HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee

Go down 
SzerzőÜzenet
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Szomb. Feb. 18, 2012 11:25 pm

Újabb fantasztikus nap vette kezdetét a nívós Blue Pegasus életében. Lazac szín falain kívül s belül egyaránt boldogság honolt. Kertjében apró kék madarak daloltak a szökőkút vizében fürösztve álmos ábrázatuk, míg a fák lombjai közül kíváncsi mókus ifjak kémleltek ki a nagyvilágra. A rózsaablakok általszűrte fény, mennyei mintákat vetített az ebédlőre, ahol… ó jaj! Mi ez a keserves pityergés? Bob mester az, ki Lyz oltalmazó társaságában üldögél egy asztalnál, csavaros szívószállal rózsaszín puncs turmixot szürcsölgetve. Szaporán szipog és nagyokat nyel, majd az asztalra borulva újra kifakad belőle a sírás. Nati az első ki belép és rájuk talál. Rögtön oda is siet , hogy megtudja mi nyomja a drága ember szívét. Az először vonakodik elmondani és Lyz is csak tanácstalanul rázza a fejét, mert akárhányszor Bob belekezd, újra és újra elveszíti lélekjelenlétét és a mondat bőgésbe torkollik. Ahogy azonban szép sorjában megérkezik Naomi, Arlene és Lashlee is, a sok kedvesség és bátorító szó hatására összeszedi magát és belekezd.

(A mester részét a párbeszédben, a leírtak alapján általatok kéretik kidolgozni)

Tegnap este ő és édes kis házi kedvence Pukipuu együtt indultak egy naplemente néző sétára, a kelet felé elterülő erdősség közepén található csónakázó tóhoz. Kellemes nyári este lévén, a langyos levegő mámoros hangulattal töltötte meg Bob mester lelkét és szívét. Orrlyukain minden egyes szippantással egyre és egyre több virág bódító illatát szívta magába, mígnem úgy magával ragadta ez a mesebeli életérzés, hogy úgy döntött, ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia a céhben. Nárciszok, liliomok és margaréták egyre csak gyűltek a kezében ahogy virágról virágra szökellt. Végül aztán, mikor már csak két kézzel magához ölelve bírta el a csokrot, hívogatni kezdte Pukipuu-t aki mindaddig a környéken játszott…elméletileg. A kicsi Pukipuunak azonban nyoma veszett, elillant mint a kámfor. Szegény Bob azonnal a keresésére indult, és egész éjjel járta az erdőt és a tó környékét, mindhiába…
Elmondja még hogy Pukipuu, aki egyébként egy kicsike Mops, épp a kedvenc unikornis kosztümjében volt az eltűnés pillanatában, majd magába roskadva elterül az asztalon és tovább zokog.

Itt az idő csajok! Annyi mindent tett már értetek ez a szent ember és a céh, eljött a pillanat, hogy viszonozzátok. Nyugtassátok meg Bobby-t majd bízzátok Lyzre a pátyolgatást. Alkossatok csapatot és menjetek ki a helyszínre kicsit körbeszimatolni. Postotok a megérkezéssel záruljon ami valamikor a déli órákban esedékes.

Ha szeretnétek kérdezni Bobtól vagy Lyztől, püben megtehetitek. Induljon a móka, jó játékot Smile.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Csüt. Márc. 01, 2012 7:12 pm

Fél szemmel pislantottam az órámra, ami azt mutatta, hogy nyugodtan alhatok még egy kicsit. Kár hogy ezt a természet nem ugyanígy gondolta, úgyhogy félig csukott szemmel, és kómás arccal a fürdőszoba fele vettem az irányt, de még ez sem volt zökkenőmentes! Miközben álmos szemeim vakargattam nekimentem bal felemmel az ajtófélfának.
- Au... nem is én lennék. - mondtam halkan magamban nehogy felébresszem a lakótársaimat. Nagy nehezen kijutottam a fürdőbe, ahol összekapartam elhaltnak érzett darabjaimat, és kivételesen felkötöttem a hajamat. Amikor nagyon álmos voltam valami okból zavart, ha a hajam lelóg a vállamon, igaz az összefüggést azóta sem találtam meg, hogy miért. Lassan átbattyogtam a konyhába, ahol ön és közveszélyes módon a kést a lábam elé ejtettem, miközben a szalámit szeleteltem volna a reggelikhez. Nagyon nem voltam formában úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy mindenki csinál magának enni engem nem érdekel a dolog. Kerestem egy tollat és egy papírt, majd egy levelet hagytam a lányoknak, hogy bemegyek a céhbe. A céh előkertjét boldogan vizslattam a lépcsőn fölfele. A kis ágyásokban már nyíltak a szebbnél szebb virágok, nárciszok, ibolyák és tulipánok, az ágak már zöld koronájukat öltötték fel a téli csupasz barnaság helyett, és a lombok közt vígan énekeltek a cinegék, valamint a hozzájuk hasonló énekes madarak. Igazi szép tavaszi nap vette akkor kezdetét. A céh bent is gyönyörű fényárban úszott, minden még gyönyörűbb volt az aranyló napfényben. Egy valami mégsem volt rendjén. Az egyik legszebb asztal mellett ott ült szeretett mesterünk és sírt. Először Lizhez szaladtam oda, hátha tudja mi a mester baja, és fel tudnánk vidítani együtt, de a lány sem volt okosabb nálam, ő sem tudta mi lelhette a mestert. Nem volt mit tenni, oda kellett mennem és meg kellett tudnom!
- Mester! Mi a baj? - kérdeztem miközben átfogtam a vállát, hátha megnyugszik egy kicsit.
- Áhh semmi, semmi kedveském... ne is eheheh... - kezdett el még jobban sírni. - ne is törődj az egésszel. - hiába mondta ezt Bob mester, nem hagyhattam magára, amikor ilyen szomorú! Kivételesen látszott hogy nem a boldogságtól, vagy a meghatódottságtól sír, hanem azért mert szomorú volt.
- Dehogy mindegy mester! Mondja csak el nyugodtan, hátha tudok segíteni! - mondtam mosolyogva, majd előkotortam egy marék zsebkendőt és az egyre csak keservesen síró mesternek nyújtottam. Egyből le is csapott a zsepikre, majd miután orrát kifújta megpróbált belekezdeni.
- Hát tegnap... eeehhhehehhh... - nem bírt tovább beszélni, megint csak sírni kezdett.
- Jaaaj mester, semmi gond, együtt biztos megoldjuk, csak mondja el. - noszogattam.
- Tegnap délután mentem sétálni és magammal... - a mester egyszerűen nem bírta elmondani mi történt, végig sírt, és az orrát fújta. Tanácstalanul néztem hátra Lizletre aki csak meghúzta a vállát és továbbra is kérdően csóválta a fejét.
- Jó reggelt! Mi történt? – érkezett meg Naomi is a céhbe, és kérdezett nagy szemekkel a síró mesterre nézve.
- Igazából... gőzünk sincs... - mondtam majd lejjebb engedtem a hangom, és szememet lesütöttem.
- Mester, mondja el kérem, hogy mi történt. - kérlelem megint, de megint csak fejet ráz és sír.
- Helló,helló mindenki! Na mi ez a kriptahangulat, ki halt meg?- poénkodott Arlene, amíg meg nem látta szegény mestert. - Mi történt itt? – kérdezte aggódva.
- Jaajj lányok! Olyan nagy katasztrófa! - sírt a mester de megint nem mondott semmit.
- Kérem Bob mester mondja el! Hátha segíteni tudunk! – kérleltem megint, de most volt valami eredménye is.
- Hát... na jó. - szippant egy nagyot, majd szemei csillogni kezdenek. - Tegnap délután... annyira megörültem, hogy szép tavaszi az idő, és a galambok is turbékolnak mér, hogy muszáj volt elmennem sétálni. És... és... – keservesen sírni kezdett megint. - elvittem magammal Pukipuu-t!!!
- Pukipuu? Az meg milyen mutáns cukorborsó? – a mondat végi mutáns már eléggé halk volt, meg ne bántsa a mestert Naomi. - Akarom mondani... folytassa kérem!
- Az én kis cuki mopsom!!! Éppen sétálgattunk a gyönyörűűű virágok között, és akkor... egyszer csak... eltűűűnt!!!! A nagy csokor mögül nem találtam sehol a kis kedvencem! Szörnyű szülő vagyok, én kis Pukipuum!!! Soha többé nem látom azt a cuki kis turcsi orrát, mikor meglátja a kedvenc unikornisos ruhácskáját, és vakkant egyet! Olyan boldog volt amikor ráadtam az a ruhát, majd elvittem sétálni! És eltűnt mert rossz szülő vagyok, soha többé nem látom! – sírt a mester, és az asztalt csapkodta.
- Dehogynem mester! - mondtam mosolyogva. - Majd mi megkeressük a kis kedvencét! Ugye lányok? – a lányokra kicsit csúnyán de kérően néztem.
- Persze , számíthat ránk Bob mester! –mondta Arlene minden színpadiasság nélkül.
- Igen persze én is benne vagyok! – egyezett bele Naomi is.
- Mester, mondja el nekünk, pontosan hol tűnt el?
- Hááát, éppen a naplemente gyönyörű vöröses narancssárga árnyalatait figyeltük, a keleti erdőnél, ott a csónakázótó mellett. Ott biztos hogy velem volt még az én kincsem...- megint pityeregni kezdett Bob mester, pedig már nagyjából összeszedte magát. - Utána ahogy gyűltek a kezemben a szebbnél szebb sárga nárciszok, lila nőszirmok, kockás kotuliliomok gyűltek, és mikor feleszméltem... Pukipuu eltűűűűnt!!! Lányoook, hozzátok vissza nekem, annyira boldog lennék!
- Bízhat bennünk mester... faNATIkus csapat, induláááás!!!! – mondtam ki a vezényszót.
- Hát jobb mint a MONArchia! – ugye Arlene, ugye?
- Mentsenek meg két őrült közt vagyok! De én tényleg ÉPSÉGBEN és ÉP ÉSSZEL hozom vissza az állatkáját Bob mester! – Na, Naominak meg kellet szólalni...
- Jajj köszönöm!!! Annyira ééédesek vagytok! Remélem ti szerencsével jártok... én hiába kerestem órákon keresztül, nem találtam, rossz szülő vagyooook!!! – a lányokkal összenéztünk, és megöleltük Bob mestert, közben nyugtattuk, hogy egyáltalán nem rossz szülő. Ezután elköszöntünk mesterünktől, és kutyája keresésére indultunk arra, ahol elhagyta kis kutyusát.
- Szerintetek mégis merre lehet? Ötletek? – kérdezte Alene.
- Szerintem... a bőrében van... – Naomi megint megszólalt...
- Na! Nem poénkodik, vegyük komolyan... először odamegyünk, ahol eltűnt. – jelentettem ki, majd ahogy a fűre értünk gyorsan lekaptam a cipőmet. Imádtam a friss fűben mezítláb sétálni.
- Nati a világért sem szeretnék gonosz lenni , de gombás a lábad! – ebbe mi lehet a poén? – gondolkoztam.
- Szerintem az agya is gombás... – Naomiiii! Maradj csöndbe inkább! Kérlek!
- Nem ...tényleg gombás a lába...úgy értem gombán áll, nézzétek! – istenem ez annyira rossz poén volt, hogy kínomban nevetni kezdtem. ÉS nem azért nevettem mert tetszett!
- Na jó... ez nem volt... vicces. - és nevetek - Komolyság! - mondom tényleg komoly hangon. - Azt hiszem itt vagyunk, valahol itt tűnt el Pukipuu... – jelentettem ki a csónakázó tó melletti virágos rét előtt állva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Csüt. Márc. 01, 2012 7:26 pm

Hmmm… indítottam egy hatalmas nyújtózkodással a napot. Felültem az ágyon és a nap pont belesütött a szemembe, így nyöszörögve visszadőltem az ágyra és a karomat a szememre nyomtam. Lazítottam pár percig, míg rászántam magam a hivatalos felkelésre. Körbepillantottam a szobában, majd kilopakodtam a konyhába, de Natit nem találtam sehol.
Biztos már bement a céhbe…’ gondoltam magamban és a hűtő felé táncikoltam. Kikaptam két tojást, felvertem és rántottát csináltam magamnak. Nati büszke lehet rám… már tudok magamnak harapnivalót csinálni anélkül, hogy hazavágnám a konyhát... Reggeli után benéztem a hálószobába, ahol Mona és Arlene húzta a lóbőrt. Nem ébresztettem fel őket, hisz nehogy már csak félig legyen megnyúzva az a ló… Ezzel magamra kaptam egy ruhát, és nagy lendülettel a céh felé vettem az irányt.

Kellemes, napos idő volt, ezért lassítottam a tempón és élveztem, ahogy a hűs szellő borzolta hosszú hajamat. Közeledtem a céh felé és a fákra nézve bolyhos mókusokat pillantottam meg. Tettem egy lépést feléjük, de azok erre átugrottak a következő fára. Vállat vontam és továbbmentem. Mielőtt bementem volna, leültem a fűre a céhünk kertjében és néztem az aranyos madarakat, ahogyan pancsoltnak a szökőkút vizében. Béke és csend honolt, amit kifejezetten élveztem a folytonos hangzavar és mulatozás végett. Körülbelül tízpercnyi ücsörgés után felálltam és besétáltam az épületbe.

Rögtön szemet szúrt, illetve fület, hogy valaki pityereg a sarokban. Aggódó arccal odamentem, és a pityergő ember nem más volt, mint Bob mester. Mellette Liz és Nati ültek, így én is helyet foglaltam az asztalnál.
- Jó reggelt! Mi történt? – kérdeztem őket, de ez a kérdés inkább Bob mester felé irányult, mint a lányokhoz. Nem értettem mi törhette le a mi mindig vidám, energikus mesterünket. Bob mester nem válaszolt semmit, csak sírt tovább. Tanácstalanul Natira néztem.
- Igazából... gőzünk sincs... – mondta halkan.
- Mester! Mondja el kérem, hogy mi történt! – kérlelte, de a mester csak tovább sírt. Ekkor Arlene jelent meg az asztalnál felhőtlen jókedvvel.
- Helló, helló mindenki! Na, mi ez a kriptahangulat, ki halt meg?- kérdezte Arlene viccesen, de Bob mester láttán elhallgatott - Mi történt itt?
- Jaajj lányok! Olyan nagy katasztrófa! - sírt a mester, de még mindig nem mondott semmit.
- Kérem, Bob mester mondja el! Hátha segíteni tudunk! – kérleltem, mert az a kevés kis türelmem már kezdett elfogyni.
- Hát... na, jó. - szippantott egy nagyot, majd szemei csillogni kezdtek - Tegnap délután... annyira megörültem, hogy szép tavaszi az idő, és a galambok is turbékolnak már, hogy muszáj volt elmennem, sétálni. És... és... – megint sírni kezdett - elvittem magammal Pukipuu-t!!!
- Pukipuu? Az meg milyen mutáns cukorborsó? – csúszott ki a számon akaratlanul, de látva Bob mestert, igyekeztem halkabbra venni a végét és elszégyelltem magam, amiért ilyen érzéketlen tuskó voltam. - Akarom mondani... folytassa, kérem!
- Az én kis cuki mopszom! Éppen sétálgattunk a gyönyörűűű virágok között, és akkor... egyszer csak... eltűűűnt!!!! A nagy csokor mögül nem találtam sehol a kis kedvencem! Szörnyű szülő vagyok, én kis Pukipuum! Soha többé nem látom azt a cuki kis turcsi orrát, mikor meglátja a kedvenc unikornisos ruhácskáját... és vakkant egyet! Olyan boldog volt, amikor ráadtam az a ruhát, majd elvittem sétálni! És eltűnt, mert rossz szülő vagyok, soha többé nem látom!
- Dehogynem mester! – mosolygott Nati. - Majd mi megkeressük a kiskedvencét! Ugye lányok? - csúnyán nézett ránk, ellentmondást nem tűrve.
- Persze, számíthat ránk Bob mester!- mondta Arlene, hangja tele volt őszinteséggel és együttérzéssel.
- Igen persze én is benne vagyok! - mondtam miközben elképzeltem, milyen bizarr jószág lehet egy mopsz.
- Mester, mondja el nekünk, pontosan hol tűnt el?
- Hááát, éppen a naplemente gyönyörű vöröses-narancssárga árnyalatait figyeltük, a keleti erdőnél, ott a csónakázótó mellett. Ott biztos, hogy velem volt még az én Kincsem...- megint pityeregni kezdett - Utána, ahogy gyűltek a kezemben a szebbnél szebb sárga nárciszok, lila nőszirmok, kockás kotu-liliomok gyűltek a kezemben, és mikor feleszméltem... Pukipuu eltűűűűnt! Lányoook, hozzátok vissza nekem, annyira boldog lennék!
- Bízhat bennünk mester... faNATIkus csapat, induláááás!
- Hát jobb, mint a MONArchia!
- Mentsenek meg két őrült közt vagyok! De én tényleg ÉPSÉGBEN és ÉP ÉSSZEL hozom vissza az állatkáját Bob mester!
- Jaj, köszönöm! Annyira ééédesek vagytok! Remélem ti szerencsével jártok... én hiába kerestem órákon keresztül, de rossz szülő vagyooook!
Összenéztünk a lányokkal és megöleltük Bob mestert, majd elindultunk.

Út közben Arlene törte meg a csendet.
- Szerintetek mégis merre lehet? Ötletek?
- Szerintem... a bőrében van... – poénkodtam, mert annyira lapos volt a hangulat, mint egy agyontrancsírozott oposszum.
- Na! Nem poénkodik, vegyük komolyan... Először odamegyünk, ahol eltűnt. - ahogy kiértünk a füves részhez, Nati levette a cipőjét és mezítláb sétált tovább.
- Nati a világért sem szeretnék gonosz lenni, de gombás a lábad!
- Szerintem az agya is gombás... – mondtam gonoszul és a szám elé kaptam a kezem, hogy ne lássa sátáni vigyoromat.
- Nem... tényleg gombás a lába...úgy értem gombán áll, nézzétek! – mutatott Nati lábára.
- Na, jó... ez nem volt... vicces. - és nevetni kezdett.
- Na, komolyság! – mondta Nati komolya hangon, jelezve, hogy koncentráljunk a feladatra.
- Azt hiszem, itt vagyunk, valahol itt tűnt el Pukipuu... – jelentette ki Nati és feszülten körbepillantottam a helyszínen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arlene Sylar
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 63
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. May. 12.
Age : 22
Tartózkodási hely : Kecskemét

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Csüt. Márc. 01, 2012 8:51 pm

"Még...még...csak még egy kicsit...ezaz...mindjárt fennt vagyok a csúcson...ezaaaaaazz.!"
- ÁÁh - ásítottam amikor felkeltem. Sosem értettem miért mindig hegymászással álmodom, de ez most nem volt fontos. A lényeg az volt, hogy itt lehetek szeretett Natikámnál, aki minden bizonnyal már csinálja is nekem a finom reggelit. Ám amikor kimentem a konyhába, nemhogy Nati, de még Nao-chan sem volt sehol.
- Mi, mennyi lehet az idő? - kérdeztem magamtól - Nézzük csak..Jesszuskulcs! - és ezzel rohanni kezdtem a céhbe. Ám ahogy kiléptem az ajtón el is felejtettem hogy siettem. Száz ágra sütött a nap, csiripeltek a fák, zöldültek a madarak, és ezerszínű pillangók járták táncukat. Észbe se kaptam, és máris a céh bejárata előtt voltam. Benyitottam, és szinte éreztem ahogy a szomorú hangulat lenyom a padlóra.
- Helló,helló mindenki! Na mi ez a kriptahangulat, ki halt meg?- ejtettem el egy igen bénácska poént, de Bob mester arcára nézve az a kevéske mosoly is az arcomra fagyott. - Mi történt itt? – kérdeztem aggódva.
- Jaajj lányok! Olyan nagy katasztrófa! - sírt a mester, de nem mondott semmit ezen kívűl.
- Kérem Bob mester mondja el! Hátha segíteni tudunk! – kérlelte Nati aggódó hangon, és úgy tűnt ez megtette a hatását.
- Hát... na jó. - szippantott egyet-kettőt, majd szemei csillogni kezdtek a könnyektől. - Tegnap délután... annyira megörültem, hogy szép tavaszi az idő, és a galambok is turbékolnak már, hogy muszáj volt elmennem sétálni. És... és... – keservesen sírni kezdett megint. - elvittem magammal Pukipuu-t!!!
- Pukipuu? Az meg milyen mutáns cukorborsó? – a mondat végére Naomi hangja teljesen lehalkult, biztos azért hogy meg ne bántsa a mestert. - Akarom mondani... folytassa kérem!
- Az én kis cuki mopsom!!! Éppen sétálgattunk a gyönyörűűű virágok között, és akkor... egyszer csak... eltűűűnt!!!! A nagy csokor mögül nem találtam sehol a kis kedvencem! Szörnyű szülő vagyok, én kis Pukipuum!!! Soha többé nem látom azt a cuki kis turcsi orrát, mikor meglátja a kedvenc unikornisos ruhácskáját, és vakkant egyet! Olyan boldog volt amikor ráadtam az a ruhát, majd elvittem sétálni! És eltűnt mert rossz szülő vagyok, soha többé nem látom! – sírt a mester, és az asztalt csapkodta, miközben könnyeivel küszködött.
- Dehogynem mester! - mondta Nati bíztatóan mosolyogva. - Majd mi megkeressük a kis kedvencét! Ugye lányok? – és ránk villantotta a "megteszitek vagy megbánjátok" tekintetét.
- Persze , számíthat ránk Bob mester! – mondtam kivételesen minden komolyságomat bevetve.
- Igen persze én is benne vagyok! – egyezett bele Naomi is.
- Mester, mondja el nekünk, pontosan hol tűnt el?
- Hááát, éppen a naplemente gyönyörű vöröses narancssárga árnyalatait figyeltük, a keleti erdőnél, ott a csónakázótó mellett. Ott biztos hogy velem volt még az én kincsem...- megint sírásra fakadt drága Bob mesterünk - Utána ahogy gyűltek a kezemben a szebbnél szebb sárga nárciszok, lila nőszirmok, kockás kotuliliomok gyűltek, és mikor feleszméltem... Pukipuu eltűűűűnt!!! Lányoook, hozzátok vissza nekem, annyira boldog lennék!
- Bízhat bennünk mester... faNATIkus csapat, induláááás!!!! – mondta Nati a kis humor herold.
- Hát jobb mint a MONArchia!
- Mentsenek meg két őrült közt vagyok! De én tényleg ÉPSÉGBEN és ÉP ÉSSZEL hozom vissza az állatkáját Bob mester! – ígérte Nao-chan.
- Jajj köszönöm!!! Annyira ééédesek vagytok! Remélem ti szerencsével jártok... én hiába kerestem órákon keresztül, nem találtam, rossz szülő vagyooook!!! – a lányokkal összenéztünk, és közösen megöleltük Bob mestert, közben megnyugtattuk, hogy ő igenis jó szülő. Ezután elköszöntünk mesterünktől, és Pukipuu keresésére indultunk.
Az út csendesen telt, ezért úgy gondoltam mindegy mit mondok, jobb mint a hallgatás.
- Szerintetek mégis merre lehet? Ötletek? – kérdeztem, merthogy nekem nem volt.
- Szerintem... a bőrében van... – Naomi ...ez igazán frappáns volt.
- Na! Nem poénkodik, vegyük komolyan... először odamegyünk, ahol eltűnt. – jelentette ki Nati, majd ahogy a fűre értünk gyorsan lekapta a cipőjét.
- Nati a világért sem szeretnék gonosz lenni , de gombás a lábad! – mondtam neki minden rossz szándék nélkül.
- Szerintem az agya is gombás... – Nao drága, csak nem gonoszkodik?!
- Nem ...tényleg gombás a lába...úgy értem gombán áll, nézzétek! – eredetileg nem viccnek szántam, de látva hogy Nati még ezen a gyenge viccen is képes nevetni, oldotta az eleinte feszült hangulatom.
- Na jó... ez nem volt... vicces. - és nevetett még mindig - Komolyság! - mondta tőle szokatlanul komoly hangon - Azt hiszem itt vagyunk, valahol itt tűnt el Pukipuu... – jelentette ki Nati, és szememet végigjárattam a helyszínen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Pént. Márc. 30, 2012 12:01 am

Itt vagytok hát, a tett színhelyén. No de hogyan tovább? Nyom vagy bármilyen támpont híján nem túl egyszerű a kutatás. A füvek és virágok a tó körül 20-30 cm magasra nőnek, a rétet erdősség övezi amit pedig egy kisebb hegylánc szegélyez. A tavat egy a hegyek közül érkező forrás táplál, vize tiszta, halakban és növényekben gazdag. A mező tényleg magával ragadó, mint látványra mint hangulatra, ez azonban nem visz közelebb titeket célotokhoz, egy árva nyomra sem bukkantok. Ha bekukkantotok az erdőbe, nem túl sok kitaposott ösvényre leltek, az aljnövényzet igen sűrű és a lombozat sem nevezhetők épp ritkának. Mire az erdős részek átvizsgálásához jutnátok, az idő már estefelé jár a nap pedig az útja végén, hamarosan lenyugszik így a fák közt vaksötét van.

Ha úgy döntötök, hogy mégis bementek, utatok bukdácsolással és szúrós növényekkel, éles levelekkel, bőrötök pedig sérülésekkel teli lesz. Annyira zsúfolt az erdő, hogy a legkisebb tűz gyújtása is veszélyes lehet, nincs olyan négyzetcenti, ahova ne lógna egy ág vagy nyúlna fel egy növény. Végül eltévedtek és kénytelenek lesztek a fák közt éjszakázni. Ébredés után keresgéljetek tovább, ez esetben sok-sok apró csapdával találkoztok majd, van itt hurkolt, tüskés, ásott gödrök, mind mind precíz munka, csupán olyan, mintha apró törpe lényekre lenne méretezve. Talán szegény Pukipú is egy ilyenbe sétált bele? Bár az erdőben vannak állatok nyulak fácánok, rágcsálók, pár óra erdőjárás után mégis egy különöset pillantotok meg, pontosabban csak egy részét. Egy rózsaszín duci valami lóg ki az egyik bokor alól és mintha dudorászna. Postotok ezzel a momentummal záruljon.

Ha inkább a kis tisztáson vertek tanyát, éjszaka, apró fénypöttyöket láthattok a fák tövében mocorogni. Kezdetben 5-6 van, majd lassan fogyatkoznak, távolodnak, halványodnak. Ha követitek őket, pár perc hajsza után eltűnnek, ti eltévedtek és kénytelenek lesztek az éjszaka hátralevő részét a fák közt tölteni… Ébredés után keresgéljetek tovább, ez esetben sok-sok apró csapdával találkoztok majd, van itt hurkolt, tüskés, ásott gödrök, mind mind precíz munka, csupán olyan, mintha apró törpe lényekre lenne méretezve. Talán szegény Pukipú is egy ilyenbe sétált bele? Bár az erdőben vannak állatok nyulak fácánok, rágcsálók, pár óra erdőjárás után mégis egy különöset pillantotok meg, pontosabban csak egy részét. Egy rózsaszín duci valami lóg ki az egyik bokor alól és mintha dudorászna. Postotok ezzel a momentummal záruljon.

Ha nem követitek a fényeket és reggel indultok az erdőbe, nos… ez esetben sok-sok apró csapdával találkoztok majd, van itt hurkolt, tüskés, ásott gödrök, mind mind precíz munka, csupán olyan, mintha apró törpe lényekre lenne méretezve. Talán szegény Pukipú is egy ilyenbe sétált bele? Bár az erdőben vannak állatok nyulak fácánok, rágcsálók, pár óra erdőjárás után mégis egy különöset pillantotok meg, pontosabban csak egy részét. Egy rózsaszín duci valami lóg ki az egyik bokor alól és mintha dudorászna. Postotok ezzel a momentummal záruljon.

Ha egyéb dolgot cselekednétek, vagy kérdésetek lenne, Püben megtaláltok:). Borzasztóan restellem, hogy ilyen sokat kellett várnotok rám, cserébe egyszer ti is késhettek Very Happy, de határidő legyen mondjuk
április 9, húsvét hétfő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Pént. Ápr. 06, 2012 2:34 pm

Kint álltunk a rét közepén, ahol a növényzet majd fél méter magasságba emelkedett. Egy árva nyomunk nem volt, nem tudtuk merre induljunk, mihez kezdjünk, hol kezdjük. Amit egyedül értettem, az az volt, hogy Bob mesternek miért tetszett annyira ez a hely. A tavat ami a tisztás közepén feküdt a hegyek közül lecsordogáló patak táplálta, és körülötte a szitakötők járták násztáncukat, békák brekegtek. A lányokkal közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy három fele kezdjük el keresni a kis mopsot, hátha úgy többre megyünk. Negyed óra keresés után kisebb konferenciát tartottunk.
- Találtatok már valami nyomot? - kérdezte Naomi. Már nem azért, de az én elmémben az játszódott le, hogyha találunk valamit, azt köztudomássá tesszük egy magas frekvenciájú sikítással.
- Én még nem… Arlene, arra mi a helyzet? - kérdeztem a harmadik csapattagot, aki a fűbe mélyedve válaszolt.
- Még én sem találtam semmit az állati ürüléket leszámítva. - fincsi, azt hiszem nem azt kerestük, így az információ feleslegesnek hatott.
- Nem baj, nemsokára találunk valamit! - mondtam pozitívan, majd folytattuk a keresést. Természetnéző túrának nem volt utolsó, hiszen a kis rágcsálók előkandikáltak a rejtekhelyükről, és nagyon szép virágokat is találhattunk. Emellett az Arlene által említett természetes trágya is helyet kapott a talált „tárgyak” osztályán. Hiába voltam pozitív, és kutattuk át az egész rétet Pukipuu-t sehol sem találtuk. Pár méterre egy sűrű járatlan erdő terült el, és az tűnt a legpraktikusabb helynek ahol egy kutya eltűnhetett. Lassan már esteledni kezdett, de nem akartam úgy visszamenni a mesterhez, hogy nincs meg a kutyája.
- Szerintem menjünk be az erdőbe! - mondtam a lányoknak, akik támogatták a kis túrát.
- Király menjüüünk! - mondták egyszerre… és én még azt hittem, hogy majd haza akarnak menni, vagy nem támogatják nagyszerű tervem.
- Akkor a faNATIkus csapat beveti magát a sötét erdő lombjai közé, hogy szegény elveszett Pukipuu-t megtaláljuk, így Bob mester sugárzó arcát újra láthassuk! - meglepődtem a saját magam költőiességén, ahogyan a lányok is, bár ők nem pozitív irányban.
- Bárcsak téged is elvesztenénk a lombok között. – annyira kedvesek, hogy már a lelkem is kimarcangolják a helyéről.
- De egymásra vagytok hangolva… - mondtam halkan magam elé motyogva, aztán beindultunk az erdőbe. A sort Nao indította, aki egy tank módjára vágott át a fák lombjai között, közben hozzánk vágta az ágakat, így nekünk jó sok sérülést szerezve. Nagy eszemnek, és női táskámnak hála találtam egy pulóvert, amit fel tudtam venni így a sebektől karomat aránylag meg tudtam védeni.
- Naomi, az összes ágat hozzánk vágoood! – az utolsó szót sikítottam, mivel egy csapdára léptem, és térdig egy lyukba estem. – Kicsit lassíts már! – szóltam a lányra.
- Mi a fene? – kérdezte Arlene, mikor a gödörből másztam ki, ő pedig azt próbálta beazonosítani. Az erdőben már koromsötét volt, a saját orrunkig nem láttunk el, örült[/color]ünk ha egymás halvány alakjait felfedezni találtuk.
- Nem definiálom neked. – na ez borzalmas poén volt még tőlem is.
- Mit bénáztok ott hátul, gyertek már! – folytatta őrült tempóját Naomi, a kérésemmel mit sem foglalkozva.
- Nao, vigyázz! – üvöltötte Arlene, akinek nem tudom milyen jó szeme volt, de látta, hogy Naomi előtt egy fa van, én meg már csak a becsapódásra lettem figyelmes.
- Hahahahahahahaaaaa – nevettem ki a barátnőm, mire én is egy fának vágódtam. Komolyan gratulálni akartam magamnak a nagyszerű teljesítményemért.
- Íííídióta! - jól van, értem én a fagyi visszanyal annak aki jót nevet a másik bénaságán. – gyerünk tovább gyerekek, ne aludjunk! Vagyis már kéne… - Naonak igaza volt, abban a sötétben semmit sem találtunk volna úgysem, és valószínűnek tartottam, hogy el is tévedtünk bár senki nem akarta bevallani, azon felül mind a hárman kimerültek voltunk az egész napos keresésben.
- Bi-bi-biztos, hogy itt akarunk aludni, ke-keressünk inkább egy tisztást. – Arlene hangjában kis aggodalom hallatszódott.
- Miért? Nincs itt más csak erdei állatkák, meg fa meg fű, meg levél, meg csapdák, de azok nem olyan vészesek. – summáztam az eddig látottakat, majd barátnőm a lábára mutatott, amin egy tenyérnyi pók mászott. Naomi támadó pozícióba állt, mire megfogtam a kezét. Nem túlzottan gondolta át az a „szőkenő” a dolgot.
- Normális vagy? Leégeted az erdőt! – emeltem fel a hangomat.
- Kit izgat az erdő, az a pók ebben a minutumban dögöljön meg! – szadizmus, állatkínzás.
- Áááááááá feljebb mászik!!![/color] – sikította Arlene, majd a kígyótőrét előhívva arrébb pöckölte a pókicát.
- Na jó, akkor egy kicsit odébb letáborozunk, ha meg pók gondok lesznek majd megoldom én. Rendben van? – kérdeztem a két pókfóbiást, akik csak bólogattak.
- Úr isten Nati, nem is tudtam eddig, hogy ennyire szeretlek! – dehogynem, csak mélyen belül elnyomtad, és a megfelelő pillanatra vártál, hogy kitörjön belőled ez az egész, a megfelelő pillanat pedig most volt.
- Ja… - Nao már annyira nem lelkesült a Pókölő Szent Nati címemnek. Kerestünk az erdőben egy olyan részt, ahol a föld ágaktól kissé mentesebb volt, és a földet inkább a puha pázsit borította majd nyugovóra tértünk. Reggel arra keltem, hogy valamilyen nem teljesen normális csikiz, így felkeltve édes álmomból ami a fejemből kiment. Arlene ébresztő akciójára Naomit fejbe vágtam, akinek sikerült fenékbe kólintania Arlenet. Mily’ ördögi kör.
- Köszi a keltést… - mondtam ásítozva
- Nincs mit már hasunkra süt a nap, keljünk és keressük meg Pukipuut. – igen, igaz volt, nekünk indulnunk kellett. Összeszedtük magunkat, majd felkerekedtünk az újra csapdákkal, és növényekkel keresztezett utunkon. A sötétbe nem látszott olyan jól az erdő sűrűsége, viszont világosban jól megfigyelhető volt, hogy egy négyzetcentimétert sem hagyott ki a növényzet.
- Lehet egy ilyen bigyuszban lesz szegény kutyus…- néztem a kis csapdákra. Ahogyan a mestert ismertem Pukipuu nem lehetett túl vékony, így a gödörből való kimászás is nehézséget okozott neki.
- Elég kicsi, ha beleesik nem biztos, hogy ki tud jönni. – helyeselt Arlene.
- De ugyan már, nem lehet olyan béna ez a kutya mint Nati. – köszi a bizalmat.
- Köszönöm kedvességed, mindjárt pirulok is…- mondtam, majd az egyik bokorból előkerült egy rózsaszín… valami, ami egy pocaknak tűnt két rövid lábacskával. - Az meg mi a jó pikula? – kérdeztem a kis izére mutatva.
- Nem tudom, de borzasztó színe van. – hirtelen a cipőmre kaptam a tekintetem ami hasonló rózsaszínű volt.
- Szerintem nem is olyan csúnya…
- Én inkább csak megpiszkálom azt a valamit, hogy mi az isten lehet… - mondta Naomi, ötletét pedig nem támogattam, mivel egy élőlény lehetett az a valami, és Nao sem örülne, ha csak úgy megpiszkálnák, hogy ő mi a jó élet?


A hozzászólást Nati Teina összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 07, 2012 8:46 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arlene Sylar
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 63
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. May. 12.
Age : 22
Tartózkodási hely : Kecskemét

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Pént. Ápr. 06, 2012 10:43 pm

„Te jó ég!Mi ez a hihetetlen dzsumbuj?!”kérdeztem magamtól, amikor körülnéztem. A környezet hihetetlenül elhanyagolt volt, ugyanakkor nagyon szép is. Tipikus kirándulós, vagy – ez esetben - kutya sétáltatós hely. A hegyekből lecsordogáló forrás vize erősen hívogatott. Mintha azt mondta volna, hogy „gyere ide!igyál belőlem” és ki az, aki ellen tudna állni egy kis friss víznek?! Hát nem én. Na, de pásztázzuk tovább a terepet. A fű és a különféle virágok a térdemnél is magasabbra értek, nem csodálom, hogy szegény Pukipuu elveszett benne. A rét túlsó részén egy igen sűrű erdőség húzódott. „Bármerre elfuthatott „ állapítottam meg magamnak. A lányokkal megbeszéltük, hogy hatásosabban tudunk keresni, ha szétválunk. Körülbelül negyed óra kitartó keresés után kupaktanácsot tartottunk.
- Találtatok már valami nyomot? – kérdezte Naomi.
- Én még nem… Arlene arra mi a helyzet? – kérdezte Nati, mire én nagy nehezen felkászálódtam a négykézlábas keresésből.
- Még én sem találtam semmit az állati ürüléket leszámítva. – mondtam kicsit letörten.
- Nem baj, nemsokára találunk valamit! – mondta Nati optimistán. ” Végül valamit muszáj lesz találni”. A további keresés eredménye pár patesz, sok-sok mókus és egy rakat ürülék… Ám ezek nem vezetnek el a kis Pukipuuhoz, úgyhogy nem adhatjuk fel. Egyre inkább azt tűnt valószínűnek, hogy az a ravasz mopsz bújócskázni kívánkozott az erdőben.
- Szerintem menjünk be az erdőbe! – mondta Nati, mintha csak a gondolataimat olvasná.
- Király menjüüünk! – mondtuk egyszerre Nao-channal.
- Akkor a faNATIkus csapat beveti magát a sötét erdő lombjai közé, hogy szegény elveszett Pukipuu-t megtaláljuk, így Bob mester sugárzó arcát újra láthassuk! – Nati, ez egy tipikus nem kommentáljuk dolog lenne, ha nem mi lennénk…de így muszáj volt mondani valamit Very Happy
- Bárcsak téged is elvesztenénk a lombok között. –hmm..úgy látszik egy véleményen vagyunk kedves Nao .
- De egymásra vagytok hangolva… - mondta Nati, majd megrohamoztuk az erdőt. Vagyis Nao rohamozta, mi csak mentünk utána. Sajnos nem volt a legjobb ötlet előre engedni túlpörgött barátnénkat, mert amekkora erővel rohant át az ágakon, azok olyan erővel csapódtak vissza ránk.
- Naomi, az összes ágat hozzánk vágoood! –mondta Nati, és ebben a pillanatban térdig beleesett egy lyukba– Kicsit lassíts már! –korholta le Naot.
- Mi a fene? – kérdeztem hirtelen összement társamra nézve, vagy legalábbis ha arra volt amerre néztem. Az orromig sem láttam, és nem azért mert olyan hosszú van nekem, nem, hanem azért mert sötét volt, mint az éjszaka.
- Nem definiálom neked. – nee Nati, késő van már a vicceidhez..
- Mit bénáztok ott hátul, gyertek már! –mondta Nao még mindig energiával telve.
- Nao, vigyázz! – üvöltöttem, mert láttam hogy Nao felé veszélyesen közelít egy fa..vagy fordítva.
- Hahahahahahahaaaaa –nevetett Nati. Legszebb öröm a káröröm, mi?! Ám azonnal Nao után ő is nekiment egy fának.
- Íííídióta! – nevette ki Nao Natit kicsit sem visszafogottan.- Gyerünk tovább gyerekek, ne aludjunk! Vagyis már kéne… - Naonak igaza volt, ugyanis már az éjszaka közepe lehetett, ezen felül a kis csapdák is nyugtalanítottak. De nem annyira, mint az erdő állatai.
- Bi-bi-biztos, hogy itt akarunk aludni, ke-keressünk inkább egy tisztást. –mondtam magamon kívül, mert nem szerettem volna elhinni amit látok.
- Miért? Nincs itt más csak erdei állatkák, meg fa meg fű, meg levél, meg csapdák, de azok nem olyan vészesek. - állapította meg Nati, és én hogy világossá tegyem az indokaim, lemutattam a combomra, ahol egy tenyérnyi és szőrös pók mászott. Nao a maga módján akarta leszedni rólam azt a dögöt,de hála istennek Nati megállította.”Hurrá, megmarad a lábam”gondoltam magamban egy kisebb sokk hatása alatt.
- Normális vagy? Leégeted az erdőt! –förmedt rá Nati. Jól van ez erdőért aggódjunk, ne értem..
- Kit izgat az erdő, az a pók ebben a minutumban dögöljön meg! – ebben egyet kellett értenem.
- Áááááááá, feljebb mászik!!!– éreztem, de nem mertem lenézni rá. Inkább előhívtam a kígyótőröm és egy szép mozdulattal lepöcköltem vele az állatot. Első tervem az volt, hogy ledöföm, de volt egy olyan érzésem, hogy azzal nem jártam volna jól.
- Na jó, akkor egy kicsit odébb letáborozunk, ha meg pók gondok lesznek majd megoldom én. Rendben van? –kérdezte Nati, aki ekkor hatalmasat nőtt a szememben..
- Úr isten Nati, nem is tudtam eddig, hogy ennyire szeretlek! – tört ki belőlem.
- Ja… - Nao drága már visszafogta magát, de én tudom, hogy ő is ilyesmi vallomást szeretett volna tenni. Mentünk még egy darabig, hogy keressünk egy helyet, ami nem túl szúrós, pókos, és csodák csodájára találtunk. Reggel – páratlan módon – én keltem fel a leghamarabb. Gondoltam rá hogy halkan szólok a lányoknak hogy keljenek fel, vagy esetleg megrázom egy kicsit a vállukat, de egy sokkal jobb ötletem támadt.”Halkan lopakodj, halkan lopakodj!” dúdoltam magamnak ezt a frázist. Odaértem Natihoz és megcsikiztem, mire ő fejbe kólintotta Naot, akinek, fogalmam sincs hogyan, de sikerült fenékbe billentenie. LÁNCREAKCIÓÓ!
- Köszi a keltést… - mondta „hálásan” Nati.
- Nincs mit már hasunkra süt a nap, keljünk és keressük meg Pukipuut. –mondtam fellelkesülve. Mikor mindenki összeszedte önmagát, tovább kerestük a kiskutyát. A napfény jól megvilágította az erdőt, és így láthatóvá váltak csapdák százai.
- Lehet egy ilyen bigyuszban lesz szegény kutyus…- nézte Nati a gödröket.
- Elég kicsi, ha beleesik nem biztos, hogy ki tud jönni. –helyeseltem, hisz Natinak valóban igaza lehet.
- De ugyan már, nem lehet olyan béna ez a kutya mint Nati. –mondta nagy kedvesen Nao.
- Köszönöm kedvességed, mindjárt pirulok is - reagálta le Nati - Az meg mi a jó pikula? –kérdezte, és kezével egy beazonosíthatatlan lényre mutatott, ami a fa tövében kucorgott.
- Nem tudom, de borzasztó színe van. –mondtam őszintén.
- Szerintem nem is olyan csúnya…
- Én inkább csak megpiszkálom azt a valamit, hogy mi az isten lehet… - mondta Naomi merészen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Szomb. Ápr. 07, 2012 12:55 pm

A tájat elcsodálva, már kutakodni sem volt kedvem, csak élvezni akartam a természet nyújtotta látványt. A magas aljnövényzet, és a burjánzó virágok színessé varázsolták a zöld rétet. Mielőtt hagytam volna, hogy magába szippantson a számomra gyönyörű látvány, én is keresni kezdtem az elveszett állatot, nehogy Nati ismét egy lusta boszorkánynak tituláljon. A tiszta vizű tó körül is megvizsgáltam a terepet, de a fickándozó halakon kívül nem találtam semmit, még egy árva szőrszálat se.
- Találtatok már valami nyomot? – kérdeztem reménykedve, mert kicsit rontott a kedvemen a tudat, hogy szeretett mesterünk most a szomorúság szakadékának fenekére igyekszik.
- Én még nem…Arlene arra mi a helyzet? – kérdezte a fűben négykézláb mászkáló barátnőnket.
- Még én sem találtam semmit, az állati ürüléket leszámítva. – válaszolt kissé szomorúan, de azért javasoltam volna neki, hogy mosson kezet, ha a guanó körül tapogatózott…
- Nem baj, nemsokára találunk valamit! – lelkesített bennünket Nati, így én is úgy döntöttem, hogy pozitívan állok a dolgokhoz. Mindhárman visszatértünk a kereső pozícióinkhoz.

~ Nyomorult bogarak! ~ Szidtam őket magamban, mert állandóan a hajamba gabalyodtak. Én is találtam pár bogyót, de valószínűleg csak a nyulak hagyhatták itt ajándékba nekünk. Kikerülve az efféle akadályokat tovább kutattam, minden egyes négyzetcentimétert átnéztem, de sehol nem találtam Pukipuura utaló nyomokat. Lassan sötétedni kezdett, és a sűrű erdőn akadt meg a szemem. Tökéletes elvesztő helynek tűnt, és a kutyáknak maga a mennyország a sok vécé, vagyis a sok fa miatt.
- Szerintem menjünk be az erdőbe! – ajánlotta fel Nati, ami zene volt füleimnek, hisz rendkívül szimpatikus volt számomra a hely, és valószínűleg Pukipuu is odabent rejtőzött.
- Király menjüüünk! – egyeztünk bele egyszerre Arlenenel.
- Akkor a faNATIkus csapat beveti magát a sötét erdő lombjai közé, hogy szegény elveszett Pukipiit megtaláljuk, így Bobs mester sugárzó arcát újra láthassuk! – tartott egy elég bizarr szentbeszédet Nati, de végülis ugyan azokat mondta el, amit én is el akartam érni.
- Bárcsak téged is elvesztenénk a lombok között. – kedveskedtem neki egy kicsit, szintén Arlenenal egyszerre, mintha olvasnánk egymás gondolataiban.
- De egymásra vagytok hangolva. – fedezte fel ő is a dolgot, mire csak mosolyogtam egyet és megindultunk az erdőbe. Az erdő rendkívül dús lombozatú volt, moccanni sem lehetett anélkül, hogy nem szereztünk volna valamilyen sebet. Mivel nem akartam egyesével elviselni a bőröm felszántását, az arcom elé emeltem a két kezem, és teljes erőmből rohanni kezdtem. Egyszerre szereztem a karcolásokat, így könnyebben eltudtam viselni őket, mint külön-külön.
- Naomi az összes ágat nekünk vágoood! – sikította utánam Nati, majd egy pillanatra megálltam, és figyeltem a mögöttem csapkodó ágakat. - Kicsit lassíts már!
- Hupszlika. – suttogtam, és ekkor tűnt föl, hogy Nati kicsit összement, pontosabban egy gödörbe lépett.
- Mi a fene? – előzött meg Arlene az értetlenkedésben, majd Nati kimászott a lyukból.
- Nem definiálom neked! – társalogtak mögöttem a lányok, mire siettetni kezdtem barátnőimet.
- Mit bénáztok ott hátul gyertek már! – és újra futni kezdtem.
- Nao vigyázz! – kiáltott utánam Arlene, amit nem tudtam mire vélni, de hirtelen valami kemény állta az utamat, és a földre zúgtam.
- Hahahahahahahaaa! – nevetett ki Nati, én pedig felmértem, hogy mégis mit próbáltam leteperni. Bármily hihetetlen volt, egy fa állt előttem.... Nati a nagy nevetés közepette szintén nekivágódott egy fának.
- Ííííídióta! – adtam tudtára, hogy meg is érdemelte. - Gyerünk tovább gyerekek, ne aludjunk! Vagyis már kéne… - néztem fel az akkor már sötét égre.
- Bi-bi-biztos, hogy itt akarunk aludni, ke-keressünk inkább egy tisztást! – dadogott Arlene, de nem tudtam miért, hisz nem félt a sötéttől.
- Miért? Nincs itt más csak erdei állatkák, meg fa meg fű, meg levél, meg csapdák, de azok nem olyan vészesek. – sorolta fel az eddig látott dolgokat.
Arlene a combjára mutatott, amint egy gusztustalan, szőrös, tenyérnyi méretű pók mászott. Az összes szőr felállt a testemen, és azonnal felakartam égetni azt a dögöt, de Nati lefogta a kezem.
- Normális vagy?! Leégeted az erdőt! – okoskodott, mire én gyilkos pillantást vetettem a nyolclábú teremtményre.
- Kit érdekel az erdő, az a pók ebben a minutumban dögöljön meg! – jeleztem, hogy én képtelen vagyok élni, amíg az a valami él.
- Ááááááááá, feljebb mászik! – visított Arlene, majd egy tőrt megidézve lelökte magáról a pókot.
- Na jó, akkor egy kicsit odébb letáborozunk, ha meg pók gondok lesznek majd megoldom én. Rendben van? – kérdezte, de én azon gondolkodtam, hogy talán megkellene szeretnem a pókokat… valahogy, mert nem állapot, hogy meglátok egy pókot és azonnal a halálomon vagyok.
- Úr isten Nati, nem is tudtam eddig, hogy ennyire szeretlek! – zsongta körül Natit, míg én azt figyeltem, hogy visszajön-e a pók vagy sem.
- Ja… - adtam végül választ „nagy lelkesen” az ötletre, majd kerestünk egy alvásra alkalmas helyet. Találtunk egy kis zugot, ahol kevesebb ág borította a földet, mint eddig és elaludtunk.

Másnap reggel egy fejbevágásra ébredtem, mire a lábam kilőtt a helyéről és seggbe találtam rúgni valakit, mégpedig Arlenet.
- Köszi a keltést. – ásított Nati, mire én igyekeztem azonnal felkelni, nehogy valaki még egyszer fejbe kólintson.
- Nincs mit, már hasunkra süt a nap, keljünk és keressük meg Pukipuut! – lelkendezett Arlene, ami kicsit rám is átragadt, így izgatottan szedtem össze magamat, majd folytattuk a tegnap este félbehagyott keresést.
- Lehet egy ilyen bigyuszban lesz szegény kutyus…- vizsgálta a törpeméretű csapdákat, amilyenbe ő maga is sikeresen beleesett.
- Elég kicsi, ha beleesik nem biztos, hogy ki tud jönni. – támogatta Nati javaslatát.
- De ugyan már, nem lehet olyan béna ez a kutya, mint Nati! – alapoztam arra, hogy az állatok sokkal ügyesebbek, mint Nati…izé… az emberek.
- Köszönöm kedvességed, már pirulok is… - de mielőtt reagálhattam volna feltűnt, hogy valami ronda rózsaszín izé lógott ki egy bokorból.
- Az meg mi a jó pikula? – mutatott a rusnyaszínű izére.
- Nem tudom, de borzasztó színe van. – jelentette ki Arlene, amivel teljesen egyetértettem.
- Szerintem nem is olyan csúnya… - ezt inkább meg se hallottam…
- Én inkább csak megpiszkálom azt a valamit, hogy mégis mi az isten lehet. – bátorkodtam közelebb lépni a rózsaszín borzalomhoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Szer. Május 09, 2012 12:12 pm

Naomi erőszakos ismerkedési szokásainak hatására a puffadt rózsaszín gombóc és gazdája a fenekéhez kapva jó másfél méter magasan a levegőbe emelkedik, egy vékony visítás kíséretében.
15-20 cm magas, rózsaszín, szőrtelen, mókus szerű lényt láttok, aki földet érés után dühösen néz rátok, és vadul rázza picurka öklét. (Ugye milyen jól jönne ilyenkor egy Pokekódex?) Másik kezében primitív dárdaszerű fapecket tart, mellkasán, talán ruha gyanánt egy zöld falevelet visel. Bájos kis lény ez, aki egyáltalán nem tűnik veszélyesnek, s hogy ezen következtetést alátámassza, botját le is szúrja a földbe majd két mutatóujját kinyújtva fejéhez emeli kezeit. Egy pillanatra lehunyja szemét, s mikor újra rátok néz, szembogarai megnőnek s bájos fekete fényben csillognak. Fejét jobbra ballra billegteti és cincogi hangon huhúkol. Hát nem ennivaló? (Legyetek akármilyen éhesek is, ez nem szó szerint értendő)
Ezt a műveletet egy jó fél perc után abbahagyja, úgy tűnik elégedetlen. Ismét megragadja dorongját és vadul felétek csapkod vele. Gyengécske kreatúra ám kissé bosszantó a csapkodása. Ha erőszakot alkalmaztok vele szemben, gyáván meghátrál. Követhetitek vagy nézhettek csendben, meglepetten, és hallgathatjátok ahogy virnyákoló hangja egyre gyengül ahogy távolodik. Így vagy úgy, a gyengülő hang egyszeriben erősödni kezd, s mintha kicsit terjedelmesebb is lenne mint az imént. Rövidesen több tucat csöppség érkezik, csak úgy ömlenek kifele a bozótosból. Nagyjából harmincan vannak varázserejük változékony, ezen csapat tagjaié 20 és 40 közötti. Frontálisan támadnak furkósbotokkal egyik másik íjjal. Ösztönös képességük a „charm”, amit - miután fizikai támadásokkal nem tudtak titeket legyűrni – vesznek elő. A charm segítségével a kis lények képesek bármilyen – kisebb ve vel rendelkező - értelmes lényt bűvöletbe ejteni. Képesek együttesen alkalmazni, így varázserejük összeadódva számolandó. Gyorsan szétrebbennek, bokrokba és fák lombjai közé rejtőznek és onnan vetik be ősi praktikájuk.
Arlene és Naomi sajnos nem képes ellenállni a charm-nak. Tudatotoknál vagytok de testetek felett nem uralkodtok többé sem mozogni sem beszélni nem tudtok…
Ami a legkellemetlenebb, hogy ezen képességet jól időzítve aktiválják veletek szemben, olykor csak néhány pillanatra, hogy felbukjatok, vagy belefussatok egy fába. Csak bénáztok és akadályozzátok egymást illetve Natit, aki nem győzi menteni az irhátokat.
Nati! Old meg a helyzetet, derítsd fel és fékezd meg a rejtőzködő goblinokat. Ahogy hullanak a kis piszkok Arlene és Naomi visszanyerik akartuk és becsatlakoznak a mókába. Miután megmutattátok igazi erőtök, a kis vakarcsok istennőként tekintenek rátok és azt akarják kövessétek őket.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Kedd Május 15, 2012 6:39 pm

- Ne érj hozzá ahhoz a pink izéhez! – izé? Ez nem izé, hanem egy aranyos kis... na jó, az izé volt a legtalálóbb szó arra a rózsaszín hátsóra.
- Mit, ilyen szivárványköpet biztos nem bánt... – akkor már tényleg izé! Egyátalán nem szivárványköpet!
Naominak tényleg meg kellett böködni szegény kicsi teremtményt. A kicsi, hát izé... sikított egy nagyot, és a magasba röppent mikor ádáz barátnőm molesztálni kezdte. Ahogy földet ért jobban meg lehetett vizslatni. Kicsi volt, alig egy arasznyi. Bőre rózsaszín, nem fedte szőr testét, néhol inkább lilás foltok díszítették, és csúnyán nézve rázta öklét. Ahogy sejtettem nem volt elragadtatva drága barátnőm fogadtatásától. Másik kezében, egy apró dárda szerűség nyúlt ki, és egy zöld falevelet „viselt”. Nagyon kis aranyos volt, ahogyan éppen a saját igazáért küzdött a hozzá képest három óriással.
- Ííííí de cukiii, haza akarom vinni! – törtem ki. Majd elgondolkoztam, hogy mit kezdenék én vele otthon? Nem tudtam mit eszik, iszik. Bár inni kilencvenkilenc százalékig vizet ivott, de ki tudja, lehet eme lényeknek a saját világukban, illetve birodalmukban van egy kocsma, ahol epersört árulnak, mert ők attól rúgnak be. Milyen jó lehet ott a hangulat! És biztosan mint az embereknél, náluk is vannak sötétebb bőrűek, akik alapjáraton lilábbak, és csak rózsaszín foltjaik vannak. A kicsikék, meg játszanak a ganajtúróbogártól ellopott labdával!
- Uhh.... ez mi ez?! – nézte meg jobban barátnőm, és a kis szivárványköpet izéből, lett egy ez mi ez. Inkább félrepigmentezett aranyos harcias kis mókusnak hívtam volna.
- Juujj de édes... –Arlene is áradozott, neki is tetszett. - ráragadt egy levél a pocakjára. – örültem, hogy Arlene egy véleményen volt velem.
- Cuki... – mondta egy nem igaz mosollyal orcáján Naomi. De hát neki nem volt sosem olyan az ízlése mint nekem, ami nekem cuki volt az neki inkább ciki.
- Nem kéne leszedni szegényről? Mondjuk a színén csak javít ez a zöld levélke, de mégis..biztos zavarja – elmélkedett Arlene. Szerintem a kis lényecske le tudta volna szedni magáról a falevelet, én inkább ruhának gondoltam.
- Szerintem náluk ez a divat... – mondtam ki hangosan, nehogy levetkőztessük szegény pinki izét. Tényleg ez jó! Pinkyként lesz elkönyvelve nálam.
A pinky fegyverét a földre rakta, két apró mancsával pedig eltakarta a szemeit. Mi csak néztük mit csinál a kis drága. Egy fél pillanat múlva kezeit elkapta, és nagy fekete szemekkel bámult ránk. Annyira aranyos volt, hogy újra késztetést éreztem, hogy megszelídítsem, és hazavigyem.
- Jéééé... mekkora szeme van! – nagyszerű megállapítás, köszönjük kedves Naomi Wildrose, majd értesítjük. - Tornáztatja a nyakát! – mondta ez az elmeroggyant, amikor a Pinky fejét mind a két irányba döntötte, és a nagy fekete szemekkel meredt felénk. Ha ez nem lett volna elég, cukiságfaktorát növelte az is, hogy nagyon magas hangján, édesen, gondolom beszélni próbált.
- Annyira aranyos, hogy meg kell zabálni! Naomi, nem úgy értettem hogy süsd meg mert éhes vagy... – néztem csúnyán a lányra.
- Nem eszem szivárványköpeteket... – Nem szivárványköpet! De nem vitatkozom, mert ebből megint csak a sértődés lenne.
Pinky még egy ideig játszotta az ártatlant, majd a harci pozíciót, és a dárdát felvéve újra csapkodni kezdett. Megint kezdte varázsát elveszteni.
- Kezdesz idegesíteni – mondta az állatkának. - Menjünk tovább és hagyjuk itt ezt az izét – hiába mondta ezt Arlene, egyikünk sem mozdult semerre. Sőt, Naomi tovább hergelte szegényt. Mint valami három éves amikor galambot kerget!
- Nem nyúlik... – mondta, miközben csipkedős nyanyát játszott a Pinky pofijával. - Ijesztő ez a valami... – persze! Nagyon... SZŐKE! Ja, lila!
- Szerintem még mindig aranyos, ahogy küszködik! – valamiért az ő pártját fogtam, nem céhtársasszonyaimét. A kis lény sipákolva futott be az erdő mélyebb részeire a lila szadista elől, én pedig vártam, hogy most ugyan mi a jó élethez fogunk kezdeni. A Pinkyk száma növekedni kezdett, csak jöttek a „vérszomjas fenevadak” dárdákkal, íjakkal felszerelve készen állva a nagy csatára. A fegyverek csak kicsit ütöttek, volt melyiket éppen csak megéreztem annyira aprók voltak.
- Mennyi kis izé.... és minden ronda színe van... – Szép! Nem ronda!
- Mindegyikre ráragadt egy levél?Úgy tűnik igazad van Nati, ez náluk a divat – ki az ész? ÉN!
- Ezek most támadni akarnának? – nem Naomi, egy jó ideje nem azt csinálják a kis íjaikkal, meg lándzsáikkal!
- Na egy divatszakértőt nem ver át semmi édes kispofa! – válaszoltam Arlenenek, Naomit meg vártam, hogy rájöjjön. Alig fejeztem be ezt a mondatot, a Pinkyk visszavonulót fújtak, és eltűntek az erdő lombjai között. A kis állatkák biztosan valami mágiát használtak, mert Naomi, és Arlene nem voltak maguknál. Mind a ketten csendben voltak, és csak mentek előre. Néha megbotlottak, párszor nekem kellett elkapni őket, nem értettem pontosan mi történik, és rám miért nem hatottak a lények. Bár akkor elég nagy bajban lennénk, ha én is a hatás alá kerülök.
- Naooo, Arleneee, térjetek már észhez, ha nektek nehezen is megy! – próbáltam felkelteni a lányokat. Jobb ötletem nem volt, mint hogy kiiktassam a baj forrásait, így a lányok lökdöséséből kiszabadulva a Pinkyk keresésére indultam. Első utam egy borkor alá vezetett, ahonnan kilógott egy nagy rózsaszín fenék, amire nagyot ütöttem, majd megfogtam a tettest, és nem eresztettem. Még két kis lényt találtam a bokrok között, akiket elnáspángoltam, azért vigyázva nagy bajuk ne legyen, majd tovább kutattam. Amikor a Pinkyk szétszéledtek akkor láttam, hogy 1-2 a fára is elszaladt, így papagáj take overben felrepültem, és lelöktem a fáról az ugyanakkora lényeket mint én. Teljesen vicces volt, hogy akkora voltam, mint ők! A hatás kezdett elmúlni, Naomiék a mozgásuk felett újra elkezdték átvenni az uralmat, de még mindig nem eléggé. A fák odvai nem voltak jó búvóhelyek a fertájas lényeknek, mert kilógtak, így onnan is könnyű szerrel tudtam hatástalanítani őket. A lányok már újra teljes pompájukban álltak, és szintén a kis vakarcsokat keresték. Mágiát egyikük sem használt, nem akarták ők sem bántani a kis állatkákat. Még Naomi is azt gondolta róluk véleményem szerint, hogy cukik, csak nem merte bevallani. Az apró lények tömegét felfedeztük, és helyre tettük az agyukat. Ahogy végeztünk a felderítéssel, a törpék hajlongani kezdtek, majd a ruhánknál fogva ráncigálni minket. Úgy tűnt, hogy megtetszett nekik az erőnk.
- Szerintem kövessük őket. Lehet elvisznek Pukipuuhoz, és a varázsuk hatott a kutyusra is. – ajánlottam a tervem.
- Ha te mondod...Bár nem szívesen megyek ezekkel a kis vakarcsokkal bárhova is. – gondoltam, hiszen nem rajtam fogtak ki!
- Pedig aranyosak, és nem is veszélyesek. – mondtam ironikusan, mire két lesújtó pillantásban is részesültem, de azért elindultunk az apróságokkal. Ahogy mentünk valami feltűnt... KÖZTÜK NEM VOLT SÖTÉT BŐRŰ!!!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Pént. Május 25, 2012 7:44 pm

- Ne érj hozzá ahhoz a pink izéhez! – ordított rám Arlene, mintha az a szőrös élőlény halálos veszélyt jelentene számomra.
- Mit, ilyen szivárványköpet biztos nem bánt! – nyugtattam le.
Jobb ötlet híján mutató ujjammal erősen megböktem a kis izét, mire az egy nagy sikítás kíséretében a levegőbe ugrott. Mikor visszatért a földre, mérgesen rázta parányi öklét, mi pedig az állat minden részletét megfigyelhettük. Alig volt akkora, mint az alkarom, szőrtelen teste számomra kissé visszataszító, rózsaszínben tündökölt, helyenként lila foltokkal. Másik mancsában egy cövekkel hadonászott ide-oda, de sokkal viccesebb volt a levél, ami a mellkasán lógott. Úgy tűnt, mintha odaragasztották volna, és mániákus késztetést éreztem, hogy letépjem azt az állatról.
- Íííí de cukiii, haza akarom vinni! – visított fel Nati, mire elvetettem ötletem. Még egyszer végigmértem a barátosném által cukinak titulált Szivárványköpetet.
- Uhh… - fintorodtam el az állattól, mert nekem nem nyerte el tetszésem. – ez mi ez?!
Méregettem az élőlényt még egy darabig, de semmilyen állathoz nem tudtam hasonlítani, csak egy mókushoz, amit véletlen lekapott a Nap, minek köszönhetően lehámlott a bőre, és felszínre került, az az alatt húzódó rózsaszín réteg. A lila pöttyökre nem találtam magyarázatot, ha csak nem egy Nati szabású cuki-mániás lányka, élvezetből be nem festette azt pöttyösre.
- Juujj de édes… - NEEEEE Arlene, hát te is?! – ráragadt egy levél a pocakjára. – mosolygott a lány. Úgy tűnt egyedül én tudtam ellenállni az állat nemlétező vonzerejének.
- Cuki… - erőltettem végül arcomra egy mosolyt, hogy ne tűnjek ki közülük, de még én sem éreztem túl hihetőnek az alakításom.
- Nem kéne leszedni szegényről? – nekem is megfordult a fejemben… - Mondjuk, a színén csak javít ez a zöld levélke, de még is… biztos zavarja. – csöndben hallgattam a fejleményeket, hátha odáig jutunk, hogy megfosztjuk levelétől a szivárványköpetet. Természetesen én akartam véghezvinni a dolgot, de pechemre a lányok mégsem akartak pucérmókust látni.
- Szerintem náluk ez a divat. – persze… mert az erdő mélyén divatolni kell…
Eközben az állat a földbe szúrta botját, fejézez emelve kezeit lehunyta a két szemét, és pár pillanat múlva tágra nyílt, csillogó szemekkel meredt ránk. Emellett olyan visnyogó hangokat hallatott, mintha belülről kínozná valami szerencsétlent.
- Jéééé… mekkora szeme van! – kíséreltem meg észnél tartani társaimat a hülyeségemmel, nehogy bedőljenek a kis szivárványköpet csábításának. – Tornáztatja a nyakát! – adtam továbbra is a hülyét,hogy rám figyeljenek és ne az állatra. Valószínűtlennek tartottam, hogy az az izé csak úgy beakart vágódni nálunk, valamire készülhetett...
- Annyira aranyos, hogy meg kell zabálni! – nem állok az utadba, csak engem hagyj ki… – Naomi, nem úgy értettem, hogy süsd meg, mert éhes vagy… - mintha annyira hibbant lennék, hogy ilyeneket egyek.
- Nem eszem szivárványköpeteket. – tudattam vele is, hogy nem mérgezem a testem olyasféle "ételekkel".

A kisállat látva, hogy nem hatott meg minket… nem hatott meg engem és Arlenet, ismét megragadta fadarabját, és hadonászni kezdett felénk.
- Kezdesz idegesíteni. – mérgelődött Arlene, és kicsit örültem is, hogy nem csak engem idegel az állat. – Menjünk tovább, és hagyjuk itt ezt az izét.
Arlene javaslatát figyelmen kívül hagyva, továbbra is ott dekkoltunk, míg már nem bírtam tovább, és jó erősen megragadtam az állat pofazacskóit. Teljes erőmből szétfeszítettem, de egy centire se távolodott el arccsontocskáitól.
- Nem nyúlik… - közöltem velük is felfedezésem- Ijesztő ez a valami… - még Nati rózsaszín cipőjénél is ijesztőbb volt...
- Szerintem még mindig aranyos ahogy küszködik! - és itt hagytam fel a reménnyel, hogy barátnőmnek is kinyílik a szeme és felfedezi, hogy az az állat egyáltalán nem cuki.
Kezeim közül kiszabadulva futott az apró állat az erdő mélyebb zugaiba, én meg csak néztem utána felvont szemöldökkel, mint mindenki, amikor Nati elregél egy viccet.

Az erdőt visnyákoló hangok zengték be, és egyszeriben körbevettek minket a pink pamacsok. Körülbelül harmincan lehettek, mindnél íj vagy egy kövér bot fegyver gyanánt. Szurkálni és ugrándozni kezdtek körülöttünk.
- Mennyi kis izé… és mindnek ronda színe van… - jelentettem ki unottan.
- Mindegyikre ráragadt egy levél?! Úgy tűnik, igazad van Nati, náluk ez a divat. – kétlem…
- Ezek most támadni akarnának? – néztem a lányokra, mert már komolyan azt fontolgattam, hogy hasra fekszem és hagyom, hogy püföljék a hátam... egész jó hátmasszázs lett volna.
- Na egy divatszakértőt nem ver át semmi édes kis pofa! – oké… egy divatszakértőt talán nem, de a közelben egy sem volt.

A szivárványköpet-sereg, látván, hogy fizikai támadásaik eredménytelenek velünk szemben, visszavonulót fújtak, és besprinteltek a bokrokba. Egy percre rá elindultam előre, a bökkenő csak az volt, hogy nem a saját akaratomból. Segítségért akartam fordulni a lányokhoz, de nem jött ki hang a torkomon, valamint Arlene is föl-le menetelt, akárcsak én. Botladoztunk a földön szétterülő gyökerek és kövek közt.
Valószínűleg a kis köpetek mágiát használva keserítették meg az életünket, és egyedül Nati állt stabil lábakon, aki igyekezett elkapni mindkettőnket, hogy ne essünk túl nagyokat. Igaz kicsit élveztem a dolgot, hogy ennyi bosszúságot okoztunk neki, de ugyanakkor én szégyelltem is magam.
- Naooo, Arleneee, ha nektek nehezen is megy! – bár tudtam volna mozogni… a beszólásért letámadtam volna.

Hősies hősnőnk faképnél hagyva minket a bokrokban mászva kereste a sok kis bosszantó állatot, míg mi ide-oda meneteltünk, mint a katonák. Teltek múltak a percek, és a mágia hatása gyöngülőben volt, valószínűleg Nati kiiktatta az állatok nagy részét.
Visszanyertem az uralmam testem felett, és én is a köpetek keresésére indultam. Nem volt nehéz megtalálni őket, mindenhonnan kilógott a hatalmas hátsójuk. Büntetésként csak egy hatalmas barackot adtam a fejükre, nagyobb sérülést nem okoztam nekik, különben hallgathattam volna Nati és Arlene szentbeszédét, hogy miért bántottam őket, és a többi…

Nagyjából az összes pink mókust összeszedtük, mire azok letérdeltek előttünk és hajlongani kezdtek. Eztán feltápászkodtak és ruháinkat cibálva jelezték, hogy szeretnék ha utánuk mennénk.
- Szerintem kövessük őket. Lehet elvisznek Pukipuuhoz, és a varázsuk hatott a kutyusra is. – vetette terítékre Nati ötletét.
- Ha te mondod… - és ha azt mondja ugorj kútba? – Bár nem szívesen megyek ezekkel a kis vakarcsokkal bárhova is. – mintha a számból vetted volna ki a szót drága Arlene.
- Pedig aranyosak, és nem is veszélyesek. – te is aranyosnak tűnsz Natikám, de ha kinyitod a szád mindenki agya életveszélybe kerül…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Kedd Jún. 19, 2012 3:54 pm

Jó Arlene! Tisztelj meg minket egy irassal..

Még a héten!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arlene Sylar
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 63
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. May. 12.
Age : 22
Tartózkodási hely : Kecskemét

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Kedd Jún. 19, 2012 11:45 pm

- Ne érj hozzá ahhoz a pink izéhez! – ordítottam rá Naora, akit láthatóan érdekelt a kis lény.
- Mit, ilyen szivárványköpet biztos nem bánt! - ha így gondolja a kisasszony..pedig a rózsaszín izék mindig gonoszak! No, nem mintha rasszista lennék vagy valami, de elég gyanús egy kis lény! Nao kiváncsisága erősnek bizonyult, ezért megbökdöste a kis izét, ami erre ugrott egyet. Olyan volt mint egy kiskori játékom, aminek ha lenyomod a fenekét, egy idő után ugrik egyet. Csak annak szép színe volt, de mindegy. Amikor a kis cucc visszahuppant a földre, öklét rázni kezdte, és a kezében lévő botocskával mintha vívni próbált volna. Vicces látvány volt.
- Íííí de cukiii, haza akarom vinni! – hasított Nati hangja, vagy inkább gyerekes visítása a levegőbe. Cuki?! Ez minden csak nem cuki. A cuki az, ami kicsike, szőrös és lehet simogatni. Ez a "szivárványköpet" kicsinek kicsi volt, de rózsaszín és csupasz.
- Uhh… - véleményezte Nao a bökdösöttjét – ez mi ez?! - nézzük csak. Kicsi test, parányi ököl, rózsaszín bőr..igen, ez mindenbizonnyal egy izé.
- Juujj de édes… - tört ki belőlem az anticukizmus, majd a lényt nézegetve hozzátettem – ráragadt egy levél a pocakjára.
- Cuki… - nagyon meggyőző volt..nézd meg jobban drágaságom, képzelj rá bundát és máris aranyosabbnak fogod látni.
- Nem kéne leszedni szegényről? – kérdeztem Natiéktól - Mondjuk, a színén csak javít ez a zöld levélke, de még is… biztos zavarja.
- Szerintem náluk ez a divat. – Nati neked minden a divatról szól. Arra nem gondolsz hogy mi van ha ez a szegény állatka elesett és ez a csúnya, gonosz levél elfoglalta a pocakját. Visszanéztem a lényre, ami időközben már nem botját rángatva ugrándozott, hanem hatalmas szemeket meresztve tekintgetett ránk felváltva
- Jéééé… mekkora szeme van! – remek megállapítás, ha nem mondod észre sem veszem– Tornáztatja a nyakát! – Naonak igaza lehet, tényleg úgy nézett ki, mert hol egyikünkre hol másikunkra nézett.
- Annyira aranyos, hogy meg kell zabálni! – majd egy kis habozás után hozzátette – Naomi, nem úgy értettem, hogy süsd meg, mert éhes vagy… - ha ez vicc volt akor elég gyenge.
- Nem eszem szivárványköpeteket.

Úgytűnik az előbbi mondataink tárgya megunta a kiskutya szem nézést, és átváltott agresszív üzemmódba. Ismét a botjával hadonászott és járt a szája, mintha szitkozódna.
- Kezdesz idegesíteni. Menjünk tovább, és hagyjuk itt ezt az izét. - vetettem fel az ötletet, de úgy tűnik senkinek sem tetszett. Sőt, Naomi még közelebbről meg akarta ismerni a kis izé arcfelépítését.
- Nem nyúlik… Ijesztő ez a valami… - az előbbi megmozdulásod miatt Nao te ijesztőbb vagy ..
- Szerintem még mindig aranyos ahogy küszködik! - Nati te kis szadista. Úgy tűnik Naomi megunta az állatka fogdosását, eleresztette a kis cuccot, ami seperc alatt eltűnt a fák mögött.Furcsa volt hogy végre csönd van, és nem visít a kis lény. Pár pillanat elteltével újra hallani lehetett a lény hangját, de ez más volt. Egy egész kis hadsereg "szivárványköpet" vett körül minket, és mindannyian a botukat rázták és bökdöstek minket.
- Mennyi kis izé… és mindnek ronda színe van… - és valóban, mindegyik egyforma volt.
- Mindegyikre ráragadt egy levél?! Úgy tűnik, igazad van Nati, náluk ez a divat.
- Ezek most támadni akarnának? – jó kérdés Nao. Nem hiszem hogy unalmukban szúrkálnak.
- Na egy divatszakértőt nem ver át semmi édes kis pofa! – Nati, szerénységed határtalan..

A rózsaszín sereg megunta a szurkálásunkat, és gyors iramban szanaszét szaladtak. Úgy gondoltam itt az ideje továbbállni, és keresni Pukipuut. De..mégis mi ez? Én nem arra akarok menni. Hiába az akaratom, a testem egyszerűen önáló életre kelt. Rápillantottam barátnőimre, és meg kellett állapítanom hogy Nao is hasonló cípőben van. Úgy sétálgattunk fel alá, mint egy kétszemélyes zombihadsereg. Mozgásunk szakadozott és esésekkel tarkított volt. Olyan volt mintha cérnán ráncigálnának minket. De jött a megmentőnk Nati aki elkapott, vagy legalábbis próbált elkapni minket egy-egy esésnél. Ez beillett volna bizalomgyakorlatnak is.
- Naooo, Arleneee,térjetek már észhez, ha nektek nehezen is megy! - kihasználni hogy nem bírunk visszaszólni...kis gonosz! Mi, és itt is hagysz minket?! Ez szép.. Nati négykézlábra ereszkedett, és a pinkmókusokat kereste, illetve iktatta ki őket. Nem kell rosszra gondolni, szó sincs állatkínzásról, csupán pár koppintás a fejre vagy popsira, és máris lenyugszanak a lények. Minél több lény fájlalta a testrészait, mi annál gyorsabban nyertük vissza az irányítást a testünk felett. Ezek szerint tényleg a vakarcsok tették ezt. Nao Nati segítségére indult a keresésben, így én is beszálltam. A világért sem hagytam volna ki, hogy megpöcköljem a csupasz és rózsaszín pofikájukat. Mikor már alig maradt egy-két lény, kupacba tömörültek, és a földre hajtották fejüket. Néhányuk odajött a lábunkhoz, és ruhánkat húzogatva mutogattak. Nem bírtam követni az észjárásukat. Megszúrkálnak, széépen néznek, ismét megszúrkálnak, majd meghajolnak előttünk, mintha csak királynők lennénk és azt szeretnék hogy velük menjünk?! Tényleg fura egy bagázs.
- Szerintem kövessük őket. Lehet elvisznek Pukipuuhoz, és a varázsuk hatott a kutyusra is. – ajánlotta Nati.
- Ha te mondod… - hagytam rá – Bár nem szívesen megyek ezekkel a kis vakarcsokkal bárhova is.
- Pedig aranyosak, és nem is veszélyesek. - Nati, ezt inkább nem véleményezem.


(Elnézést a késésért!)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Hétf. Okt. 01, 2012 7:02 pm

Utatokon, melyet a lelkes kis goblinok csapata vezet, számtalanszor állít meg elszántan, komoly arccal valamelyik apróság, hogy hatástalanítson egy “életveszélyes”, általuk állított csapdát. A terep számukra könnyű, amiben ti felbotlotok, az alatt ők kényelmesen átsétálnak, amibe beleléptek átugorják, egyszóval, ők élvezik a sétát, ti már kevésbé.

Végre kiértek a fák közül és amit láttok, az mesébe illő. Színpompás kert, gyönyörű virágokkal, melyet egy csillámló patak szel át. A két parton roskadozó gyümölcsfák édes, lédús almával, körtével, a vízből épp most kortyol egy kicsi őzgida. A látvány hihetetlen és az szél hozta üde tavaszi illat is elbűvölő. A goblinok csiporogni kezdenek, s ha ez nem elég ugrálnak előttetek, a ruhátok is meghuzogatják, hogy felhívják magukra a figyelmet, az ugyanis veszélyes hely, a goblinok nem ott laknak. A csapat vezére egy tövises indák általszőtte rengeteg felé terelget titeket. Itt bizony át kell menni. A helyzet már ismerős lehet, a goblinok kényelmesen elsétálnak a szúrós növények között, ti nagy behemótok viszont rendesen megszívjátok. Mire átértek a túl oldalra, Naomi ruhája szó szerint darabokra hullik, nem marad rajta más csupán fehérnemű. (kellemetlen) Viszont! Megérkeztetek. A látvány nem túl különleges. Egyszerű fa házikók, némelyik valamivel nagyobb a többinél, és goblinok… temérdek. Köztük néhány nőstény is feltűnik, kik hatalmas szempillákat és egy picivel nőiesebb domborulatokat viselnek. Ők nem zárnak titeket szívükbe, a hímek annál inkább. Naomi, rád ez fokozottan igaz. Zaklatás céltáblájává lettél. Rád másznak, fogdosnak, virágokkal és bogyókkal halmoznak el. Az egyetlen semlegesen reagáló hím goblin, egy időközben megérkező, vén, szakállas totyis, aki valószínűleg a falu vezetője lehet. Mélyeket sóhajt, a szemét forgatja és láthatólag fajtársai nevében is hülyének érzi magát. Egy fiatal nőstény oda megy hozzá, valamit a fülébe súg, mire az öreg felemeli botját és szóra nyitja száját..a csicsergő tömeg azonban minden szót elnyom. Egy darabig még próbálkozik, mindhiába. Végül a földre koppant botjával, mire a pimasz kis mihasznák mind lepotyognak Nati, Arlene és (főként) Naomi testéről. A továbbiakban némileg kultúráltabban viselkednek majd, Nao még egy fűszoknyát is kaphatsz ha elfogadod.
Rövid úton lenyugtatja és feloszlatja a tömeget, majd egy meghajlás kíséretében néhány vakkantást hozzátok is intéz s jelzi, kövessétek. Sajnos egyik goblin sem ismeri a nyelveteket, de úgy tűnik, a testbeszédből, activitis mutogatásból értenek és ki is fejezik maguk általa(főleg a vezérgoblin). Az öreg, egy reumás csiga gyorsaságával körbekalauzol titeket a kis településen(ahova azt képzeltek, amit szeretnétek), minek végén egy rajzok, vésetek tarkította, számotokra is elég tágas barlangba juttok. Ezek alapján ismeritek majd meg a goblinpróféciákat, ám ezekről már csak a következő körben mesélek.

Postotok a barlangba lépéssel érjen véget.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Szomb. Okt. 20, 2012 12:43 pm

Nem voltunk restek, neki is indultunk a nagy útnak. Utunk nem volt könnyű, hiszen a veszedelmes vérengző goblinok kis csapdákat gyártottak, hátha valaki beleesik. Persze ezek nem voltak életveszélyesek, de egy-egy ilyen kis bigyóba belelépni fájdalmas lett volna. Az előttünk sétáló had nagy erőfeszítéseket téve tisztította meg számunkra az utat, de hiába. Túl nagyok voltunk. Ahol ők átfértek mi vagy háromszor beakadtunk, ami alatt ők átbújtak abba mi megbotlottunk.
- Milyen elszánt pofakifejezéssel mentenek meg minket ezektől az életveszélyes csapdáktól! – a szarkazmus teljes mértékben kihallható volt Arlene barátnőm hangjából. Szerintem nagyon aranyosak voltak… bár úgy éreztem ezzel a nézőponttal még mindig egyedül vagyok.
- Most akkor szerintetek hódoljunk be mi nekik? Tudjátok... megmentik az életünket. – olyan gonosz volt az a Naomi! Nem hogy tényleg értékelte volna a nehézségelhárító hadjáratukat a csöppnyi teremtményeknek! Helyette inkább gúnyolódott rajtuk. Ha ő is kisebb lényként csinált volna mindent, neki sem sikerült volna jobb csapda.
- Szerintem... menjünk, nem érdekelve az akadályokkal tűzdelt utat! – mondtam és előre mutattam jobb kezemmel bal kezem pedig a szívemre tettem. Ebben a pillanatban bele is léptem egy apró gödörbe, amiben kibicsaklott a bokám. – A fene! – mondtam, majd rendbe kaptam lábam. Bár kicsit fájt, azért tartottam tovább az iramot, nem volt vészes a dolog.
- Azta, ez gyönyörű! – az állam is leesett mikor kiértünk az erdőből, és egy tisztásra értünk. Egy kis őzgida nyugodtan kortyolgatott a csillámló kék kispatak vizéből, ami végigfolyt a tisztáson. A sűrű sötét erdő helyett néhány gyümölccsel teli fa állt, a legszebb körtékkel, és almákkal amit valaha láttam. A fű, és a virágok friss illata, valamint az üde zöld és a bokréták színes szirmai harmóniát teremtettek, gyönyörű volt.
- Mégiscsak van ízlésük ezeknek a kis valamiknek. – ez csak természetes volt szerintem. Mindenkinek és minden fajnak volt ízlése, az meg már csak más kérdés, hogy nem ugyanolyan. És ezért senkit nem lehetett elítélni. Szívesen időztem volna még a szép réten, de sajnálatos módon a kis rózsaszín barátaink tovább ráncigáltak minket.
- Hajj... reméltem, hogy legalább itt lesz a végállomásunk, és a kutyust is itt találjuk meg. – mondtam kis csalódottsággal a hangomban.
Az elkövetkezendő útszakasz sem maradt meg a kedvenc helyeim között. A borkok, és fák szúrószekezetekkel rendelkeztek, és ezek nem tettek jót a bőrömnek. A gombóckák perce lazán átsasszéztak a tüskeerdőn, de nekünk már neccesebb volt. Arlenevel szorosan követtük egymást, az ágakat eltartottuk magunktól, de mivel a goblinok tempója gyors volt, így Naot nem tuduk mindig bevárni, mert neki a lassúzás jobban ment a sasszézásnál, így néhány ágat nekivágtunk. Persze véletlen volt, de tényleg.
- Szerintetek pinyáta vagyok?! – hisztizett lilaasszonyka.
- Nem, nem az vagy... egy egyszerű wudu-bábú inkább. – mondtam, közben szélesen mosolyogtam. Nem bírtam ki, hogy ne szóljak be neki, még akkor sem ha tényleg mi voltunk előtte a galádak. De hát ő volt lemaradva! Nem láttam, de biztos hogy a ruháját igazgatta.
- Akkor remélem a te hajszálad van rajtam és te is érzed mindezt. – mondta mérgelődve, de nem volt igaza, nem éreztem. Szívás.
- Hidd el Nao, én átérzem a fájdalmadat! Hiszen barátok vagyunk ,és örömünk bánatunk megosztjuk! – mondtam drámaian, és kezemet Naomi vállára tettem amitől leesett róla az összes ruha a fehérneműn kívül. Egy pár másodpercig visszaszorítottam a nevetésem, de utána hangos röhögésben törtem ki. Egyszerűen nem lehetett kibarni! Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? Már lassan a könnyem is folyt, úgy nevettem. Az egész dolgot tetézte, hogy Naomi melltartóján volt egy csoki minta. Minek arra csoki minta? A lila masnin nem lepődtem meg…
- ÁÁÁÁ. MIT TETTÉL?! – én? Egy érintéssel nem lehet levarázsolni úgy a ruhát, hogy cafatokra is szakadjon. Erre még egy férfi sem képes.
- Naomi uramatyám...neked...neked....neked kisebb van mint nekem? – lepődött meg a lány mellméretén Arlene, én pedig továbbra is nevettem. Osztottuk szegény lányt, és nem kicsit. Nagyon.
- Édes a melltartód.. adsz egy harit a goblinkáknak? – kérdeztem tőle, közben kinyújtottam rá a nyelvemet.
- Én még fejlődök kikérem magamnak! – mondta mérgesen vörösödő fejjel a lány, akinek nem tetszett, hogy szívattuk. De én semmi pénzért nem hagytam volna abba.
- Visszafele? – egyik szemöldököm felhúztam, mikor a lány mellkasára néztem.
- Pacsit Nati!- mondta Arlene, én pedig megadtam neki amit kért.
- Csak féltékenyek vagytok rám. – húzta ki magát a lány, gondolom hátha így nagyobbnak látszik a melle, ami igaz volt. De azért pár levelet felkapott a földről, és maga elé tartotta. Nagy nehezen abbahagytam a nevetést, és a szememet megtöröltem.
- Naomi, ugye tudod, hogy az erdőben lévő levelek 99,9% -án élnek olyan élősködők, amik meggátolják a testi fejlődést? – neee Arlene, ez már tényleg fájt!
- Csak megnéztem, hogy fejlődnek a levelek idén... – hajította el a leveleket a lány nagy gyorsasággal.
- Csak vicceltem! – kezdtünk el kórusban röhögni mint akik nem normálisak. Nem is volt jobb annál mikor egy szeretett barátnőnket piszkáltuk, és erre is a legjobb alany Naomi kisasszony volt.
- Komolyságot! – mondtam, és a nevetést is abbahagytam. - Ne időzzünk itt, menjünk! – mondtam, és a kis goblinokat követtük. Egyenesen Goblinfalvába jutottunk. Kis faházikók sorakoztak utcákba tömörülve, volt 1-2 nagyobb, de igazából az egyikbe sem fértünk be. Teljesen olyan volt, mintha mi lennénk az óriások. Simán lehettünk volna pusztító fenevadak csak a lábunkkal, a saját erőnkkel. Vigyáznunk is kellett ne tapossunk le valamit, vagy valakit. Kiderült, hogy azok az egyedek akik idehoztak minket hímek voltak. A nőstények jobban ki voltak domborodva – majdnem jobban mint Naomi, csak hogy véletlen se hagyjam ki szegény lányt a szekálásból – és hatalmas fekete szempilláik voltak. Azt irigyeltem tőlük.
- Huuh, ők aztán tudnak szempillát rebegtetni. – jegyeztem meg. A nőstényeken látszott, hogy nem túlzottan kedvelnek minket, és főleg a csokis melltartós lányt. Valamiért minden kis huncut hímegyed rámászott… érthetetlen, mi?
- Jaaaaj, egy kicsi szőrpamaaaacs! – mutatott Arlene egy apró kis teremtésre. Annyira cukik voltak! Olyan jó lett volna leülni, és figyelni őket meg játszadozni velük! De nem lehetett a küldetésüket sem elfelejteni. Meg kellett találnunk a mester kutyáját.
- Naomi, úgy látom nagy kedvenc lettél. Mind a csokidra utazik. – kacagtam fel, közben a rajta függeszkedő hím goblinokat figyeltem. Persze Arlenet és engem is betámadtak, de kevesebben mint őt.
Köreinkbe megérkezett egy hosszú szakállú kicsit fakóbb rózsaszín idősebb teremtmény. Volt egy olyan érzésem, hogy ő a főnök. Elkezdett csiporogni, de nem tudtam, hogy nekünk vagy a velünk elfoglalt goblinoknak szól ez a beszéd.
- Szerintetek, most vissza kellene csipognom, vagy nem nekünk csipog? – gondoltam majd együtt eldöntjük.
- Szerintem beszélni próbál. – na nem mondod? Erre én is rájöttem!
- Szerintem meg akkor szóljon értelmeset vagy... – Nao nagyon hisztisnek tűnt. De nem is csodáltam, hiszen meg lett fosztva ruhájától, ráadásul még mi is jócskán piszkáltuk.
- Úgy tűnik a kis izékének a szebbik feled is tetszik.. –
mutatott Arlene Naomi fenekére, és nevetni kezdett, majd én is elkacagtam magam.
- Tetszhet is nekik. – mondta barátném, és már ő is nevetett. Az idős goblin még mindig csipogott, de semmi reakció a néptől. Még párszor próbálta túl üvölteni a csipogó tömeget rajtunk körülöttünk, de nem ment neki. Végül bevetette a titkos fegyverét, a botját amit a kezében tartott. A földre koppantott egyet, és a rózsaszín szőrpamacsok hullani kezdtek a földre mint a legyek. Végül mindenki csendben lett, és a földön landolt. Ahogy csend lett láthatólag nekünk kezdett el beszélni, de ugye mi nem értettük. Közben Naominak hoztak egy fűszoknyát, hogy legalább az alsó részeket takarja.
- Csip csup csap csup csep csüp! – próbáltam utánozni a csipogást, már csak azért is, mert jó poén volt. Erre körülbelül az volt a válasz, hogy aki hallotta úgy nézett rám, mint valami hülyére.
- Kezded kapizsgálni a szintedet Natikám? – visszavágunk? Visszavágunk?
- Naomi... amikor perverz kis goblinok előtt leveted a gátlásaid, olyankor meg ne szólalj... én csak kommunikatív akarok lenni! – mondtam teljesen komolyan.
- Nem is tudom ki vetette le rólam a gátlásaim. – komolyan ilyen szőke? Hogy a jó viharba tudtam volna annyival levenni róla a ruhát?
- Én csak a válladat fogtam meg! Annyitól még nem jön szét egy ruha! A tüskéknél tegyél panaszt! – mondtam neki már felháborodva. Nem értettem mit hisztériázott, az egész senki hibája nem volt.
- És ugyan kik csapkodták nekem a tüskéket? – hangja egyre mérgesebb volt, és egy szinten igazat adtam neki… de kellett neki lemaradni!
- Ő volt! -
mutattam Arlenere. – Meg a nyuszik! Naaa ne legyél ennyire morci! - mondtam mosolyogva. - Nézd meg! Még füvezhetsz is! – mutattam a fűszoknyára.
- Mostmár csak egy kókuszbikini hiányzik... – közben nézte az eget, és gondolkozott, Arlene pedig mutogatósat játszott a vezérgoblinnal. Örültem, hogy ráhagytam a dolgot.
- Illa-hala-hola, illa-hola-hala, hol van egy kókuszka fa? – kezdtem el Nao megszólalására hastáncot utánozni, és erre a reakció néma csend lett. – Mi van nem volt kafa? – kérdeztem megjátszott értetlenkedéssel.
- De, nagyon FAja volt. – mondta Arlene nevetve.
- Én komolyan beszéltem... Nati itt a varrókészleted? – kérdezte tőlem Nao.
- Nálam ne lenne itt? hiszen az egy faontos dolog! Na jó... hagyom a favicceket. - mondtam, és kerestem a varrókészletet, ami nagyon nehéz dolog volt egy női táska tartalmát tekintve.
- Ja, hogy ezeken most röhgöni kellett volna? Bocs, "ha-ha-ha". – játszotta meg a nevetést a lány.
- Fantasztikus humorod van neked is... – mondtam arcomon fintorral.
- Ugye? – kérdezte miközben a kezébe nyomtam a varrókészletet. Ez a lökött nő csinált magának fűből egy felsőt, ameddig mi Arlenevel megtudtuk mit akar a főnök. Egy barlanghoz vezetett minket, ahova még mi is kényelmesen befértünk. A falon goblin ábrázolások, és érdekes rajzok voltak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Szomb. Okt. 20, 2012 7:08 pm

Elindultunk a pöttömök után az erdőbe. Én mentem leghátul, hogy ha megint megtámadna egy pók és rágyújtanám az erdőt, a többiek akadálytalanul el tudjanak menekülni, legalábbis ez volt a fedő sztorim. Igazából csak szedni akartam néhány bogarat és előre dobálni a frászt hozva drága barátnőimre. De egyelőre még követtem a lányokat, és a hősöket játszó, csapdakiiktató szivárványköpeteket.
- Milyen elszánt pofakifejezéssel mentenek meg minket ezektől az életveszélyes csapdáktól! – egyetértek Ar-chan, egyetértek.
- Most akkor szerintetek hódoljunk be mi nekik? Tudjátok... megmentik az életünket. – vettem fel Arlene fonalát.
- Szerintem... menjünk, nem érdekelve az akadályokkal tűzdelt utat! – vette fel a tipikus drámai hős pozícióját Nati – elég gyérül -, majd belelépett egy újabb gödörbe. Nem igazán lepődtem meg, hisz Natiról beszélünk…
Sántikálva ment tovább, úgy tűnt megütötte a bokáját. Tényleg életveszélyesek a csapdák, de csak a két ballábasokra nézve… Te jó ég… én is veszélyben vagyok!

Kicsit lemaradtam a többiektől, és bogarászni kezdtem. A tüskéken találtam néhány fekete bogarat, a tenyerembe vettem őket, mire elkezdtek csipkedni.
- ’nyátokat! – hajítottam el őket, majd szájon vágtam magam, mert épp leszokóban voltam a rossz nyelvhasználatról, pontosabban ahhoz tartottam magam, hogy szóval semmit, gondolatban mindent.
Siettem a többiek után, mert a kis akcióm közepette szépen lemaradtam. Lassan beértem őket, de egy másfél méternél közelebb nem jutottam hozzájuk, mert Arlene és Nati minden egyes faágat nekem vágtak, amik közül néhány, fel is hasította a bőrömet, legalábbis úgy éreztem. Mentem utánuk, szintén a fejemben tartva a gyönyörű szavakat, amiket az ütlegelés váltott ki belőlem, kezdtem megint átmenni hisztérikába.
Mikor végre kiértünk a szúrós erdőből, egy gyönyörű tisztást pillantottam meg. A levegő maga volt az egészség, a megújulás, és a látvány, amit a zöldellő, virágokkal tarkított rét és a kristálytiszta, tündöklő patak nyújtott, még a leggonoszabb embert is megnyugtatta volna, szerintem. Ahogy követtem a szememmel a patak irányát, egy kis őzgidára lettem figyelmes, aki szomját oltotta a friss patakban. Néhány gyümölcsfa is állt a réten, aminek tökéletes gyümölcsei szinte hívogattak, hogy menjek és harapjak beléjük.
- Azta, ez gyönyörű! – tette szóvá Nati az alapvető tényt, úgy tűnt ő meg tudott szólalni az elképesztő látvány után is.
- Mégiscsak van ízlésük ezeknek a kis valamiknek. – ebbe sem tudtam belekötni, teljesen igazuk volt kivételesenl mindkettejüknek, így szó nélkül alig észrevehetően bólogattam.
Tragikus módon azonban a kis pinky mókusok tovább rángattak minket, jelezve, hogy nem jó helyen járunk, és egy, az előzőnél ha lehet, még tüskésebb erdőbe invitáltak minket.
Még egyszer végignéztem a réten, és belevágtam a sűrűbe a többiek után, meglepő módon ismét lemaradva.
- Hajj... reméltem, hogy legalább itt lesz a végállomásunk, és a kutyust is itt találjuk meg. – szűrődött hátra Nati csalódott hangja. Mit ne mondjak, én sem voltam túl boldog, ráadásul megint nekem csapkodták az ágakat a lányok.
~ Ilyenkor lenne jó olyan aprónak lenni, mint a goblinok! Könnyedén átslisszanhatnék a tüskék között. ~ siránkoztam magamban, majd egy hatalmas faág vágódott a képembe.
- Szerintetek pinyáta vagyok?! – ordítottam el magam, ami dühösebbre sikerült, mint akartam.
- Nem, nem az vagy... egy egyszerű wudu-bábú inkább. – hallatszott a hangján, hogy mosolyog, és élvezi a dolgot…
- Akkor remélem, a te hajszálad van rajtam és te is érzed mindezt. – feleltem halkan, megint nem gondolkozva mondandómon. De annyira kiült rám a hiszti, hogy nem is érdekelt mit mondok.
- Hidd el Nao, én átérzem a fájdalmadat! – gondoltam… - Hiszen barátok vagyunk, és örömünk-bánatunk megosztjuk! – mint egy szappanoperában?! Valószínűleg igen, mert Nati a kezét a vállamra helyezte, szerintem úgy gondolta, attól sokkal érzékiebb lesz – hát nem - , majd a ruhám egyszeriben leesett rólam, a fehérneműm kivételével. Nati erre röhögni kezdett, mint egy elmebeteg, akit kiengedtek a ketrecéből.
- ÁÁÁÁ. MIT TETTÉL?! – hüledeztem testemet méricskélve. Már megint kinyírták az egyik ruhám…
- Naomi uramatyám...neked...neked....neked kisebb van mint nekem? – sugárzik az észrevétel a másik lány fejéből is…
~ Nem sokkal drága Arlenem. Ha megnéznéd, szinte ugyan akkora, ráadásul én még fejlődöm… ~ gondoltam magamban, de inkább nem mondtam ki, mert úgy is rácáfolt volna a dologra.
- Édes a melltartód. Adsz egy harit a goblinkáknak? – röhögött Nati az engem körbeugráló pamacsokon, na és természetesen rajtam.
~ De most mi a probléma a melltartómmal?! Én magam hímeztem rá a csokit, amikor varrni tanultam! De legalább felismerték…~ egyrészt elégedett voltam, hogy egy bizonyos szinten elismerik hímzési képességem, másrészt, még mindig küzdöttem, hogy ne szóljak vissza semmi bántót nekik, noha igazán megérdemelték volna.
- Én még fejlődök, kikérem magamnak. – mondtam ki gondolataim nem bántó részét, és magamhoz képest türelmesen vártam, hogy vajon milyen fantasztikusan humoros beszólással felelnek erre.
- Visszafele? – röhögött tovább Nati.
- Pacsit Nati! – szólt Arlene, de nem érdekelt a cukkolásuk, hisz ezzel fejezzük ki a szeretetünket egymás iránt, ráadásul ezt gyönyörűen vissza fogom adni, mondhatni művészi feldolgozásban.
- Csak féltékenyek vagytok rám. – húztam ki magam, majd miután ismét észbe kaptam, hogy pucér vagyok, leguggoltam és összeszedtem pár levelet a földről, hogy valamelyest eltakarjam magamat.
- Naomi, ugye tudod, hogy az erdőben lévő levelek 99,9% - án élnek olyan élősködők, amik meggátolják a testi fejlődést? – éreztem, hogy megint csak szívatnak, hisz ilyen bogarak nem is léteznek, de a biztonság kedvéért eldobtam a leveleket.
- Csak megnéztem, hogy fejlődnek a levelek idén... – fojtottam el egy kisebb nevetést. Igyekeztem megőrizni hisztis mivoltomat.
- Igazából, igazad van... – na persze - De komolyan. Na de ne időzzünk, itt menjünk.
Alig pár méter múlva a pamacsok falujában találtuk magunkat. Annyira bámészkodtam, hogy rögvest letaroltam a lábammal egy apró házat, amit szerencsémre nem vettek észre, hiába követték tekintetükkel szinte minden lépésemet a szivárványpamacsok.

~Szúrós fák között, hol a bogarak csípősek,
Ott laknak ők a pinky-szőrűek.
Hatalmas fák között bozótházakban lakunk,
És mindig perverzek vagyuuuunk.
~

Dúdolgattam magamban e kis dalt. Szerintem nekem megártott Nati közelsége, de szerencsére még nem olyanok a rímeim, mint neki…
- Huuh, ők aztán tudnak szempillát rebegtetni. – mi? Hol? Kik? Jaaa, hogy a nőstény pinkyk. Tanítani kellene az ilyet...
- Jaaaaj, egy kicsi szőrpamaaaacs. – mutatott Arlene egy kis kölyök goblinra, és tényleg, az az egy példány szörnyen édes volt, elismerem. De nem sok időm volt a pamacskát bámulni, körém gyűltek megint a hím goblinok, úgy tűnt, még nem lankadt az érdeklődésük irántam.
- Naomi, úgy látom nagy kedvenc lettél. Mind a csokidra utazik. – az utazási iroda jelen helyzetben zárva van!!
Egy idős, már nem annyira szőrös szőrmók lépett közelebb hozzánk, és csipogni kezdett, mint egy játékszer.
- Szerintetek, most vissza kellene csipognom, vagy nem nekünk csipog? – ó, az élet nagy kérdései.
- Szerintem beszélni próbál. – kész, Arlené a nap ESZE cím…
- Szerintem meg akkor szóljon értelmeset vagy... – inkább be sem fejeztem a mondatot, teljesen kiidegeltek a még mindig rajtam csimpaszkodó szivárványköpetek. Egyre jobban nem kedveltem őket.
- Úgy tűnik a kis izékének a szebbik feled is tetszik. – jegyezte meg nevetve Arlene. És valóban, a fenekem sem volt utolsó látvány a goblinok számára.
- Tetszhet is nekik. – nevettem már én is.
Az öreg pinkymókus még hangosabban csipogott, úgy tűnt az engem körbenyüzsgő tömegnek szólt a dolog, de azok észre sem vették a figyelmeztetést. Erre az öreg a földre vágott, mire az ugrabugra abbamaradt, és békén hagytak a pamacsok. Elcsöndesedtek a kedélyek, és a főnök ismét csiporogni kezdett, valószínűleg már nekünk, mert egyenesen a szemünkbe nézett, de nem értettünk semmit. Igyekeztem a háttérbe szorulni, mert a rendre utasított goblinok még mindig rajtam legeltették a szemüket. Azonban néhány nő gomlin hozott nekem egy fűszoknyát, amit széles mosollyal az arcomon meg is köszöntem, majd felvettem.
- Csip csup csap csup csep csüp! – szólótt Natáliusz, kiből mint mindig, sütött az ész
- Kezded kapizsgálni a szintedet Natikám? – kezdtem a bosszút egy elég gyengére sikerült beszólással. Lesz majd jobb is.
- Naomi... amikor perverz kis goblinok előtt leveted a gátlásaid, olyankor meg ne szólalj... én csak kommunikatív akarok lenni! – na igen, te és az értelmes kommunikációd…
- Nem is tudom ki vetette le rólam a gátlásaim. – néztem rá mérgesen, kezdtem hisztisből átmenni dühösbe.
- Én csak a válladat fogtam meg! Annyitól még nem jön szét egy ruha! A tüskéknél tegyél panaszt! – nem hiszem, hogy van panaszkönyv.
- És ugyan kik csapkodták nekem a tüskéket? – kötöttem az ebet a karóhoz.
- Ő volt! – mutogatott Arlenere. - Meg a nyuszik! Naaa ne legyél ennyire morci! – mosolygott rám, mintha az hatna rám. - Nézd meg! Még füvezhetsz is! – mutatott közben a fűszoknyámra.
- Most már csak egy kókusz bikini hiányzik... – léptem tovább mérgemen, és az eget fürkészve gondolkodtam, honnan tudnék szerválni egyet.
- Illa-hala-hola, illa-hola-hala, hol van egy kókuszka fa? – szörnyen rémisztő, hogy ugyanazon gondolkodtam, mint Nati. - Mi van, nem volt kafa? – nem… bár be kell valljam, erős kísértést éreztem, hogy beszálljak Natihoz „Illa-hala-hola” táncot járni.
- De, nagyon FAja volt. – szállt be Arlene is az eszmecserénkbe.
- Én komolyan beszéltem… Nati itt a varrókészleted? – érdeklődtem, holott a válasz egyértelmű volt.
- Nálam ne lenne itt? Hiszen az egy FAontos dolog! Na jó... hagyom a favicceket.
- Ja, hogy ezeken most röhögni kellett volna? Bocs, "ha-ha-ha". – imitáltam nevetést, én nyújtottam a kezem az előkerülő készletnek.
- Fantasztikus humorod van neked is... – most nem mondtál újat.
- Ugye? – engedtem meg magamnak egy mosolyt, majd félre vonultam, alkotni.
Megragadtam néhány nagyobb levelet, és összevarrtam őket. Ahhoz képest egész jól állt, majd Arleneék után mentem, akik közben elindultak, szerencsémre szörnyen lassú léptekkel.
A lassúsági verseny után egy barlanghoz értünk, és a goblinok beirányítottak minket. A belülről hatalmas barlang falait furcsa festmények borították, de nem értettem belőlük semmit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arlene Sylar
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 63
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. May. 12.
Age : 22
Tartózkodási hely : Kecskemét

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Hétf. Nov. 05, 2012 10:41 pm

A kis „szivárványköpetek” nyomaiban lépkedtünk, és néha lelassítottunk, hogy hatástalanítani tudják az általuk felállított – és ránk abszolút nem veszélyes- csapdákat. Kicsit zavart hogy Naomi ment mögöttünk, de legalább így visszaadhattam neki az idefelé vezető úton kapott karcolásokat, sebeket, amiket a rám csapódó ágak ejtettek. Tettem egy lépést de az egyik kis goblin megállított, előreszúrt a földbe a botjával, hatástalanítva ezzel egy rejtett csapdát.
Milyen elszánt pofakifejezéssel mentenek meg minket ezektől az életveszélyes csapdáktól! – jegyeztem meg a lányoknak a kelleténél több szarkazmussal hangomban. Nem mintha nem lennének cukik ezek az állatok...de nem. Nem azok.
Most akkor szerintetek hódoljunk be mi nekik? Tudjátok... megmentik az életünket. – kérdezte Naomi.
Szerintem... menjünk, nem érdekelve az akadályokkal tűzdelt utat! – ~Hajjaj, valakiben nagyon forr a kalandvágy~ Amekkora lelkesedéssel beszélt Nati, olyan nagy lendülettel lépett bele egy árokcsapdába.
Nati sántítva, én pedig Natit kinevetve folytattam utam a köpetek vezetésével. Hátranézve észrevettem, hogy Naomi eltűnt mögülünk. Hát, ha eltűnik és majd eltéved, magára vessen a kis észkombájn, kell neki elkóborolni. Pukipuu mellett a végén még őt is meg kell keresni.
Mikor végre kiértünk az erdőből – és Naomi is mögénk ért végre- valami elképesztő látvány tárult a szemem elé. Leginkább ilyennek tudom elképzelni a sokak által emlegetett „Paradicsomot”. A békesség a levegőben van, a virágok illata megnyugtatólag hatott rám.
Azta, ez gyönyörű! 
Mégiscsak van ízlésük ezeknek a kis valamiknek. – ismertem be még mindig tátott szájjal.
Ha tudtam volna az elején, hogy itt fogunk kikötni, nem kellett volna húzogatniuk, lökdösniük, sőt. Én futottam volna legelöl. De sajnos örömöm nem tartott soká, tovább kellett mennünk, az egyre sűrűbb, és egyre szúrósabb erdőbe. Nem fűlt hozzá a fogam, de mit volt mit tenni?! Kicsit de ja vu érzésem volt ahogy a mögöttünk haladó Naomi arcába csapódtak – persze teljesen véletlen- az ágak, de hát így jár aki a nyomomban akar járni.
Hajj... reméltem, hogy legalább itt lesz a végállomásunk, és a kutyust is itt találjuk meg. – sopánkodott Nati..Mit ne mondjak..nem csak ő volt így ezzel.
Szerintetek pinyáta vagyok?! – ordított fel Naomi. Én kérdését válasz nélkül hagytam, mivel fogalmam sincs mi az a pinyáta. Valami ételre tippelnék, de nem vagyok benne biztos.
Nem, nem az vagy... egy egyszerű wudu-bábú inkább. – felelte Nati. ~Akkor nem hiszem, hogy étel~
Akkor remélem, a te hajszálad van rajtam és te is érzed mindezt. – mondta ingerülten Naomi.
Hidd el Nao, én átérzem a fájdalmadat! Hiszen barátok vagyunk, és örömünk-bánatunk megosztjuk! – mondta átérezve szövegét Nati, és egy kedves vállveregetésből mit Naominak szánt, egy határozott ruhalehúzás lett. Ruhája elvesztése iránt érzett mély együttérzésem röhögőgörcsben nyilvánult meg, akárcsak Natinak.
ÁÁÁÁ. MIT TETTÉL?! – sikkantott fel Nao.
Naomi uram atyám...neked...neked....neked kisebb van mint nekem? – tettem fel kérdésként a számomra legmellbevágóbb felismerést.
Édes a melltartód. Adsz egy harit a goblinkáknak? – kérdezte Nati cukkolva Naot.
Én még fejlődök, kikérem magamnak. – mondta orrát felhúzva Naomi.
Visszafele? – ~Góóól, Nati ma formában vagy! ~
Pacsit Nati! – nyújtottam a kezem a lány felé. Most kivételesen jó érzés volt úgy viccelni Naoval hogy én valójában semmit nem csinálok, csak nézem a civakodásukat.
Csak féltékenyek vagytok rám. - jelentette ki Naomi kidomborítva dombocskáit, a goblinok nagy örömére, majd mikor észbe kapott leveleket kapkodott kezébe, és maga elé tartotta őket. Úgy éreztem itt az idő bekapcsolódni.
Naomi, ugye tudod, hogy az erdőben lévő levelek 99,9% - án élnek olyan élősködők, amik meggátolják a testi fejlődést? – kérdeztem nagy komolyan miközben koncentráltam, nehogy elnevessem magam.
Csak megnéztem, hogy fejlődnek a levelek idén... – mondta és gyorsan el is hajította őket.
Igazából, igazad van... De komolyan. Na de ne időzzünk, itt menjünk. - Utasított minket barátnénk.
Néhány perc múlva már a szivárványköpet tanyán voltunk. Nem volt olyan szép és szemet gyönyörködtető mint az a rét ahol megálltunk, de a kis pink goblinok valahogy ideillettek. Megszépítették a helyet.
Huuh, ők aztán tudnak szempillát rebegtetni. – szólt Nati a nőstényekre mutatva. ~Hát ekkorával én is tudnék mit kezdeni ~
Jaaaaj, egy kicsi szőrpamaaaacs. – tört ki belőlem, mikor a nőstények mögött egy kicsi goblin bébit láttam ugrándozni. Egyik lábáról a másikra ugrált, majd elindult Naomi felé, akit már körbeálltak a kíváncsi – feltételezéseim szerint hím- szivárványköpetek.
Naomi, úgy látom nagy kedvenc lettél. Mind a csokidra utazik. – Tévedés Nati, nem a csoki kell nekik, hanem ami alatta van. Gúnyolódó gondolataimat egy goblin megjelenése szakította félbe. Egy fakóbb színű egyed lépett közénk, minden bizonnyal a legöregebb közülük, és botjára támaszkodva csipogni kezdett.
Szerintetek, most vissza kellene csipognom, vagy nem nekünk csipog? – kérdezett „okosat” Nati.
Szerintem beszélni próbál. – mondtam ki a legvalószínűbb lehetőséget.
Szerintem meg akkor szóljon értelmeset vagy... – forgatta Naomi a szemeit, és vicsorgott a fenekét nézegető lényekre.
Úgy tűnik a kis izékének a szebbik feled is tetszik. 
Tetszhet is nekik. – nevetett fenekére büszkén Naomi. Úgy tűnik az öreg szeretett volna Naomi kedvében járni – vagy csak nem tetszett neki hogy nem rá figyelnek- de rászólt goblin alattvalóira, akik másodszori figyelmeztetésre egész engedelmesen viselkedtek. Az öreg ismét elkezdett beszélni hozzánk. Míg beszélt próbáltam ki logikázni, hogy a rövid és hosszú csipogások vajon mit jelenthetnek, de nem jöttem rá
Csip csup csap csup csep csüp! – hallottam a hátam mögül Natit, amikor hátranéztem láttam, hogy Noémi divatos fűszoknyájának szánta az „esőtáncos” hangeffektet.
Kezded kapizsgálni a szintedet Natikám? – reagált szellemesen Naomi.
Naomi... amikor perverz kis goblinok előtt leveted a gátlásaid, olyankor meg ne szólalj... én csak kommunikatív akarok lenni! – ~Nah, megint kezdik...úgy tűnik ma én leszek az értelmes és komoly nő~ gondoltam, majd fordultam vissza a főgoblinhoz. Csipogott nekem, visszacsipogtam neki hülyeségből, mire összeráncolta a homlokát. Ezek szerint valami rosszat mondtam... Kezemet bocsánatkérően magam elé raktam, mire bólintott egyet és elmosolyodott..megértette. Úgy döntöttem nem próbálok tovább csipogni, inkább jelekkel, össze-vissza kalimpálással kommunikálok kis barátunkkal.
Nem is tudom ki vetette le rólam a gátlásaim. – hallottam fél füllel még a lányok civakodását. Piszok nehéz volt egyszerre arra figyelni, hogy helyesen mutogassak, de arészletekről sem maradjak le.
Én csak a válladat fogtam meg! Annyitól még nem jön szét egy ruha! A tüskéknél tegyél panaszt! 
És ugyan kik csapkodták nekem a tüskéket?
Ő volt! – mondta Nati rám mutatva ~Kikérem magamnak..Én nem csapkodtam ágakat! Szépen elengedtem őket!~ Meg a nyuszik! Naaa ne legyél ennyire morci! Nézd meg! Még füvezhetsz is! 
Most már csak egy kókusz bikini hiányzik... 
Illa-hala-hola, illa-hola-hala, hol van egy kókuszka fa?- majd egy kis szünet után hozzátette - Mi van, nem volt kafa?
Ezt már nem bírtam megállni szó nélkül. Míg ők lazítottak és civakodtak én elbeszélgettem a főgoblinnal. Többek között azt is elmutogatta, hogy ő „törzsfőnök”- mintha nem tudtuk volna- és azt is hogy ők szeretik a nagy dolgokat.~Gondolom ezért tetszett annyira a goblinoknak Naomi feneke!!~ Ennyi hasznos információ után úgy éreztem, megengedhetek magamnak egy elég gyenge szóviccet.
De, nagyon FAja volt. – szóltam okosan.
Én komolyan beszéltem… Nati itt a varrókészleted?
Nálam ne lenne itt? Hiszen az egy FAontos dolog! Na jó... hagyom a favicceket.  ~Köszönjük Istenem, hogy ezt is megértük..~
- Ja, hogy ezeken most röhögni kellett volna? Bocs, "ha-ha-ha". – tettetett nevetést Naomi, bár a hang amit kiadott jobban hasonlított egy tüdőgyulladásos rozmárra, mint nevetésre. De sebaj, elnézzük neki.
Fantasztikus humorod van neked is... – jegyezte meg „némi” iróniával Nati.
Ugye? – felelte Naomi, miközben el is ment egy bokor mellé varrni. Nem tudom, hogy Nati elfelejtkezett-e Naomiról, vagy csak bízott a képességében hogy utolér minket, de elindultunk nélküle. Végül is, ha itt hagyjuk, a goblinok nem bánják...legalábbis a hím goblinok biztos nem. Pár perc elteltével barátnénk – nagy bánatunkra- beért minket, és miután perdült egyet, széles mosollyal díjazta új levél ruháját. Még egy kis séta, és a goblinok megálltak előttünk, ugyanis egy barlang bejáratához érkeztünk. Intett a főgoblin, mire megindultunk utána. A barlang falait különböző festmények, rajzok fedték. Nem tudtam mi lenne rá a jó jelző, a szép az túlzás, de mindenesetre nekem tetszettek. Odamentem az egyikhez hogy közelebbről megnézzem. ~Te jó ég..ez..ez..ez... ebből semmit nem értek-.- ~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Csüt. Dec. 13, 2012 11:53 am

A következő képeket láthatjátok a barlang falain, melyeket, ha szükséges némi goblin activity-s rásegítéssel, de úgy ahogy megértetek.
Az első jelenet, egy néhány rózsaszín pacát és jópár más színű, nagyobb mosolygós foltot ábrázol, ahogy feltehetőleg vidáman múlatják az időt.
A második képen egy gonosz sötét árny jelenik meg, ami elrontja a kis aranyosok szórakozását.
A harmadikon a sok színes nagyobb teremtmény a kis rózsaszínek Ellen fordul és bántja azokat.
A negyediken, egy erős jóindulattal akár unikornisnak is nevezhető lény tűnik fel, aki a rózsaszín népség élére áll.
Az ötödiken az “unikornis” fényessége beragyog mindent…
És végül újra boldogság uralkodik majd a két faj lakóinak szívében, vagy valami ilyesmi.

Ekkor a barlang egy belsőbb részéből két, díszes fejfedőt viselő goblinhölgy elővezeti a pompás, unikornis jelmezes Pukipút. Ép és egészséges, úgy fest pompás ellátásban részesítették. Feltételezem, most azonnal magatokkal szeretnétek vinni, hogy minél hamarabb megnyugtassátok Bob mester háborgó lelkét, azonban.. ha túl közel lépnétek a szent unikornishoz, a két papnő elétek veti magát, és egyedi, pusztakezes harcmodor ismeretére utaló kezdőállást vesz fel…viccesek…
De nagyon fürgék és apró kis tenyerükkel könnyedén visznek be pici puha pofonokat, aztán ha ez nem hatásos, komolyan képen törlik akermelyikőtök. Nagy harc nem bontakozik ki, de hangzavar igen. Ők vagy ti, azt rátok bízom, de valaki olyan hangosan visítozik majd, hogy a barlang rátok omlik, méghozzá igen mélyen. Több tíz métert kell megtennetek befelé, futva, hogy megússzátok. Goblinpapa mormog néhányat és a botját a földhöz koppintja, mire a barlang falaira, mennyezetére világító kis foltok kúsznak fel. Ezek igazából rovarok. Barlangozásaitok során kísérnek majd titeket, segítve a könnyebb tájékozódást. Egy fele vezet az út, arra kényszerültök hát menni, ti, a három goblin és Pukipú. Hosszas bandukoás után, egy nagy nagy nagy, mondhatni város méretű teremhez értek(persze sötét van, ti ezt nem látjátok még), amely még a főgoblint is elvarázsolja. Úgy néz ki sosem tekeregtek ilyen mélyen a barlangban, kis barátaitok is most járnak itt először. Ahogy tovább haladtok, hihetetlen felfedezést tesztek: Egy fold alatti kis városba jutottatok, melynek bejáratánál hatalmas, tekintélyes goblin szobrok állnak. Ábrázatuk erőt és tudást sugall, a kő megmunkálása pedig mesteri. Vajon mire leltetek? Postotok itt érjen véget.
Unikornis - Pukipú

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Szomb. Dec. 15, 2012 10:58 pm

Közelebb léptem a festményekhez, és azok minden egyes részletét vizsgálni kezdtem.
Az első falfestmény tele volt színesebbnél színesebb foltokkal, vidám hangulat érzését keltve. A rózsaszín pacák minden bizonnyal a kis rózsaszín köpeteket ábrázolták, a más színűek pedig valószínűleg más egyedeket képviseltek… vagy csak elfogyott a rózsaszín festék, amivel a képeket készítették.
A második képhez érve, egy nagy fekete paca űzte el a békés hangulatot a képről. Sokáig néztem a képet, de nem tudtam beazonosítani, pontosan miféle lényt szemléltet a kép.
- Te Nao, szerinted ez meg mi a csoda? – mutatott az általam is vizsgált foltra.
- Szerintem valamiféle szörny lehet... – mondtam ki a logikust - vagy talán a rajzolás közben odacsöppent egy festékpötty, és emiatt a rajzolóknak rossz kedve lett, és rosszkedvűnek rajzolták ezt a képet is. – vontam meg a vállam tanácstalanul.
- Lehet. – mormolta az orra alatt Arlene, majd szemeivel átsiklott a következő pacákra. Követtem a példáját, amit normál esetben nem igazán tennék meg...
A harmadik kép a teljes felfordulást tükrözte vissza, mert a más színű, nagyobb átmérőjű pacák a kis rózsaszínek ellen fordultak. ~ Adjad neki, fogd meg fogd meg! ~ suhant át az agyamon egy kis buzdítás, fogalmam sincs miért, és rájöttem, hogy gyökér vagyok.
- Mi van akkor, ha ők gonoszak? – Nati személyében is egy veszélyes zsenivel állunk szemben...
- Igen, igazad lehet. Tehát boldogság van köpetfalván, de jön a gonosz és viszályt szít, de aztán megérkezik a ...ez meg micsoda? – mutatott rá a negyedik képen lévő… lóra?
- Na de Arlene, mit kell neked mindent megtapizni? – "dorgáltam" meg a lányt, és fojtottam el egy kisebb nevetést, majd próbáltam véglegesen beazonosítani a lószerű firkát, amii a kis köpetpacák élén állt.
- Egy unikornis!!!!! – csillant fel Nati szeme. Hiába, barátosném nem épp az uncsi képzelőerejéről híres... Ám ahogy jobban megnéztem… tényleg egy unikornisra hasonlított.
Az ötödik képen pedig mindent beragyogott valamiféle fény, ami feltehetőleg az unikornisból származott. Végül ismét békét ábrázolt a „műremek”.
A képsorozat végére érve, halk lépések közeledtek felénk. Amint odanéztem megláttam két pinkimókust, és egy kutyaszerű unikornist.. vagy egy unikornisszerű kutyát. Egy pillanatra visszanéztem a falra, és feldolgoztam a látottakat. Ismét a kutyára néztem, aki kiköpött olyan volt, mint Pukipuu, legalábbis a leírás alapján. Torokszaggató nevetésben törtem ki szerencsétlen állat láttán, és már szinte a földön gurultam a röhögéstől.
- Há-hát ez, valami fergeteges!!! – fogtam a hasam, ami már megfájdult a kacagás közben, és könnyeimet letörölve támaszkodtam meg a barlang falában.
- Okééé, az unikornis aranyos, a mopsz aranyos... de együtt fura! Viszont! Megtaláltuk. – mondta, majd közelebb lépett a bizarr külsejű állathoz, mire a nőstény pinkik nyafogni kezdtek, és elállták Nati útját.
~ Ezek meg mit agresszívoskodnak? ~ méregettem felvont szemöldökkel a kis lényeket.
- Te jó ég. Ilyenkor örülök, hogy Bob mesternek nincs gyereke. Nem tudom, hogy nézne ki. – nos, én bele se merek gondolni…
- Na, de vigyük végre haza, ezt látva el tudom képzelni, hogy Bob mester a kutya hiányában a többi fiút öltözteti be a céhből. – elképzelve a srácokat habos-babos rózsaszín ruhákban, a röhögés ismét felül kívánt kerekedni rajtam, de igyekeztem tartani magam. - Ohh, ugyan... hova sietünk? Ráérünk. – gondoltam meg magam, egy gonosz mosollyal az arcomon. ~ Mert minél tovább maradunk, annál nagyobb az esélye, hogy végül hazaértünkkor néhány „cicafiút” láthatunk a céhben. ~ kuncogtam magamban.
- Csak ne kapja el Stragot... – ejnye már Nati, pedig ő lenne az egyik legviccesebb.
- Én szívesen megnéznék pár embert rózsaszín tütüben. – ugye, hogy ugye?
A tütükben táncikáló fiúk képét elhessegettem lelki szemeim elől, és határozott léptekkel közeledtem Pukipuuék felé. A papnő szerű nőstények ismét hangos vinnyogásban kezdtek, és furcsábbnál furcsább harci, vagy tánci mutatványokkal fenyegettek, vagyis inkább szórakoztattak minket.
- Ezeknek meg mi bajuk van már? – kérdeztem felháborodva, mert azért hosszútávon egy kissé nagyon idegesítő volt a nyivákolásuk.
- Gyere ide Pukipuu! Gyere csak ide. – csalogatta Arlene az állatot, de annak mintha gyökeret vert volna a lába. Mondjuk nem hibáztattam. ~ Én se mennék oda hozzád. ~ kuncogtam megint csak magamban, hisz nem a megfelelő idő volt az a piszkálódásra.
Közben a két nőstény "püfölni" kezdett minket, és ha lehetséges egyáltalán, még hangosabb nyivákolást produkáltak.
Kis duettjük nem is maradt díjazatlanul, a barlang plafonja hangos moraj kíséretében repedezni kezdett, majd először kisebb, de egyre növekvő méretű kövek kezdtek potyogni a fejünk fölül.
- Basszus lányok, futás befele! – nem kellett kétszer mondani, nyúlcipőt húztunk mindannyian és a barlang mélyébe rohantunk, és igyekeztünk elkerülni a ránk zuhanó sziklákat.
Nem tudom mennyit futhattunk, de mikor elcsendesedett köröttünk minden, és csak a rémült zihálást lehetett hallani, egy koppanást követően megvilágosodott előttünk a hely. Hirtelen azt sem tudtam merre nézzek, honnét jött a fény, majd felnéztem a barlang mennyezetére, melyen rengeteg világító bogár sorakozott. ~ Hátö... ok... ~ nem tudtam mit hozzáfűzni a jelenséghez. A barlang, melyet megvilágítottak hatalmas volt, és látszólag még érintetlen. Valahol a távolban vízcsöpögést is hallani véltem, de nem láttam annál tovább, ameddig a bogarak világítottak nekünk. Lopva a testemre pillantottam, mert teljesen elfelejtettem lenge viseletemről; de szerencsére nem hagytam el se a fűszoknyát, de a kókuszt helyettesítő leveleket a futás közben.
Elindultunk előre az egyetlen útvonalon ami megmutatkozott előttünk, mivel vissza már nem mehettünk az utat elzáró, hatalmas kősziklák miatt. Ahogy haladtunk, a fejünk fölött lévő bogarak is követtek minket, így szinte percenként megfogdostam a hajamat, nem-e beleesett egy-két kisállat.
Idővel a bogarak fénye egyre haloványabban világítottak, valószínűleg a barlang teteje egyre messzebb került az aljától, vagy csak lemerült az elem a lámpáikban...
Egyszer csak a főgoblin megállt, és egy elismerő „ooo”-t hallatott. Nem tudtam mi tetszhetett neki annyira, mert a félhomályban alig láttam valamit. Fél percig sem bámultunk magunk elé, tovább mentünk, majd amennyire én be tudtam azonosítani, egy hatalmas város bejáratához értünk. Ahogy egyre inkább megszokta a szemem a fényviszonyokat, feltűnt, hogy a kapu két oldalán egy-egy hatalmas szivárványköpet szobor magaslott, melyek tekintete erőteljességet, és biztos tudást sejtetett.
~ Mi a...? Hova keveredtünk? ~ állt el a lélegzetem is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Vas. Dec. 16, 2012 7:18 pm

Jobban megfigyelve a kis goblinok remekműveit, egy történelmi regényt lelhettünk fel. Minden egyes festmény követte egymást, és így kirajzolódott elénk egy kisebb történet. Az első kép a kis rózsaszín teremtmények boldog mulatozásait ábrázolták, más, boldog színes népekkel. Láthatólag jól kijött a két faj egymással. A második képen már megjelent valamiféle sötét árnyék, akinek biztosan nem voltak jók a szándékai.
- Te Nao, szerinted ez meg mi a csoda? – mutatott Arlene a sötét foltra. Szerintem egyértelmű volt, hogy valamilyen gonosz teremtmény, vagy valamiféle természeti katasztrófa lehetett, de nem szóltam bele, mivel Naomit kérdezte.
- Szerintem valamiféle szörny lehet... – hát, erre aztán ki gondolt? - vagy talán a rajzolás közben odacsöppent egy festékpötty, és emiatt a rajzolóknak rossz kedve lett, és rosszkedvűnek rajzolták ezt a képet is. – jaj istenem. Hiába tűnik ez a kis nép egyszerű mókusformájú kis tehetetlen izének, láthatólag komoly kultúrájuk van, és nem hinném hgy ilyen hibát vétenének.
- Lehet. – bólintott rá a fegyvermágusunk is. A harmadik képen megtörtént a nagy baj. Azok az élőlények, akikkel eddig szimbiózisban éltek ezek a kis rózsaszín mütyürik ellenük fordultak. A széles mosoly is eltűnt az arcukról, gonosszá váltak.
- Mi van akkor, ha ők gonoszak? – gondolkoztam hangosan, és ezzel kimondtam a nyilvánvalót. Arlene pedig volt olyan kedves, hogy összefoglalta nekünk az eddig megszerzett információtömegeket.
- Igen, igazad lehet. Tehát boldogság van köpetfalván, de jön a gonosz és viszályt szít, de aztán megérkezik a ...ez meg micsoda? – mutatott rá egy rózsaszín szarvas bigyóra. Egyből megtettem a felismerést!
- Na de Arlene, mit kell neked mindent megtapizni? – micsoda? Mit tapizott? Én nem láttam, hogy hozzáért volna a negyedik festményhez, csak rámutatott a rajta „díszeskedő” unikornisra.
- Egy unikornis!!!!! – jelentettem ki végre a válaszom boldogan. Nagyon szerettem a mitológiát, és az állatokat, így nem csoda, hogy az unikornis is közel állt hozzám, ahogy a pegazus. Egy szárnyas, és egy szarvas ló. Mind a kettő olyan sok rejtélyt tárolt magában. Amint a képen megjelent az unikornis, a goblinok közt újra boldogság, és béke honolt. A képeket vizslattam, amikor észrevettem, hogy valamik, illetve valakik mellénk léptek. Nem volt más a kis trió mint kék goblin nő, és mögöttük a pink unikornis ruhába öltöztetett Pukipuu. Hát, mit ne mondjak érdekes látvány volt… Naominak annyira tetszett, hogy már a hasát fogta a röhögéstől, teljesen elvesztette a saját agyát. Még jó, hogy az enyémet nem bíztam rá.
- Há-hát ez, valami fergeteges!!! – nyögte ki, mikor már kapott levegőt az oxigénhiányos nevetése után.
- Okééé, az unikornis aranyos, a mopsz aranyos... de együtt fura! Viszont! Megtaláltuk. – mentem is volna oda a kiskutyához, hogy egy kicsit megbabusgassam, majd gondoltam meghajolgatok a vezető előtt hálaként, és haza is húzzuk a csíkot. Eléggé nyomasztó volt,hogy már tegnap sem aludtunk otthon. Még egy ilyen nap nem kell nekem. Ahogy közelebb léptem volna a mopszhoz a kis galád goblinok elkezdtek agreszívan fellépni ellenem, meg akartak üni, meg vinnyogtak mint a fene. Inkább hátráltam, nem volt kedvem magamra haragítani őket.
- Te jó ég. Ilyenkor örülök, hogy Bob mesternek nincs gyereke. Nem tudom, hogy nézne ki. – tért vissza barátnőm szegény állat kinézetére. Egyszer láttam a mesterről fiatalkori képet. Ha lenne egy fia, biztosan nem nézne ki olyan rosszul, persze abban az esetben, ha az apja nem ragaszkodna ahhoz, hogy nőként öltözzön. Ha lánya lenne, biztosan valami szőke kékszemű kis angyalka, babakék és babarózsaszín ruhákban, és az összes fiú fejét megpróbálná elcsavarni. Körülbelül így tudom elképzelni Bob mester gyermekeit… az biztos, hogy nem lennének olyanok mint a rendes népség.
- Na, de vigyük végre haza, ezt látva el tudom képzelni, hogy Bob mester a kutya hiányában a többi fiút öltözteti be a céhből. – hirtelen elfogott a félelem. Mi van ha az én Stragomat kapja el? - Ohh, ugyan... hova sietünk? Ráérünk. – Nem! Nem érünk rá! Siessünk haza, egy-kettő! Kapkodjuk a lábunkat, gyorsítsuk a tempót!
- Csak ne kapja el Stragot... – adtam hangot a félelmemnek. Mikor visszaérek, a borostás fehér inges Stragot akarom látni, és nem a pacsuliban fürdetett, lenyalt hajú, rózsaszín blúzos selyemfiút, amivé Bob mester tudná varázsolni. Vagy ha nagyon jó kedve van, csinál belőle egy meleg kalózt… Fekete nagy kalap, rajta rózsaszín rózsa jellel, és egy ahhoz hasonló szemkötő… Rémálom!
- Én szívesen megnéznék pár embert rózsaszín tütüben. – na jó, kedvesemen kívül én is megnézném a céhünk gyöngyszemeit az extráncukkerfalcsiédcsibédcsi rucikban. Naomiék is meg akarták próbálni kihozni a kiskutyát a goblinok mögül, de azok agresszívan megtámadták őket, és sikongatni kezdtek. Eddig mindig azt hittem, hogy nekem van magas hangom, de rá kellett jönnöm, hogy az enyém molyfing a kis izékéhez képest. Ettől biztosan minden denevér fának repült volna! És ez volt a legkisebb gond. A barlang elkezdett repedezni felül, és már csak a mindenható tartotta meg fölöttünk a vájatot.
- Basszus lányok, futás befele! – üvöltöttem el magam, és a goblinokkal együtt szaladtunk a barlang belsejébe. Nagyon reménykedtem, hogy Pukipuu tudja a rövid lábaival tartani az iramot, és nem fog elesni véletlen sem a ruhájában. Nem tudnék Bob mester szemébe nézni. Mögöttünk egyre sötétebb lett, a barlang teljesen beszakadt, a nagy kődarabok pedig elállták a kiutat. Éppen hogy ép bőrrel megúsztuk, még így is kaptam a fejemre egy-kettő kisebb nagyobb törmeléket, amik nem okoztak nagy sérülést, de akkor is fájtak. Végre meg tudtunk állni. Ez mind szép és jó lett volna, ha az orrunknál tovább látunk! Konkrétan nem tudtam volna megtalálni a saját cipőfűzőm. Igaz nem is volt, mert babacipőben indultam útnak, de a hasonlat tökéletesnek bizonyult abban a helyzetben. A barlang tetején sorba kezdtek el fényt gyújtani nekünk érdekes kis bogarak. Hálát adtam, hogy legalább ők ott vannak nekünk. Elindultunk be a barlang mélyébe, és a bogarak már egyre kevesebb világosságot adtak, ahogyan szélesedett a barlang. Egy nagy bejáratszerűség volt előttünk. Mindannyian kíváncsian átléptük a „küszöböt”, és senki szája nem maradt csukva. Egy óriási goblinszobor állt a teremben. Az egész hely úgy nézett ki, mintha egy város terén lennénk. Lehet, hogy tényleg egy város? Egy földalatti goblin rejtek? Vagy mi lehet ez?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Arlene Sylar
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 63
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. May. 12.
Age : 22
Tartózkodási hely : Kecskemét

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Szomb. Dec. 29, 2012 10:53 am

A képeket nézegettem és próbáltam megfejteni őket. Sok-sok pici rózsaszínű paca és talán még náluk is több más színű foltocska táncikált vagy dülöngélt. Nem igazán tudtam kivenni mit csinálnak pontosan, de azt szinte biztosra vettem, hogy a rózsaszín pacák a jelenlegi idegenvezetőink, a kis szivárványköpetek. Nagyon boldognak látszottak, mindnek egy felfelé ívelő fekete vonalka volt a szájuk, ami bár kissé nagy volt a fejükhöz képest, a széles mosoly kifejezést teljesen tükrözte. Békességben éltek együtt színükre való tekintet nélkül. ~Az emberek példát vehetnének róluk..~ A következő képhez érve az idilli kedves hatás megbomlott, egy fekete paca került a sok már kevésbé boldog közé. Bár egyértelmű hogy én vagyok a kis csapatunk legjózanabb legokosabb és legszerényebb tagja, úgy döntöttem adok egy esélyt a lányoknak.
- Te Nao, szerinted ez meg micsoda? - kérdeztem a fekete pacára mutatva.
Szerintem valamiféle szörny lehet... – mondta aztán kis gondolkozás után folytatta - vagy talán a rajzolás közben odacsöppent egy festékpötty, és emiatt a rajzolóknak rossz kedve lett, és rosszkedvűnek rajzolták ezt a képet is. 
Lehet. – mondtam, majd igyekeztem a teljes figyelmemet a képek tanulmányozására irányítani. ~ Nem, nem lehet, ennyire senki sem bánik bénán az ecsettel. ~ Úgy döntöttem helyet hagyok Nao szörny elméletének. A harmadik kép teljesen az első ellentéte volt. Teljes felfordulást tükrözte, sok nagyobb, más színű paca nekiment a kis rózsaszínpacáknak, szinte hallottam ahogy a kicsik visítoznak félelmükben.
Mi van akkor, ha ők gonoszak? – törte meg Nati hangja a gondolataimat.
Igen, igazad lehet. Tehát boldogság van köpetfalván, de jön a gonosz és viszályt szít, de aztán megérkezik a ...ez meg micsoda? – mutattam rá egy szép ragyogó pacára.
Na de Arlene, mit kell neked mindent megtapizni? – szidott le barátném, holott ő volt az aki mindig meg-meg simította a fekete pacát.
Egy unikornis!!!!! – kiáltotta Nati. Nah persze, unikornisok nincsenek. Igaz, pár napja a szivárványköpetek létezését is kétségbe vontam volna, de egy unikornis?!... ezt már nem veszem be. Tekintetem a következő képre vándorolt, ami a komor sötétség és hadakozás után üdítőbben hatott rám mint egy doboz Cola. Az unikornis teste ragyogott, és a goblinok csak áhítattal nézték őt, ahogy a fénye mindent eláraszt. Tulajdonképpen egész megfejthető képsorozat volt. Míg magamban teljes egészében összeraktam a sztorit, hirtelen Naomi nyerítős nevetése szakasztotta be a dobhártyám. Hátranéztem, és olyat láttam, amit szerintem rajtunk kívül még senki, Pukipuu ott állt fenségesen sértetlenül két goblin hölgy között...unikornisként.
Há-hát ez, valami fergeteges!!! – röhögött Naomi a hasát fogva.
Okééé, az unikornis aranyos, a mopsz aranyos... de együtt fura! Viszont! Megtaláltuk. – állapította meg Nati, és elindult az unikutyáért, de a goblin hölgyek elé ugrottak. Hát persze, ha unikornist tisztelnek „istenükként” akkor az unikornisnak öltözött kutyát nem fogják átengedni nekünk. Igaz, Bob mester mondta hogy unikornisruciba öltöztetve sétáltatta az ebet..de..de egy dolog elképzelni, és egy másik dolog látni is...nem bírtam feldolgozni ennek a kutyának a látványát.
Te jó ég. Ilyenkor örülök, hogy Bob mesternek nincs gyereke. Nem tudom, hogy nézne ki.
Na, de vigyük végre haza, ezt látva el tudom képzelni, hogy Bob mester a kutya hiányában a többi fiút öltözteti be a céhből. – aztán mintha csak végiggondolta volna szavait kijavította magát - Ohh, ugyan... hova sietünk? Ráérünk.
Csak ne kapja el Stragot... – egy rózsaszín kalóz édes fodrokkal? Na ne..ezt meg kell nézni!
Én szívesen megnéznék pár embert rózsaszín tütüben. – erősítettem Naomi oldalát, aki eközben elindult a kutya felé. ~Felesleges..~ gondoltam magamban, és igazam lett. A goblin asszonyok az állat és Naomi közé ugrottak, hangos kántálásba kezdtek és, mintha csak táltosok lennének, táncoltak hozzá.
- Ezeknek meg mi bajuk van már? – kérdezte a goblinokat túlkiabálva Nao. ~Ha nem mehetünk a kutyához, a kutya jön hozzánk!~ gyúlt fel a fejem felett a villanykörte.
Gyere ide Pukipuu! Gyere csak ide. – guggoltam le és hívogattam az állatot, de az még kutyagumiba sem nézett. ~Végül is meg lehet érteni ha nem akarsz visszamenni a többi rucikádhoz~ Guggolásból fel sem tudtam kelni, mert a két goblin hölgy apró kezükkel pofozni kezdett minket, ami fájni nem fájt, de zavaró volt. Ehhez a zavaró tapizáshoz hozzájött a sipításuk. Embertelen magasan vinnyogtak, hol hangosabban hol csak motyogva. Az egyik hangos résznél, mikor már le akartam őket ütni, a föld megremegett, és a barlang hangos morajlás kíséretében omlani kezdett.
Basszus lányok, futás befele! – kiáltott Nati, és hangjára mint egy parancsszóra mindenki sprintelt a barlang sötét mélyére. Jó párszor majdnem felbuktam, de barátnőm előre noszogatott, tekintve hogy ha megállok, minden bizonnyal agyonlapít egy kőtömb. Még mindig futottunk, mikor a morajlás már elhallgatott.
- Nem..látok..semmit – lihegtem, de láthatóan senki sem hallotta. Mint egy végszóra, világosság árasztotta el a barlangot, apró kicsi lámpaszerű bogarak tömkelege pihent a plafonon. Ez a barlangrész sokkal tágasabb volt, mint ahol a „műalkotások” voltak. Tágasabb, és elhanyagoltabb, itt még érintetlen barlangfalak, és viszonylag egyenletlen talaj volt. ~ Állati. ~ Nem volt idő további szájtátásra, mert kis csapatunk, szivárványköpet főnök vezetésével és goblint megszégyenítő gyors sétával megindult a barlang sötét, titokzatos mélyére. Azaz sötét lett volna, ha a világító bogarak nem világítottak volna, de valahogy nem bántam, hogy nem maradtunk sötétben a két harcos goblinhölggyel... Mintha csak az égiek mennének ellenem, a fény egyre halványabb volt, a goblinoknak pedig egyre gonoszabb vigyort képzeltem az arcukra, és azt vártam, mikor támadnak le. Hirtelen valami nyomást éreztem a vállamon, de hátranézve semmit sem láttam, azon kívül, hogy nem látok semmit. Egy ideig a távolba meredtem, hátha hallok valamit, de társaim távolodó hangján kívül semmilyen más zaj nem ütötte meg a fülem. Távolodó hang? A lópikulába, persze hogy lemaradtam. Mint egy hülye, úgy futottam a lánykáim után, és mikor már majdnem utolértem őket, hirtelen megálltak, és én teljes testemmel belecsapódtam szegény Naomiba, aki mintha kővé dermedt volna, úgy bámult a sötétbe. - Bocsi. - mondtam , de szavaim lepattogtak róla. - Naomi, jól vaaaaaaaaaaaaaaazta - ámultam el, mikor megláttam mit is bámulnak ennyire. Hatalmas, büszke goblin szobrok magaslottak a barlangban. Egyik jobbról, másik balról vigyázta a kettejük közt lévő kaput. De vajon mi lehet a kapun túl? A válasz nem váratott magára sokáig, áthaladtunk a kapun, és egy csodálatos, tágas és feltehetően goblinkéz által épített városba jutottunk. ~ Mi..hogy..mi..Mégis hol a csodában vagyunk?~


(Elnézést a késlekedésért._. )
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Csüt. Jan. 24, 2013 9:40 pm

Goblintisz falain túl, a kezdeti sötétség hamar eloszlik. A járólapok java, kezdeti vibrálás után kellemes fényt áraszt, pompásan megvilágítva a közvetlen környezetet, s mikor odébb álltok, a fény újra kihuny. De jaj mit láttok, az egész város romokban, alig maradt épen néhány fal. Minden borzasztó ősinek tűnik, s nem is rombolás, inkább az enyészet semmisítette meg ezt a helyet.
Úgy fest se kincsek, sem pedig nagy felfedezések nem várnak itt rátok, csak kövek és por. Ámde, ahogy haladtok előre a kis utcán, úgy tűnik, a saját hangotokon kívül más is a levegőbe vegyülne. Fütyülő hang ez, ami egyre erősebb, s amit néhány közeledő fénypont is kísér. Rohamosan csökken a távolság s ideje belátni, bármi is ez, nem barátságos. RLR (Robbanó Lakrima-Rakéták) sora zuhan felétek s csapódik a földbe, ha időben kitértetek. A támadás nem tudni honnan érkezett, de még néhányszor megismétlődik, majd feltűnik EZ. A levegőben mozog, akár egy kolibri, csupán gyorsabban. Kárt nem vagytok képesek benne tenni. Két oldalán csokornyi fegyver és ágyú, melyeket rövidke vizslatás után visszahúz a testébe, majd –láthatóan- rémülten körbe repüli a goblin pajtásaokat, s a földön hemperegve nyüszít a lábuk előtt. Láthatóan képes a goblinokkal kommunikálni, veletek azonban nem. A vezető s új barátotok nagyon jól megértik egymást, mindenről megfeledkezve makognak s elindulnak tovább az úton. Rövidesen egy hatalmas térre értek, amely tisztább és ápoltabb a város minden más részétől. Goblingólem( mert valahogy nevezni kell s én így hívom) előre röppen, s farkával söpröget néhányat. Ahogy közelebb mentek, a tér fényárba borul, nem vakítóba, amolyan mágikus, kellemes fényárba. Így láthatjátok, hogy a placc tele van ölelkező goblinszobrok sokaságával. Ölelnek állatokat, goblinokat, fákat és minden féle lényeket. Némelyik mellett GG hez hasonló kis lények is vannak, úgy fest az ősgoblinok segítői, társai lehettek. Miután kellő ideig tétlenkedtetek az „Ölelések terén”, a kis csapat tovább indul.
A várost elhagyjátok s amint becsukódik hátatok mögött a vén kapu, a korábbi kopár barlangvilág hangulata visszatér, a járat azonban még mindig tágas. Friss levegő szaga és enyhe szél ér el titeket, közel lehet már a kijárat, ekkor azonban száz apró kis kaparászó hang üti meg fületek. GG tompa fényénél mozgást észleltek a falakon. Borzalmas, szörnyű LÉNYEK izegnek mozognak köröttetek, majd sorozatosan támadást indítanak ellenetek. Erejük s méretük alig haladja meg egy átlag goblinét, mellé azonban hihetetlen mennyiségű büdös, ragacsos takony orális kibocsájtására képesek. Kaptok is rendesen az anyagból. Hősies helytállásotok eredményeként megfutamodnak. ( a harcban GG és Puki kivételével mindenki részt vesz. )
GG azonnal megkezdi a testetek borító nyálka letakarítását. Nyelvével minden porcikátok végignyalja, látszólag nagyon kedvére való a munka jellege. Miután befejezte, mint ki jól végezte dolgát, megtelepszik Arlene vállán. Farkával köréd tekeredik s oly fürgeséggel futkos testeden, hogy sehogy sem tudod levakarni magadról. Ez van..
Rövidesen eléritek a kijáratot, de jajj mit láttok már megint…

Következő körből kiderül, ám előre szólok, hogy akinek gyengék az idegei, az most szóljon Very Happy.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Kedd Május 07, 2013 12:31 pm

Hát lányok várnék még, de nekem sajnos ütött az órám. Mennem kell. Néhány dolgot azért elárulok.
Eljutottatok az ellenség falujába, ahol a gonosz szürke szőrcsomók fogvatartják és kínozzák az elrabolt bglinkákat: tollpihével a talpukat csiklandozzák, nyálas ujjukat a fülükbe dugdossák, szájukkal a hasukba púznak. Szívszorító látvány...A legyőzésük kulcsa pedig, az igazi varázslat, amit pukipú prezentált volna, az nem más, mint az ÖLELÉS.

Ti vagytok a legmókásabb trió az oldalon és a nyelvetek is ügyesen forgatjátok, nagyon jókat derültem rajtatok és veletek, ezért ha hónap végéig megírjátok a hiányzó kört, kérem, valaki adjon nektek töredék jutalmat. Ha nem, hát kopp.

Minden jót lányok! Örültem Very Happy
Lily
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 403
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 7
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Hétf. Május 20, 2013 6:43 pm

A hely ahova eljutottunk igazán különös volt. Amerre mentünk a talpunk alatt levő talaj halvány fénnyel kigyúlt. Aztán megint minden sötétségbe borult mikor elhagytuk a terepet. Ez volt az igazi környezettudatos, és takarékos életmód… nekem is ilyen lámpák kellenek otthonra, hamár mindig elfelejtük lekapcsolni abban a helyiségben a villanyt ahol éppen nem tartózkodunk. A város, - vagyis inkább már rom volt ahol jártunk - bizonyosan nagyon helyes lehetett fénykorában, mert még így is, hogy az idő mindent rommá tett,és a sötétben életképes kis zöld valamik megtelepedtek az épületek halmain egész jól nézett ki. Mindenki szájtátva haladt a csendben, senki nem szólt egy szót sem, ami igen fura volt, de őszintén mondva megszokható. A nagy csendet valami fütyülő hang törte meg. Gondoltam valamelyik lány, aki előttem megy, de nem. Messzebbről hangzott a nem jót sejtető hang. Apró kis robbanó bombák repültek felénk sípolva, mint amikor az újévi petárdákat elsütik. Hála istennek még időben kapcsoltunk és hátrébb szaladtunk kisebb nagyobb sikolyok közepette, így a bombák nem ránk, hanem a földre csapódtak. Nem tudtuk pontosan ki, vagy mi küdte a bombákat, de kénytelenek voltunk továbbmenni, ha ki akartunk jutni erről a helyről, bár most már sokkal jobban figyeltünk a kis bombákra mindannyian, ugyanis nem csak egyszer repkedtek felénk ezek a galád lőfegyverek. Az egyik kis bomba pont a fülem mellett süvített el, és érzékszervem féjdalmas sípolásba kezdett. Nem hallottam pontosan mit mondanak a lányok, ha egyáltalán mondtak valamit, és én is inkább csöndben maradtam. Nem izgultam a dolog miatt, gondoltam majd elmúlik, mivel pár perc után már enyhült is a fejemben szóló, zúgó hang. Ahogy mentünk előttünk megjelent egy sárga kis… lény. Ez a kirándulás igencsak a fura kicsi lények megismerésének a célját szolgálta. Kezdve Bob mester kutyájával, ami már inkább lett volna nevezhető beazonosíthatatlan vakkantó élőlénynek, amely kis – csak hogy a mestert idézzem – cukkerfalcsi rucikba van öltöztetve… brrr. Szóval a kis sárga bigyó ami felénk repült, hirtelen eldöntendő kérdést formált meg a fejemben, Támadni akar vajon? Rajta egy világosabb sárga görög keresztet figyelgetünk meg, valamint szárnyai és farka volt. Egész aranyos kis szárnyas labdának nézett ki. De még mindig nem mertem volna a kezemet a tűzbe tenni azért, hogy ő barát és nem ellenség. Ahogy kicsit közelebb ért hozzánk úgy kezdett cikázni a levegőben, mint aki bedrogozott. Ide-ode repkedett, s már láttam, hogy oldalain kicsi ágyúk helyezkednek el. Remek megint egy ellenség. Gondoltam elkábítom mielőtt kitalálná, hogy kárt akar tenni bennünk, de túl gyorsan repült, nem tudtam semmilyen technikával eltalálni. Amint körberepült minket, valamit megállapított magában. Gondolom én, mivel visszahúzta félelmetes tüzelőszerkezeteit. A goblinok közé röppent, majd mint valami háziállat nyüszíteni kezdett ,meg hempergett előttük a földön. Egyre aranyosabbnak találtam ezt a furcsa kis lényt. A goblinok főnőkével jól eltársalgott a sárga valami, mi meg kezdtük a lányokkal igencsak kiközösítve érezni magunkat. Velünk senki nem beszélgetett… szomorú. Már nem csak a kis rózsaszín goblinok, hanem a kis sárga repülő… hát goblin vezetett minket a... hát végtelenbe. Aztán végül nem a végtelenbe, hanem egy csarnokba jutottunk. Ez a hely már sokkal jobb állapotban volt, mint a folyosók, ahol a kis rakéták süvítettek felénk. A nagyobb tér szép kivilágításban részesült, eltűnt a félhomály, helyét kellemes fényár vette át, amiben pont mindent láthattunk anélkül, hogy szemünkkel jobban fókuszálni kellett volna mint általában. A kis sárga repkedő barátunk farkával sepregetni kezdett, és érdekes szobrok kerültek a felszínre. Goblinok ölelték egymást. Az ember azt hiszi mindig, hogy csak ő az egyetlen teljesen érző, és szerető lélek, s közben nem tudja, hogy mégis miket, kiket rejt a nagyvilág. Az önző és más lényeket nem túlzottan elfogadó, vagy éppen rabigába hajtó emberekkel ellentétben a goblinok mindent öleltek. Állatokat, fákat, bokrokat, a kis sárga barátunk bajtársait is. Szeretetteljes kis lények. A szobrokat nézve hirtelen késztetést éreztem, hogy megöleljem az előttem álló lányokat. Meg is tettem, ők meg egy szó nélkül furán néztek rám, de azért mosolyogtak. Az én arcomon meg az a kifejezés ült, hogy ezt most kellett. Miután mindenki kinézelődte magát, letudta a dolgát továbbmentünk, mert ez még mindig nem a kijárat volt ugye, és mi azt kerestük. Vagyis mi lányok igen, az meg már más kérdés, hogy a goblinok mit beszéltek meg egymás között. Mikor kimentünk a kapun, és az becsukódott a fény is a másik oldalon maradt. Egyedül a kis röppentyű barátunk halvány világítása mutatta az utat. De bár ne tette volna! Még egy furcsa kis lény került utunkba, bár ő már kevésbé volt színes. Sötétszürke volt, és szemei nem éppen barátságot sugároztak. Az egy lényből hirtelen sok lény lett, és valami fura nyálkával bombáztak minket, ami legjobban a csiganyál és a takony keverékére emlékeztetett. Egyikünknek sem tetszett a dolog, úgyhogy felvettük a „harcot” goblinméretű ellenségeinkkel. Nem volt túl bonyolult elűzni őket, csak éppen tiszta takony lett mindenki. Pukipuu, meg sárga goblin nem segítettek nekünk, mi rugdaltuk odébb ezeket a mocskos lényeket. Mágiát nem szívesen alkalmaztam volna ellenük, mert megölni nem akartam egyet sem közülük. A nagy csata után a nyálkás ragacsot ami miatt nem keveset hisztiztük a sárga goblin elkezdte rólunk leszedni… lenyalni. Kezdett egyre gusztustalanabbra fajulni a helyzet… a kis lény még élvezte is hogy lenyalja azt a nyálkát! Brrr… miután mindannyian megszabadultunk a nagy csatában elszenvedett taknyunktól Arlene vállára telepedett dolgos tisztítónk, és nagyon úgy tűnt, hogy nem áll szándékában onnan lejönni… Egy ideig még sétáltunk, majd megláttunk mindannyiunk reményét, a fénysugarat. Végre a kijárathoz értünk!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Natsu Dragneel
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 1500
Aye! Pont : 79
Join date : 2009. Oct. 06.
Age : 27

Karakter információ
Céh:
Szint: 777
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   Pént. Május 31, 2013 9:56 pm

Ideje lezárni ezt a küldetést. Mivel nem ért végig a küldetés, így a normál jutalomnak csak a töredékét tudom nektek adni, valamint hírnév pontot egyáltalán nem, mivel az csak végig vitt megbízásért illeti a céhet. Valamint akik nem írtak most az utolsó körben, azoknak még kevesebbet tudok adni.

Nati: +805 VE, +375.000 Gyémánt (LvL UP!)

Arlen: +325 VE, +112.500 Gyémánt

Naomi +325 VE, +112.500 Gyémánt

Sok sikert legközelebb!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee   

Vissza az elejére Go down
 
Az igazi varázslat - Nati, Naomi, Arlene, Lashlee
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Varázslatok értékelése
» Uchiha Madara
» Tenrai Hankou (Isteni Kihívás)
» Hakkyou Katsumi - Jutsetsu
» Draconius Boszorkány- és Varázslóképző

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: