HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Csüt. Aug. 16, 2012 1:32 pm

Cím: A düh

Szint: D-C

Leírás:
Peter: Nyugodtan fekszel le ágyadba, s másod percek alatt el is alszol, olyan mélyen mint a bunda. A reggel még sem ágyadba ér, sőt mi tagadás jóval előbb kelsz mint a nap. Egy kocsin zötykölődsz megkötözött kezekkel, sötét van az út teli van kátyúkkal, és rajtad minden percben meghatványozódik a zúzódások száma. Nem tudod merre mész, s a sötétben nem is látsz nagyon semmit. Amikor mocorogni kezdesz vagy éppen meg szólsz a sötétből egy hatalmas alak bontakozik ki. Beléd rúg majd egy tuskóval leüt.
Amikor újra magadhoz térsz már egy ágyon fekszel egy sötét szobába. Kezed lábad kikötözve, míg jobb karodba infúzión keresztül valami zöldes anyag folyik testebe. Nem messze tőled egy magas negyvenes éveiben lévő férfi ül, és téged néz kaján vigyorral.
- Petersen Ruw. - mondja elégedetten. Ha akarod megszólíthatod és kérdőre vonhatod, de a válaszok nem lesznek olyan kielégítőek mint gondolnád. Beszélgetésetekből annyi egyértelműen kiderül, hogy a férfi ismer téged. Mindenről és mindenkiről tud. Monáról, Meredithről, a céhről, családodról, de főleg a mágiádról tud nagyon sokat és arról milyen ember is vagy te valójában. Természetesen ez nem tesz túl boldoggá, sőt pont az ellenkezőjét váltja ki belőled, de a férfi ezt kifejezetten élvezi. Tervei vannak veled, elmondása szerint, te vagy az ő embere, az ő kincse. Egészen eddig életének nagy művén dolgozott, és most végre elkészült vele, és neked igen szerencsésnek kéne érezni magad amiért te lehetsz az akin bemutatja. Egy új generáció első tagja lehetsz, egy új kór hajnalának hírnöké! Te fogod elmondani a világnak hatalmasságát és egy új jövő kezdetét! Monológja végére teljesen lázba jön. Ha erőlködni próbálnál, - és miért is ne? - egy adag nyugtatót kapsz amitől a világ újra elhomályosul.

Néhány nappal később. A többieknek különös álmot hoz az éj.

Rane: Mindenhol por szál, romok hevernek körülötted. Üvöltést hallasz, borzalmas dobhártya szaggató üvöltést. Fejed lüktet, miközben a földön fekszel a törmelék között. Lábadban leírhatatlan fájdalmat érzel, a világ hol elhomályosodik hol kitisztul előtted. Fel tolva felsőtested látod saját véred a földön, és ekkor észre veszed mellkasodon lévő hatalmas vágást. Valamiért fel állsz, embereket látsz magad körül, egy lány a földön fekszik, míg a többi egy hatalmas zöld lénnyel szemben áll. A lény vagy 7 méter magas, arcát düh torzítja el, amint borzalmasan nagy öklét a magasba emelve készül lesújtani az előtte állókra. Nem tehetsz semmit, ökle a földbe vágódik és kövek szöknek a levegőbe. Fagyasztani próbálsz de erőd a végét járja. Nagy nehezen sikerül felállnod, szédülsz, de menned kell. Látod amint a földön fekvő lány felé közelít a szörnyeteg. A szörnyre támadsz de mágiád lepattan bőréről. Egy farkas ugrik szemed elé, vicsorogva mered a lényre míg egy fehér hajú fiú támadásba lendül, de a szörny egyetlen mozdulattal passzírozza a falba. hatalmas lábát a lány felé emeli, de az utolsó pillanatban sikerül kigurulnod előle. De ennyivel nem úsztátok meg. A lény felétek kap és kezét a magasba emelve készül lesújtani rátok, de még mielőtt a halál keze elérhetne felriadsz. Postod idáig tartson.

Jonathan: Rohansz olyan gyorsan ahogy csak tudsz, egy kőtömb hirtelen melletted csapódik a földbe amitől elveszted egyensúlyod és a földre esel. A levegőben por száll, belélegezve égeti tüdődet, szemed könnybe lábad és a világ elhomályosul. Jobb karod borzalmasan ég, combodból vér szivárog de tudod hogy fel kell állnod. Fejed lüktet és erőd is fogytán de sikerül fel tápászkodnod, emberek hangját hallod, kiáltásokét melyeket most nem értesz, balra tekintve meglátod újra, a zöld lényt ki elől eddig is futottál. A szörny öklével a földet veri próbálva eltalálni a három apró mágust, rá támadsz egér utat ajánlva a többieknek de támadások csak még jobban felhergeli a szörnyeteget. Feléd kezd el futni, hátrálnál de meg botlasz, védekezni próbálsz de mágiád túl gyenge már, a szörnyeteg hatalmas kezébe kap. Mind két kezével fogja tested és húzni kezdi két irányba, borzalmas fájdalom járja át tested. Homályosan érzékeld amint támadások hada indul a szörny felé, majd egy hatalmas roppanást hallasz és minden elsötétül. Itt felriadsz postod idáig tartson.

Mona: Kétségbeesetten küzdesz, egy nagyobb rom mögött meghúzva magad vársz a meg felelő pillanatra míg könnyeiddel küszködsz. Nem akarsz harcolni, de muszáj. Előlépsz a kő mögül támadásba lendülve, az előtted álló hatalmas haragos ember szerű szörnyeteg felordítva emeli fel lábát hogy el taposson. Kitérsz előle, és megpróbálod béklyókba kötni mágiáddal, míg egy fehér hajú srác szüntelenül támad, de a szörnyeteg egyetlen ütéssel tovább löki. Az utolsó pillanatban hátrálsz míg a szörnyeteget egy villám csapás éri. Robusztus teste zsákként vetődik el a földön mitől a talaj megremeg, te a szörnyeteg mellett fekszel egyetlen karnyújtásra, látod amint fel emeli fejét ér rád néz. Szemében keserves kín tükröződik, miközben felemelve kezét készül lecsapni rád. Mozdulni akarsz de nem tudsz, homlokodon vér szivárog, de még mielőtt lecsapna rád a talaj meg fagy alattad és valaki derekadnál felkapva száguld el veled. A zöld hajú fiú pár méterre a földre tesz és eléd állva néz szembe a szörnyeteggel, aki felétek tart. Hirtelen még több ember jelenik meg de a szörnyeteg két hatalmas követ kap fel a földről és felétek hajítja. Az utolsó pillanatban sikerül elgurulnod de akkor meg érzed hatalmas kezét ahogy köréd fonja ujjait és egyre erősebben szorít. A fájdalom elviselhetetlenné válik, hallod csontjai ropogását végül a elveszted eszmélted. Itt felriadsz postod idáig tartson.

Colmen: Egy hatalmas romos terembe vagy, körülötted emberek kiáltoznak, míg előtted néhány méterre egy hatalmas szörnyeteg magasodik. Emberre hasonlít, de még sem azt. Hét méteres magasságával, duzzadó izmaival és haragtól torzult arcával életeteket követeli. Neki támadsz, de varázslatod mit sem ér, a szörny egyetlen pillanatra megtántorodik de utána újra támad. Hátrálsz, miközben bíbor köd lengi át a termet. Sárga fény villan, és a szörnyeteg megint felordít. Te is akcióba lendülsz, miközben mágiád mellett egy másik víz labda száguld. A szörnyeteg felordít, majd egy hatalmas lökés hullám letérít a lábadról. A következő percben már kőtömbök száguldanak felétek, látod amint egy zöld hajú fiút eltalálja de az utolsó pillanatban egy homok lövedék miatt széttörik, így csak a törmelék borítja be a fiút, de a földön már nem mozdul. Megindulsz felé, de ekkor a szörnyeteg előtted terem, védekezel de késő. Hatalmas tenyere eltalál és a világ elsötétül előtted. Itt felriadsz postod idáig tartson.

Shiki: Zihálsz, mellkasod éget és hasadban erős szúró érzést érzel. Térdelve a földön próbálod összeszedni magad, mikor látod hogy két ismeretlen alak előtted terem. Hozzád beszélnek, de alig bírod kivenni szavaikat mert egy borzalmas ordítás mindent elnyom. Mintha dobhártyádat szaggatná, füledhez kapsz majd a földre görnyedsz. A föld megremeg egy hatalmas robbanástól és te leveszted egyensúlyodat. A por egyetlen pillanatra mindent eltakart, látod amint egy lány a magasba emelkedve tűz golyókat szór az előtted álló közel kilenc lába magas zöld szörnyetegre. Nem messze tőled egy lány fekszik félig ájultan, megindulsz a felé közeledő szörnyeteghez. Szüntelenül támadod de bőréről lepattan minden. Hatalmas kezével úgy söpör el mintha csak egy szúnyog lennél és a világ elsötétül. Egy A földön fekszel arccal a porba, minden tagod fáj, elméd zavaros. Ahogy fel emeld fejed látod amint a szörny hozzád közelít, keze vérben úszik, arcán elborult düh ül. Menekülni akarsz de lábad egy hatalmas kő alatt van. Látod a kiszivárgó vért, próbálod kihúzni de a fájdalom olyan erős hogy már már az ájulással küzdesz. A szörny elér téged, és számodra nincs menekvés, kezében kötőbbel sújt le rád, mikor felriadsz! Postod idáig tartson.

Shopie: Remeg a világ, köhögő roham fog el, görcsösen markolod a bordáidat. Minden lélegzet vétel egy kínszenvedés. Térden állva bámulod a földet, s a világ kicsit tisztulni látszik körülötted, fülzúgásod alább hagy amint meg próbálsz lábra állni. Nagyon szédülsz de érzed itt nem maradhatsz. Futni próbálsz amikor hirtelen egy hatalmas üvöltés rázza meg körülötted a világot. Ahogy megfordulsz egy magas zöld valamit látsz, hasonlít az emberre de csak külsőben. Arcán düh és téboly keveréke ül, és szemében gyilkos fény villan. Támadni próbálsz de lepattan róla mágiád. Hirtelen fények kezdenek el cikázni ahogy a körülötted lévők is támadásba lendülnek. Futni próbálsz a szörnyeteg felől de ekkor meglátod hogy egy fehér fekete hajú lányt szorongat markába. Segítségére indulsz, de késő, az apró test megadja a szolgálatot, majd ernyedten a földre zuhan. A szörny tekintete rád vetődik, és egy hatalmas kőoszlopot hajít feléd. Menekülni próbálsz de a testedben lévő fájdalom nem enged mozdulni, a sz oszlop feléd száguld de még mielőtt éreznég erejét felriadsz! Postod idáig tartson.

Elvárások: Minimum 700 szó, posztonként, összehangolt munka. Mindenki olvassa mindenki posztját!

Határidő: 5 nap

Sorrend: Nincs


A hozzászólást Erza Scarlet összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 22, 2012 11:47 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiki
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 157
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 25
Tartózkodási hely : Két hulla között, a harmadikat belezi ki épp

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 6,9
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Csüt. Aug. 16, 2012 3:18 pm

~Hogy kerültem erre a helyre? Minden olyan zavaros, csak egyetlen dolgot érzek tisztán és ez a fájdalom… futok… miért futok?~ Minden olyan zavarosnak hatott abban a pillanatba, többször is próbáltam körbepillantani, hogy merre lehetek és felfogni, hogy-hogy kerültem ide. A legutóbbi emlékeim is olyan homályosak voltak, mintha elájultam volna és kiesett volna minden köztes
esemény, nem tudtam mire vélni a helyzetet, de egy dolog biztos volt, a fájdalom már minden porcikámban érezhető volt. A környék egy romokkal tarkított sivár pusztaság volt, a por fel alá kavarogva táncolt a levegőben és néhány erősebb széllökés is csatlakozott hozzá, ami elegendő ahhoz, hogy ilyen állapotomban a földre taszítson. A mellkasomban olyan érzés tombolt mintha egy
óriási pengét döftek volna át rajtam és benne hagyták volna, addig, amíg az be nem rozsdásodik, a mellkasomhoz kaptam, de nem volt erő bennem hogy a fejemet lefordítva megnézzem tényleg sebet kaptam-e. A lábaim hirtelen feladták a szolgálatot és térdre rogytam a hasamba kapaszkodva és az eget bámulva a legkisebb információ morzsáért kémlelve, hátha megértem mi történt mielőtt szörnyet halok. Hosszú már-már végtelennek tűnő percek telhettek el ~ Miért?
Miért nem mozdulok?~
még a gondolataim is zavarosak voltak, mintha nem is a sajátjaim lennének, annyira lassan forgott az eszem, hogy képtelen voltam döntéseket hozni, a földön térdelve,
összegörnyedt pózban vártam a csodát, vagy inkább a halált, nem éreztem a megszokott ürességet, ami bennem tátongott, sem a mértéktelen őrület tombolását, csakis a tiszta és intenzív fájdalmat minden porcikámban. Még sohasem éreztem magam ennyire legyengülve, akármeddig ütöttek, vágtak eddig sosem tapasztaltam ehhez hasonló kiszolgáltatottságot, egy perc olyan hosszúnak tűnt, mint egy egész nap ebben a pillanatban és miután már kezdtem feladni a
kavargó porban két árnyékot pillantottam meg. ~A fegyverem, hol a Guillotineom? E…Ex….~ tehetetlen voltam, a bal karomra pillantottam, amelyet csak óriási fájdalmak árán voltam képes mozgatni és nem láttam, hogy rajta lett volna a fegyverem, a távolban morajlásokat és hatalmas robajokat hallottam, de mindent elnyomott ez a hatalmas tompa alap zaj, ami szinte már a fejemben visszhangozva kínzott tovább. A két alak egyre nagyobb és nagyobb lett, ahogy közeledtek, mialatt próbáltam erőt venni magamon hogy harcra kész helyzetbe álljak odaértek
elém, a világ homályba burkolózott és nem láttam az arcukat sem és az alakjuk is egyre jobban elmosódott, a szájmozgásukra még emlékszem. Öt másodpercig tátogtak előttem némán mikor egy fülsüketítő ordítás megszakította őket, a két alak szinte azonnal eltűnt a látóteremből, az ordítás közben becsuktam a szemem és a kezeimet a fülemre tapasztottam, hogy tompítsam a hangot, de ez nem sikerült, a földre rogytam az iszonyatos kínok közepette, amit ez a hang okozott, úgy éreztem, hogy a fülem nemsoká bevérzik a fájdalomtól, de ez csupán a kezdet volt. Az ordítást követően szinte azonnal egy hatalmas robbanás hangja terjedt a térségben, a szemeim még mindig csukva voltak, igyekeztem kizárni a világot és összeszedni magam mikor a robbanás elért hozzám, a lökése vagy harminc méterrel odébb repített és egy kiágaskodó romos toronyba vágott, amely azonnal beomlott. Összeszedve minden erőmet kerültem ki a törmeléket, megelégelve a kiszolgáltatottságot vettem erőt magamon és felkeltem, ekkor pillantottam meg a hatalmas zöld szörnyeteget, aki ezt a hatalmas pusztítást végezte. A por egy pillanatra elszállt és tisztábban láttam a környezetemet, egy lány lebegett a levegőben és tűzlabdákkal szórta meg a szörnyeteket, aki szinte meg sem érezte ezeket sietett egy másik alak felé, aki a földön hevert. Úgy tűnt, hogy a lány eszméletét vesztette, de legalábbis nagyon megsérült és a szörnyrobajló
léptekkel felé haladt, hogy kivégezze, minden egyes léptébe beleremegett a föld, üvöltésétől akkora szél gerjedt, amely kis híján ledobott a lábamról, éppen a magasba emelte hatalmas karjait, hogy lesújtson mikor bevillant, hogy tennem kell valamit. ~Meg kell mentenem, de a fegyverem nem jön elő, tennem kell valamit~. Hezitálás nélkül elindultam, ahogy csak a sajgó lábam engedte,
sántikáló léptekkel futottal a lány felé hogy a lényt megállítsam, mielőtt eltalálja. A szörny lassú komótos mozdulattal emelte fel talán több tonnás karját és az erejét plusz a gravitációt kihasználva sújtott le a lányra. Mielőtt cél érhetett volna a hatalmas csapás sikerült beállnom a lány elé háttal a szörnynek így a csapás a hátamra érkezett. Felordítottam röviden, mert olyan
érzés volt mintha minden egyes csontom kimozdult volna a helyéről, akkora erővel sújtott le hogy azonnal fél térdre rogytam, de a lány többé-kevésbé sértetlen volt legalább. Mértéktelen düh gyülemlett fel bennem, a tehetetlenség és a gyengeség érzése teljesen elborította az agyamat, nem számított már semmi.
- EX QUIP!!! –
Minden maradék fizikai és varázserőmet összeszedtem és előhívtam a fegyverem melyről azt hittem már a semmivé lett. Felkeltem és begörnyedt háttal szép lassan kezdtem felegyenesedni, felhúztam arcomra a csuklyámat és lassan a lény felé fordultam, aki egy pillanatra megállt, amíg óriási karjait ismét maga mellé emelte.
- Chain Guillotine! – Felemeltem a bal karomat és a tenyeremet szétfeszítve a szörny felé tartottam, ezután kieresztettem a két láncomat hogy átdöfjem vele a szörnyet, nem számított hol érem el csak eltaláljam, de amikor a láncaim hozzáértek a lényhez szinte azonnal lepattantak, minta egy kemény kőfalba ütköztek volna. Visszahívtam a két láncot és megindultam a szörny felé
igyekeztem kihasználni, hogy a fegyverem borzasztóan éles, össze-vissza kaszaboltam a lény lábát és felugortam, hogy a felső testén is sebeket ejtsek, de mind hiába, a fegyverem csak apró karcolásokat ejtett, rajta amik még csak el sem kezdtek vérezni. Hezitálva néztem a vágásokat, ~hogy a francba lehet ez~? Kizökkent állapotomban a szörny keze eltalált és a csapás ereje métereket repített rajtam. Pörögve, gördülve és csúszva landoltam a földön hatalmas port kavarva,
ekkor minden végleg elsötétült. A következő pillanat, amikor feleszméltem talán percekkel ezután lehetett, a fejem mélyen a földben volt úgy, mint mások arca egy hölgy dekoltázsában, hassal a földön fekve mozgásképtelen állapotban hevertem ott. Az elmém zavarodott volt képtelen voltam még a legegyszerűbb gondolat megformálására is ~M-mi…. történ….~, egyszerűbbnek láttam feladni az egészet, de nem tehettem valami késztetett arra, hogy tovább küzdjek a fájdalommal,
ami már hasogatott az egész testemben. Nagy nehezen felemeltem a fejem és a látvány, ami fogadott nem éppen a legkedvesebb volt számomra, a hatalmas szörnyeteg földet rengető léptekkel sietett felém, a kezeiből ömlött a vér és az arcán egy engesztelhetetlen harag, valami leírhatatlan düh ült, mintha én lennék az egyik ős ellensége, akit teljes szívéből gyűlölt születése óta és most végre megölhet. A lábam nem mozdult, és amikor ránéztem egy óriási szikla
éktelenkedett rajta, képtelen voltam megmozdulni, vagy azt a követ elmozdítani onnan, a vér a kő alól úgy tört fel, mint valami patak, ami a hegy oldalából igyekszik kiutat keresni, a szörny fölöttem állt mikor hatalmas kezeivel elpöckölte a sziklát úgy, mint mások az apró üveggolyókat. Megragadott és a levegőbe dobott majd teli tenyérrel rám csapott mintha egy labda lennék, majd mikor a földre értem belém ütött és úgy éreztem itt tört el minden csontom, ami még épp volt, majd ismét ütött és ütött, lassan már úgy éreztem magam, mint egy kiklopfolt hús, a fájdalom elviselhetetlen volt, a földön hevertem mozdulatlanul mikor a szörny egy óriási követ megemelve sújtott le rám és még láttam ahogy a sötétség közeledik felém, amikor hirtelen felriadtam. A testem gyöngyözött és a szemeim tágak voltak, a pupillám talán akkor lehetett mint egy gombostű feje és olyan gyorsan kapkodtam a levegőt, mint aki már percek óta nem lélegzett, minden izmom megfeszült állapotban volt és úgy éreztem magam mint aki a halál markából szökött volna meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 26

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Pént. Aug. 17, 2012 1:38 pm

Örültem, hogy véget ért a napom és örültem, hogy a kanapén alvás már csak percekre volt tőlem. Meredith a kezeim között pihent le, miután megfürdettem és helyeztem őt a kosarába, majd a ház harmadik lakójához vettem az irányt és nyugodtam meg, hogy ő is békésen aludt a szobájában. Szokásához híven a takarót az első mozdulatával már le is rúgta magáról, így betakarva őt léptem ki tőle. A zuhany alatt nem áztattam sokáig magam, abból valamiért most csak hideg víz jött, így legszívesebben esernyővel álltam volna benne, de utána jól esett megtörölköznöm.
Az ajtó bezárva, kilincsre, majd kulcsra, ablakok csukva, függöny elhúzva.
- Szép álmokat. – szóltam halkan, majd megigazítva a párnámat hunytam is le a szemeimet, azonban rögtön hiányérzetem is támadt ~ Panni. - ültem fel hirtelen és gondoltam a plüss mackóra, kit ajándékba kaptam a lányomtól, hogy legyen, ki vigyázza az álmaim.
Megkeresve őt újra lefeküdtem és hogy már az ölemben volt, mosolyogva engedtem, hogy az álmok világába kalauzoljon el engem.

Az ébredésem nem volt kellemes és álmodni se álmodtam semmit sem.
Hogy egy kemény tárgyba, talán fába vertem be a fejem, ijedtem meg, hogy nem a saját kanapémon feküdtem, vagy épp lefordultam arról. A kezeim megkötözve, nem igazán tudtam mozogni, mi még félelmetesebbé tette számomra a helyzetet. Azt hittem álmodom, azonban rá kellett jönnöm, hogy már rég felkeltem volna a fájdalom miatt, mit a zötykölődő kocsi okozott a fejemnek és oldalamnak. Sötét volt, az éjszaka közepe lehetett, a Nap nem volt még sehol, csupán csak a Hold fénye segítette a látási viszonyokat. Fogalmam se volt, hogy merre tarthattam.
- Hol… hol vagyok? Mi történt? – kérdeztem inkább magamtól, mintsem mástól és igyekeztem körbe nézni, de pár sötét folton kívül nem láttam mást – Mi történt? – értetlenkedtem, majd magam előtt egy sötét alakot véltem felfedezni.
A lábfejét a gyomromba állította, majd ütött le egy bottal, mit a kezében tartott.

Nem tudom meddig lehettem eszméletlen, de kényelemben voltam és nyitottam ki a szemeimet. A kezeimet már nem fogta közre kötél és a lábaim is szabadon voltak, azonban jobb karomban egy tű, egy vészjósló infúzió volt, mi rögtön kő keménnyé változtatta a párnákat és vált kényelmetlenné a matrac. Nem értettem hozzá, de tudtam, hogy a zöld folyadéknak – mi a testembe vándorolt – nem szabadott volna zöldnek lennie. Minél hamarabb meg akartam válni tőle, húztam volna ki magamból, de a figyelmem egy férfi terelte el, ki nem sokkal ült egy széken mellettem. Középkorú lehetett, nem több talán negyvennél, arcán boldog, ijesztő vigyorral.
- Petersen Ruw. – mondta a nevemet, de én nem tudtam, hogy ki lehetett ő.
- Ki maga? És mit keresek itt? – kérdeztem a válasz reményében, de a hangom nem volt fenyegető.
- A nevem még ráér, most veled foglalkozunk. – nevetett – Hogy vagy? Remélem nem viselt meg az utazás.
- Mit keresek itt? – emeltem fel a hangom.
- Nyugalom, nem teszek én semmi rosszat.
- Mit…
- Én hoztalak ide. – vágott a szavamba – Eljött az idő, hogy naggyá legyél.
- Naggyá?
- Hőssé. – szemében csodálat látszódott, ahogy kimondta e szavát – A világot fogod megváltani.
- Mi? Hogy? – értetlenkedtem, de csupán csak nevetett, a gondolatai messze járhattak.
Nem akartam maradni, megtudni, hogy mire is készülhetett, így nyúltam volna a karomhoz, hogy megszabadítsam magam a tűtől, azonban elbizonytalanodtam, hogy ismét hozzám szólt.
- Hát nem erősebb akarsz lenni? Nem unod már, hogy mindig megmentenek? – kérdezett, de tőlem nem kapott választ.
Valóban, mostanában mindig ez történt, valaki, valakik a segítségemre siettek és mentettek meg engem, mert én tehetetlen voltam. Mások segítettek, míg én nem tudtam semmit sem csinálni és mostanában ez egyre sűrűben fordult elő. A napokban gondolkoztam is ezen sokat, de most csak csodálkoztam, hogy ő ezt honnan tudta rólam.
– A barátnőd hányszor is mentett már meg? Mona, ha jól tudom.
- Mona! Ő hol van? Ha bántotta…
- Ugyan. – kacagott rajtam – Előbb azt a kacsát bántanám.
- Meredith? – jutott eszembe, hogy Cathrine-nel szinte ott aludtak velem, mellettem.
- Hé, hé. – állt fel és jött közelebb hozzám – Nincs bajuk, nekem csak te kellesz… az erőd, a tudásod, a mágiád. – látszott őszintének - Bár lehet, hogy nem ártana hozzájuk is nyúlni...
- Azt merje meg. – lettem dühös a gondolattól is, hogy ártani akart nekik.
- Miért? Úgy sem tudsz semmit sem tenni ez ellen, erőd van, de mégis gyenge vagy. – gúnyos nevetéssel kísérte a szavait.
- Hagyjon engem békén!
- Nem, nem mész te sehová, nem engedlek. – a kezeit a vállamra téve marasztalt és nyomott a párnának. Bár akartam, nem sok erőm volt ellenszegülni – Az enyém vagy, megszereztelek végre.
- Hagyjon! - csupán csak a számmal tudtam hadakozni.
- Egész életemben erre vártam és most végre sikerült. Nem is tudom, hogy miért nem örülsz, hisz te leszel a hírnök. – egyenesedett ki és tárta szét a karjait - Rád fog figyelni mindenki. Új világot teremtünk együtt! Egy új generációt! A hangom leszel, hogy híreszteld a hatalmasságom, egy új jövő kezdetét, egy új kor hajnalát. – nézett le rám - A neved örökre megmarad, halhatatlan leszel.
Csak némán, tágra nyílt szemekkel hallgattam a mondanivalóját és állapítottam meg a tényt, hogy egy őrült volt felettem és engem akart. Tervem egyszerű volt, gyors mozdulatok, majd futás az ajtóhoz és onnantól improvizálás, minthogy fogalmam se volt, hogy hol voltam, azonban már az első lépésnél kudarcba fulladtam és ragadta meg a kezem.
- Azt mondtam maradsz. – szólt, majd állított egy injekciót a nyakamba, minek köszönhetően újra az eszméletemet vesztettem.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 364
Aye! Pont : 16
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 7
Jellem: Kaotikus semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Kedd Aug. 21, 2012 11:20 pm

Halk nyögéssel konstatáltam, hogy visszatért az eszméletem. A világ még mindig sötétbe borult, csak saját testemet éreztem. Először a lábamba nyilalló fájdalmat robbant be a fejembe, majd agyamba is belenyillalt az utóhatás. Mintha csak szilánkok maradtak volna a csontjaim helyén egy sziklaomlás után. Gyengén megmozdítottam a kezem, de a mellkasomat átjáró tűztől újra elhomályosult a szemem előtt a táj. Nem mintha érdemes lett volna nézegetni.
Résnyire nyitott szemembe vörös por szállt, könnyeket csalva elő. A finom szemcséket a körülöttem álló romok ontották magukból, fojtóvá téve minden lélegzetvételt. Nem tudtam, hogy több száz éve álló épületek között fekszem-e, vagy sérüléseim összefüggenek-e az épületek pusztulásával. Lassan újra megmozdultam, már felkészülve az újabb fájdalomhullámra. Varázserőm a végét járta, de össze kellett szednem magam. A fájdalmon kívül valami nagyon nem volt rendben, de nem tudtam rájönni, mi az.
- Fungus Spore: Pink Mist. - suttogtam erőtlenül. Végtelenül lassan egy rózsaszín kalapú gomba nőtt ki a földből, mintha a föld is ellenem dolgozott volna. A spórákat még sosem éreztem ilyen finomnak, amikor elérték orromat. Felfrissülve, de még mindig kábán térdeltem fel.
~ Hol vagyok? És mi történt? - néztem le magamra imbolyogva. Idáig nem vettem észre azt a vértócsát, amiben feküdtem - méghozzá saját véremben. Mellkasomon mély vágás húzódott, de a gomba valamennyire már elállította a vérzést. Szinte nyugodtan állapítottam meg, hogy ha nem szerzek segítséget, néhány órán belül már nem lesz szükségem senkire. Kezem halálsápadt volt, és biztos voltam benne, arcom is ugyanezt a színt viseli magán. A sokk miatt nem féltem.
Csak most jöttem rá, mire is keltem fel, ahogy megismétlődött a dobhártyámat tépő üvöltés. Elfordítottam a fejem, és döbbenten pislogtam a tőlem nem messze álló társaságra. A legszembetűnőbb közülük egy toronymagas, zöld lény alakja volt, aki körül eltörpült az a néhány ember, akik megpróbálták körbevenni őt. Néhányuk arca ismerős volt, de akárhogy erőltettem emlékezetemet, nem ugrott be nevük. És egy lány hevert, látszólag eszméletlenül a földön.
A zöld alak arca eltorzult vicsorba húzódott, miközben szekér méretű ökle a földbe csapódott. Ütése nyomán sziklák repkedtek szanaszét - de egyik embert sem tudta eltalálni.
Testem szinte magától emelkedett fel. Tudtam, el kellett volna tűnnöm, de mintha zsinóron rángattak volna a tomboló monstrum felé.
- Ice Make: Armor. - ziháltam. Vér szivárgott mellkasomból, de a rajta megjelenő, leheletvékony páncél elállította a patakot. Egyelőre. Észre sem vettem a góliátot, ahogy a lány felé tántorogtam, lábaim nem akartak engedelmeskedni nekem. Egy farkas vetődött elém, arcán hűen tükrözve az ádázságot, amit a lény viselt magán. De nem én voltam a célpontja. Ahogy egy fehér hajú fiúnak sem, aki még jobb bőrben volt, mint én. Lassan a közös ellenfélre néztem. Biztos voltam benne, hogy nem az ő oldalán állok.
- Frost Ball! - kezemből jéglabdacsok indultak meg a teste felé. De annyit ért, mintha hógolyókkal dobáltam volna meg. A lefagyasztott rész jóval kisebb volt, mint kellett volna, és az alkarjáról a következő mozdulattal már le is tört a mágia maradéka, minden látható nyom nélkül. És még csak észre sem vette a jeget, helyette az őt kaszabolni próbáló fiú felé csapott. Mintha csak egy idegesítő bogarat próbált volna elhessegetni, de a mozdulatot követő hang hideg borzongást küldött le a gerincemen. Majd újra a lány felé nézett a behemót. Egyik talpa a levegőbe emelkedett. Testem tiltakozását figyelmen kívül hagyva nyaláboltam fel a lányt.
- Ice Make: Floor! - kiáltottam, és egy ugrással a megjelenő jégre vetettem magam. Köpenyemet szánkónak használva csúsztunk ki a láb alól. De mielőtt összeszedhettem volna magam..
A kéz elsötétítette felettünk az eget. De mielőtt lecsaphatott volna, rájöttem, mi zavart engem végig, mire ereimben megfagyott a vér. Nem éreztem Arisát....

Hideg verejtékben és jégpáncélban fürödve ugrottam ki az ágyból. Csak akkor ültem vissza megnyugodva az ágyra, amikor rájöttem, Arisa még mindig ott van a tudatomban, és él. Ilyen rémálmot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Aug. 22, 2012 11:49 am

Hölgyeim és Uraim ez a hatodik nap! Shopie technikai okokból most kapta meg az Információit, ezért adok újabb 5 napot, ami azt jelenti 27. e a határidő! Jona tudom jelezted hiányzásod de ha addig nem tudsz írni két posztot írsz egybe!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sophie Black
Csillaglelkű mágus
Csillaglelkű mágus
avatar

Hozzászólások száma : 336
Aye! Pont : 12
Join date : 2010. Jul. 01.
Age : 24
Tartózkodási hely : a csillagok közt :P

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 4
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Aug. 29, 2012 2:23 am

Homályos a kép, s nem képes tisztulni. Remeg az egész, de hogy mitől, arra nem fogok rájönni egyhamar… minden porcikám fáj. Száraz a torkom, s alig kapok levegőt, de a tüdőm így is köhögésre késztet, ezzel méllyen szaggatja belülről a testem. Mintha valami ki akarna törni belőlem, de csak a kínkeserves köhögés érkezik. Karjaimat kényszeresen keresztbe téve, ujjaimmal a bordáimat markolom, hátha segít, de nem. Nem lett jobb. Sőt… minden egyes lélegzet vétel, újabb kényszer, hogy már lassan vért köhögjek fel, de nem érkezik. Csak maga a fájdalom, ami kicsit olyan, mintha valami maró folyadék jojózna a nyelő-és légzőcsövemen megállás nélkül. Szemeim már könnyesek a fájdalomtól, és csak most tűnik fel: mikor hanyatlottam én térdre? Egyáltalán arra sem emlékszem, hogy álltam volna, de ha álltam is, akkor hol?
Fejemben cikáznak a gondolatok, s fel se tűnik, hogy a köhögés lassan elmúlik, a fájdalom óvatosan, bár sajgó nyomot hagyva, de enyhül. A fülem is búgott, ennek is csak most sikerült tudatosulnia elmémben, hogy már nem volt, ami máshová terelje a figyelmem. Csak hogy lassan, kezeimet végre le tudtam tapasztani a bordáimról, s gyorsan a szemeim felé nyúltam, hogy azt valamelyest megtisztítsam a könnyektől. Mindeközben reménykedtem benne, hogy a környezet is tisztulni fog. A táj szürkében és porban gazdag volt, s a színek kissé összemosódtak, néhol a szürke több száz más árnyalata táánt fel, majd a kavargó szél a port odasodorva barnássá változtatta azt. Még a fájdalomtól, az előző köhögés lüktetésétől remegő lábaimra próbáltam állni, azonban eleinte mindhiába. Az elmémbe befurakodott egy gondolat, ami nem hagyott nyugodni; nem hagyott belenyugodni, hogy itt bármi komolyabb bajom lehessen. Enyhe hányinger, és mérhetetlen szédülés közepette próbáltam meg végre a magam ura lenni, irányítani minden egyes ideget, izmot, s koncentrálni a menekülésre, mert kell. Menekülnöm kell innen, amilyen gyorsan csak lehet, mindegy hogy merre, csak el!
Az utolsó löket volt az, amely végre megengedte, hogy viszonylag stabilan a talpamra álljak, s ugyanez volt az , amely megindított csak előre, hogy fussak, de az első pár lépésemet követően az egész világ beleremeg valami lény dobhártya szaggatóan mély, és őrült üvöltésébe. Ösztönösen megfordulok, bár minden egyes részem fél attól, ami fogadhat, és inkább a menekülésre szavazna, azonban mindezeket gyilkos kíváncsiságom felülmúlja; szóval hátrapillantok.

Nem teljes^^'' de lassan megírom az egészet. Elnézést kérek érte Sad
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szomb. Szept. 01, 2012 6:23 pm

Hogy kerültem ide? Magam sem tudom. Az előbb még éppenséggel nyugovóra tértem, s most... nem tudom, hol vagyok. Tüdőm majd kilyukad, úgy zihálok. Szaporán kapkodom a levegőt, s már alig bírom szusszal. De futni kell, rohanni, csak előre. Hátra nem nézni, s tovább, el innen. Lábaim zsibbadnak, de szedem, ahogy csak bírom. Letekintek ruházatomra, csupa kosz mindenem. Mégis, hogy kerültem ide? Nincs időm kideríteni, mert ebben a pillanatban óriási kőtömb csapódik be mellém. Kibillent egyensúlyomból, s én tehetetlenül a földre zuhanok. Csak pislogok, vajon honnan jöhetett? De érzem, legbelül érzem, s tudom, ki hajította idáig. Mégis egy kis hang azt mondja belül, „ne érdekeljen, menekülj.” Szót akarok fogadni neki, de a levegőben szálló por még jobban égeti a tüdőmet. Köhögni kezdek, hátha jobb lesz, de csak rontok a helyzeten. Zihálásom felerősödik, szemeim könnybe lábadnak. Látásom homályos lesz tőle, s hiába törölgetem oly szaporán szemeimet, nem javul. Ekkor hirtelen eloszlik lila köd fejem felől, s eszembe jut, nem egyedül vagyok. Moi! Hol van Moi? Szemeim kis familiárisom keresik, de homályos látásom hátráltat.
- Moi! - próbálok üvölteni torkom szakadtából, de alig jön ki valami hang a torkomon. - Moi!? Merre vagy? - köhögök, ahogy a szavak elhagyják számat. Nem hallom kis barátom makogását. A fülemhez kapok, kopogtatom. Nem, nem. A hallásom nem sérült. Valóban nincs sehol. Ismét lenézek magamra, csak most veszem észre, hogy nem csak ruházatom, én is ramaty állapotban vagyok. Jobb karom fájdalomtól ég, kék-lila foltok díszelegnek rajta, míg combomból vér szivárog. Megpróbálok felállni, de a fájdalomtól visszacsuklok. De valahogy bennem él még a tudat, hogy nekem most azonnal fel kell állnom, és tovább kell mennem, különben ki tudja... Meghalhatok? Nem tudom. Végre sikerül alátámasztanom magam, és feltápászkodni. Fejem lüktet. Olyan mintha valami nyomná ki belőlem az agyamat. Szúr, nagyon szúr, de mégis talpon kell maradnom. Hangokat hallok, mindenhonnan, emberek kiáltoznak. Ismeretlen hangok. Nem értem, mit mondanak. Talán mégis sérült hallásom, vagy ez a nagy hangzavar az oka!? Nem tudom, nem is érdekel, mert amit most látok... Nos, minden mást elfeledtet. Balra fordítottam fejem, és egy hatalmas, gigászi lény áll ott. Teste zöld, izmai kidüledeznek, szemében harag, düh és bosszúvágy szikrája. Az öklével veri a földet. Csak ekkor pillantok le. Hárman vannak, emberek, ellenük harcol. De mégis kik ők? Ők kiáltoztak? Mágusok? Nem érdekel kik azok, egy belső hang vezérel továbbra is. Meg kell védenem őket. Mindenáron. Megindulok, hogy egérutat nyerjek nekik. Erőm fogytán, de fegyverem kifogyhatatlan. Wind Blades-eket vágok karjához, de mintha lepattannának róla. De célomat elértem, a szörny tekintete engem fürkész. Viszont a helyzet rosszabb lett, még jobban feldühítettem. Baj van. Nagyon nagy baj van. ~ Hülye Jonathan. Hülye, idióta. Most mit tettél!? A saját életed ennyire nem fontos? - szitkozódtam magamban, mikor a szörnyeteg felém kezdett el futni. Megfordultam, és ahogy csak bírtam, rohantam. Rohantam ki a világból, hogy ezúttal saját életemet mentsem. Nem érdekeltek számomra ismeretlen társaim. Most az saját bőröm volt vásáron. Csak hogy mindez a fejemben játszódott csak le. Amint megfordulni akartam, hátrálás közben megakadt a lábam. Egy apró kiálló kődarab volt. Ismét a földre puffantam. Olyan hirtelen volt, hogy nem tudtam kezeim magam elé emelni védelemként. Fájdalmasan ordítottam fel, ahogy zúzódásokkal teli jobb karom ért először földet. A többi fájdalmat már meg sem éreztem. Igaz, érezni éreztem, de időm nem volt jajgatni és sajnálni magam. Hulk a nyomomban volt! Fordultam egyből hátamra, hogy karjaimmal, akár feláldozva azokat, de védjem magam a zöld bestia támadásaitól. Próbáltam mágiával is védekezni, de mágikus erőm fogytán volt, egy apró Lightning Bolt, és ennyi kifújt. Persze ez sem hatotta meg a szörnyeteg acélbőrét. Hatalmas kezei felém közeledtek, és tehetetlen testem köré fonódtak. Feje fölé emelt, szorítása egyre szorosabb és szorosabb lett. Minden porcikámban megízleltem a kínzó fájdalom ízét. Mikor már azt üvöltenéd, elég volt, legyen már vége, de egy szó sem halad ki torkodon. Hiába rángatod magad, csak még több fájdalommal jár. Végtagjaid elernyednek. Az agyad kikapcsol és benyomja a pánik gombot. Ilyenkor már nem tudsz ésszerűen gondolkozni. Még mielőtt leszáll a lila köd, még látom, ahogy társaim támadásba lendülnek, hogy megmentsenek. Sikertelen hadműveletük egy cseppet sem zavartatja a lényt. Testem erősen húzni kezdi ellentétes irányba. Ketté akar tépni, és senki nem állíthatja meg ebben. Kín, fájdalom, leírhatatlan. Szemeim lehunyva, fogaim összeszorítva, és már csak egy dologra várok. Már csak arra várok, hogy átöleljen a halál és átvigyen a túloldalra. És ekkor roppan valami. Gerincem eltörik, a felsőtestem elszakad a többitől, beleim szabadba jutnak. Meghaltam.
Kiver a víz, zihálok. Kiráz a hideg. Körül nézek. A szobám. Nem marad abba a lidércnyomás utóhatása. De a lényeg, élek. Mégis... olyan élethű volt ez az egész.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 22

Karakter információ
Céh: -
Szint: 6
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Hétf. Szept. 03, 2012 11:07 pm

~ Miért vagyok itt? Miért jó ez nekem?
Hátamat a kőnek támasztva próbáltam erőt gyűjteni, hogy folytassam. Zihálva kapkodtam levegő után és nem győztem szipogni könnyeim közt, hogy az éltető levegő eljusson a tüdőmig, majd végigjárja testemet energiával feltöltve. Ám a várt hatás nem érkezett meg. Nem kaptam erőre, és a fájdalmak sem múltak el. Nem akarom folytatni. Azt akarom hogy vége legyen! Csipkedem a karom hátha felébredek, de semmi. Semmi nem történik. El akarok futni, elmenekülni erről a helyről, de ha észrevesz, biztosan nem hagyja. Nincs mit tenni. Rá kell jönnöm, hogy a harc az egyetlen menekülési lehetőség. De nagyon fáradt vagyok... El kell kapnom a megfelelő pillanatot, különben mindennek vége. Támadni kell. Valahogyan mindenképpen.
Elhatározásom elég erős volt, a kezdéshez. Kilépek a kő mögül és megpróbálok támadni, de az óriási zöld szörny észrevesz és máris hatalmas láb magasodik fölém. ~ El fog taposni...
Az utolsó pillanatban sikeresen kitérek lába útjából és növénymágiámat használva támadok.
- Hidane: Grappling Vines! - próbáltam legalább egy időre lelassítani, míg támadják. Igen, támadják. Egy fehér hajú fiú szüntelenül vetette be támadásait, ám azok mintha lepattantak volna a bestiáról és egy laza karmozdulattal odébb is lökte a srácot. ~ Szaladj! Menekülj! - kiáltotta egy hang a fejemben, de fájó izmaim nehezen cselekedtek. Hátrálni próbálok, de inkább csak vonszolom magam, aztán hirtelen sercegő hangot hallok és fény nyalábok találják ez az óriást.
~ Villámlik? - felnéztem az égre, de egy felhőt sem láttam. Nyilván van itt még valaki. Ez a csapás végre ért is valamit. Testén végig szaladt az áram, s mint kőoszlop alapzata nélkül dőlt el. Ahogy földet ért a föld megremegett. Hegyomlásnyi testének érkezése mély morajlással is járt, s a levegő megtelt homokkal és porral.
A piszkos levegő kaparta a torkom és a szemem csak még inkább könnyezett tőle. Az elmosódott kép, ahogy a világot jelenleg láttam, nem akart kitisztulni. A por már visszaszállt a földre mikor megláttam, hogy a hatalmas alak pont velem szemben fekszik a földön. Nincs messze. Ha kinyújtanám a kezem, talán el is érném. Szívemet a rettegés, mint kés úgy járta át. Minden porcikám reszketett és a könnyeim már nem a portól csurogtak. Láttam, ahogy a zöld bestia felemeli a fejét és óriási szemeivel rám néz. A szeméből nem düh tükröződött, ahogy azt várná az ember. Keserű kín pillantott vissza rám, mintha valami neki sem lenne jó abban, amit csinál. Mégis..., mindezek ellenére a magasba emelte kezét, egyenesen fölém. Ha most lecsap végem. Éreztem hogy eljött a vég. Ennyi volt.
~ Valóban vége lenne az életemnek? - gondolkodtam. Számtalan emlékkép ugrott be, pont ahogy mondják. Az ember élete halála előtt lepereg előtte. Az is biztos hasonló.
A boldog pillanatok, amik eszembe jutottak, most fájdalommal töltöttek el.
~ Valóban így kell ennek végződnie? Hiszen még alig éltem. Még sok dolgom van.
Gondolataim addig űznek, míg elszánom magam a mozgásra. Pontosabban az akarás megvan, de az erő hiányzik. Egy csöppnyi sem maradt bennem. Odébb akarok kúszni. Ha sikerülne odébb gurulnom... legalább egy fél métert...
~ Mi ez? Mi csurog a homlokomon? - amint elérte a szemem választ is kaptam. A meleg folyadék marta a szemem. ~ Nyilván vér. De mikor sérült meg a homlokom? - ezen az érdekfeszítő kérdésen nem tudtam tovább gondolkodni, mert figyelmemet más vonta el. Még pedig az alattam hirtelen megfagyott föld.
~ Biztos bevertem a fejem. Ez magyarázza a sebet és a képzelődést is... - meglassulva alig vettem észre, hogy valaki felkapott a földről.
~ Ki lehet az? - annyi erőm sincs, hogy felemeljem a fejem és ránézzek. Mégis csak volt itt még valaki. Hirtelen nyugodtság áradt szét bennem, hisz ott motoszkált a remény, hogy most talán megmentenek. Néhány méterrel odébb le is tesz, a helyzethez mérten finoman és elém állva, látszólag pajzsként szállt szembe a fenevaddal. Így, hogy már többet látok belőle, igazán ismerősnek tűnik. Zöld haj és jég...
~ Vele már találkoztam. Őt ismerem. - emlékeim közt kutatva be is villan a jelenet. Egy jelenet, melyben a fejemen nyuszifülek vannak, és valaki épp dicsér, hogy igazán jól állnak.
~ Rane – mondtam ki gondolatban. ~ Igen, ez a neve.
A zöld óriás dübörgő léptekkel közeledett felénk mikor még több ember jelent meg. Vajon hol lehettek eddig? Miért nem jöttek hamarabb segíteni? Az embereket látva a bestia sem tétovázott. Felkapott két hatalmas követ s azokat felénk hajítva támadt. Magam sem tudom, honnan volt annyi erőm, és mikor, de elugrottam a kövek útjából, ám ennyivel nem volt vége. Óriási kezével elkapott, s markában tartva egyre erősített szorításán. Ujjai úgy fonódtak körém mint egy óriás kígyó gyűrűi és kipréselték belőlem a levegőt. Levegő után kapkodva ziháltam, miközben szorítása már elviselhetetlen volt. Fájt. Ha teli tüdőből ordíthattam volna, megtettem volna. Egy percig sem haboznék ha lenne rá esélyem. Csontjaim nem bírják az óriási terhelést és lassan összepréselődnek.
~ Ez rosszabb mint a halál. Inkább meg akarok halni! Csak gyorsan...
Még pár pillanat, és reccsenést hallottam amit éles fájdalom követett.
~ A bordám... - állapítottam meg. Nem sokkal később újabb roppanás, és még egy, majd kettő. Oxigén nélkül, fuldokolva, miközben a csontjaimat ripityára törik, kész csoda hogy még élek.
~ Legyen vége! Kérlek,... ne kínozz tovább! - és minden elsötétült.
Tüdőm mint a szivacs szívta magába a levegőt, mikor felpattantak szemeim és zihálva, izzadtan, kisírt szemekkel ébredtem az éjszaka közepén.

Bocsánat a késésért, Erzával megbeszéltük.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Szept. 05, 2012 9:46 pm

Nos vártam jó darabig, Shopihe következő körben pótolja a maradékot, Colmen az egészet.

Az álom mindenkit megrendít de végül is túl teszitek magatokat rajta.
B. T. : a reggel mindenkinek úgy telik ahogy óhajtja, de olyan tíz óra magasságban Jack magához hívat. Térképet dob elétek, és közli hogy el kell mennetek egy férfit megkeresni. A delikvens tudós, bár nem éppen a jobb fajtából, régebben a céhnek is dolgozott egy két munkában, s most már itt az ideje felkeresni, valamint lecsekkolni mit csinál. Állítólag valami nagy durranásra készül az ipse szóval meg kell tudnotok mi az, természetesen szerezzétek is meg és hozzátok el neki! A térképen fent az északi tengernél van bejelölve egy kisebb sziget, ez most jelenlegi célotok. Postotokban érjétek a szigetet, de többet ne tegyetek!

Mona: Te reggel különös levelet találsz a földön. Valószínűleg az ajtó alatt csúsztatták be, de az igazán különös ami benne áll.
"Várlak a szigeten, kérlek gyere amint tudsz! Peter"
A lap másik oldalán egy térkép van, melyen egy apró piros x jelöli célodat, fent az északi tengeren, egy kis szigeten. Afelől nem kételkedsz hogy Peter írása, - persze csak ha ismered - de ez nem rá vall... Nos végül még is úgy döntesz elindulsz a névtelen messzi szigetre. Postod odáig tartson hogy megérkezel.

Rane: Nos te egy kellemes kiránduló napot tervezel el, el is indulsz egy kényelmes túrára az északi tenger mellett húzódó szorosba. Hogy miért pont oda? Nos egyszerű állítólag mostanság a sarki fények álomba illő szépségbe burkolják a sziklák csúcsait, és azért ilyen nincs minden nap! Nos irány surány a túrára! Út közben egy kedves lánnyal találkozol, Elizabeth Colmennel, és együtt folytatjátok utatokat! Posztotok addig tartson hogy eléritek a szorost!

Peter: Rémálmok gyötörnek, a hallottak kóvályognak a fejedben, Egész tested ég, mintha valami belülről elkezdene szét marni. Elviselhetetlen érzés, szinte megváltás az ébredés. Immáron nem vagy sem megkötözve sem infúzióval ellátva. Egy szobába vagy, és a férfi újra megjelenik. Ettől a pontól keress fel, mert egyeztetnünk kell a posztal kapcsolatban!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 26

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Csüt. Szept. 13, 2012 3:08 pm

Álmaim keservesek voltak, egyedül voltam. Nem láttam semmit sem, sötét volt előttem, azonban sikolyok, üvöltések törték meg csendet, hol pedig csupán csak egyszerű beszédet hallottam a szavakat nem értve. Motyogtak. Úgy éreztem futok, fájt lábam, fáradt voltam, majd az arcom éget, mint mikor legutóbb megütöttek. Mintha tűzben lángok közt álltam volna, testemnek úgy fájt a meleg. Izzadtam, de nem tudtam semmit sem tenni, nem tudtam felkelni, szemem nem nyílt ki. Féltem, talán remeghettem is. Majd mintha belülről vágták volna fel bőröm, mintha kinőttem volna magam, nem bírtam magammal, végül lihegve ébredtem fel, csorgott rólam a víz, nedvesek voltak ruháim.
Egy ágyon fekve szívemet a torkomban éreztem, a mellkasom pedig időnként az égig duzzadt, úgy vettem levegőt, gyorsan mintha mérföldeket tettem volna meg pillanatok alatt. Örültem, hogy felkeltem, hogy ki tudtam nyitni szemeim, de kezeim remegtek is. Szomjas voltam, vizet akartam, de a szobában hol voltam, nem volt semmi, mit inni lehetett volna. Emlékezve korábbra, most nem voltam megkötözve és tűk sem álltak ki belőlem. Semmi zöld folyadék nem volt körülöttem, nem voltak csövek, miket belém vezettek volna. Egy perc sem telhetett el, hogy felébredtem, majd tárult az ajtó és a férfi jelent meg. Lábai nagyok voltak pár lépéssel mellettem is termett.
- Hogy érzed magad? – kérdezett, látszott rajta, örült, hogy felkeltem.
- Mit csinált velem?! – hangom nem volt halk.
- Hm, melyikre vagy kíváncsi? – mosolygott rám, mi zavart, irritált.
- Hogy?! – értettem meg, hogy több dolgot is tett velem - Mindegyikre! - akartam felülni.
- Dühös vagy. – vázolta a tényt magának, mintsem nekem - Ez nagyon jó! Bár lehetnél dühösebb is... – nem értettem, hogy miért akart dühösnek látni, nem volt értelme, számára nem.
Egy polchoz fordult, papírokat válogatott, majd elém hajította azokat. Képek lettek előttem. Az egyiken a szüleimet ismertem fel, otthon voltak, kertészkedtek. Egy másikon egy családi ünnepség volt, ismertem őket, rokonok voltak, a nagymamám ült közel hozzám. Egy újabbon Meredith volt és saját karomban öleltem, majd egyen Cathrine-nel mosták mágikus kétkerekűmet. Monáról láttam több képet is, Noirral sétált, vagy épp a lányok közt nevetett. Nem értettem miért mutatta ezeket nekem, még nem láttam e képeket, majd jutott eszembe, ezeket ő készíthette. Figyelte őket, tudta hol vannak.
- Mit csinált velük?! - álltam fel és taszítani akartam a falhoz - Mit csinált velük?! – dühös voltam, a képeket fenyegetésnek vettem.
- Mit szeretnél Peter, mi tegyek velük? – kérdezett, miközben pár lépéssel hátrált tőlem - Hagyjam meg őket a nyugodt kis békés életükben, vagy legyen másképp? Mondjuk, ha csak egy hajam szála is meggörbül, nem sok választásod lesz...
- Hagyja őket békén! - helyette még csak egy széket rúgtam fel - Miért csinálja ezt velem?!
- Mert te vagy az egyetlen kompatibilis alak. - válaszolt - Egyébként pedig ha jól tudom, téged is zavar gyengeséged, nem? Hát én most erőt adok a kezedbe!
- Kompatibilis alak? - ismételtem szavát, nem értettem - Milyen erőt?! Mit csinált velem?! – továbbra se tudtam és nem akartam gondolkodni, válaszok kellettek, válaszokat akartam, de ezt ő is jól tudta.
- Hát még nem fejeztem be, de megadtam neked azt, amire vágytál. Világ életedben gyáva voltál, féltél, s soha nem mertél szembe szállni senkivel. Kicsi jelentéktelen alak voltál, aki még a hangját sem merte felemelni. – mintha ismert volna, úgy mesélt rólam nekem - De most... ennek vége.
- Még senki sem volt olyan ostoba, hogy a családommal fenyegessen! – kiabáltam rá - Mona, Meredith, Cathrine. – jutottak eszembe ők - Ha bántja őket, én... - léptem közelebb hozzá - Ha bántja őket. – nem tudtam folytatni.
- Igen, Mit teszel? Rám ordítasz, ahogy eddig tetted? Talán széttörsz még egy széket? – fogait mutatva vigyorgott rám.
Kérdésére nem válaszoltam. Egy pillanatig gondolkodtam mit tegyek, de dühös voltam, nem volt ép gondolatom. Izmaim megfeszültek, bántani akartam, de ütés helyett még csak a falhoz szegeztem. A nyakát fogtam, szorítottam és nem engedtem.
- Ha megölöm most, nem árthat nekik.
- Ugyan Peter, tényleg azt hiszed, ezzel elérsz valamit? – nyugodt volt - Már semmit sem tehetsz ellenem! Amíg ilyen gyenge vagy nem! – arcán nem volt félelem, nem félt tőlem, elhitte mit mondott.
Nem voltam gyenge, most nem éreztem magam annak és ezt meg akartam mutatni neki. Hogy a családommal fenyegetett, dühített, mintha ölni akartam volna. Méreg vezérelt, tomboló érzés lett úrrá rajtam, ismeretlen érzés, ilyet még nem tapasztaltam. Arca lett utolsó emlék fejembe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Hétf. Szept. 17, 2012 10:05 pm

Nos akkor váltsunk színt fiúk lányok!

Első lehetőség: A delikvens jelzi nekem hogy xy bla bla nem tudja folytatni a küldit, és ezennel kilép. Én azt mondom menj isten hírével és kap némi manettát eddigi munkájáért.

Második lehetőség: Nem jelez és nem ír, 3 napon belül, mire én az illető VEjének jelentős részét levonom büntetésből.

A döntés rajtatok áll, aki a kilépésnél dönt arra nem fogok haragudni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 22

Karakter információ
Céh: -
Szint: 6
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Kedd Szept. 18, 2012 12:20 pm

Tüdőm mint a szivacs szívta magába a levegőt, mikor felpattantak szemeim és zihálva, izzadtan, kisírt szemekkel ébredtem az éjszaka közepén. Ijedten néztem körbe és nem értettem mi történt. Eltartott egy darabig mire rájöttem, hogy az egész csak egy álom volt. Nagy forgolódásomra Noir is felébredt és nagyot ásítva álmosan nézett rám.
- Mona?
- Cssss. Aludj csak. Csak kimegyek a mosdóba. - suttogtam a tőlem telhető legnyugodtabb hangon, majd kimásztam az ágyból őt pedig betakargattam. Mezítláb elsiettem a fürdőszobáig és bezárkóztam. Még jó hogy a villanykapcsoló belül van...
Borzalmas volt tükörbe nézni. A szemem még mindig teli volt könnyel, pedig már nem sírtam. Az arcomon lévő tekintet egyszerre szomorú és megviselt. Ha visszagondoltam az álmomra, még mindig éreztem a kétségbeesettséget, de még azt a fájdalmat is ,amit a sérülések okoztak. Mialatt a tükörben lévő lányt munstrálgattam, észrevettem egy piros csíkot a homlokomon, kb ott, ahol álmomban a vágás volt. Bizonyára jól összemartam magam egy ilyen álom alatt.
~Jobb lesz ha megmosom az arcom. - gondoltam, és magamhoz véve egy törülközőt a csaphoz sétáltam. Elég hűvös volt, lévén, hogy itt az ősz lassan, bár ez még csak az esti hőmérsékleten érezhető, én mégis úgy döntöttem hogy hideg vízzel mosakszom. Amint kezem a vízsugárba mártottam, kirázott a hideg és csupa libabőr lettem ám ez most valahogy jól esett.
Meg mostam az arcom egyszer, majd még egyszer és még párszor, de nem éreztem semmit. Nem jött a kellemes megnyugtató érzés amit vártam a dologtól, most már azonban határozottan fáztam.
~ Talán lezuhanyzom... - álltam még egy darabig, mielőtt cselekedtem volna. Furcsálltam, hogy nem éreztem magam fáradtnak, pedig elég késő volt és tudom magamról hogy akár délutánig is képes vagyok aludni, de nem most. Nem szoktak rémálmaim lenni. Vagy csak nem szoktam rájuk emlékezni? Többnyire nem is emlékszem hogy álmodtam-e egyáltalán valamit, de most az álom minden pillanatát fel tudom idézni magamban.
- Nem akarok erre emlékezni! - mondogattam magamnak. Lassú, komótos mozdulatokkal az zuhany felé vettem az irányt, és most inkább a meleg vizet választva lezuhanyoztam. Ez határozottan jobban esett. Szép lassan kezdtem felmelegedni.
Persze a víz most sem frissített fel, de álmos sem voltam, így az éjszaka és a hajnal további részét zombi üzemmódban töltöttem.
Valamikor reggel tájt kivánszorogtam a konyhába, mert gyomrom már jelezte, hogy muszáj lesz ennem valamit. Csináltam pár pirítóst és épp leültem az asztalhoz mikor furcsa zajra lettem figyelmes. Füleltem még egy kis ideig, de semmi. Felkeltem és elindultam az imént hallott nesz irányába.
~ Egy levél? - szemlélem az ajtó előtt heverő papírlapot. Odamentem érte és felvettem, hogy jobban szemügyre vehessem.Sokáig tartott mire kibogarásztam. Kézírást még sosem próbáltam olvasni, de végül csak sikerült.

"Várlak a szigeten, kérlek gyere amint tudsz! Peter"

~ Furcsa... - Pete sosem írt még levelet nekem. Pláne nem ilyen szöveggel. Ha valamit szeretett volna, többnyire személyesen mondta meg, esetleg üzent valakivel, de inkább az előbbi. ~ Csak ennyi lenne? Milyen sziget? - azzal megfordítottam a lapot, ami rögtön választ adott a kérdésemre. A papír másik felén egy térkép volt, azon egy piros "x"-el jelölve az úti célom. ~ Úgy tűnik elég messze van.
Valami nem stimmel. Érzem, de nem tudom mivel van a baj. Ennyitől pedig nem kellene pánikba esnem... Visszasétáltam a pirítósaimhoz, s közben összehajtogattam a papírt és végre megreggeliztem.
~ Mégiscsak el kellene mennem... - rágódtam még mindig a dolgon.

Felöltözve, frissen és üdén, összecsomagolva álltam az ajtóban, készen arra, hogy elinduljak. A tőr megvan, a kötél is, tettem el pár szendvicset meg két üveg vizet is. Látszik hogy a "szirénám" bekapcsolt. Ha nem így tette volna simán elindulok minden nélkül. Zsebre tettem még egy kis pénzt és elindultam a vonatállomásra. Nem voltak túl sokan így korán reggel, de nem is bántam. Megvettem a jegyet a pénztárnál, ahol is kiderült hogy majd át kell szállnom egy másik vonatra az út háromnegyedénél. Befutott a vonatom és a szerelvény számtalan üres helye közül elfoglaltam az egyiket. Álltunk még úgy öt percet aztán fütyülve megindult a masina és mielőtt észbe kaphattam volna, már haladtunk a hegyekről lefelé.
Natiéknak hagytam otthon üzenetet, amit remélem helyesen írtam le, de végül is csak kibogarásszák mit akartam mondani vele. Az út további fele kimerült a táj bámulásában, és az állomások neveinek olvasásában egészen addig, míg meg nem érkeztünk ahhoz ahol le kellett szállnom. Gyorsan összekaptam magam és hamar le is szálltam. A csatlakozást úgy értem el, hogy a másik vonathoz már rohannom kellett de szerencsére nem késtem le, és ez a fő. Jobbnak láttam ha még most eszek valamit, amit jól tettem. Az út felénél a gyomrom már görcsbe rándult az idegességtől. Mégis mit akarhat tőlem Peet egy ilyen helyen?
A vonat befut a kis tengerparti város állomására és megáll. Velem együtt a többi utas is leszáll, csak ők nem gondolkoznak azon, most hogyan szerezzenek egy hajót ami szívesen elfuvarozza őket arra a szigetre, amit az "x" jelöl. Nagy nehezen eltaláltam a kikötőbe és fel alá téblábolva próbáltam pár segítőkész embert találni, kevés sikerrel.
A sirályok zajongása már borzalmasan idegesített, nem is beszélve halászhajók halszagáról, amitől kis híján felfordult a gyomrom.
- Mit csinál itt kisasszony? - kérdezi tőlem egy pocakos férfi, arcán barátságos mosollyal.
- Keresek valakit aki elvinne egy szigetre.
- Minek akar maga egy szigetre menni? - csodálkozott.
- Találkozóm lesz ott, de túl messze van ahhoz hogy evezős csónakkal menjek. - megvakarta a fejét, mintha gondolkodna aztán azt mondta.
- Mi lenne a eljönnél velünk, a halászhajónkkal, és a szigetnél kitennénk? - bociszemekkel néztem az öregre, amitől mosolya még szélesebb lett és egy kicsit el is pirult.
- Azt nagyon megköszönném!!!
Így is lett. Összegyűlt a legénysége és minyáan felszálltunk a hatalmas hajóra, ami kifutott a nyílt vízre. Megmutattam neki a térképet, mire mondta, hogy nem teljesen pontos, de szerinte az lesz az, amelyikre gondol. Már alig láttam a partot mikor szólt a kapitány, aki egyébként ugyan az az ember, aki elhívott, hogy a hajó túloldalán már látszik a sziget. Odaszaladtam és megpillantottam a bájos kis szigetet. Mikor nem tudtak már közelebb menni a sekély víz miatt, adtak egy felfújható csónakot evezőkkel és persze felfújva, hogy azzal kimehessek a partra. Megköszöntem nekik a fuvart és elköszöntünk egymástól. Leengedték a kis csónakom a vízre, majd az idegességtől kapkodva őrült tempóban kezdtem evezni a part felé. Nem volt túl messze, mégis sajgott a karom mire kiértem a partra. Gyönyörű fehér homokos tengerpart. Még sosem voltam tengerparton, de eddig jó bulinak tűnik. A gumicsónak kisiklott a partra velem együtt, majd száraz lábbal elhagytam annak fedélzetét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiki
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 157
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 25
Tartózkodási hely : Két hulla között, a harmadikat belezi ki épp

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 6,9
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Szept. 19, 2012 4:27 pm

-Mi a…? - hirtelen ültem fel az ágyban, kipattanó szemekkel. Amikor észrevettemhogy a szobában vagyok és semmi sem tér el a megszokottól, akkor visszadőltem és fetrengtem még egy fél órát. Mire sikerült felkeltem már lehetett kilenc óra körül is. Lesétáltam az étkezőbe ahol, belépésemkor jópár gyilkos tekintetet éreztem magamon, de megnyugtatott a tudat hogy mindenki más is ilyen szúrós pillantások között ült le aki utánam érkezett. Lényeg a szeretet. Az étkező teli volt, egy olyan látvány ami nem mindig tárul az idetévedő szeme elé, de a két kiszolgálólány nem volt rest és folyamatosan nyüzsgött az asztalok között. Tízóra előtt sikerült végeznem és elindultam a szobámba hogy összeszedjem magma a távozásra, azonban valaki várt az ajtóm előtt. Egy céhtag ledobott egy levelet az ajtóm elé és elillant. Odasétáltam az ajtóm elé és gyanakodva lenéztem a földön hagyott leveler majd lehajolva kinyitottam azt.
- Jack látni akar MOST- állt a levélben. Fogalmam nem volt mit akarhat tőlem egy Archon, de jobbnak gondoltam nem kivívni a haragját, ezért elindultam a szobájához. Jack szobája az egyik felső emeleten volt, mint az összes többi magas rangú egyéné a céhben, fekapaszkodni oda nem volt egyszerű pláne ilyen korán. Odafent az ajtó már nyitva állt és beléptem rajta, Jack már ott várt és hál istennek az az idegesítő csákó a fején még javában aludt. Jack tudomást sem vett arról hogy beléptem és tovább szenvedett valamivel a kaotikusan rendetlen asztalán. Az egész szoba tele volt mindenféle kacattal és totális káosz uralkodott bennt. Nem tagadom eléggé tetszett a fickó ízlése. Egy tíz percig bámultam ahogy totálisan értelmetlen dolgokat csinál, fölöslegesen és figyeltem ahogy a sapkáját szívatja azzal hogy két horkolás között dolgokat dugdos a dolog szájába. Nemsokkal ezután belépett az ajtón egy kék hajú magas vékony srác.
- Megjöttem Jack-san. – mondta a srác tisztelettudóan mintha a mentorához beszélne majd felém pillantott és végigmért gynakvó tekintettel az arcán.
- Ő meg ki lenne? – A kérdésére csak egy hangos “cöhh”-el tudtam reagálni majd félrekaptam a fejem. Jack eközben a romhalmazból ami az asztalán volt előkotort egy térképet, széthajtotta és lecsapta az asztalra, miközben először pillantott fel.
- Az a feladatotok hogy keressetek meg egy tudóst aki még nemrégiben a céhünknek dolgozott. A fickó egy tudós és szerintem valami jelentős áttörést ért el, keressétek meg és hozzátok el nekem az összes dolgot amin ügyködik éppen. – majd visszaült a székére és mintha visszazökkent volna az előző furcsa állapotába tovább babrált a dolgaival. A térkép északi részén felvolt tűntetve egy X-el jelölt sziget. A srác megfogt a térképet és összetekerte majd kisétáltunk az ajtón és elhagytuk a céhépületet. A kikötőhöz vezető út csendes és unalmas volt, a srác nem beszélt sokat és én elvoltam foglalva azzal hogy egy frissen levágott fejet díszítsen ki elég dekoratív módon. A csendes csak a srác törte meg egyszer.
- Hogy hívnak? – kérdezte én pedig érzéketlen, rideg arccal feléfordulva csak annyit nyögtem hogy “Shikinek”, a srác feldolgozta a kis infót amit kapott és onnantól nem igen beszélgettünk. A kikötőbe este érkeztünk és a céhünkkel szimpatizáns személyek már türelmetlenül vártak arra hogy megérkezzünk. Sürgettek minket hogy szálljunk fel mielőtt lebuknának hogy engedély nélkül kötöttek ki és várakoznak itt. Felszálltunk a hajóra és csendben elhagytuk a várost halálos csendben, mint egy fantom az éjszakában. A hajóút nyugamas volt és csendes, kezdtem unatkozni mert a fej sem nyújtott már több izgalmat így a tengerbe hajítottam és töprengeni kezdtem az ájmon amit nemrég láttam. Még egy ehhez hasonló álmom sem volt, pedig szinte folyamatosan rejtélyes és megmagyarázhatatlan álmok gyötörnek, de egyik sem volt ilyen intenzív és valósághű, vajon mit jelenthet? A töprengés közepette teljesen elhagyott minden időérzékem és amikor felkaptam a fejem már partot értünk egy kora délutáni időpontban, mindketten leszálltunk a hajóról és én körbenéztem hogy felmérjem az elkövetkezendő eseményeknek helytadó terepet
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 364
Aye! Pont : 16
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 7
Jellem: Kaotikus semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Csüt. Szept. 20, 2012 5:18 pm

Tenyeremmel megdörzsöltem a homlokom, és kiszálltam az ágyamból. Visszaaludni már nem tudtam volna. Ugyan tervbe volt véve néhány dolog a mai napra, de a hasogató fejfájás nem hagyott kétséget afelől, hogy nem lesz ez a mai nap alkalmas semmire.
Biztos voltam benne, hogy senkit sem fog zavarni, ha a házi pókerbajnokság helyett inkább kirándulni megyek. Szinte már hallottam is a tiltakozó hangokat.
- De akkor nem tudjuk, ki fog elsőnek kiesni!
- Legalább egy ember kell, akinek nincs pókerarca!
Hiába, szeretnek engem.. Csak tudnám, miért zavarta őket az, amikor egyszer Arisát állítottam be magam helyett játszani, én csak fogtam a lapokat. Akkor meggazdagodtam néhány napra, egészen addig, amíg ki nem találták, hogy csak emberek játszhatnak..
Megráztam a fejem, amit azonnal meg is bántam. Nem szokott fájni a fejem, úgyhogy minden egyes mozdulat új kalanddal ért fel. De végül összekészülve álltam az utcán. Rövid gondolkodás után a céhhel ellenkező irányba indultam el. Ahogy kiértem a városból, rövidesen csatlakozott hozzám Arisa.
- Ne haragudj, de most vonattal kell mennem. Elég súlyos rémálmom volt, és szétszakad a fejem. - morogtam bocsánatkérően. A hullámzó mozgásra még csak gondolni sem tudtam. Sokkal jobb lesz a lágy vonatzakatolás, és talán aludni is fogok egy kicsit. - Ahogy megbeszéltük. Majd odaérek valamikor. - intettem búcsút a bólintó Severusnak.
Szinte már el is felejtettem, hogy néz ki a vasútállomás, és a benne hömpölygő, tarka embertömeg. Jeggyel a kezemben próbáltam utat törni magamnak a vonatomhoz.
- A tíz órakor, Alyon felé távozó vonat két perc múlva indul! Siessenek a beszállással! - jelezte a hangosbemondó. Alyon marha messze volt a szorostól, ahova igyekeztem, de ez volt a legközelebbi vonat, amit találtam.
- Utat, utat! - szuszakoltam magam előre. Utolsó erőmmel ugrottam fel a már mozgó jármű utolsó ajtaján. A meghökkent kalauzzal mit sem törődve rogytam le egy helyre, és szinte azonnal félálomba süppedtem a megnyugtató kattogástól.
Alig vártam, hogy megérkezzek a szoroshoz. Úgy hallottam, hogy csak néhány évente lehet ilyen tisztán látni a sarki fényeket Fioréból, és ez a jelenség kivételesen már több napja tartott! A vonat ugyan időveszteség volt, de reméltem, még időben oda fogok érni, hogy láthassam a zöldben és kékben irizáló hegytetőket. Várakozással telve néztem ki az ablakon, de az éjszakai alvás mennyisége lassan győzött izgalmam felett..
- Végállomás! - szólt hangosan egy kalauz, mire összerezzenve riadtam fel. Fejfájásom többé-kevésbé elmúlt, és azonnal nyakamba kaptam hátizsákomat, és Viharszakáll köpenyét. Gyorsan leugrottam a vonatról, és egy rövid kérdés után elindultam a szerintem helyes irányba.
- Szia! - szólított meg egy hang. Egy lány beszélt hozzám, mint kiderült, amikor hátrafordultam.
- Szia! - válaszoltam kissé meglepve. - Te ki vagy?
- Elizabeth. Örvendtem a találkozásnak! - sétált el mellettem.
Na jó.. Ez fura volt. Tovább nem is törődtem a lánnyal. Irány a szoros!
Arisa helyét nagyjából be tudtam lőni, így jó közelítéssel meg tudtam mondani, merre van a szoros. Kimondhatatlanul eseménytelen sétának néztem elébe. Bal oldalamon a tenger, jobbra pedig zöld mező terült el, amelyek lassan átadták helyüket a hegységeknek. Először csak a fű tűnt el, később dombok takarták el a kilátást, majd lassan megjelentek az igazi hegyek. Kissé csalódottan néztem körben, hiszen sehol nem láttam a fényt, amire vártam, de reméltem, talán egy kicsit beljebb lesz valami.
- Szia, Arisa! Láttál erre valakit? - kérdésemre a mellém röppenő kígyó tagadólag rázta a fejét.
- Kár.. Fura volt, rámköszönt egy lány az állomáson, bemutatkozott, és azonnal el is tűnt. De akkor nem ide tart. A fényekhez még túl világos van. - ezt a kérdést még bólintás fogadta. - Akkor irány beljebb! Legfeljebb táborozunk egyet. Kajám van, és szerintem te is találsz magadnak valami finomat. - határozottan dobogni kezdtem a földön. Beleléptem valamibe, amiről nem akartam tudni, hogy micsoda, de minden bizonnyal állatból származott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Okt. 17, 2012 10:02 pm

Nos Elizabeth Colmen és Sophie Balcket ezennel kizárom a küldetésből, büntetésként egy teljes hónapig - október 17 től november 17. ig - nem jelentkezhetnek magánküldetésre, nagy küldetésre, portyára, eventre, arénára valamint nem adhatnak be kalandot, nagy munkát és kis munkát sem! Ez MINDEN MULTIRA IS IGAZ!

Nos mi haladunk tovább bár igen csak megnehezíti dolgunkat ez a tény, de se gond!

Peter: A düh amit érzel elhomályosítja az agyad, szó szerint bekattansz tőle s végül már semmi más nincs benned csak düh. Ezzel párhuzamosan furcsa érzést tapasztalt, olyan mintha valaki más is lenne a te bőrödben. Egy másik én, egy vadállat aki borzalmasan dühős, törni zúzni pusztítani akar, s elmondhatatlanul erős. Urrá lesz rajtad és elnyom, immáron már mint egy külső szemlélő homályosan látod ami történik. Hallod ahogy dolog törnek el, sikoltoznak, érzed amint kezed szét roppant összezúz dolgokat, de nem látod pontosan mit. Nem tudod irányítani még ha szeretnéd sem. Az őrjöngés lassan múlik el, fáj mindened s végül eszméleted veszted, mikor fel ébredsz szíjjakkal lekötött.

Rane: a gyönyörűséges hegycsúcsok elámítanak, ám van ott még valami ami már kevésbé. A hatalmas hegyek közötti mélyebb völgyekben megpillantasz egy nem is olyan kicsi és egyszerű tábort! A mélyedésbe épült erődítmény bár neked olyan messziről picinek tűnik, de legalább öt hatalmas építményből áll, hatalmas vastag csöveken ömlik ki a füst, magas kerítés és kisebb őr tornyok veszik körbe. Ha jól megnézed apró kis mozgó pontokat is látsz, valószínűleg őrszemek.
Igen különös az egész, s mivel téged ez felettébb érdekel, akár felé is repülhettek Arisával. Ám amikor ezt meg teszed egyik pillanatról a másikra egy fekete hálót lőnek rátok, testek rángatózni kezd és mintha kiszívnák belőletek a mágiát és az élet erőt. Lezuhannátok a földre de háló nem enged, felnézve látod hogy egy repülő szerkezet visz titeket. Felhúznak a légbalomra hasonlító szerkezetre s ott Arisa testére valami furcsa port szórnak mitől a Serveus össze megye, s akkor lesz mint egy sikló. Testedre furcsa kötelet raknak amitől továbbra se lesz erőd s egy sötét kény köpenybe csavarnak.
- Melyik szekcióba vigyük?
- Egyikbe se, nincs rá szükségünk el visszük Orennek, úgy is mondta hogy kell neki néhány erősebb példány.
Ezután éles ütést érzel fejeden és elveszted eszméleted. Továbbiakban olvasd Mona részét!

Mona: A szigeten nincs semmi, de szó szerint. Civilizált életnek nyomát sem látod jó darabig. Órákon keresztül bolyongsz mikor zörgést hallasz. Négy sötét kék köpenyes férfi cipel egy igen fura hosszú zsákot. Amikor jobban megnézed látod hogy a zsák mozog, és nem is zsák hanem egy ember fekete anyagba csomagolva. Egyértelmű hogy nem kedvetelésből választotta ezt az utazási formát. Nos ezen események tükrében sok kérdés felvetődik, ha Peter itt van vajon őt is elkapták? Vagy menekül, netalán bujkál? Miért hívott ide, talán ő is a kék ruhásokkal van? Megoldások nincsenek, de lehetnek ha kiszabadítod talán szerezhetsz némi választ! Ám okosan ezek az emberek képzett harcosok, bár mágiát nem használnak, de mágikus lándzsájuk van, amik villám gömböket lőnek rád. Posztod odáig tartson hogy sikeresen legyőződ őket, és elkezded csomagolni a csomagot!

Shiki: Eléred a szigetet, de ebben a pillanatban megjelenik előttetek egy apró kis madár előttetek, és rettentő mély hangon megszólal. A helyzet komikumában fel is nevethetsz de a madárka - mint meg tudod tőle egy céh tag, aki alakváltó - s igen rosszul tűri a nevetést, szépen össze is csipked érte. Célja hogy Jonathannak át adjon egy üzenetet miszerint indítson vissza, más dolga van! Így hát egyedül maradsz, a sziget déli részén, s el is indulsz. Igen sokat kell gyalogolnod mire találsz egy furcsa építményt. Elég nagy, erődnek tűnik melyet sok helyen védenek, de még is, valahogy olyan furcsa. Érthetetlen az egész, látsz egy csapatot mely pont most megy ki fele és úgy döntesz követed őket4 Postod idáig tartson!


Jonathan McWilliamstől jövő hét péntekig kérem a teljes pótlást!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 26

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Okt. 24, 2012 12:34 am

Az emberek azt hiszik, dühnek számít, mikor véletlenül megvágják egy ujjukat a papírlap szélével, vagy épp bele rúgnak lábujjukkal az asztal, vagy ágy fájába. Jobban átkozzák az eget, ha farkas helyett bárány harapja meg őket, pedig ezek csak apróságok. A szerelmi bánat, vagy féltékenység mintha már közelítene ehhez az érzéshez, de egyikben sem részesültem ekkor. Harag volt bennem, hogy a fehérköpenyes őrült Monával és a családommal fenyegetett. Cselekedeteimet a düh vezérelte, sötét lidércként tört elő szívem legmélyéből. Ki kihívta valaha is egy türelmes ember haragját, az sok jóra nem számíthatott tőle. Fejemben zavar lett hallva a doktor szavait, elmém elhomályosult. Előttem csak az ő arcképe lebegett.
Ütni akartam őt, verni, még talán meg is ölni, de nem úgy mozdultam, mint szerettem volna. Öklömet a falba állítottam, pedig a doktor fejébe akartam. Éreztem, hogy ujjaim alatt miként morzsolódott a tégla. Még nem volt ilyen erő bennem, mit csodáltam, de egyben féltem is, minthogy nem én irányítottam. Karjaim nem úgy mozdultak, mint szerettem volna, nem oda léptem, hova akartam. Értelmetlenül ütöttem mindent, mi kezeim útjába került. Zúztam, törtem, borítottam. Tehetetlen szemlélője lettem testem rombolásának és bár valóban kiborultam, mégsem így képzeltem el ezt az egészet. Egy dologra akartam koncentrálni, mégis mintha a világ összes problémája miatt dühöngtem volna most. Magam akartam ütni, de csak egy valakit, fejemben mégis kiabálásokat hallottam. Fájdalmas sikítások visszahangoztak, keserves hangok szóltak, mik kínoztak engem. Lépteimmel tapostam. Próbáltam küzdeni ez ellen, de nem tudtam, nem tudtam hogyan, nem tudtam mit kellett volna csinálnom. Éreztem, hogy tenyereim között miként váltak darabokká tárgyak, úgy tűnt falakat romboltam. Kiabáltam, parancsoltam magamnak, hogy álljak meg, de nem történt semmi sem. A fenevad mi bennem volt, nem hallgatott rám.
Én lennék? Nem tudtam eldönteni.
A düh belőlem indult, de eluralkodott felettem. A Vad szabadjára tört és nem tudtam, hogy miként állítsam meg. Egy pillanatra megfordult fejemben, hogy egyáltalán van e értelme küzdenem, egyáltalán akarok e küzdeni, de egy sikítás felébresztett és térített vissza a helyes gondolatokhoz.

A dühöngésem alábbhagyott, a kiabálások halkultak és ezzel egyszerre fájdalmat is éreztem. Eddig is megvolt ez az érzés, de nem ilyen erősen. Nem foglalkoztam vele, nem ez volt a fontos számomra, azonban most, hogy másra nem figyeltem, őrjítő volt a fájdalom. Elmém gyengült, nem tettem semmit sem, az akarat elhagyott engem. Próbáltam rájönni, hol lehetek, de elvesztettem lassan az eszméletem. Ez vagy jót jelentett, vagy nagyon rosszat, nem voltam biztos egyikben sem.
Ébredésem nem volt kellemes. Szíjakkal voltam lekötözve és féltem, hogy mit tehettem korábban. Féltem magamtól, rettegtem és a testem remegett emiatt, mintha a hideg rázott volna. A keserves sikítások újra elő kerültek és könnyekkel küszködve reméltem, hogy nem én voltam az okozójuk. Nem tudtam elképzelni, hogy mit tehettem.
- Mi történt? Hol vagyok? – kérdeztem, de fogalmam sem volt, hogy volt e egyáltalán mellettem valaki – Mi történt? Valaki! Mi történt? Hol vagyok? – ismételtem magam.
Nem tudtam a doktor élt e, vagy sem, de egy biztos volt. A sírból is kiástam volna, hogy saját kezeimmel küldjem vissza őt oda. Ő tette ezt velem, ő volt a hibás. Legalábbis ezt reméltem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiki
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 157
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 25
Tartózkodási hely : Két hulla között, a harmadikat belezi ki épp

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 6,9
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Pént. Okt. 26, 2012 11:09 am

Amint a hajó a sziget partjaihoz ért lepattantunk róla, a segítőink nem szándékoztak sokáig időzni a szigeten, ezért már készülődtek arra hogy visszatérjenek. Éppen hogy a homokos partra tettük a lábunkat egy madár repült elénk. Nem volt valami nagy darab, de furcsa kék színben pompázott és ami a legjobban meglepett, hogy megszólalt, igaz elég mély és nevetséges hangon.
- Hagyjuk az üdvözléseket, ezt neked hoztam. - Elvigyorodtam a nevetséges hangján és láthatóan ezt rosszul tűrve csípett a karomba a madár. Ezután átadott egy levelet a kék hajú srácnak, akinek a neve... őőm... nem is lényeges. A srác kibontotta és elolvasva a levelet fordult sarkon és egy szó nélkül indított vissza a hajóhoz. Értetlenül álltam a dolgok előtt, jó pár percig. Csak bámultam a szigetre, a hegyekre és az erdőkre majd amikor feleszméltem akkor már senki sem volt körülöttem. Furcsa érzés fogott el, mintha az egész hajózás csak egy álom lett volna és az álom végén várt ez a sziget.
- Várjunk csak, most mi a francot kell csinálnom?!! - pislogtam nagyokat, majd körbefordultam, hogy találok-e valakit aki elmondja mi a feladatom, de itt hagytak egyetlen utasítás vagy feladat nélkül. Jobb híján elindultam a sziget belseje felé. Hamar elértem az erdőt, ami sűrű volt és képtelenség volt átlátni rajta, így lassan és megfontoltan haladtam. Fogalmam sem volt hogy hol vagyok vagy hogy jó felé megyek-e. A fegyveremmel könnyedén átvágtam magam a sűrű növényzeten, de kezdtem úgy érezni hogy elvesztem az erdőben. Nagyjából egy rája bolyonghattam már, mikor egy kisebb tisztás szélére érkeztem, amely közepén egy nagy épület állt. Magas falak védték és rengeteg ember állt a falakon. Az egész olyan volt mint egy bevehetetlen erőd, egyetlen bejáratot láttam innen, de azt egy hatalmas kőajtó zárta el és őrök védték mindenfelől. Berontani szemből vagy akármelyik irányból és kérdezősködni egyenlő lett volna az öngyilkossággal, ezért csak vártam és figyeltem hátha történik valami. Mit őrizhetnek odabent? Már kezdtem unatkozni, amikor az erőd ajtaja kinyílt és egy csapat jött ki a bejáraton.
- Itt az esély. - suttogtam magamban, majd elkezdtem követni őket, ha legyilkolom a csapatot és felveszem a ruhájukat talán könnyebben bejuthatok. Ez volt az első terv, már csak ki kell deríteni hogy működik-e. Elindultam a sűrű erdőben óvatos léptekkel nehogy zajt csapjak és követtem a csapatot, igyekeztem nem szem elől téveszteni őket. Az egyetlen előnyöm az volt hogy magasabban voltam mint ők ezért jó rálátásom volt a területre és a csapatra. Vajon hova mehetnek? Nem látom fegyvert egyiküknél sem, nem számít követem őket ameddig szükségesm
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Jonathan McWilliams
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 357
Aye! Pont : 3
Join date : 2011. Jun. 23.
Age : 26
Tartózkodási hely : Sophie szoknyája alatt

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Pént. Okt. 26, 2012 1:47 pm

Már egy ideje a könyvtárban üldögéltem, s egy kényelmes ablakpárkányos részen hátradőlve élveztem a kezembe akadt könyvet. Hosszas keresgélés után sikerült ráakadnom. Persze ez is, a kedvenc lényeimről, a sárkányokról regélt. ~ Csupán legendák - gondoltam, semmi valóságalapot biztosítva az egész történetnek. Sose volt olyan biztos forrás, mint maguk a sárkányölők. Ezért sajnáltam, hogy az egyetlen gyíkpofa, Ronald Relé Robinson volt, akit ismertem, és igazán szólva nem jöttem ki vele valami jól. Unottan csaptam össze a könyvet, melyből por szállt fel, s köhögésre kényszerített. Mögöttem is hasonlóan járt el valaki.
- Ne csapkodd azt az értékes könyvet, fiacskám - korholt le az öreg könyvtáros, Mynas, és egy jókorát sózott a fejemre botjával. Haragos tekintetébe néztem fájdalmas ábrázatommal, s láttam, hogy valamit mondani akar.
- Miben segíthetek, ossan? - Arcára még jobban kiült a harag, nem szereti mikor így hívom.
- Örülnék, ha nem a drága kis könyvtáramban lopnád a napot - Házsártos vénember, mindig ezzel traktál. Szereti a magányt, de néha már úgy érzem, megszokta jelenlétemet. Mégis mindig felhozza ezt a dolgot. - Nem szeretem, mikor az a szemtelen Jack kölyök holmi lótifutinak néz. Nem vagyok senkinek a hírvivője - morogta az orra alatt.
- Mi hírt hoztál? - néztem rá kérdőn.
- Magához hívat, fiam. Csak ennyit tudok. Most pedig eridj innen - lendült ismét a sétabot, de most szemtelenül kitértem előle, s máris Jack szobája felé vettem az irányt. A kacskaringós útvesztőkhöz hasonlító épületben végül eljutottam a szobához, és illedelmes kopogással benyitottam. Jack már odabent várt. Párszor már jártam nála, tudtam, mire számítsak. A szoba állapota igazán illett gazdájához, a bent uralkodó káosz és rendetlenség mind Jacket igazolta.
- Megjöttem Jack-san - jeleztem ottlétem, hisz ügyet sem vetett rám, de nem is volt egyedül. Egy fehérhajú törpe állt mellette. Az az albínóféle idegesítő kis lény.
- Ő meg ki lenne? - mértem végig a csúnya kis gnómot. Valamit piszmogott a képes felével, de a kérdésre válaszolni nem volt képes se ő, se Jack. Az Archón csupán a romhalmaz között kutatott, s végül egy térképet halászott elő. Az asztaláról mindent félrekotorva a földre, kiterítette oda a papírost, majd ránk nézve kezdett magyarázni:
- Az a feladatotok, hogy keressetek meg egy tudóst, aki még nemrégiben a céhünknek dolgozott. A fickó egy tudós és szerintem valami jelentős áttörést ért el, keressétek meg és hozzátok el nekem az összes dolgot, amin ügyködik éppen - majd visszaereszkedett a székbe és babrálni kezdett a dolgaival. A térképet jobban szemügyre véve láttam, hogy a célunk egy északon lévő kis sziget. Hajóval könnyen megközelíthető. Feltekertem a térképet, ügyet sem vetve Gnómra, és kisétáltam az ajtón. Ő kiskutyaként követett. Nem volt kedvem babysitterkedni a kislány felett. Vagy fiú lett volna? Még nem tudtam megállapítani. Ezen gondolkoztam, míg elértük a kikötőt, hogy hajót bérelve vízre szálljunk.
- Hogy hívnak? - kérdeztem meg végül félútnál tartva, mire ő csak flegmán kinyögte a nevét.
- Shikinek - felelte kislányos hangján, de valahogy mégis az jött le, hogy hímnemű gnómmal van dolgom. Végül elértük a kikötőt, ahol már egy számunkra előkészített hajó várt minket, megfelelő legénységgel. A kapitányt üdvözölve léptem a fedélzetre. Az út hátralévő részét csendben töltöttük. Gnóm, akarom mondani Shiki nem volt egy beszédes típus. Én pedig inkább a kabinomban tartózkodva készültem fel az előttünk álló veszedelmekre. A fejemben ott kattogott az álom, s valamiért az a furcsa érzésem támadt, hogy elég közel áll a jövő valóságához. Moi aggódva bújt közelebb hozzám, ő is érezte, hogy valami nem stimmel.
Kora délutáni időpontban értünk partot a lakatlannak tűnő szigeten. Körül néztem, s vártam, hogy társam merre indul el. Úgy döntöttem, hogy a másik irányt választom majd. Már épp elindult volna, mikor az égből egy furcsa kis madár szállott alá hozzánk. Vajon a sziget különös állata, vagy egy ránk leselkedő veszély? Nem tudhattam, így máris harcra készen, de még mielőtt bármit is tehettem volna, meglepetésemre megszólalt:
- Az üdvözlést most hagyjuk, ezt neked hoztam -, mély hangja igazán nem illett alakjához, de felismertem. Céhünk egy tagja, a Hírvivő volt az. Egy levelet nyújtott át, melyet megkapva máris tovább állt. Értetlenül tartottam a levelet a kezemben, de tudtam, hogy valami személyes, és a Mestertől származó utasítás lehet. Nem bíztam a kölyökben, így a hajóra visszatérve bontottam fel. Olvasni kezdtem.
- A Mester visszarendel, mert valami más... Mi!? - hitetlenkedtem, mikor a papíroson az írás megváltozott. - Mia... Ez csak az ő műve lehet. - Szemem tovább futott a levélen. - Vigyázz Shikivel. Kattant. Öld meg, ha rád támad. - Olvastam fel a kulcsszavakat. - Remek, más sem hiányzott.
Kiérve a kabinból ismét a friss levegőre, veszem észre, hogy annak az idiótának nyoma veszett. Elindult nélkülem. Remek, most kereshetem a nyomait. A homokban a lábnyomok egyenest az erdő mélyére vezetnek, így én is arrafelé veszem az irányt. Nem akarok, hogy annak az őrültnek maradjon a buli mészárolós része. Az erődben fülledt idő kerekedik, trópusi éghajlathoz illő. Kezdett melegem lenni, de nem vethettem le melegebb ruháimat, mert a növényzet egy része éles levelű bokrok alkották végig az ösvény mentén, felkaszaboltak volna, és mire elérem célomat, elvéreztem volna. Majd egy kicsit beljebb jutva, az ösvény kiszélesedett. Ember keze által végzett munka lehetett, a bozótot valami szablyával, vagy hasonlóval vághatta. Ez csakis Shiki nyoma lehetett. Ezt a nyomot követve, össze-vissza bolyongtam. Az a félnótás biztos eltévedt, és csak ment a feje után. Majd végül hirtelen a távolban megláttam, ahogy egy tisztás szélén egy fa mellett gubbaszt és vár. Mikor meghallotta háta mögül a neszt, meglepetését rejtve intett csendre, és előre mutatott. Csak ekkor láttam át a fák sűrűjén. Egy régi épület állt előttünk. Magas falak tornyosultak, s rengeteg ember állt rajtuk. Erősen őrzött helynek tűnt, akár egy erőd. Egyetlen egy bejárat, hatalmas kőajtóval elzárva és kettős őrséggel védve. Lehetetlen az észrevétlen bejutás, ha csak... Nem mehettem végig a gondolat menetet, az óriási ajtó hangos morajjal nyílt ki, s egy csapatnyi ember jött rajta ki.
- Itt az esély - suttogta mellettem Shiki, magához beszélt, s tudomást sem véve rólam, követni kezdte őket. Nem láttam más esélyét én sem a bejutásnak, mintsem hogy azt a maroknyi kis ember elintézve, beépülünk közéjük.


A hozzászólást Jonathan McWilliams összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Okt. 27, 2012 11:51 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 364
Aye! Pont : 16
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 7
Jellem: Kaotikus semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szomb. Okt. 27, 2012 11:44 pm

A megfelelő táborhely kiválasztása a fények megtekintéséhez nem volt könnyű feladat. Jobbnál jobb tisztások mellett haladtam el, de több magas hegyet is láttam, amik mindig magasabbak voltak, mint előző társaik. Egy picit belelógtak a képbe, elrontva az érzést, hogy a világ tetején vagyok. Egyre feljebb és feljebb kapaszkodtam a szurdokokban és a sziklafalakon.
~ Kezd jó lenni. - néztem szét elégedetten. Már csak egy apró sziklacsúcs zavarta teljes lelki nyugalmamat. A Napra néztem. Időm bőven volt, még csak órák múlva kezdett volna sötétedni. Arisa nyugodtan siklott mellettem. Nagyjából volt ötletem, mennyivel lehetett pihentetőbb a kúszás, mint a repülés.
- És meg is vagyunk! - léptem fel fél órával később a hegy tetejére. Egyik oldalamon a végtelen tenger, a másik oldalon pedig alattam hegyek, fölöttem semmi, csak a felhők, madarak és füst! Füst? Értetlenkedve néztem le, és mereszteni kezdtem a szemem. Jóval alattam egy tábor terült el. Innen föntről aprónak tűnt, de valami nem stimmelt.
- Nem láttam a térképen semmilyen települést vagy tábort errefelé. - fordultam Arisa felé, aki egyetértően bólintott. Alaposabban is szemügyre vettem az épületeket. Több, nagyobb épület állt a táborban, de néhány, sziklába vésett házat is észrevettem. Már amelyiket láttam. Kémények tömege ontotta magából a sűrű, fekete füstöt, átláthatatlan felhőbe burkolva a tábort. Ráadásul a szél is az én irányomba fújt.
- Menjünk egy kört. - fordultam a Severus felé. A levegőben sem láttam sokkal többet, még a másik oldalról sem. Túl messze voltunk. - Lejjebb. - szóltam. Lassan őrtornyokat kezdtem kivenni, egy, a tábort körbeívelő vaskerítést, és néhány, sétáló alakot is. Azt már nem tudtam kivenni, hogy kik ők, hiszen a mozgás miatt nem láttam pontosan, de az egész nagyon fura volt.
Katonai tábornak tűnt a hely, de miért ilyen távol északon? Fiore tartja fenn ezt a helyet, vagy csak egyszerű banditákat találtam?
Gondolataimat egy háló szakította meg. Egyikünk sem vette észre a csapdát, ami hirtelen mindkettőnket körbevett. Egy pillanatra csak undort éreztem eme alávaló módszer iránt. Szinte gondolkozás nélkül kezdtem el megfagyasztani a hálót. Néhány szála halk pengéssel szakadt el, de a folyamat hirtelen megállt. Testem görcsbe rándult, ahogy Arisáé is. Karjaim tehetetlenül lazultak el, majd lezuhantam Arisa hátáról. Mágiám teljesen elszállt, mintha csak kiszívták volna belőlem. És talán ez történhetett. A Severus sem járt jobban, ő is zuhanni kezdett, de a háló megállított minket. Gigászi erőfeszítéssel felnéztem. Egy léghajó lőtte ki ránk a csapdát, és most annak foglyaként himbálóztunk a levegőben. Egy csörlő hangja érte el fülem. Lassan a hajó felé kezdtünk emelkedni. Erőlködésemet, hogy széttépjem a hálót, akár mágiával, akár puszta kézzel, a legteljesebb kudarc koronázta.
Fent minden ceremónia nélkül a földre borítottak minket. A légballont néhány férfi irányította. A kosár peremén elhelyezett teleszkópokat elnézve, ennek a járműnek a feladata nem volt más, mint a betolakodók felderítése és semlegesítése. És sikerrel is jártak. Mivel a háló továbbra is érintkezett velem, sötét pillantások kivételével nem szórhattam a legénységre semmit. A néhány, egyenruhát viselő férfi nem sokat törődött velem, egyszerűen a földön hagytak heverni. Arisa jobban megragadta figyelmüket. Egyikük egy zacskót húzott elő zsebéből.
- Nem rossz fogás. - dörmögte, és egy kevés, szürke pórt szórt Arisára. Halk hörgésen kívül másra nem futotta erőmből, de belül tomboltam. Hogy merészelnek a familiárisomhoz érni?! Elborzadva figyeltem a por hatását. Arisa először csak lassan, majd egyre gyorsulva zsugorodni kezdett. Nem fiatalodott, csak összement a por hatására, de végül siklónyi méretben állapodott meg. Ezután felém fordult két őr. Sosem hittem volna, hogy két ember elég ahhoz, hogy legyőzzön engem, de magatehetetlen helyzetemben semmi esélyem sem volt. A kötél, amivel megkötöztek, halványan fénylett. Miután végeztek, egyikük levágta rólam a háló maradékát. Reménykedve próbáltam megmozdulni - hiába. A kötél ugyanúgy blokkolta mágiámat, mint a háló, de fizikai erőmet már valamennyire visszaadta. De legalább látásom megmaradt. Csak egyszer adjanak esélyt...
Tévedtem. Következő műveletük során egy kék köpenyt vettek igénybe. Néhány másodperc múlva vaksötétben vergődve próbáltam kiszabadulni. Akármilyen hideg volt, a fejemre és testemre húzott köpeny alatt pillanatok alatt befülledt a levegő, nehézzé téve a légzésemet.
- Melyik szekcióba vigyük? - hallottam egyikük hangját.
- Egyikbe se, nincs rá szükségünk el visszük Orennek, úgy is mondta hogy kell neki néhány erősebb példány. - Hogy mi? Erősebb példány? Én? Arisa? Teljes zavaromat csak egyvalami állította el. Egy erőteljes ütés, ami után jó darabig semmi gondom nem volt...


Hasogató fejfájással tértem magamhoz. Az sem segített rajtam, hogy ketten hurcoltak engem magukkal, méghozzá ugyanabban a kék zsákban, mint amiben leütöttek. Szinte azon nyomban újra megpróbáltam széttépni a köteleket. De csak óvatosan. Minden hirtelen mozdulattal újabb lüktetés indult el a fejemben.. Nem tudtam, mióta visznek, és hová. Csak annyit tudtam megállapítani a lépésekből, hogy már a földön vagyunk. És hogy még mindig nincs esélyem a szabadulásra, akárhogy feszegetem a köteleket..
- Ott egy másik! - kiáltott fel egyikük. Szinte azonnal elengedett engem a két őr, aki idáig cipelt. Hangos puffanással értem földet.
- Basszus! - egy tűzgolyó félreismerhetetlen hangját hallottam. Valaki éppen erre járt? Túlságosan hihetetlennek tűnt, de ebbe az utolsó reménysugárba kapaszkodtam...
Sokkal feszültebb voltam, mint általában harc közben. Az, hogy nem tudtam semmit sem arról, mi folyik körülöttem, gyilkos érzés volt. Hozzá voltam szokva, hogy befolyásolom azt, ami körülöttem folyik. Egyedül is egy kisebb hadsereggel értem föl, erre egyszerűen csak feküdni tudok... Néhány perc múlva halkulni kezdett a csatazaj, de a lángok harsogása semmit sem csökkent. Eszerint a felmentősereg nyert? Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor éreztem, valaki bontogatni kezdi börtönöm külső rétegét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 22

Karakter információ
Céh: -
Szint: 6
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Vas. Nov. 04, 2012 11:34 am

Jó ötletnek látszott egy darabig a part mentén haladni. Mezítláb sétálgattam a homokban, miközben lábamat a hullámok is nyaldosták. Igazán remek érzés volt. Jobbra a gyönyörű tenger, balra pedig zöld táj ameddig csak a szem ellát. És valóban... Semmi jele annak, hogy lenne itt bárki is. De ez nem is fontos! Így az egész sokkal érdekesebb lesz. Peet-nek nyilván jó oka volt idehívni. A kék tenger mesésen csillogott a napfényben. Partra érő hullámai fehér habot vittek hátukon és az egész olyan mesébe illő volt, egészen addig, míg nem.... már majd három órája láttam ugyan azt a tájat és környéket. Hát az már nem volt olyan vidám... Lehet be kellene néznem az erdőbe? És ha bemegyek? Eddig nem úgy tűnik hogy Pete itt lenne. Magamban puffogva elindultam az erdőbe.
A szó szoros értelmében minden csupa zöld volt. Azok a fák, meg sziklák, amiknek barnának, és szürkének kellett volna lenniük, zöldek voltak a rengeteg indától és mohától. ~ Hmm... vajon a moha elég puha lehet fotelnek? - tűnődtem mikor már épp eléggé elfáradtam a sétám során.
Már épp sétáltam volna a „mohafotel” felé, mikor valami megzörrent tőlem nem messze. A mozgolódás egyre közeledett, majd sötét alakok bukkantak fel. Ha egészen pontos akarok lenni, négyen voltak. Igen elfoglaltnak tűntek, nem is vették észre amint ott állok, tőlük alig száz méterre és fixírozom őket. Itt-ott egy-egy fénynyaláb érte ruhájukat a lombon át, szép, kék anyagból volt. Vittek is valamit, amit zsákba bugyoláltak, hogy alakja igazán felismerhetetlen legyen bárki számára. ~ Talán valami zsák lehet? Jó darabig lestem a fekete csomagot mikor az megmozdult. A riasztóm máris bekapcsolt, hogy itt valami nem stimmel. El kéne tán menekülnöm előlük? Ahogy tovább figyeltem egyértelművé vált, hogy egy ember van a zsákban és ez sehogy sem volt jó. Miért hívott Pete egy ilyen szigetre? Vagy talán pont ő van a zsákban? Erre a gondolatra a szívem hevesen zakatolni kezdett és gondolataim csak úgy cikáztak, ám akárhogy akartam nem sikerült lenyugodnom. ~ De az nem lehet Peet. Sokkal erősebb, mint holmi zsákba tegyék őt. Vagy talán elszívja a mágiáját? Mi van ha még most is menekül vagy rejtőzködik valahol a szigeten?
Az a gondolat is felmerült, hogy ezek az emberek Peettel vannak, de ezt gyorsan el is vetettem.
Elkezdtem a lehető leghalkabban feléjük sétálni, hogy választ kapjak a kérdésekre. A zsákban cipelt egyén bizonyára megtudja mondani miért van a zsákban, meg hogy kik ezek a kékkabátosok itt kérem szépen. Sajnos eléggé peches voltam.
- Ott egy másik! - kiáltott fel egyikük rám mutogatva, majd azzal a lendülettel kb. elhajították a zsákot, s idáig lehetett hallani a puffanást. Csak fél szemmel pillantottam oda, egyben van-e még az emberem, de amiatt a vacak miatt nehéz volt kideríteni. A négy csuklyás felém kezdett sietni
- Basszus! - szóltam el magam és már feléjük is küldtem egy tűzgolyót, amit lazán kikerültek. Na ez az én szerencsém. Egy a négy ellen. Számbeli fölényük egyértelmű. A kérdés már csak az, mágusok-e? A gyors kiderítés érdekében nem haboztam, máris támadás sorozatba kezdtem. A lángokat lábam alá idézve máris oda repültem, ahová akartam és lánglabdákkal dobálóztam. Nem mutatták jelét mágia tudásnak. Már kezdtem megnyugodni, mikor előkaptak egy-egy lándzsát mik gyanúsnak tűntek számomra. Nem is véletlen. Döbbenetemben nem is sikerült kikerülnöm az első támadást. Egy villámgömb repült felém és telibe kapta az oldalamat. Ahogy az áram cikázott testemben úgy kezdtem mindenütt zsibbadni. A megidézett szőnyeg is elillant és lezúgtam a talajra. A mohás talajra amiről kiderült, hogy a moha csak dísznek jó, ugyanis egyáltalán nem puha.
Inogva tápászkodtam fel a földről és oldalamat tapogattam ellenőrizve azt. A ruhámat a bőrömmel együtt felszakította az elektromos kisülés és a sebből szivárgott a vér. Ekkor ért a második meglepetés. A kékkabátosok sokkal jobbak voltak mágia mentes közelharcban mint én. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy máris ott termettek és püfölni kezdtek, amit nem igazán sikerült kivédenem.
- Steel Claws! - idéztem meg a karmokat és szép ívelt vágással végig szántottam az egyik fószer hasi tájékát. Valószínűleg csak azért sikerült elkapnom, mert nem számítottak rá, hogy ilyet is tudok. Döbbenten meredt a hasára, és az onnan patakokban csorgó vérre, majd összerogyott. A másik három ekkor igazán dühös lett és az egyikük gyomron térdelt, majd egy másik jól irányzott rúgással odébb repített. Persze nem haboztak a villámaikat sem utánam küldeni amik miatt jó ideig zsibbadtam. Mikor végre sikerült feltérdelnem, dühömben legszívesebben roston sütöttem volna őket.
- Red Projectiles! - tüzeltem rájuk a tizenöt darab apró, ám annál gyorsabb tűz lövedékemmel. Köpenyük itt-ott lángra is kapott na meg a környezetünk is. Míg azokat az égő foltokat csapkodták, lopva elkezdtem rájuk tekerni indabéklyóm.
- Mi a fene?! - kapott észbe az egyik. Ekkor a maradék erőmmel felgyorsítottam a mágiát, mozdulatlanná téve ellenfeleimet, de sietnem kellett. Jobb kezemmel pisztolyt formázva becéloztam az elsőt.
- Sand Bullet. - hangzott a varázsige és az apró homoktöltet máris felé száguldott. Mellkasát átfúrva kiért a testből és szertefoszlott.
- Ki akar a következő lenni? - kérdeztem a maradék két alakot. A kérdésre nem igazán reagáltak. Pontosabban az egyik nem, de a mellette levő annál jobban ficánkolt és éreztem ahogy lazul rajta a szorításom. Már el is döntöttem, ő lesz a következő.
~ Flame Boots. - egy pillanat és már ott is teremtem mellette. - Találkozunk a pokolban. - homlokához tartva a golyót, a másvilágra küldtem és az utolsóhoz siettem. - Nyugodj békében! - *puff* Végeztem. Nem szokásom a vérontás ám most ez valahogy egyáltalán nem zavart. Mintha teljesen természetes lett volna az, hogy elveszem más emberek életét. Kezdek félni magamtól...
Az összes mágiám feloldottam és lihegve lépdeltem a zsákhoz. Késem előkapva bontogatni kezdtem a külső borítást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Nov. 14, 2012 9:30 pm

Peter: nekünk személyesen kell haladnunk tovább. Vasárnap 5től itthon leszek!

Shiki Jonathan: Hangoljátok össze a két posztot, s akkor haladjatok tovább együtt. A csapat akit figyeltetek nem holmi nehéz gyalogság. Hét ember van ott, és mondhatni percek alatt végeztek öttel, ám mikor a hatodikra támadnátok az furcsa ostorral elkapja a kezeteket, az ostor halványan pulzál és hihetetlen gyorsasággal szívja el a varázserőtöket. A hetedik ember sem tétlenkedik, erősen próbálkozik, sőt egy hálót is rátok dob, ami úgy fent szívja a varázserőtöket. Nos a két férfi le gyűr titeket, de nem egy géniusz egyik sem. Hiába a háló fizikai erőtökkel nem számolnak így mikor már cipelnének vissza a bázis felé sikerül kiszabadulnotok. Nos találtok náluk mágikus lakrimafont is, ha akarjátok el tehetitek. Nos akkor mit tesztek? Posztotok ezzel záruljon!

Rane és Mona: Hát a csomagban nagy meglepetés van Mona, egy zöld hajú fiú. Igen jobb lenne ha Pete lenne de egy kis smink és hajfesték na meg némi túpír és vágás, mindenre megoldás xD Rane, tegyél ki a nőstény kedvérét! xD Na jó viccet félre téve, miután mindketten megválaszoltátok a másik kérdéseit - ki vagy, mi vagy, szűz vagy e még, miért jöttél, hogyan jöttél mit akarsz, van e májkrémed stb. - eldönthetitek hogy mit tesztek. A halott fazonoknál különleges dolgokat találtok, elsőként is a köpenyt amibe Ranet hozták, még három métert a bűvös kötélből, egy mágikus lakrimafont, fekete karkötőket amiken három piros pötty villog, valamint kesztyűket. A bőrökön vékony rézszál fut végig bonyolult mintában, valamire biztos jó csak egyenlőre fogalmatok sincs mire. Ja és még Arisát xD
Nos akkor merre és hogyan tovább kedves társak? Posztotok ezzel záruljon!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Nov. 28, 2012 10:55 pm

Nos neki kéne esni mert hétvégén írnám az új kőrt és így eléggé fel fog halmozódni a dolog!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 26

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Vas. Dec. 02, 2012 6:50 pm

Egy újabb ismeretlen helyen voltam. Egy szoba volt, semmi orvosi felszerelés. Egyszerű bútorok körülöttem, a polcokon temérdek könyv és könyv. Az ablakon kinézve csupán csak egyszerű sötétséget láttam, azonban hallottam, hogy az esőcseppek miként verték a falat, az ablakot. Az üveget szinte majd be is törte egy egy nagyobb csepp. Néztem tovább, azonban már részletesebben. Az asztalon papírhegyek sorakoztak, a polcokon levő könyvek címeit pedig igyekeztem olvasni, ugyanakkor csakhamar nyílt is az ajtó és a fehér köpenyes őrült jött be hozzám.
- Hogy vagy Peter? – hangjában öröm érződött.
- Mit tett velem? - kiabálva ugrottam volna neki, azonban a szíjak nem engedtek engem. Káromkodtam hangosan, téptem volna szét a testét. Nem feledtem a szörnyű hangokat korábbról.
- Jaj ugyan már Peter! - legyintett - Mit tett velem? Úgy mondod, mintha csak én akarnám! Ez közös érdek ne felejtsd el.
- Hogy egy fenevad legyek, az nem érdekem nekem! Csak szabaduljak meg ezektől a szíjaktól! - morogtam, vagy vicsorítottam, nem is tudtam igazán. Nem akartam látni magam külső szemel, biztos voltam benne, hogy nem voltam szép látvány.
- Peter, Peter, miért hazudsz magadnak? Te is tudod gyenge vagy, nem vagy elég erős, hogy megvédd, aki fontos számodra, és ezért vagy itt! Én erőt adok neked, cserébe te megmutatod nekem a választ!
- Milyen választ? - akaratlanul is nyál hagyta el a számat és köptem arcon, mintha veszett lettem volna, vagy csak nagyon nagyon dühös. Már már féltem magamtól.
- Ahh... – sóhajtott, majd törölte az arcát - Nem gondolkoztál még azon, hogy mi a sorsunk? A sors, ami talán előre meg van írva. Sokan azt mondják, mi döntünk a sorsunk felől, de döntés melyet hozunk az milyen? Miért pont azt a döntés hozzuk, amit hozunk? Az ember befolyásolható lény Peter... – nem akartam hallgatni a beszédét, nem érdekelt különösebben - Tegyük fel, hogy három nap múlva meghalok. Ha ennek tudatában vagyok, akkor azt jelenti, hogy tudok ellene tenni? Mi van akkor azzal, hogy tudok erről és a döntéseim melyekkel el akarom kerülni a halálomat, pont azokkal idézem elő a halálom. Vagy talán ezt nem befolyásolhatom a döntéseimmel? Így is úgy is meghalok bár hogy is döntök és cselekszem? – nem tudtam, hogy várt e tőlem választ, vagy sem - Nem tudom, de a környezetünk egyértelműen döntéseket, cselekvéseket vált ki belőlünk. Lehetséges, hogy én olyan KÖRNYZETET teremtek, amiben te olyan döntés és cselekvéseket hozol, amivel azt hiszed nem halsz meg ám még is meg halsz emiatt?
Hallgatva a beszédét, visszafogtam magam. Dühös voltam, de be kellett látnom, hogy a szíjjak ellen nem tudtam mit kezdeni. Hallgattam a beszédét, de nem is tudtam, mit kellett volna mondanom. Nem voltam olyan állapotban, hogy filozofáljak ilyeneken.
- Döntés, sors, ki irányítja azt, satöbbi, satöbbi. Lehet erősebb akartam lenni, de nem így. Elrabolt, nem saját magamtól vagyok itt. Ez nem sors, ez egy elmebeteg doktor akarata.
- Tévedsz Peter, az hogy ide jutottál a te műved. – egy fenét - Gondolj csak bele, az nap este nem mehettél volna valahova máshova? Nem lehettél volna valakivel? – kérdezett ostobaságot, legalábbis ostobaságnak hittem akkor.
- Otthon voltam. Cath és Mer is velem volt! Otthon akartam lenni, nem itt. Ha így akartam volna erősebb lenni, jöttem volna magamtól.
- De ha valaki valamiért úgy dönt, hogy elhív? Látom nem érted Peter, - legalább vak nem volt - a sorsunk ezernyi más ember sorsának döntéséből születik. A te sorsod a világ minden élőlényének munkája és a sajátod. Én pedig tudni akarom, a sorsot lehet e irányítani vagy sem, mint kívül álló ember, és te leszel az, aki a választ megadja.
- Tán Istent csinál belőlem? – csodálkoztam rajta.
- Nem, Isten most én leszek, persze csak ha létezik. – indult meg lassan az ablak mellé és szemlélte a vihart - Tudod Peter, érdekes hogy vannak, akik azért jönnek ide, hogy megmentsenek, mások nem is tudnak rólad, még is egy közös cél vezérli őket, még ha nem is tudnak róla jelenleg.
- Én lennék a közös cél? – lepődtem meg, nem hittem benne, hogy bárki is jött volna értem, úgy gondoltam észre se vették, hogy eltűntem otthonról - Bár inkább magát keresik szerintem.
- Nem Peter, téged keresnek csak még nem tudják.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 364
Aye! Pont : 16
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 7
Jellem: Kaotikus semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Szer. Dec. 05, 2012 9:34 pm

Lassan kezdett egyre világosodni, ahogy újabb és újabb rétegekben tűnt el fejemről a zsák. Győzött a megmentő? A hangokból ítélve csak egy ember volt talpon, aki a zsákkal volt elfoglalva.
- Te meg hogy...? - vakított bele a fény a szemembe. Csak egy viszonylag ismerős fejet bírtam kivenni, de a hangot már el tudtam helyezni.
- Mo.. Mona? - pislogtam fel vaksin. Szinte semmit sem láttam, ahogy lekerült a fejemről a köpeny.
- Rane, te meg hogy kerülsz ide? - Igen, ez Mona. Most már láttam.
- Vonattal. - válaszoltam, majd rájöttem, hogy nem ez volt a kérdés, miközben hagytam, hogy tovább oldozzon ki. - Úgy hallottam, hogy ma este még látni az éjszakai fényeket. Idejöttem Arisával. Egy tábort láttam meg, és mikor elmentünk megnézni, elkaptak.. Arisa! - ugrottam fel, mikor végre teljesen kikerültem a köpenyből, és a kígyó felé rohantam.
- Arisa? - pislogott értetlenül Mona. Alig sikerült félreugrania előlem, és most csodálkozva állt egy helyben.
- Emlékszel, amikor Tabuchival elrohantunk, mikor beléptél ahhoz a szipirtyóhoz? - kezdtem el feszegetni a ládát. Elég erősnek tűnt a lakat, és kulcsom sem volt hozzá. De ez nem állíthatott meg most, hogy visszakaptam a varázserőm.
- Igen, emlékszem.
Kezemből fagy tört elő, és egy pillanatra körbefogta a vasdarabot. Egy erősebb ütésre a zár darabokra tört.
- Hogy sikerült elkapniuk téged? - kérdezte Mona. Jogos volt a kérdés, hiszen ő lerendezte őket, miközben én csak tehetetlenül feküdtem ott..
- A lehető legegyszerűbb módon.. Hálóval. Valami olyan anyagot használtak hozzá, ami blokkolja a mágiát és a fizikai erőt is.. Ő Arisa! - vettem ki a még mindig kis kígyót a ládából. Most, hogy mind a ketten biztonságban voltunk, végre figyeltem a környezetre is. A néhány fickó, aki engem szállított, mozdulatlanul feküdt a földön, égési sebekkel és golyónyomokkal tarkítva.
- Azt hiszem... Szia apróság! - Mona nyugodtan nyúlt a kígyó feje felé, meglepve engem és Arisát is. Nem szoktunk hozzá az utóbbi időben az ilyen reakcióhoz, de hát hosszú idő múlva nem volt ilyen kicsi a lány. - Nem találkoztál id felé egy vörös hajú, szeplős sráccal? - nézett rám Mona, miközben én a halottakhoz fordultam. A hullákkal nem volt semmi bajom, de azzal igen, hogy miattam történt velük ez.. Hiszen én hagytam, hogy elfogjanak.
- Általában nem ilyen kicsi. - letérdeltem az egyik férfi mellé, és elkezdtem átvizsgálni, hátha van valami ellenszer náluk. - Nem láttam senkit sem ideúton. - ráztam meg a fejem. - Kesztyű, karkötő, kötél és egy lakrimafon. - keltem fel sóhajtva az utolsótól is. - Semmi, amivel vissza tudnám változtatni Arisát..
- Hogyan működik a lakrimafon? Nem tudunk valakit felhívni vele? - nézett rá a talált tárgyakra a lány.
- Valakit biztos, csak nem tudom, ki van a vonal végén. - igyekeztem nem kimutatni, hogy dühös vagyok a halottak miatt. Hiszen Mona most mentett meg engem.. Megint. - Karkötőt? - nyújtottam felé az egyik fura izét. Én nem hordtam ékszereket, de a lakrimák miatt úgy tűnt, mintha fontos lenne. - Ha van kedved, segítek megkeresni a vörös hajú srácot. Még van egy kis dolgom itt.
- Őhm... köszi. - vette el a karkötőt. - Az nagyon jó lenne! És akkor én is segítek utána neked, bár nem tudom, mi dolgod...
~ Egyrészt, meg kell hálálnom a segítségedet.
- Meg akarom tudni, miért akartak ennyire elrabolni engem. Egy tábort láttam meg, és azonnal elkaptak.
- Akkor mi lenne, ha visszamennénk ahhoz a táborhoz? Vagy többen is voltak? - kissé aggódó arckifejezés vette át az idáigi csalódottságot Mona arcán.
- Legalább öt-hat épület. De ott biztosan vissza tudják változtatni Arisát. - léptem előre. Karom körül lassan kékes jégfelhő kezdett kavarogni. Mély levegőt véve próbáltam megnyugodni, de a pára nem távozott, Arisa pedig figyelmeztetően megszorította vállamat.
- Ha több ilyen fickó is van ott... akkor pihennem kell. Tudod, én nem vagyok olyan, mint te. Sokkal tovább tart kipihennem magam... - sütötte le tekintetét Mona.
Végre komolyabban is megnéztem a lányt. Nem vettem észre a nyilvánvalót. Néhány helyen vér szivárgott belőle, és általában is úgy nézett ki, mint akin átment egy szekér. Egy pillanat alatt kijózanodtam - a jégfelhő semmivé vált.
- Persze, megértem.. - mondtam halkan, majd felemeltem a kezem. - Pink Mist! - a talajból egy rózsaszín kalapú gomba emelkedett ki. Néhány pillanat múlva nyugtató spórafelhőbe burkolta Monát.
- Mi a ... ? - ugrott egyet rémületében a lány.
- Ez egy fájdalomcsillapító gomba. - magyaráztam gyorsan. - Valamennyire összezárja a sebeket, és egy ideig kevésbé fognak fájni. Mellékhatását én még nem tapasztaltam. Az a csodagomba, aminek van.. - borzongtam össze az emlék hatására.
- Köszönöm. És ezután mihez kezdünk? - nyugodott meg láthatóan.
- Először is megkeressek a pasast, akit említettél. Merre kell, hogy találkozzatok? - gondolkoztam el.
- Hát ezen a szigeten... ezen belül nem tudom. - Mona keresgélni kezdett a táskájában, és néhány másodperc múlva egy levelet húzott elő. - Ezt kaptam.
Egy térkép volt a papír egyik oldalán, ami egy szigetet mutatott.
- Sziget? - hökkentem meg. - Én az előbb még egy tengerszorosnál voltam..
- Igen, ez egy sziget. Szerinted meddig voltál kiütve? - megfordítottam a levelet. Hátulján egy sebtében írt üzenet volt: Várlak a szigeten, kérlek, gyere amint tudsz! Peter
- Egy-két órát talán.. - néztem fel a Napra. - Hát akkor.. Irány az x! - Arisa tévedhetetlenül mutatott a helyes út felé. Tudtam, hogy a tábor lakói meg fognak várni, és arra is volt esély, hogy elmúljon a mágia hatása, amitől Arisa összement. És lógtam eggyel Monának.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 22

Karakter információ
Céh: -
Szint: 6
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Hétf. Dec. 10, 2012 9:33 pm

Szép lassan lefejtegetem a rétegeket. A kicsomagolásra rásegítek tőrömmel is hogy gyorsabban megtudjam mégis ki lehet a zsákba macska... úgy értem... mágus.
- Te meg hogy...? - döbbenek meg a látottakon. Na ő rá egyáltalán nem számítottam.
- Mo.. Mona? - hunyorgott és inkább kérdezte, mint mondta.
- Rane, te meg hogy kerülsz ide? - csodálkoztam továbbra is.
- Vonattal. - felelte nemes egyszerűséggel ám ezt a lehetőséget meglehetősen furcsának találtam hacsak nincs némi képzavar a fejében és négy elrablóját nem keverte össze holmi vonattal... Ki tudja?. - Úgy hallottam, hogy ma este még látni az éjszakai fényeket. Idejöttem Arisával. Egy tábort láttam meg, és mikor elmentünk megnézni, elkaptak.. Arisa! - pattant fel hirtelen olyan sebességgel, hogy alig volt időm arrébb ugrani nehogy lefejeljen.
- Arisa? - az vajon ki vagy mi lehet? Nem rémlik hogy vele is találkoztam volna már.
- Emlékszel, amikor Tabuchival elrohantunk, mikor beléptél ahhoz a szipirtyóhoz? - kérdezte miközben valami ládával vacakolt. Én meg persze, miért is ne emlékeznék rá?
- Igen emlékszem. - feleltem azt figyelve amit épp csinált. A lakatot lefagyasztotta és jó erősen rávágott egyet, mitől az egyből felpattant.
- Hogy sikerült elkapniuk téged? - kérdeztem még mindig az eseményeket szemlélve.
- A lehető legegyszerűbb módon.. Hálóval. - felelte. Biztosan érezte, hogy furcsa pillantásokat vetek rá, mert egyből folytatta. - Valami olyan anyagot használtak hozzá, ami blokkolja a mágiát és a fizikai erőt is.. Ő Arisa! - kiáltott fel monológja végén és előkapott a ládából egy aprócska fekete kígyót.
- Megölted őket? - nézett a köpönyegesek felé akik már jó ideje mozdulatlanul feküdtek kicsit odébb..
- Azt hiszem... - hát igen, nagyon remélem. - Szia apróság! - cirógattam meg a kígyó fejét - Nem találkoztál ide felé egy vörös hajú, szeplős sráccal? - kérdeztem abban reménykedve, hogy tudja hol van Peet.
- Általában nem ilyen kicsi. - miközben mondta, felállt és odasétált az egyik testhez és elkezte átkutatni. Hogy ez nekem hogy nem jutott eszembe? - Nem láttam senkit sem ide úton. - rázta meg a fejét. - Kesztyű, karkötő, kötél és egy lakrimafon. - sorolta a talált tárgyakat miután mindet áttaperolta. - Semmi, amivel vissza tudnám változtatni Arisát. - eléggé aggasztotta ez a tény és ez engem is valahogy lehangolt.
- Hogyan működik a lakrimafon? Nem tudunk valakit felhívni vele? - érdeklődtem. Nekem ezek a modern kütyük nem mondanak semmit.
- Valakit biztos, csak nem tudom, ki van a vonal végén. - mintha valami zavarta volna, de lehet hogy csak képzelődtem. Mindenesetre nemtetszésének nem adott hangot. - Karkötőt? - nyújtotta felém az ékszernek tűnő valamit. - Ha van kedved, segítek megkeresni a vörös hajú srácot. Még van egy kis dolgom itt.
- Őhm... köszi. - vettem el a karkötőt amit felém nyújtott. Az nagyon jó lenne! És akkor én is segítek utána neked, bár nem tudom mi dolgod...
- Meg akarom tudni, miért akartak ennyire elrabolni engem. Egy tábort láttam meg, és azonnal elkaptak.
- Akkor mi lenne, ha visszamennénk ahhoz a táborhoz? Vagy többen is voltak? - ha mások is voltak ott nekem nem lenne jó odamennem, hiszen szinte minden erőmet elhasználtam.
- Legalább öt-hat épület. - emlékezett vissza - De ott biztosan vissza tudják változtatni Arisát. - lépett egyet előre ám megtorpant. Karja körül a halvány jégfelhő úgy kavargott mintha az aurája lenne. Sóhajtott egyet aztán nem nagyon foglalkozott vele.
- Ha több ilyen fickó is van ott... - kezdtem bele - akkor pihennem kell. Tudod én nem vagyok olyan mint te. - utaltam a látható erőkülönbségünkre. - Sokkal tovább tart kipihennem magam... - vallottam be miközben a földet bámultam. Pillanatnyi szünet következett amiről úgy sejtettem végig mér, mégis miért mondtam most ezt.
- Persze, megértem.. - mondta halkan. - Pink Mist! - felbukkant előttem a földből egy gomba amit nem tudtam hová tenni. Úgy értem eléggé meglepődik az ember mikor egy gomba csak sitty-sutty kinő előtte a földből, ráadásul nem is normális színben és méretben.
- Mi a ... ? - mondtam ijedtemben.
- Ez egy fájdalomcsillapító gomba. Valamennyire összezárja a sebeket, és egy ideig kevésbé fognak fájni. Mellékhatását én még nem tapasztaltam. Az a csodagomba, aminek van.. - emlékeitől kirázta a hideg. Vajon milyen mellékhatás lehetett?. Ennek hallatán azért megnyugodtam, hogy semmi komoly nem fog történni aminek nem örülnék.
- Köszönöm. És ezután mihez kezdünk?
- Először is megkeressük a pasast, akit említettél. Merre kell, hogy találkozzatok?
- Hát ezen a szigeten... ezen belül nem tudom. - Kotorászni kezdtem a cuccaim közt és odanyújtottam Rane-nek a levelet. - Ezt kaptam.
"Várlak a szigeten, kérlek gyere amint tudsz! Peter"
- Sziget? - hökkent meg. - Én az előbb még egy tengerszorosnál voltam.
- Igen, ez egy sziget. Szerinted meddig voltál kiütve? - Ha ugyan arra a helyre gondoltam, amiről ő beszélt, akkor elég messze lehet innen, amiből az következik, hogy szegényt elég jól kiüthették. Ráadásul akkor az a tábor is elég messze lehet innen.
- Egy-két órát talán.. - szemezgetett a nappal hunyorogva, hátha betájolja magát. - Hát akkor.. Irány az x!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   

Vissza az elejére Go down
 
Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: