HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 543
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Csüt. Feb. 02, 2012 10:44 pm

Mona:

Békés vonatozásotokat óriási ricsaj zavarja meg. Fülsüketítő, fémes csikorgás, aztán a vagon huppan egyet. A vonaton pánik tör ki, mindenki sikoltozik, de megmozdulni nincs ideje senkinek, egy szempillantás alatt kisiklik a szerelvény a sztyeppére, ami eddig csendben suhant mellettetek, majd a vagon az oldalára fordul. Ti megússzátok néhány karcolással, de a körülöttetek heverők nagy része korántsem ilyen szerencsés. Néhányan nyomban nekilátnak a segítségnyújtásnak, az egyikük ráadásul orvos, így ti kimászhattok Maoval, hogy megnézzétek mi okozta a balesetet. A látvány ütős, az egész szerelvény elhagyta a sínpályát, és most össze-vissza hevernek a vagonok, amikből lassan szállingóznak ki a túlélők. A vonat elejében megtaláljátok a vonatvezetőt, aki éppen a mozdonyvezetőt pátyolgatja. Elmondja nektek, hogy egy vastag farönk hevert a síneken keresztben, ami elég furcsa a fennsík kellős közepén. Udvariasan megkér titeket, hogy gyalogoljatok el a városba, és küldjetek segítséget. Szerencsére Nindra már csak két órányi járásra van, és csak a síneket kell követnetek, még el sem tudtok tévedni. Útra keltek hát gyalogszerrel.
Mire eléritek Nindrát, már jócskán a hegyekben jártok, a hőmérséklet rohamosan csökken, a hóréteg pedig ezzel párhuzamosan vastagszik lábatok alatt. A városban riadóztatjátok a megfelelő embereket, majd miután megbizonyosodtok róla, hogy a segítség úton van, elindultok eredeti célotok felé, megkeresni a vén banya házát.

Postod eddig tartson!

Rane, Tabu:

Ti döntsétek el mihez kezdtek a pincébe zárva. Ilya fent tesz-vesz, miközben vígan (és meglehetősen hamisan) dudorászik. A csapó ajtó zárva van, bár kinyithatjátok a megszerzett kulccsal. Ebben az esetben a megfiatalodott Ilya könnyedén elveszi tőletek a kulcsokat – nem riad vissza csípős-szúrós-kellemetlen-hánytató bájitalok használatától sem -, aztán vihogva visszatuszkolja elgyötört testeteket a pincébe. Mivel meggyőző fölényben van, valahogy tőrbe kéne csalnotok a vén csorosznyát. Ezt a részét rátok bízom, ismét várom a kreatív megoldásokat. Smile

Postotok azzal érjen véget, hogy ezúttal ti zárjátok be valahogy Ilyat a pincébe!

Gab:

Magadra öltöd hát a páncélzatot, aztán jöhet egy kis gyakorlás, amiben mentoraid természetesen nagyon szívesen segítenek. Very Happy Ha beleszoktál a viseletbe, Synestra és Everoth elmondanak neked mindent a fajtájukról (erejük, gyengéjük, hogyan harcolnak, stb..), aztán csakhogy ne unatkozzál a sok elméleti oktatás miatt, egyetlen kézmozdulatukkal teremtenek párat a fajtáikból, akikkel tudsz gyakorlatozni. A harcba mentoraid is beszállnak, méghozzá a te oldaladon, hogy szokjad a közös munkát. Smile
Ha kilihegted magad, Synestra visszaültet az asztalhoz, aztán egy papírtekercset vesz elő. A tekercs valójában egy város tervrajza, ami a családod kúriája körül helyezkedne el. Elmondják, hogy édesapád terve volt ez, az ő védelmükre, de sajnos nem volt ideje megvalósítani. A város alatt egy titkos katakombarendszerben lett volna Synestráék búvóhelye, amiről egy külön tervrajz is van.

Postod addig tartson, hogy Synestra kiteríti a terveket az asztalra!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 694
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 9
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Szer. Feb. 08, 2012 3:28 pm

Hát kérdés ez? Villámgyorsan ledobtam a csizmám, és felcsatoltam a páncélhoz tartozót, majd egyre másra kapdostam magamra a többi darabot is. Egyedül a mellvérthez kellett segítség, mert hátul meg kellett tartani.
- Egyébként, miért nem ex-quipelhetem e helyett?
- A páncél jelenleg nem a te varázserődhöz van kötve, nem tudnád exquipelni. De amint végzünk, a tiéd lesz.
- Végzünk? Mivel? - csatoltam fel a kesztyűket, és a sisak után nyúltam, de Synestra megfogta a kezem.
- Arra most nincs szükség. Ahogy mondtuk, Amithiel utolsó akarata az volt, hogy minden utána következő generáció nyomot hagyjon a páncélban. Így jöttek létre a rúnák, és a pecsétek az övben. A nélkül minden más darab csak egy közönséges páncél lenne. Legalábbis, majdnem.
- Hogyhogy majdnem? És miért nem csak az övet hordjuk, ha az a lényeg?
- Az övnek csak akkor van ereje, ha olyan páncélhoz van csatolva, amit Synestra vagy én készítettünk. - dörögte közbe Everoth, akinek az egész jobb karját befedő kesztyűt viselt, az ujjaiban karmokkal. - A világ legerősebb mágusa is viselhetné, ha nem általunk készített páncél van rajta, ha beleszakad, akkor sem tudja feltölteni mágiával.
- Most ha megnézed a foglalatokat - mutatott Synestra a hatszögű mélyedésekre, amik egyelőre üresen tátongtak, és mindegyik alján egy-egy ónyelvű rúnabetű volt. - üres mind. Mágiával érintkezve feltöltődnek, és a kesztyűvel megérintve megtörheted a pecséteket. Ekkor felszabadítod a pecsét erejét. Az, hogy milyen gyakran tudod használni, milyen gyorsan töltődik fel újra csak és kizárólag rajtad, az akaratodon, az elszántságodon, kitartásodon, koncentráltságodon múlik.
- Szóval, ha csak úgy, ész nélkül ordítva rohamozok a világba…
- Akkor levágnak, mint egy disznót, és még csak meg sem tudod tölteni újra a pecséteket.
- Szép hasonlat volt. - szólt Kaensho, aki eközben végig az asztalon feküdt, és álmosan figyelt minket.
- Minden generációval több pecsét lesz az övön, és ezzel mind nehezebb lesz megtanulni használni az erejét. Te vagy az ötödik. És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy tudassam veled. Az, hogy milyen jelet égetsz bele az övbe, azon múlik, hogy milyen emberré válsz az idők folyamán.
- Tehát, ha mondjuk, fekete mágiával foglalkoznék, és ehhez gonosz jellem is kapcsolódna akkor.
- Akkor, szinte egész biztosan olyan pecsét kerülne az övre, ami hozzád passzoló mágiát képes felszabadítani. Uriel ükanyád sebességmágiával is foglalkozott a fegyver mellett, meglehetősen gyors észjárással bírt. A lánya, Ithuriel szélmágus volt, meglepően könnyű és rugalmas testfelépítéssel, Baliel nagyapád alakváltó, temperamentumos, szenvedélyes férfi volt, míg apád, Nateniel földmágus, akinek mindennél többet jelentett az, hogy megvédje azokat, akiket szeretett.
- Miért mondtad el neki? Azt akartam, hogy majd Ilumban a szellemekből húzza ki a válaszokat… - húzta el a száját Everoth
- Nem játszani hívtuk ide. - intette le Synestra. - Így lett Uriel által az első rúna a tigrisé, a pecsét a sebességé. - Everoth felemelte a kezét, és csak most láttam, hogy a kesztyűje körül csuklótájékon négy apró, ököl méretű gömb forgott körbe, s most az egyik kilőtt, egyenesen a páncélom mellvértjébe.
Elárasztott, átjárt a hideg, a hátamon felállt a szőr, a gerincemen szorítást éreztem, és a hideg oszlani kezdett a mellkasomból, átvonult a hátamra, és amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan ment is. Térdre estem, lihegtem.
- Ezt mi-miért kellett? - néztem fel, Everoth pedig az övre mutatott. A legelső pecsét citromsárgán izzott.
- Az első pecsét aktiválódott. Most már képes vagy használni. Sajnálom, ha fáj, ezt el kell viselni, még három van.
- Akkor is ez lesz, amikor az enyém beleég? - Everoth bólintott, aztán felemelte a karját újra, és egy újabb gömb száguldott a mellkasomba. Ismét lejátszódott a folyamat.
- Ithuriel által a második a főnixé, a pecsét a levegőé. A harmadik Baliel által a farkasé, és a szenvedély pecsétjéé. - Újabb gömb, ami ezúttal már olyan erővel érkezett, hogy nem, hogy térdre, hanem majdnem hanyatt estem. - A negyedik, Nataniel által a föld rúnája, az őrző pecsétje.
Az utolsó gömb szó szerint becsapódott a mellkasomba, az ereje pedig hátratolta mozdulatlan lábaimat. Lihegtem, és láttam a lélegzetem. Olyan volt, mintha egy éjszakát kint töltöttem volna a hóban fekve. De hamar múlt a jeges hatás, és ahogy lenéztem, a citromsárga, a kék, az ezüst és a zöld hatszögek látványára elmosolyodtam.
- Fújd ki magad, tisztítsd ki a tüdőd. Majd jövök. - szólt Synestra, aztán elment, én pedig visszaültem a székre, rákönyököltem az asztalra, Everoth pedig egy tál almát tolt elém.
- Egyél, ha jól esik, de ne sokat. - kacsintott. - Synestra megöl, ha nem marad.
- Kösz, nem. - ráztam meg a fejem. - Mondd, mikor derül ki, hogy milyen pecsétet égetek bele az övbe?
- Ezt senki nem mondhatja meg, Gabriel, mert senki sem tudja. Minden ember máskor éri el azt a pontot, amikor megfogalmazódik benne, hogy tudja, mit akar az élettől, vagy mire született. Apád már gyerekkorában sokat figyelt a társaira, már akkor ismerte anyádat, amikor iskolába járt, és folyton kiállt mellette. Vigyázott rá, pedig az nem akarta.
- Ez rá vall. - mosolyodtam el. - Mindkettejükre. Anyám sosem viselkedett meghunyászkodó háziasszonyként. Mindig is azt hittem, hogy ő valamikor, mielőtt családot alapított, harcos volt, vagy valami ilyesmi.
- Gabriel, anyádtól ügyesebb növénymágust még nem láttam, pedig több mint négyszáz éves vagyok. - vigyorodott el.
- Növénymágus? - leesett az állam. - Nem tudtam, soha nem használta az erejét.
- Mert amikor te megszülettél, már nem volt mágus.
- Nem volt mágus? Ezt… hogy érted?
- Hát, mondjuk úgy, feladta a mágiát. Majd elmesélem, ha érdekel, de kezdjük el, mert Synestra megharap. - tolta ki magát a székkel az asztaltól, aztán intett, hogy álljak fel. - Kezdjük az elején. Sebességmágia. Ehhez viszonylag könnyű hozzászokni. - kitartotta oldalra a kezét, és a fal mellé támasztott hosszúkard - legalábbis, az ő méretéhez képest az volt, hozzám képest inkább kétkezes pallos - belerepült a markába. - Nem életre-halálra megy, a vívjunk, ne harcoljunk.
- Rendben. - bólintottam, és a hasadékból kiemeltem apám kardját, majd intettem, hogy kezdhetjük.
Everoth széles, lendületes ütésekkel indított, amiket én sorra hárítottam. Végül is, ez volt a cél. Az ütések között hagyott időt, hogy visszatámadjak, de ez az idő folyamatosan csökkent, míg végül csak védekezni volt időm, pedig mindent beleadtam.
- Teljesen sarokba vagy szorítva, egy, nálad gyorsabb ellenfél egy pillanat alatt végez veled, ha így haladsz. De tudsz te ennél többet is! Még ne aktiváld a pecsétet!
Micsoda? Miért? Nem arra van? De nem volt időm gondolkodni. Pillanatokkal később már záporoztak rám a csapások, és már volt olyan, amit nem is tudtam védeni, csak kikerülni. Bal kezemet az öv felé emeltem, de mielőtt megtörhettem volna a pecsétet Everoth dobbantott egyet, és egy széles ívű vízszintes vágást intézett felém. Mindkét kezemre szükség volt, hogy hárítsam, és még így is odébb csúsztam.
- Gyerünk, adj bele mindent! - kiáltott rám.
Támadni kezdtem. Befejeztem a védekezést, minden támadásomat úgy intéztem, hogy az egyben félresöpörje az ő fegyverét, vagy eltérítse az eredeti irányából, és még így is folyton visszaért akkorra, amikor a fegyverem eltalálta volna akár a páncélját is.
- Gyorsítok.
- Még ennél tovább? - szóltam, de már valósággal a keze vonalát is csak halványan láttam. Ösztönből húztam a kardot, és támadtam vissza.
- Most! - Több se kellett. Bal mutató ujjammal a sárga pecsétre csaptam, és egyszeriben kellemes melegség öntötte el a karjaimat és a lábaimat. A világ lelassult, és mindent láttam. Olyan volt, mintha ugyanolyan gyorsan folyna a harc, mint amikor elkezdtük. Leszámítva azt, hogy a fegyvercsörgés már nem, hogy gyors egymásutánban követte az előző csördülést, hanem egybehangzó hangzavarrá változott, és minden találkozásnál szikrát hánytak a pengék. - Elég lesz. - szólt, és a következő ütése olyan erős volt, hogy hátracsúsztam, és ő is hátrébb ugrott. Még tartott a mágia, úgyhogy észre se vettem, és egy pillanat alatt újra előtte voltam, és egymás után négyszer is összeakadt a fegyverünk. Nem akartam abbahagyni. Élveztem. Még néhány másodpercig tartott a lendület, aztán elmúlt, lelassultam, és leeresztettem a kardot.
- Látom, nem lesz gond a hozzászokás. - mosolyodott el.
- Ez, ez hihetetlen, Everoth. Olyan, mintha minden lelassult volna. A karom, lábam már nem is magától mozgott, csak vitt a lendület, de pontosan tudtam, hogy hova, és miért. Meg tudnám szokni.
- Hah! Elhiszem. - nevetett. - Akkor jöjjön a következő, a levegő. Kaensho hátán már repültél, de ez nem ugyanaz lesz. A pecsét egy löketet ad csak a lábaidnak, amivel repülni nem tudsz, de hatalmasakat tudsz ugrani. Esetleg, ha elég ügyes vagy hozzá, a falra felugrasz, aktiválod, elrugaszkodsz, és torpedóként öklelheted fel az ellenfeled. Persze ehhez nem árt egy pajzs, hogy ne fejjel ugorj neki egy láncfűrésznek. Add a kardod! - szólt, és átnyújtottam neki. A barlang teteje felé célzott vele, aztán kilőtte, hogy az jó húsz centire belefúródott a plafonba. - Húzd ki!
Némán bólintottam, aztán a markolatra szögeztem a tekintetem. Megpróbáltam úgy előre dőlni, hogy ha felrúgom magam, akkor ívesen érkezzek le a járatban. Még egy pár utolsó mozdulat, hogy biztosan jó legyen, aztán aktiváltam a zöld pecsétet. Lábizmaim megfeszültek, és a szél az arcomba vágott, és - elvétettem az ugrást. Centikre bár, de a markolat mellett húztam el. Lentről olyan hang hallatszott, mint amikor a gyertya lángja megremeg, és a következő pillanatban Kaensho volt alattam.
- Kösz. - szóltam.
- Ha nem lennék, összetörnéd magad… - visszavitt Everoth mellé, aztán letett.
- Próbáld tovább. - ült le az asztal mellé. - Ha valami nem sikerül, az még nem kudarc. Kudarc az, amikor már nem próbálod újra. - kezdte a bölcselkedést, de mire befejezte én már a második - téves- ugrásomon is túl voltam, és már Kaensho hátán közeledtem visszafelé.
Újabb rövid várakozás következett, aztán újabb, és újabb sikertelen ugrások. Egészen pontosan hat.
- Ne add fel! - szólt Everoth.
- Eszemben sincs. - mondtam, és aktiváltam az első pecsétet. Azzal a lendülettel nekirohantam a falnak, és, ahogy reméltem, sikerült felfelé haladni rajta, hála a nem teljesen függőleges mivoltának. - Még egy lépés. Még egy. - bíztattam magam hangosan, aztán amikor éreztem, hogy elfogy a lendület felhúztam a térdeimet, villámgyorsan aktiváltam a második pecsétet, és elrúgtam magam a faltól. Egyenesen a markolat felé száguldottam. Kitartottam a karomat, és megmarkoltam. A lendület elég volt ahhoz, hogy kirántsam a sziklából, és újra magam elé nyújtsam a lábamat. A szemközti falnak ütközve egyszerűen zuhanni kezdtem, hassal a talaj felé.
- Már megint. - kommentálta Kaensho, ahogy elkapott, én inkább hallgattam.
- Végül is, megcsináltad. - szólt Everoth. - Nem úgy, ahogy én gondoltam, de nem volt benne hiba, leszámítva az érkezést. Ez mondjuk, az én hibám.
- Mi?
- Elfelejtettem… Ha ugrás után újra aktiválod a pecsétet, lassíthatod a zuhanást. De jól kell időzíteni, a föld felett két-három méterrel aktiváld, és épségben leérsz, bármilyen magasról indulsz.
- Még jó, hogy egyáltalán eszedbe jutott… - ültem vissza Kaensho hátára. - A plafonig, Kaensho!
Ő szó nélkül engedelmeskedett, én pedig levetettem magam a hátáról. Gyorsan közeledett a föld, és amikor nagyjából megfelelő magasságba értem aktiváltam a pecsétet. Egy felülről érkező rántásszerű erőt éreztem, és a következő pillanatban enyhén rogyasztva értem földet.
- Így van. Nos, a harmadik pecsétet végül is nem fogom megmutatni.
- Miért?
- Nincs kedvem félholtra verni ahhoz, hogy hasznát vedd. A szenvedély pecsétje elnyomja a fájdalmat, és képessé tesz a koncentrációra akkor is, amikor már úgy érzed, összeesnél a fáradtságtól. A tűrőképesség határán is képes vagy normálisan teljesíteni, akár meg is fordíthatod egy csata állását.
- Pedig azt hittem, valami akció is lesz. - vigyorodott el Kaensho, én pedig meglöktem, hogy majdnem felborult.
- A negyedik?
- Az őrző pecsétje. Közvetlenül apádé, könnyű lesz használnod. Ez is az időzítésen múlik, mint a leérkezést lassító pecsét. Ha egy mágiát lőnek ki rád, ez a pecsét egy pajzsot lő ki eléd, ami elnyeli azt. Ha pedig hosszabb terjedelmű az a támadás, mint mondjuk egy vakító fénysugár, ami megvakítana, az egész sugarat egy pillanat alatt, vákuum módjára magába szívja. Kaensho, segítenél? - állt fel az asztaltól, és odébb sétált, magához intve a farkast.
- Ha szólok, lőj lángcsóvát Gabrielre. Először csak gyengét, nem akarjuk azonnal szénné égetni. - vigyorodott el. - Gabriel, te pedig aktiváld a pecsétet, amikor úgy másfél méterre ér a láng. Értve vagyok? - Mindketten bólintottunk, Everoth oldalra húzódott, majd kiadta a parancsszót Kaenshonak.
Sho azonnal megindította a lángtengert, én pedig vártam. A támadás egyre közelebb ért, és- túl sokáig vártam. A testhőmérsékletű lángok arcon csaptak, és már meg se próbáltam aktiválni, tudtam, hogy késő volt.
- Figyelj jobban, gyorsabbnak kell lenned! Egy nyílvessző ennél gyorsabban eltalál!
- Tudom!
- Kaensho, újra!
Újabb lángtenger indult meg. A lélegzetemet visszafogtam, szemeimet összehúztam, koncentráltam, próbáltam felmérni milyen gyorsan halad, és, amikor elég közel ért, feltörtem a zöld pecsétet… Az egész testemből éreztem, hogy lendületesen távozik a hő, kellemes hűvösség vett körül, és a másodperc tizedrésze alatt elémtárult egy jó öt méter átmérőjű kör alakú pajzs, ami csupán egy pillanatig létezett, de ahogy eltűnt, a lángok sem voltak meg.
- Nagyszerű! - szólt, aztán közelebb intett az asztalhoz. - Akkor a páncél alapjainak használata megvan, a továbbit hiába magyaráznám, neked kell összekombinálnod, ki kell tapasztalnod.
- És most, mi jön? - kérdeztem, és leültem vele szembe, Kaensho pedig újra felfeküdt az asztalra.
- Mivel megfogadtad, hogy követed a szüleidet, akik segítettek nekünk, el kell mondanom pár dolgot a saját, és a Synestra fajtájáról. Kezdem magammal. Jómagam a hotrienek közé tartozom. Ha nem hallottál még róla nem csodálom, egy tanya lakossága több annál az embereknél, aki igen. Nos, kicsit furcsán fog hangzani, hogy az, aki Zeref, és az óvilág démonaira vadászik, maga is egy démon. Igen, az vagyok. Acherontól, a holtak folyójától kapjuk az életünket, összesen a világban közel ezren vagyunk, sosem többen, mert a folyó véges számú lelket és testet képes teremteni. Ha egy hotrien meghal, akkor új lép a helyében, de szaporodni nem tudunk. Nem áll szándékomban mesedélutánt tartani, csak a lényeges információkat mondanám el. Természetesen a hatalmas testhez hasonló fizikai erő jár. Mágiában azonban messze nem vagyunk olyan erősek, mint egy ember. Nincs olyan sokszínű mágiánk, és nem is tudunk annyi fajtát megtanulni. Egy hotrien képes alkalmazni a fegyvermágiát, a lélekmágiát - ezzel aktiváltam rajtad az övet, a felmenőid lelkét lőttem át rajtad. - és az illúzió mesterei. Utóbbi ahhoz kell, hogy láthatatlanok maradhassunk a világban járva, de mivel én nem igazán vagyok már rendes hotrien, nyugodt szívvel alkalmazom élethű képmásaim lemásolására. Így akár edzőtársat is idézhetek neked. Néhányan a fajtámból képesek még, maximum egy féle mágiát alkalmazni, ők már nagyon ritkák, és általában a legerősebbek az érájukban. Közülük kerültem ki én, mint sebességmágus. Testünk sérülékeny, ezért viselünk hatalmas páncélokat. Ha egy hotrien páncélját - ami nem olyan nehéz, mint látszik - megtöröd, olyan, mintha felnyitnál egy kókuszdiót. A testét könnyedén össze tudod törni. - azzal egy intéssel megidézte szakasztott mását, kivonta a kardját, az vörösen felizzott, és egyszerűen leszelte róla a mellvértet. - No, mármost, ekkor már egy erősebb ökölcsapás már bordát tör. - azzal be is mutatta, és a lény eltűnt. - A másik lehetőség egy hotrien megölésére, ha eltávolítod a kövét a holtak vizéből. Minden hotriennek van egy lélekszilánkja, ami a holtak folyójának alján van, és míg a víz táplálja a kristályt, addig él. Ha kikerül onnan, akkor nem tudja többé feltölteni magát mágiával, ha egyszer kimerül, meghal.
- De te száműzött lettél, nem?
- De. De visszanyertem a helyem köztük, visszamentem a folyóba, és elloptam a kristályomat, egy kisebb tóra való vízzel együtt. Ilumban őrzöm. - vigyorgott.
- És Synestra fajtája?
- Az archai-ok kemény dió. A fényből születnek, így alap dolog, hogy mesterien használják a fénymágiát. - idézte meg Synestra szakasztott mását. - Kecsesek, gyorsak, és ügyesek. - mondta, olyan hangsúllyal, mintha magamat hallanám, amikor Atsut dicsérem. - Testük jól terhelhető mind fizikailag, mind mágiával, kitartóak, de fizikai erejük eltörpül a hotrienekéhez képest. Sokféle mágiát tudnak megtanulni, és általában tanulnak is, Synestra közel száz éve létezett már, amikor kiengedték a kiképzőbarlangból. Ekkor már szél, fény, és fegyvermágus volt, saját páncélzattal és fegyverzettel. Rövidtávon egyedül a hotrieneknek van esélye egyáltalán legyőzni őket, vagy egy nagyon képzett, erős mágusnak. Baliel például egy az egy lenne küzdelemben legyőzött két archai-t is, amikor megtámadtak minket. Hosszú távon viszont sebezhetőek. Ahogy mondtam, Synestra percek alatt levágott egy városnyi szörnyet, de azonnal elájult utána. Nagyon gyorsan felélik a mágiájukat.
- És szörnyen beképzeltek. - szólt Synestra mögülem. Észre sem vettem, hogy megérkezett. - Lebecsülnek mindent, és mindenkit, aki nem közülük való. Feláldozhatónak tartják a többi fajt, akikre nem érdemes sok időt pazarolni. Amikor egy archai-al harcolsz, készülj fel rá, hogy a harc legelejétől minden mágiát be fog vetni, ami a csövön kifér, csak, hogy eltaposson, és megalázzon. Ha az elejét túléled, és marad még benned annyi szufla, hogy meg bírd emelni a kardod, akkor egy átlagos mágus képes legyőzni bármelyiket. Csak kevés éli meg azt, hogy egyáltalán levegőt vegyen utána.
- Értem. - szóltam, erre Synestra egy tekercset emelt fel, amit valószínűleg az egész idő alatt a kezében tartott, és kiterítette az asztalra. - Ez mi?
- Mióta szövetséget kötöttünk Raziellel folyamatos támadások érnek minket. Az archai-ok és a hotrienek egyaránt vizsgatárgyként tekintenek ránk. A tanácstagságra jelölteket ránk küldik, aki képes végezni velünk, az magasabb rangba emelkedhet köztük.
- Parancsnokot nem, de hullát már elég sokat avattunk. - vigyorgott Everoth.
- De ez nem csak annak köszönhető, hogy jók vagyunk. Mindig szükség volt, és szükség lesz olyanokra, akik segítenek felvenni velük a harcot. Tucatnyi család adta tovább a hagyományt, és segítettek nekünk, de mindig újabb, és újabb búvóhelyre kellett menekülnünk. Natenielnek volt egy terve, ez fekszik itt előtted.
- Apád egy erődvárost akart építeni a szülővárosodból, aminek központja a család kúriája lett volna. A város alatt pedig egy titkos katakombarendszer húzódott volna, ami nekünk otthont, és búvóhelyet, a városnak kockázatot adott volna.
- A terv nincs kész, a kockázat az egyik buktató, amit ki kell küszöbölni. Azt szeretném kérni, hogy fogd a tervrajzokat, őrizd meg, és ha lehet, gondolkodj rajta, hogyan lehetne megvalósítani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 543
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Csüt. Feb. 16, 2012 2:01 pm

No emberek! Valami történjen itt.... mondjuk vasárnapig..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 322
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Vas. Feb. 19, 2012 5:32 pm

Te jó ég... Hátam majdnem leszakadt, és egyre inkább vágytam egy tál zabkására. Tabu hasonlóan nézett ki.
- Még főzni sem tudsz rendesen! - dohogtam. Ha nem rontotta volna el a főzetet, nem lennénk ilyen helyzetben.
- Biztos rosszak voltak a hozzávalók. - vágta rá. Legalább öregkorában nem lesz baja a hallásával..
- Amiket te is megnéztél, hogy jók. - természetesen a nők kortól függetlenül a férfiakat hibáztatják, de most nem akartam hagyni magam.
- Összekeverhetted a dolgokat, pedig én bíztam benned... - replikázott újból Tabu.
- Én is valami ilyesmit gondoltam még az ajtóban. - emlékeztettem arra, hogy ha nem ütött volna le, esetleg megúsztuk volna az altatót az elején.
- Akkor sajnálom, így jártál, jussunk ki inkább. - próbálta rövidre zárni a vitát a sárkányölő.
- Rendben. - masszíroztam meg a szívemet. Már ez a kevés is elég volt ahhoz, hogy elfáradjak, és feljebb menjen a vérnyomásom. - Ha így kimegyünk, Ilya azonnal elkap minket... Kéne valami terv.
- Öööhm... ööhm... nekem a memóriám már nem fog túl jól. - lihegte a szintén fáradt Tabu. - Nem maradnak meg az ötletek.
- Kimenni ki tudunk. Tehát le kell csalogatnunk Ilyát, és valamilyen csapdát állítani neki, lehetőleg minél kisebb hangoskodással. - itt egy pillanatra megszakadt a gondolatmenetem, ahogy fejem előrebukott, és elszundítottam, de a gerincembe hasító fájdalom felébresztett. - Szóval, én alkotok valamit a lépcsőre, te pedig ide bentre... És ne felejtsük el kivinni a kulcsokat. - sóhajtottam fel.
Egy ütőt kapartam fel a földről, sétabot gyanánt. A csoszogó vánszorgásom a modern technika segítségével szinte azonnal csigatempóra gyorsult fel. Sorra jártam a szekrényeket és polcokat, de nem jutott eszembe semmi ötlet, amivel Ilyát leüthettem volna ilyen fizikai erővel. Egészen addig, amíg meg nem találtam egy zacskónyi üveggolyót. Szememben vidám szikra csillant, és az ajtó felé vettem az irányt, magam előtt rugdosva néhány eszközt, amivel kiszabadíthatta volna magát a hárpia. A sárkányölő - illetve lassan már inkább házisárkány - néhány hosszabb botot lökdösött ide-oda a földön, néha felmérve az ajtót.
A kulcs halkan csikordult a zárban, mikor elfordítottam, de Ilya hamis hangú éneklése elnyelte a zajt. Néhány lépés után elkészítettem a csapdámat: kinyitottam az üveggolyós zacskót, és kiszórtam mindet a lépcsőre.
- Kész vagy? - kérdeztem hátra a lányt.
- Igen. - hangzott a felelet. Az ajtót megkopogtattam az ütővel, ami már felkeltette a nyanya figyelmét, majd visszacsoszogtam a pincébe.
- Már megint kinyitottátok az ajtót?! - harsant fel a nyanya rikácsolása, majd dühödt trappolása. - Adok én nekteeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee..... - mennyei hang ütötte meg fülem. Üveggolyók csikorogtak a kőlépcsőkön, majd ritmikus dübögés hangja, ahogy a nő legurult a lépcsőn. Udvarias voltam, így arrébbléptem, hogy a hárpia nyugodtan be tudjon zuhanni, amit meg is tett. Végiggurult a padlón, majd vérben forgó szemekkel próbált felkelni, egyenesen Tabu irányába indulva, akit épp meglátott.
- Majd adok én nektek szórak.. - BUMM. Ilya rálépett Tabu egyik botjára. Most, hogy jobban szemügyre vettem, kiderült, hogy az öreg gereblyéket rakosgatott le a földre, amelyeket ki tudja, honnan szalajtott. Szinte még én is láttam a csillagokat, amiket Ilya minden bizonnyal közelről megszemlélhetett. Két lépés múlva egy újabb gereblye találkozott sebesen arcával.
~ Ájulj el, ájulj el.. - szurkoltam nekünk. A nőnek ekkorra már vörös foltok színezték arcát, melyek gyorsan szederjessé kezdtek változni. Szemei felakadtak, és tudata végre feladta a küzdelmet.
- Gyorsan. - rendelkeztem, és elkezdtem kivinni azt az öt-tíz tárgyat, amelyekkel ki tudott volna még szabadulni. Bő húsz perccel később már a küszöbön kívül is voltak az eszközök, és nyugodt szívvel csuktam be az ajtót, kétszer is ráfordítva a kulcsot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Vas. Feb. 26, 2012 6:21 pm

Próbálnék kinyújtózkodni, de nem megy. Kezeim egy ponton, nagyjából a könyököm magasságában megakadnak, és a derekam is egy reccsenéssel jelzi, ez így nem fog menni. Szomorkásan görnyedek vissza kiinduló helyzetembe, miközben a szobát szemlélem. Azt hiszem, hogy egy méterrel alacsonyabban jobban tetszett…
- Még főzni sem tudsz rendesen! – Förmed rám. Na persze, mindig én…
- Biztos rosszak voltak a hozzávalók. - Válaszolok rögtön feltevésére. Ne hogy már a befőtt pakolja el a nagymamát!
- Amiket te is megnéztél, hogy jók.
- Összekeverhetted a dolgokat, pedig én bíztam benned... – Motyogom.
- Én is valami ilyesmit gondoltam még az ajtóban. - Úgy tűnik, nem akarja abbahagyni a kötekedést…
- Akkor sajnálom, így jártál, jussunk ki inkább. – Zárom le a vitát. A végén még elmegy a hangom, meg amúgyis kiszáradt már a szám.
- Rendben. Ha így kimegyünk, Ilya azonnal elkap minket... Kéne valami terv.
- Öööhm... ööhm... nekem a memóriám már nem fog túl jól. - pihegem fáradtan. - Nem maradnak meg az ötletek.
- Kimenni ki tudunk. Tehát le kell csalogatnunk Ilyát, és valamilyen csapdát állítani neki, lehetőleg minél kisebb hangoskodással. – Tovább már nem mondja az ötletet – megszakad mondanivalója, és helyette hatalmas horkolás zavarja meg a csöndet… aztán újra kinyitja a szemeit. Hogy mi? Ez bealudt? - Szóval, én alkotok valamit a lépcsőre, te pedig ide bentre... És ne felejtsük el kivinni a kulcsokat. - Sóhajt.
Fejemet vakargatva kezdek el forogni a szobában, hátha így meglátok valami használhatót. Az első, ami fogad – a kezemben maradt egy hajtincs! A másik, hogy egy apróbb fordulat után úgy elkezdtem szédülni, hogy arra értelmes szó nincs is. Viszont a leghasználhatóbb dolgok, amiket meglátok, gereblyék… nos, valamire azok is jók. Mivel a termeszek Ilyát úgysem zabálnák fel, ezek a munkaeszközök a leghasználhatóbbak ebben a szobában.
Nagy komótosan megindulok a sarok felé, majd egy jól irányzott, meglehetősen lassú mozdulattal a gereblyék mögé nyúlok, és lerántom mindet a földre. Ezt követően csak ráérősen rugdosni kezdem őket, amennyire erőmből kitelik, szerte széjjel a szobában – és lehetőleg úgy, hogy ha kinyílik az ajtó, akkor se világítsa meg ezeket. Egészen összefüggő csapdát alkot hamarosan, szóval azt hiszem… befejeztem.
- Kész vagy?
- Igen. – Válaszolok, mire Rane megkopogtatja az ajtót sétabotjával, és lassan lecsoszog a lépcsőkön, úgy, hogy ne essen rabul saját csapdájában.
- Már megint kinyitottátok az ajtót?! – Rikolt fel a banya. - Adok én nekteeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee..... – Ekkor pedig még az én vén füleim is tisztán hallották, miként csusszannak arrébb az üveggolyók, majd zúg le Ilya a lépcsőn. Idegesen kel fel a földről, és támad rögtön rám – én viszont rideg nyugalommal várom, hogy belesétáljon az én tákolmányomba.
- Majd adok én nektek szórak.. – Oh, ez az. A nő hülyébb, mint hittem, még jó, hogy az idegességtől a lába elé se nagyon néz. Már épp szédelegve odébb lépkedne, hogy másik oldalról fojtson meg, de durr, még egy találat. Már az orra vérre is eleredt, az arca vörössé vált, mikor a nagy szédelgés közepette a földre veti magát, és elájul.
- Gyorsan. – Parancsolja, de most az egyszer nem veszem zokon – ha már ő pakolja a cuccokat. Míg én nyugodtan kisétálok a pince ajtaján, Rane feladogatja a tárgyakat, melyekkel még netán szabadulni tudna, majd mikor minden kinn van, rázárjuk az ajtót a drágára.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 181
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 21

Karakter információ
Céh: -
Szint: 5
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Kedd Feb. 28, 2012 4:34 pm

Kerestünk egy megfelelő kabint. Nem voltak túl nagyon, és néhány kivételével négyen öten ültek bennük. Abban a kabinban, ahová beültünk, rajtunk kívül csak egy középkorú férfi ült. Olvasott valami hosszú könyvet, és észre sem vette, mikor a vonat ismét megindult, úgy belefeledkezett a könyvbe. Nem beszéltünk túl sokat az úton, így nem is volt jobb dolgom, mint a kabint szemlélgetni. A poggyásztartó fémborítású volt, itt-ott eléggé meglátszott rajta a kor. Felette a falon egy szívben szerepelt a "Yukii + Scar" felirat... Biztos nagyon unatkoztak. Az üléseken barna bőr huzat volt, egészen jó állapotban, gondolom ezt már kicserélték párszor. Ablakaink elég szutykosak voltak kívül főleg, így menthetetlenül letakarta a kilátás egy részét. Kifelé meredve azon töprengtem, hogy mi a jó abban, ha valakinek nyuszifüleket varázsolnak? Tán szórakoztató? Vagy nem is tudják hogy ez a hatása? A táj csendesen suhant mellettünk míg elmélkedtem, csak a vonat zakatolása hallatszott, ami már Mao-t is álomba ringatta, mígnem váratlanul a mozdony fékezett. A fülsüketítő fékcsikorgás sem tudta elnyomni a pánik kiáltásokat és sikolyokat, a vonat menthetetlenül kisiklott, le a sínekről, egyenesen a mellette elterülő sztyeppére. Időnk a védekezésre igen kevés volt, tehát begyűjtöttünk pár zúzódást a balesetben. Huppanás, majd az egész szerkezet az oldalára fordul és úgy csúszik tovább. Mozdulni, vagy akár védekezni sem volt ideje senkinek olyan gyorsan történt ez az egész. Mikor a szerelvény megállt, felületem, és felmértem a helyzetet. Pár karcolással megúsztam, ahogy Mao, és a kabintársunk is, de azért meg tudakoltam.
- Jól van uram? És te Mao? - válaszul először fájdalmas nyögéseket kaptam, de később már értelmesebbet is.
- Jól, vagyok kisasszony. Köszönöm az aggodalmát, de jól vagyok. - ez megnyugtató.
- Én is jól vagyok Mona. De nem hiszem hogy mindenki ilyen szerencsésen megúszta mint mi. Nézzünk körül! - A kabinból kimászva látjuk, hogy valóban, nem mindenki ilyen szerencsés. Aki mégis jól van, az segít a bajbajutottakon. Egy férfi is cikázott ide-oda, közben azt hajtogatta, hogy orvos és segíteni jön. Ez megnyugtatott minket annyira, hogy megnézzük kint, mi is történt, miután a fülkénkből kisegítettük az urat. A látvány borzalmas volt. Minden vagon szanaszét hever a pusztaságon, néhány elég rossz állapotban van. Egyesek már szállingóztak ki belőlük, de minket csak a mozdonyvezető érdekelt.
- Szerinted merre keressük? - kérdeztem társnőm véleményét, aki épp sebtapaszokat helyezett pár vágásra a karján.
- Gondolom a mozdony környékén van, hisz ott irányít mindent. Ott nézzük meg először. Kisebb keresés után a férfit meg is találtuk, amint eszméletlenül hever, és a vonatvezető ápolgatja. Mikor megkérdeztük mi történt készségesen válaszolt.
- Valami tárgyra lettünk figyelmesek a távolból, ami a síneken hevert. Sajnos otthon maradt a távcső, így nem tudtam megnézni, de mikor már láttuk mi az, túl közel volt, és pánikba estünk, mire a főnök meghúzta a vészféket. - magyarázta teljes bele éléssel.
- És mi hevert ott?
- Egy nagy farönk és ... - magyarázza tovább, de már nem figyelek oda. Gondolataimba merültem. Tehát állítása szerint egy farönk miatt siklott ki a szerelvény, ami a síneken hevert. Elég fura, hogy a semmi kellős közepén, ahol bokrok is alig vannak, egy egész fa hever a vonat útjában.
- Szeretném megkérni önöket, hogy hozzanak segítséget a városból. Gyalogszerrel nagyjából két óra lehet az út odáig és a hegyen van.
- Persze, már indulunk is - mosolyogtam rá. Nidra még elég messze volt, de nem volt mit tenni, így hát el is indultunk. Útközben azon agyaltunk, ki akarhatott keresztbe tenni ennek az ártatlan vonatnak? Nem valószínű, hogy a farönk magától került oda, úgyhogy valakit nagyon utálhattak, hogy odacipelték. Sorra vettük az eshetőségeket, de semmi nem utalt arra, hogy lett volna ok a vonat kisiklatására, hacsak nem az a fazon akarta megbosszulni, hogy kicsit elagyabugyáltuk. Az elmélkedés alatt az előttünk álló út fogyott, és a terep is változott. Lassan emelkedni kezdett, és még pár kilométer után le is hűlt a levegő. A városhoz közeledve egyre hidegebb van, amit rendesen megérzünk. A hó már pár centis, és a lombhullató erdők helyét a fenyők veszik át. Sosem szerettem a hegyeket.
A város elérve már lassan térdig ért a hó. Ezt egy kis idő után meguntam, és Mao lába is lefagyott, így arra jutottam, hogy a Red Carpettel előtte megolvasztom a havat. Bevált. A pelyhek sisteregve párologtak el a tűz körül, ami mellesleg kellemesen átmelegített. A városban a mágiára már nem volt szükség, mert az utak jól járhatóak, és hómentesek voltak. Kerestünk valakit. Vagyis nem egy valakit kerestünk, hanem kettőt, de elsősorban a rendőrségre mentünk, hogy értesítsük őket a balesetről.
- Üdv! A vonatvezető küldött minket. Szükség lenne egy mentő csapatra. - kezdem magyarázni.
- Kisiklott a vonatunk és az embereknek segítségre, és orvosi ellátásra van szükségük! - segített be Mao is. Elég kerek szemekkel néztek ránk. Nem nagyon hittek az elmondottaknak, vagy csak az új füleim zavarták őket, de aztán meggyőztük őket, és a mentőcsapat útnak indult. Már csak egy dolgunk volt... Megkeresni a boszorka viskóját, amiről azt sem tudtuk, hogyan néz ki, de ez nem tántoríthatott el! Az épületből kilépve egyből a keresésére indultunk.


A hozzászólást Mona Okami összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 02, 2012 4:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 543
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Vas. Márc. 04, 2012 6:16 pm

Gab:

Synestra részletesen elmagyarázza neked mit látsz a tervrajzon, mik voltak Nathaniel elképzelései. Azt is megmutatja rajta, hogy ti hol vagytok épp. A családi birtokon, a kúria főépülete alatti pince egy titkos kamrájában vagytok, ami egykor a család fegyvertára volt, a mészárlás után azonban Synestra jobbnak látta biztonságba helyezni a fegyvereket, ezért üresek most az állványok, a fali tartók, és a vitrinek. Ezután Everoth beavat téged a lélekmágia rejtelmeibe.

Postod addig tartson, hogy sikerül elsajátítanod az alapokat!

Rane, Tabu:

Szerencsétek van, mert Ilya az asztalon hagyott néhányat azokból az üvegcsékből, amikkel nem sokkal korábban még titeket fenyegetett. Most rajtatok a sor, hogy kizsaroljátok a banyából az ellenbűbájt. Sajnos a zsebeit elfelejtettétek kiüríteni, így hát néhány hányás, és egyéb kellemetlenség után visszatámad, csakhogy az ő üvegcséje ripityára robbantja a csapóajtót.

Mona:

Maoval némi kérdezősködés után, hamar kiderítitek merre keressétek a banya házát. Nindra külvárosában, egy erdőszéli faházhoz visz az utatok. Mikor odaértek, csak kiabálást, és csatazajt hallotok bentről.

Közös rész:

Rane, Tabu, a nyanya máris rátok támad, először egy újabb robbanó üvegcsével, aztán kaptok ti is egy-két hasonló hatású mérget, amivel az előbb még ti próbálkoztatok. Dobálhattok random üvegeket is, ami csak a kezetekbe kerül, ezek hatását rátok bízom, de a banyát nem sikerül velük kiütni. Amint az időközben újra bányarémmé változott nő komolyabbra fordítaná a dolgot, Mona és Mao töri rátok az ajtót. Nem sok időtök van felelősségre vonni a nyanyát, mert titeket is megtámad, záporoznak felétek a mérgekkel, varázsfőzetekkel teli üvegcsék. Óriási csete-paté alakul ki, a ház belseje módszeresen bomlik a repkedő varázslatoktól, és egyértelműen vesztésre álltok, amikor Rane és Tabu megszédül, majd egy pillanattal később elkezdik visszanyerni varázserejüket. Lassan, fokozatosan tér vissza belétek a mágia, ezalatt elég magatehetetlenek vagytok, de amint vége van a folyamatnak, átvehetitek a kezdeményezést. Bár testetek még mindig használhatatlanul vén, mágikus erőtökkel hamar megfordítjátok a csata állását. Ilya megadja magát, amikor egyértelművé teszitek számára, hogy nincs esélye, aztán kezdődhetnek a tárgyalások.

Postotok addig tartson, hogy a banya előszedi a megfelelő üvegcséket (Monának a fülecske eltávolítót, a többieknek pedig a fiatalító italt)!

Lassan a finishbe érünk, úgyhogy legyen a határidő jövő szombat (03.10)!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 694
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 9
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Vas. Márc. 11, 2012 1:49 pm

- Chantai tökéletesen védhető helyen van, a hegyeken keresztül nehéz, és körülményes megközelíteni, főleg, ha megfelelő emberek védik.
- A lidércek…
- Pontosan. Szükséghelyzetben ők voltak a hegyvidéki gerillaharc elitjei, egyébként pedig egyszerű polgárok, a családjukon kívül senki sem tudta kik ők, még a bajtársaik sem.
- Micsoda? - el sem tudtam képzelni, hogy lehetséges ez, egy városban élnek, nem is ismerik egymás, mégis vállvetve harcoltak, és az utóbbi évekig soha nem volt probléma…
- A vezetők nevét tudták csak, mint a te családodét is. Ha egy lidérc elesett, az álarc az arcán maradt még a temetésén is. Persze, kiderült, hogy melyik családból esett el az illető, de míg élt, fedhetetlen maradt.
- Egy lidércet nem sirathatsz meg, nem gyászolhatsz meg, az egyetlen dolog, amit tehetsz érte, hogy megbosszulod. - szólt közbe Everoth komoran, aztán Synestra átvette a szót.
- A völgy maga hatalmas barlangrendszernek adhat otthont, kevés a víztároló, kristályfalakkal pedig azt a kevés szivárgást is megoldhatjuk.
- Tehát a város, a kúria alatt akarta apám elhelyezni a búvóhelyeteket. Pontosan hol is vagyunk most?
- Éppen alatta. - mosolyodott el Synestra, először, mióta itt vagyunk. - A pincétekből egy hosszú lépcső indult lefelé annak idején, fegyvertárként használták, de amikor a családoddal megtörtént a tragédia, jobbnak láttam elfedni. Az alagút és a lépcső be lett omlasztva, a pincétekben nyoma sincs a lejárónak.
Most először jutott eszembe a kérdés. Ha a családomnak ennyire erős szövetségesei, barátai vannak, hogy történhetett meg, hogy apám és anyám meghalt?
- Miért nem védtétek meg őket? - szóltam szigorú komolysággal.
- Mióta nem vagyunk a népünk tagjai nem állandó a hatalmunk, Gabriel. Minden hónapban pár napra elszállt, majdhogynem minden erőnk.
- Mielőtt a vérfarkasokhoz hasonlítasz minket, nem, az, hogy pont teliholdra esik ez az idő, csupán a véletlen műve. - mosolyodott el Everoth, mintegy mentegetőző pillantásokkal pillantva rám, aztán újra elkomolyodott. - Az idő múlásával ez az idő egyre hosszabb lett, ezért is alkottuk meg a kardot, amit már megkaptál. Minél közelebb van a telihold, annál erősebb, annál nagyobb az esélye, hogy meg tudod védeni magad, amikor mi nem tudunk. Ezen felül, sosem voltunk testőrök, a te eseted más. Apád halála után megkért, hogy vigyázzunk rád, különben kihal a család, na meg persze, mi is érdekeltek voltunk a rejtekhely miatt. Szóval, te voltál az egyetlen, akire vigyáztunk, amíg nem lettél te is fegyvermágus.
- Onnantól, hogy fel tudtad fogni az élet jelentőségét, az emberi élet értékét, és ezzel együtt a tiédet is, tiszteletben tartjuk minden döntésed, így apádét is tiszteletben tartottuk. Az ő döntése volt, hogy felveszi a harcot a banditák ellen, és tudta, hogy az életét kockáztatja vele, hiszen elsöprő túlerőben voltak.
- Értem. - szóltam, mintegy lezárva a magyarázkodást. Igazából kicsit sem értettem, és nem is akartam. Ha nekem azt mondaná Atsu, hogy megy, és megpróbálja nem megöletni magát miközben ötvenen esnek a torkának, akkor is megmenteném, ha egész életemben hallgatnom kellene, ahogy zsörtölődik miatta.
- Rendben. Tehát, a feladatod az, hogy talpra állítsd Chantai gazdaságát, tudniillik a bányák apadnak, egyre kevesebb az érc, és ezzel a bevétel is. Rád bízom, hogyan oldod majd meg. A másik, hogy újra felállítsátok a névtelen, és arctalan helyőrséget, ami fel tudja venni a harcot az esetleges fenyegetéssel szemben.
- Vannak kapcsolataink szerte a világban, több tucatnyi családdal kerültünk már kapcsolatba az évek során, amióta kitaszítottak lettünk, alig van olyan, amiben nem tudnánk segítséget kérni neked, ha bármiben szükséged lenne.
- Ha ilyen sok kapcsolatotok van, miért csak az én családom foglalkozott veletek annyira, hogy segítsen nektek elrejtőzni?
- Tetszel nekem, Gabriel. - mosolyodott el Everoth, és megveregette súlyos kezével a vállamat. - Az, hogy gyanakszol, de biztos lehetsz benne, ránk nem kell. A magyarázat baromi egyszerű, bennetek bízunk annyira, hogy rátok merjük bízni az életünket. - Synestra halvány mosollyal bólintott. - Tehát, elfogadod a feladataidat?
- Igen. - szóltam azonnal, bár kicsit meggondolatlannak, könnyelműnek éreztem magam, egy ilyen horderejű feladatra, úgymond küldetésre csak így vállalkozni… Elhúztam a számat, és megtoldottam… - Azt hiszem. Bár gondolkodnom kell, hogyan állítsuk talpra a gazdaságot a városban…
- Ehhez mi nem értünk, sosem foglalkoztunk a pénzzel, de ha növekszik a város, esetleges veszély esetén nagyobb város védelmére még akár a sereget is be lehet vonni, ha a helyi erők nem lennének elegek.
- Most pedig, szeretnélek tanítani. - közölte szárazan, ízetlenül Everoth. Miért, eddig mit csináltunk? - Ilumban a kristályteremben, az emlékezés csarnokában te láttad a lelkeket, igaz-e? - némán bólintottam. Nem tudtam, mi jelentősége van ennek, de ő szélesen elvigyorodott. - Nos, öcskös, ez azt jelenti, hogy kezd kialakulni nálad egy újabb mágiaág, mégpedig az emberi seidr.
- Hogy mi? - kapta fel a fejét Sho.
- Lélekmágia. - mondta Synestra, aztán eltolta magát az asztaltól.
- Az emberi seidr mágus képes az általa legyőzött emberek lelkeit szolgasorba hajtani, vagy szerződés alapján maga mellé állítani az elhunytak lelkét. Ezzel a mágiával tudom ebben a világban tartani a családodat is. Megegyeztünk, hogy amint át akarnak kelni a túlvilágra azonnal, elengedem őket. - intett fél kezével, ami halványzölden felvillant. - Látod-e a lelket itt, mellettem? - kérdezte, de hiába meresztgettem a szemeimet, nem láttam semmit, és egy néma fejrázással jeleztem ezt neki.
- Akkor a holtak vizének közelsége miatt láttad. Ez felerősíti a lélekmágiát, úgyhogy kezdetben ezt fogod hordani. - húzott elő egy szelencét a zsebéből. Rövid, lapos fa dobozka volt, amit felpattintott, és egy apró szemű láncra fűzött fiola volt az. Az üvegcsében beteg zöld szenű folyadék kavargott. - Törhetetlen kristályfiola, a holtak folyójának vizével. Fogd meg! - tolta közelebb a dobozt, én pedig kiemeltem, és ahogy a markomba fogtam, furcsa, kellemesen bizsergető érzés járt át a testem. Pislogtam párat, tarkómban már ismerős, de kellemes hűvösséget éreztem, aztán Everoth mellett kirajzolódott a lélek, akit megidézett…
- N-nem lehet… - hebegtem. - H-hogyan? K-korn…
- Ő volt akit először megöleltél, akit először megcsókoltál, akivel először együtt voltál, akibe először beleszerettél, aki először elárult, és akit először megöltél. - szárazon mondta mindezt, mintha célja sem lenne vele, csak, hogy szenvedni lásson, aztán megenyhültek a vonásai. - És az első, aki megbánta, és az első, aki azért állt szolgálatomba, hogy azt segítse, aki végzett vele, hogy téged segítsen, jóvátegye, és megváltást nyerjen…
- Miért? - nem is Everoth-ot kérdeztem, hanem a lányt. Halvány alakjából még mindig megállapítható volt, hogy nem változott. Derékig érő hosszú sötét haja, nagy, kerek szemei voltak, karcsú, ruganyos testfelépítése. Mind arra a szörnyű napra emlékeztettek. - Miért? MIÉRT?! - csaptam az asztalra egymás után kétszer.
- Higgadj le, Gabriel! - emelte fel a hangját Everoth. - Megbánta. Árulásáért a túlvilág elvette a hangját, nem tud beszélni, de megbánta. Nem azért akar melletted, lenni, hogy téged zavarjon, hogy emlékeztessen a tetteidre, tudja, hogy ő volt a hibás, nem hibáztat. Tudja, hogy szereted Atsuit, és nem fog közétek állni. De ahhoz, hogy megpihenhessen, jóvá kell tennie a bűnét, ehhez pedig, melletted kell, maradjon. Folytassuk!
Percekig nem tudtam mozdulni, csak a lányt néztem, ő pedig engem, aztán lesütötte a szemét, és elfordult. Everothra néztem, aki ismét magyarázni kezdett.
- Tedd félre az érzelmeidet, tanulni jöttél! Ott van a kezedben a kristály, ehhez tudod a legkönnyebben hozzákötni a lelkeket. Igaz, ezzel sokra nem mész, de gyakorlásnak tökéletes. Koncentrálj Kornelia lelkére, és az üvegcsére. Ahhoz, hogy meg tudd kötni a lelket, ismerned kell, és egyszerűen parancsba kell adnod, hogy megszállja a tárgyat. Próbáld meg!
Ökölbe szorítottam a kezemet olyan erősen, ahogy csak bírtam. Mérges voltam. Mit keres itt? Miért nem tudta megbánni előbb? Szerettem, ő pedig elárult! Önvédelem volt, muszáj volt megtennem! Kavarogtak a gondolataim, és nem tudtam elejét venni hosszú percekig. Aztán megfeszítettem az elmémet, és minden egyes izmomat. Éreztem, hogy áramlik a fejemben a vér, a szívverésem dobverésként kongott, a mágia megindult az ereimben, kellemes hűvösség áradt szét a fiolát szorító kezemben, aztán csak a nevét mondtam ki még gondolatban is… ~Kornelia!~
A hűvösség egy pillanatra erősödött, Everoth mellett a lány alakja egy pillanat alatt apró szalagként libbent a levegőben, és azonnal belecsapódott a kristályfiolába, és az magától mozdult.
- Nagyszerű. Bár azt hiszem, a medál nélkül nem ment volna még. Gyakorlás kérdése, és menni fog más tárgyakba is, később már medál nélkül is. - dícsért meg, aztán az ünnepélyes hangot hátrahagyva ismét tanárrá változott. - Két féle mozgást különböztetünk meg a lelkek által megszállt tárgyak esetében. Az egyik, amikor te mozdítod tudatosan. - csettintett egyet, és felizzott a széke halványzölden, és megemelkedett. - Ezt rá kell erőltetned a lelkekre, hacsak nem vagytok olyan viszonyban, hogy hallgatnak rád, akkor egyszerű kérés is elég. A másik, amikor a lelkek maguktól mozdulnak. - újra csettintett egyet, és a szék megbillent, Everoth-ot szó szerint arccal borítva az asztalra, ami, a démon súlyától fogva ráborult, éppen sikerült elrántanom a kezemet az asztallapról, Synestra előbbi mozdulata, amivel eltolta magát az asztaltól pedig kezdett gyanússá válni… Lehet, hogy az ő műve?
- Baromi vicces. - csattant a szarkazmuskorbács Everoth hangjában, miközben feltápászkodott. - Szóval, alapesetben a lelkek segítenek neked a harcban… Például kilövöd a kardodat, és neked nem kell weapon movinggal visszatérítened, koncentrálhatsz az ellenfeledre, a lélek vissza fogja hozni a pengét.
- Vagy homlokon vág a keresztvassal. - kuncogott Synestra.
- Eeegen… - porolta le magát Everoth. - Azokkal a lelkekkel, akikkel nem vagy olyan jó viszonyban, hogy rá merd bízni az életed, nem ajánlatos engedni, hogy saját akaratuk szerint mozogjanak, hiszen könnyen az életedbe kerülhet.
- A lélekmágia alapja tehát a bizalom. - fejtettem ki a tanulságot, és pásztázni kezdtem a kristályfiolát. Hogy bízhatnék meg abban, aki egyszer megpróbált megölni, pedig állítólag szerelmes volt belém?...
- Pontosan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 322
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Pént. Márc. 16, 2012 10:30 pm

- Szép munka volt. - dicsértem meg magunkat, és felfelé vettem az irányt. Tíz lépcsőfok után izzadtságcseppek kezdtek gyöngyözni homlokomon, szívem egyre hevesebben vert, látóteremben szürke karikák ugráltak. Kifulladva, lihegve álltam meg félúton.
- Meg kell kérdeznem Goldmine-t, hogy bírja... - görnyedtem a korlátra, és kifújtam magam. A maradék egy lépcsőfokot már könnyedebben vettem, hála végtelen kitartásomnak. Tabu utánamcsoszogott, és lassan beértünk az alkímiaterembe.
- Ideje kihallgatni a nyanyát. - döntöttem. - Hogy viszonyulsz ahhoz, hogy az ő főzeteit használjuk erre a célra? - kérdeztem éltes korú sorstársam.
- Ó, milyen jó ötlet... de nincs kegyelem, fingassuk meg jól. - vigyorodott el Tabu, mire fogai meglazulva himbálóztak ínyében. Nem volt egy szép látvány, de egyelőre eltekintettem ettől. Eközben egy energiatöltő italt vettem észre, amelyből nagyot húztam, majd odaadtam a sárkányölőnek is. Ahogy a bájital ereje szétterjedt testemben, úgy éreztem magam, mintha tíz évet fiatalodtam volna.
- Szó szerint is meglesz. - kezdtem nézegetni az üvegcséket, majd néhányat kezembe véve indultunk vissza a pincéhez.
- Akkor talán kezdjük is. - lihegtem újra az erőfeszítéstől, és résnyire nyitottam ki az ajtót. A résen be is repült egy fiola, amelyre "könnygáz" cédulát ragasztott Ilya. Az újból bezárult ajtón keresztül is megcsapott a gőze. Könnyezni kezdtem, köhögni, és szinte meg is süketültem, ahogy rikácsolás ütötte meg a fülemet a pincéből. Ilya átkokat kezdett szórni ránk, de a könnygáz egyelőre megakadályozta abban, hogy bármit is tegyen - talán még azt sem tudta, merre van az ajtó.
- Merre vannak a familiárisok? Melyik főzettel fiatalodhatunk vissza? - kiabáltam be a gyötrő füsttől krákogó hanggal. Válasz nem érkezett, ha az újabb káromlásokat és sikolyokat nem vehettük annak.
- Nagy levegő! - szóltam a sárkányölőnek, és egy pillanatra kinyitottam az ajtót, épp annyira, hogy bedobhassam az újabb üveget, amelyre a "hánytató" felirat volt mellékelve.
A sikolyok elnémultak, helyette görcsös öklendezés hangja szűrődött át a lassan tűrhetetlenül csípős folyosóra.
- Azt hiszem, ezután rá fog férni egy ruhacsere... nézd, hashajtó is van. - mutatott rá Tabu egy újabb üvegcsére, amit ő hozott le.
- Így nem fog tudni válaszolni. - jöttem rá az eljárás hibájára. - Na nem baj. - vontam vállat, és már csak a vicc kedvéért is bevágtam a kezembe nyomott bájitalt.
- Én meg inkább... befogom a fülem. Nem akarom a rotyogást meg a szenvedést hallani, ehhez még az én elmém is kevés.
- TI ÁTKOZOTTAK! - próbáltam nem hangosan röhögni Ilya kínjain. - Ezt megkeserülitek! Üvegcsikorgás hallatszott, és hirtelen az összes levegő tiszta lett a folyosón, majd egy rövid csikorgás után az ajtó először megroggyant egy robbanás hatására, majd hirtelen... olvadni kezdett.
- Kiürítettük a zsebeit? - próbáltam emlékezetemet felfrissíteni.
- Nem hinném. Bár csoda, hogy ilyen kínzások között mozogni tud. Azért valljuk be, ha ilyen erős banya, megérdemli, hogy kijusson. Vannak nekünk még fioláink.. - próbált optimista lenni Tabu.
- De ha fiatalon kijut, akkor bajban vagyunk... - mozgattam meg eltűnt gyorsaságomat, és az "öregítő gáz" feliratút dobtam be a megjelent résen. - Induljunk fölfelé, mielőtt porrá omlunk!
- Futáá~s! - Nyögte látható lelkesedéssel.
Jó példát mutatva indultam előre a lécspőn, de Tabu reakciói lelassultak. Vállát egy fiola találta el, lilás porral árasztva el arcát. Felháborodva nyitotta szóra száját, de egy hang sem jött ki a torkán.
- Köszönöm! - sóhajtottam hátra. Sosem hittem volna, hogy találunk egy hasznos bájitalt ezen az átokverte helyen.. Tabu nőies eleganciával lendítette meg felém és Ilya felé is középső ujját, majd utánam araszolt. Az a tudat, hogy két ember elől is menekülni kell, erőt adott nekem, és alig egy perc alatt másztam meg a tizenegy lépcsőfokot, nyomomban Tabuval és Ilyával.
Azonban én sem úsztam meg az áldást. Gerincembe egy üveg talált be. Az első néhány másodpercben nem éreztem semmit, majd...
- Viszketviszketviszketviszket! - kezdtem el kaparni mindenemet, majd lassan erőt vettem magamon. Minden lelkierőmet összeszedve újra lépegetni kezdtem, hogy felfrissítsem lassan kiapadó bájital-készletemet, megpróbálva figyelmen kívül hagyni azt az érzést, hogy hangyák ezrei mászkálnak a bőrömön.
- Gyertek vissza! - károgta Ilya még a negyedik lépcsőfokról. Számításaim szerint legalább két percünk van, mire felér - már ha minket veszünk alapul. - A bőröm! - hallottam a hangját. Eszerint Tabu is megkínálta valamivel.
Eközben már a szekrénynél jártam. Mire Ilya és Tabu is beért a szobába, készen állt a haditervem. Ahogy megláttam Ilya rusnya arcát, két üveget dobtam felé, a földre. Ezek nem robbantak fel. Miután elgurultak, lábakat növesztettek, és hangos visítás kíséretében üldözni kezdték a némbert.
- Vííííííííí! - kiáltottak fel, és néhány lépéssel beérték a nyanyát. Hangos pukkanás kíséretében robbantak szét, ragasztót fröcskölve szerteszét.
- A fenébe már! Minek készítettem ilyet? - rángatta ki lábát nagy nehezen a cipőjéből a nő, és máris egy-egy üveg repült felénk. Füst töltötte meg a termet, elvakítva mindenkit. Köhögni kezdtem a sűrű gáztól, ahogy Tabu is. Igaz, a sárkányölő némán. Tüdőmet égette a mérges gáz, és már csak akaraterőm tartott talpamon.
Ekkor kinyílt az ajtó, és friss levegő tört be a szobába. Egy nyuszifüles és egy normális lány társaságában, aki láthatóan mérges és döbbent volt.
- Mi a fene?! - próbált átlátni a gyorsan oszladozó füstfüggönyön a mérges egyed a nyuszifülek alatt.
- Segíts. - köhögtem tovább, feltartva karomat, rajta a céhjellel. A nyuszifül miatt tippeltem, hogy a lánynak köze van a mágiához, és ebben az esetben biztos ismeri a Quatrot. Tippem nem volt hiábavaló. A lány zavart arckifejezéssel bólintott.
- Még egy nyavalyás! Takarodj innen! - kiáltott fel Ilya, és egy üveget dobott felé, amely az asztalon robbant szét. A bútordarab életre kelt, és a lányra vetette magát, lábaival kalimpálva. Én mögötte csoszogtam, és hátam mögé vágtam egy üvegcsét. Villanás töltötte be a teret, újra megvakítva mindenkit - még az asztalt is. A pillanatnyi előnyt kihasználva a megjelent lány hátánál kerestem fedezéket, bátran beállva mögé.
A lány keze lángra lobbant, majd egy intésére tűzgolyó repült az asztal felé, égő lapokat és faforgácsot repítve mindenfelé. Könyvek kaptak lángra, azzal fenyegetve, hogy az egész ház felgyullad. De az asztal élettelenül roskadt össze!
- Azt hiszitek, csak ennyit tudok?! - rikácsolt újfent a némber, újabb üveget eresztve útjára újdonsült védelmezőm felé. A nyakán találta el a lányt, fehér felhőbe burkolva arcát. További üvegcsék repültek mindenfelé, újra mérges gőzzel töltve meg a levegőt, és robbanásokkal terjesztve tovább a lángokat.
- Fireball! - repült egy zsarátnok a némber felé. Döbbenten meredtem a lányra. Hangja cérnavékony lett, és varázslatának ereje is lecsökkent. Nem kis szerencsénkre, hiszen a lángok elviselhetetlen meleget árasztottak magukból
- Te jó ég mi lett velem? - kérdezte ijedten. - Olyan lettem, mint holmi kisegér?!
- Igen. - válaszoltam tömören. Többre nem futotta szédülésem miatt. A mérges gáz hatása most ütne be? Tántorogva dőltem neki a falnak, majd hirtelen.. Diadalittas fény villant szememben, ahogy újra éreztem magamban mágiám jéghideg lüktetését. De vajon teljes erőmet visszakaptam? Egy gondolatomra jéghideg levegő csapott ki kezemből. A tűzvésszel fenyegető lángok egy csapásra kihunytak, a levegő is elviselhető hőmérsékletre hűlt. Ilya arca elfehéredett, és egy újabb fiolát kapott elő.
- Ne! A főzet! - kezdett el felém rohanni.
Tabu felől egy hördülés hallatszott, melynek nyomán pengeéles acéldarabok töltötték meg a levegőt közöttünk. Komor arckifejezéssel mutattam a nő felé.
- Freeze! - a levegő további fokokat hűlt, ahogy Ilya karja és táskája megfagyott.
- Add fel. - recsegtem. - A familiárisomat akarom, és újra megfiatalodni.
- Azonnal szed le ezt a szart a fejemről! - lépett közelebb a lány, és idegesen mutogatni kezdett fejére. Eszerint nem állandó tartozéka a nyuszifül? A másik egyelőre udvariasan a háttérbe húzódott.
- Pedig nem áll rosszul.. - jegyeztem meg.
- Úgy gondolod? - fordult felém döbbenten.
- Jól van, nyertetek. Így kihasználni egy idős alkimistát.. - dohogott Ilya, és a szekrényhez lépve válogatni kezdett. Egy gondolat ötlött az eszembe.
- Szerintem aranyos. - válaszoltam még az ifjabbnak, majd a főzőmesterhez fordultam. - Úgy válassz, hogy előbb te is inni fogsz belőle, banya.
Szavaim alátámasztására a nyuszifüles keze fölött egy tűzgolyót kezdett egyensúlyozni.
- De nem a te fejeden van. - siránkozott emellett.

Bocsánat a késésért Sad
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 181
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 21

Karakter információ
Céh: -
Szint: 5
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Szomb. Márc. 17, 2012 7:57 pm

Egy boltban próbáltunk elsőnek kérdezősködni.
- Elnézést, tudna nekem segíteni? - kérdeztem a pénztáros hölgyet.
- Miben kellene kisasszony?
- Egy hölgyet keresünk, a neve Ilya. Tudja esetleg hol találom? - gondolkozott egy darabig aztán fejét rázta.
- Sajnálom. Kérdezzék meg inkább az öreg Steve-et. Ő az újságárus és itt mindenki vesz újságot. Bizonyára ismeri.
- Köszönjük a segítségét. Viszlát!
- Szívesen máskor is. Sok szerencsét! - kilépve az üzletből azon kezdtünk agyalni Maoval merre lehet ez a Steve. Először azon az utcán sétáltunk végig, melyen a bolt volt. A város többi utcájához hasonlóan ez is macskakövekkel volt kirakva. Miután itt nem találtuk kimentünk a város főterére, hátha ott van. A helység közepén járművektől elzárva gyönyörű park volt, közepén kövezett placc, ahol egy férfi újságot árult. Bizonyára ő Steve.
- Szerintem oda kéne menni. - magyarázta Mao a hátam mögül. Velem egyetemben még mindig kicsit vacogott, de itt a város közepén nem kezdhettem el a tűzzel játszani. A férfihoz érve Mao kezdeményezte a beszélgetést, és hamar megtudta, hogy Ilya az erdőszélén lakik ami a város mellett terül el. Az úr még meg is mutatta merre kell mennünk, aminek nagyon örültünk.

- Milyen messze vagyunk még? - kérdeztem Maot, mert hát mégis csak ő beszélt a fazonnal.
- Már nem lehet messze. - felelte.
- Remélem is. - kezdtem egyre türelmetlenebb lenni, aztán megpillantottam egy viskót a fák alatt. - Nézd Mao az lesz az! - mutattam rá, és a Red Carpettel már oda is suhantam. Kopogtatásra emeltem a kezem, mikor furcsa zajokra lettem figyelmes, melyek kiszűrődtek az ajtón és a falakon. Kiabálás, üveg törés, és egyéb dulakodásra utaló zajok voltak, miktől nyugtalan lettem. Az ajtó nem nyílt, így kénytelen voltam betörni azt. Az ajtó nyílásával egyetemben hatalmas, fojtószagú füst gomolyag szállt ki az épületből.
- Mi a fene?! - értetlenkedtem a látottakon, de szürkeség hamar szétoszlott a levegőben, és három idős alak vált láthatóvá odabent.
- Segíts. - mondta az egyik két köhécselés közt, felemelve karját, melyen egy furcsa tetoválás volt. Hamar rájöttem, hogy az egy céh-jel, de ötletem sem volt melyiké, azonban egy bajbajutott mágust sem hagyhatok cserben ha már segítséget kér! Nem igazán értettem még a dolgot de bólintottam. Gondolkodni kezdtem, mit is tehetnék segítségképpen mire a másik is megszólalt, nem a legkedvesebb hangnemben.
- Még egy nyavalyás! Takarodj innen! - ordított rám Maot figyelmen kívül hagyva, majd felém hajított valami fiolát, de engem nem elérve az asztalon landolt, hangos csörömpöléssel. A következő pillanatban az asztal mozogni kezdett legnagyobb megdöbbenésemre, majd korhadt bábaival nekem esett.
A hatalmas villanás, melynek eredetét nem tudtam, majdnem kisütötte a szemem, de legalább a bútordarab is így járt, mint mindenki más a házban. A férfi aki segítséget kért tőlem már a hátam mögött volt, mire újra láttam és úgy tűnt fedezéket keres. Miért tagja egy olyan ember egy mágus céhnek, aki nem tud mágiát használni? Vagy talán valami üvegcse mellékhatása lenne, mint az én esetemben a fülek? Nem morfondíroztam ezen tovább, hanem hamar munkához láttam és egy gyors támadással tűzgolyót röpítettem az engem támadó asztal felé. Papírok, és könyvek kaptak lángra az asztallal együtt, mely mágiám hatására ismét élettelen tárgy lett és összedőlt megfáradt lábai felett.

- Azt hiszitek csak ennyit tudok?! - háborodott fel a nyanya egy újabb üveget felém röpítve. A harci helyzetből arra jutottam, ő lehet Ilya, akit keresünk, és valamilyen úton módon nézet eltérése támadt a másik két vén csonttal.
Az üveg nyakon talált, és egy kis vér kíséretében darabokban hullott a földre, szabadon engedve fehér felhőjét, mely teljesen beterítette az arcomat. Hallottam még pár robbanást és csörömpölést, de amíg el nem tűnt a köd előlem nem láttam semmit.

- Fire Ball! - kiáltottam, ám jól megszokott hangomat felváltotta valami cincogás. Meglepettségemben Ilya kivételével mindenki osztozott. Támadásom is lényegesen gyengítette az előbbi felhő, így tovább nem szaporítva a lángokat, melyek végre átmelegítettek a kinti császkálás után, bár már kezdett kicsit melegem lenni.
- Te jó ég mi lett velem? - adtam hangot ijedtségemnek. - Olyan lettem mint holmi kisegér?! - költői kérdésemre tömör válasz érkezett a hátam mögül.
- Igen. - válasza után máris eldőlt, neki a falnak, majd elégedett fény csillant a szemében. Pár pillanat múlva jéghideg levegő lengte körbe, jelezve mágiája visszatértét és lángjaimat egy legyintéssel eltüntette. Jóval erősebb lehet nálam. ._.
Ismét előtte pillantva a boszorkát láttam, arca fal fehér volt, és aggodalmas.

- Ne! A főzet! - indult meg felénk mire a harmadik fél néma kiáltásba kezdett, s ennek nyomán milliónyi acélszilánk röpdösött a levegőben.
- Freeze! - repült a következő varázslat Ilya felé, sikeresen eltalálva kezét, odafagyasztva táskájához.
- Add fel. - mondta rekedten a jégmágus. - A familiárisomat akarom, és újra megfiatalodni. - ó~ tehát a korukat is valami löttyel változtatta meg?
- Azonnal szed le ezt a szart a fejemről! - tört ki belőlem mikor közelebb mentem, és mérgesen mutogattam a fejem búbján található fülekre.
- Pedig nem áll rosszul..
- Úgy gondolod? - folytattuk rögtönzött csevejünk.
- Jól van, nyertetek. Így kihasználni egy idős alkimistát.. - dohogott Ilya, és a szekrényhez lépve válogatni kezdett.
- Szerintem aranyos. - felelt miközben Ilyához fordult és azt mondta neki. - Úgy válassz, hogy előbb te is inni fogsz belőle, banya.
S készítettem kezem ügyébe egy lángcsóvát biztos ami holtziher alapon.
- De nem a te fejeden van.- nyavalyogtam tovább.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Szomb. Márc. 17, 2012 8:20 pm

- Szép munka volt. – Dicsér meg minket, mire én büszkén kihúzom magam… húznám, de a derekam megakadályoz a mozgásban. Ha ilyen leszek vénkoromra, akkor én negyven évesen hősi halált fogok halni.
- Meg kell kérdeznem Goldmine-t, hogy bírja... – Liheg a vén csontja, miközben épp felfelé küzdjük magunkat a lépcsőn. Szó, mi szó, elég nehéz feladat, de lassan már fenn is vagyunk a célnál.
- Ideje kihallgatni a nyanyát. – Szól határozottan. Fő a magabiztosság. - Hogy viszonyulsz ahhoz, hogy az ő főzeteit használjuk erre a célra?
- Ó, milyen jó ötlet... de nincs kegyelem, fingassuk meg jól. – Vigyorodok el jó szokásomhoz híven, habár érződik, ahogy megvénült fogaim szinte vinnyogva akarnak kiszakadni helyükről.
Épp nyelvemmel piszkálódnék az említett részen, mikor Rane odanyújt nekem egy bájitalt, amit lassan a számhoz emelek, és lehúzom. Egy pillanat alatt meglesz a hatása, most már nem kilencvennek érzem magam… csak hetvennek!
- Szó szerint is meglesz. – Nézegeti az üvegcséket, szinte vígan, boldogan… kárörvendően. - Akkor talán kezdjük is. – Pihegi Rane, és a kilincs felé nyúl. Úgy tűnik, az is külön erőfeszítés, hogy résnyire nyissa az ajtót, majd behajítsa rajta az első vallató fiolát. Amennyire erejéből telik, úgy vágja be az ajtót maga előtt, de még így is folynak a könnyei. Én még viszonylag távol állok a veszélytől, így én megúszom azzal, hogy Ilya káromkodását hallom.
- Merre vannak a familiárisok? Melyik főzettel fiatalodhatunk vissza? – Ordít be az ajtó mögül, válaszra várva… de a dühös, akaratlan hüppögésen kívül semmi reakció nem érkezett. Kéne valami igazságszérum is.
- Nagy levegő! – Lendíti hátra csuklóját egy lendületvételhez a jégmágus, míg én rövidlátásom ellenére megpróbálom kifigyelni, mit rejt a fiola. Hm… hánytató? Nem kellemes, az fix.
S immáron már nem a sírást, szipogást és sikítozást lehet hallani, hanem sokkal undorítóbbat. Szerintem a banya még rá is játszik kicsit, hátha naivan megsajnáljuk. Krákogás, öklendezés, gurgulázás…
- Azt hiszem, ezután rá fog férni egy ruhacsere... nézd, hashajtó is van. – Emelem fel a szert, amit én zsákmányoltam.
- Így nem fog tudni válaszolni. – Ha összehányja magát, az se sokkal jobb. - Na nem baj. – Vonja meg vállát, majd behajítja a készítményt.
- Én meg inkább... befogom a fülem. Nem akarom a rotyogást meg a szenvedést hallani, ehhez még az én elmém is kevés.
- TI ÁTKOZOTTAK! - Visítja. - Ezt megkeserülitek!
~ Persze, persze. – Már épp nagyis táncot járnék örömömben, hogy még ilyen vénen is így tudok kínozni, mikor hirtelen megremeg az ajtó, és… kiolvad a helyéről.
- Kiürítettük a zsebeit?
- Nem hinném. Bár csoda, hogy ilyen kínzások között mozogni tud. Azért valljuk be, ha ilyen erős banya, megérdemli, hogy kijusson. Vannak nekünk még fioláink..
- De ha fiatalon kijut, akkor bajban vagyunk... – Immáron egy új fiolát hajít hátra, ami ahogy elnéztem, csak öreggé teszi az embert. - Induljunk fölfelé, mielőtt porrá omlunk! – Jogos…
- Futáá~s!
Gyorsaságom már lassan túlszárnyalja egy csigáját, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy versenyre tudnék kelni egy vén teknőssel. De sajnos ez a gyorsaság nem elég ahhoz, hogy először is felfogjam; egy fiola száguld felél, másrészről pedig, hogy kitérjek az elől. Vállon is talál, és mire feleszmélnék, hogy ezt nem kéne belélegeznem… dühösen ordítanék fel, de egy apró kis hang se jön ki a torkomon.
- Köszönöm! – Sóhajt fel. Oh, te kis kárörvendő… elkaplak, és széttéplek, teee! Ilya, te is meghalsz!
Mivel dühömet nem tudom szavakba önteni, egy igazán udvarias mozdulattal mindkét személy felé megmutatom a középső ujjamat, jelezve, hogy ezt még megbánják, majd Rane felé kezdek el száguldani. Így hárman külső szemmel igen viccesen nézhetünk ki, rendezhetnének ilyen nyanya és tata futtató versenyeket.
Persze még egy fiola száguld felénk, de itt már elővigyázatosan lehajtom a fejemet – puff, bele is csapódik Rane gerincébe, aki egy pár pillanatig még teljes nyugalommal sétálna tovább.
- Viszketviszketviszketviszket – Kezd el vakarózni a drága, de nagy erőfeszítések árán csak tovább indul.
- Gyertek vissza! – Nagyon idegesítesz már, te vén banya. Akkor nesze, egy kis kozmetikum a mi ajánlásunkkal! - A bőröm! – Alig, hogy hátra dobtam a fiolát, úgy tűnik, rögtön meg is lett a hatása. Hátralesek a vállaim fölött, és igen… a bőre immáron olyan lett, mint egy kiszáradt fának a kérge.
Amint felérek, gyorsan fedezékbe vonulok, mivel látom, hogy Rane már felfrissítette a fegyverarzenálját, és épp támadni készül. Amint „lő távon” kívül érek, és Ilya felbukkan, el is hajít két fiolát, melyek egy ideig csak gurulnak, majd lábakat növesztenek, és hangos sikkantással üldözni kezdik a banyát… bizarr, az biztos.
- Vííííííííí! – Hallatszódik, és nem kell sok, hogy elkapják Ilyát. Amint felrobbannak, lábát undorító ragacs teríti be, akadályozva őt a mozgásban.
- A fenébe már! Minek készítettem ilyet? – Rángatózik, míg ki nem szabadul a ragacsból, majd bosszúból felénk hajít egy-egy üvegcsét, rettenetes köhögésre kényszerítve minket.
A füstfelhő nagyon hamar kiszáll egy nyitott nyílászárón, még pediglen az ajtón – két lány nyitott be hozzánk, az egyiknek pedig egy igen ízléstelen nyuszi fül díszeleg a fején.
- Mi a fene?!
- Segíts. – Hallom, ahogy köhög, de a könnyezés miatt alig látok bármit is.
- Még egy nyavalyás! Takarodj innen! – Visong, és mire kitisztul a látásom, egy újabb fiola repül az asztal felé, ami hamarosan a nyuszkóra veti magát. De nem, nem élvezhetem, hogy látok! Rane rögtön háta mögé hajít még egy üveget, ami erős fénnyel tölti be a szobát. Ha meglenne a mágiám hatása, és olyan jól látnék, mint régen, már rég kiégett volna a retinám.
De ahogy látom, a kiscsaj azért tud valamit, hiszen egy tűzgolyóval el is intézi az asztalt, mely élettelenül csuklik össze.
- Azt hiszitek, csak ennyit tudok?! – Miért, emberek, miért kell háborúzni? Miért nem lehet békében élni, megfogni egymás kezét, és dúdolgatni? Miért kell ennyire mérgezni a tüdőmet, BWWÁÁÁ!
- Fireball! – Repíti az újabb tűzgolyót. Fáradtan ereszkedem le egy még ép, és nem élő székre, miközben a hadakozást nézem, és a szívemet masszírozom. Ez nem nekem való. - Te jó ég mi lett velem? Olyan lettem, mint holmi kisegér?!
- Igen. – Amint kimondja ezt a szót, szinte rögtön… jó érzés tölti el a testem. Kis hányinger, szédülés, de ez még pont belefér, hiszen a vele járó dolog már isteni. A mágiám… újra érzem! Na te kis hisztis ribi, megfizetsz!
- Ne! A főzet! – Kezd el egy vén erejével futni Rane felé. Cöh… azt hiszed, mi?
Felfújom a tüdőmet, majd a két ember közé küldök egy igen méretes ordítást, mely rögtön meg is állítja a banyát. Elégedetten roskadok vissza székre, hiszen megtettem, amit tudtam.
- Freeze! Add fel. - Krákogja. - A familiárisomat akarom, és újra megfiatalodni. – Ismerős a helyzet…
- Azonnal szed le ezt a szart a fejemről! – Most, hogy a banyától megszabadultunk, egy újabb hiszti gép jött a helyére, szuper.
- Pedig nem áll rosszul..
- Úgy gondolod? – Nehogy már törődjetek a vén némával…
- Jól van, nyertetek. Így kihasználni egy idős alkimistát.. – Lépked a szekrényéhez. Egész könnyen feladta…
- Szerintem aranyos. Úgy válassz, hogy előbb te is inni fogsz belőle, banya. – Ha fiatalító főzetről van szó, ez nem biztos, hogy jó ötlet.
- De nem a te fejeden van.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 543
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Hétf. Márc. 19, 2012 10:49 am

Mona, Tabu, Rane:

Ilya elkészíti nektek a megfelelő főzeteket, persze végig morog, és halkan titeket átkoz. Miután megisszátok a bájitalokat, Tabu és Rane visszafiatalodnak, Monának pedig eltűnnek a tapsifülei, hogy hogyan, azt rád bízom. Rane, te megpróbálhatod kicsikarni a nyanyából (vagy Tabuból?) a hirdetésben beígért jutalmad, ha gondolod. Ebben az esetben makacsul ellenáll majd, de ha elég meggyőző vagy, végül beadja a derekát, esetleg osztozhattok is Monával vagy Tabuval, ezt a részét szintén rátok bízom, nem muszáj a fizetségért nyüstölni a banyát, rögtön indulhattok is a familiárisaitokért. Ezzel kapcsolatban kérdezzétek ki Ilyat! PM-ben várom a kérdéseket.
Mona te mihez kezdesz? Megszabadultál a fülektől, nincs már dolgod Ilyaval. Elkíséred újdonsült mágustársaidat, és segítesz nekik visszaszerezni az állatkáikat? Vagy inkább elkíséred az elégedett, és távozni szándékozó Maorit a pályaudvarra? A te döntésed szintén PM-ben várom!

A postot ezek függvényében fogom folytatni!

Gab:

Következő postodban fejtsd ki, hogyan tanulod meg a páncélidézést, és válaszd ki, melyik rúnát szeretnéd elsőnek használni! (Igen ez most úgy hangzott, mint egy esszé tétel érettségin, kár hogy ott nem ilyesmit kérnek hahaha xD)

Határidő hétfő (03.26) este! Utolsó előtti kör, ne kelljen már könyörögnöm a postokért!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 694
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 9
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Hétf. Márc. 19, 2012 3:39 pm

Még egy párszor feloldottam a kötés, és újra az üvegcséhez kötöttem Kornelia lelkét. Sehogy sem ment a fejembe, hogyan és miért kötött szövetséget Everoth-al azon az éjjelen. Szégyelltem magam. Mióta megtörtént aznap este, nem is gondoltam rá, egyszer már eltemettem magamban, és amikor elhagytam északot, Hitsu sama biztosított róla, hogy tisztes temetést kap, és ez nekem elég volt. Nem akartam ott lenni, nem akartam tudni, hogy hova temették, és ez így is volt, és így is van. Most pedig, úgymond játszom a lelkével, reptetem körül a fejemen, újra és újra megkötöm. Ráadásul csak gondolkodni tudok, nem kérdezhetem meg, mert válaszolni nem tud.
Amikor megismertem olyan zárkózott volt, hogy gyakorlatilag feszítővassal nyitottuk meg a srácokkal, hogy csatlakozzon hozzánk, és egy emberrel többen legyünk, akik majd szétrobbantják ezt a bandát belülről. Büszke volt, és irányíthatatlan, most pedig egyetlen hang nélkül tűri, hogy parancsolgassak neki… Elengedtem az akaratommal, az övére bízva az üvegcsét, az megállt a levegőben, és koppanva hullott az asztalra. ~Mint egy beteg fa levele.~ Ez már nem az a lány, akit én szerettem, csak a bűntudata. Amint lehet, el kell engednem, ha van rá mód. Lehet, hogy csak egyszerűen meg kéne rá kérnem Everoth-ot, de még várok vele. Hátha találok valami módot arra, hogy kommunikáljak vele.
- Elég lesz. - fogta le a kezemet Synestra, amint ismét felemeltem volna, hogy megkössem a lelket az üvegcséhez, és újabb parancsokat adjak neki. - Lesz még időd gyakorolni. Gyere. - indult el az asztaltól odébb egy kicsivel nyíltabb helyre. - A páncél mágiával való felöltése egyszerű, ha az ember átgondolja, hogy melyik darabot hova illesztene, ha saját kezével venné fel őket. Sokat segít, ha már egyszer volt rajtad az, amit fel akarsz ölteni. Persze minél több darabból van egy páncél, annál tovább tart felölteni, de ugye mágiával még mindig töredéke a normál folyamatnak. Ott van a ruhád, amit az előbb levettél, tedd el, mintha csak egy fegyvered lenne!
- Csak nyissam meg a kaput és tegyem át?
- Pontosan.
A széken összehajtott nadrághoz, csizmához és mellvérthez léptem, fél kézzel megnyitottam a kaput, olyan szélesre tágítottam, hogy átférjen a ruhaköteg, és átraktam, mintha csak egy polcra tenném, aztán bezártam a kaput.
- Most koncentrálj, és idézd fel a ruhát. A színeket, a szabását, azt, hogy ha most ébrednél és elkezdenél öltözködni mit hogyan, vennél fel. Ha ez megvan, és biztos vagy magadban, élénkítsd fel a mágikus erődet, és idézd meg!
Némán bólintottam, aztán lehorgasztottam a fejem, becsuktam a szemem, és kotozni kezdtem a gondolataim között. Pontosan tudtam melyik ruhadarab hogy néz ki, hiszen már hozzám nőttek, szerettem őket, mert kényelmesek voltak, habár a mellvértet elég volt megszokni, de aztán nem volt vele probléma, és persze a védelem amit nyújtott az sem volt elhanyagolható, szükséges rosszként kezeltem annak idején, de már nem egyszer védte meg az életemet.
Enyhe terpeszbe álltam, próbáltam szabályozni a légzésemet is, nagyokat és hosszú levegőket vettem, és kimondtam.
- Lecserélés! - bőröm alatt éreztem, ahogy felpezsdül a mágia, hűvös vonatként száguldott minden egyes érvben és a húsomban. Enyhén, talán egy arasznyira megemelkedtem, Pár másodpercig így maradtam, s közben egyfajta átmenetet éreztem. Az elején a már átmelegedett fém melegét éreztem a testemen, aztán mintha megcsapott volna a szél, és újra eltompult a hűvösség. Kinyitottam a szemem, és éppen akkor értem földet, már a ruháimban. Egy pillanattal később pedig a körülöttem lebegő páncélzat darabjai sorra potyogtak a földre hangos zajt verve.
- Ez azért volt, mert még nem raktad át a páncélt a te tárhelyedre, és már nem is tud visszatérni az enyémbe. Pakold össze, rakd el, és öltsd fel a vértet! - jött az újabb utasítás Synestrától.
Villámgyorsan összekapdostam a darabokat, és a csizmával együtt áthelyeztem a kapun túlra. Ismét felvettem a kiinduló pozíciót, és elkezdtem a metódust. Koncentrálni, elképzelni, aktiválni, elvégezni! Szinte már suttogtam a szavakat, és a páncél nagy részének elképzelése nem is volt probléma, de a sisak nem volt még rajtam. Gondoltam az nem is fontos, csak a fejembe kell húzni, aztán jónapot, úgyhogy ki is mondtam.
- Lecserélés! - ismét megemelkedtem, a ruha eltűnt rólam, a szél érintését éreztem a bőrömön, aztán egyre másra éreztem a fém súlyát magamon, míg nem a végére a sisak teteje is koppant a fejemen, csöppet sem barátságos módon, és amint kinyitottam a szemem szomorúan konstatáltam, fordítva, mivel nem láttam ki.
- Gyakorlással belejössz. - szólt Synestra nyugodt, kimért hangon, Everoth pedig majd’ megszakadt mögötte, valahol távol a nevetéstől.
- Az-aztarohadt! Reméltem, hogy a sisakot azért csak sikerül feltenni rendesen de… áá! - kiabálta miközben a térdét csapdosta.
- A páncél többi részét tökéletesen ex-quipelte, szavunk sem lehet. - hárított Synestra, miközben én megfordítottam a sisakot. - Egy szavunk sem. Gyorsan tanulsz.
- Mhm. - bólintottam szórakozottan. Már azon gondolkodtam, hol tudnám ezt feltűnés nélkül gyakorolni a céhházban, de sehogy sem akart egyetlen ötlet sem az eszembe jutni. Lehet a katakombarendszer lesz az én helyem…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 322
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Hétf. Márc. 26, 2012 11:02 pm

- Rajtam nem is állna jól. – mutattam rá.
- Szerintem sem… – Drága vagy.. Így szemtelenkedni az idősebbekkel..
Ilya magában sisteregve kezdte el a növényeket egymás mellé dobálni, majd egy üstbe szórta a porított hozzávalókat. Kellemes vaníliaillat töltötte meg a szobát, ami azonban egy fekete por hozzáadása után keserűvé vált. De legalább perceken belül készen is lett, ahhoz képest, hogy mi fél órán keresztül szenvedtünk az egésszel. Hiába, jégmágus vagyok..
- Itt vannak a fiatalítók. – lökte elénk két pohárban a zavaros kotyvalékot. A nyuszilány kezében magasabbra szöktek a lángok, és érezhetően nagyobb hőséget árasztott magából, aminek kiegyensúlyozására én enyhe hideget kezdtem sugározni, visszaállítva a szoba hőmérsékletét, mielőtt a többiek észrevették volna a változást. Ilyával egyszerre kezdtem kortyolni a folyadékot. A keserű íztől megborzongtam, de ahogy nyelvemhez ért a főzet, már éreztem, hogy ez az igazi. Ahogy ittam, egyre intenzívebb lett az íze, és látásom is egyre élesebbé vált. Kezemet már nem volt kimerítő erőfeszítés a levegőben tartani, hátam kiegyenesedett, hajam visszanyerte eredeti hosszát. Leraktam a már üres üvegcsét az asztalra, és boldog nyújtózással állapítottam meg, hogy minden porcikám visszanyerte eredeti hajlékonyságát. Erejét.. Nos, azt nemsokára meglátom.
Tabu eközben euforikus arckifejezéssel ölelgette magát.. Igyekeztem udvarias lenni, és nem hangos hahotában kitörni, ahogy az újra megfiatalodott sárkányölő örömkitörését néztem.
- Tessék, ez végleg rendbe hoz titeket. – vett le két újabb üveget is a polcról, és egyet-egyet a lányoknak adott.
A tűzmágus lány nem habozott, és felhajtotta a szürke löttyöt - nyuszifülei előbb csak apróvá húzódtak össze, majd egy pukkanás kíséretében semmivé váltak. Tabu halk dudorászására lettem figyelmes. Ami furcsa volt benne, az az, hogy távolodott tőlem. Eszerint a lány is elindult valamerre.
De eszembe jutott valami, ami elsöpörte hirtelen jött jókedvemet. Arisa elméje irányából dühöt és kétségbeesést jelzett kötődésünk. Az irányát azonban nem tudtam megállapítani. Elkomorult arccal húztam magam alá egy széket, és Ilyával szemben leültem az asztal mellé. Arckifejezésem - úgy tűnt - elbizonytalanította az alkimistát, kinek egy parányi izzadtságcsepp indult meg homlokán.
- És akkor most beszélgessünk. Az első felét teljesítetted a feltételeinknek. - kétség sem férhetett hozzá, hogy a nem leplezett fenyegetést tökéletesen értette. - Most jön a második. Hol vannak a familiárisok?
- Ermac adta el őket. - mondta, miközben a tűzmágus kikísérte a vele tartó lányt a szobából.
- Bővebben. - mondtam szárazon. Nem hagytam magam eltéríteni a tárgytól. - Ki az az Ermac? Hol van?
- Ermac egy senki, egy díler. - bukott ki belőle a szó. Minden szót olyan arckifejezéssel nyögött ki, mint akinek a fogát húzzák. - Normannak adta el, aki a szomszéd faluban, Kopruluban uralkodik. Szó szerint egy kiskirály. És mostanában azzal szórakozik, hogy egzotikus állatokat vesz meg jó pénzért, és állatkertet tart magának.
- Nagyszerű. Hol van Koprulu?
- Innen egy órányi járásra, a dombokon fölfelé. - válaszolt, láthatóan nyugodtabban, most, hogy a feje fölül elvonult a közvetlen veszély.
- Egy szerencséd van, nyanya, hogy még fizetséget sem kérek. Amíg ezt újjáépíted... - néztem körül a szétrombolt szobában.
- Akkor majd én elviszem helyetted ő... hogy is hívnak? - kérdezte a most már nyuszifületlen lány.
- Rane vagyok. - mutatkoztam be megkésve. - Nekem mindegy... Nekem csak Arisa kell. - De legalább tudtam, hogy biztonságban van.
- Tabu, milyen színű a hajam? - kérdeztem rettegve.
- Szerintem türkiz. - válaszolt a lány a nem felé intézett kérdésre, miközben Tabu felnézett a kutatásból. Hogy mit keresett, azt nem mondta..
- Hasonlít az enyémnek az árnyalatára. - libbentette fel Tabu fehér haját.
- És most kinek higyjek? - álltam kétségbeesetten. A fehér haj... Egy számmal még jobb, mint eredeti hajszínem..
- Nem hinném, hogy színvak vagyok... vagy igen?! - ijedt meg a lány.
- Ez biztos egy újabb főzet hatása! - bólogatott együttérzően a sárkányölő.
- Kell egy tükör, kell egy tükör.. - mászkáltam fel-alá a szobában, majd hirtelen megtorpantam.
- Basszus, úgy viselkedem, mint egy lány. - szidtam le magam, és öles léptekkel megindultam felfedezni a házat. Két ajtó után megtaláltam a fürdőszobát, és megnyugodva néztem bele az említett tükörbe. Zöld hajam büszkén ágaskodott felfelé.
~ Megölöm azt a némbert...
- Mondtam, hogy jobb lett volna, ha rajtad marad a némítás! Segített volna a személyiségeden! - trappoltam vissza.
- Jé, elmúlt a főzet hatása. - terült el az arcán továbbra is a levakarhatatlan vigyor.
- Lehetnél egy kicsit segítőkészebb. - jegyezte meg mérgesen a lány. Az elkövetkezendő beszélgetés már nem érdekelt engem, így kimentem az ajtón. Egy pillantással felmértem, merre kell lennie Koprulunak - a domboknál, egy óra járásra... Gyors kocogással indultam meg a választott irányba. Próbáltam a nyugalom érzetét küldeni Arisa felé, de nem sikerült megnyugtatnom.. Már így is túl sok időt vesztegettem a banyánál. A percek összefolytak, lábaim falták a métereket.
Egyszer csak játékos ütést éreztem vállamon. Meglepődve pillantottam arra, és Tabut láttam elsprintelni mellettem, gúnyos vigyorral arcán. Mögöttünk egy vörös felhőn Mona repült utánunk. Megcsóváltam a fejem, és fokoztam a tempót, hogy a sárkányölő mellett maradjak. Talán csak néhány kanyarra van a falu.
Igazam lett. Mielőtt lábaim feladták volna a tempót, egy hegyi faluba érkeztünk. A hegyből kifaragott kastély azonnal magára vonzotta tekintetemet, ahogy az előtte és körülötte elterülő kőfal is. Valaki nagyon sok energiát fektetett ennek a megépítésébe. És mi néhány perc alatt be fogjuk venni. Elszántságomat tükrözte Tabu arca is. Triónk sietve vágott át a ritkásan épített házakon. Szervezett ellenállással nem találkoztunk - főleg azért nem, mert nem tudták egyelőre, hogy mi a célunk. A kőfalba dolgos kezek egy vasrostélyt vágtak. Nem akadály.
- Tabu, ebédelnél? - néztem az őrökre.
- Jó étvágyat. - ugrott nekik jó étvággyal, amire már az őrök is felfigyeltek. A sárkányölőnek inkább nem akartam megemlíteni, hogy ezeket a vasakat valószínűleg naponta fogdossák az unatkozó férfiak. Na mindegy. Amíg a lány kajált, néhány bátor vállalkozó egy taláros mágus vezetésével megközelített minket. Üdvözlésképpen egy tűzgolyó szállt az étkező felé. Nyugodtan elé sétáltam, és kinyújtottam a kezemet. Jeges érzés járt át, és a tenyeremhez érő tűzgolyó szikraesővé esett szét.
- Freeze! - indult meg az ellenvarázs. A férfiak testét több helyen jégpáncél fedte be, mozdulatlanságra kárhoztatva őket - ami nem akadályozta őket a hangos káromkodásban.
- Te is olyan... olyan... sárkányölő vagy? - kérdezett rá az idáig tétlen lány. Ez... gyors volt.
- Ahogy mondod. Félj engem, kislány. - felelte gúnyosan vigyorogva.
- Hát, nem tudom... a másik akit ismerek valahogy normálisabbnak tűnt... - kezdett durcás lenni.
- Csak akkor vészes, ha éppen bekattan. - jegyeztem meg, elhajolva egy nyíl elől. Kezemet a kőfalra tettem. Jéginda kúszott fel a falon, néhány méter magasan fedezéket hozva létre felettünk.
- Attól még félhet tőlem. - vonta meg vállát, száját nyalogatva a lány, aki éppen az utolsó vasdarabokat ette meg.
- A kerti törpéktől is van, aki fél.. Meg a mumustól.
- Az a jeges gyerek se mvolt teljesen komplett, de nem volt ilyen.. mint te. - válaszolt. - Egyébként én Mona vagyok, téged hogy hívnak?
- Ah, mi bajod van már? Hogy nem vagyok olyan rózsaszín, mint a barátnőid? Sajnálom, ez biztos velem született rendellenesség. Hívj csak... öhm... várj, mindjárt kitalálom... - siettünk át az udvaron.
- Magnus Tabusz. - törtem be kajánul vigyorogva egy alagsorba vezető ajtóba. Arisa érzéseit egyre tisztábban éreztem, ami útmutatóul szolgált arra, hogy merre is induljunk.
- Nem elég menő.
- A Nagy, Félelmetes és Lenyűgöző Tabu?
- Kezd alakulni. A Nagy, Félelmetes, és Lenyűgöző. De kezeljük egyszerűen a helyzetet, megengedem, hogy Ezüst Halálnak hívj. - vette át a vezetést a félhomályban, mire csak egy hangos nyögéssel tudtam reagálni.
- Ez egy mélyenszántó hasonlat és visszautalás arra, amikor az előbb nem tudott beszélni. Ezüst Hal-Áll. - magyaráztam meg a névválasztást. - Arra vannak. - mutattam egy sarkon balra.
Ketrecek tucatjai hevertek egymás hegyén-hátán. De az egyik legnagyobb..
- Arisa! - fogtam rá az üvegre. Szegényt egy óriási terráriumba zárták. Az üvegen terjedő foltban zúzmara terjedt szét, amely egy ütésre darabokra tört. Mielőtt beléphettem volna hozzá, Arisa rám vetette magát. Mielőtt a földre kerültem, már körém fonta magát, és pofiját az arcomhoz dörgölte. Szorosan átöleltem. Alig néhány órája váltunk el, és már örökkévalóságnak tűnt.. Soha iylet, soha, soha..
Néhány perc kiesése után felnéztem Monára, és Arisa letekerte magát rólam.
- Felmerült bennem egy kérdés. Te hogyhogy velünk jöttél?
- Hát őhm... nem is tudom... úgy hittem segíthetek valamiben,.. de látom, nincs is rám szükség. - jött rá az indokaira.
- Oh. - bólintottam. - Nos, köszönjük. Arisa sajnos csak egy embert bír el.. - simogattam meg az oldalát, nem bírván betelni azzal, hogy újra közelemben van.
- De indulnunk kéne. Nem lenne jó, ha a fickó elég erősítést tudna összehozni egy nagyobb ellentámadáshoz.
- Támogatom. - bólintott Tabu, és kifelé indult Tangoval, velünk a sarkában. Ahogy kiért az ajtón, Tango a levegőbe dobta magát - ahogy Arisa is. Boldogan élvezte újra a szabad levegőt, amit szintén csak néhány órája vontak meg tőle. Egy lendülettel a nyakába vetettem magam, és a Quatro Cerberus felé indultunk.
- Irány haza. - simítottam végig érdes pikkelyein, és ráborultam a nyakára. - Hosszú napunk volt..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Szer. Márc. 28, 2012 6:33 pm

- Rajtam nem is állna jól. – Jegyzi meg Rane, még az előző beszélgetéshez kapcsolva.
- Szerintem sem… – Milyen kedves.
A nyanya morogva lát neki a főzet elkészítéséhez. Orra alatt motyog, miközben kifőzi a nekünk megfelelő italokat, és káromkodik, szitkozódik. Pár perc alatt el is készül velük, majd még mindig mérgesen, kicsit vonakodva nyújtja át nekünk a megfelelő bájitalokat.
- Itt vannak a fiatalítók. – Magyarázza, miközben a másik lány támadópozícióban áll, ha netán Ilya mégis trükközne, akkor hamar elvegye a kedvét tőle. Egy húzásra megiszom, és a keserű íz ellenére testem kezd egyre… frissebb lenni. Pár centivel megnyúlok, s hajam csupán sűrűbb és hosszabb lesz, de a színe nem változik. Telt idomaim immáron nem szottyantak, sőt… talán még egy évvel fiatalabb is vagyok ezen szempontból. Talán még jól is jártam ezzel.
Kezem nem ráncosak, szárazak és nem remegnek, hamarosan minden a régi. Magamat ölelgetve üdvözlöm régen látott, fiatalos testemet. ~ Hiányoztál, Tabu!
Rane is immáron fiatalabbik önmaga, és talán a szokatlan visszaváltozás miatt, vagy mert nem csal a szemem, ő is 1-2 évet letagadhatna az életkorából, minden szempontból. Tényleg jól jártunk ezzel a kalanddal.
- Tessék, ez végleg rendbe hoz titeket. – Jön még kettő másik, egyet nekem, egyet a másik lánynak. Kénytelen vagyok ezt is meginni, ez talán a hangomnak tesz majd jobbat.
A másik csaj, akinek az előbb furcsa nyuszi fülek tarkították a fejét is visszaváltozik – bár a folyamatot nem látom teljesen, a végeredmény számít, hiszen végül az pikk-pakk újra normálisan néz ki. ~ De miért is jöttem? – Gondolkodom, és közben egészen halkan dudorászni kezdek. Meglepve figyelem meg, hogy a hangom is visszatért. ~ Oh, a főzet! – Na és az hol lehet? Mi lehet? Fogalmam sincs, hol keressem. A nyanya meg biztosan nem árulja el.
Épp keresésbe kezdenék a fiolák között, mikor egy szék apró csikordulását hallom, ahogy hozzásúrlódik lába a padlóhoz. ~ Ah, a régi hallásom. – Ahogy hátrafordulok, hogy lássam, mi történik, még egy számomra is rémisztő látvány tárul elém; egy komor, rideg tekintetű Rane, ülve a széken, vallatásra készen. Juj.
- És akkor most beszélgessünk. Az első felét teljesítetted a feltételeinknek. Most jön a második. Hol vannak a familiárisok? – Oh, ez a beszélgetés még számomra is érdekes lehet.
- Ermac adta el őket. – Magyarázza, majd ajtónyitás, csukás. Valaki elment.
Halkan dudorászva, fenekemet riszálva járatom szemeim és ujjaim a polcokon. Bájitalok. Főzetek megkeserült asszonyoknak, férfiaknak. Étvágytalanító fiola dagadtaknak. Mennyi felesleges trutyi…
- Bővebben. Ki az az Ermac? Hol van? – Fiatalító. Ha volt előkészítve, vajon miért kezdett el főzni? Vagy ez más hatással van ránk? Fene se tudja. Lehet, már rég megromlott.
- Ermac egy senki, egy díler. Normannak adta el, aki a szomszéd faluban, Kopruluban uralkodik. Szó szerint egy kiskirály. És mostanában azzal szórakozik, hogy egzotikus állatokat vesz meg jó pénzért, és állatkertet tart magának. – Hülye, debil állat.
- Nagyszerű. Hol van Koprulu?
- Innen egy órányi járásra, a dombokon fölfelé. – Aha, meg van! Friss főzetek. Kipróbálatlan italok. Vigyázat, veszélyes! – De vajon miért irkálta fel ezeket magának? Bár igaz, öreg már.
- Egy szerencséd van, nyanya, hogy még fizetséget sem kérek. Amíg ezt újjáépíted… – Már csak az a kérdés, hogy ezek közül melyikre gondolt Hades. ~ Talán még ő maga se tudja, mi kellett neki, nem igaz? Szóval, talán egy szemrevalót kéne kiválasztani, és mindenképp olyat, ami a közös halmazban van. Friss, és kipróbálatlan. Az se gond, ha halálfej van rajta. Elvégre én csak kémkedek, információt kell gyűjtenem, de biztos nem bánják, ha szétzúzom belülről a céhet…
- Akkor majd én elviszem helyetted ő… hogy is hívnak? – Milyen kapzsi. Pedig az ember pénzzel nem megy semmire.
- Rane vagyok. Nekem mindegy… Nekem csak Arisa kell. – Én is valami hasonlót érzek, Tango irányában. A főzet már csak bónusz.
- Tabu, milyen színű a hajam? – Kérdi tőlem remegő hanggal. Bár épp egy ládában búvárkodok, hátha ott is találok valami hasznosat, sikerül lassan felmerülnöm.
- Szerintem türkiz. – Nem csak kapzsi, de még bunkó is! Hát nem hozzád szóltak, az istenért.
- Hasonlít az enyémnek az árnyalatára. – Libbentem fel a hajam mosolyogva. Oké, ez kicsit gonosz volt…
- És most kinek higgyek? – Néz hol rám, hol a másik lányra kétségbeesett arccal. Lassan visszafordulok az italok felé, hogy folytassam a kutakodást. Ha nem több száz, akkor több ezer fiola van ebben a szobában, az istenért!
- Nem hinném, hogy színvak vagyok... vagy igen?! – Milyen könnyű zavart csinálni a rendszerben…
- Ez biztos egy újabb főzet hatása! – Bólogatok.
- Mondtam, hogy jobb lett volna, ha rajtad marad a némítás! Segített volna a személyiségeden! – Toporzékol idegesen. Milyen jellemző.
- Jé, elmúlt a főzet hatása. – Fordulok vissza vigyorogva. Szerintem egész mókás tréfa volt ez, nem értem, miért kell felfújni…
- Lehetnél egy kicsit segítőkészebb. – Morogja mérgesen a másik. Na csodálatos, kapok még egy terhet a vállamra.
- Mégis miben, mit akarsz? ~ Elvégre nem is ismerlek. Na meg, van jobb dolgom is, mint hogy holmi jött-menteknek nyújtsak segítőkezet… azok az idők már elmúltak. – Mit sem törődve azzal, milyen pofákat vághat a csaj a hátam mögött, vagy mutogathat, újra belemerülök a keresésbe.
– Hát… őhm… kárpótlást Ilya-tól amiért keresztülmentem ezen az egészen. – Hát kiscsillag, engem sem kárpótol senki.
- Akkor támogatlak szóban, sok sikert. – Zárom le a témát, nem igazán érdekel ezek után, mikről dumál nekem, vagy, hogy győzködni akar-e. Oldja meg magának.
Nekem már kicsit nehezebb dolgom van, mivel még mindig nincs meg a főzet, és tippem sincs, melyik lehet az. Már épp kezdek azon gondolkodni, hogy tényleg elviszek egy halálfejjel ellátott fiolát, de inkább lemondok róla. Nem lenne okos ötlet mégse, lehet, nekem kell majd meginnom. Vagy a gyengébbeknek, amit Leanna szívna meg… esetleg az erősebbek, például Den.
- Na jó, Ilya. – Változtatom egy hosszú, folyamatosan elvékonyodó fémszablyává kezemet. - Nyögd ki minél előbb, hogy mi az a főzet, amin az utóbbi időben dolgoztál, vagy semmi haszna nem lesz. Elveszem mindened, az életedet is. – Fenyegetem meg, miközben közelíteni kezdek. Ijedt tekintettel les rám vissza, de nem úgy tűnik, hogy ki akarná nyögni a választ. - Nyugalom, tényleg csak akkor öllek meg, ha nem akarsz együtt működni. Ellenkező esetben életben hagylak.
A nő bizonytalanul les körbe a szobába, talán menekülési útvonalat keresve, vagy azt, hogy hová rejthette a főzetet. Egyre idegesebbnek látszik, már a homloka is izzadtságcseppektől fénylik.
- De… de… – Na ja, a főzetei nélkül keveset ér. Végül csak bizonytalanul biccent az egyik italos polc felé, ahol egy fiolában vörösen világító folyadék van. A fény még pulzál is, úgy tűnik, hogy Ilya arra célzott.
- Értem… ha hazudtál, visszajövök megölni téged. – Változik vissza a kezem, majd magammal ragadom az italt.
Unott fejjel sétálok az ajtóhoz, majd körülnézek. Be kéne érni kedvenc jégmágusunkat, hisz ő már valahol félúton lehet a familiárisokhoz. Nagyot szippantok a levegőbe – Rane illata már rég szétszóródott a levegőben, de egy vonalon mégis végigkövethető, hol járhat most. Ideje menni.
- Ha akarsz, gyere, de tartsd az iramot. – Közlöm a mögöttem álló lánnyal, majd miután kinyújtózkodtam, irdatlanul gyors futásba kezdtem.
- Mi a…?! Red Carpet! – Hallatszódik mögülem a lány meglepett kiáltása. Épp, hogy a nyomomban tud maradni, de utolérni semmiképpen se tudna. Se az ereje nem bírja, se semmije. Túl erős vagyok neki, sajnálatos.
Talán tíz percbe telik csupán, mikor meglátom tőlem pár méterre az összevissza lóbálódzó, zöld hajkoronát. Pár másodperc, és már be is érem őt, és egy apró ütéssel jelzem, hogy megérkeztem. Gúnyos vigyorral nézek vissza a fiúra, aki csak a fejét rázza, majd kocogásból futásba vált át, hogy tartsa a tempót.
Úgy tűnik, a fokozott gyorsaság, amit az én sebességem diktált, meghozza gyümölcsét. Bár én is kicsit lihegve lassítottam a tempón, már megjelent szemeink előtt a falucska, melynek közepén egy hegy állt, melyből a kastély ágaskodott ki. Hatalmas volt, pláne, ha az azt védő kőfalat is beleszámítjuk. ~ Persze, mit sem ér ez ellenünk…
Elég hamar sikerül átvágni a rövid utcákon, így gyorsan a kastélyhoz érhetünk. Ami egy szokásos embernek akadály lehet, azaz itt-ott beépített vasrostély – de itt vagyok én is, hahá!
- Tabu, ebédelnél?
- Jó étvágyat. – Ugrok neki az éteknek, mit sem törődve a külvilággal. Csak arra figyelek fel, hogy fél perc múlva hűvös érzés jár át. Rane biztos akciózik.
- Freeze! – Műsoros vacsora, ezaz. Persze nem tart sokáig a dolog, hiszen egészen hamar becuppantom a kaját.
- Te is olyan… olyan… sárkányölő vagy? - Nyögi ki a kérdést a csaj. Sokáig tartott, míg leesett neki.
- Ahogy mondod. Félj engem, kislány. - Kezdek el vele gúnyolódni, ami úgy tűnik, nincs annyira kedvére.
- Hát, nem tudom… a másik akit ismerek valahogy normálisabbnak tűnt…
- Csak akkor vészes, ha éppen bekattan. - Magyarázza, miközben elhajol egy nyíl elől. Azért neki is vannak reflexei.
- Attól még félhet tőlem. – Vonom meg a vállamat.
- A kerti törpéktől is van, aki fél… Meg a mumustól.
- Az a jeges gyerek sem volt teljesen komplett, de nem volt ilyen… mint te. – Kezd idegesíteni ez a … fuu… - Egyébként én Mona vagyok, téged hogy hívnak?
- Ah, mi bajod van már? Hogy nem vagyok olyan rózsaszín, mint a barátnőid? Sajnálom, ez biztos velem született rendellenesség. – Adok hangot az elégedetlenségemnek, miközben bejutunk a kastélyba. - Hívj csak… öhm… várj, mindjárt kitalálom… – Futunk át az udvaron, miközben tanakodom.
- Magnus Tabusz. – Hogy tud ez ilyeneket kitalálni, komolyan?
- Nem elég menő. – Fintorodom el, miközben Rane nemes egyszerűséggel tör át az alagsorba vezető ajtón.
- A Nagy, Félelmetes és Lenyűgöző Tabu? – Ez már valami!
- Kezd alakulni. A Nagy, Félelmetes, és Lenyűgöző. De kezeljük egyszerűen a helyzetet, megengedem, hogy Ezüst Halálnak hívj. - Veszem át Rane-től a csapat vezetését.
- Ez egy mélyenszántó hasonlat és visszautalás arra, amikor az előbb nem tudott beszélni. Ezüst Hal-Áll. – Erre persze csak sóhajtok, és arcomat a tenyerembe temetem. - Arra vannak. - Áll át rögtön másik témára, miközben bal felé mutat.
Ahogy befordulunk, borzalmas látvány tárul elénk. Ez már állatkínzás. Ennyi ketrec a másikon, csak úgy… semmi szabadságuk nincs.
- Arisa! – Míg Rane az ő állatkáival törődik, én Tangót kezdem el keresni. Eközben több állatot is szabadon engedek, hogy ne szenvedjenek tovább, talán sikerül elszökniük, egyik-másik agresszív reakciója pedig a többi terráriumot, vagy ketrecet töri szét.
- Ide, ide, te idióta! – Hallom az elégedetlen ordítozást a hátam mögül. Tango ketrecének az ajtaját rögtön kitépem, mire ő komor fejjel ugrik ki a cellájából. - Hümpf, végre. Kösz, azt hiszem.
Tangót a vállamra helyezve lassan visszafordulok a többiekhez.
- Felmerült bennem egy kérdés. Te hogyhogy velünk jöttél?
- Hát őhm… nem is tudom… úgy hittem segíthetek valamiben… de látom, nincs is rám szükség. - Ja, csak felidegesítettél. Még jó, hogy nem dumáltál többet, vagy meghalsz.
- Oh. - Bólogat Rane. - Nos, köszönjük. Arisa sajnos csak egy embert bír el… De indulnunk kéne. Nem lenne jó, ha a fickó elég erősítést tudna összehozni egy nagyobb ellentámadáshoz.
- Támogatom. - Bólintok, majd elkezdek kifelé rohanni. Ahogy már fényt lát, Tango szárnyai rögtön előbukkannak, és elvetődik a levegőben. Csak pár másodperc múlva tér vissza hozzám, és kap fel engem.
- Megvan, amiért jöttünk?
- Ja, azt hiszem. – Tartom magam elé óvatosan a fiolát. Ezek után tényleg életét veszti a banya, ha hazudott…

|| Bocsánat a késői postolásért, de a macskám csak mostanra lett jobban valamivel. ||
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 181
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 21

Karakter információ
Céh: -
Szint: 5
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Csüt. Márc. 29, 2012 9:10 pm

- Rajtam nem is állna jól. – mondta
- Szerintem sem… – mégis ki mutatna jól nyúlfülekkel? Ennél idétlenebb külsőt nehezen tudtam elképzelni bárkinek is, de lehet hogy valaki aranyos vele... bár... kétlem.
Ilya magában fortyogva pakolta a hozzávalókat a hasonlóan bugyogó üstbe, hanyagul. Édes illat terjengett, talán túlon-túl tömény, de nemsoká erősen keserű lett az egész. Pár percen belül már készen gőzölgött a varázsital, mely remélhetőleg enyhülést hoz panaszainkra. Végre...

- Itt vannak a fiatalítók. – adta oda nekik az opálos lét. Lángjaim magasabbra szöktek, készülve rá, hogy a banya átver. Saját magam miatt is aggódtam, nehogy nekem adjon valamit, amitől további oda nem illő testrészeim nőhetnek. Ketten egyszerre itták ki a pohár tartalmát, ami látszólag nem volt túl finom. A frissen megismert alak fiatalodni kezdett, csak szép lassan. Haja hihetetlen színe, és formája, majd bőre és teste visszatért eredeti állapotába, és egyre több erőt sugárzott magából. Az üres üveget letette és nagyot nyújtózva igazította helyre, már megfiatalodott tagjait.
Eközben a lány is megkapta a lötty neki járó részét és érzékelte az azt kiváltó hatást. Bizarr vigyor terült szét az ismét fiatal arcán.

- Tessék, ez végleg rendbe hoz titeket. – nekem, és a vörös szemű lánynak mást is szánt. A szürke, ködös folyadékot habozás nélkül, egy húzásra megittam és lassan érezhetővé vált hatása. A plusz füleimet, mintha valami belülről húzná össze, aztán mintha tűz égetett volna durrant egyet, és megkönnyebbülve vettem észre, hogy eltűntek. Ettől nem volt a legkellemesebb érzés. A lány is megitta a maga porcióját, és mikor visszatért a hangja, egyből dúdolni kezdett, s indult el felfedezni a polcon sorakozó főzeteket.
A srác arca komorrá vált, odasétált az asztalhoz és leült egy székre Ilyával szemben. Arckifejezése kicsit hátborzongató volt, amit a nő mimikáján is látni lehetett. Lassan gyöngyözni kezdett a homloka.

- És akkor most beszélgessünk. Az első felét teljesítetted a feltételeinknek. - hangvitele jól tükrözte a fenyegést amit neki szánt. - Most jön a második. Hol vannak a familiárisok?
- Ermac adta el őket. - felelte. Mao magához intett és úgy beszélt, hogy a többiek társalgását ne zavarja.
- Szerintem én visszamegyek. - mondta kurtán.
- Biztos? Ne kísérjelek el? Végtére is már megoldódott a probléma... - araszoltunk az ajtó felé. Nem akart problémát okozni, agy azt ajtóban elváltak útjaink
- Köszönöm a segítséged!
- Szóra sem érdemes. remélem még látjuk egymást.

- Innen egy órányi járásra, a dombokon fölfelé. - folyt nyugodtan a beszélgetés, aminek az elejéről sajnos lemaradtam.
- Egy szerencséd van, nyanya, hogy még fizetséget sem kérek. Amíg ezt újjáépíted... - célzott ezzel a jól megégett épület állapotára. Fizetség? Na az most nemártana.
- Akkor majd én elviszem helyetted ő... hogy is hívnak? - kérdeztem a zöldhajút.
- Rane vagyok. - mutatkozott be. Jómagam bemutatásáról teljesen megfeledkeztem. - Nekem mindegy... Nekem csak Arisa kell.
Az elkezdett akciót tovább folytatva nyaggattam Ilyát, hátha ad valamennyi pénzt, de nem fűlött hozzá a foga.
- Tabu, milyen színű a hajam? - kérdezte Rane remegő hanggal.
- Szerintem türkiz. - feleltem a nem nekem szánt kérdésre, miután láttam hogy a lány eléggé elfoglalt.
- Hasonlít az enyémnek az árnyalatára. - túrt kezével a maga fehér hajába.
- És most kinek higgyek? -kérdezte aggódva.
- Nem hinném, hogy színvak vagyok... vagy igen?! - rettentem meg egy pillanatra, de végignéztem magamon, és minden az eredeti színét mutatta.
- Ez biztos egy újabb főzet hatása! - bólogatott.
- Kell egy tükör, kell egy tükör.. - járkált oda-vissza ezt ismételgetve.
- Basszus, úgy viselkedem, mint egy lány. - tört ki belőle a felismerés, és elviharzott.[/b][/color]
- Mondtam, hogy jobb lett volna, ha rajtad marad a némítás! Segített volna a személyiségeden! - sietett vissza idegesen.
- Jé, elmúlt a főzet hatása. - vigyorgott, mint eddig állandóan.
- Lehetnél egy kicsit segítőkészebb. - tettem szemrehányást. - Mégis miben, mit akarsz? ~ Elvégre nem is ismerlek. Na meg, van jobb dolgom is, mint hogy holmi jött-menteknek nyújtsak segítőkezet… azok az idők már elmúltak. – Mit sem törődve azzal, milyen pofákat vághat a csaj a hátam mögött, vagy mutogathat, újra belemerülök a keresésbe.
– Hát… őhm… kárpótlást Ilya-tól amiért keresztülmentem ezen az egészen. – Hát kiscsillag, engem sem kárpótol senki.
- Akkor támogatlak szóban, sok sikert. – rázott le.

- Legalább kárpótoljon az engem ért sérelmekért! - kiabáltam végül.
- Rendben! Nesze itt van! De most már szállj le rólam! - adta be végül a derekát, és dobott oda nekem egy kisebb vászonzacskót.
- Na jó,.. – s már léptem is ki az ajtón, elkerülve a két őrültet. Beszéltek még egy darabig, de a tárgy nem igazán érdekelt. Aztán a lány egyszer csak kilépett az ajtón.
- Ha akarsz, gyere, de tartsd az iramot. – közölte, és úgy húzott el előttem, hogy tátva maradt a szám.
- Mi a…?! Red Carpet! – loholok utána kevés sikerrel. Elképesztően gyors! Jóval mögötte haladtam még akkor is, mikor beértük Rane-t, akit ő könnyedén megelőzött. Nem tudtam miért sietünk ennyire. 15-20 percig bírtam csak tartani a tempót. Kimerülve oszlattam fel varázslatom és futottam utánuk, aztán feltűnt egy falu a távolban. Nyilván oda megyünk...
- Tabu, ebédelnél? - kérdezte Rane.
- Jó étvágyat. - mire elkezdte majszolni a fémet. Kerek szemekkel figyeltem, de nem csak őt, a srácot is. Jóval erősebbek voltak nálam, ami keserű érzést hozott. A támadók szánalmasan gyengének tűntek mellettük.
- Freeze! - fagytak meg a célpontok, de sajnos szájuk nem fagyott be eléggé. Ezt bizonyítva cifra szavak ömlöttek lepénylesőjükből.
- Te is olyan... olyan... sárkányölő vagy? - kérdeztem.
- Ahogy mondod. Félj engem, kislány. - vigyorgott.
- Hát, nem tudom... a másik akit ismerek valahogy normálisabbnak tűnt... - igen... Axelnek is voltak hülyeségei, de ettől határozottan normálisabb volt.
- Csak akkor vészes, ha éppen bekattan. - tűzte közre, majd jégből emelt védelmet.
- Attól még félhet tőlem. - tüntette el az "ebédje" utolsó morzsáit is. Illetve fémreszelékeit.
- A kerti törpéktől is van, aki fél.. Meg a mumustól. - folytatta.
- Az a jeges gyerek sem volt teljesen komplett, de nem volt ilyen.. mint te. - mondtam. - Egyébként én Mona vagyok, téged hogy hívnak?
- Ah, mi bajod van már? Hogy nem vagyok olyan rózsaszín, mint a barátnőid? Sajnálom, ez biztos velem született rendellenesség. Hívj csak... öhm... várj, mindjárt kitalálom... - harsogta miközben áthaladtunk az udvaron. Hát tudtommal nincsenek "rózsaszín" barátnőim, és megjegyzését kimondottan sértésnek vettem.
- Magnus Tabusz. - viccelődött Rane mikor betörte az ajtót. Mintha érezte volna, merre kell mennie.
- Nem elég menő. - panaszkodott a másik.
- A Nagy, Félelmetes és Lenyűgöző Tabu? - jólvan... felfogtam. Akkor Tabu és kész. Jobban belegondolva - haladtam a nyomukban - már hallottam a nevét, de nem akartam hinni a fülemnek.
- Kezd alakulni. A Nagy, Félelmetes, és Lenyűgöző. De kezeljük egyszerűen a helyzetet, megengedem, hogy Ezüst Halálnak hívj. - tört előre.
- Ez egy mélyenszántó hasonlat és visszautalás arra, amikor az előbb nem tudott beszélni. Ezüst Hal-Áll. - elemezte az ötletet. - Arra vannak. - mutatott balra.
A helyiség tele volt mindenféle ketrecekkel és miegymással, furcsán szétdobálva.
- Arisa! - tapadt az üvegre. Rabsága nem tartott sokáig, a hüllőt ugyanis gazdája hamar kiszabadította. Úgy tűnt erősen kötődnek egymáshoz.
- Ide, ide, te idióta! – hallottam a mérges kiáltást a másik irányból, ami egy ketrecben kuksoló macskától jött. Tabu a rácsot szétszedve kiengedte a vörös, beszélő cicát. - Hümpf, végre. Kösz, azt hiszem.
hát a jelleme hasonlít a gazdájáéra...

- Felmerült bennem egy kérdés. Te hogyhogy velünk jöttél? - kérdezte Rane pár perc után.
- Hát őhm... nem is tudom... úgy hittem segíthetek valamiben,.. de látom, nincs is rám szükség. ~ mert túl gyenge vagyok. - Fejeztem be fejben a mondatot.
- Oh. - bólintott. - Nos, köszönjük. Arisa sajnos csak egy embert bír el.. - simította végig az oldalát.
- De indulnunk kéne. Nem lenne jó, ha a fickó elég erősítést tudna összehozni egy nagyobb ellentámadáshoz.
- Támogatom. - fázis késéssel, de én is elindultam kifelé, és néztem, ahogy azok négyen tovaszállnak. Már csak egy kérdésem van: Innen hogy jutok haza?!
(holnap befejezem a formázást)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 543
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   Csüt. Márc. 29, 2012 10:52 pm

Nehéz szülés volt, de ezt is megéltük! Vége a küldetésnek! Very Happy

És akkor jöjjön a várva várt értékelés:

Gab:

Szép játék még mindig, bár ez sem zajlott akadálymentesen, de örülök, hogy mégis sikerült visszajönnöd, már csak a szuper olvasnivaló miatt is, amit körről-körre gyártottál nekem, bár jó lenne, ha néha vissza is olvasnád, amit írsz, nem lenne benne az a pár kizökkentős elírás.. Razz

A jutalmad pedig:


Név: Ex-Quip - Amithiel’s Platemail // Ölt-vált: Amithiel Páncélzata //
Tanító: Vérrel öröklődik. Eredetileg Amithiel van Chantai fejleszetette ki, a vérvonal első női fegyvermágusa. Gabriel a hetedik generációba tartozik a családban.
Leírás: A Blademaster páncélzat módosítása, de a rúnák külön-különi aktiválása nélkül semmi mást nem ér vele a mágus, mint egy sima Blademaster páncélzattal.

Név: Tiger Rune – Seal of Swiftness (Tigris rúna – Gyorsaság pecsétje.)
Leírás: Az első pecsét, citromsárga színű, megtörésekor a mágikus erő a kesztyűkbe, és a lábakba áramlik, másfélszeresére növelve az támadási és a mozgási sebességet.

Használd egészséggel!

Mona:

Nos a teljesítményed erősen hullámzó, mind minőségileg, mind a tempót illetően. Kevés kör ment le úgy, hogy ne kellett volna rád várni, többször is csak a vaj szívem miatt maradhattál a küldetésben, és azt hiszem sikerült megírnod az egyik legvacakabb postot, amit eddig olvastam, természetesen a te képességeidhez mérten. Gondolom nem lep meg, ha szűkmarkú leszek a jutalmad kiosztásánál.

180 VE és 80 000 Gyémánt

A tojáska jutalma: 40 VE

Gratulálok az első befejezett küldetésedhez, remélem mostantól nem adod alább! Smile

Rane:

A te postjaid garantálták a jókedvet, üdítő volt olvasni az írásaid, elképesztően jól játszottad ki a szituációkat, és nagyon hitelesen írtad le a karakter állapotában beállt, szinte folyamatos változásokat, ráadásul tetted mindezt olyan adag humorral, hogy ledőltem a székről minden olvasás közben. Very Happy Nagyon büszke vagyok rád, egy élmény volt veled a játék.

Mivel lemondtál a pénzjutalomról, az hozzáadódik a varázserődhöz, tehát a jutalmad:

450 VE
Arisa jutalma: 90 VE

Leld benne örömöd! Very Happy

Tabu:

Tabukám neked nagyjából ugyanazt tudom írni, amit Monának, bár a te teljesítményed valamivel jobb volt, de messze elmaradt a tőled megszokottól/várttól, ezzel bizonyára te is tisztában vagy. Sok volt a késés, és a postok sem sikerültek olyan jól, legtöbbször csak gyenge átirata volt Rane írásának, csak néha csillant meg az igazi Tabu, például az utolsó postban, kár, hogy nem tudtad hozni egyenletesen a szintedet.
Sajnos Hades Mester nem a nagyvonalúságáról híres, de azért hozzád vágott néhány csengő pengőt a fioláért.
Jutalmad:

220 VE és 150 000 Gyémánt

Tango jutalma: 50 VE

Köszönöm mindenkinek a játékot, csak így tovább! Smile


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)   

Vissza az elejére Go down
 
Meglátni, és megidézni (magánküldetés Gabriel, Rane, Tabu és Mona részére)
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Part 14 / 12
» Magánszoba
» Konoha kapuja
» A falu vezetőjének irodája
» [Event] A legendás küldetés!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: