HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Magánküldetés: Vizima a szellemváros

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Szer. Júl. 14, 2010 3:55 pm

Vizima a szellemváros

Sophy: egy újabb átlagos nap a klánban. Semmi extra azon kívül, hogy a többiek megint gyepálják egymást. A rendbontás egészen addig tart, míg Makarov rendet nem tesz. Ezután csend áll be. Néhányan unalmukba megbízás után néznek, és valami különös oknál fogva te is úgy döntesz, hogy keresel egyet.
Nézelődsz a plakátok között egészen addig, míg a szemed meg nem akad egy igazán érdekes megbízáson.

Vizima a szellemváros.

Az elmúlt hetekben a város utcáit szellemek és démonok kezdték járni. Ezt idegekkel a helyi lakosok nem bírták, ezért ők a szomszédos városokba települtek át. A város nappal egészen nyugodt, hiszen utcáin egy lélek sincs. Viszont este levedli az álcáját, és megmutatja valódi arcát, ami olyan, mintha a pokol költözött volna a felszínre.

Szint: D
Jutalom: 170.000 Gyémánt


A megbízás érdekesnek hat, és a szinthez képest a jutalom igen magas, ezért elvállalod azt.
Kérlek arról ír, hogy miként indulsz útnak.




Noah: Rád éppen rád jön a mehetnék, így útnak eredsz aktuális tartózkodási helyedről. Utad éppen egy apró falucskán vezet keresztül, amiben igazából semmi érdekes nincs. A miniatűr piacon az árusok a portékáikat kínálgatják. A gyerekek az utcán viháncolna. A lakosok pedig teszik a dolgukat. Ám az öregek… Az öregek kint ülnek a padokon és próbálják egymást űberelni a különböző fiatalkori történeteikkel. Viszont az egyik öreg páros, amelyik az almafa mellett ácsorgó padon üldögél, egy érdekes pletykáról kezdenek beszélgetni.
A pletyka szerint a szomszédos Vizima nevű várost a lakói elhagyták, mert mindenféle rémség szállja meg azt az éjszakák folyamán. Persze a lakók hazavágynak, de szörnyetegek között ki akar lakni? Ezért jutalmat ajánlottak fel annak, aki megszabadítja városuk a rémségektől.
Most mit csinálsz?


Sorrend, csak akkor lesz, ha találkoztok!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Csüt. Júl. 15, 2010 4:26 pm

Vidáman ballagtam az úton, halkan énekelgetve. Magamban már rég messzire űztem Akane Resort emlékeit, most csak a jelenre koncentráltam. Nem akartam törődni a halottakkal, hogy én tehetek róla és hogy…
„Azt mondtam, nem akarok törődni vele!!!” Megráztam a fejem és megcsíptem az arcomat, hogy magamhoz térjek.
- Szánalmasan festesz… mint általában… - már oda se néztem, hogy tudjam, hallucinációm megint eljött hozzám kislánykori alakomban, hogy az agyamra menjen a cinizmusával.
- Ennyi erővel akár fel is adhatnád az egészet… miért vándorolsz? Mi a célod? Miért nézel szembe annyi veszéllyel? Miért vállalod a kockázatot?
Nem tudtam felelni. Szerencsére az idegesítő illúzió eltűnt, amilyen hirtelen jött. Ahogy elpárolgott, egy kis falut pillantottam meg, a szelíd dombok ölébe ágyazódva. Felvidulva mentem a faluba.
Az utcákon mosolygó emberek beszélgettek, lármáztak, asszonyok hajoltak ki az ablakokon, hogy pergő nyelvvel pletykázzanak alant álló szomszédaikkal; gyorsabban készen van a nagytakarítás, ha némi információcsere is zajlik közben. Körülöttem gyermekek cikáztak, hangosan kiabáltak, játszottak. Egyikük éppen előttem bukott fel. Tetőtől - talpig maszatosan felkelt, leporolta magát, majd rám nézett. Kócos kisfiú volt, vidám bogárszemekkel. Rám vigyorgott, majd üldözőbe vette a társait, akik egy sarok mögül lestek rá nevetgélve.
A kicsi piacon fejkendős asszonyok beszélgettek, vidám, gondtalan kacajuk ott lebegett fölöttük és engem is jókedvre hangolt. Piaci kofák kínálgatták nagy hangon áruikat, csalogatták az embereket.
- Nézze csak, kisasszony, ez a ruha éppen magának való… tapintsa csak meg, milyen finom puha az anyaga… ilyesmit máshol nem kapni… - hittem neki látatlanban is, de eszem ágában sem volt ruhát venni, így hagytam, hogy elsodorjon a tömeg.
Odébb a padokon öregebb lakosok ültek. Mikor melléjük sodródtam, hirtelen meghallottam egyikük hencegését:
- Én fiatalabb koromban egy sárkányt is legyőztem…
- Na persze, ugyan már….
- Dehogyisnem. Olyannyira valóság, mint az, hogy most itt ülünk. A szemei hatalmasak voltak, és vérben forogtak, a szája pedig tele volt hatalmas agyarakkal… tüzet is okádott, csak éppen sosem talált el, istenáldotta szerencsém volt…
„Na persze… én meg kisfiú vagyok…”
- És hogyan győzted le? - kérdezte az egyik reszketeg vénség szkeptikusan.
Nem bírtam ki, hogy oda ne szóljak.
- Levágta a fejét. Igaz - e, öreg?
Idegenkedve néztek rám, de a mesélő boldog lehetett, hogy talált valakit, aki hallott feltételezett hőstettéről. Megeresztett felém egy fogatlan vigyort.
- Le bizony!
- Nagy, büdös feje volt, igaz - e? - kérdeztem vigyorogva.
- Ha te azt tudnád, gyermekem… - sóhajtott válaszképp.
- És hatalmas, véreres szeme volt, igaz? - kérdeztem tovább.
- Igen, az is volt - bólogatott.
- Meg taraja is… meg hatalmas tollas szárnyai és így csinált, hogy kot kot kot… - itt sikeresen utánoztam egy csirkét. Az öregeknek tetszhetett, mivel hangosan röhögtek, a dicsekvő pedig úgy nézett rám, mint aki citromba harapott.
- Pedig sárkány volt… - mondta még halkan.
- Persze… - vigyorogtam, majd továbbálltam. „Ha valaki összefut egy sárkánnyal, nem ússza meg sérülés nélkül, haver… pláne azzal a nullával vetekvő mágikus erővel, ami benned van…”, fintorogtam.
-… azok az éjszakai rémek…
- Hja, jó volna megszabadulni tőlük… de úgy tűnik a mágusoknak sok dolga van, nem érnek rá velünk foglalkozni…
Érdeklődve álltam meg. Egy almafa alatti padon két vén táltos beszélgetett pipafüst mellett.
- Na igen… pedig én már szeretnék hazamenni… jó, itt is szép minden, de a legjobb otthon…
- Ahogy mondod, öreg barátom… de a mágusokat még a hatalmas jutalom sem érdekli… nem tudom, mivel vehetnénk még rá őket, hogy segítsenek…
Pillanatnyi tétovázás után odaléptem a vén pároshoz.
- Jó napot! Ha nem haragszanak… szeretnék többet tudni arról a városról!
- Te mágus vagy? Melyik céhtől? - gyanakodtak. Szentül hittem, hogy ha megmondom, nincs céhem, fekete mágusnak hisznek, ezért lódítottam egy kicsit. Úgyse tudja meg senki.
- A Blue pegasustól. Hallottam az ügyükről, és szeretném vállalni. Merre találom azt a falut? És milyen rémségekről lenne szó pontosan?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Szomb. Júl. 17, 2010 10:58 am

Egy szokványos nap volt a mai is, azt leszámítva, hogy ismét az egész ebédlő romokban, és még pusztul egyelőre is. Itt-ott repked egy asztal, vagy egy hordó, esetleg egy totál random mágus, aki nem ragaszkodott eléggé a földhöz, és hagyta magát szárnyra kelni, majd elrepülni dél felé, melegebb vidékre. Mindenki egyre jobban beleéli magát a helyzetbe, s lassan már megint ott tartanak, hogy a mágiájukat is be akarják vetni, és akkor már tényleg nagy káosz lesz itt. Én pedig nem átallok arra fogadni, hogy, ha így folytatódik, akkor az épület nem sokáig marad egy darabban, és az is megeshet, hogy por és hamu sem marad belőle. Ám szerencsémre Makarov mester, mint általában, közbelép, szószerint, s ezzel el is van felejtve a káosz, s a Fairy Tail armageddon. Újból a megszokott „csend” borul a klánházra, de persze a kupi ugyanakkora maradt még így is, és azt az előbb majdnem világvégét okozó személyeknek kell rendbe raknia. Mivel én nem voltam benne ebben az egészben, nem is kéne segítenem, ám mégis kezembe veszem a seprűt, és az apróbb törmelékeket készségesen takarítom el az útból. Egy fél óra, s a hely megint olyan, mint amilyen azelőtt volt, hogy kitört az egész vita. Őszintén, arra se emlékszem, hogy mi volt az elindítója ennek az egésznek, és biztosra veszem hogy valamelyik harcéhes, éles nyelvű társam lehetetett, mert legtöbbször ez okoz minden problémát köztünk. Ami persze felettébb érdekes szokott lenni, mert utána már nem haragból verekednek, hanem inkább mert jó buli, és még edzésnek is jó. Az erősebbeknek persze meg sem kottyan ez, s ők általában ki is maradnak belőle, vagy, mint most a Mester, félbeszakítják. Igaz én is szeretnék belemenni az ilyen helyzetekbe, de sajnálatos módon nincs akkora testi erőm, a csillaglelkeimet pedig ilyesmire nem akarom felhasználni. A teljes rend visszaállítása után, néhányan odamennek a felkérések falához, keresgélni a számukra megfelelő munkát. Én is így teszek, s találok azonnal egy érdekes esetet, le is tépem. A papíron valami olyasmi áll, hogy az egyik várost éjjelente megszállják a szellemek és más szörnyű démonok, ezek pedig nem hagyják nyugodni a lakosokat. A legtöbben már kitelepültek. Aztán megakad a szemem egy apró részleten, ami sorsdöntő lett számomra, egy ilyen egyszerű esetért 170. 000-et fizetnek. Majd’ ki esik a szemem a csodálkozástól, mivel az ott történtek annyira egyszerűnek hatnak, ám ők mégis mennyit képesek fizetni.
- Egy város, amit esténként ellepnek a szellemek… - Kezdek el okosan hallgatni, vagyis gondolkozni>< - Mira, ezt elvállalom. –Megyek oda Mirajanehez.
- Rendben, Sophy –mosolyog rám a megszokott vidám arcával, majd egy intéssel elköszönök, s elhagyom az épületet. Utamat egyenesen Vizima városa felé vettem. Gyalog kellett mennem, mert nem volt közvetlen vasútkapcsolata, de egy kis séta senkinek sem árt meg.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Vas. Júl. 18, 2010 2:50 pm

Noah: Az öregek kissé szórakozottak, de elmondják, hogy ha a nyugat felé vezető főutat követed, akkor pontosan az emlegetett városba érsz. Az egyikőjük pedig mesél arról, hogy Vizimát miféle szörnyetegek lepték el. Bábutestű szörnyetegek, amiknek a karjaik helyén pengék vannak, míg arcukat egy porcelánmaszk fedi. Zubbonyt viselő, megláncolt lények, melyek a föld alatt közlekednek. Denevérszárnyas koboldok. Hófehér dagadt embercsökevények. Dobozfejő, dagadt óriások, melyeknek a hasa össze van varrva. És egy láthatatlan démon, aki mindezeket kordában tartja.
Ezen kívül több információval nem tudnak szolgálni az öregek.
A pontos párbeszédet rád bízom!
Ám ezek után mit teszel?


Sophy: Már másfél napja úton vagy, de cserébe már nem jársz túl messze a célállomástól, mikor egy tanya mellett haladsz el. A tanya teljesen normális, semmi különös nincs benne. Ám rövidesen arra leszel figyelmes, hogy egy középkorú alak rohan utánad, majd mikor utolér, lihegve megáll előtted, s közben kezeit a térdein pihenteti.
- Állj meg kislány! Tudod te egyáltalán, hogy merre mégy? Arra Vizima van! Vizima egy elátkozott város. Szörnyetegek laknak ott. A múltkor egy csapat katona szerencsét próbált, de csak egy részük tért vissza, és azok agya is megbuggyant a látottaktól! Másfelé menj, még akkor is ha nem teheted! Onnan ember már nem tér vissza sohasem!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Hétf. Júl. 19, 2010 12:08 am

Az öregek kissé megnyugodtak, és nagyot sóhajtottak, hallva a céh nevét. Szóval jó volt a következtetésem. Egyikük, a pocakosabb, kerek, piros almaképével kicsit közelebb hajolt hozzám és hangját lehalkítva, fojtottan elkezdte:
- Nyugat felé vezet egy főút, ha azt követi, egyenesen Vizimába ér! Habár nem is tudom… - itt az öreg elgondolkodva méregetett engem.
- Mi a gond? – kérdeztem kissé idegesen.
- Hááát… - a másik, soványabb, aszottabb öregember, orra alatt hatalmas bajuszcsodával kínosan feszengve mondta. - Nem magának való hely az, kisasszony! Azok a szörnyek… lúdbőrzik tőle az ember háta… biztos, hogy magácska mágus?
- Az vagyok! - feleltem magabiztosan. - Mégis miféle szörnyek kóricálnak arrafelé? - kérdeztem kíváncsian.
- Hát lássuk csak… - a kerekebbik öreg a lábujjait vette szemügyre, mialatt emlékeibe merült - egyik este láttam egy bábuszerű szörnyeteget… az arcát valami porcelánmaszkszerűség fedte… és a karjai… azok helyén hatalmas pengék voltak…
- Én meg olyat láttam… - vágott közbe a vékonyabb - hatalmas denevérszárnyai voltak, és hegyes fülei, mint egy erdei koboldnak…
„Aha. Ezt is onnan tudja, hogy már látott erdei koboldot” fintorogtam, de azért figyeltem áhítatosan.
- Meg volt ott egy zubbonyos is, és mindenhonnan láncok lógtak róla… - ragadta vissza magához a szót a pocakosabb öregember - és dagadt, hófehér embercsökevények is… szinte foszforeszkáltak a sötétben…
- És hatalmas, dobozfejű óriások is… - adott újabb adalékot a félelemnek a másik - a hasuk meg összevarrva, mint valami bizarr műtét eredménye…
Elhallgattak, bizonyára a hagymázas rémálomba illő emlékeik körében időztek. Nem akartam megzavarni őket: a begyűjtött információ lefoglalta minden fantáziámat.
Borsódzott a hátam ettől a küldetéstől, valahogy nem akaródzott elvállalnom. Senki sem időzik szívesen rusnya démonok, szörnyek, undormányok társaságában. Ellenük talán még a csillaglelkek is hatástalanok. Tétován néztem abba az irányba, amerről jöttem.
- Megijedt, igaz, kisasszony? - kérdezte a pocakos öreg együtt érzően, kerek arcában jól láttam megértéstől csillogó szemét. Tétovázva bólintottam.
- Nem is az ijedtség a gond… - próbáltam mentegetőzni.
- Hanem, hogy egyedül nem tudna elbánni velük? - kérdezte.
- Igen, valami olyasmi! - csillaglelkek ide vagy oda, azért ők sem bírják végtelenségig… habár Vulpeculát bevethetném, de akkor nem lennének házak, ahová visszatérhetnek…
- Kisasszony, menjen inkább haza! Majdcsak elvállalja valaki… vannak még erős varázslók is a világon, nagyon sokan, egyiküket talán erre vezérli a sorsa… és a jutalom se kutya… 170.000 majdcsak idevonz valakit…
Agyamban ekkor mérlegre tettem az információkat: egyik oldalon az éji szörnyek tangóztak, a maguk iszonytató, emberevő, félelmetes valójában, a másik oldalon a jutalom próbálta maga felé billenteni a mérleg nyelvét. Egy ideig egyensúlyban voltak, de aztán lassú biztonsággal a veszély és a tiplizés felé billent a mérleg. Míg én a válasszal kínlódtam, az öregek tovább szőtték a beszélgetés fonalát.
- De ha nem jön, az se baj, igaz - e… végül is itt sincs rossz dolgunk… - bökte meg barátságosan a vékonyabb a barátját.
- Persze… csak ugye, otthon csak egy van… - mosolygott a pocakosabb szomorkásan. - még a feleségem arcképét sem tudtam elhozni magammal... ott állt a komódon…
Idegenkedve hallgattam az öreg beszédét, majd elmosolyodtam, talán némi fájdalommal és öngúnnyal. Nem tudtam, mi az az otthon: ez a magamfajta szabad madárnak teljesen idegen kifejezés. Sosem kérdezte senki, hol voltam, és mit csináltam. Nem tudtam, milyen az, ha várnak valahol, vagy milyen érzés, mikor azért üvöltöznek velem, mert öt perccel később kerültem elő, mint ígértem.
- Asszem, mégiscsak vállalom - jelentettem ki csendesen.
- Na de, kisasszony… ez nem a maga dolga… - próbáltak tiltakozni, hasztalan. - Ha fél, nem kell vállalnia...
Valóban féltem. De az emberek élete sokkal többet ér, mint holmi félelem. Még akkor is, ha ebből az életből nem maradt más, csak néhány poros emléktárgy egy omladozó kis házban.
- Ugyan már, az csak néhány szörnyeteg - jelentettem ki halvány mosollyal, majd elindultam nyugatnak, Vizima felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Hétf. Júl. 19, 2010 2:57 pm

Utam aránylag hosszúra sikerült, s közben viszonylag kevés egyforma dolgot sikerült látnom. Embereket alig, viszont fát..., abból rengeteg volt. Pláne mikor egy erdőn haladtam keresztül. Amikor tisztásra értem, akkor pedig az égen úszó felhőkből volt rengeteg, s a talpam alatt elterülő virágból. A térkép, melyet magamhoz vettem a dolgaimmal együtt, azt mondta, hogy már lassan oda kéne érnem. Nem volt valami részletes, de az irányok ismeretének hála, el tudtam rajta igazodni. Az erdők nem voltak rajta jelölve, inkább csak az utak, s akár a farengetegeket, az előttem lévő tanyát sem helyezték rá. Hát mindegy, már el kell haladnom mellette. Hatalmas területe volt, az egész tele növényekkel. Volt egy kis legelője is, ahol bárányok legelésznek, ők egy fakerítéssel voltak elkerítve. Némelyik a furi pofájával rám nézett, s le sem vette rólam a tekintetét. A gazda még sehol sincs, igaz nem keresem túlságosan. Továbbindulok a térképen kijelölt úton, de ekkor meghallok egy hangot.
- Vááárj!! –Rohan felém egy ismeretlen, nagyjából középkorú férfi. Ruháiból ítélve ő lehet eme jószágok gazdája. Felé fordítom tekintetem, miközben megállok. Hamarosan odaér hozzám.
- Tessék! Mit szeretne? –kérdezem segítőkészen a lihegő férfitől, aki annyira elfáradt a hosszú táv lefutása közben, hogy a kezét a térdére kellett támasztania, hogy rendesen kipihenje magát. Mikor már nem liheg annyira, megszólal.
- Állj meg kislány! Tudod te egyáltalán, hogy merre mégy? Arra Vizima van! Vizima egy elátkozott város. Szörnyetegek laknak ott. A múltkor egy csapat katona szerencsét próbált, de csak egy részük tért vissza, és azok agya is megbuggyant a látottaktól! Másfelé menj, még akkor is ha nem teheted! Onnan ember már nem tér vissza sohasem! –Mondja el monológját.
- Ember talán nem, de mi a helyzet a mágusokkal? –kérdezek vissza.
- Mágus vagy? –elkerekedik a férfi szeme, nem nézte ki belőlem, hogy ilyen fiatalon mágus vagyok, de sebaj.
- Igen. És pontosan a Vizimában történtek miatt kell oda mennem. De mondja csak, mit tud az esetről? -érdeklődök.
- Nem sokat, csak annyit, hogy minden éjjel különböző rémisztő szörnyek és szellemek jelennek meg, s az őrületbe kergetik mind a lakosokat, mind az arra járó vándorokat. –magyarázza.
- Értem…
- Amúgy melyik klánhoz tartozol?
- Én? A Fairy tailhez. Uram.., kérhetnék egy kis vizet? –Előveszem a kulacsomat, és mutatom hogy üres. – Sajnos kifogyott.
- Ehh, persze. –bementünk az udvarra, ott, pedig a kútból mert vizet a férfi, majd beletöltötte a kulacsba.
- Köszönöm.
- Szívesen. Akkor sok sikert kívánok, remélem sikerülni fog eltűntetni azokat a lényeket. –Integetett nekem, mikor elindultam újból.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Hétf. Júl. 19, 2010 4:17 pm

Noah: Útnak eredsz, hogy véghezvigyél egy újabb hőstettet. Utad még gyalogszerrel is csak pár órás. Ha figyelmesen jársz, akkor a poros földúton még a szekérnyomokat is felfedezed, amik valószínűleg akkor keletkeztek, mikor a lakosok tömegesen hagyták el a várost.
A város egy domb lábához épült, és a dombokat végigmérve arra jutsz, hogy a város bortermelésben jeleskedett. A város előtted elterülő bejárata előtt egy tábla fogad, amin egy üdvözlőszöveg virít. Mivel még nappal van a város teljesen kihalt. A szél ördögszekereket fúj keresztül azt utcákon, míg némelyik ház tetején a szélkakast terelgeti. Ha beljebb merészkedsz, akkor egy szökőkutat vélsz felfedezni, ami még működik is! Mikor közelebb mész hozzá, akkor az alján találsz egy levágott ujjat, aminek a gazdája semerre sincs. A város központja valószínűleg a templom felé lehet, ami talán 4-5 utcányira lehet most tőled.
Hogyan tovább?



Sophy: Utad során lábnyomokat fedezel fel a földúton, amik nagy eséllyel a farmer által emlegetett harcosoké lehet. A város közvetlen határában találsz egy kezet az út mentén, ami a föld alól nyúl ki. Gazdája valószínűleg már rág halott, hiszen a húsát megcsipkedték a madarak is, és már a kukacok is átjárták.
Lassan elérkezel a város egyik bejáratához. A város egy domb lábánál épült. A domb pedig arról árulkodik, hogy az itt lakók a borászatból éltek meg. A város kapujában vár egy köszöntőtábla, ami félbe van vágva.
Az írások igaznak, tűnek, hiszen fényes nappal van és sehol egy élő személy. Ha az épületek közé merészkedsz, akkor az első jellegzetes épület, amit felismersz egy fogadó lesz. Igaz a hely kissé romokban van, de felismerhetőek rajta egy fogadó jellegzetességei. Kíváncsian nézelődsz körbe, mikor hirtelen valamiféle csörömpölést hallasz valahonnan a fogadó mögül.
Idáig tartson a post!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Hétf. Júl. 19, 2010 8:05 pm

Hamar megtaláltam a főutat, amely nyugatra vitt, a szellemvárosba. Vaskos keréknyomok vágódtak a földbe, a fejvesztett menekülés egyik emlékeként. Leszegett fejjel baktattam az úton, tűző napon, hátamon a kis zöld katonazsákommal, amiben a ruháimat és a pénzemet rejtegettem. Bozontos hajam az arcomba hullt, így csak kislánykori énem lábait láttam, ahogy a vájatokon egyensúlyozik.
- Meg akarsz halni? - kérdezte kíváncsi érdeklődéssel.
Megrántottam a vállam.
- Miért segítesz nekik? Öregek már, nincs nekik sok hátra. Azt a kis időt ott is ki tudják húzni, nincs ott rossz dolguk.
„De nem az a város az otthonuk.”
- Nekik gyakorlatilag már úgyis mindegy. Most még simán leléphetnél.
„Nem fogok megfutamodni. Már eldöntöttem, ennyi.”
- Ha eldöntötted volna, akkor most nem lennék itt. Ha csak félszívvel mész, sosem éled túl - vigyorgott a pimasz.
„Nem halok meg olyan könnyen.”
- Pedig néha csak egy hajszálon múlt – emlékeztetett finoman. Most pedig a szörnyeken fog múlni. És ha csak rajtuk múlik, te nem éred meg a holnapot.
„De nem csak rajtuk fog múlni.”
- Nem fogok meghalni! Csak azért sem! – tettem hozzá fennhangon. Oldalra néztem, de a kislánynak már hűlt helye volt.
Időközben észrevettem, hogy megérkeztem. Szelíd domb emelkedett a város mögött, lejtőjén hatalmas szőlőültetvény terjedezett, a levelek közt rám mosolyogtak a zöld és lila foltok – ennyit láttam messziről az érett fürtökből.
A város bejárata előtt kis fatáblán barátságos szöveg virított, ám az üdvözlés mögött üres város fogadott, baljós színezetet adva a táblán álló vendégszeretetnek. A kihalt utcákon ördögszekeret kergetett a szél, majd megunva a játékot, falnak görgette a száradt kórót. Némelyik ház tetején szélkakas nyikorgott, szélirányba fordulva.
Üres házak között sétáltam. Szöges ellentéte volt a másiknak: sehol egy ember vagy egy állat, nem szaladnak kutyák a kerítéshez, hogy megugassanak, mint idegent, egyetlen házból sem hallatszott beszélgetés, vagy nevetés zöreje, vidámság helyett tompa közöny és üresség zajong. Bentebb szökőkút csobogott. Kezemet a jéghideg víz útjába tettem, majd hirtelen észrevettem, hogy az alján egy emberi ujj úszkál. Nem mertem belegondolni, hogy hova lehetett a tulaja, vagy hogy melyik szörny ette meg.
Leültem a szökőkút szélére. Odébb kis templom magasodott ki a házak közül. Bizonyára ott lesz a városka központja.
- És most mit csinálsz? – kérdezte vidor kislányalakom, miközben a szökőkút szélén sétálgatott kitárt karjaival egyensúlyozva.
- Hahóóóó, van itt valakiiiiii?
Vékony hangom hosszan visszhangzott a házak között, de felelet nem érkezett. Mondjuk, inkább azon csodálkoztam volna, ha válaszol valaki.
Egy fogadó keresésére indultam, ahol megvárhatom az estét. Többet úgysem tehetek itt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Szer. Júl. 21, 2010 7:19 pm

Újra útnak indulok, ám immáron közel vagyok az úti célomhoz. A térkép szerint talán még van egy órányi út. Ahogy bámészkodom a térképen, látom, hogy pontosan előttem kell lennie egy régi poros földútnak. Lassan meg is találom. Kevesen használják, sok helyen már a fű is nő rajta, viszont a porban lévő nyomok nem erről árulkodnak, rengeteg lábnyom van benne. Valószínűleg a katonáké, akiket a gazda emlegetett nemrég. Tovább megyek, majd az erdő takarásából előbukkan egy nagyobbacska domb, ha jól vettem ki, akkor szőlőlugasok sorakoznak rajta, melyeken a termés már csontszáraz.
~Ezek az emberek, biztos borászatból élhettek meg. ~Gondolkodtam el egy pillanatra, majd fürkésző elmém másfelé kezdett el keresni.
Felfigyeltem a domb lábánál lévő városra is. Az út pont oda tart. Szedtem a lábam, mert nem volt kedvem sokáig húzni az időmet. Elértem a város határát, az egész olyan volt majdnem, mint a többi város az országban, de csak majdnem. Az árnyak ijesztőek voltak. Körülnéztem, mielőtt bemerészkedtem volna, és a közelben figyelmes lettem valami érdekesre. Rengeteg madár volt egy helyen. Persze, nem kellett sok, hogy odarohanjak, s megnézzem mi ennyire érdekes a számukra. Habár lehet, nekem jobb lett volna, ha nem megyek oda, mert a látvány viszonylag undorító volt. Egy kar, mely a földből állt ki, s valószínűleg tulajdonosa is odalenn van, a föld mélyén, de megeshet, hogy ez csak ennyi, csak egy kar. Az, hogy már a madarak szállják, s bogarak eszik a rohadt testrészt nem valami kecsegtető reményt ad nekem. Visszamegyek a kapuhoz, melynek környékét most jobban szemügyre veszem, hátha találok valami jelet, valamit, amit később fel tudok használni, bármit. Az üdvözlőtábla, mely legtöbbször azt mondja, hogy „Üdvözlöm xy városban”, Vizima verziója felújításra szorulna, ugyanis valamelyik vandál rémség nem átallott félbe hasítani az egészet. Tovább nem foglalkozva a bejárt állapotával, beteszem lábamat e halálos terepre. Az épületek mind romosak, darabokban vannak, már-már össze is dőltek. Ugyanez a helyzet a fogadóval, vagy a legalábbis annak mondható építménnyel is.
~Nappal van, de akkor hol lehetnek a lakosok? –amint kigondoltam, tudatom már meg is válaszolta. ~Ja, hát persze… - Eszembe jutott az iménti látvány, a kéz, mely annyira biztos bizonyítéka annak, hogy itt ugyan már egy lélek sem él. Vagy a szörnyek végeztek velük, vagy elvándoroltak innen, míg még megtehették.
Bementem a fogadóba, hogy szétnézzek bármi lényegeset keresve. Felmentem a nyikorgó, s már majdnem széteső lépcsőn, benéztem minden szobába, ám tudástáram nem bővült, s még mindig annyit tudok, mint ami a felkérésen állt, s mint amit elmondott a farmer.
Lementem, és kiültem a tornácra a fogadó elé, ám ekkor csörömpölésre lettem figyelmes, ami a fogadó mögül jön.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Csüt. Júl. 22, 2010 11:24 am

Noah: Keresel, s keresel, de nem találsz, vagy ha találsz csupán olyant, ami romokban állt. Kénytelen vagy a város másik felében szerencsét próbálni, de igazából ott sem jársz túl nagy sikerrel. Szinte már kezdesz lemondani a fogadóról, mikor egy útmutató táblába botlasz. A tábla arról árulkodik, hogy a sarkon túl van egy Vakvarangy nevű fogadó. Értelemszerűen azonnal arra veszed az irányt, és mikor odaérsz, megkönnyebbülve látod, hogy a fogadó kifejezetten jó állapotban van. Már éppen belépnél a fogadóba, mikor egy idegen lány jelenik meg. Nos, ő Sophy.



Sophy: A csörömpölés zaja nem hagy nyugodni, ezért elhatározod, hogy hátramész. Ám úgy döntesz, hogy az egyik sikátoron keresztül közelíted meg a hangok forrását. Szorosan a fogadó fala mellett mész, és a zajok egyre erősebbek lesznek. A sarok előtt pár centivel megállsz, hogy bátorságot gyűjts, majd óvatosan kikuksolsz. Ám megkönnyebbülve látod, hogy csupán két macska (egy fekete és egy fehér) ugrál a hordók és dobozok között, melyekkel éppen a szél és a gravitáció játszik. Megnyugodva elindulsz visszafelé, ám kikanyarodva a sikátorból egy idegent pillantasz meg. Nos, ő Noah.


Most pedig ízlés szerint tessék ismerkedni, akár több poston keresztül is!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Csüt. Júl. 22, 2010 5:04 pm

Befordultam egy sarkon. Egy erősen foszló házon ócska cégért nyikorgatott a szél, a fatáblán már nem tudtam elolvasni a kopott feliratot. Belöktem a kopott ajtót: a kocsma romokban hevert. Asztalok összetörve hevertek szanaszét, a székek pozdorjává zúzva és a padló is fel volt tépve. Egy helyütt, a romos zongora mögötti tükrön pókhálóként futott szerteszét a törés. A lépcsőn immár nem lehetett feljutni az emeletre: hatalmas karmok szaggathatták darabokra a fokokat. A pult mögötti polcokat is szanaszét törte ugyanaz a karom, az üvegek tartójukat vesztve alácsúsztak és darabokra törtek a padlón, tartalmuk szanaszét folyt. Az ablaküvegek sem voltak épp a legjobb állapotban.
Beleszagoltam a levegőbe: vérszag csapta meg az orromat. Megfordultam és továbbálltam.
Jó néhány utcával arrébb találtam egy másikat: már csak üszkös romok maradtak a helyén, kormos gerendák meredtek az ég felé. Megérintettem az egyiket: a szénné égett fa porrá omlott az ujjaim alatt. Itt sem időztem sokáig.
Nem sokkal később egy táblába botlottam: egy Vakvarangy nevű fogadót ígért a sarkon túl. Bekanyarodtam az utcába, és már előre borsódzott a hátam a látványtól. De kellemesen csalódtam: a fogadó teljesen épségben volt, cégérétől a tetejéig. Már éppen belépni készültem, amikor valaki kinyitotta az ajtót belülről.
Tartva attól, hogy valami kósza szellem vagy rabló lehet az, megleptem a kilépőt: teljes erőből az orrába vágtam. Aztán meredten néztem, ahogy az ártatlan lány vérző orral eldől, akár egy zsák.
Legszívesebben homlokomra csaptam volna, de ehelyett inkább szelídet káromkodtam. Bevonszoltam a lányt a fogadóba és erőlködve egy székre ültettem. Arról szó sem lehetett, hogy felcipeljem a lépcsőn.
Jeges vízbe áztattam egy törülközőt, és a csücskével borogattam a lány sérült orrát. A hideg vagy talán a fájdalom hatására a lány nyöszörögve ébredezni kezdett. Amint kinyitotta a szemét és sikerült rám fókuszálnia, hadarni kezdtem:
- Bocsi, nem akartam… azt hittem, valami démon vagy… ki a fene vagy te? És mit keresel errefelé? Jah, én Noah vagyok…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Pént. Júl. 23, 2010 11:35 pm

A zaj már szinte az agyamra megy, és egyáltalán nem hagy még gondolkodni se.
~Mi a franc lehet? Mi képes ekkora zajt csinálni? Nincs itt egy lélek se, hát akkor meg? ~az idegeim hamarosan megadták magukat a csábító zajforrásnak, mely talán még valami nyom is lehet a későbbiekben. Ezen reményeimmel a nyakamban indultam neki felderíteni a fogadó mögötti területet, a zajok forrását. Ötletem nem volt hogy mi lehet az, és mi van akkor, ha valami szörnyeteg az? Akkor sikítozva kezdek el rohangászni keresztül-kasul a városon, addig, míg le nem rázom, mert, ha egy szörnyeteg kergetne, kétlem, hogy elfáradnák. A fogadó melletti sikátort néztem ki magamnak, közlekedési útvonalnak, mert itt már nem vezet térkép, meg tábla, hogy ZAJFORRÁS ERRE!, vagy SZÖRNYEK 2 KM. De jobb lenne, ha a szörnyek, s hasonlók helyét jelölnék az előbbiekhez hasonló táblák, mert akkor könnyebb dolgom lenne. Eljönnék, táblát követnék, rájuk bukkannék, kicsinálnám mindet, és mehetnék is haza, és akkor az egész csak annyi idő lenne, hogy ide meg vissza. És nem kéne akkor aggódnom sem, hogy mennyi időt kell még ezen az idegroncsoló helyen eltöltenem, mert igaza volt a farmernak, itt tényleg hamar meg lehet őrülni, és nem, én nem akarok őrült lenni. Maradni akarok az, aki eddig voltam. Na szóval a sikátornál megyek éppen, ahol árnyék van, és sötét, és kicsit sem mondhatnám azt, hogy hullanyugalommal közelítem meg az egyre hangosabb zaj kiindulópontját. Szorosan a fal mellett mentem, hogy rejtsen belőlem valamennyit. Aztán végre elérkeztem a sarokhoz, illetve még nem mentem el teljesen addig, mert egy kicsivel előbb megálltam, a szívem szinte a torkomban ütötte a jól megszokott ritmust, most valamivel gyorsabban. Elszántam magam, kinézek. Erősen ökölbe szorítom a kezem, és összeszorítom a számat, hogy még véletlen se sikítsam el magam. Majd már tényleg komolyan kidugtam a fejem a saroktól.
- Hee…? –Hagyta el számat a csodálkozás hangja. ~Hát ez... Csak két macskaa?! Ezért megérte szívinfarktust kapni… -.-” – Csak egy fehér és fekete macska játszadozott az épp rendelkezésükre álló, jelenleg üres, esőgyűjtő hordóval, és néhány bizonyára felesleges dobozzal, melyeket még a lakosok hagyhatták ott, mikor még itt tartózkodtak. De vajon a cicákat miért hagyták itt? Eteti egyáltalán őket bárki is? Talán igen…, nem tűnnek annyira soványnak, mint egy heteken keresztül éheztetett jószág. Nyugodt szívvel hagytam őket magukra, majd visszamentem a fogadóba, ahol úgy döntök, hogy átvizsgálom a recepció fiókjait, hátha találok valami hasznosat a továbbiakra nézve, de újonnan semmi, vagy megeshet, hogy elsuhantam a részletek felett. Talán újra körbe kéne néznem a városban is, hátha találok valamit, ami legutóbb nem szúrta ki a szemem. Épp elindultam az ajtó felé, s már nyitottam is ki, mikor egy valószínűleg jobb egyenessel szinte roncsolták az orromat, de nem igazán emlékszem már rá, mert utána egyből a földre zuhantam, és eszméletemet vesztettem.
A következő kép ami bejött már ismét a fogadó belülről, és hátrahajtott fejjel keltem, miközben valaki borogatta az orrom. Nyögtem egy picit, minthogy megéreztem a fájdalmat, melyet sajgó orromban éreztem leginkább. Gondoltam, hogy nem valami szörny lehetett a tettes, mert az nem borogatna egyáltalán, sőt valószínű, hogy megenne, vagy elásna. Nem sok időm maradt gondolkodni, mert a lány, aki mellettem volt, elkezdett magyarázkodni és kérdezősködni. Mikor már annyira jól éreztem magam, hogy úgy gondoltam már képes vagyok a beszédre, és nem mondok hülyeségeket, megszólaltam.
- Semmi baj…, az én nevem Sophy Walter. A szörnyek miatt vagyok itt…- adtam a kérdéseire a megfelelő választ. Majd, hogy én is többet tudjak, mint a neve visszakérdeztem. - És te, mi járatban vagy erre? –Miután én is kielégítő választ kaptam rá, újabb kérdés jutott eszembe. – Mit szólnál, ha együtt dolgoznánk…? Tudom, hogy csak most találkoztunk, de talán nagyobbak az esélyeink, ha most az egyszer összedolgozunk.-Kérdeztem, majd vártam az újabb választ.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Vas. Júl. 25, 2010 4:12 pm

- Semmi baj… - nyugtatott meg elhaló hangon. – Az én nevem Sophy Walter. A szörnyek miatt vagyok itt… - felelte, én pedig csodálkozó pillantással méregettem a kis kékhajút. Egyáltalán nem tudtam elképzelni róla, hogy szabadidejében mágiát használ szörnyek és egyebek ellen. Ő közben visszakérdezett – És te, mi járatban vagy erre?
- Én is a szörnyek miatt jöttem – mondtam neki szűkszavúan, ám mégis bőbeszédűen.
- Mit szólnál, ha együtt dolgoznánk…? – lepett meg egy újabb kérdéssel – Tudom, hogy csak most találkoztunk, de talán nagyobbak az esélyeink, ha most az egyszer összedolgozunk – győzködött, én pedig engedtem.
„Biztosan új még a szakmában”, gondoltam. Ha még csak most kezdte, nem csoda, hogy nem szívesen marad egyedül. Bár ezen a helyen… én sem akarnék egyedül maradni.
- Rendben, legyen… végül is semmit sem veszíthetünk…
A rongyot a lánynál hagytam és a pult mögé sétáltam. Szemügyre vettem a választékot – már ami megmaradt – és kitöltöttem a lánynak egy kicsi whiskyt egy csorba pohárba.
- Tessék, egy kis szíverősítő… - megvártam, míg felhajtja és elmosolyodtam kis fintora láttán – Mágus vagy igaz? Melyik céhtől jöttél?
- A Fairy tail mágusa vagyok – jelentette ki büszkén.
- És van valami ötleted, hogy mitől jöttek elő ezek a szörnyek? Te találtál valamit? – kérdeztem kíváncsian. Én a magam részéről nem szívesen emlékeztem vissza mindarra, amit találtam.


A hozzászólást Noah Varens összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 28, 2010 6:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Kedd Júl. 27, 2010 8:15 pm

Megtartottam a vizes rongyot, mivel azt a Noah névre hallgató lány nem kérte, s borogattam vele továbbra is a sajgó orromat. Nagyot tud ütni, nem kétséges, hogy képes lenne egyedül is megvédeni magát, de valószínű, hogy ért valamiféle mágiához is, és akkor nem szabad alábecsülnöm, s még véletlen sem szabad az útjába kerülnöm. Fogalmam nincs, hogy mire képes, hisz életemben most látom először, így feltételezem, hogy nem szorul annyira a védelmemre, és csak szóbeli összefogás lesz kettőnk között. Míg én elgondolkoztam, addig ő a pultnál matatott, s egy távolról whiskys üvegnek tűnő tárgyból öntött egy keveset a keze ügyébe akadó első pohárba, mely egy kissé ütött-kopott, s már csorba is volt. Felém nyújtotta, én pedig óvatlanul lehajtottam a kevés folyadékot, mely benne volt. Húztam a számat, mert nem épp ilyen ízre számítottam, s miután csöppnyi agyammal felfogtam, hogy alkoholt ittam, s éreztem, hogy égeti a nyelőcsövem, megpróbáltam felfogni a kérdéseket.
- A Fairy tail mágusa vagyok. –Hangzott tőlem oly magabiztossággal, s büszkeséggel, melyről soha nem gondoltam, hogy képes vagyok rá. Nem hagyott időt hogy visszakérdezzek, mert ő hamarabb kérdezett tőlem, és egyébként sehol nem láttam rajta egyetlen céh jellegzetes jelét sem. Rajtam ugyan annyira látható helyen van, hogy a legtöbb mindenki megbámulja érte vékony nyakamat, s érthetetlen számomra, hogy Noah, hogy siklik el egy ekkora részleten. Nem törődöm ezzel tovább, téma lezár, inkább újból választ adok a kérdésére.
- Háát…, egy hulla kezét –kezdek bele nyersen, mondandómba, melyen láthatólag nagyot nézett ő is, de hát na, én szeretek tárgyias maradni a tőlem távol álló dolgokban. -, ami épp a földből meredt az ég felé, s közben bogarak rágták, és madarak marcangolták. Egy széttört köszöntőtáblát. Romokban heverő épületeket, és két macskát, akik épp játszottak. Meg még mielőtt megérkeztem, mesélt egy gazda néhány harcosról, akik idejöttek, páran soha nem távoztak innen, a többiek pedig mind megörültek. Kábé ennyit láttam, illetve hallottam. És te, mit találtál eddig? –Érdeklődöm gyerekes kifejezéssel arcomon, s kíváncsisággal hangomban, mert érdekel, de ha nem mondja, akkor az se valami végzetes baj számomra.
- Egyébként, hol várjuk meg majd az éjjelt? Mert ugye, éjjel jönnek elő… -teszem hozzá a második mondatot, már sokkal halkabban, s közben tekintetemben megjelenik a félelem is egy kicsit, és komolyabbnak tűnik arcom.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Szer. Júl. 28, 2010 6:33 pm

- Háát… egy hulla kezét – kezdett bele kissé nyersen – ami épp a földből meredt az ég felé, s közben bogarak rágták, és madarak marcangolták. Egy széttört köszöntőtáblát. Romokban heverő épületeket, és két macskát, akik épp játszottak. Meg még mielőtt megérkeztem, mesélt egy gazda néhány harcosról, akik idejöttek, páran soha nem távoztak innen, a többiek pedig mint megőrültek. Kábé ennyit láttam, illetve hallottam. És te, mit találtál eddig? – érdeklődött.
- Ugyanezt enyhébben… egy ujjat a szökőkút mélyén, a tulajt vagy a maradványait viszont nem, valamint egy – két fogadót romokban. Két öreg mesélt a szörnyarzenálról, amik bulit rendeznek itt éjszakánként – foglaltam össze röviden. A falu felett terjengő halálszagot és az üresség lehangoló voltát nem akartam kidomborítani: éppen elég jól érezte a komor légkört ő maga is.
- Egyébként hol várjuk meg az éjjelt? Mert ugye, éjjel jönnek elő… - kérdezte, hangjában félelem bujkált, én pedig elvigyorodtam, mivel kérdése enyhén szólva idióta volt. Hiszen éppen ott állunk, ahol aludni tudunk.
- Hát itt… de ha gondolod kint is alhatsz a földön. Hátha valamelyik monstrum elbukik benned – tettem hozzá, hisz nem erőszak a disznótor. Ha nem akar ott aludni…
- Van valami ötleted, mi történhetett itt? – kérdeztem.
Sophy csak tanácstalanul ingatta a fejét.
A lépcső irányába néztem. Kicsit roskatag és poros volt ugyan, viszont remekül használható. Ismét a pult mögé sétáltam és levettem két kulcsot a falról. Az egyik zörögve – csörögve landolt Sophy előtt.
- Tiéd az egyik, enyém a másik. Ha falrengető dörgést hallasz, ne aggódj: az csak a horkolásom – vigyorogtam, majd a lépcső felé indultam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Pént. Júl. 30, 2010 6:28 pm

Hülye kérdésre, hülye válasz. Én is megkaptam a magamét. Kérdeztem volna még, hogy hol fussunk össze a szörnyekkel…, de megint csak egy idióta és értelmetlen kérdésnek tartotta volna, mert ahol épp ránk esteledik, ott fogunk velük összefutni…
Noah kérdésére, csak ingatni tudtam a fejem, hogy nem. Fogalmam nincs, hogy mi történhetett itt, illetve amire gondoltam, hogy a szörnyek mágia segítségével bukkannak fel, azt bizonyára ő is tudja, és nem kell újra azt mutatnom, hogy egy kis lány vagyok, akinek ez még a második felkérése. Pedig valószínű, hogy az ő nézőpontjából igenis csak annyi, se nem több, se nem kevesebb nem vagyok. Na jó, lehet, hogy az utóbbira még van esély, de remélem, hogy nem vélekedik rólam annyira rosszul. Az is meglehet, hogy csapdákat kéne felállítani nekik, de én nem vagyok valami nagy ötletmester az ilyenekhez, és az sem biztos, hogy lenne elég alapanyag hozzá. Meg arról végképp nem tudunk semmit, hogy mennyire okosak, és mennyire lennének képesek kikerülni, és visszafordítani őket. Jobb, ha nem gondolkozok tovább ilyen marhaságon, mert még a végén este annyira össze leszek kavarva, hogy azt se tudom majd, mit kell lépnem, vagy, hogy hol vagyok.
- Köszi. –mondtam neki, majd felvettem az immáron előttem heverő kulcsot. Kissé régi volt már, és nem csillogott úgy, mint az én csillaglelkeim kulcsa. Noah felment a lépcsőn, mielőtt követtem volna, még előbb kimentem a teraszféleségre, hogy megnézzem, milyen napszak van, mert mióta kiütött, fogalmam nincs semmiről. Már igazán délután van, és lassan majd leszáll az éj is. Nem sok kedvem van a szörnyekhez, pedig annyira nagy lendülettel vágtam neki a felkérésnek, de most gondolkodóba ejt, hogy vajon képes leszek-e helyt állni. Fogalmam nincs, mekkora túlerővel kell majd szembenéznem. Na, mindegy, már más választásom úgysincs, mint belevetni magam a közepébe. Inkább bemegyek a szobámba és pihenek, az este úgyis hosszú lesz még…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Hétf. Aug. 02, 2010 4:44 pm

Eljött az éjszaka. A város a korábbinál is kihaltabbnak tűnik, sőt egészen démoninak. A szemközti épület tetején a két, már korábban is látott macska mászkál, majd eltűnnek a tető túloldalán. Rövidesen furcsa zaj hallatszik be az utcáról. Valamiféle mély hörgés, amit fémes hangú léptek kísérnek. Ha az útra tekintetek, akkor látjátok, hogy valami éppen végigtúrja az egészet a föld alól.
Ekkor valami mocorgást hallotok a fogadó tetejéről. A cserepek hamar törni kezdenek a lény léptei alatt, hirtelen beszakad közétek. Ez egy olyan lény, amiről nem meséltek nektek. A lény négykézláb jár a csonka kezein és lábain. Hátát injekciós tűk díszítik, míg szemeit egy hatalmas tűvel döfték keresztül. Ocsmány, gyíkszerű nyelve kilóg a szájából, és majdhogynem a földet éri. A szörnyeteg vékony, fülsiketítő hangon felüvölt, majd Noah-nak ugrik, hogy beledöfjön egy injekciós tűt.
Huhúú! Most mi lesz? affraid

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Csüt. Aug. 05, 2010 8:05 pm

Végtelen folyosón futottam, alattam kétfejű kígyóvá tekeredett a folyosó, egyik fejével utánam kapott… szalagon futottam, immár a kígyó teste volt a talaj, ám az ajtó még mindig ott volt, egy fényes téglalap volt csupán… nyújtottam a kezem, a kígyó utánam nyúlt hatalmas fejével, már szinte éreztem, ahogy a lábamba mar… sikolyomat elnyelte a feneketlen sötétség, ami körülöttem volt…
Az ágyon feküdtem zihálva, éreztem, ahogy a hátamon végigcsorog a hideg verejték. Körülöttem olyan sötét volt, hogy a bútorok sziluettjeit sem tudtam kivenni. El akartam tapogatózni az ablakig, ám ekkor valaki megfogta a lábam.
Egy nyálkás kar nyúlt elő az ágyam alól, a lábamat kapaszkodónak használva araszolt egyre feljebb, míg végre ocsmány fejét is megláthattam…. Kicsi szája száz fogat takart, szeme helyén fekete mélység tátongott, fehér álarca foszforeszkált a süket sötétben… tátotta a száját, hogy felém kapva átharaphassa a torkomat…

Az ablakot nyitva hagytam délután, mielőtt álomba szenderedtem, ezért arra ébredtem, hogy valami besuhan az ablakon és végigsimogatja az arcomat. Kipattant a szemem, és felültem az ágyban. Csak a szél cirógatott végig: felébresztett a lidércnyomásból, majd dolga végeztével lágyan kihussant az ablakon. A porlepte függönyök bánatosan libegtek utána. Lerúgtam a takarót, és enyhén remegve az ablakhoz sétáltam, hogy végignézzek a városon.
Az üres város még kísértetiesebb és nyomasztóbb volt éjjel, mint nappal. Halvány holdfény világította meg a kihalt utcákat, az elhagyott házakat, a valamikor harsogó piacokat. Egy – két megmaradt standon rothadt zöldség árválkodott, a többi azonban darabokra volt törve. Idáig hallottam a távoli szökőkút csobogását: messze visszhangzott az elhagyatott otthonok között. A hold ezüst fényt vont a háztetőkre, magányos kémények között fütyült a lenge szellő. Két macska sétált kényesen az egyik tetőn, egyikük fekete bundája szinte elnyelte a hold fényét, míg a másik szinte világított messziről. Egy darabig elsétálgattak a meredek tetőn, majd hirtelen eltűntek, mintha ott se lettek volna. Becsaptam az ablakot – az üres utca vigasztalan és hátborzongató látványt nyújtott. Inkább Sophy keresésére indultam.
Nem kellett sokáig keresgélnem: álmosan botorkált ki a szobája ajtaján, de amint rám nézett, feszültség ült ki a vonásaira.
Hát igen… ez nem átlagos vadászat lesz.
Lementünk a lépcsőn: a fokok bánatosan jajgattak a dupla súly alatt.
- Kuss legyen! – morogtam a lépcsőre és belerúgtam az utolsó fokba. Tépázott idegeimnek nem tett jót a folyamatos nyikorgás.
Már épp az utcára léptünk volna, amikor halk csikorgást hallottunk a tetőről: valami kaparászott a cserepeken. A túloldalon kezdődött, majd lassan felénk közeledett, és megállt felettünk. Fojtogató csend lett.
A fekete, agyontűzdelt undormány olyan hirtelen szakadt a nyakunkba, hogy semmire sem volt időnk. Sophy arrébb ugrott, én azonban nem voltam sem ilyen gyors, sem elég szerencsés. A fekete dög ugyanis akár az álmomból is kiszakadhatott volna: csonka végtagjait egyszerre használta, négykézláb mozgott, és egészen fürgén. Hátát tűk díszítették, és két szeméből is egy – egy tű állt ki. Ocsmány nyelve földig lógott, mozgás közben surrogva húzta maga után. Vékony, fülsüketítő hangon felsikított: a fülemhez kaptam, hogy kiszorítsam az ocsmányság hangját, de még így is majdnem szétszakadt a fejem. A szörnyeteg, kihasználva figyelmetlenségemet, nekem ugrott, és a markába kaparintott, hogy megdöfjön egy tűvel, amit magából kaparhatott elő. Volt egy olyan érzésem, hogy nem kellene hagynom… már attól kirázott a hideg, hogy elképzeltem, mivé válhatok, ha eltalál. Közben a dög szorítása erősödött: dühös lett, amiért makacs döfései nem jártak eredménnyel. Előkotortam egy kulcsot a zsebemből: Vulpeculáét félreraktam későbbra – tömegtámadás ellen tökéletes lesz – és Taurusét vettem elő. Perverz bikám nyomban megjelent, én pedig kiadtam az első parancsot, ami az eszembe jutott:
- Taurus, vágd le a karját!
A szellem azonnal engedelmeskedett: dühös ordítással vetette magát kínzómra, és könyökből levágta a karját a baltájával. A szörnyeteg felüvöltött, fájdalmas sikolya egyenesen az agyamba tépett. Halántékomra szorítottam volna a kezem, de még mindig a szörny immár levágott mancsában vergődtem. Kétségbeesetten ficeregtem, míg végre Sophy odajött hozzám és nagy nehezen szétfeszítette az ujjakat, hogy előmászhassak. Felkecmeregtem, szabadítóm pedig egy kulcsot halászott elő a zsebéből, és megidézett egy szellemet, aki ecsetet szorongatott a kezében.
Elbambulva meredtem a lányra egy pillanatig. Két csillagmágus egy csárdában… hát, mi megférnénk, de ez a benga állat itt valahogy kilóg a sorból…
Ezalatt Sophy parancsot adott: a szelleme egy hatalmas ágyút festett a levegőbe, amit azonnal el is sütött. Taurus időben félreugrott, így a golyó a szörny gyomrába mélyedt, aki emiatt beletarolt a falba. Iszonyatos robbanással és porfelhővel szakadt ki a kocsma mögötti utcára. Immár nem kellett az ajtón kerülnünk: a falon tátongó lyukon keresztül tökéletesen tudtunk közlekedni. Kimásztunk a törött gerendák között, és szemügyre vettük az immár békésen – és reményeim szerint végleg – szunnyadó undormányt. Majd hirtelen egyszerre fordultunk egymás felé, szellemeink érdeklődő pillantásai közepette.
- Te is csillagmágus vagy?! – kérdeztük egyszerre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Hétf. Aug. 09, 2010 6:35 pm

Visszamentem szobámba, s azonnal beestem az ágyba. A rövid álom, mely fejemben megszületett, igazán megnyugtatott. Az álom helyszíne egy kis házikó volt, valami idős ember háza lehetett. Körülnéztem, kis asztal egy szék, de sehol senki. Kiléptem az egyszobás házikóból, majd egy tornácon találtam magam, mi a házhoz tartozott. Szemem előtt vígan ringatózott a hintaszék. A naplemente fénye vörös körvonalat rajzolt, a sötéttárgynak, mely háttámlájával takarta a benne ülőt. Egy régi ismerős hang szólított meg, majd hangnemet változtatott, mintha dorgálna.
~ Sophy…, te balfácán! Hogy mertél olyan felkérést elfogadni, amitől ennyire betojsz?! ~Én csak rémülten álltam a szék mögött, s hallgattam a leszidást. ~ Most már el ne merészelj menekülni! ~
~ Nem is akartam! ~ Vágtam hozzá még időben, majd egy ajtó csapódás szerű zajra felriadtam. Felültem az ágyban, s mivel ruhástól aludtam benne, már csoszoghattam is kifelé. Hatalmas ásítással üdvözöltem a velem szemben álló Noah -t, valószínű, most látja rajtam a rémületet, mert arcom a szokásosnál is komolyabban fest. Csoda is, hogy képes vagyok ennyire komoly képet felvenni, hisz máskor egy meglehetősen gyermeteg arckifejezés található pofimon, ám most nem látható ott. Egy nehéz küzdelem, egy veszélyes harc veszi kezdetét valószínűleg azonnal, ahogy kitesszük lábunkat a még ép, ám már roskatag épületből. Azt, hogy mennyire rozoga az épület, mi sem bizonyítja jobban, hogy Noah és az én súlyom alatt szörnyű nyikorgásba kezdett a régi falépcső sok korhadt foka. Társamat igazán idegesítette, s egy hangos ”Kuss legyen!”-nel, s egy rúgással díjazta az iménti idegfeszegető zajongást. Engem is idegesített, hisz épp olyan pillanatok következtek, melyek már a szőrt borzolták a hátamon, közben pedig szívem egyre gyorsabban lüktetett torkomban. Nem rég előkészítettem kezembe Pictor kulcsát, hisz vele egyszerre sok mindenkit képes leszek elintézni, csak pár parancsszó szükséges hozzá.
~ Teknős páncél, fal, acéllemez… ez nem jó. >< Ágyú, kard…, robot, talán ennyi elég. Nem vagyok valami fantáziadús. ~ gondolataim folyton Pictor által alkotandó festményeken jártak, ellenben semmi jó ötlet nem jutott eszembe, hogy mivel üthetnék ki sok-sok szörnyet egy szempillantás alatt.
Gondolataimba feledkezve követem Noaht, aki a kijárat felé közeledik. Nem igazán figyeltem fel a felettünk robajló hangokra, így csak sétáltam tovább. A barna hajú lány előttem megállt, így pont nekimentem, de hála égnek a lendületem egyenlő volt a nullával, s nem borítottam fel.
-Bocs-… -nyögtem volna neki, miközben az alaptávolságot megtartandón hátrébb ugrottam, de biztos vagyok abban, hogy nem hallotta meg. S hogy miért nem? Ez egyszerű, ő a zajra figyelt, s arra hogy valami alatt éppen a cserepek törnek, s ami még biztosabbá teszi a megállapítást, az az, hogy épp a plafon szakadt ránk, s míg ez történt őt elkapta egy igen undorító, ocsmány szörnyeteg. Én a hátrébb estem, ugyanis a tömeléknek hála szárnyra keltem, s legalább 3 métert arrább repültem, de sebaj, csak néhány karcolást okozott a dúrva padló, lehorzsolódott karom, s térdem, emellett rengeteg kék zöld és lila folttal leszek majd gazdagabb a közeljövőben. Ez még semmi, ahhoz képest, hogy mi vár még ránk ezen a borzalmas éjszakán, melyet ép elméjű ember csak őrülettel és halállal élhet meg. A fekete lény, melynek rémisztően meredtek hátából a fecskendős tűk, Karjaiban tartotta Noah-t, olyan szorosan, hogy ő segítség nélkül nem tudott volna szabadulni a szorításából, ám önnön reflexei jobbak voltak, mint az enyémek. Egy kulcsot tartott kezében, majd az annyira ismerős szavakat hallatta, s ennek eredményeképp feltárult a kapu…, a Bika kapuja, majd megjelent maga Taurus, ki baltájának segítségével, a szörny karjával együtt távolította el gazdáját a lénytől. Az immáron hiányos végtagú állatnak alig nevezhető szerzet felordított. A fülsüketítő, idegtépő zajban próbáltam minél ésszerűbb lépéseket megtervezni magamnak, magunknak. Amint ez utóbbi szóra gondoltam, azonnal felvetődött a gondolat, jobb lenne Noah-t megszabadítani az iszonyatos kartól, mely még mindig fogva tartja, s nem hajlandó elereszteni. Kisebb csetlés-botlás közepette odaértem hozzá, midőn elemeztem a helyzetet, megpróbáltam szétfeszíteni a hatalmas ujjakat, melyek annyira erősen fonódtak rá társamra. Sikeresen lefejtettem az elhalt végtagot, majd miután előbb még rabja is feltápászkodott, villámsebesen emeltem magam elé Pictor annyira fényes ezüstkulcsát.
- Festő kapuja… - megjelent a kulcs körül a jellegzetes türkizes fényű mágikus kör. - Táruulj! – Üvöltöttem el magam, majd pillanatokon belül, meg is jelent Pictor. Nem vártam meg oly franciás üdvözlését, mely valószínűleg úgy hangzott volna, hogy „Bonsoir!”, azonnal kiadtam a parancsot.
- Monsieur, – régen mindig lehordott, ha nem így hívtam, s mára már mindig így szólítom -, kérek egy ágyút! – S már festett is hatalmas ecsetével, néha bele-bele mártva azt valamelyik színbe. Pár pillanat alatt kész volt, s a kanóc már teljesen le is égett rajta. Hatalmas robaj közepette, kirepült a golyó egyenesen a rémség felé, mely terrorizálni kívánt volna minket. Taurus félreugrott, még szerencse, mert a golyó útjában lett volna, a szörnyet pedig, mint valami tollpihét, vitte tovább, egyenesen az egyik fal felé. A fal nem sokáig maradt ép, mert azonnal kiszakadt a lénnyel együtt, s darabjai még tovább repültek. A porfelhő elszállta után, kisseb köhintést követően odamentem a tátongó űrhöz, majd kinéztem, míg társam ki is ugrott rajta. Most mozdulatlan, csendes, s ártatlan a földön fekvő tetem.
- Remélem, békére lelsz. – Búcsúztattam a merénylőnket, s Noah mellé lépdeltem. Nem szándékoztam jó ideig visszaküldeni Pictort, aki most kíváncsian tekintett bele a vele szemben tornyosuló Bika szemébe.
- Te is csillagmágus vagy? –hallatszott ajkaim közül, ám hangom mellé társult az ugyanezeket a szavakat hallató Noah hangja is. A harc közben cseppet sem volt időm meglepődni a tényen miszerint egy mágiát gyakorolunk mindketten, ám most nyugodtan, s mégis gyerekes kíváncsisággal néztem bele nyílegyenes tekintetébe, mely, akárcsak enyém, értetlenül állt a helyzethez. Arcomon már nem is látszódott a rémület, mely percekkel ezelőtt annyira lefoglalt, a félelem az állítólag kint lévő rémisztő lényektől, s most nem is figyeltem rájuk, ha vannak, ha nincsenek.
- Ez mekkora lesz. – Mosolyodtam el, immáron bízva mindkettőnk képességeiben. Hisz aki magát Taurust képes megidézni, az nem lehet kisstílű varázsló. Magamról mindent tudtam, s Noah elnyerte teljes bizalmamat. Önvédelmemre gondolva Pictorhoz fordultam.
- Monsieur, kérnék egy kardot! –megfestett egy hatalmas ám kinézete ellenére könnyű kardot, mely azonnal kezembe került. Épp csak figyeltem a pengéről tükröződő fényt, mely egyébként a fogadón tátongó lyukon szűrődött ki.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Szer. Aug. 11, 2010 1:24 pm

Kiléptek az utcára és szusszantok egyet, de csupán egyet, hiszen valami a földet feltúrva megindul felétek, valami, ami nem egy szimpla vakond, hiszen sokkal nagyobb földmennyiséget mozgat meg odalentről. A valami hatalmas sebességgel közeledik, és jobbnak látjátok inkább nem megvárni azt. Futásnak eredtek. Egészen a központig rohantok, ahol az utak már ki vannak kövezve. Amint ráléptek a kikövezett útra az üldözőtök megáll, s megtesz egy kört. Már éppen belenyugodnátok, hogy megszabadultatok tőle, mikor hirtelen a felszínre tör az ocsmányság. Egy kényszerzubbonyba zárt rothadó emberről van szó, kinek a szemit fekete fáslival takarták le. A zubbonyt még egy lakat is összetartja, ám kezei hiába vannak lezárva, mert láncai vannak, amiket azok helyett használ. Az úgynevezett pótkezével pedig könnyedén elkapja Sophy-t, és magához rántja.
Noah, siess, mert ha elkésel, akkor újdonsült barátnődet a rémség magával ragadja, véglegesen!
A dög előszeretettel tűnik el a föld alatt, s bukkan fel váratlanul. Láncaival pedig kifejezetten veszélyes ellenfél. Varázsereje 700.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Csüt. Aug. 12, 2010 7:15 pm

Hosszan meredtünk egymásra, majd Sophy végül elvigyorodott.
- Ez mekkora lesz! – mondta, majd a festőjéhez fordult. – Monsieur, kérnék egy kardot!
A festő azonnal összedobott neki egyet a levegőben: a kecses markolat engedelmesen siklott Sophy kezébe.
Rengeteg dolgot akartam megkérdezni tőle: kitől tanult, milyen kulcsok vannak a birtokában, miken ment eddig keresztül, céhtag - e - elvégre nem mindennap találkozik össze két csillagmágus egy helyen -, ám semmire nem volt időnk. Hangos dübörgés és ropogás ütötte meg a fülünket. Remegni kezdtem… legalábbis ezt hittem, de rájöttem, hogy csupán a föld remeg alattam. Mintha helyettem is előre félne. A kisebb kavicsok pattogtak, némelyik vándorútra indult – az utca másik vége felé kezdett el csúszni. Egy darabig egy kavics útját figyeltem, majd a tekintetem lassan siklott oldalra, és megállapodott a remegés kiváltó okán: egy földhalmon, ami veszett irammal közeledett felénk. Futni kezdtünk, először lassabban, miközben hátra - hátratekintgettünk a vállunk felett, majd egyre gyorsabban futottunk, hogy lerázzuk azt a valamit. Ám az nem tágított – egy élete, egy halála, kitartóan követett minket.
Jeges levegő süvített a tüdőmbe, a mellkasomba fészkelt és egyre nagyobb helyet foglalt magának, mindenütt szúrt. A lábaim egyre gyengültek, mire végre egy köves részre értünk: a szökőkúthoz, aminek a fenekén a gazdátlan ujjat láttam nemrég.
Úgy tűnik, jó ötlet volt: a szörnyeteg a földön egyfolytában a nyomunkban volt, ám a kövezett talaj feladta neki a leckét. Nyomunkat veszthette, mivel tett pár kört a szökőkút körül. Emberi logika szerint egy idő után ráun, és elmegy. Mi pedig szusszanhatunk egyet.
Eláshattam a fenébe a logikámat!
A szörnyeteg megállt, a dübörgés megszűnt, a föld ellaposodott és a város visszatért a maga kísérteties és hátborzongató valójába. A hold egyenletesen szórta sugarait az üres házakra, lágy szellő sétált a házak között, besuhant egy – két ablakon. A szökőkút egyenletesen csobogott és locsogott a hátunk mögött, hátamat jéghideg permet érte, ahogy visszacsapódott a víz.
A szörnyeteg kirobbant a föld alól, homokdarabokkal szórva tele a ruhánkat, szemünket és szánkat. Göröngydarabokat köpködtünk, közben kerekre tágult szemmel figyeltem legújabb ellenfelünket.
Szemét kendővel kötötte le, kényszerzubbonyba bújtatott teste rothadt, vaskos láncok tekeredtek rajta acélkígyókként, a hold fénye hatalmas lakaton tört meg, amely az acélköteget fogta össze. Csakhogy vasbéklyói vége földig lógott, a lánc csörögve követte útján.
Mostani küldetésem egyre jobban kezd hasonlítani egy hagymázas rémálomra. Belecsíptem a karomba, próbaképpen. A csípés fájt és helye piroslott, de a sebzett város és a szörnyeteg nem tűntek el. Sőt, még egy lapáttal rátett ijesztő valódiságára: mire észbe kaptunk, az egyik lánc meglódult, Sophy testére fonódott, és magához rántotta a meghökkent lányt.
Nem volt sok választásom, de nagyon nem is gondolkodtam rajta: felkaptam Sophy elárvult kardját, mellé futottam, majd a kardot a láncszemek között a földbe döftem, megakasztva a láncot. A szörny értetlenül meredt felénk, húzgálni próbálta Sophyt, ám a kard makacsul kitartott.
- Taurus, vágd el a láncot! - parancsoltam.
A lánc hangos csörrenéssel szakadt szét a balta éle alatt. Együttes erővel kibontottuk a láncokból a foglyot, majd újdonsült ellenfelünkre néztünk.
Akinek immár hűlt helye volt.
Éreztem, hogy jéggombóc ficereg a szívem helyén, majd lassan ijedtséggé változva a torkomon kúszik feljebb lassan. Ismét csendes volt minden, még a föld sem dübörgött. Visszafojtott lélegzettel figyeltünk minden aprócska rezdülésre.
Inkább éreztem, mint hallottam, ahogy a föld lassan megemelkedik alattam. Éreztem, hogy a gyomrom is emelkedik: az utolsó pillanatban sikerült leugranom a terebélyesedő dombról.
Az ocsmány rém ismét kiszakadt a földből, csalódott üvöltése a holdig szállt, akár a farkasé. Nem tetszett neki prédái izgága jellege.
Még mindig Sophy kardjával a kezemben nekifutottam. A szörnyeteg felém csapott az egyik lánccal, majd a másikkal is. Az első elől sikerült félreugranom, csakhogy a por, ami földbe csapódásakor szétszóródott, főleg a szemembe ment. Pillanatnyi vakságom következtében telibe kaptam a másik láncot. A súlyos lánc a vállamba harapott, és én felüvöltöttem a fájdalomtól. Elejtettem a kardot, hogy fájó vállamhoz kapjak. Csillagokat láttam a kíntól, és ha nincs Taurus, a harmadik láncot talán a nyakamra tekeri a rondaság. Csakhogy hű szellemem még éppen idejében ugrott elém, az ellenem indított lánc a baltája nyelére tekeredett. Taurus biztos kézzel tartotta a baltát, a lánc egyre jobban feszült kettejük között.
Taurus hirtelen teljes erejéből és harsány üvöltéssel megrántotta a baltát, mire a szörny felé kezdett repülni, majd egy hatalmas jobb egyenessel pecsételte meg a találkozást. A rém messzire repült, végigporzott a földön, ám gyorsan talpra ugrott.
Oldalra néztem, hogy lássam, Sophy mit csinál. Épp egy fekete táskában kotorászott, majd előhalászott belőle egy kis fiolát, amivel különös gyengédséggel bánt. Majd odakiáltott nekem, hogy fedezzem, és nekilódult, markában a kis fiolányi folyadékkal.
Nem tehettem mást: az egyik láncot, ami felé kígyózott, a karddal szúrtam földbe, a másikat Taurus kapta el és rántotta meg. Ettől a szörnyeteg fél térdre roggyant. Sophy ezt kihasználva behajlított lábára lépett, majd a rém szájába gyömöszölte a fiolát, majd szó szerint szájba vágta az öklével. A fiola széttört, és kisebb robbanás repített szét minket minden irányba. Sophy nem messze tőlem landolt a földön tompa puffanással. Egy darabig csak a szívem tompa dübörgését hallottam a fülemben, majd fel tudtam fogni Taurus aggódó kérdését is.
- Jól vagyok, semmi bajom… - mondtam, majd Sophyra vigyorogtam. – Ügyes volt!
Kisebb segítséggel sikerült feltápászkodnom, és közelebb mentem a pórul járt rémhez. A robbanás nem volt kegyes hozzá: fél fejét levitte a detonáció, vér ömlött a földre.
- De még milyen ügyes! - gondoltam hálával új társamra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Vas. Aug. 15, 2010 11:34 am

Furcsállottam a kardom könnyedségét, melyet az infúziós szörny legyőzése után kértem festőmtől, ki művészi aprólékossággal alkotta meg a fegyvert. Valójában nem vagyok jó kardforgató, sőt, örülök, ha védekezni tudok vele, de muszáj, hogy magamnál tartsak egy fegyvert, ugyanis így nagyobb a biztonságérzetem. Régebben volt egy előadás - akkor mikor még kész cirkusz volt az életem-, mikor kardot adtak a kezembe. Nem tudtam, mit csináljak vele, de aztán belejöttem. Azóta nem is volt a kezemben hasonló tárgy, ám most úgy nagyjából egy évtizeddel később, újból kezemben tartom, s életek is függhetnek attól, mennyire merem használni.
Egyik pillanatban eszembe ötlött, hogy kérdezősködnöm kéne csillagmágus társamtól, ám elvetettem magamban az ötletet, hiszen ha ezt túléljük annyi időnk lesz beszélni, amíg csak be nem rekedünk, vagy el nem megy a hangunk. Valójában, nem is lett volna most időnk beszélgetni, hisz a nagy robaj, mely hangos szívdobbanásaimmal keveredett, elvonta figyelmünket. Morajlott a föld, s remegett, velem együtt. Fogalmam nincs, mi idézheti elő, talán egy óriás vakond? De az miért jönne felénk? Kezemben továbbra is szorongatom a kardot, miközben megpillantom a felénk szélsebesen közelítő földkupacot. Noahra pillantottam, majd máris nekiiramodtunk, az ellenkező irányba, el a szörnyeteg elől, melyet még nem ismerünk, ám nem is akarunk. Futásban nem vagyok jó, csak rövid ideg bírom max sebességen aztán vagy összeesek, vagy rosszul leszek, viszont így, hogy üldözőm akadt, már csak az élni akarás miatt is gyorsabbnak éreztem magam. Noah tempóját is képes voltam tartani, ami megmondhatom, hogy hatalmas csoda. A végén már csetlettem botlottam, s alig kaptam levegőt. A kövezett részre élve, már inkább sétáltam, s egyre közelebb ért hozzám a szörnyeteg, ám akkor elértünk egy szökőkúthoz, mit eddig még észre sem vettem, pedig oly sokszor jártam közbe a városkát, nyomok után kutatva, még a nap folyamán.
A rémség nem volt képes megközelíteni a kutat, s jobb is volt így, éppen pár lélegzetvételnyi idő alatt párszor körbe kerülte a kutat, majd egyik pillanatban, épp mikor elénk ért elcsendesedett, a morajlás is megszűnt. Pár pillanatot hagyva minket a reménykedésre, miszerint feladta, s eltűnt, ám ekkor feltört a mélyből, pont előttünk. Föld, por, s kisebb kövek zuhantak ránk, s mi világunkat sem tudtuk a rémisztő jelenség feltűnésekor.
Nekem meglepődni sem hagyott időt, a belém nyilalló fájdalomnak köszönhetően összeszorítottam szemeimet és fogamat, nem láttam az arcát, bár valószínű jobb is. Kardom is elejetettem. Kemény, csörgő láncai testemre csavarodtak, s állhatatos szorításukkal kínoztak. Hirtelen rántással magához ragadott volna, ám Noah meggátolta a kardommal, melyet csak pillanatokkal ezelőtt ejtettem a földre. Eszeveszetten rángatta a láncait, s ragadott volna el, valószínűleg végleg, ám a láncszemek közé akadt fegyver erősen tartott. Társam hű Bikájának kiadta a parancsot, „Taurus, vágd el a láncot!” majd a szellem megtette mit úrnője kért. Baltájával lesújtott, elválasztva egymástól a láncot, s használóját. Ki egy üvöltés keretében eltűnt. Noah és Taurus kiszabadítottak a fogságból, s én sikeresen felálltam a földről, hol éppen hevertem. A futás közben rajtam volt táskám, lehet ezért is volt oly nehéz a cselekvés. Ám mikor elrántott a szörny leesett rólam. Gondolkoztam a nagy csend közepette, hogy vajon mi lehet benne, ami segíteni tudna, s eszembe jutottak a fioláim, melyeket még utam megkezdése előtt pakoltam bele. Néhány robbanékony, de főleg füst keltő főzetet tartalmazott. Ám nem volt időm odarohanni, s előkotorni, ugyanis Noah alól készült feltörni a rémség. Ő maga még időben leugrott a tornyosuló földtömeg tetejéről, mielőtt még a vakondember előtört volna, s hasonlóan magához kapta volna, mint az imént engem. A szörny üvöltésével fejezte ki ellenszenvét irányunkba. Noah kezében szorongatta a kardot, melyet alig néhány perccel ezelőtt Pictor szolgáltatott számunkra, aztán a lány teljes lendülettel irányába kezdett el rohanni. A szörny láncostoraival folyamatos ostrom alatt tartotta őt, azonban bátran védekezett ellene. Nem volt sok ötletem, hogy hogyan tudnék neki segíteni, elvégre Bikájával jól megvoltak, még akkor is, ha sok találatot kaptak, és ijesztő sikoly érkezett felőlük. Nem akartam cserbenhagyni őket, azonban, valamit mégis ki kellett dolgozni, hogy legyőzzük. Szétnéztem, s mivel magam körül nem nagyon láttam a táskámat, el kezdtem futni.
~ Valahol a szökőkút körül ejtettem el. ~ Gondolkoztam magamban, majd néhány pillanatra rá, meg is pillantottam az éj fekete táskát, mely kellemetlenül beleolvadt a halálos sötétségbe, de végre rátaláltam. ~ Már nem bujkálhat előlem tovább! ~ Azzal odarohantam hozzá és elkezdtem kutakodni benne, néhány robbanó fiola után. Noah-t próbáltam kizárni a fejemből, mert úgy talán gyorsabb, és akkor azután már annyit tudok segíteni neki, amennyit csak kell, s nem kell nélkülöznie engem. Hála égnek hamar megtaláltam, amit kerestem.
- Noah, kérlek, fedezz! – Azzal eszeveszett iramban elkezdtem futni a rémség felé, hogy végleg elássam, és ne is törjön fel soha többé. ~ Örök száműzetésbe küldöm őt Tartarosba! ~ Noahnak hála térdre kényszerült a szörnyeteg, s egyik behajlított lábát pódiumként használhattam. Tátott szájába helyeztem a robbanó fiolát, majd egy jobb egyenessel elindítottam a detonációt. Nem holmi időzített bomba módjára robbant, amint az oxigén érte, azonnal hatalmas robbanással koronázta meg a csendes éjt, míg nekem éppen annyira jutott időm, hogy öklömet elkapjam. Aztán messzire repített engem, és társaimat is.
Halk, s tompa puffanással landoltam tőlük jóval messzebb. Karjaimmal védtem fejemet, hogy az egyáltalán ne sérüljön, azonban ennek az lett a vége, hogy sok helyen levitte a beton a bőrömet. Rengeteg sebemből vér csordult ki, s éreztem a csípő fájdalmat.
- PUNYU~ - Nyúltam ki a földön, tudván, hogy alig van erőm felkelni, s ahhoz is nagy erőlködés kell majd hozzá. Halk szusszanással nyugtáztam, hogy Noah megdicsér, majd elhatározva magam, pár perc múlva feltápászkodtam végre, s odatrappoltam hozzá, hogy segítő jobbomat, illetve balomat nyújthassam a földön fekvő lánynak. Miközben elé lépdeltem, oda-odatekintettem a rémség maradványaihoz, amik lassan omlottak a földre, s csepegett belőle a vér is. Nem sokáig pihentettem rajta a szemem, a lényeget tudtam róla: Már nem támad ránk. Ha az ellenkezője lenne, valószínűleg nem hogy a holnapot, de még az éjfélt sem élnénk meg.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 573
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Szer. Aug. 18, 2010 10:58 am

Szusszantok egyet, s kettőt, mikor fületeket többféle zaj is megüti. Vihogás, hörgés, sikongás, és mindenféle kellemes zaj, amit el tudtok képzelni. Értelem szerűen ezek mindenfelől érkeznek, tehát lehet örvendezni, az új lakók egytől egyig ébren vannak.
A háztetőkön a korábban látott tűs rémségek jelennek meg tucatjával. Felettetek valamiféle szárnyas rémségek köröznek. A templomból a már korábban is emlegetett pengés szörnyetegek barangolnak kifelé. A lakóházakból pedig a hófehér bőrű embercsökevények rontanak ki, de elképesztően sokan. Azt hiszem, mondhatom, hogy most vagytok bajban, de nagyon nagy bajban!
Csupán a víztorony irányába tudok menekülni, mert arról egyetlen szörnyeteg sem közelít.
Rohanásnak eredtek, és lassan már reménykedni sem mertek, hogy ezzel a hordával a nyakatokban megélitek a napfelkeltét. Mögületek összecsapások hangjai hallatszanak. Ha visszapillantotok, akkor látjátok, hogy a szörnyfajok egy kisebb csoportja összeverekedett. Látszólag a pengés fajta és a tűsek nagyon nem kedvelik egymást. De örömre nincs idő, hiszen a szárnyasok és a hófehérkék megállíthatatlanul üldöznek.
Parancsoljatok! Ez most egy nyugodtabb kör az előzőekhez képest. Wink
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nova
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 177
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Apr. 27.

Karakter információ
Céh:
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Csüt. Aug. 19, 2010 8:01 pm

Pár perc pihenő után óvatosan mozgattam meg a vállam, ám olyan erős fájdalom hasított belé, hogy felnyögtem. Taurus némileg aggódva nézett rám, ám igyekeztem tettetni, hogy jól vagyok – idegesített, ha túlságosan aggódtak értem. Nem vagyok cukorból, ugyebár…
Édes csend terpeszkedett körülöttünk, csak a vízcsobogás törte meg a selymes csendet. A szökőkút szélére telepedtem, belemerítettem a jeges vízbe a kezem, és a tarkómat masszírozgattam. Jólesett a kis béke, bár valahogy érezni lehetett, hogy igencsak törékeny. Nem tudtam volna megmondani, miféle ösztönnel, egyszerűen csak éreztem, hogy még nincs vége. Az éjszaka és a város tartogat nekünk még valamit…
Mire mindezt végiggondoltam, olyasmit hallottam, amitől kirázott a hideg. Halk vihogást, sikongatást sodort felénk a gyenge szél – mint amikor a gyerekek bújócskáznak, és biztos búvóhelyükről kilesnek a hunyóra, aki egyáltalán nem tudja, merre vannak.
Ha gyerekek lettek volna azok, akik elbújtak, talán örültem volna. De szörnyekkel bújócskázni éjnek évadján egy elátkozott városban… ehhez nem volt kedvem, és a jelek szerint Sophynak sem. Egyre többen és többen vihogtak, kaparászták a falat és a tetőket, lestek ránk a házakból, sötét szegletekből, apró sikátorokból, mindenhonnan. A cserepeken a korábban legyőzött tűvel tűzdelt rémségek sorakoztak, torz és kiéhezett vigyorral meredtek ránk. Felettünk szárnyas rémek köröztek kitartóan, mint a keselyűk a sivatagban a dögök felett. A templomból pengével szerelt szörnyetegek vonultak kifelé lassan. A házakból a hófehér bőrű embercsökevények másztak elő, amiket már az öregek is emlegettek.
Határozottan nem tetszett a helyzet, testben – lélekben lúdbőröztem. Nem vágytam rá, hogy hagymázas rémálmaimat lássam a valóságban is, elég volt az éjszaka óráiban elviselni őket.
A víztorony felé fordultam, várva, hogy onnan is nekünk ront valami, de hála az égnek, semmi sem közelített. Megfogtam Sophy kezét és magam után rántottam. Nem akartam összetűzésbe keveredni ennyi rémmel, valamiért biztos voltam benne, hogy csillagszellemek és robbanó folyadék ide vagy oda, mi húznánk a rövidebbet.
Szinte ész nélkül szlalomoztunk az utcákon, házak között, sikátorból sikátorba, ám sehogy sem tudtuk lerázni a dögöket. Makacsul követtek minket utcáról utcára, némelyik navigátor még elénk is bevágott, ezeket épphogy ki tudtuk kerülni. Hátulról csatazajokat hallottunk. Reménykedve, hogy talán segítség érkezett, menekülés közben hátrapillantottunk: a szörnyek időközben egymással kezdtek csatát, bizonyára a préda birtoklási joga végett. A tűzdelt nép és a pengések kaptak össze, ám amíg ők elbuliztak, társaik nem zavartatták magukat - kikerülték a harcolókat, és torz vicsorral zavartalanul özönlöttek utánunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 23
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   Kedd Aug. 24, 2010 10:59 am

Álltunk a pár pillanatig csendes rémületet árasztó utcákon, s a hold még mindig félemlítő sugarait terpeszti szét mindenfelé. Az apró szökőkút vizén élesen csillannak meg a fények, s ahogy szemembe érkezik, mintha megbűvölt volna. Nem tudtam másfelé nézni, miközben gondolataim fejemben csak úgy kavarogtak. Apró nyögés törte meg a csendet, de gazdájának hű Bikája aggódott helyettem is. ~ A Bikáról jut eszembe… Pictor meg hova le… ~ Nem tudtam befejezni az irritáló látványtól. Festőm fittyet sem hányva arra, hogy mi az életünkért küzdünk, asztalt festett magának teljes feltéttel, koptatva az én energiámat. ~ Megérdemelné, hogy visszaküldjem, de akkor ki segítene? Leo még ráér…:/ ~ Merengtem magamban, míg Noah a szökőkút vize által nyugtatta magát. Odalépdeltem önálló lelkemhez, majd egy hatalmasat sóhajtottam, mire ő hozzám szólt.
- Mond el, mi bánt, Sophy! – Mintha annyira megértő lenne, de nem bánom, elárulom, hátha nem haragszik meg érte, vagy kimagyarázza magát.
- Monsieur…, maga mikor kezdett el teázgatni? – Mert így közelebbről már a teás szettet is láttam. Azért jó tudni, hogy ennyire félti a gazdáját.
- Sophy, ha kérted volna a segítségem, ott lettem volna. –Mondta barátságosan, s igaz, ami igaz, nem támaszkodtam rá túl sokat az utóbbi küzdelem alatt. Egy nyugodt sóhajtással nyugtáztam, hogy igaza van, de többet ne csináljon ilyet.
A hátam lúdbőrzeni kezdett a szellő által felénk sodort hangoktól. Őrült vihogás, hörgés, sikoly, s minden, amit el lehet képzelni, minden, ami rémisztő, s ami megfutamítana bárkit. Szívem újból őrült kalimpálásba kezdett, mert ezt a hangot nem csak egy, vagy netán két rémség adta ki…, sok olyan, mint amiket eddig legyőztünk.
Az ellenség még nem fedi fel kilétét, csak a sötétben les áldozatára, kik most, ezek szerint mi vagyunk. Féltem körbe tekinteni, féltem, hogy ismét egy rémálom következik, és féltem, hogy nem ébredünk fel belőle. Talán jobban meg kellene gondolnom, hogy milyen felkérést fogadok el a közeljövőben, s nem minden jól hangzó, sok pénzt ígérő, felkérést elfogadni. De ha már egyszer ekkora slamasztikába keveredtem, had legyek Noah segítségére, ne legyek csak kolonc. Még mindig félve mozdult meg testem, s bár nem akartam volna látni, hogy mi vesz körül, s vadászik ránk, azért mégis megnéztem. Az előző két szörnyféle is a repertoárban volt, de meg sem lepődtem. A háztetőkön, cserepeken keresztül közelített felénk az injekciós fajta, mit ne mondjak, örülnék, ha összedőlne alattuk az épület. Halk viszont egyre erősödő suhogást hallottam az égből, így felkaptam a fejem, madárszörnyetegek köröztek felettünk. Otromba alakjuk hatalmas árnyékot vetett a földre, s szinte befeketítették az eget.
Nem volt több időm körbenézni… Noah hamarabb felfogta a helyzetet, s találta meg az egyetlen menekülésre szolgáló utat. Megragadta karomat s magával rántott, csak futás, semmi más. Pictort is most először láttam futni, igaz kicsit lemaradt tőlünk, de nem kapják el remélhetőleg. S őt is csak akkor láttam meg, mikor hátra szegeztem a tekintetem, mik kergetnek. A távolban csatározás folyt két faj között, reméltem kivégzik egymást, s nekünk nem marad túl sok, azonban a másik kettő minduntalan csak minket kergetett, s támadott. Éreztem a fájdalmat, mely sebeimből érkezett, láttam a vérző karomat is, melyet a robbanáskor horzsoltam le, én pedig egész önmagamban remegtem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Vizima a szellemváros   

Vissza az elejére Go down
 
Magánküldetés: Vizima a szellemváros
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» [Küldetés] Hogy készítsünk babát?
» [Játékos Küldetés] A Kaszás Katakombája
» Konoha kapuja
» A falu vezetőjének irodája
» [Event] A legendás küldetés!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: