Thrin

Mesterem miután már mindenre kitanított megmondta:
- Fiam mivel a Mythical Soul alakváltás ágát szeretnéd elsajátítani ezért találnod kell egy Kappát és a már megmutatott módszerrel lemásolnod. Persze ez nem egyszerű feladat a Kappák nem sűrűn fordulnak elő csak tavak, folyók mellett és ott sem nagy létszámban. Ha pedig végre találkozol, egyel, akkor sem tudod, szemtől szemben legyőzni csak valamiféle trükkel tudod meg bénítani. Ez azért van, mert a Kappák tökéletesen alkalmazkodtak a Vízi élethez, ha látják, hogy erősebb ellenfél közelik szinte biztos, hogy elmenekülnek és esélyed sincs legyőzni őket, mert mesterei a víz mágia alkalmazásának. Tehát elmondok neked mindent, amit csak lehet tudni róluk és kezdj vele, amit tudsz.
Ezzel elővette a könyvtárából az egyik vastag könyvét és elkezdett lapozgatni benne. Mikor megtalálta, amit akart elkezdte felolvasni:
- Testük leginkább egy két lábon járó békáéhoz hasonlít. A teknőshöz hasonló elszarusodott csőre segítségével könnyen roppantja ketté még a csontot is. Hátán vastag páncélt hord, ám elbújni benne képtelen, mint más kétéltűek. Bőre pikkelyes, melynek színe a zöldtől a sárgáig vagy a kékig terjedhet. A kappák nagy jellegzetessége a fejük tetején található csészealj-alakú mélyedés, mely mindig vízzel van tele, ez az erejük forrása. Ha a mélyedés kiürül, a kappa azonnal legyengül, és ha nem tudja feltölteni néhány percen belül el is pusztul. Alapvetően édesvízi növényekkel és halakkal táplálkoznak nem vetik meg az ember húst sem. A gyerekek az egyik kedvenc csemegéjük. Szerencsére manapság nem sok ilyen esetről számoltak be, ám azóta is a szülők a kappákkal riogatják a gyerekeiket.
Rendkívül jó úszok és mozgékonyak. Az édesvizekben nincs párja az ügyességüknek. Képesek a vízmágia használatára és sokak szerint az ősidőkben még tőlük tanulták el az emberek. Erre persze nincs bizonyíték. A kappák gyakorlatilag víz alatt legyőzhetetlenek, mivel erejük forrása a fejük tetején lévő mélyedésből sosem ürül ki a víz.
A kappák valamilyen oknál fogva rendkívül udvariasak. Ha valaki egy kappa elptt meghajol, nagy valószínűséggel viszonozni fogja azt. Ahogy ezt megteszi, a feje tetején található kis mélyedésből kiömlik a víz és a kappa képtelen lesz kimozdulni a meghajlásból, míg a kis mélyedése újra tele nem lesz az élőhelyéből származó vízzel.
Nagyon félnek a tűztől épp ezért alakulhatott ki néhány víz közeli településnél az évente megrendezett tűzijátékos fesztivál hagyománya, a lények távol tartására.
Ezután a kezembe nyomott egy kis tekercset és azt mondta:
- Emellett végeztem egy kis kutatást is. Egy régi ismerősöm, aki foglalkozott ilyesmivel nem messze lakik dél felé. Már megbeszéltem vele hogy találkozni fogtok és ő segíthet neked találni egy Kappát de csak ebben segíthet.
Miután befejeztem a történetemet az előttem ülő élete delén túl lévő férfi kicsit elvigyorodott és azt mondta:
- Az öreg Momoicsi milyen tájékozott, mint mindig csak azt felejti el, hogy tudását tőlem kapta – mondta kicsit gúnyosan az öreg.
- Na, nem bánom segítek neked - mondta ismét nevetve egy kis gondolkodás után.
Ezután egy ideig csak térképeket tanulmányoztunk és könyveket olvastatott át velem a fickó, de egy hét múlva már rendelkeztem annyi tudással, hogy legyen esélyem megtalálni őket, ha mást nem is tudok csinálni. Ez után elbúcsúztam a fickótól és elmenetem, hogy megtaláljam életem első Kappáját.
Egy ideig menetem a térképen, ami nálam volt meg volt jelölve 3 hely ahol biztosan tudok találni egyet. De azt mondta viszont a fickó, ha egyszer elrontom, akkor arra a környékre egy ideig ne nagyon menjek, mert ha találok is akkor már várni fognak és lehet hogy otthagyom a fogam. Így jutottam el hazafelé tartva az egyik mesteremmel látogatott mocsárba, de mi sosem hatoltunk be olyan mélyen, hogy találkozhattunk volna egy Kappával is.
A mocsárba bár sokszor jártunk benne mégsem akartam annyira bemenni, mert minden féle egyéb veszélyt rejthetett a kappákon kívül is. De mivel be kellett menni ezért egy állati alakhoz folyamodtam pont ahhoz a kígyóféléhez, ami ezekben a mocsarakban élt. Úgy gondoltam, hogy így sokkal nagyobb esélyem lesz megtalálni a keresett lényeket. Viszont azt el felejtettem, hogy napokig fenntartani a kígyóformát szinte lehetetlen az én szintemen és sajnos néha pont akkor kényszerültem pihenőt tartani, amikor a keresés legnehezebb vagy legtermékenyebb részén voltam így 2 nap múltán fel is adtam, mert ha esetleg meg is találnám, a keresett lényt nem lenne esélyem meglepni és úgy is ritkábban fordul elő a mocsárban az öreg szerint, úgyhogy elindultam a másik megadott irányba.
Négy napos könnyű gyalogos túra alatt el is értem ahhoz az erdőséghez, amit említett a tanárom, és amelyben, mint állította egy kis folyó mellet gyakran lehet meg találni őket. Miután behatoltam az erdőbe rájöttem, hogy miért is lehetséges ez, egyrészt mert hatalmas kiterjedésű volt és a falusiak csak az erdő szélét használták és látszólag nyoma sem volt annak a folyónak, amit említett a térkép. Úgy egy kétnapi bolyongás után találtam rá a folyóra és bár azonnal le akartam rohanni a partjára, hogy vizet vételezzek és feltöltsem tartalékaimat nem tettem, hanem vártam. Nem is hiába nem sokára fel is tűntek két példány volt az egyik a part menti nádasban volt a másik éppen a folyón úszott lefele úgy gondoltam, hogy azt támadom, meg amelyik a folyó mentén van, mert annak kevesebb az esélye, hogy vízbe tud ugrani és elmenekülni a másik talán ki használja az előnyét és elmenekül. Ezzel bele is csusszantam a folyó vízébe. Szerencsére az öreggel rengeteget úsztunk a tengerben így nem kezdett el vinni a víz hanem halkan a víz alól közelítettem meg a kappát. Mikor láttam hogy előre hajol úgy éreztem itt az időm és hirtelen el kaptam ez egyik úszóhártyás kezét és rászorítva kitörtem a vízből és megpróbáltam fellökni a foglyomat. A következő pillanatban a víz megmozdult körülöttem és egy 40 cm-es víz lövedék talált el majd még egy és még egy, míg már nem tudtam fogva tartani az áldozatomat és menekülni kényszerültem.
Alig úsztam meg a dolgot mikor az erdőben megvizsgáltam magam több zúzódást és egy törést is találtam, amivel sürgősen orvoshoz kellett fordulnom a helyi kis faluban. Miután felgyógyultam kissé a történtekből és eldöntöttem, hogy nekem ez bizony megéri a próbálkozást hisz erre vágytam már nagyon régóta akkor ismét elindultam. Az utolsó állomáshely felé amit azért hagytam, utoljára mert az volt a legmesszebb az otthonomtól és reménykedtem, hogy nem lesz rá szükségem, hogy elmenjek oda. Viszont most hogy már csak ez maradt rendesen fel kellet készülnöm nehogy valami probléma, adódjon megint a tervezésben vagy másban.
A kis tó ahol elő fordultak rejtve volt a kíváncsi szemek elől mert egy rég kialudt vulkán kráterében alakult ki. Elég szép hely volt a hegy lábánál élő falusiak még sem látogatták. Amikor beszéltem egy helyi emberrel azt mondta, hogy nem mennek arra felé, mert veszélyes hely sok ember tűnt el arra felé még régebben és néha még gyerekek is, de már sok éve annak , mert nem engedik el őket és nagyon figyelnek rá, hogy be is tartsák ezt a szabályt, és már a felnőttek is megtanulták hogy nekik sem ajánlatos arra felé sétálni. Mikor rákérdeztem, hogy sejtik, e mi ólálkodik oda fenn azt mondta, hogy kappák és hogy ezt mindenki tudja, mert egyszer megpróbálkoztak a kiirtásával is de azok valami korcs mágiához folyamodtak és elsöpörték őket.
Megköszöntem az információt és egy ideig még jártam a falut nem tudtam, hogy mit keresek csak azt, hogy valamit elfelejtettem, és ha megtalálom, akkor tudni fogom mi az. Miközben e töprengtem kiértem a piacra és a nyüzsgés közepette néztem az árukat, de semmi sem jutott az eszembe. Ekkor egy lökést éreztem és mikor lenéztem láttam, hogy egy kisfiú jött nekem és el is esett. Mikor felsegítettem és végig mértem már tudtam, hogy megvan minden, amire szükségem van. Ezután a kisfiú elszaladt és én is elindultam kifelé a városból. Mikor kiértem rögtön elindultam a dombra felfelé és mikor már nem láthattak a faluból de még nem voltam túl közel a hegy tetejéhez átalakultam- Felvettem a kisfiú alakját.
Felfele menet egy kis barlangban letettem a cuccaimat mert nem tudtam rendesen tartani azokat és furán mutattak egy ilyen kis srácnál és elrejtettem a barlang száját. A ruháimat is hátra hagytam csak egy egyszerű köpenyt terítettem magamra, ami ha testemre tekertem nem keltett olyan nagy feltűnést és meleg is volt. Szóval még az emberek sem szólhatták volna meg ezt a viseletet főleg a kappák gondoltam magamban vidáman, hogy végre egy esélyes tervel készültem. Mikor felértem a kürtő szélére egy ideig csak csodáltam a kráter belsejét. A kráter hatalmas volt legalább 4-5 hektáros belső területe volt és volt benne egy hatalmas tó, ami a terültet két harmadát elfoglalta. A túlsó oldalon egy erdős sáv húzódott az innensőn viszont már füves rész és az alacsony partot kavicsos rész borította be. Most hogy láttam, hogy milyen szép itt fenn nem is csodálkoztam, hogy a gyerekek a tiltás ellenére is fel akarnak jönni a tóhoz és a falusiak dühét is megértettem amiatt, hogy ezt a csodás területet kénytelenek voltak feláldozni pár Kappa miatt. Ha itt éltem volna én is szívesen űztem volna az itt éldegélő lényeket, de így csak örültem, hogy itt vannak.
A kráter oldalában egy kis ösvényen lekocogtam majd látszólag önfeledten a köpenyt hátradobva meztelenül beugrottam a vízbe. egy ideig fröcsköltem magam és vártam, hogy történjen valami, de mivel semmi sem történt ezért beljebb mentem. Kicsit idegesített, hogy ilyen kicsi vagyok, és így könnyebb prédát nyújtok, de nem sokáig tudtam idegeskedni, mert mozgást láttam majd csobbanást hallottam. Lassan úgy mozogtam, hogy visszakerüljek a sekély részbe és háttal legyek a közeledőnek. Mikor már hallani véltem amint felegyenesedik és ügyetlenül lopakodni kényszerül úszóhártyás lábával megpördültem. Nem kellet tettetnem a félelmet amint fölém magasodott az idáig csak képekről ismert lény és még rosszabb volt, hogy közben ilyen kicsi vagyok. Egy ideg csak dermedten álltunk majd felém vetette magát. Hirtelen leblokkoltam és csak el akartam futni, de nem voltam rá képes. Felém kapott a kezével és elkapta a karomat. Éppen a szarus csőrével akarta ketté roppantani mikor pánikszerűen visszaváltoztam, és ezzel pár másodpercig megzavartam mert így én lettem a magasabb. Kitéptem a kezem a kezéből. Majd hátráltam pár lépést mire felocsúdott és futásnak eredt.
Ekkor eszembe jutott, hogy ilyen udvariasak és utána kiáltottam:
- Hé Thrin vagyok!
Erre visszakapta a fejtét, nem tudom, hogy megértette e, de nem is számított, mert rögtön alázatosan földig hajoltam előtte mire ő is meghajolt ugyanolyan mélyen és a fején lévő üregből kifolyt a víz mire megdermedt. Ezután odamentem és végre hajtottam rajta a megszállást és elsajátítottam a varázslatot. Ez után megfogtam és gyengéden a víz mellé vittem és megtöltöttem a homlokában lévő rést vízzel mire feléledt és gyorsan alámerült, hogy nemsokára előbukkanva harcra készen álljon, de addigra már felvettem az alakját erre kicsit meglepődött majd mikor a szeme előtt visszaalakultam megijedt és behátrált a vízbe még jobban és onnan figyelt. Már épp el akartam menni mikor rekedt kiáltás ütötte maga fülem. Visszanéztem és láttam amint a Kappa magára mutat és utána pár tagolt recsegő zajt hallatott majd távozott.
Ezután össze szedtem a cuccaimat és elindultam haza felé hogy elmondjam a mesternek hogy sikerrel jártam és hogy a Kappák tényleg udvariasak.

Pár hete keltem útnak a tenger mellől a szárazföld belseje felé, hogy bővítsem a Take Over-jeim számát, mert nem találtam elég kielégítőnek az általam birtokolt Kappa alakot és az alak által nyújtott lehetőségek választékát. Persze ez csak az egyik oka volt annak, hogy elindultam erre a fáradságos útra, a másik indok az volt, hogy kalandjaim során szert tettem egy nagyobb méretű gyémánt halomra és így tudtam finanszírozni az utamat. Az elmúlt hetek során felkerestem a mesteremet, hogy ismételten a segítségét kérjem a misztikus lények fellelésével kapcsolatban és, hogy felvilágosítson a lények tulajdonságairól és gyengéiről. Sajnos nem találtam otthon a mestert csak egy cetlit hagyott hátra miszerint elment majd jön. Egy ideig kitartóan vártam, de mivel nem jött három nappal később se és tudtam, hogy régebben is voltak hosszabb kiruccanásai az erdőkbe ezért le is tettem a megtalálásáról. Mivel nem volt mester, és az ő ismerőse, hogy felvilágosítson a lényekről úgy döntöttem magam járok a dolgok után. Egy ideig utaztam mire megleltem, amit akartam egy nagyobb várost, amelynek volt rendes forgalma és így sok ember fordult meg benne és hajlandóak lehetnek egy kis mesélgetésre a vacsora mellett. A napom nagyobb részét a városban töltöttem a fogadók felmérésével és miután megtaláltam a nekem valót meg is szálltam benne. Este a vacsora mellett figyeltem az embereket és egy nagyobb társaság felől meg is hallottam a várt dolgokat. A társaság össze szokott volt és egy öregebb fickó köré gyűltek, aki történeteket mondott nekik, hogy így fűszerezze meg az estélyüket. Mivel nem találtam indokot a közeledésre maradtam és figyeltem, hogy felmérhessem az öreg mennyire hajlamos túlozni és mennyire költi át a megtörtént dolgokat. Az est folyamán végig hallgattam egy nagy mágusról szóló mesét, ami elég elképesztő és hihetetlen volt meg egy rém históriát ebből arra következtettem, hogy alaposan át kell rostálnom majd az öreg szavait, ha ki, akarom hámozni belőlük az igazságot.
Az este hátralevő részét egyedül töltöttem és egy jót aludtam. Másnap megtudakoltam a fogadóstól hogy a tegnapi öreget, hogy is hívják, és hogy milyen ember a kocsmáros azt felelte, hogy Csumának hívják, és hogy mindenkit szívesen át az asztalánál, még ha általában csak a szokott csapat vesz is részt a mesélésben. Ez után megkértem a fogadóst, hogy legyen olyan szíves és mutasson be az öregnek, mert én is szeretném, hallgatni a történeteket. A kocsmáros csak bólintott és elküldött a sok dolgára hivatkozva. A nap további részét kocsmákban és egy helyi könyv kerekedőnél töltöttem. Mind két helyen a misztikus lényekről kérdezősködtem az embereknél és a legtöbb ember meglehetősen szívesen fitogtatta a tudását. Persze a történetek felét nem is hittem el mert annyira elképesztő lényekről szólt és persze a legtöbbjük a sárkányokról mesélt amelyeket még csak nem is reméltem találni. Végül addig dobáltam ki a lényeket, amíg már csak a biztosan létező, hasznos, de nem annyira veszélyes képességekkel rendelkező lények maradtak meg. Ezeket is alaposan szétválogattam, míg végül a Korrigan nevezetű mellett döntöttem. Este azzal a szándékkal ültem az öreg asztalához, hogy meséltetek magamnak, de a kérésem csak harmadnap került sorra.
A harmadik napon az öreg mondott is két történetet, amikben az egyik gonosz erdei manónak a másik meg egy szegény fiút megsegítő jótétlénynek írta le a Korrigant. Hajlottam arra, hogy az előbbiben higgyek, mert elég butaságnak tűnt a gondolat hogy egy ősi misztikus bujkáló lény foglalkozik a magunk fajtával. De nem sok mindent mondott a Korrigan képességeiről és erejéről csak célozgatott rá. De a történet végén megemlítette, hogy ha többet is meg szeretnék tudni a lényekről, akkor, menjek el a szomszéd faluba és ott keressem meg Bolond Tomot egy helyi vadász, aki elvileg már látott ilyen és más hasonló lényeket is. Legalábbis azt mondja magáról, hogy látta.
Mivel egyéb nyomom nem is volt ezért elmentem a másik faluba és érdeklődte a kocsmában és onnan elirányítottak egy kis erdőszéli kunyhóba. Kopogtattam és beléptem mikor a fickó betessékelt látszott a kunyhón, hogy az öreg inkább csak aludni jár a kunyhóba és az élete nagy részét inkább a szabadban tölti. Az öreg egy kicsit kótyagos volt vagy inkább részeg, mikor beléptem épp a reggelijét fogyasztotta. Nem zavartatta magát és folytatta miközben előadtam neki a kérésemet. Az öreg erre elmesélte, hogy még ifjú korában miközben az erdőt járta és vadászott találkozott egy kisebb csoportnyi ilyen lénnyel nem mesze a hegyek közt. Próbált beszélni velük, mert azt hitte, hogy gyerekek, mert, hogy olyan kicsik voltak majd miután nem válaszoltak elfutottak és utána egyre másra tűntek el a dolgai és teljesen eltévedt. Állítása szerint egy hétig bolyonghatott az erdőben mire rátaláltak. A történet végén mikor látta, hogy nem nevetem, ki mint a többi ember azt i elmondta, hogy mostanában is történt egy ilyen eltűnés és el akar menni bosszút állni rajtuk a régi sérelmekért. Nem közöltem az öreggel hogy az nem lenne helyes az ő korában, hanem kaptam az alkalmon és felajánlottam képességeimet, ő boldogan fogadta és másnap már a hegyen kaptattunk felfele és estére az erdőt is elértük. Az első néhány nap teljesen eseménytelenül telt. Nem láttunk semmit, legalábbis én nem az öreg azt állította, hogy érzi a jelenlétüket. Úgy az ötödik napon délben az öreg meg ált és kijelentette, hogy közel járunk, mert teljesen eltévedtünk és ezt a lények nélkül nem sikerült még végre hajtania ebben az erdőben. Attól a naptól fogva folyamatosan figyeltük az erdőt és elkaptuk egy elsuhanó árny vagy egy megzizzenő levél képét vagy hangját mi bármi lehetett, de az öreg azt mondta, hogy ezek csak is ők lehetnek.
Majd a hatodik napon este eltűnt az öreg sétabotja, amit magával hozott. Reggel nagyon boldog volt és mondta, hogy mostantól kezdődik a vadászat. Minden felé csapdákat állítottunk és este letáboroztunk egy folyó mellé kissé távolabb az erdőtől. Az öreg azt mondta, hogy ez azért kell, hogy ne tudjon a lény elmenekülni. Este délután szétváltunk és mindenki máshogy készült fel az estére a z öreg gödröket ásott és csapdákat állított én meg anakonda alakjában feljebb úsztam a folyón és onnan kimászva felmásztam egy fára. Este nem aludtunk csak vártunk az öreg kitett egy hálózsákot és kitömte, hogy ne fogjon gyanút a lény. Úgy éjfél felé járt az idő mikor a lény megjelent a tisztáson. Oda settenkedett az öreghez és el próbálta csenni a cipőit, a kifeszített drótot simán átugrotta, de nem számított rá, hogy az öreg bekente a cuccait enyvvel és a cipők bele ragadtak a kezébe. Ezen egy kicsit meglepődött és hátralépve meg botlott a vezetékben és nagy zajjal elesett. Az öreg azonnal felpattant és rádobta a köpenyét, amit szintén enyvvel kent be. Már épp mordultam volna, hogy segítsek az öregnek, amikor a földből minden felé növényi indák törtek fel és megragadták a vadászt és mozdulatlanságra kényszerítették. Ezután a lény a folyóba vetette magát és elszelelt.
Az öreg nem volt nagyon kiakadva azon, hogy elsőre nem sikerült. Azt mondta, hogy mivel keresztbe tettünk neki még vissza fog térni mondta, és a rátapadt enyv miatt még hosszú ideig követhető lesz a nyoma.
Ezután fogtuk a cuccainkat már ami nem volt enyves és elindultunk utána. A lény eszét bizonyította hogy nem ész nélkül menekült a vadonban hanem mivel láthatta hogy könnyen követhető nyomokat hagy maga után ezért rengeteg megtévesztő csapást hagyott maga után és rengetegszer kellett vissza fordulnunk, hogy rá találjunk az igazira. Egyre jobban csodáltam az öreget türelméért mert minden balsiker után csak nevetgélt hogy milyen furfangos kis lény és folytatta tovább. Az egész napunk ezzel ment el és mivel az öreg szerint már közel jártunk ezért az éjszakánk fele is rá ment hogy megleljük a lényt.
Egy tó mellett találtunk rá, épp azon ügyködött hogy lemossa az enyvet a testről. Az öreg vissza húzott és azt mondta hogy előkészíti a terepet én maradjak és támadjak pár perc múlva. Így is tettem körülbelül 2 perc múlva már nem bírtam magammal és kirontottam a fák közül és anakonda alakjában megtámadtam. Megpördült és megint ösztönösen a földből felcsapó indákkal próbált lefogni de kígyó alakjában könnyedén kivergődtem belőlük. Épp megtámadtam miközben ő egy másik technikát akart létrehozni mikor körülöttünk az erdő lángra kapott és ezzel alaposan sikerült rá ijeszteni a kis lényre aki félbe is hagyta a varázslatot. Az alkalmat kihasználva lecsaptam és rátekeredtem, majd fojtogatni kezdtem. Már vagy fél perce küzdöttem vele mikor éles zsibbasztó fájdalom állt az oldalamba és egyre jobban elernyedtek az izmaim tőle. Ettől megijedtem és elengedtem mire gyorsan odébb mászott majd meglőtt valami kicsi de nagyon forró sziromra emlékeztető dologgal. A szirom égető kínja elől a Kappa alak felvételével menekültem meg. A lény erre egy kissé megzökkenhetett mert talán látott már ilyet én nem tudta mire vélni. De ez elég is volt számomra egy egyszerű de hatékony dologhoz folyamodtam egy vízköpettel a tóba küldtem azt gondolva hogy előnyben leszek a formámmal a vízben. A lény hátra repült és elmerült a vízben mindössze csak egy kis dolog lógott ki belőle vagy inkább nem is lógott hanem úszkált. Ekkor ismertem rá hogy amit idáig a teste részének gondoltam az igazából egy kis kalap. Idáig jutottam mikor a felszínre tört és a kalap felé úszott igen csak lassan tette ezt mert bizonyára ritkán kényszerült a vízbe. Egy második vízköpettel ismét a víz alá kényszerítettem a kalaptól néhány méterre. Ezt már vagy harmadszorra játszottam el mikor feltűnt a dolog. A lény láthatóan fáradt volt, és a fulladás környékezte és mégsem hagyta hátra a kalapját és ugrott ki egy mágiával. Ekkor szöget ütött a fejembe egy gondoltat, lehet hogy olyan neki a kalap mint a Kappának a víz a homlokán? Ezen egy kicsit elgondolkodtam és figyeltem a küszködő teremtményt majd egy vízköpettel ismét odébb tereltem a kalapot és beugrotta a vízbe pillanatok alatt elhalásztam a kalapot a lény elől és ki úsztam a partra. A parton diadalittasan lengetni kezdtem a kalapot. A lény amennyire megtudtam állapítani elkeseredett képet vágott és elkezdett kifelé evickélni a part felé mikor a elsüllyedt. Egy ideig vártam hogy ez valami trükk e, majd miután meggyőződtem buborék fejet idéztem magam köré és lemerültem hozzá. A víz alatt feküdt és a fulladás határán volt de nem volt ereje felúszni a levegőért. Buborék fejet idéztem köré is és a félájult lény alakját lemásoltam. Ezután már én is kezdtem érezni hogy lassan nem tudom megtartani az alakomat. Mivel megszereztem amit akartam. És a lény is öntudatra ébredvén egyre könyörgőbb képpel vergődött a kezemben, a fejére húztam a még mindig a kezemben tartott kalapot. Ezen meglepődött és nem akart azonnal támadni ezért intetem neki a tóból kivezető ki patak felé és arra hajítottam a kis lényt. Ezután vártam egy kicsit és kiemelkedtem a vízből addigra a tűz is kialudt, biztos ez is az öreg egyik cucca volt gondoltam.
Az öreg izgatottan lépett elém és nézegette hogy hova a lény. Megmondtam neki hogy a lényt legyőztem és a víz alatt hagytam ahol eggyé vált a természettel ami őt alkotta. Az öreg ezt egy kicsit szomorúan fogadta, mármint hogy nincs bizonyítéka a lény létezésére. De megköszönte hogy bosszút állhatott és ezután elindultunk vissza felé. A faluban még egy kicsit elidőztem és beültem az öreg mögé bólogatni miközben elmesélte a vadászatot. Persze harsány nevetés lett belőle és megmondták az öregnek hogy bizonyíték nélkül még mindig nem hisznek neki. Az öreg egyre csak hajtogatta az igazát, de csak nevettek rajta. Ezután hazament, páran megkörnyékeztek engem is hátha nevethetne rajtam is egy kicsit. De hamar meguntam a dolgot és felálltam az asztaltól az öreg számlájára írattam az ebédem. Majd az ajtóból még vissza köszöntem az embereknek és odavetettem:
- Lehet hogy nem hisztek benne de létezünk - ezzel felvettem a Korrigan alakját és egy csokor növény indát növesztettem a padló közepéből a plafonig. Ezután gyorsan kisurrantam a hirtelen fejetlenségben és reménykedtem hogy ezután nem a vadász lesz a falu bolondja.

Ok, most már jó lesz. Mágiavásárláshoz híven vedd meg a Korrigant, és jó játékot.

Kelet felé tartottam már, hetek óta. Utamat nem zavarta más csak a medál szellemének sürgetése, mely szerint sokkal gyorsabban is áthidalhattam volna a távolságot. Az erdőkön át haladtam, és csak néha tértem be a falvakba, vagy városokba, hogy feltöltsem a készleteimet. Egyébként teljesítve a kötelességemet siettem az egyik medál rész felé, hogy megszerezzem. Aznap reggel épp a reggelivel fogyott el az élelmem maradéka, ezért a térképem szerinti legközelebbi faluba tartottam, hogy vásároljak ezt azt.
A falun már távolról látszott, hogy nagyobb az átlagos falvaknál, és jobban is fel van szerelve. Ez részben jó volt, mert mindent megkaphattam, részben pedig rossz, mert sok emberrel egy helyen általában bajba keveredek. A faluba érve mélyen a szemembe húztam a csuklyám mely az erdei túra hatására nem rikító színű volt, hanem a környezetbe olvadó foltos. Bízhattam hát benne, hogy nem fognak rám nagyon felfigyelni és még azelőtt kikeveredhetek a faluból, hogy valami bajt sikerülne a nyakamba zúdítani.
A falu jobban fel volt szerelve, mint azt elsőre gondoltam. A falu főterén még egy nagy könyvtár helyiség is megtalálható volt, és mivel nem bírtam ki megnéztem belülről, így azt is megtudtam, hogy rendesen fel is van szerelve könyvekkel.
A falu túl végén álltam és épp a fűszer készleteimet töltöttem fel épp, mikor meghallottam egy hangot. A hang sírásnak hangzott, ezért hátra néztem és egy az erdő felől rohanó alakot láttam meg. A táskámat letéve és intve a kereskedőnek, hogy miből szedjen még gyorsan arra felé indultam. A falutól nem messze találkoztam össze a lánnyal. Nálam alig idősebb, könny áztatta arcú, fekete hajú leány volt.
- Mi a baj hölgyem, bántotta valaki? - kérdeztem megnyugtatóan a hirtelen megtorpanó lányt. Az egy ideig hallgatott, majd megpördült és az erdőt kezdte figyelni. Én is arra figyeltem és mintha egy alakot láttam volna vissza lépni a fák takarásába.
A lány szipogva fordul meg:
- Va-valam-valami követett, de már úgy látszik nem teszi. - mondta rekedt hangon. - Ha ez így megy tovább én is elmegyek innen mint a többiek - mondta csak úgy magának.
- Miért a többiek hova mentek a faluból? - kérdeztem vissza meglepődve.
- Falu? Ez egy város. - mondta megrovóan - Csak hát, lassan elnéptelenedik.
Kíváncsian hallgattam. Ő intett egyet, hogy menjünk és közben folytatta:
- Régebben ez egy virágzó kis város volt, az emberek boldogok voltak és sok ember megfordult nálunk, de aztán feltűntek a démonok.
- Démonok itt? - kérdeztem hitetlenkedve.
- De bizony azok. - felelte - Az ember ha az erdőben jár érzi, hogy figyelik. Ha hirtelen megtorpansz árnyakat látsz vissza húzódni a fák rejtekébe.
~ Árnyak - jutott eszembe az alak, ami vissza lépett a fák közé.
- Pár embernek még azt is sikerült meglátniuk hogy szarvaik vannak - folytatta keserű hangon - szóval igen biztos, hogy démonok járják az erdőket. Az emberek szép lassan elmentek innen, így a kereskedők is és így, csak a helyiek maradtak egy páran, míg annyian ne lettünk mit egy nagyobb falu, így az emberek már nem járnak ide.
- De még ha démonok is akkor is csak figyelnek, ez nem lenne ok arra, hogy emberek elköltözzenek - vágtam vissza értetlenül.
- Nem is az - felelte rám nézve - az eltűnések. Az emberek néha eltűntek és csak holtan, harapott mart sebekkel kerültek elő az erdőkből.
Ahogy mondta úgy kristályosodott ki bennem a bizonyosság, hogy késlekednem kell a küldetésemmel, és segítenem kell, ha tudok.
- De biztos küldtetek már be embereket nem? Hisz ez egy gazdag város - mondtam körbe mutatva.
Közben a fűszer kereskedő kíváncsi pillantásától kísérve fizettem és a cuccaimat felvéve intettem, hogy folytassa.
- Küldtünk, sokukat nem láttuk viszont. Akik mégis vissza tértek, azok sem tudtak mást mondani csak az árnyakat látták, de mikor támadtak volna. Az árnyak hangos kiáltással törték meg az erdő csendjét és a szívüket halálos félelem töltötte be és onnan kezdve, csak futottak vissza felé.
A lány a mondandóját befejezve megköszönte a beszélgetést és a segítségem, bármily kevés is volt és elköszönt, majd egy házba sietett be.
Az első utam könyvtárba vezetett, belépve az öreg könyvtároshoz léptem, és beszámoltam neki az előző eseményről és arról, hogy mit sejtek. Az öreg sokat tudóan bólogatott, majd a könyvtár egy hátsó szekciójához vezetett. Egy kis asztal elé ültetett, majd pár öreg nagy méretű könyvet hagyott előttem. Majd miután megköszöntem hangtalanul távozott. A napot a könyvek olvasásával töltöttem el. Az alkonyat eljövetelekor a könyvtáros halkan, mint az árnyék az asztalomnál termett és egy kulcsot nyújtott át meg a kérésemre még pár könyvet. A kulcs egy külső olvasó szobát nyitott meg, ahol alhattam is, míg a könyvtárat az öreg bezárta estére és távozott.
Hajnal az asztalra borulva talált és az öreg könyvtáros ébresztett fel. Mikor körvonalaztam a terveimet, - hogy mégis tudjon róla valaki, így akár az öreg,ha balul sülne el - csak csöndben mosolygott.
A felszereléseim javát az öreg könyvtárosnál hagytam egy zárt szekrényben, mert megígérte, hogy vigyáz rá egy ideig. Igazán segítő kész volt és csak később tudtam meg, hogy a fekete hajú lány az unoka húga volt. Segített beszerezni a kellő felszerelést és a reggel eljövetelekor már a város utcáin sétáltam. Az emberek mind utánam fordultak, amint apró kis hátizsákommal. Csinos, vékony kis testemben végig sétáltam a városban. Kissé zavaró volt, hogy egy női testben vagyok, de pár óra alatt sikerült megszokni és már természetesen tudtam járkálni anélkül, hogy zavarodottan igazgatnám némely újdonsült testrészemet. Az alakot egy utam során látott, és nagyon megtetszett lányról másoltam le. Egy híres festő ábrázolta képen látott másik nőre emlékeztetett, amin a festő, a leírások alapján és a saját képzeletét is bele szőve, hogy képzelte el a legendabeli híres női alakot, melyet csak kevesen ismertek, de az erdőben talán már többen, ha igaz a legenda.
Az erdő szélét járva még sikerült is kiegészítenem a jelmezem pár általam talált Eminitalummal.
Gondosan leszedtem őket egy párat a felszerelésem közé raktam egy szálat viszont a hajamba tűztem, hogy kiemelje a hasonlóságot, és mert az alakom a Eminitalum születésének legendás hölgyét próbáltam lemásolni.
Az alak miután az faluban olyannyira jól bevált - pár férfit csak nagy nehezen tudtam levakarni és a nők is féltékenyen pillantottak felém - az erdő felé vettem az irányt. Az esti olvasás után már nem voltam annyira biztos benne, hogy az erdei árnyak tényleg démonok, de természetesen nem vetettem el a lehetőséget.
Az erdőben próbáltam természetesnek és vidámnak látszani. Ruganyos és gyors szökkenésekkel léptem fától fáig, ha úgy kívánta a helyzet angyali hangon kacarásztam egy pár színes madár énekén, - mikor pedig megéreztem, hogy figyelnek, és a szemem sarkából meg is pillantottam az árnyakat, hogy ne törjön meg a látszólagos vidámságom a bizonytalanság hatására - vidám, bár hiányos tudásom miatt elég egyszerű kis dalocskákat énekelve sétáltam tovább. A hangom a fekete hajú lány hangja volt. Így haladtam egyre mélyebbre az erdőben.
Egy idő után egy kis patak hangjára figyeltem fel, mivel illett a terveimbe gyorsan arra felé vettem az irányt ivás közben észre vettem, a szemközti part bokrai közül előcsillanó szemeket a borkor közül, a víz tükrében, de nem vettem tudomást róluk. Már biztos voltam benne, hogy nincsenek démonok az erdőben.

A könyvtárban olvasott könyvekben sikerült fellapoznom a városka történelmét és így tisztázódott előttem, hogy régebben is történt már ilyen, de már vagy 100 éve nem fordult elő. A könyvet átolvasva azt láttam, hogy néha egy-egy alkalommal 100 évente egyre több és több figyelő tekintet les az emberekre, de hogy miért azt nem tudtam volna megmondani. Talán egy szent helyet látogatott fel minden egyes Pán mert a szarvakból és a kiáltásból felismerni véltem a mesterem által leírt lények egyikét.
Egyetlen ütő kártyám volt csak, a Pánok a mesterem szerint szeretik a nőket ezt idáig nem értettem, mert mit szerethet egy állat az ember asszonyain, de a város történelmében megemlítették, hogy ezek a figyelő szemek, az esetek többségében csak a nőket követték, mintha az erdő szellemei csak a gyengébbike nemet tekintenék célpontnak.

Ivás után a folyás irányában követtem a patakot és, hogy elfoglaljam magam virágokat kezdtem szedegetni, fél óra után a patak egy kis tóba ömlött. Mivel a követőm elég óvatos volt idáig elszántam magam. Egy kőhöz léptem és felszerelésemet letettem rá, majd levettem a ruháimat is és a tóba ereszkedtem, egy ideig csak úsztam és nevetgéltem és élveztem a hűs vizet azon a meleg napon.
Majd meghallottam a zörgés, amint a lény közelebb óvakodik. Végig figyeltem rá , hogy csak deréktól felfele láthasson meg és csak háttal. Így egyre közeledett, mikor már csak pár lépésnyire lehetett a víz menti bokrokban megszólaltam:
- Kivan itt? Gyere elő. - mire teljes lett a csend.
Lassan a bozót felé fordultam karba téve a kezem, hogy takarjam magam:
- Na tudom, hogy ott vagy gyere elő - súgtam, de semmi sem történt.
A kezeim széttárva közelíteni kezdtem felé:
- Látod? Nincs fegyverem - léptem a bokor felé a parti sekélyesben, a bokorból csak halk lihegést hallottam.
Térdemen megtámaszkodva a bokor felé hajoltam:
- Na ne kéresd magad, gyere és fürödj velem - leheltem - majd nevetve megfordultam és a mélyebb rész felé futottam.
Vissza nézve megláttam a Pán felsőtestét amint a bokorból felegyenesedik, erre csak nevetve intettem neki és futottam tovább. Majd egy ugrással a mélybe merültem. Mikor kiemelkedtem a vízben már ott volt nem messze a Pán is. Tekintetébe sóvár vágy csillogott, de mintha a kételkedést is megpillantottam volna benne. Rá néztem és felnevettem:
- Na mi az nem tudsz úszni?
- De-ee - válaszolta röviden és gyorsan a mélyebb rész felé vetette magát.
Egy ideig együtt úsztunk. Sikerült legyűrnöm az undorom is, mikor látszólag véletlen hozzám ért párszor.
Az úszás után a partra mentünk és játszott nekem a furulyáján:
~ Na lassan, de megy ez - gondoltam magamban.
Mikor befejezte angyali kacajjal és tapssal jutalmaztam, meg amit látszólag nagyra tartott - valószínűleg a mert meztelenül tapsoltam - és újabbat játszott, egyre bátrabban viselkedett. Az elején alig szól egy szót csak figyelt, de zenélés alatt és után már velem együtt nevetett fel-fel mekegő hangján. Mikor végzett megkértem:
- Mesélj magadról.
És ő mesélt, eléggé tömören, sokszor csak zenével írva le egy-egy érzést, vagy eseményt, amit nem tudott szóban kifejezni.
Mikor befejezte megszólaltam:
- Ez csodálatos, szeretnék örökre itt maradni veled, de nem merek - sütöttem le a szemem - félek a démonoktól.
Egy ideig megütközve nézett, ezért hozzá tettem:
- A falusiak mondták, hogy néha emberek tűnnek el az erdőben és sosem térnek vissza vagy meghalnak, és a démonok teszik.
Egy ideig hangosan mekegve nevetett:
- Ne-eem, kicsi lány. Az embee-eer nem ide születik. Így könnyen az erőő-bee-en veszhet. Az embee-er féli a fajtám, így nekem tulajdonítja ee-eezt, de én nem ölök - felelte mélabús hangon.
- Ebben az esetben veled maradok örökre - kiáltottam fel vidáman.
A Pán mosolyogva figyelt majd azt mondta:
- Lee-gyeen. Maraa-aagy velem. - és látszott, hogy majd kicsattan az örömtől.
- De előbb haza kell mennem, hogy búcsút vegyek a népemtől és szüleimtől - tettem hozzá.
Bólintott:
- Váá-áárlak.
- Ne, gyere velem te is, ha nem akarsz nem kell kijönnöd a városba, de az erdőig határáig gyere. - ezzel kezet nyújtottam neki és ő megfogta.
Felálltunk és kézen fogva ki indultunk az erdőből, kifelé menet vidáman játszott, hogy hangot adjon az érzelmeinek és ide oda szökdécselt. Az erdő határában felöltöztem és felé fordultam:
- Mindjárt jövök - majd szorosan átöleltem és ő hagyta.
Az ölelés közben hajtottam végre a Take Overt, így a Pán nem is vette észre. Mikor sikerült még eszembe jutott valami:
~ Ha most csak elmegyek akkor nem változik itt semmi.
Így a fülébe súgtam:
- Ha nem jövök vissza két napon belül akkor gyere és szabadíts ki. A házunk nyugat felé van két napi rohanásra, egy tiszta vizű tó partján egy erdő szélen egy nagy fehér ház.
Ezzel elengedtem és hátra léptem, egy utolsó intést kíséretében megfordultam és elsétáltam az erdőtől.
A faluban a könyvtároshoz siettem és elmondtam neki, hogy a lények valóban csak szelíd kéjencek, és hogy egy ideig biztosan nem lesz több gond velük.
A felszerelésemet felvéve gyorsan távozta a faluból, remélve, hogy ezen a napon nem csak én jártam jól hanem ők is.