HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A Halloween szelleme (Event)

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Strago Rhelm
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 306
Aye! Pont : 9
Join date : 2011. Apr. 24.
Age : 28
Tartózkodási hely : tűzhely

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Pént. Dec. 02, 2011 6:02 pm

Elindultunk, hát, visszafelé, hogy némi választ kaphassunk attól a gennyzsáktól, hogy miért küldött minket egy öngyilkos vállalkozásra. Drága kabátom a múlté volt, égésekkel volt teleszínezve testem, amik nem csak dísznek szolgáltak, de még fájtak is. Az ütések helyén is égett foltok virítottak, mozogni alig tudtam, szerencsére a táncoló zombik megsértődtek, amiért galádul átkeltünk felettük, és már nem voltak jelen, ezzel is könnyítve utunk. Viszont nem tudtam, hogy most hogyan tovább. Visszamegyünk Oggiehoz, és ezután, mi lesz? Visszaküld minket, hátha akkor több esélyünk lesz? Fogalmam sem volt, hogy ezen a ponton mit lehetett volna már csinálni, és csak most kezdett tudatosulni bennem, hogy életemben először elbuktam egy megbízatást, még, ha a megbízó egy felettébb furcsa egyén is, egy felettébb furcsa világban.
Mentális, és fizikai szenvedéseimre is egy gyorsan közeledő hang tett pontot. Egy hintó jelent meg, meglehetősen nagy tempóban vágtatott, és nem látszott úgy, hogy akármikor meg szándékozik állni, hogy legalább kinevessenek minket a benne ülők. De, ahogyan kiderült, nem volt rá szükség, hogy megálljon: egy irgalmatlanul hosszú kéz nyúlt ki az ablakon, átfogott bennünket, és az egyáltalán nem méretünkre szabott ablakon azonnal be tudott rántani, és én már az ülésen ocsúdtam fel. Velem szemben egy csontváz ült, vagy egy annak egy nagyon jó utánzatába öltözött ember és üdvözölt minket, embertelen jókedvvel.
- Yohohohoho! Jól át lettetek verve, mi? Tartsatok velem, én tudom, hogy hol találjátok meg a királyt! - Társam, az ő társai és én csak néztünk ki a fejünkből, jómagam válaszolni meglehetősen képtelen voltam már csak azért is, mert a becsapódás ereje hiába lett tompítva, az égési sérüléseknél ez nem igazán jelentett semmit. Fájtak azok anélkül is, úgyhogy én csendben elszenvedgettem és átkoztam az úthibákat, amikor fékezett a kocsi, én meg kis híján a másik oldali falra felkenődtem.
- Ügyesek voltatok! Tessék fiacskám. Tedd a többi medál közé! Yohohohoho! - tulajdonképpen ennyit voltam képes jelenhelyzetemben felfogni és nem igazán láttam benne értelmet, de, mivel nem hozzám lettek a szavak intézve, ezért nem bánkódtam.
- Időközben rájöttem, hogy ebből a medálból van néhány darab raktáron… - vakargatta a koponyáját. – A király pedig természetesen a kastélyában lehet. Ugyan hol máshol? Yohohohoho! - Király....kastély. A két legfontosabb szót kiszűrtem az egészből, és örültem, hogy legalább valami jó is fog ma velünk történni.
- Ez most komoly? Jack, amíg te szerencsétlenkedtél én elkaptam a királyt és már megfürösztöttem az egyik üstömben! Gyertek gyorsan! Addig is dobok párat a kockáimmal. - A hintón kívül lévők egy emberként bámultak fel, amit nem tudtam mire vélni, de nem is érdekelt. Nekem megint csak a legfontosabb jött át: Elkaptam...király...üst. Tehát az a fránya hányadékkupac tényleg átvert minket, és a semmiért küldött el magához az ördöghöz.
Megmentőnk és még két alak szállt a hintóba, akikből az egyik ismerős volt. Ezzel a tündéri szépséggel már találkoztam valahol, uhh, hol is volt az? Áh, megvan, a Nucturnus által feladott igencsak problémás feladat megoldásánál volt csapattársam. Hogy is hívták? Ööö, Ai? Nem. Atai? Hmm, Astui? Áh, persze, Atsui. A vezetékneve nem akart beugrani, de az most irreleváns volt. Lényeg, hogy ő és egy idegen srác foglalták el a velünk szemben lévő üléseket, a csontvázember oldalain.
A rövid út szó nélkül telt, de rájöttem, hogy társam és Atsui egymásnak példaszerű ellentétei: az egyik a félelmetes szépség, a másik a megnyugtató szépség. Ennyit tudtam megvitatni önmagamban, miközben csendben fájlaltam tagjaim, mert a vártnál hamarabb megérkeztünk, természetesen, megint akkorát fékezett a kocsis, hogy az ismeretlen srác a földön kötött ki. Én már fel voltam készülve, és fél kézzel kapaszkodtam már, csak ennyi sajnos nem bizonyult elégségesnek, és a lendület, ha nem is borított előre, de felpasszírozott az egyik ablakra. Igyekeztem nem úgy tenni, mintha nagyon rosszul esett volna, gyorsan megpördültem, és a fölön sziesztázó srácon tévedésből átgázoltam.
Mikor mindenki szilárd talajon állt, gyors léptekkel, szó szerint futva közelítettünk a kastély felé azzal a feltett szándékkal, hogy mindenkit jól elnáspángoljunk, aki elénk mer állni. Annyira nem voltam híve, mondjuk, ennek az agresszív megoldásnak, főleg azért, mert nem voltam olyan állapotban, hogy sokáig bírjam a harcot, de "le lettem szavazva". Az őrök nem voltak restek nekünk esni, csak az volt az egyetlen probléma, hogy nem igen produkáltak meggyőzően. Már megjelenésükben sem érték el a minimális követelményeket: majdhogynem derékig értek, tök volt a fejük helyén, vagy arra ráhúzva, és szalmából volt a testük. Nem voltak túlságosan ijesztőek, de látszott rajtuk az igyekezet. Meglehetősen magas hangon rikoltva rohantak ránk, csak nem láttam náluk fegyvert. Így nem voltam benne biztos, hogy ők ezt most komolyan gondolják és elkövettem azt a hibát, hogy hagytam, hogy közel jöjjön az egyik, ami minden teketória nélkül gyomron fejelt. Az ütés nem volt nagyon erős, bár nem kértem volna belőle többet, az igazán kellemetlen dolog csak ezután jött. A fej felrobbant. A robbanásnak nem volt, meglepő módon, semmi ereje, viszont a fej töltve volt cukorsziruppal. Ez a ragacsos, sűrű szmötyi mind rám ömlött, és eléggé megnehezítette a mozgást. Gyorsan folyósítottam a földet magam előtt, és egy örvényt kreáltam így, amibe jó néhány figyelmetlen öngyilkos merénylő belefutott, hogy aztán elnyelje őket teljesen a csapda. A nyert időt arra használtam, hogy kezeimmel elkezdjem a ragacsos trutyit dörzsölni, hogy azt így darabossá váljon, és a földet tápláljam vele. Ragadni így is ragadtam, de legalább tudtam úgy, ahogy mozogni. Itt volt az ideje, hogy komolyan vegyem ezeket a törpéket, akiknek a száma a világért sem akart csökkenni. Hármasával téptem ki a földből tüskéket, hogy azokkal felnyársaljam a fejeket, mielőtt nagyobb kárt tehetnének akárkiben. Néha belekevertem egy-két sárlövedéket, hogy ők is érezzék saját orvosságukat. Befelé haladva láttam néhány furcsaságot is, ami, minden bizonnyal, csapda akart lenni. Egyszerre három kis vakarék rontott rám, hogy aztán megtorpanjanak, hátsó felüket mutogassák, vagy középső szalmaszálukkal mutogassanak. Nem igazán tudtam ezeket a gesztusokat mire vélni, főleg azért, mert nem értettem, hogy mit jelentenek, az meg végképp nem volt világos, hogy miért tartanak nekem bemutatót, ahelyett, hogy támadnának. Hogy gyanúmat igazolni tudjam, kreáltam egy kődarabot a kezemben, és hozzávágtam a négyünk közti szabad helyre, ami azon nyomban beszakadt, és egy jókora lyukat fedett fel. A három delikvens láthatóan idegbaj kapott, és vöröslő tökfejeikkel hajlongva meg akarták torolni éleselméjűségemet, csakhogy nem vették figyelembe, hogy a lyuk közben nem vándorolt arrébb, és sikítva tűntek el a feneketlen mélyben. Megfogadtam, hogy legközelebb olyan helyen megyek végig, ahol a szalmaemberek is végigvágtattak. A másik próbálkozás egy, az átlagosnál is cingárabb szalmalény által volt elkövetve, aki elém ugrott, felemelte szalmakezét, gondolom azt akarta mondani, hogy állj, és egy kötelet meghúzott. Felnéztem, és láttam egy láncreakciót a plafonon történni. Ez a súly kibillenti a másikat, az ráesik arra a karra, ez meghúzza, ez legurul, el megtelik, az felhevül. Legalább két percig néztem, hogy mi fog ebből kisülni. A végén egy csomó lett elvágva, ami egy lécet tartott, ami.... egy hatalmas sziklát rögzített egy helyben. Ez a szikla, megérezve a szabadság ízét, levetette magát fentről, egyenesen felém. Én kétszázad másodperc kiszámoltam, hogy honnan esik, és merre fog továbbmenni, két lépést tettem előre, a szikla még csak meg sem karcolt, mellettem becsapódott, és a falon át távozott. A cingár szalmaember magán kívül volt, vékony hangján sipítozott.
- Hogy fulladnál bele egy vödörnyi kulimászba, hogy kapnál cukormérgezést, három nap kemény munkája ment kárba, te hálátlan, lyukas fogú... - a többit nem tudta végigmondani, mert az ismeretlen srác ráugrott, és kiszívta a fejét nehezítő lét. Csak most vettem észre, hogy ellenfeleink pánikszerűen menekülnek előle, és, hogy ő ráveti magát a legtöbbre, és elemészti szerencsétleneket. Nem akartam tudni, hogy hány liternyi cukros lötty volt már gyomrában, de én már a látványtól rosszul voltam. A speciális ellenfeleket, a pórul járt nyalóka ágyúsokat gyorsabban rágta szét, mint kutya a csontot. A semmiből leeső óriás gumimedvét sem hagyta érvényesülni, de még bevezető szövegét sem hagyta végigmondani, olyan gyorsan ette magát rajta keresztül. Nem hagytam persze, hogy magának tudhassa az összes dicsőséget, még, ha ilyen groteszk módot fejezte is ki, hogy nagy a harci értéke. Hegyes kőtüskékkel kilyuggattam nagy részét, és a többit meg már társaim mágiái megoldották.
Utunk egy bálterem ajtajában ért véget, ami zárva volt, de tudtam, hogy nem sokáig lesz az állapot fenntartva, mert Oogie mániákus nevetését lehetett a túloldalról hallani.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szomb. Dec. 03, 2011 12:28 pm

A visszafele út rettentő hosszúnak tűnik, ha még abba is bele akarok gondolni, hogy ott meg kell küzdenem tökfejjel. Talán elég nagy baromság volt már előre szidni… valószínű, hogy hallotta, és… de nem érdekel! Mindjárt idehívom a sárkányölő pasit, hogy győzze le őt… mindenkinek jobb lenne.
Ekkor egy rozoga, öreg hintó zaja csapja meg a fülemet. Egyenesen felénk közelíthet, hátulról, vagy elölről, nem igazán tudom… homályos a látásom, s minden érzékem eltompult. Csak azt fogom fel, hogy valami rászorít a felkaromra, ezzel egy hatalmas, fájdalmakkal teli ordítást kipréselve belőlem.
– Yohohohoho! – üdvözöl minket kacagva egy… csontváz. Már meg sem kéne lepődnöm… – Jól át lettetek verve, mi? Tartsatok velem, én tudom, hogy hol találjátok meg a királyt! – jelenti ki, mire én kerek szemekkel bámulok rá. Tudja, hol van?! Ki kell nyírnom! Ki kell…
Elég gyorsan haladunk a hintóban, miközben kómában lévő társaimat próbálom élesztgetni, kevés sikerrel, lévén, én is a határán vagyok, hogy elveszítsem eszméletemet. Nagyon uralkodnom kell a testemen, próbálok másra gondolni, hogy a kibírhatatlan fájdalmat ne érezzem – kevés sikerrel. Időként még rám jön az öklendezhetnék is, és a testemen végigsimítva érzem, hogy a szerencsén múlott csak, hogy az utolsó darab szöveteket le ne égesse rólam a srác. Felsőtestemre gyengéden rá kell szorítanom a kezemet, ez az a rész, amit tényleg nem fed semmi, vagy csak olyan helyeken, ahol már mindegy…
Ez pedig több okból is rossz. Egyik, hogyha valami perverz meglátja a karjaim közül épp, hogy nem kibuggyanó melleimet, az rögtön rám veti magát, és fájdalmaimmal nem törődve erőszakol meg, mint ahogy Hosenkában akarta azaz akárki. Sőt, az ordításaimat még élvezetes nyögésekként fogná fel…
Másik, hogy a köldökömet körülvevő Grimoire Heart céhjelet már tényleg csak a vér takarja. Ha bárki segítségemre akarna segíteni, letisztítani a sebeimet, rájönne a kilétemre… ez pedig nem lenne előnyös.
A hintó hirtelen megáll, én pedig a szerencsémmel majdnem előrebukok, ezzel majdnem felfedve intim titkaim, de még szerencse, hogy ki tudom támasztani magam a kezemmel. A beszélő csontváz kiszáll a hintóból, és a velem tartó srác is így tesz, úgyhogy követem őket. Tangót, Melodiát most képtelen vagyok benn hagyni…
Előttünk egy fiú, és egy lány alakja rajzolódik ki. A lány óvatosan nyújt át a csontinak egy medált, mire az felhajítja a kocsi tetejére, ahol még egy bizarr lény hajítja azt a szákjába.
– Ügyesek voltatok! Tessék fiacskám. Tedd a többi medál közé! Yohohohoho! – Vajon tényleg a fia lenne…?
– Időközben rájöttem, hogy ebből a medálból van néhány darab raktáron… - hát, ez se lehet egy ész…– A király pedig természetesen a kastélyában lehet. Ugyan hol máshol? Yohohohoho!
– Ez most komoly? Jack, amíg te szerencsétlenkedtél én elkaptam a királyt és már megfürösztöttem az egyik üstömben! Gyertek gyorsan! Addig is dobok párat a kockáimmal.
– Oogie…! – nyögök fel dühömben. Az a piszok, rohadék féregzsák! Hogy égne el a pokol tüzén!
Ekkor pattannak be jók, rosszak egyaránt a hintóba. Gondolom a másik fél célja az, hogy megvédjék ezt a szánalommal teli ünnepet… de most az egyszer félre kell tennem az ellentéteket, amiket ez a nap generált. Most az a cél vezérel engem, és talán társaimat is, hogy elpusztítsuk Oogiet…
Elég gyorsan odaérünk, de sajnos most is kénytelen vagyok nélkülözni Tangót, és Melodiát. Túl gyengék ahhoz, hogy küzdjenek. Nem mintha, én jobb helyzetben lennék…
Egy velünk utazó srác az érkezés pillanatában szépen a padlóra kenődik, így mindenki őt használja lábtörlőnek, még én is. Legalább puhán lépdelek, s biztos lehetek benne, hogy ha elesek, puhára is érkezek. De talán ezt még ő élvezné a legjobban, minden férfi arra vágyhat, hogy fedetlen keblek között fulladozva találja meg őt a halál…
A kastélyt elérve mindenki egyből szinte berobban az ajtón, és hamarosan már az agyontaposott fiú is ott díszeleg előttünk. Vagy száz őr rohamoz meg minket, de igazából csak mosolyogni tudok a támadási kísérleten – alig érnek a derekunkig, mégis nagyon magabiztosan törnek előre, hátha célt érnek el vele.
Eleinte úgy tűnik, túl ügyetlenek, meg amúgy is gyengék, viszont egyikük sikerrel jár, belefejel a combomba. Hangosan felszisszenek, jó nagy sebet ért a támadás, de végül is ő robban fel, nem túl hosszú életűek. De a robbanás egy hatalmas cukormasszát hív életre, mely beteríti a lábaimat. Nehéz benne mozogni, de le lehet vágni róla… és akkor hirtelen rohamozni kezdenek. Mivel látják, konkrétan lebénultam, könnyű célpont lehetek nekik. Puff, puff, puff, egyre több robbanás, és egyre inkább beterít a massza… ami, akárhogy eszek le belőle, nem akar csökkenni, hanem egyre csak dagad, és dagad.
– Iron Dragon’s Roar! – küldök egy ordítást a tömegre, hogy békén hagyjanak. A többiek is harcba keveredtek, szóval nekik is jól jön egy kis ellenségcsökkentés. – Iron Dragon’s Sword! – mindkét kezem kénytelen vagyok átváltoztatni, hogy a masszát levághassam magamról, és újra harcba kezdhessek.
Több ordítás is szükséges, hogy utat törjünk előre, de még így is… lehetetlennek tűnik áttörni mindenen, hisz vadabbnál vadabb lények törnek életünkre. A fiú, akit utólag ismertem meg, elszántan, örömmel támadja le a cukorlényeket, néha még én is elkapok egyet-egyet, hogy ezzel pótoljam azt, amit fémmel most nem tudnék.
A végső csapás, egy gigantikus gumimaci… hát ez az, amire a legkevésbé számítottam, de ám, legyen. Falánk barátunk rögtön neki is esik, amit ellenfelünk egy hatalmas ordítással díjaz, és én segítek neki. Nyam-nyam ham-ham…
Gyors győzelem, mögötte pedig egy hatalmas ajtó vár minket. Itt lesz Oogie… itt fogja a halálát is lelni…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Dec. 04, 2011 5:36 pm

Koko felmászott a vállamra, hogy gyorsabban haladjunk, én pedig letrappoltam a különösen magas emeleteken, majd amint utolértük Reigent és Nokinerket, együtt mentünk tovább a földszint felé. Út közben megálltunk pár percre, hogy Nokinerk ellássa Rei sérüléseit, aztán továbbrohantunk a madárijesztőből gézkupaccá fejlődött Reigennel. Gyorsan kiértünk a kastélyból, majd a várudvaron át kiszaladtunk a kapun, és a találkozási pont felé vettük az irányt, azonban nem kellett olyan messzire mennünk. A jól ismert hátborzongató hintó szinte berobbant mellénk, Jack pedig kinyújtotta csontkezét az ablakon. Óvatosan beleraktam a medált, aztán gyorsan elkaptam a kezem, nehogy hozzáérjek.
- Ügyesek voltatok! Tessék fiacskám. Tedd a többi medál közé! Yohohohoho! – lelkendezett, miközben odadobta a szerzeményem a hintó elejéről leugrott, kis múmiának öltözött akárminek. Az akármi előhúzott egy zsákot a semmiből, és beledobta a medált a többi nagyjából hatmillió ugyanolyan medál mellé. MIIIIIIIIIIIIIIIIIIII???????? EZÉRT KOCKÁZTATTAM AZ ÉLETEM??????? Míg én megbotránkozva, lélegzet visszafojtva figyeltem a zsákot, Jack csak röhögcsélt.
- Időközben rájöttem, hogy ebből a medálból van néhány darab raktáron… A király pedig természetesen a kastélyában lehet. Ugyan hol máshol? Yohohohoho! – kicsontozom ezt az ürgét… de tényleg…
- Ez most komoly? Jack, amíg te szerencsétlenkedtél én elkaptam a királyt és már megfürösztöttem az egyik üstömben! Gyertek gyorsan! Addig is dobok párat a kockáimmal. – az ég felé kaptam tekintetem, de a hang gazdáját nem találtam meg.. illetve valami foltot láttam a holdon, de az nem lehetett.. vagy mégis? Ez biztos az a bizonyos Oogie nevezetű disznó volt, aki haza akarja vágni a Halloweent, de abból nem eszik. Ha már ennyi mindenen keresztül mentem, most már nem hagyom annyiban a dolgot. Szerencsére ezzel társam is így volt, bepattantunk hát a hintóba, ami őrült sebességgel kezdett vágtatni.

Bent már ült két másik emberke is, a fiúban felismertem Stragot, akivel korábban Nocturnusnak dolgoztunk, a másik viszont egy ismeretlen lány volt, aki látszólag meglehetősen dühös volt. A száguldásnak satufék vetett véget, Reigen a padlóra vágódott, Strago pedig az ablakra kenődött, én viszont szerencsére háttal ültem, így csak kényelmetlenül beleékelődtem az ülésbe. Csordaszerűen vágtattunk le a biztonságot teljes mértékben nélkülöző hintóról, még szegény Reigenen is áttapostunk, ahányan voltunk… nem direkt.. tényleg nem.
Megint rohanás következett, kezdtem kifogyni a levegőből, bár szerencsére a kastély nem volt messze. A bejárathoz érve megtorpantunk. Egy csapat derékig is alig érő, tökfejű – szó szerint értendő – lényecske rohant felénk vérengző tekintettel. Magabiztosan indultunk meg feléjük, hiszen mit is árthatna nekünk, nagy mágusoknak néhány tökfejű törpe. Az elsőt egy homokcsomóval kiütöttem, a másodikat is, valójában meglehetősen ügyesen manővereztem köztük. A többiek nem voltak ilyen szerencsések, mindannyian cukorszirup bevonattal küszködtek, ami a kis vakarcsok fejéből robbant ki. Tanulva a többiek hibáiból, mindent megtettem, hogy távol tartsam őket magamtól, és meglepően sikeresen helytálltam, ahhoz képest, mit össze tudok szerencsétlenkedni. Reigen is megtalálta ellenük a tökéletes fegyvert, ami nem volt más, mint… ő maga. Egyre lelkesebben lövöldöztem ki a kis rohamosztagosokat, amikor egy tucatnyival találtam magam szembe.
- Gyertek csak tökfejek! – intettem nekik cinikusan, ők pedig szófogadóan, vékony csatakiáltással, fejüket előrehajtva rontottak rám. Leguggoltam, és kezeimmel megérintettem a földet. Pár méterrel előttem több futóhomok jelent meg, amit a lehajtott fejű tökemberkék persze nem vettek észre, és simán beleszaladtak. Dühöngve csapkodták a homokot, amitől csak még jobban süllyedtek, sőt, apró termetüknek köszönhetően, teljesen el is tűntek benne. Elégedetten felegyenesedtem, és leporoltam a kezeimet.
- Bosszúúúúúúúúúúúúúúú!! – sipította egy vékony hang a hátam mögött, és mire megfordultam, már telibe is kapott. Minden porcikámról csorgott a szirup, és alig tudtam mozdulni. Halkan szitkozódtam magamban, miközben Koko a hasát fogva nevetgélt rajtam. Elégedett mosollyal figyeltem, ahogy fél tucat tökfejű futásra készteti, aztán homokot idéztem magam köré, a ragacsra szórtam, és dörzsölni kezdtem. Egész hatékony volt, csomókban hullott le rólam a szirup, de persze a bőröm továbbra is ragadt tőle. Éppen végeztem a takarítással, amikor a fehérhajú lány beúszott a látóterembe. Mind a két karja helyén fémkard volt, és hasonló műveleteket végzett, mint én egy pillanattal korábban.
- Heeee?! – egy percig kikerekedett szemekkel vizslattam, aztán magamhoz tértem, és inkább továbbindultam a többiekkel. Persze a tökfejek a továbbiakban sem könnyítették meg haladásunkat, különböző csapdákkal próbáltak minket annihilálni, de mind hiába. Minket keményebb fából faragtak. Mire elfogytak a tökfejek, jöttek a helyükre cukoremberkék, amiket Reigen töretlen lelkesedéssel zabált kétpofára, én pedig követve a jól bevált taktikámat, messziről lelövöldöztem őket, már amennyire tudtam. Épp kezdtem magamra megint büszke lenni, amikor az egyik kőkocka benyomódott a lábam alatt..
- Öhhh… - sóhajtottam a plafonból alászálló óriás gumimacit látva. Reigen ismét feneketlen gyomrát használta, és nekiesett a maci…medve egyik karjának, miközben mi többiek a többi testrészét kezdtük módszeresen szétcafatolni... sikeresen.
A gumimedvén túl egy hatalmas ajtó volt, ami alig várta, hogy szétzúzzuk…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Dec. 11, 2011 11:17 am

- Yohohohoho! Mentsük meg a Hallowen szellemét! – lép át köztetek az elegáns csontváz, majd berúgja az ajtót.
Az ajtón túl egy extrémen halloweeni pompában úszó aula fogad titeket, melynek túlsó végében egy hatalmas trón áll. A trónon ott ül az ünnep nagy >>királya<<, kinek tök ábrázata igen gondterhelt. Vele szemben, az asztal túloldalán Oogie ül, és baljával kacagva csapkodja az asztalt.
- Most már tényleg vesztettél! De komolyan!
- A fenébe! Elkéstünk. – jelenti ki letörten Jack.
- Elbuktatok, már megint! – hangos kacagás rázza meg az épületet, aminek következtében rajtatok kívül minden megváltozik.
A falak korhadt, ócska deszkákká változnak. A plafonon hatalmas lyukak tátongnak, amin betűz a napfény. Sőt az egész helység összemegy, akkorára, hogy éppen elfértek benne. Oogie átváltozik egy dagadt, pattanásos tinivé, akire a ruhái legalább kettő számmal kisebbek. A király egy szőke kislány formáját veszi fel, míg Jack egy nádszál szemüveges srácét, aki egy mangát búj, melynek borítóján egy szalmakalapos farmersrác feszít. A kislány és a dagadt srác ijedten és óriásikat nyeldesve veszi észre, hogy mi történt, míg Jack a mangáját bújva, s a fejhallgatójából szóló zenének köszönhetően tudomást sem vesz a világról.
- Hehe… Me… meg… Meglepetés! – nyögi ki félős hangon a kislány.
Hamarosan kiderül, hogy ez az egész csak a három gyerek műve volt. Illuzionisták, akik unatkoztak és kellett nekik pár balek, akikkel szórakozhatnak egy kicsit. Érdekes módon ez már a negyedik ilyen halloweenjük volt. Akinek kedve van, az elagyabugyálhatja őket, amiért behülyítettek titeket.
Engesztelésül, a három srác felajánl nektek négy különleges varázstárgyat.
Az első egy zsebtöklámpás, amiben egy illúziótörő lakrima van. Így a töklámpás nem csak a sötétben kiváló fényforrás, hanem ha annak fénye egy illúzióra vetül, akkor az illúzió az érintett ponton teljesen megtörik. Tehát a használó képes a lámpás által megvilágított illúziókon átlátni.
A második egy mágikus csokidenevér, ami egy arany papírba van becsomagolva. Ha a használó kicsomagolja az apró csokidenevért az megelevenedik és egy bársonydenevérré alakul át. A bársonydenevér csupán levelezésre alkalmas. Különlegessége, hogy bárkit, bármikor és bárhol képes megtalálni és eljuttatni neki a gazdája által rábízott levelet. A denevérbe nem mágiát, hanem egy engedelmes kis démont ültettek, ami képes egyfajta speciális keresőmágiát használni. Feladatát teljesítve a denevér visszabújik csomagolásába, hogy várja a következő kézbesítendő levelet.
A harmadik egy töklámpás bazooka, amiben egy lakrima van. A lakrimába pedig töklámpás teremtő mágiát ágyaztak. A bazookában a lakrimák tetszőlegesen cserélgethetők, feltéve, ha a tulajdonosa birtokában többféle lakrima is van. A bazooka pisztolyméretűre is összehajtható, de csak kihajtott állapotban használható. És természetesen a lakrimák mágiáját bizonyos mértékig még fel is erősíti.
A negyedik tárgy pedig egy pár halloween-t idéző tornacipő cipő, amik talpára kettő-kettő óriásrugót szereltek. A cipőkben SE csatlakozók vannak, s a mágus a saját varázserejét használva képes maximum 16 méter magasra ugrani a cipők által.

Mindegyik tárgyból csak egy van, szóval annak lesz a legnagyobb választéka, aki először postol. Mindenki válasszon egy tárgyat, s a maga módján induljon dolgára/haza! Ez az utolsó kör.



A hozzászólást Loki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 11, 2011 3:43 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Strago Rhelm
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 306
Aye! Pont : 9
Join date : 2011. Apr. 24.
Age : 28
Tartózkodási hely : tűzhely

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Dec. 11, 2011 3:19 pm

Itt volt az idő, most vagy soha. A fura csontváz hamarabb lépett oda az ajtóhoz, ezzel megspórolva nekem a fáradságot, hogy letörjem. Ő sem teketóriázott alternatív, helység megőrző megoldásokkal, nemes egyszerűséggel berúgta szerencsétlen mívesre gyalult fadarabot.
Amint beléptem, láttam, hogy még segítség nélkül is tudtam volna, hogy a főteremben járunk. Töklámpások minden második méteren, a földön, vagy a plafonról lógva, élő denevérek repkedtek szabályos U alakokban, csontvázak voltak felszögellve a falakra, transzparens kísértetek libbentek ki és be, és egy jókora asztal dugig volt a cukorimádó társam leghőbb álmaiban sem látott édességekkel. A trónon ott volt maga a tökkirály, és látszott, már amennyire azt egy töklámpásból ki lehetett venni, hogy nem igen örült valaminek. Az hamar ki is derült, hogy minek nem: Oggie. Az asztal túloldalán foglalt helyet, és mániákusan röhögött, miközben az asztalt rostjait próbálta lazítani.
- Most már tényleg vesztettél! De komolyan! - nagyon irritáló volt az a férgekkel teli zsák, de nem csináltunk még semmi. Valamiért a csontvázra vártunk, mintha tőle várnánk a megerősítést a támadásra. Nem jött.
- A fenébe! Elkéstünk. – Csodálatos. Most ő neki is depressziósnak kell lennie. Miért nem lehet egyszerűen szétszedni Oggiet? Biztosan elegen vagyunk, és elég erősek is lennénk hozzá. De valami még mindig visszatartotta a csetepaté kezdeményezést elősegítő érzést.
- Elbuktatok, már megint! – Ekkor történt is végre valami, de nem az, amire számítottam. Az érzés ismerős volt; minden, rajtunk, élők, kivételével elkezdett elmosódni. A mosódás végeztével nem is lehetett a helyre ráismerni. Egy kis faházban találtuk magunkat, amit nem arra találtak ki, hogy sok embert elszállásoljanak benne. Főképp azért nem, mert a szétesés szélén állt a lakóegység. A fafalak korhadtak, penészesek, büdösek voltak, a tetőt lukak borították, és a három jómadár, akik körül ez az egész cirkusz ment, három gyerekké mutálódtak át. Oggie, stílusosan, egy-könnyebb-átugrani-mint-megkerülni srácot hagyott maga után, a király helyén egy kislány állt, számomra értetlen okok miatt, és a csontváz, egy majdnem hasonló vastagságú, szemüveges sráccá változott, aki egy képregénynek tűnő könyvet bújt. Valamiféle kerek dolog volt a fülére rárakva, nem tudtam, milyen apropóból, és nem igazán érdekelte, hogy mi történik körülötte.
Nem láttam társaim arckifejezését, mert épp a sajátoméval voltam elfoglalva. A szélesebb fiú, és a lány értették az arcról való érzelmek leolvasásának a tudományát, ugyanis eléggé ijedtnek néztek ki.
- Hehe… Me… meg… Meglepetés! – Mindjárt adok én neked olyan meglepetést, hogy unokáid is még érezni fogják.
Mint, ahogy kiderült, illúzionisták voltak a kis törpék. Mondjuk annyira nem voltak nagyon kicsik, de szemeimben még a bolhánál is kisebbek voltak. Elvileg unalomból játszották ezt a beteg játékot, minden évben véletlenszerűen kiválasztott egyénekkel. Az egész tényleg nagyon jó, és szórakoztató lett volna, ha közben nem akartak volna megölni, és nem lett volna hatszáz, ennél sokkal jobb dolgom, így meglehetősen morcos voltam az idióta trióra.
Persze nem voltak a gyerekek ennyire sületlenek, hogy így, semmi nélkül tréfálják meg az ember: a pápaszemes srácon kívül, a másik kettő azonnal prezentált nekünk négy tárgyat, és elmagyarázták, hogy mire jók azok. Az ember nehézkesen tud érzelmet váltani, nekem is nehezen ment, de, amikor meghallottam, hogy a töklámpás mit is tud, azonnal lecsaptam rá. Így legalább esélyem lesz a potenciális vicces kedvű egyének játékain azonnal átlátni.
Ezek után otthagytam őket, és a lehető legrövidebb úton igyekeztem hazaorientálódni. Nekem már a elég volt a napból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Reigen Hawkins
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 3981
Aye! Pont : 487
Join date : 2009. Oct. 11.
Age : 27
Tartózkodási hely : Quatro Cerberus

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 17
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Vas. Dec. 11, 2011 5:34 pm

- Yohohohoho! Mentsük meg a Hallowen szellemét! – szólalt meg mögöttünk Jack és elsétált közöttünk, majd az ajtó előtt megállva nemes egyszerűséggel berúgta azt.
Egy hatalmas aula tárult a szemünk elé, ahogy beléptünk. A földön töklámpásokat pakoltak minden méterre, még a plafont tartó oszlopokat is körbepakolták a díszítő elemekkel. A falakra pucér csontvázakat akasztottak ki, magasan fent pedig denevérek repkedtek szabályos alakzatban. Aztán észrevettem az igazi lényeget a teremben. Egy asztal telis-tele volt minden féle édességgel és egéb nyalánksággal. Több se kellett megnyaltam a szám szélét és azonnal nyálcsorgatva elindultam az asztal felé.
- Most már tényleg vesztettél! De komolyan!
- A fenébe! Elkéstünk – hallatszódott mögülem Jack hangja.
- Elbuktatok, már megint!
Hangos kacagás hallatszódott én pedig elértem az asztalhoz mit sem törődve az eseményekkel. Nyúltam egy hatalmas ököl méretű dödölle drazséért, ám mikor megfogtam volna hirtelen szerte foszlott.
- Hé! Hová lett?!
Kerestem, de nem találtam sehol. Egyszerűen nyoma veszett a többi édességgel együtt, valamint a berendezéssel egyetemben. A csontvázas falak ócska deszkákká lettek, a plafon ahonnan denevérek lógtak le, most csupán lyukas állapotában mutatta magát, ahol a nap fénye tűzött be. Jack, Oogie és a Király pedig úgyszintén eltűntek, helyettük viszont felbukkant három új arc. Egy hatalmas testű, pattanásos arcú tinédzser, közvetlenül mellette egy hosszú szőke hajú lány ácsingózott. A többiek között, ahol az előbb még emlékeim szerint Jack állt, egy vékony szemüveges srác állt. Kezében egy mangával, amit rendkívül nagy odafigyeléssel bújt. A kötet borítóján valamilyen kalapos figura vigyorgott rám. Fülében egy-egy fejhallgató kandikált ki, melyből halk zene szűrődött ki a csendben. Valószínűleg jó hangosan hallgathatta, ha mi is vele együtt élvezhettük a nótát.
A kövér fiú és a szőke lány ijedten pislogtak egymásra, majd ránk. Nagyokat nyeltek, de végül sikerült kibökniük valamit.
- Hehe… Me… meg… Meglepetés!
Ezután a gyerekek rövid, ám mégis tartalmas magyarázata után kiderült, hogy ez az egész kalamajka csak egy illúzió volt. Ők mágusok, akik unatkozni szoktak az év ennek az idején és megrendezték ezt a kis „eseményt”, immár negyedszerre.
- Áh, értem! – csaptam az öklömmel a tenyerembe. Vigaszdíjként felajánlottak nekünk négy mágikus tárgyat, amik közül szabadon választhattunk. Kissé gondolkodásba estem a hallottak alapján, ám Nokinerk hamar meggyőzött, hogy a denevért válasszam. Miután a kis aranyló csomagolású bőregeret zsebre vágtam elköszöntem a többiektől és persze reménykedtem, hogy nem fogom édességnek nézni a denevért esetleges nehezebb napokon.
Nokinerk-kel felpattantunk a vörös mágikus felhőmre és elindultunk haza, bár fogalmunk se volt róla, hogy hol vagyunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szer. Dec. 14, 2011 9:39 pm

– Yohohohoho! Mentsük meg a Halloween szellemét! – Lépdel át a csontváz köztünk, győzelmünk után, majd egy elegáns láblendítéssel berúgja az ajtót.
A hatalmas ajtó egy giccses, s egyben félelmetes, halottak napját idéző díszítéssel bevont aulába vezet minket. A túlsó végében egy trón van, melyen ott ül az ünnep királya, illetve asztalának másik végén az a rohadt, szemét Oogie…
- Most már tényleg vesztettél! De komolyan!
- A fenébe! Elkéstünk.
- Elbuktatok, már megint! – Kacag fel, mire körülöttünk hirtelen megváltozik, persze, minket leszámítva…
A hatalmas kastély körülöttünk, mintha összemenne. Lehet, csak klausztrofóbiám van, vagy hasonló, de még a falak is… eddig sem voltak jó állapotban, de most korhadt deszkákká változnak, s az amúgyis romos épület tetején lyukak tátongnak, ezzel beengedve a napfényt a kis viskóba. Eddig nem este volt?!
Hamarosan a három fő mókamester is átváltozásba kezd. Oogie, magához illő, pattanásos, és kellően dagadt tinédzserré növi ki magát, majdnem ruháiból is… a nadrág, a póló úgy feszül formás testén, hogy már rám jön a hányinger.
Csonti bácsi nem is annyira öreg, mint amennyinek kinézett, sőt. Teljes ellentéte dagadt haverkájának, hisz ő maga egy egyszálbélű, szemüveges srác, aki egyfolytában egy mangát búj, csak néha les fel, hogy mi is történik éppen, de próbál megfeledkezni arról, mit tett.
A király pedig, hát… egyáltalán nem uralkodó, sokkal inkább egy szőke, hat év körüli kiscsaj, aki szinte táncikálva, zavartan néz ránk.
- Hehe… Me… meg… Meglepetés! – Nyögi ki félve, mire én a homlokomra csapok. Nem törődve fájdalommal, bármi mással…
Mint kiderül, ők jónak látták, ha pár balféket megviccelnek, ezek voltunk mi. Illúziókkal… igazán kár, hogy a halál közeli élményünk nem volt az! Ezt megnyomatékosítva oda is mentem a dagadthoz, hogy addig üssem, míg nem vérzik. De igazából, meg sem hatotta őt, szinte pattogott az öklöm és a föld között, inkább hisztizett, hogy így el fogja hányni magát.
Aztán úgy tűnt, eléggé megbánták, amit tettek. Különböző ajándékokat vettek elő, majd nyújtották át nekünk… személyes ajándékom egy bazooka volt, mely érdekes módon egy szempillantás alatt pisztoly méretűre hajtotta össze magát. Hát, ez is több mint a semmi…
Ez után, mindenki annyi felé széledt, ahányan voltunk. Én magamhoz vettem két társamat, és őket hátamra vonszolva próbáltam hazajutni…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Szer. Dec. 21, 2011 7:43 pm

Atsu, ha holnap estig nem írsz, akkor kénytelen leszek nélküled lezárni az eventet!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Csüt. Dec. 22, 2011 3:19 pm

- Yohohohoho! Mentsük meg a Hallowen szellemét! – érkezett meg Jack a szokásos jódlizásával, majd egy laza mozdulattal berúgta a súlyos ajtót. A terem ahova érkeztünk, hasonlóan valószínűtlen volt, mint eddig minden amit láttunk. Kopott kockakövekből kirakott padló, csapatban repdeső denevérek, édességekkel rodkadásig pakolt asztal, egyik végén Oogie-val, másik végén magával a tökfejű, ijesztően hosszúkás ujjú, fekete tollakkal díszített ruhájú királlyal, aki egy trónon üldögélt, és cseppet sem tűnt „elraboltnak”.
- Most már tényleg vesztettél! De komolyan!
- A fenébe! Elkéstünk. – hajtotta le bánatosan fejét Jack.
- Elbuktatok, már megint! – Oogie-ból újra kitört a kacagás, amikor valami megmozdult… pontosabban minden megmozdult körülöttünk. A hatalmas kőfalak egy csapásra roskadozó fatákolmánnyá váltak, a plafon itt-ott kilyukadt, hogy beeressze a napfényt, az asztal, a denevérek mind eltűntek. A király helyén most egy szőke kislány pillogott, a kacarászó Oogie helyét egy hájas kissrác vette át, a köztünk ácsorgó Jacket pedig egy cingár, szemüveges fiú váltotta. Egy pillanatig csak pislogtam, mint a kifogott hal, próbáltam felfogni mi is történt. Hová lettek Jack-ék? Hogy ment össze a kastély? Hogy lett a kastélyból egy ilyen kis kalyiba? Hol van az asztal? Hol vannak az édességek? Hol vannak a denevérek?
Csatt!!
- Térj már magadhoz! – suttogta fejét rázva Koko, miután lekevert egyet, hogy abbahagyjam az értetlen fejrángatást. A kislány és a dagadék ijedten nézett végig rajtunk, valószínűleg nem pont az történt, amit terveztek. Ellenben „Jack” látszólag észre sem vette mi folyik körülötte, tekintetét elnyelte a kezében tartott manga, fejét pedig kitöltötte a fülében ordító zene. Szóval az egész csak egy átverés volt, néhány ostoba kölyök játéka… Dühösen csípőre tettem a kezeim, és számonkérő pillantással bombáztam a gyerekeket.
- Hehe… Me… meg… Meglepetés! – nyögte a kisasszony félénken.
Miután konstatálták, hogy egyikünk sincs oda a meglepetésekért, főleg nem az ilyen természetűekért, töredelmesen bevallották, hogy mind a hárman illuzionisták, és minden évben eljátszák ezt a kis színjátékot halloween-kor. Persze a magyarázkodással érezhetően nem úszták meg a verést, úgyhogy megpróbáltak minket lekenyerezni…
Sikerült nekik.
Négy varázstárgyat szórtak ki elénk engesztelésül. El akartam kezdeni őket tanulmányozni, hátha sikerül megfejtenem, hogy melyik a leghasznosabb, de még éppen csak föléjük hajoltam, mire három társam el is kapkodta a részét. Nagyot sóhajtottam, és elvettem a megmaradt tárgyat, ami egy pár narancssárga tökmintával díszített, fekete tornacipő volt, talpára egy-egy masszív rugót erősítettek.
- Ez nem is az én méretem… - csóváltam a fejem, mire Koko kikapta a cipőt a kezemből, és azonnal felhúzta hátsó lábaira.
- Nekem pont jó lesz! – jelentette ki izgatottan, majd tett pár lépést előre, hogy lendületet vegyen, aztán elrugaszkodott a földtől, és jó öt méter magasra ugrott.
- Juhéééé!! Most már én is tudok repülniii! – intettem a többieknek, aztán nevetgélve indultam a béka módjára szökkenő koala után. Hazafelé vettük az irányt, legalábbis egy idő után rájöttünk merre is kell mennünk. Én ráérősen gyalogoltam, Koko pedig az új cipőjében ugrált, így minden egyes lépése jó két méter hosszúra sikeredett. Persze félúton elfogyott a varázsereje….. Ez a Halloween is jól kezdődik...
Vajon megvan még a boszorkány jelmezem?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 633
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   Csüt. Dec. 22, 2011 4:11 pm

Gratulálok nektek, hiszen elérkeztünk az event végére!
Mindenki familiárisa kap 150 VE-t! Mivel Strago nem rendelkezik familiárissal, így ő maga kapja meg 150 VE-t! És mivel ügyesen helytálltatok, ezért felajánlok egy cserét. Akit nem különösebben hat meg az új varázstárgya, az visszaadhatja azt, s cserébe kap egy bizonyos pénzösszeget. ( Ha valaki élne ezzel a lehetőséggel, akkor kérem az PÜ-ben értesítsen karácsony előestéjéig! )


Edit:
Tabu: + 300.000 Gyémánt; - Varázstárgy
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A Halloween szelleme (Event)   

Vissza az elejére Go down
 
A Halloween szelleme (Event)
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Happy Halloween [Event]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: