Mateus Grandus

Név: Mateus Grandus
Nem: Férfi
Életkor: 23
Mágia: Gealdor/ Tükör Mágia
Céh: -
Jellem: Gyerekként naiv tisztelettudó mindenki irányába. Kitűnő tanuló mégis reménytelenül tudatlan. Később ez eltűnik, lekezelő, és öntelté válik. Provokatív. Hajlandó szabadon használni mágiáját (többnyire mások kárára) csupán azért mert unatkozik.Szüleit leszámítva mindenkivel tiszteletlen és undok. Lenézi az embereket és ezt nem fél tudatni mindenkivel.Számára a mágia csak játék... és Ő szeret játszani. Céljának tartja, hogy megtanulja az összes mágia-ágat apja könyvéből és, hogy még több különböző mágia típust lásson.
Kinézet: 190 cm magas, vézna testalkatú férfi. Ezenkívül, ami még megkülönbözteti őt másoktól az a hosszú szőke haja és széles szája. Fekete nadrágot és bézs színű, koptatott bőr zakót visel, alatta pedig személyre szabott, kényelmes pamut póló.
Felszerelés: Hátizsákjában pár doboznyi füstölő (később a füstmágiához), egy-két öngyújtó és apjától kapott varázskönyv.


Gazdag családban születtem. Már a legelejétől fogva mindenünk megvolt amit pénzen meglehetett venni. Mikor megszülettem fél tucat Nő és Férfi zsongott körülöttem, hogy ne legyen semmiből se hiányom. Ezen nőttem fel. Iskolába nem jártam, apám tanárokat hozatott egy neves egyetemből, hogy itthon tanítsanak. Egész életem a kastélyban(ahogy néhány szolga hívta) és az azt körülvevő több holdas udvaron töltöttem. Fogalmam se volt róla, hogy más is van mint a napi 3, többfogásos étkezés, az óriási, meleg és puha ágy, vagy az örökké körülötted szorgoskodó, minden kívánságodat leső szolgát tucatjai. Nekem ez volt a világ.

Leszámítva Apám dolgozó szobáját, bárhová szabad bejárásom volt. Az volt az egyetlen szoba az egész kastélyban ahová nem tehettem be a lábam. Ami persze nem jelentette, hogy nem is voltam bent. Sőt! Rendszeresen bejártam oda, persze csak akkor, amikor Apám nem volt itthon. Ugyanis az egész kastélyban gyakorlatilag ez volt az egyetlen szoba amiben a mágia jelen volt. Tollak amik fáradhatatlanul írtak hol épp egy szerződést a helyi termőföldek(akármi is volt az) teljes jogú tulajdonjogának megvásárolásáról, hol pedig egy válaszlevelet Apa valamelyik üzletpartnerének a múlt heti vacsoraparti részleteiről. Papírok amelyek összehajtogatták magukat miután megteltek majd behelyezték magukat egy borítékba. Furcsa kövek amelyek érintésre mozgó grafikonokat vetítettek, és a kedvencem: Egy nagy, gömb alakú kő amellyel mindent láthattam és halhattam, ami a kastélyban történik. Láttam benne ahogyan Anyám éppen hazajött egy pár új fülbevalóval a kezében, láttam ahogy a szolgák egymás közt cseverésznek ismeretlen dolgokról mint pénz, gazdag és szegény, vagy éppen, hogy a gyermekük milyen jól tanul az iskolában. Bármi is legyen az az iskola, Ők ezt értették. Értették mert bólogattak és helyeseltek mindenre amit hallottak. Ez volt onnantól kezdve a kedvenc elfoglaltságom. Belopakodni Apám szobájába és hallgatni amit a szolgák mondanak egymás közt. Ahogy hallgattam őket, egyre több és több kérdés merült fel bennem. Ezek a szolgák, amikor nem itt sürögnek forognak, valahol máshol vannak. Valahol máshol, ahol Én még nem jártam. Egy olyan helyen, ami mosolyt hoz rájuk minden alkalommal, amikor beszélnek róla. Mosolyt amit én sose láttam még rajtuk.
17 voltam mikor már besokalltam és úgy éreztem meg kell tudnom ennek a helynek a hollétét! Látnom kell azt a helyet a saját szememmel, ami mosolyt hoz a mindig komor és szinte rezzenéstelen arcú szolgákra. Apám gyakran utazott el hosszabb időre, így én rengeteg alkalmat találtam, hogy fel lopózzak. Rengetegszer hallottam őket beszélgetni egymás közt és minden alkalommal valami újat hallottam. Megkérdezni nem mertem őket, így hát egy éjjel kiosontam. Nem kellett sokat lopózkodjak hiszen anyámat sose érdekelte, hogy éppen hol vagyok, apám meg épp üzleti úton volt. Csak arra kellett figyeljek, hogy visszaérjek mielőtt felkel a nap.
A kastélyt, a több holdnyi kertet és az istállót hatalmas kőfal veszi körül. Eddig még sose merészkedtem a falakon kívül. Nem mert megtiltották, hanem mert nem voltam tudatában annak, hogy van olyan, hogy 'a falakon kívül'. Most már viszont biztos vagyok benne, hogy van odakint valami. Lennie kell! Kinyitottam a kapu ajtót, gondosan ügyelve, hogy ne csapjak zajt és kiléptem.

Odakint semmi nem volt, pusztán egy széles ösvény, ami a kapuból a távolba vezetett. Bár ahogy jobban körülnéztem, néhány apró fénypontot vettem észre a távolban. Mivel semmi mást nem láttam, ami figyelmet érdemelne, elindultam a fénypontok felé. A fénypontok lassan nőni kezdtek és ahogy jobban megnéztem őket, láttam, hogy egy nagyobb kupac épületet világítanak be. És ennyi. Épületek. Legtöbből nem szűrődött ki semmilyen fény, de ahol fényt láttam ott benéztem. Az első dolog, ami meglepett az az, hogy az épületek belső tere szörnyen egyszerű volt. Nem láttam egy festményt se, vagy akár egy apró kristálylámpát. Vannak emberek ilyen kicsi és egyszerű házakban élnek? E miatt lennének olyan boldogok a szolgák, amikor egymással beszélgetnek? Még sok felé elnéztem a városban. Láttam sok épületet és egy szökőkutat is, ami bár sokkal kisebb volt mint a otthoni, de azért szökőkút volt. Minél többet jártam a lábam, annál inkább értetlenkedtem. Mi olyan jó ebben a helyben? Piszkos, kicsi és egyszerű. A hajnal lassan eljött és a nap előbujt a távolban. Én pedig arra eszméltem, hogy eltévedtem. Bármerre néztem csupa, számomra egyforma épületeket láttam, az utat vissza viszont sehol sem. Haza kell jutnom mielőtt az egyik szolga felmegy a szobámba ,hogy felkeltsen, majd rájön, hogy nem vagyok az ágyban.
Futottam ahogyan a lábam bírta. Nem tudtam hová, csak abban reménykedtem, hogy eljutok egy helyre ahonnan lehet látni a kastélyt. Ekkor megszólított valaki.
- Hova ilyen sietősen? - szólt egy nagydarab fickó akit még 2 másik vett körbe.
- Haza kell jutnom, de nem találom az utat.
- Ó hát ez igazán sajnálatos. - mondta miközben egyre közelebb lépett. Egyik társa felkuncogott, a másik elővett egy kis méretű kést. Hát honnan ismertem volna fel egy rablást még akkor...
- Mondja, merre van a Grandus Család kastélya?
- Ha-ha-ha, ugyan minek azt neked tudnod? Nagyon jó helyen vagy itt!
- Nem! Nem tudhatják meg, hogy eljöttem! Haza kell érne...
- Szerintem meg nem mész sehová!! - vágott közbe a férfi felcsillanó szemmel. - Elég a cseverészésből, ide minden értékkel ha jót akarsz!
- Pénz?
- Ne hidd, hogy nem tudom miféle vagy. Annak a Jonathan Grandus-nak lehetsz a kölyke. Ilyen ruhával semmiképp sem idevalósi! Na ide minden pénzzel, ami nálad van mielőtt baj lesz! - szólt rám majd Ő is előhúzta a kését.
Én nem értettem. Mi ez a pénz amiről mindenki beszél? Azt viszont megértettem, hogy ha nem adok neki belőle, rövid úton a temetőben végzem. El futottam, de ők gyorsabbak voltak egy sikátornál utolértek és megragadtak. Az ég már világos volt. Már valószínűleg rájöttek, hogy nem vagyok az ágyban. Erre gondoltam mielőtt az egyik rabló felüvöltött és a földön kezdett hemperegni ugyanis kigyulladt a ruhája. A másik kettő elengedett és a figyelem középpontját már egyáltalán nem a félájult társuk kötötte le (akiről időközben furcsa módon kialudt a tűz) hanem egy másik fickó aki a sikátor elején állt és egy labdát tartott a kezében, ami lángolt. Akkor láttam ilyet először és akkor ott, ez teljesen megbabonázott.
- Hárman egy gyerek ellen? Nagyon vakmerőek manapság a bűnözők.
- Te meg kinek hiszed magad? Na megállj csak elkaplak még ezért.
Azzal nekirohant késével az idegen felé. Ő könnyűszerrel kirúgta a kezéből a kést majd hozzávágta a tűzlabdát. A rabló hátra vágódott a labda erejétől és teljes tüdőből ordított fájdalmában.
- Na szépek vagytok! Egy apró tűz labdával se tudtok mit kezdeni? - mondta az idegen majd kezéből egy újabb labda tört ki.
- Áááá!!! Ez éégeeeet!!!
- Naná, hogy éget. Azért tűz labda, hogy égjen. - azzal intett is a másik kezével aminek hatására a lángok kialudtak a rabló testén.
- E-ez nem fair. Varázslattal könnyű! - panaszkodott a harmadik.
- Hát persze, hiszen három, késsel felfegyverzett rabló egy gyerek ellen fair, ugye? Na spuri amíg szépen mondom!
Utasította a harmadik rablót aki csapot-papot otthagyva elszaladt.
- Hé! És ezt a kettőt én takarítom el? - Kiáltotta neki, de Ő már messzire szaladt.
- Á mindegy akkor majd valaki más felkaparja a szemetet. - mondta már csak magának majd megpillantott engem aki ezidáig csak nyitott szájjal ült és ámult.
Ma már tudom, hogy ez pusztán egy alap szintű varázslat volt amire szinte bárki képes lehet, de akkor számomra ez volt a legkirályabb dolog a világon. Csak akkor szálltam le a földre mikor megszólított.
- Te meg meddig akarsz még ott ülni a koszban? Menj haza!
- N-nem tudom merre lakom.
- Eltévedtél? Ha kimész a sikátorból és balra mész látni fogod a főteret. Ott menj végig és kiérsz a városból. Onnan már lehet látni a kastélyt.
- Köszönöm!
Szóltam hálásan, majd mire felálltam az idegen eltűnt. Otthagytam a két ájult férfit és továbbmentem a főtér felé.
Hála az idegennek, gyorsan megtaláltam a kastélyt és hazaértem biztonságban. Otthon persze megkaptam a magamét amiért kimászkáltam.
- Na várj csak míg megérkezik Apád! Ha Ő megtudja, hogy mit csináltál kitagad, az biztos. - mondta Anya aznap már sokadjára, de mindketten tudtuk, hogy ezek csak üres szavak voltak. Ugyanis anyámmal ellentétben, apám nagyon szeretett. Bár szinte mindig üzleti úton van, de két hetet se bír ki anélkül, hogy ne jönne haza. Most éppen 3 nap múlva jár le a két hét.
Nem terveztem újabb kiruccanást. Nem volt szükséges hisz pont eleget tanultam aznap a kinti világról. Megtanultam, hogy a kinti halandó embereknek nincs semmijük és, hogy ezért nem szeretik a magamfajtát. Ez nem izgatott igazán hisz sose kértem, hogy kedveljenek, inkább örömmel töltött el, hogy velem ellentétben ők nincstelenek és ezért arra kényszerülnek, hogy másokat bántsanak. Mellemben büszkeséget éreztem. Büszke voltam, hogy nekem nem kell koszos ruhákban, és egyszerű épületekben élnem. Kialakult bennem a tudat, hogy vannak szegény emberek is akik nem engedhetik meg maguknak azt, ami számomra mindennapos.
Jó érzés volt. Tetszett a gondolat, hogy Ők kisebbek és jelentéktelenek hozzám képest.
Talán egyetlen dolog van, ami irigylésre méltónak találtam. A mágia. Az az idegen is szegény ember lehetett mert nem volt rajta díszes ruha mint rajtam, bár egy fokkal talán ápoltabb volt mint a többi. Ezt a képességet... ezt a tudást mindennél jobban megirigyeltem tőle és meg akartam szerezni magamnak. Persze akkor még nem tudtam, hogy mi is az a mágia és, hogy hogyan működik. De azt már tudtam, hogy akarom és ha meg akarom szerezni az egyetlen hely ahol kutathatok az apám dolgozó szobája. Ha ott nem találok semmit, akkor sehol!
Már másnap kora reggel belopóztam és a szoba egyik falát teljes egészében betöltő könyvespolc felé vettem az irányt. Apám szobája tele volt idegen könyvekkel, szerzőktől akikről én még hírből se hallottam, de ez engem most a legkevésbé sem érdekelt. Úgy gondoltam, hogy ha van itt egy olyan könyv, ami segít engem mágiához jutni akkor azt már a borítón látni fogom.
Szerencsétlenségemre, semmi érdemlegeset nem találtam. Apám a szépirodalom rajongója volt, ezt el kellett ismernem ugyanis az egész fal csupa kalandregényekkel, szerelmi históriákkal, és régi katonák háborús naplóival volt tele. Bele is olvastam néhányba, de mágiáról egy szót se említenek. Nem adtam fel. Nagy ez a dolgozószoba, biztos van valami, ami a segítségemre lesz.
Odaléptem apám asztalához, ami 3-3 fiókkal rendelkezett mindkét oldalán. Kinyitottam a bal felsőt. Tollak, tintás üvegek és egy levélnyitó késvolt benne. Bezártam és nyitottam a következőt, majd a következőt. Tele voltak üres papírokkal és borítékokkal, az egyikben volt egy kisebb üveg alkohol és pár kristálypohárka (nyilván a sikeresen megkötött üzleteket szentesítették meg vele), de semmi különleges, mígnem elértem az utolsó, jobb alsó fiókhoz. Próbáltam kinyitni, de zárva volt, és ahogy jobban megnéztem rájöttem, hogy egy kicsit különbözik is a többitől. Ugyanaz a fa keret, de a fogantyú rajta mintha más lenne. Elsőre ez fel se tűnt, de mintha egy kör alakú bonyolult de nagyon szépen kidolgozott minta lenne rajta. Megérintettem az ujjammal, hogy megnézzem vésett-e, de amint megérintettem az kéken felvillant majd eltűnt. Most már mindenképp tudnom kell mi van ebben a fiókban. Ez csak egy régi fa asztal, nem lehet nehéz feltépni egy lakatot! Megmarkoltam az apró fogantyút amennyire egy apró fogantyút meglehet, kitámasztottam a lábam és azonnal kitéptem a fiókot a helyéről. Én arra számítottam, hogy nehezebb lesz, de a zár meglepően könnyen engedett, mintha sose lett volna bezárva. Bele néztem a fiókba és egy nagyobb könyvet találtam benne. Vastag bor borítása volt és egy hasonló kör alakú minta mint, ami a fiók fogantyúján is volt. Vajon ez is eltűnik ha megérintem? Reszkető ujjal hozzáértem és a szimbólum felizzott kéken majd eltűnt. Felnyitottam és hamar rájöttem, hogy épp most nyertem meg a főnyereményt a jackpotot és a szerencsekereket egyszerre. A könyv mintha szándékosan azért lett volna írva, hogy a mágia fortélyait kitanulják belőle. Részletesen leírja az alapokat, és ahogy belelapoztam a közepébe, még különböző mágikus képességekre is tanít. A szívem úgy kalapált mint... szóval nagyon. Azonnal elkezdtem gondosabban elolvasni. Eleinte nem értettem sokat, de ilyenkor többször is nekifutottam, hiszen nem akartam egy szavát se kihagyni ennek a kincses könyvnek. Azonban nem tudtam sokáig élvezni kutatásom gyümölcsét ugyanis egy ismerős hang ütötte meg a fülemet:
- Jó kis olvasmány, nem gondolod?
Én végig a földön, az íróasztal mellett ültem. Mikor meghallottam, hogy valaki más is itt van, olyan sebesen felkaptam a fejem, hogy beleroppant a nyakam is.
- Apám! Te itt?
- Személyesen. Hogy tetszik a könyv? - kérdezte mosolyogva
Szívem mintha kihagyott volna egy dobbanást. Az, hogy lebuktam apám előtt, hogy a szobájában kutatok még azt is elfeledtette velem, hogy neki nem is kellene itt lennie hiszen több száz kilométerre van innen.
- Ez nem...
- Ne magyarázkodj nekem! - szólt rám, csevegő hangon - Azt hiszed tényleg nem tudom, hogy mindig a kémgömbömet lesed, amikor nem vagyok itthon? Vagy, hogy kiszöktél tegnap és megtámadtak? Én küldtem az egyik barátom, hogy segítsen rajtad. - szólt szinte nevetve.
- Azt is tudom, hogy nem véletlenül találtad meg a könyvet, hanem nagyon is jó okod volt rá, hogy kutass a szobámban. Mondjuk az tényleg meglepett, hogy képes voltál ilyen mélyre beférkőzni a Lezáró Pecsétjeim mögé. Bár gondolhattam volna rá, hiszen te vagy az egyetlen aki mind két Pecsét feltételének megfelel.
- Mi... - 'ről beszélsz?' akartam mondani, de fontosabb kérdésem volt, úgyhogy lenyeltem a kérdést útközben és egy újjal álltam elő: - Hogy kerültél ide?
- Teleportáció fiam.- mondta olyan hangsúllyal, mintha a válasz teljesen nyilvánvaló lett volna. - Azt hiszed bárki elviheti a varázskönyvemet anélkül, hogy tudnék róla?
Mivel fogalmam se volt mi az a teleportáció ezért kénytelen voltam elhinni amit mondott. Az utolsó mondatát viszont mintha egyenesen a mellkasomba szúrta volna, én pedig nem tehettem mást minthogy lesütöm a szemem és elfogadom a büntetésem.
- Na, de még nem mondtad milyen a könyv. Érthetően leírtam mindent?
Értetlenkedve néztem vissza apámra, majd a könyvre.
- I-igen. Bár csak az első pár oldalt olvastam el, de már így is sokat tudtam meg. - válaszoltam egy kicsit megilletődve, hiszen nem igazán számítottam arra, hogy kritikát adjak arról a könyvről aminek nem lenne szabad a kezemben lennie.
- Remek. Boldog elő-születésnapot! - köszöntött fel apám, vigyorgó arccal.
- Hogy mi?
- A könyv a tied. Azért írtam, hogy kitanulhasd a Gealdor Mágiát a lehető legjobban, ha egyszer úgy döntesz, hogy Mágusnak adod a fejed. Őszintén szólva, azt reméltem megvárod míg 18 leszel, de talán jobb is így.
- Nem értem. - egész idáig a földön ültem és ámultam, de most összeszedtem magam, felálltam és apámra zúdítottam minden megválaszolatlan kérdésemet. - Miért van neked egy ilyen könyved? Hogy kerültél ide? Hisz üzleti úton kéne lenned! Honnan tudsz arról, hogy beszoktam szökni ide? És mi az hogy teleportáltál?
- Állj már meg egy levegőre! Elmondok mindent idejében. Nem holmi egyszerű üzletember vagyok, hanem egy Mágus. Merem mondani, hogy a fajtám közt az egyik legjobb. Nem hazudtam, tényleg teleportáltam. Jó kis trükk, útközben megtaníthatom ha akarod.
- Útközben?
- Hát persze. Mostantól velem tartasz és a mágia leckéken kívül megtanulod a kinti világ törvényeit is. Mágia ide vagy oda, nem fogsz messzire jutni ha nem tudsz a szabályok szerint játszani.
Eddig amiatt vert a szívem mint a kalapács mert azt hittem ennél nagyobb bajba már nem kerülhetek. Most viszont az izgalom és az öröm vette át ennek a helyét. Felcsillant a szemem és olyan boldog voltam mint soha, hisz pár perce még úgy alakult minden, hogy nemcsak mágiát nem tanulok, de még apám haragját is kiharcolom. Ehelyett most apám magával akar vinni, hogy Mágiát tanítson.
- Persze nem muszáj jönnöd ha nem akarsz. Biztos vagyok benne, hogy elég kényelmes itt élni a kastélyban.
- Nem! - Vágtam rá azonnal - Veled akarok menni!
- Ez a beszéd. Kora délelőtt indulunk! Ne pakolj semmit, úgysincs semmi a házban amire szükséged lenne.... Ezt leszámítva. - mondta, azzal felkapta a könyvet és a kezembe nyomta. - Sose engedd ki ezt a könyvet a kezeid közül Mateus. Minden tudásom benne van a mágiával kapcsolatban. Sok ember ölne érte, éppen ezért ne is említsd soha senkinek, hogy ez a könyv egyáltalán létezik. Megértetted?
- Igen!
- Csodás. Menjünk ébresszük föl anyádat, és szóljunk neki, hogy nem kell többet aggódnia érted.
Én erre csak forgattam a szememet, de nem szóltam. Nem akartam, hogy bármi is az utazás útjába álljon.

Anyám meglepően gyorsan beletörődött, hogy elmegyek itthonról (azazhogy apám meglepődött, én pedig úgy tettem mintha), bár kicsit neheztelt apámra amiért csak úgy megjelenik majd el is megy. Tényleg nem maradtunk sokat. Apám minél hamarabb menni akart mondván egy fontos munka kellős közepén kellett 'beugorjon', és én se akartam nagyon húzni az időt, úgyhogy délelőtt 10 órakor ki is léptünk a kapun amivel megkezdődött a Mágussá váláshoz vezető kalandom. Nem pazaroltam az időmet, már az elején elővettem a könyvet hiszen ha az enyém miért ne olvashatnám akármikor? Persze ez nem volt apám ellenére. Sőt még segített is nagyon sokat az alapok megtanulása után abban, hogy kiválasszam az első mágia-ágat amit megakarok tanulni. Én persze rögtön rávágtam a tűzlabdát, de hamar kiderült, hogy az egy elemi mágia amit főleg Fiore Királyságában használnak és, hogy a könyvből csak Gealdor mágiát tanulhatok ki. Na, de sebaj hisz ahogy beleolvastam a Gealdor mágia részleteibe rögtön beleszerettem. Ugyanis a Gealdorok szeretnek különféle, látszólag haszontalan dolgokat, mágikus erővel feltölteni és kihasználni azok
tulajdonságait a mágia kereteiben. Mint például a kártya mágia, vagy Füst mágia. De persze ez nem mind, a gyakorlottabb Gealdor mágusok képesek játszi könnyedséggel eltorzítani a teret, vagy kedvükre játszhatnak az emberi elmével, vagy akár az élőlények lelkével is. Oly sokoldalú mintha a Gealdorok minden lehetséges szituációra képesek lennének egy külön mágiával válaszolni. Sokat tűnődtem, hogy mivel is kezdjem. A füstmágia nem hangzott rossznak, de szükséges hozzá egy füstöt kibocsájtó katalizátor. Ez többnyire cigaretta, szivar vagy ilyesmi és mivel én nem dohányzom (és nem is szándékozom elkezdeni csakis a füstje miatt) ezért ezt egyenlőre kihagyom, de előbb utóbb visszatérek hozzá és megtanulom az összes többivel együtt.
- Na és mit szólnál a Tükör Mágiához? Nem túl bonyolult, és praktikus ha megakarsz figyelni valakit anélkül, hogy magadra vonnád a figyelmet.
Belenéztem a könyvbe a Tükör Mágia résznél. Több különböző technikát ír le és csupán egy belőle közvetlen offenzív, ami nem is baj hiszen ezek csak tükrök. Ezenkívül azt is írja, hogy a használónak rendelkeznie kell egy bizonyos szépérzékkel, hogy a tükröket simára és így könnyen manipulálhatóvá készíthesse.
- Szépérzék?
- A tükör nem fog előbukkanni csak úgy. Azazhogy elő fog, de nem lesz sima a tükröd ha nem tudsz elképzelni és erősen koncentrálni egy sima tükörre. Egy görbe tükröt pedig nem használhatsz rendeltetés szerűen.
- És azt hogyan csinálom?
- Kettétörünk a fejeden egy tükröt.
- Hogy mit? - ugrottam fel hirtelen.
- Vicceltem! Nyugi! Nem kell túlbonyolítani. Csak képzelj el magad elé egy tükröt, gyűjtsd össze a mágikus erőd és engedd ki az egészet egy tükör alakjában! Arra azonnal rájövünk ha van vagy nincs szépérzéked.
- Miből?
- Abból, hogy a tükör görbe-e vagy nem. Ha görbe akkor ajánlott csak később elkezdeni a Tükör Mágiát, amikor már tapasztaltabb vagy.
- Értem.
Nem aggódtam. Hiszen akkor ez egy olyan teszt amire nem lehet készülni, amiről azonnal megtudom, hogy átmentem-e vagy sem. Kezembe koncentráltam a mágikus erőm, elképzeltem egy tükröt magam előtt, majd kiengedtem ezt az erőt a kezemből. A hatás azonnali és váratlan volt. Egy apró, sminkes tükör méretű, félgömb alakú üvegdarab formálódott ki a kezemben. Kicsit úgy nézett ki mint amit most törtek ki egy vastag ablakból, de a félkör sima oldalán ott virított a tükörképem egy elhanyagolhatóan apró része.
- Had nézzem csak - kapta ki a kezemből apám. - Hmm... egész jóképű állam van. Igen. Minden bizonnyal ez a világ legkisebb tükre. De akármilyen kicsi, ez bizony egy tökéletesen funkcionáló tükör. Remek! Kezdheted növelni a méretét!
Azzal visszadobta a kezembe a kis üvegdarabot. Kicsit neheztelten apámra, hogy ily könnyedén eldobálja az én drága tükrömet amit teljesen magamtól csináltam, mágiával. Ekkor a tükör kettétört a kezemben nekem pedig kicsit szomorúan kellett konstatálnom, hogy ha eddig nem is, de most már mindenképpen ez a világ legkisebb tükre.
A mágikus határok elérése nem volt kihívás. Pár próbálkozás után már könnyedén megtudtam idézni az apró sminkes tükröt. Ezzel ellentétben van viszont a határok kibővítése, azaz a mágikus erő megnövelése. Heteket izzadtam végig azért, hogy aztán elérhessek egy pár centis növekedést a tükrön.
- Minden mágiaág megtanulása ilyen nehéz?
Kérdeztem fáradtan apámat aki épp akkor készült elmenni valahová ahova én nem mehetek utána. Ilyenkor én általában elmegyek az éppen aktuális város könyvtárába és apám könyvét olvasom, de még a könyvtárak is tele vannak idegesítő emberekkel akiket ha lehet csak jobban lenézek az apámmal töltött pár hét óta.
- Megtanulni viszonylag egyszerű, tökélyre fejleszteni pedig szinte lehetetlen. De a te problémád nem ez, hanem az, hogy nincs elég varázserőd arra, hogy a mágikus képességednek bármilyen hasznát vehesd.
- És hogyan tudnám megnövelni a varázserőm?
- A varázserő két tényezőtől függ. A mágikus tapasztalatodtól és az általános erőnlétedtől. Az előző abban segít, hogy a lehető legkevesebb varázserőt pazarold el mialatt véghez viszel egy varázslatot, az utóbbi pedig abban, hogy minél később fáradj ki a mágiahasználat alatt.
- De hetek óta gyakorlok és csupán alig egy centivel tudtam megnövelni a tükör hosszát.
- Ne panaszkodj! Ha elértél egy bizonyos szintet ahol már használható méretű tükröket tudsz elővarázsolni, akkor már biztosan képes leszel a többi mágiát is használni. Megyek elintézek egy-két dolgot, addig folytasd a gyakorlást!
Így hát nem volt mit tegyek, gyakoroltam a Tükör Mágiát és közben mikor senki sem látott edzettem a testemet, hogy megnöveljem az fizikai kitartásom.
Így telt el 6 év. Néha hazamentünk, de ezek a látogatások sokkal ritkábbak voltak mint, amikor én még otthon ültem. Már képes voltam egy tisztességes méretű tükröt megidézni és szabadon mozgatni. Most épp egy új trükköt próbálok vele elsajátítani, apám segítségével.
- Ez az egyik legegyszerűbb Tükör Mágia. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan megtanulod. - azzal megidézett maga elé egy tükröt amely nem pusztán nagyobb volt az enyémnél, de sokkal vékonyabb is és a szélei is szépen íveltek voltak. Odalépett hozzá és egy mutatóujjával enyhén megérintette a tükröt. Az pedig szinte azonnal darabokra tört és a szilánkok belerepültek az apám előtt álló fába.
- De menő... - ámultam
- Most te jössz. Idézz meg egy tükröt, koncentrálj a célpontodra majd érintsd meg a tükrödet!
És én így is tettem. Előidéztem a tükröt, ami már a földtől nyakamig ért, rákoncentráltam az előttem álló fára majd megérintettem a tükröt. Az, ugyan darabjaira hullott, de a szilánkok nem repültek a fába, inkább szomorkásan engedtek a gravitáció vonzerejének és leestek a földre mind.
- Ne már!
- Nos ez nem lepett meg. Ne csak mozgatni próbáld a szilánkokat! Ha pusztán hozzá akarod hajítani a tükröt az ellenfeledre azzal semmire nem mész. Akarnod kell bántani az ellenfelet. Akarnod kell, hogy a szilánkok belehasítsanak a húsába! Ez minden offenzív mágia alapja. Próbáld meg még egyszer!
Akarni, hogy bántsam? De ez csak egy fa. Ha akarnám se tudnék fájdalmat okozni neki. És ha mondjuk egy embert képzelnék a helyébe? Egy senkit? Elképzeltem ahogy előttem áll az egyszerű ember, az a semmirekellő akinek nincs se hatalma, se pénze, se mágiája. Undorodtam az ilyen embertől. Talán emiatt egy kicsit nagyobb lendülettel nyúltam a tükörért, amihez amint hozzáértem apró szilánkok ezreit szórta a fára, ami ezek után már inkább hasonlított egy óriás sündisznóra mint fára.
- Remek! Egyszerűen remek! Látod mondtam, hogy innen már gyorsabban fog menni.
Nem válaszoltam. Csak néztem a szebb múltat is megélt fát. Igen, ezzel már elég erős leszek.
- Köszönöm.
- Hát most meg ugyan mit köszönsz?
- Mindent. A tanítást, a könyvet, és a hat évet amit a kastélyon kívül tölthettem veled Apám.
- Ezt most úgy mondod mintha el akarnál menni.
- Mert azt szeretném. Már egy ideje eldöntöttem. Fiore-ba akarok menni. Ha tényleg ott van a legtöbb elemi mágus akkor nekem ott a helyem.
- Áá, vagy úgy... Hát én nem tartalak vissza. Úgyis terveztem egy hosszabb munka elvállalását ahova nem vihetlek magammal. De tudod egyáltalán az utat arra?
- Nos... hááát....
- Mindjárt sejtettem... - azzal megidézte maga elé a mágikus számítógépét majd kis gépelés után feltöltötte rám a Fiore-ba vezető utakat.
- Ezt sose fogom megszokni. Olyan mintha egy rég elfeledett dolog jutna az eszembe. Fura érzés. - fogtam a fejem - De azért kösz, ez tényleg jól jön majd.
- Ne felejtsd el, hogy bár sokat tanultál, de még csak most kezdted a mágia elsajátítását. Olyan mágusokat fogsz látni akik talán még nálam is erősebb és elképesztőbb mágiával rendelkeznek.
- Tudom, hisz azért akarok menni. Tőled már megtanultam mindent amit a könyvből nem tudnék. Innentől már egyedül kell boldoguljak.
- Értem. Ez esetben sok szerencsét!
- Ezt én is mondhatnám.
- Kérlek! Én már rég nem engedhetem meg magamnak, hogy a szerencsére támaszkodjak. - válaszolt nevetve majd búcsút intve elindult.
Én pedig mosolyogva indultam el az ellenkező irányba, Fiore felé.