HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Nati Teina

Go down 
SzerzőÜzenet
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Nati Teina   Hétf. Jan. 02, 2012 3:49 pm

Hülye babonák!

Egy hosszú küldetés után boldogan vetettem magam bele a jó forró fürdőbe, és szabadultam meg az engem ellepő piszoktól. Mivel már éjfél körül járt az idő, így Mona már aludt kint a nappaliban mint a bunda. Fél óra ászkolódás után kikecmeregtem a tükör elé, és hajamat igazgatni kezdtem, mikor megcsúsztam valahogy az alattam lévő szőnyegen. Na igen... ez vagyok én, aki álló helyből képes fejre pottyanni, ha arról van szó. Az egész balesetet egyetlen egy dolog koronázta, méghozzá az, hogy a tükröt levertem a mosdókagyló fölül, így az elvágta az egyik ujjamat. ~ Nah király... ezzel lehet még Monát is felkeltettem. ~ gondoltam magamban, majd a szilánkokat kikerülve néztem meg, hogy Monát sikeresen felriasztottam-e, de nem sikerült, így összesöpörtem a tükör törmeléket és kihajítottam a kukába, majd aludni indultam. Álmomban kenyeret sütöttem, és szeleteltem is, miközben hat egér táncolt körülöttem, és énekeltek egy ismerős gyermekdalt, aminek szövege kissé átköltve hangzott.
" Bújj bújj zöld ág, két gyökerecske,
tükör törés: bénaság jön holnap erre fele.
Erre fele, erre fele, kiskertajtó nem sok jót hoz."
egy nem fényes napot! Nem nagyon értettem a szövegben az összefüggéseket csak törmelékeket vettem ki, de az álom így is az eszemben maradt.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy már nem alszom, valamint hogy a szemebe sütött a nap. Igazán jó kedvvel indultam neki a reggelnek, ameddig eszembe nem jutott, hogy új tükröt kell vennem. Gyorsan odaszaladtam a szekrényhez, majd előkaptam néhány gúnyát és felöltöztem. Ahogy a házunk kapuján kiléptem, egy idős néni ment el előttem, aki kifejezetten csúnyán nézett rám, de a dolgon gyorsan túlléptem, és jó folytattam utamat, mikor sikerült a saját cipőfűzőmben orra esni. Egy lány nyújtotta a kezét, hogy segít nekem.
- Köszönöm. -feleltem, majd felálltam, a földről.
- A tükör és a néni az oka... - mondta homályba burkolva a dolgot.
- Minek mi az oka?
- A balszerencsédnek... Ha eltörsz egy tükröt akkor hét év balszerencse vár rád, ha pedig a kapun kilépsz, és egy öreg nővel találkozol szintén balszerencsés leszel. - mondta a lány, aki lila szemeivel meredt rám. Jobban megnézve kicsit furcsa volt nekem. Hófehér haja majdnem a földig leért, fehér pólójából kilógott a hasa, valamint ugyanilyen színű inkább lepelnek nevezhető szoknyája egy rózsaszín szalaggal volt átkötve.
- Bocsi, de én nem hiszek az ilyenben... - feleltem a lánynak, majd megköszönve még egyszer a segítségét tovább indultam. Út közben nagyon viszketni kezdett a jobb kezem bár gőzöm sem volt mitől, így szinte egész úton vakartam. Mielőtt a tükörért siettem volna megszomjaztam, így bementem egy boltba, hogy vegyek valami italt. Mikor a polcra nyúltam, az üdítő mellett álló pezsgőt lelöktem, és abban a nyomban szét is tört.
~ Nem igaz hogy ennyire béna vagyok! ~ gondoltam magamban, és a kasszához siettem.
- Elnézést! - kezdtem az eladónak. - Véletlenül leborítottam egy pezsgőt, aminek el is tört az üvege. Az árát kifizetem természetesen, és nagyon sajnálom.
- Ebben az esetben semmi gond nincsen. - mondta a kedves kasszás fiú, és miután kifizettem a pezsgőt valamint az amúgy is betervezett üdítőt kimentem a boltból, megint a fehér hajú lánnyal szembe találva magamat.
- Ez a tükör és a kezed viszketése miatt van. -mondta a lány teljesen nyugodt hangon.
- Már megint micsoda? - kérdeztem vissza.
- A tükörről már tudsz... a másik pedig csak annyi, hogy amikor a jobb kezed viszket fizetni fogsz. - nem értettem mi ez a sok izé amit összehord.
- Ez mind babona amit itt elmondasz, én pedig egyátalán nem vagyok babonás.
- Majd leszel. -feleli a lány. Ahogy ezt a beszélgetést megejtettünk mellettünk elhaladt egy halottas kocsi... A szívem összeszorult mikor láttam, de ez volt az élet rendje élünk és meghalunk.
- Halottaskocsival találkozni szerencse,mert nem te fekszel benne. - mondta a lány, amire én csak nagyot néztem.
- Hogy lehetsz ennyire morbid?! Egy szerencsétlen ember meghal, te meg ilyeneket mondasz!
- De igazam van... te is feküdhetnél ott. - ha úgy nézzük tényleg igaza volt...
- Egyébként a nevem Esmeralda Augustine Dielo Sanchez. - mit ne mondjak szép hosszú neve van a lánynak. Reméltem, hogy meg fogom tudni jegyezni.
- Én Nati Teina vagyok. - mondtam sokkal rövidebb nevemet. - jól belegondolva a lányon látszott egy kis gazdag beütés az arany ékszereiről, és a modoráról is. Biztos voltam abban, hogy nem valami jött ment jósnővel állok szemben.
- Örülök hogy találkoztunk, és ki van szakadva a nadrágot. - állapította meg mosolyogva a lány.
- Mi? Nemáááár! - mondtam hangosan, és a nagy lyukat néztem a térdemen. - végülis, most ez a divat. - mondtam nevetve, és egy kisollót táskámból előhúzva csináltam még néhány szakadást a nadrágomra.
- Kicsit éhes vagyok... - állapította meg a lány, és a távolba meredt. - Gondolom helyi vagy... el tudsz vinni valahova, ahol finom az étel?
- Bocsánat, de most sietek, még pótolnom kell a tükröt. - ekkor villant át az agyamon, hogy honnan tudhat a tükörről Esmeralda? - tényleg, te honnan tudsz a tükörről? - kérdeztem tőle.
- Tegnap este pont arra jártam és hallottam ahogyan reccsen. - hallotta?! Furcsa egy lány volt az biztos.
- Értem...
- De nagyon éhes vagyok, légyszíves vigyél el valahova! - kezdett a lány hisztizni.
- Oké... elkísérlek, de utána megyek és megveszem a tükröt! - erre Esmeralda bólintott, és az út nagy részében a babonákról mesélt. Kiderült, hogy az álmomnak elméletileg köze van az előbb látott kocsiban fekvő ember halálához, mert állattal álmodtam, és valószínűleg lesz egy vendégem is, mert kenyérrel is álmodtam. Mikor odaértünk a vendéglőhöz elköszöntem Esmeraldatól, és elmentem megvenni a tükröt. Vígan léptem ki, hogy nem történt semmi gond, a tükröm és én is egyben vagyok. Hirtelen jobbra kaptam a fejemet, és láttam ahogyan egy fekete macska szalad át az úton előttem. ~ Ez megint babona lesz! ~ gondoltam magamban, és gondolataim közben megcsúsztam egy eldobott almacsutkán, így fenékre estem, csak a bal kezem maradt fent amiben a tükör volt.
- Hét évet megmentettem! - mondta mosolyogva Esmeralda, és a kezemet fogta.- hazakísérlek mielőtt összetörnéd magad.
- Nem kell... semmi bajom nem lesz! Van egy-két napom amikor ilyen béna vagyok, és kész! - mondtam kicsit ingerülten, mert idegesített a babona dolog.
- Akkor csak hazakísérlek, és főzhetsz nekem egy teát. - mosolygott megint szélesen a lány. Nem mondtam nemet, mert úgysem hallgatott volna rám, úgyhogy hazafele úton megint az álmokról és a babonákról hallhattam egy kiselőadást, és az áradozását a véletlennek hitt dolgok értelmezhető összefüggéséről. Ahogy a házba beléptünk Esmeralda megtorpant és körbenézett.
- Kicsit kicsi, de nem is olyan rossz mint hittem.
- Köszi a bókot... - mondtam kissé gúnyosan majd a konyhába vezettem a lányt. - milyen teát kérsz?
- Nem tudom... - mondta, majd ekkor kinyílt az ajtó magától. - lesz még egy vendégünk.
- Én nem tudok senkiről. - mondtam vállam megvonva, és a teát készítettem ahogy a cukorért nyúltam a mellette levő sót vertem le, mire Esmeralda nagyot nézett.
- Húúúh, ha az a só volt akkor jót fogsz ma veszekedni...
- Én nem szoktam senkivel sem veszekedni. - közben a teát leraktam a lány elé, és leültem én is egy csészével, de nem volt sokáig nyugtom mert valaki csengetett... egy vendég volt. Red állt az ajtóban, és ölelt át erősen.
- Sziaaa Natiii! - egy vendég és kinyílt az ajtó, meg a kenyér az álmomban, minden összefüggöt... Kezdtem féli a babonától.
- Szia Red! Rég láttalak! Gyere beljebb... - mondtam az ölelés viszonzása után. - Ő itt egy új ismerősöm Esmeralda Augustine Dielo Sanchez.
- Örvendek.- lépett oda a lányhoz Red. - Red Walter vagyok.
mutatkozott be a vörös hajú fiú.
- Amúgy remélem nem zavarok, mert csak erre jártam és gondoltam beugrok megnézni megvan-e még a ház és nem gyújtottad-e fel.. Amilyen béna vagy. - ez a mondat igencsak rosszul esett.
- Mi az hogy amilyen béna vagyok?! Nem voltam sosem béna! - állítottam az ellenkezőt.
- Ahha, csak éppen amikor berugtál Blue Pegasus jelet festettél a vitorlára és mindig hasra estél. igazad van nem vagy béna.. csak kétbalkezes. - ezt a történést sajnos már nem lehet kitörölni, pedig sokkal boldogabb lennék.
- Nem voltam teljesen józan!!! Akkor teljesen más volt a dolog!
- Ha te mondod..
- Most meg ilyen flegmán válaszolsz... esküszöm hogy ezt utálom a legjobban!
- Túlságosan magadra veszel mindent....
- Ezt ki nem venné magára?
- Csak egy kicsit viccelődni akartam..
- Hát nem volt vicces...
- Hajj... - néhány másodperc néma csend következett.
- De ha már itt vagy, akkor ülj le egy kicsit, hozok neked is teát. -nyugodtam le kissé.
- Rendben van, de csak ha tényleg nem zavarok. - mondta a fiú.
- Tényleg nem zavarsz. - már mosolyogva feleltem, mire Esmeralda megszólalt.
- Nah ha nem gond én távozom is. Nati kérlek kísérj ki. - a babonák nagy asszonya távozással döntött, és én nem hátráltattam. Az ajtón kilépve szélesen mosolygott rám.
- Még jó hogy nem veszekedsz.
- Ez nem is az volt! Csak kisebb hajbakapás, és Red nem is sértődött meg... remélhetőleg. Az ilyen nem veszekedés! -próbáltam nyugtatni magam.
- Persze persze értem én. De azért még szólok, hogy mivel sarokra ültél még hét évig nem mégy férjhez. - ennél a mondatnál lefagytam. Itt reméltem, hogy Esmeralda csak viccel, és hogy a babonák tényleg nem babonák, hanem csak a szerencsétlenségemnek köszönthetőek, különben gyönyörű hét év fog rám várni.
- Nah szia! Mivel ideköltöztem még biztos találkozunk! - mondta a lány mosolyogva, és én pedig döbbent arccal, integetéssel és egy sóhajjal köszöntem el. Még visszafordult és kiáltott egy nagyot.
- Egy pók szerencsét hozhat!
~Nephila, hol vagy?!~

//folytatása lesz majd, és Red Walterral összebeszéltem//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Pént. Jan. 20, 2012 2:46 pm

Üdv Nati! Irásod kellemes kis bemutatása volt a babonák széles tárházának, ez a téma igazán illett a karakteredhez Razz...persze egy szóval sem állítom hogy az említett személy kétbalkezes lenne Wink. Kellemes végig mosolygást biztosító kaland volt így a jutalomosztás nem marad el. Rednek köszönet a közreműködésért, neked pedig:

Jutalmad: +200 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Hétf. Jan. 30, 2012 7:52 pm

Új céhtag a láthatáron

Kinyitottam a szemem, és azon gondolkoztam, hogy vajon mit álmodhattam. Csak annyira emlékszem, hogy szép volt, másra nem. Jóval boldogabb voltam benne mint most, pedig nem mondhattam magamat szomorúnak, hiszen ott volt velem Naomi, Arlene, és Mona akikről tudtam, hogy számíthatok rájuk bármi történjék. Mondhatni ők voltak az én családom. Már pedig ha valakinek egy szerető családja van, az általában boldog, és nem kíván semmi mást az élettől, csak hogy őket megtarthassa. Nekem pedig hiányzott valami, konkrétan valaki, csak azt nem tudtam ki. Pontosabban nem akartam tudni, mert lehetetlenségnek tűnt az egész… Megfordultam az ágyban, majd az ablak fele meredtem. A nap sugarai még csak akkor kezdték bevilágítani az utcát. Kimásztam a takaró alól, és az ablakhoz léptem. Az utca, és a függöny mögött átszűrődő fény arany színűnek hatott a hajnali sugarak hatásaira. Annyira szép volt az a ragyogás. Visszanéztem az ágyra, ahol Naomi még a párnáját átölelve mélyen aludt. Gondoltam kimegyek a fürdőszobába, és összekapom magam a mai nap tiszteletére, ami olyannak ígérkezett mint az összes többi. Felöltözve és megfésülködve léptem ki a fürdőből, majd az ágyhoz mentem megágyazni a saját részemen, de hát ez a nap sem telhetett el anélkül, hogy valamit ügyesen csináljak. Sikeresen belerúgtam az éjjeli szekrény sarkába.
- A francba! – sipítottam fel.
- Berendezés marad. – mormogta kómásan Naomi, miközben a másik oldalára fordult.
- Jó reggelt! Bocsánat, nem akartalak felébreszteni… de ha már így történt nincs kedved velem reggelit csinálni? – kérdeztem a lányt.
- Tükörtojás jó lesz? Azt talán nem gyújtom fel… - megnyugtató érzés, hogy nem ég le az egész ház ha csak tükörtojást eszünk.
- Tökéletes! Én addig sütök szalonnát! – mondtam lelkendezve, mivel örültem hogy most nem egyedül kell megcsinálnom a reggelit. – Felkeltsük Arlenet? Monát nem merem, félnék a reakciójára… - ki tudja, talán hamarabb lett volna reggeli mint ahogy tervezzük, csak a gáz az egészben az lett volna, hogy nem a saját hajamat akartam enni.
- Keltsük, úgy még viccesebb főzni!
Nah, hát Arlenet kelhettük ugyan... lökdöstük, szólongattuk de nem aludta tovább az igazak álmát.
- Hagyjuk inkább. – mondtam le a harmadik főről a főzés ügyben. Mikor már az olaj erősen sercegett akkor Arlene lépett be a konyhába teljesen kómás fejjel még pizsamába.
- Hmmm, milyen finom illatok! Miért nem szóltatok, csinálhattuk volna együtt a reggelit. – Arlene, köszönjük a szándékot. Én először Naomira néztem, majd tenyerembe helyeztem arcom.
- Mondjuk mert akkor sem keltél volna fel, ha bombát robbantunk melletted…
- Öö… tényleg? – csodálkozott a lány egyre éberebb szemekkel. – bocsi, ne haragudjatok. Biztos azért nem ébredtem fel, mert olyan szépet álmodtam. – nem vagy egyedül Arlene, nem vagy egyedül csak én nem emlékszem mi volt az álmomban! – Oké, azt hiszem jobb ha nem kérdeztek rá mert kiskorúak is vannak köztünk. – Mona a végszóra érkezett ki, miközben az elhangzottakra csak egy nagy mosollyal válaszolt, Arlene pedig eközben saját álmán pironkodott.
- Jó, hogyha már mindenki fent van, akkor vályúhoz! Hiszen készen van a reggeli, tojás meg kolbááá… szalonna… - Igen, Arlene álma járt a fejemben beszéd közben. A vörös arcból ítélve nem a fröcsögő vér és belek látványa miatt nem akart beszélni az álomról, hanem mert az ő perverz fantáziába nyerhettünk volna betekintést. Biztos szegény Naomi lelki világára szeretett volna vigyázni, mert előlem nem kellett volna elhallgatnia az álmát, és ezt tudta jól. Szerettem a reggeleket ezzel a három bolondos lánnyal. Mindig megalapozták a nap hangulatát már az első ébren töltött húsz percben. Miután megreggeliztünk lakótársaim készülődni kezdtek, én pedig addig rendet raktam és elmosogattam. Mikor az egész banda indulásra készen állt, elindultunk a céhbe. Út közben elejtettem egy-két szóviccet, és még mindig teljesen le voltam sokkolva, hogy pozitív visszajelzésekben részesültem. A Blue Pegasusban már fel sem tűnt senkinek, ahogy négyen nevetve rontottunk be az egyik asztal mellé ülve. Nem tudtam mi volt a hirtelen hangulatváltozás, de el akartam menni sétálni csak egyedül a gondolataimmal az erdőbe.
- Lányok, nem lenne gond ha most elmennék egyet sétálni egyedül?
- Nekem nem. –mosolygott Naomi.
- Menj csak te hűtlen! – Arlene barátnőm már megint színpadra képzelte magát és túlzásba vitte a drámai alakítást.
- Hehehe… majd jövök valamikor! – köszöntem el, majd az ajtó felé igyekeztem. Kint a lépcsőn lerobogva azon gondolkoztam, hogy merre közelítsem meg az erdőt, de a bal oldalra esett a választásom. Az erdőben figyeltem ahogyan az ágak kezdtek életre kelni, és ahogyan a kis állatok elviharzanak az avarban, közben hallgattam a szél susogását, meg az énekes madarak gyönyörű dallamait. Séta közben mindenfélén gondolkoztam. A múlton, hogy meglepően könnyű volt túllépni mindenen, amit valószínűleg a mostani barátaimnak köszönhettem, és a céhnek ahol megtaláltam a helyemet. A kis erdei járaton előttem egy gyík szaladt el, akit szememmel követtem, majd az ösvény közepétől elvesztettem az állatkát, valami mást láttam érdekesnek. Egy ember feküdt az út közepén mozdulatlanul és szótlanul. Teljesen pánikba estem, oda szaladtam megnézni, hogy él-e még. Ahogyan közelebb mentem megdöbbentő dolgot vettem figyelembe. Aki ott feküdt, nem más volt mint Strago.


- Uram isten Strago! Mi történt? Jól vagy? –kérdeztem tisztára értelmetlenül, hiszen látszott, hogy nincs jól. Közelebbről megnézve elég khmm.. érdekes látványt nyújtott. Ruhái, és ő maga is csupa kosz volt, a szagáról nem is beszélve. Rajta keveredett össze az izzadság és az alkohol orrfacsaró esszenciája. Egyik kezében egy üres üveg volt, és gondoltam nem szörp leledzett benne valaha, másik kezében pedig egy térképet szorongatott a kidőlt elemi mágus. Mivel szóbeli választ nem kaptam a kérdésemre, így inkább gyorsan farkas alakomban hurcolni kezdtem szegény áldozatot, amikor a feje megakadt egy ágban.
- Argghh, óvatosan, nem kell még jobban megnehezíteni a sorsomat. Inkább egy kis levet adjon, bár a kenyérnek is nagyon örülnék. - ami biztos volt, hogy Strago élt és lélegzett, még ha nem is túl józan állapotban.
- Jó, majd ha sikerül elrángatnom téged a városig, kapsz... - engedtem le a fiút, majd mondtam neki. Lassan talpra állt kedves barátom egy fa segítségével, már amennyire így is talpra tudott... ott tántorgott előttem, mint valami részeg idióta, bár jelen pillanatban az is volt. Lassan megfordult, és szemügyre vett.
- Ismerős vagy nekem, szőrős szívű, bolhakupac. Honnan ismerlek? He? - szőrös szívű bolhakupac?! Az ideg elöntötte az agyamat sértő szavai hallatán, azon gondolkoztam, hogy mit is csináljak vele ezért, de először jobbnak láttam ha emberként társalgok vele.
- Szerencséd, hogy nem vagy túl ép állapotban, mert agyonütnélek! - és tényleg csak az volt annak a félnótásnak a szerencséje, hogy féltem fejbe kólintani, nehogy valami nagyobb kárt tegyek egyébként is gyenge agyában.
- Kisasszony, nem tudná megmondani hol, találok némi....... folyadékot? Valami ilyesmire gondoltam. - kisasszony... nagyon nem tudta Strago, hogy én ki vagyok. Az az eszement a vízmágiájával szökőkútszerű izét kreált, majd szájával próbálta elkapni a vizet, de hát terve kudarcba fulladt mikor feje találkozott egy fával. Lassan odamentem, és egy kisebb pofont adtam az ittas alanynak, hátha helyre áll az agya, de nem.
- Ne tessenek ütögetni, nem tehetek róla. Természetemből fakadó, ez az érdekes vonzalom. – és ez volt az a pillanat amikor megrepedt a köcsög. Lehet, hogy nem ismert fel Strago, de ami sok volt az sok volt! Megragadtam a karját, és húzni kezdtem a legközelebbi csermely felé amit csak csak ismertem, hátha a tiszta víz kiszellőzteti az agyát. Jókora adaggal arcba locsoltam az áhított folyadékából, amire nagy prüszkölés és köhögés volt a válasz, valamint olyan arckifejezés mintha valami zombi lennék. Ennyire rosszul azért nem nézhettem ki...
- Majd szólj, ha rájöttél ki is vagyok. - mondtam megsértődött hangon. Strago először kiitta a fél csermelyt, majd csak utána beszélni. Letérdelt előttem, amitől kellően meglepődtem.
- Igen, tudom. Bocsáss meg. Nem akartam, hogy ilyen állapotban lássál, de a sors kegyetlen volt velem az utóbbi időben, amióta otthagytam a céhemet.
- Miii? Otthagytad? Mi történt veled? - kérdeztem aggodalommal hangomban. Így már érthetőbb volt a Stragotol meg nem szokott viselkedés és kinézet.
- Sok minden. Küldetésem nem úgy sikerült, ahogyan én azt elképzeltem. Egy merő csalódás volt, és nem akartam, hogy az emlék fájdalma, ami Shirotsuméhoz köt, mindvégig a lelkemet mardossa. Elindultam hát, hogy megkeresselek, de, amit látod, ez a terv is sok akadályba ütközött. - nagyon érdekelt volna az a fájdalmas emlék, de jobbnak láttam nem firtatni a dolgot, nem akartam semmilyen rossz dolgot felidézni a fiúban.
- A lényeg az, hogy most jól vagy... de várj, te engem kerestél? - esett le végül a tantusz. Miért keresett pont engem Strago? Nem nagyon értettem a dolgot.
- Igen, és megtaláltalak. Uff... - hangzott egy nagy korgás, és nem az én gyomromból.
- Szerintem siessünk be a városba, és menjünk valamit enni, mert nem lesz jó vége, ha tovább koplalsz. - mondtam aggodalmasan. Féltem, hogy talán nagyobb baja is lehet Stragonak ha nem igyekszünk be a városba, úgyhogy segítettem neki felállni, és mivel láttam hogy saját lábán nem fog túl messzire eljutni így eltámogattam a városig. Igaz kedves barátom kicsit büdös volt, kicsit ittas volt, kicsit haragudtam is rá, de inkább mérhetetlenül boldog voltam hogy ott állt mellettem, és hihetetlenül nagy örömmel töltött el hogy engem keresett. Szép lassan beértünk a faluba, és a legelső vendéglőhöz vittem Stragot amiről csak tudtam, bár végül rosszul sült el a dolog, hiszen a pincér nem nagyon örült a látogatásunknak.
- "Uram", meg kell kérnem, hogy távozzon. Nem tudom, feltűnt e, de ez egy civilizált hely. – civilizált hely?! És Strago nem civilizált? Hogy a kurta farkú kis patkány csapott volna bele abba pincérbe, aki elküldött minket!
- Bunkó! - szóltam le a pincért, miután Strago lehajtott fejjel kikullogott az ajtón, majd én is utána indultam, mérges fejjel. Hogy lehet valaki akkora tapló, hogy elküldjön két vendéget csak azért mert az egyik nem éppen a legtisztább. Az éhezés bajnoka újra összegörnyedt, hasát fogva.
- Argh, lehet, hogy nekem ez a sorsom. - milyen sorsa? Ilyet hallani sem akartam tőle! Akiket szeretek annak nem lehet rossz a sorsuk, és ha kell én teszek ellene bármi áron.
- Dehogy is! Megoldjuk... de mivel valószínűleg mindenhonnan elküldenének így kénytelenek leszünk hozzám elmenni, vagy a céhbe. - két választási hely. A tervnél csak azért rettegtem, hogy nehogy otthon találjam kedves lakótársaim, de ha a B tervet néztem veszélyesebbnek tűnt a sok kiöltözött mágus között.
- Akármit, csak.... segíts rajtam. - mondta Strago kérően, én pedig eldöntöttem hogy A terv nyert, mert három lökött lány jobb, mint több tucat mágus kémlelő szemei.
- Akkor, vezess, és én, követlek. - tette még hozzá Strago.
- Rendben. - majd el is indultam a házam irányába. Kíváncsi voltam, hogy mit fog szólni a kis hajlékhoz, amiről le sem lehetne tagadni hogy női kuckó.
- Itt is volnánk. Kérek húsz percet és csinálok valamit enni. - közben elindultam a konyha felé, és gondoltam hogy éhes barátom is így tesz, de neki inkább a földet kellett választania.
- Rád..... bízom..... magam. - motyogta miközben a hideg padlóra vetette magát.
- Akkor először is, ott a kanapé. - ajánlottam fel a jóval kényelmesebb ülőeszközt, majd oda akartam rángatni Stragot, de ő nem hagyta magát, és eltolt ami nem esett olyan jól.
- Nem akarom összekoszolni mocskommal lakhelyed. - ami biztos, hogy nem lesz egyszerű menet meggyőzni ezt a fiút, hogy marhára nem érdekel ha valamimet összekoszolja, és csak az a fontos, hogy most minden klappoljon az életében.
- Nem érdekes, majd kitakarítom... nem hagyhatom, hogy a földön ülj. - mondtam egy széles mosolyt eleresztve, utána megvártam még a fiú a kanapé felé igyekszik, és a konyhába siettem, hogy minél hamarabb készen legyen az étel. Felkaptam az egyik kötényem amit hirtelen találtam, és olyan gyorsan készítettem sült húst mint még soha életemben.
- Stragooo! Készen van a rántott hús! Amúgy nem esett volna rosszul, hogyha hallgatsz rám, és befoglalod a kanapét... – mentem ki a fiúhoz, aki csak nem figyelt arra amit mondtam és a földön várta az ételt. Közben gyorsan megterítettem, és az asztalra raktam a nagy adag húst, és Stragot az asztal mellé ültettem.
- Uff, örök hála. – leültem a fiúval szembe és néztem ahogyan elfogyasztja a neki készített ételt. Olyan jóízűen tüntette el a hússzeleteket sorjában, hogy élvezet volt nézni. A legfeltűnőbb dolog az egészben a kés holléte volt, de inkább nem mertem rákérdezni a dologra.
- Ööööhhh... éhes lehettél... - nevettem egyet, közben néztem, hogy minden eltűnt a tálról amit csak megcsináltam. - Valamit kérsz inni? Az alkoholos ki van zárva két okból. Az első, hogy nincs itthon a második, hogy én nem bírom. - szándékaimban nem ez a szöveg állt, hanem hogy "alkoholosat majd akkor kapsz komám, hogyha piros hó esik augusztusban, addig tőlem semmi olyasmit ne várj." De talán ez egy kicsit túlzás lett volna, úgyhogy lágyítottam a mondókámon.
- Öhm, ha nem nagy gond. Természetesen, nekem is elegem van a tudatmódosító italból. - okos fiú... egy nagyobb pohárba, bár már inkább kancsóba vizet töltöttem, és odacsúsztattam Stragonak.
- Tessék. Szólj, ha még kérsz valamit. -
- Ilyen apró dolgok, és mégis, milyen nagy problémákat tudnak okozni. - itt nem nagyon tudtam mire értette ezt az egészet. A kalandjára, vagy arra hogy most itt kell lennie, ami nekem nem volt probléma... nagyon nem. Gondoltam elkezdek lepakolni az asztalról lassan, de Strago tervembe vágott. Megint letérdelt, és meghajolt előttem, amitől már kezdtem zavarba jönni, hiszen nekem egy egyszerű köszönöm is bőven elég lett volna.
- Az életemet mentetted meg, amiért örökké hálás leszek neked, kedves Nati. - agyamban megfordult, hogy bosszút álljak a szőrös szívű bolhakupac jelzőért avagy ne, és előadjam, hogy ezentúl vizet fog hordani élete végéig, amit alapvetően nem vett volna komolyan, de megint megkönyörültem.
- Ez csak természetes! És kérlek, ha akármiben tudok segíteni, csak szólj.- igen. Igazából ez volt a szívemben. Nem megtréfálni szerettem volna a fiút, hanem segíteni neki minden ponton ahol csak tudok.
- Akkor nem is leszek többet a terhedre. – ki az aki a segítség felajánlásra úgy válaszol, hogy lelép? Nem is Strago lett volna, ha nem az ajtót vette volna irányba.
- És most hova mégy ugyan? – kíváncsi voltam, mihez szeretne kezdeni hogy csak így elviharzik.
- Nem tudom. Valamerre. Valamiért nem érzem azt, hogy megérdemelném, hogy figyelmeddel kitüntess. Ugyan megtaláltam a célom, de valamiért még sincsen meg bennem az érzés, amit vártam. – nagyon nem értettem ezt a fiút. Miért ne lett volna érdemes arra, hogy kitüntessem a figyelmemmel? Vagy csak nekem nem esik le soha semmi?
- Most ezt nem értem pontosan, de ha nincs hova menned, akkor itt maradhatsz még egy darabig... legalábbis, amíg a lányok nem érnek haza, utána meg kitalálunk valamit. - szívesen mondtam volna, hogy ne menjen sehova maradjon itt velem, de nem tehettem. Négy lány mellett meg is őrült volna Strago, emellett nem fért volna el.
- Miért? Nézz rám, mivé lettem? Szégyent hozok akárkire, aki szóba áll velem, mindenki kikerül, rám se hederítenek, belém rúgnak, a semmibe vesznek, emberi értékem egyenlő a nullával. Miért segítesz, miért védesz olyasvalakit, aki tönkretette saját életét? Nem úgy ildomos, hogy magam hozzam rendbe? Mi előny származik neked ebből? – kérdezte Strago hangját felemelve. Kit érdekel mi az ildomos? Kit érdekel mit mondanak mások? És kit érdekel ha semmi hasznom nem lesz az egészből? Mert engem ez az egész hidegen hagyott.
- Semmi előnyöm az égvilágon! De én segíteni akarok neked, és segíteni is fogok, akármi legyen! – válaszoltam hasonló hangnemben.
- Akkor sem értem. Ez megvetés, szánalom, megalománia kicsiny dózisban, avagy szadizmus? Nem értem, minek segítene akárki is egy hajléktalannak, mint nekem? Egyszerűen nem tudom felfogni. - és még nekem mondják néhányan hogy nehezen fogok fel dolgokat... Strago nagyon idegesnek tűnt. Fogta a fejét, és a tőle nem megszokott hangnemben folytatta a társalgást.
- Ebben semmi megvetés vagy szánalom... – feleltem halkan. Tényleg nem volt benne semmi olyasmi. Egyszerűen segíteni akartam valakinek aki nekem is olyan sokszor segített már az elmúlt időkben.
- Akkor mi? A-a-a-akkor mi? – hátát újra a falnak támasztva csúszott le lassan a földre, miközben könnyeivel küszködött.
- A szeretet te lökött. – ültem le a fiú mellé. Mi más lett volna a válasz? Csak szánalomból semmi értelme nem lett volna a segítségemnek. - Összekoszolod a falat. – nyújtottam ki a nyelvem, hátha sikerül oldanom egy kicsit a szobában uralkodó feszültséget. Egy pillanatra egymás szemébe néztünk, majd Strago megtörölte szemeit a kabátjában.
- Uff, szipp, öhm, lehet, ideje lenne egy új divatot létrehozni, mert a kosz a végén még elemészt. – azért annyira nem volt rossz a helyzet, hogy eleméssze a kosz, vagyis lassan de...
- Hát nem ártana... sajnos ruhával nem tudok szolgálni, egyedül a fürdőszobát tudom megmutatni. Vagy ha a szoknyám jó rád, akkor szívesen kölcsön adom. – hirtelen bevillant egy kép aminek nem kellett volna. Strago szoknyában... nem is vicces, hanem félelmetes lett volna.
- Talán jelenesetben elég lesz, ha kimoshatom a ruháimat, meg önmagamat. És a szoknya úgy is sokkal jobban állna rajtad, mint rajtam. – ezt már én is megállapítottam magamban.
- Akkor gyere, megmutatom a fürdőszobát. – megfogtam a fiú kezét, és a fürdőbe vezettem.
- Milyen.... öhm... megnyerő. Nem túl nagy, nem túl kicsi, de minden van benne, amire szüksége lehet az embernek. Hajjaj, még sosem mostam ruhát, kíváncsi vagyok hogyan fog ez most sikerülni. – amennyire ismertem kedves barátom, csak a sehogy válasz jutott eszembe, és az, hogyha a mosás közelébe engedem akkor a fürdőszobából medence lesz.
- Kimosom én, ha gondolod. Úgyis van benne gyakorlatom. – a néhány év gyakorlat. Hiszen amint olyan idős lettem, hogy meg tudtam csinálni a házi munkát meg is kellett csinálnom.
- Hálás lennék, de nem tudom, mennyire lenne kellemetlen számodra, ha alsóneműben járkálnék előtted. Nem is beszélve, hogy említettél lányokat? Nos, igen... – kicsit elgondolkoztam. Igazából nekem semmi bajom a férfiakkal alul öltözve, ha legalább egy alsónadrág van rajtuk.
- Hát őőő... én talán túlélném, mivel volt egy bátyám, csak a lányok miatt aggódom, hogy mennyire lepődnének meg mikor beesnek az ajtón. Bár kíváncsi lennék Mona arckifejezésére... – közben elejtettem egy sunyi mosolyt. Arlene és Naomi könnyű tészta, de Mona vagy sikítva futna, vagy lefagyna... de minden esetre nem volt kedvem kideríteni a reakciót.
- Érdekes. Én is ismerek egy vadócot, akit Monának hívnak, bár annyira nem kedvelem, mert cserbenhagyott minket Omeronnal egy megbízatás során. De rég volt az már, biztos jó oka volt rá. – ezen elgondolkoztam. Mona vajon vetemedne ilyenre? Bár a legutolsó sértődős akció után... - Akkor hogyan legyen? Először önmagamat tisztítsam, vagy te kezded? – mire észbe kaptam Strago már levetette főbb ruháit.
- Mi? – kérdeztem vissza hirtelen, remélve hogy valamit nagyon félre értettem.
- Nem tudom, mit nem értesz. Kezdjem én a fürdést, vagy te a tisztítást? - igen. Valamit nagyon félre értettem.
- Jah, ööö... először kimosom, a ruháid minél kevesebbet kelljen a nélkül szaladgálnod. – és én az ész, aki akár a spanyol viaszt is feltalálhatta volna.
- Értem. Ha nem probléma, meglesném ezt a procedúrát, hogy majd később én is hasznomra fordíthassam. Tudod, mindig mosodába jártam eddig. – reméltem nem azt várta Strago, hogy lepődjek is meg ezen az információn.
- Valahogy nem csodálkozom, már bocsánat. – erről az emberről senkinek nem az lett volna az első benyomása, hogy főz mos takarít, de egy férfinél így van rendjén a dolog... legalábbis szerintem, meg a bátyám szerint is így volt, bár sokszor gondoltam, hogy ezt csak azért mondja, hogy én csináljak meg mindent.
- Hehehe, hát igen, ilyen vagyok. Nem tehetek róla, nem voltam ehhez hozzászokva. – akkor csak úgy van rendjén, hogy nem kell hozzászokniuk ehhez a férfiaknak... néhány perc alatt kidörzsöltem a koszt a ruhából, és a jó mocskos vizet kiöntöttem, majd a ruhákat kiráztam és kiraktam a napra száradni.
- Akkor mehetsz is fürdeni, ha gondolod. – ezzel a mondattal jeleztem, hogy tökéletesen kész vagyok a mosással.
- Akkor kérek tíz percet, addig nem szerencsés bejönni. Nem hinném, hogy értékelnéd a látványomat, meztelenül.
- Megyek és elmosogatok. – biztosítottam Stragot, hogy nem fogok benyitni a fürdőszobába ameddig ő bent van. Az asztalhoz mentem, ahol étel állt, most csetres halom. Lepakoltam az asztalról, és újra ragyogó formájába hoztam a konyhát. Hallottam ahogy kinyílt az ajtó, és láttam amint Strago egy szál törölközőbe kilép. Tisztábban sokkal jobban nézett ki, pedig koszosan sem volt olyan borzalmas látvány. Nem tudtam miért, de éreztem ahogy elpirulok miközben őt néztem.
- Ahh, semmi sem tudja a tisztaság érzését jelenpillanatban felülmúlni. Sajnálom, de mivel ruháim még száradnak, kénytelen vagyok még utadban lenni még egy keveset. Mondd, hogy hol vagyok a legkevésbé láb alatt, és igyekszem ott eltölteni ezt a kevéske időt. – perpillanat ott is útban volt, ahol egyébként nem, mert igencsak kínosnak éreztem az égő vörös fejem.
- Öööö... hát ööö... sehol nem vagy igazából láb alatt... – ennek hallatán a kanapéra heveredett, annak ellenére, hogy mennyit ellenkezett vele. Bár már tiszta volt.
- Egyébként tudod már, hogy mit fogsz csinálni ezek után? – mert addig tiszta volt a kép, hogy engem keresett és megtalált. De utána el akart indulni a valahova, és sajnos mivel nálam nem maradhatott ezért keresni kellett neki valami más helyet. Reméltem hogy az nem lesz túl messze ettől.
- Nem tudom. Kellene egy céh, ahol nem érzem magam egyedül, ahol normális emberek vannak, nem pedig.... olyanok, mint én voltam nemrég. Elég volt a nyomorból, és a megalázott létből. – egy céh? Csak egyvalami villant át az agyamon, hogy milyen jó lenne ha a Blue Pegasusba tartozna ő is, de utána eszembe jutott egy-két hátulütő, mint a nehezen megszokható mesterünk, de azért felhozakodtam az ötlettel.
- Hehe, mondanám, hogy maradj ebben a városban, és csatlakozz a Blue Pegasushoz, de a normális emberek egy kicsit túlzás, miután Mona ás Naomi félig meggyilkolták a sütőmet. – ezt csak úgy viccesen próbáltam megjegyezni, mégsem úgy sikerült.
- Buta lányok járnak ebbe a céhbe? – Strago sokszor nem pont arra gondolt amit kimondott, úgyhogy mielőtt felkaptam a vizet azért rákérdeztem.
- Ezt most magamra kellene vennem?
- Eh? Nem rád gondoltam, bár most már látom, hogy félreérthetően fogalmaztam. Bocsánat. – egy hasonló válaszban reménykedtem.
- Most megnyugodtam. Amúgy nem buták, csak két tűzmágus és egy sütő nem jó trió. De! Tényleg megfontolhatnád a maradást, mi szívesen látunk. – mosolyogtam kedvesen. Annyira örültem volna, hogyha tényleg marad.
- Nos, öhm, ha gondolod, megnézhetem, hátha.... jó. Rossz biztos nem lehet, főleg, hogy te is tag vagy. És nem kell a véletlen ahhoz, hogy találkozzunk.... – vakargatta közben fejét Strago, én pedig megint akaratlanul belepirultam az utolsó mondatába, és kényszeresen másfele néztem. Gondoltam keresek valami tennivalót amég megszáradnak a ruhák. Strago eközben a napsütésbe állt a szárító mellé. És ami nélkül meghazudtoltam volna önmagam be is következett. A saját lábamban sikerült felbuknom, és mint egyetlen támpontot Stragot kaptam el, csakhogy ő sem volt felkészülve a váratlan "támadásra", úgyhogy szárítóstól mindenestől a földön landoltunk. Fejemen egy először beazonosíthatatlan ruhadarab landolt, majd rájöttem hogy az nem más volt mint egy alsónadrág, amit a felismerés pillanatában tulajdonosához hajítottam. Mikor felé néztem valami olyat láttam amit nagyon nem akartam. Reménykedtem ha már a fürdőszobába nem mentem be, megúszom a látványt, de profizmusomnak köszönhetően ezt nem sikerült.
- Kedves Nati. Öngyilkos akcióidat tudassad legközelebb, hogy meg tudjalak akadályozni. Ugye nem esett bajod? - kérdezte teljes nyugodtsággal a hangjában, én pedig teljesen háttal álltam neki.
- Nem! És b-bocsánat nem direkt volt... tényleg nagyon sajnálom. – az egész fejem égett, legszívesebben bele tettem volna egy nagy tál vízbe, hogy lehűtsem.
- Ó, megszáradtak! – legalább valami megkönnyebbülést hozott abban a másodpercben.
- Igen, jó gyorsan száradtak... – ezt a mondatot kár volt kimondani, így csak még hülyébben éreztem magam. Nem lehettem ennyire béna, hogy ilyen helyzetbe hozzam magam! És mégis...
- Igen. Ezt szeretem. Nincs szúró, viszkető érzés, minden puha és kényelmes. – Strago már teljes hadi díszben állt, amitől egy kicsit megnyugodtam, és gondoltam teljesen túllépek a dolgon mintha meg sem történt volna.
- Meg szeretnéd nézni a céhet? – kérdeztem végül, miközben a legszükségesebb dolgokat kerestem, hogy elraktam-e. Strago megfordult, és mélyen a szemembe nézett.
- Még nem. Addig kell ezt letudnom, ameddig egyedül vagyunk. - kicsit megijedtem, hogy mit kellhet addig elintézni ameddig egyedül vagyunk?
- Nati. Az emberi pszichológia mindig is egy rejtély volt számomra. Taníttatásom nem terjedt ki erre, mert hamarabb otthagytam a családom, semmint szükségem lett volna rá, hogy tanuljam. Érzéketlen tuskó voltam akkoriban, és nehezen tudtam akármit is kezdeni, ha érzelmekről volt szó. Az utóbbi időben ez eléggé megváltozott, és ennek legfőképp te vagy az oka. – most mindent értettem amit mondott, de a meglepődöttségem feldobott egy kérdést bennem, ami csak egy szóból állt.
- É-één?
- Igen. Te voltál az elsők között, akik megismertették velem ennek a világnak a titkait, kincseit. Amióta kimozdultam az "új" életbe, érzelmek orkánja árasztott el, és nem tudtam egyáltalán, hogy mi mit jelentett. Annyit éreztem csak, hogy jó érzés e, vagy rossz. De talán nem megyek bele a részletekbe, mert nem ezt akarom mondani. – mit akarhat még mondani?
- Egy érzés viszont soha nem hagyott nyugodni, ha gondoltam rád, és erősödött, mikor közelemben voltál. Szívem hevesebben ver, gyakran vagyok zavartabb, bizsergek belül, és mindig jól érzem magam. Nem voltam biztos a dolgomban, de az elmélet, és a gyakorlat igazolta a gyanúmat, amit így is tudtam már, csak bizonyság kellett, hogy nem tévedek e. Szerelmes vagyok, Nati. Beléd. – lefagytam. És nem kicsit, nagyon. Éreztem, hogy szívem egyre jobban ver, és egyre vörösebb lesz az arcom.
- Eeehh, öööhh... izé, hát erre nem számítottam...- Felfogni egyszerű volt amit mondott, hiszen nem köntörfalazott, viszont elhinni annál nehezebben sikerült. Én is szerettem. Tiszta szívemből, és boldog voltam amikor velem volt, ha rám mosolygott. Érezni sokkal egyszerűbb volt az egészet mint kimondani.
- De hát ízééé... én is... szeretlek téged...- sikerült kimondanom, halk szavakkal. Igaz én is elmondhattam volna, hogy ő mennyit jelent nekem, de egyszerűen ez után nem bírtam megszólalni. Talán nem is volt baj...Csillogó sárga szemei az enyéimet kémlelték. Gyengéden átkarolt, de tekintetemet még akkor sem engedte el. Én kezeimet a vállára tettem, és mellkasára borultam. Éreztem ahogy dobogott a szíve. Annyira nyugtató érzés volt. Egyik kezével az arcom fele igyekezett, majd államat megfogta és fejemet lassan úgy fordította, hogy újra a szemeit nézzem, amik még mindig csillogtak. Az arca egyre közelebb került az enyémhez, éreztem ahogy egyre gyorsabban vert a szívem, de a leggyorsabb ritmust akkor érte el amikor Strago megcsókolt. Halkan nyögtem egyet, miközben borostája csiklandozta az arcomat. Olyan volt ez az egész mint egy megvalósult álom. A külvilágot kizárva csak vele voltam. Megtaláltam azt akit kerestem, és mérhetetlenül boldognak éreztem magamat. Ajkaink lassan elváltak egymástól, nekem pedig újra arcomba áramlott a vér. Fejemet újra Strago mellkasára hajtottam, és csendben hallgattam tovább ahogyan a szíve zakatolt. Még pár másodpercig egymást ölelve álltunk a szobának szinte a közepén.
- Örülök, hogy ilyen, khm, kivesézően megbeszéltük a dolgot. - hát nem csak beszéd volt... - Mondtál valamit a céhről, nem igaz? – Strago hangja sokkal lágyabban csengett mint az előtt. Élvezet volt minden szavát hallgatni.
- Igen, azt mondtam, hogy akár el is mehetnénk megnézni. – már nem nagyon akartam igazából menni, inkább maradtam volna újdonsült párommal kettesben, de azért elindultunk, mintha fent a házban semmi nem történt volna.

- Milyen.... érdekes hely ez. Egyáltalán nem hasonlít a régi céh épületére, ahol voltam. Mintha.... azt mondaná, lépj be, és pihenj meg. – és én még féltem a negatív visszajelzéstől.
- Igen? Pedig azt hittem túl díszesnek fogod találni, de örülök, ha így gondolod. – arcomon még mindig mosoly látszott, amit nem sikerült lekaparnom amióta elindultunk otthonról.
- Nem jártál még sosem a családom kúriájában. Tudom, mi az a szép, és mi az giccs. Ez teljesen jó, úgy ahogy van. Civilizáció, visszatérek hozzád. Remélem, készen vagyok rá, vagy ők rám. – beszéd közben megfogta a kezemet. Nem értettem, hogy miért aggódik a legjobb ember a világon a civilizációtól.
- Biztosan. Semmi gond nem lesz, én tudom. – reméltem, hogy tényleg nem lesz vészes. Még az úton felkészítettem Stragot arra amire csak tudtam, így reméltem nem lesz neki nagy meglepetés semmi. Beléptünk, majd észrevettem, hogy Pete ül az egyik asztalnál. Mivel Strago említette még valaha, hogy nem indult túl jól a kapcsolatuk gondoltam jóban kellene lenniük céhtársakként.
- Menjünk oda, rég beszéltem Petettel, és talán nem lenne belőle baj sem.
- Rendben. - egyezett bele.
- Szia, Pete! Rég beszéltünk, hogy vagy mostanság? - kérdeztem mosolyogva, közben még mindig szerelmem kezét fogtam.
- Sziasztok. Ismeritek egymást? - ez egy igen értelmetlen kérdésnk bizonyult, ami egyértelmű választ szült.
- Tiszteletem, Petersen Ruw. Nos, khm, igen, ismerjük egymást. Különben nem volnék itt. – válaszolt helyettem párom.
- Igaz. És csak látogatóban? - valamiért úgy éreztem, hogy annak örült volna jobban Pete...
- Ha minden jól megy, én is tagja leszek eme dicső gyülekezetnek. Ha ez nem probléma.
- Engem nem zavar, báááááááár kicsit meglepő.
- Meglepő? Igazad lehet, hisz, egyáltalán nem vagyok jóképű, legalább is nem tekintem magamat annak. Úgy látom ez egy közös vonás a tagokban. – már éppen cáfolni akartam a megállapítást, amikor észrevettem, hogy tekintete a Blue Pegasusos lányok azon tagjaira terjedt, akik minden fiúval flörtölnek akit csak látnak.
- Te merre nézel pontosan? – kérdeztem tőle.
- Ehehehehe, természetesen csak egy helyre. – most megúsztad, de megint csak a jó szívem miatt... és mert hihetetlenül szeretlek.
- Tehát igen, lehet, hogy nem igazán fogom megütni sajnos a mércét, de megpróbálni meglehet.
- Emiatt ne aggódj, mint láthatod, én se vagyok a legsármosabb itt. – örültem, hogy Pete sem hagyta Stragot önbizalomhiányba fulladni.
- Dehogynem fogod megütni, ne legyél már buta! – mondtam a kedvesemnek. Nem értettem mire fel volt kétség benne.
- Jaaaaaj, de édes, ki hitte volna, hogy kalózokat fog a sors ide sodorni. Remélem nem a kincseinkért jöttél kedveském, mert abból, mint látod, tömve van szerény kis hajlékunk. – és Bob mester támadott, Strago pedig láthatólag a felkészítés ellenére is igencsak meglepődött, egy kis üvöltés közepette.
- Ööö... Bob mester, ő nem kifejezettem kalóz... – próbáltam a félreértést tisztázni.
- Hát Strago... sok sikert. – a kisördög előbújt Pete barátomból.
- Nem kell rémült arcot vágni kedvesem, nem vagyok harapós típus. De a kosztüm egyszerűen annnnnnnyira ééééééééédeeeeeeees. Lehet, hogy következő fesztiválunk témája ez lesz. Jajjjjj annyira izgatott vagyok már most is. És ráadásul milyen helyes egy kisfiú, annyira ennivaló. Miért jöttél hozzánk drága kalózka? – Kedvesem nem tudta hova tenni a rikácsoló, ujjongó repdeső mestert, és csak dadogott.
- Aaaaa, Nati kedves, itten mellettem felajánlottam, hogy talán, esetleg, csatlakozzam a céhhez, de most már nem vagyok benne biztos, hogy megütném a kvóta mércéjének a mértékét, így nem is zavarnék nagyon tovább.... – ideje volt, hogy megkapja a magáét mert más fele pillantgatott.
- Mi a baj Strago? Kicsit idegesnek tűnsz... – kérdeztem iróniával a hangomban.
- Te már innen nem mész sehova. – ez azért erősebb volt mint az enyém. Pete elég jól elszórakozott magában ami nekem annyira nem tetszett.
- Még, hogy nem üti meg a mércét, és még szerény is a kis drágám. – hát én is ezt mondom! De ha nekem nem hisz, neked sem fog mester! Szegény Strago közben kapott a mester nagy gyilkos öleléséből.
- Habár tényleg kezdünk túl sokan lenni, mi, szép emberek, és a kis hely is lassan kevés lesz, de annyira örülnék, ha a szép lánykáink mellé szép fiúcskák is lennének, hogy a szerelem és a szépség örökké tartson köreinkben. Hogy hívnak kedves kalóz? - kérdezte a mester, még mindig lekalózozva a megszeppent fiút.
- Str-stra-strago Rhelm. – annyira aranyos volt, miközben megilletődve beszélt.
- Kitűnő, Liz drágám! – szólt a mester Liznek, aki máris ott termett, Strago szeme pedig megint rossz helyre tévedt, úgyhogy egy kis fejbevágással közöltem a dolgot.- A pecsétet. Egy új kisfiúval gazdagodott kicsiny céhünk. Legyetek jók egymáshoz. – mondta a mesterünk még mindig ujjongva. Örültem, hogy tetszett neki Strago, és hogy csatlakozhat a céhhez. Így szinte majd mindig velem tud lenni, de mivel nagyon meg volt illetődve így nem voltam benne biztos, hogy ezt ő is szeretné.
- Strago, csak akkor csatlakozz, ha tényleg szeretnél. – súgtam oda neki.
- Már késő... Bob Mester haragja üldözné, ha nem tenné. - nevette el magát Pete.
- Pete! Most miért vagy ilyen?! Neked hogy esne, ha rád kényszerítenének valamit? - vontam kérdőre.
- Most miért? Csak az igazat mondtam. – próbálta kimosni magát.
- Akkor is! Ha nem szeretne, akkor nem kényszeríthetjük, és ezt a mester is megérti szerintem... – én csak a legjobbat szerettem volna a páromnak.
- Nem baj, nem baj – nevette el magát Strago. - nem tudom, miért, de máris kedvelem ezt a helyet. És egyébként is – majd belém karolt - ha te itt vagy mellettem, nincs az a viszontagság, amin nem tudnánk legyőzni. – úgy éreztem megint elpirulok egy kicsit, de most nem annyira.
- Ti...? Együtt...? – kerekedtek el Pete szemei, mint aki ördögöt látott.
- Igen. - karoltam viszont szerelmembe.
- Nos... Ezen ismételten meglepődtem... Örülök nektek... Azt hiszem... – az azt hiszem, és az arckifejezése nem ezt mutatta, biztosan azért mert nem túlzottan jó első benyomása volt Stragorol.
- Ahhh, lelkembe hatoltak szavaitok kedveseim - itt a mester már könnyeivel küszködött - repesetik szívem, hogy egy ilyen derék fiúval gyarapodunk, gyönyörű nap ez a mai. Liz drágám a pecsétet!
- Mester, itt vagyok már. – válaszolta Liz a meghatódott mesternek.
- Jaj, nem bírom tovább. Annyira imádlak benneteket! – Bob mester sírásban fakadt ki a meghatódottságtól, amin már meg sem lepődtem. Aki csak körülötte állt megölelte nagy boldogságában. Strago pedig megkapta a céh pecsétjét. Úgy éreztem, hogy igazán boldog vagyok a szerelmemmel, és reméltem egy darabig így is fog maradni... úgy örökre.


Köszönöm Stragonak, és Petenek, hogy megírhattam velük ezt a kalandot Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Pént. Feb. 10, 2012 11:18 pm

Fúúú... hát nem apróztátok el az biztos, de nekem nagyon tetszett. Mondjuk alapból oda vagyok a LOVE sztorikért, különösen ilyenkor *szivecskék keringenek feje felett *, szóval mert ilyen cukik vagytok de föleg mert egy szép igényes kaland lett, jutalmad: 200VE!

~~~Level up!~~~
~~Gratulálok~~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Feb. 15, 2012 2:55 pm

A kórus

I. rész
(A kaland Strago Rhelm csatlakozása előtt játszódik)

Szokásos reggel, és szokásos nap. Éppen drágaságos lakótársaim hülyeségeit hallattam; nem mintha én nem ugyanazt csináltam volna mint ők, amikor rájöttem, hogy nagyon vállalnom kellene egy munkát, mert üresek a zsebeim. És mit volt mit tenni, a küldetés falnál kellett kikötnöm. Ahogy nézegettem a kiadott munkákat, egy sem fogott meg túlzottan. Egyen viszont megakadt a szemem, aminek az elvégzése nem kívánt túl nagy fizikai munkát, inkább idegrendszer kellett hozzá, és Arlene Naomi, valamint Mona mellett kifejlett lett.

"Fiore mágusai!
Az Acalyphában nyíló Lendis mágikus bolt énektanárokat keres a kórus betanítására! A lacrimológiában való jártasság előny, de nem feltétel! Jó hallással és sok türelemmel rendelkező mágusokat várunk a feladatra!"
Pontosan így szólt a feladat. De miért is mennék én egyedül, ha van ennyi barátom? Valamelyik lányt gondoltam csak elhívom, és mivel Mona egyből porrá égetett volna mindenkit, Arlene meg drámára oktatta volna a székeket ének helyett, így Naomi maradt. Megkerestem hát lakótársnőm, amit nem volt nehéz, mert lila haja, és fekete ruhája egyből feltűnt.
- Szia Naomi! Találtam egy érdekes munkát, van kedved eljönni? - kérdeztem orra alá nyomva a papírt, remélve, hogy nem hagy cserben.
- Székeket? Énekelni? Ne haragudj Nati nekem nem hiszem, hogy lenne hozzájuk türelmem... - Naomi hátat fordított énektanári karrierjének, hagyva hogy egyedül szenvedjek majd az idegölő diákoktól. Igazi galád az a nőszemély...
- Akkor mehetek egyedül... na mindegy! Szólj a többieknek, hogy elmegyek, és fel ne gyújtsátok a lakást! -
- Igyekszünk! - féltem. És miért féltem? Mert az utolsó főző akciójuk katasztrófába fulladt a lányoknak, és még mindig robbanástól félek, ha a sütőt használni akarom. Ezen felül egyik lány erőssége sem a takarítás. Talán még Arlene serénykedni fog valamit otthon, de ha a tűzmágusokra hagynám a dolgot, akkor apokalipszisra mennék haza. Azért pozitívan kellett gondolkozni... nem lesz biztos semmi gond, rendre megyek haza, és talán vacsora is várni fog. Hiú ábrándok és hiú remények, nincs mit tenni az álmok kemények. Még gyorsan hazaszaladtam összepakolni egy-két dolgot, amiket egy kisebb táskában helyeztem el, és halasztást nem tűrve, papagájként repültem a célom felé. Acalypha városának szélén leszálltam, és gyalog mentem a kis boltig, kipihenve a repülés fáradalmait. Ott álltam a bolt előtt, gondolkozva, hogy bemenjek vagy sem, amikor mellettem nagy port kavarva jégszárnyakkal szállt le egy fiú.
- Uramatyám! - mitől is lepődtem meg? Végülis én is meghökkentő jelenség lehetek néhanapján...
- Bocsánat. –mondta a fiú, majd szárnyait eltűntette. – És a következőért is… -tette hozzá. A második landoló még jobban meglepett, egy nagy szárnyas tüskés kígyó volt.
- Uramatyám! - más hiretelen nem jutott eszembe.
- Bocsánat. - mázli, hogy a fiú sem bővelkedett a szavakban.
- Ööö.. Semmi gond.. – egyikük sem akart rám támadni, vagy lefejezni hirtelen, úgyhogy nem volt okom félni tőlük. A kígyó meg még aranyosnak is tűnt, ahogy a mellette álló fiú is. Haja és szeme ugyanazt a zöldeskék színt viselték.
- Rane Iceclaw vagyok, ő, pedig Arisa. Te itt dolgozol? – mutatkozott be a fiú, majd más témába fogott. Reméltem, hogy ő is ide jött a munka miatt, nem egyedül fogok szenvedni.
- Hát, valószínűleg fogok. A kórus betanítására jöttem. Ja, egyébként Nati Teina vagyok, nagyon örülök a találkozásnak. - mutatkoztam be végül én is.
- Áhh, sorstárs! Én is emiatt jöttem. Te ugye tudsz énekelni? - kétségek támadtam bennem jövőbeli kollegám tudását illetően.
- Ööö, azt hiszem.- nem voltam abban biztos, hogy minden hang jól ki szokott jönni, és nem túl hamis ahogyan kornyikálok. - Mert te nem? -kérdeztem rá.
- Nem kifejezetten. De jól tanítok! – jó pont, mert nekem nem nagyon megy a vasszigor, ha véletlen rosszra fordulna a helyzet.
- Akkor remélhetőleg összehozunk valamit... Bemegyünk? - kérdeztem a fiúra nézve.
- Ha nyitva van... - szegény kígyó nagyot sóhajtott, aminek okára hamar rájöttem. Nem volt kis teremtés a drága, úgyhogy nem fért be az ajtón, vagy ha be is fért volna, akkor sem lett volna neki túl kényelmes. Én Rane előtt beléptem az üzletbe, ami egy átlagos mágusboltnak tűnt. A polcokon lakrimák, fegyverek, és különféle felszerelések sorakoztak, valamint mellettünk rengeteg szék. A személyzetnek viszont híre hamva sem volt.
- Hé, ember! Nem azért vagyok, hogy leüljenek rám! - fejemet a hang irányába kaptam, és láttam, ahogy Rane egy székre akart ülni, ami megszólalt. Tanító társam egy nagyot pattant, és egy lőfegyverekkel teli szekrénynek vágódott, ami rá is dőlt.
- Jajj, istenem, Rane! Jól vagy? – szaladtam oda aggódva a fiúhoz, és kiszedtem a rengeteg holmi alól, ami ráborult.
- Kutya bajom... – fogta meg vállát a fiú, miután saját lábára állt. - Te... Tudsz beszélni? - kérdezte elkerekedett szemekkel a széktől... ezt én akartam kérdezni. Galád!
- Hát persze, hogy tudok, fafej! Nem látod a számat?! - fafej? Bunkó neveletlen szék!
- Szerintem inkább neki van fafeje, de legyen, nem vitatkozok vele. - súgtam Rane fülébe, hátha hátha a bunkó fadarab nem hallja meg. - Kirúzsozhatnám a szád, rosszul látom! - húztam elő az egyik zsebemből a kis sminkkészletet.
- Akkor azonnal mehettek is! Ugyanis akkor pokollá tesszük a munkátokat! -nevetett a szék gúnyosan.
- Hát, ha elégetünk, pokoli meleg lesz! - mondtam a feleselő széknek.
- Esetleg be is fagyhat a pokol. – majd megcsillogtatta nagy tudását a jégmágus.
- Jó reggelt. - mint kiderült itt dolgoztak is. - Vásárolni jöttek? - ne reménykedjen...
- Ööö... nem, a munkára jöttünk. - hűtötte le magát Rane, és az eladó fele fordult.
- Jajj, de jó, már nagyon vártuk magukat! - az eladónő a ruhánknál fogva kezdett el minket húzni, új kevésbé kedves barátunk pedig jött utánunk.
Egy osztályterembe vezettek bennünket, ahol egy kopasz férfi üvöltözött aaaa... nem tudtam pontosan mivel.
- Nem igaz már! Maradjon mindenki csendbe, különben kettévágok itt mindent és mindenkit! - a férfi nagyon ki volt akadva.
- Szerinted kivel üvölt? - súgta nekem Rane a kérdést.
- Háhá! - fafej haver rávilágított a dologra ördögi kacajával.
- Szerintem... a fafejű társaival.- eközben az eladónő odament a valószínűleg főnökhöz, és lenyugtatta néhány szóval.
- Áhh, jó napot! A tanárokhoz van szerencsém, ugye? - kérdezte már sokkal lágyabb és kedvesebb hangon a férfi.
- Mi vagyunk azok. - helyeselt kollégám. - És ők a diákok? - közben pillantását a székek felé vetette.
- Öhmm... igen. - remek. Akkor ide tényleg kell az idegrendszer.
- És mit kell nekik megtanítani majd? – kérdeztem, hátha minél hamarabb túl tudunk esni a dolgon.
- Na igen, azt amit majd tanítani fognak nekik, ki is kell találniuk. - ugye nem arra gondol az a férfi, hogy dalt kell írnunk? Mert akkor én haza megyek.
- Hogy érti, hogy ki kell találnunk? - lepődött meg a társam is.
- De hát erről nem nagyon volt szó! – próbáltam elkerülni a dolgot.
- Ne aggódjanak, csak a dalt kell maguknak megírniuk, és betanítani ennek a... kemencébe való bagázsnak. – mert mi mást tudott volna még ránk bízni a főnökünk? Pelenkázni kellett volna a fadarabokat?
- És nem lehetne inkább egyből a kemencébe dobni őket? – jött ki a nagyszerű ötlet a számon.
- A megnyitóig semmiképpen. Utána... Meglátjuk. - az ötletem nem aratott nagy sikert, de a székek legalább lecsendesedtek.
- És ugyan mikorra kell megírnunk a dalt? - érdeklődött Rane a jogos kérdéssel.
- Három nap múlva, este kezdődik a megnyitó, a székek előadásával. - ennyi. Feladom. Hazamegyek.
- Három nap? És az alatt kell őket megtanítani, énekelni?
- Hát ez remek! Valami tudásuk van? - kérdeztem az utolsó mentőövbe kapaszkodva.
- Van, van, persze... Csak nem akarják használni, egyikük sem akar viselkedni. – a főnökünk ezt nagy sóhajtás közepette mondta.
- Akkor majd mi teszünk rossz fát a tűzre. - tudtommal ez azt jelentette, hogy mi is rosszak leszünk, vagy bajt csinálunk, de reménykedtem, hogy Rane más tájról származik, és ez náluk az a szólás, hogy a rossz fákat jó dologra tanítjuk. A tanításhoz nem volt egyszerű hozzákezdeni. Egyik szék sem akart elhallgatni, és ahol csak tudtak keresztbe tettek nekünk. Ha egyedül kellett volna küzdenem, már rég itt hagytam volna csapot-papot, de társamat nem akartam cserben hagyni. Ekkor olyan fordulat történt, amire nem számítottam. Rane egy szó nélkül kisétált az ajtón. Szinte pánikrohamba kezdtem, hogy mit fogok én egyedül csinálni, lehet nekem is ott kellene hagynom mindent. Ekkor társam visszajött, tiszta sáros ruhában, és kissé földszagúan.
- Na figyeljetek! Aki rosszul viselkedik, arra ráülök, és két hónapig nem lesz lemosva. Kezdheted a tanítást. - a terv bevált. Minden szék csöndben állt, és várták az ítéletet.
- Na, akkor halljuk, mit tudtok. Mindenkit meghallgatok külön, és három csoportba osztom a társaságot. – még valamire emlékeztem abból az időből, mikor bátyám dolgozott, én pedig a házimunka és a tanulás után benéztem egy-két kóruspróbára. Annyira elvarázsoltak, ahogy mindenki egyszerre fegyelmezetten a saját hangszínében énekelt. Az első napon, csak egy-két dalt elénekeltettem a bagázzsal, hogy lássam mégis mire képesek. A nap végén Rane fejét vakargatva jött oda hozzám.
- Örülök, hogy te is itt vagy. Nekem ehhez botfülem van...
- Én sem vagyok túl jó, csak próbálgatom. Régebben láttam egy-két kóruspróbát.
- És ha megbocsátasz, megyek fürdeni...- néztem én is végig Ranen, aki csupa sár volt, és az illata sem volt a legkellemesebb.
- Nyugodtan. - mondtam végül nevetve. A bolttól nem messze az egyik szállodaszerűségben kaptunk egymással szemben lévő két szobát, fürdőszobával is ellátva. Legalább valami jó is volt a munkában. Amíg a kádban ászkolódtam végig a székek szövegén törtem az agyam, és hirtelen isteni szikra támadt bennem. Kipattantam a kádból, és gyorsan átöltöztem, majd papírra vetettem gondolataimat mindössze fél óra alatt. A kotta már nehezebb dió volt. Amire emlékeztem szörnyen kevésnek tűnt. Ritmusok közül a ti a tá, és a ri maradt meg bennem jobban, és ezek változatai, mint a szinkópa. A legnehezebb még csak akkor jött. A három szólam. Hogy hogy kellene csinálni, azt nem tudtam, úgyhogy valami érdekes kreálmány jött ki, de úgy nagyjából jól hangzott. Vagyis nem volt fülsüketítő. Éjfél vagy hajnali egy lehetett mikor elnyomott az álom. Reggel meglepően nagy erővel indultam a napnak, mindenféle ébresztő eszköz nélkül. Mikor az ajtón kiléptem, Rane is kint volt, bár neki kevésbé volt éber az arca.
- Reggelt!
- Ezt még az éjjel írtad? - Mutatott a kottákra a fiú. Az éjjel igaz túlzás lett volna, de azért pár órát megszenvedtem vele este.
- Igen, mivel nem lehetett nagyon halogatni a dolgot, hiszen holnapután már előadás. A kotta nem nagy szám, csak egy oktáv van benne, és nem is cseng olyan szépen, mint kellene, de ez van. - nem voltam túl büszke a munkámra. Sokkal jobban kellett volna sikerülnie, mint amilyen volt.
- Ugyan, biztos tökéletes, és ha ők nem gondoltak idáig erre, egy szavuk sem lehet… - ez igaz. Ha ennyire nem érdekelte őket a dolog, semmi joguk nem lesz, hogy beszóljanak a munkámra.
- Akkor menjünk, essünk túl a betanításon.
- Nagy székbe vágtuk a fejszénket...
- Aki nem hasogat fát, nem fog begyújtani! - hogy honnan szedtem ezt a bölcs gondolatot, nem tudtam, de eléggé furára sikeredett.
- Jó reggelt, jó reggelt! Hogy vannak? - a bolt tulaja sem volt annyira kész, mint Rane.
- Fa...szán. - ez után a megállapítás után igencsak furán néztem társamra. Nem tudtam eldönteni, hogy ez direkt szóvicc lett volna-e, vagy nem. - Elnézést, beletelik pár órába, míg reggel fogni kezd az agyam. Én előremegyek. - mondta a fiú, és belépett az ajtón, mire én sikítottam egyet. Rane nyakában egy nagy vizes vödör landolt. Az osztály persze csak röhögött, én pedig el nem tudtam képzelni, hogy hogy készítették ezt a csapdát.
- Jajj, ugye jól vagy, Rane? - húztam elő a zsebemből egy tiszta és záraz kendőt.
- Mindjárt jobban leszek.. Ha lehűlnek a kedélyek. - Rane befagyasztotta az egész osztály, én pedig mögötte dideregtem.- Nagyon rossz célpontot találtatok. - a fiút teljesen elöntötte a düh, amin nem lepődtem meg. Ha ez az egész velem lett volna, én nem fenyegetek, hanem hiszti rohamot kapok, amiből még nagyon röhögés lett volna, úgyhogy egy szinten boldog voltam, hogy nem az én nyakamban landolt a meglepetés.
- Mindenki tűnés a helyére, mielőtt lefagyasztom az egész szobát. - minden fadarab egy szó nélkül beállt a helyére, majd Rane a "Freeze szócskával a padlóhoz fagyasztotta mindenki lábát. - Van valakinek problémája? Nincs? Helyes. - előtört a szigorú tanár bácsi.
- Gyorsan csend lett. - mondtam kicsit meglepődve. - Először is. Székek! Mindenki megkapja a saját kottáját a saját hangszínében. Ma ezeket fogjuk gyakorolni. - Rane fogta a kottákat, és szétosztotta helyettem, és meglepő módon minden jó helyre került.
- És egy és két és egy-két-há! - próbált a fiú vezényelni saját kottájából, amin én csak kacagtam egyet. Az éneklés tényleg nem Rane színtere volt, de aranyos volt miközben próbált segíteni a munkában, csak nem jutottunk vele előre. Inkább leállítottam a lelkes társam, és én vettem kezembe a dolgokat. Minden jól ment... az első sorig, ameddig a székek nem kezdték el a szöveget átalakítani, és trágárul beszélni. Nagyon felment bennem a pumpa.
- Hééé!!! Mindenki most álljon meg! Nem hiszem el, hogy ennyire csökött agyú ez a társaság! Ha nincs ez a bolt, akkor mindenki csak egy szék lenne most, akiken ülnek! Bár lehet sokkal jobb lenne úgy a világ! - törtem ki. Nem sűrűn szoktam ordibálni, de ez kikívánkozott belőlem.
- Hé, hé, nyugi! Bízd csak rám! - szólt Rane, miközben a székek röhögtek rajtam, engem pedig a sírás kerülgetett, hogy így tönkre vágták az egész esti munkámat.
- Nem nyugszok meg! Egész este azokon a kottákon dolgoztam!!! - fojtottam vissza könnyeimet.
- Várj egy pillanatot.. - a legközelebbi tettes lába végig megfagyott, és el kezdett repedezni. Az osztályban újra csend lett.
- Folytassam? Akkor ti folytatjátok a dalolást. Következőre valakit felaprítok. - mondta a többieknek a fiú.
- Ez ööö... fenyegetően hangzott...
- De legalább tudják, hogy ki hordja a nadrágot... - Rane rámutatott a problémára, ami nem az volt igazából. Rajtam szoknya volt, és nem tudtam fegyelmezni, kemény lenni senkivel.
- Azt is megtanulhatnák kin van a szoknya... - tettem hozzá.
- Hulla vagyok... - társam befoglalta a kevésbé beszélő bútorok egyikét. -De legalább ők is azok.
- Ja, úgy állnak, mint akik gyökeret eresztettek. – fáradságom jele képpen szöktek ki ezek a szörnyű faviccet alkotó szavak.
- Az biztos... Menjünk aludni?
- Rendben, jó ötlet. De előtte azt hiszem, iszom egy teát, hogy holnapra ne menjen el a hangom, mert akkor a gyakorlásnak annyi. - annyira érdekes volt ez a mondat, még a gyökeresnél is jobban. De hogy miért, az nem esett le.
- Rendben. Sok sikert holnapra is! Jó éjt! - majd Rane eltűnt a saját szobájában, ahogy én is. Gyorsan egy forró fürdőt vettem, majd bedőltem az ágyba.
- Jó reggelt! – nyitottam be óvatosan Ranehez, mert a megbeszélt időpont után tíz perccel később sem bukkant elő.
- Jó reggelt... - fél álomban mondta a fiú tovább, majd újra az ütemes szuszogásba kezdett.
- Mehetünk a székekhez? – kérdeztem kevésbé jó kedvvel a tegnapi után. Reakció, semmi. - Raneeee!!! Reggel vaaan! – folyamodtam a sikongatós drasztikus módszerhez.
- Csak még öt percet. - nagyon nem akart felkelni a fiú, én pedig úgy gondoltam, hogy semmi hasznát nem vesszük ha ennyire kómás, és a székek megint csak kitolnak vele.
- Akkor menj, aludj, én meg lerendezem a reggeli szólampróbát, utána visszajövök. – mondtam sóhajtva, majd ott hagytam a fiút. Ahogy a székekhez értem, meglepő módon csöndben voltak.
- Mi történt veletek? Megjavultatok? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem. -mondta rekedten a legelső megismert barátunk. - Kíméletlen tanításod közepette elment a hangunk. - nem... ilyen nincs. Nem, nem, nem!
- Ne viccelj velem... Szopránok, kezdés! - fülsüketítő rekedség, vagy semmi hang. - Na jó... majd visszajövök, addig maradjatok itt! - parancsoltam rájuk, és meglepődötten jöttem rá, hogy semmi feleselés. Tényleg baj van. Szaladtam egészen Rane szobájáig, ahol kivágtam az ajtót.
- Raneee!!!! Katasztrófa!!! - a nagy lendületemmel az ágyig löktem az ajtóban alvó fiút.
- Érzem....
- Istenem jól vagy?! Ugye nem fájt annyira, nagyon sajnálom, nem hittem, hogy az ajtóban alszol! - nem akartam szegényt fejbe vágni...
- Semmi gond... Mi történt? -tényleg. A nagy ijedségben elfelejtettem a nagyobb ijedséget.
- Ja igen... KATASZTRÓFA!!! A székeknek elment a hangjuk, és miattam tegnap túl sokat énekeltettem őket biztosan és most annyi mindennek nem hiszem el... teljesen kivagyok!!! – járkáltam fel alá levegő után kapkodva, majd Rane az ágyra ültetett, hogy kicsit megnyugodjak.
- Basszus.. Ez... - kapott fel egy napszemüveget a fiú a szemébe sütő nap ellen. - Székrekedés. - Rane... NEEEEEEEEE! Ilyenkor is ilyen poénokat gyártani, amikor én itt kétségbe vagyok esve! Az más, hogy nyugodtam idegállapotomban, ezen holttá röhögtem volna magam...-
Van ötleted, hogy mivel lehetne kikúrálni őket? - kérdezte.
- Nem tudom... ha beteg voltam akkor általában mézes kamillateát ittam... De ők székek!!! - nem olyan a testfelépítésük mint nekünk, úgyhogy nem volt valószínű, hogy használna az ötletem.
- Tehát kell valami, amivel a bútorokat szokták javítani... fenyőgyanta! Ha kapar a torkuk, azt meg talán szú okozhatja... szalmiákszesz? - hozakodott elő az ötleteivel.
- Ez a kettő igen jó ötlet... - mondtam, közben észrevettem, hogy kezeimmel valami fura mozdulatot csinálok idegességemben.
- Akkor ma megszerezzük őket! Ha valami még eszünkbe jut, azt is. Ugye nem félsz a repüléstől?
- Dehogyis! Szoktam is repülni, és imádok is!
- Nagyszerű! - Rane megfogta a kezemet, és elkezdett kifele húzni az ajtón.
- Hova megyünk? – kérdeztem.
- Arisához!
- Arisa? Ő az a kígyó, aki veled jött? – sajnos nem votlam biztos benne.
- Ő bizony! Sokkal gyorsabban eljuthatunk bárhová, mint vonattal.
- Jaaj, ő annyira édes!! - felejtettem el a rossz dolgokat, és mondtam boldogan.
- Végre valaki, aki nem fél tőle! - mosolygott Rane, majd elindultunk összegyűjteni a szükséges hozzávalókat a székek meggyógyításához.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Feb. 29, 2012 9:33 pm

Őszinte leszek.. annyira üt ez a kaland, hogy amint rányomtam a send gombra, elment a net és rá fél percre le is fagyott a gép mint egy P I es win 95 alatt.. egyszerűen képtelen vagyok újra írni egy már tökéletes szöveget, ezért nem is próbálom meg, csak pontokba szedve vázlatosan reprodukálom az értékelést, ezért bocsáss meg nekem.

-eredeti szuper kreatív történet
-vicces, néhány jó poén betalált
-hibátlan fogalmazás, sokakkal szemben nem volt értelmetlen mondat, rosszul toldalékolt szó
-sajnos néhányszor, még ha csak halványan is, de úgy éreztem, hogy ahhoz képest amennyi idő "eltelt" nagyon kevés dolog történt. Egy alkalommal ez baromi kirívó volt.. felkeltetek, csináltatok kb fél órányi cselekményt, és elmentetek aludni.
-szépen megcsinált, hangulatos párbeszédek

Bár fentebb megemlítettem, az esetenkénti eseménytelenséget, azért tisztában vagyok vele, hogy itt a nevettetés és a kellemesen fáradt állapot előidézése a cél, nem pedig magaalápisilős, körömrágós izgalom keltése, szóval elégedett vagyok. Smile Megveszem

Irányár: 300 VE

Deal?Wink
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Május 09, 2012 8:35 am

Naomi, a szellemvadász... de miért fáj ennyire?


Mona és Arlene valamilyen küldetésre mentek, így ketten maradtunk otthon Naomival. Ez volt az első ilyen eset, ezért úgy gondoltam, hogy elmegyek vele a városba egy jó kis délutánra. Első utunk a cukrászdába vezetett, ahol meghívtam barátnőmet egy fagylaltra, ha már olyan nagy a meleg.
- Lassan kapd be! – szóltam neki, hiszen nem akartam, hogy megfázzon.
- Ezt inkább én mondhatnám! – nem mintha én olyan gyorsan ettem volna.
- Igaz, az enyém lett később kiszedve. Na, mindegy, inkább együnk! Te szereted azt a fehér cuccot? – hirtelen nem jutott eszembe a vaníliaszósznak a neve, ezért a fehér cucc jelzőt használtam a helyettesítésére.
- Igen imá- áhh az egész arcom olyan lett! – mert kell neked beszéd közben táplálkozni kicsi lányom!
- Úgy eszed azt a fagyit, mint egy kisgyerek! – tört belőlem ki a gondoskodó anyaszerű szerep.
- Előbb nézz tükörbe, mielőtt kritizálsz! Tiszta fagyi az orrod! – persze, persze... be kell szólni nekem!
- Dehogy is! – töröltem le gyorsan az édességet.
Menjünk szerintem haza, ahogy nézem, elég ronda felhők gyülekeznek! – a napot lassan eltakarták a sötétszürke esőfelhők, én pedig nem akartam elázni.
- Nem rondák, csak meg kell bennük látni a szépet! – persze, miért is ne? Keressük a szépet a viharban, a vizes póló versenyben, és a hasonlókban.
- Szerintem kifejezetten szép látványt nyújtanak. – kiskorában biztosan fejre ejtették.
- Milyen szép leszel te is csuromvizes ruhában, elázott hajjal…- vetettem fel a lánynak a jövőjét, közben az égre sandítottam fejemet elfordítva.
- Majd megszáradok… Na, jó, inkább tényleg menjünk! Semmi kedvem ruhát szárítani! – örülök, hogy egy véleményen vagy velem kedves barátném, én is így gondoltam, mert úgyis én fogok mosni, meg szárítani.
- Na azért! – erre Nao tett egy durcás hümmögést, de azért elindultunk. Az arcáról sütött, hogy nem örült a galád felhőknek, amelyek keresztezték nagyon jó terveinket.
A hazaút nem volt teljesen zökkenő, avagy bolt mentes. Az egyik kirakat egyszerűen azt üvöltötte, hogy gyere be. Naomi egy válltáskával lett gazdagabb, amibe a tojáskáját Harut tartotta, nekem meg sikerült beszerezni egy fekete kis mellényt. A vásárlás minimum fél óráig eltartott, bár ilyenkor az időérzéke mind a kettőnknek bekrepált.
- Na eeezt kifogtuk. – mondtam, majd fejem lehajtottam mikor észrevettem az eső úgy esik, mintha dézsából öntenék.
- Akkor most mi lesz?- kérdezte barátnőm. Mivel mind a ketten akkora agyi zsákutcák voltunk, hogy nem mentünk vissza egy esernyőért. Bár én már csak a hecc kedvéért sem tettem meg ezt a lépést.
- A tervem a következő… SPRINT HAZAAA! – majd papucsom a kezembe kaptam, és szaladni kezdtem. Nagyon jó érzés volt ahogyan a langyos tavaszi eső végigszalad a bőrömön. Mire hazaértünk teljesen eláztam, a ruhámból és a hajamból is csavarni lehetett szó szerint a vizet. Naomi utánam talán egy fél perccel érkezett meg, és táskáját közel ölelte magához, amiben a kis tojáska lapult.
- Ez jó kör volt! – mondtam lihegve, közben szélesen mosolyogtam, és kinyitottam a saját ajtónkat a lépcsőházban.
- Akkor még egyet? – mosolygott Naomi, aki vagy tüdőgyulladást akart kapni, vagy torokgyulladást.
- NEM! – mondtam gyorsan, mert ebből a futamból egy bőven elég volt minimum nyárig. – Na de ha mehetek először én fürdeni, akkor utána csinálok forró csokit, meg valami rágcsát. – ajánlottam egy alkut mielőtt Naomi beszalad előttem a fürdőbe.
- Megegyeztünk! – mondta boldogan a lány, majd én be is mentem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, és megmostam a hajam, utána pedig száraz, tiszta ruhát vettem át. Próbáltam minél jobban sietni, hogy barátnőmnek ne kelljen olyan sokat várnia miközben csorog belőle a víz.
Mehetsz! – hagytam nyitva a fürdő ajtaját, majd a konyhába igyekeztem. Belegondoltam, hogy mekkora logikánk van. Egy órával ezelőtt még a fagyit ettük, most pedig már a forrócsokit készítem egy kis muffinnal. Nyárból hirtelen télbe csapott át az idő. Öt perc alatt bekevertem a muffint, majd amíg az sült, addig a forró csokikat is megcsináltam. Naomi már megint több mint háromnegyed órát töltött bent a fürdőszobában, így még elmosogatni is maradt egy kevés időm.
- Kész a forró csoki! – szóltam most már be a fürdőbe, mert nem tudtam, hogy drága barátnőm vajon lehúzta-e magát a toaletten.
- Hát te mi a jó istent csináltál?! – kérdeztem, mikor láttam, hogy a fején egy kisebb monoklit fog a lány.
- Összebarátkoztam a fallal… – ehh... lökött. Az sosem volt túl barátságos.
- Igen, és kedves? – kérdeztem nagy mosollyal az arcomon, miközben Nao az asztal mellé ült, majd egy csúnya pillantást vetett rám eléggé gyenge viccem miatt.
- Igen nagyon kedves… és egész helyes. – válaszolt szintén mosolyogva. Sosem tudtunk úgy poénkodni a másikkal, hogy valaki nyerjen is, mindig visszavágtunk.
- Na gyere igyuk meg a forró csokit, te szerencsétlenek úrnője! – erre a megszólalásomra Nao kinyújtotta a nagy rasnya nyelvét, majd belekortyolt a meleg italba.
- Bruuuuh. Nagyon finooom~! – persze hogy az, hiszen én csináltam! Miközben Naomi kortyolgatott az asztalra helyeztem a süteményt is.
- Bárcsak Haru is megkóstolhatná! Remélem, hamarosan kikel! – nem volt olyan pillanat, hogy a lány le tette volna a tojást, vagy éppen öt méterre ment volna tőle. Tényleg nagyon féltette.
- Amúgy hogy lett kész ilyen gyorsan ez a süti? Szinte tíz perc alatt megcsináltad! – micsoda? El vagy te tévedve...
- Még hogy tíz perc? Tudod te meddig voltál a fürdőben?! – tíz perc vagy negyvenöt perc azért nem mindegy, és nem is egyszerű a kettőt összekeverni.
- Nekem nem tűnt többnek tíz-tizenöt percnél. – gratulálni tudtam csak magamban a nagyszerű teljesítményhez. Naomi egy marha nagyot tüsszentett, aminek eredményeként a szájában levő kis muffindarabok kisebb része rajtam landolt. Gusztusos volt, mondhatom.
- Khhmm… egészségedre… – még ki is röhögött az az ádász nőszemély. Én közben természetesen megmostam az arcom jó alaposan.
- Hahah… bocsi, nehaha-nem direkt volt! Hahah! – bocsi mi? Ezt egy farönk is több átérzéssel modta volna.

Ez után Naomi egy szó nélkül megint elveszett a fürdőszoba mély rejtelmeiben. Reménykedtem, hogy éppen takarítja, de akkora mázlit még senki sem látott ezen a világon, így hát gyorsan le is hagytam az egészről. Megfogtam a kettő bögrét, és azokat is elmostam, ahogyan az összes többi csetrest a lakásban. Mire észbe kaptam Nao ott toporzékolt körülöttem, és egy pillanatra sem akart megállni.
- Beléd aztán meg milyen kórság ütött? – kérdeztem.
- Szellemkórság… –szellemkórság? Mi a jó életről hadovál ez itt? – Ellopta a nyakékem egy fehér lepedőbe bugyolált, hullalélek! – szellemek nincsenek! Vagyis vannak, amiben meg is bizonyosodhattam, de akkor sem fehér lepedőben vannak. És nem is itt vannak! Reménykedem...
- Miből gondolod, hogy egy szellemnek a te nyakláncod kellene? – kérdeztem furcsán nézve. Mert ugyen tényleg, mi oka lett volna arra, hogy egy nyakláncot ellopjon?
- Hát mert ez egy gyönyörű nyaklánc, és mert az enyém, és mert … KELL NEKI ÉS KÉSZ! – erős érv.
- Tudom már, hogy miért lopta el a szellem… – kíváncsian vártam a magyarázatot. – azt akarja, hogy belehaljak a szomorúságba és a túlvilágon az övé legyek! Nem tud ellenállni a szépségemnek, ezért mindenáron meg akar szerezni magának! Oh, szegény fejem mi lesz velem! – reméltem, ezt ő sem gondolja teljesen komolyan. Ha meg igen, akkor tényleg orvoshoz kellett volna fordulnia, de sürgősen.
- Naomi… ezt ugye te sem gondolod komolyan? – azért megkérdeztem a haldoklástól földön fetrengő lányt.
- De attól még biztos vagyok benne, hogy egy szellem vitte el! Nincs rá más logikus magyarázat! – ha már ennyire kötötte az ebet a karóhoz, nem vitatkoztam vele.
- Naomi! Hova mégy? – üvöltöttem a lány után, aki egyszerűen csak kiszáguldott az ajtón. Biztos voltam benne, hogy nemsokára vissza fog jönni, úgyhogy nem is törődtem vele. Inkább csak megfogtam egy könyvet, és belemerültem az irodalom világába, ami abban a helyzetben sokkal érdekesebbnek tűnt. Az ablakon kinézva láttam, hogy a tavaszi kis vihar kezd elvonulni a fejünk felett, és néhol már kikandikálnak a nap sugarai is. Körülbelül fél óra múlva hazaérkezett a lakótársam érdekes felszerelésben.
- Megjöttem! – üvöltötte be.
- Merre voltál? – kérdeztem. Nao ott állt előttem terepmintás nadrágban, fekete felsőben. De ami a legrosszabb volt, hogy a kis tojásra is képes volt feltenni egy terepmintás sapkát.
- Felkészültem, hogy levadásszam a szellemet és visszaszerezzem a nyakékem! – akkor értettem meg azt az izé kütyüt a kezében. – Bemutatom a segédem, Harut! – Haru kincsem, mit tett veled ez a nő?!
- Te jó isten… szegény tojás! Én nem ismerlek! – elgondolkoztam, hogy vajon rosszabb vagy jobb lenne az életem. Egy valami biztos volt, hogy unalmasabbá válna minden nélküle.
- Én is imádlak! – úgy tűnt füldugót is vett a lány, mert nagyon nem azt mondtam, hogy imádom. Nao elindult a fürdőbe, én pedig utána mentem és az ajtónak támaszkodva néztem az ingyen műsort.
- Ömm... Híííívlaak! Te fehér, huhogó, tolvaj rongydarab! Követelem, hogy jelent meeeeeg! – ha továbbra is ott maradtam volna, talán az ép eszem már nem lenne meg, így gyorsan leléptem a színről.
- „Hat éven felüli gyerekek számára ajánlott játék szellemérzékelő” – olvasta fel a szerkezet oldaláról Naomi a szöveget. Én persze egyből nagy kacajban törtem ki, nem értettem, hogy hogy lehet valaki ennyire lökött, mint ő. Bár ennek ellenére imádtam.
- Na, jó… én azt hiszem, elmegyek Stragohoz. Majd estére jövök. – gondoltam, ott biztosan izgalmasabb társaságom lesz. Nem mintha nem élveztem volna belül szőke barátnőm bolondozását.
- Hűtlen! Mész pasizni, amíg én itt szellemgondokkal küszködöm! – ez van, ezt dobta a gép.
- Nincsen szellem! És biztos, hogy leraktad valahova a nyakláncot amilyen rendetlen vagy! Most pedig hűtlen módon távozom. – és kisétáltam az ajtón. Kint megint egészen jó idő volt, bár azért elvittem magammal egy kapucnis pulóvert, hátha elered az eső. Mikor Strago lakása elé értem bekopogtam.
- Hmm, most vagy a szemem szikrázik, vagy tényleg leszállt egy csillag az égből. – nyitotta ki kedvesem az ajtót, és máris egy zavarba ejtő bókot mondott.
- Csak szikrázik a szemed... egyébként szia. – mosolyogtam vissza szélesen, mire Strago átölelt engem. Nagyon imádtam vele lenni, és az ölelése elfeledtetett velem minden gondot, bolondságot.
- Gyere csak be, gyere csak. – lassan beléptem a kis házba, ami még mindig nem túlzottan tetszett. Szerettem volna a páromat sokkal jobb körülmények között látni. - Jártál már egyszer itt, nem változott semmit a hely, bár lehet, hogy az ágy alá beköltözött egy egérfamília. Eddig nem rágtak szét semmit és szerintem aranyosak. – egerek? Legalább nem szellem egerek.
- Hmmm... tényleg olyan mint múltkor. És meglepően nincs akkora kupi...- néztem körbe. Alig láttam néhol el-eldobált holmikat.
- Úgy tűnik az egerek rendet raktak. Ők sem bírták a sok búvóhelyet. Mivel szolgálhatok? Kivételesen több a választék, mint megszokott. Víz, tej, friss gyümölcslé, mondjuk ez egy reggelembe került, és van némi jóféle bor is, mihez volna kedved? – bort kínál, mikor tudja mit tesz velem az alkohol?
- Mi történt veled édesem, lázas vagy? – tettem kezemet Strago homlokára. Nem szokott ő ilyen házias lenni! - Egyébként a gyümölcslevet részesíteném előnyben. – azért éltem a lehetőséggel, ha már ennyi választék volt.
- Nem történt semmi, csak úgy gondoltam, változatosabbá teszem a reggelemet, mert már unalmas volt az ágyban fekvés, és rólad történő álmodozás. – valamiért mindig sikerült zavarba hoznia. Gyorsan valami ülőalkalmatosság után néztem, és az ágyat tartottam erre a célra legmegfelelőbben, és legstabilabbnak. Strago gyorsan visszatért egyik kezében a gyümölcslevemmel, másikban pedig borral a saját részére.
- Óvatosan azért, tegnap mostam az ágyneműt, hasonlóan, mint te. – tényleg beteg volt. - nem szeretném megismételni. – csak rámosolyogtam a fiúra, majd mesélésbe kezdtem.
- Képzeld, ez az őrült Naomi kitalálta, hogy a szellemek ellopták a nyakláncát... aztán valami őrült kántálásba kezdett, én pedig úgy döntöttem, hogy megszököm. És lehet rendszert fogok ebből csinálni. – juttattam Strago tudatára, hogy sűrűbben vendég leszek nála.
- Nem bánom, gyere, amikor csak szeretnél, legrosszabb esetben, ha nem vagyok itthon, akkor betanítom az egyik egeret, hogy kinyissa neked az ajtót. – majd kaptam egy csókot arcomra, utána pedig egy egér szaladt ki az ágy alól, megrémülve a nehéz feladatától. - Úgy tűnik nem pártolja az ötletemet. – ebben én is biztos voltam.
]color=plum]- Azért kicsit zavaróak a rágcsálók... még ha aranyosak is eléggé sok betegséget terjesztenek. Nem szeretném, hogy valami bajod legyen. – [/color]nagyon féltettem Stragot, hiszen egy szinten ő jelentette nekem az életet.
- Úgy gondolod? Végül is, úgy sincs mit csinálnom, kiebrugdalom őket majd holnap, vagy valamikor. Azok nem a patkányok, melyek ilyen ronda dolgokat csinálnak? Szerintem ezek csak egyszerű egerek. No, de, bajom nem származhat belőle, ha eltávolítom őket. – azért mondom!
- Azért nagyon érdekelne, hogy Naomi mikorra fejezi be a szellemőrületét, valamint, hogy mit csinált azzal a nyaklánccal. – gondolkoztam újra el az otthoni dolgokon.
- Milyen lány ő? Mert, ha olyan bolondos, mint amilyennek leírtad, akkor bele fog tartani egy napba, mire rájön, hogy a szellem melyet sikeresen elűzött, nem is volt ott. Ha gondolod, itt éjszakázhatsz, én csak örülnék neki. De, végső soron megpróbálhatom megnyugtatni szegényt, ha szeretnéd. – sajnos féltem, hogy nem fog neki összejönni a szellemkeresés, így haza kellett mennem, pedig szívesen maradtam volna.
- Inkább majd hazamegyek... egy jó pár óra múlva. – mondtam, majd Strago keze után nyúltam.
- Itt mindig szívesen fognak látni, főleg, ha én vagyok az. – ki más lenne?
- Mást nem is akarom, hogy szívesen lásson. – feleltem. Még egy ideig ott voltam kedvesemnél, majd hazaindultam Naohoz, aki egy sarokban gubbasztott. Hála istennek, út közben kigyúlt a fény agyamban, hogy merre lehet pontosan a nyaklánc.
- Mit csinálsz te ott? – kérdeztem a sarokban kuporgó lányt.
Melegszek… tudod, itt kilencven fok van. – az agysejtjeim elhaltak abban a pillanatban, ahogyan ezt Nao kimondta. Inkább nem foglalkoztam a megszólalással, hanem egy-két tisztítószert elővéve nekiestem a fürdőszobának. Ahogyan kihúztam a szekrényt, láttam, hogy jól gondoltam, a nyaklánc ott csillogot. Nagy büszkén felvettem, és odasiettem vele a kilencven fokot betámadó Naomihoz.
- Na mi az? Ne mond, hogy te is megismerkedtél a fallal! – Naonál a szörnyű humor párosult a szomorúsággal, bánattal.
- Te akkora zokni vagy, hogy még a jetire is nagy lennél! – bár ez nem egészen volt helyes, mert a zoknik nagy többsége nem éppen rózsa illatú. Viszont, ha azt nézzük, akkor de, csak vagy mosás után, vagy vásárlás után.
- He? – magyarázkodás helyett felé nyújtottam a kezem, amibe bele volt zárva a nyaklánc. Pár másodpercig úgy tartottam, Nao pedig kérdően nézett rám, aztán felszínre juttattam az ékszert.
- Ááááááá! Hol találtad? – fogta a nyakláncot, közben pedig úgy csinált mint egy hat éves kislány, aki a maciját kapta vissza a gonosz testvérétől aki elszedte tőle.
- A szekrény mögött! Én mondtam, hogy nem egy szellem lopta el! – erősítettem meg újra az állításomat.
- Biztos akkor löktem le amikor elcsúsztam…- meg van oldva a nagy rejtély!- Na de hát annyi baj legyen! Nézd milyen szexi kommandós rucit szereztem magamnak! – Naomi kacsintott egyet, és a nagyon vááágyány cuccaira mutatott.
- Te ruhafaNATIkus…- sosem fogom megérteni barátnőm gondolkodásmódját, de örültem neki, hogy megtaláltuk azt a nyavalyás nyakláncot, és újra boldogan mosolyog. Én pedig ha már kihúztam a szekrényt, kitakarítottam a fürdőszobába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Csüt. Május 24, 2012 6:21 pm

hali. neked is jelzem h mobilrol irok, bar neked tudnodkell, de ha mas elolvassa ezt az arra igazan erdemes kalandot es vet egy pillantast az ertekelesre, akkor mar o is tudni fogja.hejj.. emlekszek egy kicsi Natira, akifelenk karaktere rovidke mondatokkal es postokkal orvendeztette a nagyerdemu. aota eltelt majd egy ev es micsoda fejlodesen mentel at. bar nem kovetem figyelemmel mindenki eletutjat, de igy egymas kozt azt mondanam Very Happy , te haladtal a legtobbet tavaly ota. noha nem szokasod a torteneteid harcjelenetwkkel tele tomni es furfangos storyline sincs, megis nagyon jo olvasni teged. el sem tudom kepzelni mi tortenne ha valami tobb reszes, monumentalis projektbe fognal. lehet jol sulne el, kivancsi vagyok, de addiflg is ezek a rovid de kerek, frappans, komikus tortenetek, teljes erteku szorakozast nyujtanak, ezert koszonet. az osszhatas megsem lenne tokeletes ilyen szereplogarda nelkul, kesz sztarparade:). mindig elcsodalkozok strago milyen jol hozza a karaktert ami ily szorakoztato es egyre tobbet latom nao aranykopeseit is, amik igazan uditoek. jo csapatbqn vagy Nati:). jutalmad 300 ve
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Csüt. Május 24, 2012 6:27 pm

ja am volt az elejen valami furcsa abban h nao eloszor csodalta a felhoket, utana meg morgott miattuk vegul orvendezett a nyakatokba zudulo zapornak. amilyen gyogyo az a kari, ez teljesen rendben van igy, egy ot eves is lehet hasonloan csapongo de ez azon a ponton nem volt nyilvanvalo vele kapcs. ha direkt viselkedett igy, lehet hogy nem artott volna az olvaso szamara egy ket kozbeekelessel, magyarrazattal ezt tudatni:).
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Pént. Jún. 22, 2012 3:27 pm

Csak vele jó



Egy fárasztó munka után nem is lehetett volna jobb programunk Stragoval, mint egy étteremben ebédelni ejtőzés képpen.
- Hmmmmmmm, - kicsit mintha zavaros lenne. - méregette a levest Sati, még mielőtt megkóstolta volna. Szerintem olyan éttermi leves volt. - Hmmmmmm, mintha több só került volna bele, mint elegendő, és talán elfűszerezték valami egzotikus, nem odaillő valamivel. 3 csillagból egy máris ugrott. - kicsit kikerekedett szemekkel néztem a kritikusi előadását kedvesemnek, így még nem hallottam ételről beszélni. Azzal, amit én csináltam sosem volt semmi baja. Igaz, hogy ez a leves tényleg fűszeresebb volt kicsit a kelleténél, de ahogyan mondani szokták, ahány ház annyi szokás. Az étteremben biztos ez volt a recept, ezt kellett szeretni. Én úgy voltam vele, hogy olyan amilyen, annyira nem rossz, így inkább csöndben elfogyasztom. Majd ha meg haza érek csinálok olyat, ami sokkal jobb bármelyik másiknál.
- De nagy szakértelemmel eszed a levest! - mondtam ki végül, amit gondoltam.
- Tessék? Ja, ööö, régi berögződés. Tudom, rossz szokás, de nehéz levedleni. - még mindig nem tudtam, hogy milyen meglepő rossz szokások kerülhetnek elő. Reméltem, a vécéülőke lehajtása a jó szokásai között van amit „eltitkolt” előlem.
- Áhh, értem. - nyugtáztam le ennyivel a dolgot, mert igazából nem zavart, csak gondoltam megállapítom.
- Viszont találtam egy felettébb érdekes kiírást, valami operaelőadásról kapcsolatosan. Az ilyesféle művészet engem mindig is babonázott, és, ha nem bánod, megtekinteném majd, mégis miről van szó. - ezt gondoltam róla, hogy érdekli az ilyesmi. Ezt belőlem kevésbé lehetett volna kinézni, és mégis érdekelt, hogy milyen is lehet egy efféle előadás, vagy egyátalán milyen egy operaház. Bátyám is csak nagyjából tudta nekem elmondani, ő sem jutott el soha, pedig őt is mindig érdekelte a hasonló művészet, és zene is.
- Opera? Ez nagyon jól hangzik, még sosem voltam ilyesmin. - állapítottam meg, és reméltem Strago nem nagy kerek szemekkel néz majd, hogy nem sikerült eljutnom.
- Tulajdonképpen ez egy éneklős, hangszeres előadás, hasonló a színházhoz, de mégsem ugyanaz. Én egyszer voltam ilyenen, ugyan, és az minden várakozásomat felülmúlta. Nem hinném, persze, hogy beengednének minket ilyen felszerelésben, és túl sokba kerülne a vonatút oda-vissza, plusz hozzá illő ruhát is kellene vennem, nem is beszélve, a jegyek is méregdrágák, így tényleg csak megnézni szeretném, mást nem. - kaptam a felvilágosítást, ami igazából felesleges volt.
- Az operát konkrétan tudtam mi, és igazad van. Ez mikor lesz? - kérdeztem meg, hogy mégis mikor sikerül hazakecmeregnünk. Bár a lányok egyre háziasabbak lettek, még mindig neccesnek tartottam hosszabb időre egyedül otthon hagyni őket.
- Nos..... ez jó kérdés, nem tudom, de körülbelül egy hét a maximum, ameddig itt maradnak. Utána mennek tovább más városokba, feltehetőleg. A szórakoztatóipar általában így működik. Majd, ha alkotnak valami újat, akkor visszajönnek. - megint kaptam egy-kettő felesleges információt, és a lényegre a választ viszont elfelejtette a kedves párom.
- Puhhh, no, nem baj, annyira azért nem volt rossz. - beszélgetés közben mind a kettőnk torkán lecsúszott a leves, amitől Strago még mindig nem volt elragadtatva.
- Szerintem finom volt, de hát ízlések és pofonok, ráadásul ugye még nem ismerem annyira a te fűszerezési szokásaidat. - újra eljutottunk az ételig az operától.
- Szokásaimat? - nevetett egyet Strago, bár én nem értettem, hogy micsodán. - Nekem nincsenek ilyesféle szokásaim, és a főzést ráhagyom arra, aki jártas benne. - végig simította a kezemet. - És az én életemben, te vagy ez a személy. Kösd fel a kötényed, a gyomrom igencsak mély. - mondta mosolyogva, amire én is csak mosolyogtam. Reméltem, hogy még jó sokat tudok majd főzni neki, és egy jó hét-tíz év múlva talán még a gyermekeinknek is.
- Még jó, hogy szeretek főzni. - mondtam, és még tényleg ez volt a szerencse. Bár igazából nem is s főzést szerettem, hanem a végeredményt. És még azontúl is azt, amikor az eredményt valaki megkóstolta, annak pedig ízlett. Annál jobb érzés nem is volt, mikor valakinek az arcára mosolyt sikerült szereznem, még ha ezt egy kis étellel is értem el.
- Akkor, sok sikert kívánok. Az evés az a hobbi, melyet sosem lehet megunni. Áh, itt is van. - egy pincér sasszézott át az asztalok között, hozva Stragonak a második fogást, amit én nem ettem, mert eléggé jól laktam a levessel. Az idő kint meleg volt, ilyenkor nem nagyon volt évágyam.
- Még mindig nem értem, miért nem akarsz enni. - mert mondjuk nem vagyok éhes? Nem értettem miért volt annyira nehéz az ilyesmit megérteni. - A fogyókúra nem egy egészséges dolog, és szerintem gyönyörű vagy, nincs alakoddal semmi gond, csak az, hogy ellenállhatatlan. -Strago honnan szedhette hogy fogyókúrázok? Egyszerűen csak nem ettem annyit mint az elmúlt időszakokban. A mondatának a második felénél sikerült megint csak elpirulnom. Ami biztos volt, hogy ez a fiú nagyon értett a bókoláshoz.
- Most csak nem vagyok olyan éhes, meg amúgy is, jobb nézni, hogy milyen jóízűen eszel. - furcsa dolog, de tényleg élvezetes volt nézni, hogy mennyire jóízűen tud enni. Csak ültem, és lestem ahogyan lassan eltűnik a tányérról az étel.
- Hamm? - próbált Strago megetetni egy falattal legalább, de én nem kívántam a húst.
- Nem kérek, egyél csak! - hiába próbálkozott, ha én egyszer azt mondtam, hogy nem akkor az nem is volt.
- Hát jó, aztán nekem nehogy elájuljál alacsony vérnyomásra hivatkozva. - papapa! Nem értettem, miért kellett neki egyátalán ilyet felhoznia. A leves amit ettem bőven elégnek bizonyult estig, még haza nem érek, és csinálok magamnak valami finom vacsorát, vagy talán a lányok vacsorával várnak majd… álom édes álom.
- Ejjjjjjjj, ez, de jól esett. - mondta Strago, mikor befejezte az evést.
- Egészségedre. - még mindig őt néztem mosollyal az arcomon. Egy egész napot el tudtam volna képzelni úgy, hogy csak nézem őt. Mikor láttam legalább éreztem, hogy velem van. Nekem, pedig annyi bőven elég volt.
- Köszönöm. - egy másodpercig semmi nem történt, csak egymással szemben ültünk, majd Strago megtörte a nagy csendet. - Na, ideje menni, mert a végén még otthagy minket a móka. - nem lett volna jó, ha Móka Misi Mókatárát lekéstük volna. Kedvesem fizetett, majd kiléptünk az ajtón, és Era egyik széles utcáján találtuk magunkat, ahol szépen sütött a nap.
- Hoppá, desszertet elfelejtettem kérni, na, tessék. - reméltem, hogy nem szándékozik visszamenni az étterembe, hanem ha nagyon édesség ehetnéke van akkor inkább egy kis cukrászdát keres. - Milyen szerencse, hogy van egy jobb megoldás mindenre. - majd rám nézett a kevésbé ártatlan arcával, majd én visszanéztem rá érdekesen.
- Félek, tudom, hogy mire készülsz. - mondtam képletesen a féleket, mert igazából nem féltem, hanem vártam azt, amire készült. Strago nevetett egyet, majd elkapta a derekamat és megcsókolt. Kezeimet nyaka köré fűztem, és mint minden rendes lány viszonoztam kedvesem testi kontaktusát. Lassan elengedett, így szóhoz tudtam jutni. Bár, amennyit beszélni tudok, nekem a csók közben is sikerült volna, ha nagyon akartam volna.
- Valami hasonló villant át az agyamon. - és tényleg. Kezdtem félni magamtól, hogy mennyire zseni vagyok.
- Meg vagy lepődve? Csókodnál nincs édesebb a világon, úgyhogy kénytelen leszel beletörődni, hogy egy kalózpalánta lopja napszámra édességeid. - nem voltam meglepődve, és már magamban bele is törődtem a dologba. Bár én nem pont a kalózpalántának neveztem volna szerelmem, szerintem sokkal inkább hasonlított egy mágusra.
- Nem fog nagy fájdalmat okozni, hogy beletörődjek, de akkor legalább jó sokáig lopjon tőlem. - Strago megragadta a kezemet, majd elindult. Tudtam, hogy nem tudja merre megy, és azt sem tudja, hogy merre kellene neki menni.
- Azt hiszem, erre kell menni. Sajnos nem igazán ismerem ki magam itt, de remélhetőleg még ma meg fogjuk találni. - tényleg olyan érzés volt, mintha zseni lennék. Strago mint mindig nem volt túl nagy ura az útnak. Nagy meglepetésemre viszont nem is kellett olyan sokat mennünk. Csak pár utcán kacsmarogtunk át, hogy elérjük a helyet amelyet kerestünk. Egy szép nagy épület előtt álltunk, ami díszes volt.
- Ahhhh, gyönyörű. - nem hiába, az én uramnak volt ízlése!
- Tényleg nagyon szép! – az épület díszítése elegáns volt, de nem csicsás. A szinte már kastélynak tűnő épületen gyönyörű domborművek harmóniáját lehetett felfedezni, ami már magában is azt mondta, hogy lépjünk be. Még ha valaki egy ilyen helyen nézhette az előadást, az mennyire jó lehetett!
Az épületet kémleltük szemünkkel kézen fogva, mikor egy középkorú férfi lépett ki az ajtón, szomorkás tekintettel. Nem tudtam mi lehet a baja egy olyan embernek, aki ilyen helyen dolgozhat. Hiszen ilyen helyekre nem mehetett be akárki. Lassan megértettem mire fel volt ez a nagy szomorú ábrázat. A férfi egy táblát rakott ki, amire csak annyi volt írva, hogy: ELMARAD.
- Mi történhetett, hogy törlik? - kérdeztem Stragot, hátha van valami ötlete, mert nekem nem volt. Válasz helyett a férfi felé vette az irányt, én pedig utána iramodtam.
- Maria, úgy néz ön ki, mint Maria. Ahh, a sors utolsó csapása, nem bírom tovább. - Maria? Ki a jó élet az a Maria? Nem értettem meg, hogy mit akart a férfi a siránkozásával. Egy biztos volt, hogy teljesen kibukott szegény ember.
- Hmm, tényleg, mintha lenne némi hasonlóság. Micsoda? Nem, nem, uram, miért kellett törölni az előadást? - jah, hogy Strago tudta ki az a Maria. Annyi leesett, hogy valószínűleg egy szereplő.
- Tessék? Előadás? - reméltem nem kell elmagyaráznunk, hogy mi is az amire kirakta, hogy elmarad. Főleg, hogy a férfi hozzáértőnek tűnt.
- Igen, igen, az előadás. A sztár művésznő, aki Mariát játssza, összetörte magát, és képtelen lesz a normális járásra, minimum három hétig, kész katasztrófa, és ráadásul pont ilyenkor. - ez tényleg nem semmi probléma volt. És megoldhatatlan, ha a társulat nem készült fel az ilyesmire, és nem tanítottak be még egy Mariat aki majd játssza a szerepet ilyen esetben.
- Lehet.... lehet, van egy megoldás. - csillant fel a férfi szeme. Nem is mertem belegondolni, hogy mi lehetett az ötlete, olyan csillogó arccal nézett.
- A kisasszony el tudná játszani Mariát, hisz megtévesztésig hasonlít rá, egy hét bőven elegendő lenne rá, megtanítjuk mindenre, igen, zseniális, igen, a MŰVÉSZET MEG LESZ MENTVE! - ugrott ki szinte a bőréből sikítozva a férfi, én meg gyorsan körbesandítottam, hogy merre van még a közelben lány. De sajnos senki nem állt körülöttünk, így nagy nehezen fel kellett fognom, ez a dolog nekem szólt.
- Ki? Én? De hát, én még ilyesmit nem is láttam! - próbáltam tiltakozni, mert alapból képtelenségnek tartottam, hogy meg lehessen tanulni ennyi idő alatt egy színdarabot. Főleg amiben énekelnek is.
- Öhm, miből gondolja, hogy a kisasszony rendelkezik a megfelelő paraméterekkel, amikkel egy színésznő rendelkezik? - kérdezte Strago, aki láthatólag meg akart engem menteni ebből a helyzetből.
- Micsoda kérdés ez! - jóféle, mert én sem tudtam a választ erre. - Egyszerű keringőt mindenki tud táncolni, és legrosszabb esetben Lady Faruhn fog helyette énekelni. Törött láb ide vagy oda, azt még tudja csinálni, csak megvan az esély arra, hogy kiszúrják a turpisságot, és én szeretnék biztosra menni. - milyen megnyugtató csak táncolni kellett volna tudnom. Amit persze nem tudtam!
- Táncolni sem táncoltam, soha! - próbáltam tovább védekezni, de sajnos kettő egyre fordult az állás. És az egy én voltam…
- Nem baj, nem baj, KÉÉÉREM! - siránkozott a férfi, már négykézláb előttünk. Hiába játszotta a mártírt, én nem éreztem magamat képesnek egy ilyen feladatra. Mindig is két ballábas, és esetlen voltam, főleg az ilyesmihez.
- Egy előadást tudna megmenteni, ha segítene nekünk, és természetesen meg is fizetnénk, busásan fáradozásait. Kérem, segítsen fenntartani a művészetek eme mélyenszántó ágát. - nem tudtam, most segítsek, vagy ne segítsek. Igazából nem érdekelt a pénz, inkább csak mégis kíváncsi voltam, hogy hogyan áll össze egy ilyen darab. Valamint nem szerettem volna, hogy a sok ember, aki várja az előadást nagyot csalódjon. Bár, mivel nekem kellett volna szerepelnem, ígyis úgyis egy nagyobb csalódás lesz ez az egész.
- Igen, Nati, igaza van, ezeknek a szerencsétleneknek sorsa és az opera sorsa van a kezünkben. Nem veszíthetsz semmit sem. - ha már Strago is győzködött, ráadásul bevetette a szép sárga szemeit az óriási pupilláival, akkor már nem tudtam tovább nemet mondani. Túlzottan is levett a lábamról az a szempár, hogy bármikor is nemet mondjak.
- De el fogom rontani, és nem szeretném az előadást katasztrófába fullasztani. - a kudarctól még mindig féltem, hiába szerettem volna segíteni.
- Nem fogja elrontani. A legjobb művészekkel fog együtt dolgozni, és ők nem fogják hagyni, hogy elbukjon. Az ő hírnevük is függ ettől. Művészt fogunk magából faragni. - úgy éreztem, hogy tényleg be kell adnom a derekamat.
- Nem fogod elrontani. A legjobb művészek csak nem fogják hagyni, hogy elbukj, mert ez nekik is fontos. Híres ember lehet belőled, és a céhre is fognak emlékezni. - próbált meg meggyőzni Strago, bár nem volt túl kreatív ebben a dologban.
- Ugye tudod, hogy majdnem ugyanazt mondtad, mint az úr? - kérdeztem egyik szemöldököm felhúzva, közben a két férfira néztem. Ahogy a színház tagját láttam nem éreztem nagy kényszert, de ahogy Strago elővette megint csak a kiscica szemeit végre kimondtam. - Rendben legyen! - amikor ezt eldöntöttem, megint csak az járt a fejemben, hogy el fogom rontani, és ennek az egésznek nem lesz jó vége. De legyen aminek lennie kell.
- IGEN! - na még egy pult, női ruhák, és kopasz fej, aztán máris megtaláltuk Bob mestert.
- Meg vagyunk mentve, meg vagyunk mentve. Milyen szép nap is a mai. Természetesen a fiatalurat is szívesen látjuk, persze még valami munkát ki kell önnek is találnom, mert csak úgy nem engedhetünk be jöttmenteket. Nagy előadásra készülünk.... Szerintem a biztonsági őr szerepe teljesen elfogadhatónak tűnik, úgy is hiány van azokból is. No de ne húzzuk tovább az időt, erre tessenek. - szóval Stragot biztonsági őrnek akarták beállítani. Reméltem azért lehet együtt töltött időnk, mert az azért elég rosszul esett volna, ha nem.
Az Operaház hihetetlenül nagy eleganciával, és gyönyörűséggel rendelkezett. Az oszlopain belül gyönyörű festmények voltak, amelyek ábrázoltak valamit, de nem tudtam pontosan mit. A plafonra felnézve arannyal díszített domborművek voltak kidolgozva, a márványpadlót pedig vörös szőnyeg fedte. Még sosem láttam ehhez hasonló épületet. A céhünk szép volt igaz, de csicsás is. Ez a hely csak szép volt. Végig mentünk néhány folyosón, ahol még állatfestmények is megjelentek. A nézőtérre is bementünk, aminek a székei vörös bársonnyal voltak lefedve, a keretük pedig aranyozott volt. Három emeleten páholyok voltak, amelyekben tükrök, és vörös szőnyeg kínálta a nézők számára a további gyönyöröket.
- Nem hittem volna, hogy valaha is leszek a "színfalak" mögött. - mondta Strago. Pont ő… nem neki volt egy baromi nagy ugráló alma a gyomrában. Abba bele sem gondoltam, hogy a többi színész hogyan fog majd fogadni egy amatőrt, aki csak így hopp becsatlakozik a társulathoz nulla tapasztalattal.
- Hát még én... - reméltem, egyszer majd eljutok a színházba. De nem azt reméltem, hogy én leszek a színésznő! Kisebb koromban még jó ötletnek tűnt, még álmodoztam is róla. Mostanság viszont eszembe sem jutott.
- Jury Jinro becses nevem, én vagyok az előadás Impresarioja, egyben rendezője is. - legalább a főnökkel nem kell már találkoznom…
- Strago Rhelm, szolgálatára. - mutatkozott be Strago, én pedig úgy gondoltam, hogy ezt nekem sem ártana véghezvinnem ha már együtt fogok dolgozni az itteni népekkel.
- Én pedig Nati Teina vagyok. -
- Nagyszerű, remek, Stradivaro, gyere csak! - úgy éreztem valaki olyan fog jönni, akivel jobb nem rosszba lenni. Bár ez a társulatnak elképzelhetőleg minden tagjára igaz kellett legyen.
- Ő Stradivaro Orstecher. Ő a zeneszerző. Fiam, megtaláltam a színpadi Mariát. - egy meglepően jó kinézetű úriember toppant be az ajtón, és mikor bejött megragadta a kezemet majd egy csókot nyomott rá. Kissé biztosan belepirultam, mert nagyon nem voltam hozzászokva az efféle köszöntésekhez.
- A megtiszteltetés az enyém. - hejj de jó neked, akkor tiszteljél már meg azzal, hogy nem csókolgatsz itt kezet nekem, főleg a szerelmem előtt, mert eléggé kínos. Köszönöm közreműködésedet. - Ha nem ismerném Faruhnt személyesen, összetévesztettem volna vele önt. Lehengerlően csinos, ha nem sértem meg. - milyen jó nekem! Egy zeneszerző elismerte a kinézetemet. Ezeket a mondatokat jobban szerettem csak egy felől hallani. Strago felől. De nem volt mit tenni, a zeneszerzővel ki kellett jönni! A művészetért előre, és tovább! - Jöjjön, jöjjön, minél hamarabb nekikezdünk a próbáknak, annál jobb. - levegőt sem vehettem, már karon ragadott az a színpadi emberke, és vonszolt el Stragotol, akivel nem tudtam mikor találkozhatok megint. Straviadro a színpadon át elvezetett oldalra, majd elfordult jobbra, és lementünk a lépcsőn. Az után egy hosszabb folyosón mentünk végig, ahonnan ajtók nyíltak, ahol nagy valószínűséggel a próbatermek voltak. Hiszen hova máshova tudtunk volna menni? Egy ajtó előtt álltunk meg, ahova fel volt írva egy név, méghozzá Faruhn neve. A díszes ajtót csak úgy kopogtatás nélkül rányitotta Stradivaro a lányra. Még jó, hogy eddig úriembernek mutatta magát.
Az ajtó túloldalán egy nálam kicsivel idősebb, és vékonyabb hölgy volt. Ami a legfurcsább, hogy tényleg úgy nézett ki mint én.
- Csak így kopogtatás nékül, Stradi? MI van, ha épp öltözködöm? – na már ebből a megnyilvánulásból le lehetett szűrni, hogy Faruhn oda van Stradivaroért.
- Nem igen láttalak kimozdulni az elmúlt napokban Faruhn, és általában mindig pizsamában töltötted a napot. Kétlem, hogy ez pont most változna meg. – mondta kissé mogorván Stradivaro, amit tőle nem vártam. Láthatólag nem túlzottan kedvelte a drágaságos művésznőt.
- Akkor próbáljuk meg újra, de ezúttal hagyd a kislányt odakint. – köszi, köszi kedves vagy. Ennél lekezelőbben nem is tudott volna megnyilvánulni Faruhn.
- Ez a kislány fog téged játszani odafenn, és minden bizonnyal akarata ellenére rángatta Jury hozzánk, úgyhogy legyél hálás, hogy itt van, Nélküle pakolhatnánk, és mehetnénk is haza. – hehe, látod?! Én vagyok a megmentőd, és te meg itten lekezelsz engem. Hűtlen!
- Egyébként a szövegedért és a kottákért jöttem, aztán békében leszel hagyva.- Stradi, Stradi Stradi… bár már biztos neki is leesett, hogy Faruhn annak örült volna, hogyha nem hagyja békén egész este, de láthatólag zenei palántánk eme gesztust nem méltányolta viszonozni a mogorva, és lekezelő művészkisasszony felé.
- Hmpf. – fordította el fejét a lány, ameddig Stradivaro összeszedte a kottákat, meg a szövegeket. Egy nagy halom lappal állt a kezében a férfi, mikor kiindultunk, és én imádkoztam, hogy ne mindet kelljen megtanulnom.
- Úgy tűnik nem nagyon örült nekem Faruhn... – állapítottam meg az ajtón kívül. Ezzel a mondattal, talán ki tudom szedni mit is gondol a lányról Stradi, vagy hogy mit várhatok tőle.
- Nem, valóban, de szerintem ne aggódj emiatt. – mosolygott rám. Mosolyát elnézve, nem is volt rossz a fiú. Bár az én szememben Stragot meg sem tudta közelíteni. - Csak nem tudja elviselni a szebb és fiatalabb, minden bizonnyal jobb hangú vetélytársakat. – Ohh, hát ha csak az a helyzet, hogy irigykedik a nulla tudásomra, és arra ami nem igaz akkor úgy gondoltam, nem kell aggódnom.
Egy újabb ajtó elé értünk, ahol minden oldalon tükör állt.
- Kezdjünk is hozzá. Nati, énekeltél e már, és, ha igen, akkor szerinted milyen a hangod? – elkezdődött, amitől a legjobban féltem. Az ének. A zuhanyrózsás akcióimat jobbnak találtam nem felidézni neki, még én is féltem az ott előadott koncertjeimtől.
- Hát, nagyon ritkán énekeltem, és én nem kifejezetten tartom jónak a hangomat. – ahogy ezt mondtam eléggé zavart a terem akusztikája, kifejezetten felerősítette a hangomat.
- Értem. Kezdjük akkor az alapoktól. Do, re, mi, fa, so, la, ti, do. - Elénekelt nekem egy emelkedő skálát. - Halljuk, mire jó az a nem kifejezetten jó hang. – eddig egyedül Pete, és a lányok előtt énekeltem. Meg régen persze bátyámmal, de az ő hangjához fel nem értem. Már amikor nem úgy énekelt mint egy fél idióta, és rontotta el ezzel a művét.
- Do re mi fa so la ti do. – énekeltem elég halkan, és így hamis lett, Stradivaro pedig kinevetett. Nagyon rosszul éreztem magamat, és inkább mentem volna haza.
- Legalább tudjuk, hogy meglehetősen szerény, és félénk vagy. Próbáld meg újból, egy kicsit hangosabban. – Nem akartam, elég volt ha a barátaim hallották a hangomat. Mégis megcsináltam, mert vállaltam. Újra elénekeltem, kiadtam a hangomat.
- Remek. Hááát, igazad volt egy kicsit, a hangodon kellene csiszolni egy keveset, de ez nem akadály, azért vagyok itt, hogy ebben segítsek. – nem értettem minek kellett gyötörni, az igazgató azt mondta, hogy elég ha csak táncolni tudok.
- De nekem azt mondták, hogy énekelnem nem kell... – próbáltam kihúzni magamat a szorult helyzetből.
- Igen, igen, elvileg ezt is meg lehet oldani, de nem tudom, mondta e neked az Impressario, hogy ezt csak legutolsó soron szeretné alkalmazni. Jobban örülne, ha saját hangodon énekelnél, hisz akkor nem fog a közönség azon filózni, hogy az egyik feled itt van, a másik meg a függöny mögött, és énekel. Úgyhogy, ha a hét végéig nem sikerül énekest faragnom belőled, akkor kénytelenek leszünk ezt a kockázatot vállalni, de első benyomás alapján nem kell aggódnia senkinek, menni fog neked ez, a világ legnehezebb éneklési stílusa, hisz hallom, tehetséged van benne. Már csak elő kell ásni azt a tehetséget. – hajjaj, azt olyan mélyen elásták, hogy már megfulladt bennem…
- Nem fogom tudni megcsinálni. - jelentettem ki. Nem akartam énekelni, és ezért még hisztire is képes lettem volna. Stradivaro megfogta a kezeimet, aminek megint csak nem nagyon örültem, de nem húztam el.
- Meg tudod csinálni, minden ami kell az már benned van. Én azért vagyok itt, hogy segítsek előhozni azt, ami benned van. Bízz bennem, bízz magadban, és mindenre képes leszel. – hejj de jó nekem, akkor még repülésre is képes leszek? Ja, arra már képes vagyok.
- Rendben... - ennyit mondtam, majd kezeimet elhúztam. Meg kellett csinálnom. Már csak azért is, hogy Strago büszke lehessen rám.
A gyakorlás keményebben kezdődött el mint hittem volna. Már az első nap estig gyilkolta a hangomat Stradivaro. Egy egész héten keresztül nem nagyon mehettem ki, maximum az udvarra, hogy egy kis friss levegőm legyen. Még elszállásolva is az épületben voltam, ahol gyakoroltunk. Stradivaro volt az, aki mindenre megtanított. Vele kellett keringőznöm, ami nem ment éppen a legjobban az elején. Néhányszor ráléptem Stradivaro lábára… már amikor közelebb húzott magához a gyakorlásnál, mint én azt elképzeltem. Túl közel volt hozzám, és túl negédesen beszélt velem. Nagyon reméltem, hogy csak azért teszi ezt, mert alapból ilyen a stílusa. Az ének gyakorlásánál nagyon sokszor kaptam egy kisebb hiszti rohamot. Bármennyit gyakoroltam, gyakoroltunk nem éreztem úgy, hogy én képes leszek ezzel fellépni. Mikor a feladásnál tartottam Stradi mindig megnyugtatott, és bíztatott, csak ezt is valamiért úgy sikerült neki, hogy a kezeimet nem hagyta békén, fognia kellett. Néha csak az tartotta bennem az erőt, hogy Strago biztosan büszke lesz rám, és ezt igazából nagyobb mértékben miatta csinálom. Néha meg egyszerűen csak annyi volt az egészben, hogy Faruhnnál jobb akartam lenni, mert egy lenéző liba volt, aki az egy hét alatt bármikor látott belém kötött, kritizált mindent amit tettem. Persze Stradivaro kivédett, amitől a lány valószínűleg még jobban utált. Igazából nem tudtam ellene mit tenni, nem én akartam ezt az egészet. Ez így alakult, mindenkinek még Faruhnnak is el kellett fogadni. Ha nem lett volna olyan ügyetlen, hogy összetörje magát, akkor nincsen ez a helyzet, és én is csak egy szimpla érdeklődő lettem volna a társulatnál. Az éneklés során a hangom nagyon sokszor elcsúszott, a torkom égett és kapart. Egy perc nyugtot nem hagytak, hogy kottán kívül is éljek. A torkomra gyógyszert adtak, amitől másnapra tényleg jobb lett. Enni is a színházban ettem a művészekkel, ahova én nagyon nem tartoztam bele.
Ami az egész hétben a legjobban zavart, hogy nem találkozhattam Stragoval. Mikor felhoztam ezt a dolgot Srtadinak egyből nagyon sok dolgunk lett, és nem lehetett egy pillanatra sem abbahagyni a gyakorlást, vagy éppen az volt az indok, hogy Strago van kemény kiképzésen, és pont abban a tájban mikor én látni akarom nem ér rá. Mikor este lefeküdtem mindig csak kedvesemen járt az eszem. Nagyon szerettem volna látni, és érezni a közelségét. Rettenetesen hiányzott, néha már arra gondoltam kimászom az ablakon és megkeresem. Bár az sem lett volna túl jó ötlet, mivel nem tudtam merre induljak, hol lehet és nagy valószínűséggel valaki olyanba futottam volna bele aki visszavisz, és jól le lettem szúrva amiért elhagytam a helyemet.
A próbákkal igazából bajom nem volt, mert mindenki nagyon kedves volt velem… persze Faruhnt még mindig ki kell venni a felsorolásból. Malfroy Crutont, volt az, aki Ralse-t alakította az úgymond főgonoszt. Stradivario volt Draco, az én hős megmentőm, aminek ki hinné, nem örültem. Én meg természetesen Mariat alakítottam, aki mind a kettő férfinek kellett volna, de Dracot kellett szeretnem. A két fiú és a mellékszereplők közreműködésével jó hangulatban telt minden perc a próbából, még az éneklés is élvezetesebb lett. Bár fura volt az összeszokott csapatba befurakodni. A főpróbáknál láttam érdekes sötét ruhás rusnya maszkos alakokat. A maszk fából készült, és egy démon fejet ábrázolt, melynek hosszú őszes haja volt, néha szakálla is. Esélyem nem volt kideríteni, hogy Strago áll-e ott, vagy valami másik izompacsirta. Bár igaz, szerelemem nem volt a legkigyúrtabb, így kiszúrhattam volna, de még így sem voltam biztos abban, hogy melyik maszkos fazon lehet az.
Eljött az előadás. A hasamban mintha ezer pillangó repdesett volna, nagyon ideges voltam, a kezem remegett, torkomon nem jött ki hang. Nem tudtam mitévő legyek. A sminkes, és egyben a stylist megcsinálta a hajamat, felöltöztetett és kisminkelt. Életemben nem néztem még olyan jól ki. Egy elegáns földig érő fehér ruha volt rajtam, kevés dísszel a tülön, ami a selyem felsőrész alatt volt. A felsőrésze ujjatlan, és fűzős volt, egy nagyobb dekoltázzsal. A hajam körbe be volt fonva, egy zöld szalag kíséretében melyről virágok néztek a színpad felé. A sminkem egyszerű pasztellszínű volt, de csillogott a fényben, ami kiemelte a szememet. Mikor teljesen kész voltam még jobban izgultam, egyre idegesebb lettem, a kinézetem miatt is valamiért, hiába dicsérte az egekbe munkáját a sminkesem. A két kezemmel szórakoztam, mikor Stradivaro lépett be.
- Minden rendben, Natus? – megint jött azzal a furcsa becenévvel, amivel én nem voltam kibékülve, de őt ez egy cseppet sem zavarta.
- Öööö... nem. Nagyon félek, nem merek kiállni. - mondtam aggodalommal a hangomban. Egyszer léptem fel ez előtt, a céhnek az ünnepségén, de az más volt. Ott minden mágus fellépett, és nem kellett énekelnem.
Stradi elkezdte masszírozni a vállamat, és valami fura búgó hangot adott ki. Ahogyan ezt csinálta teljesen megnyugodtam. Nem éreztem, hogy félnék, a gyomrom sem idegeskedett úgy, mint addig. Nem értettem ez mitől van, de örültem, hogy nem parázok annyira. Visszagondoltam, hogy milyen is volt a társulattal eltöltött idő. Nagyon élveztem az egészet. Boldog voltam, és büszke mikor az Impressario megtapsolt, miközben épp a tanult tudásom mutattam be neki. Mosolyra fakasztott mikor eszembe jutott, hogy azt mondta, sajnálja, hogy csak egy hetet leszek velük együtt. De azt sem felejtettem el mikor Faruhn gyűlölködő szemekkel nézett rém, és állandóan belém kötött, de még attól is boldog voltam, hiszen hangjából az irigység hangzott, és az nem zavart ha egy ilyen rosszmájú nő irigy volt rám.
- Ha most sem jobb, akkor megeszem a kottáimat. 10000-ből mindegyik páciensem bravúrosan teljesített miután kénytelen voltam ily módon megnyugtatni őket. Remélem jobban érzed magad. – nézett mellettem a tükörbe, ami kettőnkkel szemben volt. Jó lett volna megnézni, ahogy a kottákat tömi befele, de nem voltam olyan gonosz.
- Igen, jobban vagyok, köszönöm. – mondtam neki majd elmosolyodtam. Egy szinten szomorú voltam, hogy itt lesz az előadás, és vége, de másfelől örültem, hogy visszatérhetek a szokásos hétköznapjaimhoz.
- Felejtsd el, hogy néznek, nem érdekel senkit, hogy a közönség mit gondol. Az legyen a lényeg, hogy te mit gondolsz. Ha elakadnál, nézz csak rám, ki foglak segíteni, vagy legrosszabb esetben a súgó. - nevetgélt. No igen, a súgó segít, ha nagy a baj, de reméltem azért minden rendben fog menni.
- Rendben. Menni fog ez, nem lesz baj! - hangomban kisebb, inkább nagyobb aggodalom volt, így nem lehetett meggyőző az alakításom.
- Valóban, nem, ez a jó hozzáállás. Tíz perc múlva légy a helyeden, kéz és lábtörést. – mondta nekem a nagyon kedves kívánságokat, majd adott egy puszit az arcomra, és távozott.
Tíz perc múlva tényleg kezdődött. A reflektoroktól nem láttam a közönséget, csak a tapsot hallottam felőlük. Meglepően jó érzés volt kint állni a színpadon úgy, hogy teli volt a nézőtér. Hiába tudtam, csak az előadásra koncentráltam, és reméltem Strago ott van valahol. A szöveg, a dalok fejből mentek, a hangom egyszer sem csuklott el. Boldog voltam, mikor egy-egy dal utána közönség tapsolt, és éreztem még ha nem is láttam, hogy mosoly ült ki az arcukra.
Lassan következett az a rész, mikor Draco egy szólót énekelt. Stradivaro hangja csodálatos volt, igazi zenei fenomén volt a fiú. Ez után léptem én a színre, mikor Ralse kellett táncolnom, így otthagytam a „tornyot” és a színpadra léptem. A keringő is jól ment, ráadásul Malfroy nem is került olyan közel hozzám, mint Stradivaro, csak a szerephez illően meg akart csókolni, amit ugye egy őr szakított félbe azzal, hogy támadnak a nyugatiak. Majd jött a harc Draco és Ralse között, amit Maria ugye csak nézett. A nagy csata alatt valami érdekes történt. Hatalmas puffanássa zuhant alá, vagyis rá a két főszereplőre egy maszkos őr, valamint valami polip sapkás ember. Hirtelen fel sem fogtam mi történt, csak azt éreztem, hogy összeomlok belül. Amiért ez a nagyszerű társulat ennyit dolgozott, amiért egy hétig el voltam választva kedvesemtől csak úgy szétesett. Kipukkant, mint egy buborék. Jury a színpadra rohant a fejét fogva.
- Istenem, istenem, a két hős a földön, micsoda egy katasztrófa, ki fogja most megmenteni Mariát, ki fogja? – ez után a mondat után én még mindig sokkolva álltam, közben a két bezuhanó pilóta felkelt a földről.
- Nem Draco, de még csak nem is Ralse fogja megmenteni Mariat, hanem én fogom! – Én csak néztem, hogy ki lehet a maszk mögött aki ennyire meg akar menteni. A maszk lekerült, és láttam, hogy Strago van alatta. Én még mindig nem tudtam feldolgozni ezt az egészet, hogy pontosan mi is történik. Csak ott álltam és bambultam. Lefagytam, nem tudtam megmozdulni. A közönség fujjogott, minden egy nagy csőd volt.
- CSENDET! - üvöltötte a polip fejű marha. - Királyi polip jelenlétében vagy. Egy ilyen alsórétegből származó bajkeverő sosem tudna legyőzni! - folytatta a monológot, majd a harc elkezdődött a polip, és Strago között. Nem így képzeltem el a viszont látást, de szerintem ő sem.
- Hozzuk ki akkor a legtöbbet ebből, ZENÉT! - üvöltötte Jury, majd leszaladt a színpadról.
- Water Cane - kiáltotta Strago, és rátámadt ellenfelére.
- Milyen fenséges, hogy hagyod a sorsod beteljesülését, halandó. Egy Istennel szemben nem csinálhat semmit az egyszerű lény, csak meghajolhat. - a harcot nem néztem, csak a hangokat hallottam. Álltam, és néztem magam elé. A lábam figyeltem, mást nem. Nem tudtam mit kellene tennem, vagy mit nem. A nagy elgondolkozásomba arra lettem figyelmes, hogy Strago nyert, a polipot meg viszik el a tanács emberei.
- NEEEEEEEM! ÉN VAGYOK A POLIPOK KIRÁLYA, FÉRGEK, ENGEDJETEK EL!! -
- Egy pillanat, uraim. - a fény csak engem világított meg senki mást. Nem tudtam mire vélni, hiszen a darab káosz volt, nem volt mit folytatni. Egy gazdagon öltözködő személy csusszant le egy kötélen, a férfi haja pedig őszes volt. Párszor megforgatott, majd megkötözött a kötéllel, én pedig nem tettem semmit. Nem tudtam miért, nem tudtam semmit. Nem értettem miért hagyom magam, miért nem védekezek, majd megyünk haza Stragoval. A kötél egyenesen a tetőn át, egy léghajóra vezetett. A férfi elengedett a kötelekből, majd belökött egy szobába.
- Várj itt, nem fogok sokáig távol lenni. – majd becsukta az ajtót. Gyorsan odaszaladtam hátha ki tudom nyitni, de nem sikerült. Egyetlen alakomban lett volna esélyem erre, abban pedig nagy valószínűséggel a léghajó elvesztette volna eredeti helyzetét és alakját, így az orrszarvúvá változásról letettem. Egy négyzetszerű kerítésben valami lakrimaféle lehetett ami a hajót mozgatta, és azon láttam a külvilágot, de túl szűk volt, hogy átférjek rajta papagáj alakban. Nem volt menekülési útvonalam.
Az egyik falhoz dőltem, és már majdnem sírtam. Nem tudtam mit tegyek, hol vagyok, vagy ki vitt el. Óráknak tűnt az a pár perc ott bezárva.
- Sajnálom, hogy megvárattalak, Mari.... álljon meg a menet; te nem is Maria vagy. – egyvalamire rájöttem, hogy a férfi nem engem, hanem Faruhnt akarta elvinni.
- Hát, nem! Szóval örülnék, ha visszaengednének innen, vagy magamtól jutok ki, és abból nem lesz köszönet! – förmedtem rá a férfira. Vissza akartam menni, és csak át akartam ölelni Stragot. A férfi erre csak nevetett egyet.
- Hmm, nem tudom, mint gondol az a bolond Impresario, de legyen, belemegyek. – mondta halkan, majd hangját felemelve folytatta.
- Te úgyis százszor szebb vagy, mint Faruhn. Elfogadom az ajánlatot. Az, meg, hogy magadtól jutsz ki, hahahahaha, nagyon kíváncsi vagyok rá. Gyere lepj meg, hercegnőm. – hogy miért hívott így, rejtély volt számomra, de nem tetszett ez a név.
- Hercegnőd?! Take Over: Tiger! – vettem fel a tigris alakom, hátha ettől megszeppen. - Mit akar Impresairo Mariaval? - Kérdeztem, de választ nem kaptam.
- Dark Moment – a szobára teljes sötétség borult, az orrom hegyéig nem láttam. - Kisegítettem azokat a töketleneket, hogy tovább tudják, öhm, művészetüket gyakorolni, mert sajnos, ahn sajnos nem olyan profitáló az a munka, mint hitték. Cserébe a Mariát játszó nőt kértem, feleségemül, és ők beleegyeztek. Az, hogy te belekavarodtál az egészbe, és téged dobtak elém, talán csak kihangsúlyozza, hogy mennyire nagy érvágás lenne nekik a sztárjukat elveszíteni. De sebaj, te legalább valami kihívással kecsegtetsz. Majd ha kerékbe törtelek, kénytelen leszel rájönni, hogy én mindig nyerek, ha jó, ha nem. – nem akartam elhinni, hogy Jury ilyet tett volna, és hogy Stradivaro nem szólt nekem erről egy szót sem. Én nem így ismertem meg őket, azt hittem kedves és rendes emberek. Szinte sosem csalódtam még ekkorát.
- Abból te nem eszel! Nekem csak egyvalaki lehet a férjem, és az nem te vagy! – üvöltöttem hangosan, majd megpróbáltam karmaimmal eltalálni a férfit, de csak a nagy semmit találtam telibe. Idegölő kacajt, és gyors lépteket hallottam minden felől. Nem is tudtam jobban, hogy melyik fáj. Az, hogy a társulat elárult, vagy hogy most itt kell lennem. Bíztam magamban, hogy sikerül kijutnom, ezért inkább az első. Lassan a falhoz léptem, és elkezdtem szaladni, hogy megkeressem az ajtót. Ha azon túl sikerült volna jutni, papagájként semmiség lett volna az egész.
- Csak nem akarsz máris elmenni, kiscica? reméltem, hogy legalább egy olyan lány lesz a feleségem, ki meg tudja védeni magát, nem csak elrohanni. – mondta egy kacaj kíséretében. Csalódnia kellett, én sosem leszek a felesége.
- Hát, sajnálattal közlöm, hogy nem leszek a feleséged! – majd megint megpróbáltam a hang irányába támadni, ismét nulla sikerrel.
A szoba hirtelen kivilágosodott, majd észrevettem, hogy a férfi mellettem állt.
- Disturbed. – mondta, majd egy kotta jelent meg mellettem, és gyilkos sikoly szántott át a fülemen. A bőröm mintha tűkkel szurkálták volna, a fejem ketté akart hasadni, a gyomrom pedig erős görcsbe rándult. Én csak tűrni tudtam, ameddig ennek vége nem lett. Utána nagy nehezen felálltam, de járni alig bírtam. A férfi megfogta a derekamat és eléggé veszélyes terepre tévedt a másik kezével, közben szemeimbe nézett.
- Elég volt kedvesem, vagy még nem győztelek meg? – kérdezte tőlem, és persze a másodikat választottam. Engem ennyivel nem lehetett meggyőzni, hiszen tudtam, hogy vár rám Strago, az a férfi, akivel tényleg kölcsönösen szeretjük egymást. Kihasználtam az alkalmat, hogy világos van, és a férfi ott van a közelemben, úgyhogy gyorsan végig szántottam karmaimmal az arcát.
-Nem vagyok a kedvesed, te barom! – hangom megint csak sikerült felemelnem. A férfi hátrébb ment tőlem, közben a vérző arcát fogta.
- A cica szeret játszani. Játszunk, akkor. – mondta vészjóslóan. - Double Capprichio – két fekete sugár jelent meg a kezeinél a férfinak, majd még kettő ezek körül, és felém indultak. Majd egyszer csak az egyik sugárral csapkodni kezdett.
- Gyerünk ugrálj macska, mire tanítottak abban a cirkuszban? – kérdezte elég érdekes fejjel az az elmeháborodott. Párszor elugrottam a csapások elől, de hamar meguntam, és papagáj alakomat vettem át, gondoltam kivájom majd a szemét. A terv nem volt rossz, csakhogy egy kéz elkapott, és annyira megszorított, hogy ne tudjak mozdulni.
- Igazi állatkert vagy kislány. Legalább lesz mit mutogatni a közönségnek. – közönségnek? Nem értettem mit akar velem. Azt akarja, hogy a felesége legyek vagy valami cirkuszi bohóc?
- Elég nagy állat vagy te egymagadban... – mondtam halkan, közben szabadulni próbáltam.
- Gúnyolódunk, gúnyolódunk... – a férfi a földhöz vágott majd rám lépett, ami nem tett jót a testemnek. Konkrétan összeroppantotta a bordáimat. - Az alakváltó mágia szép és jó, de száz év múlva sem fogsz tudni egy kezdő fekete mágust megkarcolni sem. – ezt úgy mondta, mintha nem ejtettem volna rajta már sebet.
- Akkor sem hagyom magam! – közben visszavettem eredeti alakomat, és a mestertől kapott rúzsból ostort formáltam, azzal kigáncsolva a férfit. A földön fekve röhögött, mint valami félhülye, én pedig közben felvettem farkas alakom, és nyakához szegeztem a fogsorom.
- Na elengednél? – a férfi a már látott sugárral, hátrarepített, ami megint felettébb kellemetlenül érintett, és csak nyüszítettem egyet.
- Innen már nincs menekvés, kedvesem. Mint, ahogyan azt mondtam, én mindig nyerek, ha jó, ha nem. Nekem jó, neked, úgy látszik még nem. De ezen gyorsan lehet változtatni. – elrablóm egy fura énekbe kezdett. Újra átéltem mikor elveszítettem szüleimet, és amikor ott kellett hagynom bátyámat. Újra éreztem minden fájdalmat, és csalódást az életemben. Nem akartam, hogy elnyeljen a múlt, a szememen mégis könnycseppek csordultak végig. Égetett a kín a rossz emlékek miatt, de tovább kellett lépnem. Hiszen ott voltak a barátaim, a céh, a kedvesem! Mindenkit szerettem, és nem akartam elszakadni senkitől sem!
- Ez csak a múlt! Most viszont arra kell koncentrálnom, hogy ne kelljen elveszítenem azt, akit most szeretek! És ezért bármire képes vagyok! – megint felvettem a tigris alakomat, de hiába.
- Dark Chapprichio Stream – a csóva most gyorsabban jött, nem volt időm elugrani előle, telibe talált. Mindenem fájt, alig éreztem a karjaim, a bordáim törése miatt pedig alig bírtam felülni is. - Elég lesz a szórakozásból, kislány. Legalább agyonütöttem 10 percet az életemből, és kénytelen is leszek az orvosomat meglátogatni. Helyedben reménykednék, hogy vissza tudjam kapni az arcom, vagy problémák lesznek belőle.
- Az arcod akárhogy néztük ocsmány volt, sehogy nem lehetne rajta segíteni... – mondtam halkan, közben visszaváltoztam. A férfi nevetett, majd újra énekelni kezdett. Ez az ének teljesen elálmosított, ájulásba kergetett. Nem éreztem tovább, hogy nekem harcolnom kellene, inkább aludni volt kedvem. A szemeim már ragadtak le, mikor Strago berontott.
- Takarodjál a szerelmemtől te ganéj! -
- Strago! - sikoltottam boldogan, szemeim már majdnem könnybe lábadtak. Nagyon boldog voltam, hogy ő jól van… már amennyire. Elég rossz állapotban volt ő is, nem csak én.
- Ahaa, a színpad hőse, akinek három évtizednyi gyakorlás után sem menne a normális szöveg improvizálása. - most komolyan a színpadi alakítását kritizálta a férfi? Nagyon okos volt, mondhatom.
Strago hangosan rátámadt az elrablómra, aki őt a fekete sugárral egyszerűen elintézte. Nem tudott felül kerekedni rajta, ahogy én sem. Hiába volt nálam sokkal erősebb, neki sem sikerült. Már teljesen kétségbe voltam esve, hogy Stragot meg fogja ölni az az ember, és nekem vele kell mennem, vele kell majd élnem.
- Uram, valami gond van a géppel, jöjjön gyorsan. - szaladt be gyorsan egy férfi, én pedig kedvesem arckifejezéséből láttam, hogy ez az ő műve. Mélyen reméltem, hogy eljön értem, és megment, de megint tehernek éreztem magamat, hogy nem tudok egyedül megküzdeni az ellenfelemmel, a segítségemre kellett sietni.
- Szerencséd van, kalóz, halálod eltolódott néhány perccel. Sebaj, elmenekülni úgy sem tudsz. - mondta, majd az ajtón kiszaladt, és azt bezárta maga után.
- Fene enné meg. Nem baj, sikerült néhány értékes percet szerezni. Megsemmisítettem idefele jövet néhány útban lévő villám lakrimát, ami miatt, ha jól sejtem, ez a hajó a levegőben van. Semmi világrengető, de így van esélyed a menekülésre. - nem értettem miért beszél egyes számban, hiszen tudnia kellett volna, hogy nélküle egy tapodtat sem mozdulok.
- Esélyem? Esélyünk... valahogy le kell innen jutnunk, csak tudnám, hogy... sajnos papagáj alakban nem bírlak el... - elgondolkoztam, hogy mi jöhet még számításba. Az ajtót nem tudtuk volna hogy kinyitni, és én sem voltam hozzá elég erős, hogy legalább az esést tompítsam papagájként.
- Van még egy mentőötletem, de eléggé egészségtelen lesz számomra. Látod, mi van mögöttünk? - kérdezte tőlem, közben én hátranéztem.
- Nem tetszik ez az ötlet már most... de lakrimák vannak mögöttünk... - válaszoltam a kérdésre.
- Ennyi lakrimát, ha megsemmisítünk, annak nem igazán fog örülni ez a jármű. Ha elég nagyot robbannak, láncreakció is lehet, amitől vagy felrobban a hajó, vagy lezuhan. Innen nincs más kiút. Visszajön a Vándor, engem megöl, téged meg olyan sorsba kényszerít, ami rosszabb a halálnál, legalább is szerintem. Nincs veszítenivalónk. - nem akartam, hogy bármelyikünk is így járjon. Számomra nem volt rosszabb sors, minthogy elválasztanak Stragotol, vagy ő meghal. Inkább mentem volna én is utána a halálba.
- Igazad van... az lenne a legnagyobb kínzás, ha elszakítana mellőled. - mondtam Strago mellett fekve.
- Heh... - Strago egy bágyadt mosolyt engedett arcára, majd belekezdett a tervébe.
- Akkor reménykedj, hogy túlélem. Stone Spike - mondta, majd a lakrima felrobbant, és egy nagy villám nekicsapódott Stragonak, aki ettől a fájdalomtól egy óriásit üvöltött.
- Stragooo! – kiáltottam el magam, és kúsztam oda hozzá átölelve őt. A hajó elkezdett zuhanni, én pedig egy falnak csapódtam párommal együtt, aki nem volt eszméleténél. Védtem őt, nehogy egy nagyobb ütés miatt ne keljen fel többé. Még éreztem, hogy lélegzik. A hajó földet ért, és össze-vissza csúszkáltam a landolásnál, fejem többször bevágtam, a ruhám teljesen szakadt volt, és koszos, testemnek minden porcikája fájt. Bemásztam az eszméletlen Strago alá, majd ott rinocérosszá változtam. Nem akartam megvárni, amíg előkerül a pasas. Miközben mentem a padló esett szét alattam, úgyhogy meg kellett szaporáznom a lépteimet. A hajó oldalánál egy létra állt, ahol le kellett másznom valahogy Stragoval együtt. Nem hagyhattam ott, még megtalálta volna a férfi, és végzett volna vele végleg. Erre legjobb alaknak a farkas alakomat gondoltam, mikor pedig leértünk elterültem a földön és visszaváltoztam. A férfi is megjelent, bár már ő is alig élt, a feje erősen vérzett, alig állt a lábán.
- Nem érdekel, hogy mit mondtam eddig, vagy mire lennél még jó, szajha, az életemet tetted tönkre. Úgy illik, hogy duplán visszaadjam a kedvességed. Remélem az az idióta kalóz beledöglött a lakrimákba. Akinek ennyire nincs kedve élni, annak megváltás a halál, csak úgy, mint neked. – szívem szerint lelöktem volna egy jó mély szakadékba, vagy egy kanál vízbe dugtam volna addig a fejét ameddig lélegzik, de nem tettem. Én nem voltam olyan, aki csak úgy megöl valakit.
- Hogy létezhet a földön ilyen ember? Sosem fogom megérteni! – még egyszer felvettem orrszarvú alakom, és nekirontottam, őt ezzel teljesen kiütve. - Nem öllek meg, mert nem vagyok egy beszari, hülye kislány… - ott álltam rendes alakomban erőtlenül, a lábam, kezem remegett, amikor egy motorbicikli hangját hallottam. Stradi, valamint Jury gurult be közénk. Stradivaro amint meglátott leugrott, és odafutott hozzám.
- Jöttünk, amilyen gyorsan csak tudtunk. Ismerem a szélmágia fogásait, le tudtunk volna hozni onnan. Látom elkéstünk; jól vagy ugye? – úgy nézek ki mint aki jól van te agytröszt?
- Én megvagyok, viszont Strago nem egészen... – néztem aggódva a fiú felé. Az igazgató csak ámult, hogy hogy kerülhetett le az a hajó az égről.
- Ejj, nem is értem, mi a gond azzal az emberrel. Eszetlen hősködésével bajba sodorta a társulatot, az előadást, és téged is. Egy kalóz, ráadásul; ha a tengereket járná, nem lenne ennyi baja vele a világnak. – teljesen felidegesítettem magam. Hiszen ők voltak, akik elrontották ezt az egészet, és odaígérték a Mariat játszó színésznőt, jelen esetben engem.
- Hogy képzeled, hogy ilyen mondasz róla? Igenis jó ember, és csak meg akart védeni mindenkit! Amúgy is amit ebből az egészből hallottam, Impresario a ludas! – üvöltöttem Stradival. Hiába volt eddig kedves, és elnéző velem ez már sok volt nekem. Becsmérelte Stragot, aki az előadás megmentése érdekében szállt szembe a polipkirállyal.
- Hogy? Tessék? Én? Micsoda? – úgy tett mintha nem is tudott volna semmiről, és játszotta a hülyét. Látszott rajta, hogy nem volt nagy kedve eljönni ide.
- Az a nagyon kedves úr ott... – mondtam hangomban iróniával mutatva a férfira aki elrabolt, - mindent elmondott. Vagy nem Maria keze lett beígérve neki a segítségért cserébe? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
- Nos, öhm, igen, eléggé erős árat kért a mi kicsiny kis társulatunk megsegítésére, de mi beleegyeztünk. Nekem nem szólt senki, hogy ma, pont előadás közepén fog jönni, hogy elvigye Faruhnt. Sajnálom, nem tehetek róla, hogy a kisasszony az egész közepébe gabalyodott. Öh, mint ahogyan Stradivario uraság is mondta, már jöttünk önt kiszabadítani. Nem értem, miért olyan mérges. Nem tehetünk semmiről. - Nem értettem mire az álszent duma. Persze, hogy mindenről ők tehettek. Legalább szólhattak volna, hogy meglepetés látogatóra van esély! Főleg, hogy mindenki tudott az egészről. Csodáltam, hogy pletyka sem terjengett, senki egyetlen árva mondatot nem ejtett a dologról.
- Hogy a jó életbe jutott egyátalán az eszükbe egy nőt ígérni?! Faruhnnak talán nincsen akarta meg érzései? Vigyetek vissza a városba most azonnal, és amint Strago felépült elmegyünk innen. – követeltem a „jogaimat”. Már nagyon haza akartam menni, és csak pihenni akartam Stragot átölelve.
- Faruhn őnagysága igencsak kitörő örömmel fogadta, hogy egy gazdag, világutazó veszi el, ha tudni akarja. És egyébként is, a motor csak két személyre van tervezve, nem tud négy embert elvinni. – mondta Jury, akit lelkem mélyén már jól megrugdostam. Jól szétveretett minket, engem elrabolt, és még volt bőr a képén fennhéjázón viselkedni velünk.
- Hagyd itt, sokkal jobban jársz, ha velünk tartasz. Soha sem fogom hagyni, hogy akárki is bántson, és nem fogsz problémás helyzetbe kerülni, nem úgy, mint azzal. – mondta nekem Stradivaro, én pedig már éppen arra készültem, hogy adok neki egy pofont, és jól leoltom, mikor egy sötét alak tűnt fel mögötte, égő sárga szemekkel, majd átfogta Stradi nyakát a kezeivel.
- Kétlem, hogy a problémás helyzetet egy "művész" ember meg tudná érteni. Rohanj, te emberi szemét, rohanj, mert nem adok második esélyt. - üvöltötte Strago kissé erőszakosan, majd elengedte a fiút, aki el is ment a helyszínről. Strago csak a hév pillanatában volt erős, miután Stradi elment majdnem összeesett, én pedig gyorsan elkaptam és óvatosan letettem a földre, majd könnyes szemekkel fölé hajoltam. Örültem hogy együtt voltunk, és mind a ketten túléltük ezt az egészet.
- Lehet, hogy túlreagálom a helyzetet? - kérdezte nyöszörögve Strago. Egy kicsit talán sikerült neki, de a célját elérte. Stradivaro leszállt rólam egyszer s mindenkorra, én pedig rájöttem, hogy valószínűleg azért volt olyan kedves, mert be akart próbálkozni.
- Hát most nem hiszem. De szörnyen nézel ki, valahogy haza kellene jutnunk, és ez gyalog eléggé macerás lenne... - nem maradhattunk ott, hiszen mind a kettőnknek ellátásra volt szüksége.
- A lábaim....... nem iagzán......mozognak......a dolgaink........mindig.......az opera...... - megpróbáltam felsegíteni Stragot, de nem ment. Hihetetlenül szerettem őt. Miattam került ilyen helyzetbe, de ő nem hagyott ott, majdnem meg is halt értem. Nem tudtam, hogy tényleg megérdemlem-e… - Legrosszabb esetben..... visszamegyünk..... nincs túl sok....... lehetőségünk....... gyerünk. - lassan elindultunk mind a ketten, de kedvesem hamar elbukott egy kődarabban, utána pedig már tudtam nincs más lehetőség, vinnem kellett.
- Ez így nem fog menni. Muszáj lesz vinnem téged. - mondtam, majd farkas alakba változtam, és hurcolni kezdtem Stragot. Mind a négy lábam remegett, a bordáim fájtak, menni alig bírtam én is, de ameddig tudtam kitartottam, majd egy réten kifújtam. A tisztaságon nem bírtam tovább fent tartani mágiám, akaratom ellenére visszaváltoztam. Több órán át ott feküdtünk a tisztáson és aludtunk. Álmomban ott volt bátyám, aki csak szélesen mosolygott rám, velem volt Strago, aki erősen átölelt majd odajöttek a barátaink is. Boldog voltam. Nagyon boldog. Akkor tudtam, hogy mindenem megvan, amit csak kívánhat egy ember. Arra ébredtem, hogy Strago beszél, és én félig rajta feküdtem. Jó volt érezni a közelségét. Bármit megadtam volna ezért a pillanatért.
- Ugye álmodtam mindent, és tulajdonképpen a közeli erdőben pihenünk, nem igaz? - kérdezte Strago, akit sajnos ki kellett ábrándítsak.
- Akkor miért fáj mindenem? - kérdeztem csukott szemekkel halkan, nyöszörgősen.
- Bizonyára a gyökerek megböködték szépséges testedet. Bár kétlem, hogy ennyi kiálló gyökér lenne itt, hogy az enyémet is fájósra böködjék. - – erre a bökdösős szövegre felnéztem Strago szemeire, úgy, hogy éreztessem ennek semmi értelme nem volt.
- Hajjaj, tényleg nem álmodtam. - sajnos nem, pedig mennyivel jobb lett volna!
- De legalább itt vagyunk, és együtt vagyunk. - néztem a jó oldalát ennek az egész dolognak. Strago felült, majd egy levelet húzott ki a mellettünk levő ruhacsokorból. Én nem olvastam el a levelet, ez csak rá tartozott, az övé volt.
- Visszaszolgáltatták a ruhámat, bár a tiédet elégették. –jó, abban volt a pénzem is, de semmi gond végül is…
[color=mediumvioletred]- Ki ez a nőszemély? – kérdeztem egyből egy nőre asszociálva, pedig ez nem is volt biztos, ráadásul aki kiakadhatott volna az Strago Stradivaro és a rabló köcsög után. De hát most komolyan, csak egy nőnek van annyi esze, hogy elvigye a uhkat. A férfiak ezt letojnák nagy ívben.
- A szabó. Az egyetlen értelmes ember, akivel kapcsolatba léptem eme egy hét alkalmával. És férfi. - kicsit megnyugodtam. De hogy egy férfinak ez eszébe jusson! Biztosan meleg volt…
- És nem hozott nekem ruhát? - kérdeztem, mert úgy néztem ki mint valami pocsolyába esett bálozó.
- Engem nem zavar, ha úgy nézel ki, mint egy amazon. - szóval amazonnak nézek ki. Milyen jó! - De ezzel megoldjuk a problémát. - rám terítette a kabátját, ami kellett is, mivel a ruha felsőrésze is megrongálódott, ráadásul a fűző ami elől volt kissé elszakadt alig tartott, így a dekoltázsom többet mutatott a kelleténél. Jóval többet.
- Egy hétig távol lenni tőled, elképesztően szörnyű érzés volt. - – súgta nekem Strago, közben átölelve engem - El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál. -
- Te is szörnyen hiányoztál nekem. Már azon gondolkoztam, hogy tudnálak megkeresni téged. Nem akarok többet ilyenbe keveredni. - mondtam halkan, és egy szinten boldogan, hogy vége lett az egésznek.
- El kellene indulni haza. – mondtam.
- Hát, az eredetileg megkeresett pénz fog most elköltésre kerülni. A tied nincs is nálad. - pont így volt. Az szépen elégett. - Eléggé szerencsétlen hetem volt, remélem te azért nem érezted oly rosszul magad a kiképzésen. -
- Hát, kiderült, hogy tudok énekelni meg táncolni. - mondtam egy gyenge mosollyal. Tényleg, milyen jó is volt kultúrálódni egy keveset. Kicsit közelebb éreztem magam Stragohoz, aki egy nemesi családból jött. Ő sokkal tájékozottabb, és kifinomultabb volt nálam.
- Az jó, legalább tudod, hogyan töltsed el unalmas óráidat. Nekem csak a henyélés maradt, és az olyan dolgokon való gondolkodás, melyeknek semmi relevanciájuk nincs. - inkább nem is akartam tudni, hogy miken gondolkozott, jobb, ha az ő titka marad.
Hazafele úton Strago végig fogta a kezemet, és hála istennek nem történt semmi rossz. Azt az egy hetet ameddig nem voltunk egymás közelében biztos be akarta pótolni Strago csókolózás ügyileg, mert az úton jó sokszor megálltunk. Olyankor átölelt, és volt hogy percekig egymás karjában álltunk, élvezve a csók édes ízét szánkban. Tudtam, hogy hozzá tartozom, és semmiért, senkiért soha nem engedtem volna el őt. Igazán szerettem ezt a férfit, aki mindent megtett értem eddig. Reméltem, hogy majd igazán boldoggá tehetem őt. Bármeddig elmentem volna ezért.

Köszönöm Stragonak, hogy megírhattam vele ezt a kalandot ^^


A hozzászólást Nati Teina összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 06, 2012 12:52 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Csüt. Júl. 19, 2012 7:53 pm

Egerek vs. babák!

-Egyszer volt hol nem volt, Hakobe hegyeken is túl, merre a Blue Pegasus nyomúl, élet egyszer egy lány. Ennek a lánynak Nati volt a neve.
- Te meg ki vagy? – kérdeztem felfigyelve a hangra, amely az én nevemet említette.
- Hogy én ki vagyok? Én kérlek alássan a mesélő. És te azt fogod csinálni, amit mondok. – magyarázta nekem a hang.
- Huuuhhh... kezdtem megijedni, hogy a lelkiismeretem vagy, mert tegnap nem hagytam Arlenenek a pudingból. – nagy kő esett le a szívemről, hogy nem valami kis csótányként jelent meg a lelkiismeretem, aki mindenbe bele akart szólni.
- Ehh... te aztán tényleg szőke vagy, ahogyan azt a hírekből hallottam. – Miii mondott valaki olyat rám, hogy szőke? De még ha túloz is a hang, akkor is szinonimát használtak! Ez meggyszörpöt kívánt! Mert vért azt nem ontok.
- Mi az hogy szőke? Megsértettél, és elvárod, hogy tegyem amit mondasz? – kérdeztem hisztérikus hangnemben.
- Igen, pontosan! Szóval. Ez a lány bambult némán, majd körbenézett. – álltam szemem behunyva, karjaim átfonva, közben beszéltem, hogy ne azt tegyem amit a mesélő mond.
- Ez így nem fog menni! Hagy meséljek! – förmedt rám a hang.
- Kinek? Ezen mindenki bealszik! – csipkelődtem.
- Na jó... elegem van már most! Öri Hari! – persze, meg mély depi, csiripöri, de legfeljebb öngyi leszel.
- De öngyi ne legyél, Gyöngyi! – üvöltöttem a mellesleg férfi hang után. Ahogyan elment gondoltam csak körbe nézek. A környék felettébb ismerős volt. A szobának a berendezése amiben voltam eléggé egyszerűen hatott, egy asztal pár székkel, és egy könyvespolccal. Ami kicsit fura volt, hogy minden négyszer akkorára lett tervezve mint jómagam. Két dolog jöhetett szóba. Vagy én voltam extra kicsi, vagy egy óriás lakásában landoltam... valahogy.
- Mi a jó élet van itt? – üvöltöttem el magam. Semmit sem értettem! Egy baba voltam, és az előbb még valami mesélő is karattyolt nekem. A ruhám úgy nézett ki mint valami cselédé. Hosszú szoknya köténnyel, és egy fejkendő.
- Mesélő! Légy szíves segíts, ez az alakom nagyon gáz! – reméltem, hogy a mesélő tud rajtam segíteni egy keveset.
- Önérzet is van a világon hagyjál békén! – mondta durcás hangon.
- Kérleeeek!
- Jó, de csak mert ennyire szépen kértél. – abban a pillanatban mintha Take Overt használtam volna átalakultam, egy... gumisárkánnyá, köténnyel.
- Hehe! Nem vagyok házisárkány oké? Csak amikor a lányok rossz fát tesznek a tűzre... szóval majdnem mindig.
- Nem tetszik valami? – kérdezte jókedvűen a férfi hang.
- Hát nem! – vágtam rá egyből.
- Akkor mondd milyen alakot szeretnél? – egy kicsit elgondolkoztam, és nevetve elkezdtem mondani az ötletem amit viccnek szántam.
- Olyat, amilyenről egy férfi álmodik. – kár volt ezt mondanom. A mesélő komolyan vette a dolgot, és lett egy izmos felső testem, valamint a két lábam között egy nagy és hosszú izé volt...
- Ehhh... nem pont erre gondoltam, azért köszönöm kedvességed. Lehetne, hogy ne szórakozz velem?
- Akkor váltasz alakot amikor csak akarsz, na pá! – szóval amikor csak akarok? Ezt ki is próbáltam. Mivel még sosem volt rajtam katonai egyenruha, ezért olyan ruhát választottam, hajam pedig hátul össze volt fogva egy kontyba. Még fegyverem is volt! Ami nem volt más mint egy felmosórongy. Ezt akárhogy akartam bármilyen alakot vettem fel nem tudtam megváltoztatni. Ahogy a felmosóronggyal szórakoztam, három kis labda gurult oda hozzám, mind a hárman szőrösek voltak, egyikük arany másikuk ezüst, a harmadik pedig lila pöttyös színben díszelgett. Egyből megismertem a tojásainkat. Másik oldalról, még Meredith alakjában repült be egy babák ágya fölé akasztható játékmadárként, és egy plüsskutya is volt, Noir.
- Jelentést hoztunk! – csipogta a kismadár. – A kalózurat elfogták az egerek, és most fogságban tartják. Váltságdíjként kérnek egy epres tortát, két kilogramm sajtot, valamint egy nagy oldalszalonnát. – nem értettem mi van? A kalóz urat? Csak egy olyan embert ismerek aki kalóznak is kinézhetne, az pedig Strago. És ha most a tojáskáink és a familiárisaink is játékok, akkor Stragot egyszerűen elfoghatták az... egerek? Nem volt sok értelme, de csak ezzel volt magyarázható a történés.
- Összehívjuk a csapatot? – kérdezte Noir.
- Öhhhmmm... igen, kérlek szépen. – válaszoltam. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz pontosan ez a csapat. Az első válaszom egy vörös hajú szeplős nagyfejű játék képében érkezett. Talán csak Petehez tudtam volna hasonlítani a játékot. Második társam szamurájbaba volt, és egyértelműen Arlene. Harmadiknak Christina keresésekor megismert Nakamura érkezett, egy nagyon csinos fekete hajú barbiként, és mint mindig sugározta a kedvességet. Negyedik tagunk talán Naomi lehetett, akinél vigyáztam nehogy elnevessem magamat, mivel kifejezetten viccesen állt neki a lila dressz fehér csillaggal, fekete köpennyel. Ezt tetézte a vállán lévő baromi nagy ágyú, de amin tényleg nevettem, az a fehér nagymama papucs volt. A csapat még így sem volt teljes, egy felemás szemű wudu baba érkezett meg Mona személyében, és egy balerina baba Atsuként, aki láthatólag nem örült ennek az alaknak.
- Nos azért vagyunk itt mert... ööömmm...- nem is tudtam miért, de mindenki engem figyelt.
- Szóval azért mert Natinak már megint fogalma sincs semmiről, és nekem kell helyette beszélnem. – szólalt meg az ezüstös labda, aki az én tojásom volt. Női hangja volt, és kellemesen csengett. – szóval, Stragot elrabolták az egerek, és mivel váltságdíjat nem vagyunk hajlandóak fizetni, ezért ki kell őt szabadítanunk. Harcolni fogunk!
- Így van harcolunk! Méghozzá a vérszomjas piros szemű vadorzó egerek ellen! Megmentjük uramat, és az egereket kiűzzük egyszer s mindenkorra! Ki tart velem? – úgy éreztem muszáj előadnom magam, még ha szegény Ai, és Atsu rájönnek hogy Natika bizony nem komplett... pedig komp akart lenni.
- Le fog törni a körmöm! – mondta Naomi. Köszönöm hogy velem vagy kedves barátnőm! Tudtam, hogy mindig számíthatok azokra kiket testvéremként tisztelek és szeretek. Hogy sosem fognak cserbenhagyni a szeretteim egy ilyen fontos pillanatban. Köszönöm élet, hogy adtad nekem ezt a lányt!
- Köszönjük kedvességed, te úgyis segítesz, mert ha nem akkor nem kapsz palacsintát. – ez mindig beválik bármikor legyen szükség fenyegetésre. Nao nyelt egyet, ezzel jelezve, hogy palacsintáért mindent. – Szóval. Kérdés van?
- Te, most komolyan, mit akarsz azzal? tisztára akarod törölni az ellenséget? – kekeckedett velem Arlene, én pedig gondoltam nem közlöm, hogy gőzöm sincs és kénytelen eszek ezzel harcolni.
- Nem! Azért ez az én fegyverem, mert velem van a takarítás, és a háztartás nagy istennője, aki azért felel, hogy a ház mindig tiszta legyen, és ne lehessen a vendégeknek azt mondani hogy: Milyen rendetlen egy lány. – mondtam miközben a felmosórongyot lengettem, amivel majdnem fejbe vágtam Petet. Egy gyors bocsánatkérő pillantást vetettem felé, utána Arlenere néztem aki színpadiasan elfordította fejét.
- Mi? hozzám beszélsz? – most nem is rá céloztam. Bezzeg amikor igen, akkor nem esik le neki, hogy róla van szó...
- Ó jut eszembe, valami fontos dolgot akartam kérdezni. Satter kapitánynak van öccse? – öccse? Mit akarna ez a lüke nő Strago öccsétől?
- Ööö... nem tudok róla... de ez hol fontos? – kérdeztem tőle egyik szemölököm felhúzva.
- Ha van, megyek segítek kiszabadítani, de ha nincs akkor ágyőőő! – szóval így állunk drága barátnőm.
- Ő is itt akar hagyni. Mindenki cserben hagy engem mikor baj van, a barátaim hátat fordítanak nekem, és hagyják hogy egyedül küzdjek, gyötrődjek. Hjaaaaj! Hogy csak ennyit ér e sivár földi léten rejlő összetartás! – adtam elő magam színészkedve, a hangsúlyt néhol megemelve.
- Megyek, csak fogd be! – én is így gondoltam. A csapatban a továbbiakban senki nem kötött bele semmibe sem.
Ahogyan a taktikát beszéltük meg kis tojása Naonak, Haru megjelent mellettünk.
- Üzenetet hoztam az egérkirálytól! Azt mondta, hogy két óra múlva vár minket az ágy alatti kaszinóban. – ezen elgondolkoztam. Két óránk van felkészülni a nagy csatára, és én meg nem tudok igazából semmit.
- Na jó emberek, két óra múlva találkozó a kaszinóban! – emeltem volna fel a mosogató rongyom, de már egy serpenyő volt helyette a kezemben. Azt a két órát, ameddig nem mentünk aggodalmaskodással töltöttem, amit Strago iránt éreztem. Nem tudtam hogy van, mit csinál, kínozzák-e, nem-e? De a legrosszabb az volt, hogy konkrétan magamról sem tudtam semmit. A barátaim egy-egy játék testébe bújtak, ahogyan én is.
- Nati ekképp tanakodott, miközben az idő egyre csak fogyott. Nem hogy inkább stratégiát talált volna ki a galád egerek ellen, nem! Ő ült és azon törte a fejét, hogy lettek ők babák, kicsi rongydarab ostobák. Már csak egy óra volt hátra, még kezdődött a találka. Már mindenki nagyon izgult, volt, ki már el is indult.
- Ha nem fogod be mosta szádat, esküszöm menten eláslak! - rivalltam rá a mesélőre ekképpen. – Amúgy is, mi ez a sok rím? – kérdeztem kisebb fintorral orcámon.
- Mondanom kell különben a főnök kinyír! – így már értettem mire a nagy hajsza, hogy mesélőnek ne vesszen oda bajsza. Én is átvettem már a rímeket, az a-a, b-b képletet.
- Szóval ketyegett az óra, és Nati megitta a... páleszt húzóra! – magyarázott egy nagy baromságot a mesélő, gondoltam kifogyott a rímekből.
- Nem akarok diszkrét lenni, de láttál te már engem inni? – kérdeztem karjaim összefonva. – Olyat mondj ami igaz, különben kikapsz! Amúgy is menj már el kérlek, a rím tapad mint a féreg! – szóltam rá a drága felvilágosító bácsikára.
- Akkor távoznék is megint, ha kellek kérlek csak legyints! – azzal a hang elveszett az éterben, több százezer méterben. Szóval, telt múlt az idő, még egyszer csak labdám beállított hozzám.
- Nati, indulnunk kell, különben elkésünk, és akkor ki tudja mi lesz! – figyelmeztetett, és a legrosszabbak jutottak eszembe.
- Rendben, köszönöm. – majd kimentem a konyhából, ahol már az én kis csapatom várt. – Először is szeretném elmondani nektek, hogy nagyon örülök annak, hogy ilyen céhtársaim, és barátaim vannak, hogy mind itt vagytok és segítetek nekem. Másodszor csak annyit mondok, hogy harcra fel! – emeltem fel hangom, és emeltem serpenyőm a magasba. Valahogy ezzel az eszközzel nem tudtak komolyan venni engem. De végül nem kellett sok idő, el is indultunk. Az Ágy bár bejárata előtt megálltunk, majd kitaláltam, hogy egy tök jó bevonulást fogunk lelejteni. Előre engedtem Petet, mivel ő volt az egyetlen egy fiú, majd mi lányok egyre szélesedő sorban kettesével beálltunk. Előre Ai, és én, utánunk Atsu és Nao, majd leghátul Mona és Arlene jött. Az ajtót Pete bevágta, majd emelt fővel indulni kezdtünk. Egy baki volt, hogy az utolsó két emberünk nem fért be a szélesedő sor miatt az ajtón, és mikor egyszerre át akartak menni, akkor mind a ketten nekiütköztek az ajtófélfának. Ennyi volt a vagány bevonulás... Fejemet fogtam, közben az egerek velünk szembe kuncogtak, Mona meg Arlene egymáson nevettek. Én is közel álltam ahhoz, hogy elnevessem magam, de nem! Tartottam magam, mint a karó a futóbabot!
- Szóval, hol van Satter kapitány? –kérdeztem előre lépve Pete mögül a nevető egerektől.
- Ímeee, az egérkirály!!! – szopránozta egy vörös hajú egérleány, majd egy trónt cipelve lépett be két satnya egér, a trónon a kövér egérkirállyal, akinek koronája sajtból volt.
- Ha újra látni akarod azt a semmirekellő kalózt, harcolnod kell!
- Ám legyen, én az uramért ezt megteszem! Roham barátaim! – kiáltottam el magam, majd mindenki a maga módján harcba kezdett. Ahogy a küzdelem kezdetét vette mindenki megtalálta a hozzá illő ellenfelét egyből, Arlene ráadásul egy olyan egeret kapott, ami bevallom jól nézett ki, és a lányon látszott is, hogy tetszik neki amit lát. Mindenki a maga módján küzdött, de Nao volt a legkeményebb. Haru a labdácskája volt az, aki büdös zoknikat tömött az ágyúba,majd Nao azt kilőtte az egér ellenfele felé, amely egyből elájult.
- Hé Nao, Sati tömegpusztító fegyvere jó ötlet volt! – a dicséretre Nao közlegé...leány tisztelgett, és mosolygott egy nagyot.
- No, hősnő! Neked velem kell megküzdened! – üvöltötte el magát az egérkirály, majd ebben a pillanatban, egy három lányból álló gumidenevér zenekar nótába kezdett. Arlene, és egér ellenfele pedig eme nótára táncra perdültek, a hadakozó felek pedig mind megálltak, hogy az előadást figyeljék. A zene végén mindenki ujjongásba, és tapsolásba kezdett, tényleg nagyszerű volt a táncuk, a szőke egér jól vezette drága barátnőmet. A denevérleányok újabb [url=énekbe kezdtek, és a harc is folytatódott.
- Legyőzlek egérkirály! Meg fogsz bűnhődni azért amit az én párommal tettél! – sikítottam, majd a serpenyővel fejbe akartam kólintani a dagi egeret, csakhogy kitért az ütés elől. Ekkor vettem észre, hogy mégsem teljes volt a kitérés, hiszen a farkát levágtam a királynak. Ahogyan ezt meglátta, hisztérikusan kapkodta a levegőt, és sírni kezdett.
- Feleim! Vissza...vonuláááááááás! – és minden kis egér eliszkolt. A denevérlányok pedig csalódottan odébb álltak.
- Nincs tovább buli, és még vér sem folyt. – húzta el a fő énekesnő a száját. Én nem törődtem semmivel, hanem Strago után eredtem, aki az ágy lábához volt kikötözve.
- Szervusz, kedvesem. Nem is akarom megkérdezni, mit szándékozol most főzni, csak vigyázzál, nehogy furcsa, és szokatlan testfelépítésed étekül szolgáljon a tűzhelynek. – pont úgy beszélt, mint aki nem volt kikötözve, és semmi nem történt volna vele.
- Ehh... ez a fegyverem... és jöttem hogy kiszabadítsalak! –mondtam nagy mosollyal, majd hátramentem, és elvágtam a kötelet azzal a kis körömvágó ollómmal, amit a zsebemben találtam.
- Köszönöm. És most mit csináljuk? Azt sem tudom, miért voltam gúzsba kötve, reméltem, te tudsz erre válaszolni. – szóval ő sem tudott semmit... nem voltam egyedül.
- Mert az egerek el akarták foglalni a házad. De a kis csapattal megoldottuk az ügyet! –mutattam a kis csapatra, akik kedvesen mosolyogtak, kivéve Monát, aki még mindig nem kedvelte túlzottan Stragot.
- Nos, ez felettébb kedves, és köszönöm, de ez még mindig nem magyarázza meg, miért van mindenki rongyokból fabrikálva. Nem tűnik valami, öhhh, hihetőnek. – tényleg, igaza volt Stragonak. Tehát akkor álmodtam! Tényleeeg!
- Hmmm... tényleg... – gondolkoztam el, majd gondolkodásom közepette betoppant a szőke egér, és üvölteni kezdett.
- A király bosszút vár, mert farok nélkül áll! Egyszer még visszatérünk! – De nem most! Mert ameddig ez a céh ennyire összetart nincs esélye senkinek egyik tag ellen sem!
- Hmm... tehetséges kis egér. – gondoltam a farok nélkül állásra, majd Satter kapitány felé tévedt tekintetem, kinek arcán egy egész süninváziónyi szúrős szőr állt. - Mellesleg, nem akarok gonosz lenni, de jó lenne ha nem növesztenéd tovább a sünt az álladon... – mondtam mosolyogva.
- Tehát minden jóra fordult, mindenki gyomra megkordult. Nati aki mindig főz most is ezt tette fegyverével, vacsorát tálalt minden harcnak egyesével.

*,--,*

- Legyőztem az egérkirályt! – azzal a lendülettel ahogy ezt kimondtam Stragot véletlenül arcon vágtam. Stragot? Mit csinált ő velem? Vitt? Minek?
- Óóóvatosan, lehet, hogy legyőzted, de ettől még nem kell legyőzhetetlent imitálni. Pedig olyan szépet álmodtam, erre valaki másnak az álmában találom magam, KIFELÉ, KIFELÉ! – rikácsolt kedvesem, én meg nem egészen értettem mire fel. - Őszintén, azt hiszitek nem tudok a saját egérproblémáimmal elbánni? Micsoda feltételezés. – talán álmomban beszéltem... de ennyit?
- Én nem gondolom úgy... miért cipelsz? Mi történt? Hol vagyok? – kérdeztem kerek szemekkel, valamiért teljesen kiesett nekem az aznap reggel, délelőtt vagy valami.
- Nem tudom, miért nem gondolod te is így, de szerintem mindezek ellenére jobban tennéd, ha odafigyelnél egészségedre. Nem tudom, mi történt, reméltem, tőled megtudom a választ. És nálam vagy, éppen az ágyam felett körülbelül egy méterrel. – magyarázta a dolgokat Strago. Ami biztos volt, hogy tegnap este nem aludtam nála, valamint nem is magamtól mentem át. Miközben gondolkoztam kedvesem az ágyra helyezett.
- Hmmm... utoljára nem otthon voltam és takarítottam, ééés... elcsúsztam egy rongyon! Rejtély megoldva! És én egyébként is vigyázok magamra, mindenkivel megeshet egy kis baleset házimunka közben... – magyaráztam a dolgokat, közben összeraktam a képet. Strago nagy valószínűséggel nem akart ott hagyni, és így áthozott. Bele sem gondoltam, hogy szerencsétlen mennyit cipelt engem... ráadásul nem vagyok egy pillesúlyú lány.
- Hova teszed a szemeidet ilyenkor, és mit keresnek véletlenszerű rongyok a padlón? Néha kételkedem az épelméjűségedben, kedves Nati, de ilyenkor mindig eszembe jutnak lakótársaid, és inkább nem foglalkozom vele. – ez a mondat eléggé fájt nekem... még ha nem is voltam mindig teljesen komoly, akkor is mélyen érintett az a kidfejezés, hogy Strago kételkedik az épelméjűségemben.
- Köszönöm, hogy kételkedsz épelméjűségemben, de ez esetben mennék is haza, mert a fürdőszoba meg fog várni. Sajnos nincs aki kitakarítsa helyettem meg amúgy is még nagyon sok dolgom van, meg még annál is több. – magyaráztam, és már indultam volna is, eléggé megsértődtem. Most sok minden kellett hozzá,hogy kiengeszteljen az a galád kalóz!
- Nem mész te sehova. – mondat kedvesen, majd gyengéden visszatolt az ágyára. - Még, ha olyan szörnyű is lennél, mint kedves barátnéjaid, és akkor is mindennél jobban szeretnélek. – nem akartam elhinni, hogy egy szótól is egyből megbocsátok, mikor eléggé szemét beszólást ejtett ki száján Strago. Azért szemeim még mindig a csúnya nézésre voltak beállva...
- Jól van, na, nem kell olyan galádul rám tekinteni, tudod, hogy nem gondoltam komolyan, csak szeleburdiságod néha eléggé megmagyarázhatatlan tud lenni. De, ha annyira takarítani szeretnél, az egércsalád még mindig az ágy alatt lakozik, de az én fürdőmre is ráférne egy kis sikálás. Csak tudod milyen vagyok, házi munkálatokra nehezen tudom rávenni magam. – persze, itten sérteget azt még el is várja, hogy takarítsak helyette. Fene egye jó szívemet. Miközben Strago fel-alá sétálgatott, én az ágyra először felkönyököltem, egyik szemöldököm felhúztam az ajánlatára, majd felálltam, és becéloztam kedvesem hátát.
- Persze, most meg nálad takarítsak, igaz? – kérdeztem ugrásra készülve, majd ugrottam is. - Gyerünk előre hű paripám! A fürdőig, a rongyokig és tovább! – nyújtottam fel egyik kezem, miközben csimpaszkodtam szerelmem hátán, és szélesen mosolyogtam.
- Értem, értem. Remélhetőleg nem akarsz szénával etetni. Így sem eszek mindig olyat, amit kellene. – éreztem, hogy megint egy erős célzást kapok arra, hogy enni is csináljak...
- Majd akkor főzök is valamit. – mosolyogtam, és emberi paripám hátán eljutottam a fürdőig, amit kitakarítottam, végül nekiálltam a vacsorának.

köszönöm mindenkinek, aki segített nekem, hogy ez a kaland létrejöhessen *-*
ui.: *,--,* ez egy éhes vámpírlány!!! Very Happy


A hozzászólást Nati Teina összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 29, 2012 12:39 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Kedd Júl. 24, 2012 12:59 am

Nos mind két kalandhoz kérnék egy átszínezést, ugyan is az orchid valamint a green ezen árnyalat nem éppen kedvez a háttér színnek és az én gyenguszka kis szemeimnek!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Kedd Aug. 28, 2012 11:28 am

Remény és mosoly

A napok szinte már egybefolytak, nem volt semmi különleges bennük. egy valamit kivéve, Stragot. Már régóta vele voltam, de a vele eltöltött idő, még mindig izgalmasnak és különlegesnek hatott számomra, mindig meg tudott lepni, ha mással nem azzal, hogy nincsen a hűtőjében semmi. Otthon éppen a ruháimat pakolgattam, próbálgattam, szortíroztam, és közben főztem egy kicsit. Az étel hamarabb lett kész, mint a pakolás, de nem akartam egyedül enni, Stragonál akartam lenni. Minden ruhát ami a kezemben volt a földre dobtam, és egy ételest vettem elő. Fele ételt átpakoltam abba, hogy tudjak ott hagyni kedvesemnél, a többit pedig a lányoknak hagytam meg. Már egészen jól megszoktam, hogy sok emberre főzök. Az utca nem volt túl hangos, a szél lágyan fújt és a fákról lassan hullani kezdtek a levelek is, lassan beköszöntött az ősz, bár még a nap sugarai égették a bőrömet. Odaértem Strago házához, bekopogtam majd ajtót nyitott nekem.
- Születésnapom van ma, vagy valamit ünneplünk? – kérdezte Strago mikor meglátott az ételessel a kezemben. Nem értettem miért kellene alkalomnak lennie ahhoz, hogy egy kis házi koszttal kényeztessem azt, akit szeretek.
- Egyik sem, csak nem tudtam, hogy mostanság sikerült-e enned valami főtt ételt, és úgy gondoltam, hogy átszaladok egy kis ennivalóval, hogy veled ehessem meg. Egyedül mégsem jó. – mosolyogtam Stragora, és egy szájra puszival üdvözöltem. Igazából az étel csak egy aránylag jó ürügy volt, hogy kicsit vele lehessek. Valamiért még mindig nem szerettem csak úgy hirtelen beállítani hozzá.
- Áh, nos, ebben az esetben, csak ön után, kisasszony. – tessékelt be Strago úriember módjára, én pedig egyből a nappali asztalához igyekeztem, ahol egy egér várt.
- Még jó, hogy kiirtottad az egereket... nem jött be a félelmetes arcod, hogy elmeneküljenek? – kérdeztem kissé gúnyosan. Ő volt az akit nagyon zavartak az egerek és nem nagyon szeretett velük közösködni, és most megint itt voltak. Strago egy kis darab sajttal várta az egérkét, odaadta az apró mancsaiba, megsimogatta az állatot, ami elégedetten tovább szaladt. Én csak kerek szemekkel néztem a cirkuszi egéridomárom mutatványát.
- Tessék? Igen? Ja, illetve nem, illetve..... háááát.... szerintem aranyosak. – mondta ártatlan, szeretettel teli arckifejezéssel. Tényleg mindig meg tudott lepni ez a férfi. Egy kicsit kacagtam ezen a kijelentésen, hiszen ezt nehezen néztem volna ki belőle. De tetszett amit látok. Egy kisegérrel gyengédséggel kellett bánni, és Strago így tette, valamint látszott az arcán a szeretet a rágcsálók iránt.
- Tehát egerekkel laksz. Én sem tagadom, hogy nem aranyosak. – mondtam, közben az asztalra teríték, és az étel kikerült.
- Jó, kilakoltattam egy nagyobb családot, mert azért, amit ők csináltak az túlment már az arcátlanságon, de egy-egy azért lehet még. Hűű, ez rendkívül jól néz ki. – mondta mikor tekintete már az asztalon, és az ebéden volt.
- Remélem az íze sem lesz rossz, mivel főzés közben a töménytelen mennyiségű ruhát szortíroztam... de gyere, kóstold meg. – mondtam, közben leültem az asztalhoz.
- Szortíroztál, mármint főzés közben összekoszoltad, és igencsak pergősen kellett cserélni, vagy csak simán válogattál? – nem értettem a kérdést, hiszen mi értelme lett volna mindig ruhát cserélni, amikor tisztában vagyok vele hogy úgyis össze fogom koszolni megint.
- Csak simán válogattam, és még mindig nem végeztem, viszont veled akartam lenni közben, úgyhogy jöttem. És gondoltam ráadásul jól gondoltam, hogy megint nincsen főtt ételed, igaz? – azért ezzel nem tudott meglepni, ennyire már tényleg ismertem kedvesemet. És most jönni fog a magyarázat, aminek a vége az lesz, hogy ő lusta az ilyenekhez.
- Öhm, nos, mindig, amikor nekilátnék, rájövök, hogy nincs sok minden, ami kellene, és túl lusta vagyok elkezdeni keresni őket, így a végén marad megint a kenyér. – vonta meg a vállát, én pedig büszke voltam, hogy ennyire jól tudtam mit fog mondani. - Nem szeretem, de nem tudok ellene mit csinálni. – erre nem mondtam inkább semmit, hanem megvártam még Strago enni kezd, és én is neki kezdtem.
- Mintha kitettél volna magadért. Ez igen jól sikerült. – mondta, miközben tömte magába az ételt. Mindig örültem, ha ízlett neki amit csináltam, az ő véleménye volt számomra a legfontosabb.
- Örülök, hogy ízlik. – ennyi volt a válaszom.
- Puhhh, ez, de nagyon kellett. – mondta már jóllakottan. - Jéé, ez kibicelő. – azzal eltűnt az asztal alatt és egy egeret emelt a tányérhoz. Az egérnek nagy volt a hasa, ha nem gondoltam volna, hogy elhizlalta Strago, még rá mondtam volna, hogy vemhes.
- Teljesen elhizlalod ezeket az állatokat. – nevettem. - Mintha nem is te lennél. Régebben még hadakoztál velük most meg... – kicsit féltem, hogy nagyon el fognak szaporodni, és már tényleg nem lesz sok választás, ki kell irtani őket, viszont így, hogy megszerette ezeket a kis állatokat elég szadista módszernek tűnhetett.
- Igazából már akkor sem hadakoztam velük, csak szerettem volna. Hát nézd meg, nem egy tündérbogár? – tündérbogár? Stragot nagyon sürgősen távol kellett tartani a mestertől, és az efféle megnyilvánulásoktól. Esküszöm, hogy már kezdtem az egérre féltékeny lenni… az egérnek annyira ízlett a főztöm, hogy menten elpotyogtatott néhány kisegeret. Kicsit megnyugodtam, hogy nem emberszerűek, úgyhogy semmi okom a féltékenységre.- Öhh, ki hitte volna. - kedvesem döbbenten meredt a tányérra és a benne nyugvó újdonsült egérkolóniára.
- Na jó... erre nem számítottam. De lehet hogy inkább elsuhanok mielőtt még többen lesznek. –visszavonulót fújtam, és hagytam kedvesem hagy hadakozzon az egérhaddal, gyártson a piciny egereknek aprócska szálláshelyeket, puha ágyikókat. De még mielőtt elindultam hosszan megcsókoltam a tanácstalan fiút, aki viszonzásul a fenekemet paskolta meg. Még szívesen maradtam volna ott vele úgy egész nap, de nem lehetett… sajnos. Hazafelé végig azon elmélkedtem, hogy Strago miként fog megbirkózni ezekkel a kis állatokkal. Ha segítség kell neki úgy voltam vele, hogy majd szól, addig hagyom hagy csinálja egyedül. Nehogy az legyen belőle, hogy nem hiszem róla, hogy egy ilyennel nem tud megküzdeni. Otthon még összeraktam a ruhákat, és ami nem kellett kiraktam egy nagy zsákba. A céhbe nem volt már kedvem bemenni, Stragot hagyni akartam az egereivel ellenni, úgyhogy elindultam az erdőbe sétálni, arra, amerre kedvesemet találtam meg. Az úton szökdécselve gyereksírást hallottam. Nem tudtam hogy ki lehet, egyátalán mit keres egy ilyen helyen gyerek. Követtem a hangot, és elértem egy magas fűzfához, ami az erdőnek a szélén állt, mellette egy nagy épület volt. Régóta laktam itt, de még mindig nem fedeztem fel mindent. A fa alatt egy kislány sírt, és fogta át térdét amibe a fejét temette. Lassan odamentem hozzá, és átfogtam a vállát. A kislány megijedt, és könnyes szemekkel, félelemmel teli arckifejezéssel meredt rám.
- Mi történt? – kérdeztem a kislányt, és leguggoltam mellé. A lány csak sírt, majd felmutatott a fára, aminek az egyik magas ágán egy plüssmackó csücsült.
- Fent maradt valahogy az a fránya medve? Ejj, ejj… lehozom neked jó? – mosolyogtam kedvesen, mire a kislány nagy csillogó szemekkel csak bólintott. Én papagáj alakra váltottam, és felrepültem a plüssért. Mikor leértem a kislány kezébe repítettem, én pedig visszaváltoztam, ő pedig csodálva nézett rám, és hadonászott.
- Nem tudsz beszélni? - kérdeztem tőle. – Hogy hívnak?
- De tudok beszélni. – mondta halkan. – Csak mindenkit idegesít a hangom, meg én magam, úgyhogy inkább csendben maradok. A nevem pedig Honey. – nem tudtam elhinni, hogy ez a kislány idegesítő lehet. A haja hosszú mézszínű volt, gondoltam innen kapta a nevét, szemei mélykékek voltak, és apró volt.
- Áhh értem… hát nekem tetszik a hangod. – mondtam mosolyogva, és leültem mellé.
- Ezt hogy csináltad egyébként? – kérdezte, közben a fára mutatott.
- Mágus vagyok, és ez az én mágiám. – mondtam neki, közben a reakcióját figyeltem. Nem mosolygott, sőt, inkább pityeregni kezdett és a macit erősen magához szorította.
- Hééé, mi a baj Honey? – kérdeztem és magamhoz öleltem. Nem tudtam nézni mikor egy kisgyerek sír, egyszerűen megszorult a szívem, és a régi önmagam jutott eszembe. A bátyám mindig bántott mikor sírtam, így a sarokban halkan pityeregtem. Egyetlen barátom volt, aki mindig tudta hol kell keresnie, és mikor. Nem volt olyan nap miután a szüleim meghaltak, hogy nem hullajtottam el könnyeket.
- Honey Honey! – szaladt oda három kisfiú. – Mit csinált veled mi történt? – kérdezték a kislánytól. – Mit csinált vele maga gonosz banya? – vontak kérdőre engem is.
- Semmit! Én csak lehoztam a maciját.
- Már megint hagytad hogy felvigyék a fiúk, hogy lehetsz ennyire gyenge? – kérdezte tőle az egyik fiú, ami látszólag nem volt jó döntés mert a kislány még jobban sírt.
- Itt veszélyes gyerekek játszani, hol laktok? – kérdeztem tőlük, gondoltam mindannyiukat hazakísérem, és a szüleik is megnyugodhatnak.
- Itt lakunk. – mondta a barna hajú fiú. Elcsodálkoztam, hogy ekkora házban laknak, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem olyan jó dolog. – Ez az árvaház a mi otthonunk. – magyarázta tovább a dolgot. Megrökönyödtem. Ők mindannyian árvák voltak, akárcsak én. De rájuk nem volt aki vigyázott, nekik csak önmaguk voltak, és senki más. Lemondtak róluk a családtagjaik vagy mindenkijük meghalt, és így kerültek be oda.
- Honey, azt a macit a szüleidtől kaptad? – kérdeztem halkan.
- Ühüm. – mondta még mindig pityeregve. Így már értettem, hogy sokat jelent neki. – És a szüleim mágusok voltak. Egy munka során haltak meg, ez pedig az utolsó ajándékom tőlük. Mindig féltettem. A fiúk mindig elveszik tőlem, csak ők hárman segítenek. – szép volt a három fiútól amit tettek, biztos voltam benne hogy szerették a kislányt.
- Ha ezt megteszik érted, ne szomorkodj. Nekem is meghaltak a szüleim mikor gyerek voltam, és sokat sírtam. De ha lett volna három ilyen barátom, biztosan boldog lettem volna. Nekem egy ilyen barátom volt, de ő sem sokáig. Egyedül a bátyám volt nekem, de ő nem szerette hallgatni ha sírok. Most pedig nézz rám! Mágus vagyok, és vannak barátaim, nem is kevés. Ráadásul a kedvesem is ott van nekem. Biztos vagyok abban, hogy te is egy nagyon szép fiatal nő leszel, és lehet hogy sok idő múlva, de boldog.
- Igen! Gondolj arra, hogy mindig lehet rosszabb! – ez aztán jó tanács volt a kék hajú fiútól, csak gratulálni tudtam neki, de legalább Honeyt megnevettette.
- Mellesleg, nektek nem a kapun belül kellene lennetek? – kérdeztem a szemöldököm felráncolva.
- Hát az izé, úgy volt, hogy egyikünk sem szeret bent lenni, úgyhogy itt szoktunk játszani. – mondta Honey.
- Ez esetben, mesélek nektek valamit ha benne vagytok, és játszom is majd veletek. A mesét pedig szeretném ha együtt találnánk ki. – ajánlottam egy ötletet, mert nem akartam otthagyni ezeket a kedves gyerekeket, kicsit segíteni akartam nekik. Tudtam, hogy ez nem sok, de egy kevés nevetésre talán elég lesz.
- Jó! – lelkendezett Honey, a fiúk pedig állításuk szerint csak azért maradtak, mert Honeynak tetszett az ötlet. A fiúk neveit is megtudtam. A barna hajú Kay, a kék hajú Sky, és a szőke pedig Andy volt. Lassan neki is láttunk a mesének. A három fiú szerette volna, ha egy aranytündér lett volna a mesébe, Honey pedig, hogy a tündér ne legyen jó. Egy öt percnyi gondolkozás után neki is estem a mesének.
- Egyszer régen, egy távoli vidéken élt egy tündér.
Ő volt az, aki birtokolta a mindentudás tükrét.
De ez a tükör nem az volt mint aminek hitték,
Elég volt megnézni a tündér mélykék szemét.
Tudta mi a fájdalom, és hogy mi a boldogság,
Az emberek minden gondjukat hozzá hordták.
Mindegy ki volt az, miért kellett,
A tündér mindig mindenkin segített.
Egyet kért csak a cserébe a segítségért,
Hogy a lelküket hagyják ott neki ezért.
Mindenki azt hitte róla, hogy rossz,
Pedig sosem volt igazán gonosz.
Csak bántotta őt nagyon a magány,
Vagy csak félt volna egymagában tán?
Sosem lehet megtudni róla, hogy miért tette,
De egy valami biztos, volt ki tényleg szerette.
S miután nem volt többé egyedül,
Minden léleknek megkönyörült.
Voltak barátai, akikkel boldog volt,
Így ő élete végéig mosolygott.
Hisz még ha valami fáj is, ha tudjuk mi az szeretni,
Nem fogunk életünkben egymagunk szenvedni.
Ha mindenki elhagyott akkor is van remény,
Még akkor is ha az életünk keserű, s kemény.
Tehát csak a fejünket kell felemelni,
És mindig mindenen nevetni.
Hisz sokan aranytündérek vagyunk,
Mindenkin segítünk, ha tudunk.
És mi ezért csak szeretetet kérünk,
Hogy ne hulljon el a reményünk.
- vártam a reakciót, a gyerekek meg csak kerek szemekkel néztek.
- Hát ez szép, csak nem értem a lényegét… - éreztem hogy ez lesz, túl komolyan fogalmaztam a gyerekeknek.
[color=mediumvioletred]- Csak annyi akart lenni a lényeg, hogyha még rosszul is érzitek magatokat tudjátok, hogy itt vagytok egymásnak, nem kell egyedül lennetek. Még ha azt is érzitek nincs senkitek, ti itt vagytok egymásnak bármit elmondhattok, mert igazán szeretitek egymást, és ez a barátság lényege. És bármelyőtök is rosszat csinál, meg kell tudnotok bocsátani.
- Én értem már a lényegét! – mondta boldogan Honey. – Hiszen ők az én családom most! – mosolygott. Örültem, hogy láthattam. Nem gondoltam hogy az a kislány ennyire értelmes, még akkor sem ha látszott rajta, biztos voltam benne hogy még egyszer majd sokra fogja vinni.
- Nem értem ezt miért mondtad el banya… - mondta Sky, akitől eme nevet már fel sem vettem. – Ez csak természetes hogy mindig együtt leszünk! – mondta széles mosollyal. Örültem, hogy ennyire okosak voltak, biztosan mindannyian sok mindenen mentek keresztül. Féltem is, hogy hamar fognak felnőni ahogy nekem is kellett. Lélekben talán még mindig gyereknek voltam mondható, de sok mindent meg kellett tanulnom jóval hamarabb mint a többieknek. De így talán ők is hamarabb meg fogják éretni, hogy mi az a barátság, és hogy család nélkül is van élet.
- Na, ahogy megígértem, játszani is fogunk! – mondtam, és felálltam a földről.
- Mit szeretnétek csinálni? – kérdeztem tőlük, mire összenéztek, és boldogan felkiáltottak.
- Focizzunk! – heh, labda sport. Sosem voltam túl jó benne, de legalább köztük ez nem volt baj. Kimentünk egy tisztásra, ahol játszani kezdtünk fiúk a lányok ellen. Jó volt látni a négy gyermek vidám arcát, és azt, hogy mindig segítettek egymásnak. Honey is mikor elesett mindannyian odasiettek, együtt felsegítették, majd mikor látták hogy semmi baja egy jót nevettek egymáson. Már estefele járt az idő, mikor Andy megszólalt.
- Vissza kellene mennünk. Ha vacsoráig nem találnak meg ki fogunk kapni… - mondta aggódva.
- Akkor visszamegyek veletek. – ajánlottam, de Honey megállított.
- Nem, ne gyere. Viszont szeretném ha többször is eljönnél, és mondanál nekünk mesét. Boldog vagyok, hogy megismerhettelek téged.
- Én is nagyon örülök, hogy veletek lehettem, és még biztosak lehettek benne, hogy jövök. – elbúcsúztam tőlük, és boldogan. Hiába nem volt családjuk, semmi pénzük, bennük volt a remény. Mindannyiuknak nagy terveik, álmaik voltak, ezt megtudtam a beszélgetésünk során. Mindannyian mosolyogtak, ami a legfontosabb volt. Azt kívántam bárcsak én is tudtam volna így mosolyogni, és nevetni, játszani a többi gyerekkel… nekem is lett volna azon kívül álmom, hogy anyuék visszatérjenek! Egyre többet gondoltam vissza és tűntek az emlékek szomorúbbaknak. A mostani életem sokkal jobban szerettem, boldogabb voltam. Már nem azért nem volt álmom, mert nem volt bennem remény, vagy mert nem mertem álmodni, hanem mert minden álmom valóra vált. Egy hirtelen érzés támadt bennem, vissza akartam menni oda, ahol születtem. A Black Bat-tel szárnyat bontottam, és elindultam Clover felé, amerre a kis tanyánk volt. Már a nap ment le, és az ég alja vörösen izzot. Gyönyörű látvány volt. Eldöntöttem, hogy többször fogok naplementében, vagy napfelkeltében repülni, és hogy egyszer el fogom hozni magammal Honey-t is, hogy ezt láthassa, méghozzá az az egyszer holnap lesz. Már kezdett ismerős lenni a terep, és megláttam több tanyát egymás mellett… nem értettem miért néz ki minden tanya ugyanúgy! A három tanya közül emlékeztem, hogy az volt a mienk amelyik a második legtávolabb volt a várostól, úgyhogy a középsőhöz leszálltam. Ismerős volt egyből a ház, a vályogból készült fal már omladozott, a fehér mész csak néhány helyen látszott. A postaláda le volt törve, és be volt fonva pókhálóval. A pókhálót leszedtem, és kivettem a leveleket. Az összeset én küldtem, mikor még bíztam benne, hogy a bátyám haza fog térni, és mindet el fogja olvasni, és válaszol is majd rá. Fura volt olvasni a leveleimet amikben mindig arról írtam hogy hiányzik és nem jó az életem. Most teljesen más lett volna a leveleim tartalma. Lassan bementem a házba, az ajtót kinyitva… vagyis kiszakítva. A vas teljesen megrozsdásodott, úgyhogy az ajtó kijött a helyéről. A házban valószínűleg senki nem volt az eltűnésünk óta, de hogy is lettek volna? Nem voltak barátaink, a bátyám mindenkitől távol tartott, csak tanított és takarítanom kellett. A házban a pókok átvették az uralmat, én pedig kerestem egy fadarabot, amivel a nagyrészüket leszedhetem. Két év alatt fura volt, hogy így megváltozott a ház. Mindig is öreg volt, de hogyha nem törődünk vele ennyire tönkremenjen… Bementem a kis szobámba. A fala sötétkék volt, és ugyanott állt minden ahol régebben. A fiókot kihúzva megtaláltam azt a csatot, amit még egykor anyukámtól kaptam, és eltettem a zsebembe. A konyhába átmentem, ahol a még mindig el nem mosogatott csetresek álltak. Úgy döntöttem, hogy mindent a csaton kívül ami odafűzött romba fogok dönteni. Nem értettem magam, hogy miért csak most sikerült elmennem a házhoz, és miért nem tettem meg már hamarabb ha tudtam hol van. Talán nem volt erőm végignézni minden emléket… Egy fényképalbumot is találtam, és rá kellett jönnöm, hogy teljesen apámra hasonlítok. Az albumból kiemeltem három fényképet, az egyik egy esküvői fotó, a másik egy családi kép a harmadik pedig egy gyerekkori kép volt rólam. Kimentem az udvarra, és még egyszer körbejártam a helyet ahol felnőttem, majd orrszarvúvá változtam, és romba döntöttem a házat. Egy könnycseppem sem folyt ki, mosolyogtam. Mert minden amit ott kaptam jó volt, és szép emlékek fűztek hozzá. És ha nem történt volna így talán nem lennék most az aki, és ez így volt jó. Már inkább papagáj alakban visszarepültem a Hakobe hegy lábához, de nem haza mentem. A hold fénye ragyogta már be csak a tájat, és én mégis az árvaházhoz siettem. Minden ablakon benéztem, és az egyik szobában megtaláltam akit akartam, Honey-t. Az ablak legnagyobb mázlimra bukóra nyitva volt, úgyhogy befértem rajta, és visszaváltoztam.
- Honey. Kelj fel. – súgtam a kislány fülébe.
- Hmm… Nati? Mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte szemeit dörzsölgetve.
- Mindegy csak gyere! – mondtam neki és nevettem. Kimentünk a mosdóba, ahol nagyobb ablakok voltak pont kifértünk rajta ketten. – Hajnalra visszaérünk ne aggódj. Kapaszkodj erősen. Black Bat! – és kireppentünk az ablakon. Honey meg sem bírt szólalni erősen kapaszkodott belém. Egy nagy kört megtettünk, odáig elmentünk ahol látni lehetett, hogy csillog a hold fénye a tengeren, majd visszaértünk. Hajnali egy óra lehetett már és nagyon álmos voltam. Lehet nem vártam meg a napfelkeltét, de Honey nagyon boldog volt ettől a kis kiruccanástól.
- Ez gyönyörű volt! Máskor is elviszel? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Persze. – mondtam mosolyogva.
- Már tudom hogy mi a célom. – igaz. Ő volt az egyetlen aki nem tudta mi akar lenni. Andy könyvkereskedő, Sky pék, Kay pedig utazó szeretett volna lenni. – Olyan akarok lenni mint te. Egy mágus! És már tudom, hogy van rá esélyem. – mondta nevetve. Én előhúztam a csatot, amit még egykor anyámtól kaptam. Egy ezüst virág volt rajta. Honeynak megmutattam, majd a hajába tűztem.
- Ne hagyd el. – ennyit mondtam neki, majd elsétáltam. Szép lassan hazaértem úgy hajnali három körül, és az ágyba konkrétan beleestem. A konyha lámpáját égve hagyták a lányok, gondoltam hazavártak. Egy nap alatt nagyon sok minden történt, és semmit nem bántam meg… és nem csak aznap, egész életemben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Hétf. Szept. 03, 2012 2:03 pm

Hát ezek nagyon aranyos kis kalandok voltak, a vers pedig nagyon szép! Szépen írsz, máskor is írhatnál valami szép verset nekem, nagyon tetszett! Ügyes vagy! Viszont a mondatközben pontokra tessék figyelni!

Jutalmad: 300 VE + 300 VE + 400 VE


~~~Level up!~~~
~~~ Gratulálok a negyedik szint meglépéséhez! ~~~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szomb. Nov. 17, 2012 8:21 pm

A viszontlátás
Igazi érzelmek

Egy újabb tökéletes nap… számomra. Stragoval a céh kertjében ücsörögtünk egy padon. Az idő kellemes volt, és a friss levegő kicsit felébresztett mind a kettőnket, főleg Stragot. A helyzet általában pont fordítva szokott történni, hogy én mondom és mondom, ő pedig hallgat, de most nem így volt. Én élveztem a történeteket, amiket a gyerekkoráról mesélt, valamint nagyon örültem annak is, hogy ezeket megosztja velem. Csak mosolyogva hallgattam, ahogy járt a szája.
- A legvégső csepp a pohárban az volt, amikor rám borított egy szeméttel teli zsákot, amitől 3 napig beteg voltam. Akkor igencsak mókásnak nézett ki, ahogyan fülig ételmaradék voltam, de szerencsétlen szobalánynak az volt az utolsó napja nálunk. - ebben valahogy megértettem kedvesem szüleit. Én nem csak kirúgtam volna az illetőt, de még jól el is agyabugyáltam volna, hogy ilyet tett az én szeretett gyerekemmel. Mert hiába mesélt egy-két ossz dolgot a szüleiről Strago, a gyerekét mindenki szereti.
- Hát nem csodálom... ha az én gyerekemmel ezt megcsinálná, valaki alapból az utolsó napja lenne. - fejtettem ki én is véleményemet, és bizton állíthatom, hogy teljesen igazam volt.
- Én akkor nem találtam kifejezetten problémának, legalább volt némi akció a nyomasztó, egyhangú életemben. De nagyjából ki is merítettem az izgalmas történetek világát, ez volt a probléma az életemmel, akkoriban: semmi érdekes nem történt csak könyvek, tanárok, még több könyvek, és egy kis könyvtár. Meg vagyok lepve, hogy nem egy tudálékos könyvmollyá nőttem ki magam. - én nem meglepve voltam, hanem örültem. Nem volt semmi bajom az olvasással, sőt szerettem is olvasni, viszont azt már kevésbé bírtam elviselni mikor valaki mást sem csinál, csak olvas, és másról nem tud beszélni csak könyvekről.
- Milyen érdekes, így úgy néz ki, mintha egy szivárványos labda pörögne a levegőben. - mikor felnéztem a fára megértettem, hogy ezt mire mondta az én szerelmem. Két színes madárka csipogott és kergetőzött a fán, tényleg a szivárvány színeiben pompázva. Egyikük zöld és piros, másikjuk kék és sárga volt. Különbözőek voltak a színeik, de mégis egyként tudott rájuk tekinteni az ember. Tökéletes párt alkottak.
- Hmm... tényleg hasonlít. - simultam kicsit közelebb a mellettem ülő fiúhoz. Aztán hirtelen égszakadás földindulás szakította félbe a gyönyörű romantikus délelőttöt egy ismert alak formájában. Ez az alak Bob mester volt. A nagy robajjal és sebességgel becsapódó ember máris magához szorongatta Stragot, és arcát az övéhez dörzsölte. Mintha két félresikeredett mókust láttam volna barátkozni.
- Jaaaaaaaaaajjjj, kedveskéim pont titeket kerestelek, és a sors is úgy akarta, hogy egymásra találjunk!! - a sors? Nekem inkább egy őrült futamnak tűnt az előkerítésünk végett, de én inkább csöndben álltam, és nem vitatkoztam, mert akkor biztos az lett volna a büntetésem mint minden egyes alkalommal. Stragot elviszik, és úgy adják vissza mint aki bekerült egy tisztító és textilgyárba. Persze nem volt bajom a csillogó, jól fésült drágámmal, csak az, hogy nem ő volt.
- Amikor megláttam, nem tudtam én se, miért, de rátok gondoltam. - szóval csinálni kell valamit. De én nem akartaaam! Otthon akartam maradni, és továbbra is azt tenni amit eddig. Semmit. - Jó szórakozást. - mondta a mester, és odébb is állt. Nekünk csak egy lapot hagyott hátra információkkal, ami Strago kezében lógott, aki még mindig kisebb sokkban volt a mester látogatásától. Én lejjebb húztam kicsit a kezét, majd elolvastam, ami a lapon állt. Egy kalózhajóról kellett visszaszerezni egy nagyon fontos értéktárgyat, majd azt odaadni a mesternek aki odaadja a tulajnak aki fizet, és aztán az a pénz hozzánk kerül. Ha még a drága banda kalózéletének is véget vetünk akkor extra juttatásban lesz részünk. Ehhez körülbelül akkora kedvem volt, mint a lusta méhnek a virágpor gyűjtéséhez. De Bob mester szava szent, és sérthetetlen, különben jól meg tudjuk szívni.
- Hát ümm... el kellene vállalni, ha már a mester adta. Nem? - kérdeztem, és ezzel kizökkentettem a merengésben levő „kalózt”, aki a lapra pillantott.
- Minden bizonnyal, de miért gondolt ránk, amikor....... jah, persze, én vagyok a lökött. - nem vétóztam meg szerelmem állítását. Ha azt mondta lökött, akkor biztos úgy van.
- Elmegyek, bepakolok egy-kettő holmit, meg gondolom te is azt teszed, és akár indulhatunk is. - mondtam, Strago furán nézett rám.
- Én, milyen holmit? Úgy nézek ki, mint aki táskával jár, és mindennap ruhát cserél? Mellékhelyiségre is hetente, ha egyszer kell elmennem. Fura ez a világ. - nem csak a világ fura, hanem akik benne élnek azok is, és igazából ez így jó. Milyen rossz lenne, ha mindenkinek egyforma szokásaik lennének.
- Akkor jössz velem, gondolom. - vagy jössz vagy jössz apelláta az nincs, csak még nem tudod.
- Persze, nem hagyhatom, hogy egy megvadult ruhadarab túl sok időbe teljen neked, vagy, hogy valamelyik kedves szobatársad letámadjon, és fél napos divatbemutatót tartson neked. Hamar, hamar, mert még ránk esteledik a nap. - a felsorolt események tényleg veszélyesnek tűntek. Strago a fenekemre legyintett egyet, amit alap esetben nem mondom, hogy nem díjaztam, de éppen a céhünk kertjében voltunk.
- Ezért harapok... - mondtam neki kissé csúnya arckifejezéssel. Gondoltam, hogy meglepett lehet a fiú, hiszen amúgy hagyni szoktam neki nála, vagy éppen nálam, ezért egy kisebb magyarázatot adtam neki.- Egyszerűen csak nem szeretem, mikor a hátsó felem inzultálják. Meg nem mindegy mikor vannak a megnyilvánulások. - inkább a második ok volt a mérvadó.
- Rossz kéz, nem csinálunk ilyet, hallod? Szégyelld magad. - lecsapta a kezét amelyikkel a fenekemhez ért, majd azt lehajtotta, mintha szégyellné magát. Persze a produkción nevettem.
- Lökött vagy. - azzal odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. A hozzám vezető úton elregélte nekem miként sikerült tényleg kilakoltatni az egereket végre a házból. Miután mindent összepakoltam, amit kellett a vonatállomásra indultunk, hogy Hargeon fele vegyük az irányt. Kellemes idő volt a fülkében, és Strago egy marcipánt evett jól elbambulva. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy azért bambul mert fáradt vagy mert bántja valami. Már a parkban is eléggé furának tűnt.
- Csak kissé tűnsz fáradtnak. Vagy valami baj lenne? - kérdeztem tőle.
- Az egereket kidobni macerásabb feladat volt, mint hittem volna. Meg fogsz lepődni, de nem hagyták magukat, és mind a harmincan telerohangálták a lakást, mire sikerült hajnaltájban az összeset kiszórnom. Lábaim is fájnak, aludni sem tudtam, ugyan találtam egy kis eszegetnivalót, ez is el fog hamar fogyni. Hahh, de nehéz az életem, ráadásul egyetlen csillagom, fényességem azt sem hagyja, hogy az egyszerű testi örömöket élvezhessem. - na, már én is hibás vagyok az egészben. Milyen szörnyű egy nőszemély vagyok én, azt el sem lehet hinni. Miközben a dráma királya kezével hadonászott ki is ejtette abból a marcipánt, és az huss, kirepült az ablakon, hogy a zöld réten érjen földet. - Ó hogy az a.... -
- Kell neked drámázni. Ha éhes vagy tudod, hogy bármikor jöhetsz, főzök neked. - közelebb mentem kedvesemhez, és odasimultam hozzá.
- Nem érezném igazán otthon magam, ha három delikvens, akiket szobatársaidnak nevezel, békaszemekkel bámulnának, mintha sosem láttak volna élő férfit. Vagy csak szimplán kozmetikai tanácsokat, és ruházati bemutatót tartanának nekem. Elmondásaid alapján, ez várható tőlük. - lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittem a mesélést a lányokról. Persze tudtak nagy hülyeségeket csinálni, de minél jobban megszoktuk a közös életet annál jobban vigyáztak a dolgokra, és rendesebbek lettek.
- Dehogy! Nem olyan lököttek, mint amilyennek tűnnek. Csak akkor adják elő magukat mikor kizárólag négyen vagyunk. Vagy hárman. - megpróbáltam kimagyarázni a dolgot, hiszen mikor volt valaki nálunk olyankor tényleg rendesen viselkedtek.
- És annak általában a tűzhely, vagy a konyha látja a kárát, igen, ezt már ismerem. - olyan negatív volt ez a fiú mikor a lányokról volt szó…- No, akkor viszont - mi viszont? Kicsit megijedtem mit tervezhet egy ilyen viszonttal, az ilyennek nem sűrűn van jó vége.- ideje felderíteni a gyengepontjaidat. - nem értettem hirtelen mire céloz, így kétségbeesett arccal rákérdeztem.
- Gyengepontjaim? - két kezével nagyon közelített Strago, és hamar fény derült az akaratára. Csiklandozni kezdett, de nem tudta mire vállalkozott. Visítva nevettem, és majdnem folyt a könnyem. Ez volt számomra a legnagyobb kínzás.
- Fejezd beee! Fejezd beee! - hisztiztem, ahogy csak tudtam. Nem tudom honnan jutott eszébe ennek a sületlennek, hogy megcsiklandozzon, de ezt még biztosan vissza fogja kapni kamatostól.
- Ez.... érdekes. No, de mindegy, ezt is megtudtam. Most beszéljünk egy kicsit, öhm, másról. - ez egy remek ötletnek ígérkezett. Főleg mert Strago felém hajolt, én meg már reméltem, hogy kiengesztel az előbbi akcióért, de nem. Megcsiklandozta a nyakamat is, én pedig egy pár másodpercig visszafogtam a nevetést.
- Nem fogok nevetniiiííí - megtört a jég, nem bírtam nem nevetni.- Ez nem volt szép. -mondtam már komolyan, és egy kicsit távolabb húzódtam a galád fiú mellől aki magát próbálta volna megcsikizni, de valamiért, ki tudja miért nem sikerült neki.
- Nem értem. Rajtam miért nem fog ez az egész? Furcsa. - ez lett volna az utolsó szó, amit erre használok.
- Teljességgel az, ahogyan az is furcsa, hogy vannak olyasféle dolgok melyet te szeretsz, és vannak olyasféle dolgok melyeket én ki nem állhatok. Milyen színes és fura ez az emberiség... de most komolyan. - kezdtem úgy érezni, hogy egyre jobban hasonlít a gondolkodásmódom Stragoéhoz.
- Ugye, én is ezen filozofáltam.... hmm? Áh, igen, mik azok a dolgok, amiket ki nem állhatsz, és itt most ne menjünk bele a perverz dolgokba, mert azok evidensek. - nem értettem miből gondolja, hogy ki nem állhatom a perverz dolgokat. Erről szó sem volt, csak nem mindegy hogy ezek hol mennek végbe és milyen stílusúak.
- Ki mondta, hogy azokat ki nem állhatom? - kérdeztem tőle, és látszott, hogy ezen azért egy kicsit meglepődött.
- Abból feltételeztem, hogy már az is érzékenyen érintett, hogy tenyerem néhányszor hozzáért szebbik feledhez. - gondoltam ez után az akció után jó lesz kicsit visszaadni abból amit adott, hátha komolyan veszi majd amit mondok.
- Szóval a fenekem szebb, mint az arcom... szép mondhatom! - hátat fordítottam Stragonak, várva hogy mi lesz a válasza, közben pedig mosolyogtam. Egy kis hatásszünet azért volt a válasz előtt.
- Izé, nem úgy gondoltam, csak van egy ilyen kifejezés, a feneket így is szokták nevezni, szebb szavakkal, de, ha nem ismered.... öhh, lehet, hogy más szavakkal kellett volna mondanom? Tompor, hátsó fertáj, ágyék, popsi, valag.... nem ez túl alpári, vagy a szimpla fenék szó is megfelelt volna? Áhhhh. - szegény tényleg komolyan vette, és próbálta kimenteni magát, én pedig magamban nevettem. Olyan aranyos volt, mikor kifogásokat keresett.
- Ne aggódj már, csak szórakoztam veled. - fordultam vissza, majd megöleltem, és egy csókkal nyugtattam meg, hogy tényleg nem gondoltam komolyan, amit mondtam. - Mellesleg amit ki nem állhatok, az az egér klán a házadban. - válaszoltam a legelősör feltett kérdésére.
- Mmmh, nem kell aggódni, már nincsenek meg, mint ahogyan az előbb igencsak festőien előadtam. - egy-ketten akik nagyon szép szemeket meresztettek száz százalék, hogy maradhattak.
- Le merném fogadni, hogyha nagyon akarnék, találnék még egy-kettőt... - mondtam kicsit szemrehányóan.
- Ha nagyon akarnál, de akkor négykézláb kellene bemérni a lakást, így kirakatba tennéd szépséges hátsó részed, amivel tűrőképességemet teszed próbára. Én is csak férfi vagyok, akár hiszed, akár nem. - ettől a mondattól kicsit elpirultam, és inkább hagyni akartam a csatározást, mert úgy éreztem én lennék aki a rövidebbet húzná. Valamint azt sem lehetett tagadni, hogy az én életem férfi volt. Még szerencse, hogy nem nő.
- Meghiszem én azt... nem alszol egy kicsit, úgy nézel ki, mint egy hulla. - mondtam neki, hiszen az út még aránylag hosszú volt, ő pedig álmos.
- Legyen, háhhhh - Ásított egyet. - nem lenne hasznos, ha halottat alakítanék a kalózok előtt. Nem biztos, hogy hiteles lenne. - mondta, majd a combomra helyezte a fejét, és a lábait felpakolta, majd el is aludt hamar. Ameddig aludt én az arcát, és a haját simogattam. Meglehetősen ritkán láttam aludni. Mosolyogva néztem, ahogyan szuszog az ölemben. Lassan a célállomásunkhoz értünk, és fel kellett keltenem.
- Stragooo, ébresztő. – semmi… - Stragooo! Tündérbögyörőcukorfalathajnalimasnibuktástáskaaa!!! – próbáltam egy égbekiáltó hülyeséggel felkelteni, de még mindig semmi. Egy szájra puszit is kapott, erre megszólalt természetesen. Valamit gagyarászott, de azt tisztán kivettem, hogy azt mondja anya. Na itt adtam fel a dolgot, és álltam fel, nem érdekelve, hogy az ölemben van a búrája.
- Arghh, mi történt, kit kell megmenteni? - megint egy értelmetlen mondat, de legalább felébredt Strago. Hátra sem néztem, mentem le a vonatról mielőtt útnak indult volna. Lepattantam a vonatról, nem sokkal utánam kedvesem.
- Nem tudod véletlenül, mit kerestem a földön? - én honnan tudnám? Nem tudok én semmit az égvilágon.
- Nem akartál felkelni, meg anyának hívtál, úgyhogy jöttem. - nem állt módomben túl sokat magyarázkodni. Nem kelt fel, hát jöttem mert muszáj volt.
- Valóban? Hmm, nagyon érdekes. Kinek másnak mondanám azt, hogy anya? Anyámnak? Őt nem így hívtam. - egyre rosszabbnak hangzott. Kíváncsi lettem volna, hogy akkor kit hívott anyának. - Akkor marad az, hogy gyereked van már, és téged neveztelek ennek. Így beleillik az anya kategóriába nem? - hirtelen elpirultam. Hiszen ahhoz, hogy az embernek gyereke legyen eléggé sok mindennek kell történnie.
- Ehh... öhh... talán egyszer majd bele. -
- No, de mindegy, merre van, szerinted az a tutaj, melyet meg kellene jelenlétünkkel szállni? - ez egy olyan kérdés volt, amit ha a lányok kérdeztek volna meg már leszőkéztem volna őket. Hol lehet egy hajó ugyan?
- Te hoztad a kiírást, nem? Amúgy meg pontosan ott fog állni a kikötőben! Okos vagyok, mi? - egy kalózhajót nem nehéz felismerni. Sok a fura fazon, valamint nem nagyon akarják titkolni kilétüket, mert úgysem száll velük szembe senki.
- Igen, mi tagadás. Akkor a kikötőbe, és tovább. Vannak kellemetlen emlékeim erről a helyről, legyünk óvatosak a kocsmákkal. - persze, hogy egy kocsmához fog kötődni ez az egész.
- Nem is gondoltam beülni sehova. Jajj istenem... újra hajóra kell szállni. Most az istenért sem iszok rumot. - mondtam halkan, majd visszaemlékeztem… vagyis még mindig nem emlékeztem arra az estére, amikor érdekes dolgokat követtem el. Hála istennek Pete megnyugtatott, hogy nem minden igaz azokból amiket ők elmeséltek.
- Nem iszol? Mondjuk, nem az a típusú ital, mely mintaképet farag az emberből, de gondolom, neked is vannak kellemes emlékeid az ilyesmivel kapcsolatban. - az lett volna a jobbik eset.
- Igazából éppen ez az. Hogy még emlékeim sincsenek a nagyszerű alkohol miatt. - pedig nem ittam sokat, csak nem bírtam nagyon. De azért még mindig büszke voltam magamra, hogy a céh jelét ittasan is le tudtam festeni.
- Minden esetre kedves ismerőseidnek biztos, hogy nevetésben, vagy fejfogásban gazdag időket okoztál, emiatt. - az biztos! De inkább hanyagoljuk a témát! - No, de ne menjünk jobban bele. Gondolom, az lesz a hajó. - ohh istenem köszönöm, hogy megkegyelmeztél nekem! Vagy hogy Strago inkább nem akarja tudni mi történt. És mennyire igazam volt, a hajó zászlója le volt engedve, furcsa csúnya emberekből állt a legénység, ráadásul a kikötőben is volt!
- Szerinted hogyan csináljuk ezt úgy meg, hogy ne vegyenek észre, de meg is tudjuk szerezni ezt a közepes méretű tiarát? - fogós kérdés.
- Mérhetetlen nagy profizmussal, és elszántsággal! Vagyis az ötletem az, hogy amikor mindenki a hajón dolgozik, és a kapitányi is kint van, én beosonok és elveszem, és lelépek, hiszen nem fogok senkinek hiányozni. – mondtam a tervet, ami tökéletesnek tűnt. A maga módján.
- Csak így, minden egyéb nélkül? Tudod, ezek a kalózok permanens nőhiányban szenvednek. Szerintem vegyél fel egy papagájalakot, mielőtt nekikezdenél. - jah, hogy ezt kihagytam… pedig az agyamban még ott volt a gondolat. Még sosem voltam túl hosszú ideig egy állatalakban, biztos hogy gyilkos lesz a dolog, de meg kellett próbálni.
- HÉ, TE, OTT, ki engedte meg, hogy ellógjál a fedélzetről és fehérnéppel térj vissza!? - ilyen nincsen. Komolyan egyből azt hitték, hogy egy kalóz lenne?
- Kapitány úr, jelentem, visszatértem, és elnézést. A fehérnép velünk tartana, ha nem akadály. - végül is. Egy újoncnak nem volt rossz. Bíztam abban, hogy csak az első öt mondat lesz életveszélyes, és a többi már menni fog. Először kedvesem, majd a kalózt néztem. Öltözékük tényleg hasonlított, de Strago sokkal jobban nézett ki, valamint nem voltak olyan kopottak és elhasználódottak a ruhái.
- Már hogyne lenne akadály, te virító csótány! - milyen szép jellemzéseket tudott adni a kedves kalóz…- Egyetlen nő a fedélzeten, és a hét tenger átka fog végigsöpörni rajtunk. Egyébként is, miből gondolod, hogy én vagyok a kapitány, he? - nem ment minden simán. Engem átoknak, Stragot pedig patkánynak nézte. Reméltem ki tudjuk beszélni Stragot valahogy.
- Szép a ruhája, uram. - fejemet fogtam. Ennél rosszabb indokot már nem is tudott volna mondani. Nem ám hogy, olyan kalóznak néz ki, aki minden tenger csatájával megbirkózik, vagy valami nem. Ennek a nagyszerű feleletnek az lett az eredménye, hogy Strago fején koppant a kard, és vér kezdett el csordogálni a homlokán.
- Nem tudom, miféle inkompetens barmot vettünk fel ide, de még egy ilyen kihágás, és mész a feneketlen mélységbe! - minden mélységnek van feneke. Még a feneketlennek is, csak az jóval fenekesebb, mint a sekély víz. - ÉS MOST HAJÓRA!! - rivallt rá a matróz szerelmemre, én meg végignéztem, ahogy szépen kiköt a hajó nélkülem, mert átok vagyok. Remek. Kint ragadtam, és valami terv kellett, hogy feljuthassak. Sajnos az, hogy férfiként megyek fel, nem jöhetett szóba, mivel a hangomból ítélve se perc alatt rájöttek volna, nem olyan hülyék. Felnéztem az égre, és a sirályokat kémleltem, ahogy repülnek. Nem tellett bele sok idő, eszembe jutott amit Strago mondott. Persze a papagáj alak! Az a legésszerűbb egy ilyen helyzetben. A vállamon levő táska nagyban megnehezítette volna a dolgokat, és mivel csak egy-két ruha volt benne, így inkább ott hagytam a parton. A körülöttem járkáló tömeg egy kicsit azért furcsán nézett mikor átváltoztam, és elrepültem. Még nem olyan messze járt a hajó, mikor én is csatlakoztam az utazáshoz. Stragonak éppen a fedélzetet kellett súrolnia, és kifejezetten sajnáltam, mert nem volt hozzászokva az ilyesmihez.
- Na, ki az okos papagáj? - kérdeztem meg tőle miközben a vállára ültem. Nagyon okos papagáj voltam! Egy ember intelligenciájával rendelkeztem.
- Ha tud a papagáj fedélzetet súrolni, akkor nagyon is az. - egy papagáj nem, egy Nati igen, de egy papagáj nem Nati, így nem.
- Sajnos a papagáj nem tud, de élvezi a műsort! - dörgölőztem megint oda kedvesemhez. Eléggé gonosz voltam vele, de ha nem kellett volna fent tartanom ezt az alakot biztosan kihúztam volna ez alól a munka alól. Nem maradhattam ott vele végig, mert a főnöknél muszáj volt bevágódnom. Egy papagájt minden kalóznak imádnia kell, kivéve ha allergiás a tollra. Odamentem az első tiszthez, majd leültem az előtte levő korlátra.
- Nagyszerű kalóz! – károgtam neki, de amiért dolgoztatta valamint ütötte Stragot inkább a „szemétláda” vagy valami szebb jelző illette volna.
- Jajj de cuki kis papagáááj vagy, mondd még egyszer! – ez komoly? Cukinak nevezett egy teljes mértékig szigorú, és vasmarkú kalóz?
- Nagyszerű kalóz! – adtam elő újra magamat, mire ő simogatni kezdett. A terv első fele megvolt, engem szeretni kezdtek, és nem jöttek rá, hogy csak mágiát használok. A hajón szinte aranyéletem volt. Mindig kaptam az első tiszttől a gyümölcsöket, és állandóan simogatott, persze a „nagyszerű kalóz” jelző nem maradhatott el a „kényeztetésért”. Bár azt nem igazán élveztem, egy jó nagyot csíptem volna az ujjába, de azt nem tehettem. Mikor csak alkalmam volt rá Strago vállán pihentem, és az ágya alatt levő ládában húzódtam meg, amiben nagy meglepetésemre elfértem a rendes alakomban. Az volt az egyetlen hely, ahol visszaváltozhattam. A mágiám hosszú ideig fent tartása nagyon kimerített. Estére meg is találtam a nagy valószínűséggel tiarát tartalmazó ládát. De mielőtt megszereztem volna pihenésre volt szükségem, úgyhogy a láda mélyére húzódtam amit Strago a kabátjával bélelt ki nekem. Az az arany ember… hiába volt bűn rossz dolga, az én kényelmemmel törődött. Bebújtam a ládába, és szépen elaludtam. Álmomból felkelve megint csak papagájjá lettem, és megkerestem Stragot, akinek egy kicsit a vállán ücsörögtem, majd a gyomrom üressége miatt el is reppentem, be egyenesen az éléskamrába. Mivel az tiltott terület volt a fedélzeten dolgozóknak, gondoltam emberi alakomban töltöm meg a hasamat. Itt már csak egy dolog hibázott. Kifelejtettem a hajó szakácsát, aki rám is nyitott. Ennyi, puff, lebuktam. Egy óvatlan pillanatban el is szúrtam az egész küldetésünket.
- Nő a fedélzeten!! - üvöltötte az egyik tiszt, én pedig hirtelen felugrottam mint valami eszement liba, és körbenéztem, majd jóval halkabban megkérdeztem a tisztet, identitászavart színlelve.
- Hol? - nem jött be az ötlet, túl nőies vagyok, ennyi. De jó lett volna tudni, hogy most mit fognak tenni. A kalóz egyenesen a földre lökött, majd az első tiszt is megérkezett.
- MICSODA? - akadt ki. - MIT KERES EZ A POKOLFAJZAT A HAJÓN?! Emlékszem rád, te matrózok legnagyobb ellensége, te hárpia, te szirén. - mily’ szép beceneveket kaptam a nem sokkal az előtt még babusgató kalóztól. De ami ez után jött még rosszabbnak tűnt, ugyanis a sáros koszos bakancs ránehezedett a koponyámra, ami nem volt éppen kellemes érzés. Erre a kis jelenetre Strago is megjelent, aki ezt az egészet nem díjazta, amin nem nagyon csodálkoztam, és a tiszt lábát odébb lökte a fejemről, ezzel úgymond elárulva magát.
- Aha, ki hitte volna. A legnagyobb rendbontó. Nos, a kapitány úré lesz az utolsó szó, aminek a helyedben nem örülnék. - bíztató kilátások sugarai lebegtek fejünk felett, ha még a kapitány keményebb is mint maga a tiszt. Nem kellett sokat gondolkozni, hogy milyen lehet ugyanis a kabinja ajtaja kinyílt, és rajta egy igazi gyerekmesébe illő kalóz lépett ki. Hosszú fekete szakáll, komor megjelenés, és egy óriási kalap. A saját emberei sem szívesen tartották vele a szemkontaktust, olyan igazi tömeggyilkos rabló benyomását keltette.
- Megdöbbenéssel nézek az elém táruló eseménynek, egy matróz, ki nem az, minek látszik, egy madár, melyet szintén ez bélyegez meg. Valamit akarnak, valamiért itt vannak, de miért vannak itt, ez a kérdés. Első tiszt, miért vannak itt? - kérdezte a tisztet kapitánya, aki valószínűleg amúgy tudta a választ, hiszen miért akarna két hivatásos mágus egy hajón utazni, és dolgozni rumtól beállt kalózok között sós húson élve.
- Azért jöttek, kapitány, azért jöttek. - mosolygott a tiszt. Igen, mi pont AZért voltunk a hajón. - De ráfáztak. Azt nem lehet csak úgy ellopni. De a terv sikerrel járt bizony. Szerinted, miért engedtünk egy vadidegen pojácát a hajónkra? Hogy aztán vissza tudjuk küldeni őt egy üzenettel. A Fekete Kéz mindörökké volt, és mindörökké lesz is. Tanács kutyája, fussál vissza, és vidd meg nekik hírül. - tehát tudták, hogy kik vagyunk és miért jöttünk. Az egész legénység egyet értett az „ítéletünkkel”, majd dárdákkal, és kardokkal kezdtek el minket lökdösni, egészen addig ameddig a vízbe nem ugrottunk. Egyikünknek sem állt szándékában szembenézni a tenger vad medvéivel, ugyanis a kapitány egy nem gyenge mágusnak tűnt, és a legénység minden tagja értett a kardforgatáshoz. Valószínűleg.
- Ha jól sejtem a feladatunk csúfos véget ért. - mondta kedvesem, közben a szájába kerülő vizet prüszkölte ki, és kezével evezett egy helyben.
- Csak kicsit... - és ez csakis az én hibám volt. Ha nem lettem volna olyan felelőtlen, hogy csak úgy elalszom abban a ládában, még sikerülhetett is volna is a terv. De hát nincsen küldetés kudarc nélkül. Vagy élet nincs? Inkább élet, hiszen egy küldetés még zökkenőmentesen is mehet. - Ki kell jutnunk a legközelebbi szigetre. - mondtam ki a nyilvánvalót. Nem lett volna túl jó a nyílt víz fenevadaival szembenézni majd a gyomrukat megvizsgálni belülről. A leggyorsabb út, pedig a levegőn át vezetett, így hát a Black Bat-et használva a víz felé emelkedtem.
- Ó? Érdekes, ezt még nem is mutattad. Rád bízom akkor magam. - Strago nagy nehezen feljutott a hátamra, aztán pedig már emelkedtünk is a magasba. Nem volt egyszerű egy ekkora teherrel a vállamon repülni. És persze a terhet nem úgy értem, hogy a szerelmem teher lett volna, mert egyáltalán nem volt az, ő volt az egyetlen akit mindig minden pillanatban magam mellett akartam tudni, csak nem ő volt a legkönnyebb ember a világon.
A magasból ki is szúrtam egy szigetet, majd repültem is egyenesen oda. A landolás nem volt a legzökkenőmentesebb, a súly miatt konkrétan becsapódtunk, és a homokos földre estünk. Felemelő érzés volt a puha aranyszínű homokban feküdni egy ilyen út után. Bele sem mertem gondolni, hogy Bob mester mit fog velünk csinálni, ha visszaérünk… jól elszúrtuk, illetve elszúrtam az egészet.
- Milyen szerencse, hogy ilyen közel dobott a sors egy szigetet. El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy nem kellett azon a rozzant bárkán tovább vakarnom a padlót, korbácsért, mint fizetés. - ennek én is örültem. Nem volt jó látvány, ahogy azon a hajón szenved az én egyetlenem. Ameddig én csak kimerültem, ő eléggé sok verést is kapott.
- Elég rossz munka volt... de azért örülök, hogy nem lett nagyobb bajod. Nagyon megijedtem, mikor a kapitány megjelent. - bújtam közelebb Stragohoz. Most ez volt a legmegnyugtatóbb, és legfelüdítőbb dolog, amit csak tenni tudtam abban a helyzetben. A közelségét, és a testének melegét felemelő volt érezni.
- Arghh, de ramatyul érzem magam. - rándult meg a teste, én pedig csak feküdtem mellette. Gondoltam jó lenne egy kis eleség, mert nem túl sok és ehető ételhez jutottunk hozzá.
- Pihenj egy kicsit. Addig keresek valami ételt. - magyarul gyümölcsöt. Mert mi mást találhat egy ember, egy szigeten, ami még civilizáció, és ott lakó emberek jelenlétét sem mutatja. Még madár sem járt arra! Na jó, az pont de. Ha más nem is a sirályok ellepték a szigetet.
- Köszönöm. – mondta, majd szemeit lehunyta, én pedig elindultam. Egyre beljebb jutottam az erdőbe, és megláttam néhány fát, tele lédús gyümölcsökkel. Az ágak pedig mintha azt mondták volna, hogy „szabadíts meg a nehéz terméseinktől.” De mielőtt még nekiálltam volna a szüretnek ismerős hang csapta meg a fülemet a bokrok és a fák árnyéka mögül. Azt hittem, hogy rosszul hallok, ezért utána jártam a dolgoknak. Kinéztem az egyik fa mögül, majd megláttam azt a bizonyos személyt. A bátyám volt az, és éppen egy férfit küldött el valamerre. Megdörzsöltem a szemem, hogy biztosan csak álmodok, vagy nem tudom. De nem álom volt, hanem valóság, és amint a férfi elment, én kimentem a fa mögül, és oda álltam a bátyám elé. Pár másodperc mind a kettőnknek kellett ameddig betöltöttük az adatokat, majd ő szólalt meg először.
- Nati? Komolyan te vagy az? Te jó isten mekkorát nőttél! – nézett rám csodálkozva, majd megölelt, én pedig viszonoztam ezt.
- Ezt… el sem hiszem. Mikor már szinte feladtam, hogy újra találkozunk. – egy kicsit magamhoz szorítottam a Salamont, majd a bokámra nézett.
- Csatlakoztál egy céhhez? – kérdezte tőlem, én pedig bólintottam. – És a Blue Pegasushoz? – erre is bólintottam. – Te jó isten! – nem értettem, hogy mire föl ez a fejfogás.
- Valami gond lenne talán vele? Nem volt szimpatikus neked ez a céh, vagy mi? Nem olyan ám, mint amilyennek tűnik kívülről, nem csak a kinézet számít, hanem az erő is, és ami belül van. – kezdtem bele egy úgymond kiselőadásba a céhem védelmében. Mást valószínűleg letámadtam volna, hogy ne merje a fejét fogni az én céhemre, de ő más volt. A rég nem látott bátyám.
- Milyen a beszédstílusod? Te nem ilyen voltál. – mondta halkan. – Komolyan ez lett belőled? – nevetett fel harsányan, és megfogta a vállamat. Nem nagyon értettem, hogy mire ez a hirtelen hangulatváltás. Az egyik pillanatban még örül nekem, most meg nekem támad. – Biztos, hogy nem így neveltelek… Mi a franc ez a ruha, és haj? Van egyáltalán, olyan aki szóba áll így veled? – nem akartam elhinni, hogy ez az én testvérem, ez nem lehetett! Régebben mindig rendesen beszélt velem, inkább mindig csak bíztatott, most meg mindent becsmérelt a kinézetemen, és a beszédemen. Több évig nem láttam, és a saját utamat jártam, megtaláltam a stílusom. Nem tudtam, hogy ez miért baj neki.
- Mit gondolsz te? Persze, hogy van olyan! A párom, és a lakótársaim is ott vannak velem, és mindig számítanak ám!– álltam ki a többiek és persze főként magam mellett. Nem gondoltam volna, hogy olyan szörnyű vagyok, mint amilyennek ő beállít engem. Inkább ő változott meg nagyon.
- És bíznak benned, vagy csak ott vannak? Számíthatsz rájuk, vagy csak ők számítanak rád? Fogd fel kicsi húgocskám. Elcseszted az életedet! – na ez már több volt a soknál! Nem tudott semmit az én életemről, a barátaimról, Stragorol, vagy akár a céhről. Kezdtem egyre idegesebb lenni, és felemeltem a hangomat.
- Mi a fenéről beszélsz? Nem csesztem el! Lehet nem az lettem, akinek te akartad, hogy legyek, de nekem így volt jó, így tetszett. Nem voltál ott, hogy megmondd mit tegyek, és ez lehet jobb is!
- Nemhogy nem az lettél, egy senki vagy. Szépen elintézted, hogy kihasználjanak, egy egyszerű picsa vált belőled, aki a nagy rózsaszín felhőkön él, és nem veszi észre azt, ami körülötte van. Nem fogsz semmire menni a szépségeddel, a kedvességeddel, a fene nagy szíveddel. A „párod” majd ott hagy, mert rájön, hogy nálad csak jobbat találhat, a lakótársaid szépen kereket oldanak, mert nem érsz semmit. – Tényleg nem érek semmit? És mi van, ha igaza van? Hiszen ha belegondolok az egészbe a lányok csak úgy ott laknak, esznek, isznak nálam, és egyszer biztos, hogy el fognak menni. De Strago, hogy ő ott hagyjon engem nem tűnt valószínűnek, viszont valamiért úgy éreztem minden nap és féltem is tőle, hogy lehetséges. Bíztam benne, teljes szívemből szerettem, mégis féltem. – Ha akarsz valaki lenni, és tiszteletet kapni a sötétségbe kell merülnöd. Szerinted én hogy éltem túl? Beálltam a kereskedők közé. Miután elmenekültél, én is embereket raboltam. Van tekintélyem, tisztelnek! Miközben pedig neveltelek tanítottak azt sem ismerték el, hogy férfi vagyok! Utáltam azt az időt. Egyedül a szüleink miatt vigyáztam rád, semmi más okom nem volt rá. – nem akartam elhinni, amit mond. Az én családomban valaki ilyenre vetemedett? Bár hiába mondom, hogy a családom a szüleimről emlékfoszlányok összerakhatatlan kirakója maradt meg bennem, és itt van a testvérem, akiről kiderült, hogy nem ismerem. Kényszerből vigyázott rám, és tanított engem.
- Te nem vagy normális… Nem lehetsz a bátyám! Felnéztem rád, és tiszteltek. Te voltál számomra a legfontosabb ember. Mikor más töltötte be ezt a szerepet bűntudatot éreztem, de már látom, hogy semmi értelme nem volt. – a bennem felgyülemlett ideg és düh hatása lehetett talán annak az oka amit tettem, de imppé változtam, és üvöltve nekirohantam Salamonnak, aki egyből kapcsolt, és medve alakot vett fel. Szinte el is felejtettem, hogy mindig erősebb volt nálam. De ki tudja, hogy mi történt azóta, amióta nem láttam. Ezek után a halmozott alakváltást használva a szárnyaimat, és a kos szarvakat is felvettem, majd a magasba repültem, erre bátyám egy nagy sas formájában követett.
- Ugye nem hiszed, hogy le tudsz győzni hugi? Mindig is erősebb voltam nálad, szerinted ez változott? – kérdezte kacagva. Nem csak a körmömmel, a ruháimmal és a hajammal töltöttem el az időt, ahogy ő azt elgondolta.
- Ki tudja, talán a mester le tudja győzni a tanítványt. – mosolyogtam szélesen. – Hiszen én nem csak magam miatt harcolok veled! Persze az is benne van, de főként a barátaim, és a szerelmem miatt teszem! Azt még eltűrtem, hogy engem bírálsz felül, de hogy azokat is akiket szeretek, és tisztelek nem! – A bátyám felé repültem, majd a szarvammal a sas gyomrába csapódtam, egészen le a földig, ahol ő visszaváltozott, és én is egy imp formába. Még pár pofont adtam neki, hogy ne nagyon tudjon mozogni, legalább addig, ameddig mi el nem megyünk.
- Hiába vagy erős… egy nagy nulla lettél, Nati. És igazam van hidd el, csak kihasználnak. – a szavai valamiért hihetőnek tűntek, és nem tudom mi ütött belém.
- Nem akarlak ismerni… nem akarom hogy te legyél a bátyám! – fordultam el, és mentem vissza Stragohoz. Ki akartam verni az eseményeket a fejemből, és úgy visszamenni, mintha mi sem történt volna, de nem tudtam. A régi emlékek megrohamoztak, mikor nevetve játszottam a bátyámmal és a barátaival, amikor együtt nevettünk, és csak viccből piszkáltuk egymást. Amikor először sikerült az alakváltás nekem. Azóta meglepően sok mindent megtanultam. Mosolyogtam, és sírtam egyszerre, valamint testvérem szavai visszhangoztak a fülemben. Igaza volt. Csak kihasználtak. Naomi, Arlene nem bíztak bennem, nekik csak a szállás kellett, és én hülye meg „begyűjtöttem” őket nem törődve, hogy nekem egyedül kényelmesebb lenne. És Strago pedig… biztos voltam benne, hogy csak addig akar időzni mellettem, ameddig nincs neki egy jobb partira lehetősége. Hiszen ő nemesi családból jött, én meg egy kis putriból. Nagy ellentétek voltak közöttünk, amik persze elvileg vonzzák egymást, de már abban sem voltam biztos. Annyit tudtam, hogy őrülten beleszerettem, és nem akartam később csalódni, inkább most tisztázni akartam mindent. Teljesen elment az eszem mikor megláttam. Odaálltam elé, de nem támadtam. Összezavarodtam, nem tudtam mi legyen, teljesen elveszítettem a saját eszemet.
- Hé, hé, ki a frászkarika vagy, és mit akarsz?! - nem az első eset volt, hogy nem ismert fel. Csak máskor legalább ittas állapotban fordult ez elő. Életem egyik legszebb napján, ami lehet, hogy egyenesen bele fog vezetni a depresszióba mikor ennek az egésznek vége lesz.
- Meg sem ismersz? Ugyanolyan vagy mint ő! Senkiben nem bízhatok meg! -
- Meg sem….. ó zseniális, Nati, drága, mit ettél, hogy felesleges agresszió kerülget? Ennyire azért nem kellett a tegnapelőtti fenéksimogatást komolyan venni. - az egyáltalán nem volt komoly dolognak mondható, amiért én harcoltam az egy más dolog volt, hogy ne szeressen Strago tovább és így könnyebb legyen egyedül maradnom. Hiszen jó volt nekem úgy is. Semmi kötöttség, és ki sem használnak. Neki akartam támadni a fiúnak, de volt olyan gyors és erős, hogy le tudta fogni a karomat, így váltanom kellett. A Fire Spirit tűnt erre a legalkalmasabbnak, és egy Fire Ball amit rálőhettem. Ez az ütés egy kicsit odébb lökte Stragot. Nem állt szándékomban megölni, csak egy kicsit kiütni.
- Arghh, látom ez azért egy kicsit több mint egy rossz vicc. Hideg fejjel könnyebb a problémamegoldás, ne kelljen már valamelyikünknek meghalnia ezért. - nem kell meghalni, így van. Strago egy adag vízzel próbált lehűteni, ami arra jó volt, hogy a következő támadásom meghiúsítsa. Mármint ami tervbe volt véve. A Black Bat-et használva szárnyakra kaptam, de előtte egy nagyobbacska követ vettem a kezembe, amivel eltalálhatom az alattam álló alanyt. Lehet hogy túlzás lett volna? Talán… a tervem úgyis kútba fulladt, mert a fiú egyszerűen a homokba vetette magát kitérve a nehéz természeti képződmény elől. Úgy döntöttem leszállok a földre, mégiscsak ott az én helyem, nem a fellegek felett ahova képzeltem magam. Ahogy váltottam a Satan Arm: Black Demon-ra és szembe kerültem Stragoval, és a szemeibe néztem, aztán csak egyvalami villant át agy agyamon, hogy ő az én szerelemem, akit teljes szívemből szeretek. Még annyi mindent meg akartam tenni vele! És a lányok is… velük is annyi mindent terveztünk. Csak velük akartam lenni, és nem érdekelt, hogy kihasználnak.
- Semmit sem fogok elérni... csak kihasználtok mindannyian! És mégsem tudlak bántani... - amint az első könnycsepp legördült a szememen már nem volt megállás, a sós folyadék záporként hullott rá az én szerelmem testére. Remegtem, és teljesen erőtlennek éreztem magamat. Nem tudtam kinek higgyek, hogy most mi legyen, megbocsát-e nekem ez a nagyszerű ember.
- Ha így gondolkozol, akkor valóban semmi sem fogsz elérni, bár azt nem tudom, hogy én hogyan használtalak volna ki, és mi az, amit most rosszul csináltam. Ha elmondod, akkor meg tudjuk beszélni, mint civil emberek, és nem kell útközben néhányszor kitépnünk egymás torkát. - igaza volt. Semmit nem csinált rosszul, mindent tökéletesen tett, én ennél jobbat el sem tudtam képzelni. Egy mesebeli álom. Közben Strago kimászott alólam, mivel félig rajta támaszkodtam.
- Elárult az, akit legjobban tiszteltem, akire legjobban felnéztem... szerinte egy semmirekellő vagyok... - nyögtem ki nehezen. Strago volt az egyetlen, akivel bármit megosztottam, köztük ezt is. A lányok előtt nem biztos hogy tudtam volna ilyen nyíltan beszélni.
- Hmm, nos, emberek változnak. Nem tudom, mióta nem láttad ezt a valakit, de úgy tűnik már nem az, aki régen volt. Ez nem azt jelenti, hogy benned a hiba, hanem azt is jelentheti, hogy őbenne a hiba. - én is így gondolom! Persze nem vagyok tökéletes, de még mindig jobbnak éreztem magam annál az embernél, és hiába. Egyszerűen túl fontos volt nekem a véleménye, és hogy mit mondd.
- De miért lett ilyen a bátyám? És mi van, ha igaza van? Ha tényleg csak egy semmirekellő vagyok? - természetesen én is lehettem a rossz, és nem csak ő. Strago arcomra helyezte a puha kezét, majd a fejem a szeme irányába fordította.
- Szerinted én belemennék kapcsolatba semmirekellőkkel, csak azért, mert jól néznek ki? Azt hittem ismersz legalább ennyire, de látom, ezt orvosolnunk kell. Lennél e te az anyja 3 sületlen lánynak, ha nem bíznának benned? - és itt jöttem rá, hogy tényleg baj van velem. De nem olyan, amilyet mondtak, hanem hogy leértékeltem azt ami a legjobb az életemben. Ismertem Stragot ennyire, és mégis lealacsonyítottam egy a bátyám által kitalált szintre. Perpillanat ez fájt a legjobban, és nem lepődtem volna meg, ha ez a fantasztikus személy nem bocsátott volna meg nekem.
- Nem? - de miért kérdeztem, mikor nyilvánvaló volt? - Szeretlek téged, és bízni akarok benned. - mondtam, közben szerelmemre néztem, akit homályosan láttam a könnyeim miatt.
- Adtam én okot arra, hogy nem bízz bennem? Adtak kedves szobatársaid okot, hogy ne bízz bennük? Mondjuk, ebben nem vagyok biztos, de neked annak kell lenned. Figyelj… - Strago belehúzott az ölébe, ahol én a legnagyobb biztonságban éreztem magamat.
- Az élet nem mindig olyan színben tűnik fel, mint amilyenben mi azt szeretnénk. Nem mindig sima, egyenletes, és tiszta az út. Akadályok minden pillanatban megjelenhetnek, gödrök, mélyedések bármikor meginogtathatják személyiségünk, és próbára tehetnek. Ha az ember egyszer elesik, nehezen áll fel, főleg, ha már sokadszorra esett el egymás után. De ezért vagyunk mi itt, hogy ne egyedül kelljen megküzdened ezzel a göröngyös úttal, és, ha elesel, ott legyünk, hogy felsegítsünk, és támogassunk a további mélyedéseken át. Biztosíthatlak benne, hogy én mindig itt leszek melletted, soha el nem foglak hagyni, soha nem foglak bántani. Én leszek az állandó pilléred, az állandó szilárd dolog, melybe tudsz kapaszkodni, legyen szó akármiről. Ha elveszíted bizalmad a világgal szemben bízzál meg bennem, mert én ígérem, soha nem foglak magadra hagyni. Eme meggyőződés tudatta velem, hogy, amit érzek irántad, az nem lehet más, csak is szerelem. - hittem neki. Hiszen ha az ember a saját párjában nem hisz, akkor kiben higgyen? Ténylegesen ki legyen az ő tartógerendája? Három év sok idő. Nem élhettem tovább a múlt árnyaival, tovább kellett lépnem, és ehhez a kulcs csakis a szeretet lehetett.
- Sajnálom... sajnálom, hogy csak így rád támadtam... Csak egyszerűen azt feldolgozni, hogy volt egy ember, akiben mindig is megbíztál, aki tanított és nevelt téged most semmirekellőnek nevez, nehéz. És nem is értem miért kételkedtem benned, vagy a lányokban is egy pillanatra. Hogy lehettem ennyire bolond, hogy az én szerelmemben ne bízzak. Elvesztettem a fejemet, és nagyon sajnálom. Csak nem akarlak elveszíteni... de most már tudom, vagyis nagyon bízom benne, hogy nem foglak. -
- És... beszámíthatatlan bátyussal mi történt? - ez egy nagyon jó kérdés volt. Reménykedtem, hogy még nem kelt fel, és egy jó darabig nem is fog.
- Kicsit kiütve pihen az erdő közepén. Megérdemelte.... - mondtam kissé hisztisen egy kis komédiát véve a hangnemembe.
- Értem. Helyes. Az ölés nem oldotta volna meg a problémát. Büszke vagyok rád. - egy negyed pillanatig megfordult a fejemben, hogy megöljem-e. Én magamat alapból ha másnak nem is, de egy jó polgárnak tartottam, aki mindig betartja a törvényt és utálja a gyilkosságokat. De még a legjobb emberek fejében is megfordulhat egy ilyen gondolat.
- Lassan viszont ideje lenne itt hagyni ezt a kellemetlen emlékekkel teletűzdelt szigetet, mielőtt valaki rájönne, hogy nem tetszünk neki. - nagy valószínűséggel ez után a kis incidens után tömegesen jelentkeztek volna a gyűlölőink, most még mégis képtelen voltam magamat akcióba lendíteni. Túl sok energiát használtam fel.
- Na, igen. Csak nem nagyon tudom, merre kellene menni, és hogy annyi utat kibírok-e még... -
- Hajjaj, én is ettől féltem. Nincs nagyon ínyemre az új élet kezdete, éppen elégszer kezdtem újat, de ameddig ki nem találjuk, kellene némi élelem, és pihenés, hogy aztán újult erővel vethessük bele magunkat a problémák hegyébe. - a kisebb félreértések tömegében el is felejtettem eredeti küldetésem célját. Hát a gyümölcs!
- Ja, gyümölcsöt találtam, azt tudunk enni. - mondtam természetes hangnemben, mintha mi-se történt volna. Pedig az csak a templomban van.
- Jó lesz az is, teletömjük zsebeinket, és miközben repülsz, etetlek. - nem tűnt éppen veszélytelen dolognak, hiszen azért repülés közben enni meglehetősen vicces feladatnak bizonyult, főleg hogyha egy falat rágása közepén valami akadályt ki is kellett volna kerülnöm.
- És ha pihenünk pár órát, aztán elindulunk? Nem lehetünk olyan messze végül is. Vagy, majd mindig megállunk a legközelebbi szárazföldön pihenni. - Fiore környékén több kisebb és nagyobb szigetcsoport és kis sziget is volt, biztos voltam benne, hogy nem fogok a tenger közepén kikötni.
- Én is így gondoltam, hogy előbb kiheverjük fáradalmainkat, utána indulunk útnak. No, de merre láttad azokat a gyümölcsöket? -
- Kicsit beljebb, ott az erdős részen. - a fákat jól megkopasztottuk édes gyümölcseiktől, amelyek jobb helyre vándoroltak. A nagy pihenő és ebéd után útnak is indultunk a szél szárnyán.

Mikor hazaértünk első utunk a céhbe vezetett, ahol közölni kellett a mesterrel, hogy nem sikerült a küldetés. Persze nem volt túl boldog, viszont a miatt sokkal inkább bepipult, hogy az ő gyermekeit bántani merte ez a Fekete Kéz nevű bagázs, és biztosított róla minket, hogy még meg fogják bánni a dolgot. Ez után Stragohoz mentünk. Mivel megkért arra, hogy az este maradjak nála én így is tettem. Talán egy szokványos napon kitaláltam volna valamit, hogy miért nem, de most jó ötletnek tűnt mellette maradni. Természetesen készítettem vacsorát, ami mind a kettőnknek nagyon jól esett, majd befoglaltam a fürdőszobát. Nem volt nálam se pizsama se semmi igazából, úgyhogy fehérneműben kellett kimennem, ami nem nagyon volt ínyemre. Mindenki azt mondja, hogy ugyanaz a fehérnemű mint a fürdőruha, de szerintem nem, és nem szívesen mutatkoztam fehérneműben, és ezen indíttatásból megkértem Stragot, hogy majd kapcsolja le a villanyt. Bemásztam kedvesem mellé az ágyba, és hozzábújtam, ő pedig átkarolt hátulról. Gondoltam rá, hogyha már itt alszom akkor nem lenne olyan szerencsés csak úgy elaludni, de az ideg és a fáradság nem hagyta, hogy fent maradjak. Bár szerintem minden tizedik percben feleszméltem, nem tudtam rendesen álomba merülni. Még mindig túl zaklatott voltam. Az egyik ébredésem során mellkasomon pihent egy kéz. Strago felé fordultam, és álmosan rápillantottam. Láthatólag még mindig benne volt a múltkori leszúrásom, mert a kezét elhúzta, és sokkal gonoszabb dologra használta. Csikizni kezdett. Újra előtört belőlem a magas frekvencián elhangzó röhögésem és sikongatásom, és mellé még csapkodtam is mint egy idióta. Strago rám mászott, és befogta a számat. Mélyen a szemembe nézett, és én pedig közben éreztem, hogy a férfi agy, működésre készen áll.
- Halkabban, a végén még azt hiszik, hobbiból lányokat nyúzok. - mert mit is csinálsz? Pont azt édes szerelmem.
- Éppen nyúzol is engem. - mondtam kacagva, miközben a szám még mindig be volt fogva, és éreztem Strago szuszogását mivel alig volt tőlem pár milliméterre.
- Tennék én ilyet? - igen. Ez lett volna a válaszom, ha nem hallgattat el másképpen, méghozzá a saját szájával. Az egyetlen pillanat mikor még szeretek csendben lenni. Kezével szinte minden porcikámon végigzongorázott, én pedig nem ellenkeztem. Száját lejjebb vitte, és azzal zongorázott így szabad utat adva hangomnak.
- Most is azt teszed... nyúzol folyamatosan! De azért szeretlek ettől függetlenül. - mondtam, majd Strago kezeit a hátam mögé vitte, és profi módjára kikapcsolta a fehérneműt fent tartó franciakapcsot. Innen már nem volt visszaút. Teles mértékig megbíztam kedvesemben, és ezt másként nem is tudtam volna jobban bizonyítani, minthogy engedek a csábításának. A ruháink elhagyatva kerültek le a földre, és onnantól fogva nem túl sokat aludtunk. Valószínűleg Strago nem félt ettől az éjszakától, vagyis annyira nem mint én. Ő úgysem esik teherbe bármi történjen. Azért az egy kicsit vicces lenne, főleg hogy most bizonyosodtam meg száz százalékban arról, hogy férfi.
A következő napot is szerelmemmel töltöttem, és mintha kitöröltek volna minden rosszat az elmémből. Nem létezett senki más, csak ő meg én. Boldogság és nyugalom vett körül minket. Talán először gondoltam úgy, hogy otthon vagyok, tudom hol a helyem, kivel akarok élni életem végéig. Nem akartam elfelejteni ezt az érzést soha! Ketten együtt majd az idő múlásával talán többen élni ugyanilyen szeretetteljes légkörben. Ez lett az új álmom.

Köszönöm Sati közreműködését, aki meg fog lepődni, de hasonlít kettőnk kalandja Surprised Very Happy
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Kedd Dec. 18, 2012 9:44 pm

Fúú.. nos haladunk haladunk szépen, ez már sokkal magasabb izgi faktorral rendelkezett mint a régebbiek. Látom fejlődsz aminek nagyon örülök, és szép posztot is írtál. Színezési színek mélyíthetünk még egy kicsit, de egyébként nem is volt sok hibád. Amire mostantól tessék oda figyelni hogy több helyszín leírást kérek valamint helyzet leírást - nem magyarázást! - ugyan is itt sokszor volt helyszín váltás de néha vissza kellett olvasnom hogy tudjam akkor most hol is vagyunk vagy kikövetkeztessem! Egyébként tetszett a kaland megvagyok elégedve veled!

Ui:
Nos ezt mindenképpen szeretném megjegyezni. Khöm...
"hajnalimasnibuktástáskaaa"o.o
.
.
.
O.o
.
.
.
végül... O.O
what the fucking this???xD

Gratula megnyerted magad a legdurvább becézést a forumon!

Jutalmad: 400 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Okt. 21, 2015 12:35 pm

Az útmutató átok

A kikapcsolódás hiánya már kezdte felemészteni a lelkemet. A hátam fájt az agyam kerekei pedig megállás nélkül gördültek át egymáson. A múlt eseményei, vagy éppen ez az, hogy eseménytelensége merőben frusztrálttá tett. Ehhez az állapothoz hozzá tartozott, hogy Naomi és Arlene nem laktak velem és én nem bírok ki egy egész napot egymagamban beszélgetés nélkül, tehát a céh bár részének új bútorává váltam. Többször megfordult a fejemben, hogy dolgozni kellene, de ilyenkor mindig rájöttem, hogy a legjobb módja annak, hogy ne költsem el a pénzem felesleges dolgokra, az az, hogy nincs is pénzem. Így hát mint mindig reggel bementem Lizhez, és a szokásosat kértem. Egy jó erős feketekávét egy tonna habbal, hátha elnyomja nyomorúságos egyedüllétem. Az, hogy a céh férfitagjai nem jöttek oda bókolni vagy udvarolni két dolog miatt lehetett. Egy, már mindegyiküket elküldtem többször és most még hisztisebb is voltam, mint általában. Kettő, hogy a tejszínhabtól eresztettem egy jóféle kis pocakot, amit még Bob mester is rosszallóan nézett, pedig nem szedhettem fel többet három-négy kilónál. Persze mikor felmegy mindenki látja, amikor meg le… az meg olyan mintha csak kitantráztam volna magamból játszi könnyedséggel.
- Nem gondoltál rá, hogy csinálsz valamit azon kívül, hogy itt ülsz és hallgatod a többiek beszélgetéseit?
- Információkat gyűjtök, amelyek biztosan jól jönnek majd a következő küldetésemnél. – válaszoltam egyhangúan. Hogy őszinte legyek kissé fájt, hogy már Liz is a helyes útra próbált ráterelni amelyről leléptem. Így a pokolba kerülök az tuti, bár… ígyis úgyis a démonokkal paktáltam le, nekem már nincs menekvés.
- Persze, abban az esetben, ha megkérnek, hogy írj egy ponyvaregényt a Blue Pegasus életéről.
- Mekkora ötlet! Amennyi dráma itt van, simán best seller lehetne! – ebben a pillanatban odalépett egy szőke kék szemű céhtag, nem mintha ez nálunk ritkaság lett volna… Na de a lényeg, hogy Liznek udvarolt, de nekem nem. Ez nagyon fájt. Nem minta akarnék valakit magam mellé de azért az önérzet az önérzet.
- Na jó, kimozdulok! Köszi a kávét Liz! – azzal otthagytam a két meglepett szőkét akik erre a heves érzelemváltozásra biztosan nem számítottak.
A piac felé vettem az irányt, ugyanis a hűtőm csokinyuszi maradványokkal  volt teli akik egészen addig helyettesítették volt lakótársaimat ameddig le nem haraptam a fejüket.
Az első utam egy halashoz vezetett, mert mint tudjuk az nagyon egészséges. Majd ezek után a zöldségesekhez mentem, hogy végre vigyek valami zöldet is az életembe… a romlott csirkén kívül. Ahogy a sorok között cikáztam az egyre növekvő csomagokkal egyre közelebb éreztem magamhoz minden standot és embert. A piac is egyre népesebbé vált, már csak ki akartam jutni, hazamenni és főzni végre valami jót. Ahogy sasszézni tanultam az árusok között az egyik szatyrom füle megakadt valamiben, ami nagy robajjal a földre került én pedig vörösödő arccal néztem hátra remélve, hogy túlélem a találkozást. Körülöttem mindenki megállt és elcsendesedett. Egy öreg bibircsókos fejkötős néni kékülő vagy zöldülő vagy vörösödő arca nézett velem szembe. Kivillantotta vicsorítása közben azt a három fogát ami még volt neki, megjegyzem azzal elég hatásosan keltett bennem félelmet, majd üvölteni kezdett.
- Hogy képzelöd te szukafattya? Hogy a mennykű csapjon le rád, hogy rágjon mög a rüh és vájja a szömed varnyú!
- Na...nagyon sajnálom… - hebegtem. Erre a reakcióra aztán tényleg nem számítottam. Miközben az öregasszony szidott lenéztem a leejtett babára. Maga a baba egy nyúlánk embert ábrázolt, haja nem volt és a szeme rikító kékre volt megfestve, a szája pedig feltűnően vastag volt.
- Sajnálod? Sajnálod? Há én is sajnánám! Mög azt is, hogy möghót az uram! De hogy te ezt mögússzad olyan nem létözik! Addig ne löhessön örömöd vagy álljon görcsbe a gyomrod s köjjön hasznánod egybű az ágyékszéköt még jóvá nem töszöd szukafattya! Hogy az összes nyavaja sújtson rájad! Talájjá egy ilyen embört mint ez a baba itt oszt addig ne is éjjé normálisan! Hogy az Isten küggye rád a rontásait, hogy az a tetves élet bánjon e az ilyen kis fruskákka akik asziszik hogy mert szépek övék a világ! Ne feledjed nem löhetsz bódog különben baj lösz! Osztán ki akarna mindig fosni járni! – a nyanya eszelősen nevetni kezdett. – Hogy ez a mögboldogútt uramná mé nem jutott eszömbe? Annak csak egy kellemetlen este jutott aztán kampec! De mögérte. – megint eszelősen röhögött a nyanya, majd ebben az állapotban lehajolt a babáért. A dereka roppant egyet de nem érdekelte, nevetett tovább és el is indult ki a piacról. Én megrökönyödve álltam ott pár pillanatig, ahogy azok is akik hallották az eseményt. Pár pillanat múlva sutyorgás kezdődött. Volt aki azt állította teljesen megérdemeltem mert biztos csak egy beképzelt kis csitri vagyok, volt aki pedig sajnált és nem értette, hogy mire volt jó ez a felháborodás. Éreztem, ahogy egy könnycsepp kihullik a szemem sarkából a megaláztatás miatt, de gyorsan letöröltem és felemelt fejjel komoly arccal kisétáltam a piacról. Úgyis hamar elfelejtik mi történt. Senki nem fog emlékezni erre. Hazasétáltam és leraktam a dolgaim majd főzni kezdtem és egyre csak a banya szavai jártak a fejemben. Eldöntöttem, hogy miután megebédelek, bemegyek Lizhez és megvitatom vele a témát.
Így is tettem, és mint mindig nem is kellett sokat keresnem a lányt. Elkezdtem mesélni a sztorit amikor félbeszakított.
- Tudom mi történt. Fredrick mesélte, már az egész város tudja. – a fejem a pultra tettem és a hajam hosszan előre omlott.
- Szerinted mit tegyek? – kérdeztem segélykérő tekintettel.
- Szerintem légy óvatos. Egy mágiával teli világban bármi megtörténhet. Ez a nő pedig maga a rosszindulat az egész város szerint. – mondta, majd folytatta a poharak törölgetését. – De este menj el az Őszi Fesztiválra! Ott sokan lesznek, hátha találsz valaki hasonlót, vagy ha nem, még akkor is kimozdulsz egy kicsit és kiszellőzteted a fejedet.
- Hé Liz! Gyere kérlek. – kacsintott neki oda egy csapat fiú, ő pedig bocsánatkérően rám pillantott majd elindult feléjük. Megteszem! Elmegyek arra a fesztiválra!
Otthon vettem egy nagy fürdőt, hogy kitisztítsam az agyam, megszárítottam a hajam, felvettem egy csinos ruhát, mellé magas sarkú cipőt, majd kisminkeltem magam. Úgy éreztem, hogy tökéletes úton haladok az újraszocializálódás útján, ám se nevetni se mosolyogni nem mertem, nehogy rám törjön valami gátló tényező. Így egészen más volt az arcom. Sokkal komolyabbnak tűntem és a karakteres vonásaim is jobban kirajzolódtak. Elfordultam a tükör elől, felkaptam a blézert majd útnak is indultam. Már a kisebb utcákon érezni lehetett az ünnepi hangulatot. Az emberek nagy része az ősz színeit öltötte magára, ahogy én is. Egy bordó blúzt barna szoknyával. A szél sült gesztenye illatot fújt a kis utcákba, és a füves részeken boldog gyerekek ugráltak az avarban kiélvezve a ropogó hangot. Csodálatos évszak volt. A nap még fent volt, de már aranyra színezte a barna leveleket, amik apró csónakokként hullottak a földre a szél hullámain. Már majdnem elmosolyodtam azon a meleg érzésen, ami elöntött, de aztán eszembe jutott az átok és gyorsan komorrá váltam. A legnehezebb az a pillanat volt, amikor egy kisfiú labdája felém gurult én pedig felvettem, hogy visszaadhassam neki. A kis vörös hajú tünemény illedelmesen megköszönte majd futott vissza a társaihoz. Általában az ilyen gyerekeket egy nevetéssel jutalmazom ám most ezt is kihagytam, ami egy eléggé mogorva képet festhetett rólam. Tovább mentem az úton majd elértem a célom, a parkot. Rengeteg árus állította fel a fehér sátrát. Ilyenkor mindent kaphatott az ember. Illatos gyertyákat levélmintákkal, gyönyörű őszi képeket, törökmézet, krumplicukrot, sült gesztenyét és még sorolhatnám a sok finomságot. Mindenki boldogan sétált általában a párjával, családjával vagy barátaival. Az arcok csak úgy ragyogtak az utcai lámpások fényében, ugyanis idővel besötétedett. A földön elterülő sárga, barna, bordó avar most hímes szőnyegként terült el az emberek lába alatt. Ahogy a csoportos embereket néztem hirtelen el is ment a kedvem a mosolygástól mert én egyedül voltam. Az egyik kis árusnál gyönyörű nyakláncokba botlottam, amelyek egy-egy ásvánnyal vagy féldrágakővel voltak díszítve. Egy magas raszta lány, teli ékszerekkel, széles mosollyal állt a pult mögött és kedvesen megszólított.
- Válassz egyet! Az fog vonzani, amelyikre tényleg szükséged van a továbblépéshez. – kezét a nyakláncok felé irányította ezerszínű és alakú kő feküdt el előttem én pedig csak néztem őket. – Ne gondolkozz, érezz! – a szemem meg is akadt egy világoskék ásványon ami egyszerű rombusz mintára volt csiszolva és rá is mutattam abban a pillanatban.
- Ez a szónok köve, a kalcedon.  Amire neked most szükséged van az az akaraterő és az öröm. Ez a kő segít leküzdeni a depressziót és a lidérces álmokat, erőt ad ahhoz, hogy továbblépj… - a nő hangja komolyan és kísértetiesen csengett. – Nem mellesleg fokozza a belső szervek önregenerálódó képességét. – vigyorodott el. A kezembe fogtam a láncot. Általában nem hiszek az ilyen dolgokban, de most mégis azt éreztem, hogy szükségem van valamilyen kiindulópontra vagy támaszra, és ha az egy kavics formájában jelentkezik meg akkor azt is elfogadom! A mosoly és az öröm megint majdnem eluralkodott rajtam, de vigyáztam, nehogy baj érjen. Az őrült tömegbe mentem tovább, és egy sült gesztenye árunál álltam meg, ahol engedtem a bűnös élvezeteknek és vettem egy adagot a finom gyümölcsből. A tér közepén egy betongyűrű állt ahol minden évben egy nagy máglyával búcsúztatják a meleget és egy nyarat. Ilyenkor a forró levegő felszáll az égbe és egészen tavaszig vissza sem tolja a képét. Ez mellett haladtam el a tér másik felére. A fesztivál különlegessége volt még, hogy rengeteg kézműves ételt és italt hoztak az árusok, valamint a mágusok szórakoztatták az embereket előadásokkal. Nagy balszerencsémre megtalált egy bohóc, aki azt hitte neki az a legnagyobb feladata, hogy megnevettessen. Nevezetesen ez a képződmény egy szélmágus volt, és az arcomba repített rengeteg csillámot és hülyeségeket mutogatott meg a rosszabbnál rosszabb vicceivel traktált, amiket nem mondom, hogy nem élveztem, de most a legmesszebb a nevetéstől kellett állnom. Ahogy ott produkálta magát egyre nagyobb kihívás voltam neki és láthatóan ezt élvezte. Egyszer csak elkapta a derekamat és őrült forgatásba kezdett. csak úgy pörögtem a kezében és még ha irtózatosan csikizett is, nem nevethettem el magamat.
- Rakj le kérlek! – üvöltöttem a kezei között.
- Nem! Ameddig nem nevetsz, nem! Tudod mi a különbség a kocsi és a tű között? A kocsi tudja mondani, hogy tűtű, de a tű nem tudja mondani, hogy kocsi kocsi! – ez már tényleg több volt a soknál…
- Na jó, elegem van. Vagy azonnal leraksz…
- Vagy? Mi lesz? – mivel nem hallgatott rám, ezért idegemben tényleg megtettem amit gondoltam. Egyszerűen nem tudtam gondolkodni és uralkodni magamon. Azt vettem észre, hogy lángkúszó alakban fogom a bohóc nagy piros orrát, majd azzal a földre lököm. Már megint elértem, hogy mindenki engem nézzen, és szégyenemben gyorsan visszaváltoztam, de nem a saját alakomat vettem fel, hanem egy hosszú vöröses szőke hajú lányét aki eléggé visszafogott ruhában volt. Befutottam az egyik fa mögé, majd ismét magam lettem és úgy mentem ki a tömegbe. A park másik végében egy nagy körhintát helyeztek ki, amit mágia mozgatott és aki felült egy díszesen felszerelt lóra az versenybe is kelhetett a többi körhintázóval. A lovak más-más marmagasságúak voltak, és mind csak arra vártak, hogy megüljék őket. Még sosem voltam ilyen körhintán, a gyerekkorom kimaradt, és eddig mindig volt valaki aki miatt gátlást éreztem mikor esélyem lett volna egy menetre. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom, és befizettem magam egy körre. A ló, amit választottam megfelelően magas volt, és mágiámnak köszönhetően erre az időre a szűk szoknyát egy csinos téli rövidnadrággá tudtam változtatni, hogy ne okozzon gondot a verseny alatt. A ló sörénye fehér volt, maga a szőre pedig szürke pettyes. Gyönyörű kis állat volt. A fején egy pánt volt amelyből világoskék toll emelkedett ki, mintha egy dáma lenne. A csengő megszólalt, a futam elkezdődött. A hideg szél miatt kissé össze kellett húznom a szemem, de megérte mivel láttam azokat, akiket lehagytam és most egy sikerélményre volt szükségem. Pár perc múlva a körhinta megállt, én pedig győztesként szálltam le hű kerámiaparipámról. A nyeremény sem maradt el, egy jókora plüssmackót kaptam. Még szerencse volt, hogy a feneketlen táskát vittem magammal, amibe belefért. Gondoltam elviszem Honeynak. Úgysem kap sűrűn ajándékot senkitől. Ahogy a szőke kis tüneményre gondoltam megint elöntötte a szívemet a melegség és újra nehéz volt visszafogni magamat.
A standoknál ízletes puncsot árultak mindenféle házi receptek és ízesítések alapján. Legalább ötöt megkóstoltam mire elértem arra a szintre, hogy tényleg senki nem érdekelt. Az asztalszomszédom lett néhány kiszabadult apuka akik boldogan társultak mellém én meg elmagyaráztam nekik, hogy miért is terhes szép fiatal nőnek lenni, akit soha nem vesznek komolyan annak ellenére, hogy tényleg van esze és egy egészen ügyes varázsló. Ők egyet értettek abban, hogy első ránézésre csak egy buta libának tűnök- ami megjegyzem fájt - de abban is, hogy nem illik első látásra ítélni. Szörnyű hátrányai voltak szépségnek és a nőies viselkedésnek. Az apukák pedig elmesélték, hogy miért nem kell aggódnom a jövőm miatt, és milyen remek élet vár a szülőkre. Amin viszont mind csodálkoztak, hogy miért nem mosolyodtam el egyszer sem a beszélgetés alatt. Én ezt csak annyival letudtam, hogy nem jó a gyomromnak. Persze nem értettek semmit az egészből, de nem bántam. Végre tudtam valakivel beszélgetni egy jót. Mikor elköszöntünk egymástól, én úgy döntöttem, hogy megnézek egy-két programot. Az elemi mágusok varázslatos dolgokra voltak képesek főleg az együttműködésükkel, bár be kell valljam nem értettem miért életcélja valakinek fesztiválokon fellépni, miközben bejárhatja az egész világot és érdekes küldetéseken vehet részt, amik fokozzák az ember adrenalin szintjét. Egy idő után már nem is lehet veszély és kihívás nélkül élni. Egyszerűen kívánja a szervezet. Na de, az előadáson egy homokmágus egy nagy homokdombot varázsolt, amelynek a közepére a növénymágus egy gyönyörű vörös rózsát növesztett. A vízmágus érdekes alakzatokkal vette körbe amit a fénymágus tükrözött, így a vízsugarakat szivárványok fénye kötötte össze. A zenekar ilyenkor egy lágy könnyed zenét játszott, majd a kocka fordult és egy erőteljesebb zene ütötte fel a fejét, és a tűzmágus egy sárkányt fomált, amely a szélmágus irányítása alatt állt. Ez megtámadta a rózsát, ami porrá hamvadt. Az utolsó elem következett. A jég. Odalépett a homokdombhoz és megfagyasztotta a hamut, majd össze is illesztette őket a mágiájával. Mindenki tudta, hogy ez a jégrózsa tavaszig itt fog állni, amikor pedig azt fölengedik, az a tavaszi fesztivál lesz. A látványos bemutatót nagy taps és hangzavar övezte, utána pedig egy zenekar lépett fel. Mindenkit elvarázsoltak a játékukkal. A népies hangzást közvetítették az emberek felé ami lassan eltűnőben volt, ám ők úgy feldobták, hogy mindenkinek kedve támadt táncolni, köztük engem is. Mielőtt baj történt volna kiálltam a tömegből és onnan figyeltem az eseményeket. Az utolsó program következett. Mindenki átment a máglyához, amit a tűzmágusok együtt gyújtottak meg, és a kipattanó szikrák színes tűzijátékként táncoltak a sötét égbolton. Varázslatos volt. Még a csillagok sem hiányoztak az égről, olyan látványt nyújtott ez a kis mágikus játék. A párok és a családok összebújtak a barátok nevetgélve élvezték a kis előadást. Én elindultam kifelé a tömegből, sorsomra hagyva, egyedül. El akartam menni, új utakat szerettem volna bejárni. Igen. Ez volt a legjobb amit tehettem. Ha a többiek tovább léptek, nekem is menni fog! Ahogy hátra pillantottam, láttam, hogy az emberek már körbetáncolják a máglyát, mit sem törődve azzal, hogy ki áll mellettük. Igen. Az ilyen események összehozzák az embereket. Mindenki nevetett, a gyerekek sikongatva játszottak a vízmágusok által készített buborékokkal és mind ezt egy tűz meghitt fényében. Ahogy elindultam a standok végéhez, valaki a kezem után kapott.
- Ne haragudj. Láttam, hogy nincs túl jó kedved. Van kedved esetleg táncolni velem? – lassan megfordultam és le is fagytam.
- De… akár... hát… lehet is. – nevettem el magam, és éreztem, ahogy vissza szál belém a remény és a lélek. Egy magas, vékony, kreolos bőrű fiú állt mögöttem. A haja le volt nyírva, ajakai pedig vastagabbak voltak az átlagnál. Ami viszont a legfurább volt, az a két rikító kék szeme. Egy kék kockás inget és szürke nadrágot viselt. Elmosolyodott amikor látta, hogy nevetek.
- Ez sokkal jobban áll. – mondta bátorítóan majd a karomnál fogva bevezetett a tömegbe, ahol a körtánc folytatódott. Már nevettem, jól éreztem magam, mint mindenki más. Tagja voltam a városnak és magának a fesztiválnak is. A tűzben hirtelen egy arc villant meg amely óriási orrával szinte elérte a táncoló tömeget.
- Most megúsztad, szukafattya. – nevetett megint eszelősen a banya, és máris a füst martalékává vált. Nem is gondoltam, hogy ilyen jóra fog fordulni az este. Az átok megtört és még partnert is találtam magamnak az esti bálra, ahol továbbra is folytattam a puncsozást és egy iszonyat jót beszélgettem. Mint kiderült a kék szeme persze genetikai mutáció, és tök véletlen keveredett ide. Mindenki táncolt, én pedig tudtam néha tánc közben párt váltani. Bókokat kaptam, és jól éreztem magam. Rájöttem valamire. A céhben nem a plusz három kiló miatt kerültek, meg nem azért nézett rám csúnyán Bob mester, hanem a hozzáállásom és kisugárzásom miatt. Már értettem és minden erőmmel a változáson voltam. Talán tényleg a nyakamban lógó ásványi kő hozta meg számomra a változást? Ki tudja… de azért innentől kezdve mindig rajtam lesz… főleg mert a lány, akitől kaptam azt mondta, szükségem van rá és nem kért érte semmit. Este őt is megtaláltam és egy nagy öleléssel köszönetet nyilvánítottam neki. A teremnek ahol a bál volt a legjobb része akkor is a csoki szökőkút volt. Olyan boldogan vetettem rá magam a barna édességre mint még soha.
A mulatás utáni reggel már kevésbé volt kellemes mint a puncsgőzös arany-bordó este. A fejem fájt és egy kicsit szédültem. Ez még mind nem is lett volna probléma, ha tudom, hol vagyok. A szobaajtón az a fiú lépett be aki előző este megtörte az átkot és most tálcán hozta a reggelit, valamint kávét és narancslevet. Ennél jobban nem is járhattam volna… vagyis de, ha emlékszem mi történt az este. Homályos emlékképek persze derengtek és azok igencsak pozitívan hatottak. Mathias egy igazi úriember módjára viselkedett és kicsit sajnáltam is, hogy egy szó nélkül le fogok lépni a városból. De most kellett. Nekem is a saját utamat kellett keresnem, ami nem a kávé meg a tejszínhab volt. Esküszöm még hálás is voltam a banyának, no meg Liznek.
- Mi van veled Nati? Ki vagy virulva! – nevetett Liz.
- Csak sikerült kimásznom a szarból. – nevettem majd Bob mester keresésére indultam, hogy szóljak neki, elmegyek egy időre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gildarts Clive
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 162
Aye! Pont : 7
Join date : 2011. Jun. 20.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Okt. 21, 2015 1:46 pm

Tudod-e, hogy mi a különbség a Ford és a Trabant között? Hogy a Trabanttal meg lehet fordulni, de a Forddal nem lehet megtrabantulni! A hasamat fogtam amikor a banya átkát olvastam, és egy kicsit meg is sajnáltalak, amiért nem nevethettél, de a végére azért örültem, hogy előkerült a nyurga srác. Very Happy

Azonban úgy érzem, hogy egy has mars jó büntetés lett volna, amiért ennyi elírással adtad be, legközelebb tessék jobban figyelni rájuk, főleg a vesszőhibákra, ejnye, ejnye.

Azonban az élményed tetszett, a jutalmad 600 + 100 bónusz VE, az ördögödet üdvözlöm, az arra kapott jutalmadat a Merj és Nyerj topicban találod!

_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Feb. 03, 2016 11:28 am

Mindent a hatalomért


Két hónapja… összesen ennyi ideje jöttem rá, hogy nekem olyanom is van, hogy izom. Desya legalábbis minden áldott nap bebizonyítja nekem, hogy olyan helyeket is meg lehet mozgatni, amiről egyáltalán nem is hitted volna, hogy létezik! És ott is tud fájni, amiről gőzöd sincs micsoda. Az egyik este kénytelen voltam elővenni egy anatómiai atlaszt, mert már nem tudtam eldönteni, hogy létezik-e az a dolog, amitől épp haldoklom. Az elejébe még megpróbáltam az orvoshoz elmenni és neki panaszkodni, hogy mindjárt meghalok, de azóta ha meglát, mindig közli, hogy egy őrült hipohonder vagyok és hazaküld. Ilyen az amikor az ember meggondolatlanul cselekszik és belevág egy olyan edzésprogramba ami erejét meghaladó. Ami a legrosszabb volt, hogy a mágia eszembe sem juthatott. Ha használni próbáltam bármit egyből jöttek a büntető körök, fekvőtámaszok.
Desya egy óriási hodályban lakott. Rengeteg szoba volt, nagy részük üresen, vagy minimalista berendezéssel várta a lakóit. A személyzet tartott rendbe mindent. Család ott nem lakott. Csak ő és én. A szobánk külön emeleten volt, az edzéseken kívül még az étkezéseknél találkoztunk. Sosem tudtam mit csinál, vagy mi a hobbija. Még most is iszonyatosan keveset beszélt. Egy dolgot tudtam, hogy két hely is van, ahová szeret behúzódni. Az egyik az alagsor volt, ahol egy komplett edzőterem volt berendezve. Itt vittük véghez a napi kínzásokat, és egyet se lehetett kihagyni, mert akkor nem fejlődök úgy. A másik egy szoba volt, tele könyvespolcokkal. Ezek között én is szívesen elidőztem, amikor éppen semmi dolgom nem volt. Mindenféle könyv volt közöttük. A gyógynövényektől a mérgező állatokon keresztül a romantikus horrorig. Az egy kifejezetten érdekes műfaj volt, amit senkinek nem ajánlanék. Pont miközben egy ilyen írói csodát olvasgattam lépett be Desya az ajtón.
- Nati. Lenne egy kérésem hozzád. Lennél a kísérőm egy fontos estélyen?
- Hogyne. – mondtam miközben lapozgattam tovább a könyvet. – Mi a halálért vannak itt a vámpíroknak macskaszemük?
- Nati… figyelnél egy kicsit?
– Nő vagyok. Mondd.
- Rakd már le azt a könyvet kérlek! – ilyen hangon ritkán hallottam beszélni Desya-t, úgyhogy egyből le is tettem az érdekfeszítő izét. – Na, végre. Mint tudod, elég magas körökben szoktam mozogni…
- Igen uram, ezzel tisztában vagyok. – Desya éles pillantást vetett rám, és egyből elcsendesedtem.
- És már egy ideje érzem, hogy valami nagyon nincs rendben. Az alpolgármester-asszony, tudod az a filigrán szürke nő. – bólintottam egyet. – Az utóbbi időben nagyon csendes volt. Mindig hangot adott a gondolatainak, de most valami nincs rendben. Ezen felül a környékről egyre többen költöznek vagy tűnnek el…
- Összeesküvés elmélet?
- Valami olyasmi. De kellesz, hogy kideríthessem. A lényege az egésznek, hogy a bál közepén csinálunk egy nagy bummot, az alpolgármester-asszony meg hopp eltűnik. Aztán te előadod, hogy te vagy Lucifer, megbünteted, a pokolban van, vallja be bűneit, meg hasonló maszlagok
- Ez eléggéééé…. érdekes terv.
- Tudatalatti. A lelki fájdalom, a kín, erősebb egy ilyen helyzetben, mint hinnéd. A büntetéstől nem fél, a bűnhődés viszont bárkit meg tud őrjíteni. Puszta pszichológia. Ha mázlink van, kiderül mi folyik itt. A lakók még nem észlelik, de úgy érzem, hogy elég nagy horderejű dolog lehet, ha a kedves Maximme asszony ennyire frusztrált.
- Na jó, de mégis hogy hitetjük el vele ezt a dolgot? Démon alakban is fel lehet ismerni.
- De senki nem tudja, hogy itt laksz, és nem tudják, hogy nézel ki. Mondjuk lehetnél szőke, és nagy orrú. Esetleg szemüvegben és vékonyan. – megint egy kedves bók. Már kezdtem hozzáedződni az ilyenekhez.
- Mikor lesz?
- Holnap. – ezek után még megbeszéltük, hogy hogyan viszem ki és tüntetem el a nőt. Persze előtte fejbe is kellett vágni, hogy meglegyen a Beelzebub hatás. Igen, ezt a remek nevet találtam neki. Desya felküldetett a szobámba egy ruhát, ha már az ő kísérője leszek abba legyek, amit ő akar. Egy szürke estélyi volt, ami éppen térd fölé ért, és követte az ember vonalát. Volt ízlése, meg kell hagyni. Az este további részében kiolvastam a borzalmas könyvet, majd aludni mentem. A másnap zökkenőmentesen telt a készülődéssel együtt. A szőkét már csak azért sem vállaltam be. Inkább a vöröst választottam befutónak, szeplővel, zöld szemmel. Desya a hallban várt mire elkészültem.
- Szólíts Evelinnek, drágám. – mondtam, közben a vállam mögé dobtam a ruhához tartozó sál végét. Lekullogtam a lépcsőn a magassarkúmba, Desya meg dörmögött valamit a szőkékről, és elindultunk. Az ajtó előtt várt már minket egy mágikus négykerekű sofőrrel együtt. Igaz, csak az utca végéig mentünk, de követelmény volt a hintó, meg a hat lóerő. Sosem tartoztam a gazdagok közé, nem oda születtem, és elnézve őket nem is bántam. Ez számomra teljesen idegen volt és tanulhatatlan. Desyat is nehezen képzeltem el ilyen körülmények között, de mégis közéjük tartozott. Felvette az álarcot és úgy belesimult a környezetbe, hogy az valami hihetetlen. A helyszínre érve már meg is csapott a sznobszag. A legdrágább – egyben legbüdösebb – pacsulik keveréke árasztotta el az arany domborművekkel kirakott hallt. Fehér és arany. Egyszerű mégis felvágós. Az asztalok díszei is ezekben a színekben csillogtak. Drága porcelánok vártak a hatfogásos menüre mindenhol, hogy majd ezüst villával majszolhassuk fel a legdrágább ruhámnál is többet érő mesterszakács által készített desszertet. A pohár? Természetesen kristályból készült és koccanásuk egy-egy harangszónak hatott a sznobság mennyében. A nők drága ékszereket viseltek, természetesen mindet a férjüktől kapták, akik előszeretettel mutogatták szívük… illetve szemük választottját. Kritikus lettem volna? Nem hiszem. A többi átlagember sem értette meg teljesen a gazdagok és nemesek logikáját. Valahogy ellent mondtak a normalitás törvényeinek. Mielőtt még jobban belemerülhettem volna a szarkazmusba ami az elmémben folyt egy öreg megszakította a gondolatmenetemet.
- Desya. Hogy megnőttél mióta nem láttalak. – lépett oda egy őszülő hajú férfi. Kezén pecsétgyűrű villogott és nagy boldogsággal fogdosta Desya kezét.
- Nagyon örülök, hogy újra láthatom. – viszonozta a kézfogdosást. – Had mutassam be a kísérőmet, Evelint.
- Örülök, hogy megismerhetem. – mondtam egy óriási mosollyal, és ahogyan ezt az etikett előírja nyújtottam kezem a férfi felé, aki kézfogás helyett egy csókot nyomott rá.
- Részemről a szerencse kisasszony. Desyanak mindig remek ízlése volt. – vigyorodott el a férfi és vállba veregette a fiút, majd egy a pincérek által kínált pezsgő kíséretében tovább állt.
- Egy igazi színésznő vagy Evelin. – közben karomat az övébe kulcsolta.
- Jajj, ne viccelj kedvesem, mire ennek az estének vége, az arcom vissza sem változik. – a vacsora előtti nagy bevizitáló rituálén kötelezően meg kellett innom több pohár pezsgőt és még isten tudja hány embernek be kellett mutatkoznom. Alig vártam, hogy elkezdődjön a vacsora. Az asztalnál, ahol ültünk velünk volt az először megismert férfi, akiről közben kiderült, hogy a rendfenntartó egységek egyik fejese. Rajta kívül még köreinkben tartózkodott egy politikailag befolyásmentes fiatal nemesi pár, akik legalább annyira kívánták ezt az estét a hátuk közepére, mint én. A vacsorát jól betippeltem. Hat kis falatnyi fogást hoztak ki, és ó, a desszert. Egy ízes csokoládévulkán. Az atkák biztos veszélyben lettek volna ha ez a hatalmas természeti katasztrófa az elpusztítása előtt kitör. Vacsora után néhányan táncba kezdtek. Desya lélegzete hirtelen elállt és kérdően rám meredt.
- Mondd, hogy tudsz táncolni. Valaki biztosan fel fog kérni mint új hús.
- Hogyne tudnék. Bármilyen hihetetlen nem tehénfejő lányként éltem le az életem egy kis odúban. – vigyorogtam rá gonoszan.
- Ha valaki felkér, faggasd. Megteheted, új vagy a körökben. – és végszóra meg is jelent a legelőször megismert úr, hogy táncba vigyen. Remek ötlet volt, hiszen így láthattam az egész terepet és ki tudtam szúrni Maximmet.
- Az a hölgy ott… egyedül érkezett? – kérdeztem egy forgatás közepette orrommal a Maximme felé bökve.
- Az alpolgármester asszonyra céloz? Amióta a férje meghalt mindenhová egyedül jár. Szegény pára, nem találja a helyét. Eddig mindig a középpontban volt, most meg csak ül és figyel… - láthatóan tényleg sajnálta a nőt.
- Mikor halt meg a férje? – kérdeztem érdeklődve.
- Fél éve.
- Szegény… - ahogy a táncnak vége lett, megköszöntem a lehetőséget, majd egy pezsgővel a kezemben Maximme mellé ültem.
- Mondja csak, önnek is ezen a környéken van a háza? Vagy esetleg több háza? Tudja, nem idevalósi vagyok és szeretném tudni hogyan mennek itt a dolgok. – a nő úgy csinált mint aki meg sem hallotta a kérdésem, félig elfordulva tőlem még mindig feszült arccal körözött szemével. Láthatóan mindenkitől elzárkózott. Ekkor az ajtón belépett egy középmagas őszülő férfi, szájában szivarral, nyakán csokornyakkendővel, oldalán még nálam is fiatalabb szőke hajú lánnyal. Tuti a hajába szeretett bele, más magyarázat nem volt… vagy a bajszába mivel az is volt neki. Maximme ezután bocsánatot kért, majd sietve távozott a lépcsőn felfelé. Kezdtem úgy érezni, hogy lassan akció lesz. Ahogy a nő felment a férfi is elindult a lépcső irányába, ám én megelőztem és úgy tettem mintha a mosdók felé sietnék, közben a lapulással a falhoz simultam. Elment előttem a férfi, körbenézett, majd bekopogott az ajtón, amit Maximme készségesen kinyitott számára. A szőke kis kísérőjét valahol félúton elhagyta. Úgy tűnik olyan buta nem volt, hogy hallhassa miről lesz most szó. A pontos beszélgetést sajnos nem tudtam kivenni, csak annyit hallottam, hogy a férfi többször is emlegeti a PÉÉÉÉÉNZ szót, a nő pedig próbál mentegetőzni. Ezek után zörejt és egy nyögést hallottam, meg fenyegető hangnemet. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, hogy megkeressem Desya-t és véletlenül se bukjak le. Desya szokásához híven a sznobokkal bájcsevegett én meg felvettem legkedvesebb arcomat, átkaroltam a fiút és bocsánatkérően néztem az öregek felé.
- Ha megbocsátanak, elrabolnám az urat egy pillanatra. – természetesen kíváncsi szempárok kíséretében sikerült csak Desya-t odébb rángatni.
- Képzeld kedvesem… - kezdtem nevetgélve negédes hangon a beszélgetésbe, de már végig mondani nem tudtam, mert egy robbanás szakította félbe az estélyt. – Mi a fenét csinálsz? Nem ezt beszéltük meg!
- Nem is én voltam. – mondta a férfi úgy, mintha teljesen egyértelmű lett volna a dolog. Vigyél ki innen minél több embert. Én megnézem honnan jött.
- Első emelet, harmadik ajtó, jobbra. Ha mindenki biztonságban lesz megyek utánad. – azzal alakot váltottam méghozzá egy katona alakját vettem fel. Elkezdtem rendezett sorba kiterelni az embereket és a szembe lévő épületbe küldtem át mindenkit. Nagy szerencsétlenségemre a pecsétgyűrűs úr átlátott az álcámon. Láttam az arcán, hogy tudni akarja mi folyik itt. Kikaptam a kifelé masírozó tömegből.
- Na jó, maga segíthet. Első emelet harmadik ajtó jobbra. – semmit nem kérdezett, hanem ment. Amint átért mindenki biztonságban én is a két férfi után eredtem. Az ajtón belépve égett hús szaga csapott meg. Desya egy holttest felett állt, aminek szőke hajából már csak egy cafat maradt megégett koponyáján. Az alpolgármester asszony volt az. Még út közben visszavettem az alakomat, így a másik úr először nem ismert fel. Desya tájékoztatta a történtekről, ő pedig megértő módon egyetértett a gyanakvásunkkal.
- Nati. Láttad, hogy kivel jött ide fel? – kérdezte tőlem lakótársam. Én elmondtam a pontos személyleírást, Desya pedig egyből rájött, hogy kiről van szó.
-Ő a legnagyobb gengszter ezen a környéken és úgy tűnik a pénzen kívül a politikai ügyekbe is bele akart folyni. A neve Dasselhoof. Minél előbb meg kell találnunk és megállítani őt.
- Az nem olyan egyszerű. – mondta Johan Gruber – mert kiderült, hogy így hívták. – Mindenhol nagy befolyása van és a házát is több jól felkészült testőr őrzi.
- Akkor mégis mit csináljunk? Tűrjük, hogy pusztítja a népet? Biztos vagyok benne, hogy Maximme férjével is ő végzett. Amikor meglátta őt elfogta a rettegés.
- Sajnos akkor sem tudunk mit tenni. Ha utána megyünk akkor biztosan odaveszünk mind a hárman. Ezzel a gyilkossággal megmutatta, hogy a rang neki nem számít.
- Felveszem Maximme alakját, és így elkapom. – önbizalommal teli álltam ki az ötletem mellett, persze a férfiak körében nem aratott sikert. Tudtuk már mi a terve Maximme-al, velem is ugyanezt tette volna. Ami a legrosszabb, hogy csak egyedül juthattam volna be az pedig édes kevés egy ilyen ellen.
- És akkor most tényleg csak várunk?
- Nem. Ráállítjuk a hadsereg embereit. Nati, maga már így is többet segített, csak nyugodjon meg és menjen haza Desyaval. – nem volt más választásom. Az ország hivatalos szerveire kellett hagynom ezt a feladatot, egyedül minden támogatás nélkül lehet, hogy a kapun túl sem juthattam volna.
Hazamentünk az utca végére, most már gyalog. Jól esett egy kis frisslevegő. Soha nem éreztem még ilyen tehetetlennek és értéktelennek magam. Olyan volt mintha a saját magam csapdájába estem volna. Rá kellett jönnöm, hogy igenis kicsi és törékeny vagyok a világhoz képest. Egymagamban szinte semmit nem érek. Többször is kerültem már szorult helyzetbe, de abba bele sem gondoltam, hogy létezik olyan szerv ami ellen nemhogy én, de még a királyság is kevésnek bizonyul. Ez megrémített. Egy teljesen új oldalát láttam most a társadalomnak, ahol mindenki tisztában van a nyilvánvalóval de nem tesz semmit, játssza tovább a szerepét, mintha az a nála hatalmasabb gonosz erő nem is létezne. Egy szó nélkül sétáltunk haza, és az otthoni hangulat sem volt jobb. Minden szó nélkül felmentem a szobámba, letusoltam majd megpróbáltam aludni. Nem ment. Már bőven elmúlt éjfél, de a tudat, hogy ismerek egy gyilkost és semmit nem tudok ellene tenni felzaklatott. Úgy, ahogy voltam egy szál hálóingben a pincébe és edzésbe kezdtem. Még engem is meglepett, hogy milyen jól esik mozogni és milyen könnyedén húzom fel magam a bordásfalon. Tetszett ez a változás, főleg mert már tudtam mibe menekülni. Ez elterelte a gondolataimat, egy kis időre csak magamra figyeltem. Ahogy a semmibe merültem hangokat hallottam az ajtó felől. Odakaptam a fejem, Desya volt az.
- Hajnal öt óra van.
- Tudom.
- Azt hittem sokkal rosszabbul fogod viselni a történteket, a látványt. – egy pillanatra elnevettem magam. Hát tényleg ennyire gyengének tűnök?
- Elég halált láttam már. És tudod… engem soha nem a halott ember vagy a halál látványa vagy a brutalitás taszított. El tudtam vonatkoztatni… hanem amikor eszembe jutott, hogy annak az embernek vannak rokonai, barátai, akiknek ezt a súlyt el kell viselni, akiknek együtt kell élni egy ilyen történéssel. Na az, ki tud készíteni.
- Neked halt meg valakid? – Bólintottam. Nekem mindenkim meghalt. – És mégis élsz, és mosolyogsz.
- Én sem értem, hidd el.
- A célod hajt előre, nem?
- Nekem nincs célom mint másoknak. Gyerekkoromban sem tudtam mit akarok csinálni. Csak sodródok és keresem a lehetőségeket. Ez az ami motivál, hogy egyszer majd kapok egy olyan lehetőséget ami egy olyan boldog életet hoz számomra, amit elképzelni sem tudok. Amilyet még soha nem álmodtam. – ezt még magamnak sem vallottam be ez előtt. Csak céltalan bolyongás az életem, a létrán lassan kapaszkodok fel, erősödök, de nem tudom mit kezdjek ezzel. Csak létezem. Vajon ez elég? Nem tudtam. Desya nem kérdezett többet, csak egy bunyós edzést csináltunk, azután én egy kis reggelit majd olvasni mentünk. Egyre többet voltunk egymás mellett anélkül, hogy dolgunk lett volna a másikkal. Délelőtt tizenegy környékén csengettek, Desya ment ajtót nyitni. Egy sürgős táviratot kapott.
- A tegnap estét nehéznek érezted? – kérdezte komor arccal Desya én meg bólintottam. – Akkor a holnapira még jobban készülj fel. Hallottak rólad a szüleim és Hargeonba fognak utazni.
- A szüleid? Amikor azt mondtad, hogy örökölted azt hittem…
- Nem, a nagyszüleimtől örököltem, a szüleim az erai villában élnek, hallottak rólad és meg akarnak ismerni. – remek, még egy műmosolyos este. – Na jó, csak add magad. Ha szerencsénk van akkor nem akadnak ki… teljesen.
- Nem kell Evelinnek lennem?
- Nem, ők a szüleim, csak nem hazudhatok nekik. – Desya visszaült és folytattuk a szokásos napi rutinjainkat, aztán megint kopogtak az ajtón. Most Johan Gruber jött. Arca kétségbeesett és fáradt volt.
- A lányom… eltűnt. Dasselhoof rájött, hogy szimatolok utána egy pillanat alatt és ma reggelre eltűnt a lányom. – Desyara pillantottam.
– Most már léphetünk? – bólintott. Kieszeltünk hárman egy tervet, hogyan jutunk be a házba. Onnan már csak azt kellett kitalálni, hogy miként találjuk meg a fogságban tartott Eliset. Ki kellett hallgatni valakit, aki mindent tud. Csak azt nem tudtuk, hogy fogjuk felismerni. A tervet gyakorlati szinten is eredményesnek bizonyult. A kapu nagy meglepetésemre csak egy férfi őrizte. Succubus alakban elé léptem és mielőtt bármit is tett volna bevetettem a charm bűbájt. A férfi mosolyogva nézett rám én pedig megpaskoltam a fejét.
- Ugye be szeretnél minket engedni? – kérdeztem fenyegetően.
- Máris, asszonyom. – ez a bűbáj jobbnak bizonyult mint hittem. Olyan könnyedén bejutottunk, hogy már túl egyszerűnek tűnt. Bíztunk a szerencsében és nem foglalkoztunk a történtekkel. Csak siettünk, hogy bent legyünk és megtaláljuk Eliset.
- Félelmetes tudsz lenni. – jegyezte meg Desya.
- Van amikor ehhez bűbáj sem kell. – nevettem el magam és már bent is voltunk a házban. – Nem azt mondta, hogy őrizve van?
- Én is így tudtam eddig. – túl egyszerűnek tűnt az egész, még a ház is kihaltnak tűnt. Sehol egy alak, akit elbájolhattam, vagy megverhettem volna. Úgy éreztem valami nem stimmel. Desyara pillantottam, az ő arca is eléggé gyanakvónak tűnt, de mentünk tovább, hogy megtaláljuk Gruber lányát. Gondoltunk rá, hogy szétváljunk de sajnos ez nem tűnt jó módszernek, hiszen senki nem tudott volna jelezni a másiknak.
- Gruber úr, van önnél bármi ami Elise tulajdona? – kérdeztem tőle.
- Igen, elhoztam a hajpántot amit viselt.
- Megszagolhatom. – a két férfi úgy nézett rám mint valami gnómra, de amikor felvettem farkas alakom mindent megértettek bár Gruber egy kissé furcsállta a módszeremet, én erre csak annyit válaszoltam, hogy régimódi vagyok. Meglepően jó volt a szaglásom farkas formában amit a dupla annyi szaglás receptornak köszönhettem mint ami az embereknek van. Elkezdtem követni a szagot és mint minden egyes rossz gengszter, úgy Dasselhoof is az alagsorba vitte le a lányt, egy sötét és sivár kis szobába. Ahogy leértünk az alagsori lépcsőn visszavettem alakom mert már nem kellett a szagot követni, hallottuk a lány sírását. Keservesen sírt, és egyre csak azt hajtogatta, hogy ne bántsák az apját. Gruber hirtelen megtántorodott. Már mind tudtuk mire ment ki a játék és hogy kinek kell igazából félni. Desya és én előre szaladtunk és Desya berúgta az ajtót. Ott ült a sok baromarc között egy velem egykorúnak tűnő szőke lány, akinek a szeme már teljesen vörös volt, arca pedig sebhelyes. Az agyam teljesen elborult… hogy lehet képes valaki egy ártatlan lánnyal ezt tenni? Elisenek annyi volt a hibája, hogy gazdag családba született, semmi más. Nem volt sok időm átgondolni az efféle barbárságot, mert az őrök egyből támadásba is lendültek. A fekete démon karját és a gyíkfarkat vettem fel a támadáshoz. Láthatólag az őrök nem szakképzett mágusok voltak, hanem sima verőemberek ám így is meggyűlt velük a gondom, ugyanis kifejezetten jártasak voltak a küzdősportokban. Egyikük egy támadási kísérletemnél elkapta a karomat, és a hátamra dobott, csak éppen a farkammal nem számolt ami könnyedén egy nagy ütést mért a fejére. Eközben a táskámból kigurult a tojás amit eddig végig magamnál tartottam. Az ütéstől a férfi elesett és a tojásra érkezett ami összetört. Nagyon rosszul esett ami történt, meg amúgy is harc közben voltunk így a combjába döftem a karmaimat és abból elkezdett ömleni a vér. Kifejezettem hasznos volt a mini könyvtárban lévő anatómiai atlasz és az orvoslásról szóló könyvek. Lehet, hogy az orvostudományt segítette elő ez a kis iromány de számomra abban segített, hogy tudjam mi az emberek gyenge pontja. Tudtam hova kell ütést mérni ahhoz, hogy valakinek nagy fájdalmat okozzak és hova kell döfnöm karmaim, ha valakit holtan akarok látni. Pár percig tartott az egész és vége volt. A segítségnek egyes esetekben esélye sem volt rá, hogy odaérjen. Milyen különös… pont azzal a tudással lehet a legnagyobb fájdalmat okozni mint amivel a legtöbben életet akarnak menteni.
A négy őrrel akik a teremben voltak könnyedén elbántunk, ám csak ez után jött a neheze. Desya a karjai közé kapta az erőtlen Eliset és elindultunk az épületből kifelé. Ám ekkor megjelent Dasselhoof gorillái körében, aki nem csak négyen voltak.
- Milyen megható, apuci barátai segítenek kiszabadítani a szőke kis hercegnőt akit elraboltam. Na de hol lehet apuci? Ha nem jött a pici lánynak meg kell halni. Követheti a sznob barátait. – Dasselhoof látva az ijedtséget arcunkon tovább fűzte a mondandóját. – Azt hittétek, hogy csak úgy megszökhettek mi? Kifelé nehezebb lesz drágaságaim.
- Ha egyedül lennének biztosan! – kiáltott fel Gruber, háta mögött egy kisebb csapat királyi katonával. – Azt hitted terv nélkül rontok be ide? Ennyire idiótának nem kell nézni minket.
- Azt hiszem én is eleget hallottam ahhoz, hogy véget vessek a játszadozásaidnak. – lépett ki a seregből egy komor női alak. A parancsszó elhangzott, a katonák akcióba lendültek, Eliset és engem pedig a harmadik nővel együtt kimenekítettek a házból.
- De én tudok segíteni! – erősködtem a katonának aki kivitt minket, minden eredmény nélkül. A szemében én is áldozat voltam. Kint hagyott minket a kapu előtt és visszament a házba. Elise az esetek közben eszméletlen állapotba került, amit reméltem, hogy gyorsan ki tud majd pihenni. Ameddig bent folyt a harc folyamatosan ügyeltem Elise állapotára, hogy rendesen kapjon levegőt és ne legyen az eszméletvesztésnél nagyobb baja. Közben azon gondolkoztam, hogy vajon mi lett volna a tojásom sorsa, ha nem törik itt össze. Vajon mi lett volna a jövője az állítólagos csepp lénynek. Majdnem elsírtam magam. Annyi ideig óvtam és most vége. Ez olyan volt mintha egy gyermeket veszítettem volna el még mielőtt megszületik. Nagyjából negyed órára a kimenekítésünkre a katonák bilincsben vezették a cinkosokat, és Gruber pedig Dasselhoofot vezette ki a házból. Leghátul jött Desya a feje vérzett és kicsit sántikált. Felpattantam a kőről amin ültem és Desyahoz rohantam.
- Te ó ég! Mi lett veled? – kérdeztem aggódva.
- Semmiség otthon elintézzük. Én inkább Elise miatt aggódok. – elmondtam neki Elise állapotát akit ez után kórházba vittünk. A komor nő Gruberral tartott, mint kiderült, a bíróságról jött, hogy legyen bizonyíték Dasselhoof ellen. A kórházban addig erősködtem ameddig Desya meg nem vizsgáltatta magát, majd mikor közölték, hogy nincs nagyobb baja és minden sérülését ellátták hazaindultunk. A fiú arca igencsak mogorva volt az úton, rá is kérdeztem, hogy mi történt vele.
- Holnap…
- A szüleid? – bólintott. – A felső rétegnél nem szokás csak úgy valakit a házunkba engedni… nem fogják megérteni. – mondta elkeseredetten.
- És miért is engedtél be engem csak úgy? – kérdeztem. Tényleg érdekelt a válasz, de mikor felhoztam mindig némaság lengte be a levegőt pont ezért ritkán firtattam a dolgot.
- Jól harcoltál, szépen fejlődsz. – állapította meg Desya vacsora közben.
- Köszönöm. – aztán megint csend lett.
Este az ágyban átgondoltam a dolgokat. Mire képesek az emberek pénzért és hatalomért. Taszított amit láttam és örültem, hogy Desya a földön tudott maradni származása ellenére. Fájt a tojás elvesztése és azok a rémes emberek emléke is akikkel találkoztam. Az agyamba égett a darabokra szakított Maximme képe is, de olyan álmos voltam a két napi ébrenlét után, hogy rögtön elnyomott az álom és másnap még egy újabb csata várt rám
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Vas. Feb. 07, 2016 8:17 pm

Pofavizit


Egész éjszaka arról álmodtam, hogy mégis milyenek lehetnek Desya szülei. Vajon olyanok, mint ő? Furák érthetetlenek, és gorombán kedvesek? Az egyik álmomban az édesanyja kedves, gömbölyded hölgy volt, aki odáig van a kisfiáért, a másik álmomban pedig egy minta háziasszony, aki mindig a férjének kedveskedik. Desya sosem beszélt róluk, de úgy gondoltam, ha a fiuk ilyen rendes, ők is biztosan azok. Biztosra vettem, hogy idősebbik Strung is hasonlóan markáns arcú és jó kiállású férfi. Az ösztöneim pedig engem nem szoktak becsapni. Reggelre már annyira felspanoltak a gondolataim, hogy alig bírtam lenyelni pár falatot. Igazából nem értettem, hogy kik ők nekem, hiszen csak a fiukkal lakom és semmi olyan nincs köztünk, ami okot adhatna rá, hogy jó benyomást keltsek. Hiszen Desya és én… felmerült egy jó kérdés mégis mik voltunk? Edző és tanítvány? Barátok? Esetleg lelki társak? Az utóbbi biztos nem, hiszen a fiú lelki társa csakis egy könyv lehetett. A szülők tizenegy órára ígérték magukat és azt már tudtam, hogy ilyen körökben soha nem illik senkit megvárakoztatni. Persze sokkal hamarabb sem illik érkezni. Ez most is így történt. Tizenegy órakor csengőszó hallatszott, Desya ajtót nyitott – szüleit persze nem a szakadt koszos melegítőben várta, amit én megszoktam rajta – és beléptek a szülők. Az állam leesett és úgy is maradt. Nati Teina megérzései szertefoszlottak, szívében csalódottság és meglepődöttség társult, arcára nehezen erőltetett mosolyt. Desya édesanyja még fiánál is magasabb volt, arcvonásait nyilvánvalóan tőle örökölte a fiú. Száját egy pillanatra sem húzta mosolyra a nő. Haja az égbe fel volt kontyolva, fekete földig érő ruháját pedig sötétkék kövek díszítették, karján pedig több ékszert viselt mint amennyit én idáig összesen. Ez még hagyján volt, de amikor belépett az apja! Pöttöm ember, kerek arc, kerek test, kopaszodó halánték – bár a nőt elnézve nem csodáltam – orra egy karvaly csőrével vetekedett és csokornyakkendője olyan szorosra volt kötve, hogy tiszteltem, amiért nem fulladt meg. Az anya fia kezébe dobta a szőrmét amit viselt majd fintorogva megjegyezte:
- Még mindig nem jobb az ízlésed fiam. – először a hallra, majd rám nézett. – Úgy hallottam vörös… - na ez már biztos nem a hallra szólt.
- Neked is üdv, anyám. – az apja csak csendben kullogott a felesége után. Egyértelművé vált egy pillanat alatt, hogy ki hordja a nadrágot, még ha azt el is takarta egy förmedvényes fekete rongydarab az előző évezredből. – Kérlek fáradj beljebb. – mondta teljesen fölöslegesen unott hangnemben, hiszen az anyja máris a nappali felé vette az irányt és elterpeszkedett a bézs bőrkanapén. Kezdtem megérteni, hogy a hír hallatán miért vágta haptákba magát a személyzet minden egyes tagja és csinosította ki magát, valamint a szobákat is. Rám is rám parancsolt Desya, hogy kezdjek valamit az átlagos külsőmmel, de ne varázsoljak, ezért egy elegáns királykék szövetszoknyát és egy fekete blúzt vettem fel a fogadásukra. Hajamat tincsenként kontyba fogtam, elől hagyva egy-két szálat. Desya felküldött a szobámba egy fülbevalót és egy nyakláncot, hogy azokat viseljem én pedig engedelmesen megtettem, amit kért, de láthatóan nem volt elég. Pedig kivételesen még a fiú arcán is elégedettséget láttam. Hárman a nő után indultunk a nappaliba, férje mellette mi pedig velük szemben helyezkedtünk el. Kihúztam magam amennyire tudtam, lábam keresztbe tettem ahogy egy hölgyhöz illik és kedvesen mosolyogtam, holott már most sírni lett volna kedvem.
- El is jegyezted? Még jó hogy beszámolsz nekünk a döntéseidről. Régen ez nem így volt… - jegyezte meg epésen a nő én meg nem értettem miről beszél. Rásandítottam a fiúra aki lemondóan az ujjamra mutatott és akkor megértettem. Hogy az istenbe lehettem ilyen hülye? A hajnali gyakorlathoz használhattam az egyik kalandban szerzett mágikus ereklyémet Rhodos gyűrűjét, amit beláttam, hogy tényleg úgy néz ki, mint egy szimpla karikagyűrű. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, így a fiún volt a sor, hogy kimentse a helyzetet.
- Ez nem az aminek látszik, ezt nem tőlem kapta.
- Talán férjes hölggyel kezdesz? Ne próbálj nekem semmi ilyet beadni! Vállald a döntéseidet. Gyerekkorodban is mindig csak lapítottál, ideje felnőnöd a második eljegyzésed után, nemde? – második? Hirtelen olyan volt mintha a gyomromba repült volna egy nyíl. Tisztában voltam vele, hogy nem sok dolgot tudok a fiúról, de hogy neki volt egy jegyese előttem? Mármint… nem előttem, mert ugye egy hülye félreértésbe keveredtünk, amiből úgy tűnt nem fogunk tudni kimászni…
- Bemutatnád végre ezt a nőt? – egy csepp kedvességet nem táplált fia iránt, felém meg főleg nem. Úgy tekintett rám, mint egy darab rongyra.
- A nő neve… - itt a nőt kihangsúlyozta – Nati Teina és egy igencsak tehetséges mágus. – nem tudtam, hogy komolyan gondolja-e vagy pedig éppen menteni akarja a menthetőt, de ez volt a nap első pillanata, amikor szívből elmosolyodtam.
- Teina? Ezt a családnevet még nem hallottam a köreinkben… Melyik város nemesi családjából vagy való lányom? – szegezte nekem a kérdést a nő. Egyre csak azért imádkoztam, hogy valaki segítsen kijutni ebből a helyzetből, mentsen ki az undok banya karmaiból. Sajnos tudtam, hogy a kérdést felém intézték, Desya nem válaszolhat helyettem. Kérdően rápillantottam, ő pedig bólintott, ami azt jelentette, hogy ne hazudjak.
- A szüleim nem nemesek voltak. Egyszerű mágusok, ahogyan én is. – jelentettem ki anélkül, hogy hangomban szégyen lett volna. Vagyis úgy tudtam, hogy egyszerű mágusok voltak, de bármi megtörténhetett. Desya anyja erre persze elfintorodott.
- Akkor mégis hogy került ide? Hova jársz te fiam, hogy egyszerű népeket ismersz meg? – hála istennek nem az enyém volt a kérdés. Befogadóm apja csak csendben ült és arca felderült, amikor az egyik igencsak csinos szobalány egy whisky-t hozott neki. Úgy láttam megtalálta az egyetlen mentsvárát, ám ekkor bevillant egy kép. A találkozásunk. Azt mégsem mondja el… ugye nem? Újra azt kívántam, hogy segítsen valaki. Mentsen meg, hozzon ki innen, mindegy hova visz, csak segítsen. Egyetlen porcikám sem kívánta a kínvallatást valamint, hogy ezzel a nővel még ebédelnem is kelljen. Biztos voltam benne, hogy bele fog kötni a villatartásom szögébe, vagy a szám kinyitásának módjába. Segítséget akartam…
- Ott találkoztunk, ahol régebben reggeliztem. – felelte halálos nyugodtsággal a fiú. Az anya hideg arca nem enyhült semmilyen válaszra. Lehet ha tudná az igazságot akkor felderülne. De nem… akkor csak tovább kínozna mind a kettőnket.
- És mégis mit akarsz a fiamtól? A pénzét? A befolyását? Így akarsz jobb életet magadnak, kitörni az egyszerű parasztsorsból? – a kezeimmel babráltam. Éreztem ahogy felmegy bennem a pumpa de nem lehettem tiszteletlen. Idegesen Desyara néztem. Én magam nem tudtam honnan származok, kik voltak a szüleim, ezt mindig homály fedte, de abban biztos voltam, hogy már most kitörtem a paraszt sorból és voltam annyira meggyőző valamint talpraesett, hogyha el akartam érni valamit arra nem kellett bábot használnom. Sokkal jobb módszereim is voltak, például a charm bűbáj… erről eszembe is ötlött egy nagyon frappáns válasz.
- Higgye el, ha efféle dolgokra vágynék, a fia már rég a hatalmam alatt lenne és nem így viselkedne, ahogy most. – A nőnek elakadt a lélegzete. Biztosan nem számított ilyen válaszra.
- Mégis milyen piszkos módszerekhez szokott folyamodni? Heh? Hanyadik férje lesz a fiam? – Csak nem hagyta magát a nő. Nem engedte, hogy fogást találjak rajta és én továbbra is a megváltást vártam, amikor az ajtó kicsapódott és egy számomra elfelejtett személy rontott be rajta, akit nem hittem volna, hogy ígéretét megtartva még látni fogok, Caius Pantom.
- Te meg mi a halált keresel itt? – ugrottam fel a kanapéról meglepődésem közepette.
- A kártya jelzett, hogy bajban vagy és segítségre van szükséged. Mégis kitt kell megölnöm, hogy az én gyönyörű hercegnőm boldog legyen? Ha szabad megjegyeznem ez a ruha jobban áll mint a harisnya, miniszoknya és tűsarkú kombó. – éreztem ahogy az arcom vörössé válik és szinte elsüllyedtem a szégyenemben. Arról az esetről még Desya sem tudott semmit, szuper titkosan hajtottam végre Bob mester kérésére. Desya édesapja most kezdte először jól érezni magát és látszott rajta egy elfojtott nevetés amint feleségének arcára nézett és azon a szörnyű rémületet és megvetést látta.
- Caius, ha segíteni akarsz, menj ki, de most! – nagyon mérges voltam és elképzelni sem tudtam, hogy mégis miként került ide. Hiszen alig tíz perce ötlött fel bennem először a gondolat, hogy segítség kell nekem. Meg vajon milyen hülye kártya jelezte neki?
- Nemááár, én is meg akarom menteni a te életed! Hiszen tudod, az olyan nőkért élek, mint te. – egy kacsintást küldött felém, az „anyósomon” meg látszott, hogy már alig kap levegőt.
- Ha megbocsátanak. – elengedtem egy vigyort, megigazítottam a szoknyámat és Caiust karon ragadva kivonszoltam a szobából. – kérlek, maradj a hallban, utána megbeszéljük ezt a megmentős segítségkérős dolgot, mert nagyon gyanús vagy nekem. A nappali elé érve csukott ajtót találtam és egy förtelmes rikácsolást hallottam.
- Miféle jövevény ez? Azt hittem az előző esetből már okultál, de most már látom, hogy hiba volt téged ideengedni. Ez a nő tönkretesz! Nem látod milyen csürhékkel barátkozik? Amúgy meg ki a fene volt ez?
- Nem illik hallgatózni. – dugta a fejét az enyém mellé Caius, én pedig reflexből hason ütöttem és rárivalltam.
- Fogd már be te csürhe! – hirtelen bent is csend lett.
- Ezt a helyzetet én sem értem egészen, de bárki is volt, szerintem Nati nem fog minket megvárakoztatni, úgyhogy kérlek, fejezd be a siránkozásod. – a hangja továbbra is nyugodt volt és védelmező. Mintha csak egy báty védte volna a húgát. De mit is tudhatok én erről? Hiszen a család fogalma számomra ismeretlen, még ha az béklyóba is köt vagy éppen uralkodni akar rajtam. Gondolataim között rájöttem, hogy valószínűleg engem várnak. Arcomra újra mosolyt varázsoltam és beléptem.
- Elnézést kérek az úr miatt. Bizonyára kissé összezavarodott, ahogy én is. Egy régi munkám kapcsán ismerem.
- Képzelem milyen munka lehetett… - jegyezte meg az orra alatt a nő, közben én visszaültem Desya mellé, aki szúrós pillantást vetett rám.
- Már elnézést kérek, de én mindig tisztes munkákat vállaltam el csak, amely egy törvényes céhhez illik.
- Persze a céhek… Fiore legnagyobb baklövése volt, hogy engedélyezte a céhek megalapulását és szabad kezet kaphattak a munkavállalásban. Csak rontott a helyzeten. Mégis melyik céhnél talált helyet magának?
- A Blue Pegasusnál és büszke vagyok rá, hogy a tagja lehetek.
- Remek! Az üresfejű cicababák társasága.
- Most már elég lesz anyám! Ha nem tetszik, amit látsz, akkor kérlek menj haza. Az, hogy Nati itt lakik az én döntésem és csakis én fogok ezen változtatni, ha úgy tartja kedvem. – a nő elhallgatott és gondolkodóba esett.
- Akkor akár indulhatunk is. Wilber? – nézett rá a férjére, aki végig csendben iszogatott már-már azt hittem, hogy néma.
- Még megnézném anyámék házát. Fiam, megteszed, hogy körbevezetsz?
- Persze, apám. - Azzal a két férfi kilépett a nappali ajtaján és a lépcső felé mentek én pedig ott maradtam az állítólagos anyósjelöltömmel. Örültem neki, hogy csak kamu volt az egész ugyanis nem bírtam volna elviselni ha egy ilyen szipirtyóval kellene családi vacsorákon ülnöm. Már éppen el akartam menekülni előtte, nyitottam a szám, de a nő megelőzött.
- Nézze. Engem nem érdekel, hogy a fiam meddig lázad, nem leszek hajlandó eltűrni, hogy a rangján aluliként viselkedjen. Az olyanfajta nők, mint maga… velem nem tudják elhitetni, hogy nem a pénzre hajtanak, úgyhogy… - a nő a táskájába nyúlt, és elővett egy köteg gyémántot. – Adok elegendő pénzt, hogy egy élhető szinten el tudjon indulni amennyiben itt hagyja a fiam. – az arca rezdüléstelen maradt. Nem láttam mást a szemeiben csak gyűlöletet és undort az irányomba. Ez a banya bármire képes lett volna, csakhogy ne mocskolja be a családja hírnevét és a becsületüket. Úgy éreztem, hogy ez az utolsó csepp a pohárban és kifakadtam.
- Maga szánalmas… - vetettem oda nagy flegmasággal. – Nem tudja felfogni, hogy tönkreteszi a fiát. Desya más ember, nem veti meg azt, ha valaki dolgozik is a pénzért vagy az elismerésért. Igen, bevallom, nem fizetek lakbért azért, hogy itt legyek, de dolgozom. Ha kérne pénzt odaadnám neki mert bármilyen hihetetlen a maga számára, ő nem a vőlegényem, nem a párom és nem is lesz az… - nem szólt semmit a nő. – De tudja, én tudom milyen elveszíteni a szülőket és nem akarom, hogy miattam Desya is elveszítse a sajátját, úgyhogy elmegyek. De a pénzre nincs szükségem, a magam lábán is meg tudok állni, ahogy mindig is megtudtam. – kiindultam a teremből és szembe találtam magam Caiussal aki szomorúan nézett rám.
- Nati, jól vagy?
- Nem… valaminek még ki kell jönni… nem bírom tovább.
- Ide ne hányj! – egy lesújtó pillantást eresztettem meg a férfi irányába, majd visszaléptem a nappaliba, ahol ismét terpeszkedett a nő.
- Ja, még valami. Dugja fel a rangját! – mondtam dacosan és felrohantam a szobámba, Caius pedig utánam. Elővettem a feneketlen táskát és dobáltam bele a holmijaimat.
- Hát, ez szépen kijött. – mondta mosolyogva. – Ne legyél szomorú hercegnőm. Ez nem a világ vége. Én itt leszek.
- Te ezt nem értheted. – mondtam elcsukló hangon. – annyi idő után végre újra otthon éreztem magam és egy ilyen… banya pedig elveszi tőlem ezt is. – az ágyon ültem és átgondoltam mindent, ami most vagy éppen ennek előzményeként történt. Én sem értettem, hogy Desya miért engedi meg, hogy vele éljek, hogy miért segít nekem és én ezt miért fogadtam el. Minden külső jel ellenére nem voltunk egy pár, hiába gondolta úgy mindenki. Számomra ő lett az új testvér, akire felnézhetek, aki tényleg jó irányba visz és akivel mindent megoszthatok. Vele olyan volt mintha újra tartoznék valakihez feltétel és vég nélkül, hiszen a család – már amennyire én tudtam – ez volt. Feltétel nélküli összetartozás, bizalom és segítség. Nekem lehet nem adatott meg ez, viszont sokaktól hallottam róla és mindig elképzeltem milyen lehet egy normális és nagy családba tartozni, mint amilyenbe sokan tartoztak azok közül akiket ismerek. Jó, Desya csak egy ember volt, de ő nagy és az számít… Miközben rá gondoltam megjelent az ajtóban.
- El fogsz menni?
- El.
- Pénzt adott?
- Akart. Hanyadik lányt hoztad ide és adott nekik pénzt?
- Te vagy a második. Az első el is fogadta és elment. Ő tényleg a jegyesem volt. – ez volt az első alkalom, hogy beszélt a múltjáról. – valahogy mindig vonzottam a nálam alacsonyabb rangú embereket és lássuk be, volt egy rossz döntésem, amin anyám jól átlátott. Azóta irányítani akar. De ami téged illet az más. – A fiú ránézett az engem vigasztaló Caius-ra.
- Ne haragudj… beszélhetnék Natival négyszemközt? – a fiú csak bólintott és kisietett a szobából.
- Hogy őszinte legyek nem puszta szimpátiából ajánlottam fel a segítségemet. Még gyermekkoromban volt egy nagyon jó barátom. Ugyanolyan házból volt való mint én csak ő sem rajongott érte. Az volt az álma, hogy ő legyen Fiore legkiválóbb női alakváltója. Vonzották a kalandok, hogy bármikor más lehet mint aki és ezt az igazság szolgálatára akarta felhasználni. Persze a szülei ezt nem támogatták és férjhez akarták adni de ő azt nem élte meg. A tüdeje nem úgy funkcionált ahogy kellett volna és belehalt még tizenhat éves korában. Még akkor is meg akarta velem ígértetni, hogy segítek a legerősebb alakváltóvá válni neki és én megígértem. Te pedig még ha külsőre nem is hasonlítasz rá, amikor a szemedbe nézek, abba az élettel teli mégis szörnyű terheket viselő szemedbe, akkor mindig ő jut eszembe. Olyan mintha vele beszélnék, vele együtt bújnám a könyveket, amik persze azóta megváltoztak. Az orvosi könyvek is miatta vannak. Azt hittem nekem sikerül megtalálnom a módját, hogy mellettem maradhasson, de belebuktam. Most már érted? Neki törlesztek, mind idáig te nem számítottál, de amikor lent megláttam anyám arcát egyből rájöttem mi történt… meg másra is. Most már nem az hiányozna, hogy olyan vagy mint ő, hanem te magad. A legjobb barátom vagy… na jó, az egyetlen barátom vagy és szükségem van rád még ha nem is mondom, úgyhogy kérlek, maradj itt. – hirtelen olyan sok volt az adat, hogy úgy éreztem kell egy kis idő mire feldolgozom. Egyetlen kérdés jutott eszembe.
- És az anyád?
- Sosem fogja lenyelni a békát, hogy nem azt az életet élem amit akar de azért tudom, hogy szeret.
- Összesen nem hallottalak annyit beszélni mint most. – a fiú erre elmosolyodott és leült mellém.
- Mi a válaszod? Megtegyük egy régi barátnak az ígéretet? Ketten, együtt. – bólintottam, az ajtó mögül pedig egy férfihang szűrődött be.
- Hárman!
- Most már elmondhatnád, hogy ki ez. – Desya visszatért a régi stílusához. Elnevettem magam.
- Tudod, eddig nem tudtam, hogy mit akarok az élettől. Csak mentem, és ha magam előtt láttam egy lehetőséget megragadtam. Gondoltam, ha valamit kedvemre valónak találok azt majd folytatom. Úgyhogy meg kell köszönjem…
- Coira.
- Akkor meg kell köszönnöm Coiranak, hogy nekem adta az álmát, hogy nekem is legyen egy. Még valami… Coira szőke volt? – Desya bólintott. Már megértettem, hogy miért akarta azt az alakot felvetetni velem. Teljesen rá emlékeztette volna. Volt egy sejtésem, hogy Desyanak ő nem csupán egy barát volt, számára ő volt az első szerelem de nem feszítettem tovább a húrt, inkább elmeséltem Desyanak, hogy mégis hogy ismertem meg Caiust ő pedig nyugtázta magában, hogy ez egy újabb érthetetlen dolog körülöttem.
- A szüleid elmentek? – kérdeztem gyanakodva mikor a konyha felé indultunk.
- Igen. – nagy kő esett le a szívemről, hogy nem kell tovább elviselnem azt a nőt és hogy minden tisztázódott közöttünk. Caiust pedig miután meggyőztem, hogy nincs rá szükség arra is rávettem, hogy menjem haza. Desya túl kedves volt hozzá és megengedte neki, hogy néha átnézzen, csak hogy biztos lehessen benne, jól megy a sorom. Én abban voltam biztos, hogy ezt minimum hetente meg fogja tenni. Persze megint olyan furán köszönt el mint mindig. „Amint szükség lesz rám én itt leszek hercegnő.” Furcsa érzés volt mikor ezt mondta, mintha valaki már hívott volna hercegnőnek, de nem emlékeztem tisztán ki volt az így gyorsan el is kergettem a gondolatokat másfelé. Bár idegesített, hogy így hív azt tudtam, ha megmondom neki akkor folytatni fogja.
Ami ma történt adott valami értelmet a bolyongásaimnak. A legerősebb női alakváltó. Eljátszottam a gondolattal. Belegondoltam és tetszett a cím. Bár nem akartam, hogy ismejenek és úgy mutogassanak rám mint valami látnivalóra. Meg akartam őrizni hármunknak ezt az álmot amit megkönnyített, hogy bárki lehettem. Eddig bele sem gondoltam a szabadságba vagy a lehetőségekre amit ez nyújthat, csupán munkaeszközként tekintettem a mágiára. Mégis mi másként tekintettem volna rá… ebből éltem amióta az eszemet tudom. Soha nem gondoltam át, hogy azokon a feladatokon kívül amik a falon vannak vagy amikkel Bob mester megbíz mire tudnám használni az erőmet. Huszonkét éves korom után épp itt éreztem az idejét, hogy végre eldöntsem mi a célom és komolyabban vegyem azt, ami bennem van. Eldöntöttem. Lezárom a múltat, kitisztítom az elmém és „új” életbe kezdek. Ennek a legelső lépése az, hogy a ruhatáram és a kacataimat kiválogassam, eldobjak mindent, ami negatívan hat rám. A második lépés pedig beengedni az újat. Nyitottnak lenni arra, ami számomra pozitív, segít az előrejutásban és nem teher. Minden ember az örök boldogságot keresi. Talán ezzel a módszerrel megtalálom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gildarts Clive
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 162
Aye! Pont : 7
Join date : 2011. Jun. 20.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Feb. 10, 2016 11:44 am

Natikám, az első kalandodban szinte kiakasztott a végére a -ba -be -ban -ben ragozás, tessék átnézni, elég sok helyen otthagyod. Ezt leszámítva nem volt vele gondom, és ezennel le is teszem a Grammar Nazi karszalagomat.
Sikerült két egymástól merően eltérő kalandot az orrom alá dugnod, megmutatva a kisváros két arcát, meg hasonló hivatalosnak érződő maszlag. Very Happy Mindkettőben volt, ami tetszett, az elsőben az akció, bár lehetett volna benne kicsit több, de ez már csak az én szám íze, ahhoz kevés volt, mégis elég, hogy eltörténjen az a tojás, ejnye-bejnye. Örültem volna neki, ha több figyelmet kap, nem csak másfél sort, de nem építettél ki vele túl közeli viszonyt, úgyhogy nem fogok belekötni. A másodikban az a rész tetszett külön, amikor kiosztottad azt a banyát, és persze, hogy végig benne volt a humorod.

Szóval, ennyi is lenne, csak még valami ki akar jönni... ja igen.

Jutalmad 1200+250 VE, a kártyazsonglőrödé pedig 360. Smile

_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   

Vissza az elejére Go down
 
Nati Teina
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: