HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Sam Wareel

Go down 
SzerzőÜzenet
Sam Wareel
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 50
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Feb. 09.
Age : 25

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Sam Wareel   Szomb. Ápr. 28, 2012 2:54 pm

Apu nyomában! 1.)

Miután Sam az apja után kiabálva végigment az összes vagonon leült az egyik éppen üres helyre, majd az ablakra tapadva nézte a mesékbe illő tájat. Orcáját az ablaküveg egy disznóéhoz hasonlatosra torzította el. Elsősorban persze nem a festői tájban gyönyörködött, hanem naiv módon abban bízott, hogy az egyik fa alatt az éppen alvó édesapját pillantja meg. Hosszú órákon keresztül rendíthetetlenül fürkészte a tájat, természetesen tökéletesen eredménytelenül, mint azt már olyan jól megszokhattok tőle. Ám töretlen lelkesedéssel nézelődött, mígnem a vonat egy hirtelen fékezéssel meg nem állt. Hősünk arccal a vele két szemközti ülés közé bukott, feje pedig meglepő módon beszorult. A vagon ajtaja hirtelen kivágódott és négy alak lépett be rajta, akik arcukat kendővel takarták el.
- Szép napot a kedves utasoknak! – kezdte az egyikük. – Van szerencsém megkérni önöket, hogy társaim zsákjait töltsék meg az adományaikkal! – ekkor mutatóujján megpörgette a pisztolyát.
Az utasok már eleve meg voltak rémülve, de ezeket a szavakat követően a riadalom. Mindegyikük kapkodva, remegő kezekkel kutatott az értékeik után, egyiküknek se fordult meg a fejében, hogy életüket kockáztatva a vonatrablók ellen forduljanak. Indigókék kapitányunk eközben még mindig a feje szabadságáért küzdött. makacsul próbálta kihúzni a fejét, még véletlenül se jutott eszébe, hogy ha fölfelé próbálkozna, könnyebben szabadulna, hiszen a két ülés támlája fölfelé haladva keskenyedtek. Hősünk sötét volt, mint az éjszaka. Ő volt rá az élő példa, hogy létezik a fordított evolúció is, a legidiótább marad életben.
- Tudják a mi vándortársulatunk manapság sokat nélkülözött, és ezért, bár restelljük, mégis adománygyűjtésre adtuk a fejünket.
Két bandita a zsákjaik száját kitárva elindult, hogy begyűjtsék az utasok értékeit, akik készségesen dobálták a pénzüket és ékszereiket azokba a zsákokba. Az egyikük szép lassan elérkezett a még mindig szabadulni próbáló Sam-hez. Először csak értetlenül bámulta a kínkeservesen szabadulni próbáló kölyköt, majd miután felfogta, hogy mit is lát hangos nevetésbe kezdett, szemeiből pedig alig győzte törölgetni a könnyeit.
- Mi van már?
- Néz… - a mondatot képtelen volt befejezni, mert a nevetés túl domináns volt benne, ezért inkább csak a gyöszmékelő hősünkre mutatott.
A bandavezér csak nyakát nyújtogatta, hogy lássa a nevetés tárgyát, viszont a többiek a helyszínre siettek, és szinte azonnal hangos kacarászásban törtek ki.
- Hallottam, hogy nagy az istenek állatkertje – kezdte a banditák vezére. -, és azt is, hogy a kerítések is alacsonyak, de ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy léteznek-e azok a bizonyos kerítések?
Az egyik bandita végül megszánta hősünket és a hajánál fogva megmutatta neki a kiutat a két ülés közül. Sam csak értetlenül nézett pár pillanatig, majd elcsodálkozva felfogta, hogy mi is történt.
- Oh te jó ég! – csattant fel. – Uram, maga megmentette az életemet! Köszönöm! Már attól féltem, hogy itt kell leélnem az életemet! Árulja el, milyen mágiával szabadított ki?
Tévedtem, mégsem jött rá, hogy pontosan mi történt.
A banditák csak meghökkenten bámultak a fiúra, egyszerűen nem akarták elhinni, hogy léteznek ennyire sötét emberek is.
- Héj, kölyök! – vágott közbe a vezér, miközben vigyázott a többi utasra. - Fizethetnél is, ha már megmentettük az életedet! Egy kis pénz nem nagy ár a mi hatalmas erőfeszítéseinkért!
- Igaza van, uram! – Sam mindenki előtt külön-külön meghajolt, majd dzsekije zsebeiben kezdett kutatni, de ott nem talált semmit. Átkutatta nadrágja zsebeit is, de azok is üresek voltak. – Uraim… - hatalmasat nyelt, mikor eszébe jutott, hogy a vonatjegyre költötte el az utolsó Gyémántját is. – Izé… Nem tudom pénzzel meghálálni a segítségüket – mondta, miközben vigyora a füléig ért és tarkóját vakargatta. – Minden pénzemet a jegyre áldoztam fel.
A banditák komoran tekintettek a fiúra, eleinte azt hitték, hogy csak át akarja verni őket, de aztán az őszinte vigyora elbizonytalanította őket. Tétován összenéztek, s ezalatt rájöttek, hogy lehet igazság abban, amit ez a félkegyelmű mond.
- És azok a szivarok?
- Hogy ezek? Ezek apué. Maguk ismerik aput?! – tette fel túláradó lelkesedéssel a nagy kérdést. – Már nagyon régen keresem! Kérem, árulják el, hogy hol találhatom meg! – térden csúszva esedezett a banditák előtt.
- Egyáltalán ki a te apád? Mi a neve? – kérdezte az egyik bandita.
- Apu egy hatalmas nagy hős! – pattant fel Sam. – Ő a világ legjobb kardforgatója. Démonokat és gonosz varázslókat győzött le. Nincs ellenfele az egész világban!
- Jó, jó! De mi a neve, talán ismerhetjük, ha ekkora nagy hős.
- Arthur (*sípolás*)! – válaszolta vigyorogva.
A banditák mélyen elgondolkodtak, emlékeik között kutattak a név tulajdonosa után, de nem sok eredménnyel.
- Te nem lehetsz Arthur gyereke! – csattant fel gúnyosan a vezér. – Még csak nem is hasonlítasz rá!
- Mert anyura ütöttem, ezért is az ő nevét hordom.
- Baromság! Fiatalkoromban láttam a fickót! Mindenki rettegte a nevét, aki a törvények ellen vétett. Félelmetes lovag volt! Egy ilyen tökkelütött hülye nem lehet a kölyke! – kiabált a vezér, s a kendője felett az arca teljesen piros volt. Kicsit szívére vehette a dolgot. – Ő volt a Füstlovag! A Füstölgő Halál! A Füstös Lovag!
- Igen, anyu elmesélte, hogy így is hívták aput, mikor fiatalok voltak és még nem ismerték egymást – vigyorgott.
A vezér bosszankodva indult meg a fiú felé, s közben valamit motyogott a kendője alatt. Az utasok rettegve és feszülten figyeltek. A banditák is egyhelyben toporogtak, miközben vezérük elszáguldott mellettük.
- Ha ezek tényleg Arthur (*sípolás*) szivarjai, akkor… - szavai elakadtak, mikor egy pillantást vetett a Sam dzsekijén sorakozó szivarokra. Szemei elkerekedtek, majd néhány másodpercnyi némaság után görcsös, kínos nevetésbe kezdett.
Az emberei meglepődötten tekintettek rá, de a java csak ez után jött. A vezér keze görcsösen rángatózni kezdett, elejtette fegyverét, és a görcsös nevetés közben kiugrott az ablakon, átszakítva az üveget. Hatalmasat csattant a vonat mellett a fűben, de azonnal fölkelt és rohant tovább, a végtelenségbe.
- Héj, főnök! Mégis hová futsz? – kiabált utána az egyik bandita.
Sam értetlenül nézelődött hol a távolodó vezérre, hol pedig a banditákra, lövése se volt, hogy mi történhetett.
- Várj meg főnök! Itt hagytad a szajrét és minket is! – ugráltak utána a banditák, a mutatványuk közben az egyikük zsákját kiszakította egy kósza üvegszilánk, amit észre sem vettek. A zsákból szépen kihullott minden érték, miközben ők a szélsebesen futó főnökük nyomában loholtak.
- Én hősöm! – rikkantott fel egy rózsaszín hajzuhataggal megáldott, ritka ronda teremtés, akinek testalkata egy piramist idézett.
- Megmentett minket, fiatalember! – kurjantott boldogan egy öregember.
- Illúzió mágia volt igaz? – kérdezte csillogó szemekkel egy kisfiú. – Csak az lehetett, amitől így berezeltek a banditák!
Dehogy volt az, nem használt itt senki, semmiféle mágiát, csak a banditavezér rájött, hogy kinek a fiával sodorta össze sors. Sam értetlenül vigyorgott, s jobbra-balra kapkodta a fejét, hogy fogadni tudja megannyi köszönetet az utasoktól.
- Egy ilyen hős férfiúra van szükségem, odahaza! – vágtatott át a tömegen a rózsaszín csúfság. – Hozzám jössz, én hősöm? – térdelt le a nő, kékhajú főhősünk előtt.
Sam persze ezt a kérdést kapásból máshogy értelmezte. Ő csak azt hitte, hogy a lány egyszerűen vendégségbe hívja meg őt magához, s csupán izgalmában rosszul fogalmazott. De nem, ez nagyon nem így volt, ez az volt, aminek látszott, egy legénykérés. Hősünk igazából az élet ilyen aprólékos és fontos részeiről mit sem tudott.
- Hátőőőő – gondolkodott el a félkegyelmű. – Rendben elfogadom a meghívást, de sokáig nem időzhetek, mert meg kell találnom aput!
- Oh, egyetlenem! Mostantól elválaszthatatlanok leszünk! –ugrott fel a rondaság, s magához ölelte kedvenc idiótánkat, aki majdnem úgy roppant össze a húsos karok ölelésében, mint egy szál ropi.

Két órával, egy villával megszúrt kézfejjel, és két, késsel megvágott ujjal később Indigókék kapitány már egy gyertyafényes vacsorát töltött el az ocsmány leányzó otthonában. Félve bánt az evőeszközökkel, hiszen ritkán volt hozzájuk szerencséje - a kanalat leszámítva-, és olyankor mindig megsebesítette magát, akárcsak pár pillanattal korábban. Ha pedig valami elképesztő csoda folytán sikerült sértetlenül megúszni a procedúrát, akkor disznóólét csinált a kétméteres körzetében. A csirkecombot inkább fűrészelte, mintsem vágta a késsel, s az önkéntelenül is leugrott az asztalról. Természetesen a vacsorát nem hagyta elszaladni, ezért utána kapott, de nem figyelt a bontott boros üvegre, amit így sikeresen felborított. A mézédes bor pillanatok alatt vörösre festette a hófehér terítő egyik felét. Sam persze egyszerre akarta orvosolni mind a két problémát. Az üveget sikerült is felállítania, de a zsíros csirkecomb sikeresen kicsúszott a kezéből, ami így hókon vágta. Az idiótája pedig megrémült, attól tartván, hogy a csúful lemészárolt állat feltámadott és bosszút akar állni rajta, amiért megpróbálta megenni.
- Segítség! Segítség! Megtámadott egy zombicsirkecomb!– kiabált pánikba esve, miközben vadul hadonászott.
A rózsaszín rémség a rögtönzött előadást nagyra nyitott szemekkel nézte, úgy hogy még a villát is a szájában felejtette.
Hősünk keze ügyébe került az egyik ezüst gyertyatartó, amivel gyorsan agyonverte a félelmetes csirkecombot, ami szerinte az agyára szomjazott. Ám a heves csirkecombmészárlás közben a gyertyatartóból kihullott a gyertya, s az a földre hullva pillanatok alatt meggyújtotta a szőnyeget. A tűz pedig mohó volt, s pillanatok alatt elharapózott. Sam persze mit sem rettent, lábbal megpróbálta eltaposni a már amúgy is legalább egy láb magas lángnyelveket. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a próbálkozása nevetségesen eredménytelen volt…
Ám mielőtt a sültbolond égettbolondá vált volna a piramisasszony feleszmélt és akcióba lépett. Hangos csatakiáltást hallatott, majd mozgásba lendült:
- Ne félj egy percig se szerelmem! Itt jövök! – átugrott a lángok felett, hóna alá csapta a csirkecomb mészárost és kiugrott vele az ablakon, egyenesen holdfényes éjszakába. Mögöttük a ház néhány röpke perc alatt tökéletesen leégett, s alig maradt utána pár taliga hamu, ám a hegyomlásnyi lány nem szomorkodott. Sőt, inkább örült, hiszen szíve választottjával kettesben lehetett a romantikus éjszakában.
- Hát így holnap össze kell házasodnunk, hogy nálad lakhassak! – mosolygott kedvesen a rondaság.
Sam értetlenül ráncolta a homlokát, még sohasem hallotta ezt a szót, elképzelni sem tudta, hogy mi az a házasság.
- Hogy mit csinálunk?
- Holnap összeházasodunk! Ugye te is örülsz?
- Az olyan, mint a főzőcskézés, amit anyuval csináltam? – vigyorgott kínosan.
- Nem, dehogy! A házasság az mikor két ember egy életre összeköti egymás életét, mert annyira szeretik egymást és gyerekeket nevelnek, meg minden!
Igen, a rózsaszín hegyomlás is egy észlény volt, viszont Sam ha csak haloványan is, de megvilágosodott. Amint a lány intellektuálisan leírt az valahogy passzolt arra, ahogy az ő családjuk nézett ki. Apja és anyja összekötötték az életüket és felnevelték őt. A megvilágosodás után végignézett a lányon, és immáron elborzadt a látványtól. Valamiért nem tudta elképzelni, hogy az ő közös gyermekeiket hogyan bírná egyáltalán elhozni a gólya. Különben se volt semmi kedve a világ legrondább rózsaszín hegyomlásával leélni az életét. Arról meg nem is beszélve, hogy az apját még meg kellett találnia, ami elsőbbséget élvezett. Talán ezért történt az, hogy a banditavezéren pár órával korábban látott tüneteket kezdte produkálni. Szemei elkerekedtek, majd néhány másodpercnyi némaság után görcsös, kínos nevetésbe kezdett. Aztán pedig rohant amerre csak tudott, persze tíz méter után valamiben sikerült felbuknia, s végiggurulnia a domboldalon, ami egy szakadék szélére vezetett. A fizika törvényeinek hála Sam képtelen volt megállni a gurulással, így lezúgott a szakadékba, bele a folyóba.
A szakadék szélén az ocsmány nőszemély siratta elhunyt vőlegényét, elefántkönnyeket hullatva. Szerencsére nem tudta, hogy hősünket a fordított evolúció törvényei oltalmazzák, a leghülyébb marad életben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Sam Wareel   Szer. Május 23, 2012 7:03 pm

Üdv!ismételten mobilról nyilatkozok, csak röviden, tele hibával. Hallottam már a karakteredről így azt gondoltam nem er majd meglepetésként annak igen sajátos viselkedés módja. No de személyesen olvasni egy nagy rakásnyi sületlenséget, jól rendezett formában, azért az mégiscsak más. Üdítőek a poénok még ha, nem is érik mindig váratlanul az embert és üdítő a tény is, hogy Sam nem egy tipikus hős forma, vagy veretetlen gonosz. Tetszik az E/3 is, volt olyan mondat, aminek első felében többes számban, míg végen már egyesben beszéltél, előfordult, hogy lehagytál egy-két szót a mondat végéről. Megértettem így is de azáltal hogy kétszer visszaolvastam nem e néztem felre, kizökkentem. Figyelj oda! Örültem volna, ha kicsit hosszabbra nyúlik a kaland, történet szempontjából keveset haladtál, bar lvl1 vagy így ez nem is igazan baj, csak én vagyok mohóSmile. Várom a további munkáid, jutalmad 100ve!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sam Wareel
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 50
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Feb. 09.
Age : 25

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Sam Wareel   Vas. Jún. 03, 2012 2:01 pm

Apu nyomában! 2.)
Botcsinálta cowboy



Az öreg mozdony három kocsit húzott maga után, mégis úgy száguldott keresztül a végtelen mezőn, akár viharos éjszakákon azt a villámok teszik az égen. Sam az utolsó kocsiban ült, s egy újabb sikertelen kutatási hetet tudhatott a háta mögött. Apját most se találta sehol, ahogy már azt jól megszokhattuk. De valljuk be őszintén! A hasunkra csapunk, rohangálunk esztelenül a nagyvilágban és közben minden egyes szembejövő fát lefejelünk módszer nem a leghatásosabb módszer egy ember megtalálására, aki évek óta kalandozik valahol. Persze a mi dicső hősünk akkora naiva volt, hogy hitt módszerének tökéletességében, s eredményességében. Ugyan miért fogta volna fel megannyi elpocsékolt hónap után, hogy a lehető legrosszabb úton jár. Eddig mindenféle hülyét megtalált, csak pont nem az édesapját.
- Levelet ír, fiatalember? - kérdezte az idős öregúr, aki hősünkkel szemben ült.
- Igen, uram. - felelte Sam, vigyorogva. - Anyukámnak írom. Megírom neki, hogy nyugatra tartok, és ott biztosan megtalálom aput. Az mondták, hogy az az ígéret földje.
- Oh, micsoda szép elhatározás - bólogatott az öreg. - Én egy több millió gyémántot érő felfedezést tartok az ülés alatt. Csak befektetőt keresek.
Amint balek hősünk meghallotta a millió szót, kiejtette kezéből a tollát, sőt a levelét is. Gyorsan utánuk hajolt, és meglepő módon gondosan ügyelt arra, hogy ne verje be a káposztalével teli koponyáját az asztalba. De ugye, akinek káposztalé lötyög az agya helyén annak nem kell sok… Amikor Sam vissza felült volna, sikeresen beverte a fejét az asztalba, amin ugrottak egyet a poharak. Borzas csak a fejét csóválta.
- Jól van, fiatalember? - kérdezte aggódóan az öreg.
- Semmi, semmi gond - reagált vigyorogva Sam, s közben a fejét simogatta.
Legalább víz lötyögött volna a fejében! Elvégre abban megterem a hal. A halat ki lehet sütni, és ha máshogy nem is, de legalább ebben az értelemben volna sütnivalója… De nem.
- Tizenhét éve egy kutatóutamon - folytatta az öreg - felfedeztem a legnagyszerűbb tárolási módszert. Egyszerű és olcsó!
Botcsinálta hősünk valóságos áhítattal tekintett az öregre. Úgy tekintett rá, mintha most fedezte volna fel a kereket.
- És mi lenne ez a módszer, uram? - kérdezett vissza kíváncsian.
Az öreg azonnal a táskája után nyúlt. Pár pillanatig turkált benne, majd előkapott belőle egy szürke kockát.
- Szögletes tojások! Kockák! - tolta Sam arcába a kőnek látszó kockát.
- Wáóóó! - kedvenc balfékünk szemei valósággal csillogni kezdtek, szájából pedig már nyála is kicsordult. Úgy itta az öreg szavait, mint óvodás a kakaót.
- Öregem! Ha az a kocka ott egy tojás, akkor azt én tojtam! - motyogta Borzas az asztalon ücsörögve.
- Egy coicuzi szerzetes szerint ezek az északi hegységekből származnak. És ahol a tojás szögletes, ott szögletes a tyúk is!
Hősünk szeme előtt pillanatok alatt megjelent egy szögletes világ. Szögletes tojások, szögletes tyúkok, szögletes emberek, szögletes kutyák, szögletes házak, szögletes… egyszóval még azt is megpróbált szögletesnek elképzelni, ami amúgy is szögletes.
- Évek óta keresek valakit, aki fantáziát lát ebben a kutatásban - az öreg elképesztően lelkes volt, pont annyira, mint egy taknyos kölyök a születésnapján, mikor elérkezett számára az ajándékbontás ideje.
Sam óvatosan kezébe vette a szögletes tojást, és közelről is megszemlélte azt. Hűházott, házott össze-vissza, mígnem a vonat nagyot fékezve meg nem állt. A hirtelen fékezés következtében beütötte a fejét az ülése fejtámlájába és ijedtében kiugrott a kezéből az állítólagos tojás. A következő pillanatban valóban bebizonyosodott, hogy tojás volt a szögletes tojás, mert az összetört hősünk fején. A tojás sárgája is szögletes volt, ami megállt a feje búbján, viszont a fehérje akadálytalanul folyt végig az arcán.
A vagon hátsó ajtaja hirtelen bevágódott, és három kalapos, arcát kendővel eltakaró alak lépett be rajta. Hősünk a három alakból ismert egyet, pont azt, aki elsőként lépett be. Az a furcsa idegen volt, aki ismerte az apját, de miután a szivarokat megnézte vidáman elfutott.
- Elő az értékekkel! - csattant fel az egyik bandita.
- Nem adom a tojásaimat! - rejtette el a táskáját az öregember.
Sam, ahogy felismerte a banditavezért fellelkesülten ugrott ki az üléséből, és kézzel-lábbal integetett a férfinak.
- Hahó, hahó! Jaj de örülök, hogy látom! Itt vagyok!
A banditavezér felismerte idióta hősünk hangját, s attól menten ledermedt. Egész testében megremegett, majd lassan a fiú irányába fordult. Egy szót sem tudott szólni, mikor szembesült vele, hogy megint volt pechje összefutni ezzel a félkegyelművel.
- Papa, te ismered ezt a fiút?
Sam kikecmergett az ülés és az asztal közül, de közben beakadt a lába valamibe, aminek köszönhetően sikeresen hasra vágta magát.
- Jól vagyok! Nem történt semmi baj! - ugrott fel, miközben szemeibe könnyek szöktek, annak köszönhetően, hogy zseniális módon orrával tompította a becsapódást.
A vezér ismételten kínos nevetésbe kezdett, ám végül erőt vett magán és odaszólt fiainak:
- Meneküljünk, fiaim! Ez egy álruhás tigris!
Több sem kellett a három banditának. Ott ahol bejöttek kiszáguldottak, felpattantak lovaikra, és szinte tüzes csíkot húztak maguk után.
- Hé, nem menjenek el! Még nem mondták el, hogy hol találom meg aput! - kiabált utánuk, s kirohant egészen a korlátig. - Jöjjenek vissza! - kiabálta, kezeivel tölcsért formálva a szája elé.
A következő pillanatban a vonat hirtelen elindult, ugyanis a masiniszta észrevette, hogy a banditák valamiért eliszkoltak. A vonat hirtelen indult el, Sam nem kapaszkodott. A képlet megoldása egyszerű volt, Indigókapitány átbukfencezett a korláton és fejjel landolt egy ürgelyukba.
- Hé! Ne hagyjanak itt! Lorocóig vettem a jegyet! - ordított az üregbe, akár egy fába szorult torkos borz. A látása ekkora alkalmazkodott a fényviszonyokhoz, s ekkor tűnt fel neki, hogy egy értetlen ürge csodálkozva nézi őt. Szegény ürge még nem találkozott olyan hülyével, aki a vonatról fejest ugrik az ő üregébe és teleordibálja azt. - Oh! Üdvözletem, ürgeuram!
Eddig csak félkegyelmű, hülye, szerencsétlen és idióta volt, noh és persze sötét, mint az éjszaka. Most már sikerült elvesznie is. Hosszas erőlködés után kiszabadította fejét a lyukból, viszont egy vaskos földkarika még ígyis maradt a nyaka körül, amit úgy kellett letördelnie magáról.
- Húha! - nézett körbe Sam a végtelen tájon.
Sok mindent nem látott, hiszen a végtelenül sík terepen, csak fű volt, az égen pedig néhány felhő. A lába előtt húzódó sínpárt már nem látta, az agykapacitása túl kevés volt, ahhoz, hogy a lába elé nézzen.
- Most merre menjek?
- Talán a legközelebbi város felé? - tette fel a nagy javaslatot Borzas.
- Arra indulunk! - mutatott egyenesen előre a semmibe.
Borzas csak pofán vágta saját magát, de a világért sem szólt volna, hogy a sínek mentjén haladjanak.
- AAAAPÚÚÚÚÚÚÚ! AAAPÚÚÚÚ! - ordítozott mindvégig Sam.
Két óra séta után hősünk egy kisebb dombon túl érdekes dologra bukkant. Elcsodálkozva szemlélte az előtte elterülő látványt, aminek nagyon megörült.
- Mi a manó?! Bocik! Sok-sok boci! Egy egész gulya! És igazi tehénpásztorok! Ők biztos ismerik aput! - rohanva indult lefelé a domboldalon, de a második lépése előtt megbotlott, s bukfencezve ért le.
Az attrakcióra senki sem figyelt fel, így csak akkor vették észre Sam-et, mikor már elég közel ért a marhacsordához.
- Jó napot! - rikkantotta. - Ismerik az apukámat? Merre van most?
- Nini! Főnök, hallod ezt? - szólalt meg az egyik cowboy. - Ez a tájszólás úgy hangzik, mint a tiéd!
- Itt, a világ végén! Egy földim! Keblemre, barátom! - tűnt elő az emberek közül egy kissé túlsúlyos, körszakállas, vörös hajú férfi, aki úgy magához ölelte Sam-et, hogy a csontja majdhogynem összeroppantak. - Hogy hívnak, földim? - eresztette el hősünket, aki alig győzött levegő után kapkodni.
- Sam Wareel a becsületes nevem.
- Wareel? Milyen kicsi a világ! A bölcsődés szerelmemet is Sara Wareelnek hívták!
- Ő az anyukám! - válaszolta vigyorogva.
- Komolyan te a kicsit Sara fia vagy? - kérdezte elcsodálkozva a férfi.
- Igen, az ő nevét vettem fel - vakargatta tarkóját.
- Hát hozott ördög erre, fiam! A nevem Buck Kenzie. Mi járatban vagy erre?
- Hát tudják leestem a vonatomról és most a legközelebbi városba tartok.
- Mi is, tarts velünk, fiam!
- Oh, rendben, ez pompás! Ám Mr. Buck… ha anyut ismeri, akkor véletlenül nem ismeri aput is?
- Ki tudja? Hogy hívják?
- Arthur (*sípolás*).
Buck Kenzie elgondolkodott, de eredménytelenül, még életében nem halotta ezt a nevet, bár nem is csoda, hiszen életét nagyrészt a civilizációtól távol, a végtelen mezőkön töltötte a gulyáját terelgetve. Ám hősünket nem kente el a rosszhír, hiszen Buck pillanatokon belül hozatott neki egy lovat, amin az övé lehet, feltéve, ha meg tudja ülni.
- Ha fent maradsz Hortenzia hátán, akkor a tiéd lehet ez a pompás paripa.
- Tényleg? - kérdezett vissza csillogó szemekkel.
- Tényleg! - kacsintott Buck, miközben az emberei kuncogtak a háta mögött.
- Azok az áthúzgált pálcikaemberek nem jelentenek semmi jót, Hortenzia farán… - állapította meg Borzas.
Hortenzia egy szilaj ló volt, amit még soha senki sem tudott megülni. Kétbalkezes hősünknek pedig erre az esélye kevesebb volt, mint nulla, hiszen életében nem ült lovon. Ő viszont töretlen lelkesedéssel pattant fel Hortenzia hátára, s esett le a túlsó oldalán.
Buck Kenzie az ajkába harapott, hogy elfojtsa a belőle kitörni készülő nevetést. Másodjára már sikerült felülnie Samnek, megragadta a kantárt és…
- Akkor rajta! - Buck hatalmasat csapott Hortenzia farára, mire az felnyerített, és örült, ugráló vágtába kezdett.
Sam kapaszkodott, ahogy csak tudott, és ordított, vagy inkább hápogott, ahogy csak tudott. Hortenzia esztelenül fújatott, és ugrált, mindent elkövetett annak érdekében, hogy levesse magáról Indigókapitányunkat. Erőfeszítéseivel, viszont csak annyit ért el, hogy Sam-et szó szerint a gatyájából is kirázta, csupán az öve maradt rajta, az is csak azért, mert beakadt a nyeregbe. Ennek a félkegyelmű hülyének sikerült megülnie a préri legszilajabb lovát, mert az öve beleakadt a nyeregbe…
- Aszta mindenségit! Ilyen ügyes lovast nem láttam, mióta Harley lova beleült egy égő kaktuszba a hurrikán alatt. Tiéd a ló, fiam! - mondta Buck, mikor már Hortenzia összeesett a fáradtságtól, annyira kimerült.
- Gyere Sam, volna egy munkám a számodra, amíg velünk leszel.
- Tényleg? De jó!
- De előbb öltözz fel, a végén még rosszul lesznek a teheneim - nyújtotta oda a srácnak a ruháit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Sam Wareel   Hétf. Jún. 18, 2012 7:09 pm

Khöm... köhöm...

Engem ért a megtiszteltetés hogy leellenőrizhettem kalandod, és így végre kifejezhetem érzelmeim munkddal kapcsolatba!

BURTÁLISAN JÓ!


Istenemre mondom ilyet még nem láttam, sok munka tetszik, minden játékosban van valami egyedi amitől a kéz nyoma látszik a szavak között de ez... Ez olyan egyedi és új dolog, annyira különálló hogy szavakat is alig találok! A hangvétel, a narrátor savanyú humora, a szó használat, a sztori vezetés, és minden más egy összefüggő komplex rendszert alkotnak ami teljesen egyedivé és megmásíthatatlanná teszi a munkád! Ritkán mondom ezt Sam fiam de lenyűgöztél!

Jutalmad: 100 VE +25 VE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sam Wareel
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 50
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Feb. 09.
Age : 25

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Sam Wareel   Szomb. Szept. 08, 2012 5:21 pm

Apu nyomában! 3.)
Botcsinálta cowboy


- Egy vagyonba került ez a tenyészbika - kezdte Kenzie -, és azt szeretném, hogy vigyázz rá!
Na ez volt a világ legrosszabb ötlete. Ez a félkegyelmű idióta, még a bolháit is elhagyta - amik persze mindenhogy próbáltak ragaszkodni a gazdájukhoz. És most ez a vörös egy méregdrága tenyészbikát bízott Indigó kapitányra. Hát Kenzie ennyi erővel abból a pénzből vehetett volna egy zacskó földet is. Ez volt az a pillanat, amikor komolyan elgondolkodtam rajta, hogy nem Sam-el van a baj, hanem a szülőhelyével…
- De főnök! Mi vigyázunk Vindicatorra! - szólt közbe egy annyira büdös, rókaképű alak, aki körül két-három légy repkedett.
- Most már nem. Ti a többieket fogtok dolgozni! Majd Sam vigyáz az én kicsikémre.
Eközben Sam kézből próbálta etetni a bikát, ami akaratán kívül is rácsippentett fogaival balfék hősünk két ujjára. A szerencsétlenje annyira megijedt, hogy fájdalmában nem tudott felkiáltani, csupán kétségbeesetten rázta a kezét, bár nyelvére sikeresen ráharapott. Vindicator persze nem engedte az ujjakat, mintha csak valamiféle játékos kölyökkutya volna. Végül csak addig kínlódtak egymással, amíg balfékünk ki szabadította kezét, ám ugyan azzal a lendülettel hanyatt is vágódott.
A csattanást hallva Kenzie megfordult.
- Valami gond van, Sam?
- Dehogy is, csak játszottunk! - pattant fel vigyorogva, de közben veszettül rázta a kézfejét.
- Ez az etessük meg magunkat a hülye tehénnel játék? - vetette fel Borzas.
A hosszas hajtás után egy este Sam úgy gondolta, hogy levelet ír az édesanyjának:

„Kedves Anyu!

Fiadból igazi cowboy lett. Küldök egy fotót, amin rajtam van a cowboy ruhám és a hatlövetűm! Persze nem midig viselem minden darabját, amikor a prérin lovagolok, és a marhákat terelem. A préri pont olyan, mint ahogy azt elmondták. Amíg Mr. Kenzie tanyájára hajtottuk a csordát, a sziklás-hegység tőlünk mindig nyugatra volt. A mi hegyeink csak apró dombok hozzá képest! És ha látnád a vakondtúrásokat errefelé!
Az éghajlat is fantasztikus! Egyik nap úgy esett az eső, hogy a derekamnál halak fickándoztak körbe-körbe. Amikor elértük arra a vidékre, ahol Mr. Kenzie tanyája is található megértettem, hogy miért nevezik a környéket Fűtengernek. Olyan, mint a hátsó kertünk, csak nagyobb, mint egész Fiore. Remélem, nem kell egyenként kihúzogatnom…
Már közel járunk a Kenzie tanyához, ahol talán apu is ott lesz. Biztos vagyok benne, ha megtalálom nagyon büszke lesz rám. Nemsokára újra írok - de hosszú és kemény napom volt, és mindjárt úgy elalszom, mint akit fejbe vágtak…

Fiad, Sa…”


Itt vége szakadt a levélnek, hogy miért, azt majd később, előbb értelmeztetném a levelet.
Cowboy ruha… Egy bazári majmot előbb néztek volna cowboynak az emberek, mint kedvenc hülyénket, abban a hacukában. A kalapban elveszett a feje, ki sem látott belőle. A nadrágja olyan bő volt rá, hogy kétszer belefért volna, s az öv is kétszer körbeérte a derekát. Ezzel ellentétben a fölsője és a mellénye legalább három számmal kisebb volt rá, inkább nem is ecsetelem, hogy hogyan is állt rajta.
Vakondtúrások? Mégis miféle vakondtúrások?! Azok dombok voltak, homok illetve föld dombok…
Nem hordta minden ruhadarabját? Egyiket sem hordta! Akárhányszor felült Hortenzia hátára, mindig előadta ugyan azt a parádéját, mint első alkalommal. A szerencsétlen hülyének valamiért mindig volt akkora mázlija, hogy beakadjon az öve. Őszintén szólva a halálra rémült Sam-el ellentétben Hortenziát sokkal jobban sajnáltam. Szegény ló mindig összeesésig próbálta lerázni magáról balek hősünket. A cowboy társakról nem is szólva, őket is sajnáltam, amiért naponta legalább kétszer látniuk kellett Sam hófehér seggét. Persze ők sem voltak valami észkombájnok, mert folyton azt hitték, hogy a szerencsétlenje bemutatót tart, és a ruhadobálás a show része…
Miért szakadt félbe a levél nem sokkal a vége előtt? Azért, mert Sam fején egy pisztoly markolata csattant, akkorát, hogy a drága fegyver végigrepedt azon a kemény fején.
- Hah! Mint akit fejbe vágtak! Fogd azt a bikát, és tűnés!
- Oké! Az Elátkozott föld innen keletre van. Arrafelé biztosan nem találnak ránk!

Néhány óra elteltével a bikájába szerelmes Kenzie úgy döntött, hogy tesz egy éjszakai látogatást kedvesénél. Jött is hamar a nagy sírás-rívás, mikor lámpásának fényében csak szalmát, cöveket és egy elvágott kötelet látott Vindicator helyén. Noh, meg persze néhány méterrel odébb a félkegyelmű Sam is ott horkolt.
- Jó, éjszakát Vindi! – ekkor az arcára fagyott a mosolya, hiszen felfogta, hogy nagy a baj. – Mi történt itt?! Sam, merre vagy?
A kiabálásra Sam magához tért.
- Hűű főnök, látja a csillagokat? Ma este is fogócskáznak.
- Vindicatort elrabolták! Csakis a Vipera fiúk lehettek! Mindig is gyanúsak voltak.
Sam kóvályogva állt fel, s sétált oda Kenzie mellé. A Férfi felé fordult, majd sírógörcsével küszködve vállon ragadta hősünket és rázni kezdte. Sam feje annyira üres volt, hogy a rázás közben szinte hallani lehetett, ahogy a káposztalé lotyog a koponyájában.
- Ha elveszítem ezt a bikát, én is elveszem! A tanyámnak befellegzett!
- Majd én visszaszerzem! – nyögte ki hősiesen Sam.
- Ez az! Csak te vagy képes megtalálni őket a sötétben. Te vagy a legjobb lovas. Bízom benned.
- Sam Wareel újra száguld! – még fel sem pattant Hortenzia hátára, mire a lő eszeveszett száguldásba kezdett vele. Indigó kapitányunk valóságos nyálcsíkot hagyott maga után a levegőben.
A Vipera fiúk jó éjszakát választottak a tolvajlásra, hiszen az éjszaka szuroksötét volt. A messze távolban feltűnt egy fényforrás, amit célba véve Hortenzia odavágtázott a nyergében zászlóként lobogó Sammel. A fényért egy lámpás volt a felelős, ami Kenzie egyik emberének a kezében volt. A férfi meglepetten vette észre hősünket.
- Nicsak… csak nem Sam?! Éjfél elmúlt, és te megint parádézol? – tette fel a kérdést, ami valóban indokolt volt. Ugyanis a halálra rémült Sam az életéért kapaszkodott lova nyergébe, miközben az a marhacsorda tetején parádézott.
- Láttál valakit erre az éjszaka? – kiáltotta rémülten a kérdést.
- Láttam néhány lovast kelet felé haladni. Az Elátkozott föld felé.
Sam már a köszönömöt is alig tudta elkiáltani, mert Hortenzia azonnal keletnek vette az irányt, és vágtatni kezdett a marhacsorda hátán, mígnem az véget ért.
Hosszú vágta után megfáradt Hortenzia hátán Sam elérte az Elátkozott földet. A táj zord, borotvaéles sziklákból, és végeláthatatlan kanyonok labirintusából állt. Keselyűk köröztek a sziklák fölött, várva, hogy egy tökfej eltévedjen és kimúljon. A keselyűk pillanatokon belül kiszúrták hősünket, akinek magáram sem kellett írnia, hogy önkéntes vacsorának jött, hiszen messziről sütött róla, hogy távolról sem normális. Szinte kacagva kezdtek hősünk felett körözni a nyálukat csorgatva, szárnyaik szorításában ezüst evőeszközökkel.
- SEGÍTSÉG! – hangzott egy kiáltás.
- Apa?! – kapta fel a fejét Sam, majd rohanni kezdett a hang forrásának irányába. – Tarts ki apa, már megyek!
Két sarok és egy kisebb emelkedő után előkerült a segítségért kiabáló alak, aki magatehetetlenül feküdt, egy hatalmas szörny csontváza alatt, mivel egy szikla rádőlt a lábára, s egyedül képtelen volt kiszabadulni.
- Menekülj, majd én feltartom! – vetette rá magát Sam a hatalmas csontvázra, s próbálta halálra szorítani, az öreg kövületet.
- Nyugalom! Ez a fenevad már több száz éve halott. Errefelé sok ilyen csontváz van.
- Áh, értem! – vigyorodott el Sam, s próbált lemászni a hatalmas koponyáról, ami nem egészen jött össze. lába ugyanis megcsúszott, és valósággal fejest ugrott a porba, pontosabban arcost. – Jól vagyok! Jól vagyok! – nyögte, mikor egy marék porral a szájában felállt és letakarította magát.
- Leköteleznél, ha segítenél kiszabadulni.
- Máris! – Azzal hősünk odaugrott a szikladarabhoz és puszta kézzel próbálta megmozdítani azt.
A szemüveges alak csupán értetlenül nézett az idiótára, mert nem akarta elhinni, amit látott.
- Héj, ott az a bot, talán azzal könnyebb lenne! – mutatott egy elhagyatott fadarabra.
- Ha maga mondja… - vonta meg a vállait, majd felvette a botot és azzal döfködni kezdte a sziklát.
- Mit csinálsz, te barom?! – csattant fel Borzas. – Feszíts alá vele, ne pedig leszúrni próbáld a követ!
Sam csak kínosan vigyorgott, majd úgy cselekedett, ahogy társa javasolta. Így már pillanatok alatt kiszabadult az idegen lába, aki eztán nem győzött hálálkodni.
- Képzeld éppen medvére vadásztam a környéken, ami megölt néhány tinót a tanyámon, mikor egy fickó ellopta a lovamat.
- Én marhatolvajokat kergetek.
- Marha kerget marhatolvajokat – kuncogott Borzas.

- Ott vannak! – szólalt meg halkan Sam, miután a szikla tetejéről lenézve megpillantották a Vipera fiúkat.
- Innen könnyen elkaphatjuk őket, mielőtt meglátnának – állapította meg Teddy. – Történetesen van nálam egy lasszó.
- De ők odalent ketten vannak – akadékoskodott hősünk.
- Semmi gond! Megfelezzük! – és már Teddy készítette is a lasszóját. – Először a hátsót kell elkapnunk. – És dobta is a kötelet, akárcsak egy profi. A hurok pontosan elkapta a hátul haladó Vipera fiút.
- És most az elől haladót… - Indigó kapitány megsergette a lasszót, de elhajítani már nem tudta, mert beleakadt valamibe. A kötél után fordult, s egy hatalmas, szőrös, karmos állattal találta magát szemben. Egy jól megtermett medve állt mögötte, talán az amire eddig Teddy vadászott. Mindenesetre a medve eléggé ingerültnek tűnt, bajjóslóan morgott, nyakában a kötéllel.
- Hé, Teddy! Itt a medvéd!
- Mia…?! – Amint meglátta a robosztus medvét a szava is elakadt. – Jesszusom! Meneküljünk! – rángatta maga után balek hősünket.
Sam és Teddy úgy futottak, ahogy csak tudtak, a medve pedig követte őket. A hatalmas állatra tekeredett kötél másik végén pedig erőteljesen lobogott a lasszóból kiszabadulni nem tudó Vipera testvér. Kétbalkezes hőseink egészen egy billegő sziklaperemig tudtak menekülni a veszedelmes fenevad elől.
- Lődd le! Lődd le! – visította Teddy.
- Nincs nálam a pisztolyom! – kapkodott a pisztolytáskája után Sam.
- Mégis hogyan indulsz te rablókra vadászni?!
A medve már éppen agyoncsapni készült őket, mikor a kötözöttsonka Vipera fiú a lendületnek köszönhetően erőteljesen beleütközött. A fenevad hasra vágódott, ezáltal katapultot csinálva a billegő kőpillérből. Egy megmagyarázhatatlan véletlen folytán félkegyelmű balekunk pontosan az elrabolt Vindicator hátára zuhant. Sikoltozva, halálra rémülve hadonászott a bikán, mígnem megragadta annak farkát. A jámbor jószág erre olyannyira megrémült, hogy rohanni kezdett, mintha a pokol lángjai törtek volna fel, megannyi démonnal együtt. A medve eközben már a vele összekötözött Vipera fiút kergette. A fiú pedig testvére után rohant segítséget remélve tőle. Mindhiába, hiszen testvéri szeretet ide, vagy oda lóháton menekült a medve áldal üldözött fivére elől.
- Tesó, segíts! Sürgősen kellene a szalonnázó késed! Vágd le rólam ezt! – üvöltötte rémülten.
- Ne felém fuss! Nem is ismerlek!
Teddy ezalatt Hortenzián heverve küzdött magáért. Hortenzia pedig rémülten menekült egy bivalycsorda vezérhímje elől, akinek fejére ráhullott a korábbi hatalmas szörnyeteg csontvázának feje. A hatalmas és egyben félelmetes koponya rászorult a bivaly fejére, s a jószág vakon kényszerült menekülést keresni.
Az összkép csodálatos volt. Sam a farkánál fogva lobogott egy bikán. A Vipera fivérek egy meglasszózott medve elől menekültek. Teddy pedig Hortenzián hányva menekült egy kövületkoponyás bivaly elől. Érthető volt, hogy a korábbi keselyűk kissé zavarodottan nézelődtek a kanyonban, soha nem láttak még effélét.

- Az Elátkozott föld… Féltem, hogy ide fognak vezetni a nyomok. – sopánkodott az időközben megérkező Kenzie.
A kanyonlabirintushoz érve azonnal a bivaly elől menekülő Teddy és Hortenzia párosa száguldott el előtte.
- Ez Sam lova volt! Először elveszíti a bikámat, aztán meg a saját lovát is! Hiba volt alkalmazni a földim.
Alig hogy Teddyék tovább száguldottak, a másik irányból a Vipere fiúk és a medve hármasa rohant végig, akik éktelenül óbégattak egymásnak. Kenzie elképedve nézte a furcsa előadást, se köpni se nyelni nem tudott. legvadabb álmaiban sem látott még ilyent.
Végül néhány perccel később az alaposan megtépázott öltözető Sam bukkant elő az egyik kanyarból. Hátsójából egy hatalmas kaktusz meredt ki, míg kezeiben egy kötél volt, aminek másik végén Vindicator ballagott.
- Vicces hely ez az Elátkozott föld – köszöntötte a főnökét.
- Földim, megmentetted a tanyám a borzasztó végtől! Szeretném, ha te lennél az intézője mind a tízezer négyzetkilométernek!
- Örömmel, Mr. Kenzie, de nem örökre, mert meg kell még keresnem aput is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Sam Wareel   Szomb. Szept. 15, 2012 11:30 pm

Hm.... Nice nice nice!


Nem csalódtam! Mint mindig most is potyogtak a könnyeim a nevetéstől miközben az asztalt vertem! Egyszerűen imádom ezt az narrátort, és Samat is. Hülyesége már már eposzokba magasztalja őt! Fenomenális, de a leges legjobb a levél volt, ott még meg is kellett állnom, mert annyira fájt már a hasam a sok nevetéstől xD Várom a folytatást!

Jutalmad: 125VE

~~~ Level up! ~~~
~~~ Gratulálok a kettes szint meglépéshez! ~~~

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Sam Wareel   

Vissza az elejére Go down
 
Sam Wareel
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: