KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Rohandar Blacksteel

Go down 
4 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
SzerzőÜzenet
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Rohandar Blacksteel - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Rohandar Blacksteel - Page 3 Icon_minitimeSzomb. Feb. 09, 2013 9:55 am

Húú, talán valamikor az első nagy háború idején járhattam itt utoljára, viszont úgy veszem észre, hogy semmi sem változott azóta. Ez igen szomorú. Persze azért még megkapod a téged jól(?) megillető 4.500.000 Gyémántodat.
Vissza az elejére Go down
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
Rohandar Blacksteel


Hozzászólások száma : 2742
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 29
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 16
Jellem: Semleges Gonosz

Rohandar Blacksteel - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Rohandar Blacksteel - Page 3 Icon_minitimeSzomb. Márc. 30, 2013 7:05 pm

Csiki-csuki


- Nyomás Froozer, a megbízás nem fogja elvégezni magát! – sürgettem a társamat, aki éppen egy nagyobb darab cubákon rágódott.
- Miért, dolgozni fogunk? – kérdezte teli szájjal.
- Igen. Vetettem egy pillantást a pénzügyi helyzetünkre és… nem valami rózsás. – grimaszoltam. – Szóval kénytelenek leszünk elvállalni valamit. Még szerencse, hogy már meg is találtam, hogy mit. – vigyorodtam el.
- És mi volna az? – ropogtatta tovább a csontot, és eléggé úgy tűnt, hogy csak formaságból kérdez és most kifejezetten hidegen hagyja, hogy mit fogok válaszolni.
- Egyszerű rutin feladat. Likvidálni kell néhány utazót, akik túl sokat tudnak. – közöltem. – Viszont a jutalom több millió gyémánt, tehát eléggé megérni ennyiért.
- Oké, akkor csináljuk meg! – bólintott rá ő is. – De ezt azért még megehetem? – tudakolta reménykedő nézéssel kísérve.
- Csak igyekezz! – engedtem meg neki, majd nekiláttam a készülődésnek.
Egy pár üveg méreg, néhány kés, az alakváltó gyűrűm és természetesen a Water Lock lacrymával ellátott varázsbot alkotta a felszerelésem. A botot különösen kedveltem, mivel vándorbotnak is nagyon jó volt és nem okozott túl nagy feltűnés, ha éppen egy öregember képében utaztam a gyűrűm segítségével.
Miután a farkasom elmajszolta a csontját, csatlakozott hozzám, s miután leszálltunk a léghajóról, kelet felé indultunk el. A cetlin az állt, hogy nem messze Shirutsume-tól kell találkoznunk a megbízóval, az erdőben.
- Szerinted milyen utasítás az, hogy az erdőben mi már majd megtaláljuk? – kérdeztem a mellettem lépdelő társamtól.
- Most miért vagy meglepve? Hazai pályán elképzelhető, hogy tényleg mindenről tudnak. – fogadta sokkal egyszerűbben a dolgot, mint én.
- De akkor is. – kötöttem az ebet a karóhoz.
- Amúgy meg nem mindegy?
- Hát… voltaképpen de. – vallottam be.
- Akkor meg?
- Nem tudom. Csak simán utálom, hogyha mások tudják, hogy hol vagyok.
- Ne foglalkozz már ilyen apróságokkal! Menjünk oda, kapjuk el, akit kell, szedjük fel a pénz és kész is.
- Na igen, ez lenne a cél. – mosolyodtam el.
Szerencsére csak fél napi járóföldre voltunk a megjelölt rengetegtől, így alkonyatra már ott is voltunk. Nem látszott rajta, hogy bárki vagy bármi is az uralma alatt tartaná a helyet, de alig sétálgattunk húsz percet, máris valami megzavart minket.
- Földre! – kiáltottam el magam, és oldalra ugrottam, majd gurultam egyet, s guggolva álltam meg.
A pengék, melyek a helyünkre csapódtak be, nem voltak valami bizalom gerjesztőek, de ami még rosszabb volt, az az, hogy fogalmam sem volt róla, hogy honnan érkeztek, csak a hangjukat vettem észre.
- A fán! – kiáltott vissza Froozer.
Valószínűleg segítségnek szánta, de mégis kicsit komikus volt, hogy egy erdő közepén az mondja, hogy „a fán”. Mégis melyiken? Nem volt időm azonban kérdezősködni, hanem eszeveszett sebességgel kezdtem a tekintetemmel cikázni, míg végre én is megleltem a támadóinkat, akik ismételten késeket, illetve most már egy Fire Ball-t is címeztek nekünk.
Persze ennyivel nem nagyon tudtak kárt tenni még Froo-ban sem, nem hogy bennem. Egy szemvillanás, kis játék az árnyékokkal és máris ott tornyosultam előttük a fa tetején, egy vaskos ágon állva.
- Add meg magad és akkor talán nem öllek meg. – szorított hirtelen egy pengét valaki a hátam mögül a torkomnak.
- A talán az nem eléggé biztos nekem. – feleltem nyugodtan. – De nem harcolni jöttem. Egy felhívásnak szeretnék eleget tenni, amit a céhemben találtam.
- Vagy úgy, melyik céh? – faggatott a mögöttem álló ismeretlen.
- Grimmoire Heart. – feleltem hidegvérrel, hiszen egy kard mégsem végezhetett volna velem olyan könnyen, révén, hogy még mindig birtokoltam az árnyak segítségét, az ezernyi apró levél köz pedig, amit a lemenő nap fényében táncoltak, szinte végtelen lehetőségem kínálkozott.
- Kezdhetted volna ezzel is. – vette el a nyakamtól a fémet.
- Ezzel kezdtem. – szálltam vele vitába, de elengedte a füle mellett.
- Most elviszünk a főnökhöz. – mondta, majd a következő pillanatban bemosott nekem egyet, és eltűnt a világ.

***

Egy szobában ébredtem. Ablak nem volt sehol, a berendezés pedig szintén elég szegényes volt, akárcsak a világítás is. Félhomály volt, így nem láttam be a teljes teret.
- Elnézést a durva bánásmódért, de jobb szeretném megőrizni az inkognitómat. – mondta egy torz hang.
Jómagam egy széken ültem, a kezeim összekötve.
- Leengedtem a védelmem, ez hiba volt. – gondoltam közben, de mégis higgadt voltam, hiszen ha meg akartak volna ölni, akkor már halott lettem volna.
- Ha jól értesültem, akkor a felhívásomat szeretné elfogadni, jól mondom? – folytatta a deformált hang.
- Így van. – feleltem rá.
- Nagyszerű! Az embereim át fognak adni egy mappát, melyben minden információt meg fog találni, melyre szüksége lesz. Ha végzett, jöjjön vissza ide az erdőbe és itt majd megkapja a pénzt is a munkáért. Megegyeztünk?
- Nekem megfelel. – mondtam.
- Ennek örülök, akkor mi végeztünk is. – zárta le a részéről a dolgot, és a következő dolog, amit észrevettem, az egy felém száguldó valami és megint képszakadás.

***

- A fenébe is! Egy nap kétszer? – méltatlankodtam, amikor magamhoz tértem a fűben.
- Csak hogy előkerültél. – ballagott oda hozzám az ordasom. – Már azt hittem, hogy sosem talállak meg. Egyben vagy még? – tudakolta.
- Az hiszem. – simogattam a fejem, ahol másodjára kupán vágtak. – Egyébként te merre jártál? Nem láttalak odabent. – érdeklődtem.
- Engem kint hagytak. Addig itt maradt két jól megtermett fickó, hogy nehogy utánad menjek. Amikor kihoztak, akkor mentek el. – mesélte el.
- Értem. – pislogtam két nagyon, hogy kissé jobban magamhoz térjek.
Közben talpra kecmeregtem, és magam mellett felfedeztem a mappát is, amelyről szó esett.
- Ennyiért tényleg felesleges volt találkoznia velem. – morogtam magamban, hiszen akkor két púppal kevesebbel is megúszhattam volna.
Felvettem a földtől az iratokat, és kibontottam.
- Az mi? – kíváncsiskodott Froozer.
- Nem tudom, azt hiszem, hogy a küldetésünk információi, de amíg nem néztem meg, én sem vagyok benne biztos. – feleltem.
Kibontottam tehát az aktát, melybe térképek, iratok és bemutató anyagok voltak. Minden pontosan fel volt benne tüntetve. Képek a likvidálandó személyekről, egy kép az összekötőről, aki az információkat szolgáltatta eddig, s aki még mindig a csoporttal van, legalábbis a jelentés szerint. Térkép a pontos útvonalról, és egy rövid leírás az előforduló esetleges „nehézségekről”, mint például, hogy néhány mágus fogja védeni a célpontokat, s hogy még az előtt el kell őket kapnom, hogy Era-ba érhetnének.
- Így nem lesz valami nehéz. – jelentettem ki, mert máris volt egy tervem.
- Azt hiszem, hogy kicsit előnyben vagyunk. – ismerte el Froozer is.
Mivel tudtam, hogy merre fog elhaladni a csoport, amit igaz, hogy nem vehettem száz százalékra, mivel mindig közbejöhet valami, de így is a lehető legjobb esélyek kínálkoztak egy csapda felállítására.
Tanulmányoztuk a farkassal a térképet, és megállapítottuk, hogy hol lehetne a legjobban kelepcébe csalni a csapatot. Egy völgyet szemeltünk ki, amelyen csak egy keskeny út vezetett át. Ha netán mégsem itt jöttek volna, akkor is csak a vasút volt a másik lehetőség, melyen netán át tudtak haladni a térségen, így tehát nem volt kérdéses, hogy ennél jobb lehetőségünk nem lesz.
- Mindenképpen fel kell készülnünk egy B tervvel is. – mondtam.
- Igen. – bólintott rá az ordas is. – Viszont ha a vonattal fognak menni, akkor azt hogy tudjuk megakadályozni? – nézett rám kíváncsian.
Én a tarkómat vakargatva gondolkoztam, és hirtelenjében nem sok minden jutott eszembe, legalábbis így látatlanban.
- Van még két napunk, még mielőtt erre vetődnének. – szólaltam meg végül. – Ez a hely innét alig egy napnyira van, szóval ha igyekszünk, még bőven lesz időnk felmérni jobban a terepet és akkor meg fogjuk tudni oldani a problémánkat. – álltam hozzá a dolgokhoz optimistán.
Így hát a lehető leggyorsabb tempót diktálva el is indultunk a kérdéses földrajzi helyre. Mit mondhatnék, az ember kívánni sem tudna jobbat arra, ha valakit el akar kapni, mint ezt. A völgy ugyan viszonylag könnyen járható volt, mégis mindkét oldalról meredeken emelkedtek ki a sziklafalak, amiket megmászni szinte lehetetlen lett volna, jómagam is csak a Flight segítségével tudtam közlekedni és közelebbről megvizsgálni a köveket. Maga a teknő, ahol haladni lehetett, nem volt szélesebb huszonöt-harminc méternél, ami ugyan könnyű haladást biztosíthatott minden erre járónak, ám mégsem volt olyan nagy terep, melyet lehetetlen lett volna a számomra teleírni képletekkel.
Igen, azt terveztem, hogy a rúna mágiámat vetem be. Azonban volt egy komoly probléma, amit meg kellett valahogy oldanom, ami nem volt más, mint a feltételrendszer. Ha a csapda túl hamar aktiválódik, akkor az ugyanakkora probléma lenne, mint ha túl későn. Ezen felül az aktiváció mibenléte is kifejezetten fogós dió volt. Hosszan gondolkodtam rajta, hogy mit is kéne tennem, míg végül egy egészen elfogadható összeállítást sikerült kigondolnom.
Úgy időzítettem a csapdát, hogy akkor lépjen működésbe, amikor én vagy Froozer belép a kérdéses területre. Ez persze kizárta annak a lehetőségét, hogy odabent korlátozhassam a mágiát, hiszen akkor semmi értelme sem lett volna az egésznek, viszont így teljes biztonságot nyújtó indítási mechanizmus jött létre. Továbbá azt a működési elvet alkalmaztam, hogy egy falat emelnek majd a rúnáim, melyből nem lehet se kis se be menni, kivéve ha csak egy ember van még életben odabent, vagy ha eltelik három óra, hiszen ennyi idő alatt vagy győzök vagy veszítek, de egy biztos, az esetleges harc mindenképpen el fog dőlni.
Azt követően, hogy ezeket végiggondoltam, s közöltem Froo-val is a működési elvet, nekiláttam, hogy felírjam a képletet a talajra. Biztos akartam lenni benne, hogy mindenképpen az összes embert elkapom, akit kell, így hát a járható terep teljes szélességében végig vittem a rúnákat, s körülbelül húsz méter mélységben is, így egy eléggé nagy területet kaptam, mely kifejezetten jónak ígérkezett, hiszen szinte teljesen kopár volt, mindössze két darab fa és néhány bokor tarkította a csupasz sziklákat, s ezek sem nőttek túlzottan magasra.
- Remek, ezzel akkor meg is volnánk! – poroltam le a kezeimet elégedetten.
Elég hosszú időt felemésztett a felírás, és a hátam is elgémberedett benne, de úgy véltem, hogy megérte.
- Akkor most már csak a vonattal kell valamit kezdeni.
- Mit terveztél vele? – kíváncsiskodott a farkasom.
- Nem gondolnám, hogy nagyon megorrolnának ránk, ha az összekötőjüket is eltennénk láb alól, szóval szerintem egy egyszerű sziklaakadály és talán a sín megrongálása elég is lesz. Onnantól kezdve meg vagy kisiklik a vonat vagy nekirohan az akadálynak. Így vagy úgy, de nekünk jó lesz. – ismertettem a terv következő fázisát.
Ugyanis a vasút ezen a szakaszon a hegybe vájt szakaszon tudott csak közlekedni, ráadásul eléggé lassan, mivel nagy kanyarokat kellett leírnia. Ellenben a sínektől balra egy meredek sziklafal emelkedett, amely megakadályozta volna, hogy a vonat arra csússzon ki. A jó azonban az volt, hogy jobb oldalra nem volt túl sok hely s utána máris egy igen erősen lejtős terület feküdt, melyen ugyan voltak fák egész nagy számban, mégis amondó voltam, hogy ha felülről megindulnának a vagonok, akkor bizony nem állnának meg a szurdok aljáig, ami pedig sok-sok méteres csúszást és zuhanást jelentett volna.
- És mi lesz, ha egyszerűen csak lefékez a szerelvény? – vetette fel a problémát a bundás.
- Jó kérdés, erre nem gondoltam. – ismertem el. – Akkor az egyikünknek ott kell maradnia, hogy figyelemmel kísérje a terepet, míg én itt maradok.
- Úgy érted, hogy míg a másik itt marad nem? – próbálta meg kijavítani a nyelvtani botlásnak hitt mondatomat.
- Nem. – feleltem nyersen. – Pontosan ezt akartam mondani. Nekem kell itt maradnom, mivel ezen az úton mindenképpen harcolni kell, s az én erőm kell ide, pláne, hogy más mágusok is vannak velük, akikről nem tudunk semmit. Így hát egyértelmű, hogy neked kell a síneknél készenlétben állnod, és ha nem a terv szerint történik valami, akkor értesítesz engem és már megyek is. – indokoltam meg a szavaimat. – Viszont a köveket majd elintézem én, gyere!
- Rendben.
Így hát átmentünk a vasúthoz, melyben segítségére voltam cimborámnak, hiszen még neki is komoly gondot okozott volna feljutni a hegytetőre s onnét a túloldalra, de a Flight szerencsére az ő szállítását is lehetővé tette.
- Ha azt a követ lezúzzuk onnét, akkor szerintem az elégnek kell, hogy legyen. – méregettem a terepet, miután már néhány perc alatt felmértük a környezetet.
- Nem tűnik rossznak, de hogyan akarsz egy ekkora monstrumot megmozdítani? – billentette félre a fejét kérdős a társam, hiszen a kőtömb lehetett vagy egy tonnás is.
- Mi sem egyszerűbb ennél?! – mosolyodtam el, s a Dark Capricciot hívtam segítségül, melynek segítségével széttörtem a szila alatti rétegeket, a többit pedig már elintézte helyettem a gravitáció s a kiszemelt úttorlasz máris a sínekre csúszott, jobban mondva dübörgött s csak kis híja volt, hogy nem omlott még tovább alatta a hegy.
- Mázli. – mondta vidáman Froozer.
- Nem! Biztos voltam benne, hogy meg fog állni. – hantáztam.
- Na persze. – vette a lapot a barátocskám is.
- Viszont nekem most ideje visszamennem a másik helyre. Rejtőzz itt el valahol. Ha valami van, akkor a kommunikátoron keresztül értesíts! – hagytam meg neki, ugyanis az ő mancsán is ott virított a portable lacrymaphone.
- Úgy lesz! – bólintott én pedig elindultam visszafelé a kalitkámhoz.
- Engem követ vagy veled maradt? – tudakoltam telepatikus úton az agyarastól.
- Egyre gyengébb a szaga szóval szerintem utánad ment. – felelte.
Ugyanis mióta elhagytuk a megbízót, azóta követett minket valaki. Froo hívta fel rá a figyelmemet, és onnantól kezdve a szaga alapján ő követte nyomon a kis piócánkat, akiről nem tudtuk ugyan, hogy mit akar, de jobb volt az elővigyázatosság, így tehát megpróbáltam félre vezetni, amely sikerült is. Ugyanis úgy határoztunk, hogy mivel az ordas tudta csak megfelelően nyomon követni, így neki kell elkapnia, s igazság szerint ezért váltunk ketté, nem azért, hogy felügyelni tudjuk mindkét utat.
- Légy óvatos, de kapd el bármi történjék is! – közöltem vele a tömör kérésemet.
- Meglesz. – kaptam meg a választ, s néhány perc múlva ismét befutott a familiárisom hangja a fejembe: - Elkaptam, félúton vagyunk a két csapda közt, igyekezz!
- Úton vagyok! – közöltem s a lehető leggyorsabban el is indultam.
A fickó, ugyanis egy férfi volt az, aki a nyomunkban koslatott, látható módon nem volt elragadtatva attól, hogy a négylábú az kristály mágiát felhasználva jó könyék magasságig beborította, így meggátolva a mozgásban s a mágiahasználatban.
- Szép fogás Froo! – dicsértem meg a fogva tartót. – Most pedig ki vele, ki vagy és miért koslatsz utánunk? – fordultam a fogolyhoz.
- Ostobák, engem a megbízótok küldött, azonnal engedjetek el! – méltatlankodott.
- És mégis miért küldött volna? – néztem rá szúrósan.
- Ahhoz semmi közötök! – üvöltött tovább. – Azonnal követelem, hogy engedjetek szabadon.
- Hát, ha ragaszkodsz hozzá… - vontam meg a vállamat, s egy Wildfire-t kreáltam.
Egyszerre két gömböt helyeztem el a feje előtt, hogy biztosan belenézzen legalább az egyikbe.
- Ez meg mi a pokol? – idegeskedett elsőre, aztán egyre inkább a gömbökre kezdett el koncentrálni, míg végül már csak a golyókat nézte, semmi mással nem törődve.
- Egész könnyen ment nem? – néztem a társamra, s csak ekkor jöttem rá, hogy neki elfelejtettem szólni, hogy hunyja be a szemét, emiatt pedig ő is a fény bűvkörébe került. – Francba, ez most elszúrtam. – morogtam, de nem volt idő ilyenekkel foglalkozni.
Úgy döntöttem, hogy a bundást majd később felszabadítom, mivel erre csak akkor lett volna lehetőség, hogyha feloldom a gömböket, ami viszont azt is jelentette volna, hogy a kémünket is megszabadítom, így hátrahagytam egy gömböt Froozer-nek, míg a másikat mozgatva s közben elindultam egy mély árok felé. Mögöttem cipelték a csontvázaim a félig kristályba zárt embert, aki még mindig csak a Wildfire-re figyelt.
Még néhány lépés, egy lendítés, s már zuhant is a mélybe az illető, én pedig, mint aki jól végezte dolgát, visszasétáltam a haveromhoz és felszabadítottam őt is a félig-meddig rabságnak számító állapotból.
- Mi történt? – pislogott hevesen, amikor feleszmélt.
- Egy kis malőr. Bocsi, többet nem fordul elő. – vakargattam a tarkómat.
Ő csak összehúzta a homlokán a bőrt a szeme pedig beszűkült, de nem szólt semmit.
- És az utánunk koslató alak? – jutott eszébe néhány pillanat múlva.
- Megszabadultam tőle. Biztos vagyok benne, hogy nem élte túl a zuhanást. – jelentettem ki. – És mivel én fekete mágus vagyok és egy kicsit sem konyítok a kristály mágiához, így nem lesz gyanús az sem, ha megtalálják körülötte a börtönöd maradványait.
- Nem lenne jobb, ha kiemelném onnét őket? Tudom még mozgatni… az hiszem. - vetette fel az ötletet.
- Rendben, akkor tegyél így, de nekem viszont vissza kell mennem a találkozási pontra. Biztos vagy benne, hogy már senki más nem követ? – tudakoltam.
- Egészen biztos. – vágta rá magabiztosan, ami engem is meggyőzött.
- Nagyszerű, akkor bizonyosodj meg róla, hogy a vonat kisiklik és lezuhan a mélybe. Én addig fogadom a népet. – mosolyodtam el.
- Rendben, akkor minden a terv szerint? – kíváncsiskodott.
- Pontosan. – voltam még elégedettebb.
És hogy mi volt a terv? Hát egyáltalán nem az, mint amit egészen eddig csináltunk a társammal. Mikor ugyanis megérkeztem a szobámba a céhben s megmutattam neki a felhívást, az csak az egyik fele volt annak, amit valójában terveztünk. Társultam ugyanis egy másik céhtaggal, aki ugyan nem volt annyira erős, mint én, ellenben jó üzleti érzékkel volt megáldva és vágott is az esze ezen a téren. Fellelt egy mondhatni iker megbízást, melynek egyik megbízója azért fizet, ha az a csoport, amelyiket nekem most el kell kapnom, nem ér célba, míg a másik azért, ha eljut Era városába.
Ez szép és jó, de egyértelmű, hogy mindkettő egyszerre nem tud teljesülni. A valóságban legalábbis nem. De hogy ki mit hisz… nos, az már egy másik dolog. Ezért hát társultunk, így tehát képesek leszünk elvégezni mindkét feladatott és ami még fontosabb, fel tudjuk venni mindkét jutalmat s végül majd felezünk mindkettőből.
A bökkenő csak a likvidálást kérő megbízóval volt. Hogy honnan volt annyira informált Gregor, ugyanis így hívták a céhtársam, azt nem tudnám még most sem megmondani, de felvilágosított arról, hogy a legtöbb esetben az illető megfigyelőket küld a megbízottjai nyomában, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valóban elvégezték a rájuk kiszabott küldetést. Nos, ezt az illetőt dobtam a szakadékba, amit nem foghatnak majd rám, hiszen én hozzá sem értem, mindössze szerencsétlen volt és belezuhant egy hasadékba, ahol is kitörte a nyakát.
Visszaballagtam hát a felállított rúnákhoz, s egyetlen mozdulattal megsemmisítettem a felírást, mivel kitöröltem egy kisebb területet, így megszakítva a folytonosságát, s használhatatlanná téve azt.
- Egek, ennyi munka a semmiért. – mérgelődtem magamban. – Miért is nem likvidáltuk már előbb az a szánalmas kopót. – tanakodtam, hiszen ha előbb megyünk a vasúthoz, akkor nem kellett volna ezzel vesződnöm, hisz már ott leakadt volna Froozer-ről.
Igaz, hogy ez viszont kicsit gyanús is lehetett volna mivel az infók szerint ott kellett áthaladni a csoportnak, így oda kellett mennem először.
- Sebaj, legalább a jutalom jó lesz! – biztattam magam, hiszen ha minden jól alakul, akkor milliók üthették a tenyerem.
Miután eltöröltem a kelepcét, már csak várnom kellett néhány órácskát, amit éber pihenéssel töltöttem el, mire végre megérkezett a menetoszlop. Ekkor szépen háttérbe vonultam s beleolvadtam az árnyékokba a mágiám segítségével, melyek már szép hosszan nyújtózkodtak a lemenő nap fénye miatt.
- Vajon sikerült meggyőznie őket, hogy valóban felszálljanak a vonatra? – gondoltam.
Ami viszont bizakodásra adott okot, hogy azt a bizonyos összekötőt, aki a nekem adott információk szerint még mindig a csoporttal tartott, nem fedeztem fel. Ugyanis úgy volt megbeszélve, hogy őt pedig Gregor teszi el láb alól valami hihető módon.
Azt követően, hogy elhaladtak, kimásztam az árnyékok közül, majd nekiindultam, hogy felkeressem a vasutat, ahol már állt a bál. A szerelvény, melyen a kérdéses utazóinknak is fenn kellett volna lennie még időben le tudott fékezni, így nem zuhant bele a mélységbe, ahogy reméltem, ám továbbmenni sem tudott. Ennek okán az utasok és a vonat személyzete azon fáradozott, hogy lekászálódjon a kocsikról és valami alternatív megoldást találjanak a problémára.
- Remélem nincs köztük mágus, vagy ha igen, akkor nem erős! – fohászkodtam magamban, majd bevetettem a Dark Écriture: Darkness-t így felöltve a démonra emlékeztető alakot. – Így legalább nem fognak felismerni sem. – gondoltam megelégedéssel. – Froozer, te maradj hátul! – utasítottam a pajtim, s levetettem magam a szikla tetejéről, ahol eddig rejtőztünk, s egy Darkness Flare Bomb-ot kreáltam a jobb kezemben, majd eldobtam.
A robbanás máris megingatta mind a vasút szerkezetét, mind pedig a sziklákat, s a középső kocsik a mélybe zuhantak, magukkal rántva szépen sorba egy újabbat majd egy újabbat, míg végül az egész monstrum alá nem hullott a meredélyről, az utasok döntő többségével együtt, ami nem volt több mint nagyjából húsz ember. Néhányan üvöltve vagy éppen kővé dermedve álltak az egész előtt. Ők is hamarosan követték a többit a következő néhány bombám következtében, mígnem egyedül maradtam odafent a szétroncsolódott acél sínek és a kőtörmelékek között.
- Ez túl könnyen ment. – gondoltam, s igazam is lett, ugyanis odalent a roncsok közül előkászálódott néhány ember. – Vajon végezzek velük is? – tanakodtam. – Ha Gregor nem vette rá a kompániát, hogy felszálljanak a vonatra, akkor akár gondot is okozhatnak majd nekünk, bá nem hiszem, hogy a jutalmam előtt a bandavezér fülébe jutna. Ha pedig mégiscsak fenn voltak a kocsikon, csak leszálltak, akkor pedig még kapóra is jöhetnek. – tépelődtem. – Mi legyen?
Közben egy hegyi kecskét megszégyenítő ügyességgel ugrott oda mellém Froozer is, hogy lássa mit alkottam.
- Feladat teljesítve. – döntöttem el végül.
- Akkor most mi következik? – kérdezte.
- Irány vissza a megbízóhoz, felvesszük a lét aztán nyomás a céhbe! – ismertettem vele a továbbiakat.
Így is tettünk, s mivel éjszakára megpihentünk, így csak másnap dél tájékán érkeztünk vissza az erdőbe. Az ellenszenves fazonok ismételten megjelentek, bár ezúttal némileg barátságosabbak voltak, mint első találkozásunk alkalmával, de ezúttal is megpróbáltak volna leverni, ha csak el nem hajolok és fel nem emelem ellene nemtetszésem szavait:
- Erre igazán semmi szükség! – kezdtem bele. – A feladatot elvégeztem. Csak adjátok ide a pénz és én meg már itt sem vagyok.
- Nem fogsz minket átejteni! – fenyegetőzött az egyikük.
- Honnan tudjuk, hogy valóban sikerrel jártál? – kérdezte egy másik.
- Nem bíztok meg a szavaim igazában? Ez nagy szomorúsággal tölt el. – görbült le a szám színpadiasan.
- Ezt te sem gondoltad komolyan. – morgott megint az, aki elsőnek szólalt meg.
- A főnök szerint nem jött vissza az egyik társunk, aki utánad ment, ellenben te itt vagy. Mit tudsz erről nekünk mondani? – vonta össze a szemöldökét egy harmadik.
Mindeközben körbevettek legalább tízen.
- A vonat, amint utaztak a likvidálandó személyek hála a közreműködésemnek egy szép kis esést mutatott be, melynek nem volt valami sok túlélője, és azok között sem volt olyan ember, akivel végeznem kellett, erről megbizonyosodtam a saját szememmel. – bizonygattam tovább. – Én pedig egyedül mentem el innét, nem jött velem egyik társatok sem. – jelentettem ki ellentmondást nem tűrően és a lehető legtermészetesebben.
- Ne hazudj! Mit tettél vele?
- Mondtam már, hogy nem találkoztam senkivel! – feleltem a legőszintébb hangomon.
- Elég! Igazat mondott! – hallottam egy hangot, de nem láttam, hogy honnét jött, azonban be tudtam azonosítani, hogy ahhoz tartozik, aki felbérelt. – Adjátok oda neki a pénz utána pedig hordja el magát! De figyelmeztetlek mágus, ha becsaptál engem, akkor meg foglak keresni és akkor nem fogod élve megúszni! – fenyegetett meg.
- Persze, persze, csak a jutalmam virítsátok már! – türelmetlenkedtem, ami meggyőzte őket.
Átadták a bőröndöt, melyben a kérdéses összeg pihent, s miután magamhoz vettem, elsétáltam.
- Szerinted bevették? – kérdezte Froo, miután bár biztonságosnak ítélte meg a távolságot.
- A pénzt megkaptuk ezek pedig nem olyan jók, hogy fel tudnák velem venni a versenyt. Már az elején is csak azért kaphattak el, mert hagytam. –világosítottam fel, mely csak félig volt igaz, mivel ha nem számítottam volna rájuk, akkor nem valószínű, hogy egyáltalán feltűnnek nekem.
Ismét felkerestük hát a céhet, mivel ott volt a pénzünk többi része, mivel a védelmi megbízás számomra is érthetetlen módon jobban fizetett, mint a gyilkosság.
- Hová süllyed ez a világ. – gondoltam borúson.
Visszaérve a léghajóra nem kellett sok idő, hogy megtaláljam Gregort.
- Remek munka volt! – jött oda hozzám mosolyogva.
- Nem volt túl nagy kihívás. – legyintettem. – De térjünk rá a pénzügyekre! – javasoltam szinte azonnal, mivel ez érdekelt a legjobban.
- Ahogy gondolod. – egyezett bele, majd elmentünk egy félreesőbb helyre, ahol lebonyolítottuk a részleteket, így a végösszeget elkönyvelve elégedetten dőlhettem hátra s végre valahára szövögethettem tovább a terveimet a biztos anyagi háttérrel a hátam mögött. Bár hogy meddig tart ki a pénz? Nem addig, ameddig szeretném, az biztos.
Vissza az elejére Go down
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
Rohandar Blacksteel


Hozzászólások száma : 2742
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 29
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 16
Jellem: Semleges Gonosz

Rohandar Blacksteel - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Rohandar Blacksteel - Page 3 Icon_minitimeVas. Május 05, 2013 4:43 pm

Törjünk!


Egy egészen kellemesnek ígérkező, késő őszi éjjelen kezdődött az egész. Én mindössze egy korsó jóféle sört szürcsölgettem egy normálisabb fogadó teraszán, oldalamon Froozerrel, amikor egy hideg szellő söpört végig a városkán, ahol voltam. Természetesen nem a szél volt különleges, hiszen ebben az évszakban eléggé gyakori volt, hanem az, hogy néhány másodperc múlva, mindenkinek, aki a közelben volt, legyen az vendég, vagy csupán járókelő, a feje le-lebukott, a szempillái elnehezedtek, és kisvártatva már az egész környezetem húzta is a lóbőrt, mintha csak egy átmulatott éjszaka állt volna mindenki mögött. Kinek a feje a saját tányérjában feküdt, de volt olyan is, aki, révén, hogy sétált, ott helyben összeesett, és a földön, kiterülve durmolt. Mindenki, kivéve engem és Froo-t.
- Hát ez fura. – jegyeztem meg normál beszédhangon, de nem is volt sokkal több időm, mivel a kocsma tetejéről leugrott elém két, talpig fekete ruhában levő alak.
Az első gondolatom természetesen az volt, hogy ellenszenvesek, és hogy kicsit kilyuggatom őket valamivel, de ahogy lepattantak, egyikük máris lehúzta a maszkját, és megszólalt:
- Rohandar Blacksteel? – kérdezte kimérten.
- Én volnék, életnagyságban. – mondtam, bár nem tetszett, hogy ennyire jól tudják, hogy ki is vagyok.
- Volna egy megbízásunk önnek. Amennyiben elfogadja, elkísérjük a főnökünkhöz, ha pedig nem, akkor kitöröljük az emlékeit, és már itt sem vagyunk. – folytatta, mintha csak arról beszélne egy boltban, hogy kér egy liter tejet.
Igazság szerint nem voltam benne biztos, hogy ilyen mágia egyáltalán létezik, amivel emlékeket lehet törölni, bár az is lehet, hogy csak arra gondoltak, hogy jól fejbe vágnak egy husánggal, és azzal máris minden emlékem elszáll. Bárhogy is legyen, annyi biztos volt, hogy az illetők nem kispályások, tehát jól meg kellett fontolnom, hogy mit is mondok nekik.
- Mi volna a feladat? – kérdeztem nem mondva választ arra, hogy el fogom- e fogadni a felkérésüket.
- Amennyiben érdekli, a főnökünktől megtudja, mi nem mondhatunk semmit. – jelentette ki.
- Elég nehéz látatlanban válaszolni bármire is, de egye fene, ma bevállalós formámban találtatok. – mondtam, és lassan felálltam a székemből. – Ha nemet mondok, jó eséllyel végeznek is velem, és semmi kedvem harcolni velük. – gondoltam közben.
Froozer, aki eddig a székem mellett ült, és kivárt, szintén felállt. Nem voltam benne biztos, hogy én szeretnék-e dolgozni a fekete emberkékkel, vagy nekik, de arra nagyon kíváncsi voltam, hogy ki az az ember, aki ekkora felhajtást csap csak azért, hogy felkínáljon nekem egy melót, hisz ennyi ember elkábítani nem lehetett kis dolog.
- Ezt megkérnénk, hogy tegye fel. – nyújtott felém egy fekete kendőt. – A szemére. – tette hozzá sietve, még mielőtt másra gondoltam volna.
Megtettem, közben pedig a farkasom is kapott egyet, ami ugyan nem volt egyszerű feladat a két hírvivőre nézve, de azért megoldották.
Valamilyen járműbe kísértek be, révén, hogy be volt kötve a szemem, nem tudnám megmondani, hogy milyenbe, de az biztos, hogy jó gyors volt a kicsike. Közel húsz percen át robogtunk és zötykölődtünk, mire végre leszállhattam, és levehettem a kendőt is. Egy jellegtelen, egy-két fával tarkított domboldal tövében voltunk, előttünk pedig egy barlang nyílt a hegy belsejébe, mely nem volt nagyobb annál, mint amin egy ember kényelmesen elférhetett. Nem értettem, hogy ha hárman vagyunk, és ha minden igaz, egy negyedik emberhez visznek, akkor egy olyan kicsiny járatban hogy férünk el négyen, de rájuk hagytam, és nem kérdeztem semmit. Ami viszont különös volt, az az, hogy nem éreztem túlzottan nagy mágikus energiát egyikőjükből sem, közel olyan erősek lehettek, mint Froozer. Ami azért volt furcsa, mert biztos, hogy nekik kellett elaltatni az embereket ott a kocsmában, amihez pedig ennyi varázserő vajmi kevésnek kéne hogy legyen, nem is beszélve az említett emléktörlésről. De persze volt annyi eszem, hogy nekik egy szót sem szóltam az aggályaimról, hanem csak egyszerűen besétáltam a barlangba, ahogy kérték.
A várakozásimmal ellentétben odabent azonban jóval tágasabb volt a hely. Néhány, a falra függesztett fáklya világította be a helyet, egy asztal mögött pedig egy kényelmes, bőrborítású székben terpeszkedett egy kissé kövér, fickó, akin maszk volt, így nem tudtam kivenni az arcát.
- Örömömre szolgál, hogy elfogadtad a felkérésem, fiam! – köszöntött. – Egy pohár italt? – kérdezte, miközben töltött magának valószínűleg bort.
- Nem kérek köszönöm. – feleltem udvariasan, hisz nem tudhattam, hogy nem mérgezett-e.
- Akkor viszont rögtön a tárgyra is térek. – csapta össze a tenyereit, miután letette a kezéből az üveget.
- Már pont kérni akartam. – gondoltam magamban, de ennél azért több eszem volt, hogy mondjam is.
- A feladatot az lenne, hogy a következő birtokra betörj, megölj közben minél több őrt, elhozd a feltüntetett tárgyakat és eljuttasd nekünk. – mondta, miközben egy dossziét vett elő, melyből tervrajzokat és egyéb iratokat kotort ki, és az asztalon szétteregette. – Ha elbuksz, akkor vagy az őrök ölnek meg, vagy mi fogunk likvidálni, tehát a kudarc ki van zárva. Valamint a sikeres akcióért járó pénzen kívül hajlandók vagyunk még egy vastagabb összeget fizetni a hallgatásért is. – fejezte be a mondókáját. – Minden egyéb információt megtalálsz a papírokon. Most pedig elmehetsz. – mondta, majd elkezdte meginni az asztalon álló pohárból az itókáját.
Felvettem a köteget a vastag asztallapról, a kísérőim pedig kivezettek. Noha tettem volna még fel kérdéseket, mégsem így történt, mivel ahogyan mondta, a kis pakkban, amit adott, minden információ megvolt, amit csak tudni akartam. A fickók pedig nem cécóztak. Miután egy darabon megint rajtam volt a kendő, levették, és a hintóban, mivel, mint kiderült, azzal utaztunk, elolvashattam az aktákat. Persze nem amolyan hétköznapi, ló vontatta hintó volt, hanem lacrymával üzemelő, ami komoly anyagi hátteret feltételezett.
A birtoktól, ahová mennem kellett, mindössze egy kőhajításnyira tettek ki, de persze így is ügyeltek rá, hogy senki ne vegyen észre minket, mivel egy erdős részen szálltam ki, ami jól elrejtett minket az esetleges kíváncsi szemek elől.
- Ez jó kis belső munkának tűnik. – mondtam Froo-nak, amikor otthagytak a fuvarosaim.
- Mire gondolsz? – nézett rám kérdőn.
- Ez itt arról szól, hogy mikor vannak őrváltások, és melyik pozíciókban mikor vannak az őrök. Ezen kívül a tervrajz is igen pontosnak tűnik, ráadásul az őrség fizikai és mágiaügyi tekintetben is jellemezve van nagyjából csoportok szerint. – fejtettem ki, hogy miért jutottam erre a következtetésre. – Viszont ami nem világos, hogy miért kell minél több őrt megölnöm. – tettem hozzá. – Ez nem logikus.
- Nem volna egyszerűbb szép csendben lenyúlni a szajrét?
- Épp ez az. Ésszerűbb és praktikusabb lenne, de feketén-fehéren leírták, hogy halniuk kell. – mutattam meg neki is az írást.
Ezen kívül persze még sok aggályom volt, mint például az, hogy ha ekkora profik, akkor hogy adhatták a kezembe a sok-sok adatot, amikor éppen arra készülök, hogy bemenjek az oroszlán torkába. Ha hozzájuk kerül, még a végén a megbízóm személyére is fény derülhet, így nem tartottam logikus lépésnek. Viszont az meg már legyen az ő bajuk!
Megindultam tehát a telek felé. Három rétegen kellett átjutnom: Egy vaskos sövény övezte az egész földet, majd nem sokkal utána egy nagyjából négy méter magas fal tornyosult. A falon itt-ott őrök sétáltak, a belső udvarra pedig feltüntették, hogy harci kutyák vannak kieresztve. Ezt követte a harmadik és egyben utolsó akadály, maga a ház. Egy labirintus is elbújhatott volna mellette a sok emelettel és a még több folyosóval. Ezen kívül olyan falai voltak, amit egy erődítmény is megirigyelhetett volna.
Ennek ellenére azonban abba az ellentmondásba ütköztem, hogy a megfújandó tárgyak nem olyan nagy értékek, hogy egy mágus kelljen hozzá, különösen úgy, hogy a jelentések szerint az őrség nem képes a mágiahasználatra, csak lakrimákat használhatnak fegyverként. Pontosan ezért nem volt világos az sem, hogy miért csaptak ekkora hűhót értem, és miért nem oldották meg ők maguk. A villa ugyan egy gazdag, talán egy nemes családé lehetett, így komoly büntetés járhatott az esetleges behatolóknak, de még így is értetlenül álltam a sok felesleges lépésük előtt. De végül is mindegy volt, a lényegen nem változtatott, hogy enyém a felkérés, és hogy teljesítenem kell.
Froozert elküldtem, hogy a főkapunál csapjon majd egy kis hepajt, ha jelt adok neki, én pedig addig hátulról bejutok és elhozom, ami kell, aztán, ha az már megvan, akkor megritkítom az őrséget is és már készen is vagyunk. Igaz, hogy az infók alapján ki is játszhattam volna az őrséget, nem kellett volna elterelés, de az ilyen dolgokban én nem bízom, akárkitől kapjam is.
A jel természetesen telepatikus úton érkezett:
- Ha készen állsz, kezdheted. – tudattam vele.
- Rendben. - felelte.
- Ha bármi gond van, szólj és kijövök érted, világos? – kérdeztem, mivel nem akartam, hogy baja essen a hű barátomnak, hisz még ha nincs is mágia az ellenfelek birtokában, eléggé nagy túlerőben lesznek majd, és az nem jó.
- Nem kell parázni, megoldom. – vágta rá magabiztosan, aztán belecsaptunk.
Használtam a gyűrűmet, így felvéve egy másik, általam kitalált ember alakját, hogy ha meglátnak, akkor ne ismerhessenek fel. Való igaz, hogy szerettem, ha mindenki tudja, hogy velem van dolga, de ez alkalommal valami kisördög mégis azt súgta, hogy jobb lesz, ha nem így cselekszem. Szóval átváltoztam, egy nálam valamivel kövérebb és idősebbnek kinéző, szakállal és ritkuló hajjal megáldott figurává. Ezt követően magasba emelkedtem a Flight erejével és a sövényt és a falakat messze alattam hagyva a ház, jobban mondva az erőd felé repültem. Hallottam közben, hogy Froo a villámokkal és a földdel már harcba lendült, és ez így is volt jól. Elvégre, kinek jutna eszébe az eget vizslatni, ha a közelében éppen támadás érte?
Minden gond nélkül el is értem az épület vastag falait, és a lehető leghalkabban betörtem egy ablakot, hogy bejussak rajta. Persze hogyan is lehet halkan törni bármit, de reméltem, hogy nem veszi észre senki, ha meg mégis, akkor gyorsan végzek vele. Odabent meglehetősen sötét volt, annak ellenére, hogy kint az egész udvar fényárban úszott a lakrimával működő kerti lámpák és a fáklyák tüzének világától. Mindössze amikor kiléptem abból a szobából, ahova megérkeztem, akkor láttam balra egy halvány fényességet, de kiabálást és léptek dübörgésének zaját is, így nem arra mentem.
Ugyan odakint még megpróbáltam betájolni magam a térképhez viszonyítva, amit kaptam, de így is eltartott egy ideig, amíg sikerült meglelnem, hogy hol is vagyok pontosan. Onnantól kezdve azonban már egészen egyszerűen ment minden. Sorban szeltem át a folyosókat, melyek közül némelyik éjsötét volt, hiszen odakint már besötétedett, míg máshol olyan fényesség volt, hogy csak hunyorítva tudtam átmenni rajta, ami részben persze annak is volt köszönhető, hogy a sötétségből érkeztem. Ami meglepett, az pedig az volt, hogy nem találkoztam össze egy lélekkel sem. Sehol egy őr, sehol egy lakó vagy bárki más, olyan üresen kongott az egész hely, mintha egy lakatlan szigeten lettem volna, leszámítva persze a kinti kiabálást.
- Remélem Foozer boldogul. – gondoltam, amikor beléptem az első szobába, ami fel volt tüntetve a papíron, mint az egyik tárgy helye, amit vinnem kell.
Eléggé jellegtelen hely volt, de nem is törődtem vele, csak felkaptam a dobozt, ami rögtön megütötte a szememet, mivel a hétköznapi berendezési tárgyak közül kifejezetten kiugrott a maga díszítettségével, mivel festett motívumok voltak rajta, méghozzá igen kidolgozottak, s a néhány drágakő, amely rajta volt, szintén szembeötlő volt. Révén, hogy nem volt nagyobb, mint egy ékszeres doboz, könnyedén a hónom alá kaptam, és már robogtam is tovább a következő célállomásom irányába, ami nem is volt túl messze, mindössze egy folyosón kellett végighaladnom.
Nem törődtem most már azzal, hogy csendes legyek, futottam inkább, hogy minél hamarabb végezzek és, hogy fel tudjam menteni a farkasomat. Odakint a kiabálás csak egyre hangosabb lett, ami aggasztott, de nem törődtem vele. A következő szoba ajtaja zárva volt. Ez is érdekesnek hatott a szememben, hogy sehol senki és mégis minden nyitva van, mintha csak meg szeretnék könnyíteni a dolgom. Persze egy aprócska zár sem állhatta utamat, még akkor sem, ha egy vaskos fa ajtóhoz tartozott, ami nyomhatott legalább vagy száz kilót. A Dark Capriccio-nak azonban nem volt akadály.
Ha már egyszer úgyis ölnöm is kellett, akkor már annyira mindegy volt, hogy rombolok-e vagy nem. A fa egy része és persze az ajtó zárszerkezete pillanatok alatt darabokra hullott, én pedig már benn is voltam. Viszont így magamra vontam az őrök figyelmét is, mert hallottam, hogy a közelemben léptek dobognak, és közelednek, valahonnan az alattam lévő szint irányából. Nem sokat teketóriáztam, hanem végigjárattam a szemem a benti területen, kutatva a következő szajréért, egy kis szobor volt a cél, ami egy lándzsát tartó fickót ábrázolt, amint éppen döfni készül. Rövidesen az egyik sarokpolc legtetején meg is leltem, mivel azért volt egy közel negyven centiméteres magassága, így, ha nem is nagynak, de láthatónak lehetett nevezni.
Odaszökkentem hát a polchoz, de kénytelen voltam bevetni a Flight-ot, ugyanis nem értem volna fel másképpen a régiséget, létrát vagy széket hozni meg mégsem volt se időm sem pedig kedvem. Már éppen indultam volna kifelé a szobából, amikor az ajtó kivágódott, és három őr rontott be rajta eléggé vérmes ábrázattal.
- Megállj és tedd le azokat! – kiáltotta az egyik, amikor észrevette, hogy gyűjtögetek.
- Na persze, majd biztos ott is fogom hagyni. – gondoltam vidáman.
Már éppen a zsebéhez nyúlt az egyik, a másik kettő pedig a kardjaiért, de én megelőztem őket. Úgy ítéltem meg, hogy a zsebe felé orientálódó a legveszélyesebb, hiszen két karddal biztosan tudok majd mit kezdeni, ezért a szóban forgó őrt iktattam ki elsőként. Egy szemvillanás alatt máris csont fogacskák száguldottak felé, és le is terítették, ahogy annak rendje és módja. Egyik kezem azonban tele volt a ládával illetve a másik rabolandó tárggyal, így kissé nehézkes volt a harc, különösen azért is, mert eléggé súlyosak is voltak a cipelendő holmik a méretük ellenére, de azért nem estem kétségbe.
- Te szemét! – rántotta elő hevesen a kardját közben az immáron halott fickó balján álló egyén, de neki sem volt sokkal több esélye.
Nem volt kedven sokáig szöszmötölni velük, így hát a Wind Ring-re esett a választásom, és pillanatok alatt a maradék kettő is követte a kollégáját a sírba. Azzal azonban nem számoltam, hogy mögöttem egy szép nagy felületű ablak húzódik, és bizony a támadásom azt sem fogja kímélni, így az üveg csörömpölve szilánkokra tört, és kihullott az udvarra. Így nem csak, hogy magamra vontam a figyelmet a kinti harcosok körében, de ráadásul még a pozíciómat is tökéletesen elárultam a bentieknek is.
- Akkor azt hiszem, ennyit az előbb lopjunk taktikáról. – mosolyodtam el keserédesen, és kimentem a helyiségből.
Pedig már csak egyetlen dolgot kellett volna elhoznom, egy vázát, ami a fölöttem lévő, talán negyedik, de az is lehet, hogy az ötödik emelten volt. Elrohantam a lépcsőig, de felülről és alulról is őrök rohantak felém, ránézésre legalább tizenöten lehettek. Elérkezett a döntés ideje. Megtehettem volna, hogy csak elosonok mellettük, hiszen a Dark Moment ezt könnyedén elrendezte volna a számomra, de ugyebár gyilkolnom is kellett, és hát ez most egészen jó alaklomnak ígérkezett, így végül kicsit megspékeltem a történetet. A Dark Moment volt így is a kulcs, de ahogy leszállt a sötétség a támadóim szemére, máris egy rohamosztagnyi élőhalott állt mellettem és már rontottak is az ellenségeimnek. Azok pedig hullottak, mint a legyek.
- Ezek az idióták is inkább a fényhez tartoztak, sem mint a sötéthez. – gondoltam, mivel úgy hadonásztak és olyan ijedtek voltak a vaksötétben, mint egy kisgyerek. – Meg kéne kérdeznem Froo-t is, hogy vajon mi a helyzet vele. – tűnődtem tovább, miközben hátrahagyva a fekvő halottakat, és magam mögött tudva a mozgókat, elkezdtem felfelé kocogni a célszoba felé. - Froozer, hallasz engem? – kezdtem bele a telepátiába.
Egy ideig nem érkezett semmi válasz, de azért még egyszer megpróbálkoztam, hátha összejön, de akkor sem történt semmi.
- Nem tetszik ez nekem. – morogtam, de szerencsére már éppen ott álltam a megjelölt szoba ajtaja előtt.
Előttem is voltak zombijaim, köztük olyanok is, akiket az imént végeztem ki, hiszen remek szolgákká váltak, miután kimúltak. Nos, tekintve, hogy előttem mentek, velük nyittattam ki az ajtót, ami alighanem az életemet, mentette meg, de annyi biztos, hogy néhány komoly sérülést úsztam meg általuk. Ugyanis ahogy nyílt az ajtó, úgy abban a pillanatban vagy egy tucat lándzsa tőrt elő, átszaggatva az ajtó faanyagát is, meg persze két szolgám, akik éppen a hatósugarában voltak.
- Még jó, hogy lusta vagyok. – örvendeztem egy pillanatig, majd a Dark Capriccio-t vettem elő megint, hogy kicsit „kitakarítsam” a bejáratot, de időközben megint társaságot kaptam.
A lépcsőn alulról újabb őrök tódultak fel, akiknek a kezében már lacrymák villogtak, ami mindenképpen bajt jelentett.
- Tartsátok fel őket! – vakkantottam a hulláknak, akik engedelmeskedtek is, és elállták az útjukat, valamelyik fegyveresen, s van, amelyik csak úgy pusztakézzel.
Jómagam berohantam az immáron nyitott ajtós szobába, és hevesen kutatni kezdtem az után a rohadt váza után.
- Milyen hülye megbízás ez, hogy ilyen vackokat kelljen összeszednem? – mérgelődtem, magamban, miközben a mögöttem tátongó folyosóról behallatszottak a harc hangjai. – Gyerünk, hol bujkálsz? Gyere elő! – kapkodtam jobbra-balra a szemem, és lassan lépkedtem egyre beljebb a valószínűleg újabb dolgozószobába.
Világítás nem volt, így a saját fénymágiámra kellett hagyatkoznom, s azzal láthatóvá tennem a körülöttem lévő teret. Az irányításom egyre kevesebb halottra terjedt ki közben, mialatt én felborogattam a különféle berendezési tárgyakat, míg végre az egyik sarokban, a legnagyobb szekrény mellett, amit csak láttam életemben, meg nem leltem a keresett vázát.
Viszont ez nem csak azt jelentette, hogy végeztem a kereséssel, hanem azt is, hogy ha magamhoz akartam venni, akkor a másik, eddig szabad kezemre kellet hagyatkoznom, így pedig megtelt mindkét karom.
- Francba, így már jóval kevesebb mágiát tudok használni. – gondoltam mérgemben, ráadásul az őrök is szépen ritkították a szolgáimat odakint, így gyorsan ki kellett szelnem valami B tervet. – Akkor hát, irány az ablak és majd rábízom a cuccokat Froo-ra. – döntöttem el villámgyorsan, és már rohantam is az üveg felé, amely egy újabb hangos csörömpöléssel tört ki, amikor átvetettem rajta magam.
Alattam vagy tizenkét méteres mélység tátongott, de hála a Flight-nak, gyerekjáték volt a földet érés, már persze ami a gravitációt illette. Odalent ugyanis már rendesen állt a bál, hogy mást ne mondjak. Az őrök, akiknek teljesen azonos egyenruhájuk volt, amely eddig még fel sem tűnt nekem eddig, éppen azon voltak, hogy elkapják Froozert. A farkasom azonban okosabb volt náluk, így használta a Stealth In Earth mágiát, mellyel rendre eltűnt a földben, majd a legkülönbözőbb pontokon jött elő, hogy egy-egy csapást mérjen a védőkre, majd újra eltűnjön.
El kellett ismernem, hogy okos taktika, ellenben nem volt időm tovább figyelni néhány pillanatnál, mert nem kis feltűnést keltettem, és máris három harapós kutya, no meg vagy egy tucatnyi biztonsági ember rohant felém, ki ordibálva, ki meg ugatva. Szokásos esetben gyerekjáték lett volna elbánni velük, de teli kézzel már más volt a helyzet.
- Hát… reméljük, hogy jók a reflexeim. – gondoltam, majd úgy döntöttem, hogy kockáztatok.
Összeszedtem magam, majd jó magasra dobtam a levegőben mindhárom tárgyat, melyet eddig szorongattam, s támadtam. Az előre vágódó Bone Teeth azonnal leterítette két tagjukat, akikkel már nem kellett törődnöm soha többé. Viszont voltak még elegen, a levegőben pörgő-forgó kacatok már elérték a röppályájuk tetejét, és már majdnem hullottak vissza, így már csak arra volt időm, hogy egy Bone Prison-t hozzak létre, melybe elkaptam hat vagy hát embert, így már csak kettő támadó maradt, és ami sokkal nagyobb gond volt, még a blökik is ott voltak.
A dolgok pedig visszazuhantak, én meg elkaptam a szobrot, mivel az ért le elsőnek, aztán a szelencét és végül megragadtam volna a vázát is, csakhogy ekkor vetette rám magát az egyik véreb, és fájdalom mart a nyújtózkodó bal karomba, én pedig hanyatt estem, a váza pedig csörömpölve darabokra tört és szétterült a földön. A szerencsém az volt, hogy az ordasom a segítségemre siettet, és egy éles kristállyal eltalálta a másik kutyát, amely, mint egy lándzsa állt bele a dögbe, amely felvonyított, s elterült holtan, még mielőtt ő is lekezdhetett volna marcangolni.
Több élőholtam nem maradt a másik dimenzióban, mint tartalék, de tekintetemet a fájdalmat leküzdte végighordoztam a környéken, és megláttam a halott kutya mellett azt a kettőt, akit én öltem meg az imént és még néhányat, kicsit távolabb, de késő volt, mert a vadállat elengedte a kezemet és hirtelen a torkom felé kapott. Minden megfontolás nélkül, mondhatni ösztönből lendült a jobb kezem, és olyan erővel vágtam a fejéhez a markomban szorongatott szobrocskát, hogy a blöki legurult rólam, egészen mellém, a műalkotás pedig, a váza testvéréhez hasonlóan darabokra zúzódott a fejen, melyet eltalált.
- Ebből baj lesz. – futott át az agyamon, de nem volt időm gondolkodni.
A mellettem hempergő négylábú kezdte összeszedni magát, pedig reméltem, hogy kinyírtam, de nem így volt. Tehát nekem is össze kellett kapnom magam, sőt, közben a másik két őr is odaért hozzám, és egyikük a kardját vonta ki, így a másik egy lakrimát kapott elő, célzott, aztán lőtt is.
Ezredmásodperceken múlt, hogy nem pörkölődtem oda a mágikus tűztől, s csak a testem helyén lévő gyep égett el. Két teljes fordulatot gurultam, aztán elengedtem a dobozkát is, mely kicsit megrongálódva ugyan, de még egyben volt, aztán céloztam és a ruhámba rejtett kések kiröppentek s az egyiket torkon és hason, míg a másikat vállon és mellkason találta, de a végeredmény ugyanaz volt mindkét esetben: halál.
Ekkor volt megint egy villanásnyi időm, amikor megláthattam Froozert, aki egy villámcsapással küzd le egy ellenfelet, majd eltűnik a földben, de már látszódott rajta a fáradtság, így tehát gyorsan kellett cselekednem, különben mindkettőnk nagy lekvárban lesz. Különös mód ez az eset még az egyik legelső küldetésemre emlékeztetett, amikor kezdő mágusként meg kellett küzdenem néhány vérebbel egy alagútban, akik alaposan helyben hagytak akkor, noha legyőztem őket. Nos, itt már csak egy eb volt, de az ismét talpon volt, míg én ülő helyzetben, és egy ugrásra voltam csak tőlem. Szóval nem lett volna időm se felállni sem pedig bármilyen mozdulatot tenni, szóval csak vártam, s amikor elrugaszkodott, akkor rántottam elő még egy tört, s amikor leérkezett rám, az előre tartott fegyver a szügyébe mélyedt, és egy nagy vinnyogás közepette fér fröcskölt elő a sebből.
- Ennek annyi. – nyugtáztam elégedetten, amikor legördítettem magamról, és felmértem gyorsan a helyzetet.
Az udvaron még hat ember volt, mindegyiknél lacryma, s a ketrecemet is éppen kitörték és ketten már ki is másztak, a többiek pedig igyekeztek kijutni.
- Na azt már nem!
A Bone Skewers, mely saját mágiám volt, úgy hasította át őket minden irányból, mintha csak tűpárnák lettek volna, s máris sok gondom megoldódott. Ekkor Froo jött elő mögöttem a földből.
- Elfogyott a varázserőm. – közölte lihegve.
- Nem gond, kitettél magadért, innét átveszem. – mosolyodtam rá, majd kivédtem egy adag jeget, melyet egy másik lacrymából zúdítottak felénk.
A jég recsegve tört össze a Storm Wall-on, mi pedig sértetlenek maradtunk mögötte. A kezem viszont, melyet a kutya megharapott egyre jobban lüktetett és sajgott, s közben vér szivárgott elő a fogak nyomából. Eljött az ideje, hogy kicsit bekeményítsek, így hát magamra írtam a Dark Écriture-rel a sötétség, azaz a Darkness rúnáit, s így átalakultam a démonszerű alakomba.
- Ezt kapjátok el, ne a náthát! – kiáltottam, s feléjük hajítottam egy Darkness Flare Bomb-ot, amely mondhatni jó nagy port kavart s máris csak két ellenféllel néztünk szembe, akik a csontbörtönömből léptek meg.
Azonban ők sem éltek sokkal tovább, őket is elkapta egy gömb, s a robbanás szétszaggatta mindkettőt. Szerencsére olyan távol voltak, hogy a minket elérő lökéshullám gyengévé vált, mire hozzánk jutott, így nem lett komoly bajunk.
Bent még mindig lehettek ellenfelek, de kint már nem volt senki, ezért jobbnak láttam, ha kereket oldunk, még amíg megvan még a harmadik és egyben utolsó tárgy, amit vinnem kellett. Felkaptam hát a ládikát.
- Nyomás Froo, lépjünk le innét! – szóltam a társamnak is.
- Várj! A többit nem visszük? – kérdezte meg.
- Minek, hiszen széttörtek. – értetlenkedtem.
- Szerintem kaparjuk össze, különben nem fogják elhinni, hogy simán összetörtek. – érvelt.
- Felesleges, gyere már! – mordultam rá.
- Ugyan már, szedjük össze őket! – makacskodott, s az orrával elkezdte egy kupacba tolni a váza darabjait.
- Egek! – sóhajtottam egyet, majd gyorsan segítettem neki és pár pillanat alatt begyűjtöttük a szilánkokat, majd rohantunk is a fal és a sövény felé.
Ismét a Flight-on volt a sor, s sebesen, immáron a farkassal kiegészülve átlebegtem az akadályokat, s amink kiértük a birtokról, eltűntünk a közeli erdőben, ahonnét az elején útnak indultunk.
A fák között pedig, a semmiből megjelent a két fura alak, akik eljöttek értem a megbízást átadni. Csak néhány pillanatig láttam őket, mert a szemem elnehezedett, s nem csak az enyém. Pár másodperc alatt Froozerrel együtt úgy húztuk a lóbőrt, mintha csak a délutáni sziesztánkat töltöttük volna, noha minden erőmmel küzdöttem, hogy ne aludjak el, de feleslegesen.
Amikor felébredtem, már egyből meglepődtem, alapjában véve azon, hogy egyáltalán fel tudtam kelni.
- Különös. Azt hittem, hogy ezek után kinyírnak. – gondoltam.
A következő furcsaság pedig az volt, hogy nem csak hogy életben voltam, egy tömött erszény feküdt ott mellettem, a tárgyak pedig, legyen az törött vagy nem, mind eltűntek.
Nem tudhattam, hogy mennyi idő telhetett el, ezért gyorsan felkeltettem Froo-t és ahogy ő is beszámíthatóvá vált, felkerekedtünk, hogy minél messzebb menjünk a helyszínről.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Rohandar Blacksteel - Page 3 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Rohandar Blacksteel   Rohandar Blacksteel - Page 3 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Rohandar Blacksteel
Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» Rohandar Blacksteel
» Rohandar Blacksteel
» Rohandar Blacksteel
» Rohandar Blacksteel
» Rohandar Blacksteel

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: