HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)

Go down 
SzerzőÜzenet
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Vas. Feb. 26, 2012 11:05 pm

Anoya, Leena, a céhetek küldetésfalán leltek a megbízásra, mely egy mágikus erőktől duzzadó, emberevő bestia legyőzésére irányul. Helyszínül egy Arivan nevű várost jelöl, melyet három pöttöm falu együttese képez és az ország északi részén található. Érdekessége, hogy a település egy fennsíkra épült és egyetlen út köti csak össze a külvilággal. Míg három oldalról hatalmas szirtek határolják, délen véget ér a síkság és párszáz méteres mélységbe torkollik. Fussatok össze a felfelé vezető út során. Mivel szinte senki nem jár erre, feltűnő lehet egy másik utazó. Egy hármas elágazásnál kitett irányjelző tábla segít majd nektek a helyes irányt illetően. Innentől pár száz méter múlva emelkedik az út, majd bő egy kilométer után célba is értek. Amikor megérkeztek, rombolásnak semmi nyoma, a jöveteletekre odagyűlt csekély létszámú tömeg meggyötört ábrázatáról azonban rögtön lerí, hogy nagy a baj. Egy Erik Roweld nevű férfi fogad titeket házában, fiatal neje sürög forog a konyhában, egyszerű étellel és itallal tud szolgálni. A kifejezetten szűkszavú emberből szinte harapófogóval kell kihúzni minden információszilánkot. Végül valami efféle kép alakul ki bennetek az ellenséget illetően:
Farkát nem számolva kb 3 m hosszú és másfél méter magas, sárga nagymacskáról van szó, mely hihetetlen sebességgel mozog és a villámok erejével bír. A városba felvezető út mentén tanyázik egy falba vájt üregben. Az a dög azon túl, hogy tizedeli az embereket, a kereskedelmet és a mozgást is megbénítja, szóval cselekednetek kell.
Az idő még fiatal, korán keltetek s most alig múlt délután kettő. Ha ügyesek vagytok, hamar végeztek címszóval fel is kerekedtek és az instrukciók alapján a bestia keresésére indultok. Nagyjából fél úton járhattok a városból kivezető ösvényen, amikor egy TEKINTÉLYES FA vonzza magára tekintetetek, ahogy kacérkodva a magassággal, a hegy párkányán terpeszkedik. Igen valószerűtlennek tűnik, hogy érdekes formáját és kivételes méreteit idefele észre sem vettétek, ám ez csak egy a furcsaságok közül. Valami csillog a tövében...kékes fehér, fagyos és szív alakú.. egy medál az.. ismerős Anoya? Mi lesz? Megdermedsz vagy közelebb lépsz? Tégy bárhogy is a következő pillanatban, egy hatalmas, zöld gyíkszerű lény emelkedik felfelé a fa mögötti szakadékból. Ismerős, smaragdzöld tekintetét Leenara veti, majd tovább hasít az ég felé. Mit tesztek? Elmenekültök, közelebb mentek vagy sokkos állapotba földbe gyökeredzett lábakkal álldogáltok? Postotok valahol itt érjen véget.

Ai, veled a következő a helyzet. Hazafelé tartasz, erszényedben jó sok arany, ügyesen teljesítettél legutóbbi küldetéseden. Az egyik városból másikba átvezető gyalogút mentén egy kellemes fogadóra lelsz, mely – bár alapvetően nem feltétlen vagy éhes – mégis megkísért, így betérsz egy rövid pihenőre. Evés, ivás vagy sziesztázás közben, különös meséket hallasz a csapos szájából, ahogy az egy titokzatos öltözetű vendéggel beszélget. Nem értesz mindent, de annyit már kihámoztál, hogy egy közeli városkával, bizonyos Arivannal, mostanában valami nagyon nincs rendben. Eltűnt gyerekek és egyre csökkenő lélekszám, újabban ez jellemzi. Ha mindez felkelti az érdeklődésed, a kocsmárostól megtudhatod, hogy a település állítólag bőkezűen várja a segítőkész mágusokat, illetve útbaigazítást is kapsz. Ezen opció választása esetén :
- A fogadótól kicsit tovább menve, egy hármas elágazásnál kitett irányjelző tábla segít majd neked a helyes irányt illetően. Innentől pár száz méter múlva emelkedik az út, majd bő egy kilométer után célba is érsz. Amikor megérkezel, rombolásnak semmi nyoma, a jöveteledre odagyűlt csekély létszámú tömeg meggyötört ábrázatáról azonban rögtön lerí, hogy nagy a baj. Egy Erik Roweld nevű férfi fogad házában, fiatal neje sürög forog a konyhában, egyszerű étellel és itallal tud szolgálni. A kifejezetten szűkszavú emberből szinte harapófogóval kell kihúzni minden információszilánkot. Végül valami efféle kép alakul ki benned az ellenséget illetően:
Farkát nem számolva kb 3 m hosszú és másfél méter magas, sárga nagymacskáról van szó, mely hihetetlen sebességgel mozog és a villámok erejével bír. A városba felvezető út mentén tanyázik egy falba vájt üregben. Az a dög azon túl, hogy tizedeli az embereket, a kereskedelmet és a mozgást is megbénítja, szóval cselekedni kell.
Az idő még fiatal, alig múlt délután kettő. Ha ügyes vagy, hamar végezel címszóval fel is kerekedhetsz és az instrukciók alapján a bestia keresésére indulhatsz. Nagyjából fél úton járhatsz a városból kivezető ösvényen, amikor egy TEKINTÉLYES FA vonzza magára tekinteted, ahogy kacérkodva a magassággal, a hegy párkányán terpeszkedik. Igen valószerűtlennek tűnik, hogy érdekes formáját és kivételes méreteit idefele észre sem vetted, ám ez csak egy a furcsaságok közül… Ai, mire vágysz? Gondoltad volna, hogy pont itt találod meg? Ott van, pont ott a fa tövében. Postod a felfedezés momentumával záruljon… VAAAAAAAAAGY

- Ha nem különösebben mozgatnak meg az elhangzottak, dolgod végeztével indulj tovább. Valamivel később egy hármas elágazáshoz jutsz, ahol egy egyszerű, falusi kislány álldogál. Arca szomorú, szemei kérlelőek. Oda fut hozzád, megcibálja a kezed és hívogat. „Gyere! Segíts, segíts kérlek!” Nem vár ám meg, még véletlenül sem, ha követed mindig előre szalad és csak részletekben csöpögteti az információt. „A cicám…segíts” „ a cicám fenn akadt egy fán”. Egy dombra vezet felfele. A kérdéseidre nem igazán válaszol csak igennel és nemmel, vagy tőmondatokban, főként a magáét fújja. „Itt van már nem messze, csak száz méter, kérlek siess”, az út végén, egy nagyobbacska fa áll, amolyan öreg matuzsálem és egyik ágán valóban ott virnyákol egy tricolor kis szőrmók. Postod azzal zárd, hogy közelebb lépsz a bajba jutott állathoz….VAAAAAAAAGY

- Ha nem hat meg szegény kislány segítségkérése, menj csak tovább amerre eredetileg is tartottál és írd le, hogy hogyan, merre, milyen úton mész haza.

Nerthus
, ki a Raven Tail színeiben indulsz, szereted vagy sem, de mestered magához hívat, ugyanis feladat van a számodra. Sötét céhek vagytok bár mind ketten, de a Grimmoire Heart és a Raven Tail között mégis fenn áll a rivalizálás. Tudomásotokra jutott, hogy amaz céh fontos kísérleteket végez Arivan város területén. Nem tudjátok mivel kapcsolatban, nem tudjátok pontosan hol és hogyan, de ott egy labor és annak falain belül ott lehet a tudás, amivel előnyre vagy vagyonra tehettek szert. Hogy ez téged érdekel e vagy sem, mellékes, félszből vagy engedelmességből, de útra kelsz, legrosszabb esetben gyilkolászol és fosztogatsz egy keveset. A városban nem tudnak neked információval szolgálni, egyetlen dolog amiről beszélnek, az egy hatalmas macskaféle, amely uralja az elektromosságot és óriási fejfájást okoz a lakosságnak. Egyébként alig vannak az utcákon, az egész hely önmagában nagyon gyanús, már-már olyan, mint egy kísértet város.
Ha sokat keresgélsz, a nyomára bukkanhatsz a labornak, amit azonban sietve, valamilyen kalamajka közepette ott hagytak. Úgy fest elkéstél. Konkrét utalásokat vagy értelmezhető feljegyzéseket nem találsz a kísérletek tárgyát illetően, a fontosabb eredményeket biztosan eltüntették. De mit is foglalkoznál te ezzel tovább, megtetted amit kértek tőled, ideje mulatozni.
A helyiek vérdíjat tűztek ki arra az elektromacskára, és nem feltétlen kell neked elvégezni a munkát ahhoz, hogy megkapd a jutalmat. Öldökölhetsz kedvedre, bár őszinte leszek, alig alig találsz levágható embereket és egyiküknél sincs tetemesebb összeg.
Vagy szimplán elindulhatsz hazafele. Így vagy úgy, de előbb utóbb elhagyod Arivant és ekkor, a kifelé vezető út szélén észre veszel egy fát, tövében egy vérző mellkasú férfival, ki mellett egy kövér szütyő hever. Na mit teszel most? Gondold ki a továbbiakat és azzal zárd a postod.

Rohandar. A mestered magához hívat, s megossza veled legújabb megbízásod részleteit. Mint bizonyosan tudod, a Grimmoire Heart fő tevékenységén túl azért foglalkozik még egy s mással, többek közt mágiával s élő szervezetekkel kapcsolatos kísérletekkel. Ezek olykor eredményre vezetek, máskor kudarcba fulladnak, de az is előfordul, hogy kitörnek az ellenőrzés alól. Ez utóbbi történt most is. Amit keresel, az egy fa valahol az arivani labortelep közelében. Nem tudnak pontos információkkal ellátni a teremtmény képességeit és külsejét illetően, de az elmondottak alapján biztosra veheted, hogy képes leszel majd különbséget tenni egy átlagos tölgy és a célpont között. A dolgod nem a befogás, hanem a pusztítás, így mindenben szabad kezet kapsz. A labor maga a hegyoldalban volt a föld alatt. Arivan városának lakói mit sem tudtak létezéséről, így ha őket faggatod furcsaságokat illetően, csak egy méretes, elektromossággal feltöltött, villámgyors macskáról tudnak beszélni. Ha a laborba mész le, kutatások tömkelegét találod, feljegyzéseket, lombikokat, ezek azonban mind idegenek számodra, nem sokat értesz belőlük és akárhogy is nézelődsz, egy árva lelket sem találsz már sehol sem. Nyilván a megtorlástól félve minden kutató elmenekült, de az is lehet, hogy a baleset során vesztették életüket. Szimatolhatsz szaglászhatsz, a falu területén nem bukkansz prédád nyomára, amikor azonban úgy döntesz hogy szétnézel kicsit távolabb is és vissza indulsz a kis hegyi úton… igen hamar megörülsz annak amit látsz. A sziklaszirt peremén egy vékonyka facsemete áll, nagy, sárgán világító gumószerű terméseket lógatva le gyengécske ágairól. Hát ilyen fák biztos nem nőnek minden sarkon, úgy néz ki megtaláltad. Postod azzal záruljon, hogy elhatározod mit teszel ezzel a védtelen kis életformával.

Kao, a Grimmoire Heart megint hallatott magáról. Nem megerősített információk szerint Arivan városának környékén üzemeltetnek egy illegális laboratóriumot, ahol pokoli dolgokkal kísérleteznek. Egy kollegádtól kapod a fülest, nem puszta jószívségből, a jövőben biztosan vár majd valamilyen szívességet cserébe. Ha azonban érdekel a dolog, nincs más hátra, kelj útra. A városban nem tudnak neked információval szolgálni, egyetlen dolog amiről beszélnek, az egy hatalmas macskaféle, amely uralja az elektromosságot és óriási fejfájást okoz a lakosságnak. Egyébként alig vannak az utcákon, az egész hely önmagában nagyon gyanús, már-már olyan, mint egy kísértet város.
Ha sokat keresgélsz, a nyomára bukkanhatsz a labornak, amit azonban sietve, valamilyen kalamajka közepette ott hagytak. Úgy fest elkéstél. Konkrét utalásokat vagy értelmezhető feljegyzéseket nem találsz a kísérletek tárgyát illetően, a fontosabb eredményeket biztosan eltüntették. Mindazonáltal vannak friss jelenlétre utaló nyomok is, a padlólap itt-ott sáros és mivel bent nem találtál senkit, a keresett személy minden bizonnyal kint lehet valahol.
Így vagy úgy de újra elhagyod a várost és annak környékét átfésülve lelsz az oda vezető út szélén veszteglő fekete kámzsás alakra. Egy fa alatt álldogál, majd mikor észrevesz ledobja fekete köpenyét, így kivillantva az alatta rejtező Grimmoire Heartos céhtetoválását. Na mi lesz? Postod eddig tartson.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Kedd Feb. 28, 2012 4:17 pm

Kora reggel volt, legalábbis számomra, és a napom kicsit sem különbözött a megszokottaktól. Éppen ébredeztem, mikor kopogtattak az ajtómon.
- Ha megint az a vénember keres, akkor mérges leszek. – zsémbelődtem, miközben félig kómás állapotban odabotorkáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam. – Igen? – kérdeztem a kint álló egyénre nézve, aki megértette a dolgot, vagyis, hogy azt akarom megtudni, hogy miért is zörget hajnalok hajnalán, azaz reggel tizenegy órakor az ajtómon.
- A mester küldött. Egy megbízása van a számodra. – mondta el az érkezése okát.
- Miért olyan ismerős nekem ez a helyzet? – merengtem el, majd nyugtáztam, hogy az üzenetet átvettem, és hogy hamarosan megjelenek a drága mester előtt, aki mindig megtalálja a legjobb alkalmat arra, hogy felbosszantson, hiszen kinek van kedve olyankor elmenni dolgozni, amikor pénze is van, meg tervei is, hogy mit csináljon a pénzével… de mindegy. A parancs, az parancs.
Becsuktam az ajtót, majd kicsit rendbe szedtem magam, majd elindultam a mester szobája felé, ahol rendszerin feladatot szokott osztogatni. Mikor megérkeztem, bekopogtam, majd a formaiságokon átesve el is értünk a dolog lényegéhez, azaz, hogy mi is lenne pontosan a feladatom.
- Nos, feltételezem, hogy hallottál már arról, hogy elég sok kísérletet folytatunk különböző területeken. – kezdett bele.
- Igen. – feleltem tömören.
- Az egyik ilyen kísérletünk sajnálatos módon kudarcba fulladt. El kell tüntetni a nyomokat, ég mielőtt bárki is felfedezné. – folytatta a dolog ismertetését.
- Megoldom mester. – feleltem magabiztosan.
- A célpontod egy fa az arivani labortelep közelében.
- Egy fa? – kérdeztem vissza csodálkozva. – Mire lehet jó egy fa? Minek kutatna valaki egy fát?! És miért érdekes, ha kitenyésztettek valami új fajtát? - gondolkoztam a számomra kissé értelmetlen problémán.
- Igen, jól hallottad. Elszabadult a laborból, és most valahol az erdőben van.
- Nem is tudtam, hogy a fák tudnak mozogni. Eddig azt hittem, hogy a fa az növény, ami pedig köztudott, hogy helyváltoztatásra képtelen élőlény. – morfondíroztam.
- Sajnos nem tudok többet mondani róla, de valószínűleg felismered majd, ha eléd kerül. – fejezte be a mester.
- Értettem. Bízza csak rám. – feleltem, és már majdnem indultam volna, amikor még egy pár szót intézett hozzám:
- A labor maga a hely oldalában volt, ha meg akarod keresni, akkor ott kutakodj. És még valami… Mindenben szabad kezet kapsz, nem számítanak a részletek, csak pusztítsd el a fát. – nyomatékosította még egyszer a megbízást.
Ezt követően távoztam a szobából, majd a léghajóról is, és utamat a megjelölt városka felé folytattam. Nagyjából egy napomba telt, mire megérkeztem az inkább falunak, mint sem városnak nevezhető településre, és nem igazán láttam semmi különöset, legalábbis első ránézésre. Az utcákon alig lézengett egy-két ember, azok is sietősen, mintha kergetnék őket.
Szerencsét próbáltam, és egy-egy embert megszólítottam az utcán, hogy kérdezősködjem, hogy nem láttak-e valami különöset errefelé, és meglepő módon mind igennel válaszoltak, csak éppen nem azt a különös dolgot látták, ami én kerestem. Mindannyian egy villámgyorsasággal rendelkező macskáról beszéltek, amelyik terrorizálja a környéket.
- A fenébe is, nem érdekelnek az ilyesmik. – mérgelődtem, és új ötlettel rukkoltam elő, miszerint körülszaglászom a laborban.
A hegyoldal csak jó félórányi járásra volt, és nem kellett túl sokat kutakodnom, míg megtaláltam.
- Ejnye, ilyen könnyen felfedezhető laborban kutatni nem helyes. – korholtam a céhet. – Ha nekem ilyen könnyű volt rábukkannom, akkor a riválisoknak is sikerülni fog, vagy akár sikerülhetett is. – szűrtem le a tanúságot, majd bementem a hely belsejébe is.
Minden felé szétszórt jegyzetek, törött üvegek, melyek egykor valószínűleg lombikok és kémcsövek lehettek, de most már csak egy maroknyi üvegdarab voltak. Alaposan átnéztem a helyet, de semmi használhatót nem találtam. Belenéztem néhány feljegyzésbe is, de a rajta levő jelek, szavak és ábrák semmi sem mondtak nekem, így hát erről az alternatíváról is lemondtam. Az egész létesítmény teljesen kihalt volt, már valószínűleg minden tudós elmenekült.
Mivel be kellett látnom, hogy ezzel nem jutok előrébb, így hát inkább kimentem az erdőbe, és ott folytattam a keresgélést.
- Hol lenne egy fa, ha nem az erdőben? – gondoltam.
Ez volt az alapja a feltevésemnek.
Sokáig bolyongtam össze-vissza a fák tömkelege között, de semmit sem találtam. Közben valahogyan megint a városkában lyukadtam ki, így hát az ottani fákat is megvizsgáltam, de mind átlagosnak tűntek.
- Ennél még mindig ésszerűbb az erdő. – döntöttem el, és egy hirtelen talált hegyi ösvényen indultam el ismét a hely irányába.
Nem kellett sok idő, és üdítő látvány tárult a szemem elé: Az utam folytatásánál volt egy sziklaszirt, aminek a peremén nagy valószínűséggel megtaláltam azt, amit eddig kerestem. Egy vékonyka kis facsemete állt ott, és nem mindennapi terméseket érlelt. Nagy, sárga ráadásul még világító gumók lógtak le ágairól, lehúzva azokat, így a gyenge kis fa alig bírta el azokat.
- Ha ez nem valami illúzió, akkor jó eséllyel ezt keresem. – mosolyodtam el. – Ez egészen könnyű kis küldetés volt. – örültem meg a dolognak, majd megindultam a fa irányába. – Azt hiszem az lesz a legegyszerűbb, ha a terméseit szétvágom, aztán tövestül kicsavarom a földből. – határoztam el a dolgot, miközben a fa irányába lépkedtem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nakamura Haneda Ai
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 187
Aye! Pont : 12
Join date : 2009. Dec. 01.
Age : 27
Tartózkodási hely : Blue Pegasus klánház Liz-nél a bárpultnál

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Pént. Márc. 09, 2012 2:17 am

Úton voltam hazafele egy sikeresen végrehajtott küldetésem után, mely miatt nem panaszkodhattam, hisz borsosan megfizettek a feladat elvégzéséért. Azóta, hogy Rin elment folyamatosan csak az elmúlt hónap eseményei jártak az agyamba, attól függetlenül, hogy próbáltam minden munkát elvállalni, amit csak tudtam a gondolataim elterelésére. Sajnos az egyre többször előforduló rémálmaim miatt nem sokat alszok mostanában, sőt , gyakorlatilag semennyit. Egyszerűen nem tudok úgy elaludni, hogy ne kínoznának a folyamatosan előbukkanó holtestek szellemei és ne gyötörne a gondolat, hogy én vagyok a lányok halálának okozója és ezen semmi sem változtathat. Képtelen voltam teljesen százszázalékosan beleadni mindent az elvállalt munkákba, mert egyfolytában csak ezek jártak az agyamba. Néha kezdtem úgy érezni, hogy kezdek megbolondulni, de eddig mindig sikerült lenyugtatnom magam.
Közeledtem a következő városhoz és messziről is kiszúrtam egy igen kellemes fogadót. Nem voltam éppenséggel éhes, azonban nagyon megszomjaztam és pihenésre is szükségem volt már, mert több mint két napja úton voltam és kezdtem úgy érezni, hogy a végtagjaim feladják a szolgálatot. Rá kellett gyújtanom, pedig nemrég nyomtam el az előbb elszívott dohányszálam, csakhogy annyira ideges voltam az utóbbi időben, hogy kétszer annyit dohányoztam, mint általában. Sikerült beszereznem az egyik kedvenc cseresznyés dohányomból, melynek illatától mindig megnyugodtam és amint magamba szívtam szinte a mennyországban éreztem magam. Nagyon hiányzott Rin, hisz nagyon megszerettem, na meg persze nagyon jól esett, hogy valaki ennyire aggódik értem, és gondoskodik rólam annak ellenére, hogy alig ismert. Mindent megtett azért, hogy megvédjen az út során, kicsit úgy éreztem, mintha a bátyám lenne, vagy talán több is volt, mint a bátyám, az biztos, hogy mindig is megmarad nekem, mint szőke hercegem. Ha rá gondoltam mindig elöntött a boldogság és a melegség, mely érzésekre most igazán nagy szükségem volt. Már bánom, hogy elengedtem őt, de úgy éreztem önző dolog lenne magam mellett tartanom, akármennyire is kellett volna, hogy velem maradjon és a támaszom legyen. Néha úgy érzem mellettem van, legtöbbször mikor rosszat álmodok, akkor biztos hogy mellettem van, érzem az illatát, a melegségét, a közelségét.
Gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy elértem a várost és a fogadót. Azonnal be is mentem és rögtön megcsaptak az ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb illatok, amik miatt akaratom ellenére is összefolyt a számba a nyál. Helyet foglaltam a kandalló melletti üres asztalnál közel a bárpulthoz. Nagyon kellemes volt a légköre, kicsit olyan varázslatos hatása volt a kerek asztalokkal és különlegesen kifaragott háttámlájú székekkel. Az előtérben ez az étteremrész, ahol jelenleg tartózkodtam pont jobb oldalt helyezkedett el, vele szemben pedig a fogadó tulajdonosa állt rendelkezésre a betévedőknek, akik szállást akartak maguknak. Az ajtóval szemben egy elég széles lépcső vezetett az emeletre a szobákhoz. Az egész alsó szinten díszes üvegbe zárt gyertyák világították be a helységeket, melyek kifejezetten romantikus hangulatot adtak a fogadónak.
Amint helyet foglaltam rögtön kijött egy pincér és átadta az étel-ital lapot. – Jó napot hölgyem! Majd szóljon, ha hozhatok önnek valamit. – mondta, majd visszament a bárpulthoz.
– Rendben köszönöm.– válaszoltam és böngészni kezdtem az ínyencségeket.
Miközben próbáltam választani a finomságok közül, ami hozzáteszem nem volt valami egyszerű, hisz mindegyik fogás egyszerűen valami istenien hangzott, furcsa beszélgetés ütötte meg a fülem.
- Te figyelj…hallottad mi történik mostanában Arivanban? – kérdezte súgba a csapos az egyik vendégnek a pultnál.
- Hát hallottam valamiféle rémtörténeteket, de nem vagyok benne biztos, hogy mindent tudok az ügyről. – válaszolta a fekete köpenyben ülő férfi, akinek nem láttam a csuklyától az arcát.
- Valami furcsa lény folyamatosan tünteti el az embereket és teljesen tönkreteszi a várost. Főleg gyerekek váltak köddé az utóbbi napokban. Senki sem érti mi történik és ez egyre rosszabb lesz. Mindenki fél és fogalmuk sincs, hogy mitől kellene megvédeniük magukat.
– Én ezen egy cseppet sem csodálkozok…mindig is mondták, hogy az egy szellem város.
Nem minden részletet hallottam ki a beszélgetésből, azonban abban biztos voltam, hogy valami nagyon nem stimmelhet a közelben lévő településen és ettől a gondolattól, meg a kíváncsiságtól olyan izgatott lettem, hogy egyszerűen csak felpattantam és a pulthoz siettem.
- Elnézést…sajnálom, de akaratlanul is meghallottam miről beszélgetnek éppen. Merre van ez a város? Megtudja mondani?
- Jó napot kisasszony. Persze, megtudom mondani, azonban nem tartom jó ötletnek, hogy egy ilyen hölgy odamerészkedjen.- válaszolt a csapos
- Emiatt ne aggódjon, a Blue Pegasus céhhez tartozok, mágus vagyok. – válaszoltam neki megmutatva a nyakamon lévő jelet.
- Így már értem. Akkor lehet, hogy jobb is ha odamegy, hátha magácska megtudná oldani a rejtélyt és megszabadítani a várost a rémségektől. Amúgy is úgy hallottam, hogy bőkezűen várják a mágusok segítségét.
Ami után elmondta az öreg, hogy merre indulva találom meg a várost, kértem, hogy csomagoljanak nekem ételt és italt az útra, majd felkerekedtem a települést vezető útra.
A fogadótól nem messze, ahogy az öreg is mondta egy hármas elágazáshoz értem, és egy tábla segítségével indult el a helyes úton a városba. Ismét rágyújtottam, hogy legalább ezzel is fokozzam az egész hangulatomat, hogy Rin szavaival éljek eme káros szenvedéllyel, mely annyira magával ragadott.
~Annyira izgatott vagyok, hogy vajon mi lehet az ami ezt a városkát ilyen szépen tizedeli…lehet valami szellem, vagy sötét mágus…ki tudja…~ekkor bevillant Norihide képe ~Na neee…nem lehet, hogy e mögött is ő álljon….nem az képtelenség…biztos, biztos, hogy nem….nyílván a legésszerűbb magyarázat a sötét céh lesz…igen…nagyon szeretném ezt hinni…hmm gondold át jól! Valami, vagy valaki gyerekeket rabol el és ki tudja miket művelnek vele…ez csak is valamiféle tervnek a része lehet…csak úgy nem csinálnának ilyet szerintem…~ Nagyon szerettem volna azt hinni, hogy nem ütközök bele megint Norihide egyik kis játszmájába, ahol ismételten csak miattam halnának meg az emberek, mert azt már nem bírtam volna elviselni. Így is küzdöttem belül, harcoltam a rémálmaimmal, melyeket borzalmas fájdalom közepette éltem át szinte, éreztem, mintha tényleg valóságosak lettek volna.
Az út mindeközben emelkedni kezdett, és pontosan emlékszem, hogy az öreg azt mondta innentől bő egy kilométerre meg is fogok érkezni Arivanba.
A sok gyaloglástól elkezdett fájni a lábam, ami már a fogadó előtt sem volt valami jó állapotban, de ezzel most nem törődhettem, ki kellett bírnom a fájdalmat, hogy minél előbb a városba érve megtudjam mi a fene folyik ott.
A táj, ahogy az egyik oldalon fákkal borított volt, a másik oldalon pusztaság húzódott végig. Sütött a nap az égen, igencsak magasan járt, felhők a közelben nem voltak, csak messze látszott elvétve egy-egy, de azok sem voltak valami komolyak. Fehér habjuk nem okozott nekem aggodalmat, ezért nem is foglalkoztam velük. A szellő kellemesen simogatta az arcomat és nem volt sem túl meleg, sem túl hideg, inkább langyosnak mondanám. Az út valóban bő egy kilométer volt, azonban nem nagyon érzékeltem, hisz folyamatosan a saját gondolataimmal voltam elfoglalva, hogy milyen összefüggések lehetnek a várossal kapcsolatba. Kezdtek kimagasodni a város épületei, melyeken nem látszott nyoma rombolásnak, vagy nagyobb katasztrófának. Ahogy beléptem a település főútján, azonnal magamra hívtam a figyelmet és az ott lakók meggyötört és fájdalmas arcait szívszorító volt látni. Borzasztó volt az egész megmaradt lakosság látványa és ahogy haladtam beljebb csak még inkább éreztem, hogy itt nagyon nagy lehet a baj. Egyszer csak egy férfi szólított meg a tömegből.
- Kisasszony, ön ugye mágus ha jól sejtem? A segítségünkre jött ugye?
- Igen, azért jöttem. Nakamura Haneda Ai vagyok, a Blue Pegasus céhből. Elárulná, még is mi történik itt?
- Eric Roweld, örvendek…ha mondhatok most ilyet. Kérem, jöjjön a házamba, ott nyugodtan beszélgethetünk. – válaszolta a férfi, majd követtem.
A férfi háza egyszerű, de mégis otthonos volt. Nem volt benne fényűző bútor, sem úri festés a falon, csak kizárólag fehér falak támasztották a házat. A felesége a konyhában fogadott minket, melyben a házias illatok kavarogtak, az edények fel voltak lógatva a pult felett és az asztalon egyszerű terítő és gyertya fogadott. Amint helyet foglaltam, azonnal sürögni-forogni kezdett a vékonyka törékeny hölgy, hogy kiszolgálhasson.
- Sasha Roweld….- kezet nyújtott az asszon. - Sajnálom, hogy csak ennyivel és ilyen minőséggel enyhíthetem éhségét és szomjúságát kisasszony. – mondta a megtört asszony.
- Nakamura Haneda Ai. – nyújtottam én is a kezem - Ugyan, semmi baj. Köszönöm nekem ez is pont megfelel. Nagyon kedves. – válaszoltam megnyugtatva. – Nos akkor Eric úr, elmondaná, hogy mi történt itt?
- Hát tudja elkezdtek eltűnni az emberek…egyszerűen felszívódtak… – válaszolta szűkszavúan.
- Rendben ezt eddig is tudtam, de nem tudják, hogy miért? Vagy nem volt valami nyom?
- Hát…a városiak eléggé félnek erről beszélni…
- Sejtem…és sajnálom, hogy ilyeneket kell átélniük, de kérem…segítsen…valamilyen kiindulási pontot adjon meg…merre induljak…tudják-e mivel állnak szemben…ilyenek… - kérleltem, hogy áruljon el valamit, mert eddig nem igazán tudtam meg új információt.
- Azt tudom ,hogy egy nagymacskát láttak… - felsóhajtott.
- Miféle nagymacskát?
- Hát tudja…olyan körülbelül három méter hosszú és másfél méter magas lehetett…
- És még tudnak valamit róla?
- Sok volt a farka, hihetetlen sebességgel mozgott…és…
- Éééss? – kezdtem türelmetlen lenni. – Nyögje már ki kérem.!
- És villámokat szórt. Azt beszélik, hogy a várostól nem messze lévő nagy falba vájt odújában lakik…ennyit tudok mondani… - engedett le a férfi a feszültségétől.
- Értem…akkor indulok is, hogy megtaláljam! Még elég korán van és a nap még nem kezdett lefele menni, szóval szerintem hamar elfogom intézni ezt az ügyet. Köszönöm az információkat. Viszlát, és vigyázzanak magukra, lehetőleg ne nagyon mozduljanak ki a házukból és a többi lakó sem. – pattantam fel és már indultam is a városból kifele vezető úthoz. – Ilyen nincs…hogy a fenébe lehet valaki ilyen? Elhiszem én, hogy fél, de akkor is….alig bírtam valamit kicsikarni belőle…. – mérgelődtem, de sietnem kellett, hogy minél hamarabb megtaláljam ezt a sárga vadmacskát.
Már egy ideje haladtam az úton, azonban egy semmiféle nagymacskára nem találtam rá, viszont megakadt a szemem, egy hatalmas fán, amit eddig nem értettem, hogy nem vettem észre. Hatalmas lombja szinte csak úgy, mint egy királyi kastély bástyái magasodtak az ég felé és terjedt szét betakarva egy igen nagy területet. Vastag törzse és igen különleges formája miatt egyszerűen legyökereztek a lábaim a látványától. Ekkor megpillantottam valamit alatta, amire nem számítottam. A szívem elkezdett hevesen verni, és úgy éreztem, hogy olyan mérhetetlenül boldog vagyok, mint még soha egész életemben. A fa alatt Rin ült egy könyvet olvasva, pont úgy, mint amikor először találkoztunk. A szőke haját a szellő megborzolta kicsit, erős hátát a fa törzsének támasztotta, a tőlem kapott kabát volt rajta, melynek látványa annyi örömmel töltötte meg a szívem és a lelkem, hogy alig bírtam magammal. A szám egyszeriben mosolyra fordult és akaratom ellenére is felkiáltottam. – Riiin! – elhagyta a hang a számat, mely visszhangot verve kúszott végig a fák között, mígnem elért hozzá. Erre felpillantott, felállt, de nem mozdult, csak mosolyogva nézett rám azokkal a gyönyörű, káprázatos hamuszürke szemeivel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Szomb. Márc. 24, 2012 4:26 pm

Akkor most játszuk azt, hogy egy hónapig nem volt határidő és most egy hét van arra, hogy ne csússzunk bele a "hátráltatjuk egymást" stádiumba. Az addig nem megszülető postok már abba a kategóriába tartoznak és nem megírásuk következményekkel jár majd. Itt pedig nem csak kiírásra meg jelentkezéstől való eltiltásra gondolok.

Határidő: 2012. 04. 01. (ez nem áprilisi tréfa...)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Vas. Ápr. 01, 2012 7:01 pm

Leena karikás szemekkel támasztotta a pultot, Pascalra várva.
- Nem vagy valami jó formában. - jegyezte meg Sebastián szokásos elfoglaltsága közben. – Nem aludtál?
- Inkább csak sokszor felkeltem. - felelte. [color=skyblue] – Nincs valami túrbozó italod?
- Én inkább valami mély altatót javasolnék. - felelte, Leena elhúzta a száját válaszként. Semmi kedve nem volt aludni, hogy újra azon a szörnyűséges helyen találja magát.
– Lehet fel kéne keresned Xaundarus mester, ő biztos tudna adni valami gyógyszert. - jegyezte meg finoman, miközben lopva arcát firtatta.
– Az álmokat nem lehet gyógyszerrel elfojtani. - válaszolta nyúzott hangon, egy nagy ásítás kíséretében.
- A kialvatlanságra sincs gyógyszer. - Sebastian kicsit erényesebb hangra váltott, talán ezzel akarta meg győzni Leenát de ő túl fáradt volt most ehhez.
- Hagyjuk ezt a témát, majd alszom a vonaton. - hárított – Pascal most úgy is valami melót keres, kinézett magának egy fonott kis kosarat, valami horrorisztikus összegért… - magyarázás közben szemével a kis kaméleont kereste. Pascal épp akkor tépett le egy papírt a tábláról.
- Tessék! - hallotta meg a pultos hangját, oda fordulva egy nagy bögre tejszínhabos gőzölgő finomság volt orra előtt.
– Ez meg mi?
– Ginzenges habos kakaó, idd meg jót fog tenni!
Leena bele kortyolt és meglepődve tapasztalta, hogy a különleges kakaó finom. Bóbiskolva nézte, ahogy kisbarátja visszaugrál hozzá.
- Na meg is van! - újságolta vidáman – Csá Sebastian!
- Hali, melyiket választottad?
– Ezt a bestiásat, nagyon jól fizet, ebből egy csapásra meg van a kosárkám és még a lakbérre is futja belőle, - magyarázta vidáman - hellyel közzel.
Sebastián elvette tőle a papírt és elkezdte feljegyezni a szükséges információkat, amikor hírtelen megakadt a szeme. Leena fáradtsága múlni kezdett, sőt egyre élettelibbnek érezte magát.
- MICSODA? 350.000 GYÉMÁNT? - esett a pultra az álla amikor meglátta az összeget. – Te Pascal, mennyibe kerül ez a kosár? - fordult felé.
[color=greenyellow] – 329.999 Gyémánt! – felelte vidáman kihúzva magát, láthatóan nagyon büszke volt magára, de hogy az összeg vagy más miatt, nem lehetett tudni. Sebastiánt láthatóan sokkolta a válasz.
– Még is miből van az a kosár? Aranyból? - arcán egyszerre tükröződött megrökönyödés és fájdalom.
– Ez engem is érdekelne. – tette hozzá Leena miközben Pascal felé fordította pulton pihentet fejét.
– Ganzoku Bambuszból! A legjobb minőségi bambusz az egész országban, és fantasztikus illata van! – magyarázta olyan arccal mintha csak természetes volna számára, hogy mindenki hasra esik a név hallatára, bár Leena és Sebastian reakciója láthatóan megbotránkoztatta.
– Ó Atyám, részvétem Leena. – fordult vigasztaló arccal felé Sebastian.
– Kösz.
– Na jó ha ki nyávogtátok magatok indulhatunk is, minél hamarabb vissza kell érnünk, mert csak 48 órára tudtam lefoglalni.
– Tudtam ÉN - nyomta meg az Én szót - lefoglalni, tőled a falra sokkot kapott az eladó. – helyesbített Leena. Pascal dacosan nyújtotta válaszul nyelvét Leenára majd sértődését jelezve elfordult keresztbe tett kézzel tőlük.
– Milyen állatboltos az, aki meg ijed egy kaméleontól? - kérdezte tőle Seb.
– Nem a külsőjével volt baj, amikor meglátta még beszélt is neki, de amikor Pas közölte vele hogy ne gügyögjön neki mert gyök kettő az IQja, a nő egy pinduri sokkot kapott. - magyarázta Leena, mire Sebastián hangosan felkuncogott.
– Jogos.
Ahogy felvette kabátját és át bújtatta táskája pántját feje fölött Pascal a vállára ugrott.
– Nem az én hibám hogy defektes a nő, különben se érdekel, nekem a termékei fontosak. - szólalt meg sértődötten Pascal. – Egyébként is én vagyok a fogyasztó, szóval…
– Na jól van fogyasztó, menjünk mert se kosár se bambusz nem lesz! - szólt közbe Leena. – Ha vissza értünk kaphatok még egy gingzenges habos kakaót? - fordult Sebastián felé.
– Persze, vigyázzatok egymásra, főleg te Pascal Leenára! - tette még hozzá.
– Meg lesz!
Leena még intett egyet köszönésképpen, és egyenesen a pályaudvar felé vette íz irányt. Kedve kifejezetten jó lett, és szórakozottan figyelte a rohanó embereket, míg a vonatra várt. A halkan zötykölődő vonat pedig pihentető alvást hozott neki, így jó kedvűen szállt le, pár óra utazás után. Ekkor még nem sejtette, hogy milyen tikkasztó meleg vár rá a sivatagban. Az időjárás hirtelen megváltozása nehezítette a haladást, a gyalogos túra egy megterhelőbb volt számára. Egyetlen mentsvára a több tucat vizes palack volt, amit táskájába gyömöszkölt, de az is vészes gyorsasággal fogyott. Ahogy lassan cammogva haladtak a sivatagban orrába egy ismerős illat kúszott. Nem sokkal előtte lehetett valahol a friss illat ami a hóra emlékeztette. Percekig törte a fejét mire sikerült neki beazonítani a személyt. Anoya de Hielo, a lány eszébe jutotta az Aaknesortos találkozásuk.
– Min mosolyogsz? - kérdezte Pascal.
– Eszembe jutott egy régi emlék. - felelte, de tudta ennyivel nincs vége a dolognak. Pascal pontosan tudni akarja majd miről van szó.
– Mi volt?
– Hát ezt így nehéz elmondani, de anno Reigen, Anoya és én csináltunk egy kisebb felfordulást Aakna Resortban, még régen. - foglalata össze a lehető legtömörebben az eseményeket.
– Ó… és ez miről jutott eszedbe? A szagról? - kérdezett rá. Leena elmosolyodott, Pascal gyors esze még most is meglepte.
– Igen, ez Anoya lesz, valahol itt kell lenni! - felelte és kezével napernyőt formálva kezdte kémlelni a délibábos messzeséget. Nem is kellett sokat keresgélnie, hamar meg találta a lányt maga előtt. Anoya nem messze előttük baktatott a sivatagban. Leena kissé gyorsított a templom, hogy utol érje, néhány lépéssel előtte lassított, mielőtt még köszönt volna neki.
– Szia! - köszönt rá. Anyoa meglepve fordult hátra, vízre sóvárgó arccal.
– Leena? - kérdezte mire ő mosolyogva bólintott. - Tényleg te vagy az? De jó, végre egy élőlény errefelé... - sóhajtott fel.
- Hali! - köszön Pascal is. - Pascal vagyok!
-Szia. - köszönt vissza Pascalnak kissé szeppenten. - Aranyos a kaméleon.
- Nem nézel ki jól, - nézte Leena - kérsz egy kis vizet? - kérdezte.
- Oh igen, megmentenél vele, köszönöm... - felelte esdeklő szemekkel. Kivette táskájából a kulacsot és felé nyújtotta. Anoya hosszasan kortyolt a hideg vízből majd egy nagy sóhaj kíséretében nyújtotta vissza Leenának.
-Köszönöm.
- Merre? - kérdezte, miközben újra elindultak.
- Egy küldetésre igyekszem, valahol erre kel lennie a városnak.
- Mi is! - vágta rá Pascal, szinte azonnal.
- Ez remek. Örülök, akkor lesz társaságom is! - mosolyodott el.
Leena egy nagy bólintással helyeselt. A sivatag már is kevésbé volt olyan borzalmas hogy volt kivel beszélgetnie. Anoya a híres Fairy Tail céh mágusa volt, akiről már annyit hallott, és Pascal szinte napi szinten olvasott róluk az újságban. Kapva a lehetőségen a kis kaméleon mindenről kifaggatta Anoyát, amiről csak a lány tudott. Nem sokára a sivatag homokját sziklák kezdték el tarkítani egészen addig, míg nem egy magas háromágú táblához értek.
- Na ki melyikre szavas? - szólalt meg Leena, ahogy ott álltak a magas három ágú tábla előtt. Az véset betűket az idő foga igen csak megrágta már, és egy két szó nehezen volt olvasható. Leena papírjába mélyedt majd újra a táblákra nézet, de nem igazán sikerült megfejtenie az általuk hordozott információt.
- Egyértelmű nem? - kérdez vissza Pascal.
- Még is miből lenne egyértelmű? - kérdez vissza élesen ahogy csípőre tette a kezét és a vállán ülő kis barátjára nézett.
- Talán mondjuk, hogy rá van írva.
– Csak éppen olvashatatlanul… - dörmögte Leena.
- Igaza van Pascalnak, erről a városról van szó. - mutatott fel Anoya az egyik táblára. Leena értetlenül meredt rá, majd a táblára ő össze vissza két betűt ismert fel a makacs kaparásból, bár ezt igen derogált be vallania a nagy közönségnek.
- Hát igen a betűk hasznos dolgok ám! - élcelődött Pascal, mire Leena csak bevágta a durcást.
- Ugyan ugyan! - próbálta oldani a hangulatot Anoya - Na haladjunk, mert besötétedik és nem találunk oda! - mondta és elindultak a település felé. Útjuk egy magas sziklába vésett kanyargós úton haladt felfele. A homok lassan teljesen eltűnt, és fejét fák váltották fel a sziklák között. A tikassztó meleg után drasztikus csökkenésen esett át a hőmérséklet, Leena kifejezetten hidegnek élte meg a máskor megszokott eredi éghajlatot. Kicsit több mint egy kilométer cserfes gyalogolás után, házak körvonalait pillantotta meg a sziklák és fák között.
A takarós kis falu nem volt túl nagy, talán csak néhány utcát tudhatott magáénak, a fából készült emeletes házak ablakában virágok piroslottak. A falu közepén kör alakú tér nyílt melynek fő pontja egy magas torony volt. Első látásra kifejezetten, takaros otthonos helynek nézett ki, kedves kis küllemével. Még is meglepődését nem a hely kellemes kisugárzás váltotta ki, pontosabban ez hiszen egyáltalán nem ilyen helyre számított. Szemével támadások, rombolások nyomát kereste, de semmit sem látott. Mintha minden a lehető legnagyobb rendben zajlana a kis faluban.
A városhoz közeledve, néhány ember merészkedett ki házaikból, és félve szemlélgették az idegen triót. Arcukon mély barázdák ültek, szemük alatt pedig fekete karikák sötétlettek, mintha napok óta nem aludtak volna. Szemükben félelem és idegesség csillogott, amitől Leena gyomra görcsösen rándult össze.
- Nem úgy volt hogy romokban hever? - kérdezte Pascal, miközben a falusiakat szemlélte.
- Ez tényleg különös, egy haldokló városra számítottam...
Ahogy a házak felé tekintett riadt arcokat pillantott meg megbújva az ablakok sarkába. ” Még is mitől félnek így?” - gondolkodott el. ” Ennyire rémisztően néznék ki?”
- Viszont a lakosok arca nem túl bíztató. - törte meg a csendet Leena ahogy egyre beljebb értek.
- Hát ha egy szörny terrorizálna minden nap akkor neked se lenne vigyor az arcodon. - jegyezte meg Pascal.
- Az biztos… szerintem itt bűzlik valami.
Leena kezdte megelégelni a rémült pillantásokat, belé is visszaköltözött a már jól ismert feszültség és gyötrelem, ami már hetek óta emésztette.
– Elnézést… - szólotta meg az egyik lakost. - Mágusok vagyunk, ha jól sejtem ezt a felhívás önök tették. - mutatta meg a papírt a riadt asszonynak.
- I-igen, de én nem tu-tudok semmit. Erik Roweld, ő majd elmondja. - felelte remegő hangon, majd sietve megfordult és faképnél hagyta.
- Mi ez nem vagyunk mumusok, hogy félni kell tőlünk. - szólt utána Anoya de a nő még vissza se nézett. A nő viselkedéséből felfogta, tőlük ugyan semmit sem fog megtudni így egy lehetősége maradt.
- Nem hinném, hogy tőlünk fél, inkább attól, amiről kérdezni akartuk. A szörnyről. - mondta Pascal. Leena nem adta fel, annak reményében, hogy az említett férfi talán valami többet tud majd mondani újra egy lakoshoz sietett. A férfi nem lehetett több harmincnál, még is sovány volt és arca meggyötört.
[color=skyblue]- Bocsánat meg tudná mondani merre találjuk Erik Roweld? - kérdezte még utoljára mielőtt a nő elmehetett volna.
- Arra! - mutatott balra egy magas két emeltes házra.
- Kösz! - mondta Pascal, mire a férfi biccentet. ” Ő legalább nem futott el, ez is valami…” nyugtázta magába.
Leena megszaporázta lépteit, nem akart időt vesztegetni. A ház szinte teljesen ugyan olyan volt mint az össze többi, leszámítva a fehéren és pirosan virágzó muskátlikat ablakában. Sietve tette meg a ház tornáchoz vezető pár lépcsőt, majd meg se állt az ajtóig, ott még is megtorpant egy pillanatra. A ház teljesen üresnek tűnt, eddigi munkái során már megszoktak hogy halkan de halja a bent folyó élet hangját, léptek zaját, vagy emberek hangját de most nem halott semmit.
- Hahóó van itthon valaki? - kezdte félénken de válasz nem jött.
– Elnééééééééézést! - kiáltotta el magát Pascal mire Leena mérgesen tekintett rá.
– Most mi van? - kérdezett vissza megrökönyödve, de amint válaszra nyitotta a száját léptek zaját hallotta meg oda bentről.
- Igen, máris nyitom. - kiáltotta egy női hang belülről, és már nyílt is az ajtó. - Tessék kik..oh, önök mágusok? - nézett rájuk meglepődve egy fiatal asszony. Fehér kötényén főzés nyomát bizonyító foltok rikítottak, kezében pedig kicsi fehér kendőt tartott, mellyel a vizet törülgette karjáról.
- Igen a felhívásra jöttünk. - felelte Pascal. Hangja hallatán a hölgy szemei elkerekedtek, és Leena komolyan megijedt, hogy rájuk vágja az ajtót.
– Elnézést ő a társam. - szólalt meg hirtelen.
–É értem, - felelte megrökönyödve. - kérem fáradjanak beljebb.
” Huh, ez közel volt.
- Köszönjük.
Belépve a kis házba takaros kis otthon pillantottak meg, a legegyszerűbb berendezéssel. Nem volt benne semmi fényűzés, még is barátságosnak tűnt. A hölgy egyenesen az étkezőbe vezette őket, ahol hellyel kínálta őket. Az asztalnál egy középkorú kemény kötésű férfi várta őket, Leena remélte ő az akit keresnek.
- Jó napot Leena vagyok! - nyújtotta kezét felé.
-Az én nevem Anoya.
- Erik Roweld. - felelte tömören. – Önök lennének a mágusok, már vártuk önöket.
– Elnézést a késért. - szabadkozott illedelmesen Leena, mire a férfi csak biccentett egyet.
– A felhívásban szörnyeket említett, milyen szörnyekről lenne szó? - kérdezi Pascal.
- Egy nagy sárga macska. - felelte.
– Mikor látták először?
– Pár hete. - válaszolt. ” Még is mi van ezzel az emberrel?” - ütközött meg magában szófukarsága miatt.
– Azt lehet tudni mekkora szörnyre, számítsunk? - kérdezte Pascal.
– Elég nagyra. - felelte úgy fent tömören.”Gyáááá!” - akadt ki miközben feje oldalra billent. „ Ha nem mondom nem is gondoltam volna…” - Leenát kezdte idegesíteni a férfi stílusa.
– Még is mekkora az az „elég nagy”? - kérdezte kicsit élesen.
- Úgy kb három méter hosszú és az egész teste szikrázik.
- Szikrázik? - kérdezte csodálkozva Anoya de reakcióján Leena és Pascal is osztozott .-villámokat szór?
- Igen. - válasz a után mély hallgatás ült közéjük, mely csak hamar igen nyomasztóvá kezdett válni. Végül Pascal törte meg a csendet:
– Merre találjuk?
– Egy üregben él, a sziklákon.
– És merre is van az a üreg?
– A városba vezető úton találjátok. - szólalt meg a fiatal hölgy.
Leena bólintott, és felállt.
– Akkor azt hiszem mi indulunk is. - mondta, egyszerűen képtelen volt tovább néma csendben elviselni a szófukar férfit. Igazából nem is értette miért idegesítette fel ennyire de, legszívesebben ordított volna. Így hát a legjobb megoldásnak azt találta ha mi hamarabb megkeresi azt a villámló bestiát és addig veri amíg ki nem adja össze dühét. Miután elhagyták a házat, dühe párolgatni kezdett, de azért még igen morgós volt.
– Nem tudom hogy nektek mi a véleményetek, de nekem nem volt túl érthető a dolog - szólalt meg hosszas elmélkedés után Pascal.
– Hogy érted?
– Úgy hogy igen csak sok mélyedés van itt a sziklák között. - mutatott körbe kicsi kezével.
– Ebben igazad van, és az is érdekes hogy se idefele jövet nem érezte semmi különös szagot se most. - teszi hozzá Leena.
– És az a fa sem volt ott. - jegyezte meg Anoya, mire mind a ketten az általa mutatott irányba kapták a fejüket.
A hatalmas fa törzsét talán még tíz ember sem lett volna képes fogni, vastag ágaiból száz és száz ág nőtt felfelé. Leveli vékony zöld köntösként ölelték körbe, mint valami fátyol mely az idegen szemek elől takarná. A hatalmas fa egy szikla repedéséből nőtt ki, félig megdőlve kapaszkodott vastag gyökereivel az életet nyújtó talajba.
– Ez meg még is hogyan nőtt ide? - esett le Pascal álla a földre.
– Hm, hát a természet fura dolgokra is képes. - felelte mosolyogva. – Ugye Anoya? - kérdezte, de a lány nem felelt. – Anoya? - nézett rá kíváncsian, de arcán megrökönyödöttség ült. – Anyoa, jól vagy? - fordult felé aggódva, de ekkor észre vette hogy a fát bámulja. Követve tekintetét valami fényes kék csillogást látott a tövében.
– Az meg mi… - de a mondatot nem fejezte be, ugyan is akkor hangos szárny susogás csapta meg az fülét. Szinte a következő másodpercben egy hatalmas hófehér szárny jelent meg, az ágak mögött.
” Minden sárkányra…” - hűlt el Leena. A szárnyak újra csaptak egyet a levegőben és ismerős szag csapta meg az orrát. ”Ez… lehetetlen…” - szeme elé táruló látvány kiragadta világból, hirtelen minden elfejtetett. Az öröm hullámként árasztotta el testét, mámorító boldogság és idegesség keveréke megrészegítette. Teste egyetlen másodperc töredéke alatt kék fénybe kezdett pulzálni. Asmor testén megcsillant a napfény, majd lassan smaragzöld igéző tekintetét Leenára emelte. Pillantásuk találkozott, alig egy másodpercre majd elfordult és az ég felé szökkent. Leírhatatlan fájdalom kerítette hatalmába.
” Ne…” - nyögött fel ahogy Asmor hátat fordított neki.
– Asmor! VÁRJ! - kiáltotta ahogy puska golyóként kezdett el száguldani felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anoya De Hielo
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 279
Aye! Pont : 1
Join date : 2009. Nov. 13.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail :P (Kecskemét, Hungary)

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 7
Jellem: Törvényes Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Vas. Ápr. 01, 2012 8:57 pm

Lassan nyitogattam a szemeimet mint a tavaszi virágok. kissé homályos volt a kép, de miután a nap már nem vakított el tisztán láttam mindent.
~Tényleg...be kéne szereznem egy függönyt végre...bosszantó ez a koránkelés.-gondoltam magamban. A Nap ébresztett és miután felébredtem nem tudok visszaaludni. Eléggé fáradt voltam, de a friss hideg víz csodákra képes. gyorsan felfrissítettem magam, felöltöztem, majd lementem reggelizni. Mint mindig Mirajane szolgálta fel a reggelimet amit ezúttal a pultnál fogyasztottam el. A szokásos csoki gabonapelyhemet. Miközben nyammogtam a finomságot, Mira egy papírlapot nyomott az orrom elé.
-Nézd csak, ez szerintem pont megfelel a te szintednek. Van hozzá kedved?-kérdezte mosolygósan. Fürkészni kezdtem a lapot. Egy küldetés volt valami vadállatról ami falusiakat reggelizik ebédel és vacsorázik...el kéne kapni.
-Nem tűnik rossznak.-mondtam kissé kedvetlenül.
-Ez nem volt túl meggyőző.-kuncogott Mira.
-Kávét!.-mondtam kétségbeesetten, majd homlokomnál fogva ledőltem a pultra... Elvállaltam a küldetést, mert rám fért a pénz. Szóval, miután Mira a szokásos ulticsomaggal ellátott útnak is indultam ismét.az úti cél egy Arivan nevű város ami három kis faluból tevődött össze. Vonattal mentem de a vonat nem pontosan a városban tett le, így gyalogolni kényszerültem. Egy szál embert nem láttam a kopár síkságon innen és túl. kicsit beütött az az érzés mintha az Isten háta mögött lennék, sőt még azon s túl. Az idő egyre tikkasztóbb lett. A zöldellő növények eltűntek és csak az árnyék nélküli sivatag maradt. Nem sok vizet hoztam magammal, azt kortyolgattam néha-néha. próbáltam hűteni magamat, de ez a sugárzó meleg kezdett legyűrni. Úgy éreztem mint egy kis hangya a nagyító alatt...mintha egyenesen égetne a nap... Már ott voltam hogy elterülök és itt párolgok el, amikor is egy ismerős alak tűnt fel a horizonton. Mintha...Leena lett volna, de valami ostoba délibábnak ismertem el, és próbáltam tovább haladni, de amikor egyre közelebb bért, és kirajzolódtak a körvonalai, már tudtam, hogy nem délibáb. Végül odaért hozzám.
– Szia! -köszönt rám. A hangja biztosított arról hogy nem álmodom és ez nem egy délibáb.
– Leena?-kérdeztem ösztönösen hátha tévedek. - Tényleg te vagy az? De jó, végre egy élőlény errefelé... - sóhajtottam fel.
- Hali!-egy kis élőlény köszönt felém. Egy kaméleonnak tűnt...- Pascal vagyok! -mutatkozott be.
-Szia.-köszöntem vissza pislogva.
~Ez beszél...-döbbentem le...
- Aranyos a kaméleon. -dicsértem meg elhaló hangon.
- Nem nézel ki jól. Kérsz egy kis vizet?-kérdezte kedvesen.
- Oh igen, megmentenél vele, köszönöm...-erre Leena kivett a táskájából egy kulacsot majd felém nyújtotta amit én egyből meg is húztam. Ezt az érzést le se lehet írni. Még jó hogy a világ legnagyobb kincse a víz. Ahogy a hideg víz lefolyik a poros torkodon felfrissítve mindenedet. Mint egy mágikus löket...fenomenális volt. Miután jó nagyokat kortyolva eloltottam a szomjúságomat, visszanyújtottam Leenanak a félig üres kulacsát.
-Köszönöm.-mondtam hálásan.
- Merre?-kérdezte.
- Egy küldetésre igyekszem, valahol erre kel lennie a városnak.
- Mi is! -vágta rá a kis zöldike azonnal.
- Ez remek. Örülök, akkor lesz társaságom is!-mondtam, majd haloványan elmosojodtam. Ismét útnak indultunk.. Az út azonnal elviselhetőbb lett kettejük társaságában. A kíváncsi kaméleon mindenről kikérdezett, Leena pedig figyelt minket és néha bekapcsolódott a beszélgetésbe. Lassan kiértünk a sivatagból amikor is egy hármas elágazáshoz értünk.
- Na ki melyikre szavaz?-kérdezte Leena egy háromágú fa táblánál. Elég tépett kis tábla volt, a vésett betűk itt ott megvoltak már cincálva, de még ki lehetett őket olvasni.
- Egyértelmű nem? - kérdez vissza Pascal.
- Még is miből lenne egyértelmű?-kérdte Leena csípősen miközben kezeit derekára bigyeztette.
- Talán mondjuk, hogy rá van írva.
– Csak éppen olvashatatlanul…-dünnyögte Leena.
- Igaza van Pascalnak, erről a városról van szó.-mutattam a táblára ami a város nevét ábrázolta.
- Hát igen a betűk hasznos dolgok ám!-heccelte társát Pascal, erre a lány csak durcás képet vágott. Az emlékek felidéződtek bennem ahogy ez a lány sárkányokat megszégyenítő mód harcolt Reigen és ellenem...milyen nosztalgikus...
- Ugyan ugyan!- nyugtattam őket.- - Na haladjunk, mert besötétedik és nem találunk oda!-tereltem őket tovább. Az út folyamatosan változott. Egy sziklába vájt úton haladtunk, ahol lassacskán eltűnt a homok, és fák vonultak fel az út mentén. A hőmérséklet is más lett, végre a nekem tetsző idő ütötte fel a fejét. Kissé büdöskés , nem hideg, pont jó. Ugyan jégmágus létemre ez az éghajlat kedvezett nekem, Leenan viszont látszott hogy egyenesen fázik, vagy legalábbis nem igazán jön be neki a nagy változás. párszor ki is rázta a hideg, Pascal pedig még inkább a vállához simult.
A távolban lassacskán házak körvonalazódtak előttünk. nem volt túl városias , inkább tipikus falusi hangulat volt. A házak ablakaiban virágok hajlottak a nap felé, az utcák szépen terültek el, a falú központját pedig egy kör alakú tér képezte melynek közepén egy toronyka állt. Kis csendes, otthonos falucska volt, teli élettel..de valami nem stimmelt...
~Ennek a helynek teli kellene hogy legyen rombolásnyomokkal. ledöntött házakra, sérültekre, rémült emberekre számítottam nem pedig erre...mi folyik itt?-gondoltam magamba mire a házakból emberek tűntek fel, és közeledtek felénk. A falusiak eléggé rémisztőek voltak. Arcukon fáradtság és a kihaltság ül t ki, mintha nem is élnének vagy..nem...de..olyan furcsák voltak...a gyomrom kissé görcsbe rándult, fel voltam készülve a legrosszabbra. Az emberek minket bámultak, nem éreztem magam biztonságban.
- Nem úgy volt hogy romokban hever?-kérdezte Pascal, hallatszott a hangjában hogy ő is ideges...
- Ez tényleg különös, egy haldokló városra számítottam... -mondtam majd Leenara néztem. Az ő arcára is kiült az aggodalom és az értetlenség.
- Viszont a lakosok arca nem túl biztató.
- Hát ha egy szörny terrorizálna minden nap akkor neked se lenne vigyor az arcodon. - jegyezte meg Pascal.
- Az biztos… szerintem itt bűzlik valami.-jelentettem ki határozottan. Egyre inkább az éretzem hoyg ebből baj lesz...
– Elnézést… - szólította le az egyik lakost. - mágusok vagyunk, ha jól sejtem ezt a felhívás önök tették. - mutatta meg a felkérés papírját a riadt asszonynak.
- I-igen, de én nem tu-tudok semmit. Erik Roweld, ő majd elmondja.-mondta dadogó hangon majd gyorsan elszaladt.
- Mi ez nem vagyunk mumusok, hogy félni kell tőlünk. -kiáltottam utána. Utáltam ha lenéznek.
- Nem hinném, hogy tőlünk fél, inkább attól, amiről kérdezni akartuk. A szörnyről. - mondta Pascal. Leena újból az egyik lakostól kért útbaigazítást.
- Bocsánat meg tudná mondani merre találjuk Erik Roweld? - kérdezte még utoljára mielőtt a nő elmehetett volna.
- Arra! - mutatott balra egy magas két emeletes házra.
- Kösz! - mondta Pascal, mire a férfi biccentet.

Leena elindult a megadott irányba eléggé sietősen, mi pedig követtük. Nyilván tudni akarta milyen dolgok folynak itt. A ház olyan volt mint a többi pár apróságot leszámítva. Gyorsan felsietett a ház tornácához, egy pillanatra megállt, majd megszólalt.
- Hahóó van itthon valaki? - kezdte félénken de válasz nem érkezett.
– Elnééééééééézést! -folytatta pascal, mire Leena lesújtó pillantásokat vetett rá.
– Most mi van? -kérdezett vissza pascal. Hirtelen lépések zajai bentről.
- Igen, máris nyitom. - kiáltotta egy női hang belülről, és már nyílt is az ajtó. - Tessék kik..oh, önök mágusok? -kérdezte az asszony félénken. Egy igazi háziasszony nyitott ajtót. Fehér köténykéjét főzésnyomok tarkították, homlokáról izzadság gyöngyözött mait egy fehér kendővel törölgetett.
- Igen a felhívásra jöttünk. - felelte Pascal. A beszélő kis állat láttán a nő szeme kikerekedett. nem lepődtem volna meg ha sikítva vágja ránk az ajtót.
– Elnézést ő a társam. - szólalt meg mentegetőzve Leena.
–É értem, - felelte megrökönyödve. - kérem fáradjanak beljebb.
- Köszönjük.
belépve a házba, egy takaros kis otthon tárult a szemeink elé. Semmi rikító cucc, mégis békés kis otthonkának tűnt a legegyszerűbb berendezéssel. A hölgy az étkezőbe kísért minket, ahol a reményeink szerint említett férfi hellyel kínált bennünket.
- Jó napot Leena vagyok! - nyújtotta kezét felé.
-Az én nevem Anoya.
- Erik Roweld. - felelte tömören. – Önök lennének a mágusok, már vártuk önöket.
– Elnézést a késért.-mondta leena mire a férfi csak biccentett egyet.
– A felhívásban szörnyeket említett, milyen szörnyekről lenne szó? - kérdezi Pascal.
- Egy nagy sárga macska. - felelte.
– Mikor látták először?
– Pár hete. - válaszolt.
~ Milyen bőbeszédű férfi...-gondoltam magamban cinikusan.
– Azt lehet tudni mekkora szörnyre, számítsunk? - kérdezte Pascal.
– Elég nagyra. - felelte úgy fent tömören.
~Nem lenne pascal körülbelül itt ülnénk várva hogy megegyen a szörny...
– Még is mekkora az az „elég nagy”? - kérdezte kicsit élesen.
- Úgy kb három méter hosszú és az egész teste szikrázik.
- Szikrázik?-csodálkoztam.-villámokat szór? -kérdtem roppant mód meglepődve.
~Szörny is..nagy is..ráadásul villámokat szór...de jó, ezúttal sem úszom majd meg ép testtel...-gondoltam magamban.
- Igen.-válasza után nagy némaság ült közénk, majd ismét pascal személyében érkezett a felmentősereg.
– Merre találjuk?
– Egy üregben él, a sziklákon.
– És merre is van az a üreg?
– A városba vezető úton találjátok. - szólalt meg a fiatal hölgy.
Leena bólintott, és felállt.
– Akkor azt hiszem mi indulunk is.-mondta. láthatóan megunta a férfi modorát és a néma csöndet amit néha-néha lehetett csak megtörni.
– Nem tudom hogy nektek mi a véleményetek, de nekem nem volt túl érthető a dolog - szólalt meg hosszas elmélkedés után Pascal.
– Hogy érted?
– Úgy hogy igen csak sok mélyedés van itt a sziklák között. - mutatott körbe kicsi kezével.
– Ebben igazad van, és az is érdekes hogy se idefele jövet nem érezte semmi különös szagot se most. - teszi hozzá Leena.
– És az a fa sem volt ott.-mutattam nagy kerek szemekkel. hatalmas darab fa volt. A törzse oylan vastag volt hogy egy egész hadsereg alig érte volna körbe. Az ágai elvesztek az égben a levelei pedig ildomosan fedték be. A látvány elkápráztatott.
– Ez meg még is hogyan nőtt ide? -kérdezte Pascal hitetlenkedve.
– Hm, hát a természet fura dolgokra is képes. - felelte mosolyogva Leena – Ugye Anoya? -kérdezett de már nem feleltem... – Anoya? Anyoa, jól vagy? -kérdezett Leena...a hangját már halkan hallottam. Az agyamat befedte valami leírhatatlan fájdalom, megrökönyödés, kétségbeesés...
~Nem ez nem lehet....
A fa tövében érdekes csillogásra lettem figyelmes. Kéken csillogó kis ékkő, melybe egykor két ember szerelmének zálogát rejtették. A szívem sajogni kezdett, a könnyek akarva-akaratlanul is dőlni kezdtek a szemeimből.
~Nem igaz...miért...nem...nem akarom...neeem...
Nem rég már elengedtem, most mégis itt van. A kis jégdobozka amiben az erőm, a mágiám forrását kaptam...Egy dolog, egy emlék ami örökre összeköt minket...
~Anoya...-szólalt meg a hangja ismét a fejemben. lassan közel kerültem az őrület határához. Remegni kezdtem ide-oda rángattam a fejemet...
-NEEEEEEEEEEEMMMMMMMMMM!!!-kiáltottam a fájdalomtól hangosan, majd a térdre rogytam, fejemet a két kezemmel szorítottam, szemeimet szorosan becsuktam.
-Tűnj el, nem akarlak látni, nem akarlak hallani..nem nem nem ...nem akarlak hallani...NEEEM!!!-fájdalmas, kiáltásom betöltötte az erdőt...és elért a lelkem mélyéig.... Nem akartam viszont látni a múltamat. Nem akartam hogy újra kísértsen...elakartam engedni...de ő valamiért ragaszkodott hozzám...viszont, én ebbe kezdtem beleőrülni...









Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.animemangastyle.gportal.hu
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Hétf. Ápr. 02, 2012 1:52 am

Kao még egyszer utoljára bejárta a központot, és átnézte azokat a helyeket, ahol ő szokott volt lenni, az alvókamrájától az étkezőig és levéltárig mindent, nehogy ott hagyjon bármit is, ami kellhetett neki később. A túra nem tartott sokáig, és lévén hogy sok holmija sosem volt és trehány sem volt, jobbára csak adott a központnak egy ünnepélyes búcsút, amit a parancsnok koronázott meg a megjelenésével.
- Látom, készen állsz.
- Igen. - A szóváltás ezúttal egyikük részéről sem volt jelentésekkel traktált. A szavak jobbára szárazon mentek el egymás felé.
- Egy utolsó tipp. Arivanban tudomást szereztünk egy laboratóriumról, amit a Grimoire Heart tart fenn. Valószínűleg, főleg hogy eljutott hozzánk is a hír, másokhoz is eljut, és versenyfutás lesz érte, talán már ki is ürítették, de a forró nyom még mindig jobb lehet, mint a semmi.
- Köszönöm. Viszlát... Hamarosan.
- Valami olyasmi...

Kao utazással töltötte a délelőttöt. Elkapta a lehető legkorábbi vonatot, hogy megközelíthesse Arivant. Az eseménytelen zakatolás csak erősítette a gyanúját és a kételyét, hogy ami rá vár az legalább annyira lesz átható és viharos, mint amilyen eseménytelenül semmilyen volt a nap, a távozás a központból, a parancsnok maga mögött hagyása. Csak arra volt a végletekig kíváncsi, hogy mekkora lesz az ár, amit ezért a csendes sikerért fizetni fog - mert, ahogy azt Kuudo még Kao előtt meg is jegyezte, már el is könyvelte magában, hogy fizetni fog érte.
Azonban a napja semmivel sem lett eseménydúsabb, és semmi jelét sem adta, hogy enyhíteni kíván Kao rossz előérzetén, egészen arra a szintre léptetve ezt az atmoszferikus hatást, hogy az Arivan városkájáig tartó sétában nem találkozott senkivel, de még csak nem is látott senki mást.
Márpedig egy város, ha él, valamiféle forgalmat bonyolított volna. Márpedig ha minden rendben lett volna, akkor Kao nem kaphatott volna tippet az aznapi reggelen. Egy Grimoire Heart laboratórium pedig minden volt, csak éppen akár hírbe hozható sem, bármilyen kontextusban, a rendben fogalommal.
Kao a városba a délután napsütéses közepén ért el, amikor már mindenki hazaszállingózott általában a munkájából és iskolájából, amikor az öregek a tornácon ülve, vagy a kerítésük fölött elbeszélgetve nézik ki fia utazik az ő útjukon, és amikor sütés illata száll innen onnan a konyhák ablakán. De Arivan más volt. Itt nem volt semmi, kivéve a néha előforduló sietős gyalogos, akinek megfelelő társaság csak az volt, aki távolságot tart tőle amíg feltétlenül ki kell mennie az utcára.
Kao ennek megfelelően semmiféle segítséget sem tudott találni. Senki sem tudott semmiféle kifődéről, szeszfőzdéről, helybeli csempész vagy tolvajbandáról. Egy kis város volt, annak a túl aggódó és igen szélsőségesen visszahúzódó lakóival, akik féltek egy bestiától, aki terrorizálta őket.
Az a néhány, akiket Kao elkapott végül, legalább emlegettek valamit, amiből kiindulni érdemes volt: jó néhány épület gazdátlanodott és omlott össze a bestia miatt, és sokan mentek el, még a napokban is jobb élet után.
Kao tehát elkezdte felkutatni az épületeket, amelyek legalább elhagyatottnak tűntek, vagy éppen a a romlásuk ilyen vagy olyan fázisában voltak.
A logikája végül nem hagyta cserben Az ötödik épületben találta meg a csapóajtót, ami egy kiürített laborba vezetett. A találat egy dologra már bizonyosan elég volt: elárulta Kaonak, hogy nem csak ő jár a Grimmoire Heart nyomában, és azt is, hogy a legalább kettős idejű nyomok alapján a labor már napok óta kiürülhetett, és a direkt kutatásnak nem lenne értelme, kivéve ha eleve ellenséges pozícióban akar a Grimoire Heart tagjai közt elhíresülni...

Pár órával később, és átfogó kutakodás ellenére is, Kao semmi további használható bizonyítékkal a kezében indult vissza a legközelebbi állomás felé, hogy újra rajtot vehessen olyan helyen, ahol talán jóval több sikerrel járhat.
A gondolatai majdnem előre is szökelltek a tervezés kék egén, amikor Kao megállt, és maga mellett lenézve az útról konstatálta az idegen kívülálló jelenlétét, aki semmilyen sémával együtt sem illett a városba. A fickó fekete hosszú kabátot viselt, amit Kao pillantására le is dobott magáról, mint egy olcsó színpadias birkózó, aki a pénzéért bármire képes.
Kao pedig nem szólt semmit A Grimoire Heart céh tetoválása a férfin csak egy vaknak nem szúrt volna szemet, és csak egy ostoba vak nem érezte volna, hogy a véletlenszerű találkozás pont azzal amit kerestünk soha nem jelenthet jót, sőt többnyire hallos veszélyt jelent, ami olcsó bőrbe öltözik.
- Kuudo, te is látod amit én?





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Hétf. Május 07, 2012 3:18 pm

Akik túl közel merészkedtek vágyaik tárgyához, esnek leghamarabb csapdába. A Rohandar által látott apró görnyed csemete tövéből egyszeriben hatalmas vaskos gyökerek törnek elő, majd nyomukban egy komplett fa is kifordul a földből. Gyökérlábain úgy lép ki a felszínre, mintha csak egy ajtón jönne át. Ahogy felegyenesedik azon nyomban maga alá gyűri Rohandart.
Leena-t futtában éri a támadás, ami hasonló eredménnyel zárul. Korbácsként csattannak végtagjain a fa gyökerei és ágai, amik aztán a törzs alá húzzák a tehetetlen testet.
A megilletődött Ai-t és a kétségbeesett Anoyát-t a föld alól éri a támadás. Ait az előtörő kacsok körbefonják, magasba emelik majd Rin felé taszajtják a levegőben. Rin néhányat előrelép, először mosolyra húzza a száját, aztán kinyitja, s akkorára tátja, mint egy óráskígyó aki épp egy borjút kíván egészben lenyelni. A forma teste, aki már csak kissé nevezhető Rinnek megfeszül és fává merevedik, így nyelve el Ai-t.
A kuporgó Anoyát, lassan karok ölelik át hátulról. Az ismerős érintés hátborzongató és szép lassan egyre szorosabbá válik. Mikor menekülnél, akkor már késő. Hirtelen válik szorossá és behúz a föld alá.
Kao bár látszólag biztonságos távolságból szemléli az ellenfelének vélt alakot, mégis ugyan arra a sorsra jut, mint mindenki más, aki ezen az úton akart távozni Arivanból. Amint Kao pislog egyet, már nem az úton áll tisztes távolságban az ellenségtől, hanem a szirten, közvetlenül az óriási fa tövében. Földből előtörő gyökerek kötik meg lábát, a fa törzsén pedig egyre táguló rés nyílik, s azzal, mint egy mohó szájjal hajlik rá Kao testére, hogy elnyelje.

Mindenki eszméletét veszíti s mikor újra magához tér, egy szűk üregben zuhan lefelé. A korom sötétben semmi sem látható vagy tapintható, A kilógó gyökerek melyeket esetleg elkaptok nem tartják meg súlyotok. A varázserőtök olybá tűnik cserben hagy titeket, egyszerűen nem működik rendesen, éppen csak pislákol. Nyálkás kezek tapogatását érzitek, majd vöröses fény izzik fel az alattatok levő mélységből. A derengésben kiderül, hogy nem csak kezek, türemkednek ki a falakból. Égett
babafejek is epekednek utánatok, visítoznak és apró fogaikkal próbálnak belétek csippenteni. A látásotok újra eltompul, köd tölti meg a vájatot, majd végre „földet” értek.

Leena, Rohandar: Vékony liánok szőtte hálóban landoltok melyeket átszakítva még több métert zuhantok, végül azonban kifogy a lendületetek és megálltok nem sokkal a becsapódás előtt. Zöldes köd terjeng a levegőben, ami 10-15 méteresre korlátozz a látótávolságot és nyirkos érintésével kiveszi belőletek az erőt. Lihegve és izzadtan kászálódtok le a földre, ahol szembesültök egymással. Hogy mit tesztek a másikkal és együtt vagy külön indultok e tovább, az rajtatok múlik.

Felfele nézve nem igazán látni, miként és honnan pottyantatok ide és az is rejtély, mit fed az ide. Indák és fonnyadt, vékony szálú, kusza növények terítik be a fák kopár, levéltelen ágait. Az egész erdősségre ez jellemző és a talajt is ez a zöld takaró borítja. Képlékeny halmazuk bokáig elnyel titeket.
- Kelet felé a talaj vizenyősebbé válik a fák pedig elritkulnak.
- Északra és nyugatra első ránézésre nincs semmi különös, az erdő folytatódik.
- Délen van az egyetlen gyenge zajnak a forrása, ami a ti általatok keltetteken kívül a levegőbe vegyül.

Határozzatok és induljatok.

Ai, Anoya, Kao: A ti esésetek nem növények tompítják, hanem valami más. Olybá tűnik mocsárba zuhantatok, ám színét tekintve igen furcsa. Vöröses feketés árnyalatú és valamivel hígabb az állaga. Egy félig alvadt vérrel teli tóban landoltok. A felfedezés igen kellemetlen lehet, de éltek. A part látható közelségben van, nem nehéz elérni, útközben azonban könnyen ütközhettek lebegő akadályokba a víz szintje alatt. A vérfürdőt hatalmas szirmú, 4-5 méter magas vörös és citrom színű virágok veszik körül, melyek követlen a földből nőnek ki. Mivel nagyjából egyszerre csobbantok, mindenképp észreveszitek egymást. Északi vagy keleti irányba tekitnve, jó ötven méterre eltávolodva a medencétől, a virágok elritkulnak, és némi kopárság után vastag sűrűn egymás mellett álló göcsörtös, fákból álló rengeteget találtok. Egy egy fa olyan közel van a másikhoz, hogy alig csak oldalazva lehet elférni közöttük Általánosan köd uralkodik a tájon, ám ez a fák között sokkal sűrűbb. Hangokat is hallhattok, sóhajtozást, suhogást és nyögéseket.
Nyugatra rögtön érdes, fekete sziklafal emelkedik ki a vérből jó 50 méter magasságig, melyen több perem is van és sok sok üreg. A sziklafal ahogy távolodik a tótól egyre szélesedik is. Délre egyre csak mocsarasodik a táj, mintha a vér összekeveredett volna a földdel. Ebbe az irányba menni nehézkes lehet ugyan, de nem lehetetlen. Sok kő emelkedik ki a masszából, másutt valamivel a sár alá süllyedve ugyan de szintén ott vannak és a hatalmas virágokba is lehet kapaszkodni. Az ég mocskos zöld és átláthatatlanul kavargó zöldes felhőréteg borítja

Együtt? Külön? Ki merre?


Mind az ötötök varázsereje csak szivárog, mintha le lenne pecsételve, a rendelkezésre álló mennyiség szinte semmire sem jó, használhatatlan.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Kedd Jún. 05, 2012 4:06 pm

Tobben is jeleztek, hogy minden szandekuk ellenere, nem tudnak haladni ezzel a portyaval. nem csak azert mert nem szulettek meg meg jatekostarsaik posztjai, hanem mert odaig sem jutnak el, hogy acsapattarsakkal megbeszeljek a kozos reszeket. csapattarsak! ha egy mod van ra keritsetek idot a megbeszelesekre es roviddel utana a postok megirasara. ha mindez megvan en elolvasom az irasokat es azok fenyeben kitalalom majd postolom a folytatast. ez is idobe telik es haszeretnetek jatszani(abbol hogy jelentkeeztetek ezt sejtem) probaljunk meg nem nyujtani a varakozasi idon. lecwrájt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Kedd Jún. 05, 2012 6:44 pm

Már egészen közel értem a fához, amikor az apró kis csemete alól hatalmas gyökerek törtek elő a földből.
- Mi a pokol?! – tátottam el a számat.
A gyökereket egy egész fa követte, és mint a mesékben a kacsalábon forgó palota, itt most a gyökérlábakon lépdelő fa jelent meg előtte. Próbáltam volna ugyan menekülni, de nem sok esélyem volt, a monstrum egy szempillantás alatt maga alá gyűrt.
Akkor a kép teljesen elsötétült, és egy darabig nem is emlékszem semmire. A következő emlékem az, hogy egy mély szakadékba zuhanok lefelé. Bár a szakadék mély volt, mégis eléggé szűknek hatott, már amennyire a homályban fel tudtam mérni.
Megpróbáltam ugyan bevetni a Flight-ot, de semmi haszna sem volt, mintha nem is lettem volna mágus, csak egy egyszerű ember. Éreztem, hogy indák és egyéb képződmények is vannak körülöttem, és bár nem láttam őket, de próbáltam egyet-egyet megragadni, nem túl sok sikerrel. A legtöbb próbálkozásomkor el sem tudtam őket kapni, amikor meg sikerült megfognom egyet, az kiszakadt a helyéről, és jóformán semmit sem fékezett rajtam.
- Ez így nagyon nem lesz jó! – gondoltam.
Közben olyan érzésem volt, mintha kezek tapogatnának néha. Ekkor hirtelen egy vöröses fényforrás jelent meg alattam, ami némi megvilágítást adott a „csőnek”. Ekkor jöttem rá, hogy apró, emberszerű izék vannak körülöttem, akik nem valami szépen néztek rám.
Nem sok időm volt szemlélni őket, mivel azonnal köd lepett el mindent, majd ismét kitisztult a kép. Gyengécske, viszont sok-sok szálból álló liántengeren kezdem el esni, ami már sikeresen le is lassított, noha még jó pár métert estem lefelé. Amint átszakítottam az utolsó indákat is, földet is értem, de ekkorra a sebességem már szinte nulla volt, így nem esett bajom.
A köd, bár oszlott, de mégsem tűnt el teljesen, a látótávolságom nem volt több tizenöt méternél.
- Mégis mi lehet ez a hely? – tanakodtam.
Nagy nehezen és némi nyögéssel feltápászkodtam. Hirtelen magam mellett újabb nyögéseket hallottam, és megállapítottam, hogy nem vagyok egyedül itt, bármi is legyen az az itt.
- Jól vagy? – lépett oda hozzám az illető, mikor ő is felállt a földről, ahol eddig volt, és közben közelebb lépett hozzám, így meg tudtam állapítani, hogy egy lánnyal van dolgom.
- Ó, üdv! Azt hittem, hogy egyedül vagyok itt. - méregettem kissé gyanakvóan a lányt. - Ja, igen, rendben vagyok. – feleltem kissé zavartan neki. - És te?
- Leena, - nyújtotta felém kezét, - meg vagyok én is. – válaszolt a kérdésemre, majd körbenézett, jól láthatóan keresett valamit. - Nem láttál erre egy pici zöld kaméleont? – kérdezte meg végül.
- Rohandar. - fogtam kezet vele rövid gondolkozás után. - Ami pedig a kaméleont illeti, bocsi, de nem. – feleltem.
- PASCAL!! - kiáltotta, de nem érkezett semmi válasz.
Olybá tűnt, mintha szaglászni kezdett volna.
- Te jó ég, mi ez, vadászkutya? – gondoltam megütközve.
A jelenet közben némi mocorgást véltem felfedezni a fejünk felett, és felnézve meg is pillantottam valamit a liánok közt.
- Azt hiszem, hogy megvan az állatkád. - mutattam felfelé az indákra.
- Ó.... - nézett fel. - PAS! Mit csinálsz ott?! - kiáltott fel hozzá.
- Mégis szerinted mit csinálok? - kérdezett vissza ingerülten a kaméleon.
- Ugorj, majd elkaplak! – biztatta Leena.
- Hm, kedves. - jegyeztem meg halkan. - Ha már így találkoztunk, hadd legyen egy kérdésem: Tudsz mágiát használni? – érdeklődtem leplezetlenül.
Közben a zöldike lejött a „földre” hozzánk.
- Igen, gondolom te is. – válaszolt a kérdésemre a lány.
- Hali! – köszönt közben Pascal a gazdája öléből.
- Am... hello. - köszöntöttem én is. - Igen és nem. Mágus vagyok, de jelenleg valamiért nem megy a mágia. – ismertem el, mivel nem lett volna értelme tagadnom. - Veled mi a helyzet?
- Ez különös, nekem se megy... – mondta, miután nagyon koncentrált a tenyerére.
- Kíváncsi vagyok, hogy milyen a mágiája. – gondoltam.
- Nem lehet, hogy a köd miatt van? – kérdezte Pascal.
- Nem hinném, mivel én már zuhanás közben sem tudtam megállni. És ott még nem volt köd... már ha jól emlékszem.
- Akkor lehet hogy a hely miatt van. - jegyezte meg Leena. - De a köd se normális. - tette hozzá, majd leült a földre.
- Jól vagy? - nézett rá az állata.
- Igen vagy is... furcsán gyengének érzem magam. – informálta.
- Azt hiszem, hogy minél tovább maradunk, annál rosszabb lesz. Szóval javaslom, hogy inkább próbáljunk kijutni innét, minél hamarabb. – terjesztettem elő az ötletet, hiszen, bár nem szeretem mások társaságát, ebben a helyzetben két, illetve három fej mégis csak több mint egy.
- Rendben. – felelte a lány, majd feláll és az indákat kezdte el szemlélni.
- Hát, arra, amerre jöttünk, biztosan nem megyünk ki. - mondtam kínosan nevetve.
- Mondasz valamit. - értett egyet Pascal is.
- Tehát vissza nem mehetünk. – erősítette meg magának még egyszer Leena.
- Akkor marad ez. - tárta szét kicsi kezeit a kaméleon.
- Mondjuk, nem valami szimpatikus a környék. - jegyeztem meg kissé morcosan. - Merre menjünk?
- Hm, arra ahol nem ilyen nagy az avar... – közölte, kiemelve lábát a bokáig érő levelekből.
- Várj csak! - kezdtem el fülelni. - Te is hallod?
- Igen! Mi ez? – kérdezte rövid hallgatózás után a lány.
- Nem tudom, de ahol zaj van, ott valami történik is. Szerintem inkább arra kéne mennünk.
Ők csak bólintottak, így hát végül hang irányába indultunk el.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nakamura Haneda Ai
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 187
Aye! Pont : 12
Join date : 2009. Dec. 01.
Age : 27
Tartózkodási hely : Blue Pegasus klánház Liz-nél a bárpultnál

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Hétf. Jún. 25, 2012 4:24 am

Rohanni kezdtem felé, eszeveszettül rohantam, hogy hozzábújjak, hogy végre megöleljem, hisz oly rég láttam már őt és annyira hiányzott. Már majdnem a közelébe értem, amikor is hirtelen a földből előtörő növényindák rátekeredtek a karjaimra és a lábamra, valamint az egész testemre szorosan fogva engem.
- Mi…mi ez?? Rin! Segíts! - akárhogy is próbáltam olyan szorosan fogtak, hogy nem tudtam szabadulni tőlük és még a mágiámat sem tudtam használni, mert annyira ráfonódtak minden végtagomra. ~ Mi a fene ez? …. miért nem tudok semmit se csinálni?? Ha legalább el tudnám érni a csizmámban lévő tőrt…~ Rinre pillantottam, aki mindeközben felállt a fa alól és pár lépésnyit közeledett hozzám.
- Rin… - egyre jobban szorítottak a kacsok és szinte már alig kaptam levegőt. Rin széles mosolyra húzta a száját, amit nem tudtam mire vélni, majd elkezdte szétnyitni a száját, mitől az egész arcszerkezete teljesen eltorzult és akkora lett a nyílás, hogy még egy óriáskígyó is megirigyelné. Teljesen elváltozott teste, egyre inkább elvesztette eredeti formáját és egyáltalán nem hasonlított Rinre. Megrémültem a látványtól, de időm sem volt gondolkodni, vagy bármit csinálni, mert azon percen elnyelt engem úgy, ahogy voltam.
Zuhanni kezdtem a mélybe, a sötétségbe egy szűk üregen keresztül. Hiába nyitottam ki jobban a szemem így sem láttam, a kezeimmel kapálóztam, hátha el tudok kapni valamit, amibe belekapaszkodhatnék, azonban a kilógó gyökerek, amint megfogtam őket, rögtön el is szakadtak. Túl nehéz voltam nekik, és nem bírtak megtartani. Folyamatosan Rin arca és elváltozott, torz átváltozása futott végig az agyamon, amitől könnyeim a felszínre törtek. Nem akartam elhinni, hogy az ő volt, aki ezt csinálta velem. Most nem volt időm ezen gondolkodni, hisz folyamatosan zuhantam lefelé. Bárhogy is próbálkoztam használni a repülést, vagy előhívni a szelet, sehogy sem ment, túl gyenge volt, ahhoz, hogy hasznomra legyen. Olyan volt, mintha ez az egész elszívná az erőmet és tehetetlen vagyok ellene.
Éreztem, hogy valamiféle nyálkás dolog ér hozzám, majd a sötétből vöröses fény kezd izzani felfelé. Ekkor megláttam, hogy a nyálkás valamik, apró kezek próbálják megfogni az enyémet, melyek a falból nyúltak ki, valamint nem tudtam, hogy a kezekhez hozzátartoznak-e a babafejek, melyek gusztustalan látványt nyújtottak. Olyan fülsüketítő visítozásba kezdtek, hogy azt hittem megőrülök tőle, ráadásul, ahogy még mindig zuhantam a végtelennek tűnő, szűk üregben éppen hogy csak nem értek el apró fogaikkal, melyeket a bőrömbe akarták vájni. Undorodtam tőlük, és igyekeztem annyira összehúzódni, amennyire csak tudtam.
Ezután oly gyorsan értem „földet”, hogy még magam is meglepődtem. Ütést éreztem a fenekemen és a hátam belevágódott a talajba. Fejem megrázkódott, gyakorlatilag csoda, hogy túléltem az esést. Vízbe estem, legalább is akkor még azt hittem, hogy az. Ez volt, ami miatt nem haltam bele a becsapódásba.
Kissé sokáig tartott mire összeszedtem a gondolataimat és az erőmet, hogy ne ájuljak el és fel tudjak állni. Miután még is csak sikerült feltápászkodnom, ahogy körbenéztem kikerekedtek a szemeim.
A helyet egész jól körbe lehetett látni, de talán most volt az a pillanat, hogy azt kívántam, bárcsak ne lenne világosabb. Eljött a felismerés, hogy nem vízben landoltam, hanem egy vértóban, mely már félig meg volt alvadva.
Felnéztem ahonnan érkeztem, de más sem láttam csak sötétséget. Amikor ismét a tóra pillantottam megláttam a megölt lányok meztelen testeit a vérfürdő kellős közepén állni és széles vigyor húzódott az arcukra.
- Már vártunk rád…- visszhangoztak fejemben a szavaik és másodpercek alatt előttem termettek. A fejemhez kaptam a kezem és próbáltam elhessegetni a gondolatot, de nem ment. Ott voltak egész közel hozzám, éppen hogy csak nem értek hozzám. Az egyikük a nyelvével, melyről vér folyt végignyalta az arcomat, amitől elkapott a hányinger. Remegni kezdtem és rám tört a sírógörcs.
A gyomrom olyan kicsire húzódott össze, hogy alig kaptam levegőt és tüdőmbe beszorult lélegzetem feszítette a mellkasomat. Éreztem ajkai az enyémhez érnek és valami meleg folyik bele a számba, majd a torkomba. Próbáltam eltolni magam tőle, de képtelen voltam, mindez idő alatt a többiek lefogták a karjaimat és megláncolták a lábamat. Mozdulni sem tudtam, pedig mindent beleadtam, hogy elhúzódjak tőlük és kiszabaduljak a fogásukból.
- Végre megízlelted a vérünk, mely miattad ontatott ki...- mosolya mit sem változott és ahogy rám nézett az élettelen szemeivel, teljesen megrémisztett a látványa. A könnyek patakokban folytak le az arcomon és olyan hangosan sikítottam fel, amekkora hang csak kifért a számon.
Kinyílt a szemem és a lányok sehol nem voltak. Megérintettem az arcomat, ahol a könnyek valódiak voltak, valamint éreztem a vér ízét a számban. Remegésem nem hagyott alább, csak még inkább erősödött. Körbepislogtam a terepen és ismerős alak került a látókörömbe. Eddig észre sem vettem, hogy itt van, vagy csak nem voltam elég figyelmes, mikor először körbenéztem a helyen. Gondolkodás nélkül futni kezdtem felé, bár nem volt olyan távol tőlem, de még is sietnem kellett…
- Ano…- kiáltottam fel és sírva a nyakába borultam. Biztos, hogy nem értett semmit az egészből, de képtelen lettem volna neki most bármit is elmondani a látomásaimból. Annyira boldog voltam, hogy itt volt velem valaki és ráadásul, hogy ő, a szívem heves dobogásával, majdnem kiszakította a mellkasom.
- Ano biztos te vagy az? – kérdeztem a lányba ismerős arcot felismerve, de nem voltam már biztos benne hogy nem álmodom ezt az egészet.
- Igen én vagyok, de nem halucinálunk, nem csak képzelgés ez az egész? Hogy kerültünk ide?
- Fogalmam sincs hol vagyunk és nagyon remélem, hogy ez nem puszta képzelet szülemény. Különben most már abba tényleg beleőrülnék...- sikerült elfojtanom a sírásom, már csak szipogtam.
- Mindegy hol vagyunk, ki kell innen jutnunk. - mondta határozottan.
- Igazad van, na de merre!?- jobban elnézve a helyet nem sok lehetőségünk volt, és amik voltak nem éppen egyszerűek.
A part nem volt messze és körbe furcsa nagy szirmú, citromsárga és vörös virágok hatalmasodtak fölénk. Körülbelül négy vagy öt méter magasak lehettek és közvetlenül a parton lévő földből éktelenkedtek felfelé.
- Undorító ez a hely…- bukott ki belőle, miközben a hányingerem is csillapodni látszott.
- Igen az…szerintem induljunk ki a partra, hogy jobban körül tudjunk nézni.
- Rendben. -válaszoltam neki, majd követve őt elindultunk kifele. - Te se, tudod használni a mágiádat ugye?
- Nem…valamiért teljesen úgy érzem, hogy meggyengült, mintha éppen szívnák el, vagy nem is tudom
- Igen, amint elkezdtem zuhanni, ezt azonnal észrevettem én is. Vajon miféle hely lehet ez? Ráadásul, hogy sikerült bedőlni annak az illúziónak a fánál…istenem…
- Akkor te is így kerültél ide…engem is így „kapott el”.
~ Még is hogy fogunk innen kijutni?? Ha megint rám törnek a látomások végem…már így is teljesen le vagyok gyengülve…francba…~ Kezdtem kétségbe esni, de ez igyekeztem nem mutatni. Nem lett volna túl jó, ha Ano megtudja, hogy nem vagyok éppen a toppon a helyzettől függetlenül sem, nem akartam, hogy még emiatt is legyen oka az aggodalomra. Haladtunk kifele és elénk tárult a tó utáni terület, ahol nem olyan messze már a virágok ritkulni kezdenek és mindezeket olyan szorosan elhelyezkedő fák kísérik, hogy szemmel láthatóan nem lenne egyszerű átverekedni magunkat rajtuk. Már lehet látni, hogy ott a köd eléggé alászállt, amitől csak még inkább ijesztőnek tűnt az egész. Alapjáraton az ilyen tájak és helyek abszolút meg sem kottyantak volna, sőt még hogy félnék egy ilyen helyen, azonban, amióta a látomások egyre inkább bombáznak elvesztettem magam felett az uralmat és nem tudok parancsolni az érzéseimnek. Arra viszont rájöttem, hogy ilyen helyzetekben nem is a szituáció az, ami megrémít, hanem maga a látomások és a rémálmok gondolata miatt is görcsbe rándul a gyomrom és mérhetetlen félelem lesz úrrá a testemen.
Balra fordulva megláttuk a sziklafalat kiemelkedni a vértóból, mely körülbelül nem lehetett több ötven méternél, csakhogy egyre jobban szélesedett. Tele volt üregekkel és a pereme is elég szélesnek tűnt ahhoz, hogy könnyedén lehessen rajta mozogni.
Visszafordultam a tó felé és ameddig csak a szem ellátott mocsaras lápos rész húzódott végig. Bele se mertem gondolni, honnan állhatott össze ennyi vér, hogy ilyen hatalmas részen elterüljön.
Latolgattam az esélyeket, hogy merre lenne a legjobb indulni, mindeközben elkezdem hallani valamiféle suttogásokat és nyögdécseléseket, melyek végigsuhantak a helyen. Nem voltam egészen biztos, hogy most sem csak a képzeletem játszik velem, de igyekeztem nem odafigyelni rájuk. Bármelyik utat is választjuk, tudtam, hogy jó eséllyel csapdába fogunk ismét kerülni, amit sehogy sem fogunk tudni elkerülni. A fás részt azért zártam ki a lehetőségek közül, mert a köd miatt nem látnánk jól, ráadásul maga a rajtuk keresztül való átjutás sem lenne egy leányálom és ezt nem akartam sem megkockáztatni, sem bevállalni. A mocsaras résztől már élből rosszul voltam, ha csak a vérre gondoltam nyugtatgatnom kellett magam, hogy ne legyek rosszul tőle, ráadásul nagyobb esélyünk van ott nagyobb csapdába esni, mint ha, és maradt az utolsó lehetőségünk, a sziklaszirten mennénk. Lehetséges, hogy az üregekben fenyegetés vár minket, de még mindig egyszerűbb lesz gyorsabban reagálni egy esetleges támadásra, mint bárhol máshol ezen a vidéken. Valamint, ha valamilyen úton módon épségben felérünk a tetejére, beláthatjuk az egész tájat és jobban tudunk majd dönteni a tovább útról.
- Én azt javaslom, hogy a sziklaszirt felé vegyük az utunkat!- fordultam Ano felé az ötletemmel.
- Igen, talán az tűnik a legjobb megoldásnak. -válaszolta, majd arrafelé vettük az irányt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Hétf. Jún. 25, 2012 7:35 pm

- Mit? A fát? Mi az érdekes benne? - Kuudo Kao arcát fixírozta, a tekintetével is erősen kérdezve. Kao rossz érzéssel emelte vissza a tekintetét a fa felé, ami a következő rá vetett pillantásban már nem biztos távban, hanem karnyújtásnyira volt tőlük. Kao reflexei szinte kirúgtak, és a mágiája szinte kirobbant a testén levő kristályokból, azonban ez nem okozott semmi változást. A várt felrepülés nem történt meg: gyökerek csavarodtak Kao lába köré, és úgy törték szét a lábain levő kristályréteget, mintha azok ott sem lettek volna.
Az egész pillanatok alatt történt, Kao a szabadulás útját kereste a tekintetével, és tőrért nyúlt, amikor Kuudo kiáltása félbeszakította a gondolatait. A sipítás a fa hirtelen mozgására reagált, mert az éppen egy jókora ropogva szétfeszülő nyílással hajolt rá a csapdában levő Kaora, akinek ideje sem maradt cselekedni. A sötétség nem sokáig tartott, valamilyen mágikus fény tartott zöldellő félhomályt a fa belsejében, ami emelet mélységekbe nyúlt.
Kao nem igazán látta, hogy milyen mélyre eshet, és a sötétségben maga alatt nem is mert találgatni, így azonnal teremteni kezdte a kristályát, hogy újra körbevehesse magát vele, de az eredmény megsemmisítő volt, az éppen csak megjelenő kristályok fénytelenül omlottak le a bőréről, és nem is érezte velük az összeköttetését, nem tudott rajtuk keresztül energiát kiadni a testéből. Ezen felismerés után már semmi sem maradt hátra, fel kellet készülni a legrosszabbra, így Kao maga alá húzta a lábait, és a testét megpróbálta egyenesben tartani az érkezésig.
A csobbanás hirtelen következett be, az utolsó métereken kibontakozott Kao szemei előtt a tó tükre, és a növények képei felülről, így össze is húzhatta magát, hogy bombaként, minél jobban lelassítsa a zuhanást és nehogy elérje a medert mielőtt lelassulna, de a tó ezeket a terveket is keresztezte.
A vörös-fekete massza ellenállva, tompán fogadta a zuhanását, és habár nem volt mély sem, az esés energiája szinte azonnal elveszett az anyagban, amit Kao azonnal köpködni kezdett. Kuudo aki csak pár pillanattal később ereszkedett a vállára, ízlelés nélkül is tudta azt amit ő, és mindketten azonnal kémlelni kezdték a tájat.
- Természetellenes, és nem olyan, mintha egy barlangban lennénk - szólalt meg Kuudo, aki bizonyára ebben a fényben is tökéletesen, de legalább jobban látott mint Kao. - Mi lehet ez?
- Illúzió. Valószínűleg.
- Hogy tudunk kitörni belőle?
- Úgy tűnik sehogy. Vagy tényleg letört rólam minden kristályom, vagy a mágia ezt is elhiteti velem. Valószínűleg olyan erős, hogy képtelenek vagyunk mit tenni.
- De minden mágiának van gyengesége...
- Bizonyára ennek is. Ha jól tippelek, ennek például lehet egy olyan, hogy az illúzión kívülről gyenge a védelme, vagy éppen csak kívülről lehet megszakítani.
- Ha ez igaz, akkor már rosszul jártunk. De ezt miért gondolod?
- Emlékszel ahogy elfogott minket? Gyors volt és hatékony. Ha jól sejtem az illúzió gazdája nem is akart kockáztatni a lehetőséggel, hogy felfedezik mielőtt késő lenne, éppen ezért a feltűnésmentessége, és a csali, hogy magához rántson másokat.
- Oké, de akkor a célja mi?
- Hát ha mindenkit magába szív, akkor valószínűleg energiát gyűjt valamihez. Egy nagy mágiához kereshet áldozatokat, vagy csak mágusokat fog el a varázserejükért. Az megmagyarázná azt is, hogy miért vagyunk képtelenek használni a mágiánkat... - A megbeszélést azonban félbeszakította egy újabb hangzavar, felülről érkeztek sikoltások, majd mielőtt még lehetett volna érdemben reagálni, egy, majd egy másik test is belezuhant a tóba.
Kao és Kuudo összepillantottak, majd egy szívdobbanásnyi idő alatt döntöttek. késlekedés nélkül indultak tovább, hogy belevethessék magukat a titokzatos és hatalmas növények sűrűjébe, mielőtt az új érkezők akár csak megkérdőjelezhették a jelenlétük okát vagy mikéntjét.
- Ano… - kiáltotta az elsőként érkezett lány a másik nyakába borult. - Ano biztos te vagy az?
- Igen én vagyok, de nem halucinálunk, nem csak képzelgés ez az egész? Hogy kerültünk ide? - A második lány hangja sokkal határozottabb volt, mondhatni nőies, már ha ebben a jelenetben lehetett volna nőies jelentéseket találni.
- Fogalmam sincs hol vagyunk és nagyon remélem, hogy ez nem puszta képzelet szülemény. Különben most már abba tényleg beleőrülnék... - A kislány hangja gyengén hangzott, mint akit tényleg megviselt a látomás.
- Mindegy hol vagyunk, ki kell innen jutnunk. - mondta határozottan ismét a hölgy, és körülnézett.
- Igazad van, na de merre!? Undorító ez a hely…
- Igen az… szerintem induljunk ki a partra, hogy jobban körül tudjunk nézni.
- Rendben. Te se, tudod használni a mágiádat ugye?
- Nem…valamiért teljesen úgy érzem, hogy meggyengült, mintha éppen szívnák el, vagy nem is tudom
- Igen, amint elkezdtem zuhanni, ezt azonnal észrevettem én is. Vajon miféle hely lehet ez? Ráadásul, hogy sikerült bedőlni annak az illúziónak a fánál… Istenem…
- Akkor te is így kerültél ide…engem is így „kapott el”.

Miközben a lányok a tóból kikecmeregve körülnéztek, és döntöttek, Kao és Kuudo a növények árnyékaiban megbújva figyelték mit cselekszenek. Kuudo kifejezetten kíváncsi volt a beszélgetésükre, és bólogatva jegyezte meg, hogy a nők is ugyanarra jutottak ki, mint ők éppen csak pillanatokkal azelőtt.
- A helyzet adja magát, illetve ők sem tanoncok már. Tapasztalt mágusok lehetnek.
- A kérdés az, hogy mennyire, és miben.
- Egyelőre csak figyeljünk meg, és ne fedjük fel magunkat...
Kaoék a növények takarásában mozogtak, és követték a párost, amíg azok végül kijutottak a tó fojtogató közelségéből. A növényzet folytonos agonizáló nyögései, és a táj fényviszonyai, na meg a vér lemoshatatlan szaga jótékonyan takarták el őket a kéretlen szemek, fülek és orrok elől, így a követés egyelőre könnyen ment.
- Én azt javaslom, hogy a sziklaszirt felé vegyük az utunkat!
- Igen, talán az tűnik a legjobb megoldásnak. - A döntés racionális volt, azonban a követés így nehézkessé válhatott. Kao egy percig még várt, hogy döntést hozhasson, hogy bármi történhessen, de legalább, hogy egy kis távolság kerüljön a két páros közé, és így rejtve maradhasson, ha utánuk is oson tovább...


A hozzászólást Rouuro Kao összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 26, 2012 1:01 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anoya De Hielo
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 279
Aye! Pont : 1
Join date : 2009. Nov. 13.
Age : 23
Tartózkodási hely : Fairy Tail :P (Kecskemét, Hungary)

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 7
Jellem: Törvényes Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Kedd Jún. 26, 2012 12:22 pm

Kicsire összekuporodtam. Kezeimet a fülemre tapasztottam, hogy ne halljam őt, de minduntalan megszólalt azon a kedves, ismerős, lágy hangján.
-TŰNJ EL!-ordítottam, ám ekkor mintha átölelt volna két kéz...ölelése meleg, selymes és puha, kinyitottam a szemeimet, hatalmas fehérség tárult elém, s hátulról láttam ahogy fehér haja a vállamra omlik, s hátulról átölel.
~Ez csak valami..látomás lesz...-gondoltam, még mielőtt elhittem volna mindent, s belesüllyedtem volna az őrületbe. Selymesen ölelt, ám egyszer csak az ölelése szorításba csapott át, s abban a pillanatban kiakartam volna törni onnan, de már nem engedett, a szorítás egyre erősebb lett, míg végül lehúzott a mélybe, s zuhanni kezdtem....
Mikor kipattantak a szemeim, nem láttam semmit, csak zuhantam. Korom sötétség mindenütt, egy apró fénypont sem. Próbáltam a kezeimmel elkapni valamit, de az apró gyökerek a falban nem voltak elég erősek ahhoz hogy elbírjanak, s így csak estem tovább...
-Ice Make: Shi...-ordítottam volna...de egy csepp varázserő nem préselődött át rajtam...
~Mi a...hova tűnt a varázserőm...? -de még mindig csak zuhantam.
~Ha ez így megy tovább, bármibe beleeshetek, szúrós tüskékbe vagy akár a sima padlóra, biztosan szörnyethalok....
Eddig háttal lefelé zuhant, most hirtelen megfordultam, s előretettem a kezeimet, hátha azzal valamelyest feltudom fogni a becsapódást. Ám ekkor ismét kezeket éreztem hozzáérni a testemhez. De most nem kettőt, hanem vagy 10-et. Nyálkásak és ragadósak voltak, eszméletlenül büdös és gusztustalan. Ekkor hirtelen, vörös fény villant fel odalentről, hirtelen megláttam azokat akik elkaptak. Babák voltak, akiknek szenesre égett a fejük, de vigyorogtak, rémítően sikítottak.
-Jó ég!-kiáltatom fel rémülten. Kissé megijedtem, de bátornak kellett lennem. A zuhanás még mindig tartott, próbáltam kiszabadítani magam a babák szorításából, akik megpróbáltak beleharapni a húsomba, de ezt nem engedtem, kapálóztam próbáltam megütni őket, hátha lejönnek rólam. Közeledtem a vájat aljához, mikor is köd szállt a szemem elé, ismét semmit sem láttam, s ekkor földet értem. Hatalmas placcsanás, visszatartottam a lélegzetemet, mikor éreztem hogy vízbe esek.
~A jobbik megoldás..erre nem is gondatlan...
Mikor felúsztam a felszínre egy igen különös, sötét, és borzalmas kis világ tárult elém. A tavacska amiben"lubickoltam" vöröses fekete színű volt, mikor felemeltem a kezemet érdekesnek véltem a tapintását, mikor láttam, hogy nem úgy viselkedik mint a víz rájöttem...
~Ez vér!!- abban a pillanatban rohantam kifelé onnan ahogy a lábam bírta, de már így is késő volt, a szép fehér ruhám, a hófehér hajam, mind mind csurig átáztak a vértől, s gusztustalan vöröses színűek lettek. A hajszálaim összetapadtak tőle, a ruhám is megkeményedtek, egyből levetettem magamról, csak melltartó meg bugyi maradt rajtam, mert ha nem így teszek rám szárad és kikezdi a bőrömet...és akkor már a saját véremtől áznék... A hajamat összefogtam, felkötöttem egy hajgumival . Kiültem a partra, próbáltam magamról levakargatni a már megszáradt darabkákat több-kevesebb sikerrel. Ahogy körbenéztem, rengeteg érdekes virágot pillantottam meg, melyek hatalmasak voltak. Vörös és sárga viráguk hatalmasra emelkedett, alig láttam a növény tetejét.
~Mi ez a hely?...-néztem körbe rémülten...~tán hallucinálok..vagy álmodom? -ekkor megcsíptem magam hátha felébredek...de nem~ez nem álom...de legalább már..nem sikít a fülemben a hangja és nem látom őt...-úgy tűnt legyőztem az őrületet, s elmémnek sikerült kitisztulnia.
~Hol lehet Leena..elszakadtunk volna egymástól?-gondoltam ám ekkor, újabb placcsanás. Nem tudtam miféle szerzet esik utánam, így jobbnak láttam elbújni egy nagyobb növény mögé, s onnan figyelni az érkezőt. Ugyanúgy csapódott be mint én, majd nagy nehezen felállt. Hosszú fekete haja ismerősnek tűnt. Látszott rajta hogy sír, s lidérces képek szorongatják...fejét ide oda fordította, sírt, zokogott, majd hirtelen mintha kitisztult volna előtte a kép rám nézett.
-Ano...-mondta ki a nevemet, akkor már felismertem.
~Ai...?
Felém futott, majd a nyakamba borult.
- Ano biztos te vagy az? -kérdte tőlem kétségbeesetten, hirtelen nem tudta elkülöníteni a valóságot az álomképektől.
- Igen én vagyok, de nem hallucinálunk, nem csak képzelgés ez az egész? Hogy kerültünk ide?-még magam sem hittem el, ezért is kérdeztem meg tőle, persze ahogy láttam, hogy ő is idekerült lassan már biztossá vált hogy ez a "véres" valóság.
- Fogalmam sincs hol vagyunk és nagyon remélem, hogy ez nem puszta képzelet szülemény. Különben most már abba tényleg beleőrülnék...-mondta szipogva, mire biztatóan rámosolyogtam, és átöleltem.
- Mindegy hol vagyunk, ki kell innen jutnunk. - mondtam határozottan.
- Igazad van, na de merre!?--kérdezte.
-Egyenlőre fogalmam sincs, talán ha elindulunk a part mentén többet látunk.
- Rendben. --bólintott.- Undorító ez a hely…--bukott ki belőle.
Csak bólogattam.
- Te se, tudod használni a mágiádat ugye?
- Nem…valamiért teljesen úgy érzem, hogy meggyengült, mintha éppen szívnák el, vagy nem is tudom-magyaráztam bizonytalanul.
- Igen, amint elkezdtem zuhanni, ezt azonnal észrevettem én is. Vajon miféle hely lehet ez? Ráadásul, hogy sikerült bedőlni annak az illúziónak a fánál…istenem…
- Akkor te is így kerültél ide…engem is így „kapott el”. -taglaltam tömören, nem akartam róla beszélni , nehogy megint elkapjon egy újabb látomás.
Ahogy haladtunk előre, a növényzet és köd is ritkulni kezdett, a környezet elénk tárult. Igazi mocsaras vidék uralkodott. Egyik felén már erdősebb terület volt, de elég nehéz lett volna átmászni, a szorosan összeálló fakötegeken, azonban a vértóból egy elég termetes sziklafal emelkedett, mely úgy nézett ki, hogy alkalmas arra, hogy felmásszunk rá. Teli volt üregekkel, és széles peremei voltak.
- Én azt javaslom, hogy a sziklaszirt felé vegyük az utunkat!- -javasolta Ai.
- Igen, talán az tűnik a legjobb megoldásnak. --mondtam, miután magam is mérlegeltem a helyzetet. A sziklaszírt biztonságosabbnak tűnik mint az összes többi, így elindultunk a fal felé. Ahogy elindultunk a fülemben ismét valami idegesítő hang szaladt át, kissé megráztam a fejemet, majd igyekeztem nem törődni vele...
~Ez az egyik legfurcsább és leggusztustalanabb hely ahol valaha jártam...-gondoltam magamban
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://www.animemangastyle.gportal.hu
Leena
Sárkányölő
Sárkányölő
avatar

Hozzászólások száma : 440
Aye! Pont : 18
Join date : 2010. Feb. 10.
Age : 29
Tartózkodási hely : Dragon Fang

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   Csüt. Júl. 26, 2012 2:51 pm

Olyan gyorsan futott ahogy csak tudott, minden erejét beleadta. El akart érni, semmi mást nem akart csak újra megölelni az ő Asmorát. Úgy tekintett rá mint szülőjére, s most hogy újra láthatta, minden érzés feltört belőle.
– Hé Lee, laaaasííííts! - húzta el a szavakat Pascal, amint hajába kapaszkodva vésze hímbálozással próbált a lánnyal maradni, de pindurka arcát már komolyan eldeformálta a szél. Leena meg sem hallotta őt, egyre csak Asmor járt a fejében, és hogy újra vele lehessen. ” Ő biztos tudná mit tegyek most! Mindig segített nekem, újra együtt járhatnánk a világot és… el kell érnem!” - rebegte magába. Emlékezett milyen nagyon is szereti őt, és a pokoli fájdalom és felrémlett benne amit akkor érzett mikor ott hagyta. Szíve oly gyorsan vert hogy félő volt kiszakad helyéről, s már csak pár lépésre volt a fától még is minden másodpercet éveknek élt meg. Nem akarta újra elveszíteni, egész testét átjárta a pokli kínzó rettegés, és szemeibe könnyek futottak.
- Várj! - kiáltott fel hozzá de a sárkány nem is figyelt rá. Leena elrugaszkodva a földről kezét felfelé nyújtva lökte el magát a magasba, de nem érhette el a sárkányt. Hirtelen égető érzés kerítette hatalmába, és ahogy lenézet kemény kérges fa csápokat pillantott meg a lába köré tekeredve. Mindez egyetlen másodperc volt, még csak mozdulni sem tudott, és az indák már is a földre rántották. Hatalmas csapódás keretében ért földet, hallotta csontja hangos ropogását. A világ egyetlen pillanatra elsötétedett majd újra kivilágosodott előtte, ösztönösen próbált fel állni, négy kézlábra vergődve magát nézett fel az égre, de a hatalmas fa ágaitól semmit sem látott.
- Ne… - nyögte amint testére újabb gyökerek csapódtak mintha csak ostorozni akarnák őt. Megfeszítve testét nem törődve a lüktető fájdalommal próbált fel állni, hiába a gyökerek oly erősnek bizonyultak, hogy ha egy el is szakadt kettő lépett helyére.
– Mi az isten ez? - kérdezte idegesen.
– Leena! - hallotta meg Pascal kétségbe esett kiáltását. A kis kaméleonra egy vastag gyökér tekeredett, és láthatóan másodpercek voltak hátra számára kicsi testének, mielőtt végleg összeroppantja. Hangos morgás kíséretében szakított el néhány gyökeret amik kezét fogták, hogy barátjáért hajolhasson. Ahogy kezét a az indákra helyezte érezte szorításokat és tudta minden erejére szüksége lesz. Megragadta a vastag gyökeret.
– ARMS! - kiáltotta, ahogy ketté hasad az ág, Pascal ernyedt test pedig zuhanni kezdett. Utolsó pillanatban kapta el a kicsi kaméleont, de ekkor újabb indák húzták a föld felé. Kezdett teljese kifulladni, és a nyomás is egyre erősebb lett. Nem bírta tovább tartani magát térdre rogyott. Arca verejtékezett, ahogy újra megfeszítette magát de már nem tudott felállni. Ahogy felnézett a fa lombjára már csak a tiszt kék eget látta, és tudta Asmor végleg eltűnt. Kínzó fájdalom lett úrrá rajta, minden erejével küzdött, de az indák elérték a nyakát. A levegő hamar elfogyott, és ereje kezdett csökkenni. Utolsó pillanatig küzdött az őt körül fogó indák ellen, míg nem eszméletét vesztett. Végeláthatatlan fekete lukba kezdtek zuhanni, egyetlen apró szikra sem világított, olyan volt mint maga a pokol szája. Homályosan érzékelte hogy a földre teperik majd még tovább halad, le a sötét hideg koszos talajba majd kipergett az időből. Nem tudta mennyi ideig volt eszméletlen, elsőként a zuhanásérzést érezte meg.
” Csak álmodom.” - mondta magában, de még most sem ébredt fel. Érezte arcán a hideg áporodott levegőt, és hányinger fogta el ahogy belélegezte. Elméje még mindig tompa volt, mintha köd lenne rajta, mellkasában kínzó fájdalom lüktet, egyfolytában csak Asmor járt fejében.
- Hahó! Leena!- szólt egy ismerős hang. ” Ismerem ezt a hangot…” - gondolta, miközben ha halk távoli hang egyre közeledett.
– Leena! Leena! Kelj már fel basszus! HALLOD?!” - kiabálta Pascal magából kikelve, a zuhanás erőteljes sokkot váltott ki belőle, bár a fő ok nem feltétlen a zuhanás volt, hanem az áthatolhatatlan sötétség mely körülvette őket. Leenának lassan sikerült vissza küzdenie magát a világba, és megpróbálta kinyitni a szemét, de csak sötétség volt előtte.
– Mi? - kérdezte halkan, majd újra becsukta és kinyitotta szemét. Pontosan tudta mit tett, de a fény nem volt sehol, minden olyan volt mintha még mindig csukva lenne szeme. Teljesen összezavarodott, meg akarta rázni a fejét, de ekkor döbbent rá még mindig zuhan. Í
– Ébredj már fel! - csapkodta meg Pascal közben.
– Pascal! Hol vagyunk? Mi történik? - kérdezte kétségbe esetten.
– Nem tudom, csak arra ébredtem, hogy zuhanunk. - felelte. Hanga feszült és reszketeg volt, érezte most már kicsi talpait mellkasán, de tudta kis barátja fél.
Kezét kinyújtva próbált találni valami falat, de nem ért el semmit. Megpróbált összpontosítani, de mágiája amint felderengett szerte is foszlott.
– Mi az is…? - kérdezte elhűlve. Újra próbálkozott, ez úttal már sokkal erősebben, de de az eredmény újra csak egy halvány derengés lett. Kétségbe esve bámulta kezét.
– Én…
– Mi történt? - kérdezte Pascal.
– Nem tudom, valahogy nem tudom használni a mágiám. Mintha…
– Mintha mi?
– Szertefoszlana, valami elszívná vagy nem is tudom… - nyögte. A félelem egész testét megbénította.
– Á! - kiáltott fel amint hirtelen éles csípést érzett karján. Reflexszerűen húzta magához kezét.
– Mi az? - kérdezte azonnal Pascal.
– Valami megcsípett! - felelte, remegő hanggal. Elméje lassan kezdte feladni a harcot, és már képtelen volt megkülönböztetni mi a valóság és mi nem. Bőréhez ekkor valami nyálkás sikamlós dolog ért, s ő ijedten kapta el kezét.
– Hé tarts ki, Leena hallod? - szólt rá Pascal,
Ekkor hirtelen vörös fény izzott fel az üreg mélyebben megtörve ezzel a sötétséget. Abban a pillanatban láthatóvá vált az üreg fala, de az oly hőn áhított fény csak még borzalmasabb dolgokat hozott, mint azt sejteni vélték. A falból apró vörös torz kezek türemkedtek ki, melyekhez kicsi fejek tartoztak. A kis lények egy újszülött csecsemő tökéletes képmása voltak, még is, arcuk gonosz és fájdalmas grimaszba torzult. Bőrűkön égések nyomai látszottak. Amint a fény rájuk vetült, éles hangon kezdtek el visítozni, miközben továbbra is feléjük nyúltak apró kis kezükkel. Apró kis szájukban meg megcsillantak éles apró fogaik, s ahogy ki kihajoltak feléjük oly bá tűntek mint apró kis démonok kik vérre vágynak. Leena testén leírhatatlan félelem cikázott át, izmai megdermedtek, még lélegzete is elállt. Halálra rémülve zuhant a feneketlen lyukban, a visítás betöltötte fülét, bejárta elméjét és érezte ahogy az utolsó száll is szakadni kezd mely a valóságban tartotta. Reszketve húzta össze magát, de elkerülni nem tudta az apró kis kezeket mik felé kapta. Érezte ahogy a sikítás csontjáig hatol, eddig ismeret nyugtalanság kezdett el lelkében kavarogni. Mintha valami furcsa érzés kezdené belülről megmérgezni elméjét. Leírhatatlan undor kerítette hatalmába a csecsemő szörnyek láttán, gyomra egymást után vetette a bukfenceket. A képek összefolytak előtte, bárhova nézett gonoszul vicsorgó babaarcok néztek vissza rá, érezte a belőlük áradó őrület szelét. Hallotta Pascal halálra rémült kiáltását, és érezte amint ruhája alá bújik, de képtelen volt le venni szemét a borzalmas lényekről. Fejében ezernyi gondolat kavargott egyszerre.
” Ne kérlek ne érjetek hozzám… könyörgöm ne, nem akarom ezt látni!” - fohászkodott hangtalanul. Hirtelen ezernyi apró kis kéz tapintását érezte magán, és minden egyes kis pont égette bőrét. Sikítani akart de valami nem engedte, mintha kifogyott volna tüdejéből a levegő. Sokk egyre jobban hatalmába kerítette, és elméje feladta harcot. Az őrület éhes hiénaként vette magát rá, birtokba véve ezzel őt. Olyan volt mintha apró pici darabokká szakítaná szét a benne tomboló feszültség, a világ sötétedni kezdett míg nem újra elvesztette az eszméletét. Teste eszmétlenül zuhant a sötétségbe, Pascal tehetetlenül nézte őt de tenni nem tudott semmit. Hiába szólongatta Leena nem kelt fel, majd az apró földbe ragadt szörnyek eltűntek, és a vörös fény is halványulni kezdett. Pascal sokáig harcolt az ájulás ellen, de végül valami ismeretlen érzés újra megával ragadt. Zuhanásuknak végül sűrű inda rengeteg vetett véget. Az indatenger halkan nyikorogva lengette Leenát mikor magához tért.
Teste még mindig remegett, félve emelte fel pilláit, de a csend ami körül vette segített erőt venni magán. Fakó homály vette körül s képtelen volt gondolkodni, de egy dolgot tisztán meg tudott állapítani. Már nem zuhant, de nem értette miért nem érez fájdalmat. ” Meghaltam?” - suhant át agyán.
– Hol vagyok? - kérdezte halkan, s majd egy kép villant be előtte a rémisztő csecsemőkről. A rémület egyetlen pillanatra újra hatalmába kerítette.
– Lee? - hallotta meg Pascal hangját. A félénk kis gyenge hang épp hallható visszhangot vert. Hangja megnyugtatta és legalább arról megbízonyosdhatott hogy még él.
– Pas? Jól vagy? - nyögte.
– Azért az túlzás…
A halk nyikorgás ekkor felkeltette figyelmét, és megpróbált felülni, de karjai a liánokba gabalyodtak. Ahogy erősebben megrántotta bal kezét éles reccsenés hallatszódott és néhány centivel lejjebb került. Rémülten kapott egy másik vastag ághoz, de a zuhanás elmúlt.
- Jesszus mit csinálsz? - kiáltott rá ijedten.
– Csak ki akartam húzni a kezem… - kezdte volna.
– Hát ne tedd! - dörrent rá. – Ahogy elnézem ezek tartanak meg!
– Mik ezek?
– Ja jól látom ilyen gyökérszerűség, de lehetőleg ne rángasd! - magyarázta amint felmászott az egyikre.
– Jól van na. - morogta kissé sértődötten. Pascal neki bátorodva mászott keresztül kasul az indák között.
– Pascal várj! Ne mássz fel oda! - kiáltott utána, fogalma sem volt róla van e valami fentebb.
– Nyugi van! Csak arra vagyok kíváncsi honnan jönnek meg hogy mi van alatt! - csitította Leenát. Néhány percig csak hallgatta a kis kaméleon mocorgását, s lelkében dúló érzelmeket próbálta lecsillapítani. Olyan volt mint egy hatalmas vihar, ahol képtelen volt szét választani érzéseit. Éltében nem érzett egyszerre ennyi mindent, düh, harag, elkeseredettség, csalódás, félelem, rettegés, kín, fájdalom, szorongás. Úgy érezte megőrül tőlük, szó szerint szétszakítják. Végül Pascal hangja ragadt ki az őrületből.
– Hát… - kezdte nem túl sok reménnyel.
– Mi az? Mit látsz? - kérdezte azonnal.
Nem sokat, zöld ködöt, de azon túl semmit. A végét pedig végképp nem.
Mély sóhaj tört fel belőle, erőtlennek és gyengének érezte magát. Teste még most is remegett, és érezte az arcán lecsorduló könnycseppeket. Félt, nagyon félt. Bármit megadott volna hogy kikerülhessen innen, legbelül magát okolta hogy ide jött. Gyomorgörcse kezdett elviselhetetlenné válni, miközben elméje újra gonosz játékba kezdett vele. Érezte amint egész testét körbe szövik a liánok, s mintha a falak is mozdulni kezdtek volna. Mozdulni akart nem tudott, fel akart állni és elfutni, de tudta hogy ha gyökerek elszakadnak újra zuhanni fog. Bármit megadott volna hogy újra szilárd talajt érezzen a lába alatt.
Ahogy körbe nézett látni úgy érezte a tér egyre csak szűkül körülötte, egy kisebb és kisebb lesz míg nem össze nyomja. Pánik félelem hasított belé és képtelen volt tovább mozdulatlan maradni. Meg rántotta kezét, amit újabb éles reccsenés követett. Kapálózni kezdett ahogy csak tudott, s nem érdekelte mi lesz a következménye. A pánik félelem teljesen elborította az agyát és immáron képtelen volt meg különböztetni a valóságot a látomástól. S bár a falak egyetlen centit sem mozdultak, ő még is érezte amint minden másodpercben egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzá.
– Hé mit csinálsz!? - kiáltott fel rá Pascal.
Leena nem törődött vele, kiakart szabadulni képtelen volt tovább elviselni a gyökerek szorítását.
– Lee hagyd abba! Hallod le fogunk zuhanni! - üvöltötte de semmit sem ért.
– Nem érdekel, - kiáltotta vissza kétségbe esve. - ki akarok innen jutniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii….
Még be sem fejezte a mondatot amikor a gyökerek éles hanga megadták magukat és újra zuhanni kezdtek. A pánik félelem teljesen elborította az agyát és immáron képtelen volt meg különböztetni a valóságot a látomástól. S bár a falak egyetlen centit sem mozdultak, ő még is érezte amint minden másodpercben egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzá. Jó pár métert zuhantak, Leena már biztosra vette hogy megfognak halni, amikor megálltak. Hirtelen csend lett, majd megérezte maga alatt a kemény talajt egy halk puffanás keretében. A megleepődés végett vetett pánik félelmének, nem tudta mire venni a dolgot percekig csak bámult maga elé.
” Meg kellett volna halnom… ekkora erővel a földbe csapódni… lehetetlen…” - hűlt el magába. ” Valami meg állított, de mi?” - kérdezte magától. Meg porbált feltápászkodni, de ökölnyi golyószerű valamik nyomták hátát.
– Áh… - nyögött fel. kezén meg támaszkodva viszont nem földet érzett. Letekintve sűrű zöldes köd gomolygott, melyeken át nem látott, de tisztán érezte, hogy a talajon ezernyi gyökér fut, összetekeredve. Egyetlen pillanatig csak ült a zöldes ködöt nézve.
– Pascal! - bukott ki hirtelen belőle, de válasz helyett csak egy idegen nyögést hallott. A vér is meg fagyott benne de aztán megérezte illatát. Bár most sokkal gyengébben érezte de fel tudta ismerni annyira hogy tudja egy másik ember van velük.
- Jól vagy? – lépett oda hozzá, és kérdőn hajolt a fekvő fiúhoz. - - Ó, üdv! Azt hittem, hogy egyedül vagyok itt. – nézett vissza rá gyanakvóan. -Ja, igen, rendben vagyok. - - És te? – kérdezett vissza ahogy feltápászkodott a földről.
- Leena, - nyújtotta felé kezét, - meg vagyok én is. – válaszolt a kérdésemre, majd körbenézett, jól láthatóan keresett valamit. - Nem láttál erre egy pici zöld kaméleont? – kérdezte aggódva a fiútól. Nagyon nyugtalanított Pascal eltűnése. Attól fél őt nem állította meg semmi, és már halott.
- Rohandar. Ami pedig a kaméleont illeti, bocsi, de nem. PASCAL!! – kiáltotta el magát de csak csönd válaszolt. Lassan botladozva járkálni kezdett, és próbált nyomára akadni, de olybá festett orra cserben hagyta.
-Azt hiszem, hogy megvan az állatkád. – szólt a fiú miközben fel mutatott néhány liánra. A mocorgásra Leena is felkapta a fejét.
- Ó.... - nézett fel. - - PAS! Mit csinálsz ott?! – kérdezte kissé mérgesen. Örült hogy megtalálta barátját, de véleménye szerint annyit igazán megtehetett volna hogy le esik vele együtt, úgy talán megspórolta volna az idegeskedést.
- Mégis szerinted mit csinálok?
- Ugorj, majd elkaplak! – kiáltott fel hozzá kezeit az felemelve. Pascal akarva vagy akaratlanul de végül is Leena kezébe kötött ki, és azonnal a feje búbjára mászott.
- Hali! – köszönt Pascal.
- Am... hello. – felelte kicsit megszeppenten a fiú. - Ha már így találkoztunk, hadd legyen egy kérdésem: Tudsz mágiát használni?
” Nem, csak sétálni jöttem ide….” - jegyezte meg magában morogva.
- Igen, gondolom te is. – felelte, amint körbe nézett.
- Igen és nem. Mágus vagyok, de jelenleg valamiért nem megy a mágia. Veled mi a helyzet?
- Hasonló a helyzet, nekem se megy... – felelte, miközben újra megpróbálta használni de az eredmény hasonló volt mint legutóbb.
- Nem lehet, hogy a köd miatt van? – szólt közbe Pascal.
- Nem hinném, mivel én már zuhanás közben sem tudtam megállni. És ott még nem volt köd... már ha jól emlékszem.
- Akkor lehet hogy a hely miatt van. – vetette fel Leena.- - De a köd se normális. - tette hozzá, amint leült a földre. Kifejezetten rosszul érezte magát, gyenge volt, a hideg veríték gyöngyözzön homlokán. Mintha napok óta nem evett volna semmit, mintha beteg lett volna. Ő maga nem értette miért történt ez, de kivált képen nyugtalanította.
- Jól vagy? - nézett le rá.
- Igen vagy is... furcsán gyengének érzem magam. – magyarázta lihegve.
- Azt hiszem, hogy minél tovább maradunk, annál rosszabb lesz. Szóval javaslom, hogy inkább próbáljunk kijutni innét, minél hamarabb. vetette fel.
- Rendben. – bólintott, habár nem ismerte a fiút, most csak túlélni akart.
- Hát, arra, amerre jöttünk, biztosan nem megyünk ki. – nevezett fel ahogy felnézett.
- Mondasz valamit. - értett egyet Pascal is.
- Tehát vissza nem mehetünk. – sóhajtott fel aggódva.
- Akkor marad ez. - tárta szét kicsi kezeit Pascal, enyhe célzásnak szánva. Leenának valahogy sehogy sem fűlött a foga hozzá de tenni ellene nem tudott.
- Mondjuk, nem valami szimpatikus a környék. morogta Rohandar. Leena szétnézve a zöld köddel borított tájon hasonlóan érzett. - Merre menjünk?
- Hm, arra ahol nem ilyen nagyok a gyökerek... – ajánlotta amint lábaira nézet melyek bokáig elmerültek bennük.
- Várj csak! – szólt izgatottan. - - Te is hallod?
- Igen! Mi ez? – kérdezte.
- Nem tudom, de ahol zaj van, ott valami történik is. Szerintem inkább arra kéne mennünk.
A fiúnak igaza volt, de azért azt kihagyták hogy ez rájuk nézve nem feltétlenül lesz jó. Leena feltápászkodott a földről és lassan lihegve indult a fiú után.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)   

Vissza az elejére Go down
 
Gyarló vér - Portya (Ai, Anoya, Leena, Nerthus, Kao, Rohandar)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: