HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share
 

 Tony Smith

Go down 
SzerzőÜzenet
Tony Smith
Elemi mágus
Elemi mágus
Tony Smith

Hozzászólások száma : 73
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimeVas. Feb. 19, 2012 12:21 am

Tony Smith 87063105

Egy átlagosnál is átlagosabb reggellel indult az egész. Na de várjunk csak – egy reggelen mégis mi tudna izgalmas lenni? A madarak csicsergése? Talán az igen, de ez a nap olyan punnyadtul indult, hogy még az sem hallatszott. Napsütés? Na az volt dögivel. Ahhoz képest, hogy reggel volt és ősz volt, nagyon is sütött a nap. Mondjuk annyira nem is volt rossz, mert hála a kellemes őszi szélnek, a meleg sem törte át a határát. Pont jó idő volt. Legalábbis számomra ez a pont jó.
Ugyan úgy indult az egész, mint minden nap. Első dolgom az volt, hogy megiszom az napi adag tejem. Mint egy rossz gyerek vagy egy csecsemő. A különbség csak annyi, hogy én ezt a céhházban teszem és korsóból iszom. Igen, tényleg csak ennyi a különbség, mert ugye engem is egy gyönyörű hölgy szolgál ki.
- Jó reggelt Tony! – törölte le a pultot előttem, ahogy leültem – A szokásost?
- Neked is jó reggelt Mira. – dőltem az asztalra és támasztottam meg a kezem. Emlékszek régen, amikor még kölyök voltam és az asztalnál mikor ettünk és annyira nem esett jól a kaja, akkor mindig így feltettem a kezem és apám mindig rám szólt, hogy ne üljek úgy, mint a kocsmába. – Igen, a szokásos lesz. – kitöltötte és én pedig egy húzásra megittam a mai, bár már hideg tejet. Hidegen jobban szeretem. – Megint csak te vagy fent ilyenkor?
- Háhá! – nevetett – Igen, de hát ezt már megszoktam. – ült le ő is a pult másik oldalán lévő székre – megpihent, vagy nem tudom…talán most nincs jobb dolga – Amúgy most jut eszembe, hogy körülbelül fél órája itt volt Cana, megivott egy korsó sört és elment tovább aludni. – erre mindketten elkezdtünk nevetni.
- Hát igen, ez rá jellemző…A szervezete biztos nem dolgozik alvás közben, ha nincs elég alkohol benne. – nevettünk mégjobban – Lehet a tegnap kevesebbet ivott a szokásosnál.
- Talán... – állt fel és folytatta a tevés-vevést – Na és mész ma valahova? Vannak új felkérések. Már ki is tűztem a táblára őket, lesd meg.
- Hmm…azt hiszem ma kihagyom. Sőt, talán egy jó ideig nem vállalok el semmit.
- Nocsak… elfáradtál?
- Dehogy – mondtam vidám és erőteljesen, mintha egy energiabomba lenne bennem elültetve - , úgy nézek én ki? – nevettem
- Akkor mi az oka, hogy nem mész küldetésre. Ahogy nézegettem őket igazán jók…
- Majd legközelebb. – álltam fel és igazítottam meg a ruhámat, majd beugrott, hogy meg kéne ijesztenem – Elhagyom a céhet!
- Hogy mit csinálsz?! – mondta teljesen kétségbeesve – Miért??
- Háháhá! – nevettem – Nem ú~gy! Csak pár napra megyek el. Tudod, hogy egy mozgó törzsből jöttem. Arra gondoltam meglátogatom őket.
- Ja jól van. Már tisztára megijedtem.
- Mióta itt vagyok, ami nem is annyira hosszú idő, nem látogattam meg őket. Valahogy hiányoznak. Hozzá kell még szoknom ehhez a távolléthez.
- Hát igen… Nekem Lisa és Elfman itt vannak, tehát nem tudom milyen a családtól távol lenni. – ezután nagy mosolyt varázsolt az arcára – De ne csüggedj! Mi itt olyanok vagyunk, mint a családod!
- I~gen. - sóhajtottam - Nem is tudom mi lenne velem a céh nélkül… - mosolyogtam én is – Na de most megyek! Többiektől nem akarok búcsúzkodni. Nem leszek olyan sokáig távol, tehát csak nyugodtan üdvözöld őket helyettem is. Szia! – fordultam sarkon és indultam is. Még beugrottam a táskámért és a tojásért, majd elindultam.
Ahogy szeltem át Magnolia utcáit, az emberek, akikkel megismerkedtem sorra kérdezték meg, hogy hova megyek, milyen küldetésre. Dióhéjban mindenkinek elmondtam, hogy nem küldetésre megyek, hanem meglátogatni a családom. Az igazi családom. Vették a lapot, ezért senkivel sem kellett cseverésznem sokáig.
Vonatot választottam ezúttal, nem lovat, mint amivel érkeztem. Igaz, ez sem ment egészen a célomig, de azért a semminél jobb és kényelmesebb is. Az vonatozás csendes és nyugalmas volt – már ameddig. Ami zajt csapott az csak maga a vonat zakatolása és némelyik élesebb kanyarnál nyikorogtak a szerelvény összekapcsolók. Ezután jött a nem várt perc.
A vonat egy jó nagyot fékezett, én előredőltem, a táskám pedig előrébb csúszott. Ahogy felálltam, hogy utána menjek az egyik ablak betört és két fickó ugrott be rajta. Rablók voltak.
- Hé öcskös! Add ide azt a táskát! – mondta az egyik, amint egy tűzgolyót idézett meg.
- Minek? Nincs benne semmi értékes! – löktem vissza egy csípős mosollyal a választ.
- Az a helyzet öcsém, hogy a kisujjam sem kérdezte, hogy mi van benne meg mi nem. – dobta felém a tűzgolyót, de kitértem előle – Azt mondtam add ide!!!
- Kössünk alkut! – közben nyújtottam oldalra, az ablak felé a kezem - Ha elkapsz, a tied! Wind Blast! – törtem ki az ablakot, majd kiugrottam. Repülni nem repültem, mert éreztem, hogy szükségem lesz még a varázserőmre.

Ezek a fickók nem adják fel olyan könnyen, pláne ha lejáratják és faképnél hagyják őket. Igazam volt, tényleg nem adták fel. A másik fickó ugyancsak szélmágiát használt és annak segítségével kirepítette a táskát a kezemből, én pedig elestem és bevertem a fejem. A két fickó odajött hozzám és mivel nem voltam olyan állapotban, hogy elszaladjak megkötöztek és beszaladtak velem az erdőbe, ahova épp tartottam. Csak barangoltunk a fák között, mire az egyik megszólalt.
- A többiek hol a fenébe vannak már? – aggódott, ezért megálltunk. Odadobtak egy fához. Nem ütöttem magam meg annyira, de a tojást féltettem, ami a fickó hátán volt. Kinéztem volna belőle, hogy dühkitörés miatt nekimegy egy fának és tojásnak is annyi.
- Csillapodj! Itt lesznek, ne félj! – az utóbbinak az arcát nem láttam, mert el volt takarva, épp csak a szeme látszott meg néhány hajszála, ami lelógott. A másik fickónak meg teljesen züllött képe volt. Foga volt vagy kettő, azok is olyanok voltak, mint a csillagok. Sárgák és fényévekre egymástól a sötétségben. Arca tele volt sebekkel, valószínűleg ő volt a többiek között a boksz zsák. Ezt már csak abból is következtetem, hogy az eltakart fejű srác parancsolt rá. Meg amúgy is olyan vézna, tehát kétlem, hogy bárkinek is visszamerne szólni. Ő volt a tűzmágus. A balfék, amelyik a keskeny vonaton sem tudott elkapni a golyójával.
Miután a fickó kitombolta magát, rá pár percre ordibálásokra lettem figyelmes. Abból az irányból jött, ahonnan mi jöttünk. Azok a bizonyos többiek voltak, és valamiért rohantak.
- Futáááás! Fussatooook! – kiáltotta az egyik mikor megláttak minket.
Így is tett a két fickó. Elkezdett futni. Bezzeg nélkülem.
A tojás ott maradt a bamba srác hátán. Már valahogy biztos voltam benne, hogy oké annak annyi. Elesik a srác és búcsút mondhatok a tojáskának. Ahogy a fűben üldögéltem körülbelül hatan szaladtak el mellettem. Egyik csúnyább, büdösebb és koszosabb volt a másiknál. Az egyiknek még budipapír is lobogott a gatyájából, a másiknak meg az egyik cipője talpa félig le volt válva. Röhögtem nagyokat, ahogy rohantak előttem. Estek-buktak, ütköztek egymással. Csomó elvetemült állat.
A nagy csorda után – szerintem határozottan illik hozzájuk ez a kifejezés – egy újabb csapat szaladt. Ezúttal valami rendőr félék. Látszott rajtuk, hogy kemény legények. Négyen voltak, mind a négyet láttam a vonaton. Ezek a rablók rosszkor voltak rossz helyen.
Az egyik fickó meg is állt kikötözni.
- Hé fiú, ki vagy te? Közéjük tartozol?
- Most nézzen rám… Úgy nézek ki, mint ők? – biccentettem – Ez sértés... – mormoltam az orrom alatt
- Hmmm…akkor ki vagy és honnan vagy? Mi a neved?
- Tony Smith, Fairy Tail. Ennyi elég? – néztem rá komolyan - Remélem igen, mert ha nem baj, akkor megkérném, hogy kötözzön ki… - néztem abba az irányba, amerre szaladtak a többiek – Van náluk valami, ami az enyém.
- Értem. – lépett oda hozzám – Tartsd a kezed. – ekkor egy kést vett elő és elvágta a kötelet. Mondjuk nem mintha nem tudtam volna kiszabadulni egyedül is, de a két bandita ellen kevés esélyem lett volna. Vagyis inkább az ellen, amelyik szél mágiával rendelkezik. Ő veszélyesebb volt.
- Köszönöm. – igazítottam meg ruházatom, és simogattam meg csuklómat, majd felugrottam a felettem lévő fára és elkezdtem a fákon ugrálni abba az irányba amerre mentek. Nosztalgikus volt. Az évekkel ezelőtti edzés jutott eszembe. A fákon csak úgy ugráltam, mint régen. Igaz, ugyan az az erdő, csak éppen a másik végén találhatóak azok a fák, amelyeken ezt csináltam. Jóval gyorsabban haladtam a fákon ugrálva, mint ezek a banditák meg a másik három fickó. Az a három el is fáradt, útközben láttam őket visszafelé menni. Nem hiszem, hogy lehagyták őket, inkább elfáradtak. A banditák nem fáradnak könnyen, ők hozzá vannak szokva a futáshoz. Ugyan abba az irányba mentem tovább, de nem találtam őket.
Kezdett sötétedni, de nem adtam fel. Szükségem volt arra a tojásra. Még csak azt sem tudom, hogy mi van benne. Elég hideg volt, ezért tudtam, hogy a banditák tüzet fognak gyújtani a táborhelyen. Arra gondoltam, hogy ha felmászok egy magas fára, akkor kiszúrhatom, hogy hol van füst mert még teljesen sötét sincs, ezért látszik jól. Pár perc keresés után egy nagy fára találtam, amire felrepültem és felmásztam egész a tetejére. Néztem körbe-körbe és kiszúrtam a füstöt. Körülbelül egy kilométerre lehettek. Lemásztam a fáról és elindultam a füst irányába. Fel-fel repülgettem, hogy leellenőrizzem jó irányba megyek-e. Nem tértem le az útról. Pár perc gyaloglás után hallani kezdtem az üvöltözésüket, ezért arra gondoltam lopakodva közelítem a táborhelyet tovább, nehogy valamelyikőjük közelebb legyen fát gyűjteni és véletlenül észrevegyen. A fákon ugrálva haladtam tovább. Ahogy elég közel értem, felmértem a terepet. Összesen nyolcan voltak és csak egy tábortűz volt rakva. A körül üldögéltek és iszogattak, na meg nagyokat nevettek. Ketten összetűzésbe is keveredtek, ezért az egyik olyat csapott a másiknál, hogy az kifeküdt.
~ Remek, egyel kevesebb…~ - gondoltam. Próbáltam bemérni a táskám helyét, de ahhoz közelebb kellett mennem. Két fával előrébb ugrottam. Igen, az előbb pont azért nem láttam, mert eltakarták az ágak. A vézna fickó mellett volt a táska. Az még nagyban kacarászott, de a többieken látszott, hogy már nagyon álmosak. Biztosan őt bízták meg, hogy vigyázzon a tűzre. Egy órát ültem a fán. Ekkora már mindegyik aludt, csak a vézna nem. Felállt a fickó és elkezdett császkálni a fák között. Ahogy néztem, fát gyűjtött. Egyre távolabb került, ezért követni kezdtem. Az első ugrásom kicsit hangosra sikeredett, erre ő fel is figyelt, de nem vett észre, mert megbújtam a fa törzse mögött. Amúgy sem vett volna észre, mert sötét volt. Amikor elfordult és tett néhány lépést, gyorsan, ellenben halkan, lerepültem a hátához.
- Wind Blast! – mondtam halkan. A lökés következében ő neki repült egy fának. A feje nagyot koppant, ezért elájult. Visszanéztem a táborhoz és láttam, hogy az egyik felkelt a koppanásra. Valószínűleg nem aludt elég mélyen.
Gyorsan felrepültem az egyik fára, hogy nehogy észrevegyen. Nézett körbe-körbe és nem találta a társát, akit leütöttem. Elkezdett ő is mászkálni a fák között, de alig látott valamit. Részeg volt. El is esett, amikor a másik ájult testéhez ért.
- Hééé!! Fiúúúk! Ébredjetek! Mario itt fekszik ájultan. Héééé, emberek!!! – erre azok szépen lassan felkeltek és odakullogtak. Elkezdtek körbe-körbe nézelődni. Itt volt az én lehetőségem.
Lassan odarepültem a táskához és felkaptam, majd vissza felrepültem egy fára. Gyengültem, ezért pihenésre volt szükségem. Repülni nem tudtam többet, ezért a gyaloglást választottam. Pár perc után egy bokor rengeteget találtam, ahol meg is bújtam éjszakára.

Reggel mikor felkeltem, a tojásom még megvolt. Sőt, mindenem megvolt. Ahhoz képest, hogy unalmas napnak indult, elég izgalmas lett. Újult erővel és kipihentem indultam vissza az erdő széle felé. A vonat ugye már nem volt ott, ezért gyalogolnom kellett, megint.


A hozzászólást Tony Smith összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Márc. 05, 2012 3:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
Cana Alberona

Hozzászólások száma : 595
Aye! Pont : 28
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimeKedd Feb. 28, 2012 2:39 pm

Kellően hosszú kaland, de a tartalma nem győzött meg, sokkal izgalmasabban is le tudtad volna írni az eseményeket. Gondolom jártál valami ninja-képzőbe, mert nagyon profin ment a lopakodás. Very Happy Azt viszont nem értettem, hogy ha sokkal gyorsabban haladtál a fákon, mint a többiek a földön, akkor hogy a fenébe előzhettek meg mégis a banditák egy jó kilométerrel... no mindegy.
Elég sok kisebb hiba, és elírás volt a kalandban, amire legközelebb figyelj oda jobban. Inkább olvasd át többször, mielőtt beküldöd, mert az ilyen apróságok meglehetősen sokat tudnak rontani az összképen.

Jutalmad 100 VE, a kis tojáska pedig 20 VE-t kap!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tony Smith
Elemi mágus
Elemi mágus
Tony Smith

Hozzászólások száma : 73
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimeHétf. Márc. 05, 2012 11:55 pm

Tony Smith 73092777

Ahogy bandukoltam tovább a sín irányába, amerre a vonatom tartott, egyre melegebb lett. Igaz, mostanság elég nagy a meleg napok száma, tehát ez csöppet sem volt meglepetés. Mondjuk reggel ahhoz képest elég hűvös volt, de mint tudjuk, a meglepetések akkor érnek utol, amikor nem is számítunk rájuk – elvégre ezért meglepetések. Az úton olyan voltam, mint egy rossz gyerek. A sínen egyensúlyozva haladtam, mondjuk ez számomra nem volt nagy kihívás és hát valamivel el kellett töltsem az időt. Persze nem lett volna jó ötlet nagyon elgondolkodni valamin. Jártam már úgy, hogy majdnem életemet vesztettem a nagy elgondolkodás miatt, de erről inkább nem is beszélek, mert borzasztó élmény volt. Akkor megfogadtam, hogy soha nem fogok nagyon elmélyülni csak akkor, ha biztonságban vagyok, ami körülbelül annyit jelent, hogy bezárva legyek egy szobába.

Mivel a nap egyre jobban sütött és egyre melegebb lett, úgy döntöttem, hogy a fák árnyékában megyek tovább, közvetlenül az erdő szélén és úgy követem a sínt. Ha jól tudom, végig csak néhány méter távolság van közte és az erdő között, tehát szem elől nem tudom veszteni. Az erdő hírtelen elég furcsa változáson ment keresztül, csupán néhány méteren belül. A növényzet másabb lett. A lombhullató fák egyre jobban ritkultak, lecserélődve trópusi fajtákhoz. Olyanokra, amik a dzsungelben vannak. Ez furcsa jelenség volt. Ami igazán érdekes, az az, hogy párszáz méterrel arrább már visszatért a normálisra. Ezt már messziről láttam, mert épp egy kanyaros szakasz állt előttem, ezért úgy gondoltam átvágok átlósan. Ahogy mentem, a föld egyre melegebb volt azért, mert olyan távolságra a nap egyik szakaszában sem ér el odáig a fák árnyéka és hát a földet az éjszaka kellemes hőmérséklete nem fogja lehűteni. Ahogy mentem át a meleg homokos pusztán megtörtént az, aminek nem kellett volna. Ismét óvatlan voltam. Gondolhattam volna, hogy ilyen homokos talajon előfordulhat a futóhomok. Ahogy süllyedtem, kész, feladtam. Tudtam, hogy ebből esélytelen kimászni, bármilyen nyúlékony testem is van, ez itt nem segít. Ráadásul kirepülni sem lehet belőle, mert teljesen körbevesz a homok. Az egyetlen dolog, amiben parányi reményem is volt, az a Wind Blast, így hát megpróbáltam annak segítségével kilökni magam.
- Wind Blast! – kiáltottam a kezemet a homok alá dugva. Sokat nem segített, sőt…szinte semmit. Ekkor már tényleg minden reményem szertefoszlott.
- Fogd meg! – hallatszott egy fiatal női hang a hátamtól. Hátranéztem, de nem láttam az arcát, mert a nap a szemembe sütött.
Egy kötelet dobott mellém. Nem haboztam egy pillanatot sem, megmarkoltam ő pedig kihúzott nagy nehezen. Az arcát ezután sem láttam, mert körbe volt kötve a feje egy sállal. Mikor kihúzott, ledobta a kötelet és elszaladt az erdő felé. Ezt nem hagyhattam annyiban, meg kellett köszönnöm a megmentőmnek azt, amit tett.
- Hé, ne fuss el! Gyere vissza! – kiáltottam, de ő mintha nem is hallotta volna, amit mondok szaladt tovább. Nos, rossz embert fogott ki cicázáshoz. Semmi kedvem nem volt szaladgálni, a fizikai erőmet az útra tartogattam ezért utána repültem. Ahogy felé értem, meglepődve felnézett, majd megállt. – Miért szaladtál el?
- Hmph.. – fordította el makacsúl fejét.
- Kérlek, válaszolj. Hát nem tanítottak meg odahaza beszélni ha kérdeznek?
- Képzeld, nem! Engem az erdő tanított mindenre! – ezzel el akart szaladni mellettem, de megfogtam a karját.
- Csak meg szeretném köszönni, hogy megmentetted az életem. Ez minden.
- Rendben van, megtetted. Most már elengednél? – makacskodott és közben ráncigálta a kezét.
- Várj már egy percet. Ne légy ilyen vad. – erre megállt a ráncigálással. – Úgy…ügyes kislány.
- Ne beszélj úgy velem, mint egy állattal. Nincs szükség idomításra.
- Bocsánat. – engedtem el a kezét – Tony Smith vagyok. – nyújtottam kezemet, ahogy azt illendő, erre ő el kezdett kuncogni.
- Ne így! – fogta meg a kezemet és mutatta, hogy szorítsam ökölbe. Ezután ő is ökölbe szorította sajátját és összeütköztette az enyémmel. – Mifelénk ezt így szokás. – nevetett.
- Ti felétek? Nem azt mondtad, hogy az erdő nevelt fel?
- De igen, de ez nem azt jelenti, hogy nincs otthonom. Az erdőben lakunk. Egy kisebb törzs vagyunk.
- Jé, szóval más törzsek is élnek a Worth erdőségben. Nem is tudtam. Én is épp az egyik törzshöz megyek, a …
- Prentiss. – szakított félbe – Ugye? - kérdezte - Nem mintha lenne más. - mondta halkan.
- Öööhm…igen, eltaláltad. Igazából egy céh tagja vagyok, de tőlük származom. Nem olyan rég hagytam el őket.
- Tudom. Mindent tudok rólad.
- Hogy mi? Ezt hogy érted? – kérdeztem.
- A két törzs elég közeli kapcsolatban áll egymással és mivel… - hallgatott el és nézett abba az irányba amerről jöttem.
- Mivel?!
- Várj…hallok valamit. Hallgasd csak. – mondta. A fák leveleinek egymáshoz súrlódásán kívül nem sok mindent lehetett hallani…de csak egy ideig. Jobban koncentrálva dübögést és lónyerítést lehetett hallani. A fák közül egyszer csak egy ló ugrott ki, rajta pedig egy ember.
- Megálljatok!! – kiáltotta messziről. Ahogy közeledett láttam, hogy az egyik bandita az, akivel azelőtt nap meggyűlt a bajom.
- Futás. Gyere gyorsan! Az erdőben le tudjuk őket rázni. – fogta meg a kezem a lány, majd elindult az erdő felé. Amikor már majdnem beértük láttam, hogy ugyan onnan ahonnan a lovas előbukkant, szaladt ki a többi fazon is.
A lovas már nem volt túl távol. Mi csak szaladtunk be a fák közé. Bíztam a lányban. Szemei nem tükröztek hazugságot vagy árulásra késztető vágyat.
- Mássz fel oda és vedd ezt fel. Takard el vele az orrod és a szád. – mutatott egy sűrűbb lombozatú fa ágára és egy kendőt nyújtott át. Nem tudtam mire készül, de hallgattam rá.
Úgy tettem, ahogy mondta. Felmásztam a fára és onnan néztem, hogy mit csinál. Ő is felmászott egy fára, ami pár méterre volt tőlem és elkezdett matatni a kis táskájában, ami a derekára volt kötve. Egy sípot vett elő, majd belefújt. Nem igazán történt semmi egy ideig, csak hallani lehetett, hogy a banditák jönnek befele. Egy pár pillanat múlva a körülöttem lévő fák lombjai megmozdultak. Körbenéztem és szinte mindegyiken egy embert láttam. Olyasmi volt az öltözetük, mint a lánynak. A törzs tagjai voltak. Jelekkel kommunikáltak, amiből én semmit sem értettem, ezért csak figyelmesen néztem, hogy mit csinálnak. A banditák egyre közeledtek, már látni lehetett őket a fák között. Ordibálták, hogy jöjjünk elő és hasonló marhaságokat. A lány előre tartotta a kezét. Nem tudtam, hogy mit csinál, mert nem történt semmi. Mikor végzett rám nézett és mutatta, hogy figyeljem a banditákat. A banditák elkezdtek összevissza düllöngőzni, volt amelyik össze is esett, volt amelyik nekitámaszkodott a fának.
A lány társai támadásba lendültek. Növény mágiát használva indákat növesztettek a talajból, amivel lefogták a banditákat. Megfogták őket és elindultak be az erdő közepe felé. A lány odajött hozzám.
- Már egy jó ideje keressük őket. – tépte le a kendőt rólam – Jól jött az, hogy veled meggyűlt a bajuk.
- Jah, hogy te erről is tudsz. – sóhajtottam.
- Láttam amit csináltál a tegnap este. Ügyesen elvetted, amit akartál.
- Na jó… Komolyan… Mióta követsz engem?
- Azóta, amióta elfogtak téged. Épp volt arra dolgom, ahol a vonatot megállították.
- Értem…hmm…apropó…amit mondtál még kint.
- Ja igen! Szóval, mint mondtam a két törzs elég közeli kapcsolatban van és mivel ugye rólad azt állítják, hogy az előző törzsfőnök lelke benned lakozik, bálvány lettél és sok mindent mesélnek rólad.
- Hát igen… - sóhajtottam – Ezért is hagytam el őket. - mondtam halkan - Amúgy öhm...még be sem mutatkoztál.
- Áhh...bocsi...Victoria vagyok. - ugrottunk le a fáról és indultunk befelé. - Ők az előbb a törzs tagjai voltak, de gondolom rájöttél magadtól is. - mondta nevetve.
- Igen. - nevettem én is - Amúgy hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Mutatok egy szép helyet. Szerintem ezt még nem láttad. - mondta, majd elkezdett szaladni előre.
- Az nem olyan biztos!
- De bizony! - ugrott fel az egyik fára és úgy haladt tovább, hogy azokon ugrált. Csak úgy, mint én szoktam - Na kövess, ha tudsz!
- Háhá! - nevettem, majd felugrottam egy fára én is és megelőztem. - Ne feledd, hogy én is itt nőttem fel!
- Óh, a fenébe… - vágott be egy morcos arcot, majd elkezdett nevetni.

Végül hagytam, hogy ő menjen előre, elvégre azt mondta, hogy akar mutatni egy helyet, amit szerinte én még nem láttam. Egyre jobban érdekelt, hogy mi is ez a hely. Mondjuk lehet, hogy tényleg nem láttam, mert ugye az erdőnek ennek a részén én nem jártam, csak a másikon, ahol az enyémek vannak.
Egy idő után elfáradtunk a fákon ugrálásba, ezért a sétálást választottuk. Így érdekesebb volt, mert jobban meg tudtam figyelni az erdő e részét.
Késő délután lett, mire egy nagy szirt alá értünk. Lassan kezdett sötétedni is.
- Látod azt a szirtet? – kérdezte, mutatva rá.
- Nehéz nem észrevenni. – nevettem.
- Oda megyünk. Ugye nem voltál még ott?
- Hmm…nem tudok róla. – tettem pár lépést előre - De hol lehet itt felmenni? – erre ő elkezdett nevetni.
- Hát felmászunk az oldalán. – ment közel a hegy széléhez és elkezdett felfele mászni.
- Na persze. – fogtam meg a kezét – Kapaszkodj! – ezzel elkezdtem repülni felfele. Nem akartam az egész varázserőmet elpazarolni, ezért csak úgy körülbelül a feléig repültem, onnan megkapaszkodtunk és mászni kezdtünk. Voltak már repedések, kikezdett helyek, amikben meg lehetett kapaszkodni. Azt mondta Victoria, hogy azokat ő véste bele, azelőtt szinte tiszta sima volt az egész hegy oldala. Ahogy másztunk felfele, egyre sötétebb lett. Amikor felértünk, a szirt végére mentünk. A kilátás csodás volt, szinte mesebeli. Így az erdőt még soha nem láttam. Szinte az egészet belehetett látni.
- Látod azt a füstöt? Ott az én törzsem, a Clovis törzs. – mutatott egy másik irányba – Amott pedig a Prentiss törzs.
Nagyon messzire volt, egész az erdő másik végén, de látni lehetett a füstöt, ami onnan szállt fel. Órákig ücsörögtem a szirten és néztem a holdat és a csillagokat, ahogy rászórják fényüket a fákra. Pompás látvány volt, nem tudtam betelni vele.
- Az éjszakát itt töltjük, mert már nem látnánk lemenni. – mondta Victoria - Van nálad takaró? Idefent elég hideg van éjszaka.
- Igen, van. – vettem le a táskámat - És neked?
- Nincs, de nem is kell. Én már megszoktam.
A táskámból kivettem a takarót. Igazából ebbe a takaróba volt beletekerve a tojás, de megoldottam úgy, hogy lefeküdtem és mellém tettem a tojást. Azért neki sem tesz jót a hideg. Próbáltam aludni, de nem sikerült. Nem ment ki a fejemből a kilátás. Fel is keltem és a takarót odavittem Victoriahoz, aki egy sziklának dűlve aludt. Látszott rajta, hogy fázik, mert össze volt kuporodva, ezért betakartam.
Kiültem a szirtre és csak néztem az eget az ölemben Kuro tojásával, és vártam a reggelt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
Cana Alberona

Hozzászólások száma : 595
Aye! Pont : 28
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 32

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimeKedd Márc. 13, 2012 1:02 pm

A történet megint tetszik, de kissé kapkodósnak érzem, nem fejted ki elég mélyrehatóan az eseményeket, a karakterek gondolatait, érzéseit, így nem igazán tudom beleélni magam. Talán egy kicsit több időt kéne rászánni az írásra, és sokkal élvezhetőbbé válna.

Egyéb hibát nem tudok a szemedre vetni, úgyhogy íme a jutalmad:

100 VE neked, a kis tojáska pedig 20 VE-t kap!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tony Smith
Elemi mágus
Elemi mágus
Tony Smith

Hozzászólások száma : 73
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimeKedd Márc. 27, 2012 9:47 pm

Tony Smith 64355827

Tony! Tony segíts rajtam… É-én vagyok a…. – szólított egy árny, miközben ellepte a sötétség.
- Tony~! Ébresztő~! – hallatszott egy újabb, ezúttal sokkal vékonyabb és erőteljesebb hang.
- Hogy? Mi? Ho-hol vagyok? – nyitottam ki csipás szemeimet. Testem sajogott a fájdalomtól, mert egész éjszaka a kemény, sziklás földön aludtam. Azt hiszem ennél kényelmetlenebb alvóhely már nem is kell.
Ahogy az engem ébresztő Victoriat méregettem álmos szemeimmel, semmire sem tudtam gondolni csak arra a sötét árnyra.
~ Csak egy álom lehetett… De mégis ki volt az és mit akart mondani? ~ - ezekkel a gondolatokkal álltam fel. Arcomon valószínűleg látszott az, hogy valami nyom belülről, mert Victoria észrevette.
- Valami baj van? – kérdezte kedvesen. Furcsa, ilyen kedvesen még nem szólt hozzám. Ezek szerint tényleg rosszul nézhettem ki.
- Hmm? Á semmi baj nincs… csak furcsát álmodtam. – mondtam, miközben Kuro tojását raktam vissza a táskába. Victoria arckifejezése azt sugallta, hogy kíváncsi erre a bizonyos álomra.
- Pontosabban? – kérdezte.
- Igazából egy pár pillanatból állt az egész… Egy árny ment előttem, majd megfordult és segítségért fohászkodott. Ráadásul a nevemen szólított és azt mondta, hogy én vagyok neki a… - hallgattam el.
- A? A micsodája?
- Ennyi…nem tudta befejezni, mert véget ért az álom. – indultam el lassú léptekkel a lejárat felé.
- És nem láttad ki volt az? – szaladt utánam, mikor már pár méterrel arrább voltam.
- Nem, mint már mondtam, egy árny volt. Mikor megfordult akkor sem láttam az arcát.
- Értem. – rápillantottam és azt láttam rajta, hogy őt már-már jobban aggasztja az egész, mint engem.
A szirtről a legrövidebb, ellenben a legveszélyesebb út az az volt, ahol feljöttünk. Mondjuk számunkra ez most nem volt akadály, mert a repülés segítségével másodpercek alatt lejutottunk, és mivel lefele mentünk, túl sok varázserőt sem használtam el. Épp egy keveset, aminek hiányát meg sem éreztem. Azért éppen olyan gyenge nem vagyok, hogy ennyi kifogjon rajtam.
A szaltós földet érést most inkább nem vetettem be, mert szegény Victoria ijedtében összeesett volna és azt éppen nem akartam. Meg amúgy, túl kába voltam még ahhoz. Az ő törzse irányába mentünk, mert az jóval közelebb volt és már éhesek voltunk, legalábbis az én gyomrom már párszor megszólalt. Victoria helyzetét nem tudtam, de az tény, hogy találkozásunk óta ő sem evett egy falatot, és hát az az azelőtt napi dél volt, én pedig azóta nem ettem, amióta a rablók elvitték a táskámat. Az egész ennivalót kivették belőle azok a szemetek.

Az erdő minden egyes négyzetmétere érdekes volt, valahogy bántam, hogy régebben nem tettem egy nagy felfedező utat az erdőben. Az egész állatvilág változatos volt, szebbnél szebb pillangók repdestek ide-oda. A növényekről kár beszélni. Olyan virágok nőttek ki a zöld fűből, amilyenekről nem is hallottam. Igaz, egy idő után arra gondoltam, hogy Victoria törzsének benne van a keze a dologban, mert a tegnapi kisebb harc után arra a következtetésre jutottam, hogy elég jártasak a növény mágiában. Ebből az következik, hogy akad köztük olyan tapasztalt mágus, aki képes új fajt létrehozni.
Az úton mindketten síri csendben voltunk. Ez nem is volt hátrány, elvégre így jobban tudtam figyelni az erdőben zajló dolgokra. Mókusok itt-ott rohangáltak, az őzök a patak mentén iszogattak. Mikor hozzájuk voltunk közel, minden léptünkre ügyeltünk, hogy ne legyen túl hangos, mert nem akartuk őket elijeszteni. A fecskék elég alacsonyan repdestek, amiből arra a következtetésre jutottunk, hogy eső közeleg. A szél is egyre jobban kezdett fújni.

A törzs gyermekeinek hangja már messzire hallatszott, ahogy játszadoztak. Amikor odaértünk a tisztás széléhez, a gyerekek körbevettek minket és elkezdtek szaladgálni körülöttünk. Örültek Victorianak, és hála nekik az ő arcáról eltűnt az a gondterhelt arckifejezés, ami azután borította be arcát, ami után elmondtam neki mit álmodtam. Fogalmam sem volt, hogy miért is zavarja ennyire. A sátrak szerkezete nagyon praktikus volt. A fákon is voltak, ráadásul a fák formái igencsak különösek voltak, ezért már biztos lettem benne, hogy az úton látott furcsaságokat az itt élő mágusok által jöttek létre. A fán lévő közti sátrakat létrák és hidak kötötték össze.
- Hé, Joseph – szólította meg Victoria az egyik fiút. A fiú egy-két évvel nagyobb lehetett a többieknél, de lehet, hogy ez csak a magassága miatt tűnt úgy – Hol van Krahem? – a fiú ránézett Victoriara, az ujját a szája elé tette, mintha gondolkodna, majd felemelte kezét és tisztás közepén álló vastag fa felé mutatott.
- Bent van! A tanács többi tagjával… - mondta, majd tovább ment a többiekkel.
- A tanács? – mondta Victoria halkan, lehajtott fejjel, gondolkodva – De hát…
- Valami baj van? – tettem rá kezem vállára
- Á, semmi… csak… furcsa. – mondta, majd elindultunk a sátrak felé.
- Mi olyan furcsa abban, hogy összeült a tanács? – kérdeztem értetlenül.
- Csak olyankor szoktak, amikor valami baj van, és pár napja mikor elindultam még nem volt semmi baj.
- Vagy úgy… értem.
- Tyara – állt meg és szólt az egyik körülbelül velem egyidős lánynak, aki az egyik hídon kelt át, az ölében egy kosárral.
- Igen Vic? – kérdezte kedvesen a lány
- Megmutatnád Tonynak a vendégsátrat?
- To…Tony? – kérdezte meglepődve a lány.
~ Na ne… nem igaz, hogy már itt sem lehetek majd nyugodtan…~
- Igen, Tony, és igen az, akire te gondolsz, de tegyél úgy, mintha nem tudnád. – folytatták a beszélgetést rólam, úgy mintha ott sem lettem volna. – Köszi! – erre elrohant a nagy vastag fa felé.
- Rendben Vic! – kiabált utána, majd rám nézett kedvesen és intett, hogy menjek fel a létrán, ami ott van a fa alatt. Így is tettem. Felmásztam és odamentem Tyara mellé.
- Segítsek? – nyújtottam kezemet a kosásér.
- Á, dehogy! - ellenkezett.
- Ugyan már, ennyit megtehetek, ha már szállást kapok…
- De hát magá – köszörültem meg torkom – akarom mondani tessék, ha ennyire szeretnéd!

A vendégsátor elég magasan volt, ezért elég sokat kellett létrázni. Mikor bementem felkapcsoltam a villanyt és elkezdtem kipakolni a táskából. Érdekes módon, az ágy mellett volt egy kosár, ami meg volt tömve, levelekkel és hasonló puha dolgokkal. Valószínűleg olyanok számára, akik állatokkal érkeznek. Ez jól is jött, mert bele tudtam helyezni a tojást. Amikor lepakoltam mindent, kicsit kinyúltam az ágyra és újra azon az álmomon kezdtem el gondolkodni, amit a múlt éjjel álmodtam. Annyira belemerültem, hogy amikor bejött Tyara kicsit megijedtem.
- Nyugi, csak én vagyok. – mondta, majd felém nyújtott egy fedett tálat – Tessék, jó étvágyat.
- Huhú – pattantam fel örömömben – Köszi Tyara~! – erre ő rám mosolygott és kiment.
A tálban egy nagy adag hús volt, valami madárféle. Igaz, csak lassan kóstolgattam, mert elég nehezen engedek az újnak, de miután már pár falatot bevágtam és az ízlelőbimbóim megsúgták, hogy ez az íz világ igenis tetszik nekik, megettem az egészet. Igaz utólag nem kérdeztem meg, hogy mi is volt az, mert talán, ha megtudtam volna, akkor tuti soha többé nem kértem volna belőle. Amikor befejeztem az evést, arra gondoltam járok egyet, és jobban szétnézek a faluban. Ahogy kiléptem a sátorból, egyenesen az előttem lévő hídon keltem át lassan, és ahogy lepillantottam láttam, hogy a vastag fa törzséből emberek jönnek ki. Victoria két férfi között volt. Lerepültem megérdeklődni, hogy miért is gyűlt össze a tanács. A hátuknál landoltam, erre ők megfordultak kicsit ijedten.
- Oh, az ifjú Smith - nyújtotta kezét az egyik – örvendek, én vagyok e törzs vezére, Krahem.
- Jó napot! – néztem kicsit furán rá, amiért egyből felismert.
- Hé Tony, nézd ő itt az apám, Grahell. – nyújtotta a férfi a kezét, majd kezet fogtunk.
- Örvendek uram. – néztem Victoriara – Beszélhetnénk egy kicsit? – erre ő igenlően bólintott, majd elindultunk sétálni. Ami érdekelt engem, az a tanács gyűlésének oka volt, mert ugye Victoria azt mondta, hogy csak akkor gyűlnek össze, ha valami baj közeleg. Azt mondta, hogy semmi veszélyes, csak a pletykák úgy tartják, hogy a törzs egyik régi ellensége, név szerint Jacob Da’al, aki egy igen erős mágus, kiszabadult a börtönből. Azt, hogy hogyan szabadult ki és mik a tervei, nem tudja senki sem. A tanácsot azért hívták össze, hogy mindenki tudjon róla és azért a falu védelmét erősítsék meg. Ami után letárgyaltuk a dolgokat, és sétálta egyet, egy rövid alvás mellett döntöttem és amúgy sem volt mit csinálni, mert a szél egyre jobban erősödött és ahogy gondoltam, eső közeledett.

Az ég sötétsége és a hideg, maró szél szokatlan volt. Aludni végül nem sikerült, helyette inkább jobban elkezdtem vizsgálni Kuro tojását. Azon tűnődtem, hogy ez a furcsa fekete foltos tojás vajon milyen állat tojása lehet. Végül arra gondoltam, hogy körbejárok vele a faluban, hátha találok valakit, aki látott már hasonlót. Ahogy keltem át a hidakon, óvatosan kellett mennem, mert nagyon fújt a szél. Talán jobb lett volna, ha ki sem mászok a sátorból, de hát ez van… ilyen a kíváncsi ember. Arra gondoltam, hogy először Krahemet kérdezem meg, de amikor a sátrához értem hirtelen egy farkas jött elő. Meg is hökkentem, főleg mikor megláttam azokat a furcsa tűzvörös mintákat az oldalán.
- Miért járkálsz erre, kölyök? – kérdezte, közben ásított egyet. Furcsállottam, hogy beszél, de akkor eszembe jutott, hogy vannak az úgynevezett familiárisok. Állatok, vagy állathoz hasonló lények, akik képesek beszélni.
- Krahemet keresem. – eközben ő szép lassan elment mellettem és valamiért nagyon nézte a tojást a kezemben. Nem csinált semmi különöset, ezért lassan elindultam. Már épp emeltem volna a sátor ajtaját, amikor utánam szólt.
- Honnan szerezted azt a tojást, kölyök?
- Hmm? – fordultam meg - Hogy én? – erre ő bólintott igenlően – Hát a Magnolia melletti erdőben. Miért?
- Ha jól sejtem fogalmad sincs, hogy mi lapul benne. – ráztam meg fejem, majd ő közelebb jött és elkezdte szimatolni a tojást - Ez egy Sulekk tojás.
- Sulekk? Az mi? – kérdeztem értetlenül
- Lángfarkas.
~Tehát egy farkas…Na de várjunk csak….Lángfarkas?~ - gondoltam, majd éreztem, hogy egy kéz simul a vállamra.
- Kétség kívül Nero, ez a te fajodból van. – a hang ismerős volt, de azért ránéztem az emberre. Krahem volt az és épp a másik kezével a szakállát simogatta. Annyira nem volt öreg, körülbelül negyven éves lehetett.
- Így van. Nézz csak rám – mondta a Nero nevezetű farkas büszkén – Ha az a farkas kinő a tojásodból így fog kinézni, mint én. Fekete bundája lesz, ilyen gyönyörű szimbólumokkal. – hencegett a büszke farkas.
~Végre! Már nem, hogy csak tudom mi van a tojásban, de már azt is tudom, hogyan fog kinézni. Tényleg gyönyörű!~ - ezeket a gondolataimat szakította félbe egy kürt hangja.
Hirtelen mindenki, szaladni kezdett ki a sátrakból és rohanni le a létrákon. Nagy zsúfoltság lett. A férfiak mind körbevették a falut, a nők és a gyerekek pedig a vastag fa törzsébe szaladtak. Krahem nekem is megparancsolta, hogy menjek én is a fába. Nem ellenkeztem, de nem gyávaságból, hanem azért mert fogalmam sem volt mi történik, és nem akartam csak bajba keveredni. Ahogy beszaladtam a fába, lépcsőn kellett mennünk lefele. Egy hatalmas földalatti bunker volt odalent. Körülbelül négyszer akkora lehetett, mint a felszínen lévő falu területe. Ez volt a téli menedéke a törzsnek és persze a hasonló helyzetekre a rejtekhely. Első dolgom amikor leértem az volt, hogy megkeressem Victoriat. Pár perc keresgélés után rá is találtam. A földön ült, lehajtott fejjel, és amikor megfogtam a vállát, sírva nézett rám.
- Mi a fene folyik itt, Vic? – üvöltöttem, erős gyomor ideggel.
- Támad… - kezdett el zokogni - Jacob...
- Hogy mi?! Máris támad?! – kérdeztem üvöltözve, majd sarkon fordultam és egyenesen a kijárat felé mentem. Igazából nem tudtam, hogy miért is…miért érzem kötelesnek magam, hogy menjek és harcoljak.
- Tony!!! – kiáltott ismét egy ismerős hang. Hátranéztem, és Tyara volt az – Ne menj! Könyörgöm! – erre ő is elkezdett zokogni. Figyelmen kívül hagyva őket, önfejűen rohantam tovább a kijárat felé. Megpróbált két fiatal srác megállítani, de nem sikerült nekik. Lihegve rohantam fel a lépcsőn, és amikor felértem, az általam valaha látott legszörnyűbb látvány fogadott. Az ég korom fekete volt, és egy nagy sereg szörny vagy ember, vagy valami hasonló lebegett nem sokkal a falu felett. A falu mágusai mind készenlétben álltak, de még senki sem támadott. Krahem és Jacob folytattak beszélgetést, de telepátián keresztül. Szemük zárva volt. Néma csönd volt, még a szél sem fújt már. Da’al egyszer csak kinyitotta szemeit és felüvöltött.
- ADD ÁT A FIÚT!!!
- Nem fogom! – mondta halkan Krahem és lehajtotta a fejét.
- Háháhá! Te ostoba! – nevetett – Ez volt az utolsó figyelmeztetésem. – ekkor furcsa, sötétkék és lila aura vette körül Jacobot, aki egyre ördögiebben kezdett el nevetni. Kezei elkezdtek lilán lángolni, majd egy utolsót üvöltve egy hatalmas lila, nyaláb szerű támadást indított a falu felé.
- EMARA PARAM!!!!! – kiáltott egy ismerős hang, és a szél feltámadt, hihetetlen erőséggel.
Szememet, melyet Jacob támadása miatt becsuktam, kinyitottam ami után a hatalmas szél egy kicsit lelassult.
- A fiamat nem veszed el, Jacob!! – hátranéztem, és csak azt láttam, hogy az erdő szélénél álló mágusok oldalra állnak és a fák közül jövő fényből egy kisebb sereg bukkan elő, az élén apám. Lassan visszanéztem Jacob felé, és már csak ő állt ott. Az őt körbevevő serege csak hullott le a földre. Vér folyt lefelé az égből.
- A lányomat elvetted, de a fiamat nem veszed el! – ez volt az a mondat, melynek hallatán kirázott a hideg és térdre estem. ~Lányát? De hiszen…~ - erre mindkét vállamra kéz simult, és ahogy felnéztem, anyám és apám állt mellettem.
- Így van fiam – mondta anyám - Neked van egy testvéred. – a szemem felcsillant, majd elkezdtem könnyezni.
Pengék ütközése szakította meg a csendet. Egy hosszú hajú lány és Tyara estek egymásnak. A hosszú hajú lány szeme lilán világított.
- Ő az… Itt az ideje. – mondta apám halkan, majd anyámra nézett. Anyám egy világító tőrrel a kezében kezdett el szaladni a párbajozók felé. Becsuktam a szemem, és csak Jacob düh teli ordítására nyitottam ki.
- NEEEEEE!!! – anyámék felé pillantottam. Az ismeretlen lány gyomra át volt szúrva azzal a világító tőrrel, Tyara térdepelt, anyám pedig állt.
- Megcsinálta – mondta apám, mosolyogva. – Látod fiam? Ő a testvéred – erre a lány szeméből a világítás kezdett eltűnni és anyámra, apámra, majd végül rám nézett.
Apám odarohant hozzá, majd anyám is és hárman megölelték egymást. Én még mindig sokkolva térdepeltem, majd mikor az ölelkezést abbahagyták odajöttek hozzám. Apám odanyújtotta a kezét és felállított, anyám pedig letörölte a könnyeket a szememről. A testvéremmel egymást néztük csak. Azt sem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.
- PUSZTULJATOOOK! – törte meg a csendet Jacob, de még mielőtt támadásba lendült, Victoria apja jelent meg mellettünk és furcsa kézmozdulatokkal egy vastag fa börtönt idézett meg Jacob körül, majd az egész a földre zuhant. A törzsemből való mágusok vassal borították be a börtönt, a pecsétmágusok pedig lezárták amennyire tudták.
- Őt most elviszik… De nem halt meg. – mondta Grahell lassan mellénk sétálva.
Anyám az égbe nyújtotta kezét, erre a sötétség kezdett eltűnni és kezdett minden normális lenni. Mindenki kiabált örömében, de én és testvérem még mindig csak egymást néztük. Könnycseppek kezdtek el folyni a szeme sarkából, melyek a naptól ragyogtak. Ezek a boldogság könnyei voltak. További néma csend után egymás nyakába borultunk és sírni kezdtünk örömünkben.
Húsz év. Húsz évet éltünk egymástól külön úgy, hogy még csak nem is tudtuk, hogy a másik létezik.
- Apropó…öhm…én Tony vagyok. – mondtam nevetve.
- Én pedig… Antonia. – erre mégjobban elkezdtük egymást szorítani, de már nem sírtunk. Nevettünk.

Az ütközet és a találkozás után hazamentünk, ahol szüleink elmesélték azt a kis történetet, amiről egyikőnk sem tudott. Húsz évvel ezelőtt, édesanyánk ikreket szült. Antoniat és engem. Jacob, aki apám testvére nagy erőre tett szert, ami elvette az eszét, ezért is rabolt el egyikünket. Szüleim találkoztak Antoniaval, de csak nagyon ritkán és azt is csak úgy engedte meg Jacob, hogy nekem nem árulhatják el. Ennek pontos okát soha nem árulta el Jacob, de apám elmélete az volt, hogy félt tőlem. Tudta, hogy ha erős leszek és megtudom, hogy testvérem nála van akkor mindent megteszek, hogy őt legyőzzem. Ez lehetett az oka, annak is, hogy Antoniat rabolta el annak idején, nem pedig engem. Apám elmondta azt is, hogy a törzsünk előző főnöke, akinek lelkét úgy tartja a nép, hogy bennem van, Jacob ölte meg. Lényegében ez lehetett az oka annak, hogy félt tőlem Jacob.

A titok feltárása után, úgy döntöttem, hogy pár napot, esetleg hetet szüleimmel és testvéremmel töltöm. Ugye nem lehet bepótolni testvéremmel azt az elmaradott húsz évet, de amennyire csak tudtunk, megismerkedtünk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimeHétf. Ápr. 02, 2012 11:06 am

A sztori nagyon jó volt, tényleg nagyon ügyes voltál! Mondjuk legközelebb próbálj egy két részt jobban kifejteni de ez ilyen kisebb tanács. Ugyan akkor, néhol voltak fura mondatok vagy lemaradt ragok, de ismerve helyzeted úgy gondolom ennek ellenére is szépen fejlődsz! Ha el fogadsz tőlem egy javaslatot akkor olvass sokat, mondjuk Arashi posztjaiból, vagy Gabriel akár Reigen posztjai közül, hidd el akaratlanul is megtanulod ezeket a hibákat kiküszöbölni mert a sémák rögzülnek!

Jutalmad: 100VE és 20 VE a kis tojásnak is!


~~~ Level Up ~~~
Gratulálunk a második szint eléréséhez!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tony Smith
Elemi mágus
Elemi mágus
Tony Smith

Hozzászólások száma : 73
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 03.
Age : 24
Tartózkodási hely : Fairy Tail céhház

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimeSzomb. Ápr. 14, 2012 5:33 pm

Tony Smith 44123834

Spoiler:
 

Kellemes madárcsicsergésre és egy nagyon szép gitárszóra ébredtem fel, melyet már biztos voltam benne, hogy valahol, valamikor hallottam. Még egy utolsót nyújtóztam az ágyon, majd az anyagának köszönhető, kellemes hideg takarót ledobtam magamról és felültem. Megdörzsöltem a szemem és szétnéztem a vadonatúj szobámban. Mondjuk a szoba a régi maradt, de ez a kis átrendezés nem ártott neki. Aki előttem volt itt nem nagyon törődött a szép berendezéssel, elég volt neki egy ágy meg egy ruhásszekrény. Lepattantam az ágyról és felkaptam magamra a frissen mosott ruhát. A barack illatú öblítőnek, amit Miratól kértem nagyon finom illata volt és fel is jegyeztem, hogy ebből még kérni fogok és mindig ilyennel fogom mosni a ruháimat. Ezután az első dolgom az volt, hogy szép lassan, még álmos léptekkel a szoba sarkába kullogtam, ahol ugyanis a tojáskám lapult egy neki készített kosárban. Levelekkel és szénával töltöttem meg, rá pedig egy nagyon finom és puha anyagot raktam, amit még akkor vettem, amikor hazajöttem a családtól.
- Jó reggel tojás uraság! Hogy van ezen a gyönyörű madárcsicsergés dús napon? – álltam meg a tojás mellett, majd mozdulatlanul néztem, hogy milyen…mozdulatlan. Ásítottam egyet, majd fejvakargatás közben leguggoltam mellé.
- Ejnyje, látom még most sem szándékoztál kikelni. Pedig már nem ártana. Tényleg – erre odanyúltam és megmozgattam kicsit, lássam nem-e lötyög benne valami – Oké, semmi baj, látom még nem folytál el.
Ekkor előre néztem, és pislogás nélkül csak néztem a falat, majd megszólaltam:
- Na várjunk, miért is beszélek én egy tojáshoz?! – majd arcon csaptam magam – Szent ég, már magamhoz is beszélek…és ráadásul csapom is magam! Na jó, inkább megyek és belemártom a fejem egy kis hidegvízbe.
Így is tettem, elsétáltam a szoba másik sarkába, ahol egy kis asztalon egy tálban hideg víz volt. Jól belenyomtam a fejem, fújtam is ki a levegőt a víz alól, majd kivettem a fejem:
- Áh, máris jobb! – majd a törölközőt felkapva, megtöröltem az arcom.
Ezután már valamivel fittebb állapotban kinyitottam a szekrény ajtaját - melyről megállapítottam, hogy igenis olajozásra van szüksége – és kivettem a táskámat. Nem volt benne csak egy kötél és a kulacsom, amit azonnal meg is töltöttem hidegvízzel – és nem, nem azzal, amibe a fejemet áztattam. A táskát kicsit leporoltam, majd a tojást és azt a puha rongyot felkaptam és leültem az ágyra. Még egy párnát beraktam a táskába, arra rá a tojást, ezeket lefedve azzal a ronggyal. Ezután felálltam, majd fél vállamra felkaptam a táskát óvatosan és elindultam az ajtó felé. Ahogy odaértem láttam, hogy az ajtó mellé leraktam egy tobozt, benne néhány könyvvel, amit még az előző lakó hagyott itt a szekrényében. A céh könyvtárába terveztem vinni, de eszembe jutott, hogy csak úgy behajítottam szegényeket a doboz aljára anélkül, hogy csupán a címükre vessek egy pillantást. ~ Egye fene, beviszem őket a könyvtárba és ott átnézem. ~ - ezekkel a gondolatokkal hajoltam le és vettem fel az aránylag nehéz dobozt, majd a lábammal kinyitottam az ajtót és kimentem. Na de mivel már lusta voltam megint felemelni a lábam, és őszintén szólva, ilyen nehéz dobozzal nem is nagyon lehetett rendesen megállni egy lábon, ezért mágiámat használva csaptam be az ajtót. Mikre nem képes a lustaság.
Egyenesen a könyvtár felé vettem az irányt, a céhházba beérve nem is álltam le senkivel sem társalogni, csak ha valaki észrevett biccentettem, majd tovább mentem, mert a nehéz dobozt minél előbb le akartam tenni. A könyvtár ajtaját hasonló módon nyitottam és zártam, mint a szobám ajtaját, ezért lehet, hogy egy-két ember megijedt odakint. Mondjuk amikor becsaptam eszembe jutott, hogy kérem szépen ez azért mégis egy könyvtár, ezért illik csendbe lenni és normálisan viselkedni, de ahogy álltam és néztem jobb-balra, nem láttam senkit. Megkönnyebbülésemben odarohantam az asztalhoz, amilyen gyorsan csak tudtam és leraktam az asztalra a dobozt, ami szerencsétlenségemnek köszönhetően fel is borult és kicsúszott belőle egy két könyv. Az egyiken meg is akadt a szemem. Vastag, krémszínű, a tisztaságtól szinte tükröződő, fedele egyből felkeltette a figyelmem. A karmazsinvörös címe, bele volt hímezve, és ahogy végighúztam rajta a kezem, éreztem, hogy igenis pontosan és óvatosan. A címe ez volt: Viharmágia. Soha életemben nem hallottam effajta mágiáról, ezért is volt érdekes számomra. Ezután a sárga betűkkel írt szerző nevét vettem vizsgálat alá: Félix Stormbringer. Ez is hímezve volt, de a Stormbringer felirat kicsit dőlt betűkkel volt. Első következtetésem az volt, hogy biztos azért mert az valami álnév, elvégre a könyv maga is vihar mágiáról szól. Izgalommal nyitottam ki a könyvet, és már a borító utáni oldalon egy levél szerű szöveggel találkoztam. Ez volt az előszó.

Kedves kíváncsi mágus, ki olvasod ezt,

Először is szeretnélek megkérni egy nagyon fontos dologra. A könyv olvasásába csak akkor kezdj bele, ha megfogadod, hogy nem adod ki embernek a céhen kívül. A viharmágia egy nagyon ritka ága a mágiának, ezért azt szeretném, hogy csak méltó emberek keze közé jusson ez a könyv, ami igazából nem csak a viharmágiáról szól, hanem az életemről. Arról, hogy hogyan is találkoztam a viharmágiával. Írói becsületemre esküszöm néked, hogy nem bánod meg, ha elolvasod könyvem.
Nem is húzom tovább az időt, lapozz tovább és élvezd a könyv minden egyes sorát.

Félix Stormbringer


Amikor az első mondatot olvastam, kicsit meglepődtem és még kíváncsiabban olvastam tovább, hogy vajon mi akar lenni az a bizonyos fontos dolog, amit úgymond, meg akar kérni az író. Amikor eljutottam addig a részig, ahol megkéri, hogy ezt ne adjam ki céhen kívül, akkor nagyon meglepődtem, mert nem gondoltam volna, hogy ezt egy céhen belüli írta. Valószínűleg az a valaki írta, akié a szobám volt ezelőtt. Na de Félix Stormbringer? Viharmágus? Én ilyesmiről miért nem hallottam egészen mostanáig?
Még mielőtt elkezdtem könyvet olvasni arra gondoltam, hogy megnézem a többi könyvet, lássam nem-e kapcsolódnak ehhez. Sorba vettem mindet és igazán meglepődtem, amikor megláttam, hogy szinte mindegyik mágiáról szól. Igazából nem is ez lepett meg, hanem az, hogy az író neve mind ugyan az volt: Félix Stormbringer. Ezt mind ő írta. Saját kezeivel, saját erőfeszítéséből és mindezt csak azért, hogy az ilyeneknek, mint én segítsen. Ami a legjobban bökte az oldalam, az az volt, hogy a könyvek csupa újak voltak. A lapok keménysége és az az illat… Képtelenség, hogy ez volt más kezekben. Ha volt is, nagyon kevés embernél.
Az összes könyvet nyitva hagytam az asztalon, majd elkezdtem olvasni az első könyvet, azt ahol a viharmágiáról és az életéről beszél. A többi lényegében csak azért kellett, hogy ha netalán találok ebben valami olyat, amit kevésbé értek, akkor azt a többiben talán alaposabb magyarázattal megtalálom. Alig egy oldalt olvastam át – de ezt azért alaposan és olyan figyelmesen amennyire csak tudtam -, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó, majd ezt követően egy ismerős hang köszönt felém hangosan.
- Halihó Tony! Hogy s mint? – Josh barátom volt az. Vidáman köszöntött, ezért kötelességemnek éreztem ugyan ilyen hangulatban köszönteni őt is… jobban mondva őket, mert ahogy odapillantottam láttam, hogy pár lépésnyire a hátánál Cassy fáradt be, ölében az alvó kis Hope-al.
- Oh, hali skacok! – biccentettem - Hmmm... találtam itt valamit, ami felkeltette az érdeklődésem, és mint látod – mutattam a könyvekre, amiket nyitva hagytam az asztalon - elég nagy kutakodásban vagyok. – magyaráztam, majd megvakargattam a fejem.
- Nagyszerű! – mondta örvendve - De nincs kedved inkább egy kis friss levegőt szívni és esetleg közben pár banditát lerendezni? – kérdezte, nem habozva az események kifejtésével. Egyből elmondta, hogy kerek perec mit is kéne csinálnunk. Kicsit gondolkodtam, néztem a könyvekre, vissza rájuk. Döntenem kellett.
- Nos kedvem az lenne, de ez elég fontos – lapoztam bele az egyik könyve csak úgy, majd ekkor eszembe jutott valami - Vagy várj csak... Banditák? Akkor az Fort Term lesz, ugye pajti? – mosolyodtam el.
- Igen. – mosolygott ő is. Biztos megörült, hogy mégis csak van esélye annak, hogy elkísérjem - Miért, csak nem oda akartál menni? – kérdezte kíváncsian.
- Nem oda, csak arra. Crocusba tartok – eszembe jutott, hogy talán a crocusi könyvtárba több mindent megtudok a viharmágiáról -, de időm az van, szóval – ugrottam fel a székemből - csapjunk oda azoknak a rosszfiúknak! – mondtam, majd a szék karján csüngő táskát leakasztottam, felraktam óvatosan az asztalra és beraktam azt a könyvet, ami a viharmágiáról szól, és még egyet, ami belefért a táskába. Nem akartam telerakni, mert a kemény könyvek összetörhetik a tojást, és ennek azért annyira nem örültem volna. Ezután felvettem a hátamra, majd jeleztem társaimnak egy lépéssel feléjük, hogy indulásra készen állok.
- Hope is jöhet, ugye? – kérdezte Cassy Joshtól szerény tekintettel - Vagy nagyon veszélyes?
- Nem veszélyes, inkább fárasztó. – válaszolta a fiú - De szerintem nyugodtan hozhatod, mivel én is szándékozom hozni a saját tojásomat. – magyarázta el szándékait, erre a lány arcán látszott a megnyugvás és megörült, hogy mégsem kell állatkáját magára hagynia. - Na de a részleteket még nem is mondtam. – kapott észbe Josh - Szerintem inkább essünk túl rajta indulás előtt, ez a hely úgyis nyugisabb nem? – vetette fel a könyvtár által nyújtott előnyöket.
- Oké. – egyezet bele egy fejbólintással Cassy
- Höh... igen, ez igaz. – szóltam én is.
- Na, megpróbálom tömören összefoglalni, már amennyire lehet. Tehát: Nem hiszem, hogy tudjátok, de van egy bátyám, aki szintén mágus, méghozzá a Fairy Tail mágusa, de már évek óta nem hallottak felőle. Igazság szerint, ezért is csatlakoztam a céhhez, hogy megtaláljam. – hadarta be az egészet egyszusszra, majd egy nagy lélegzetvételt vett és folytatta - Most már szinte forró nyomon vagyok, de a további információk nagy valószínűséggel a Fort Term térségben vannak elszórva, és úgy véltem, hogy a banditák nem szívesen osztanák meg egy magamfajtával csak úgy önszántukból, így gondolom majd szóra kell bírni őket. Ehhez kérném a ti segítségeteket. Bár pénz nem jár a dologért, de jönnék nektek eggyel. - fejeztem be a szituáció ismertetését.
- Érdekes... én benne vagyok. – jeleztem érdeklődésemet a dolog iránt.
- Én szívesen segítek bármiben – mondta Cassy is - Nekem is van egy eltűnt mondhatni családtagom, a mostohaapám. Rám számíthatsz!
~Milyen jól összehozott csapat ez, mindenki keres valaki.~ - gondoltam, majd eszembe jutott Josh mondanivalója végén szereplő kijelentés.
- Amúgy meg nem jössz te nekünk már semmivel. Emlékezz vissza ki fizette a kaját Acalypha-ban. - mondtam
- Remek, akkor indulhatunk is! – mondta fennhangon Josh, majd nyitotta is az ajtót - Csak a hölgyek után. – engedte előre Cassyt.
- Köszi. – mosolygott a lány, majd kifáradt az ajtón - Az jó, ha olyan tíz perc múlva indulunk, vagy kicsit több? Össze kellene szednem pár cuccot. – szólt, mikor kiértünk mindannyian.
- Csak nyugodtan, addig én elmegyek, harapok valamit. – szóltam, majd el is indultam a pult felé.
- Bőven elég, még én sem vagyok teljesen kész. – mondta fegyvermágus társunk
A célom igazából nem is az volt, hogy egyek, hanem a mesterrel akartam beszélni, aki kiszúrtam, hogy sörözik a pultnál, ezért mondtam a többieknek, hogy enni megyek. Lassan odasétáltam, biccentettem az öregnek, majd Mira már töltötte a szokásost, anélkül, hogy egy szót is szóljak. Az öreg jól meghúzta a korsót, kifújta a levegőt, jelezve, hogy nagyon jól esett neki az a korsó sör, majd felém szegezte tekintetét, mert látta, hogy a szokásostól másképp nézem.
- Oh, mit szeretnél Tony fiam? – szólított meg az ő szokásos hangnemében.
- Hmm… - értetlenkedtem – Már nem is szabad magára nézni öreg? – kérdeztem nevetve, majd ő is nevetett, de végül komolyra váltotta tekintetét, kezeit megnyújtva elkapta felsőmet és közelebb húzott magához olyannyira, hogy szintem nem is láttam csak a szemét.
- Na ide figyelj fiam! Hány évesnek nézek én ki? – erre oldalra nézett egy kicsit és egy hülye grimasszal folytatta beszédét halkan – Na jó erre inkább ne válaszolj. – szólt, majd újra rám nézett – Csak tudom tán, hogy a gyermekeim tekintetei mit jelentenek. Nem gondolod? – mondta, majd vigyorgott egyet és elengedett.
Hátradőlve megigazítottam magam, majd vigyorogni kezdtem én is. Hát igen, ez a mi öreg Makarovunk. Amikor mérges, akkor sem mérges. Ezért lehet őt annyira szeretni.
- Hehe, ez jó volt öreg! - hajtottam le két kezem a pultra, majd én is komolyra fordítva tekintetem, elkezdtem neki mondani, amit akartam igazából.
- Félix Stormbringer. – az öreg szemei megnőttek, ellenben pupillái összementek és csak üresen nézett előre, köpni nyelni nem tudott.
- Nem tudom miről beszélsz – hunyta be szemeit, majd a következő korsóért nyúlt, és mikor már a szájához rakta megállt és sóhajtott egyet. – Honnan tudsz róla?
- Az ő szobáját kaptam és néhány könyvét megtaláltam. Nem is akármilyen könyveket… - tettem még hozzá.
- Viharmágia.
- Azt bizony! – erre még csak pislogni sem tudtam és máris egy ütés érte a fejemet. Az öreg csapott rám a korsóval.
- Bolond! Az veszélyes! – ordítozott.
- Úgy nézek ki, mint akit érdekel?! – álltam fel – Többet akarok megtudni róla! És meg is fogok! – indultam lassú léptekkel el – Ha segít, ha nem! – tettem hozzá.
- Kövess, te bolond! – szólt, majd hallottam ahogy lábai földet érve megnyikorogtatták a padlót és további szavak nélkül a szobája felé vette az irányt. Pár másodpercig csak álltam egyhelyben, majd megfordultam és követni kezdtem. A szobába érve maga után becsapta az ajtót. Odaértem én is, álltam az ajtó előtt, a kezem kopogásra kész volt, de mégsem kopogtam, egyből benyitottam. Ő ott állt, pár lépésre az ablaktól, mellette egy kis asztalon egy mappa lapult.
- Fogd és vidd. Ne kérdezz, csak menj. – szépen lassan odasétáltam az asztal mellé.
Már távolról próbáltam elolvasni, hogy mit ír rajta: Félix Stormbringer, ezt írta. Amikor az utolsó lépést megtettem, a mappa alá nyúltam, de csak a felét emeltem fel és ránéztem az öregre, aki ugyan úgy állt mozdulatlanul az ablakon kifelé bámulva, amióta csak bejöttem.
- Köszönöm. – hálálkodtam neki, majd teljesen felemeltem és ugyan olyan tempóban ahogy jöttem, el is hagytam a szobát.
Ahogy kiértem az ajtón, magam elé emeltem a mappát, elolvastam ismét a feliratot. Ezután szétnyitottam a felsőm és összehajtva betettem a zsebembe. Nem véltem úgy, hogy itt az ideje kinyitni. Elindultam a többiekkel újra találkozni. Cassy már ott állt nem olyan bessze a kijárat mellett, és rá nemsokára mikor odaértem mellé, betoppant Josh is az ajtón és odaballagott mellénk.
- Mehetünk? – kérdezte Cassy indulásra készen.
- Felőlem igen. – egyezett bele Josh - Nem bánjátok, ha ezúttal gyalogolunk? Jobb lenne minél csendesebben érkezni. – tette hozzá kérelmét a fiú.
- Nem vagyok cukorból, részemről nem lesz baj. – mondta magabiztos mosollyal Cassy.
- Öhm, Josh.... – szólítottam meg szúrós szemekkel - Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy még mindig egy árva vasam sem volt járgányra... – mondtam, majd elkezdtem nevetni.
- Bocsi, eszembe se jutott, hogy szekáljalak. Ellenben hogy van a tojáskád? Mikor fog kikelni? – érdeklődött, de közben tudtam, hogy csak tématerelés céljából.
- Nos, szerintem hamarosan. Már éreztem párszor furcsa mozgolódást benne. – mondtam, de közben ez nem is volt igaz. Semmi jelét nem adta még a kikelésre, de hát egye fene, kikel mikor kedve van. Lehet csak szégyenlős és ezért nem mozgolódik olyankor, amikor közel vagyok.
- Remek, alig várom, hogy az enyém is kikeljen. – tette hozzá - No, akkor indulhatunk végre?
- Persze! – válaszoltam határozottan.
- Csak megkérhetnélek titeket valamire? – vágott közbe Cassy, közben a fejét vakarva.
- Hmm? - kérdeztem, hümmögve egyet
- Ne hangoskodjatok nagyon... lehet hogy nagy kérés de ha Hope-ot felkeltik, akkor kibírhatatlanul hisztis, makacs és morcos lesz – biccentett az állatka felé - Akkor pedig még én se bírok vele, és szerintem nektek se hiányozna, hogy egész végig nyafogjon meg morogjon.
- Éééés, nekünk pontosan mit is kéne csinálnunk vele? – értetlenkedett Josh.
- Nem szokásom hangoskodni. – vontam meg szemöldököm.
- Akkor csak csendben kéne lennünk? – kérdezett ismét Josh
- Igen. Nem szokott sokat aludni egy huzamban nappal... csak olyan fél órát. Remélem, hogy a közelünkbe se fog semmi durranni, mert ha megijed, csak még rosszabb.
- Kívánsága parancs, hölgyem! – hajoltam meg.
- Megoldjuk. – felelte Josh is.
- Köszi szépen! – sóhajtott fel a lány megkönnyebbülve - Ha kialudja magát, egyébként is nyugodtabb lesz, az pedig szerintem mindenkinek csak jó. – erre csak bólintani tudtam.
- Remélem, ha kikel a duó – utalt Kuro-ra és az ő tojására - akkor majd megoldják a saját problémáikat, akár csak Happyék. – mosolygott
- Én is remélem. Jó csapat leszünk majd hatan is. – jegyezte meg Cassy.
- Igen, jó. Csak zajos... kicsit... kicsit nagyon. – fokoztam.
- Ezt nem cáfolom. – kuncogott a lány.
- De egy ilyen társaságtól ez csak természetes! – jellemeztem a csapatot már én is.
Ezután elindultunk Fort Termbe. Személy szerint, a többiektől pár méterrel hátrább kullogtam, Félix könyvét olvasva. A cél nem volt távol, ezért nem is fáradtunk el az úton, egészen fitten érkeztünk meg. Mikor megérkeztünk, a könyvet becsuktam, visszacsúsztattam a táskába és vártam Josh további utasításait.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 30
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitimePént. Május 04, 2012 10:45 pm

Szép munka, egyre szebben írsz amiért külön megdicsérlek. A cím is nagyon szépen meg lett "rajzolva" látom sok időt fektettél bele, szóval kíváncsian várom a folytatást!

Jutalmad: 200 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




Tony Smith Empty
TémanyitásTárgy: Re: Tony Smith   Tony Smith Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Tony Smith
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: