Csokoládé gőz

Mindenki valószínűleg már tudja, hogy a Lö-qur-lak nevezetű csokoládé bolt aminek bár a neve eléggé offenzív a gyermeki lelkekre tekintvén, mégse záratják be Oshibana főbb attrakciója, mint gyermekeknek a csokoládé miatt és felnőtteknek az esti műszak miatt. Nos az esti műszak alatt nem a könnyűcske hölgyek szolgálataira gondolok, hanem a friss, finom sörre amit ott szolgálnak. Az egyetlen ok amiért nem zárják be az azért van, mert a város legbefolyásosabb nemese is ott italozik. Egy fáradt nap után éppen Oshibanában szándékoztam megpihenni és "kiheverni" a nap fáradalmait így Jürgennel magam mellett betévedtem a Lö-qur-lak kocsmába. Szokatlanul csend volt a kocsmába, egy részeg se ordibált és bunyó se volt.
- Egy sört szeretnék! - szóltam a csaposnak.
- Jó hideget! - tettem hozzá.
Elkezdtem gondolkodni, hogy milyen okból kifolyólag lehetne ilyen csend, és eszembe jutott a hír miszerint mostanában egyre több különös eset történik erre fele, emberek tűnnek el vagyonostul. Kifizettem a sörömet és odatévedtem a kocsmai hirdetésekhez és egy eléggé nagy jutalomba lenne részesedésem, ha én elfogadnám, hogy segítsek eme ügy kiderítésében. Szinte egyszerre csaptunk le a küldetésre egy másik fiatalemberrel akire lassan, de egyben flegmán fordultam rá.

Éjszaka. Szeretek éjszaka odakint kóborolni, a semmiben. Gen szoktatott rá, hogy egyre közelebb kerüljek az elememhez. Mert a sötétség éjszaka van elemében, így a legtöbb edzésem is éjszaka volt. Tehát már jó ideje hozzászoktam a holdfényben sétálgatok egy egy város utcáin, ám teljesen más a helyzet, ha közben mondjuk teljesen ki vagyok száradva. A torkom szabályosan porzott, ráadásul már elég ideje sétálgattam, hogy elkezdjek fáradni.
A távolban egy halvány fénypont tűnt fel, amely úgy bántotta sötétséghez szokot szemem, mint egy éjszakai nap.
- Óh, legyen egy kocsma, könyörgöm. - intéztem egy halk fohászt a sorhoz, és araszolni kezdtem a fénypont felé.

A Lö-qur-lak, Oshibana híres félig csokoládébolt, félig kocsm állt előttem, és kacsingatott pislákoló ablakain keresztül. Az ajtó hatalmas puffanással vágódott ki előttem. Egy zöld hajú srác kissé furcsán nézett rám, bár némileg biztos voltam benne, hogy már felöntött a garatra. Gyors lépésekkel a pulthoz kutyagoltam, és letettem magam az egyik székre.
- Sört, hideget! Gyorsan! - mondtam, majd néhány gyémántot engedtem a pultra. Ekkor láátam meg a mellettem ülő, lila hajú srácot, aki nagyon ismerős volt.
- Rammus? Te vagy? - kérdeztem, és reménykedtem, hogy tényleg a térmágus az, mert nem akartam egy vadidegennek magyarázkodni. Mikor megkaptam a sört, egy húzásra kiittam az egészet, majd gyorsan újabbat rendeltem. A torkom kezdte visszanyerni természetes nedvességtartalmát.

Ahogy végignéztem a társaságon, valami megütötte a fülem.
- Szerinted mi történik itt?
- Nem tudom. - beszélgetett két férfi. - De furcsa, ahogy az emberek eltűnnek, vagyonostul.
Ennyi elég volt, hogy felkeltse az érdeklődésem. Emberek tűnnek el, ráadásul a pénzüknek is lába kél?
- Ráadásul a hirdetésre se nagyon jelentkeznek. Pedig az itteni hatóság nem nagyon bírja...
Odaslattyogtam az asztalukhoz, és rácsaptam a fa lapra.
- Hol lehet jelentkezni erre a munkára? - kérdeztem sanda vigyorral, mire három másik ember, köztük Rammus és a zöld hajú srác is felénk fordult...

Glen csak éppen leszállt a vonatról és megmozgatta az izmait, melyek a hosszú utazás során kissé berozsdásodtak és elzsémbedtek. Az arca is nyúzott és kialvatlan volt. Az elmúlt napokban teljesen a feje tetejére állt a világ körülötte és ami ennél is jobban fájt neki, hogy egyáltalán nem érzett dolgok kerültek a számára előtérbe és ezek elégé rányomták a bélyegét az életére is. Napok óta nem tudott aludni és azóta az sötét éjszaka óta a bal szeme annyira fájt neki, hogy kezdett beleörülni. Nem tudta, hogy azok az alakok mit tettek vele, de sohasem érzet magát ennyire elveszettnek.
. Ááá... lenne sokkal fontosabb dolgom is, hogy itt szórakozók...- vakarta meg az arcát idegességében, ahogyan visszaemlékezett mi történt azon a regelen.

Minden olyan jól haladt, felkelt és megígérte Lilli-nek, hogy délután végre leülnek megbeszélni azt a dolgot, mely miatt a lány az elmúlt időben olyan furcsán viselkedett. Kényelmesen regelizett meg a közeli kis büfében a város szélén, tudjátok mely olyan családias légkört képes teremteni csupán a kinézetével és a hangulatával. De hát most hamarosan esteledett és mégsem volt a céh épületében, a szerelmével. Akkor mégis mi történt?
Hát elmondom. Éppen hogy visszatért a reggeliről és a mester egyből hívatta is őt. És bár az elmúlt hónapok fényében ez nem volt furcsa, abban a pillanatban ahhoz volt a legjobban kedve, hogy éppen ezen a mai napon küldjék el valahova. Sietve rohant fel a lépcsőkön és csakis a mester ajtaja előtt állt meg, ahogyan lágyan bekopogott.
. Gyere be! -hallotta Goldmine mester hangját, ahogyan eleget tett a kérésnek. - Na végre! - csukta be a könyvet, mely előtte volt addig. - Lenne egy megbízás, melyet végre kellene hajtani...
- Nem fog menni mester! -szakította félbe az öreget.
- És miért nem? -kérdezte vissza, ahogyan elmosolyodott. - Ha Lilli-ről van szó, akkor el kell, hogy keserítselek, de ő már úton van Hosenak felé. - állt fel az asztaltól. -Ugyanazt mondta mind te, de jól tudod, hogy mind a céh tagjának vannak kötelezetségeitek. -nézett ki az ablakon, ahogyan szándékosan nem nézett Glen szemébe.
. Miről lenne szó? -kérdezte kisvártatva a mestertől.
. Különös dolgok történnek Oshibanaban. Emberek tűnnek, egy szó és előjel nélkül, minden ingóságaikkal és vagyonukkal együtt. A helyi erők tehetetlennek, ezért is kértek fel egy hivatásos céhet is. - fordult meg. - Menj oda és derítsd ki mit történik ott és ha kell... dolgozz együtt olyanokkal is, akik amiatt vannak ott Csak végezd el, minden áron, ez egy elégé kényes ügy...
- Meglesz...- fordult meg,. Ahogyan némán intett a mesternek.

Akkor, abban a pillanatban úgy gondolta, ott az állomáson, hogy sehogy sem érti, miért megy bele mindig ebbe a küldetésekbe. Akármikor visszautasíthatta volna, mégsem tette meg soha. De ennek ellenére, úgy gondolta, mintha Goldmine mester szándékosan tette volna azt, amit tett.
De lassan útnak indult és mivel késő eset volt, úgy gondolta, ideje szállás után néznie és majd másnap elindul nyomok után kutakodni, mondjuk a helyi rendfenntartó erőknél. De minden terve egy szempillantás alatt változott meg, ahogyan meglátott egy jól ismerős alakot az utcán. Zöld haj és jól ismert járás és ahogyan belépett az egyik ajtón és eltűnt mögötte, egyből tudta, hogy ki volt az alak.
~Ralf... vajon mit kereshet itt?~ kérdezte magától, ahogyan megállt az ajtó előtt, a kezét a kilincsen tartva, de nem nyitotta ki. ~vagy inkább még mindig ugyanaz az ember, mind akkor?~gondolt vissza a legutolsó találkozásra, mikor a szörnyetegre vadásztak. ~Akárhogy is... ha gyorsan megakarom találni a tettest, szükség lehet rá. ~ nyitotta ki az ajtót, ahogyan besétált az épületbe és valószínűleg ő volt az egyetlen aki nem ivott semmit. De mivel ő nem az az ivós fajta volt, ezen nem kell meglepődni. De a tekintettével Ralf zöld haját kereste, melyet meg is talált a tömött sorok között az egyik asztalnál.
Némán sétált mellé és ült le vele szemben, ahogyan ő csak érdeklődve nézett fel, hogy ki is lehet az, aki mell mer ülni, de ahogyan meglátta, hogy újra kivel hozta össze a sors, egyből elmosolyodott.
- Hát újra mi? -kérdezte tőle Glen, ahogyan meghalott valamit, melyet már Ralf is egy kisebb ideje hallgathatott. Két alak beszélgetését a szomszéd asztalnál. Bár Glen a végét csípte csak el a beszélgetésnek, végül is, rájött, ők is arra pályáznak, akire ő. - Halottad igaz? -kérdezte tőle, fejével bólintott abba az irányba, ahol a két másik mágus ült. - Ők is azért vannak itt mind én, bár én inkább veled dolgoznék össze ismét. Jól tudod, hogy amibe belefogok, mindig jól fizet!

Teltek-múltak a másodpercek és a kocsmában egyre csak gyűlt a részeg nép hada, de nem akármilyen had volt ám ez! Szinte mindegyik emberben a kocsmában megpillanthattunk egy elbűvölően gonosz tulajdonságot. A földön még csak két részeg kaputt állapotban lévő fiatalember hevert a hányások között így nem voltak nagyon útban, szóval nyugodtan dobálták köréjük a szemetet, mert akik itt voltak az intellektuális képességüket megítélve még azt se tudták mi az, hogy szemetes. Pár bandita éppen egymás fejét pofozta az asztalnál miközben akik körülvették fogadtak rájuk. A kártyás szélhámos éppen ejtette le a hamis kártyáit egy nyert fogadás után, és eközben már húzta a nyúlcipőt. Két tolvaj beszélgetés közben épp körforgás szerűen lopott egymástól, ami mellesleg elég szórakoztató volt. Csekély számban megpillanthattunk régi, agg katonákat, vagy csak pihenni, esetleg szórakozni vágyó civileket. Hirtelen a kocsmában alig kétszer annyian voltak, a fetrengőket beleszámítva, mint ahányan szoktak lenni. Lassan, de annál biztosabban kezdenek kialakulni a különböző pletyka klubbok és néhányan azt is állítják, hogy egy nemes küldte őket ide. Az elszántabbak pedig sárkányokat is belevéstek a történetekbe. Nézelődök körbe, mikor egy öreg katona odaáll elém. Egy óriási böfögést eleresztett, hogy még a süket is hallja, és a következőt mondta:
- Hé te lila!
Fejemet megemelvén néztem rá a behemót nagyságú öregre.
- Tessék?
Flegmán nézett... nem biztos, hogy felém, mivel a szemei kissé kétfelé készültek állni talán azért, mert eléggé részeges állapotban volt.
- Mágus vagy te szarházi?
Nem értettem, hogy mi baja van a varázslókkal így nyugodtan feleltem.
- Igen!
Ekkor ráütött egy óriásit az asztalra, közelebb hajolt és feldühödve szólalt meg:
- Egy mágus ölte meg a húgomat!
Rafinált gondolkodásmódba kapcsoltam.
- Igazán sajnálom, de nem én voltam. Sört?
Egy kis mosoly látszott arcán, látszott, hogy tetszik neki az ötlet.
- Persze!
Elég sok idő telt el azóta, és úgy éjfél körül betoppan egy igazi nemes aki rendesen ad a külsejére. Persze nem a divattal, hanem egy kis arannyal és gyémánttal. A csapos megszólaltat egy fém harangot a pultban és mindenki a nagy hasú alacsony nemesre néz.
- Üdvözlöm Önöket uraim!
- Látom Önök szomjazzák a veszélyt és kalandot! De ki e legerősebb?
Néhány "én" felkiáltás között elhangzik egy nyomorgó kiáltás ami valószínűleg az egyik földön fetrengő kínja, de az ordítások ennél sokkal nagyobb hangerővel folynak.
- Kinek van elég mersze belépni a szörnyek és vadak aránéjába? Kiknek van elég ereje meg küzdeni velük?
A kocsmai nép óriási tombolásba kezd és néhányan a poharaikat vagdossák a pulthoz, vagy éppen egymáshoz.
- AZOK AKI - ordítja túl a ricsajt a férfi - ELÉG ERŐSNEK ÉRZIK MAGUKAT KÖVESSENEK!
Gyorsan megfordult és indult le a pult melletti ajtón lefelé a lépcsőn, mögötte a kígyózó néppel aminek magam se tudom hogy, de tagja voltam. Az ajtót páran őrzik. Mielőtt bementem volna megkérdezték, hogy mi a nevem és egyedül vagy csapattal szeretnék-e menni.
- Rammus Traidoras.
Hátrafordulok és a mögöttem álló embereket kérdeztem, hogy jönnek-e egy csapatba. Ha jól hallottam mind a három igent mondott. Már mindegy, bediktálták a nevüket és fel lettünk írva. Ezek után levezetett minket a csigalépcsőn miközben megcsodáltam a három különös embert, vajon sikerülne-e összefognom velük. Mire elmerengtem volna a gondolataimban egy raktár helységbe értünk, ahol egy fura kör alakú szerkezet volt elhelyezve. Ha jól tudom, ez nem más mint egy teleport lakrima rendszer. A csapat megállt a gép előtt és a hasas emberre nézett.

Egyre többen tobzódtak a kocsmában, egy idő után szinte fullasztó volt a társaság. Szépen meghúzódtam egy sarokban, és reméltem, hogy békénhagynak. Sajnos nem így történt. Egy sunyi, fejkendős alak sündörgött oda hozzám, övén kés himbállódzott és szerintem nem csak dísz volt.
- Fogadjunk, hogy innen kilyukasztom a koponyád! - mondta, majd felvihogott. Kiittam a maradék sörömet, és sötéten ránéztem.
- Fogadjunk, hogy innen úgy állbaváglak, hogy hátravágódsz! - Újabb vihogással felelt, és elém nyújtotta az állát.
- Rajta! - meglendítettem az öklöm, de természetesen a távolság miatt nem értem el. Újra felhangzó vihogása már kezdett idegesíteni. - Ennyi!
Elvigyorodtam.
- Darkness Magic! - A hirtelen formálódó árnyékkéz úgy vágta állba, hogy hátrarepült, egyenesen rá egy asztalra. Az ott kártyázó néhány férfi felém pillantott, és dühös arckifejezést öltöttek. - Bocs, fiúk!
Természetesen nem fogadták el a bocsánatkérésemet, és heves, székborongatós felállást követően felém fordultak.
- Épp nyertem volna! - dühöngött az egyikük. Sóhajtottam, és előkötörtam néhány Gyémántot a pénztárcámból.
- Elég lesz? - felmarkolta a pénzt, és trappolva távoztak. Éppen kellemesen visszaültem volna a helyemre, mikor újabb ember talált meg.
- Hé, te! Látom, mágus vagy! Én vagyok a nagy Griffire, a legendás szélmágus. Állj ki velem!- mondta egy hátranyalt hajú, fehér inges ficsúr.
- Bocsánat, ó, nagy Griffon, de nem érek rá. Éppen elfoglal az unatkozás... - mondtam durcásan, és visszahuppantam a székre.
- Griffire! Ne légy arcátlan velem! - mondta céklavörös fejjel. - Wind Blast!
- Dark Blast! - mondtam felgmán, és mielőtt a szélütés eltalált volna, sötét lövedékem hatalmas lökéshullámot generálva megállítota. Már éppen válaszolt volna a szélmágus, mikorhirtelen egy férfi toppant be. Nem volt kis darab, sem a gyémántjai, és a vastag aranylánc sem a nyakában. A csapos megütött egy kis fémharangot, mire mindenki elhallgatott.
- Üdvözlöm Önöket uraim! - kezdett bele a mondókájába.- Látom Önök szomjazzák a veszélyt és kalandot! De ki e legerősebb? - kérdezte, mire a tömeg egy emberként morajlott fel. - Kinek van elég mersze belépni a szörnyek és vadak aránéjába? Kiknek van elég ereje meg küzdeni velük? - kérdezte újra, mint egy igazi reklám kikiáltó, mire egyre nagyobb zsivaj keletkezett.
- AZOK AKI - brópálta meg túlordítani a társaságot. - ELÉG ERŐSNEK ÉRZIK MAGUKAT KÖVESSENEK! mondta, és belépett egy, a pult mellett nyíló ajtón.
- Ez érdekesen hangzik...
Megindultam a férfi után,, és hogy-hogynem pont Rammus, a zöldhajú srác és egy negyedig mágus közé keveredtem. Az ajtót három ember őrizte.
- Neve?
- Rammus Traidoras. - mondta a térmágus.
- Egyedül, vagy csapatban? - Erre hátra fordult, és kérdőn felénk nézett. Megvontam a vállam.
- Felőlem... Demon D. Lance vagyok. Akkor legyen csapat! - mondtam, mire a másik két mágus is bediktálta a nevét. Ezután egy hosszú, kanyargós csigalépcsőn mentünk le, míg végül egy raktárhelyiségben lyukadtunk ki. Az emberek körülálltak egy furcsa, kör alakú szerkezetet, amelyről, miután közelebb furakodtak kiderült, hogy egy eddig ismeretlen célt szóolgáló lakrimarendszer.
- Na, most hogyan tovább?

- Ezúttal én is felkérésre vagyok itt... ~legalábbis, azt hiszem...~ bár én csak annyit tudok, hogy sok furcsaság történt, és jó a jutalom. - fordult felém Ralf végre, akinek az arckifejezésén jól látszott, hogy eddig is igazán jól érezte magát, bár ezen nem kellett sokat gondolkodni Glen-nek, elég volt az asztalon ácsorgó üvegekre néznie.
- Ezt jó hallani...- néztem újra arra a két alakra, aki a megbízásról diskurált.
Közben pedig egyre több rossz arcú férfi kezdett összegyűlni a helységben, túl sok ahhoz, hogy mindegyik véletlenül csak ebbe a kocsmába tévedjen be. Glen még pillanatig figyelte azt a két embert, aki velük szemben ült, nem s messze talán pár asztallal odébb, de őket is hamar eltakarta az a néhány keménykedő férfi, aki leült közéjük, így pedig már nem halotta a beszélgetésüket a férfiaknak.
-Ralf!- nézett a zöld hajú mágusra. - Ezúttal nem a saját akaratomból vagyok itt, ezt jó ha tudod...- nézett a férfira közben komor arccal, ahogyan a beszélgetésüket elnyomta az a pár nagyszájú alak, akik mellettük ültek, így pedig Ralf-on kívül aligha halhatta más is, amit Glen mondott neki.- Mivel megbízok benned valamennyire, talán elmondhatom, hogy a céhem mestere azért küldött ide, hogy kiderítsem, mi is történik ebben a kocsmában. Emberek tűnnek el egy szó nélkül, minden vagyonukkal együtt és eddig egyikük sem került elő. - könyökölt az asztalra. - És örülnék neki, ha ezúttal is te védenéd a hátamat. - dőlt hátra, ahogyan elmosolyodott. - Ezt elakartam mondani, mert félek, ha elfajul a helyzet odabent nem bíznál bennem meg...- nézett körbe, ahogyan nagyon boldognak tűnt.
- A pontosítás jól jött, de nem volt szükségszerű. Tudod Glen, én nem bízom senkiben, talán öt embert leszámítva. Sajnos nem vagy bennük. De nem is utállak, és jó partnernek tartalak. Hajlandó vagyok együttműködni veled... amíg kölcsönösen kifizetődő. Ez idő alatt nem árullak el, és nem szúrlak hátba - de ha úgy érzem, hogy hevenyészett "kapcsolatunk" rossz út felé halad, bármikor megszakíthatom azt. Ezt jobb ha tudod. - dőlt hátra Ralf is a székben, ahogyan Glen csak némán félrenézett, de még mindig boldog és mosolygós arcot vágott.
-Igazad volt korábban... ameddig nem ismerem magamat, másokat sem ismerhetek meg igazán. - nézett a mágusra, ahogyan hirtelen megkondult egy nagyobb gong és az amiért itt voltak elkezdődött. - Eljött az idő...

-Üdvözlöm Önöket uraim! - nézett a nagyszájú férfira, aki körül senki sem állt és mindenki nagyon jól látta a díszes ruháját, a arany és ezüst ékszereit és azt, hogy ő tűnik ki legjobban a tömegből - Látom Önök szomjazzák a veszélyt és kalandot! De ki e legerősebb? - a hatalmasat ordító néhány alak miatt egy pillanatig még csengett Glen füle, ahogyan végül is nem állt fel, a férfi hangját hallotta úgy is és nem igazán volt kíváncsi az arcára.- Kinek van elég mersze belépni a szörnyek és vadak aránéjába? Kiknek van elég ereje meg küzdeni velük? - a tömeg pedig egyre nagyobb tűzbe jött, ahogyan kezdett rájönni Glen, hogy miért is voltak az eltűnések, de nem volt benne biztos, hogy valóban igaza volt. Nem lépett közbe, inkább úgy határozta el magát, hogy belemegy a játékba. - AZOK AKI - ordította túl a ricsajt a férfi - ELÉG ERŐSNEK ÉRZIK MAGUKAT KÖVESSENEK! - tűnt el a pult melletti ajtón keresztül, ahogyan az óda tóduló tömeget két nagydarab alak tartotta fel és egy kisebb férfi, akinél valamilyen papír volt.
Menjünk lassan...- állt fel- … van egy olyan érzésem, hogy amit odabent találunk csak neked fog tetszeni...
- Én ezt másként gondolom... szerintem odabent csak munka lesz, ami nem fog tetszeni. Ellenben ha pénz lenne, vagy kincsek... - vágott unott arcot, ahogyan a rúnamágus újra elmosolyodott.
De a munkáért ugyanúgy kapsz pénz! Így pedig ahova tartunk, az pénzt is rejt... -indult el a tömegben- Minden csak nézőpont kérdése...


Lassan értek csak oda az ajtóhoz, hála a tömegnek, de ahogyan egyre közelebb értek az ajtóhoz, két ismeretlen férfi, akiket ugyan láttak korábban, de többet nem igazán tudtak róluk, vagyis Glen nem, az biztos, egyre közelebb kerül hozzájuk, mígnem éppen az ajtóban találkoztak össze velük.
- Neve?- kérdezte a kis cingár az első alaktól.
- Rammus Traidoras. - válaszolta a férfi, ahogyan Glen csak némán állt a sorban Ralf mellett.
- Egyedül, vagy csapatban? - kérdezte újra a férfi, tőle, ahogyan Rammus csak hátranézett a, de nem csak a Glen mellett álló sötét alakra, hanem rá és Ralf-ra is, mintha tudta volna, hogy ők is mágusok.
- Felőlem... Demon D. Lance vagyok. Akkor legyen csapat! - válaszolta a Glen mellett álló férfi, ahogyan ő maga egy pillantra tétovázott.
-Glen Ordway! - válaszolta Glen, ahogyan a kezét a zsebeibe száműzte és jelezte neki egy fejbiccentéssel, hogy velük van egy csapatban.
- Ralf Gumimaci Tradel bíró. A Gumimaci csapat vezetője. - mutatkozott be Ralf is, Miközben Glen csak hátranézett egy pillanatra, majd vissza, ahogyan megcsóválta a fejét.

Lesétáltak a lépcsőkön, ahogyan végül egy nagyobb terembe értek ki. De Glen egész végig azon töprengett, hogy mi is várja majd odalent. ~Ez érdekes... ez a hely nem tűnik olyannak, ahol szörnyek lennének, ha az egész falút nem hálózza be az épület alaksorra persze. Ha egy alagút, akkor már más a helyzet, de akkor sokkal nehezebb dolgom is lesz... ha azonban tévedek, akkor nagy bajba kerülök!~ gondolta, ahogyan leértek és ahogyan Glen a tárgyra nézett, csak nevetni támadt volna kedve. ~Áááá... értem. Egy teleportációs készülék. Ez gond. Akárhova kilyukadhatunk és onnét csak ők hozhatnak minket vissza, ha persze túléljük. De ez gond. Most kellene lecsapnom, de bizonyíték nélkül... nincs mit tenni. Be le kell mennem teljesen ebbe a játékba...~ gondolta végig a helyzetet, ahogyan mind a négyen ott álltak a készülék előtt.
- Na, most hogyan tovább? - szólalt meg a sötét alak, akinek Glen már jól tudta a nevét.
- Nyugalom, majd úgyis elmondják. -nézett rá mosolyogva- Nem kell kapkodni...

Mielőtt alaposabban is tanulmányozhattam a lakrimákból álló különös szerkezetet, hirtelen mindenki befelé kezdett nyomulni, és engem, mint a vonat lejére szorult falevelet az elsők közt löktek be a gépbe.
- Nem éppen így terveztem, de talán így is kiderül, mit rejt magában ez a valami... - nyugodtam bele, ám gondolataim hirtelen más felé terelődtek, ugyanis hirtelen beindult a szerkentyű, a lakrimák pedig ragyogni kezdtek. A testem mintha minden irányból akart volna szétszakadni, olyan fájdalom hasított az izmaiba, hogy szinte sikoltottak. Atomjaira szedték a testemet, majd pár örökké tartó másodperc múlva ugyanolyan "kellemes élménnyel" összeraktak. Nem volt az utazásnak a legkényelmesebb módja az biztos, de legalább kiderült, hogy egy teleportrendszerrel állok szemben, illetve benne. Mivel nem akartam, hogy a véletlen folytán Rammus vagy a másik két srác belém materializálódjon, kóvályogva, zihálva kikászálódtam a gépből. Alig léptem kettőt, mire tudatosult bennem, hogy teljesen más világba érkeztem. Mintha valami titkos földalatti bázisba hoztak volna, ami a föld utolsó túlélőit hivatott megvédeni egy bolygóközi katasztrófa ellen. Negyven-ötven méter magas, henger alakú teremben álltam, illetve görnyedtem, majd kissé kiegyenesedve azt is megfigyeltem, hogy a terem falain lépcsők hada futott végig, illetve korláttal ellátott páholyok, kerek nyílásokkal, bizonyára valamiféle szálláshelyek bejárataival.
Alig fújtam ki magam, és néztem körül, már igen termetes kis tömeget okádott ki mögöttem a teleport. Az egész helyiség egy nagy, morajló embertömeg volt. Hirtelen három férfi lépett elő egy nyurga, vékony kis alakkal. Izmain látszott, hogy bizonyára nem ő a csarnok bajnoka, ám hangja alapján akár lehetett is volna.
- Üdvözlöm a bajnokság résztvevőit! - üvöltötte túl a tömeget. - Bizonyára mindenki azért van itt, mert elég erősnek érzi magát, hogy megnyerje ezt a bajnokságot! - A tömegen egyértelmű helyeslő morajlás futott végig, egyesek hangos 'Én leszek a nyertes!' kiálltásokkal adták tudtára a többi versenyzőnek hozzáállásukat. Én a falnak támaszkodtam, látótávolságon belül három társammal, és magamban mosolyogtam.
- Nos, ez mi sem egyszerűbb, csupán le kell győzniük a mostani Győzteseket!
- És kik ők? Láthatjuk őket? - ordította egy eléggé türelmetlen hang. A férfi nem válaszolt, hanem folytatta a szöveget.
- A versenyt egy óra múlva kezdjük, a Dühöngőben! - ordította. Bár fogalmam sem volt, mi az a Dühöngő, a neve nem sok jót ígért. - Ekkor sorsolják ki az ellenfeleiket is, ám addig alkalmuk van felfedezni a helyet, betérni a helyi kocsmába, vagy elfoglalni a szállásukat! - kiáltotta még utoljára, majd a három férfi társaságában távozott. A tömeg kezdett szétoszolni, ám én nem akartam felhívni magamra a figyelmet már az elején, így csak kerestem magamnak egy üres szákkást, és ledobtam magam a viszonylag puha, de nem fejedelmi minőségű ágyra...

Ahogy belépek a gépbe valami fura kattanó hangot hallok, ami nem tölt el túlságosan kellemes érzettel. Mielőtt szólhatnék, hogy ez nem buli, bekapcsol a gépezet, és megkezdődik a teleportálás.
Hát, baszott szar érzés. Mintha szétesne a testem, előbb a végtagjaim válnának le a törzsemtől, majd az ujjaim, és ezután szép lassan molekulákra, majd atomokra bomlanék. Az elektronok és neutronok, amik valaha testem alkották most veszett módon keringenek egymás körül, én pedig ordítanék, ha lenne mivel. Mikor már elviselhetetlenül frusztrálóvá kezd válni az egész, egy hirtelen nyomás egybepréseli ezeket a részecskéket. Ismét atomok, majd molekulák jelennek meg, s szép lassan felépül az emberi test, melyet magamnak mondhatok. Megszűnik az utazás is – most tudatosul bennem, hogy korábban mintha a végtelenben úsztam volna, s ebben a pillanatban szűnt meg ez a kellemes Anti gravitációs jelenség. Hirtelen valami óriás ránt egyet a babaházon, amiben vagyok, sőt, mintha az egész Világ fordulna legalább kilencven fokot. Ismerem ezt az érzést, rutinos alkoholistaként tapasztaltam már sokszor, és tudom, hogy mivel kell védekezni ellene. Alkohollal! Zsebeimet tapogatom, de nem találok magamnál semmit, amiben az isteni nedűt tartanám, s csalódottan fekszem el a földön, azon gondolkodva, hogy most hányjak, vagy inkább okádjak. A szédülés csillapodni kezd, a Föld már nem kering a nap körül, s ennek örömére ülő pózba tornázom fel magam. Megpróbálom felmérni a terepet, hiszen az előző vad forgás közepette nem tudtam megszemlélni a részleteket. Egy henger alakú, kurvamagas teremben vagyunk, valószínűleg a föld alatt. Mielőtt alaposabban megszemlélném a helyszínt, további emberek jelennek meg, és eltakarják a kilátást. Felállni, vagy áthelyezkedni pedig nem fogok, annyira azért nem érdekel. Hanyattfekszem inkább, és bedobok egy cigit a számba, bár nem gyújtom meg. Szokás szerint az életen agyalok, a lét értelmén, amikor szokás szerint megszakítják az elmélekdésem.
~Ezért tart ott a világ, ahol. Faszért nem hagyják gondolkodni az embert? Folyton csak a sietés, a kapkodás, sürgetik az embert, megmondják, hogy mit tegyen. Nem akarják, hogy ő döntsön, hogy a maga útját járja…~
- Üdvözlöm a bajnokság résztvevőit! – szakítja meg a gondolatmenetem a középen álló balfasz. Ja igen, három fickó érkezett gyalogosan, tőlünk eltérő módon. - Bizonyára mindenki azért van itt, mert elég erősnek érzi magát, hogy megnyerje ezt a bajnokságot!
A csőcselék ordibálni kezd, mind az összes barom. Szánalmas mocskok, akik azt hiszik, hogy övék a világ. Továbbra is a hátamon fekszem, mozdulatlanul, s közben kissé csillapodik a hangulat.
- Nos, ez mi sem egyszerűbb, csupán le kell győzniük a mostani Győzteseket! – adja meg a felvilágosítást a főfaszfej.
- És kik ők? Láthatjuk őket? – hallom jobb oldalról, az egyik nyomorult szájából.
- A versenyt egy óra múlva kezdjük, a Dühöngőben! – kiabál a szervező, nem reagálva az előző kérdésre. - Ekkor sorsolják ki az ellenfeleiket is, ám addig alkalmuk van felfedezni a helyet, betérni a helyi kocsmába, vagy elfoglalni a szállásukat!
– KOCSMA?!- mint a felfeszített rugó pattanok fel, először mutatva érdeklődést a megérkezésünk óta. „Csapatommal” mit sem törődve indulok meg az ösztöneim által vezérelve, s hamarosan megcsapja orrom az alkohol illata. Hát igen, az ösztöneim csalhatatlanok, mindig, mindenhol megtalálom a kocsmát. Ahogy betérek, a szedett-vetett bagázsra egy pillantást se veszek, egyből a söntéshez sétálok, és egy üveg sört kérek magamnak. Mivel harcolni fogunk, nem akarok berúgni, így nem engedek meg magamnak tíz korsónál többet. Egy órára. Ahogy az első korsóm tartalmát iszogatom, észreveszem a söntés mögött kiakasztott kis térképet, ami alighanem a barlangrendszert ábrázolja. Hevenyészett, gyors munka, alighanem a tárgyilagosság vezérelte a készítőjét, és nem a szépségre, hanem a praktikusságra ment rá. A rajz szerint az ötös zónában vagyok, ráadásul innen indultam egy körjáratra! Nah, ennyit a csalhatatlan ösztöneimről…

Elég kellemetlen volt. Pont mind egy hal, amely egy hálóba gabalyodva, úgy vonszolnak a halászok a sok fajtásával együtt, akik hozzá hasonlóan ugyancsak becsalogattak a csapdába. De mit tehet egy apró kis hal, a nagyhalak közt, akik erősebbek nála, vagy éppen annyi más, őhozzá apró kishalakat képesek irányítani, akik hát, hogy is mondjam, csupán a félelemnek hála engedik az el nyomoknak, hogy uralkodhassanak rajtuk. Na de ennyi elég is a halakból. Mindenki sejthetii, hogy Glen hogyan is érezte magát abban a tömegben, mely a parancsra megindult a gépezett felé.
~Milyen érdekes egy szerkezet mintha egy kicsit hasonlítana a Doheronban megismertre...~ gondolta, miközben nyomorognia kellett a gép belsejében, ahogyan egy vakító fény körülragyogta őket és fel sem volt ideje fogni, mi is történik, bár nem is kellett már jól tudta. A keze lassan el is tűnt a ragyogó fényességben, majd az a megmagyarázhatatlan érzés, melyet már nem először érzett újra a hatalmába kerítette. De minden útnak vége szakad! Ezt szokták mondani, ahogyan ez az út is hamar véget ér. A már jól ismerős keze újra feltűnt és ami addig betódult, most megfordult.
Mindenki egyszerre akart távozni a szerkezetből. ~ Ugyanaz a furcsa érzés! Ezt nem fogom egyhamar megszokni...~ húzta el a száját, miközben egy férfi könyöke olyan szépen és ideálisan vált eggyé a veséjével, ahogyan az megvan írva. De a test mást érzett mind az elme. Glen tekintette már a környezett pásztázta és elemezte a kialakult helyzetet. ~A föld alatt lennénk?~ nézett fel az égre, vagyis annak helyére. ~Ez egy aréna vagy éppen egy fogadó hely lesz. Jól védhető...~nézett a magas falakra~ … de a kialakítása jobban hasonlít egy küzdőtérre. Hmmm... érdekes. ~ nézett körbe többször is.

- Üdvözlöm a bajnokság résztvevőit!- hallott egy elég erélyes hangot, ahogyan a hang felé tekintett, bár nem az várta, amit látni akart. A hang alapján egy nagydarab férfit várt, nem egy olyan vékony alakot, mind az ott. - Bizonyára mindenki azért van itt, mert elég erősnek érzi magát, hogy megnyerje ezt a bajnokságot! - a hangos üdvrivalgás és a férfia beszéd ideje jött el akkor, még ha Glen csak elmosolyodott és a társai nézett, akik hozzá hasonlóan nyugodtan és viszonylag csendesek voltak. ~Valószínüleg mi vagyunk a legesélyesebbek itt...~ gondolta- Nos, ez mi sem egyszerűbb, csupán le kell győzniük a mostani Győzteseket! - és abban a pillanatban már Glen is értette hogy mi a helyzet. ~Értem! Szóval nem egymás, hanem azon győztesek ellen kell majd kiállnunk! Kiszűrik a gyengéket és emelet tesztelnek is minket, de minek? Csak fogadásból?~ gondolkozott a kialakult helyzeten. - A versenyt egy óra múlva kezdjük, a Dühöngőben! - közölte a férfi hírt hol is kell jelentkezni majd. ~Szóval nem itt fogunk küzdeni...~ nézte a terepet, vajon az merre is lehet, de mivel nem volt kiírva semmi, végül úgy gondolta, hogy az a test része, hogy a résztevők odataláljanak. - Ekkor sorsol lják ki az ellenfeleiket is, ám addig alkalmuk van felfedezni a helyet, betérni a helyi kocsmába, vagy elfoglalni a szállásukat! - adott még tippeket is, mielőtt elhagyta a férfi a testőrségével együtt.

De akárhogy is alakultak a dolgok, Glen semmit sem kapkodott el. Szépen lassan nézett körbe, révén felszerelése nem igazán volt, de a vállán lévő céhszimbólumra nagyon vigyázott, főleg ivott, nehogy valaki is észrevegye. Nem csatlakozott senkihez, nem ivott, vagy evett semmit sem, egyszerűen körbejárta a terepet, megpróbálta megismerni azt a helyet ahol volt, de ennél si többet csinált. A kis vizsgálódása közben megpróbálta megtudni, nemcsak azt, hol is van, merre menekülhet vagy éppen, hol is lehet előnnyien akkor, ha felfedezik ki is ő. De ennek ellenére sem sietett.
~Ideje lenne visszaindulni a dühöngőbe...~ gondolta, révén, már volt ott, körülnézni ~ … de nem találtam semmi kijáratott és a hely szerkezetet is a párját ritkítja. Nem kis időbe és pénzbe telet ez összehoznia valakinek! Így elég problémás lesz „B” tervel előállni. Nem marad más választás, meg kell nyernünk ezt a játékot, hogy találkozhassak a vezetőkkel!~ határozta el, miközben a következő sarkon befordulva elindult a célhely felé tartó folyóson.

Betessékeltek minket a gépbe, ami kis híján a legrosszabb érzés volt, főleg nekem, mint térmágus. Az érzés olyan volt, mintha éppen egy sushi bárban dolgoznék, halként. Szépen feldaraboltak, majd valamiféle csoda folytán újra összeraktak. Kissé másnapos állapotban kóvályogtunk ki a gépből, mint pár újszülött zombi, bár kötve hiszem, hogy a mágusok világában akárki is tudná mi az, de hogy világos legyek, olyasmik, mint amiket a nekromanták csinálnak, csak a zombik az agyat eszik. Egy óriási terembe érkeztünk, fogadni mertem, ha én itt most füttyentek egyet, nem csak a kapunál hanem a képződmény másik végén is hallani. A fal mellett, egy kis falból, vagy talán fából, ebben az állapotban nehéz volt eldönteni, hogy miből álló lépcsők voltak, amikben kis hobbit-szerű lyukak voltak, amik valószínűleg házként vagy lakóhelyként szolgáltak a kedves népnek. A zombi tömeg közben egyre csak gyűlik és a viccesnél viccesebb arckifejezéssel kapjuk az új csomagokat odaátról. Halkan röhögcséltem magamban, és reméltem, hogy senkinek se tűnik fel. Nem lenne jó dilis benyomással ismerkedni össze csapattársaimmal, ha az a rész egyáltalán meg fog történni. Ismét megjelenik a biztonsági gárda, vagy csak nagyon hasonlított rájuk a három férfi és egy nyurga társasága. Amilyen gyengének látszik, a hangja annál erősebb, pont mint azoknál a kis édes kutyáknál amik ha megszólalnak enyhe szívrohamot okoznak a mellettük sétáló kisgyerekeknek.
- Üdvözlöm a bajnokság résztvevőit!
Körbe nézett, mintha valakit próbálna kiszűrni a tömegből, vagy csak az én szememben volt a tekintete hasonló egy hóbortos, kíváncsi és nem legutolsó sorban becsiccsent öregemberhez.
- Bizonyára mindenki azért van itt, mert elég erősnek érzi magát, hogy megnyerje ezt a bajnokságot!
Helyeslő bólogatások mentek jobbról, balról. Sokan sokkal lelkesebben vették ezt a versenyt, mint a többiek és már a gyülekezőben tombolni kezdtek, az erejüknek és a biztos nyereségüknek kimutatására, bár ez egyeseknél elég idétlennek látszott.
- Nos, ez mi sem egyszerűbb, csupán le kell győzniük a mostani Győzteseket!
Tudtam, hogy lesz valami csali. Ez a feladat akármennyire is tűnhet egyszerűnek, én szinte biztos voltam benne, hogy ezek a mostani győztesek nem valami jött-ment amatőrök, hanem élő mészárgépek. Remélem nem lesz gondunk ellenük. Egy ittlévő viszont keveslette az információt így rákérdezett egy dologra, amit talán nekem is jó lenne ha tudnék.
- És kik ők? Láthatjuk őket?
A vézna férfi, amilyen hangosan beszélt, annyira is volt beképzelt, így könnyedén átugrotta az előbbi kérdést, mintha el sem hangzott volna. Csupa jó tulajdonság!
- A versenyt egy óra múlva kezdjük, a Dühöngőben!
Eddig izgalmasnak hangzott.
- Ekkor sorsolják ki az ellenfeleiket is, ám addig alkalmuk van felfedezni a helyet, betérni a helyi kocsmába, vagy elfoglalni a szállásukat!
Kocsma, tökéletes. Sok barom majd jól leissza magát verseny előtt és képes se lesz harcolni. Én személy szerint inkább felvágtam az Emberi Bábommal amit egy laza mozdulattal sikerült a plafonnak vágnom. Rátapadt a báb, én szépen elhelyezkedtem benne, és álomba borultam, hogy kipihenten harcolhassak, mivel egy térmágusnak fontos. És, hogy miért a plafonra? Azért, hogy minden jöttment részeg ne hányja le a zsákomat, csak azok akik tökéletesen céloznak kettős látással. Remélem Jürgen is szépen fog aludni, bár még csak egy tojás volt.

Másnap reggel vad ricsajra ébredtem. Gondoltam, az utasításoknak megfelelően a dühöngőbe kell vonulnom, mielőtt késő, de mivel már csak pár percem volt, sietnem kellett. Ralf és Glen már a dühöngő előtt álltak. Beálltam melléjük, és végül Lance is utolért minket. Különösen csendesen viselkedett ma Lance barátunk, mintha csak azt várná, hogy vége legyen ennek az egésznek. Hamarosan meg is szólalt a bemondó, amire a közönség vad éljenezésbe kezdett. Ők már csak erre vártak.
- Hölgyeim és uraim! Az első kör azonnal kezdetét is veszi! Két csapat küzd meg egymással ma elsőként. Az egyik egy tapasztalt és kemény férfiakból álló csapat, míg ellenfelük csak két főt számlált, de ez az erőviszonyokon lehet, hogy mit ront. . Gumimaci csapat vs Dainichi csapat!
- Te és a beszólásaid...
Glen mosolyogva csóválta meg a fejét.
- … de menjünk.
Fejezte be a mondanivalóját. Mikor már az arénában tartózkodtunk, két elég különös személy állt velünk szemben. Az egyik egy nagydarab férfi, bár én inkább bestiának neveztem volna, mikor a másik egy gyengének tűnő vékony leányzó volt. Én biztosan nem szerettem volna a lánnyal küzdeni, az nem volt az én műfajom. A nagy, kigyúrt férfi türelmetlenül szólalt meg:
- Szétcsapom őket és mehetünk a következő körbe...
Tombolni kezdett, mint egy kiéheztetett medve. Vele ellentétben, a leányzó, aki már sokkal nyugodtabban állt a dolgokhoz, kijavította társát.
- Ne becsüld le az ellenfeleidet, ők négyen vannak...
A barbár ezekre a szavakra még jobban bedühödött.
- Akkor csak lecsapok hármat és rögtön miénk az előny!
Gyorsan támadó pozícióba váltott, és az egyik keze egy hegyi balkánhoz kezdett hasonlítani, ami korántsem volt kellemes látvány azzal a ténnyel élve, hogy ellenünk fogja használni.
- Ebben igazad van...
Folytatta a lány mosolyogva, mikor egy acél szablya jelent meg a kezében.
- Hé, hústorony! Nem gondolod, hogy ahhoz nekem is lesz egy-két hozzászólásom? Megeszlek reggelire, mint óvodás a fikát.
Kezdte Ralf a nagydarab szidását.
- Szóval egy Alakváltó és fegyvermágus. Ez gond, a legjobb az lenne, ha nem bocsátkoznánk közelharcba és távolsági mágiával intéznénk el őket...
Glennek igaza volt, nem lenne szerencsés, ha a nagy darab a közelünkbe kerülne, de sajnos ezt az állításomat hamar alá is támasztotta az ellenfél, aki villámgyorsan termett ide. Az ütés célpontja Ralf volt, aki a harc hevében alig tudta kivédeni a támadást, csupán két kezét maga elé téve hárította azt. A bestia hirtelen Glenre célzott, akinek szerencsére sikerült kitérnie a támadás elől, de még így is ledarált pár fehér tincset. Glen mintha nem figyelt volna az ellenfelünkre, ő inkább a fegyvermágust bámulta, ami nem tartott sokáig, mert hamarosan az aréna másik végébe vonultak. Hárman álltunk az izomaggyal szemben aki kímélet nélkül próbált elintézni minket. Nem védekezhettünk örökké, támadnunk kellett. Lance egy Dark Blasttal, Ralf pedig egy Amaterasu Magic Seal: Formula 002vel támadta meg az ellenfelét, aki egy Beast Arm: Iron Bull képességgel maga elé tartotta a karját, ezzel hárítva az ütéseket. Ralf egy Speed Magic hatására gyorsabban kezdett mozogni. Az ellenfelünk azonban nem várt, már azonnal Ralfnak rohamozott, de Lance elé állt és egy Death Spike segítségével próbálta kivédeni az izomtornyot. Az ellenfél könnyed módon törte át Lance képességét, de ezúttal nem Ralfra, hanem Lancéra fókuszált. Sajnos társunk nem tűnt erősnek, sőt szerintem helye se volt az arénában. Az ellenfél a földre teperte, Beast Arm: Black Bull képességre váltott, és társunk fejét a földbe döngölte, koponyáját porrá zúzva. Undorító látvány volt, alig bírtam ki, hogy ne hányjam el magamat, de Ralfon úgy látszott, hogy elég nyugodtan kezeli társunk elvesztését. Az ellenfél gonosz mosollyal, öntelten és lassan tápászkodott fel.
- Ilyen gyengék lennétek?
Ralf rögtön válaszolt:
- Ne hasonlíts hozzájuk, nyommer. Tőlem többet várhatsz... hmm, közhelyes lenne, ha én törném szét a koponyád?
Az ellenfél nevetésbe kezdett, miközben a közönség tagjai már eszeveszettek módjára tomboltak. Úgy látszott a közönség imádja az ilyen küzdelmeket. A nagydarab közben megpillantotta társát.
- Hakutso! - kiáltotta el magát.
Bár látta, hogy nem tehet semmit, ezért újra felénk fordult.
- Na lássuk csak, ki a következő?
Szólalt meg az ellenfél aki lassan felém fordult. Beast Arm: Montain Balkanra váltotta a karját és újra rohamozva indult, csak ezúttal felém. Balszerencséjére, Lancétől eltekintve én értettem a küzdelemhez, és nem is egyszer küzdöttem izomagyak ellen. Magam elé helyeztem egy Pressure Bombot, ami pont akkor robbant amikor a dühöngő ellenfél közel érkezett. A homok, amit magába szívott, mind az ellenfél szemébe ment, mire ő egy helyben toporzékolni, dühöngeni kezdett. Lefelé nézve próbálta kiszedni, kisírni a homokot a szeméből, de sajnos már túl késő volt neki. Ralf befejezte az Amaterasu Magic Seal: Formula 005 képességét, közel ment ellenfelünkhöz és kegyetlen módon rá uszította a pusztító erőt. Az ellenfél egyenesen Lance félig törött Death Spikejában landolt, ami fejét átszúrva végezte ki őt.
Gyorsan Glen felé pillantottunk, aki úgy látszott, hogy már végzett a fegyver mágussal.
- Gumimaci csapat győzött!
Szólalt meg a bemondó, aki pont olyan izgatottan nézte a küzdelmet, mint a közönség, ami még mindig óriási tombolással mutatta ki, hogy élvezte a meccset.
- De ezt a nevet változtassuk már meg! - kiáltott Glen.
Bár Lance már nem volt az élők sora között, mi hárman mégis győztesként álltunk az arénában, biztosítva a tovább jutásunkat, miközben Lancét hordágyon vitték el.

Glen ért oda elsőként a dühöngő bejáratához, bár voltak ott néhányan, a saját csapata még sehol sem volt. Nem mintha ismerte volna a másik két alakot, de Ralfnak sem volt még se híre sem hanva, ami az időt nézve nagyon is nagy problémának tűnt, de nem olyan sokáig. Alig ért be a dühöngőnek nevezett helységbe, mely valójában egy hatalmas stadion volt, tele nyüzsgő és a harcra váró nézőkkel, kiknek a kiabálása bezengte a stadiont. A kis kialakítás az aréna oldalában, ahol a részvevők várakoztak, kicsi és a sok résztvevőnek hála még szűkös is volt. Bár ahogyan az első menetek lemennek, úgyis a bagázs fele kihullik.
- No mikor kezdődik a buli? - kérdezte Ralf, a semmiből, ahogyan Glen mellé lépett.
- Még semmit sem mondtak....- nézte az arénát végig, ahogyan a másik két tag is megérkezett és a nagy csapat most újra összeállt. És mintha valaki éppen erre várt volna, a hangosbemondó megszólalt és kihirdette az első kör résztvevőit.
- Hölgyeim és uraim! Az első kör azonnal kezdetét is veszi! Két csapat küzd meg egymással ma elsőként. Az egyik egy tapasztalt és kemény férfiakból álló csapat, míg ellenfelük csak két főt számlált, de ez az erőviszonyokon lehet, hogy mit ront. . - ordibálta valaki a mikrofonba, ahogyan a tömeg üdvrivalgásban tört ki az esélylatolgatások miatt. - Gumimaci csapat vs Dainichi csapat![/color] - kiáltotta el magát, ahogyan Glen homlokán egy apró kis izzadság csepp futott végig.
- Te és a beszólásaid...- csóválta meg fejér mosolyogva- … de menjünk.- kiléptek a nyílt térre, de nem csak ők, hanem a másik csapat tagjai is, ahogyan szembefordultak egymással, de még mindig kisebb távolságot tartva egymástól.

- Szétcsapom őket és mehetünk a következő körbe...- vigyorgott magabiztosan a nagydarab férfi, de a mellette álló fiatal és vékony lány, már sokkal tapasztaltabb és visszafogottabb hozzászólássál viselkedett.
- Ne becsüld le az ellenfeleidet, ők négyen vannak...- mondta ki a legfőbb tényt arról, miért vannak hátrányban.
- Akkor csak lecsapok hármat és rögtön miénk az előny...-feszítette meg az izmait, ahogyan a keze körül furcsa szimbólumok jelentek meg és a következő pillanatban egy szőrös, fehér majomkarral nézet szembe a csapattal.
- Ebben igazad van...- mosolyodott el a lány is, ahogyan a kezét oldalra kinyújtva egy acélszablya tűnt ellő a semmiből.
- Hé, hústorony! Nem gondolod, hogy ahhoz nekem is lesz egy-két hozzászólásom? Megeszlek reggelire mint óvodás a fikát. - kiabálta mérgesen Ralf, ahogyan ezzel kipécizte magának az alak, hiszen utána csakis őt nézte.

- Szóval egy Alakváltó és fegyvermágus. Ez gond, a legjobb az lenne, ha nem bocsátkoznánk közelharcba és távolsági mágiával intéznénk el őket....- de Glen tudta befejezni. A nagydarab villámgyorsan termett a csapat előtt, leküzdve a távolságot közöttük és a fehér balkán karját meglendítve lesújtott, de nem Glen-re, hanem a mellette álló Ralf-ra, akinek ennek ellenére, volt elég ideje reagálni. Egy ugyancsak gyors mozdulattal lépett félre az ütés elől, de még ez is kevés volt az ellenfele ellen, aki tökéletesen követte őt, majd egyszerűen gyomorszájon vágta, tökéletes időzitésel.~Nagyon gyors...~ döbbent le egy pillanatra, ahogyan megérezte, hogy ő a következő célpont.
Időben hajolt e a hátulról érkező csapás elől, mely így a feje fölött zúgott el, de pár fehér tincset így is levágva a rúnamágus hajából. Glen tekintette azonnal a lányra terelődött, aki a capás sikertelensége miatt, nem állt meg a mozgásban, hanem egy félfordulattal és a lendületi előnyét kihasználva meglendítette a lábát és egy fordulórúgásból telibe kapta a rúnamágus felkarját, melyet még időben sikerült felrántani a feje mellé.
- Tudtam, hogy nemcsak te vagy a legokosabb, hanem a legerősebb is...- vigyorgott a lány elégedetten, ahogyan a rúgása meg sem tántorította Glen-t.
- Ezt azért nem mondanám. Ne becsülj alá egy ellenfelet, míg meg nem küzdöttél vele...- válaszolta Glen, de a lány nem állt le beszélgetni. A lábba még földet sem ért, máris fegyvert cserélt. Egy kisebb pukkanás közepette a szablya eltűnt a kezéből, majd egy másik, egy sokkal nagyobb darab jelent meg. ~Nem olyan gyors mind Lilli, de ebből még így bajok lesznek! ~ gondolta, ahogyan a lecsapott a Steel Katana / Acél Katana / -val, de csak a földet találta el.Glen időben ugrott hátra, de nem csak a lánnyal, hanem a három társát is szemmel akarta tartani, akiket lekötött a nagydarab, méghozzá elég hatásosan.
- Rájuk ne is számíts! Én leszek az ellenfeled egedül, mert ez így igazságos...- emelte fél kézzel a katanát a nyakába, sokkal erősebb volt, mint a testalkata mutatta volna.
- Valóban, de ennek ellenére, nem küzdhetek meg veled, egy lánnyal nem...- és ezekre szavakra a fegyvermágus elégé komor és ideges arcot kezdett vágni.
- Értem! - vigyorgott dühösen. - Akkor remélem élvezni fogod ha egy lány győz le! - kiáltotta el magát és azonnal Glen-re rontott.
Ez így nem lesz jó...~ tér ki a lány támadásai elől ahogyan egyre jobban eltávolodott a társaitól és kezdett sarokba szorulni a küzdőtér egyik sarkában. De a csapások elég lassúak és esetlenek voltak, mely talán az idegesség miatt, elégé pontatlanok voltak és minden egyes sikertelen csapással, csak egyre idegesebb lett. ~Nem elég, hogy ez a küzdelem csak arra jó, hogy rájöjjenek, milyen mágiát is használunk és hogy felmérjék, ki milyen erős, hanem még a küldetésemre is összpontosítanom kell és ez csak úgy sikerülhet, hogy győzünk most!~ a lány csapása abban a pillanatban majdnem betalált. A szúrás Glen feje mellett zúgott el, úgy hogy megvágta a fiú arcát, bár csal halványan, de ennek is köszönhetően, az ellenfele kezdett megnyugodni. ~Nagyon gyors! Nem tudok minden csapás elől kitérni, muszáj lesz komolyan vennem a küzdelmet, de úgy, hogy ne fedjek fel mindent előttük...~ hajolt le a vízszintes csapás elől és kihasználta a lány ekkor egyetlen védtelen pontját, a hasát. Tenyereit a földre rakva, kitámasztotta a felsőtestét, ahogyan kirúgott a lány felé, erősen és pontosan eltalálva őt, ahogyan az a levegőbe emelkedett és jó néhányat bukfencezett még a földön, mielőtt megállt volna.
- Hakutso! - kiáltotta el magát a nagydarab, ostobán nem figyelve a saját ellenfeleire.
A lány fájdalmasan terült el a földön. A levegő a rúgás pillanatában biztos beszorult, így egy-két pillanatig még levegőt sem tudott venni. És ami ennél is jobb volt, a katana a földön hevert, messze a lánytól. Glen lassan kezdett elsétálni felé, ahogyan tömeg őrjöngött, de ami ennél is rosszabb volt, hogy vért akart látni. Lassan hajolt le a katanáért, ahogyan felvéve, immáron azt szorongatva sétált lassan tovább az ellenfele felé.
- Nem akartalak bántani... - alig három méter választotta el a lánytól, amikor az megmozdult és egy egyszerű tört hajította Glen felé. A kezében lévő katana megmozdult, ahogyan két fém halk koppanással ért össze és a fegyvermágus fáradt és mérges arccal nézte az ellenfelét. Glen meglendítette a kardot, ahogyan maga mellé a földbe szúrta, majd odaérve a lány fölé lenézett rá. - … miért nem adod fel? -kérdezte, de az ellenfele nem válaszolt. - Csak egy ostoba ember akar küzdeni a veresége után is...- két ujja összeért, de még nem mozdult a keze.
- Azért, mert meg kell mutatnom a világnak, hogy egy lány is ér annyit, mind egy férfi! -kiáltotta el magát és a kezében lévő másik tőrrel támadott volna, de nem járt sikerrel. A levegőben egy szó állt WIND, mely a lánnyal egész testét a földbe passzírozta és a tör kihűlt a kezéből.
- Ennyi volt...- fordult meg, de a jobb lábba nem mozdult. A lány még eszméleténél volt, ahogyan megragadta Glen bokáját és minden erejét összeszedve nézett fel rá. - Ennyire elszánt vagy? -kérdezte tőle, ahogyan megfordult és leguggolt mellé. - Ha annyira akarod, hogy valaki elismerjen, akkor ne csak a saját erődre hagyatkozz, ne csak egy emberből meríts erőt. A céhek azért jöttek létre, hogy ugyanolyan emberek megtalálják benne a családot... - Hakutso ekkor vette észre az addig rejtett jelet Glen vállán, éppen azon a résen keresztül, melyet ő vágott a kabátjára. Csak elmosolyodott, ahogyan a feje visszahanyatlott a földre.
Glen felállt és a közben kissé fáradtnak tűnő társaira nézett, akik a nem sokkal korábban, de ugyanúgy sikeresen győztek a férfi felett. ~Micsoda kabaré, ezzel élvezik a küzdelmet![/color]~ nézett vissza a közönségre, ahogyan a hangosbemondó közölte a tényeket.
- Gumimaci csapat győzött! -kiáltotta el magát a férfi, ahogyan Glen elmosolyodott, majd elkiáltotta magát.
- De ezt a nevet változtassuk már meg!