HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Rohandar Blacksteel

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Rohandar Blacksteel   Kedd Aug. 23, 2011 9:55 am

Az első megbízatás


Már két hónapja, hogy felvételt nyertem a Grimmoire Heart céhbe, és már egész otthonosan mozogtam a léghajón. Mikor épp elsétáltam a küldetésfal előtt, megütötte a fülem két férfi beszélgetése, akik épp a tábla előtt állva nézegették a különféle papírokat, melyek a táblára voltak függesztve.
- Szerinted melyik érné meg?
- Nem valami jó a felhozatal. Néhány fejvadászat, meg lopás. Mindegyik elég unalmasnak tűnik.
- Igazad van. Menjünk! Hátha holnap már lesz valami jobb meló.

A két alak ezek után elsétált. Miután elmentek én is odaléptem a táblához, és elkezdtem nézegetni a különböző felhívásokat.
- Ez lesz az első munkám. Valami érdekeset kéne választani. – morfondíroztam magamban.
Nagyjából egy perc nézelődés után megakadt a szemem az egyik papiroson.
- El kell lopni egy ritka drágakövet egy gazdag családtól, és leszállítani? Egész jól hangzik. És a jutalom se rossz.
Lekaptam a papír a tábláról, és elindultam vele, hogy teljesítsem a megbízást. Az út elég hosszúnak bizonyult. Az éjszakákat fogadókban töltöttem, és rendszerint korán lefeküdtem aludni, és már hajnalban útra is keltem. Négy napos utazást követően végre megérkeztem a megadott címre.
- A mindenit! Ez nem is lesz olyan könnyű, mint ahogy gondoltam. Hogy fogom megtalálni az a vacak követ egy ekkora helyen?
A hely ugyanis, ahová be kellett volna törnöm, egy kész erődítménynek nézett ki. Egy dombról személve jól ki tudtam venni a célpont külső kinézetét, ami nem volt épp kecsegtető: Az egész helyet egy vastag, körülbelül három méter magas fal vette körül. A falnak egy bejárata volt, egy kapu, melyet tíz darab fegyveres őr védett. A falon belül nagyjából százméretes, füves sáv húzódott, ahol sehol egy fedezék, sehol egy búvóhely. Ezután jött maga az épület, ahol a kiírás szerint a megfújandó kő van. A háznak egyetlen, óriási bejárata volt, melyet a változatosság kedvéért szintén őrök vigyáztak, szám szerint hat. Maga a ház tízemeletes volt, és egy százméterszer ötvenméteres alapterületen terült el.
- Lehet, hogy egyszerűbb lenne mindenkit gyorsan megölni, megkeresni a követ aztán meglépni. Nincs szükség a lopakodásra. De mi van, ha bent még több őr van? És mi van, ha nem leszek elég gyors, hogy mindannyijukat megöljem? Mi lesz, ha meglép az egyik, én pedig körözött mágus leszek, mert feljelent? Az ördögbe is! – hessegettem el magamtól ezeket a gondolatoka. – Egy sötét céhhez tartozol vagy nem? Mégis miért félnél a körözéstől? Elvégre már most is törvényen kívülinek számítasz. Jól van! Eldöntöttem: Kinyírom őket, megkeresem a követ, aztán elhúzom a csíkot.
Miután ezeket a dolgokat megvitattam magammal, lassan és nyugodtan elindultam a ház, vagyis az erőd felé. Még vagy egy kilométer volt előttem a fal bejáratáig, így eltartott egy ideig, míg odaértem. Az őrök már fegyverrel a kezükben vártak. Nem tetszett nekik a feléjük közeledő egyén, azaz én.
- Nem kell megtudniuk, hogy mágus vagyok, amíg nem muszáj. – gondoltam, és felkészültem, hogy ha harcolni fogok, először csak a kardomat fogom használni. Mikor már csak ötven méter távolságban jártam a kaputól, az őrök rám kiáltottak:
- Ki vagy, és mit keresel itt? Ez az út már kilométerek óta magánterület. Hord el magad!
A figyelmeztetés ellenére továbbra is változatlanul, séta tempóban közeledtem az őrökhöz.
- Nem hallottad? Távozz, vagy erőszakkal távolítunk el! – bömbölte rá egyikük. Valószínűleg ő volt a parancsnokuk.
- Nem akarok harcolni! – válaszoltam immár olyan távolságból, hogy már nem kellett kiabálni.
- Pedig ha nem tűnsz el gyorsan, akkor baj lesz!
- Mégis mi van itt, amit ennyire védenek? Csak nem a ritka smaragd?
- Te kis… Mégis ki vagy? És mit keresel itt?
- Hogy ki vagyok? Erre nem szeretnék válaszolni. És hogy mit keresek itt? Ez egy könnyű kérdés. Elviszem a smaragdot.
Az őrök már előrántották kardjaikat illetve lándzsáikat, és a parancsnokuk parancsára várva harcra készek voltak. Én lassú mozdulattal felnyúltam a vállam fölé, és kihúztam a hüvelyéből a kardom.
- Vagy úgy! Szóval ennyire bátor vagy, hogy egyedül szembeszállsz tízünkkel?
- Nem én vagyok a bátor, ha kiállok ellenetek, hanem ti. Higgyétek el, mindenkinek jobb lenne, ha szépen átadnátok azt a kavicsot.
- Még mit nem! Kapjátok el! – hangzott a parancs, a már ugrásra kész katonáknak.
Kilencen vetették rám magukat. Háromnál kard volt, a többi hat kezében pedig lándzsa. Mindegyikük vadul próbált lefegyverezni, vagy harcképtelenné tenni, azonban nem sok eredménnyel. Az összes szúrásuk, vágásuk, rúgásuk és egyéb támadások elől egyszerűen kitértem.
- Most én jövök! – kiáltottam el magamat.
Egy villámgyors mozdulattal az egyik támadást kitérés helyett hárítottam, és a lándzsa nyelén végigvezetve a kardomat végighasítottam ellenfele mellkasát. Szerencsétlen azonnal holtan esett össze. A harc még folyt néhány percig, és sikerült még három őrt átsegítenem a túlvilágra. Eközben a ház bejáratánál állomásozó fegyveresek is odaértek, és csatlakoztak a küzdelemhez. A jelenlegi helyzet tehát: Tizenkettő az egy ellen. Teljesen bekerítettek. Ekkor hirtelen a kapunál lévő katonák parancsnoka rontott rám, és egy ügyes csapással kiütötte a kezemből a kardot. Az néhány méterrel arrébb érkezett le, és szúródott a földbe.
- Itt a vége! Már nincs fegyvered. Add meg magad!
Csak elmosolyodtam ezen, majd gyorsan körbepillantottam, és egy szempillantás alatt felmértem a helyzetet.
- Még hogy nincs fegyverem? Ezt nem mondanám. Animate Dead!
Mihelyt megkezdtem a varázslatot, a négy már megölt őrt mozgatva hirtelen hátba szúrtam két másik katonát is, a másik két bábot pedig gyorsan magam mellé állítottam, hogy megvédjem velük magamat egy esetleges támadástól.
- Átkozott! Szóval fekete mágus vagy? – bömbölte a kapitány
- Így igaz. De vesztedre rohansz nekem. A bábjaimmal gyorsan megöllek.
Így is történt. A jelenet egy szemvillanás alatt zajlott le, és senki sem látta rendesen, hogy mi is történt, de az eredménytől mindenki megrettent. A kapitány hátából kiállt az egyik élőhalott kardja, mely a jobb vese tájékán hatolt be, és átszúrva a gyomrot és a tüdőt lépett ki a testből. A sebesült azon nyomban bele is halt a szúrásba.
- Nos, most már kilenc báb áll a rendelkezésemre. Még mindig harcolni akartok?
Azok, reszketve a dühtől és a félelemtől egyszerre rontottak rám. A harc innentől azonban már eldőlt. Kilenc élőhalott báb állt szemben hét katonával. Nagyjából két perc leforgása alatt végeztem a maradék ellenfeleimmel, és végre túljutva a kapunk elindultam a ház irányába. A halottak közül négyet magammal vittem testőrként, valamint ismét kardommal a hátamon léptem be az épületbe. Nagy meglepetésemre, ahelyett, hogy még több őrrel találkoztam volna (hisz ez lenne a logikus), egy teljesen üresnek tűnő házba léptem be. Elkezdtem végigjárni a szobákat, folyosókat, és termeket, hogy megtaláljam azt, amiért jöttem.
- Fárasztó egy munka ez. – jegyeztem meg magamban. – De legalább jó pénzt fizetnek.
Nagyjából másfél órás kutakodást követően végre rátaláltam egy szobára, melyben egy széf állt.
- Biztosan ebben lesz az a kő. De hogy nyissam én ezt ki?
Nem volt túl sok időm ezen gondolkodni, mert a hátam mögül varázsige hallatszott:
- Ice Make: Lance!
Gyors reakciómnak hála sikeresen kivédtem a támadást, mégpedig az egyik bábomat pajzsként használva. Azzal azonban nem számoltam, hogy a lándzsák lendülete meglehetősen nagy. Az élőhalottat egyszerűen hátrarepítették lándzsák, és majdnem magukkal vittek engem is. Nekem szerencsésen sikerült félreugrani előle. A lándzsákkal átlyuggatott test ezután egyenesen a falnak repült, és felszegeződött rá.
- Nocsak! Egész jók a reflexeid. Pedig azt hittem gyorsan végezni fogunk. – szólt a támadó, miközben kilépett az árnyak közül, és velem szemben megállt.
- Szóval te lennél a belső őr? – kérdeztem.
- Eltaláltad. Az én feladatom likvidálni minden behatolót, aki belép a kastély épületébe.
- Csak egy jég mágusra futotta az itteni tulajnak? Ez elég szánalmas.
- Ahhoz képest, hogy csak egy jégmágus vagyok, majdnem sikerült egy támadással végeznem veled. – jegyezte meg gúnyosan a frissen feltűnt ellenfelem.
- Lesből támadni könnyű. Egy kicsit megleptél ennyi az egész.
- Akkor lássuk, hogy mit tudsz, ha nem vagy meglepve!
Azzal máris jégalkotásba kezdett:
- Ice Make: Hammer!
Egy óriási jégkalapács zuhant felém, és kis híján kilapított. Ez elől is félreugorva azonnal ellentámadást indítottam a még megmaradt három élőhalottammal.
- Ice Make: Prison!
Ezzel az egyetlen támadással mindhárom élőhalott bábút bezárta a létrehozott ketrecbe.
- Mihez kezdesz mozgatható testek nélkül?
- Kész szerencse, hogy nem csak bábokkal tudok harcolni. Én is egész jó vagyok a kardforgatásba. – Ezzel előhúztam ismét a hátamra erősített kardot a hüvelyéből, és nekirontottam a jég mágusnak.
- Rendben, lássuk mennyire vagy jó! Ice Make: Sword!
A mágia használatát követően a mágus kezében egy nagyjából hetven centis pengéjű kard jelent meg. A kard „keresztvasa” ellipszis formájú, enyhén hátrafelé görbülő alakban helyezkedett el a kardon. A pengéink összecsaptak. Ütésütést ért, hol egyikük, hol másikunk próbálta leszúrni az másikat. Nagyjából tízpercnyi harc után mindketten zihálva álltunk egymással szemben.
- Valóban egész ügyes kardforgató vagy elismerem. De a harcnak vége, most megöllek! Ice Make: Ice Rain!
- Na ne! Már ilyen szintű mágiát használsz? Ez nem fair! – üvöltöttem.
A jégdarabok rám zúdultak, és a sok jég, és az általuk keltett pára illetve porfelhő telesen eltakart ellenfelem szeme elől.
- Itt végeztem is. Jó éjt fekete mágus. – azzal megfordult, és elindult.
Egy másodperc sem kellett, és felüvöltött fájdalmában. A kardom fekete pengéje járta át a testét.
- Lehetetlen! Neked már rég halottnak kellene lenned! Mégis hogyan?
- Nem voltál elég körültekintő. Két hibát is vétettél. – jegyeztem meg lenézően. – A bábom, amelyiket a lándzsáiddal a falhoz szegeztél nagyon is jól mozgatható maradt. Csak a látszat kedvéért hagytam ott. Mikor megtámadtál, magam elé állítottam, így a teljes támadásod őt érte, én pedig sértetlen maradtam. Ez volt az első hiba. A második pedig: Nem győződtél meg róla, hogy valóban meghaltam, hanem egyszerűen csak odébb akartál állni.
- Legyőztél… - mire ezt kimondta, meghalt, és elterült a földön.
Én visszatettem a kardomat a hüvelyébe, és visszasétáltam a széfhez. Néhány óra figyelmes tekergetés és hallgatózás után sikerült megfejtenem a kódot, és kinyitnom az ajtót. Ahogy sejtettem, a drágakő ott ragyogott belsejében. Gyorsan felmarkoltam hát, és elindultam vele kifelé az épületből. Ismételt meglepetésemre megint nem találkoztam egyetlen lélekkel sem az egész házban, pedig olyan hatalmas volt, hogy majd fél óráig tartott, mire végre kijutottam belőle. Kiléptem az ajtón, és elkezdtem átsétálni a kerten a főkapu irányába, mikor a hátam mögül kiáltás hallatszott:
- Megállj!
- Szóval még mindig nem fogytatok el? – kiáltottam vissza dühösen. – A francba, már alig maradt varázserőm. Ráadásul még bábjaim sincsenek. – gondoltam magamba, miközben a karcomért nyúltam.
- Nyugalom. Én nem harcolni jöttem. Én vagyok a megbízás feladója.
- Micsoda?
- Tudod az a kő egy elég értékes darab, és valójában az enyém. Nagy értékű biztosítást kötöttem rá. Így, hogy elloptad, nagy összeget fogok nyerni, ráadásul már az őröket sem kell kifizetnem. – mondta mosolyogva.
- A mindenit. Ez aztán a mocskos ember. De sebaj. – gondoltam. – Engem nem érdekel, hogy miért van ez az egész. Sőt, számomra az sem túl fontos, hogy maga-e a megbízó. Ha akarja a követ, fizesse ki a pénzt, amit a rablásért ígértek, és viheti.
- Természetesen. Itt is van. – azzal egy zacskót dobott oda nekem, melyben a küldetésért ígért jutalom összegét találtam. – Köszönöm a szolgálatait. Most sem csalódtam a Grimmoire Heart céhben.
- Megkaptam a pénzem, szóval már itt sem vagyok.
- Természetesen, nem is lenne jó, ha itt találnának. Viszlát és szerencsés utat. Ja, és még valami: Kérlek, mondd meg Hades mesternek, hogy Kazuko Tebuna üdvözli őt.
- Rendben, átadom. – válaszoltam. Ezután hátat fordítottam a férfinek, és elindultam vissza a céhbe. Nem volt olyan egyszerű visszatalálni a léghajóhoz, mint gondoltam, de végül csak megleltem. Miután ismét felszálltam a fedélzetére felkerestem Hades mestert, és átadtam a neki szánt üzenetet. Valószínűleg régi ismerőse lehetett, mert a név hallatára a mindig komor arca egy kicsit derűsebbnek tűnt. Miután a feladatom teljesítettem, elindultam, hogy a frissen megszerzett pénzemből költekezzek egy kicsit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Szer. Aug. 24, 2011 8:36 pm

Na mint első munka, egészen szép! Sőt, végtére is meg vagy dicsérve! Komolyra fordítva a szót, 37 000 Gyémánt üti a markodat, amit azért remélem nem fogsz olyan gyorsan elkölteni Very Happy!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Hétf. Aug. 29, 2011 2:18 pm

Egy könnyű munka. Vagy mégsem?

- Már megint egy unalmas napnak nézek elébe. – gondoltam. – Valamivel le kéne foglalnom magam. De mivel? – Némi gondolkozás után, eszembe jutott valami. – Elvállalok valami könnyű munkát. Gyorsan végzek vele, és két legyet ütök egy csapásra: lesz pénzem is és le is foglaltam magam.
Ahogy elhatároztam, oda is sétáltam a küldetésfal elé, és elkezdtem nézegetni. Hosszasan kellett válogatnom, mire találtam egy megfelelőt. Egy kis fejvadászat. Egy olyan embert kell megölni, aki túl sokat tud, és ezért kell elhallgattatni.
- Nagyszerű! Ezzel nem is lesz gond. – gondoltam
Ahogy végigolvastam a felhívást, elmentem a megadott pontra, ahol a cédula szerint ellátnak a további információkkal. A ház, ahova mennem kellett, teljesen elhagyatott kis házikó volt egy erdő szélén. Bekopogtam, de ezzel egy kicsit más hatást értem el, mint amit szerettem volna. Ahelyett, hogy valaki kiszólt volna, hogy: Tessék! vagy esetleg ajtót nyitott volna, teljesen más történt. Az ajtó egyszerűen bedőlt.
- Hopp! Lehet, hogy kicsit túlzásba vittem. Van itt valaki? – kérdeztem.
Válasz nem érkezett, és a ház belső állapota szerint, nem is lakik itt senki, akitől választ kaphatnék. A bútorok mindegyikén vastag kosz és porréteg volt, és mindenfelé pókhálók lógtak. Körbetekintettem még egyszer, hogy megbizonyosodjam róla, hogy nincs itt senki, és távozzam, de ekkor a szemem megakadt egy tárgyon. A szoba közepén álló asztalon volt egy ládika, melyen nem ült olyan porréteg, mint az összes többi tárgyon.
- Ezt biztosan később tették ide. – motyogtam.
Odamentem, és kinyitottam a ládát. Egy papiros volt benne, melyre a további részletek voltak írva a küldetéssel kapcsolatban.
Ahogy végigolvastam a papír tartalmát, világossá vált, hogy miért is kell egy mágus ahhoz, hogy egy közönséges embert, aki nem birtokol varázserőt elhallgattasson. Egyrészt kiderült, hogy a célpont Era városában van, ráadásul börtönben. A másik ok pedig, hogy az ügy, amiről az illető túl sokat tud, az összefüggésben van a sötét céhek felépítésével és erejével.
- Értem. Túl kockázatos lenne életben hagyni. De hogy jutok be egy Erai börtönbe? Mindegy, majd ott kitalálok valamit. De ha el kell mennem odáig, akkor az legalább két nap. Francba! Pedig ezt a küldetést ma be akartam fejezni. – miután a gondolatmenetem végére értem, el is indultam, hogy minél előbb odaérjek. Egészen alkonyatig gyalogoltam. Épp utamba került egy kisebb város felé. Itt betértem a fogadóba, és kivettem magamnak egy szobát, és hozattam magamnak vacsorát is. Itt kipihentem magam némileg, és másnap, egy kiadós reggeli után már folytattam is utamat. A második napi gyaloglás is eléggé unalmas volt, de késő délutánra végre elértem a célomat.
- Hát az lenne Era? Most, hogy jobban belegondolok, még nem is voltam itt soha.
Néhány percig csodáltam a város méretét, hisz ez a legnagyobb város egész Fiore királyságban. A leginkább érdekes dolog azonban a város közepén álló épület volt.
- Ez pedig a híres mágia tanács székhelye? Ha elkapnak, legalább nem fognak messzire cipelni. – gondoltam magamban viccesen.
Lassan besétáltam a városba. Itt-ott láttam járőröző katonákat.
- Ezek a Királyi Hadsereg tagjai. – vontam le a következtetést az egyenruhájukból. – De vajon hogy a fenébe jutok én be a börtönbe?
Mivel már nem tudtam tovább halogatni a megoldás megkeresését erre a problémára, így kénytelen voltam betérni egy kocsmába, ahol egy korsó sör mellett elmerültem a gondolataimban. Ugyan a papíron volt egy mondhatni térkép, mely megjelölte, hogy a városon belül hol található a börtön, de azt sem tudtam, hogy melyik cellában kell keressem az illetőt. Ráadásul csak egy fantomképem volt a célpontról. Még a nevét sem tudtam.
Ahogy járattam az agyamat, gyorsan telt az idő, majd két órája ültem ott, és még mindig semmi.
- Mi lenne, ha azt a módszert alkalmaznám, amit a legutóbb a rablásnál csináltam? Ha mindenki hulla, akkor nincs gond… Nem! Ez nem jó. Itt állomásozik majdnem a teljes Királyi Hadsereg. Az összessel esélyem sincs elbánni. Ráadásul az ég tudj, hogy mennyi mágus lófrál itt fel-alá. Akkor őket is meg kéne, hogy öljem. Ez most nem járható út. De akkor mit tegyek?
A kemény feladványba már belesajdult a fejem. És ekkor, mint egy villámlás jutott eszembe az ötlet:
- Ha megölnék egy vagy két katonát, akkor őket felhasználva bejuthatnék! Úgy tehetnék, mint akit elfogtak, és bevinnének a börtönbe. De… Nem! Ez sem jó! A francba! Az addig rendben van, hogy benn vagyok, de hogy jövök ki?
Már nagyon idegesített, hogy semmi ötletem sincs arra nézve, hogy miképp is teljesítsem a megbízást. Mivel már órák óta a kocsmában üldögéltem, így már majdnem teljesen besötétedett. Kivettem hát egy szobát, hogy éjszakára meghúzzam magam itt, és kiterveljek valamit. Ekkor egy nem várt mentőövet kaptam. Bejött az ajtón három gárdista. És hogy miért volt ez mentőöv? Mert már érkezésükkor is eléggé ittas állapotban voltak. Már igen jó kedvük volt.
- Itt az esély! – gondoltam. – Gyerünk! Barátkozzunk össze velük!
Odasétáltam hát a katonák asztalához, és üdvözöltem őket:
- Jó estét uraim! Szabad meghívnom önöket egy italra? – A katonák összenéztek, és végül elfogadták a meghívást.
- Köszönjük, elfogadjuk!
A munka neheze még csak most jött. Hosszú órákon keresztül beszélgettem velük a legnagyobb érdektelenségektől kezdve, mint például az időjárás, és eljutva a lényegig: Tudják-e, hogy van az a fogoly, akit keresek. Burkolva ugyan, de megkezdtem a „vallatást”. Nem volt valami nehéz, mivel ekkorra már teljes mértékben az alkohol hatása alatt álltak mind a hárman.
- Nos, Uraim mondják csak, milyen egy gárdista élete errefelé? Magam is gondolkodom rajta, hogy csatlakozzak a Királyi Hadsereghez.
- Nagyon remek hükkk – Kezdte egyikük, csak a csuklás félbeszakította.
- És miből áll a feladata az itteni katonáknak?
- Sok mindenből: járőrözés, börtönőrködés, strázsálás, vámolás, rendfenntartás… - kezdte sorolni egy másik.
- Szóval börtönőr is lehet az ember. Ez nagyszerű! Önök között van, aki őrködött mostanság?
- Ezt meg miért kérdezed? – förmedt rám egyikük.
- Na most légy okos! – biztattam magamat, és megszólaltam: Csak azért kérdezem, mert tudják, úgy tudom, hogy őriznek itt egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban van a sötét céhekkel. Tudják, ő nekem régi ismerősöm. Mindig is gyanítottam, hogy valami rosszban sántikál. Ő az. – vettem elő a képet a zsebemből. – Ha netán gyanakodni kezdenek rám, akkor kénytelen leszek eltenni őket láb alól. – gondoltam.
- Tényleg ismered ezt a mocskot? Rá külön kellett felügyelnem tagnap. - válaszolt egyikük készségesen.
- Most megvagytok! – kezdtem magamban örvendezni. – Igen, ismerem. Ha még erre is válaszolnak, akkor már félig nyert ügyem van. Tehát ő magánzárkában van?
- Ott, a keleti szárny végében! Ott aztán biztonságban van. Tíz ember őrzi folyamatosan. Ezen felül az egész börtönön át kell haladni, hogy bejusson oda az ember, és…
- Hallgass már te félnótás! – förmedt rá egyik társa. – Ilyen információkat nem szabad idegenekkel közölni.
- Elnézést! Én kérdezősködtem túl sokat. – válaszoltam sietve. – Ezért tartozom még egy körrel.
Máris hozattam még sört, és még vagy egy órán át iszogattunk. Ekkor végre sikerült az, amit akartam. Már csak a „bőbeszédű” gárdista beszélt velem, a többiek elaludtak.
- És bocsásson meg, hogy megint erről kérdezem, de minden gárdistának van bejárása a fogolyhoz, akiről az előbb beszéltünk? – mivel láttam a gyanút a szemében, így gyorsan hozzátettem. – Csak mert tudom, hogy ennek az alaknak jó összeköttetése van ám a Királyi Hadseregen belül is. Nem lenne jó, ha az értékes információival megszökne, nem igaz?
- Nos, minden gárdista be van osztva néha börtönt őrizni, így voltaképp bárki a közelébe kerülhet. De pontosan ezért van vele egyszerre tíz őr, akik nem ismerhetik egymást közelebbről. Ez a meghatározott rendszer nála.
- Értem. Köszönöm, ez megnyugtató. Így nem tudnak az őrök összebeszélni, hisz nem ismerik egymást. Nagyszerű ötlet mondhatom.
- Valóban. De azt hiszem, eleget időztünk már itt. Nekem holnap amúgy is korán kell kelnem, mert én leszek az egyik őre ennek a fickónak, akiről annyit kérdezett.
- Itt a vége. Meg van a jegyem mind be, mind ki. – gondoltam magamban. – Elnézést, - mondtam – nem akartam feltartani!
- Semmi gond. Nem tartott fel, és köszönjük az italt.
- Ugyan, nincs mit! Én örülök, hogy ilyen derék emberekkel iszogathattam.
Azután felkeltette a barátait, akik még mindig aludtak, és hárman elkezdtek kibotorkálni a kocsmából. Szerencsétlen flótás még csak nem is sejtette, hogy a barátai már nem is élnek. Csak az én bábjaim. Az italukba ugyanis csempésztem egy kis mérget, melytől szép csendben elaludtak, és meghaltak. Ahogy kiléptek az ajtón, én utánuk mentem, és amikor befordultak egy sötét sikátorba, a bábjaimmal megöltem a katonát.
- Köszönöm a rengeteg értékes információt te balek. – mondtam a hullának, mikor én is odaértem.
Egyetlen, jól irányzott késdöféssel végeztem vele, mely éppen a szívét érte. Azonnal meghalt, én pedig azonnal fel is támasztottam. Jobban mondva a bábommá tettem.
- Szóval holnap kell őrködni. – motyogtam magamban.
Az egyik bábom egyenruháját szépen elvettem, és a köpenyem alá rejtettem. A három gárdista testét pedig szépen elrejtettem egy szemétkupac alá, mely a sikátorban volt.
- Így ni, itt egy darabig nem tűnnek fel. Holnap én már úgysem leszek itt. Ha holnap estig nem találják meg őket, akkor minden rendben lesz.
De azért a biztonság kedvéért. Újra irányításom alá vettem az egyik testet, és elvágtam a saját torkát a késével, valamint a másik megmérgezett hulláét is.
- Ha netán meg is találják őket, akkor mindenki azt hiszi majd, hogy ez a félnótás ölte meg a társait, majd magával is végzett. Nincs itt semmi gubanc.
Mivel meg voltam magammal elégedve, így visszamentem fogadóba, és a szobámban nyugovóra térem. Másnap már kora hajnalban felkeltem, és elindultam a börtön felé. Útközben egy sikátorban felvettem a saját ruhámra a katonai egyenruhát is, köpenyemtől pedig megszabadultam. A kardomat, melyet eddig a hátamon viseltem, felkötöttem az oldalamra, és máris kész volt a normális királyi gárdista kinézet. Gyorsan megérkeztem a börtönhöz. Az ajtóban azonnal megállítottak.
- Állj! Ki vagy, és mit akarsz?
- A nevem – Basszus, mi is volt a neve? – Boregard Schwarzstein. A parancsom értelmében börtönőri szolgálatot teljesíteni jöttem. – azzal átadtam nekik a parancsot, melyet a halott gárdista zsebéből vettem el.
- Rendben van, bemehetsz! – hangzott a válasz, miután átfutotta az őr a parancsot. A kevés információ alapján is, amivel rendelkeztem, gyorsan megtaláltam a helyet, ahova tartottam. A cella valóban jól el volt különítve a börtön többi részétől, és kilenc ember állt előtte. Üdvözöltem a többi őrt, és én is elfoglaltam a helyemet.
- Ez az! Benn vagyok! Akkor jöhet a második lépés!
Mielőtt átöltöztem volna az egyenruhába, betértem egy kis feketepiacra, amiről már egy ideje tudomásom volt, és ott beszereztem két segédeszközt: az egyik az egy füstbomba, amelyben altató gáz található, és a többi őr figyelmét hivatott elterelni, a másik pedig egy mérgezett tőr.
Eldobtam a bombát. Bumm. Minden elsötétült. Én azonnal eltakartam az arcomat egy erre a célra hozott rongydarabbal, és a cellaajtóhoz léptem. Elhúztam az ablak elől a rácsot, és beszóltam a fogolynak:
- Gyere! Kiviszlek innen!
Erre az pontosan azt tette, amit vártam, azonnal odalépett a rácshoz, és éppen megszólalt volna, de már késő volt. A rácson át a torkába szúrtam a mérgezett tőrrel. Ugyan nem halt meg azonnal, de nem tudott ordítani, a méreg pedig úgy is megöli. Vagy ha nem, hát beszélni többé úgysem fog tudni.
Én gyorsan folytattam a tervem megvalósítását. Pillanatok alatt kitörtem mind a kilenc őr nyakát, és megkezdtem a varázslatot:
- Animate Dead!
A hullák mind felálltak, és felvették ugyan azt a pozíciót, ahogyan eddig elhelyezkedtek. Mivel nem aludtak el azonnal, így egy két kiáltás elhangzott, de ez nem volt probléma. Mire bárki is odaért volna, már minden a helyén volt.
- Mi történt? – kérdezte az odafutó katona.
- Nem tudjuk. – válaszoltam neki. – Mi is hallottuk a kiabálást, de nem innen jött, mi pedig nem hagyhatjuk el az őrhelyünket!
- Rendben, akkor tovább megyünk. A fogoly nem szökhet meg! – válaszolt a gárdista, és társaival együtt tovább rohant.
- Igen! - majd miután tovább futottak, halkan hozzátettem: Akkor hát kezdődjék a harmadik fázik!
A bábjaimmal elkezdtem végigfutni a folyosókat, és minden rabot kiengedtünk. Mikor őrökkel találkoztunk, azonnal jelentettünk, hogy több rab is megszökött és hogy siessenek. Nekünk fontos jelentésünk van, így nem tudunk rész venni a lázadás leverésében. A bábjaimból jobbnak láttam csak kettőt magammal vinni, a többit egyszerűen otthagytam. A lázadást nem is kellett vezényelnem, vagy felügyelnem, ment az magától. Ahogy kiértem a börtön ajtaján, már ott tornyosultak a Királyi Hadsereg emberei. Én és az élőhalottak kifutottunk, és jelentettük, hogy a rabok megszöktek, és hogy sürgős erősítés kell a bent lévőknek, különben végük. A parancsnok azonnal bevezényelt egy osztagot, hogy szorítsák vissza a fegyenceket a celláikba.
Egy kész kis háború vette kezdetét, és a nagy zűrzavarban gyorsan és észrevétlenül kereket oldottam. A még velem lévő két emberemet egy félreeső helyen hagytam, és pedig levetettem magamról az egyenruhát, és a saját ruhában haladtam tovább. A város szintén felbolydult a börtönlázadás hírére, így nem voltam feltűnő, ahogy az utcákon futva igyekszem kifelé a városból. Ahogy elhagytam Era utcáit, és kiléptem a várost körülvevő erdőbe, kicsit megnyugodtam, hogy végre megcsináltam. Mindent egybevéve tetszett a küldetés, bár ahhoz képest, hogy egy könnyű kis egynapos murinak gondoltam az egészet, elég hosszúra nyúlt, és nehéz volt a sikeres végrehajtása. Most már csak egy dolog volt hátra. Átvenni a jutalmat.
A levél végén az állt, hogy ha sikerrel teljesíti valami a küldetést, akkor menjen vissza az elhagyatott házba, ahonnan a küldetés részletes leírását tartalmazó papírt elhozta. Ott fogja várni a jutalom. Én úgy is tettem. Ismét két napi gyaloglás. Ugyan abban a faluban szálltam meg, mint ahol odafelé menet, és most is vacsorát illetve reggelit ettem ott. Mikor visszaértem az elhagyatott házhoz, mindent úgy találtam, ahogyan otthagytam, egy dolgot leszámítva: Az asztalon, ahonnan a levelet elvittem, most egy zacskó volt, és egy boríték. Lassan odasétáltam, és felvettem a zacskót. Ahogy sejtettem, abban volt a fizetségem. Miután gondosan eltettem a pénzt, felvettem a borítékot is. Az nem volt más, mint egy mágikus levél, amire rá is jöttem némi vizsgálódás után. Felbontottam a szokásos módon, az ujjammal egy kört rajzolva a boríték hátoldalán. A szokás szerint megjelent egy alak csuklyában.
- Naná, hogy is nézhetne ki egy megbízó másképp, mint egy fekete csuklyába burkolózó valaki. – gondoltam magamban.
Az alak a következőket mondta:
- Nem hittem volna, hogy valaki úgy képes teljesíteni ezt a küldetést, hogy túl is éli. Minden elismerésem az Öné Rohandar Blacksteel. Ha a jövőben netán szűkségem volna egy eszes bérgyilkosra, mindenképpen Önt fogom felkérni személyesen. Örültem a szerencsének!
Miután az üzenet elhangzott, a levél egyszerűen meggyulladt. Kiejtettem a kezemből, hisz nem akartam, hogy megégessen. A földet nem érte el, ahogy elengedtem a levelet, az egyetlen másodperc alatt hamuvá lett.
- Szóval szereztem magamnak egy biztos megbízót. – mosolyodtam el. – És még a fizetség is egészen kiváló. – csaptam a zsebemre, és vígan kisétáltam a házból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Szer. Szept. 07, 2011 12:55 pm

Zseniális! Nagyon szép munka, minden elismerésem! Jutalmad: 37.500 Gyémánt
Az értékelés augusztusra vonatkozik
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Vas. Szept. 11, 2011 8:42 pm

A meglepő megbízás, avagy a jégbe zárt bombázó!

Már egy jó ideje nem vállaltam el egyetlen munkát sem, mert az előző néhány meló alkalmával elég jól megtömtem a pénztárcámat, így nem volt szükség arra, hogy bármivel is foglalkozzak. Pihentem, és élveztem a megérdemelt jutalmamból vett dolgokat. Igaz, egy kis kiképzést is beiktattam a henyélés közepette, így néhány új varázslattal felvértezve sétáltam végig aznap a Grimmoire Heart léghajóján:
- Mi lenne, ha ma egy erdei sétát tennék?... Nem, azt már tegnap előtt megejtettem. Vagy menjek inkább valami kocsmába?... Nem, ahhoz sincs most kedvem. De akkor mégis mit csináljak ma? – gondolkoztam erősen, miközben sétálgattam fel-alá. – Á, inkább megyek és vállalok valami munkát. Ez így túl unalmas. – jegyeztem meg magamban némileg lehangolva.
Az unalom volt az a dolog, amit legjobban utáltam mindig is, és amivel a legtöbbször szembe kellett néznem. Az ötlet már magvolt, így elindultam a küldetésfal felé, hogy nézzek magamnak valami testhezállót, de ekkor olyan dolog történt, ami eléggé meglepett: Egy másik céhtag futott felém, a nevemet kiáltozva:
- Blacksteel! Hé, Blacksteel! Várj!
- Mi az? – vettettem oda neki, de ekkor megláttam, hogy nem akárkiről van szó, hanem egy nálam jóval magasabb szintű mágusról, aki éppenséggel eléggé közeli embere Hades mesternek is. Miután ezt felmértem, jóval udvariasabb hangnemben szólaltam meg, hogy kijavítsam az előző gorombaságot: - Akarom mondani, mit szeretne?
- Csak hogy megtaláltalak! Már mindent tűvé tettem utánad. Már azt hittem, hogy…
- Rátérhetnénk a lényegre?
- Óh… hogyne. Azért kerestelek, mert Hades mester személyesen szeretne látni téged, méghozzá minél hamarabb. Jelenleg a nagyteremben van.
- Hades mester? Engem?
- Igen, úgyhogy jó lesz, ha minél gyorsabban felkeresed!
- Hogyne! – hebegtem. – Hades mester? Mit akarhat tőlem? Talán csak nem tettem valami olyat, ami miatt meg akar büntetni?
Ettől a gondolattól teljesen megborzongtam. A hírvivő már haladt is tovább egy gyors köszönést követően, én pedig elindultam a mesterhez. Néhány perc gyaloglást követően a léghajón, bekopogtam a terembe, melyben a mester tartózkodott.
- Ki az? – hangzott belülről.
- Rohandar Blacksteel! – válaszoltam határozottan.
- Nagyszerű, gyere be!
Beléptem az ajtón, és megálltam, a mester intésére azonban közelebb mentem hozzá.
- Most kaptam egy levelet egy régi ismerősömtől és megbízótól. Egy új megbízást küldött, melyre kifejezetten téged szeretne felkérni. Azt mondta, hogy az előző alkalommal, mikor neki dolgoztál nagyszerű munkát végeztél egy rab kiiktatásával.
Eszembe ötlött a megbízás, melyet legutóbb Era városában hajtottam végre, és az, hogy mit mondott a csuklyás alak a mágikus levélben:
- „Ha a jövőben netán szűkségem volna egy eszes bérgyilkosra, mindenképpen Önt fogom felkérni személyesen.”
- És mi lenne az a megbízás? – kérdeztem halk, de mégis határozott hangon.
- Ezúttal nem megölni kellene egy foglyot, hanem kiszabadítani. - válaszolta.
- Kiszabadítani? - kérdeztem meglepetten.
- Igen. Tessék, itt van a megbízás pontos leírása. – mondta, és átnyújtott egy darab papírt. – Ha vállalod, akkor tájékoztatom róla a megbízót, te pedig megkapod a további pontos utasításokat.
Elkezdtem olvasni a felhívást:
"Tisztelt Rohandar Blacksteel!
A kiváló munkája miatt választottam Önt ismét. Ez esetben egy foglyot kéne kiszabadítani, méghozzá egy elég komolyan őrzött létesítményből, melyről pontosabb adatokkal is szolgálok, amennyiben elfogadja a megbízást. A feladata annyi lenne, hogy bármilyen eszközzel, de kihozza az illetőt a börtönből, és elvigye a céhe léghajójára, majd átadja őt Hades mesternek. Amennyiben vállalja, a több információt is meg fogja kapni."

Rövid ideig gondolkoztam a dolgon, majd válaszoltam a mesternek:
- Elvállalom!
- Remek. Akkor itt van ez a mágikus levél. – nyújtotta oda a borítékot. – Ebben megtalálod a többi információt. A céhünk hírneve érdekében remélem, hogy sikerrel jársz. Most pedig elmehetsz!
- Igenis!
Megfordultam, és kiléptem az ajtón. Miután kicsivel arrébb sétáltam, felbontottam a levelet, és elolvastam.
- Tehát az illetőt a Hakobe hegy térségében tartják fogva, és több száz zsoldos, valamint, feltehetőleg néhány mágus is őrzi. Nagyszerű mondhatom, hogy miért kell nekem mindig minden idióta megbízásra igent mondani? De ezt már nem mondhatom le. Egyenesen Hades mesternek kéne jelentenem, és az nem valami jó ötlet… Lássuk csak, azt írták, hogy mellékeltek egy képet is az illetőről a könnyebb felismerhetőség kedvéért. Ez vajon hol van?
Elkezdtem matatni a borítékban, és rövidesen megtaláltam, amit kerestem: a fényképet.
- Micsoda??? – esett le az állam. – De hisz ez egy lány! Méghozzá milyen csinos! Ez most valami vicc?
Az egész, mint rájöttem a levél további olvasásából, egyáltalán nem volt vicc. A lány a megbízó számára fontos személy, ezért kért fel a kiszabadítására egy mágust.
- De mégis miért őrizne egy rakat katona és mágus egy ilyen bombázót?
Erre a kérdésre már nem találtam választ a levélben, de legalább felkeltette az érdeklődésem a munka. Elvégre a sötét céhek tagjai és a fekete mágusok is csak férfiak. No meg a pénz és a mester elismerése sem volt utolsó szempont.
- Akkor hát irány a Hakobe hegy! – gondoltam magamban nagy lelkesedéssel.
Elindultam, és cseppet sem rövid utat megtéve megérkeztem a Hakobe hegyhez. Itt egy, a hegy lábánál levő fogadóban megszálltam egy éjszakát, majd megkezdtem a sziklák megmászását. Órákon át haladtam a térdig érő hóban. A hőmérséklet meglehetősen alacsony volt, de engem nem nagyon zavart, mert az újonnan vásárolt köpenyemben nem éreztem a hideget. A nap sütött, és így jók voltak a látási viszonyok. A levélben, melyet kaptam, pontosan meg volt jelölve a hegyen belül, hogy hol az erőd, ahova be kéne törnöm. Mit is mondjak?... Eléggé lefagytam, mikor megláttam. No persze nem a hideg miatt, hanem azért, ahogy kinézett. Nagyjából öt méter magas fal, a falon pedig néhány méterenként őr.
- Mégis hogy juthatnék be ide? Ez öngyilkosság! – morfondíroztam.
Még perceken keresztül vizslattam a terepet, és végre megcsillant a remény halvány szikrája. Az erőd fala a sziklába vájt további erődítési és védelmi vonalak előtt húzódott ugyan, de ha már azon átjutottam volna, akkor már fel tudtam volna venni a harcot az őrökkel. Erre pedig nagyszerű ötletem támadt. A falat minden irányban igen meredek sziklafalak határolták, mely lehetetlenné tette, hogy bárki is kikerülje azt. Ennek azonban volt egy hátulütője: és ez a lavina. Ha valahogy sikerülne lavinát előidéznem a környező hórétegen, akkor le tudnám rombolni az előttem álló akadályt, vagy legalább annyi havat zúdítani elé, melyen már fel tudok mászni anélkül, hogy eltaláljanak a távolsági fegyvereikkel. Gyors terepfelmérés után meg is találtam a megfelelő helyet. A hó már igen vastag volt azon a helyen, ezáltal tehát az alja már jegesre fagyott.
- Itt kiválóan fog csúszni a hó. Már csak a kiindulási pontot kell megkeresnem.
Jó fél órába telt, mire egy olyan helyet találtam, ahonnan nagy eséllyel meg tudtam indítani a lavinámat. Végig gondoltam még egyszer a tervemet, hogy biztosan jó ötlet-e frontálisan támadni, de az igazat megvallva más megoldás nem is nagyon kínálkozott. Neki fogtam hát a megvalósításnak. Nagy szerencsémre feltámadt a szél, és felhők kezdtek gyülekezni az égen. Ez nagy segítség volt mind az álcázásban, mind pedig abban, hogy az ügyködésem zaját elnyomja, mert a szél süvítése, és az, hogy hordta a havat eléggé nehezítették a látást és a hallást. Csontdárdákat szúrtam a földbe, nagyjából 2 méterenként. Ezek megrepesztették, és ezáltal jelentősen meggyengítették a hótakarót, de az nem indult meg, mivel a dárdák tartották tovább az egész tömeget. De csak addig, amíg bennmaradnak.
- Még szerencse, hogy nem rég tanultam egy pár új mágiát. – motyogtam magamban. – Darkness Magic! – mondtam, miután elhelyezkedtem a megfelelő pozícióba.
A mágia segítségével sötét kezeket hoztam létre, és a távolból kihúztam minél gyorsabban az előzőleg elhelyezett dárdákat. A hatás természetesen nem maradt el. Miután kihúztam a helyükről a csontokat, szinte azonnal elkezdett továbbrepedni a jég- illetve hótakaró, és meg is indult lefelé a lejtőn egyenesen oda, ahova szántam: neki az erődítmény falainak. A tervem ezen szakasza tökéletesen sikerült. A lavina nyomában pedig én is leszáguldottam a hegyről, egy környező kiszáradt fa kérgét letépve és snowboard-ként használva. Ezzel a technikával hihetetlen gyorsan elértem a külső falat, melyen a kint levő őrök fejvesztve próbáltak menekülni. Jól sejtettem, hogy az ilyen helyzetekre nem készültek fel. A rengeteg hó, ahogy elérte a fala, megtört és elkezdett feltornyosulni. A fal egy idő után nem bírta a súlyt, és több helyen is átszakadt. Ez engem már különösebben nem zavart, mert kiválasztottam egy olyan pontot, ahol a jégtömeg már átcsapott a falon. Itt egyszerűen a lendülettől elindultam felfelé a létrehozott emelkedőn, és a fal magasságát elérve beugrattam az erődbe. A külső részeken nem tartózkodott senki, az erős és biztonságos részekre siettek, amelyek a hely belsejébe, egyenesen a sziklákba voltak vágva.
Ahogy bejutottam a belsőbb részekre, a lavina már megállt. Ahogy láttam több katonát is maga alá temetett, de ez nekem csak hasznomra vált, hisz ők most az ellenfeleim. Ahogy szétnéztem, megpillantottam egy helyet, melyet bejáratnak véltem a belső barlangokhoz. Odarohantam, de már a bejárat előtt néhány méterrel megtorpantam, mert vagy egy tucat zsoldos szaladt kifelé a járatból, és fel is fedeztek engem.
- Hopp! Ez rossz irány! – gondoltam, és meg akartam volna fordulni, de a hátam mögül is több járatból érkeztek kifelé az építmény védői.
- Nincs mit tenni. A legjobb esélyem az, ha bejutok egy barlangba. Ott már könnyedén meg tudok lépni előlük, vagy meg tudom őket ölni, ha úgy adódik. A zárt tér már nekem kedvez! – folytattam le magamban az eszmefuttatást, és nekiiramodtam, hogy a velem szembe érkező néhány katonán átvergődve bejussak a létesítménybe. Előrántottam kardomat, és az első fickó szúrását hárítva máris elmetszettem a torkát. A következőt leszúrtam, a harmadikat pedig szíven szúrtam. Az első és harmadik fickók azonnal meghaltak, a második csak elterült a földön.
- Kapják el!! – üvöltötte egy hang a hátam mögül torkaszakadtából. – Nem menekülhet!!
Nem igazán értettem, hogy honnan tudják máris, hogy itt vagyok, de nem volt időm ilyeneken gondolkozni.
- Akkor hát eljött megint a mágia ideje. Animate Dead!
Az imént megölt két harcos máris újra talpon volt, de immár, mint az én szolgám. A hátam mögül több nyilat is kilőttek rám, de a halottakat pajzsként használva el tudtam kerülni, hogy eltaláljanak, bár egy nyíl ugyan súrolta a vállamat, ez azonban semmiség volt. Gyors reakcióval végeztem még egy katonával és a bábom is sikeresen harcképtelenné tett egyet. Gyorsan kitörve a harcosok gyűrűjéből, hátrahagytam az élőhalottjaimat, akiket idő közben el is engedtem, azaz feloldottam az irányítást felettük, és eltűntem a bejáratban, ahonnan az imént kijöttek az ellenfeleim. Itt máris előnyben voltam, mivel birtokomban van a Dark Moment varázslat, így egy ilyen zárt helyen gyerekjáték lesz végezni a harcosokkal. Elkezdtem befelé haladni a földalatti folyosórendszerbe, és kerestem, hogy vajon hol is tarthatják fogva a lányt, akit keresek.
- Ex-Quip: Kusari-Gama! – hangzott az egyik oldalfolyosóból, amely mellett éppen elhaladtam.
- Ice Make: Guns! – hallottam a másik folyosóról, mely az előbbivel szemben volt.
Én a két folyosó között voltam, és a támadások hirtelen értek. A kusari-gama-t kikerültem ugyan, de a jégszilánkok közül több is eltalált, mire sikerült olyan helyre húzódnom, ahol már nem voltam lőtávolban.
- A francba is, ezek jól megleptek! Két mágussal is harcoljak egyszerre? Ez nem valami jó. – futott át az agyamon. – De még mindig itt van a mágiám. Ha meg vesíztek, hát itt meghalok. Nem… nem veszíthetek!
Teljes elszántsággal fordultam szembe a két folyosóággal, melyekből a támadásokat kaptam. A jégmágus és a fegyvermágus is megjelent, és ismét támadni akartak, de megelőztem őket:
- Dark Moment! – mondtam ki a varázsigét.
A teljes folyosó elsötétült, és én voltam az egyetlen, aki láttam ebben a sötétségben. A hátam mögül közben hallottam, hogy még több üldöző van a nyomomban, és hogy erre tartanak.
- Gyorsan meg kell ölnöm őket! – gondoltam.
A kardommal azonnal a jégmágusnak rontottam, és egyetlen szúrással végeztem vele. A penge mélyen hatolt a testébe, és több létfontosságú szervet is átszúrt, így azonnal belehalt. Ezután a fegyvermágus felé vettem az irányt, aki közben lecserélte fegyverét egy katana-ra. Jelen helyzetben ez természetesen nem sokat nyomott a latba, vele is pillanatok alatt végezni tudtam. A mágikus erőm nagyjából harmadát már feléltem, így vigyáznom kellett arra, hogy mit is csinálok. A folyosón közben odaért a többi üldözőm is. Hatan voltak, négynél kard, kettőnél lándzsa volt. Közben már feloldottam ugyan a mágiát, így láttak, de így sem volt kétséges, hogy ki nyer. Nagyjából két perc alatt mind holtan feküdt a barlang padlóján, ki szúrt, ki pedig vágott sebbel, én pedig rohantam tovább a célom felé. Azaz, kerestem a célom, mert fogalmam sem volt arról, hogy hol is lehet a fogoly. Legalább két órán át rohangáltam összes-vissza a folyosók labirintusában, és legalább hatvan katonát öltem meg vagy tettem harcképtelenné, mire végre eljutottam oda, amit kerestem. Egy szűk folyosón áthaladva annak végén találtam egy vasajtót, az ajtó tetején pedig egy rácsos ablakot. Benézve pedig megláttam azt, akiért jöttem: A lány ott volt a cellában, és aludt.
- Hé! – szóltam neki olyan hangerővel, hogy lehetőleg felkeljen, de ne vonzzam oda az őröket.
Szemmel láthatóan nem értem el nála semmi hatást ezzel a megnyilvánulással, amitől kicsit bepipultam, így most már jóval hangosabban ismételtem meg az előző felkiáltást, némi képen megtoldva:
- Hé, Kelj már fel! Azért jöttem, hogy kivigyelek innen.
Erre már azonnal felkelt a lány, és odasietett a rácshoz.
- Ki vagy te?
- Azzal ne törődj! Azért küldtek, hogy kivigyelek innen. Nem tudod, hogy merre tartják a kulcsokat? – kérdeztem tőle a cellaajtóra mutatva.
- Az őröknél szokott lenni. - válaszolta.
- És ők hol vannak?
- Nem tudom. Elrohantak valami parancs miatt. – mondta.
Ahogy ezen gyors párbeszédet lefolytattuk, a folyosó bejárata felől ordibálást hallottam:
- Ott van! Kapjuk el! – üvöltötték.
Ezzel máris nagyjából húsz, állig felfegyverzett katona rontott rám. A távolság körülbelül tizenöt méter lehetett köztem és a fegyveresek között. Én, mint a nyugalom szobra álltam ott, és mindössze annyit tettem, hogy előhúztam a kardomat. Mivel a varázserőm már fogytán volt, így elhatároztam, hogy ezeket itt mágia nélkül fogom megölni vagy legalábbis ártalmatlanítani. Bevártam őket, és megkezdődött a harc. A hátamat a cella ajtajának vetve tartottam magam a túlerővel szemben. Szúrás szúrást ért, vágás vágást követett, és a harc csak folyt. Körülbelül ötpercnyi viaskodás után már két ellenfelem harcképtelen volt, héttel pedig végeztem. Ekkor megláttam azt, ami megváltoztatta a hozzáállásom a harchoz: Az egyik őr övén ott csörgött egy kulcscsomó.
- Ez lehet az, ez kell nekem. – gondoltam. Innentől kezdve azon voltam, hogy minél hamarabb végezzek velük. – Animate Dead! – mondtam ki a varázsigét, és máris öt feltámasztott halott állt rendelkezésemre.
A maradék tizenegy őrt már pillanatok alatt kivégeztem, és megszereztem a kulcsokat. Feloldottam a mágiát, és a bábjaim ismét csak testekké váltak. Gyorsan felkaptam a kulcscsomót, és lázasan elkezdtem próbálgatni a kulcsokat a zárba. Természetesen az utolsó kulcs volt az, amely beleillett.
- Csak nekem lehet ekkora pechem mi? – gondoltam.
Ahogy kinyitottam az ajtót, megragadtam a lány kezét, és magam jután vontam.
- Kövess! – mondtam neki.
Ő csak bólintott, és futott utánam. Újabb hosszú labirintus játék után, melyben ismét néhány őr volt az ellenfelem, végre kiértünk az udvarra, ahonnan indultam. Itt aztán hirtelen megtorpantam. Nem tudom, hogy mennyien védhetik az erődöt, de legalább kétszáz katona állt a nyitott udvaron, és szemmel láthatóan csak rám, azaz ránk vártak.
- Most mit tegyek? Nekik rontsak?... Nem, ekkora túlerő ellen nincsen esélyem. De akkor mégis mit tegyek? - őrlődtem magamban.
Ekkor egy váratlan dolog történt: egy újabb lavina indult meg a hegyről, méghozzá arról a részről, ahonnan én is megindítottam az enyémet néhány órával ezelőtt. Amint észrevették, a katonák fejvesztve próbáltak menekülni, és rohantak a barlangok bejárata felé, de hiába. Nekem is csak annyi időm volt, hogy kicsit beljebb húzódjak, és hogy biztonságosabb helyre vonjam a lányt. A rengeteg hó ismét kisegített, és maga alá temette majdnem az összes ellenségem. Néhányan ugyan sikeresen megúszták, de nekik meg nem volt alkalmuk rám vetni magukat, mivel ahogy a lavina véget ért, azonnal elindultam, hogy a hófalon átmászva kijussak az ellenséges területről, és meglógja előlük a lánnyal. Ahogy átmásztunk a frissen készült dombon, futásnak eredtünk. Vagy fél órán át rohantunk, mire a lány már nem bírta tovább.
- Pihenjünk egy kicsit! – mondta kérlelő hangon. Miután felmértem a terepet, és nem láttam semmi jelét annak, hogy bárki is üldözött volna minket, így beleegyeztem. Egy rövid pihenő után tovább akartam volna indulni, de a lány nem volt hajlandó tovább jönni velem, azt mondta, hogy nem bírja. Rövid gondolkozás után támadt egy ötletem:
- Gyere, felveszlek a hátamra! – mondtam neki.
- Szó sem lehet róla! – válaszolta dacosan.
- Ez nem kívánságműsor, ki tudja, hogy hányan üldöznek minket, és hogy kik. Lehet, hogy még mágusok is vannak a nyomunkban. Nem érünk rá pihenni! Gyerünk, igyekezz! - mondtam neki ingerülten.
A lány még mindig vonakodott megtenni azt, amit kértem, így nem volt más választásom, egyszerűen odasétáltam hozzá, felkaptam, és mint egy zsákot a vállamra dobva elindultam vele.
- Tegyél le! – üvöltötte.
- Vagy így megyünk, vagy felmászol a hátamra. Választhatsz!
- Rendben, inkább vegyél a hátadra.
- Rendben.
Így hát a hátamon a gyönyörű fogollyal, azaz csak volt fogollyal mentem le a Hekobe hegyről. A hegy lábánál levő fogadóban ismét megszálltam éjszakára, immár ideiglenes útitársammal, majd úgy indultunk tovább.
- Hová akarsz vinni? – kérdezte tőlem reggel, mikor épp készültünk elhagyni a fogadót.
- A megbízásom értelmében elkísérlek téged Hades mesterhez.
- Hades mester? Akkor te Grimmoire Heart tag vagy?
- Igen.
- Akkor jó. Ez esetben veled megyek.
- Mintha volna választása. - gondoltam magamban.
El is indultunk vissza a céh léghajójához, illetve oda, ahol fel akartam szállni a hajóra. A felszállás után elkísértem a lányt Hades mesterhez, ahogy azt a mester még az indulásnál meghagyta.
- Mester! Itt volna, akit el kellett hoznom Önnek. – mutattam a mellettem álló szépségre, miután a köszönést és egyéb formaságokat elrendeztük.
- Nagyszerű! Szép munka fiam! Itt a jutalmad. – dobott oda nekem egy zacskót tele pénzzel.
- Köszönöm mester!
- Most pedig elmehetsz.
- Igenis! – válaszoltam, majd szépen kisétáltam a mester szobájából, magam után pedig becsuktam az ajtót. – Ez is letudva. Ideje volt már, hogy visszaérjek, megyek is és pihenek egy jót. – gondoltam, és elindultam, hogy egy nyugalmas helyet keressek, ahol végre alhatok békében egy jót.


(A holnapi nap érkezik egy kaland is ennek a munkának a folytatása képen.)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Vas. Szept. 18, 2011 4:09 pm

Hm, egész szép munka! Adok rá 38 000 gyémánt jutalmat, így tovább!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Csüt. Okt. 27, 2011 8:43 pm

Ismét egy fejvadászat


Mint mindig, most is a lustaságom legjobb jelenként egész délelőtt az ágyamban fetrengtem, és aludtam. Nagyjából dél körül járhatott az idő, amikor valaki kopogott az ajtómon. Azaz a kopogás nem is a legjobb szó, mondjuk inkább dörömbölésnek, mert olyan erővel ütötték az ajtót, hogy az szinte beszakadt.
- Ébresztő álomszuszék! – üvöltötte egy hang. – A mester beszélni akar veled! – mondta egy kis hatásszünet után.
- Hagyj aludni! – mondta álmosan, fel sem fogva az üzenete tartalmat.
Néhány pillanatig még aludtam, majd végre eljutott hozzám a mondanivaló, és némiképp felébredve gyorsan visszaszóltam:
- Mit mondtál? – kérdeztem.
- Hades mester beszélni akar veled. Igyekezz! – ismételte meg mondanivalóját.
- Nincs mit tenni. – gondoltam.
Kikászálódtam az ágyból, gyorsan felöltöztem, és megmostam az arcomat, és máris készen álltam a beszélgetésre. A hírvivő ugyan el akart kísérni a mesterhez, de nem tartottam rá igényt mondván, hogy már kiismerem magamat itt, nem kell kísérő.
Elérkeztem a mester szobájához, és bekopogtam.
- Gyere! – hangzott a tömör válasz.
Benyitottam az ajtón, és néhány lépésre megálltam Hades mestertől.
- Már ideje volt, hogy előkerülj. – mondta. – Fontos feladatom van a számodra.
- És mi volna az? – kérdeztem kíváncsian.
- Nesze! – dobott oda nekem egy mágikus levelet. – Ebben mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. Ez egy fontos megbízatás. Ne vallj kudarcot! – mondta szigorú tekintettel. – Most pedig távozhatsz. – tette hozzá végül.
- Igenis. – mondtam, majd hátat fordítva neki kimentem a teremből. Visszatérve a szobámba felnyitottam a levelet. Amit ezt megtettem, újra azt az alakot véltem felfedezni, akit már oly sokszor azelőtt.
- Ennek a fickónak a megbízására hozattam ki Ann-t is a börtönből. – gondoltam.
De nem volt sok időm a filózásra, mert az üzenet máris kezdetét vette:
- Mr Blacksteel! Ismét az ön képességeit szeretném igénybe venni. A feladata ismét egy problémás személy elhallgattatása lenne, de ezúttal nem a börtönben. Ugyan a helyszín ismét Era városa, de most nem a börtönbe kell behatolnia. Nem tudni pontosan, hogy hol rejtőzik az alak. – mondta, és közben egy kép jelent meg a célpontomról. – Őt kellene kiiktatnia. Valószínűleg valamelyik alvilági helyen, kocsmákban fekete piacokon vagy effajta helyeken tartózkodik. Számítok az ismételt precíz munkájára. A jutalom miatt pedig ne aggódjál, mint mindig, most is a munkájához mérten meg lesz jutalmazva. – hangzott el az utolsó mondta, majd eltűnt az alak kivetülése.
- Szóval megint Era. – gondoltam.
Összeszedtem a holmimat, ami nem volt túl sok, és máris útra keltem. Az út Erába eléggé hosszú és fárasztó volt, és csak este értem el a várost. Úgy döntöttem, hogy majd holnap kora reggel indulok a célpontom felkutatására, addig pedig vacsorázom valamit, és kiveszek egy szobát éjszakára.
Betévedve az egyik fogadóba máris megrendeltem mindkét dolgot, és letelepedve az egyik asztalhoz neki is láttam az ételnek, és persze lecsúszott egy-két korsó sör is. Épp indulni akartam volna a szobámba, de ekkor egy olyan személy lépett be az ajtón, akire a legkevésbé sem számítottam: Igen, a kinyírandó fickó jött be. Azonban nem volt egyedül. Volt vele három másik fickó is.
- Ez így nem lesz jó. – gondoltam. – Ennyi ember előtt nem nyírhatom ki. Ráadásul a haverjai is problémásak. – tanakodtam tovább. – Meg kéne várnom, amíg kicsit kiürül a hely, és utána valahogy kicsalnom az utcára. De ott meg ott mászkálnak a Királyi Hadsereg katonái. Az sem jó. Akkor mi legyen?
Nem tudtam döntést hozni, csak tépelődtem magamban. Ekkor pedig megint egy olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam: A négy jómadár nem csak vendégként érkezett a fogadóba, behajtó melóra jöttek.
- Azonnal fizesd ki a védelmi pénzt, ha nem akarod, hogy ez az egész kóceráj összedőljön! - fenyegette az emberem a fogadóst.
- Már fizettem nektek… Kérlek! Hagyjatok békén! – könyörgött szerencsétlen manus.
- Ne hazudozz! Még nem perkáltál öreg! – üvöltött rá a célpontom egyik társa a fogadósra, és egy kést húzott elő az övéből.
- Ez pont kapóra jött. – gondoltam. – Csak én lehetek ilyen piszok mázlista, hogy idesétálnak, és ha elintézem őket, akkor még jó fiú leszek a gonosz gyilkos helyett. – kacagtam magamban, majd megszólaltam: - Hé haver! – kiáltottam oda a kést ragadó embernek. – Mi lenne, ha egy veled egy súlycsoportban levővel kötekednél? – mondtam, miközben lassan felemelkedtem a helyemről.
- Nekünk ugatsz te kis mitugrász? – mondta lenézően a célpontom.
- Miért, ki van még itt rajtatok kívül, aki kötegszik? – kérdeztem halálos nyugalommal.
- Tudod te, hogy ki vagyok én? – kérdezte. – Én vagyok ennek a környéknek a góréja. Itt minden bűnöző nekem engedelmeskedik. Szóval, ha életben szeretnél maradni, akkor nem ajánlom, hogy velem szórakozz világos? – próbált rám ijeszteni, majd, hogy erélyt adjon a fenyegetésnek, még egy kicsit meg is toldotta: - Stone Spike! – mondta ki a varázsigét, és máris két kőlándzsa repült felém.
Nem akart eltalálni, így a két lövedék a két oldalamon elhúzott, míg én rezdületlen arccal álltam. A kövek beleálltak a mögöttem lévő falba, a vendégek pedig fejvesztve menekültek, már akik még ott voltak.
- Nincs szerencséd. – mondtam hidegen. – Mellé ment.
- Hát még mindig nem veszel komolyan te féreg! – üvöltöttem, és a feje olyan vörös lett, mint egy ráké. – Fiúk! – szólt a csatlósainak. – Hagyjátok a kocsmárost! Most kifilézzük ezt a patkányt! – mondta.
- Milyen hangnem ez? – kérdeztem. – Mondanám, hogy most még elmehettek, de hát nekem is dolgom van veletek fiúk, szóval játsszuk le!
Előhúztam én is a kardomat, amely eddig a hüvelyében pihent, és harcra készen szembenéztem ellenfeleimmel.
- Szóval harcolni akarsz? – kérdezte röhögve. – Legyen, megöllek! – hörögte.
Először a késes fickó jött nekem. Megpróbált a késével torkon bökni.
- Szegény idióta. – gondoltam. - Nem tudja, hogy én ki vagyok.
Mivel a tag nem volt valami képzett, így a támadását könnyű szerre ki tudtam kerülni, és ezután védtelen maradt. Egy szempillantás, és már végeztem is vele. A kardom átjárta a szívét, és úgy terült el a padlón vérbe fagyva, mint egy zsák krumpli.
A társai lefagytak a meglepetéstől, és a félelemtől. Egyedül az én célpontomat nem hatotta meg embere elvesztése.
- Szóval képzett vagy. Ez jó hír…Tényleg…Így nem kell visszafognom magam! – üvöltötte, és máris támadásba lendült: - Earth Shackles! – mondta, és a lábaim máris csapdába estek.
Én ezen csak elmosolyodtam, hisz ha akartam volna, könnyű szerrel kikerülhettem volna a támadást, csak éppen nem volt rá szükségem.
- Higgye csak, hogy elkapott. – gondoltam.
Ahogy sejtettem, olyan ostobán reagált, ahogy vártam: Egyenesen felém rohant:
- Stone Gloves! – mondta.
Az ökle körül megjelenő ököl eléggé macerás lett volna egy mozgásképtelen embernek, csakhogy én még nem fedtem fel a magam képességeit, csak ekkor:
- Animate Dead! – kezdtem bele én is a mágiába.
Az imént megölt fickó máris hűséges szolgámmá alakult, és kését mélyen a kőököllel felszerelt jobb kézbe mélyesztette.
Ellenfelem hátralépett, és a védekezésre koncentrált, miközben én a kardom segítségével kiszabadítottam a lábamat a csapdából.
- Ki a fene vagy te? – kérdezte a fickó elhűlve, miközben próbálta elállítani némiképp a vérzést, amely az iménti szúrásból keletkezett.
- Az ne érdekeljen. Elég, ha annyit tudsz, hogy meg foglak ölni. – válaszoltam hidegen.
A mágus két társa már remegett a félelemtől, és ahogy elnéztem őket, komolyan a menekülést fontolgatták, így hát odaszóltam nekik:
- Ti ketten elmehettek. Csak a főnökötökkel van egy kis elintézni valóm. Ti nem érdekeltek. – mondtam.
A két alak összenézett, majd a föld mágusra, és végül megfogadták a tanácsomat, és gyáván elfutottak.
- Héj! Ti semmire kellők! Azonnal gyertek vissza! Nem halljátok! – üvöltötte utánuk. – Csak kerüljetek a kezem közé! – tette még hozzá.
- Az nem fog előfordulni. – mondtam. – Te itt és most meghalsz... Utolsó szavak?
- Menj a pokolba! – mondta. – Stone Fist! – próbálkozott ismét.
Én egyszerűen elugrottam a lövedék elől, és egy asztal fedezékében elnyúlva a bábomra hagytam a harcot.
Mivel a mágia közben csak rám koncentrált, így figyelmen kívül hagyta a zombimat, és így most könnyű szerrel oldalba tudtam támadni. Azaz tudtam volna, de volt rá ellenszere:
- Stone Wall! – húzta fel a falát, amelyen a kés szilánkokra tört.
- Nem is olyan együgyű. – gondoltam. – De nem fog győzni.
- Death Spike! – húztam elő én is a dárdámat, de a szokásossal ellentétben most nem közelharcra használtam, hanem egyenesen az ellenfelemnek hajítottam.
A fickó kikerülte, és a faltól távolodva tett két lépest.
- Most megvagy. – gondoltam, és egy mosoly jelent meg az arcomon.
- Most mégis minek örülsz, – kérdezte mérgesen. – hiszen totál mellélőttél.
- Ezt nem mondanám. – mosolyodtam el még jobban.
A következő pillanatban ellenfelem is megértette, hogy miért: Az oldalába beleállt a lándzsám.
- Nem te voltál a célpont. – kezdtem neki kifejteni. – Mindössze fegyverhez akartam juttatni a bábomat, és ez teljes mértékben sikerült is. – mondtam.
- Rohadj meg! – átkozódott, miközben vér bugyogott ki a száján. – De nem győzöl le ilyen könnyen! Earth Pillar! – mondta, és a bábomat máris a plafonnak préselte, ezáltal már nem vettem több hasznát.
Ebben a helyzetben azonban nem is volt rá szükségem. Mivel nem akartam több időt elpazarolni, hisz mind a katonák mind a banditák esetleges érkező csapatai is jöhetnek, így jobbnak láttam befejezni.
- Itt a vége. – jelentettem ki. – Dark Moment! – mondtam, és máris sötétségbe borult az egész hely.
Ellenfelemnek annyi ideje sem volt, hogy felfogja, hogy mi is történik. Mielőtt reagálhatott volna máris belemélyedt a pengém a húsába, és hörögve és vért köhögve nyúlt el a padlón. Mivel már nem jelentett veszélyt rám, így feloldottam a sötétség mágiámat, és visszaadtam a terem fényét. Még néhány pillanatig haldoklott a célpont, majd végre elhunyt.
- Ezzel is megvolnánk. – jelentettem ki.
A felfordulásban megkerestem a kocsmáros, kifizettem neki a vacsorám, meg azt az egy-két holmi, amit én törtem össze, és meghagytam neki, hogy ha bárki is kérdezi, engem nem látott, ha mégis be mer köpni bárkinek is, akkor vele is végzek. Miután ezzel is megvoltam, elindultam vissza a céhbe. Ugyan éjszaka volt még mindig, de jobbnak láttam, ha nem időzök itt túl sokat. Éjszaka még megpihentem az erdőben, és hajnalban továbbmentem. A léghajóra visszatérve első utam Hades mesterhez vezetett.
Miután beléptem az ajtón, máris közöltem vele a híreket:
- Mester! Sikeresen telje…
- Tudok róla. – vágott a szavamba.
- Ó… Értem.
- Szép munka volt. – dicsért meg. – Itt a pénz, amit a megbízó küldött. – mondta, és ez alkalommal is odadobta nekem a zacskót, amiben a bérem volt. – Most pedig távozhatsz.
- Mester! Még egy kérdést, ha lehet.
- Mi lenne az? – nézett rám fürkészően.
- Egy ilyen piti kis mágus miért jelentett problémát? Miért kellett eltenni láb alól? – kérdeztem.
- Az nem a te dolgod. – válaszolta. – Most pedig menj! – szólt rám erélyesen.
- Igenis. – válaszoltam, és kimentem a szobából. - Ha nem mond semmi, hát mindegy. Legalább a pénz megvan. – csaptam vidáman a zsebemre, és elsétáltam a szobám irányába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Pént. Okt. 28, 2011 5:31 pm

Egy szóval érdemes illetni ezt a munkát: Korrekt.
Minden a helyén van, nincs komoly hibád, ami miatt vissza kellene dobnom. Tiéd a 37.500 Gyémánt!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Vas. Okt. 30, 2011 12:50 pm

/És érkezik egy újabb munkám, ami ugyan kicsit zavarosnak tűnhet, de remélem meg lehet érteni/

A nagy bankrablás

Ugyan még elég sok pénzem maradt az előző munkámból, hisz még nem sok idő volt költekezni, de éreztem magamban az energiát és kedvet, ami nálam nagyon-nagyon ritka, így ki is használtam az alkalmat, és feladat után néztem.
A küldetésfalon, mint mindig most is jelentős mennyiségű cetli sorakozott, amik mind egy-egy munkát tartalmaztak. Nézegettem őket, és találomra lekaptam egyet. A felhívás tartalma a következő volt:
„Tisztel mágusok!
Egy olyan vállalkozó szellemű egyént keresek, aki hajlandó lenne segédkezni egy nagyszabású akcióban. Jó pont, ha az illető ért a harchoz, és nem riad vissza a gyilkolástól. Az érdeklődőket a következő címre várjuk…”

- Nem riad vissza a gyilkolástól? – néztem furcsán a papírra. – Ha egy sötét céhnek küld valaki egy ilyen munkát, akkor minek ír bele ilyen baromságokat? Ki az, aki nem ölne közülünk? – vezettem le az eszmefuttatást. Miután túltettem magam a furcsa megfogalmazáson, elindultam a megadott címre. Az utam nem volt ugyan sem túl rövid, sem pedig túl egyszerű, de egy napi normál tempójú gyaloglással elértem a helyet.
Egy nagyobb domb, vagy mondhatni egy kisebb hegy, tetején feküdt az épület, ahová megérkeztem. Ugyan látszott rajta mind az, hogy már nem mai darab, mind pedig az, hogy nem sok gondot fordítanak rá, de ettől függetlenül mégsem volt nagyon lepukkant állapotban. Itt-ott hiányzott ugyan a vakolat, és egy-egy ablak már be volt deszkázva, de összességében egész jó állapotban volt. a házat egy vas kerítés vette körül, melynek egy nagy kapuja volt, amely a főbejárathoz vezetett.
Ahogy áthaladtam a kapun, az megnyikordult, és egy szempillantás alatt becsapódott mögöttem.
- Nem tetszik ez nekem. – gondoltam.
A kicsit rossz érzetem ellenére folytattam az utamat a ház bejáratához. Megfogtam az ajtó kilincsét, és abban a pillanatban, ahogy ezt megtettem, egy hang szólalt meg a hátam mögött:
- Ki vagy és mit keresel itt? – kérdezte.
Ahogy megfordultam, láttam, hogy az illető nem volt egyedül. Egy eléggé szedett-vedett csapat állt mögötte, melynek tagjai nagyjából harmincan lehettek.
Mivel nem tetszett a fickónak, hogy nem válaszoltam elég gyorsan, így folytatta a mondandóját:
- Nem hallod! Kérdeztem valamit! – mondta.
- Az nem lényeges, hogy ki vagyok. Egy munka miatt vagyok itt. Azt írták, hogy ebben a házban kapok további útmutatást. – válaszoltam.
- Szóval te egy mágus vagy? – kérdezte.
- Az vagyok. – mondtam tömören.
- Ebben az esetben elnézést kérek. Hadd mutatkozzam be. A nevem Logars Vaddenheim. Én vagyok eme ki rablóbandának a vezére. – mutatott a háta mögé. – Örülök, hogy elfogadtad a megbízásom. – folytatta.
- Még nem fogadtam el. De mi lenne a feladat? – kérdeztem.
- Ha ennyire kíváncsi vagy elmondom, de előbb inkább menjünk be a házba. Nem szeretném idekint kifejteni a terveimet. – mondta.
Beleegyezés gyanánt bólintottam egyet, és az egész népes társasággal együtt én is bementem a házba. A hatalmas előszobában helyet foglaltunk. Ki a földre, ki székekre és padokra ült. Én egy széket kaptam, velem szemben pedig leült a bandavezér.
- A feladat egy rablás lenne. – kezdett bele. – De nem hétköznapi. Ez egy bankrablás. – mondta teljesen felvillanyozva.
- Jól hangzik. – válaszoltam némiképp növekvő érdeklődéssel.
- Már elég jó terveink vannak, és mint látod, meg van hozzá a kellő bandám. – mondta büszkén végignézve az emberein. – Már csak egy erős mágusra van szükségem, aki levezényli az egészet.
- Levezényli? – kérdeztem csodálkozva.
- Igen. Ha bármi probléma merülne fel, akkor azt neked kell megoldanod. Én csak másodlagos vezérként lennék ott. Te vezetnél minket. – mondta.
- Milyen dilinyósok ezek? – gondoltam. – Egy vadidegent megbízni azzal, hogy vezesse őket. Semmit sem tudnak rólam. Ezek nem komplettek. De tetszik a gondolat. – játszottam a gondolattal. – Én, mint bandavezér. Miért is ne?
- Tehát? Elvállalod? – szakította meg a gondolatmenetemet a fickó.
- Melyik bankot akarjátok kirabolni? – kérdeztem először felmérve a helyzet súlyát.
- Az Oshibanait. – válaszolta.
- És mennyit kapok én mindezért? – folytattam tovább a kérdezősködést.
- A zsákmány harmincegyed részét természetesen. – mondta. – Egyenlően osztjuk el a tagok közt a zsákmányt - mondta.
Rendben van, benne vagyok a melóban. – válaszoltam végül.
- Nagyszerű. Mikor szeretnéd lebonyolítani? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Vannak információitok a bank védelméről, forgalmáról vagy egyéb effajta dolgokról? – tettem fel a kérdést.
- Hogyne. – mondta egyikük.
- Akkor ide velük! – utasítottam.
Miután megkaptam az információkat, mely egy alaprajz és feljegyzések voltak, neki is álltam a tanulmányozásuknak. Nagyjából egy óra alatt a tervrajzot leszámítva memorizáltam az egészet, és máris előálltam egy stratégiával.
- Egy kis figyelmet! – kiáltottam fel.
Az összes bandita izgatottan gyűlt körém, és itták a szavaimat.
- Ennyi idiótát. – gondoltam, majd megkezdtem a terv ismertetését: - Egy kisebb csapat, nagyjából négy-öt ember itt csinál egy kis elterelő balhét. – böktem Oshibana térképének egyik pontjára. – A többiek a bankot veszik célba. Kell néhány járgány, amivel meg tudunk pattanni a szajréval. Ehhez kellenek kocsisok. Kellenek páran, akik figyelik a környéket, hogy ne kapjunk társaságot. Ezek a feladatok nagyjából tizennégy-tizennyolc embert igényelnek. A többiek velem jönnek a bank épületébe, és ott megkapják a további utasításokat. Minden világos? – kérdeztem végül.
Mivel nem volt kérdés, ezért beosztottam az embereket, hogy ki mit csinál. Ez egész gyorsan ment, így nagyjából fél órásra nyúlt az eligazítás.
Mivel az idő már késő délután volt, ezért úgy döntöttem, hogy a rablást a holnapi nap folyamán, valamivel dél előtt hajtjuk végre. Mindenki lepihent, és testi és lelki értelemben is készült a holnapi akcióra.
Jómagam az egyik sarokba telepedtem le, és kikötöttem, hogy ne zavarjanak reggelig.
- Elképesztő, hogy most láttak engem életükben először, és úgy engedelmeskednek nekem, mint a házi kedvencek. De sebaj. Ez nekem csak jó. Majd nem lesznek ilyen bizalmasak, ha meglátják a holnapi terv végkifejletét. – örvendeztem magamban.
A tervem ugyanis az volt, hogy nem osztozkodom ezekkel az idiótákkal. Szépen megfújjuk a pénzt, én meg majd megszabadulok tőlük, és megyek a magam útjára az egész szajréval.
Az éjszaka eléggé nyugodtan telt. Semmi sem zavarta meg az álmomat, így kipihenten és üdén ébredtem. Késő reggel volt már, mire felkeltem. Gyors reggelivel indítottam, amit a bandavezér biztosított számomra, és máris nekiálltunk az előkészületeknek.
Mihelyt minden a helyén volt, elindultunk, hogy véghezvigyük az akciót. Én és még tíz fickó a bankhoz mentünk.
- Ti itt várjatok! – mondtam a kocsisnak és egy másik fickónak, majd a többi nyolc emberrel együtt leszálltam a kocsiról. Öt emberem a környező utcákba küldtem, hogy ott figyeljék a gyanús dolgokat, kettő pedig a bejárat környékén maradt. Így tehát három rabló kíséretében léptem be a bank épületébe. Mivel fegyvert nem vihettem be, így a kardom a szekéren hagytam, és a társaimnál is csak kések voltak.
Oda léptem az ügyintézőhöz, és halálos nyugodtsággal a következőket mondtam:
- Legyen szíves a bankban levő összes pénzt átadni, vagy kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni. – mondtam, és rámosolyogtam.
A kis hölgy remegni kezdett, és felsikított, a biztonságiak pedig ránk vetették magukat.
- Gyerünk! – üvöltöttem rá a társaimra, akik azonnal előkapták a késeiket, és nekiestek a biztonsági őröknek.
Természetesen én sem maradtam tétlen, és máris fegyvert ragadtam:
- Death Spike! – húztam elő a csontdárdám.
Az első őr, aki felém rontott, máris megtapasztalhatta, hogy nem vagyok fegyvertelen, mint ahogy ő gondoltam, hiszen máris a gyomrába hatolt a dárdám. A második őr már kicsit problémásabb volt. Felém szúrt a kardjával, amit könnyedén kikerültem, viszont ő is ki tudta védeni az én támadásomat.
- Ez így nem lesz jó. – gondoltam. – Ha túl sokat pepecselünk, akkor ideér az összes harcképes katona és talán még mágus is a környékről. Gyorsan végeznem kell velük.
Miután ezt végig gondoltam, máris bevetettem a következő varázslatomat:
- Dark Moment! – hangzott fel a szavam.
A sötétség teljesen megzavart mindenkit, és össze-vissza csapkodtak a harcolók, beleértve az én banditáimat is.
Nem volt időm legyőzni az ellenfeleimet, ezért hátulról megragadtam a lányt, akihez az iménti felszólításomat intéztem, és aki idő közben elbújt egy asztal alatt.
- Azonnal nyisd ki a széfet! – szóltam rá ismét.
- Kérem, ne bántson! – hebegte.
- Ha kinyitod azt a rohadt széfet, akkor nem bántalak, de igyekezz! – förmedtem rá megint.
- Rendben. – mondta remegő hangon.
Továbbra sem látott senki semmit, leszámítva persze engem, így a túszommal együtt nagyjából észrevétlenül eljuthattam a széfig. Ekkor feloldottam a varázslatot, hogy ki tudjam nyittatni a berendezést. Ez nem volt ugyan probléma mentes, mivel ismét láthatóvá váltam, de most már mindegy volt, mert haladt a tervem, és ez jó.
- Ne közelítsetek! – szóltam az őrökhöz. – Ha bárki megmoccan, megölöm! – mutattam a lányra, aki próbálta kinyitni az ajtót, de a félelemtől eléggé nehezen ment neki. – Vegyétek el a fegyvereiket! – utasítottam az embereimet az őrökre mutatva.
Gyorsan begyűjtötték a fegyvereket, mellyel magukat szerelték fel a késeiket elrakva, és nagy vigyorral álltak velem szemben.
- Kötözzétek meg mind! – adtam ki a további utasítást.
Ezek után pedig, mihelyt feltárult a széf ajtaja, már pakoltam is a pénzt. Ketten vigyáztak a rabokra, hogy nehogy meglépjenek, a többiek nekem segítettek kirámolni a bankot. A munka közepén beront az egyik őrt álló emberem, és lélekszakadva ordítja:
- Jönnek! Legalább ötvenen vannak!
- Ennyit viszünk, ami nálunk van. – jelentettem ki. – Mindenki kifelé! – adtam ki a további utasítást.
Alig léptünk ki az ajtón, már látótávolságban voltak a katonák, akiket minden bizonnyal ellenünk küldtek.
- Szóval az elterelés kudarcot vallott. – gondoltam. – Sebaj, most már csak ezekkel a barmokkal kell elbánnom, és máris az enyém a pénz. – nevettem magamban.
A pénzes zsákok közül négy az én kezemben volt, a többi a másik két rablónál.
- Erre a szekérre pakolunk! – adtam ki sietősen a parancsot, és fel is dobtam a nálam levő zsákokat a kocsira, majd gyorsan fel is pattantam. – Mindenki másfelé menjen, nehezebben tudnak majd követni. Indulás! – kiáltottam.
Ahogy terveztem és utasítottam, valóban mindenki más irányt vett. Az én autómon a sofőrön kívül még három másik fickó tartózkodott. Mi mentünk a legrövidebb úton, így mi értünk oda legelőször a bázishoz, ahonnan indultunk.
Miután kiszálltunk, le akarták volna pakolni a szajrét a szekérről, de megállítottam őket, mégpedig úgy, hogy egyiküknek villámgyorsan elvágtam a torkát, majd a mellette állónak átszúrtam a szívét. A másik kettő barom ott állt, és nem tudta, hogy mi tévő legyen, majd végül rám vetették magukat. Azaz vetették volna, de én rövidre zártam a harcot:
- Animate Dead! – élesztettem fel a két áldozatomat. – Kapjátok el őket! – utasítottam a bábjaimat, én pedig a kocsi irányába indultam.
Felpattantam a bakra, és a lovak közé csapva máris megindultam. A kerekek kipörögtek, én pedig elszáguldottam a zsákmánnyal. Olyan úton mentem, ahol biztosan nem találkozhattam szembe egyik bandás autóval sem. Néhány kilométer megtétele után hátrahagytam a kocsit, és a lovakat is, és lepakolva a pénzt gyalog folytattam tovább az utamat. További két napi menetelés után pedig végre megérkeztem a céh léghajójához, ahol már többen is vártak rám a céhből.
- Megvan a pénz? – kérdezték.
- Még szép, hogy meg. – válaszoltam elégedetten. – De ha már itt vagytok, igazán segíthetnétek cipelni. – tettem hozzá.
Miután átvették tőlem a terhem nagy részét, felszálltunk a léghajóra, és az egész zsákmányt Hades mester elé vittük.
- Szép munka! – mondta elégedetten végigmérve a zsákokat. – Nagyon problémás volt kiiktatni a rablóbandát? – kérdezte.
- Nem. Eléggé idióták voltak, könnyen kijátszottam őket. – válaszoltam.
- A zsákmány öt százalékát meg fogod kapni. – folytatta.
- Köszönöm mester. – fejeztem ki megelégedésemet.
- Most pedig távozhatsz. – mondta.
Elhagytam a mester szobáját, és a sajátomban nyugovóra tértem.
- Szépen eltervezte ezt a mester. – gondoltam.
A történet igazi lefolyása ugyanis az volt, hogy a céhen belül volt egy tag, aki, mint kém működött a rablóbandában. A kémünk infói alapján értesültünk a bankrablás tervéről és arról, hogy egy mágust is keresnek a csapatba. Ezek után, a mester utasítására kerültem én a küldetésekhez, és véletlennek beállítva elvállaltam a megbízást. Az előzetes utasítások alapján pedig, a rablókat átvágva lenyúltam az egész szajrét, amit leszállítottam a céhbe.
Másnap reggel meg is kaptam a jussom, azaz az öt százalékot, és elégedetten számolgatva a frissen szerzett pénzemet hátradőltem, és nekiláttam tervezgetni, hogy vajon mire is fogom költeni?


A hozzászólást Rohandar Blacksteel összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 01, 2011 9:46 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Hétf. Okt. 31, 2011 10:09 am

Szép, érdekes és fordulatos sztori. Kifejezetten szórakoztató volt olvasni, még sok ilyent szeretnék tőled látni! Ám van egy csúnyácska hibád. Edolasban vannak autószerű járművek és nem itt! Felénk ugyebár még a lovaskocsi és a hasonlóak a divat. Azok is ön mágikus erőből meghajtva. Ugye az egyik fejezetben maga Charle is megemlíti, hoyg Edolas szállítási technológiája jóval fejlettebb... Kérlek ezt a hibát valahogy korrigáld!
Most pedig jófej leszek és megelőlegezem neked a 37.500 Gyémántot! De aztán tényleg javítsd azt az apró hibát!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Kedd Nov. 01, 2011 9:48 am

Átnéztem, és kijavítottam. Ugyan a kocsi szót itt-ott benne hagytam, de szerintem az belefér a lovaskocsi leírásába is, de ha esetleg nem, akkor azt is átírom. És köszi a megelőlegezett jutalmat Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Hétf. Nov. 07, 2011 7:32 am

Egy kis rutin munka


Ahogy éppen Era utcáin sétálgatok, az egyik sikátorból megszólít egy alak:
- Héj te! Gyere ide! – hangzik a felszólítás.
- Csak nem ki akar rabolni a fickó? – nevetek magamban. – Mert ha igen, akkor nagyon megjárja. Lássuk, legalább szórakozok egy kicsi. – gondoltam tovább a dolgot, és a felszólításnak eleget téve követtek az alakot a sikátorba.
Nagyjából tíz méter megtétele után elegendőnek ítélte meg a távolságot, és belekezdett a mondandójába:
- Tudom, hogy nem így szoktak felkérni egy mágus egy munkára, de mivel megláttalak, így azt gondoltam, hogy így jóval gyorsabb és egyszerűbb lesz. – mondta a fickó.
- És mégis honnan veszed, hogy én mágus vagyok? – kérdeztem gyanakvóan méregetve a velem szemben álló férfit.
- Nem volt túl nehéz kitalálni. – mondta mosolyogva. – Ott van a válladon a Grimmoire Heart szimbóluma. – válaszolta.
- Valóban. – jegyeztem meg magamban. - Tehát tényleg ismeri a sötét céheket.
- Tehát érdekelne egy megbízás? – faggatott a fura fazon.
- Az attól függ, hogy milyen kaliberű lenne a dolog. – mondtam.
- Ó, igen egyszerű lenne a feladat. Van egy alak a városban, aki jelentős összeggel tartozik nekem. Mindössze annyi lenne a feladatod, hogy behajtsd tőle a tartozást, és kész is.
- Ez nem hangzik valami nehéznek. – nyugtáztam magamba. – Rendben van, azt hiszem, hogy elfogadom. – hangzott a válaszom.
- Nagyszerű! – dörzsölte a tenyerét a megbízó.
- De lenne még egy-két kérdésem. – tettem hozzá gyorsan.
- És mik lennének azok?
- Hol találom meg a fickót, akitől be kell hajtanom a pénzt? Hogy néz ki? Vannak testőrei? Ha igen mennyi? Mit mondjak, hogy kinek akarom a tartozását behajtani? – soroltam fel egy szuszra az összes homályos pontot.
- Nem fukarkodsz a szavakkal, de lényeges dolgokat kérdezel. – mondta. – A fazon minden délután elmegy inni a kocsmába. Ott megtalálod. – válaszolt az első kérdésemre, és elmagyarázta a kocsma pontos helyét is, és a második kérdésemre is kimerítő leírást adott. – Vannak testőrei. Az ivóba öt-tíz emberével szokott járni, de ők csak egyszerű zsoldosok, a mágiához nem konyítanak. – folytatta a kérdéseim megválaszolását. – És végül mondd, hogy: Rajit kéri vissza a pénzét. – fejezte be végül a válaszadást. – Van még kérdésed?
- Még egy utolsó lenne. – válaszoltam. – Ha végeztem a munkával, akkor milyen módon juttassam el az összeget? – tettem fel a kérdésemet.
Miután végre erre is megkaptam a választ, elindultam a feltüntetett kocsma felé. Még csak késő délelőtt volt, így megengedhettem magamnak egy rövid kitérőt, és bekukkantottam a helyi feketepiacra. Megpróbáltam alkudozni, de nem nagyon jött össze, így hát üres kézzel jöttem el onnan, de időtöltésnek nem volt utolsó.
Mikor kijöttem, nem sokkal múlhatott dél, így hát most már egyenesen a kocsma felé indultam, és tíz-tizenöt perces gyaloglás után meg is pillantottam az ivó épületét. Benyitottam az ajtón, és máris megcsapott a hely füstje illetve aromája, amely a különféle italok meghatározhatatlan egyvelegének a szaga volt.
- Remélem, hamar felbukkannak. – siránkoztam magamban, mivel a füstöt igen rühelltem, és az átható italszagtól is eléggé rosszul éreztem magam, pedig jól bírom az alkoholt.
Mivel mást nem nagyon tudtam tenni, így leültem egy, a sarokban lévő asztalhoz, ahol a legkevésbé bántott a szag, és rendeltem magamnak egy korsó sört, aminek a lassú iszogatása közben vártam a betévedő madárkákat.
Körülbelül fél órás várakozás után be is futott a fickó, akire vártam, valamint a testőrsége is, akik ez alkalommal nyolcan voltak, és eléggé jól felfegyverezve. Mindegyiküknél volt egy-egy kard, nem beszélve a különböző késekről, és egyéb szúró-vágó eszközökről.
- Na végre! – örvendeztem magamban, és a söröm maradékát felgurítva felálltam a helyemről, és lassú léptekkel odasétáltam a célpontomhoz.
Közben ő és az emberei már helyet foglaltak az egyik asztalnál, és mint törzsvendégek, már kapták is a szokásos italokat.
Ahogy odaléptem hozzájuk, máris belevágtam a közepébe:
- Jó napot az uraknak! - kezdtem egy köszöntéssel, majd folytattam: - Azért jöttem, mert Rajit kéri vissza a pénzét. – mondtam.
Az alak erre a mondatra kiköpte, vagyis inkább prüszkölte az éppen aktuális kortyot, ami a szájában volt, és villámló tekintettel rám nézett, és megszólalt:
- Én nem tartozom semmivel annak a féregnek! – mondta dühödten, majd hozzátette: - Hord el magad, amíg szépen mondom! – utasított, majd visszafordulva az italához egy nagyot húzott belőle.
- Engem nem érdekel a maga véleménye. – jelentettem ki hűvösen. – Csak adja ide a tartozást, és már itt sem vagyok. – tartottam ki továbbra is az előző kijelentésem mellett.
- Vagy úgy! – mondta fenyegetően. – Ez esetben kénytelen leszek elbánni veled. – jelentette ki. – Fiúk, ha kérhetném. – fordult az embereihez, aki szemmel láthatóan értették a célzást.
Mind a nyolcan felálltak a helyeikről, és fegyvert rántva felém indultak.
- Én a helyetekben nem tenném. – figyelmeztettem őket, de hát egyik sem hallgatott rám, így kénytelen voltam én is erőszakhoz folyamodni.
Még nem állt szándékomban mágiát használni, így egy keveset hátráltam, amíg nem kerültem olyan pozícióba, amit védelmi szempontból megfelelőnek találtam, majd előrántottam és is a hátamon függő kardot, és harcra készen vártam a támadókra.
Egy rövid ideig haboztak, de aztán egyikük rám vetette magát. Egy szúrással próbálkozott, ami elől én nemes egyszerűséggel csak elhajoltam. Közben a másik oldalamról is érkezett egy támadás, mégpedig egy felülről lesújtó kard formájában. A csapást kivédtem a kardommal, és egy rúgással meghátrálásra kényszerítettem az imént leszúrni akaró ellenfelemet.
A kardjaink még mindig egymást tolták iménti támadómmal, amelyet szintén megoldottam, méghozzá úgy, hogy engedtem, hogy egy kicsit lejjebb nyomja a pengémet, majd erőből visszatoltam, ezáltal ennek az ellenfelemnek is hátra kellet lépnie pár lépést, hogy ne essen el. Ezeket látva mind ők, mind pedig a társaik bosszúsakká váltak, így egyre hevesebb és hevesebb csapásokkal próbáltak kiiktatni. Egyik csapásuk illetve szúrásuk sem ért célt, mivel mindegyiket vagy kivédtem, vagy kitértem előle.
Ezek után taktikát váltottak, és megpróbáltam bekeríteni. Nem volt túl nehéz dolguk, mivel egy a nyolc elleni felállásban elég nehéz mindenkit nyomon követni, és védekezni ellene. A testőrök főnöke pedig szemmel láthatóan élvezettel nézte ezt a kis cirkuszt.
- Ez így nem lesz jó. – gondoltam, mivel egyáltalán nem tetszett az, hogy bekerítettek.
Többük arcán elégedett mosoly látszott, és szemmel láthatóan már készültek a kivégzésemre, amit persze nem hagyhattam, így bevetettem a mágiámat:
- Dark Moment! – hangzott el a számból a varázslatom neve, és máris mindent beborított a sötétség.
- Ez meg mi a fene?
- Ez egy mágus!
- Rohadj meg te szemét!
- Így is kinyírunk!
Efféle kedves megnyilvánulások hangzottak a zsoldosok szájából, de természetesen már nem sokáig, mivel alig, hogy használtam a mágiámat, máris akcióba lendültem, és rárontottam a velem szemben álló harcosra. Ahogy az várható volt, semmi esélye sem volt a védekezésre a vaksötétben, így eléggé könnyedén kiiktattam. Miután az első áldozatommal végeztem, máris a következő felé vettem az irányt, és egy jól irányzott támadással őt is sikerült keresztül döfnöm.
A harmadik fickó messzebb állt tőlem, így oda már tovább tartott eljutnom, és az utamba került egy üvegszilánk, aminek a származási helye számomra ismeretlen volt, de nem is ez a lényeg.
Mivel ráléptem, ezért összetört a lábam alatt, és a törés zaját minden harcos könnyedén meghallottam, természetesen a jelenlegi célpontom is, aki felém csapott egyet a levegőben, hátha eltalál. Természetesen nem volt akkora szerencséje, pláne, hogy én tökéletesen láttam a felém irányuló csapást, így nem volt túl nagy kihívás kikerülni azt. Ezek után már csak egy volt hátra: Kinyírni a fickót. Ahogyan a másik kettőt is, ezt is egyetlen csapással kivégeztem.
- Még öten vannak. – gondoltam.
Egyikük sem mert mozdulni, hanem füleltek, hogy hátha ismét elkövetek egy hibát, de nem volt szerencséjük. Tökéletes csendben, vagy legalábbis annak a közelében volt a mozgásom, így nem okozott gondot, hogy még két taggal végezzek
Ezután már nem láttam értelmét a további sötétségnek, mivel ennél stílusosabban szerettem volna befejezni a dolgot, így feloldottam a mágiám, viszont máris egy másikat vettettem be:
- Animate Dead! – mondtam ki, és máris feltámasztottam az öt hullát. – Azt hiszem, hogy már egy kicsit jobb az arány. – mondtam, majd gonosz mosoly kíséretében kiadtam a parancsot az élőhalottaknak: - Végezzetek velük! – mondtam, és tovább már nem nagyon törődtem velük, mivel feltételeztem, hogy öten csak elbánnak már a három maradékkal.
Mivel felszabadultam a harc kötelezettsége alól, így nyugodtan odasétálhattam az asztalhoz, aminél az imént ült a fickó, aki miatt ez az egész csetepaté kirobbant. Most már nem ült, hanem a sötétség beálltakor valahogy bemászott az asztal alá, és ott várta a végkimenetelt. Kihúztam az asztal aló, majd szúrós tekintettel a következőket mondtam:
- Fizess, vagy te is az embereid sorsára fogsz jutni! - förmedtem rá.
- Kérlek, ne bánts! – hebegte. – Itt van a pénz. Itt van az összes, egy gyémánttal sem kevesebb. Kérlek, ne ölj meg! – rimánkodott tovább, miközben átadta a tartozása összegének megfelelő pénzt.
Átvettem tőle az erszényt, amit megvizsgálva örömmel nyugtáztam, hogy valóban pénzt tartalmaz. Miután efelől megbizonyosodtam, hátat fordítottam a fickónak, és a bábjaim irányába mentem, akik szépen végezték a dolgukat, mivel egyet máris megöltek, egy pedig már majdnem halott volt a szerzett sérülések miatt. Mivel már nem volt érdekemben, hogy végezzek velük, így hát leállítottam őket, és a következő parancsot adtam nekik:
- Hagyjátok őket! Kövessetek! – hangzott az utasításom.
A hullák ennek eleget is tettek, és mögöttem lépdelve kiléptek az ajtón. Viszont végiggondolva a dolgot, nem lett volna túl szerencsés fényes nappal hullák kíséretében mászkálnom Era utcáin, így hát megszabadultam tőlük, és feloldottam a mágiát.
Mindezek után már csak egy dolog volt hátra: leszállítani a pénzt a megbízónak. Visszamentem tehát oda, ahol megbeszéltük a találkozót, és kisvártatva fel is tűnt a fickó.
- Sikerrel jártál? – intézte hozzám azonnal a kérdést.
- Még szép. – válaszoltam. – Itt van a pénzed. – adtam át neki az összeget.
- Nagyszerű! És természetesen én szem leszek rest, itt van a te pénzed is. – válaszolta, és átnyújtotta a fizetségemet, majd hirtelen eltűnt.
Miután köddé vált, én is elhagytam a helyszínt, és más teendők után láttam.


A hozzászólást Rohandar Blacksteel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 07, 2011 8:06 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Hétf. Nov. 07, 2011 4:45 pm

Ismételten hoztad azt a szintet, amit már tőled megszokhattam. Csupán egyetlen helyen vétettél hibát, azt is a színezésben.
"- Még egy utolsó lenne. – válaszoltam. – Ha vé..." - ezt a részt kifelejtetted a színezésből.
Ám repül a pipa! Tied a 60.000 Gyémánt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Hétf. Nov. 07, 2011 8:28 pm

/No kérem szépen, először is köszönöm Loki a pénzt, amivel megdobtál, másodszor, bocsi, nem figyeltem a színezésre, már javítottam, harmadszor pedig itt a következő, a hónapban az utolsó munkám, jó szórakozást hozzá!/

A betörés


Miközben a feketepiacon bolyongtam, látszólag céltalanul, ami egyébként igaz is, egyszer csak odaszólt az egyik árus nekem:
- Hé te! Nincs kedved egy kis pénzt keresni? – kérdezte.
A pénz mindig jól jön, így tehát közelebb léptem hozzá, és meghallgattam az ajánlatát:
- Az ékszer készleteim jelentősen kimerültek, és utánpótlásra lenne szükségem. Úgy látom rajtad, hogy eléggé sötét alak vagy. Nem tudnál nekem szerezni egy-kettőt belőlük? – kérdezte.
- Honnan? – néztem rá kérdőn.
- Az engem nem érdekel. Csak jó minőségűek legyenek, a többi nem fontos.
- Miért is ne. – gondoltam. – Rendben van, meglátom, hogy mit tehetek. – válaszoltam.
- Nagyszerű! Várni foglak. – mondta, majd utamra engedett.
Így tehát nem volt más hátra, mint valahonnan rabolni néhány ékszert. És mi az első lépés egy rablás megtervezésekor? Hát a hely. Kellett egy olyan helyet találnom, vagyis inkább választanom, hol bőséges zsákmányra tehettem szert.
Ez volt az egyik legkönnyebb része a dolognak. Rövid keresgélés után máris találtam egy hatalmas villát Era szélén. Miután egyszer-kétszer végigjártam a környékét, kiterveltem a bejutási stratégiámat.
Kívülről nem tűnt fel semmi olyan, ami túl nehézzé tette volna a besurranást, így nem terveztem semmi különösebb felkészülést.
Nagyjából két nap alatt készültem el a felderítés és a tervezés teljes szakaszával, és készen álltam arra, hogy végrehajtsam az akciót. Ugyan nekem csak ékszereket kellett lopnom, de úgy gondoltam, hogy ha már úgyis benn vagyok, akkor más is jöhet, nem csak azok.
Éjszaka kezdtem bele a megvalósításnak, ami kezdetben eléggé könnyen ment, mivel semmilyen akadályba nem ütköztem, mindaddig, amíg be nem jutottam a házba. Ekkor következett az első probléma:
- Hol kezdjem az értékek utáni kutatást? – jutott el az agyamig a gondolat.
A ház eléggé hatalmas volt, így bő volt a választékom, és nem volt túl sok ötletem arra nézve, hogy hol is kezdjem. Jobb híján halkan és lopakodva szobáról szobára jártam, és mindenhova bekukkantottam. Mikor benyitottam az egyik ajtón, eléggé frászt kaptam, mivel a ház tulaja és neje aludtak abban a szobában.
Majdnem megállt bennem az ütő, mivel attól tartottam, hogy felébrednek arra, hogy benyitottam, de szerencsémre nem így történt. Mindketten teljes nyugalommal aludtak tovább, nem tűnt fel nekik semmi. Megkönnyebbülve óvatosan visszacsuktam az ajtót, és tovább osontam.
Jó fél óráig bolyongtam a szobák és folyosók hatalmas labirintusában, míg végül sikerült benyitnom egy olyan szobába, amit már érdemesnek tartottam arra, hogy átkutassam.
A szoba nagyjából egy dolgozószobának nézett ki. Az ajtóval szemben középen volt egy íróasztal, így máris oda vettem az irányt, hogy a fiókot átkutatva hátha találok valamit. Az összes fiók kulcsra volt zárva, így kénytelen voltam felfeszíteni őket a kardom segítségével, amely természetesen most is nálam volt.
Rövid babrálás után sikerült is a mutatvány, és reménykedve nyitottam fel a fiókot, amiben sajnos csalódnom kellett, mivel csak iratokat tartalmazott. A többi három fiókkal sem volt több szerencsém, mivel azok is csak iratok tömkelegét rejtették.
- Lássuk csak! Ha én gazdag üzletember lennék, akkor hová rejteném a pénzem? – morfondíroztam, és rövidesen eszembe ötlött az eléggé kézen fekvő válaszok egyike. – Széfbe. Még szép, hogy legalább széfbe raknám. – jutottam a gondolatra. – És ha ez így van, akkor hova tenném a széfet? – gondoltam tovább ez a vonalat.
Végigfuttattam a tekintetem a szobán, de mivel sötét volt, így nem igazán lettem okosabb tőle, azonban feltűnt, hogy a falon mindössze egyetlen kép lóg.
- Vajon tényleg ilyen egyszerű lenne? – filozofáltam, és odasétáltam, azaz inkább lopakodtam a képhez, és óvatosan arrébb mozdítottam.
Nagy meglepetésemre, valóban ott ékeskedett alatta a páncélszekrény ajtaja.
- Még ilyet! – nevettem magamban. – De most mégis hogyan nyissam ki? – jött a következő probléma, melyre már jóval nehezebb volt a válasz megtalálása.
Hosszú időn keresztül törtem a fejemet, hogy mit is tehetnék, de semmi sem jutott eszembe. Le kellett hát mondanom a széf felnyitásáról, de ezek után már előkerült az eredeti ügy, amiért eljöttem ide, mégpedig az ékszerek.
- A fickó feleségének biztos sok és drága ékszere van. – gondoltam, így tehát a hálószoba felé vettem az irányt, mivel az ékszerek fellelési helye általában ott szokott lenni.
Szinte hangtalanul hatoltam be a szobába, ahol a két alvó ember ezúttal sem vette észre a jelenlétemet, így szinte zavartalanul tudtam keresgélni egy kicsit. Mivel nagyon ügyelnem kellett arra, hogy semmi esetre se ébresszem fel a ház tulajait, így eléggé lassan kellett mozognom, ami lelassítottam a rabló tevékenységemet. Jó pár perc beletelt, mire végre rátehettem a kezemet az ékszeres ládikára, ami az ágy mellett volt az éjjeli szekrényen.
Ahogy megragadtam a ládikát, az alvó nő elkezdett mocorogni, ami nem volt túl nagy örömömre, így kicsit felpörgettem az eseményeket, és jóval gyorsabbra vettem a távozás sebességét. Sajnos azonban nem eléggé gyorsra, ezért az éppen felébredő hölgy engem látott meg elsőként, ami után már nem igazán volt álmos, sőt… Egy hangos sikoly következett, ami nagyon nem hiányzott nekem.
Tekintve, hogy már úgyis lebuktam, semmi értelmét sem láttam annak, hogy tovább lopakodjam, így tehát inkább futásnak eredtem. A második emeleten voltam éppen, így először is a földszintre kellett lejutnom, tehát a lépcsők felé vettem az irányt. Ahogy elértem a lépcsőket, máris a komornyik és mögötte pedig a szobalány rohantak felfelé lélekszakadva, hallván a ház úrnőjének sikolyát. Nem volt kedvem túl sokat vacakolni velük, így tehát egyszerűen félrelöktem őket az utamból, amit az is megkönnyített, hogy mihelyst megláttak, ők is ugyan úgy megrémültek tőlem, mint előző „áldozataim”.
Az utamba kerülő két akadályt elhárítva végre lejutottam a földszintre, ami már fél sikernek volt mondható. Ellenben csak rosszabb lett a helyzet, mivel a háziak riasztották a Királyi Hadsereget is, így a bejárati ajtótól néhány tíz méterre már hallatszottak a katonák lépteinek a zaja.
- Erre nem távozhatok. – vontam le a következtetést.
Más ajtó nem volt a házon, legalábbis olyan, amiről én is tudtam, így más menekülési útvonal híján kénytelen voltam magamnak csinálni egyet. A ház jobb oldalához rohantam, és az első utamba kerülő ablakon keresztül máris távoztam.
Lehet, hogy ésszerűbb lett volna inkább kinyitnom, mielőtt kiugrom rajta, mivel a csörömpölésre felfigyeltek a katonák is, és nyomban arra vették az irányt, vagyis csak egy részük, mivel a többi bement a házba.
- Ott van, gyerünk! El kell fogni! – üvöltötte egyikük, amikor meglátott.
Mivel egyik kezem tele volt, és nem is állt szándékomban felfedni a képességeimet, így inkább futásnak eredtem.
A katonák sem voltak restek, nagyjából húszan loholtak a nyomomba. Némileg gyorsabban futottam, mint ők, de nem sikerült leráznom őket.
- Na basszus, ez így nem lesz jó. – mérgelődtem.
Végre eljutottam a kerítés azon pontjához, ahol bejöttem, és villám gyorsan kislisszoltam azon.
Nagy szerencsém volt, mivel a lyuk két terebélyes bokornál volt, így a katonák nem láthatták, hogy hol is lógtam meg.
- Végre, hogy leráztam őket. – örültem magamban, és továbbra is gyors ütemben lépkedtem tovább a nyílt utcákon.
Az éjszakát még egy fogadóbban töltöttem, mivel nem láttam volna jónak, ha a kutató csapatok mellett továbbra is az utcákon lófrálnék. Elég nyugodtan tudtam pihenni, így viszonylagosan fitten ébredtem, bár eléggé későn kerültem ágyba, és már hajnalban elhagytam a fogadót.
Első utam máris a feketepiacra vezetett, de nem ahhoz az árushoz, aki megbízott a lopással, hanem előbb végigjártam néhány másikat, kíváncsi voltam, hogy vajon mennyit kínálnak ezekért, még mielőtt elvittem volna a tényleges megbízómhoz.
- Jó napot! Lenne néhány ékszerem, amelyek eladóak. – közöltem a tényállást az első utamba kerülő kereskedővel. - Hadd lássam őket! – mondta az árus nem túl nagy érdeklődéssel.
A felszólításra elővettem a dobozt, amiben a különféle csecsebecsék voltak, és felnyitva megmutattam neki. Az árusnak leesett az álla a kínálatomtól, és máris jóval nagyobb érdeklődéssel folytatta a beszédet:
- Biztosan meg tudunk egyezni az árban. – mondta mosolyogva.
Hát nem sikerült. Két dolog miatt sem, mivel hogy nagyon kevés volt az ár, amelyet kínált érte, másfelől pedig amúgy is máshova szándékoztam vinni a szajrét.
- Ez az ár is túl kevés. Inkább elviszem máshoz. – mondtam részben ürügyként, részben pedig valós érvként, és becsukva a ládikát el akartam volna menni, de ekkor a fickó rácsapott a ládára, és előhúzott egy kést, amit természetesen én sem hagytam szó nélkül, és a kardomat előrántva a torkának szegeztem.
- Ugye nem akarsz itt elpatkolni? – kérdeztem hidegen.
A kufár a fogait csikorgatta, de nem mert szembe szállni velem, így tehát elengedte a ládát, és visszavonulót fújt.
- Ezt már szeretem. – mondtam dicsérően, majd otthagytam a fazont. – És most hogyan tovább? – gondolkoztam, és szemléltem a többi árusítót, hogy vajon melyiknél próbálkozhatnék még meg a kis felmérésemmel?
Még három másik árust is felkerestem ugyan ezekkel a szavakkal, és mindegyikük más árat mondott, de mindnyájan eléggé keveset adtak volna a lopott áruért.
Miután felmértem, hogy nagyjából mennyit is kaphatok, elmentem ahhoz a kereskedőhöz, akitől voltaképpen ezt az egész megbízatást kaptam, és üdvözöltem:
- Jó reggelt! – köszöntem.
- Jó reggelt! – fordult felé az árus, majd miután meglátta, hogy ki is vagyok, már folytatta is: - Te vagy az, akit a beszerzésre megkértem ugye? Sikerrel jártál? – kérdezte.
- Természetesen. – válaszoltam magától értetődően.
- És hol van az áru? – kérdezte izgatottan.
- Itt van. – mondtam, és letéve a dobozt elé, ki is nyitottam azt.
- Ó, ezek kiváló darabok! Hol sikerült ilyen gyönyörűségeket összeszedned? – kérdezte érdeklődően.
- Az nem tartozik rád. – mondtam. – Mondd csak, mennyit adsz értük? – tértem a lényegre.
- Hát lássuk csak. – mondta, és elkezdte méregetni a ládikó tartalmát, majd egy olyan összeget mondott, amitől leesett az állam. - Megfelel? – kérdezte.
- Kiváló lesz. – válaszoltam, és már meg is kötöttük az üzletet.
Átadta a pénzt, amit gyorsan meg is számoltam, és elégedetten nyugtáztam, hogy a megbeszélt összeg, és semmivel sem kevesebb.
- Köszönöm a kiváló árut. – mondta az árus, majd otthagytam, és teljes elégedettséggel sétálgattam tovább.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Kedd Nov. 08, 2011 4:33 pm

Hát no comment! Repül a nagy pipa és a 60.000 Gyémánt is! Szép munka, bár már tőled ezt megszoktam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Csüt. Dec. 29, 2011 6:48 pm

A szállítmány


- Tünés az utamból! – rivallok rá két céhtársamra, akik a küldetésfal előtt ácsorognak, és szemmel láthatóan nem tudnak választani.
- Mi voltunk itt elő… - kezdett bele egyikük.
Bumm! Egy gyors jobb-egyenessel egyszerűen a földre terítettem, és odaálltam a helyére.
Rossz kedvem volt, ezért voltam ennyire mogorva. A közelmúltban minden balul sült el, voltak megbízásaim, ahol vagy kevesebbet fizettek, vagy nem is fizettek, mondván, hogy nem megfelelően teljesítettem a feladatot. Mindezek miatt meglehetősen ideges voltam.
Megszemléltem a felhívásokat, és egyet letépve elviharzottam.
A papiroson Hargeon volt megjelölve, mit cím, a további információkért, így hát oda vetem az irányt. Miután megérkeztem, bekopogtattam a tömör fa ajtón, melyben egy alacsony, idős férfi jelent meg, méghozzá komornyik egyenruhában.
- Üdvözlöm, miben lehetek a szolgálatára? – kérdezte.
- Üdv! Emiatt a megbízás miatt jöttem. – válaszoltam, és elé tartottam a papírt, amit a zsebembe gyűrtem induláskor.
- Kérem, fáradjon beljebb! Azonnal bejelentem Önt az uraságnál.
Ahogy ígérte, elment, és bejelentett a ház uránál. Maga a ház igen takaros volt, tele kristály csillárokkal, porcelán és márvány szobrokkal, festményekkel, vázákkal, szőnyegekkel, állatbőrükkel, egyszóval mindenféle fényűző csecsebecsékkel. Elgondolkoztam rajta, hogy zsebre ne vágjak-e valami kisebb tárgyat a jövőre nézve, de türtőztettem magam.
Kisvártatva visszatért a lakáj, és megkért, hogy tartsak vele. Elvezetett egy óriási, dupla szárnyú tömör fa ajtóig.
- Az uraság bent várja. – mondta, majd magamra hagyott.
A biztonság kedvéért még bekopogtam, majd beléptem az ajtón.
- Üdvözlöm. – köszöntött egy alak, akinek csak a kezeit láttam, mivel egy hatalmas karosszékben ült, nekem háttal. – Kérem nézze el nekem, hogy nem fordulok szembe Önnel, de ha netán megbukna a küldetésen, nem lenne szerencsés, ha tudná, hogy ki vagyok.
- Ez csak természetes. – mondtam.
- Az asztalon lát néhány képet. – mondta.
Odaléptem az asztalhoz, és szemrevételeztem az említett képeket.
- Az első azt a tárgyat látja, amelyet meg kell majd védenie. – kezdte a bemutatást a megbízó. – A másodikon a kapitánya képe van, ő vezeti a csapatomat, akik elhozzák ide az említett tárgyat. A harmadik pedig egy térkép, rajta azzal az útvonallal, amellyel el tud jutni a jelenlegi rejtekhelyre. Szóval, elfogadja a megbízást? – érdeklődött.
Rövid gondolkozás után igent mondtam.
- A feladat egyszerű, menjen el a megadott találkozási pontra, csatlakozzon a csapatom eddigi tagjaihoz, és hozza el nekem a tárgyat. Megértett?
- Igen. – válaszoltam tömören, majd távoztam.
A térkép szerint Shirotsume volt az uticélom. Vonatra szálltam, és egészen Kunogi-ig utaztam vele, majd gyalog folytattam az utamat. Átkeltem a Hakobe hegységen, mire végül megérkeztem a térképen szereplő helyhez.
Egy nagy barlang volt ott, mely előtt tíz, állig felfegyverzett katona ácsorgott.
- Állj, ki vagy? – üvöltötte rám egyikük.
- Nyugalom, nem akarok balhét, segíteni jöttem a szállításban. – válaszoltam.
Kissé tanácstalanok voltak, nem tudták, hogy beengedjenek-e. Ekkor megmutattam nekik is a felhívást, valamint a képeket, amit a megbízó adott. Ezzel már sikerült meggyőznöm őket némileg, és négyük kíséretében eljutottam a belső barlangba.
- A mindenit! – esett le az álltam.
Odabent legalább kétszáz, szintén szép kis fegyver armadát birtokló úriember volt.
- Ők mind velünk vannak? – kérdeztem teljesen feleslegesen, mivel ha nem, már rég ránk támadtak volta vagy hasonló.
Ideiglenes őreim is hasonlóan gondolkodtak kérdésem értelméről, így hát nem is válaszoltak rá. Egyenesen a képen szereplő vezérhez vittek.
- Uram! Ez a fickó azt állítja, hogy nekünk jött segíteni. – mutatott be.
- Végre! Már éppen azon gondolkoztam, hogy elindulok nélküle, de azért mégiscsak jobb, ha van egy mágus is a csapatban. – mondta vidáman. – Szólj a többieknek, hajnalban indulunk! – utasította az embereit.
A parancsnak megfelelően már pirkadatkor útra keltünk, addig pedig kaptam én is egy követ fekhelyül, akár csak a többiek.
Kissé aggályoskodtam a szállítás miatt, mivel ekkora tömeg nem kis célpontot nyújt egy esetleges támadásnak, de a parancsnok meg sem hallgatott.
- Rendben van barátocskám, de akkor ne is várd, hogy kihúzzam a segged a szarból. – gondoltam morcosan.
Utunk meglehetősen egyszerűnek bizonyult, egészen a Hakobe-hegyig. Tömör menetoszlopban haladtunk, a megvédendő tárgy pedig középen utazott egy ládában, melyet hatan cipeltek, folyamatosan váltva egymást. Nagyjából a hegyi út felénél járhattunk, amikor egy nyíl süvöltött végig a levegőn, és az egyik ládahordó harcos nyakát átlőtte. Szerencsétlen flótás azonnal meghalt.
- Tehát itt az ellenség. – gondoltam. – Rise of Dead! – idéztem magam elé három hullát a biztonság kedvéért, nehogy engem is eltaláljanak.
- Csatarendbe! – üvöltötte a kapitány.
Eközben ellenfeleink megrohamoztak minket. A hegy magasabban fekvő helyei felől érkeztek, és számban majdnem annyian voltak mint mi.
- Kezdődjön a tánc! – gondoltam derűsen, hogy végre levezethetem a felgyülemlett dühömet, és a katonáimmal együtt harcba szálltam. – Dead Spike! – húztam elő a dárdámat, és egy szempillantás alatt eldobtam.
Talált. Az iménti íjász holtan rogyott össze. Sorban jöttek az ellenfeleim. A három hullámat rövidesen visszazártam tartaléknak, és a már meghalt testek közül válogattam. Teljes erővel, azaz tíz emberrel harcoltam.
- Bone Bomb! – robbantottam fel két testet, melynek eredménye öt halott lett az ellenfél oldaláról, valamint egy sebesült a miénkről.
A támadóink nem voltak valami képzettek, gyorsan felaprítottuk őket. Néhány tucat elmenekült, a többiek mind meghaltak. Mi nagyjából huszonöt embert vesztettünk, és szereztünk nyolc sérültet.
- Erős vagy. – jött oda elismerően a parancsnok hozzám. – De máskor azért figyelj, hogy hová célzol! – dorgált is meg egyben a megsebesített harcos miatt.
- Vigyázzanak az embereid, hogy hová kerülnek. Ha útban vannak, és megölöm őket. – válaszoltam teljesen komolyan gondolva a dolgot, mivel úgy éreztem, hogy a mostani csatatér biztosít nekem akkora utánpótlást a testekből, hogy akár itt és most végezhetek az egész kísérettel.
Ez a válasz nem igazán tetszett neki, de nem törődtem vele.
Folytattuk az utunkat tovább, és már majdnem elértük a helyről levezető út közepét, mikor hirtelen körbevettek minket.
- A Királyi Hadsereg nevében adjátok meg magatokat! – üvöltötte az ellenfeleink kapitánya.
- Miért kell minden idiótába belefutnom. – gondoltam, de ismételten örültem, hogy kaptam néhány boxzsákot.
- Figyeljetek idióták! Ha most leléptek, akkor nem fogok a beleitekkel kötélmászást gyakorolni. – mondtam fenyegetően. – Elszámolok háromig... Egy… Kettő… Három! Rise of Dead! Bone Bomb! – használtam a kombót.
Ez eredmény még jómagamat is lenyűgözött, legalább harminc halott és körülbelül fel annyi sérült.
- Na, kértek még? – nevettem el magam gonoszul.
A válasz mondhatni igen, volt, mivel a katonák egyenesen nekünk rontottak.
- Marhák. – gondoltam. – Bone Bomb! – robbantottam ismételten, ezúttal az előzőleg megölt tetemek között.
Az eredmény számomra csodálatos, az ellenfeleim számára pedig katasztrofális volt. A csapatuk több mint felével végeztem ezzel a kis akcióval, igaz nem is volt túl egyszerű kivitelezni, mivel eléggé sok varázserőmet felélte.
- A többit rátok bízom! – mondtam, majd egyszerűen átadtam a terepet a zsoldosoknak, aki mögöttem voltak egészen eddig. – Dolgozzanak meg ők is a pénzükért! – gondoltam.
A csata végeredménye immáron eldöntetett. Igaz, kezdetben támadóink voltak többen, de a kis magánakcióm után máris mi kerültünk fölénybe. Nagyjából tizenöt-húsz perc alatt lerendezték a dolgot a bérencek, majd folytathattuk az utat. Az ellenfél nagy része meghalt, de ezúttal mi is, jobban mondta a zsoldosok is komolyabb veszteségeket szenvedtek, körülbelül negyven ember esett el.
Utunk innentől kezdve már sétagalopp volt. További két napot vett még igénybe az egész. Éjszaka folyamatos őrség volt, melynek során jómagam nem kerültem sorra, mivel nem voltam hajlandó virrasztani. Inkább az őrizendő csomag mellé feküdtem, és ilyen módon őrködtem. Máshol már nem várt ránk rajtaütés, és mivel az erdők rejtekén át vitt az utunk, így voltaképpen szemtanúnk sem akadt, aki tudta volna, hogy merre is vagyunk éppen.
Az indulástól számított harmadik nap estélyén érkeztünk meg a célunkhoz. A fickó, akié a mágikus tárgy volt, kijött elénk a ház ajtajába, mögötte pedig felsorakozott a ház személyzete is.
- Üdvözlöm! – jött elénk a megbízó, de arcát most sem láthattam, mivel csuklya takarta el majdnem az egészet. – Tisztelt Blacksteel-dono, igen örülök, hogy sikerült végrehajtania a feladatot. Remélem nem adódott túl sok baj. – mondta.
- Nem. Egészen sima utunk volt. – válaszoltam.
- Nos hát, itt is volna a fizetsége. – folytatta a fickó, és utasítására az egyik szolgálója egy táskát nyújtott át nekem.
Kinyitva megtaláltam benne a pénzösszeget, a mondhatni meglehetősen zsíros pénzösszeget.
- Örvendtem. – mondtam búcsúzás képen, majd elsétáltam. – Idióták. – gondoltam. – Kíváncsi lennék, hogy milyen képet vágnak, amikor rájönnek, hogy a tárgy, amit el kellet hozni, már rég nincs is a ládájában. – kacagtam magamban gúnyosan és önelégülten. – Azt is jó lenne tudni, hogy mennyit adnak majd érte. – dörzsöltem gondolatban a tenyereimet.
Az igazság ugyanis az volt, hogy nem igazán az őrzés miatt feküdtem a láda mellett, hanem az, hogy utolsó éjjel egyszerűen megfújtam azt, méghozzá a köpenyem alá rejtve. Senkinek sem tűnt fel az egész. A megbízó pedig még meg is könnyítette a dolgomat azzal, hogy nem akarta nyomban leellenőrizni a csomag tartalmát. Mindazon által arra is fel voltam készülve, hogy ha kell, végzek a zsoldosokkal és minden egyéb szemtanúval is, bár ezt a verziót nem szívesen tettem volna, mivel sok varázserőmbe került volna, így inkább örültem, hogy ennyivel megúsztam a dolgot.
- Remélem, azért nem nagyon megy híre annak, hogy átvertem a pasast, még a végén nem kapok több megbízást. – morfondíroztam továbbra is magamban, de a mosolygást már megengedhettem, magamnak, mivel már néhány száz métert megtettem a háztól.
- UTÁNA!! – hangzott ekkor egy hatalmas üvöltés, mely végigsüvöltött az egész vidéken, majd egy horda zaja hallatszott.
- Ejnye-ejnye, máris észrevette volna? – mormogtam, majd elnevettem magam.
Elővettem a becsomagolt deszkámat, és annak segítségével nemes egyszerűséggel elhagytam a helyszínt.
- Így kövessetek, ha tudtok! – gondoltam vidáman, és már azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon hol lenne a legérdemesebb továbbadni a lopott holmin.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Pént. Dec. 30, 2011 12:50 pm

/Itt is volna az e havi utolsó melóm. Remélem jó lesz, és bocsi a rövidségért, de így sikerült, és a limit azért még pont megvan Very Happy Mellesleg ez a munka egy ismételten hosszabb kalandsorozat kezdetét jelenti, melyet hamarosan megkezdek./

Megint egy kis pénzbehajtás… Vagy mégsem?

- Tuti letépi a fejemet. – gondoltam idegesen, miközben a mester szobája felé tartottam.
Mikor végre odaértem, bekopogtattam, majd beléptem.
- Á, végre hogy itt vagy. – köszöntött Hades mester.
- Elnézést a késésért. – fogadkoztam, mivel már vagy fél órája hivatott.
- Mindegy. Szóval, a feladatod a következő lenne: A Krom Wings nevű sötét céh, aki a mi alárendeltünk, nem fizette meg a Grimmoire Heart-nek járó pénzt. Azt akarom, hogy menj el hozzájuk, és hozd el nekem a fizetséget, kerül, amibe kerül. Tessék, itt van még néhány információ. – nyújtott át egy lapot. – Elmehetsz! – zárta le mondandóját.
- Igenis. – feleltem, majd kiléptem a szoba ajtaján. – Húúú, ezt szerencsére megúsztam. – gondoltam megkönnyebbülten, hogy nem volt dühös a kései érkezésem miatt.
Miután távoztam a mestertől, szemügyre vettem a levelet, melyet kaptam. Le volt benne írva még elég sok részlet, melyekre mind-mind szükségem volt, például, hogy hol a céh épülete, milyen erősek, mennyivel tartoznak, és az erősebb mágusaikról egy-két adat..
- Így nem is lesz olyan nehéz. – gondoltam.
- Blacksteel-dono?! – hangzott a hátam mögül valakinek a hangja.
Megfordultam, majd válaszoltam is:
- Igen. Mi kéne? – tudakozódtam meglehetősen durván.
- Hades mester küldött minket. – mutat magára és négy társára. – Azt mondta segítsünk Önnek egy bizonyos feladatban. – válaszolt a kérdésemre a fickó.
- Értem. Ez esetben üdv a fedélzeten, máris indulunk. – adtam ki a parancsot.
Mindannyian leszálltunk a léghajóról, és útnak indultunk, immáron gyalog. Célunk egy Erához közel eső kisváros felé vitt. Az információ szerint a városkát körülvevő erdő nyugati részén fekszik valahol a Krom Wings céh épülete.
- Ha már együtt kell dolgoznunk, akkor szeretném felmérni, hogy ki mire képes. Szóval, hadd hallom, milyen mágiaágakban vagytok otthon, és milyen mélységekig? – kérdeztem, majd végighallgattam az embereim feleleteit.
Két sötét mágus, egy fegyver mágus és két elemi mágus volt a végeredmény. Azonban, azt is megtudtam, hogy mind az öten eléggé kezdők, jóformán ez az első nagyobb munkájuk, ráadásul a céhnek is még eléggé friss tagjai, egyszóval zöldfülűek, akiknek nem túl sok hasznát tudom venni.
- Sebaj, valamit csak érni fognak. – gondoltam optimistán. – Bár küldhetett volna az a vénség valami használhatóbb csapatot is. – zsörtölődtem magamban.
Elég hosszúra sikeredett az út, mivel nem éppen a hely közelében landoltunk a léghajóról. Estére letáboroztunk egy tisztáson, majd kora hajnalban folytattuk az utat. További fél nap volt még hátra, mire odaértünk.
- No, fiúk, itt volnánk. – mondtam, mikor elértünk a céh épületéhez.
Odasétáltam az ajtóhoz, és erélyesen belöktem azt. Végigmérve az épületet, eléggé lehangoló látvány volt.
- Te jó ég, innen kéne nekem pénzt összeszednem? – szörnyülködtem magamban.
Az egész hely teljesen lepusztult volt. Néhány rozoga szék és asztal volt csak a teljes berendezés, valamint egy korhadt bárpult díszelgett még ott. Itt-ott emberek ücsörögtek, avagy ácsorogtak, akik jövetelemre felkapták a fejüket, és rám szegezték a tekintetüket. Valószínűleg nem voltam nekik ismerős.
Na de mindegy, amit meg kell tenni, hát azt meg kell tenni. – biztattam magamat. – A Grimmoire Heart küldötte vagyok! – kezdtem bele a mondandómba, és a köpenyemet fellibbentettem, hogy láthatóvá váljon a tetoválásom, mellyel bizonyítom, hogy valóban a céhhez tartozom. – Nem fizettétek be a járandóságotokat. – folytattam szigorúan. – Ez így nem járja. Vagy fizettek most, vagy elvesszük erővel! – fenyegettem meg a népet.
- Arra nem lesz semmi szükség. – mondta egy hang a háttérben.
Egy kopaszodó, ötvenes éveiben járó férfi állt fel az egyik asztaltól, és felém lépkedett.
- Jelenleg semmi pénzünk sincs. – ismerte be szomorúan. – Ha volna, már régen fizettünk volna. – szabadkozott.
- Engem nem érdekelnek a kifogások. – vágtam vissza neki. – És egyébként is, ki a fene vagy te? – érdeklődtem.
- Én vagyok a Krom Wings céhmestere. A nevem Higashi Bakamura. – mutatkozott be a férfi. – Egy csapatot már kiküldtem néhány napja, hogy szerezzék meg a szükséges összeget. Bármikor megérkezhetnek. – mondta.
- Ejnye, most mit csináljak? – töprengtem. – Elfáradtunk az utazásban. – mondtam.
Késő délután volt már, így tehát amúgy is esedékes lett volna már valamilyen szállást keresnünk, avagy tábort ütnünk.
- Lenne szállás a számunkra? – kérdeztem. – Megvárnánk itt a reggelt, addig kapnak haladékot. Utána azonban… már nem várunk tovább. – folytattam sötéten.
- Természetesen. Igaz, nem valami színvonalas a hely, de tudunk szállást biztosítani Önöknek. – mondta alázatosan a céhmester.
- Hánynom kell. – gondoltam. – Hogy lehet egy céhmester ilyen semmirekellő? Az rendben van, hogy a Grimmoire Heart alárendeltje, de én csak egy egyszerű követ vagyok, ez meg mégis talpnyalóskodik. Undorító! – gondoltam megvetően, de némi büszkeséggel is, hiszen úgy éreztem, hogy felette állok az egész Krom Wings céhnek, és mind csak söpredék, akik a parancsaim szerint ugranak.
- Jöjjenek, megmutatom a szobát. – mondta, majd már ment is előre, mi pedig követtük.
Nem hazudott, tényleg eléggé silány volt a minőség, mindössze egy-egy korhadozó ágyat kaptunk, ráadásul egy szobába zsúfolva, ráadás képpen pedig mindenfelé csótányok futkostak.
Kénytelenek voltunk ezzel is beérni.
- Figyelem! – szólítottam meg az embereimet. – Egyesével őrködünk, másfél óránkénti váltásban. – adtam ki az utasítást.
- Am, főnök! – szólalt meg egyikük. – Mi szükségünk van őrre? Elvégre, mégis csak eléggé biztonságos helyen vagyunk nem? – kérdezte.
- A biztonság relatív dolog. Amúgy mindössze annyiról van szó, hogy nekem szokásom mindig őrt állítani. – mondtam elfedve az igazi szándékomat. - Sosem lehet tudni, hogy kiből válik ellenség. Ezen felül pedig itt valószínűleg a falnak is füle van. – gondoltam.
Az őrség a parancsom szerint folyt, én voltam a negyedik őr. Kora hajnal lehetett, még nem kezdett pirkadni, de a távolban már lehetett látni a halvány derengést. Éppen az ágyam szélén ültem a kardommal a kezemben, mikor betörte valaki az ajtót, és egy fénycsóva villant át a helyen.
- Egy Fire Ball. – elemeztem le a helyzetet, és villámgyorsan cselekedtem is.
A Rise of Dead varázslatot segítségül hívva máris megidéztem a hulláimat, és mind a magam, mind pedig az embereim védelméről gondoskodtam ezáltal. Egy kisebb robbanás keletkezett, és a szoba fele lángosban állt.
- Mindenki, kifelé! – üvöltöttem a csapatomnak, és az ablakon át el is hagytuk a helyet.
Két hullám benn égett, de én és az öt csatlósom túléltük.
- Nyomás előre, ezért megfizet, bárki is volt! – üvöltöttem, és a főbejárathoz rohanva egyetlen erőteljes rúgással berúgtam az ajtót.
A bent levőkön rémület és félelem lett úrrá, és sugdolózás támadt.
- Mester! Elmenekültek, most mi… - hangzott az emeletről lefelé rohanó fickó hangja, akiben megfagyott a vér, mikor meglátott az ajtóban.
- Tehát tényleg ti voltatok? – üvöltöttem dühödten, majd támadásba lendültem.
Az volt az a hajnal, amikor a Krom Wings céh eltűnt a föld színéről. Újabb és újabb tüzek gyúltak szerte az épületben, és lassan az egész porrá égett. Közben én és a társaim felvettük a harcot a céh tagjaival. Nem volt túl nehéz, mindössze harmincan lehettek, és a mester leszámítva még az én harcosaimnál is képzetlenebbek voltak. Ami a céhmester illeti, nos, vele magam végeztem egy néhány perces harcot követően. A túlerő miatt az egyik emberem is odaveszett, de az ellenfeleink közül mind meghaltak. A tűz a testüket mind elégette.
- Itt már nincs mit keresnünk. – mondtam halkan a túlélőknek, és visszaindultunk a saját céhünk léghajójára.
- De uram, nem sikerült behajtanunk az adósságukat. Biztos jó lesz így? – kérdezte.
- Jó lesz. – válaszoltam, majd sötét mosoly jelent meg az arcomon.
Az út sajnos visszafelé sem volt rövidebb, mint oda, így hát két nap alatt értünk vissza. Felszálltunk a léghajó fedélzetére, és első utam a mesterhez vezetett.
- Minden simán ment? – kérdezte sejtelmesen.
- Természetesen. Minden úgy ment, ahogy azt vártuk. Ránk támadtak, így megvolt a tökéletes ürügy a céh kiirtására. Bár az egyik mágust, akit velem küldtél, megölték. – mondtam.
- A cél érdekében áldozatokat kell hozni. – válaszolta erre hidegen.
Az igazság ugyanis az volt, hogy a feladatomnak nem sok köze sem volt a be nem fizetett adósság begyűjtéséhez. A megbízó, Ann apja utasított engem a levélen keresztül, hogy problémái vannak a céhvel, ami történetesen a mi alárendeltjeink. Ha des mesterrel való konzultáció után pedig megegyeztek a céh teljes kiirtásában. A behajtás csak álca volt, hogy ne keltsünk felháborodást a többi alárendelt céhben, ugyanis, ha csak minden ok nélkül eltettük volna láb alól őket, akkor nagy volt a valószínűsége, hogy fellázadnak a Grimmoire Heart ellen a sötét céhek egy része. Ezek mind-mind le voltak írva a levélbe, melyet a mestertől kaptam, így hát én is tisztában voltam az egésszel, méghozzá kezdettől fogva.
- Tökéletesen végrehajtott feladat. – mondta a szokásos megbízói hang a hátam mögött. – Mint mindig, most sem okozott nekem csalódást. Itt is lenne a jutalma. – mondta, majd átnyújtott nekem egy bőröndöt.
- Semmiség. – mondtam, majd átvettem a táskát.
- Örülök, hogy ilyen megbízható. Számítson rá, hogy a közeljövőben még találkozunk. – mondta talányosan a még mindig csuklyába burkolózó alak.
- Rendben van. – mondtam, majd távoztam a teremből. – Lássuk csak, mennyit is kaszáltam? – morfondíroztam, majd felnyitottam a táskát.
Rengeteg köteg pénz volt benne, melynek a látványa igen csak jól esett a szememnek, ezen felül meg akadt a szemem egy papiroson, amely a pénz tetejére volt fektetve, félbe hajtva.
Kivettem belőle, kihajtottam, és elkezdtem olvasni. A levél Ann-től érkezett:
„Kérlek, gyere el Magnolába három nap múlva. A katedrális előtt találkozzunk, pontban délben. Nagyon fontos dologról lenne szó, kérlek, mindenképpen gyere el!” – állt a papiroson.
Miután végigolvastam a papirost, zsebre gyűrtem, és a táska pénzzel együtt elindultam a szobám felé.
- Ez meg mit jelentsen? – tanakodtam. – Azt hiszem, kénytelen leszek utána járni. – gondoltam érdeklődően, miközben a folyosókat róttam a szállásom felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Szomb. Dec. 31, 2011 11:28 am

Nem csalódtam, ismét két remek munkát olvashattam. Nem is tépem tovább a számat, hiszen mindjárt itt az év vége. Jutalmad: 120.000 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Szer. Jan. 25, 2012 2:14 pm

A szelence


Egy kora tavaszi nap volt. A fák már kezdtek kivirágozni, a madarak daloltak, a fű zöldellt, a Nap sugarai jótékonyan járták át az egész vidéket, én meg a léghajón ülve vedeltem a sört.
- Hé, öreg! Hozz még egy kört, de hamarjában! – utasítottam a pultost, aki pillanatokon belül meg is jelent az asztalomnál még egy korsóval, az előttem levő ürest pedig ki is cserélte.
Hogy mire volt ez a nagy ivászat? Hát úgy voltaképpen mindenre. Egyben volt örömivászat is a közelmúltban elvégzett munkák busás jutalma miatt, és egyben volt búfelejtő is, mivel az élet nem fenékig tejfel.
Ahogy iddogáltam, egyszer csak egy magas, izmos, jó alkatú tag állt meg mögöttem.
- Mi van, verekedni akarsz? – kérdeztem már kissé becsiccsentett hangulatban, mivel már legalább a tizedik korsót ürítettem ki az imént.
- Nem, csak üzenetet hozok: Hades mester hivatott. Jelenj meg minél előbb nála. – mondta teljesen nyugodt hangvételben, majd elment.
- A teringettét, mit akarhat már megint az a vénség pont tőlem? – bosszankodtam kissé.
Felálltam az asztaltól, és még mielőtt megjelentem volna a mester előtt, vettem egy kis hideg vizet, melyben megmostam az arcomat, és kissé józanabb állapotba kerültem, majd indultam is.
- Hívatott? – kérdeztem monoton, mikor beléptem az ajtón.
- Igen is meg nem is. – válaszolta talányosan.
- Kifejtené ez bővebben? – néztem rá kissé bambán.
- Ha pontosak akarunk lenni, – szólt egy harmadik hang a helységben, – akkor én hívattam. – mondta, és hangjából máris ráismertem a régi jó megbízómra. - Vállalna most egy munkát? Bár tudom, még éppen csak visszatért az előző megbízatásáról, de fontos dologról lenne szó.
- Ha megfizetik, akkor nincs akadálya. – válaszoltam kicsit sem leplezve a kapzsiságom.
- Az csak természetes, hiszen ismerhet már. – válaszolta.
- És mi lenne a feladatom? – érdeklődtem tovább.
- Csak egy kis lopás. Nem rég elloptak tőlem egy igen fontos dolgot, név szerint egy ezüst szelencét. Nem is a szelence a lényeg, hanem ami benne van. Kinyitni nem tudják, mivel a kulcsa nálam van, és anélkül még mágiával és egyéb eszközökkel sem lehet felnyitni, de ettől még szükségem lenne rá. – fejtette ki a dolgok állását.
- Értem, és azt lehet tudni, hogy ki lopta el a ládát, és hol van most? – tudakozódtam.
- Természetesen. Egy rablóbanda ütött rajta az embereimen három napja éjszaka. A banda most Akane Resortban pihen és lógatja a lábát az én kincseimen. De a többi nem fontos, nekem csak a láda kell. Bár, ha kicsit helyre tennéd a mocskos kis tolvajokat, azt külön díjaznám, de az nem feltétel. Tessék. – adott át egy borítékot. – Ebben van néhány kép a fontosabb tagokról. Őket keresd, és meglesz a szelencém is. – fejezte be végül.
- Megértettem. Vegye elintézettnek a dolgot! – mondtam, és távoztam is.
Deszkára pattantam, és leereszkedtem a talaj közelébe, majd amíg még volt szufla az eszközben, addig szörfözgettem rajta, majd gyalog folytattam az utamat. Eléggé messze szálltam le a célomtól, így egy eléggé meglehető és hosszú útnak néztem elébe. Másfél napba telt, mire végre átverekedtem magam a terepen, ami az utamat kitettem, és megérkeztem az üdülőparadicsomba.
Kicsit nehezemre esett megtalálni a tolvajokat, de végül csak rájuk akadtam egy rövid kérdezősködés jóvoltából.
- Jobb lenne kivételesen csendben visszalopni a ládát. Nem kéne megint a fél várost magam után csődíteni. – gondoltam, mivel eléggé sok katonát láttam cirkálni mindenfelé. – De majd meglátjuk, hogy mi lesz a dologból. – fejeztem be az álmodozást, és elindultam az utamra, mégpedig az egyik hotel irányába, ahol állítólag megszálltak a fickók.
Nem igazán volt kedvem a portán bemutatkozni, így hát elosontam az alkalmazottak mellett, és észrevétlenül bejutottam a létesítménybe. A folyosókon cirkálva pedig pont összefutottam a célpontjaimmal, akik épp az egyik szobából jöttek ki.
- Aztán jól zárd ám be az ajtót! – mondogatta az egyik.
- Tudom, tudom, nem kell cseszegetni. – válaszolta mogorván a másik, és kettőre zárta az ajtót.
Kicsit túl feltűnő lehettem, mivel rám is rám förmedt az első tag:
- Te meg mit nézel he? Nincs jobb dolgod mi?
- Nem bököd le! Nyugalom! Ezt most nem ölöd meg. Még nem… - próbáltam nyugodt maradni, és tovább haladtam, tudomást sem véve a két fazonról.
Megvártam, amíg elmennek, és visszatértem a szoba ajtajához.
- Valószínűleg itt tarthatják. – gondoltam bizakodva, és bár ügyetlen voltam az ilyesmiben, mégis megpróbáltam feltörni a szárat.
Hosszú percekig szórakoztam vele, de hiába.
- Ez nem fog menni. – láttam be, és inkább a jobb megoldáshoz folyamodtam.
Leakasztottam a hátamon függő kardot, amit egészen eddig gondosan elrejtettem a köpenyem alatt, és feszítővasként használva felfeszítettem az ajtót. Bejutva egy meglehetősen nagy lakosztály tárult elém.
- Lássuk csak, ha én bandita lennék, és egy szállodában időznék, akkor hova dugnám a kincseimet? – filozofálgattam. – Gyerünk! Gondolkozz az ellenség fejével! – biztattam magam. – Az ágy alatt! – jutott eszembe egy ötlet, és máris az ágyhoz mentem, és hasra vetettem magam.
A megérzésem tévedett, nem volt ott semmi.
- Akkor valamelyik szekrényben? – jött a következő ötlet.
Kiszórtam mindent az összes szekrényből, de sehol semmi.
- Mégis hova a fenébe dughatták ezek a jómadarak? – kezdtem kissé mérgessé válni.
Tovább kutakodtam, felforgattam az egész helyet, de sehol sem találtam meg a szelencét.
- Hol nem néztem még meg? – tanakodtam tovább. – Gondolkozz! – szuggeráltam magam.
Jobb ötlet híján módszeresen végigmentem a padlón, és a falakon, hogy nincs-e valahol egy repedés, nyílás, ami valami rejtekhelyhez vezethet.
- De miért is lenne egy hotelben rejtek? – gondoltam teljesen kiábrándulva a saját ötletemből, de folytattam a keresést, és bingó!
Az egyik sarokban a tapétát félrehúzva láthatóvá vált egy üreg keskeny bejárata. Benyúltam a nyíláson, és megakadt a kezem azon, amit kerestem, vagy legalábbis úgy véltem, hogy azon, mivel látni nem láttam, csak tapintottam. Miután kihúztam, megvizsgáltam közelebbről, és valóban az volt az, amiért jöttem. Már épp távozni készültem volna, amikor a folyosón nevetgélést, hőbörgést és beszélgetést hallottam. Ráismertem a hangok között arra a kettőre is, akik az imént elmentek a szobából, ahol én éppen álltam.
- Egy… Kettő… Három… Tíz. Legalább tízen vannak. – számoltam össze a különböző hangokat, és máris kész voltam a fogadásukra.
Azt ajtótól egy nagyjából két méter hosszú folyosó vezetett be teljességében a szobába, és az ajtó, valamint a fal között volt egy éppen ideális hézag. Hogy némi előnyt kovácsolhassak, és hogy szert tehessek a meglepetés erejére, a falhoz simultam, és vártam. Miután észrevették, hogy az ajtót felfeszítették, máris őrjöngve jöttek be, és azonnal elővették a különböző fegyvereiket: kések, bokszerek és egyéb kicsi, jól elrejthető dolgok kerültek elő. Ezt már láttam, mivel az ajtó már nyitva volt, de ők még nem láttam engem. A kitáruló ajtó elrejtett engem, én pedig szépen megbújtam a rögtönzött fedezékemben. Ahogy észrevették a ramazulit, még dühösebbek lettek, és sorban betódultak. Ekkor léptem én elő az eddigi helyemről, és a frászt hozva az egész társaságra meg is szólaltam:
- Halihó, csak nem ezt keresitek? – mutattam fel nekik a ládát.
- Te kis mocsok, most meghalsz! – hörögte egyikük, és egy késsel rohant nekem.
- Nekem nagyobb van! – viccelődtem, és a kardommal átdöftem a testét.
A társaiban meghűlt a vér látva, hogy ilyen könnyedén kivégeztem a haverjukat.
- Na, ki a következő? – kérdeztem teljes magabiztossággal. – Senki? Akkor jövök én. Rise of Dead! – idéztem meg a tíz hullámat. – Végezzetek velük. – Utasítottam igen csak tömören a zombikat, magam pedig az ajtó felé vettem az irányt.
A biztonság kedvéért az egyik testen elhelyeztem a Carcass Eye mágiámat is, hogy lássak mindent, ami történik. Néhány halálhörgés és káromkodás még elérte a fülemet, de összességében teljesen nyugodtan elhagytam a szobát, és végigmentem a folyosón, arra, amerről jöttem. Leballagtam a lépcsőn, miközben visszaszámoltam száztól. A recepciós kisasszony kissé furcsán nézett rám, mivel nem emlékezett rá, hogy bejöttem volna, így hát nem értette a dolgot, hogy most mégis hogyan távozhatok, de nem szólított meg. Ahogy végeztem a számolással, azzal a testtel, melynek szemével éppen láttam, körbepillantottam ismét az egész helyen, megbizonyosodva arról, hogy mindegyik halott, majd feloldottam a mágiát, és végül újra visszazártam a testeket a köztes dimenzióba, ahonnan előhoztam őket, és teljes nyugalommal sétálgattam a város utcáin.
- Akár még én is vehetnék egy fürdőt, hiszen beleférne az időmbe. – kalandoztam el, de aztán kivertem a fejemből a dolgot mondván, hogy nem lehet tudni, hogy mikor veszik észre a dolgot, és hogy ki tudják-e nyomozni, hogy ki a tettes, bár erre nem túl sok esélyt láttam.
Csak néhány nappal később találkoztam egy újságban az esettel, ez volt a szalagcím: Rejtélyes gyilkosság a szállodában! Nem követett senki, és nem akartak elkapni. El sem hittem, hogy ennyire könnyen ment a dolog. Visszatértem a céh léghajójára, és ahogy eddig is szokásos volt, a mestert kerestem fel, és neki adtam ár az ezüst szelencét.
- Minden rendben ment? – érdeklődött Hades.
- Hogyne. Néhányukkal végeztem is, és senki nem vett észre semmit.
Nem mondott rá semmit, csak letette maga elé az asztalra a tárgyat, nekem pedig átadott egy erszényt, amely igencsak szépen ki volt tömve.
- Ez aztán szép kis summa lehet. – gondoltam elégedetten, mikor átvettem a pénzt.
- Ha nincs több mondanivalód, akkor elmehetsz. – utasított Hades mester.
- Igenis. – mondtam, majd illedelmesen kissé fejet hajtottam, majd távoztam a szobából. – Megint egy kis bevétel. Azt hiszem érdemes volt elvállalnom az a dolgot. Bár egy kissé bosszantó, hogy lassan semmi szabadidőm sincs. Lassan el kéne mennem valahová lazítani. – gondoltam, és fütyörészve indultam meg a szobám felé, hogy egy kis könyvelést csináljak, hogy hányadán is állok jelenleg az anyagiak tekintetében.


A hozzászólást Rohandar Blacksteel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 26, 2012 6:09 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Csüt. Jan. 26, 2012 5:19 pm

Az egyszerűség gyönyörködtet, bár éppen csak átlépted azt a kötelező határt. Legközelebb kérlek fejtsd ki, hogy mit is jelent az a "hanvételben" szó, mert én ilyent nem ismerek. A részeg rész nekem valahogy nem jött át, nem tűnt igazán hitelesnek, főleg a villámjózanodással... Nos sebaj, ez még nem katasztrófa. Meg is kapod a 90.000 Gyémántot!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Vas. Jan. 29, 2012 12:19 pm

A fogoly


- Itt vagyok mester. – mondtam belépve Hades ajtaján.
Késő délután volt, nemrég kaptam róla hírt, hogy a vén papi hívat. A szoba meglehetősen zsúfolt volt, rajtam kívül legalább húsz másik mágus is benn tolongott.
- Végre, akkor el is kezdeném a feladat leírását. Az egyik igen gazdag megbízónk felkérte a céhünket, hogy segítsünk neki egy bizonyos fogoly elszállításában. Titeket választottalak arra, hogy ezt a feladatot elvégezzétek. Természetesen nem kötelező, vissza is mondhatjátok, és értelem szerűen ha sikeresen teljesítitek, akkor komoly pénzösszeg is üti a markotokat. Akit nem érdekel, az most hagyja el a szobát! – mondta el igen sablonosan és tömören a dolgot.
Nagyjából az történt, mint amit vártam, nem távozott senki.
- Szóval mindenki vállalja? – tette fel még egyszer utoljára a kérdést, és szúrós szemekkel végigmérte a társaságot.
Tekintve, hogy senki sem ellenkezett, így a választ igennek vette.
- Nagyszerű, akkor azonnal induljatok. A csapat egyetlen feladata a célpont eljuttatása A-ból B-be. Semmi mással ne törődjetek, csak másodlagos módon. Megértettétek? – kérdezte.
Egy hangos, egybe csengő igen volt a felelet.
- Akkor hát induljatok! A megbízó jelenleg Fort Term-ben várakozik rátok. Oda menjetek!
A parancs értelmében tehát megindult a díszes társaság Fort Term irányába. Tekintve, hogy nem vagyunk valami kedvesek egymáshoz, és mindenki inkább a maga érdekeit hajszolja, mint sem a másikat segítené, így hát már az ajtón kilépve szétváltunk, és külön utakon indultunk. Jómagam, mint máskor is, a deszkámra pattantam, és kifulladásig hajtottam, majd szokásomhoz híven gyalog folytattam tovább az utat.
A szokottnál is gyorsabb tempóban haladtam, pedig már távgyalogló kategóriában díjat is nyerhettem volna, de még magamon is túltettem.
Röpke egy nap megfeszített tempójú menet után megérkeztem a helyszínre. Ahogy reménykedtem is, én voltam az első a „különítményből”. Körbejártam a terepet, és csak vártam, mivel nem láttam egy lelket sem a környéken.
- Vajon hol lehetnek?... Én jöttem volna korán? Vagy már el is mentek? – tanakodtam.
- Ki vagy és mit keresel itt? – hangzott egy kérdés a hátam mögül, miközben egy penge nyomódott neki a nyakamnak.
Ezt követően több íjász is felbukkant, valamint néhány fegyvertelen fazon is.
- Ennyit nem tudok egyedül legyőzni. Jobb lesz, ha válaszolok valamit, hátha nem is az ellenségeim. – vezettem le egy gyors eszmefuttatást. – A Grimmoire Heart tagja vagyok. Egy munka miatt vagyok itt. – válaszoltam nem túl sokat mondóan.
A céhhez való tartozásomat csak a hely miatt mertem megmondani, mivel errefelé több a rossz arcú alak, mint a jó, így hát itt inkább előny, ha a "sötét oldalt" erősíti valaki.
- Szóval a kísérethez akarsz csatlakozni? – kérdezte a mögöttem álló ember.
- Igen, azt hiszem. – válaszoltam kissé bizonytalanul.
Éreztem, hogy a kés eltávolodik a nyakamtól, az íjászok pedig leengedték a nyilaikat.
- Elnézést a durva bánásmódért, de kemény idők járnak mostanság. Fő az óvatosság. – mondta, mint ha mi sem történt volna, és elindult a sziklák felé, ahonnan az iménti íjászok előbukkantak. – Kövess!
Nem tiltakoztam, és rövidesen egy barlangban találtam magam, ahonnan több másik folyosó nyílt. Oda hívatták a vezért is a főbejárathoz, majd miután kicsit elbeszélgettem vele, ki is adta az utasításokat, miszerint mindenki álljon készen az indulásra, amint megérkezik a többi mágus, azonnal indulunk.
Rájuk sem kellett sokat várni. Nagyjából három óra kellett hozzá, hogy az irodából elinduló, majd szétváló csapat ismét összeálljon.
- Nagyszerű! Akkor hát előre! – mondta vidáman a parancsnok.
- És hová is tartunk pontosan? – érdeklődtem.
- Az nem tartozik senkire. Csak kövessetek. Észre fogjátok venni, ha megérkeztünk, ezt garantálhatom. – válaszolta ridegen.
A fontos személy, akit meg kell védenünk az út során, egy lóval vontatott kocsin utazott, és még csak nem is láttuk az arcát, de még azt sem tudtuk, hogy egyáltalában férfi-e vagy nő az illető. Nem mintha fontos lett volna, de mégis.
A felállás a következő volt: Elöl kardokkal és pajzsokkal felszerelt martalócok meneteltek. Utánuk néhány íjász, majd a kocsi, majd megint íjászok, majd megint martalócok. Mi, mint mágusok pedig szét voltunk szórva a menetoszlopban, szerény személyem közvetlen a kocsi előtt sétált.
Nagyjából olyanok voltunk, mint a birkák. Mentünk a vezetőnk után, de senki sem tudta, hogy hová is tartunk, vagyis jóformán senki, mivel összességében három ember ismerte a végső célunkat.
Aj út első része igencsak békésen telt. A nap jótékonyan sütött, így egészen kellemes volt a hőmérséklet is. A szél gyengéden lengedezett, ami szintén jól esett. Eléggé feszes tempóban meneteltünk, de nekem, aki már hozzá voltam szokva a hosszabb gyalogláshoz, nem igazán volt megerőltető.
Estére tábort vertünk egy erdei tisztáson, és őrséggel biztosítva a védelmet nyugovóra tértünk. Hajnalban üvöltözésre és fegyverek csattogására riadtam fel. A tábort megtámadták.
- Jelentés! Észak felől nyomulnak előre! Nagyjából húszan vannak. – csíptem el az egyik zsoldos jelentését, amit a parancsnoknak tett.
- Mindenki alakzatba! Verjétek vissza őket! – adta ki a parancsot.
Nem igazán tudtam mit kezdeni azzal, hogy alakzatba, de a verjétek vissza parancs már mindjárt világosabb volt. Megindultam tehát észak fel, utat törve magamnak a fák és a bokrok rengetegén keresztül. A zaj egyre hangosabb és hangosabb lett, míg végül a félhomályban már árnyakat is láttam elsuhanni. Ekkor azonban váratlanul fényesség támadt, ami egyre közeledett, majd hála a gyors reflexeimnek, sikeresen elugrottam egy Fire Ball elől.
- Arról nem volt szó, hogy le lehet pörkölni a másik seggét! – mérgelődtem magamban, mivel ekkor még naiv módon meg voltam győződve arról, hogy az egyik társam lőtte el azt a mágiát.
Felkeltem a földről, és belevetettem magam a harcba. Az egyik fickót egy Dark Blasttal hatástalanítottam, míg néhány lépést megtéve egy jég kard suhant felém, amelyet igen csak nehezen, de sikerült annyira hárítanom, hogy mindössze a bal vállamat súrolta a vágás. Ekkor kellett ráébrednem, hogy szó sincs arról, hogy eltévesztették volna a célt, a támadóink közt is vannak mágusok. A harc tovább folyt, és mivel egyedül nem vehettem fel a versenyt az összes ellenféllel, így a lassan visszahúzódó zsoldosokkal én is hátráltam, de közben folyamatosan próbáltam veszteséget okozni az ellenfélnek. Jég dárdák, fegyveridézések, tűzgolyók, és még a bánat tudja milyen mágikus támadások nem cikáztak körülöttem, az egész olyan volt, mint egy céhek közti háború, csak éppen a mi oldalunkon a bérencek száma messze meghaladta a mi, azaz a mágusok számát.
- Honnan a fenéből van ennyi varázslójuk? – bosszankodtam, miközben már a tisztás széléig szorítottak minket.
Sok martalóc meghalt, vagy elmenekült, nem lehetett tudni, a lényeg, hogy a kezdeti háromszáz emberből alig negyvenen voltak már csak a kocsi körül, a húsz mágusból pedig, ahányan elindultunk, alig tízen álltunk ellen.
Az ellenség körbevett minket, és egyikük előlépve hangosan szónoklatot intézett hozzánk, vagyis inkább a parancsnokhoz:
- Engedjétek szabadon a mesterünket, és szabadon elmehettek. – tett ajánlatot.
Nem is tudom, hogy így tisztult, avagy még zavarosabb lett-e a kép, de az biztos, hogy eléggé sok kérdés felmerült bennem.
- Mi folyik itt? – szegeztem a kérdést a vezetőnknek, aki szemmel láthatóan eléggé kellemetlenül érezte magát a helyzet miatt.
- Soha nem adjuk át nektek! – adta meg a határozott választ a támadóinknak. – Azt hiszem, hogy ezt majd később megvitatjuk, most inkább harcoljunk! – intézte most már hozzám a beszédét.
Csak némán bólintottam, mivel kénytelen voltam egyet érteni, majd mint a sebzett vadkan rontottam rá az előttem sorakozókra.
- Ha harc kell, hát tőlem megkapják! Eddig úgyis csak visszafogtam magam. – gondoltam, és ezúttal nem törődve semmi egyébbel a harcra összpontosítottam, és teljes erőbedobással küzdöttem.
Egy Dark Blasttal ismét sikerült kilőnöm egy mágust, majd egy jobb-bal-jobb kombináció eredménye képpen le is szúrtam egyet a kardommal. Közben megidéztem a hullaseregemet is, és őket is bevetve még jobban felpörgettem a harcot. Az egyik testet hamuvá égették, egy másikat pedig jéggé fagyasztottak, de végül mind a kettejükkel, vagyis a tűz- és a jégmágussal is végezni tudtam.
Szerencsére a csapatom többi tagja is feleszmélt, és bekapcsolódott a csetepatéba, és rövid időn belül, az előző veszteségek és visszaszorulás után is megfordítottuk a csata végkimenetelét, és megfutamítottuk a támadókat, a legtöbbet közülük pedig meg is öltünk.
- Ez nem volt valami könnyű csata. – gondoltam, majd a halottakból feltöltöttem az elhasznált testeim miatt keletkezett hiányt, és visszasétáltam a kocsihoz.
Mindenki teljesen kimerült, és ráadásul csak egy maroknyian maradtunk, mindent egybe véve nagyjából harmincan.
- Nos, parancsnok, akkor most már feltenném a kérdéseimet. – fordultam oda a férfihez.
- Nem vagyok köteles válaszolni. – szögezte le gyorsan.
- Értem. Ez esetben további jó utat. – mondtam, majd hátat fordítottam, és elindultam az erdőbe.
- V…Várjon, nem úgy értettem! Hé! Ne hagyjon itt minket! – kiáltozott utánam.
- Sejtettem, hogy ez lesz. – gondoltam megelégedve, majd megálltam, és a vállam felett visszakérdeztem: - Tehát hajlandó válaszolni a kérdéseimre?
- Igen. – mondta kényszerűen.
A kifaggatás során kiderült, hogy akit szállítunk, az nem más, mint a Girdano Frengal céh céhmestere. Sok gondot okozott azzal, hogy a céhének a segítségével megpróbálta felszámolni az alvilági szervezeteket, és fellépett a sötét céhek ellen is. A támadóink pedig a Girdano Frengalból érkeztek. Megtudtam még azt is, hogy egy igen jól védett helyre szállítjuk a fickót, amíg a Balam Szövetség vezetői nem döntenek a sorsáról. Az utolsó kérdésemre is igen logikus választ kaptam, miszerint, ha egy céh céhmesterét szállítjuk, akkor hogy lehet az, hogy ő maga nem próbált kitörni. A magyarázat szerint a kocsi belseje úgy van kiképezve, hogy a benne tartózkodóknak teljesen elszívja a mágikus erejét.
- Szóval így állunk. Így már mindjárt érthető, hogy az ellenfeleink ilyen képzettek voltak a mágia terén. – vontam le magamban a következtetéseket.
A rövid kis eszmecsere után folytattuk tovább a menetelést, immáron megcsappant létszámban.
Az út hátra levő részében már nem volt semmilyen fennakadás, voltaképpen emberekkel sem nagyon találkoztunk, mivel jobbára kietlen területeken haladtunk végig. Az uticélunkat a támadástól számított harmadik napon értük el. Egy hatalmas erődítményhez értünk, ami legalább olyan nagy és masszív kinézettel rendelkezett, mint a lovagok vára, amelyet sikeresen hazavágtam a csapatommal.
Belépve átadtuk a foglyot az ottani erőknek, mi pedig megkaptuk a fizetségünket, mindenki egyenként, névre szólóan.
- Ön nélkül nem sikerült volna. – mondta a kapitány hízelegve, miközben kifelé haladtunk az erődítményből. – A maga lelkesedése vitte előre a többieket, legalábbis nekem nagyon így tűnt.
- És mégis miféle lelkesedésre gondol? – kérdeztem gúnyosan. – Én csak az ölési vágy miatt vetettem rá magamat azokra a fickókra, no meg persze a pénz miatt. Akkor mégis miről beszélgetünk? – mondtam ridegen, majd faképnél hagytam, és elindultam vissza a léghajóra, hogy összeszedjem magam, és további izgalmak után nézzek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Szer. Feb. 01, 2012 3:41 pm

Mint korábban, most is pengeélen táncoltál, öcskös. Mint korábban, most is megkapod a 90.000 Gyémántot, hiszen megérdemled, szépen megdolgoztál érte!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Szer. Feb. 15, 2012 8:43 pm

A nagy cukrászdakrízis

A pénztárcám megint kezdett eléggé lapossá válni, ami egyre jobban ösztökélt arra, hogy elvállaljak valamilyen megbízást.
- De nincs kedvem ehhez. – bosszankodtam, miközben a küldetésfalhoz léptem.
Az első jobban fizető hirdetést le is kaptam a tábláról, és felpattanva a deszkámra elindultam a megjelölt cím felé. Eléggé messze jártunk éppen, így az út nem volt kevesebb, mint két nap. Mivel vittem magammal némi élelmet, így nem volt túl nagy probléma az erdőben éjszakázni, úgyhogy mondhatni fitten érkeztem meg a címre, ami kis meglepetésemre egy cukrászda volt.
- Jé, a gonosz megbízók már a sütik mögül dirigálnak? Hová jut ez a világ? – gondoltam, majd beléptem az ajtón.
Az egész hely kongott az ürességtől, mindössze egyetlen ember volt odabenn, a cukrász.
- Ó, végre egy vásárló! – kiáltott fel boldogan. – Jöjjön, jöjjön! Ma mindenre harminc százalék kedvezményt adok! – mondta teljesen felpörögve.
- Sajnálom, de nem vásárolni jöttem. – ábrándítottam ki gyorsan a fickót, majd előkotortam a felhívást a zsebemből. – Ezért jöttem. – mondtam, miközben átnyújtottam neki a papirost.
- Ó! Hát miért nem ezzel kezdte! – dorgált meg.
- Ezzel kezdtem. – dörmögtem kissé morcosan, de nem vettem fel különösebben a dolgot.
- Nos, had ismertessem a feladatát. – kezdett bele nagy lelkesedéssel.
- Hát az jó lenne. – gondoltam, mivel meglehetősen irritált a fickó.
Nem tudom mi volt az oka, de az egész lénye taszított. Olyan volt, mint egy bohóc, aki a cirkuszból szökött meg.
- Szóval, velem szemben is van egy cukrászda, látja? – mutatott ki a kirakat ablakán.
Szemügyre vettem az említett helyet, és megállapíthattam, hogy valóban egy másik süteményes áll ott, amely mellesleg láthatóan jobban ment, mint az, ahol én tartózkodtam, mivel zsúfolásig tele volt vendégekkel.
- Látom, mi van vele? – kérdeztem.
- Azt szeretném, ha földig rombolná az egészet! – mondta vörössé válva a méregtől.
- Felőlem. – feleltem, mivel számomra teljesen mindegy volt a dolog, hisz a lényeg, hogy megkapjam a pénzem.
Miután megegyeztünk az összegben, átballagtam a szemben álló cukrászdába, és meg is kezdtem volna a rombolást, csakhogy az üzlet tulaja már az ajtóban várt, és ahogy beléptem az ajtón, rögtön letámadott.
- Szóval magát küldte az a félnótás, hogy tönkretegyen mi? – szegezte nekem a kérdést.
Tekintve, hogy titoktartási szerződést nem kötöttem, így minden további nélkül választ is adtam:
- Ha egy személyre gondolunk az idióta alatt, akkor igen. – válaszoltam. – A mindenit, azt hiszem túl sok filozofikus emberrel volt dolgom mostanában, kezd rám is átragadni. – tanakodtam végiggondolva, hogy mit is mondtam.
- Nem baj, nem lényeges. De teszek egy ajánlatot. Nem tudom, hogy mennyit ígért az a nyomorult, de nem hiszem, hogy túl sokat. – mondta kissé gonoszul elmosolyodva.
- Hát nem. – feleltem.
- Én a dupláját fizetem, ha most visszamegy, és a másik cukrászdát rombolja le. – tett ajánlatot.
- Egész jól hangzik, benne vagyok. – válaszoltam, mivel egyik részről jól jött volna a kétszeres összeg, másfelől pedig egy üres helyet könnyebb ledózerolni, mint egy zsúfoltat, tele vendégekkel.
A megegyezéshez híven szépen kiléptem az épületből, majd átsétáltam az úton, és beléptem az első boltba, ahonnan elindultam.
- Mi a fenét művel? Annak a gazfickónak a boltja még mindig áll? Mit jelentsen ez? – őrjöngött a férfi, akin inkább nevetnek kellett, mint sem megrémültem volna a haragja láttán.
- Sajnálom, de jobb ajánlatot kaptam. A szomszéd fickó dupla pénzt ígért, ha inkább ezt a helyet teszem egyenlővé a földdel, szóval sajnálom, de ilyen az élet. – mondtam, majd készen álltam arra, hogy bevessem a mágiáim, és megkezdjem a rombolást, de akkor a tulaj közbeszólt:
- Négy. – mondta határozottan, és a kezein is mutatta a számot.
- Négy? – kérdeztem vissza értetlenül, mivel fogalmam sem volt róla, hogy mit akar ez jelenteni.
- Igen. Az eredeti összeg négyszeresét, azaz, annak a csirkefogónak az ajánlatának a kétszeresét fizetem, ha szétvered az üzletét.
- Megfontolandó. – mondtam, majd rövid szünetet tartottam, hogy meggondoljam a dolgot. – Rendben van, elfogadom az ajánlatot. – feleltem, majd ismételten kiléptem a bejárati ajtón, és ismét átbattyogtam az utcán is, és beléptem megint a zsúfolt cukrászdába.
- Hát maga meg mit keres itt? Nem megegyeztünk? – mérgelődött ő is, akárcsak az eredeti megbízóm.
- De, akkor valóban megegyeztünk, de most még jobb ajánlatot kaptam. Már a maga összegét is duplázták. – feleltem, és megint csak elkezdtem volna a pusztítást, de ekkor megint megállított.
- Ne! Várjon! Beszéljük meg! Biztosan tudok egy másik összeget mondani, ami szimpatikusabb az előzőnél. – mondta kígyóként.
- Csupa fül vagyok. – mondtam. – De, várjunk egy kicsit. Vagyis… megtenné, hogy velem jön? – kértem meg a tulajdonost.
- Hová kéne mennem? – nézett rám tágra nyílt szemekkel.
- Mindjárt megtudja. – mondtam rejtélyesen, és kiléptem az ajtón, majd megvártam, hogy utánam jöjjön.
Átvezettem az úton, majd megálltam a szemben levő cukrászda előtt.
- Kérem, itt várjon meg! – mondtam, majd beléptem.
- Miért hozta ide ezt a mocskos kis… - kezdett el megint idebetegeskedni a pasas, de gyorsan belé fojtottam a szót:
- Nyugalom, nyugalom! De ha megtenné, hogy kijön velem, azt megköszönném. – szakítottam félbe.
- Ki?... Miért? – értetlenkedett ő is.
- Ez sokkal jobb buli lenne, ha nem kérdezősködne mindenki ennyit. – gondoltam, majd adtam egy igen velős, és összefoglaló feleletet: - Csak. – mondtam teljes súllyal, mintha egy fél órás kiselőadást tartottam volna az okok és érvek összefoglalásáról.
Még mielőtt kimentem volna, még megfogtam egy széket, ami az egyik közeli asztalnál állt, és felemelve magammal vittem.
- Azt meg mégis hová viszi? – ijedezett a fazon.
- Nem lesz semmi baja, majd visszahozom, ha már nem kell. – mondtam. - Vagy ha már szétvertem a helyet, és megkaptam a pénzem. – tettem hozzá gondolatban, és kiléptem az ajtón.
- Hát ez a mocsok meg miért van magával? Maga kapzsi! Csak nem megint többet ajánlott az a féreg? – fröcsögött az imént kinn hagyott licitáló.
- Nem, éppenséggel még nem ígért nagyobbat. – feleltem neki.
- Mi az, hogy még? - háborodott fel még jobban. - És miért van ez itt?
- Te rohadt kis szemét, lenyúltad a vendégeimet! - kezdődött meg a vita.
- Csak azért, mert a te sütijeid olyan rosszak, hogy senki sem kér belőlük.
- Még hogy az én sütijeim, a te sütijeidet még a…
- Uraim, kérem! – szakítottam félbe a kedves bájcsevejt. – Bár megvallom őszintén szívesen elhallgatnám még a veszekedésüket, és arra is kíváncsi lennék, hogy a sértéseknek mekkora tárházát birtokolják… - kezdtem bele a monologizálásba, miközben az imént kihozott széket a két kakaskodó férfi elé tettem, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta. – de az én időm is véges, így ha megkérhetném Önöket, akkor a tárgyra is térnék.
- A tárgyra? – nézett mind a kettő igencsak bamba arckifejezéssel, amely véleményem szerit nagyon jó passzolt hozzájuk.
- Ahogy mondják. Na szóval, adok két percet, addig várom a liciteket. – feleltem teljes komolysággal.
- Liciteket? Mégis mit hord itt össze? – háborodott fel az eredeti megbízóm. – Én bérletem fel eredetileg. Lenne képe ellenem fordulni? – háborgott.
- Őszintén?... Minden további nélkül. – mondtam ridegen. – Ja, és még valami: Csak akkora összegeket mondjanak, amekkorákat ki is tudnak fizetni, mivel ha netán nem tudnának fizetni, az eléggé kellemetlen következményeket vonna maga után. – jelentettem ki.
- Az eredeti ár hatszorosa! – mondta azonnal a telt házas tag.
- Az eredeti hétszerese. – mondta fogcsikorgatva az első.
- Tízszeres ár. – jelentette ki az előző licitáló.
- Na, tízszeres ár? Még a végén tényleg meg fogja érni ez a munka. – gondoltam egyre elégedettebben.
- Te mocsok, tudod, hogy annyit már nem tudok kifizetni mi? – mondta vérben forgó szemekkel az első megbízó.
- Akinek nincs vendége, annak pénze sincs, sajnálom, ilyen az élet. – mondta gúnyos vigyorral a vitapartnere.
- Nos, akkor ez azt hiszem el is dőlt, maradunk a tízszeres árban, ezt a boltot pedig szépen bedöntöm. – kapcsolódtam be én is a beszélgetésbe, és felálltam a székről.
- Könyörgöm, ne tegye! Ez az egész életművem, az én kis cukrászdám! Kérem, ne vegye el tőlem! – rimánkodott a licitben alul maradt fickó.
- Bár a szíven nincs kőből, de ahogy szokták mondani a pénz beszél, és jelen esetben cselekszik is, szóval teljesen felesleges a kérlelés, ez eldöntetett. – válaszoltam teljes komolysággal, és megfogva a széket, melyről éppen csak felálltam, egyszerűen bevágtam a kirakatba.
- Rise of Dead! – idéztem meg mind a tizenöt csatlósomat, és beküldve őket villámgyorsan összetörtem az összes széket, asztalt, valamint a pultot is. – Na, akkor már csak az épületet kell kicsit helyre rakni. – mondtam, és rövid gondolkodásba estem, hogy vajon mivel tudnám gyorsan bedönteni az egész kócerájt. – Vajon a Dark Delete-tel törjem össze a főgerendákat, és úgy romboljam le, vagy inkább a tetőt vegyem célba? Vagy jobb lenne, aha inkább a zombikkal intéztetném el a dolgot, és velük döntetném le az oszlopokat? – tanakodtam, ugyanis a helyet voltaképpen négy oszlop tartotta középen, valamint a falak támasztották alá a tetőt, más nem igazán tartotta a helyén a dolgokat.
Végül annál maradtam, hogy a hullákkal megpróbálom meggyengíteni az oszlopokat, és végül a Dark Blast-tal vetek véget az egésznek. Bele is kezdtem a megvalósításba, és minden oszlopnak három-három élőhalottam esett neki, és vadul elkezdték püfölni őket, mire azok recsegtek, ropogtak, a tető pedig csak porzott, majd kihívtam az legényeimet, és pontot tettem az ügy végére. A lövedékek véglegesen meggyengítették a tetőt tartó szerkezetet, ami nagy robajjal bedőlt.
- No kérem, ezzel meg is volnánk. – mondtam elégedetten. – Most pedig, ha szabad lesz, akkor kérném a jussom, és már itt sem vagyok. – mondtam.
- Hogyne, hogyne! – mondta megelégedve a nyertes fazon, és a földre dobott egy erszényt. – Én nem fizettem semmit, ez a pénz csak véletlenül itt maradt. – mondta ki gonoszul.
- Felőlem. – feleltem félvállról, majd felvettem a földről a pénzemet.
- Te szemétláda! – futott felém az a cukrász, akinek az imént leromboltam az üzletét, kezében pedig egy fadarab volt, melyet ütésre emelt.
- Ha közelebb jössz véged! – figyelmeztettem immáron nyugodtan letegezve, majd néhány lépés múlva az utasításomra két bábom kivégezte a fickót, én pedig felpattantam a deszkámra, és eliszkoltam.
- Nem szeretném megvárni a rendfenntartókat, és amúgy is elegem volt mára. – gondoltam, és elszáguldottam a tetthelyről.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Vas. Feb. 19, 2012 9:44 am

Egy betű híján tökéletes a színezés, és azt hiszem csak három elgépelésbe sikerült belefutnom. Az alapszituáció kissé ismerős, de a befejezése már egy fokkal újszerűbb. Annak ellenére, hoyg nem a legeredetibb munkád és nem is tökéletesen hibátlan, egészen élvezhető. Természetesen meg is kapod a jussodat, ami egészen pontosan 90.000 Gyémánt. Hmm... Jó fukar volt az eredeti megbízód.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Szomb. Feb. 25, 2012 7:23 pm

A nem mindennapi felkérés


- Üdv! Ürülök, hogy megérkeztél! – üdvözölt Ann apja, mikor beléptem hozzá a szobába.
Én is viszonoztam a köszöntést, és megálltam előtte várakozva, hogy vajon mit is akarhat tőlem ezúttal.
- Nos, mivel sürgős dolgaim vannak, így gyorsan a tárgyra is térnék, ha nem bánod. – mondta.
- Hogyne! – értettem egyet, hiszen sosem szerettem, ha érdektelen dolgokról kell diskurálnom.
- Egy nem mindennapi kérésem lenne, és mást nem igazán mernék megkérni erre rajtad kívül. A dolog a következőről szólna: – kezdett bele végre.
- Ahhoz képest, hogy rögtön a tárgyra akart térni, csak nem sikerült neki. – szűrtem le szomorúan.
- Voltaképpen gyerekfelügyelet lenne a dolgod. – mondta ki nyíltan.
Elsőre azt hittem, hogy viccel, de aztán a komoly arckifejezéséből rájöttem, hogy ennek a fele sem térfa, így hát kissé zavartan kérdeztem:
- Elnézést, megismételné? – motyogtam értetlenül.
- Tudom, hogy furcsa kérés, de vigyáznod kéne a fiamra ma este. – mondta szinte könyörgően.
- Szóval Ann-nek van egy öccse is? Oda süssenek, miket meg nem tud az ember. – raktam össze a dolgokat, de továbbra is idegenkedtem az ötlettől.
- A gyerekcsősz lebetegedett, és mára már nem tudok újat keríteni. Te pedig úgyis eléggé jóban vagy a lányommal, szóval leköteleznél, ha megtennéd ezt nekem. Természetesen nem ingyen! – tette hozzá gyorsan.
- Azt hiszem, hogy nincs más választásom. Nem fog békén hagyni, akár hányszor próbálom is lerázni, ezen felül meg legalább szerzek egy jó pontot a kedves papánál. Más felől meg… nem lehet olyan nehéz vigyázni egy gyerekre. – vittem véghez egy gyors eszmefuttatást, majd megadtam a válaszomat is: - Rendben van, most az egyszer elvállalom. – jelentettem ki.
- Hálásan köszönöm! – mondta felcsillanó szemekkel.
Gyorsan összepakolt még egy-két dolgot, majd megkért, hogy kövessem. Egy mágikus autóhoz mentünk, meg kell hagyni, eléggé szép darab volt, majd beszálltunk, és meg sem álltunk egy szép nagy villáig.
- Ez lenne a házam. – mondta.
- Azt a rohadt… Ez nem ház, ez egy kastély! – esett le az állam a helytől.
Hatalmas, legalább tízhektáros udvar, szökőkutak, márvány lépcsők és szobrok, lugasok, fák, és minden, ami egy úri kert tartozéka. Persze a ház sem volt kutya. Legalább tízezer négyzetmétert mondtam volna rá, bár az lehet, hogy egy kicsit azért túlzás lett volna, de nem hiszem, hogy túl sokat tévedtem volna a számokkal. Négyemeletes, márvánnyal bevont masszív építmény volt.
Bevezetett engem a ház ajtajáig, majd benyitva, mint egy háborús övezet tárult elénk a ház. Mindenfelé szolgálok, komornyikok, szobalányok rohangáltak, mind egyetlen céllal:
- Úrfi! Álljon meg! – kiabálták össze vissza, köztük pedig egy nagyjából nyolc-tíz éves fiúcska szaladgált.
- Ez most ugye csak valami vicc? – néztem kitágult szemekkel.
- Jaj Sheldon, már megint nem tudsz viselkedni? – korholta az apa a fiát.
- De hát olyan idióták ezek a szolgálók. – mondta nem túl kedvesen. – Ő ki? – fordult felém.
- Ő, nos…
- Kérdezhetnék valamit? – fordultam oda a megbízómhoz, ezzel félbe szakítva a bemutatásomat.
- Hogyne, mondd csak nyugodtan. – feleltek kötetlenül, elvégre mégis csak otthon volt.
- Ha ennyi szolgája és alkalmazottja van, akkor mi a ménkűnek kellek én ide? – érdeklődtem.
- Igen egyszerű a dolog: Sheldon-nak teljes figyelem kell, a többi cselédemnek meg van jobb dolguk is nem igaz? – mondta a cselédjeinek.
Erre inkább már nem mondtam semmit, jobbnak tartottam, ha befogom a számat.
- Akkor ő lesz ma a babysitter-em? Nincs kedvem hozzá, kopj le! – vetette oda nekem pimaszul a kiskrapek.
- Na, jó szórakozást, pápá! – mondta a papa, és villámgyorsan lelépett, otthagyva minket.
- Nem hallottad! Tűnés! Nekem aztán nem fog senki parancsolgatni. – jelentette ki keményen a kis-fickó.
- Na álljunk csak meg egy kicsit! Nem hidd, hogy velem csak úgy eljátszadozhatsz, mint a többi itt lévő szerencsétlennel! – válaszoltam neki vissza keményen, nem tűrve a fennhéjázását. – Remélem, hogy nem lesznek rám pipák ezért. – gondolkodtam el kicsit Ann-re és az apjára gondolva, de úgy döntöttem, hogy ezt a kis taknyost móresre kell tanítani.
Hogy miért döntöttem így? Nos, fogalmam sincs róla, de egyszerűen idegesített ahogyan beszél és viselkedik, meg úgy általánosságban az egész lénye.
A szavaim eredményt értek el, bár nem teljesen azt, amit szerettem volna.
- Van képed így beszélni velem? Tudod te egyáltalán, hogy én ki vagyok? – húzta ki magát diadalmasan, és már éppen folytatta volna a szónoklatát, amikor is félbeszakítottam.
- Öcsi, - mondtam, miközben odahajoltam az előttem álló gyerekhez, és mélyen a szemébe néztem. – ne akard, hogy bepöccenjek! – fenyegettem meg.
- Mert különben mi lesz? – egrecírozott tovább a kis takonypóc. – Talán felmondasz? – kérdezte gúnyosan.
- Azt éppenséggel nem tehetem… De hidd el, ha nem hagyod abba ezt a fellengzős dumát, akkor nagyon megjárod! – nyomatékosítottam megint az előző szavaimat, és teljesen komolyan is gondoltam azokat.
- Csak próbáld meg! – mondta, és kiöltötte rám a nyelvét.
- Te akartad! – mondtam dühösen, és egy szempillantás alatt megjelent mind a húsz csontvázam, és körbefogták a gyereket.
Mondanom sem kell, hogy a hatás nem maradt el, szegény kiskrapek falfehér lett, és még a sikítás is a torkán akadt.
Ekkor azonban nagy robaj támadt kinn az udvaron, és néhány másodperc múlva két szolgáló törte be az ablakot, méghozzá röptükben.
- Mégis mi a kénköves pokol folyik itt?! – kiáltottam el magam.
Válasz helyett néhány állig felfegyverzett maszkos alak rohant be az ajtón, melyet felrúgtak, majd meglátva a halloween-i felvonulásomat, kissé visszahőköltek.
- Ott van! – kiáltotta el magát egyikük, rámutatva a jelenleg mögöttem álló, a meglepetéstől ledermedt kölyökre. – Kapjátok el! – adta ki a parancsot, és a hat társa azonnal felém vette az irányt.
- Dark Delete! – vetettem be a mágiámat, és hármak közülük könnyű szerrel meg is soroztam.
Ezek után jött a Bone Prison, mellyel kettő támadós sikerült bezárnom a csontok közé. Ekkor egy Fire Ball érkezett felém balról, amit egyszerűen egy csontvázam közbevetésével felfogtam, másik négyet pedig a tűzmágus ellen küldtem, aki megidézte a mágiát.
- A hét támadóból tehát kettő elfogva, kettőt meg kiütöttem. – néztem végig gyorsan a „csatatéren”. – Vajon kik lehetnek ezek, és mit a karnak a gyerektől? – gondolkoztam, de aztán inkább a harcra koncentráltam.
Közben az épület minden szegletéből özönlöttek a szolgák felénk, ki konyhakéssel, ki karddal, ki pedig egyszerűen egy seprűvel, vagy egyéb háztartási eszközzel, ami a keze ügyébe került.
Jól láthatóan nem volt ínyére a helyzet a támadóknak, így hát a négy leszerelt társat hátrahagyva el is menekültek.
- Ezek sem voltak valami nagy cuccok. – jegyeztem meg halkan, majd visszazártam a csontvázaimat a köztes dimenzióba, majd leültem a lépcső egyik fokára, és onnan figyeltem az eseményeket. A kölyök még mindig, mint akit lefagyasztottak, csak állt egy helyben, és nézett, mint hal a szatyorban. A háziak eközben a két, általam kiütött jómadarak megkötözték, a másik kettőre pedig nem volt gondjuk, mivel azokat a ketrecem tartotta fogva.
Néhány perc múlva, az egyik magasabb rangú komornyik odajött hozzám, és megköszönte a segítségemet, amire én csak legyintettem.
Az este hátra levő részében jó formán nem történt semmi. A ficsúrt lefektették a szobalányok, én pedig a szobája előtt a folyosón ültem le egy székre, melyben el is nyomott az álom.

Egy „Jó reggelt hétalvó!” suttogásra ébredtem fel, vagyis inkább felriadtam, jó formán azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e, vagy netán lány. A pillanatnyi „meglepetés” rögtön eltűnt az arcomról, amikor megláttam a suttogó hang gazdáját, Ann-t, aki szelíd mosollyal állt előttem. További csodálkozással tapasztaltam, hogy már világos van odakint, már kora délelőtt lehetett.
- Jól aludtál? – kérdezte a tőle megszokott kedves és játékos beszédével.
- Mondhatni. – válaszoltam kicsit zavarban, mivel voltaképpen nála aludtam, egy kis eltéréstől eltekintve.
- Hallottam az esti támadásról, és arról is, hogy egymagad megfutamítottad őket. – közölte.
- Ugyan, azok csak valami jött-mentek voltak, szinte semmi mágiájuk nem volt. – feleltem ezzel is elbagatellizálva azt a bizonyos incidenst.
- Hát, akár így volt, akár nem, én azért nagyon köszönöm. – mondta, s közelebb hajolt, majd egy forró csókot kaptam tőle az arcomra. – Gyere, éppen reggelizünk, egyél te is! – invitált.
- Persze… mindjárt. – mondtam zavartan, és felálltam, majd elindultam a lány után.

- Ne fogd meg kézzel az ételt! – hallatszott ki a konyhából a ház urának, azaz Ann és a kis ördögfióka apjának a hangja.
- Igen papa! Bocsánat, többet nem fordul elő. – hallottam a feleletet, és majdnem leesett az állam, amikor rájöttem, hogy a kisöreg mondta ki ezeket a szavakat.
- Ez nem létezik, ez ugyan az a gyerek? – tanakodtam.
- Szia nővérkém! – köszönt hangosan és örömtelin a gyerek, amikor beléptünk az étkezőbe. – Képzeld… - kezdett volna bele valamibe, de ekkor meglátott engem. – Hát ez az alsóbb rendű szolga meg mit keres itt még mindig? – háborodott fel a dolgon. – Már kértem, hogy tűnjön el, papa, miért van még itt? – kérdezte gyermeteg, kérlelő hangon.
- Uram, előre is elnézést kérek, de ezt most nem hagyhatom szó nélkül. – mondtam, majd ismételten a fiúcskához hajoltam, és a tegnapi fenyegető tekintettel néztem rá. – Megmondtam már neked, hogy velem nem beszélhetsz így! Apád parancsolgathat nekem, de egy ilyen kis taknyos, mint te, nem! Szóval kérj bocsánatot a „szolga” miatt, vagy a tegnapi dolog fogom ezúttal tényleg végrehajtani, és el foglak fenekelni, világos? – osztottam le fél pillanat alatt a kölyköt. A teremben megfagyott a levegő, mindenki lélegzet visszafojtva várta, hogy mi lesz a ház urának reakciója.
- Sheldon!... Kérj bocsánatot! – utasította a gyereket az apa.
Mindenkin a döbbenet jelei mutatkoztak. Szegény gyerek nem tehetett mást, bocsánatot kért, majd miután a kései reggelin túlestünk, a házigazda félrehívott, és lezárta a feladatom:
- Nos, először is köszönöm, hogy megvédted tegnap, másodszor pedig szeretném elmondani, hogy lenyűgöztél, amikor azokat a szavakat ki merted mondani előttem a fiamnak. Szüksége van rá, hogy néha valaki helyre tegye, és te ezt most megtetted. Örülök neki. – mondta, a számomra és meglepő szavakat. – Ami pedig a jutalmadat illeti, nos, itt van egy szerény összeg, mellyel szeretném kifejezni a hálámat. – fejezte be, majd átadott egy erszényt.
Miután elköszöntem a vendéglátómtól, és lopva persze Ann-től is, elhagytam a rezidenciát, és felkerekedtem, hogy visszatérjek a céhbe, és megnézzem, hogy minden rendben megy-e.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   

Vissza az elejére Go down
 
Rohandar Blacksteel
Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: