HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share
 

 Petersen Ruw

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

Petersen Ruw - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Petersen Ruw   Petersen Ruw - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Okt. 18, 2012 9:33 pm

Szép történet volt! Tetszett hogy a csatlós is szerepet kapott benne, és hogy néha kiléptél Petersen szerepéből. Ám mostanában észre vettem hogy írásod egyéni stílus jegyeket hord, aminek én személy szerint nagyon örülök, szeretem amikor valaki kizárólag rá jellemző stílusban ír, ám itt még is hagy adjak egy pár tanácsot.
Először is te közelmúltban ragozol, és mostanában egyrészt megcseréled az igekötő és az ige helyét valamint valamikor szó szerint a szórend ellentété írod. Régóta gondolkozok ezen, ezzel erős pillanatnyi jelent sugallsz és mintha nyomatékosítanád a cselekvést, s nem is ezzel van a baj, hanem azzal hogy magyar-tanilag helytelen. Máskor szó szerint fordítod a sorrendet, tehát ige+ tárgy/helyhatározó/stb+alany szerepel miközben alany+tárgy/stb+ige kellene. Erre a két dologra figyelj kérlek. Valamint úgy érzem kifejező képességed és részletessége nagyon sokat fejlődött, de a szószedet amit használsz nem bővült. Talán ha bővítenéd akkor sokkal könnyebben és szebben tudnád kifejezni magad. Meg van benned a tehetség tehát kérlek olvass sokat, ne hagyd annyiban!

Jutalmad: 500 VE + 500 VE a csatlósnak!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Petersen Ruw

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

Petersen Ruw - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Petersen Ruw   Petersen Ruw - Page 2 Icon_minitimeVas. Dec. 30, 2012 10:01 pm

A Raven Tail kastélyában

A Raven Tail kastélyában kaptam egy szobát. Nem volt díszítés, nem voltak képek a falakon. A szekrényem nyikorgott, az ablakot pókhálók fedték. Rég nem lakott előttem itt senki sem és nekem sem volt sok kedvem rendet tennem most. A sziklából készült falak sötétek voltak, az asztalon levő kicsiny lámpás nyújtott csak némi fényforrást nekem. Ültem egy széken és egy üres lap fölé hajoltam. Megihletődtem, írni akartam valamit, de nem jutottak rímek az eszembe. Rím nélkül egy vers pedig nem sokat ért.
Az ajtó lassan nyitódott és két idegesítő alak lépett be rajta. Ivan Mester aggatta rám őket, hogy tartsanak szemmel engem, mit meg is értettem és csak némán átkoztam, hogy miért pont őket. A Hölgy és Úr . A nevüket nem tudtam. Egyszer elárulták és hívtam is őket úgy egy ideig, azonban amint rájöttem, hogy minden embernek másképp mutatkoztak be, én találtam ki nekik e megnevezéseket. A Hölgy és Úr. Érdekesek voltak számomra. Ruhájukat maguk varrták, tisztelegni akartak a céhnek, hogy mellkasukon hordták a céh szimbólumát, ugyanakkor kézügyességük vetekedett egy óvodában levő gyermek csoportéval, így a jellegzetes, ijesztő szimbólum a ruhájukon csak egy egyszerű „R” betűnek látszott, mely a rózsaszín egyik legundorítóbb árnyalatában tündökölt. Senkinek sem tetszettek az épületben, senki számára sem voltak szimpatikusak és éltem a feltételezéssel, hogy a Mestertől azért őket kaptam, hogy hagyják őt békén a talpnyalásukkal. A Hölgy és az Úr. Nagyot sóhajtottam miként beléptek a szobámba.
- Mit akartok már megint? – előztem meg bemutatkozásukat. Minden egyes alkalommal újra és újra ugyanúgy mutatkoztak be nekem és idegesítettek föl. Untam már, a hátam közepére sem kívántam őket.
- Hohó. A kis Peter milyen türelmetlen.
- Mit írsz? Mit írsz? Mit írsz? – a Hölgy rózsaszín haja az asztalt borította, miként felém hajolt, hogy leskelődjön. A fejemet hátra döntöttem, hogy az arcát lássam, így orraink majdnem összeértek. Éreztem homlokomon a lehelete melegét.
- Semmit. – nem hazudtam, a lap üres volt és hogy megjöttek, már a tollat sem fogtam a kezembe.
- Az kár, pedig ha csináltál volna, most megzavartunk volna. – ebben nem kételkedtem.
- Na majd legközelebb. – indultak meg az ajtó felé és csodálkoztam, hogy gyakorlatilag a semmiért jöttek be hozzám.
- Hé, srácok. – szóltam utánuk – Mit akartatok tőlem?
- Mi? Mit is? – néztek egymásra, majd egy fél perc néma csend után úgy néztek egymásra, mintha a titkok titkára kaptak volna választ – Ja, igen. Céllal jöttünk.
- Küldetésre megyünk.
- Küldetésre?
- Igen, egy tündér felszállt.
- Tessék? – nem értettem a mondatát.
- Eltűnt egy farok. – ábrázatom nem sugallhatott sok értelmet – Elrepült egy szárnyas törpe. – semmi változás - Mi van ezzel? – néztek újból egymásra.
- Ostoba kicsit. – fordultak újra felém és csóválták a fejüket csalódottságukban – A Fairy Tail egy tagja kivált közülük. – fogalmaztak érhetőbben.
- Ó hogy az… Egy pillanat és megyek.
- Fél órát kapsz, húsz perc múlva indulunk. – majd csapták be az ajtót a távozásuk után.
Nos, az utolsó mondatuk megzavart egy kicsit, így tíz perc múlva már a kapunál vártam rájuk és kerestük fel a távozott tagot.

- Miért csak megfigyelünk? – eddig bírtam és tört ki belőlem a kérdés. Majd egy órája egy bokor mögött feküdtünk és távcsővel figyeltük az emberünket.
- Mert erős.
- Mi meg gyávák vagyunk.
- Ó, így már minden világos. – nem tetszett a helyzet, hogy két ilyen szerencsétlennel voltam itt.
Fordultam a testemmel, így háttal voltam a földön és az eget bámultam, gondolkoztam el, hogy miért is voltam itt. Okkal érkeztem a céhez és volt egy célom. A célomhoz erősebbé kellett válnom, ugyanakkor mégis egy nyavalyás bokor mögött feküdtem épp. Ránéztem Hölgyre és Úrra és semmi pozitív érzésem sem támadt. Szánalmas csapdákon gondolkoztak, hogy miként kapják el az áldozatukat, mintha egy egeret akartak volna fogni. Nem volt bennük se bátorság, se tisztesség, hogy szembe álljanak vele, bár lehet, hogy ők tették jól, mit tettek. Felültem, majd löktem magam állásba.
- Nem soká jövök. – léptem ki a bokor mögül és indultam meg az emberünkhöz.
Ő egy padon pihent épp és miként észrevett engem, figyelte minden lépésem.
- Üdv. – értelmesebb gondolat nem hagyta el a számat, miután megálltam előtte.
- Segíthetek? – a férfinak nem volt agresszív arca, szemei mégis határozottak voltak.
- Azt hiszem. – szóltam, majd húztam fel a kabátom ujját, hogy lássa a Raven Tail jelét az alkaromon. Nem volt sátáni kacajom mellé, még mosolyra se húztam a szám. Nem volt kedvem mindehhez.
- Ó, vagy úgy. – lepődött meg, de nem félt, sőt, még talán mosolygott is rám – Ha nem megyek veled, akkor erőszakkal viszel magaddal, ha jól sejtem. – állt fel, majd tűnt fel, hogy izmos testébe majd kétszer belefértem volna és egy fél fejjel is magasabb volt tőlem. Elkezdtem aggódni.
- Úgy valahogy.
- Akkor tájékoztatlak, hogy nem akarok veled menni.
- A csudába. – őszintén nem is gondoltam, hogy velem akart volna jönni, de mégis sajnáltam ezt. Ujjaimat ökölbe szorítottam, majd indítottam meg a karom felé. Miközben nyújtottam a végtagom, a kézfejemet is duzzasztottam, de semmit sem ért mindez, hisz testén minden probléma nélkül szállt át az öklöm.
- Mi a fene? – csodálkoztam.
Az előttem álló férfi nyugodt volt, nem zavartatta magát. Teste szürke füsté változott, így nem tudtam megütni. Oldalra lépett, majd nem zavartatva magát, hogy én még ott voltam, kezdett el a zsebeiben turkálni és miután meg találta, mit keresett, gyújtott szivarra előttem.
Próbáltam ütni őt, de mit sem ért ismét ez. Hozzá se tudtam érni, majd válaszul ő rúgott meg engem és egy mozdulatával repített távolabb magától.
Vérzett a szám a cipője kemény talpa miatt és köptem vért a földre. Felálltam, majd változtattam méreteimen a mágiám segítségével. Következő mozdulatommal mintha tapsoltam volna, tenyereim között az ő testét akartam tudni, de támadásom nem ért semmit sem, hisz úgymond nem volt teste most. Suhintottam a karommal előtte. A lendület elég volt ahhoz, hogy távolabb repítsem a füstöt, de nem tudtam megsérteni őt. Megértettem, hogy Hölgy és Úr miért mondták rá, hogy erős.
A történések gyorsan követték egymást és a következő pillanatban már arra eszméltem, hogy nagyobb testem a földön volt kiterülve. Az esés okozta fájdalmakon kívül nem éreztem más sérülést és a férfi a mellkasomra állt, majd hajolt le hozzám.
- Három szabályt mondtak el nekem, miután úgy döntöttem, hogy elhagyom a céhem. Első: - mutatta az ujjával - „Soha nem adhatsz ki semmilyen információt a Fairy Tailről!” Második: „A céhen keresztül megismert megbízókat nem használhatod fel személyes céljaid elérésében!” És végül a harmadik: „Lehet, hogy az útjaink elvállnak, de mindig a legjobb képességeid szerint éld az életed! Soha ne tekintsd az életed jelentéktelennek!” – nevetett fel – E három dolgot mondták nekem és ehhez tartom is magam. Ha Ivan mestered akar tőlem valamit, küldjön erősebb embereket, vagy hagyjon békén. – nézett le rám, erősebb volt tőlem – Most pedig ha megbocsátasz, járnám tovább az utam.
Miként lemászott rólam, testemet ismét eredeti alakjába változtattam. Dühös voltam, mert ilyen könnyedén elbánt velem, de mégsem bántott engem. Felálltam és néztem a távolodó alakját. Megfordult a fejemben, hogy hátba támadhatnám, de úgy gondoltam az nem sokat változtatott volna a helyzeten. Ez volt a Fairy Tail, ütöttek, de nem bántottak senkit sem komolyabban.
- Mi mondtuk, hogy erős. – szaladt mellém Hölgy és Úr.
- Ja, mondtátok, hogy erős. – álltam fel hozzájuk, majd miközben elhaladtam mellettük, halkan szóltam – De ti meg szánalmasok. – pillantásomat feléjük lesújtónak szántam, de nem tudtam megállapítani, hogy mennyire sikerült olyannak, hisz nem láttam magam kívülről.

Ivan Mester dühös volt. Nem feltétlenül rám, inkább csak a helyzet miatt. Egy B tervvel állt elő, minek nem voltam a részese. Nem kaptam leszidást, nem kaptam dicséretet. Nem mondták, hogy távozzak és nem mondták, hogy maradjak. Hogy feltűnt, nem voltam a részese a további történéseknek, magamtól távoztam. Nem kiabáltak utánam, így gondoltam nem tettem semmi rosszat sem.
A lépcső fokait kettesével szeltem, nem siettem, de nem volt kedvem lassan haladni. Bánatosnak kellett volna lennem, hogy kikaptam, de különösebben nem érdekelt mindez. Persze, erősebbnek kellett lennem, de nem kudarcként fogtam fel ezt, inkább felismerésként tekintettem erre. Felismerésként, hogy megerőltetés nélkül győzött le egy idegen.
A szobámban kialudt már a lámpás, így újra gyújtottam azt és ültem le az asztalhoz. A papír és toll ugyanott voltak, ahol hagytam őket.
- Gyenge vagyok. – szavaimmal együtt írtam le az első sort, de részemről nem volt folytatás.
- De erősebbé válok. Tanulok, olvasok és nem hátrálok.
Ijedtem meg, hogy egy idegen hang szólt mögülem, majd fordultam hátra.
- Jó folytatás, nem? – nézett engem egy különleges alak.
Egy férfi ült az ágyamon. Haja világosabb és hosszabb volt, teste sovány és egy sötét női ruhában ült előttem. Csodálkoztam a kinézetén, de nem szóltam meg érte. Nem volt okom sérteni őt, bár tény, hogy megijesztett engem. Mutató ujján egy revolverrel játszott és vártam, hogy mikor sül el az.
- Te vagy? – nyújtottam az utolsó szót és vártam, hogy folytassa, de ez nem történt meg – Szóval te vagy?
- Magnum.
- Miért hiszem, hogy nem ez a valódi neved? – sóhajtottam fel, majd fordultam vissza az asztalhoz.
- Itt senkinek sincs valódi neve. – nevetett fel, de nem nevettem vele.
- Tanulok, olvasok és nem hátrálok. – írtam le a korábbi szavait.
- Hallottam hírét a feladatotoknak.
- Örülök neki. – mondtam, pedig nem így éreztem.
- Ügyes voltál.
- Kikaptam.
- De volt esélyed kikapni, kikkel mentél, hát hogy is mondjam…
Testemmel nem fordultam, csupán csak dőltem hátra, míg a székem támlája engedte, majd a fejemet döntöttem tovább, hogy úgy lássam őt.
- Ne hasonlíts hozzájuk.
- Rendben, rendben. Nem ez a lényeg. Szembe szálltál vele, miközben erősebb volt. Ostoba voltál és vak, vagy csak egyszerűen ostoba. – állt fel közben és vágódott neki a falnak mellettem – Kiemelkedsz itt pár ember közül, minthogy erőd nagy, de nem tudod azt használni. Pocséklás az ilyen.
- Nem tudom használni?
- Nem. Ha tudnád, nem mentél volna neki. Tudnod kellett volna különbséget tenned tőle és magad között. Nem egy szinttel volt erősebb és te mégis nekimentél. Vagy nem érdekelt mindez téged, vagy mint mondtam, ostoba voltál és tudatlan.
Érdeklődve figyeltem a szavaira.
- Nem éreztem semmi különleges erőkülönbséget. – vallottam be neki.
- Látod? Pedig mintha a két félnótás is figyelmeztetett volna téged, hogy erős.
- Ott voltál? – nem tudtam, hogy honnan tudott róla.
- Csak hallottam a meséjüket. Na de itt vagyok én, szerény személyem Monet.
- Az előbb Magnum voltál.
- Ó, valóban. – emlékezett vissza - Szóval itt vagyok én Nagy M. Erősebb vagyok tőled és lásd meg ezt a napokban. Szerintem az erőd még nem érte el azt a hú de nagy szintet, de látnod kell már a nagy erőkülönbségeket. Szükséges ez ahhoz, hogy ne sétálj halálos küzdelembe. Ilyen helyen legközelebb nem biztos, hogy csak úgy tovább állnak.
- De hogyan?
- Koncentrálj, vagy tudom is én. Jöjj rá te magad, viszont most este van, fejezd be a versed. – tolta el magát a faltól – Majd holnap beszélünk még, szebb álmokat neked. – ezzel intett és igazította meg női ruháját, majd távozott a szobámból.
- Szó mi szó, ijesztő vagy egy kicsit. – jegyeztem meg magamnak.

A versem nem került befejezésre. Rá kellett jönnöm, hogy nem voltam író. Olvasni jó volt, de írni a gondolataimat már kevésbé. Feladtam és reggelre kipihentem ébredtem a lapos párnámon.
Mintha egy csontváz öltözött volna, úgy vettem magamra a ruháimat. Nem reggeliztem, mostanában nem volt étvágyam, bordáim számát szabad szemmel lehetett számolni. Kiléptem egyszerűen a kastély folyosójára és kezdtem szemlélni az embereket. Ötletem sem volt, hogy hogyan kellett volna meglátnom, hogy ki mennyire erős. Koncentráltam, de nem tudtam, hogy mire kellett volna figyelnem, azonban pár sarok után különleges erőt éreztem hirtelen és vágódott ki előttem egy szobának az ajtaja. Kijött érte a gazdája, majd tette vissza azt a helyére, mintha mi sem történt volna.
Éreztem, hogy mágiát használt és gondolkodtam el. Az érzés magával ragadott és próbáltam felidézni. A sarkon befordult egy céhtársam és jött felém, el mellettem. Úgy néztem rá, mintha leette volna magát, vagy nem is tudom, de a lényeg megvolt, éreztem, hogy nem volt erősebb tőlem.
Csodálkoztam, hogy ilyet is tudtam, de valahogy nem hittem benne. Úgy gondoltam, csak bemeséltem magamnak mindezt.
Céltalan sétálásom már a végéhez közeledett, mikor a tegnapi esti látogatóm teremt mellettem a semmiből. Friss volt, mintha liternyi kávét ivott volna.
- Nos, hogy haladsz?
- Erős vagy. – mondtam neki – Nagyon. – éreztem a jelenlétén, mit kellett azt hiszem.
- Nem rossz, nem rossz. – nevetett fel egy kicsit – Viszont. – nyitotta ki szemeit és azokban fény gyúlt – Gyere velem. – ragadta meg kezemet és húzott magával.
Női ruhájában úgy futott mellettem, mint egy lány. Szabad karját behajlította, és lábujjhegyen közlekedett. Majdhogy nem ugrált, sasszézott mellettem. Már csak a kosárka hiányzott, vagy egy lepkeháló a kezéből.
- Merre viszel engem?
- Legyen meglepetés. – kacagott ismét és meg nem álltunk a lépcsők legaljáig, lefele könnyű volt menni, de már átkoztam a pillanatot, hogy eszembe jutott a visszaút gondolata – A pince, szerintem tetszeni fog neked. – szólt, majd nyitotta ki az ajtót.
Hirtelen meleg hőt éreztem a bőröm. Más levegő volt bent, mint kint.
- Mi van itt?
- Gyere.
Első ránézésre úgy tűnt, hogy lángokban állt minden, de jobban szemügyre véve a lángokat uralták itt. Nem volt szabad útjuk, el voltak zárva. A tüzek korlátozva voltak. Hol parazsak voltak, hol a parazsakból lángok váltak. Egy kovácsműhelybe kerültem és csodáltam a látottakat. Nem zavarta a füleimet a fém fémmel való találkozásának hangja, nem éreztem itt magam kellemetlenül, sőt. Mindig is tetszett, hogy miből miket tudtak alkotni a kovácsok, hogy durva kezeikkel miként munkálták a fémeket, vasakat. Egy – egy darabot mintha gondos női kezek gyurmából formáztak volna. Csodáltam a művészet ezen ágát.
Miközben a félkész fegyvereket néztem, a víz váratlan hangja terelte el a figyelmem, miként egy forró pengét helyeztek bele. A folyadék mintha kiabált volna fájdalmában.
- Nos, hogy tetszik?
- Nem rossz. – tetszett nekem itt.
- A kastély egy része. Egy kisebb kovácsműhely. Nem az én ízlésem, túl hangos itt nekem, de gondoltam, hogy tetszhet neked.
- Miből gondoltad?
- Megérzés. – mosolygott rám és féltem, hogy olyat is tudott rólam, mit még én sem magamról – Szóval majd járj ide, ha gondolod, hasznos lehet, ha más nem tanulsz itt valamit.
- Úgy lesz. – jártam még körbe a helyet.
A polcokról a kezembe vettem egy - egy kalapácsot, csupán csak kipróbálás szinten, hogy azok hogy is álltak a kezeimben. Volt súlyuk, azt meg kellett hagyni és kellett némi bicepsz a mozgatásukhoz, de úgy éreztem, hogy megtaláltam a hobbim. Már csak egy Mestert kellett találnom magam mellé, de voltak itt egy páran, így emiatt nem aggódtam.
Nagy M-et elhívták, így egyedül mentem ki a pincéből és a szobámig gondolataimba merültem, miközben a végeláthatatlan lépcsősoron haladtam felfele. Jó volt nekem itt. Szokatlan volt még, de hol nem lett volna az. Nyilván még nagyon keveset láttam csak, de tetszett eddig a kastély, bár a társaság hagyott némi kivetni valót maga után. A Hölgy és Úr, na meg Nagy M. Érdekes emberek közé keveredtem, de úgy gondoltam csak meg kell ismerni őket valamennyire, hogy tudjam, hogyan kell bánni velük. Nem voltam egy fenevad, sem vérengző vadállat és nem ítéltek el emiatt, ők sem tűntek veszélyesnek olyannyira, bár tény, hogy harcban nem láttam még őket. Lehet, hogy mert viseltem a céh jelét, de nem éreztem feszélyezve magam köztük, nem éreztem, hogy ártani akartak volna nekem egyszer is. M még segített is nekem és tudtam, hogy segíteni is fog még.
Következő lépésként elkönyveltem, hogy tennem kell valamit, hogy Ivan Mester se hagyjon a süllyesztőbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Petersen Ruw

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

Petersen Ruw - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Petersen Ruw   Petersen Ruw - Page 2 Icon_minitimeSzomb. Jan. 26, 2013 6:40 pm

A birodalom gondolata


Pólómból csavarni lehetett volna az izzadtságot, miként a kalapáccsal a vasat ütöttem. Minden csepp, mi az arcomról a kardra került, hallatta magát és a forró fémmel való találkozásuk okán hamar semmivé váltak. A Raven Tail pincéjében voltam, a kovácsműhelyben és gyakoroltam a kovácsmesterséget. Tapasztalatlan voltam, így a fémek igen nehezen érték el azt a formát, mit nekik szántam, de türelmes voltam és ütöttem tovább őket. Páran megjegyezték, hogy gyengéden bánok az anyagokkal, mi ellen igyekeztem tenni inkább kevesebb sikerrel.
Hölgy és Úr mellettem voltak, nem akartak itt lenni, szenvedtek mellettem, de hát a megfigyelés és vigyázás részükről ezzel járt. Nem tettem volna semmi rosszat egyébként, de mellettem kellett lenniük a nap majd huszonnégy órájában. Újonc voltam és újoncként is kezeltek.
- Nyugodtan felmehettek. – töröltem meg izzadt csuklómmal az izzadt homlokom. Fáradt voltam, majdhogynem lihegtem is, de még volt erőm mosolyra húznom a szám.
- Mennénk mi, ha tehetnénk.
– De te is tudod, hogy melletted kell lennünk.
– Hehe, igen. - élveztem a látványos szenvedésük.
Függetlenül, hogy már úgy ahogy megszoktam őket, időnként mégis nagyon idegesítőek voltak. Mind a beszédük, mind a kisugárzásuk. Volt, hogy már csak a rózsaszín R betűtől is a hányinger kerülgetett, miként a mellkasukra néztem.
Ütöttem volna a formálni való pengét, azonban egy papírfigura lebegett el váratlanul előttem.
– A Mester. - csodálkoztam, de a papírkatona nem hozzám jött. Hölgy és Úr elé szállt le egy üzenet, majd szóltak, hogy kaptak egy megbízást és velük együtt én is.
Kedvtelenül fejeztem be a munkát, de kellettek a jó pontok a Mesternél, így nem szóltam semmit sem. Tusolni küldtek, majd új ruhába öltöztem. Hogy ide kerültem, a stílusom változott egy keveset. Egy okkersárga farmert vettem fel, rá egy barna, bőr, hosszú szárú bakancsot. Egész a térdemig ért és három pánttal kellett összecsatolni, nem fűzős volt. Több szíj is lógott a nadrágról, miknek nem sok értelmét láttam, inkább csak díszítő jellegűek voltak. Felsőm egy szűk fehér póló és egy rajta levő vékonyabb, fekete pulóver együtteséből állt, mindkét ruhadarabnak mélyen ki volt vágva a nyaka. A kabátom rövid volt, a derekamig alig ért, azonban tetszett a narancssárgás, barnás színe. Nyakamba egy hasonló színű, de világosabb árnyalatú kendőt kötöttem. Végezetül pedig a dagadt Bobtól kapott, bordó, ujjatlan kesztyűimet vettem magamra.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy azokat miért is tartottam meg korábban. A fájó emlékek sokáig előjöttek, miként a kesztyűkre néztem, de túl értékesnek véltem, hogy csak úgy kidobjam a szemétbe őket, viszont barátom sem volt, kinek kölcsön adhattam volna. Nálam maradtak végül és gondoltam rá, hogy milyen hasznos fegyverek lehettek a számomra akár a pónik ölésében is. A szobából való távozásom előtt még a nyakamba akasztottam az arkan sípomat, mit valamelyik nap találtam meg az egyik nadrágom zsebében.
Azt hittem sokat időztem, de én vártam Hölgyre és Úrra még percekig a kapuban.
– Hé, nincs rajtad a pulcsid, mit adtunk neked! - igen, kaptam tőlük egy hasonló felsőt, mit ők is viseltek.
– Nincs az az ember, ki azt rám adja. - voltam őszinte és nem érdekelt, hogy jó tíz percig az utálatuk tárgya voltam.

Tartoztak a Raven Tailnek és az adóságot be kellett hajtanunk. Nem voltam verőember és társaimra nézve – Hölgyre és Úrra – ők sem tűntek annak. Vagy csak egy kis senkit kellett meglátogatnunk, vagy csak valamiért minket akartak megveretni.
Onibus városába estére érkeztünk. A város egyik kisebb csarnokában egy koncert kezdődött éppen. Nem ismertem az előadót, de nem is érdekelt különösebben, hogy ki énekelt.
– Ekkora tömegbe, hogy találjuk meg az emberünket? - kérdeztem majdhogynem kiabálva.
Sok ember volt és kicsiny helyre zsúfoltak be minket.
– Emiatt ne aggódj! - hajolt hozzám közel Úr – Pár perc és látni fogjuk.
– Király! - nem voltam lelkes. Ötletem sem volt, hogyan tervezték az est további részét. Ilyen tömegben nem lehetett semmit sem feltűnés nélkül csinálni.
Vártam, nem ugráltam a tömeggel, majd jelent meg az énekes is percekkel később. Nem láttam sokat belőle, csupán csak a gyönyörű hangját hallottam. Lágy, selymes hangon szólította meg a rajongókat.
– Nos, látod? - nevetve kérdezett Úr.
– Kit? - válaszomra csak a színpad felé nézett és sejtelmesen vigyorgott – Csak nem? Ilyen nincs. Őt kell elkapnunk?
– Nunk? - fordult felém – Nod, el kell kapnod. Neked, mi csak felügyelünk.
– Nem, nem, ti kaptátok a feladatot. - kezdtem kiborulni, lehetetlen feladatnak tűnt a lánnyal beszélni most.
– Mi csak felügyelünk téged. - nevetett fel.
Volt egy olyan érzésem, hogy csak rám akarták terhelni a feladatot, ám ez ellen nem tudtam semmit sem csinálni. Míg ők élvezték az éneket, én a színpad mögé vettem az irányt. Rengeteg őr volt a folyosókon, de nem estem kétségbe, a miniatűr alakomba gondtalanul sétáltam el a lábaik között. Az ostoba napszemüveges kolosszusok, nem néztek a lábaik alá, valamiért nem számítottak egy pár centis betolakodóra.
Hogy elhagytam őket, testemet visszaváltoztattam eredeti alakomba. Csupán csak pár takarító volt erre, egy két sminkes és társaik, kik nem kérdeztek engem, gondolták, ha már az őrök átengedtek, akkor nem vagyok illetéktelen személy. Tévedtek, min csak magamban mosolyogtam. A színpad mögé érve érdekes látvány tárult a szemeim elé. Senki nem volt körülöttem, ki lett volna is, az kívülről figyelte az előadást. Hangszerek tömkelege volt a falaknak támasztva, mik kellettek a további számokhoz. Egy gitárhoz érve, azt a kezembe vettem és pengettem meg óvatosan. Pocsék hang született így, nem értettem hozzá, próbálkoztam, de művészi vénám nem most tört elő.
– Köszönöm szépen! - a lány selymes hangját hallottam, a színpadról szólt – Kérnék egy pár perc szünetet. - nevetett, de lehetett hallani, hogy liheget is közben, fáradtnak tűnt – Csupán csak pár pillanat, míg a hangszereket áthangoljuk. - a kifogás tökéletes volt, a közönség tapsolt és jöttem rá, hogy lejön a színpadról, így gyorsnak kellett lennem.
Közelítettem felé, kezemből nem tettem le a hangszert és pár lépés után láttam meg közelebbről is az arcát. Gyönyörű… volt, míg nem egy nagy lendületet véve a gitárral ütöttem a fejét és az eszméletét vesztve zúgott a földre, mint egy rongybaba.
– Szegény. - néztem szomorúan a hangszerre, minthogy azt rendesen megviselte a csontos arccal való találkozás. Utoljára még pengettem rajta egy utolsót, talán az egyedüli tiszta hangokat sikerült most hallatnom, majd dobtam a földre és hajoltam le a lányhoz. Nyöszörgött, de mást nem tudott tenni. Megragadtam a hajlatainál, majd vettem észre, hogy orrából megeredt a vére és minthogy arcát a karomba temette, így fel lett avatva az újdonsült kabátom. Az első vérfolt még illett is a kabátom színéhez, de nem időztem, pillanatok kellettek csak, hogy körül vegyék a segítők őt, így mondhatni szaladtam is tovább az eszméletlen testével. Az öltözője tökéletes helyet szolgált nekem, benyitottam, majd dobtam le a testét a székbe. Felpofoztam magam, megcsíptem az alkarom és a fájdalom miatt pár könnycsepp került az arcomra, majd rohantam az ajtóhoz, szinte téptem ki azt a helyéről.
– Nincs itt! - játszottam meg magam.
- Biztos? – aggódó tekintetek kereszttüzébe kerültem.
– Biztos. Menjünk tovább.
Eddig figyeltek rám csupán, majd kétségbeesetten futottak tovább.
– Ostobák. - nevetve ráztam a fejem.
Miután visszamentem a szobába, elfordítottam a kulcsot. Nyertem egy kis időt magamnak, hogy tudjak beszélgetni a lánnyal, azonban ő nem igazán volt használható állapotban, túl erőset ütöttem.
Halkan szólva hozzá és leöntve egy pohár hideg vízzel, sikerült elfogadható állapotba hoznom szerencsétlent.
– Te, te…
– Én, én… - húztam fel a kabátom úját, hogy lássa a Raven Tail jelét.
Tekintette ijedt volt, jól tudta, hogy miért voltam itt. Talán mintha szóra is nyitotta volna a száját, de inkább a friss sebét fájlalta az arcán. Jobban ránézve, rájöttem, hogy rendesen elcsúfítottam őt, talán jobb módszert is találhattam volna az elrablására.
– Én… nem sokára. Nem sokára tudok fizetni. - próbált felnézni rám könnyes szemeivel.
Kiabálást vártam tőle, hogy majd be kell tömnöm a száját, de semmi hasonló sem történt, halk volt.
– Nem kiabálsz? - elsőnek csináltam ilyet, még nem igazán volt tapasztalatom ebben a munkakörben.
– Nem hiszem, hogy lenne értelme. - nem volt lekötözve, így kezeivel tudta kétségbeesetten törölni a vérző arcát – Mit csináltál velem?
– Leütöttelek. Lehet kicsit erősen. - vontam vállat.
– Kicsit erősen? - akadt ki – Az arcom! - állt fel hirtelen és pofozott meg indulatosan.
Tenyere érintése sokáig csípte az arcomat, de nem ütöttem vissza, csupán csak lefogtam a karjait, hogy ne emelje újra a kezét.
– Mesésen nézel ki. - füllentettem neki és köpte is vérét az arcomra válaszul – Így jár az, ki tartozik a Raven Tailnek.
– Hányszor kell még elmondanom nektek, hogy fizetni fogok? - tépte ki magát a szorításomból, majd ápolni kezdte sírva magát.
– Nekem egyszer is elég, de úgy tűnik a Mesterem türelmetlen. Szóval mikor fizetsz?
– Nem sokára! - kiabált úgy rám, mintha érdekelt volna különösebben a hangneme.
– Mikor? Konkrétabb időpont kell.
– Nem sokára.
– Ilyen válasszal ugye tudod, hogy nem térhetek vissza?
– A koncert után.
– Nem egy koncerted volt már azóta. Szóval bocsáss meg, de ebben kételkedem.
– Nem tudok fizetni! - a mosdókagylóból felnézve vizes és véres arccal, könnyes szemekkel nézett engem – Nem tudok fizetni! Nem csak nektek tartozok.
Nem tudtam mit gondoljak. Függetlenül attól, hogy mostanában a pozitív érzelmeim nagyon mélyen voltak bennem, most mégis szótlan maradtam. Nem akartam tovább idegesíteni a síró lányt. Figyelmem a mellkasára terelődött. Nem a dekoltázsára, mert ki volt emelve neki az is, hanem a mellkasán csüngő nyakláncára. Lassan emeltem a kezem, hogy ne ijedjen meg. Megfogtam a nyakékékét és leemeltem egyszerűen a nyakáról.
– Mit csinálsz?
– Zálogba veszem az Anyukádtól kapott családi kincset.
– De, de az a ruhához van. - értetlenkedett.
– Szóval zálogba veszem az Anyukádtól kapott családi kincset.
Szavamra csodálkozott, mit meg is értettem. Szét kellett volna vernem, vagy holtan a Mester elé vinnem, de nem tettem így.
– Miért csinálod ezt?
– Amolyan magánügy. - mondtam, bár egyszerűen csak nem volt kedvem magyarázkodni.
Közelebb léptem hozzá és érintve a homlokát használtam a Hősi Segítségnyújtás mágiámat. Ostoba lettem volna, ha a teljes sebet átruháztam volna magamra, de arra épp elég volt, hogy arca meggyógyuljon pár hét alatt. Fejemet ráztam a frissen szerzett fájdalom miatt, kellemetlen volt.
– Miért csináltad ezt?
Eszembe nem volt, hogy válaszoljak a kérdésére.
– Petersen Ruw a nevem, Petersen Ruw, ezt jegyezd meg. Te meg elestél és fogalmad sincs, hogy hogy kerültél ide.
– Miért?
– Ehhez van kedvem. – próbáltam kibújni a normális válasz adása alól.
– Más vagy, mint a többiek. Mindenki bántott. Más félelembe tartana, nem segítene rajtam.
– Nem látom értelmét, hogy félj tőlem, semmi jó sem születne belőle szerintem. Mármint, ha félsz, akkor pánikba esnél, pánikba pedig mindig rosszul dönt az ember. Nem lenne sok haszna.
– Pedig a gondolkodásod ijesztő, félek.
– Ha valóban olyan jó a gondolkodásom, akkor inkább tisztelj, mintsem félj engem. – bölcs szavakat hallattam, bár nem voltam az. Talán úgy tűnhetett, hogy lenéztem rá, de egyáltalán nem az volt a célom.
A nyakláncával a kezembe nyitottam ki az ajtót, majd léptem ki rajta. Merre futottak tovább, arról jöttek most vissza, nem mehettem velük szembe, így a színpad felé vettem az irányt.
- Hé várj! – nem akartam várni és hülyeséget téve sietettem meg a lépéseimet. A gyanúhoz pont elég volt e cselekedett. Kiabáltak utánam, de futottam. A függönyön keresztül, át a színpadon, majd ugrottam le a tömeghez és vesztettek szem elől.
Fogalmam sem volt, hogy merre volt Hölgy és Úr, de nem is kerestem őket, rögtön a kijárat felé vettem az irányt. A tömegbe inkább áldozat voltam, mintsem hogy én lökdöstem volna a tizenéves rajongókat, majd kiérve a szabad levegőre, a hátamon ujjak tapintását éreztem, mik tessékeltek tovább.
– Nos, hogy sikerült?
– Hát a koncertnek mára vége. - használtam jövőbelátási képességem.
– Azt gondoltuk, de sikerült beszélni vele.
– Igen, sikerült. - nem akartam többet szólni, de várták a folytatást – Hamarosan fizetni fog, addig is… - emeltem a kezemet és mutattam meg neki a csillogó ékszert – Egy kis zálog, vagy ajándék a Mesternek.
– Remek!
– Ezt is elintéztük! - szavaikra és az azt követő nevetésükre megálltam. Többes számban beszéltek, mikor nem tettek semmit sem és ez idegesített, de nem panaszkodhattam. Megszóltak volna és értékemet lekicsinyítették volna Ivan előtt. Haraptam az ajkaimba, majd mentem utánuk szótlanul.
Miként fájt a fejem, ostobaságnak tartottam, mit bent a lányért tettem, de belegondolva, így volt tökéletes a számomra. Kétszer mondtam a nevem neki, biztos voltam benne, hogy megjegyezte azt. Gyönyörű hangja volt és egyben meseszép arca is, tudtam, hogy sikeres lesz, hisz már sikeres volt. Volt egy célom, mivel még közel sem végeztem, - szinte még bele se kezdtem - de már tudtam, hogy mit akartam utána. A Raven Tail kastélyában élve, találkoztam egy vírussal, mely egy idő után minden jószívű ember lelkébe beleette volna magát. Minden egyes tiszt, szolga, talán még a takarító is a kastélyban hatalomra vágyott és így velük együtt én is. Saját, kiépített hatalomra, melynek egy alapkövét bent a szobába fektettem le. Ha nem is lett kimondva, szövetséget kötöttem a lánnyal, szívességet tettem neki, mit akarva akaratlanul vissza is fog szolgáltatni a megfelelő időben. Nem mert fél tőlem, hanem mert segítettem rajta. Lehet hogy gonoszabb szándék vezérelt e téren, de ez a lényegen nem változtatott.

A szobám felé baktattam fel a lépcsőn, miután beszámoltunk Ivan Mesternek a történésekről. Természetesen Hölgy és Úr mesélése nem egy olyan elemet tartalmazott, minek közelébe sem voltunk és természetesen, hogy ők beszéltek a lánnyal és nem én, de megtanultam nem szólni az ilyenekért. Némán álltam mellettük és némán mentem, miként intettek nekem.
– Miért nem szóltál közbe az ostobák mesélésébe? - Nagy M csapódott mellém váratlanul. Megijedtem kicsit, de csupán csak pillanatokig csodálkoztam rajta és nyugodtam meg, miként láttam női ruháját ismét.
– Nem akarom a haragjukat.
– De majd minden szavuk hazugság volt.
– Hát az ő szavuk, nem az enyém.
– Ez igaz, de a jó pontok a Mesternél sosem ártanak.
– Lehet, de ha nem hall rólam panaszt, nekem az úgy pont elég. Jegyezze meg úgy a nevem, hogy nem okozok neki problémákat.
– Érdekes. - nézett le rám mosolyogva. Jól tudtam miféle nézés volt ez, meglepetést okoztam neki a gondolkodásommal és ez tetszett nekem – No mindegy, nem csak ezért kerestelek. - matatott a szoknyája alatt, majd adott át nekem egy lakrimát - Ezt neked adnám, én nem sok mindent tudok kezdeni vele. Egy Teljes Test lakrima, titán mágus lévén te talán jobban tudod, hogy mire lehetne használni - meglepődtem ajándékán, majd halkan szóltam és köszöntem meg neki. Mint én a lánnyal, most úgy kedveskedett ő is velem. Ördögi kör volt ez, de örültem ennek, sőt boldog is voltam. Későre járt és hosszú volt a napom, agyilag jobban lefáradtam, mint a közelmúltba bármikor, de a vacsorám után a műhely felé vettem az irányt. Ott folytattam a munkát, hol reggel befejeztem és tanácsokat kapva a kard markolatába beleillesztettem az értékes ajándékom, így egy igencsak értékes fegyverhez juttatva magam. Bűn ronda volt az egykezes kard, de annál értékesebb.

Az Óriások kardja. Próbáltam használni az erejét, de kellett a másnap délután, hogy rájöjjek, csak a teljes test alakomban nő annak a pengéje és markolata is. A majd kétemeletes alakomhoz, egy majd egy emeletes kard is csatlakozott, így az új külsőmhöz hozzáadva egy bőr tokba tároltam a fegyvert a hátam közepén, melyből könnyen elő tudtam rántani bármikor.
Egész emberi kinézettem volt még így, függetlenül attól, hogy szemeim kialvatlanok voltak. Kicsit megilletődtem, hogy én adok a külsőmre, de ha másnak nem is, magamnak mindenképp tetszeni akartam. Hogy a múltnapi lánytól a sebhelyének egy részét is magamra vállaltam, úgy a kihagyhatatlan sebhelyet is megszereztem pár napra magamnak, fájt is rendesen a kis nyavajás. Elégedett voltam e pár nap történéseivel, őszintén mosolyogtam, mely újabb és újabb gondolatokat ébresztett bennem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Petersen Ruw

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

Petersen Ruw - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Petersen Ruw   Petersen Ruw - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Jan. 31, 2013 11:00 pm

Tanya
(+18)


Az íróasztalomnál ültem és néztem az ablakomban pihenő éjfekete hollót. Pihent és én nem zavartam meg, azonban váratlanul megrázta a testét és tovaszállt, mit bántam, mert így kizökkentett engem a merengésemből. Hogy miért állt tovább, az pillanatok alatt ki is derült, hisz Ivan Mester egy élettelen papírkatonája érkezett hozzám a nyitott ablakon keresztül és adott át nekem egy üzenetet.
A Mester munkával látott el és akaratlanul is az ajtóm felé fordultam. Vártam, hogy Hölgy és Úr mikor robban be hozzám, de semmi nem történt. Meglepett voltam, de örültem is egyben, merthogy ez azt jelentette, hogy egyedül kellett lennem. Az északi hegyek egy faluját egy igencsak nagy macska fenyegette a napokban és én lettem küldve a megmentésükre, bár a megmentést nem a szó szoros értelemben kellett vennem, hisz a Mestert csak a lakrima érdekelte, mit jutalomnak szántak, minden más egyebet figyelmen kívül kellett hagynom.
Beletelt egy napomba, hogy elérjek a célhoz, de megtaláltam a falut és a következő pillanatba már annak szélén álltam a méteres nagymacskával. Falu. Túlzásnak véltem annak nevezni, házak helyett kunyhók, sátrak voltak és az itt lakók száma a százat biztos nem haladta meg. Inkább egy törzsnek neveztem volna szívem szerint. Oldalamon méterekkel arrébb az itt élők nyújtottak élő közönséget számomra, minek nem igazán örültem. Nem szerettem a középpontban lenni, hát még ilyen helyzetben, de nem panaszkodhattam és bámulásukból csakhamar felébredve csak a nagymacskát éreztem egyedüliként a közelemben.
Az átkozott dög marmagasságát három méterre saccoltam volna. Ijesztő volt, de annak éreztem én is magam, függetlenül attól, hogy ezt nem hangoztattam. Karmai és élesnek tűnő fogai voltak, így elővettem én is a fegyverem, hogy kiegyenlítsem az erőviszonyokat, majd a teljes test mágiámhoz fordultam segítségül és váltam egy magassá vele. Vártam, hogy megijed, hogy megrémül, de ostoba remény volt ez részemről, sőt még talán egy igazi ellenfelet is látott bennem, minek nem igazán örültem. Nem kellett csatakiáltás részemről és nem kellett megindulnom, hisz ő indult meg és ugrott nekem. Alig vett lendületet, de gond nélkül rugaszkodott el földtől és kellett lehajolnom, hogy ne sodorjon el magával. Fordulásból rögtön suhintottam is a kardommal, de közel sem találtam el. Nem értettem még a fegyverforgatáshoz, így kardom inkább csak a félelmet szolgáltatott előidézni az ellenfeleimben ilyenkor. A fegyverem pengéje a talajba szúródott, de szerencsémre könnyen ki tudtam húzni azt a földből és emeltem is rögtön védekezésre a karjaim, hisz hatalmas mancsával ütni akart engem a fenevad. Karmai tépték a felsőmet és vágták a bőröm, de nem kiabálhattam, hisz az csak ösztönözte volna még jobban az állatot. Lengette a karját, de nem talált el még egyszer, csupán csak a pengét ütötte ki kezemből, így markoltam meg a sörényét, mikor megvolt rá az esélyem. Próbáltam felborítani, de mindhiába, mert nem tudtam kizökkenteni őt az egyensúlyából. Négy lábbal támaszkodott, így esélyem sem volt ehhez. Próbált harapni, de közel voltam hozzá és nem tudta olyannyira hajlítani a nyakát, hogy az jó legyen a számára. Patt helyzetbe kerültünk, így óriás alakomban használtam az izom mágiámat, hogy fel tudjam emelni a földről a szörnyet, de kapálódzott a levegőben és estem el vele.
Felkászálódva ijedten tekintettem, miként két hátsólábára állt előttem. Féltem egy pillanatra, de hátrébb lépve nem ért el engem szerencsémre. Egy vékonyabb fának a törzsét fogva törtem ki azt a helyéről, majd ütöttem az oldalát. Testét kemény izmok borították, így szinte meg sem érezte az ütésem, majd közelebb érve hozzám döntött a hátamra engem. Harapott volna, de nyitott állkapcsai közé tudtam tenni még a fát, így támadása sikertelen volt és lemászva rólam a mancsaival piszkálta ki a kellemetlenséget a fogai közül. Örültem, hogy távolodott tőlem, azonban figyelme terelődött és a nézőinkkel került szembe. Nem mintha különösebben érdekeltek volna, de siettem, hogy fogni tudjam a vad testét ezzel meneküléshez juttatva az embereket és kiabálva rájuk, hogy menjenek távolabb. Kíváncsi barmokként tekintettem most rájuk, de valamiért hittek a győzelmemben. Fordítottam a bestia testén és engedve a fáknak rohant neki. Lihegtem, de látszott, hogy ő is könnyebb ellenfelet látott bennem korábban. Morgott, vicsorítva mutatta meg az éles fogait nekem és én is hasonlóképp tettem. Bár biztos voltam benne, hogy harapásom közel sem ért volna annyit, mint az övé, nem akartam, hogy ártalmatlan ellenfélként tekintsen rám. Egyszerre futottunk a másik felé, de a lábaim megcsúsztak váratlanul, négykézlábra kerültem, de mint ahogy én sem, úgy ő se számított erre és vállaimmal ütköztek a futó lábai. Felborult, hempergett az avarban és fájlalta a lábait. A csontjaival való ütközés engem is megviselt, éreztem, hogy még sokáig fájni fog, de fel tudtam állni könnyebben, mint ő. Úgy éreztem hozzám került az előny, ha nem is erősebbnek, de gyorsabbnak éreztem magam tőle. Sétáltam tántorgó teste körül, vártam a megfelelő pillanatra, de a szemeim nem értettek ehhez. Nem tudtam, hogy mikor kéne mozdulnom, nem tudtam, hogy jön ki rosszul számára a lépés, viszont egy dolgot láttam. Láttam, hogy miként veszi a levegőt és hallottam szuszogását. Mikor a tüdejéből kifújta a levegőt, akkor indultam meg az oldaláról. Felém fordult, de nem tudta fájdalom nélkül emelni a mancsait. Lassú volt, így alá tudtam kerülni és az izom mágiámhoz fordulva segítségül gigászi testemet erősebbé tettem. Lábai alá nyúltam, majd súlyemelőként emeltem a hatalmas testet magam fölé. Nehéz volt tartanom, de tudtam párat lépni, hogy egy kitört törzset szúrjak át vele. Nem volt ez elég, hallottam keserves üvöltését és el akartam hallgattatni, így felvéve a kardomat suhintottam vele. A nyakát akartam venni, de a találat nem teljesen úgy sikerült, mint akartam és a fejét szeltem ketté. A végeredmény ugyanaz lett, azonban a látvány kellemetlenebb érzéseket keltett bennem. Az undor úgy éreztem a reggelim formájába tör elő belőlem, de a megmentettek elvonva a figyelmem akaratlanul segítettek, hogy ne történjen semmi probléma.

Ünnepeltek, marasztaltak egy éjszakára én pedig nem ellenkeztem. Édes, friss gyümölcsökkel etettek és kényeztettek engem. A sátrak, kunyhók közé lángokat élesztettek, hogy a hűvös levegő ne bántsa őket éjszaka. Hamar sötétedet, így a tüzeknek is megvolt a maguk szépségük és egynek legfőbbként. Volt egy kisebb tér, mely közepén a láng a fák tetejéig ért. Táncoltak körülötte, ünnepeltek, a veszély véget ért, így megvolt rá az okuk.
Meleg volt, így a kabátomat vettem és csodáltam boldogságukat, miként a sérülésemet vizsgáltam. Felnézve a táncolókra szemem egy ártatlan lányon állt meg, ő nem ugrált, vagy ha ugrált is, most megállt és engem figyelt. Kezével intett, hogy menjek oda hozzá, de én nem akartam. Táncra invitált, de nem voltam jó táncos. „Tanya” Súgták oldalamról a lány nevét. Gyönyörű teremtés volt, alacsonyabb termete, sötétebb bőre volt, mint itt mindenkinek. Fekete haja ki volt engedve és a háta közepéig, ha nem tovább ért. Éjsötét szemeibe a tűz lángjai életet vittek, idéző volt kacér pillantása és hogy a csípőjét mozgatta. Intett mosolyogva, de csak a fejem ráztam neki, mi nem tántorította el őt. Megindult nevetve felém, mégis kecses mozgása volt és megállva előttem nyújtotta a karját. Tovább nem tagadhattam, valamiért a párjának akart engem és tenyerem puha tenyerébe helyezve álltam fel hozzá. Rögtön a felsőmhöz nyúlt, majd húzta le azt rólam nemes egyszerűséggel és én nem ellenkeztem. Minden férfi és fiú félmeztelen volt a körben, így nekem is annak kellett lennem, a lányok pedig rövid szoknyát és díszes melltartót viseltek.
Húzott magával és én közben a többi táncoló mozdulatait lestem. Csalódottan vettem észre, hogy nem volt rendszer a mozgásukban, csupán csak érzésre ugráltak őrültek módjára. Tanya megállt és vele együtt én is. Alacsonyabb termete miatt a fejemet döntenem kellett, hogy a szemeibe nézzek és pillanatokkal később csak ő volt számomra és a zene, melyet úgy éreztem, hogy élteti a lelkem, szívem mintha ritmusra dobogott volna. Lassan bólintottam, így jeleztem, készen állok. Elsőnek csupán csak léptünk egyet, egyszerre, minek örült ő, így örültem én is. Léptünk még egyet és mosolyogva bólogatott, hogy jól csinálom. Lassan egymás derekára tettük a kezeinket és kezdtünk őrült táncolásba együtt.
A tűz melletti meleg levegő hamar kábított, nehezen vettem levegőt, de ezt hangyányi problémának sem éreztem, minthogy az érzés felbecsülhetetlen volt. Felszabadult voltam és mintha senki sem irányított volna, szabadnak éreztem magam, problémák nélkül. A füllesztő levegő miatt izzadtunk, csillogott a bőrünk, a homlokomról csorgott a víz. Tanya mintha egy zuhany alól érkezett volna elém törölközés nélkül. Tincsei az arcába lógtak, de nem foglalkozott velük. Nem álltunk meg és kerültünk egyre közelebb és közelebb egymáshoz. Ha nem én mentem, akkor ő húzott magához, örültem, hogy akart engem és én nem ellenkeztem, vágytam rá nagyon. Számomra nem tűnt fel hirtelen, azonban lassítottunk a tempón. Éreztem miként haladtak el mellettünk, de nem érdekeltek ők csak a páromra figyeltem és álltunk is meg hamar. Nem mert elfáradtunk és nem mert másik partnert akartunk magunknak. Lábujjhegyre állt, lassan pislogott, majd húzta mosolyra száját. Éreztem meleg leheletét az arcomon, majd csókoltam őt és ő is engem.

Vágyva rá ragadtam meg a hajlatainál és cipeltem őt a sátráig, mibe szinte beborultunk, mert nem néztem a lábaim elé. Nem nevetett, csimpaszkodva a nyakamba nem engedett és cipeltette magát beljebb velem. Megállva eleresztett a szorításából és a hajamba túrva húzott magához, hogy tudjon tovább csókolni. Gyengéd volt, de éreztem, ő irányított és én minden probléma nélkül engedtem is ezt neki. Ujjait a felkaromon simította végig, majd borított fel, hogy ő legyen felettem. Kuncogott cselekvésén, majd ajkaival a nyakamat csókolgatta. Kellemes érzés volt és egyben levegőhöz is tudtam jutni. Érezte ezt ő is, a szívem hevesen dobogott, a mellkasomon látni lehetett, hogy hogyan veszem a levegőt. Puha kezeivel az oldalamat simította, miközben ajkaival áttért a jobb kezemre. Megnézte a korábban szerzett sérülésemet, mely az egész alkaromat tarkította és adott rá óvatosan egy puszit, hogy még ez se fájjon nekem. Dús ajkai különlegesek voltak, figyelt rám és lentről felnézve ejtett meg egy mosolyt irányomba, majd ült fel, hogy gombolni tudja a nadrágomat.
Lentről végig néztem rajta, nyakán, mellkasán, karján, derekán és emelve fejem a meztelen combjain. Vágytam rá, akartam őt és miután megfosztott ruháimtól, én következtem. Csókoltam selymes bőrét, ujjaimmal szinte számoltam bordáit, majd ölelve őt kötöttem és tettem odébb melltartóját. Telt kebleit nem markoltam, gyengéden simítottam végig ujjaim rajtuk, hogy érezzem kellemes puhaságuk, majd fektettem le őt. Hasát csókolva jutottam el a csípőjéhez és emelte a derekát, hogy húzzam le róla szoknyáját a fehérneműjével együtt. Nem siettem és nem is akarta, hogy siessek. A lábainál ülve, a meztelen valója feküdt velem szembe. Ajkaimmal érintettem combjait, majd hajoltam fölé. Ujjaim a lábai között simítottam végig, minek okán teste megremegett egy pillanatra és mély levegőt vett. Korábbi mosolya eltűnt, most ártatlan szemekkel nézett rám és húzott magához. Kebleit még érezni akartam ajkaimmal, majd ő is akart engem és csókoltuk újra egymást.
Hogy a testében voltam, éreztem miként szorított. Magához ragadott, körmeit a hátamba állította és nyöszörgött halkan. Fájt neki és a hangommal próbáltam nyugtattatni őt. Vártam rá, nem erőltettem, majd kezeit a derekamra téve jelzett, hogy mozogjak lassan. Gyengéd voltam, azt akartam, hogy jó legyen neki.
Összehúzott homloka lassan kisimult és halk hangjai se a fájdalmat jelezték már. Élvezte és lihegett a nyakamba. Éreztem mellkasa dobogását és éreztem teste forróságát, úgy én, mint ő az enyém. Szorosan voltunk együtt, majd fordultunk, én feküdtem és úgy mozgott rajtam, hogy jól esett neki. Keblei mozgásán sokáig legeltettem bolond férfi szemeim, de hamar az arca vonta el a tekintettem. Éjfekete szemei pillantásait gyönyörűnek véltem, hajába túrt, majd támaszkodva a mellkasomra mozgatta a csípőjét. Kezeimet kinyújtva tenyereim a fenekén pihentettem. Lehajolt hozzám és ajkaival arcom minden pontját csókolta. Hajamba túrt és lehelete melegét a füleimen éreztem.
Úgy éreztem, hogy nem soká vége e mámornak, azonban ezt nem akartam még. Telt combjaiba markoltam és emeltem le magamról. Újra ő feküdt és tárta szét a lábait nekem, azonban ujjaimmal és nyelvemmel kényeztettem őt tovább. Az illata magával ragadott és kéjes szavai önbizalommal töltöttek el engem. Teste remegett, majd combjai a nyakamat ölelték körbe és állt meg mozgása, csupán csak a hangos zihálását hallottam.
„ A test akkor egész, ha meztelen.” és részeit mind magaménak éreztem. Megfordult, de nem voltam alatta, felhúzta térdeit és csípőjét az égnek emelte fenekének teljes egészét megmutatva ezzel nekem. Térdeimre emelkedtem és a derekát fogva hatoltam bele. Ő mozgott és én hajoltam testére, a hátát csókoltam, majd csüngő kebleit a tenyereimbe temettem.
Gondolataimban nem járt más, csak ő rá koncentráltam. Különleges, szokatlan érzés volt ez, hogy itt voltam így vele és még kellettem neki. Örültem ennek és behunyva szemeimet vált minden láthatatlanná számomra, csupán csak bőrömmel éreztem forró testét. Mellkasát átölelve éreztem kulcscsontjait, éreztem kebleit, vállát, hajlatát, vakon bejártam az egész felsőtestét. Izmait érintettem, ismertem meg a csodálatos testét.
Szavai halkak voltak, egy – egy hangja remegett, pár pedig idő előtt elhalt. Az élvezettől nehezen szólt és megfordulva inkább csak csókolt. Ajkait mintha mézzel kente volna, az édes íz miatt legszívesebben haraptam volna száját. Simogatta testem és elfelejtve, hogy sebem alkaromon van, kapaszkodott meg a kezembe. A fájdalom csak egy rövid ideig járta át a testem, hisz rögtön elvette érintését, miként látta az arcomat. Tekintette kétségbe esett volt, de mosolyogva jeleztem, hogy nem történt semmi sem és bújtam a nyakához. Mozgattam csípőm és éreztem a kéjt mely miatt a mozgásom nem csillapodott. Testem megfeszült, majd vált egyszerűen könnyebbé minden. Testem mintha még égett volna egy pillanatig, de Tanya ölelése forró teste ellenére hűsítő volt számomra.

Hajnalban keltett a hideg, de már Tanya nem volt mellettem. Az esti lángok - melyek az egész helyet melegítették - elaludtak, így hamar a ruhámba bújva öltöztem fel, hogy ne fázzak tovább, azonban a felsőmet csupán csak kint tudtam felvenni. A földről felvéve ráztam ki azt, hisz onnan vettem fel, hová előző nap Tanya hajította le rólam.
Körbenézve nem kellett kérdeznem, mert egy kunyhóból kilépve a vezető sétált hozzám. Ruháját nézve azt vörös foltok tarkították és nyújtotta át nekem a jutalmam, azt a bizonyos értékes lakrimát, mit Ivan Mester is említett. Csodálkoztam, hisz mint a vezető ruhája, úgy a larkima is vörös volt helyenként. Vérre tippeltem, így kíváncsian indultam meg a kunyhó felé, melyből jött hozzám.
Megragadta karom, hogy ne menjek arra, de ennyi bőven kevés volt, hogy megállítson engem. Egy függöny volt az utamba, de azt félrehúzva tántorodtam meg a látványtól. Vér volt az egész kunyhóba, két asszony még bent, kik tisztították karjukat és meglepődve néztek felém, az asztalon pedig egy női alak feküdt. Egy egész estét meztelen valójával töltöttem, így távolról is felismertem Tanya mozdulatlan, halott, felvágott testét. Nagyot nyeltem a látvány miatt, a szemeimet is behunytam egy pillanatra a reménnyel, ha kinyitom őket, más fog fogadni engem, de nem így történt. Tanya volt kiterülve előttem.
Az átkozott idióták. Dühös voltam. Csupán csak egy éjszakát töltöttünk együtt, de gyönyörű lány volt és kedves, nem tudtam elképzelni őt így. Fájt, hogy ilyen ostoba emberek léteztek, de annyit sem értek, hogy kiéljem a dühöm rajtuk. Kiviharozva léptem ki a kunyhóból és sokáig meg sem álltam. „Tanya” Azt akartam, ha a nevét mondom ne az élettelen teste jelenjen meg előttem. „Tanya” Gondoltam szemeire, bőrének az illatára. „Tanya” Végül mosollyal az arcomon hagytam el a hegyet. Tudtam, hogy nem látom őt viszont, de nem voltam szerelmes, hogy hiányozzon, csupán csak sajnáltam, hogy élete ilyen véget ért… miattam.
Hölgy és Úr aggódva vártak rám a kastély kapujába. Csodálkoztam, hogy hiányoztam nekik, de nem sokat törődtem velük, mert rögtön a Mester felé vettem az irányt.
Sokáig hallgattam boldogságának hangját, nevetését, miként átadtam neki a lélek lakrimát. Megjegyezte nevem és ezt sikernek könyveltem el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

Petersen Ruw - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Petersen Ruw   Petersen Ruw - Page 2 Icon_minitimeHétf. Feb. 18, 2013 10:58 pm

Aztaaaaaaaaaaaa......


Hallod teljesen le vagyok nyűgözve! Az első posztban dobtam egy hátast a két követődön, de aztán a sztori kárpótolt. Tudod az tetszik a karakterben, hogy nem folyton a kinyírom a világot megölök mindenkit és stb dolgok mennek. Peter más, csendes sötétség lengi körül, írásodban nem keltesz direkte feszültséges, olyan mint zavartalan hullámtalan fekete víz, mi érintetlen, furcsa módon nyugodt és ezzel a szokatlan újdonsággal indirekt módon keltettél bennem egy feszültséget egy folytonos várakozást. Kiszámíthatatlan a jellem, semmi sablont nem fedeztem fel. A lánynál biztos voltam benne hogy megölöd, de nem. Helyett ott volt az a hideg félelmetes csend ami Peterből áradt. Letaglózott. Tetszik, az NJK is aki olyan megmagyarázhatatlan módon kereste fel őt. Amit Peter csinál az énekes nővel, pont azt teszi vele az NJK is és ez nálam egy külön jó pont volt, mert egyszerre elszenveded az érzést és meg is teszed ugyan ezt valakivel. Mint egy két oldalú tükör, fenomenális!
Tanya hab volt a tortán. Amit írtál vele különösen nehéz terep, nagy vékony az a határ ahol egy ilyen témát jól meg lehet írni, és azért tükröznie kell a karaktert is. Te ezt tökéletesen eltaláltad, minden szó használat a cselekmény a szituáció, nagyon jó volt, és mint ezt úgy hogy nem fordítottad ki a karaktert. A vége hatalmasat ütött nálam, igaz sötét karakterhez méltó befejezés volt.

Am volna itt egy két nyelvtani dolog amit meg szeretnék említeni. Elsőként is, felrúgod az ige kötős szabályt még pedig az ige kötőt az ige után írod. Nos én értem hogy ezzel egy speciális ige időt akarsz érzékeltetni, de nem. Ez nyelvtani hiba amit nem kéne elkövetni, úgy hogy tudom hogy tudod! Második figyeljünk a mondatban lévő sorrendre!

Jutalmad: 500 VE + 500 VE + 125 VE bonusz + 500 VE + 125 VE bonusz


~~~ Level up! ~~~
~~~ Gratulálok 6. szint meglépéséhez! ~~~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




Petersen Ruw - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Petersen Ruw   Petersen Ruw - Page 2 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Petersen Ruw
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: