HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Alice

Go down 
SzerzőÜzenet
Alice
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 463
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. Jun. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Itt vagyok

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Alice   Kedd Május 15, 2012 8:45 pm

A Bons ügy I. fejezet

Testőrnő

Hangos tüsszentéssel jeleztem, hogy beléptem a céh épületébe. Kapásból minden fej felém fordult, így „örömmel”vettem tudomásul, hogy mindenki tudja, itt vagyok. Pedig jelen állapotomban inkább eltűntem volna. Ennek oka pedig egy, eddig számomra teljesen idegen dolog volt, egy olyan valami, amit eddig nem tapasztaltam: ez a dolog nem volt más, mint az allergia.

Két napja kezdődött az egész, az egyik pillanatban még minden szép és idilli volt, aztán a másik pillanatban már megállás nélkül tüsszögtem, és folyt az orrom. Első meglepetésemben sikerült az egyik függönyt is felgyújtani.
Az elkövetkező napokban ez mit sem változott, sőt, mintha rosszabbodott volna, s ez meglátszódott az új „virágos” kedélyállapotomon is. Ha rajtam múlt volna, ki se keltem volna az agyból, de vagyonom az elmúlt időkben rendkívüli módon megcsappant, így nem volt más választásom, megcéloztam a céh épületet.

Odacsoszogtam a küldetések falához, ahol nem egy ember ácsorgott munka után nézve, de mindre sikerült ráhoznom halálfélelmet egy jól időzített tüsszentéssel.
- Alice, ajánlanék figyelmedbe egy zsepit? - Akárki is volt a kérdező, az allergiától megeredt könnyeimtől nem tudtam kivenni az arcát, de biztos vagyok benne, hogy arckifejezésem láttán nyomban elszelelt.
Levettem találomra egy hirdetést a falról, közben kitöröltem a könnyeket a szememből és a pulthoz vonszoltam magam. Alig tettem le a fenekem a székre, egy újabb tüsszentés roham jött rám, melynek következménye az lett, hogy Richard – aki eddig hátal állt nekem – Elejtett a kezében lévő poharat, amit eddig nagy üggyel-bajjal tisztogatott.
- Ne szívd, hanem fújd az orrod! – Förmedt rá és a kezembe nyomott egy zsebkendőt.
- Dem is szívtam! – nyögtem erőtlenül, majd egy jó hangosat trombitáltam a zsebkendőbe.
- Kösz.
- Nincs mit. – Richard nekikezdett összetakarítani a ripityára tört pohár darabjait. – Csak nem egy új munka? – biccentett a kezembe szorongatott papírlap felé.
- De.
- Hova?
- Nem tudom. Várj. – Alaposan áttanulmányoztam a hirdetést.
- Cloverbe. Testőr kell nekik. És… hűha, kimondottan nő neműt keresnek.
- Hát az meg miért fontos?
- Fogalmam sincs. Akkor én megye…Hapci… is. – Mondtam, azzal belefújtam az orromat a kezembe szorongatót hirdetésbe.
- Még jó, hogy megjegyeztem a címet. – Húztam el a számat. Összegyűrtem egy gombócba apapírt és porrá égettem.

A vonat nagyot zökkenve megállt Cloverben. Örültem, hogy végre leszállhattam a vonatról, mert a többi utas már úgy meresztette rám a csipás szemeit, hogy azok szinte már átdöftek, de ez érdekelt a legkevésbé. A címet, gyorsan felvéstem egy papírra, így már legalább annak fejbentartásával nem kellett vesződnöm, ami jelen állapotomban nagyon megkönnyítette az életemet..
Mikor végre leszállhattam a vonatról, szinte futva hagytam el a pályaudvart, s vadul keresni kezdtem a címet, hogy legalább ezt letudjam.
Mikor rájöttem, hogy jó nyomon járok futásnak eredtem, de az egyik sarkon frontálisan beleütköznöm egy valakibe.
- Bocsi, nem... Hapci… volt szándékos. – Sikerült a srác arcába tüsszentenem, s ő ettől a legkevésbé sem volt elragadtatva.
- Semmiség. – felelte szárazon és megtörölte az arcát egy zsebkendővel.
- Nem tudod, hogy hol találom ezt az épületet? – kérdeztem és az orra alá toltam a cetlit.
A srác egy pillanatig a papírt fürkészte, összehúzott szemekkel, nagyon koncentrált a szövegre.
Míg ő a papírt tanulmányozta, én körbenéztem, hogy merre vagyok, s ekkor megláttam: A hatalmas fehér, gyönyörű ház volt az, ajtaja fölött egy gyönyörű díszes szám jelezte, hogy ez az a hely, amit keresek.
- Áh, sem…Hapci…miség, bocsika ismét. – Megint sikerült az arcába tüsszentenem. - Már megvan a cím. - Még mielőtt akár egy szót is szólhatott volna, kikaptam a papírt a kezéből és elrohantam a házhoz.
Ahogy közelebb értem, már láthatóvá vált, hogy a ház nem fehér, csak tört fehér, vagy koszos egy cseppet, de mindezek ellenére semmivel sem lett rondább. A bejárati ajtó nagy volt, a fa amiből készült masszívnak látszott, s fényes volt, akár a felette díszelgő bronz 18-as szám.
Megnyomtam az ajtó melletti gombot, mire a csengő megszólalt, olyan hangosan, hogy azt még én is meghallottam. Valószínűleg azért volt ilyen hangos, hogy a hatalmas ház bármely pontjában meg lehessen hallani. Egy öltönyös férfi nyitott ajtót.
- Jó nap… Hapci – Arcul tüsszentettem őt is, mint az előbbi srácot, bár vele ellentétben az idős férfi szeme se rebbent. – Elnézést. Tudja allergia. A munka miatt jöttem. Úgy tudom női testőrt ke… - Még be se fejeztem a mondatot, mikor a férfi megragadta a karomat és berántott az ajtón, amit gyorsan be is csukott maga után. Ezután újra felém fordult, alaposan végig mért.
- Tökéletes. Bocsássa megaviselkedésemet, de ez egy bizalmasan kezelendő munka lenne. A nevem Alfred.
- Értem, miről lenne szó?
- Kövessen. A ház ura majd mindent elmond önnek. – Felelte, majd megfordult és elindult az aulából egy felfelé vezető lépcső felé.
Nekem még kellett egy jó két másodperc, mire összeszedtem az államat. Sejthettem volna, hogy egy ilyen házban vannak szolgálók, de az öreg komorna ruhája már önmagában olyan drágának tűnt a szememben. Meg se fordult a fejemben, hogy esetleg nem ő a ház ura.
Mikor összeszedtem magam követtem a férfit, aki a lépcső aljában várt rám.
Csak egy emeletet mentünk fölfelé, ezután ráfordultunk egy folyosósra. A folyosósról öt ajtó nyílt más helyiségekbe, de mi a legutolsóhoz mentünk, a folyosó végében.
Alfred bekopogott.
- Ki az? Jöjjön be!
Alfred benyitott.
- Uram, egy fiatal hölgyjelentkező van itt a testőri pozícióra.
- És milyen?
- Pont olyan, amilyennek lennie kell. Tökéletes.
Hangosan kifújtam az orromat.
~ Uh, elég gyanúsak. Lehet nem is akarom tudni, hogy miért vagyok „tökélete”…~
- Engedje be. Alfred, kérem, keresse meg a lányom és kísérje ide.
- Máris idekísérem. – Alfred betaszigált az ajtón, aztán rám csukta, mielőtt még meggondolhattam volna magam.
A helyiség első pillantásra egy irodának tűnt. A nagy ablakokon át a ragyogó nap fénye töltötte meg a szobát. Két oldalt a fal mellett könyves szekrények sorakoztak roskadásig megrakva könyvekkel. A korosodó férfi íróasztala mögött ült.
- Kérlek, ülj le. – Mutatott az asztala felém eső részén álló székre, keze úgy remegett mint a nyárfalevél. Minden rossz érzésem azonnal szertefoszlott.
~ Egy ilyen ember nem lehet rossz.~
- Elnézést uram de…Hapci… - ezúttal felkészültem, még idejében a szám elé tettem a kezem megkímélve az öreget attól, amitől nem tudtam a srácot és Alfred-et.
- Elnézést.
- Ugyan semmiség. A nevem Ronoven Harl.Gondolom, az érdekelné, hogy miért csak női testőrök érdekelnek minket és, hogy miért mondta Alfred, hogy tökéletes.
- Hát nem tagadom, érdekelne. Gondolom, a lányára kell vigyáznom, azért küldött érte.
- Pontosan. De akkor ha megengedi, elmondanám, hogy miről is lenne szó.
Hangosan beletrombitáltam egy zsebkendőbe.
- Nos, a lányom nemrég töltötte be a tizennyolcadik életévét, s ez egy nem túl kellemes régi ismerősömnek a fülébe is eljutott. Tudja ez az ember elég befolyásos, gyakran találkozunk, bár a hátam közepére se kívánom. Neki van egy fia, s az apja ragaszkodik hozzá, hogy megismerje a lányomat. És ez a nagy probléma. Terjengenék pletykák, hogy a fiatalember csupán két évvel idősebb lányomnál, de eddig négy felesége volt, s mindet egy rejtélyes gyilkos ölte meg. Persze csak állítólagos rejtélyes harmadikról van szó, a gyilkos mindenki tudja, hogy a fiatalember. Csak hát nincs elég bizonyíték ellene, így még nem kapták el. Megkérte a lányom kezét, bár eddig még nem találkoztak, de meg kell mondjam, nem tetszett, ahogy nézett, valahányszor szóba került. Nem mondhattam nemet, mivel az apja nem csak befolyásos, de mindenre elszállt egy szemét is. Mindent megtenne, hogy tönkretegye nem csak az üzleteimet, hanem a családomat is. A fia ezen a hétvégén költözik be, s pár nap múlva megtartanánk az esküvőt.
~ Máris össze költöznek? Gyorsak ezek!~
- Akkor ha jól sejtem az lenne a feladatom, hogy megvédjem a lányát.
- Nem csak az, hanem bizonyítékokat kellene szereznie, hogy a fiú a gyilkos.
- Mi a neve? Utána nézek.
- Wiliam J. Bons. Tessék, egy kép róla. Egy fényképet tartott felém.
- Hmmm… jóképű, gazdag, fiatal… a legveszélyesebb emberfajta… mármint a gyilkosok kö… Hapci…zül.
- Megtarthatja a fényképet.
- Köszönöm nem kell kifújnom az orrom.
- Nos, róla lenne szó. És még lenne egy dolog, ami magyarázatot ad arra, hogy miért kegyed a legjobb: Úgy kellene tennie, mintha maga lenne a lányom. Nem kockáztatom a lányom életét, márpedig megeshet, hogy a házasság után is itt kellene még pár napig maradnia, míg bizonyítékot szerez, de a lányomnak minden perc ezzel az alakkal kettesben életveszélyes. De szerencsére se az apja, se ő maga nem látta még a lányomat. Nos, elfogadja az állást?
- Még jó, hogy nem! Maga megőrült? Eszemben sincs még megházasodni! Főleg nem egy pszichopatával.
A férfi könnyekben tört ki.
- Pedig már azt hittem valaki segíteni tud! Azt hittem megmenekül a lányom. Hiába ígértem neki, hogy nem lesz baj, mégis meg fog halni. Azaz ember profi, a lányomnak esélye sincs, gyenge, mint a harmat a mágiához pedig nem ért.
- Sajnálom uram, de a nem az nem!
Kopogtattak az ajtón.
- Szabad! – Szólt ki még mindig patakzó könnyekkel Ronoven úr.
Egy fiatal lány sétált be az ajtón Alfred társaságában, de amint meglátta sírógörcsben szenvedő apját, azonnal odaszaladt hozzá,
- Mi a baj apám? Csak nem…?
- De igen… - felelte síri hangon a férfi - sajnos a kisasszony nem hajlandó elvállalni a munkát. Alighanem több ilyen tökéletes jelentkezőnk már nem lesz.
A lány is sírva fakadt, apját átkarolva zokogtak mind a ketten, s mintha Alfred is eltörölt volna pár könnycseppet.
Akárhogy is próbáltam tudomást se venni róluk, nem ment, megsajnáltam őket.
- Jó, rendben. Segítek. De kétlem, hogy át tudnám verni ezt a fickót. Ha nem vették volna, észre nem vagyok valami „úri lány”.
A három jómadár, azonnal rendbe jött, nagy mosollyal az arcukon hálálkodni kezdtek.
~ Úgy érzem átvágtak a palánkon…~
- Ne aggódj miatta, majd én segítek. Mire két nap múlva Will jön, pont olyan leszel, mint egy hercegnő.
~ Na pont olyan nem akarok lenni. ~
-A nevem Hanna.
- Örvendek, Alice.
- Mindent megteszek, hogy életszerűen alakíts engem. Bár nincs sok időnk.Azonnal neki is kezdünk.
- Hapci!
- Egészségedre. – Hanna, Alfred társaságában kivezetett Ronoven úr irodájából.

Fel se fogtam hogyan, de egy fürdőbe kötöttem ki, ahol két cselédlány várt minket.
- Mielőtt elkezdenénk, fürödj meg kérlek, nemsokára küldök egy ruhát. Elvégre én nem viselek ilyen ruhákat.
~ Mi bajod a ruháimmal?! ~
- Rendben. – erőltettem egy mosolyt az arcomra. – De ŐK miért vannak itt? Takarítanak?
- Jaj dehogy, ők segítenek majd neked.
- Még mit nem! Egyedül is le tudok fürdeni! – Kiabáltam magomból kikelve és kitessékeltem mindenkit a fürdőszobából.
- Jó ég!

Alaposan lefürödtem, majd egy törülközőbe csavarva vártam, hogy meghozzák azt a ruhát, amit Hanna küldött.
~ Remélem nem valami habos-babos csipkerengeteg lesz. ~
Valaki kopogott, majd az egyik cselédlány jött be.
- Itt a ruha kisasszony.
- Öhm… köszönöm. – motyogtam sután, és átvettem a ruhát.
- Szüksége van segítségre?
- Akármilyen hihetetlen,d e egyedül is fel tudok öltözni. – Kitoltam a lányt az ajtón, aztán szemügyre vettem a ruhát.
- Egek… ezt mégis… hol kell ebbe belebújni?

Jó húsz perc múlva sikerült felvennem a ruhát. Nem kicsit voltam meggyőződve róla, hogy amint meglát, Hanna vőlegénye kiröhög, majd követelni fogja az igazi menyasszonyát. Lehetetlen, hogy belőlem úri lánykát lehetne faragni két nap alatt.
Alfred az ajtó mellett állt, mikor meglátott, úgy látszik mégsem olyan kritikus az állapot, mint amilyennek nekem az első pillanatban tűnt.
- Pont olyan, mint valami nemesi származású hölgy. Will úrfi semmit se fog észrevenni.
- Erősen kétlem.
- Akkor mehetünk? Hanna kisasszony már várja önt az étkezőben.Csak bólintottam, mire Alfred egy szó nélkül sarkon fordult és elindult az étkező felé. Követtem.
Az étkező a földszinten volt, amikor megérkeztem észre se vettem, hogy az aulából is több ajtó nyílik.
~ Azt hiszem meg kéne azt is tanulnom, hogy mi hol van. Gyanús lenne, ha a saját házamban eltévednék. ~
Az étkezőben sem égett lámpa, a nap ugyanúgy bevilágította a termet, mint Ronoven úr irodáját. A teremben nem sok minden volt, az egész helyiséget elfoglalta a hosszú asztal és az azt körülvevő székek. Pár festmény lógott a falon, de ezen kívül semmi díszt nem használtak a helyiség kicicomázásához. A plafonról egy nagy csillár lógott alá, s bár nem égtek a lámpák szinte már elképzeltem, ahogy a kristályokon megtörik a fény.
- Áh, látom elkészültél! – Fogadott Hanna nagy mosollyal az arcán.
- Miért kellett ilyen ruhát felvennem? Te sem hordasz ilyet gyakran, nem?- kérdeztem gyanakodva.
- Az ünnepségek miatt. Tudod, apám eddig még egy munkatársának se mutatott be, mert el akarta határolni a munkát a családtól, de az esküvő előtt lesz egy eljegyzési ünnepség, amire nem egy jó barátja és munkatársa, ismerőse részt vesz. Persze ennek mind az üzlet a fő oka, nem a házasság. De a lényeg, hogy te elvileg akkor én leszel, tehát úgy kell viselkedned még egy ilyen ruhában is, mintha mindig ilyeneket hordtál volna. Szóval most hozzá leszel szoktatva.
Fájdalmasan felsóhajtottam.
- Jó, akkor nyomassuk, de ne legyen túl bonyolult oké?
- Megteszek mindent, ami tőlem telik.

Hanna kíméletlen egy rabszolga hajcsárnak bizonyult. Úgy hajtott, mint kocsis egy öszvért. Minden apróságot megtanítót magáról: mit szeret mit nem, milyen ételeket szeret, milyeneket nem és a többi. Emellett megtanított enni, inni, állni, beszélni, járni, úgy ahogy szerinte kellene. Úgy éreztem magam, mintha újra kéne tanulnom mindazt, amit eddig tudtam, rettentő fárasztó volt. Mire letelt a két nap egy meggyötört idegroncsnak éreztem magam, aki nem vágyik másra csak egy kényelmes ágyra és a nagy csöndre. Maikor eljött az ideje, hogy Will megérkezzen, én, Alfred és az „apám” kimentünk a ház elé, hogy illően fogadjuk. Hanna már két órával előtte elment, nehogy gyanúba keverjen minket.
- Áh, látom már! – Kiáltott fel nyugtalanul Ronoven úr. – Itt van.
Kezdett úrrá lenni rajtam a nyugtalanság.
Fel se tűnt, hogy elmúlt idő közben az allergiám.


A Bons ügy II. fejezet

proloquium: Gyanú

William J. Bons nem érkezett egyedül. Mielőtt kiszállt volna egy másik fiatal férfi ugrott ki a kocsiból. Nem lehetett sokkal lehetett útitársánál, és öltözékéből világosan kiderült, hogy Alfred-hez hasonló pozíciót tölt be, bár munkáját koránt sem végzi olyan lelkesedéssel és alázattal. Miután leszállt a kocsiról azonnal elkezdte lepakolni a csomagokat, alacsony, vékony termete ellenére minden nehézség nélkül. Alfred odasietett hozzá, hogy segítsen neki, de visszautasította a segítséget, ez pedig úgy meglepte az öreg komornyikot, hogy köpni – nyelni se tudott.
Eközben kiszállt a kocsiból Will is. Arca némi önelégült gőgösséget tükrözött, de az nyomban el is tűnt, amint találkozott a tekintete Ronoven-ével. Olyan széles mosollyal tekintett a férfire, mintha a tulajdon apja lenne, bár a tekintete némiképp különös volt.
~ Azt hiszem csak képzeltem. ~
- Ronoven úr! Örülök, hogy újra látom! – Szólt vidáman és kezet rázott az öreggel. – Had mutassam be leghűségesebb barátomat, Tony-t. – Kezével a csomagokat rakodó férfire mutatott, aki csak biccentett. Ahhoz képest, hogy csak egy komornyik, elég furcsán viselkedett. Vagy nagyon nincs benne a szakmába, Alfredhez képest elég képzetlennek és pofátlannak tűnt, bár abban nem kételkedtem, hogy hűséges lenne.
~ Ha elég hűséges, talán még gyilkolni is képes lenne… bár nem látszik gyilkosnak, de… senki sem tűnik annak.~
Az öreg némiképp zavartan viszonozta az üdvözlést, meglepődött a fiú kedvességén, de ahogy néztem nem volt ez újdonság, csak valahogy az ember nem ezt a stílust várná egy gyilkostól. Eztán jött az én próbám.
- Had mutassam be a lányomat. Ő az én szemem fénye, Hanna.
Will tekintete az öregről rám siklott, de attól, ahogy rám nézett az ereimben meghűlt a vér.
Szabályosan úgy nézett rám, mintha helyben akarna megkéselni, az a vigyor pedig, ami emellé társult határozottan vészjósló volt. Aztán újra felvette a kedves fiú mosolyát, de előbbi arckifejezése után már nem tudtam, hogy mit gondoljak.
- Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek. – Az udvarias köszöntés egyáltalán nem hatot meg, átlátszóbb volt, mint egy üveglap, éppen ezért volt nehéz a tudatlan kedves lány szerepemet jól alakítani. Miután hiába várt a válaszra Ronoven diszkréten rálépett a lábamra, ami azonnal helyre rázott.
- Én is örvendek. Régóta szerettem volna már veled találkozni. Az APÁM rengeteget mesélt már rólad.
~ Ha te azt tudnád, hogy mennyit és mit…~
- Oh, remélem némi szépet is hallottál rólam.
- Aha… - Alfred figyelmeztetően köhintett egyet. – Mármint igen.
- Ne ácsorogjunk idekint, menjünk be a házba. – Indítványozta Ronoven, s én kapva kaptam az ötleten.
- Igen, igen, menjünk be! Odabent kényelmesebben is beszélgethetünk.
- Alfred, kérem segítsen a fiatalembernek bevinni Will csomagjait.
- Máris uram. – Alfred újra odament a fiatal férfihoz, és elvett tőle pár bőröndöt. Ahogy elnéztem az öreg, amikor azt mondta, hogy Will beköltözik, akkor azt szó szerint értette.
Alfred eligazította Tony-t egy hátsó ajtó felé, amin keresztül a csomagokat anélkül tudták behordani, hogy bárkit is zavartak, vagy akadályoztak volna vele.
- Szabad? – Will felém nyújtotta a karját, hogy belekaroljak, de beletelt jó egy percbe, mire rájöttem, hogy mit is akar.
~ NEM! Nem akarom! ~
- Pe-persze. – Belekaroltam, de borzasztóan kellemetlenül éreztem magam. Egy lehetséges gyilkossal így császkálni…
De nem történt semmi sem. Nem is tudom mire számítottam… talán, hogy megpróbál leszúrni, vagy lelőni. De arra semmiképp sem, hogy vidáman cseverészve bekísér a házba, bár feltűnt, hogy mióta üdvözölt, egyszer sem nézett a szemembe.
~ Rejteget valamit, vagy nem is tudatos? Minden esetre Gyanús marad, amíg ki nem derül, hogy nem gyilkos.~
Egy fogadószobába mentünk, vagy hova. Még mindig nem tudtam eligazodni a házban, mintha a szélrózsa megkergült volna ebben a házban, az égtájak sosem ott voltak, ahol lenniük kellett volna, egyfolytában eltévedtem és Hanna akármit is csinált ( pedig még térképet is adott ) nem tudtam eljutni húsz percnél hamarabb a konyhától a nappaliig.

- Túl nagy a házatok, nem is értem minek ekkora! – panaszkodtam egyik nap, mire ő csak kérdőn rám tekintett.
- Miért, te mekkora házban laksz?
- Én egyetlen nyamvadt kis szobában lakom, ami a házatokhoz képest egy kis sufni.
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hátrányos helyzetű vagy! – szinte már sírva fakadt értem. Már- már az önbecsülésemet tiporta páros lábbal. – Elképesztő, hogy milyen erős vagy! Nem is látszik rajtad! Úgy sajnálom, biztos sokat szenvedtél. – Szabályosan sírva fakadt.
- Annyira azért nem vagyok szerencsétlen! Ne bőgj!

~Istenem add, hogy ha eltévedek, ő ne legyen a közelemben! ~Mindannyian helyet foglaltunk egy nagy kényelmes kanapén. Will természetesen mellém ült, – elvégre nem Ronoven-t akarja feleségül venni – Keményen oda kellett tennem magam, hogy ne üljek reflexből arrébb. Alig ültünk le, kinyilt az ajtó, hát, megfordultam, hogy lássam ki jött, bár úgy gondoltam, hogy biztos csak Alfred és Tony az. De nem ők voltak, hanem egy szemüveges, szőke srác jött be az ajtón, s valahogy ismerős volt a képe, de hírtelen nem is tudtam hova tenni. Valószínüleg ő is itt dolgozó, mert ugyanolyan ruha volt Rajta, mint Ronoven-en.
- Basil hát visszajöttél? Ezek szerint végeztél és a levelemet is megkaptad! Minden rendben ment? – Pattant fel Ronove, arcára kiütközött a feszültség.
- Igen. – Felelte szárazon, majd tekintete rám siklott, aztán…~ Gúnyosan felhúzta az orrát? Jól látom, hogy rajtam röhög? ~
- Ha megbocsájt, akkor én most megyek.
- Természetesen, menj csak! – Ronoven ahogy elnéztem, nagyon le akarta rázni beosztottját.
Az ismerős arc sietve távozott.
- Nos, most, hogy így magunkban maradtunk, beszélnünk kéne az Eljegyzési ünnepségről.
~Uáhhhh!~
- Mi már mindent elrendeztünk, két nap múlva megrendezzük az ünnepséget egy, az alkalomra kibérelt helyen. Mondhatom gyönyörű. De persze csak, ha neked is megfelel, elvégre ez a ti Eljegyzési ünnepségetek, az a lényeg, hogy te és a lányom is jól érezzétek magatokat.
- Bízom az ízlésében uram. – felet Will mosollyal az arcán. Valahogy nem látszott olyan „ pont megfelelő az idő egy kis kibelezéshez” féle gyilkolós kedvű embernek. Persze az ember, ha megélt pár évet, akkor jól tudja, hogy a látszat néha csal.
- Ha megbocsájt, ledőlnék, a hosszú út kifárasztott. – Will felállt.
-Oh, értem, Hanna, kérlek, kísérd a vendégszobába. – Ronoven nagy bizalommal tekintett rám, kétségtelenül alaptalan volt a bizalom, bár órákig tanulgattam a térképet, szóval elméletben már ismernem kéne az egész házat.
- Természetesen, köves kérlek. – Feleltem Hanna stílusát és hangsúlyát, beszédmódját elég gyatrán utánozva. Úgy kellett koncentrálnom, hogy ne fogalmazzak – ahogy Hanna mondta egyszer- „alpárian” akármi is az, talán valami fenékkel kapcsolatos, de az meg hogy az életbe jön ide? Lényegtelen.
Minden esetre határozottságot színlelve vezetni kezdtem „drága „vőlegényemet a szobája felé. Nagyon reméltem, hogy közben belefutunk Alfred-ékbe, de persze nem így lett, nagy sajnálatomra. Ezt kompenzálta némi pozitívum, mégpedig az, hogy fel tudtam idézni a térképet, így nem féltem attól, hogy eltévedünk. Az egyrészt elég égő lenne, másrészt pedig gyanús.
Felértünk az emeletre, ahol Will-nek előkészítették a szobáját. Itt volt csak problémám, ugyanis, arra nem emlékeztem, hogy melyik lesz az. Minden esetre kiválasztottam azt az ajtót, ami elhelyezkedés alapján talán a vendégszoba lehet.
- Nos megjöttünk! – Mondtam, azzal, széles mozdulattal kitártam a slozi ajtaját.
~ Ahha, eggyel arrébb, már emlékszem ~ Zavartan felnevettem és gyorsan bevágtam Will orra előtt az ajtót.
- Hopp… elnézést, ezen az emeleten alig járok, mindig keverem a két szobát. Ez lesz az. – kinyitottam a WC melletti ajtót, és valóba, ezúttal eltaláltam, Tony éppen a ruhák és egyéb holmik elpakolásával ügyködött.
- Akkor én most megyek. – Nevettem zavartan és olajra léptem.

Erőszakos kopogtató hangra riadtam fel. Késő éjszaka volt, hullafáradtnak éreztem magam. Szemeim alig résnyire tudtam csak kinyitni, ennek ellenére lábammal megkerestem a papucsomat és odabotorkáltam az ajtóhoz.
- Ki az ördög az? – nyitottam résnyire az ajtót.
- Nahát Hanna kisasszony milyen kellemes a modora ilyen késői órán is. – Röhögött a szemüveges srác, akit… ~ Hogy is hívják? Ízéke?~
-Ah, Bazír!
- Nem, Basil, te trampli!
Az álom azonnal kiment a szememből.
- Ki a trampli négyszemű? – Kiáltottam, majd olyan kifejezésekkel illettem késői látogatómat, amik hallatán Hanna ájultan esett volna össze, ezzel szemben Basil csak gúnyosan elvigyorodott.
- Első látásra tudtam, hogy a stílusod túl alpári ahhoz, hogy Hanna kisasszony szerepét magára vegye. – Hangja tele volt tudálékossággal. És már megint AZT a szót használta valaki.
~ Hogyan tud úgy beszélni, hogy a hangja olyan legyen mint akinek az orrára léptek volna? ~
- Mi a francot akarsz?
- Ronoven aggódik – amit teljes mértékben megértek- a tánctudásoddal kapcsolatban. Az Eljegyzési ünnepségen táncolnod is kell majd és egy előkelő hölgytől a minimum, hogy tud táncolni.
- Akkor elég alacsony a mérce, mi? Nálunk a minimum, hogy egyedül fel tud öltözni.
- NE SÉRTEGESD HANNA KISASSZONYT!
- Jó, jó csak ne ordibálj, most keltem! Eszméletlen, hogy valaki ennyire modortalan legyen, de most komolyan.
Basil olyan arcot vágott, mint aki menten megfojt, de inkább csak sarkon fordult.
- A fogadó szobában leszünk Alfred-el és Ronoven úrral.
- Oké, nekem tök nyolc, felöltözöm és már ott is vagyok.
Basil dühösen fortyogva, motyogva távozott. Magamra vettem a ruháimat és csatlakoztam a ropni vágyókhoz. Megértettem, hogy akkor nem lehet, amikor a többiek fent vannak, de az éjszaka közepén táncikoni…
- Nah, akkor mit csinálunk? – Kérdeztem és ásítottam egy nagyot.
- Ha már Hanna kisasszonyt játszod, legalább tedd a kezed a szád elé! – torkolt le Basil.
- Nem tök mindegy, most nem kell szerepet játszanom.
-Rendben, rendben! –Vágta el a vitát Alfred. – uram, maga nyugodtan menjen vissza aludni! – Ronoven úr bólintott és kisétált.
- Nos, akkor Hanna kisasszonnyal elkezdtük már tanítani, keringőzni.
- Nem értem! - vágott közbe Basil – Ez a trampli sosem fogja jól alakítani Hanna kisasszonyt, szerintem már le is bukott.
- Nem, egész jól haladunk, ha láttad volna, mikor idejött… mármint… elnézést, érti, hogy értem…
- Ja, értem…
Nos, akkor kezdjünk is neki! Mire végzünk…
- Minek, egy elefántot lehet balettozni, tanítani, de sohase lesz belőle hattyú!
- Nahát de bölcs itt valaki! Szájba vágjalak?
- Heh, főleg ha az elefánt valójában egy ronda, buta Balkan.-
Rendben, akkor kezdjünk is neki! – Ronoven még időben állt közénk, már mind a ketten elég feszültek és fáradtak voltunk hozzá, hogy egymásnak essünk.

Az Eljegyzési ünnepség estéjére olyan fáradt és kialvatlan voltam, hogy leginkább egy nyáladzó élőhullának éreztem magam, s Basil sem vonakodott ezt a tényt közölni velem. A srác itteni napjaim megkeserítőjének bizonyult, teljesen az agyamra ment. A táncpróbákon sosem szalasztotta el az alkalmat, hogy sértegessen.Rájöttem, hogy ő volt az, akibe belebotlottam idefele, akitől megkérdeztem, hogy hol van a Harl villa. Nyílván nem örült neki, hogy képen tüsszentettem és ezt egy elég szánalmas módon adta a tudtomra. Persze azért valami haszna mégiscsak volt. Ronoven még érkezésem előtt küldte el, hogy utána nézzen Hanna vőlegényének, és meglepő információkkal tért vissza. A nők, akiket Will elvett, a házasság után rengeteg halál közeli élményt szenvedtek el, de végül mindegyik öngyilkosságot hajtott végre. Ennek a hírnek hallatán jó másfél órán át kellett győzködniük, hogy nehogy lelépjek. Már az elejétől fogva nem érte meg ez az egész nekem, csupán a jó szívem miatt nem húztam el azonnal a csíkot, mikor meghallottam a „házasság” szót. Pedig azt kellett volna.
Basil szemmel láthatóan nem bánta volna, ha elmegyek, de ezután nehezen magyarázták volna hírtelen eltűnésemet. Úgyhogy végül hosszú győzködés után úgy döntöttem, hogy maradok.
Nem volt időm megváltoztatni a döntésemet, mert a próbák mellett még úgy is kellett tennem, mint akinek nincs hányingere Will közelében, ami nem kis meló, tekintve a hallottakat. Furcsa ember volt és nem teljesen normális, legalábbis ettől kellett tartanom. Hajlamos volt rá, hogy erősen a szemeimbe meressze a látószerveit, hogy aztán egy pár perc múlva dühösen forduljon el. Ezt meg is említettem a többieknek, de ők is arra saccoltak, hogy Will egy csöppet kettyós.
Tony sem volt túl kellemes ember, rettentő csöndes volt, de mintha mindig rosszban sántikált volna és nagyjából annyira szívderítő, mint Will. Enyhén szólva félelmetes egy alak volt mind a kettő, nehéz lett volna megmondani, hogy melyik a veszélyesebb. Persze ezt a kívülállók nem vehették észre, csak mi, akik tudtuk, hogy milyen ember is Will, s nem volt nehéz kitalálni, hogy a legjobb barátja miféle lehet. Basil szemmel tartotta őket a két nap alatt, hátha lépnek valamit, de nem történt semmi sem. Egészen estig, az ünnepség előtt pár perccel ugyanis Will akcióba lendült:
Már végeztem a készülődéssel, tipp-topp voltam minden szempontból, úgy kirittyentettek, hogy még magamat is alig ismertem fel.
Valaki bekopogott a szobába. Az egyik szobalány szólt, hogy Will szeretne velem beszélni a szobájában valami fontos dologról. Megkértem, hogy küldjön valakit Will-hez, pár perccel utánam.
~ Biztos ami biztos.~
Kelletlenül kerestem fel Will-t, aki bezzeg alig, hogy kettőt koppintottam az ajtón, szélesre tárta az ajtót.
- Már vártalak! – Mosolya vészjósló volt, a kezdeti bizonytalanságom vele szemben már teljesen elpárolgott, fogadni is mertem volna rá, hogy egy szemét gyilkossal állok szemben.
Mosolyt erőltettem az arcomra, és igyekeztem nyugodtnak tűnni.
- Miről szerettél volna beszélni velem? Azt mondták fontos.
- Igen, igen, de ne állj ott, gyere be, ülj le!
- Persze. – Leültem egy kényelmes kis fotelbe, ami kétségtelenül túl jó volt egy hidegvérű gyilkosnak, de ezt nem tehettem szóvá.
- Amíg beszélgetünk, igyunk valamit! – kezdeményezett Will és kitöltött két pohárba valamit, s az egyiket a kezembe nyomta.
- Akkor igyunk az eljegyzésünkre! - Felemelte a poharat és hozzákoccintotta az enyémhez.
- Aha, arra! – A számhoz emeltem a poharat, de mikor megéreztem a szagát már biztosan tudtam, hogy nem szabad meginni ezt a löttyöt. De gyanús lett volna, hogyha nem iszom meg, akár nagy transzparenssel is hirdethettem volna, hogy le akarom csukatni.
Valaki kopogott az ajtón, majd belépett a szobába Basil, miután Will engedélyt adott rá. Pár ruha volt nála. Míg vőlegényem-, vagyis Hanna vőlegénye - Basil-lal volt elfoglalva letettem a poharat és a háta mögül leadtam drótot a fiúnak, a valószínűleg mérgező italról, de az még csak a szemembe se nézett.
~ Rohadék! Semmibe vesz!!! ~
Már lemondtam róla, hogy a kis szemét, mihaszna majd segíteni fog, mikor Basil egy jól álcázott mozdulattal leverte a poharat az asztalról.
- Elnézést kérek az ügyetlenségemért, azonnal feltakarítom. – Pompásan előadott színdarab volt ez, még én is majdnem elhittem neki. Will dühös volt, de nem szólt semmit, hisz azzal elszólta volna magát.
- Menjünk, kezdődik az ünnepség!


A Bons ügy III. fejezet

keringő és kés

Will felvette a zakóját, és a DEREKAMAT átfogva kivezetett a szobából. A visszakézből erősen érett, elvégre még, ha elvben én vagyok a jegyese, akkor sem illik fogdosni valakit, akit alig pár napja ismer az ember. Ezt még én is tudom, a csökevényes illemtudásommal. Mindenesetre türtőztettem magam és nem tapostam a lábára azonnal, nem is gyújtottam fel a haját és végképpen nem céloztam be a kényelmetlen magas sarkúmmal a golyóit, pedig az már erősen törte a sarkamat, szóval alapból nem volt kedvem jó pofizni, főleg nem egy gyilkossal. Mégis visszafogtam magam, és nem hagytam ott a fenébe a melót, annak csak egy oka volt, - s e munka során jó sokszor gondoltam erre a reménysugárra – mégpedig a fizetség. Reménykedtem benne, hogy megfizetik szenvedéseimet.
Szóval tömören összefoglalva egy vicsorgás szerű mosollyal az arcomon vonultam le az aulába Will társaságában. Ott már várt minket Ronoven és Alfred, aki felsegítette a kabátomat, közben a fülembe súgta, hogy vigyázzak, mert Tony is jönni fog és valahogy nem tetszik neki a fiú. Egy bólintással jeleztem, hogy éretem mire gondol, és köszönöm a figyelmeztetést. Ezután a komornyik felsegítette Will-re és Ronoven-re a kabátját, aztán kiment, hogy megnézze, felkészítették-e már a kocsit, majd pár perc múlva visszatért, s jelentette, hogy indulhatunk.

Alig, hogy elindult a kocsi, egy égiháború vette kezdetét. Villámok szelték át a fekete felleges eget. Hangosan dörgött és úgy esett, mintha dézsából öntenék. A kocsi kerekei folyton megcsúsztak a vizes macskaköves úton, erős halálfélelemmel küzdöttem, de szerencsésen megérkeztünk az ünnepség helyszínére. Odabent már pezsgett az élet. A hatalmas ablakokon dőlt ki a fény az utcára. Ha az utcai lámpák nem égtek volna, akkor is teljesen jól lehetett volna mindent látni.
Kicsit kezdtem parázni, ennek pedig nemes egyszerűséggel az idegen, sznob társaság volt az oka, akiket elvben Hanna még nem ismert, de állítása szerint azonnal kiszagolják, ha valaki nem való a felsőbb osztályba. Bár világ életemben jó szagúnak gondoltam magam, most komolyan elkezdtem aggódni.
Mikor senki sem figyelt, suttyomban megszaglásztam magam, s elégedetten nyugtáztam, hogy több ezret érő vacak parfüm szagom van, amit az egyik szobalány fújt rám. Ilyen illattal senki sem vághatja a fejemhez, hogy bűzlök a csóróságtól.
Nem mentünk be azonnal, előbb hátra mentünk egy kisebb szobába, ahol lelkileg is felkészülhettem a négy órától kilencig terjedő terrorra.
Rend beszedtük magunkat a megrázkódtató utazás után, aztán egymásba karolva besétáltunk az ünneplő társaság közé, miközben valami ismeretlen krapek bejelentett bennünket, valami félelmetes akcentussal.

Azonnal megkörnyékeztek bennünket. Sorra csókoltak nekem kezet a bajuszos felső középosztályú erősen kopaszodó, leginkább vagy hurkapálcikára, vagy élő labdára emlékeztető férfiak, s sorra dicsérték Hanna ruháit a kövér ékszerekkel jól ellátott, erősen sminkelt, virágos kert illatú nők. Látszólag semmit sem tudtak kiszagolni a büdös parfümfelhőtől, amit magukra locsoltak. Ez a z én esélyem, s ebből elképesztő önbizalmat merítettem. Egyszerre tudtam eljátszani a gazdag úri lányt és a szerelmes menyasszonyjelöltet. Hülyeségekről kezdtek fecsegni velem a nők, néha megosztottak velem olyan pletykákra, amire abszolút nem voltam kíváncsi. Közben ledöntöttem pár pohár pezsgőt. Minden csodásan alakult, amíg el nem jött az ideje, hogy rendesen megnyissuk az estélyt, ami lényegében azt jelentette, hogy táncolnom kell Willel.
Mielőtt ez még elérkezett volna ügyesen sikerült meglógnom a tömegből és meglátogattam egy mellékhelyiséget, ahol szerencsére nem volt senki sem. Itt nagyjából előadtam magamnak az „edző fellelkesíti a bokszolót” című előadást, miközben komplett ütéssorozatokat vittem be a levegőnek. Egészen megugrott ettől bennem az adrenalin – bár lehet, hogy a jó pár pohárpezsgő volt az oka, s nem az adrenalin dolgozott bennem- így teljes önbizalommal tértem vissza a bálozók közé. És akkor megszólalt a zene, mire mindenki a falhoz hátrált, hogy láthassák a nyitótáncunkat.
Will felvezetett a táncparkettre, és elkezdtük a keringőt, az egyetlen táncot, amit sikerült úgy, ahogy elviselhető szintre hoznom. Mindenesetre most még ez is elég jól ment. Miután nagyjából két percen keresztül bámulták, ahogy táncolunk, a vendégek is csatlakoztak hozzánk. Úgy nézett ki a dolog, hogy minden rendben megy. Aztán hírtelen Will elengedte a kezem.
- Egy pillanat és jövök. – Mondta és eltűnt. Jobbra- balra kapkodtam a fejem, hátha kiszúrom a tömegből, de nem láttam sehol sem, ellenben Megtaláltam Ronoven-t, Alfredet és Basil-t, akik szemmel láthatóan ugyanúgy észrevették a vőlegény hiányát.
~ Várjunk… Hol van Tony?! ~ Idegesen kezdtem keresgélni most már őt is, de sehol sem láttam őket. Aztán végül, mikor már kezdtem azt hinni, hogy készül valami, megpillantottam Will-t és Tony-t akik eddig feltehetőleg a hátsó szobában tartózkodtak, legalábbis az irányból ítélve.
Will visszajött hozzám és ott folytattuk a táncot, ahol abba hagytuk. Senkinek sem tűnt fel, hogy eltűnt.

Odakint három óra múlva is tombolt a vihar, sőt, a szél is erősen elkezdett fújni, még a hangos zene sem nyomta el az odakint süvítő szél hangját, se az ablaknak verődő faágak zörejét. De ez persze senkit sem zavart. De a vihar komolyabb dolog, annál, hogy figyelmen kívül hagyják. Hirtelen a terem teljesen elsötétült. Hirtelen átfutott a pánik a tömegen, több nő is felsikoltott.
- Nyugalom, semmi pánik, valószínűleg csak a vihar az oka… azonnal felkapcsoljuk a lámpákat. – Szólt egy hang a sötétben. Közelebb mentem az ablakhoz, hogy megnézzem mi történhetett, esetleg a gond odakint van-e, de ekkor hírtelen, valami árny közeledett villámgyorsan az ablakhoz. Alig volt időm hátrébb ugrani, már be is tört az ablak. Egy köpenyes alak ugrott be rajta, hosszú csuhája alá rejtve az arcát. Még ugrás közben előrántott egy kést és röptében döfött a vaskos, késsel felém. A sötétben nem reagáltam túl gyorsan, de volt elég időm rá, hogy arrébb lökjem a kezét. A penge beleszaladt egy vendég hátába, aki hangosan felüvöltött, mire a mellette álló hangosan felsikoltott.
- Gyilkos! Segítsen valaki!
Erre már kitört a pánik. Össze vissza kezdték lökdösni egymást a vendégek, mindenki ki akart jutni a teremből. Az ismeretlen sarkon fordult és ahol jött, ott távozott. Aztán recsegő hang hallatszott felülről, majd szinte rögtön ezután a hatalmas csillár leszakadt.


A Bons ügy IV. fejezet


Összekuszált szálak

Rendfenntartó Egység helyi épületét elég gyászos hangulatban hagytuk el. Egy környéken lakó hívhatta őket, mikor észrevette, hogy valami nincs rendben az ünnepségen.

A vendégek hangosan ordibálva és sikoltozva próbáltak kimenekülni az épületből, persze minden máson átgázolva. Pedig a csillár öt életet vett el, három ember súlyosan megsebesült és négyen könnyebben, köztük volt Will és Tony is. De senki sem foglalkozott vele a vendégek közül. Mindenki menekülni akart, akik közel voltak az ajtóhoz hamar kijutottak, de a meghívottak jó háromnegyede bent tolongott még akkor is, mikor a Rendfenntartó Egység megérkezett. Valahogy rávették a társaságot, hogy amennyire csak lehet egy ilyen helyzetben, nyugodjanak meg, aztán mindenkit bevittek, hogy meghallgassák őket a történtekről, illetve a sérülteket ellátták és megpróbáltak segíteni a hátba szúrt férfin, – hiába- és a csillár alá rekedteken. Will és Tony sérüléseit gyorsan ellátták, utána a bevittek minket is kikérdezni, ami az én esetemben még egy külön elég kényes procedúrának bizonyult, tekintve, hogy nem az vagyok, akinek mondtam magam. Minden esetre megúsztam a dolgot.

Mire mindenkit kikérdeztek, a nap is felkelt. Végre hazaengedtek minket, de természetesen ezek után senkinek sem volt felhőtlen hangulata. Nem mondanám, hogy különösebben megráztak volna az éjszaka történtek, de az annál inkább felzaklatott, hogy most már az egész ügy egy nagy katyvasszá vált a fejemben.
- Minden rendben? – jött oda Tony hozzám aggódva. Most először nézett a szemembe, sőt, most szólt hozzám először. A tekintetéből együttérzést vettem ki. – Áh, hülye kérdés, ez után az este után, még jó, hogy nincs jól… - válaszolta meg a saját kérdését.
- Nem, nos, tulajdonképpen a történtekhez képes egészen jól vagyok. – feleltem egy halvány mosoly kíséretében. Ahogy rám nézett, az az érzésem támadt, hogy tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy ő is gyilkos lehet.
Beszálltunk a kocsiba, és visszatértünk a Harl villába. Mindenki fáradt volt, mikor megérkeztünk, de a történteket akkor is meg kellett beszélnünk.
Így mikor Tony és Will elmentek lepihenni, mi titkon egy kis gyűlés tartottunk Ronoven úrdolgozó szobájában.
- Azt hiszem tévedtünk, mikor azt gondoltuk, hogy Will és Tony ölték meg azokat a lányokat. – Sóhajtott Ronoven.
- Azért ezt ne siessük el, összegezzük, hogy mit tudunk. – Jelentettem ki. – Először is van három gyanúsítottunk. DE! Az is lehet, hogy vagy Will, vagy Tony volt a nők gyilkosai, esetleg bűntársak voltak. És van még az ismeretlen harmadik, aki eddig gyilkolta Will felesegeti, a férjre terelve a gyanút, vagy ő is Will és Tony társa. Az is lehet, hogy semmi köze az egészhez. AZTÁN! A helyzet az, hogy: van egy lánya, akit maga nem akart hozzáadni Willhez, de valamiért mégis kénytelen volt elfogadni Mr. Bons ajánlatát. Ezután Van két eléggé gyanúsan viselkedő emberünk, akikből az egyik Mr. Bons fia, a másik pedig egy komornyik aki…
- Aki egyáltalán nem viselkedik úgy, mint egy komornyik. – Szúrta közbe Alfred.
- Igen. SZÓVAL! Eddig Will feleségeit csak a házasság után érte baj, de ez esetben már az eljegyzési ünnepség estélyén megpróbált Will megmérgezni. Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy lebuktunk. Tudják, hogy nem vagyok Hanna.
- Végül is ők sem hülyék…
- Szádba tegyem a lábam? Mindegy… Rendeztünk egy eljegyzési ünnepséget, ahol megtámadtak, majd véletlen baleset folytán több másik ember halt meg. Amit nem értek, hogy miért nem próbált újra leszúrni az idegen, miután elvétett? Megtehette volna, de helyette elment. Ezen kívül van még pár apróság, ezek közé tartozik Will különös viselkedése. Mintha hiányozna néhány kereke. VÉGE.
Pár percig mélyen hallgattunk, aztán mivel láttam, hogy senki nem fog megszólalni, feltettem azt a kérdést, ami már a legelejétől ott motoszkált bennem:
- Mr. Harl! Miért fogadta el a házassági ajánlatot? Azt mondta, ha nem fogadja el, akkor Mr. Bons tönkre teheti akár az üzletét a családjával együtt. Mire gondolt, mikor ezt monda nekem.
Ronoven homlokát kiverte a veríték. Nem szólt csak idegesen toporgott.
- Nem szólok senkinek sem róla, de ha meg akarjuk oldani az ügyet, tudnunk kell mindent, még, ha talán nincs is kapcsolat a két dolog között.
Hosszú ideig nem válaszolt, de végül nagy levegőt vett.
- Nem mondtam, de a feleségem belehalt, mikor megszülte Hanna-t. – Kezdte halkan. – Házas, boldog gazdag ember voltam. De ez nem mindig volt így. Volt még egy kisebb válság a házasságunkban. Úgy tűnt, nem lehet gyerekünk. Egyre jobban elsodródtunk egymástól, és persze én voltam az, aki hibázott. Egy partin összefutottam egy régi barátommal, Karl Bons-al és a feleségével. Utána többször is találkoztunk Karl-al és kiderült, ő is hasonló problémákkal küzd mint én. Mivel sokat jártam hozzájuk, egyre közelebb kerültem a feleségéhez, és egy alkalommal, mikor véletlenül összefutottunk, az lett a vége, hogy… nos el tudja képzelni. Félre léptem, nem szépítem. Többször is találkoztunk. De közbe jött valami. Marry – így hívták – egyszer hírtelen megjelent nálunk és közölte, hogy nem akar velem találkozni többet, mert végre gyereket vár Karl-tól. Nem rázott meg különösebben, már így is bűntudatom volt. Így békében elváltak útjaink. Csakhogy Karl valahogy rájött, hogy titokban mit műveltünk a háta mögött, s mikor Marry vele is közölte a jó hírt, nem hitt neki, azt hitte, hogy én vagyok a gyerek apja, így kidobta őt, és azt mondta neki, hogy vissza se térjen. Marry persze hozzám jött segítségért, de nem segítettem neki. Elküldtem. Nem akartam, hogy a feleségem megtudja, és ha segítek neki, akkor előbb, vagy utóbb kiderült volna. Marry nem ellenkezett, elment, többet nem is láttam. De Karl se jelentkezett többet. És ezt gyanúsnak találtam, én mindenképpen legalább kétszer pofán vágtam volna magam az ő helyében. Eltűnt, de tudtam, hogy valamikor még újra látni fogom, és akkor majd megbűnhődök minden tettemért. Aztán pár évvel később, hallottam hírét, hogy Karl-nak fia született. Tudtam, hogy nem Marry az anyja a gyereknek. Elvett idő közben egy másik nőt. Ezután két évvel később megszületett Hanna, a feleségem pedig belehalt a szülésbe.
Elhallgatott, s arckifejezéséből biztosan tudtam, hogy vége a történetnek. Alfred nem tűnt meglepetnek, ellenben Basil-nak még a szája is tátva maradt a döbbenettől. Ami azt illeti én is meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy Ronoven képes lenne megcsalni a feleségét, meg úgy a többi is elég hihetetlen volt. Azt se tudtam, hogy mit mondjak.
- Ha visszautasítom, akkor valószínűleg elterjeszti, hogy mit tettem a múltban. Ha a lányom megtudja… az borzasztó lenne. Teljesen összetörne. És a munkámra is kihatna. Ki akarna egy ilyen üzletemberrel együtt dolgozni? Tönkre mennék. Ezért inkább elfogadtam, noha tudtam, mi lehet a következménye.
- Éppenséggel lehet, hogy ez valami bosszú akar lenni, bár nem értem, hogy a többi nőt akkor miért ölte meg? Nekik semmi közük hozzá. És Willnek meg Tony-nak sincs, nem ismerték Marry-t
- Ki tudja, hogy mi játszódik le a fejükben?
- Ezt kell először is kiderítenünk! De nem ma, rettentő fáradt vagyok, megyek lefeküdni.
-De…
- Mondom, megyek és lefekszem aludni!
Sarkon fordultam és elhagytam a dolgozószobát. Túlfáradt voltam z összegubancolt szálak kibogozásához. Beléptem a hálószobába.

- Hé! Normális vagy te? – Basil volt az, azt se tudtam, hogy mi van, csak azt vettem észre, hogy vadul rázza a vállam, de úgy, hogy a fejem is előre-hátra.
- Megőrültél, hagyd már abba!
- He? – elengedte a vállamat, de valahogy nem készültem fel rá és lefejeltem az asztalt.
- Au! Te degenerált, megőrültél? Elmentek otthonról? Meg akarsz ölni?
- Bocs. Én ugyan nem! Te akartad megölni magad!
Értetlenségemet látva a padlóra bökött, ahol egy összetört pohár darabjai hevertek.
- Az imént vertem ki a kezedből. Valami lötty volt benne, de furcsa szaga volt és most nem az alkoholra gondolok. Aztán észrevettem ezt a polcon. – Felmutatott egy kis fiolát.
- De én nem is…
- Nem mondtam, hogy saját akaratodból. Nem úgy tűnt nekem, mintha magadnál lennél, inkább mintha nyitott szemmel aludtál volna.
- Álmomban ki akartam nyírni magam?! Ez hülyeség!
Értetlenül meredtem az asztallapra és próbáltam értelmezni a dolgokat.
~ Lehet, hogy a többi nő is...? De akkor sem értem, hogy miért~
- Úgy tűnik, hogy valaki befolyásolta a nőket. Mást nem tudok kitalálni. Magamtól sose tettem volna, még álmomban sem. Megvetem az olyan embereket, akik inkább végeznek magukkal, minthogy szembe nézzenek a problémáikkal. A kérdés az, hogy ki volt.
- Nem lehet, hogy a csuklyás? Ő már egyszer meg akart ölni, nem?



A hozzászólást Alice összesen 13 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 03, 2012 6:40 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 625
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Alice   Pént. Május 18, 2012 7:39 pm

Már el is felejtettem, hogy mennyire szeretem a jellegzetes humorodat! Ezzel a munkáddal bearanyoztad a péntek estémet, sikerült jókat derülnöm miközben olvastam. Már igazán hiányzott a stílusod!
Ám van itt pár apró bökkenő: A hapcizást talán érdemes lett volna más módszerrel megoldanod, de ez talán már csak ízlés kérdése. Aztán a linkeléssel is akadtak problémák, ahogy elfigyeltem. Ezek mind aprócska, szinte jelentéktelen hibák, viszont van egy igen komoly hiba, ami miatt pillanatnyilag vissza kell küldenem ezt az amúgy remek munkát javításra. A hiba pedig a következő: Nincs vége! Nem kapsz fizetséget!
Sajnos a történet felszabdalása, illetve folytatásokban való közlése az csak a kalandoknál működik, itt a munkáknál nem. Egy munkában az alábbi dolgoknak valamilyen formában szerepelnie kell: 1.) Megbízás elvállalása; 2.) Megbízás teljesítésének menete; 3.) Megbízás teljesítése; 4.) A megbízás teljesítéséért járó jutalom átvétele

Kérlek javítsd a hibát, majd azután egy PÜ-ben értesíts!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 463
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. Jun. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Itt vagyok

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Alice   Szomb. Május 19, 2012 9:20 pm

Uh, bocsi, tényleg nincs vége, de még nem is fejeztem be. Amikor elkezdtem írni hírtelen ugrasztottak fel és elfelejtettem odaírni, hogy folyt. köv. SŰRŰN ELNÉZÉST KÉREK, MERT MÉG HÜLYE MÓDON EL IS FELEJTETTEM!!!! >.< AZONNAL oda is vésem az aljára. MÉgegyszer bocsánat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alice
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 463
Aye! Pont : 9
Join date : 2010. Jun. 11.
Age : 23
Tartózkodási hely : Itt vagyok

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Alice   Vas. Jún. 03, 2012 6:41 pm


A Bons ügy V. fejezet

Exitus


Fogalmam se volt, hogy mit kéne tennem azok után, hogy álmomban próbáltam magam megnyuvasztani. Nem tudhattam, hogy ha újra megpróbálok aludni, akkor nem ismétlődik-e meg újra az eset, kísérletezgetni meg valahogy nem volt kedvem. Jobb ötlet híján megkértem Basil-t, hogy igyekezzen ébren tartani egész este, és akadályozza meg, hogy elaludjak. Mondanom se kell, hogy nagyon élvezte a feladatot, kedvenc módszerévé vált, hogy amikor látta, hogy lehunytam a szemem, akkor egy jégkockát tett a nyakamhoz. Csak ezért hozott fel egy egész kis vödörrel. Én persze kevésbé voltam oda érte, de egy szavam se lehetett, hisz az tette, amire kértem. Reggel arra ébredtem, hogy valaki jéghideg vizet öntött a fejemre.
- Már megint elaludtál!
- De miért kellett leöntened? Hol a jég?
- Elolvadt. Azt öntöttem rád.
- Fájt volna, ha egyszerűen csak felkeltesz?
- Hát nem élveztem volna ennyire.- Röhögött és letette a vödröt a földre.
- Akkor én megyek is. Már reggel van, mindjárt kész a reggeli... szerintem rendbe hozhatnád magad. És sminkelhetnél is... rád férne.
Nyerítve elhagyta a szobát, én pedig fogcsikorgatva és magamban szitkozódva megszárítkoztam, és felvettem valami ruhát. Épp ki akartam lépni az ajtón, amikor valaki kopogott. Will volt az.
- Oh, te... vagyis, jó reggelt. Valami gond van?
- Nem, csak tegnap nem tudtunk beszélni... pedig valami fontos dologról lett volna szó... csak aztán minden jól összejött. Bemehetek?
- Persze. - Elálltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni. Becsukta maga mögött az ajtót.
- Nos, mi az a fontos dolog, amiről beszélni akartál velem?
- Nem tudom, hogy mit tudsz rólam. Valószínűleg semmit sem, mert különben nem lennél hajlandó hozzám jönni feleségül. - mély levegőt vett - Amit hallani fogsz, az megdöbbentő és ijesztő, megértem, ha utána úgy döntesz, hogy mégse jössz hozzám feleségül.
- Mi az? Mond el! - Erősen vissza kellett magam fognom, nehogy túl izgatottnak tűnjön a hangom. A hatás kedvéért azért megfogtam a kezét, és úgy tettem, mint aki nagyon megértő.
Felsóhajtott.
- Eddig többször is megházasodtam már. De minden feleségem meghalt. Mind öngyilkos lett. Nem tudom miért, talán el vagyok átkozva. De meg akarom találni azt az embert, akivel leélhetem az életemet, de úgy tűnik valamit véthettem, mert... attól tartok, hogy mivel téged is el akarlak venni, ezért valami bajod eshet. Tudom, látom, hogy megdöbbentél, nem hibáztatlak.
Hát történetesen tényleg megdöbbentem, de nem azért, amiért ő gondolja. Engem az döbbentett meg, hogy elmondta.
- Bevallom, nem akartam elárulni, de Tony ezt javasolta és mivel ő a legjobb barátom... ő mindig csak jót akart nekem, sok problémán átsegítettek a tanácsai, mindig velem jött bárhova, hogy segítsen, ezért úgy döntöttem, hogy megfogadom.
- Értem... - ezt az egy szót alig bírtam kinyögni - köszönöm, hogy őszinte voltál velem.
Fogalmam sem volt, hogy miért mondta el. Őszintének tűnt, de az is lehet, hogy jól hazudik, ki tudja... minden esetre nem tudtam megérteni, hogy mi haszna származik abból, ha elmondja, hacsak tényleg nem tehet semmiről.
~ Úgy tűnik tényleg ártatlan... ő meg Tony is. De akkor mi folyik itt? ~
Fogalmam se volt, hogy most mit kéne mondanom. Mindenképpen meg akartam oldani az ügyet, de lehet, hogy ha most Hanna nevében felbontom az eljegyzést, akkor nem lenne több gondom, vége lenne a munkámnak. Csakhogy akkor jönne a következő menyasszony jelölt, és azt mégse hagyhatom, hogy mikor tehetnék, valamit nem teszek, szenvedjen vele más. És már persze meg is válaszoltam magamnak a kérdést. Magamban sűrű könnyek közt megfogalmaztam a választ, aztán hagytam, hogy csak úgy kicsússzanak a számon.
- Én nem fogok meghalni! Boldogok leszünk együtt, miután megházasodunk. Nem lesz semmi baj. Együtt megoldjuk a problémát. Nem ijedtem meg.
A sok csöpögős „tartsunk ki együtt” szövegtől majdnem kiadtam mindent, amit az este letoltam a torkomon. Normális esetben, ha fegyvert tartanának a fejemhez, akkor se hagynák el ilyen gelly édes- nyálas szavak a számat. De a szükség megkívánta.
Valaki kopogott az ajtón és akaratlanul is felszakadt a torkomon egy megkönnyebbült sóhaj. Alfred volt az.
- A reggeli tálalva.

Bár eldöntöttem, hogy kitartok a végéig, és kiderítem, mi folyik itt, kezdett meginogni az elhatározottságom, s mind ez négy nap leforgása alatt, ugyanis ezen időn belül kétszer esett majdnem a fejemre magasból valami tárgy, vagy cserépdarab, egyszer majdnem balesetet szenvedtem a kocsival, mikor az esküvői ruhapróbára kellett mennem és többször is rám dőlt majdnem valamilyen szekrény. Közben pedig egy percet sem aludtam, vagy amikor mégis elszundítottam, Basil, vagy Alfred – akit bizonyosan Basil tájékoztatott – felébresztet. Olyan fáradt voltam, hogy azt se bántam volna, ha kicsinálnak, csak hunyhassak egy keveset. A nyomozás nem haladt előrébb, de az esküvő vészesen közeledett. Elmondtam egy titkos megbeszélés alkalmával Ronovennek, Alfred-nek és Basil-nak, hogy mire figyelmeztetett Will, de ők legalább olyan tanácstalanok lettek ettől, mint én.
Az ötödik napon Will-el és Tony-val elmentünk esküvői próbára. Nem mondanám, hogy a toppon voltam, azt hittem menten megpusztulok. Kicsit ingerlékennyé tett a kialvatlanság, ezért külön megerőltető volt úgy viselkednem, ahogy azt „illik”. Visszafele az úton egész végig azon gondolkodtam, hogy vajon miért lettek Will feleségei öngyilkosok. Maguktól biztos nem, tehát valaki rávette őket. Csak azt nem tudtam, hogy hogyan. Vagyis volt egy sejtésem, valahányszor átgondoltam, mindig ugyanott lyukadtam ki: Mágia. Más magyarázatot nem tudtam kitalálni. Valami olyan mágia lehet, amivel másokat tudunk befolyásolni. El is határoztam, hogy ha visszaértünk, elküldöm Basil-t, vagy Alfred-et könyvekért, amik ezekkel a témákkal foglalkoznak.

Alig, hogy megérkeztünk, kipattantam a kocsiból és se szó, se beszéd a keresésükre indultam. Az egyik szobalány tájékoztatott, hogy Alfred, elvitte Ronoven-t valahova, Basil pedig a konyhában van. Megkértem, hogy mondja meg neki, Ronoven dolgozó szobájában várom.

Nem kopogott, hanem halkan belépett a szobába, aztán ellenőrizte, hogy nem követik-e. Mindig ezt csinálta az ilyen találkozók alkalmával. Ez volt az egyetlen, amit bírtam benne. Az óvatosság.
- Na mit akartál?
- Mágia. Mágiával kényszerítik az embereket arra, hogy végezzenek magukkal. Arra szeretnélek megkérni, hogy hozz nekem pár könyvet, ami ezzel a témával foglalkozik. Olyanokra gondolok, amikben arról a mágiákról írnak, amikkel befolyásolni lehet az embereket valamilyen módon.
Kelletlenül felsóhajtott.
- Jó, máris indulok. Lehetőleg ne patkolj el, amíg nem vagyunk itthon.
- Ne aggódj, bezárkózom ide.
Hátat fordított, és kiment a szobából.

Nagyon vagányan azt mondtam ugyan, hogy nem lesz gáz, azért ebben nem voltam biztos, sőt, végig feszülten figyeltem minden neszre, s gondosan úgy helyezkedtem el a szobában, hogy ne álljak a lámpa alá, de ne borulhasson rám egy polc se, ne legyek túl közel az ablakhoz, se az ajtóhoz, de ha kell, bármelyiken el tudjak menekülni. És végig ott álltam, majdnem három órán keresztül, mire valaki halkan rákoppintott az ajtóra.
- Ki az?
- Csak én. Meghoztam a könyveket. Nyisd már ki azt a rohadt ajtót, leszakadnak a karjaim.
Kinyitottam neki az ajtót.
- Will és Tony? Láttad őket?
- Nem… - nyögte a tömérdek könyv súlya alatt. – De miért számít ez, nem úgy volt, hogy tévedtünk?
- Nem! Úgy volt, hogy nem tudjuk, most mi van. Na, tedd le a könyveke és kezdjünk neki az olvasásnak.
- Mi? Nekem is kell?
- Még szép, mégis mit gondoltál?
Arckifejezését látva nevetni lett volna kedvem, de félő volt, hogy a fejemhez vágja a vaskos köteteket. Kelletlenül letette a könyveket az íróasztalra, odahúzott egy széket és elmélyedt egy vékonyabb könyvben. Csatlakoztam hozzá. Azonban egészen tízig nem találtunk semmi olyat, ami jónak tűnt volna. Időközben Ronoven és Alfred is csatlakozott hozzánk. Tőlük is megkérdeztem, hogy nem tudják-e mit csinál a két jómadár, de ők s látták Will-t és Tony-t. A könyvek nem segítettek. Valahogy egyik sem passzolt bele a képbe. Ráadásul el- elbóbiskoltam közben.
Századjára is lebukott a fejem az egyik különösen vastag könyv lapjaira. Azonnal felriadtam, és megdörgöltem a szemem. Ekkor vettem csak észre, hogy ezt a lapot már jó párszor elolvastam, csakhogy egyszer se voltam már képes értelmezni. Megfeszítettem magam és újra, jó lassan olvasni kezdtem. Jól tettem, hogy nem lapoztam tovább:
- Hé! Azt hiszem megtaláltam! Nézzétek csak? – Mutattam a szövegre, mire mindannyian a könyv fölé hajoltak.
- Szem Mágia? Lehetséges…
- Nem. – vágott közbe Basil. – Nem lehet. Itt vannak a mágia fajtái. Ezek szerint nem lehet senkist sem öngyilkosságra kényszeríteni. De az áldozatok mind úgy haltak meg. Te is majdnem öngyilkos lettél.
- Ja, de én nem tudtam, hogy az méreg. Ha csak azt mondják, hogy igyam meg az asztalon lévő pohár vizet, akkor azt megtehetem, függetlenül attól, hogy méreg van benne. Elvégre nem tudtam, hogy az méreg.
- És ki a Szem mágusunk?
- Will. Azért mondta el, hogy mi a helyzet a háza táján, hogy ne gyanakodjunk rá. De közben már többször is megpróbált befolyásolni, csak nem sikerült neki. Nem tudom, talán nem nézett a szemembe elég ideig, vagy nem tudom, de többször is megpróbálta.
- Jó, de ezt hogy bizonyítjuk be?
- Fogalmam sincs. Mindent nem tudhatok, csak tizenhét vagyok.
- Höh, én maximum tizenötnek néztelek.
- A bő ruha az oka, világos!
- Pff…. Ha te mondod. – Megköszörülte a torkát, ezzel próbálta leplezni a nevetést, kevés sikerrel. Nem is értettem minek, eddig gátlástalanul a képembe röhögött.
- Minden esetre, most már biztos tudják, hogy nem én vagyok Hanna. Azért próbál eltenni láb alól, még az esküvő előtt.
- Viszont akkor neki semmi köze hozzá, hogy mi történt régen Ronoven úr, Marry és Karl között, jól gondolom. Akkor nem értem miért csinálja?
- Spontán kattant, mit kell ezen annyit görcsölni? Annak az ügynek semmi köze hozzá, ez van, valami másért csinálja.
- Jó, jó, most a miértet tegyük félre. Azt találjuk ki, hogy miként fogjuk bizonyítani.
Valaki kopogott az ajtón, mire mind néma csöndben az ajtóra meredtünk.
- Uram! Az imént láttam, hogy William úr Tony egy karddal a tető irányába mennek. Volt velük egy harmadik személy is, de a fejére ráhúztak egy zsákot… azt… azt hiszem Hanna kisasszony volt az.
Többet nem is kellett mondania, kirohantunk a dolgozószobából és amilyen gyorsan csak tudtunk, felszaladtunk a tető felé. Az ajtó, résnyire nyitva volt.
-Itt várjanak! – utasítottam őket.
- De a lányom..!
- Maradjon, majd én elintézem ezt!
Amilyen halkan csak tudtam, felsiettem a lépcsősor tetejére és óvatosan kilestem a résen.
Will épp készült leszúrni egy női alakot, aki szemmel láthatóan túl közel volt a tető széléhez. Csakugyan egy zsák volt a fejére húzva, de hang nélkül állt pár méterre tőlük Tony ugyanúgy állt, mintha nem lenne semmi rossz abban, amit lát. Aztán halkan, alig kivehetően megszólalt.
- Támadj!
- Fire Ball! – Már semmi értelme nem volt tettetni, hogy nem vagyok mágus, úgyhogy gondolkodás nélkül, alig, hogy megláttam mi készülődik cselekedtem. A labda eltalálta a kezét, a kard kirepült belőle, ő pedig fájdalmasan felüvöltött és kezét szorongatva összerogyott. Kirontottam a tetőre, Ronove és a két komornyik követett.
Mintha lányt egy álomból rázták volna fel. Basil azonnal odarohant és levette a lány fejéről a zsákot. Tényleg Hanna volt az.
- Hála az égnek! – Zihálta Tony – Próbáltam segíteni, mondtam neki, hogy hagyja abba, de nem tudtam és…
- Kár a szájtépésért. Te vagy az, aki az egész mögött állt, nem igaz? Valóban van egy Szem Mágusunk, de az nem Will, hanem te vagy igaz?
- Miről beszélsz? Én nem is…
- Mindent hallottam.
Tony elhallgatott, csak nézett rám, de végül már nem tudta magába fojtani a kaján vigyorát.
- Haha, jól van, lebuktam! Na és?
Will feltápászkodott a földről, a keze helyett mos a fejét fogta.
- Mi- Mi folyik itt?
Tony őrült nevetésben tört ki.
- Oh, egek, hogy lehet valaki ennyire szánalmas? De most tényleg, meg sem fordult a fejében, hogy rosszat akarhatok neki. Fel se tűnt neki, hogy mióta találkoztunk, csak úgy hullanak körülötte az emberek! – miközben beszélt, végig nevetett.
Will értetlenül meredt Tony-ra.
- Miről beszélsz? Te most viccelsz velem igaz? Ez valami rossz vicc, a barátom nem…
- Még hogy barát! Ki akarna a barátod lenni? Én biztos nem, azok után…- hirtelen abbahagyta a nevetést, arcát elöntötte a harag. – azok után, hogy elvetted tőlem az életemet!
Kibújt a szög a zsákból. Azonnal értettem, hogy miről van szó.
- Te vagy Marry gyereke, igaz?
- Ah, nahát, valaki ismeri a történetet? Ez remek! Bizony én vagyok az!
- Azért keverted gyilkosságok gyanújába Will-t, hogy bosszút állj rajta, amiért…
- Tisztázzunk valamit! Azokat a nőket tényleg Will ölte meg. Aztán úgy rendeztem, hogy öngyilkosságnak látszódjon. Téged azonban nem tudott volna megölni, abba belehalhatott volna.
- És az neked jó, nem?
- Dehogy! Én azt akartam, hogy szenvedjen, ahogy én is!
- De nem ő tehet róla! Az anyád megcsalta a férjét, megérdemelte, hogy kidobják.
- Kuss! Nem azért dobta ki. Az apám összeszűrte a levet egy másik nővel! Ennek az anyjával! – Vádlón Will-re mutatott - El akarta hagyni! De nem tudott olyan kifogást találni, ami megállná a helyét, és ne szólnák meg utána a háta mögött. Kapóra jött neki, hogy anyám egy másik férfival is találkozgatott. Így mikor kiderült, hogy gyereket vár az anyám, ráfoghatta, hogy mástól van a gyerek és elzavarhatta. Azután csak várnia kellett pár évet, hogy ne legyen feltűnő, hogy milyen gyorsan talált magának valaki mást! Az apám maga mondta el! Persze nem önszántából, de így legalább megtudtam a teljes igazságot. Az anyám nem tudta, hogy a férje is megcsalta őt, élete végéig magát hibáztatta. De én éreztem, hogy nem csak ő hibázott! És lám igazam volt, sőt, nem csak újra házasodott az apám, hanem született egy fia is. Csak mert nem szerette az anyámat, lecserélt engem is. Nekem kellett volna ott lennem, nem ennek a féregnek. Úgy döntöttem, hogy bosszút állok azokon a férfiakon, akik elárulták, és tönkreteszem őket, kezdve ezzel a szeméttel itt, aki elvette az életemet.
Egyértelmű volt, hogy nincsen teljesen eszénél.

- Ezért rávetted, hogy többször is megházasodjon és megölje őket? Miért volt erre szükség! Azok a nők nem tettek semmit sem.
- Mondtam már! Azt akartam, hogy szenvedjen… na jó, az elején csak gyakorlás volt! Gondoltam érdemes lenne először megnéznem a képességeim határait. Ha nem tettem volna, valószínűleg már a legelején lebuktam volna. És azt akartam, hogy ezt a csúszómászó nyamvadt kis rohadékot elkapják, és örökre bezárják egy büdös szűk, sötét helyre.
- És így bosszút is állhattál volna Ronoven-en és Karl-on is, igaz?
- Az apám már megbűnhődött! Pár órája a saját fia csapta le a fejét! – Hangosan felröhögött. Mellette Will csak nyöszörgött, látszólag az összeomlás szélén volt.
- Az volt a tervem, hogy megölöm annak a vénembernek a lányát is – Hanna-ra mutatott. – De aztán jöttél te. Azonnal tudtam, hogy nem te vagy az igazi Hanna, mert már hetekkel azelőtt, hogy megérkeztél volna, nyomoztam a Harl család után. Szóval mindenképpen meg kellett szabadulnom tőled, de úgy, hogy ne kelljen változtatnom a terven. Sajnos ez nem sikerült, ezért az eljegyzési ünnepség alatt Will-t rávettem, hogy kicsit bütykölje meg a csillárt, ezalatt pedig rávettem egy embert, hogy támadjon rád. Nem tudott volna megölni, de arra számítottam, hogy legalább miután megpróbál elszökni, utána mész, hogy megállítsd, akkor egy másik ember hátulról leszúrt volna. Ezután pedig megkerestem volna az igazi Hanna-t és megölettem volna Will-el. Minden jól meg volt tervezve. De sajnos… nos mindegy. Nem úgy alakult, ahogy eredetileg terveztem, de legalább valamennyire elértem a célom.
Kétségtelenül igaza volt. Will megállás nélkül motyogott magába, úgy tűnt teljesen megőrült. Nem is csodáltam, ha az ember rájön, hogy megölt egy csomó embert, anélkül, hogy tudott volna róla… senki sem bírta volna ki ezt ép ésszel. Kivéve persze, ha már eleve őrült az illető.
- Szóval most már elégedett vagy?
- Nem egészen! – Alig, hogy kimondta, felkapta a kardot, és azt előre szegezve futni kezdett Hanna felé. Számítanom kellett volna rá, elvégre ha nem néz a szemembe, vagy bárki másnak a szemébe elég sokáig, akkor nem tudott volna ártani nekünk. Így maradt a fegyver, mint lehetséges eszköz Hanna megölésére.
- Fire Ball! – A tűzlabda gyomorszájon találta Tony-t aki pont elérte volna Hanna-t, de elvesztette az egyensúlyát és leesett a ház kertjébe.
Azt a hangot egy ember soha nem feledi el, mikor egy ember több méter zuhanás után a nyakára esik. Én sem fogom soha elfelejteni.

Két nap telt el az eset óta. Ronoven hálás volt, amiért megmentettem a lányát, és mivel már nem fenyegetett az öngyilkossági kísérlet álmomban, végre kipihenhettem magam. Ezen kívül volt bőven miről mesélnem nekem is és mindenkinek, aki ott volt, a Rendfenntartó Egység kirendelt embereinek. Will-t nem lehetett kikérdezni. Miután végeztünk, elvitték őt egy helyre, ahol megfelelő ellátásban részesíthetik.
Ezután az ügyet lezárták. Hanna visszaköltözött a Harl villába. Az apja mindent elmondott neki, de ő nem lett dühös se szomorú. Ahhoz túl jólelkű volt. Megbocsátott az apjának, persze csak egy feltétellel: Hogy áldását adja rá, hogy Basil és ő összeházasodjanak. Valahogy így már érthető is volt, hogy miért volt Basil olyan utálatos velem. Nem volt elégedett a színésszel, aki az ő szeretett hölgyét alakította.

Végre elérkezett az ideje, hogy hazamehessek. Meghívtak az esküvőre, amit hamarosan meg is szándékoztak tartani, de illedelmesen visszautasítottam. Elegem volt az ilyen dolgokból egy életre.
Ronoven kifizetett és biztosított nekem egy kocsit, ami hazavitt. Leírhatatlanul boldog voltam, mikor végre a saját ruháimban, a saját cipőimben a saját stílusommal végre hazatérhetem.
De nem várt meglepetés fogadott otthon. Alig, hogy betettem a fogadóba a lábam, Kris letámadott.
- Alice! Jött egy idegen férfi és téged keresett. Fent hagytuk a szobádban.
- És biztos, hogy ez jó ötlet volt?! – Felrobogtam a szobámhoz. Az kellene még csak, hogy kiraboljanak. Azonban mikor kinyitottam az ajtót, nem egy, a motyóimat zsákba pakoló férfire bukkantam.
- Te meg mit keresel itt? – Meresztettem szemeimet. Az állam is leesett a döbbenettől, mikor megláttam, hogy ki ül az íróasztalom mellett álló székben.
- Neked is szia, kis tanítványom! Semmit sem változtál.

VÉGE! Folyt. köv. egy élményben Smile

( Bocsánat, de túl hosszú lett és csak így tudtam feltölteni a végét )
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 625
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Alice   Hétf. Jún. 04, 2012 2:29 pm

Hosszas várakozás után végre elkészült ez a munkád is. Ahogy már azt korábban említettem, lelkesen vártam, hoyg teljes legyen a történet. Magasak voltak az elvárásaim, de te simán átugrottad a lécet, az még meg sem rezdült! Nem tudom, hogy miért, de egyszerűen imádom a karaktered fanyarkás humorát. Többször is előfordult, hogy könnyek szöktek a szemembe a nevetéstől. A Bazíral közös jelenetek pedig valami eszméletlen jók voltak! Ezzel a munkáddal megerősítetted a pozíciódat top 3 kedvenc játékosom listán! Nem is kertelek tovább, inkább adom a jól megérdemelt jutalmadat, ami bónusszal együtt egészen pontosan 120.000 Gyémánt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Alice   

Vissza az elejére Go down
 
Alice
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: