HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Imolatus

Go down 
SzerzőÜzenet
Imolatus
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 79
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Aug. 11.
Age : 28
Tartózkodási hely : Úton, vagy a Golden Phoenix épületében

Karakter információ
Céh: Golden Phoenix
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Imolatus   Szer. Aug. 22, 2012 3:24 pm

Camael ereje – 1. rész
A csomag

- Nem hiszem el, hogy már megint itt lazsálsz! Senkiházi naplopó!– kiáltott fel Elektra. Imolatus, mint a lány dühének célpontja felkapta a fejét. Váratlanul érte a hirtelen szidás (fogadni mert volna rá, hogy direkt lopózott a háta mögé). Eddig békésen üldögélt a céh fő termében, és egy kalandregényt olvasgatott. A délutáni idilljét azonban tönkretette Elektra Paragon, aki dühös fúriaként vetette rá magát a fiúra, és rögtön perlekedni kezdett vele.
- Mást se csinálsz, csak lopod a napot! Délelőtt tízkor kelsz, eszel, majd elvonulsz a könyvtárba vagy a kertbe! Te így képzelted el egy harci mágus életét?
- Nem, de hát én így készülök fel lelkileg. Egy mágusnak lelkileg kiegyensúlyozottnak kell lennie.
- Ne nevettess! Egy mágus ereje az edzéstől nő, és nem attól, hogy mereszti a sejhaját! Miért nem vállalsz el egy küldetést inkább? Addig se kell az unott képed bámulnom!
- Sajnos az összes elérhető küldetés magasabb szintűeknek szól. Jelenleg nincs kezdőkre kiosztott munka – felelte vonakodva Imolatus.
- Ó, tehát a gyengeséged az indokod arra, hogy ne csinálj semmit? Ezer bocsánat, már mindent értek!
- Nyugi, nem kell így felkapni a vizet! – amint kimondta, már megbánta Imolatus ezeket a szavakat. Nem tudni, hogy csak képzelte-e, de a lány szemei szó szerint szikrákat szórtak.
- Ne legyek dühös egy ilyen nagyszájú naplopóra, mi? Majd én gatyába rázlak, de úgy, hogy örökre megemlegeted – sziszegte a lány, mint egy prédára leső kígyó, és fenyegetően elindult a fiú felé.
- Mi ez a hangzavar? Remélem senki sem vetemedett rendbontásra.
Imolatus, aki már a nyaka körül érezte Elektra acélkemény ujjait, megkönnyebbülve fordult arra, ahonnan megmentője hangját hallotta. Öröme kárászéletűnek bizonyult, ugyanis a közbeavatkozó nem volt más, mint Marigold. A világ felé többnyire a jégkirálynő arcát mutatta, de ha valakit netán szabályszegésen kapott, tomboló főnixé alakult. Az ő dühe százszor rosszabb volt, mint Elektráé. És Imolatus sejtette, hogy ebben a vitában Marigold nem az ő pártjára fog állni.
- Marigold! Épp ezt a lusta frátert készültem megleckéztetni. Nem hajlandó dolgozni, csak lopja itt nekünk a napot –árulkodott Elektra.
- Szó sincs naplopásról, csupán várok, hogy kezdő mágusoknak való megbízatást találjak a falon – válaszolta kényszeredetten Imolatus.
- És szerinted csupán hivatalos munkával lehetsz a céh hasznára? – kérdezte Marigold rideg hangsúllyal.
- Én kérdeztem Horust és Prince-t, hogy segítsek-e valamit, de azt mondták jelenleg minden rendben van – mentegetőzött a fiú, miközben próbálta magát minél kisebbre összehúzni. Marigold a terem másik végében mulatozó két férfira nézett, elfintorodott, majd figyelmét újra Imolatusnak szentelte.
- Az a két alak hasznavehetetlen, ha háztáji feladatokról van szó. Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal, ezentúl hozzám fordulj – szavai nyomatékosításaként Marigold jéghideg tekintetét a fiú szemébe fúrta. Imolatus nyelt egy nagyot, majd remegő hangon kérdezte:
- Esetleg van valami elintéznivalód, amiben a rendelkezésedre állhatok?
Marigold elégedetten kihúzta magát, majd egy cetlit nyomott a fiú markába.
- Most, hogy kérded, akad számodra egy megbízatás. Itt ez a nyugta, menny el Fressia városába, és a Nyugati kelmék és kínos kellékek nevű bazárból hozz el egy csomagot nekem. Fizetned nem kell, de nem árt sietni, napnyugta előtt biztonságban akarom tudni. Ugye bízhatok benned?
- Persze! – azzal Imolatus felpattant, és már nyargalt is kifelé. Örült, hogy ennyivel megúszta ezt a kutyaszorítót, még vissza se nézett. Pedig nem ártott volna, mert látta volna, ahogy a két nő cinkosul összemosolyog.

Csak el kell hoznom egy csomagot. Tiszta ügy. Napnyugtáig. Sejthettem volna, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Imolatus magában füstölgött, miközben felfelé kaptatott a dombon. Gond nélkül megtalálta a kívánt bazárt, az átvétel is rendben lezajlott. A gondok ott kezdődtek, hogy a csomag nem egy kis doboz akármi volt, ahogy azt a mágus gondolta, hanem egy több mint másfél méter magas, téglalap alakú láda, ami ráadásul jó egy mázsát nyomott. Emiatt túl nehéz volt, hogy a szárnyait használva hazarepítse. Ugyan kapott a kereskedőtől egy kézzel húzható kiskocsit, de a hazaút így is izzasztóbb volt, mint amilyennek szerette volna.
Amikor felért a dombra és kifújta magát, Imolatus észrevett két férfit, akik nem messze tőle álldogáltak. Úgy döntött, a büszkesége és Marigold büntetésének elkerülése közül inkább az utóbbit választja. Így hát odakiáltott nekik:
- Jó napot uraim! Nehéz csomaggal bajlódok, és napnyugtára a völgybe kell érnem. Nem segítenének esetleg? Nagyon megköszönném.
Legnagyobb meglepetésére a két férfi rögtön elindult az irányába. Ám ahogy közeledtek, Imolatusnak szemet szúrt a sötét öltözékük és mocskos fegyverzetük. Utolsó értesüléseim szerint így az útszéli banditák néznek ki. Jobb lesz résen lenni.
- Jó, hogy minket, becsületes férfiúkat kért meg segíteni uram, tudja rengeteg rabló kószál errefelé – mondta az idősebb, akinek fekete haja és bicskától szabdalt képe volt.
- Úgy bizony, háháhá – tette hozzá a kisebbik nevetve, akinek a haja szőke, a tekintete viszont zavart volt. –Ott van például a méltán híres rablópáros, a Sebhelyes és a Hiéna. Bele se merek gondolni, mi maradt volna magából, ha véletlenül összefut velük.
- Valószínűleg még az emléke sem – tette hozzá komoly bólogatás közepette a társa.
- Mit is mondhatnék, mindig is a szerencse fiának éreztem magam – felelte tetetett vidámsággal Imolatus, miközben a banditának látszó banditákat méregette.
- És mégis mit szállítasz ilyen sietve, drága barátom? Valami értékeset? – érdeklődött Sebhelyes.
- Fogalmam sincs, a megbízóm nem kötötte az orromra, hogy mit viszek.
- De biztosan nem örülne, ha véletlenül elvesztenéd.
- Azt biztos! A szememen keresztül szedné ki a szívem.
- De hát néha megesik az ilyen. Tudod, van, hogy egy történetben a hős húzza a rövidebbet.
- Igen, de az a gyanúm ez nem egy olyan mese.
- Tessék? – rivallt rá a Hiéna. – Jobb, ha nem jár a szád kisfiú, ugyanis mi ketten vagyunk, míg te egyedül! Ez abszolút túlerő!
- Ha ezt ilyen jól láttátok, akkor mégis minek veretitek meg magatokat?
Ez volt az a rész, amikor a két útonállónak elfogyott a türelme. Először a Hiéna támadott az ostorával, amit a köpenye alól húzott elő. Villámgyors mozdulattal Imolatus felé csapott, és a jobb kezére csavarta az ostor végét.
- Nem hallak jól, gyere ide! Háháhá! – azzal egy nagyot rántott az ostoron.
- Háháhá! –utánozta őt Imolatus, miközben a Camael kezévé változtatott karjával ő is rántott egyet az ostoron. A Hiéna bizonyult a gyengébbnek, akit Imolatus nagy ívben egy fához csapott. A banditának ettől elment a nevethetnékje, és összecsuklott, mint egy zsák krumpli.
- Szóval mágus vagy. Sebaj, az acél gyorsabban száll, mint varázsige – mondta a Sebhelyes, és kardot forgatva rárontott. Imolatus nem fáradt azzal, hogy kijavítsa, inkább a köztük lévő csapástávolságot a mágikus jobbjába kapott ládával kompenzálta. A sebhelyes rablónak meglepődni sem volt ideje, Imolatus a ládát ütőként használva hazafutást érő találattal elcsapta. A rabló nem messze a még mindig kába társa mellett landolt. Sajnos a fiú dicsősége nem tartott sokáig, mivel a hatalmas ütéstől a láda teteje eltört, és a tartalma kiszóródott a földre. Volt ott minden: apró fogaskerekek, lakrimák, életnagyságú kezek, lábak, egy paróka és egy szalagokkal díszített takarítólány-kosztüm.
A három férfi döbbent csendben meredt a földön heverő holmikra. Imolatus úgy döntött, jobb, ha a láda letételével felszabadítja a kezeit, mert így legalább integethet a tovaszálló elismerésének, amit eddig az ellenfeleiben váltott ki.
- Izé, hát ez a barátnőmnek lesz. Vagyis a megbízóm barátnőjének. Mármint én úgy hallottam… – próbálta menteni a menthetőt a mágus.
- Ja, persze, kell az ilyen, semmi gond. Az a helyzet, hogy nekünk most menni kell, sajnos nem segíthetünk a cipelésben. De azért jót mulattunk. Minden jót! – válaszolta idegesen a Sebhelyes, majd Imolatus legnagyobb megrökönyödésére eliszkoltak. Csak remélte, hogy a titkos búvóhelyükre, és nem a királyi hadsereghez mentek. Az lenne még a szép, ha a rablók jelentenék fel őt, mint ferdehajlamú szocipatát. De legalább elijesztette őket, még ha nem is értette, mivel.
A nap már félig lebukott a látóhatár szélén, mire sikerült az összes kirepülő alkatrészt összevadásznia. Közben megfejtette, hogy a láda egy összerakható, életnagyságú bejárólány babát rejtett (erre a végső bizonyíték a fej volt, amit hosszas küzdelem után tudott csak visszaszerezni egy kutyától). Legnagyobb bánatára (és félelmére) késő este ért haza. Marigold és Elektra már a bejáratnál várták. A változatosság kedvéért mindketten tajtékoztak a dühtől.
- Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezték szinte egyszerre.
- Sajnálom, de útközben megtámadtak.
- És neked ennyi időbe tellett elkergetni néhány szánalmas csavargót? Nem, te vagy a szánalmas és nem ők!
- Nem a harc húzódott el, hanem a kármentés. A doboz eltört, és össze kellett szednem a kihullott tartalmát.
A két lány jelentőségteljesen nézett egymásra.
- És találtál benne valami… Figyelemreméltót? – kérdezte semleges hangon Marigold, ami tőle meglehetősen létidegen volt.
- Nem, csak egy lapra szerelt takarító bábu volt benne. És ígérem, tartani fogom a számat – Imolatus úgy gondolta, ha együttműködőnek mutatkozik, talán kevésbé lesz fájdalmas amikor megölik.
- Nos, rendben, ha minden darabja megvan, akkor nincs baj. Szerintem menny és feküdj le, biztosan nehéz napod volt.
Imolatus boldogan szaladt el mellettük, örülve hogy ép testben ép lélekkel túlélte ezt a kis malőrt. De valami nem hagyta nyugodni. Kockáztatva, hogy mégiscsak megbüntetik, az ajtóból visszafordult és megkérdezte:
- Amúgy mégis minek nekünk egy ilyen baba? Hiszen van, aki elvégezze a takarítás a céhben.
- Mondjuk úgy, privát használatra kell – felelte Marigold.
A fiú a további részleteket nem merte már feszegetni, és bement.
- De ezt úgyis megfogod tapasztalni. Méghozzá hamarosan.


A hozzászólást Imolatus összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jún. 04, 2013 8:49 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 625
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Imolatus   Szomb. Szept. 01, 2012 2:44 pm

Háháhá! Jutalmad 7.500 Gyémánt. Háháhá!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Imolatus
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 79
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Aug. 11.
Age : 28
Tartózkodási hely : Úton, vagy a Golden Phoenix épületében

Karakter információ
Céh: Golden Phoenix
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Imolatus   Szer. Szept. 12, 2012 10:46 am

A macskamenta tölgy esete

- Fa, amelyik ellenállhatatlanul vonzza a macskákat? – kérdezte meglepetten Guren. Szokásához híven a céh kertjében tartózkodott, és a virágokat metszette. A tekintete elfelhősödött egy pillanatra.
- Igen, hallottam ilyesmiről. Macskamentának hívják. A levele speciális aromát áraszt, emiatt szeretnek játszani vele a karommal rendelkező állatok, így a macskák is. Egy igen kisméretű bokorra gondolj, a magassága ritkán éri el a másfél métert. Fiore nem a természetes otthona, ezért itt igen ritkának számít – felelte a lány igen nagy szakértelemmel.
- Akkor itt az ideje új fejezetet nyitni a biológia tankönyvekben – felelte savanyú mosoly keretében Imolatus, miközben az arcán és karján lévő gyulladt hegeket vakargatta.


Az egész kalamajka előző nap kezdődött. Imolatus jókedvűen baktatott egy kicsi falu irányába, amely élete első küldetésének szolgált színhelyéül. Kezében tartotta a felkérést közvetítő lapot, amely a feladatát részletezte. Volt rajta egy nagy kép is, amely egy stilizált fát ábrázolt, rajta egy stilizált macskával, aki egy szövegbuborékban a következőt üzente: segíts rajtam és a társaimon. Imolatus jópofának találta a képet, amely hangulatában jól passzolt a címhez: „Fán rekedt macskatársaimhoz keresek mentőcsapatot”. Legalább vették maguknak a fáradságot, és humorosan fogalmazták meg a küldetést.
Fiore szerte nagy népszerűségnek örvendett a kezdő mágusok körében a macskák fáról való leszedése. A fiú büszke volt magára, hogy ezt a hagyományt ő is tovább öregbítheti. Legtöbb céhtársának már voltak hasonló kalandjai, amit meg is osztottak vele. Imolatus a tapasztalatokat leszűrve úgy gondolta, neki könnyű dolga lesz. Hozott magával macskanasit, bőrkesztyűt (a karmolások elkerülése végett), macskasípot, macskajátékot. Hadd lássák a falubeliek, milyen szakértelemmel kezeli a helyzetet egy Golden Phoenix mágus!
Közben megérkezett a kicsiny település határába. A mágus lenézett a domb oldalában sorakozó takaros kis vityillókra. Életnek viszont nyoma sem volt, pedig délidőben rendes helyeken hatalmas nyüzsgés szokott lenni. De nem ez volt az egyetlen fura dolog. A házak a távolság ellenére is meglepően kicsinek tűntek. Imolatus vállat vont: nem azért jött, hogy ítélkezzen, hanem hogy macskákat mentsen. Szétnézett, és a távolban ki is szúrta a célpontot: egy közel harminc méter magas fát, amelynek hihetetlenül vastag törzse volt. Vaskos ágain megannyi apró gumó gubbasztott. Valószínűleg azok lesznek az áldozatok.
- Fú, ez aztán jó sok macska – mondta a mágus csak úgy magának.
- Bizony, szinte az egész falu ott rostokol. Éppen emiatt van szükségünk Önre, Varázsló Úr.
Imolatus a fejét forgatva kereste a hang forrását. A meglepetés viszont akkor érte, amikor lenézett. Egy Exceed?! Tényleg: a fiú előtt egy hajlott korú hím Exceed állt a görbebotjára támaszkodva. A szőrzete kopottszürke volt, míg szakálla fehéren fénylett. A szeme színét nem tudta megállapítani, mert a busa szemöldöke eltakarta.
- Egész falu? Várjunk csak! Ebben a faluban Exceedek is laknak?
- Csak azok élnek itt, Varázsló Úr. De erre igazán rájöhetett volna a felhívás szövegezéséből is. Tudja nem viccből írtam oda, hogy „Fán rekedt macskatársaimhoz keresek mentőcsapatot” – korholta őt az ősz macska. Imolatus dühében végighúzta az arcán a tenyerét. Már megint nem olvastam el rendesen a feladatot. Újra elővéve a lapot már minden világossá vált. A hitelesítő pecsét egy macskamancs lenyomata volt, és a feladó (feltehetőleg ez a vén kandúr) is úgy szignálta alá a felkérést, hogy Kormy, az Exceed.
- Gondolom Kormyhoz van szerencsém.
- Jól gondolja. Akkor csak áll ott egész nap, vagy megszemléli a feladatát?
Odasétáltak a fához, amelynek ágait ellepték a bánatos arccal kuporgó Exceedek. A levegőben egy igen markáns, ám ismeretlen aroma terjengett. Imolatusnak csak egy kérdése volt.
- Ha maguk Exceedek, akkor miért nem használják a faji mágiájukat, hogy lerepüljenek?
- Hm. Jó kérdés. Nagyon jó kérdés… Ez olyan jó kis fa, olyan karmolni való. Bár ne fájna így a hátam. Mi is volt a kérdés? – kérdezte Kormy, miközben vágyódva tapogatta a fa törzsét. Gyanús. Megvizsgálva a többi Exceed túszt, ők sem adták jelét annak, hogy megpróbáltak volna lekeveredni a fáról. Imolatus a szemöldökét ráncolta. Lehet, hogy ez a fa megbabonázta őket? Ez választ adna a fán kikötött macskák számára, és arra is, szabad akaratukból miért nem repültek el.
- Azt hiszem jobb, ha maga távolról fogja figyelni az akciót – a mágus mancson fogta az öreg Exceedet, és annak hangos tiltakozása ellenére odébb rángatta. Amint maguk mögött hagyták a fura szagban úszó fát, Kormy levetkőzte a gyerekes viselkedését, és ráförmedt Imolatusra:
- Nem tudom, maguk mágusok miként kezelik az ilyen válságos helyzeteket, de jó lenne, ha végre kezdene magával valamit, és nem toporogna a sarkamban! És különben is, ha tudnánk használni a szárnyainkat, nem lenne szükség magára. Szóval, ha még mindig akarja a fizetségét, kapja össze magát!
Imolatus lenyelte az epés válaszát, hátat fordított a macskának, és szárnyait megidézve visszarepült a fához. Jóformán még hozzá se kezdett a mentéshez, már elege volt belőle. Kinézett magának egy jópofa svájci sapkás Exceedet, aki egy kiálló ágon üldögélt.
- Szervusz. Imolatus vagyok, és azért jöttem, hogy segítsek lejönni – szólította meg.
- Éppen ideje volt. Kezdek éhes lenni – válaszolta a fán rekedt rab. Vajon minden Exceed ilyen lekezelő?
- Jól van na, ugorj szépen a karomba, és leviszlek ebédelni.
- Nem hiszek neked, amilyen ügyetlen vagy, még leejtesz. Repülj ide, és vegyél le! De ne így te idióta! – ennél a résznél felszisszent, és a mágus felé nyúló kézfejébe mélyesztette a karmait.
Imolatus magában szitkozódva szopogatta fájó kezét, majd újra próbálkozott, újfent sikertelenül. A megmentésre váró Exceedeknek mindig volt valami kivetnivalójuk a megközelítésben, aminek mindig karmolás lett a vége. A fiú szomorúan konstatálta, hogy az Exceedek az emberek és a macskák olyan tulajdonságait egyesítik, hogy az számára a legelőnytelenebb legyen. Egyrészt túl okosak, hogy bedőljenek a macskanasis csalogatásnak, másrészről viszont érzik megmentőjük ellenszenvét, így nem hajlandók vele együttműködni.
A nap végére a mágus egész alkarját karmolásnyomok díszítették. A nagy kavarodásban meg is feledkezett, hogy hozott magával kesztyűt. Mire eljutott a dühtől fortyogó tudatáig, hogy felvegye, már felesleges volt. A helyzetet tovább súlyosbította Kormy, aki visszakeveredett a fa aljához, és bár öreg kora megakadályozta, hogy felmászva ő is rabul essen az ágak között, de lentről folyamatosan kritizálta és utasítgatta.
Végül drasztikus lépésre szánta el magát: ha nem jönnek szép szóval, majd hallgatnak az erőszakra. Egy zöld bundás Exceed mögé óvakodott, majd hirtelen alányúlt a hasának, és minden erejével megpróbálta lefeszegetni.
- Ereszd el, te barbár! – kiáltotta ekkor egy rózsaszín lány Exceed, és egy felső ágról rávetette magát a mágusra. Össze – vissza karmolta az arcát, majd, mint aki jól végezte a dolgát, visszatelepedett az eredeti helyére. Ekkor megszólalt odalent Kormy:
- Micsoda gusztustalan és erőszakos viselkedés! Nemcsak, hogy képtelen segíteni, de még bántalmazza is a szerencsétlen áldozatokat! Számítson rá, hogy ezért hallatni fogom a hangomat a céhében!
Ez volt az a pont, ahol betelt a pohár. Kimerült és megalázott volt. A karjai égtek a fájdalomtól, a felsebzett szemhéjából szivárgó vér csípte a szemét. Az egy dolog, hogy aprópénzért véresre karmoltatom magam ezekért a hálátlan macskákért, na de hazaérve még büntetés is várjon rám? Azt már nem! Imolatus feldühödve a svájci sapkás Exceed felé vette az irányt. Megragadta az ágat, és szárnyaival hevesen csapkodva hátrafeszítette azt.
- Elment az eszed? Meg akarsz ölni, te gyilkos? – kérdezte, felháborodva, de a felálló szőre valós félelemről árulkodott.
- Mit izgulsz? Úgyis marad még nyolc életed – vicsorogta erőlködve a fiú. Az ág azonban csak nem akart letörni. A mágus végül feladta. A ruganyos ág alá ereszkedett, és elengedte. A fadarab iszonyatos erővel csapott át a feje felett. Az Exceed ugyan próbált kapaszkodni, de hiába: a gyorsan mozgó fadarab messzire vetette magáról.
- Macskatapultáltam – konstatálta elégedetten Imolatus. Az Exceed, amint kiért a fa körzetéből, megidézte a szárnyait és leereszkedett a földre. Igaz nem így tervezte, de végre rájött, hogyan macskátlanítsa a fát.

- Szóval lecsúzliztad őket? – kérdezte álmélkodva Guren.
- Úgy bizony. Ez tűnt az egyetlen járható útnak.
- Szegények. És mit szólt hozzá az öreg Exceed? Nem rótt meg érte?
- Meg akart, de egy pillantással belefojtottam a szót. Különben is, semmi bajuk nem lett.
- Ezen nem csodálkozok. Még mindig szörnyen nézel ki – felelte sajnálkozva a lány, azzal átnyújtotta egy kis tégelyben azt a kenőcsöt, amit azalatt készített, amíg Imolatus mesélt. A fiú hálásan átvette, és rögtön felkente magára az enyhülést hozó balzsamot.
- Azért ne hibáztasd szegény Exceedeket. A fa tehette őket ilyenné. A macskamenta őrjítő hatása úgy látszik rájuk is hatással van. Rendes esetben nagyon kedvesek és barátságosak, higgy nekem.
- Persze, persze – válaszolta kényszeredetten Imolatus. Habár be kellett látnia, igaza volt Gruennek. Kormy, a fenyegetőzése ellenére, nem panaszolta be őt a mesternél, és a falu tagjai is hálájukat fejezték ki a segítségéért. Nincs oka tehát neheztelni az Exceedekre, vagy elítélni őket. A lelke mélyén mégis fájdalmasan égett a megaláztatásának emléke, ahogy tehetetlenül, összekarmolva repked a fa körül.
- Egyébként hol van ez a kis falu? Szívesen megnézném magamnak ezt a fát – Guren kíváncsisága érthető volt, a mágiájából fakadóan minden növény érdekelte.
- Sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak.
- Miért?
- Ma írt nekem Kormy. A fa az éjszaka folyamán titokzatos körülmények között eltűnt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 625
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Imolatus   Vas. Szept. 30, 2012 2:59 pm

Valamiért jobban élveztem ezt a kis munkádat, mint az előzőt. Javuló tendencia, ami csakis jót jelent, vagy nem, de az biztos. Jól van, a jutalmad kereken 8.000 Gyémánt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Imolatus   

Vissza az elejére Go down
 
Imolatus
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: