HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)

Go down 
SzerzőÜzenet
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Kedd Szept. 27, 2011 4:33 pm

Démonvadászat


A résztvevők:
Den Starkiller
Tabuchi Metarikku
Sorov Mazjef
Rohandar Blacksteel
Leanna Darkness

Hades Mester a céh minden tagját összehívja a léghajón, hogy kihirdessen egy versenyt. A feladatotok „csupán” annyi, hogy megtaláljátok Lord Zeref egyik elveszett démonát, Arveola-t. Pusztító démon volt egykor, állítólag mindent felperzselt maga mögött, tulajdonképpen a romboláson kívül nem volt más célja. Ahhoz, hogy Hades miért akar a nyomára bukkanni, természetesen semmi közötök, ti csak tegyétek a dolgotokat.
Az utolsó mendemondák szerint, a Twi-lek hegység egyik völgyében bukkant fel utoljára, de általában nem hagyott maga után túlélőket, így ezek a források közel sem megbízhatóak.

A léghajó leereszkedik a szóban forgó völgybe, Hades pedig egy rakás papírfecnit szór közétek, amin egy térkép van a környékről, aztán nevetgélve elvonul. Kiéhezett kutyákként vetitek rá magatokat a segítségre, amiből naná, hogy nem jut mindenkinek. Nos vannak nálatok gyengébbek, és vannak nálatok erősebbek is, találjátok fel magatokat.

A térkép:
Láthatjátok, hogy a hegységből egy folyó, méghozzá a Gin-folyó bukik alá a völgybe egy vízesés formájában. Négy település van a közelben, mindegyik a folyam mentén: Numa, Samari, Canal Village (ez a legnagyobb köztük) és Little Bourg. Átlagos falvacskák, átlagos lakókkal, vannak itt idősek, dolgozó felnőttek, gyermekek, suhancok, és piti tolvajok is. Utóbbiak Little Bourg-ban csoportosulnak. Ezen kívül, a hegyoldalban nem túl magasan, van egy nevenincs barlang is, amiről nem tudni semmit. A folyón három helyen kelhettek át, kisebb fahidakon keresztül.

Mindenki döntse el merre indul, mint mondtam, mehettek csoportosan, vagy egyedül is, illetve akár szét is válhattok útközben, ezt rátok bízom.
Első postotok addig tartson, hogy megérkeztek oda, ahol el fogjátok kezdeni a keresgélést! Ne feledjétek, ez egy verseny, tehát jobb, ha belehúztok!


Infók az eventről:
- a játék maximum 7-8 körös lesz, tehát ha ügyesek vagytok, egész gyorsan a végére érhetünk.
- ha csoportosan mentek, ne fukarkodjatok a párbeszédekkel, ha egyedül, akkor pedig a belső gondolatokat szeretném, ha kifejtenétek. Írjátok le, hogy mit miért csináltok, hova miért mentek!
- céhetek NJK-it használhatjátok, sőt, minél többet használjátok, annál boldogabb leszek. Természetesen a manga karakterei nem tartoznak ide, leszámítva Hadest!!
- a játék végén nem kaptok se pénzt, se VE-t, csak hasznos tárgyakkal gazdagodhattok, meg persze az élménnyel!
- az elképesztően magas minőségű térképet én rajzoltam a saját egy kezemmel (meg az egérrel), dicséreteket, illetve virágokat és ajándékokat csepeli lakhelyemre várom, köszönöm.

Sok sikert! Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Den Starkiller
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 383
Aye! Pont : 40
Join date : 2010. Dec. 02.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Vas. Okt. 02, 2011 12:25 am

Egy szokványos reggel, szokványos jelenete játszódik le az étkezdében. Miközben félreeső kis asztalomnál vívok élet-halál harcot a reggelimnek csúfolt förmedvénnyel, céhünk két jelentéktelen tagja is hasonlóra készül, csak ők egymás ellen.
A helység öblös sértegetések színterévé válik, ám hála ennek, hamar elveszítem nem épp végtelenségéről ismert türelmem. Lassú léptekkel közelítem meg a delikvens párocskát, majd amikor elég közel érek hozzájuk, ismertetem velük a szomorú tényeket.
- Aki balhézni akar, velem kezdje.
- Hé, most meg mi bajod?! Már verekedni se lehet nyugodtan? – Háborodik fel a nálam valamivel magasabb, kopasz sértett.
- Nagyon nagynak érzed magad, mi, te kis patkány? De majd én lefaragok a képedből! – Szorít rá felsőmre a szálkás, haját lófarokban viselő férfi, ki szintúgy képtelen felfogni a helyzetét.
- Egy cseppet sem vagyok hangulatomnál. – Kapom el az illető csuklóját. – Szénné foglak égetni…
- Heeee?! Ez az én szövegem, haver. – Karolja át vállam céhünk legőrültebb elöljárója. – De mindegy, ne most balhézzatok. A mester mindenkit látni akar a nagyteremben, szóval kapkodjátok magatokat.
Azzal, egy megvető pillantás kíséretében elengedem a rabul ejtett végtagot, és jómagam is elindulok az emlegetett helység irányába… persze, mindhárman jól tudjuk… ennek még koránt sincs vége…
Mire a tág, jól megvilágított aulába érek, az már szabályszerűen pezseg az élettől; mindenki megjelent, aki számít… és az is, aki nem…
A sugdolódzások, s lángra kapott pletykák egyre inkább felélénkülő hálózatát végül Hades mester hangja töri meg.
- Most, hogy mindnyájan itt vagytok, el is árulnám, miért hívattalak ide titeket. – Néz végig trónusáról a kíváncsi tömegen. – Nem áll szándékomban kertelni, vagy hamis szavak mögé rejteni valódi szándékom. Egy, az egész céhre kiterjedő verseny keretein belül rá kell lelnetek Lord Zeref elveszettnek hitt démonára, név szerint Arveola-ra. – Szavait hol meghökkent tekintetek, hol őrült vigyorok tengere fogadja… jómagam az utóbbi tábort erősítem… - Bár ez a teremtmény is a pusztításnak él, egy meg nem erősített szóbeszéd szerint most nyomára akadhatunk a Twi-lek hegység egy völgyében. Aztán, hogy igaznak bizonyult-e a pletyka… nos, ez már a jövő zenéje. – Kuncogja el magát az agg, ám hamar visszavált a jól megszokott, kimért hangszínére. – Hamarosan le is szállunk az említett völgyben, addig készüljetek fel. – Ezen végszavakra vissza is ballagok szobámba, hol a Starsplintet magamra fűzve megvárom, míg léghajónk leereszkedik a leendő vadászat színterére.
Már az ablakon keresztül is kirajzolódnak előttem a hegylánccal körülfont, folyóval elválasztott terület körvonalai, melynek felszínét a megannyi fa képezte palást rejt el a kíváncsi szemek elől. Miután sikeresen földet érünk, céhünk tagjai kígyózó sorokban vonulnak ki a közeli fűtengerre, hol aztán, tőlük szokatlanul nagy csendben kezdik hallgatni mesterünk újabb beszédét.
- Nincs is más hátra, minthogy ezennel kihirdessem a démonvadászat kezdetét. Mondanom sem kell, az lesz a győztes, aki a leghamarabb rábukkan a szóban forgó teremtményre. Hogy csapatokban, vagy egyedül rugaszkodtok-e neki az előtettek álló kihívásnak, azt saját belátásotokra bízom. – Nyúl benső zsebéhez. – Itt egy kis segítség a keresgéléshez. Sok sikert. – Szórja szét az előhalászott szórólapokat, majd kacarászva visszavonul céhházunk oltalmába.
A tömeg kiéhezett fenevadak módjára veti rá magát az aláhulló cetlikre, minden egyes darabra egy falkányi, mindenre elszánt mágus feni rá karmait.
Szerencsémre, az egyik ilyen papiros röppályája kedvező irányt vesz számomra, ám amikor már kinyújtanám érte a karom, egy hirtelen széllökés eltántorítja azt tőlem. Bosszúsan nézem végig, ahogy győzelmem záloga annak a szélmágusnak a tenyerében köt ki, akit nem is olyan rég szénné kívántam égetni…
- Ó, ezt szeretnéd? – Lóbálja meg szerzeményét. – Ezt sajnos már nem kaphatod meg.
- Igazán? – Szökkenek mellé, majd hirtelen gyomrába mélyítem az öklöm. – Én kicsit másképp látom…
- Ez vajmi kevés lesz ellenem… - Sziszegi, miközben lassan megemeli jobb karját. – Wind-
- Jetblack Fire Magic! – Szakítom félbe, s az ujjaim körül fellobbanó lángörvény segítségével messzire repítem testét.
- Ex-quip: Hammer! – Próbálna hátbatámadni legyőzött ellenfelem nagydarab bajtársa.
Sikerül még idejében visszafordulnom, s tengelyemből enyhén kilépve, megakasztom kalapácsát, saját fegyverem segítségével.
- Vége! – Csapom tenyerem a gyomrába, majd a korábban használt módszerrel, őt is a fák közé repítem.
Egy lélegzetvételnyi szünetet se hagyva magamnak, menten a szélmágus testéhez rohanok, ám az ott fogadó látvány elkerekíti szemeimet.
Mint kiderül, az a bizonyos cetli nem más, mint egy térkép, melyet épp Tabu készül megkaparintani az eszméletlen férfi karjaiból…
- Hé, az az enyém! – Ordítok rá, kaszámat felé szegezve.
Már nagyon olybá fest, elkerülhetetlen az újabb összecsapás kettőnk közt, amikor is egy ezüstös árny beszökken kettőnk közé, s a hőn áhított segítséget magával ragadva, fantomként eltűnik a közeli erdőben. Az alakja, mozgása, s hajszíne alapján, ez csak ő lehet…
- Állj meg, te ribanc! – Vetem utána magam a fák sűrűjébe.
A fenyvesek elmosódó árnyakként fogyatkoznak lépteim nyomán, ám bármennyire is igyekezek, képtelen vagyok utolérni a lányt, aki egy idő után el is tűnik látóteremből. Lévén, nincs más lehetőségem, Tabut kezdem követni, aki érzékeinek hála pontosan tudja, merre is tart a tolvaj.
Végül is, egy fa tövében hűsölve találunk rá az önelégülten vigyorgó Laurára, ki jöttünket látva hamar belénk is fojtja a szót.
- Már azt hittem sose értek ide... de hát, mit is vár az ember a söpredéktől.
- Nem az anyáddal beszélsz, kispaci. Add át azt a térképet, amíg ketté nem találnálak fejelni... – Szólok vissza ingerülten.
- Nem hiszem, hogy így neki kéne esni egymásnak... – Csatlakozik be Tabu is az eszmecserébe. - Bár... – Visszakozik inkább… na igen, tőle nem is vártam mást, azt se tudja, mit akar…
- Felőlem rám támadhatsz kiscsillag, szívesen leváglak. De okkal vártalak be titeket... – Veti fel a másik hölgyemény.
- Okkal? Például... meg szeretnél halni? – Kérdezek vissza, arcomon széles vigyorral.
- Nem, te idióta. Egy kérdésem volna. Meg akarjátok nyerni ezt a "versenyt"?
- Meg hát! – Vágja rá a sárkányölő.
- Az, hogy elindulok rajta, már magába is foglalja, hogy megnyertem!
- Ülj le, egyes! – Sóhajt Laura, azt képzelvén, hogy ő felettem áll… - Vázolom a helyzetet. Ezt a térképet tőlem már semmiképp sem szerzitek vissza, de felajánlom, hogy követhettek ... - Kínál meg minket öntelt mosolyával. - Van egy-két képességetek, ami még hasznosnak bizonyulhat a verseny folyamán.
- Csapatosdit akarsz játszani? – Fanyalodok el. - Nyerni akarok, az tény, de... nem vagyok túl jó az ilyesmiben.
- Miben vagy te jó? – Kötözködik immáron Tabu is… - Amúgy, ésszel, szerintem nem járnánk rosszul, ha beleegyeznénk.. mondjuk, mintha kedvem lenne veled együtt dolgozni...
- Nos, a te elverésedben egész jó vagyok, ha arra kerül a sor. – Vágok vissza neki összeszűkült szemeimmel, s éles vigyorommal felvértezve.
- Eeh... hagyom magam, hogy építgesd az egód... ha neked ez legyőzés... – Csapja el teljesen zavarodottá vált tekintetét, mire én felvonom mindkét szemöldököm… ~ Ennyire rosszul érintette volna…?
- Nos, akkor, ha befejeztétek, indulhatnánk is. – Adja ki Laura önkényes utasítását.
- És mégis merre? – Értetlenkedek, hisz még alig láttam bármit is abból a térképből, melyet az ujjai közt szorongat.
- Little Bourg-ba, ahol a helyi tolvajok gyülekeznek. A tervem majd kifejtem, ha megérkeztünk. Ellenvetés?
- Felőlem... – Vonok vállat.
- Nincs... – Morogja Tabu, alig hallhatóan… ~ Igen, ennyire rosszul érintette…
- Rendben, akkor a gyorsabb haladás érdekében, repülni fogunk. Idézd meg Pegasust! – Parancsol rám.
- Jó-jó… - Csatolom le a szóban forgó ezüstkulcsot, majd a másik lányra pillantok, ki valószínűleg familiárisa segítségével fog követni minket. – Pegasus kapuja, nyílj meg! – A közeli lombkoronákon nyugtalan táncra kelnek a zsenge levelek, s miután az egyre erősödő szélben néhányuk le is szakad oltalmazó ágáról, megnyílik a két világ közti átjáró, melyen keresztül túlvilági paripám alakja bontakozik ki.
- Hol vagyunk, Den? Különös energiákat érzek errefelé… nagyon különöseket… - Tekint körbe félénk szemeivel.
- Ne aggódj, nem áll szándékomban sokáig itt tartani téged. Csak egy közeli településig szeretnénk eljutni, de a gyorsaság kulcstényező, ezért volna szükségünk a segítségedre. – Vázolom neki mosolyogva a helyzetünket.
- Rendben… de vigyázzatok magatokra, nem tetszik nekem ez a környék… - Azzal fel is szállok hátára, s miután érzem, ahogy Laura derekamat átkarolva felkészíti magát a felszállásra, el is rugaszkodunk a talajtól.
Csillagszellemem egyenletes szárnycsapásokkal követi a lány útmutatását, miközben én ismét végigpásztázom tekintetemmel a völgyet. Most először veszem észre a közeli hegyvonulatból alázúgó, napfénytől szikrázó vízesést, mely sodrásával a helyi természet alapját képező folyót táplálja. Igazán szép látványt nyújt, ám nem gyönyörködhetek benne sokáig, hisz hamarosan le is száll kis csapatunk a Little Bourg-nak keresztelt település határán.
- Itt is volnánk. – Pattan le Laura a hátam mögül, majd a terepet végigmérve, újfent parancsolgatni kezd. – Pegasusra már nincs szükségünk, egy ideig itt leszünk. Viszont, az apró unikornisodnak nagy hasznát vehetnénk, hisz ha valami különöset érez errefelé, azt a tudtunkra adhatja, és vajmi kevés varázserődet emészti csak fel.
- Rendben. – Hófehér paripám menten távozik is köreinkből. – Monoceros kapuja, nyílj meg! – Szólítom helyére a kisállatot, kit aztán a vállamra helyezve, biztos közegben tudhatok. – Most már elárulnád esetleg, miért ebben a porfészekben kezdjük a keresgélést?
- Legyen… - Nyögi ki nagy nehezen. – Tudjátok, a térképen egy barlang is szerepel. A legtöbb idióta nagy valószínűséggel ott fogja kezdeni a keresgélést… de mindhiába. Ha ez ilyen egyszerű lenne, maga Hades mester ment volna el abba a bizonyos barlangba a démonért. Mi itt, a helyi tolvajok melegágyában kezdjük a nyomozásunkat. – Jelenti ki önelégülten.
- Merthogy…?
- Mint köztudott, Zeref démonai gyakran tárgyak formájában rejtőzködnek a világukban, ez az elhíresült Lullaby eset során is bebizonyosodott.
- Értem már. Ezek szerint, először ki kell derítenünk, láttak-e a völgyben egy különös erejű tárgyat…
- És kiket is kérdezhetnénk meg erről, ha nem a helyi tolvajokat…
- Látom, mégse vagytok olyan hülyék, mint ahogy azt a külsőtök sugallná. – Vigyorog ránk önkényes vezetőnk… - Induljunk. – Azzal neki is vágunk a fadeszkás épületek szegélyezte kis községnek…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Vas. Okt. 02, 2011 12:16 pm

- El az utamból! Tűnés már! Mit képzelsz, kivel beszélsz? – tolok arrébb minden egyes barmot az utamból. Már pár perce szenvedek kilométerhiányban, amit Tango se bír nagyon követni – mindent letarolva magam elől haladok előre, hátra, jobbra vagy balra. Nincs különösebb célom ezzel, viszont az idegek egyre inkább táncolnak a testemben – meg akarok ütni valakit. Több hapi is megszenvedi, hogy ilyen vágyak fűznek valaki fizikai valójához. De egy se hűti le indulataim, így egyre inkább ingerült fejjel járok fel s alá a léghajón. ~ Most kerülne elém az a rohadt, fehér hajú… ÁÁÁ… szétverném… szétverem… eh… ~
Arra leszek figyelmes, hogy az emberek, akik eddig előttem szinte gátat állva próbáltak megakadályozni haladásomban, fogyni kezdenek. Még az erősebb tagok is izgatottan szedik a lábukat, és megrögzötten egy irányba indul mindenki – a nagyterembe. Mi készülhet ott? Talán valakik valami bunyóba keveredtek? Ugyan… hozzám és Denhez képest nem túlzok, ha itt kifejezetten higgadt alakok vannak.
- Annyira nincs kedvem itt lenni… - nyög fel a macska, ki mellettem repdes. Megint hosszú éjszakája volt szegénykémnek… - Itt túl sokan vannak. Baljós jel. Ilyen sokan nem voltak még egy helyen, anélkül, hogy nem verekedtek volna össze, vagy nyírták volna ki egymást… plusz, ott van a Den kölyök is…
Egy kicsit egyet értettem vele. Minden tag itt volt, mégis, semmi konfliktus nem alakult ki, ha mégis, azt kimerült egyfajta arrébb lökésben, hogy más is helyhez jusson, de emiatt a tömeg egyfajta hullámot képezett, ami hol balra, hol jobbra dőlt.
Az viszont, hogy Den is itt van, még jobban felkeltette az érdeklődésem – akármi legyen is az, amiért itt vagyunk, az biztos, hogy alulmaradni nem fogok. Legyőzöm ezt a szánalmas bagázst, Dennel együtt. Ő is csak egy közülük…
Bár itt csak felderítő vagyok, mégis kezdek egyre jobban belerázódni az itteni életbe. Eddig az esetek nagy százalékában csak olyannal találkoztam, aki mind érzelmileg, mind tudás alapján egyenlők a nullával. Ők egyszerűen csak üres, mágiahordozók voltak, Hades mester kiskutyái, akik gond nélkül ölnek…
Mikor először találkoztam Dennel, még ő is ilyen volt. Képzelem, hogy rámászott az itteni nagy nőkre, mert a nagy pofáját méltónak tartotta az ilyenekre. De… mintha megváltozott volna.
Leanna pedig… semmi különösebb ürességet nem érzékeltem még benne, csak a szemében tükröződik mindig az összes elfojtott érzelem, melyeket jobb híján néha a macskámon él ki.
Ahogy elmélkedek, a mögöttem lévő falnak támasztom a fejem, és úgy nézem a plafont. Egy ismerősen rekedt, öreg hang szakítja félbe gondolkodásmenetem, mikor már az egész terem betelt.
- Most, hogy mindnyájan itt vagytok, el is árulnám, miért hívattalak ide titeket. – kezd bele, miközben érdeklődően végignéz a tömegen. Talán ő is felméri, hogy milyen pancsereket gyűjtött maga köré az évek során… – Nem áll szándékomban kertelni, vagy hamis szavak mögé rejteni valódi szándékom. Egy, az egész céhre kiterjedő verseny keretein belül rá kell lelnetek Lord Zeref elveszettnek hitt démonára, név szerint Arveola-ra. – Szuper. Vadásszunk démonokra, Zeref démonjára… ez a megbízás, úgy látom, mindenki érdeklődését felkelti – van, aki ezt felvont szemöldökökkel, van, aki ezt pszichopata vigyorokkal jelzi. Csak engem hagy hidegen ez az egész? Persze, a jutalomért már megéri… - Bár ez a teremtmény is a pusztításnak él, egy meg nem erősített szóbeszéd szerint most nyomára akadhatunk a Twi-lek hegység egy völgyében. Aztán, hogy igaznak bizonyult-e a pletyka… nos, ez már a jövő zenéje. – kuncog Hades mester, mire én kifújom magam. Tango látszólag aggódva figyeli, hogy mit közöl velünk az öreg. – Hamarosan le is szállunk az említett völgyben, addig készüljetek fel. – küldi útjára az eddig felkészületlen embereket, mire én a derekamra helyezem kezem, és megtapogatom, ami ott van. Megvan még az övtáskám, abban megvan minden, ami a túlélésemet biztosítja. Kell ennél több?
- Csak nem félsz holmi démonoktól, Tango? – nézek rá, sunyi vigyor kíséretében.
- Én? Félni? Hehh! Minek képzelsz te? – förmed rám a természetes hangján, felháborodott tekintettel. – Fél kézzel megállítom, ha kell. S a fél kéz is csak azért kell, mert nem aludtam eleget…
A cica kijelentésén felnevetek, s kiballagok az egyik erkélyre. Tango leül az egyik korlátra, és onnan kémleli a tájat, velem egyetemben – nem nehéz rájönni, hogy merre megyünk, annyira biztosan halad a léghajó a célja felé. Néhány kisebb falu látható a megannyi fa, és még több hegy között – egy folyó halad végig a legtöbb falu mentén, és a táj innen nagyon szép látványt nyújt, amit nem lehet sokáig bámulni, hisz hamarosan ereszkedni kezdünk.
Ahogy leérünk, mindenki rögtön ki akar tolakodni a hajóból – ám a sokaság csak egyenként fér ki a legtöbb ajtón, vagy mifenén, így egy kis időbe telik, míg mindenkinek sikerül kijutni a hajóból. Mikor már csak pár ember szállingózik ki, újra Hades mester szól hozzánk.
- Nincs is más hátra, minthogy ezennel kihirdessem a démonvadászat kezdetét. Mondanom sem kell, az lesz a győztes, aki a leghamarabb rábukkan a szóban forgó teremtményre. Hogy csapatokban, vagy egyedül rugaszkodtok-e neki az előtettek álló kihívásnak, azt saját belátásotokra bízom. – nyúl belső zsebéhez, majd sok apró papírfecnit enged útjára, eldobva azokat köztünk. – Itt egy kis segítség a keresgéléshez. Sok sikert.
Unott tekintettel figyelem meg, ahogy a cetlik szállnak a levegőben, és mindenki utánuk nyúl – ehem… miért is jó, ha kis papírosokat kapunk?
- Tabu! Azok térkép darabkák! – figyelmeztet a macska, aki kétségbeesetten próbálja megszerezni a fecniket, az én szemeim pedig kikerekednek. Hogy mi? – Szerezz meg pár darabot!
Rögtön próbálkozni kezdek, de mindenki kikapja a kezemből – s aki így tett, gyorsan szinte köddé is válik, elszalad, hogy ne tudjam elkapni, és kiütni belőle a térképdarabkát. A nagy kavarodás pedig az ilyen aljanépek segítségére lehet, mivel nem tudok eligazodni a sok szag, hang alapján…
Ekkor tűnik fel látóteremben Den, aki szokása szerint, épp küzdelembe keveredik – egy olyan férfival, akinek a birtokában van egy térképdarab.
Épp kiüti a férfit, mire én rögtön amellé szökkenek, és Den is így tesz – nincs sok időm, de gyorsabb vagyok nála, így nem nehéz megszerezni egy ilyen cetlit.
- Hé, az az enyém! – ordít rám ingerülten, a fegyverét nekem szegezve.
Már épp emelném ki az eszméletlen férfi karjai közül, mikor…
Az én ujjaim váratlanul nem érintik a darabot, valaki gyorsabb volt nála – ezüstös haja gúnyosan úszik el előttem a levegőben. Mégis csak Den lenne…?
Hamar megállapítom, hogy nem így van – a rablónak hosszú haja van, tehát nő, és a szaga se épp arról árulkodik, hogy ő lenne Den. Rögtön utána vetem magam, és futni kezdek. Nem… nem veheti el tőlem…
- Állj meg, te ribanc! – hallom hátam mögül Den ordítását, aki végül is jócskán lemaradt pár tíz méterrel. A szaglásomra, hallásomra hagyatkozva nem nehéz rájönni, hogy merre is fut a csaj, akit üldözünk – engem meg Den követ, végtére is, neki nincsenek semmi ehhez hasonló készségei. S még ő mondta nekem, hogy ne várjam, hogy másra támaszkodhatok? Ő használja ki most a képességeim, basszus már…
Egy-két fa közötti kanyargás után kisebb tisztáson kötünk ki, ahol a lány önelégülten vigyorogva bámul minket, míg én nekitámaszkodok egy fának, és lihegni kezdek. Hogy utálok… futni…
- Már azt hittem sose értek ide… de hát, mit is vár az ember a söpredéktől. – mondja, egy lemondó sóhaj kíséretében.
- Nem az anyáddal beszélsz, kispaci. Add át azt a térképet, amíg ketté nem találnálak fejelni… – feleli Den idegesen.
- Nem hiszem, hogy így neki kéne esni egymásnak… – ellenzem a veszekedés kialakulását, de eszembe jut, hogy ha ezek itt ketten kiütik egymást, enyém a térkép, és kettővel kevesebb ellenfél. – Bár… – de, ha a csaj talpon is marad, vele még talán lehet egyezséget kötni. Verjétek szét egymást, ezaz!
- Felőlem rám támadhatsz kiscsillag, szívesen leváglak. De okkal vártalak be titeket… – kezd bele érdekfeszítőnek tűnő mondanivalójába a nő, aki nagyon ismerős nekem. Talán a neve is mindjárt be fog ugrani…
- Okkal? Például… meg szeretnél halni? – kérdezi Den, a tőle elmaradhatatlan, őrült vigyorral a képén.
- Nem, te idióta. Egy kérdésem volna. Meg akarjátok nyerni ezt a "versenyt"?
- Meg hát! – felelem rögtön. Nem kérdés, hogy ha ezt megnyerem, talán eggyel több dolgot is megtudhatok a céhről, de a jutalom se utolsó dolog…
- Az, hogy elindulok rajta, már magába is foglalja, hogy megnyertem!
- Ülj le, egyes! – sóhajt fel újra a lány. Laura! Így hívják, azt hiszem… - Vázolom a helyzetet. Ezt a térképet tőlem már semmiképp sem szerzitek vissza, de felajánlom, hogy követhettek… - veti fel ötletlét, egy öntelt vigyor kíséretében. S mi rá a garancia, hogy nem árul minket? - Van egy-két képességetek, ami még hasznosnak bizonyulhat a verseny folyamán.
- Csapatosdit akarsz játszani? – kérdi Den olyan pofával, mint aki citromba harapott. Macskám értetlenül, vállamon ücsörögve figyeli a történéseket, tekintete vadul cikázik köztünk, az alapján, ki mit mond. - Nyerni akarok, az tény, de… nem vagyok túl jó az ilyesmiben.
- Miben vagy te jó? – szólok be a fiúnak. - Amúgy, ésszel, szerintem nem járnánk rosszul, ha beleegyeznénk… mondjuk, mintha kedvem lenne veled együtt dolgozni…
- Nos, a te elverésedben egész jó vagyok, ha arra kerül a sor. – vág vissza a pszichopata arckifejezésével megfűszerezve mondandóját, mire én összerezdülök. De…dehogy vert meg… Egyszerűen csak…
- Eeh… hagyom magam, hogy építgesd az egód… ha neked ez legyőzés… – kapok el tekintetem, teljesen zavarodott fejjel, miközben próbálom menteni a helyzetet. Nem harcolok teljes erőmből két harc erejéig, és már is erősebbnek hiszi magát… hülye, öntelt, bunkó…
- Nos, akkor, ha befejeztétek, indulhatnánk is. – utasít minket Laura.
- És mégis merre? – kérdi értetlenül Den, mire én idegesen a hátam mögé csapom a kezem, és szorongatni kezdem azokat.
- Little Bourg-ba, ahol a helyi tolvajok gyülekeznek. A tervem majd kifejtem, ha megérkeztünk. Ellenvetés?
- Felőlem… – vonja meg a vállát a fiú, én pedig kifújom az eddig benn tartott levegőt, próbálok lenyugodni.
- Nincs… – morgom, szinte csak magamnak.
- Rendben, akkor a gyorsabb haladás érdekében, repülni fogunk. Idézd meg Pegasust! – parancsolja meg neki a csaj.
- Jó-jó… - csatolja le kulcsát, hogy megidézhesse az állatot, majd én biccentésemmel jelzem Tangónak, hogy hamarosan a magasba emelkedünk. – Pegasus kapuja, nyílj meg! – eme mondat hatására kisebb szél keletkezik, jelezve, hogy Pegasus hamarosan saját világából átlép a miénkbe.
- Hol vagyunk, Den? Különös energiákat érzek errefelé… nagyon különöseket… - néz körbe, félénk és bizonytalan tekintettel.
- Ne aggódj, nem áll szándékomban sokáig itt tartani téged. Csak egy közeli településig szeretnénk eljutni, de a gyorsaság kulcstényező, ezért volna szükségünk a segítségedre.
- Rendben… de vigyázzatok magatokra, nem tetszik nekem ez a környék… - ahogy Den felszáll Pegasus hátára, Tango így kapaszkodik bele hátamba, és idézi meg szárnyait, majd miután Laura is elhelyezkedett Den mellett, egyszerre szállunk fel a magasba.
Pegasus, Laura parancsai miatt gyakran hirtelen fordulatokat vesz be, melyekhez nehéz igazodni, főleg Tangónak, akinek annyira azért nem könnyű a tehercipelés, mint a szárnyas paripának.
Nem telik sok időbe, míg hamarosan leszállásba kezdünk – úgy látszik, ez a falu van a legtávolabb a hegyektől, és a hatalmas vízeséstől, melyből a környező folyó kapja a vizet.
- Itt is volnánk. – száll le Pegasusról a lány, miközben én is földet érek, és a macskát rögtön karjaimba kapom, hogy pihenni tudjon. – Pegasusra már nincs szükségünk, egy ideig itt leszünk. Viszont, az apró unikornisodnak nagy hasznát vehetnénk, hisz ha valami különöset érez errefelé, azt a tudtunkra adhatja, és vajmi kevés varázserődet emészti csak fel.
- Rendben. – bólint rá a parancsra Den, majd hamarosan el is tűnik köreinkből a Pegasus nevű ló. – Monoceros kapuja, nyílj meg! – nyitja meg helyébe rögtön a kis unikornis kapuját, aki vidáman lépdel ki a másik világból nyíló kapuból. – Most már elárulnád esetleg, miért ebben a porfészekben kezdjük a keresgélést?
- Legyen… - nyögi ki Laura, bár látszik, nincs nagy kedve megosztani a gondolatmenetét velünk. – Tudjátok, a térképen egy barlang is szerepel. A legtöbb idióta nagy valószínűséggel ott fogja kezdeni a keresgélést… de mindhiába. Ha ez ilyen egyszerű lenne, maga Hades mester ment volna el abba a bizonyos barlangba a démonért. Mi itt, a helyi tolvajok melegágyában kezdjük a nyomozásunkat. – magyarázza önelégült vigyorral képén, elégedett fejjel, hogy ő bizony milyen jó tervet állított össze.
- Merthogy…? – kérdez vissza Den, még előttem, miközben én kémlelni kezdem a terepet.
- Mint köztudott, Zeref démonai gyakran tárgyak formájában rejtőzködnek a világukban, ez az elhíresült Lullaby eset során is bebizonyosodott. – ez is igaz…
- Értem már. Ezek szerint, először ki kell derítenünk, láttak-e a völgyben egy különös erejű tárgyat… - jegyzem meg szinte csak magamnak.
- És kiket is kérdezhetnénk meg erről, ha nem a helyi tolvajokat…
- Látom, mégse vagytok olyan hülyék, mint ahogy azt a külsőtök sugallná. – ajándékoz meg minket varázslatosan öntelt vigyorával. - Induljunk. – adja ki az újabb parancsot, és belevetjük magunkat a kutatásba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Hétf. Okt. 03, 2011 7:49 am

- Már megint reggel van? – nyitottam ki a szememet morcosan.
Kikászálódtam az ágyból, felöltöztem, majd egyenesen a céh ebédlőjébe vettem az irányt. Pont reggeli idő volt, de a legnagyobb meglepetésemre senki sem volt ott.
- Ezek meg mégis hová tűntek? – tanakodtam. – Hahó! Van itt valaki?
A kérdésre természetesen nem érkezett semmi válasz. Ez engem voltaképpen nem zavart, hiszen kedveltem a magányt. Ahogy nézelődtem, egy másik céhtag futott el az ebédlő ajtaja előtt.
- Áááá, ha nem érek oda a mester meg fog ölni! – sipákolt valószínűleg magának és nem nekem egy, a folyosón végigrohanó céhtag.
- Hé! Hová ilyen sietősen? – futottam ki utána az ajtóhoz.
Semmi választ nem kaptam, így eléggé morcos lettem, és elhatároztam, hogy utána vetem magam. Futottam-futottam, míg végül elértem a céh nagytermét. A léghajó aulája már tömve volt emberekkel.
- Mégis mi a fene folyik itt? – néztem furcsán az összeverődött tömegre.
Nem tudhattam, hogy a mester hívott ide mindenkit, mivel most keltem csak fel, és egész eddig nem tartózkodtam a léghajón, mert munkán voltam. Azonban pillanatokon belül megjelent Hades mester, és a tömeg síri csendben kezdte el hallgatni a monológját, közük én is:
- Most, hogy mindnyájan itt vagytok, el is árulnám, miért hívattalak ide titeket. – mondta.
- Nocsak! Talán valami érdekes is lesz ma. – konstatáltam.
- Nem áll szándékomban kertelni, vagy hamis szavak mögé rejteni valódi szándékom. Egy, az egész céhre kiterjedő verseny keretein belül rá kell lelnetek Lord Zeref elveszettnek hitt démonára, név szerint Arveola-ra. – folytatta.
Ezekre a szavakra az összeverődött hallgatóság eléggé vegyesen reagált: ki megrémült, ki pedig már előre örült ennek az egésznek.
- Kapjunk el egy démont? Ez aztán a meglepetés. Ez nem fog menni egyedül. - vontam le magamban a következtetést.
- Bár ez a teremtmény is a pusztításnak él, egy meg nem erősített szóbeszéd szerint most nyomára akadhatunk a Twi-lek hegység egy völgyében. Aztán, hogy igaznak bizonyult-e a pletyka… nos, ez már a jövő zenéje. – mondta, s elkezdett mosolyogni, de néhány pillanat alatt már ismét határozottan folytatja a beszédét: - Hamarosan le is szállunk az említett völgyben, addig készüljetek fel.
Én is komolyan vettem ezt a felszólítást, azonnal visszatértem a szobámba, és magamhoz vettem a kardomat, majd elindultam vissza, és útközben belebotlottam egy ismerősbe,
- Üdv! Miért lepődtél meg ennyire? – kérdezte kedvesen. – Miután kiszabadítottál, és is céhtag lettem. – mosolyodik el.
- Te is mágus vagy? – tettem fel én is egy kérdést.
- Igen, méghozzá nem is gyenge. – kacsint rám.
- Akkor hogyan kerülhettél börtönben? – kérdeztem kíváncsian.
- Az egy hosszú történet, majd elmesélem, de most mit szólnál, ha inkább a vadászatra koncentrálnánk? Ha megengeded, szeretnék veled menni és viszonozni a szívességedet. –mondta ismét mosolyogva.
- Más, mint legutóbb, akkor egyszer sem mosolygott, most meg állandóan. De sebaj, legalább nem megyek egyedül, és ki tudja? Talán még hasznomra is válhat. – pörgött az agyam. - Rendben van, miért is ne. – válaszoltam neki.
- Akkor hát menjünk, még mielőtt lekésnénk az indulást!
- Ahogy mondod. – nyugtáztam a felszólítását. - De várj! Még nem is tudom a nevedet.
- Ann, Ann Nearwood. - válaszolta.
- Az enyém Roh... - akatrem volna én is bemutatkozni, de nem tudtam befejezni.
- Tudom a nevedet. - szakított félbe, majd elkezdett futni, nehogy elkéssünk. És természetesen követtem.
Miután a hajó leszállt, a mester ismét beszédet mondott, de ezúttal kicsivel rövidebbet:
- Nincs is más hátra, minthogy ezennel kihirdessem a démonvadászat kezdetét. Mondanom sem kell, az lesz a győztes, aki a leghamarabb rábukkan a szóban forgó teremtményre. Hogy csapatokban, vagy egyedül rugaszkodtok-e neki az előtettek álló kihívásnak, azt saját belátásotokra bízom. – Belenyúlt a zsebébe. – Itt egy kis segítség a keresgéléshez. Sok sikert! – mondta, majd a zsebéből kivett papirosokat szétszórta köztünk, majd újra eltűnt. A cetlik megszerzése bajosnak tűnt, mert ideg sokan tolongtak értük, de mire körbepillantottam, addigra Ann már ott állt mellettem egy darabjával a kezében.
- Inkább meg sem kérdezem, hogy hogyan csináltad. – mondtam neki furcsa arckifejezéssel.
- Ezt már a beszéd előtt kaptam a mestertől.– mosolyodott el.
- Ejha! Mégiscsak hasznomra lehet majd. – gondoltam magamban. – Hadd lássam én is! - mondtam, miközben a cetli után nyúltam.
Szemügyre vettük a cetlit, és kisült, hogy az nem más, mint egy térkép.
- Nos, merre menjünk? – kérdezte tőlem a lány.
- Miért engem kérdezel? – néztem rá.
- Én hoztam a térképet. - mutatott a papirosra. - Te meg találd ki, hogy hová menjünk. Ez a munkamegosztás. – mosolyodik el ismét.
- Köszi, ez kedves tőled, hogy nem hagysz unatkozni. – válaszoltam neki cinikusan. – De mindegy, lássuk csak azt a térképet!
Miután jól megszemléltem, megosztottam az észrevételeimet:
- Szerintem vagy ahhoz a fura barlanghoz kéne mennünk, vagy pedig Little Bourgba. Mit gondolsz?
- Van benne logika. Szerintem menjünk inkább Little Bourgba, ott hátha tudnak információkat adni. Egy barlangban nem hiszem, hogy sok közlékeny ember élne. – mondta fölényesen.
- Viszont egy városban nem sok démon él. – vágtam vissza. – De ez most lényegtelen. Az információ is sokat segíthet. Menjünk Little Bourgba. Nyomás!
- És mivel terveztél odajutni? – kérdezett rá a lány.
- Gondom... gyalog? – néztem rá bután. – Miért, mit hittél?
- A gyaloglás a bénáknak való. Menjünk inkább motorral. – jelentette ki.
- És azt honnan szerezzek? – néztem rá kérdőn.
- Mi az hogy honnan? Az enyémmel megyünk.
Azzal elkezdett futni. Szorosan a nyomában volt, és egészen a motorig követtem.
- Hű! Ez tényleg a tiéd? – kérdeztem ámuldozva, mikor megláttam a kétkerekű masinát.
- Persze hogy az enyém! De ne lazsáljunk, gyerünk, pattanj fel és nyomás!
- Rendben. – válaszoltam, s azzal felpattantam mögé a motorra.
- Nyomás!
Rövid motorozás után, melynek során lepergett előttem az életem java része, végre elérkeztünk Little Bourga.
- Soha többé nem ülök veled egy motorra! – jelentettem ki, mikor végre ismét szilárd talaj volt a lábam alatt.
- Ne sírj már, mint egy kisgyerek! Örülj neki, hogy ilyen gyorsan ideértünk.
- Pont ez a baj! Ilyen sebességgel hamar a túlvilágra érünk.
- Ha te mondod. – jegyezte meg ismét nevetve és gúnyosan.
- Jó, hagyjuk a motorozást, inkább koncentráljunk a feladatra! - tereltem a témát.
- Jól mondod. - válaszolta.
Ezután máris elindultunk, hogy kikérdezzük a település lakóit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leanna Darkness
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 170
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Feb. 09.
Age : 24
Tartózkodási hely : Grimmoire Heart - a léghajó tetőtere

Karakter információ
Céh: Grimoire Heart
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Vas. Okt. 09, 2011 7:30 pm

Morogva feküdtem végig az asztalon, Legalább egy karnyújtásnyi távolságban Tybalt lábától, amit hanyagul feldobott a fatákolmányra.
– Beléd meg mi ütött? Mint akit nyúznak, olyan fejed van.
- Köszi, drága vagy. Amúgy meg, unatkozo~m – feleltem. – Megint csak a szokásos unalom van ezen a helyen. Igazán történhetne már valami, küldetésre akarok menni!
- Ha csak egyszer nem járna ennyit a szád… - emelte le a lábait, ahogy Rusty az asztalunkhoz sétált. – Azt hiszem, kívánságod teljesülni látszik.
- Engedjétek szabadjára vágyaitokat – lépett elénk, majd megigazította a szemüvegét. -, Grimmoire Heart sötéten ragyogó csillagai.
- Neked is szia – köszöntöttem felemelve a fejem az asztalról.
- Hades Mester megjelenésre utasított minden mágust, ki a fellegek között él, s egy nagygyűlést hívott össze a főteremben. Leanna, Tybalt, két kóbor lélek a sötétségben… Csak kevesen nincsenek ott, köztük ti… – mondta csillogások közepette. – Siessetek, mielőtt a nagymester szavai elvesznek a tömegben…
Még villogott volna tovább is költészeti tehetségével, de engem nem tudott érdekelni.
- Hurrá, végre valami! – kiáltottam vidáman, és kedvem lett volna az ezüsthajú nyakába ugrani, de visszafojtottam. - Gyerünk, Tybalt, siettünk! – ragadtam meg a karját, majd magammal rángattam.
- Hé, várj már! A francba, muszáj neked mindig ilyen hiperaktívnak lenned?
Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését, és elrángattam az auláig. Odalent már rengeteg mágus tömörült össze, és pár ismerősebb arcot is felfedeztem. Helyet kerestem, majd Tybalt kisebb segítségével - ami annyit takart, hogy megfogta és szabályosan kibaszta a sorból az egyik nála jóval gyengébb tagot - hozzá is jutottam. A nagy zsivajt kisvártatva a Mester hangja törte meg.
- Most, hogy mindnyájan itt vagytok, el is árulnám, miért hívattalak ide titeket. – nézett végig trónusáról az összegyűlt társaságon, mire úrrá lett a teremben a csend. – Nem áll szándékomban kertelni, vagy hamis szavak mögé rejteni valódi szándékom. Egy, az egész céhre kiterjedő verseny keretein belül rá kell lelnetek Lord Zeref elveszettnek hitt démonára, név szerint Arveola-ra. – ezt a kijelentét páran meglepett tekintettel, jutalmazta és összesúgással, én viszont egy hatalmas, életvidám vigyorral. - Bár ez a teremtmény is a pusztításnak él, egy meg nem erősített szóbeszéd szerint most nyomára akadhatunk a Twi-lek hegység egy völgyében. Aztán, hogy igaznak bizonyult-e a pletyka… nos, ez már a jövő zenéje. – itt elkuncogta magát, de aztán hamar az előző hangnemre váltott. – Hamarosan le is szállunk az említett völgyben, addig készüljetek fel.
Ez volt a végszó: mindenki meglódult a szobája felé, vagy amerre dolga akadt. A tömeg majdnem elsodort, csak Tybalt karjába kapaszkodva tudtam megmaradni, aki természetesen pár laza mozdulattal félrecsapta a nála gyengébb tolakodókat. Mire nem jó egy „A” szintű barát… főleg, hogyha ilyen határozott a hozzáállása.
- Az ajtóban találkozunk, menj, szedd össze a cuccaid– pillantott le rám, mire haptákba vágtam magam egy pillanatra, majd rá kacsintva kilőttem magam a szobám felé.
Még hallottam, hogy lemondóan sóhajt egyet, beletörődve, hogy tuti nem fog tudni lelőni, majd befékeztem a szobámba.
Pillanatok alatt összeszedtem a legfontosabb kellékeimet, amik pótolhatatlanok, de javarészt most is, mint találkozásunk óta mindig, inkább Tybalt-ra hagyatkoztam, ilyen téren. Na, ő aztán mindennel fel volt szerelve.
Kisiettem a folyosóra, és bár én csupán tíz percig szedelőzködtem, társam már ráérősen támaszkodott a fal mellett. Amint észrevett, ellökte magát, s elindult a lejáró felé, ahol majd a csorda ki fog ömleni. Miközben haladtunk, az ablakon bámultam kifelé, és meg kellett jegyeznem magamban, hogy nagyon szép helyen értünk földet. Odalent egy folyó terült el, a helyet pedig hegységek vették körbe.
Meglepően nagy volt a csend, mikor már minden ember kint sorakozott a füvön, a mester szavaira várva.
- Nincs is más hátra, minthogy ezennel kihirdessem a démonvadászat kezdetét. Mondanom sem kell, az lesz a győztes, aki a leghamarabb rábukkan a szóban forgó teremtményre. Hogy csapatokban, vagy egyedül rugaszkodtok-e neki az előtettek álló kihívásnak, azt saját belátásotokra bízom. – nyúlt a belső zsebéhez, én pedig éberen figyeltem. – Itt egy kis segítség a keresgéléshez. Sok sikert. – Azzal szétszórva a szórólapokat nevetve visszatért a léghajóra.
Mint a vaddisznók, sőt, még őket is alázó módon vetették rá magukat a papírokra. Nem volt kérdés, hogy a sok nálam erősebb mágus pillanatok alatt félresöpört egem az útból. Durván koppantam a földön, majd a karomat simogatva felálltam, és körbenéztem. Tudtam, hogy ha nem cselekszem, nekem bizony nem fog lap maradni, akkor pedig lőttek a feladatnak.
Azonban, amint megláttam a magasba felcsapó lángörvényt, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Pár ember kissé – na, jó, nagyon – megpörkölve, kezében a térképpel Tybalt ballagott ki a tömegből, s egy kissé rosszalló pillantást vetve rám kezet nyújtott. Elfogadtam a segítséget, majd hálásan fordultam felé.
- Köszönöm. Nem tudom, mi lenne velem nélküled.
- Én igen: rég halott lennél – jegyezte meg könnyedén, mire bevágtam egy mérges fintort.
- Bunkó…
- Menjünk, nem akarok sokáig itt tökölni – lódult előre, én pedig gyors lépekkel követtem.
- Hová tartunk? – vontam kérdőre, ahogy kihalásztam a kezéből a térképet.
- Amint látod, van pár lehetőség. Négy település van a közelében, amint látod, a folyó mentén: Numa, Samari, Canal Village és Little Bourg. Canal Village a legnagyobb közülük, Little Bourg pedig a semmitérő tolvajok tanyáznak. Ez itt pedig – bökött a térképre. – Egy barlang, amiről semmit nem tudni. Szerintem Canal Village-ben próbálkozzunk.
- Marhaság! A szörny biztos a barlangban van – vetettem ellen.
- Te vagy a marha, Leanna – sóhajtott fel. – Gondolkozz már, a jó Istenit! Nem gondolod, hogy a barlang túl kézenfekvő? Így az egész feladat túl egyszerű lenne.
- E-ebben van valami – ismertem el. – Vagy az is lehet, hogy ez csak eltérítés.
- Bocs, de nem érdekel a véleményed. Vagy követsz, vagy itt maradsz és bámulsz ki a nap végéig a fejedből, nekem holt mindegy.
- Hé! Tybalt, várj már meg! – rohantam utána.
Utáltam, amikor ennyire felsőbbrendűen viselkedett, akár igaza volt, akár nem.

Társam szép kis porfelhővel fékezett be a falu határánál, és leszedte a karjáról a motor SE csatlakozóját. Leugrottam mögüle, majd alaposan szemügyre vettem a legnagyobbnak nevezett települést. A házak aránylag jó állapotban voltak, legalábbis ahogy innen meg lehetett állapítani. Tybalt Egy laza mozdulattal letudta a haja elrendezését, én viszont szartam rá, hogy nézek ki. Oké, ez egy kicsit túlzás, mert párszor megfésülködtem a kezemmel, de ahogy előre indult, azonnal követtem.
- Ne szakadj le mellőlem, nem tudni, kikkel fogunk itt összefutni – pillantott rám a válla felett, én pedig csak bólintottam. – Ha eltűnsz, nem vállalok érted felelősséget.
Soha nem tudtam, ki is volt a húga pontosan, nem beszélt róla. De azok után, ahogy vigyázott rám, nem kellett sok ész ahhoz, hogy rájöjjek: nagyon szerethette őt. Ha nem hasonlítanék így arra a lányra, tudom, hogy az első találkozásunkkor kinyírt volna. Így viszont megbíztam benne, s a szavai ellenére is tudtam, hogy ha úgy adná a helyzet, igenis kiállna értem. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal lépdeltem kissé lemaradva mellette, miközben beléptünk Canal Village-be.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Vas. Okt. 09, 2011 9:55 pm

Közérdekű közlemények:
1. Sorov nem csatlakozott a játékhoz, így őt kénytelenek leszünk nélkülözni.
2. Természetesen a térképen semmilyen módon nem látszik, hogy Little Bourg-ban sok a kétes erkölcsű lakos, ez csak amolyan többlet információ volt nektek, hogy segítsen leírni a település hangulatát, lakóit, összképét…. De mindegy, ezen most hajlandó vagyok túllépni, azért a jövőben jobban figyeljetek a részletekre. Smile

És most folyt. köv. :

Nagy feladat következik fiatalok! Találjátok ki milyen embereknél próbálkoztok információt gyűjteni, és milyen kérdéseket tesztek fel. Ezeket mindenki küldje el nekem PÜ-ben, aztán válaszolok. A postok végét szintén a PM-ekben fogom meghatározni!

Hajrá!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Szomb. Okt. 15, 2011 6:33 pm

- Hol kezdjük? – kérdezte Ann.
- Először is szerintem több esélyünk lenne, ha szétválnánk. Mit gondolsz? - vetettem fel az ötletet.
- Jó ötlet! Te hová fogsz menni? - kérdezte.
- Azt hiszem, hogy én a kocsmában próbálok szerencsét. Te mire gondoltál? – kérdeztem.
- Akkor szerintem én az utcán fogok kérdezősködni. – válaszolta.
- Rendben van. Akkor mondjuk találkozzunk itt úgy két óra múlva. Megfelel?
- Persze! – válaszolta mosolyogva.
- Vajon mi a francért mosolyog állandóan? – gondoltam. – Akkor két óra múlva itt. – nyomatékosítottam még egyszer az előbbi megállapodást.
- Igen.
Szétváltunk, és nekiindultam a városkának, hogy, megtaláljam a helyi ivót. Nagyjából 15 percembe telt, de végre megérkeztem a célomhoz. Az épület egész jó állapotban volt, bár a vakolat egy kicsit hiányos volt. Beléptem az ajtón, és máris megcsapott a benti piaszag.
- Ej ha! Tuti ez a kocsma. - gondoltam.
Odasétáltam a csaposhoz, és máris a közepébe vágva a dolgoknak megkérdeztem:
- Elnézést jóember! Nem hallott errefelé valami furcsa dologról? Mert keresek valamit, és azt hallottam, hogy valahol errefelé meg is találom. – mondtam.
- Jó napot idegen! Adhatok valamit inni? – kérdezte.
- Igen, egy korsó sört kérnék, de ha lehet, a kérdésemre válaszoljon! - türelmetlenkedtem.
- Furcsa dolog? Aztán mi számít furcsa dolognak? Például az, hogy egy vadidegen bejön, és furcsa dolgokról kérdezget? - mondta, majd cinikusan vigyorgott hozzá. - Na hord el magad kölyök, amíg még szépen mondom! Nincs nekem időm ilyen marhaságokra. – mondta mérgesen.
- Már pedig én nem megyek el addig, amíg választ nem kapok a kérdéseimre! – förmedek rá a fickóra.
- Megmondtam már, hogy tünés! – mondta, miközben az öklét rázza.
- Te akartad! Most meglátod, hogy velem nem szórakozhatsz! - válaszoltam neki. – Death Spike! – kiáltottam el magam.
A csontdárda máris a kezemben virított, amitől a csapos teljesen berezelt.
- Én nem tudok semmiről, nem hallottam semmit! Kérlek, ne bánts! – hebegte.
- Már nem vagy olyan kemény legény mi? - kérdeztem a csapostól nevetve. - És ti tudtok valamiről? – fordultam a kocsma többi vendégéhez.
- Nem, mi sem tudunk semmit. – szabadkoztak.
- Egek, jól meg vagyok áldva, hogy mindig az ilyen tudatlan marhákkal hoz össze a sors. – gondoltam.
Eldobtam a dárdát, majd miután megittam a sörömet, amit rendeltem, elhagytam az ivót.
- Nem voltam el valami sokáig. – gondoltam. – Pedig még egy csomó időm van. Sebaj, legalább addig szusszanok egy kicsit.
Visszatértem hát a megbeszélt találkozási pontra, és ott leültem egy kőre. Jó fél óra elteltével, és néhány perccel a megbeszélt találkozási időpont előtt feltűnt Ann is.
- Te sikerrel jártál? – kérdezte kissé letörve.
- Nem mondhatnám. A csapos nem tud semmiről, és a kocsma többi tagja se tudott semmi használhatóval szolgálni. És te? Bár ahogy elnézem neked se ment jobban. – mosolyogtam rá. – Te jó ég, mi van velem? Nem szoktam mosolyogni.
- Vagy két tucat emberrel beszéltem, de senki sem tud semmiről. – válaszolta, és viszonozta a mosolyt is.
- Hát ez sajnálatos. De sebaj, folytatnunk kell a kutatást. Mit javasolsz? Merre induljunk? – kérdeztem.
- Nem tudom. Szerinted?
- Mit szólnál, ha végre elmennénk ahhoz a barlanghoz, ahova már az elejétől kezdve menni akartam? – kérdeztem kissé gúnyosan.
- Rendben, de nem gúnyolódj már! Te is beleegyeztél, hogy itt kezdjük nem? – mondta mérgesen.
- Igazad van, sajnálom. – válaszoltam. – Sajnálom?... Sajnálom?... Mégis mi a fenét művelek én? Nem kérek bocsánatot senkitől, legfeljebb Hades mestertől? Mi ütött belém?... Rossz hatással van rám ez a lány. – tépelődtem magamban.
- Nos, akkor indulhatunk? – kérdezte.
- Persze. – válaszoltam. – De ugye nem megint motorral akarunk menni?
- Dehogyis nem. Miért, inkább gyalogolnál? – kérdezte fülig érő mosollyal.
- Hogy az a… - mérgelődtem.
- Ne légy már nyuszi. – nevetett.
- Fogd be! – válaszoltam mérgesen. – Mire várunk még? Inkább haladjunk, mint hogy itt viccelődsz velem! – próbáltam elterelni végre a témát.
- Aha. – vágta rá ismét nevetve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leanna Darkness
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 170
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Feb. 09.
Age : 24
Tartózkodási hely : Grimmoire Heart - a léghajó tetőtere

Karakter információ
Céh: Grimoire Heart
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Szer. Okt. 19, 2011 8:45 pm

- Merre menjünk? – faggatóztam, ahogy igyekeztem lépést tartani Tybalt-tal.
- Kezdjük egy kocsmában a keresést. Általában oda járnak olyan alakok, akik jól informáltak – felelte, ahogy egy kicsit sem lassítva folytatja az útját előre.
- Hova rohansz már? Lassíts kicsit!
- Inkább te szedd a lábad. Tudod, én veled ellenben arra törekszem, hogy nyerjek. Rengetegen szálltak be ebbe a versenybe, és ha nem iparkodunk, közel sem biztos a győzelem [/color]– pillantott hátra rám a válla felett.
- Egy szóval sem mondtam, hogy én nem akarok nyerni! – förmedtem rá indulatosan.
- Akkor meg fejezd be a nyavalygást, és inkább fordítsd az erős magára a feladatra – fékezett le az egyik kocsma előtt, de olyan hirtelen, hogy nagy durranással beleütköztem a hátába.
- Áucs! – nyögtem fel az orromat simogatva.
- Istenem… reménytelen… - jegyezte meg egy elmondó sóhajjal, ahogy belépett az épületbe.
Legnagyobb meglepetésemre nem egy tipikus kocsmába botlottam. Nem voltak lerészegedett, üvöltöző alakok, de még csak hangoskodás sem. Mindenki békésen iszogatott valahol, csendben, vagy éppen a barátaival beszélgetett. Jóval kulturáltabb hely volt, mint ahogy vártam volna.
Tybalt velem ellenben nem sok időt pazarolt a helység felmérésére, pár határozott lépéssel azonnal a csapos előtt termett, és a dolgok közepébe vágott.
- 'Napot. Mondja, nem hallott pár furcsa történetet mostanában? Arra is kíváncsiak vagyunk, ami csak mendemonda, esetleg baromságnak tűnik.
- Jó napot! Az ember mindig hall furcsa történeteket, főleg, ha ilyen munkája van, mint nekem – mosolyodott, ahogy megkínált minket egy kis üdítővel.
- Köszönjük, de nincs szükség rá – hárítottam udvariasan. – Sietünk, sajnos nincs időnk ilyesmire. Esetleg nem tud valakit vagy valamit a városban, vagy a környező falvakban, aki többet tudna segíteni?
- Nos, ha érdeklődnek a különleges történetek iránt, szerintem érdemes benézniük a könyvtárba. Ott aztán sok furcsa dologról olvashatnak – ajánlotta továbbra is kedves hangnemben, mire társam lendületből az ajtó felé fordult.
- Bocsánat, durván félrenyelte a jó modorát – szabadkoztam vihogva, majd én is követtem a fekete hajú mágust. – Köszönjük, viszlát!
Kiérve még tennem kellett pár lépést rohanvást, hogy beérjem őt. Ez után csendben ballagtunk tovább, az ő megszokott sietős módján, én pedig igazodtam hozzá. Ilyen sebességgel a könyvtár nem volt túl messze, tíz perc alatt megtaláltuk. Odabent hatalmas volt a csend, a könyvtáros pedig csendesen, egy magazint lapozgatva ült az egyik széken. Jöttünkre azonnal felkapta a fejét, és készségesen útbaigazított minket.
- Könyvek Arveola-ról? – kérdezte meglepetten, mikor felvázoltuk neki, mi járatban vagyunk. – Nem mindennapi kérés. Erre tessék, a könyvritkaságok részlegében találhatnak érdekességeket.
Ahogy magunkra maradtunk, és a nő visszatért a korábbi olvasnivalójához, érdeklődve forgattam körbe a szememet. Rengeteg régi, kopott könyv volt itt, de azért akadt pár jobb állapotban lévő is. Tybalt óvatosan levette az egyiket a polcról, majd a táskájából előhalászta a Wind Reading Glasses-t, és belekezdett a hosszúnak ígérkező feladatba, mialatt helyet foglalt az egyik puha széken. Csakhamar én is csatlakoztam hozzá, bár én simán lapozgattam, nem haladtam olyan gyorsan, mint ő. Nekem sajnos nem volt valami sok mágikus felszerelésem…

- Áh, én ezt nem hiszem el! – nyögtem fel, ahogy hátrahajolva a széken himbálózni kezdtem, ölembe helyezve az egyik könyvet. – Ez totál reménytelen! Egy betűvel nem tudtunk meg többet erről a lényről, mint amit a Mester elmesélt… pedig már vagy két órája itt vesztegelünk…
- Tegyük hozzá, hogy ez a völgy még csak említésre sem került – csukott be egy kötetet Tybalt, majd visszatette a helyére. – Lassan kezdek kételkedni benne, hogy egyáltalán jó helyen járunk… Hades is tévedhet.
- Csessze meg hogy itt sincs semmi hasznos információ! Mégis milyen ostoba kihívás ez?! – morogtam, ahogy ököllel aránylag visszafogottan belevágtam az egyik polcba.
Az kicsit kilengett, majd a legfelső szintről leesett valami, egyenesen a fejemre. Nagyot koppant rajta, amit egy fájdalmas nyüszítéssel díjaztam, majd a földre esve egy találomra helyen szétnyílt a kötet. Ahogy rápillantottam, egy aranyszínű kulcs képe nézett vissza rám. Azon nyomban felugrottam, majd leguggoltam a földre, és felemeltem a kötetet. A borítója és a címe alapján egy különleges varázstárgyakkal foglalkozó iromány volt.
- A kemény fejednek ez egyszer úgy tűnik, hasznát vesszük – jegyezte meg Tybalt, ahogy mögém sétált, és ő is olvasni kezdte a kulcshoz tartozó bejegyzést.
Meglehetősen rövid volt, csupán annyit írt, hogy mágusok használták, s különleges varázserővel bír. Állítólag sok embert megmentett már Arveola pusztítása elől, valamint valahol a környéken veszett nyoma évekkel ezelőtt. Ez már nekem való!
- Oké, akkor itt most végzek egy kis műemlékcsonkítást – mosolyodtam el, ahogy, amíg a könyvtáros nem figyelt, egy laza mozdulattal kitéptem az oldalt, s zsebre vágtam. – Menjünk, ezeknek az adatoknak még hasznát vehetjük.
Az ott dolgozó nőszemélynek semmi nem tűnt fel abból, hogy az egyik értékes kötet egy lappal megritkult, így minden parádé nélkül sétálhattunk ki az ajtón, egy illedelmes „köszönöm” keretében – ami persze csak az én számból hangzott el…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Den Starkiller
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 383
Aye! Pont : 40
Join date : 2010. Dec. 02.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Pént. Okt. 21, 2011 12:09 am

Komor hangulat uralja Little Bourg-ot. A piactér, amelyen áthaladunk, koszos, és elhagyatott, akárcsak a teret körülvevő házak és utcácskák. Bár tartózkodnak kinn emberek, jól láthatóan nem a séta okán teszik azt. Leszegett fejjel, céltudatosan menetelnek előre. Legtöbbjük háziszőttesbe bugyolálva járja a környéket; egyértelműen kitűnünk közülük megjelenésünkkel, s ruháinkkal… talán épp ezért is szegeződik ránk annyi tettre kész szempár az épületek vetette árnyakból.
Amikor egy viszonylag tágasabb térre tesszük a lábainkat, Laura ismét magához ragadja a kezdeményezést.
- Akkor kezdjünk is hozzá. – Pásztázza végig környezetét. - Kérdezzétek ki a helyieket, hogy tudnak-e valamit a démonokról, vagy különleges tárgyakról. Én is így teszek, egy óra múlva találkozzunk itt.
- Rendben. – Biccent Tabu.
- Akkor induljunk... – Szólok oda neki, majd el is válunk csapatunk önkényes vezetőjétől.
Utunk egy közeli sikátorba vezet, ahol két vézna kölyök alakja sötétlik a félhomályban. Zsebre tett kezekkel közelítjük meg a vihorászó suttyókat, kik bökőikkel hadonászva próbálnának félelmet ébreszteni bennünk.
- Fiúkáá~k! – Vág bele színdarabjába társam. - Útba tudnátok igazitanii~?
Nyájas előadását a falnak nekidőlve követem nyomon, miközben fél szemem Monoceroson tartom… ám az apró egyszarvú semmiféle jelét nem mutatna annak, hogy a mieinken kívül más energiákat is érezne a környéken.
- Attól függ... – Nyerít fel az egyik. - Mit adsz cserébe?
- Mindent, amit rajtam látsz, megkaphatsz. – Mutat végig magán a lány, arcát lágy mosollyal felvértezve. - Den, kérlek, mondd meg az úriembereknek, mi járatban vagyunk... – Azzal magamhoz is ragadom a kezdeményezést…
Rezzenéstelen arccal lépdelek az egyre idegesebbé váló suhancok elé, aztán egy hirtelen mozdulattal előrántom jobb karom, zsebének rejtekéből… egy fej, szabálytalan röppályán szál a magasba, majd visszazuhan a sárba… fekete lángokkal körülfont ujjaim könnyedén leválasztották azt nyakáról. A megcsonkított test a porba roskad, s vörösre festi maga körül a talajt.
Az életben maradt zsebmetsző lányos sikolyt hallatva próbálna kereket oldani, ám nem jut messzire… mágikus tüzem teljesen elvágja menekülési útvonalát.
Határozott mozdulattal vágom bele fejét a téglákba, majd miután lecsorog a falról, ismét feltűzöm arra, de ezúttal már szemből.
- Én kérdezek, te válaszolsz... ha tetszik, amit mondasz, talán túléled az elkövetkezendő negyed órát... talán... – Hangsúlyozom ki az utolsó szót. - Tudsz-e valamit egy közelben ólálkodó démonról?
- D-De hisz... démonok nem is léteznek... – Nyögi ki nagy nehezen, összepiszkítva saját magát…
- Rossz válasz. – Roppantom össze nyakcsigolyáit.
A kis tolvajpalánta menten rángatózásba kezd, majd fájdalmas hörgések közepette megvívja végső csatáját azzal az ellenféllel, mely egy napon mindenkit utolér… - Keressünk újabbakat... – Fordulok Tabu felé.
- Ha ilyen könnyen pusztítod az informátorokat, az életben nem jutunk semmire. – Bök könyökével a bordáim közé, nem kis ellenszenvemre.
- Hé, nem én tehetek róla, hogy ilyen hasztalanok voltak… Na meg az ilyen hulladék úgyse hiányzik senkinek… - Motyogok, miközben magunk mögött hagyjuk a két hullát.
Pár percnyi, csendes sétát követően egy újabb sikátorban kötünk ki, amelyet egy jókedélyú beszélgetés harsog be. A két, valószínűleg ittas suttyó olyannyira belefeledkezik szabadszájú eszmecseréjébe, hogy fel sem figyelnek lépteink zajára… ami az ő szakmájukban nagy hiba. Gyorsan és pontosan ütök rá tenyerem élével a nekem háttal álló kölyök nyakára, ki először kétrét rogy, majd elterül a földön. Bár társa a gyors eliszkolás mellett tenné le voksát, fekete lángjaim őt is meggátolják a menekülésben… és mivel rajtunk képtelen volna áttörni, nincs más választása, minthogy megvárja következő lépésünket…
- Elaludt? – Guggolok le a porba hullott test mellé, arcomra komolyságot erőltetve.
- Nem tudom... talán meghalt. – Válaszol társam.
- Ó? Nos, akkor sajna nincs mit tenni...
- Ne mondd, hogy... "arra" gondolsz... – Szörnyülködik.
- Nos, bár attól még én is félek kissé, de... igen, "arra" gondolok."
- Te megőrültél! – Kiáltja. - De legyen... most, először és utoljára...
- Mindig is őrült voltam... – Rajzolódik ki mindenre elszánt vigyorom. - Csináljuk "azt"...
- Kezdd el... – Egyezik bele Tabu, egy sóhajt követően... ám ekkor…
- Könyörgök... mi-mit akartok... mi nem ártottunk nektek... – Borul térdre a csapdába eset tolvaj, s hamarosan még könnyei is elerednek… ~ Hát ilyen rémisztőek lennénk ketten?
- Ó, ugyan, csak pár kérdésünk volna... – Kezdek játszadozni gallérjával. - Nem kell rosszra gondolni. Kezdetnek mondjuk kinyöghetnéd, hogy tudsz-e valamit egy közelben ólálkodó démonról...
- D-De... démonok nem léteznek... – Habogja a szavakat… ~ Az előző is ugyanezt állította… talán tényleg nem tudnak semmit…
- Akkor váltsunk témát. Mint zsebmetsző, gondolom csak hallasz pár alvilági pletykát. Van-e bármiféle információd értékes, mágikus erővel bíró tárgyakról a közelben?
- A-Az biztos, hogy van pár nagy erővel bíró tárgy ezen a környéken... de, ezekről Numa-ban sokkal többet tudnának nektek mesélni. Ott tanyázik a környék domináns bandája... – Feleli, ezúttal már jóval magabiztosabban. ~ Végre sikerült megtudnunk valamit…
- Ez már használható...
– Engedem el ruháját.
A két zsebmetszőt magunk mögött hagyva, információink birtokában térünk vissza a Laurával megbeszélt találkozás helyszínére. A lány pontosan, ám gondterhelt ábrázattal tűnik fel a kihalt téren…
- Mire jutottatok? – Vág bele a közepébe.
- Nos, démon ügyben semmire, a helyiek szerint még csak nem is léteznek. Ugyanakkor, a mágikus tárgyakat illetően Numa-t javasolták nekünk, a pitiáner tolvajok szerint, ott egy jóval befolyásosabb banda székel. Nincs más dolgunk, mint kiszedni belőlük, amit tudnak.
- Nocsak, nocsak… tényleg bejöhet az elképzelésem, miszerint Arveola egy tárgy képében rejtőzik errefelé. De hát, miért is lep ez meg engem… - Mosolyogja le saját teljesítményét.
- És neked sikerült kiderítened valamit?
- Nem igazán… - Fordul sarkon. – Mondjuk úgy, túl drasztikusnak bizonyultak a módszereim… de mindegy is, ne vesztegessük az időt. Meg tudod idézni Pegasust? – Pillant rám újfent.
- Mégis kinek nézel te engem? Még szép… - Fűzöm le ezüstkulcsom, majd a vállamon henyélő unikornisra nézek. – Bocsi pajti, de egyelőre nem vesszük több hasznodat. Ezt a falut letudtuk… - Szavaimat hallva Monoceros játékos tisztelgésbe kezd, s szertehulló teste elsodródik a következő fuvallattal. – Pegasus kapuja, nyílj meg!
Az égkék varázskör alatt szedetlen táncra kelnek a porszemek, ám rövidke előadásuknak hamar véget vetnek paripám kibontakozó szárnyai. Dicsfényében ragyogva néz végig rajtunk, majd rám emeli bizonytalan tekintetét.
- Ilyen rövid időn belül ismét szükséged van rám, Den? Tudod, a felelőtlen idézgetésnek nagy ára lehet, bármennyire is erős vagy… emlékezz csak, mi történt annál a barlangnál…
- Te is tudod, hogy azóta már rengeteget fejlődtem. És jelen helyzetben minden perc aranyat ér… el kell jutnunk egy közeli településre, amilyen gyorsan csak lehet…
- Ne feled, hogy mi veled együtt fejlődünk. Minél erősebb vagy, annál több energiádba kerül majd megidézni minket, hisz mi belőled merítjük a mágiát ebben a világban… de legyen, minél gyorsabban végzünk, annál kevésbé sínyled meg ezt a döntésed… csak nehogy bajba keverj.
Csillagszellemem végszavaira el is foglaljuk helyünket derekán, s miután Tango is a magasba emeli gazdáját, újfent keresztülvágunk a fellegeken.
Lábaink alatt a sűrű erdő pusztán egy zöldes tengernek látszik, miként szélsebesen elérjük célunkat, hála Laura útmutatásának.
Numa határáról is tisztán lehet hallani a közeli vízesés zúgását, mely egyfajta nyugalommal áraszt el minket. Pegasus, ugyanakkor nem vesztegél sok időt a tájra, a leszállást követően menten visszatér világába.
- Monoceros kapuja, nyílj meg! – Idézem meg apró unikornisom, ki újfent a vállamon talál menedéket magának.
Bár egy rövid időre elfehéredik előttem a világ, hamar erőt veszek magamon, s a két lány nyomába eredek. ~ Igaz, sokat kivett belőlem, hogy pár órán belül negyedjére idézek, de még rengeteg tartalékom van… megnyerjük ezt a versenyt, kerüljön bármibe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Pént. Okt. 21, 2011 10:01 pm

Milyen szürke, unalmas falu ez a Little Bourg… Tolvajok, utcafiúk, és engedékeny suhancok járkálnak a főtéren, és mivel mi hárman rendesen kitűnünk a tömegből – feltűnő ruházat, az ezüstösen fehér hajról, s vérvörös szemekről nem is beszélve…
Csendben követem a többieket, és néha rájuk nézek. Mennyivel jobb lett volna egyedül eljönni… pillanatok alatt végigjártam volna a falukat, és rávettem volna az embereket, hogy mondják, hol a cukorbogár, akit keresünk. De nem, Dennek, meg ennek a Laurának mindenképp fel kellett bukannia…
- Akkor kezdjünk is hozzá. – nézelődik Laura. - Kérdezzétek ki a helyieket, hogy tudnak-e valamit a démonokról, vagy különleges tárgyakról. Én is így teszek, egy óra múlva találkozzunk itt.
- Rendben. – sóhajtok. Ha nem lenne rendben, úgyis tök mindegy lenne, nem?
- Akkor induljunk…
Rögtön egy közeli sikátor felé vesszük az irányt. Ha valahol, akkor ott lehetnek oly gyanús, s sokat tudó, bujdosó alakok, akiket mi kereshetünk. Ahogy befordulunk, sejtésem beigazolódik – két eléggé amatőr kölyök hadonászik felénk mindenféle bicskáikkal, hogy félelmet keltsenek bennünk. Pont bennünk… milyen naiv!
- Fiúkáá~k! – állok eléjük, édes mosollyal arcomon. - Útba tudnátok igazitanii~? – nyújtom el a szavaim, miközben kicsit feljebb viszem hangomat. Az ilyen utcafiúknak esete a nem visszatámadó, esetlen lányok, akiket meg lehet erőszakolni, aztán kinyírni minden gond nélkül…
Den elégedett fejjel dől neki a mögöttem lévő falnak, végignézve színjátékom – legközelebb belépőt fogok kérni, nem túl gyakori, hogy előadom a jó kislányt. Ő is bevethetné magát legközelebb, mint a félénk kisfiú…
- Attól függ… – szakad fel a torkából egy undorító röhögés. - Mit adsz cserébe?
- Mindent, amit rajtam látsz, megkaphatsz. – mutatok végig magamon, mosolyomat még magasabbra húzva. - Den, kérlek, mondd meg az úriembereknek, mi járatban vagyunk… – adok helyet a fiúnak, miközben én gyengéden mosolyogva lépek hátrébb.
Kifejezéstelen pofájával lépked az egyik elé Den, miközben jobb karját kirántja felsőjéből. Kezét rögtön tűzzel vonja be, majd egy jól célzott csapással egyszerűen leüti az egyikről a fejét, mintha csak egy műanyag baba lenne ott. Az élettelen test a porba hull, a fejének sincs jobb sorsa… mindezek után pedig, mint minden ép ember, a másik menekülni kezd – de hiába, Den egy tűzfallal állja útját. Ezúttal én dőlök elégedett fejjel a falnak, karba tett kézzel, hogy figyelhessem az eseményeket.
Miután menekülésre kényszerült emberünket megállította, gond nélkül ragadja meg annak fejét, s vágja bele a falba, hogy beszédre bírja.
- Én kérdezek, te válaszolsz… ha tetszik, amit mondasz, talán túléled az elkövetkezendő negyed órát… talán… – emeli ki a „talán” szócskát. - Tudsz-e valamit egy közelben ólálkodó démonról? – kérdi tőle, és olyan választ ad – sajnos – amit vártam.
- D-De hisz… démonok nem is léteznek…
- Rossz válasz. – végzi ki őt egy egyszerű mozdulattal. - Keressünk újabbakat… – fordul felém, mire én elhúzom a számat.
- Ha ilyen könnyen pusztítod az informátorokat, az életben nem jutunk semmire. – bököm meg őt a könyökömmel, ami látszik, hogy nincs túlságosan kedvére.
- Hé, nem én tehetek róla, hogy ilyen hasztalanok voltak… Na, meg az ilyen hulladék úgyse hiányzik senkinek… – mormogja.
Így hát újra elindulunk, hogy új embereket keressünk, akik hátha, hátha tudják, hol van a mi démonunk… Még szinte be se lépünk az új sikátorba, már kihallatszódik a hangos, vidám beszélgetés. Eléggé feltűnő dolog, hogy milyen jó kedvűen iszogatnak, s ahogy egyre jobb lesz a hangulat, annál inkább. Észre se veszik, hogy itt vagyunk… Den pedig rögtön beveti magát, s kezével leüti az előttünk háttal álló férfit. A másik ugyanazt tenné, mint az előző csapatnál volt – menekülni kényszerül, de társam egyszerűen megfékezi őt a fekete, pusztítót lángfallal.
- Elaludt? – guggol le Den az ájult mellé, én pedig elfolytok a mosolyt. Eljött az ideje…
- Nem tudom… talán meghalt.
- Ó? Nos, akkor sajna nincs mit tenni… – válaszolja, mire a szemeim kikerekednek.
- Ne mondd, hogy… "arra" gondolsz… – kérdezem szörnyülködő hanggal.
- Nos, bár attól még én is félek kissé, de… igen, "arra" gondolok."
- Te megőrültél! – kiáltok fel rémülten. - De legyen… most, először és utoljára… – sóhajtok szinte remegő testtel.
- Mindig is őrült voltam… – vigyorodik el. - Csináljuk "azt"…
- Kezdd el… – sóhajtok fel újra, így beleegyezve a dologba, s játékunk eléri hatását – az ébren maradt férfi rémülten kiált oda nekünk.
- Könyörgök… mi-mit akartok… mi nem ártottunk nektek… – könyörög térdre rogyva, könnyeit eleresztve áldozatunk.
- Ó, ugyan, csak pár kérdésünk volna… Nem kell rosszra gondolni. Kezdetnek mondjuk kinyöghetnéd, hogy tudsz-e valamit egy közelben ólálkodó démonról…
- D-De… démonok nem léteznek… – szegény már csak hebegni, habogni tud… de ugyanazt, mint az előző… Így nem fogunk semmire sem jutni.
- Akkor váltsunk témát. Mint zsebmetsző, gondolom, csak hallasz pár alvilági pletykát. Van-e bármiféle információd értékes, mágikus erővel bíró tárgyakról a közelben?
- A-Az biztos, hogy van pár nagy erővel bíró tárgy ezen a környéken… de, ezekről Numa-ban sokkal többet tudnának nektek mesélni. Ott tanyázik a környék domináns bandája… – válaszolja, kevésbé félve, mint előbb.
- Ez már használható…
Úgy látszik, ez megúszta, így őket hátrahagyva indulunk el oda, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk. Laura gondterhelt arccal néz ránk, ahogy vár minket…
- Mire jutottatok? – kérdi akkor, mikor szinte még oda sem értünk.
- Nos, démon ügyben semmire, a helyiek szerint még csak nem is léteznek. Ugyanakkor, a mágikus tárgyakat illetően Numa-t javasolták nekünk, a pitiáner tolvajok szerint, ott egy jóval befolyásosabb banda székel. Nincs más dolgunk, mint kiszedni belőlük, amit tudnak.
- Nocsak, nocsak… tényleg bejöhet az elképzelésem, miszerint Arveola egy tárgy képében rejtőzik errefelé. De hát, miért is lep ez meg engem… – mosolyodik el, bár szokása szerint ugyanolyan önelégülten, mint eddig. ~ Nem értem, hogy nem áll görcsbe az arca…
- És neked sikerült kiderítened valamit?
- Nem igazán… - fordul sarkon. – Mondjuk úgy, túl drasztikusnak bizonyultak a módszereim… de mindegy is, ne vesztegessük az időt. Meg tudod idézni Pegasust? – pillant rá Denre. Biztos, hogy jó az, ha így ugráltatja őt? Ki fog fogyni az erejéből…
- Mégis kinek nézel te engem? Még szép… – fűzi le kulcsát, majd a mellette álló kis unikornisra pillant. – Bocsi pajti, de egyelőre nem vesszük több hasznodat. Ezt a falut letudtuk… – magyarázza, majd a csillagszellem hamarosan el is tűnik. – Pegasus kapuja, nyílj meg!
Ahogy lassan megnyílik a kapuja, én is körbetekintek, macskámat vizslatom, megvan-e még – szokatlan csöndbe burkolódzott egész idő alatt, senki tudtára nem adta volna, hogy létezik… de meg volt még.
- Ilyen rövid időn belül ismét szükséged van rám, Den? Tudod, a felelőtlen idézgetésnek nagy ára lehet, bármennyire is erős vagy… emlékezz csak, mi történt annál a barlangnál…
- Te is tudod, hogy az óta már rengeteget fejlődtem. És jelen helyzetben minden perc aranyat ér… el kell jutnunk egy közeli településre, amilyen gyorsan csak lehet…
- Ne feled, hogy mi veled együtt fejlődünk. Minél erősebb vagy, annál több energiádba kerül majd megidézni minket, hisz mi belőled merítjük a mágiát ebben a világban… de legyen, minél gyorsabban végzünk, annál kevésbé sínyled meg ezt a döntésed… csak nehogy bajba keverj.
Erre a végszóra pedig Den is, Laura is felülnek hátára, miközben Tango halk sóhajt elengedve ragadja meg kabátom, s emel a magasba.
Ahogy haladunk, rendkívüli tájat figyelhetünk meg – vad erdők, gyönyörűen zöld fű, a vízesés…
Bár talán túl hamar is érünk Numa-ba… el tudnám még nézni ezt a helyet jó pár percig. Amint megérkezünk, Pegasus rögtön távozik is világunkból, hogy annál kevesebb ideig pazarolja Den erejét.
- Monoceros kapuja, nyílj meg! – idézi meg nem is olyan régen eltűntetett csillagszellemét.
Látszik, hogy Den bizonytalanul megtántorodik, de pár másodperc után újra magához tér. Ha így folytatja, akkor nagyon hamar rossz helyzetben leszünk…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Szomb. Okt. 22, 2011 6:22 pm

Blacksteel:

A barlanghoz vezető út nem akadálymentes, csak a hegy lábáig juttok a motorral, utána út hiányában kénytelenek vagytok gyalogszerrel továbbhaladni. A fák sűrűn helyezkednek el, talán szerencsétekre, ugyanis a hegy igencsak meredeken ível felfelé, sokszor sziklát is kell másznotok. Fárasztó túra után, végre eléritek a barlang méretes bejáratát, ahol óriási a tolongás. No nem a turisták tolakodnak, hogy jobb képet csináljanak, hanem céhtársaitok verekszenek, hogy beljebb jussanak. A harc tucatnyi fronton zajlik, a gyengék kint küszködnek, az erősebbek már a barlang homályában püfölik egymást, vigyázzatok a fejetekre, nehogy beletrafáljon egy célt tévesztett varázslat!

Megpróbáltok bemenni, és harcba szálltok,
Vagy
Megpróbáljátok megtudni a már leharcolt társaktól, hogy érdemes-e bemenni,
Vagy
Inkább másfelé veszitek az irányt?

Döntésed küld el nekem PÜ-ben, ettől függően fogom folytatni a részed!

Edit: Úgy döntötök hát, hogy átmentek Canal Village-be. Amint megérkeztek, óriási felfordulás fogad titeket, a várost ellepték a rend őrei, és rúnalovagok is rohangálnak az utcákon. Az egyik ki is szúrja, hogy mágusok vagytok (függetlenül attól, hogy használtatok-e mágiát, vagy sem), riadóztatja a többieket, akik rögtön rátok vetik magukat. Öten vannak, és meglehetősen erősek, még Ann sem bír el velük. Rövid harc után elfognak titeket, és a helyi hatóság fogdájába hurcolnak. Kezeteket összekötik, majd sietősen távoznak, hogy tovább keressék a szökevényeket az utcán, de a nagy igyekezetben elfelejtik aktiválni a rácsokon a védővarázslatokat. Jussatok ki!
Miközben a szabaduláson dolgoztok, a szomszédos cellából egy szakadt külsejű férfi rimánkodik nektek, hogy szabadítsátok ki őt is. Elmondja, hogy egy bűnszervezet nagyon fontos tagja, sőt még Arveoláról is hallott már történeteket. Azt nem tudja hol lehet, de elmondása szerint, a főnökeinek igen széles a tudása ilyen témákban. Megígéri, hogy elvisz titeket hozzájuk, még az információkat is garantálja. Kihagyhatatlan ajánlat, ugye? El is fogadjátok!

Postod addig tartson, hogy kijuttok a cellából, és kiszabadítjátok a Ronnie nevezetű fazont is!


Darkness:

A zsebedben lapuló könyvlap nem csekély értéket képvisel, legalábbis ha az információ érték, és ugyebár az, kiváltképp a ti helyzetetekben, nem ártana tehát megtudni róla valamit… vagy megtalálni! Canal Village-ben a múzeumoktól kezdve a régiségkereskedőig, mindent megtaláltok. Mily véletlen, a könyvtárral egy utcában van a helyi Néprajzi Múzeum, egyikőtöknek van is annyi esze, hogy berángassa a másikat. Ha nem akartok balhét, meg feltűnést, jegyet váltotok a kiállításra, ha nem okoz nagy gondot, kicsaphatjátok a balhét, és be is törhettek, ez esetben át kell gázolnotok az összes őrön és dolgozón, akik persze azonnal riasztják a helyi hatóságot is. Így vagy úgy, de végigmentek a Fiore történelmét, és kultúráit bemutató tárlaton. Erről egy szép beszámolót kérek, használd a fantáziád, szerintem nem okoz majd gondot. Smile Már feladnátok, hogy bármit is találtok a múzeumban, amikor a legrejtélyesebb bűnügyeket bemutató kiállítás termében, meglátjátok a kulcsot egy üvegvitrinbe zárva. Szedjétek ki! Ha eddig nem volt a nyakatokon a hatóság, a kulcs elemelése után lesz. Megszólal a sziréna, lerohannak titeket az őrök, és a gyorsan kiérkező rendőrök is. Mágiájuk nincs, így maximum bosszúságot okozhatnak nektek, persze azért néhány elcsípett kiáltásból megtudjátok, hogy riadóztatták a rúnalovagokat is, akiket nyilván nem kéne megvárni. Ha nincs pénzetek belépőre, az iménti közjáték természetesen már a bejárattól a nyakatokon lesz!

Postod addig tartson, hogy leléptek a múzeumtól, elbújtok valahol, és megbizonyosodtok róla, hogy leráztátok a lövöldöző biztonságiakat!

Starkiller, Metarikku:

Megérkeztek hát Numa idilli kis városába. Pompás családi házak, tiszta utcák, gondozott virágos kertek, jól szituált vidám emberek, talán még a füvet is szálanként nyírják, olyan szép.
Na itt tessék megtalálni egy tolvajbanda központját!

Merre/hogy álltok neki a keresésnek? Döntsétek el, és írjátok meg PÜ-ben, ha embereket próbáltok vallatni, akkor a kérdéseket is várom! Szét is válhattok.


Nem adok határidőt, de annyit elárulok, hogy jutalomtárgyaitok már készen állnak, és alig várják, hogy kiosszam a társaságnak! Very Happy


A hozzászólást Cana Alberona összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 28, 2011 11:27 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leanna Darkness
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 170
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Feb. 09.
Age : 24
Tartózkodási hely : Grimmoire Heart - a léghajó tetőtere

Karakter információ
Céh: Grimoire Heart
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Csüt. Okt. 27, 2011 6:31 pm

Az utcára kilépve egy pillanatra megálltam gondolkodni, hová is mehetnénk. Jó lenne valamivel többet megtudni róla… sőt!
- Nem tetszik ez a mosoly – jegyezte meg Tybalt, mire felnéztem rá. – Tudom, mit forgatsz a fejedben. És nem.
- Ugyan már, ne legyél ilyen negatív! Tök jó buli lenne megtalálni!
- Csakhogy mi nem bulizni jöttünk, hanem megkeresni azt a szörnyet. Ilyenekre nincs időnk, hányszor mondjam még?
- Jaj, ne kezd már megint! – tettem csípőre a kezem harciasan. – Igenis sokat jelenthez ez a kulcs! Emlékszel mi volt odaírva? Arveola pusztítása elől mentett meg számtalan embert!
- Jobb a memóriám, mint neked… még jó hogy emlékszem.
- Ne kötekedj már megint – villantottam rá a tekintetem. – Biztos valami hasznát is vehetjük a későbbiekben, például ha megtaláljuk Arveola-t.
Egy fiatal, szőke hajú, csinos nő sétáltál mellettünk, miközben beszélgettünk, és lény nevét hallva lefékezett.
- Arveola-t mondtatok? – kérdezte meglepetten.
- Igen. Talán tud róla valamit? – kérdeztem lelkesen, ő pedig rám emelte a tekintetét.
Egy pillanatra farkasszemet néztünk, majd ő egoista módon egy „Cehh” megszólalás keretében a magasba emelte az orrát.
- Egy ilyen kis apróléknak nem vagyok köteles válaszolni semmilyen kérdésére.
~ Lenyakazom! Megfojtom!
Már éppen a torkának ugrottam volna, mikor Tybalt irányítása alá vonta a helyzetet, és megragadva a karom a háta mögé lökött.
- Fontos ügyben járunk el itt a városban. Szükségünk lenne minden információra, a legjelentéktelenebbre is.
- Nos, ha Ön így szeretné – kuncogott, majd elegánsan hátralendítette a haját. – Itt, Canal Village-ben mindent megtalálnak, ami a kutatásukhoz kellhet… Könyvtárak, régiségkereskedők, öreg, pletykás némberek, múzeumok…
- Utóbbi érdekelne minket – kotyogtam közbe, mire az előző reakcióját megismételve elkapta rólam a fejét.
~ Én komolyan kinyuvasztom!
- Merre találjuk? – érdeklődött Tybalt továbbra is rezzenéstelen arccal.
- A helyi Néprajzi Múzeumot az utca másik végében találja meg.
~ TalálJA?! ÉN talán levegő vagyok vagy mi? Ketten vagyunk, az Istenit! Még egy ekkora cafkát!
- Rendben – felelte egykedvűen céhtársam, majd egy laza mozdulattal hátat fordított neki.
- Áh… vagyis… szívesen elkísérem Önt!
- Nem szükséges, egy egyenes utcában nem tévedek el – hárította szokásához híven rideg hangnemben a fiú, mire én hátrafordulva kiöltöttem a nyelvem a banyára, aki ezt látva majdnem idegösszeroppanást kapott mérgében.
Szinte csak úgy füstölgött! Ezt neked, te barom!

Csupán ha két perc volt, amíg elértük a múzeumot. Pár ember éppen akkor sétált ki a nagy ajtón, és vidáman beszélgettek a bent látottakról. Meglehetősen nagy, kissé ódon épület falai vörösesre téglákból épültek, és középen egy nagy, bár kissé kopottas táblán ott virított: „CANAL VILLAGE NÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM”.
- Nem kéne nagy felfordulást kelteni – sétált előre Tybalt. – A jegyeket te fizeted.
- Mi van?!
- Neked kell annyira az a kulcs, nem? Akkor hajrá, dolgozz meg érte.
- Hú, hogy az a… - füstölögtem elharapva egy elég cifra káromkodást. – Remélem, tudod, ilyenkor mennyire utállak – sziszegtem, ahogy elővettem a zsebemből a pénzt.
Erre csak eleresztett egy kisebb mosolyt, majd követett engem az épületbe.
A recepciós meglehetősen kedves volt hozzánk, hisz nem sejthette, mire is készülünk pontosan. Nagy sóhajjal váltam meg a pénzemtől, és komolyan megfordult a fejemben, hogy szarok az egészre, és inkább lerombolom a kócerájt, úgy, ahogy van… de akkor kulcsról is lemondhattam volna – már amennyiben itt van.
De sikerült visszafognom magam, és Tybalt kisebb unszolására megiramodtam előre. Egy öregkorában járó férfi azonnal kapott az alkalmon, és megkérdezte, kell-e úrmutatás – persze pénzért, úgyhogy azonnal határozott „nem”-mel válaszoltam. Akkor már inkább elveszek ezen a helyen, mintsem hogy megint akár egyetlen gyémántot is fizetnem kelljen valakinek.
A múzeum különböző részlegekre volt osztva. Az első a Canal Village múltjától mostanáig tartó változásokat szemléltette, öltözködés témájában. Azon belül is a különböző ünnepségeken viselt ruhák, a hétköznapi, sportos, és hasonló viselet. Pár ruhán majdnem elröhögtem magam, de sikerült visszafognom az érzést. Volt csipkés, rózsaszín, földig érő szoknyás, kivágott topos, libafos-színű… volt olyan is, ami kissé megviselt állapotban volt. A cipők azonban mindent vittek, azokon már muszáj volt elkuncognom magam. Az ünneplő lábbelik valami förtelmesen néztek ki… Ellenben a viselt ékszerek között voltak meglehetősen aranyosak is. A sor végén még a fürdőruhák változását is bemutatták… nos, hadd ne mondjam, milyen szinte semmit takaró volt a legújabb „divat”. Tybalt ránézett… gondolom elképzelhette valakin, ugyanis egy pillanatra elvörösödött, és köhintve egyet inkább elkapta a fejét, majd tovább folytatta az útját. Én csak beleborzongtam a gondolatba, hogy rajtam hogy nézne ki. Szép összehasonlító terem volt… hová fog így haladni a fürdőruha divat? Az Ádám- Évakosztümig?
A következő terem pár régi leletet mutatott be. Voltak közöttük régi tányérdarabok, némelyik meglehetősen megviselt, törött és hiányos állapotban volt. Volt közöttük néhány, amit felismertem a kint látott plakátról. Különböző, régi képek restaurált példányai lógtak a falon, üveg mögé zárva. Szépnek szép, de a kulcsra itt sem bukkantunk rá.
Igazából nem értettem Tybalt-ot… ha már egyszer ennyit fizettem a belépőért, akkor igazán nem lenne nagy cucc egy kicsit jobban is körülnézni, hiszen vannak itt érdekes dolgok. De nem, ő csak rohan, én meg siethettek utána…
- Tybalt, lassíts már!
- Nem nézelődni jöttünk ide, iparkodj kicsit.
- De ha már úgyis fizettünk, igazán körülnézhetnénk jobban is… nem hiszem, hogy többször visszajövünk ide.
- És most mondjam el hatodszorra is, hogy miért vagyunk a városban? – pillantott hátra rám.
- Tudom jól, de… áh, hagyjuk. Férfiak – forgattam meg a szemem, majd lemondóan felsóhajtottam, és gyorsabbra fogtam a lépteimet.
A harmadik szakasznál pár babával néztem farkasszemet, akik egy régi szövőszék előtt üldögéltek. Volt ott pár kifüggesztett, régi népi hímzések szerint készített szőnyegsorozat a falra akasztva, de engem ez különösebben nem tudott érdekelni. Soha nem értettem, mi olyan nagyszerű az ilyesmiben… túlcsicsázzák az egészet. Ezen a termen nem kellett sokáig noszogatni, hogy továbbálljak.
A negyedik már egy egész Fiore történetére kiterjedő terem volt, az eddig legnagyobb, amelyben a régi kínzóeszközöket mutatták be. Ez a terem láthatóan más sokkal jobban lekötötte Tybalt-ot – vajon miért is? Nem tudom… szadista állat.
Pár próbababán a hatásuk is szemléltetve volt. Volt egy felettébb durva, nehéz vasból készül, amely olyan volt, mintha egy présből alakították volna át. A fölső, vastag lapról rengeteg tűhegyes tüske lógott lefelé az alsó pedig teljesen sima volt, és kemény bőrszíjakkal volt a bábu rárögzítve. A hasát nem volt nehéz kitalálni… az a cuccot kellett tekerni a szerkezet oldalán, és attól a felső lap lassan felfelé ereszkedet… áú. Szép kis hátmasszázs lehetett az áldozatnak… gondolom, ha meg nem szólalt meg hát… elengedték és összetrancsírozták. Durva…
Tybalt óvatosan indult felé, én pedig úgy tettem, mint aki észre sem veszi. Aztán, mikor már éppen hozzáérne a karhoz, hogy kipróbálja, köhintettem egyet, mire kissé megrezzent.
- Khm! Hányszor mondjam még el, hogy nincs időnk ilyesmire? Talán elfelejtetted, miért vagyunk itt? – vágtam vissza a korábbi reakciójával, de csak egy felettébb szúrós pillantást kaptam válaszul.
- Pofa be… - sziszegte, ahogy hátat fordított nekem, majd a következő terem felé haladt.
Lassan komolyan kezdtem feladni a reményt, hogy bármit is találunk itt… oké, szép ez a hely meg minden, de… engem a kulcs érdekel, a fenébe is! Lassan végigérünk az egész épületen, de még csak nyoma sincs…
- Leanna… emlékszel még, hogy néz ki a kulcs?
- Persze, itt van nálam a papír, miért? – kérdeztem, ahogy előhúztam az emlegetett tárgyat.
- Azt hiszem, megtaláltuk.
Meglepetten kaptam fel a fejem a lapról, és előre pillantottam. Egy a „legrejtélyesebb bűnügyek” cím alatt futó részlegbe értünk, és a terem közepén ott virított az a bizonyos, aranyozott tárgy. Hatalmas mosoly kúszott a számra, és közelebb siettem. Gyorsan egyeztettem a kinézetét a képen szereplővel – bingó!
- Ez az, megvan! – kiáltottam vidáman, mire Tybalt hátba csapott.
- Csendesebben, te ostoba – rótt meg, mire összehúztam a nyakam.
- Jó-jó, bocsánat… van ötleted, hogy szedjük ki az üveg alól? - pillantottam fel rá.
- Hülyébb kérdést fel sem tehettél volna – reagálta le a helyzetet, ahogy mellém lépett. – Mondjuk ez téves… tőled bármi kitelik.
- Akadj már le a rólam! – förmedtem rá, ahogy a fiú kinyújtotta a kezét az üveg felé.
- Freeze! – érintette meg az üveget, amit pillanatok alatt belepett a képződmény.
Tybalt unott arccal rácsapott egyet, mire az borítás apró darabokra hullott, és a kulcs immár a mi birtokunkban volt. Ahogy a sziréna megszólalt, hozzám vágta az aranytárgyat.
- Fogd. Jobb lesz lelépni innen.
- És még én ne hangoskodjak, mikor te meg a nyakunkba csődíted a rendfenntartókat! – lüktetett egy ér a homlokomon.
- Ott vannak! Tolvajok!
- Megálljatok!
- Azonnal tegyétek le azt a kulcsot!
- Rendőrség! Azonnal hívjátok a rendőrséget!
- Itt vannak már te barom!
Ilyen, és ehhez hasonló ordítozások kereszttüzébe keveredtünk egy pillanattal később. A múzeum összes alkalmazottja hozzánk sereglett, és feltett szándékuk volt nyakon csípni minket. Tybalt egy laza mozdulattal a padlóra csapta a kezét, és egy jégszőnyeget indított feléjük. A nagy sietségben persze megcsúsztak rajta, engem pedig a társamnak kellett elrántania, nehogy eltaroljanak esés közben.
- Hívjátok a rúnalovagokat! – ordította az egyik alak, ahogy kisiettünk a teremből.
- Ezt azért nem kéne megvárni! – jegyeztem meg futás közben.
- Nem is állt szándékomban.
Tűzmágiája segítségével a következő pillanatban a falba öklözött, ami így nagy reccsenéssel kidőlt. Ennyit a múzeumról… most már aztán tényleg hamar el kell húzni innen!
- Sas kapuja szólítalak, Aqulia! – kiáltottam az ezüstkulcsot előrántva, majd felugorva a szellem hátára a magasba emelkedtem. – Siess, kérlek!
Tybalt gond nélkül követett minket a Mágikus Deszkával. Igazából továbbra is ő vezetett, s bár kicsivel fölötte repültem, végig azt figyeltem, merre halad. Hála a repülési útvonalnak, elég hamar magunk mögött hagytuk a rikoltozó embereket, s úgy tíz perc után a város határán landoltunk. Egy elhagyatott, düledező házba fészkeltük be magunkat. Aqulia-nak megköszöntem a segítségét, majd kicsit odébb küldtem, be az erdőbe, nehogy meglássák. Tudtam, hogy később még kelleni fog, így nem akartam kapunyitogatással elfecsérelni minden erőmet. Megbíztam, hogy ha füttyentek vagy sikítok, csak akkor jelenjen meg újra.
Eltelt öt perc is, de nem történt semmi. ~ Úgy tűnik, sikerült leráznunk őket… - gondoltam, ahogy megérintettem a zsebembe rejtett kulcsot. ~ Már csak azt kéne megtudni, ez mire használható igazából, s persze megkeresni Arveola-t!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Vas. Okt. 30, 2011 1:32 pm

A motorral eléggé gyorsan megtettük az előttünk álló távot, azaz csak egy részét, mivel a terep eléggé mostohának bizonyult, így kénytelenek voltunk megállni.
- És most, hogyan tovább? – kérdezte Ann.
- Megyünk gyalog. Vagy van jobb ötleted? – kérdeztem.
- Nincs. – mondta, és egy nagyot sóhajtott.
- Mi az, nem szeretsz gyalogolni?
- Hát, nem igazán. – mondta kedvetlenül.
Nekivágtunk tehát, és folytattuk az utunkat. Itt-ott még sziklát is kellett másznunk, mivel másképp nem tudtunk tovább haladni. Mivel Ann eléggé morcosan haladt, és lassabban is, mint én, ezért én láttam meg előbb a barlangot, persze csak néhány pillanattal.
- Ez meg mi a csuda? – kérdeztem, s oda fordultam a társamhoz.
- Mi? Hadd nézzem!
- A barlangnál. – mutattam a bejárat felé.
A látvány eléggé meglepő volt, mivel rengeteg ember nyüzsgött ott, és sokan harcoltak is. De ami még meglepőbb volt, az az, hogy a harcoló felek egytől egyig a céhtársaink voltak.
- Ilyen idiótákat. – jegyeztem meg csendesen, mire Ann bólintott.
- Most hogyan tovább? – kérdezte tőlem.
- Hát itt biztos nem járunk szerencsével. – mondtam. – Ha Arveola benn is van, akkor úgy sem mi leszünk az elsők, akik megtaláljuk, ha meg nincs, akkor minek itt harcolni. Mellesleg meg a démonnak tuti feltűnne, hogy ilyen sok barom püföli egymást a kuckója előtt. Biztos nem hagyná szó nélkül. – mondtam mosolyogva.
- Ez igaz. – hangzott a nyugtázás a lánytól, s ő is elmosolyodott.
- Tehát szerintem vegyünk egy másik irányt. – javasoltam.
- Egyet értek. És merre? – kérdezte.
- Mindent én mondjak meg? – néztem rá kicsit morcosan, ugyanakkor némileg örömmel is, hiszen élveztem, hogy én vagyok a főnök.
- Miért? Probléma? – kérdezte ártatlanul, tágra nyílt szemekkel.
- Nem, csak éppen… - gondolkoztam el egy pillanat, de végül semmi érvet nem találtam, így csak annyit mondtam: - Menjünk Canal Village-be!
- Ez a probléma? – nézett rám kérdőn, és elkacagta magát.
- Inkább haladjunk jó? – próbáltam ismét elterelni a témát.
- Jaj ne már! Miért kell folyton elterelni a beszélgetést? Nem lehetne egyszer megbeszélni? – kérdezte kissé komolyabban, mint az előbb, de még mindig játékosan.
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá. – mondtam kedvetlenül.
- Éljen! Szóval, mi a gondod a problémák megoldásával? – kérdezte.
- Semmi. – válaszoltam röviden.
- Ez aztán tömör válasz volt. – nevetett ismét. – De tényleg felesleges ilyeneken vitázni, mikor szorít az idő. – fordította most már ő is komolyra a beszélgetést. – Menjünk vissza a motorhoz, és irány Canal Village!
- Oké. – válaszoltam megkönnyebbülve, hogy végre haladhatunk, és nem kell kérdezz-feleleket játszanom tovább.
Az út visszafelé sem volt könnyebb, se gyorsabb, de végül csak megérkeztünk az hátrahagyott járműhöz, és máris robogtunk tovább új célunk felé. Megint csak gyorsan megérkeztünk, és alig, hogy megérkezünk, máris belecsöppentünk a dolgok közepébe:
Minden tele van katonákkal, és rúnalovagok is akadnak.
- Azt hiszem, hogy ez nem volt a legjobb döntés. – szóltam oda Ann-nek. – Mi lenne, ha lelépnénk? – tettem hozzá.
- Jó ötlet. – válaszolta, de a megvalósításra sajnos már nem volt idő, mivel az egyik katona kiszúrt minket:
- Az a kettő ott! – kiáltotta. – Azok is mágusok lesznek. Ott van rajtuk a jel. – mondta.
- A jel? – gondolkoztam el, majd rájöttem, hogy a céhünk szimbólumára gondol, ami feketén díszelgett a jobb vállamon, és Ann bal kézfején.
Alig, hogy ezt meghallották a környéken szaladgálók, máris mi kerültünk a célpontba. Három ellenfél ugrott máris elénk, kettő pedig elzárta a menekülési útvonalat.
- Nincs mit tenni. – gondoltam. – Ann, van valami harci mágiád? – kérdeztem, és akkor jöttem rá, hogy eddig nem is kérdeztem meg tőle, hogy milyen mágiát használ.
- Még szép, hogy van. – mosolyodik el. – Enyém ez a három, te foglalkozz a másik kettővel. – mondta, és máris belevetette magát a harcba: - Dark Fingers! – használta az első mágiáját, és máris tüzelt a célpontjaira.
- A mindenit, nem semmi. De hogy lehet, hogy ő több ellenféllel küzd mint én? – gondoltam, de nem volt túl sok időm, hogy csodáljam az előadást, mivel én is szereplő voltam, így nem tétlenkedhettem. – Death Spike! – fegyverkeztem fel.
Ann varázslata, bármily meglepő, csak egy találatot produkált, és azt is inkább csak súrolásnak, mint sem találatnak lehet nevezni. Mivel neki is feltűnt, hogy eléggé gyorsak az ellenfelei, ezért másfajta mágiához folyamodott:
- Shadow Wepaon! – használta ismét a sötétség erejét, és egy karddal felszerelve rontott neki ellenfeleinek.
Csak fél szemmel tudtam követni az eseményeket, mivel nekem is harcolnom kellett. Az ellenfeleim, látva, hogy közelharcra készülök, ők is ilyen módon álltak a küzdelemhez, és kardjaikkal jöttek ellenem. Az egyik szúrás eléggé közel volt, és súrolta az oldalamat, de nem okozott szinte semmilyen sérülést. Néhány perce harcolhattunk talán, mikor a harc eldőlt. Ann-t elkapták, mégpedig egy eléggé komoly mágiával: a Water Lock mágiával.
- Add meg magad! - kiáltott rám az immár öt ellenfelem egyike.
Mivel egyedül nem vehettem fel velük a versenyt, ráadásul fenn állt annak is a veszélye, hogy társam idő közben megfullad, ezért engedtem a követelésüknek, és eldobtam a dárdám.
Miután megkötöztek, kiengedték Ann-t is a vízbörtönből, majd vele is hasonló módon bántak. Miután ezzel megvoltak, elvittek minket a helyi fogdába, ahol kaptunk egy szép kis cellát, ami ugyan tényleg kicsi volt, de szép viszont nem. Nem fordítottak ránk túl sok időt, mivel az utcán is volt még elég dolguk, így gyorsan otthagytak minket. Túl gyorsan is, mivel nem húztak fel a cellánkra védő varázslatokat, amellyel az esetleges szökésünket meg tudták volna akadályozni.
Mivel az elfogás óta még nem volt időnk beszélgetni Ann-nel, így ezt most pótoltam be:
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
- Aha. Bár lehetnék jobban is. – válaszolta, s egy mosoly jelent meg az arcán. – Pont, mint akkor, amikor kihoztál a börtönből. - folytatta.
- Csak ott éppen nem mi vesztettünk, és nem voltak mágusaik sem. - tettem hozzá.
- Eléggé erősek voltak. Se a Dark Rondo-val, se a Dark Delete-tel nem értem el eredményt. De még a Dark Capriccio is hatástalan volt. – folytatta, miközben én csak ámultam, hogy milyen mágiákat tud, amiket én nem. - Egyébként meg, miért nem harcoltál tovább, miután elfogtak? - nézett rám kérdőn.
- Túl sok volt az ellenfél. - válaszoltam. - És egyébként is, ha túl sokáig lettél volna a víz fogságában, még a végén megfulladsz. - tettem hozzá mellékesen feltüntetve a dolgot.
- Tehát aggódtál értem? - kérdezte kedvesen.
- Persze, hiszen egyedül sokkal nehezebb lenne megtalálnom Arveolát. De hagyjuk ezt. Inkább azt találjuk ki, hogy hogyan juthatnánk ki innen. - próbáltam szokásom szerint elterelni a témát.
- Köszönöm. - mondta, és adott egy puszit az arcomra, mire én enyhén elpirultam. - Ha jól láttam, akkor az őrök nem vontak védelmi mágiákat a rácsokra. – mondta immár a meneküléssel foglalkozva.
- Igen, ezt én is észrevettem, de ezekkel a kötelekkel még kéne kezdeni valamit. - tértem vissza én is a beszélgetésbe, miután magamhoz tértem az előbbi szituációból.
- A nadrágon zsebében van egy kés. Ki tudod venni onnét? – kérdezte.
- A régi jó zsebkés trükk? – nevettem el magam, pedig ez rám nem volt jellemző. – Melyik zseb? – kérdeztem.
- A jobb farzseb. – hangzott a válasz.
- Rendben, megpróbálom elővenni. - mondtam.
Egy kicsit érdekes szituáció lehetett volna egy külső szemlélő számára, miközben a lány farzsebében matatok, de szerencsére nem akadt ilyen. Azaz azt hittem, hogy nincs, mert, ahogy sikerült kihalásznom a kést, és átvágnom a kötelékeket, megszólalt valaki a szomszéd cellából:
- Hé! Ti ott ketten! Kérlek, engem is vigyetek ki innen! – rimánkodott. – Arveolát keresitek igaz? – folytatta.
- Tudsz róla valamit? – kérdeztem kíváncsian, nem törődve azzal, hogy honnan tudja, hogy mit keresünk.
- Tudok róla ezt-azt. – kezdett bele.
- Tudod, hogy hol van? – kérdeztem egyre hevesebben, miközben Ann a zárral babrált.
- Azt nem tudom, de én egy igen nagy bűnszervezet tagja vagyok, méghozzá eléggé fontos tag. Ha kivisztek innen, akkor elviszlek titeket a főnökeimhez. Ők rengeteget tudnak a démonról. – mondta.
- Ann, te mit gondolsz? – fordultam oda a társamhoz, aki éppen végzett a cella zárjának kinyitásával.
- Szerintem megér egy próbát. – válaszolta.
- Rendben, akkor engedjük ki! - hoztam meg a döntést.
- Rajta vagyok. – válaszolta Ann mosolyogva, és máris nekilátott, hogy a szomszéd zárka ajtaját is kinyissa, ami néhány pillanat alatt sikerült is neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Den Starkiller
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 383
Aye! Pont : 40
Join date : 2010. Dec. 02.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Pént. Nov. 11, 2011 12:06 pm

Numil városába érkezve, olyan érzésem támad, mintha csak egy idealista művész festményébe csöppentünk volna, újabb színfoltok szerepét magunkra vállalva. Ám ezek a festékszórványok már nem az idilli vonásokat hivatottak tovább erősíteni. Árnyként sötétlünk a fény birodalmában.
A Nap tompa sugaraiba öltöztetett házak, gondos kezek munkáját tükröző kertek, s a tisztesség köpenyébe burkolódzó emberek mind egy olyan világot formálnak, melyből mi fekete foszlányként válunk ki. Övéiktől merőben elütő ruháink, éles szemeink, s kisugárzásunk különös idegenséget sejtet számukra, óvatosságra inti őket.
Ugyanakkor, a helyiek bizalmatlankodása csak a kisebbik problémánk. Egy ilyen fedhetetlennek tűnő községben nehéz lesz megtalálni a keresett banda központját.
A főtér macskaköves utcáit koptatva, már Laura is hangot ad kétségeimnek.
- Elég ideálisnak tűnik ez a hely... szinte már túlzottan is. Talán így próbálnak elfedni valamit... mindenesetre, így nehéz lesz a keresett banda nyomára bukkanni. ~ Nos igen. Minél inkább próbálja palástolni valaki a valóságot, annál sötétebb titkok bújnak meg a háttérben.
- Erre legalább jó lennél, Den. – Szól közbe Tabu. - Fogd munkára az apróságodat.
- Részemről rendben van, de nem tudhatjuk, hogy vannak-e olyanok a banda tagjai közt, akik bírnak varázshatalommal. Na és a céhtársaink is mindenhol ott vannak, ők is zavarhatják Monoceros érzékelő képességét... de, ha nincs jobb ötletünk, egy próbát megér.
- Bárhogy is legyen, más szálon nem indulhatunk el... – Jelenti ki Laura, elszánt bólintásra ösztökélve Tabut.
- Részemről rendben.... - Biccentek a kis egyszarvúra, aki rövidebb töprengés után, heves mutogatásba kezd.
Érzékeiben bízva, egy impozáns palotához érünk, mely császárként magaslik a település többi épülete felé. Csiszolt kövekből kirakott falán hamar rátalálunk a főbejáratra, szegélyeinél egy-egy szikár őrrel. Már meg is indulnék az irányukba, amikor csillagszellemem, fejét rázva megállásra bír.
- Szerinte nem arra kellene mennünk... – Hozom a többiek tudtára.
- Akkor muszáj lesz kerülnünk. Menjünk bal oldalról, mondjuk. – Veti fel az idegesítő ötletek koronázatlan királya.
- Megijed a mini paci pár őrtől, vagy mi? De legyen... elhiszem, hogy kifinomultak a mágikus érzékei. Bal oldalról be is juthatunk a kertbe, onnan talán könnyebb lesz beosonni... – Egyezik bele a koronázott király.
- Nem hinném, hogy magukkal az őrökkel van gondja... de végül is mindegy, irány a kert. – Engedek végül a nyomásnak.
A nehezen megmászható fal vonalán sétálva, rövidebb keresgélés után sikerül találnunk egy pontot, melyet feltűnésmentesen áthidalhatunk. A közeli fészer árnyékában ásítozó szakasz ugyan nem rejt magán sok fogást, ki-ki saját mágiájára támaszkodva képes átugrani rajta. Magam részéről fekete lángjaimmal erősítem fel próbálkozásom, majd földet érésem után végigpásztázom az elém tárulkozó környezetet.
A tiszta, zöldellő pázsitot járőröző biztonságiak tarkítják, kik ugyan nem tűnnek túl veszélyesnek, de mégse volna jó ötlet a kelleténél nagyobb figyelmet vonni magunkra… legalábbis egyelőre.
- Ezen a fészeren át könnyebben megközelíthetnénk a villát. – Bök Laura a mögöttünk húzódó faépületre. – A másik végén is kell lennie néhány kijáratnak, amik már közelebb visznek hozzá.
Elmésebb felvetés szűkében, fel is mászunk pár, a közelben árválkodó dobozra, melyekről aztán átszökkenünk a szerszámok, s különböző felszerelések helyőrségéül szolgáló épületbe… ám a sötétség táplálta kétségek közt nem várt meglepetés fogad minket. Szempárok vöröslenek a homályban.
Bár alakjukat elködösítik az árnyak, valami azt súgja, nem helyi alkalmazottakba botlottunk bele.
- Ti meg mit kerestek itt? – Csattan fel egyikőjük.
- Nem érdekel, mi dolgotok van erre, de ez a palota már a mi prédánk! – Teszi hozzá egy másik, szintúgy felemelt hangszínen. – Menjetek innen, vagy nem lesz jó vége!
- Ó, de hisz még csak most jöttünk… - Mondja Laura, szavait megjátszott sajnálattal öblögetve. – Semmi kedvünk máris távozni.
- Akkor megdöglesz, ribanc! – Zárja le a vitát szószólójuk, ezzel fegyverek, s mágiák keltette fények egész kavalkádját megkomponálva. ~ Most már semmi kétség… ezek a céhtársaink.
- Próbáljatok meg nem túl nagy hangzavart csapni, miközben ártalmatlanítjátok őket. – Sziszegi önkényes vezetőnk, miközben ujjai közt egy kárminpiros varázsfegyver töri meg a ránk nehezedő félhomályt.
Mivel lángjaim valószínűleg kigyújtanák ezt a viszonylag szűkös, deszkás szerkezetű épületet, inkább kaszámhoz folyamodom.
Monoceros feje mellett óvatosan tárom ki alakját, majd gyöngyházas káprázatával tovább tarkítom az árnyakon táncoló fények bálját.
A rám jutó ellenfél acélpengéi keresztezésével tör életemre, ám én szálfegyverem nyelét magam elé rántva felfogom a csapást.
- Túl hangos… - Mondom fojtottan, miután felcsendül fülemben a fémek éles csattanása.
Bár próbálnám ugyan hang nélkül kerülgetni a szúrások, s vágások heves láncolatát, sokszor kényszerük hárítani is, újabb, s újabb összezördülésnek hangot adva.
- Ha csak védekezel, hamar leváglak! – Vigyorogja a köpcös férfi, folyamatos hátrálásom látva.
Ám hamarosan elfogy a területem… hátamon megérzem a fa tompa nyomását, melyből már jól tudom, hogy nincs tovább… le kell zárnom.
A fegyvermágust menten elönti a vérszomj, mikor végigméri falnak szoruló testem… hála ennek, első hibája se váratja sokáig magát. Jobb kardjával fejemet veszi célba, ám sikerül elhajolnom a döfés elől, mely így a lécek közé mélyül.
Próbálná ugyan kihúzni fegyverét, de én se vagyok rest kihasználni az alkalmat… miután gyors szabaddá teszem egyik tenyerem, rászorítok bal csuklójára, így megbéklyózva azt a karját is. A férfi ekkor már elengedi csapdába esett fegyverét, ám mindhiába… apró unikornisom ráugrik arcára, ő pedig már csak reflexből is utána kap, hogy felszabadíthassa szemeit… ezzel meg is pecsételve önnön sorsát.
Hirtelen elengedem szorongatott végkarját, majd mielőtt még bármit is reagálhatna, a Starsplint pengében végződő nyelét belevájom gyomrába… ellenfelem vértől habzó szájjal ernyed a padlóra.
Miután Monoceros visszaugrik vállamra, ismét felmérem az árnyak palástolta helységet… társaim lábai mellett mostanra csak a hullák sötétlenek.
Vörös szemeinkkel összenézve már indulnánk is tovább, de ekkor ismét beüt a baj…
A fészer másik végéből erős fény tör be, tüstént összehúzásra késztetve pupilláinkat… egy ismeretlen sziluett körvonalazódik a napsugarak ölelésében…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Pént. Nov. 18, 2011 11:40 pm

Ahogy megérkezünk a városba, fura dolgokon akad meg a szemem. Minden teljesen „tiszta”, sehol egy hiba. Ebben az idilli városban még a szimmetriára, a színek tökéletes, szivárványszerű elrendezésére is ügyeltek. Csöndes minden… a tökéletes polgárok közül egy olyan se tűnik ki, aki egy rossz fajtájú bandában tag lehetne… ellenben velünk, akik teljes mértékkel úgy néznek ki, mint akik gondolkodás nélkül mészárolnak. De hiába, néha hinni kell az első megfigyelésnek is.
- Elég ideálisnak tűnik ez a hely... szinte már túlzottan is. Talán így próbálnak elfedni valamit... mindenesetre, így nehéz lesz a keresett banda nyomára bukkanni.
- Erre legalább jó lennél, Den. – nézek Den felé. - Fogd munkára az apróságodat.
- Részemről rendben van, de nem tudhatjuk, hogy vannak-e olyanok a banda tagjai közt, akik bírnak varázshatalommal. Na és a céhtársaink is mindenhol ott vannak, ők is zavarhatják Monoceros érzékelő képességét... de, ha nincs jobb ötletünk, egy próbát megér.
- Bárhogy is legyen, más szálon nem indulhatunk el... – mondogatja a velünk tartó lány, mire én bólintok egyet.
- Részemről rendben... - biccent a fiú társának, aki hamarosan valami mutogatás, rángásszerű dologba kezd, ezzel jelezve, merre is kéne mennünk.
Őt követve engem inkább az úri negyed közelében lehetünk, ha eddig nem is voltunk ott. Egyre díszesebb és szebb házak, az utca végén pedig egy igazán túlcsicsázott és giccses palota – melynek bejáratától nem messze Monoceros megáll, és megrázza a fejét, mutatva, hogy nem elölről kéne bemenni.
- Szerinte nem arra kellene mennünk... – Hozom a többiek tudtára.
- Akkor muszáj lesz kerülnünk. Menjünk baloldalról, mondjuk.
- Megijed a mini paci pár őrtől, vagy mi? De legyen... elhiszem, hogy kifinomultak a mágikus érzékei. Baloldalról be is juthatunk a kertbe, onnan talán könnyebb lesz beosonni... - ért egy ötletemmel Laura.
- Nem hinném, hogy magukkal az őrökkel van gondja... de végül is mindegy, irány a kert.
Végig, ahogy megyünk, olyan fal van, ahol egyszerűen lehetetlen lenne átmászni – csak egy bizonyos pont van, ahol át tudunk ugrani, hogy bejuthassunk az udvarba. Kezeimet rúddá változtatva lököm el magam a földtől, majd lendülök át a fal gyengepontján, így bejutva.
Körülnézve több, járkáló őrt figyelhetünk meg, így kénytelenek vagyunk az árnyak mögé húzódni.
- Ezen a fészeren át könnyebben megközelíthetnénk a villát. – bök mögénk a lány – A másik végén is kell lennie néhány kijáratnak, amik már közelebb visznek hozzá.
Dobozokon átmászva közelítjük meg a fészert, majd jutunk be oda, mikor olyan érzésem támad, mintha valaki a pofámba lihegne, és többen néznének. Nem sokat tévedtem.
- Ti meg mit kerestek itt? – fakad ki magából egyik figyelőnk.
- Nem érdekel, mi dolgotok van erre, de ez a palota már a mi prédánk! – nem vagyunk szívesen látott vendégek… – Menjetek innen, vagy nem lesz jó vége!
- Ó, de hisz még csak most jöttünk… Semmi kedvünk máris távozni.
- Akkor megdöglesz, ribanc! – jelenti ki magabiztosan, miközben életre keltik különböző mágiákat, ránk fogják fegyvereiket… hú. „Félelmetes”.
- Próbáljatok meg nem túl nagy hangzavart csapni, miközben ártalmatlanítjátok őket.
Unottan lépdelek oda egy nagypofájú férfi elé, aki vadul ugrálva indítja el támadásait. Vízből formázott kígyók száguldanak felém, és próbálnak elkapni… de csak próbálnak, mivel mindegyik elől nyugodt szívvel lépdelek el, és ellenfelem dühödten ugrik nekem, belső zsebéből egy kést előhúzva. Ujjamat hasonló fémmé változtatva szegülök ellent neki.
És idáig tartott a puhánysága.
Mintha csak valami őrület futna végig rajta, az íriszei összébb húzódnak, és vigyorogva feszül a testemnek. Bal karját oldalra kitárva gyűjti össze benne mágiájának magját, s hamarosan, hatalmas gyorsasággal uszítja rám a vízörvényét, ezzel a földre küldve engem.
- Undorító vagy. – állok fel, ezzel egész karomat karddá változtatva, s lecsapva rá. Vigyorogva fogadja ezt a lépésem, miközben karmai közt újabb és újabb vízörvényeket formál, hogy azokkal találjon el. Van, amelyiket sikerül kettévágnom, így elkönyvelem magamnak, hogy semmit nem ér ellenem… de egy idő után a kettészelt vízcsíkok arcom előtt újra formát öltenek, és ráfonódnak arcomra. Nem kapok levegőt…
Dühösen, homályosan látva, és levegő hiányától küszködve ugrom fel, majd egy srégen mozdulattal felé csapok. Nem hittem volna, hogy pont egy ilyen csapás okozza majd halálát… fejemről a víz testemre hull, és így láthatom, milyen szánalmas vége lett ennek a féregnek. Koponyája két darabban van a földön, és én hanyagul rázom le a vért kardomról, mielőtt még visszaváltoztatnám azt kardommá.
- Undorító vagy. – szegem fel állam, és a szobán végignézve, mind az öt nagypofájú mágus holtan fekszik, itt-ott… de még mielőtt elszállhatnánk magunktól, az épület messzebbi végéből kellemetlen fény árad be, így hunyorítanom kell, hátha látok valamit… de még így is nehezemre esik.
- Ki a franc…?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Szer. Dec. 28, 2011 11:49 am

Nah úgy döntöttem nem húzzuk tovább ezt az eventet, tudom, hogy rám kellett várnotok, elnézést kérek a csúszásért. Viszont mivel átugrunk 1-2 kört, most mindenkitől egy-egy szép hosszú zárópostot várok. Amint mindenki írt, megkapjátok a jutalmatokat, tehát innentől csak rajtatok múlik. Smile

Den, Tabu:

Három őr nyit rátok, és azonnal leesik nekik, hogy nem csak egy pár szerszámért ugrottatok be. Kiparancsolnak titeket a fészerből, és felszólítanak a kapitulációra, de persze titeket nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy megadjátok magatokat. A harc azonban hamar véget ér.
Az első őr alakváltó, méghozzá titán mágiával és 20 000 VE-vel, a második fémmágus 16 000 VE-vel, az utolsó pedig fegyvermágus 40 000 VE-vel. Nem csak erősek, de roppant ügyesen össze is dolgoznak, így gyorsan rövidre is zárják a „nézeteltéréseket”, majd láncra verve a „palotába” hurcolnak titeket. Sajnos fényűző lakosztály helyett csak egy cellát kaptok az alagsorban. Dent megfosztják a kaszájától, Tangót pedig egy madarknak szánt kalitkába zárják. A fogdát pecsétmágiával zárják le, tehát nem szabadulhattok.
Rácsszomszédaitok egészen véletlenül szintén a céhtársaitok. Ha beszédbe elegyedtek velük, elmondják, hogy a városban kutakodtak, amikor véletlen belebotlottak a banda egyik portyájába, és persze, hogy alulmaradtak. Egyszer csak a szomszéd rács körül eltűnnek a fénylő rúnák, az ajtó pedig egy kisebb robbanás kíséretében kirobban a helyéről. Társaitok szabadok, köztetek azonban nincs pecsétmágus, tehát valahogy le kéne boltolni, hogy szabadítsanak ki titeket is. Ne feledjétek, hogy a céhtársaitokról van szó, tehát a szép szavak hatástalanok!
Végül elkezdenek dolgozni a ti cellátokon is, amikor hirtelen Hades Mester hangja robban a fejetekbe. Vidáman közli, hogy a 7 Kin of Purgatory már rég megtalálta Arveolát egy tükörbe zárva, úgyhogy a versenynek vége, mindenki azt csinál, amit akar.
Remek hír, már csak ki kéne szabadulni. A cellából viszonylag hamar kijuttok, de a palotából kifelé menet már nehezebb dolgotok van. Első körben egy tucatnyi biztonsági emberbe botlotok, akik jóval gyengébbek nálatok, ellenben tele vannak értékes holmival….mégsem kéne üres kézzel távozni, nem?
Miután bedaráltátok őket, még van képetek ki is fosztani a szerencsétleneket. Az egyik nyakában egy menő sál lóg, vedd el tőle Den, ha tetszik. Tabu, te pedig egy mutatós, kalózmintás medállal ellátott aranyláncot tépsz le az egyik őr nyakából. A kapunál azokat a fickókat látjátok, akik korábban már ellátták a bajotokat, tehát okos lenne nem arra távozni.

Postotok úgy záruljon, hogy elhagyjátok Numa városát, hogy merre veszitek az irányt, az már a ti dolgotok!


Rohandar:
Kiosontok a lovagokkal teli városból, és Ronnie vezetésével Numa felé veszitek az irányt. Csendes, békés kis városkába juttok, tele jól szituált, tehetős emberekkel. Rend, nyugalom és túlzott tisztaság mindenütt. Ronnie egy kacsalábon forgó palotához vezet titeket. Gond nélkül átjuttok a kapuőrökön, majd a házba is. Az emeletre kísérnek titeket, de mielőtt még bekopognátok az állítólagos bandavezér szobájának ajtaján, kiabálás és dulakodás hangja töri meg a csendet. Egy pillanat alatt uralkodik el a káosz, a folyosókat ellepő őrök titeket is igazoltatnak. Ronnie bemutatkozik nekik, és elmagyarázza milyen fontos ember is ő itt, de persze a biztonságiakat ez nem hatja meg. Előkerülnek a bilincsek, ti viszont nem várjátok meg, hogy a csuklótokra kattintsák őket. Felveszitek a harcot az őrökkel, míg Ronnie gyorsan menekülőre fogja. Lenyomjátok az őröket, és követitek, hátha tudja merre lehet kijutni a kúriából, de Ronnie csak az első ablakig jut. Előkap a zsebéből egy kisebb lakrimát, ledobja a földre, így abból némi füst kíséretében, egy deszka tűnik elő, ami néhány centivel a föld felett lebeg. Ráugrik, és már repülne is ki az ablakon, ha nem találná telibe egy széllökés, ami az egyik felétek rohanó őrtől származik. Ájultan hullik a padlóra, a deszka pedig újra lebegni kezd egy helyben. Ekkor Hades Mester hangja robban a fejetekbe. Vidáman közli, hogy a 7 Kin of Purgatory már rég megtalálta Arveolát egy tükörbe zárva, úgyhogy a versenynek vége, mindenki azt csinál, amit akar. Úgy tűnik nincs már miért maradnotok, főleg, hogy egy tucatnyi biztonsági ember rohan felétek, mágiával bőkezűen felszerelve. Rápattantok a deszkára, és az ablakon át, repülve eliszkoltok!

Postod úgy záruljon, hogy elhagyjátok Numa városát, hogy merre veszitek az irányt, az már a ti dolgotok!

Leanna:

Megpróbáljátok megfejteni, mire jó a kulcs valójában. A könyv szerint maga a tökéletes búvóhely, de hogy hogyan működik, arról egy szót sem írnak. Végül lesz, ami lesz, beleilleszted a romház egyetlen zárjába, ami a lepukkant fürdőszoba ajtajában van. Meglepő módon a kulcs tökéletesen illik a zárba. Elfordítod, és kinyitod az ajtót, ám nem a fürdőbe jutsz, hanem egy egyszerű berendezésű motelszobába. Túlvilági, szinte megbabonázó fény árad a furcsa helyiségből. Bezárod az ajtót, és a kulcs nélkül nyitod ki, ekkor azonban a motelszoba eltűnik, és ismét a fürdőbe jutsz. A következő ilyen kísérletnél a kulcs hirtelen kirepül a kezedből, és az egyik ablakkereten át, egy a ház előtt őrülten vigyorogva integető alak kezébe repül. Hátat fordít, és berohan az erdőbe.
Kell a kulcs? Kövesd! Hamar utoléred, mivel a pasas nem kicsit ügyetlen, ellenben 30 000 VE-je van, tehát Tybalt segítségére is szükséged lesz, ha vissza akarod szerezni a kulcsot! Az eszelős tolvaj telekinézist használ, méghozzá profi módon. Amilyen ügyetlenek és koordinálatlanok mozdulatai, olyan hatékonyak varázslatai. Győzzétek le, és szerezd vissza a kulcsot.
Ekkor Hades Mester hangja robban a fejetekbe. Vidáman közli, hogy a 7 Kin of Purgatory már rég megtalálta Arveolát egy tükörbe zárva, úgyhogy a versenynek vége, mindenki azt csinál, amit akar.

Postod úgy záruljon, hogy elhagyjátok a völgyet, hogy merre veszitek az irányt, az már a ti dolgotok!


A spoilerben megnézhetitek az ajándékaitok leírását, amire szükségetek lesz, hogy a postok végén megfelelően tudjátok őket kijátszani! Mindenkit megkérnék, hogy figyelmesen olvassa el, mire képes a tárgya, ez fokozottan igaz Leannara, mivel a kulcs működése némileg bonyolultabb, mint a varázstárgyak nagy része!
Amint mindenki postolt, a tárgyak végleg a tulajdonotokba kerülnek!
Hajrá! Smile


Spoiler:
 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Csüt. Dec. 29, 2011 6:08 pm

Amint kiszabadítottuk a nem túl megnyerő fazont, máris útnak indultunk.
- Nem lenne célszerű harcba keverednünk. – jegyezte meg Ann.
- Igaz, inkább egyszerűen csak osonjunk el. – helyeseltem, továbbgondolva a dolgot.
Ahogy kiértünk a városból, újdonsült tagunk máris átvette a csapat vezetését, és az ő útmutatásával haladtunk tovább.
- A nevem Ronnie. Hálás köszönet a kiszabadításért! – mondta.
- Pofa be és igyekezzünk inkább! – mordultam rá a fickóra.
Utunk meglehetősen könnyűre sikeredett, amin mindannyian csodálkoztunk is. Mivel a motort jelen helyzetben hátra kellett hagynunk, ráadásul amúgy sem fértünk volna fel hárman, így gyalogolnunk kellett, ami azt eredményezte, hogy tempónk jelentősen lelassult, így órákba telt, mire elértünk Numa városához.
A városban béke uralkodott, és nyoma sem volt a korábban a másik városban tapasztalt felfordulásnak. Mindenütt tehetős, drága ruhákba öltözött emberek mászkáltak. Jómagam kételkedtem benne, hogy jó helyen járunk, de vezetőnk Ronnie erősködött, hogy igenis jó irányba megyünk. Rövid séta után egy hatalmas kastélyhoz érkeztünk. A kertet szökőkutak, márvány szobrok és óriási lombos fák díszítették. A hát nagyjából nyolc emeletes volt. Az épület kőfallal volt körbevéve, melynek egyetlen monumentális vas kapu volt a bejárata.
- Nem semmi. – jegyeztem meg elismerően.
A kapu természetesen nem csak magában árválkodott, hanem őröket is kapott. Ronnie kapott a dolgon, és villámgyorsan átjuttatott minket az őrökön, pikk-pakk elmagyarázva nekik a dolgokat, így azok át is engedtek minket.
A ház többi részén is voltak őrök, de velük sem akadt semmi problémánk. Felmentünk az első emeletre, és egy kis kanyargózás után a folyosók labirintusában, máris elértük az állítólagos bandavezér ajtaját.
- Nos, mire vársz még, kopogj be! – sürgettem Ronniet.
Már majdnem meg is történt a dolog, de ekkor hirtelen kiabálás verte fel az egész házat, és dulakodás hangjaitól volt tele a levegő.
- Ez meg mi lehet? – kérdeztem mondhatni költői kérdésként, mivel valószínűsítettem, hogy társaim is ugyan annyit tudnak a dologról, mint én.
- Nem tudom, de nekünk nem hiszem, hogy jót jelentene. – jegyezte meg Ann borúsan.
A zaj után nem sokkal őrök rohantak felénk.
- Kik vagytok és mit csináltok itt? – förmedt ránk egyikük.
- Van nálatok valami azonosító? – kérdezte a másik.
Ronnie próbálta nekik elmagyarázni a helyzetet, de őket valahogy nem hatotta meg a dolog.
- Akkor most szépen velünk jöttök. – mondta egyikük, és bilincseket vett elő.
- Nem tudom te hogy vagy vele Ann, de nekem nincs kedvem megint cellában hűsölni. – mondtam viccelődve.
- Nekem sincs. – mondta mosolyogva a társam.
- Rossz tagokkal kezdtetek ki! – fenyegetem nagy élvezettel az őröket. – Ráadásul még rossz napom is van, szóval nem fogom vissza magam! Rise of Dead! – idéztem meg máris a hulláimat, szám szerint azonnal mind a tizet.
Ann sem tétlenkedett, máris bevettette a Dark Rondo-t.
Három őrt pillanatok alatt a túlvilágra segítettünk, de még több tucatnyian rohantak felénk szemből, és még néhányan a folyosó átellenes irányából.
- Ez így nem lesz jó. – gondoltam.
Idegenvezetőnk eközben pedig úgy döntött, hogy nincs kedve beszállnia a harcokba, inkább elinal. Egy apró lakrimát vett ki a zsebéből, melyet egyszerűen ledobott a földre. Némi füst tört elő belőle, és egy deszka jelent meg, mely lebegett, mindössze néhány centire a talajtól. Felpattanva a mágikus snowboardra, az ablakon keresztül szeretett volna távozni.
- Megállj te nyavalyás! – üvöltöttem utána, de elérni már nem tudtam.
Ekkor agy széllökés suhant el mellettünk, és az áruló fazont lekapta a deszkájáról, méghozzá úgy, hogy azonnal el is ájult.
- Kösz haver! – vetettem oda az őrnek, akitől a szél származott.
Ezeket követően egy hang süvöltött végig a fejemen:
- A 7 Kin of Purgatory már megtalálta Arveloát, méghozzá egy tükörbe zárva. A további keresés feleslegessé vált. A küldetésnek vége, tegyetek a továbbiakban belátásotok szerint. – mondta a hang, mely könnyedén azonosítható volt, Hades mestertől származott.
A mellettem álló lányra pillantottam, és láttam rajta, hogy ő is értesült az eseményekről, így hát nem szükséges tolmácsolnom neki a dolgot.
- Kapjátok el őket, élve vagy halva! – kiáltotta az őség egyik magasabb rangú tisztje, nyilvánvalóan ránk célozva.
- Gyere! – szóltam oda Ann-nek, és kezét megragadva magam után vontam.
Ellenkezés nélkül követett engem, jómagam pedig rápattantam az imént Ronnie által használt eszközre. Azaz, csak pattantam volna, de nem igazán jutott eszembe semmilyen ötlet, hogy vajon hogyan használhatnánk ezt az izét egyszerre ketten is.
Sürgetett az idő, mivel mindkét irányból rohantak felénk a katonák, így hát egyetlen ötletemet nekiláttam megvalósítani: Se szó, se beszéd felkaptam Ann-t, a hátánál és a térdei alatt fogva az ölembe, és ilyen pózban ugrottam rá a járműre. Az felemelkedett, és velünk együtt kirepült az ablakon.
- Bocs a hirtelenség miatt. – mondtam repülés közben a lánynak, de közben koncentrálnom is kellett, mivel még nem volt dolgom hasonló szerkezettel.
- Semmi gond. – mondta önfeledt nevetéssel.
Nem repültem túl magasan, mindössze néhány méterrel a föld felett. Rövidesen kiértünk Numa területéről, és a környező erdőkön haladtunk keresztül. A fák miatt kénytelen voltam magasabbra repülni, mivel másképp igencsak bajos lett volna a továbbjutás. Ekkor egyszer csak a deszka megállt, majd velünk együtt a földre zuhant.
- Nemáááárr! – kiáltottam zuhanás közben.
Elsőnek a deszka ért földet, majd én landoltam hanyatt esve, egyenesen a deszka mellé, majd Ann következett, akinek sikerült pontosan rajtam landolnia. Nem igazán tudom leírni, hogy milyen érzés volt, de mondjuk úgy, hogy majdnem viszont láttam a reggelimet, és azt sem tudtam, hogy az alattam levő, aljnövényzetbe ágyazódott ágak, avagy a bordáim adták a reccsenő hangokat, vagy netán a kettő szinkronban történő fennállásának lehettem fültanúja.
- Ne haragudj, jól vagy? – aggodalmaskodott bájos társam, miközben gyorsan lekászálódott rólam.
- Igen, azt hiszem. – fújtattam. – Úgy tűnik, csak eddig bírja ez a valami. – mondtam nevetve. – De sebaj, azért elteszem, jól jöhet még. – folytattam.
- És most merre megyünk tovább? Úgy értem, mi lest a következő célpontunk? – kérdezte Ann.
- Megyünk? – kérdeztem vissza csodálkozva a többes számon.
- Értem, szóval nem szeretnél velem menni tovább. – mondta elszomorodva a lány.
- Nem, nem így értettem. – próbáltam menteni, ami még menthető. – Csak nem gondoltam volna, hogy továbbra is velem szeretnél tartani. – szabadkoztam.
Magam sem tudtam az okát, de Ann is azon kevés ember közé tartozott, akit nem csak, hogy megtűrtem magam körül, de kifejezetten kedveltem a társaságát. Vajon azért, mert megmentettem? Vagy, mert lány és méghozzá gyönyörű is? Nem tudnám megmondani.
- Nem kell mentegetőznöd, megértem, ha nem. – monda.
- Nem, én tényleg nem úgy értettem. Sőt, kifejezetten örülnék neki, ha a továbbiakban is élvezhetném a társaságodat. – mondtam voltaképpen őszintén, de mégis kissé zavarodottan.
- Tényleg? – kérdezte felcsillanó szemekkel?
- Igen, valóban így gondolom. – válaszoltam neki. – Szóval, merre menjünk tovább? – kérdeztem.
- Nekem mindegy, menjünk arra, amerre te szeretnél. – mondta hatalmas mosollyal az arcán.
- De szép… - gondoltam, és közben akaratlanul is elmosolyodtam a látvány miatt.
- Mi az, te min mosolyogsz? – kérdezte.
- Mi-Miért, mosolyogtam? – kérdeztem ismételten meglepődve, mivel nem érzékeltem, hogy így történt volna.
- Igen, naaa, ki vele! Én is hadd nevessek rajta! – kérlelt.
- De… én … nem is… - tördeltem a szavakat. – Áh, hagyjuk, inkább menjünk! – mondtam, majd felkaptam a deszkát a földről, amely közben visszatért a becsomagolt állapotába. – Irány a léghajó! Ha továbbra is velem szeretnél tartani, akkor vállaljunk el valami munkát! – mondtam biztatóan.
- Oké! – mondta örvendezve Ann, majd elindultunk jobb híján gyalog.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Pént. Jan. 13, 2012 5:30 pm

Nah akkor hogy egy kicsit ösztönözzem a népet, Rohandar meg is kapja a neki szánt varázstárgyat, és ez így lesz minden postolóval, tehát nem kell megvárni a többieket!

Név: Légdeszka a Sullust Mágikus Céhtől/ Sullust Airboard
Ár: -
Szint: -
Leírás: Kerekek nélküli gördeszka, amivel használója meghódíthatja az eget! A deszka, a két korong nagyságú, beépített, lakrima alapú hajtóművel emelkedik a levegőbe, szinte bármilyen magasságig, és még varázserő sem szükséges hozzá. Ez a csúcstechnológiával készült eszköz 10 percet képes repülni egyhuzamban, és 12 óra szükséges az újratöltéséhez! Ezen kívül, a könnyebb tárolhatóság érdekében, a deszka tartozéka az „Instant előkapás” rendszer is. („A beépített „Instant előkapás ™” segít a termék használaton kívüli elhelyezésében. Tudósaink kifejlesztettek egy olyan módszert, amivel a járművet minimális energia befektetéssel át lehet helyezni egy övre csatolható minitartályba. Az így lacrimába zárt jármű kis helyen is elfér.”)


Amennyiben úgy érzed, nem tudod semmire használni az ajándékot, írj nekem egy PM-et, és kompenzállak helyette Gyémánttal.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leanna Darkness
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 170
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Feb. 09.
Age : 24
Tartózkodási hely : Grimmoire Heart - a léghajó tetőtere

Karakter információ
Céh: Grimoire Heart
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Szomb. Jan. 14, 2012 5:01 pm

Mikor már biztosak voltunk benne, hogy elült a veszély, kifújtam a levegőt megkönnyebbülésemben. Magam elé emeltem a kulcsot, s még egyszer alaposan szemügyre vettem a díszes tárgyat, a kitépett lappal együtt.
- E szerint ez a kulcs maga a tökéletes búvóhely – fordultam Tybalt felé. – De arról egy szót sem ír, hogy hogyan működik…
- Ennyi macera ezért… - fonta össze karjait a társam némileg rosszalló arckifejezéssel. – Remélem, most örülsz.
- Még jobban örülnék, ha tudnám, mit csináljak vele – forgattam a kulcsot magam előtt, majd megakadt a szemem a romos épület egyetlen egészben lévő ajtaján.
Más ötlet híján odasétáltam, és kipróbáltam, bele illik-e a kulcs? Nem kicsit kerekedtek ki a szemeim, mikor rájöttem, tökéletesen passzol bele. Elfordítottam a zárban, majd ahogy kinyitottam az ajtót, szabályosan tátva maradt a szám. Nem a fürdő, hanem egy kis motelszoba tárult a szemeim elé. Az egészben gyönyörű rend uralkodott, s amolyan misztikus fény töltötte be a helyet. Volt benne egy ágy, egy szekrény, meg egy másik ajtó, ami gondolom a fürdőbe vezethetett.
- Mi a fene… - pislogtam, majd visszazártam az ajtót, és kulcs nélkül nyitottam ki.
Ezúttal már csupán a romos, poros és mocskos kád, mosdó, meg valami szőnyegszerűség volt a kis helységben.
- Azt hiszem, mostantól meg lesz spórolva a hotelszobák költsége – kacsintottam Tybaltra büszkén, aki szintén elég meglepett fejet vágott, pedig ez ritka volt tőle. – Igaz, hogy hasznos? – kérdeztem somolyogva.
- Ch. Fogjuk rá – rántotta meg a vállát Tybalt, mint akit nem is érdekel igazán ez az egész.
- Még egy ilyen megjegyzés, és te nem fogsz ebben a szobában aludni!
- Még egy ilyen megjegyzés, és elveszem tőled a kulcsod, aztán többet viszont sem látod – jelentette ki egy fölényes vigyorral, tudván, hogy esélyem sincs ellene.
- Hn. Zsaroló dög! – szisszentem fel dühösen, ahogy hátat fordítottam neki.
- Na, aztán, bagoly mondja. Nem is tudom ki kezdte.
- Még egyszer meg kell néznem azt a szobát… még most sem hiszem el – hagytam figyelmen kívül korábbi mondatait, ahogy a kulcslyuk felé nyúltam.
Azonban, mielőtt még elérhettem volna, a mágikus tárgy hirtelen kirepült a kezemből, majd az ablakon át távozott. Döbbenten pislogtam egyet, majd kirohantam az ajtón az udvarra.
A fűben egy fehér öltönyös, szőkés hajú, idiótán vigyorgó alak állt, kezében az én kulcsommal. Azonnal kardot rántottam.
- Megvan! Megszereztem! Az enyém! – röhögte a férfi, ahogy megindult az erdő felé.
- Hagyd, Leanna! – szólt rám Tybalt, de süket fülekre talált. – Nem éri meg.
- De igenis megéri! Kell nekem!– vágtam vissza dühösen, ahogy megindultam a tolvaj után.
- Akkor intézd el egyedül, rám ne számíts! Elegem van mára a kulcsidból, megkeresem Arveolát.
Szavai igazából teljesen hidegen hagytak, így hátra sem fordultam. Van még időnk, előbb visszaszerzem a kulcsot, aztán követem. Elképesztő, hogy mennyire szerencsétlen volt. Kezdeti nagy előnye ellenére pillantok alatt beértem, ugyanis az összes útjába kerülő fának nekiment, a gyökerekben pedig nemes egyszerűséggel pofára esett. Röhögése viszont akkor sem csillapodott, amikor a földön hevert, mivel elesett a saját lábában.
- Add vissza a kulcsomat – jelentettem ki, ahogy a torkának szegeztem a kardomat.
- Milyen vicces lány! – röhögcsélte, mire értetlenül és gúnyosan felvontam a szemöldököm. – Ez már az enyém! Csakis az enyém! Nem adom oda~!
- Nem vagy tisztában a helyzeteddel, igaz? – kérdeztem ingerülten, mire ő csak még jobban elvigyorodott, ahogy mögém nézett.
Már fordultam volna meg, de a következő pillanatban egy hatalmas farönk csapódott a hátamba, elsodorva engem a férfitől. Döbbenten kaptam fel a fejem, és mikor ismét az idegenre néztem, körülötte egy halom kő helyezkedett el a levegőben.
- Mágus vagyok ám! Úgy bizony! Méghozzá Telekinézést használok, tudod? – vihogott, ahogy a kulcsommal hadonászott maga előtt.
- Leszarom! – sziszegtem, ahogy gyorsan talpra álltam. – Ennyivel nem fogsz tudni kicsinálni, te nyomoronc!
A kövek ezekre a szavakra egyenesen felém vették az irányt, de ég időben sikerült elugranom előlük. Elmosolyodtam, de örömöm korai volt. Éreztem, hogy a varázsereje megerősödik, s mielőtt észbe kaphattam volna, egy egész kidőlt fa száguldott felém a keze vonalában.
- Picsába! – kiáltottam, ahogy a földre roskadtam, mialatt a halott növény centiméterekre a fejem felett suhant el.
~ Ekkora dolgokat emelget?! Francba! Úgy tűnik, nem is olyan gyenge!
A mágus felemelkedett pár cetire a földtől, majd összetette maga előtt a kezeit.
- Force Unleashed! – kiáltotta, ahogy a kezeit oldalra lendítette.
Időm sem volt reagálni, csupán egy pislogásra futotta a fák recsegése-ropogása között. Azonban, mikor újra kinyitottam a szemeim, körülöttem a növényzet aránylag ép volt, csak a törzsek sérültek meg itt-ott. Azt is érzékeltem, hogy nem a földön állok, így felpillantottam ez ismerős, csak épp mérges szempár tekintett le rám.
- Ha nem vagyok itt, azonnal meg akarod öletni magad?
- Tybalt! – csúszott ki a neve a számon döbbenten, mire elengedett, de úgy, hogy a földön puffantam. – Áú!
- Francba az egésszel – sziszegte ingerülten, ahogy a távolabb álló ellenfelünkre pillantott. – Nem hagyhatom, hogy meghalj… ennyi szart egy rohadt kulcsért…
- Akkor segítesz?
- Ja… - jelentette ki nem épp a legnagyobb örömmel. – Harcoltam már telekinézist használóval. Ennek a támadásnak nagyjából öt méter a hatóköre, még épp időben sikerült kiszenelek onnan. Mindenképp kerüld el, hogy a kezével rád mutasson, ez egy nagyon fontos szabály. Amíg nem jutsz a vonalába, addig téged nem tud irányítani.
- Oké… igyekszem.
- Még egy játékszer! Ez egyre viccesebb! – vihorászta az alak, ahogy felénk irányította a kezeit.
- Vigyázz! – lökött meg azonnal Tybalt, miközben ő maga is kiugrott a hatókörből.
Végigörültem párszor a földön, majd a kezeimmel ellökve magam talpra ugrottam, szemeim ismét a máguson tartva.
- Lea-san! – csillagszellemem hangjára felkaptam a fejem, és felnéztem a magasba.
Ő kecses mozdulatokkal landolt előttem, majd aggódva emelte rám a szemeit.
- Sajnálom, hogy késtem! Csak a korábbi nagy durranásra figyeltem fel. Miért nem hívtál?
- Bocsánat… nem is tudom igazból – szabadkoztam. - De most kérlek, Aqulia, segíts!
- Az ilyet nem kell kérned – mosolyodott el, ahogy szembefordult az ellenféllel, akire Tybalt éppen akkor hajított rá egy adag tőrt.
- A kulcsot kell visszaszerezni, ami a kezében van. Nagy szükségem lenne rá!
- Rendben, értettem. Egyéb tudnivaló?
- Telekinézist használ szóval légy óvatos! És kerüld el, hogy rád mutasson a keze, mert akkor irányítani tud majd!
- Elég bajod ellenfél… de megoldom. Vigyázz magadra! – emelkedett a magasba, mire újra megszorítottam a kardomat.
- Te is – suttogtam felé, majd megiramodtam az idegen irányába, Tybalttal egy időben.
Nagy lendületet vettem, azonban, mielőtt a kardom becsapódhatott volna tőle pár centire egy kisebb reccsenéssel megállt a levegőben.
- Mi a…?!
- Force Shield! – kacarászta, ahogy felém emelte a kezét.
- Picsába!
- Force Grab! – jött a következő utasítás, mire a testem egyenesen az éppen felé hasító Tybalt elé repült.
Társam egy pillanat alatt kapcsolt, és elhajított a kardját, megállni azonban nem volt ideje. Becsapódott, egyenesen nekem, mire mindketten a földön puffantunk.
- Megmondtam, hogy vigyázz! – szólt le dühösen, de több szidalmazásra nem volt ideje – mindketten a magasba emelkedtünk, majd egy-egy fának csapódtunk.
- Ez olyan jó játék! – hahotázott az alak, ahogy egymásnak csapott minket, majd megint a fáknak. – Még ilyet!
Láttam, hogy a kulcs mellette lebeg a levegőben, gondolom a telekinézis mágiájával tartotta ott. Itt az alkalom…
- Aqulia! – kiáltottam a szellem nevét, mire az abban a pillanatban alávetette magát a magadból, s nagy lendülettel, karmait előrenyújtva a férfi hátába csapódott. Az a nagy erő hatására, és rossz koordináció révén kinyúlt a talajon, a kulcs pedig mellette puffant a fűben. A sas nem habozott, lábai közé kapta a mágikus tárgyat, majd ismét a magasba emelkedett.
- Átkozott dög! Add vissza a játékomat! – kelt fel a férfi, ahogy kezével igyekezett elkapni Aquliát, de ő folyamatos akrobatikus mozdulatokkal képes volt kicselezni.
Ezzel azonban, hogy rá figyelt, nekünk lehetőségünk nyílt egy újabb támadás kezdeményezésére. Tybalt nem habozott, maga elé emelte a kezeit.
- El onnan, Leanna! Great Fire Ball!
Nem kellett kétszer figyelmeztetnie, tudtam, mivel fog járni a támadása. Szapora léptekkel, bár kissé szédelegve felé rohantam, majd amikor a célponttól eléggé eltávolodtam, ki is lőtte a tűzgömböt.
A támadás hatalmas erővel csapódott be, rendes pusztítást okozva a helyen, ahol a mágus állt. Ahogy azonban a füst elült, dühösen vettem tudomásul, hogy az alak túlélte… gondolom a korábbi pajzzsal, amit ellenem is használt. Az viszont tény, hogy a testén immár több helyen sebek éktelenkedtek.
- Nem akar már meghalni? – kérdezte Tybalt morogva, ahogy ismét támadásra emelte a kezét.
- Force… Unleashed! – ismételte meg a nem is olyan rég használt mozdulatot a tolvaj, mielőtt társam támadhatott volna.
- Franc! – káromkodta Tybalt, majd megragadta a karom, és maga után rántott. – Flight!
Olyan gyorsan repült, hogy be kellett csuknom a szememet. Hallottam, hogy a fák mögöttünk reccsenve dőlnek össze a telekinézis hatására, de ahogy a hangok kezdtek halkulni, arról is meggyőződtem, kezdünk kiérni a hatóköréből.
Ahogy Tybalt ismét két lábbal állt a földön, Eleresztett, mire fenékre huppantam a porban. Valahogy soha nem volt erénye, hogy óvatosan bánjon velem…
Körbenéztem, és meglepetten tapasztaltam, hogy visszakeveredtünk az épülethez. Mialatt a férfi kitámolygott az erdőből, Aqulia leereszkedett mellém. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy semmi baja, s elvettem tőle a kulcsot.
- Köszönöm. Szép volt, Aqulia!
- Nincs mit. Rendben vagy?
- Azt hiszem… támadt egy ötletem.
Tybalt lenézett rám, de a szemeiből ki tudtam olvasni, nem fűz sok reményt az én terveimhez.
- Ez próbát megér, bízz bennem kicsit!
- Hn… legyen – fonta össze a karjait, mialatt a másik mágus kezdett veszélyesen közel érni hozzánk.
- Tereljek ide az ajtóhoz – böktem az elhasznált, korhadó bejáratra, amely több helyen fel is volt repedezve.
A kulcslyuka viszont még ép volt, és nekem ez volt a fontos. beleillesztettem a mágikus tárgyat, majd elfordítottam, és kitártam az ajtót.
- Lökjétek be ide!
- Mégis minek?
- Csak csináljátok valahogy, kérlek!
A sas a magasba emelkedett, Tybalt pedig egy kardot hajított az alaknak. Az egy béna mozdulattal kitért előle, figyelemelterelésnek ennyi pedig pont elég volt. Aqulia elérte őt, megragadta a vállait, rendesen belemélyesztve a karmait, majd felénk repült. Egy nagyobbat lendített a lábain, eleresztve a fickót, aki berepült az ajtón. Tybalt kihasználva az alkalmat, másik kardját egyenesen a férfi hátába hajította. Amint a tolvaj koppant a padlón, becsaptam az ajtót.
- És most? – kérdezte a társam, ahogy visszasétált mellém.
- Szerintem már meghalt, mikor beledobtad a kardot… Úgy terveztem, hogy odabent intézzük el. Kisebb a helye a menekülésre, és nem nagyon van mivel dobálóznia.
Óvatosan kinyitottam a bejáratot már másodszorra, de az állam leesett, mikor benéztünk. Az alak… sehol nem volt. A szobában pedig egy csepp vért se találtunk, minden ugyanolyan tiszta volt, mint mikor először néztem meg.
- El… tűnt… - suttogtam nagyot nyelve. – Mi a… rák?!
- Lehet, hogy ha kinyitsz egy ajtót, beledobsz valamit, aztán te magad nem lesz be és visszazárod, akkor semmivé lesz… - gondolkodott Tybalt a szemöldökét ráncolva, én pedig ismét nagyot nyeltem.
- Azt hiszem… jobb lesz, ha óvatosan bánok ezzel – suttogtam, inkább csak úgy magamnak. – De végre vége! – nyögtem fel fáradtan, ahogy a földre roskadtam. – Elég sok erőt használtam Aqulia itt tartására…
- Most, hogy minden rendben, ideje visszatérnem a világomba. Sajnálom, hogy ennyire kifárasztottalak – lépdelt mellém a csillagszellem, mire csak hálásan felmosolyogtam rá.
- Nem… köszönöm, hogy segítettél. Nélküled nem sikerült volna – Tybalt kissé mérgesen megköszörülte a torkát, mire megforgattam a szemeim. – Jó, lehet, hogy sikerült volna. Sőt, biztos. De akkor is nagy segítség voltál.
- Szólj bármikor, ha szükségem van rád. Viszlát, Lea-san!
- Szia – feleltem egy hálás mosollyal, ahogy egy kisebb fényjátékkal eltűnt a szemünk elől.
Már álltam volna fel a földről, hogy folytassuk az utunkat Arveola után, mikor egy hang hasított a fejembe.
- Figyelem, mindenki! – Az első szónál máris felismertem, hogy ez a mesterünk hangja. Mit ne mondjak, vidámnak hangzott. - A 7 Kin of Purgatory már megtalálta Arveolát, méghozzá egy tükörbe zárva. A további keresés feleslegessé vált. A küldetésnek vége, tegyetek a továbbiakban belátásotok szerint.
- Elment az egész idő a te átkozott kulcsodra… - szegte nekem Tybalt a nem túl barátságos kijelentést. – Nem hiszem el.
- Sajnálom, sajnálom! – legyeztem bűnbánó mosollyal. – De… legalább itt ez a kulcs!
- Sokban vígasztal…
- Ne legyél már ilyen morcos! Nem tehetek róla, hogy eddig tartott visszaszerezni! Amúgy meg… köszi a segítséget.
- Ne köszöngesd, senki nem kérte – jegyezte meg, ahogy egy laza mozdulattal a karjaiba kapott. – Irány vissza a léghajóra, itt már nincs semmi dolgunk.
- Megint repülni akarsz?! Én nem bírom a repülést, csak ha Aqulia hátán vagyok!
- Ne nyavalyogj, nem érdekel – felelte, ahogy ismét a Flight használatával a magasba emelkedett, vissza a céhünk főhadiszállása felé.
Arveolát nem találtuk meg, ez igaz… de én mégis örültem. Lett egy újabb kulcsom, méghozzá nem is a haszontalan kategóriából! Már ezért megérte eljönnöm erre a vadászatra… mondjon Tybalt, amit akar!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Den Starkiller
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 383
Aye! Pont : 40
Join date : 2010. Dec. 02.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Csüt. Feb. 02, 2012 1:16 am

A külvilágból beszűrődő fény nem csak a porban heverő hullák bíborvörös vérét világítja meg. Három alak lép be az épületbe, elegáns öltözetük alapján a biztonságról gondoskodhatnak ezen a fennhéjázó birtokon.
- Nincs joguk itt lenni, hagyják el ezt a helyet! – Emeli fel hangját egy magas, izmos testfelépítésű férfi.
- Jogunk nincs, fontosabb dolgunk viszont akad... – Szól vissza Tabu, szinte azonnal.
- Túl sokszor idéztem meg a két pacit, nincs erőm több kulcsra. Ha harcra kerül a sor, a szellemekre már nem számíthatunk... – Teszem hozzá halkan, rávilágítva a tényre, hogy már így is rengeteg varázserőt használtam fel.
- Nem is kértem a segítségüket. – Mondja Laura, folyton hangja alapján, csak nekem szánva. - Sajnáljuk, de túlságosan tetszik nekünk ez a hely, ahhoz, hogy lelépjünk! Vigyenek minket a főnökhöz! – Ordít immáron a váratlan vendégekre.
- Attól tartok, ebben az esetben erőszakot kell alkalmaznunk. Ex-quip: Steel Sword! – Azzal, ujjai közt egy fémes ragyogású penge ölt alakot.
- Kinyírni őket… - Szökken ki helyzetéből Laura, rögtön támadásba is lendülve.
- Ne olyan hevesen! Metal Machine Gun! – Lép közbe a fegyveres egy társa, sűrű golyózáporral elárasztva a fészert.
- Jetblack Fire Magic! – Engedem útjára éjsötét lángjaim, melyek hulláma hamar bele is kap a lövedékek tengerébe… ám a végeredmény elmarad az elképzeléseimtől.
Az acéltöltetek alig lassulva, enyhén megperzselve száguldanak tovább röppályájukon, mígnem falánk segítőnk útjukat nem állja… karját fémrúddá alakítva félresöpri a legpontosabb töltényeket, majd gyors ütemben szét is rágja a lehulló darabokat.
- Iron’s Dragon Roar! – Nyit választüzet ellenfeleinkre.
A fémorkán olyan könnyedén oszlik szerte szemeim láttára, mint még soha… egy hatalmas kéz szab neki gátat, melyen erőtlenül fennakadnak a szilánkok.
Ezután minden túl hirtelen történik… fegyverek csattogása növeli tovább a zűrzavar keltette hangzavart, miközben a titáni kar felém lendül.
- Jetblack Fire Ball! – Állítanám meg a száguldó végtagot, de mágikus tűzlabdáim még csak le sem lassítják azt…
Az ütés lendülete olyan hatást kelt testemben, mintha az egészből kiszakadna a levegő… könnyű rongybabaként vágódom hátra… ám nem a fal állít meg. Egy gyémántnál is szilárdabb acéloszlopba csapódok… a tüdőm… alig látok… ~ Ez így nem megy… túl kevés volt már a kezdetétől fogva a varázserőm, ők pedig túl erősek. És ez a támadás… túl jó összhangról tanúskodik… francba… gyűlölöm ezt… GYŰLÖLÖM! Idióta korcsok… miért…
Halk csattanások, s az acél csípős ridegsége jelzi, miszerint láncokkal béklyózzák meg már így is elgyötört testem. Ujjak marnak be vállaim alá, s helyeznek két lábra… majd kihurcolnak a fényre.
Azonban a Nap mindent átitató fehér leple nem égetheti sokáig szemeimet… a hatalmas villa fényűzése alatt megbúvó sötét börtönbe vezet utunk. Az olajos félhomály, a nyirkos, nehéz levegő, a rozsdától nyikorgós rácsok… mind egy gyűlölt világ elátkozott kelléke.
Ugyanakkor, van valami különös is ebben a cellasorban… rúnák zöldes ragyogása keveredik az árnyakkal. ~ Pecsétekkel őriznének pár rabot? Más mágusok is lennének itt?
Gondolataimat hátam tompa puffanása űzi ki fejemből… én, és két társaim is ugyanazon cella koszos padlóján landolunk.
- Fel kellett volna adnotok, míg volt rá lehetőségetek… - Mondja búcsúzóul az egyik mágus, majd életre kelti rácsaink őrző fényeit.
Csend telepszik börtönünkre… Tango már nincs velünk, s a kaszámat se érzem a hátamon… de legalább a kulcsim megvannak. ~ Persze, kevés vigasz ez, ha képtelen vagyok bárkit is megidézni… Monoceros pedig már a harc közben visszatért a világába…
- Utállak. – Töri meg Tabu a szótlanság monoton uralmát, arcát levegővel megfújva… mint egy hisztis kislány…
- Miért pont engem? – Vágok vissza, szinte azonnal, meglepően magas hangszínen…
- Miattad vagyunk itt... a te hibád! – Motyogása közben már karjait is összefűzi… elejét kellene venni ennek a sértettségnek…
- Én mondtam, hogy nem maradt sok erőm minderre... – Emlékeztetem a lányt nem túl erőteljes állapotomra… jelen helyzetemben se jutok túl sok levegőhöz, s ezek a bilincsek csak tovább fokozzák szánalmas közérzetem.
- Szóval, a te hibád... – Erősködik tovább.
- Nos, akkor legközelebb intézheted te a radart és a járművet...
- A járműre nekem nem volt gondom..
- Ó, fogjátok már be! – Érkezik az ordítás szomszédos cellánkból.
Egy kopasz, nyúlánk alak szája nyílt ki, homlokán céhünk keresztjével. ~ Sejtettem, hogy nem véletlenül volt náluk se a pecsétzár.
- Elég förtelmes ez a hely így is, ne kelljen már még egy nyálas perpatvart is végighallgatnom! – Tetőzi tovább egyre rosszabb véleményem a létezését illetően…
- Csihadj le, vagy beverem a pofádat... – Szól rá Tabu… de nekem már jobb tervem is van.
- Gyere ide, szívesen megdolgozlak te kis... – Egyre csak erősödő szavait a forróság érzete szakítja meg.
Nos, igen… bár rácsok, valamint az erdőségek színeiben vibráló rúnák választanak el minket, egy alig tíz méterre lévő célpont körül még kedvemre adhatok életet lángnyelveimnek. Hála ennek, a férfi körül mostanra fekete tűz járja kiszámíthatatlan táncát.
- Nem mondták még, hogy ne szólj közbe, ha ÉN beszélek, korcs?! – Szólalok fel, fáradságom a lehető legjobban leplezve.
- Jobb lenne, ha mindenki lehiggadna... – Állapítja meg szintén a szomszédos cellában rostokoló, körülbelül negyvenes éveiben járó céhtársunk… mit ne mondjak, nem kis megfontoltságról árulkodik, ha valaki ilyen kort megél sötét szervezetünkben. - Nyilvánvaló, hogy egy céh tagjai vagyunk. Bár a csajt még nem láttam, a fehérke sokat balhézik. Mondjátok csak, titeket is legyőztek?
- Nem győztek le minket! – Csattan fel Laura, ki mindeddig veresége emlékébe volt zuhanva. - Engem egy fair harcban nem lehet megverni... csak... béna volt a csapatom, és ők is hárman voltak... ennyi az egész... – Hangja egyre inkább elhal, hisz még talán ő sem hiszi el mindezt.
- Persze-persze...
- Bárhogy is, valahogy ki kellene jutnunk innen. – Veti fel az önjelölt bölcs. - Valami ötlet? - Hordozza körbe tekintetét a jelenlévőkön.
- Virgo kiáshatna minket innen... de jelenleg pár tűzgolyón kívül többre már nem lennék képes. – Világítok rá újfent önnön állapotomra…
- Ezeket a rácsokat sejtem, nem tudom átrágni. Nincs ötletem... – Tabu se ér jelenleg többet…
- Ki kéne törnünk valakivel a falat. – Kezd bele Laura a tőle elvárható, idióta ötletelésbe.
- A te kemény fejed tökéletes lenne. Vagy inkább... Den? – Hát persze… egyből én… jobb nekem a fallal…
- Nem vállalom! Hagyjatok! – Lépdelek az egyik magányos sarokhoz.
- Naa.. na! Gyere vissza! – Visszakozna a sárkányölő, de már mit sem ér marasztalása…
Inkább a kövek közt megbúvó repedéseket, s fájdalmasan sötétlő lyukacsokat kezdem tanulmányozni… persze, jobban kihasználhatnánk mindezt, ha nem őrizné nyugalmukat egy védelmi varázslat… ~ Talán ennek a pecsétmágiának tudható be az is, hogy eddig nem láttunk idelent járőrt, aki felügyelne minket… ha volna ilyen, már rég ránk szólt volna szökési tervek szövögetése okán… ugyanakkor…
BUMM! Egy kisebb erejű, de nagyon is közeli robbanás ráz vissza a valóságba.
- Megcsináltam! Kint vagyunk! – Tör ki örömujjongásban egy alacsony, vöröses hajú alak a rácsokon túlról.
Nagyon olybá fest, pórul járt szomszédjaink már megoldották a kijutást… s menten kereket is oldanak, élen a mindeddig összetartásról szónokló férfival. Hamar ki is jutnak lángjaim hatásköréből… nincs mit tenni… újfent pásztázni kezdem az egyhangú falakat.
- Viszlát, pancserek! – Búcsúzik a nagyszájú.
- Jössz vissza te kutya! – Kiált utánuk Tabu, bár talán még ő is tudja, hogy mindez süket fülekre fog találni… ám ekkor…
- Nyisd ki a zárat. – Arcát ugyan nem látom, idáig érzem a Laurából áradó ridegséget… ~ De mire fel akar parancsolgatni? Mintha… a fegyvereivel járó fények dallamát hallanám… távolsági idézés?
- Csak blöffölsz, te kis... – Itt megakad… tisztán kivehető… hús, porcok, s szövetek málnak szét a gyilkos fémek munkája alatt.
Most már én is odanézek… és igen. Az egykori mágus nyakán már nincs semmi, pusztán kárminpiros vérben ázó cafatok.
- Most te... nyisd ki a zárat. – Újabb kardok tűnnek fel, ezúttal a vöröshajú körül…
Az apró férfi nagyot nyel, majd gondolkodás nélkül nekilát a rácsainkon éktelenkedő pecsét feloldásának. Ujjai körül apró rúnák jelennek meg, s körülbelül tíz percig tartó, gyors kézjátékát követően, a fények elvesztik ragyogásukat… bejáratunk pedig kiszakad helyéről.
- Helyes. – A lány elégedetten kisétál, megmentőnk pedig gyors léptekkel távozik is a felfelé vezető lépcsőkön.
Tabu miután szétharapja bilincseinket, szintén távozik, ám én az ellenkező irányba lépek ki... ~ Kell itt lennie valahol egy raktárnak, vagy hasonlónak… nem fogom itt hagyni a Starsplintet.
Egyre távolabb haladok a színtelenségbe vesző folyosón, mígnem egy korhadt faajtó szab gátat lépteimnek. Meggyengült szerkezete egy éles csattanással fogadja rúgásom, majd kiszakad keretéből.
Odabent egy faragott asztalnál kortyolgató őrszem meglepett pillantása fogad. Rögvest a riasztó lakrima után nyúlna, ám tűzgolyóm gyorsabb nála. Megégett testét a polcok közé csapja mágiám lendülete, hol aztán mázsányi fémhulladék borul rá… köztük a kaszám.
- Ez az enyém… - Kényelmesen visszafűzöm hátamra a fegyveren, majd én is célba veszem a cellasor kijáratát. De odakint aztán…
- Figyelem, mindenki! – Hades mester hangja vidáman, mégis mélyen visszhangzik egész elmémben… nem szeretem, ha itt turkál… - A Seven Kin of Purgatory már megtalálta Arveolát, méghozzá egy tükörbe zárva. A további keresés feleslegessé vált. A küldetésnek vége, tegyetek a továbbiakban belátásotok szerint. – Hát ez csodás… vesztettünk… nem is… ÉN vesztettem… nincs is már több értelme itt lenni…
Lehorgasztott fejjel, sötét tekintettel lépkedek a hanyagul összeillesztett gránitköveken, mikor is egy lelkes ordítás veri fel a csendet.
- Á, Den, te is megvagy! – Tekintetemben Tango rajzolódik ki, gazdája hátán csücsülve… végül is, Tabu érzékeivel nem nehéz megtalálni bárkit is.
- Mindig is megvoltam. – Felelem egykedvűen, s már folytatnám is utam, de…
- Na, durci Denci, fel a fejjel! – Vállaim köré karok fonódnak, és érzem, ahogy a lány magához ölel… ~ Franc… ez ilyenkor olyan rossz. Nem is hisztizem, vagy ilyesmi! Habár, mégse rossz ez… de mégis… erre mit lehet mondani?
Szavak helyett inkább csak halványan elmosolyodom, s társaim mellett haladva, végigrójuk a kifelé vezető lépcsősort.
Odafent kardok csattogása, valamint mágikus pisztolyok dördülései komponálják meg a minket fogadó szimfóniát… Laura harcol…
A bosszúszomjas démonfajzat körül már legalább fél tucatnyi őr fekszik vérbe fagyva, még ugyanennyi van talpon… közülük ketten ránk szegezik fegyvereiket… de hiába lőnek, szándékaik hamar elhalnak.
Tabu fémpikkelyekkel vonja be felkarját, s megakasztja a két lövedéket… majd szétrágja őket.
- Iron Dragon’s Roar! – Felélénkült energiájának hála, a lány acélszilánkoktól tomboló orkánja könnyűszerrel szétzilálja az agresszív biztonságiakat.
Mivel jól láthatóan nincs szükség a segítségemre, és én magam is szeretném kímélni mágikus erőm utolsó morzsáit, csak a háttérből figyelem, ahogy Laura pár gyors, és könyörtelen szúrással kioltja a még életben maradt öltönyösök életének lángját.
- Arra túl nehéz lenne kijutni... – Mutat a főbejárat felé, a párkányon át… és ki mások is sürögnének ott, ha nem a minket rácsok mögé juttató hármasfogat. - Menjünk az ablakon keresztül. A versenynek sajna vége... Pedig tudtam, hogy egy tárgyban van! – Mélyíti öklét a falba… már szinte jobban megviseli a kudarc, mint engem… - Na mindegy, menjünk vissza a hajóra...
- Hajó? Ugyan... francnak se hiányzik az egy ilyen zűrös kudarc után. Rám fér a pihenés... és, ha ezen múlik, kipréselek magamból még egy Pegasus idézést. – Lendítem meg vigyorogva a gyöngyházfényű kulcsot. - Hosenka jó lehet egy ilyen kaland után... – Magam se tudom miért, de kissé Tabu irányába döntöm tekintetem… valamiért, nem lenne olyan mókás egyedül.
- Elnézhetünk oda megint... Tangónak is biztos hiányzik. – Ajánlja fel, arcára kedves mosolyt fakasztva.
- Hülye naplopók. Na mindegy, nekem itt nincs több dolgom. – Önkényes vezetőnk ki is ugrik a birtok gondosan ápolt pázsitjára.
Jómagam csak lassan követem a párkányhoz, hogy megidézhessem paripám, ám egy érdekes jelenség vonzza magához figyelmem… az egyik halott őr nyakán szabályosan vergődik a sála, mintha csak le akarná tépni magát onnan.
- Mi a… - Sétálok a holttest mellé, kíváncsiságomtól vezérelve. – Egy mágikus tárgy?
Mintha csak válaszolni akarna, a bíborvörös selyem finoman kicsúszik a hulla alól, majd körém fonja magát.
- Ez nem semmi… egy saját akarattal bíró sál… persze, ez tök elhanyagolható amellett, hogy tuti jól áll! Csak a színe nem a legjobb… a fekete menőbb kontrasztot képezne a haja… - Még végig se mondom, mire újdonsült ruhadarabom úgy válik éjsötétté, mint a papír, melyre tintát öntenek. – Erről van itt szó… legalább nem távozunk üres kézzel. – Fordulok az ezüsthajú lányhoz, aki immáron egy medált forgat ujjai közt. – Ideje indulnunk… Pegasus kapuja, nyílj meg! – Bár szinte kifehéredik teljes vízióm, még akad annyi erőm, hogy felmásszak az ablak mellett várakozó csillagszellem derekára… ha pedig odaérek, lesz elég időm pihenni. - Nos akkor, üljetek fel...
Tabu hátulról átkarol, hogy felkészüljön az útra, s miután Tango is elhelyezkedik, ismét meghódítjuk a végtelenbe vesző égboltot… ~ Bár nem sikerült nyernünk, mégse volt ez rossz kaland. Végtére is, szereztem egy mágikus sálat, izgalmas élményekben volt részem, és… jól éreztem magam vele… Na igen… így kellene magában lezárnia egy átlagos mágusnak egy hasonló eseményt… de én nem vagyok ilyen! Kit érdekel mindez?! A lényeg, hogy öltem egy csomót, és ismét megmutattam pár nagyképű céhtársamnak, hogy ki a király! Uhehehehe…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Csüt. Feb. 02, 2012 3:14 pm

Lea, elnézést a késésért, valamiért elkerülte a figyelmem, hogy postoltál, bár nem akarok vádaskodni, de biztos ez is Den hibája... muhaha...

Na szóval:


Leanna

Név: Kulcs az elveszett szobához / Key to the Lost Room
Ár: -
Szint: -
Leírás: Egy arany bevonatú, díszes hotelszoba kulcs. Különleges képessége, hogy bármilyen zárba beilleszthető, elfordítása után az ajtó egy átlagos, egyszerű berendezésű motelszobába nyílik, mindegy hol legyen az az ajtó. A szobába kizárólag a kulccsal lehet belépni, ha birtoklója bezárta maga mögött az ajtót, akkor az az ajtó, amibe a kulcsot illesztette, mások számára eredeti rendeltetése szerint fog működni, tehát ideális búvóhely, vagy menedék.
Hátránya, hogy a szobát kizárólag ugyanazon az ajtón lehet elhagyni, amin bement a használó, bár a kulcsot mindig csak befelé kell használni. Ezen kívül, a szoba minden nyitásnál visszaállítja magát eredeti állapotára. Példa: ha a tulajdonos kinyit egy ajtót a kulccsal, bedob valamit a szobába, aztán kint marad, visszazárja az ajtót, majd rögtön újra kinyitja azt a kulccsal, a tárgy, amit bedobott, semmivé lesz, hogy hova tűnik az egyelőre rejtély, és ez nem csak tárgyakra, hanem élőlényekre is vonatkozik, tehát ésszel kell használni!


Használd egészséggel!


Den:


Név: Az akarat sálja / Scarf of Will
Ár: -
Szint: -
Leírás: Egy teljesen átlagos kinézetű, finom pamutból készült sál. Színét és mintázatát a tulajdonos kedve szerint, puszta akaratával tudja változtatni. Ezen kívül a sál önálló tudattal rendelkezik, magától mozog, ha gazdája úgy kívánja, rátekeredik az ellenfél nyakára, és megfojtja (még ugrani is tud a pimasz, maximum 2 métert). Hátulütője a nagy önállóságnak, hogy csak akkor teljesíti viselője parancsait, ha éppen kedve tartja. Bohókás, rendetlen, szófogadatlan, olykor meglehetősen lusta, ellenben teljes mértékben hűséges. Beszélni értelemszerűen nem tud, tetteivel kommunikál. Nem árt neki szinte semmi, nem ég el a tűzben, a varázslatok is lepattannak róla, egyetlen "ellensége" a víz. Fél tőle, nem szeret elázni, szóval nem ajánlatos betenni a mosógépbe, mert még kibelezi azt.

Vedd és vidd!

Akinek mégsem felel meg az ajándék, az kap helyette Gyémántot!

Köszönöm a játékot, szépen teljesítettetek. Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Kedd Feb. 21, 2012 6:40 pm

Ahogy a fény lassan felégeti a retináimat, kirajzolódik előttem három alak. Számunkra ismeretlenek, ám tűnnek épp olyan suhancnak, akik a céhtársaink lehetnének. Nem, sokkal kidolgozottabbak lehetnek testeik, egyenruhájuk megegyezik… biztonsági őrök lehetnek.
- Nincs joguk itt lenni, hagyják el ezt a helyet! – Szólít fel minket távozásra egyikük. Na persze, idáig eljöttünk, és akkor ezt kapjuk, ne ezt már nem!
- Jogunk nincs, fontosabb dolgunk viszont akad... – Mordulok fel szinte azonnal a kijelentésére.
- Túl sokszor idéztem meg a két pacit, nincs erőm több kulcsra. Ha harcra kerül a sor, a szellemekre már nem számíthatunk... – Közli velünk halkan a fiú. Csodálatos… már ő is használhatatlan igazából… nem, mintha én olyan jó passzban lennék.
- Nem is kértem a segítségüket. – Szól vissza Laura Dennek. - Sajnáljuk, de túlságosan tetszik nekünk ez a hely, ahhoz, hogy lelépjünk! Vigyenek minket a főnökhöz! – Kezd el ordítozni… nem biztos, hogy ez a legjobb most.
- Attól tartok, ebben az esetben erőszakot kell alkalmaznunk. Ex-quip: Steel Sword! – Idézi meg fegyverét, amit rögtön támadóhelyzetben tart felénk.
- Kinyírni őket… – Esik neki rögtön annak az őrnek meggondolatlanul.
- Ne olyan hevesen! Metal Machine Gun! – Eleinte igencsak kedvemre lenne a fémeső, de ahogy már lassan nem tudom benyelni, hanem testemet szaggatják a golyók, egyre inkább irritáló a támadás.
- Jetblack Fire Magic! – Valamivel gondosabban próbálja semlegesíteni az ellenfél támadását, kevés sikerrel. Viszont most, hogy a golyók kicsit visszafogottabbak, én is beugrok a fiú elé, hogy fémmé változtatott karommal felfogjam a golyókat, majd elfogyasszam azokat.
- Iron’s Dragon Roar! – Támadok vissza a fémesőből nyert erőmből.
De akármennyire is igyekszem egy nagy, elsöprő erejű ordítást teremteni… hasztalan… a technika egy kézmozdulatot követően válik semmivé. Szinte teljesen lesokkol.
Aztán az ellenfél újra támadásba lendül. Először Den felé indul meg az egyik, majd míg én erre figyelnék, hirtelen valami hideg érintkezik a fejemmel, ami rögtön le is küld a padlóra. Au… ez…
- Jetblack Fire Ball! – Hallom a kétségbeesett kiáltást.
Miközben feltápászkodnék, hogy megnézzem, mi is történt, már a földön van, az én fejemre pedig újabb ütést mérnek. Valami forró folyik végig az arcomon, miután testem alatt a padló könnyedén beszakadt. Szédülök, és hányingerem van…
Végtagjaim mozdíthatatlanok, és talán már csak valami balszerencse tart eszméletben, hogy igazán szenvedhessek. Még egy ütés, ezúttal a gyomromba… vér, sok vér… és nem a bántalmazómtól, hanem az én számból származik a bíbor folyadék. Érzékeim eltompulnak, csak az érződik, hogy az a nagy állat rámarkol a csuklómra… olyan erősen, hogy az szinte már a törés határán áll.
Talán kicsit még örülök is a bilincsnek, mely ezután nyugtató hűvösséggel ajándékozza meg karjaimat, de csak kicsit örülhetek. Rá kell jönnöm, hogy helyzetem korántsem eléggé fényes, hanem inkább a kinti környezet… inkább behunyom szemeim, hisz a homályon és az égető fényen kívül nem látok semmit, amíg hurcolnak. Hogy tudtak minket legyőzni ilyen könnyen? Nem lehet… ez egy rossz vicc!
Lassan árnyékosabb helyekre érünk, valószínűleg a hatalmas, palotaszerű épület lehet ennek az oka. Majd bevezetnek minket valahová, bár valószínűleg nem oda be… nehézkesen nyitom ki a szemeimet, hogy lássam, hogy is vagyunk. Igénytelenül kikövezett padló és falak, minden nedves… beljebb érve már rácsok, s cellák fogadnak minket. Egy börtön? Hát ez… jó.
Ahogy lelassul a tempóm, azon nyomban maguk után rántanak a szaporább léptek reményében, majd hamarosan be dobnak egy addig üres cellába. Rögtön csattan a zár, majd látni, ahogy felvillan egy mágikus kör, hogy megerősítse azt, nehogy fel tudjuk törni. Pedig kirágtam volna szívesen, de így…
- Fel kellett volna adnotok, míg volt rá lehetőségetek… – Magyarázza az őr, mielőtt itt hagyna minket.
Érzem, hogy ahogy a csend megszállja a szobát, úgy lesz úrrá rajtam a kétségbeesés, fájdalom, halálfélelem, bánat… még mindig éget a fejem, a hasamba mintha lyukat ütöttek volna. A lelkemet hiány tépázza, még pedig Tangoé… miközben minket hurcoltak le ide, úgy ragadták el őt tőlem. Vajon hová vitték, és milyen célból? Talán megint olyan ketrecben találta nyughelyét, mint az Ilya elleni küzdelem során?
Próbálok erőt venni magamon, hogy csillapítsam a rossz kedvem, mire eszembe jut egy erre tökéletes dolog – ha húzhatom Dent.
- Utállak. – Fújom fel az arcomat, miközben Den felé nézek.
- Miért pont engem? – Kérdi rögtön, hogy mire fel ez a vád. Érdekes, hogy mennyire magasa hangja van, mint aki nem érti, hogy miért vádolják – és, aki vérig van sértve.
- Miattad vagyunk itt... a te hibád! – Mormogom felé, miközben lassan összefűzöm karjaimat.
- Én mondtam, hogy nem maradt sok erőm minderre...
- Szóval, a te hibád... – Jegyzem meg.
- Nos, akkor legközelebb intézheted te a radart és a járművet...
- A járműre nekem nem volt gondom..
- Ó, fogjátok már be! – Ordít fel valaki a mellettünk lévő cellából. Ne hogy már ne lehessen nyugodtan veszekedni!
- Elég förtelmes ez a hely így is, ne kelljen már még egy nyálas perpatvart is végighallgatnom! – Magyarázza kelletlenül. A rohadék!
- Csihadj le, vagy beverem a pofádat... – Mordulok rá. Azt hiszem, ha az anyja nem nevelte jó modorra, majd én megteszem szívesen.
- Gyere ide, szívesen megdolgozlak te kis... – Már épp a szavába vágnék, mikor Den akcióba lép. Kellemetlen, hogy a legrosszabb pillanatban zavarnak meg engem mindig – a lényeg, hogy rácsok ide, vagy oda, a fiú akadálytalanul idézi meg a kötözködő fiú feje köré lángjait.
- Nem mondták még, hogy ne szólj közbe, ha ÉN beszélek, korcs?! – Nem is beszéltél!
- Jobb lenne, ha mindenki lehiggadna... – Szólal fel a nagyképű cellatársa – sokkal öregebbnek tűnik, mint mi, mégis most élheti fénykorát. Itt-ott ősz hajszálai vannak, de talán az is csak a céhben tartózkodás stressze miatt. Legalább rajtam az nem fog látszódni… - Nyilvánvaló, hogy egy céh tagjai vagyunk. Bár a csajt még nem láttam, a fehérke sokat balhézik. Mondjátok csak, titeket is legyőztek?
- Nem győztek le minket! – Háborodik fel a lány. - Engem egy fair harcban nem lehet megverni... csak... béna volt a csapatom, és ők is hárman voltak... ennyi az egész...
- Persze-persze...
- Bárhogy is, valahogy ki kellene jutnunk innen. – Azta, milyen jó ötlet! Egyértelmű Kapitány, hát megérkeztél végre! - Valami ötlet?
- Virgo kiáshatna minket innen... de jelenleg pár tűzgolyón kívül többre már nem lennék képes. – Szerintem, még szegény Dennek se öröm így beszélnie magáról… szinte belesajdul a szívem. Vagy mégsem.
- Ezeket a rácsokat sejtem, nem tudom átrágni. Nincs ötletem... – Próbálom vigasztalni. Igazából, meg se merem kísérelni, hogy átrágjam. Mi van akkor, ha villámlik, sokkol, vagy ilyesmi? Rám ez vagy négyszer rosszabbul hatna, jelen állapotomban bele is halnék.
- Ki kéne törnünk valakivel a falat.
- A te kemény fejed tökéletes lenne. Vagy inkább... Den? – Mosolyodok el gúnyosan, miközben poénnal próbálom oldani a hangulatot.
- Nem vállalom! Hagyjatok! – Hát… ez… nem sikerült.
- Naa.. na! Gyere vissza! – Szólok utána, de nem úgy tűnik, mintha meghatná kicsit is a dolog.
Den elmélyülten bámulja a falat, valószínűleg minden további próbálkozásom sikertelen lenne, így inkább a testemet kezdem el szemlélni. Durva károkat szenvedett, többek közt szerintem egy-két bordám is megbánta, hogy megpróbáltam felállni. A fejem jó, hogy nem horpadt be… de ahogy elkezdem lekapargatni arcomról a vért, az valahogy nem akar elfogyni, sőt. Fel-felszisszenek, majd úgy döntök, inkább nem erőltetem – ekkor hallok meg egy robbanást, mely még a mi cellánkat is megrázza.
- Megcsináltam! Kint vagyunk! – Örvend egy még nálam is alacsonyabb, vérvörös hajú srác. He?
Nos, úgy tűnik, a sors szeret szórakozni. Velünk, de legfőképp velem – ha eddig nem vert eleget a végzet, akkor ez most egy újabb balhorog volt tőle. Mi az, hogy ők így kijutnak, mi pedig semmit sem tudunk tenni? Biztos pecsétmágiával alkothattak valamit, hiszen ezek a rácsok is rúnákkal vannak lezárva, vagy ehhez hasonló mágiával. Mi meg… eh… elegem van!
- Viszlát, pancserek! – Vigyorog a nagyképű, pofátlan, idegesítő, és…
- Jössz vissza te kutya! – Ordítok rá. Nem hinném, hogy nagyon meggyőző lennék, de talán mégis…
- Nyisd ki a zárat. – Ahogy Laura felé fordulok, szokatlan hidegség járja végig a testemet. Az a rideg arc… nem dühös, nem vigyorog. Semmi érzelem nem látszódik rajta, még a gyilkolási vágy sem…
- Csak blöffölsz, te kis... – Mondaná a magáét, de a lány erre lecsap. Az arca meg sem rezzen, ahogy kardjainak megadja a gyilkos parancsot… pillanatokon belül a srácnak a nagy képe a földön landol, és a teste is összerogy, miközben a vér megállíthatatlanul terjed a földön…
- Most te... nyisd ki a zárat. – Jelennek meg újabb gyilkolásra kész kardok a vörös hajú feje körül, de úgy látszik a drága okult bajtársának sorsán. Rögtön nekilát, hogy kiszabadíthasson minket – nagyjából tízpercnyi munka után pedig a rúnák elvesztik éltető fényüket, s immáron ki tudunk lépni a cellából.
- Helyes. – Sétál ki ugyanolyan rideg arccal Laura, és amint a fiú körül eltűnnek a kardok, ő azzal a lendülettel meg is indul a lépcső felé – futólépésben persze.
Persze amint megtehetem, karjaim rögtön két irányba húzom, így középen mintegy eltépve a bilincsemet, a többiekét pedig elharapom, hogy szabadon tudjanak mozogni. Nekem viszont ez még kellhet, hogy tartsa bennem a lelket…
Mondhatni háromfelé indulunk. Den valószínűleg a tőle elorozott fegyverét akarja megkeresni, míg Laura a kijáratot, nekem pedig Tangót kéne felkutatni.
Több ajtót is berúgok, a legtöbben viszont csak régi kacatok, használhatatlan és rozsdás fegyverek, vagy hasonlók találhatóak őrizetlenül. Még arra sem elég a minőségük, hogy elfogyasszam őket – félő, hogy a rozsdaszörny újra előkerül…
- Engedjenek ki! Megbánják ezt még! Ha tudnék mágiát használni, most csúnyán megbánnák! – Csapja meg az ismerős hang a fülem, ellenben mondanivalója nem talál megértő emberekre. A fenyegetése csupán pár ember vihogását nyeri el, félelmet nem igazán.
- Nézd, de ijesztő.
- Egy macska!
- Ne nevettess, komolyan… – Röhög fel egy harmadik, mire felsóhajtok. Ahogy elnézem, Tango épp fújná fel magát, hogy újra megfenyegesse az őröket, mikor derekammal belököm az ajtót.
- Jó napot! – Mosolygok.- Nem kéne ilyen viccesnek találni szegény macskát. Igenis erős ő.
- Most meg egy kislány! Meghalok, istenem! – Már szinte a földön fetreng a röhögéstől, mire leolvad a vigyor az arcomról, és immáron rajtam is átveszi az irányítást a rémisztő ridegség.
- Jól mondod. Meghalsz. – Szinte ki se kell mozdulnom alaphelyzetemből, hogy Tango ketrece darabokra törjön, és a macska mögöttem szárnyalva aktiválhassa mágiáját.
- Fungus Spore – Purple Mist! Mushroom Grenade – Nocturnal Darkness! – Végre úgy érzem, hogy folyik a mágia az ereimben. A szobát sötétség borítja be, ám nekem nem kell látnom ahhoz, hogy mészároljak… egyszerűen csak átváltoztatom mind a két karomat karddá, és miután azoknak pengéi őrült pörgésbe kezdenek, én is így teszek. Kétségbeesett ordítások, tehetetlen sikolyok, halálhörgések… a friss hús szaga, és a hang, ahogy a vér szerteszét fröccsen a szobában… nem tart sokáig ez a harc.
- Figyelem, mindenki! – Szólal meg Hades a fejemben, épp, mikor kilépek a szobából. - A Seven Kin of Purgatory már megtalálta Arveolát, méghozzá egy tükörbe zárva. A további keresés feleslegessé vált. A küldetésnek vége, tegyetek a továbbiakban belátásotok szerint. – Hát b*sszameg! Feleslegesen küzdöttünk idáig!
Kicsit dühödten lépdelek végig a folyosón, majd Tango úgy dönt, hogy a repülés helyett inkább a hátamon utazik, hiszen ő is kimerült. Nem sokáig van csönd úgy, hogy ő itt van – vidáman ordít fel, a fülem sajnálatára.
- Á, Den, te is megvagy! – Den? Ahogy felnézek, tényleg, ő is itt van, és most már a hátán van a Starsplint.
- Mindig is megvoltam. – Válaszolja unottan. Milyen hisztis. Tegyünk ellene!
- Na, durci Denci, fel a fejjel! – Karolom át a fiút, és lassan magamhoz húzom őt, hátha jobb kedvre derül. Bár válaszolni nem válaszol, egykedvű feje megszűnik, és egy halvány mosoly veszi át arca fölött az uralmat. Félsiker.
Már épp indulnánk fel, mikor csata zajai csapja meg füleinket. Nem lehet kérdéses, mi van ott – Laura mészárol. Másra nem sok esélyt látok.
Mire felérünk, már vagy hat-hét őr távozott el a pokol bugyraiba, és még ugyanennyi áll harcra készen. Kettő pedig rám, és Denre fogja fegyvereit… milyen meggondolatlan.
Nem sok időbe kerül, míg a karomat fémpikkelyekkel vonom be, és azzal a lendülettel meg is állítom a golyókat – de, hogy kárba ne vesszenek, még el is kapom őket, majd lenyelem. ~ Vigyázz, még meleg…
- Iron Dragon’s Roar! – Egy ilyen támadás is épp elég, hogy megzavarjuk a biztonságiakat, sőt, néhány még bele is hal az ordításba. Aki nem, azért Laura tesz, hogy ne szenvedjen túl sokáig – leszúrja a maradékot…
- Arra túl nehéz lenne kijutni... – Irányítja ujját a főbejárathoz, ahol ugyanaz a három ember van, mint akik egy-két órája a börtönbe vittek minket. - Menjünk az ablakon keresztül. A versenynek sajna vége... Pedig tudtam, hogy egy tárgyban van! Na mindegy, menjünk vissza a hajóra...
- Hajó? Ugyan... francnak se hiányzik az egy ilyen zűrös kudarc után. Rám fér a pihenés... és, ha ezen múlik, kipréselek magamból még egy Pegasus idézést. – Csatolja le övéről a kulcsot, majd egy hanyag mozdulattal meglegyinti a levegőben. - Hosenka jó lehet egy ilyen kaland után... – Néz felém bizonytalanul, mire akarva-akaratlan is elmosolyodok.
- Elnézhetünk oda megint… Tangónak is biztos hiányzik. – Válaszolom az ötletére.
- Hülye naplopók. Na mindegy, nekem itt nincs több dolgom. – Ugrik ki az ablakon a csaj. Huh… remélem, nem sokat fogok vele találkozni.
Den a párkányhoz közel sétál, hogy megidézhesse paripáját, ám további tetteiről elvonja figyelmem egy csillanás. A halott őr nyakából lelóg valami… nos, neki már úgysem kell, szóval…
Közelebb érve megállapítom, milyen klasszul néz ki a medál – és mágikus erőt érzek kisugározni belőle. Vélhetőleg különleges tárgy lehet, nem csak egy egyszerű lánc, szóval megéri eltenni… elfér a többi tárgy között.
– Erről van itt szó… legalább nem távozunk üres kézzel. – Fordul felém, miután óvatosan leszereltem a nyakláncot az őr nyakáról. – Ideje indulnunk… Pegasus kapuja, nyílj meg! – Látszik, ahogy Den megszédül, ám még kitart az ereje, és bízzunk benne, hogy ez Hosenkáig így is lesz.- Nos akkor, üljetek fel...
Lassan felülök mögé, és óvatosan átkarolom, hogy ne essek le, majd miután Tango is elhelyezkedik, végre elindulhatunk Hosenka felé. Rég jártunk már ott…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   Kedd Feb. 21, 2012 10:44 pm

Ennek is eljött az ideje, pedig már kezdtem azt hinni, hogy valaki nem akar ajándékot. Razz

Tabu:

Név: Hazugság medálja / Medalion of Lies
Ár: -
Szint: -
Leírás: Egy láncon lógó aranymedál, ami nyakba akasztva apró csilingeléssel jelzi gazdájának, ha annak beszélgető partnere füllent. A csilingelést kizárólag az hallja, akinek a nyakában van a medál.

Köszönöm a szép játékot, csak így tovább!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)   

Vissza az elejére Go down
 
Démonvadászat (Grimoire Heart céh event)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Event] A legendás küldetés!
» Szépségverseny [Event]
» Happy Halloween [Event]
» Darwin útvesztője [Event]
» [Event]Vakrandi

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: