Van valami a vízben...

Az éjszaka sötétje jótékonyan borította be a fürdővárost. Elegáns szállók, finom illatokat árasztó étkezdék, csendes, nyugodt helyek... egy megfáradt utazónak igazán nem kell több. No persze, némi munka sosem árt, de Idunának nem volt oka panaszra. Egy ilyen helyen biztosan akad egy úr, vagy hölgy, aki igénybe venné társaságát, és ezért néminemű segítséget is nyújtana neki... mert erszénye most is laposan lapult megszokott helyén.
Könnyed, táncos léptei már-már fáradhatatlanul rótták az utcákat, vállára vetett zsákja alig dudorodott a belé rejtett holmiktól. Kék szemei rácsodálkoztak az elszórt boltokra, a soha ki nem hunyó fényekre, miken túl az éjszakai égbolt csillagai pislákoltak. Tetszett neki a messziről jövő zene, valahol bizonyosan valami ünnepség, vagy rövid előadás veszi kezdetét. Nem lepné meg, ha valóban erről lenne szó. Hallott róla, hogy ebben a városban akadnak ilyen kis műsorok, amik kifejezetten az idetévedők szórakoztatására, pénzük elnyelésére szolgálnak.
- Te is hallottad? - szólalt meg egy idegen nő, Iduna közelében - A harmadik fürdő vize állítólag varázserejű. Ha abba belemerülsz, láthatod a jövődet, vagy a problémád megoldását.
Ezt halk kuncogás kísérte, és a hölgyek tovább is álltak.
~Választ találok a problémámra? Szép mese. Milyen kár, hogy az anyagi gondjaimat nem fogja megoldani.~ sóhajtott, bár elméjét továbbra sem hagyta nyugodni a dolog. Mi van akkor, ha ez tényleg igaz? És ha ez így van... akkor ezt más városokban is terjeszthetné! Csalás... igen, de valamiből élni kell.
- Lássunk neki! - bátorította magát, miközben ajkai rókavigyorba húzódtak.

A harmadik fürdőház - legalábbis, ahogy megtudta - a Csillagok Háza volt. Flancos név, és valószínűleg több városban is foglalt, de kétségkívül elég nívós. Első ránézésre nem sokban különbözött a többi, keleties épülettől. Sárga falak, vörös papírlámpások, az első emeleten fából készített erkélyekkel... belül kifizethetetlen pompával.
~Ide cselre lesz szükség~ állapította meg magában, megtapogatva övébe rejtett erszényét. Úgy tűnt, mintha állapotos lenne és leendő gyermekét simította volna végig.
Reménykedett, hogy valahogy csak megoldja ezt a helyzetet.

Valami azt súgta neki, hogy a Szerencse Istennője ezen a napon biztosan megsegíti... vagy ha mégsem, tesz róla, hogy megsegítse. Csak kell találnia valakit...
Kék szemei vizslatón futottak végig a tömegen. Valaki, aki elég jónak tűnik, elég balek, hogy belemenjen a játékba. Nevezhetjük női megérzésnek, futó pillanatnak, de a fürdőházhoz közelítő férfi az enyhén borostás arcával, átlagos kinézetével, egész jónak tűnt. Elvégre ha feltűnőbbet választ, hamar megjegyzik az arcát, de így kevés rá az esély. Gyorsan végig futotta magát. Vörös, bő ujjú fölsőt viselt, enyhe hímzéssel, alatta fehér, nyakba köthető alsóruhát... elmegy. A fölső hossza a combjáig ért, alatta fekete nadrágot és fekete bokacsizmát viselt. A haja rendben van, a sminkje még nem folyt el. Ezt egy kirakatban ellenőrizte is. Táskája nem szakadt el... úgy néz ki az álca tökéletes. Egy kicsit meglazította övét, kicsit leengedte vállainál a ruhát és már készen is állt!
- Nahát, ön itt? - lépett hozzá közelebb, arcán bájos mosollyal - Régen nem volt egymáshoz szerencsénk, kész csoda, hogy útjaink ismét találkoznak!
Csak egy dologban reménykedhetett: a férfinak rossz a memóriája. Vagy ha mégis jó, könnyedén ráfoghatja, hogy összekeverte valakivel, de ha már találkoztak... és ez remélhetőleg be is válik.
- Talán nem emlékszik rám? Nem csodálkozom, mindössze egy aprócska semmiségről volt szó, egy olyan elfoglalt úr, mint ön, bizonyosan meg sem jegyzi az ilyesmit!
Lágy, kedves hangon csicsereg, társalog, környezetében azt a tudatot keltve, hogy a férfi - bár jelentéktelen külsővel rendelkezik - mégis érzékeny lovag, ráadásul ÚR, ergo mindene megvan, ami kellhet.
- Netán ön is hallotta a jóstükör hírét? Ez tényleg a szerencse műve! Ha gondolja segíthetek olcsón bejutni, amiért annak idején ön is segített nekem. - mondja tovább, lényegesen halkabb hangon, ha az előző trükkje nem vált volna be.
Ha nem is a jósló víz miatt, de olcsóbban bekukkantani a pompában úszó falak közé... erre valószínűleg mindenki ugrana. Ehhez hozzá társul Iduna csalafinta, mégis csábító pillantása, halvány mosolya, mely egy nehezen megszerezhető nőre utal. Macska, ki lehet csak játszik az érzékekkel, de ha valaki megkaparintja, betöri... lehet felejthetetlen élményt szerez.
Akárhogy is legyen igyekszik behálózni a férfit, ki csak akkor nem kapna az ajánlaton, ha "másfajta" lenne, de még neki is ott az "olcsóság" ígérete... elvégre ismerjük el, a férfi távolról sem tűnik ténylegesen vagyonosnak. Mindenesetre ő türelmesen várakozik, kezeiben markolva táskája pántját, ezzel kicsit megnagyobbítva melleit. De csak egy kicsit, mert sosem rendelkezett nagyobbal.

Természetes, hogy mindenkit magát, Szépasszony arra tanította, hogy a felsőbb körökben meg kell adni a tiszteletet és ott ritkák a jóbarátok, akikkel tegeződni is lehet. De miközben beszél, látja, hogy a férfi reakciói nem épp olyanok, amiket elvárt.
~A fene se gondolta volna, hogy ezek a népek ilyen... bonyolultak!~ futnak át agyán a szavak, miközben kedves mosollyal várja a választ... nem kell rá sok időt feccölnie, a férfi nagyon hamar kijavítja, hogy inkább tegeződjenek és máris indít egy ártatlan kérdéssel, amihez telepatikus üzenet is társul. Fene a mágusát! Neki is pont ilyet kellett kifognia.
- Átverés? - érdeklődik ártatlanul, mintha a gondolatot meg sem hallotta volna. Neki nincs ilyen képessége, hogy válaszoljon, az utcán meg nem fogja ezt megvitatni.
- Egy jó átveréshez szerintem idő kell. Ráadásul... ki tudja mit hoz a jövő.
Mondatának utolsó részletét játékos mosollyal toldotta meg, majd mutató ujját hamisan a szája elé emelte. Remélte, hogy a férfi ért a jelzésből: "Ne itt, ne most!". Ezután gond nélkül karolt belé, mintha valóban régi ismerősök lennének.
- Szerintem menjünk be és bizonyosodjunk meg róla. Ha itt kint ácsorgunk, sose látjuk meg a valóságot. Ugyanakkor... remélem nem fog zavarni a társaságom, erre a rövidke időre?
Merte remélni, ha már a férfi osztozásról beszél, akkor ezt egy szobácskában alaposabban át tudjak beszélni, miközben mindketten úgy tesznek, akár a vendégek. Ki tudja mi sül ki ebből, Iduna egyelőre nem akar szeretőt, vagy hasonló célokkal rendelkező embert összeszedni, egy bűntárs pont elég, aztán ha megvan, amit akar, ő le is lécel, köszöni szépen.

Ha nincs ellenvetés, vagy akadály, gond nélkül bejutnak, fizetnek valamennyit, ami valóban az összeg töredéke, mert Iduna hallhatóan beveti hangja rezdülését és elhiteti az illetővel, hogy ő ide fellépni jött, zenéjével teremtve megfelelő hangulatot az ittenieknek. Ilyenkor nem várja, hogy a férfi megszólaljon, ha akar, egy kicsivel erőteljesebben szorítja meg a karját.

A nyugodt, alig berendezett szobában, ahol minden hasznos kellékkel ellátták őket, elengedi újdonsült társát. Az eddigi kedves és ártatlan lányka helyét egy már határozottabb személyiség vette át, ki ledobta zsákját, majd amint becsukódott az ajtó, szembe fordult a férfival. Tisztes távolságból persze, nem célja a gyors küzdelem.
- Igazán köszönöm, az ajánlatot. - kezdte egy fokkal mélyebb hangon, ami talán az igazi hangszínének felel meg. - Sajnos a telepátia nem erősségem, ezért nem tudtam felelni. Mégis... hogy gondoltad ezt a tolvajosdi játékot? Óh, igaz is... a nevem Iduna.
Mégiscsak illendőnek találta a bemutatkozást, ha már erre a kóbor éjszakára együtt kezdenek bele a minden bizonnyal élvezetes játékba.

Be kellett magának vallania, hogy igencsak nagy csalót talált erre a felfedezésre. Már a szoba menedékében álltak, egymással szemben, mikor is kérdésére megjelent, hallhatóvá lett a válasz. Nem bírta ki, fel kellett kacagnia és helyet kellett foglalnia az ágyon, mit valószínűleg két személyre terveztek. Nevetése nem volt olyan kecses, mint mesteréé, de nem is bántotta az ember fülét. Egy kezdő hang-mágustól el lehetett fogadnia.
- Az ötlet egészen kiváló - mosolygott, ujjával könnyeit törölve. - Ugyanakkor, a hírek szerint, ezt már más is kitalálta. A pletyka nem véletlenül kapott szárnyra, így elsődleges... még a trükkjeink előtt... érdemes lenne felfedezni, hogy ki is áll a dolgok mögött. Elvégre ha már csalás, és ha már ennyien állítják, nekünk kell kitúrnunk a helyéról az illetőt.
Nem tudta így hirtelen mennyit értett meg ebből a másik, hiszen művelt szavai lehet Shou-nak idegenek, elveszti a dolgok mondanivalóját... pedig szerinte érthetően fogalmazott.
- Az első dolgunk mindenképp a felfedezés kell, hogy legyen - folytatta aztán, rókamosollyal. - Pár órát egyszerű párocskaként tölteni, szerintem nem okoz gondot, ha már mindketten mágusok vagyunk... nem igaz?
Kérdése enyhe visszhangként ismétlődött a szobában, hallhatóan ő is művelve néminemű mágiát, még ha nem is a legerősebbet.
Ezt követően talpra szökkent és minden zokszó nélkül vetkőzni kezdett. Közben tovább kérdezett.
- Had szabad tudnom: miféle mágiákban van jártasságod? Érdekelne mekkora erővel is bír újdonsült szövetségesem, illetve mennyire számíthatok majd rád, ha netán összeakadunk a csalóval.
Mielőtt levette volna fölsőjét, az előre kikészített köntöst a férfi felé nyújtotta.
- Errefelé mindenki ezt viseli, így célszerű lenne beleolvadni a környezetbe - szavait egy pajkos kacsintással toldotta meg, megvárva, amíg a férfi elveszi tőle a ruhát.
Minden kérdésre, észrevételre kíváncsi volt, ezúttal semmivel sem akadályozta meg, hogy a férfi megszólaljon... hacsak öltözködése, vetkőzése nem produkált ilyen mellékhatást.

Igazából saját szerencséjén nevetett. Egy vérbeli csalót nehezebb átverni, de megfelelő fizetség fejében egész sokáig meg lehet tartani. Az elképzelése szerint egy ilyen mágussal egész messzire juthat, és nem csak Hosenkában vihetné sokra... de mindez messzemenő tervnek tűnt. A jelenben akadt még néhány kérdés, amire feltétlen választ kellett találniuk.
Miközben beszélt és zavartalanul vetkőzött, igazából ugyanazt alkalmazta, amit annak idején kellett: lekötni egy férfi figyelmét. Erre csak azért volt szükség, nehogy a másik csináljon valamit, ami esetleg gátolhatná. A szövetség veszélyes dolog, legalábbis két ismeretlen között nem mindig végződik szerencsével.
Miközben ő már köntösét kötötte össze derekánál, kék szemei a férfira szegeződtek. Annak testét figyelte, mozdulatait, miközben szinte itta szavait.
~Szóval csaló minden értelemben~ összegezte magában egy halvány mosoly keretében, némi ámulattal szemlélve a kártya trükköt. Kell neki ennél jobb férfi... mármint ami a mágiáját illeti? Aligha. A Szerencse Asszonya valóban rámosolygott ezen az estén.
Közben kicsit igazított magán, sosem szerette a túl szoros ruhákat, így a vállaknál kicsit engedett, majd végleg eltakart minden látnivalót a mágus mustráló szemei elől. A kérdésre már épp válaszolt volna, ám elegánsnak titulált mozdulattal félbeszakították. Látszott, hogy ezt a férfi nem sűrűn csinálja, de ha már játék ő is belement.
- Természetesen. Egy meleg fürdő jót tesz a fájó hátnak - bólintott, kedves mosollyal elfogadva a felkínált kart.
- Ami a mágiámat illeti... - kezdte még a szobában, miközben az ajtó felé haladtak - a mágiámat Sound Magic-nek is nevezik. Hang mágia, melynek lényege, hogy minden eszköz nélkül, a hangommal varázsolok. Mi tagadás, még én sem vagyok teljesen a mestere. Visszhangot, rosszullétet, fájdalmat, illetve tárgyak törését tudom produkálni.
Úgy sorolta képességeit, mintha a tegnapi időjárást emlegetné. Kissé elgondolkodva, oldalra billentett fejjel válaszolt, könnyed léptekkel kísérve cinkostársát a megfelelő hely felé. Igazából félúton elgondolkodott: menjenek rögtön a helyszínre, vagy előbb tényleg vegyenek egy forró fürdőt és tudakolják meg miről is szól ez az egész? Végül egy aggódó mondattal próbálta győzködni a férfit.
- Ha már így belerángattalak, szívesen átmasszírozom a hátadat, az egyik medencében.
Természetesen az indokát egyelőre megtartotta magának, de kezdetnek pont jónak tűnt.

Míg a párocskát egy csendes fürdő felé igazították az egyszerű szolgálók, furcsa bizsergés futhatott végig a mágusok hátán. Figyelő szemek. Mintha az árnyak kissé megnyúltak volna és egy pillanatra furcsa köd kavargott volna a medencék felől. Aztán, az egész megszűnt, mintha sosem létezett volna.

A masszírozás felemlegetése úgy tűnik pont jól jött, mert a férfi minden zokszó nélkül belement. A recepciós szavaira csak átlagosan figyelt. Sokan lesznek, ez egy kis fürdő... nem baj. Így legalább biztosan nem fogják letámadni egymást, vagy legalábbis a férfi továbbra is türtőztetni fogja magát, ami most csak jót jelenthet. Idunát a cél vezérelte, és azért a célért szívesen nyújtott segítséget a mellette álló férfinak.
Ahogy haladtak, érezte azt a furcsa bizsergést. Valahol mágiát űztek, ez kétségtelen. A hangmágia alapjaként szolgált nála a környezeti erők felmérése, így teste automatikusan jelzett. Ugyanakkor nem volt olyan erős, hogy nagyobb figyelmet szenteljen rá, csak egyszerűen zavarta.
Úgy tűnt ő az egyetlen. Shou a háta mögé nézett, míg Iduna csak előre. Nem akart lemaradni semmiről, ha pedig Shou észrevesz valamit, azt érezni fogja. Amíg a férfiba karolt, ujjai kitapinthatták a hirtelen megfeszülő izmokat, mik ezután el is ernyedtek. Mindketten óvatosan közeledtek a kirendelt medencéhez, ám legnagyobb megdöbbenésükre az üresen állt.
~Valami... valami nem stimmel...~ állapította meg magában, de hangosan nem mondta ki a szavakat.
Köntösének övét babrálva hol jobbra, hol balra forgatta a fejét, de mindent elfedett a pára és a köd. A zöldes víz nyugodtnak tűnt, az ide helyezett, díszítőelemként szolgáló sziklák között nem történt mozgás. Figyelte, ahogy társa ledobja köntösét, majd egy füle mögé lép és lezuhanyzik. Azt, amikor a vízbe merült már nem követte nyomon. A bizsergés egyre erősödött, és ezzel együtt a pára és a köd is megnövekedett.
Iduna minden izma megfeszült, csak a hallására hagyatkozhatott. Ám nem merte lehunyni szemeit. Ahogy bekerítette ez a furcsa varázslat szaglása valami érdekeset mutatott neki.
- Te is érzed? - kérdezte kis idő után, mikor a hirtelen jött köd oszlani kezdett.
Ezután döbbent csak rá, hogy társa egy hosszú pillanatig a víz alá bukott, lehet ő nem érezte azt a furcsán édes illatot. Gyümölcsös lehetett, bár... talán egy kicsit dohányos is... nem tudta igazán szavakba önteni.
- Valahogy nem tetszik nekem ez a hely... - morogta, aztán figyelme a vízben lubickoló Shou-ra terelődött. Ha nem is az illatot, a jelenséget mindenképp szóvá tette.
- Nem tudom - ingatta fejét. - Eleve azt mondták tumultus van, most meg nincs itt senki. Szerinted lehetséges, hogy...
Itt elakadtak a szavai. Kirázta a hideg, bár nem tudta megállapítani, hogy ezt most élvezi, vagy óckodik tőle. A kalandok előtt érezte ezt. Belemászni az ismeretlenbe, kikutatni a titkokat... de mi van akkor, ha ez túl nagy falat a számukra? Mi van akkor, ha olyasmibe nyúltak, amibe nem kellett volna?
- Szerinted merről jöhetett? Biztos, hogy mágia volt, éreztem. - bizonygatta mérsékelt hangon, miközben leült a medence szélére és csak lábait lógatta bele. Már nem akart a vízbe mászni, pedig igencsak hívogatta. Megmártózni egy kicsit, a gőzben elereszteni magát... igazán felemelő. Csak ez a jelenség... ez most nem kellett volna.

A felvétése és az a furcsa bizsergés egyértelműsítette benne, hogy itt tényleg mágiáról van szó. Ráadásul a köd elmúltával nem szűnt meg. Nem is mert a vízbe menni, így csak a lábait dugta bele, hogy mégiscsak közel legyen hozzá. Szerette a víz minden formáját, imádott fürdeni, hiszen a múltjában sokáig erre sem volt lehetősége. Ahogy szelíden rúgkapált a lágyan fodrozódó forrásvízben és társát figyelte, hátha valami értelmes ötlete támad, kifogott egy ártatlan kérdést és egy értetlen pillantást a háta mögött.
- Hol? - fordult ő is hátra, de szelíden kavargó párán kívül mást nem látott, hiába meresztette a szemét. - Te miről beszélsz? Miféle lány?
Ugyan egyszerű, hitetlen kérdésnek szánta, mégis kezdett egyre idegesebb lenni, akár a féltékeny asszony, ki mégis hisz abban, hogy férje ártatlan. És ennek nem volt vége.
A fapadlón ülve, egy féltető nyúlt a feje fölé, ha netán eső lenne, az alá betudjanak húzódni a fürdőzök. Mivel a szabadtéri fürdőhöz irányították őket, ezzel nem is volt probléma. Langyos, nyári estének néztek elébe, ha le is hűlt az idő, a meleg víz ugyanolyan forrón tartotta testüket.
~Ez megkergült?~ futott át elméjén a riadt gondolat, de egyfajta kíváncsiságból mégis előrehajolt és kinézett a féltető alól.
- Nincs itt semmiféle tető... áh!
Maga sem tudta hogyan történhetett, de egyenesen a vízbe esett. Köntöse teljesen elázott, kontyba rendezett hajának kósza tincsei nedvesen tapadtak arcára. Prüszkölve emelkedett ki a vízből, lehet nem épp a legelegánsabban. Az, hogy útközben félig Shou-ra esett, vagy legalábbis valami keményet érintett, most igazán nem érdekelte.
- Ez egy szabadtéri fürdő! - korholta társát, hátra simítva zavaró hajszálait - Már hogy lenne üvegteteje?
Közben kibújt köntöséből és a vízből kimászva úgy döntött kifacsarja, majd fellógatja valahová. Ismét anyaszült meztelenül sétál a férfi orra előtt, alig zavarban.
- Na jó, most itt rekedtem, amíg a köntös aránylag meg nem szárad - mászott vissza a vízbe Shou mellé, láthatóan elég morcosan.

Alig hogy kimondta szavait, a bejárati ajtó becsukódott és valami kattant. Iduna feszült csendben várta a többi fejleményt, de egy hosszú ideig nem történt semmi.
- Bezártak? - óvakodott a férfi mellé, nem titkolva szándékát: most igenis védjék meg!
Ha Shou megnézi az ajtót, bizony szembesült a ténnyel: az ajtó zárva van. Azok a kérdések, hogy "mi folyik itt?" "hogy jutunk ki?" kimondás nélkül is érezhetőek voltak. Iduna hirtelen úgy érezte magát, mint egy csapdába csalt áldozat... mi tagadás nem járt messze az igazságtól.
Félelmét tovább fokozta, hogy a víz halványan derengett körülötte. Kéken.
- Shou... kérlek mond azt, hogy kéken dereng a víz és fénylik!
Hangja kezdett hisztissé válni, bár érződött, hogy kontrollálja magát. Rühellte az illúziókat, főleg ha ő a célpontjuk, nem beszélve arról, hogy ráadásul be is zárták őket.

Mi tagadás, törékeny alkata hízásra alkalmatlan, ami sajnos mellein meg is látszódik. Nem tartja magát tökéletesnek, épp ezért nem is hiszi el teljesen, hogy bármely férfinak tetszene. Néha kileng az önbizalma, néha viszont teljesen beleéli magát sikereibe. Ezúttal testével mit sem törődve mártja bele magát a kellemes vízbe és igen kevés figyelmet szentel társának a történtek miatt.
Mindig is utálta a bezárt helyeket, a csapdákat, hiába a víz nyugtató közelsége. Persze valamennyit dobott a helyzeten, például nem veszítette el azonnal a fejét, de attól még régi félelme ugyanúgy visszatért. Shou közelsége szintúgy nyugtatóan hatott rá, pedig sejtette, hogy a férfi is kezdi elveszíteni nyugalmát. Vagy lehet mégsem? Ezért igazán felnézett rá, még ha nem is adta feltétlen tudtára. Ő is követte a férfi pillantását, mikor az elé ért. Melleivel nem takarta a ki- és belátást, ráadásul félelme nagyobb volt annál, hogy most pofonokat osztogasson. Szintúgy nyugalommal töltötte el a tudat, hogy Shou is látja azt, amit ő. Akkor mégsem illúzió, vagy ha mégis, hát legalább ketten látják ugyanazt. Ez számára sokat jelentett.
- Bocsi, de ezt meg kell néznem.
Iduna csak bólintott, majd kissé félre is állt, hogy társa le tudjon bukni. Kíváncsiság vezérelve ő fentről szemlélte az eseményeket, még ha sokat nem is látott belőle. Igazából áldotta az eszét, amiért nemrég, vagyonának egy részét gyantáztatásra költötte. Mivel nem tizenéves kislány, szemérmét jótékonyan takarta az igazított szőrzet. Már rég kinőtt az olyan gyerekes, vagy perverz kinézetből, amilyent lehet egy luxus-cédától elvárnak. Mikor mindez végigfutott elméjén, nem volt sok ideje takargatni magát, mert a férfi fulladozva bukott felszínre.
- Jól vagy? - ütögette, simogatta hátát aggodalmasan, majd ujjait a szembefordult férfi mellkasán felejtve, itta szavait. Egy titkos csapóajtó? Szemei felcsillantak a hír hallatán. Már épp véleményezte volna a helyzetet, mikor a férfi kiszemelte magának a csonthajtűt.
- Egy pillanatra? - döbbent le. Hogy mire kellett neki, fogalma sem volt, de azért átadta. Bármit, csak szabaduljanak ki innen.
- Aztán vigyázz rá! - fűzte még hozzá.
Ezt követően újabb nyugalmatlan percek következtek. Óráknak tűnt, mire a férfi feltörte a pecsétet, majd vigyorogva közölte az este legörömtelibb hírét:
- Lemehetünk egy szintet, ha már úgyis fel akartad kutatni ezt az egész jósos dolgot.
Nem kellett sokáig unszolni. Ahogy a férfi lebukott, Iduna nem sokkal utána követte.

Mivel a varázslat megakadályozta a vizet, anyaszült meztelenül értek az alsó szintre. Nőiességét bizonyítva kifacsarta hajából a vizet, azután körbenézett.
A folyosón kékes fényű lámpások világították meg a félkör alakú járatot. Se egy dísz, se egy irányjelző, nem törte meg a barnás köveket.
~Akár egy lekövezett csatorna~futott át agyán, majd maga mögé nézett.
A fény forrás csak tőlük kezdődött, de a járat láthatóan két irányban futott: előre, a megvilágított folyosón, vagy a hátuk mögött, ahol homály uralkodott.
Csípőre tett kézzel nézte hol az egyik, hol a másik utat. Zaj egyikből sem szűrődött és ki tudja milyen hosszúak lehetnek, vagy hová vezetnek.
- Szerinted? - nézett Shou szemeibe, aztán ösztönei ismét átvették az irányítást és ezúttal nyugodtabban mustrálta a férfi testét... mindent beleértve. Képtelen volt leplezni mosolyát, ahogy azt is nehezen állta meg, hogy ne vesse be kacér pillantását. De első a járat, így hamarosan visszatért az eredeti felállásba.
- Visszaadod a hajtűt? - nyújtotta felé kezét, remélve, hogy nagy kár nem esett ékszerében.

Két járat nyílt előttük: egy, amely a fénybe vezet és egy, amely a sötétségbe... mint valami rossz kalandregényben. Iduna legalábbis így érezte magát, ahogy a járatokat fürkészte. Az, hogy meztelenek voltak és talán mindkettejük fantáziája eléggé piszkossá vált az idők során... már csak hab a tortára.
Ahogy a hajtűjét kérte vissza, remélve, hogy a férfi nem azzal akarja összefogni kósza tincseit, ismét végignézett rajta. Mi tagadás... örült, hogy épen visszakaphatja a hajtűt, még ha kicsit meg is karcolódott. Gyors, rutinos mozdulattal tűzte összes vörös loboncát, hogy még véletlenül se legyen útba baj esetén. A választ hallva ismét megnézte magának a sötétebbik járatot. Nem füllött hozzá a foga, gyerekkora óra utálja a sötét helyeket, de jobban belegondolva... igen, kell rájuk némi ruhaszerű valami, ha másokkal is találkozni akarnak.
- Legyen a sötétebbik - sóhajtott lemondóan elszántan fordulva a tátongó járat felé. - De akkor végig mellettem maradsz, rendben?
Ez az egyezség igenis szükségeltetett ahhoz, hogy nyugodt szívvel, vagy legalábbis kevésbé pánikolva induljanak el. Remélte, hogy ez az aprócska kérése nem okoz gondot a férfinak.

Ahogy beléptek a járatba, Iduna gondolkodás nélkül karolta át Shou karját és végképp hidegen hagyta, hogy az erős kart most mokány mellei érintik. Szemeit meresztve, minden apró zajra, feszült figyelemmel koncentrált. Hosszú ideig nem történt sok minden. A fal nyirkossága, majd a lábuknál kanyargó víz tűnt egyre idegenebbnek. Olykor víz cseppent a mennyezetről, mitől Idunát kirázta a hideg, de némán kapaszkodott tovább a férfiba.
- Nincs valami fényvarázslatod? - kérdezte egy kis idő múltán, suttogva... ha közben Shou nem próbálkozott volna vele időközben.
Azonban mindegy is milyen fényt vetettek volna be, mintha nem is működött volna. A sötétség minden fényt elnyelt. Alig tíz, vagy tizenöt perc múltán fény derengett előttük. Halvány, de ahogy közeledtek úgy tűnt egyre erősebbnek. Iduna értetlenül pislogott, majd lassan elengedte az eddig védelmet nyújtó kart. A bejáratnál, már ismét önmagára talált.

Shou szemszögéből:

A hely, ahová beléptek, maga volt a paradicsom. Ugyan kissé párás, de minden a legnagyobb kényelemről árulkodott. Akár egy saját bejáratú oázis. Zöldellettek a növények, forrásokból víz csorgott végig a csillogó köveken. Középen egy langyos vizű, természetesnek tűnő medence nyílt, átlátszó vizén át megcsodálhatta a homokos aljat.
- Ez gyönyörű! - szólalt meg mellette Iduna, vidáman karolva a férfiba. - Gyere! Ideje lazítanunk egy kicsit.
Utolsó szavait szinte búgta, majd Shou elé lépett és melleit a férfi mellkasának nyomta, ajkaival csábosan formálta a kérdést:
- Mit szólsz?
Ujjai közben a férfi borostás arcát simogatták, lekúsztak a nyakára, oldalára. Szája rényire nyílt, kívánta a csókot.

Iduna szemszögéből:

A fényforrás egyre élesebb lett, aztán elhomályosult nappali derengéssé. Fák lombkoronái kapcsolódtak egymásba, jóleső pára fogadta, hűsítette. Nem tudta hol van, de egész testében érezte a mágiát. Mindenén jóleső bizsergés futott át.
- Shou? - kapott a kérdésen, ahogy rádöbbent mi, vagyis ki hiányzik mellőle.
A férfi láthatóan már elindult valamerre a fák közé.
- Shou! Hova mész? - kérdezte aggódón, majd maga is - meggondolatlanul - utána igyekezett.

Az illúziók között nem volt áttűnés, egyikük sem hallotta a másikat... és ki tudja hogyan lehet szabadulni ezekből a csapdákból.

Az illúziónak hála, a karaktrerek nem tudják épp mit csinált, vagy hova keveredett a másik, ezért azt sem tudhatták miféle érzésekkel kell szembenézniük...

Shou szemszögéből:

Bár az illúzió erős volt, úgy tűnt mégis van gyengepontja. Az ál-Iduna nehezen szakadt le rólad, és látható döbbenet ült ki arcára, mikor kijelentetted, hogy ő nem is létezik, majd körmeidet karodba vájtad. A fájdalom hatására, a kép valóban elhomályosult, ám ami helyette várt, azt talán meg sem kellett volna látnod. A napsütés helyét fáklyák fénye váltotta fel, miket régi eszközökkel megmunkált falra aggattak. Lábad alatt hatalmas szakadék terült el, míg te csak egy vékonyka kőpallón egyensúlyoztál. A hátad mögött az a sötét járat tátongott, amin keresztül idejutottál. Mindazonáltal úgy tűnik nincs más út, mint előre a vékony pallón át egy másik járatba. Mindazonáltal megdöbbenve láthatod, ahogy a valódi(?) Iduna előtted rohan, majd tanácstalanul megáll... aztán egy hirtelen lépést követően a mélységbe veti magát.

Iduna szemszögéből:

Az erdőn át követte Shou alakját, ki megállíthatatlanul törtetett előre, mit sem törődve a szólongatásokkal. Ez egy idő után kezdett számára gyanússá válni. Legbelül dühöt érzett, amiért érezte a mágiát, mégsem tudta pontosan mifélébe keveredett. A nagy rohanásban végül megállt, majd tanácstalanul nézett körbe. Nem látott mást, mint fákat, köveket és zöld növényzetet, lábainál egy tengerszemmel. Érezte, legbelül marcangolta a tudat, mégis csak az utolsó pillanatban tisztult ki a kép. Egy hibás lépésnél a tengerszemhez lépett, mi aztán furcsa mód egyre csak lefelé húzta. Ahogy zuhant, úgy foszlott szét az illúzió is. Látta a fáklyákat, a barlangot, majd feltűnt neki a kőpalló is, amitől immár egyre csak távolodott a mélységbe.
A félelemtől szólalni sem tudott, csak elkerekedett szemmel, karjait kitárva zuhant.

Shou:
Ha az év-hónap-nap egyjegyűvé alakított összege páros: még időben el tudod kapni Idunát,
Ha páratlan: próbálkozásod sikertelen, és látod, ahogy a lány lezuhan.
Ezután dönthetsz: végmész a pallón a másik járatba, vagy a lány után veted magad.