HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A Halloween szelleme (Event)

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Okt. 23, 2011 8:31 pm


Van köztetek olyan, aki már alig várja az éjszakát, míg olyan is, aki a háta közepére se kívánná ez egész maszlagot. Mindenesetre mindannyian kaptok egy-egy levelet.
Jók esetében a levél egy narancssárga, bársonyborítékban érkezik, amit egy töklámpás pecsét zár le. És mi más állna a levélben, mint ez:

"Hölgyek, urak! Fiúk, lányok!

Elékezett az óra, hogy meghúzzam a vészharangot! Nagy csapás ért mindnyájunkat. Ha ti nem siettek segíteni, akkor sokat veszít a világ! Nyújtsatok hát segítőkezet, mert nélkületek elbukok! A Halloween szelleme veszélyben van! Könyörgöm, segítsetek megmenteni a Halloween szellemét!

Jack Skellington"


Több sem kell nektek, azonnal igennel feleltek a futárnak. A futár kilétét alább részletezem.

Rosszak esetében a levél egy bordó, bársonyborítékban érkezik, mait denevérpecsét zár. A levél tartalma pedig a következő:

"Drága rosszaságok!

Sereget toborzok, akikkel közösen megdönthetem a Tökkirály uralmát. Jól tudom, hogy köztetek vannak azok a rátermett mágusok, akik megunták a tökfej unalom uralmát. Csatlakozzatok hozzám, hogy közösen egy új Halloweent teremtsünk!

Oogie Boogie"

Még szép, hogy csatlakoztok a furcsa nevű feladóhoz. Már jócskán ideje volna ezt a hibbant ünnepet alapjaiban átformálni! A futárnak igennel válaszoltok.

Háromféle futár közül választhattok, jók és rosszak egyaránt.
1. Egy denevér hozza a borítékot.
2. Egy csupafog, vörös szemű lény, aki az ágy alatt jelenik meg, s annak sötétjében rejtőzik.
3. Három gyermek, akik már be vannak öltözve, de ők valóban rémisztőek, és nem egészen komplettek.

Amint kimondjátok, hogy segítetek a levél feladójának egy fekete koporsó hull alá az égből/repül be az ablakon…stb. (helyszíntől függően) Be kell szállnotok a koporsóba, aminek fedele rátok zárul. Természetesen, ha csatlóst vagy familiárist visztek magatokkal, akkor nekik külön koporsó érkezik. A „járművetek” hamarosan elrepül veletek, ám útközben indokolatlan álmosság tör rátok és mély álomba merültök.

A jókat egy rémálom nyomasztja, melyben meglátjátok, hogy milyen is lesz a világ, ha nem mentitek meg a Halloween szellemét. Gyerekeket zabáló cukorszörnyek, csokirémek és, még amit a fantáziátok elképzelni enged. Végül arra ébredtek, hogy felnyílik a koporsó fedele, és valaki nagyon örül a megérkezéseteknek.
- Yohohohoho! Hát végre megjöttek!

A rosszak egy csodaszép álomban részesülnek, melyben leghőbb vágyuk teljesül be, maradéktalanul. Minden szép és jó, de a koporsó fedele felnyílik és ti felébredtek.
- Megjöttek? Megjöttek! Jaj, ne vicceljetek már! – lelkendezik egy öblös hangú valaki, miközben dobókockák csörögnek.


Tudtom, hogy felettébb vázlatosan írtam ki ezt a kört, de nem vagytok ti kisgyerekek, akiknek fogni kelljen a kezét. Én meg főleg nem vagyok óvóbácsi. Szerintem joggal várom el tőletek, hogy a megadottakat és a saját fantáziátokat összedobva egy-egy remek posttal álljatok elő. A végső jutalmazást nagyban befolyásolja a szereplésetek. Hét napot kaptok!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Okt. 23, 2011 9:39 pm

A mai nap… ma este jön el azaz idő, mikor biztos nem tudok majd aludni, mikor majd a céh tagjai tized másodpercenként döntik be az ajtómat, csak azért, hogy kirámolják szobámat – majd fenyegetni kezdjenek, hogy adjak nekik valamit, vagy itt halok meg. Hát, elhihetik, hogy én még a Seven Kin of Purgatory tagjait se félem annyira, szellem jelmezbe öltözve…
– Hé, mami! – rázogatja meg kezemet a kislány. – Ez tök jó buli, nem? Öltözzünk be mi is, és ijesztgessük a többieket!
– Nem. Ez egy ritka szar ünnep. Ha másokat akarsz ijesztgetni, akadj le rólam kislány, és menj vissza a faludba… - mordulok fel, az ágyamon fekve, a plafont bámulva.
– Ha a mami mondja. Akkor szar ünnep! Szar! – harsogja, mire én felsóhajtok.
– Nem kéne ilyenekre tanítanod. 11 éves, ember…
– Szóval épp elég idős, hogy megértse, az élet nem habos torta! Te is tudod, mi történt velem 7 éve, ugye?! Akkor senki se mondta neki, hogy ne tanítson ilyenekre! - fakadok ki magamból, majd felülök. – Bocsi… ez a nap kikészített. Még a következő két nap is ez lesz, készüljetek fel rá…
Ezek után csönd következik, és újra kopogtatást hallok, ám ezúttal nem az ajtó felől. Valaki az ablakomat akarja…
Miután nem felelek a kopogásra, hamarosan kaparni kezdik az ablakot, körmeiket végighúzzák rajta… miután harmadszor ráz ki a hideg a hangtól, idegesen tekintek fel. Három kölyök vigyorog rám, és… egyszerűen nem tudom, hogy tudnak ott maradni. Lebegnek? Kapaszkodnak? Utóbbi biztos nem, mert mindhárman mindkét kezükkel kapargatták az ablakot.
Sóhajtok, majd kinyitom, és rögtön be is ugrálnak, mind ahányan vannak, az ablakon – arcuk eszeveszetten rángatózik, s bár talán jelmezük nem is a félelmetességre hajaz, sugárzik belőlük a pszichopataság.
– Mi kéne, ha volna? Csak mert csoki nincs, ha bármi ilyet akartok, ott repültök ki, ahol bejöttetek. – közlöm velük előre a tényeket, mire kánonban röhögnek fel.
– Ez az este véres lesz, hé! Velünk tartasz? Ne ellenkezz, hé! – szólal meg az első kiscsaj, miközben bal szeme betegesen ráng, és vigyora lassan akkora, hogy nem fér az arcára.
– A halloweennek befellegzett! Ím te lehetsz az egyike azoknak, akik véget vetnek eme borzalmas estének!
– Nem is nézed meg, mit hoztunk? Kukuku. – ad át egy levelet a harmadik, ki lehet, hogy kevesebbet beszél, mint a többiek, de sokkal gyilkosabb a tekintete. Ha valakitől félnem kéne, ők azok, és nem a sok balfék a hajón…
Kételkedő tekintettel veszem át a borítékot, mely koromfekete színekben pompázik, s kellemes tapintása van, a nyílásán pedig denevér pecsét nyugszik, jelezve, csak az arra megfelelők nyithatják fel. A gyermekek felváltva, vigyorgó fejjel bólogatnak, hogy nyissam már ki, és Melodia, Tango is érdeklődő tekintettel figyelik, mi megy végbe.
Lassan a pecsét alá csúsztatom hüvelykujjam, majd egy egyszerű mozdulattal nyitom fel a borítékot, s lassan kicsúsztatom belőle a levelet.

„Drága rosszaságok!

Sereget toborzok, akikkel közösen megdönthetem a Tökkirály uralmát. Jól tudom, hogy köztetek vannak azok a rátermett mágusok, akik megunták a tökfej unalom uralmát. Csatlakozzatok hozzám, hogy közösen egy új Halloweent teremtsünk!


Oogie Boogie”


Ahogy olvasom a levelet, egyre inkább fellelkesülök, és hamarosan tekintetem élénkké, vérvörösen csillogóvá válik. Lihegve vigyorodok el, ahogy szabad öklömet ökölbe szorítom. Eljött az én időm. Eljött a Halloween vége!
Izgatottan adom át a többieknek is a levelet, akik ugyanilyen folyamaton mennek keresztül, mint én. Egy vérvörös köpenyt veszek magamra, míg Tango lábam rejtekében bújik meg, és a kis Melodia pedig alapban olyan köpenyt visel – így egyként vigyorogva lesünk egymásra mind, ahányan vagyunk, hatan.
– Erre nem lehet nemet mondani! – röhögök fel. – Oogie Boogie, mesterem! Segítek elpusztítani azt a szánalmas Tökkirályt!
– Hát ezt akartam én, hé! Akkor jöhetnek a koporsók! – majd ahogy tapsolnak egyet-egyet, a nyitott ablakon különböző méretű, fekete koporsók száguldanak be – egy aprányi, Tango számára, egy közepes méretű, hogy Melodia is elférjen, majd egy nekem megfelelő. Elégedetten sétálunk bele, majd rögtön ránk is záródik ajtaja. Álomba merülök…

Minden acélszürke! Igaz, van, amit a vérvörösre fest, de az íze változatlan marad. A sok fém, ami körbe vesz… egyszerűen mennyei. Alattvalóim pedig folyton-folyvást ajándékokkal halmoznak el, megannyi barátom pedig kegyesek velem, mindenben igazat adnak – így telnek napjaim nekem, a világ urának. Annyian feltennék a kérdést: minek barát annak, aki uralja a világot? Erre a válaszom: Ugyan, az egész világ a barátom, nem éri meg másokkal kivételezni!
A macskám hatalmas szárnyaival sújt le azokra, kik nem fizetik nekem az adót – aranyat, s ezüstöt dögivel, de ha venni akarnék valamit, jöhet gyémánt is. A kis Melodia boldogan szaladgál az utcában, miközben a Grimoire Heart tagjai húzzák az igát… az a szánalmas Kain, milyen elégedetlen azon a futópadon! Nem tudhatja, hogy azt a hamburgert sosem éri el. Urtear órái pedig meg vannak számolva, hogy ha ilyen sekélyesen végzi a feladatát!
– Szolga! Valaki megint nem törölte le maga után, ahová lépett. Nyald fel a saját nyelveddel, de azonnal! – parancsolok, s láncok zörgése hallatszódik relatív közel, de mégis oly távol. Hamarosan egy négykézláb járkáló ember tűnik fel, francia szobalány ruhában, elszánt tekintettel gazdája felé, s bilincsekkel csuklóin – ó, igen, ez azaz a Den, ki hűséget fogadott nekem.
– Gazdám, sajnálom, hogy megvárakoztattalak! Ezért majd kérem, büntessen meg. Máris végzem a dolgom. – emeli nyelvét a folthoz, s kegyesen nyalogatni kezdi, hogy az eltűnjön onnan.
– Most pedig, Kain Hikaru megint piszkot csinált maga körül. Nem tűrhetem, hogy királyságom ilyen koszos legyen, még a szomszédos bolygók királyai csúnyán néznének rám. Nyald fel az izzadtságot!
– Igenis, hölgyem. Szabad megjegyeznem, milyen jól néz ki ma is?

Ekkor zavaró fény töri meg álmomat, én pedig komor tekintettel lépek ki a koporsóból. ~ Basszus, a legjobb résznél! Most jött volna, hogy a végsőkig fényesít! – tanakodok morcosan, majd hamarosan hozzám hasonló tekintettel Tango és Melodia is kilép a koporsóikból.
– Halak… sok nő… világuralom… - nyögi macskám élettelenül a szavakat, Melodia pedig csöndesen karol belém.
– Megjöttek? Megjöttek! Jaj, ne vicceljetek már! – hitetlenkedik boldogan egy öblös hangú férfi, miközben hangjához dobókockák hangja is társul. Vajon ő lenne a megbízónk, Oogie Boogie?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Strago Rhelm
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 306
Aye! Pont : 9
Join date : 2011. Apr. 24.
Age : 28
Tartózkodási hely : tűzhely

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Hétf. Okt. 24, 2011 9:37 pm

A mai naptól már igen nagyon herótom volt, és nem vigasztalt az a tény, hogy az összes többi nap egészen Helovín után ugyanilyen pocsék lesz, ha nem rosszabb. Már a harmadik tojásmaradékot takarítottam le az ablakomról, és megfogadtam magamnak, hogy a legközelebbi neveletlen tökfilkót vagy belesüllyesztem a földbe egy fél napig, vagy szimplán kiütöm egy kőököllel. A kiütés hatásosabbnak hangzott, mivel akkor nem ordibált feleslegesen a delikvens, hogy azzal még magasabbra vigye az agyvizem hőmérsékletét. Nem tudom mit képzelnek ezek az őröltek, hogy csak úgy leállhatnak rongálni mások tulajdonát, vagy zavarni mások nyugalmát.
Visszadobtam magam a nyekergő ágyra. Fortyogva néztem az a pókot, amelyik tegnapelőtt költözött a szoba jobb felső sarkába. Azóta kialakította az egyéni lakásást, és elégedetten láttam, hogy sikerült néhány szúnyogot is foglyul ejtenie. Ki nem állhattam a szúnyogokat, főleg a meleg, párás estéken, amikor amúgy is alig tudtam elaludni a hőségtől, azok a kis vakarékok még rátettek egy lapáttal, a fülem körül zümmögve. Aztán persze jól fülön vágom magam, de a szúnyog nem hal bele. Visszatér. Én meg reggelre viszketek, fáradt maradok, nyűgös leszek, egy teljesen más embernek fogom érezni magam.
De most, hogy a pók megjelent, sírnak a szúnyogok. Ettől azért kissé vidámabbra kerekedett a hangulatom, és elégedetten néztem, ahogyan őrző-védő háziállatom vadul habzsolta az egyik rángatózó foltot. Nyugalmamból egy hatalmas dörrenés riasztott fel, aminek forrása az ablaktól származott. Egy indulatos morranással ellöktem magamat az ágyról, azzal a feltett szándékkal, hogy bebizonyítsam az elkövetőnek, hogy ez volt élete utolsó hibája, és azzal a lendülettel hőköltem is vissza, amikor megláttam az "elkövetőt". Egy denevér volt szétlapulva az ablakon. Mintha odafestették, vagy odaragasztották volna, nem jött le az üvegről. Farkasszemet néztünk, miközben próbáltam a bizarr jelenetet felfogni. Mit keres egy bőregér egy barlangtól, vagy denevérfészektől igencsak messze fekvő helyen? Mert nekem ez a legelső alkalmam, hogy egy ilyen állattal találkozom Shirotsuméban. Szerencsétlenül járt teremtés elkezdett mocorogni, majd egy cuppanással levált az ablakról, hogy aztán a párkányon elterüljön. Lábaival egy bordó valamit szorongatott, ami nem tűnt fel elsőre, mert a naplemente vörös árnyai pont rásütöttek az ablakomra. Óvatosan odaosontam, lassan kinyitottam az ablakot, és mindenféle hirtelen mozdulat nélkül elvettem a levelet a kézbesítőtől. A denevér összeszedte magát, felröppent, én meg hátra, annyira meglepődtem, majd megállapodott a ablak felső részén, tehát fejjel lefelé. Nem mozdult onnan, csak felém vagy rám nézett. Mintha várt volna valamire, esetleg rám.
Igyekeztem nem az állatra figyelni, és a levelet nézegettem. Bársonyból volt a boríték, ami eléggé szokatlan volt. Még a felsőbb körökben is megtiszteltetésnek számított ez a gesztus, hiszen a bársonyboríték nem volt olcsó dolog. A hátulján a pecsét a kézbesítőt ábrázolta, leegyszerűsített kiadásban. Feltörtem a viaszt, kivettem a levelet, és elolvastam. A levéllapnak rohadásillata volt, bár ezt próbáltam nem észrevenni.
Miután befejeztem, összegeztem a fejemben, hogy mégis mire akarok én készülni. Engem "rossz"-nak titulált ez a Oogie Boogie úr, amit én alapjáraton sértésnek vettem, mert nem vagyok rossz, csak vannak irritáló szokásaim, mint például szeretem a csendet és nyugalmat. Egy katonát kellene alakítanom ennek a fura nevű egyénnek a seregében, aki egy tökfej uralmat akar megdönteni, bár gondolom a földművesek más véleményen lennének arról, hogy ki veszi át az uralmat, mindegy. Áh, a Helovínt így írják. Mulatságos, nem értem miért, de nem kell a részleteken megakadnom. Tehát a lényeg az, hogy, ha követem ezt az Oogie Boogie-t, akkor nem kell többet felidéznem a rossz emlékeket, nem lesz minden évben egy periódus, amikor kénytelen vagyok az alvást feladni, és egy lépéssel közelebb kerülök a belső nyugalmam teljessé tételéhez.
- Rendben, megnézem, mit tehetek. - csúszott ki a számon. A denevér, akiről időközben elfeledkeztem, hangosan felsipított, alaposan rám ijesztve, és elrepült. Nem volt időm meglepetésemből magamhoz térni; az ablak üvegei fülsértő zajjal betörtek, amikor egy koporsó vágtatott át rajtuk, hogy aztán leessen elém, nyitott fedéllel. Az események túl gyorsan haladtak, és csak pár pillanat után voltam képes felfogni, hogy konkrétan egy hullatároló eszköz fekszik előttem arra várva, hogy belefeküdjek. A kitört ablakról inkább ne is beszéljünk; a házmester meg fog ölni, az biztos.
Hívogató volt, valamiért ez a koporsó. Nem volt kipárnázva, belül barna volt a fa, semmi különössel, és külsőre is csak fekete volt, semmi több. És mégis, olyan vonzó volt; még sohasem feküdtem egy ilyenben, és nagyon jó lett volna kipróbálni, hogy mégis mit éreznek a hullák halál után. Gondolom semmit, de ez most teljesen mindegy volt. Egye fene, egyszer élünk, azzal bemásztam a durva alvóalkalmatosságba. A tetőt nem kellett behúznom, záródott az magától is. Magától is? Azonnal elkezdtem dörömbölni, mert hirtelen elment az egésztől a kedvem; ez túlságosan is félelmetes volt, de már késő. Éreztem, hogy megrázkódok, a gravitációs pont a lábam felé húz: elkezdtünk repülni. Akkor nem dörömbölök; még csak az hiányozna, hogy a levegőben kidobjon. Inkább nyugton maradtam. Túlságosan is nyugton. A sötétség megmaradt, csak a szemhéjaim nehezedtek el.

Kinyitottam a szemeim. Egy házban voltam, egy középosztályhoz tartozó házban. Ízléses berendezés, nem olcsó, nem túl drága, minden tiszta volt, és én valamiért nagyon jól éreztem magam. Mintha teljes lennék, mint lelkileg és mind.... áh. Egy meseszép asszony lépett hozzám, karján egy elbűvölő kisgyermekkel. Melegség áradt szét a lényemben, ahogyan átvettem a gyereket, az én gyerekemet. Kimentem a házból szeretteimmel, hogy gyönyörködhessek a leírhatatlan tájban, és a mozgó élet szépségeiben. Igen; ez az, amire én már régóta vágytam. Semmi aggodalom, semmi kellemetlenség, semmi szomorúság.
Behunytam a szemem, hogy magamba szívhassam a boldogság minden kis részét, de szemeim csak a sötétséget látták viszont.

Duzzogtam, hogy pont a jó résznél kellett felébrednem, de ez általában így szokott történni. A koporsóm fedele felcsapódott, és én, nem számítva arra, hogy már állóhelyzetben voltam, kizuhantam, és fülemet azonnal megütötte egy kellemetlen hang.
- Megjöttek? Megjöttek! Jaj, ne vicceljetek már! – ezt a baljós hangot kockák zörgése követte, amint azok el lettek dobva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Angel Flyer
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 17
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Oct. 07.

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 1
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szer. Okt. 26, 2011 6:35 pm

Halloween van, már reggel óta a céh egy része vagy lázban ég, vagy lázong a díszítés miatt, amit Bob mester rakat velünk, mert sehogy sem jó. Én magam jobbnak láttam a távozás hímes ösvényére lépni és minél előbb elhagyni a céhépületet, mert volt egy gyanúm, hogy a mai nap során még komoly katasztrófák várhatók a környéken és én nem akarok a szenvedő alanyává válni. Jobb elfoglaltság híján, na jó, nem is akartam mást csinálni, sétálgattam a városban és feltúrtam a boltokat egy műfogsorért, ami passzol majd a jelmezemhez. Apropó jelmez… kínkeserves munkával, véremet, verítékemet áldozva sikerült csak összeraknom és a végén már ott tartottam, hogy idegösszeroppanást kapok. Szóval, végre megtaláltam a fogsoromat, indulhattam is haza, hogy halloweeni állapotba hozzam magamat. Már jócskán sötétedett, én meg a kintről beszűrődő utolsó fénysugarakban vakoskodtam, mert valami fényt csinálni luxus. Kinéztem az ablakon, majd sóhajtva visszafordultam a művem felé, ami már majdnem kész állapotban állt előttem, de kénytelen voltam visszafordulni, mert valami őrült módjára kaparta az ablakomat és ekkor szembetalálkoztam egy denevérrel. Pislogtam kettőt és elfordultam, mert valahol mélyen reménykedtem benne, hogy csak képzelődön, de ekkor valami beordított nekem.
- Mond, hogy nem… - néztem arrafelé, de az ismételt ordítás ráébresztett.
- Engedj Be!
- És de! – megcsóváltam és lassan odaléptem az ablakhoz, majd kinyitottam az egyik szárnyat, a denevér meg egy elegáns mozdulattal (majdnem lekaszálva a fejemet) berepült a szobámba és letelepedett a jelmezemre. Gyorsan becsuktam az ablakot és reméltem, hogy a haverjai nincsenek valahol a közelben, nem mintha bajom lenne velük.
- Hú, öregem… ezt a forgalmat. – szólalt meg és csak ekkor vettem észre az egyik lábában tartott narancssárga borítékot. – Idefele jövet majdnem elcsapott egy pár galamb. Hinnéd, hogy ilyen bonyolult egy levelet postázni?
Hát, nem is tudom… hinnéd, hogy egy denevérrel beszélgetek éppen? Mert ez így már elég furcsa.
- Levelet? Mégis kinek?
- Neked, te! Mégis kinek a szobájában vagyok? – kicsit mintha sikerült volna felbosszantanom? Nem baj, megpróbálkozom még valamivel, mert olyan fura fejet vág, ha dühös és ez marha vicces.
- Nos, az az igazság, hogy ezt csak bérelem.
- Na, ne szórakozz velem, mert úgyis éhes vagyok. – villámokat szóró tekintettel nézett rám, majd egy lendületet véve elém repült és kinyújtotta a levelet fogó lábát. – Ez a tied.
Elvettem a levelet és először a tapintásán csodálkoztam el, hiszen bársonyos volt a tapintása, majd mikor megfordítottam, a képembe vigyorgott egy tökfej. Ekkor támadtak olyan gondolataim, hogy ez biztos csak valami halloweeni tréfa, már ha azt szokás ilyenkor, de még viccnek is abszurd, hogy összeakadsz egy beszélő denevérre. Bizonytalanul nézegettem a pecsétet és a denevért és már látszott a kis állaton, hogy lassan az egekbe ugrik a vérnyomása.
- Ha felnyitom, akkor valami kiugrik belőle és orrba vág? – tettem fel az első eszembe jutó kérdést, bár igaz, hogy ettől valóban tartottam.
- Persze, én meg majd elordítom magam, hogy április bolondja. Nyisd már ki!
Megvontam a vállamat és feltörtem a pecsétet és mégsem kaptam orrba vágást. Ez így jól kezdődik. Kivettem belőle a levelet és egy mozdulattal széthajtogatva elkezdtem olvasni.

"Hölgyek, urak! Fiúk, lányok!

Elékezett az óra, hogy meghúzzam a vészharangot! Nagy csapás ért mindnyájunkat. Ha ti nem siettek segíteni, akkor sokat veszít a világ! Nyújtsatok hát segítőkezet, mert nélkületek elbukok! A Halloween szelleme veszélyben van! Könyörgöm, segítsetek megmenteni a Halloween szellemét!


Jack Skellington"


Na, az most komoly? Valaki ennyire át akar engem rázni, de mégis… valami azt súgta, hogy nem és ráadásul a denevérnek is olyan komoly képe volt.
- Na, mit mondasz, benne vagy?
- Igen, benne vagyok, ugyan nem tudom, hogy miben, de benne vagyok.
- Akkor nyisd ki az ablakot.
- Mégis minek? – kérdeztem, mire a denevér az ablak felé bökött, ahol egy lebegő, fekete koporsó volt. Na neee! Ez már komolyan nem normális dolog, a beszélő denevér még hagyján, de ez… elképedésemet legyőzve odaléptem és kitártam az ablakokat, a koporsó meg hasonló ívvel szállt be a szobámba, majd a közepén megállt és kinyílt a fedele, én meg már azt vártam, hogy kiugrik belőle valami. Nagy meglepetésemre nem történt semmi.
- Szállj be! – vigyorgott egy jót a denevér az elképedt ábrázatomon. – Ez majd elvisz téged a kijelölt helyre.
- Ki van zárva, inkább megyek gyalog! – jelentettem ki, de nem kellett sok, míg kíváncsiságom felülkerekedett a tényen, hogy ez koporsó és végül már csak arra eszméltem, hogy becsukódik a fedele és megindul. – Ez… bizarr.
Ennyi volt az utolsó emlékem, mert hirtelen alig bírtam nyitva tartani a szememet és hiába az elszánt küzdelem, lassan elaludtam.

Álmodtam. Nem volt éppen tündérmese az álmom, hiszen egy elég bizarr helyen voltam, gyér és felettébb baljós megvilágítással. Eléggé rossz előérzetem volt, ezért megindultam látszólag kifelé ebből a romból, ahol voltam. Mikor kiértem, akkor rájöttem, hogy okosabb lett volna bent maradnom, mert kint sem volt jobb a helyzet. Telihold volt, de vörös és Bob mester faragott tökjeihez hasonló képet vágott, amitől a hideg futott végig a hátamon. Mégis hol vagyok? Nem érdekes, a legjobb az lesz, ha szépen elhúzom innen a csíkot, így nekivágtam az ismeretlennek. Egy ember jött mellém, köszönt, aztán hirtelen eltűnt egy tök gyomrában, aki elégedetten paskolta meg a hasát, majd rám nézett.
- Túl sovány… - én még mindig szobormereven álltam ott, ahol az eset történt, majd egyszerre két dolog is kizökkentett a mélázásból. Az egyik az előttem álló házból kijövő velőtrázó üvöltés, majd az azt követő sátáni kacaj. Ez még jobban lefagyasztott, aztán a mellettem elvonuló kezek és lábak továbbmenésre kényszerítettek. Valahogy egész idő alatt olyan érzésem volt, mintha valaki kést akarna a hátamba állítani, és amikor hátranéztem, három fickót láttam olyan hat-hét lépés távolságnyira lemaradva. Nem jó, csak ennyit tudtam. Még egy darabig hagytam, hogy hadd kövessenek, majd hirtelen megfordultam és a kártyáim felé kaptam, amiknek elvileg a zsebemben kellett volna lenniük, de sehol.
- Basszus… - csak ennyit voltam képes kinyögni, mert a háromból két férfi már le is fogott a harmadik meg egy bárddal suhintott le rám…

Hirtelen pattantak fel a szemeim és én is lendületből ültem volna fel, de a koporsó fedele megakadályozott ebben és egy hatalmas koppanás lett a dolgok vége. Ráeszméltem, hogy még mindig itt vagyok és nem lettem kettévágva sem, csak ebből a vacakból jutnék ki végre. Kívánságom hamarosan teljesül is, mert a koporsó fedele felcsapódik, én meg szabályosan kimenekülök belőle. Még körülnézni sincs időm, amikor egy hangot hallok. Vajon minek örül ennyire?
- Yohohohoho! Hát végre megjöttek!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 3981
Aye! Pont : 487
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 17
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szer. Okt. 26, 2011 11:27 pm

Közvetlen előzmény

- Azért ne csüggedj, legközelebb neked is sikerülni fog – szóltam hátra Nokinerk-nek bíztatóan. Az arcára ült szomorúság egy pillanatra feloldódott és felkapta a fejét.
- Gondolod, nerk?
- Hát persze! Legközelebb biztos jobb leszel! Hohó, de meg is érkeztünk! – szálltunk le a földre a céhház előtt, aztán megszüntettem a mágiámat és a vörös felhő köddé vált.
- Azért jó kis fesztivál volt nem? – gondoltam vissza a megannyi édességre, amit sikeresen magamba tömtem.
- De, végül is az volt, nerk – mosolyodott el puffadt kis barátom. Beléptünk a kapun és balra fordulva az épület lakórészébe vettük az irányt. Mindketten roppant fáradtak voltunk, hisz rengeteg futkározásban és mókában – valamint még habzsolásban – volt részünk. Azok a kis tökfejű lények meglehetősen fürgén szaladtak. De mindenesetre mindketten jól éreztük magunkat, én pedig örültem, hogy azért Nokinerk-nek jó volt az első Halloweenje.
Beléptünk a szobánkba és becsaptam magunk után az ajtót. Rögtön a bejárat mellé ledobtam a cuccaimat, megkönnyebbülve a súlyuktól. Szerencsére mielőtt még elindultunk volna hazafelé, sikerült még egy látogató és gyűjtögető körutat tennem az édesség sátorban.
- Végre, hogy megérkessztetek… - hallatszott egy mély sziszegős hang. Nokinerk ijedten rezzent össze és tartotta pajzsként maga elé a táskáját. Én pedig kémlelni kezdtem a szobát, de senkit nem láttam ott.
- Ki van itt?
- Cak én – nyílt ki egy vörös szempár az ágyam alatt – A hírvivő sszolgálatotokra…
A vörös szemek mellé egy vakítóan fehér és hatalmas fogsor is elő villant, ami széles vigyorra húzódott.
- Ééés milyen hírt hoztál? Ja megkínálhatlak valamivel? Cukorkával? – markoltam bele a zsebembe és nyújtottam felé egy tucatnyi színes édességet.
- Kössz nem. Egy fontossz üzenetet hoztam, mely nem tűr halassztásszt.
Ekkor az ágy sötétjéből egy narancssárga boríték csusszant ki és állt meg előttünk. Lehajoltam érte és felvettem a földről, majd nézegetni kezdtem. Maga a boríték valamiféle bársonyból készült, a zárása pedig egy töklámpás pecsét volt. Nem tétlenkedtem azonnal felnyitottam és kivettem belőle a levelet, amit aztán széthajtás után olvasni kezdtem.

"Hölgyek, urak! Fiúk, lányok!

Elékezett az óra, hogy meghúzzam a vészharangot! Nagy csapás ért mindnyájunkat. Ha ti nem siettek segíteni, akkor sokat veszít a világ! Nyújtsatok hát segítőkezet, mert nélkületek elbukok! A Halloween szelleme veszélyben van! Könyörgöm, segítsetek megmenteni a Halloween szellemét!


Jack Skellington"

- Jaj ne! Ez igaz?
- Szajnossz, igen…
- Mit írt, nerk?
- Veszélyben van a Halloween szelleme! Eltudnád képzelni ezt a világot Halloween nélkül?!
- Hát tulajdonképpe…
- Mikor máshol lehetne beszerezni ilyen töménytelen mennyiségű édességet? Mikor öltözhetnél be jelmezbe és járhatnál házról-házra „Csokit vagy csalunk”-ot kiáltva?!
- Szerintem kicsit túlreagálod, nerk…
- Túl reagálom? Szerinted túlreagálom?! A Halloweenről van szó!
Hirtelen az ágy mélyéről egy hangos krákogással egybekeveredett köhécselés hangzott.
- Nem sszeretném félbesszakítani acsevegést, de sszürget az idő. Szegítetetek akkor?
- Hát persze! – kiáltottam fel határozottan – Számíthatsz ránk! Nem hagyjuk cserben Jack Skellington-t!
- Helyessz…
Ekkor egy váratlan huzat kinyitotta az ablakot és egy erőteljes szélhullám tört be a szobába. A berendezési tárgyak billegni kezdtek, a fény pedig pislákolni.
Két fekete koporsó repült be az ablakon. Egy normál ember méretű, meg egy sokkal kisebb, ám szélesebb, amik pontosan előttünk értek le a földre.
- Ugye ez csak egy vicc, nerk?
- Hát ha tudtam volna ezt, talán inkább vámpírnak öltöztem volna, ahhoz jobban megy az ilyen – elmélkedtem hangosan.
- Én bele nem szállok egy ilyenbe, nerk.
- Ne csináld már! A Halloween szelleme a tét! Nem lesz több ilyen nap, mint a mai. Nem érezted jól magad?
- Végül is, de…
- Hát akkor meg?
- Na jó legyen, nerk – szólalt meg fájó szívvel Nokinerk és erőt véve magán bemászott a koporsóba. Közben én is beleugrottam a sajátomba és lefeküdtem. A fedél ránk csukódott és éreztem, ahogy felemelkedik a földről és repülni kezd.
Bent különböző pozíciókról elmélkedtem. Először fölemeltem a kezeimet magam elé és begörbítettem az ujjaimat, hozzá pedig egy gonosz vigyor húzódott a maszkomra.
- Nem, nem…
Cseréltem és inkább keresztbe fontam a mellkasomon a karjaimat és megfogtam a vállamat.
- Áh, ez sem jó… Lehet még is csak az első… - hatalmasat ásítottam. Hirtelen nagyon álmosnak éreztem magamat. Tudtam, hogy elég fárasztó volt a napom, de egy ilyen hirtelen álmosság elég megindokolatlan volt.
- volt… a… jó… - motyogtam végig a mondat végét, majd elnyomott az álom és hangos horkolásba kezdtem.

Egy álom rajzolódott ki előttem. Fiore Királyság városai jelentek meg, de mindegyik valahogy más volt. A fákról lehullottak a levelek és csupasz ágaikat a szél fújta. Az épületek romosak és nyúl formájúak voltak. Az ég nem a szokásos sötétkék színében pompázott, hanem vérvörösre színeződött. A szél végig hömpölygött a város kihalt utcáin. Hirtelen az omladozó toronyóra kongani kezdett. Amint hatot ütött, furcsa lények lepték el a várost. Különös gumicukor és marcipán szörnyek rajzották el a környéket és csapatba verődve járkáltak. Az egyik csapat becsöngetett egy házba. A korhadt ajtó lassan nyikorogva kinyílt és a szörnyek megejtettek egy gonosz vigyort, ezzel kivillantották a kihegyezett mentolos cukorka fogaikat.
- Embert vagy emigrálunk! – kiáltották, mély démoni hangon kacarászva, mire a házból egy kéz nyúlt ki. A marok tele volt emberekkel és beleszórta a szörnyek chipses tasakjukba. Az ajtó nyikorogva becsukódott és a lények megfordulva tovább indultak az utcán, közben az egyik kotorászni kezdett a zacskóban. Hamar ráakadt valamire és előhalászott egy borzolt, barna hajú srácot, fekete pólóval és egy barna sállal.
- Ó nézd! Egy Reigen Hawkins! A kedvenc márkám! – kacarászott, majd bedobta a szájába és minden elsötétült.


- Ne egyél meg! –ültem fel hirtelen, de hamar ellenállásba ütközött a fejem és azzal a lendülettel vissza is feküdtem. Ekkor a fedél hirtelen kinyílt és hang hallatszódott.
- Yohohohoho! Hát végre megjöttek!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Pént. Okt. 28, 2011 12:59 pm

- Kész!!! – lobogtattam meg örömmámorban úszkálva a boszorkányjelmezem. Nem is tudtam, hogy ilyen jól tudok varrni. Elégedetten biccentettem fejemmel, aztán kiterítettem a ruhát, hogy ne gyűrődjön össze. – Már csak a kalap kell. Talán Keiko néninek van valami hasonló darabja.. elvégre általában nagyon is hasonlít egy boszorkányhoz hahaha… - vihogtam saját poénomon, aztán elhallgattam, amikor észrevettem, hogy csak én nevetek. – Koko! Hol vagy? – forgattam a fejem.
- Itt vagyok. – lépdelt elő lustán a hálószobából, miközben levelek lógtak a szájából.
- Na végre! Ne bújj el, amikor épp dicsekedni akarok a fantasztikus, saját két kezemmel készített jelmezemmel.
- Te Atsu…
- Mi az? Jajj Koko ne legyél már ilyen lehangolt, ma este Halloweenezünk! – vigyorogva széttártam karjaim, mintha az év szenzációját konferáltam volna fel, de a várt hatás elmaradt.
- Valami vörös szemű fickó fekszik az ágy alatt.. – jelentette közömbösen.
- Na ez az erről beszélek! Örülök, hogy lassan te is ráhangolódsz az ünnepre. Bár mondhattad volna kicsit rémültebben is, akkor sokkal hatásosabb.
- De tényleg egy fura fazon fekszik az ágy alatt. – kicsit kikerekedtek a szemei.
- Na alakul… Én most átcsöngetek Keiko nénihez, hátha tud nekem kalapot kölcsönözni. Mindjárt jövök. – azzal elindultam az ajtó felé.
- Atsu! – szólt utánam. – Tényleg egy fura fazon fekszik az ágy alatt, és azt hiszem lenyúlta egy másik ember fogsorát, mert ennyi fogat egy szájban én még nem láttam. – nézett rám döbbenten.
- Áhh… kezdesz belejönni az ijesztgetésbe, hehe heh.. – röhögcséltem, de tényleg kezdte rám hozni a frászt.
- Nem viccelek, nézd meg.
- De nekem most mennem kell, mert a kalap..
- Nézd meg!ajjajjj..
- Oké. – sóhajtottam, majd lassan elindultam a hálószobám felé. Belöktem az ajtót, felkapcsoltam a villanyt, de még mindig nem léptem be.
- Ott fekszik. – mutatott kis mancsával az ágy alá. Egy pillanatig még hezitáltam, aztán összehúztam a szemöldököm, és lendületesen elindultam az ágyhoz.
- Majdnem bepaliztál, komolyan egy pillanatra meg is ijedtem, de csak majdnem… - röhögcsélve letérdeltem, felhajtottam a lelógó lepedőt, és benéztem az ágy alá.
Egy százfogú, vörös szemű, fekete köpenyes, sápadt bőrű emberszerű lény nézett velem farkasszemet, én pedig fülsüketítő sikoltás kíséretében, egyetlen ugrással az ajtónál termettem.
- Hol a kardom, hol a kardom??? – forgattam a fejem, a lény pedig már kikúszott az ágy alól, és lassan felegyenesedett. – De hát nincs is szükségem a kardra!! Megöllek, ha közelebb jössz, hallod? – fenyegetőztem, miközben tenyeremben egy homokgömböt formáztam. A fickó erre egy borítékot húzott elő a köpenye alól, és furcsa, sziszegő hangot adva, vigyorral egybegyúrt vicsorral felém nyújtotta.
- Khm… Az mi? – naná hogy nem válaszolt, csak összeszorított fogakkal sistergett… vagy mi.
- Milyen beszari vagy… - csóválta a fejét Koko, és azzal a lendülettel, nyugodtan odasétált, és kicsit nyújtózkodva, kivette a fickó kezéből a levelet, aztán odahozta nekem.
- Öhh… köszi.. – húztam el a számat egy mangacseppel a fejemen.– Maga maradjon ahol van! – fenyegetőztem, miközben enyhén remegő kezekkel széttörtem a narancssárga, bársonyból készült borítékot záró töklámpás mintájú pecsétet. Kivettem a levelet, és hangosan olvasni kezdtem:

"Hölgyek, urak! Fiúk, lányok!

Elérkezett az óra, hogy meghúzzam a vészharangot! Nagy csapás ért mindnyájunkat. Ha ti nem siettek segíteni, akkor sokat veszít a világ! Nyújtsatok hát segítőkezet, mert nélkületek elbukok! A Halloween szelleme veszélyben van! Könyörgöm, segítsetek megmenteni a Halloween szellemét!


Jack Skellington"

- De ez borzasztó! A világ nem világ Halloween nélkül! – szörnyülködtem. – Te mit gondolsz Koko?
- Nekem mindegy… - vonta meg a vállát a kis pamacs.
- Segítünk megmenteni a Halloweent! – fordultam a fazonhoz, és a látványra rögtön végigszaladt a hátamon a hideg. – Mit kell tennünk?
- Szzsssss sssz ssiisissisiisziisii….hát nekem elment az eszem…. Mire ezt megállapítottam, hangos üvegcsörömpöléssel betört a hálóm ablaka, és két koporsó szállt be rajta. Kellett egy pillanat, amíg rájöttem, hogy nyitott szájjal hülyén nézek ki, de a fickó nem vacakolt. Sziszegve rámutatott a közben kinyílt koporsókra, Koko pedig lustán bemászott a kisebbikbe, elterült, és pár pillanattal később már hangosan szuszogott. Hogy a fenébe tud csak így elaludni egy ilyen helyzetben. Megköszörültem a torkom, és óvatos léptekkel megközelítettem a koporsót, majd lassan belemásztam, és lefeküdtem. ~ Ó csak ezt éljem túl… ~ sóhajomra a fedél ereszkedni kezdett, majd hangos kattanással rám záródott. Kicsit bepánikoltam, főleg mikor megmozdult az egész pereputty. Éreztem, hogy repülök, de nem sokat tudtam rajta örömködni, ugyanis hamarosan elnyomott az álom…

kísérő zene
Egy földúton állok.. nem is akármelyiken. Ez a mi utcánk Sakane-ben. De valahogy olyan más minden.. olyan szürke, és szomorú. Éjszaka van, az óceán dühösen morajlik, a fákról lehullottak az elbarnult levelek, lépteimre sejtelmes susogással válaszolnak. Csend van… túl nagy csend. Egy hajszálvékony sikoly nyilall a fülembe. Egy kislány sikolya, aztán trappolás. Megborzongok a nyirkos levegő érintésétől, és megfordulok. Két kis alak szalad felém, mögöttük elhalt levelek tömkelege röpköd. Egy kislány és egy kisfiú, integetve, minden erejüket beleadva szaladnak felém. Fuss Atsu!! – kiáltják, és végre meglátom mi elől szaladnak. Egy óriási cukorszörny üldözi őket. Nem törődik semmivel, ami az útjába áll, azt letarolja. Hogy lehet ilyen kegyetlen.. A cukor finom, édes, bizsergető… ez csak valami gonosz varázslat lehet. Vagy mégsem? Csatlakozom a gyerekekhez, együtt futunk tovább a falu határa felé. Most veszem csak észre, hogy minden romokban hever. Cukorszörnyek pusztítják a falut, csokoládémanók terrorizálják a lakókat, töklámpások gyújtogatnak. Mi folyik itt? A gyerekekkel egy szikla mögé bújok, és megdöbbenve hallgatom őket. Azt mondják a Haloween szelleme odalett, megrontották az ünnepet, és a világ most pusztulásra van ítélve. Nem ez nem lehet… a Halloween szelleme nem veszhet el. Ki akarná elvenni tőlünk? Ki lehet ilyen gonosz? A szikla megmozdul a hátunk mögött, a cukorszörny könnyedén a levegőbe emeli. Elhajítja, és vaskos, ínycsiklandó tenyerével felénk csap. Behunyom a szemem, és várom, hogy vége legyen…

Kipattantak a szemeim, mintha parancsszóra tették volna, és mély sóhajtással konstatáltam, hogy csak álmodtam. Aztán szemet szúrt valami… például az, hogy a koporsó most nem mozog. Megérkeztünk volna? De hova? Remélem Koko is jól van.
Ekkor újabb kattanás hallatszott, és a fedél végre emelkedni kezdett.
- Yohohohoho! Hát végre megjöttek!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Okt. 30, 2011 8:38 pm

Azt hiszem, hogy lejárt a hét nap, szóval megyünk tovább!

>>This is Halloween! (TB) <<




Jók: Amint kikeltek a koporsóból felfedezitek, hogy többen vagytok. Ahogy kell egymásra szépen rá is csodálkoztok, majd feltűnik a rendhagyó környezet. Egy sejtelmes erdő tisztásán vagytok. Felettetek a lila égbolt a töklámpást idéző hófehér Holddal. A kopasz fák ágairól töklámpások lógnak, s mindannyijuk törzsébe egy-egy sírfeliratnak megfelelő szöveg van vésve. A tisztás közepén egy hatalmas hintó áll, ami elé lovak vannak befogva, de nem akármilyenek! Ezeknek a lovaknak csak csontjaik vannak.
- Yohohohoho! Gyertek fiúk és lányok, nincs sok időnk! – nyúl ki a hintó ablakán egy fehér kéz, ami közelebb int titeket. – Szálljatok be gyorsan!
A hintó ajtaja önmagától kinyílik előttetek, s amint beszálltok enyhén szólva is nagyot néztek. Az iménti kéz, nemhiába volt fehér, hiszen a furcsa kacajú férfi valójában egy csontváz! Egy elegáns csontváz, cilinderrel az ölében.
- Yohohohoho! Hát ilyen sokan eljöttetek? – örvend nektek, majd gyorsan leültet titeket, s a botjával megkopogtatja a hintó tetejét, mire az azonnal elindul.
Néhány percen keresztül csak értetlenül nézitek egymást, míg aztán egyikőtök fel nem teszi a nagy kérdést, amit hallva a csontváz álla majdhogynem leesik.
- Ááhh! Majdnem elfelejtettem! A nevem Jack Skellington. – Az etikettnek megfelelően kezet ráz az urakkal, míg a hölgyeknek kezet csókol (feltéve, ha hagyják). – Amint a levelemben írtam hatalmas bajban van a mi szeretett ünnepünk. Meg kell találnotok Pumpkin King-et, mielőtt azt az ünnep rosszakaróik teszik. A mi királyunk már egy ideje eltűnt és nemrég derült ki, hogy Oogie a vesztét akarja, hogy átvehesse a helyét.
Hirtelen megáll a hintó, ti pedig mind kiszálltok belőle. Előttetek egy hatalmas park terül el, aminek bejárata fölé a következő van kiírva: „Üdvözlünk Halloween Parkban!”
És bizony egy Halloween stílusú vidámpark előtt álltok.
- Meg kell keresnetek Hájzsákot és megszerezni tőle a medálját, annak segítségével könnyen megtalálhatjuk a királyt! De vigyázzatok! Hájzsák Oogie embere. Siessetek!
Amint elindultok Jack ismételten elneveti magát:
- Yohohohoho! – majd fejjel nekidől a hintónak, ezzel egy tökéletes … szöget bezárva.
Eddig írjátok a postotokat.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rosszak: Még szinte ki se keltek a koporsótokból, mikor egy-egy óriási zöld kéz ragad meg titeket, egy boncasztalra dob titeket, s menten szíjak szorítanak le titeket.
- Ohh, ugye csak vicceltek? Ez ugye nem komoly? – tapsolgat körülöttetek egy furcsa alak.
Fölöttetek az ég zöld színben pompázik a Holddal, amire egy furcsa zsákosfej árnyéka vetül. Ennél többet egyelőre nem láttok a környezetetekből.
- Nocsak, nocsak! Hát mi van itt nekem? Oh, hát ezt el nem hiszem! – az alak körbeugrál titeket, de külsejét nem láthatjátok, mert a szíjak nem engedik, hogy fejeteket mozgassátok. – Játszunk? Ne vicceljetek már! Dobjunk egyet! – azzal megint csörögni kezdenek a kockái. – Egy frászt, ez két egyes! – pillanatokon belül mozgásba lendülő fogaskerekek zaja hallatszik.
A boncasztalotok elkezd felállni, így pedig máris többet láttok a helyből, ahol vagytok. Egy romkastélyban lehettek, de ez lényegtelen, mivel előttetek egy hatalmas üst van, amiben kétes állagú zöld akármi fortyog. Az üst túloldalán tapsikolva ott áll a furcsa viselkedésű alak, aki külsejében se hazudtolja meg önmagát. Mintha egy zöld vászonzsákot emberformára szabtak és azt jól kitömték volna.
Arcotok hamarosan csupán egy arasznyira lesz az üst, fortyogó tartalmától.
- Ez ugye most vicc? – kérdezi döbbenten. – Két egyes az tizenegy!
Asztalotok visszacsapódik alapállásba és elengednek titeket a szíjak.
- Üdvözöllek titeket drága rosszaságok! Én vagyok Oggie, én hívtalak ide titeket, és most nem viccelek! – kezet ráz veletek, majd folytatja. – Készen álltok, hogy felakasszuk azt a tökfejt?
Ezzel egyidőben egy fekete ló baktat be a kétszárnyas ajtón, aminek hátán a Tökkirály van megkötözve. A Tökkirály azonnal kigyúl, amint mellétek ér, majd ordítva az üst tartalmába veti magát.
- Ez most komoly? Micsoda vicc! – örvendezik Oggie. – Még egyszer! Még egyszer!
Ám a kívánsága nem teljesül, mert egy összeéget, hulla bukkan fel a zöld kulimász tetején.
- Idióta dublőr! Figyeljetek rosszaságok! A helyzet a következő: Meg kell, találunk a valódi tökfejt és megölni őt. Legkönnyebben a város temetőjének bárjában találjátok meg. A bárban lehet, van pár rosszarc, de nektek azok semmiségek. Induljatok! – Nagyra tatája száját, amiből denevérek tucatjai törnek elő és kapnak fel titeket. Ezek a denevérek átrepítenek az egész város felett, s a temető előtt tesznek le titeket.
Idáig írjátok a postokat!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Strago Rhelm
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 306
Aye! Pont : 9
Join date : 2011. Apr. 24.
Age : 28
Tartózkodási hely : tűzhely

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Kedd Nov. 01, 2011 5:44 pm

Meglepődni nem volt idő; zuhanásomat felfogta egy meglehetősen undorítóan kinéző zöld kéz, és már repültem is, hogy aztán egy valami keményen érkezzek meg háttal tompítva az esést. Reagálni megint csak nem volt időm, és én ezt titokban kitolásnak éreztem. Legalább azt engedjék, hogy sikítozzak, vagy valahogyan kifejezzem a pánikomat, de még ezt is megtagadják az embertől. Szívtelen tuskók. A semmiből megjelenő, és engem lefogó szíjjak meghiúsították a nem létező menekülésem ötletét. Nem is volt indokom a pánikra, hiszen, ha az ember csak egy kicsit is gondolkodik, miért küldtek volna meghívót a saját halálára? Persze mi tagadás, a világ tele van beteg emberekkel, de azért ennyire? Valaki biztosan volt rajtam kívül is ott, ahol éppen vagyok, mert, bár nem igazán tudtam, hogy hol vagyok, egy számomra ismeretlen hang ütötte meg a fülem.
- Ohh, ugye csak vicceltek? Ez ugye nem komoly? – a periodikus szünetelésű hanghatásból leszűrtem, hogy ez a valaki igen sűrűn ugrabugrál össze-vissza, hangjából ítélve felettébb izgatott volt. Csattogó hang arra adott következtetést, hogy izgalmát tapsikolással próbálta levezetni, látszólag eredménytelenül. Vagy szabadban voltunk, vagy egy nagyon jól szimulált eget látok; bár eléggé szürrealisztikus volt a méregzöld égbolt, rajta a csont fehér hold, amire egy téglatest formájú árnyék vetült, valamiért egy általam nem ismert hangulat lett úrrá rajtam.
- Nocsak, nocsak! Hát mi van itt nekem? Oh, hát ezt el nem hiszem! – az ismeretlen továbbra is gyors ugrásokban, szökdelésben járta a helyet, néha távolodott, néha közeledett a hangja. Nem láttam a szóban forgó valakit, mert annyira nem akarták, hogy elfussak, hogy a fejemet is rögzítették.
– Játszunk? Ne vicceljetek már! Dobjunk egyet! – Finomabb kopogásokat hallok: a kockák hangja, minden bizonnyal. – Egy frászt, ez két egyes! – Önkéntelenül is elmosolyodtam. Kattogást hallottam most: fogaskerekek talán. Majd megrándult kényelmetlen fekhelyem, méghozzá vertikálisan, aminek az lett az eredménye, hogy többet láttam a "börtönömből". Túl sok világítás nem volt, de azért ki tudtam valahogyan venni, hogy egy régi kastélyféleségben lehetünk. Erre a kékes színű, idő foga által megrágott téglák, és a szürkés színű padlózat engedett következtetni. Figyelmemet viszont igen gyorsan a közelben lévő üst ragadta meg. Nem meglepő módon ebben is valami zöldes szmötyi bugyogott. Pillantásom célpontot váltott: házigazdánk, vagy fogva tartónk, amelyik jobban esik, megadta a magyarázatot a holdon lévő árnyékra. Legjobban a nagy-zöld-négyszögszerű leírás passzolt rá, mert az is volt. Ezt a harmóniát a végtagok és az egyenest néhol megtörő bemélyedések, zavarták, amitől némileg emberibb alakja lett, ennek a szörnyszülöttnek. A kőtömb, amin feküdve álltam, elindult, hogy vészesen közel vigyen az üsthöz.
- Ez ugye most vicc? Két egyes az tizenegy! - Nos, így is lehet nézni a tényeket, bár általában az értelmes ember ezt balszerencsének nézi, de legalább ő mindig a pozitív felé törekszik.
Hirtelen azt éreztem, hogy nem tart semmi, és kis híján beleborultam az üstbe, ami nem lett volna egészséges. Ez azért történt, mert a szíjak megunták jelenlegi feladatukat, ágyastul vízszintesbe csapódtak, majd vissza levitáltak vagy csúsztak tudom is én, alapállásba.
- Üdvözöllek titeket drága rosszaságok! Én vagyok Oggie, én hívtalak ide titeket, és most nem viccelek! – Most vettem csak észre, hogy rajtam kívül többen is vannak itt, csak azért, mert mindenkit kézfogással üdvözölt a fura illatú Oggie. – Készen álltok, hogy felakasszuk azt a tökfejt? - Tökfejet? Igen, mintha erről már lett volna említés téve. Válaszolni nem volt idő, mert miért is lett volna, figyelmünket azonnal elvonta egy fekete ló, akinek a hátán egy tök fejű valami volt megkötözve, koronával a fején. Sokáig nem tudtunk benne gyönyörködni, mert kigyulladt, és hangulatos hanghatások kíséretében beleesett az üstbe.
- Ez most komoly? Micsoda vicc! – örvendezett Oggie. – Még egyszer! Még egyszer! - Lelkileg meglehetősen torz munkaadónk öröme hamar elpárolgott, ugyanis nem történt semmi azon kívül, hogy egy fekete holttest úszkált a zöld lében.
- Idióta dublőr! Figyeljetek rosszaságok! A helyzet a következő: Meg kell, találunk a valódi tökfejt és megölni őt. Legkönnyebben a város temetőjének bárjában találjátok meg. A bárban lehet, van pár rossz arc, de nektek azok semmiségek. Induljatok! – Örültem, hogy, ha én nem is, de mások tisztában voltak a harci értékemmel. Kicsit elgondolkoztam azon, hogy miért is van egy temetőnek bárja, vagy kocsmája; talán a sírásó törzsvendég, a többi meg gyászát akarja alkoholba fojtani, hogy aztán gyomortartalmukkal trágyázzák a sírokat. Gondolkodásom rövidre lett zárva; Oggie nagyra nyitott kemenceszájából egy teljes denevérkolónia jelent meg, hogy felkapjanak, és gyorsan megoldják az utaztatást. Nem akartam azzal foglalkozni, hogy mi történik, ha ezek engem leejtenek, így a társaimra koncentráltam, akiket eddig nem sikerült alaposan szemrevételezni.
Két lány, egy fiú... aki ijesztően ismerős volt. Ohó, hisz vele voltam, amikor azt a wyvernt kellett móresre tanítani, valami Yian-kut-ku-t, vagy valami hasonlót. Helyszínnek, és eseménynek is megfelelően fekete özvegyet alakított, piros mellékfesték nélkül. Egyik lány sem tűnt valami idősnek, talán a felnőtté válás határán állnak, ez persze nem jelentette azt, hogy ne lettek volna igazi Fiorei szépségek, legalább is testfelépítés szempontjából. A kisebbik minden szempontból szép volt, viszont albínó megjelenése, és gyermekded arca libabőrössé változtatta a hátamat. A nagyobbik már egy fokkal barátságosabbnak, vidámabbnak nézett ki, és lengébben öltözött. Csak személyes megítélés, de nekem tetszett.
Társaim elemzése közben átrepültünk egy város felett, és egy temető kapuja előtt lettünk letéve. Eléggé ominózus volt a hely, de én még véletlenül sem akartam udvariatlan lenni, viszont nem akartam egy olyan helyre elsőként belépni, amit nem ismerek, ezért lopva a társakat figyeltem, és igyekeztem egy érdekesnek tűnő részletet kivenni a környezetből, amire ráfoghatom totojázásomat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szomb. Nov. 05, 2011 5:17 pm

Nagy nehezen feltápászkodtam, és kiléptem a koporsóból. Miközben kinyújtóztattam tagjaim, Koko lépett mellém álmosan dörgölve szemeit.
- Jéé Ott van Reigen.. – mutatott kis mancsával mögém.
- Hee? – kíváncsian fordultam hátra, és meglepve nyugtáztam, hogy tényleg Rei és a kis Nokinerk kászálódik ki egy kicsit odébb lévő koporsóból… pontosabban kettőből.
- Helló Rei! Szia Nokinerk! – integettem nekik lelkesen, aztán kezemet lassan leeresztettem, amikor feltűnt, hogy egy huhogó-susogó, töklámpásokkal teleaggatott, gyanús fákkal teli erdő közepén, egy tisztáson vagyunk. Közelebb léptem az egyik levelek nélküli, szikkadt törzsű fához. Pontosan úgy nézett ki, mint idefelé a rémálmomban, ami cseppet sem volt megnyugtató.
- Valami bele van vésve, nézd! – szóltam Kokonak, aki gyorsan felmászott a vállamra, és hangosan olvasni kezdte a szöveget.

„Itt nyugszik Lorin Shmii,
aki túl sok csokit evett.

A töklámpás adjon fényt lelkének.”

- Olyan, mint egy sírfelirat, igaz? – bólintottam, és felnéztem az égre. Furcsa lilás színe volt, a Hold pedig fehéren izzott, és kiköpött olyan volt, mint egy töklámpás. Amint tekintetem visszaszállt a földre, észrevettem, hogy nem csak Rei-ék tévedtek ide rajtunk kívül, hanem egy velem nagyjából egyidős lány is. Csupaszín ruhája teljesen oda nem illővé tette, ami azonban ledöbbentett, az a jobb vállán a pegazus fejet ábrázoló céhpecsét volt. Még sosem találkoztam vele, nyilván új lehetett a Blue Pegasusban. Reigennel éppen a tisztás közepén álló, méretes hintót vizsgálták, közelebb léptem hát, és bemutatkoztam a lánynak.
- Helló! A nevem Atsui Orestes, ő pedig itt Koko. – mutattam a vállamon üldögélő koalára.– Szintén Blue Pegasus. – mosolyogtam, és előrenyújtottam bal kezemet, hogy megmutassam az alkaromon díszelgő türkiz színű céhpecsétet. Aztán újabb döbbenet, ezúttal azonban szinte hallottam, ahogy állkapcsom tompa puffanással érkezik az avarba. A hintó előtt nem lovak álltak, hanem… lócsontvázak. Megrázkódtam, ahogy végigfutott rajtam a hideg, aztán egy túlfehér kéz nyúlt ki az egyik ablakon, és intett, hogy menjünk oda.
- Yohohohoho! Gyertek fiúk és lányok, nincs sok időnk! Szálljatok be gyorsan! – a hintó ajtaja lassan kitárult, mi pedig engedelmesen beszálltunk, és leültünk egy beszélő csontvázzal szembe, aki elegáns cilindert szorongatott az ölében… Na várjunk csak.. Mi van? Ez kész.. azt hittem a lovaknál durvább már nem jöhet, erre tessék.
- Yohohohoho! Hát ilyen sokan eljöttetek? – sokan? errefelé a három soknak számít? És mi ez a jódlizás? Mibe keveredtem már megint?
- Ááhh! Majdnem elfelejtettem! A nevem Jack Skellington. – nyújtotta Reigennek a… kezét, aki elkapta, és meg is rázta, aztán megragadta az én kezemet, és megcsókolta… vagy mi. Gyorsan elkaptam a mancsom, nehogy tovább szurkálja hegyes állcsontjával. – Amint a levelemben írtam hatalmas bajban van a mi szeretett ünnepünk. Meg kell találnotok Pumpkin King-et, mielőtt azt az ünnep rosszakarói teszik. A mi királyunk már egy ideje eltűnt és nemrég derült ki, hogy Oogie a vesztét akarja, hogy átvehesse a helyét.
Ekkor hirtelen megállt a hintó, és Jack intett, hogy másszunk ki. Így is tettünk. Egy hatalmas park kapuja előtt találtuk magunkat. „Üdvözlünk Halloween Parkban!” szólt a csábító felirat.
- Meg kell keresnetek Hájzsákot és megszerezni tőle a medálját, annak segítségével könnyen megtalálhatjuk a királyt! De vigyázzatok! Hájzsák Oogie embere. Siessetek! – hurrá. Jack kacarászásával kísérve, elindultunk a parkba.
- Yohohohoho! – azzal fejjel nekidőlt a hintó oldalának..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 3981
Aye! Pont : 487
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 17
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Nov. 06, 2011 12:12 am

A fejemet dörzsölgetve hajoltam fel a koporsóból, immár sikeresen és fájdalommentesen. Alaposan megropogtattam a nyakamat és kinyújtóztattam az elgémberedett tagjaimat.
- Úgy tűnik itt vagyunk.
- De hol az az itt, nerk? – tette fel a kérdést Nokinerk, ami jelen esetben roppant helyénvaló volt, tekintve, hogy fogalmunk sem volt róla hol is van az itt.
- Helló Reigen! Szia Nokinerk! – köszönt felénk egy ismerős hang. Odanéztünk és Atsui integetett vidáman felénk Koko társaságában.
- Áh sziasztok! – köszöntem nekik vissza vigyorogva, közben Nokinerk is visszaintegetett. Ekkor vettem észre egy másik személyt is, aki kimászott a koporsóból. Egy nálam talán tíz centivel alacsonyabb rövid, de összeborzolt hajú lány állt fel. Zöld szemeivel kíváncsian kémlelt körbe, majd találkozott a pillantásunk.
- Hali! Reigen Hawkins vagyok! Ő pedig a társam Nokinerk!
- Cső! Mi a pálya, nerk?
Felvont szemöldökkel néztem szőrös kis barátomra.
- Ez nem állt valami jól.
- Tudom, - sóhajtott – A könyvben valahogy jobban hangzott, nerk…
A lány is bemutatkozott és mint kiderült az Angel névre hallgatott.
- Valami bele van vésve, nézd! – hallatszódott Atsui hangja mögöttem és megfordulva ekkor vettem észre a hatalmas kopár fát, ami telis tele volt aggatva töklámpásokkal. Közelebb lépve hozzá valóban mindegyikbe volt valami vésve.
- Itt nyugszik Lorin Shmii, aki túl sok csokit evett. A töklámpás adjon fényt lelkének – olvasta fel hangosan Koko.
- Daren Carter. Mindig kételkedett benne, hogy van élet a halál előtt – olvastam fel én is egy előttem lévőt.
- Ez sem rossz, nerk: Itt nyugszik a pocsék költő Mort Hill, nerk. Túl sokat beszélt és ez lett a veszte.
- És ez? Orwin Gown egy tökfej volt életében és halála után is az maradt. Ez találó nem?
- Ja, ja, nerk. Ez de jó! Akar valaki helyet cserélni, nerk?
- Micsoda? Tényleg ez van ráírva? – hajoltam oda kételkedve, de valóban az volt ráírva, amit Nokinerk felolvasott. Hangosan felnevettem, aztán tovább néztem egy másik tökre.
- Köszönöm, hogy elolvastad ez a feliratot. Most Kopj le! Fú de tuskó valaki a halála után is…
- Nézd el neki, elvégre egy tök, nerk.
- Úúh! Azt a kocsit nézd! Csontvázlovak vannak előtte!
- Micsoda, nerk? – nézett oda reszketve Nokinerk, majd odaléptünk a tisztásra, ahol a hintó is állt, valamint Angel. Maga a hintó hatalmas volt. Nem annyira magas inkább szélesnek volt mondható. Rengeteg csont díszítést láthattam rajta, mégis valahogy olyan tök formát adott az egész.
Atsui lépett oda hozzánk és mutatkozott be Angel-nek.
- Helló! A nevem Atsui Orestes, ő pedig itt Koko. Szintén Blue Pegasus.
Ekkor szállt belém a felismerés, hogy a lány is ugyanabból a céhből való, mint Atsui. Bár érdekes volt, hogy még nem ismerték egymást. Talán új ember lehetett, vagy az ebédlőben, mindig pont elkerülték a másikat.
- Yohohohoho! Gyertek fiúk és lányok, nincs sok időnk! Szálljatok be gyorsan! – nyúlt ki egy vékony, csontos fehér kéz is intett közelebb minket, majd a díszes ajtó kitárult és egy kis létra húzódott le, amin könnyen felmászhattunk.
- Én oda be nem szállok, nerk.
- Jaj ne butáskodj! Mókás lesz! – fogtam meg a tiltakozó Nokinerk-et és elsőként hajítottam be a hintóba. A lányokat előre engedtem, ahogy az illem tartotta és engem tanítottak, majd behuppantam én is a reszkető Nokinerk mellé. Mellesleg az említett személy elég sértődött és dühös pillantásokat vetett felém.
Miután kényelembe helyeztem magam, akkor néztem csak előre a vendéglátónkra, aki elegáns ruhába öltözött, de olyan vékony volt, hogy még a csupa csont és bőt jelző is erős túlzás lett volna rá. Talán elég lett volna rá a csupa csont kifejezés is.
- E-ez..ez egy csontváz, nerk!
- De vékony vagy! Mikor ettél utoljára? Na várj csak valahol itt kell lennie Hawkins nagyi titkos csoki szirupjának… - nyúltam volna a táskámhoz, de csak a semmibe markoltam. Eszembe jutotta, hogy a táskámat bizony nem hoztam magammal, az otthon csücsül a szobámban.
- Ez egy beszélő csontváz! Ne csináld már, nerk! Nem mondhatod komolyan, hogy nem akadsz ki ezen?
- Most miért? Legalább van teste, nem úgy mint a múltkori szellemnek…
- Én kiszálltam, nerk – indult az ablak felé, de elkaptam a kantáros nadrágját és visszarántottam az ülésre.
- Itt maradsz.
- Yohohohoho! Hát ilyen sokan eljöttetek? – szólalt meg vidám hangon a csontváz előttünk.
- Ááhh! Majdnem elfelejtettem! A nevem Jack Skellington – nyújtotta felém a kezét, amit vigyorogva megragadtam és megráztam.
- Reigen Hawkins, örvendek!
Jack elengedte a kezemet és tovább haladt Atsui-hot és Angel-hez, akiknek kezet csókolt.
- Amint a levelemben írtam hatalmas bajban van a mi szeretett ünnepünk. Meg kell találnotok Pumpkin King-et, mielőtt azt az ünnep rosszakarói teszik. A mi királyunk már egy ideje eltűnt és nemrég derült ki, hogy Oogie a vesztét akarja, hogy átvehesse a helyét.
A hintó, amiben mindannyian ültünk hirtelen lefékezett. Jack Skellington egy elegáns intéssel jelezte, hogy ideje kiszállni. Az ajtó kinyílt és lecsúszott a létra. Hosszú tömött sorokban megindultunk a hintóból kifelé, leérve azonban elkerekedett a szemem.
- Juhú! Egy vidámpark! Mondtam én, hogy jó buli lesz! – ugráltam örömömben az „Üdvözlünk Halloween Parkban!” feliratú kapu előtt. Bent elképesztő magasságig hatolt a koponya hullámvasút kacskaringós sínje. A polip körhinta is teteje is kilátszott még, valamint a szörny akadémia és az elvarázsolt kastély kísérteties tornyaik is messzire nyúltak. Egy ismerős hang is megütötte a fülemet.
- Ó van dodzsemle is! Üljünk fel rá! Üljünk fel rá!
Ekkor kilépett Jack is a hintóból és elénk állt.
- Meg kell keresnetek Hájzsákot és megszerezni tőle a medálját, annak segítségével könnyen megtalálhatjuk a királyt! De vigyázzatok! Hájzsák Oogie embere. Siessetek! – osztotta ki nekünk a feladatot, majd a hintó mellé lépdelt hosszú, vékony lábaival.
- Yohohohoho! – dőlt neki a kocsinak tökéletes hatvan fokos szöget bezárva.
- Azt nézd! Hatvan fokos szög! – mutattam nevetve Nokinerk-nek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Nov. 06, 2011 3:40 pm

Alig tudnék csodálkozni, hogy hol is vagyunk, vagy körülnézni, felmérni a terepet – mindhármunkat gusztustalan, zöld kezek ragadják meg, s hajítanak el egy boncasztal felé. Talán véletlen, vagy ilyen jól tudnak célozni, de sikerül a célba dobás, mind a hárman hatalmasat puffanunk az asztalon. Jaj…
– Ohh, ugye csak vicceltek? Ez ugye nem komoly? – kérdezgeti oly izgatottan, mint egy kisgyerek – sőt, közben még tapsolgat is, hogy teljes legyen a hatás. Nagyon furcsa lehet az, aki megbízott minket, de hiába, minden ember megőrül ettől az „ünneptől”…
Mivel le vagyunk szíjazva az asztalra, márpedig igen szorosan, alig tudok valamit, bármit is figyelmesebben megfigyelni környezetemből. Csak a tiszta eget láthatom… no igen, elég furcsa ez a tiszta ég, hiszen hol smaragd, hol virító, hol méregzöld színekben pompázik. Mintha kisebb hullámok mennének végig az ég furcsa palástján, ezzel folyamatosan változtatva annak árnyalatait. A világító hold pedig ehhez tökéletes kontrasztot ad – majd’ kisül a szemem. Erre pedig még az is rá tesz egy lapáttal, hogy arra furcsa árnyék vetül… milyen helyen vagyunk mi?!
– Nocsak, nocsak! Hát mi van itt nekem? Oh, hát ezt el nem hiszem! – a lábainak toporzékolása hallatszódik, kicsit még visszhangozva is. Meg akarnám szemlélni, mégis kivel van dolgom, illetve, hogy Tango és Melodia rendben vannak-e… minden próba hiába, a szíjak nem engednek, hanem talán még erősebben is szorítanak, ahogy mozogni próbálkoznék. – Játszunk? Ne vicceljetek már! Dobjunk egyet! – hallani újra kockáinak csörgését, majd lassan megállnak, mire felkiált. – Egy frászt, ez két egyes! – mikor már azt hinném, újra dobni fog, a kockák helyett fogaskerekek csikordulása, s egyéb zaja keseríti meg füleim létét.
Az asztal, amin fekszek, pontosabban fekszünk, lassan elkezd emelkedni, s felállni. Bár a gyenge fényviszonyok miatt így se sokat látni a helyből, de néhány dolog mégis körvonalazódik bennem. Valami régi, már itt-ott leomolt kastélyban vagyunk, talán épp ezért látni a holdat is – egy darabka lehet kiszakadva az épületből. De ez még semmi ahhoz képest, ami a szoba közepén van. Időm sincs megvizsgálni a többiek jóllétét, vagy azt, hogy kik vannak még rajtam kívül a szobában, tekintetem rögtön középre szegeződik. Egy hatalmas üst van ott, és a lé, vagy akármi is az… zöld színű, és fortyog. Az üstről a tekintetem kicsit feljebb vándorol, ahol megbízónk tapsikol örömében. Nem egy szépség… zöldes szín bőre van, s eléggé nagytestű. Mégis, olyan vidám fejjel tapsikol, hogy az már félelmetes.
Talán az üst közeledik felénk, vagy épp fordítva, de hamarosan az undorító trutyi vigyorog a képembe, majdnem szó szerint. Lehet, csak képzelődök, mégis, kicsit olyan, mintha a buborékok még arcot is formálnának, amik rám néznek.
- Ez ugye most vicc? – döbben meg, mire én eleresztek egy sóhajt. Ennek minden rendben van odabenn? Kétlem… – Két egyes az tizenegy!
Ekkor egy hirtelen mozdulat kíséretében az asztal visszacsapódik, s újra fekvő helyzetben találom magam. ~ Ez… fájt ám…
De legalább a szíjak elengednek, ez pozitívum. Csuklómat, derekamat, s még pár végtagomat fájón dörzsölgetek meg, hogy elmúljon a kellemetlen égés, amit a szíjak szorítása okozott.
– Üdvözöllek titeket drága rosszaságok! Én vagyok Oggie, én hívtalak ide titeket, és most nem viccelek! – megy körbe a teremben, s ráz kezet mindenkivel. Ekkor veszem észre, hogy nem csak mi hárman vagyunk, hanem egy negyedik ember is csapatunkhoz csapódott. – Készen álltok, hogy felakasszuk azt a tökfejt? ~ Hogy ne lennék?! Nyomás, kapjuk el! Indulás!
Ekkor egy ló jelenik meg a kétszárnyas ajtóban, mely eddig búvóhelyünket védte. Fekete szőre, s sörénye a sötétben mintha világítana… pedig tudom, hogy ez lehetetlen, mégis igaz. Hátán a megkötözött Tökkirályt hozza, ki mellénk érve kigyullad, majd ordítva az üstbe veti magát. ~ Hát ennyi? Már vége is lenne?
– Ez most komoly? Micsoda vicc! – tapsikol örömében. – Még egyszer! Még egyszer!
Sajnos kérése csak kívánság marad, az attrakciót nem ismétli meg előző áldozatunk, hisz összeégve, holtan merül fel a trutymákból. Eh, hát ő nem a Tökkirályt volt…
– Idióta dublőr! Figyeljetek rosszaságok! A helyzet a következő: Meg kell, találunk a valódi tökfejt és megölni őt. Legkönnyebben a város temetőjének bárjában találjátok meg. A bárban lehet, van pár rosszarc, de nektek azok semmiségek. Induljatok! – adja ki az utasítást, s ezzel egy időben rémisztő dolog történik. Ahogy nagyra tátja a száját, onnan denevérek törnek elő… de még mennyi, és mekkorák! ~ Ennek a fickónak a neve nem Oogie Boogie, sokkal inkább Mr. Mélytorok!
A denevérek felkapnak minket. Melodiát, Tangót… meg a maradékot, aki velünk van. Egyikkőjüket sem ismerem, pedig valamelyiknek nagyon ismerős szaga van.
A denevérek a magasba repítenek minket, s hamarosan szállni kezdünk. Kicsit elgondolkodok – egyrészt, Tangónak minek egy ilyen hordozó? Biztos élvezheti a sziesztát. Na meg… hogy a francba kerül egy temetőbe egy bár?! Ha a közelében is lenne, furcsának tartanám… hát még így…
Nem lehettünk túl messze célunktól, hisz hamarosan sírokat látok meg a távolban. Hát itt lennénk… az állatok lassan letesznek minket a temető kapuja előtt, és szinte hallani, hogy ők is azt mondják, tüntessük el végre a Tökkirályt…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Angel Flyer
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 17
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Oct. 07.

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 1
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Nov. 06, 2011 7:46 pm

Úgy ugrottam ki a koporsóból, mint akit rugók lőttek ki onnan és kiérve szentül megfogadtam, hogy soha az életben többet nem utazom ilyen vacakban. Kifújtam a tüdőmben maradt levegőt és kinyújtóztam, bár még igazából azt sem tudom, hogy hol voltam. Egy gyors körülnézés után jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül. Arra eszméltem, hogy hirtelen egy lány terem mellettem a vállán egy koalával.
- Helló! A nevem Atsui Orestes, ő pedig itt Koko. Szintén Blue Pegasus.
- Hello! Én Angel Flyer vagyok. – mutatkoztam be én is és az futott át az agyamon, hogy milyen kicsi a világ és, hogy ennél bizarrabb helyen nem sokszor jártam. Na jó, nem jártam még. Kiderült, hogy tulajdonképpen nem csak mi vagyunk itt, hanem egy harmadik srác is, ő is odalépett bemutatkozni.
- Hali! Reigen Hawkins vagyok! Ő pedig a társam Nokinerk!
- Cső! Mi a pálya, nerk?
- Angel Flyer.
Nos, most, hogy így összegyűltünk, volt időm egy kicsit körülnézni a beteg vagy éppen viccesnek szánt sírfeliratok között, amiből volt egy csokorral. Nagyszerű, én is mibe keveredtem, de ha már itt vagyok, akkor csatlakozom a kis társaság sírfeliratnéző túrájához, ahol nem egy olyat találtam, amin egy pillanatig késztetést éreztem egy jó hangos röhögésre. Bizarr. És ekkor észrevettem egy hintót, ami előtt…jobban meg kellett néznem, hogy biztosan tudjam, hogy jól látok-e, de jól láttam. Ló csontvázak.
- Okké… - kezdtem neki valaminek, de befejezni nem tudtam, mert félbeszakítottak. Ez van.
- Yohohohoho! Gyertek fiúk és lányok, nincs sok időnk! – egy fehér kéz nyúlt ki az ablakon, amitől már most a frász kerülgetett. – Szálljatok be gyorsan!
Akkora bajom abból, ha beszállok egy csontvázak húzta hintóba, nem lehet, tehát fogtam magam és beültem, de arra azért én sem számítottam, és ahogy elnéztem, senki sem, hogy a fehér kéz tulajdonosa is egy csontváz. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy végülis egy csontvázak által húzott hintótól mit várok, pláne ha az ide utat is figyelembe veszem, márpedig a denevér és a koporsó nem éppen elhanyagolható tényező. De ahhoz képest elég elegáns, főleg azzal a cilinderrel és inkább hanyagolom ezt a témát és maradok a néma csodálkozásnál.
- Yohohohoho! Hát ilyen sokan eljöttetek? – végülis relatív, hogy mi számít soknak, bár az is igaz, hogy sok kicsi sokra megy.
- Ááhh! Majdnem elfelejtettem! A nevem Jack Skellington. – szóval ő volt az, aki idehívott minket? Végülis Halloween van, de azt senki nem mondta egy szóval sem, hogy ez egy ilyen őrült ünnep. Kis okfejtésem közepette arra eszméltem, hogy a csontváz hirtelen megragadja a kezemet és kezet csókol. Hirtelen a hideg futott át a hátamon, de mielőtt elhúzhattam volna csontos ujjai közül, már elengedte. Hál égnek… – Amint a levelemben írtam hatalmas bajban van a mi szeretett ünnepünk. Meg kell találnotok Pumpkin King-et, mielőtt azt az ünnep rosszakaróik teszik. A mi királyunk már egy ideje eltűnt és nemrég derült ki, hogy Oogie a vesztét akarja, hogy átvehesse a helyét.
Jó, tehát ez még bizarrabb is lehet, pláne, hogy amint kiszálltam a hintóból, egy halloweeni témájú vidámpark tárult a szemeim elé.
- „Üdvözlünk Halloween Parkban!” – mondtam ki hangosan, majd még egyszer körbenéztem és elvigyorodva összecsaptam a kezeimet. – Ez vicces lesz.
- Meg kell keresnetek Hájzsákot és megszerezni tőle a medálját, annak segítségével könnyen megtalálhatjuk a királyt! De vigyázzatok! Hájzsák Oogie embere. Siessetek! – ezt már nem először veszem észre, hogy ezeknek milyen fura neveik vannak…
- Yohohohoho! – szólalt meg csontvázunk végül, aki szögmérőt játszva mutatott nekünk egy gyönyörű hatvanast.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Hétf. Nov. 07, 2011 8:22 pm

Jók: Beléptek a parkba, ami első, második és még nyolcvanadik pillantásra is egy rettenetesen szórakoztató helynek néz ki. Van itt minden mi szemnek, s szájnak ingere, sőt még több is! A parkon keresztül kell jutnotok, hogy elérjétek Hájzsák hatalmas várát. Persze a várba nem lehet csak úgy besétálni, hiszen azt madárijesztő katonák védik, akik senkit sem engednek be. Pontosabban szólva akkor nem engednek be, ha nincs nálad öt Töktallér.
Töktallért a parkban tudtok szerezni, különféle vetélkedők, feladatok, csínytevések (…stb.) elvégzésével a helyi dolgozóktól. Itt a legkülönfélébb feladatokat kell elképzelnetek, aminek természetesen köze van a megmenteni vágyott ünnephez. Egy komolyabb feladatért már három tallér is járhat, míg az egyszerűbbekért csupán egy. Ismételten tessék elővenni fantáziátokat és gyűjtsétek össze a fejenkénti öt-öt tallért!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rosszak: Valahogy rászánjátok magatokat, hogy belépjetek a temetőbe, ami kissé rendhagyóan fest. Több kiszáradt fára is cukorral kitömött csontvázak vannak felkötve. Néhány sírkövön szellemek árnyékai tátognak. Bagoly helyett pedig zöld denevérek huhognak a fákon, és még sok egyéb rendhagyó dolog…
Eléritek a temető centrumát, ahol a sírkövek és kripták egy hatalmas kör alakú téren vannak elrendezve. Pillanatokon belül egy boszorka süvít el fölöttetek harsány kacajt hallatva, mire a sírkövek mind egy szálig kidőlnek. Viszont a kidőlt kőtáblák hamar felemelkednek a levegőbe, hála az alattuk szunnyadó zombiknak és csontvázaknak. Az előbukkanó élőholtak nem csinálnak semmit, csak bambán bámulnak titeket, kezükben a sírkövükkel. Valamire várnak. És hogy mire? Az rögtön kiderül! A föld alól egy sötét bőrű, fekete, göndör hajú, piros öltözékes zombi mászik elő, aki szemmel láthatóan a falkavezér. Egy ideig csak dühödten néz titeket, s csatalovakat megszégyenítve fújtat, aztán csettint egyet, kettőt és a többiek eldobják a sírköveket. Ekkor pedig táncolni kezdenek a zombik és csontvázak a falkavezér vezénylésével.
Ha tovább akartok sétálni, akkor rossz hírem van, mert a táncoló zombik mindig az utatokba kerülnek, viszont valahogy át kell jutnotok rajtuk. Ha trancsírba kezdetek, akkor az elhullottak helyére mindig új szörny mászik elő a föld alól. Valami ésszerű dolgot ki kell találnotok, hogy eljussatok a temető túl végén álló bárba.
Amint az általatok kitalált módszer segítségével átjutottatok már sima az út a bárba, ahol javában megy a parti egy zongora kíséretében. Vidám, halloweent éltető dalok harsognak, amíg be nem léptek. Érkezettekre síri csönd támad, amit hamar nevetés tör meg.
- Most meg titeket küldött az a lúzer Oogie? – kérdezi az egyik férfi a zongora mellől, miközben könnyeit törölgeti.
Egy tehetős bár, halloweeni díszletben és jelmezes emberekben. A pultos Tökfejnek, a zongorista madárijesztőnek, a pultnál ücsörgő egyik alak magának a csuklyásnak, néhány vendég pedig csontváznak öltözött be.
A postotok odáig tartson, hogy mit és hogyan reagáltok a gúnyos fogadtatásra!


Emlékeztetlek titeket, hogy kreativitásotok fejében kaptok jutalmat az event végén!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 3981
Aye! Pont : 487
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 17
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Pént. Nov. 11, 2011 1:08 pm

A Halloween Park fantasztikus volt. Amint beléptünk nem bírtam a látvánnyal betelni. Ott voltak a temérdek sok hullámvasutak. A kísértet kastélyok, meg a szörnyakadémia. A rengeteg kajás és nassolós bódé. A tükör labirintus, a csont csúszdák és nem utolsó sorban a kajálós bódék. Kicsit lassan jutottunk végig a parkon, mivel minden második dologra fel akartam szállni és úgy kellett a többieknek tovább ráncigálniuk. Végül azonban elértük az emlegetett Hájzsák várát. Hatalmas gótikus építésű sötét festékkel és kőszobrokkal díszített épület volt. A környékén pedig mindenhol nyalóka gépfegyverrel felfegyverzett madárijesztők járkáltak. A bejárat előtt jó néhány méterrel az út szélén pedig két ilyen őr állt, nyílván, hogy ne mehessen be akárki.
- Ezt bízzátok rám! – feleltem határozottan a többieknek. Bíztam benne, hogy most is bejön a jelmezem, mint a Noctornus-os fesztiválon, ahol ennek köszönhetően ettem degeszre magam a cukorka raktárban. A csapat élére álltam és vidáman megindultam az őrök felé.
- Üdv kollégák! Szép kis Halloweenünk van idén is mi? Csak bekísérem ezeket az embereket a várba!
- Nem mentek be – felelte egyszerűen a bal oldali.
- Na most miért csináljátok ezt? Én is madárijesztő vagyok, mint ti. Benne…
- Nem vagy az – vágott közbe a jobb oldali. A szavai hideg acélként hatoltak a szívembe és szabdalta szét a lelkemet. A mondat ott vízhangzott a fejembe. A lélegzetem is elakadt. Mikor kicsit sikerült összeszednem magamat oldalra léptem és lekuporodtam az út mellé a szürkészöld fűbe, majd összekulcsoltam a kezemmel a lábaimat. Sötétkék aura ült ki körém és négy hullámos vonal jelent meg a fejemnél.
- De az vagyok… - motyogtam halkan, elcsukló hangon magamnak. A többiek átvették a szót és beszélgetésbe elegyedtek az őrökkel. Nem igazán figyeltem rájuk, mert a füvet birizgáltam az ujjammal, közben nagyokat sóhajtottam.
- Gyere menjünk Töktallérokat gyűjteni, nerk – jött oda hozzám Nokinerk megpaskolva a vállamat vigasztalóan.
- Miket? –emeltem fel a fejemet.
- Töktallérokat, nerk. Ha mindenkinek lesz belőle öt darab akkor bemehetünk.
- Akkor mégis mire várunk?! – pattantam fel hirtelen a földről – Irány a Park!

Spoiler:
 

- Szóval öt tallér mi? Na lássuk… - motyogtam magam elé, miközben a bódék között járkáltam. Rengeteg játék volt és nem is tudtam melyiket próbáljam meg.
- Csak tessék, csak tessék! Célba lövés! Meg lehet próbálni! A nyertes jutalma egy egész Töktallér! Csak tessék, csak tessék! Ki lesz oly ügyes, hogy megpróbálja?
- Majd én! - pattantam oda a csokornyakkendős múmia elé.
- Rendben fiatal úr. Nincs más dolga, mint eltalálni a céltáblákat, de vigyázzon a…
- Stone Spike!
Hat kő tüske termett előttem és száguldott végig a bódé belsején és lyukasztotta át a céltáblákat. Még a fölső folyamatosan mocorgó táblát is sikerült kilyukasztani.
- … mozgóval – fejezte be a mondatát a múmia – Ez fantasztikus fiatal úr! Nem találok szavakat! De ne is pazaroljuk azokat, helyette fogadd inkább a jutalmadat! Tessék egy Töktallér, ahogy ígértem! – azzal egy töklámpás formájú, egy tenyérnél kétszer kisebb tallért nyomott a kezembe. Elköszöntem tőle, majd tovább sétálgattam. Rengeteg kajálós sátor mellett kellett végig haladnom, de most nem ülhettem le enni. Sietnem kellett, hogy időben összegyűjtsem a tallérokat. Erősnek kell lennem. Nem engedhetek a kísértésnek. Közben megcsapott az édességek és különböző ínycsiklandozó sütemények illata. Tudtam, hogy ehhez nem leszek erős. Nem tehettem mást futni kezdtem, ahogy a lábam csak bírta. Behunytam a szememet. Nem akartam látni, így is elég volt az a mennyei illat. Futottam és csak futottam, aztán egyszer csak valami masszívnak ütköztem és visszapattanva róla hanyatt estem a földön. Kinyitottam a szememet és egy hatalmas két méter magas széles fickó tornyosult előttem háttal.
- Uh, bocsánat – tápászkodtam fel a földről. A férfi megfordult. Egy sötétzöld zakót hordott hozzá abszolút nem illő világoskék inggel és narancssárga nyakkendővel. De ez mind semmi nem volt az ábrázatához képest. A bőr halvány zöld színben pompázott, az arcát varratok csúfították és a nyakából két oldalt egy-egy hatalmas csavar állt ki.
- Te is tallérokat gyűjtesz?
- Igen –feleltem leporolva a nadrágomat.
- Akkor üdvözöllek az Erő Próbán. A nevem Frank N. Stein és én vezetem ezt.
- Én Reigen Hawkins vagyok örvendek. És mit kellene csinálnom?
- A feladat nagyon egyszerű – lépett arrébb és egy kis bokszzsák bukkant elő mögüle – csupán meg kell ütnöd, amilyen erősen csak tudod. az ütés erejéhez mérten kapsz jutalmat. Kétszer próbálkozhatsz.
- Rendben – fogtam meg a jobb bicepszemet és ökölbe szorítottam a kezemet. Hátra húztam és minden erőmet beleadtam az ütésbe. A zsák kemény volt, mégis valahogy puhának éreztem, de a kezem nem süppedt bele. A gép sípolni kezdett és fölötte a kijelzőn megjelent valami.
- 550 Doriki, nem rossz, de sajnos a jutalomhoz kevés. Szerencsére azonban próbálkozhatsz még egyszer. Már ha látod értelmét… - futott végig az arcán egy halvány mosoly.
- Persze. Stone Gloves!
A kezem körül megjelentek apró kő rögök és teljesen beborították a jobb kezemet a könyökömig, mintegy kesztyűt formálva rá. Ugyanúgy hátra húztam a kezemet és minden erőmet beleadva megütöttem a zsákot. Az élmény hasonló volt, a gép is felsípolt, de most más számok futottak végig rajta.
- 1650 Doriki. Bámulatos. Persze még így is távol áll a legjobbaktól, de ezért már jár egy Töktallér.
Beletúrt a zsebébe és előhúzott belőle egyet. Hatalmas kezében a tallér úgy tűnt, mint egy átlag ember kezében az aprópénz. A kezembe ejtette én pedig vidáman raktam el a másik mellé és szökdécseltem tovább.
- Na már van kettő. Már csak három kell. Ha így haladok tovább hamar meglesz az öt – vigyorodtam el, aztán hirtelen megálltam és ledermedtem. A pupillám háromszorosra tágult és a pulzusom az egekbe szökött. Valóságos extázisba kerültem. Egy óriási narancssárga töklámpás formájú sátor terült el előttem. A tetejére pedig vésett betűkkel ez állt:

„Tökös pite evő verseny
jutalom 3 Töktallér”

Amint összeszedtem magam csorgó nyállal rohantam be a sátorba, és huppantam le egy üres asztalhoz.
- Ó, még egy versenyző! Helyes-helyes! Így akkor meg is van a létszám és kezdhetjük – dünnyögte egy hatalmas pocakú színes ruhájú bohóc. Kezeit összecsapta, mire kis rózsaszín goblinok totyogtak be egy halom pitével a kezükben és dobták le az asztalokra.
- Rendben! A szabályok világosak. Az nyer, aki a legtovább bírja. Vigyázz… kész… zaba! – csapta össze újra a kezeit, mire mindenki hangos csámcsogásba kezdett. Én is sorra lapátoltam magamba a tökös pitéket. Egyszerűen mennyeiek voltak. Gyanítottam, hogy valami édes zselés cuccot is raktak bele, mert valósággal szétrobbantak az ízlelőbimbóim az édesség érzetétől. Csak tömtem és tömtem magamba. A goblinok pedig csak hozták és hozták a pitéket. Oldalt más asztaloktól hallottam, hogy emberek borulnak rá, vagy épp bele a süteménybe. Végül rajtam kívül már csak egy ember maradt és vele vívtam ádáz csatát. Még húsz után viszont már ő sem bírta és kidőlt.
- Gratulálok megvan a győztesünk! – lépett oda hozzám a bohóc, de még folyamatosan ettem a maradék pitét, ami az asztalomon maradt.
- Tessék a jutalmad! – dobta az asztalra a három Töktallér. Az egyik azonban a pite mellé gurult és nem figyelve felmarkoltam a süteménnyel együtt és a számba tömtem. Nyeltem egy hatalmasat a tömeg pedig elképedve nézett.
- Mi az? Éhes vagyok…
- Megetted az egyik Töktallért! – sipítozott a bohóc .
- Igen? Hoppá… – vakarásztam a hasamat, aztán felálltam és eltettem a maradt kettőt a többi mellé a zsebembe.
- De azért még így is elfogadják ugye?
- Hogy fogadnák el fiam? Látják?
- De hát…
- Nem kéne ilyen falánknak lenned – dörgölte az orrom alá, aztán megfogta az egyik versenyző haját és felemelte a fejét. Kihúzta alóla a deformált süteményt és hatalmasra nyitva a száját bekapta az egészet. Elengedte a résztvevő haját, az pedig koppanva fejelte meg a fát.
Kiléptem a sátorból és morgolódva sétáltam tovább. Követtem az utat és egy nagyobb térre értem.
- Nem igazság… Pedig meg van mind az öt… - mérgelődtem, aztán megálltam és nézelődni kezdtem. Keresve valamit, amivel nyerhetek egy tallért. Így keresgélve kiszúrtam egy hatalmas csarnokot, aminek a tetejét már a Parkon kívül is láttam.
- Váá Dodzsemle! És még Töktallért is lehet nyerni! – ujjongtam a hirdetést olvasva a hatalmas plakáton. Az első helyezés 3 tallért nyerhet, a második 2-őt, a harmadik pedig 1-et. Nekem már a harmadik helyezés is megfelelt volna, hogy meglegyen a kellő mennyiségű Töktallér. Vidám futottam be és jelentkeztem a versenyre.
Egy alagsorba vezettek és megkaptam a 23-as számú járgányt. Végig sétáltam a folyosón és kinyitottam a huszonhármas számú ajtót. Mögötte állt a hamburger zsemle kinézetű dodgem. Becsuktam magam mögött az ajtót és bele is pattantam. Becsatoltam a biztonsági övet és rámarkoltam a kormányra. Ellenőriztem a műszerfalat, a pedálokat, aztán még kicsit kifényeztem az oldalát is. Némi várakozás után azonban végre elkezdődött a verseny. Fölöttem a plafon szétnyílt és a padló alattam emelkedni kezdett. A járgánnyal hamar a csarnokban találtam magam, ahol először persze korom sötét volt. A hangszórókból elindult egy pörgős szám, aztán felkapcsolták a reflektorokat és beindultak a dodzsemlék.
Azonnal beletapostam a gázba és száguldani kezdtem előre. Belerohantam egy másik játékosba – ezzel kiejtve – majd hátra menetbe kapcsolva kifordultam és ívesen elkanyarodva tovább mentem egyenesen. Kikerültem egy kamikaze versenyzőt, majd egy éles kanyar után a nyomába eredtem. Jól vezetett és cikázott előttem, de sikerült a fal felé terelnem és hamar elérte a pálya végét, ahol muszáj volt kanyarodnia. Ekkor jött el az én időm és padló gázzal belerohantam az oldalába. Az ütközés erős volt és ha nem lettem volna beszíjazva kirepültem volna a kocsiból. Vigyorogva integettem neki, mire ő válaszként felemelte a középső ujját. Újból hátramenetbe kapcsoltam és tolatásba kezdtem. Hirtelen fékeztem egyet, mert pont ekkor száguldott el mögöttem egy másik játékos. Szerencsém volt, mert ha nem veszem észre belém rohan és kiesek a játékból. Oldalra fordultam és beletapostam a gázba. Megpillantottam két egymás mellett haladó játékost, akik a másikat próbálták kiütni, de nem sokra mentek egymással. Feléjük vettem az irányt és eléjük érve befordultam közéjük. Először az egyik oldalába ütköztem, majd azonnal hátra menettel a másikkal is koccantam. A járgányom hangszórójából pedig egy mély gépies hang szólalt meg.
- Double Hit!
- Háhá! – nevettem fel és tovább hajtottam. A pályáról már kezdtek fogyni az emberek. Alig maradtunk páran. Kanyarodtam egyet és felakartam mérni a helyzetet. Ahogy befordultam egy másik dodzsemlével néztem farkasszemet. Úgy tűnt már várt rám. Volt közöttünk legalább húsz méter és kicsit hunyorognom kellett, de mikor a reflektor átsuhant rajta azonnal felismertem. A fekete orr, szőrös kis test, hegyes fülek. Nokinerk nézett rám mereven. Mosolyra húzta a száját és így még jobban kiugrott a szájából az egy szem kis foga, ami állandóan kilóg. Beletaposott a gázba, mire én is. Rohamos sebességgel közeledtünk egymáshoz. Látszólag eltántoríthatatlannak tűnt. Nem rántotta el a kormányt, mint ahogy én sem. A távolság közöttünk rohamosan csökkent. Ráharaptam az alsó ajkamra. Ha frontálisan ütközünk azt kettős találatnak számítja a rendszer és mindketten kiesünk. ezt csak nem akarhatja. Nokinerk szemébe néztem, de ott csak elszántságot láttam. Nem hittem el, hogy tényleg képes lenne rá, de valamiért mégis elvesztettem ebbe a bizalmamat és az utolsó pillanatban félre rántottam a kormányt. A két autó elsuhant egymás mellett. Nagyot sóhajtottam és fordulni akartam, hogy üldözőbe vegyem Nokinerk-et, de ekkor a járgányom erőteljesen megrázkódott. Nem figyeltem és valaki belém jött. Oldalra néztem és nem hittem a szememnek. Atsui vigyorgott rám. Lenéztem a kormány melletti kis képernyőre, ahol egy szám jelent meg. Négy.
- Neeeeeeeeeeeee! – kiáltottam fel és a zsemlémmel együtt elnyelt a padló. A kis garázsban megsemmisülten rogytam rá a műszerfalra. Még egy kicsi kellett volna és meg lett volna a harmadik hely, azzal pedig az utolsó tallér.
Kicsatoltam magam és kiugrottam a kocsiból. Nem adtam fel a reményt. Kiviharoztam a csarnokból és keresni kezdtem valamit, amivel szerezhetek még egy Töktallért. Már ott tartottam, hogy bármi megteszi, csak 1 tallér legyen a nyeremény. Meg is álltam az első bódénál, ahol egy darab tallér volt meghirdetve nyereményként.
- Itt mi a feladat? – kérdeztem az ott ülő elegánsan öltözött, ápolt hajó férfi, aki egy újságot olvasott. Fogalmam sem volt, hogy mi akart lenni. A madárijesztők, múmiák, szörnyek, horrorisztikus bohócok után furán hatott egy ilyen alak.
- Csupán meg kell ijesztened engem és már is nyersz egy Töktallért.
- Áh értem. És… amúgy te mi akarsz lenni?
- Én? – állt fel a székről és összehajtotta az újságját, majd beletette az aktatáskájába egy rakás irat közé. Megigazította a nyakkendőjét, majd folytatta – Adó és Pénzügy Ellenőrzési Hivatal ellenőr.
A vér is megfagyott bennem. Egy ilyen embert kell megijeszteni, akiben kevesebb emberség van, mint egy múmiában vagy egy csontvázban? Még egy vámpír sem annyira vérszívó, mint ez a fickó. Ezért legalább 10 Töktallért kellene adni. Összeszedtem magam és elhatároztam, hogy egy életem egy halálom, én bizony megpróbálom. Eszembe jutott a gyűrű, amit kaptam a fesztiválon, a Ring of Horror. Aktiváltam és a férfi előtt egy rémisztő töklámpás fej jelent meg, amitől még én is összerezzentem, így első használat után. A fickó ásított egyet és az órájára nézett.
- Én várok…
Reménytelennek tűnt a helyzet. Gondolkodni kezdtem, mivel tudnám megijeszteni. Aztán beugrott. El sétáltam a bódé mellől, aztán ijedt arc kifejezéssel visszarohantam.
- Most üzenték, hogy a feleségénél találtak egy 1.000.000 Gyémánt értékű szobrot, de nem tud semmilyen bizonylatot mutatni róla. A kollégái már ott vannak…
A fickó szem elkerekedett.
- Úristen! – pattant fel a székről és kivetődve a bódéból futásnak eredt. Egy ellenőr csak egy valamitől félhet. Egy másik ellenőrtől.
- Úgy hiszem ezt megérdemlem – nyúltam be a pult alatti részbe és vettem ki egy Töktallért. Ezzel együtt már öt volt plusz egy hatodik a gyomromban. Vidáman szökdécselve mentem vissza a vár elé, ahol találkoznunk kellett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Strago Rhelm
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 306
Aye! Pont : 9
Join date : 2011. Apr. 24.
Age : 28
Tartózkodási hely : tűzhely

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Nov. 13, 2011 12:01 am

Én és ijesztő arcú társam elhatároztuk, nonverbálisan, hogy lassan itt az ideje belülről is megszemlélni az idegen territóriumot. Innen nézve a temető pontosan ugyanúgy festett, mint kívülről, csak az a furcsa kapu nem zavarta már a kilátást. Nos, meg kell vallanom, hogy én igen sok kertet láttam már. Szépet, csicsásat, hangulatosat, túldíszítettet, és giccseset. Ez a hely, ahol mi most álltunk, inkább a hangulatos kategóriába tartozik. Először is a "kert" tele van sírkövekkel, ami elég ritka, egy házat díszítő terület környékén. A fák majdnem mindegyike el volt száradva, és ominózusan hajlongtak az hűvös szellőben, ami állandóan jelen volt. Ezeket a fákat nem madáretetők, nem is méhkasok, hanem csontvázak díszítették. Biztosan a helyi gyerekeknek túlságosan is beindult a fantáziájuk, és minden bizonnyal annyi cukorkájuk lehetett, hogy otthon nem is fért el az összes, és jobb híján szerencsétlen csontvázak lettek kitömésre ítélve. De ez csak a kezdet volt. A félelem lassan kezdett úrrá lenni rajtam, a rengeteg megmagyarázhatatlan dolog miatt, amivel, ez a temető szolgált. A sírköveket néha-néha alakok árnyékai jelentek meg, és méregzöld denevérek baglyot utánoztak, csontok, rohadó testrészek kandikáltak ki a földből itt is, ott is, és a fel-felkapó szélnek mintha egy furcsa, nevető hangja lett volna. Mondanom sem kell, élveztem a temető belsejébe irányuló utat. Persze igyekeztem valahogyan pókerarccal palástolni aggodalmaimat társam elől, mert csak az hiányzott, hogy férfi létemre egérnek tituláljanak, főként egy lány.
A főtér nem sokban különbözött az eddig látottakkal, bár itt egy nagy körben voltak elrendezve a különböző nyughelyek. Rengeteg sírkő volt itt, némelyik kopottabb már, és volt néhány, ami még meglehetősen frissnek látszott. A holtakhoz tartozó testrészek ennek ellenére néhol-néhol előbukkantak, azt a látszatot keltve, hogy a sírok lakói nem önszántukból kerültek bele a földbe. Ekkor egy károgó visításhoz hasonlító nevetés kíséretében, egy feketébe öltözött hölgyemény vágott át az égen, közvetlenül felettünk. Minden bizonnyal egy boszorka, gondoltam, mert mi más is lehetett volna. Sajnos ez az esemény valamiféle jel is lehetett, ugyanis a sírkövek egytől egyig kidőltek, tompa puffanások kíséretében. Ezzel még nem ért véget a láncreakció: a kövek megremegtek és elkezdtek kiemelkedni a földből, ahogyan az alattuk szunnyadást tettető rothadó húsú tetemek és csontvázak előmásztak "ágyukból". Felkészültem, hogy, ha nekem itt kell meghalnom, akkor gavallér módon annyi rondaságot viszek magammal, amennyit csak tudok, hogy csapatom egyetlen női tagjának ne legyen már olyan nehézkes a túlélés. Meglepetésemre a mészárlás még nem vette kezdetét, ugyanis az ellenfél csapata, ugyan mindegyik ránk meredt, de nem csináltak még semmit azon kívül, hogy sírkövüket szorongatták. Láthatóan vártak valamire, tapsra, vezényszóra, esetleg ostorcsapásra, nem tudom, de hamar kiderült. Egy sírkőmentes helyről előmászott egy utolsó hulla, aki meglepően élőnek tűnt. Sötét bőre, fekete, göndör hajú élőholt volt, és egyedül koszos, tépett öltözéke utalt mivoltára. Piros ruházata olyan anyagból készülhetett, amit én még sohasem láttam. De mivel első ránézésre őt nyilvánítottam ki a fő zombinak, inkább foglalkoztam a tekintetével, csak nem értettem, hogy miért néz ránk ingerülten. Dühösen fújtatott rohadt tüdejét meghazudtoló hevességgel, majd felemelte kezét, és csettintett egyet. Ami most következett, azt legelvetemültebb álmaimban sem tudtam elképzelni: a horda táncra perdült, miután elhajították a kezükből az útban lévő köveket. Volt tehetségük a tánchoz, azt meg kellett hagyni, de nem értettem, hogy milyen apropóból jött a spontán előadás. Egy ideig az értetlenségtől lefagyva bámultam a megkergült holtak seregét, viszont kénytelen voltam rájönni, hogy így nem igen fogunk tudni előrébb jutni. Társnőm lepuffasztott arccal nézett rám, amit édesnek is lehetett volna nevezni, de engem még mindig kirázott a hideg, ha a szemeibe kellett néznem.
- Ötleted... van, hogy jussunk át ezeken az idegesítő izéken? - végigfutott rajtam egy remegés, de összeszedtem a pókerarcomat, ránéztem, és nehézkesen előadtam, hogy én mit képzeltem el, megoldásképpen.
- No-nos, van egy pár ötletem. P-például kezdhetjük azzal, hogy megpróbálunk eloldalazni mellettük. - Ideje volt kipróbálni elméletem. Nem jött össze; amint át akartam magam furakodni a hullák közt, azok elém táncoltak, visszalöktek, rám leheltek, egyszóval: meghiúsították eme tervem.
- Uff, ez nem jött össze. Akkor egy második próba. - mondtam magabiztosan, és nekirohantam a falnak, hátha a lendület hatásával sikerül fellökni a géppuskalábú tánckart, de sajnos ez a tervem is fuccsba ment, ugyanis egy megtermett hulla szambázott be elém, és tomporával tompította becsapódásom erejét. Nemhogy visszaestem és megütöttem magam, de még egy penetráns bűz is beszivárgott a tüdőmbe, amitől legalább egy fél percig fuldokoltam.
- Pf, köhh, háhh, uff, szörnyű teremtmények. - majd társam felé fordultam - Esetleg van önnek egy jó ötlete? - és túlbuzgó udvariasságom és félelmem jeléül a kelleténél is jobban meghajtottam magam.
- Hum. Lehet, át kéne hentelni magunkat... gyorsan, nem szabad egy helyben megállni. Amint derékba törik... át kell lépni rajta! - ekkor egy ijesztően őrült vigyor terült el a lány arcán. Nem volt biztató; kicsit a saját épségemet is féltettem. - Persze, a kisebbek repülhetnek. - és rámutatott a társaira: egy macskára, és egy kislányra. A macskának szárnyai voltak, így egyértelmű volt a repülés fogalma. Nem voltam a híve az eszetlen gyilkolászásnak, főleg nem olyanokat, akik igazából nem ártottak nekünk, csak szimplán útban állnak. Azzal próbáltam magam ellen érvelni, hogy úgyis halottakról van szó, így talán még jószívűség is lehet, ha véget vetünk irreálisan hosszú haláluknak.
- Hmm, lehet, hogy az az egyetlen megoldás, hogy visszaküldjük őket, ahonnan jöttek. -
- Te mivel harcolsz? - kérdezte, mire én egy gyenge viccel reagáltam.
- Mivel kénytelen vagyok. Mágiámmal, öhh, víz és föld. - tettem hozzá, hogy nehogy hozzám vágjon valami keményet. De mintha egyik fülén be, másikon ki.
- Vívni tudsz? - Ez valami alkalmassági interjú?
- Nem, bár bevallom, mindig is szerettem volna megtanulni. - mondtam őszintén, hiszen egy igazi kalóznak tudnia kell profi szinten vívni. Kalóz? Az a fránya könyv elültette a szívembe ezt a kalóz aspirációt. Majd teszek az ellen is valamit, jelenpillanatban volt jobb dolgom.
- Akkor most megpróbálhatod. - Társnőm odadobott nekem egy szablyát, majd előrántott egy másikat, úgy a semmiből - De ha baja esik a fegyvernek... megbánod! - Biccentéssel megköszöntem, és tudatára adtam, hogy értettem a fenyegetését. Nem ismertem a mágiáját, így nem akartam a szerencsémet kipróbálni, úgyhogy nem említettem meg neki, hogy egy cseppet fennhordja az állát. És amúgy is, egy csapatban voltunk; sosem jó ötlet kivívni a bajtársak rosszindulatát. A lány időközben elkezdte kaszabolni a hordát.
- Akkor ideje megüzenni ezeknek a csoszogó hulláknak, hogy rosszkor keltek fel. - mormoltam magamnak, és én is belevetettem magam az eszetlen csonkolásorgiába. Eléggé szerencsétlenül forgattam a pengét, sokszor majd kicsúszott a kezemből, néha a lendület elvitte a testsúlyomat, és kis híján orra buktam. Viszont a táncoló zombik nem akartak elfogyni. Hiába vágtuk le őket igen serényen, hamar újak jöttek elő a földből, és lökdöstek minket vissza a térre, ahonnan elindultunk.
- Huh huh huh, ez, huh valamiért huh nem akar haladni. - kapkodtam a levegő után. Semmit nem értünk az egésszel el, csak annyit, hogy lefárasztottuk magunkat.
- Ne légy puhány! Következő terv. Próbálj beljebb érni, és őrizd meg az egyensúlyod. Ha az alattad felbukkanó zombi fején tudsz maradni, és onnan tovább lépkedni az előtte lévőre, nyert ügyünk van. - Jó ötletnek tűnt, de ez még így is csak neki lett volna előnyös, mert, hogy én azonnal be fogok esni a tömegbe az első ilyen akcióm után, az biztos. De valami szöget ütött a fejemben.
- Fejére lépkedni? Repülni? Fölöttük..... hahahahahahahahahahahaha - kitört belőlem a felismeréstől a nevetés. Miért nem vettem én ezt eddig észre? Az ijesztő lány félreértette kacagásomat.
- Ha nem tetszik, oldd meg máshogy. - mondta közömbösen - Amíg a kard ép marad, a sorsod nem érdekel. - És máris elkezdte a zombi fejeken való ugrálást. Örülök neki, hogy ennyit jelentek neki, bár mit várjak egy idegentől, aki simán elbújhatna a halloweeni dekoráció között, mert senki nem tudná, hogy nem oda tartozik. Láttam, ahogyan pár lépés után ő is bebukott a tömegbe, hogy aztán megint feltűnjön és folytassa az útját.
- Nem, nem, csak beugrott, hogy meg lehetne ezt oldani sokkal egyszerűbben is. - kiáltottam neki, remélve, hogy hajlandó rám figyelni.
- Mondd csak! - érkezett a levegőből a válasz. Nem mondtam, mutattam.
- Earth Pillar. - felvillant a barna varázspecsét, alattam megindul a föld, kiemelkedett, míg végül egy 3 méteres oszlopon álltam. Itt viszont még nem áll meg a tudomány - Stone Wall - mire egy fal emelkedett ki a földből, és pontosan az oszlophoz illeszkedett.
- Íme, az improvizált út. Csak az esetenként felkerülő hullákat kell lelökdösni. - tudattam társammal. Mikor felugrottam a falra, őt is kiemeltem a tömegből, és ezen a falon haladtunk, amíg el nem fogyott. Ezután egy újabb oszlopot emeltem ki, és egy újabb falat illesztettem hozzá. Végül is, így sikerült áthidalni a zombik jelentette problémát, és szabad utunk volt.
- Az a bár elvileg a célpont. - mutattam az ízlésesen díszített kis házikóra. A kihallatszó hangokból ítélve a bentiek rendkívül jól érezhették magukat. A fehér hajú lány kis híján berúgta az ajtót üdvözlésképpen, mire néma csend ereszkedett a vendéglátó helyiségre. Ezt hamar felváltotta a fülsértő kacagás. Mindenki dőlt a nevetéstől, csak mi nem értettük a vicc lényegét.
- Most meg titeket küldött az a lúzer Oogie? – A zongoristának volt először ereje megszólalni.
- Minket küldött. Baj? Lehet ő felőlem lúzer, ha én egyszer mindenkit felülmúlok! - rikkantotta társam, ami egy eléggé meglepő kijelentés volt a részéről. Én nem szóltam semmit. Nem volt miért. Egy tökkirályt kellett keresni. A többi nem érdekel, majd a kedves társam végez mindenkivel, akinek baja lesz velünk; erre talán még jó lesz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Nov. 13, 2011 6:17 pm

Bevetettük hát magunkat a parkba, de nem volt időnk bámészkodni, vagy játszani, hiszen feladatunk volt. Reigen minden második játékra rávetette volna magát, ha nem ráncigáljuk tovább… na jó nem mondom, én is kipróbáltam volna ezt-azt.. Például az óriás hullámvasutat, vagy a kísértetkastélyt, vagy az óriástökfagyi evést, vagy a töklámpás készítő versenyt, vagy a…
Megérkeztünk végre Hájzsák töklábon…khm.. kacsalábon forgó kastélyához. a látvány bizarr volt, de nekem tetszett, igazi Halloween hangulata volt a sötét kövekből kirakott, furcsa szerzeteket ábrázoló szobrokkal díszített kerítésnek. A várfalon, és a kapu előtt fegyveres madárijesztők őrködtek.
- Ezt bízzátok rám! – lépett előre Reigen, aki pont úgy nézett ki, mint az őrök. Na várjunk csak…
- Te Koko.. – bökdöstem meg a vállamon ücsörgő koalát. – Mióta van jelmezben Rei? – méregettem gyanúsan a fiút.
- Már akkor is be volt öltözve, amikor a tisztáson kimásztunk a koporsóból.. – felelte lemondó hangon a kis pamacs.
- Neeeem…arra biztosan emlékeznék.. – ráztam a fejem hitetlenül.
- Pedig rajta volt, hidd csak el.
- Nem, biztos, hogy nem.
- De igen.. Nem is vártam tőled többet. – mancsával megpaskolta a fejemet, aztán lemászott a vállamról, miközben én egy grimasszal reagáltam csipkelődésére.
- Üdv kollégák! Szép kis Halloweenünk van idén is mi? Csak bekísérem ezeket az embereket a várba! – próbálkozott Rei.
- Nem mentek be. – vágta rá a bal oldali.
- Na most miért csináljátok ezt? Én is madárijesztő vagyok, mint ti. Benne…
- Nem vagy az.. – jött a lesújtó válasz. A fiú erre teljesen magába roskadva félre vonult, és összehúzta magát.. úgy tűnik ezt a vereséget nem heveri ki egyhamar. Ezúttal én léptem az őrök elé Angel-lel, Nokinerk-kel, és Kokoval az oldalamon.
- Van valami módja annak, hogy bejussunk a várba? – érdeklődtem.
- Csak az léphet be, akinek van öt Töktallérja. – felelte hűvösen.
- És honnan szerezhetünk olyat, nerk? – folytatta a faggatózást Nokinerk.
- Töktallérhoz csak a Halloween Parkban lehet hozzájutni.
- Azt mondja már meg, hogy hogyan... - sürgette meg unott hangon Koko.
- Játékok vagy kalandok teljesítése után kaphattok tallérokat.
- Remek, köszönjük. – társaim felé fordultam. – Akkor váljunk szét, próbáljon meg mindenki minél gyorsabban hozzájutni ezekhez a tallérokhoz, szerintem gyerekjáték lesz. – bólintottam, aztán intettem Kokonak, hogy kövessen, és visszasétáltunk a parkba.

- Na merre kezdjük? – kérdeztem Kokot.
- Mittudomén.. – vonta meg a vállát.
- Jó, akkor menjünk először ahhoz a zsákbamacskáshoz. – mutattam lelkesen a fekete plüssmacskákkal körberakott pultra.
- Jöjjenek jöjjenek! – rikácsolta egy macskának öltözött fazon. – Öt zsák, egy Töktallér, egy húzás! Jöjjenek csaaak!
- Én megpróbálnám! – furakodtam a pulthoz.
- Tessék csak, kishölgy! – tolt elém öt nagyobbacska, fekete zsákot. – Az egyik zsákban egy Töktallért talál, de vigyázzon, mert csak egyszer húzhat. – vigyorgott, én pedig elgondolkodtam egy pillanatra, aztán egy hirtelen mozdulattal belenyúltam jobbról a másodikba. Furcsa érzés volt, mintha a zsák szőrös lett volna belül, de ez nem zavart, még mélyebbre nyúltam, amikor valami éles fájdalom hasított az alkaromba, mintha valami megkarmolt volna. Majdnem kihúztam a kezem, de ekkor a körmöm fémes csilingeléssel neki koccant valaminek. Ez lesz az.. gondoltam, és megpróbáltam megfogni, de ekkor a zsák fülsüketítő nyávogás és fújtatás közepette ugrálni kezdett. A fájdalom fokozódott, a tallér pedig folyton kicsúszott a kezemből. Már ugráltam az újonnan keletkező karmolások hatására, de nem adtam fel… nem tehettem.
- Nekem kell az a tallééééér! – kiáltottam, majd megragadtam erősen az áhított érmét, és szempillantás alatt megtöltöttem a zsákot homokkal. Elégedettem kihúztam a kezem, aki össze-vissza volt karmolva, és zsebre tettem az első Töktallérosomat.
- Gratulálok hölgyem! – biccentett fejével a fickó, aztán egy fekete macska dugta ki a fejét a homokból, egy óriási prüszköléssel kísérve.
- Ez egészen simán ment, próbáld meg te is Koko! – biztattam.
- Cehh… nem ment el az eszem… én ugyan bele nem nyúlok ebbe a vacakba. – rázta a fejét, én pedig vállat vontam, és továbbmentünk.

- Célba dobás. Ez is könnyűnek hangzik. – egy újabb pulthoz érkeztünk, ami mögött nagyjából két méterre, nyalókák pörögtek-forogtak, mozgolódtak jobbra-balra. – Ha eltalálod az összes nyalókát, garantáltan tiéd a főnyeremény, a KÉT TÖKTALLÉR. – olvastam hangosan a kiírást. A pultnak nem volt gazdája. – Próba szerencse.. – vontam meg vállamat, mire a pultra gurult egy tucatnyi ökölnyi méretű minitök. Nos valószínűleg a szerencsém hagyhatott el, ugyanis sorra dobáltam a tököket, mégsem sikerült egy nyalókát sem eltalálnom.
- Érthetetlen.. – csóváltam fejem csalódottan, miután az utolsó tököt is melléhajítottam.
- Mit nem lehet ezen érteni? Tök béna vagy… - jelentette ki Koko, mintha mi sem lenne természetesebb.
- Csakugyan? Akkor lássuk, te mit tudsz.. – újabb tucat apró tököcske gördült elénk, Koko pedig felkapott egyet, és egy laza mozdulattal ledobta az első nyalókát.
- Áhh csak szerencséd volt… - legyintettem, ő pedig folytatta a dobálózást. Nem hittem a szememnek… minden dobása célba ért, már csak egy kicsi nyalóka volt, ráadásul igen gyorsan rángatózott oldalra, a kis koalának azonban ez sem okozott problémát, ugyanolyan könnyed mozdulattal dobta le az utolsó tökkel, mint a többit előtte.
- Sz-szép volt.. – mondtam tátott szájjal, amint magához vette a csilingelő tallérokat.
- Tudom. Menjünk tovább.

- Odanézz Koko! Egy hajó! – böködtem lelkesen a vízen ringatózó járműre, és már oda is szaladtam. – Hányta-tó.. – olvastam hangosan a narancssárgán villogó betűket.
- Tessék csak, tegyen egy próbát, jöjjön! – hívogatott egy matrózruhás vízi hulla. Bőre fehér volt, és vizes.. vagy inkább nyálkás, szemei fehéren meredtek rám, miközben a kitárt karjával próbált a hajóra invitálni.
- Lehet itt Töktallért nyerni? – érdeklődtem, miközben felsétáltunk a mólóról a hajó fedélzetére, ahol székek voltak a padlóhoz rögzítve.
- Hát hogy a töklámpás hórihorgas madárijesztőbe ne lehetne… - kiáltotta vidáman, és rábökött két egymás mellett lévő székre, amiket rögtön el is foglaltunk Kokoval. Sűrű kattogás, és kopogás közepette szíjak kúsztak elő a székből, és szorosan odaszorítottak az ülőalkalmatossághoz. – Fejenként kettő, azaz kettő.. – a biztonság kedvéért ujjaival demonstrálta az említett számot. – töktallért nyerhetnek, ha az öt perces menetet kibírják hányás nélkül. – vigyorgott boldogan, már amennyire egy vízi hulla boldog lehet, aztán lelkesen visszarohant a mólóra, és csontokból kirakott karokat kezdett húzni-vonni. Erre a víz hullámozni kezdett, először csak kisebb mértékben, aztán egyre erősebben, míg hamarosan dobálta a hajót, mintha az műanyagból készült volna. Pörögtünk-forogtunk, nem egyszer a hajó fejre állt, aztán újra visszafordult, miközben viharos szél tépte a hajamat, és vízcseppek csaptak az arcomba. Nem különösebben viselt meg a dolog, halászcsalád tagjaként rengeteg időt töltöttem a tengeren, jól bírtam annak szeszélyeit. Hamar eltelt az öt perc, a hullámok lassan alábbhagytak, a hajó is megállapodott. A szíjak visszahúzódtak, én pedig megigazítottam kezemmel a hajamat, és felálltam a székről. Hulla barátunk lelkesen szaladt fel a fedélzetre egyik kezében egy vödörrel, a másikban pedig egy felmosóval, de amint meglátta, hogy nincs mit takarítania, csalódottan sóhajtott, letette a padlóra a felszerelését, és beletúrt a zsebébe. Négy csilingelő Töktallért húzott elő, kettőt a kezembe nyomott, aztán Kokohoz fordult, aki még mindig a székben ücsörgött, és… aludt?
- Koko! – bökdöstem meg jobb mutatóujjammal, mire hangos horkantással felriadt.
- M-mi van? Jaaa… kösz.. – kikapta a két tallért a fazon kezéből, kiugrott a székből, és komótosan lesétált a hajóról.
- Köszönjük, egy élmény volt. – hajtottam fejet, aztán lelkesen követtem kis koalámat. – Ez szuper volt, Koko![/color] – szökdécseltem vidáman. – Már három tallérom van!!
- Béna… Nekem négy van..
- Cehh… Keressünk még valamit.

Némi bolyongás után megtaláltam a tökéletes játékot.
- Dodzsemle. A nyertesnek három Töktallér jár… - morfondíroztam.
- Na és? – vonta meg vállát a pamacs.
- Na és??? Elég egyikünknek nyerni, és máris megvan a tíz tallér! – mutattam rá a nyilvánvaló tényre.
- Jah.. Mintha az olyan egyszerű lenne.
Legyintettem, és elindultam az épületbe. Bent egy alagsorba vezettek minket, ahol mindketten kaptunk egy-egy sorszámot, aztán megkerestük a hozzájuk tartozó ajtókat. Enyém volt a 16-os, Kokoé pedig a 17-es. Bementem az ajtón, és beszálltam az ott álló, hamburger formájú dodzsembe. A plafon hamarosan szétnyílt, én pedig emelkedni kezdtem a járművemmel, mígnem megérkeztem az egyelőre teljesen sötét pályára. Hirtelen elindult a zene, felkapcsoltak a lámpák, én pedig habozás nélkül beletapostam a gázba. A mellőlem induló játékost azonnal kiejtettem, aztán folytattam a vadászatot. Kihúzódtam a pálya szélére, és ott róttam a köröket, aki pedig elém sodródott, egy koccanással a süllyesztőbe küldtem. A rengeteg ütközésnek hála, egészen gyorsan fogytak a játékosok, de sajnos köztük volt kis koalám is. Koko szokásos ráérős tempójában kanyargott, csak a mázlijának köszönhette, hogy csak a középmezőnyben esett ki. Pont láttam, amikor elnyelte a padló, de úgy tűnt nem nagyon hatotta meg a kudarc. Elhatároztam, hogy megnyerem a futamot, kellett ugyanis az a három tallér, és különben is, szinte szárnyaltam, a taktikám sokkal nyerőbbnek bizonyult, mint azt elsőre gondoltam. Már csak négyen voltunk versenyben, amikor megláttam, hogy két dodzsemle egymás felé robog. Kicsit izgultam, az ilyen felelőtlen versenyzéseknek szokott baleset lenni a vége, de az egyik hamburger az utolsó pillanatban mégis elkapta a kormányt, és kitért. Ekkor jött el az én időm.
- Gyere csak 23-as, te is a prédám leszel, hahaha... – kuncogtam magamban, és amikor figyelmetlenül fordulni akart, oldalról belerohantam a kocsijába. Csalódottan felém fordult, én pedig meglepve, de persze vigyorogva konstatáltam, hogy Reigen volt az.
- Bocsi Rei! – kiáltottam utána, miközben elnyelte a padló, aztán megcéloztam a következő áldozatomat, a 2-es sorszámú játékost. Mind a hárman egymást támadtuk, így csakhamar hatalmas káosz kerekedett, többször csak egy hajszál választott el a koccanástól. Végül úgy döntöttem, visszatérek a jól bevált taktikámhoz, és kihúzódtam a pálya szélére…. Vesztemre, ugyanis a két versenyző számára így kiszámítható lettem, könnyedén bekerítettek, és végül az egyikük betalált.
- Nokinerk? – csodálkoztam süllyedés közben, aztán csalódottan kimásztam a dodzsemléből. A kijáratnál megkaptam a harmadik helyezettnek játó egy Töktallért, majd megkerestem Kokot.
- Sajnos csak egyet nyertem.. – húztam el a számat, és újra sűrű nézelődésbe kezdtünk.

- Az jó lesz. – mutatott kis mancsával egy zöldes színű sátorra.
- Tökleves főző verseny? Ha valamihez, akkor a kajához értesz Koko, ez gyerekjáték lesz. – öklöztem a levegőbe, aztán beneveztünk a versenybe. Két fős csapatok indultak, a nyeremény pedig ennek megfelelően két tallér volt, ami nekünk tökéletesen megfelelt. Elfoglaltuk a számunkra kijelölt bográcsot, a játékmester bibircsókos boszorkány pedig varázspálcájának egy suhintásával elindította a versenyt. Két kést formáltam kristályból, amikkel felvágtuk a tököket, és kiszedtük a belüket. Kitartó nyomkodással egészen pépesre törtük szét a darabokat, aztán némi vízzel összeforraltuk, Koko pedig fűszereket szórt bele, és hagytuk, hadd rotyogjon a tűzön. Fogalmam sem volt, mit tett bele a kis szőrmók, én igazából csak követtem az utasításait, nem is tudtam, hogy ilyen nagy szakértője a töklevesnek. Az idő lassan lejárt, javasoltam Kokonak, hogy vegyük le a tűzről, hadd hűljön kicsit, de ő még nem végzett.. Kivett néhány magot az erszényéből, beleszórta a levesbe, aztán mormolt valami varázsigét. A hatás mondhatni robbanásszerű volt, azt hittem oda lett a hajam, az arcbőrőm, de még a leves is. Mikor újra kinyitottam a szemem, meglepve konstatáltam, hogy a leves csendben gőzölög az üstben, a boszorkány pedig egy újabb suhintással lezárta a versenyt. Egyenként elkezdte kóstolgatni a kész leveseket, míg végül elért hozzánk.
- Lássuk csak, lássuk.. – belemerítette a fakanalat, aztán a kimert kortyok egyenesen a szájába szivattyúzta, még csak meg sem fújta. Mosolyogva ízlelgette, aztán továbbment a többihez is. Végre a mezőny végére ért, már csak az eredmény volt hátra. Izgatottan vártam a fejleményeket, de nem sok reményt fűztem a sikerhez, mivel a nyanya arca tökéletesen semmitmondó volt kóstolás közben.
- Nyertünk. – motyogta nyugodt hangon Koko.
- Honnan tudod?
- Tudom.
- És a nyertes szakácscsapat aaaaaaaa………… 6-os számú!!!! Tapsot nekik!!!! Még sosem ettem ilyen ínycsiklandó töklevest!!! – tapsikolva ugráltam örömömben, és megszorongattam Kokot.
- Ász vagy Koko, te vagy a legjobb szakács egész Fioréban!
- Tudom, de muszáj kipréselned belőlem a szuszt?
Miután életét megkímélve elengedtem a kis koalát, és átvettük a jussunkat, elégedetten visszasétáltunk a vár bejáratához, immár a belépést garantáló 5-5 Töktallérral a zsebünkben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Nov. 13, 2011 8:47 pm

~ Nagy levegő. Annyira azért nem lehet rossz a temető…
Bár igaz, semmi jót nem sejt, sőt… innen kívülről túl bizarrnak is tűnik. Hát még, mikor belépünk! Lépteim zaját képtelen vagyok hallani, mivel baglyok idegesítő huhogása érzékelteti velem, hol is vagyok. De ahogy keresni kezdem a baglyokat, hogy lelőjem őket a fáról, nem látok egyet se – helyettük viszont méregzöld denevérek, a fáról lelógva tátogatják a szájukat, és helyettesítik tollas barátaikat. A fáról nem levelek hullnak alá… vagyis… levelek, de nem azok a szokott falevelek, melyek zöldek, majd később öregségüket kifejezvén elsárgulnak. Valódi, papírból készült levelek ezek, melyekből néhány a levegőben ki is nyílik, és ijesztő, lapos, vigyorgó fejek tárulnak ki előttünk… hogy aztán a szél elfújja azt.
Miközben egyre beljebb sétálunk, keresve a bárt, itt-ott három gonoszan nevetgélő gyermek ugrik ki a bokrokból, majd rejtőzik az árnyak mögé. Ők talán azok lennének, akik idehívtak? Ha feléjük nézek, csak elégedett vigyorok jelzik, hogy igen, talán ők voltak.
A ködből vöröslő szemek néznek vissza rám, és ha rájuk vigyorgok, akkor ők is így tesznek, sőt, még morognak is hozzá. Lehetséges, hogy kinéztek volna minket vacsorának… ahogy ránézek két apróbb társamra, ők nem úgy tűnnek, mintha félnének. Tango Melodia nyakában ülve, és fején könyökölve néz körbe-körbe, de a lány sem zavartatja magát. Ellenben a férfi, aki velünk tart – úgy tűnik, szabályosan remeg, és ahogy egyre többet néz rám, ez úgy fokozódik. Csodás.
Ahogy beérünk a temető közelébe, ott már teljes csönd van, és holt nyugalom. Síri csönd, és hullaszag, már szinte félelmetes. A sírkövek, a kripták egy körben vannak elhelyezve, és mi ezelőtt a kör előtt állunk – mikor is egy banya száguld el felettünk, idegesítő nevetést hallatva, és az összes mozdítható sírkő eldől.
Ez az állapot igazából nem sokáig marad így, szép lassan mind emelkedni kezd. Először nem látni az okát, de aztán nyilvánvalóvá válik: csontvázak, zombik emelik a magasba azokat. Valaki nagyon nem akarja, hogy itt legyünk…
A bambuló zombik és csontik értetlenül néznek ránk, ádázan szorongatva saját sírkövüket. Támadásra készen! Vagy valami olyasmi… csak ne kezdjenek el azokkal minket dobálni. Semmi sem történik, az élőholtak bambán merednek hol egymásra, hol ránk – ekkor a földből kiemelkedik egy újabb vendég.
Ez a zombi teljesen más, mint a többi – az üszkös, zöld, vagy épp szürke bőrű egyedekkel ellentétben ő barnás színű. Még haja is van, mely „korának” ellenére egész ápoltnak tűnik, fekete, és göndör. Elegáns piros ruhát visel, és szemöldökeit, legalábbis azoknak helyeit dühösen vonja össze, miközben rám néz.
Fújtat, zihál, liheg, mindennek el lehet mondani, amit ő csinál, csupán normálisnak nem. Egyre dühösebben fúrja tekintetét mijeinkbe, majd megemeli az egyik kezét. Először csak lassan csettint egyet, de ezt egy újabb mozdulat követi, és az élőholtak vadul eldobálják a sírköveiket, de hála istennek egy sem talál el. Ha így akart volna támadni, akkor az most csúnyán meghiúsult…
A zombik és csontvázak egységes, szervezett táncba kezdenek. Nagyon szórakoztató, majd hogy nem szép látvány, és tuti, órákig el tudnám nézni, ha most épp nem az utunkban lennének és akadályoznák a küldetést. Így viszont… el kell tekintenem a tangótól, a salsától, vagy egyéb szórakoztató elemtől.
– Ötleted… van, hogy jussunk át ezeken az idegesítő izéken? - nézek rá durcás fejjel, testemet kissé összehúzva. Utálok másokra támaszkodni, főleg, ha azok férfiak, akik így fellengzősen mondhatják, hogy „na megcsináltam”.
– No-nos, van egy pár ötletem. P-például kezdhetjük azzal, hogy megpróbálunk eloldalazni mellettük. - dadogja, és hagyom, kipróbálja tervét. Óvatosan sasszézik oda melléjük, de akárhogy próbálkozik, egy zombi mindig visszalökdösi kiinduló helyére. Ez az ötlet kilőve.
– Uff, ez nem jött össze. Akkor egy második próba. - ezt már valamivel magabiztosabban mondja, és rögtön falnak fut, hogy a levegőben zuhanva hatoljon be az egységes előadók közé. Nem igazán sikerül próbálkozása, sőt, még egy hatalmas fenék finom illataival is meg kell barátkoznia, miközben újra mellettem terem. El kell fojtanom egy vigyort.
– Pf, köhh, háhh, uff, szörnyű teremtmények. - fordul ekkor felém – Esetleg van önnek egy jó ötlete? – nagyon furcsa, hogy valaki magáz engem. Nem igazán szoktam meg… az meg plusz pont, hogy még meg is hajol előttem. A végén még szerzek egy új alattvalót.
– Hum. Lehet, át kéne hentelni magunkat… gyorsan, nem szabad egy helyben megállni. Amint derékba törik… át kell lépni rajta! - vigyorodom el hirtelen. – Persze, a kisebbek repülhetnek. - mutatok rá Tangóra, és Melodiára, ennek alapján pedig a macska rögtön kiereszti szárnyait, s magasba emelkedik a lánnyal.
– Hmm, lehet, hogy az az egyetlen megoldás, hogy visszaküldjük őket, ahonnan jöttek.
– Te mivel harcolsz? - kérdezek rá.
– Mivel kénytelen vagyok. Mágiámmal, öhh, víz és föld. - a gyenge viccek elsütése nem kellemes, lényegében szeretem komolyan venni a harcot. Igaz, táncoló élőhalottak ellen ez nehéz…
– Vívni tudsz?
– Nem, bár bevallom, mindig is szerettem volna megtanulni. - talán még egy apróbb sóhaj is elhagyja a száját vágyakozása közben. Viszont neki is kell valamivel küzdenie, ha úgy adódik…
– Akkor most megpróbálhatod. - csatolom le a kardot, melyet csatlakozásom előtt szereztem, s odadobom neki, majd a Viharszakáll elleni harcban összeszedett szablyát saját kezembe veszem. – De ha baja esik a fegyvernek… megbánod! - biccent egyet, talán azért, hogy jelezze, tudomásul vette.
– Akkor ideje megüzenni ezeknek a csoszogó hulláknak, hogy rosszkor keltek fel. - morogja, én pedig rögtön nekiesek a tömegnek.
Megpróbálom a módszert, amit kitaláltam – kevés sikerrel. Bár eleinte be tudok hatolni a tömegbe, nincsen tartós hatása. Rálépek a zombi fejére, de ő vagy kilök, vagy nem enged tovább…
– Huh huh huh, ez, huh valamiért huh nem akar haladni. – lihegi. Sajnos most egyet kell értenem vele… nem akarnak velünk igazán együtt működni.
– Ne légy puhány! Következő terv. Próbálj beljebb érni, és őrizd meg az egyensúlyod. Ha az alattad felbukkanó zombi fején tudsz maradni, és onnan tovább lépkedni az előtte lévőre, nyert ügyünk van. - ajánlom, és ez valamivel jobb ötletnek is tűnik, mint az előző. Így több esélyünk lehet.
– Fejére lépkedni? Repülni? Fölöttük..... hahahahahahahahahahahaha - kiröhögi az ötletem?! Fú de megbánja még ezt!
– Ha nem tetszik, oldd meg máshogy. - vetem oda neki teljesen közönyös arckifejezéssel – Amíg a kard ép marad, a sorsod nem érdekel. - kezdem el az akciómat, és egészen eredményesen megy. Nagyon nehéz ott maradni a zombikon, többször megcsúszik a lábam a koponyákon is… egyszer be is esek a tömegbe, de tudom, nem maradhatok ott, hisz vagy kilökdösnek, vagy halálra taposnak, így erőt veszek magamon, s újra felugrok, folytatom a dolgot.
– Nem, nem, csak beugrott, hogy meg lehetne ezt oldani sokkal egyszerűbben is. - kiáltja, mire én felvonom a szemöldököm. Egyszerűbben?
– Mondd csak! - ordítok felé, viszont válasz már nem érkezik, helyette pedig megremeg a föld.
– Earth Pillar. – - hallatszódik felőle, és amint hátranézek, látom, hogy egy hatalmas kőoszlopon áll. – Stone Wall - Emelkedik ki nem sokkal mellettem egy fal is, ami az oszlophoz illeszkedik, és tökéletes utat nyújt, hogy átkeljünk a zombitengeren.
– Íme, az improvizált út. Csak az esetenként felkerülő hullákat kell lelökdösni. - hát igen, tényleg egyszerűbb, mint életedet kockáztatni. Miután egy oszloppal engem is kiemel a tömegből, én magam sikeresen a falra ugrok, és onnan folytatjuk a – most már – zökkenőmentes utat.
Ahogy elfogynak a táncoló holtak, rögtön a várakozó társaimra pillantok, akik nagyot sóhajtva szegődnek újra mellém, miközben a házikót keressük, aminek itt kell lennie.
– Az a bár elvileg a célpont. - mutat előre, én pedig bólintok. Nagyon szépen, ízlésesen kidíszített bár, meg kell hagyni. Egyre közelebb érve nem nehéz meghallani a benti jólét ricsaját, mire én hatalmasat sóhajtok, majd berúgom az ajtót.
Zongoraszóló, mely később egy énekest is kísérni akarna… nagy mulatozás, boldog fejek, ezt szakítom félbe én. Bár valljuk be, ezek után is nagyon jó a hangulat, hisz a társaság hatalmas hahotázásban tör ki. Csontvázak, tökfejek, meg csuklyás alakok röhögnek körbe minket, a zombikról és csontvázakról nem is beszélne. Ilyen mókás lenne, hogy épp az előbb tettem tönkre az ajtajukat?
– Most meg titeket küldött az a lúzer Oogie? – törölgeti le a nevetéstől szerzett könnyeit a zongorista, még mindig fel-felnevetve, miközben beszél.
– Minket küldött. Baj? Lehet ő felőlem lúzer, ha én egyszer mindenkit felülmúlok! - kiáltok fel dühödten. Ne merjenek engem lebecsülni…mert csúnyán megjárják!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Kedd Nov. 15, 2011 8:00 pm

Határidő: 2011. 11. 21. 12:00


Jók: A megbeszélt helyen találkoztok, majd indultok neki újra az őröknek, akik immáron szívélyesen beengednek. A várudvarba belépve egy valódi parti kellős közepén találjátok magatokat. Igaz egy furcsa hangulatú partin… A jelenlévő farkasemberek, vérfarkasok, vámpírok, múmiák, csontvázak (…stb.) Pumpkin King életnagyságú mását akasszák fel, s égetik meg sorra egymás után, aztán pedig a maradványokat egy üstnyi gőzölgő zöld masszába hajítják. Az udvar közepén egy hatalmas színpad áll, amin egy óriás méreteivel rendelkező hájas alak énekel. Énekénél már csak a megjelenése rosszabb. Annyira kövér, hogy hájától lábai sem látszanak. Fekete haját hatalmas kontyban hordja. Bárgyú mosolya nem ad sok okot a boldogságra, hiszen felettébb ocsmány, minden második foga hiányzik, s a meglévők is úgy állnak akár egy szénaboglya. Hogy ruha van-e rajta azt nem tudjátok, hiszen hája eltakarja ágyékát, fölső teste pedig fedetlen, csupán egy nyalókatetoválás ékeskedik rajta. Nyakában pedig ott lóg a keresett medál.
Amint közelebb merészkedtek hozzá azonnal kiszúrja Atsut, akit magával ragad, mivel úgy is új babára van szüksége, s egy csokor léggömb segítségével elrepül.
Reigen nem tud segíteni, hiszen őt megállítja Hájzsák testőre, aki egy átlagos magasságú sötétebb bőrű jó kiállású fiatal férfi, fekete hajjal és sötétbarna szemmel, fekete ruhát hord köpennyel és csuklyával, a hátán pedig egy kaszát hord. A neve Sanders, Térmágiában és telekinézisben jeleskedik, bár a kaszájáról se érdemes elfeledkezni! De ezt te talán nálam is jobban tudod. Wink Le kellene győznöd ezt a testőrt!
Atsu, te hamarosan egy túlméretezett babaházban találod magad, ami enyhe halloweenes beütéssel rendelkezik. A világ legtermészetesebb módján te és koalád vagytok az új babák, amikkel Hájzsák kitörő örömmel játszik. Valamit ki kellene találnod, hogy az óriási dagadék karmaiból megmenekülhess, megszerezhesd tőle a medálját és talán le is győzd. A hatalmas méretétől eltekintve egyetlen különleges képessége az, hogy a vastag zsírrétegének köszönhetően a mágiák többsége egyszerűen elenyészik rajta, vagy lepattan róla. Szerezd meg a medált és intézd el Hájzsákot!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rosszak: Nos ti egy kicsit még vártok, mert a vendégszereplő nem érkezett meg, de holnapra kössétek fel a szoknyátokat, gatyátokat!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jimmy DeLuise
Új Oracion Seis
Új Oracion Seis
avatar

Hozzászólások száma : 16
Aye! Pont : 1
Join date : 2010. Aug. 04.
Age : 27

Karakter információ
Céh: Oracion Seis
Szint: 13
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szer. Nov. 16, 2011 5:31 pm

Kórusban harsogtuk az egy éve porosodó halloweeni dalokat. Az asztalon és a padlón szüntelen doboltunk, amivel a zongoraszót szándékoztuk kísérni. Olyan önfeledten szórakoztunk, mintha nem öt perce nem is hajigáltam volna be a pincébe kéttucatnyi hullát, akik a mi mulatási szándékunkat próbálták kritizálni. Úgy törtem a nyakukat, csigolyájukat, karjaikat és lábaikat félbe, minta hülyegyerek a ropit. A mi nap egy zseniális ünnepnap volt, minek meg kellett adni a módját. Hülyére ittuk magunkat a pancsolt töksörrel, aminek az ízét csak a mai napon voltunk hajlandóak eltűrni. Féregzsák kitömött másait zúztuk szét néhány szöges bottal, hogy édességhez jussunk, ami elhagyhatatlan kelléke volt a hátborzongatás ünnepének. Kevés ünnepnap volt, amit jobban szerettem ettől a vérben és cukorban tocsogó naptól.
Aztán egyszer úgy adódott, hogy kiürült a korsóm. Kiléptem az éneklő cimborák közül, majd a pulthoz száguldtam. Kényelmesen helyet foglaltam és vártam a soromra.
- Még lét töksört, de most csokidenevér reszeléket is kérek a tetejére!
Váratlanul elhallgatott a zene. A szagok és a hallottak alapján jövevények érkeztek, ami már indokolatlan volt, hiszen kibéreltem a kócerájt. Legalábbis nem vertem szét, mint tavaly, mert a pultos jól viselkedett.
Az imént hiába tört be az ajtó, a társaság jókedvűen felkacagott. Mélyet szippantottam a levegőből, hogy valamennyire feltérképezhessem a jövevényeket. A szaguk alapján egy igazi cirkuszi társulat volt egy… Egy sárkányölővel megfűszerezve!
– Most meg titeket küldött az a lúzer Oogie?
– Minket küldött. Baj? Lehet ő felőlem lúzer, ha én egyszer mindenkit felülmúlok! - – csattant fel egy kislány.
Oogie? Szóval az a balek nem adta fel, hogy tönkretegye az egyik kedvenc ünnepemet? Most még egy sárkányölőt is kerített? Remek!
- Kinek ilyen nagy a szája? – csattantam fel, majd lassan hátrahajtottam a halloweeni öltözékem kapucniját. – Látni akarom az a terebélyes pofádat, te „sárkányölő”! – fordultam vigyorogva az imént érkezők irányába.
Nem csalódtam. Egy maskarás bohóc, egy rühös macska, egy taknyos gyerek és egy vörös szemű némber. Odasétáltam hozzájuk, s először alkut akartam ajánlani az ünnep alkalmából, de véremet nem tudtam megtagadni. A sárkányölő libát és a bohócot összefejeltettem, amíg ők a szédelegtek a másik kettővel törődtem. A macskát a farkánál fogva megsergettem a fejem felett, majd kihajítottam az ablakon keresztül. Állatokat nem szerettem kínozni. Eközben a takonypóc már valamire készült. Tenyeremet gyorsan a szájára tapasztottam, és közel hajoltam hozzá.
- Ssssss! Csendben, nincs itt semmi oka a kiabálásra.
Rászorítottam a lány orcájára, a fejem fölé emeltem, majd belevágtam a padlóba. hatalmasat nyekken, a padlók pedig csak törtek alatta, mintha csak egy üllőt hajítottam volna rá. Hogy a kicsike fájdalmát tompítsam beletapostam a gyomrába, s végül egy erőteljes fejen rúgással eltávolítottam a bárból. Ekkorra már a másik két jövevény is kezdett magához térni. Meg is próbáltak visszatámadni, de ezeket a szánalmas próbálkozásokat könnyedén elkerültem.
- Én jövök! – végtagjaimat lángokba borítottam.
Hátralendítettem öklömet, s eleresztettem egy elemi erejű jobb egyenest, ami tökéletesen telibe kapta a vörös szemű pofáját. A következő pillanatban már a bohóc mellkasába könyököltem bele.
A bokájánál fogva felkaptam a sárkányölő p*csát, majd a hátába talpaltam úgy hogy csak a fal tudta megállítani. Végül megragadtam a bohócot a maskarájánál és a társa után hajítottam. Szép kupacot alkottak így ketten.
- Verjétek ki a fejetekből, hogy tönkreteszitek ezt az ünnepet! – mondtam, majd teleszívtam tüdőmet levegővel. – Fire Dragon’s Roar! – a tűzoszlop elsöpörte a két önkéntes ünneprontót, akárcsak a bár felét.
- Legalább idén nem az egész bár sínylette meg… - szólalt meg mögöttem a pultos, miközben a fejét csóválta.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Strago Rhelm
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 306
Aye! Pont : 9
Join date : 2011. Apr. 24.
Age : 28
Tartózkodási hely : tűzhely

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szer. Nov. 16, 2011 10:15 pm

– Minket küldött. Baj? Lehet ő felőlem lúzer, ha én egyszer mindenkit felülmúlok! - Társam szájából ez egy meglehetősen merész megszólalás volt. Főleg egy bárnyi rosszarcú fickónak. Sajnos senki sem nézett ki még csak kicsit is megijedve. Vigyorogtak, röhögtek, morcosan, vagy ingerülten néztek ránk.
- Kinek ilyen nagy a szája? – a bár hirtelen elnémult. Egy sötét arcú egyén felemelkedett az ülők soraiból, hátrahajtotta csuklyáját, és ő is vigyorogva nézett felénk.– Látni akarom az a terebélyes pofádat, te „sárkányölő”! – Sárkányölő? Remélem, nem rám érti ezt. Aztán gyorsan rájöttem, hogy nem is tudom, mi az a sárkányölő, így nem értheti rám, de nem most volt az ideje, hogy idétlen kérdésekkel oldjam a feszültséget, ami a levegőt átitatta.
A felszólaló személy lassú, kimért léptekkel közelített felénk, arcáról lerítt, hogy nem békés csevejre jön oda hozzánk. Megmozdulni sem volt időm, éreztem, hogy fejem elindul oldalra, és társaméval találkozik. Nem is enyhén. Úgy összefejeltünk, hogy másodpercekig csillagokat láttam, és tántorogtam. Így csak a hangok alapján tudtam megtippelni, hogy mi is történik körülöttem. Elnyújtott nyávogást hallottam, amit egy ablaktörés követett. Társam macskája; ezután az ellenfél minden bizonnyal a társammal együtt tartó kislányhoz intézte szavait.
- Ssssss! Csendben, nincs itt semmi oka a kiabálásra. - Kétségbeesett nyöszörgés, egy irgalmatlan becsapódás, egy fájdalmas, majdnem halál közeli hörgés, és egy csattanás, amire egy puffanás és egy súrlódó hang tett pontot. Pontosan ekkor tértem magamhoz. A macska és lány nem voltak sehol. Társam őrjöngve vetette rá magát a velem majdnem egykorú srácra, és én sem akartam kimaradni a jóból, igyekeztem ott segíteni, ahol lehetett. Az a kép, hogy nyertesen fogunk állni az ő, és a tökkirály testén egy fél pillanat alatt párolgott el. Minden nehézség nélkül, szinte nevetve táncolt el támadásaink elől. Hiába próbáltam a földet alatta folyóssá tenni, gyorsabban lépett el, mint ahogyan én végeztem volna, sárlövedékeimet lazán ütögette félre lángoló kezeivel. A társam támadásairól nem is beszélve. De igen hamar megunta a cirkuszi előadást.
- Én jövök! – És végtagjai lángba borultak. Megint egy mágia, amiről fogalmam sincs, bár jelenhelyzetben nem is nagyon segített volna, ha tudtam is volna. Villámgyors ütésével leterítette a fehérhajú lányt, majd utána engem is. Ezután felemelte őt, és a falba beledolgozta. Fellélegezni nem volt időm, engem is felkapott és hozzávágott.
- Verjétek ki a fejetekből, hogy tönkreteszitek ezt az ünnepet! - mondta felénk olyan hanglejtéssel, mintha csótányokhoz beszélne. Ezután vett egy mély levegőt, amitől kitágult a mellkasa, és megajándékozott minket egy búcsú szuvenírrel - Fire Dragon’s Roar! – Nézzük a pozitív oldalát: legalább nem fogok jó ideig megfázni. A robbanás a bár nagy részét is a földdel tette egyenlővé.

Egy hegynyi törmelék alatt ébredtem. Sajnos csak ébredtem, felkelni nem igazán volt erőm. Fájt a szegycsontomból kiindulva az egész mellkasom, a fejem is egy kicsit, de ezeket leszámítva minden végtagom, kezeim, arcom égett, mivel ezek voltak az egyetlen felületek, amiket a tűz közvetlenül ért. Ez annyit jelentett, hogy a bőr rákvörös volt, és a legkisebb érintésre is agonizálóan fájt. Ruháim szó szerint elégtek, csak a nadrágom meg a csizmám egy része lett megkímélve. Ramatyul voltam, az biztos. Nem nyugtatott meg nagyon a tény, hogy társam sem nézett ki jobban, de legalább az összetartás jele valahol el lehetett rejtve a szituációban. Remegő lábakkal, zúgó fejjel, sajgó testemet nagy nehezen merőlegesbe állítottam. Sajnáltam a két kicsit, akikkel ugyanolyan kegyetlenül bánt ez a személy el, mint velünk. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ember is létezik, aki minden egyéb nélkül tép szét ártatlan macskákat, és kislányokat. De a világ tele van furcsa, érthetetlen dolgokkal, és már régóta rá kellett volna, hogy jöjjek: már nem a kényelmes lakosztályomban vagyok, ahol az egyetlen félelmem az, hogy nem felelek meg a szüleimnek, vagy, hogy mennyire változik a burgonya ára. Ez itt a valós világ, és itt nem véd meg senki engem, csak önmagam.
Kimondtam, ami ezt a napot még fényesebbé teheti.
- Argh, ez meglehetősen váratlan volt. És akkor most vissza a zombikhoz? - Még csak az hiányzott volna, hogy megint azokon az idegesítő vadállatokon kelljen átverekednünk magunkat. Társnőm stílusának megfelelően válaszolt, és sikerült kivívnia az ellenszenvemet. Itt nem volt, soha nem is lesz összetartás, ezt már most láttam.
- A kicseszett kurva anyjukat a zombiknak! - kelt ki magából, már amennyire ereje engedte - Meg ennek a fasznak is! Meg annak a baromarcú Oogienak... - Nem hiszem, ha valaki obszcénul fejezi ki magát, attól jobb lesz a helyzet, de nem akartam olajt tenni a tűzre. Fenn kellett tartani az összetartás látszatát.
- Sok mindent nem tehetünk. Vissza kell menni ahhoz a féregzsákhoz. Nagyon mást nem tudunk csinálni. - Próbáltam a stílusát átvenni, kevesebb sikerrel, de nem úgy tűnt, mintha nagyon meghatotta volna beszélgetőpartneremet a beszédstílusom.
- De ha megint ide küld minket, szétszedem a rohadékját! Tökkirály, anyád... már, nem a tiéd. - Átváltott értelmetlen motyorgásba, legalább is az én füleimnek volt érthetetlen, és be is csuktam a szám, többet nem volt értelme beszélni hozzá, mert saját fejem épségét is kockáztattam ezzel. Így hát nem volt mit tenni, visszafordultunk, a temető kijárata felé. Csak reménykedni tudtam, hogy a denevérek megvárnak minket. Társam felemelte ájult barátait, egyiket a karjaiban, a másikat a vállára téve jött utánam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szomb. Nov. 19, 2011 12:12 am

- Kinek ilyen nagy a szája? – teljes csönd. A mulatozók közül egy férfi áll fel, s ahogy közeledik, ahogy beszél… érezni belőle a kiáradó, undorító mágikus energiát, mely szinte megfullaszt. ~ Rám jött a hányinger…– Látni akarom az a terebélyes pofádat, te „sárkányölő”! – a kis rohadék… hogy a jó élet…
Nem akarok beszólni neki, vagy netán megtámadni. Túlságosan szétárad a gyilkos varázserő ebben a térben ahhoz, hogy elmenjen az eszem, túl nagy az erőkülönbség. Ám ezzel a férfi feltehetőleg nem törődik, hisz hatalmas tenyereivel megfogja fejeinket, és úgy egymásba fejeltet minket, hogy szinte el is vesztem az eszméletem. Ennyire nem fájt még a homlokom, eddig még nem égett… annyi Dennel való összefejelés után, miért pont ez…
De itt nincs vége. Habár mi nem látunk, Tango és Melodia még megmaradtak – habár pont nekik adnék sajnos itt a legkevesebb esélyt. Először macskám reményvesztett nyervákolását hallani… majd Melodia testéből felszabadulni készülő mágikus energiákat érezni a levegőben. Csak hogy, ezek az energiák megakadnak…
- Ssssss! Csendben, nincs itt semmi oka a kiabálásra. - Melodia! Kezeimet arrafelé próbálnám nyújtani, ahol még a lányt sejtem… de sehol nem találom, hisz ekkor már késő. Épp, hogy kitisztul a látásom, de az a látvány fogad, hogy Tango sehol, Melodia pedig parkettát játszik… Dühöngve ugrok neki a férfinek, minden gát eltűnt bennem. Csak a düh maradt, a féktelen düh, így sajnos ezzel együtt minden ép ész is… Bár karddá változott kezemmel vadul suhintgatok, vagy épp egy dobókéssel céloznám meg, semmi nem sikerül. Kuncogva kerülgeti el, de néha mintha sikerülne elérni, hogy felgyújtsa lángjait. Mondanivalójából kisült, hogy ő is fajtámból való… ha pedig tűzzel játszik, elég egyértelmű, miről is van szó.
- Én jövök! – ekkor egész testét elborítja a mágiájából származó lángok… és egy egyszerű ütéssel Melodia mellé küld, parkettának. Hamarosan pedig egy nehéz férfi teste csapódik belém, így kénytelen vagyok felnyögni…
- Verjétek ki a fejetekből, hogy tönkreteszitek ezt az ünnepet! Fire Dragon’s Roar! – küldi felénk tűz örvényét… nem kétség, igen, egy tűz sárkányölő… de mit érek én ezzel a ténnyel, a halál pengéjén táncolva?

Sajnos kezdek egyre inkább magamhoz térni. Ahogy ez fokozódik, úgy a sebeim égő érzése is nyilvánvalóvá válik, és a forró érzés, amely az egész testemet beterítő vér… ahogy megpróbálok felülni, valami visszaránt, és könnyezve térek földet, egy hatalmas adag vért kiköpve. Nem csak, hogy legfőbb éltető elemem hiányában vagyok, de… egyszerűen…
Remegő kezekkel tolok le lábammal magamról egy szürreálisan nagy deszkát, miközben újra, könnyektől tarkított szemekkel kecmergek lábra. Az a borzalmas fájdalom, ami most átjár… rosszabb, mint bármi eddig, amit átéltem. Eleven fekete tűzben sülni, amit Den generált? Dehogy. Perseus kardjai által közel kerülni a halálhoz? Ugyan már…
Ez a férfi különlegesebb volt, mint bárki, akivel eddig összefuthattam. Nem átlagos ember volt, talán nem is ember? Csak valami olyasmi formát öltött démon… ez illik rá a legjobban. Nem érzek ellenszenvet irányába, hanem egy félelmekkel teli tiszteletet. Olyasmit, mint Den felé…?
- Argh, ez meglehetősen váratlan volt. És akkor most vissza a zombikhoz? - - A kicseszett kurva anyjukat a zombiknak! - fakadok ki magamból, ám kezeim hirtelen levegőbe csapása újabb vér felköhögését eredményezi. Ha túl sok ruha nincs is, amely testemet fedné… az elvarosodott vér erre tökéletes. - Meg ennek a fasznak is! Meg annak a baromarcú Oogienak... - morgok, idegbetegségem határán állva.
- Sok mindent nem tehetünk. Vissza kell menni ahhoz a féregzsákhoz. Nagyon mást nem tudunk csinálni.
- De ha megint ide küld minket, szétszedem a rohadékját! Tökkirály, anyád... már, nem a tiéd. - jelentem ki ezeket a szavakat, és továbbá már csak magamban zsörtölődöm, káromkodom, mások számára teljesen érthetetlenül… Melodia, Tango, teljesen más helyen vannak, mint voltak, vagy vártam netán. A kislányt karjaim közé emelem, míg a macska erőlködve vállamra küzdi magát… ha elém áll Oogie egy újabb idióta ötlettel, magam fojtom bele az üstjébe!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 3981
Aye! Pont : 487
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 17
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Hétf. Nov. 21, 2011 4:38 pm

Sanders D. Reigen, az első frpg-s karakterem emlékére. R.I.P.



A bazárok között szaladtam vissza a vár felé, amikor valaki hátulról utánam kiáltott.
- Reigen! Várj meg, nerk!
Nokinerk loholt utánam. Megálltam és némán figyeltem pá másodpercig, aztán elvigyorodtam és rákérdeztem.
- Hanyadik lettél?
Beletúrt a táskájába és előhúzott belőle három darab Tök Tallért, közben pedig elindultunk.
- Szerinted, nerk?
-Wáow, hogy csináltad?
- Amint kiestél nem sokkal utána kiütöttem Atsui-t, utána pedig már csak egy versenyző maradt, nerk. Nem adta olcsón magát, de úgy öt perc után sikerült kiütnöm őt is, nerk – mesélte vigyorogva. Látszott rajta, hogy nagyon büszke volt magára és éppúgy én is, azonban nem hagyott nyugodni egy kérdés.
- Mióta szoktál te dodzsemlézni?
- Ez volt az első, nerk.
- Micsoda? De akkor, hogy…
- Ezzel, nerk – húzott elő egy könyvet a táskájából és adta a kezembe. Kicsi bőrkötésű zsebkönyv volt. Egy dodzsem autót rajzoltak a borítójára a címe pedig: „dodzsem manőverek haladó szinten”.
- Eszem megáll – nyújtottam vigyorogva vissza a könyvet Nokinerk-nek. Sikeresen visszaértünk a találkozási pontra és pont ekkor egy másik irányból felbukkant Atsui, Koko társoságában.
- Sziasztok! Sikerült?
- Viccelsz? – rázta a fejét Koko értetlenül, Atsui pedig mosolyogva előkapta és megmutatta a tallérjait.
- Akkor végre bemehetünk!
- És az a lány? Angel, vagy hogy is hívják... – nézelődött körbe-körbe atsui keresvén az említett leányzót - Meg kéne várni, nem?
- Ja tényleg – kapcsoltam gyorsan megszámolva a létszámot, ami egyel kevesebb volt, mint szétszéledéskor. Legalábbis emlékeim szerint.
- De minden perc számít. Jack mondta, hogy sietnünk kell.
- Az igaz. Legfeljebb utánunk jön - vonta meg vállát Atsui egyszerűen.
- Akkor megyünk?
- Így van, nerk – jelentette ki a partnerem és elindult határozottan előre, mi pedig követtük. A madárijesztőkhöz érve megint megállítottak minket.
- Csak öt Tök Tallérral lehet belépni! – szólt határozottan.
- Mind megvannak! – jelentettem ki vidáman és húztam elő őket. A többiek pedig ugyanúgy előhúzták a sajátjaikat jelezvén, hogy mindenki rendelkezik a kellő mennyiségű belépési tárggyal.
A madárijesztő bólintott, aztán elengedve a cukorka géppisztolyt az egyik kezével csettintett egyet. A földből kinőtt egy fém pózna, amiből pedig egy töklámpás. A vigyorgó szája helyén viszont egy függőleges nyílás ácsingózott, ami pont olyan széles volt, mint egy Tök Tallér.
Megvakartam a fejemet és bedobtam az elsőmet. Kattogó hang hallatszódott, majd a lámpás szemeinél meg jelent egy 1-es szám.
- Ez de jó!
Sorban kezdtem bedobálni a tallérjaimat, végül az utolsónál felvillant az ötös szám, aztán hirtelen egy fény csík kúszott ki a gépből és fonódott a csuklómra. A fény csík megszilárdult és egy színes karszalag lett belőle. Miután mindenki megismételte ezt együttessen elindultunk és belépve a kapun a várudvarba jutottunk, ahol már javában állt a parti. Rengetegen voltak különböző csoportokban. Láttam egy hasonló alakot, mint az erőpróbánál, meg múmiákat is. Sajnos rajtuk nem volt csokornyakkendő. Egy halom csontváz és vámpír is jelen volt. A legszembetűnőbb mégis a saját fejét tartó rothadt testű zombi volt, elegáns ruhában, aki a puncsos tál mellett épp egy stand up-ot adott elő. Úgy tűnt mindenki jól érezte magát. Elég sokan álltak körbe egy rulett asztalt, de akadtak pókerezők is. Mégis a legnépszerűbb esemény Pumpking King másának az akasztása volt. Egy farkasember odaállt elé és egy fáklyával felgyújtotta. Erre mindenki tapsviharba csapott körülötte és elismerően füttyögtek. Ezután elszakították a kötelet és az égő test belezuhant egy zöld masszával teli fortyogó üstbe, ami újabb üdvrivalgást követelt meg a tömegtől.
Tovább nézelődtem és megláttam egy hosszú asztalt, ami tele volt kajával. Megnyaltam a szám szélét, aztán a kezemet dörzsölgetve elindultam felé, de Atsui elkapta a ruhám gallérját hátul is visszarántott.
Az udvar közepén lévő színpadra bökött, aminek a tetején ott ült egy iszonyú kövér pasas. Valósággal lefolyta a székről, amint ült. Ruha nem volt rajta, amit nem csodáltam és hol kapott volna ekkora méretű pólót? Felső testén egy színes nyalóka tetoválás ékeskedett. Hosszú fekete haját kontyba fogta. Fogazat meglehetősen hiányos és deformált állapotban pompázott. Ami viszont mégis felkeltette az érdeklődésünket az a nyakában lévő medál volt, amiről Jack beszélt. Ez alapján – meg persze a külseje miatt – jutottam arra a következtetésre, hogy ő lehet Hájszák.
Elindultunk felé, hogy egy gyors és határozott mozdulattal leoperáljuk a nyakából az ékszert és megpattanjunk vele. A taktika kedvéért két oldalról igyekeztünk becserkészni. a bal oldalról Atsui és Koko, a jobb oldalról pedig Nokinerk és én próbálkoztunk. Felszökkentünk a színpadra, de ekkor váratlan dolog történt. A dagadék elkapta Atsui-t és túszul ejtette.
- Atsu! – nyúltam utána, de már nem értem el. Hájzsák valahonnan előkapott egy egész csokor léggömböt, ami a magasba emelte mindkettőjüket. Elképzelni sem tudtam, hogy képes felemelni egy ilyen hatalmas súlyú testet néhány lufi, de ennek a megvitatására nem volt időm.
- Red Cloud! – varázsoltam a lábam alá a vörös lángoló felhőmet és valósággal kirobbantam a földről egyenesen a dagadék felé repülve.
Valaki ekkor felszökkent a magasba és iszonyú erővel gyomron térdelt. Megszakadt a mágiám én pedig visszazuhantam a földre és becsapódtam óriási rulett asztalba, ami alattam ripityára tört és zsetonok temettek be.
- Háhá! Szép volt Sanders! Öld meg a fiút!- szólt röhögve Hájzsák.
- Ahogy kívánja.
Színes műanyag korongokat köpködve másztam ki az asztal törmelékei közül. Az udvaron pánik alakult ki és mindenki menekülni próbált. Csupán egyetlen ember állt mozdulatlanul jó néhány méterrel velem szemben. Legszembetűnőbb a sötét ruházata volt, a fekete csuklyával és sötét köpennyel. Bár a bőre mediterrán származásra utalhat, alig látható volt, hisz csak az arca alja, illetve az alkarjai látszódtak ki. A hátán egy kaszát hordott, mely pengéjén megcsillant a fáklyák fénye.
- Menj segíts Atsui-nak! – szóltam oda Nokinerk-nek.
- De mi lesz veled, nerk?
- Ne aggódj értem – vigyorodtam el – Menj!
Nokinerk egy darabig teketóriázott, aztán gyorsan odébb totyogott. A tömeg is kezdett teljesen felszívódni, így már csak ketten maradtunk a várudvarban. Ellenfelem egy darabig nézett, aztán összefonta a mellkasa előtt a karjait.
- Ezt kapd ki! Stone Spikes! – kiáltottam és hat kő tüskét teremtettem magam előtt és lőttem ki rá. A lövedékek felé szálltak, ám előtte egy méterrel egyszerűen szétpattantak, mintha nekiütköztek volna valaminek, de nem láttam ott sem,mit. Mindenesetre tovább folytattam a támadást.
- Wind Blast!
Magam elé ütve egy szürke ököl formájú széllökést indítottam el, aztán a biztonság kedvéért még jó párat. Bokszolni kezdtem magam elé és széllökések egész hadát záporoztattam rá. Mindegyik elért hozzá, ám egy méterrel előtt szertefoszlottak. Az összes szép sorban. Az alak pedig továbbra is összefont kézzel állt és figyelt.
Újra megidéztem magam alá a vörös felhőmet és felröppenve körözni kezdtem körülötte tartva a három méter távolságot. És egy láng labdát gyújtottam a kezemben.
- Fire Ball!
Rádobtam, de épp csak megtett két métert és előtte felrobbant. Homlokráncolva néztem az esetet. Mintha valami láthatatlan pajzs védte volna. Mindenesetre tovább támadtam, hátha sikerül áttörnöm a védelmét. Tovább köröztem körülötte, és tűz labdákkal hajigáltam. Néha közöttük ellőttem egy-egy széllökést is, de nagyrészt fejméretű lángoló tűzlabdákkal támadtam, de látszólag semmi eredményt nem értem el vele. A férfi ekkor váratlanul megszólalt.
- Azt hiszem eleget láttam. Gravity Attraction!
Hirtelen egy erős rántást éreztem volna magamon és valami láthatatlan erő húzni kezdett volna. A repülő mágiám megszűnt és a következő pillanatban a kezében találtam magam. A fekete kesztyűbe bújtatott ujjai a nyakamra fonódtak, aztán a következő pillanatban fordult velem a világ és beleépített a földbe egy kis krátert robbantva vele. Szabad kezével a hátához nyúlt és rámarkolt a fegyverére.
Megpróbáltam kiszabadulni a fogságból, de mikor látta, hogy mocorgok újra használta a láthatatlan erejét. Egy erős taszítást éreztem és még jobban beleépültem a földbe.
- Ha nyugton maradsz hamarabb végzünk – mondta hűvös hangon és előhúzta a kaszáját. Fenyegető pengéje újra megcsillant a fényben. Látszott rajta, hogy borotvaéles és ha azzal eltalál, az csonkítás lesz a javából. Hátrahúzta fegyverét és lecsapott. Reflexszerűen magam elé emeltem a kezemet és az első mágiát használtam, ami eszembe jutott.
- Stone Gloves!
Kis kő rögök gyűltek a jobb kezem köré és borították be azt egészen az alkaromig. A burkolat kitartott, sőt hátra is pattant tőle a penge. A pillanatnyi előny kihasználtam és a másik kezemmel előre ütöttem.
- Wind Blast!
A szél ököl mellkason vágta és felröpítette a levegőbe. Én feltápászkodtam és összeszedve magamat a következő lépésemet akartam tervezni, de hirtelen rántást éreztem magamon és valami erő felkapott. Egyenesen Sanders felé repültem, aki már készült rá, hogy amint elérem ketté hasít a kaszájával. Meglendítette fegyverét, de én magam elé kaptam a kővel borított kezemet és kivédtem a támadását. Ezúttal azonban nem volt semmi, ami megfogja a hátamat, a csapása pedig elég nagy erejű volt. Egyenesen a nagyszínpadba csapódtam, ahol korábban Hájzsák ücsörgött.
A kaszás fickó pedig egyszerűen a lábára érkezve ért földet.
- Nem gondoltam volna, hogy van közelharci mágiád. Azt hittem, hogy ugyanolyan vagy, mint a többi mágus.
- Én nem olyan vagyok, mint a többi, Én Reigen Hawkins vagyok! – tápászkodtam fel – Az egyedi és utánozhatatlan!
Ekkor előretartotta a kezét, ám már számítottam rá, hogy mi fog következni. Ugyan olyan sémájú támadást használ, mint az én széllökésem csak míg az enyém meglehetősen látványos, addig az övé nem látszik. Legjobb védekezés a támadás alapon előre ütöttem a levegőbe és egy szürke szélből álló hatalmas öklöt lőttem előre. A két mágia köztünk félúton egymásba ütközött és szétrobbanva egy hullámot indított el mindkettőnk felé a levegőben és hátra taszított minket.
Gyorsan előre szökkentem és hat kő tüskét teremtettem magam elé, amiket felé lőttem, de egy intésére az irányt váltottak mielőtt eltalálták volna és helyett oldalt a vár falba álltak bele.
- Gravity Attraction! – nyújtatta ki a kezét felém én pedig újra egy erős rántást éreztem és egy láthatatlan erős húzni kezdett Sanders felé. Tehetetlen voltam, nem tudtam kiszabadulni a vonzásból, viszont eszembe jutott valami. Az ilyenféle mágiáknak általában ugyan az szokott lenni a hátrányuk. Addig nem tud más mágiát használni. Nem biztos, hogy bejön, de egy próbát meg ér. Nem veszíthetek rajta.
- Fire Ball!
Két láng labdát gyújtottam a kezemben aztán nekidobtam őket. A próbálkozásom bejött és végre eltaláltam valamivel. Mindkét tűz labda telibe kapta. Füstölve csúszott hátra és engedett el a húzó mágiájával. Amint a földre értem elrugaszkodtam és neki rontottam. A jobb kezemmel – amit még mindig kőrögök borítottak – gyomorszájon vágtam, aztán alulról felfelé irányuló ütéssel állon vágtam. Folyamatosan sorozni kezdtem az ütéseimmel nem is figyelve hol találom el, csak ütöttem ahol értem. Nem akartam lehetőséget hagyni az ellentámadásra, de elvesztettem a lendületemet és egyre nőtt a két ütés közötti távolság. A kezem egyre nehezebb volt. Hiába, már elég régóta tartottam fent a mágiát. Eddig még sosem használtam ennyi ideig egyszerre.
Végül eljutottam arra a pontra, amikor is erőt vett magán és vissza támadt. Az ütésem elől kitért és belépve közvetlenül elém, aztán tenyérrel mellkason ütött. Ez még nem is lett volna vészes, de elsütötte a láthatatlan erőlökését, amitől iszonyú erővel vágódtam hátra ás bucskáztam végig a földön. A rögök leestek a kezemről és a színpadtól egy méterre megálltam és elterültem a földön.
Észre se vettem, de a támadás sorozatomtól hátra csúszott a csuklya a fejéről. Koromfekete rövid haj borította a fejét, gesztenye barna szemeit összehúzta és lihegve nézett. Homlokáról egy vércsík kúszott végig az arcán. Arcára meglehetősen dühödt arckifejezés ült.
Az egész testem lüktetett és úgy éreztem én sem festhetek jobban. Erőt vettem magamon és feltápászkodtam. A sötét ruhás ekkor oldalra nyúlt és rámarkolt a levegőre, majd felém intett. Nem értettem mit akart ezzel, de ekkor vettem észre, hogy oldalról egy fát csavart ki a földből és az repül felém.
- Water Snake!
Egy vízsugár jelent meg az egyik kezemen. Penge vékonyra formáltam és előre csaptam vele. A mágiám kettéhasította a fát és annak egy-egy darabja mellettem zúgott el. A szele összeborzolta a hajamat. Hatalmas csattanással ért földet valahol mögöttem a két tönk. A férfi időközben már mindkét kezét előre nyújtotta és valamit ügyködött vele.
Hirtelen egy hatalmas árnyák vetült rá, én pedig hátra néztem. Időközben felkapta a színpadot és azt kettétépve a két oldalamhoz vitte egy-egy darabját.
- Na basszus…
Ekkor összecsapta a két tenyerét és vele egyszerre a színpad két darabja rajtam csattant iszonyú fájdalmat és sérülést okozva. Ennyi azonban nem volt elég neki. Úgy tűnt rendesen felhúzhattam azzal a jó néhány ütéssel, mert kemény megtorlásban volt részem. Újra és újra összecsapta a kezeit és ezáltal újra és újra csattant rajtam a színpad.
Nem bírtam már talpon maradni sem. Mikor az utolsó ütés után széthúzta a színpad darabokat rólam összerogyva előre dőltem a földre. Erőt vettem magamon és megfordultam ott. Mikor felnéztem azt láttam, hogy fölém emeli mindkettőt, aztán zuhanni kezdenek felém irdatlan nagy sebességgel.
Azonnal egy falat emeltem a földből, ami meglehetősen alacsony szöget zárt be a földdel, ahonnan kinőtt, de arra elég volt, hogy befedjen és kivédje az újabb csapást.
Amikor elült a por, meg a zaj kigurultam a kőfalam alól és előmásztam a törmelék alól. Szinte pislogni se volt időm, mert Sanders már ott volt előttem és felém csapott oldalról a kaszájával. Látszólag a fejem volt a cél, illetve a nyakam. Épphogy sikerült hanyatt vágnom magam, majd páros lábbal hasba rúgtam, amitől hátra tántorodott. Ingerülten előre intet a tenyerével.
- Force Push! – ordította idegesen mire egy erőlökés beleépített a törmelékbe. Még felocsúdni sem tudtam a támadásból már is éreztem, hogy valami megragad és a magasba emel, aztán eldob és már repülök is. Körbe néztem de csak forgott velem a világ. Az egyetlen fix, a közeledő várfal volt.
- Wind Bla… - próbáltam volna áttörni a falat, de késő volt. Előbb értem el, minthogy előre áttudtam volna törni mágiával. Helyette ezt sikerült puszta testtel végrehajtani, ami végeredmény szempontjából ugyanaz, ám jóval fájdalmasabb.
Egy hatalmas vastag oszlopos csarnokban találtam magam. Lelöktem egy nagyobb tégladarabot a mellkasomról, hogy levegőhöz jussak. Felnéztem a lyukra, amit én csináltam és pont akkor ugrott fel a kaszás figura. Kitartotta maga elé a kezét, a tenyerét felém mutatva. Tudtam már mi jön ezután ezért gyorsan egy kőfalat emeltem magam elé. A védelmem semlegesítette a támadását, de leugorott a csarnokba egy olyan helyre, ahol rám látott és újra lőtt. Én erre egy újabb falat emeltem fel és megelőzve az újabb támadásokat az abszolút védelmet választva felhúztam még három kőfalat magam köré. Kettőt a hiányzó oldalaknak, egyet pedig a tetőnek.
- Milyen gyáva! – hallatszódott kívülről a hangja és folyamatos erőlökések érték a kockámat, de szerencsére az kitartott. A hangja és a támadásai alapján körbe-körbe járkált körülöttem, valószínűleg rést keresve a védelmemen. Mivel nem talált megállt az egyik fal előtt és azt kiszemelve támadott folyamatosan. Minden mágikus erőmmel annak a falnak a védelmére koncentráltam, hogy ne tudja áttörni.
- Nem bujkálhatsz mindörökké! – hallottam a hangját egészen közelről, aztán a támadások megváltoztak. Nem erőlökések ütköztek a falnak, hanem a kaszájával csapkodta és próbálta kibontani a falat. Míg az erőlökéseit visszatudtam tartani koncentrációval, addig a kasza ellen esélytelen vagyok. Akárhogy próbálkoznék a falam képtelen lenne önmaga javítására. Valamit kikellett nagyon gyorsan találnom. Körbenéztem a sötét kis kamrámban, majd hirtelen felragyogott egy kis villanylakrima a fejem fölött megvilágítva kis buksimat.
Gyorsan kellett cselekednem, ha lassú leszek vagy hibázok az végzetessé válhat számomra. A falon újabb csapás érkezett és abban a pillanatban szétválasztottam az aktuális kőfalat.
- Water Snake!
A vízsugár rácsavarodott a fegyverforgató kezére és berántottam a kamrámba. Én pedig helyet cserélve vele kiugrottam.
- Stone Wall!
Újabb kőfalat idéztem ezzel bebörtönözve őt az én eddigi menedékembe. Nem tétlenkedtem azonnal felpattantam a tetejére és rátettem a kezemet. A kamra belsejében a plafonon egy kék mágikus kör jelent meg és okádni kezdte magából a vizet. Sajnos nem sokat egyszerre, mivel elég nehéz volt egy falon keresztül vizet idézni. Még ha nem is volt olyan nagyon vastag, akkor is távolsági idézésnek számított, amit eddig csak egyszer próbáltam. Mindenesetre meglepő módon hamar sikerült feltöltenem, amit eléggé furcsálltam, de egy váll lendítéssel lezártam a témát. Nem láttam át sajnos, ami elég nagy hátrány volt. eszem ágába sem volt megölni, csak annyit akartam, hogy elájuljon, ahhoz viszont látnom kellett volna, mikor fogy el a levegője. Nem tehettem mást rá kellett vennem, hogy kipréselje magából.
Leugrottam a tetejéről és az oldalához érintve a kezemet kőtüskéket lőttem belülre, persze tompákat, amik csak ütésre voltak képesek. Csak elakartam találni a mellkasát vagy valahol úgy megütni, hogy kiszökjön belőle a levegő. A biztonság kedvéért minden oldalról megismételtem, majd tíz másodpercet vártam.
Összecsaptam a kezemet és lassan eltűntettem a kőfalakat. A víz és a kőtörmelékek kifolytak, de nem annyi, amennyinek kellett volna. A kőkockámon belül pedig egy másik kocka volt. Egy halvány narancssárga színű burok, amin belül ott állt Sanders. Ismerős volt ez a mágia, aztán beugrott, ahogy megpróbáltam visszaemlékezni. Az a fickó is ilyet használt, aki a gyermekrablásokért volt felelős. Így már azonnal világossá vált, hogy volt képes eltéríteni a támadásaimat és miért fért olyan kevés víz a csapdába.
Körülötte a mágikus anyag eltűnt, ő pedig lassan felemelte a fejét és rám nézett. szemei valósággal szikrákat szórtak. Egyetlen lesújtó pillantásával szinte felnyársalt. A hideg is kirázott tőle. Előrenyújtotta a kezét és ismét megragadott valami láthatatlan erő, ami húzni kezdett felé. Szerencsére már tudtam az ellenszerét. Két tűzlabdát teremtettem a kezeimbe és lőttem rá. A húzás megakadt és én a földre estem. A kezét továbbra is maga elé tartotta és, amikor a lángoló tűzgolyók elérték egyszerűen lepattantak róla és száznyolcvan fokos irányváltás után engem vettek célba és találtak is el. Megpörkölve és füstölő testtel léptem ki oldalra, ő pedig suhintott egyet a kaszájával. Bár biztos voltam benne, hogy nem tud onnan elérni, mégis reflexből a földre vetődtem. Látszólag nem történt semmi, de pár pillanattal a vágás után mögöttem egy oszlop leomlott.
- Na neeeee!
Komor, mogorva arcot vágott a fickó. Maga előtt megpörgette a kaszáját, aztán folyamatos vágásokat intézett a levegőbe. Nem kellett nagy koponyának lenne ahhoz, hogy tudjam mire számítsak. Gyorsan kigurultam oldalra és felpattantam. A korábbi helyemen egy óriási vágás keletkezett, ami valószínűleg függőlegesen kettészelt volna. Futásnak eredtem. Nem maradhattam egy helyben, mert ahol korábban tartózkodtam, ott végig hatalmas vágások jelentek meg a földön. Befutottam az oszlopok mögé, de azok se jelentettek biztonságot. Sorban robbant szét mindegyik a láthatatlan pengéktől, én pedig nem győztem futni előlük. Egyre közelebb és közelebb értek hozzám. Már súroltak, utána pedig már szaggattak is. Oldalra vetődtem és testel felé fordultam. Vetődés közben a levegőbe ütöttem ezzel elindítottam egy széllökést a feje felé. Közvetlenül utána egy tűzlabdát lőttem a mellkasára célozva, végül pedig egy pakk kőtüskét a lábaira összpontosítva. Ezután becsapódtam a földbe egy láthatatlan penge pedig eltalált és végig szántotta a testemet és az arcomat is. A ruhám merő egy vér volt és szanaszét szakadt. A maszkom kettévált és lehullott az arcomról. Éreztem, hogy oldalt az arcomon szétnyílik a bőr és friss meleg vér serken ki rajta végig csorogva a fejemen.
Megszakítottam a további láthatatlan vágások záporozását. Sanders hátrahúzta a kaszáját és kitartotta maga elé a kezét. A széllökés oldalra pattant és eltalált egy oszlopot, amibe lyukat ütött. Gyorsan lentebb emelte a kezét és a tűz labdámat a plafon felé térítette el. A tüskéket viszont nem maradt ideje. Megpróbált elugrani előlük, de egy még így is elkapta egy és felsértette a lábát.
Felkeltem a földről és magam alá varázsoltam a vörös lángoló felhőmet. Teljes sebességre kapcsolva becéloztam. Kinyújtottam a jobb kezemet magam elé ökölbe szorítva. Sanders-nek sikerült összeszednie magát de nem látszott semmilyen szándék, hogy elugrana. Felkészült a fogadásra, így nekem is mindent belekellett adnom.
- Stone Gloves!
A rögök körbe fogták a karomat én pedig minden erőmet a további gyorsításra fókuszáltam, hogy minél nagyobb erőt tudjak kifejteni a becsapódáskor. Kitartotta előre a kezét és egy pillanatra, mintha egy burkot láttam volna körülötte, de egy pislantás után már semmit nem láttam.
Előtte egy méterrel valami akadályba ütköztem. Ugyanabba a láthatatlan védőburokba, mint mikor először támadtam rá. A védőmező erősen kitartott, de én se teketóriáztam. Igyekeztem minél több erőt belefektetni.
Sanders homlokán előbukkantak az erek. Fogait csikorgatta. Rengeteg erőt használt fel ő is. Hirtelen kráter robbant alatt a földbe és lentebb csúszott. A burok körülötte kitartott, de sikerült lentebb nyomnom. Ordítva adtam bele az összes maradék erőmet. A lángoló felhőm a meghajtáshoz már valóságos tűzorkánt produkált mögém. A burok gyengülni kezdett és sikerült bentebb haladnom tíz centit. Aztán még tízet. Végül már húszat.
Ekkor Sanders felordított és belevágta a kaszáját a földbe és mindkét kezét maga elé tartotta. Éreztem, hogy a védőmező erősödni kezd és tol fölfelé. Erőlködtem, ahogy csak bírtam, de nem tudtam áttörni a védelmét, még csak a saját helyzetemet sem tudtam tartani. Két kézzel irányítva már iszonyúan megerősödött.
A következő pillanatban teljesen hátralökött ás átszakítottam a mennyezetet. Egy folyosón találtam magamat. A repülő mágiám megszűnt, de a Stone Gloves-t továbbra is tartottam, ami bölcs dolog volt. Pillanatokkal később utánam ugrott. Bár lihegett és látszott rajta megviselt valamint fáradt, mégis valahogy erőtől duzzadt. Megpörgette a kaszáját, aztán ordítva nekem rontott. Fölemeltem a kővel borított karomat védekezésképpen. A vágását sikeresen megblokkolta, de azonnal visszarántotta és érkezett a következő csapás. Kénytelen voltam hátrálásba fogni a folyosón és úgy védeni minden csapását. Sokadig próbálkozás után végül sikerült úgy védenem, hogy egyúttal meg is fogjam a kasza pengéjét. Oldalra fordítva eltoltam oldalra és bele állítottam a falba. Elengedtem, majd egyből egy egyenes ütéssel mellkason vágtam. Hanyatt csúszott tőle és elengedte a fegyverét. Egyből utána ugrottam és támadtam, de kitért az ütésem elől.
- Force Push!
A tenyerét előre tolta a gyomromhoz és egy iszonyú erejű lökést éreztem a hasamba, ami hátra taszított. Jó pár méter szálás után belevágtam a kezemet a padlózatba és lefékeztem magamat. Eközben ellenfelem előre szökkent, rámarkolt a kaszájára és egy gyors mozdulattal kitépte a falból. A levegőbe suhintott egyet vízszintesen. Jól tudtam mit csinált, épp ezért rántottam ki gyorsan a kezemet a földből és emeltem védekezésképpen a támadás vonalába. A pengét kivédtem a kezemmel, ám oldalt a vállaimat eltalálta és felsértette őket. Felszisszentem a fájdalomtól és a következő pillanatban már fel is bukkant előttem és felém csapott a fegyverével. Sikerült megint elkapnom a pengét és átlendítettem magam mögé. Ott talpra érkezet és egy erőlökéssel eltaszított magától.
A levegőben repülve kő tüskéket idéztem és lőttem rá. Maga elé emelte a kezét és egyszerűen eltérítette őket, aztán futni kezdett utánam és ugrott. Magasba emelte a kaszáját és lecsapott pontosan a fejemre célozva. Elrántottam a fejemet és a fülemet súrolva csapódott a hideg acél a padlóba. Azonnal fölhúztam a lábaimat és hasba rúgtam, majd előre ütve egy széllökéssel még gyomorba ütöttem és ez elegendő löketet adott neki, hogy átszakítsa a plafont és az egyel fölöttünk lévő szintre érjen. Pár pillanatig pihegtem kicsit, hogy kifújjam magam, aztán felkeltem és a vörös felhőmet magam alá idézve felemelkedtem utána. Egy óriási, nagy belmagasságú teremben találtam magam, ami telis tele volt antik bútorokkal. Nem nagyon tudtam körül nézni, mert máris felém repült egy inga óra. Előre ütöttem és széttörtem a kezemmel, ám ekkor egy szék kapott hátba és tört szét a hátamon. Eltűnt alólam a felhőm, én pedig a földre érkezve térdre rogytam. A kőrögök is lepotyogtak a kezemről. Éreztem, hogy egyre kevésbé bírom a gyűrődést és kezdek nagyon kimerülni. Felnéztem és ott állt előttem jó néhány méterrel. Lassan felemelte a kezét. Felálltam a földről botladozva, hogy eltudjak ugrani, vagy valahogy kivédjem a következő támadást.
- Pressure Trap!
Szemből és a hátam mögül két erős nyomást éreztem. Moccanni sem bírtam, mintha egy két fal közötti vékony résbe szorultam be, de a nyomás egyre csak nőtt én pedig tehetetlen voltam. Hiába feszengtem nem hatott semmit. Egy mágiám se jutott eszembe, ami segíthetett volna kitörni. Sanders ujjai lassan összeszorultak, körülöttem a fal pedig ezzel egyszerre még erősebben nyomott. Ellenakartam állni, de már nagyon fáradt voltam. Szerettem volna pihenni. az egész testem lüktetett és minden porcikám üvöltött a fájdalomtól. A látásom is kezdett homályosodni. Oldalt azonban láttam valami barna foltot mozogni. Biztos csak képzelődtem. A világ kezdett sötétbe burkolózni, mikor is a nyomás elmúlt és a földre estem. Levegő után kapkodtam és felnéztem. A plafonról épp ekkor zuhant le egy hatalmas csillár. az útjából még éppen sikerült elugrania Sanders-nek, de ezzel megszűntette a mágiáját. Minden erőmet latba vettem és felkeltem a földről. Felé futottam és lábbal előre becsúsztam. Páros lábbal megrúgtam a bal bokáját. Elvesztve az egyensúlyát rám kezdett dőlni. Hirtelen lelassult a világ. Minden olyan lassan történt. Láttam, ahogy dől rám a sötét ruhás fickó. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem. Mindent egy lapra tettem fel. Az összeg mágikus erőmet összegyűjtöttem, hogy a következő támadásomba sűrítsem. Összeérintettem a csuklóimat és a tenyereimet belenyomtam a rám zuhanó kaszásba.
- Water Cannoooooooooon!
Egy kék mágikus kör jelent meg a tenyereim előtt, abból pedig egy méteres átmérőjű víztorony, amibe minden csepp mágikus erőmet belesűrítettem. A vízoszlop fellökte és átszakította fele a plafont, meg a fölötte lévőt és az a fölött lévőt is. Ahogy láttam átlőtte az egész váron. Oldalra gurultam és ziháltam.
- Reigen jól vagy, nerk?
Nem hittem a fülemnek, mikor meghallottam Nokinerk hangját meghallottam. A forrás felé fordultam és valóban szőrös kis barátom totyogott felém.
- Hogy kerülsz ide? Mondtam, hogy Atsui-nak segíts.
- Most értem fel ide, nerk.
- Eddig tartott?
- Tudod én az ajtókat és lépcsőket használtam, ellenben veled, aki a falat, nerk – szólt csipkelődve. Ekkor fölülről ordítás hangzott és egy hatalmas testű valami zuhant le a lyukból, amit csináltam. ahogy becsapódott a földbe, átszakította azt és tovább esett az alsó szintekre.
- Ez meg mi volt?
- Nem az a fickó, akit kilőttél, nerk?
- Biztos nem. Az vékonyabb volt és feketébb.
Nokinerk segítségével odavánszorogtam a lyukhoz és lenéztem a mélybe. Ott egy szinttel alattunk Hájzsák feküdt ájultan. Rögtön felnéztem és három szinttel fölöttünk Atsui integetett egy fura babaruhában. A kezében pedig ott lógott a medál.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Pént. Nov. 25, 2011 5:43 pm

Éppen Reigennel, és a dodzsemle pályafutásomnak kíméletlenül véget vető Nokinerkkel egyszerre értünk vissza a várhoz.
- Sziasztok! Sikerült? - érdeklődött Rei a szokásos lelkesedésével.
- Viccelsz? – rázta a fejét kis koalám, mintha maga a kérdés is megsértette volna, én pedig elmosolyodtam, és csilingelésre bírva, megráztam a tenyeremben lapuló tallérokat.
- Akkor végre bemehetünk!
- És az a lány? Angel, vagy hogy is hívják... – forgattam fejem, majdnem megfeledkeztem újonnan megismert céhtársamról. - Meg kéne várni, nem?
- Ja tényleg – kapcsolt Reigen is.
- De minden perc számít. Jack mondta, hogy sietnünk kell.
- Az igaz. Legfeljebb utánunk jön - vontam meg vállam, nyilvánvalóan utánunk fog jönni, amint sikerül megszereznie a tallérjait.
- Akkor megyünk?
- Így van, nerk – bólintott Nokinerk, s azzal határozott léptekkel elindult a kapu felé, mi pedig követtük.
- Csak öt Tök Tallérral lehet belépni! – állta utunkat ismét a madárijesztő.
- Mind megvannak! - vágta rá Rei elégedetten, és mindenki előkotorta tallérjait, amikkel rögtön bebocsájtást nyertünk a bizarr várkastély udvarába.

Egy, a fegyveres madárijesztőknél is furább buli közepébe csöppentünk. Farkasnak kinéző emberek, fehéres szalaggal körbecsavart táncikáló hullák, csontvázak illegették magukat, de a figyelmem az udvar közepén körberajongott bográcson akadt meg. Valami zöld maszlag bugyogott benne, és Pumpkin King pontos mását dobálták bele… pontosabban egy kötélen lógó, meggyújtott mását. Megráztam a fejem, hogy gondolataim a helyükre kerüljenek, amikor egy színpadot vettem észre, amin egy iszonyatosan hájas ember(?) ücsörgött egy valószínűleg végstádiumban lévő széken. Elkaptam Reigent, és a ruhájánál fogva irányba fordítottam, kétség sem férhetett hozzá, hogy a zsíros feketehajú, ruhátlan, nyalóka tetkós tömény undor, maga volt Hájzsák. Nyakában ott himbálózott az általunk keresett medál. Azonnal elindultunk a színpad felé, hogy minél előbb megszerezzük a medált. Én Kokoval bal oldalról közelítettem, Rei és Nokinerk pedig jobbról próbálták becserkészni, azonban ahogy felléptünk a színpadra, Hájzsák keze megmozdult – nem is gondoltam, hogy meg tud moccanni – és egyszerűen elkapta testemet, mintha csak valami rongybaba lettem volna. Kokot kellemetlenül a nyakamhoz szorította, aztán mielőtt még bármit is tehettünk volna, előkapott egy rakás lufit, és a levegőbe emelkedtünk.
- Ez meg mi a franc??! – mivel mozdulni nem tudtam, jobb híján csak elégedetlenül kiabáltam, miközben néztem ahogy az utánunk induló Reigent lekapcsolja egy fickó, mi pedig magasra szállva eltávolodunk az udvartól.

Nemsokára egy erkélyen át, egy bizarr hangulatú szobába érkeztünk. A lent tapasztalt kegyetlen gusztustalanságok, és rémisztő dekorációk után, most mintha Bob Mester gyerekszobájában lettünk volna. A falak rózsaszínek voltak, a bútorok lilás színben pompáztak, mindenütt műanyag játékok, plüssfigurák, és babák hevertek, az egyik fal mellett pedig egy babaház volt, de akkora, hogy simán elfért benne egy ember… egy normális ember.
- Ó de kis cukik vagytok, ti lesztek Hájzsák új babái. – jelentette a felpüffedt disznó mézes-mázos hangon, és be is pakolt minket a három fallal rendelkező házikó legfelső, harmadik emeletére. Térdre rogyva érkeztem a műanyag padlóra, Koko pedig gurulva ért mellettem földet. Felpattantam, és azonnal támadtam.
- Sand Magic! – kiáltottam, és jókora homoklabdát dobtam a mellkasára, ami szemmagasságban volt, azonban az még csak nyomot sem hagyott rajta, enyhén megremegtek a hájkötegei, de úgy tűnt észre sem vette. – Mi a..? Sand Blade! – homokpengéim hallhatóan hasították az étert, de eredményt megint nem sikerült elérnem velük, egyszerűen csak szétporladtak a zsírkupacon. Sorra kipróbáltam az összes varázslatomat, de nem mentem velük semmire.
- Nem látod, hogy nem hat rá? – csóválta tudálékosan fejét Koko.
- De igen látom, képzeld! – válaszoltam indulatosan. – Hé-hé most meg mit csinál? – kiáltottam kétségbe esve, amint hurkás kezeivel egy fodros-bodros, csillagokkal díszített, rózsaszín ruhát erőltetett rám, amit a hátulján egy tépőzárral fixált, Kokot pedig benyomta egy babaágyba, és gondosan betakargatta.
- Már csak egy fésű kell, hogy elkészítsem a frizurád. – zengte elcsukló, lelkes hangon, és eltipegett a szoba másik vége felé.
- Ez… teljesen… megbuggyant… - tátottam a számat, aztán pislogtam párat, és magamhoz tértem. – Meglépünk! Gyere Koko! Koko!! Ne most aludj!! – megragadtam a mancsát, ölembe kaptam, és futólépésben leiszkoltam a lépcsőn… aztán a következő lépcsőn, és az utána következőn is, míg végül leértünk a földszintre. Hájzsák közben ujjongva megtalálta a fésűt, és méretéből adódó komótosságával elindult vissza felénk. A szoba méretei igazodtak az óriáséihoz, az ajtó ennél fogva borzasztó messze volt, ráadásul Hájzsák egy lépéssel tett meg akkora távolságot, mint én tízzel.
- Kapaszkodj belém Koko, de erősen, mert futni fogok… nagyon gyorsan fogok futni… igen… olyan gyorsan, amilyet te még nem lá..
- Minek futnál, amikor ott egy autó? – kérdezte a vállamon ülő pamacs szokásos stílusában, de sajnos megint igaza volt. A ház mellett egy hozzá illő garázs állt, benne egy tök alakú négykerekűvel. Odaszaladtam, bepattantam a járműbe, és megragadtam a kormányt, Koko pedig elfoglalta a jobb oldali ülést. Tekintetemmel SE csatlakozót fürkésztem, de rá kellett jönnöm, hogy ez a jármű máshogy működik.
- Tekerni kell a pedálokkal Koko! – mutattam a lábunk alatti két pár pedálra, majd miután mind a ketten ráillesztettük lábfejeinket, egyenletesen, egyszerre tekerni kezdtünk, miközben a tempót egyre csak fokoztuk.
- Hol vagytok babák? – bőgte rácsodálkozva Hájzsák, amint visszaért a házhoz. Fejét forgatva kezdett keresni minket, és sajnos nem kellett sokat nyomoznia, ugyanis mi éppen a lába mellett „süvítettünk” el a tökautóval. – Mit képzeltek, hova mentek? – krákogta most már mérgesen, és felemelte az egyik lábát… már amennyire a gravitáció engedte neki.
- Ez el fog taposni! – rikácsoltam pánikba esve, majd elkaptam Koko karját, kinyitottam az autó ajtaját, és kiugrottam a mozgó járműből. Gurulva értem földet, és még éppen láttam, ahogy Hájzsák ránehezedik a műanyag játékra, amiben egy pillanattal korábban még én ültem Kokoval.
- Ez nem sokon múlt… - sóhajtottam, aztán felpattantam a földről. A dagadék még mindig a kocsit taposta, de mintha mozdulatai elbizonytalanodtak volna. Dülöngélni kezdett, és egyre hátrébb dőlt, küzdenie kellett, hogy talpon maradjon. Az apró kis kerekek gurultak ki a lába alól, és billentették ki egyensúlyából. Itt az idő! Gondoltam, és intettem Kokonak, aki rögtön tudta mi a dolga.
- Quick Sand! – stabilan álló lába alá, egészen pontosan a sarka alá futóhomokot teremtettem, ami így megsüllyedt, aztán Koko után futottam, aki már Hájzsák háta mögött volt, és indákat idézett a nyaka köré.
- Crystal Magic! – szavaimra méretes kristálytömb jelent meg a levegőben, amire Koko ráfuttatta mágikus indáinak végeit. Amint elengedtem a kristályt, az megrántotta Hájzsákot a nyakánál fogva, jobb lába futóhomokomban süllyedt, míg bal lába alól végleg kigurultak a megboldogult autó kerekei. Koko újabb indát idézett, ezúttal azonban a Hájzsák nyakában csillogó medálra, majd egy határozott mozdulattal letépte azt. Elkaptam a felénk zuhanó medált, aztán ölembe kaptam kis koalámat, és eliszkoltam a magatehetetlenül dőlő óriás alól. Már majdnem padlót fogott, amikor hirtelen egy jókora vízsugár tört fel pontosan onnan, ahová érkeznie kellett Hájzsáknak. A padló szinte szétrobbant, Hájzsák pedig ordítva belezuhant a keletkezett lyukba.

Egy pillanatig csak meglepve pislogtam a tátongó résre, az óriási puffanás zökkentett csak ki, ami azt jelezte, hogy Hájzsák földet ért. Koko lemászott az ölemből, és együtt a lyuk szélére sétáltunk. Óvatosan kiléptem a szélére, és lenéztem. Reigen nézett vissza rám néhány emelettel lejjebb. Mosolyogva intettem neki, és felmutattam a medált.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szomb. Nov. 26, 2011 1:13 pm

Rosszak: Elindultok visszafelé, mikor is egy hintó száguld el mellettetek, aminek ablakából egy végtelenül hosszú kéz nyúlik ki és ránt be titeket a hintó belsejébe. Egy elegánsan öltözött csontvázzal ültük szemben.
- Yohohohoho! – kacag fel, majd folyatja: - Jól át lettetek verve, mi? Tartsatok velem, én tudom, hogy hol találjátok meg a királyt!


Jók: Legyőztétek Hájzsákot és a Halálra emlékeztető kaszást. Elindultok vissza Skellingtonhoz, de félúton feltűnik a hintója, amiből sietve kiszáll néhány új jövevény társaságában.


Közös: Atsu és Reigen elégedetten közli a csontvázzal, hogy eleget tettek a feladatnak. Átadják a medált, amit Jack tovább dob a hintója tetejéről imént leugrott kölyök múmiának.
- Ügyesek voltatok! Tessék fiacskám. Tedd a többi medál közé! Yohohohoho!
A múmia a semmiből előkap egy hatalmas zsákot, aminek kinyitja száját és meglátjátok, hogy száz és száz ugyanolyan medál van benne, amilyent Atsu megszerzett.
- Időközben rájöttem, hogy ebből a medálból van néhány darab raktáron… - vakargatja a koponyáját. – A király pedig természetesen a kastélyában lehet. Ugyan hol máshol? Yohohohoho!
Hirtelen Oogie hangja hallatszik:
- Ez most komoly? Jack, amíg te szerencsétlenkedtél én elkaptam a királyt és már megfürösztöttem az egyik üstömben! – a Holdon Oogie beszélő árnyéka rajzolódik ki. – Gyertek gyorsan! Addig is dobok párat a kockáimmal.
Na most már tényleg közvetlen veszélyben van a Halloween szelleme, szóval gyorsan összekapjátok magatokat és Jack hintójával a helyszínre siettek. Persze a rosszak is odasietnek, elvégre ez a féregzsák alaposan átverte őket, amit nem hagyhatnak büntetlenül.
Mikor megérkeztek az óriási kastélyhoz azonnal berontotok annak ajtaján, de ekkor az őrök támadnak rátok. Az örök derékmagasságig érő tökfejű szalmabábúk, amik ordítva rohannak felétek. Amint lefejelnek titeket rögtön felrobbannak, és cukorszirup ragaszt titeket a talajhoz, s közben különféle édességek pattognak az arcotokba. Ez még nem volna olyan veszélyes, ha a cukorszirup nem borítana be titeket fokozatosan és fullasztana meg.
Az őrök megállás nélkül rohamoznak, mintha számuk végtelen lenne, s a folyosókon átkelve a legkülönfélébb csapdákat kell túlélnetek.
A post odáig tartson, hogy eléritek a bálterem hatalmas ajtaját, amin túlról Oogie kacaja hallatszik.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 3981
Aye! Pont : 487
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 17
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szer. Nov. 30, 2011 9:49 pm

Míg Atsui-ék leértek a mi szintünkre alaposan kifújtam magamat és letöröltem a vért az arcomról a pólómmal. Annak már úgy is mindegy volt, hisz cafatokban lógott rólam és amúgy is már véráztatta volt a legtöbb helyen. Ahogy a többiek is megérkeztek elindultunk a várból lefelé. Útközben Nokinerk benézett az összes szobába, végül egy szinttel lentebb az ötödik szobában megtalálta, amit keresett.
- Gyere, itt van kötszer meg géz, nerk.
- Felejtsd el, nincs erre időnk.
- Még mindig vérzel és ha út közben ez miatt összeesel csak hátráltatni fogsz minket, nerk…
Sóhajtottam és utána mentem. Igaza volt és a további ellenállás csak az időt húzta volna. Inkább gyorsan túl akartam esni rajta. Levettem a pólómat, ami végül a kukába került, Nokinerk pedig letisztogatta vízzel a sebeimet és ragtapaszt tett rájuk. Félelmetes volt, hogy már milyen sokoldalú lett az ismerete. Habár meglehetősen ügyetlenül csinálta egy profi orvoshoz vagy ápolóhoz képest mégis érződött róla, hogy van arról fogalma mit csinál.
Miután teleragasztott tapasszal és körbetekert fáslival, örömmel vettem tudomásul, hogy még se ment tönkre a halloweeni beöltözésem, hisz madárijesztőből múmiává fejlődtem. Bár a kutatásaim alapján a múmia közel sem volt olyan menő, mint a madárijesztő, de még mindig sokkal jobb volt, mint a semmi. A közel öt perces kitérő után sietősen folytattuk tovább az utunkat. A várból kiérve szinte rohantunk a találkozási ponthoz, ahol elvileg Jack már várt minket. Ám még útközben egy hintó farolt be elénk, ami pontosan úgy nézett ki, mint Jack hintója. Ennek az lehetett az oka, hogy az is volt. Az ajtó feltárult és sietősen lépett elő belőle, az elegáns csontváz. Mögötte pedig még több alak huppant le a járműből.
Atsui átnyújtotta neki a medált, mire ő tovább adta a hintó elejéről leugrott apró termetű múmiának.
- Ügyesek voltatok! Tessék fiacskám. Tedd a többi medál közé! Yohohohoho!
A múmia előhúzott egy zsákot a semmiből. Kinyitotta a száját és beledobta a medált, ami csörrenő hanggal landolt a belsejében. Több száz ugyanolyan medál volt még a zsákban.
- Időközben rájöttem, hogy ebből a medálból van néhány darab raktáron… A király pedig természetesen a kastélyában lehet. Ugyan hol máshol? Yohohohoho!
Ekkor valahonnan egy ismeretlen hang szólalt meg. Valahonnan a magasból.
- Ez most komoly? Jack, amíg te szerencsétlenkedtél én elkaptam a királyt és már megfürösztöttem az egyik üstömben! Gyertek gyorsan! Addig is dobok párat a kockáimmal.
A holdon egy árnyék öltött alakot és az beszélt hozzánk. Valószínűleg ő lehetett az Oogie nevezetű fickó, aki Jack szerint a halloween vesztét akarhatja. Nem hagyhattuk, hogy elérje a célját.
Gyorsan beszállt mindenki a hintóba, ami olyannyira felgyorsult, hogy valósággal beleépültem az ülésbe. Egy hatalmas fékezést követően pedig előreborultam és elterültem a földön. A többiek rajtam keresztül siettek le gyorsan a hintórol.
Nokinerk fel segített és mi is lerohantunk a többiek után, akik a kastély bejárata előtt megtorpantak.
- Mi az?
Ekkor vettem észre a felénk rohanó ordító tökfejű szalmabábút, ami apró termetével alig ért a derekamig.
- De kis helyesek! – léptem előre és elindultam a lény felé.
- Ne Reigen! Vigyázz, nerk!
- Ugyan már mit kell félni ezektől? Nézd már mekkorák! Ugye, hogy nem tudnál senkit se bántani, te kis rosszaság mi? – kérdeztem kicsit gügyögő hangsúllyal a kis lénytől, aki ekkor ért el hozzám. Megállt előttem a kis bábú és rám nézett. Aztán hátrahúzta a fejét és teljes erőből tökön fejelt, aztán felrobbant a feje. A fájdalomtól kétrét görnyedtem és összeestem a földön, közben pedig a tökből kirobbant ragacsos massza beborított. A kastélyból közben még több ehhez hasonló lény rontott kis és rohant felénk. Megpróbáltam kiszabadulni a ragacsos valamiből, de sehogy se sikerült. Feszegettem a karommal, de nem engedett. Közben pedig engem elért a második lény is, aki belém rohanva felrobbant és újabb adag ragaccsal borított be. Felordítottam és így még a számba is befolyt.
Az íze különösen édes volt. Olyan, mint a…
- Cukorszirup! – kiáltottam fel boldogan, miután lenyeltem a kis számban lévő adagot és habzsolni kezdtem a körülöttem lévőt. Rövid idő alatt eltüntettem a magamon a szirupot. Mikor végig gondoltam, hogy ezeknek a bábúknak a fejében cukorszirup lötyög felcsillant a szemem és hatalmas vigyor terült el az arcomon.
- Gyere csak ide! – kaptam fel egy mellettem elrohanó bábút. Egy penge vékony vízsugárral megskalpoltam és a tökből inni kezdtem a szirupot. Ugyan ezzel a módszerrel elkaptam még jó néhányat, ám egy idő után galád módon kerülni kezdtem engem. Sőt, egyenesen menekültek előlem a kis gazfickók.
Időközben elkezdtünk egyre inkább benyomulni. A helyzet változatlan maradt. Folyamatosan támadtak minket a tökfejű lények, én pedig őket üldöztem. Felbukkant néhány nyalóka lény is, akikre egy-egy tartály volt felerősítve. Abból egy cső tekergőzött ki, ami pedig egy puska végébe futott be. Csak úgy záporozták ránk a topogós cukorkákat. Nem törődve azzal, hogy nagy részül eltalál és azoknak a helyén lila folt marad. Csak megszállott tekintettel rohantam felé. Ahogy elértem rávetettem magam és rágni kezdtem a karját, ami finom édes volt. Feltörtem a tartályt is és az egész tartalmát a számba öntöttem, majd a nyalóka lényt is élve felfaltam.
- Ez egy szörnyeteg! – ordítozott egy másik és kezdett el futni tőlem.
- Hol? – néztem körbe értetlenül, de csak az eddig látott valamiket, meg embereket láttam. Mindenesetre ráugrottam a következő nyalókaemberre és kíméletlenül lemészároltam.
Ahogy haladtunk tovább valaki rálépett egy kőre, ami a lába alatt besüppedt. Ekkor szétnyílt a plafon és egy hatalmas gumimaci esett le.
- Itt úgysem jöttök ááááááááá! – ordított fel mikor ráugrottam csillogó szemekkel és rágni kezdtem a jobb vállát. Iszonyú finom volt. Egyszerre éreztem az összes ízesítést. Eper, málna, zöldalma, narancs, citrom, szeder és még számtalan gyümölcs íze. Sajnos csak a jobb kezét és a fél fejét tudtam megenni, mert ez idő alatt a többiek szétcincálták a mágiájukkal a maradék részét.
Tovább haladtunk és rövidesen elértünk egy hatalmas ajtóhoz, ami mögül egy sátáni kacaj hallatszódott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   

Vissza az elejére Go down
 
A Halloween szelleme (Event)
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Happy Halloween [Event]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: