KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)

Go down 
+3
Petersen Ruw
Shiki
Erza Scarlet
7 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet


Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 35
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimeSzer. Dec. 19, 2012 10:33 pm

Shiki előző posztodat sztornozóm, és két körrel jössz nekem!
Nos láttok egy csapatot, mely körülbelül öt főből áll, s neki támadtok, amivel nincs is gond, hiszen könnyedén legyűritek őket. Ám amikor már végeztetek hirtelen tűzet nyitnak rátok, a golyók záporoznak minden honnan, fák közül, bokrokból, szinte lehetetlen kiszűrni hányan vannak. Furcsa kis golyók melyek hozzád érve szét pattannak és por formátumban felszállnak a levegőben. Amint belélegzed a szervezeted megörül, látásod szaggatottá válik, hol kapsz levegőt hol nem. Iszonyatos félelem és düh kerít hatalmába, testeden hatalmas barna foltokat látsz. A világ színe megváltoznak minden rikító villogó színekben pompázik, meg jelennek támadóid is, de ők is furcsa torz alakban, mintha borzalmas mutáción estek volna át, - s fejű bácsitól kezdve jöhet minden xD. A hangok furcsán rezegnek, akadnak, legtöbbször nem is érted mit mondanak, az biztos, hogy neked támadtak, és próbálnak legyűrni. Ne hagyd magad, küzdj, harcolj, mészárolj fájdalomtól, dühtől örülten. Nem tudod megszámolni hányan vannak nagyjából tízen, s mikor már végképp kilátástalan a helyzeted, számtalan sebből vérzel hirtelen megjelenik egy teknő és felfalja a melletted lévő Jonathant! Hatalmas gigászi mérete miatt, vagy három ellenfeled agyon tapos. Nagy nehezen sikerül megmenekülnöd, de immáron képtelen vagy magad kontrollálni, majd hirtelen a semmiből, egy hatalmas fehér villanás vakít el, éles dobhártyát szaggató hanggal együtt. A világ megbénul egyetlen másodpercre, a hang olyan erős hogy alig bírod elviselni a fájdalmat füledben és fejedben. Iszonyatos erő lök hátra , a nyomás akkora, hogy csontjaitok recsegnek, ropognak, helyenként eltörnek. Ez sem tart tovább két percnél de az a két perc elmondhatatlan fájdalmakkal jár, s a világ újra megáll. Üvöltve fájdalomtól nem látva menekülsz míg össze nem esel.


Mona és Rane:
Elindultok, Rane te kifejezetten aggódsz Arisáért mert gyengének látszik, és erőtlennek. Lélegzete is nagyon gyenge, de hiába akarnátok sietni nem tudtok. Utatokat egy hatalmas csapás állja. Hirtelen a semmiből, egy hatalmas fehér villanás vakít el titeket, éles dobhártyát szaggató hanggal együtt. A világ megbénul egyetlen másodpercre, a hang olyan erős hogy alig bírjátok elviselni a fájdalmat fületekben és fejetekben. Iszonyatos erő lök hátra titeket, a nyomás akkora hogy csontjaitok recsegnek, ropognak, helyenként eltörnek. Ez sem tart tovább két percnél de az a két perc elmondhatatlan fájdalmakkal jár számotokra, s a világ újra megáll. A csend ami következik természet ellenes, semmi sem mozdul, s ti is azt érzitek nem szólalni. Nagy sokára sikerül össze kaparni magatokat, de igen csak megviselődtetek. A nagy csendet végül egy emberi üvöltés töri meg, nem messze töltetek. Átvergődve a bokrokon egy fehér hajú fiút láttok számtalan sebből vérezve, amint ott fekszik a földön, verejtékben úszva teste rázkódik s hulla fehér.

Peter te velem ess némi konzultációba! ^^

Határidő: dec 27.
Vissza az elejére Go down
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
Rane Iceclaw


Hozzászólások száma : 809
Aye! Pont : 38
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 33

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 14
Jellem: Kaotikus semleges

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Dec. 27, 2012 4:35 pm

- És ki ez a Peter? - kérdeztem. Habár megígértem, hogy segítek megtalálni, az azért nem árthat, ha tudom, hogy ki az illető.
- Hát őhm... a céhtársam! - jött szinte azonnal a válasz, de valahogy bizonytalan volt benne a lány.
- Ez eléggé bátortalan volt... - néztem rá ferdén.
- Pedig igaz! Csak hát... tudod.. - próbált szót találni. - Mi viszonyt folytatunk!... Vagy mi...
- Szóval a pasid. - fordítottam le Rane-re a mondatot.
- Ja, gondolom. - egyezett bele. - Igazából fogalmam sincs mi oka lehet idehívni engem... - Erre nem tudtam mással felelni, mint egy energikus bólintással.
Nem voltam beszédes kedvemben, lassan füstölögtem magamban - ritkán szoktak elrabolni engem, és ez főleg ritkán szokott sikerülni. Mona lassan átvette az én hangulatomat. Némán sétáltunk tovább a feltételezett találkozási pont felé, mikor lassan Arisa felé fordult figyelmem. Már akkor feltűnt, hogy pikkelyei szürkébbek a megszokottnál, mikor kivettem a ládából, de nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Talán a por utóhatása? De a kígyó lassan köhögni kezdett. Ami csak enyhe köhögésként kezdődött, percek alatt nehéz és erőtlen lélegzéshez vezetett, és úgy általában gyengeséghez, levertséghez, ami nem volt megszokott örökmozgó Severusomtól. Ráadásul az, hogy ez ilyen hirtelen történt, csak egyvalamire utalt: Arisát megmérgezték, és nincs másra időm. Nem esett nehezemre meghozni a döntést, habár ezzel úgy tűnhetett, hogy átvertem Monát. De Arisa fontosabb.
- Arisa nincs jól. - szóltam halkan. - Talán az a por volt, amitől összement.. Sajnálom, de itt kell hagyjalak, meg kell találnom az ellenszert. - És a legjobb esély arra, hogy megtaláljam, az a tábor lesz, ami fölött elkaptak minket. Csak érjek oda..
- Veletek menjek? Ha olyan sokan vannak mint mondtad, akkor lehet, hogy egyedül csak megint elkapnának.
- Most nem leszek figyelmetlen. - mondtam szárazon, de nem ellene irányult. - Nem akarom, hogy te is bajba kerülj miattam..
Válaszra sem várva indultam volna meg, de mindkettőnk útja egy irányba vezetett, amit egy csapás keresztezett. A fák és bokrok megnehezítették volna a haladást normális esetben is, hát még a beteg Arisával együtt.
De nem is értem rá ezzel foglalkozni. Mikor útjaink elváltak volna, fényes villanás tört ki a fák közül. Talán egy robbanás velejárója volt, hiszen egy pillanattal utána dobhártyaszaggató hangorkán érkezett a fülembe, és lökéshullám emelt a levegőbe. Öntudatlanul is megidéztem a jégpáncélt magamra, de az darabokban repült le rólam a légnyomás erejétől. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy Arisát magamhoz szorítsam, és tompítsam az esést, de én nem úsztam meg sértetlenül. Csillagokat láttam behunyt szememen keresztül is. Néhány perc múlva alábbhagyott annyira a fájdalom, hogy mozogni tudjak. Egy mély levegővel próbáltam meggyőződni arról, hogy minden csontom ép, de nem volt igazam. Tartottam tőle, hogy egy-két bordám bánta a robbanást, de legalább éltem. Fogamat összeszorítva próbáltam nem kiáltani, és talán sikerrel is jártam? Mennyi ideig?
- Jól vagy? - kérdeztem Monától elgyötört hangon, mikor már meg tudtam szólalni. A nyögés biztosított arról, hogy él, de hasonló állapotban, mint én. Még mielőtt válaszolhatott volna, egy kiáltás hangzott fel előttünk. Egy emberé, akivel szintén történt valami. Minden lelkierőm kellett hozzá, de sikerült felkelnem a földről, ahogy a lánynak is. Tántorogva indultunk el a sikoly irányába - én csak azért, mert éppen útba esett.
A félig letarolt bokrok kivételesen akadályt jelentettek, de mikor átjutottunk rajtuk, egy fehér hajú srácot láttunk a földön heverni. Sebekkel tarkított alakja nem mozdult, és láthatóan nem is tervezett egy ideig semmit sem csinálni - ájult volt, hörgő lélegzéssel. De nem érdekelt. Irány a tábor! Minden további nélkül sétáltam el a test mellett, egyenesen arra, amerre Arisa gondolta a tábor helyét.
De csak néhány lépést tehettem arra. Előző sebeim mellett szinte eltörpült a vérző orrom jelentette kellemetlenség.
- Mi a fene? - tapogattam meg a levegőt magam előtt. Valamilyen akadály zárta le az utat előttem. Ahogy elkezdődött, mintha csak zselébe nyúltam volna. Az első pár centin még csak-csak át tudtam erőltetni a kezeim, de azután már sziklaszilárd falként lökött vissza az akadály.
- Freeze! - szóltam. Kezeim körül jéghideggé hűlt a levegő. De az akadály sértetlen maradt, mintha csak elvezette volna a fagyot. Egymás után, sorban próbáltam ki az általam ismert mágiákat, de egyiknek sem volt hatása a falra.
Szóval valaki azt akarja, hogy itt maradjak. Lassan hátraléptem a faltól, és abbahagytam erőm hiábavaló fecsérlését. Tehetetlen voltam, de idáig mindig bejött valami: a furcsa dolgok mind egy forrásból származnak. És a katonák, a robbanás, a fal és a fehér hajú srác elég fura volt ahhoz, hogy feltételezzem, lehet közöttük valami összefüggés.
- Tarts ki, Arisa.. - suttogtam halkan, de Arisa már nem hallott. A fáradtság mély álomba taszította a kígyót, és én csak remélni tudtam, hogy elég gyors leszek ahhoz, hogy fel is tudjon ébredni.
- Pink Mist! - léptem oda a fehér hajú sráchoz. A mágikus gomba elsősegélye már sokszor segített a kisebb sebek begyógyításában - reméltem, hogy a srác is felébred ennek hatására. Reménykedve vártam, miközben a gomba rózsaszín felhőbe burkolta a fiú testét. Elég lesz ennyi?
Vissza az elejére Go down
Petersen Ruw
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Petersen Ruw


Hozzászólások száma : 519
Aye! Pont : 6
Join date : 2011. Jul. 27.
Age : 31

Karakter információ
Céh: Raven Tail
Szint: 6
Jellem:

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Jan. 03, 2013 5:49 pm

- Van valami terved? – kérdezte a doktor.
- Nekem? Ellened? – csodálkoztam kérdésén. Nem értettem, hogy ha lett volna, akkor miért mondtam volna el neki.
- Ezt nem neked kéne tudni? – mosolygott rám.
- Le vagyok kötözve, így nem sokat tehetek. Mikor meg szabad voltam, akkor csakhamar képzavar lett és újra itt ébredtem. Nem tudom, csak várom talán azt az óvatlan pillanatot. Jobb ötletem hirtelen nincs. – mondtam el gyakorlatilag a semmit, még nem gondolkoztam ezen komolyabban. Nem tudtam, hogy mihez kellett volna terv, ha olyan lehetőség adódott volna, csak ütöttem volna az átkozott fejét.
- Gyenge vagy Peter. – ismételte sokadjára.
Mintha érezték volna a beszélgetésünk végét, vagy titkon szóltak volna nekik, de három termetesebb alak jött be a szobába. A szíjakat eloldották, ekkor megugrottam, de hamar megfogtak és szorításukból nem engedtek. Cipeltek engem, ki a szobából egy hosszú folyóson át. Amennyire tudtam félrepillantásaimmal további szobákat, laborokat véltem felfedezni. Bármit is csinált, csináltak itt, azt nagy üzemben működtették. Nem tetszett ez a hely és végül dobtak be egy szobába engem. Nem volt különleges, sőt normálisnak is lehetett volna mondani.
Ételt és italt tettek elém. Nem voltam éhes egészen eddig, vagy inkább csak nem gondoltam rá. Mással voltam elfoglalva, de most, hogy láttam magam előtt a tálat, arra szinte gondolkodás nélkül vetődtem. Mintha egy éheztetett patkány lettem volna és a legfrissebb élettelen húst dobták volna elém. Majdhogynem borítottam magamba, amit csak tudtam és nyeltem is félre hamar a vizet. Köhögő rohamom után visszanyeltem, mit felöklendeztem és folytattam a maradékkal. Nem lehettem szép látvány, de éhes voltam, ötletem sem volt, hogy mikor ehettem utoljára. Jó ízű falatozásom hamar szokatlanná vált, nem ismert érzés ragadott magával, majd elejtve a tálat kiabáltam magamból kikelve, ahogy csak a tüdőm engedte.

Egy bégető bárány volt a kezeim közt. Sírt hangosan, de nem zavartattam magam. Két – két lábát fogtam, majd emeltem magam elé és haraptam a gyapjújába. Kellemetlen érzés volt, rossz volt az íze, de kitépve a fogaimmal a gyapjúját, vált láthatóvá a bárány csupasz, vérző oldala. Tetszett a látvány és harapva újra már a húsát téptem a szerencsétlen állatnak. A fájdalmas sírása elhallgatott, minek örültem, bántotta a füleimet a hangja.
Falatozásom egy felém dobott dárda zavarta meg, minthogy az a kézfejembe állt bele. Mintha egy tűvel szúrtak volna meg. Ha felkészültem volna farkasokkal való küzdelemre, az ott szerzett sebeket nem fájlaltam volna ennyire, de ez olyan volt, mintha egy bárány harapott volna meg, nem számítottam rá és idegesített ez. A tömeg felé fordultam, majd dobtam feléjük az étkemből megmaradt darabokat, minthogy belőlük készültem falatozni ezúttal. Bár bátran indultak meg felém, hogy üvöltettem rájuk, megálltak, majd a rémülettől futni kezdtek az ellenkező irányba. Csalódottság lett úrrá rajtam, de túltéve magam rajta, hogy futnom kellett, indultam meg utánuk.
A lépteim, ha nem is gyorsabbak, de nagyobbak voltak, így hamar utolértem a legtöbbjüket, azonban miként hajoltam le a legdagadtabbhoz, úgy estem is fel és borultam rájuk. Sajnáltam, miként testem alatt lapossá, majdhogynem semmi váltak, de volt még szerencsémre jó pár menekülő, kikből válogathattam. Hogy a földre kerültem újra felbátorodtak, de a dárdáik nem sokat értek ellenem. Nem ejtettek komolyabb sérüléseket rajtam, csak csupán azt érték el, hogy az apró szúrások felidegesítettek még jobban engem és söpörtem el őket. Hirtelen nem akartam mást tőlük, csak pusztítani őket. Finom falatokból, pusztítani való férgeké váltak a szemeimben.
A házak puhák voltak, gond nélkül borítottam fel a falaikat és emeltem le tetejüket. Nem tudtak sehová sem bújni a gyávák. Rombolásom során egy – egy ház tűzbe borult és a lángok a folyó felé terelt engem. Nem féltem, úgy gondoltam, hogy nincs mitől féljek, egyszerűen csak nem akartam megégetni magam, ha már volt merre mennem.
A vízbe nem mentem a menekültek után, de a parton mindent felborítottam, mit feltudtam. A kiabáló asszonyok és gyerekek mind arra voltak jók, hogy a távolba levőket a testükkel bombázzam. Élveztem minden mozdulatom, nem bántam ekkor semmit sem. Látványos volt, miként a sikoltó testek tehetetlenül zuhantak a vízbe, egy - egy test igen nagyot csobbant. Élveztem a test vízzel való találkozásának puffanás hangját. Lelkes üvöltésem minden más egyében felülkerekedett.
Sétám közben egy nagyobbra nőt fa került az utamba, mi valamiért igencsak zavart és miután megküzdöttem vele, gyökerestül csavartam ki a helyéről és sepertem az utcákat vele. Tökéletes pusztítást végeztem és még folytattam volna, azonban bár a testemet nem bántották, mégis megszédültem. Térdre zuhantam, majd ráztam a fejem zavaromban. Nem értettem, hogy mi történt, majd újra elragadott ez az érzés és dőltem előre. Mellkasomat egy félig kidőlt oszlop sértette.
Vissza az elejére Go down
Shiki
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Shiki


Hozzászólások száma : 191
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30
Tartózkodási hely : Ismeretlen

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 10
Jellem:

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimePént. Jan. 11, 2013 10:53 pm

A dzsungelharcos felderítő akció kezdett egyre komolyodni. A legutóbb levágott katonák után egyre több őrjárattal futottam össze. Az egyik ilyen őrjárat egy nagyjából ötfős csapat lehetett. Nem messze az erődtől gyalogoltak lassú, unott tempóban. A dzsungel sűrű növényzete tökéletes álcát biztosított és ezt kihasználva lopakodtam közelebb a fickókhoz. Nem tűntek erősnek, a páncélzatuk nem volt túl vastag, és a fegyvereiket sem ma élezték utoljára. Az erdei ösvényen előrébb haladva elrejtőztem az egyik útszéli málnásban, majd kivártam, míg odaérnek hozzám a járőrök. Annyira fáradtak voltak már hogy akár puszta kézzel is elintézhettem volna őket, de abban hol az élvezet? Az őrjárat éppen elhaladt előttem, mikor a leghátsó embert hátulról elkaptam és berántottam a bokorba, hátulról leszorítva hagytam, hogy pár segélykiáltás elhagyja a száját, így a társai felébredtek egy kicsit. A többi katona egyből körbe-körbe forgolódva kereste a másikat majd pár másodperc után meglátták a rezgő bokrot és a fegyvereikkel elkezdték teledöfködni a málnabokrot. Remélték, hogy a társukat elejtő „vadat” sikerült elkapniuk, de mikor lecsaptak a fegyverükkel a fickót magam elé tartva hagytam, hogy halálra szurkálják a saját társukat, majd röhögve léptem elő a bokorból.
- Te szemét mit tettél a társunkkal?- kérdőre vontam a tekintetem majd magam mögé néztem ahol a fickó éppen az utolsókat hörögte, majd megragadtam és kiemeltem a bokorból.
- Ki tett mit vele? – játszottam az értetlent majd eldobtam a társukat és előhívtam a katanámat. Válasz gyanánt a másik négy egyből harci pózba vágta magát, két kézzel a kardjukra markoltak és egyesével a levegőbe emelték. Kihasználva a pillanatnyi rést a védelmükön előrántottam a katanámat és egy erőteljes vágással megsebeztem mind a négyet a hasánál. Némelyikük a fájdalom ellenére tántorgó léptekkel közeledett és lecsapott rám, ám a támadásaik nagyon lassúak voltak, így könnyedén el tudtam lépni előlük. Kettejüket súlyosan megsebesítettem miután mellé ütöttek, ők egyből a földre kerültek. A másik kettő miután visszanyerte a lélekjelenlétét védelmi pozícióba állt be. Kardjaival nem felé, hanem oldalra fordítva tartották, hogy kivédjék az esetleget támadásokat. Én egy őrült vigyorral nyugtáztam a mozdulataikat, majd háttal álltam nekik. Ők ezen feldühödve egyből megindultak felém és lecsapni készültek. Ám mikor a pengéjük a hátam közelébe ért hirtelen blokkoltam azt a katanámmal, anélkül hogy hátra fordítottam volna a fejemet. A katonák nem értették a helyzetet és egyre erősebben nyomták a katanám pengéjét.
- Mi a francot csináltál? –ekkor őrült kifejezéssel az arcomon feléjük fordultam és egy határozott mozdulattal ellöktem őket magamtól és egy-egy vágással jutalmaztam az erőfeszítéseiket.
- Látom még nem találkoztatok szem mágiával. – A katonák a földön heverve feküdtek én pedig lassan elindultam feléjük a kardomat a hegyével lefelé fordítva a magasba emeltem, felkészülve a döfésekre. Az egyiket hamar szíven döftem, de a másikat egy erős rántással a közeli fához emeltem és többször is átdöftem a katanámat a testén, elkerülve a belső szerveit.
- Jajj de szépen visítasz, már hiányzott ez a hang. - mondtam két ördögi kacaj között. Majd mindkét karját levágva kezdtem el az ülő, félholt embert pofozni a saját karjaival. Mikor meguntam eldobtam a karokat és egy gyors vágással felvágtam a fickó torkát. A vágást megismételtem párszor, egészen addig, amíg a fickó feje le nem jött. A fejét labdaként dobálta fordultam meg.
- Hehe … Fatality !!! – Hirtelen furcsa zajokat hallottam a dzsungelből. Nem sokra rá golyók kezdtek el záporozni rám.
~Mi a franc? Ennyire hangosak lettünk volna?~ Pár közeledő töltényt a kezemben levő fejjel hárítottam, majd eldobva azt a kardomat használtam védekezés céljából, ám a hadonászáson kívül nem sokat tudtam tenni a golyók ellen. Némelyik golyó eltalált, de furcsa mód nem okozott sérülést, hanem porrá válva egy kisebb füst formájában a levegőben kavarogva szállt fel. Egyre több és több ilyen golyó zúzódott porrá rajtam és egy kisebb felhő alakult már ki körülöttem. Először méregfelhőre gyanakodtam és visszatartottam a lélegzetem, de nem volt semmilyen hatása, sem szaga a gáznak amit eleinte belélegeztem, így elvettem a kezem a szám elől, és próbáltam a kavargó porfelhőben megtalálni a támadóim. Ekkor egy igen érdekes hatást tapasztaltam és minnél többet szívtam be a furcsa porból annál jobban fokozódott egy furcsa érzés ami kezdett hatalmába keríteni. Hirtelen minden homályos lett, majd hullámzott minden egyes növény, mellettem megjelentek a támadóim és eleinte ők is hullámozni kezdtek, majd lüktetve furcsa alakú lényekké kezdek formálódni.
- Mi a …. fúúú bazdmeg! – mondtam szédelegve és éreztem, hogy másodpercek alatt egyre dühösebb és dühösebb lettem. A világ rikító színekben pulzált és minden fényes és csillogó volt.
- Ez valami szinte-tikus anyag mi? Baah. – Morogtam magamban akadozó hanggal szédelegve és igyekeztem stabilan állni, ami nem volt egyszerű. A támadók eddig emberinek mondható alakja hirtelen szörnyszerűvé változott és különféle teremtmények jelentek meg mellettünk. Hirtelen láttam, hogy a másik céhembéli kölyköt egy óriási teknős felfalja, utána egyből agyontapos vagy hármat a támadóim közül.
-Nagy-nagyszerű, a következő egy óriási rák lesz? Hú az anyádat te meg hogy nézel ki? –mutattam az egyik fickóra, akinek az arca G alakúra torzult és a testéből egy óriási gömb lett. Mellette egy fickó három lábbal és kilenc kézzel próbálta lekaszabolni a teknőst, de a teknős őt is eltaposta, majd hatalmasra tátva a száját felfalta a mellette levőt.. Az egyre fokozódó düh mellett az egyensúlyérzékem is kezdett helyre állni, így nekirontottam a támadóimnak. Vagy egy fél tucattal végezhettem, de a bennem felgyülemlő düh egy csöppet sem csitult. Egyre csak vágtam és vágtam mindenkit aki a közelemben volt, de akármennyivel is végeztem, a bennem tomboló düh egyre csak fokozódott A kardom meglepően könnyen siklott át a katonákon, mintha nem is lettek volna valódiak, nem tudtam mire vélni a helyzetet, de biztosra vettem, hogy azok akiket levágtam holtan estek össze, annak ellenére, hogy a vágásaim olyan érzést keltettek mintha a levegőben hadonásznék. A támadóim száma sokkal több volt, mint azt eleinte gondoltam, de meglepően hamar végeztem a többségükkel és a furcsa teremtmények is egyesével eltűntek, mikor nem figyeltem rájuk. A káosz kezdett elcsitulni, mikor egy vakító fény tört elő a dzsungelből. Igyekeztem eltakarni a szemeim, majd elfordulni, de akármerre fordultam mindenfelől fénysugarak világítottak rám. Pár másodperc múlva fülsüketítő csikorgást hallottam, amely a dobhártyámig hatolt. A hang hatására teljesen elvesztettem az egyensúlyérzékemet. A földön fetrengve és forgolódva hirtelen nyomást éreztem a mellkasomon, majd egy hatalmas, robbanásszerű löket hatására több tíz métert repültem hátra. Éreztem, hogy több csontom megrepedt a becsapódás után, majd körülöttem minden megfagyott. Próbáltam hangot adni a fájdalmaimnak, kiáltottam, ahogy csak tudtam, éreztem, hogy a fájdalom már a torkomban is fokozódik a kiáltások miatt, de furcsa mód nem hallottam a hangomat. A téboly pár percig tartott, egészen addig, amíg fel nem keltem és el nem kezdtem sántikálni a dzsungel ösvényén, zavarodottan, fájdalma közepette. Nagyjából ötven métert tehettem meg, mikor a kimerültség és a fájdalom kettős hatására a földre rogyva elsötétült minden.
Vissza az elejére Go down
Mona Okami
Elemi mágus
Elemi mágus
Mona Okami


Hozzászólások száma : 183
Aye! Pont : 1
Join date : 2011. Mar. 18.
Age : 27

Karakter információ
Céh: -
Szint: 6
Jellem: Semleges

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimeKedd Feb. 05, 2013 9:12 pm

- És ki ez a Peter? - kérdezte menet közben Rane. Kicsit zavarba jöttem a kérdésétől, holott ezek a dolgok engem többnyire nem zavarnak túlzottan
- Hát őhm... a céhtársam! - vágtam rá nem túl meggyőzően, ami egyből kiderült hozzáfűzéséből.
- Ez eléggé bátortalan volt... - nézett rám félredöntött fejjel.
- Pedig igaz! Csak hát... tudod.. - kerestem a megfelelő szót, ami igencsak nehezen akart előkerülni a fejemből. Részben mert nem igen tudom ilyen téren kifejezni magam, és részben azért mert az erdő túlzottan is elvonta a figyelmem. - Mi viszonyt folytatunk!... Vagy mi... - ez utóbbi kifejezést Nati egyik női magazinjában olvastam és talán ez volt számomra a legkevésbé zavarba ejtő. Bár a pontos jelentését nem tudom, de ez elég jól hangzott.
- Szóval a pasid. - fogalmazta át kissé a mondatomat. Nem kételkedtem benne, hiszen valószínű, hogy ő jobban tudja.
- Ja, gondolom. - mármint gondolom, hogy ez ugyan azt jelenti - Igazából fogalmam sincs mi oka lehet idehívni engem... - Rane most nem felelt, inkább csak egyetértően bólintott válaszként. Nem tűnt úgy, hogy sok kedve lenne beszélgetni, így inkább békén hagytam és némán bandukoltam mellette. Az eddigiektől eltekintve ez az erdő egész jó helynek tűnt, legalábbis nekem. Mindennek kellemes zöld- és földillata volt, ami hiányzott már egy ideje. A kettőnk közt lévő hatalmas csendet végül Rane törte meg.
- Arisa nincs jól. - mondta halkan. - Talán az a por volt, amitől összement.. Sajnálom, de itt kell hagyjalak, meg kell találnom az ellenszert. - Rosszul esett amit mondott, de igazából megértem. Én is hasonlóképpen cselekednék ha Noir-nak esne baja. Ő lenne az első és legfontosabb, minden egyebet félrehajítanék hogy neki tudjak segíteni.
Rápillantva a kis hüllőre valóban elég rosszul nézett ki, ezt bárki megállapíthatná róla.
- Veletek menjek? Ha olyan sokan vannak mint mondtad, akkor lehet, hogy egyedül csak megint elkapnának. - kérdeztem Rane-re pillantva.
- Most nem leszek figyelmetlen. - mondta úgy, hogy látszott rajta mennyire zavarja az elrablósdi - Nem akarom, hogy te is bajba kerülj miattam. - igazán őszintén hangzott amit mondott, úgyhogy inkább nem próbálkoztam tovább. Na meg... ő sokkal erősebb nálam. Vagy legalábbis tapasztaltabb, ráadásul most már el is rabolták. Nyilván tud egyet s mást.
Szegény nem éppen olyan tempóban haladt ahogy akart, őt ugyanis sokkal inkább zavarták a bokrok, liánok vagy a kiálló gyökerek mint engem. Mezítláb persze nem volt olyan nehéz haladnom, bár én sem közlekedtem akadálymentesen az ilyen terepeken. Út választónkhoz közeledtünk, ami lényegében egy csapás volt, ám mikor kiléptünk rá vakító fehér fény töltött be mindent a látómezőmben, és fülsiketítő robaj visszhangzott mindenfelől. A világ megállt egy pillanatra, mint mikor elszakad a filmszalag, aztán a következő pillanatban óriási lökéshullám talál telibe és kinyomja belőlem a maradék levegőt is. Próbálok levegő után kapni, de semmi eredmény. Mindenütt ropogást érzek. A hasamban, a lábamban és még a karjaimban is. Először pár bordám majd a bal fülem is feladja a harcot és a dobhártyám szétszakad. Hallani már ugyan nem hallottam szinte semmit, de a dübörgést mindenütt éreztem a testemben. A fejembe és a fülembe irdatlan fájdalom hasogatott és nem tervezte abbahagyni. Annyira fájt mindenem hogy még a könnyeim is kicsordultak és az is eszembe jutott, hogy talán most meghalok.
Csak akkor döbbentem rá, hogy nem süketültem meg, mikor hirtelen hatalmas csend lett és a fülem zúgni kezdett. Semmi sem mozdult, minden megfagyott egy pillanatra, aztán ordítást hallottam. Mire letisztáztam magamban, hogy volt velem itt valaki, akit nem mellesleg ismerek és Rane-nek hívják addigra ő már egy kérdést is intézett hozzám.
- Jól vagy? - kérdezte és hangjából hallottam, hogy ő sincs jó állapotban. Nem is tudom mikor telt meg a tüdőm ismét levegővel, de így is csak egy silány nyögésre futotta tőlem. Igyekeztem válaszolni is, de újabb ordítás tört az ég felé, azonban ez nem Rane-től, hanem egy harmadik féltől származott. Megállt bennem az ütő. Mi van ha Peet az? Mi történhetett vele? Megsérült vagy csak halálra rémült? A fülemben ilyen téren most nem bízhattam, hiszen fél füllel nem hallok én sem épp a legjobban. Fájdalmaim ellenére valahogy mégis talpra kecmeregtem, ahogy társam is, és jó komótosan és nyögésekkel tarkítva a hang irányába indultunk.
Mikor átvergődtünk magunkat az erdő azon részén, ami most sokkal nagyobb gondot jelentett mint idefelé, egy fehér hajú srác hevert előttünk a földön. Ő is hozzánk hasonló poklot élhetett át. A testén mindenütt kisebb nagyobb sebek voltak, melyekből még mindig folyt a vér. Ha nem ráng a görcstől, és nem hallom ahogy hörögve veszi a levegőt, azt mondtam volna hogy halott. Legalábbis a márvány-fehér színéből biztosan erre következtettem volna. Amíg a fiút néztem, Rane valamerre elkódorgott. Nem tudom hogy a közelben volt-e vagy sem. Teljesen kikészülve sétáltam egy fához, ami a fiúhoz közel állt, és amilyen lassan csak tudtam, lecsúsztam ülő helyzetbe. A bordáim minden egyes levegővételkor sajogtak, de valahogy sikerült erőt venni arcvonásaimon. Rane hamarosan visszatért és azzal a rózsaszín gombával ügyködött a srácon, amivel nemrég még rajtam is segített.
Vissza az elejére Go down
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet


Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 35
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimePént. Márc. 01, 2013 4:06 pm

Hátulról hangokat hallotok, sajnos nem túl barátságos hangokat, hiszen puska lövést, jajgó kiáltásokat. Igen gyorsan közelednek felétek, s ti most nem vagytok harc képes állapotban. Jobb ha sietősre fogjátok a dolgoz, ám van egy ájult fiú is közöttetek. Valahogy hozzátok vissza az élők közé, ellenkező esetben cipelnetek kell, és mivel az elllenség gyors hamar bekerít titeket, és a túl erővel szenben elestek.
Nos bicegve és így se túl gyorsan de elindultok, nagyjából ötszáz métert haladtok, amikor a talaj egyszer csak megreccsen alattatok, az apró avar homok módjára kezd lehullani a talpatok alatt lévő gyökér fonatok rései között, s egy vagy öt méter sugarú szabálytalan kör forma rajzolódik ki mely alatt fekete lyuk tátong - a gyökérháló miatt nem láttok a lyuk mélyére. A gyökerek még egyszer hangosan megreccsennek és a szemetek láttára szakad le az egész. Kifutni rólla már nem tudtok, ti is lezuhantok. Oda lent nem csak egy lyuk tátong, egy hatalmas templom előtt álltok, mely teljesen arany. A templom körül számtalan fegyver hever bár nem mai darabok. Kijutni nem tudtok, le vagytok gyengülve, de végre szusszanhattok egyet, és ha már kijutni nem tudtok - mert nem tudtok - feltehetitek egymásnak kérdéseiteket. Beszélgetéseteket egyy csapat furcsa alak szakítja félbe.
- Itt vannak! - kiált fel az egyik, majd mögötte feltűnik másik három férfi és egy nő. Testükön ugyan olyan páncélt viselnek, és kezükben lándzsát tartanak. Azonnal nektek támadnak, az életetek akarják nem kérdés, de mágiátok egyszerűen eltünik ha hozzájuk ér. Nem tudjátok legyőzni őket, posztok azzal záruljon hogy halálos sebet kaptok.


Vissza az elejére Go down
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
Rane Iceclaw


Hozzászólások száma : 809
Aye! Pont : 38
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 33

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 14
Jellem: Kaotikus semleges

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimeCsüt. Ápr. 25, 2013 10:00 pm

A fiú halk nyögéssel tért vissza tudatához, ahogy a rózsaszín gomba kifejtette hatását. Értetlen arckifejezéssel nézett körbe, nem értve, miért hajol fölé két ismeretlen, de gyorsan túltette magát a problémán. Fejét fogva ült fel, és próbálta kitalálni, hol is van.
- Hejhó. – hangom ingerült volt, a köszönés ellenére is. Szinte biztos voltam benne, hogy neki köze van a robbanáshoz, és az energiafalhoz is, ami miatt nem tudom Arisát elvinni innen. - Mi történt veled?
- Tudsz járni? Iparkodnunk kell! - sürgette Mona.
-J-jah .... nagyjából – remek. Eszerint a hallásával nincs baj.
- Siessünk! Nagyon gyorsan haladnak! – a lány látható pánikban próbált rávenni minket a haladásra.
- Ice Make: Floor! – lábam alól minden irányban vastag rétegben megfagyott a talaj, leszámítva egy apró ösvényt. . - Ezzel nyerhetünk egy kis időt. Haladjatok a csapáson! – jártam elöl jó példával. Legalábbis megpróbáltam. A gomba hatása gyorsan elmúlt, és már az első száz méter után újból égni kezdtek sebeim. De muszáj volt tovább menni. A sarkunkban hallottuk a lépéseket, a káromkodásokat a jég miatt, a botladozást. Csak a jég segített minket abban, hogy eljussunk az erdő sűrűbb részébe.
- Mi a.. – bukott ki a számon. A gyökerek recsegve-ropogva megadták magukat együttes súlyunknak. A fák egy szakadék fölé nőttek, és benőtték! Túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy észrevegyük a rést, és túl késő volt ahhoz, hogy visszaforduljunk. Hangos kiáltással – legalábbis részemről – zuhantunk le a mélybe. Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy ölembe kapva Arisát óvjam meg az esés nagyjától. A sűrű növényzet és a lejtős oldal tompította valamelyest az esést, de így is örökkévalóságnak tűnt az az idő, míg leértünk.
- Hol a fenében vagyunk? - kérdezte Mona, miután néhány perc múlva mindenki konstatálta, hogy nem halt meg.
- Én még azt sem tudom, melyik szigeten vagyok.. - morogtam halkan. De legalább azt tudtam, hogy most hol vagyunk. Egy gödörben, méghozzá elég tágasban. Körülöttünk sötét színű sziklákból álltak a falak, de a legszembetűnőbb dolog egy templom volt. A halvány fényben is szikrázott az építmény. Sárgásban, hiszen az egész úgy tűnt, színaranyból van. De az nem fogja megmenteni Arisát. - Szóval, te ki vagy? - fordultam az ismeretlen felé.
- Hogy a faszba kerültem ide? – nézett le rám. Eszerint ő is hasonló cipőben járt, mint mi. - Én? Csupán egy mágus.... aki elég nagy szarban van, szóval mondhatjuk hogy rokonlélek...
- Javaslat a kijutásra? – Mona praktikusan próbált a helyzethez alkalmazkodni.
- Hát... Jéglépcső? - vetettem fel az ötletet.
- Részemről megfelel. – jelentette ki a fehér hajú srác. Még szerencse…
- L-l-lépcső? – kissé meglepődve fordultam Mona felé.
- Mi a baj a lépcsőkkel? – a srác ugyanúgy meglepődött, de Mona csak egy fejrázással válaszolt.
- Tudok lépcsőt teremteni. Ice Make: Stairs! – a mágikus körök megjelentek, mint mindig, de azonnal éreztem, hogy valami nincs rendben. Néhány pillanat múlva remegni kezdett a kék mágia, és repedések futottak rajta végig, majd alig hallható reccsenéssel tűnt el a levegőben. - Mi a...? Stairs! – Az eredmény ugyanaz volt.. - Ti tudjátok használni a mágiátokat?
- Megpróbálom. Ex-quip! – a srác kicsit furán nézett rám, de megpróbálta. Keze körül fény áramlott, de ártalmatlan szikraesőként hullt a földre. - Ehhh? – ugyanolyan döbbenten bámult kezére, mint én az előbb.
- Még egy apró szikra se jön. – rázta a fejét Mona is.
- Azt hiszem, bajban vagyunk. - állapítottam meg felnézve. Ilyen sérülésekkel nem kockáztattam volna meg a mászást más esetben, de nem találtam más megoldást.
- Nincs sehol egy alagút, ami tovább vezetne ebből a gödörből? – kérdezte a fehér hajú fiú.
- Nem hinném, nem úgy néz ki a hely, mint aminek lenne kijárata, hacsak nem a templomban... – szólt Mona.
- Templom? – nézett Monára, mire nagyot sóhajtottam, és a templom irányába mutattam.
- Váljunk szét. Úgy gyorsabban találunk kijáratot, ha van.
- Rendben van. – indult el az egyik irányba. Rám a templom tőlünk távolabb eső sarka esett.
~ Csak egy órát bírj ki, Arisa, mindjárt kiérünk. – suttogtam alig hallhatóan, és a nekem kijelölt irányba indultam. De semmi. Talán két percig kutakodtam az aranytemplom oldalánál, járatot keresve a lelógó gyökerek között, mikor..
- Itt vannak! – kiáltott fel közvetlenül fölöttem valaki. Felnéztem, és egy páncélos figurát láttam magam fölött, méretes lándzsával kezében. Kísértetiesen hasonlított arra a néhány alakra, akik engem foglyul ejtettek. Habozás nélkül vetette magát a mélybe, egyenesen felém. Még arra volt időm, hogy magam elé kapva kezem ismét láthassam, ahogy darabokra törik a mágikus pecsét, mielőtt a lándzsa vállamba fúródva el nem vette eszméletemet, és az életemet is…
Vissza az elejére Go down
Shiki
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Shiki


Hozzászólások száma : 191
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30
Tartózkodási hely : Ismeretlen

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 10
Jellem:

Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitimeSzomb. Ápr. 27, 2013 11:21 am

~M-mi történik? Minden olyan üres és sötét…~ Homályos képek kezdtek megjelenni előttem, ahogy lassan a feleszméltem az ideiglenes kómából. A gondolataim ködösek voltak és mozdulni is alig bírtam eleinte, de az elmém nem volt annyira zavart, hogy ne vegye észre a két embert, aki fölém hajolva próbált életet lehelni belém. A fejem hasogatott és amint éreztem elég erőt magamban egyből megfogtam mielőtt szétrobbant volna a fájdalomtól.
-Hejhó.- üdvözölt az élők sorában a fiatal zöld hajú srác. Nem tudtam összeszedni a gondolataim egy értelmes mondat kinyögéséhez, így előtte próbáltam a fizikumomat helyre rázni. Lassan felkeltem a földről, de a mellettem levő lány türelmetlenkedett és egyre jobban noszogatott.
- Tudsz járni? Iparkodnunk kell!! – mindketten eléggé türelmetlennek tűntek, így igyekeztem minél hamarabb felegyenesedni.
-J-jah … nagyjából. – léptem előre párat a fejemet fogva. A távolban léptek dübörgése hallatszott és a morajlás kezdett olyan hangos lenni, hogy úgy éreztem rögtön vérezni kezd tőle a fülem.
-Siessünk! Nagyon gyorsan haladnak! – a lány már teljesen pánikba esett és pár futó lépést tett előre, míg a fiú egy mágikus kört hozott létre a tenyerén majd így szólt.
- Ice make: Floor! – Körülöttünk mindent ellepett vastagon a jég. Csupán egy kis ösvény maradt „szárazon” amelyen elmenekülhettünk. –Ezzel nyerhetünk egy kis időt. Haladjatok a csapáson!- Eleinte sántikálva és többször összerogyva futottam a másik kettő után, de ahogy az erő visszatért a lábamba éreztem, hogy a futó képességem is kezdi felülmúlni egy nyolcvan éves öregasszonyét. A jég által körbezárt ösvényen futottunk pár száz métert mikor egy hatalmas robbanás indult ki a földből amin álltunk és éreztük, hogy remegni kezd alattunk minden. A földön hatalmas repedések jelentek meg és ezek egyre csak tágultak, addig, amíg egy szakadékot nem formáltak. Mindhárman zuhanó kövek módjára értünk földet a gödör alján, amely túl meredeknek tűnt ahhoz, hogy kimásszunk belőle, és túl mélynek, hogy bármi mással próbálkozhassunk.
- Hol a fenében vagyunk? – kérdezte a lány miközben a messze felettünk tátongó lyuk felé bámult.
- Én még azt sem tudom, melyik szigeten vagyok… - morogta halkan a srác majd felém fordult. - Szóval, te ki vagy? – kérdezte számon kérő hangnemben.
- Hogy a faszba kerültem ide? – mondtam egyre idegesebben, az eddigi események már túlságosan összezavartak és eléggé dühösnek éreztem magam, vettem egy mély levegőt majd a kérdezőm felé pillantottam és jobbnak láttam eljátszani a jó kisfiút, minthogy lebukjak előttük. Ha megtudják, hogy sötét céhes vagyok, akkor könnyedén ellenem fordulnának, vagy magamra hagynának, így viszont kihasználhatom őket és valamilyen szinten ők is kihasználhatnak engem. –Én? Csupán egy mágus… aki elég nagy szarban van, szóval mondhatjuk, hogy rokonlélek. - A lány eléggé lényegre törőnek tűnt, nem nagyon törődött a körülményekkel, csak a főbb dolgokra összpontosított.
- Javaslat a kijutásra?-
- Hát… Jéglépcső? – vetette fel a zöld hajú srác és már kezdett volna varázsolni ám a lány reakciója megakadályozta ebben.
- L-l-lépcső?- az eddig komoly és céltudatos lányból egy remegő félénk alak lett.
- Mi a baj a lépcsőkkel? –kérdeztem tőle miközben próbáltam kedves arcot vágni.
- Tudok lépcsőket teremteni. Ice make: Stairs!- a srác kezein mágikus körök jelennek meg, de pár másodperc elteltével semmi sem jelent meg. A fickó értetlenkedve figyelte, ahogy a mágiája kudarcot vall. – Mi a…? Stairs! - ismét semmi sem történt, ekkor hozzánk fordult. – Ti tudjátok használni a mágiátokat?
- Megpróbálom.- jelentettem ki és megpróbáltam előhívni a fegyverem. – Kansou !.... Ehh? – a semmi sem jelent meg a kezemben, mintha a mágikus erőm egy szempillantás alatt lenullázódott volna.
- Azt hiszem, bajban vagyunk. – pillantott fel a srác és a gödör falához sétált. A lány a mágiáját próbálta előhívni, de nála sem történt semmi.
- Még egy apró szikra se jön. – mondta majd ránk nézett. Látszott rajta is az aggódás, amely kettőnkre is rátelepedett.
- Nincs sehol egy alagút, ami tovább vezetne ebből a gödörből? – vetettem fel az ötletet, majd elindultam a gödör falához, hátha ki tudok tapogatni valami titkos átjárót.
- Nem hinném, nem úgy néz ki a hely, mint aminek lenne kijárata, hacsak nem a templomban… - kalandozott el a lány. Érdekesnek találtam, amit az előbb mondott, vajon miféle templomot láthatott?
- Templom? –kérdeztem tőle, de nem érkezett válasz, majd a zöld hajú srác törte meg a pillanatnyi csendet.
- Váljunk szét. – sóhajtott fel. – Úgy gyorsabban találunk kijáratot. -
- Rendben van. – fordultam háttal nekik és a kedves maszk egyből lehullott rólam, az arcom komorrá és rideggé vált, majd a falat követve elindultam a gödör egyik vége felé. Szétváltunk és utána nem is beszéltünk egymáshoz. Mindenki bőszen kereste a kijáratot ebből a csapdából, de mindhiába. Nem sokkal aztán, hogy szétváltunk hirtelen emberek lépteit hallottam a sötétből.
- Itt vannak!- kiáltott fel egy férfi és megjelent mellette három másik is és egy nő. Mindannyian hasonló páncélzatot viseltek és ugyanúgy viselkedtek. Gondolkodás nélkül ránk támadtak, gyilkos és könyörtelen ösztönök által vezérelve. Megpróbáltam újra életre kelteni a mágiám, de a fickó gyorsabb volt és kardjának egy csapásával szétzúzta azt a csekély mágikus erőt, amit összekapargattam. Ezután már védtelen voltam, láttam, ahogy a fegyverével lesújt. Még utoljára magam elé tettem e kezem, hogy valamit védhessek a támadásából, de ő kicselezett és többször is átdöfte rajtam a fegyverét. Vért köhögve rogytam a földre és éreztem, ahogy az erő elhagyja a testemet.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)   Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black) - Page 2 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Portya: A düh (Petersen Ruw, Shiki, Rane Iceclaw, Mona Okami, Jonathan McWilliams, Elizabeth Colmen, Sophie Black)
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Találkozás / Tranzakció: Rane Iceclaw - Shiki
» Elizabeth Colmen
» Elizabeth Colmen
» Elizabeth Colmen
» Elizabeth Colmen

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: