Őrség!

A Nap éppen hogy feljött, de én már felöltöztem és indulni készültem a céhbe. Amikor megérkeztem meglepődve tapasztaltam, hogy ilyen korai órákban még ez a céh is alszik. Megláttam a felkérések falát és elhatároztam, hogy elvállalok egy küldetést, ugyanis nagyon pénzszűkében vagyok. Csak egy futó pillantást vetettem a táblára, de egy felkérés azonnal megragadta a figyelmem.


"Kysérethet keressec vzleti vtazásra. A kithvnew fizethés melett elivthat Boobookpyook
festewi uárosába, a le'ethewséghec fewgyére, a socszinv kvltvra uárosába!
Yellentkhezés Krokhusban, Eökewrfvtty Ffogadó, emeleten balra a másodikh aitó."

- Pat McGroin, Boobookpyooki Kereskedewc, Uczai Árusok és Ussorások Céhe, altytkár


- Ez meg vajon milyen külföldi űrlény felkérése lehet? – beszéltem magamban, hisz ha mások nem is, én szeretek magammal beszélgetni…
- Szerbusz kincsem! Mit olvasol ilyen szorgalmasan?
- Ááááh, Bob mester! – megijesztett! – Találtam egy érdekes felkérést és próbálom megfejteni a jelentését.
- Mutasd csak aranyom, én is megpróbálom!
Bob mester leült mellém és megpróbálta felolvasni a papír tartalmát.
- Kipszilonsértethet… Kísértete? Kíséretet! Igen az első szó kíséret! Kíséretet… keresek? Üzleti Utazásra. – Na Bob mester egészen belejött, talán ő is egy külföldi űrlény…?!
Körülbelül tíz percig Bob mester csöndben maradt, majd felkiáltott.
- Tudom már! Nos, drágám a felkérés lényege, hogy kíséretet keresnek egy üzleti útra, a fizetés kitűnő és emellett eljuthatsz Boobookpyook festői városába. Crocusban kell jelentkezni valamilyen fogadóban, azon belül balra a második ajtó…
Hurrá! Kitűző fizetés, ezzel megfogott!
- Értem. Köszönöm a segítségen Bob mester! Egyedül nem ment volna! Akkor elmehetek?
- Nincs mit aranyom! Örülök, hogy segíteni tudtam. És természetesen elmehetsz! Sok sikert hozzá!
Miután Bob mester elment fogtam magam és hazarohantam. Otthon a lányok még mindig aludtak így csak Natit próbáltam felébreszteni.
- Nati ébredj! Ébredj már! Halohóóó! papagájrántottát csinálok belőled ha nem kelsz feeeeel~! – megrángattam a fülét, de semmi válasz nem érkezett. Feladtam a felébresztési tervemet, így írtam egy üzenet, hogy küldetésre megyek.
A hűtőre ragasztottam és elindultam.
Útközben csórtam egy térképet, amikor az eladók nem figyeltek és megkerestem rajta merre van Crocus városa. Vonatra szálltam és átutaztam Magnóliába, ott átszálltam egy másik vonatra, ami Crocusba tartott. Őszintén fogalmam sem volt, hogy most kitérőt tettem-e Magnóliába, vagy tényleg csak innen megy oda vonat, de nem volt kedvem kísérletezni.
Az út rettentően unalmas volt, így alig vártam már, hogy megérkezzek. Szinte örömódán zengtem, amikor befutott a vonat az állomásra. Leszállva a járműről megpillantottam a Crocus feliratú táblát, így megnyugodtam, hogy biztos jó helyen járok. Mivel semmi humorom nem volt a városban bolyongani, leszólítottam az első szembejövő idegent.
- Elnézést megtudja mutatni nekem hol van ez a furcsa nevezetű fogadó? – mutattam a papírt a férfinak és vártam a válaszát.
De ahelyett, hogy elmagyarázta volna az utat, odavezetett. Nagyon kedves embernek bizonyult, így illően megköszöntem a segítségét. Bementem a fogadóba és körbenéztem, majd felmentem az emeletre és benyitottam a balra levő második ajtón.
Belépve az ajtón két sráccal találtam szembe magam. Bólintottam nekik egy „Üdv’ gyanánt, de különösebben nem foglalkoztam velük. Nem tűntek idevalósinak, valószínűleg ők is a megbízás miatt jöttek. Nekitámaszkodtam a falnak és vártam, hogy megérkezzen a megbízó. Szinte hullaszag volt a szobában, így arra gondoltam megtöröm a csendet. Azonban mielőtt benyöghettem volna valami megahülyeséget, az ajtó kinyílt.

Egy nyurga, fekete hajó fickó lépett be az ajtón miközben a háta mögött hangosan ordibáltak vele.
- Nem érdekel, keríts valakit! Ez a város tele van mágusokkal! Ígérhetsz nekik pénzt is akár, de jobb lenne, ha olcsón dolgoznának! És intézkedj a savanyított tojás ügyében, különben kicsukatlak a céhből!
Kétségbe esett arckifejezéssel becsukta maga mögött az ajtót, majd megfordult. Kikerekedett szemét látván úgy véltem, csak akkor vehetett észre minket és valószínűleg ők voltak a megbízók is.
- Ááá, kitűnő, kitűnő... Ti bizonyára a felkérés miatt jöttetek, igaz?– kérdezte tőlünk, de a hangjában idegesség motoszkált, valószínűleg az ordibáló férfi miatt.
A szemem sarkából láttam, hogy a szőkés hajú srác bólogat, így én is vettem a fáradtságot, hogy választ adjak.
- Ja. – vetettem végül oda tompán, amit szinte még én is alig hallottam így csak bólintottam egyet.
- Még szép. Na, szóval uram, miről is lenne szó pontosan? Tudja a levélből sokat nem értettünk... – érdeklődött a fekete hajú mágus, eléggé beszédes kedvében volt, de hát valakinek csak meg kellett kérdeznie, mert igazándiból én sem értettem semmit a felkérésből, csak a bőséges jutalom miatt jöttem el.
- Semmi nagyszabású, csupán egy egyszerű testőri feladat a hosszú és fárasztó úton, bár ti nektek, nagy mágusoknak igazán meg se kottyan... - hízelgett mézes-mázos hangon- de térjünk is gyorsan a tárgyra... mint azt a kérelemben is olvashattátok, a jutalmatok igazán kifizetődő ehhez a kis semmi feladathoz képest. Eljuthattok Boobookpyook festői városába és megcsodálhatjátok minden csodáját...
- Oké, oké ez mind szép és jó, de engem csak az érdekel, hogy mennyit fizet! – vágtam rá idegesen, mert nem azért mentem el odáig, hogy megnézzek egy várost. Az van bőven a világban, miért pont ezt akartam volna látni?
A Nyurga szemei szinte szikrát hánytak, mire én is szúrós szemekkel néztem rá. Tátogott egyet, mintha mondani akart volna valamit, de következő pillanatban visszaerőltette magára a normális arckifejezést.
- No, de ez a fizetség kedves hölgyem. Láthatja Boobookpyook gyönyörű városát... – ennél a résznél egy pillanatra elhallgatott, mint aki nem tudja, mi mindent hordjon még össze. Minden esetre engem nem igazán fogott meg ezzel a „város a fizetség” dologgal, de azért hallgattam tovább a mondandóját.
- De ha az nem elég akkor ajánlhatunk még egyebet is, például, nagyon sok árusunknál kaphatnak kedvezményt, nem is beszélve a céh fogadóiról, amelyek kitűnő ellátást biztosítanak a céh barátainak. – ekkor vett egy hatalmas levegőt, mint aki nyugtatni próbálja magát és megint rám nézett.
- Akkor... Megegyeztünk kisasszony...s uraim? – nézett a fiúkra is, mire bennem teljesen felment a pumpa, hiszen ezt nevezik fizetségnek? Ha azt írják a felkérésen, hogy bőséges fizetés, akkor azt tartsák is be! Én sem vagyok az igazság és a jóság megtestesítője, de azért ekkorákat nem szoktam lódítani!
- Hát...öööö hadd gondolkodjam... – tettem az államra a kezem, mintha komolyan fontolgatnám az ajánlatot - Részemről természetesen NEM! – vágtam rá kihangsúlyozva a nem szót.
- Uram...Szórakozzon maga a... – felállt a Feketehajú srác és elindult az ajtó felé. Úgy tűnt nem csak engem idegesített fel a Nyurga.
Mielőtt végleg elhagyatta volna a szobát a fickó elé ugrott és kitárta a karjait, hogy maradásra bírja.
- Ne ne várjanak! – rimánkodott kétségbeesetten. - Jó értem én, maguknak pénz kell... Nos, akkor egyezzünk meg mondjuk huszonötezer gyémántban fejenként. Természetesen a kedvezményekkel és a céh juttatásaival együtt. Ez már igazán jó ajánlat nemde bár? – ekkor már ott tartottam, hogy lábánál fogva kilógatom az ablakon, de mégis úgy döntöttem, hogy várok, hiszen már sikerült egy keveset kialkudni tőle…
- Akarja, hogy folytassam az előző mondatomat? – nézett a Feketehajú egy bizarr grimasszal az arcán a Nyurgára, valószínűleg sértésnek szánta…
- Ne vicceljen már! Ennél még a sarkon is többet kapnék! – háborodtam fel én is, mert már eléggé ideges voltam, viszont egy kis részben élveztem is a vitát, mert soha nem kiabálhatok senkivel, azonban a mérgem most erősebb volt az élvezetnél. A Szőkehajú még mindig nem mondott semmit, csak állt, és kíváncsi arccal figyelt minket.
A Nyurga védekezőn integetett és hadonászott az előbbi kijelentések miatt, majd sietve hadarni kezdett.
- Jól van, jól van! Csak semmi pánik! Értem én! Nem könnyű magukkal alkudni...haha - nevetgélt idegesen, bár én semmi humorosat nem láttam a kialakult helyzetben.
- Khm.. khm.. Nos, akkor legyen százezer gyémánt, se több, se kevesebb. Ennyiért már igazán elvállalhatnák! Bármelyik, még a fogadóban levő úriemberek közül is elfogadná.
- Ők mágusok? – kérdezte a Szőkehajú srác.
- Ők? Nem ők... ők nem, de bizonyára elvállalnák ennyi pénzért, hisz ez már egy kisebb vagyon! – tördelte idegesen kezeit megbízónk, bár hadd ne hangsúlyozzam, hogy ez hosszabb távra nem fog jót tenni a kezeinek…
- Szóval inkább kockáztatják az életüket ahelyett, hogy egy kicsit többet fizessenek? – förmedt rá Feketehajú a fickóra.
- Micsoda világ... – megcsóválta a fejét, majd lehajtotta.
- No de uram... ez igazán... - kezdte volna a megbízó a Feketehajúnak címezve, de a másik mágus közbevágott:
- Khm.. én is szólhatok pár szót? – kérdezte kissé zavartan, és olybá tűnt a beleegyezésünket kéri.
A másik fiú bólintott.
- Csak nyugodtan, tudtommal szólásszabadság van... – és kíváncsian vártam mondandóját, ahogy a megbízó is.
- Ööö... Hát... engem személy szerint nem nagyon mozgat a fizetség... – mondta kissé zavartan, majdhogynem félénken - De... azt gondolom, hogy ha a csapattársaimnak erre van szükségük, mivel az életüket kockáztatják, megérdemlik, hogy rendesen kifizessék őket. – fejezte be mondandóját és tekintete a sarokhoz vándorolt.
Mielőtt a megbízó bármit is szólhatott volna Feketehajú elővette a megbízólevelet és a képébe nyomta.
- Lehet, hogy percekig kínlódtam ezt a pár sort kiolvasni, de a második mondat kétség kívül azzal kezdődik, hogy a fizetés igenis kitűnő! Nem vagyok pénzéhes disznó, de ne ilyen módon csapják be az embereket!
Mindeközben odasétáltam Szőkehajúhoz , mert az előbb olyan aranyos volt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne tokonyásszam meg egy icipicit.
- Jajj de aranyos vagy! És milyen igazságos! – meghúzogattam a srác arcát… na jó, gyakorlatilag egy méteresre nyújtottam szegény gyerek arcát… Miután elengedtem szerencsétlent, hatalmas piros foltok éktelenkedtek az arcán. Megejtettem egy halk kuncogást és visszaálltam előbbi helyemre.
- Köszi… gondolom – nézett rám meglepett arccal miközben a piros arcát masszírozta. Gondolom nem számított rá, hogy valami tök idegen lány letámadja nyújtható kis arcocskáját.
- Rendben van, rendben van. Győztetek. Legyen száznegyvenezer gyémánt, de többet már igazán nem adhatok, és akkor el kell tekintsünk a juttatásoktól is. - mondta lemondóan a Nyurga.
Az előbbi nyúzás áldozatom rábólintott, így hát én is beleegyeztem a dologba.
- Nos uram, ezt már szeretem. - rázott kezet vele a fekete hajú legényke, miközben másik kezével a Nyurga vállát ütögette. Az illető meglepettnek látszott, valószínűleg nem várta, hogy egy-kettőre ilyen barátságos lesz a srác.
Éppen hogy kezet adtunk a munkára, hangos üvöltözés közepette kinyílt az ajtó, és egy kövér, aranyláncos alak lépett be rajta.
- Ferret! Megvannak már azok a rohadt mágusok? – kérdezte mérgesen, miközben a nyála mindent beborított egy méteres távolságban, így észrevétlenül hátrálni kezdtem.
Ferret válaszolni sem tudott, mert a kövér disznó észrevett bennünket és egyből mézes mázos hangnemben nyáladzani kezdett nekünk.
- Áh, látom, van itt rendes mágus is! Csupa életerős fiatal, ezt már szeretem. Ferret, látom, te nem viccelsz, csak a legjobbat fogadod fel. Helyes. Helyes. Pat McGroin vagyok, a Boobookpyooki Kereskedők Céhétől. Turisztikai altitkár. Örvendek a találkozásnak, és remélem tetszeni fog Boobookpyook festői városa, a lehetőségek és sokszínű kultúra földje!
- Uram ezt a levelet maga írta? Csak, mert hmm... írásával ellentétben elég helyesen beszél. – mutatta a papírt és vigyorgott a Feketehajú, amin én is jót röhögtem magamban. Egy kis oltás nem ártott az egyénnek, legalább nem lesz akkora pofája legközelebb.
-Ömm... én? - zavartan félrenézett, valószínűleg azon gondolkodott, hogy milyen hazugságot vágjon be nekünk. - Nem nem én, akkor épp nagyon elfoglalt voltam. Valójában Ferretet kértem meg, szóval ő írta. Igaz Ferret? - vágta hátba őt, majd a nagy melák elvigyorogta magát. Én ott akartam fejbe lőni magam… Életem leggusztustalanabb látványa volt a tintapaca fogsora… Szinte az egész sárga színben pompázott, kivétel persze az a pár fog, amik feketék tündököltek. Abban a pillanatban még azon sem lepődtem volna meg, ha egy giliszta mászik ki a szájából.
- Én.. uram? - hökkent meg Ferret - Jaa igen! Igen persze, én írtam. – vigyorgott ő is, de a homlokára volt írva, hogy hazudik.
- Értem! Akkor, ha nem baj, a fizetségem egy részét szeretném befektetni helyesírási tanfolyamra magának. – kezdett el nevetni a Feketehajú, majd odalépett Ferrethez és megveregette a hátát. - Bocsi, de aki engem megpróbál átverni az valamilyen módon mindig megissza a levét.
Ferret mosolyt erőltetett az arcára és bólogatni kezdett. Nekem itt szakadt meg a komolysággal a kapcsolatom és hangos röhögésbe kezdtem. A szőke is mosolygott mögöttem, de úgy tűnt, neki jobb volt az önuralma, mint nekem.
- Khm... nem szeretnék semmi jó elrontója lenni – jegyezte meg, amit gondolom nekem mondott - de az idő pénz, szóval remélem mindenki készen áll az indulásra. Fogjátok a cókmókotokat és gyertek utánam! - rikkantotta vidáman, majd kimasírozott az ajtón.
Ferret megállt az ajtó mellett és utat engedett nekünk.
- Csak önök után! – mondta udvariasan.
Feketehajú kacsintott egyet Ferretre, majd egy pillanatra én is megálltam előtte.
- Ó, micsoda lovagiasság! – pukedliztem neki majd mosolyogva kimentem az ajtón.
- Sebaj, uram azért nem is volt olyan rossz az-az írás. A Boobookpyook-ot hibátlanul leírta. –vigasztalta a másik mágus Ferretet, mire a Feketehajú nagy lendülettel megfordult.
- A fene! Az helyes volt? – csapta arcon magát - Bocsásson meg uram, tanfolyamra befektetés visszavonva.
Ezen megint röhöghetnékem támadt, de visszafogtam magam és csak egy halk kuncogást engedtem meg magamnak.

Pat mindvégig lökte a rizsát a folyosón, a lépcsőn csak az volt a szerencsém, hogy megtanultam „kikapcsolni” a füleim, mert néha Nati barátnőm is szörnyen az agyamra ment, és ezzel védekeztem ellene. Így fogalmam sem volt mi a fenét hordott össze a pali, csak a fogadó udvarában kaptam észbe, amikor is megálltunk az ott parkoló három hintó mellett.
Izomagyú fickók sorakoztak a hintók mellet, bamba képpel bámultak előre a semmibe. Komolyan mondom, kész chippendale fiúk voltak! … Leszámítva hogy olyan volt a fejük, mintha egy ló vécének nézte volna őket, majd szatírkodásért jól meg is rugdosta volna őket. De az izom megvolt! Valószínűleg csak azért fogadták fel őket, ha az eszükért nem is.
Pat felugrott a középső hintóra és a kezét nyújtotta felém.
- Kedves hölgyem, kérem, tartson velem, az úton – kirázott a hideg a szavak hallatán, de nem volt mit tenni, beszálltam mellé. A másik két fiút is külön hintókba ültették. Amint beszállt mindenki a maga furgonjába Pat kihajolt az ablakon és elordította magát.
- Hé, te fekete hajú srác! Tied a hátsó hintó! Te, másik, tied az első hintó! – visszataszító egy hapsi volt, úgy beszélt a másik két fiúval, mint a kutyákkal. És egyáltalán hogy merészelte Feketehajút feketehajúnak hívni? Ez nem ér!!! Én neveztem el őket Szőkehajúnak és Feketehajúnak! Tolvaj szarka!
Pat jelzésére elindultak a hintók és a kigyúrt állatok unott pofával kocogni kezdtek mellettünk.

Körülbelül egy hét telhetett el az utazással, ha nem több, mert az unalmas napok teljesen egybefolytak számomra. Egy kicsit izgalmasabb küldetésre számítottam eleinte, de a legérdekesebb esemény csak egy banditatámadás volt, amit zökkenőmentesen elhárítottunk. Pat kissé idegesnek tűnt, vagy talán izgatott volt valami miatt, de én inkább az ablakon át vizslattam a környéket.
- Mit szólnál hozzá, ha… - motyogta zavartan – Ha…
- Nem. – vágtam a szavába gorombán, mert nem érdekeltek az ajánlatai, sőt az volt az érzésem, hogy még csak nem is üzleti ajánlatot akart tenni. Néhány ugyanilyen leoltott próbálkozás után befogta a száját és nem kezdett bele több ilyen dumába. Néha-néha megejtett pár fölösleges megjegyzést az időről, az égről, a csodálatos lovakról, blaaa-blaa és további ilyen dolgokról, amik abban a helyzetben egy csöppet sem érdekeltek.
Egyre melegebb lett ahogy haladtunk előre, majd az izomagyúak arcára kiült egy-egy megkönnyebbült vigyor. Ekkor már nekem is feltűnt, hogy közeledünk egy városhoz, és kihajoltam az ablakon, hogy jobban szemügyre vehessem. Abban a pillanatban mikor kihajoltam, kábultan zuhantam vissza az ülésre. Leginkább egy rothadó borz, egy hat hetes tonhalas szendvics, és egy fél éve levetetlen zokni összeturmixolt „parfümjére” emlékeztető szag csapta meg az orrom. Ahogy közeledtünk a városhoz, nagy örömömre a szag is egyre erősödött. A kezeimet az orromra tapasztottam, és igyekeztem a lehető legritkábban levegőt venni. Ezzel a módszerrel sikerült visszatértem a jelenbe és alaposabban megvizsgáltam a közelgő várost. Egy hatalmas trágyadombot láttam magam előtt, amit megspékeltek egy kis tyúkürülékkel. Kicsit közelebb érve el kellett fogadnom az épületek láttán, hogy az tényleg egy város akar lenni… de csak akar…
A Boobookpyook városát egy hosszú meder szelte ketté, amiben egy sárgás folyadék küzdött a továbbjutásért, ami egyébként sem lehetett egyszerű feladat, de még egy hajó, és egy csapat ember is akadályt állítottak neki. A hely szinte sistergett a forróságban, ami már szinte rám is igaz volt, nem beszélve a halálos bűzről ami nem akart szűnni. A sok koldus és hajléktalan az árnyékosabb helyeken fetrengtek, párnának használva a sok helyen szétterülő szemetet.
Mi még mindig mentünk, de én már teljesen magamon kívül voltam a mérgesgáz és a város gyönyörű összhatása miatt. A hintó egyszer csak megállt, mire én is feleszméltem. A városrészen ahol megálltak a hintók kicsivel kevesebb volt a hulladék és a koldus.
- Köszönöm a szolgálatait kisasszony! – fordult felém Pat, mire kicsit megörültem, mert ez azt jelentette, hogy vége a küldetésnek!
– Megtudhatnám a becses nevét? – mosolygott rám, mire egyesével az össze szőrszál égnek meredt a hátamon. Visszataszítóan játszott az úriember szerepét...
- Naomihh! – mondtam végül kissé fuldoklósan, hogy minél kevesebb levegőt szívjak be.
- Nos, remélem még találkozunk Naomi kisasszony! Addig is viszlát! – kacsintott rám, és átadta nekem az ígért fizetséget.
- Arra ne számítson! Soha viszont nem látásra! – válaszoltam neki kedvesen, majd villámgyorsan kiugrottam a járműből. Teljesen könnybe lábadt a szemem, de elindultam, hogy minél hamarabb eltűnjek erről a helyről. A másik két mágushoz se mentem oda elköszönni, bár kicsit sajnáltam, hogy a nevüket sem tudtam meg, de úgy éreztem, hogy az éltem itt nagy veszélyben van... Mosolyogva intettem mindkettejüknek, mire ők is visszaintegettek, majd nagy és gyors léptekkel elindultam abba az irányba amerről jöttünk, hogy megmentsem az irhám a fulladásos haláltól.