomásán, egy nagydarab, középkorú, középmagas férfi vár benneteket, egy táblával a kezében. " Mágusok", csak ennyi áll rajta, de nyilván rájöttök magatoktól is, hogy ő a fogadó bizottság. A férfi egyáltalán nem jóképű, és az arcán virító hatalmas heg, mégjobban elcsúfítja. Mikor észre vesz titeket, mogorván üdvözöl.
- 'Napot, Ogar vagyok - biccent, majd egy hatalmasat köp elétek. - Én leszek az idegenvezetőtök, amíg itt tartózkodtok - felelte morcosan - Kövessetek. A polgármester már vár.
A férfi ezzel lezártnak tekinti a beszélgetést, hátatfordít, és elindul. Menet közben megcsodálhatjátok a falu fából eszkábált épületeit, amik mind egyhangúan terültek el az utcán. Csak néhány bolt van az egész településen. Egy élelmiszerbolt, egy kovácsüzlet, egy ruhaüzlet, valamint egy vegyeskereskedés. Az emberek megbámulnak benneteket, de hamar megunják, és inkább visszatérnek a napi teendőjükhöz.
Ha informálódni akartok vezetőtöktől, az általában csak horkant egyet, vagy közli, hogy majd idejében megtudtok mindent. Végül megérkeztek a polgármesteri hivatalhoz, ami kitűnik az összes eddigi, a faluban látott épület közül. Kétemeletes, hófehér márványból készült. A népies minták, melyek körülölelik az épületet, arannyal vannak bevonva, hogy méginkább kiemeljék a hely pompáját. A többi épülethez képest, igazi kastélynak tűnik. Ogar kitárja előttetek a kétszárnyú, aranyszegélyes ajtót, majd előre tessékel. Belülről is olyan pompás, mint kívülről. Művészi szobrok sorakoznak a fal mellett, közrefogva mind a jobb, mind a bal oldalon lévő ajtókat. A padlót bársonyszőnyeg borította, emelve a hely tekintélyét. A hosszú folyosó végén egy szépen kidolgozott, kőrisfa ajtó állja el az utatokat. Ogar hamar kinyitja azt is. Odabent egy fehér irodát találtok, aminek a fala tele van aggatva híres festők munkáival. A fal mellé egy stílusos padot állítottak azoknak, akik a polgármesterhez szeretnének bejutni.
A paddal szemben egy íróasztal áll, ami mögött egy felettébb csinos titkárnő ül kényelmesen.
- Jó napot. Önök nyilván a mágusok, Én Mae West vagyok, Moszkvics úr titkárnője - köszönt benneteket, majd hellyel kínál. - Sajnálatos módon a Polgármester úr, épp tárgyal, így kérem addig várakozzanak idekint - közölte kedvesen, majd belevetette magát a papírmunkába. Nincs más hátra, mint várakozni.

Postotok eddig tartson.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Hétf. Aug. 22, 2011 1:30 am

Álmos szemmel löktem be a céhház ajtaját, szemem sarkát dörzsölgetve, és azon gondolkodtam, érdemesebb lenne visszaköltözni a régi bérlakásomba, mert, bár kényelmetlenebb volt, de legalább felébredtem, míg átértem a céhházba. Így ez a része a dolognak kiesik, úgyhogy rászoktam a fekete drogra, amit Sebastian már kérés nélkül kidobott a pultra egy csinos kis csészében már akkor, mikor meglátott félkómásan.
Szó nélkül odaténferegtem, fel sem fogva, hogy mi történik a nagyteremben, azt sem, hogy ki van ott, és ki nincs, akár egy kisebb világvége is lehetett a sarokban elbújva, akkor sem vettem volna észre egészen addig, míg kocsmapult-támasztékot megszégyenítő mozdulattal le nem küldtem a gyomromba az égetően forró csésze kávét. Ahogy leért, szemem kidülledt, először ki akartam köpni, egy kósza próbát ejtettem is, de már lent volt, úgyhogy jobb híján csak köhögtem és krákogtam, de ahhoz, hogy felébredjek pont elég volt. Ügyetlenül kapálóztam Sebastian után, hiába, hiszen ő háttal állt nekem a konyhában, és a következő pillanatban egy széles ívű vízsugár röppent a levegőbe, ami pontosan a csészémben landolt. Mielőtt meglepődhettem volna azon, hogy egy csöpp sem löttyent ki négy körömhegynyi jégkocka követte, én pedig rögvest a kávé után küldtem a csésze tartalmát.
Szinte gőzt lehelve csaptam le a csészét a pultra, hogy az majdnem megadta magát.
- Legközelebb, ha fel akarsz ébredni elég, ha szólsz, szívesen részesítelek jeges zuhanyban… - húzta széles vigyorra mellettem Noah a száját, miközben megveregette a hátam. – Mellesleg, Kaensho már felvett egy küldetést a nevedre, az állomáson vár.
Ha az előbbi közjáték nem történt volna meg, kávé és hideg víz nélkül is úgy ébresztett volna fel ez a mondat, mintha áramot vezettek volna a talpamba álmomban. Mormoltam egy „köszönömöt”, rácsaptam a pultra, jelezve, hogy elmentem, felkaptam egy pár szendvicset, és futásnak eredtem a pályaudvar felé. Az ajtóban majdnem felborítottam az éppen befelé tartó Prue-t, de a számban lévő falat miatt csak a céhház udvarának végéről kértem bocsánatot kiabálva.
- Hogy francba gondoltad ezt, Kaensho?! Azt hittem megegyeztünk, hogy küldetésre együtt megyünk, együtt választjuk ki, hogy melyiket, és együtt indulunk el... – torkoltam le, mielőtt bármit is mondhatott volna a peronon ülő farkas. Nem tűnt úgy, hogy akart-e mondani valamit, és nem is hallhatta, hiszen éppen befutott a vonat, és a zúgástól a saját szavaim is csak hosszas körutat megtéve értek el a dobhártyámig.
A pályaudvar eddig tömve volt, és az emberfolyam megindult a beérkezett vonat felé, mint egy frissen indult patak a kövek között, minden rést megtalálva. Kaensho szó nélkül felállt, és méltóságteljesen sétálni kezdett a vonat felé. Utána indultam, majd felszállva miközben elkezdtük keresni a fülkét az egyik vagon legutolsójába lépett be Kaensho. A fülke üres volt, és amint bentebb kerültem rajta már fel is ismertem, és tudtam is, hogy miért. Ezzel a vagonnal már utaztam Cloverbe, és ugyanebben a fülkében ültünk. Az ablak ugyanúgy volt eltörve, bukóra lehetett nyitni csak, és nem volt meg a szerkezet, ami kitartotta, tehát a folyamatos zötykölődés alatt ki-be csapongott, olyan zajt verve az amúgy sem csendes vonatzúgás mellé, hogy nem hallottam a saját gondolataimat. Elmosolyodtam, és egy tőrt húztam elő a dimenzió hasadékból, hogy azzal kiékeljem az ablakot.
Közben Kaensho felkucorodott az egyik oldalra, három ülést elfoglalva, fejét az ajtó felé fektetve.
- Majd szólok, ha jön a kalauz, jegyünk nincs. – szólt, és a vonat zötykölődni kezdett.
- Nagyszerű. – tettem le magam az ülésre, és egy újabb szendvicset vettem elő a dimenzióhasadékból, beleharaptam, és miután lenyeltem a falatot folytattam – Csomagolás nélküli kaját beletenni ebbe az izébe egyenlő a megmérgezéssel. Olyan ízetlen lett, hogy az merénylet. Mellesleg, milyen küldetésre megyünk
- Rennel polgármestere valami igen vodkaízű nevű akárki bérelt fel minket, hogy a faluja körüli ritkuló állatállományt védjük meg. Gondolom lesz még ember, aki jelentkezik a küldetésre, és remélem, pihenhetek eleget.
- Mert micsoda kimerítő dolgokat csinálsz, tényleg. Bele se merek gondolni, hogy milyen lustálkodást levágsz majd, ha te hordasz a hátadon.
- Csak győzd kivárni… Jön a kalauz.
Elcsendesedtünk, a kalauznál kiváltottam a jegyet, aztán ahogy tovább állt én tovább majszoltam ízetlen szendvicsemet, aztán két megállóval odébb, amikor újra húzni kezdett a szerelvény egy ismerős hang ütötte meg a fülem az ajtó felől, pontosabban egy tompa puffanás után:
- Whoaa, de gyönyörű farkas! – Kaori volt az, valósággal a fülke ajtajának üvegére tapadva.
- Kaori? - fordítottam oda a fejemet, Sho pedig felemelte a fejét maga előtt keresztbe fektetett melső lábairól. - Szia, mi járatban?
- Szia Gab – nyitotta ki a fülkeajtót széles mosollyal az arcán. – Éppen egy küldetésre megyek egy… Röné… Rölé… Renn… - kereste a szavakat.
- Rennel? – szólt feltűnően jó kedvűen Kaensho, miközben az ajtóban álló lila hajú lányt mérte végig.
- Igen! – mondta kerekre nyílt szemekkel a farkasra nézve. – Te tudsz beszélni? Ez elképesztő! – látványosan gondolkodóba esett.
- Az az elképesztő, amikor elhallgat. – mosolyodtam el, és arrébb húzódva hellyel kínáltam Kaorit. – Leülsz? Mi is azt a küldetést vállaltuk el.
- Pontosabban én. - helyesbített Kaensho
- Dejó. Örülök, hogy egy ismerőssel együtt mehetek küldetésre. – mosolyodott el, és leült mellém, csak ekkor vettem észre, hogy méretes hátizsák húzza a vállát. – És egy kedves, selymes bundájú farkas, téged hogyan szólíthatlak? Én Shiina Kaori vagyok.
- Kaensho. – ugrott fel az ülésen, kinyújtózkodott, és ásított egyet. – De neked csak Sho. Te milyen mágus vagy? És honnan ismered ezt a szerencsétlent?
- Szerencsétlent? – hökkent meg a lány. – Egy küldetésen ismerkedtünk meg Gabbal… És hozzá hasonlóan én is fegyvermágus vagyok. – mosolyodott el.
Lehet, nem lenne szerencsés említeni neki, hogy az Ilumban tett látogatásom óta szellemeket látok, és kommunikálok is velük. Higgyék csak azt mindketten, hogy fegyvermágus vagyok, aztán lehet, csak én bolondultam meg, vagy átmeneti a dolog… hátha elmúlik.
- Igen, ennyire szeretjük egymást. – fontam össze magam előtt a karjaimat. – Ő szerencsétlennek hív engem, én meg bolhásnak őt.
- Bolhák? Hol? – kezdett el forogni magán körbe, én pedig felkacagtam. –A szemed essen a bablevesbe, Gabriel, ez nem poén!
- Csak az nem nevet rajta, akiről szó van. – legyintettem.
- Ugyan már Gab - fordult hozzám Kaori. – Nézz rá, hisz gyönyörű a szőre.. Tiszta és egészséges… biztos nem vagy bolhás, Sho, ne is higgy neki!
- Tudom, nem is lehet ő bolhás, csak folyton elfelejti. Mutasd meg neki, úgyis szeretsz vele villogni!
Kaensho felborzolta a szőrét, és a szőrén lévő ujjnyi vastag vörös csíkokból arasznyi lángok csaptak föl, megrázta magát, és pár centis lángot köpött az ajtó felé.
- Whoa! – kiáltott fel Kaori bemutató láttán, és megszorította a táskáját.
- De ez akkor is rossz vicc. – mondta Kaensho, majd mutatványa után eloltotta a lángokat, és lefeküdt a helyére.
- Egyébként is, bírom én a fejét, és ő is csak azért csesztet folyton, mert fél felvállalni mások előtt, hogy ő is így van vele. – mondtam, és az ablak felé fordultam. – Messze van még?
- Igazán jó barátok lehettek… - fordította fejét ő is az ablak felé. – Szerintem már egész közel járunk, talán fél, vagy egy óra van hátra.
Ezek után Kaori eltette magát későbbre, mondván, hajnalig a könyvtárban olvasgatott a klánjában, és bár igazándiból nem hittem el neki – ránézésre nem volt az a fajta lány, de ki tudja? – inkább békén hagytam, és kitakarítottam a dimenzióhasadékot a morzsáktól. Rövidesen megérkeztünk Rennelbe, úgyhogy felpiszkáltam a lányokat, és leszállve a peronra egy tagbaszakadt fickót vettünk észre, egy táblát tartva a kezében, amin a „Mágusok” felirat díszelgett.
Odasétálva hozzá egy másik fickót pillantottam meg, akit ismertem már korábbról, s ha úgy vesszük, elég sok közös dolgunk volt már. Ő is a táblához tartott, én pedig csak szemmel jeleztem neki, hogy láttam, felismertem, de nem akartam megszólítani. Nem mintha nem örültem volna neki, de Kao-ra jellemző volt a titokzatoskodás, és nem tudtam mi a terve, így hát tettem a fejem, hogy nem ismerem. Mindössze egy üdvözlő jobbot nyújtottam felé:
- Gabriel van Chantai.
A formaságokon túlesve fickó megszólított minket.
- ’Napot, Ogar vagyok. – biccentett, és köpött egyet, aminek az útjából Sho éppen csak ki tudott kerülni. – Én leszek az idegenvezetőtök, amíg itt tartózkodtok. Kövessetek. A polgármester már vár.
~Idegenvezető, eh? Szerencséje, különben Kaensho már megsütötte volna elevenen.
Elindultunk hát a fickó után a vonalzó mentén épült faházakat, amiket beborított a népies díszítés, és mintázat. Az emberek megbámultak minket, kiríttunk az itteniek közül, főleg ruházatunkkal. Nem volt túl gazdag vidék, legalábbis kereskedők számára biztos, hogy nem, kicsit sem emlékeztetett Nindrára. Már messziről kiszúrtam egy magas fehér építményt, gondoltam, hogy oda visz minket, elvégre egy polgármester háza biztos, hogy ki fog tűnni a többi közül. Közelebb érve láttuk, hogy ez a ház is bővelkedik a népies díszítési mintákban, sőt, még arany is csillog rajta. Azt hiszem visszavonhatom azt, hogy nem gazdag vidék. Idegenvezetőnket hátrahagyva még egy mondatot engedtem meg felé:
- Hé, öreg, ha az őskorban lennénk, veled ütném agyon a mamutot. Tudod mi vagy te? – amaz csak horkantott egyet, majd megfordult, és elindult. – Bunkó.
Bentebb húzódva a házba egy fehérre meszelt irodát találtunk, ahol a falak tele voltak aggatva festményekkel, és egy csillivilli kis padot is készítettek a várakozóknak, amit őszintén szólva nem akartam használni.
- Jó napot. – szólított meg minket a paddal szemben lévő íróasztal mögül egy feltűnően csinos titkárnő. – Önök nyilván a mágusok. Én Mae West vagyok, Moszkvics úr titkárnője. – mondja, miközben hellyel kínál minket az ellenszenves padon. – Sajnálatos módon a polgármester úr épp tárgyal, így kérem, addig várakozzanak idekint. – közölte kedvesen, eloszlatva azt a feltételezésem, hogy itt mindenki ilyen bunkó lesz, és belevetette magát a munkájába.
Hátat fordítottam neki, és a többiekhez szóltam:
- Hát, azt hiszem ezt nincs mit firtatni, meg kell várnunk. – azzal ledobtam magam a pad szélére, Kaensho pedig mellém ült, és szoborként függesztette a szemét a titkárnőre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiina Kaori
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Oct. 09.
Tartózkodási hely : Keleti peremvidékek

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Kedd Aug. 23, 2011 2:38 am

- KAO-CHAAAN! – hallottam Pandaman ordítását a fülemben. – Olyan szép az idő, te meg itt kushadsz már reggel a könyvtárban? Ez meg…
Miután megdörzsöltem szemeim és végre nagy nehezen feltakarítottam kabátom ujjával az asztalra lecsöpögött nyálamat, azzal kellett szembesülnöm, hogy Panda épp csíkos kis tojáskámat vizslatja és tapogatja pofátlanul.
- Pandaman, kérlek add vissza… - nyúltam álmosan a tojásért, majd átvettem a férfitól.
- Ha jól tudom, - kezdett bele Pandaman – ez egy Szellemtigris tojása… Azt hittem, már csak a legendákban élnek.
- A szülőfalumtól nem messze találtam… Az anyját megölték, nem volt más választásom. Azt hiszem küldetésre kell mennem… Megígértem Richardnak, hogy amint hazajövök, elmegyek egy René… Relé… mindegy, oda, ahol egy régi ismerőse lakik…
- Rennel, Kaori… Rennel… - mondta Panda, miközben megsimogatta a fejem és egy vonatjegyet nyújtott át. Nem voltam még teljesen magamnál, a reggeli fáradtság nagy átok volt néha. – Ezért is jöttem. Richard kért, hogy adjam oda a papírt a megbízásról. Indulnod kell kicsi lány, mert a vonatod negyed óra múlva megy…
- Hogymii? – pattantam fel meglepetten. – Szia, Panda… majd jövök!
Eszeveszetten rohantam fel emeleti szállásomra, ahol előkotortam egy régi, nagy hátizsákot, jól kipárnáztam, és beletuszakoltam a tojást. Nem volt szívem itt hagyni, egyszerűen nem tehettem meg, hogy magára hagyom a párát. Mi van, ha kikel, és én nem vagyok mellette? Annyira izgatott voltam a tojás miatt, hogy megfeledkeztem az időről. Már csak 9 percem maradt, hogy elérjem a Rennel felé tartó vonatot – három perc, míg kiérek a kastélyból, és nyolc perc, ha rohanva megyek ki az állomásra. Azonban… Ha megtalálom Jim-et, akkor hamarabb odaérek. A sötét folyosókon keresztülrohanva leértem az ebédlőbe, ahol szerencsére megláttam klántársamat, aki nemrég vásárolt egy fantasztikusan gyors mágikus motort.
- Jim! – kiáltottam oda neki, mire az egész lent tébláboló lusta társaság felém fordult. – Vigyél el az állomásra, kérlek! Jövök neked eggyel…
- Oké, Kaori… Már tudom is, mit fogsz érte csinálni… - mondta kaján vigyorral az arcán, és együtt kirohantunk az épület elé, ahol egy hatalmas, kétszemélyes motor várakozott. Jim felpattant a nyeregbe én pedig mögé ültem, szorosan átkarolva őt. Mintha valami kaján kuncogást hallatott volna, de inkább elengedtem a fülem mellett. A kis tojás a hátamon volt hátizsákomban, a lehető legnagyobb biztonságban. Pár perc alatt ott voltunk az állomáson. Jim ugyanazzal a vigyorral az arcán integetett nekem, én pedig csak futottam, hogy elérjem a Rennelbe tartó vonatot. Épp bemondták a járat beállását a hatos vágányra, így néhány embert kissé meglökve ugyan de odaértem, és felkapaszkodtam a már sípoló járműre. A kalauz gyorsan érvényesítette a jegyemet, majd továbbindult az ellenőrzés végett. Fülkés vonat volt – igencsak modern, korszerű ülésekkel, de a kabinok többsége tele volt. Az egyik utolsó ilyenhez érve egy gyönyörű, különleges küllemű nőstényfarkast pillantottam meg, aki kényelmesen feküdt odabent. Nem bírtam türtőztetni magam – az állatokat egyszerűen imádom, így könnyedén kicsúszott a számon a csodálkozás kaoris megnyilvánulása.
- Whoaa, de gyönyörű farkas! – mondtam az üvegajtónak tapadva. Ismerős arc fordult felém; a farkas gazdája, aki nem más volt, mint az egyik előző küldetésemről megismert fegyvermágus, Gab.
- Kaori? – kérdezte kissé meglepetten, majd folytatta - Szia, mi járatban?
- Szia Gab – nyitottam ki a fülkeajtót, mikor a farkas is mozgolódni kezdett. – Éppen egy küldetésre megyek egy… Röné… Rölé… Renn… - egyszerűen nem jutott eszembe a hely neve, biztos azért, mert talán három órát aludtam egész éjszaka.
- Rennel? – kérdezett vissza a farkas felvidulva.
- Igen! – válaszoltam boldogan, majd kissé ledöbbentem. A farkas volt az, aki válaszolt, méghozzá női hangon. – Te tudsz beszélni? Ez elképesztő!
Egy pillanatra elgondolkodtam. Mintha Roushi anyja is beszélt volna, csak ő telepatikusan szólt hozzám. Lehetséges lenne, hogy a hatalmas tojásból, ami a hátizsákomban lapul, egy beszélő tigris fog kikelni?
- Az az elképesztő, amikor elhallgat. – mosolygott Gab, majd hellyel kínált. – Leülsz? Mi is azt a küldetést vállaltuk el.
- Pontosabban én. - helyesbített a nőstényfarkas.
- Dejó. Örülök, hogy egy ismerőssel együtt mehetek küldetésre. – mosolyogtam, miközben vállamról lecsúsztatva táskámat lehuppantam Gab mellé. – És te kedves, selymes bundájú farkas, téged hogyan szólíthatlak? Én Shiina Kaori vagyok.
- Kaensho. – ugrott fel a farkas nőstény, és ásítva nyújtózkodott egyet – De neked csak Sho. Te milyen mágus vagy? És honnan ismered ezt a szerencsétlent?
- Szerencsétlent? – döbbentem le egy pillanatra, majd rájöttem, hogy valószínűleg Kaensho így mutatja ki szeretetét társa iránt – Egy küldetésen ismerkedtünk meg Gabbal… És hozzá hasonlóan én is fegyvermágus vagyok.
- Igen, ennyire szeretjük egymást. – mondta Gab összefont kezekkel – Ő szerencsétlennek hív engem, én meg bolhásnak őt.
- Bolhák? Hol? – kezdett forgolódni a farkas miközben Gab hangosan röhögött rajta –A szemed essen a bablevesbe, Gabriel, ez nem poén!
- Csak az nem nevet rajta, akiről szó van. – vágott neki vissza a férfi. Én nem értettem, hogy pontosan miről van szó, de annyit még én is láttam, hogy az ápolt szőrű farkasnőstény nem lehet bolhás.
- Ugyan már Gab – néztem rá kissé megrovóan – Nézz rá, hisz gyönyörű a szőre... Tiszta és egészséges… biztos nem vagy bolhás, Sho, ne is higgy neki!
- Tudom, nem is lehet ő bolhás, csak folyton elfelejti. Mutasd meg neki, úgyis szeretsz vele villogni!
Kaensho felborzolt szőréből vékony, rövidke lángok csaptak elő, majd magát megrázva néhány lángocskát indított útnak az ajtó felé. Elámulva szorítottam meg táskámat arra gondolva, hogy esetleg az én kis Roushim is majd képes lesz ilyesmire egyszer.
- De ez akkor is rossz vicc. – duzzogott Kaensho és lángjait eloltva visszafeküdt.
- Egyébként is, bírom én a fejét, és ő is csak azért csesztet folyton, mert fél felvállalni mások előtt, hogy ő is így van vele. – mondta Gab, miközben kinézett az ablakon a messzeséget fürklszve – Messze van még?
- Igazán jó barátok lehettek… - mondtam elmélázva és én is kinéztem az ablakon. – Szerintem már egész közel járunk, talán fél, vagy egy óra van hátra.
Még pár szót váltottam Gabbel majd úgy döntöttem, a hátralévő időben alszok egy jót, ha már az éjszaka nem nagyon sikerült. Úgy tűnt, mintha csak pár percre hunytam volna le a szemem, és társam már fel is ébresztett, hogy megérkeztünk. A vonatról leszállva egy nagydarab, csúf fickót szúrtunk ki, aki egy táblát tartott a kezében „Mágusok” felirattal - nyilván ő volt a fogadóbizottság. Más is tartott felé, de nem láttam tisztán az arcát, azért inkább megvártam, míg közelebb értünk. Gab épp kezet nyújtott a férfinak, aki Sorono Tavara néven mutatkozott be.
- Kao… - csúszott ki a számon, mikor megpillantottam harmadik társunkat. Ruuro Kao volt az, akivel egyik előző küldetésemen sajnálatos módon szétváltunk, és igen meglepett, hogy életben van még. Azonban valami azt súgta, hogy nem véletlenül mutatkozott be álnéven, ezért gyorsan javítottam szavaimon. – Kaori vagyok. Shiina Kaori.
Kezet nem nyújtottam, csak morcosan néztem a férfira, hogy éreztessem vele, nem örülök annak, ahogy legutóbb magára vállalva minden veszélyt elpaterolt az útból engem és akkori csapattársunkat, Redet. Magamban elhatároztam, hogy amint kettesben lehetek Kaoval, kifaggatom, hogy mi történt akkor, abban a kisvárosban.
- ’Napot, Ogar vagyok. – köszöntött minket a fogadóbizottság és egy hatalmasat köpött a földre – Én leszek az idegenvezetőtök, amíg itt tartózkodtok. Kövessetek. A polgármester már vár.
Nem elég, hogy a férfi megjelenése nem volt épp bizalomgerjesztő, de hogy még ekkora bunkó is legyen, az már sérti az önbecsülésemet. A fickó hosszú, egyenes úton vezetett minket végig; átlagos, nem túl gazdag falunak tűnt a település, azonban a polgármesteri hivatal hatalmas márványépülete már messziről kirítt a többi közül. A helyiek ugyan megbámultak minket, de nem nagyon törődtek velünk, így hát viszonylag kellemes sétát tettünk a városon át, leszámítva, hogy idegenvezetőnk pont annyira volt kedves és vendégszerető, mint egy taplógomba. Mikor közelebb értünk a márványpalotához, rögtön éreztem, hogy valami nincs rendjén a helyi gazdasággal. Az aranyozott stukkó-díszítéses épület minden bizonnyal azért készülhetett el, mert a polgármester olyan adókat rótt a város lakóira, hogy azokat szegénységbe taszította, míg ő fényűző életet élt minden luxussal ellátva. Ogar kinyitotta előttünk a kétszárnyú ajtót, majd átvezetett minket a bársonyszőnyeg borítású, pompázatos előcsarnokon, melyet két oldalról szobrok szegélyeztek. Végül egy irodában kötöttünk ki, ahol egy már-már giccses pad szolgált a polgármesterre várakozók kényelméért. Idegenvezetőnk végre távozott, de előtte Gab még néhány keresetlen szóval kifejezte a szolgáltatás minőségével kapcsolatos aggályait, melyekkel én mélyen egyet kellet hogy értsek.
- Jó napot. – köszöntött minket egy titkárnő kedélyesen. – Önök nyilván a mágusok. Én Mae West vagyok, Moszkvics úr titkárnője. Sajnálatos módon a polgármester úr épp tárgyal, így kérem, addig várakozzanak idekint. – és ezzel a kissé visszataszító padra mutatott.
- Hát, azt hiszem ezen nincs mit firtatni, meg kell várnunk. – mondta Gab elhelyezkedve a padon.
Mivel a fáradtság még mindig gyötört, én is leültem Gab mellé és magamhoz öleltem féltve őrzött táskámat, benne a tojáskával.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Kedd Aug. 23, 2011 7:42 pm

[Közvetlen előzmény: A Forrás Tava]


Kellemes éjszaka volt, amikor Kao végre kikászálódott az erdőből és felfedezte, hogy az erdőséget a dél-keleti fertályon hagyta el. Az pontos irányban nem lehetett biztos, mert mindig ügyelt rá, hogy csak éjjel közlekedjen, de mire megérkezett a fákkal csupán megszórt lankákra és ránézett az alattuk elterülő völgyre, könnyedén betájolta magát. A lankás dombokkal megszórt, fákat csak hébe-hóba mutató zöld mezők földjén volt, és az egyetlen dolog, ami alapján könnyen megtalálta a neki kellő utat éppen előtte fénylett a horizonton; a dombok mögül tűként kinövő apró toronytető, Rennel egyetlen magas épületének teteje.
Legalább nem vagyok távol tőle. Érkezhettem volna sokkal rosszabb helyre is. Még addig táborozom le, amíg tehetem a fák takarásában, gondolta Kao, és leszállt a lóról, majd visszavezette azt egy sűrűbb területre, és kikötötte egy fa törzséhez, lazán, hadd legeljen, vagy feküdjön le ahol akar, amíg Kao alszik. A pirkadat fényeire nézve Kaot máris kirázta a hideg. Az erdei kunyhóban töltött napok, és a Forrás Tavának gondolata is az emléke egy pillanat alatt semmivé foszlott, és a hátizsákban leledző egyetlen adagnyi étek sem segített. A fekvés sem enyhített semmit a dolgon, mivel a nappal egy hirtelen , szélrohamokkal tépázott zivatart is hozott, és a talaj sem szerette Kao formáját, aminek a vége az lett, hogy csak-csak a kristálymágiához kellett nyúlni, amitől az amúgy is korgó gyomra még erőteljesebb jajveszékelésbe kezdett.
Végül az alvásból nem lett semmi, csupán hánykolódás és sóhajtozás, és a nap végén, mire Kao szemei minden pillantásnál leragadtak volna, újabb, de ezúttal egy kitartó és jegesnek ható zivatar érkezett. Ezért utáltam mindig is ezt a völgyet, gondolta Kao, miközben a szárított ételből falatozott, rezignáltan, nem törődve a ruháit verő esővel. A szél szabadon járt, a tengeri időjárás pedig könnyen betört dél felől a völgybe, így habár a gazdagon termő és dús földek remek terület volt a gazdaságnak, az emberei mind marconák és szálasak voltak, akik mintha a vérükben hordoznák a cudar időjárás vonásait.

Kao sosem örült túlzottan, ha erre vetette az útja, mivel itt minden idegent azonnal pillantások értek, és a varázslólét sem volt túlzottan közkedvelt, szimplán csak mert itt sosem volt szükség a varázsos népekre, és mindenki nehéz munkát végzett, valahogy a titokzatos és misztikus környezet körbeölelni látszott a varázslók nevét, e mellé még az se segített, hogy egy varázsló a maga nemében mindent pillanatok alatt képes volt megtenni, amiért itt a nép keményen és kitartóan dolgozott.
Volt idő, amikor Kaot a céh ide küldte, és napszámosként dolgozott hónapokig. A kemény fizikai munka hatása látványos volt és hasznos eredményeket hozott, habár az ár túl drágának tetszett. Kao emlékezett az időre, amikor a kezéről véres csíkokban hiányzott a bőr, és amikor a hátát napokig kiegyenesíteni sem bírta egy-egy a földeken töltött tábor után.
Annyira el is merült a régi emlékekben, hogy nem is emlékezett túlzottan az éjjeli útra. A lova mélabúsan, fejét mélyre hajtva menetelt előre, ő pedig igen csak gyászos és kemény pillantásokat vetett maga elé. Nem is volt csoda, hogy amikor hajnalban, amikor már a város nagy részében általános volt a mozgolódás, senki sem szólta meg, vagy méltatta túl hosszanti pillantásokra. Kao ezt is az itteniek szürke, megelégelt modorának tudta be, és a csendes fogadtatásért, mintegy megköszönéseként, azonnal behúzódott a legelső fogadóba, ahol a lovának egy heti istállót kért, és feltöltötte tartalékait. Sem ő sem a pult mögött álló bozontos szőrzetű fickó nem firtattak kérdéseket, csupán gyorsan megegyeztek, és Kao útja el is vált a fogadótól, hogy megkereshesse a kovácsműhelyt, ami legutóbbi ködös emlékei szerint a város egyetlen vásárterének sarkában húzódott meg.
A tér a régi volt, és ahogy Kao sejtette, semmi sem változott, még az sem, hogy akár jó, akár rossz az idő, itt mindig hajnalban van igazi élet, és az áruk többsége ekkor cserél gazdát. A csacsogó és zsibongó tömegben nem tűnt fel senkinek egy az esőtől csuklyája alá menekülő fazon, azonban Kaonak feltűnt valaki. Egy tipikusan itteni fickó, aki az éppen beérkező vonat mellett állt, minden jele nélkül annak, hogy bármi dolga lenne a kezében tartott tábla fogásán túl.
A vendégfogadás nem itteni szokás, gondolta Kao összevonva a szemöldökeit, még jobban, de nem állt meg. Bárki is érkezik, még ha olyan korán is kel, mint az itteniek, akkor sem ér ide a hajnali vonatokkal és neki lesz még ideje megfigyelni, hogy miféle vendégekhez kell pont itt és most fogadóbizottság.
Később, valóban később mert a kovács már dolgozott pár szerszám megjavításán amikor Kao odaért, a tőrök és a kard megköszörülése után, illetve egy pár jó fenőkő beszerzése után Kao a már virító napsütéssel vert, és alig mozgó térre léphetett ki. A nagy darab fickó még mindig ott állt a táblájával, így Kao közelíteni kezdett az állomás kicsiny épületéhez, hogy megnézze az érkező vonatok rendjét, azonban még nem is vetett pillantást a menetrendre, meg is hallotta a következő vonat fékjét a város végéből, és kisétált a sínekhez.
A marcona tag is figyelte a vonatot, és ha Kao gondolatai megfeleltek a valóságnak, a kedve a mostani feladatához körülbelül azon a szinten leledzett, amilyen mélyre csak a legnehezebb ekék sújtottak.
Kao közelebb lépdelt a táblához, és meglepetten fedezte fel a rajta levő szöveget "MÁGUSOK" de nem ment közelebb, inkább megvárta miféle társaság érkezik, már ha az éppen befutó vonaton lesznek a várva várt mágusok...

Rajta voltak, méghozzá nem is akárki. A vonatról leszállók között elsőként egy ismerős alak volt, Gabriel, ez a hír pedig nem várt derültséggel töltötte el Kaot, azonban mások is voltak vele, egy hatalmas farkas, és egy fiatal nő... Kaoban megült a vér amint kivette a gyönyörű alak ismerős vonásait: Kaori, Shiina Kaori volt az, akitől annak idején igen kaotikus körülmények között váltak el, egyetlen szó nélkül.
Azonban nem a találkozás volt a probléma, azaz nem lett volna probléma, ha bármelyiküket újra láthatja, de nem így, és nem együtt. Kao fejébe, mint az újonnan felkapcsolt lámpás fénye csapódott be a tanítás: a felismerhetetlenség kulcsa, hogy nincs lehetősége semmilyen információnak kiszivárogni, ha mégis szükséges, a lehetőségeknek sosem szabad találkozniuk és összeadódniuk. Kao szeme káprázni vélt, a rögeszmévé formált tanítás egyértelmű volt, most már csak ő nem tartotta magát hozzájuk. Bármelyik véglet ütközik ki valahol, ahol nem szabadna neki, végzetes veszélybe kerül. Ha az információk összeadódnak, és valahogy Kao nyomára akadnak a két máguson, semmi sem garantálja a biztonságukat, sem Kaoét, illetve ha kitudódik, hogy több róla informált ember van, a céhben sem lesz biztonságban. Menekvés már nem volt, mindkét pillantás felfedezte magának őt is.
A rezignált arc megkeményedett, miközben Kao egy azonnali következtetésre jutott: Gabriellel már megegyezett a személyének titkáról, így ha neki az álnevén mutatkozik be, az ismeretségük palástolva marad, és Kaori is legalább annyira elbizonytalanodhat, hogy talán nem mondja ki a nevét.
- Gabriel van Chantai - nyújtotta a kezét a fiatal fegyvermágus, én pedig gyorsan válaszoltam.
- Sorono Tavara - mondtam félhangosan, Kaorira is tekintve.
- Kao... Kaori vagyok. Shiina Kaori - a lány tekintete sötét volt és nem közölt semmi más érzelmet, mint az ellenszenvet, amit szerencsére az első benyomás rossz hatásának is mondhat a nézelődő. Hogy Kaori ennyire gyorsan reagált a szinte el sem ejtett jelzésre, nagy megkönnyebbülés volt Kaonak, akinek így maradt ideje tovább gondolkodni azon, hogyan oldja majd meg a helyzetet, és a továbbiakban a többiek mellett-mögött lépdelve figyelte, milyen a két smerős kapcsolata, azonban szinte semmilyen jelét nem adták, hogy az egyáltalán elmélyült lenne.
Ennyiből azonban képtelenség felmérni bármit is, gondolta Kao, és csak az elhatározás maradt benne friss, hogy amíg csak lehet, a két ember mellett marad, hogy megtudja mekkora a veszély. Némán követte a csapatot, és végül, az iroda előtt mozdulatlanul állva várakozott a többiek mellett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Happy
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : folyamatosan változtatom a helyem

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Szer. Aug. 24, 2011 9:54 pm

Nagyjából egy órán keresztül nem történik semmi, amikor is a polgármester irodájának ajtaja kitárul, és két átlagos testfelépítésű férfi lép ki rajta. Az illetők koszos munkaruhában feszítenek, s elégedetlenségüket, obszcén szavakkal fejezik ki.
- Ez a nyomorult. Ő tehet az egészről... mégis ki fogja megtéríteni a kárunkat? Komolyan mondom... - fejezi be az egyik, miután észre vett benneteket.
- Hogy száradna ki a bele, annak a vén szivarnak... - elégedetlenkedik a másik is, majd társa hirtelen elhallgatása után, ő is megpillant benneteket.
A két férfi rosszindulatúan méreget benneteket pár pillanatig, majd a szikárabb férfi hozzátok fordul:
- Idegenek... nagyon remélem, hogy azért jöttetek, hogy megoldjátok a problémánkat - szólal fel dühösen, mire a társa a karjánál kezdi ráncigálni, hogy indulásra ösztönözze.
- Gyere már Bill. Hagyd a fenébe. Fizetem az első kört a kocsmába.
- Ne ráncigálj már te félkegyelmű - szól vissza, majd enged az ital csábításának, és elhagyják a helyiséget, az utóbbi még mindig dühöngve.
A titkárnő a jelenetre felfigyelve azonnal szabadkozni kezd.
- Elnézést a viselkedésükért. - kezdte Mae - Tudják amióta fogyatkozik az állatállomány, egyre nő a városban a feszültség. Kérem ne is törődjenek velük - ereszt meg egy kényszeredett mosolyt felétek - Be is fáradhatnak - mutatott az ajtó felé.
Akár megnyugtatjátok a titkárnőt, akár nem, az iroda ajtaja nyitva áll előttetek. Lépjétek hát át a küszöböt. Az iroda ugyan azt a pompát adja, mint az általatok látott épület többi része. Néhány könyvespolc, szobor, és festmény díszíti a helyiséget. Szemben veletek egy vaskos, ősöreg dolgozó asztal áll, ami hajlott kora ellenére is pompásan fest. Az asztalon irathalmok feküdnek szétszórtan, s az asztal mögött egy kövér, kopasz férfi ül. Arcán a fáradtság jelei mutatkoznak, nem épp szívmelengető látvány. Mikor észre vesz titeket, Karjával jelez, hogy foglaljatok helyet az íróasztal előtt lévő, direkt számotokra idehozatott három szék egyikén. A férfi másik kezével szemeit dörgöli, majd mikor helyet foglaltok, belekezd mondandójába.
- Örülök, hogy épségben ideértek. Sajnálom, hogy meg kellett várakoztatnom önöket, de tudják mostanában túl sok probléma szakadt a nyakamba. Nem elég, hogy az állatállomány fokozatosan csökken, még a vágóhidak, gyapjúgyárak, és a tejtermelő szövetség is zaklat. - megfeledkezve magáról, zúdítja rátok problémáit, de hamar észbe kap - Oh elnézést. önöket nyilván nem nagyon érdeklik az üzleti problémáim. Elnézést, az udvariatlan fogadtatásért. Gregorij Moszkvics vagyok, örvendek - nyújtja hájas, izzadt jobbját felétek.
Miután átestetek a bemutatkozás ősi hagyományán, a férfi kényelembe helyezi zsíros testét, és belekezd az igazi mondandójába.
- Tudják, kicsiny falunk a természeti adottságok kihasználása végett állattenyésztéssel, és tartással foglalkozik. Szarvasmarhák, juhok, kecskék szaladgálnak a völgy gazdag legelőin. Gyapjút, tejet, sajtot importálunk Fiore déli részének, és ez igencsak jövedelmező vállalkozás. A helyiek nem nagyon adnak a luxusra, amint ezt önök is láthatták. Ezek egyszerű emberek. Náluk a vagyont az állataik számában mérik. Na de elég ennyi a faluról, térjünk a tárgyra. Az egész három éve kezdődött. A völgyben megjelent egy ismeretlen állatfaj, amit Walmornak hívnak a falusiak. Eddig békés állatoknak tartottuk őket, és egész hasznosnak bizonyultak, hiszen távol tartották a ragadozókat az állatállománytól. Az utóbbi két-három hétben viszont teljesen megőrültek. Elkezdték pusztítani az állatokat, ezzel téve tönkre az emberek megélhetését. Múlt héten nyoma veszett két tenyésztőnek, akik megelégelték már a csordájuk esztelen gyilkolását, és maguk akarták elintézni a dolgot. Erős a gyanú, hogy a walmorok végeztek velük. Irtsák ki őket, egytől egyig, mielőtt még, még több ember esne áldozatul.
Ha megérdeklőditek, miért nem bérelt fel erre a munkára vadászokat, eképpen felel:
- Ezek nem egyszerű lények. Gyorsak, és erősek. Próbálkoztunk már zsoldosokkal is, de mindhiába. Egyet sem tudtak likvidálni. Ezek nagyon okos lények, és azt feltételezzük, hogy valamilyen szinten közük van a mágiához, így egyértelmű, hogy az ilyen feladatot képzett mágusokra bízzuk. Hamarosan sötétedik, így azt javaslom keressék fel a szállásukat, és pihenjék ki a hosszú út fáradalmait, hogy holnap frissen és üdén tudják ellátni a feladatukat. Ogar majd vezeti önöket, és beszerez bármit amire szükségük lehet.
Ha bármi kérdésetek van még a polgármester úrhoz, küldjétek el PÜ-ben.
Miután vége a beszélgetésnek, visszagörnyed az előtte tornyosuló papírkupachoz, és újból munkának lát.
Az ajtó előtt, a mindig mogorva vezetőtök áll, aki csak int, hogy kövessétek. A nyílegyenes főúttól két három sarokra, egy tekintélyes épület áll, aminek a cégérén a " Vándor macska fogadó" szöveg virít. A 24-es, háromágyas lakosztály a tiétek. Ogar a mellettetek lévő szobában lakik, így ha bármire szükségetek van, ott megtaláljátok. A szállás minden kényelmet kielégítő, így nem lehet ok a panaszra.
Hamarosan sötétedik. Mindenkinek szabad az estélye, azzal töltitek a szabad időtöket, amivel akarjátok, viszont éjfélkor már lehetőség szerint tartózkodjatok a szobátokban.
Postotok eddig tartson
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Pént. Aug. 26, 2011 9:08 pm

Mire kitárult az ajtó, amit oly nagy hévvel bűvöltünk szemmel, remélve, hogy nem sokára kinyílik egy bő óráig csukva maradt, és közben egészen megbarátkoztam a paddal, amit első körben nem értékeltem oly sokra. Legalábbis, nem annyira, hogy ennyi időt eltöltsek rajta.
Szóval az ajtó kitárult, és két őstermelő kinézetű fickó őgyelgett ki rajta, akiken az említett ruhadarab nem éppen úgy nézett ki mint amit most akasztottak le a vállfáról.
- Ez a nyomorult. ő tehet az egészről... mégis ki fogja megtéríteni a kárunkat? Komolyan mondom... - kezdte el köpködni a szavakat az egyik, és különösebben nem is lehetett rajtuk felfedezni akármilyen ismertetőjegyet, amiről száz másik gazda közül is fel lehet ismerni. Na jó, talán szikárabb volt mint társa.
- Hogy száradna ki a bele annak a vén szivarnak... - toldja meg amaz az előtte szóló mondanivalóját, és ekkorra már mindkettő minket fixírozott. Legalábbis, úgy éreztem, hogy minket, aztán, hogy csak Kaorin akadt-e meg a szemük azt már nem tudom, bár nem lenne csoda, hiszen mellben igen erős a lány, legelső közös útunkon amikor Sharpersville-be szállítottuk a régészeket, nos akkor is ez az ismertetőjegye ragadt meg legjobban róla.
- Idegenek... - kezdte a nagyobb darab - Nagyon remélem, hogy azért jöttetek, hogy megoldjátok a problémánkat. - dobta oda nekünk dühösen, de mielőtt belejött volna társa megragadta a karját.
- Gyere már bill! Hagyd a fenébe! Fizetem az első kört a kocsmában. - Legalább mostmár van olyan, amiről meg tudom különböztetni a másiktól.
- Ne ráncigálj már, te félkegyelmű! - szólt vissza amaz, de hiába járt a szája, a teste máshogy reagált, elindultak hát kifelé, az ajtó pedig nyitva maradt.
- Vajon ezek is úgy mutatják ki azt, hogy bírják egymást, mint én, Gabriel? - szólt élesen Kaensho, miközben utánuk nézett. Én csak elmosolyodtam, és megvakartam a farkas füle tövét.
- Elnézést a viselkedésükért. Tudják, amióta fogyatkozik az állatállomány, egyre nő a városban a feszültség. Kérem, ne is törődjenek velük! - kényszerít ki végül egy mosolyt az arcára a szabadkozás közepette, majd az ajtó felé int - Be is fáradhatnak.
- Hagyja csak, nem kell magyarázkodni. Nem ez az első alkalom, hogy ilyen morcos emberek fogadnak ott, ahova segíteni érkezünk, de azért még mindig nem szoktunk hozzá. Legalább itt van magácska, és tudom, hogy vannak itt kedves emberek is. – legyintek, majd felállok a padról, és míg a titkárnő pirulva mosolygott Kaensho megcsípte fogaival a lábam szárát.
- Beárullak Atsuinál. –sziszegte alig hallhatóan.
- Nem viszlek magammal. – piszkáltam vissza, s közben az ajtó mellett szobrozva megvártam, amíg kis csapatunk női tagja bemegy az ajtón, és követve megpillantottam a polgármestert. A férfit elnézve nem áll hadilábon az ételekkel, főleg nem a zsírosakkal, hiszen elég nagydarab, és nem a hús miatt. Az irodát tekintve pontosan olyan, amilyenre számítottam. Pár könyvespolc, szobor, és festmény vesz minket körül, előttünk egy asztal, amivel szemben három szék áll, látszik, hogy vártak minket, csak egyetlen kérdésem lenne, hogy honnan tudják, hogy hárman jövünk, hiszen mi se tudtuk előre. Mielőtt komolyabban körülnéznék már beszédre is nyitja a száját:
- Örülök, hogy épségben ideértek. Sajnálom, hogy meg kellett várakoztatnom önöket, de tudják mostanában túl sok probléma szakadt a nyakamba. Nem elég, hogy az állatállomány fokozatosan csökken, még a vágóhidak, gyapjúgyárak, és a tejtermelő szövetség is zaklat. – mintha megütközne valamin, olyan arcot vág, és ő is szabadkozni kezd - Oh elnézést. önöket nyilván nem nagyon érdeklik az üzleti problémáim. Elnézést, az udvariatlan fogadtatásért. Gregorij Moszkvics vagyok, örvendek. – nyújtja baráti zsíros jobbját, amit gyorsan kézről kézre adva bemutatkozunk, és miután ő hellyel kínál minket letesszük magunkat a székekbe.
- Tudják, kicsiny falunk a természeti adottságok kihasználása végett állattenyésztéssel, és tartással foglalkozik. Szarvasmarhák, juhok, kecskék szaladgálnak a völgy gazdag legelőin. Gyapjút, tejet, sajtot importálunk Fiore déli részének, és ez igencsak jövedelmező vállalkozás. A helyiek nem nagyon adnak a luxusra, amint ezt önök is láthatták. Ezek egyszerű emberek. Náluk a vagyont az állataik számában mérik. Na de elég ennyi a faluról, térjünk a tárgyra. Az egész három éve kezdődött. A völgyben megjelent egy ismeretlen állatfaj, amit Walmornak hívnak a falusiak. Eddig békés állatoknak tartottuk őket, és egész hasznosnak bizonyultak, hiszen távol tartották a ragadozókat az állatállománytól. Az utóbbi két-három hétben viszont teljesen megőrültek. Elkezdték pusztítani az állatokat, ezzel téve tönkre az emberek megélhetését. Múlt héten nyoma veszett két tenyésztőnek, akik megelégelték már a csordájuk esztelen gyilkolását, és maguk akarták elintézni a dolgot. Erős a gyanú, hogy a walmorok végeztek velük. Irtsák ki őket, egytől egyig, mielőtt még, még több ember esne áldozatul.
- Megkérdezhetem, hogy próbálták-e őket elüldözni? Esetleg zsoldosokat, katonákat felbérelni, vagy a királyi seregnek üzenni?
- Ezek nem egyszerű lények. Gyorsak, és erősek. Próbálkoztunk már zsoldosokkal is, de mindhiába. Egyet sem tudtak likvidálni. Ezek nagyon okos lények, és azt feltételezzük, hogy valamilyen szinten közük van a mágiához, így egyértelmű, hogy az ilyen feladatot képzett mágusokra bízzuk. Hamarosan sötétedik, így azt javaslom, keressék fel a szállásukat, és pihenjék ki a hosszú út fáradalmait, hogy holnap frissen és üdén tudják ellátni a feladatukat. Ogar majd vezeti önöket, és beszerez bármit amire szükségük lehet.
Megvárom, míg társaim felteszik esetleges kérdéseiket, és azokból minél több mindent leszűrni magamnak, ami később talán hasznos lesz, majd a beszélgetés vége szakadtával felálltam, és elköszöntem a polgármestertől, amit Kaensho letudott egy szimpla ugatásszerű hanggal, majd ugyanabban a sorrendben, ahogy besoroltunk ki is mentünk, odakint megpillantva az idegenvezetőnket inkább visszafogtam magam, és hasonló modorral tűrtem, míg elvezetett minket a szállásunkra.
Az nem olyan volt, amilyenre számítottam, tekintve, hogy az egyetlen luxusépületnek a polgármester házát néztem, ezzel szemben a szobánk semmilyen kényelmet nem nélkülözött, legalábbis nekünk férfiaknak nem hiszem, viszont egyetlen három ágyas szobába tettek be minket Kaorival, aki nem biztos, hogy osztotta ugyanezt a dolgot. Így hát támadt egy ötletem, és ahogy benyitottunk a szobába meg is osztottam a többiekkel:
- Ha nem gond, én lefoglalnám az ajtó felőli ágyat, és le is lépnék. Éjfélre visszaérek, sétálok egyet. – mosolyodtam el, inkább magamban, addigra biztosan végeznek az étkezéssel is, meg Kaorit se zavarjuk az esetleges öltözködésben. Vagyis én, hiszen Kaensho szintén nő, no meg nem hiszem, hogy pont egy állat előtt szégyenlősködne.
Kilépve az ajtón megnéztem a számát a szobána, és a 24-et a fejembe vésve elindultam az szürkületbe sétálva róni az utakat, pontosabban azt az egyet. A kovács éppen ekkor zárta az üzletét, és sikerült leinteni még, hogy megvegyek tőle két fenőkövet, ami a későbbiekben még jól jöhet. Örömmel konstatáltam, hogy a fickó szintén kenyérre kenhető, és nem olyan fadarab, mint a két őstermelő meg az idegenvezetőnk. Kicsivel később a fogadóba beülve pontosan olyan fogadtatást kaptam, amilyenre számítottam. Bár kiszolgáltak, és a sör se volt rossz, nem igazán akart velem szóba állni senki sem, úgyhogy minél előbb búcsút vettem az italtól, fizettem egy kis adag sült csirkét krumplival, amiből az egyik combot Kaenshonak adtam, és ott is hagytam az egész hóbelevancot. Teveim ellenére csak negyed tizenkettőre nyitottam be a szobaajtót, remélve, hogy az elkerülni való eseményt el is kerültem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiina Kaori
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Oct. 09.
Tartózkodási hely : Keleti peremvidékek

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Vas. Aug. 28, 2011 4:34 am

Egy óra várakozás után végre kitárult a polgármesteri iroda ajtaja és két munkásember rontott ki rajta hőbörögve. Beszélgetésükből annyit mindenképp sikerült leszűrni, hogy nem kifejezetten kedvelik a polgármestert, és hogy igen nagy lehet a baj az állatállománnyal. A titkárnő persze azonnal szabadkozni kezdett, majd beinvitált minket a szobába. Elsőként léptem be a pompázatos helységbe, melyet szobrok és értékes festmények díszítettek.
- Örülök, hogy épségben ideértek. Sajnálom, hogy meg kellett várakoztatnom önöket, de tudják mostanában túl sok probléma szakadt a nyakamba. Nem elég, hogy az állatállomány fokozatosan csökken, még a vágóhidak, gyapjúgyárak, és a tejtermelő szövetség is zaklat. – üdvözölt minket a kövérkés, kopasz polgármester, minden baját ránk zúdítva - Oh elnézést. önöket nyilván nem nagyon érdeklik az üzleti problémáim. Elnézést, az udvariatlan fogadtatásért. Gregorij Moszkvics vagyok, örvendek – folytatta, majd mindegyikünkkel egyenként kezet rázva hellyel kínált minket. Mindannyian leültünk a kényelmes székekbe és érdeklődve figyeltük a férfi mondanivalóját.
- Tudják, kicsiny falunk a természeti adottságok kihasználása végett állattenyésztéssel, és tartással foglalkozik. Szarvasmarhák, juhok, kecskék szaladgálnak a völgy gazdag legelőin. Gyapjút, tejet, sajtot importálunk Fiore déli részének, és ez igencsak jövedelmező vállalkozás. A helyiek nem nagyon adnak a luxusra, amint ezt önök is láthatták. Ezek egyszerű emberek. Náluk a vagyont az állataik számában mérik. Na de elég ennyi a faluról, térjünk a tárgyra. Az egész három éve kezdődött. A völgyben megjelent egy ismeretlen állatfaj, amit Walmornak hívnak a falusiak. Eddig békés állatoknak tartottuk őket, és egész hasznosnak bizonyultak, hiszen távol tartották a ragadozókat az állatállománytól. Az utóbbi két-három hétben viszont teljesen megőrültek. Elkezdték pusztítani az állatokat, ezzel téve tönkre az emberek megélhetését. Múlt héten nyoma veszett két tenyésztőnek, akik megelégelték már a csordájuk esztelen gyilkolását, és maguk akarták elintézni a dolgot. Erős a gyanú, hogy a walmorok végeztek velük. Irtsák ki őket, egytől egyig, mielőtt még, még több ember esne áldozatul.
- Megkérdezhetem, hogy próbálták-e őket elüldözni? Esetleg zsoldosokat, katonákat felbérelni, vagy a királyi seregnek üzenni? – kérdezte Gab, miután a polgármester befejezte mondandóját.
- Ezek nem egyszerű lények. Gyorsak, és erősek. Próbálkoztunk már zsoldosokkal is, de mindhiába. Egyet sem tudtak likvidálni. Ezek nagyon okos lények, és azt feltételezzük, hogy valamilyen szinten közük van a mágiához, így egyértelmű, hogy az ilyen feladatot képzett mágusokra bízzuk. Hamarosan sötétedik, így azt javaslom, keressék fel a szállásukat, és pihenjék ki a hosszú út fáradalmait, hogy holnap frissen és üdén tudják ellátni a feladatukat. Ogar majd vezeti önöket, és beszerez bármit, amire szükségük lehet.
Ogar, persze majd pont az a kőbunkó paraszt lesz oly kedves kisegíteni minket… Miután se én se Gab nem kérdeztünk semmit, Kao-n volt a sor. A beszélgetést gyorsan lerendeztük, majd szépen kivonultunk az irodából, ahol kedves idegenvezetőnk már várt reánk. Egy közeli fogadóhoz vezetett utunk, ahol ugyan nem volt akkora a fényűzés, mint Moszkvics palotájában, ám jól felszerelt és kényelmes szobát kaptunk. Kissé idegesített a tény, hogy egy szobában kell aludnom a fiúkkal, de végül is, voltam már hasonló helyzetben, így végül annyira nem volt zavaró.
- Ha nem gond, én lefoglalnám az ajtó felőli ágyat, és le is lépnék. Éjfélre visszaérek, sétálok egyet. – mondta Gab. Legalább számon kérhetem Kao-t, hogy miért nem adott magáról életjelet az elmúlt időszakban. A fürdőszobához közel eső ágyat foglaltam be, szépen elhelyeztem rajta a táskámat, amiben ott lapult a tojásom, és ágyam szélére ülve vártam, hogy a fürdőszobába betérő Kao mikor jön végre ki. Amíg a polgármesterre vártunk, számtalanszor lefolytattam ezt a számonkérést a fejemben, de most úgy tűnt, mindent elfelejtettem. Valami oka biztos volt arra a férfinak, hogy miért nem jelentkezett, és ha ez olyasvalami, ami csak rá tartozik, hát nem akarom beleütni az orrom. Végül is, nem fűzött hozzá olyan nagy barátság, alig ismertem, sőt, szinte nem tudtam róla semmit, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy számadással tartozik nekem. Nyílt a fürdőszoba ajtaja és Kao lépett ki rajta.
- Kao... – éreztem, ahogy szemeim könnybe lábadnak. A megkönnyebbülés, hogy végre nyíltan beszélhetek vele, és az öröm, hogy épségben láthatom egy régi bajtársamat, elgyengítette lelkemet - azt hittük meghaltál...
Az ágyamról felkelve közelebb léptem hozzá, majd óvatosan felé nyúltam. Féltem, hogy el fog tőlem húzódni, de végül nem tette, így szorosan magamhoz öleltem.
- Úgy örülök, hogy életben vagy!- mondtam sírva, miközben szép lassan elengedtem és visszahuppantam az ágyikómra. Kao tekintete komor volt, nem látszott rajta semmi öröm, vagy megkönnyebbülés, így gyorsan letöröltem én is könnyeimet.
- Mondj már valamit... – szóltam rá. Már zavaró volt ez a feszült csend, és nem tetszett Kao némasága.
- Nem tehettem semmit. – mentegetőzött, ám még minding nem tudtam leolvasni semmit a tekintetéről.
- Mi az hogy nem? Segíthettünk volna! – ordítottam rá dühösen emlékezve arra, hogy legutóbb csak úgy elraboltatott minket néhány szárnyas szörnyeteggel ezzel eltávolítva minket a veszélytől - Az ember a társait nem koptathatja le csak ilyen egyszerűen! Egy küldetés, egy csapat! Nincs hősködés... – a végére hangom elhalkult, szinte már suttogtam.
- Tudod, akkor és ott Te meg Red... Mintha egy család lettünk volna. – mondta Kao. Nem mertem hinni a füleimnek, Kao, aki komor és megfontolt, ilyesmit mond? - Nem szabadott volna azt látnotok amit teszek, és jobb is lett volna, ha azt hiszitek, halott vagyok.
- Megőrültél? – szóltam közbe ám Kao folytatta.
- Ne érts félre. Nem akarok tragikus hős lenni. Nem szabadott volna látnotok amit csinálok, és aki vagyok. Nem akarom elmondani, még csak sejtetni sem, mert a vállamon hordok valamit, és ha valaki megsejti mi az, meg kell halnia.
Valami nem stimmelt, és kezdtem kissé megijedni az előttem álló férfitól. Tekintete még mindig oly sötét volt, mint a csillagtalan éjszaka komorsága.
- Mégis... mi történt azután, hogy minket félreraktál a képből? – folytattam a faggatózást makacsul.
- Nem mondom el. Ne erőltesd. – mondta, mire lehajtottam a fejem és szinte már feladtam a reményt, hogy valaha is megtudok bármit róla - A probléma az, hogy nem AKARLAK megölni. Ha van Chantai lenne a helyzetedben már halott lenne.
- Hogy mi? Ismeritek egymást? – kérdeztem meglepetten.
- Még él, nem?
Bólintottam. Újabb zavarodott csend következett, s hosszú pillanatok teltek el, mire végre meg mertem szólalni
- Mindenesetre... örülök, hogy életben vagy... és hogy... újra találkoztunk. – mondtam még mindig kissé megszeppenve, ám a mondat végére már őszinte mosolyt éreztem arcomon.
- Nem kedvelem túlzottan a helyzetemet. Egy egyszerűbb élettel is megelégednék, de nem egy olyanba születtem. Érted ezt?
- Un... – bólintottam igenlésemet kifejezve. Ez már túl sok volt. Bármi legyen is a konkrét dolog, ami rányomja bélyegét Kaora, nem rám tartozik, és mégis… már többet mondott, mint kellett volna.
- Akkor azt is megérted, hogy ha ezt a szobát elhagyjuk, nem ismersz? – kérdezte, mire én felháborodott tekintetett vetettem rá, de azért folytatta - Kao, vagy akárki, akit ismertél meghalt ott a kis faluban, én pedig Sorono Tavara vagyok, egy semmitmondó nevű bérgyilkos, mindenre megvehető, piti, előnytelen és felejthető...
- Azt már nem! Te is ember vagy! Ideje elfogadnod, hogy nem lehetsz örökké magányos farkas! – kiáltottam rá magamból kikelve. Egyszerűen képtelen vagyok elviselni, ha valaki nincs tisztában a saját fontosságával, és ez Kaonál igen nagy problémának tűnt. - Ha másnak nem is... ha magadnak nem is... nekem fontos az életed!
- Azért vagyok az aki, hogy egy falunyi ember biztonsága olyan maradjon, amilyen volt. Nem ár érte pár év névtelenség.
- A társaidnak nem hazudhatsz! Ők... mi mindig tudni fogjuk, hogy ki vagy! – mondtam. Nem voltam benne biztos, hogy Kao elfogad-e engem társának, vagy csak egy ismerős vagyok, de reménykedtem benne, hogy idővel kialakul köztünk valami bizalom.
- A társaim messze vannak innen. Chantai meg a többiek csupán arcok, akikkel találkozom. – gondoltam hogy ilyesmit fog válaszolni.
- Most mégis egymásra vagyunk utalva! Mind a négyen! Most Gab, Kaensho és én vagyunk a társaid! Bizalom nélkül pedig... nincs esélyünk, ha komolyabb ellenféllel találkoznánk! – folytattam. Mély kapcsolatok nélkül is lehet a harcos társ, ha az ember kiállja a próbákat a vész óráiban.
- Chantainak már híre van, messze földön is. Bízom az erejében. A tiedet pedig már ismerem. Ha azóta fejlődtél is, nincs mitől félni.
- Ez nem erő kérdése, hanem a csapatmunkáé...
- Kompatibilisek vagyunk, és mindkettőnknek meg van a maga rendje, tudjuk mit kell tennünk. Nem tudsz meggyőzni. Most még biztos nem.
Kao sötétsége talán most volt a mélyponton. Csendben várakoztam, hogy mi fog történni, de újra rányomta bélyegét a némaság a szobára. Egyik kezemmel fél arcomat eltakarva gondolkodtam. Bizonyára nem a legszebb emlékeit zargattam fel Kaonak, s ezért csak én voltam a felelős. Úgy éreztem, bocsánatkéréssel tartozok neki – pedig épp azt akartam belőle kihúzni.
- Sajnálom, Kao... – törtem meg a csendet, ám semmi sem történt.
- Köszönöm. – válaszolt egy idő után majd sarkon fordult. Nem, még nem mehet el, annyi kérdésem van még hozzá. Ha most elmegy, lehet, hogy többé nem lesz hajlandó ismerőseként tekinteni rám. Elkaptam kezét, ezzel újra magamra vonva a figyelmet
- Azt mondod... ha kilépsz ezen az ajtón... nem Kao leszel, hanem Sorono Tavara? – kérdeztem tőle egy előző mondatára visszautalva. A keze meleg volt, s kissé el is pirultam, de másképp nem állíthattam volna meg. Figyeltem minden egyes szavára, hátha megérthetem a gondolatait. Nem volt könnyű dolgom vele.
- Kao mindig is leszek, ha szabad ember leszek, és csak a magam lelkével játszom. De neked már nem lehetek más, mint Kao. Már ismered a nevemet. Csak a titkom ismerői ismernek így... és te. Mindenki másnak viszont bőven elég Sorono Tavara, az eldobható és elfelejthető...
A szavai szívembe markoltak. Mérhetetlen magányt láttam szemeiben, ám valamiért mégis kitüntetve éreztem magam. Én… ismerem a nevét, még ha titkait nem is.
- Köszönöm... – még mindig mosolyogtam. Kao nagyot sóhajtott, és visszaszorította a kézfogásom. Vissza akartam rántani a kezem, de a szorításból egyikőnk sem engedett, s Kao mellettem landolt az ágyon. Vállaink összeértek, s nem mertem felé nézni. A szívem hevesen kalapált – ilyet még nem éreztem azelőtt, talán csak akkor, mikor Noahval találkoztam életem első küldetésén. Most Kao ült itt mellettem, egy felnőtt férfi, nem úgy mint akkor az a fiú… Kerestem a mellettem ülő tekintetét, néha-néha el is kaptam, s közben szabad kezemmel kitűrtem a hajam az arcomból. ~ Te jó ég, mit csinálsz, Kaori? ~ szólalt meg egy belső hang, de valamiért túl halk és jelentéktelen volt ahhoz, hogy érdekeljen. Kao engedett a szorításon, s ettől kicsit megzavarodva én is elengedtem őt, s kezeink az ölembe hullottak. Félig lehunytam szemeim azt várva, hogy mi következik. Teljesen Kaora bíztam magam, bíztam benne, mert az én gondolataim már igencsak kuszák voltak. A férfi feje lassan lesüllyedt, úgy tűnt a gondolatai már nem itt járnak, mikor egy leheletkönnyű, apró csókot éreztem a vállamon. Az arcom már olyan forró volt, hogy azt se tudtam, hogy a szobában van ilyen hőség, vagy én hevültem fel annyira. Lassan Kao felé fordítottam testemet, az ágyról lelógó lábaim pedig kissé felhúztam. Újabb másodpercek teltek el, s mintha az örökkévalóságból ocsúdnék fel, Kao arca megindult az enyém felé. Hevesen vettem a levegőt, ám az orrom már nem volt elég, s ajkaimat résnyire nyitva próbáltam oxigénhez jutni. A férfi arca már csak milliméterekre volt tőlem – elállt a lélegzetem. Megcsókolt s én viszonoztam azt. Elméletben már tudtam, hogy innentől mi fog következni, de most az agyam leblokkolt. Kao végigsimított combomon majd fedetlen hasamra tévedt keze, s én megborzongtam. Soha senki sem volt még velem ilyen gyengéd. Mintha Kao is másképp viselkedett volna, mint eddig, s ezt pozitív jelnek véltem. Óvatosan a férfi nyaka köré fontam karjaim, s közelebb húzódtam hozzá. Mintha minden ösztönből jönne, mert azelőtt nem volt ilyen tapasztalatom. Kao kihúzódott ölelésemből s ajkaink eltávolodtak. Végre megint elég levegőhöz jutottam, s mélyet sóhajtottam. Megint érezni akartam azt a gyengéd, kedves csókot, így visszahúztam magamhoz a férfit, ám ő ellenkezett s inkább a nyakamat vette célba. Harapásai édesek és csiklandósak voltak, majd szívni kezdte a nyakam. Ismeretlen hangok törtek elő belőlem – a férfi minden apró mozzanatát élveztem. Keze közben melleimre vándorolt, majd miközben én tarkóját cirógattam, s hajába túrtam, ő a pólóm alatt újra megvizsgálta a domborulataimat. Nem tudom mennyi idő telt el, de Kao hirtelen megemelt, majd végigfektetett az ágyon. Ekkor, mint derült égből villámcsapás, szemem sarkából láttam, ahogy kincsként óvott táskám elindul az ágy szélének irányába, majd a peremén táncol, s végül lepottyan. Utána nyúltam, de már késő volt, s páni félelem lett úrrá rajtam, mikor a táska épségben emelkedett fel egy kristálytálcán. Kao…
- Ennyire fontos? Mi van itt? – kérdezte a lehető legmegértőbb hangon, amit valaha is tőle hallhattam.
- Egy kicsi élet, ami még nem látott napvilágot... – válaszoltam kissé elpirulva. Kao már nyúlt is a táska tartalmáért. Először meg akartam akadályozni, majd rájöttem, hogy nincs mit rejtegetnem előle. Csíkos tojásomat előkapta és alaposan szemügyre vette.
- Nem olyan gyenge ez, hogy ennyitől baja legyen - mondta, miközben egy nyakláncot halászott elő valahonnan. Azon medálként egy kristályban egy apró tojáska volt, mely hasonló erőket sugárzott magából, mint az én csíkosom. A férfi mágiájával eltűntette a kristályt s a kis tojás a melleim közé pottyant. Nagyon meleg volt, s éreztem az apró szív dobbanásait odabent.
- Nahát... – mosolyodtam el. Végre valami közös bennünk…
- Nem lesz bajuk – mondta kedvesen, miközben saját apró tojását az enyém mellé helyezve, mágiájával egy közeli asztalra transzportálta. Egy újabb hosszú, szenvedélyes csókkal végre megnyugodhattam, s lelkem háborgásától eltekintve, biztonságban éreztem magam a férfi karjai közt.

Egy pillanatra felébredtem, s azt láttam, ahogy Kao épp a táskámat dugja takaróm alá, benne a tojásainkkal. Apró jó éjt csókot lehelt ajkaimra, én pedig a hátizsákomat magamhoz ölelve merültem mély álomba, abban a tudatban, hogy az előző nem csak káprázat volt, hanem maga a megmásíthatatlan valóság.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Vas. Aug. 28, 2011 2:48 pm

Egy óra telt el végtelennek tűnő hosszúsággal, és Kao egyszerűen nem látott ki a fejében tolongó gondolatok mögül, amik frusztráltságában kezdtek pánikszerűvé válni, és minduntalan, hívatlan-váratatlanul előtrörtek. Miért pont most? Mikor lesz már vége? Mi jöhet még? Ezek, és ki tudja még hány említésre se méltó gondolat borította fel teljesen minden logikusnak is mondható gondolatkezdeményt, így amikor végre valaki megszólalt, vagy talán többen is beszéltek(?), Kao csupán arra figyelt fel, hogy a társai már az irodába sorolnak.
- Örülök, hogy épségben ideértek. Sajnálom, hogy meg kellett várakoztatnom önöket, de tudják mostanában túl sok probléma szakadt a nyakamba. Nem elég, hogy az állatállomány fokozatosan csökken, még a vágóhidak, gyapjúgyárak, és a tejtermelő szövetség is zaklat. – A fickó nem volt érdekes, a szövege formális volt, és elterelésektől telített, bizonyára előkészített beszéde is vol, és örült volna, ha nem kérdez vagy szól vissza senki. - Oh elnézést. Önöket nyilván nem nagyon érdeklik az üzleti problémáim. Elnézést, az udvariatlan fogadtatásért. Gregorij Moszkvics vagyok, örvendek – Kao remélte az idegesítő rizsának vége szakad. Munka is volt, tehát nem szándékozott tudatlanul belemenni, de távol állt megszokott önmagától. Arcára egy betonszerűen fixált ábrázatot erőltetett.
- Tudják, kicsiny falunk a természeti adottságok kihasználása végett állattenyésztéssel, és tartással foglalkozik. Szarvasmarhák, juhok, kecskék szaladgálnak a völgy gazdag legelőin. Gyapjút, tejet, sajtot importálunk Fiore déli részének, és ez igencsak jövedelmező vállalkozás. A helyiek nem nagyon adnak a luxusra, amint ezt önök is láthatták. Ezek egyszerű emberek. Náluk a vagyont az állataik számában mérik. Na de elég ennyi a faluról, térjünk a tárgyra. Az egész három éve kezdődött. A völgyben megjelent egy ismeretlen állatfaj, amit Walmornak hívnak a falusiak. Eddig békés állatoknak tartottuk őket, és egész hasznosnak bizonyultak, hiszen távol tartották a ragadozókat az állatállománytól. Az utóbbi két-három hétben viszont teljesen megőrültek. Elkezdték pusztítani az állatokat, ezzel téve tönkre az emberek megélhetését. Múlt héten nyoma veszett két tenyésztőnek, akik megelégelték már a csordájuk esztelen gyilkolását, és maguk akarták elintézni a dolgot. Erős a gyanú, hogy a walmorok végeztek velük. Irtsák ki őket, egytől egyig, mielőtt még, még több ember esne áldozatul.
- Megkérdezhetem, hogy próbálták-e őket elüldözni? Esetleg zsoldosokat, katonákat felbérelni, vagy a királyi seregnek üzenni? – Gabriel és a logikus kérdések. Legalább logikus és célra vezető beszélgetés lehetett a párbeszédből.
- Ezek nem egyszerű lények. Gyorsak, és erősek. Próbálkoztunk már zsoldosokkal is, de mindhiába. Egyet sem tudtak likvidálni. Ezek nagyon okos lények, és azt feltételezzük, hogy valamilyen szinten közük van a mágiához, így egyértelmű, hogy az ilyen feladatot képzett mágusokra bízzuk. Hamarosan sötétedik, így azt javaslom, keressék fel a szállásukat, és pihenjék ki a hosszú út fáradalmait, hogy holnap frissen és üdén tudják ellátni a feladatukat. Ogar majd vezeti önöket, és beszerez bármit, amire szükségük lehet.
A beszéd tiszta volt, hála istennek, gondolta Kao, és elsőként állt fel a székéből, jelezve, hogy teljesen hidegen hagyja jelenleg, hogy az ő kérdéseire számítók kapjanak valamit. Szokás szerint, az apróbb problémát elhagyva Kao most is a nagyobb szükségnek tartogatta az idejét, agy amikor a csapat elindult az idegenvezetőjükkel az élén, bizony hálás is volt a suttyó Oganak a fukar és taszító jelleme miatt, amivel mindenki csöndjét kibírta az út során.
Kao elkezdte letisztázni a dolgokat. Gabriel volt a könnyebbik kérdés, vele már minden részlet adott volt, ismerték egymás erősségét, viselkedését és nem utolsó sorban nagyon is hasonlítottak bizonyos téren, így Kao sosem félt volna attól, hogy pont a férfi lesz az, aki trécselni kezd róla, és megszegi az ígéretét, sőt talán még tartozást is vél Kao felé érezni, amiért ő annak idején segített neki Chantaiban. Volt-e esély mégis, azaz ha esély volt, mire is volt? És habár már nem tudta eldönteni, akarja-e, hogy történjen valami vagy még mindig csak óvatos, válaszolni is próbált. Az egyetlen reális esély, hogy Chantai elárulja Kao titkait akkor jöhetett elő, ha őrajta kívülről érkezik hír Kaoról, ha esetleg Kaori sokkal kedvesebb és mélyebb ismerőse, minthogy sem eltitkoljon előtte bármit, illetve ha például a céhében, az igazi partnerei és szövetségesei között hallasztik Kao neve. Az utóbbi csak egy lehetőség volt, és csak egy lábjegyzetet hagyott a többi veszély mellé 'vigyázni a Dragon Fanggal', míg azelőbbi lehetőség pontosan rátapintott a lényegre. Kaorit kell...
- Ha nem gond, én lefoglalnám az ajtó felőli ágyat, és le is lépnék. Éjfélre visszaérek, sétálok egyet – szólt ki a révedésemből Gabriel, én pedig feltekintettem. A szoba ajtajában álltam, a többiek mögött, akik éppen az ágyakat, a szobát vették szemügyre.

Kao egyből becsusszant a fürdőbe, és magára zárta az ajtót. Még idő kellett neki, hogy legalább megpróbáljon egy nő fejével gondolkodni, és kigondolni valamit. De mit... A vizet megnyitotta, hogy legyen látszata és hangzata az ottlétének, és a csobogó víz hangjára kondentrált. Tudta, hogy valahol nagyon erősen hiányol valamit. Mit tenne Kaori, és mivel lehetne rávenni, hogy holtbiztossá váljon, semmi, még az ismeretségük se fog kiderülni? Mivel lehet rávenni Kaorit, a ragaszkodó, hagyományos értékekkel telített, makacs és büszke nőt rávenni bármire is? Mivel lehet egy nőt rávenni bármire is? Ki tud egyáltalán számítani egy nőt bármennyire is? Kao, aki világéletében csupán örömlányokhoz és az áldozataihoz volt intim közelségben, tudta, hogy veszélyesen amatőr a kérdésben.
Csobbanás. Kao a vízbe csapta az arcát, és hagyta, hogy a hideg víz újra és újra átfolyjon rajta. Nem a fölösleges tényeket kell ismételnie megint, hanem a lehetőségeket, hogy kizárhassa, bármikor is kiderül valami róla, hogy a két társ felismeri a közös pontokat. Kaorit mindenképpen jobban meg kell ismernie, vele mindenképpen kifejezetten óvatosan kell bánnia. Benyitott a szobába.
- Kao – Kaori már várt, Kao pedig úgy érezte, mintha csak egy elrendezett színtéren lenne. - azt hittük meghaltál - a könnycseppek megcsillantak a lány szemében mire Kao azonnal átkozni kezdte az összes létező vagy létezni vélt istent és egyéb entitást. Miért kell mindig a legkiszámíthatatlanabb dolognak történnie, ha egy nőről van szó Kao életében? Kaori reakciója most, minden vonzatával együtt teljesen zölden és cselekvésképtelenül érte Kaot. Nem az volt, aki meghatódott volna egy síró nő láttán, de egy olyan ember, mint Kaori, akin annyira sok múlhat... Pont most találkoztak újra, amikor Kaora csak még több nyomás nehezedett. Kao képtelen volt kilépni a szerepköréből és a vassal és szigorral belenevelt értékrendből.
Kaori mozdult meg végül, és Kao észrevette, hogy csöndben maradt és nem volt képes reagálni. Egy újabb arcot erőltetett magára, hogy legalább leolvasni ne lehessen semmit róla, amíg nem tudja miként feleljen a lány közeledésére, és a lányra szegezte a pillantását, aki odalépett hozzá, és átölelte.
- Úgy örülök, hogy életben vagy - fakadt ki Kaori az ölelésből, majd el is engedte Kaot, hogy valamivel könnyedebben huppanjon vissza az ágyára. Csönd lett, és amikor a lány kitörölte a szemeiből a könnyet, Kao rájött, hogy túl sok idejébe telik egyáltalán kieszelni valamit.
- Mondj már valamit – követelte Kaori, és Kao körülbelül az első lehetséges szavakkal reagált, amikkel tudott.
- Nem tehettem semmit – mondta, és az agya végre bekapcsolt. Enyhe hiba volt, de legalább elért vele valamit, Kaori keményebb lett, és azonnal válaszolt.
- Mi az hogy nem? Segíthettünk volna – és a legfőbb csalódás ki is derült, azaz Kao legalább remélte, hogy ez a legfontosabb ok, ha ennek a végére jut, talán könnyen megbékéltetheti Kaorit. - Az ember a társait nem koptathatja le csak ilyen egyszerűen! Egy küldetés, egy csapat! Nincs hősködés – Kaori hangja elhalt, Kao agya pedig zakatolt. Tudta mire gondol a nő, legalábbis tudni vélte, az összetartozásról, az őszinteségről és hűségről egymás iránt, amivel egy csapat tagjai egymás életét is a maguké mellé teszik; és pont ez volt az, amivel Kao jelenleg nem rendelkezhetett vagy törődhetett.
- Tudod, akkor és ott Te meg Red... Mintha egy család lettünk volna – mondta hirtelen. Nem azt és nem úgy akarta mondani, de rájött, akkor és ott a faluban ami legjobban megijesztette, az tényleg ez volt. A kölyök rendes és fogékony volt, Kaori meg (lehet, hogy mindenki mással is ilyen, de) annyira a lelkére vette minden tettüket amennyire egy anya szokta. Habár Kao sosem ismert anyát, vagy olyan, aki anyáskodott felette, talán pont mostanáig, de úgy ítélte Kaori tökéletes anya lenne. - Nem szabadott volna azt látnotok amit teszek, és jobb is lett volna, ha azt hiszitek, halott vagyok - viszont bőven ideje volt annak is, hogy Kaori lásson az igazság sokkalta jelenlevőbb valójából is valamit
- Megőrültél? – szólt közbe a lány, de Kao hangsúlya töretlen volt.
- Ne érts félre. Nem akarok tragikus hős lenni. Nem szabadott volna látnotok amit csinálok, és aki vagyok. Nem akarom elmondani, még csak sejtetni sem, mert a vállamon hordok valamit, és ha valaki megsejti mi az, meg kell halnia - ahogy Kao belegondolt ez a beszéd a legolcsóbb krimiké is, és hányingert gerjesztően igaz is volt a helyzetére, most, hogy a Southern Wolves tagjaként üldözik, és már nem csak ő lehet veszélyben a tetteiért, hanem mindenki más is a céhben. Kaori arca ijedtre változott, Kao pedig megnyugodott, a lány reakciói végre kiszámíthatóak voltak megint.
- Mégis... Mi történt azután, hogy minket félreraktál a képből?
- Nem mondom el. Ne erőltesd. A probléma az, hogy nem akarlak megölni. Ha van Chantai lenne a helyzetedben már halott lenne.
- Hogy mi? Ismeritek egymást? – kérdezte meglepetten, mire Kao kissé összezavarodott. Ebből a kijelentéséből nem tudta, hogy pont ezt lehet kiolvasni.
- Még él, nem? - Kaori bólintott, és a csend megint beállt kettejük között. Kaori, úgy tűnt a kijelentése óta végre kezdi látni a helyzetet, és el is fogadja azt, így Kao nem erőltette a beszélgetést. Minél kevesebbet kell mondania, annál tökéletesebb a védelme és az, amit Kaori is tud.
- Mindenesetre... örülök, hogy életben vagy... és hogy... újra találkoztunk – szólalt meg megszeppenve a lány. Kao előkészült, hogy lezárja a témát, hogy ne is kelljen többet szót ejteni róla. Így is hálás lehetett Gabriel távollétének és a lehetőségnek.
- Nem kedvelem túlzottan a helyzetemet. Egy egyszerűbb élettel is megelégednék, de nem egy olyanba születtem. Érted ezt?
- Un... – bólintott Kaori csendesen és gondolatokba veszve Kao pedig folytatta.
- Akkor azt is megérted, hogy ha ezt a szobát elhagyjuk, nem ismersz? Kao, vagy akárki, akit ismertél meghalt ott a kis faluban, én pedig Sorono Tavara vagyok, egy semmitmondó nevű bérgyilkos, mindenre megvehető, piti, előnytelen és felejthető...
- Azt már nem! Te is ember vagy! Ideje elfogadnod, hogy nem lehetsz örökké magányos farkas – Kao nem tudta megérteni, az előzőek után miért nem érti Kaori a viselkedését. Látta, hogy ha belemegy a vitába, talán azt a megértést is elveszti, amit eddig elért. - Ha másnak nem is... ha magadnak nem is... nekem fontos az életed!
- Azért vagyok az aki, hogy egy falunyi ember biztonsága olyan maradjon, amilyen volt. Nem ár érte pár év névtelenség - a mondat könnyen gurult le Kao száján, már Kaori első mondata után tudta, hogy ezt fontos tudatosítania, de amit a lány hozzátett végül, az egy olyan ponton érintette a férfit, amiről még nem sokat tudott. Életében először, őszintén és önzetlenül fontos lenne valakinek? Még úgy is, hogy az illető tudja, vagy talán sejti mennyire körülményes -vagy inkább lehetetlen- kapcsolatot létesíteni vele?
- A társaidnak nem hazudhatsz! Ők... mi mindig tudni fogjuk, hogy ki vagy!
- A társaim messze vannak innen. Chantai meg a többiek csupán arcok, akikkel találkozom. – Kao visszacsúszott egy időre a biztonságos talajra, a kiszámítható és teljesen logikus válaszok és tények mezejére. Így is túl sokat volt már azon a helyen, amiről semmit sem tudott, és most, hogy a sztenderd szavakkal dobálózott, önmaga előző próbálkozásait egy nő meggyőzésére úgy látta, mintha bumeránggal akart volna páncélt törni...
- Most mégis egymásra vagyunk utalva! Mind a négyen! Most Gab, Kaensho és én vagyunk a társaid! Bizalom nélkül pedig... Nincs esélyünk, ha komolyabb ellenféllel találkoznánk!
- Chantainak már híre van, messze földön is. Bízom az erejében. A tiedet pedig már ismerem. Ha azóta fejlődtél is, nincs mitől félni.
- Ez nem erő kérdése, hanem a csapatmunkáé...
- Kompatibilisek vagyunk, és mindkettőnknek meg van a maga rendje, tudjuk mit kell tennünk. Nem tudsz meggyőzni. Most még biztos nem - Kao nem mert fellélegezni, el sem hitte, hogy a lány lemondó tekintete talán pont azt sugallja, tényleg megértette végre.
- Sajnálom, Kao – mondta Kaori, mire Kaoban megjelent egy keserű érzés. A lány sajnálja? Ő érzi rosszul magát? Kao fejében ezek a kérdések cikáztak, úgy, hogy nem értette, ez most miért fontos.
- Köszönöm – mondta végül, mivel a lány belenyugodni látszott a dolgokba. El akart tűnni, hogy eltüntesse magából a rossz érzést, ami mindannyiszor rátört, amikor Kaori szemének csillanását látta, de a lány nem engedte el, amikor Kao mellette ment volna el megfogta a kezét és nem engedte kimenni a szobából. Hát persze, a lány törődik vele, azért volt annyira rossz érzés hallani a síri bocsánatkérést. A reszketeg tapintat elárulta a Kaorit.
- Azt mondod... Ha kilépsz ezen az ajtón... Nem Kao leszel, hanem Sorono Tavara? – Igen. Kao, ha tudott volna, már akkor sóhajtott volna megelégedettségében. A válasz igen, és Kaori elfogad, valószínűleg csalódik, és ha nem is könnyű emlékként, de tiszteletben tartja majd amit kért tőle. A válasz igen.
- Kao mindig is leszek, ha szabad ember leszek, és csak a magam lelkével játszom. De neked már nem lehetek más, mint Kao. Már ismered a nevemet. Csak a titkom ismerői ismernek így... és te. Mindenki másnak viszont bőven elég Sorono Tavara, az eldobható és elfelejthető - Kao szeme káprázott. Miért nem mondott egyszerűen igent? Mi volt az a szánalmas drámai monológ? Mi készteti arra, hogy sokadszorra is meghazudtolja, amiért eddig próbálkozott?
- Köszönöm– mondta Kaori, és a mosolya felcsillogott Kao pedig alig tudta leplezni a megkönnyebbülését. A lány ezt is képes volt elfogadni, és így még őszinte is maradhatott vele. A gondolat ismét a zavaros és nem ismert érzéssel töltötte el, és érezte karján, ahogy az remegni kezd, ezért megfogta Kaori kezét, hogy a lány ne vegye észre a feszültségét.

A következő pillanat meglepetés volt. Kaori, mintegy refleként húzta vissza a kezét, Kao pedig csak úgy ment vele; mindketten szorították a másik kezét. Lehuppant az ágyra, úgy ahogy volt, Kaori mellé, és vállaik összeütköztek, míg Kao az ajtó felé, Kaori pedig a fürdő felé nézett. Ott, ahogy ültek egymás mellett, a csend azonnal elviselhetetlenné vált, a helyzet pedig túl zavaróvá és egyértelművé. Kao képtelen volt lépést tartani a fordulattal, de a teste már tudta, hogy mit akar, rég, nagyon rég volt már nővel, és Kaori olyan gyönyörű és erős volt, hogy ha nem ebben a helyzetben lettek volna sem gondolkodott volna sokat. Hirtelen nem értette a saját gondolatait, hiszen, ha belegondolt nagyon is jól tudta, a vonzalom kiváló pecsét egy titkon, az érzelmek nagyon sokáig kitartanak.
Kaori Kaora nézett, és a haját eligazította a szemeik közül. Kao nem bírta a tekintetet, az túl őszinte volt ahhoz, ahogyan ő tépelődött. Kezdte megérteni, Kaori őszinte vele és érez valamit, amit ő még soha sem kapott, ez pedig most a teljesen logikus lépéstől is eltántorítja. Kész volt otthagyni a lányt. Elengedte a kezét, mire a lány keze elernyedt, és a páros Kaori ölére hullt. A lány finom melegsége belekúszott az összes érzékébe, és ő inkább visszavonult, a tekintete elhomályosult. Nem lenne képes rá? Hogy ne csak azért történjen meg? Hogy legyen őszinte? Teljesen őszinte?
Egy illat keltette ki a révedő gondolatokból, ami közben feje már teljesen lebukott, és Kaori vállánál járt. A lány illata egyszerre nyugtatta meg és szédületes bódultság töltötte el a fejét. A gondolatok mintha csak szellőként távoztak volna, és a temérdek szó eltisztult. Kao ajkai lassan hozzáértek a lágy szövethez, amin keresztül is érzett a lány bőrének melege és finomsága, Kaori pedig megremegett, és megmozdult. Nem húzódott el, sőt, amikor újra találkozott a tekintetük a lány már félig Kao felé fordult. Mindene ami csak szép lehetett ott volt a férfi előtt, aki kezdett megadni a látványnak és a vágynak.
A tekintetek egymásnak feszültek, majd Kao döntött. Hogy mi döntött, ő vagy a fejét ellepő érzékek áradata már nem emlékezett, de elindult a lány felé. Kaori ajkai, csupán pár centivel a találkozásuk előtt, remegve váltak szét. Kao megállt, hogy adjon egy utolsó lehetőséget a lánynak, szólni, vagy menekülni, de az semmit sem tett, csak várt, így nem türtőztette magát tovább. Amint a csókjuk egybeolvadt már Kaori sem volt tétlen, ő is felhevülten vett részt a forró párbajban.
Kao érezte, hogy feléled, régi hasonló emlékek szállingóztak a fejében, de csak a mostra akart koncentrálni, csak Kaorira és a gyönyörű testére akart figyelni. A lány ölében pihenő keze lassan és remegve fogta meg a lány combját a ruhán keresztül, majd ahogy a lány is, ő is egyre forróbban érzett maga körül mindent. Ahogy a keze végigsimított a lány lábán, már nem akart megállni, de elsietni sem semmit. Az ujjak haloványan váltak el a finom és meleg öltől, hogy találkozzanak a lány fedetlen hasával. Kaot szinte égette a forrongó bőr érzése, és az elméje olvadozni kezdett a feszes, selymes bőr érintésétől. Kaori ugyanígy érezhetett, mert a remegése irányíthatatlanná vált és átkarolta a férfit, hogy még közelebb legyenek egymáshoz.
Végül Kao szakította meg a csókot, és mindkettejük zihálva nézte a másikat. Kaori magához húzta a féfit, azonban neki már más tervei voltak, fejét megdöntve kereste fel a lány nyakát és beleharapott. Kaori sóhajai egyre hangosabbak lettek, majd amikor Kao gyengéden szívni kezdte az áldozatát, már folyamatosan nyögő, mély hangokon búgott. Kao egyre hevesebben követelte ami neki járt, a keze felfedezte a lány csodás dombocskáit. Kaori élvezettel ölelte és cirógatta, a hajába túrt, amitől Kaoban villámok cikáztak, és elvesztette az összes türelmét; a lány pólóját mohón lazította ki és alá nyúlt.
Elvesztette az időérzékét, és nem tudta meddig kényeztette a vonagló Kaorit, de a végén már szinte szédült a vágytól. Kiszakította kezét és száját az édes tevékenységükből, és a lány lábai alá nyúlt, majd felemelte, hogy lefektesse az ágyra és fölé hajolhasson, ám Kaori ijedten nézett az ágy szélére, ahol éppen eltűnt a lebukó táskája. Kao kinyújtotta a kezét, és egy gondolattal hozta vissza azt, az ágyra, egy áttetszően semennyi kis kristálytálcán. Érdekesnek találta, hogy a máskor minden jelleget és díszt mellőző munkái helyett most egy kifejezetten elegáns darabot hozott létre, öntudatlanul is.
- Ennyire fontos? Mi van itt? – kérdezte a lányt, és élvezte, hogy minden szava mintha egy másik embertől jött volna. Ezt az érzést rég nem élte át, és akkor sem volt még ilyen intenzív, simogatni valakit, még szavakkal is.
- Egy kicsi élet, ami még nem látott napvilágot... – válaszolt Kaori elpirulva, még jobban, ha lehet, mire Kao kíváncsi lett, határok nélkül, és előhalászta a jókora tojást.
- Nem olyan gyenge ez, hogy ennyitől baja legyen - mondta, miközben előhalászta a nyakláncát a trikója alól. Érezte magában a játékosságot, egy kis közvetlent akart tenni, teljesen őszintét, ezért a kristályt eltüntette, és hagyta, hogy a kicsi behuppanjon Kaori csodás mellei közé.
- Nahát – a lány elmosolyodott, és érdekődve nézte a kis tojást.
- Nem lesz bajuk – mondta Kao és visszatette a tojást a táskába, és mellé rakta a sajátját is. Tudott mosolyogni, és örülni, hogy ennyi közös van kettejükben. A tálcát megerősítette, és kis falat emelt neki, hogy az ne mozoghasson és az ágyuk közti asztalra lebegtette, hogy visszatérhessen a lányhoz, teljes valójában és vágyában...


Órákkal később, amikor már mindkettejük kimerülten pihegett az ágyon, kelt fel Kao, hogy rendet rakjon. Akármi és akárhogyan is történt, nem akarta, hogy kitudódjon. Ez az ő titkuk volt, csak a kettejüké. A táskát odarakte Kaori mellé a takaró alá és adott a lánynak egy utolsó csókot, ő pedig a táskát átölelve gömbölyödött össze békésen. Kao, miután a ruhái nagy részét az ágyánál elrendezte, fürödni ment. A forró víz alatt csak az elmúlt órákra tudott gondolni, az öleléseke, a lehetetlenül finom érintésekre, a szédítő összeolvadásokra, és a mindig mérhetetlen forróságra, ami köztük volt.
De ezeknek a gondolatoknak is vége szakadt, ahogy a hűvös levegő és a most kényelmetlen ruhák érzése megint közbezárták, az agya elkezdte jelenteni mi mindent is jelent majd neki ez az este. Fordulatot, hatalmas fordulatot, ami olyan veszélyekkel jár majd, amik majd mindent még elviselhetetlenebbé tehetnek.
Nem maradt a szobában, nem akart a lány angyali békéjébe zavarni, így inkább kiment a folyosóra, ahol a falnak dőlve, lemondóan adta meg magát a gondolatai újabb sötét rohamának. Vajon Kaori megérti majd, hogy ezek után nem lesz már, csak egyetlen választása?

A csendet Gabriel és Kaensho megérkező alakja törte meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Happy
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : folyamatosan változtatom a helyem

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Hétf. Szept. 05, 2011 5:29 pm

Éjféltájt valaki kopog az ajtón. Természetesen kinyitjátok. Egy alacsony, hatvanas évei végén járó, ősz, kissé kopaszodó nagyapó az, aki első ránézésre olyan tudós kinézetű, hála a fehér orvosi köpenyének. Amint feltárul előtte az ajtó, rögtön zsémbeskedni kezd.
- Na végre. Azt hittem már be sem engedtek - mérgelődik, majd kérdés nélkül beviharzik szállásotokra. Alaposan körüljáratja a tekintetét rajtatok, és a szobán.
- Annak a lánynak is hallania kéne amit mondani akarok - mutat Kaorira, aki édesdeden alszik, majd folytatja - Ne fáradjatok a bemutatkozással. Tudom kik vagytok. Én Asandir professzor vagyok. A walmorok szokásait kutatom. - kezdi ecsetelni munkásságát. - Két éve megválasztottak az év tudósának, és tagja vagyok a Fiorei Tudományos társaságnak. Na, de ne álljatok már ott ilyen meglepetten. Kerítsetek nekem egy bögre forró kakaót, különben nem tudjátok meg érkezésem célját. - Fejezi be, majd helyet foglal az egyik fotelban, fontoskodóan.
Szerezzetek neki kakaót, még ha ehhez fel is kell ébreszteni a fél fogadót, máskülönben az öregtől nem fogtok egykönnyen megszabadulni. Bármelyikőtök is megy beszerezni az italt, nem lesz egyszerű dolga, hiszen ezekben a késői órákban már zárva a konyha, és a báron kívül már semmi nem üzemel. Remélem nem kell említenem, hogy a bárban nem kapható semmi alkoholmentes, vízen kívül. Tehát bármelyikőtök is megy a macerás beszerzésre, fel kell ébresztenie a szakácsot, és rá kell vennie, hogy teljesítse az öreg rendelését.
Amíg az öreg a kakaójára vár, nem oszt meg részleteket eljövetelével kapcsolatban, ehelyett elmeséli, hogy ő fedezte fel a Aridaktilusz Dodoentarisz nevű fajt, és még számos növény, és rovarfajjal egyetemben. Írt jó néhány tanulmányt, és könyvet.. Az öreg roppant unalmasan adja elő magát. Mikor végre megérkezik a hőn áhított kakaója, meg sem köszöni.
- Na végre. Erába kellett szaladnod érte, vagy mi tartott ilyen sokáig? - dühöng egy kicsit, de aztán figyelmét a gőzölgő folyadék hamar leköti.
- Ebbe túl kevés kakaóport raktak. Ezek a mai fiatalok semmit sem tudnak rendesen megcsinálni! - teszi le az üres csetrest maga mellé-.
Ha megérdeklőditek, miért is jött valójában, hamar rátér. Közli, hogy ne merjetek hozzáérni a Walmorokhoz, hiszen azok a lények a légynek sem tudnának ártani. Elmondja, hogy nem a walmorok ölik az állatokat, hanem valami egész más. Még nem tudja mi, vagy mik, de azt erősen bizonygatja, hogy nem a Walmorok.
A férfi egy kissé őrültnek tűnhet, talán az is, de rajtatok múlik, hogy hisztek-e neki. Mindenesetre addig nem hajlandó távozni, amíg meg nem esküdtök, hogy nem bántjátok azokat az állatokat. Hazudhattok is neki, hiszen rajtatok múlik, hogy hisztek-e neki, és kiderítitek a valóság alapját az elhangzottaknak, vagy csak spontán lemészároljátok azokat az lényeket. Az öreg elmegy, és a további estétek háborítatlan marad.
Mi legyen? Kiirtotok egy talán ártatlan fajt, vagy utána jártok a dolognak? Postotok a döntésetekkel záruljon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Happy
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : folyamatosan változtatom a helyem

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Csüt. Okt. 20, 2011 1:21 pm

Na halacskák, felmerült egy kis probléma. Gabriel sajnos jelezte, hogy nem tudja folytatni eme kalandot, ezért két lehetőség adott: 1. Abba hagyjuk itt és most, persze az eddigi teljesítményeteket jutalmazom
vagy
2. Folytatjuk tovább, de akkor aktivizáljátok magatokat.
Alapjáraton 3 főnek írtam ki, de még át lehet írni két fősre, így azt javaslom, vasárnapig jussatok dűlőre. Ha addig nem történik semmi, lezárom a küldetést!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Csüt. Okt. 20, 2011 8:34 pm

Túl okat inaktívkodtunk, eleinte teljesen lustaság, az utóbbi időkben részemről viszont telített időrend miatt... A küldetés eléggé elszállt a fejünk fölül szerintem, és nekem is lenne mi mást játszanom, így szerintem haladjunk.

Köszönet
Kao


A hozzászólást Rouuro Kao összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 28, 2011 6:50 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiina Kaori
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Oct. 09.
Tartózkodási hely : Keleti peremvidékek

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Vas. Okt. 23, 2011 12:55 pm

Én teljes mértékben szeretném folytatni, érdekel a történet, csak hát nem nagyon sikerült megbeszélnünk az eseményeket, de Kaoval szerintem meg tudjuk oldani a jövő hét folyamán a küldetést.

Pux, luw,
Kaori Very Happy
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Pént. Okt. 28, 2011 6:50 pm

Az előzőekre reagálva, végül is lehetséges a folyatás, főként, hogy megoldódott a netproblémám is végre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Happy
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : folyamatosan változtatom a helyem

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Pént. Okt. 28, 2011 7:02 pm

Akkor folytassátok úgy, mintha Gab nem is lett volna. Ezennel fájó szívvel, de kizárom Gabrielt, s a mókuskerék forog tovább.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Hétf. Nov. 14, 2011 8:54 am


Éjfél után valamivel valaki kopogott az ajtón. Kao az ágyon ülve, a pólójába nézve fagyott bele a mozdulatába ki tudja már mióta. Belül harcok dúltak. A kopogás zavarta csak meg, nem tudta, hogy ki lehet az egy pillanatig, majd hirtelen belekarolt a felismerés. Megbízáson van, és ha valaki keresi őket, akkor talán éppen munkájuk lesz. Felkapa a pólóját, és az ajtóhoz ment.
- Na végre. Azt hittem már be sem engedtek - mérgelődött az ajtóban egy öregember, majd kérdés nélkül beviharzik szállásotokra. Alaposan körüljáratja a tekintetét rajtatok, és a szobán.
- Annak a lánynak is hallania kéne amit mondani akarok. Ne fáradjatok a bemutatkozással. Tudom kik vagytok. Én Asandir professzor vagyok. A walmorok szokásait kutatom. Két éve megválasztottak az év tudósának, és tagja vagyok a Fiorei Tudományos társaságnak. Na, de ne álljatok már ott ilyen meglepetten. Kerítsetek nekem egy bögre forró kakaót, különben nem tudjátok meg érkezésem célját. - Fejezi be, majd helyet foglal az egyik fotelban, fontoskodóan. Kaori a mondandója közben ébredt fel, Kao pedig, hogy megelőzze az ijedtséget az idegen láttán, leült Kaori mellé, hogy takarja is a lányt, akit meztelenül hagyott az ágyban miután együtt voltak.
[Kaori reagál, majd elmegy kakaóért]
Miután az ajt zárja kattant, Kao felkelt az ágy végéről, ahol mozdulatlanul ült, majd odament az öreghez, aki azonnal bele is kezdett volna a mondandójába, és rá is tenyerelt annak a vállára. Az öreg talán el is kezdett volna happárézni, legalábbis ahogy átváltott a kifejezése a tudományos címeinek a sorolásából agresszív ránctoronnyá, úgy tűnt. Kao másik keze azonban elhallgattatta. Az ujja enyhén megérintette az öreg ajkait, miközben éppen az egyik kését is tartotta vele.
- Jól nyissa ki a fülét, öreg. Nem érdekel, hogy maga ki, nem érdekel mit ért el és kinek a szemében mekkora a tudománya, de itt nem úgy működnek a dolgok, ahogy most elképzelte. Mi keményen megdolgozunk a maguk sikeréért, és ezért eltesszük a nekünk járó jutalmat. Remélem érti a kapcsolat lényegét, és remélem érti azt is, anélkül, hogy taglalnám, miért rossz az energiáját naphosszat mások jólétéért áldozó kétkezi mágust éjfélkor felzavarni, és miért rossz ehhez még agresszív és arrogáns modort is használni, illetve követelőzni. Remélem minden világos - Kao meg sem várta a lehetséges választ, inkább ráerősített arra, hogy Ő mit akar hallani és tudni. - Tehát most elmondja, hogy ki ki küldte, a városnak dolgozik-e, és miért most jött, illetve amikor a kisasszony visszajött elmondja a számunkra szükséges tudnivalót. Remélem érthető voltam. Kezdheti. Azonnal - a nyomaték a kés hűvös éle volt a férfi állán...

A férfinek volt ideje lenyugodni, és idővel kezdte a türelmetlensége jelét is adni, amire Kao nem reagált; viszont jót szórakozott a tényen, hogy létezik olyannyira szenilis ürge, aki képes egy halálos fenyegetést percek alatt kiheverni, és visszatérni az azt okozó hibához.
- Na végre. Erába kellett szaladnod érte, vagy mi tartott ilyen sokáig - dühöngeni kezdett volna, de aztán igen hamar feladta. Kao látványosan piszkálni kezdte a körmét a késével.
- Ebbe túl kevés kakaóport raktak. Ezek a mai fiatalok - az öregbe belefagyott a szó, majd megköszörülte a torkát és letette a bögrét.
- Nos szóval... A Walmorok, igen. Nos azok teljesen ártalmatlan lények! Bizonyos, hogy ők nem ölnek állatokat, és a falu népe téved. Nem ölhetnek Walmort, mert a fajuk egy értékes mágikus fajta, ami ritka ezen a földön! Tudják meg, hogy nincs okuk, se joguk hozzá - hevült bele, de Kao felállt, mire az öreg visszahuppant a székébe. - Biztosan más lények voltak. Derítsék ki, ne kezdjék el ölni a Walmorokat. Nyomozzanak! Ígérjék meg! - Az öreg várta a reakcióikat, és szinte toporzékolt a lába a feszültségében.
[Kaori reakció]

Később, amikor az öreg után kattant a zár, Kao bezárta a biztonsági zárat, majd visszasétált az ágyakhoz.
- Mit gondolsz?
[Kaori reakció]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Happy
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Jun. 10.
Age : 28
Tartózkodási hely : folyamatosan változtatom a helyem

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   Szomb. Jan. 14, 2012 5:40 pm

Sajnálatos módon csak azt tudom mondani, hogy eme küldetés kapui elég ideig volt nyitva, de ennek most vége, itt az ideje hogy lehúzzuk a rolót. Mivel áldott jó lelkem van, ezért az eddigi teljesítményre adok valamicske jutalmat. Kao, mivel egyedül maradtál, ezért neked adok 70 VE-t vígaszdíjul.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Egy kis kiruccanás   

Vissza az elejére Go down
 
Magánküldetés: Egy kis kiruccanás
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Küldetés] Hogy készítsünk babát?
» [Játékos Küldetés] A Kaszás Katakombája
» Konoha kapuja
» A falu vezetőjének irodája
» [Event] A legendás küldetés!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: