HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Leena

Go down 
SzerzőÜzenet
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
Leena

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Leena   Hétf. Szept. 12, 2011 11:22 pm

Ismert ismeretlen


Leena sípszó hallatára leszállt a vonatról. Gépiesen mozogva indult meg a pályaudvarról kifele, majd át a városon amerre a térkép jelezte. A város a sivatagban helyezkedett el, de őt ez most egyáltalán nem érdekelte. Mereven bámulta tömeget maga előtt és csak haladt. Minden erejével azon volt hogy kizárja fejéből az elmúlt párnap történést de se hogy se tudta meg tenni. Folyton csak Kimaro járt az eszébe és a három kisgyerek.
„ Vajon mi van most velük? Ki vigyáz rájuk? „– kérdezgette szüntelenül magában. Egyszerűen nem tudta kiszorítani őket a gondolataiból, egyik pillanatban úgy érezte helyesen cselekedett, a másikban pedig, hogy tévedett. Nem tudta mi lett volna a helyes döntés, de érezte az a három kisgyerek, most miatt szenved, miatta éhezik és ez a teher egyre jobban nyomasztotta.
Észre sem vette amikor elérte a sivatagot, csak a nap tűző fénye döbbentette rá, karja és dekoltázsa már erősen megpirult.
- A fenébe… vehettem volna valami fehér köntöst. – morogta magában, ahogy végig nézett fehér farmerján és pántos toppján.
- Ne hogy azt hidd ruha nélkül könnyebb… - szólalt meg Pascal. A kis kaméleon szokásához híven Leena vállán ült elbújva így hajzuhatagában. Bőrnek szintén Leena hajához igazította, hogy álcája még tökéletesebb legyen.
Leena újra elővette a mágikus térképet, hogy megnézze jó irányba haladnak e, majd amikor betájolta az irányt csendben haladt tovább.
A nap magasan járt már, és egyre melegebb lett. A hőség már már fojtogató lett, Leena pedig szomorúan korholta magát, amiért nem töltötte fel táskáját legalább két palack vízzel. Önmarcangolásba süllyedve haladt csendben az úton, a meleg pedig mintha megérezte volna fájdalmát, gonosz kis játékba kezdett vele.
Leena minduntalan a három kis gyereket látta maga előtt, bár hamar rájött ezek csak képzelgések, minden egyes alkalommal megsajdult a szíve.
„ Mit tettem… Miattam azok a gyerekek most otthon nélkül maradtak, az utcára kerültek…” – nyögte magában. Pascal mintha megérezte volna fájdalmát nyakához dörzsölte nedves kis fejét.
- Nézd egy kút! – szólalt meg Pascal.
- Áh csak déli báb! – felelte üveges tekintettel Leena.
- Nem, nem az! Nézd! – erősködött mire Leena is felemelte a fejét. Tényleg ott volt a kút előttük csak néhány lépésre.
„Hogy nem vettem észre? Ennyire bele merültem volna a gondolatimba?” – kérdezte magától, de amikor oda ért a kúthoz már nem érdekelte.
- Ehh - nyögte Leena amikor a kút mélyére nézet. Azt várta majd a víz illata fogja körül lengeni az aprócska kutat de sajnos csak a száraz homokos levegő maradt neki.
- Ezt a kibaszást! - szólalt meg egy hang szinte közvetlenül mellette. Riadtan kapta balra fejét a hang irányába ahol most egy fiú állt. „Jézus őt sem vettem volna észre? MEGÖRÜLTEM?” – kiáltott fel magában rémülten, viszont vele ellentétben a fiút egy cseppet sem viselte meg a találkozás.
- Ö te igazai vagy, vagy csak délibáb? - kérdezte halkan, miközben Pascal szomjúságtól kókadtan kukucskált ki hajából.
- Amikor utoljára ellenőriztem, még igazi voltam – felelte, hangja kellemesen búgott, mosolya viszont olyan lemondó volt. - Itt fogok szomjan halni, még a kannibalizmus se segít, mert a vér sós. – mondta elkeseredve és lerogyott a kút tövébe.
- Remélem, kijutunk erről az istenverte kopárságról. – mondta és kifújta a füstöt.
- Ó, ne haragudj, csak ez a meleg már totál kikészít... - felelte és leült a fiú mellé.
- Semmi baj.
Pascal viszont hirtelen felélénkült és kis nyelvét a fiú fülére cuppantotta hangosan.
- Igazi, mert izzadság íze van. - felelte teljesen közömbösen.
- Oh, köszi, hogy segítesz megállapítani. Már kezdtem kételkedni magamban – viccelődött. Leena érezte, ahogy elvörösödik, majd morcosan Pasra nézett. A kis kaméleon balra biccentette a fejét jelezvén ő nem érti miért olyan nagydolog ez.
- Amúgy a tiéd is tojásból kelt ki? Nálam is van egy tojás, ha nem főtt még meg ebben az időben. – kérdezte.
- Igen, néhány hete. - felelte elmosolyodva a fiú viccén. - Ha gondolod, megnézhetem, hogy nincs e semmi baja. - ajánlotta fel neki.
- Oh, az jó lenne, én nem igazán értek hozzá – tette hozzá, és táskájából egy Pascal tojásánál jóval nagyobb tojást vett elő.
- Amúgy Ralf vagyok, céh nélküli.
- Leena vagyok a Dragon Fangből - felelte miközben át vette a tojást. Füléhez emelte és figyelte halja e kis lény szívdobogását. Apró volt még is nagyon gyors. "Talán a meleg miatt lehet, szegényke." - leengedve ölébe a tojást keze körül halványkék fényt jelent meg. Néhány percig még ölében tartotta a tojást majd újra felemelte. A kis lény szívverése már kiegyensúlyozottabb volt, mint előbb. „Remélem így rendben lesz.”
- Tessék, már rendben lesz. - felelte, miközben visszaadta a fiúnak a tojást. Ekkor vette csak észre, hogy Pascal a táskájában matat.
- Te mit csinálsz Pas? – kérdezte a kaméleont szemlélve.
- Megkeresem a térképet, hogy meg nézzük, merre vagyunk a sivatagban. - felelte a kis lény majd kiugrott a táskából és nyelvét a térképre cuppantva kezdte el kihúzgálni a mágikus térképet. - Segyítynél kityit? - gügyögte.
Leena csak vigyorgott a kis barátján, és előhúzta táskájából a térképet.
- Oh, egy térképpel máris előrébb leszünk. De a kérdés, be tudjuk tájolni azt, hogy mi hol vagyunk? – kérdezte nem törődöm hangon. - Amúgy jól sejtem, hogy se te, se a familiárisod nem vízmágus, igaz?
- Kaméleon vagyok öcsi. – szólt vissza Pascal majd a hajába ugrott és felvette annak zöld színét.
- Igen a térkép segít, - válaszolta a fiúnak - de Pascal ilyet nem illik csinálni! - szól rá erényesen.
- Hagyd csak! – nevetett Ralf - Na és, kedves térképes kisasszony, merre a legközelebbi város? - kérdezte most már vidámabban
- Hm, hát elméletileg - kezdte a miközben a térképbe mélyedve kereste kis kék pöttyöt ami úti célját jelezte - kelet fele kell menni, vagyis arra! – mutatott egyenesen. Nagyot sóhajtva állt fel. „ Kellett volna valami köpeny…” – jegyezte meg magában miközben leporolta ruháját.
- Akkor megyünk? – kérdezte Ralfot.
- Persze, menjünk!
A kút segített Leenának elterelni a gondolatait, de amint elindultak a meleg és hőség elvette jó kedvét. A homok egyre puhább lett lábuk alatt és már minden lépésnél bokáig süllyedtek. Leena letörölte homlokát majd nagy nehezen erőt vett magán és megszólalt.
- Sajnálom hogy Pas a te fejeden van, bocsi. - pihegte a melegben. Talán illett volna valamit
- Oh, semmi baj, amíg nem nézi bokornak a sok zöldet. - mondta viccelődve, amin Leena és a Pascal is elvigyorodott. „Vicces fiú!” – jegyezte meg magában.
A tikkasztó sivatag viszont nem nevetett Ralf viccén, még inkább nőtt a forróság. A két mágus csendben haladt egymás mellett, amikor a távolba valami feketeség derengeni kezdet. Eleinte csak néhány elmosódó folt volt, de ahogy Leenáék közelebb értek, egy toronyféleség kezdett kibontakozni. Leena kezével ellenezve a nap sugarait próbálta ki venni, amit lát. Néhány másodperc múlva fel is adta a még félig homályos foltok nézést.
„Csak délibáb…” – mondta monoton hangon magában.
- Hú, bazi nagy ez az izé... – szólalt meg Ralf, Leena kérdőn emelete rá a tekintetét, de amint meglátta az előttük lévő falut leesett az álla. „Még sem délibáb? – kérdezte magától, de a remény azonnal elszállt – „Áh, biztos csak hallucinálok…” Már épp szólni akart Ralfnak is, hogy ne reménykedjen, amikor a fiú elkiáltotta magát!
- VÍZ!!! – kiáltotta és azonnal futásnak eredet, az apró kis kútszerű pont felé.
- Víz? - ocsúdott fel Leena, és baktatott tovább, de aztán eszébe jutott egy fontos dolog. „Basszus Pascal még mindig a fején van!” – és erre ő is futásnak eredet. Futás közben már ő is érezte a víz illatát.
Ahogy beértek a faluba Ralf még gyorsabbra vette a tempót. A házak mind homokból épültek, egyszerű kétkezű munkával, látszott rajtuk szakértő ember nem igazán vett részt az építkezések javában. Az idő és a természet sem kímélte a házakat, egy két házon több volt a toldás, mint a fal. Leena az egyik házból gőzölgő étel illatát érezte. A másik oldalon az egyik ház előtt hosszú kötélre terített mosott ruhák száradtak. Az egész falut csend ölelte körül, egy pisszenést sem lehetett hallani. Csak egyetlen egy dolog hiányzott a kicsi, de takarós faluból, a lakók. Sehol egy ember vagy játszó kisgyerek, pedig nem messze tőle balra nem egy játék hevert ledobva a földön. Ekkor egy hang ütötte meg a fülét, mintha énekelnének. Az ének halk volt, és mintha nem innen jönne, mintha valahonnan nagyon messziről szólna. Leena próbálta ki venni miről szól a dal, de csak néhány szó részletett sikerült elcsípnie, amiből semmit sem értett.
- Te is hallod Ralf? – kérdezte éppen ivó társához fordulva.
- Leena, felőlem a jövő hét is itt tombolhat körülöttem, én most vizet akarok, más nem érdekel! – nyögte és folytatta útját a kúthoz.
Ralf éhes hiénaként vetette magát a kútra, és amíg Leena várt a fiúra egy közeli bódéra lett figyelmes. A hang onnan jött, és nem is egy ember tolongott körötte.
- Bocsi, illett volna előreengednem… - kezdte a fiú amikor Leena is a kúthoz lépett.
- Ugyan semmi baj, Pas kérsz te is? – kérdezte a kis bóbiskoló kaméleont, aki válaszul csak kinyújtotta hosszú nyelvét, majd leevickélt a fiú fejéről. Amikor mindketten eleget ittak Pas visszamászott Ralf fejére és felvette annak zöld színét, Leena pedig a bódénál lévő kisebb tömeg felé vette az irányt.
- Elnézést... – kezdte kicsit halkan.
- CSSSSSSS! - szólt egy öreg munkás azonnal rá, Leena visszahőkölt és csak bocsánat kérően fel tette a kezét. Fogalma sem volt mi megy a lakrimában, azt rögtön látta, rajtuk kívül mindenkit érdekel. Egy erős karakteres férfi hangja hallatszódott, Leena nem értette miről van szó, de egy mondat még is meg maradt benne. „ … mennyei fényével segíti hogy jó döntést hozhassatok…”
Ezen gondolkodva indult vissza Ralfhoz aki már jól esően támasztotta a kutat.
- Gyermekeim éltessük a mi fényünkkel és vérünkkel az urunkat, aki majd szeretetével megajándékoz minket, fény vezesse utatok! - hangzik el az utolsó mondat egy ismeretlen férfitől és az adásnak vége. A kisebb tömeg mintha álomból ébredve néznek fel, úgy néznek egymásra mintha csodát láttak volna, arcukon nyugalom és megkönnyebbülés ül.
„Mi a jó ég van ezekkel?” – mélázott magában Leena.
- Bugris hívők, adj nekik egy kockacukrot, és mondd azt, hogy lehugyozta az Egy Igaz Isten, megveszik tőled 200.000 gyémántért. – szólalt meg Ralf az ő sajátos stílusával - Ismételd végtelenszer, és Próféta leszel, akit az utókor isteníteni fog.
Leena rá nézet az árnyákban heverésző Ralf.
- Igazán sajátos a véleményed mondták már? - kérdezte kissé zavarban Leena.
- Most mit vagy úgy oda?! Ateista srác, te is az vagy. - tette oda Pascal.
- Ateista?
- Olyan, aki nem hisz Istenben. – magyarázta Pascal.
- Te tényleg ateista vagy? – fordult kíváncsian Ralfhoz Leena.
- Ha az az Isten, akiről szónokolnak, létezne, nem hagyná, hogy sárba tiporják a nevét, és olyan cselekedetek tegyenek a nevében, amikkel csak a romlást hordozzák maguk után. Hiszek abban, hogy van egy nagyobb erő, ami rohadtul kedvel engem, különben már számtalanszor meghaltam volna. De inkább több "istenben" hiszek, mint Az Istenben. És ezek nem megalkottak minket, nem várnak minket odaát, hanem olyanok voltak, mint mi, csak hatalmasabbak, és a haláluk után egy-két kiválasztott útját egyengetik, figyelik, mint élettelen gépek. És ha nem úgy teszünk, ahogy ők jónak tartják, akkor elfordulnak tőlünk, sorsunkra hagynak, vagy dühükben letaszítanak minket. Ebben hiszek – fejezte be és egy nagyot ásított, majd hozzá tette. - Vagy egyszerűen mondva, nem, nem hiszek Istenben.
Leena eleinte nem igazán tudott mit mondani erre, csak emésztgette Ralf szavait. „Isten… de egyáltalán mi ő? És ha van is minek van? Mit csinál?” – kérdezte magától. „ Ha lenne istenem meg mondaná, mit kell tegyek? Hogy mi a helyes és mi nem? „ – vacillált magában Leena. „ De ha nincs Isten és Ralfnak igaza van, és tényleg valami vagy valakik védenek minket vagy irányítanak, akkor miért teszik?” Ahogy a gondolatok peregtek a fejében egyre jobban egyet értett Ralfal.
- Mondasz valamit - felelte el gondolkozva Leena - Én sem hiszek semmilyen istenben, de ha így belegondolok, nekem is rég halottnak kéne már lennem. És valahogy még is túléltem, de még is azt hiszem, a sorsom én alakítom. Vagy nem tudom... - fejezte be végül csüggedten a homokot bámulva.
- Mocskos lázadók! Takarodjatok innen! - kiáltott oda egy férfi a bódétól. Leena gondolatiból kizökkenve kapta fel a fejét.
- Te, ezek nekünk kiabálnak? – kérdezte Ralf miközben Leenára majd a kiabálókra nézett. - Nyugodtság van, lehet oszolni, nem akarunk bántani senkit, és nem veszünk semmit. – tette hozzá.
- Hát azt hiszem igen. - felelte elhűlten. - Elnézést kérek, de nem vagyunk, lázadok vagy mik. Én mágus vagyok - mondta és felállt - egy megbízásra érkeztem a falujukba. - felelte békítő hangon. Semmi estre sem akartam meg ismételni a Shirotusmében történt incidenst, ezért minden meg tett, hogy ne dühítse magukra az embereket.
- Oh, Leena, mi is a hely neve? – kérdezte mosolyogva Ralf, Leena kissé értetlenül nézett vissza rá. „ Nem tudja, hol van?” – suhant át a gondolat a fejében.
- Ő… Katmari - felelte Ralfnak.
- Fain, ugyan arra a küldetésre jöttünk – mosolygott - Mi lenni mágusok, jönni segíteni nektek bugris parasztok. Mi hozni béke és jóság, ti adni nekünk pénz, kaja, szállás.
Leena egy percig dermedten nézte Ralfot, majd hangos nevetésben tört ki.
- Ó elnézést. - szólalt meg az egyik munkás - Csak tudják, rengeteg bajunk van a lázadókkal, és nem vagyunk bugris parasztok. – tette hozzá Ralfnak címezve. - De kérem kövessenek, azonnal elvezetem őket a magasságos Atyához. - mondta férfi és már indult is. „Ház ez gyors volt…”
A falubéliek ekkora már visszatértek és mindenki ott folytatta munkáját ahol abba hagyta. A két mágus még is nagy érdeklődést váltott ki, az emberek minden hol hosszasan megbámulták őket, néhányan össze is súgtak. Leena kissé kínosan érezte magát a rengeteg rászegeződő szempártól. A férfi egy magas templomhoz vezette őket. Az építmény mind kinézetben mind méret elütött a faluéttől. A hatalmas termetével és aprólékosan megmunkált faragott díszei lenyűgözték Leenát. Miközben ő ámuldozott a templom szépségén és egyedisségén Ralf kezében egy üveg bukkant fel. Szagából ítélve Leena gyorsan rájött a fiú már nem vizet iszik.
Az ajtónál a férfi megállt és bekopogott az ajtón. Egy kedves fiatal lány nyitott ajtót, arcán látszott a fáradság és gondterheltség még is hangja kedves és barátságos volt, hangja pedig szokatlanul finom.
- Kérlek kövessetek, Morten atya épp ebédel de azonnal szólok neki.
Leenáék engedelmesen követték Ayamét, a templom, amin keresztül haladtak teljesen más volt, mint a falu házai. Hatalmas freskók borították a falakat, a színes üvegű ablakokon a nap fénye ezernyi színben táncolt. Leena némán figyelte a falakon lévő angyalok és démonok csatáját. A mesteri pontossággal festet freskók oly élethűek voltak, hogy minden pillanatban azt várta mikor mozdulnak meg. Az oltár felett egy igen különös kép állt. Hét fekete köntösbe burkolózott alak állt egy üres trón előtt. Fekete köntösük alján fura motívumok álltak, és a trónhoz legközelebbi alak olybá tűnt mintha kinézne a képből. Egyenesen rá, Leenára. Érezte, ahogy ereiben megfagy a vér, jeges rémület árasztotta el a testét.
- Lee? - szólt meg egyszer csak Pascal. Leena egyszeriben visszatért a való világba.
" Jesszus teljesen kezdek bekattanni..."
- Semmi baj Pas, csak elbambultam. - felelte, de kis barátját nem tudta át verni. Pascal homlokát összeráncolva nézett rá.
- Jól van na! Csak az a festmény kicsit meg ijesztett. - mondta ki végül is, de mielőtt Pascal is megnézhette volna baloldalt egy kis fa ajtón haladtak tovább. Ayame halkan szinte már láthatatlanul siklott a sötét folyóson, amin haladtak. Nem sokára egy öreg fajtó elé értek, amin belül egy takaros kis szoba fogadta őket.
Ayame kis türelmet kérve távozott. Leena végig tekintett a szép kis szobán majd csatlakozott Ralf mellé aki már helyet foglalt.
- Hát, pénzük az van, meg kell hagyni... rohadt csicsás egy kecó... - kezdte, és újabb cigarettát gyújtott meg.
- Ja, nem is igazán illik a képbe, nem így néznek ki a falusiak mint akit felvet a pénz. - értett vele egyet - Szerintem nagyon nincs is mivel kereskedniük... - felelte Leena.
- Nem egyértelmű? - szólalt meg Pas - Ez a templom jóval régebbi mint a falu. - mondta kissé tudálékos hangon.
- Na ezt honnan veszed?
- Olvastam, nézd ott fent a sarkot! Teljesen más építészeti technika, mint a falu ákom bákom házai, és még mohai is van rajta. Az pedig legalább 30-40 év.
- Még is mióta vagy te építész? - szólt vissza csípőre tett kézzel Leena miközben Ralf hajába bámult.
- Azóta hogy olvastam.
- Mond csak Pas, - szolalt meg Ralf - nem olvastál valami jó könyvet a dohánytermesztésről? Érdekelne a téma, ez a rohadt cigaretta a sírba visz, - magyarázta kissé elkeseredetten. - mocskosul drága.
- De, mit akarsz róla tudni? - kérdezte közömbösen miközben lemászott Ralf hajáról és a falon elindulva kezdte el át pasztázni a terepet.
- Hát úgy mindent. - adta meg a választ - Szeretnék egy kis dohánykertet magamnak, hogy saját terméket szívhassak.- magyarázta, amíg Leenát nézte. Nem kellett hozzá sok hogy Leena arcán halvány pír jelenjen meg. Egy darabig állta a fiú tekintetét majd inkább Pascalt kezdte keresni szemével. A kis állat a falon mászkálva nézelődött.
- Csak egy meleg szoba kell napfény pára meg sok locsolás. Ja és mindig forralt vízzel locsold! - mondta Pascal. Ebben a pillanatban viszont ki nyílt az ajtó és egy magas keménykötésű férfi lépett be hatalmas vörös palásttal hátán, fekete papruhában.
- Üdvözöllek titeket gyermekeim, Morten atya vagyok! - köszöntötte őket barátságos mosollyal. Leenát meglepte a férfi, és megszeppenve pattant fel székéről.
- Szevasz. - szólt Ralf, bár hangja elárulta nincs nagyon oda a férfi ért.
- Jó napot Leena vagyok ő pedig Ralf! A megbízásra érkeztünk. - felelte barátságosan Leena.
- Tudom gyermekem, de meg bocsássatok nekem, ha nem itt beszélnénk? Akadna, némi dolgom út közben elmondok nektek mindent. - kérdezte meg lágy hangon. Leena testét hirtelen nyugalom öntötte el, a férfi meleg mosolya és barátságos hangja teljesen magával ragadta.
- Hát persze, Atyám - felelte megnyomva az utolsó szót Ralf. Leena rosszallóan megrázta a fejet. "Most miért csinálja ezt? Hisz látszik az Atyán hogy milyen jó ember!"
- Semmi gond! - feleli szinte rögvest Leena is, és a férfi után indul.
Az ajtón kilépve tovább haladnak a folyóson.
- Tudom az út melyen ide értetek viszontagságokkal teli volt, - szolalt meg - de kérlek, értsétek meg kételyeimet, és félelem, a helyzetünk súlyos. - mondta szomorúan - Falunk kicsi és gyenge, nem bírjuk már sokáig visszatartani a lázadókat.
Halva Morten szavait elszorult a szíve.
- Miről lenne szó Atyám? - kérdezte Leena rögtön.
- Mi a falu lakói istenünkért élünk, és dolgozunk, a fény vezeti utunk, de vannak, akik ezzel nem értenek egyet. Minduntalan ágálnak a fény igazsága ellen és nem félnek erőszakot sem alkalmazni. - Leena valósággal itta minden szavát.
- És arra senki sem gondolt, hogy nekik van igazuk, mert ez teljes képtelenség... - szolt közbe Ralf. Morten atya mintha meg sem hallotta volna a fiú szavait, de Leena jól hallotta. Figyelmeztetően fúrta könyökét oldalába.
- sisss! - mondta halkan, de a pap vagy nem halotta vagy nem foglalkozott vele.
- Nehéz napok járnak ránk a vizünk elég kevés, keményen kell minden betevő kenyérért dolgoznunk, - folytatta - és a rongálások csak nehezítik napjainkat. Fel kéne keresnetek a lázadókat és megértetni velük, mi utunk a helyes. Én már mindnet meg tettem, de semmi sem hatott. Fáj ezt mondanom és szívem vérzik, de itt már csak az erőszak segíthet. - mondta ki végül fájó arccal. Leena gondolataiba mélyedt. Morten atya utolsó mondata nem olyan volt, mint egy jó lelkű papé.
- Pontosan mit akart tőlünk Morten atya? - kérdezte kissé vonakodva Leena pár perc csönd után.
- Hogy hittérítők legyünk. - mormogta Ralf az orra alatt
- Azt, hogy ha kell erőszakkal is de hozzátok ide a vezetőjüket, - mondta ki végül is az Atya. - hadd beszéljek vele. - felelte kissé erélyesebben Morten. Ekkorra a templom egyik magas tornyába értek ahonnan messzi a sivatagot is be lehetett látni. Leena lenyűgözve nézte a perzselő sivatagot, ahogy nap lassan lefelé haladva a nap megfesti az eget. Morten csöndben állt a vastag kőfal mellett.
- Látjátok ott azt romos települést? - kérdezte megtörve ezzel a csendet. - Ott élnek a lázadók! Fáj a szívem ha látom milyen istentelen körülmények között élnek! - mondta szomorú arccal. Ebben a pillanatban viszont kinyílt mögöttük. Ayame állt ott kezében egy hosszú vastag misesállal.
- Köszönöm gyermekem. - mondta Morten atya és nyakába emelte a sálat.
Ayame megigazgatta a sálat majd mélyen meghajolt miközben megcsókolta az Atya kezeit. Leena ekkor vette észre a lány kezeit, majd nem a válláig be volt kötve. Már épp szólni akart mikor Morten Atya feléjük fordult.
- Kérlek, siessetek! - nézett rájuk könyörgő szemekkel.
- Rendben, estére itt leszünk velük. - felelte elbizakodottan majd meg fordult és Ralfal együtt elindult lefelé.
- Ilyen macerás küldetéseknél - kezdte a fiú miután elhagyták Mortent - mindig arra gondolok, hogy egyszerűbb lenne csak simán elvenni a pénzt. Főleg most, amikor a lázadóknak van igazuk... - Leena egy pillanatra megakadt. " A lázadóknak van igaza?! Hát egész végig nem figyelt?!" - az a rohadt nikotin, egyre jobban a rabja vagyok. Tényleg, nem kérsz egy szálat?
Leena kikerekedett szemekkel nézet a fiúra.
- Hogy én? - kérdezett vissza meglepetten.
- Persze. Nem is a kaméleon... bár, adnék neki is, már csak a poén kedvéért... tényleg, tök vicces lehet egy cigiző kaméleon...
- Én nem dohányzom, max csak ha csajok is vannak a terepen. - szólalt meg Pascal és elő dugta fejét Leena hajzuhatagából.
- Hát te itt vagy? - kérdette meglepetten Leena. Észre sem vette kis batárját.
- Na ná, még is hol lennék? A mágus Tanácsban? - kérdezett vissza. Leena erre már nem is felelt.
- Egyébként köszönöm nem. De miből gondolod, hogy a lázadóknak van igazuk? - kérdezte.
- Afféle megérzés. A papból túlságosan is árad a hite iránti elvakultság, ami - mint a kifejezés utal rá - vakká tesz. - magyarázta. Leena szeretett volna szólni ellene, de be kellett látnia Ralfnak igaza van.
- Persze, lehet, hogy tévedek, - folytatta - ezért tartok veled, és folytatom a megbízást. Ha úgy éreztem volna, 100%-osra, hogy a pap a hibás, és téved, ott helyben megölöm. - Leena az utolsó szón kissé megakadt.
- Ő... nem vagy te egy kicsit agresszív? - kérdezte, ahogy kiérve a templomból bekanyarodott jobbra.
- Inkább lusta, és nem szeretem, ha húszszor kell fordulnom, és a végén nem mentem sehová.
- Á értem, de tudod, lehet nem is olyan rossz, ha az ember hisz valamiben, ami felette áll, így legalább amikor... - de itt kicsit elhallgatott, mert eszébe jutott előző küldetése - amikor nem tudja, mi a helyes út van mire támaszkodnia. Talán... - fejezte be bizonytalanul. Leena ahogy ki mondta a mondatot már is érezte annak helytelenségét. ” Ha ezt tenném én is vajon könnyebb lenne döntenem?" - kérdezte magától.
" Igen mert becsukod a szemed és vakon döntesz valami mellett. Csak egy másolat lennél. " - szolalt meg Carmen.
" Miért? Csak hiszek valamiben!"
" Ha hiszel valamiben az egy dolog Leena. De úgy is cselekedni, ahogy más megszabja már más nem hit. Az ilyeneket hívjuk egyszerű manipulálható birkáknak. "
" De miért lenne ez manipulatív? Azt teszik, amit akarnak!" - vágott vissza Leena.
" Tévedsz! Egyáltalán nem azt teszik, amit akarnak. Azt teszik, amit megszabnak nekik. Korlátok között élnek, gondolj bele. Mit jelent az, hogy a" fény útján járni"? Ez csak egy közhely és azt magyarázol bele, amit akarsz! „- jelentette ki Carmen. Leena nem válaszolt. Nem akart veszekedni sem, és a figyelmét is a falusiak vonták el. Eleinte észre sem vette bekötött kezeiket, de amikor már a negyedik embernél vette észre gyanakodni kezdett. Az úton minden embernek be voltak kötözve az ujjaik.
- Hát tudod, ennyi erővel fel is dobhatsz egy érmét, és bízhatsz a szerencsében. Én inkább ez a típus vagyok.
- Ez igaz. - felelte tömören.
- Nah de hagyjuk a témát, mert a végén lesüllyedek a hívők szintjére, és úgy tűnhet, hogy győzködlek arról, hogy az én nézeteim az igazak! - legyintett és eldobta cigaretta csikkét.
- Ugyan nem vettem annak! - felelte mosolyogva a fiúnak. - Egyébként most csak nekem tűnik, hogy mindenkinek be van kötve a keze vagy te is észrevetted? - kérdezte bizonytalanul.
- Hmm... Nézzük csak…- mondta miközben saját majd Leena kezére nézett. - A miénk nincs bekötve, úgyhogy ez a mindenkin alapuló állítás téves... - vonta le a következtetést.
- Jó azt én is tudom, de most róluk beszélek te! - felelte vigyorogva.
-Hmm... - nézett szét kíváncsian Ralf - tényleg, mindegyiknek... hm... nos, tényleg meg kell látogatnunk a lázadókat, addig nem lesz tiszta a kép... de én mondom neked, valami itt bűzlik... - hangja szokatlanul komoly volt.
- Egyetértek. - felelte Leena és újra bekanyarodott.
" Nincs ebben semmi meglepő, véráldozatot sok vallás kér. "
" Jaj Carmen, hogy juthat eszedbe ekkora baromság!" - torkollotta le Leena. - " Morten atya ilyet soha nem engedne! Ő jó ember!"
Ez idő alatt a táj is megváltozott, a házak romosan félig összedőlve álltak, az utcákról eltűntek az emberek. A házak egyre romosabbak lett, meg nőtt a szemét, is az utcák is kietlenné váltak. Már nem hallották a falu zaját, néma nyomasztó csönd vette át helyét. Leena szemével az élet jelét kereste, de helyette csak félig összeomlott házakat, betört ablakokat kiszaggatott ajtókat valamint üresen kongó utcákat talált. Az egyik úton jobbra kanyarodva még is megjelent három erős testalkatú férfi. Kezükben puskát szorongattak, és arcuk sem a baráti fogadtatásról árulkodott.
- Takarodjatok innen! – ordította a középső Leenáéknak. „Haj… már megint…” - sóhajtott fel magában Leena.
- Hé hé, jóember, nem kell lőni, meg kell nyugodni! – kiáltott vissza Ralf és magasba emelte kezeit. - Nem akarunk mi rosszat!
- Kérem, csak beszélni szeretnénk a vezetőjükkel! Mágusok vagyunk! - folytatta Leena, és ő is magasba emelte kezét. - Kérem, higgyenek nekünk!
A három férfi kissé megdöbbenve nézet össze. Talán harcra számítottak, de látva a mágusok kezeit a magasba suttogni kezdtek. Leena egy percig sem vette le róluk a szemét, megpróbálta a lehető legtöbbet kihallani beszélgetésükből.
- Minek akartok beszélni Shiroval? - szólalt meg a bal oldali magas férfi.
- Hát őőő... izé... van ilyen... Speciális.. izénk, tudjátok... Na, azt akarjuk eladni neki! – szólalt meg Ralf bár hangja nem volt túl meggyőző. Ezt a három férfi furcsa arc grimasza is tanúsította.
- Csak beszélni szeretnénk vele, nincsenek ártó szándékaink! - szólalt meg hirtelen Leena. Néhány percig még nézték őket majd a jobb oldali biccentett egyet.
- Jól van kövessetek! – mondta és azzal megfordult.
- Simábban nem is mehetett volna! - mondta halkan, de még is büszkén Ralf Leenának. Leena erre nem felelt csak mosolygott, ő nem igazán volt meggyőződve a dolog simaságáról, de a lényeg, hogy tovább engedték őket. Romos házak között kanyarogott útjuk, de a három férfi nem szólt egy szót sem. Mi több még csak hátra sem néztek, mintha ezzel is nem tetszésüket fejeznénk ki irántuk. Valahol a falu határa felé, két romos ház mögött egy aprócska mellékházba vezették őket.
- Tegyétek le itt a fegyveriteket! – szólt az egyik férfi, mikor beléptek az ajtón. Leena elővette tőrét és a kezébe adta Pascal viszont nem tetszését kifejezve furán morgott rá.
Amikor az örök elvették Leena tőrét Ralfhoz fordultak, de az csak meg vonta vállát és így szólt: - Nálam csak cigi van, és öngyújtó.
A férfi nem szólt csak bólintott majd az egyetlen házba nyíló ajtón bement két férfi. A harmadik feltehetőleg őrként maradt Leenáékkal.
Ahogy elnézte a lakást nem volt nehéz rájönnie milyen nehéz életük lehet ezeknek az embereknek. „Nem értem mire jó ez… minek választják a nehezebbet… „ – mélázott magában.
„Talán mert nincs szükségük szemfedőre? „ – kérdezett vissza hirtelen Carmen.
„Ezt meg, hogy érted? Milyen szemfedőre?”
„Jaj Leena” – sopánkodott Carmen. „ Azok az emberek a templomban lehet hogy hisznek valamiben de egytől egyig gyávák. Nem önmaguk akarta szerint cselekednek! „
„Ők hisznek valamiben és aszerint cselekednek”
„Hisznek a nagy lófaszt! Ők a szent fény vagy tököm tudja milyen fény útján járnak! Azt teszik amit a pap mond nekik!”
„Ez nem igaz, ő hisznek a szent fényben ami megmutatja nekik a helyes utat!” – vágott vissza Leena.
„MEGMUTATJA? Magyarázd már meg nekem hogy mi a különbség, heh? A lényeg ugyan az, ha válasz előtt állnak nem önmaguk hoznak döntés, nem azt teszik, amit tenni akarnak, hanem amit a „szent fényük” mond!” – mondta ki Carmen a tőle megszokott hangsúllyal. Leena nem tudott mit mondani erre, pedig minden vágya volt, hogy visszavághasson Carmennek. A szobában uralkodó csönd ekkor borzalmasan kínos lett neki, már épp szólni akart, amikor kinyílt az ajtó.
- Gyertek be! - szólalt egy fiatal, de erős hang.
- Mintha tudnánk mást. – dörmögte Ralf Leenának. A szoba szerényes berendezésű volt csak a legszükségesebb eszközök voltak meg és azok se újjak vagy jó állapotúak voltak. Jobb oldalt egy ósdi konyha fülke állt, a mosogatónál pedig egy fiatal, de még is megtört asszony mosogatott. A falnál három férfi állt, feltehetőleg őrséget, míg az asztalnál egy húszas éveiben járó fiú ült.
- A nevem Shiro. Mit akartok? - kérdezte. Hangja határozott volt, kétség kívül egy igazi lázadó ült az asztalnál. Arcán egy sebhely húzódott, talán eddig tetteinek nyoma.
- Leena vagyok. – mutatkozott be Leena is, de most hangsúlyában ott volt a kimértség és távolság tartás.
- Ralf. Szabad? – kérdezte, de érezni lehetett hangján úgyse dobná el.
- Beszélni szeretnénk veled. – mondta Leena de Shiro azonnal közbe vágott.
- Hagy találjam ki az a gyökér küldött. - vágott közben - A válaszom nem!
- Hmm, pedig most tényleg akciósan adjuk, ajándék fogkefével, - szólalt meg egyszer csak Ralf - és minden 5. eladott termék után akciós nyakörvet adunk ajándékba. A szerencsés századik vásárlónk pedig visszakapja a termék árát!
Leena álla koppant az asztalon, egyáltalán nem értette miről beszélt Ralf.
- Áhhh... - nyögött fel-
- Ja hogy ügynökök vagytok! - kiáltott fel Shiro - Akkor gyertek, csak üljetek le! – váltott hangsúlyt Shiro.
- Áhhh... - nyögött fel – Leena. „Ez most komoly?!” – akadt ki magában, de amint leült az asztalhoz igyekezett visszaterelni a témát.
- Shiro csak hallgass meg! – kérte - Morten atya küldött minket, és békét akar veled kötni. Arra kért, hogy gyere velünk hozzá, hogy meg beszélhessétek a dolgot!
- Biztos, hogy nem a csúcs szuper T8as mega-giga-irha csúzlit akarjuk eladni neki? – szólt közbe Ralf, és kissé értetlen arccal nézett Leenára. A lány teljes lesokkoltsággal nézet rá vissza, miközben egy izzadság csepp jelent meg a homlokán.
- Ehhh, mindjárt eladhatod neki, ha akarod jó? –felelte fáradt hangon.
- Én vennék belőle egyet! - szólalt meg ekkor Pascal, kibújva Leena táskájából.
- Jesszus Pas, a szívbajt hozod rám!
- Na most akkor miért jöttetek? - szólalt meg Shiro kissé ingerülten.
- Azért amit mondtam! – válaszolta ingerlékenyen Leena - Beszélned kell Morten atyával!
- Nem! - vágta rá szinte azonnal Shiro - és ha csak ezért jöttetek el is mehettek.
- Miért nem? - akadékoskodott Leena - Talán tudnátok valami megoldást találni!
- Nah akkor mit szólnátok ehhez – szólt közbe Ralf - ha Shiro beszél Morten atyával, akkor ingyen megkapja a csúzlit, amit 8 napon belül számítunk, természetesen ingyen! – ajánlotta fel nagylelkű ajánlatát bizalomgerjesztő mosollyal Ralf. „ÁÁÁ DE HÁT NINCS IS ILYEN NYAVAJÁNK!” – kiáltott fel magában Leena.
- Nincs mit beszélnem azzal, rohadékkal! Az az ember tönkre tesz minket! – háborgott Shior.
- Vagy inkább ti őt! – kontrázott rá Leena. Egyre dühösebb lett a fiúra. - Az atya elmesélte, hogy folyamatosan támadjátok őt!
- MICSODA? Hát ez szánalmas…– kiáltott fel - Még is mond már el mivel szédített meg az a hóhér!
- De hát ő csak segítnie akar! - erősködött Leena.
- KI FOGJA ÍRTANI A FALUT! - ordított vissza Shiro és kezével az asztalra csapott.
- MINDEKI KUSSOL ÉS VÉGIGHALLGATJA A MÁSIKAT – kiáltotta el magát Ralf. A szobára hirtelen csönd szállt és mindannyian meglepődve néztek rá - Tehát, Shiro, érdekelne a te álláspontod is !
- De hát Ralf... – szólt közben Leena.
- Leena, a pap álláspontját hallottuk, most meghallgatjuk a... népét. – szólt rá szigorúan, mire ő csak hatalmas szemekkel meredt rá. Nem gondolta volna, hogy Ralf tud komoly is lenni. - Vitának nincs helye, és most figyeljünk Shirora.
- Majd ha elmondta, amit akar, döntünk – tette hozzá súgva. Leena ledermedve nézte Ralfot, a belőle áradó szilárdság meg döbbentette, és talán emiatt is hallgatott.
- Morten egy hóhér, néhány hónapja érkezett ide, és az óta úgy viselkedik, mint a kis király. Aszály volt, és azt mondta, ha hiszünk az ő istenében eső lesz. Fogalmam sincs hogyan csinálta, de tényleg hatalmas eső volt, három teljes napon keresztül. Először csak az utcán prédikált, aztán hirtelen már a templomban is! - mondta fortyogva Shiro - Majd kijelentette, aki nem jár el naponta háromszor a templomba az bűnös! Voltatok már azon az isten verte miséjén? - kérdezte kissé örült hangon. - Mielőtt belépsz, vért kell adnod az ő istenének!
Leena némán hallgatta Shirot. Egyszerűen nem akarta elhinni, amit mond. „Nézzenek csak oda… hát nem igazam volt? „ - szólalta meg Carmen hangjába egy kis örömmel.
- Milyen isten az ilyen? Én nem hittem neki, és egyszer ki figyeltem mit tesz a mise után. A vért a hátsó termekbe vitte, ahol áldozatokat mutatott be, állatokon! – kiáltotta már már teljesen kikelve magából - Talán így kell viselkedni az atyáknak? Patkányokat és kígyókat kell élve kivéreztetnie? – háborgott.
Leena figyelmét nem kerülte el, hogy társa keze remegni kezdett. Volt egy olyan érzése Ralfnak ez most csak olaj volt a tűzre.
- Valahogy jobban hiszek ennek az embernek, mint az atyának. Ahogy a szemébe nézek, az igazságot látom, nem a hittől elvakult üres szemeket, hanem a tényleges bizonyosságot. Nekem ennyi elég. – jelentette ki.
- Azt állítod, hogy hazudik az Atya, de miből tudjuk, hogy te nem hazudsz? - kérdezte halkan Shirot.
- Ha nem hiszed, hát nézd meg magad ! Egyébként meg ezt mivel magyarázod? - kérdezte és Leena arcába tolta kezeit. Az én kezeim nincsenek bekötve, sőt itt senki keze nincs bekötve! Mert mi nem adjuk vérünket ennek az örültnek!
Senki nem felelt Shiro szavaira, mélységes csönd állt be. Leena újra érezte azt a bizonyos érzést, mint amikor valami elveszik, széttörik és csak fekete hideg üresség marad helyén.
- Elhiszem, amit mondasz, de ha hazudsz, magam öllek meg. Leena, gyere, elbeszélgetünk ezzel a... Morten Atyával... – törte meg a csendet. Leena szavaira gépisen mozdult meg, és állt fel. Nem akart többet hallani nem akart többet látni csak menni akart innen. Majd még is csak megszólalt:
- Ha igazad van... – kezdte, de inkább ne fejezte be. Maga se tudta mi tenne akkor.
- Gyerünk! – szólt vissza az ajtóból Ralf - Várj csak, - torpant meg - jobb ötletem van. Shiro, van kötszeretek?
- Van, de nem értem, mire kellene – felelte.
- Bekötünk vele. A kezed, a lábat, a fejed... Az se baj, ha a ruhádat lecseréled. A fejeden csak a szemed látszódjon ki, meg a szád... nem is, inkább a fél szemed. Odaviszünk a paphoz, hogy kéznél legyél, de nem hagyhatjuk, hogy felismerjen téged. Azt mondjuk, hogy az istene segítségére szorulsz, súlyos beteg vagy, akit vertek a lázadók, és brutálisan bántalmaztak... – magyarázta. Shiro néhány percig elgondolkozott a dolgon.
- Hm, rendben. - felelte végül.
- Na de Shiro! - szólalt meg a mosogatónál álló lány.
- Nyugalom! Visszajövök! - intette le Shiro és már neki is kezdett a vetkőzésnek.
- Akkor addig én kimegyek! - mondta kissé nyomott és megszeppent hangon Leena.
- Szerintem én, se kellek, odakint várok rád Leenával.
Leenának jól esett a friss levegő. Közben a nap is lefelé indult meg, és a hőmérséklet is alább hagyott. Pascal érezte bánatát és kis fejét vigasztalóan nyomta Leena nyakához.
Nagyot sóhajtott és leült a ház tövébe. Olyan volt mintha összeomlott volna benne egy világ. Egyszerűen nem volt képes felfogni az elmúlt két óra eseményét.
- Jól vagy? – kérdezte Ralf, ahogy mellé ült és megölelte.
- Hát nem igazán. – felelte
- Fiatal vagy még, nem láttad, hogy a hit mire képes. Erről beszéltem neked korábban.
- Nem az csak... nem értem ezt az egészet! Miért tenne ilyet az az ember? - kérdezte Leena de tudta választ úgyse találhat rá.
- Miért ölnéd meg a gonosz mágust, aki megtámadja a céhed? - kérdezett vissza Ralf - Mert a saját erkölcsi morálod ezt diktálja, a meggyőződésed, hogy ez a helyes. Ő pedig az ő eltorzult világában pedig erről győződött meg.
- Erkölcsi morál... - ismételte meg. - Van ilyen egyáltalában még a világban? Ha Shironak igaza van, akkor hol van itt az erkölcs?
- Ő kiállt az emberekért, és az erkölcsi normáért. Nézz rá, szöges ellentéte a papnak, ő a "pozitív pólus", míg a pap a "negatív".
- Honnan tudod ilyen biztosan? – kérdezte Leena, hangjában érződött a kétségbe - Mi van ha az egész csak valami... - de nem tudta befejezni, igazából ő maga is elhitte amit Shiro mondott csak nem akarta ezt elfogadni.
- Ne emészd magad előre. – súgta fülébe Ralf. – Még semmi nem biztos.



A hozzászólást Leena összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 12, 2011 11:23 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
Leena

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Hétf. Szept. 12, 2011 11:23 pm

Leena egy aprót biccentett. Halk léptekkel indultak vissza a templom felé. Az úton nem voltak egyedül a lakók nagy többsége is a templomba igyekezett, talán egy újabb misére. Hatalmas kétszárnyú ajtaja tárva nyitva állt, és Leenáék gond nélkül sétáltak be. Oda bent már elkezdődött a mise, Morten atya néhány köszöntő szót mondott híveinek és éneklésre szólította fel az embereket. A dal a már ismert isteni fényről szólt, mely, ha megérinti az embereket, már nem félni a gonosztól.
Leena a dal szövegében elmélyülve bámult néhány percig. „Isteni fény… vajon tényleg megmondja, mit kell tenned? Mennyivel könnyebb lenne, ha tényleg létezne, ha igaza lenne a papnak… Ha lenne valaki, aki meg mondja mi a jó és mi a helyes!”
„ TE TELJESEN MEGZANZULTÁL? Térj már észhez Leena ez csak népvakítás! Isteni fény nem létezik, nincs senki, aki megmondhatná mi a jó és mi a rossz tett! Neked kell ledöntened!
- Biztos végig akarjuk mi ezt hallgatni? – kérdezte Leena
- Hát, elég hamisan énekel, ráadásul unalmas is. – morogta.
- Te Shiro, - fordult a fiúhoz - azt mondtad te már jártál ott ahol a az Atya fekete mágiát űz, meg tudod mutatni? - kérdezte Leena.
Shiro szemeiben egy pillanatra bizonytalanság látszott, de végül válaszul csak bólintott, és elindult ó egy apró oldalsó ajtó felé. Az ajtón át egy szűk folyosóra léptek.
- Kurva sötét van. – szólalt meg Ralf, és elő vette az öngyújtóját.
- Köszi. - mondta Leena.
A folyóson jó öt percig gyalogoltak mire egy könyvtárba jutottak. Leena meglepődve nézte a könyveket, kötve hitte volna, hogy itt van könyvtár. Pascal is hasonlóan reagált, nyakát nyújtogatta a könyvek felé.
- Nem. – suttogta Leena mikor már épp kérdezni akart Pascal. A kis kaméleon durrogva fordított neki hátat és hajába temetkezve sztrájkba kezdett. A könyvtár után egy viszonylag tágas kertbe értek, ami a aluval ellentétbe zöldellt a sok növénytől. A kis kert pázsitja puha volt, Leena legszívesebben lekapta volna papucsát és mezítláb sétált volna végig az illatos fűben, de úgy döntött jelenleg beéri az illatával is.
A következő helység, amibe a kertből értek egy kúrához vagy inkább palotához hasonlított. A nagy előtér szerűséget egy hosszú asztalos ebédlő követte. A bútorok többsége fehér lepellel volt le takarva, de a falon a képek jól láthatóak voltak. Magas vékony emberek pózoltak rajtuk, szemük, bőrük hófehér volt, és arcvonásaik ijesztően hasonlóak. Szemükbe valami meg magyarázhatatlan gonoszság ült. Leena hátán a hideg futkosott, ahogy elhaladt a képek mellett. A magas férfiak és nők olyan élethűen néztek le képeikről, hogy Leena már csak azt várta mikor mozdulnak.
- Hmm, ezek a képek... lehet mégis jobb lenne a sötét? – kérdezte.
- Hát... Nem tudom. Elég furák. Nem tudom miért, de folyton az oltár mögötti trónos freskó jut róluk eszembe. – mondta ki végül Leena. Nem tudta miért, de szinte biztos volt benne hogy a fekete csuklyás alakok azok, akikről az itt készült képek is vannak. - Emberek ezek egyáltalán? - kérdezte Ralfot.
- Elhiszem. – értett egyet, és kisebbre vette az öngyújtó ó fényét. - a láng így kisebb lesz, és épp annyit látunk, hogy hol vannak a lépcsők, a festményeket már nem annyira. – magyarázta. De terem ettől még csak ijesztőbb lett. Leena érezte bőrén a képek pillantását és egyre idegesebb lett a tudattól, hogy nem látja őket.
- Talán mégis jobb így… – szólalt meg Ralf, mikor újra több fényt adott a teremben.
- Ja, még ha olyan furák is ezek a képek... Most csak én érzem, hogy mindjárt megmozdul vagy te is?
Ekkor egy hatalmas kétszárnyú ajtóhoz értek, Leena orrát pedig orrfacsaró bűz csapta meg. Bár Ralf öngyújtója még világított, de így se lehetett látni rendesen az ajtón lévő apró faragott motívumokat. Shiro nem habozott sokat az ajtó előtt, kitárta előttük és az ajtó hangos nyikorgással nyílt ki.
A szemük elé táruló látvány szavakkal leírhatatlan volt. A hatalmas teremben fáklyák világítottak a falakon, a kupolás üvegen, de halványak világított be a hol és a csillagok fakó fénye de Leena figyelmét más kötötte le. A földön fura motívumok futottak, körök szelték át egymásba érve a padlót. A körökben tálak könyvek, döglött állatok voltak.
Ledermedve állt az ajtóban, arcán a megrökönyödöttség, fájdalom és borzalom ült.
- Nah íme, a híres Istenség, kézzel fogható valója. - morogta Ralf és földre köpött. .
- Én meg mondtam... De te nem akartál hinni nekem... - jegyezte meg Shiro szurkálódva, de ez csak olaj volt a hirtelen fellángoló tűzre.
- MÉG IS KI A FENÉKNEK KÉNE HIGYJEK EZEK UTÁN? - tört ki váratlanul Leena. - Még is mit gondoljak ennyi hazugság után?
Meg se várva a választ belépett a szobába és járkálni kezdett. A földön nem egy állati tetemet talált patkányokat, egereket, macskákat, kutyákat. Fekete kőtálakban belek szívek májak feküdtek, mint valami oltárra helyezve, fura köveket és tárgyakat raktak köréjük. Minden lépésnél valami összeomlott benne, valami, amiben eddig hitt.
„Hogy lehet képes valaki erre? Hogy teheti ezt? Mi oka van erre?” – kavarogtak a fejében a kérdések.
„Mondtam.” – szólalt meg kifejezéstelen hangon Carmen.
„NINCS SZÜKSÉGEM AZ OKOSKODÁSODRA!” – ordította el magát Leena, és kezeit ökölbe szorította.
„Na vegyél vissza magadból, nem tehetek róla hogy egy naiv picsa vagy!”
„Nem vagyok naiv csak…”
„CSAK MINDENT BEKAJÁLSZ! Yasunak is percek alatt a tenyerébe hullottál, ez a pap is megszédített! A szent szöveg, amit hirdet csak egy ámítás semmi több, hazugság! Fogd fel végre, ez a világ nem fekete és fehér! Az emberek hazudnak, csalnak lopnak gyilkolnak!”
„ Ez nem igaz, vannak jó emberek, akik ilyet nem tesznek!”
„ A jó relatív Leena fog már fel! Mindenki a saját maga „jó”-ját nézi! Senkit nem érdekel a másiknak mitől lesz jobb csak az, hogy neki jó legyen, és ezért bármit megtesznek.”
„ Ez önzőség.”
„ Jaj Leena, nőj már fel! Mindenki önző, mindenki a saját malmára hajtja a vizet! Ez a pap is hazudik, hogy neki legyen jó! Ez az egész hites duma erre van, meg kapja, amit akar. A hívők csak arra kellenek neki, hogy várt adjanak, eltartsák és imádják. ” – oktatta ki Carmen, Leena már készült volna vissza csapni, de ebbe a percben Pascal félbe szakította.
- Lee, ez nem fekete mágia. Ez valami sokkal rosszabb. – suttogta félve.
- Mit értesz ez alatt? – suttogta.
- Ezek a körök… úgy tudom démonidézéshez használják, és az a könyv ott! - biccentett balra. - Nagyon nem tetszik nekem.
- Mire gondolsz?
- Nézd azt a képet ott, szinte olyan, mint a freskó az oltár felett.
Leena leguggolt a kinyitott könyv felé, és szemügyre vette a képet. Szinte félelmetes volt a hasonlóság, mintha a freskó csak egy felnagyított kép lenne. A könyv nyelve ismeretlen volt számára, de még is úgy érezte fontos szerepet játszik az egészben. Minél tovább nézte a könyvet annál erősebb lett benne a félelem érzése. Nem akart itt lenni, nem akarta látni, csak el akart menni. Eleget látott ahhoz, hogy tudja Shironak igaza van. Borzalmas ürességet érzett újra mellkasában, hite az emberekben, a világban percről percre ömlött össze, lassan fájdalmasan.
Haragot érzett, mélyről jövő haragot, ami csalódottságából fakadt. Dühös volt, Mortenre, az emberekre, az egész világra. Bár mennyire is nem akarta, be kellett látnia Carmennek igaza van. Az emberek gyarlók hazudnak lopnak és csalnak. Elvakítják társaikat, csak hogy megkapják, amit akarnak, hazudnak és csalnak csak, hogy elérjék céljaikat.
- Döglött állatok.... - mondta egy hangúan - vér, értelmetlen írások... - a fölödről felemelve egy tálat Shiro kezébe nyomta.
- Igazad van, belátom, de ettől még nem oldódik meg a dolog! Fogd! - jelenti ki Shiro kérdő tekintetére - Meg mutatjuk másoknak is, és tudni akarom miért tette mindezt.
- Rendben, akkor menjünk! – bólintott Ralf - a legjobb, ha még a misén tudjuk bemutatni.
Némán indultak ki a teremből de Leena az utolsó pillanatban megtorpant. Egy hirtelen gondolattól vezérelve vissza lépett és könyvért indult. Felkapta és táskájába tette.
„Neki már úgy se fog kelleni.”
- Mi az? – kérdezte Ralf a könyvre nézve.
- Gondoltam még egy kis bizonyíték. - felelte tömören. - Úgy nézik igazad volt! - tette hozzá
- Sajnos.
- Talán jobb így.... – válaszolta szomorúan. Amíg visszaértek a paphoz Leena gondolataiba mélyült.
„Minek emészted magad?” – kérdezte Camren.
„Hogy hogy minek?” – akadt ki Leena – „Téged ennyire hidegen hagy?”
„Igen.” – adta meg a választ tömören – „Minek nyavalyognék ilyenért? Ha valaki olyan hülye, hogy bedől ennek a baromnak meg is érdemli. „
„Hogy mondhatsz ilyet? Azok a szerencsétlen emberek hisznek benne, bármit meg tesznek nekik!”
„Azok a szerencsétlen emberek meg is érdemlik, ha ilyen hülyék! Nem képesek megoldani saját bajukat inkább homokba dugják a fejüket és vakon követnek valakit! Álomvilágba ringatják magukat és azt hiszik, ettől minden jóra fordul! Hát nem fordul semmi jóra, attól hogy azt mondod, hogy a „fény útját járod” még ugyan azon a mocskos utcán fogsz menni, mint eddig! „– magyarázta Carmen. Leena viszont nem akart válaszolni, elég volt már neki, fáradt volt és meggyötört ahhoz, hogy tovább vitatkozzon vele.
Amikor elértek a templom termébe Leena gyomra émelyegni kezdett. Szíve szerint elfutott volna és elfejtette volna mind azt amit látott, de még sem mozdult. Morten az oltár előtt állt é kezeit magasba emelve zenget híveivel együtt az éneket. Az oltáron egy fehér köpenyes alak ült kezeit egy-egy tálba lógatva. Ralf mágikus pecsétet írt az oltár fölött lógó hatalmas csillárra, amivel levert néhány gyertyát. A tömeg szinte azonnal abba hagyta az éneklést, és néma csönd állt be.
- Csiricsáré abalavna tereráré hulejdum! – ordította. - Kezdhetek! – suttogta Shironak és Leenának.
- Morten atya - lépett elő Leena hangosan a férfi felé kiáltva - hoztam magának valakit! - azzal Shiro is kilépett a sötétből immár leszedve arcáról a kötést.
Ralf hangos füttyentéssel jelezte megjátszott meglepődését.
- Maga itt? - szörnyülködött az atya miközben az oltár elé állt takarva ezzel az ott lévő fehér ruhás csuklyás alakot.
- Igen itt vagyok és magának ezzel vége! – ordított fel Shiro. Az egybegyűltek rögtön hangot adtak nemtetszésüknek de Shiro mit sem törődött ezzel.
- KUSSOL ÉS FIGYEL ! – ordított rögtön Ralf.
- Emberek! Figyeljenek rám! Hallgassák meg ezt az embert! - kiáltott Leena - Én.. először nem hittem neki! De most már tudom igazat mondott! Az atya, akit úgy szeretnek nem más mint egy álnok gazember!
- AZ! – helyeselt Ralf, mire a többség arcán meglepődöttség ült ki.
- Morten - fordult az emberek felé Shiro - EZ AZ EMBER fekete mágiát űz a templomotokban!
- AZ!
- A vért, amit adtok nem a ti javatok szolgálja! Az ő mocskos démonainak adjátok! - kiáltotta
- AZ!
- Mind amit itt láttok csak ámítás! – kiáltotta Leena.
- SZEMFÉNYVESZTÉS!
- Ne higgyetek neki! - kiáltott közbe Morten - Ő már rég a sötétség útját járja ne engedjétek hogy megfertőzze elméletek!
- HAZUDIK! – kiáltott fel újra Ralf a papra mutatva. - AZ A SÖTÉT AKI MONDJA!
- Te vagy aki megfertőzi az Ő ELMÉJÜKET! – Shiro ekkor a férfi lába elé dobta a tálat, a benne lévő tartalommal. - ABBAN TÁLBAN MOCSKOS ÁLLATOK SZERVEI VANNAK AMIT DÉMONJAINAK AD MINDEN ESTE!
- Itt van még ez is! - mutatta fel Leena könyvet mire az emberek elborzadva meredtek Leenára majd atyára.
- KÖVEZZÜK MEG! – kiáltott fel Ralf.
- ELÉÉÉG! - sikította egy hang. Leena megfordulva az oltáron ülő erőtlen testre meredt. Ekkor vette csak észre, hogy kezei tálakba lógnak, a tálakban pedig vér van. A csuklyás alak felállt és ekkor láthatóvá vált arca is.
- Hagyjátok abba! - zokogta Ayame – Elég! Ne vegyétek el a hitünk! - kiáltotta.
- Ayame! - botránkozott meg Shiro - Még is mit csinálsz?
- A HITETEK DÉMONOK FELÉ FORDUL NEM ISTENEK FELÉ! – kelt ki magából Ralf.
- EZ NEM HIT, EZ BŰN! MEGVAKÍTOTT TITEKET EZ A CSELSZÖVŐ, ÉS ELVETTE AZ EMBERISÉGETEKET! BÁBOK VAGYTOK A SÖTÉTSÉG KEZÉBEN! – Ayame kétségbe esetten rázta a fejét, és lassan lépkedett Morten felé, de ő nem szólalt. Arcán rémület ült, és szemével a menekülés lehetőségét kereste.
- Nem.. ez nem lehet igaz.. - nyögte majd összeesett. Leena rémülten ugrott a földön heverő lányhoz. Ayame csuklójából még mindig folyt a vér, de rögtön látta már így is túl sok vért veszített. Rémülten szorította kezét csuklóira majd kék fény jelent meg.
- Jézus… -nyögte Leena miközben ruhájából letépve kötést tesz a lány csuklóira. Bár az ereket nem vágták teljesen el, még is elég mélyek voltak a sebek, és a vérveszteség is túl nagy volt már. Ayame arca szép lassan fehéredett, miközben teste egyre csak hűlt. Leena kezei körül újra kék fény jelent, és kizárólag Ayame életfunkcióra koncentrált. Tisztában volt vele hogy mágiájával nem tudja pótolni az elvesztett vért. „Ha sikerülne fel erősítenem az életfunkcióit, akkor túlélheti…”
- Látod – szólalt meg mellette Ralf- majdnem az életed adtad a semmiért. – nézett az ájuldozó lányra. - Sőt, ha nem tudunk mit tenni, akkor meghalsz emiatt a szemét miatt.
Ralf utolsó mondta vissza hozta Leenát a jelenbe. Eddig mintha elfejeltette volna Morten hazugságait, mindent, ami történt, de Ralf szavai most újra emlékezették a történtekre. Leena érezte, ahogy a düh másodpercek alatt elborítja az elméjét, de nem is ellenkezett. Hagyta, hogy eluralkodjon rajta és egyszerre kirobbant belőle mind az a fezsültség, ami az elmúlt napokban összegyűlt.
-MÉG IS MIT TETT VELE? – ordította és megragadta Mortent a grabancánál. - Ezt nevezitek ti ATYÁNAK! EZT AZ EMBERT KÖVETITEK?! - lökte a hívők el a földre. A dühtől már fújtatott, hallotta saját lüktető szívdobogását, és egy vadállat üvöltést fülében. A véres szörnyeteg vért követelt, és Leena ölni akart.
- MÉG IS HOVA TETTÉTEK A JÓZAN ESZETEKET , MIK VAGYTOK TI? - ordította a tömegnek. Az emberek megdermedve rémült szemekkel nézték - - Végig néznétek egy lány halálát!
Míg Leena a tömeg felé őrjöngött Shiro sírva ölelte a lány ernyedt testét.
- Emberek hisznek már nekünk? – kérdezte végül Leena. A teremben egy percig néma csönd állt be. Shiro ekkor gyöngéden visszafektetve a lányt a földre majd Leena mellé lépett.
- Amikor apám vezette a falut nem kellett a véreteket adnotok semmiért! Nem kellet megölni ahhoz a húgom, hogy jobb életetek, legyen! MAGATOKBA HIGYJETEK! NE NYOMORULT ISTENEKBEN! – tört ki belőle végül. - FELFOGTATÁTOK MÁR VÉGRE?
- VEZESS TE MINKET! - kiáltott fel az egyik ember.
- Végre valaki gondolkodik. – sóhajtott fel Ralf. Leena eközben dühével küszködött, de amint Mortenre emelete tekintetét megtalálta a megoldást. A férfi kihasználva, hogy kikerült a figyelem szempontjából balra kezdett el araszolni, de nem volt elég gyors. Leena és Ralf is abban a pillanatban észrevették. Ralf könnyed mozdulattal gáncsolta aki, míg Leena fejénél megragadva nyomta a földre minek következtében a férfi feje hangosan koppant a kövön.
- Én a maga helyében nem mozdulnék! – morogta.
- Különben igen fájdalmas halála lesz... Amit majd megörökít a festő, aki kidekorálta a maga kis szentélyét. – fejezte be Ralf.
- Vigyük ki, van néhány kérdésem hozzá. – biccentett Ralfnak.
- Rendben. – bólintott a dolog és grabancánál fogva kezdte kifelé tessékelni a férfit. - Tudod - fordult Leenához - macerás lenne végig cipelni, nem? – kérdezte - Mi lenne, ha így tessékelnénk ki? – és keze előtt egy ököl formálódott ki az előtte lévő füstből, majd egyenesen Morten felé csapott vele, aki nagy lendülettel indult tovább.
- Rendben! – vigyorgott rá Leena. Kezében egy kisebb szétlöketett indított meg a férfi felé, aki neki csapódva az ajtónak zuhant ki. Leena felkapva férfit a templom mellé taszigálta.
- Mi ez? – kérdezte azonnal és képbe nyomta a könyvet. Mortennek láthatóan nem kellett gondolkodnia a dolgon, de nem is állt szándékába válaszolni. Lenézően vigyorgott Leenára.
- Na mi van kisanyám? Hol a fene nagy igazságod? - fröcsögte.
Ralf válaszul öklével arcon csapta. Morten nyekket egyet a falon és néhány percre fen akadtak szemi is.
- Válaszoljon! - ordított rá - Milyen könyv ez? Ki írta?
- Heh, úgy se tudnád felfogni! - vigyorogta a férfi. - Ez a könyv az övék!
- Kik azok ők? - kérdezte azonnal.
- Heh ott van könyvbe! Olvasd el magad! - felelte örült mosollyal az arcán.
- Mocsok te is tudod, hogy nem tudja el olvasni! - morgott rá Pascal Leena válláról. Ralf egy gyomrossal válaszolt Mortennek.
- Válogasd meg a szavaidat, öcsi. – szólt figyelmeztetően. Ekkor Pascal felmászott Leena vállára.
- Milyen nyelv ez? - kérdezte olyan közel hajolva hozzá amennyire csak tudott.
- Tudni akarod mi? De majd megtudjátok ! – és felröhögött - Hamarosan eljön! És akkor mind megbánjátok, hogy egyáltalán betettétek ide a lábaitokat! Könyörögni fogtok az életetekért! - vihogta.
Ralf újra megütötte a férfit, majd még egyszer még egyszer és még egyszer. Leena agyában csak az utolsó mondat pörgött. Biztos volt benne hogy az a könyv valami borzalmas dolgot tartalmaz és, hogy csak most kezdte belejönni, de fogalma sem volt róla mi ez.
- Kezdem unni…– nézett Leenára.
- Én is, azt hiszem, úgy se fogja elmondani…- mondta és mélyet sóhajtott. - Na jó vessünk ennek véget. - és öklével egyenesen a férfi halántékára célzott. Ütésétől a férfi fél kábultan dőlt el.
- Na, most mi legyen vele? Hagyjuk itt?
- Az emberek úgyis megölik. Először csak bűnösnek kiáltják ki, aztán csőcselékbe rendeződnek, és a vége a halál. – Ralf hangja olyan rideg volt, hogy még Leena is meglepődött rajta, még is a fiúnak teljesen igaza volt. Leena bólintott majd így szólt:
- Magammal viszem, a börtön jó hely lesz neki. - jelentette ki, majd elővette kötelét táskájából és megkötözte a férfit.
- Á itt vagytok! - szólalt meg hirtelen Shiro hangja - Már mindenhol kerestünk titeket. Csak meg akartam köszönni, hogy segítettek. - mondta Shiro - Ha gondoljátok, adhatunk éjszakára szállást, bár ha menni akartok van két lovunk, azzal elég hamar elérhetitek a legközebbi várost.
- Szívesen, Ayamért pedig ne aggódjatok, rendbe fog jönni csak pihenjen sokat. – felelte Leena miközben Morten maga után vonszolva templom elé ért.
- Ralf menjünk most? – kérdezte.
- Én a mostra szavazok! - szólt közbe Pascal.
- Én is. Bár, némi pénz nem jönne rosszul. - nézett Shirora.
- Ó jó hogy mondod! – kapott fejéhez - A falu hálája azért amit értünk tettek! - mondta és át ad két kis zacskót. - A lovaitokat pedig azonnal hozzuk.
- Köszönömjük. – felelte Leena.
- A lovainkat? - kérdezte csodálkozva Ralf Shirotól.
- Hát nem külön lóval mentek?
- Jah, de csak olyanunk nekünk nem volt! – mosolygott. Leena értetlenül meredt a fiúra. „Miről beszél ez?”
- Azért csodálkozom, hogy most már van. – felelte. Leena homlokán néhány izzadság csepp jelent meg. „Ehhh te se leszel matematikus…” jegyezte meg magába.
Amíg meghozták a lovakat Leena újra gondolatiba mélyedt. Az elmúlt néhány óra eseményeit egy világot rengettek meg benne. Az emberek a világ mind eddig egyszerűen jókra volt osztott szerinte, de a soros még is egyre inkább azt üzente neki nem ez a valóság. Ahogy a hideg égre tekintett választ keresett, de helyette csak némaság volt a válasz. Morten jutott eszébe, minden áron meg akarta valahogy magyarázni tettét. Hinni akart valami hazugságot, valami kifogást, ami a férfi védelmére szólt, ahogy Kimaronak is oka volt a gyilkosságra, de nem tudott hazudni magának. Görcsösen szorította ökölbe kezét a tehetetlenségtől. Nem tudta vagy inkább nem akarta elfogadni azt ami történt. Nem akart igazat adni Carmennek, nem akarta elfogadni a világot olyannak amilyen. Minden áron egy illúzióba akarta magát ringatni, de nem ment. A valóság kemény érdes keze folyton folyvást visszarángatta ebbe a világba, és szeme elé vetette a világ mocskát.
„Minek gyötrődsz? Túl vagy rajta nem?” – szólalt meg Camren.
„ Ez nem ilyen egyszerű… ez az ember…”
„Ugyan olyan, mint a többi gerinctelen ez ilyen egyszeri!” – szakította félbe Carmen.
„Akkor sem fogadom el amit mondtál! Nincs igazad!” – szakadt ki Leenából.
„ Na és? Azt hiszed, boldogabb leszek attól, ha elfogadod? Szerinted én erre hajtok, hogy igazat adj nekem? „– kérdezte kissé éles hangon – „Rohadtul hidegen hagy igazat adsz e vagy sem. Nincs szükségem az elismerésedre! Nekem teljesen mindegy meddig áltatod magad a bártyult szövegeddel, de ezt a nyálast rínyát kurvára abba hagyhatnád MERT ROHADTUL IDEGESÍTŐ!” – ordította
- Ők elkísérnek titeket egy darabon, hogy ne tévedjetek el a sivatagban! – magyarázta Shiro miközben a kétköpenyes férfi előtt megállt. Leena néhány percig értelmetlenül nézett rá, majd lesett neki. „Ja hogy a lovak…”
A lóhátról még elhagyta a száját egy viszlát, majd elvágtattak a sivatag felé. Nagyon remélte többet nem kell vissza térnie erre nyomasztó helyre.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Igneel
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Igneel

Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 28

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Vas. Szept. 18, 2011 4:03 pm

Két megjegyzés: a csúnya szavakat legalább pontozd ki legközelebb.
A másik, hogy bár elképesztő hosszú és jó ez a munka, de a két posttól függetlenül ez mégiscsak csak egyetlen munka. Így az egészre jár 225 000 gyémánt, a szép teljesítményért pedig növelem ezt neked 275 000-re!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
Leena

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Szer. Nov. 30, 2011 11:27 pm


Amikor a világ szét hullik...



Leena csendesen baktatott a pályaudvaron, üres tekintettel meredt maga elé.
„Fölösleges, nem tehetsz semmit.” – felelte Carmen Leenának.
„De nem hagyhatom annyiban! Az az ember egy gyilkos, és meg lopta a saját családját is! A családi vagyon Ehiro illeti!”
„No és aztán? „ – kérdezte Carmen – „Leena nincs bizonyítékod a férfi ellen! Inkább annak örülj hogy neki sincs ellened! Lazán rád verhetné és akkor most te ülhetnél tömlöcben!”
„De ez így nem igazságos!” – kiáltott rá Carmenre. Dühe egyre jobban forrt.
„Igazság?” – kérdezett vissza röhögve Carmen – „Igazságot keresel? Cehhhh…. még is szerinted hol van ebben az átkozott világban az igazság? Nyisd már ki a szemed!” – hangjában mérhetetlen düh és csalódottság keserű keveréke érződött –„ Milyen igazságot keresel te? Az emberek saját érdekűkben lopnak, csalnak, a mágus tanács kénye kedve szerint uralkodik … „-
„Ez nem igaz! Sokan nem tesznek ilyet!”
„Ó tényleg? És akkor te még is mit csinálsz kedves Leena?! „– kérdezte csípősen – „Abból élsz bazd meg hogy emberek védsz meg bérgyilkosoktól, örültektől, csalóktól! Vagy ők csak kivételek?! „– kérdezte éles hangon.
Leena szólni akart, de nem tudott mit mondani. Ellenkezni akart, de nem tudta mit mondjon.
„Az emberek önzők és önkényűek!” - jelentette ki Carmen.
„Nem! Nem azok, én tudom, a céhtársaim mind jó emberek!” – próbálta érvelni.
„Heh jó emberek? Igazán?!” – hangja cinikusságot tükrözött –„ Azokról a jó emberekről beszélsz, akik csak akkor állnak veled szóba, ha közös munkátok van? Vagy arról a kedves jó emberről beszélsz, aki úgy kiforgatta a szavaidat, he? Vagy kedves mesteredről aki csak a melleid a feneked és a hosszú combod miatt áll veled szóba, aki olyan szívesen meghúzna és kénye kedve szerint ugráltat? Ezeknek a drágalátos jó szívű emberek csak akkor keresnek ha kell nekik valami! „
„Sebatián igen is törődik velem!” – vágott vissza.
„Aha. Egy, az az egyetlen ember, a vagy negyvenből, aki ott van! Ahelyett hogy fölösleges illúziókba ringatnád, magad nyisd ki a szemed! „– felelte durva hangon Carmen.
- Lee, te merre mész? – hangozott fel Pascal hangja. Leena kissé mérgesen kapta fel fejét, Pascal pedig türelmetlenül rángatott meg egy hajtincset.
- Leena! – szólt újra –Itt vagy?
- Igen, itt vagyok! – felelte kissé dölyfösen.
- Mi baj? – kérdezte Pas.
- Semmi…
- Látom, hogy van valami, ne kamuzz!
- Mindegy hagyjuk!
- De ne hagyjuk! Min húztad így fel magad? – kérdezte miközben kicsi fejét arcába tolta. Ahogy fejjel lefelé nézet Leenára, kis szemét összehúzva. Leena elmosolyodott kis barátján, de látta rajta nem nyugszik, amíg nem mondja el miről van szó.
- Hát ezt nem igazán tudom el mondani…
- Miért?
- Mert… nem tudom. Inkább foglalkozzunk a küldetéssel! – vágta ki magát végül. Elővette a papírt, ami még Sebastiántól kapott.
– Na tehát a megbízó szerint a lányait elrabolták, Seb azt mondta a pasi biztos benne, hogy a helytartó volt.
- Akkor látogassuk meg ezt a helytartót? – kérdezte Pascal.
- Hm… nem tudom, Sebastián szerint terjengenek pletykák erről a helytartóról…
- Pletykák? – kérdezett vissza kíváncsian Pascal.
- Igen, állítólag itt minden az övé, és a családoknak adót kell fizetni.
- Hm… nem tűnik olyan jó fejnek.
- És lányokat kérnek. – tette hozzá Leena homlokát ráncolva.
- Lányokat? Ez nem törvénybe ütköző?
- De, az. – felelte tömören.
- Ha tényleg minden a kezében van itt, akkor nem kéne, nagydobra verni miért vagyunk itt.
- Szerintem se, mi lenne, ha kicsit kérdezősködnénk? – kérdezte Pascalt.
- Hát nem tudom. – elgondolkodva meredt a papírra. – Ha tényleg minden az ő kezében van, akkor mindenki neki dolgozik, tehát ha mi most elkezdenénk kérdezősködni, igen csak feltűnne. – fejtette ki állás pontját. – Már most is kiríunk a tömegből. – tette hozzá. Leena csak ekkor vette észre az rátapadó kíváncsi szempárokat.
- Azt hiszem, igazad van, akkor mi legyen?
- Hát, olvadj bele a tömegbe.
- Na kössz! És ezt még is, hogy gondoltad? – kérdezte kissé ingerlékenyen. Pascal erre már nem felelt.
„Nézd meg a nőket, mind kendőt viselnek, te itt a kis mini gatyáddal és kivágott fölsőddel igen feltűnő vagy!” – szólalt meg Carmen.
„Igazad van…” – felelte elgondolkodva Leena, azzal megcélzott egy közeli árust. Leena nem törődött sokat ezzel a dologgal, elkönyvelte itteni szokásnak.
Míg ő kiválasztott egy tengerkékes halvány kendőt apró lila mintákkal, Pascal felfedező útra indult. Leena bár nem szerette, ha kis barátja elkóricált, de be kellett látnia az utóbbi időben igen csak bele tanult a rejtőzködésbe, és igen értékes információkat szerzett neki.
Kissé unottan lépett vissza a fő térre, ahol épp egy igen szépen díszített kocsi ált meg. Látszott rajta, igazán előkelő embereket szállít, és érdeklődve figyelte. Ahogy lassan haladt a hintó felé, ami közben ki is nyílt. Alig tíz méterre volt már a hintótól mikor egy kéz a vállánál fogva vissza rántotta.
- Te lány mit csinálsz?! – szólt egy éles de nem túl hangos férfi hang, és maga mellé rántotta. Egy idős férfi állt mellette, és értetlenül meredt rá. Szemeiben félelem csillogott.
- Takard el az arcod, meg ne lássa!
- Bocsánat én nem tudtam… - kezdte a magyarázkodást.
- Csitt! - szólt rá az öreg és beljebb húzta a tömegbe. – Hova tetted az eszedet, azt akarod hogy téged is elvigyen?! – kérdezte komor arccal miközben szemi őt fürkészték - Nem ide való vagy mi? – tette hozzá kissé megenyhülve, bár még mindig erősen húzta lefelé Leena karját.
- Nem én csak átutazóban…
- Na, ide figyelj! Ha tovább akarsz haladni ebből a városból, ne menj a hintó közelébe értetted!
- De hát miért? – kérdezte miközben újra a hintó felé pillantott.
- Ne nézz, oda még észrevesz! – szólt rá az öreg és fejét lejjebb nyomta. – Ők az Uraság fiai! Ha észre vesszenek, elvisznek magaddal, és onnan soha többet nem szabadulsz!
Leena az első pillanatban értetlenül meredt a férfira, majd hirtelen eszébe jutottak Sebastián szavai. „…meg örül a lányokért, mondják, nekem abból, amit mondtak elég beteg elméjűnek tűnik. Több helyről azt hallottam, hogy rabszolgákat tart, nem tudom mi igaz ebből, de ha már csak a fel is igaz nem túlbíztató…”
Leena dermedten meredt maga elé, most értette meg hirtelen miért is nézték olyan kirívóan az emberek. Ekkor éles sikítást hallott a kocsi felől. Azonnal oda fordult és lábujjhegyre állva próbált át látni az emberek válla között, de semmit sem látott. Szíve egyre vadabbul dobogott, és félelem kúszott szét testében.
„Pascal!” – kereste szemével kis barátját, de azt sehol se látta. Szemével végig pásztázta a házak falát, a tetőket, a körülötte lévők vállát, de sehol nem találta. Egyre idegesebb és idegesebb lett, és már nem bírta tovább. Nem törődve az öregember intelmével furakodni kezdett a tömegen keresztül egyenesen a hintó irányába. A férfi karjába kapva próbálta visszahúzni, de ő nem engedett neki.„Nem! Meg kell találnom Pascalt!” – mondta magában. Ekkor a szívszaggató sírás hangozott fel, egy asszony halkan könyörgése mellett. Leena elérte a tömeg szélét karján a férfival, aki továbbra is húzta vissza fele.
A szépen aranyozott hintó apró márvány virágok díszítették, kicsinyke csipkés szélű ajtaja nyitva állt, makulátlan tükörablak mögött selyem függöny el volt húzva. A hintó előtt két közép magas fiú állt, nem lehetek idősebbek Leenánál. Fekete elegáns öltönyükben barnás szökés hajúkban csillogó ezüst tiarájukkal olybá tesztet mintha kis hercegek lennének. Arcukról megvetés és öröm sugárzott, ahogy a ez előttük heverő lányra néztek le. Egyszerű kis teremtés volt, fejét kendőbe bugyulálta és földet nézve zokogott. A bal oldali fiú előre lépett és a lány bordáig közé rúgott. Leena izmai megfeszültek és kezeit ropogva szorította ökölbe. Ekkor egy idős nő négy kézláb kúszott a két fiatal fiú elé.
- Könyörgöm, nagy uraságok ne vegyék el tőlem. Ő az egyetlen lányom, én… én.. – kérlelte könnyekkel küszködve a nő. A kér fiú megvetően felröhögött. A földön csúszva két térdre emelkedve kezeit össze kulcsolva emelte fel feléjük – - Kérem, vigyenek tőlem bármit csak a lányomat ne! Kérem, minden pénzem maguknak adom csak.. – nyújtott át egy kis szügyöt feléjük, mire a bal oldali fiú elő lépett és hosszú ezüstözött pálcáját a magasba emelve készült lesújtani az asszonyra.
- Még is mit képzelsz te patkány! – mondta fenyegető hangsúllyal – Azt hiszed, a mocskos pénzedre van szükségem! – kiáltotta dühödten és pálcájával a nő arcára csapot. Az asszony fájdalmasan kapott arcához, Leena szinte azonnal megérezte a friss vér szagát és agyát elöntötte az indulat. Lendületből lépett ki a hintó felé de ebben a pillanatban számtalan kéz tapadt rá és húzták vissza a tömeg szélére.
- Neee!
- Maradj nyugton!
- Ne csináld! – súgták neki a hangok. Dermedten meredt az emberekre, akik a föld fele nyomták. Nem értette miért védelmezik ennyire, hisz ő csak egy idegen. Egy öregasszony lépett mellé és arcába húzta kendőjét. Leena néhány percig nézte az asszonyt majd tekintet a hintó felé tévedt. Az asszony vérző arcát szorongatva feküdt a földön, míg a lány könyörgött az életért.
- Heh hallod ez Shiro? – szólt a pálcát tartót fiú – Könyörög! Ceh! Te büdös kis cafka! – kiáltotta és hatalmas pofont kevert le neki, majd meg fordulva a hintó felé indult ahol mind két oldalt három – három őr állt.
- Hozzátok. – szólt oda nekik mire két férfi a karjainál fogva fel emelte a lány és húzni kezdte a hintó felé. Arcáról lesett a kendő és láthatóvá vált milyen fiatal is, talán még a tizenhatot se töltötte be. Arcán rémület ült, és könnyes szemmel nézett vissza anyjára.
- Kérem… kérem ne! – nyöszörögte halkan, de a két férfi rideg arccal húzta tovább a pórban. Leena izmai megfeszültek, képtelen volt szemét levenni a lányról. Egy másodpillanatra találkozott tekintetük, és látta rettegését. A mélyen csillogó könnyes szempárban leírhatatlan félelem ült, fénye halvány pislákolt mintha a remény utolsó szikrája most aludni ki benne.
Leena nem bírta tovább türtőztetni magát, izmai megfeszültek dühe, mint forró méreg áradt szét testében. Érezte elméjét elborítja a düh és a harag, nem akart mást csak agyon verni azokat az embereket. Bőre körül a szél egyre gyorsabban süvített, egy két hajszálat magasba lengetve.
Hirtelen kitépte magát a szorító karokból fellökve néhány embert és a két férfi felé ugrott. Bal karját ütésre emelve érte őket el, de ebben a pillanatban két hosszú víz kígyó ragadt meg célpontjai nyakát, és bal felé húzták őket nagy erővel. A kétöltönyös férfi nyakához kapva zuhant, Leena pedig még idejében fogta meg a lán derekát. Ahogy magához húzta a törékeny testet érezte annak remegését. Szemeivel követte a vízkígyókat, és a tömegből egy magas barna hajú srácot pillantott meg. A fiú nem messze a két férfitól megszüntette a mágiáját és jég ökleivel betörte a két ember koponyáját.
Eközben Leena felé meg indult két másik öltönyös férfi, kezükben fegyverrel. Felpattanva megelőzte a hozzá legközelebb eső férfit, ki perdülve tőre elöl hatalmas ütést mért jobb halántékára. Megpördült tengelye körül és kezén meg támaszkodva kirúgta a lábát. A férfihangos csattanással vetődött hátra, Leena pedig kapott a lehetőségen. Felpattant és öklével egyenesen a férfi hasára célzott, minden erejét bele adta az ütésbe. Az öltöny hangosan nyögött fel, teste megemelkedett egy pillanatra a fölről majd visszazuhant.
- Mi folyik itt! – ordított fel az egyik fiú kilépve a kocsijából. Szemeit Leenára tapasztotta.
- Hogy merészeled? – sziszegte halkan.
Leena mintha csak erre várt volna, ajaki mosolyra húzódtak.
- Megmutassam? – kérdezte halkan. Volt valami ijesztő hangjában, kezén karmokat formált szeléből és elrugaszkodott a földtől. A fiú arcán egy pillanatra félelem suhant át.
- Hát így! – mondta halkan és karmaival végig szántott a fiú arcán, de itt nem állt meg, a földre esett fiút ruhájánál fogva emelte fel. Mély morgás tört fel torkából, ahogy a reszkető fiú félelemmel telt szemeibe nézett.
- Te büdös szajha! – kiáltott fel a másik fiú, és öltönyéből egy vastag, de rövid fém rudat vett elő. Meg lengette maga előtt és szikrázó ostor jelent meg kezében.
Leena elkésett, látta a felé csapó villámos ostort, de mire kitérhetett volna előle már elkapta. Az ostor egyenesen a nyaka köré fonódott. Teste öntudatlanul vonaglani kezdet az őt átjáró égető fájdalomtól, izmai megfeszültek, groteszk pózba kényszerítve őt. Hangosan síkoltott fel az őt kínzó fájdalomtól, tüdejét égette a légszomj. Szeme előtt apró pöttyök táncoltak.
Teste a földre hanyatlott, és fájdalom egyre erősebb és erősebb lett. Leena már küzdött az eszméletvesztés ellen, látása elmosódott.
„Nem!”- szólt magára, és erőszakkal kezdte vissza rángatni magát az életbe. Ekkor hirtelen meg szűnt a fájdalom, a szorítás engedet majd végleg megszűnt és Leena levegő után kapott. Fel akart állni, de bénult teste nem engedelmeskedett neki. Egy magas alak kúszott a szeme elé, egy finom, de ismeretlen illat kúszott orrába. Hallotta a villám ostor csattanását, szólni akart, de nem tudott, látta az elmosódott foltokat, ahogy a fiú kikerüli az ostort, és ahogy a másik fiú hátba támadja. Szédülése egyre erősebb lett, és lassan már a foltok is elmosódtak a szeme előtt. Nem bírta tovább tartani fejét, lassan visszahanyatlott a földre, halkan pihegett miközben zsibbadt agya nem engedte gondolkodni. Ekkor egy már jól ismert illat érte el.
- Pascal… - lehelte erőtlenül, majd zuhanni kezdett a sötétségbe. Eszméletét vesztve feküdt a földön, már nem érezte, ahogy ő és a fiút két öltönyös a hintóba veti. Utolsó gondolata Pascal volt, majd lezuhant a mély sötétségbe. Nem tudta mennyi idő telt el, az első amit érzet a hideg volt.
Nyirkos hideget érzett bőrén, ami átjárta egész testét. Mindene fázott, izmai zsibbadtak volt és fura tompa fájdalom járta át egész testét. A fájdalom jó ideig kitöltötte gondolatait majd lassan másra is felfigyelt. A levegő büdös volt, és áporodott, izzadság vér és rothadás szaga terjengett.
„Hol vagyok?- kérdezte magától kábán, feje lüktetett és gyomra émelyegni kezdett a bűztől. Ekkor egy másik szagra is felfigyelt, ez már sokkal kellemesebb volt, kissé édes, mint egy parfüm. Halk szuszogást hallott, de tudta ez nem ő, valaki mást hal. Ki akarta nyitni szemét de mintha szemhéja ólomból lett volna. Nagy nehezen még is sikerült neki, sötét volt, csak egy halvány fénysugár pislákolt tőle nem mesze, fakó félhomályba borítva a helyet ahol volt. A hideg megrázta testét és ekkor fura fémes hang csendült meg. Ez szinte azonnal eloszlott a fejében lévő ködöt, szemei kipattantak és látása kiélesedett.
Kérdőn tekintett körbe, miközben kezét és lábait próbálta meg mozdítani. Nem kellett sok, hogy rá eszméljen láncokra verték, és mint egy levágni való állított kifeszítették. Egy hideg mocskos cellában volt, hatalmas rácsos ajtaján pedig egy fáklya fénye szűrődött be. Elfordítva hasogató fejét egy magas barna hajú fiút látott.
Leena meghökkent a fiú láttán, főként a karján lévő céh szimbólum miatt, pontosan olyan szimbólumot viselt, mint ő.
„Egy Dragon Fanges mágus?” - kérdezte magától. „De hát hogy? Talán Sebastián küldte? „ - villant át fején a kérdés. A fiú eszméletlen volt, fejét lehajtva függőt a láncokon. Leena nézte néhány percig őt, és azon gondolkodott, vajon hogy került ide.
„ Ő is ott volt…” - szólalt meg Carmen.
- Basszus mi ütött el? – szólalt meg hirtelen, miközben lassan felemelte fejét és komásan nézelődni kezdett.
- A villám ostor volt. – mondta halkan, ahogy a fiút nézte. Hirtelen ő maga sem tudta miért, de iszonyatos fájdalom öntötte el a szívét. Nem tudta miért lett szomorú vagy mi bántja ennyire csak fájdalmat érzete mellkasában.
- Ohh tényleg!- eszmélt fel. – Nem gond, ha megkérdezem ki vagy?- fordult felé.
- Leena vagyok, és azt hiszem, céh társak vagyunk.- tette hozzá. Igyekezett leplezni a mellkasában lüktető fájdalmat. Szemeit a fiúra függesztve nézte őt, és azon gondolkodott mi is történik most vele. Már éppen azon volt, hogy Carmenhez fordul segítségül ötlet híján, de ebben a pillanatban a fájdalom eltűnt. Mintha csak egy múló rossz álom lett volna. Leena meglepetten nézett maga elé, elmélkedéséből a fiú hangja ragadta ki.
- Te vagy Leena? – kérdezte kissé már csodálattal a hangjában. Leena nem értette és amikor újra rá nézetett valami számára teljesen ismeretlen dolgot látott arcán. Mintha valami bálvány lenne akire felnéznek, úgy nézett rá a fiú csillogó szemekkel.
Nem igazán tudta mire vélni a fiú gesztusát, kivált kép hogy nem is tudta kicsoda, csak annyit hogy egy céhből jöttek.
„ Nicsak egy csodáló! Na kezdesz bele jönni!” - szólalt meg elismerő hangon Carmen, talán most először. Leena csak nézte Noah és egy szó se jött ki a torkán.
- Noah Senshi vagyok. - mutatkozott be – Mellesleg… hol vagyunk?- kérdezte.
- Egy cellában, azt hiszem. - felelte.
- Értem.. ropogtatta meg kicsit a nyakát, majd elvigyorodott. - Akkor ideje kijutnunk nemde? - kérdezte miközben kezéből két hosszú víz kígyó kúszott elő. A víz lassan a bilincsekre fonódott és megfagyasztotta. A bilincsek halk reccsenéssel adták meg magukat.
- Egyébként mit kerestél errefelé? - kérdezte miközben Leenát is kiszabadította.
- Egy munkára jöttem, bár az érkezést nem így terveztem. - felelte halkan. Nem igazán tudta most mi tévő legyen, egy folytában Pascal járt a fejében. ”Vajon hol lehet most?
- És te?
- Mondjuk úgy, volt egy kisebb megbízásom. - kacsintott rá cinkosan. Leena nem értette miért kacsingat rá, és azt sem ezzel mit akar kifejezni.
- Milyen kisebb megbízatás?
- Nem olyan fontos... - mosolyogott. Leena néhány percig még fürkészte arcát majd rá hagyta a dolgot. Fájó csuklóját dörzsölgette, majd keze körül egy halvány kék fény jelent meg néhány másodpercre. Gondolataiból az őt csillogó szemekkel bámuló Noah zökkentette ki.
„ Nagyon oda van érted a fiú, hajts rá!” - szólalt meg Camren, de Leena figyelmen kívül hagyta.
- Ó - pirult el. - Már is meggyógyítalak téged is!- és kezébe vette csuklóit. A kék fény újra felizzott néhány másodpercre.
- Köszi.- felelte. - Nagyon állat mágiád van. - mondta ámulva miközben kezét mozgatta.
”Állat?” - kérdezett vissza magában Leena, nem igazán értette, hogy ez most jó e vagy rossz.
- Ugyan semmiség. - mosolygott rá Leena - Fáj még valahol?
- Hátöööm... kezdte el gondolkodva, majd egy pillanatra mosoly suhant át az arcán. Leena értetlenül meredt rá, majd amikor pillantásuk találkozott csak ennyit mondott. -Jah nem, sehol.
- Van valami ötleted hogyan tovább? Igazából azért vagyok itt mert egy férfi megbízta a céhet, hogy hozzuk vissza a lányt. Itt van valahol... - magyarázta
- Hát... nem sok. Neked?
- Hát... nekem először meg kéne találnom Pascalt. - mondta kissé aggódva.
- Nem hinném. - szólalt meg egy vékony férfias hang. Leena fejét hang irányába kapta.
- Pascal? - nézett a hang irányába kíváncsian. A kicsi kaméleon épp akkor csusszant be a cellába. Leena szívéről hatalmas kő esett lett és felpattanva ugrott hozzá.
- Még is hova tetted az orrod te lány? - kérdezte Pasal korholóan, miközben fel vette zöld színét, és így láthatóvá vált.
- PASCAL!!! - kiáltott fel örömében Leena, és felkapta a földről. Leena ölébe kapta és szorosan ölelte magához.
- Nyeeeee… - nyögött fel Pascal a szoros ölelés alatt. - Leena meg fulladok…¬ - lehelte halkan, mire nagy nehezen el engedte.- Na jól van azért lehet finoman is örülni...
- Ez meg mi a tosz? - kérdezte Noah.
- Pascal tosz nélkül. - felelte miközben egyik szemöldökét felhúzta - No és te ki a tosz? vagy? kérdezte megnyomva a tosz szót.
- Na de Pas! - szólt rá Leena majd Noah fel fordult - Bocsi. Ő itt Pascal a barátom. - mutatta be mosolyogva és tenyerén ülő kis Pascal a fiú fel tolta.
- Barát...? - nézett rájuk kicsit bambán, majd ismét elvigyorodott.-Szép fogád, Pacsi ! emelte fel a tenyerét. Pascal egy pillanatig szemlélgette a fiút majd vállát megvonva nyelvét tenyerére cuppantotta. Noah arcára rá fagyott a vigyor majd nadrágjába törölte a kaméleon nyálat.
- Guszta.- jegyezte meg fancsali képpel.
- Hogy jutottál be ide? - kérdezte Leena.
- Úgy látom az eszedet is az orrod mellé tetted... - mondta kissé morogva - Tudod még mindig fel tudom venni a környezetem színét, na és az se egy hátrány hogy ilyen pici vagyok....
Leena kissé hülyén érezte magát, a válasz hallatán. Maga se értette utólag miért is tette fel ezt a kérdést.
- De honnan tudtad... - kezdte de Pascal félbe szakította.
- Hogy itt vagy? - fejezte be a kérdést. - Onnan hogy láttam az egészet, te ökör. Még is hogy lehetett ennyi eszed? - kérdezte - Meg beszéltük, hogy inkognitóban maradunk, erre te nekik rontasz... - csóválta meg apró fejét. - Az egyik ház tetejéről láttalak, de mire oda értem késő volt. Nem tudtalak kimenteni ezért inkább a hintóra mászva követelek titeket, bár bele tellett egy kis időbe amíg meg találtalak... hatalmas ez a hely és mindenhol teli van örökkel. - magyarázta - De a legrosszabb hogy a pletykák igazak.
- Igazak? Már mint a rabszolga lányokra gondolsz? - kérdezte.
- Ja... - felelt nagyot sóhajtva
- Rabszolga lányok? - kérdezte Noah.
- Igen, azért jöttünk hogy egy lányt haza vigyünk akit itt tartanak fogságba. Bár a rabszolgákról nem volt megbízható információnk, de most hogy a saját szememmel láttam, elhiheted nem egy paradicsom ez a hely. - felelte Pascal.
- Mit láttál? - kérdezte Leena.
Pascal nagyot sóhajtott, látszott rajta nem tudja mivel kezdje. Igazából azon vívódott mennyit mondjon el Leenának, nem akarta teljesen kiborítani, tekintve a faluban történtekre, és hogy mostanában nem volt túl jó passzban nem tudta menyit kellen mondania.
- A helyzet rosszabb mint hittük, nem egy két lányról van szó, hanem több tízről. Ez a börtön alul teli van cellákkal és szinte egy üres sincs.
Leena dermedten hallgatta szavait. Bár a saját szemével látta ami a téren történt, még is egyszerűen hihetetlen volt számára, hogy valaki képes ilyet tenni. Elvenni mások szabadságát…
”Most mit vagy így ki akadva? Te is ezt csinálod!” – szólalt meg közömbös hangon Carmen.
” Hogy én? Soha nem tennék ilyet! - vágta rá felháborodottan Leena.
” Ó igen? És azok az emberek, akiket elfogsz, majd a Tanács kezére adsz? Velük mi lesz szerinted? Kapnak egy tockost azt szabadon mehetnek tovább? Börtönben rohadnak meg!”
Carmen szavaiból Pascal zökkentette ki.
- Ez a család teljesen örült, a fentebb termekből csak sikolyokat hallottam, és láttam, ahogy egy rúsnya kis béka agyon ver egy kislányt. Mintha örömüket lelnék abban, hogy másokat kínoznak.
Leena arca megfagyott, és láthatón Noah sem díjazta a hallottakat. Lassan a rácshoz sétált majd megfagyasztva rugdosni kezdte. Leena ebből nem sokat észlelt, a hallottak pörögtek a fejében.
- Te még is mit csinálsz? - kérdezte Pascal.
- Szétrúgom a zárat.- felelte, hangja rideg és fagyos volt, érezte rajt a dühöt.
- Ember, hallottad amit mondta? Teli van örökkel! Ennyi ellen nem birtok el! - kiáltott rá folyottott hangon Pascal.
- Már pedig nem fogunk itt ülni. - szólalt meg mély hangon Leena.
- Na ne kezd te is! - csapott fejére Pascal - Ha megint csak úgy rájuk rontotok itt fogjátok végezni, vagy lecsapják a ti fejeteket is a kertben.
- Lecsapják? - kérdezte meghökkenve Leena.
- Igen, nem láttátok a kerítés díszt mi?
Ekkor halk reccsenéssel adta meg magát a fagyot fém és ketté tört.
- Mehetünk - mondta, ahogy kinyitotta
- Milyen kerti dísz?- kérdezte Leena.
- Azokat akikre nincs szükségük feldarabolják, a fejeket pedig díszként kitűzik a kerítés végeire. - mondta halkan a falat nézve. Leena eleinte nem érette a szavakat, hangosan visszhangozottak fejében, és percekbe telt mire felfogta.
”Lecsapják a fejüket?”- kérdezte magától.
”Régen elég bevált szokás volt”- szólalt meg hűvösen Carmen. ” Elrettentésként és erőfitogtatásként használták, bár a te világodban már kikoptak ezek a szokások, úgy tudtam.
- Te pedig másszál már vissza mielőtt észre vesznek, hányszor mondjam, hogy hemzsegnek oda kint az őrök! - ugrott a fiú nyakára Pascal.
- És akkor most üljünk itt?- csattant fel Leena.
- Nem azt mondom, hanem azt hogy maradjunk látatlanok, ennyi emberrel egyszerre nem bírunk el, de apránként igen.
„Apránként?”-
„ Úgy érte osonjatok be a házba és csöndesen nyírjátok ki az őröket apránként.”- fordította Carmen.
- Tudod merre vannak pontosan az őrök? - kérdezte.
- Mindenhol, szinte öt méterenként van egy őr. Ha el akarjuk, kapni a fő fejest nem fedhetjük fel a kilétünket.
- Akkor osonni fogunk. Pascal te már ismered valamennyire a helyet, szerintem...
- Nekem kéne előre menni, egyetértek. De előre szólok, ne veszítsétek el a fejeteket!
Leena csak biccentett, nem tudta teljesen megígérni ezt neki. Igen csak felzaklatták a hallottak, és tisztában volt vele egy bizonyos pont után már nem is akarja magát vissza fogni. Kétség sem férhetett hozzá, kettőjük közül Pascal a megfontoltabb, és nem ő. Lassan halakn haladtak a cellák között. A levegő nyirkos volt és borzalmasan büdös, állott poshadt levegőben emberi ürülék alvadt vár és dögszag keveredett. Leena gyomra folyton folyvást a felszínre akarta dobni tartalmát, egy szer kétszer bele is szédült a büdösbe. Meg szaporázta kicsit lépteit, minél hamarabb el akarta érni a kijáratott. Mindezt csak tetőzte a cellákban lévő foglyok látványa. Szerencsétlen meg gyötört és agyon vert lányok és fiúk láncra verve. Leena a végén már csak az utat nézte maga előtt, nem akarta látni azt a borzalmat, ami a rácsok mögött állt. Miközben haladtak eldöntötte magában, kerüljön bármibe is de megfizeti az aki ezt tette velük és az emberekkel.
Elérve egy újabb fordult, a borzalmas szag enyhülni kezdett, benne pedig fellángolt a reményt talán elérték a kijáratot. Pascal előre sietett, míg ős és Noah fal mögött vártak, nem telet bele néhány perc és a kis állat visszatért.
- Két őr álla a lépcső alján, de alszanak. - súgta, ahogy felugrott Leena vállára, ő kérdőn nézett Noahra.
- Akkor valahogy iktassuk ki őket, hogy ha felébrednek, se jöhessenek utánunk.- ajánlotta Noah.
- Rendben.
Halk léptekkel indultak meg az őrök felé. Mikor melléjük értek Leena már emelte a kezét amikor Noah vizet teremtve maga előtt bevonta a két őr és a falhoz fagyasztotta őket.
- Hát ez… gyors volt.- mondta megszeppenve.
- Gondoltam ne piszkold be feleslegesen a kezed. - felelte egy mosollyal.
Pascal eközben újabb felfedező útra indult, Leenáék követték őt a hatalmas házban. Nem kellett sokat menniük már is látták az egész házban nyüzsögnek az örök, felszolgálók komornyikok.
- Így nem fogunk tudni észrevétlenül haladni.- jegyezte meg.
- Pontosan ezért fogtok állruhát ölteni!- felelte Pascal természetes hangsúlyban.
- Milyen álruhát?
- Hogy a mit? - kérdezték egyszerre. Leena hatalmas szemekkel meredt Pascalra. ”Még is honnan szed ez ilyeneket? Mikor lett ilyen… okos?!” akadt ki magában.
- Ál-ru-ha! - szótagolta. - Így sokkal könnyebben be tudunk olvadni! Noah te annak az őrnek a cuccát veszed fel, és Leenának keresünk egy szolgáló lányt… Nem lesz nehéz - tette hozzá ki kukucskálva a vastag függöny mögül, ami rejtekhelyük volt – van itt egy pár.
-Én ezt a ruhát fel nem veszem!- jelentette ki Leena.
- Na ne kezd már, mintha a mostani hosszabb lenne! Na, gyerünk munkára, mert itt öregszünk meg! - adta ki a parancsot Pascal. Leena már jól ismerte ezt a hangsúlyt, és tudta ilyenkor már nincs vissza út, amit a fejébe vett azt tűzön-vízen keresztülviszi. Hangos sóhajjal adata meg magát.

Néhány perccel később egy üres szobába együtt húzták be a két leütött embert. Leena kissé megszeppenve tekintett körbe a szobába, természetesen a szobában nem volt semmi, ami mögé elmehetett volna öltözni. ”Hát igen… ez az én formám…”- sóhajtott magában lemondóan.
- Hát… izé… akkor én át öltöznék…- kezdte pirulva - elfordulnál addig?
-Persze.- felelte és már is a fal felé fordult.
Bár nem volt oka gyanakodni a fiúra még is hátat fordítva kezdett el átöltözni. Gyorsabban haladt, mint gondolta, bár igen csak feszengve érezte magát a szűk fűzőben, csipkés szoknyába és fehér combharisnyában.
”Hát azt hiszem ez nem az én stílusom…”- könyvelte el magában, ahogy fel húzta a könyékig érő csipke kesztyűket. Lopva pillantott hátra a fiúra, aki még mindig a falat nézte.
„Na ne gyerekeskedj már!” - szólt rá Carmen.
”Jól van na, csak olyan gáz ez a ruha…
” B-szni való vagy benne, na és?” - közölte egyszerűen mire Leena álla a földig esett.
- Leena ha kész vagy akkor mehetünk. - szólalt meg Pascal.
- Kész vagyok, mehetünk.- mondta halkan miközben idegesen húzogatta szoknyáját.
- Okés, menjünk el... izé ki, vagy be... Induljunk. - nyögte ki Naoh is miközben le se vette szemét Leenáról.
- De álljatok meg! - toppant meg Leena az ajtóban - Most akkor hova is megyünk? Vagy szét vállunk vagy mi lesz?- kérdezte.
- Szerintem keressük meg azt a szemétládát, aki ezért felelős.
- Egyetértek.- bólintott kimérten Pascal.
Leenának nem maradt ideje felelni, az ajtó kitárult és Noah kilépett rajta Pascalal. A kis kaméleon át ugrott a falra és onnantól már a plafonon keresztül követte őket. Végig haladtak a vörös bársony szőnyeggel borított folyóson. Alig tették meg az első néhány lépést, amikor vér fagyasztó sikoly harsant az egyik szobából. Azt rögvest öblös gurgulázó röhögés követte, Leena és Axel reflexszerűen néztek egymásra és szaporázták meg lépteiket. A keserve sikoly újra felhangozott, bár már gyengébben, egy bal oldali szobából. Noah az ajtó elé lépve hatalmas erővel tépte fel a kilincset, és egy aranyozott bútorokkal teli előkelő szoba tárult éljük.
A hatalmas ablakok előtt csipke függönyök álltak, a szoba közepén vörös kárpit díszelgett, egy tölgyfa asztalkával melynek közepén egy arany ládika állt. A mese szép szoba márvány padlóján egy lány feküdt, egész testében remegve, hátán három hatalmas mély seb éktelenkedett. Felette egy csúf, dagadt béka állt, korbáccsal a kezében, és fent hangon nevetett.
- Na végre már, azt hittem sosem érsz ide!- kiáltott Noahra. – Már unom ezt a kis cafkát hol a másik?- kérdezte öblös hangján, de ekkor a tekintete Leenára tévedt.
- NEM MEG MONDTAM HOGY A SZŐKÉT HOZZAD?! - üvöltötte.
Leena megmeredve bámulta a lányt a földön, képtelen volt le venni róla a szemét. Nem vette észre a Noah arcára kiülő ridegséget sem, ahogy azt sem amikor a fiú halkan becsukta az ajtót és befagyasztotta a zárat.
Ahogy a lányt nézte, mintha valami ott mélyen belül elszakadt volna benne. Képtelen volt felfogni amit látott, egy szerencsétlen lányt a padlón össze verve. Nem értette, nem tudta felfogni miért van ott, miért teszik ezt vele.
Hirtelen megmagyarázhatatlan düh öntötte el, nem tudta miért és hogy honnan jön csak érezte ahogy testében szét áramlik és teljesen át veszi felette az uralmat.
- Sajnálom hölgyem, de már csak ez volt raktáron. - felelte rideg hangon, arcán pedig veszélyes vékony kis mosoly jelent meg. Finoman megfogta Leena karját és magához húzta. - Csak vigyázzon kicsit vad a kicsike.- tette hozzá, és maga elé lökte Leenát.
Neki ennél nem is kellett több, a rusnya kis béka felé csapott vigyorogva ostorával.
- Ó igen? Akkor majd én betanítom a bátyáimnak. - mondta gonosz mosollyal arcán.
Leena fejét a földre hajtott, így nem láthatta az arcába szökő tincsektől, rémisztő mosolyát.
- Majd meglátjuk.- mondta halkan. A lány felcsapott ostorával, de ő már várta a támadást. Szinte érezte, ahogy az ostor felé száguld, ellépve egy lépést jobbra, kinyújtva jobb kezét elkapta korbács végét. Lassan felemelte fejét és a rusnyaság hihetetlenkedő arcába nézett. A lányka bár csúnya volt, és nem túl okos, de még is azonnal felfogta mekkora hibát követett el. Leena nem adott neki második esélyt, még mielőtt elkiálthatta volna magát mellette termett és bal öklével erőből vágta hason a lányt.
A nagydarab teste, mint puskagolyó száguldott át a szobán, és végül a kemény fal állította meg, de Leena nem érte be ennyivel. Néhány lépéssel mellette termett és csipkés ruhájánál fogva emelte fel.
- Azt hiszem, ma te fogsz tanulni valamit kettőnk közül. - sziszegte az arcába és a lány testét újra falnak vágta.
Leena látta, amit a lány a halnak csapódik majd a földre zuhan, újra kinyúlt érte de ekkor Pascal közbe lépett.
- Elég- ugrott fel vállára. - Leena, elég már!- szólt rá újból. Leenát mintha hideg vízzel öntötték volna le, egyetlen másodperc alatt vissza tér a valóságba és bőrén hideg bizsergő érzést érzett. Hirtelen kitisztult előtte a kép, már nem csak a lányt látta. A szoba mozzanatai becsúsztak tudatába, eszébe jutott a megkorbácsolt lány és Noah is.
Noah a lányt karjaiban tartva élesztgette ekkor.
- Segíts rajta! - mondta neki Pascal, hangjában érezte az aggodalmat és tudta ez most neki szól, annak, amit tette. Szót fogadva a lányhoz ment, és gondolkodás nélkül el kezdte gyógyítani. A sebhelyei mélyek voltak, és felhasítva hátán a piszkos ruhát újabb félig összeforrt beszennyeződött sebeket talált.
- Leena nincs sok időnk, bármikor benyithatnak és lebukhatunk, addig kell meg találnunk a lányt, amíg nem jönnek rá, hogy kik vagyunk.- mondta Pascal.
- A lányt? Itt már nem csak a lányról van szó. - felelte ridegen - Ki viszünk innen mindenkit és elintézzük az rohadék Karont.
- Te magadnál vagy ahhoz…- kezdte Pascal.
- Tudom, mindenkit ki kell iktatni, de nem érdekel. Talán ez a szerencsétlen kérte, hogy itt lehessen?- kérdezte Leena, szemében vad dühvel. Pascal nem válaszolt csak nézte őt és némán bólintott.
- Akkor viszont menjünk!- mondta, mire Leena csak bólintott és fel állt.
-„Ne parázz most már túl fogja élni!” - szólalt meg Carmen.
”Tudom.”
Kilépve a szobából Leena kissé megfeledkezett magáról és úgy csörtettet végig az folyosón mint valami katona.
” Héé ember szedd már össze magad! Le akarsz bukni? Fejet le, kezeket összekulcsolni mintha egy szolgáló lennél!” - szólt rá Carmen. Leena engedelmeskedett neki, de, csak azért mert tudta így nagyobb esélye van. Ahogy balra kanyarodtak a folyosón ismerős arcok jöttek velük szembe. A két iker fiú akikkel a téren is találkoztak, Leena keze ökölbe szorult ahogy meglátta őket.
”Fegyelmezd magad!” - kiáltott rá azonnal Carmen. ” Neked az apjuk kell Karon!”
Szavai segítettek Leenának megnyugodni, mélyeket lélegezve haladt a két fiú felé.
- Hát ez meg?- kérdezte a bal oldali fiú Leenát nézve.
- Hé te cafka! Mit keresel itt?! - kiáltott oda a testvére. - Hé kihez viszed? - fordult Noához.
Leena dermedten mert a fiúra. ” Végünk… Lebuktunk.”- könyvelte el magában, de korai volt az aggodalom.
- A kis asszonyhoz. – felelte maga biztosan.
- Akkor most már hozzám hozod!- adta ki a parancsot a jobb oldali. - Meg felel Miko? - fordult vigyorogva testvéréhez.
- Hát persze hogy megfelel, úgy is utálok szórakoztató nélkül enni! - felelte. Leenát újra elöntötte a méreg. Miko közelebb lépett hozzá és durván karjába markolt.
- Te, Yuko nem ismerős neked ez? - kérdezte arcát fürkészve.
- Hm… Nemt tudom, talán… miért? - kérdezte a fiú.
- Nem tudom csak olyan ismerős az arca.
- Majd kitaláljuk, de ha elkésünk apánk mérges lesz - mondta Yuko, és szavai hallatára mintha Miko is megrázkódott volna kicsit.
- Igazad van, menjünk.- mondta és hátat fordított Leenának. - Ezt meg hozzad! - vetette oda Noahnak.
- Igen Uram. – felelte engedelmes hangon Noah.
Leena csendben követte őket Noah mellett, néha lopva fel pillantott a plafonra Pascalt keresve. Kis barátja szorosan haladt fölöttük, szinte teljesen bele olvadva a falba, ha nem tudta volna mit kell keresnie, ő sem vette volna észre.
”Ügyes!”- gondolta magába. Pascal mostanában igen sokat fejlődött munkájaik terén. Lementek a szélesen ívelő hatalmas márvány lépcsőkön, majd a hallon át egy hatalmas két szárnyú mély barna ajtóhoz közeledetek. Leena mocorogni kezdett, egyre idegesebb és idegesebb lett. Ajtó mellett két őr állt, és egy szolgáló lány várta az ikreket néhány méterrel az ajtó előtt.
- Uraim köszöntöm Ön… - kezdte halkan a padlót nézve a lány mire Yuko egy hatalmas pofont vágott le a lánynak.
- KI MONDTA HOGY BESZÉLHETSZ?- ordította a fiú. Leena gyomra görcsbe rándult és kezeit ökölbe szorította. Próbálkozott elnyomni haragját, de Noah már nem volt ilyen szerencsés.
Előre lendült és egyenes a fiú tarkóját ütötte meg. Kezén víz kígyó jelent meg, és a fiú arca köré csavarodva kezdte el fojtogatni.
- Adj rá okot, hogy lenyomjam a tüdejében és megöljem. - sziszegte dühösen a Mikora.
Ekkor a két ajtóban álló őr megindult Noah felé de Leena kettőjük közé állt. Két hatalmas bal öklössel küldte őket padlóra, érezte ereiben a lüktető vért, és a düh újra kezdett a fejébe szállni. Verni akart, püfölni kiadni magából az indulatot, de vissza kellett fognia magát. Noah fel fordult és a rémül Miko mögé sétált.
Elkapta a kezét és erősen maga mögé csavarta.
- Hello, emlékszel még rám?- kérdezte miközben kivette a fejéből a csipkés fejpántot és kék haja. Miko hátra nézve láthatóan felismerte, és arca fal fehérré várt.
- Na mi van? Most hogy nincs nálad az ostorod már nem vagy olyan nagyfiú? - kérdezte Leena, hangjában örült düh és harag ült. Újra elborította elméjét a harag és ő élvezte.
Noahára nézett és tudta egy gondolnak, szint egyszerre lendítették meg a fiúkat egyenesen az ajtók felé.
A két ajtó kicsapódott és az ikrek bucskándozva értek földet. A magas mennyezetű úri módón berendezett ebédlőben hosszú asztal állt. Leena és Noah lassú léptekkel indult befelé.
Az asztal bal végben egy kemény arcú fekete hajú férfi ült, bársony öltönyben, szemében mérhetetlen harag csillant.
- Mit jelentsen ez? - kérdezte felháborodva, de amikor meg látta őket egyértelmű parancsot adott ki. – Öljétek meg őket! - mondta hidegen az ott lévő öröknek, akik mint idomított ebek ugrottak Leenáékra.
Leena érzékei kiélesedtek, és mély morgás tört fel belőle. Már vágyott rá hogy üthessen, mosolyra húzva száját emelte fel bal öklét és az első szembe jövő embert halántékon ütötte. Orrát megcsapta az emberi verejték szaga, ahogy a következő ember elébe lépett.
”Tehát fél.” - könyvelte el magába, de ez valahogy csak még jobban feltüzelte, meg ragadta kést szorongató csuklóját, miközben a férfi jobb oldalára perdült és karját maga elé rántva egyenese hasba szúrt egy másik öltönyös fickót. A férfi felkiáltott fájdalmában, ahogy Leena kihúzta belőle a kést, és hirtelen mozdulattal csavarta ki a férfi kést tartó kezét, ami hangos reccsenéssel tört el. A friss vér szaga csak még őrjítőbben hatott rá, és úgy érezte mellkasában lobogó tűz új életre kapott. Meg fordult tengely közül és leguggolva kezén támaszkodott, meg míg az előtte lévő ember lábát kirúgta. Amint a elérte a földet a magas férfi meglendült és jobb öklével egyenesen a szegcsontjára csapott. Újabb hangos reccsenés és fájdalmas kiáltás, de mind ez nem volt elég. Dühe szemernyit sem csillapodott, felpattant a férfi felöl, és azonnal kiperdült egy másik öltönyös férfi lándzsája elől. Mielőtt az még újra rá foghatta volna rá markolt a lándzsa szárára és kettétörte a vékony száradt fát. A férfi ijedten tekintett rá, Leena arcán gonoszkás mosoly jelent meg. Ekkor egy harci kiáltás férkőzött elméjébe, ami egyenesen mögüle jött, meg ragadta az előtte lévő fickó kezeit, és lendületet véve fordult maga elé, így a társa kését egyenesen az öltönyös fickóba mártotta.
Arcán ijedtség és megbánás jelent meg, de Leena ezzel nem törődött. Bal öklét széllel bevonva zúzta be arcát a férfinak.
Eközben Noah is irtotta az öltönyös őröket, épp az utolsóval végzett. Szint egyszerre fordultak az asztal mögött ülő Karon felé, a férfi arcán harag és megvetés ült. Nem mozdult székéből, kimért rideg tekintettel nézett rájuk, szemében szemernyi félelem se volt. Ahogy Noah és Leena felé indult letette evő eszközét és megtörölte száját mintha csak azt akarná jelezni most hajlandó egyáltalán foglakozni itt létükkel.
- Kik maguk?- szögezte nekik - Dorel küldte magukat üzenem neki…
- Nem ismerek semmiféle Dorelt - vágott szavába Leena, öklei remegtek a dühtől, ami benne tombolt.
- Én sem ismerem, de ha ismerném... izé... akkor sem adnám át. – szólalt meg Noah, mire mindenki értetlenül nézett rá.
- Gratulálok Noah, ezzel most a lelkébe gázoltál…- jegyezte meg Pascal komor hangnemben Leena válláról.
- Akkor meg mit akarnak maguk itt? - dörrent fel Karon.
- Magának kéne tudni.- felelte Pascal sejtelmes mosollyal az arcán.
- A maga fiai hoztak ide minket, vagy ez talán kimaradt? - kérdezte továbbra is ridegen Leena.
Karon arcán némi felháborodás tükröződött, a hangsúly miatt.
- Ahogy Liannát is!
- Rémlik?- kérdezte Pascal ahogy lecsusszanva Leena oldalán táskájából előhúzta a lányról kapott fényképet és a férfi elé hajította. Karon csak egy pillantást vetett a képre.
- Egy kis cafka a sok közül. Na és akkor mi van? - kérdezte megvetően.
- Még is mit gondol ki maga hogy ezt megteheti? - háborodott fel Leena.
- Te kinek képzeled magad, te kis szajha hogy csak úgy betörsz ide! Én…
- Hagyja a maszlag dumát hogy kicsoda maga, senkit nem érdekel! - vágott közbe Pascal idegesen - Minket az érdekel amit eddig tett!
- Eddig? Miért ti majd megállítotok bármiben is?! - horkant fel a férfi, arcán megvető mosollyal.
- Ezt senkivel nem teheti! - kelt ki magából Leena. - Nem veheti el mások gyermekeit! Nem csinálhat belőlük csak úgy rabszolgát, ez tiltott dolog az országban, nem veheti el a szabadságukat! - kiáltotta kikelve magából, miközben az asztal elé lépett.
- Tilos? - kérdezett vissza röhögve – Miért még is mit képzelsz magadról ki vagy te, a mágus tanács tagja? - kiáltotta közbe Karon.
- Nem fogom hagyni! - kiáltotta és megmarkolva felborította a hatalmas asztalt. Karon fel állt és tett egy lépést hátrébb.
- Nem fogod hagyni? - kérdezte kacagva - Miért mit teszel?
Leena már nyitotta a száját, de egy hang se jött ki rajta, hirtelen nem tudta, hogy mit mondjon.
- Legyőzted az embereimet, na és? Van pénzem szerzek újakat! Szétverted a házam, na és szerzek újat! Az egész város az enyém, bármit megtehetek! Vagy talán meg akarsz ölni? - kérdezte vigyorogva.
- Vigyázzon, mert meg tehetem! - felelte fenyegetően, ahogy ökölbe szorította kezeit.
- És egész életedben börtön be fogsz rohadni! A királyt személyesen is ismerem, vannak embereim a mágus tanácsba! Ha csak egy hajam szála is meg görbül neked véged! - kiáltotta diadalmasan.
- Ki fogom szabadítani ezeket az embereket! Mindet, és maga nem teheti ezt többé! - kiáltotta vissza Leena.
- Hah, mert? Te majd megakadályozod? - kérdezte röhögve Karon. - És még is hogyan?
Leena erre nem felelt, nem tudta mit mondjon. A szíve mélyen ő is tudta Karonnak igaza van, de nem akarta elfogadni. Nem akarta elhinni, hogy ilyen tehetetlen.
- Ez esetben csinálom én... - Lépett előre Noah vigyorogva és megropogtatta ökleit. - Mellesleg mit gondol, ha magának és az embereinek vége, ugyan mi bajunk lehetne? A Fogságban tartott és megkínzott lányok fognak maga mellett kiállni... vagy mondjuk a megfélemlített falusiak? Noah egyre közelebb került Karonhoz.
- Majd meglátjuk ki nevet a végén.
Noah kezek körül egy víz kígyó jelent, meg ami szorosan Karon nyak köré csavarodott, majd lendületet véve elhajította a szoba másik végébe. Leena szinte mellette suhant, és még épp hogy csak padlót ért a férfi már is célba vette a mellkasát. Hangos nyekkenéssel csapódott újra a parkettára, és ő már készült is a következő csapásra, amikor hirtelen valaki megszólalt!
- Leena térj észhez, megölöd! – kiáltotta Pascal kétsége esetten, és hajába kapaszkodva lengeni kezdett arca előtt. Leena megdermedt, tudta, hogy Pasnak igaza van, megijedt magától, a dühétől, ami annyira elborította agyát hogy majdnem megölt egy embert…
Tett egy lépést hátra mikor Noah akcióba lendült.
- Frezze! - hallotta a fiú hangját mire Karon teste közül jég nőt, bezárva őt ezzel.
- Na akkor mára végeztünk is, nem de? – kérdezte egy kedvűen, azzal megindult. Leena még sokáig állt ott és nézte Karon fagyott testét. Hallotta, ahogy Noah parancsokat osztogat a maradék remegő őrnek hogy engedjék el az össze foglyot, de csak épp hogy feltudta fogni.
- Lee, jól vagy? - kérdezte Pascal aggódva.
- Aha - nyögte ki nagy nehezen, és megfordult. Mikor újra megtalálta Noaht ő már Liannával az oldalán várta őt. Nem kellett kérnie, hogy induljanak, hisz ahogy ő se Noah se kívánt tovább maradni. A városba érve az első vonattal elindultak vissza. Leena egész haza úton szótlan volt, azt remélte a vonaton tud egy kicsit aludni, de álom nem jött a szemére. Folyton Karon szavai jártak a fejében.
”Mit görcsölsz ezen? Meg van a lány, az apja a céhházba vár ránk, leszállítjuk az árút és már mehetünk is haza.”
”Talán szerinted ez így rendben van?”- csattant fel.
” Ilyen a világ.”- felelte egy kedvűen Carmen.
”Ennyi? Ennyit tudsz mondani, HOGY ILYEN A VILÁG?”
”Ne pattogjál már itt nekem! Arról nem én tehetek, hogy eddig álom világba éltél és ami csúnya volt az előtt csak becsuktad a szemed!”
”Nem csuktam be a szemem, én csak hittem benne hogy…”
”Hogy mi? Hogy mindenki szép kedves és jó? Hogy minden ember egy tünemény és csak jó dolgokat tesz?” - csattant fel Carmen ” Bazd meg Leena, te magad is abból élsz hogy hidegre vágod azokat akikre a céhed rábök!”
”Ez nem igaz! Mi egy legális céh vagyunk, az a dolgunk hogy jót tegyünk!”
” Uram isten bazd meg! Mikor veszed már ki a homokból a fejed basszus, és nézel körbe? Hogy jót tegyetek? Hogy az életbe lehetsz te ilyen rohadt naiv!?” - szidta Carmen. ”Ti nem jót tesztek, ti azt teszitek amiért PÉNZT KAPTOK!”
Leena nem akart válaszolni, már elege volt. Úgy érezte a világ összeroppantja, minden hazugságával együtt.
Az út hátra lévő részében üveges tekintettel bámult maga elé, majd megérkezve elvitte Liannát a céhházba, és felvette a jutalmát, amiért most különösen nagy árat fizetett.
A saját világát.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki

Hozzászólások száma : 640
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Csüt. Dec. 01, 2011 5:44 pm

Kérlek fusd át még egyszer a munkát. Sajnos vannak benne apróbb hibák, amik a történet második felére erőteljesen előtérbe kerülnek. Nem akarom túlrészletezni a hibákat, hiszen már szemre is jól látszik a többségük.

(November)

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki

Hozzászólások száma : 640
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Vas. Dec. 11, 2011 8:03 pm

Időközben észrevettem, hogy itt bizony komoly formázások történtek és el is tűntek a hibák. Gratulálok! Kézhez kapsz 270.000 Gyémántot ezért a remek melóért!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
Leena

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Vas. Jan. 22, 2012 1:51 pm

Őszi szellő


Leena a térképbe mélyedve baktatott a földes úton, és szentül meg volt róla győződve hogy eltévedt. A Sebastián által rajzolt térkép első megítélésre pontosnak és használhatónak tűnt, de most, hogy elérte a külvárosi kis házakat, kusza kanyargós utcákat koránt sem gondolta így.
- Haj… sosem fogom megtalálni! - sóhajtott fel. ”Lehet jobb lett volna, ha Pascal is jön velem, ő mindig is jobban értett a térképekhez, mint én…” tette hozzá magában. Úti célja egy távoli kis házikó volt a város külső negyedének szélén, ami állítólag kirí a tömegből de Leenának jelenleg minden ház ugyan olyan volt. Magát a megbízást se értette pontosan, egy idősebb hölgyet kellett megkeresnie, aki a céh tagja volt, de ő soha életében még csak hallani sem hallott róla. „ Izumi híres gyógyító, és némi segítségre lenne szüksége, Ba’al mester meg hagyta csak neked adjam oda a munkát!”
”Hát persze… már megint Ő…” - mérgelődött magába Leena. „Miért pont mindig az én nyakamba kell sóznia az ilyen munkákat… az egész csak arra megy ki, hogy szerezzen egy jó pontot ennél az Izuminál!”
”Inkább örülj neki!” - szólalt meg Carmen.
” És aztán miért is?
” Talán mert mondjuk rád fér?” - kérdezet vissza éles hangon Camren.
”Rám fér? De mi?”
”A tanulás te agyon iskolázott! Haj ember… talán már elfejtetted mi történt Era mellett a toronyban? Össze visszavertek mindenkit te pedig csak bénáztál!”
Carmen szavai pengekén hatoltak át mellkasán, szinte látta maga előtt Kaori összevert testét… Semmit nem tudott tenni érte, hiába próbálta. Bár ez nem volt túl régen Leena minden erejével azon volt, hogy elfejtse azt a rémes két napot és kitörölje az emlékezetéből, de hála Carmennek most újra felidéződött benne.
Újra a térképre nézett és meg próbálta megkeresni hol is van, ahogy körbe pillantott az utcán egy hatalmas őszi rózsabokrot pillantott meg.
- Meg van! - sóhajtott fel hirtelen, és magába hálát adott Sebastiánnak amiért elmondta hogyan is néz ki a kert. A kapu felé haladva be pillantott a kertbe is, ami inkább a Paradicsomra emlékeztette, mint kertre. Szépen gondozott és ápolt bokor roskadoztak a virágoktól, hatalmas fák ágain apró kis kancsók csüngtek melyekben színes kis virágok nyíltak. Leena ámulva állt meg végül a vörös rózsával körbe futatott kapu előtt. A kert szépsége teljesen elfejttette vele Carmen szavait.
Épp hogy megállt a kapu előtt már nyílt is az ajtó.
- Ó már itt is vagy? - szólalt meg egy finom élettel teli hang. A kapu mögött egy magas nő állt, földi érő vörös fekete rózsás mintás kimonóban. A lágy anyag finoman ívelt kecses testén, fekete haját egy hajtűvel tűzte fel, de pár tincs rakoncátlanul kiszökött és arca vékony arca ívét követte. Bőr olyan fehér volt, mint a hó, de az arcán ülő halvány pír élettel töltötte meg. Bal könyökként derekán pihentette és kezében egy japán pipát tartott.
- Izumo vagyok, örülök a találkozásnak! - nyújtotta jobb kezét felé. -Gyere csak be! - mosolyogott rá és azzal utat nyitott..
- Öm… Leena vagy… - kezdte.
- Tudom, hallottam már rólad a vén kujonctól!
Leena meghökkenve meredt rá egy pillanatra, ahogy félve haladt a nő után. „Szóval Ba’al mester híre sehol sem változik.” jegyezte meg magában.
– Érezd otthon magad! - mondta miközben becsukta a kaput, bár Leenán egy cseppet se látszott, hogy oldódott volna. Izumo meg kerülve a szeppent lányt a kert felé indult, és a látvány, ami szeme elé tárult lenyűgöző volt. A hatalmas kertben vékony kis patakok futottak végig kicsi szigetekre osztva a területet. Valóságos szín kavalkád teljesen meg némította Leenát, apró őszi kikericsek lila vörös sárga és fehér színekben pompáztak, az utat kirakó kövek között számára ismeretlen apró pici fehér virágok virítottak. Néhány magas hordóban tavirózsa virágozott, és a kert közepén lévő tóban vízi lótuszok pompáztak. A fák színes leveleit lágy szellő ringatta, töveikben pedig fura kisebb nagyobb gombák csücsültek. Ahogy beljebb haladtak a varázslatos kis kertben, Leena egy lugast is észrevett. A boltozatott tűz vörös és hófehér rózsák szőtték át, leírhatatlan illat felhőt létrehozva.
Leena soha eddig nem érzett ennyi illatot, még arra is képtelen volt, hogy megszámolja őket. Teljesen megszédült az illat kavalkádban és kóvályogva haladt Izumo mellett.
- Ba’al mesélt a mágiádról, - kezdte - Gyönyörű képességed van, tudsz róla? Még soha nem láttam olyan embert aki képes lenne ilyenre.
- Köszönöm. - mondta pirulva, bár ő maga nem teljesen gondolta így. ”Jobb lenne ha tudnál is használni…” - tette hozzá magába szomorúan.
- Jól érzem, hogy te nem így gondolod? - Izumo kérdése váratlanul érte.
Leena nem felelt, csak haladt tovább mögötte, de Izumo egyszer csak megállt és szembe fordult vele.
- Hm? - pillantása olyan átható volt, hogy biztosra vette teljesen belelát.
- Hát… nem tudom használni olyan jól mint ahogy szeretném. - bökte ki a földet nézve.
- Jelenleg épp egy segédet keresek, ugyan is egyedül túl sok a munkám. Mit gondolsz tudnál nekem segíteni?
- Kerti munkára gondolsz?
Izumo hangosan felnevetett.
- Hát ez jó! - törölte meg szemét és leült a fűre majd meg veregette kezével a földet jelezve, hogy ő is üljön le. – Tudod- e én mivel foglalkozok Leena?
- Hát, úgy tudom gyógyító vagy. - felelte kissé bátortalanul.
- Pontosan, gyógynövényekből készítek ellenszereket, krémeket minden féle gyógyszert, és ebben kéne segítened. Természetesen meg fizetem, és ha közben figyelsz, eltanulhatsz tőlem egy két dolgot. - kacsintott rá - Több mint százféle növényt láthatsz itt, de mindnek különböző felhasználási módja van. - azzal letépett egy apró kis bogyót a mellette lévő bokorról. – Ez itt suputka - mutatta Leenának az apró sötétlila bogyót. – ha most megennél belőle egy marékkal, néhány óra múlva meghalnál, ugyanis a héjában olyan anyag van, amitől a máj teljesen leáll, de ha - és itt körmével kettényitotta – lehámorozd róla a héját, és a húsát némi krémbe keverve, tökéletes vérzéscsillapítót tudsz belőle csinálni.
- Értem, és akkor nekem ebben kéne segítenem?
- Igen, s ha van kedved el is jöhetsz velem egy két munkára. - Izumo ajánlata kissé furcsa volt számára, kiváltképp hogy úgy érezte többet kap a hölgytől mint ami ő ad érte.
- Rendben! - felelte végül.
- Na akkor gyere kezdjünk is neki! - mondta és azzal fel állt.
Első feladata az volt, hogy le kellett szedni egy kosárnyi bogyót, ami csak elsőre tűnt könnyű feladatnak. Bár kevés levele volt a bokornak, de rettentően csíptek, mintha csak csalánba nyúlkált volna. Néhány percen belül enyhe zsibbadást is érzett ujjaiban, majd Izumo hozzá tette hogy vigyázzon a levelekkel meg zsibbasztó anyagot termel a növény védekezésképpen. Ha túl sokszor csípi meg akár órákra is teljesen lezsibbadhat a karja, és akkor nem sok hasznát veszi. „És ezt nem tudtad volna előbb mondani?” - pufogott magába Leena. Majd egy teljes óráig szedte a bogyókat mire meg telt a kosár.
- Rendben, most van fél óránk, hogy leforrázzuk őket, ugyan is gyorsan kiszáradnak! - közölte. Leena egy hosszúkás üvegházba vitte a kosarat, mely talán még a kertnél is csodásabb volt. Az üvegházban hosszú sorokban feküdtek a vékony kis ágyások, és a gerendákról hatalmas kaspók lógtak le, telis tele virágzó növényekkel. Az üveg ház végében hatalmas polc állt, teli kicsike kis fiókkal bal oldalt, jobb oldalt pedig ezernyi apró kis üveg állt. Ahogy a fény át világított a színes folyadékkal telet üvegeken a szivárvány minden színében pompázó virágszirmoknak látszottak. A polc sor előtt egy hosszú, vastag tölgyfa asztal feküdt, melynek egyik végében álló kis tűzhelyen már forrt a víz.
A meleg kissé fülledt levegő és a virágok illatának kavalkádja másodpercek alatt megszédítette Leenát.
- Ha jól látom igen érzékeny vagy az illatokra. - mondta Izumo miközben ki vette Leena kezéből a kosarat és tartalmát a zubogó vízbe öntötte.
- Igen. - felelte pihegve Leena, és leült az egyik kis padra.
Izumo, néhány percig hagyta a bogyókat zubogni, majd elzárta a tüzet.
- Ennek még jó darabig állnia kell, gyere! - mondta.
A kert hátulsó részébe egy sziklakerthez mentek. A sziklák közötti apró repedésekben lévő mohát szedegették ki.
– Ennek a mohának nagyon erős nyugtató hatása van, de csak egy fajta szikla repedéseiben nő. - magyarázta, ahogy egy kis kanálszerű fapálcikával piszkálgatta ki.
– Itt Erában is van ilyen kő? - kérdezte, de neki valahogy nem ment olyan jól a moha szedegetés. A növény furcsa szúrós illata volt, ami borzalmasan zavarta.
– Nem, nincs, ezeket külön emiatt hozattam ide. - felelte.
– De miért csak itt nő? - kérdezte Leena.
– A sziklában található ásvány miatt, termel egy bizonyos fajta savat amivel a sziklát képes lebontani, és felszívja a benne lévő ásványi anyagokat.
– Értem. És ezt is le kell forrázni?
– Nem, ezt kiszárítjuk, mozsárban felőröljük, és a port használjuk fel.
– Gondolom, a nyelv alá kell tenni. - jegyezte meg Leena.
– Ó, látom nem új neked ez a terep! - nézett rá meglepődve Izumo de hangjában elismerés csendült.
– Hát sok könyvet olvastam már, de nem értettem mindent teljesen.
– Értem, gondolom akkor azt is tanultad, hogy a nyálkahártyán keresztül szívódnak fel a leggyorsabban az anyagok, de jobb, ha az ember az ínyére keni. A nyelv alatt a nyálképződés miatt a folyamat lassulhat.
Leena válaszul bólintott, miután Izumo elégnek ítélte meg a kiszedett mohák mennyiségét visszamentek az üvegházba és kiterítették az asztalra.
Izumo egy nagyobb üveget vett elő két apró kis tálkával és leült, hangos sóhajjal nyújtóztatta kis végtagjait, ügyet sem vetve arra hogy melle majd ki estek kimonójából.
– És mióta vagy a céh tagja? - kérdezte Leenától.
- Nincs még fél éve.
– Ahogy elnézlek, - mérte végig – a vén kujonc biztos szemet vetett rád, hányszor próbálkozott be már?
Leena meg sem próbálta össze számolni, egyből rávágta.
– Én már nem számolom… - jegyezte meg fagyosan. Izumo csak mosolygott válaszán, és töltött a poharakban. Az égetett szesz illata azonnal megcsapta orrát, és egy apró fintor futott végig arcán.
- Mióta vagy orvos? - kérdezte hirtelen Leena.
- Orvos? - kérdezett vissza Izumo nevetve – én azért nem használnám ezt a kifejezést, de még a nagymamámtól tanultam. Miért te talán orvos szeretnél lenni? - kérdezte miközben kortyolt a poharából.
– Igen vagy is nem - javította ki magát Leena – nem tudom, én csak segíteni szeretnék az embereken! - bökte ki végül, fejét a földre hajtva.
– Szép, de nincs ezen semmi szégyellni való! Ne legyél ilyen félénk mert a világ megesz vacsorára, - mondta mosolyogva - és igyál már te lány mert elpárolog a drága szakém! - tette hozzá mérgesen.
- Őőő, igen… - felelte bizonytalanul és a pohár után nyúlt.
– Jaj ne csináld már! - szólt rá Izumo. – Idd már meg! - Leena kelletlenül lehúzta a szakét de a szesz égette a torkát. Köhögve, prüszkölve hajolt előre.
- Mi- mi ez? - kérdezte könnybe lábadt szemekkel.
- Szaké, mi más lenne. - válaszolta könnyed hangon Izumo. – Nem ittál még?
- De… - nyögte Leena.
- És nem szereted? - kérdezte az ámulat és a korholás keverékével. Kezét vékony kecses csípőjére tette és úgy hajolt le hozzá. - Még is hol éltél te eddig? Szatyorban? - Leena arcát nézve még jobban elszörnyedt. - Ó istenem, inkább ne is válaszolj… Látom sok dolgom lesz veled… - sóhajtott fel Izumo.
- Ba’al ha jól emlékszem azt mondta ég sárkányölő vagy. - folytatta Izumo ahogy az üstöt kezdte kavargatni. Leena nem szólt semmit, nem igazán értette miért is fontos ez. – Egyszer ismertem egy sárkányölt, érdekes ember volt. Kicsit hasonlítotok is…
Erre már Leena is felkapta a fejét.
- Nem tudod véletlenül hol találom?
- Már meghalt, évekkel ez előtt.
- Ó sajnálom.
- Semmi gond. - válaszolta Izumo, de nem kerülte el figyelmét kíváncsisága. - Miért érdekel?
- Hát csak gondoltam…
- Meg kérdezed, tudja e hova mentek a sárkányok? - mondta ki helyette.
- Honnan tudtad? - lepődött meg Leena.
- Az emberek sokkal többet tudnak, mint mutatják, de ha a felszín alá látsz láthatod te is. - felelte, de Leena ebből egy kukkot se értett. - Na de, gyere csak! - mutatott az üstre. - Ilyenkor kell leszűrni, amikor a víz már teljesen át vette a színét! - mondta és Leena közel hajolt az üsthöz, hogy jobban lássa a bogyók színét, de hirtelen légszomja lett. - Ne hajolj olyan közel te nő! - kiáltott rá – A gőze lebénítja a légutakat!
Leena kissé fuldokolva hajolt vissza.
- Bo-bocsánat! - nyögte.
- Ember… Na gyere idd meg ezt, ettől majd jobban leszel! - ültette le egy kis székre, és egy apró pici poharat nyomot a kezébe. Leena gondolkodás nélkül felhajtotta az alig három centi folyadékot, de az erős szesz tűzként csúszott le torkán. Újra köhögni kezdett tőle mire Izumo csak hangosan felsóhajtott.
Leena figyelte, ahogy a nő leszűri a bogyók kiengedett levét, majd egy palackba tölti. A palackot gondosan lezárta és a termésekről apró óvatos mozdulatokkal lefejtette a viaszos héjat. A puha húsú terményt később egyszerű fehér masszába keverte, majd a tégely kenőcsöt a polcra tette. Izumoba volt valami magával ragadó Leena számára. Gyönyörű szép hamvas bőrét fekete haja keretként fogta körbe az arcán, karcsú szép vonalú teste olyanná tette mintha egy hercegnő lépett volna ki a könyvek lapjai közül. Szemében viszont különös ismeretlen fény csillogott, látta benne a boldogságot és mosolyt, de volt mellettük valami ismeret eltitkolt érzés is. A fényerős volt és határozott, még is elbújt a szemébe, mintha csak titokban akarnák tartani, hátul ahol senki sem veszi észre. A nő kisugárzása is sejtelmes volt, mintha több lenne bennem, mint aminek mutatja magát. Egy könyv, mely régi már rengeteg titokkal és csodával, de az idő fogai még sem hagytak rajta nyomot.
Leena egészen hazáig gondolkodott mindezen, de sehogy sem tudta megfejteni Izumo talányát.




A hozzászólást Leena összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 22, 2012 11:46 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki

Hozzászólások száma : 640
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Vas. Jan. 22, 2012 2:59 pm

Hogy mi mindenre nem jók a különféle bogyók és növények a hozzáértő kezek között? Hibád egyetlen egy van, már ha az hibának róható fel... Méghozzá a munka hossza, ez valahogy nem a tőled megszokott maratoni hosszúság volt. Így ezt kénytelen voltam egy szuszra bedarálni. Persze a minőség mindig is a méret előtt van, az én fontossági sorrendemben. Jutalmad egészen pontosan 225.000 Gyémánt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
Leena

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Pént. Márc. 30, 2012 3:24 pm

Petersennel közösen írt munka


A megfordult világ 1. rész




[justify]Az eső hatalmas cseppekben kopogott a fák levelin, szürke fellegek takarták el a kék eget. A meleg kissé fülledt levegőt a friss víz illata telítette be, és a fakó fényében minden olyan nyomottnak tűnt. Leena a pocsolyákat kerülgetve haladt az ismeretlen faluban, majd megállt egy pillanatra és felnézett a szürke égre.
„ Mintha sírna az ég.” – mondta. Szorosabbra húzta maga körül köpenyét, és meg igazította az alvó Pascalt, a vállán. Léptei hangja valahogy megnyugtatta ebben a szomorú kis faluban, mintha a halk tocsogás a valóságban tartotta volna. Újra a térképre tekintett, majd befordult a következő utcán. Nem kellett sokat haladni, hogy egy impozáns házhoz érkezzen, és rögtön tudta megérkezett.
A magas három emeltes házat nagy kert szegélyezte, rózsa bokrokkal, és hatalmas kovácsolt vaskerítéssel. Leena nem tétovázott, át ugrott a kapun és meg sem ált a hatalmas tölgyfa ajtóig. Gondolatai a hatalmas ház körül jártak, soha nem értette minek ekkora házat építeni, ha csak nincs az embernek vagy tíz gyermeke és a rokonság fele vele nem él. Az általa bérlet kis lakás Erában csak egy szoba volt, de sokkal otthonosabbnak érezte mint egy hatalmas üresen kongó házat.
Az ajtó elé érve kopogott és egy meggyötört arcú nő nyitott neki ajtót. Alacsony termet, szürkés kontyba kötött haja inkább egy kisegérre emlékezett, és az arcán ülő félelemből Leena már tudta itt se túl rózsás a helyezet. A megbízói lapon csak annyit szerepelt, hogy elveszett gyerekek ügyében keresnek mágusokat, így hát fogalma sem volt mi várja a faluban. „Talán jobb lett volna otthon maradnom.” – vacillált magában miközben a hogy türelmét kérte. A megbízásra már érkezett egy mágus így nem látta sok esélyét, hogy az ő segítségére is szükség lehet, bár volt már amikor a „biztos” siker esetében többeket is felfogadtak. A szürke arcú szolgáló nem sokáig hagyta őt gondolataiba mélyülve, hamar visszatért, miszerint fogadják még őt is.
Vörös bársony szőnyeg vezetett a mély cseresznyefa ajtóig. Az ajtó előtt megállt egy pillantra vett egy nagy lélegzetet és bekopogott.
– Szabad! - hangozott a válasz.
– Jó napot! - köszönt miután belépett a szobába. – Leena vagyok. A szoba nem maradt el a ház színvonalától. A mély bordó falakat magas könyves polcok szegélyezték telis teli könyvekkel. Néhol egy egy családi festmény díszelgett, a szoba közepén pedig vörös bőr fotel garnitúrán két öltönyös férfi ült. A fotelek mögött hatalmas cseresznye barna íróasztal állt, ami mögött egy idős férfi ült össze kulcsolt újakkal. Leena orrát megcsapta az urak parfümje, és alig bírta vissza fojtani a fintort, amit az erőteljes illat felhő váltott ki belőle. Ahogy tett még két lépést észre vett egy negyedik magas igen szikár természetű férfit is a kandalló mellett.
- Ketten lettek végül, nem hiszem, hogy fognak jönni többen. – sóhajtott fel a pocakos férfi a fotelból és lette a kézben lévő gyümölcsös tálat. - Meséljük el nekik a történteket.
Ekkor a másik férfi a fotelból felállt és mellé lépett.
– Szabad? Kakuzu vagyok, nagyon örvendek! - kérdezte, és kabátja felnyúlt.
– Leena vagyok, és igen köszönöm. - felelte, amíg a férfi leemelte válláról a kabátot.
– Foglaljon helyet kérem! - intett az íróasztal mögött ülő öltönyös úr. Leena arra következett ő a fő „vezető”.
– Dashiro, vagyok örülök hogy megismerhetem. - nyújtotta felé kövérkés kezét a a pocakos férfi.
– Úgy szint! - fogott vele kezet.
– Hisoke. - szólalta meg kurtán a kandalló mellett álló férfi.
– Örvendek! - fordult felé kissé kitekerve hátát Leena, de a fér nem mutatott különösebb érdeklődést felé.
– Én pedig Yasiro vagyok, köszönöm hogy eljött! - szólalt meg legvégül az íróasztal mellett ülő férfi is.
- Pete. – mosolygott rá az ötödik férfi is miközben kezét nyújtotta.
- Leena. – mosolygott rá vissza, ahogy kezet fogtak.
Alig hogy helyet foglalat, Yashiro már bele is kezdett.
– Tehát, - kezd bele az egyikük - Csak tényekkel tudunk szolgálni, és rengeteg feltételezéssel. A városba egy ideje folyamatosan tűnnek el a fiatalok, a gyerekek. - Leena figyelte a férfi meg gyötört arcát, hangja mély volt de még is érezte benne a kétségbe esést. - Sok civil és ezen belül a legtöbb szülő is fél, nem merik elengedni a gyerekeiket sehova, és ők is csak csoportosan merik járni az utcákat.
– Csak gyerekek tűntek el? - kérdezte.
– Igen.
- Sajnos az okuk a félelemre. Nem tudjuk mi, vagy ki állhat az egész mögött. Nem tudunk semmit. A városba tökéletes tudatlanság van. - mondta Kazuku, de utolsó mondatára Leena fel kapta a fejét. „Tökéletes tudatlanság? - ismételte magában.
- A város elhagyatott házait már átnéztük, de nem találtunk semmit.
- És itt jönnek a képbe önök. Derítsék ki, hogy mi folyik itt! - Yashiro hangjában volt valami parancsoló.
- Hogyan tűntek el a gyerekek? - kérdezte Leena.
- Mind máshogy. - adta meg tömören a választ Kakuzu
- Voltak akik csak egyszerűen nem jöttek haza egy nap, más gyerekek este még az ágyukban voltak de reggelre eltűntek. - egészített ki Dashiro. A kandallóban ropogó tűz hangja fura sejtelmes érzést adott mondataiknak, és Leena egyre kellemetlenebbül érezte magát a szobában. Csend ült közéjük, érezhetően valamit mondani akarta, de még sem tették. Leena már azon volt hogy rá kérdez valahogy a dologra de végül Dashiro még is kinyögte.
- Állítólag az egyik gyereket egy ló megette, és a gyomrában vitte el.
- Jaj hagyd már ezt a baromságot! - szólt rá ingerülten Kakuzu.
- Én a helyedben meg gondolnám mi a baromság és mi nem! A gyermekeink eltűntek nyomtalanul, és vannak szemtanúink is!
- Szemtanúk? - kérdezett vissza érdeklődve Petersen.
- Nincsenek. - vágta rá Dashiro.
- De van egy pár. - erősködött Hisoke. Leena csak kapkodta két férfi között a fejét értelenül.
- Most akkor melyik? - kérdezett vissza Leena kicsit nagyobb éllel mint kellett volna. Társán kérdőn pillantott rájuk, valószínűleg ő sem értette már a helyzetet.
- Páran azt állítják, hogy a város melletti erdőbe vitték őket. De...
Leena a furcsa férfira emelte szemét, az arcát kereste de azt homály fedte.
- De? - kérdezett rá Peter.
- A szavaik megbízhatatlanok, azonban sokak elkezdtek hinni nekik.
- Kiknek? – kérdezett rá újra Peter, láthatóan nem volt elég meggyőző számára Hisoke.
- A városunk híres a házáról, hol bolondokat gondoznak.
- Nem szoktak velük foglalkozni, de most a remény miatt, beléjük kapaszkodnak. - mondta ki végül Yashiro. Leena nem értette miért kellett ezt így felfújni, úgy sem a bolodok házában kezdik a kutatást, vagy legalább is remélte.
- Értem, akkor talán oda kéne mennünk. - fordult Peterhöz, reménykedve hogy rá bólint. A szoba mintha összenyomta volna, minden perc egyre rosszabb volt számára.
- Úgy hiszem én is. - állt fel, Leenán pedig megkönnyebbülés futott végig.
– Uraim, kaphatnék valamit, ami az egyik eltűnt gyermeké volt? - kérdezte vissza fordulva Leena.
– Még is mire gondol? - kérdezte megilletődve a férfi.
– Mondjuk valami játékra, plüssre akár ruhára.
– Minek az magának? - Kakuzu hangjából érezni lehetett nem tartja komplettnek Leenát.
– Tudják jó a szaglásom. - felelte egy halvány mosollyal. A négy férfi sokat mondó pillantást váltott egymással majd Yashiro egy használt megszűkült plüss nyulat vett elő.
– A lányomé volt. - mondta halkan és az asztalra tette. Ahogy átlépkedett a szobán magán érezte a férfiak pillantását.
– Köszönöm. - felelte halkan és elvette az állatot. A megszürkült anyag egy két helyen foszlott is, a nyuszi jobb szeme bár egy kicsit lentebb volt, mint a másik, látszott rajta gazdája nagyon szerette. A célnak viszont megfelelt, Leena tisztán érezte a kicsi lány illatát rajta, így már csak azért imádkozott, hogy az eső ne mossa el teljesen a szagot.
- Várjanak! - szólt utánunk Hisoke az ajtóban. A négy férfi újra összenézett és bólintottak, majd a kövér férfi egy- egy kisebb szütyőt nyomott kezükben.
- Hogy lássák, hogy miért is vállalták el a munkát. - Leena először nem értette mi van a kis szütyőben, majd amikor megérezte a súlyát rögtön tudta mi az. Arc izmai megkeményedtek, és meg szorította a kis zsákot.
- Erre semmi szükség! - vágta rá és a férfi felé nyújtotta a pénzt, de senki nem akarta el venni.
- Hagyjuk a finomkodást hölgyem... - szólalt meg Hisoke - maguk azért vállalták el a munkát, hogy pénzt kapjanak, ez pedig itt egy kis ízelítő, ha vissza hozzá a gyerekeket ennek a dupláját kapják! - felelte mély hangon. Szíve szerint arcon ütötte volna a férfit, de még sem tette, csak állt ott kővé dermedve ökölbe szorított kézzel.
- Rendben. - szólt fagyos hangon Peter, felemelte a kabátokat és az ajtó felindult. Leenát hátánál tolva maga előtt majd kissé erősen becsukta mögöttük az ajtót. A folyosón végig haladva, nagy nehezen leküzdötte a benne tomboló dühöt. Nem kellett szolgáló hogy kitaláljanak, az ajtó pedig hangos nyikorgással zárul mögöttük. Leena mélyet lélegzett a esővel átitatott levegőből, már is sokkal jobban érezte magát hogy kint volt a házból. Bent fojtogatta valami, ő maga sem tudta meg mondani micsoda de érezte a levegőben a feszültséget, a félelmet és kétségbeesést.
- Most mit kezdjek ezzel? - kérdezte ahogy kilétek a kapun Pertesentől.
- Tedd zsebre... jobb ötletem nincs. - felelte, majd végül rá mosolygott, bár Leena nem teljesen értette miért, ő is vissza mosolygott és a kis erszényeket a táskájába tette.
- Hát engem kérdezel megérdemelnék hogy ezért plusz árat számoljak fel! - szólalt meg Pascal Leena hajából kabátja alól ki dugva kis fejét. .
- Ó... tehát hárman vagyunk? - kérdezte megilletődve Peter, Pascal kék arcát bámulva,
-Jaj bocs, ő Pascal, a társam! - szabadkozott Leena. ”tehát mindent hallott, kész csoda hogy nem szólt be nekik…”
- Hali!
- Örvendek. - mosolygott rá. - Akkor az erdő vagy a ház? - kérdezte. Leena hozzá hasonlóan a szakadó esőt nézte, és rögtön tudta semmi kedve fölösleges kitérőket tenni.
- Erdő. - válaszolta kurtán és azzal megindult a város határán lévő erdő felé.
– Úgy fent. - felelte tömören Peter. - Akkor irány az erdő.
- És honnan jöttél? - kérdezte Leena, miközben a szakadó esőben haladtak.
- A Blue Pegasus egy csendes mágusa vagyok. - mutatkozott be, és megerősítésként fel mutatta a tenyerén lévő céh szimbolumot. - És te Leena?
- Ó – mosolyogott, keze láttán. - én a Dragon Fangből jöttem. - mondta és felhúzta fehér cipzáros fölsőjét, meg mutatva ezzel a derekán lévő pecsétet. Petersen tekintett igen csak megakadt rajta, bár Leena nem tudta eldönteni biztosan céh szimbólumát vagy csípőjét szemléli ily hosszasan.
- És miért vagy itt?
- Munkát kerestem, hogy elfoglaljam magam, és ez a közelben volt. - felelte és elővette táskájából a plüss állatot és az arcába nyomta. Mélyet lélegzett, igyekezett minél jobban meg jegyezni az illatot. - Hm... - majd újra mélyet szippantott a levegőből. - könnyebb lenne, ha nem esne az eső, elég nehezen érzek szagokat.
- Akarod, mondani semmit sem érzünk. - jegyezte meg Pascal.
- Mhhh... Jó nektek, én nem érzek semmit. - tette hozzá Peter, mire Leena csak elmosolyodott. Szinte mindig elfelejtette, hogy a embereknek nincs olyan éles szaglása mint nekik sárkányölőknek. El se tudta képzelni milyen lehet úgy élni, vagy ennél gyengébben érez az illatokat. Megállt egy pillanatra, megérintette hatalmas fa törzsét és közel nyomta hozzá arcát. Halványan, de érezte a lány illatát, mellette viszont érzett valami mást is. Mintha több illat keveredne össze, újra bele szagolt a levegőbe, még sem tudta megállapítani merre menjenek tovább.
– Pascal, nézz szét a többi fánál is!
Pascal csak egy bólintással válaszolt, majd kiugrott a kabát alól. Leena tétován indult tovább a következő fához, de ott már nem érezte a szagot.
- Furcsa, néhol érzem a kislány illatát, pontosabban a macin érzett illatot, de a másik fánál egy teljesen új szagot érzek. - mondta elgondolkozva. - Azt hiszem arra! - mutatott sréhen balra.
- Egy másik gyerek lenne? - kérdezte.
- Többen is eltűntek, de nem biztos, hogy ez a gyerekek szaga. - találgatott. Igazából semmiben nem volt biztos, morgott is magában, amiért nem kért el több holmit, más gyerekektől. Ez viszont nem segített helyzetén, továbbra is arra kellett támaszkodni, amije volt, néhány elmosódott szagra.
- Honnan érzed ezt? - nem tudtam tovább magamban tartani a kíváncsiságom.
- Hogy is mondjam, élesebb a szaglásom, mint az embereké, - mondta viszont közben eszébe jutott valami - de ha nem a gyereké a szag... - akkor a
- rab lóké! - mondta Pascal vele együtt. – Egyébként arra hasonló szagok vannak!
- Nincs sok választásunk, más nyomunk nincs, szóval... - nyújtotta meg az utolsó szót - Csak utánad.
- Köszi! - bólintott. Fáról fára járkáltak nyomokat és legfőképp szagokat keresve. Az eső több helyen már elmosta az illatot, vagy csak nagyon kevésbé lehetett érezni. Pascal időként visszatért és útba igazított őket, de Leena az első fél óra után már csak olyan fákat keresett ahol érzet valami emberi szagot, abba reménykedett, hogy mások nem igazán járnak az erődben mostanság így egyszer csak majd eljutnak a gyermekrablókhoz.
” Az eső miatt kevés az esélye, hogy tartós szagot fogsz, figyeld inkább a földet. Lábnyom, furcsán letört ágak akár vagy egy leszakadt anyag darab.” - adott tanácsot neki Carmen.
” Ezt most ugye te se gondoltad komolyan?!” - akadt meg Leena az utolsó ötleten.
” Na mert neked aztán olyan rohadt sok tapasztalatod van ebben!” - vágott vissza élesen. ” Orrod elé nézzél!” - kiáltott rá, és így az utolsó pillanatban lépett el egy kő elöl, el kerülve a teljes hasra vágódást. ” Szent ég, hülye picsa! Szedd össze magad és koncentrálj azokra a kurva nyomokra, hogy haladjunk! Nincs kedvem estig itt cseszni az időt!”
Leena nem felelt, tudta hogy Carmen immáron elérte a robbanási határt, és nem volt kedve most egy újabb szentbeszédhez. Csendben haladt tovább az úton a fák egyre távolabb és távolabb estek egymástól. Leena megállt egy hatalmas törzs mellett ahol erősen érezte még a lány illatát és figyelt. Nem tetszettek neki azok a fák, láthatóan különböztek az eddigiektől, első ránézésre mintha távolabb lennének egymástól, bár nem tudta meg magyarázni miért neki még is úgy tünt mintha szabályos alakzatban helyezkednének el.
- Pas! - intette magához a kis állatot – Kérlek, nézz szét arra, de csak óvatosan, van valami gyanús ebben a helyben!
– Mi az?
– Ezek a fák… valami nincs rendben velük.
Aggódva figyelte, ahogy Pascal, belép a fura erdőben, miközben ő azt próbálta megfejteni mi is olyan furcsa benne, igazából csak annyit tudott, hogy nem olyan, mint egy normális erő, de az okát nem tudta volna megmondani.
Hirtelen egy madár csivitelés vonta el a figyelmét, az apró kis madár hirtelen röppent ki felőlük és egyenesen a furcsa fák közé repül. Leena követte szemével az állatott, de az hirtelen a földre hullott. Hatalmas szemekkel pislogott értetlenül, nem értette mi történt, a madár ok nélkül esett a földre. Leena döbbenten nézte a földön heverő madarat, majd Petersenre nézett. Ő is látta a madarat, és hozzá hasonlóan értetlenül meredt a fák közé. ” Még is mi ez?” - villant át a fején a kérdés, de ekkor egy másik sokkal félelmetesebb gondolat hasított belé. – „Pascal ott van! Jeges félelem áradt szét izmaiban.
” A fák, Leena, nézd meg hogy hogyan állnak!” - kiáltott fel Carmen hirtelen.
” Mi? Minek?”
” Nézd csak meg! Körülbelül tizenöt méternél tovább nem látsz, a fák úgy helyezkednek, hogy minden szögből takarnak!”
Ekkor hirtelen megértette, hát ez volt az a furcsa dolog, amire eddig nem jött rá. Tett két lépést balra, és most se látott tovább, a rést aminek keletkeznie kellett volna a fák között most is egy újabb fa takarta el. A félelem még erősebben hasított belé, tudta nem várhat tovább.
– Pascal! Utána kell mennünk! - mondta félve Peternek még mindig a fákat bámulva.
– Megéreztél valamit? - kérdezte tőle a fiú.
– Umm - rázta meg a fejét. – Nézd a fákat, valami nem stimmelt velük, de csak most jöttem rá. Bár merről is nézem, kb tizenöt méternél messzebb nem látok, mindig van egy fa ami úgy mond takar. Soha nem láttam még ilyen erdőt, ennyire nem nőnek szabályosan, hacsak nem úgy ültették őket! - magyarázta.
– Vagy valami mágia. - tette hozzá Petersen.
– Mehetünk? - kérdezte Leena aggódva, mire a fiú csak bólintott. Titkon azt várta, hogy érez majd valami különleges mágikus kisugárzást vagy erőt, de semmi nem történt. Az erdő illata pontosan ugyan olyan volt, az eső szitálása sem hagyott alább, még is egy dolog feltűnt neki. A halotti csend. Egészen eddig hallotta imitt amott az erdei állatok motoszkálást, egy-egy madár csivitelését, de most ez teljesen letűnt.
Szemével Pascalt kutatta, de ind hiába, kis barátja nyomtalanul eltűnt. Minden lépésnél idegesebb és idegesebb lett, amit társa is megérzett, hiszen kérdőn pillantott rá, de még mielőtt szólhatott volna egy apró kis tappancs tapintását érezte magán.
- Pascal! - kiáltott fel örömében és ijedtében egyszerre.
- Csiiiit! - szólt rá a kis kaméleon vékony kis úját szája elé téve.
– Annyira aggódtam érted! – suttogta szinte már hadarva Leena ahogy arcához nyomta a kis jószágot.
– Ehhhhh - nyögött fel a szorítástól – Jól van csak ne fojts meg!
Peter csak mosolygott a jelenet láttán.
– Két férfi van nem messze innen egyenesen. Az egyik jég mágus, láttam a mágiáját, és valami gyerek áldozatról beszélgettek, biztos vagyok benne, hogy ők lesznek azok! - suttogta. – Szerintem nem számítanak ránk, így nálunk van az előny! - hadarta sietve.
- Meglehetjük őket. Peter? - fordult kérdőn a fiú felén.
– Benne vagyok! - felelte és Leena Pascal felé fordult újra.
– Mutasd az utat Pascal!
Míg Pascal hangtalanul cikázott a fák között, Leena és Peter követte őt, majd egy kisebb tisztás előtt egy nagyobb fa tövébe álltak meg. A két férfi egy nagyobb tölgyfa alatt ücsörgött, és fojtott hangon beszélgettek. Leena intett Peternek, felmászott a fára, majd ugrásra készen vett egy nagy levegőt és előre lendült.
Bőre körül halványkék fény pulzált, ahogy előre tört, egy egyenesen a jobb oldali férfit vette célba. Egyetlen ütést mér öklével az éppen felocsúdó mágusra és már repült is. Három-négy méterrel messzebb egy fában állt meg, de ami ezután történt arra egyáltalán nem számított. Alig tett felé egy lépést, amikor hangos reccsenés hallatszott, mintha üveget törnének és a kiterített mágus testén számtalan repedés futott végig. Leena értetlenül tekintett Peterre, aki megfagyott arccal nézte végig az által kiütött férfi széttörését.
– VIGYÁZZATOK CSAPD…! - harsant fel Pascal hangja, de szinte azonnal el is halt. A földből másodpercek alatt kar vastagságú liánok nőttek ki, és egyenesen feléjük száguldottak. Leena utolsó pillanatban meg lökte Peter vállát, így az egyik lián elkerülte nyakát, de menekülni már nem tudtak. Elsőnek combjára tekerőd liánt szinte azonnal követte egy másik, a nyakára, majd a karjára. Kétségbe esetten kezdett el kapálózni, de semmi értelme nem volt. Az indák egyre szorosabban tartották fogva, a nyakarára tekeredő lián egyre erősebben szorított, izmaiban éles fájdalom nyílalt az oxigén hiánytól. Immáron csak a nyakán lévő indára koncentrált de ahogy levegője fogyott ereje is apadt, majd érezte, ahogy a talaj eltűnik lába ahol és felemelkedik a liánok által.
A légszomj egyre elviselhetetlenebb lett.
- Nézzenek oda mit fogtunk! – szólt a liánokat mozgató férfi. Magas aranya barna bőrét tetoválások díszítették. Barna vizes haja arcát keretezte, ahogy sejtelmes vigyorral figyelte elkeseredett küzdelmüket.
- Ez a tiétek? – kiáltotta a mellette álló fekete hajú férfi, ahogy farkánál fogva fel emelte Pascalt. Leena egyetlen pillantást vetett a vergődő kis Pascalra, és a düh elöntötte az agyát Teste körül feltámadt a szél, amit a két férfi kifejezetten szórakoztatónak talált.
- Nézd már a csajt! – kiáltott fel. – Milyen pipa lett! – röhögött.
Leena karjait hirtelen pengékké formálva metszette át a liánokat majd még mielőtt földet ért volna el vágta többit is. Éppen hogy elérte a földet mikor súly pontját előre döntve magába szívta a levegőt.
- Sky Dragon Roar! – kiáltotta és szájából hatalmas hurrikán tört el. Ellenfelei láthatón nem számítottak a támadásra, a lég viharban a liánok elsorvadtak. Leena lihegve ért földet, mellkasa szúrt a hirtelen megterheléstől és szeme előtt apró pöttyök pattogtak.
– Pascal. - nyögte bal térdére támaszkodva, de ebben a pillanatba egy kisebb robbanás hallatszott és sűrű fehér füst lepett el mindent.
” Hátra!” – harsant fel Carmen hangja. – „ Füstbomba!”
Teste automatikusan mozdult, hátra lökte magát, hogy kikerüljön a füstből, de valami visszarántotta egy hangos reccsenés közben.
- Nem mész sehová! - hallatszott egy éles hang. Bokájába éles fájdalom nyílalt, ahogy az inda visszarántotta és nagyot nyekkent a földön. Leena értetlenül nézett körül de füst miatt semmit se látott.
” Fújd el a füstöt!” Carmen hangja élesen vízhangozott fejében, és szájából újabb szélforgatag tört fel oszlatva a tejfehér felhőt. Ahogy maga elé tekintett újabb három indát látott pár centire magától, s bár egyetlen másodpercen múlott, de sikerült le ugrania. Ellenfele néhány lépésre állt tőle, kaján vigyorral arcán. A bokáját szorító inda húzását még mindig magán érezte, de ez esetben úgy döntött enged a vonszolásnak, elrugaszkodva felé ugrott. Öklei körül kisebb forgó szél jelent meg és egyenesen az arcát célozta meg. A fiú egy gyors mozdulattal tért ki a levegőben lévő Leena elől, de ő nem adta fel. Oldalra billenve jobb kezére érkezett, megtámaszkodva egy pillanatra lendített egyet magán és talpra ugrott. Kissé lehajolva célzott bordáira most öklei elérték a fiút. Hallotta csontjai reccsenését, de arra, ami ez után történt nem számított. A férfi jobb kezén apró penge éles szürkészöld szirmok jelentek meg.
” Felletted!” – kiáltotta Carmen, és Leena az utolsó pillanatban hajolt ki a támadás elől. Meg pördült tengelye körül és bal öklével gyomrát vette célba, de a férfi tüskés kezével védett. A penge éles szirmok mélyen bőré vájódtak. Ezernyi penge kapaszkodott kezébe, és ellenfele széles mosollyal arcán mozgatta meg kezét. Éles fájdalom szúrt kezébe, ahogy a szilánkok szó szerint trancsírozni kezdték kezét, visszarántva kissé lehajolva döntötte előre testét és jobb kezével egyenesen a szegycsontját vette célba. Ütése talált, de a férfi nem adta fel, pengés karjával újra Leena felcsapott, ő kését elő kapva táskájából védett, de rögtön érezte nem tudja sokáig tartani magát. Hátrált néhány lépést, miközben karjait szél pengékké alakította, ellenfele felbuzdulva ezen két hatalmas karót rántott ki a földből. Hatalmas csattanás szakította félbe, ahogy jobbra kapta a fejét Petersent éppen a földbe trancsírozták be.
– Armos x Vernier! - kiáltotta és mind két tenyerét Petersen felé nyújtotta, érezte ahogy mágiája elhagyja testét és a fura kellemetlen érzés szét árad testében. Ellenfele kihasználva ezt támadt rá, és bár próbált előle kitérni Leena hamar rá jött, ez a férfi mestere a szúrásnak, és ha élni akar kénytelen újra rá koncentrálni, A férfi úgy forgott és szúrt mintha egész életében ezt tanulta volna, és mindezt nehezítette, hogy nem egy, hanem két karóval támadt rá. Hiába védte magát tőrével, abban a pillanatban, hogy már nem mozgott jobb kezében lévő karóval felé döfött. Leena bizony talán lépést tett hátra, ahogy oldalra fordította testét, a férfi hirtelen előtte termett. Az egész olyan gyorsan zajlott le, hogy esélye sem volt védekezni, ellenfele oldalról mind két tű éles karót nyakának szegezte. Bőrén érezte forró leheletét, a vérszomját.
- És most azt játsszuk, amit én akarok. – suttogta, épp hogy halhatóan. Testén jég hideg borzongás futott végig, érezte a hogy a karó hegye egyre jobban szúrja nyakát aztán valami koppant a föndön.
- ÁÁÁÁÁ! – ordított fel hirtelen a férfi, és szabad kezeivel a fejéhez kapott. Pascal húzni vonni kezdte a férfi haját, miközben tapadós nyelvével arcát csipkedte.
– Pascal! - sóhajtott fel meg könnyebbülten, ahogy vérző sebeihez emelete kezét.
” Mire vársz még? TÁMADJ!” - hallotta Carmen hangját a fejében. Teste körül a levegő forogni kezdett, ahogy előre lendült.
– Sky Dragon Fist! - öklei körül egyre gyorsabban forgó széllel sújtott le egyenesen a férfi..
” Mire vársz még? TÁMADJ!” - hallotta Carmen hangját a fejében. Teste körül a levegő forogni kezdett, ahogy előre lendült.
– Sky Dragon Fist! - öklei körül egyre gyorsabban forgó széllel sújtott le egyenesen a férfi mellkasára, de még nem végzett. Kissé balra dőlve egyenesen vállát vette célba, de ellenfele kimozdult ütése elől. Leena tett még egy lépést felé és jobb kezével alulról vágta hasba, mire a férfi nyögve össze görnyedt. Pascal át ugrott vállára és haja alá fúrta magát. A másodpercnyi szünet kihasználva újra Peter felé emelte kezét, de ez sem tartott sokáig. A mágus hamar összeszedte magát és karóval kezében sújtott le újra Leenára, mire ő kiperdült előle míg Pascal újra át ugrott és haját tépve elvonta a férfi figyelmét. Kihasználva a lehetőséget kiütötte kezéből a karót és kezeit a férfi tarkójára kulcsolta miközben térdét felfele lendítette és hasba térdelte. Ellenfele újra felnyögött, de még most sem tett semmit ellene.
” Miért nem védekezik? Miért nem tesz semmit?” - villant agyába a kérdés, ekkor meglátta magabiztos vigyorát. Magasba emelete bal kezét és újra ütött, és újra és újra. A férfi már végül a földön feküdt, Leena kezét újra széllé alakítva csapott le rá, de ellenfele még most is csak magabiztosan mosolygott. Nem értette, és ez egyre jobban zavarta, egészen eddig mindent bevetve harcolt ellene, sőt egy hajszálon múlott az élete, de most még sem támad. Miért? Ahogy ott állt a férfi előtt kapkodva a levegőt, hirtelen valami fura dolgot vett észre. Keze, alkarja, térde és a teste több pontján égő szúró fájdalmat érzett, bőre vérvörösen lüktetett.
– Ez meg… - nézet elhűlve kezére, és egyetlen másodperc alatt minden világossá vált számára. Nem véletlenül hagyta, hogy Leena így agyon verje.
- Csalán méreg. - felelte kissé örült mosollyal a félig agyon vert férfi, szemeiben örült tűz éget. Rémült arccal tekintett rá vissza, ekkor vette csak, hogy bőrét hajszálvékony apró tüskék takarják. Rémülten pillantott a férfi arcára, hátrálni akart, de megszédült és elesett. A férfi hangosan felnevetett.
- Szóval hol is tartottunk? - kérdezte kaján vigyorral miközben feltápászkodott.
” FUTÁS!” - kiáltotta Carmen. Leena esetlenül bár, de hátrálni kezdett, látása egyre homályosabbá vált és szédülése is erősödni kezdett.
” Nem megy… nem megy Carmen… nem kapok levegőt…” - nyögte kétségbe esetten.
” Fel ne add nekem!” - hiába hallotta Carmen hangját, a pánik elöntötte az agyát. Esetlenül botladozott a lassan felé közeledő férfi elől, már csak néhány lépés választotta el tőle, látta ahogy ajkaival újabb támadást kezd de ekkor újabb robbanás árasztotta el a mezőt. Egyetlen pillanat alatt mindent sűrű fehér füst árasztott el, de dobhártya szaggató hang kitisztította az elméjét.
” LEENA MOST!” - hallotta Carmen parancsát. Nagy nehezen sikerült fel tápászkodnia, és az erdő felé kezdett hátrálni.” Lélegezz már ember, komolyan ne legyél már ekkora barom!” - Leena nem reagált, örült, hogy talpon tud maradni.
Kezét maga elé tartva keresett egy menedéket nyújtó fatörzset, de helyett valami mást talált. Megdermedt amint kitapintotta az ismeretlen ember karját, fejében pedig gondolatok cikáztak. Ha ellenfele az nem tétovázhat, most kell lesújtania rá, de mi van ha Peter az? A füst miatt a szagok elmosódtak és képtelen volt különbséget tenni.
– Leena? - hallotta a félénk kérdést, és izma egyetlen másodperc alatt elernyedtek.
– Peter… - suttogta – Jól vagy? - kérdezte.
- Aha. - felelte, de alig fejezte be hevenyészet erős köhögés fogta el. Halvány kék fény derengett fel, ahogy gyógyítani kezdte a fiút, miközben egymást támogatva botorkáltak a tejfehér füstbe a tisztás széléra. Leena minden neszre fel kapta a fejét de támadóikat mintha a föld nyelte volna el. Peter nem nézett ki valami túl jó, ahogy ő sem, ereje pedig fogytán volt így csak a súlyosabb sérüléseket kezelte, de arra sem volt sok ideje. Bármelyik pillanatban támadhattak újra és a méreg hatását is kezelni kellett. A fájdalom lassan nála is múlni kezdett, de szinte ereje szinte teljesen elhagyta. Kénytelen volt befejezni, és inkább az evésre koncentrálni.
– Hol vannak? - kérdezte Peter.
- Nem tudom, semmit sem látok, és van itt valami szag is ami folyton megzavar. - mondta de ekkor fedezte fel hogy nem érzi tarkóján kis barátja apró végtagjait.
” Pascal!” - suhant át az agyán. – ” Hol van?” A füst közben lassan oszlani kezdett, a tisztást pásztázva pedig nem sokára meg pillantott egy apró kis testet a földön. Izmai megfeszültek, gyomra pedig görcsbe állt.
– Ne… - suttogta, borzalmas érzés kerítette hatalmába, és abban a pillanatban mindenért magát okolta, fel sem tudta fogni hogy nem vette észre amint Pascal le esik róla. Egyáltalán miért esett le? Felállt, és bár bőre lángolt még a szédülés és a légszomj elmúlt.
” Ki ne menj ember!” - vízhangozott Carmen éles hangja a fejében.
– Várj! - fogta meg a kezét Peter is.
- Pascal ott van, ki kell hoznom onnan! - felelte indulatosan.
” És ő pontosan erre számít! Gondolkozz már ember! Látod az ellenfelet? Nem, és azért nem mert ő is valahol a fák között van, és most arra vár hogy te megjelenj. Ez egy rohadt nagy csapda, ha bele sétálsz véged!
– Szerintem ők is pont erre számítanak! - mondta Peter is.
– Ez a füst nem tart már sokáig, egy perc és újra láthatóak leszünk! - érvelt.
– Akkor lepjük meg most őket!
– Nincs kizárva, hogy tudják hol vagyunk, ha nem jelenük meg hamarosan tudni fogják hogy készülünk valamire. Én ki megyek és te védj oldalról, ott talán kevésbé számítanak rád! - jelentette ki Leena.
– Túl veszélyes!
– Az a túl veszélyes hogy Pascal védetlenül fekszik a földön! - vágta rá Leena – Vissza kell hoznom, te fedezz! Vernier! - mondta miközben bőre körül halvány kék pulzáló fény jelent meg, de ekkor már késő volt, le lepleződtek.
– Dynamic Sworsd! - hallotta a férfi hangját, és lába elé egy vastag karó fúródott. Már nem volt kérdés számára hol rejtőzik ellenfele, a karó amint földet ért tenyér hosszúságú szilánkokat kezdett lőni magából halálos záport zúdítva ezzel rájuk. Az utolsó pillanatban ugrott fel kapta el Peter kezét és ugrottak fel együtt a magasba, de még így is felsértette combját az egyik. A szilánkok igen messzire szálltak és Pascal maga tehetetlenül feküdt a földön, Leenának nem volt választása, hiába tudta, hogy ezzel csak ellenfelének tesz jót nem hagyhatta Pascalt magára. Leérve a földre felnyalábolta a kis állatott, és ahogy számított is rá újabb két karó fúródott a földbe néhány lépésre tőle. Újra Peter felé emelte kezét, hogy felerősítse míg ő rá támadt ellenfelére.
„ Fújd vissza őket! Dühíts fel!” - utasította Carmen ahogy karókból újabb szilánkok nőttek.
Szökdécselve tért ki előlük, miközben annyi levegőt szívott magába amennyit csak tudott.
- Sky Dragon Roar! - kiáltotta a felé száguldó szilánkokra, melyek így a tornádóba kerülve vették célba ellenfelét. A tövisek felszaggatták már amúgy is hiányosnak mondható ruházatát és több helyen megvágták. Az ájult Pascalt táskájába fektette egészen egy fáig hátrált ahova lette.
- Te kis ribanc… hogy mered ellen fordítani a saját mágiám? - szűrte fogai között, szemei villámokat szórtak.
- Dynamic Swords! – ahogy a szavak elhagyták ajakit világoszöld körök jelentek meg fény lő rúnákkal és két vastag karó emelkedett ki a földből. Leena nem maradhatott a fa közelében hisz ezzel Pascalt is célponttá tette volna így balra oldalazott miközben védekezőn emelte maga mellé tőrét felkészülve a támadásra. A férfi elindult felé, de néhány lépéssel előtte hirtelen felugrott a levegőbe.
- Thorn Palnt! – kiáltotta, mire vastag gyökerek bújta elő a földből. Csápjaik vagy öt méter hosszúak lehettek telis teli éles tüskékkel, és egyenesen Leena felé támadtak. A váratlanul ért támadás kizökkentette a koncentrálásból, hátrálni kezdett de az indák körbe vették. Meg perdülve elmetszette a nyak felé közelítő gyökeret, de ekkora egy másik már felsértette lábát, felszisszenve csapott le késével. Bőre még mindig tompán lüketett a fájdalomtól, és érezte mozgása is bizonytalan. Karjait pengékké alakítva csapott jobbra két, felé közeledő indához, de ekkor éles fájdalom hatolt alkarjába. Minden egyetlen másodperc alatt játszódott le, ellenfele a gyökerek között támadott rá, és vastag fájával mély sebet ejtett kezén. Leena reflexszerűen hátrált, de szúrós gyökerekbe ütközött.
”Csapda…” - villant át az agyán. Tett egy lépést balra, majd elrugaszkodott a földről, de valami vissza rántotta. Ekkor értette meg mi is volt a terve ellenfelének, kicsalni a tisztásra ahol az indákkal körbe véve támad rá, miközben ő a gyökerek mögött bújik meg.
- Nem mész sehova! - újra felé szúrt felé újra. Az utolsó pillanatban hajtott hátra fejét, de még így is a karó arcán vékony vágást ejtett.
” Pajzs!” - villant át agyán ” Egy pajzsra van szükségem!” Teste körül szelet kezdett el forgatni egy vékony pajzsot létre hozva, miközben az tüskés gyökerek elől lépkedett. A szál pajzs aura ként fogta körbe testét, de rettentően kellett hozzá koncentrálni így támadni már nem maradt ereje, bár a tüskéktől majdnem teljesen megvédte. Teste viszont lassan kezdett kimerülni a pajzs megterhelőbb volt, mint gondolta, egyre jobban zihált, az égető lüktető érzés erősödött. Kétségbe esetten vagdosta maga körül az indákat, akár hányszor támadni próbált egy újabb inda mindig útját állta, így csak védekezni maradt ideje.
” Percek kérdése és már védekezni sem fogok tudni…” - ismerte fel siralmas helyzetét, ahogy pajzsa szertefoszlott és egyre több és több vágás érte, bár már csak összesen négy inda maradt.
Az indák újra felé támadtak, de valami éles csikorgó hangot hallott hátulról. Amikor megfordult éles üvegszilánkok közelítettek felé. Az utolsó pillanatban vette magát a szilánkok elől, amik így az indákba fúródtak. Támadója arcát düh borította el, de nem sokat tétovázott, amint Leena talpon volt előtte termet, és felválta szurkált felé karóival. Hihetetlen gyorsasággal szúrt felé, hol jobbról hogy balról, meggátolva ezzel a menekülés lehetőségét. Leena tehetetlenül hátrál, de hiába próbált felugrani az utolsó pillanatban mindig felfelé szúrt.
” Jobbról támadj!” - kiáltotta Carmen – ” Figyeld a mozdulatit, először mindig balról szúr, majd jobb kezével csak terelget! A jobb oldalán gyengébb a védekezése, és támadni sem tud rendesen! ”
Nem sokat teketóriázott, hátrált még egy lépést balról szúró indája felől, és lehajolva lépett ki a jobbról érkező dárda felől és megperdülve jobbra támadott.
– Sky Dragon Fist! - ökle mélyen a férfi bordái közé fúródott. Az ütés elérte célja, a férfi kizökkent ritmusból, elejtett a jobb kezében lévő dárdát. Kezén vékony penge éles karmok jelentek meg, újra támadt, de hirtelen hullámozni kezdett körülötte a táj. Minden néhány másodperc alatt zajlódott le, a fák egy pillanatra megnyúltak és ellenfele testének körvonalai hullámozni kezdtek. Megdermedve állt, de amint pislogott már el is tűnt, ez a pár másodperc viszont elég volt a mágusnak, hogy összeszedje magát. Elébe szökkent és már is támadott bal dárdájával felé. Leena elhajolt a feje felé suhanó dárda elől, majd rámarkolt és kihasználva ellenfele pozícióját maga felé rántotta dárdát. A férfi elvesztette egyensúlyát ő pedig térdét lendítve rúgta hasba.
– Sky Dragon Claw! - támadt rá újra, majd elkapva tarkóját térdét arcába mélyesztette.
– Sky Dragon Fist! - mért rá újabb ütést, és ezzel a férfi véglegesen feladta. Ájultan rogyott a földre, miközben Leena térdeire ereszkedve lihegett. Megdöbbentette a férfi, mind ez idági nem látta rajta ekkor kimerülésnek jelét. Úgy érezte mintha túl könnyű lett volna győzelme. Néhány percig csak nézte a férfi ájult testét majd Peterhez fordult, aki már felé sétált.
- Nem sokon múlott... - pihegte.
- Nem... - ismerte el tarkóját szorongatva. - Minden rendben? Nem sérültél meg nagyon? - kérdezte bár láthatóan már az is nagy nehézség volt neki, hogy talpon maradjon.
- Volt már rosszabb is. - felelte - Te viszont nem nézel ki valami jól. - nézett rá aggodalmas tekintettel.
- Á, minden rendben. - de az arcán ülő mosoly inkább hasonlított vícsorra mint mosolyra. ” Biztos nagyon szenved…” - jegyezte meg magában, majd várt, eleinte nem tudta mire olyan megszokás volt ez, de hamar rá jött mire is várt. Carmenre, csípős megjegyzésre, vagy éppen öntelet szavaira szólalt meg. Egy pillanatig furcsállta is a dolgot, majd gondolataiból végül Peter rántotta vissza. - Azért egy percet pihenhetünk. - jegyezte meg elpirulva. Vigyorogva csóválta meg a fejét, és a fiú mellé guggolt.
- Ne kertelj feleslegesen, anélkül is látom, hogy milyen állapotban vagy. - mondta halkan és keze előtt kék fény jelent meg. Óvatosan meg érintette Peter dagadt karját, fogait automatikusan összeszorította, felkészülve a gyógyítással járó kellemetlen érzésre, de az nem jött. Először meglepetten pislogott még egy pillanatra abba is hagyta, hátha csak az érzékei hagyták cserben de a várt fájdalom nem jött.
- Most mit csinálsz? - kérdezte kíváncsian tőle.
- Begyógyítom a sérüléseidet. - felelte csendesen. Nyugtalanította ez a dolog, és bár abban nem volt biztos hogy mi okozza de hiány érzete is volt. Valami hiányzott neki, valami megszokott. Petersen sem tűnt éppen nyugodtnak bár láthatóan őt más idegesítette.
- Mi vagy te? - bökte meg kissé rémülten mutató újával Leenát - Jó a szaglásod, úgy irányítod a levegőd, mintha a tiéd lenne, a harc közben is te erősítettél engem, most meg gyógyítasz.
- Hát... - kezdte mosolyogva Leena - a mesterem Asmor volt, az ég sárkánya. Ba'al mester szerint ég sárkányölő mágiát birtoklom. mondta majd hangsúlya hirtelen kissé rideggé vált. - És ne bökdöss. - tette hozzá.
- Bocsánat... Ég Sárkány lánya. - Peter hangja félénk volt, és apró fejbiccentése meg nevettette Leenát.
- Azért ne vedd ennyire komolyan, nem eszek embert.
- Örülök neki. – Peter hangján érezhető volt, kissé megnyugodott. - Azt hiszem, ideje tovább mennünk.
Leena bólintott, és felállt. Pascal most mélyen aludt táskájában. ” Biztos csak kimerült…” - mondta magában. Amint befejezte a mondatot újra hallani vélte azt a távoli elmosódott hangot. Kérdőn nézett körbe a tisztáson, keresve honnan jöhet a hang de ott már senki nem volt. Szó szerint senki, Leenában a vér is meg fagyott.
– Peter! - kiáltotta – Hol vannak?
– Kik? - kérdezett vissza a fiú de azonnal megértette ő is mire céloz Leena. A két mágusnak hűlt nyoma sem volt, de maga a tisztás is megváltozott. A harcok alatt több helyen kráterek keletkeztek, leszaggatott faágak hevertek mindenütt. Bár a nyomok egyértelműen ott voltak még sem úgy ahogy történt, mintha a tisztás két oldala helyet cserélt volna. Tisztán emlékezett, hogy a tisztás túl oldalán középen álló hatalmas tölgytől balra harcolt ellenfelétől, most még is a karók által szurkált lyukak a földben jobb oldalt voltak. Ekkor újra felhangzott a távoli hang, és Leena idegesen tekintett körbe. Orra megtelt a fura idegen csípős szaggal, és úgy érezte megörül tőle.
– Itt valami nincs rendjén. - szólt hozzá hasonlóan lesokkolt társához. – Te is érzed ezt a szagot?
– Igen, de mi ez?
– Nem tudom, már egy ideje érzem, de eddig nem volt ilyen erős, csak az utóbbi pár percben.
Amint ki mondta a mondatott, úgy érezte ereje fogyni kezd, és leírhatatlan gyengeség keríti hatalmába. Szinte másodpercek alatt tört rá, hiába küzdött ellene a földre rogyott.
– Mi… mi ez… - kérdezte kétségbe esetten, de ami ez után történt megfagyasztotta ereiben a vért. A tisztás megmozdult, a füves földön egy hullám futott végig, a fák és kövek körvonalai hirtelen meg mozdultak, hol megnyúltak, hol kiszélesedtek, mint valami amőba kezdtek eldeformálódni. Aztán egyetlen pillanatra minden meg remegett, Leena éles fájdalmat érzett csuklóin, de amikor oda nézett nem látott semmit rajtuk.
– Peter! - fordult a fiú felé, aki hozzá hasonlóan kétségbe esetten figyelte az eseményeket. – Mi történik itt?
– Fogalmam sincs, de azt hiszem, nagy bajban vagyunk! - amint a szavak elhagyták a száját, Peter alakja is mozogni kezdett, Leena rémülten kapott a fiú után de kezei átsiklottak rajta. Dermesztő félelem futott végig rajta, a fiú teste szerte foszlott, és vele együtt el mosódott Pascal is, a fák, a bokrok, a tisztás, az ég, minden ami körül vette.
Nyomukban csak parányi fény maradt feje fellett, alatt pedig feneketlen sötétség, amiben tehetetlenül kezdett zuhanni. Hallotta saját síkoját mielőtt még teljesen elnyelte volna a sötétség.



Folytatás a kalandoknál…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki

Hozzászólások száma : 640
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Hétf. Ápr. 02, 2012 5:20 pm

Hát megjöttem! Jó kis olvasmányt hoztál össze nekem, ezt már az elején leszögezem. Viszont volt itt pár érdekes, megmosolyogtató bakicska is. Ezekből kettőt betűről betűre kiemelnék kiemelek:

"- Meglehetjük őket. Peter? - fordult kérdőn a fiú felén."
*
"– Pascal! - sóhajtott fel meg könnyebbülten, ahogy vérző sebeihez emelete kezét.
” Mire vársz még? TÁMADJ!” - hallotta Carmen hangját a fejében. Teste körül a levegő forogni kezdett, ahogy előre lendült.
– Sky Dragon Fist! - öklei körül egyre gyorsabban forgó széllel sújtott le egyenesen a férfi..
” Mire vársz még? TÁMADJ!” - hallotta Carmen hangját a fejében. Teste körül a levegő forogni kezdett, ahogy előre lendült.
– Sky Dragon Fist! - öklei körül egyre gyorsabban forgó széllel sújtott le egyenesen a férfi mellkasára, de még nem végzett."


Aztán a plüssnyúlból később plüssmaci lett, de ugye egy szóval sem mondtad, hogy nem alakváltó mágus a kis játékszer, szóval ez nem is akkora hiba. És volt pár elgépelés is, de nem túl nagy számban.

A "sok" rossz után most eleresztenék pár dicsérő szót, de csak csínjával.... Miközben ezt a munkát olvastam többször is elcsodálkoztam, legfőképpen a történet elején. Néhány dolgot olyan mesteri profizmussal írtál le, hogy azt hittem egy könyvet olvasok! Carmen dührohama és az ahhoz társuló stílus kellemesen törik meg a hangulatot. Az pedig szemétség volt, hogy kedvenc Pascalomat így megfingattad, s nem szerepelhetett eleget! Noh, és arról sem feledkezek meg, hogy valami nagyon feltűnt nekem, bizony! A saját gyógyszeremet próbálod lenyomni a torkomon, amit én a kalandoknál művelek. Hát rendben, benne vagyok a játékban. Szeretem, ha egy folytatásos történet mindig úgy ér véget, hogy az asztalt verve követeled az azonnali folytatást, és persze egészen a végkifejletig tele van kérdőjelekkel.
ja, és mellékesen hozzád vágom a megérdemelt 225.000 Gyémántot is!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
Leena

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 30
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Pént. Aug. 31, 2012 11:30 pm

Féktelen vágy


- kizárólag 18 éven felülieknek -


A félhomályban nem lehetett sokat látni csak folyóson heverő rengeteg holmi körvonalát, dobozok, zacskók, székek, néhány asztal meg pakolva, összecsukott ernyők, és néhány régi matrac egymásra dobálva, de ez ott mit sem számított, lehetett volna akár vakító világosság vagy feneketlen sötétség is. Carmennek nem volt másra szüksége csak a fiúra, a vágy őrült módon tombolt benne, s immáron nem fogta vissza magát. Az alkoholos bódultság evette az eszét egyetlen másodperc alatt, érzékei kiélesedtek és kezdetét vette a játék, amiért egész este keményen küzdött. Vadul csókolta a fiút miközben kezével inge gombjait kereste, Takeshi bőrének illata betöltötte számára a levegőt. Takeshit sem kellett félteni, keze fenekére csúszott, majd fel melleire. Szédülés mámoros érzése fogta el, és akaratlanul is falnak dőlt, valami a tompa csörömpöléssel dőlt el, de ez lényegtelen volt. A fiú tett felé egy lépést a falnak nyomva őt miközben esetlenül birkózott a gombokkal. Magában ezerszer is elátkozta azt aki az inget készítette, amiért most így megnehezíti a dolgát. Türelme vészesen fogyott, s egyre sietősebben próbálkozott, de a gombok csak nem akarták megadni magukat. Ahogy a fiú ajkai végig simították bőrét újra és újra, megborzongott, képtelen volt tovább a gombokra koncentrálni, forró édes leheletétől villámok cikáztak testén és nem bírt tovább várni. Félúton megállva s hagyva a gombokat későbbre, a fiú övéhez kapott, melynek kioldása már gyerekjátéknak tűnt. Halk fémes hang jelezte, hogy az akadályozó ruhadarab szétnyílt, és ezzel az irányítás már is a kezében volt. Kéjes mosolyra húzta száját amint végig simított farmerja mentén és megérezte benne vágyát. Ebben a pillanatban viszont megérezte a fiú nyelvét dekoltázsán és a világ megpördült körülötte, mély sóhaj tört fel belőle, eszét vesztve fonta köré egyik lábát. Vadul túrt hajába s biztos volt benne, hogy másodpercek kérdése és teljesen elveszti az eszét.
Takeshi élvezte Carmen zihálását, hangja tovább hergelte, s még vadabbul csókolta. Lassan simított végig combján, élvezve a lány minden rezzenését, majd elérve fenekét megállt. Kicsit közelebb vonva magához, nyelvével finoman cirógatni kezdte mellét, Carmen körmei végig szántottak hátán, mintha csak le akarná tépni róla ingét. Szabad kezével felfedező útra indult, lassan finoman simított végig a selymes anyagon, s ölénél megállt. Élvezte a lányból feltörő halk sóhajokat, s tudta a lassúsága csak még jobban feltüzeli. Néhány percig csak várt, majd végig simítva csípőjén míg csókokkal halmozta kebelit, kimonója övévét igyekezett kioldani.
” Azt már nem!” - szólt hirtelen Carmen. Még nem kapott eleget, még nem élvezte ki eléggé a fiú vágyát iránta. Nem akart ilyen gyorsan haladni, hiszen oly régóta vágyott már erre, s ez a kis játék csak még édesebbé tette a dolgot. Az utolsó csepp vágyakozást is ki akarta facsarni belőle, végletekig táncolva, mikor már nem bír magával. Nem akarta még engedni neki, a vágy tombolt benne, s minden percben még örültebben kívánta. Kezeit hirtelen vállára téve, kipördült alóla, a falnak döntve a fiút. Egyik kezével végig simított férfiasságán miközben ajkait végig húzva mellkasán csókolni kezdte bőrét. Érezte, ahogy Takeshi testén finom remegés fut végig, míg ő kioldotta a farmer gombját. Halk nevetés hallatott, ahogy szájával egyre lejjebb és lejjebb haladt, mindvégig egy kicsit még jobban lassítva. Amikor elérte a makrancos gombokat, melyek utolsó bástyaként állták útját, hirtelen térdre ereszkedett s csókolta meg alhasát. Minden egyes csókkal kicsit lejjebb húzta nadrágját, még tovább feszítve idegeit, s az eredmény nem maradt el. Takeshi hangos sóhajjal túrt hajába, miközben a farmer megadva magát leomlott. Kéjes örömmel tette kezét alsójára és centinként kezdte húzni, miközben ajkaival megcirógatta bőrét, majd egy kicsit lejjebb a nadrágot. Újra megérintette a fiú keménységét s még lejjebb húzta az alsó nadrágot. Ajkait éppen hogy hozzá érintette férfiasságához, mire a fiúból mély sóhaj tört fel. Válaszul nyelvét lassan végig húzta férfiasságán, minden percét kiélvezve, és egyetlen rántással véglegesen eltávolította útjából az utolsó akadályozó tényezőt is, az alsónadrágot.
Takeshi képtelen volt tovább várni, minden türelme elfogyott, és a lány karjai alá nyúlva hihetetlen erővel húzta fel. Még fel sem emelte teljesen, azonnal a falnak nyomta a lányt és szorosan hozzá simulva csókolta meg. Carment váratlanul érte a dolog, meghökkenve, de magában mosolyogva csókolta vissza. Takeshi viszont ennyivel nem érte be, vadul markolt fenekébe, megemelve a lányt. Az engedelmesen dereka köré kulcsolódó lábak szorosan fogták, de ő nem engedte el Carment, kicsit még feljebb és még közelebb húzta magához. Carmen karjait nyaka köré kulcsolva kacéran húzta végig nyelvét nyakán, mintha csak még tovább akarná szítani a benne égő tűzet. Takeshiból mély sóhaj tört fel, majd halvány mosoly suhant át arcán, ahogy keze kicsit lejjebb csúszott a lány fenekéről, és elérte az apró kis anyagot, ami most az ő útját állta. Finoman végig húzta rajta úját, s kéjes élvezettel nézte, ahogy Carmen testén remegés fut végig. Elszakította ajkait az övétől és újra megismételte, s válaszul halk sikoly hallott, de most keze megállt, nem tett semmit csak ott pihentette a finom csipkén. Látta amint Carmen teljes elveszti az uralmat önmaga felett, és szemeiben vad láng lobog, már már könyörögve neki hogy ne hagyja abba. Lassan nyaka fölé hajolt, Carmen érezte lélegzetét bőrén, majd a fiú egyetlen mozdulattal elrántotta a finom csipkét és beléhatolt.
Hangos sikoly tört fel Carmenből ahogy megérezte magában Takeshi lüktető vágyát. A világ forogni kezdet körülötte, kívánta a fiúit, de még jobban ezt a mámoros őrjítő érzést mely most minden porcikáját átjárta. Ahogy Takeshi újra meg mozdult az ő teste is mozdult vele, most jött csak rá hogy valójában milyen őrülten vágyott erre. Olyan volt számára, mint a levegő képtelen lett volna nélküle élni, függőnek érezte magát, őrült függőnek és azt kívánta soha ne érjen véget. Szívverése felgyorsult, a fiú mozogni kezdett, görcsösen markolta meg vállát, s minden perc gyönyörűbbé vált számára, mint az előző. Takeshi és érezte gyönyörét, Carmen minden percben hangosabban nyögött, ami csak még jobban feltűzelte. Vére dübörgött, de még nem akart elengedni magát. Bármennyire is jó volt, hiába forgott körülötte a világ, látni akarta arcát, ahogy eljut a fellegekbe. Nem is kellett sokáig várnia, Carmen eszét vesztve mélyesztette körmeit hátába, ahogy a gyönyör végig hömpölygött testében, izmai megfeszültek és néhány másodperccel később forró hullám söpört végig rajta. Minden porcikája remegett, ahogy a leírhatatlan érzés hatalmába kerítette, majd egyetlen pillanatra lélegezni is elfelejtett. Arca kipirult, szemeiben vad láng csillogott, amint szorítása megenyhült a fiú körül Takeshi is lassított a tempón válaszul. Ez viszont már egyáltalán nem tetszett Carmennak, számára csak most kezdődött az igazai élvezet, véleménye szerint ez még csak az előjáték volt, a lényeg csak most következett Nem kapott még eleget, többet akart és még annál is többet, érezni akarta, minden pillanatban, amíg a fáradtságtól össze nem esik.
– Ne… - lihegte zihálva mire a fiú arcán mosoly suhant át. Láthatóan élvezte ahogy a lány könyörög neki.
– Ne? - kérdezett vissza kéjes élvezettel, s vadul magához húzta. Válaszul csak halk nyögést hallott, amint forró vágy futott végig testén. Takeshinak tetszett, hogy a lány örült vágya, s hogy ennyire vágyódik utána. Carmen se feledkezett meg magáról, ahogy megmozdította csípőjét áramütés cikázott végig testén. Minden önuralmára szüksége volt hogy ne roggyanak meg lábai és teperje a földre, hogy magáévá tehesse. Kezét feneke köré fonva emelte meg a lányt és tett néhány lépést hátra majd a közeli asztalhoz lépett. Egyetlen mozdulattal söpörte le a rajta lévő dobozokat és egy üvegeket melyen hatalmas csörömpöléssel zuhantak a földre. Még is ők ebből semmit se éreztek. Carmen érezte, ahogy a fiú megborzong amint újra elmélyülbenne, és őrült vágyat érzett, hogy még többet adjon neki. Kéjes örömmel, mámortól bódultan cirógatta nyelvével nyakát, s a fiú minden sóhaja csak tovább hergelte. Teste megtelt energiával és vággyal ahogy Takeshi finoman hátra fektette az asztalon. Újra magában érezte, hallotta egyre gyorsuló zihálást, bőrén érezte tekintetét. Vad öröm cikázott át testén, a tudat hogy őt nézi, hogy teste feltüzeli, hogy csak őt akarja, szó szerint megőrjítette. Feltűzött hajából a hajtű kiesett, s a tincsek rakoncátlanul hevertek körülötte, míg ő minden percben újra és újra megrázkódott a gyönyörtől. Érezte amint a fiú széthúzza ruháját és közel hajolva hozzá megcsókolja melleit, mitől hangosan felnyögött. Lábait a dereka köré fonva húzta magához még szorosabban, miközben kezével karjaiba kapaszkodott. Zihálva szedte a levegőt, miközben vágya egyre erősebb és erősebb lett. Testük egyszerre mozdult, mind gyorsabban és szenvedélyesebben, mígnem a magával ragadta őket a vágy. Izmai egy pillanatra megmerevedtek, ahogy hangos sóhaj tört fel belőle, és újra érezte azt a leírhatatlan érzést, mely elszakította a világból, s egyetlen apró pillanatra mindent elfelejtettet vele. Mámorító bizsergés, ami minden porcikáját átjárta, egyszerre volt édes és savanyú. Carmenből hangos sikoly tört fel, ahogy körmeit a karjába mélyeszttette. Takeshi erőtlenül omlott rá, érezte bőrén forró leheletét, s ajkaival mellét cirógatja. Néhány percig csak feküdtek hangosan zihálva az asztalon mígnem Carmen alig érezhetően megmozdította csípőjét. Érezte ahogy a fiú izmai megrándulnak, és halvány mosolyra húzta száját. Újra megmozdult, de ezúttal határozottabban, éreztetni akarta vele, hogy ennyi még nem volt elég. Takeshi magához vonva húzta fel, végig simított dereka köré simuló hosszú feszes combjain s vadul csókolni kezdte nyakát. A vágy újra magával ragadta őket, s őrült módon csókolták egymás testét, Carmen egyre szorosabban húzta magához, mígnem lecsusszant az asztalról. A hirtelen ijedtség kizökkentette Takeshit s riadtan kapott utána, de Carmen elvette kezét csípőjéről. Kacér mosoly suhant át arcán, amint kezével felfedező útra indult testén. Ajakival végig simított állán majd nyakán, lejjebb haladva mellkasát kezdte el csókolgatni. Kezével lassan haladt végig kemény hasfalán majd finoman megcirógatta ölét, érezte vadul lüktető vágyát, s ettől még tüzesebb lett. Tovább fokozva a lehetetlent, csípőjét szorosan nyomta hozzá egyetlen pillanatra, majd eltávolodott tőle. Hevesen csókolta mellkasát majd hasfalát, miközben megtapintotta izzó férfiasságát, és finoman végig simított rajta.
Takeshi vadul hajába túrt, hallotta hangos zihálását, szinte hallani vélte dübörgő szívverését, de ez még nem volt elég. Azt akarta, hogy megőrüljön érte, s eszét vesztve teperje a földre. Nem is sejtette mennyire közel járt már a valósághoz, Takeshinak immáron fizikai fájdalmat okozott őrületes vágya, de eltökélte a végsőkig megőrzi, úrbéli mivoltát. Carmen ajakival egyre lejjebb haladt, nyelvével megcirógatta alhasát, miközben vad csókokkal borította azt. Újra megérintette a fiú keménységét, és gyengéden simogatni kezdte. Takeshi egyre erősödő zihálása tovább tüzelte vágyát, és lassan lejjebb csúsztak ajkai. Elérve ölét még jobban lassított, és nyelvével cirógatni kezdte bőrét. Érezte, amint vállába markol és izmai megfeszültek, tudta már nem kell sok hogy elveszítse türelmét. Mámoros boldogság járta át testét, a tudattól. Érezte a benne tomboló vágyat és ajkaival egy kicsit még lejjebb haladt. Száját épphogy érezhetően férfiasságához érintette és mély sóhaj tört fel belőle. Alulról indulva szenvedélyesen csókolgatta majd elérve tetejére szándékos lassúsággal húzta végig rajta nyelvét, kiélvezve minden egyes pillanatot. Megállt várt egy pillanatot, míg a partnere lélegzet visszafojtva magasodott felette majd újra megérintette őt nyelvével és aztán újra, egyre szenvedélyesebben. Egyszer csak megállt, finoman ajkai közé fogta legnemesebb szervét és várt. Érezte, ahogy idegei pattanásig feszülnek, teste megremegett, hallotta hangos zihálását, ami még kéjesebb örömöt okozott neki. Szinte már-már nem is evilági volt ez az érzés. Kiélvezve a pillanatot, lassan ajkaival befogatta, s lassú ringatózásba kezdett, egyre mélyebben és mélyebben. Érezte testének lüktetését, s válaszul egyre hevesebben mozgott. A fiú vadul hajába túrt, s teste görcsösen megvonaglott, ahogy átjárta a gyönyör. Hangosan lihegett, tántorogva kapaszkodott meg az asztalban, miközben Carmen újra felállt. Arcán ülő kéjes mosoly egyetlen pillanatra kiszakította a világból. Takeshi ezer meg egy nővel is volt már, s mindegyiket a mennyországig repítette, de ez most még is más volt. Pontosabban Carmen volt más, mint az eddigiek, mellette nem irányíthatott végig, nem tehetett azt, amit akart. Egyetlen másodperc alatt a kocka megfordult, s immáron már ő állt kiszolgáltatottan, megbéklyózva saját elmondhatatlan gyönyörében.
Ahogy Carmen ott állt előtte, szemeiben a beszivárgó hold fényével úgy érezte megőrül érte. Vadul ragadta meg karját és vonta magához, majd megfordulva vele egy poros matracra dobta. Nem adott lehetőséget neki ellenkezni, felé hajolva ruháinak utolsó darabjaitól is megszabadult. Carmen válaszul köré kulcsolta combjait, de ő visszanyomta a matracra. Megmarkolta kebleit és csókokkal borította be, jó ideig elidőzve ezen ponton, majd kezét lassan lejjebb csúsztatta. Ellenkezni próbált magához akarta húzni, mikor érezte a tőle távolodó fiút de csuklóit erősen fogva fejtette le magáról karjait, miközben egyre lejjebb és lejjebb haladt testén. Végig cirógatva hasát, elért öléhez, de az utolsó pillanatban, szinte egyetlen másodperc alatt újra előtte termett és belé hatolt.
Forró vágy ömlött szét testében, még szíve is kihagyott egy pillanatra. Lábait ösztönösen kulcsolta Takeshi dereka köré, amíg körmeivel végig szántott hátán. Zihálva szedte a levegőt, miközben vágya minden pillanatban erősebb és erősebb lett. Testük egyre szorosabban fonódott össze, szinte egyszerre nyögtek fel, ahogy egyre mélyebben merültek egymásba. Mozgásuk gyorsulni kezdett, ritmikusan és egyre szorosabban simultak össze combjaik, légzésük felgyorsult, és Carmen szíve olyan vadul dübörgött mintha ki akarna szakadni. Hallotta Takeshi zihálást, érezte kezét, ahogy végig simítanak combján majd egy hirtelen pillanatban megmarkolva fenekét a fiú átlendült felette és magára húzta. Carmen halkan nyöszörgött, ahogy tenyerét mellkasára tette és feltolta magát, s immáron minden apró mozdulat egy túlvilági édes álommá vált számára. Keblei lágy ringatózni kezdtek, ahogy egyre gyorsabban emelkedni és süllyedni kezdett rajta. A Takeshi kezével nyakát megcirógatta, majd lejjebb haladva meg markolta melleit. Puha tapintása nyomán villám cikázott át testén s vágya forró gyönyörként lüktetett testében. Immáron nem fogták vissza magukat, kiélvezve minden pillanatot adták át magukat a tomboló vágynak.
Carmen hangos zihálását csak hamar kéjes kiáltás váltotta fel amint a gyönyör teljesen hatalmába kerítette, szétáradt teste minden porcikájában. Görcsösen markolt vállába, combjai remegni kezdtek s egész teste megvonaglott. A világ táncot járt körülötte, feje zsongott, s hallotta vadul dübörgő szívverését, miközben valahol a távolba saját kiáltása vízhangzott. Érezte csípőjén Takeshi erős szorítását, s tudta már ő is elérte a mennyországot. Végül a mámoros érzés lassan enyhülni kezdett és nyugalom áradt szét testében. Könnyűnek érezte magát, mint egy tollpihe, amit a lágy esti szellő repít a csillagos ég alatt. Erőtlenül omlott a fiú mellkasára, s percekig csak feküdtek egy más vad lélegezetté hallgatva. Percek teltek el így, távolról hallották a kint nyüzsgő vendégek hangját, de ők még sem mozdultak. Carmen elégedetten pihegett Takeshin, és azon tűnődött, hogy is volt képes eddig életbe maradni sex nélkül. Ily közelről nézve meg kellett állítania, élete maga volt a pokol legmélyebb bugyra, így hát fogadalmat tett, hogy a következő alkalmat nem fogja így megváratni. Elmélkedéséből kopogó hangok zökkentették, majd egy szűk de erős fény mely ajtótól jött…

***

- Még is mit jelentsen ez srácok? - nézett rájuk kérdőn a pincér.
- Nézd, haver ez a helység jelenleg üzemen kívül van… - szólalt meg békítően Shin.
- Mi van? Ez a raktár, és nekem be kell mennem, eltenni ezeket itt! - felelte a felháborodott hangon, de ekkor egy újabb hang szólalt meg. Carmen agya egyetlen pillanat alatt kitisztult, nagy nehezen sikerült összeszednie megmaradt erejét, és ülő pózba tornázta magát a fiún. Eközben az ajtó másik oldalán három fiú komoly harcot folytatott egy buzgó pincér suhanccal.
– Nézd Naku, ez most éppen nem a legjobb alkalom, nem lehetne kicsit később? - próbálkozott Noel, miközben igyekezett legjózanabb arcát elő venni. Ezen mutatvány igen komoly feladatnak minősült, mivel az elmúlt órába együttes erővel kiitták a bár Misuko szaké készletének tetemes részét.
- Ember ne szórakozz már velem! Le kell tennem ezeket a cuccokat amilyen gyorsan csak lehet, különben a főnök szét fogja tépni a fejem! - felelte idegesen amint körbe tekintett.
– Tudom, de öhm… hogy is mondjam… - kezdte kissé idegesen. – ez a szoba éppen foglalt… - magyarázta Noel.
- Mi? Foglalt? - nézett rá értetlenül a fiú. Shin és Kyoku sokat mondó pillantását váltott, a kis újoncról. Messziről leírt róla fogalma sincs, mire használja általában barátjuk ezt a helységet…. - Ez egy raktár, már hogy az égbe lenne foglalt?
– Hé öcsi, majd mi be tesszük neked oké? - szólt közbe Kyoku, amint kivette kezéből rekeszt.
- De hát… - kezdte volna a fiú.
– Elég fáradt vagy már nem? - tette vállára kezét Shin. - Egész éjjel végig dolgoztál, mi csak segíteni akarunk, nyugi! Nem köpünk be! - mondta, ahogy elővette legbarátiabb pillantását, bár a pincér arcából ítélve kicsit barátiabbra sikeredett, mint kellett volna. Ekkor a szobából kéjes sikoly hallatszott, mire a három fiú arca megmerevedett. A pincér fiú kérdőn tekintett a hátuk mögött lévő ajtóra, láthatóan őt is meglepte a hang, de még most sem vágta le mi történik.
– FÚÚÚ! Oda lent valakinek nagyon jól megy! - kiáltott fel Noel s a mellettük lévő lentebbi részre pillantott.
- Szerintem ez bentről jött... - kezdte gyanakodva a fiú.
– Hallod ő ott nem a főnököd? - pördítette meg azonnal Shin és a tömegbe mutatott. Isteni szerencséjére, a sushi pultnál tényleg egy magas középkorú pincér állt és hevesen mutogatott a két shéfnek.
- Ó basszus… le fogja tépni a fejem! - mondta a srác azzal elviharzott a tömegben. A három fiún megkönnyebbülést lett úrrá.
– Ez közel volt…
– Mi a isten tart már ennyi ideig, ilyen korra már rég lerendezi őket! – háborodott fel Kyoku kezében a rekesszel. Shin csak kérdőn emelte fel a kezét, míg Noel az ajtóhoz lépett. Fülét lapjára tapasztva hallgatózott, de semmit nem hallott, így hát bekopogott.
Carmen és Takeshi olyan gyorsan öltözött, ahogy csak tudott, de ilyen kevés fény mellett, igen csak nehezükre esett összeszedni ruhájukat. Botladozva haladtak a sötétbe fel-felesve egy-egy dobozban, vagy kacatban a földön. Carmen cipőjének egyik párját és tangáját sikeresen megtalálta, de ez után bár merre kutakodott csak hasznavehetetlen holmik akadtak kezébe. Nyakkendő, ing, öv, alsógatya ám ekkor viszont az ajtó kinyílt…
– Takeshi…. – szólt halkan amint benyitott résnyire. – Ki kéne jönni… - kezdte finoman de Kyoku ellökte az ajtótól.
– Kurva gyorsan toljátok le, mert mennék már haza! - mordult be azzal belökte a rekeszt és becsapta az ajtót.
Bár csak egyetlen másodpercre áradt be a fény arra pontosan elég volt hogy Carmen megtudja ruhájának hiányzó elemei hol vannak. Takeshi éppen kimonojával viaskodott, ingnek képzelve, miközben egyik kezében melltartóját tartotta. Dermedten meredt a fiúra kezében gatyájával, míg Takeshi hozzá hasonló dermedt arccal nézett rá de őt nem a ruhák sokkolták le. Pillantása egyenesen bal medencéjére esett, mely most egyetlen pillanatra, de felvillant a Dragon Fang már ismert emblémája. Alig telt el egyetlen perc és már újra hangokat hallottak kintről. A pincér fiú visszatért, és újra be akart menni a raktárba, és ez a tudat elég volt számukra, hogy észbe kapjanak és folytassák az öltözést. Megcserélve ruhájukat sebesen öltöztek, és néhány percben belül már az ajtóban álltak.


– Figyelj öcsi majd mi betesszük ezt is, te csak menj vissza! - ajánlotta fel Kyoku, de a fiú nem tágított.
- Ki kell hoznom a tartalék Misuko Szakét is! - erősködött. – Három alkoholista barom kivedelte a pultban lévő készletet!- magyarázta szemét forgatva.
– Figyelj ez most nem fog menni… - kezdte amint elé lépett hogy elvonja figyelmét Kyokuval, miközben Shin be kukucskált az ajtón és intett a bent lévőknek. Takeshi és Carmen sietve kilépett az ajtón.
- Hát ők meg kik? - kérdezte hirtelen a fiú átnézve a páros válla fölött.
– Kik? - kérdezte meglepettséget színlelve Kyoku.
- Hát ők! - mutatott át az éppen ruháját igazgató Carmenre.
– Itt voltak egész végig, nem is vetted észre? - lépett előre Shin hogy lezárja a látképet. A pincér fiú értetlenül nézett rájuk, mikor Takeshi is akcióba lépett.
– Ugyan már eddig nem vettél észre? - kezdett bele, s immáron már mind a négyen a pincér fiút akarták meggyőzni. Carmen viszont nem szólt semmit, hiszen most tökéletes alkalma adódott, hogy leléphessen. Néhány lépéssel elérte a mögötte lévő lépcsőt és elvegyült az ott álló tömegben. Soha nem volt a búcsúzkodás mestere, s az is igen csak távol állt tőle hogy haza kísértesse magát egy nyálas csöpögős búcsú keretében. Gyorsan haladt a tömegen keresztül, át tánctéren egyenes a pult mellett, mikor egy mély hang dörrent rá.
– Na, végre már azt hittem sose jössz vissza! - szólt egy megtermett öltönyös alak. Megfordulva egy tar kopasz férfi nézett rá, kezében szivarral. – Azt mondtam, hogy csak foglald le egy kicsit, nem hogy tüntesd el, de végül is mindegy. - magyarázta amint felé intett. Megfordult fejében, hogy tovább halad mintha nem is hallaná, de a férfi körül lévő három megtermett alak nem sugallt túl sok jót. Észrevétlenül akart eltűnni, nem pedig három gorillával a nyakában, akik szinte biztos, hogy felkeltenék mások figyelmét is. Arról nem is beszélve, hogy ha eltűnik, a környezetben talán könnyebben fogja lerázni a négy fiút. Így hát az bőrfotelekhez sétált.
– Látom jól megdolgozott, de se gond, miután megpuhítottad már alku nélkül bele ment az üzletbe. - röhögött a férfi. Carmen szemöldöke egy pillanatra felugrott, majd tekintete a férfit körül vevő két lenge öltözetű lánykára esett. Nem kellett sokat gondolkoznia mi lehetett az eredeti feladata…
– Akkor meg voltál elégedve a munkámmal? - kérdezte, kissé kacéran, felvéve a fonalat.
– Meg ám szóval fel vagy véve, nesze itt a jussod! Vegyél magadnak valami új cuccot holnapra! Az én kurváim nem dolgoznak kétszer ugyanabban a ruhában! - vágott hozzá egy papírzacskót a férfi. Nem kellett gondolkoznia mi van benne, első tapintásra is pontosan tudta, pénz… nem is kevés. – Most menj, holnap megint dolgozol! - mondta azzal intett egyet.
– Ahogy óhajtod. - mondta egy széles mosoly keretében amint meghajtotta fejét, és újra az ajtó felé indult.
Kilépve a bárból, sokáig csak ment a sötét éjben, s egyszerűen képtelen volt letörölve az arcán lévő mosolyt. 3” Ha tudtam volna hogy a sex ilyen jól fizet manapság már rég munkahelyet váltottam volna…”[/color]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki

Hozzászólások száma : 640
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Leena   Kedd Szept. 04, 2012 6:16 pm

Azt hiszem, hogy Kalkuttai Boldog Terézt és Varyst leszámítva nem igazán létezik emberi lény, aki szó nélkül képes elmenni eme munka mellett, ha hajlandó időt szánni rá és elolvasni. Egy ideig csak vakaróztam és a választ kerestem rá, hogy mégis miféle erotikus regényt sikerült találnom és olvasnom, de rá kellett döbbennem, hogy ez bizony a te írásod, nem pedig valami könyv. Pedig a nemlétező istenek lehetnek a megmondói, hogy könyvekbe illő minőséggel írtad le az ominózus jelenetet. Sokáig gondolkoztam, hogy akkor most itt mire is adhatok neked pénzt, de a végén mindenre választ kaptam.
Rendhagyó munkád mérföldekkel kilóg a többi közül, de tőled már megszoktam, hogy szeretsz a sorból kiállva a többiek fölé kerekedni. És halkan megjegyezném, hogy ez eddig ügyesen is megy. Tudom, volt már az oldalon hasonló próbálkozás, de próbálkozni csak a kutyák szoktak... Összességében a jutalmad pontosan 2.625.000 Gyémánt!

Csak Leena meg ne tudja mindezt....
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Leena   

Vissza az elejére Go down
 
Leena
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: