HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share
 

 Kato Brightmore

Go down 
SzerzőÜzenet
Kato Brightmore
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Kato Brightmore

Hozzászólások száma : 247
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. May. 10.
Age : 29

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

Kato Brightmore Empty
TémanyitásTárgy: Kato Brightmore   Kato Brightmore Icon_minitimeVas. Május 20, 2012 3:57 am

Bohóc balhé



Valami nem stimmel. Tudom, hogy tegnap elmentünk a haverokkal. Lassan kinyitottam a szemem. Az ablakon nem volt behúzva a függöny és a nap már jócskán tűzött. A pupillám szépen lassan összeszűkült a fényre reagálva, majd szemem tágra nyílt és már csak a plafont bámultam. Valamilyen csoda folytán sikerült felülnöm az ágyon. Végig tapogattam magam, hogy minden testrészem meg van-e egyben és, hogy egy ujjam sem hiányzik-e. Megvolt mind a húsz. Igen, megszámoltam a lábujjaimat is. Arra mondjuk nem emlékszem, hogy hogyan öltöztem át, de sebaj, e fölött most elsiklok most. A lakás amúgy teljesen rendben van, és semmi nem hiányzik, semmi nem tört össze. Megkönnyebbülve sóhajtottam, hogy legalább ez rendben van. Felkeltem, bár a fejem még sajgott, és kissé szédültem, de elbotorkáltam a fürdőszobáig, megengedtem a forró vizet, és belefeküdtem. A fejem búbjáig elmerültem benne. Nincs is ennél jobb, de komolyan. Ahogy végzek, a következő napirendi pont a reggeli. Maradt némi pénzem, de lassacskán fel kéne töltenem a készleteimet és nem ártana, ha lakbérre is lenne pénzem, különben úgy fognak kihajítani, mint macskát, hát nos, elvégezni a dolgát. Az öltözködés a szokásos Kato féle módon sikerült. A pólómnak először az ujjába dugtam a fejem, az ingem kifordítva vettem fel, a nadrág pedig nem igazán akarta az igazságot, és azt hiszem, erre mondják, hogy gatyába ráznak. Na nekem a végén sikerül saját magamat gatyába rázni, és a végén minden a helyére került. Kész vagyok, indulás. Az első utam a céh-be vezetett, hogy munka után nézzek, amiből csurran-cseppen valamennyi pénz. Innentől kezdve már nem volt megállás.
~Kato Brightmore elhatározta, hogy munkát vállal, nincs mese. A céh épülete felé vezető úton eszembe jutott apám. Akármennyire is utáltam, nem tudtam kiverni a fejemből, és kíváncsi voltam, hogy mi van vele, illetve, hogy miért tette azt, amit tett a múltban. Másfél éve történt minden, de még most is olyan, mintha csak tegnap történt volna minden. Valahogy sosem tudtam felfogni, ami történt. De most nem ennek van itt az ideje. Most először munka kell, majd aztán ráérek ezen filózni. Lassacskán megpillantom a céh épületét, bár ezt a házat képtelenség eltéveszteni. Annyira, kirí a szürke kőházak dzsungeléből, hogy az már fáj. Éjjel még nem láttam, de tuti, hogy világít az éjszakában ez a rózsaszín babaház szerű izé. A céh ajtaját elérve ismét alkotok. Ahogy a nagy filmekben láttam, a hős visszatér a csatából és a hatalmas két szárnyas ajtónak dőlve nyitja ki azt. Igen ám, de én egyik sem vagyok, és ez az ajtó olyan könnyen nyílik, hogy arra nincsenek szavak. Egyetlen pillanaton múlik, hogy meg tudom őrizni az egyensúlyom és nem borulok rögtön az arcomra. A belépőm így egy dobbantással nyit, amire a céhben lévő tagok mind felfigyelnek. Még viszonylag korán van, így egyelőre kevesen vannak bent. Egy pillanatig mindenki rám néz, majd lassan visszatérnek a teendőikhez, amit azelőtt csináltak, hogy szó szerint betoppantam volna. Összeszedtem magam, majd a bárpulthoz ültem, hogy folytassam, azt amit otthon abba hagytam. Legurítottam egy itókát, nem alkoholt, abból tegnap elég volt, és szépen fogtam magam, oda álltam a felkérések fala elé. Nos a munkák csak úgy álltak rajta. Komolyan, tömegével voltak, mint a hangyák, amikor eső előtt kirajzanak a bolyból. Páran már álltak ott és válogattak a különféle munkák közül, amik ki voltak tűzve.
- A bőség zavara mi? – kérdeztem a céh társaimtól, amire csak egyetértően hümmögtek. Én is átpásztáztam, hogy miből lehet választani. Volt ott mindenfajta munka: szörny elpusztítása, egy rejtély megoldása, gonosz mágusok kézre kerítése. Egy munka azonban megragadta a figyelmem. A papíron három gyermek fényképe volt, valamint egy fantom kép egy bohóc fickóról. Félre löktem a társaimat, és lenyúltam a melót. A pultnál Bob mesternek lejelentettem, hogy ez a meló az enyém, majd mikor áldását adta rá – a maga sajátos módján – ki is léptem a céhből. Vagyis kiléptem volna, ha az ajtó nem állja utam. Valahogy megfeledkeztem róla, hogy befelé nyílik. Párszor rácsaptam és rákiáltottam, sőt még a híres-neves „Szezám tárulj!” parancs szó is elhangzott, de semmi. Végül jött valaki, aki szintén távozni akart, és kinyitotta.
- Tudtam ám, csak megvártam, míg jön velem valaki. – öt pontos mentés, ennél nem is kell több.

Az utam Kunugi városába vezetett. A felkérés szerint a városban több gyermek is eltűnt mindenféle nyom nélkül. A szülők aggódnak és tehetetlenek, ezért összefogtak és a mágus céhek segítségét kérték, hogy egyszer s mindenkorra fény derüljön az eltűnések okára. Ahogy a vonat lefékezett Kunugi állomáson, már fogtam is a cókmókom és elindultam a feladat felgöngyölítése felé. Először azokat a szülőket látogattam meg, akiknek a gyermekei utoljára tűntek el. Ott még talán találok valami friss nyomot. Amint megérkeztem a házhoz bekopogtam.
- Szép napot. Kato Brightmore vagyok a Blue Pegasus céhből, és én vállaltam, hogy felkutatom a gyerekeket. Tudnánk beszélni pár szót? – próbáltam a lehető legilledelmesebb lenni, és a legkomolyabban mondani a dolgot. Én csak sejthettem, hogy ezek a szülők min mennek keresztül a gyermekeik elvesztése miatt.
- Üdv nálunk Kato-kun, fáradjon beljebb. – invitált a férfi, mert a nő még most sem bírt a könnyeivel. Erre a látványra nekem is elszorult a szívem, de erősnek kellett mutatni magam.
- Mikor és hol, vagy honnan tűnt el a lányuk? – tettem fel az első kérdésem. Gondolkozni látszottak, végül jött a válasz.
- Ha jól tudom nem messze innen a játszó térről és ha jól számolom, akkor már harmadik napja, hogy nem láttuk. – ahogy a férfi kimondta, hogy három napja tűnt el a gyermek az anya zokogásban tört ki.
- Nyugodjon meg asszonyom, meg fogom találni a lányukat. – még folytattuk a beszélgetést, és kiderült, hogy tudomások szerint a legtöbb gyerek ugyanarról a játszótérről tűnt el, és nagyjából két, talán három napos intervallumokban.
~ Akkor mostanság esedékes a következő is. – úgy döntöttem, hogy még most este végig járok annyi családot, amennyit csak tudok, de mind ugyanazt mondták: játszótér, két-három nap. A legtöbb eltűnés délután történt. Ez az egész fura volt. Meg amúgy is, utálom a bohócokat, miért vállaltam el ezt a megbízást. Megráztam a fejem, mostmár nyakig benne vagyok, nincs vissza út. Akár szeretem, akár utálom azokat a festett arcú, piros orrú szerencsétleneket a negyvenhat számmal nagyobb cipőjükben, szánalmas. És most egy ilyen mocsok szedi áldozatait Kunugi szerte. Miután végig jártam három-négy családot, és mind ugyanazt mondták, az egyetlen nyomon indultam el: a játszótér. Bár az egyik szülő párosnál kicsivel többet tudtam meg. Ők elmondták, hogy látták a rablót, bár csak hátulról. A leírásuk alapján kalóz kalapit viselt és fehér-piros csíkos ujjatlan pólót, valamint fura nadrágot. Ha már itt tartottunk a cipőjéről kérdeztem, de képtelenség, hogy egy olyan nagy orrú csukával le tudjon lépni, így elvetettem az ötletet, és igazam is lett. Egy saru nyomait véltem felfedezni a játszótér homokozójában. Még sötétedés előtt felállítottam egy primitív csapdát. Primitív, de be kell válnia, különben fuccs az üzletnek. Nem messze választottam egy les helyet, ahonnan belátom a játszótér nagy részét, és kitettem egy bábut, ami akkora, mint az eltűnt gyerekek, elvileg. Meglátjuk, hogy mennyire bukja be. A bökkenő csak az volt, hogy nem jött a „páciens”. Vártam és vártam, de semmi. Bóbiskolni kezdtem, amikor zajra lettem figyelmes.
~ Szóval megjöttél, te mocsok. – kipattantak a szemeim és figyeltem a fejleményeket. A valami – csak egy nagy árnyat láttam – felkapta a bábomat, majd nekilódult vele, ám a csapdámat elkerülte. Nem tétováztam, az íjam tökéletes lesz. Előrángattam a „tárolóból” majd két nyilat ellőttem az árny után, de mellé ment. Utána vetettem magam, mert nem akartam lemaradni tőle. Konkrétan végig üldöztem a városon, de szerintem csak a bolondját járatta velem. Mikor harmadjára haladtunk el egy bolt előtt, ez volt a támpontom, már elegem lett belőle, de nem adtam fel. Végül befordult egy sikátorba és eltűnt. Értetlenül álltam a dolog előtt, hisz a sikátornak csak egy bejárata van, a másik be van falazva, és épp elég magas, hogy ne lehessen egy könnyen átmászni rajta. Repülve esetleg, de akkor azt észrevettem volna.
- Merre mentél?! – öklöm a téglafalba csapódott. Ideges voltam. Végig csak játszott velem is ez a szemét. Kifordultam a sikátorból, és a sarkon belerúgtam az általam készített babába.
- Pedig majdnem jól teljesítettél. – felvettem és a közeli kukába dobtam. Vajon miért cipelte idáig? Ki lehet ez a fickó? Innentől kezdve éjjelről éjjelre visszatértem a játszótérhez, de ahogy az várható volt, nem jött. Megijedt, és rájött, hogy mostmár közellenség lett, és üldözöm. Meghúzódik, ahogy az várható volt. Valamit tennem kell, nem akarok üres kézzel állni egyik család elé sem, hogy „bocs, nem sikerült, majd jön más”. Utálnám magam ezért. Úgy döntöttem, hogy megszállok az egyik szülőnél és várok. Ha elcsendesedem és nem kutatok utána, hamarosan újra előbukkan majd.

Nem telt bele teljes két hét, újabb gyerekek tűntek el nyom nélkül. Itt az én időm. Felkerestem a családokat, akiktől elrabolták a csemetéket, de új információt ők sem mondtak. Ez így nem lesz könnyű. Hiába járatom az agyam, fogalmam sincs, hogy mit csinálhat. Fogtam magam és visszamentem a játszótérre, hátha valami elkerülte a figyelmem. Visszaérve megvizsgáltam a területet, de semmi nincs. Mégis valahogy fura érzésem van ezzel kapcsolatban. Mágia lenyomata terjeng a levegőben, de nincs itt semmi. Azt tudtam, hogy valami nem stimmel, de hogy ennyire össze legyen kuszálva a dolog, arra egyáltalán nem számítottam. Bezzeg, ha lenne olyan mágiám, amivel kisgyerekké változhatok, nem lenne ekkora problémám. De nincs ilyenem, így marad a vérizzadós verejtékezős módszer. Épp indulóban voltam, kezdett sötétedni. Kiléptem a játszótér területéről, és abban a pillanatban meghallottam és megéreztem a mágiáját. Hátranéztem, és láttam, hogy a fickó előmászik a homokozóból.
- Ez meg mi a fen? – felvontam a szemöldököm. Pechemre ő is észrevett és nem igazán maradt más lehetősége, ismét futásnak eredt. Utána vetettem magam ismét, és megint megkezdődött a macska-egér játék kettőnk között.
- Állj meg! Ha megállsz, kapsz cukorkát! – kiáltottam utána, de nem hatotta meg. Pedig a cukorkára mindenki kapva kap, de ez. Újabb ötleten törtem a fejem. A várost már lassan úgy ismertem, mint a tenyerem, pedig nem rég óta vagyok itt. Bevágtam az egyik sikátorba, át a másikba, majd megkerültem egy háztömböt. Tökéletes időzítés. A fickót tökéletesen oldalba kaptam egy tökéletes szereléssel, amit sokan megirigyelnének. A földre zuhantunk, de lelökött magáról. Elővett a zsebéből egy pakli kártyát, majd felém hajította. Amint elért, a kezeimet képtelen voltam mozgatni, mintha valami gúzsba kötött volna. Mi ez az őrült mágia fajta? Sosem találkoztam még ilyennel. Próbáltam lerázni magamról, de semmi értelme, csak elszédülök. Így teljesen felesleges fegyvert megidézni, így nem is vesződtem vele. Előhúzott még két kártyát, ám ezek már nem olyanok voltak, mint az előbb. Éreztem, hogy ebből baj lesz. Próbáltam kitérni előlük, de nem volt könnyű. Be is kaptam, egyiket a bal felkaromra a másikat a jobb combomra. Éles fájdalom hasított belém, ahogy a nem várt sérülések megjelentek, majd leoldódott az előzőleg rám dobott mágiája.
- Ez volt a húzó kezem! – háborodtam fel. Odébb ugrott és lámpa fénye megvilágította. Tényleg egy bohóc volt az, ahogy mondták, és ahogy a papíron is szerepelt.
- Juhéhéhééééé, láttam az arcod, pancser! – előhúztott még egy lapot, amit a főldre dobott, majd a szemem láttára megnőtt a mérete, nem kicsit. A bohóc ráállt, majd a kártya, szépen lassan felszállt.
- Na ne már! – hihetetlen ez a fickó.
- Do svidaniya – elkerekedett a szemem.
- Te tudsz beszélni? – meglepődtem, mert valóban ez volt az első alkalom, hogy beszélni hallottam. A hangja érdes volt és durva. Lenézett rám, majd végleg elrepült. Megsínylettem ezt a találkozást. Az ütközéstől eleve tiszta horzsolás voltam, és még a támadásai nyomán a bal felkarom és a jobb combomon egy nem túl mély, de annál égetőbb és fájdalmasabb seb éktelenkedett.
- Mostmár legalább tudom, hol a rejtekhelyed. – mondtam a levegőbe, ahol a pasas eltűnt. Elindultam vissza a játszótérre, hogy befejezzem ezt a melót és pihenhessek.

A játszótérre érve félig nyitva találtam a rejtekhelye bejáratát. Menekülni készül valaki, ahogy látom. Nem késlekedhettem, rögtön megindultam lefelé. Ahogy leértem a fém lépcsőn, egy megvilágított folyosóra értem be. A falakon végig lámpák sorakoztak, alig negyven, ötven centire egymástól, de a folyosó közepe így is félhomályos volt. Lassan sétáltam végig, mert nem tudtam mi vár rám, és ez hamarosan be is bizonyosodott. Egy seregnyi labda száguld felém. Pattognak, gurulnak, éppen mikor melyik. Ahogy elértek, nemhogy elsodortak, kimostak onnan, de erősen tartottam magam. Nem fogok megbocsájtani ennek a pacáknak. Sietősre fogtam a lépteimet, le akartam tudni ezt a bohócot. A folyosón végig érve egy rácsos kapu fogadott, amit leginkább a váraknál szoktak használni. Fel volt emelve, de nem bíztam benne, így amilyen gyorsan csak tudtam, egy tigris bukfenccel slisszoltam át alatta. És igazam lett. Ahogy alatta voltam, megindult lefelé, majd lecsapódott. Ez a hely kész katasztrófa. Egy teremben találtam magam. Az egész komplexumnak ez a legfényesebb terme. Körös-körül ketrecek voltak elhelyezve, és ott voltak mindegyikben a gyerekek. A fura alak épp az egyik ketrecnél tevékenykedett.
- Hé bohócfej, mégis mit képzelsz? – rám nézett, és gonosz mosoly húzódott az arcán.
- Rosszul tetted, hogy követtél idáig. Élve nem engedhetlek ki. – újra meglepett. Nem csak, hogy tud beszélni, de képes egész mondatokat is alkotni.
- Igorkával nem játszott anyuci, és Igorka most durci? – mondta gügyögve. Igen, kigúnyoltam, de nem érdekel. Elővett két kártyát és felém dobta.
- Kétszer nem működik ugyanaz. – felugrottam a kártyák útjából, de elszúrtam. A bohóc fickó újra azt a nagy kártyát használta, és alulról támadott rám, és be is vitt egy ütést állcsúcsra. Nos erre nem számítottam, és meg is szívtam. Éreztem, hogy a fejem hátra bicsaklik, de még a levegőben vagyok. Ki tudom használni ezt a lendületet. Előidéztem a khukri-t, és ahogy leértem a földre, rögtön elrugaszkodtam. A tervem az volt, hogy ketté vágom a repülő kártyáját. Félig sikerült is. Nekirohantam, és alatta becsúszva, a khukri-t feltartva sikerült megrongálni a kártyáját. A hirtelen és váratlan támadás okán, a kártya nem repült tovább, és a bohóc előrebukott.
- Ha lenne nálam olyan tábla, vagy legalább toll és papír, akkor erre a bukfencre tíz pontot adnék neked. – nem kíméltem, bár megint megjártam. Előhúzott négy kártyát. Az egyik gúzsba kötötte a lábam, a másik pedig elszállt az oldalam mellett. Vér serkent ki a nyomán mindkét oldalon.
- Te tényleg komolyan veszed. – jó ez eddig is nyilvánvaló volt, de valahogy bíztam abban, hogy egy bohóc kicsit lazábban veszi a figurát.
- Vigyázz a szádra, te taknyos! – ritkán szólal meg, de akkor nem tetszik.
- Ha csak így beszélsz, akkor meg se szólalj. Amúgy is, mi vagy te? Bohóc vagy kalóz? Ez a bohóc arc és a kalóz sitykó egyáltalán nem jön össze, és ez a matróz póló, komolyan röhejes. Most akkor mi vagy? – az arca elkomorodott, így rájöttem, hogy rátapintottam a gyenge pontjára. Támadásba lendült, de ezúttal nem hagytam, és a khukri-t lecseréltem az íjra, majd két nyilat lőttem rá. Az egyik elment mellette, a másik pedig az arcát súrolta, és nyomot is hagyott. Elmosolyodtam, de ez nem tetszett neki. Folyamatosan bombázott a kártyalapokkal, amit legjobb tudásom szerint próbáltam elkerülni, így már csak minimális sérülést szedtem be. Valahogy ki kéne iktatni.
- A törvényes céhek nem ölnek meg senkit. Irtózatos nagy mázlid van, pajti. – ahogy hajította volna a következő kártyáját, már becéloztam a kezét, és akármennyire is kegyetlen vagyok a falhoz szegeztem a kezét.
- Az ember általában csak egy kezes. Ezt nálad is észrevettem. A bal kezed suta, és képtelen vagy vele kártyát dobni, ellenben a jobb kezeddel. Mivel az használhatatlan, nos, azt hiszem bukta. És amúgy is, ha te bohóc vagy, akkor miért nem vagy vicces? – másztam bele a képébe, és elégedett vigyor terült szét az arcomon.
- Jobb bohóc lennék, mint te, de utálom a festett arcúakat, ezután pedig még inkább. A lényeg, hogy legyőztelek. Nyenyenyenyenyenyeeee, bibibííí!

Már csak az volt hátra, hogy elő legyen állítva, és a jutalmat átvegyem. A bohóc kénytelen volt megmondani, hogy miként tudom kiszabadítani a gyerekeket, és miként jutok fel a felszínre. A nap már felkelt, nagyjából nyolc óra lehetett. A játszótér körbe volt kerítve, tekintve, hogy megtalálták a bejáratot, de a harc zajai miatt senki nem jött le. A szülők már a körmüket rágva várták, hogy vissza kapják-e porontyaikat. Elsőnek én jöttem ki a bohóccal.
- Nyugalom emberek, csak mi vagyunk. Nem kell tőle tartani, már ártalmatlan. Köszönöm mindenkinek a közreműködést és azt, hogy segíthettem. – a bohóc közben elrejtette a jobb kezén a sebet, amit neki okoztam a harcban. Ahogy a gyerekek kijöttek, a családok könnyekkel küszködve ölelték magukhoz a csemetéket. A bohócért eljöttek, és elszállásolták egy magányos kis cellába.
- Kár, hogy megbolondultál, jó barátok is lehettünk volna. Na viszlát bohóc pofa. Vagy matróz, vagy mi vagy te. – megvártam, amíg minden család kiélvezi a pillanatot. Nem akartam semmit sem megzavarni, majd a megbízó odalépett és a kezembe nyomott egy borítékot.
- Köszönjük. – még folytak a könnyei, de erre az egy szóra megacélozta a hangját.
- Nem tesz semmit. Ez a dolgunk. - elmosolyodtam, átvettem a borítékot, majd elindultam a vonat állomás felé, hogy visszatérjek a Blue Pegasus-ba.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki

Hozzászólások száma : 657
Aye! Pont : 43
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

Kato Brightmore Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kato Brightmore   Kato Brightmore Icon_minitimeSzer. Május 30, 2012 12:30 pm

Az irreálisan sok "hogy" szót leszámítva nem ütköztem fatális hibákba. Jutalmad: 37.500 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Kato Brightmore
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: