HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A puma nyomában

Go down 
SzerzőÜzenet
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: A puma nyomában   Hétf. Május 28, 2012 9:16 am

A puma nyomában
(Magánküldetés)

Résztvevők:
  • Daniel Skinner
  • Naomi Wildrose
  • Yuri Lockhart


Határidő: Egy hét


Daniel: Az alábbi levelet kapod kézhez, amit állítólag egy megbízó küldött, aki kifejezetten a te szolgálataidat szeretné igénybe venni:

„Tisztelt Daniel Skinner!

Egy számomra nagyon fontos feladattal bíznám meg magát, amit ha teljesít, busás jutalomban részesül. Egy értéktárgyat kellene visszaszereznie, amit a napokban elloptak a kastélyomból. Maga az értéktárgy nem fontos számomra, viszont az ami benne van, már sokkal jelentőségteljesebb! Az értéktárgy egy jáde kőből faragott puma, amit most valószínűleg egy Morfolk nevű kereskedő magánerdejében találhat meg. A levélhez mellékeltem egy útmutatóul szolgáló térképet, amin fel van tüntetve Morfolk birtoka. Miután megszerezte a pumát, kérem, adja azt át a mesterének!”


Tessék összekapni magad és indulni! A post odáig tartson, hogy a távolban megpillantod a birtokot, egy fekete pont formájában!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Elemi páros: Ti mind a ketten kaptok egy-egy személyre szóló levelet, amit egy neves múzeum igazgatója küldött. A megbízásotok lényege egyszerű és nagyszerű: egy Morfolk nevű kereskedő magánbirtokáról vissza kell lopnotok egy értékes kiállítási tárgyat, ami egy jáde kőből faragott puma, amit a napokban loptak el a múzeumból, az éjszaka leple alatt. Természetesen a levél mellé kaptok térképet, amin csodaszépen be van jelölve Mr. Morfolk birtoka. Továbbá még megjegyezném, hogy a leveletek alján ott egy pecsét, ami a Mágikus Tanácsé, jelezvén, hogy ezt a nem tökéletesen legális megbízást a Tanács is engedélyezi.

Kapjátok össze magatokat és induljatok! Vonatra szállva indultok el, de természetesen a birtoktól húsz kilométerre van a legközelebbi vasútállomás is, szóval sétálnotok is kell. És ugyan mit ad a sors? Hát persze! Csupán ti ketten sétáltok a birtok irányába! Igen, találkoztok egymással, és talán rá is jöhettek, hogy ugyanabban a csónakban eveztek, ha úgy gondoljátok.... Idáig tartsanak a postok!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Kedd Május 29, 2012 6:17 pm

A léghajó mozgásban volt, s én monoton hangját hallgattam, a tavaszi szél hajamba kapott, ahogy ott ültem a tornácon, és figyeltem, ahogy egyre több felhő suhan el mellettünk. Egyiket másikat még hasonlítgatni kezdtem tárgyakhoz, állatokhoz, vagy valami máshoz. Unalmas egy reggel, még fel sem ébredtem. Ásítozva kémleltem az alattunk elhaladó mezőket, erdőket, apró falvakat. Persze ők nem láttak minket, így érdekesebb volt, hogy én megfigyelhettem őket, de ők nem láttak engem. Gyúnyos vigyorogtam, hogy sokkal magasabban járok, mint egy átlag ember. Kezdtem elveszni gondolataimban, még nem ébredtem fel teljesen, és ilyenkor veszélyes dolgokon morfondírozni, mert az ember veszélyes vizekre evezhet. Egy hang zavart meg, először nem értettem mit mond, majd megismételte:
- Daniel, a Mester téged keres - állt mögöttem egyik céhtársam, bólintottam, hogy rendben, majd felkeltem és egyből Hades színe elé járultam.
- Hívatott, Mester? - jelentem meg Hades mester színe előtt, aki magához rendeltetett, állítólag adni szeretne valamit.
- Daniel, leveled jött - tért a tárgyra. Furcsa volt, hogy egy nekem szánt üzenet nála kötött ki és ezt jól láthatóan leolvasta arckifejezésemről is. - Magam sem tudom, hogy kerülhetett hozzám. Bontsd csak fel - nyújtotta át, és én azon nyomban feltéptem azt. Persze vigyáztam, hogy a borítékban lapuló üzenet ne sérüljön meg. Gondosan olvasni kezdtem, a következő állt benne:

„Tisztelt Daniel Skinner!

Egy számomra nagyon fontos feladattal bíznám meg magát, amit ha teljesít, busás jutalomban részesül. Egy értéktárgyat kellene visszaszereznie, amit a napokban elloptak a kastélyomból. Maga az értéktárgy nem fontos számomra, viszont az ami benne van, már sokkal jelentőségteljesebb! Az értéktárgy egy jáde kőből faragott puma, amit most valószínűleg egy Morfolk nevű kereskedő magánerdejében találhat meg. A levélhez mellékeltem egy útmutatóul szolgáló térképet, amin fel van tüntetve Morfolk birtoka. Miután megszerezte a pumát, kérem, adja azt át a mesterének!”


- Mi áll benne? - érdeklődött az idős mester.
- Küldetés. Egyenest nekem címezték. Valami értéktárgyat kell visszaszereznem. És amint megvan a Mesternek eljuttatni. Még alá se írta, ez kissé modortalan - forgattam a papírost, hátha találok valami aláírást, de sehol semmi. - Mi legyen, Mester?
- Eredj utadra - válaszolt röviden, s azzal máris indultam, hogy összecsomagoljak és elinduljak egyenest a térképen megjelölt birtok irányában. Fél napig sem tartott az út, mire a közelébe értem. Először tartottam egy kis pihenőt, majd tovább indultam a göröngyös. Az erdő, amiben jártam valószínűleg már Morfolk erdeje lehetett, hamarosan a birtokot is megpillantottam a távolban, ahogyan fekete folt formájában öltött alakot.
Vissza az elejére Go down
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Csüt. Május 31, 2012 7:53 pm

Nagy lelkesedéssel léptem át a céh küszöbét, ugyanis elhatároztam, hogy hasznos leszek az emberiség számára és elvállalok egy küldetést. Bent körbenézni sem volt időm, mert valaki a nevemet ordibálta.
- Naomiiiii! – hallottam vagy negyedszerre a nevem, mire bemértem, hogy a pult felől jött a hang, Liztől. Odasiettem hozzá, nem-e segítség kell neki, vagy esetleg valami bajt okoztam, de utóbbiban kételkedtem, ugyanis legalább két napja be sem tettem a lábam a céhbe.
- Itt vagyok! – emeltem elé a kezem, mikor újból kiabálásra nyitotta a száját. Kifújta a tüdejéből a nagyja levegőt, majd kedves mosoly ült ki az arcára.
- Na, végre, leveled érkezett! – nyújtott át egy borítékot – Egy köpönyeges ember hozta kora reggel! A Mesternek adta, aki utána nekem, hogy adjam át, mert neki fontos elintéznivalója akadt.– magyarázta a levél történetét, amit elvettem tőle, és leültem az egyik székre magam mellé helyezve Harut. Izgatottan téptem fel a boríték száját, hogy „Vajon ki küldhet levelet pont nekem?”.
Két gondosan összehajtogatott papírdarab bujkált a borítékban, így a vékonyabbat kiválasztva, szétnyitottam.

„Tisztelt Naomi Wildrose!

Megbízom Önt egy fontos feladattal, mégpedig egy jáde kőből faragott puma visszaszerzésével, amit nemrégiben loptak el Múzeumunkból. Ezt az értéktárgyat bizonyos Mr. Morfolk birtokán találja. Az oda vezető térképet mellékeltük.
Szolgáltatásai nem maradnak jutalom nélkül.

Köszönettel: az igazgató”


- Kérni luxus? – vontam össze a szemöldököm a kérem szó hiánya miatt, majd előhalásztam a térképet is a borítékból. Gondolkodóba estem, hogy vajon büntetést kapok-e ha lopok, de ami jobban izgatott, hogy miért engem választottak erre a feladatra és mégis ki?
- Mi az? Mit ír? – találkozott a tekintetem Liz kíváncsian csillogó szemeivel, miközben széthajtottam a térképet a pulton.
- Valami pumát kellene visszalopnom… - motyogtam, miközben a térképet tanulmányoztam. Még egy pillantást vetettem a levélre, majd egy gonosz mosolyt engedtem meg magamnak a Mágikus Tanács pecsétjét látva. – Ohó, szóval engedélyezett. – mondtam túlzottan elégedett hangsúllyal, mire Liz rosszalló szemeket meresztett rám. Ártatlan arccal megmutattam a pecsétet a levél alján mire egy okéval felet, és ment a dolgára. Nekem sem kellett több, Harut a hátamra kapva igyekeztem a vasútállomás felé.
A térképet bogarászva megkerestem azt a vonatot, aminek a megállója a legközelebb van a birtokhoz és felszálltam rá.
Pár óra utazás után a vonat megállt, és nagy megkönnyebbüléssel ugrottam le róla, megmozgatva elgémberedett végtagjaim. Miután megvolt a „nyújtótorna Naomi-módra”, elindultam amerre a térkép alapján a birtok volt. Mikor felnéztem a térképről egy fiút pillantottam meg alig háromszáz méterre előttem. Ugyan abba az irányba tartott, mint amelyikbe én, így kissé gyanússá vált számomra. Szaporábban szedtem a lábaim, miközben azon gondolkoztam, hogy a srác csak véletlen járt erre, vagy esetleg annak a Morfolk fickónak az alkalmazottja, netalán-tán hozzátartozója.
- Öööö… - veregettem meg a vállát, miután utolértem – Szia, te merre tartasz? – festettem az arcomra egy hamiskás mosolyt, válaszra várva, hogy két állításom közül melyik a befutó.
- Jesszus! – fordult meg nagy lendülettel, majd hátrált egy lépést. – Nem szép dolog így mögém lopózni! Arra a birtokra. Miért érdekel? – szúrós szemeket meresztettem a fiúra célja hallatán, és tovább faggatóztam.
- Esetleg ott élsz? – érdeklődtem és reménykedtem a nemleges válaszban, hogy ne ellenfél legyen a számomra. – Egyébként azért, mert én is oda tartok.
- De szép is lenne ott élni. De egy munka miatt jöttem ide. - jelentette ki kissé csalódottan.
- Ó, te is? – mosolyogtam rá felszabadultan, hogy nem ellenséges játékos.
- Csak nem te is kaptál egy levelet? – turkált a táskájában, majd egy olyan kaliberű levelet adott a kezembe, amilyen én kaptam.
- De igen… csak más a megfogalmazás. – forgattam kezeim közt a papírlapot. – Nos, akkor hadd mutatkozzam be, Naomi vagyok, de a barátaimnak csak Nao. – árultam el nevem szövetségesemnek.
- Én pedig Yuri, de a barátaimnak csak Yuri… meg az ellenségeimnek is Yuri. Igazából, akik tudják a nevem azok mind így hívnak. – mutatta ki fogait széles vigyor képében, mire én is mosolyra húztam a szám a kiváló magyarázat hallatán.
- Jajj, és mielőtt elfelejteném, ő itt Haru. – mutattam a táskámban lapuló tojást, mire Yuri gyengéden megütögette a héját.
- Gondolom nem a vacsidat nevezted el így? – Harut egy pillanat töredéke alatt visszadugtam a táska menedékébe, nehogy felfalja az az éhes kannibál.
- Nem. – válaszoltam határozottan a kérdésére és kiöltöttem rá a nyelvem.
- Pedig finomnak néz ki! Most már tudom, hol keressek kaját, ha az enyém elfogy. – addig élnél poénzsák.
- Én meg tudom, mit etessek meg vele, ha kikel… bármi is lesz belőle. – böktem oldalba egy gonosz mosoly kíséretében jelezve, hogy vevő vagyok a hülyeségre.
- És ha mondjuk egy pingvin kel ki belőle? – fogós kérdés barátom, fogós kérdés…
- Akkor majd megeheted. – vontam meg a vállam, mivel a pingvinekért nem igazán vagyok oda. – És akkor megyünk?
- Nem szeretem a madárhúst. – válogatós… - És szerinted mi legyen, csak kopogjunk be, vagy esetleg keressünk egy alternatív bejutási módot? – tárta elém a bejutási lehetőségeket.
- A B tervet választom, sokkal izgalmasabb. – valamint rosszfiúsabb… illetve rosszlányosabb.
- Akkor jöhet a ninja mód. – húzta a fejére a ruháját, és kissé lelapulva a birtok felé vette az irányt.
- Várj! – szóltam utána, majd a táskámból előhalásztam a víztartályom, amit néha napján magamnál hordtam, és tartalmát kiöntöttem a homokba. A keletkezett sárba belemártottam a mutató- és középső ujjam, majd végig húztam az arcomon, mint egy kommandós, és csatlakoztam Yurihoz.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Szer. Jún. 13, 2012 11:42 pm

Vasárnapig tessék pótolni az elmaradást, mert haladni szeretnénk! A nóta pedig hogyan is szól? Valahogy így: "Loki nem vár, a punish indul már..."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Szer. Júl. 25, 2012 9:25 am

Daniel: Meg pillanatod azt a bizonyos birtokot és annak a levélben emlegetett magánerdejét is. Az erdőbe bejutással nincs semmi gondod, hiszen őröknek nyoma sincs, egy szimpla kovácsoltvas kerítés pedig nem ellenfél a számodra. Gyorsan haladsz az erdőben, keresvén a puma lehetséges helyét, mígnem a növényzet hirtelen ellened fordul. Az ágak szüntelen arcon csapkodnak. A gyökerek marasztalóan kapnak a bokád után. A bokrok pedig szüntelen ruhádba kapaszkodnak. Rövidúton beleunsz a kínlódásba, s valamit kiötlesz, hogy a lehető leggyorsabban kiérj a megelevenedett erdőből. Az erdőből kiérve egy vízeséssel ékeskedő tisztáson találod magad. A vízesés mellett egy öreg, antik építményt találsz, aminek üvegtetője már megélt pár vihart, nem egészen épségben. Ám furcsa mód a tetőt leszámítva jó állapotban van az épület. Már éppen be is néznél oda a puma reményében, amikor a vízesés mögül vagy kéttucat néger ember tűnik elő, akik leginkább a bennszülöttekre emlékeztetnek. Nem is kell sok nekik, azonnal rád mutogatnak ujjaikkal, s ordibálnak, mint akiknek elment az eszük. Aztán pedig üldözőbe vesznek, lévén, hogy kannibálokról van szó, akik szeretnék megízlelni a te húsodat is. Itt szeretnék látni egy szép kis üldözős jelenetet, aminek a végén elkapnak a bennszülöttek. Ezt követően pedig egy acélrúdhoz kötözve találod magad, amit szép lassan forgatnak a tűz fölött, hogy a lehető legjobban átsülhess.
Valahogy meg kellene lépned, ha nem szeretnél te lenni a főfogás!



Babapörkölt: Ninja módban belopakodsz, s éppen a telek növényzetén próbálsz átlopakodni, amikor az ellened fordul. És nem csak szimplán peches vagy, hanem a növényzet valósággal életre kel és szívat, ahogyan csak tud! A fák ágai ostoroznak, a bokrok magukba rántanának, a gyökerek pedig szüntelen körbe akarnak fonni, hogy magukkal húzhassanak. Ha pedig ez nem volna elég a fák tetejéről még a mókusok is megbombáznak mindennel, ami a kezük ügyébe akad. Valahogyan ki kell jutnod egy tisztásra, ha nem szeretnéd, hogy az erdő magáévá tegyen! Hogy hogyan jutsz ki? Hát ez már rajtad múlik! Miután kínkeservesen kijutottál egy tisztásra pont van akkora mázlid, hogy belefutsz egy gombászó idős házaspárba. Az idillikus kép nem marad soká, mert a fák közül előugrál egy hófehér kis nyuszi. A kis bundás szépség az öregek elé ugrándozik, két lábra áll előttük, majd elordítja magát:
- DAAAAAAAAH! – visszhangzik a félelmetes nyúlüvöltés, majd a kis fehér jószág nekiugrik az idős férfi nyakának. Pillanatokon belül vér spriccel szanaszét, majd a nyúl végez az asszonnyal is. Ezt követően arra leszel figyelmes, hogy mögötted egy egész nyúlcsorda kezdett felgyülemleni, akik az előbbi nyúlhoz hasonlóan két lábra állnak, s szintén elordítják magukat, kórusban:
- DAAAAAAAAH!
Nah, most jött el életednek azon része, amikor az életedért kell rohannod, pár tucat aranyos, vérnyúl miatt. Futi-futi! A postod addig tartson, hogy valahogyan lerázod a nyulakat.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Szer. Júl. 25, 2012 12:09 pm

Négykézláb másztam a kerítésig, ami a terület határát jelenthette, és egy ügyes ugrással magam mögött is tudhattam a jelentéktelen akadályt. A puha, magasra nőtt fűben kúsztam tovább, kikerülve az erdő fáit, bokrait, miközben a ház adta bejutási lehetőségen gondolkoztam.
Ahogy haladtam előre, nem nézve hova teszem kezem-lábam, hirtelen egy tompa puffanással érkeztem pofára egy sártócsa közepébe.
~ Hogy is ne? Hogy maradhatott ez el eddig? ~ morgolódtam magamban, és letöröltem magamról a koszt, kiköpködtem a számba furakodott sarat. Meglehetősen kellemes utóízt hagyott maga után. Mintha megnyaltam volna egy két hetes férfi zoknit…
Túltéve magam az apró traumán indultam volna tovább, de megint csak a sárban landoltam képes felemmel.
- Mi a frászt van már?! – engedtem ki hangom, majd körbenéztem, hogy megtaláljam szerencsétlenségem okozóját - reménykedve, hogy nem alapból voltam annyira béna -, és szemet szúrt, egy, a lábamon szorosan körbefonódó gyökér.
A szabadabb mozgás érdekében levettem a táskám, amiben Harut is tartottam, és megpróbáltam eltávolítani a szemét kis növényt bokámról, mire az ellent mondást nem tűrve magával rántott, egyenesen azon fák tövébe, amiket addig elkerültem.
Kapálóztam, ahogy csak tudtam, de a gyökér nem engedett a szorításból, ráadásnak a fák ágai is csapkodni kezdtek, mintha idomításra szoruló állat lettem volna. Egyre több gyökér közeledett felém, feltehetőleg azok is engem akartak volna körbefogni. Maradék végtagommal igyekeztem távol tartani az agresszív növényeket, amikor is egy toboz landolt a fejemen. Értetlenül néztem fel - sajnos kár volt-, és egy rahedli mókus kezdett dobálni kemény magvakkal, termésekkel, mintha az az egy toboz jelezte volna a támadás kezdetét.
Amíg a mókusokra koncentráltam, a gyökerek szép lassan a törzsemre kapaszkodtak, meggátolva a további ficánkolásban. Az egyszer biztos, hogy senki sem ragaszkodott még hozzám úgy, ahogy azok a nyomorult gazok…
Szüntelenül ostrom alatt tartott az erdő élővilága, egyre kevesebb mozgási lehetőséget hagyva, minek köszönhetően úrrá lett rajtam a bezártság érzet.
- ELEGEM VOLT! TÜNÉÉÉÉS! – csengett hisztérikusan a hangom, és gondolkodás nélkül felgyújtottam körülöttem minden növényt, ami a szabadulásban gátolt, majd a számomra biztonságot nyújtó lángok közt futásnak eredtem, Harut keresve. Kisvártatva meg is találtam kis familiárisom, és kezembe kapva őt, Red Carpettel a fák fölé emelkedtem, és sebesen az életre kelt erdő széléhez igyekeztem.
Szerencsésen értem földet a nyári színekben pompázó tisztáson, magam mögött hagyva az erdőt, és egy idős párt láttam meg a tisztás távolabbra eső végében.
Szuszogva megindultam feléjük, egészen addig fel sem tűnt, hogy a növények annyira kifárasztottak, ezért megálltam egy percre, hogy valamelyest összeszedjem magam. Ujjammal megfésültem csapzott, sáros hajam, letöröltem magamról a karcolásokból szivárgó vért, megtépázott ruhámon nemigen tudtam segíteni, de viszonylag rendbe szedve magam, ismét az idősek felé tartottam. Miközben azok szedték a gombákat, egy tetőtől talpig hófehér nyuszi ugrándozott eléjük. Az anyóka teljesen el volt ragadtatva a kis élőlénytől, és a bácsika sem mutatott ellenszenvet a bundás iránt, mire az két lábra állt és elordította magát.
- DAAAAAAAAH! - a kis állat nekiugrott az apóka nyakának, amiből hatalmas vérsugár tört elő. Megtorpantam, és szörnyülködve néztem, ahogy az apró nyúl kioltotta a nénike életét is. Rendesen végiggondolni sem volt időm a történteket, a hátam mögött apró lépések zaja vonta el a figyelmem. Egy seregnyi nyúl állt mögöttem, ugyanazt a „DAAAAAAAAH” harci üvöltést hallatva.
- Nézzétek, répa! – mutattam az ellenkező irányba, és az egész sereg tapsifüles egyszerre nézett az általam mutatott helyre. Majdnem elröhögtem magam az idióta kis pamacsokon, de inkább nyúlcipőt húzva eliszkoltam a helyszínről. A trükk nem volt hosszú életű, pár perccel később már a nyomomban lihegtek a vérszomjas dögök. Egyre közelebb értek hozzám, és bármennyire is haza akartam vinni egy példányt szuvenírnek, a házaspár ellen elkövetett gyilkosság ellenéri is, fontosabbnak tartottam Haru, és a saját életemet, ezért Fire Ballal támadtam a kis szőrgolyókra, elzárva a felém vezető utat. Kihasználva a nyert időt, ismét Red Carpetra ültem, és leléceltem.
~Ezt könnyebben megúsztam, mint reméltem…~ sóhajtottam megkönnyebbülve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Vas. Aug. 26, 2012 5:53 pm

Augusztus huszonkilencedik napjáig várok. Utána könnyes búcsút veszünk egymástól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Szomb. Szept. 08, 2012 5:27 pm

Véletlenül sikerült értesülnöm róla, hogy Daniel Skinner immáron nem aktív játékos. Örülök neki, hogy időben értesülök mindenről!
Kedves Babapörkölt! Kérlek egy PÜ-ben írd meg, hogy folytassuk-e ezt, vagy inkább hagyjuk!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Vas. Okt. 28, 2012 4:50 pm

Sikeresen leráztad az őrült nyulakat, de nyugalmad még két szusszanásig sem tarthat, mert a következő pillanatban valaki egy banánt lógat az orrod elé. Még egy vak is látja, hogy a banán egy kötélen lóg, ami egy magas fa ágai közül ereszkedik alá. A faág tetején egy fűszoknyás, sötétbőrű alak ücsörög, kezében egy horgászbottal, amihez a banános csali kapcsolódik. Bizakodva lóbálja előtted a banánt, mit sem sejtve arról, hogy te átlátsz az együgyű csapdáján. Már éppen túl akarnál járni az eszén, mikor váratlanul egy közeli bokorból még több fűszoknyás alak ugrik elő, kezükben kitömött flamingófejes botokkal. A nem túl értelmes nyelvet beszélő emberek körbevesznek, s furcsa, kántálás szerű morgás közben közelednek feléd. Mielőtt még bármit is csinálhatnál, a fa tetejéről leugrik a pecás és jól leüt a banánjával, amit persze te meg sem érzel, leszámítva a trancsírozott banánpürét a fejeden. A következő minutában már a flamingóbotos társai is neked esnek, s két szempillantás múlva máris egy karóra kötöznek, majd visznek valahová. Miközben a fűszoknyás csoport téged cipelve menetel, arra leszel figyelmes, hogy egy ikerpár sétál melletted. Csillogó szemekkel vizsgálják minden egyes porcikádat, olyannyira, hogy a nyáluk is kicsordul, sőt egyikük faevőeszközöket csattogtat a kezeiben. Innentől fogva már egyértelmű, hogy nem királynőként akarnak tisztelni, hanem bizony desszertnek szánják a habtestedet. Viszont mielőtt még a faluba érnének veled, egy hangos kiáltás rázza meg a környéket:
- DAAAAAAAAH!
- DAAAAAAAAH!
- DAAAAAAAAH!
A hang egyre több és több irányból érkezik, mígnem a fűszoknyás brigád végleg bepánikol, visítva elhajítanak és szerteszaladnak. Szerencsétlenségednek hála a karó, amihez kötöztek beleszúródik a földbe, s nem dől el, akár egy zsák krumpli, így nehezebbé téve a szökésedet, hiszen a levegőben rögzítve egy fához mégiscsak nehezebb a szabadulás. Ám váratlanul csoda történik, és egy titokzatos alak hátulról elvágja a köteleidet, majd mielőtt még arccal a porba zuhannál, nyomtalanul el is tűnik.
Amint felemeled az arcodat máris szemtanúja vagy, ahogy a vérnyulak kiugrálnak a bokorból, kezükben egy-egy wc pumpával.
- DAAAAAAAAH! – ordítanak kórusban, majd rád rontanak.
Néhányuk támadását hárítod, még másokét elkerülöd, mígnem egy az egyik fán feltűni kegy sötét árny, aki egy liánon feléd lendül, felkap a földről, s magával visz a rengeteg legsötétebb pontja felé.
- Nyugalom! A Puma küldött! – szólal meg a liánokon közlekedő megmentőd, miközben a vállán egyensúlyoz téged.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Szomb. Nov. 03, 2012 1:27 pm

A Red Carpetről leszállva tovább bóklásztam a növények között, és már sejtelmem se volt, hogy pontosan hol is voltam, vagy, hogy hol volt a ház, amihez eredetileg indultam. Szó nélkül ballagtam, bár az igen érdekes lett volna, ha párbeszédbe elegyedek magammal.
Egyszer csak a semmiből egy banánnal találtam szembe magam. Pár pillanatig bámultam az előttem ugrándozó déli gyümölcsöt, ami egy kötélhez volt erősítve. Ahogy felnéztem a zsinór mentén, az egyik faágon egy sötét bőrű férfit pillantottam meg, fűszoknyában. Fűszoknyában?! Azt hiszem, kétségeim támadtak a nemét illetően… Viszont az illetőnek nem voltak nagy mellei, tehát mégiscsak férfi volt, vagy csak egy nagyon deszka, kopasz nő… Végül az előbbivel egyeztem ki, mert lehet,, hogy ott a fűszoknyás pasik voltak a menők.
Ezalatt a szóban forgó fickó még mindig nagy beleéléssel huzigálta előttem a banánt. Talán azt várta, hogy hal módjára rácuppanjak? Minden esetre nem tűnt fel neki, hogy már percek óta egyenest a szemébe néztem, de lehet azt hitte magáról, hogy láthatatlan. Nem nagy baj az agybaj…
Na, gondoltam alápörkölök annak a tökéletes, észrevehetetlen, megafantasztikushiperszuperusz csapdának a kiötlőjének, hogy lássa, azért annyira hülye nem vagyok, na meg persze vak sem.
Fel is készültem a támadásra, azonban a közeli bokrokból gyors léptek zaja vonta el a figyelmem. Egyre több és több fűszoknyás ember ugrált ki a növények közül, csak nekik még botjaik is voltak, amik mindegyikén egy flamingó fej díszelgett.
Valamit motyogtak egymás között számomra idegen nyelven, és persze egy kukkot sem értettem belőle, nem hogy kettőt, majd hangos kántálásba kezdtek, és egyre halkulva, már csak morgolódva egyre közelebb jöttek hozzám, míg nem teljesen körbezártak. Eztán a fán ücsörgő ember rám vetette magát és leütött, a lehető leggyilkosabb fegyverrel a világon… a banánjával. Büszke lehetett magára, kinyírta a hajamat aznapra, ami megjegyzem, a lányok szemszögéből nézve felér egy küszöbbe beütött kis lábujj fájdalmával is.
A banános hapsit követve, a többi botos dzsungelharcos is megostromolt, majd lefogták minden végtagom, és egy magas karóhoz kötöztek, a táskámban rejtőző Harut pedig szerencsére észre sem vették. Vízszintesbe fordítottak, és a karó két végét egy-egy férfi vállára rakták, majd elindultunk.
Út közben feltűnt, hogy egy ikerpár menetelt mellettem, és eléggé feltűnően vizsgálták a testem, sőt még a nyáluk is ki-kicsordult, amit még letörölni sem voltak hajlandóak. Perverz disznók… Még szerencse, hogy aznap nem szoknyában voltam.
Ahogy jobban megnéztem őket, az is feltűnt, hogy az egyik iker, két evőeszközt dörzsölgetett a kezeiben. Egyszeriben nézetet váltottam, miszerint azok nem a női testemre vágytak, hanem bizony meg akartak enni.
A távolban már kivehető volt egy kis falu körvonala, de egy lépéssel sem jutottunk közelebb, ugyanis egy hangos kiáltás zengte be a tájat.
- DAAAAAAAAH! – ugye nem...
- DAAAAAAAAH! – ugye neeeem?!
- DAAAAAAAAH! – jajj, de igen.
Biztosra vettem, hogy a hangok a vörös szemű kis vérnyulaktól származtak, akikkel már korábban is volt szerencsém találkozni. A sötét bőrű fazonoknak sem tűnt ismeretlennek a fehér pamacsok hangja, kiguvadt szemekkel sikítozni kezdtek, és engem is elhajítottak karóstul, majd pillanatok alatt eltűntek a bozótosban.
Sajnos nem legkedvezőbb módon értem földet a kis repülős kalandom után. A karó vége pont beleszúródott a földbe, éa nem ám, hogy eldőlt volna, úgy állt ott egyenesen, mint akinek muszáj.
Ficánkoltam jobbra-balra, sehogy se sikerült kiszabadítanom a végtagjaim, mellesleg a kötél már kezdte elszorítani a vérkeringésem is. Aztán kipattant az isteni szikra.
~ A kötél éghető, én meg tűzmágus vagyok! ~ Talán van egy kis alapja annak, hogy mindenki a szőke jelzővel illet…
Mielőtt azonban végrehajthattam volna tervemet, valaki a hátam mögött termett és elvágta a fogva tartó köteleket. Mivel először a kezeimet rögzítő zsineget vágta el, másodjára a lábaimét, így nem meg lepő módon pofára érkeztem a földre. Nem volt sok időm az örömre és hálálkodásra, egyrészt, mert a szabadítóm már el is tűnt, másrészt a kiáltásokból hallottam, hogy a vérnyuszik egyre közelebb értek hozzám. Mire felnéztem, már láthattam is őket, ahogy a bokrokból kiugrálva felém tartottak wc pumpákkal a kezükben. Felhúztam az egyik szemöldököm kimutatva értetlenségemet, hiszen honnan a jó fenéből szerezhettek a nyulak pumpákat az erdő kellős közepén?!
- DAAAAAAAAH! – ha ezt még egyszer meghallom, tényleg felmegy bennem a pumpa!
Csatakiáltásukat követően a nyulak is rám vetették magukat, szerencsére nem azok már nem pont egyszerre, így némelyiket arrébb bírtam rúgni mielőtt lakmározhatott volna a húsomból.
A dulakodást egy sötét árny szakította félbe, aki egy faágról lendült közénk, és engem is a magasba emelt, majd a vállára helyezett.
~ Ha ez a fickó is meg akar enni, akkor már én is megeszem magamat… ~
- Nyugalom! A Puma küldött! – mondta mély hangon a liánokon száguldó férfi. Mondhatom, nagyon megnyugodtam...
Azt se tudtam ki az a puma. És az a lehetőség is fennállt, hogy egy beszélő ragadozó küldte értem a fickót. Az erdőben történtek után, már nem is csodálkoztam volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Vas. Nov. 11, 2012 8:58 pm

A furcsa megmentőd sok-sok fát maga mögött hagyva leng tovább veled az erdő sűrűjébe, mígnem egy fatörzs nem állja az utatokat. Ezt aztán úgy lefejeli, ahogy meg van írva a könyvek könyvében, s eszméletlenül zuhanni kezd, veled együtt. Megmenthetnéd magatokat a mágiáddal, de mindig mikor használnád, jön egy galád ág, amin éppen átzuhantok, s jól megzavar a koncentrálásban. Ágak és lombkorona szintek követik egymást, amik jól széttépik a ruhádat, mígnem földet nem érsz egy tüskés bozótban. A tüskék nem kímélnek, abban biztos lehetsz. Valahogy aztán az eszméletlen megmentődet kivonszolva kijutsz a tüskebozótból egy kellemes kis tisztásra, ahol egy hűvös vizű patak csordogál. Koszosan, retkesen, alaposan megtépett ruházatban talán nincs is jobb, mint jéghideg vízben kimosni az ágak ás tüskék által okozott sebeket. Ja, de van jobb! Tagjaidból, s tomporodból kihúzgálni a tüskéket! Miután mindezzel megvagy, valami rosszra reszel figyelmes.
Eszméletlen megmentőd szájából valóságos pókáradat özönlik kifelé. Teste heves remegésbe kezd, mígnem oldalából még hat kar nő ki, így ezzel négy-négy karja lesz a jobb és bal oldalán. Bőréből hamarosan ocsmány hosszúkás szálú szőrzet kezd növekedni, míg arcán szemei gyors szaporodásba kezdenek. Néhány pillanattal később már egy pókember vagy emberi pók, vagy humanoid pók, vagy mit tudom én, hogy mi fekszik előtted. Mindenesetre ez az ocsmány, undorító szörny magához tér, és megkívánva téged rád veti magát. De nem úgy kíván meg, hanem kajának!
Ha életben akarsz maradni, akkor neked kell felülkerekedned. Nem könnyű ellenfél, hiszen erős pókhálót képes lőni, sőt képes kis pókokat is köpködni, amik szintén téged támadnak. Egy vagány harcot várok tőled! Mindent bele!
Győzelmed után a patak vize pezsegni kezd, s egy kedvesnek tűnő lány ugrik elő.
- Szia, a nevem Puni! – köszön mosolyogva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Pént. Nov. 16, 2012 11:47 pm

Változatlan sebességgel haladtunk a fák között, a szél süvítése sértette füleimet, bár meglehet, hogy csak az idegen kezek közti létem miatt feltámadt idegesség tette túl érzékennyé, már-már kényessé érzékszerveimet.
Viszont nem volt mit tenni, ha nem akartam megint a földön végezni – a földet pedig nem láttam -, és bevárni a vérnyulakat, vagy bármi más Naomi-evő állatot, a helyemen kellett maradnom, esetemben a hősies idegen vállán.
Egyszeriben egy nagy koppanás vetett véget száguldozásunknak, indaharcosom rendje és módja szerint lespannolt egy faággal, és zuhanni kezdtünk.
Az első pár méter megtétele után megpróbáltam megidézni egy Red Carpetet, de én is fantasztikus módon lefejeltem egy faágat, és további zuhanásomat szaltókkal tettem látványosabbá, noha alapból sem lehettem utolsó látvány, vagyis inkább hangzás, mert az egész erdő a hangos sikolyaimtól zengett. Egy ismerősöm azt hihette volna, hogy az erdő mélyén épp agyoncsiklandoznak, mivel általában akkor is hisztérikus sikítozással könyörgök segítségért.
Áldottam az eget mire végre földet értem, és pár percig meg sem moccantam, úgy elkapott a hányinger, de ha legalább valami lett volna a gyomromban, még meg is értettem volna!
Viszont a zuhanás közben és a földet érés során, valami elképesztő csoda folyamán nem tört el semmim, pedig egymást követték a szúrósabbnál szúrósabb ágak illetve a fatörzsekre felkúszott szintén szúrós növények.
Az már más kategóriába sorolandó, hogy kis híján cafatokra szakadt a ruháim, épp hogy a fontos részeknél eltakart valami... Levettem a táskámat, azt is összekarcolták az ágak, de szerencsére Harunak megint csak nem esett baja. ~Harunak szívós egy héja van... akármennyit is taknyálok, nem törik össze. Szerencsére.~
Miután nyugtáztam, hogy Huro jól, viszont én fertelmesen festek, kibírhatatlan mód elkezdett sajogni a hátsóm, mire felfedeztem, hogy egy hatalmas tövisekkel tarkított bokorban töltöttem a pihi-délutánt. Nyüszítve ugrottam fel ültő helyzetemből, és már az egész alsóm zsibogott a fájdalomtól, és kétségem sem volt, a tövisek belefúródtak dombocskáimba.
Azonban mielőtt belekezdtem volna a tövis-eltávolító-műtétbe, eszembe jutott a fickó, aki nyúlcsemege helyett csak sündisznót csinált belőlem – ezért hálás is voltam neki-, és a keresésére indultam, Haruval a kistáskámban.
Nem kellett sokáig kutakodnom utána, alig léptem hármat, már fel is buktam a földön fekvő illetőben, akit addig jól eltakart a cserjés. Mindennemű hiszti nélkül felálltam, - hisz ha nincs közönség, minek a műsor? -, és karjánál fogva kicibáltam az erdőből a férfit, egy tisztásra.

A rét nem tűnt nagynak, de annál gyönyörűbbnek. Az erdő és a tisztás zöldellő színei szinte teljesen egybeolvadtak, leheletnyi eltéréssel a mező világosabb zöldben pompázott, itt-ott elvétve néhány virág is tágította a helyszínen található színek skáláját. Ahogy tovább futtattam a szemeim a szélfútta mezőt, a rét közepén csordogáló patakra terelődött a figyelmem.
Lassan körbenéztem mindenféle gyanús nesz vagy bári más után kutatva, s miután tisztának ítéltem a terepet, elbillegtem a patakig, mivel csak egyenes lábakkal tudtam menni az ülepembe ágyazódott tövisek miatt.
A vízparton viszont kénytelen voltam lehajolni, hogy Harut biztonságban letegyem, és hogy kristálytiszta vízzel lecsutakoljam magam, mert tényleg elég ramatyul festettem a víztükör szerint.

Miután lemostam magamról a koszt és a zuhanás közben szerzett karcolásokból ki-ki buggyant vért, következhetett a sündísznótalanítás, avagy a kínzás. Bizonytalanul kitapogattam egyet a sok közül, megragadtam a szélét és vártam. De hogy mire? Talán arra, hogy semmivé váljon, vagy maguktól kiessenek, de sajnálatos módon nem következtek be az általam remélt csoda. Ahogy némán szorongattam a kis szálka végét, hangos loccsanás törte meg a csendet, mire ugrottam egy hatalmasat, és tüske kiszakadt a hátsómból. Nekem aztán ennyi is elég volt, ordítottam, mint a fába szorult féreg. Könnybe lábadt szemekkel néztem a szürke kis halat, ami ott úszkált nem messze tőlem, minden bizonnyal az ugrott ki a vízből.
Végül erőt vettem magamon, és az összes tüskét egyszerre megragadtam, és saját nyavalygásom figyelmen kívül hagyva, kirántottam őket. Az ordítás természetesen nem maradt el, ahogy a tövisek régi helyét zsibogással jelző fájdalompontocskák lüktetése sem. Magam elé képzelve az hátsóm, telis-tele kis piros pöttyökkel, egész vicces látványt nyújthatott...

Harut otthagytam a parton, és a megmentőmhöz igyekeztem, hogy felébresszem. Úgy terveztem belelógatom a vízbe, hátha magához tér, vagy az egyszerűbb megoldást választva addig ütöm, amíg el nem érem ugyan azt a hatást.
A földön heverő illető szája azonban kinyílt, és tengernyi kis fekete pontok kezdtek onnét kiseregleni. Értetlenül meredtem a mozgó pöttyökre, s amint felismertem mik voltak, a szívem kihagyott egy ütemet, majd folyni kezdett rólam a víz. Pókok voltak. PÓKOK!

Ledermedten néztem, ahogy egyre több és több pók mászott elő a férfi szájából, majd remegni kezdett az egész teste. Az oldalából három-három szőrös fekete láb nőtt ki… hatalmas, szőrös póklábak. Sajnos ennyi nem volt elég, a testből a pillanat töredéke alatt nőttek ki feketébbnél feketébb vaskos szőrszálak, míg el nem lepték az egész testét. Ezzel egy időben szemei száma is megsokszorozódott, és lám élő nagyságban hevert előttem egyetlen félelmem tárgya, a pók.
Nem akartam azt az ocsmány élőlényt nézni, de hiába próbáltam megmozdulni, leemelni róla a tekintetem, nem tudtam, teljesen lefagytam. Annyit érzékeltem, hogy a testem megállás nélkül remegett, és a szívem egyre szabálytalanabbul, gyorsabban vert, mintha ki akart volna szakadni a helyéről.
Míg én kőszobor módjára meredtem a földön elterülő szörnyetegre, az megmozdította egyik lábát. Magához tért.
A fejemben egy hang megállás nélkül a FUSS! szót hajtogatta, de a testem nem engedelmeskedett, makacsul állt egy helyben, a szörnyeteggel ellentétben, amely közben rám vetette magát, és a földre borított.
Erre már azért én is feleszméltem, és remegő kezeimmel próbáltam távol tartani magamtól a fenevadat, amely veszett módon akarta leharapni a fejem a szájával, vagyis azzal a két csipesz szerű ocsmány valamivel.
Normális esetben sikítozva menekültem volna a helyszínről, ahogy csak tudtam volna, azonban ahogy az élni akarás lángja fellobbant bennem, átjárta testemet az adrenalin, és lerúgtam magamról a pókot. Éljen az adrenalin löket.
Az örömöm nem tartott sokáig, a dög szinte meg sem érezte az ütést, sőt, inkább még bőszebb lett, mint azelőtt.
A belsőm még mindig a nyúlcipő felvételére késztetett, de hiába voltam képes mozogni, nem voltam hajlandó elfutni. Átgondolva, tökéletes lehetőség bontakozott ki előttem, hogy legyőzhessem a félelmem, és egyébként is… nem úgy tűnt, mintha szőrös kis „barátom” zokszó nélkül utamra engedett volna. A helyzet egyértelmű volt, harcolnom kellett az életemért.
PókIca, vagy PókLaci nem váratott magára soká, a szemkontaktusunkat megszakítva, fújtatva – vagy amilyen hangot ki szoktak adni a pókok – felém közeledett.
Az agyam már feladta a menekülésre való felszólítást, helyette különböző terveken dolgozott, dolgoztattam. ~Mitől félnek a pókok? Mi a gyengéjük? ~ kérdeztem magam, és megpróbáltam a nyolclábú szörnyeteg háta mögé kerülni, hátha ott rejtegette a gyenge pontját. A dolog viszont nem ment túl egyszerűen, sőt sehogy, hisz egy póknak annyi szeme van, hogy ... nagyon sok, és könnyedén követte a mozgásom.

Igyekeztem tartani a kellő távolságot, majd Fire Ballokkal támadtam rá a fenevadra, amik elől könnyedén elugrott, de furcsa mód mindig úgy, hogy a tisztáson kényszerüljek maradni, és ne legyen lehetőségem besprintelni az erdőbe.
Pár másodpercnyi gondolkodás után, megidéztem a Red Carpetet, és elrepültem a pók felett, pontosabban csak akartam, mert az az álnok dög köpködni kezdett, de nem akármiket: sokezernyi kis pókot.
Azok persze azonnal ellepték mindenem, így nem csoda, hogy sikítozva és kapálózva zuhanni kezdtem, mivel a szőnyegem a koncentrációm hiányában elillant. A kis szörnyetegek pedig megállás nélkül mászkáltak rajtam szőrös lábaikkal, és ott csíptek ahol csak tudtak; mire megelégeltem a dolgot és lángba borítottam magam.
A kis nyolclábú élőlények gombóccá fonnyadva megsültek, majd maradványaik velem együtt értek földet. Levegőhöz sem jutottam a pókpapa száguldott felém, ezért amilyen gyorsan csak tudtam felálltam, de a hátamat úgy is megtudta karcolni a lábával.
A fájdalomtól és félelemtől ismét nagy adrenalin löketet kaptam, és megragadtam a pók egyik lábát, még mindig lángokban álló testtel, majd lendületet vettem és a patak felé dobtam a bestiát, aztán a tőlem telő leggyorsabb Fire Ballokat zúdítottam rá, amiket a levegőben már nem tudott kikerülni.
Nem tudom, hogy a lendület vízbe sodorta-e az állatot, vagy a támadásom mekkora sérülést okozott neki; idióta lettem volna kivárni, inkább bevetettem magam ez erdőbe, fegyvernek szolgáló eszközöket keresve.
Azon a kis ösvényen rohantam, amelyen nemrégiben kivonszoltam a megmentőmből lett ellenségem. Belebotlottam a bokorba is, aminek tüskéi még mindig fenyegetően álltak szanaszét, és bevillant egy ötlet.
Gyorsan leguggoltam, és letördeltem a nagyobb méretű, körülbelül tíz centis töviseket. Közben az időm egyre csak fogyott, és már hallottam is a felém trappoló pókot, mi szerint nem sikerült elintéznem, nem mintha számítottam volna rá.
Amint megfordultam, egy pókháló repült felém, ami sikeresen meg is kötözött, teljesen körülölelte a felsőtestem. Megpróbáltam szétszakítani, de túl gyengének bizonyultam hozzá, majd hirtelen valami megrántott… majd ismét.
Addig fel sem tűnt, hogy a hozzám ragadt hálóhoz, egy vastag, kötélszerű pókfonál is kapcsolódott, amivel egyre közelebb kerültem a szörnyeteghez.
Ha addig le tudtam gyűrni a félelmem, az dupla akkora erővel tört rám, és akárhogyan küzdöttem nem szabadultam a ragadós hálóból. A pók megunta a játszadozást, már csak enni akart.

Szinte már feladtam, hogy én „bizony már pókvacsora vagyok”, amikor is megláttam, hogy a fenevad lábának egy része, ahol nemrégiben megfogtam, összefonnyadt, megégett.
~Hát persze! Ó, hogy mekkora idióta vagyok!~ emeltem az égre a tekintetem. ~ Ahogy a kicsik, a nagy pók is elég.~ ült ki csibész mosoly az arcomra, csak tudnám miért, hisz még mindig a pókfonál végén szerencsétlenkedtem. Viszont a tervem előállt, és a félelem helyét az önbizalom vette át.
A testemet ismét lángokkal vettem körül, mire a pókháló semmivé vált; akármilyen erős is volt, a tűz könnyedén eltüntette. Persze, a bestia újabb fonalat lőtt felém, ami elől félreugrottam és minél hosszabbra hagyva ezt, elvágtam a kezemben lévő tüskékkel. Két másik fonállal is ugyanígy tettem, aztán a három hosszú kötéllel a kezemben felugrottam a Red Carpetre, és visszarepültem a tisztásra, a pók természetesen meg jött utánam.
Leugrottam a földre és mindegyik fonal végére egy lasszót kötöttem, az egyiket leraktam a talajra, majd türelmesen vártam az én édes kis pókocskámat.
Pillanatokon belül meg is érkezett, és mérgesebbnek tűnt, mint rövid ismeretségünk alatt bármikor. Felém rohant, pont abba az irányba, ahova elhelyeztem a csapdát. Mikor belelépett a fonal alkotta fehér kör közepébe, megrántottam a fonalat, és a hurok rászorult a pók hátsó két lábára, amiket kirántottam alóla, így a pók felfordult épp a hátára, úgy ahogy terveztem.
Kapálózni kezdett a maradék lábával, de nem hagytam neki annyi időt, hogy talpra álljon, a második lasszót is a lábaira dobtam, majd a harmadikat is. Szegény szőrös szívű-testű lény nem tudta eltépni a fonalakat, még ha a sajátjai is voltak, nem mintha annyira sajnáltam volna. Közelebb mentem, és tüzelni kezdtem a Fire Ballokkal, nem hagytam abba, amíg csak bírtam lőttem az állatra. Mikor az erőm a végét járta, tüzet szüntettem, és a leghosszabb tövist magam elé tartva közelebb lopakodtam az fonnyadt testhez, egészen a fejéig.
Döglöttnek nézett ki, ezért leengedtem a védelmem és szórakozottan megböktem az általam élettelennek ítélt állatot, abban azonban maradt még élet, - hogy hogy a csudába azt nem tudom – és csáprágóival kis híján belemart a bokámra, de csak egy-egy karcolást szenvedtem el tőle a bokámon, mire felugrottam és fejre irányzott Fire Ballal megadtam neki a kegyelemdöfést.
Lihegve elsántikáltam a folyóparthoz, ahol Harut hagytam, és lemostam a vért magamról. Ahogy lenyugodtam, egyre jobban fájt mindenem, főleg a hátam, amin valószínűleg egy hatalmas vágás éktelenkedett. Az izgalom biztosan tompította az fájdalomingereket.
Ahogy a hátam is próbáltam lemosni, a víz hirtelen pezsegni kezdett, mintha forrt volna, és egy fiatal lány emelkedett ki a vízből.
- Szia, a nevem Puni! – mosolygott rám, mire felkaptam magam mellől Harut és rák módjára hátrálni kezdtem a kislánytól. Azon a helyen már nem bíztam semmiben és senkiben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Szer. Jan. 02, 2013 11:19 am

- Hát te meg mit csinálsz? - néz rád értetlenül, kissé oldalra billentett fejjel. - Jaj, ne félj, tőlem nem kell tartanod! - mosolyog kedvesen, miközben leül a földre. Némán, a fejét jobbra-balra billegtetve bámul téged.
Hosszú perceken keresztül nem csinál semmit, csupán figyel, majd ismét megszólal:
- Tudod, azért nem ártana, ha tovább indulnánk, mert a nyulak bármikor ránk találhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a bratyóm, már nagyon várhat téged. Tudod ő Puma, tőle még a nyulak is félnek. Ő ennek az egész erdőnek a koronázatlan királya! - meséli lelkesen. - Tudod mit? Mindjárt oda is viszlek! - csattan fel csillogó szemekkel, majd egy pillanattal később, már egy tócsa vízzé változik. A tócsa hamarosan rád veti magát, majd szó szerint beránt magával együtt a patakba. Remélem nagy levegőt vettél, mert hosszú víz alatti utazás vár rád. Mondjuk tök mindegy, a tüdődnek távolról sincs akkora kapacitása, hogy kényelmesen kiböjtöld az utat. A vízzel birkózva, próbálsz felszínre kerülni egy kis levegőért, ám Puni nem ereszt. Talán már bele is nyugszol, hogy megfulladsz, mikor végre az oxigénhiánytól eszméletedet veszted.
Mikor felébredsz egy ágyban találod magad, és borzalmasan meleged van. Csurog rólad az izzadság, aminek talán a legfőbb oka az, hogy egy olyan súlyos dunna van rajtad, ami alatt mozdítani sem tudod a tagjaid.
- Hé ezt a tojást nézd! - hangzik a dunnán túlról egy idegen férfi hang. - Ebből csináljunk rántottát!
Hirtelen, mintha egy lábos kondulna meg.
- Te idióta! Ez a tojás a lányé! - hallatszik Puni hangja.
Igen, bizony! A tiéd, a te tojásodat akarta az idegen. Több sem kell, tyúkanyó ösztönödnek köszönhetően felpattansz a kényelmes ágyból. S ekkor látod, hogy egy gigantikus szobában vagy, ami egyszerre hálószoba, konyha, étkező, nappali és fürdőszoba. Hirtelen nagyon fázni kezdesz, aminek hamar megsejted az okát, mikor meglátod, hogy a ruháid a szoba fürdő részénél ki vannak teregetve száradni.
- Óó, szia! Hát felébredtél? - folyik eléd, s ölt alakot Puni. - Már kezdtem aggódni éred.
- Szia! - törtet eléd egy vágott arcú srác, akinek a fején egy hatalmas púp éktelenkedik. - A neve... - a mondatát nem tudja befejezni, ugyanis Puni reflexből lekever neki egyet.
- Te perverz állat! Legalább azt várd meg, hogy felöltözzön!
A srác a földön elterülve nyúli ki, miközben Puni az egyik szekrényhez rohan és ruhákat dobál ki onnan neked.
Kérlek mostantól kicsivel többet próbálj kommunikációba bonyolódni az NJK-kal, mint eddig! PÜ-ben vagy akár skypeen is fel lehet keresni. Elvégre nem vagyok én mészáros, legalábbis neten keresztül nem...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Szer. Jan. 09, 2013 10:26 pm

- Hát te meg mit csinálsz? – kérdezte gyermeki ártatlansággal, és kíváncsian döntötte oldalra a fejét. – Jaj, ne félj, tőlem nem kell tartanod! – nyugtatott lágy mosollyal az arcát.
Mosolyát látva talán még el is hittem volna barátságos szándékait, ha nem annak a területnek az övezetében tartózkodtam volna, ahol még az aranyos fehér nyuszik is öltek…
A kislány lassan kilépett a vízből, majd velem szemben, a tisztes távolságot megtartva helyet foglalt.
- Félni nem félek, csak nem bízom benned. – javítottam ki a őt. - Egyáltalán ki vagy te? – döntöttem hasonlóképpen oldalra a fejem, mint ahogy a kis leányzó tette.
- De hát mondtam, te csacsi! – rázta meg a fejét mosolyogva - Én Puni vagyok, az erdő víztündére. – mutatott vidáman magára. Az tényleg eszembe jutott, hogy a nevét említette, csak én egy szempillantás alatt elfelejtettem; de abban biztos voltam, hogy a víztündéres részt még nem regélte.
- Én meg most másztam le a falvédőről. – duruzsoltam az orrom alatt. ~ Víztündér. Hát persze, miért is ne? ~ fújtattam egyet, és egy pillanatra az égre emeltem tekintetem, noha magam sem tudom miért. Talán csak azt néztem, nem-e zöld lett út közben, hisz tapasztalataim szerint már bármi megtörténhet. Nyulak gyilkolhatnak embereket; vagy emberek változhatnak óriáspókokká, víztündérek ugrálhatnak elő a patakokból… bármi az ég egy adta világon.
A lány persze nem hallotta megjegyzésem, és szerencsére a gondolataimban sem olvasott, mindössze fejét ingatva, furcsán csillogó szemekkel bámult engem.
- Esetleg segíthetek valamiben...? – ráncoltam homlokom - Mert ha nem, megyek a dolgomra. – álltam fel Haruval a kezemben, és indulni készültem. Halvány fogalmam sem volt merre akartam indulni, egyszerűen csak el akartam tűnni arról a bizarr, bár annál érdekesebb helyről.
- Még szép, hogy segíthetsz! – repesett - Hiszen, te vagy a mi megváltónk! Te fogod elhozni nekünk Pumát és elüldözni a nyulakat! – mondta teljes beleéléssel. Tágra nyílt szemekkel figyeltem a kislányt; nem úgy festett, mint aki viccnek szánta a dolgot.
- Öööö... szerintem te összekeversz valakivel. – emeltem magam elé szabad kezem. Én, mint megváltó? Viccnek is rossz. Örültem, hogy ép bőrrel letudtam rázni azokat a kis fenevadakat, még hogy legyőzzem őket?
- Figyelj, ha bármi furcsát ettél, vagy netalán ittál, - tévedt a szemem a lány mögött csordogáló patak vizére - a továbbiakban szerintem kerüld el, megárt. - mondtam szívből jövő jó tanácsom, hisz csak az nézhetne engem megváltójának, akinek elhomályosította valami az agyát, vagy elmekárosodást szenvedett.
Javaslatomon Puni jóízűen nevetni kezdett, majd miután kiszórakozta magát, átkarolta térdét.
- Te tényleg vicces vagy, ahogy a jóslat mondta! – mosolygott rám - Úgy örülök, hogy megtaláltalak! – mosolygott szüntelenül, majd hangosan megkordult a gyomra. Automatikusan hátráltam egy lépést, úgy éreztem mindenki a húsomra feni a fogát, még Puni is, hiába mutatkozott be barátként.
- Tudod, azért nem ártana, ha tovább indulnánk, mert a nyulak bármikor ránk találhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a bratyóm, már nagyon várhat téged. - érintette ujjbegyét vékony ajkához. - Tudod ő Puma, tőle még a nyulak is félnek. Ő ennek az egész erdőnek a koronázatlan királya! – lelkesült fel saját monológja hallatán, aminek én talán a felét, ha értettem. - Tudod mit? Mindjárt oda is viszlek! – ugrott fel ültő helyéből csillogó szemekkel, majd egyszeriben cseppfolyóssá változott. Értetlenül néztem ki a fejemből, megszólalni sem volt időm, a földön elterülő tócsa rám ugrott, és azonnal lerántott a víz alá. Ijedtemben sikoltottam egyet, amivel csak sikerült elérnem, hogy a tüdőmben lévő levegő fele buborékok formájában elhagyta a számat. Ezt észrevéve kétségbeesetten próbáltam visszatartani másik felét, azonban húsz másodpercbe sem tellett, a légszomj keserves tünetei jelentkeztek rajtam, és hiába kapálóztam, küzdöttem magam a felszín felé, egyre mélyebbre süllyedtem, egyre távolabb kerültem az éltető levegőtől. Egy utolsó, elkeseredett rúgást követően, kiengedtem a számon a maradék levegőt is, és kinyitottam a szemem, hogy elbúcsúzzak a világtól, mert biztos voltam benne, hogy megfulladok. Még az addigi életemet lepörgető kazetta sem indult be lelki szemeim előtt, teljes sötétségbe borult körülöttem minden. ~ Ég veled világ! ~ búcsúztam el utolsó gondolatommal, majd átadtam magam a semminek.

~ De jó… ~ éreztem magamon valami meleg, puha, ámbár rendkívül nehéz valamit. Hangos szuszogásomon kívül, nem hallottam semmit, nem zavart semmi, még a patakzó izzadtság sem. Egyetlen problémám az volt, hogy nem tudtam oldalra fordulni, az a bizonyos nehéz valami nem engedte. ~ Várjunk, most akkor nem haltam meg? ~ jutott eszembe Puni, és a vízbefojtási kísérlete.
Lassan kinyitottam a szemem, de a homályból kitisztuló kép nem mutatott semmi mást, csak egy nagy, vastag dunnát. Felakartam ülni, de a takaró nem engedte, vagy csak túl lusta voltam hozzá. ~ Ez lehetne a mennyország. Lustálkodhatnék mindörökre. ~ futott át egy fáradt mosoly az arcomon. ~ Ne is álmodj. ~ lomboztam le saját magam, majd másodszorra is megkíséreltem felülni, sikertelenül. A lustaság nyert kettő-nullra.
Ahogy békésen heverésztem, felmerült bennem pár kérdés, például, Hol a kislány? Hol vagyok én? vagy Hogy kerültem ide? , de nem fordítottam rájuk túl nagy figyelmet. Mivel nem haltam meg, sejtettem, hogy Puni ott lesz valahol a szobában - bárhol is volt az a szoba - és elmondja szándékait.
- Hé, ezt a tojást nézd! – hallottam a háttérből egy idegen férfi hangját - Ebből csináljunk rántottát! – rántotta? Azt én sem utasítanám el…
- Te idióta! Ez a tojás a lányé! – hallottam is meg az ismerős hangot egy tompa puffanást követően. ~ Az enyém? ~ csodálkoztam el egy percre, és húztam össze szemöldököm.
- Haru! – rúgtam le idegesen magamról az addig tonnasúlyú takarót, mire hirtelen megcsapott a hideg szellő. Körbenéztem, de sehol egy nyitott ablakot nem láttam, ahonnét a hűvös légáramlat betalálhatott volna, viszont egy hatalmas, "minden az egyben" szoba bámult vissza rám. Ahogy szemeimet legeltettem a helységen, egy, az általam fürdősaroknak nyilvánított rekesznél néhány, számomra nagyon ismerős ruhadarab lógott a szárítón. ~ Na ne már! ~ karoltam át rögvest felsőtestem, mivel azok bizony az én ruháim voltak, és egy szál Éva kosztümben feszítettem az ágy mellett.
- Óó, szia! Hát felébredtél? – csordogált felém egy kis tócsa, amiből Puni emelkedett ki. - Már kezdtem aggódni éred. – akkor talán nem kellett volna a halál küszöbére dobni.
- Szia! – termett előttem egy férfi, kinek fejét egy hatalmas púp torzította el – A neve… - engem megelőzve, Puni kevert le egy hatalmas pofont az aberrált fickónak, aki az ütés hatására kiterült a földön. Talán úgy szerezte azt a másik puklit is a fejére.
- Te perverz állat! Legalább azt várd meg, hogy felöltözzön! – ordította le a fickót, majd átugorva őt egy szekrényhez sietett, amiből kivette a legfelső ruhadarabokat, és felém dobta azokat.
- Kössz... asszem. – bújtam bele a göncökbe, majd újabb kérdéssel bővült a fejemben lévő kérdéslista, hogy Vajon ki vetkőztetett le? - Másfelől meg, add vissza a tojást! – bújt ki belőlem barátságtalanabb természetem.
- Oh, tényleg! – ugrott egyet Puni - gyorsan te idióta ide a tojással! – rúgott bele a még mindig földön fetrengő srácba, aki zokszó nélkül elkúszott a konyháig és vissza, pedig nekem úgy tűnt, hogy a rúgást egyenesen az ágyékába kapta, ami pedig nem lehet egy kellemes élmény.
A kezembe adta kis pöttyös tojásom, minek átvétele közben csak egy sértődött „hmp” hagyta el a torkomat. Összeszűkült szemmel vizsgáltam Harut, hogy nem esett-e valami baja, de a héja makulátlan állapotban volt, sőt mintha tisztább lett volna, mint a folyóparton. Apropó…
- Puni, ugye? – kérdeztem rá a lány nevére a biztonság kedvéért, pedig kristály tisztán emlékeztem, hogy az neve - Elárulnád, mégis miért hoztatok ide? Mert ha tényleg azért, amit a folyóparton mondtál, akkor még egyszer mondom, hogy összekeversz valakivel. – ismételgettem magam, mert a lány teljes mértékig megvolt győződve afelől, hogy én valamiféle megváltó vagyok.
- De hát pont azért hoztunk ide! – felelte a tőle általános csillogással szemeimbe, és egy kicsivel közelebb hajolt hozzám. - Ploccs már megbizonyosodott róla, hogy tényleg te vagy a megváltó! Te hozod el nekünk az erdő békességét egy örökkévalóságra! – itt már úgy éreztem, hogy nem is a lánynak, sokkal inkább nekem ment el az eszem…
- És mit akarsz? Változzak a béke angyalává? – nevettem el magam kínomban, majd beugrott, hogy a folyóparton valami jóslatról is magyarázott nekem Puni. - De áruld már el nekem, mégis miféle jóslatról beszéltél? - hátha abból okosabb leszek...
- Te vagy az, aki megtalálja és kiszabadítja nekünk Pumát! – csendült fel a férfi hangja, akiről már meg is feledkeztem.
- Hülye, ne pofázz bele! – oltotta le Puni, majd testéből egy ősi kőtáblát elővéve, leütötte Ploccsot, aki megint csak szó nélkül tűrte a dolgot. Annak a srácnak vagy nagyon magas volt a fájdalomküszöbe, vagy egyáltalán nem is érzett fájdalmat. Annyi biztos, hogy jót kuncogtam kettejük, pontosabban Puni szeretetteljes viselkedésén.
- Ezen a táblán le van írva minden. – tartotta felém a táblát, amit kíváncsian átvettem tőle, mire az majdnem leszakította karjaim a súlyával. Igyekeztem leplezni, hogy komoly erőfeszítést igényel a tábla megtartása, de nem volt egyszerű közben szemügyre is venni a tárgyat.
- Ó értem... vagyis nem értem. – próbáltam kibogarászni a vonalkákat, nullával egyenlő eredménnyel - Kaphatnék egy lefordított táblát, vagy most helyben tanuljak meg rúnául? – gúnyolódtam, de Puni nem vette a lelkére, csak elmosolyodott, majd a táblára bökött.
- Ide az van írva, hogy eljön a megváltónk egy tojással a birtokában. Nyulak üldözik őt, de mégis megtalálja Pumát, amennyiben a tündérek segítik. – elegem van ebből a Pumából!
- Manapság minden harmadik ember egy tojással mászkál... Amúgy meg a fene akarja megkeresni azt a Pumát! Fel akart falatni egy pókkal! – csattantam fel.
- Jaj ne! – csapta magát homlokon a lány, mire mindenfelé vízcseppek hullottak - Hálcsival ilyenkor nem szabad találkozni. Az évnek ebben a szakában mindig elveszti az önuralmát. biztos nem akart igazából bántani! – védte a pókot, aki ezek szerint a barátja volt.
- Menten gondoltam. – ültem le az ágyra. Puni csendben állt mellettem, valószínűleg nem volt hozzászokva az olyan makacs és értetlen libákhoz, mint amilyen én voltam, épp ezért egy kis bűntudatom támadt.
- Gondolom nem hagyod, hogy segítség nélkül távozzak. Igazam van? – kérdeztem megadóan, mire a lány arca sírásra húzódott, és hangos bőgésbe kezdett.
- Jaj, ne sírj már! Ő a megváltónk, biztos nem hagy minket cserben! – termett mellette Placcs, mire még jobban elszégyelltem magam, hogy nem akartam segíteni egy meggyötört kislánynak, ráadásul még meg is ríkattam.
- N-ne sírj, csak viccnek szántam az előbbit, persze hogy segítek! – guggoltam a lány mellé, és kezemet vállához érintettem. ~ Hogy lehettem ilyen szemét? Kész boszorka vagyok. ~
- Jaj, úgy örülök! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! – ugrott ujjongva a nyakamba, a sírást a háta mögött hagyva. ~ Nem hiszel el, hogy bedőltem. ~ ráztam meg a fejem nevetve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Hétf. Márc. 04, 2013 5:38 pm

Egy kiadós pihenés és étkezés után Puniék elvezetnek egy furcsa, bambuszépülethez, aminek a duplaszárnyas ajtaja két emelet magas is megvan. Puni szemei csillognak, hol rád, hol pedig a hatalmas ajtóra. Ploccs izgatottságában az ujjait tördeli, s egyhelyben toporzékol. Ám a nagy izgalmat nem követi semmi, amíg te ki nem zökkented őket egy kérdéssel. Utána Puni észbe kap, s azonnal megparancsolja Ploccsnak, hogy húzza meg a kart. A srác beugrándozik az egyik bokorba, ahol aztán eltűnik, majd baljóslatú recsegés hallatszik.
- Odaát az ajtón túl lesz Puma - csipogja az izgatottságtól teljesen extázisba került Puni.
Pár pillanattal később kinyílik az ajtó, viszont nem az a hatalmas nagy, amire vártál, hanem az mellett egy aprócska, amin még egy gyerek is alig férne be.
- Oh... Mintha kisebb lenne, mint emlékeznék - dugja elő a bokorból a fejét Ploccs.
- Semmi baj, majd én bejuttatom! - szólal meg Puni, s azt követően egy ellenállhatatlan vízáradat besodor/betuszkol az aprócska bejáraton. Amint odabent találod magad az ajtó bezárul mögötted, s így egyedül maradsz. Ennek még talán örülhetsz is, hiszen egy kellemes szobában találod magad, ami tökéletes helyszín volna a délutáni teázásokhoz.
- Ne! Ne! - rikoltozza odakint Ploccs. - Azt ne húzd meg!
- De így gyorsabban odaérhet! - válaszol Puni, s hangját követően egy újabb kar kattanása hallatszik.
Fogaskerekek kezdenek zörögni a falban, s a szoba lassan áttranszformálódik egy végtelenül hosszú folyosóvá. Ekkor még nyugodt lehetsz, viszont a következő percben minden tovaszáll, mikor a folyosó padlójából, falaiból és plafonjából a legkülönfélébb csapdák bukkannak elő. Bezony, egy halálian jó és hosszú akadálypálya áll előtted. Gondolom nem sok kedved volna végigmenni rajta, de ne aggódj a tervezők számoltak ezzel is, s a fal mögötted szép lassan megindul, noszogatva előre. A pálya falaiban itt-ott mágiát elnyelő lakrimák is el vannak rejtve arra az esetre, ha a közlekedésedet megkönnyítő mágiát használnál. Támadó és védekező jellegű mágiákat nem nyelnek el.
És egen, ide kérek egy kellemes hosszúságú postot, amiben végigküzdöd magad az akadálypályán. A csapdákat a kreativitásodra bízom, bízom benne, hogy okos kis Babapörkölt leszel Wink

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Hétf. Márc. 11, 2013 8:44 pm

- Akkor én megyek és csinálok valami harapnivalót. – szólalt meg Ploccs Puni hálálkodását követve, majd a konyhapulthoz sietett. A fél szemem azért rajta tartottam, nehogy ismét kipécézze rántottának szerencsétlen kis tojásomat, de megnyugvásomra a fiú talált magának más alapanyagul szolgáló dolgokat.
- Akkoooor… most mi legyen? – fejtettem le magamról a még mindig viruló Puni karjait.
- Ha akarsz, aludhatsz még, és ha ez a tökfilkó elkészíti a kaját felébresztelek! – bökött a konyhánál sürgölődő Ploccs felé. - De bármit csinálhatsz, amit csak szeretnél. – mondta szüntelen mosollyal az arcán.
- Akkor, még lustálkodnék egy keveset. – kaptam a lehetőségen, hogy alhattam bármeddig, mivel sajnos Nati házában ez nem igazán volt kivitelezhető.
- Oké! – csendült fel Puni kacagó hangja, és mintha már aludtam is volna, lábujjhegyen lopakodott a konyharészleg irányába.
Hasra feküdtem az ágyon, magam mellé húztam Harut, és átadtam volna magam a szundikálásnak, azonban a kihűlt ágy nem teljesítette a kívánságomat, pihentető alvás helyett csak libabőrt váltott ki belőlem. Zavartan pillantottam körbe, hogy vajon hova rúghattam azt az átkozott takarót, míg nem kiszúrtam az ágytól körülbelül másfél méternyire. ~ Nem éri meg… ~ ejtettem vissza a fejem a párnára, és összekuporodva hagyatkoztam a saját testhőmérséklet szabályozó rendszeremre, hogy az majd felmelegít.
Ahogy teltek a percek, hiába próbáltam, nem tudtam elaludni, még csak álmos sem voltam. Unottan füleltem Ploccs csoszogását, már-már lélegzetvisszafojtva próbáltam elnyelni minden apró neszt, azonban se Puni, se Ploccs hangját nem hallottam, csak papírlapok zörgését, és az olaj sistergő hangját. Az utóbbihoz nemsokára illat is társult, és az addig üres gondolataimat különböző olajban sült ételek képei borították be. Szórakozottan gondoltam át a lehetőségeket, hogy vajon melyiket süthette Ploccs a sok közül? Talán tükörtojást? Vagy rántott húst?
Végül a gyomrom sem bírta tovább, és hangos korgással adta a világ tudtára éhségemet. Felültem az ágyon, és Harut az általam felmelegített párnára helyeztem, majd légies könnyedséggel - mintha csak az ínycsiklandozó illatfelhőbe kapaszkodtam volna - lépkedtem közelebb az asztalnál újságot lapozgató Punihoz, illetve a tűzhelynél szorgoskodó Ploccshoz.
- Ez nem tartott sokáig… - jegyezte meg Puni derülten, majd leültem az asztal mellett lévő egyik szabad székre.
- Üres gyomorral nem lehet aludni. – vettem át kedélyes hangulatát, és amint kimondtam, egy hatalmas fémtálca landolt az orrom előtt. Csillogó szemekkel vizsgáltam a tálca tartalmát, ami három tükörtojásban, két szelet kenyérben, és egy pohár gőzölgő teában nyilvánult meg.
- Kö-köszönöm… – böktem ki végül, és nekiláttam a szemgyönyörködtető lakomának.
Hiába kérdeztem, Ploccsék nem ettek velem, így egymagam fogyasztottam el az egészet, ami mindössze öt percet vett igénybe, talán még annyit se.
- Indulhatunk? – ugrott fel Puni izgatottan, amikor az utolsó falat kenyérrel is kitöröltem a tányért.
- Hová? – hőköltem hátra, mire rögvest beugrott a dolog, hogy nem sokkal azelőtt egyeztem bele a Pumájuk megkeresésébe és megmentésébe, vagy valami ilyesmibe. Megfordult a fejemben, hogy talán csak csapdába esett valahol, azért nem találták addig, és ezen mondjuk tudtam is volna segíteni… de akárhogy alakulhattak a dolgok, és ha már a szavamat adtam, nem vonhattam vissza az utolsó percekben.
- Hát a Pumához te butus! – tette kezét rosszallóan a csípőjére, mintha ezerszer a számba kellett volna rágnia a választ. Mondjuk, így is volt…
- Akkor mire várunk, menjünk. – pattantam fel, és az ajtó felé induló duó után mentem. Félúton megtorpantam, és a fürdőrészleghez kaptatva leemeltem az addig száradó táskámat - ami egy kicsit még mindig őrizte az idejutásom emlékét - majd az ágyról felkapva Harut, beértem Ploccsékat.
Út közben Puni lelkesen ömlengett a Pumáról, de sajnos az egyik fülemen be, a másikon pedig ki szálltak az információk, miközben Harut törölgettem a ruhámmal.

- Itt vagyunk. – zökkentett ki Puni magasabbra szökő hangja a munkámból, mire riadtan néztem körbe hova vezettek engem.
Egy hatalmas, bambusz rudakból összetákolt ház magasodott előttem, mintegy kétszintnyi magasságú bejárattal a közepén. Körülöttünk sűrű lombozatú fák, és dús cserje gazdagította a helyet. ~ Mekkora jószágok közlekedhetnek itt? ~ méregettem a rendkívüli méreteket öltött ajtót, és visszacsúsztattam Harut a táskámba, majd óvatosan a földre tettem. Kíváncsian bámultam Punira, aki ide-oda járatta a tekintetét rajtam és az ajtó között, így Ploccs felé fordultam a kérdésemmel.
- Akkor most bemegyünk? – vontam fel az egyik szemöldököm, és vártam, hogy a hangom eljusson az ajtóra meredő, nyugtalanul izgő-mozgó fiúig. – Hahó… - lengettem meg a kezem mellette, de semmi reakciót nem váltottam ki belőle.
- Ploccs, ne koptasd tovább a földet, húzd meg a kart! – hallottam magam mögül a kislány hangját, mire a felszólított egyén összerezzent, mint akit leöntöttek egy pohár hideg vízzel; és beiszkolt az egyik mellettünk lévő bokorba. Érdeklődve szemléltem a bozótost, mire egy hangos reccsenés törte meg a várakozással teli csendet.
- Odaát az ajtón túl lesz Puma. – ujjongott Puni, és apró tapsokkal jelezte izgatottságát; szinte már kibújt a saját bőréből. Tágra nyílt szemekkel mustráltam a leányzót, egyre valószínűbbnek tartottam a dolgot, hogy valami nincs rendben vele, hisz senkivel sem találkoztam még az életben, aki annyira hiperaktív lett volna, mint Puni… na jó talán mégis… Natival.
Egy halk csattanásra a kapura kaptam a tekintetem, de a kétemeletes ajtó helyett egy körülbelül harminc-negyven centis kiskapu tárult ki előttem.
- Öööö… nem hiszem, hogy én ide beférnék… - kapargattam az állam az aprócska bejárat, illetve a saját méreteimet szemügyre véve.
- Oh... Mintha kisebb lenne, mint emlékeznék. – keveredett elő Ploccs feje a növényzetből.
- Semmi baj, majd én bejuttatom! – csapott a tenyerébe Puni határozott hangon, mire rosszat sejtve megragadtam a táskám fülét, mire azonnal be is igazolódott az előérzetem, mivel egy erős vízsugár berepített a szűkös bejáraton.

A beütődött csípőmet szorongatva álltam fel a földről, majd gondolkodás nélkül téptem fel a táskám száját kis tojásom állapotát leellenőrizve. Szerencsémre semmi baja nem esett, így szemeim áttértek az új környezetem feltérképezésére. Puni nem volt sehol, ahogy Ploccs sem, és a kis ajtót is zárt állapotban találtam magam mögött. Közelebb léptem a szoba közepén lévő kis asztalhoz, amit négy, gondosan megmunkált, fából készült szék vett körül, majd álmélkodva figyeltem a szobához illő, bézs színárnyalatokat felvett falra.
- Ne! Ne! – vonta magára a figyelmem a kintről beszűrődő kétségbe esett kiabálás, ami Ploccstól származott. - Azt ne húzd meg! – ordított még hangosabban.
- De így gyorsabban odaérhet! – vágta rá a kislány, majd egy, az előzőhöz hasonló kattanás zárta le a vitájukat.
- Mit csináltatok?! – kiabáltam felháborodva, de a falakból jövő hangos zörgés – mintha csak össze akart volna omlani az egész kóceráj - elnyomta a hangom. Tojásomat az ölembe fektetve kuporodtam össze, és kezemet a fejem tetejére tapasztva vártam. Pillanatokkal később a fogaskerekekre emlékeztető hang elhallgatott, majd kissé nyugtalanul álltam fel addigi helyzetemből. Egy beláthatatlan hosszúságú folyosó elején találtam magam, amit egy perccel később különböző csapdák leptek be.
- Puni… Ploccs…? - fordultam a hajdani bejárat felé, aminek helyén egy hatalmas kőfal magaslott – Engedjetek ki! – dörömböltem, mire az addig stabil fal megindult felém.
Vállamat nekinyomva próbáltam megállítani a kőfalat, természetesen sikertelenül, majd abból minimum harminc centis tüskék nőttek ki, kis híján nyársra tűzve engem.
Nem volt mit tenni, csak egy irányba mehettem, és az nem az volt, amerről jöttem.
~ Ezt meg fogom úszni… és saját kezűleg nyírom ki a Pumát. ~ vettem fel vigyorogva az eltökéltebb, illetve pozitívabb arcomat, majd táskámat szorosan a hátamhoz rögzítve, a lassú tempóban közeledő fallal a sarkamban, elindultam a végtelennek tűnő folyosón.
Hamar lassítani kezdtem, mivel egy lengő bárdokból álló akadályhoz érkeztem. Alaposabban szemügyre véve a hatalmas, szinte a földig leérő fegyvereket, szemet szúrt, hogy a nyelük fából készült, így a szokásos „találjuk meg a ritmust, és úgy bújjunk át közöttük” módszertől eltérően, kinyújtottam a kezem, és sorban robbantottam szét a lengő bárdokat, mire azok fejei hangos csörömpöléssel estek a földre. Átugorva azokat siettem tovább, mert időközben a tüskékkel borított fal is utol fogott.
~ Ennél azért több kell. ~ ült ki diadalittas mosoly az arcomra, mire szinte azonnal elvágódtam a földön. Mérgelődve lestem hátra, ahol is a lábam egy vékony zsinórba gabalyodva próbált szabadulni, majd egy szempillantással később, égő nyilak százai suhantak el a fejem fölött, célpont híján belefúródva a falba.
A torkomban dobogó szívvel adtam hálát az égnek, hogy felbuktam a madzagban, máskülönben már sündisznóként hevertem volna a kőpadlón…
- Red Carpet! – ugrottam fel, és idéztem volna meg szőnyegemet a gyorsabb, és biztonságosabb haladás érdekében, de nem történt semmi. Még egyszer elordítottam magam, erősen koncentráltam, de a mágiám akkor sem működött. ~ De hisz a Fire Ballt tudtam használni… ezt miért nem? ~ bámultam a tenyerem, majd a már csak pár lépésnyire lévő fal moraja indította be a vészjelzőmet, és rohanni kezdtem, hogy jelentős arányú előnyt szerezzek a monoton közeledő fallal szemben. Ahogy haladtam előre, már a földtől pár arasznyira lévő térséget is figyeltem, majd észrevettem egy olyan faltól falig érő zsineget, amilyenben előzőleg elvágódtam. Megfontoltan léptem át a kötelet, mire a kőpadló besüppedt a lábam alatt, a folyosó baljóslatú remegésbe kezdett, és egy kavics esett a fejemre. Bosszankodva lestem a mennyezetre, ami repedezni kezdett, kisebb-nagyobb részekre osztva azt.
Őrületes sprintbe kezdtem, kikerülgetve a födém potyogó darabjait, és a tűzgolyókkal szétrobbantva azokat, amelyek elől sehogy sem tudtam kitérni. Végtelen hosszúságú percek elteltével a sziklazápor abbamaradt, a morajlás is elhallgatott, és csak az én fáradt szuszogásom töltötte be a folyosót. ~ Engem biztos ki akarnak nyírni… ~ ráztam meg a fejem a tonnányi szikladarabokat fürkészve, amelyek még a tüskés fal útját is elzárták.
Lassan cammogtam tovább, mígnem egy veremhez érkeztem, aminek a másik széle körülbelül három méterre lehetett tőlem. „Miért pont én?” grimasszal az arcomon kukucskáltam a tátongó gödör mélyére, amit sziszegő mérges kígyók, és felfelé meredő tüskék töltöttek ki. Fújtattam egyet kínomban; halovány ötletem sem volt miként juthattam volna át a kígyókon és a tüskéken sérülés, illetve marás nélkül. Végigsétáltam a verem szélén, majd az oldalánál egy plafonra erősített kötélre bukkantam, amelyet egy kis kampóval rögzítettek a falhoz. Fellelkesülve vettem kezembe a spárgát, és középre sétálva vettem célba a túlpartot.
- AAAAÉAÉAAAÉAÉAAAA! – lendültem előre, de a célom közelébe sem jutottam, csak az óra lengő alkatrészéhez hasonlóan hintáztam a kígyók felett. – Óóó, hogy rohadna meg! – engedtem szabadjára nyelvemet, hisz rajtam kívül senki sem hallhatta a káromkodást, így egyáltalán nem zavartattam magam.
Imáim viszont meghallgatásra találtak, és a kötél nem sokkal a kezem fölött foszlani kezdett. – Most szórakoztok velem?- kiabáltam a mennyezetet bámulva.
Rémülten járattam a tekintetem a kígyók és az egyre foszló kötél között, mígnem utóbbi megadva magát a súlyomnak, elszakadt. Sikítva zuhantam a kígyók, és - hatalmas mákomra – két hegyes cölöp közé. Amint földet értem, ijedtemben lángba borítottam az egész testem, mire a kígyók fél méteres távolságot tartva elhúzódtak tőlem. Miután megbizonyosodtam felőle, hogy nem jönnek közelebb hozzám, felálltam, és a verem széléhez futottam. Jobb híján, az öklömmel lyukakat ütöttem a falba, és adrenalintól túlfűtve seperc alatt felkapaszkodtam a tetejére. Lihegve vágódtam hasra, és leengedtem a tűzpajzsomat, de nem sokáig maradtam egy helyben, szentül hittem, hogy amilyen szerencsés voltam, visszazuhantam volna a verembe.
Morogva tápászkodtam fel, és ismét futásnak indultam, majd ahogy egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, a folyosó egyre vékonyulni kezdett. A láthatáron feltűnt egy fehér ajtó, ami számomra a szabadulást jelentette. Fellélegezve siettem az ajtó irányába, azonban óvatlan voltam, és ismét egy madzagban akadt meg a lábam, ám akkor már nem estem hasra, mint a legelső alkalommal.
- Hagyjatok már ezekkel a csapdákkal! - görnyedtem össze várva a hatást, ami nem maradt soká, ugyanis a mennyezetről három kis ágyú kezdett villámmal felturbózott vízgömböket lőni rám. Ide-oda rohangáltam a szűk folyosón, elkerülve az elektromos vízgolyókat, majd sarkon fordultam, és újból az ajtó felé vettem az irányt.
Egy pillanatra hátranéztem, hogy felmérjem az ágyúk hatótávolságát, és egyszeriben kivert a víz, amikor felfedeztem, hogy a golyók valahogy követtek engem. Szaporábban szedtem a lábaim, és már csak pár méter választott el a célomtól, amit egészen addig ajtónak hittem, de sajnálatos módon nem az volt. Szinte meghűlt az ereimben a vér, mert az ajtó helyett egy vastag pókháló szőtte át a már egészen vékony folyosót. Legszívesebben visszafordultam volna, de már nem tudtam se lefékezni, se a vízgömbök ellen fordulni, és hatalmas lendülettel estem át a pókhálón.
- Fire Ball! – fordultam meg a levegőben, és sarkon csúszva talpon maradtam, majd a még mindig engem követő elektromos vízgolyókra céloztam, amelyek a támadásommal találkozva kis robbanást képezve megsemmisültek. ~ Hogy ez eddig nem jutott eszembe. ~ csaptam homlokon magam, és egy pókhálótlanító-tánc után megfordultam, és magam sem akartam elhinni... de a folyosó végéhez értem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 607
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Hétf. Márc. 18, 2013 4:17 pm

Éppen, hogy örülhetsz és fellélegezhetsz sikerednek, amikor a tőled jobbra eső falban egy titkos ajtó nyílik fel. Az ajtó mögül pedig lassan egy aprócska, tacskó kutyára emlékeztető, két lábon járó lény battyog elő. Különös módon a kutya lény minden lépésén fing szerű hangot hallasz annak irányából, bármi erre utaló szag nélkül. Az apró vakarcs eleinte észre sem vesz.
- Huh, ez kemény volt... - sóhajt fel, miközben apró mancsával megtörli a homlokát. - Még egy perc és... - ahogy a levegőbe szagol azonnal elhallgat, majd lassan feléd fordítja tekintetét. Legalább fél percen keresztül ijedt, s egyben kíváncsi tekintettel méreget, aztán hírtelen felsikolt és visszaiszkol arra amerről jött. - Jimmy! Jimmy! Itt van a játékból a lány! Jimmyyyyy! - Hirtelen egy újabb ajtó csapódása hallatszik, s utána teljesen megszűnik a fingléptű kutyus kiabálása.
Mivel más lehetőséged igazából nincs, hisz a folyosó csak visszafelé vezet, elindulsz a kutyus után. A titkos ajtó egy kis szobába vezet, aminek a berendezése meglehetősen szerény. Csupán egy íróasztal székkel, egy kopott kanapé, és két szem bútor. A falakon viszont megannyi poszter díszeleg. A posztereken híres fiorei együttesek pózolnak, akik közül te is ismerhetsz néhányat, ha jártas vagy ilyen témában. Az együttesek poszterein kívül még találhatsz különféle játékok reklámplakátjait is. A földön pedig jó néhány zacskót és flakont szétszórva. Kosz és rendetlenség dominál a szobában, de még mielőtt túlzottan elmerülhetnél a nézelődésbe kiszúrsz egy másik ajtót, amin keresztül feltételezhetőleg tovább menekült a kutyus.
Óvatosan be is nyitsz rajta, s egy az előzőhöz hasonló szobát látsz, annyi különbséggel, hogy az íróasztalon egy mágikus számítógép áll. A gép előtt egy szemüveges, platina szőke, kócos hajú, vékony srác ül, miközben felváltva tömi magába a chipset és issza az üdítőjét. A mágikus kijelzőn érdekes képsorok futnak, pontosabban szólva a pár perccel korábbi erőfeszítéseidnek a felvételei.
- De hát mondom, hogy az a lány volt az! - rángatja a fingléptű kutya a srác ingjét, aki egy pillanatra se veszi le a szemét a monitorról. - Hé, figyelsz te rám?!
- Ugyan ne butáskodj már, ő csak egy játékprogram, képtelenség, hogy őt láttad! Biztos megint túl sok energiaitalt ittál.
- De hát...
- Aztaa! Ez de durva volt! - ugrik ki majdnem a székéből az egyik látványos akciódat visszanézve.
Furcsa mód a különös páros még nem vett észre téged. Legalábbis a kutyus túlzottan bizonygatná az igazát, míg a fiú túlzottan bele van bújva a visszajátszásba. Rajtad áll, hogy most mit csinálsz! Ha beszélgetni szeretnél velük, akkor érdemes volna felkeresned engem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Naomi
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 127
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 13.
Age : 21

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   Vas. Márc. 24, 2013 1:05 pm

Lefejtettem magamról a táskám, és egy nyugodt sóhaj kíséretében hanyatt feküdtem a földön szétterpesztett végtagokkal, hogy visszanyerjem felgyorsult szívverésem eredeti ritmusát, és hogy feltöltődhessek energiával. Pár pillanatig tarthatott a béke és nyugalom érzése, amikor hirtelen egy ajtó tárult ki közvetlenül mellettem. Reflexszerűen kaptam a táskám füléért és gurultam balra, az ajtóval ellentétes irányba, majd guggolásba tornáztam magam. Résnyire szűkült szemekkel figyeltem az ajtót, ami mögül egy alacsony, rövid szőrű jószág lépett elő. Meghökkenve figyeltem az állatot, amit leginkább egy kutyával tudtam volna azonosítani, annyi bökkenővel, hogy a normális kutyáktól eltérően az ajtóból kifelé totyogó jószág két lábon járt. Hova tartozását beazonosítva, szinte rögtön szemet szúrt – illetve fület – a lény lépéseivel járó szellentések hangja. Grimaszolva kaptam volna az orromhoz, de a hangok mellé semmiféle szag nem társult, mintha a furcsa zajok a tappancsaiból jöttek volna. Minden esetre semmi kedvem nem volt a végére járni a dolognak, hogy honnét jöhettek azok az alfarhangokhoz nagymértékben hasonlatos zajok, így mozdulatlanul simultam a falhoz.
- Huh, ez kemény volt... – jelentette ki sóhajtozva a kis állat, és megtörölte verejtékező homlokát. Úgy tűnt komoly fizikai munkát végezhetett szerencsétlen. ~ Mi a fene... ez beszél?! ~ fürkésztem a kutyát. ~ Miért is lepődök meg? ~ csóváltam meg a fejem rosszallóan.
- Még egy perc és... – folytatta volna a magával való társalgást a kisállat, de hirtelen elhallgatott, és egy nagyot szippantott a térség állott levegőjéből. Riadt ábrázattal fordult felém, kíváncsisággal és félelemmel vegyült szemei az enyémbe fúródtak. Pislantás nélkül tartottam vele a szemkontaktust, sötét szemeit fürkészve vártam a reakcióját, ami nem maradt soká, ugyanis sipítozva sarkon – vagy mancson – fordult, és a finghangok gyors ütemére visszarohant a szobába, ahonnét nem sokkal azelőtt kilépett.
- Jimmy! Jimmy! Itt van a játékból a lány! Jimmyyyyy! – hallottam az izgatott és egyben kétségbeesett kiáltásokat egyre halkulni egy ajtócsapódást követően, így gondolkodás nélkül kaptam a hátamra a táskámat és iramodtam a kis állat után.
A küszöböt átlépve egy minimálisan berendezett kis szobában találtam magam. Megtorpanva néztem körül a földön, ahol chips zacskók, üdítős flakonok, és milliónyi porcica sereglett. Közvetlenül mellettem egy öreg dívány árválkodott, természetesen azon is centiméteres porréteg telepedett meg, és a heverőtől pár lépésre pedig egy szintén kopott íróasztal állt, a hozzá tartozó székkel. Lekicsinylő pillantásokkal léptem közelebb az íróasztalhoz, és unottan táncoltattam végig mutatóujjamat az asztalon lévő repedéseken, majd áthidalva a pár centis távolságot, a mellette lévő két fiókos szekrényen simítottam végig. ~ Hány ezer éve nem takarítottak itt? ~ fújtam le fintorogva az ujjamról a felszedett port, majd a falra tévedt a szemem. A szoba berendezésével ellentétben, a falak tömve voltak különböző poszterekkel, mintha direkt azzal tapétázták volna ki. Tettem egy apró kört a szoba közepén, szememet végigjáratva a posztereken, - közben kikerülve a földön szétterülő mocskot- de nem hogy a játékokról, még a gitárokkal és mikrofonokkal pózoló zenészekről készült plakátokról sem tudtam beazonosítani, kik szerepeltek rajta.
Tanácstalanul sétáltam körbe még egyszer az unalmas kis szobában, hogy vajon hova tűnhetett az a furcsa kutya, amikor is egy addig számomra felfedezetlen ajtó köszönt szembe velem.
Lábujjhegyen osontam közelebb az ajtóhoz, halkan letettem a földre a táskámat, majd nesztelenül a kilincsre csúsztattam a kezem, és lenyomva azt, bepréseltem a fejem a lehető legkisebb ajtónyíláson, nehogy kiszúrjon valaki az ajtó másik oldalán.
Elképedve néztem körül a szobában, ami teljesen ugyanolyan volt, mint az előző: mocsokkal dúsított és a szerényes berendezés ellenére is rendetlen. A következő percben viszont szemet szúrt egy, az íróasztalon heverő számítógép, és egy előtte görnyedő srác. Alaposan szemügyre vettem a vézna fiút, aki egy vastag lencsés szemüveget, és nálánál egy mérettel – ha nem többel – nagyobb ruhát viselt. Elhanyagolt megjelenésén rikítóan szőke, ápolatlan haja sem javított. Miközben egyik kezén lévő ujjait a billentyűzeten ugráltatta, a másikkal szünet nélkül habzsolta az asztalon heverő chipes zacskó tartalmát, amit pár korty fémdobozos üdítő követett.
Úgy döntöttem elég is volt a furcsa fiú megfigyeléséből, és a monitorra irányult a figyelmem, akárcsak a platinaszőke srácnak, aki, hacsak nem akkor pislantott, mint én, akkor anélkül bámulta a képernyőt.
Tágra nyílt szemekkel bámultam a kijelzőt, ahol egy lila hajú lány küzdötte át magát pontosan olyan akadályokon, amelyeken nem rég én is. ~ Az ott én vagyok?! ~ estem be kis híján az ajtón. ~ Hogy kerülök abba a játékba? Vagy az egy videó? ~ markoltam az ajtót egyre szorosabban, miközben a képernyőt bámultam.
- De hát mondom, hogy az a lány volt az! – hallottam meg a kutya nyüszítését, amint a szőke ficsúr lábainál toporzékolt és húzgálta a srác ingét, hogy felhívja magára annak figyelmét. ~ Na jó, mikor került oda a kutya? ~ néztem összeráncolt homlokkal az élőlényre, aki kitartóan nyúzta a szemüveges fiút.
- Hé, figyelsz te rám?! – háborodott fel, mivel a csontos srác látszólag rá sem bagózott.
- Ugyan ne butáskodj már, ő csak egy játékprogram, képtelenség, hogy őt láttad! Biztos megint túl sok energiaitalt ittál. – szólalt meg végül még mindig a kijelzőre meredve.
Biztosra vettem, hogy szerencsétlen kutya rólam beszélt, a kocka pedig egyáltalán nem hitt neki. ~ Na mindjárt meglátjuk ki a játékprogram… ~ húzódott gonosz vigyor az arcomon, és egy frappáns belépőn gondolkodva igyekeztem elfojtani a kikívánkozó nevetést, ami a meghökkenő arcuk elképzelése közben támadt, mivel úgy tűnt, a srác szentül hitte, hogy nem létezem...
- De hát... – bizonytalanodott el a kutya hangja.
- Aztaa! Ez de durva volt! – vetődött hátra a srác, amikor a monitor az elektromos vízgolyók, és az én tűzgolyóim találkozását játszotta vissza.
- Köszönöm, megtettem minden tőlem telhetőt... – léptem beljebb, mert már nem bírtam tovább egy helyben maradni. ~ Ennyit a frappáns belépőről… ~ húztam a számat.
- Erről majd kérnék egy másolatot, - böktem szórakozottan a gép felé. - de ami fontosabb, kik vagytok? – tettem csípőre a kezem, kíváncsian várva, milyen reakciót vált ki a megjelenésem. Hirtelen rám kapták a tekintetüket, mire az éppen üdítőt szürcsölő srác egy az egyben leköpte a monitorját, és tátott szájjal bámult rám, ahogy a beszélő kutya is. ~ Ne röhögj… ne röhögj! ~ mondogattam magamban, és próbáltam megfékezni a kuncogástól rázkódó vállaim.
- Én megmondtam! – törte meg a pár pillanatnyi csendet a fingós kutya. - Mondtam, hogy ő volt az! – fonta össze a karjait, és pofáján egy diadalmas mosoly suhant át.
- De hát ez képtelenség! Ő... ő... Ő csak egy játék! – pislogott értetlenül a srác. ~ Na jó, ezt már unom… ~ szállt tova a jókedvem, mivel már ugyancsak megbizonyosodhatott róla, hogy nem egy pixelekből összeállított játékkarakter állt előtte.
- Ne zavarjon, de hús-vér emberi lény vagyok... legalábbis legutóbb még az voltam. – fontam össze flegmán a karjaim a kutyához hasonlóan, és közelebb sétáltam a meglepett duóhoz. - Szóval? Kik vagytok, és valamelyikőtök elmagyarázná, miért vagyok benne abban a játékban? – mutattam a ragadós monitorra, mivel már igazán kezdte fúrni az oldalam, hogy hogy a fenébe kerültem én oda?
Kérdésem követően kitartóan tartottam a szemkontaktust a szőke sráccal, mire az fülig pirulva sütötte le tekintetét, és idegesen kapirgálta az arcát, miközben feszülten járatta a szemeit a piszkos járólapokon. Nem tudtam mi üthetett a srácba, de annyit biztosra vettem, hogy választ nem kapok tőle, így a kutyára pillantottam választ várva.
- Én megmondtam! Én megmondtam! – váltott ijedt hangnemre a kutyus, és mancsait a pofájához tapasztotta. - Biztos azért jött ki a játékból, hogy bosszút álljon azért a sok csapdádért!
~ Hogy mi?! ~ méregettem gyilkos tekintettel a fiút, visszagondolva a kínkeservesen áthidalt akadályokra. Ökölbe szorítottam a kezem, ám mielőtt képen töröltem volna a fiút, az hevesen menteni kezdte magát.
- Hééé! Ne próbáld rám kenni! – ordította a már rákvörös fiú. - Eleve te találtad azt a lemezt! – bökte meg vádlón az állat mellkasát.
- Akkor is te kapcsolgattad be a csapdákat. – vonta meg a vállát a kutya nemtörődően. - Előbb téged fog megégetni. – jelentette ki nemes egyszerűséggel. ~ Csábítóan hangzik... ~ morgolódtam magamban, bár a kutyát egyáltalán nem akartam volna komolyabban bántani, hisz ahhoz túl aranyos, és egyben bizarr volt, ami ritka, de annál jobb párosítás.
A kutya kijelentését követően srác arcára kiült a pánik, majd zavarodottan vetődött ki székéből, leverve az üdítős dobozát és a chipset, és elém sietett. Tőlem mintegy kétlépésnyire kezdett el hajlongani, majd kezét felém nyújtotta volna, de összefont karjaimat látva vissza is tette a combjához. ~ Én is úgy gondoltam. ~ néztem szúrós szemekkel a zavarban lévő fiút, aki zavarában alig merte rám emelni a tekintetét.
- Az az... Cube az én.. micsodám... nevem! – és most valaki fordítsa le nekem idiótáról magyarra…
- Legalább tudja, mit égessen a sírkövedre. – szólalt meg a már méterekre lévő kutya, mire egy pillanat erejéig elmosolyodtam. Felettébb tetszett a kutya stílusa.
- Őh... izé.. khm.. na... valamilyen mágia micsinált... hozott ki a játékból téged? – próbált összetákolni egy mondatot a zavarodott fiú, kevés sikerrel, de ennek ellenére megértettem a kérdést.
- Én Naomi vagyok. – mutatkoztam be eleinte nyugodt hangon. - Mellesleg nem egy játék karakter vagyok! – ütöttem meg egy oktávval magasabb hangot mérgemben. Miért nem tudták felfogni, hogy csak annyi közöm volt ahhoz a bugyuta játékhoz, hogy valószínűleg rólam másolták... valahogy.
- Puniék küldtek arra a folyosóra, - mutattam arra, amerről jöttem - és a végére itt kötöttem ki.
Mire befejeztem a mondatot, a kocka duó riadtan ugrott az íróasztal mögé majd remegve kukucskáltak amögül.
- Tudtam! Az a sátáni némber küldte őt is, hogy végezzen velünk! – pánikolt ismét a kutya.
- Kérlek ne ölj meg! – tette össze könyörögve a tenyerét Cube, és arca sírós grimaszra húzódott. - Vagy gyors halált adj! – buktak le az asztal mögé.
- Bár megtehetném... – vakargattam az állam, fontolgatva a dolgot. - vagyis, dehogy! Miért bántanálak titeket? – javítottam ki magam, mivel először is információkra volt szükségem, a büntetés ráért későbbre is. - Egyébként honnan ismeritek Punit? Netalán van valami közötök a Pumához? – jutott eszembe jövetelem célja.
- Puni a játék főgonosza, aki minden egyes szinten jobb és jobb ellenfeleket küldött ellenünk! – magyarázta szörnyülködve Cube. - Hé, hé hé! Azt mondtad, hogy Puma? – komorult el az arca. - A játékban többször tettek rá utalást, mint valami kulcsfigura. – révedt maga elé.
- De még egyszer sem tűnt fel, még egy vacak átvezetőben se. - szállt be a beszélgetésbe a kutya is, aki addig még a fejét sem nagyon dugta elő.
- Hajajj, ti nagyon kockák vagyok. – sóhajtottam tanácstalanul. - Akkor jöjjön a sokkoló igazság, hacsaknem valami rossz viccet űztök velem. – méregettem őket. - Ez nem egy játék, ez a valóság, - írtam le egy kis kört magam előtt a kezemmel. - Puni csak egy kislány, - igyekeztem eloszlatni a főgonosz jelzőt Puniról. - nekem pedig mindenképp meg kell találnom azt a "kulcsfigurát". De ezek szerint ti sem tudjátok merre van, ugye? – tettem csípőre az egyik kezem, míg a másikat hanyagul magam mellé engedtem.
Válasz helyett azonban csak hangos röhögést kaptam, ami már nagyon feszegette nálam azt a bizonyos cérnát…
- Még hogy a valóság! Ez a lány egy igazi mókamester. – törölgette a könnyeit a kutya. – Nemhiába tetszett meg neked mikor megláttad. – veregette a vézna srác vállát.
Elképedve néztem Cubet, aki abbahagyva a nevetést, vöröslő fejjel nézte ismét a földet. ~ Jobb, ha erre nem reagálok. ~ néztem rá felvont szemöldökkel, majd a kínos pillanatot a számítógép szakította félbe. A foltos képernyő teljesen elsötétült, majd rá egy percre, egy új videó került lejátszásra. A mozgókép hármunkat ábrázolt, a beszélgetésünk közepette...
- Na neee... – képedt el a kis tacskó - Az nem lehet, hogy...
- Tigris átvert minket?! – meredt döbbenten a kijelzőre Cube.
- Én megmondtam. – hangoztattam a mondatot, amit a kutya is hajtogatott amikor megérkeztem a szobába. Felemelő érzés, ha igaza van az embernek. - Ezek szerint csak akkor jelenik meg a játékban valami, ha már megtörtént? – pillantottam vissza a monitorra. ~ Tehát a játék a valóságot mutatja... csak épp a múltat, a jövőt pedig nem...~
- A fenébe, ezzel sem vagyok előrébb. – csaptam ököllel a tenyerembe. Amint a videó a végéhez ért, egy felirat jelent meg a monitoron.
- Puma továbbra is a jóslatokban megjövendölt megváltó elérkezésére várt, aki kiszabadítja üvegbörtönéből, mikor a smaragd sárgán világító hold éppen felül annak tűhegyes csúcsára... – motyogtam az orrom alatt a szöveget. ~ Ezek szerint ködösen, de elárulja a jövőt. Nézzük... Puniék szerint a megváltó én vagyok, akkor a Puma már vár rám… egy üvegbörtönben? ~ próbáltam összeilleszteni a kirakós darabjait. ~ Hogy tudna annak a csúcsára felülni a hold? ~ ráztam meg a fejem ~ Várjunk, ez alapján éjszaka fogom kiszabadítani őt, és a hold állását figyelve kellene megtalálnom a zárkát? ~ kerestem a logikát a szövegben, miközben próbáltam memorizálni is a későbbiekre.
- Hol találom a ... Álljunk meg, ki az a Tigris? – jutott eszembe a név, amit Cube említett.
- Ő volt az, aki ideküldött minket azzal, hogy itt megtaláljuk a világ legjobb játékát, amennyiben ezt a mostanit végigjátsszuk. – felelte a kutya.
- Értem. – bólintottam. ~ Ha ez a játék most rólam és a Pumáról szól, és a Tigris adta Cubék kezére a lemezt, akkor minden bizonnyal tudja, hogy hol találom a Pumát. Talán ő áll az eltűnésének a hátterében is? Az is lehet, hogy ő tartja fogva? ~ futtattam át az agyamon pár lehetőséget.
- Tudjátok most merre van?
- Biztos a villájában. Ugyan hol máshol volna egy olyan kőgazdag alak, mint ő? – morgolódott a kutya, úgy festett felettébb irigy volt arra a Tigris fickóra.
- Eltudnátok hozzá vinni? – kérdeztem, nemleges választ elutasító arckifejezéssel.
- Oh, hát persze! – ujjongott Cube.
~ Nagyszerű. ~ vigyorogtam önelégülten. ~ Ha a Tigrisnek köze van a Pumához, mindenképp kiderítem, és eljuttatom őt Puniékhoz. ~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A puma nyomában   

Vissza az elejére Go down
 
A puma nyomában
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Legendák nyomában 2. rész: Gyógyír a halhatatlanságra
» Konoha kórháza
» Totemlista
» [Küldetés] Shinryu nyomában
» [Játékos Küldetés] Legendák nyomában 1. rész: A vadászat kezdete

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: