HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A ... kalózai

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: A ... kalózai   Csüt. Okt. 27, 2011 4:45 pm

A ... kalózai
Magánküldetés

Résztvevők:
  • Jonathan McWilliams
  • Tabuchi Metarikku
  • Rane Iceclaw


Jonathan: Nem akárhogyan indul a napod, maga Enoch mester hívat magához, aki egy komolynak tűnő feladattal bíz meg. Meg kell szerezned a Pusztítás Hárfáját. Egy ősöreg fegyver, amit régen, a mágia ébredésének hajnalán készítettek. Egyetlen húrjának pendülése városokat tüntethet el, vagy akár hegyeket emelhet a síkságokból. Ezt a borzalmas pusztító erővel rendelkező fegyvert rég elveszettnek, elpusztultnak hitték, de a minap Enoch tisztán érezte a fegyver szunnyadó erejét. A Pusztítás Hárfája valahol Ulthuanban van, egy városban, amit háromszáz éve elnyelt a tenger. Kapsz egy öreg térképet, amin a város még megtalálható, de innentől fogva magadra vagy utalva. Meg kell találnod Ulthuan mai nyughelyét, s valahogy annak a módját, hogy megszerezd a fegyvert. Egy vizsga, melyen, ha megfelelsz… Sürget az idő, mert állítólag más hatalmas is ácsingóznak a Pusztítás Hárfája után.
A postod odáig tartson, hogy valahogyan sikerül megtalálnod, hogy a tenger mely pontján érdemes Ulthuant keresned, és elindulsz.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rane: Sablon az egész nap, egészen addig, amíg megbízás után nem nézel. Hamar találsz egy izgalmasnak ígérkezőt, ami egy kis tengeri kiruccanásra csábít. Pontosan szólva egy fiatal hajóskapitány keres mágusokat a hajójára egy verseny erejéig. Nem egy bonyolult versenyről van szó, egy szoroson keresztülhajózva egy szigetet kell megkerülni, ám a jutalom! A versenyt megnyerő hajó legénysége 2.000.000 Gyémántot kap! Több se kell neked, összeszeded magad és útnak eredsz Workstolly felé. Workstolly egy halászfalú, ahol megrendezésre kerül a verseny.
A postod egészen addig tartson, amíg meg nem érkezel a faluba!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tabu: Valami oknál fogva a tetőn járkálsz, s az alattatok elterpeszkedő tengert bámulod, egészen addig, amíg egy kifejezetten nagy hajót meg nem pillantasz a vízen ringatózni. A hajó ágyúi indokolatlanul felétek fordulnak, ami jót már nem jelenthet, főleg ha a halálfejes zászlót is beleteszed a képletbe. A bajt megelőzvén megtámadod a kalózokat, akikkel szép kis harcot bonyolítasz le, s csupán tucatnyian maradnak a hajón, akik Istennőként tisztelnek a továbbiakban. Eközben a léghajótok már a messzeségben jár. Itt hagytak…



Még önmagamhoz képest is rettenetesen vázlatosan írtam, ám ez nem jogosít fel titeket arra, hogy ti is összecsapjátok a postotokat. Szép kerek, igényes és fantáziadús postokat várok el tőletek! Most még tetszés szerint lehet kidolgozni a részleteket, tessék vele élni! Maximálisan egy hetet szeretnék egy körre szánni.



A hozzászólást Loki összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 04, 2012 5:16 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 322
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Hétf. Okt. 31, 2011 11:44 am

A feszültséget szinte harapni lehetett az asztal fölött. Már hajnal óta, négy órája ültünk a szokatlanul csöndes teremben. Öt céhtársam kifürkészhetetlen tekintettel nézett izzadó homlokomra és remegő kezeimre. Hangosat nyeltem. A söröskancsók elfeledetten hevertek az asztal szélén. Tegnap érkeztem haza egy elrontott, ámde végül sikeres küldetésről, és most számot kellett adnom...
- Sorom van! - vágtam le büszkén a kezemben tartott lapokat. Kollektív sóhaj és káromkodás-szonett szakadt fel a torkokból, ahogy besöpörtem a nyereményt. Ezzel a menettel végül visszanyertem a tegnapi partiban elvesztett pénzemet, és nullszaldósan ki is szálltam, sőt, sovány nyerésben, de legalább öt évet öregedtem. Soha többet póker. Illetve, talán... egyszer... Erre bíztatott a céhtársak hangos és barátságos invitálása is, hogy maradjak.
- Csak veszteséggel lehet kiszállni! - kiabálta egyikük, de őt gyorsan elhallgattatták.
- Azt hiszem, megyek is a következőre... Kell valami tartalék, ha veletek akarok játszani. - szabadkoztam, és oldalazva a küldetésfal felé vettem az irányt. Nem igazán hozzám illő küldetéseket kínált a tegnapi posta, vagy trópusokra kellett volna mennem, vagy harcolni kellene...
- KÉTMILLIÓ?! - kiáltottam fel hangosan, majd azonnal a számra tapasztottam a kezem. A többieket azonban már újra lekötötte a játék, és nem hallották a kivételesen jól kecsegtető ajánlatot.

Tisztelt mágusok!

Egy verseny erejéig keresek néhány megbízható, erős mágust, akik nem félnek a tengertől. A vitorlásverseny Workstollyból indul, útvonala egy sziget megkerülése egy szoros érintésével. A nyertes hajó kétmillió gyémánttal lesz gazdagabb, amelyből minden mágus tisztes részt kap. Keressék a Hullámlovas kapitányát!


Az... nyolc fős legénység esetén is rengeteg!
- Arisa! - szaladtam ki a kertben napozó kígyóhoz. Közeledtemre lustán felpillantott, és ásított egyet. - Indulunk Workstollyba! - rántottam elő egy térképet a táskámból. Arisa érdeklődve ránézett a térképre, és míg én megpróbáltam irányba forgatni és kiteríteni, szárnya végével rábökött a kis falura, egy apró pöttyre.
- Ezt hogy csinálod? - hüledeztem, mire a kígyó csak megvonta szárnyait. Adottság. Mázlista...
- Van valami, amit vinni szeretnél? - kérdeztem, mikor már elhelyezkedtem hátán. Arisa fejrázása után az égnek emelkedtünk, majd elindultunk valamerre. A szél szemembe csapott, de erre már megvolt a megoldás.
- Ice Make! - nyúltam arcomhoz. Kristálytiszta jégfelület jelent meg szemeim előtt, szélvédőt képezve.
- Mikor érünk oda? - igyekeztem túlkiabálni a menetszelet. A Severus emelkedésbe, majd süllyedésbe kezdett. Majd még egyszer. - Két óra? Rendben! - ezzel lassú félálomba merültem. Érdekes egy sport volt a lovaglás közbeni alvás, de néhány alkalom múlva hozzá lehet szokni.

Egy rázkódás ébresztett fel szunyókámból. Kinyitottam a szemem, és gyorsan hozzálapultam Arisa hátához. Időérzékem szerint nem lehettünk messze, de az erős, parti szél nem tett jót a szárnyas kígyó stabilitásának.
- Az ott az? - kiabáltam újfent, Arisa egyetértő sziszegésével kísérve. - Akkor én indulok! Ice Make: Wings! - lapockáimból jég tört elő, én pedig elengedtem a kígyó pikkelyeit. A légellenállás pillanatok alatt letépett hátasomról, és lassan a falu felé manővereztem. Fölülről tényleg parányinak tűnt a halászfalu: legfeljebb húsz-harminc ház állt a parton, de mindegyik mellett legalább két csónak ringatózott a vízen. Nem akartam szívrohamot okozni senkinek, így a legszélső házaktól talán száz méterre értem földet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szer. Nov. 02, 2011 6:50 pm

– Bombaaaa! – hallok félálmomban egy éles hangot, és elsőre semmi hatása nincs – de pár pillanat múlva kellemetlen nyomás érzek a mellkasomon, ami elősegíti, hogy egy elhaló nyögést hallassak.
– Mi a fasz van veled…? – köhögök, magamból kikelve, mire kezemmel megragadom a melleimen nyugvó macskát, és hozzávágom a falhoz.
– Fasz! Fasz! Erm… Mi az? – kérdi egy vékony hang a távolból, mire én elkeseredetten nyitom ki a szemem.
– Ne ismételj! Csúnya, csúnya, ne ismételd! – intem rendre a lányt, miközben még mindig nem tudom magam rávenni, hogy kikeljek az ágyból. Basszus, még csak dél van…
– Gyere, keltsük fel őt, Melodia! A mellei vannak olyan puhák, meg puhábbak is, mint az ágy! – célozgat a macska gyerekes gúnnyal arra, hogy ugráljanak rajtam.
– Anyád… - fordulok hasamra, és húzom fejemre a párnát. Soha, soha nem lesznek gyerekeim!
Viszont, úgy látszik, a hátam is rohadt kényelmes ahhoz, hogy ugráljanak rajta. Mikor már úgy érzem, az összes csigolyám háromfelé tört, döntök úgy, hogy nekem itt nincs maradásom. Kezeimmel kitámasztom, majd fellököm magam, így lerepítve a két kölyköt a hátamról.
– Ennek örömére, hogy megfájdult a fejem… menjünk ki a tetőre… - mormogom, és kinyújtózkodok. Bő pólómat rögtön lekapom magamról, és a szekrény felé nyúlok. Szokásos ruhatáramból halászom ki a megfelelő darabokat – miniszoknya, blúz, kabát… és hasonló kiegészítők. Gyorsan magamra kapom mind, majd egy pár perces készülődés után végre készen állok.
– Minek ennyi dolog, ha csak levegőzni mész…
– Majd ha nagy leszel, megérted.
– Így is nagyobb vagy valamennyiőtöknél! Hmpf!
Amint a népség kihisztizte magát, végre el tudunk indulni a tetőre. Nagyokat sóhajtva lépegetek fel, és szokásomhoz híven felugrom a korlátra, s onnan kémlelem a lenti világot. Egy tenger felé értünk… a megszelídítetlen, vad vizek hullámai kegyetlenül csapnak össze, mintha csak valami két irányból üldözné őket. Kitapogatom oldalamon a kardot, mely még a Viharszakáll elleni csatából maradt meg… s alatta egy másik, melyet alig pár hónapja szereztem, mielőtt csatlakoztam volna a céhhez.
A lágy szellő simogatja az arcomat, s kivételesen most minden csöndes, annak ellenére, hogy Tango és Melodia is itt vannak mellettem. Minden olyan nyugodt…
– Gondoltam! – zökkent ki gondolataimból a kislány hangja. Megint játszanak?
– Mi lehet, itt, amire gondolni lehet… – tanakodik a macska, és végignéz a tetőtéren. Nos, igen… annyira kopár az egész, hogy az valami borzalmas. – Korlát? Feljáró? Tenger?! – találgat, de Melodia az összesre csak a fejét rázza. – Feladom. – hajtja le a fejét lemondóan Tango.
– Hajó! – mutat le, és mindhárman egyszerre tekintünk a tengerre. Ahol az előbb a hullámok csatáját figyelhettem meg, ott most egy üszkös nagy kalózhajó áll; árbocán felfeszített zászlót lenget a szél, melyen egy halálfej látható. Ágyúik rögtön a léghajó ellen szegülnek, ahogy az kibújik a felhők rejteke alól. ~ Mit akarnak… ezek?!
– Célra tarts!
– Tűz! – hallatszódik lentről, s úgy látszódik, az ágyúk egy bizonyos pontra céloznak, és mindjárt lőnek. Nem hagyhatom…
Gondolkodás nélkül a mélybe vetem magam, s az övtáskámból kirántom a deszkámat. Magam alá hajítom, és rátaposok, mire az kinyílik. A lehető legtöbb erőmet adom bele, hogy gyors legyek, és hallani, ahogy Tango, Melodiával kezei közt száll mögöttem. ~ Most először, és utoljára teszek valamit a céhért, az száz!
Övemről lecsatolom a Viharszakáll elleni csatában használt kardot, és magam elé szegezem. A hajóról boldog üvöltözések áradat szabadul fel, ahogy meglátnak engem.
– Nézzétek ezt a nőt! Milyen naiv!
– A Holt Reményre akar betörni!
Holt Remény… szép név, egy ilyen hajónak. Csak kár, hogy ilyen idióták vannak rajta! Méterekre közelítem meg a hajót, mikor az ágyúk már nem állnak a hajóra készenlétben, hanem mindenki engem vár. Meg a mögöttem repdeső kislányt…
– Te, ki ide fellépsz, hagyj fel minden reménnyel! Ez a Holt Remény! – hördül fel a kapitány, mikor deszkámat kirúgom magam alól, és hatalmas robbanással érkezek meg a fedélzetre. Ezt undorító röhögés követi, mire a mögöttem utazók is leszállnak végre.
– Hasznára akarsz lenni a gazdádnak? Fedezz hátulról! Tango, a kard a tiéd! – csatolom le a másikat is oldalamról, és a macskának dobom, aki bólintva kapja el azt a levegőben, majd onnan néz minket, s szemelgeti áldozatait.
– Támadjatok, férgek! – emeli fel a kezét a kapitány, ahogy vigyorogva rám mutat. Kezdődhet a vérengzés.
– Ti, kik ellenem jöttök, hagyjatok fel minden reménnyel! Hisz ez a Holt Remény! – vigyorok el, majd nekiesek az elsőnek. Játszi könnyedséggel szúrom fel őt kardomra, s ahogy előrelendülök, teszek így a mögötte állóval is. Lerúgom őket a kardról, majd hátraugrok – nem akarnám magára hagyni Melodiát, de tudom, hogy ő is tud a karddal hadonászni, nem kell félteni.
Tango a levegőből, pörögve csap le bizonyos időközönként, ezzel felnyársalva embereket, vagy létfontosságú szerveikbe belevájva, netán elvágva pár féreg torkát. A fedélzeten hamarosan halálhörgések sorozata uralkodik el, míg én némán, közömbös tekintettel szúrom le folyamatosan őket. De… nem fogynak.
– Mushroom Grenade – Nocturnal Darkness! – emelkedik ki a talajból egy apró gomba a tömeg közepén, ezzel jelentősen elködösítve a csatatér egy részét. Viszont ő is tudja, hogy a támogató, illetve védekező mágiákat most nem használhatja… ahhoz túl nagy a tömeg.
– Scream! Scream! Scream! – hallani Melodia erőlködését, melynek következményeképp néhány ember összerogy, a közelben lévő tárgyak nagy része viszont ripityára törik, többek közt az ellenség kardjai is. A védtelenül maradt emberekre rögtön rárontok, ám van, akit immáron úgy ölök meg, hogy fémmé változtatott, hatalmas ökleimmel horpasztom be a koponyájukat. Melodia is, katanáját maga előtt tartva vág le néhány embert, akik rátámadnának. Bár ők vannak többen, egyértelműen mi vagyunk az erősebbek.
Miután csak húsz ember marad, felugrok a kapitány felé. Szemem megcsillan, ahogy a levegőben felette vagyok, ő pedig bizonytalan tekintettel néz rám.
– Iron Dragon’s Roar! – vetek véget létezésének, ezzel őt teljesen eltörölve a föld felszínéről… nem maradt, aki irányíthatná őket. Kisebb káosz tör ki a hajón, és Tango lemészárol egy utolsó embert, mire én beugrok közéjük. Alig van lehetőségem négy embert felkoncolni kardomra, miközben az egyikük letérdel előttem…
– Kérem, hölgyem! Istennőnk! Ne bántson minket!
Ekkor a többi is lassan letérdel, s fegyvereiket odébb dobva kezdenek el bálványozni.
– Istennőnk! ISTENNŐNK! ISTENNŐNK! URALKODÓNK! – zengik, mire én zavart tekintettel tekintek körbe, s a társaim is így tesznek. Ez valami vicc…?
– Mindenesetre, én itt végeztem… - sóhajtok fel, és feltekintek az égre – ám legnagyobb meglepetésemre, sehol sincs a Grimoire Heart hajója. Hát mi a szar folyik itt?! – Ezek… itt hagytak volna? – pislogok nagyokat, és nem úgy tűnik, mintha Melodia, vagy akár Tango kedvezőbb hírrel szolgálnának. – Kénytelen leszek… itt maradni…
– Ó, köszönjük, Istennőnk, hogy megtisztel minket itt létével!
Ahogy végignézek rajtuk, nem értem, mi történhetett. Az előbb harci vágytól égő, tahó matrózok most úgy csóválják a farkukat, mint valami kiskutyák. Nem ellenzem, persze… de vajon miüthetett beléjük?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szer. Nov. 02, 2011 11:57 pm

A céhházban töltöttem napomat. Kellemes napként indult. Nem volt semmi tennivalóm, így kicsit jobban megismerhettem újdonsült céhem főhadiszállását. Na meg a többiekkel is találkozhattam, igaz nem sok mindenkit láttam, csak Mia és Sophie volt ott. Bár dolguk volt, így csak egy-egy pillanatra tűntek fel, majd a következő teremben el is tűntek. Volt még ott valaki, még a minap kérdeztem Miát, hogy ki ő. Ha jól emlékszem Akuri a neve, ő is igen elfoglalt volt. Így nem tehettem mást, csak üldögéltem egymagam egy hatalmas oszlop tövében, mellettem familiárisom tojása feküdt. Magammal hoztam, nem akartam otthon hagyni. Nagyobb biztonságban tudtam magam mellett. A következő pillanatban Mia tűnt fel előtte.
- A mester hívat - közölte tömören és tovább is állt. Kíváncsi vagyok Enoch mesternek mi célból van rám szüksége. Talán munkát akar a nyakamba sózni. Félek valami unalmas és egyszerű lesz, elvégre én vagyok az új fiú a csapatban. Feltápászkodom és egyből a mester színe elé vonulok.
- Hívatott, mester? - próbálok némi lelkesedést mutatni, de ez a nap eddig olyan sima volt, hogy ellustultam.
- Küldetésem van számodra, gyermekem. De tudd, nem lesz egyszerű. Meg kell számomra szerezned a Pusztítás Hárfáját.
- A Pusztítás Hárfáját? - érdeklődöm a tárgy felőle, szerencsére nem fakad ki, amiért volt pofám félbe szakítani.
- Egy ősöreg fegyver, amit régen, a mágia ébredésének hajnalán készítettek. Egyetlen húrjának pendülése városokat tüntethet el, vagy akár hegyeket emelhet a síkságokból. Eddig úgy hittük végleg elpusztult, de a minap tisztán éreztem a fegyver szunnyadó erejét. - Tartott egy levegővételnyi szünetet. - A hárfát Ulthuanban találod, bár sajnos a várost háromszáz éve senki sem látta, állítólag elnyelte a haragos tenger. De utána nézettem a könyvtárban és ezt találtuk - ad át egy pergament, amit egyenlőre nem nézek meg. - Eredj utadra.
- Értettem, mester - és azzal ott hagytam.
Visszatértem a hatalmas előtérbe, ahol az előbb még az oszlop árnyékában ücsörögtem. Tojásom még mindig ott feküdt. Ismét beültem mellé. Az összetekert pergament óvatosan hajtottam szét. Régi darab volt. Egy térkép volt rajta. Ütött-kopott volt kissé, de mégis jól olvasható. Még az ősi civilizáció nagy tájegységei voltak feljegyezve rá, és Fiore városai pedig alig voltak megtalálhatóak rajta. Ősrégi írás jelezte, mit hol talál az ember, ez elég nagy gond volt, hiszen nem nagyon érthettem meg. A tojásomat gondosan behelyeztem táskámba, azt felkaptam, a pergament összetekertem, majd megindultam céhünk könyvtárába, ahol az évszázadok, sőt évezredek során rengeteg tudás gyülemlett fel, valamint hallottam, hogy a könyvtáros egy zseni.
Vaskos faajtó át vezetett az út a könyvtár közepébe. Kicsit megakadt ahogy próbáltam kinyitni, de egy második próbálkozásra sikerült kitárnom. Nyikorgás kíséretében zártam vissza. Csak ámulok egy helyben, hatalmas egy hely ez. Több ezer könyv, több száz könyvespolcon. Középen egy kisebb asztal, ám mögötte nem ül senki sem.
- Hahó, van itt valaki? - kiabálok, hátha a könyvtáros meghallja és felbukkan valahol. De semmi válasz. - Valaki? - próbálkozok ismét. A teremnek remek az akusztikája, tisztán veri vissza hangomat.
- Mit akarsz? - szólalt fel egy mély hang előttem. Hirtelen pillantottam oda, és ijedten huppantam a földre. Egy leginkább gnómra hasonlító, apró termetű, hosszú ősz szakállas öregember állott előttem. Így ülve voltam akkor, mint ő álltában. - Szóval, mit akarsz, fiú? - Meg sem lepődik azon, hogy megijedtem tőle. Gondolom általános dolog.
- Elnézést, hogy zavarom, uram. A mester egy küldetést bízott rám, és csupán ezt a térképet kaptam segítségül - nyújtottam át neki a térképet, majd mély tanulmányozásba kezdett. - Egyébként Jonathan vagyok.
- Jól tudom ki vagy - szólalt meg. - Érdekes egy darab ez - célzott a térképre. - Onoki írás, rég nem láttam ilyet. Hmm... - merült egyre jobban bele. - Tán a Pusztítás Hárfáját bízta rád a mester?
- Igen, de sajnos ezt az onoki írást nem ismerem. Nincs valami fordításhoz használatos könyve?
- Éppenséggel akad egy, de nem szívesen adom ki. Ajánlom fordítsd le itt, aztán távozz - nézett rám morcosan.
Az egyik hatalmas könyvespolchoz vezetett, majd a létrát a megfelelő helyre húzva, felmászott rá. Egy ideig keresgélt a sorban, majd rálelt a megfelelő könyvre. Egy jókora vaskos könyvet húzott elő, jó réginek tűnt. Csodáltam is, hogy ez a csöppnyi ember, hogy képes azt a jókora könyvet elbírni. Szép lassan lépdelt lefelé a létráról. Leért, és átadta a könyvet, majd ment a dolgára. Zsémbes uraság úgy tűnik nem igen kedveli a társaságot. Jobb szeret egymaga lenni a könyveivel. Kerestem egy asztalt ahová letelepedhetek. Magam elé helyeztem a könyvet és fölé kihajtva a térképet. Kiszúrtam az első városnevet és bősz keresésbe kezdtem. M-A-G-N-O-L-I-A. Magnolia, sejtettem, hogy Magnolia az, ma is ott helyezkedik el. De azért a biztonság kedvéért lefordítottam, hátha régen más néven futott. Egytől egyig mindet lefordítottam, de mindhiába, Ulthuan nem volt rajta. Csak ekkor tűnt fel... A térkép hiányos. Ilyen nincs, ez az én szerencsém. Kicsit felbátorodva próbáltam megkapargatni hátha csak a kosz rakódott rá, de nem, üresség. A fene egye meg. Most mihez kezdjek. Kétsége voltam kissé esve, amit a mögöttem épp elhaladó öreg is észrevett.
- Na mi a baj, fiú? Valamit nem találsz?
- Minden megvan, uram. Legalábbis, amit le lehetett fordítani. Viszont a város, ahová el kell jutnom... Ulthuan... Nincs rajta. Átnéztem többször is, nem-e fordítottam valamit félre, de semmi. Próbáltam rejtett részek után kutatni, de semmi. Nem értem.
- Mutasd - kapta fel a térképet az asztalról. - Hmm... - kezdte fel s alá forgatni, majd egy öt perc után ismét megszólalt. - Áhá, megvan. Nézd, fiú - tette le elém a térképet a képes részével lefelé. Majd hosszú körmével kaparni kezdte a hátát. Egy idézet tűnt fel rajta. Ez is azon a régi nyelven volt. Az öreg végigfutott rajta gyorsan.
- Azt mondja „Lásd tisztán a világot, hol megleled a víz alatti várost, térj be Amador Amaionhoz.” - meglepett kissé, hogy ilyen könnyen fordítja a nyelvet.
- Nagyon szépen köszönöm. Nagyjából értem is, de ez a vége. Amador Amaion? Ő ki lenne?
- Nem ki, hanem hol - csapott rá a fejemre apró kezével. Kérdően néztem rá. - Amaion vallási utalás. Ördögfok... Lássuk csak - rohant egy újabb könyvért. Gyorsan lekapta, majd visszatért az asztalhoz és lefektette a másik mellé. Egy nagy atlasz volt, benne régebbi korok térképészeinek térképeivel. - Ez lesz az - mormogott. - Az Ördögfok. Pontosan itt - mutatott egy északon lévő földnyúlványra. Tehát ott találom a térkép hiányzó részét.
- Rendben, de mit jelent az Amador?
- Fogalmam sincs, fiú. Ezt már neked kell kitalálnod. Jó utat! - próbált kitessékelni minél előbb a könyvtárból. Úgy tűnik nem igen szerette a társaságot.

Röpke fél nap alatt sikerült eljutnom arra a helyre, melyet egykoron Ördögfoknak hívtak. Ma már csupán csak egy Lylth nevű kis falucska telepszik meg azon a helyen. Barátságos egy hely, egykori nevéhez képest. Kis érdeklődés, információ keresés a faluban, de az Amador szó senkinek sem mond semmit. Még az idősebb generációnak sem. Már kezdem megunni és feladni a keresést, aztán egy bácsika szólít meg.
- Amadort keresi? - kérdi nyájasan.
- Igen. Tán tud valamit róla, uram? - ugrok rá egyből a lehetőségre. Végül is ez volt az egyetlen szál, amint el tudnék indulni.
- Hallottam már ezt a nevet. Még dédapáim mesélték e történetet. Egykoron ezt a helyet Ördögfoknak hívták és egy Amador nevű véreskezű kiskirály hajtotta uralma alá. Őt hívták az Ördögfoki Amadornak, más szóval Amador Amaionnak.
- És mi lett ezzel a bizonyos Amadorral?
- Puccs által megdöntötték uralmát és a tengerbe vetették véresre vert tetemét.
- Ennyi? Semmi síremlék, vagy esetleg leszármazott, vagy valami hasonló? - érdeklődök, hátha tud még valamit a vénember.
- Ó, igen. Egy kopjafát állítottak neki. A földnyúlvány végén van egy nagyobb sziklaszirt, egy barlang szája nyílik ott valahol. Ott rá találsz.
- Értem, köszönöm, uram - hálálkodtam neki.
Felkerekedtem hát, hogy felkutassam eme bizonyos barlangot és csak reménykedni tudtam, hogy az öreg igazat mond és megtalálom benne Amador síremlékét. Persze igyekeztem, hisz számítottam rá, hogy többen is ácsingóznak a hárfára. Egy eléggé részletes sziklaszirthez értem. Mindenhol hegyes sziklák, elzárt ösvények és megvolt a barlang szája is. A tenger háborgott, vihar közeledett, így sietnem kellett, mert ha a dagály elönti az barlangot ott fulladok magam is. Repülve ereszkedtem le a barlangba, majd gyors léptekkel kezdtem a kopjafa kutatásába. Ekkor eszembe jutott előbbi gondolatom a dagályról és ismét lelombozódtam. Ha valóban betör ide a dagály, akkor nyilván a kopjafát is összezúzta már. De nem törtem le teljesen, még pislákolt némi remény bennem. Egyre mélyebbre jutva a Nap fénye már nem érintette a területet, így szinte már vaksötétben tapogatóztam. Hirtelen megbotlottam valamiben. Egy husáng volt az. Remek lesz fáklyának. Magam elé tartottam és villámmágia felhasználásával meggyújtottam. Bevilágította az egész barlangot és láss csodát, ott állt előttem ördögfoki Amador síremléke. Gyorsan szemügyre vettem, hisz az idő sürgetett, odakintről már elég vészes zajok szűrődtek be. Egyrészt a vihart jelző dörrenések és villámok, másrészt a sziklafalnak csapódó hullámok fenyegettek egyre jobban. Tüzetesen körbenéztem, de sehol semmi. Aztán eszembe ötlött, hogy akár el is áshatták, így kezeimmel gyors ásásba kezdtem. Nemsokára valami keménybe ütköztem. Sikerült kiszednem, egy kis faládika volt. Nem volt időm megnézni mi leledzik benne, mert a következő pillanatban vad hullámok csapódtak a barlang szájához és lepték el azt temérdeknyi vízzel. Keményen szélmágiával vissza tudtam tartani az áradatot, igaz jórészt megfürödtem benne, de a kijutás sikeres volt. Odakint szemügyre vettem a faládikát. Egyszerű zárszerkezet, de mivel kulcs nem volt hozzá, vagy ha volt is, akkor odalent maradt, így kettétörtem a ládikát. Egy közepes méretű pergamen volt benne és egy kulcs. A térkép hiányzó része volt az. Szerencsémre, a papírdarabkát módosították, így már az én nyelvemen állt ott: Ulthuan. Nagyon megörültem, végre összeállt a kép. A viharról megfeledkeztem, így majdnem elázott a pergamen, de még időben menedéket találtam egy istállóban. Ott összevetettem a két térképet, és megtaláltam, hogy hol tudok lejutni a víz alatti városba. Összeszedtem csomagomat és útnak eredtem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szomb. Nov. 05, 2011 8:01 pm

Rane: A falucska hatalmas fesztiváli hangulatban ég, már majdhogynem egy nagyvárost is megszégyenít. Mindenfelé árusok, bámészkodók. A falu főterére még egy speciális hullámvasutat is telepítettek, aminek stílusa a hamarosan induló versenyre emlékeztet. (Itt még ezer plusz kettő soron át rizsázhatnék, de nincs neked arra semmi szükséged! Egyedül is feltalálod magadat!)
A fesztiváli kavalkádból kikeveredve hamarosan megtalálod a Hullámlovast, ami a kikötőben pihen. A fedélzetén már javában megy a készülődés, amit te és még négy másik ember a mólóról figyel. A kisebb tömeget természetesen hamar észreveszi a hajó kapitánya, aki egy a hetvenes éveit erőteljesen taposó, kissé spicces, pipázó vén öregember. A korláthoz sétál, majd egy hatalmasat turházik, amit kiköp pontosan a lábatok elé.
- Mi kellene, ha volna, szárazföldi patkányok?
A válasz mind az ötötöktől ugyan az, a felkérés miatt érkeztetek. Ezen a kapitány a reszelős hangján felkacag, majd közli, hogy már csak egy mágusnak van hely a fedélzeten. Ő pedig a legjobbat szeretné közületek. Hogy kiderüljön ki a legjobb, meg kell küzdenetek egymással. Egy rossz hírem azonban van. Sajnos a harc során familiáris társad csak nézőként funkcionálhat, mert a kapitány ragaszkodik az ember-ember elleni harchoz.
A feladat adott. Egy a kikötően zajló tömegharc. Az utolsó emberi, aki talpon képes maradni legalább tíz másodpercig az csatlakozhat a legénységhez.
(Ellenfeleid jellemét és mágiáját a te fantáziádra bízom)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tabu: A kalózok még a lábad nyomát is megnyalják, annyira imádnak. Fergeteges ebédet csapnak a tiszteletedre, ami aztán átmegy egy hatalmas mulatságba, feltéve, ha hagyod.
Rövidesen az ex-kapitány keres meg, aki a lehető legnagyobb alázattal kérdezi, hogy zavarhat-e néhány percre. Végül ott lyukad ki, hogy a hajó gyomrában van egy fogoly, akinek sorsáról neked kell döntened. Hamar le is vezetnek a rabhoz, aki egy a húszas éveinek elejét taposó srác. Fedetlen felsőtestét tetoválások borítják. Haja rozsdaszínű, ábrázatát egy átlós heg osztja kétfelé. Érdekes módon mind a két szemét szemfödő fedi, amiket azon nyomban felhajt, mikor az ex-kapitány megütögeti a rácsot.
- He? Mi van bánatarcú? – teszi fel kulturáltan a kérdést, miközben a priccse mellett ücsörög.
- Moderáld magadat az Istennőnk előtt, te fattyú!
- Ej, a bánat! Ez volna a vén istenség? – vigyorodik el, mire hirtelen egyik szemtakarója visszacsapódik.
- Soha se voltál normális…
- Hehee, ez hamis!
- Nos, mit parancsolsz úrnőm? Mit tegyünk ezzel az aljas, suttyó féreggel, aki még arra se méltó, hogy a hajad szálának lenyomatát láthassa? Már sokszoros rendbontása és fegyelmezetlenségét nem tűrhetjük tovább. Vessüka cápák közé, vagy talán jobb dolgot talált ki az ön briliáns, s utolérhetetlen elméje?
- Ejj, a bánatarcúak! – mutat rátok és vigyorog, mint egy nem normális.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jonathan: Tetszőleges módon, illetve közlekedési eszközzel közelíted meg a helyet, ahonnan elméletileg le tudsz jutni a városba. Ám ekkor jön a nagy kopp, mert a biztonságos lejárónak nyoma sincs, mintha csak a föld nyelte volna el. Komoly fejtörés veszi kezdetét, elvégre semmi kedved még azelőtt elbukni a vizsgádon, hogy valójában elkezdődött volna.
- Biztos, hogy erre jöttek azok a mocskos nyesett fülűek? – csattan fel egy dühödt hang egy közeli szikla túloldaláról.
- Igen, teljesen biztosan! Hát tévedtem én már valaha is?
- Hááát… Igazad van.
Váratlanul előbukkan a két beszélgető alak a szikla mögül. Egy szőke hajú, piros gyapjúköpenyes alak, akinek oldalán egy díszes kard van. És egy alacsony, a társának csupán a mellkasáig érő, csupa izom lak, aki majdhogynem szélesebb, mint, amilyen magas. Mindenesetre ha ez nem volna elegendő, hogy maradandó legyen az emléke, a vörös hajtaréja, nadrágjáig leérő, szintén vörös szakálla, fél szeme, sötétkék tetoválásai már biztosan emlékezetessé teszik.
A két alak amint észrevesz téged, rögtön előrántják fegyvereiket. A szőke férfi a rúnavértes hosszúkardját, míg társa a hátáról lecsatolja a félelmetes kétkezes szintén rúnavértes fejszéjét. Nem támadnak, de erőteljesen méregetnek, ám időközben halvány derengésbe kezdenek a fegyvereik rúnái.
- Szóval mágus vagy. – állapítja meg a szőke férfi.
- Helyes, annál könnyebb lesz levágni! – szólal meg társa, miközben hüvelykujját finoman végighúzza fejszéje élén. Ujjából azonnal kiserken a vér, amit egy szemével elégedetten figyel.
- Várj, lehet, hogy nem a druchiikal van! Az is meglehet, hogy ő is ő utánuk kutat, vagy csak szimplán erre tévedt. Egészen úgy néz ki, mint az ország többi lakója.
- Pedig azt hittem, hogy újra lemoshatom a fejszémet egy mágus vérével… - szomorkodik a tarajos és a hátára csatolja a fejszéjét.
- Az én nevem Elix, míg a társamé Gnorak. Kit tisztelhetünk önben?
A te dolgod, hogy hogyan reagálsz, s mit válaszolsz, kérdezel… stb.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Vas. Nov. 06, 2011 3:06 pm

Az idő sürgetett, így azonnal vonatra szálltam és egyenes a cél felé tartottam. Pontosabban egy közeli faluba. Monoton vonatút volt, s lassú is, egyre jobban elfogott a türelmetlenség, mi van ha más ér oda előbb, mi van ha más lel rá. Nem akartam csalódást okozni a mesternek, hogy az első rám bízott küldetést elszúrom. Ezekkel a gondolatokkal ültem végig a fél órás utat a zakatoló gépezeten. Aztán végre befutott az aprócska faluba, leszálltam róla, ám mielőtt még a lejárót kezdtem volna keresni, gyorsan bezsebeltem némi élelmet. Főként gyümölcsöt és kenyeret tettem el, és vizet is húztam fel a helyi kútból. A beszerzés után egyből a közeli partra mentem, és rögtön az lejárót kerestem. Átfésültem az egész partszakaszt, de sehol semmi. Majd egyszer csak hangokat hallottam az egyik szikla mögül.
- Biztos, hogy erre jöttek azok a mocskos nyesett fülűek? - dühöng az egyik.
- Igen, teljesen biztosan! Hát tévedtem én már valaha?
- Hááát... Igazad van.
A szikla mögül két beszélgető alak sétál ki. Az egyik szőke hajú, piros gyapjúköpenyt visel, oldalán egy díszes kard függ, míg a másik egy apró termetű emberke, de rendesen ki van dolgozva a teste, csak úgy dagadnak az izmai. Igazi punk figura, vörös hajtaréja egész fura hatást ad, de ami még furcsább az az egészen nadrágjáig érő, vörös szakálla. Egyik szemén szemkötőt visel, teste teli van sötétkék tetoválásokkal.
Gondoltam ideje elvegyülni. Fogtam magam és ahogy elsétáltak pillanatnyi rejtekhelyem előtt, beálltam a marakodó páros mögé és fütyörészve sétálni kezdtem mögöttük. Egyszer csak a kicsi felfigyelt arra, hogy a háta mögött van valaki. Egyszerre álltak meg és felém fordultak, és előkapták fegyvereiket. A szőke a rúnavértes hosszú kardját, míg a társa, a törpe a hátáról lecsatolt szintén rúnavértes, kétkezes fejszéjét szegezi rám. Bár támadásba nem kezdenek, így nekem is van időm felkészülni, ha véletlen ez itt harcba torkollana. Erőteljesen méreget mindegyik, én meg csak értetlen ábrázattal állok előttük és várom, hogy végre kezdjenek valamihez. Aztán a fegyverek rúnái halvány derengésbe kezdenek.
- Szóval mágus vagy. - állapítja meg a szöszi.
~ Szóval ti nem vagytok mágusok - gondolom magamban.
- Helyes, annál könnyebb lesz levágni! - szólal meg társa, közben vaskos hüvelykujját finoman végighúzza a fejszéje élén. De nem gyakorolta eleget ez a bolond, felszabta ujjbegyét, ami vérezni kezdett. Kicsit sem naivak.
- Várj, lehet, hogy nem a druchiikal van! Az is meglehet, hogy ő is őutánuk kutat, vagy csak szimplán erre tévedt. Egészen úgy néz ki, mint az ország többi lakója - tartja védőbeszédét a szöszke.
- Pedig azt hittem, hogy újra lemoshatom a fejszémet egy mágus vérével... - szomorkodik a beképzelt fajankó, majd visszahelyezi hátára méretes fegyverét.
- Az én nevem Elix, míg a társamé Gnorak. Kit tisztelhetünk önben?
Alig bírtam megállni, hogy harcot kiprovokálva azt feleljem, hogy ezek közül a druchiiok, vagy kik közül való vagyok, de aztán ismét eszembe jutott a küldetésem fontossága, és gondoltam talán hasznomra lesz ez a kettő.
- Jonathan vagyok, a szelek ura - próbáltam némi felsőbbrendűséget sugallani feléjük. Remélem elvezetnek a lejárathoz, persze ha nem tudják hol van, akkor megszabadulok tőlük.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szomb. Nov. 12, 2011 9:01 pm

Akármerre mennék, lépteim nyomát kalózok követik, kezeimért nyúlnak, hogy megcsókolják azokat, és minden mozdulatomat figyelemmel tartják. Ha hátracsapott hajzuhatagomból egy hajszál válik ki, akkor hárman, négyen kapnak utána, mintha a legdrágább kincs lenne.
– Ó, mindenhatónk! Uralkodónk! Tudjuk, nem vagyunk méltók arra se, hogy az Ön nevére igyunk. Ennek ellenére kérem, engedje meg, hogy egy tiszteleti ebédet rendezzünk magának! – áll be elém, egy negyven és a halál közötti férfi, mélyen meghajolva. Fárasztó az uralkodás… ha egyszer ilyen unalmasak az ember alattvalói.
– Hát legyen. De ha bármely étel nem ízlik, mindetek felkoncolom! Munkára, éhes vagyok! – kiáltok fel, mire egytől egyig az összes vadul kihúzza magát, szalutál, majd oszolnak, különböző irányokba. Ezek után van, aki hozzávalót cipel, van, aki kever, forráz…
S nem telik fél órába se, hogy egy kecskeszakállát pödörgető férfi vezessen el a – már kitakarított – étkezdébe. Az asztalról is enni lehetne… és igen. Én vagyok az egyetlen, aki tányért kap, egy díszes és porcelán tányért. Valószínűleg lophatták. De akármennyi szép, vagy épp törött tányér van még, ők étküket mind az asztalra szedik, hogy onnan ehessék meg.
– Csak Ön méltó arra, hogy ilyen gyönyörű tányérból egyen. Kérem, bocsássa meg engedetlenségünket, ha ama szépséges szemeinek undort nyújtana a látványunk.
Úgy érzem, itt már meg sem kell szólalnom. Tisztelnek – ez már régóta kijárt nekem. Ahogy végignézek az asztalon, majd két társamra pillantok, elhúzom a számat.
– Hogy merészeltétek ezt, hogy ők nem kapnak tányért?! – pattanok fel, Melodiára és Tangóra mutatva. A kalózok aggódó tekintettel néznek egymásra, majd kettő rögtön feláll, s egy-egy tányért megragadva jönnek mellém.
– Elnézést, hogy vétkeztünk, bűneinkét vezekelni fogunk. – rakják le a tányérokat eléjük, majd hamarosan megkezdődik az ebéd.
Sok férfi felváltva szolgálják fel az ételeket. Nem mondom, hogy mennyei ízük van… sőt. De mit várok férfiaktól, kalózoktól? Ha én elkezdek főzni, abból is sokkal jobb eredmények keletkeznek, mint ezeknek a kezeiből. A fő, hogy ehető…
De nem élvezhetem túl sokáig ennek az ebédnek nyugalmát, mert az előző kapitány kocogtatja meg a vállam. Ahogy lassan, összeszűkült szemekkel nézek rá, rögtön felugrik, és majdnem belefullaszt hatalmas bocsánatkérés tengerébe.
– Igazából, csak egy dolgot szeretnék. Pár percet rabolnék el az életéből. – hadarja, majd miután érzi magán a legénység szúró tekintetét, rögtön kijavítja magát. – Úrnőm.
– Mondd csak, mit akarsz. De gyors legyél… - ragadom meg valami állatnak a combját, és azt kezdem el majszolni, míg ő uralkodni próbál remegő testén, akadozó légzésén.
– Igazából, tudja… olyan csodás időnk van ma… az Istennőnk beragyogja eddigi sivár életünk kéklő egét… de ezt egy fogoly, meg akarja törni. – csapkodja össze némán reszkető kezeit, és az étkezdén hatalmas ámulat szalad át. – Az illetlen férfi a hajó gyomrában rejtőzködik. Sajnos, mi túl jelentéktelenek lennénk, egy nagy döntés hozásához… ezért Önnek kéne róla dönteni. Kérem, rendelkezzen felette!
– Meglátom, mit tehetek. – állok fel,az ebéd befejezése után. – Tango, Melodia…
– Épp befejeztem a kaját. Mehetünk…
– Anyám, menjünk! Látni akarom a bácsit…
Már-már beletörődtem, hogy a kiscsajba kezd visszatérni az élet, és ennek hatására azt a tudatot teszi magáénak, hogy én az anyja vagyok… kapucniját fejébe húzza, macskám pedig vállamra szökken, majd az ex-kapitány hamarosan elkezd minket levezetni.
Már távolról látom a fiatalt – nem lehet sokkal idősebb nálam, bár arcából keveset látni, de ez is, s teste is elég infót ad róla. Rozsdavörös haja van, felsőteste pedig telis-tele van egy bizonyos témára utaló, de számomra felismerhetetlen tetoválásokkal. Közelebb érve pedig rájövök, miért is láttam oly keveset arcából; szemeit kettő szemkötő is eltakarja. Épp, hogy viszonylag apró cellája mellé érünk, ő pedig mindkét szemfedőjét felhaltja, s igéző szemeivel mered a mellettem álló társaimra, rám, és az ex-kapitányra.
– He? Mi van bánatarcú? – néz rá a férfire, hátát nekitámasztva fekhelyének.
– Moderáld magadat az Istennőnk előtt, te fattyú! – förmed rá, én pedig teljesen közömbös arccal nézem végig a vitát.
– Ej, a bánat! Ez volna a vén istenség? – vigyorodik el, s ennek hatására az egyik szemfedő visszacsapódik. ~ Nyugi… nem azt mondta, hogy ez a vén volna az istenség… hanem hogy vén istenség… talán csak másra számított…
– Soha se voltál normális…
– Hehee, ez hamis!
– Nos, mit parancsolsz úrnőm? Mit tegyünk ezzel az aljas, suttyó féreggel, aki még arra se méltó, hogy a hajad szálának lenyomatát láthassa? Már sokszoros rendbontása és fegyelmezetlenségét nem tűrhetjük tovább. Vessük a cápák közé, vagy talán jobb dolgot talált ki az ön briliáns, s utolérhetetlen elméje?
– Ejj, a bánatarcúak! – mutat ránk olyan vigyorral, hogy egy gyengébb helyzetében még Den is megirigyelhetné.
Nagy gondolkozóba esek, miközben a fiú vörös haját rázva röhög, és én hol rá, hol a kapitányra nézek. Az őrültsége számomra megnyugtató, akárhonnan is nézzük. Mit tehetett, amiért ide lett zárva? Nem érzek belőle kiáradó mágikus energiát. Vagyis érzek, csak csekély mennyiségben…
– Szeretném tudni, miket tett ez a férfi. Mi a neve, mágiát használ-e és milyet? Mitől került ide? A kalózok nem szokták figyelembe venni a rendbontást…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 322
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Hétf. Nov. 14, 2011 7:05 pm

Furcsa tekintettel szemléltem a várost, ahogy Arisával elhaladtam az első házak mellett. Fáklyák lobogtak az utcákon, a napszak ellenére, fénybe burkolva a melléjük tűzött zászlókat és vidám színű szalagokat.
- Ez lenne a verseny előkészülete? - tűnődtem magamban félhangosan. A házak előtt árusok kínálták portékájukat - Fiore minden tájáról kóstolhattam volna különlegességeket, ha kedvem szottyant volna rá, de szabók, fodrászok és maszkokat áruló férfiak és nők is megkörnyékezték a járókelőket. Egy ilyen faluhoz képest rengetegen sétáltak az utcán, talán más falvakból is idegyűltek a vásárra vagy a megnyitóra az emberek. A halászhajók szinte elárvultan nyikorogtak a mólóknál, a máskor hallal megrakott bárkák most kisuvickolva ringtak a hullámokon. Óvatosan beleszimatoltam a felőlük fújó szélbe. A szagot sajnos nem sikerült eltüntetniük, ami a péksütemények illatával keverve vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.
A főutcán meglepő kép fogadott. Óriás szekereken guruló építmények gurultak el a bámészkodó és hangosan ujjongó tömeg előtt. Óvatosan utat próbáltam törni magamnak, de a fesztiváli hangulat alkalmából mindenki kifejezetten megbocsájtó hangulatban volt.
- Hát maga eltévedt? A menet előttünk van! - kacagott fel egy férfi, miközben elismerő pillantásokat vetett Arisára. - Nagyon élethű lett! De hol irá... nyít.. - veszett a semmibe a hangja, mikor a kígyó boldogan megborzongott a "dícsérettől". Végül csak megrántotta a vállát - Láttam én már furcsábbat a tengeren. Gondolom, maga is versenyző? - nézett vissza rám a nálam másfélszer magasabb fickó.
- Hát.. majdnem. A Hullámlovas kapitányát keresem.
- A Hullámlovasét? - lepődött meg. - Azt az alakot? A főtéren át a leggyorsabb, itt nincs sok utca, ahol el lehet tévedni. Csak menjen előre, míg meg nem látja a Vörös Vaddisznó fogadót, és ott forduljon a tenger felé.
- Köszönöm! - intettem búcsút neki, és a tömegen keresztül utat törve sétáltam a főtér felé. Arisa társasága komoly segítséget jelentett, mindenki legalábbis meghökkent, mikor meglátta familiárisomat, rosszabb esetben nyakát törve igyekezett eltűnni utamból.
- Na neee... - álltam meg ledöbbenve a főtéren. Egy hullámvasút vonzotta tekintetemet. A faépítmény az utolsó csavarjáig egy hajó illúzióját sugározta magából. A síneken mozgó kocsik kétszemélyes csónakokat ábrázoltak, amelyek vízi szörnyetegek között, egy óriási, szakállas kalóz száján át, kincses szigetek között tekergőzve gurultak a pályán. Az energiát mindehhez néhány mágus szolgáltatta, akik láthatólag élvezték a szórakozást. Zsibongó gyerekek tucatjai vették körbe a hullámvasutat, szüleiktől követelve, hogy hadd szálljanak föl először vagy sokadszor.
- Nézzétek, kígyó! - kiáltott fel valamelyikük. A hullámvasút néhány másodpercen belül elnéptelenedett, helyette Arisa körül tolongtak a kölykök. Mindenki fel akart rá szállni, vagy legalábbis megsimogatni az oldalát vagy szárnyait. A kislány kétségbeesetten igyekezett kitörni a gyerekek közül, anélkül, hogy bármelyiket is bántotta volna, de úgy tűnt, próbálkozásai reménytelenek voltak. Azonban a szülők segítségére siettek. Ijedten kapkodták el a csemetéket közeléből. Amint elég hely volt körülötte, Arisa a levegőbe emelkedett, és néhány méter magasan körözni kezdett.
- Pedig végre nem ijedtek meg tőled! - nevettem el magam halkan, majd tovább sétáltam a Hullámlovas felé, Arisa rosszalló gondolataitól kísérve.
A kikötőben már nem volt akkora tömeg, mint a karnevál szívében. A Hullámlovast tényleg azonnal megtaláltam - az egyetlen hajó, amire hordókat, ládákat pakoltak fel, és nem volt masnikkal és szalagokkal feldíszítve. Rajtam kívül négy alak várakozott a hajó mellett, akikhez én is csatlakoztam. Feltehetőleg ők is a hajóra jelentkeztek. Néhány percen keresztül a kapitány ránk se bagózott, helyette saját bagóját rágva utasításokat vakkantott a rakodóknak. Ez alatt lopva szemügyre vettem a többieket. Egy hegymagas, medvebőrbe öltözött férfi, rövid hajjal és szél barázdálta képpel. Egy sunyin vigyorgó, idegesen rángatózó, cingár pasas. Egy kövér nő, kinek méretei vetekedtek a medvebőrös fazonéval, mint ahogy szépsége is. Valamint az ő ellentéte: egy tökéletes alakkal és domborulatokkal megáldott, fekete hajú, korombeli lány.
- Figyelhetne már a kapitány… - morogta a medvebőrös.
- Nocsak, talán te is ide jöttél? – vonta fel szemét a lány.
- A-a-ahogy é-én is. – kezdett el bólogatni az idáig rángó férfi.
- Mi kellene, ha volna, szárazföldi patkányok? - szakított el nézelődésemtől a kapitány. Ő nagyjából a hetvenedik évét taposhatta, és tökéletesen megfelelt minden sztereotípiának, amit csak egy kapitánnyal szemben támaszthattam: kezében rumosüveg, szájában pipa. Talán már csak egy faláb hiányzik róla! Kissé hátrébb csúsztattam lábaimat, mikor a kapitány nem túl barátságos módon egy óriásit köpött elénk.
Öt módon hangzott el ugyanaz a felelet: mi bizony a küldetésre jöttünk.
- Az lehet, hogy arra jöttetek, de a Hullámlovason csak egy mágusnak van hely! Tudom ám, hogy mindannyian a pénzre pályáztok, és nem a kalandra, mint mi, tengeri medvék! Közületek csak a legjobb léphet fel ennek a hajónak a fedélzetére! - dobbantott egyet. - Harcra fel, puhányok! Aki talpon marad, az jön. De ő nem harcolhat. - mutatott Arisára. - Titeket akarlak felmérni, nem a háziállataitokat. Ti sem a papagájommal beszéltek. Gyerünk!
- Csak egyvalakié lehet a munka. És ki olyan tökéletes, hogy elvállalja ezt a munkát, ha nem én? – rázta meg fürtjeit csábosan a lány.
- Ex-Quip: Halberd! - jelent meg egy óriási alabárd a medvebőrös kezében, és tétovázás nélkül felénk sújtott. Négyen négyfelé ugrottunk, kikerülve a fegyver csapását.
- Ice Make: Winged Armor! - jelent meg testemen páncélzatom. - Ice Make: Claws!
- Birth of a Demon! - kezdtek megváltozni a rángatózó fickó lábai és karjai. Egy imádkozó sáska pengéi jelentek meg alkarja helyén. Nyomban átértékeltem az idegrángást. Ha ezzel elkap valakit.. Lábai helyét vaskos oroszlánlábak vették át.
- Force Push! - indult meg felé azonnal egy erőlökés a kövér nő felől. Már csak a lányról nem tudtam, hogy milyen mágiával bír. Előtte három emberi fej méretű szalmabábu lebegett.
- Én fogok győzni! – bömbölte az alabárdos, és a sáska felé ugrott, magasra emelt fegyverrel. A démonmágus vad kuncogásban tört ki ennek hallatán.
- Demonic Step! – lépett közvetlenül a fegyvermágus alá.
- Héé! – ugrottam el egy lövedék elől, amit a lány bábui lőttek felém. Néhány jégszilánk lepattogott páncélomról, figyelmeztetve, hogy ne csak nézőként próbáljak érvényesülni.
- Vigyázz, hova nézel. – mosolyodott el. Nem tudtam, arra érti-e, hogy mintha lejjebb csúszott volna a dekoltázsa, vagy hogy másra néztem. A szalmabábuk vonalba rendeződve kezdtek el felém repülni.
- Ice Make: Slide! – idéztem meg magam alá vékony csíkban egy jégcsúszdát. Kezeimet kifeszítettem a rohamozó babák előtt, és felkészültem a becsapódásra. Karjaim majd’ kificamodtak, de átvettem az energiát, és hátrafelé kezdtem siklani az általam felállított korcsolyapályán. De nem ez volt az egyetlen célom. Utunk a telekinézist használó nő felé vitt minket. Néhány méterrel előtte hanyatt vetettem magam, hagyva, hogy a bábuk elrepüljenek fölöttem.
- Force Shield! Force Push! – hallottam a rémült kiáltást, amit egy robbanás hangja követett. Nem vártam meg eredményét, inkább a bábumester felé futottam.
- Ice Make: Ice Cube! – idéztem meg egy jégkockát az egyik szalmajáték útjába. Mint a vonat szélvédőjére csapódott bogár, úgy terült ki néhány másodpercre a fegyver. – Freeze! – lendítettem ütésre kezem. Ennek biztos van egy egyszerűbb módja, mint az érintés…
A támadásom talált, jó tenyérnyi helyen megfagyasztva a lány szemeit. Látásától megfosztva, néhány percig nem tudott semmit sem tenni, így körülnézhettem. Az alabárdos teljes igyekezetét bevetve próbált elvérezni, míg a sáska vigyorogva nyalogatta pengéiről a vért. Lassan, kiszámítottan felém fordította fejét, vigyora még szélesebbé vált.
- Te leszel a következő… - se hangjában, se mozdulataiban nem volt nyoma a korábbi idegességnek. Elképesztő gyorsasággal indult meg felém.
- Azt csak hiszed… - hosszabbodtak meg karmaim, hogy felvegyem vele a versenyt. Szikrázva feszültek egymásnak a pengék, apró csont- és jégdarabok szálltak mindenfelé. Néhány percen keresztül csak ütéseket váltottunk egymással, hasonló eredménnyel, mint az első alkalommal. A fickó meglepettnek látszott, és egy rúgással próbálkozott. Lába beleakadt tüskékkel tarkított talpamba. Felüvöltött, és olyan erővel lökött hátra engem, hogy néhány méteres repülés után nyekkenve fogtam követ a hátammal. Robbanássorozat rázta meg a kikötőt, feltehetőleg a Seidr-mágus jóvoltából. Páncélom felfogta a robbanások jó részét, de egyik térdembe kínzó fájdalom hasított.
- Fenébe… Ne, Arisa! – kiáltottam a kígyónak, aki épp beleavatkozott volna a küzdelembe. Elkeseredést éreztem benne végigvágni, de végül újra felrepült. Körbenéztem. Már csak ketten maradtunk: a Seidr-mágus és én. A medvebőröst már néhány matróz elkezdte ellátni, míg a telekinézises nő és a démonmágus ájultan hevert a robbanásoktól. A Seidr szemében dühödt lángok villództak, a szemére idézett jegemnek már nyoma se volt. És két embert ő fektetett ki.. Páncélom friss jéggel töltődött fel, felkészülve az újabb támadásokra.
- Sniper Doll! Charging Doll!
- Ice Make: Stairs! – ugrottam fel két lövés elől egy csigalépcsőre. A tákolmány vészesen megingott, mikor a lövedékek az alsó lépcsőfokokat kezdték roncsolni.
- Ööööö… - kezdtem kifogyni az ötletekből. – Freeze! – érintettem meg a tőlem centikre elrobogó bábut, amelyet azonnal jégkéreg borított be. Az irányíthatatlan bábu a tengerbe csapódott, centikre hibázva el a hajó orrát. Rossz a jóban: a bal kezemre idézett jégkarmok szilánkosra törtek, több jégcsap fúródott tenyerembe. Összeszorított fogakkal futottam a lány felé, mielőtt az újra összeszedné fegyvereit, de elkéstem. Egyszerre értem mellé a szalmababákkal. Egy lövedék talált mellkason, de bevittem a végső ütést a lány tarkójára. Eszméletével együtt a bábuk is a földre zuhantak. Rogyadozó térddel és elszorult tüdővel vártam, hogy a kapitány végre ítéletet hirdessen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Kedd Nov. 15, 2011 4:20 pm

Jonathan: - A szelek ura?! – horkan fel Gnorak. – A Viharisten helyére már holmi jött-ment urak lépnek?
- Nyugalom, Gnorak! Az igaz, hogy néhány hónapja végeztünk azzal az ál-istennel, de ez egy másik földrész.
- Ez nem földrész, ez egy porfészek! Még egy normális harcossal sem találkoztam, aki méltó arra, hogy a fejszém élét megkóstolhassa!
- Te erősködtél, hogy druchii-t akarsz ölni. Nekik pedig most pont egy olyan mágikus hangszer kell, ami valahol erre van elrejtve.
- Maximilián állítása szerint.
Bizony, felhangzott a titkos varázsszó! A mestered említette, hogy lesznek mások is, akiknek a hárfa kell. Legjobb logikádat használva rögtön rájössz, hogy ezek a druchii-k is a Pusztítás Hárfájára pályáznak. Rossz hír, hogy ők már bizony itt vannak és előtted járnak, elvégre az őket követő két személy jelen pillanatban ott tart, ahol most te. Alkalmi szövetségeseid adódtak. Ha nem is pontosan, de a céljaitok egyeznek.
- Emberifjonc, oda nézz! – mutat a tenger felé a tarajos, mire társa a jelzett irányba pillant.
A távolban csupán egy apró fekete pont látszódik a tengeren.
- Nem látom tisztán, de téged ismerve biztos, hogy a druchii-k hajóját találtad meg.
- Hajót kell szereznünk!
A két idegennel tartasz, mivel jelen pillanatban a szövetségük bőven kifizetődő neked. Hárman meglovasítotok egy kisebb hajót, amivel azonnal üldözőbe veszitek a druchii-kat. ( ha netalántán kérdésed volna az út közben, akkor PÜ-ben keress fel! )
Ahogy utoléritek, a célpontotokat úgy jobban szemügyre veheted a hajójukat. Egy hatalmas fekete bárka, fekete vitorlákkal. A hajót ezernyi fafaragvány díszíti, amiket elképesztő gondossággal készítettek el. Ám furcsa mód, ez a bárka az imént nyársalt fel egy valamivel kisebb kalózhajót. A két fedélzeten hamar csata tört ki, de ezt már csak a csatazajból következtethetitek ki.
- Gyerünk fel! – csattan fel Gnorak, mikor a hajótok a fekete bárka oldalának ütközik.
Több se kell, mind a hárman felmentek az ellenséges hajó, fedélzetre a saját módszeretekkel. Odafent egy javában zajló, ám meglehetősen egyoldalú harcot láthattok. A kalózok harcolnak druchiikkal. A druchiikról messziről látszik, hogy nem e ország gyermekei. Szálfatermetük, kecses testalkatuk, hófehér bőrük és koromfekete hajuk már javában megkülönbözteti őket. Egzotikus öltözékük is javában eltér a helyi divattól, bár azoknak az óriáspikkelyes ruháknak nem semmi lehet az eredettörténete…
Rivális kutatókról van szó, szóval csatlakoztok az összecsapáshoz. A postot addig írd, hogy a harc hevében Tabu mellé sodródsz!


Tabu: - Dehogynem! Tudniillik, mi nem egészen olyan kalózok vagyunk, mint a többség. Minket az önbe vetett hitünk vezényelt a tengerre, hogy megtaláljunk és imádhassunk. De ez a féreg nem tisztel senkit és semmit! Sorra zavarta meg a szertartásainkat, arról nem is beszélve, hogy a hite javában megkérdőjelezhető.
- Héj, nem vagyok én holmi féreg, ami a mocsokban, koszban kúszva mászik! – csattan fel, miközben egy légy kezd el szálldogálni a feje körül, amit kezével próbál elhajtani.
- Már dehogynem! Mit tegyünk úrnőm?
A légy eközben leszáll a bolond homlokára, mire az rémülten kapja el a fejét, s veri azt be a priccsébe.
- Ejj, valami madár követ! – csattan fel, majd öblös hangon kacagni kezd.
- Úrnőm, kapitány! – rohan le a lépcsőn egy matróz. – Itt vannak! – kiáltja rémülten, s a következő pillanatban, egy döfő orr töri át a hajótok falát.
A víz azonnal ömleni kezd befelé, mire a félkegyelmű hülye gyorsan felpattan és kirohan a cellájából. Természetesen a rács zárva volt, de ő amint hozzáért az rögtön kinyílt.
- Menjetek bánatarcúak, vagy megfúlunk, mint a büdös lyukú patkányok! – kacag fel.
Felrohantok a fedélzetre, és már egy azonnal láthatod is a támadótok hajóját, ami nem más, mint egy hatalmas fekete bárka, fekete vitorlákkal. Az ellenséges hajó fedélzetén pedig idegen külsejű matrózok kiáltoznak felétek csatakiáltásokat. Messziről látszik, hogy nem e ország gyermekei. Szálfatermetük, kecses testalkatuk, hófehér bőrük és koromfekete hajuk már javában megkülönbözteti őket. Egzotikus öltözékük is javában eltér a helyi divattól, bár azoknak az óriáspikkelyes ruháknak nem semmi lehet az eredettörténete…
Harc robban ki, melyet egészen addig írj, míg az összecsapás során össze nem sodor a sors Jonathan-al!

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rane: Látom, tökéletesen boldogulsz a rád bízott feladatokkal, ezért most már bátran merek neked vázlatos köröket kiírni.
A kapitány felinvitál a hajóra, majd sebtében bemutatja a hajót és annak rendhagyó legénységét. Aztán nincs is több idő a pihenésre, mert egy duda hangosan üvölt fel néhányszáz méterrel odébb. Ez azt jelzi, hogy a versenyzőknek rajthoz kell állniuk öt percen belül. A fedélzeten hamar meg is indul a pezsgés, mindenki rohan a dolgára, míg a kapitány osztja a parancsait. Még pont időben sikerül rajthoz állni, ami után már csak egy perc és eldördül a rajtpisztoly. A verseny kezdetét veszi. Tizenöt hajó kezdi meg enyhén szólva se fair, vagy barátságos versengését. Egyes hajókat mágikus erő hajt, míg másokat gőzerő. A tiéteket speciel csak a jó öreg szél. Hamar le is maradtok az élmezőnytől egy hozzátok hasonló sorstársatokkal együtt. Pechetekre a sorstársatok nem szereti a konkurenciát, ezért hamar rágyúr a vitorlátok tönkretételére.
A feladat adott, valahogy óvd meg a vitorlát, ha pedig ötleted van a rivális hajó likvidálására, akkor azt is bevetheted. Sőt nem volna az se baj, ha valahogy sikerülne felzárkóznotok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Vas. Nov. 20, 2011 6:12 pm

- A szelek ura?! - horkan fel Gnorak. - A Viharisten helyére már holmi jött-ment urak lépnek?
- Nyugalom Gnorak! - csitítja társa. - Az igaz, hogy néhány hónapja végeztünk azzal az ál-istennel, de ez egy másik földrész.
Hallván ezeket a szavakat, egy kicsit felszabadultam. Mi van ha még nem találták volna meg, most engem akarnának felszabni. Na már, nem mintha alkalmat adnék rá nekik. Nem tudom milyen erősek lehetnek ezek a rúna fegyverek, de nélkülük gyengék.
- Ez nem földrész, ez egy porfészek! - mocskolódott a törpe. - Még egy normális harcossal sem találkoztam, aki méltó arra, hogy a fejszém élét megkóstolhassa!
- Te erősködtél, hogy druchii-t akarsz ölni. Nekik pedig most pont egy olyan mágikus hangszer kell, ami valahol erre van elrejtve.
- Maximilián állítása szerint.
Mágikus fegyver? Tehát igaza volt Enochnak, nem én vagyok az egyetlen, aki a fegyver nyomában van. Vannak mások is, ezek a druchii-k vagy ki a csodák. Biztosan nem fiorei nép, ahogy ez a két szerzet sem az. Viszont ha nem Fiore népei, akkor honnan jöhettek? Tutira nem az elsüllyedt város lakosai, mert akkor egyszerűen elintéztek volna, ahelyett hogy leállnak cseverészni. Igaz az is lehet, hogy ez csapda, rá akarnak szedni, hogy magam valljak és végül elintézhessenek. Minél előbb meg kell őket szabadítanom a fegyvereiktől. Ámbár ki is használhatom tudatlanságukat és remek üzletet köthetek.
- Emberifjonc, oda nézz! - kiállt fel a mélynövésű idegen, majd a tenger felé mutat, társa is az irányba szegezi tekintetét.
- Nem látom tisztán, de téged ismerve biztos, hogy a druchii-k hajóját találtad meg.
- Hajót kell szereznünk! - jelenti ki könnyedén.
Követem a két idegent egyenest egy közeli kisebb dokk felé. Ott egy kisebb hajó ringatózik csak a nyugodt tenger vizén. Nincs más választásunk, ez az egy lehetőség van, ez a hajó visz ki minket a nyílt kékségre.
A kis bárka sebesen szeli a habokat és egyre jobban megközelítjük az ellenség hajóját. Ezt a kis alkalmat kihasználom és alkalmi társaim faggatásába kezdek:
- Már elnézést, hogy megkérdem, de pontosan milyen népség ez a druchii? És ami még fontosabb milyen a fegyverzetük, mágiát használnak-e?
A kérdés elhangzása után a tarajos horkant egy nagyot, majd a vízbe köt. Szerencsére társa válaszol kérdésemre:
- A druchiik egy bukott népség, afféle kitaszítottak, száműzöttek. Valaha dicső és nemes népség voltak, de mára már a minden értelemben a mélységben vannak. Nemesi mivoltuk a külsejükben is megjelenik. Élettartamuk pedig közel a tízszerese a miénknek.
- Az összes ugyan olyan nádszál nyápic féreg, mint az őseik! - szól közbe a tarajos.
- Mágiát csak a varázslónők használnak, amik száma elenyésző a fajon belül. Ezek a tudomásaim szerint magas rangot töltenek be. Ám amilyen kevesen vannak olyan hatalmas erőknek parancsolnak.
- Egyikük koponyája se bírja soká a fejszémmel szemben...
- Ez is igaz, de ott vannak az ő testőreik is, a végtelenek. A végtelenek pedig olyan pengemesterek, akik már több évszázada gyakorolják a kardforgatást. Egyetlen jól irányzott apró szúrással képesek elvágni egy olyan izomrostot, aminek következtében megbénul az ember. persze a végtelenek a varázslónők, vagy az egyéb magas rangú druchiik testőreik. Szóval, ha nincs balszerencsénk, akkor csak egyszerű hétköznapi pengemesterekkel lesz dolgunk.
~ Még szerencse, ahhoz már nekem is kellett volna némi segítség.
- És még valami, ti kik vagytok? Említettétek, hogy ez egy más földrész, szóval annyi lejött, hogy nem idevalósiak...
- Én és társam egy távoli országból jöttünk. Tudod Gnorak egy reményvesztett, ami a hazánkban annyit jelent, hogy családja hírnevére egy korábbi tettével szégyent hozott, amit csak úgy tud jóvátenni, ha csatában hősi halált hal. Én pedig Gnorak emlékezője vagyok. Az én feladatom, hogy egy epikus műben megörökítsem Gnorak halálát. A hazánkban igen komolyan veszik a becsületet és a tisztességeset.
- Azért jöttünk ebbe a szánalmas országba, hogy megtaláljam a végzetemet. Odahaza már megütköztem a legnagyobb veszedelmekkel, de a sorsom mostoha és még mindig életben vagyok. - És ezzel Gnorak rövidre is zárja a beszélgetést.
~ Ugyan csak kérned kell és elmetszem a torkod.
Spontán beszélgetésünk végeztével be is érjük a druchii-i hajót. Irtó nagy fekete bárka ringatózik előttünk a tenger vizén, fekete vitorlákkal van felszerelve. Csupa - számomra ismeretlen eredetű - fafaragvány díszíti, igencsak ki vannak dolgozva. Ahogy közelítünk a hajó árnyékában megjelenik egy kisebb méretű kalózhajó, melyet a bárka éppenséggel felnyársalt. Odafentről heves csata vízhangja hallatszik le.
- Gyerünk fel! - csattan fel Gnorak, ki halálhozóját keresi, miközben apró hajónk a fekete bárka oldalának ütközik.
~ Remek, amíg ezek harcolnak és fű alatt információt szerzek.
Miután a két fazon felmászott a hajóra és elvegyült a harctéren, én magam óvakodva repültem fel a hajóra. Elsősorban biztonságba helyeztem familiárisom tojását, nehogy a harc hevében megsérüljön szegényke. Míg a fedélzeten lévőket lefoglalta a csata, én a bárka belseje felé vettem az irányt. Egyre mélyebbre merészkedtem, de semmi használhatót nem találtam, így visszatértem a fedélzetre. Odakint a kalózok és a druchii-k vívtak ádáz csatát. Kardok csattogása és elsülő fegyverek hangja töltötte be a légteret. Exil igazat mondott, ezek a druchii-k igen nemesi tulajdonságokkal rendelkeztek. Magas, kecses, fehér bőrű, fekete hajú népség volt. Öltözékük más országból származó volt, óriási pikkelyek díszítették ruháikat.
A csatározó felek közé merészkedtem, próbáltam kimaradni a harcból, csupán egy-két rám rontó alakot csaptam le, ezzel ártalmatlanná téve őket. Aztán egyszer csak egy ismerős arc tűnt fel, aki épp egy-két nemesi ivadékot iktatott ki. Tabu volt az, nem nagyon láttam a hakobe-hegyi kalandunk óta. Gondoltam meglepem, és mit sem törődve a harccal, mögé lopakodtam és átölelve üdvözöltem:
- Szia Tabu~
Reakciójára nem számítottam, talán a csata hevében tette, talán nem. Felém fordult, és vörös szemeit morcosan rám meresztette, majd hirtelen megfejelt. Fejemet fogva hullottam a padlóra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szer. Nov. 23, 2011 5:22 pm

Csak egy ember van talpon ebben a küldetésben? Tempó, vagy holnap este az inaktívaktól búcsút veszek!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szer. Nov. 23, 2011 6:04 pm

– Dehogynem! Tudniillik, mi nem egészen olyan kalózok vagyunk, mint a többség. Minket az önbe vetett hitünk vezényelt a tengerre, hogy megtaláljunk és imádhassunk. De ez a féreg nem tisztel senkit és semmit! Sorra zavarta meg a szertartásainkat, arról nem is beszélve, hogy a hite javában megkérdőjelezhető. – Belém vetett hit? Ismerhetnek vagy két órája. Vajon nekik ki számíthat istennek? Az, aki mészárlást rendez a hajójukon…? Tovább kellett volna őket öldökölni.
– Héj, nem vagyok én holmi féreg, ami a mocsokban, koszban kúszva mászik! – háborodik fel a férfi, s hamarosan egy légy dönt úgy, követni kezdi őt. Kitartóan repdes a feje körül, a fogoly pedig csak összevissza rázza magát, hessegeti a legyet, de az nem igazán akar tágítani mellőle.
– Már dehogynem! Mit tegyünk úrnőm?
Az idegesítő légy kitartása eredményt is hoz, sikerül leszállnia kiszemeltjének homlokára. Ám nem hagyja, hogy sokáig ott időzzön; a vaságyba teljes erővel belefejel, csak úgy kong utána a szoba. De legalább a légy megdöglött.
– Ejj, valami madár követ! – kacag fel. Ennek valami nincs rendben odabent…
– Úrnőm, kapitány! – hallom meg a lépcsőn egy matróznak sietős lépteit. – Itt vannak! – kiált fel, félelmét jelezve, s eme pillanatban egy hatalmas lökés tántorít meg minket. Egy másik hajó orra tör be bárkánk gyomrába, s a repedések, szakadások nyomán a víz ömleni kezd befelé. Megtámadtak volna?
Az őrült srác ekkor felpattan, s kiviharzik a cellájából. A lakat, a zár biztosan zárva voltak, de hallani a kattanást, ahogy hozzáérik, és az egyből kinyílik. Micsoda biztonság…
– Menjetek bánatarcúak, vagy megfúlunk, mint a büdös lyukú patkányok! – kacag újfent.
Ahogy felérünk a fedélzetre, észreveszem, alig látni valamit – egy hatalmas hajó takarja el a kilátást, és ez nem is akármilyen vízi jármű. Az egész feketére van festve, s még a vitorlák is ebben a sötét színben pompáznak, mintha csak ezzel hirdetnék a halált. Nem hinném, miután belénk rohantak, hogy barátaink lennének – a külsőjük, sőt, még barátságtalan kiáltásaik is ezt sugallják. Sose láttam még ilyen kinézetű embereket… valószínűleg egy másik királyságból jöhettek. Talán mindegyikük másfélszer lehet nálam nagyobb, és ennek ára a piszkafa vékonyság, néhányuk mellett még a legkisebb árbocok is vastagabbnak tűnnek. A fekete összhangú hajón ők szinte világítanak, hófehér bőrükkel, viszont hajzatuk alakját alig lehet kivenni, köszönhetően, az talán még sötétebb, mint bárkájuk, vagy vitorlájuk. Ahol pedig nem bizarr tulajdonságaik érik el, hogy grimaszokat vágjak, ott öltözéküknek minden apró része feltűnik. Pikkelyes ruhák, és… néhány darabról azt se lehet elmondani, vajon miből készülhetett.
A furcsa lények – talán nem is emberek – leugrálnak bárkájukról, és felénk vetik magukat. Persze, mintha ez nem lenne elég, egy harmadik hajót is erre sodor a sors… nem igazán van időm velük is törődni, ha nagyon arra vágynak, elverhetem őket persze.
Előrántom kardom, és riadtan nézek körül. Valami mintha hiányozna.
– Tango! Melodia! – ordítok fel teljes hangerővel, majd a levegőbe dobok egy szablyát, s sajátomat is előkapva belevetem magam a harc hevébe. A penge, melyet már felhajítottam, nem esik le – régi társam, Tango még a levegőben felkapja, hogy ő is küzdhessen vele, Melodia pedig a kis díszkardjával védekezik, szúr, amennyire tőle telik.
Matrózok halnak meg mind a mi, mind az ellenség oldaláról, és azaz egyetlen örömforrásom, hogy társaim jól viselik a csatát, és nem sérülnek meg.
Már talán a harmadik tucatnyi ellenséget küldöm földre, és ugornék neki még egy csapatnak, mikor valami hátulról vissza fog. De érződik érintésén, hogy nem ellenség. Ez a valaki úgy döntött, hogy sutba vetve ismeretségét irántam, és lemondva életéről hátulról elkap, s megölel engem.
– Szia Tabu~ - suttogja fülembe, a nevem elnyújtva. A hangról nem nehéz megállapítani, kivel van dolgom…
Kifordulok kezei közül, és kicsit felugrok a földtől, hogy szemmagasságban legyek vele – és következhet a tipikus kivégző módszer. Fejet hátrahúz, lendületet vesz, fejel… és Jonathan máris eggyé vált a fedélzetet beborító deszkákkal.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 322
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Csüt. Nov. 24, 2011 6:44 pm

- Nem rossz, nem rossz.. - dörmögte elégedetlenül a kapitány. Láthatóan nem örült annak, hogy megsérült segítője. De erre gondolhatott volna akkor is, amikor kitalálta, hogy harcolnunk kell.. - Üdv a fedélzeten! Bort vagyok.
- Én is örülök.. - morogtam, és kissé csoszogó lépésekkel felsétáltam a fedélzetre. A legszívesebben visszafordultam volna, de nem tettem, kíváncsi voltam a versenyre.
- A hajó nevét már tudod. - kezdte meg Bort kérdés nélkül a hajó ismertetését. - Amin vagyunk, azt fedélzetnek hívják. Nem padlónak, mint ahogy minden szárazföldi fé..
- Voltam már hajón. - szakítottam félbe szárazon, mire egy sötét pillantást kaptam, de Tirrin kapitány tekintetéhez nem volt mérhető lesújtó ereje.
- Úgy, szóval értesz valamicskét a hajókhoz. Remek. Ötven tonnás partjárón állsz. Hat ágyú van a hajón, három-három két oldalt. Két árboc, luggervitorlával felszerelve. - szemem enyhén kiugrott helyéről az értelmezhetetlen kifejezésektől. Az ötven tonna sok vagy kevés? Mi az isten az a lugger?
- Értem. - bólintottam, remélve, hogy nem néz a kapitány teljesen hülyének. - Ők.. a legénység? - néztem a Bort-korú emberekre, gyorsan témát terelve.
- Világéletünkben egy hajón szolgáltunk. - legnagyobb meglepetésemre Bort elérzékenyülve kezdett mutogatni rájuk. - Ő ott Halszemű, Falábú, Anderson, Papagáj...
- Miért Papagáj? - lepődtem meg.
- Hogy miért Papagáj? Azt kérdezi, miért Papagáj! - kezdett el harsogni a csíkós trikót viselő, nagydarab férfi. - Hát mert....
Épp, hogy megértettem, miért lett ez a neve, mikor egy duda hangja hasított a levegőbe. A jelzésre mindenki a kötelekhez futott, felhúzták a horgonyt, a vitorlákat leengedték, egyedül én álltam hülyén a fedélzet közepén. Esetleg mossam fel a fedélzetet...?
- A duda azt jelenti, hogy öt perc múlva rajt! - kiáltott oda nekem az Andersonként bemutatott, szőke-ősz férfi.
- Ohh. Arisa? Maradsz fönt?- néztem fel az égre. A kígyó a levegőben körözve, türelmesen várta az indulást, láthatólag megsínylette a gyerekekkel való találkozást.
Talán négy perc múlva már a falu kikötője előtt ringadozott a hajó a vízen. Rajtunk kívül tizennégy hajó állt készen a rajtra..
- Ez nem vitorlásverseny akart lenni? - kérdeztem csodálkozva. Lapátos hajók, óriási SE-elszívós hajók tették ki a mezőny nagy részét, rajtunk kívül csak egyikük bárkáján árválkodott vitorla.
- Nem, hogy veszne a tengerbe az összes. De mi megmutatjuk nekik, hogy a régi módszer a legjobb! - dühöngött Bort.
~ Hogyne.. - fojtottam vissza a szarkazmust. Nem fogadtam volna nagy összegben arra, hogy mi nyernénk, de felkészültem a duda következő fújására. Az ellenfelek hajói szinte kirepültek mellőlünk, majd, pár másodperc elteltével...
Hasra vetettem magam egy kósza tűzgolyó elől. Felkelve láttam, hogy az élmezőny tizenhárom hajója körül mágia forrt, tűzgolyókon kívül százféle varázslat próbálta magát a hajótörzseken vagy az ellenfeleken átenni. Bárkánk teljes sebességgel haladt előre, de még így is látszott, hogy valamilyen trükk nélkül teljesen esélytelen, hogy az élre törünk. Kezemen magam elé tartottam, és kisvártatva néhány spóra jelent meg benne.
- Arisa, szórd őket föléjük! - kiáltottam neki, miután beletömködtem a gyorsan szaporodó spórákat egy kendőbe. A levegőbe dobtam a csomagot, amit Arisa el is kapott, majd elrepült a mezőny fölé.
- Mozgás, lajhárok, vitorlákat kiengedni, szélirányba, nem érdekel, hogy szemből jön! - hallottam a verseny aláfestését Bort szájából. Azonban az egyik hajókötél elpattant egy hangos ágyúdörgés kíséretében. Bal oldalunkon a másik vitorlás úgy döntött, ők is beszállnak a kreatív versenyzők - csalók - közé. Két újabb ágyúgolyó lyukakat ütött a vitorlába.
- Mit állsz ott, te szerencsétlen? Védd meg a vitorlákat! - kiáltott Bort.
- Igenis! - vettem észre magam. - Mushroom Magic! Ice Make: Ice Cube! - fagyasztottam spórákat egy jégkockába, majd áthajítottam az ellenfél egyik ágyújára. A kis spórák egy gyorsan növő gombafaj tagjai voltak, amelyeket az én mágikus erőm is gyorsabb növésre ösztönöztek, emellett rikító piros kalapjukkal jelezték, hogy ők bizony mérgezőek. A fémhez érve eltört a jégkocka, és a spórák a vízre reagálva vad burjánzásba kezdtek, gyorsan belepve az ágyú teljes felületét mérgező telepeikkel. Eközben a mi legénységünk sem tétlenkedett: az ágyúk a mi oldalunkon is elsültek, nagyobb károkat okozva az ellenfél vitorlázatában, mint amit mi kaptunk. Ágyúk semlegesítve, vitorla tönkretéve..
- Egy ide, kapitány! - kiáltottam, és előrementem megnézni, hogy halad az élmezőny feltartása. Arisa már visszafelé jött, sikeresen teljesítette a küldetését. A vízen gombafonalak milliói lebegtek, hajócsavarokat, kormánylapátokat és lapátkerekeket akasztva be. A gombafaj hasonlóan gyorsan nőtt, annyi különbséggel, hogy ez vízen is megélt. A mágusok most már nem egymást próbálták megölni a hajókon, hanem az én kicsikéimet irtották, de azok, mennyiségük miatt, gyorsabban nőttek újra, mint ahogy kiirtani lehetett őket. Reméltem, ez még egy darabig így lesz...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Csüt. Nov. 24, 2011 8:23 pm

Duó: Módszeresen üdvözöltétek egymást a csata hevében, ami egy pillanatra se csillapodik, sőt csak tovább fokozódik, mert újabb druchiik érkeznek. Körülbelül negyedórán keresztül ontjátok a vért, mikor is arra figyeltek fel, hogy körülzártak titeket néhány életben maradt társatokkal együtt. Ti ketten, Tango, Melodia, Elix, Gnorak, a kalózok ex-kapitánya és a vörös hajú idióta alkotják a túlélőket. A törpének beillő harcos hajthatatlanul mészárolja a hatósugarába kerülőket, míg társa rutinosan védi a hátát. Az ex-kapitány ezernyi apró sebből vérzik, de még tartja magát. Míg szemkötős barátunk csak szerencsétlenül hajlong a felé indított csapások elől és bambán röhög.
Hiába vagytok remek harcosok a túlerő még számotokra is elsöprő, a hurok pedig egyre szorosabb. Már csak a végső elkeseredettségetekből harcoltok, mikor egy hangos kürt szólal meg. Ellenfeleitek azonnal visszasietek a saját hajójukra, ami aztán eltávolodik tőletek. Ezt megúsztátok, de hamarosan rájöttök, hogy a nagyobb baj csak most következik.
- Van ott egy lyuk! – szólal meg Elix és a tengerre mutat.
- Egy örvény. – jelenti ki Gnorak dühítően nagy lelki nyugalommal, mintha másra nem is számított volna az alattomos elemtől.
- Ez hatalmas! – csattan fel riadtan az ex-kapitány. – Máris elkapott minket! Végünk van!
Ekkor ti mágusok egy furcsa érzést tapasztaltok meg. Mintha az összes mágikus erőtöket magába szippantaná az örvény. Képtelenek vagytok még a legalapvetőbb varázslataitokat is megidézni.
Pillanatról pillanatra egyre közelebb kerültök az örült gyorsasággal forgó örvény közepéhez. Már túl késő, nincs esélyetek a menekülésre. A druchiik tökéletesen tudták, hogy mikor kell távozni a csatatérről, ami most vérben és velőben úszik.
A megrongált hajótok hamarosan átbillen a víztölcsér felső peremén, és lélegzetelállító gyorsasággal száguld részben lefelé részben körbe-körbe. Az örvény fala elképesztően meredek, sőt odalent a tengerfenéken nem is ér össze! Így egy fél mérföld átmérőjű körben a tengerfeneket nem is borítja víz. Odalent pedig egy város vár titeket, hogy örök nyughelyet biztosítson nektek, amint összezúzzátok a csontjaitokat a tengerfeneket elérve.
Eddig elég is lesz megírni a postot.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rane:
Ötleteidnek köszönhetően hamarosan az élen találjátok magatokat, amiért szűkszavúan, de megdicsér a kapitány. Egy mérföldes előnyre is szert tesztek, ám pillanatokon belül olyan ködben találjátok magatokat, amin képtelenség átlátni. Lassítanotok kell a tempón, mert elméletileg már közel jártok a szoroshoz. Egy ember azonnal a hajóorrba megy, hogy a vizet figyelje. Mivel itt nem igazán tudsz besegíteni, akad egy kis időd a pihenésre. Negyed óra után valahonnan a távolból halljátok az egyik gőzhajó pöfékelését, amiért ezerszer elátkozza a legénység az ellenfelét. Egy óvatlan pillanatban te magad veszel észre a lassan eloszló ködben egy hatalmas fekete sziklát a közelben, amire felhívod a többiek figyelmét. A kapitány és a térképet bújó navigátor tanácstalanul vakarózik, mert akárhogyan is számolnak és nézik a térképet itt semmi keresnivalója egy hatalmas fekete sziklának.
- Hooog! – hallatszik egy mély dübörgő hang a közelből.
Mindenki jéggé dermed, amit lassacskán remegés vált fel.
- Hooog! – újra hallatszik a különös hang, immáron közvetlen közelről.
- Mannan óvjon minket!
Néhány pillanatra kínos csend telepszik a hajóra, ami aztán egy szempillantás alatt megtörik. A hajó fedélzetének közepét egy hatalmas tengeri szörnyeteg feje szakítja át, ami leginkább egy kígyó és egy sárkány keresztezésére emlékeztet. Undorító villás nyelve nyálban tocsogva lóg ki a kard méretű fogai között. Kígyószerű testét vastag pikkelyek borítják. hatalmas feje mögött egy nyereg van elhelyezve, amiben egy hófehér bőrű, fekete hajú nő ül. A nő egyik kezében egy rendkívül hosszú dárda, míg a másikban egy kúp alakú pajzs van. A szörnyeteg elkapja kettéroppantja az egyik matrózt, míg egy másikat a lovasa nyársal fel. Az akciót követően a lény visszahúzódik a vízbe, a fedélzeten pedig úrrá lesz a káosz. A hajó süllyedni kezd. A szörny pedig újra feltűnik, és ismét lecsap. Ha ez így folytatódik, akkor mindannyian itt pusztultok. Rossz hírem, hogy a szörnyeteget nem igazán hatja meg a jég, bár lovasa már kevésbé ellenálló vele szemben. Igaz nem rendelkeznek mágikus erővel, de tekints rájuk olyan ellenfelekként, minta egy 3050 VE-s mágussal találnád szemben magad!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szomb. Dec. 03, 2011 1:00 pm

Már bocsánat, de több mint egy hete semmi! Tempó, vagy hamar vége lesz ennek a küldetésnek! Vasárnap, azaz holnap reggelre legyenek meg a postok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szomb. Dec. 03, 2011 6:54 pm

Régi ismerősöm, Tabu viszontlátása és az általa kapott köszöntés kicsit fájdalmas volt, de attól még nem haragszom a kis mitugrászra. Nagy segítség volt a démon ellen a Hakobe havasai között, most is hasznát vehetem, hogy mellettem tudhatom. A harc heve továbbra sem hagyott alább, sőt egyre csak fokozódott, és fokozódott, valamint egyre több druchii érkezik a harctérre. Nem nagyon szeretem, ha harcolnom kell, jobb mikor más végzi ezt helyettem, de egyre csak fogyó kis társaságunk miatt nekem is be kell szállnom. Airbullets-ekkel sorozom a kis satnya testű nemeseket. Társaim is vért ontva hősiesen szállnak harcba az ellenféllel. Kezdek kissé kimerülni, ezért kaszámat kapom elő gyors és azzal kezdem el kettészabni a szánalmas kis harcospalántákat. Eközben hátam mögött hallom Gnorak elégedett röfögését, miközben társa, Exil a hátát fedezi. Kaszám élét egyre több vér festi vörösre, fenébe, utálom letakarítani a rászáradt emberi vért, és egy idő után büdös is lesz. De mindegy, ezzel most nem igazán volt időm foglalkozni, mert ezek a dögök már nem kettesével, vagy hármasával támadtak, hanem négyesével, ötösével jöttek rám, bár az is lehet, hogy mi fogyatkoztunk oly vészesen. Kénytelen voltam felemelkedni, hogy gyorsabban elintézzem őket, s testemen átvezetve az elektromosságot ropogósra sütöttem őket egy villámmal. Végezetül csupán nyolcan maradtunk. Rajtam kívül még Tabu, Tango, egy aranyos kis lány, aki Tabuval volt, a két idegen akikkel találkoztam és két másik alak volt csak talpon a druchiikkal szemben. Gnorak harci kedve mit sem változott, őrjöngve vágja fel az ellenfelet, Exil továbbra is a seggét védi. Az egyik pacák ezernyi apró sebből vérezik, de még egész jól állja a sarat, ő lehetett a kalózkapitány. A nyolcadik figura nem igen harcos típus, csupán a csapások elől tér ki, miközben bambán röhög. Mindannyian odatesszük magunkat, bár nem a maximumot nyújtva, így a túlerő egyre jobban elhatalmasodik felettünk. Ekkor csillan fel oly messzi távolságból a szerencsecsillagunk, hogy talán közelebb van, mint mi azt gondolnánk. Épp minden erőmmel egy utolsó támadást szánok az ellenségnek, mikor kürtszó szakítja meg koncentrációmat. Hirtelen a druchii nép minden offenzívát megszakított és visszatért saját hajójára, majd gyorsan távolodni kezdtek.
~ Ez furcsa. - gondoltam. ~ Ők álltak nyerésre, mégis miért menekülnének el? - Gondolataimat Elix szavai szakítják meg.
- Van ott egy lyuk! - így az ifjú harcos, s a tengerre mutat.
- Egy örvény. - állapítja meg Gnorak, mintha csak egy kiskutya állna ott.
- Ez hatalmas! - csattan fel a kapitány, habár Gnoraknál nem nagyobb marha, inkább a sebeivel foglalkozna. - Máris elkapott minket! Végünk van!
Ó-ó, kimondta a varázsszót! Kimondta azt a kettőst, melyet nem szabad hallanom, máskülönben úgy járok, mint a démon ellen. Pánik kapja el kicsit szívem, s verése egyre jobban felgyorsul. Eközben a hajó őrült sebességgel közeledik az örvény centruma felé.
- VÉGÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜNK!!!! - szaladgálok fel s alá ordibálva, pánikolva, mint valami eszeveszett őrült. Tabut valószínűleg már nagyon idegesíthette, mert mikor felé tartok, kinyújtja oldalra karját, aminek nekiütközve dobok egy hátast. A mellkasomra tapos.
- Nyugi - szól morcos arccal, és az arról tükröződő düh visszazökkent a normális kerékvágásba.
- B-Bocsi - mosolygok rá, hátha enyhíti pillanatnyi dühét. - Áh tudom már! - jut eszembe egy briliáns ötlet, bár ezzel csak Tabu és én úsznánk meg a megsemmisülést. Veszek egy kisebb lendületet és már épp felröppenni készülök, mikor semmi sem történik és egy hasast dobok a fedélzeten, míg a többiek néznek, hogy ez a hülye meg mit csinál, s van amelyik ki is nevet.
- Mi!? - tárom szét a kezem. - Miért nem tudtam repülni? - Próbálkozásképp a földről egy kis villámot akarok teremteni, de nem sikerül. - Mi lett a mágiámmal? - Ahogy látom a többieknek sem működik a mágia előhívása. - Kárörvendő kis szemetek, most beszívtátok ti is, nyehehehe~
Bár örvendezésem nem soká tartott, hisz egyre közelebb s közelebb értünk a pereméhez, majd a hajóroncs átbillent a peremen és őrült gyorsasággal száguldott az alja felé. Még időben elkaptam egy kötelet, melynek eredményeképp a gravitáció nem húzott a mélységbe. Tabu már nem volt ilyen szerencsés, most hogy Tango nem sok segítséget nyújtott volna neki, kissé magára maradtan zuhant el mellettem. Jóságos vagyok, így még a végső pillanatban, igen drámai módon elkaptam a kezét, s felhúztam a kötélre. Morcosan megköszönte, úgy látszik ma rossz napja van szegénykének. Körbe-körbe száguldva egyre lejjebb kerülünk. Lepillantva a mélységbe látom, hogy az örvénynek nincs alja, kb. egy fél mérföld átmérőjű körben jelenik meg a csupasz tengerfenék. Tovább vizslatva, s közelebb érve, egy város rajzolódik ki, az lesz a sírhelyünk. Kivéve ha valami csoda folytán megmenekülünk. De erre nem láttam sok esélyt...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szomb. Dec. 03, 2011 11:55 pm

Az „üdvözlés” után nem igazán szánok több időt Jonathanra, hiszek az ellenség egyre inkább rohamozni kezd minket. Támadnak karddal, pisztollyal, ami csak a csövön kifér, de egyedi, eddig soha nem fegyvereket is látok akcióba lendülni.
Mindenki saját mágiájával kezd bele a harcba. Tango erősítő mágiájával áldd meg minket, ezzel még jobban ösztönözve a harcra. Melodia hátát fedezi, míg mind a ketten karddal küzdenek az egyre növekvő túlerő ellen.
– Howling! Howling!
– Mushroom Magic: Nocturnal Darkness!
– Iron Dragon’s Roar! Iron Dragon’s Lance, Demon Logs! Iron Dragon’s Sword! – az erőteljes, egymás utáni támadások rendesen lefárasztanak, de ez elég áldozat arra, hogy az ellenség fogyni kezdjen. Legalábbis először úgy tűnik, hogy egyre kevesebben vannak, de mikor már hátrálnom kell, akkora az erőfölény, kezdem azt hinni, elbíztam magam…
Mind, ahányan maradtunk, egy pontra szorulunk vissza. Az összes matrózunkat leölték, nagyon kevesen maradtunk. A régi kapitány, a vöröske, én, Melodia, Tango, Jonathan, meg a társai.
Ám mielőtt bevihetnék a végső csapást, hirtelen megtorpannak, és visszakoznak a saját hajójukra. Megkönnyebbülök, ám nem értem, miért is tették mindezt. Fölényben voltak, és akármikért is akartak, de megölhettek volna, ha akarnak. Akkor meg…
– Van ott egy lyuk! - mutat a tengerre szinte tátott szájjal.
– Egy örvény. - mintha csak természetes lenne…
– Ez hatalmas! - pánikol be ő is, meglátva az új halálunkat. – Máris elkapott minket! Végünk van!
Ekkor a társamul szolgáló fiún pánik lesz úrrá. Szemei kikerekednek, és remegni kezd, már előre kiveri őt a víz. A hajó már megállíthatatlanul száguld az örvény felé… ha akarnánk, se tudnánk elég gyorsan elmenekülni.
– VÉGÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜNK!!!! - kezd el rémülten, pániktól izzó szemekkel rohangálni. Úristen, hova kerültem… nem telik egy percbe sem, hogy megunjam, s kitartsam oldalra kezemet, aminek ő természetesen neki megy, és vág egy hátast. Unottan taposok a mellkasára, hogy mozdulni se bírjon, nem, hogy tovább szaladgálni.
– Nyugi. - szólok rá.
– B-Bocsi - mosolyog, én pedig felszusszanok, és leveszem róla a lábamat. – Áh tudom már!
A fiú lendületet vesz, és hassal előre a levegőbe ugrik – majd ennek következményeképp zanyál is egyet, ezzel kuncogást kiváltva belőlem. Úgy látszik, megártott neki a pánik.
– Mi!? Miért nem tudtam repülni? Mi lett a mágiámmal?
Akárhogy próbálkozom, az én karom se nagyon akar átváltozni karddá, vagy nem tudok felöklendezni fémszilánkokat. Tango nem növeszt szárnyakat, Melodia sem varázsol…
– Kárörvendő kis szemetek, most beszívtátok ti is, nyehehehe~
Egyre közelebb érünk halálunkhoz, főleg így, mágia nélkül. Kezdek beletörődni, hogy oké, így halok meg… Már épp rendezném magamban a végrendeletem, mikor hirtelen zuhanni kezdek. Meglepetten zuhanok a mély felé, mikor egy meleg kéz ragadja meg a mancsomat. Jonathan… Örömteli fejjel húz fel maga mellé, a kötélre.
– Kö…köszönöm. – mormogtam durcásan. Nem tudok magamra vigyázni… másokra kell hagyatkoznom? Elgyengültem…
De sajnos már nem segíthet rajtunk ez sem. Kirajzolódik, tisztán látszódni kezd, hogy az örvénynek, a víznek nincsen alja… nem megfulladni fogunk, hanem szétplaccsanni. Szuper.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Vas. Dec. 04, 2011 10:54 am

A hajótokkal együtt zuhantok a tengerfenék felé. Rémülten kapaszkodtok egymásba, illetve a hajóba, és már lassan a csodában sem bíztok. Zuhantok akár egy szakadékba hajított kő. Már csak tízlábnyira vagytok a végzetetektől, mikor a tarajos alak fejszéjén a rúnák vörösen felizzanak, s megálltok a levegőben két szempillantás erejéig. A hajó fűrészporrá törik odalent, majd pillanatokon belül ti is követitek, ám mivel zuhanásotok, ha csak egy pillanatig is megállt már nem életveszélyes. Talajt értek, s arra eszméltek fel, hogy derékig vagytok merülve a kékesszürke iszapban. Testeteken fájdalomhullámok cikáznak, de szerencsétekre csontotok nem tört. Kiküzditek magatokat a vendégmarasztaló iszapból, s talán a többieknek is segítetek.
A messze fölébetek magasodó, tompán morajló vízfal pontosan akkora, hogy a város minden egykori épülete megközelíthető legyen. Szinte érzitek magatokon a hatalmas víztömeg súlyát, ami pillanatok alatt képes lenne összeroppantani a ti hangyányi testeteket. A város egykoron hatalmas, karcsú szürke és fehér épületekből állt, amik java része már összedőlt, illetve iszappal és tengeri növényekkel borított.
- Ejj, a bánat! Valami kutyák már jártak erre! – rikkant fel a bolond, s néhány hosszúkás lábnyomra mutat az iszapban.
- Druchiik. – jelenti ki a tarajos miután megvizsgálta a nyomokat.
Jona… Megvan a város, de úgy tűnik, a riválisaid előtted járnak, ami nem olyan jó hír. A társaság nagyobb részének nincs kedve a druchiik után eredni a korábbiak után, de neked valahogy meg kell győznöd őket. Gnorak-ot nem kell győzködni, hiszen a hősi halálát keresi, míg társa, Elix kénytelen követni őt. Ám a többiek? Nos az ex-kapitány és a bolond már keményebb dió, de valahogy csak sikerült hatnod rájuk. És Tabu? Hát azt már ő tudja…
Mindenesetre a kis csapatotok egy győzködést követően elindul a nyomok mentén, egyenesen a romváros szívébe. Talán negyedórányi erőltetett menet után megérkeztek a kincstár elé, aminek hatalmas, díszes ajtaja tárva nyitva. Beléptek az épületbe, s rögtön egy hatalmas ám teljesen üres csarnok fogad, aminek a túl végében egy titkos ajtó van felnyitva. Az ajtón túl egy végtelen hosszúnak tűnő csigalépcső vezet lefelé, amibe legalább tucatnyi pihenőt építettek be a készítők, jogosan.
A postok odáig szóljanak, hogy az utolsó pihenőben megállva furcsa, csörömpölő hangokat hallotok odalentről.

Ha esetleg valami extra kérdésetek, vagy hasonló van a társaitokkal kapcsolatban, akkor dobjatok egy PÜ-t!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Pént. Dec. 16, 2011 10:29 pm

A hajó csak zuhan és zuhan, szerencsére már párhuzamosan a talajhoz képest. Nem tudom, hogy történt, vagy hogy kerültem oda, de jajveszékelve hátulról Tabu nyakába kapaszkodva vártam a véget. Próbált lerázni, de nem igen sikerült neki, végül már végső pillanatomban sikerrel járt. Alig maradt tíz láb és halott vagyok, erre az utolsó lány, akit látok visszautasít. Szomorú vég.
- Francba! Meg fogunk halni! Ez a te hibád Jonaaa! A te hibááád... - visítozott a mindig búskomor leány.
Ám hirtelen Gnorak fejszéjén a rúnák vörösen izzanak fel, s mi a levegőben maradunk. Elég furcsa helyzetben állok meg. Fejjel lefelé lógtam, két centire egy seggtől. Tabu morcosan nézett hátra, s én ijedten evickéltem hátrébb a levegőben. A hajónk eközben földet ért, s ripityára törött. Mi már kisebb sebességgel értünk földet, igaz a többiekkel ellentétben én seggre érkeztem, ez volt a legkevésbé fájdalmasabb póz, amibe hirtelen keveredni tudtam. Szerencsére a landolás sima volt, de nem épp a legkellemesebb, hiszen elmerültem az iszapban, és mivel seggel érkeztem, csak a fejem látszott ki. Próbáltam kikászálódni, de nem ment... Kérdően néztem a többiek felé, de látszólag ők is eléggé elfoglaltak voltak. Ekkor eszembe jutott, hogy a rúna aktiválódott a törpe fegyverében, elvileg akkor a mágiánk is visszatérhetett. Nagy erőt véve magamon hatalmas lendülettel röppentem ki a lápos talajból, mely a hirtelen nyomás hatására kissé fröcskölni kezdett, összekenve ezzel már kiszabadult társaimat. De nem érdekeltek, itt volt az esély, hogy meglépjek. Egyre magasabbra és magasabbra törtem. Már majdnem elhagytam az örvény száját mikor ismét cserben hagyott mágiám és a gravitációnak hála ismét a biztos halálba zuhantam. Még idejében feleszméltem pillanatyni pánikomból és ismét a levegőben lebegtem. Tabu fordult hozzám hirtelen.
- Az előbbi két perc az életedbe kerül, ha nem kussolsz róla - sziszegi.
~ Hajaj, bajban vagyok.
Tehát felfelé nincs kiút. A felénk tornyosuló vízfal ugyan széles volt, de egy ekkora víztömeg ránk zúdul, ha nem is fulladunk meg akkor a nyomás zúz össze minket. Sietnünk kell.
Jobban figyelembe veszem a várost és csak ekkor jut el agyam legrejtettebb zugából miért is vagyok itt. ~ Hát persze... Ulthuant elnyelte a tenger. Akkor a Hárfa is itt lesz valahol. Meg kell győznöm őket, hogy nézzünk szét, de gondolom mivel Tabu is itt van, ő is a Hárfáért jött. - cikáztak a gondolatok a fejemben és a megoldást kerestem, közben a várost pásztáztam szemeimmel. Csonka, összeroskadt tornyok, melyek egykoron tán magasan és hófehéren festettek, de mára már benőtte őket a tengeri moha, s különféle szivacstelepek telepedtek meg rajta.
- Ejj, a bánat! Valami kutyák már jártak erre! - rikkant fel a féleszű, aki Tabuval jött, s a távolba mutat, ahol lábnyomok látszanak a homokban.
- Druchiik. - jelenti ki Gnorak a nyomokat vizsgálva.
Tehát megelőztek, a fenében. Bár nincs rá bizonyíték, hogy meg is találták volna, amiért jöttek, szóval nem ártana körül nézni.
- Ööö lenne egy ötletem. Mi lenne ha tüzetesen átnéznénk ezt a várost és mondjuk... ööö... kijárat után kutatnánk?
- Ehhez minek kell átnézni a várost? Ott kéne kijutni valahogy, ahol jöttünk - válaszol Tabu.
- Nem tudom láttad-e az előző szabadesésem. Nem fog menni.
- De nem is fogunk hasra-ütés szerűen találni valami portot a városban.
- Igaz. Gnorak barátom mesélte, hogy ezek a népek sok kincset rejtegetnek. Egy ilyen szép lánynak jól állna néhány csilli-villi ékszer.
- Egy ilyen lány nem venné hasznát az ékszereknek...
- És mit szólsz a pénzhez, amit a kincsekért kapunk?
- Nekem nem kell a pénz.
- Mi van a Pusztítás Hárfájával?
- Hogy mivel? Túl szép neve van, hogy igaz legyen.
- Van egy legenda, miszerint egykoron létezett egy fegyver, mely falvakat tett egyenlővé a földdel. A Pusztítás Hárfája. Azt beszélik, hogy a város, ahol elrejtették, ellepte a víz. Nem gondolod, hogy jó helyen járunk? És biztos nem véletlen, hogy itt találkoztunk. Valld be! Te is azt keresed!
- Igen, mi másra nem pocsékolnám drága időmet, hogy hülye hangszereket keressek. Én már a nézésemmel földdel teszek egyenlővé városokat, ha kell. Egyedül Melodia számára szerezném meg, de ő még a fuvolájával is többet ér...
~ Hazudsz - gondoltam. - Akkor mit szólsz egy üzlethez? Segítesz megkeresi a Hárfát, és én kisegítelek innen.
- Nem segítek.
- Oké értem. Akkor mit szólsz ehhez: Életem végéig szolgálni foglak! - Erre a szeme felcsillan, talán elértem valami áttörést.
- Jól van... kezdheted azzal, hogy a hátadon viszel át a városon.
- Ööö... Rendben. Pattanj fel. - S ő fel is pattant a hátamra.
A kapitánynak és az őrültnek simán odaígértem minden talált kincset, engem annyira nem érdekelt. Csak a Hárfa kellett. A kis sózsákkal a hátamon indulok meg a nyomok mentén, kissé nehéz ez a gonosz kis teremtés, de hát meg kell dolgozni. Tán negyed óra erőltetett menet után megérkeztünk a kincstár elé. Hatalmas, arannyal kirakott tárt ajtó várt minket. Bementünk hát, s az teljesen ki volt fosztva. Nem igen foglalkoztam ezzel, tovább haladtunk, s egy titkos ajtóra leltünk, szintén nyitva volt. Az ajtón túl végtelen hosszú csigalépcső vezetett lefelé, na itt már kicsit éreztem, hogy a súly, amit cipelek, nehéz. Meg-megálltam a pihenőknél, de Tabu sarkával mindig oldalba rúgott, hogy jelezze, gyerünk tovább. Végül leértünk, de mikor megálltunk, csörömpölő hangok visszhangját hallottam meg. Valaki van odalent.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szomb. Dec. 17, 2011 9:21 pm

Hajónk egyre reménytelenebbül zuhan lefelé. Melodia és Tango egymásnak ölelkezve, hatalmas könnycsíkot húzva maguk után vinnyognak, míg én szomorkásan nézek magam elé. Jobb halált vártam ennél… az meg plusz, hogy az a hisztis „férfi” is a nyakamba kapaszkodik, hátha megfullaszt, én pedig csak igen nehézkesem tudom lerázni magamról, de ennek eredményeképp sikerül a deszkába vágnom őt.
- Francba! Meg fogunk halni! Ez a te hibád Jonaaa! A te hibááád... – Szállok be immáron társaimhoz hasonló, kétségbeesett visításba.
Jonathan egyik csicskájának fegyverén rúnák izzanak fel, s hirtelen megállunk a levegőben. A hajó nem így tesz, nyugodtan zuhan tovább, és két társam boldogan, ficánkolva jelzik, hogy túlélik.
Persze Jona már próbálkozna, hátulról törne be, mire én rámordulok, ő pedig inkább ijedten arrébb úszik. A hajó pedig alkotóelemeire, vagy még kisebb darabjaira törött…
Ám mi is újra zuhanni kezdtünk, Tango és Melodia nem túl nagy örömére. Ők is eleresztettek pár „meg fogok halni” ordítást, de mivel már nem zuhantunk „olyan gyorsan”, ezért viszonylag biztonságban értünk földet. Egy jó nagy adag iszapban… testem nagy részét beterítette. Melodia úgy nézett ki, mint aki feketére festette a haját, Tango meg mintha nem is narancssárga lett volna világéletében.
Amíg szenvedek, látom, ahogy Jonathan lassan a magasba emelkedik, kitörve börtönünkből, minket pedig még több iszap alá temetve. Dühösen nézek utána, de hamarosan visszazuhan, s még épp időben kezd el lebegni a levegőben.
- Az előbbi két perc az életedbe kerül, ha nem kussolsz róla – Sziszegem felé.
A város elég ramatyul néz ki, legalábbis ez az első, amit biztosra tudok megállítani, amint kiszabadultam. Illetve, egy hatalmas vízfal fenyeget minket, eléggé biztató…
- Ejj, a bánat! Valami kutyák már jártak erre! – Kiáltott fel a börtönös idióta.
- Druchiik. – Így Jona csicskája.
- Ööö lenne egy ötletem. Mi lenne ha tüzetesen átnéznénk ezt a várost és mondjuk... ööö... kijárat után kutatnánk?
- Ehhez minek kell átnézni a várost? Ott kéne kijutni valahogy, ahol jöttünk – Morgom vissza.
- Nem tudom láttad-e az előző szabadesésem. Nem fog menni.
- De nem is fogunk hasra-ütés szerűen találni valami portot a városban.
- Igaz. Gnorak barátom mesélte, hogy ezek a népek sok kincset rejtegetnek. Egy ilyen szép lánynak jól állna néhány csilli-villi ékszer.
- Egy ilyen lány nem venné hasznát az ékszereknek...
- És mit szólsz a pénzhez, amit a kincsekért kapunk?
- Nekem nem kell a pénz.
- Mi van a Pusztítás Hárfájával?
- Hogy mivel? Túl szép neve van, hogy igaz legyen.
- Van egy legenda, miszerint egykoron létezett egy fegyver, mely falvakat tett egyenlővé a földdel. A Pusztítás Hárfája. Azt beszélik, hogy a város, ahol elrejtették, ellepte a víz. Nem gondolod, hogy jó helyen járunk? És biztos nem véletlen, hogy itt találkoztunk. Valld be! Te is azt keresed!
- Igen, mi másra nem pocsékolnám drága időmet, hogy hülye hangszereket keressek. Én már a nézésemmel földdel teszek egyenlővé városokat, ha kell. Egyedül Melodia számára szerezném meg, de ő még a fuvolájával is többet ér...
color=steelblue]Akkor mit szólsz egy üzlethez? Segítesz megkeresi a Hárfát, és én kisegítelek innen.

- Nem segítek.
- Oké értem. Akkor mit szólsz ehhez: Életem végéig szolgálni foglak! – Ez már aztán valami. Persze, rögtön fel is csillan a szemem az ajánlatra. Egy ilyet nem szabad veszni hagyni…
- Jól van... kezdheted azzal, hogy a hátadon viszel át a városon.
- Ööö... Rendben. Pattanj fel. – Persze, rögtön fel is ugrok. Melodia meg Tango unottan néznek utánam. Nekik is jól jönne az ingyen fuvar…
Persze, Jonathan szívja meg ígéretét. Jó negyedóra, vagy húsz perc, mire odaérünk a kincstárhoz, addig pedig persze gyaloglás. Már akiknek, mert Melodiának megadatott a Tango Express.
Egy arannyal bevont ajtó üdvözöl minket, hívogatva, hogy itt az, amit keresünk. Na igen, de nagyjából semmi nincs itt, mindent elvittek, ami mozdítható, nem értem, hol akart nekem Jona kincset… Az meg a pláne, hogy még a legdurvábban eldugott ajtó is nyitva van, pedig az ilyeneknek zárva kéne lennie. Gyanús!
És akkor fárasztó túra veszi kezdetét – Jonathan számára, legalábbis. Liheg összevissza, minden pihenőnél leáll, úgy kell belerúgni, hogy mozogjon. Hasztalan…
Csak akkor állunk meg hasznosan, mikor magunk elől csörömpölést hallunk. Úgy tűnik, nem vagyunk egyedül.
[/color]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Hétf. Dec. 19, 2011 5:01 pm

Tarajos társatok vezetésévé lassan elindultok a lépcső vége felé, óvatosan betekint a terembe, majd hátrafordul hozzátok.
- Boszorkányok. – jelenti ki higgadtan, miközben egyetlen szemében vészjósló csillogás jelenik meg.
- Ez ugye akkor nem azt jelenti, hogy Végtelenek is vannak itt? – kérdezi Elix, remegő hangon.
- De bizony! – válaszol boldogan Gnorak, miközben hüvelykujját végighúzza fejszéje élén és megszemléli a kiserkenő vért.
- Mannan, segíts! – sziszegi az ex-kapitány, s már majdnem sír. – Meneküljünk, amíg még nem késő!
- Nem! Már nem lehet! Inkább készítsünk terv… - Elix sohasem fejezhette be a mondatot, mert társa ordítozva rohant be a terembe.
- Ide gyertek ti nyápic gyíkbőrösök! Kifilézlek mindnyájatokat!
Nincs más választásotok, így csatlakoztok a forrófejű társatokhoz. A hatalmas terembe belépve, rájöttök, hogy egy valódi kincstárban vagytok. A falakat leszámítva minden aranyból és drágakövekből van. Érmék, kelyhek, szobrok, harci kocsik… stb. Középen egy hosszú hajú druchii varázslónő áll, aki mutatóujján egy karikát forgat, amiből hatalmas mágikus erők sugároznak ki. Igen, ez a tárgy képezte a hatalmas tölcsért a tengerben. A fő varázslónőt még öt nála alacsonyabb rangú boszorkány veszi körbe. Ők látszólag mágikus úton keresnek valamit a temérdek kincs között. A többi druchii a díszes páncélzatukból következtethetően férfi, arcokat koponyamaszkok takarják el, oldalukon hosszútőrök vagy kecses kardok lógnak. Ők a puszta kezükkel kutatnak, s legalább tizenhatan vannak. A társaság természetesen azonnal felfigyel a hevesen szitkozódó Gnorakra. Azonnal kezdetét is veszi a harc, de csak a Végtelenek támadnak rátok, a boszorkányok és a varázslónők nem is törődnek veletek… Szerencsétekre! Pechetekre a Végtelenek félelmetes kardforgatók. Évszázadok óta forgatják fegyvereiket. A pengék olyan gyorsak, hogy azokat alig tudjátok követni. Minden egyes támadásotokat hárítják, majd villámgyorsan ellen támadnak. Egyikükkel se boldogultok.
Jona, a te ellenfeled egy a jobb válladra leadott komolytalannak érződő szúrást követően otthagy. Pillanatokon belül arra figyelsz fel, hogy jobb karodat képtelen vagy mozgatni. Az a finom szúrás elmetszette az egyik izmodat…
Tabu, te a bal lábadra kapsz egy hasonló következményekkel járó vágást.
Gnorak eközben három Végtelen hullája felett szakadatlanul harcol még hat másikkal, több-kevesebb sikerrel. Elix, egyetlen egy druchiival harcol, de keservesen megküzd azért, hogy ne maradjon alul. Az ex-kapitány már vérbe fagyva hever a kőpadlón, míg a bolond sikongatva menekül a kincsrakások között az ellenfele elől.
Szánalmas produkciótokat megunva az ellenfeleitek hirtelen elhagyják a kincstárat, ám azt még látjátok, hogy a varázslónő szabad kezében ott van egy hárfa.
- Gyertek vissza ti gyáva férgek! – ordítja dühödten Gnorak, miközben a jeget töri össze, ami az imént fagyasztotta a padlóhoz lábait.
- Utánuk kell mennünk… - lihegi kifáradtan Elix. – Ha elhagyják a várost, feloldják a varázslatot, ami a tölcsérért felelős!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Kedd Dec. 27, 2011 2:47 pm

A bentről jövő hangok miatt egy csöppnyit elbizonytalanodok, mi van ha már megtalálták a Hárfát? Gnorak lép előre, s mi követjük őt egészen a lépcső aljára. Óvatosan befordítja fejét a nyíláson, majd egyből vissza.
- Boszorkányok - szólal meg higgadtan, de eközben szeme mást mond, teljesen fel lett tüzelve.
- Ez ugye nem azt jelenti, hogy Végtelenek is vannak itt? - kérdi Elix, hangja tele van félelemmel.
~ Ugye nem? - ismétlem kérdését magamban, s közben a lefelé csúszó Tabut feljebb húzom egy kicsit, már alig bírom tartani.
- De bizony! - válaszol a tarajos, s ismételten végighúzza hüvelykujját fejszéje élén, a szerencsétlenje ismét megszegi azt. A vért kezdi el szemlélni.
- Manan, segíts! - sziszegi a kalóz, s könnyeivel küzd. - Meneküljünk, amíg még nem késő!
- Nem! Már nem lehet! Inkább készítsünk terv... - de nem tudta befejezni a mondatot, mert az az idióta barbár ordítozva rontott be a terembe.
- Ide gyertek ti nyápic gyíkbőrösök! Kifilézlek mindnyájatokat!
Nem volt más választásunk, miután az az idióta leleplezett minket, harcolnunk kell. Tabut lecsúsztattam a hátamról, erre mérgesen nézett rám, de én csak vállat vontam. Kotorászni kezdtem hátizsákomban, és a familiáris tojás alól előhúztam fegyveremet, felpattintottam kaszámat és berongyoltam a teremben. Ekkor tűnt fel, hogy most már az igazi kincstárban vagyunk. Temérdek arany, ezüst és drágakövek mindenütt. Érmék, kelyhek, szobrok, harci kocsik... Kész kincsesbánya, de engem csak a Hárfa holléte érdekelt. Középen egy hosszú hajú nőt pillantottam meg, ruházata alapján a Végtelenek egyike lehetett, aki mágiát használ. Mutatóujján egy karikát forgat, hatalmas mágikus erők sugároznak ki belőle. Gyanítom ez lehetett az, amivel azt a hatalmas tölcsért keltették. A nőt öten veszik körbe, sejtésem szerint nincsenek olyan erősek, mint a varázslónő. Mágikus úton kutatnak a temérdek kincs között. A Hárfát keresik! Eközben a többi druchii puszta kézzel kutat. Díszes páncélt viselnek, arcukat koponyamaszkok fedik, s oldalukon hol hosszútőr, hol kecses kard lóg. Összeszámoltam gyorsan őket, tizenhatan vannak. Egyből észrevették Gnorakot, és rá koncentráltak, ez jól jött, mert meglephettem őket. Az egyiket azonnal legyaktam, észre sem vette, hogy ott vagyok, legalábbis azt hittem ez lesz, de egyből leszerelt és passzolt tovább a következő társának. Szerencsére csak a harcosok foglalkoznak velünk. Ám így is meggyűlik a bajunk a többivel, hisz igen jól forgatják a kardot. Nem nagyon akarok mágiát használni, azt a boszorkáknak tartogatom. Kaszám hosszú markolata csapódik ellenfelem kardjához. Kockáztatok. Összecsukom, majd elpördülve a fickó mellett, majd a Tigris utat használva hátulról mártom testébe katanám. Ám mikor hátra pillantok egy csontváz díszeleg kardom hegyén. Pislogok is nagyokat, hogy mit történt, de nincs időm csodálkozni, mert egyből ketten jönnek rám. Az előző kettő semmiség volt, de ezek ketten már vérprofik, nem bírok el velük. Az egyik komolytalanul szúrja jobb vállamba tőrjét, aztán ott hagy. Nem értem miért. Emelném a karom, de kiesik kezemből a fegyver. Képtelen vagyok mozgatni. ~ Mi a fene!?
Eközben Gnorak három Végtelennel is végzett, és most egyszerre hat druchii-val küzd. Elix egyetlen egy ellen állt ki, de nem igen jut előre, inkább életét menti. A kalózkapitány már megint vérbe fagyva hever a padlón, remélem ezúttal meghalt, csak útban van. A bolond egész ügyesen menekül ellenfele elől, miközben éktelen sikoltással festi ezt meg. Ellenfeleink úgy tűnik sietnek valahova, elhagyják a kincstárat. Hirtelen szembe tűnik valami, a varázslónő egy hárfát visz a kezében. Megszerezték.
- Gyertek vissza ti gyáva férgek! - ordítja utánuk dühösen a tarajos, eközben jégtörőt játszik, valaki odafagyasztotta lábaid a palóhoz.
- Utánuk kell mennünk... - lihegi Elix. - Ha elhagyják a várost, feloldják a varázslatot, ami a tölcsérért felelős.
Ez nem jó. A Hárfa fontosabb. Társaimat hátra hagyva rongyolok ki a kincstárból, hogy megkaparintsam a Pusztítás Hárfáját.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Szer. Jan. 04, 2012 10:05 pm

Egy naiv társunk megy előre, hogy meglesse, mi zajong odalenn – óvatos lépteit viszont még én is hallom, és sejtem, olyanokkal van dolgunk, akik szintén így vannak vele…
- Boszorkányok. – Közli velünk rideg hangnemben, miközben abban az egy szemében is felcsillan valami vágy.
- Ez ugye akkor nem azt jelenti, hogy Végtelenek is vannak itt? – Kérd vissza társa félve… Végtelenek? Boszorkányok? Eddig is elég bizarr volt, ami mind megtörtént, de most még ezek is…
- De bizony! – Feleli boldogan, mintha csak mindennapos lenne. Az a pláne, amikor ujját a fejszéje éléhez szegezve nézi, ahogyan kicsordul vére… ~ Na jó, Jonathan, te is értelmes embereket hoztál magaddal. Megegyezik az agyi szintetek is.
- Mannan, segíts! – Kapcsolódik be az ex-kapitány is sírós hangon. – Meneküljünk, amíg még nem késő!
- Nem! Már nem lehet! Inkább készítsünk terv… – Kezdene taktikai megbeszélésbe, pedig ha tudná, milyen hallott ötlet ez…
- Ide gyertek ti nyápic gyíkbőrösök! Kifilézlek mindnyájatokat! – Rohan be a terembe ordítozva, és én is így tennék, bár itt Jona hátán kényelmesebb. Mégis, ő véget vet a kényelmi érzésemnek, lecsúsztat a hátáról, amit én egy mogorva nézéssel díjazok… de kénytelenek vagyunk magunkat belevetni a csata hevébe.
Amint belépek a terembe, tátva marad a szám. Hirtelen olyan érzés támad bennem, hogy már a padlón járkálva is ezer meg ezer bűnt sértek meg, aztán pedig olyan, hogy ezt mind szét kell zúznom… és ezek váltakoznak.
A falakon kívül minden aranyból, esetleg más értékes dologból lett gyártva, csodálkozom, hogy pont a fal miért nem csillogott sárgán. Arany lovas vagy harci kocsi, fegyverek, pénz, érmék, minden, ami szem-szájnak ingere. Nekem leginkább pont szemnek és szájnak, inkább megenném őket, mielőtt értékesíthetné bárki.
Aztán meglátom, hogy egy ugyan olyan kalózfajzat, mint akik megtámadtak minket a víz felett, áll a terem közepén – csupán ez véletlenségből egy nő, és boszorkány. Mutatóujján pedig ott a tárgy, amivel nekiállt bűvészkedni, egy karika, amit forgat. Körülötte öt másik varázsló álldogál, ők is varázsolnak, ám úgy tűnik, a tárgyak között keresgélnek, és nem sok közük van a karikához. Itt-ott elszórva pedig a szikár, fehérbőrű lények újból megtalálhatók, de nem kalóz, hanem valami katona formájában. Díszes páncélzat, kirívó kinézetű kardok és sisakok… persze, ők sem restek, habár ott van oldalukon a kard, csupán kezükkel lökik félre a dolgokat, és kutatnak úgy szint, és talán épp, hogy nem érik el a kéttucatnyi számot.
Viszont mivel Jonathan egy agymenéses társa elég hangosan szidja a világot, meg az itt álló embereket, szóval a kardos fickók nekünk is esnek. Így is sokan vannak, jó, hogy a boszorkányok és varázslók nem tesznek így…
Bár Tango, Melodia, és én is derekasan küzdenénk, sajna ez nem ér sokat. A kislány kardtudása és mágiája kevés ehhez, a kandúrommal ugyanígy, és még én magam is, kezemet pengévé változtatva… nagyon visszaszorítanak engem, alig tudom őket megsebezni, nem, hogy véglegesen kivonni a forgalomból.
Bármely támadásomra könnyedén reagálnak, majd, ahogy azt elvárná az ember, helyből vissza is támadnak. Ezeknek nagyon kevés részét tudom csak kivédeni, elég egyoldalú a harc, az ő javukra…
Aztán hamarosan ellenfelem a bal combom felé rántja a kardját, és egy elég hanyag csapást visz be, majd ott hagy, mint aki jól végezte dolgát. Csak pár pillanat múlva érzem meg ennek a következményét – hirtelen elvesztem az egyensúly érzékem, és a bal lábam kicsúszik helyéről, már nem tart meg.
~ Elvágta volna egy… izmom? A büdös paraszt!
Jonathan társai közül az egyik az igen jól halad – három szálfalegényt már kinyírt, és hat másikkal harcol, míg a másik pedig csak eggyel küzd, de nagyon derekasan állja a sarat. Az ex-kapitány már kifújt, mire is számítottam volna, a szemfedős hülyegyerek pedig visongva rohangál az ellenfele elől… csodás…
Viszont a próbálkozásainkat megunva az összes piszkafa úgy dönt, elhagyja a termet, a boszorkákkal együtt. A fikarcnyi fényben a boszorkány kezében viszont megcsillan egy hárfa – s ez a csillogás életre hív Jonathan szemében is egy hasonló fényt. A Pusztítás Hárfája lenne? Így belegondolva… Hades szép jutalmat adna érte!
- Gyertek vissza ti gyáva férgek! – Ordít utánuk a mészárszék, miközben a lábán lévő jeget töri össze.
- Utánuk kell mennünk… – Zihálja, mire én elhúzom a számat. Ellenük sansztalanabb nyerni, mint Den ellen… – Ha elhagyják a várost, feloldják a varázslatot, ami a tölcsérért felelős! – Az viszont kínos lenne.
Ekkor viszont Jonathan elkezd rohanni a Hárfa felé, mire jobb lábamra nehézkedve nézek utána.
– Jössz vissza! – Ordítok, de nem úgy tűnik, mintha célhoz vezetne. – Tango, vigyél utána! Melodia, te is gyere! – Kap fel a kandúr, majd utána eredek… neki sem véletlen kellhet az a tárgy, meg kell szereznem előtte!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Hétf. Jan. 09, 2012 4:26 pm

Jona előrerohan, de a repülő Tabu hamar behozza a lemaradását, s így szinte egyszerre értek ki az épületből. Odakint hiába nézelődtök, nem találjátok a druchiikat, egészen addig, míg a többiek Tabu meg nem érzi a varázslónő szagát, ami a fejetek fölül érkezik. Utánuk próbáltok menni, de mindhiába, az egyik boszorkány felétek lő egy-egy energiagömböt, ami eltalál titeket. Fél pillanattal később, mintha több tonnás súlyokat akasztottak volna a lábatokra, úgy zuhantok vissza az iszapba. A többiek csak ekkor érnek ki.
- Ejj a bánatok! Dagonyáznak, mint egy vén házisertés. – Mutogat rátok a vigyorgó bolond.
- Jaj ne! – nyög fel hangosan Elix. És ekkor megláthatjátok, hogy a tengerszint fölé értek a druchiik.
Hirtelen kísérteties csend támad, s csak egymás zihálását halljátok, aztán olyasféle dübörgés támad, mintha a világvége jött volna el. Az örvény körkörös fala összeomlik, és millió tonnás vízlavinák indulnak száguldva a forgatag középpontja felé, hogy betöltsék a tengerben keletkezett természetellenes lyukat.
A bolond rettegve üvölt. Gnorak trágárul káromkodik. Elix csak némán bámul, még lélegezni is elfelejt. Tango és Jona még mindig képtelen repülni.
Titáni hullámok zúdulnak a város szélére, amelyek mindent elsöpörnek, ami az útjukban áll. Az épületek darabokra robbannak, az egykoron büszke tornyok úgy dőlnek el, akár a kivágott fák.
- Vissza a kincstárba! – Recsegi Gnorak.
- Vissza a kincstárba? – Ismétli felháborodottan Elix. – Megőrültél? Sosem kerülünk ki onnan élve!
- Csakis ott maradhatunk életben!
Mivel ti is kénytelenek vagytok belátni, hogy jobb választási lehetőségetek nincs, így követitek a három jómadárt vissza a kincstárba. Igaz Tango képtelen repülni, így Tabu fél lábbal nehezen tud rohanni, arról nem is beszélve, hogy Jona se a leggyorsabb ember a világon, mivel a mágikus súly még mindig ott van a lábán. Valamit ki kell találnotok, hogy a lehető leggyorsabban elsöpörjetek, hiszen az áradat egyre gyorsabban közeledik. Esetleg a bolondot, vagy Elixet megkérhetitek, hogy segítsen. Alig, hogy átjuttok az épület ajtaján, Gnorak becsapja mögöttetek a hatalmas ajtókat, s tovább robogtok a lépcsők felé, amik a kincstárba vezetnek. Már a lépcsőn tartotok lefelé, mikor egy hangos reccsenés tudatja veletek, hogy a bejárati ajtók megadták magukat a víz erejének. Hosszas rohanás után leértek, s Gnorak és Elix minden erejét megfeszítve bezárja a kincstár ajtaját is, aminek két szempillantással később nekifeszül a tengervíz, ám az ajtó nem adja meg magát, makacsul tartja magát. Lélegzetvisszafojtva vártok, hogy mi következik, de semmi sem történik. Csend van, s az ajtó tarja magát. Igaz meg-megremegett, de most már biztosan kitart.
- Jó ötlet volt! – szól elismerően Elix.
- Ebben az egész iszapvárban, csak ebben az egy ajtóban bíztam – válaszol a tarajos meglepően jókedvűen.
Persze csapdába estetek, hiszen nincs más kijárat és a csarnok méretei ide vagy oda, a levegőtök el fog fogyni. Ezt akár szóvá is tehetitek, de választ nem kaptok, mert a bolond közbekacag, s így szól:
- A vén medenceparti! – az ajtó felé mutat, amin ugyan egyetlen repedés sem látszik, de a két szárnya között egy hosszú, keskeny résen körülbelül kardpenge vastagságban ömlik befelé a víz.
- Most már biztosan itt veszünk…
- Meghalhattok idelent, ha ahhoz tartja kedvetek, de én nem így fogok távozni ebből a világból! – tekintetét lassan végigjáratja a termen, majd elvonul gondolkodni.
És most?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 548
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 20

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 12
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   Vas. Jan. 22, 2012 3:25 pm

Tango segítségével nem is olyan nehéz beérni őt – habár hosszú lábai vannak, s gyorsan fut, mégsem nehéz felvenni vele a versenyt. Majdhogynem egyszerre érünk ki az aranyozott épületből, de akárhogy erőltetjük a szemünket, sehol nem látjuk az előbb elszaladt teremtményeket. Ökölbe szorítom a kezemet, ám nem kell túl sokat várni ahhoz, hogy megérezzem annak az undorító varázslónőnek a szagát, kinek bűze már az építményben is borzalmas módon terjengett.
Épp, hogy utánuk indulnánk, mikor két boszorkány védelmezve vezérüket, egy-egy energiagömbbel ajándékoz meg minket… mintha csak lerántanának minket, úgy zuhanunk vissza az iszapba, mint mikor érkeztünk. ~ Iszapfürdő újra, ezaz! Mire kiérek innen, olyan selymes bőröm lesz, hogy Den félni fog hozzáérni…
– Ejj a bánatok! Dagonyáznak, mint egy vén házi sertés. – Mutogat az őrült, kacarászva, mire én Tango és Melodia segítségével lassan felállok a trutymóból. Azonban szomorúan tapasztalom meg, hogy még így is az egyik lábamra támaszkodva kell megállnom, hiszen a másik még mindig nem akar rendeltetésszerűen működni.
– Jaj ne! – Így Jonathan társa, és csak mikor hátrafordulok, látom meg, miért is… a szikár legények, meg a boszik is a tengerszint felé értek. Immáron nem maradt oka a víznek, hogy úgy maradjon, ahogy eddig volt…
S ekkor minden elhallgat. Hasonló ez az érzés ahhoz, mint mikor Viharszakáll elleni csata előtt, a hajón az életemért csak imádkozni tudtam. Persze, itt is hamarosan megtörik a csönd – az a dübörgés talán az én fülemet bánthatja a legjobban, mely a legördülő víz miatt jöhetett létre. Hatására felordítok, és a fülemre próbálom tapasztani a kezemet, de mindhiába, a zaj nem enyhül… erőtlenül rogyok térdre és ordítozom, habár segélykiáltásom az ég felé elnyeli a víz által keltett zaj.
Melodia lökdösése ránt vissza ebbe a világba, annak ellenére, ő se tűri túl jól ezeket a robajokat, mint hangmágus, Tangóról nem is beszélve… de kénytelen vagyok felállni, hisz az örvénynél tornyosuló víz ellenünk fordult. Amerre a víz elindul körülöttünk, nem marad semmi – az eddigi hatalmas épületek szinte porrá lesznek, és félő, hogy ránk is ez a sors vár.
– Vissza a kincstárba! – Kiáltja.
– Vissza a kincstárba? – Kérdez vissza dühödten. – Megőrültél? Sosem kerülünk ki onnan élve!
– Csakis ott maradhatunk életben! – Kénytelenek vagyunk beleegyezni, hiszen most tényleg csakis ez az egy kiút maradt…
Bár a visszajutás elég kényes dolog, hiszen én nem tudok futni, Tango meg repülni, Jonathan… nos, ő oldja csak meg, ha már miatta vagyunk itt!
– Hé vöri, vigyél! VIGYÉL ENGEM! – Ordítok rá, mire az vigyorogva a karjaiba kap, és elkezd rohanni velem.
– Ejj a bánat, de nehéz! – Röhög, mire én dühödten nézek vissza rá, de ő csak folytatja. Jobb híján Melodia a kimerült Tangóval karjaiban futkos utánunk, míg Jonathan a két társára támaszkodva jut vissza az épületbe.
Az egyik társ beértünk után rögtön becsapja a bejárati ajtókat, és mi tovább sietünk, úgy, ahogy tudunk. Igaz, ez a bolond mindenben igyekszik beverni a fejemet, ami csak a közelünkbe kerül, így kezdek szédülni… de még egyszer ezért megverem!
A lépcsők felé vesszük az irányt, lefelé, és még épp, hogy leérünk, mire az ajtók egy hatalmas reccsenést követően engedik át a vizet, mely elől menekülünk. Jonát társai hanyagul vetik le a lépcső maradék részén, amin jót kuncogok, mielőtt a bolond levág engem a földre, és a többiek az ajtót kezdik el erősíteni.
– Lerohadt a kezem is, te bánat disznó! – Már csak azt várom, hogy rám köpjön, komolyan…
Az ajtó, melyet Jonathan társai kifeszítettek, büszkén és makacs módon tartja magát, úgy tűnik, egy időre megmenekültünk.
– Jó ötlet volt! – Mondja vidáman.
– Ebben az egész iszapvárban, csak ebben az egy ajtóban bíztam.
Aggódva nézek körül a földön ülve, a sajgó fejemet simogatva. Na igen, de akármennyire is erős ez az ajtó… csak ezaz egy van.
– El fog fogyni a levegőnk! Nem megyünk ezzel semmire!
– Nem megyünk semmire, semmire… – Utánozza mondandómat a kislány, szokatlanul jókedvűen. Tango viszont… kellemetlen csöndben van már egy ideje, és csak komor módon néz előre.
– Ki kell találnunk valamit! A hárf… vagyis a kiút! – Hát persze, megint szökne a kis…
– A vén medenceparti! – Vág szavunkba az őrült, miközben az ajtó felé mutat. Igen, az makacsul tartja magát, de mivel a víz miatt befelé feszül, a két résen mely az oldalán keletkezett, gondtalanul csobog át egy-egy sugárban a víz.
– Most már biztosan itt veszünk…
– Meghalhattok idelent, ha ahhoz tartja kedvetek, de én nem így fogok távozni ebből a világból! – Vonul el gondolkozni, én pedig reményvesztetten dőlök vissza a hideg padlóra.
Jól esik, hogy a hűvös kő így csillapítja az elmémet… a bolond még mindig röhög a vízen, sőt, még oda is megy pancsikolni, míg Jonathan hatalmas pánikban van másik társával együtt. Melodia Tangót próbálja vigasztalni, én pedig próbálok mindent kizárni az elmémből, és koncentrálni…
~ Den ilyen esetben mégis mit tenne? – Villan fel fejemben a kérdés. ~ Ez nagyon jó kérdés. Ő valószínűleg nem is menekült volna, hanem vigyorogva, kezeit kitárva áll a víz elé, miközben azt ordítozza: hm… mit is ordítozna? Talán azt, hogy „Nem fogok veszíteni ellened”, vagy azt, hogy „Kinyírlak”… tőle sem tudtam elbúcsúzni… – Sóhajtok fel, majd ökölbe szorítom a kezem, és a padlózatba csapok. ~ Nem! Nem fogok itt meghalni, és nem fogok veszíteni! Sem a víz, az élet, vagy Den ellen… meg kell találnom a kiutat. Gondolkozzunk logikusan, vagy, hogy. Az ajtóban nem bízhatunk, és szűkös az időnk, tehát egy gyorsan kivitelezhető megoldás kell. Itt szinte minden fémből van, tehát bármit felhasználhatok, hogy serkentsem az erőmet… de minek, ha azt úgysem tudom használni? Felfelé kéne innét kitörni, úgy talááán nem bántana minket annyira a nyomás. Bár én úszni fél lábbal továbbra sem tudnék, illetve a többiek képességében is kételkedek ilyen téren… azt hiszem, rajtunk már csak a csoda segíthet. Vagy mondjuk Den. – Ahogy ezen gondolkodom, észre se veszem, milyen gyakorisággal verem be a fejemet a padlózatba…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://katekyo-szj.hungarianforum.com/
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A ... kalózai   

Vissza az elejére Go down
 
A ... kalózai
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» [Event] Halálfej Joe
» A Karib-tenger kalózai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: