HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Magánküldetés: Farkasvadászat

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 26

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Vas. Szept. 09, 2012 8:39 am

Szólt az őrség, az ember kit vártunk megérkezett.
Nem tudtam mire számítsunk, így mint most minden „kihallgatásnál” Rohandar jobbján, egy lépéssel mögötte helyezkedtem. Pár munkás érkezett és köztük volt ő is. Nem tudtam, hogy nézett, ki így ennek okán a mellkasukon levő kártyát néztem, min a nevük és beosztásuk szerepelt. Rohandar megtalálta, jelezett és követtük volna őt, de épp felénk tartott, akaratlanul is jó helyre álltunk. Nem vett észre minket, én is elmentem volna mellette, ha nem szóltak volna, hogy ő kell nekünk.
- Mr. Riddick? – szólította meg a társam őt, másképp, más hangsúllyal, mint az eddigieket.
Riddick szó nélkül állt meg, majd alaposan szemügyre vett minket.
- Igen, én vagyok az. Mi dolguk van velem, illetve egyáltalán az épületben? - kérdése jogos volt, hisz nem az öltönyös fajtához tartoztunk, azonban nem erről akartunk beszélgetni vele.
- Az igazgató bérelt fel minket, egy kis mellékesre. - szóltam majd böktem meg Rohandar vállát - Most hol vannak a bábjaid? - gondoltam a csontvázaira, miket előszeretettel használt eddig ilyenkor.
- Bábok? Egy ilyen szükségidőben, mit szórakoznak? Tegyék a dolgukat. – szólt ránk, majd folytatta útját az irodájához.
- Óh, biztosíthatom, hogy egyáltalán nem szórakozunk... vagyis... nem is tudom, magától függ, hogy milyen jó lesz a műsor! – hogy Rohandar szemei vörösen izzottak jól tudtam, hogy korábbi mágiáját használta, mi áldozatának korom sötétséget okozott. Szerencsére én láttam mindent, nem kárhoztatott vakságra.
Mr. Riddick a szemeit vizsgálta meg előbb, hogy nem e vele lett gond, majd kapcsoló után kutakodva a falat tapogatta.
- Az áramellátással semmi gond. – szólt, ki a sötétséget csinálta - Ellenben lenne olyan kedves és elárulná nekünk kedves uram, hogy merre találjuk meg Taravát? Ugyanis lenne vele egy kis üzleti jellegű beszélgetésem... sünk. – látszott, hogy rám elsőnek nem gondolt, de nem is zavartattam magam emiatt.
Válasz helyett hangos sóhaj érkezett, majd beletörődés látszatát mutatva változott meg a tartása.
- Akkor esélye sincs az akciónak. – szólt, majd vált meg a felsőjétől, a sötét öltönyétől, majd az ingje is csak a nadrágján lógott - Essünk túl rajta. – kezeit maga elé emelte, majd alakváltó révén úgy tűnt eredeti alakjába változott. Nem volt oka tovább álcában maradnia.
Némi meglepetést nyújtottak sebei, de nem ez volt a megfelelő idő a csodálkozásra, magamban elszörnyülködtem, de ennyi elég is volt most.
- Húh öcsém, te is szereted a balhét mi? – tűntek fel neki is a sebek - De ha kell elveszem én erővel is az infót!
- Álljak hátrébb? Nem akarok útba lenni, mint legutóbb. - mondtam, bár nem tűnt erősebbnek ez az alak Taravánál.
- Nem. – szaván nem gondolkodott - Inkább úgy gondoltam, hogy intézd el most te a dolgokat. Én biztosítom az előnyt a sötétséggel. Dolgozz meg te is a pénzért! – úgy tűnt pihenni akart, elfáradhatott.
- Ám legyen. - léptem előrébb, majd megnyújtva a karomat és megduzzasztva az öklömet akartam a falhoz szegezni az előttünk állót. Bár hallhatta, hogy támadok és talán azt is, hogy honnan, de a mikéntet nem tudta. A tenyeremmel sikeresen nyomtam falnak őt, nem illetődött meg az erőtől és úgy tűnt ujjaimat egyesével akarta lehámozni magáról, azonban csakhamar szúró fájdalmat éreztem az egyikben.
- A fenébe! - adtam hangot a nem tetszésemnek, fájdalmamnak.
Visszahúzva a karom, egy hatalmas halból újra emberi ellenfelünk lett, majd vetődött felénk, nem adva időt átgondolni a helyzetet.
- Ej-ej, csak nem bírsz vele egymagad mi?
Inkább Rohandart ütöttem volna meg most szívesen, de volt mivel foglalkoznunk, minthogy egy újabb hal repült felénk. Rohandar a mágiáját használva emelt falat, majd hogy elmúlt a hatása az ellenfelünk majd egész teret betöltő alakja is visszaváltozott ismét.
- Rohandar, kívánom, hogy harapjon meg téged is egy... egy HAL, vagy mi! - szóltam, majd felkapva a vizet a Titan magic: muscle mágiámhoz fordultam segítségül és az idegesítővé vált halászt akartam megragadni és falhoz vágni, hogy testem erősebb lett.
- Egyszer már volt dolgom három morcos ebbel, az szerintem übereli a halacskát nem? – nem voltam biztos benne.
Ellenfelünk menekült és megragadnom sem sikerült, de az izmoktól megduzzadt testemmel annyi is elég volt most, hogy fellökjem őt. Hogy a vállaink találkoztak, ő húzta a rövidebbet és esett el a lendület miatt. Eszméleténél volt, hisz lihegése hangos volt, mint mikor egy futást követően a kutyák öltik ki nyelveiket, de a földről nem kelt fel. Rohandar megidézte két barátját, kik a tovább nem küzdő felé szegezték a kardjaikat.
- Akkor hol is kezdtük? - nem vártam választ - Hol van Tarava?
- Ezt csak ő tudja.
- Csak ő tudja? Olyan nincs. Énekelj, vagy baj lesz!
- Nem lesz baj. Itt nem te vagy a főnök. – sajnos igaza volt.
- Az igazgató. Vigyük hozzá? - fordultam társamhoz.
- Ez már úgysem tud sok vizet zavarni, szóval akár el is vihetjük. – nem kötött belém, mi meglepő volt számomra egy kicsit.

Rohandar mutatta elől az utat, foglyunkat két csontváza kísérte, a sort pedig magam zártam az ujjamat harapdálva, hogy az ne fájjon annyira. A harapást még mindig éreztem, de a kicsiny fájdalommal csak akkor foglalkoztam, mikor nem voltam senki látóterében sem.
A megbízónk irodájában az asztal elé ültettük, kényelmes széken foglalt helyett, míg mi a csontvázak mellett két oldalt álltunk.
A kérdésekre nem válaszolt, ritkán is szólalt és olyankor is ő várt választ kérdéseire melyek a megbízónk hatalmáról szóltak, mit a Korani cég főnökeként kapott. A kérdéseiben hatalommal való visszaélésre utalt, de mint nem is adott, nem is kapott választ.
A csontvázak időnként megbökték nyakát, de semmi fenyegetés nem eresztette szabadjára nyelvét. Néma volt, nem beszélt, majd egy idő után nem is nézett, minthogy arcával magába fordult, az ölét nézte.

Egy pár percre csend lett a szobába, még az igazgató se szólt. Azt hittem befejezzük, de úgy tűnt a megbízónk közel sem így gondolta.
Nem tudtam mit akart a továbbiakban, de a szoba ablaka kitört hirtelen. Testem akaratlanul is összerándult egy pillanatra, majd csak a szobát át szellő láncot, kristályokat láttam meg magam mellett. Színűk ismerős volt, hisz nem rég láttam és hogy Tarava is megjelent az asztalon, gyanúm beigazolódott.
Az igazgatót akarta magának és léptem volna rögtön akcióba, azonban mintha kristályok robbantak volna. Darabkák záporoztak mindenfelé, majd a plafon is megindult, ránk szakadt. Automatikusan is a föld felé fordultam, kezeimmel a fejemet fedtem, de szerencsére nem sok mennyezet darab esett rám és azok sem voltak olyan nagyok, olyan kemények. Egy- két helyen fájlaltam a hátam, de nem volt idő el kellett kapnunk Taravát. Fordultam és vertem be az orrom, homlokom egy falba, mi kristályból lett.
- A fenébe! – adtam hangot nem tetszésemnek, majd ugrottam hátra, hogy foglyunk alatt is beszakadt a föld és tűnt el székestül a mélybe – Ilyen nincs.



A hozzászólást Petersen Ruw összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 18, 2012 5:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Hétf. Szept. 10, 2012 6:12 pm

Nem telt bele sok idő, és az őrök, akiktől kis túlzással hemzsegett az épület, máris leadták a fülest, miszerint a keresett emberünk megérkezett az épületbe. Nem gatyáztam sokat, és egyenesen, célirányosan haladtam végig a folyosókon, a nyomomban az alakváltóval. Nem egyedül érkezett, hanem több másik itt dolgozóval is, így nem volt túl egyszerű kiszúrni, pláne, hogy csak a leírására támaszkodhattam. Egy kis nézelődésre és méregetésre volt szükség, mire végre kiszúrtam a csapatból azt a személyt, akire szükségem volt. Mivel pontosan velünk szembe haladt, így nem volt nehéz dolgunk a feltartóztatásában.
- Mr. Riddick? – álltam elé, s tettem fel a kérdésemet.
Az illető megállt, és néhány pillantással feltérképezett minket.
- Igen, én vagyok az. Mi dolguk van velem, illetve egyáltalán az épületben? – felelt végül, de nem tetszett, hogy ő is kérdezni szeretne, holott ezt a lehetőséget szerettem mindig és mindenhol megtartani magamnak.
- Az igazgató bérelt fel minket, egy kis mellékesre. – böködött meg Pete. - Most hol vannak a bábjaid? – kérdezte.
Nem igazán tetszett se az, hogy az ittlétünk okáról beszél, bár ez még megengedhető lett volna, hiszen nem sötét céhes a fazon, de az már végképp sok volt, hogy még az élőhalottjaimról is információkat adott, még ha nem is sokat.
- Bábok? Egy ilyen szükségidőben, mit szórakoznak? Tegyék a dolgukat! – szólt ránk, és már szeretett is volna szabadulni tőlünk.
- Óh, biztosíthatom, hogy egyáltalán nem szórakozunk... vagyis... nem is tudom, magától függ, hogy milyen jó lesz a műsor! – feleltem, és máris a Dark Moment hatása alá vontam a teljes területet.
Petersenen kívül mindenki vaksötétben tapogatózott, mivel nem bíztam, nem bízhattam senkiben. Pete is csak azért kapott látóteret, mert neki, még úgy véltem, hogy hasznát vehetem a harcban, ha úgy hozza a szükség.
Az imposztor előbb a szemét ellenőrizte, majd az áramot kezdte el keresni, és valami áramszünetet motyogott, de nem sokat értettem abból, amit mondani szeretett volna.
- Az áramellátással semmi gond. – nyugtattam meg. - Ellenben lenne olyan kedves és elárulná nekünk kedves uram, hogy merre találjuk meg Taravát? Ugyanis lenne vele egy kis üzleti jellegű beszélgetésem... sünk. – javítottam ki a ragozásom, hiszen eszembe jutott, hogy nem csak egyedül vagyok.
Egy sóhaj hallatszott a vakságra ítélt felől, majd ismét megszólalt:
- Akkor esélye sincs az akciónak. – felelte, és módszeresen elkezdett levetkőzni.
Nyakkendő majd a zakó is lekerült róla, és az ingéből is úgy „kimászott”, hogy csak a nadrágjába tűrt részek miatt maradt rajta.
- Atya világ, ki rendelt ide sztriptízt? – gondoltam első nekifutásra, majd a következő pillanatban szerencsére megtörte a borzongásomat az immáron ellenféllé vált férfi hangja:
- Essünk túl rajta. – mondta, majd maga elé emelte a kezeit, és átalakult, ahogyan azt egy alakváltótól el is lehet várni, viszont nem valami harci testbe, már amennyire nekem tűnt, hanem csak egy másik, átlagosnak tűnő emberi testbe.
Ami azonban nem stimmelt, az a test kinézete volt. Nem csak, hogy a felsőtestén, de az egész arcán is több helyen óriási és rút sebhelyek éktelenkedtek. Bár erős idegzetű voltam, azért egy kicsit én is megborzongtam tőle, de gyorsan túltettem magam rajta.
- Húh öcsém, te is szereted a balhét mi? – tettem szóvá végül a felfedezésem. - De ha kell elveszem én erővel is az infót! – mosolyodtam el, hiszen szerettem a harcot, különösen, ha volt esélyem nyerni.
- Álljak hátrébb? Nem akarok útba lenni, mint legutóbb. – szólt közbe Petersen.
- Nem. – vágtam rá azonnal, szinte gondolkozás nélkül. - Inkább úgy gondoltam, hogy intézd el most te a dolgokat. Én biztosítom az előnyt a sötétséggel. Dolgozz meg te is a pénzért! – indokoltam meg a döntésemet, hiszen valószínűsítettem, hogy közel azonos jutalomban részesülünk, ha végeztünk itt, és akkor nehogy már csak én dolgozzak, ő meg potyázzon!
- Ám legyen. – lépett egy kicsivel előrébb.
A kezét megnyújtotta, és ráadásnak még meg is duzzasztotta, ezáltal megkísérelve azt, hogy a delikvensünket a falhoz passzírozza. Sikerült is neki, és odaszorította a prédánkat, csakhogy az válaszként valami fura állattá alakult, talán valamiféle halnak mondanám, és ilyen formán megharapta Petersen kezét, aki, mint egy kis óvodás máris elengedte az áldozatát, nem hogy még erősebben szorította volna.
- A fenébe! – mordult, vagy lehet, hogy inkább pontosabb, ha azt mondom, hogy jajdult fel, mivel nem nagyon értékelte azt, hogy ma ő a hami.
A kezeit egészen vissza is húzta, így teljes mértékben szabad utat adva Mr. Riddicknek, aki visszaváltozva emberi alakba máris felénk rugaszkodott, csak úgy vaktában, majd a levegőben ismét egy szép nagy hallá alakult.
- Ej-ej, csak nem bírsz vele egymagad mi? – dorgáltam közben Petet, de egyidejűleg fel is húztam egy Storm Wall-t, nehogy még a végén kilapítson minket a tengeri herkentyűnk.
Bár igen robusztus volt a támadónk, ellenben nem láthatott minket, sőt, nem csak minket, de a falat sem, így hát egyenesen beleugrott, ami nagyjából egy helyben meg is állította, majd a földre zuttyant. Ezt követően megint csak emberi formát öltött.
- Rohandar, kívánom, hogy harapjon meg téged is egy... egy HAL, vagy mi! – kezdett vitatkozni velem közben a társam.
Nem értettem, hogy mi a baja pontosan, de egyre jobban az óvodás stílus jutott róla az eszembe, meg a ha megdöglött a lovam akkor dögöljön meg a szomszédé is. Vagy ha megdobnak kővel, akkor dobj vissza sziklával meg ilyen okosságok, ami meg kell hagyni teljesen egyenértékűek voltak az ő mondatával. Azonban nem hagyhattam én sem szó nélkül, tekintve, hogy én sem voltam rest, és engem is értek már kellemetlen élmények az állatok közbenjárására:
- Egyszer már volt dolgom három morcos ebbel, az szerintem übereli a halacskát nem? – kontráztam, miközben partnerem ismételten megpróbálta a falhoz préselni a fickót, megint a kezét használva.
Riddick gyors volt, így Petersen nem tudta megmarkolni az óriási karjával, ellenben fellöknie sikerült. A sikeres öklelés után pedig a földre került alakváltó már nem mutatott további hajlamosságot az összecsapás folytatására, ellenben én azért még nem írtam le, és két zombit idéztem meg, akik a kardjaikat a ziháló férfi felé szegezték, méghozzá igen közelről.
- Akkor hol is kezdtük? – tette fel a költői kérdést Pete, és már folytatta is: - Hol van Tarava?
- Ezt csak ő tudja. – válaszolt megint csak nem túl sokat mondóan a pasas.
- Csak ő tudja? Olyan nincs. Énekelj, vagy baj lesz! – próbáltam fenyegetni, bár tőle nem vártam, hogy különösebb hatást érnék el vele.
- Nem lesz baj. Itt nem te vagy a főnök. – kaffogott vissza.
Persze bizonyos nézőpontból igaza volt, hiszen nekem fizettek és nem én fizettem a munkáért, ráadásul azt a feladatot végeztem, amellyel megbízott a főnököm, ellenben amikor egy mágus, aki ráadásul sötét mágus, és jól érezhetően nincs ellenére a gyilkolás sem, hiszen ennyit már tudhatott rólam Taravától, szóval, ha egy ilyen alakkal találkozik az ember… hát… nehogy már neki álljon még feljebb! Azt meg még hozzá se tettem, hogy legyőztük már, és ő feküdt a földön, én pedig diktáltam a feltételeket ahhoz, hogy egyáltalán életben maradjon.
- Az igazgató. Vigyük hozzá? – vetette fel közben az ötletét a másik pandúr.
- Ez már úgysem tud sok vizet zavarni, szóval akár el is vihetjük. – adtam be a derekamat.
Mindez annak volt köszönhető, hogy nem voltam valami kimagasló tehetség a foglyok faggatásában.
Tudni illik túl gyorsan eldurrant az agyam, és nem tudtam kivárni, hogy beszéljen a célszemély. Ezen felül pedig ekkorra már eléggé hosszúra nyúlt a nap, és kezdtem lefáradni, mind agyilag, mind pedig testileg is.
- Bosszankodjon miatta valaki más! - gondoltam magamban.
Így hát felnyaláboltattam a fickót a két halottammal, és feloldottam a sötétséget is, majd megindult a menet az igazgatóhoz. A folyosókon én haladtam elöl, elzárva az egyik menekülési irányát. Közvetlen mögöttem baktatott a két élőhalott, közrefogva az immáron fogollyá vált mukit, a sort pedig Petersen zárta. Ugyan ilyen sorrendben mentünk be az irodába is, ahol is előadtuk a történeteket a Korani vezetőjének, aki szintén megpróbálta szóra bírni a tagot, körülbelül ugyanannyi sikerrel, mint mi. Semmi használhatót nem árult el, sőt, néha még azt is megengedte magának, hogy ő tegyen fel kérdést. Ilyenkor, meg néha máskor is, egyet-egyet taszítottak, böktek rajta a fogdmegjeim, csak hogy érezze a törődést, de ez sem ért el semmi előrelépést. Riddick a kérdéseiben hatalommal való visszaélésre utalt többek között, ami, bár komoly indok lehet egy esetleges támadásra, vagy gyilkossági kísérletére Tarava részéről, mégsem elfogadható, hiszen akkor ki fog nekem fizetni? Egy ideig azért még odafigyelt a megbízóra, de némi idő elteltével a székben, ahol ült, csak egyszerűen lesütötte a szemét, és az ölébe bámult, mintha csak meditálna.

A kihallgatás még be sem fejeződött, de nem is volt rá szükség, mert az ablak hangos csörömpöléssel tört be, rajta pedig kristályláncok tömege zúdult be. De ez még csak a kezdet volt. Megjelent Tarava is teljes valójában egyenesen az igazgató asztalán. Megpróbáltam volna megtámadni, csakhogy gyorsabb volt nálam. A plafont narancsszínű kristályokkal zúzta le, így lekorlátozva arra a figyelmemet, hogy a törmelék ne zúzzon halálra. Mire pedig ismét olyan helyzetbe kerültem, hogy mozgolódhattam volna, addigra már felállított egy pajzsot, amely elválasztotta a szoba azon részét, melyben én voltam, meg Petersen, attól a résztől, ahol az igazgató, Tarava és a foglyunk, Mr. Riddick volt.
- A fenébe! - hallottam Pete hangját mellettem, de reagálni ő sem tudott semit, akárcsak én.


A hozzászólást Rohandar Blacksteel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Szept. 24, 2012 3:10 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Vas. Szept. 16, 2012 2:00 pm

Shasu kissé feszengett az öltönyben, és ezt tudta is, így igyekezett úgy tűnni, mint akinek nagyon sietős a dolga, és mindenkit elkerült, többnyire köszönés vagy figyelem nélkül, ami viszont nem is tűnt fel annyi embernek, amennyinek hitte, hogy fel kellene tűnnie. Valószínűleg Riddick sem volt egy népszerű ember...
- Mr. Riddick? – A hang nem volt ismerős, de egyértelműen nem jelentett jót. Shasu elé két ember lépett, akik közül az egyiket - szinte azonnal fel vélte ismerni Kao elmondásából. A nekromanta, Rohandar Blacksteel.
- Igen, én vagyok az. Mi dolguk van velem, illetve egyáltalán az épületben? – A kifejezése és a hangja olyan volt, mint aki egyáltalán nem kívánt beszélni, de még csak ránnézni sem az előtte állókra.
- Az igazgató bérelt fel minket, egy kis mellékesre. Most hol vannak a bábjaid? – A másik férfinek sokkalta gyengédebb vonásai voltak, és még csak annyit sem lehetett belőle komolyan kinézni, hogy tényleg egy fekete küldetésen volt éppen. Shasu egy szempillantást törődött a ténnyel, hogy ez a felismerése még később fontos is lehetett...
- Bábok? Egy ilyen szükségidőben, mit szórakoznak? Tegyék a dolgukat! – Rivallt rá a két emberre, majd el is indult volna, mint akinek fontos dolga van, de Rohandar közbelépett.
- Óh, biztosíthatom, hogy egyáltalán nem szórakozunk... vagyis... nem is tudom, magától függ, hogy milyen jó lesz a műsor! – Azzal minden elfeketedett Shasu előtt. Tudta, hogy mágia történt, sőt hallott is róla Kaotól. Ez Rohandar sötétsége volt, amiben ő legalább biztosan jól látott. Gépiesen kezdett el maga körül keresgélni, hogy megtalálja a falat, és közben elkezdett segítséget kérni a 'kolegáitól' az áram visszaállítására.
- Az áramellátással semmi gond. Ellenben lenne olyan kedves és elárulná nekünk kedves uram, hogy merre találjuk meg Taravát? Ugyanis lenne vele egy kis üzleti jellegű beszélgetésem... sünk. – Egy szinten még ez is fellélegzés volt. Tudta, hogy esélye sincsen, de hogy ilyen hamar lebukott az legalább arra elég volt, hogy ne kelljen hosszan eljátszania a részét ebből a maskarás komédiából. Őszintén szólva átkozta a percet, amiért egyáltalán megtanulta az emberi alakváltást...
- Akkor esélye sincs az akciónak. – Őszintén szólhatott, és így már azt sem kellett elviselnie, hogy a papír-érzetű ruhákat hordja. Ledobta az öltönyét, majd kigombolta az inget is.
- Atya világ, ki rendelt ide sztriptízt? – Shasut a beszólás semennyire sem érintette meg, sőt ha valamit érzett az az volt, hogy neki is illett megfelelően kemény stílusban válaszolnia, hogy egy jó csattanóval gyorsra zárhassák a balhét...
- Essünk túl rajta. – Szólalt meg, amikor végre levethette a mellkasáról az inget, és kibújt belőle, majd visszaváltozott az eredeti alakjába. Még vakon is érezte az elnyúló másodpercet, amiben semmi sem történt, csupán a másik kettő reagálta le magában a sebhelyeit.
- Húh öcsém, te is szereted a balhét mi? De ha kell elveszem én erővel is az infót! – Shasu pont erre várt. Tudta, hogy merre nézett a fal, és újra hallotta Rohandar hangját, így könnyű volt bemérnie, hogy merre induhat.
- Álljak hátrébb? Nem akarok útba lenni, mint legutóbb.
- Nem. Inkább úgy gondoltam, hogy intézd el most te a dolgokat. Én biztosítom az előnyt a sötétséggel. Dolgozz meg te is a pénzért!
- Ám legyen. – A beszélgetés egyre jobb ötletet adott Shasunak afelől, hogy merre kellett vetnie magát, így már ugrott is volna, de valami az útját állta. A hirtelen elé áll fal mintha csak karok összefonódása lett volna, érintésre emberi volt, de méretre óriási. Kao erről is mesélt, Shasu pedig így már tudta is, hogy miről volt szó. Kezeivel megragadta az előtte levő kar méretű valamit, majd átváltozott, és tigrishalként tövig mélyesztette bele a fogait.
- A fenébe! – A fiatal hang még magasabb lett a felkiáltással, és az óriási tag visszahúzódott. Shasu visszaváltozva emberré közvetlenül utána vetette magát.
- Ej-ej, csak nem bírsz vele egymagad mi? – Shasu már felugrott, és át is változott macskahallá, tippje szerint talán pont el is találhatta volna a egyik férfit, akit maga alá temetve a macskahal súlyával könnyen harcképtelenné tehetett volna - azonban valami történt, és Shasu nem ért földet sem. A hal pikkelyein keresztül érezte a tépő szelet, ami megállította, majd amint véget ért, a gravitációnak engedve zuhant le esetlenül a földre.
- Rohandar, kívánom, hogy harapjon meg téged is egy... egy HAL, vagy mi!
- Egyszer már volt dolgom három morcos ebbel, az szerintem übereli a halacskát nem? – A sötétben az egyetlen támpontja az emberi hangok voltak, és most is a következő felé vetette magát, csupán az idegesítette, hogy a két férfi úgy beszélt, mintha csak vadlövésen lettek volna. Persze a helyzet nem sokban különbözhetett, legalábbis a másik két férfi oldaláról, ettől viszont Shasu már régóta unta az egész komédiát.

A következő pillanatban Shasu megint megugrott, a vélt hangok felé, ám senki sem állta útját, sőt Rohandar hangját már maga mögül hallotta, így futott is tovább, remélve, hogy nem falat ér. A futását viszont újra egy hatalmas emberi fal állította meg. A vak rohamba beletaszító jókora izomtömeg a falnak lökte, ami végül a földre borulásában végződött. Fel tudott volna állni, de egy gyors szívdobbanásnyit szánva a hirtelen jött sugallatának inkább lenn maradt, és zihálni kezdett, a két férfi pedig megelégedett ennyivel is. Kezek fogták meg, és a hátára fordították, majd újabb mágiát lehetett hallani a sötétben, és Shasu azonnal érezhette a bőrén a hideg, furcsa érintéseket, amik felrángatták, és a fémet, mi a mellkasának szegeződött. Ez bizonyára a nekromanta ágiája volt...
- Akkor hol is kezdtük? Hol van Tarava?
- Ezt csak ő tudja. - Shasu most áldotta igazán Kao gondolkodását. Mivel tényleg nem tudta a tervet,erről sem tudott semmit. Egyszerűen képtelen lett volna hazudni...
- Csak ő tudja? Olyan nincs. Énekelj, vagy baj lesz! – Rohandar fenyegetőzött, pontosan ahogy Kao említette volt. A férfi mindig eléri amit akart, és nem félt volna használni semmilyen erőt, amíg meg nem kapta a pénzét. Pont mint Kao.
- Nem lesz baj. Itt nem te vagy a főnök. – Shasu megszólalására csend volt a válasz. A pénz beszélt helyette.
- Az igazgató. Vigyük hozzá?
- Ez már úgysem tud sok vizet zavarni, szóval akár el is vihetjük. - Azzal Shasut felrángatták, és lépésben meg is indultak a folyosón ekkor már Shasu is látott, de amit látott egyáltalán nem tetszett neki. A kezeit csontvázak fogták: animált, mozgó, élettelen testek, amiknek a földben, vagy más állatokban lett volna a helyük...

A páros nem sokat járatta, így ideje sem volt tovább gondolkodni a nekromanta mágiájáról. A folyosó végén egy díszes, széles ajtón lökték be, majd besoroltak utána a tágas irodába, ahol az igazgató ült a széles asztalánál. Shasu elmosolyodott, végül is szinte túl könnyen elérte ami a célja volt, így már más feladata sem volt ebben a szakaszában a tervnek...
Az igazgató volt a következő, ami kérdezni kezdte, és ő is Tavaráról érdeklődött, és tudni akarta, hogy ki ő és hol van. Shasu pedig nem válaszolt. Nem mintha tudott volna, de az sokkal jobban érdekelte, hogy mi visz rá egy hatalmas embert, hogy még vissza is éljen a hatalommal, ami így is bőven elég számra, hogy mindenkinél jobban éljen.
De az igazgató sem adta meg neki az értelem szikráját, csak mondta a magáét, aminek se eleje se vége nem volt. Shasu már ismerte ezt jól, az arisztokratikus tartás része volt, ami valamiféle előnyt adhatott volna embernek ember fölött. Shasu számára ez, őszintén szólva szart sem ért.
Éppen amikor erre a következtetésre jutott, kezdte el érezni azt az apró és ismerős zengést, ami csupán az orrában keltett fel valamiféle bizsergést, mintha szagot fogott volna, ezúttal viszont nem vér, vagy más ismerős vízmélyi szag jutott eszébe, hanem a föld szaga, a szikláké. Koncentrálni kezdett, és lehajtotta a fejét. Vett egy mély lélegzetet, hogy megtudja, mi lehetett az az érzés, és akkor végre meg is jött az az apró remegés. A padló alatt valami mintha változott volna. Ez volt végül a jel, ami Shasu eszébe villantotta a kis madarat, Kuudot, aki bizonyára ott volt a padló alatt, egy maga készítette járatban...

***
Kao a tetőn állt, míg mindenki más már feküdt. A tucatnyi őr, akik percekkel azelőtt még pásztázták a közeli utcákat és a parkot, aminek a közepén a központ elterült mostanra mind halottak voltak. Kao nem zavarta meg senki nyugalmát, és nem is keltett feltűnést. Csak csöndben várta, hogy Kuudo végre újra feltűnjön...
- Megvannak - szólt az éjszakai sötétségből a kis bagoly ismerős hangja.
- Sikerült?
- Igen. Egy alagút, csak fel kell töltened folyékony kristállyal és Shasu ki tud úszni benne, aztán pedig mozgatással szét tudod rombolni vele az egész irodát.
- Az igazgató?
- A falnak háttal ül, ablak is van mögötte, szóval célozni is tudsz.
- Rohandar?
- Ők is a szobában vannak.
- Akkor kell valami, amivel biztosítom a menekülési útvonalat. Te fogod biztosítani az igazgatót és Shasut is, de nem úgy, ahogyan eddig terveztük. Ásnod kell még egy alagutat, közvetlenül lefelé Shasu lejáratától. Legyen nagyon mély, mint egy meredek csúszda lefelé. Amikor az igazgatót és Shasut leengedjük ők lecsúsznak, te pedig földet teremtesz, és lezárod a lefelé vezető utat azonnal. Én fogom felülről elpusztítani a szobát, és amint megpróbálják felmérni mi történt csak a kifelé vezető alagutat találják meg. Menni fog? - Kuudo bólintott, majd le is röppent újra az épület fala mentén, Kao pedig teremteni kezdett. Pár perc múlva a tetőből hatalmas, Kao méretű kardok tucatja állt ki, mindegyikük egy-egy elkristályosított repedésbe feszítve, arra várva, hogy átszakíthassák a tetőt. Az egyetlen olyan változás, ami nem volt kifejezetten veszélyes kinézetű az a kicsit távolabb álló hatalmas kristálypánt, ami egy vastag láncot fogott a tetőhöz.

***
Az igazgató sem ment semmire Shasuval, aki már pár perce csak a fejét lesütve ült a székén. Ő már újabb jelre várt a föld alól, de semmi sem érkezett, miközben a hangulat egyre csak paprikásabb lett. A változások ekkor kezdődtek el...

Egy hatalmas kristálylánc tüskés szeme csapta át az ablakot, mögötte pedig még több, és súlyosabb kristályláncolat érkezett. A lánc vége a szobába érkezés után belecsapódott az átellenes falba, mire a lánc megállapodott, és a meglepett igazgató és a mágusok között feszült át a szobán. Kao a következő szempillantásban materializálódott az igazgató asztalán, és elindult a kristályos káosz: narancsvörös pengék romboltak át a plafonon és csapódtak le egészen a talajig, kő és fa áradatát zúdítva a benn levőkre, és megjelent egy hatalmas pajzs, ami elfedte Rohandar és Petersen elől a szoba másik oldalát.
Mindeközben a föld megnyílt Shasu széke alatt, és a leszakadó padlózat alatt egy beláthatatlanul sötét és mély katlanná változott. Kao a kristálypajzs takarásában áthajította a sokkos igazgatót a lyukba, majd megfogta a láncot, ami elpattant a keze alatt, így Kao azt mozgatva kirepülhetett az épületből...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cancer
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 297
Aye! Pont : 5
Join date : 2009. Oct. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Pént. Okt. 05, 2012 4:26 pm

Üldözők, első rész:

Ahogy már lassan szokásos, két úton indulhattok el.

A kettévált csapat valamelyik tagját kell üldöznötök (amikor kezdtünk, Kao erősebb volt, mint Rohandar, így nem válhattok szét, vagy csak semmit sem értek vele). Kérdés, hogy melyiket? Ha az igazgatót mentitek meg, vagy tovább folytatódik a hajsza, vagy eltűnik a célpont, kihasználva a felfordulást - így lehet, hogy bukjátok a pénzt. Ha Kao után indultok, akkor ki fog nektek fizetni? Döntsetek, és induljatok!


Kao:

Neked elsődleges célod az, hogy kifaggasd az igazgatót. Ezt egyik társad sem tudja megtenni helyetted, hiszen ehhez a te tapasztalataid és emlékeid kellenek, hogy megtudd, mitől is gyűlöl téged ennyire. Érkezz meg valamilyen biztos helyre, és kezdd el a vallatást! Az úriember nem kifejezetten szófukar, sőt, próbálja minden módon kifejezni undorát, amit irántad érez, de emiatt gyakorlatilag mindent el is árul. Ha meg akarnád ölni, szóba kerül az is, hogy minden, rólad szóló információja napvilágot lát, amennyiben ő nem mond ki egy bizonyos kódot az irodájában (ezt semmilyen módon nem tudod kiszedni belőle). A végén valamilyen okból elájul, ezt rád bízom! Alighogy végzel, az üldöző csoport töri rád az ajtót/csatornafedőt/akármit, ahol elrejtőztél.

Üldözők 2:

Néhány percnyi keringés, és esetleges rövid harc után ismét elvesztitek vagy Shasu, vagy Kao nyomát. Visszatérve felfedezitek a halott őröket, de az is kiderül, hogy biztonsági intézkedésként Korani egy jeladót tart magánál, és az működik is. Épp a faggatás végére értek oda (közös megegyezés alapján akár elkaphatjátok az utolsó egy-két szót).

Közös:

Mint kiderül, egyik fél sem teljesen ártatlan. Kao tényleg megölte Korani egyik rokonát, de nem olyan közveszélyes gyilkos, mint amilyennek eredetileg beállította őt (habár a halott őrök tucatjai akár meg is győzhetnek titeket erről), viszont ő is hajlandó volt minden gondolkozás nélkül feláldozni beosztottjait, hogy halva lássa Kaot. A Hírszerzési osztály hajlandó fizetni, ha úgy tesztek, mintha meghalt volna Kao, méghozzá ugyanannyit, mint amit eredetileg kaptatok volna. Másik lehetőségként megpróbálhatják az üldözők elvégezni a munkát, ami szerint meg kell ölniük Kaot. Utóbbi esetben Kao vagy börtönbe kerül, társaival egyetemben, de pár órán belül szabadul a Hírszerzés jóvoltából, vagy elmenekül - ekkor a felébredő Koraninak mondhatjátok, hogy meghalt Kao, és így is megkapjátok a jutalmat.



És egy bónusz, nem kötelező feladat, természetesen majd jutalmazás után: ha valami tetszett, nem tetszett, máshogy jobb lett volna, etc jellegű észrevételetek van, megköszönném a segítséget Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Csüt. Okt. 11, 2012 11:23 am

- Gyorsan az igazgató után! Ha meghal, nem lesz, ki fizessen! - nyilvánítottam ki a véleményemet, amint egy kissé átláthatóbbá váltak a dolgok.
- Rendben. – szólt vissza Pete, és máris a lyukba vetette magát, melyről fogalmunk sem volt, hogy hová vezet.
Néhány pillanattal később pedig én is követtem a példáját. Csak egy rövid távot kellett megtennünk, és ahogyan kiértünk, máris megláthattuk Taravát, amint felfelé emelkedik a levegőben.
- Na abból ugyan nem eszel! – gondoltam elégedetlenül.
- A csudába. – morgott hangosan a társam is, aki ebben a pillanatban elkezdte nyújtani a karját.
Nem számítottam tőle semmi eredményre, ennek ellenére mégis sikerült elkapnia a menekülő kezében tartott láncot, és annál fogva lefelé rántani rajta egyet.
Nekem sem kellett több, én is akcióba lendültem. A Flight segítségével a magasba röppentem azzal a tervvel, hogy ott közelharcban sikeresen a földre tudom kényszeríteni a prédát. Csakhogy eközben a célpont sem volt tétlen, és mondhatni vértet kreált magán, valamint a szabad kezében egy nagy méretű, kétkezes kristálykardot is, melyen fel akarta venni velem a harcot. Mikor már majdnem összeütköztünk, akkor szegezte csak nekem a fegyvert, melyet én némi légi akrobatikával sikeresen kikerültem, majd egy csigolyaostort készítettem, és egyetlen suhintással a bokája köré tekertem, s egy helyben maradva elkezdtem pörgetni a levegőben. Egy-két kör után pedig egyszerűen nekiengedtem, hogy hadd csapódjon bele az egyik falba, csakhogy egy kissé elszámítottam magam. Az eddig csak élettelenül lógó kristály lánc hirtelen mozogni kezdett, és a kezemre csavarodott, ezáltal nem csak Tarava repült melegebb éghajlatra, hanem vele együtt én is. A becsapódás olyan hamar következett be, és úgy meglepett a hirtelen rántás, hogy nem volt időm semmit sem tenni, így mint egy zsák krumpli vágódtam bele az épület téglái közé.
Egy rövid időőre elvesztette az eszméletemet, és már csak akkor tértem magamhoz, mikor Tarava már éppen eltűnt az égben, két kristály szárnnyal a hátán.
- Basszus, ezt most benéztem. – mérgelődtem magamban.
Nyomok hiányában visszamentünk a főhadiszállásra, hogy ott kutakodjunk egy keveset. Több halott őrt is találtunk, akit nagy valószínűséggel a levadászandó emberünk intézett el, de találkoztunk élő emberekkel is, akikkel már mindjárt többre mentünk, mint a hullákkal. Néhány aligazgató félétől megtudtuk ugyanis, hogy a megbízó mindig tart magánál egy jeladót, ahogyan ez most sincs másként, ráadásul veszik is a jeleit, tehát meg tudjuk találni.
Nem vesztegettük az időt, a jeladót követve máris nekiiramodtunk. Rohamtempóban mentünk, és nagyjából tízpercnyi futás után sikeresen elértük a város szélét, ahol is az erdő és a település határán megleltük az igazgatót és vele Taravát is.
- Ha én meghalok, akkor minden, amit a Korani tud rólad, napvilágot lát! – fenyegetőzött éppen az ideiglenes főnökünk, mire az elrablója eléggé torz arckifejezéssel, már-már elmebeteg hörgéssel felelt rá:
- Remélem tudod, hogy ha befeketedik a Sorono név bárki miatt is, nem állok meg, amíg mindenki halott?
- Na, ez jól hangzik, hadd halljuk! – toppantam be, meg sem próbálva rejtőzni, vagy lesből támadni.
Érdekelt az a bizonyos igazság, amely miatt már annyi harc folyt.
- Nem lesz olyan ember az alvilágban, vagy a hatóságokban, akihez nem jut el a hír. – nevetett fel a góré.
- Tökéletes. – intett Tarava, mire a mögötte lévő madár és az alakváltó cimboránk gyorsan elillantak a fák közé.
Hogy őszinte legyek, kettőjüket még csak észre sem vettem egészen eddig.
Azonban nem csak ez volt az egyetlen reakció a „tökéletesre”, hanem az is, hogy pénzes bácsi fejébe egy jókora kristály tett mély benyomást, melynek következtében persze nem sűrűn mozdult már meg, meg mást sem csinált, mivel elhalálozott.
- Naaa, ez nem volt szép tőled! - kiáltottam fel. - Most mégis ki fog fizetni nekünk? – lettem egyre dühösebb, hiszen a fickó élete a legkevésbé sem érdekelt, de ha már egyszer ennyit güriztem, akkor a pénzemet már igazán illenék megkapnom.
- Rohandar. Szerinted tudok elég gyorsan követni? Mert ha nem, akkor még a cég központjából sem marad semmi, amit kirabolhatsz a vigaszdíjért... – mondta, majd a rajta levő vért darabjaira robbant, és felénk száguldottak a repeszek.
Egy ilyen támadás persze nem tudott különösebben meghatni, hiszen nemes egyszerűséggel csak felhúztam a Storm Wall-t és már meg is oldottam a problémát. Illetve csak az egyiket, mivel a menekülő fickót még mindig el kellett volna, hogy csípjük. Teleportációt használt, ami nagyon nem volt ferr, de nekem is volt egy hasonló trükk a tarsolyomban, amit nem is féltem kihasználni, ez pedig a Shadowstep volt. Sajnos a varázserőm már fogytán volt, így csak megfontoltan használhattam, viszont már az első pillanatban láttam, hogy ha nem vetem be, akkor sosem fogom utolérni az üldözöttet. Szóval nekilódulva, árnyékról árnyékra ugráltam, és végül sikerült is felzárkóznom. Petersen is követett minket, lábait megnyújtva, s úgy futva. Ahogyan visszaértünk a cégbe, a tetőn ismét halott őrök képe fogadott, és még egy pillanat erejéig láttam Taravát, aki a szárnyakat használva ismét elillan az ég felé, majd eltűnt a látóhatáron.
Nem sokkal ezután érkezett meg Petersen is, de ő már nem láthatta az eltűnő mágust. Otthagytuk a tetőt, és bementünk az épületbe, hogy lássuk ott mi a helyzet. Mindenfelé fel-alá futkározó emberek voltak, senki nem tudott semmit, mígnem végre találtunk egy fickót, aki úgy definiálta magát, hogy ő a helyettese az igazgatónak.
- Meséljenek! Mi történt? Hol van az igazgató? – faggatott minket idegesen.
- Hát... vele sajnos már nem mennének sokra. - vakargattam a tarkómat.
- Őt már nem tudtuk megmenteni. – egészítette ki az iménti megszólalásomat.
- Óóó... valóban? - szomorúság helyett pillanatnyi öröm látszott az arcán. - Ez szomorú, nagyon sajnálom. - szavait nem igazán tükrözte szája mosolya, de amint észrevette magát, megpróbálta megjátszani, hogy ő igenis le van sújtva a tragédia miatt. - És a támadó, ő hol van? Sikerült elintézniük?
- Persze, ő már nem zavar több vizet. - vágtam közbe gyorsan, még mielőtt esetleg a társam mást mondana.
- Értem, legalább némi örömhír is lett. – sóhajtott. - Hát akkor azt hiszem a szolgálataik itt véget is értek, köszönjük úgy hiszem. - nyújtotta nekünk a kezét.
- Mintha még valami hiányozna. – hajolt oda hozzám a társam, jelezve azt, ami már nekem is megfordult a fejemben.
- Na igen, arról nem volt szó, hogy ingyen dolgoztunk volna! - mordultam fel.
Olvasni lehetett a muki arcáról, hogy nem igazán örül neki, hogy fizetnie kell, de nem ellenkezett.
- Persze, hogyne. Menjünk fel az irodába, nézzük meg, hogy mit, mennyit szánt maguknak az igazgató. – javította ki magát.
Így hát az irodába érve kifizettek minket, ahogyan illik, én a magam részéről pedig teljesen elégedetten távoztam a helyszínről. Az ajtóban még elbúcsúztunk az alakváltóval:
- Na pá, örültem a találkozásnak! – intettem, és már indultam is.
- Én nem kevésbé. – felelte ő is kurtán, majd elváltak útjaink.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 26

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Vas. Okt. 14, 2012 8:28 pm

- Gyorsan az igazgató után! Ha meghal, nem lesz, ki fizessen! – fordult felém Rohandar.
- Rendben. – nem vártam sokat és ugrottam is a mellettünk levő lyukba.
Úgy gondoltam, hogy ha nekik nem esik, esett bajuk e út során, akkor nekem se kéne, azonban, hogy más felé kanyarodtunk, ijedtem meg egy pillanatra. A szűk alagút végén fény jelent meg, majd a falnak egy része, mibe meg tudtam kapaszkodni, hogy ne essek ki az épület oldalából.
- A csudába. – adtam hangot a nem tetszésemnek, majd láttam meg a menekülőt és felé nyújtva a karom akartam megragadni őt.
Bár őt nem kaptam el, a láncot elértem még, mivel utazott és fogva azt állítottam meg a szárnyalását. A mellém érkező Rohandar is akcióba lendült és repült fel hozzá. Sajnos a küzdelem ezen részénél nagyobb segítséget nem tudtam adni, minthogy a levegőben nem tudtam utazni és a mélybe zuhanni sem akartam. Hallottam hangokat, mik nem jósoltak túl sok jót és a karom is visszaváltoztattam eredeti alakjába, hogy ne legyek útba semminek. Kihajolva és egyben felnézve a zuhanó Rohandart láttam meg, kit sikerült elkapnom még időben.
- Remélem legközelebb nem így találkozunk. Neked nincs helyed egy ilyen küldetésen. Ebben a világban, amibe mi tartozunk. – nézett le rám Tarava, de nem tudtam válaszolni, nem volt mit mondanom és csak nézni tudtam hogyan távolodik tőlünk. Nem értettem, hogy miért nem támadott meg, hisz szinte tehetetlenek voltunk egy pillanatra, legalábbis Rohandar biztos. Miután a társam is feleszmélt, csalódottan látta, hogy már nem érhette el a távolodó Taravát.
Visszamentünk a főhadiszállásra a reménnyel, hogy majd ott rájövünk merre vihették az igazgatót, de valahogy bennem már akkor meghalt ez a gondolat, mikor hátat fordítottunk neki, nekik. Kavalkád volt minden fele, hatalmas felfordulás. Értetlenkedők, kerestek minket, majd elméjük továbbra is zavart maradt, miután elmentek tőlünk. Hirtelen bár tőlünk vártak segítséget, mégis ők adtak nekünk fontos információt, miszerint nyomon tudjuk követni, hogy merre is járhattak a menekülők az igazgatóval.

- Ha én meghalok, akkor minden, amit a Korani tud rólad, napvilágot lát! – hallottuk az igazgató hangját, ki épp a szavaival próbálta menteni magát.
- Remélem tudod, hogy ha befeketedik a Sorono név bárki miatt is, nem állok meg, amíg mindenki halott?
- Na, ez jól hangzik, hadd halljuk! – felfedve rejtekhelyünk szállt be a társalgásba Rohandar is.
Csak némán magamban átkoztam őt e cselekedete miatt, de már nem volt mit tenni.
- Nem lesz olyan ember az alvilágban, vagy a hatóságokban, akihez nem jut el a hír. – kacagott, de hogy bár megérkeztünk mi is, még nem volt abban a helyzetben, hogy ezt megtegye.
- Tökéletes. – szólt Tarava, majd mutatta társainak, hogy menjenek innen.
A piciny bagoly nem sok vizet zavart volna itt, viszont nem bántam, hogy az alakváltó távozott innen, okozhatott volna egy kevés kellemetlenséget nekünk. Miután látta, hogy társai távolabb kerültek, kezébe kristályt teremtett, majd állította azt a megbízónk fejébe. Pillanatra megfordultam, nagyot nyeltem, hogy ne hányjam el magam, majd túltéve magam a látványon fordultam is vissza.
- Naaa, ez nem volt szép tőled! – mondta a véleményét neki, de arcán semmi undor nem látszódott, a gyilkolás hidegen hagyta őt - Most mégis ki fog fizetni nekünk?
- Rohandar. Szerinted tudok elég gyorsan követni? Mert ha nem, akkor még a cég központjából sem marad semmi, amit kirabolhatsz a vigaszdíjért... – szavai végén a mellkasán levő kristály szertefoszlott és a darabjai felénk repültek, mik elől guggolva és fordulva védekeztem. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ezt nem támadásnak szánta, inkább elterelésnek, hogy menekülni tudjon.
Már untam ezt az egészet és régen haza akartam menni, de a jel a tenyeremen – a szárnyas paripa – és a tudat, hogy az előbb egy embert ölt, nem engedte, hogy csak úgy ennyiben hagyjam, menekülni engedjem őt minden próbálkozás nélkül.
A lábamat nyújtva se tudtam elég gyorsan futni, hogy utolérjem őket, pedig az ökleimet duzzasztva terveztem kiütni Taravát. Fel sem tűnt, hogy futásunkkal újra az épülethez értünk és ott megálltak a lábaim, nem futottam tovább. A tetőn halott őrök tucatjai feküdtek, minek okán fejemben hirtelen zavar lett, majd egy pillanattal később már csak a szárnyaló Taravát láttam a távolba, nem tudtuk tovább üldözni őt.


- Meséljenek! Mi történt? Hol van az igazgató? – az egyik öltönyös szaladt hozzánk, ki rangilag az igazgató alatt állt.
- Hát... vele sajnos már nem mennének sokra.
- Őt már nem tudtuk megmenteni. – tettem érthetőbbé Rohandar szavait.
- Óóó... valóban? – kicsi mosoly lett arcán - Ez szomorú, nagyon sajnálom. – arca inkább örült, gondolataival pezsgőt bonthatott, majd rájött, ennek nem most van az ideje, került elő színészi képessége és erőltetett bánatot magára - És a támadó, ő hol van? Sikerült elintézniük?
- Persze, ő már nem zavar több vizet. – hallgatta el az igazságot Rohandar, bár zavarni lehet, hogy már nem akart itt semmit.
- Értem, legalább némi örömhír is lett. – sóhajtott. - Hát akkor azt hiszem a szolgálataik itt véget is értek, köszönjük úgy hiszem. – tartotta tenyerét.
- Mintha még valami hiányozna. – súgva szóltam Rohandarnak.
- Na igen, arról nem volt szó, hogy ingyen dolgoztunk volna!
Az öltönyösnek nem tetszett, hogy emlékeztünk erre a részre is , de nem volt mit tennie, nem volt választása.
- Persze, hogyne. Menjünk fel az irodába, nézzük meg, hogy mit, mennyit szánt maguknak az igazgató.
Az irodába megkaptuk a jutalmunkat, majd távoztunk is, nem vártunk semmire sem a továbbiakban, végeztünk itt.
- Na pá, örültem a találkozásnak! – füllentett nekem.
- Én nem kevésbé. – és tettem hasonlóképp én is.

Rohandar. Korábbról más néven ismertem, azonban most mégis társként kellett kezelnem őt. Nem voltunk egy csapat és ez a teljesítményünkön is rendesen meglátszott. Mint ahogy bevallotta korábban, egy sötét céhtől érkezett, de nem akartam öngyilkos lenni, hogy szóljak erről neki, erősebb volt tőlem és én húztam volna a rövidebbet, ebben biztos voltam. Tettem, amit kellett, hallgattam.
Tarava. Gyilkos, ez nem volt kérdés, de engem mégis életben hagyott valamiért és nem tudtam rájönni, hogy miért. Mind a raktárban, mind az épület oldalán lett volna esélye, hisz egyedül nem sokat értem volna ellene, de mégse állított a fejemben semmit sem. „Remélem legközelebb nem így találkozunk. Neked nincs helyed egy ilyen küldetésen. Ebben a világban, amibe mi tartozunk.„ Ismétlődött a mondata a fejemben és igazat kellett adnom neki, nem itt volt a helyem, nem bántam, hogy vége lett ennek. Sem Rohandarral, sem Taravával nem terveztem újra találkozni.
Végül a szemeim a szütyőn pihentettem, mit a meg nem érdemelt jutalmam húzott a föld felé, hisz a farkasvadászat sikertelen volt, inkább egy elcseszett bárány voltam e pár nap történéseiben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Kedd Okt. 23, 2012 9:50 pm

Kao kiszáguldott az épületből. A kristálylánc, habár nem volt rá szükség abban a feladatban, ami miatt eredetileg elő lett készítve, mégis hasznosnak bizonyult. Kao nem kellett, hogy újabb mágiát használjon a meneküléshez, és össze is zavarhatta az irodában rajtaütött Rohandart és társát. Bízva Kuudoban, még ha nem is kapták volna be a csalogatást, hogy egyből utána menjenek, az alagút lefelé vezető ágát már nem találhatták meg, így végül az épület oldalához lyukadhattak ki újra, hogy a már távolodó Kao legyen az, akit követhetnek.
Így is lett, azonban korábban, és erőszakosabban találtak rá, mint ahogy arra gondolt volna. A felfelé száguldó Kaonak csupán egy töredékpillanata volt reagálni, amikor a lánc, amit mozgatott felfelé megtorpant, és egy erős rántással megindult lefelé. Cselekedni sem tudott; ha nem akarta, hogy a válla ízülete kiforduljon a hirtelen irányváltás következtében, követnie kellett a lánc mozgását, így át kellett fordulnia a levegőben, hogy aztán lenézhessen a láncát fogó alakváltóra, és a máris felé repülő Rohandarra. Rohandar kardja már elő volt vonva, és egyenesen Kao felé nézett, így Kaonak sem maradt választása, elengedte a láncot, ami így ernyedve esett össze, és magára varázsolta a teljes vértjét, majd a kezébe is teremtett egy jókora kristálykardot. Ha az ellenfeleinek harc kell, hát harcolni fognak, gondolta, és belement a kihívásba.
Rohandar azonban, mielőtt megütközhettek volna kioldalazott a csatából. Egy léglökéssel illent arrébb a lefelé zuhanó Kao útjából, és Kao tehetetlenségét kihasználva a férfi lába köré is csavart valamit, amivel az épület fala felé lendítette. Kao akár topíthatta volna is az ütközést, de nem látta sok értelmét. A vértje úgy is megfogta azt, ő pedig ügyelhetett arra közben, hogy magával rántsa a vértezetlen Rohandart és időt nyerjen: a falnál lógó kristálylánc megmozdult és kilőtt Rohandar felé. Rohandar nem tudott reagálni a meglepetéstámadásra, és Kao után ő is belevágódott a falba, csakhogy őt ez jobban megviselte.
Kao szinte sértetlenül röppent el a faltól, míg Rohandar, talán csak pár pillanatra, de elvesztette az eszméletét és lezuhant. A társa most is segítőkészen állt a rendelkezésére, s minden zokszó nélkül kapta el. Kao nem értette Rohandar párválasztását, és pár pillanatig csak nézte a furcsa párost. Az idegen férfi arca és kifejezése sem volt agresszív, de még csak rosszat sejtető sem. Amíg Kao láthatta, még csak a beállása sem volt harcra kész. Ugyan miért van ez a... Fiú... Kao gondolata mindig erre a kérdésre tért vissza.
- Remélem legközelebb nem így találkozunk. Neked nincs helyed egy ilyen küldetésen. Ebben a világban, amibe mi tartozunk. - Ez volt az első eset, hogy valami konkrétan dühítette Kaot. A nyílt tekintetű fickó egy szót sem szólt, és csak nézett a nagy szemeivel felfelé, mintha nem is kellene tudnia válaszolni. Kao kicsapta a kristályszárnyakat, és a magasba illant.

Percekkel később, sokszori körültekintés után szállt le végül, a város határán kívül, hogy elkezdhesse megkeresni a társait a megegyezett irányban. Lefelé menet meg is látta a társaságot, így csupán az érkezést kellett minél láthatatlanabbul megejtenie, hogy még legyen ideje kikérdezni az igazgatót. A férfi azonban még a fogságában em felejtette el az arrogáns mivoltát, és dühösen követelőzött, minden percben fenyegetéssel szórva meg a fogva tartóit.
Kuudo tanácstalanul várta Kaot, akinek elég volt két mondat az igazgatótól, hogy lássa, a férfi csak magát próbálja védeni. Vagy időhúzás, vagy félelem motiválta, ebben egyet értettek a kis bagollyal, az viszont nem volt tiszta, hogy miért nem voltak képesek rávenni semmilyen fenyegetéssel sem, hogy akár csak utalásnyi információt kisedjenek belőle. Az erőszak sem segített, így a legutolsó trükkhöz kellett nyúlni:
- Ha semmi értéked nincs, akkor legalább szemtanút nem hagyunk magunk után - mondta Kao, Kuudo pedig mefgormált egy kőtövist. A férfi, Kaoék rezignált tekintete láttán egy újabb, már kétségbeesett felkiáltással reagált.
- Ha én meghalok, akkor minden, amit a Korani tud rólad, napvilágot lát! – Végre! Ott volt az első utalás. Senki, még egy nagyon jól képzett hírszerző sem képes minden körülmények között visszatartani minden információt. Ennél a férfinél az volt a kulcs, hogy megérezte, Kaot nem lehet hatalommal befolyásolni, így kívül esett azokon, akiket az igazgatói hatalma, és a Korani neve a háta mögött elijesztett. Elárulta magát: az egész akció előre szervezett volt, és ő tényleg nem a teteje a láncnak. Kao már tudta, hogy nem lehet vége az üldöztetésének. A jelenlegi erejével egy ilyen láncolatot nem lehetett képes felgöngyölíteni - és még a hírszerzés általi kötöttségét sem veszélyeztethette...
- Remélem tudod, hogy ha befeketedik a Sorono név bárki miatt is, nem állok meg, amíg mindenki halott? - A trükk megért egy próbát. Vajon mennyit tud a "Korani" róla? Tudja az igazi nevét?
- Na, ez jól hangzik, hadd halljuk! – Rohandar hangja a kis jelenet mögül tört elő, ezzel megzavarva mindent. Kao csak egy utolsó választ várt, és megbökte az igazgatót.
- Nem lesz olyan ember az alvilágban, vagy a hatóságokban, akihez nem jut el a hír – kacagott fel megkönnyebbülve a férfi, és egyben Kao is. A neve még nem volt veszélyben.
- Tökéletes – szólt Kao, és intett. Kuudo és Shasu azonnal megindultak, és késlekedés nélkül tették, amit tenniük kellett. Erában majd találkoznak, azonban hárman a csapat tagjai nem lettek volna képesek menekülni. Kaonak ott kellett maradnia, hogy a többiek eltűnhessenek, és magára kellett vonnia az ellenfelei figyelmét is.
Az igazgató volt a tökéletes elterelés, és mivel már ő is túl sokat tudott, választást sem hagyott Kaonak, aki kinyújtotta a kezét a férfi feje felé, és teremtett egy kristálykardot, egyenesen a remegő tekintetű szemek közé.
- Naaa, ez nem volt szép tőled! – Rohandar rezignált felszólalására tekintett fel Kao, és majdnem el is nevette volna magát, ha nem arra koncentrált volna, hogy kiötölje a legegyszerűbb tervet a két üldöző lerázására. Az idegen fiú elfordult az igazgató halálától! Ennyire új lenne neki a halál? - Most mégis ki fog fizetni nekünk?
- Rohandar. Szerinted tudtok elég gyorsan követni? Mert ha nem, akkor még a cég központjából sem marad semmi, amit kirabolhatsz a vigaszdíjért... - Rohandar arcára ingerült kifejezés ült ki, a provokáció sikeres volt, így nem is volt más hátra: Kao leoldotta magról a kristályvértet, és a darabjaival a két férfit bombázta meg, csak hogy előnyt szerezhessen a teleportálással.
Két ugrás után vette észre, hogy a két ellenfele nem csak, hogy felvették vele a versenyt, de még képesek is lennének elérni, ha nem lenne meg az előnye, hogy a teleportálással a teste útvonal nélkül jut egyik pontból a másikba. A fiú markából, és Rohandar támadásai elől is csak kivillant, egészen, amíg el nem érték a központot, újra. Itt Kao újra magára teremtette a vértjét, majd egyenesen felfelé teleportálva magasságot nyert, hogy elszárnyalhasson, méghozzá követhetetlen gyorsasággal...

Erában, pár órával később találkoztak újra. Kuudo egyszerűen leszállt a vállára, majd pár perc fészkelődés után, már nyugodt pozícióból kérdezett.
- Akkor most mi lesz?
- A Tavara név nem biztonságos, de erre fel vagyok készülve. Ha bármi súlyos reakció történik az elkövetkezőkben, akkor azonnal váltunk, és egy ideig nem használjuk többet.
- Egy ideig?
- Igen. Előbb-utóbb minden álcának vége. A Tavara név viszont nem csak álcázásra volt és lesz jó. Használni is lehet majd, ha eljön az ideje...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cancer
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 297
Aye! Pont : 5
Join date : 2009. Oct. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   Szer. Nov. 07, 2012 5:17 pm

Gratulálok mindenkinek a küldetés elvégzéséért! Köszönöm a játékot, én élveztem a mesélést, és utólag elnézést a késedelmekért.

Jutalmatok:

Pete: 260 VE, és 1,200,000 gyémánt.

Kao: 320 VE (Kuudo +65 VE), 2,625,000 gyémánt. (tőled kérek egy PÜ-t, hogy Uetto mennyit kap a 320ból)

Rohandar: 310 VE, 4,500,000 gyémánt.

Váljék egészségetekre!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Farkasvadászat   

Vissza az elejére Go down
 
Magánküldetés: Farkasvadászat
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» [Küldetés] Hogy készítsünk babát?
» [Játékos Küldetés] A Kaszás Katakombája
» [Küldetés]Ezüstróka Vadászat
» [Játékos Küldetés] Legendák nyomában 1. rész: A vadászat kezdete
» Konoha kapuja

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: