Akamatsu Gempachi

Miközben kifelé igyekeztem a városból, elhaladtam a piac mellet. Mivel kora reggel volt, nem voltak még kint csak az árusok. Miközben haladtam kifelé végignéztem a standokon. Némelyik árus már kipakolta a áruit, mások csak most kezdték kipakolni. Ahogyan ott nézelődtem észrevettem egy öreg házaspárt. Az öregasszony éppen aggódó szemmel a férjét nézte, aki megpróbálta egyedül lepakolni a zöldségekkel és gyümölcsökkel teli ládákat egy lovas kocsiról. Miközben ott álltam, azon kezdtem el gondolkozni hogy:
~Oda mennyek segíteni ?
Az öregember éppen egy ládát tett le a földre, de amikor megpróbált felállni úgy maradt meggörnyedve. Az öregasszony odarohant a férjéhez, és nagy nehezen leültette az egyik faládára. Ezután valamin veszekedni kezdtek. Ezt addig folytatták amíg az öreg hírtelen felállt, aminek az lett az eredménye, hogy az öregasszonynak kellet ismét segítenie az öregnek, hogy leüljön. Ekkor már nem volt bennem semmi kétség. Elindultam az öreg pár felé, hogy felajánljam a segítségemet. Most nem érdekelt a testemet kínzó fájdalom, segítenem kellet nekik. Mikor odaértem megálltam, megköszörültem a torkomat és az mondtam.
-Jó reggelt kívánok. A nevem Akamatsu Gempachi.
Az öreg pár rám emelte a tekintetét, majd végigmértek. Az öreg elhúzta a száját, majd visszahajtotta a fejét. Az öregasszony rám mosolygott, majd azt mondta.
-Jó reggelt magának is. Miben segíthetünk ?
-Igazából én szeretnék maguknak segíteni. Láttam az előbb, hogy a férjével mi történt. Arra gondoltam, hogy segítek önöknek egy kicsit.
-Nem kell a segítséged. – mondta mogorván az öreg – Majd megoldom egyedül is. Eddig is sikerült valahogy.
-De drágám. Ne légy ilyen modortalan. – mondta megrovón az öregasszony – Inkább örülhetnél annak, hogy ez a kedves fiatalember segíteni akar neked.
-Igen. De vajon mennyit kér a segítségnyújtásért ?
-Jaj emiatt nem kell aggódnia. Nem kérek semmit sem érte. – mondtam meg az öregnek.
-Na látod drágám. Vannak még olyanok is a világon akik önzetlenül is segítenek annak aki rászorul.
Az öreg rám nézett, majd a feleségére. Láttam rajta, hogy elgondolkozik a dolgon.
-Rendben van. Elfogadjuk a segítségét. Köszönjük. – mondta beletörődőn az öreg.
-Nos akkor. Megmutatom magának, hogy mit hova kell pakolnia. – mondta az öregasszony, és elindult a kocsi felé.
-Várjon egy kicsit. Előbb levenném a felső ruhámat. Nem szeretném, ha összekoszolódna.
-Jó rendben van. – mondta az öregasszony.
Amikor levettem a felső ruhámat, az öregasszony az arcához kapott és szörnyülködve azt mondta:
-Te jó ég. Mi történt magával ?
-Semmi különös. Ne törődjön vele. – mondtam neki, közben pedig összehajtottam a ruhámat,
majd beletettem a hátizsákomba.
-Ne kíváncsiskodj annyit asszony. – mondta megrovón az öreg.
-Jól van drágám. Csak féltem a fiatal embert, hogy valami baja esik. – mondta aggódon az öregasszony.
-A fiú saját maga ajánlotta fel a segítséget. El tudja dönteni, hogy képes-e segíteni vagy sem.
Az asszony a derekára tette a kezét, és mérgesen azt mondta:
-Persze drágám. Csak az a baj veletek férfiakkal, hogy akkor is dolgoztok amikor nem vagytok olyan állapotban. Neked is baj van a derekaddal, aztán itt kapkod a ládákat mintha még mindig húsz éves lennél.
-Ne kezd már megint ezt asszony. – mondta mérgesen az öreg.
Ezután még egy ideig farkas szemet néztek egymással, majd az öregasszony továbbindult a kocsihoz. Utána mentem, majd felakasztottam a hátizsákomat a lovas kocsira.
-Amit láda van a kocsin azt mind lepakolhatja. – mondta az öregasszony
-Rendben van. Akkor hozzá is látok. – mondtam, majd leemeltem az első ládát a kocsiról.
Az első pár ládát nehezen emeltem fel és cipeltem, de azután már minden simán ment. Egymás után rakodtam le a ládákat a kocsiról, közben egy kicsit meg is izzadtam. Néha megkockáztattam, hogy két ládát viszek, mert azért nem akartam, hogy egész nap itt maradjak. Egy ideig számoltam, hogy mennyi ládát rakodtam le eddig, de olyan harminc körül felhagytam a számolásukkal. Igaz nem mind volt nagy és nehéz, többségben kicsik és könnyűek voltak a ládák. Az öregasszony aggódva figyelt engem, de amikor végeztem megkönnyebbült. Mikor végeztem, kaptam egy vödör vizet, hogy lemossam magamról az izzadságot. Miközben mosakodtam, hogy valamin halkan vitatkoztak, de amikor figyelni kezdtem volna, hogy min folyik a vita abbahagyták. Miután megmosakodtam felöltöztem, majd odamentem az öregekhez. Az öreg kicsit morcos volt, amit nem tudtam mire vélni.
-Még egyszer nagyon köszönjük a segítségét. – mondta mosolyogva az öregasszony.
-Nincs mit. Örülök hogy segíthettem. – mondtam.
Mikor indulni akartam az öregasszony megfogta a vállamat, és megállított. Visszafordultam és megkérdeztem.
-Valami baj van ?
-Nincs fiam. Csak megbeszéltem a férjemmel, hogy valahogy meg kéne hálálnunk a segítségét még is
csak.
-Jaj nem kell. Mondtam. Nem kérek semmit sem érte.
-De azért ezt a kis csekélységet még is csak fogadja el. – mondta, majd egy kis szütyőt nyújtott felém.
Tiltakozón felemeltem a kezemet.
-Ja kérem. Megmondtam, hogy nem …
-De én még is oda akarom magának adni. – mondta az öregasszony, majd megpróbálta a kezembe nyomni a kis erszényt.
-Ne erőltesd asszony, ha nem akarja. – mondta az öreg.
Az öregasszony hátrafordult, és egy dühös pillantással elhallgattatta az öreget. Ezután visszafordult felém, és könyörgőn rám nézett.
-Kérem fogadja el. – mondta, majd a kezembe tette a kis erszényt.
Fogtam a kis erszényt és zsebre tettem.
-Nagyon szépen köszönöm. – mondtam
-Nem. Mi köszönjük. – mondta a könnyeivel küszködve az öregasszony.
Búcsút intettem nekik majd tovább indultam. Miután elhagytam a piacot, a város ugyanazon a kapunk hagytam el, amin érkeztem. Miután elhagytam a várost elindultam az úton, hogy új kalandok után nézzek.

Miután a keleti kapun át távoztunk a városból a társaimmal, az erdő felé indultunk el. Páva tudott egy falut két napi járásra innen ahol mostanában sok furcsa dolog történt. Ezért elhatároztuk, hogy felkeressük a falut és körbe nézünk ott. Miközben egyre távolodtunk a várost körbevevő faltól, elkezdtek felbukkan a várost körbevevő termőföldek. Lassan a parasztok kezdtek visszatérni a földjeikre, hogy folytassák a munkájukat. Amerre csak néztem csak búzamezőket és parasztházakat láttam. Ahogy közeledtünk az erdő széle felé, megláttam egy kis paraszt házat. A ház melletti magas fa mellet állt egy öreg hölgy, aki a fa teteje felé nézett. Kicsit furcsálltam a dolgot, hogy miért nézi a fa tetejét a hölgy, de ahogy egyre közeledtünk, már kezdtem érteni, hogy miért áll ott.
- Cicuskám. Gyere le szépen. Cicuskám. – halottam a hölgytől, hogy hívja a fa tetejében ragadt kicsi fekete macskáját.
Természetesen a macskának nem akaródzott lejönni a fáról. Mivel nagyon magasra felment, félt lejönni a fáról. Az egyik vastag ágon kapaszkodott és rettentő hangon nyávogott.
- Gyere le cicuskám. Nem kell félned. Itt vagyok, csak gyere már le. Kérlek szépen gyere le. – mondta nyájas hangon az öreg hölgy.
Mikor a hölgy mellé értünk akkor megálltam, és megszólítottam.
- Jó napot kívánok. Elnézést kérek a zavarásért. Mi történt ?
A hölgy felém fordult, és aggódva azt mondta.
- Jó napot fiatalember. Bent voltam éppen a házamba és éppen ebédet főztem, amikor meghallottam, hogy egykutya elkezdte kergetni az én kis cicámat. Mire kijöttem a házból addigra már fent volt a fán szegényke, és most nem akar lejönni onnan.
- Esetleg tudok segíteni ? – kérdeztem a hölgytől.
- Tényleg segítene nekem ? Segítene lehozni az én kiscicámat a fáról ? – kérdezte tőlem reménykedve a hölgy.
Szürke rögtön megállt mikor látták, hogy megálltam az öreg hölgy mellet kérdezősködni. Páva csak később vette észre, hogy nem követjük. Visszafordult, majd miközben jött visszafelé odakiáltott nekem.
- Jaj kölyök gyere már. Majd lejön az a macska magától.
- Ne légy már modortalan Páva. – mondta Szürke. – Ha a kölyök segíteni szeretne, akkor had segítsen.
Páva csak megvonta a vállát, majd mikor odaért karba tette a kezét és azt mondta.
- Jó rendben van. Csak aztán siessen, mert így egy hét alatt sem érünk oda.
Mérgesen ránéztem Pávára, majd visszafordultam a hölgy felé és azt mondta:
- Természetesen. Segítek lehozni a cicáját.
- Köszönöm. – mondta a hölgy és szorosan átölelt. – El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok, hogy segít nekem.
- Igazán nem kell hálálkodnia. Ez csak természetes, hogy segítek annak aki rászorul. – mondtam nemes egyszerűséggel.
Miután a hölgy elengedett, odamentem a fa alá és levettem a hátamról a hátizsákomat. Ezután elkezdtem felmászni a fára, hogy lehozzam a rémült macskát. Sok időbe telt, mire felmásztam oda ahol a macska volt, mivel elég rég másztam utoljára fára. Mikor lekezdtem a macska felé nyúlni, az rögtön morogni kezdett.
- Nyugalom. Csak segíteni akarok. – mondtam a macskának, de nem használt semmit.
Amikor végre megfogtam volna a macska hangosan rám mordult és felém kapott a mancsával.
- Áu. – mondtam hangosan.
A macska végigkarmolta a kezemet, majd ismét morogni kezdett. Visszarántottam a kezemet, hogy megnézzem mekkora volt a seb. Nem volt túl nagy, de eléggé vérzett. Mérges a macskára pillantottam, majd elkezdtem közelebb húzódni felé. Ekkor még hangosabban kezdett el morogni, és megint felém kapott a mancsával.
- Nem érdekel. Akkor is lehozlak erről a fáról, ha szét fogod marcangolni a karomat. – mondtam neki mérgesen, és újra felé nyúltam.
Sok időbe telt, de végül sikerült megfognom a macskát. Amikor elkezdtem lefelé mászni a fáról láttam, hogy gazdagabb lettem még több karmosással. Amikor végre leértem a fárol, odamentem a hölgyhöz és a kezébe adtam a macskát.
- Tessék hölgyem itt van a macskája. – mondtam a hölgynek.
- Látom nagyon csúnyán megkarmolta a kezét. – mondta a hölgy.
- Á. Csak egy pár karcolás. – mondtam, majd felemeltem a kezemet, hogy megcsodáljam a sebeimet. - Majd elmúlik.
- Had adjak egy kis vigaszdíjat a kezéért és azért is mert lehozta nekem a cicámat. – mondta a hölgy, majd a zsebébe nyúlt.
Már tapasztaltam, hogy nem érdemes tiltakozni azért hogy nem a jutalomért segítettem. Inkább csak mosolyogtam, és amikor az öreg hölgy átadott nekem egy kis erszényt azt mondtam:
- Igazán nem kellet volna. Nagyon szépen köszönöm.
- Nem fiatalember. Én köszönöm a segítséget.
- Na indulhatunk végre ? – kérdezte Páva mérgesen. – Már rég az erdőt kéne járjuk.
- Jól van na. Megyünk már. – mondtam Pávának.
Visszamentem a cuccaimért, majd miután a vállamra kaptam a hátizsákomat elindultunk tovább. Mielőtt viszont elmentünk volna visszafordultam, és elköszöntem a hölgytől.
- Viszlát.
- Viszont látásra. Még egyszer köszönöm a segítséget. – mondta a hölgy, közben pedig mosolyogva integetett.
Miután bementünk az erdőbe, estig meg sem álltunk. Mikor végre este letelepedtünk és tábort vertünk, elővettem az elsősegély csomagomat, hogy a sebeket kitisztítsam. Páva ezt látta, és jól kinevetett érte. Nem nagyon érdekelt, miután elláttam a sebeket, bekötöztem a kezemet. Ezután elcsomagoltam, majd elővettem a háló zsákomat és lefeküdtem aludni.

Másnap reggel kipihentem ébredtem. Szürke már ébren volt és éppen két nyulat készített elő a főzéshez. Közben a tűzre is figyelt, nem hagyta hogy teljesen kialudjon.
- Jó reggelt. – mondtam neki, közben kikeltem a hálózsákomból.
- Neked is. – mondta Szürke, majd tett egy darab fát a tűzre.
Miután összecsomagoltam a hálózsákomat, leültem egy kicsit a tűzhöz. Láttam, hogy Szürke egy edényben vizet is feltesz forralni.
- Honnan szerezted a vizet ? – kérdeztem meg tőle.
- Van itt egy tó a közelben arra felé. – mondta Szürke, és a kezében lévő késsel megmutatta az irányt.
Felkeltem a tűz mellől, majd elindultam megkeresni a tavat. Nap még nem kelt fel, ezért még egy kicsit hűvös volt az erdőben. Mikor végre megtaláltam a tavat, levettem a felsőmet és megmosakodtam. Igaz még jó hideg volt a víz, de már megszoktam. Miután megfürödtem, visszamentem a táborunkba. Miközben visszafelé mentem, furcsa hangokra lettem figyelmes. Hangos kiabálást és szitkozódást halottam az erdei út felől. Ezután beszélgetés hangja ütötte meg a fülemet, ezért úgy határoztam, hogy odamegyek megnézni, hogy mi folyik arra. Miközben közeledtem a hang irányába, egyre jobban ki tudtam venni, hogy az ott lévők miről beszélgetnek. Egy nő és egy férfi beszélgettek egymással, majd egy másik férfi is becsatlakozott a beszélgetéshez. Mikor kiléptem az erdőből, érdekes látvány tárult a szemem elé. Egy fogat állt egy kidőlt fa előtt, mert eltorlaszolta az erdei utat. A fogat mellet és egy gyönyörű nő állt és két egyenruhás férfinek parancsolgatott, akik megpróbálták arrébb vonszolni a fát. A nő vörös színű egyrészes dísze ruhát viselt ami arra utalt, hogy nagyon gazdag lehet. A két férfi nem voltak valami erősek, nem is sikerült arrébb mozdítaniuk a fát. Nem vettek észre ezért elkezdtem közelebb menni.
- Gyerünk. Ne legyenek ennyire nyámnyilák. Vigyék már arrébb az a fát, nincs időnk itt piszmogni.
- Igenis asszonyom. – mondta az egyik férfi, majd erőlködve megpróbálta megmozdítani a fát.
Mikor még akkor sem vettek észre amikor a nő mögött álltam, úgy döntöttem, hogy felhívom magamra a figyelmet.
- Elnézést kérek. Talán segíthetek önöknek ? – mondta hangosan.
A nő rögtön megpördült, majd sikítani kezdett. A két fickó rám nézett, otthagyták a fát és dühös arccal felém indultak.
- ÚRISTEN. EGY BANDITA. KI AKAR RABOLNI: SEGÍTSÉG. – sikította a nő, közben megpróbált minél távolabb kerülni tőlem.
- Tűnj innen te suhanc. Ha egy újjal is hozzányúlsz az úrnőhöz, kitekerem a nyakadat. – mondta az egyik férfi, közben pedig futólépésben közeledett felé.
- Várjanak. Nem vagyok én rabló. Csak segíteni szeretnék.
- És ezt higgyük is el. Az úrnőnk mögé lopakodtál, mint valami rablógyilkos.
- Higgyék el nem akartam semmi rosszat. – mondtam.
A két férfi mellém lépett, majd lefogtak és a földre nyomtak. Megpróbáltam kiszabadulni, hogy ártanék nekik, de nem volt semmi értelme.
- Engedjenek már el. Nem hallják amit mondok ? Nem akartam semmi rosszat, csak segíteni akartam. – mondta, de nem volt semmi
A nő közben abbahagyta a sikoltozást, és közben elkezdett közelebb jönni felém.
- Ne aggódjon úrnőm. Nem fogja már bántani magát. – mondta a másik férfi, és közben egyre jobban rám nehezedett.
- Nem bírja felfogni, hogy nem akartam bántani a hölgyet. Engedjen már el. – mondtam, majd megpróbáltam kiszabadulni a szorításukból.
- Persze higgyük is el neked. – mondta a másik.
Már épp azon voltam, hogy a férfi képébe ordítsak, hogy hátha úgy megérti amit mondok, amikor furcsa dolog történt. A nő felsikoltott, a két férfi pedig a levegőbe emelkedett. Egy ideig nem értettem, hogy mi történt, de aztán meghallottam Páva hangját ahogy azt mondja:
- Nem gondoljátok, hogy meg kéne hallgatni a fiút ahelyett, hogy leteperitek őt mint valami lotyót szokás a kuplerájban ?
Ekkor elszabadult a pokol. A két férfi megpróbáltak kiszabadulni Páva szorításából, de ő erősen tartotta őket. A nő ekkor elájult és elterül a földön mint valami rongybaba. Feltápászkodtam a földről és odaszóltam a két férfinek
- Megtennék, hogy egy kicsit rám figyelnének ?
Mivel nem volt hatással a mondandóm, ezért Páva összeütötte a két férfi fejét, hátha akkor végre odafigyelnek. Ennek az lett az eredménye, hogy végül a két férfi is elvesztette az eszméletét. Páva finoman letette őket a földre, majd megkérdezte tőlem:
- Jól vagy ?
- Igen jól, de most nézd meg mit csináltál.
- Látom. Segítettem rajtad, hogy ez a két surmó nehogy agyonnyomjon.
- Az rendben van, de mért ütötted ki őket ?
- Nem akartam. Csak azt akartam, hogy végre nyugton maradjanak.
- Hát az sikerült. – mondtam, majd elindultam a nőhöz, hogy megnézzem hogy van.
Szerencsére nem esett nagy baja, csak elájult. Letérdeltem mellé, és finoman keltegetni kezdtem.
- Hölgyem. Ébredjen fel kérem. – mondtam, közben finoman az arcát pofozgattam.
- Ne segítsek ? – kérdezte Páva.
- Nem kell. Te ma már eleget segítettél.
- Jól van kölyök. Legközelebb, ha segítségre fogsz szorulni én biztos nem segítek neked. – mondta morcosan Páva.
- Nem úgy értettem.
- Nem érdekel. Hagy békén. – mondta Páva, és karba tette a kezét.
Visszafordultam a nőhöz és tovább folytattam a keltegetését. Végül kinyitotta a szemét, és ébredezni kezdett.
- Jól van hölgyem ? -kérdeztem tőle.
- Kérem. – mondta a nő kábultam. – Kérem. Ne bántson.
- Nem fogom bántani. Azért jöttem, hogy segítsek. – mondtam, majd segítettem neki felállni.
Mikor végre megtudott állni egyedül is a lábán, kicsit rendbe szedte magát, majd megkérdezte.
- Akkor mért osont mögém és a barátja miért ütötte le a szolgáimat ?
- Elnézést kérek a kellemetlenségért. Nagyon sajnálom ami történt kérem bocsásson meg nekem. – esdekeltem a hölgynek.
A hölgy először rám, majd Pávára végül a két eszméletlen szolgájára nézett. Látszott, hogy gondolkodik a dolgon, végül csak annyit mondott.
- Jó megbocsátok. Igaz nekem sem kellet volna túlreagálnom a dolgot. Nem kellene minden vadidegenben a tolvajt vagy gyilkost látnom.
- Hát van benne valami. – mondta Páva.
- Na de Páva... – kezdtem volna, de a nő közbe szólt.
- Ne uram, ne bántsa a barátját. A barátjának igaza van Én kérek elnézést a történtekért. Kérem bocsásson meg.
Egy ideig csak némán álltam, majd azt mondta:
- Megbocsátok hölgyem.
- Köszönöm. Engedje meg, hogy bemutatkozzam az én nevem Higashiyama Kyushichi.– mondta a hölgy.
- Az én nevem pedig Akamatsu Gempachi. A társamat Ishiguro Atshushinek hívják, de jobban szeretik ha Pávának szólítják.
- Értem. – mondta csodálkozó tekintettel a hölgy.
- És most engedjem meg, hogy segítsünk önnek.
- Rendben van. –mondta a hölgy.
- Akkor most arrébb visszük … - kezdtem volna bele, de Páva közbe szolt.
- Visszük. Ezt hogy érted ? Nem csak viszed ?
- Mégis hogy vigyem arrébb azt a nagy fát teljesen egyedül ?
- Megmondtam neked, hogy nem fogok neked segíteni. – mondta Páva, közben pedig úgy tett, mintha meglátott valami érdekeset a körme alatt.
- Jaj ne kezd már Páva. – mondtam neki
- De kezdem kölyök. Ha most azonnal nem kérsz bocsánatot, akkor rám ne számíts. – mondta Páva, majd megfordult és elindult befelé az erdőbe.
Egy ideig úgy voltam vele, hogy nem kérek bocsánatot, de utána rájöttem, hogy nem maradt más választásom.
- Jól van Páva Te nyertél. Sajnálom amit mondtam neked. De most nagy szükségem van a te és Szürke segítségére, úgyhogy megtennétek, hogy segítetek nekem ? – mondtam könyörgő hangon.
Egy ideig nem érkezett válasz végül Páva kiszólt a fák közül.
- Jól van kölyök. De csak azért mert ilyen szépen kérted. Mindjárt visszajövök, csak előbb szólok Szürkének.
- Rendben van. Siessetek vissza. Nagyon köszönöm. – mondtam, majd visszafordultam a hölgyhöz.
Egy ideig csöndben várakoztunk, majd a hölgy megtörte a hallgatást és így szólt:
- Ha szabad megkérdeznem ki ez a Szürke akit emlegettek a barátjával.
- Ő a másik barátom. Őt Okanaya Chomeinek hívják, de ő is a művésznevét szereti használni.
- Ó értem. – mondta a hölgy, majd ismét elhallgatott.
Kis idő múltán Páva visszajött Szürkével együtt, így nekiláthattunk, hogy elvigyük a fát az útból. Levettem a felsőmet, majd nekiláttunk a fa arrébb rakásának. Az egész nem tartott sok időbe, de eléggé fárasztó volt. Mire elvittük a fát az útból teljesen megizzadtam. Hiába, hogy Szürke és Páva sokkal erősebbek mint én, ők is leizzadtak a fa cipelésében. A két fickó még mindig nem ébredt fel ezért már egy kicsit elkezdtem aggódni.
- Nem kell aggódni. Hamarosan magukhoz térnek. – mondta nekem Páva.
- Biztos vagy benne ? – kérdeztem meg tőle.
- Egészen biztos. – mondta vigyorogva Páva, majd odaszólt a hölgynek. – Na hölgyem. Amint felébred a két szolgája, akár el is indulhatnak. Már semmi nincs az útjukban.
- Köszönöm szépen. – mondta a hölgy, majd közelebb lépett hozzám.
Először nem tudtam, hogy mit akar, de amikor elővette az erszényét és felém nyújtotta már tudtam, hogy mit akar.
- Nem. Nem fogadhatom el. – mondta a hölgynek.
- Fogadja csak el. Hálám jeléül. – mondta, majd a kezemért nyúlt.
Nem tiltakozhattam. Mikor odaadta nekem az erszényt, még annyit mondott.
- Ez nem csak magának, hanem nekik is adtam. Majd osszák el. – mondta a hölgy.
- Rendben. – mondtam.
Egy ideig így álltunk, majd Páva így szólt.
- Itt az ideje, hogy induljunk. A szolgák ébredeznek már.
Odanéztem, és láttam, hogy tényleg ébredeznek. Elindultunk hát az erdő felé, és még mielőtt elnyelt volna minket az erdő még visszaszóltunk a hölgynek.
- Örülök hogy megismerhettem. – mondta Páva.
- Viszlát. – mondta nemes egyszerűséggel Szürke.
- Viszont látásra. – búcsúztam el én is.
- Viszlát. Köszönöm a segítséget. – köszönt el tőlünk a hölgy.
Miközben haladtunk visszafelé, Szürke sietősre fogta a lépteit, hogy minél előbb visszaérjünk.
- Miért sietünk így Szürke ? – kérdeztem tőle.
- Már nagyon éhes vagyok. – mondta ő. – És nem szeretném ha a nyúl kihűlne mire visszaérnék.
Nem szóltam többet, én is sietősre vettem a lépteimet. Már én is nagyon éhes voltam és alig vártam, hogy ehessek Szürke főztjéből.

Szürke, Páva és én miután segítettünk az embereknek visszaállítani a rendet Eroomduk-ban tovább indultunk, hogy újabb kalandok után nézzünk. Sajnos a Eroomduk-i magánakciónk során súlyosan megcsappant a gyémánt készleteink ezért úgy döntöttünk, hogy munkát fogunk keresni. Páva tanácsára elindultunk kelet felé, hogy megkeressük Páva egyik ismerősét aki esetleg munkát tud nekünk ajánlani. Páva ismerősének volt egy hatalmas gyümölcsöse, ahol mindig akadt valami tenni való amihez az ismerősének mindig szüksége van megbízható munka erőre. Néhány napos vándorlás után meg is érkeztünk a gyümölcsöshöz. Páva nem túlzott amikor azt mondta, hogy a barátjának hatalmas gyümölcsöse van. Nem láttam a gyümölcsös végét, pedig elég sokáig el lehetett látni. A gyümölcsösben rengeteg barack fa, cseresznye fa és alma fa volt. El sem tudtam képzelni, hogy páva ismerőse hogy tudta karban tartani ezt a hatalmas gyümölcsöst. Aztán ahogy egyre közelebb értünk, megláttam az a rengeteg embert aki a gyümölcsösben dolgozik. Egyesek a fákon vagy létrákon voltak és a gyümölcsöket szedték le a fáról. Míg mások a leszedett gyümölcsöket elvitték egy házhoz ahol az ott lévő emberek átválogatták a gyümölcsöket hogy csak a legjobb minőség kerüljön ki a gyümölcsös területéről. Viszont semmi nem veszett kárba. Amit úgy ítéltek, hogy nem felel meg azokat hordókba rakták, valószínűleg hogy később cefreként értékesítsék. Pávát belépett a gyümölcsös kapuján én és Szürke pedig követtük őt. Néhány lovas kocsi állt az udvaron amire az ellenőrzött gyümölcsös ládákat pakolták fel. Páva a rakodást irányító férfi felé indult, mi pedig követtük őt. Mikor Páva a férfi mögött át megköszörülte a torkát, és azt mondta:
- Szervusz Rikiya.
A Rikiya nevezetű férfi megfordult, amikor pedig meglátta Pávát elmosolyodott és átölelte őt. Páva viszonozta Rikiya ölelését, és mikor szétváltak Rikiya vállon veregette Pávát és azt mondta.
- Üdvözöllek barátom. Rég láttuk már egymást.
- Hát igen elég rég. – mondta páva mosolyogva.
Páva felénk fordult, majd azt mondta:
- Had mutassam be a barátaimat. Rikiya ő itt Szürke, vele már találkoztál egyszer.
- Igen. Nagyon régen volt már, hogy utoljára találkoztunk, de mintha egy napot sem öregedtél volna Szürke. – mondta Rikiya és kezet fogott Szürkével.
- Köszönöm. Örülök, hogy újra találkozunk. – mondta Szürke.
- Ő pedig itt Akamatsu Gempachi. Nem rég ismertem meg, de mintha az öcsém lenne. – mondta Páva.
- Azért nem kell túlozni Páva. – mondtam neki.
Rikiya közelebb lépett hozzám, majd miután kezet fogtunk bemutatkozott.
- Az én nevem Matsumara Rikiya. De szólíts csak Rikiyanak. – mondta Rikiya
Bólintottam, majd egy pár perces csend után Rikiya megkérdezte.
- Na és minek köszönhetem a látogatásotokat , Gondolom nem csak azért jöttetek, hogy megcsodáljátok a gyümölcsösömet.
- Hát az a helyzet Rikiya hogy munkára lenne szükségünk. Nemrégen volt egy nagy anyagi beruházással járó feladatunk, ami jócskán megcsökkentette az erszényeink tartalmát, úgyhogy arra gondoltunk hogy az év ebben a szakában mindig szükséged van munkaerőre … - hagyta befejezetlenül a mondatot Páva.
Rikiya értette a mondandó lényegét, Pávára mosolygott és azt mondta:
- Most úgy is nagy a hajtás, mert minél előbb kész akarunk lenni a mostani megrendelésünkkel, úgyhogy felveszlek benneteket. De csak mára, így is sokba fog nekem kerülni, hogy kifizessem az itt dolgozók bérét.
- De gondolom, azért nem fog nagy nehézségeket okozni. – mondta Páva vigyorogva.
- Persze, hogy nem. Amint megkapom a megrendelőktől a munkákért járó jutalmat akkor ki tudom majd fizetni a munkásokat. Ráadásul még nekem is fog maradni belőle. – mondta vigyorogva Rikiya.
Rikiya összecsapta a tenyerét majd azt mondta:
- Akkor akár neki is kezdhetnétek.
- És mi lesz a feladatunk ? – kérdezett rá Páva.
- Te és Szürke a kocsikra fogjátok rakodni a gyümölcsös ládákat. Gempachi meg a gyümölcsösben fog segíteni a többi munkásba. A barackosban jelentkezzél majd Mokuaminál. Majd mond meg neki, hogy én küldtelek oda hogy segíts az ott dolgozóknak. - mondta Rikiya
- Rendben van. – mondtam Rikiyanak.
- Kapunk valami munka ruhát ? – kérdezte Páva.
- Persze. Menjetek be oda. – mutatott Rikiya egy kis faépületre. – Van ott egy asztalon egy rakás munkaruha. Válasszatok ki a számotokra megfelelő ruhát és vegyétek át.
- Akkor megyünk is. Hisz ránk is meg rád is vár a munka. – mondta Páva.
- Akkor majd a nap végén találkozunk. – mondta Rikiya majd elindult, hogy tovább irányítsa a rakodást.
- Na akkor induljunk. – mondta Páva.
A faházhoz siettünk, hogy gyorsan átöltözzünk. Mikor beléptünk, rögtön az asztalhoz siettünk, hogy megkeressük a ruhakupac közepén a számunkra megfelelő munkaruhát. Szerencsémre én hamar megtaláltam a ruhámat. Amikor már én rég elindultam a faházból, Szürke és Páva még csak éppen hogy megtalálták a számukra megfelelő munkaruhát. Mivel nem tudtam, hogy ki az a Mokuami ezért a munkásoktól kérdeztem meg, hogy hol találom őt. Szerencsére hamar megtaláltam Mokuamit, a munkások pontos irányításának hála. Mokuami egy fiatal lány volt, aki a gyümölcsös ezen a részén a munkásokat felügyelte. Odamentem hozzá és megszólítottam őt.
- Üdvözletem. Az én nevem Akamatsu Gempachi. Rikiya küldött, hogy segítsek az itt folyó munkálatokban.
Mokuami végigmért engem, majd azt mondta:
- Üdv. Szóval segédmunkaerő vagy. Nos akkor lássunk is neki.
Mokuami először azt a feladatot adta nekem, hogy segítsek a fákon lévő gyümölcsök leszüretelésében. Szinte az egész napomat a fákon töltöttem, és a gyümölcsöket szedtem le a fákról. Még akkor is a fán voltam amikor eljött az ebédidő. Néhány munkás kihozott egy taligán néhány szütyőt amiben az aznapi ebéd volt becsomagolva. Miután mindenki gyorsan megette az ebédjét folytattuk tovább a munkát. Jól bírtam a munkát, hála a nagyapámnál töltött hosszú éveknek. Mokuami később lehívott a fáról, hogy segítsek a gyümölcsöket átvinni a válogatókhoz. Kis felüdülést jelentett, hogy nem a fákon kell a gyümölcsöket szednem. Egy ideig számoltam, hogy hány ládát viszek át, de olyan nyolcvan láda körül elvesztettem a fonalat. Mokuami később visszaparancsolt a szüretelőkhöz, mert néhány munkás kidőlt a nagy meleg miatt. Lassan megteltek a lovas kocsik, így abbahagyhattam a szedés és átmehettem segíteni rakodni. Lassan közeledett a várva várt nap vége, hamarosan befejezhettük a munkát. Amikor a kocsik megteltek, lejárt a munkaidő, így mindenki elindulhatott haza. Megvártam Szürkét és Pávát a z öltözéssel, hogy együtt indulhassunk el Rikiyahoz. Miután átöltöztünk mentünk Rikiyahoz hogy megkapjuk az aznapi munkánkért járó fizetésünket. Rikiyara a gyümölcsös kapujában találtunk rá. Ott várt minket három darab erszénnyel a kezében. Mikor odaértünk, mindegyikünk kezébe odaadott egy erszényt, majd azt mondta.
- Jól dolgoztatok. Ha esetleg bármikor szükségetek van munkára, ide bármikor jöhettek.
- Köszönjük Rikiya. Lenne egy kérdésem mielőtt elmennénk. – mondta Páva.
- Mond csak bátran. – mondta Rikiya.
- Hol találunk egy jó fogadót a környéken ? - kérdezte Páva.
- Ha itt végig mentek. – mondta Rikiya közben mutatta, hogy merre menjünk. – Akkor eljuttok egy Kiszáradt Tönk nevű fogadóhoz. Kívülről lepukkantnak néz ki, de higgyétek el nekem nem találtok az egész világon annál jobb fogadót.
- Köszönjük Rikiya. Akkor most megyünk is. Viszlát. – mondta Páva és elindult a megadott irányba.
- Gyertek máskor is. Szervusztok. – mondta mosolyogva Rikiya.
- Viszlát. – köszönt el Szürke.
- Viszont látásra. – köszöntem el én is Rikiyatól, aztán a többiek után siettem.
Így hát elindultunk Rikiya gyümölcsöséből, hogy megkeressük a kiszáradt Tönk nevű fogadót, hogy kipihenhessük ezt a mai napot.

A táj lassan változni kezdett ahogyan haladtunk a fogadó felé. Az erdő lassan kezdett eltünedezni és egy lápos vidék vált láthatóvá ahol már csak megkövesedett fatörzsek voltak csupán. Miközben haladtunk a fogadó felé furcsa hangra lettem figyelmes. Először egy nyüszítő hangot hallottam, majd egy vékonyka ugatást a halott erdő felől.
~ Mit keres itt egy kutya ? Biztosan jól hallottam. – gondoltam magamban.
Jeleztem a társaimnak, hogy álljunk majd amikor megint meghallottam a kutya hangját elindultam befelé az erdőbe. Szürke és Páva követett engem egy idő után, valószínűleg nem tartották jó ötletnek, hogy egyedül kószáljak a mocsárba. Miközben haladtam befelé az erdőbe felkaptam egy hosszú botot, hogy azzal vizsgáljam meg hova léphetek. Ahogy lassan haladtam befelé az erdőbe egyre jobban hallottam a kutya hangját. Végül egy kidőlt fához érkeztünk ahol egy hatalmas gödör volt amiben valaha a gyökér helyét jelentette. Lenézte a gödörbe és megláttam a kutyát az alján. A kutya túl kicsi volt ahhoz, hogy saját erejéből kijöjjön ezért úgy határoztam, hogy lemegyek érte kötélen.
- Tudsz jó csomót kötni ? – kérdeztem Szürkétől.
- Húsz hosszú éven át dolgoztam egy hajón. Megtanultam olyan csomót kötni amit még mágiával sem tudsz szétszedni. – mondta vigyorogva Szürke.
- Rendben van. Akkor köss egy olyan csomót, hogy ne oldódjon ki amíg felmászok. – mondtam, majd elővettem a kötelet a zsákomból.
Szürke kivette a kezemből a kötelet, majd a derekam köré kezdte csavarni. Ezután hozzáfogott egy bonyolult csomó kötéséhez. Mikor kész volt, intett hogy indulhatok is. Páva és Szürke fogta a kötelet, én pedig lassan ereszkedni kezdtem a gödör aljára. Miközben haladtam lefelé a kutya továbbra sem hagyta abba az ugatást és a nyüsszögést. Mikor végre lent voltam az alján, lassan leguggoltam és hívogatni kezdtem a kutyát.
- Gyere kutyus. Kiviszlek innen. Gyere ide.
A kutya egy ideig csak méregetett, majd mintha csak megértette volna amit mondtam odajött hozzám. Gyorsan felkaptam még mielőtt meggondolná magát, majd felkiáltottam.
- GYERÜNK ! HÚZZATOK FEL !
Lassan elkezdtek felfelé húzni, én meg megpróbáltam a karjaimban tartani a kutyát. Mikor a gödör pereméhez értem, Páva átvette tőlem a kutyát. Miután kimásztam a gödörből, intettem Szürkének és azt mondtam:
- Gyere Szürke. Old ki a csomót.
Szürke csak vigyorogva odajött hozzám, majd a csomóhoz nyúlt és egyetlen laza mozdulattal kioldotta azt. Én csak megbabonázva bámultam a dolgot, végül amikor már magamhoz tértem csak annyit mondtam:
- Ugye engem is megtanítasz ilyen csomók kötésére.
- Persze. Csak legyen egy pár szabad hetünk. Megtanítalak az összes trükkre amit ismerek.
Ekkor Páva odalépett hozzánk kutyával a kezében és megkérdezte:
- Mit csináljunk ezzel a kis szőrmókkal ?
- Talán a közelről szökött el valahonnan. Lehet, hogy keresik. - mondtam Pávának
És egyszer csak mint a mondandómat bizonyítaná egy távoli női hang szólongatását hallottuk meg.
- Abuh. Abuh. Kiskutyám. Gyere ide. Abuh.
- Na mit mondtam. – mondtam vigyorogva Pávának.
- Na akkor gyerünk. – mondta Szürke. – Vigyük vissza ezt a kis vakarcsot a gazdájának.
Elindultunk a kutyával a hang irányában, közben pedig vigyáztunk hogy hova lépünk. Elég sokáig tartott, de végül megérkeztünk a kutya gazdájához. A nő jelenléte furcsa volt ezen a kihalt és nyomorúságos helyen. Cifra ruhájában egészen szemrevalónak látszott a maga fehér bőrű, sápatag módján. A nő feketén csíkozott, sötétvörös haját alighanem festette, de nem tudtam eldönteni, melyik lehet az eredeti hajszín. Arcfestéke még jobban kiemelte szemének zöldjét, bőrének fehérét. Úriasszony módjára hosszú, lepelforma ruhában járt, melyet aranyszálakkal szőtt öv fogott össze derekán. Csinosnak csinos, de cseppet sem védtelen állapíthattam meg, amikor megláttam, hogy egy kabátos-kalapos, feketében járó férfi vigyázza az ápolt körmű úrinő lépteit. A szépséget kísérő fekete hosszú kabátos fickó szúrós nézése és az övén függő, kisebb pallosnak is beillő kard elgondolkodtatott.
~ Vajon ha egyedül lennék most itt, mennyi ideig maradnék életben még mielőtt a fickó lecsapná a fejemet ?
Mikor már csak néhány lépésnyire voltunk odaszóltam Pávának:
- Engedd el a kutyát.
Páva szó nélkül letette a kutyát, majd tovább haladtunk a nő felé. A kutyus eszeveszett gyorsasággal megindult a gazdája felé. A nő mit sem törődve a ruhájával leguggolt, hogy felvehesse a kutyáját.
- Jaj Abuh. Annyira hiányoztál. Hol csavarogtál te kis haszontalan ? – mondta a kutyájának a hölgy.
- Egy gödörben találtunk rá nem messze innen. – mondtam a hölgynek.
Mintha csak most vett volna észre a hölgy rám pillantott és csodálkozva azt mondta.
- És maguk visszahozták nekem , Nagyon szépen köszönöm.
- Nincs mit. – mondta Páva. – Csak szívünkön viseljük a hölgyek, a szerencsétlenek és a állatok sorsát.
A nő védelmezője furcsán méregetett minket, a kezében pedig a kardján tartotta. Úgy gondoltam, hogy ideje tovább állni ezért csöndben elkezdtünk hátrálni, hogy ne zavarjuk tovább őket. A nő csodálkozva nézett ránk majd azt mondta:
- Még is hova készülnek ? Csak nem képzelik, hogy elengedném magukat anélkül, hogy megjutalmaznám önöket. Ebisawa. Kérlek jutalmazd meg ezeket a bátor urakat amiért visszahozták nekem Abuh-t.
Az Ebisawa névre hallgató férfi mordult egyet majd elkezdett felénk közeledni. Egy ideig azt hittem, hogy nekünk fog ugrani, de végül csak az övén függő erszényhez nyúlt és egy durva mozdulattal letépte az övéről. Felénk dobta mint valami koloncot, majd visszaindult a hölgyhöz. A nő mérgesen nézett a védelmezőjére, majd azt mondta.
- Elnézést kérek Ebisawa viselkedése miatt. Kislány korom óta vigyáz rám, de azóta sem javult a modora.
- Semmi baj. – mondtam a hölgynek.
Egy ideig kínos csendben álldogáltunk egymással szemben, majd a hölgy ránk mosolygott és azt mondta:
- Akkor most mi távoznánk. Még egyszer köszönöm a segítségüket. Ég önökkel.
- Viszlát. – köszöntem el a hölgytől.
Mi csak álldogáltunk ott, míg a hölgy és a férfi el nem tűntek az erdőben. Végül Szürke elindult vissza arra felé amerre jöttünk. Páva még ránézett az erszényre és még mielőtt ő is elindult volna csak annyit mondott:
- Dugja fel magának az a pökhendi majom a jutalmát.
Megvártam míg páva távolabb kerül és csak azután vettem magamhoz az erszényt. Ezután gyorsan utánuk siettem, nehogy itt hagyjanak engem az erdő kellős közepén.

Még csak hajnal volt a mocsárban de mi már már fent voltunk és éppen egy földúton haladtunk erőltetett tempóban. Lassan távolodtunk a mocsártól és attól az átkozott fogadótól hogy valami normálisabb hely után nézzünk ahol egy kicsit meg tudjunk pihenni. Ahogy haladtunk kifelé a mocsárból egyszer csak észrevettünk egy öregasszonyt aki a fák között lézengett és rőzsét gyűjtögetett. Már éppen elindultam volna felé, amikor is Páva megállított.
- Mit akarsz csinálni ?
- Csak segíteni akarok neki. Nézd meg milyen öreg. Nem nézhetem tétlenül hogy egyedül csinálja.
- Te már elfelejtetted mi történt velünk az előző egy héten ? Nem gondolod, hogy a helybeliekkel vigyázni kéne ?
Ez egy kicsit elgondolkodtatott, majd végül döntésre jutottam és félrelöktem Páva visszatartó kezét.
- Ezentúl nem gondolhatunk mindenkire úgy mint azokra akik a fogadóban őrjöngtek. Vannak normális emberek és én ezt most be is bizonyítom.
Ezzel elindultam az öregasszony felé, de Szürke utánam szólt.
- Várj kölyök. Megyünk mi is veled.
Megálltam, majd megfordultam és várni kezdtem.
- Micsoda ? - háborodott fel Páva. - Már te is megbolondultál ?
- Nem csak ha még is igazad van akkor meg kell védenünk a kölyköt nehogy felfalja őt. Meg ha a kölyöknek van igaza akkor legalább gyorsabban végzünk ha többen vagyunk.
Páva még egy ideig zsörtölődött magába végül megadta magát így végre elindulhattunk hogy segíthessünk az öregasszonynak. Ahogy közeledtünk láttam, hogy ár jókora mennyiséget összegyűjtött rőzséből és kisebb tűzifának valóból is. Mivel nem adta annak jelét, hogy észre vett volna minket így jó hangosan odaköszöntem neki ahogyan a nagyapám tanította nekem.
- Jó napot öreganyám !
A öregasszony felénk fordult így jobban meg tudtam nézni magamnak. Tényleg nagyon idős hölgy, vagy legalább is annak nézett ki. Olyan ruhákat viselt, amiket húsz évvel azelőtt hordhatott, és most már túlságosan nagyok voltak az aszott kis alakjára. Keményített, fehér fejkendőt viselt, ami haja nagy részét eltakarta, de pár vas szürke tincs kilógott az aszalt almához hasonlatos orcái mellől.
- Jó napot ! Miben segíthetek önöknek. - mondta bólogatva mint egy orsó.
- Inkább mi segítenénk önnek. - mondtam mosolyogva. - Láttuk az útról, hogy rőzsét gyűjtöget és arra gondoltunk hogy esetleg segítünk a gyűjtésben és ha kell akár még haza is visszük magának.
Felderül az arca aminek következtében a ráncai szinte kisimultak és fiatalosabban tűnt a koránál. Továbbra is bólogatott és azt mondta.
- Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Nagyon örülnék ha segítenének.
Csak bólintottunk majd leraktuk a zsákjainkat és nekiláttunk a munkának. Mivel szüksége volt vastagabb tüzelőre is így Szürke elővette a zsákjában tartogatott szekercéjét és néhány kidőlt fa nagyobb ágait levágta. Lassan reggel lett mire az összegyűjtött gyújtóssal elindultunk az öregasszony háza felé. Mint kiderül egy békés falucska közelében lakott aminek furcsa módon Shoot villages-nek neveztek el. Az öreganyó háza egy kicsi faház volt messze a város forgatagától. Mikor megéreztünk Páva elkezdte berakodni a kisebb tűzifákat és a rőzsét a fészerbe, én és Szürke pedig nekiláttunk felaprítani az ágakat amiket az erdőből hoztunk. Amikor végeztünk odamentem az öreganyóhoz hogy elköszönjek tőle.
- Nos akkor kész is volnánk. Remélem sok ideig elég lesz a tüzelője és nem kell egyedül mennie a mocsárba fát gyűjteni.
- Hála maguknak egy ideig nem kell mennem fáért.
- Ennek örülök. Akkor mi megyünk is. - mondtam és már indultam is volna a zsákomért.
- Várjon egy percet fiatalember. - mondta az öregasszony. - Csak nem gondolja azt hogy elengedem önöket anélkül hogy meghálálnám a segítségüket.
- Igazán nem kell ... - kezdtem volna de az öregasszony félbeszakított.
- A mi családunk mindig megfizeti a segítséget. Erre tanított az anyám és az apám is.
- Jó rendben. - mondtam majd visszafordultam.
Úgy döntöttünk hogy megnézzük ezt a Shoot villages-t magunknak hátha találunk magunknak valamilyen munkát. Így hát egy-egy kis erszénnyel a zsebünkben amit az öregasszonytól kaptunk elindultunk hogy újabb kalandok után nézzünk.

Ahogy haladtunk befelé elhaladtunk egy hatalmas búzamező mellet ahol rengeteg paraszt dolgozott. Most volt esedékes a nagy betakarítás és így minden férfi kint volt hogy idejében mindent betudjanak vinni a magtáraikba, majd később pedig élelmiszert tudjanak készíteni belőle. Nem láttam őket, de ahogy haladtunk el a búzatábla mellet egyre csak ezt hallottam a bent dolgozó parasztoktól.
- Ez az ócska kasza már használhatatlan. Semmi éle nincsen.
- Nem lehet igaz ! Már megint lejött a sarlónak a feje.
- Tiszta csorba az egész. Így nem lehet dolgozni normálisan.
- Most mit csináljak ezzel. Nem tudom megjavítattni hisz te is tudod, hogy a kovácsnál mennyit kér érte.
- Már megint szálka ment a kezembe. Nem igaz hogy nincs egy olyan rész ahol meg tudnám úgy megfogni hogy ne menjen bele egy istenverte szálka.
Azon kezdtem el töprengeni, hogy hogyan tudnák neki segíteni amikor is kigyúlt az isteni szikra.
~ Hisz én kovács vagyok !
Ránéztem Pávára, majd meg sem várva a mondandómat azt mondta.
- Menjél csak. Úgy sem nyugodsz le addig amíg nem tudsz nekik segíteni.
- És addig ti mit csináltok ? - kérdeztem tőlük.
- Addig mi kibérelünk egy helyet ahol tudsz kovácsolni. - mondta Szürke. - Hisz kint az utcán nm fog menni igaz ?
Így hát búcsút intettünk egymásnak, én elindultam a búzatáblába a társaim pedig tovább mentek a város felé. Sok időbe telt mire megtaláltam a panaszkodó parasztokat akiket hallottam. Mikor megláttam őket egy idegi csak tátott szájjal bámultam őket. Nem volt olyan személy a parasztok között akinek nem valamilyen mechanikus művégtagja volna. Sokan voltak akiknek a keze vagy az egész karja művégtag volt, vagy esetleg a lábfeje vagy akár a lába volt olyan. Voltak olyanok is akinek mind a két karja vagy mindkét lába művégtag volt. Akik megtehették a kezükbe épített szerszámokkal dolgoztak de a legtöbbjük egyszerű kézi szerszámokkal dolgoztak. Láttam olyanokat is akiknek az egyik vagy mindkét szeme műszem volt. De nem ez volt az egyetlen furcsaság. Az állatok és a járművek helyett furcsa gólemszerű lények voltak mindenütt akik segítettek az embereknek a munkafolyamatokban. Nem tudom, hogy mennyi ideig állhattam ott csodálkozva, de végül az egyikük odalépett hozzám és mogorván megkérdezte.
- Mi kéne ha volna kölyök ?
- Hát izé ... - kezdtem bele, de félbeszakított a férfi.
- Ha csak ennyit akarsz akkor jobb ha mész is. Mi itt dolgozunk és nem érünk rá arra hogy butaságokat hallgassunk.
- Igazából azért jöttem ... - kezdtem bele bátrabban - ... mert hallottam, hogy panaszkodtak a szerszámaik minősége miatt.
- Szóval te egy kovács vagy ? - nézett rám csodálkozva a paraszt és végig mért.
- Igen. Miért ?
- Csak mert nem látszol annak. -mondta vigyorogva a paraszt.
- A látszat néha csal. - mondta vigyorogva a parasztnak.
- Mindegy. Meny most el. Nincs annyi pénzünk, hogy megfizessük a szolgálataidat.
- Nem is kérnék túl sokat. Sőt akár ingyen is megcsinálom. - mondtam neki bátran.
- Akkor biztos valami vándor kontár kovács vagy. - mondta mogorván a paraszt.
- Kikérem magamnak ezt a gyanúsítgatást. - mondtam kissé mérgesen. - Tegyen próbára, és ha nem tetszik az eredmény akkor veszek egy teljesen új szerszámot az elrontott helyére.
Egy ideig vakarta az állát, majd vigyorogva kezet nyújtott.
- Rendben van kölyök. Lássuk mit tudsz.
- Rendben. - mondtam, és kezet ráztam vele.
Mivel elérkezett egy kis szünet a munkatempóban így akinek rossz volt a szerszáma velem jött, hogy megjavítsam neki. Valamilyen szerencse folytán volt a városba egy kicsi kovácsműhely ahol ideiglenesen kevés gyémántért használhattam az egyik műhelyet. Miután felvettem a munkaruhát hozzá is láttam a feladataimnak, hisz sok volt és csak kevés időm volt rá. Némelyik egész egyszerűen meg tudtam oldani, vagy megköszörültem a szerszámot vagy csak ki kellet egyenesíteni vagy új nyelet kellet a régi helyére szerelni. Akiknek viszont a művégtagjába volt beépítve a szerszám, már más tészta volt. Meg kellet kérnem az ott dolgozó kovácsok egyikét, hogy szerelje ki a szerszámokat, hogy megtudjam csinálni. Szerencsémre nem kért érte semmi, így az a kevéske gyémántomat megkímélte. Mivel a művégtag szerszámok igen precízek voltak így azokkal egy kicsit hosszabb időt kellet eltöltenem. Éppen hogy csak kész lettem a szerszámokkal a szünetük végére és már is mentek vissza. Miközben kifújtam magamat az üllő mellet a paraszt odajött hozzám és egy erszényt tolt az arcomba.
- Szép munka volt kölyök. Nem hittem volna, hogy meg tudod csinálni.
- Nincs mit. Én köszönöm. - mondtam és elvettem tőle az erszényt.
- Remélem, majd összefutunk még. - mondta majd megfordult és elindult kifelé a műhelyből.
~ Legalább kaptam egy kis hasznot tőlük. - gondoltam magamban, miközben elraktam az erszényt.
Csak ekkor vettem észre hogy némelyikőjük még itt van és a kezében tartott néhány darab gyémánttal vagy egy kis bőrszütyővel tart felém, hogy kifizessék a megjavított szerszámokat.
~ Biztos, hogy ezt nekem akarják adni ? - gondoltam magamban, miközben átvettem a fizetségemet a hálás parasztoktól.

Fekete Skorpió

Nem volt sok időnk a pihenésre, miután becsatlakoztunk a céhbe az öreg két nap múlva már is hívatott minket. Felballagtunk a magán lakosztályába majd miután beléptünk egyszerre köszöntöttük.
- Jó napot kívánunk mester.
- Jó napot kívánok uraim. - mondta az öreg. - Kérem, foglaljanak helyet.
Leültünk a számunkra kikészített székekre, majd vártuk, hogy az öreg ismertesse a feladatot.
- A feladat, amire elküldelek, titeket elég egyszerű viszont előfordulhatnak nehéz helyzetek is. A feladat nem más, mint hogy egy szállító fogatot kell elkísérnetek. A szállítmány tartalma titkos, a megrendelő nem kötötte az orrunkra. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy nem legális és eléggé értékes. Számíthatunk arra, hogy vámolásnál meg kell szökni a határőrök elől. Továbbá az is előfordulhat, hogy a szállítmányt meg fogják támadni, de mivel csak három kísérőt kértek a támadó erő nem lesz számottevő. Az akció két napos. A jutalomból fejenként tíz százalékot kapnak. Van kérdés?
- Igen. - mondta Páva. - Mikor indulunk?
Az öreg rá mosolygott majd azt mondta.
- Amint összeszedik a cuccaikat már is indulhatnak.
Felkeltünk a székekből majd egyszerre elköszöntünk.
- Viszlát, mester.
- Viszlát, uraim. - mondta majd visszatért a munkájához.

Lassan már hat órája haladtunk a páncélozott lovas kocsival. A kocsi eléggé fel volt szerelve annak ellenére, hogy a szállítmány elvileg nem túl értékes. A kocsi hiába volt lovas kocsi alakú még is mágikus motor hajtotta, amit egy mágus vezetett belülről egy fülkéből. A mágus mellet volt még két további őr, akik a kocsit kísérték már az út kezdetétől fogva. A kocsi egésze be volt burkolva valamilyen páncélzattal, ami valószínűleg a mágikus támadásoknak is ellenállt. A kocsi tettjén volt egy lő torony ahonnan az utat figyelhettünk, és ha esetleg megtámadtak volna, onnan vissza is támadhatunk az ellenségre. A kocsi két oldalában és a farában további lőállások voltak ahonnan az ellenségre lőhettünk. Az árút a kocsin belül egy külön páncélos dobozban vittük, ami szerintem még egy A szintű mágus varázslatainak is ellenállt volna. Mi hárman a kocsin beül a raktérben az áruval utaztunk. Mivel nem volt semmi dolgunk az áru dobozát használva asztalnak a földön ülve kártyáztunk. Természetesen pénzben játszottunk, hogy legalább tétje is leegyen a játéknak. Szürke és Páva éppen hagytak nyerni mivel eléggé megkopasztottak az utóbbi négy körben.
- Kicsit furcsa ez nem? - kérdeztem tőlük.
- Persze hogy furcsa. - mondta Páva vigyorogva. - Hiszen éppen te nyersz.
- Nem az. Hanem eddig csak egy ellenőrző ponton haladtunk át és az óta nem volt semmi különös.
- Örülj neki. - mondta Páva közben pedig bedobott egy pár gyémántot a tétbe. - Legalább könnyen szerezzük meg a fizetséget.
- De nekem ez akkor is gyanús. Miért ilyen nagy felszereléssel rendelkező járművel megyünk, ha a megbízó úgy gondolta, hogy ez szükséges.
- Nem tudom. - mondta Páva miközben kiterítette a lapjait. - Talán túlságosan paranoiás.
- Talán nem. - mondtam majd én is felmutattam a lapjaimat.
mikor bezsebeltem a jutalmat egy újabb játéknak kezdtünk neki. Éppen megettük volna az első tétjeinket, amikor is valami hatalmas erővel nekicsapódott a kocsinak. Ekkor a fogat meglódult és száguldani kezdtünk, majd a hangos bemondóból egy hang szajkózni kezdete.
- Harc készültség! Harc készültség! Harc készültség!
- Ez is te miattad van. - mondta Páva idegesen.
- Miért? - kérdeztem tőle.
- Mindig ez van, amikor az ördögöt a falra fested. Addig nincs gond, míg szóvá nem teszed,de rögtön utána kész a baj.
Éppen le akartam ordítani Páva fejét mikor is Szürke közbe vágott.
- Mos erre nincs időnk. Tennünk kell a dolgunkat, amiért a pénzünket kapjuk. Kölyök irány a felső lövegtorony. Mi lent maradunk és onnan támadunk.
- Rendben. - mondtam és elindultam a torony felé.
Mikor felértem a toronyba megidéztem az íjamat és a két revolveremet, hogy majd azzal támadjak. Ez után elkezdtem körülnézni, hogy megtudjam mi is a helyzet. A kocsi mögött az úton körülbelül egy harmincfős társaság jött mögöttük lóháton. A fegyverzetüket nem láttam, de biztos voltam benne hogy volt nekik. Továbbá a mellettünk lévő domb oldalában is voltak támadók, de őket nem tudtam megszámolni, mert elrejtőztek. Néha láttam, hogy lőnek onnan puskákkal, de hogy pontosan honnan azt nem. A lovasok kezdtek közeledni így az íjamat a kezembe vettem és célozni kezdtem. Az egyik férfi vészesen kezdett közel kerülni a kocsihoz, közben pedig a kezében lévő mágikus puskával rám lőtt. Szerencsére nem talált el így nyugodt szívvel vettem célba őt. Mikor a férfi lőtávolba ér addigra már a vessző mágikus fényben izzott.
- Critical Arrow. - mondom ki a varázsigét majd a vesszőt elengedtem, ami férfi szívébe állapodott meg.
Az lefordul a nyeregből és már holtan érkezik le az út porába. Közben a társai egyre csak közeledtek és közben a fegyvereikkel a kocsit támadták. Fő fegyverük a mágikus puska volt, de voltak ott egyéb lőfegyverek is. Éppen elkezdtem megcélozni az egyiküket mikor oldal irányból a domb felől lőni kezdtek rám. Valószínűleg mesterlövész volt az illető, mert épphogy csak tévesztette el a célt, a fejem tetejétől néhány milliméterre süvített el a mágikus lövedék. Lebuktam a fedezékem mögé és az íjamat lecseréltem a két revolverre.
~ Ha bemérést használt volna, akkor most halott lennék. - gondoltam magamban.
Közben a két őr és a társaim is beszálltak a buliba. Az két őr mesterlövész puskákkal próbálták kiszedni a domboldalban búkáló támadókat. Szürke és Páva a far részről lőtte az út felől érkező lovasokat több-kevesebb sikerrel. A támadók némelyike védő falat húzott fel maga és/vagy a társa elé így nem tudtuk leszedni őket.
- Na, mi a helyzet felül kölyök? - kiáltott oda Szürke mikor volt egy kis szusszanásnyi ideje.
- Nem tudok fentről lőni, mert a domboldalról kiszednek, ha ott vagyok.
- Akkor zárd le és gyere ide. - mondta Páva két lövés között.
Éppen lezártam volna a fedelet, amikor is két bandita felugrott a kocsi tetejére. Az egyikük kezében gránátvető volt és éppen egy lövedéket akart beküldeni a lyukon keresztül. Habozás nélkül a mellkasára céloztam a két pisztollyal és lőni kezdtem. A fickó hátrarepült a lövedékek becsapódásának erejétől és a társát is magával rántva zuhantak le a kocsiról. Gyorsan becsuktam és lemásztam a raktérbe. Hátrasietem és az egyik lőrésen rögtön lőni is kezdtem. Csak két embert sikerült eltalálnom a többiek megpróbáltak feljutni a kocsira. Ekkor az egyik őr a kocsi fegyver arzenáljának paneljához lépett s bekapcsolta a kocsi burkolatának a védelmi mágiáját. A fent lévőket megcsapta egy erős villám mágia, aminek következtében lezuhantak. Ezután az őr egy újabb gomb lenyomásával a mögöttünk lévő lovasoknak okozott egy kis bonyodalmat. A kocsi aljára felszerelt tartályból robbanó lakrimákat kezdtünk potyogtatni az útra. Azok egy pár másodperc után felrobbantak és az útjába kerülőket lovastól-mindenestől darabokra szaggatta. Már éppen kezdtünk volna örülni mikor a sofőr hangját meghallottam a hangos bemondóból.
- A határőrök már várnak ránk. Eltorlaszolták az utat.
- Remek. - bosszankodott Páva. - Akkor most mit csinálunk?
- Ti folytassátok a harcot a banditákkal. - mondta az egyik őr. - Én előremegyek a vezetőhöz.
Az őrre hallgatva tovább folytattuk a harcot banditák ellen. Mivel mi bekeményítettünk ellenünk most már a banditák is keményebben támadtak. Néhányuk előrejött és mágusbotjaikat felhasználva különböző pusztító mágiákat lőttek ránk. Szerencsénkre a páncélzat jól teljesített, felfogta a lövedékeket. Egyszer csak újra megszólalt a vezető.
- Megpróbálunk áttörni a kordonon. Készüljetek fel az ütközésre.
- Ezt meg hogy érti? - kérdeztem hangosan.
- Lőállásokat lezárni. - mondta a másik őr. - Be kell magunkat kötni a biztonsági ülésekbe.
A parancsot végrehajtottuk lezártunk mindent majd leültünk a székekbe és bekötöttük magunkat. Nemsokára a kocsi meglódult és kezdtem úgy érezni, hogy mindjárt kiszakadok az ülésemből. Megpróbáltam felkészülni a becsapódásra, de nem ment igazán. Egyszer csak eljött a pillanat és a kocsi egy hatalmas csattanással nekicsapódott valaminek.
~ Csak éljük ezt túl. - gondoltam magamban, miközben tovább száguldottunk egyre messzebbre a kordontól.

- Végre újra itthon. - mondtam miközben bedőltem az ágyamba.
Nem vetkőztem le csak úgy piszkosan beborultam az ágyba, hogy egy kicsit pihenhessek végre. A megbízónk elégedett volt a munkákkal így adott egy kis pluszt a munka elvégzéséért. Persze tudtuk, hogyha az öreg úgy gondolja a mi pluszunk is őt illeti, úgyhogy nem vettünk semmit se biztosra. Az küldetés után visszaindultunk a fizetségünkkel és jelentést tettünk az öregnél. Miután megvámolta a fizetséget a részünket szétosztottuk a plusszal együtt majd elköszöntünk egymástól és pihenni indultunk. Így most egy nagy erszénynyi gyémánttal az asztalomon és hulla fáradtan az ágyon fekve megpróbáltam pihenni, hisz lehet, hogy holnap ismét bevetésre indulunk.
~ Ennyit arról, hogy könnyű melót kapunk. Meg arról is, hogy kipihenhetjük magunkat. - gondoltam magamban, majd elnyomott az álom.

Valamilyen csoda folytán egy teljes hétig nem kellet mennünk küldetésre. Én és a barátaim ezt az időt arra használtuk ki hogy pihenjünk és hogy ismerkedjünk a többi céh taggal. Igaz nem sikerült örökre szóló barátságokat kötnünk de legalább már ismertünk egy két arcot. Viszont a jónak is egyszer vége szakad, az egyik nap az öreg magához hívatott. Akár a vadászkutyák siettünk az öreghez , hogy jelentkezzünk nála. Mikor bementünk a szobájába a szokásoknak megfelelően meghajoltunk felé és egyszerre köszöntöttük.
- Jó napot kívánunk mester.
- Jó napot kívánok. Üljenek le.
Leültünk a szokott helyünkre és vártunk hogy az öreg elkezdje a tájékoztatást.
- Egy ügyfelünk megbízott minket egy behajtói munkával. A feladat eléggé nehéz. Az ügyfelünk kölcsönök adásával foglalkozik és akadt egy kis problémája. Ugyan is az egyik ügyfele lassan egy éve nem hajlandó megfizetni a tartozását. Sajnos az ügyfelünk eddig semmilyen eszközzel nem tudta rá venni az ügyfelét a kölcsön visszafizetésére. Pedig elég ok mindennel próbálkozott. Ugyan is a célszemély erős testőrség védi, akik nagyon hűségesek illetve eléggé erősek. Az ügyfelünk ezért fordult hozzánk.
- Mennyi az annyi ? - kérdezte Páva.
- A kamatokkal együtt úgy 800.000 gyémántot kell behajtani plusz még a nekünk járó ifizettséget is.
- Miért nem az ügyfél fizet ? - kérdeztem a öreget.
- Mert így állapodtunk meg, ugyan is az ügyfelünk saját zsebből nem tudta a teljes összeget fizetni csak a foglalót.
- Értem. És mennyi testőrrel kell számolnunk ?
- Egy negyven fős csoportról tudok amiben akad egy két mágus is. A mágusokról viszont nem tudok többet mondani.
- Az akkor nem lesz sétagalopp. - jegyezte meg Szürke.
- Van még kérdés ? - kérdezte az öreg.
Mivel nem kérdeztünk semmit ezért az öreg átnyújtott nekünk pár iratot.
- Ezekben részletesen le van írva az akcióhoz szükséges információk. Amint mindent rögzítettek a papírokat semmisítsék meg. A feladatot minél előbb végezzék el, a megbízó már türelmetlen.
- Igenis. - mondtuk egyszerre.
Miután elköszöntünk az öregtől, kimentünk a szobájából és elindultunk hogy felkészüljünk.

Páva, Szürke és én a célszemély birtoka előtt voltunk és arra készültünk hogy végrehajtsuk a feladatot.
- Nos akkor nekilátunk ? - kérdeztem a többieket.
- Hát lassan neki kéne. - mondta Páva. - Minél előbb befejezzük a feladatot annál jobb.
Bólintottam majd a kezembe vettem egy kis csomagot és elindultam a birtok kapuja felé felé, a társaim pedig követtek. Mikor beléptünk az ellenség már várt ránk. A testőrgárda néhány tagja lent álltak ahonnan mi jöttünk be és látszott rajtuk hogy nem áll szándékukban harc nélkül tovább engedni minket. A célszemély házának korlátján is volt néhány távolsági fegyveres őr és egy-két varázslóbotos bérmágus is. A célszemély a balkonon állt és onnan figyelte az eseményeket. Egyszer csak lenéző hangon odakiáltott nekünk.
- Ha most azonnal elmentek akkor talán megkímélem az életeteket.
Egymásra néztünk majd miután mindegyikünk beleegyezően bólintott Páva odakiáltott a férfinek.
- Ha most azonnal ideadod amiért jöttünk nem rúgjuk szét azt a nagy zsíros seggedet.
A férfi erre bedühödött és dühösen az embereihez szólt.
- Öljétek meg őket !
Ekkor elszabadult a pokol. A közelünkben álló testőrök nekünk rontottak hogy teljesítsék uruk parancsát. Páva és Szürke feléjük vetették magukat és belekezdtek halálos kettős táncukba. Bárki aki az útjukba került nem maradt talpon sokáig. Alig telt el néhány másodperc és három testőr már a földön hevert holtan. Én sem maradtam rest elindultam a célszemély rezidenciája felé hogy az ott lévő fegyvereseket ártalmatlanítsam. Minden gond nélkül sikerült megérkeznem a ház alá, majd a nálam lévő csomagból kivettem egy lakrimát és miután aktiváltam bedobtam az őrök tartózkodási pontjaihoz. Nem kellet sok idő és az összes távolsági fegyveres őrt ártalmatlanítottam a robbanó lakrimák segítségével. Ez után megidéztem a két pisztolyomat és behatoltam a házba. Mikor meggyőződtem, hogy az alsó szinten nem marad egy testőr sem elindultam az emeletre vezető lépcső felé. Közben Páva és Szürke is becsatlakozott, mivel kint már elvégezték a feladatukat. Mikor felértünk a lépcsőn elindultunk arra amerre a célszemélyt sejtettük. Egyszer csak mikor egy ajtón fordultunk be négy testőr ugrott ki elénk és nekünk támadtak. A harc elején négyből kettőt ártalmatlanítottam két Spark Shot lövedékkel. A maradék kettőt a társaimra bíztam én meg tovább indultam, hogy megkeressem a célszemélyt. Kis keresés után rá is találtam a célszemélyre, éppen megpróbált megszökni egy titkos lejáraton át. Gyorsan oda szaladtam és azt mondtam neki.
- Maradj ott ahol.
A férfi feltette a kezeit és felém fordult.
- Ne lőjön. Nem állok ellen.
- Gyere ide. - mondtam neki, közben magam elé böktem az egyik pisztoly csövével.
A férfi nagyon lassan odasétált majd megkérdezte.
- Nem lehetne valahogy másképpen elintézni ezt a dolgot ?
- Nem. Minket nem tudsz megvesztegetni. - mondta Páva a hátam mögött.
A társaim is megérkeztek és csatlakoztak hozzám.
- Na akkor most elintézzük amiért jöttünk. - mondta Szürke és a férfi felé lépett.

- Egész könnyű volt nem? - kérdezte Páva miután kijöttünk az öregtől.
- Hát az előző munkához képest. - mondtam vigyorogva.
- Hát igen. - mondta Szürke. - De lefogadom, hogy a következő munkánk rázósabb lesz.
- Biztosan. - mondtam Szürkének.
- Na akkor most hova ? -kérdezte Páva.
- Mondjuk menjünk le a városba szórakozni egy kicsit. - javasoltam neki.
- Nem rossz ötlet. - mondta Szürke
Így hát lementünk a városba és bementünk egy masszás szalonba, hogy egy kicsit relaxáljunk. Mivel nem tudtuk, hogy mikor kell újra menünk ezért nem kis összeget fizettünk a szalon vezetőjének hogy a kényelmünket biztosítsuk erre az estére.