KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Kes kontráz

Go down 
+3
Pantherlily
Erza Scarlet
Kes Kontráz
7 posters
SzerzőÜzenet
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeSzer. Okt. 10, 2012 8:36 pm

Az ostromlót falu
Part 1

Ahogy a fogadót elhagytam úgy döntöttem most inkább a környéken lévő erdőket, fedezem fel. Azzal elindultam a főkapu irányába, hogy kiérjek a városból. A főkapu elhagyása után nem gondolkodtam, hogy merre menjek arra a merre a legkevesebb embert, sejtetem egyenest a semmibe. Az utam erdőkön haladt át ahol az éjszaka is elért. Így tábort vertem, ami nálam annyi, hogy egy fa alá húzódók és alszom egyet. A másnap reggel a madarak keltetek az, hogy régen a szigeten megszoktam nincs ember zaj csak a sajátom. Így ébredni a legjobb ez nem kétség. Ahogy felkeltem máris indultam keresni fala mi ehetőt. A zsákmányom erdei gyümölcs és bogyók, a reggeli után újra elindultam valamerre. Nem nagyon néztem az irányt csak mentem. Végre szabadnak éreztem magamat ez kelően feldobott. A hogy haladtam elérkeztem az erdő végéhez. Ahol nyílt mező fogadott ameddig a szem ellát, a távolban füstöt és néhány háznak tűnő alakot láttam. ~ Na, remek egy falu. Inkább kikerülöm. Nincs kedvem az emberekhez. - Ezekkel, a gondolatokkal a fejemben indultam tovább az erdőszélén haladva. Ahogy sétáltam rám tőrt a szomjúság és mivel a kulacsom üres volt így úgy döntöttem, hogy keresek egy patakot. A redőbe visszatérve keresgéltem után. Ez a kutatás jól esett. Egy-két óra alatt sikerült vizet találnom egy kisebb patakformájában. Miután ittam a kulacsomat is megtöltöttem. A hogy a patakot néztem láttam, hogy pont a házak irányába folyt. Elkezdtem követni a patakot, hogy meddig tart. A hogy haladtam mellette el értem az erdő szélét, de a patak csak folyt tovább. Ahogy nézem a házakat egy sikítás hangja hasit a fülembe. Egy női hang a mi hallatszott. Ahogy a hang irányába fórdúlók egy nő rohan felém kezében egy gyermekkel. Mögöttük három férfi, akik üldözni látszottak a nőt és a gyereket. - Ez az emberi viselkedés. Ez undorító, csak pusztítanak és egymást tiporják. - Így gondolkoztam és hátat fordítottam az egésznek. Nem érdekelt mi lesz velük hisz nem az én dolgom, ezért nem is kell vele törődnöm. Ahogy haladtam az erdőbe vissza egy furcsa hang ütötte meg a fülemet. Ez a hang pont úgy hangzott, mint a mesterem halálsikolya. Hirtelen eluralkodott rajtam a düh és harag.
Meg fordultam és rohanni meg üvölteni kezdtem, mint egy örült. A hangom meglepte a férfiakat. Az egyik a nőt ép akkor dobta a földre és az, hogy meg hallót rögtön arra sarkalta, hogy azonnal ölje meg a nőt. Nekem nem kellet sok idő, hogy odaérjek és már üvöltöttem is a varázsigémet. - Metal Make Steel Claws – azzal a kezem re alkottam a karmaimat. Amikkel máris támadtam is. Az, amelyik a nőt akarta megölni most engem támadt egy függőleges vágással. A tenyeremet kifelé fordítottam és e karmaimat egymásba illesztetem, így védve magam a csapástól. Ahogy a kard a karmaimnak csapódott a lábaimat használva vezettem el a csapás erejét. Aztán egy erős taszítással ellöktem a támadót magamtól. Az így keletkezet védelmi rést kihasználva a karmaimat a hasába döftem. A másik kettő erre rám rontott, mint két felbőszült állat. A támadásaik erősnek tűntek így kikerültem őket. Nem volt nehéz dolgom mivel csak hadonásztak a kardokkal. Az egyik vízszintes vágása kizökkentett a z egyensúlyomból és úgy dőltem oldalra, mint egy fa. A másik kapott az alkalmon és félbe próbált vágni egy függőleges vágással. Ahogy dőltem az egyik kezemet a földre tetem hogy tompítsam az esést. Mikor a kezem földet ért akkor a másikat is a földre tettem. A derekam csavarásával és a kezeim segítségével megpörgettem magam és a lábaimat buzogánynak használva fejbe rúgtam a két férfit. Akik ettől hátra tántorodtak. Ez az pár pillanat pont elég volt, hogy lábra álljak és támadjak. A kezemet előre tartva egy Iron Bullet-tel lőttem az egyikre, ami könnyen áthaladt a fején. A másiknak nem kellet sok a látványból, és menekülőre fogta. - Nem menekülsz te féreg - ordítottam utána. Azzal egy második Iron Bullet-tel lőttem rá, ami könnyedén hatolt át a mellkasán. Mint egy rongybaba úgy rogyott össze. A hogy ott álltam elkezdtem magamat nyugtatni, azzal hogy nagy levegőket kezdtem el venni. Amint meg nyugodtam az első dolgom a hozzám legközelebb eső bandita átvizsgálása volt. Mivel nem találtam semmit így a nőhöz szétálltam és megnéztem mi a baja. Ahogy odaértem hozzá a gyermek már mellette volt és könnyes szemmel dadogva mondta nekem.
- Nenenenene bábábábncsd az anyut. - Látszott rajta hogy félt tőlem.
- Hölgyem jól van? – Kérdeztem, de látszott rajta, hogy rendesen elintézték. A nő halkan válaszolt – Élek. Köszönöm. - Aztán a gyermekhez fordult és mosolygott. A gyermeket csak most néztem meg jobban. Egy öt-hat év körüli fiú lehetett. A nő Középkorúnak nézett ki, hosszú fekete haja és átlagosnak mondható alakja volt. Egyszerű ruhája egy pulóver és egy szoknya alkotta.
Ahogy megpróbáltam felsegíteni hatalmasat jajdult és visszarogyott a földre. A lábához nyúlt, megnéztem, hogy mi lehet vele.~ Eltört.~ Gondoltam magamban, ahogy tapogattam. A kezeimet összeérintetem és a metal make-vel két gyűrűt, alkottam, amiket két rúddal kötöttem össze. Így alkotva sínt a törött lábára. Amit végeztem a varázslattal. Felvettem az ölembe és elindultam vele a faluba. Ott majd ellássák jobban, mint én. Ahogy haladtunk a falu felé a fiú mellettem lépdelt végig az anyára nézett. Nem akarta levenni a szemét róla. A hogy beértem a faluba az emberek körém gyűltek. Az egyik férfi kivette a kezemből a sérültet, és már vitte is a faluba beljebb. A többi ember utat adott neki a gyorsabb haladás érdekébe. A gyermeket az asszonyok vették ölbe és vigasztalták. Az emberek közül egy öregasszony lépet elő kezében egy hatalmas bottal.
- Köszönöm, hogy megmenteted öt kedves idegen. Bár ezzel csak nagy bajt hoztál a falunkra. Azok a banditák egy nagy rablóbanda tagjai, akik rétegesben tartanak minket. Ráadásul mindent elvisznek, amit csak megtetszik nekik. Ha sebe szálunk, akkor meg megölnek minket. Kérlek, segíts nekünk a banditák ellen. A mi falunk szegény nincs pénzünk, hogy mágusokat béreljünk fel. Ráadásul azok a szemetek meg nem hagyják, hogy bármilyen kapcsoltatott, létesítsünk a katonákkal vagy a rúna lovagokkal. - Nézet mélyen a szemembe. - Nem tudunk semmit se felajánlani a hálánkon kívül. Kérlek idegen, segíts nekünk. Nincs más, akit meg kérhetnénk. -
Ahogy néztem őket nem volt bennem szánalom sem vágy, hogy segítsek nekik. Csak az a fura kérdés hogy miért hatott rám úgy a nő sikolya, hogy eszeveszetten rohantam hogy segítsek rajta. A hogy körülnéztem a falusiakon. Látszott rajtuk hogy könnyedén elbántak volna azzal a hárommal. Hisz csak hadonásztak a kardokkal. Nekem is csak ezért sikerült ilyen könnyen legyőznöm őket. Még az asszonyok is, könnyen Fűbe vágták volna őket a lábasokkal is. Hogy ott álltam körülöttem az emberekkel olyan érzésem volt mintha be lennék zárva. ~ Talán nem árt, ha lemérem mekkora az ereje annak a bandának. Úgy sincs jobb dolgom. - Ahogy gondolkodtam magamban egy tüzes vérű fiatal lány lépet elő, aki a tömeget kezdte lehordani. - Ti gyáva férgek nem mertek semmit tenni, csak sopánkodtok. Bezzeg ez az idegen egymaga elintézett hármat a banditákból. De ti csak áltatok és néztétek, ahogy azt a nőt a banditák majdnem meg öté. És még ti hívjátok magatokat férfinak? Szánalmasak vagytok. - Csak néztem, ahogy az a lány leteremtette a férfiakat. Amint velük végzett felém fordult. - Az én nevem Arcee Karie. Megtudhatnám a neved? Kedves idegen. -
- Kes Kontráz. - Hangzott tőlem az egyszerű válasz.
- Rendben Kes amiért megmenteted jutalmul ma éjszaka vendégül, látunk a faluban. -
- Rendben.- Egyeztem bele.
- Akkor köves meg mutatom hol lesz a szállásod. - Ekkor kordul meg a hasam hangosan.
- Ne aggódj a falu vendége, vagy majd mi főzünk valami finomat. - Szólalt meg egy női hang a tömegből.
Azzal elindultam Arcee után, a fejemben csak a járt, hogy mért viselkedtem úgy, mint egy örült. Miért mentetem meg azt a nőt és a gyermeket mikor sem hősködni nem szeretek, sem a halál nem avar. Az emberekkel meg nem törődőm. Akkor miért? Miért mentetem meg őket? Ezek a gondolatok jártak a fejemben. Mikor a gondolataimból felébredtem akkor néztem csak körül. Egyszerű házak egyszerű emberek semmi a mi értékes lehetne. Nem értetem hogy miért támadnak a banditák erre a kicsiny falúra. Ahogy gondolkoztam magamban megérkeztünk egy kis házhoz egyszerű faház volt akárcsak a többi. Ahogy odaértünk a lány kinyitotta az ajtót és belépett rajta én, követtem. Ahogy beljebb kerültem szegényes berendezés fogadott és egy öregúr, aki az asztalnál ült ép valamit faragott.
- Jó napot Váno bácsi. - Köszönt Árcee az öregnek.
- Jó napot. - Köszöntem én is.
- Nektek is. - Válaszolta csendesen a férfi.
- Ő győzte le a három banditát a kik, idejöttek. - Mondta vidáman-
- Minek hoztad ide nekem?- Válaszolt az öreg mogorván.
- Kéne neki egy szállás éjszakára. Úgy gondoltam, hogy itt majd elalhat.
- Rendben. - bólintott rá az öreg. - Mi a neved fiam?
- Kes Kontráz. – Már untam, hogy magam ismételjem.
- Arra van a szobád, helyezd magad kényelembe. - Mutatott a neki balra eső irányba.
Ahogy elindultam az ajtó felé utánam szólt.
- Vigyáz tele, van könyvekkel.
- Rendben. - Válaszoltam azzal beléptem a szobába. Az egyik fal teljesen tele volt könyvekkel. Egy ágy volt a szobába és egy kis éjjelei szekrény. Mivel nem volt jobb dolgom a fegyvereimet az éjjeli szekrénynek támasztottam. Nem nagyon akartam belekeveredni eféle ügyekbe hisz fontosabb dolgom van. Bár a hoz, hogy azt elintézem, erő kell aminek az ijen férgek meg se kottyannak. Így merengtem magamban mikor egy hang, ütötte meg a fülemet – Itt a vacsora. - Erre a hangra kimentem a szobából és elfogyasztottam az ételt.
- Készülj fiam, mer, este visszajönnek a banditák. - Mondta az öreg a vacsora után. Aztán felállt és bement a szobájába. Én a szobámba mentem. Az éjjeli szekrény tetejére alkottam egy dobozt, amibe a dolgaimat tettem. Aztán egy tetővel lezártam. A fegyvereimet magamhoz vettem és elindultam a falu bejáratához várni a vendégeket. Ahogy haladtam láttam, hogy az ablakokat mond bezárták csak a köztük lévő réseken szűrődött ki a fény. Az emberek tény leng félhettek attól, ami következni fog.


A hozzászólást Kes Kontráz összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 03, 2013 2:35 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeSzer. Okt. 10, 2012 9:00 pm

A vásárlás jóvá hagyása után tüntetem fel a vásárlás topikban és az adatlapomon.


A hozzászólást Kes Kontráz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 30, 2012 1:19 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Erza Scarlet


Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 35
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimePént. Okt. 26, 2012 10:33 am

Nos ez így nem lesz jó, de úgy vélem jobb ha ezt személyesen rágjuk át a siker érdekében! Légyszíves vegyél fel skypeon és a napokban megbeszéljük!
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeKedd Okt. 30, 2012 1:22 pm

Mivel tudom hogy rossz volt. Ezért elnézést az előző posztot le cseréltem. Remélem ez már így jó lesz.
Vissza az elejére Go down
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
Pantherlily


Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimePént. Márc. 01, 2013 2:06 pm

Szia Kes!

Elolvastam a kalandod és NAGYON sokáig rágódtam azon, hogy végül milyen döntést is hozzak. Ha figyelmen kívül hagyom a helyesírási hibákat, amík főleg a hószú magánhangzók indókólatlan használatából ered ( nem gúnyolódom, csak megmutatom mire gondoltam) illetve vessző és pont, vagy kis nagybetű hibákból, akkor is vannak további, tartalombeli problémák. Bizonyos, jelentéktelen dolgokat túlságosan kihangsúlyozol és túl hosszan fejtegetsz, gondolok itt például a patak és a vízvadászat esetére, míg ezzel elveszed a helyet a fontosabb, érdekesebb témáktól. Mindig arra kell fektetni a hangsúlyt, ami fontos és ami érdekes lehet az olvasó számára. Nagyon sok volt a szóismétlés is ebből fakadóan.
A párbeszédek a gyengébben sikerült részekhez képest már jobban tetszettek, a valószerűtlen történésekkel szemben, egészen hitelesen sikerültek, azokkal úgy fest, nem nagyon lesz probléma:).
Összességében azonban én is csak azt tudom mondani, amit korábban Erza mondott. Vegyél fel skype-ra kérlek, és ha a nyelvtani hibákat nagyon nem is, de a tartalmiakat megbeszéljük.

skype: omerongs

A fentebb leírtak és a majd később kifejtésre kerülők miatt, a kalandod elutasítom.

Kitartás, előbb utóbb meg lesz ez.

Lily
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimePént. Május 17, 2013 12:13 pm

Az ostromlott falu
part 2

Megállva a falu bejáratánál vártam a banditákat. Nekem mindegy volt, hogy kik azok az akik a falut rettegésben tartják, mivel számomra értéktelen férgek csupán. Akire én vadászom az sokkal nagyobb hal ezeknél. Ám előbb erőt kell szereznem olyan erőt, aminek az effajta semmik meg se kottyannak. Nem korok túl sokat foglalkozni azzal, hogy elintézzem őket ezért a legegyszerűbb megoldást választottam. Vagyis szemtől szemben kiállni az ellenféllel, mivel ez az a módszer, amit én használok. A kapuban várva lassan és csendben telt az idő, amit csak a bogarak hangja zavart meg. Nem sokkal éjfél után a távolban néhány alak tűnt fel. Akik egyenesen a falu felé közeledtek. Nem kellet, sok ész a hoz, hogy tudjam őket vártam. Jöttek is méghozzá öt férfi. akik közül az egyik egy hatalmas pókhátán ült. Biztosra vettem, hogy ő a vezetője a csapatnak, akik itt fosztogatnak. Nem kellet, sok a hoz, hogy oda érjenek hozzám. Amit előttem álltak Az, aki a pókon ült elkezdett rajtam gúnyolódni.
- Nézzétek, már valami jöttment hősködni akar itt nekünk. Hahaha haha. – Nevetett hangosan. – Na, nézzük meg, hogy könyörög az életéért ez a szerencsétlen. – Folytatta a gúnyolódást, amire én nem is reagáltam, nem akartam az ő szintjükre leereszkedni.
- Várj főnök majd én eltaposom azt a férget. – Mondta miközben előlépett az egyik.
Ahogy láttam egy normál testfelépítésű férfi, akinek az oldalán egy kard volt. Ahogy sétált felém előrántotta a fegyverét, egy határozott mozdulattal. Erre én is elővettem az Ikerfarkas pengét, aminek hatására nagyot nézett a bátor delikvens. Hiszen nem mindennap lát ez ember olyan fegyvert, aminek a markolat mind a két oldalán van penge.
- Szép fegyver. Tudsz egyáltalán bánni vele? – Kérdezte a hangjában halható gúnnyal.
Én csak két kézre fogva felvettem a kiinduló pózt jelezve hogy készen álok. Nem kellet sokat várnom a férfi egyből támadt is. A hogy csapkodott a karddal egyből leszűrtem, hogy csak az erő részéről ismeri a fegyverforgatást. Ezzel semmi gond mivel a haramiáknál csak az számít, hogy milyen erős vagy. Épp ezért meg vártam, míg megfelelő alkalom kínálkozik addig csak védekeztem. Aztán amikor egy függőleges vágással támadt akkor a fegyverem egyik pengéjével hárítottam azt aztán a pengét megdöntve lepattintottam a vágását. Amit követően az ellentétes pengével azonnal megvágtam a karját, aminek hatására a megvágott kezével elengedte a kardját. Ezt kihasználva azonnal le is döftem a férfi. Pont a mellkasa bal oldalát szúrtam át, aminek hatására némi vért öklendezett fel. Erre én egy határozott mozdulattal elrúgtam magamtól. Mivel nem akartam, hogy a vére a ruhámra kerüljön.
Ennek hatására a többi elkezdett hangosan ordítani. A vezető szeme lángokat szórt dühében, ami jelezte, hogy nem tetszett az előbbi kis mutatványom.
- Na, ne szórakozz már itt velem. Ezt nem fogom annyiban hagyni. Most meg döglesz! Kapjátok el! – Üvöltve utasította az embereit, akik máris meg indultak felém. Ahogy láttam csak az egyiküknél volt kard a másik kettőnél nem. Ez némi önbizalmat engedett meg számomra hisz így könnyebb lesz elbánnom velük. Ám hamar elillant ez a tudat mikor a felém tartó két fegyvertelen teste felragyogott. Ez már jelezte, hogy ezek bizony mágusok. Amint a ragyogás abba maradt az egyik egy bikává változott, míg a másik valami madárrá. Mire jobban megfigyelhettem volna a bika már közel is volt hozzám. Fújtatva rontott felém, mint valami megállíthatatlan bestia. Megpróbáltam kitérni előle ám ez nem sikerült túl jól. Mivel a szarvát ugyan elkerültem, de a teste rendesen oldalba kapott. Minek hatására a földön gurultam egy két métert. Ahogy feltápászkodtam a madár támadt rám. Mintha ki akarta volna vájni a szemem. Hiába volt a fegyverem nem sokra mentem vele, mivel az ellenfél túl közel volt. Ezért inkább az azzal próbálkoztam, hogy hátrálva a felső tetemet hirtelen mozgatva jobbra-balra megpróbáljak valahogy kikerülni a szorult helyzetből. Azonban a szárnyas rém egy pillanat alatt eltűnt és azonnal szembe találtam magam a kardos fickóval, aki épp készült kettényitni a fejemet. A vágást még épp időben sikerült hárítanom ám a helyzetemen nem segített. Ekkor már nem halogathattam tovább a mágia használatát. Még mielőtt esélyem lett volna bármit is tenni a férfi elugrott, amit én szerencsének tartottam. Viszont csak késve vettem észre hogy megint a bika akar felöklelni. Nem mart sok időm gondolkodni így inkább felugrottam a levegőben és a közeledő bika fejét céloztam meg lábba. A tervem az volt, hogy a lábammal tompítom a támadás erejét. Ezért ahogy lehetett talpal találtam el a két szarva között az állatot. Bár sikerült a terv, azonban a támadó ereje túl nagy volt ezért rendesen elhajított. A levegőben suhanva előkaptam a jogarom, ami eddig a hátamon volt. Majd használva a Flight varázslatot, könnyeden érkeztem a talajra.
- Nézzétek már ez megtanult, repülni. – Szólalt meg az a kardos férfi gúnyolódva.
Nem tetszett a helyzet azért, hiszen három az egy ellen nem épp fair arány. Épp ezért a hátrányomat leküzdendőn most már mágiát is bevetek. Az Ikerfarkas pengét a jobb kezemben tartva aktiváltam a Wolf Soul mágiát, aminek következtében egy ezüstös farkas aura lepett el. A bal kezemben tartva a Fém jogart elkezdtem koncentrálni az erőmet belé. Most hogy felkészültem nem lehet akadály legyőzni ezeket a férgeket. Viszont csak most figyeltem fel hogy az, aki a pókhátán lovagolt az nincs a helyén. Gyors körbenézéssel meg akartam keresni ám a maradék három nem engedte időt erre. Újra a bika kezdte a támadást. Ám azonban ez ellenem nem válik be többször egymás után. Azzal felugrottam a levegőbe miközben újra a flight varázslathoz folyamodtam. Ennek köszönhetően képes voltam biztonságos magasságba emelkedni. Ám ezt a tollas bestia nem hagyta annyiban. Az eddig oly gyors madarat csak most sikerült jobban szemügyre venni egy sas volt, aki megnehezítette a dolgomat. Most is nekem támadt ám már képes voltam felvenni a harcot. Ahogy felém tartott először a Red Fire használatával zavartam, meg ami be is jött mivel azonnal irányt változtatott amint a képébe kapta a tüzet. Ezek után felém repült és visszaváltozott, ami meglepet tekintve, hogy kb. olyan öt-hat métere lehettem a földtől. Ahogy a férfi zuhant felén látszott rajta hogy a testét akarja használni arra, hogy engem a földre, teperjen. Én erre felé tartottam a jogaromat és egy Iron bulette –el lelőttem. M ég pont jókor hisz így hogy meghalt már csak egy hulla zuhant magatehetetlen. Kikerültem aztán a földre ereszkedtem. A másik kettő ez eddiginél is kegyetlenebb tekintettel nézet rám.
- Te szemét meg ölted az öcsém, ezért kicsinállak! Most meg döglesz! – Üvöltötte a bika.
Azzal a bika felém rontott most talán még gyorsabban, mint az előbb. Nekem sem kellet kétszer mondani máris megindultam felé. A Wolf Soul miatti kétszeres sebességgel szinte pont olyan gyors voltam, mint a bika. Nem vártam meg az ütközést, hanem felugorva a levegőbe ismét a fligt hívtam segítségül ám azonban most csak azért, hogy az ugrás nagyságát növeljem vele. Melynek köszönhetően pont a bika felé tudtam ugrani. Ami után már csak az volt a dolgom, hogy egy biztos lövéssel leterítsem az ellenfelet. Mit meg is tettem azzal, hogy egy Iron Bullet –tel rálőttem. Amitől az bukfencezni kezdett, aztán visszaváltozott újra emberré.
Ekkor lépett elő a harmadik. Valami furcsa öröm volt az arcán mit, ha örült volna annak, hogy a társait kivégeztem.
- Nem vagy semmi mágus. Végezni velük ilyen egyszerűen. Így könnyebb lesz, osztozni mivel velük már nem kell hahahahahahaahaa. – Nevettet elég vészjóslóan. – Most viszont végzek veled és ezzel le is zárom az ügyet. –
Nekem mindegy hogy neki ez jó vagy sem hisz a célomon ez nem változtat.
Ahogy ott álltam az eddigi harc során elvesztett oxigén hiányomat próbáltam meg szüntetni, sűrű mély légzésekkel. Eloszlattam a farkas aurát magam körül nem akartam több erőt vesztegetni. A jogaromat visszaraktam a hátamra úgy gondoltam, hogy egy az egy ellen elég lesz a fizikai erő és a pengém nem kell, mágiát használnom. Az ellenfél nem sokat teketóriázott egyből nekem támadt. A fejemet célozta a kardjával, amit sikerült hárítanom. Bár nem volt erős a csapása, de az oxigénadósságom, amit az előző harc alatt szereztem még mindig hátráltatott. A támadását gyorsan meg is ismételte többször is miket épp, hogy ki tudtam védeni. Érződött a mozdulatain hogy nem kezdő a kardforgatásban. Az egyik támadása mellyel a fejemet vette célba egy függőleges vágásvolt, amit én a fegyverem megpörgetve sikeresen oldalra leütöttem. Ekkor a fegyverem ellentétes pengéjével egy vízszintes vágással próbáltam meg végezni vele. Ám képes volt elugrani a támadás elöl. Nem hagytam veszni az alkalmat és a felé kerülő pengével egy egyenes döféssel leszúrtam. A támadás gyorsasága meglepetésként érte. Kirántottam belőle fegyverem és hagytam hogy teste a földre rogyjon.
Már csak az maradt amelyik azon a pókon lovagolt. Körbe néztem hogy merre lehet, ám nem találtam sehol. Nem gondoltam hogy csak úgy le lépet volna hisz az túl könnyű lett volna. Ezért úgy döntöttem hogy elindulok megkeresni. Hisz ha egyszer valamit elkezdek azt illik befejezni, legalábbis én ebben a szelemben élek és cselekszem. Fegyverem erősen szorítva indultam a házak közé, miközben szűrűn kapkodtam a levegőt. Lassan haladtam odafigyelve a környezet minden apró neszére. Ahogy haladtam egyszer csak mint derült égből a villám csapás úgy viharzott ki a pók az egyik ház mögül. Ahogy elsuhant előttem észre vettem hogy két személy van a hátán. Az egyik a férfi aki eddig is rajta volt a másik egy nő pont az akit reggel meg mentettem. Nem haboztam egyből utánuk vetettem magam. Rohantam utánuk ahogy csak bírtam, teljes sebességgel. Mikor láttam hogy így nem érem utol őket, a wolf Soul használva bevontam a tesztemet a farkas aurával aminek hatására a sebességem hirtelen meg ugrott. Így már képes voltam eredményesen felvenni a tempót az üldözöttel. Az üldözés közben egyre messzebb jutottam a falutól.
Míg nem elértük az erdő szélét ekkor a pók hirtelen megfordult és valami fonalat lőtt ki a szájából. Ami meg lepett annyira, hogy még időm sem volt kitérni előle. Elkapott a támadása, ami szinte hozzá ragadt a testemhez. Egy percet sem akartam a fogságában tölteni ezért egy csapással levágtam magamról. Ám nem tudtam sokáig élvezni a szabadságom, mivel ahogy kiszabadultam rögtön egy háló jött felém. Ami elöl próbáltam kitérni ám az a lábamat a talajhoz tapasztotta. Újra kivágtam magam a hálóból, ám ezúttal már jobban figyeltem az ellem felemre. Aminek meg is lett az eredménye mivel a következő hálót már képes voltam kikerülni. Ahogy az utolsó támadását is sikerrel kikerültem meg szólalt.
- HAHAHAHA ügyes vagy mágus. Szépen elintézted azokat a senkiket. Most azonban velem lesz dolgod HAHAHAHAHA. - Nevetett fen hangon.
- Miből gondolod hogy te más vagy mint ők? - Kérdeztem bár a válasz nem igen érdekelt.
- Egyszerű, mivel én nem vagyok olyan kapzsi mint ők. Ugyanis hajlandó vagyok osztozni veled ha segítesz? -
- Miben is? - Kérdeztem érdeklődést színlelve.
- Egyszerű ez a falu tele van csinos lányokkal akikért szép pénzt lehet kapni a feketepiacon. Ha akarsz beszállhatsz a buliba és akkor rengeteg gyémánt üti a markod. HAHAHAHAHA. -
Erre én elgondolkodtam egy pillanatra. Ám nem igen akaródzott közösködnöm hozzá hasonlókkal.
- Nem érdekel az ilyesmi. - Válaszoltam egyszerűen. -
- Micsoda nem kell a könnyű gyémánt. Te hülye vagy. -
- Nem csak nem érdekelsz. -
- Akkor viszont meg döglesz! - Üvöltötte felém.
Erre a pók újra a fonállal próbálkozott, ám ez már nem használt ellenem. Egy gyors mozdulattal elkerültem a támadást majd meg indultam felé nyíl egyenesen. Teljes sebességgel rohanva nem voltam valami könnyű célpont, ám ez nem zavarta mivel így is meg próbált eltalálni a az a soklábú. Mivel nem terveztem kitérni a támadás elöl ezért a Red Fire segítségével elégettem a fonalat. Aztán amikor közel értem hozzá felugrottam a levegőbe hogy egy vágással elintézem. Ám a delikvens kitért a támadásom elöl, így miatt a pók felé kerültem ekkor elengedtem az egyik kezemmel a fegyverem és meg szórtam rendesen tűzzel az állatot. Ami felüvöltött az támadásom hatására, majd elkezdett össze-vissza mozogni. A gazdája nem volt képes megfékezni az ijedt jóságot ezét gyorsan újra támadtam. Ez utal azonban már nem az irányítót támadtam hanem a nyolclábút. Méghozzá egy Iron Bullet-tel ami célba találásakor azonnal megfékezte s fenevadat. A férfi lezuhant az állatról, ezzel könnyű célpontot biztosított számomra. Kihasználva a lehetőséget két kézre fogtam ismét az Ikerfarkas pengét és egy gyors döféssel végeztem vele. Ahogy elhagyta az élet tudatosult bennem hogy vége a harcnak. Eltettem a fegyverem és nem nagyon törődtem a hullával, inkább felvettem a nőt akit elrabolt és aki vele együtt eset le a pókról. Ahogy megemeltem csak akkor éreztem meg hogy alig maradt erőm. Szinte az összeset felhasználtam a harcra. Ezen felül csak most kezdtek el igazán fájni a sérüléseim.
Ahogy elindultam visszafelé észrevettem hogy pont ott voltam ahol megtöltöttem a kulacsomat és pont az a patak vezette el a hulla vérét ami a faluba vezetett. Ez elgondolkodtatott. Nem akartam ilyenbe belefolyni még is sikerült. Az viszont hogy ezekkel a banditákkal is alig bírtam el. Ez azt jelenti hogy még mindig nincs elég erőm, a célom eléréséhez. Bár ez most mellékes. Inkább jussak vissza a faluba. Az út nem volt hosszúnak mondható bár az állapotom miatt inkább nehéz volt. Ahogy közeledtem a bejárathoz az emberek előjöttek és látszott rajtuk hogy örülnek. Amint észrevettek azonnal hozzám rohantak és elvették tőlem a még mindig eszméletlen hölgyet. Ami nagy meg könnyebülés volt mivel már kezdtem teljesen kimerülni. Mindenki köszönetét fejezte ki azért amit tetem. Én azért átvizsgáltam a hullákat hátha kiderül hogy hova tartoznak. A testükön semmilyen céh jelét nem találtam. Ami viszont meglepett az az hogy a két férfinél akiket mágusnak néztem azoknál lakrima volt. Ahogy néztem a köveket tudatosult bennem hogy csak azért tudtak alakot váltani mert ezek a valamik náluk voltak. A lakrimák hasznosak de ha ellened használják akkor már nem annyira jó móka. Mivel hasznukat nem vettem volna a kimerült köveknek így inkább vissza dobtam a hulláknak. A falusiak örömükben ünnepelni akartak, bár én inkább amellett döntöttem hogy pihenek egy keveset. Aludni ugyan nem tudtam mikor vissza tértem a szobába amit szállásul kaptam.
Reggel viszont kipihenten indultam kifelé a faluból. Az emberek azonnal körém gyűltek hogy megköszönjék amit tettem. A mikor viszont a falu vezetője lépett elő, akkor elcsendesedtek.
- Köszönöm hogy segítettél rajtunk, ezért nagyon hálásak vagyunk. -
- Nem kell a köszönet, csak pár bandita volt. - Próbáltam egyerűbbnek feltüntetni a dolgokat.
- Hisz az egész falu félt tőlük, te pedig egyetlen éjszaka alatt elintézted őket. -
- Akkor élvezzék a szabadságot. Nekem valamit mindenképp elkel intéznem ezért indulok is azonnal.-
- Mi? Elmennél mielőtt meg köszönnék rendesen? - Értetlenkedve kérdezte.
Viszlát. -
Mondtam és én elindultam az erdő felé nem törődtem a falusiakkal, vagy azzal hogy mit kiabáltak utánam. Hiszen az én célom még mesze van.

Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeVas. Nov. 29, 2015 5:35 pm

Cirkusz és Rács
1. rész

Megunva az embereket nekivágtam a világnak. Napokig haladtam céltalanul nem nézve az irányt. Bár nem érdekelt hogy merre járhattam csak mentem. A múltam homályos részleteit próbáltam meg valahogyan tisztábbá tenni, sajnos eredménytelenül. Mivel semmi információt nem sikerült szereznem, ami egy kicsit is segített volna. Hiszen az egésznek legalább tizenhét éve, hogy megtörtént. Éppen ezért nehéz bármi nyomra is bukkannom. Feledni viszont nem fogom hisz ez a legfontosabb jelenleg számomra. Az úton haladva elém került egy aprócska falu, ami csak épp, hogy annak nevezhető volt. Az egész egyetlen egy utcából állt, így nehéz lett volna eltévedni benne. Ahogy keresztül haladtam a településen. Egy hirtelen gondolat jutott az eszembe, mégpedig az hogy a készleteim már pár napja elfogytak, így illő lenne feltölteni azokat. Nem gondolkodtam túl sokat betértem abba a botba, amelyik legelőször elém került. Nem is nagyon néztem meg mit árul csak beléptem az ajtaján.
- Jó napot. - Kezdtem udvariasan, ám nem épp barátságos hangnemben.
- Üdvözletem-uram. Miben lehetek a szolgálatára. - Szolt az eladó a pult mögül, egy öreg férfi kinek haja és szakálla olyan fehér volt, mint a hó.
 Körbenéztem, hogy mi van a boltban, szerencsémre pont élelmiszert árult. Így nem haboztam, rögtön elkezdtem sorolni mi is, kell. Amire a pultos nézett is egy hatalmasat mivel egy elég szép mennyiségű ellátmányt kértem. Ami bőven elég lett volna egy embernek egy hónapra is. Az öreg azért elő hozta az összes általam kért portékát. Ahogy elém tárult az áruk halma tudtam hogy az erszényem bizony hatalmasat könnyebbül a vásárlás miatt.
- Uram remélem, el tudja vinni ezt a nagy rakáscsomagot?  – Kérdezte udvariasan a boltos.
- Nem lesz gond. – Válaszoltam egyhangúan.
Amint kifizettem az egészet, előkaptam a zsákomból a Merengőt és egy egyszerű mozdulattal a rakás tetejére tettem.
- Gömbbe zupp. -
Azzal minden eltűnt, amit vásároltam, az eladó csak nézett hogy mi történt. De én tudtam hogy minden a kis hógömb belsejébe került. A kis játékszernek köszönhetően nem kellet vesződnöm a holmikkal, mivel minden elfér benne.  Ezzel jelentősen lecsökken a csomagom mérete.  
- Ez meg hova tűnt? Mi történt? – Értetlenkedett az öreg. - Maga mágus? - Kérdezte meglepődött hangon.
- Mért? - Kérdeztem komoran.
- Csak ezért kérdeztem, mert nem sok mágust látni erre felé. - válaszolta meg nyugodva az eladó.
 Nem válaszoltam csak eltettem a gömböt a táskámba és elindultam ki a boltból. Ahogy tovább sétáltam az utcán az a gondolat járt a fejemben hogy kéne valami munka, hiszen az előbb szabadultam meg egy hatalmas összegtől. Ahogy így haladtam meg pillantottam egy kocsmát, mivel eddig bevált munkakeresésre az ilyen helyek ezért úgy gondoltam megér egy próbát, hátha akad valami munka felkérés bent. Nem haboztam és beléptem, meg lepetésem re tömve volt az épület. Egy pillanatra meglepődtem, hogy mennyien vannak benn. Ránézésre többen mit a falu teljes lakossága. Nem értettem az egészet bár nem nagyon érdekelt. Inkább a pulthoz sétáltam és rendeltem egy alkoholmentes italt. A csapos miközben töltött végigmért rendesen. Nekem nem tetszett, de amíg nincs bajom, belőle addig nézzen csak nyugodtan. Aztán meg szólalt egy elég unott hangon.
- Maga is a felkérés miatt jött ide? -
- Milyen felkérés? - Kérdeztem, miközben megpróbáltam elrejteni a meglepettségemet.
- Arra, ami ott van kitéve. Mivel itt mindenki arra jött. - Adta a tudtomra az információt.  Ami meg lepett elég rendesen.
 Mivel úgy is el akartam vállalni valami munkát így ez pontkapóra jött. Ezért nem hagytam ki. Oda sétáltam a falhoz ahol a kiírás volt olvasható. Elolvasva egyből meg tetszett az egész. Mivel az írta hogy el kell kapni valamit, ráadásul a közelben. Ezen felül a fizetség sem volt éppen kevésnek mondható ugyanis hét számjegyes volt. Ez már önmagában is csábító volt számomra. Ám belegondolva a hatalmas összeg nehéz munkát takar. Szerencsére pont az a kocsma volt megadva gyülekező helynek ahová betértem. Ráadásul, ha mindenki erre a feladatra jött, akkor épp, hogy lesz valami, ha elosztjuk a jutalmat. Bár nekem most meg felel. Kerestem egy üres helyet, ahová letehetem magam. Miután sikerrel elhelyezkedtem, láttam, hogy még jó pár alak van, aki bejött a kocsmába. Majd nem sokkal úgy dél elmúltával belépett Három férfi, akik talpig páncélt viseltek. Kettőnek a páncélja átlagosnak mondható volt, ám a harmadiknak a vértezete arany színben tündökölt. Biztosra lehetett venni hogy ő a vezér.
Amikor a teremben mindenki rájuk figyelt meg szólalt az arany vértes férfi. Akinek még a haja is citrom sárga színben virított. Hangja lenézően hangzott.
- Jahin Oblock vagyok. Az, aki a megbízást adja maguknak. – Mondta miközben apró szünetet tartva, míg végignézet a társaságon. - Engem csak az érdekel, hogy elvégezzék a feladatot. A fizetségen hogy hogyan osztoznak az a magukon, múlik. Már ha túl élik a megbízást. - Mondta nem épp jót sejtető hangon.  
Aztán előlépett mögüle az egyik férfi. Ennek az alaknak már serényebb volt a megjelenése. Az arcán hegek, amit csak kiemelt a hajának hiánya. Páncélja egyszerű díszítés mentes, amolyan tömeg darabnak tűnt. Ami csak a célját tartja szem előtt.
- Krrrr. - Köszörült egyet a torkán. - A feladatuk egyszerű elkapni egy bestiát, ami a környéken kóborol. Én Hesong és Stator fogjuk magukat segíteni eme munka folyamán. - Tartott egy kis szünetet, ami csak még jobban rá vonta a figyelmet. - Nem fogok kertelni nem veszélytelen eme feladat. Ráadásul lesznek, akik meg fognak sérülni vagy halni. Aki akar az most vissza, léphet, mivel gyávákat nem akarok a társaságban látni.-
 Erre halk sugdolózás kezdődött a teremben. Nekem furcsa kezdett lenni, hogy pont kifogtam egy olyan munkát, ami helyben végezhető ráadásul a jutalom is hatalmas. Most meg azzal jönnek, hogy halálos is lehet ez a kis szörny vadászat. Nem vagyok az a gyáva fajta, aki csak úgy meg ijed de, azért nem vagyok bolond, hogy eldobjam az életem csak úgy. Ráadásul, még van egy elég fontos dolgom. Aztán körbenéztem a helyiségben, hogy vajon ki az, aki úgy dönt, hogy meg futamodik. Ahogy figyeltem senki sem akart meg hátrálni bár lehet hogy a félelmüket a hatalmas összeg lehetősége legyűrte.
- Rendben akkor kapják össze magukat és induljunk. Mivel nem akarok este is kin bóklászni.- Jelentette ki az öreg.
Nekem kezdett furcsa lenni hogy itt a hegyek lábánál, mire is akarnak vadászni. Bár ez úgy is kiderül, ha megtaláljuk egyáltalán.
A társaság elindult kifelé a kocsmából a két páncélos kíséretében. A harmadik, akin a sárga színű vért volt, ö hamar kivált a csapatból és más felé indult el. Én is a csapattal tartottam mivel jobb ötletem nem volt a vagyonszerzésre. A csapat szanaszét szórva haladt ki a faluból. A két páncélos férfi ment elöl, míg a többi utánuk. Bár igyekeztem megtartani a távolságot a többiektől, de egy ekkora tömegben ez nem volt olyan könnyű. A hogy haladtunk megpróbáltam meg számolni, hogy kb., hányan lehetünk. Úgy ötven embert számoltam össze. Ami azért furcsa volt mivel ennyi ember azért elég sok. De mivel a jutalom is hatalmas így nem nagyon érdekelt a létszám.
 A hogy haladtunk az úton, be értünk egy erdőbe ahol úgy két-három órán áthaladtunk megállás nélkül. A terep nem volt túl nehéz és a haladásban sem gátoltak a fák. A társaságban lehetett hallani, hogy beszélgetnek néhányan. Bár nem érdekelt ki mit mond, mivel én mihamarabb a zsebemben akartam tudni a jutalmat. Amikor is az elöl lévők meg álltak. A társaság elkezdet csendesedni, még akik eddig beszéltek is, azok is némán hallgattak. Én is figyeltem hogy mi történhet, elöl. Egy bozótos volt elöl, amin át az egyik vezető nézett valami. Majd nem sokkal rá a másik elkezdte előhúzni a kardját. Ezután intett nekünk hogy menjünk közelebb. Mindenki óvatosan haladva közeledett. Amikor közel értünk akkor felemelte a kardját a páncélos, és várt.  Mindenki elkezdte elővenni a fegyverét. Én sem maradtam le a társaságtól. A Mikulás zsákból elővettem az Ikerfarkas pengét. A két páncélos férfi elöl készült valamire. Valami rossz érzés kezdett bennem kavarogni. Előrenézve láttam hogy  t aki eddig csak várt most kapott valami jelet a másiktól. Mire az elkiáltotta magát.
- Roham! -
 Ennek hallatára mindenki nekiindult a rohamnak. Én az Ikerfarkas pengét még jobban megszorítottam és neki indultam hogy meg dolgozzam a fizetségért. Mivel a csapat végén voltam így az utólsokkal együtt indultam meg. Amint átugrottam a bokrokat egy rettenetes látvány tárult a szemem elé. Egy Beast King volt ott, aki épp az emberekkel harccolt. A hely pont alkalmas volt, arra hogy a fenevadat elkapjuk. Mivel egy szikla perem volt a közelben, így nem sok menekülő útvonal volt a lénynek, bár ez nem igen zavarta. A csatatéren mágiát nem láttam a többiektől és nekem sem volt kedvem használni, így inkább a fizikai erőmre és a harci tapasztalatra hagyatkoztam. A két fő kolompos volt az igazi ellen erő, valami fura módon. Ők valami varázs fegyvereket használtak, amivel fenevadat képesek voltak megsebezni, míg a többi csak a figyelmet tudta elvonni. Voltak, akik a meghátrálást választották és voltak, aki a harcot. Én, azokhoz csatlakoztam, akik a harcot választották. Teljes erőből támadva próbáltam meg valami sebzést bevinni a szörnynek. Ám az egy hatalmas ütéssel kitérésre késztetett. Ép hogy eltudtam, kerülni a támadását. Ami után újabb rohamot indítottam. Amit, egyetlen ütéssel meg tör és engem elrepített. A fegyverem kiesett a kezemből és mese csúszott tőlem. Az ütés és a földet érés fájdalma iszonyatos volt. A földön fekve alig bírtam feltápászkodni. Csak most jöttem rá, hogy mért akkora a jutalom és mért vagyunk ilyen sokan. Ez már nem arról szól, hogy elvégzem-e a munkát, hanem arról hogy, hogy jutok ki ebből a slamasztikából. A gondolatmenetem végén tudtam csak körbe nézni. A társaság egy része már a földön feküdt holtan. Akik meg még tudtak mozogni azok meg iszonyatos ordítással voltak. Mint ha csak egy húsdarálóba dobtak volna minket. Mágiának még a színét sem láttam csak a két páncélos hasznát, fegyver mágiát. A többiek csak átlag ember módjára harcoltak. Mondjuk már nekem sem maradt túl sok erőm arra, hogy használjak bármilyen varázslatot.  Na meg a begyűjtött sérülés épp elég problémát okozott. Nem akartam tovább maradni ezen az átkozott helyen. Körbenéztem és kerestem, hogy merre lehet a fegyverem. Mikor megláttam, hogy valaki épp akkor kapta fel mikor én meg találtam. Ahogy tudtam, feltápászkodtam és indultam is visszaszerezni a fegyverem. Ami még könnyem is ment mivel a szörny által elhajított egyik delikvens pont telibe találta azt, aki a fegyverem elvette. Ahogy kiesett a kezéből én azonnal felkaptam. És meg próbáltam valami kiúttat találni. Ám ezt a bestia nem hagyta és egy ütést irányított felém. Nem maradt időm gondolkodni, ösztönösen aktiváltam a Wolf  Soul –t és az ellenkező irányba kezdtem rohanni. Az ütés erejét ez némileg csökkentette de akkor is iszonyat fájdalom hasított belém. Mikor az ütés eltalált én egy íves pályán repültem egyenesen a szakadékhoz. Megállni már nem tudtam. A testem túlságosan meg sérült a hoz, hogy mágiát használjak. Még a Wolf Soul is elmúlt, akkora volt a fajdalom. Mint egy kő úgy zuhantam alá a mélységbe. A hogy zuhantam meg pillantottam egy folyót alattam. Nem tudtam mi lesz most. Az eszméletemet kezdtem elveszíteni. A kép akkor szakadt meg, végleg amikor vizet értem. Mintha újra eltalált volna a szörny.
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeVas. Nov. 29, 2015 5:37 pm

Cirkusz és Rács
2. rész
Amikor kezdtem magamhoz térni még mindig fájt a testem. Az volt a legmeglepőbb hogy túl éltem az egész kalamajkát. Amikor kinyitottam a szemem még homályos volt a látvány. Ám kivehető volt hogy valami nem stimmel. Ugyanis falakat és plafont láttam magam körül. Ami nem terem csak úgy magától. A meg léte arra utalt, hogy valaki segített rajtam. Lassan elkezdtem érezni a végtagjaimat is. Így semmi akadályát nem láttam, hogy felkeljek. Ahogy felültem, csak akkor láttam meg, hogy nincs rajtam ruha csak kötések. Ez elég sokkolóan hatott rám. Nem értettem semmit. Nem tudtam, hogy hol vagyok és azt sem, hogy kerültem egyáltalán ide. Bárhol is legyen az az itt. Körbenéztem ezúttal már mindent, láttam rendesen. Egy apró szobában voltam, aminek mindene fa volt. Ágy nem volt csak a földre voltam rakva. Mellém a cuccaim, amiket magamnál szoktam tartani. Minden ott volt szépen sorba rakva. Nem akartam tovább meztelenkedni ezért a Merengőhöz nyúltam először.
- Gömbbe zsupp. -
Azzal egy pillanat alatt a mini világban találtam magam. Ahogy bekerültem, Összeestem, mint egy rongybaba. Óvatosan feltápászkodtam és elindultam a ház felé. Besétáltam a házba és magamra kaptam gyorsan a ruháim. Ami most egy fehér kimonó volt piros mintákkal és hozzá egy sárga öv. Amint végeztem az öltözködéssel, kiléptem a gömbből a varázsige segítségével. Magamhoz vettem a zsákom, amibe mindet bele is pakolta. Egyedül a fegyvereim nem voltak meg. Mivel sehol sem láttam a fegyvereimet ezért elindultam meg keresni. Hogy kiléptem az ajtón elém betárult egy folyosó. Végighaladtam rajta de közben mindenre figyeltem miközben a falnak támaszkodva haladtam. Bár ha valaki volt olyan kedves hogy megmentsen az talán nem hátsó szándékkal tette. Bár az embereknél sosem lehet tudni. Ahogy haladtam az épület belsejébe egy ajtó nélküli szobához értem. Beléptem rajta és nagy meglepetés fogadott. Egy nő volt benn, aki valami asztalnál ült és valamit csinált. Még meg szólalni sem volt időm az idegen olyan gyorsan meg szólalt.
- Üdvözöllek. Látom, felébredtél. Remélem most már jól vagy. -
- Köszönöm a segítséget. De vissza akarom kapni a fegyvereimet. – Mondtam ki a gondolataimat a szokásosnál is ridegebben.
- Ne aggódj, nem akarom elvenni ezt a fegyvereidet. –
- A kor add vissza őket. – Mondtam enyhén dühösen jelezve, hogy ezt nem szeretem.
- Tessék ott vannak a falnál, vedd csak el Kes. - Mondta kedves hangon lágyan mosolyogva.
Ez meglepett úgy, hogy szóhoz sem jutottam. Tudta a nevem, anélkül hogy elmondtam volna. Ki lehet ez a nő? Honnan tudhatja a nevem? Ezen, kérdések merültek fel bennem.
Miközben elkezdtem felvenni egy támadóállást, ha bármi történne.
- Honnan tudod a nevem? Válaszolj! – Kiabáltam.
Erre a nő felállt az asztaltól és felém fordult. Egy gyönyörű szép nő volt, akinek hatalmas barna szemei és tengerkék haja volt. A ruhái egyszerű piros szokna és fehér felső volt. Ránézésre fiatalosnak látszott. Az arcán egy halvány mosoly kúszott végig. Aztán a tekintete dühösre váltott és engem valami erő a földre kényszerített. Láttam, hogy körülötte a levegő furán vibrál és az asztalon lévő tárgya lassan, emelkedni kezdtek. Tudtam hogy mi ez, hisz már tapasztaltam ilyet ez előtt, ez hatalmas mágikus erő. A levegő vétel egyre nehezebbé vált miközben a földön négykézlábra estem.
- Nem kell kiabálni kisfiam, hallak én a nélkül is még jó a hallásom. – Válaszolta kedves hangon, majd a földre terítő erő megszűnt.
- Honnan ismerszted a nevem? – Tettem fel a kérdést miközben, gyorsan vettem a levegőt és fel tápászkodtam.
- Hogyne ismerném a neved és téged, hisz én voltam az, aki legelőszőr meg pillantott. -
- Mi? – Kérdeztem értetlenül, mert nem értettem mit akar mondani.
- Én segítettelek a világra te kis buta. – Válaszolta miközben mosolygott.
Nekem ez gyanúsnak tűnt ezért egy kérdéssel próbálkoztam.
- Akkor mond, hogy hívják az édes anyámat? – Kérdeztem miközben az ajtófélfának támaszkodva, tápászkodtam.
- Angelika Daimond, de a barátainak Agel. –
Erre a válaszra ledöbbentem, mintha hirtelen megfagyott volna velem az idő. Eddig hiába kerestem semmit sem találtam, most meg itt van valaki, aki többet tud, mint én. Vagy legalább is ismeri a nevét. De lehet hogy valami trükk az egész.
- Ha tudod, ki vagyok, akkor igazold magad valami olyannal, amit el is hiszek! Ha már mágus vagy. – szólítottam fel.
- Igen az vagyok. Méghozzá alakváltó. – Mondta, aztán felvette Elfin alakját, aki az egyik mesterem volt, ezzel minden kétségemet véglegesen eloszlatva mivel én nem mondtam el, hogy hogyan nézett ki Elfin. Ráadásul nem is tudhatta, hogy ismerem, de ő pont ezzel igazolta magát. Ahogy megláttam régi mesterem alakját rögtön jeges borzongás futott végig a hátamon. Ami még látható is lehetett.
- Látom érdekes reakciót vált ki belőled ez forma. – Mondta miközben visszaváltozott.
- Hát igen, csak a szokás hatalma. – Válaszoltam most már barátságosabb hanggal mivel igazolta magát nálam.
- Kérlek, mesél nekem róla? Az édes anyámról. – Kértem, mivel nem hagyhattam ki a lehetőséget.
Amire a nő köhögni kezdett mire a szája elé kapta a kezét, amin látszott némi vér.
- Mi az? – Faggattam tovább, mivel nem értettem mi történt.
- Semmi, nem fontos. – Mosolyodott el. – Ó még be sem mutatkoztam. A nevem Aetheria ( Átheriá ) Daimond.
- Az enyém Kes kontráz. – Mutatkoztam be bár tudtam hogy ö már tudta ezt.
- Tudom – Mondta aztán valamit felvett az asztalról é s át nyújtotta nekem. – tessék idd ezt meg. –
Én, elvette az üvegcsét de, mielőtt megittam volna, még feltettem egy kérdést.
- Honnan ismered az édes anyámat? –
- Az egyik legjobb barátnőm volt és én tanítottam pár dologra, ahogy Elfint is.– Hangzott a válasz.
Valami fura oknál fogva megbíztam benne, mintha már rég ismerném. Ezért amit kaptam szer egy szuszra, lehúztam. Az íze nem volt épp a legjobb de a hatása azonnali volt a fájdalom, amit eddig éreztem eltűnt. A járás sem jelentett gondot mintha újra a régi lettem volna.
- Ez remek mintha rendbe jöttem volna. Mi volt ez? –
- Csak egy kis orvosság. – Mondta kedvesen.
- Értem. Akkor most már szeretnék hallani az édes anyámról? – Fújtam új fen a kérdést.
- Rendben de előtte még Együnk biztos éhes vagy. -
Erre nem kellet válaszolnom a kaja hallatán egyből meg szólalta a hasam. Aetheria csak halkan nevettet erre, én meg lesütöttem a szemem mivel ez elég kínos volt.
- Gyere erre és ehetsz, csak szolok a többieknek. -
Ez a mondat ugyan meglepett de jó vendég nem panaszkodik és most még a társaságot is elviselem azért, hogy haljak a múltamról valamit. Ahogy haladtunk egy fura külsejű fiú jött elő, aki úgy nézett ki, mint valami szörny. Aertheria szólt neki hogy kísérjen az ebédlőbe. A fiú engedelmeskedett és érte hogy kövessem. Ahogy követtem láttam, hogy mankóval jár és a jobb lábara nem is támaszkodott. Furcsálltam a dolgot de nem érdekelt. Ahogy elértünk az ebédlőbe egy hatalmas asztalt láttam, Nem sokra rá mások is jöttek a asztalhoz mind sérült volt és mind valami furcsa lény. Félig ember félig állat, elég furcsa lények. Ahogy mindenki meg érkezett elkezdtük az ebédet csak most tűnt fel, hogy dél környéke van. Az ebéd kevés volt de mivel senki nem kért repetát így én sem kértem többet. A hogy végeztünk az étellel mindenki visszament ahonnan jött.
- Még van néhány dolgom, amit el kell végeznem, aztán ha akarod mindent elmondok. De ha vállalod a házimunkát, akkor én közben mesélek? –
Ajánlotta fel a választás jogát nekem, bár ez nem nagy kérdés számomra mivel egy kis munka nem nagy ár, azért amit így megtudhatok. Így belementem az egészbe. Az első feladat a tűzifavágás volt.
Ahogy kikísért az épület mögé ott egy nagy rakásfa várta, hogy valaki feldarabolja őket. Ahogy odaértünk leraktam a táskám és a baltát a kezembe vettem mire annak leesett a feje. Nem haboztam felvettem a fejet és egy egyszerű mozdulattal, máris alkottam bele egy nyelet vasból, ami úgy illeszkedett, hogy biztos nem fog többet leesni.
- Látom Apokalion-tol megtanultad a fém mágiát. – Szolt kedves hangon Aetheria. -
- Igen. Ő volt a mesterem és főként az apám. – Válaszoltam a végén már enyhe hanggal.
- Hogy van mostanság a bundás? –
- Meghalt. – Mondtam szomorúan, mivel eléggé lehangolt.
- Mi? Hogyan? – Kérdezte zavartan és némileg rémülten.
- Négy éve egy mágus megölte. – Válaszoltam miközben lesütöttem a fejem.
- Mi? Megölte valakit? – Kérdezte aztán a jobb keze hüvelyk újának körmére harapott, mintha gondolkodna. - Részvétem. – Válaszolta szomorú hangon egy kis idő múltával. – Akkor Elfin-nel mi van? –
- Semmi. Legalább is két éve még nem volt szemi baja. –
- Értem. - válaszolt újra nyugodt hangon egy kis szünetet tartva miközben én eközben néhány fát felhasítottam.
- Biztos nehéz lehetett az ha ö volt az aki megtanított harcolni. -
- Honnan tudod hogy ő tanított és nem Apokalion? – Tettem fel a kérdést értetlen arccal.
- Egyszerű mivel egy farkas nem tudna kétkezi harcra oktatni. Ellenben egy fegyvermágus igen. – Mondta aztán egy mosollyal zárta a mondatát. Erre én vissza, emlékeztem és újra végigfutott rajtam a jéghideg érzés.
- Ez igaz. De nem arról volt szó, hogy te mesélsz nekem az édesanyámról, nem pedig én magamról? –
- De de csak olyan rég halottam már róluk, hogy nagyon érdekelt. Tehát miről is akarsz hallani pontosa? –
- Mindent tudni akarok, amit csak az édesanyámról tudsz! –
- Rendben. –
Válaszolta és neki állt mesélni miközben én a fát vágtam. Minden egyes szavára odafigyeltem nem akartam semmiről sem lemaradni. Neki hála megismertem édesanyám legalább egy kicsit. Tőle tudtam meg, hogy édes anyám és Elfin árvák voltak és testvérként nőttek fel, Az ö és két másik nő védőszárnya alatt. Ez talán más számára nem sokat jelent de nekem, aki nem ismerte a szüleit többet ér bárminél. Egy kicsit boldog voltam hogy a múltamról halhatok, mivel eddig szinte semmit sem tudtam róla. Ha kérdeztem a mesteremet mindig csak annyit mondott „ha tudni akarod, akkor tudd meg magad”
Épp ezért örömmel hallgattam, ahogy Atheria mesélt a múltról, arról hogy milyen volt az édes anyám gyereknek, hogyan nőtt fel és hogyan élte az életét. Én párszor nagyokat néztem azon hogy mit is mondott mert vagy nem értettem vagy nem akartam elhinni, de így van ez ha valakit a múltról kérdezel akkor tud érdekeset mondani.
A beszélgetést egy gyermek hangja törte, meg aki hanyatt homlok rohant és kiabálta katonák jönnek. Ne értettem semmit sem csak azt láttam, hogy Aetheria valamiért azonnal rohant a gyermekhez és elkezdte faggatni, hogy hol látta a katonákat. Aztán elküldte, hogy mindenkinek szóljon hogy rejtőzzenek el a házban, aztán elindult az erdő felé. Nem haboztam utána indulta mire hirtelen megtorpant és vért kezdett el felköhögni.
- Jól vagy? Mi a baj? – Kezdtem faggatni.
- Semmi csak hirtelen megerőltettem magam, nincs semmi gond. –
- Mi folyik itt miért félnek a katonáktól? –
- Mert el akarják fogni őket. –
Nem tudtam mi a helyzet de, mivel már megbizonyosodtam a felől, hogy nekem nem akar ártani.
- Mond meg, merre vannak, és én elintézem őket.
- De hát nem ismered az erdőt, így el fogsz tévedni. - Aggodalmaskodott.
- Az erdő mindenütt ugyanaz csak a fák változnak. Szóval merre kell menni? –
- Arra. – Mutatta meg az irányt. – Nem mesze lehetnek. -
Nem sokat teketóriáztam, nekivágta azonnal. Nem terveztem semmit csak, azt hogy szembe megyek velük és elintézem őket, a többit majd később majd meghallgatom.
Ahogy rohantam az erdőben nem kellet sok, hogy szembe találjam magam néhány katonával. Ahogy elébük kerültem egyből feltűnt, hogy pont ugyan olyan a páncéljuk, mint annak a kettőnek, akik nem rég az ellen a szörny ellen vezetek. Ez nekem elég okot adott arra, hogy elverjem rajtuk a port azért a húzásért. A katonáknál csak kard volt más fegyver én nem láttam. Ezért úgy döntöttem, hogy a mágiám bőven elég lesz.
- Áj! Kivagy? Mit csinálsz itt? - Kiabálta felém az egyik amint meglátott.
- Minek üldözitek őket? – Tettem fel a furcsa kérdést.
- Törődj a saját dolgoddal ifjú. –
- Akkor a nehezebb úton kel kiszednem belőletek a válaszokat. –
- Nem tudom, hogy kivagy de, ha azt hiszed ez valami vicc, akkor nagyon megbánod. –
Nekem ez elég volt arra, hogy végezek velük. Egy az egyben megindultam rohanni feléjűk.
Ahogy rohantam össze csaptam a tenyeremet, és az alkaromra alkottam a karvédőket, amiknek a felülete apró hosszirányú bordákkal ellátott, a könyöknél egy háromszög mely éllel ellátott. Ennek a kialakításnak köszönhetően elég előnyős helyzetbe kerültem.
Ahogy odaértem az első katona rögtön ketté akarta vágni a fejem. Ezt a tettét a karomon lévő páncéllal meghiúsítottam. Ahogy a penge a hozzá ért a karvédőmhöz azt könnyen képes voltam megállítani. Azáltal hogy a bal kezemmel blokkoltam, míg a jobbal rátartva. Ahogy a csapás elvesztette az erejét azonnal oldalra, löktem a pengét aztán egy jobb egyenessel, képen töröltem a katonát. Aztán gyorsan közelebb léptem hozzá és a karvédőm végén lévő pengét használva az ellenfél kaját vágtam meg, minek hatására az elejtette a kardot. Még mielőtt mást is tehettem volna egy másik férfi próbát meg kettévágni. Amit ugyan még el tudtam kerülni már csak egy hajszál híján. Nem láttam jobb utat, minthogy egy villámcsapással tegyem ártalmatlanná. Ez a húzásom be is jött mivel a katona füstölögve dőlt el, mint egy zsák krumpli. Erre egy másik is nekem támadt a kardjával. Ezt a támadást a karjaim keresztezésével hárítottam.
- Most meg vagy te szemét! - Üvöltötte a férfi.
Erre én csak egy fél mosollyal válaszoltam majd a tenyerem felé fordítva egy vasgolyóval fejbe lőttem. Ahogy eldőlt én tovább varázsoltam ezúttal az ujjaimra az acél karmokat. Most már teljesen készen álltam az igazi harcra. Nem is haboztam egy, az egyben támadtam a legközelebbi ellenfélre. Míg ő az egyik kezemen lévő karmokat hárította a kardjával addig én a másikkal a karját támadtam. Mikor a vágás hatására le engedte egy pillanatra a kardját egyetlen jól irányzott vágással átmetszettem a torkát. A hogy végeztem a delikvenssel már is jött a következő, aki a levegőbe ugrott, amit én egy újabb vasgolyóval toleráltam. A kis távolság miatt a célzás nem okozott gondot. Ahogy a hulla felém esett elkaptam a kardját és egy határozott mozdulattal, nekivágtam egy másiknak. Amit az a kardjával kivédett de pont ez kellet nekem, máris sokkoltam egy villámcsapással. Ami meg dermesztette, ez kihasználva ennek hatását elvágtam a torkát.
Ahogy a láttam, hogy szétszóródtak, megpróbáltam utánuk menni, hogy végezek velük. Ekkor viszont egy női hang hallatszott mögülem. Mikor oda fordultam egy narancssárga hajú személy állt ott a kezében tömjéntartóval, amiből ömlött a füst. Jobban megnézni nem volt időm mivel a füst, elkezdett körbevenni és fojtogatni. Aminek hatására olyan érzésem lett mintha nem kapnék levegőt. Megpróbáltam nekirohanni a hölgyeménynek, hogy végezek vele és ezzel a füsttel is. Amikor hirtelen egy ütést éreztem a gyomromban minek hatására az összes levegőt kileheltem. Ez után már nem maradt erőm arra, hogy támadjak csak fuldokolni, tudtam, egészen addig, míg el nem vesztettem az eszméletemet.
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeVas. Nov. 29, 2015 5:40 pm

Cirkusz és Rács
3. rész

A fejem fájt és elég kába voltam mikor magamhoz tértem. Megpróbáltam összekapni magam, hogy minél hamarabb a tudatomnál legyek. Ahogy tisztult a kép láttam, hogy egy ketrecben vagyok, valahol valami hatalmas épületben. Nem tetszett ez az egész, nem csak az, hogy egyre gyakrabban elájulok, hanem az sem, hogy nem tudom, merre vagyok. Maradni nem akartam ezért gyorsan kezdtem neki a mágiám használatának, ám az nem működöt, mire észrevettem hogy a kezemen és a nyakamon bilincs van. Nem értettem az egészet, de nagyon idegesített. Mikor megpróbáltam magamról leszedni a béklyókat akkor egy erős áramütés ért. Erre a mutatványra nevetés hallatszott körülöttem. Csak most néztem körbe jobban, mivel eddig a szabadulást előbbre tartottam a nézelődésnél. Most viszont láttam, hogy nem vagyok egyedül, ami ennél is jobban meglepett az volt, hogy a hely tele volt ketrecekkel, amikben leginkább szörnyek voltak. Némelyikben emberek vagy hozzájuk nagyon hasonló szerzetek amolyan fél embere félállat lények. Az eddig sem túl tiszta kép most még homályosabb lett, nem értettem semmit és ez zavart. Főleg az, hogy be vagyok zárva, és nem használhatom a mágiámat. Ezen felül világossá vált, hogy mért féltek azok a gyerekek a katonáktól. Senki nem akarna ide visszajönni.
- Ne erősködj, nem tudsz kijutni innen. Mivel innen nincs kiút. – Szolt egy hang mellőlem Mire odafordultam egy óriási embert pillantottam meg, aki egy viszonylag apró ketrecben ült.
- Hol vagyok? És mi ez a hely? – Tettem fel a legfontosabb kérdéseket.
- Ketrecben vagy, ahogy látod. A többit hamarosan megtudod. –
Nem értettem hogy mire akart célozni, de volt egy olyan érzésem, hogy úgy is megtudom. Épp ezért inkább arra fordítottam az energiámat, hogy valami kiutat találjak. A hogy nézelődtem két katonának kinéző férfi jött pont az én ketrecemhez.
- Ez a három kell nekünk. – Mondta az egyik azzal valami fura eszközt vett elő.
Nem értettem semmit mind addig, míg nem nyílt a ketrec ajtaja. Egy az egyben kirúgtam a nyíló ajtót aztán neki mentem az egyik katonának. Mire a bilincsek lesokkoltak, annyira hogy összeessek. A katonák csak nevettek rajtam, aztán az egyik jól belém rúgott, hogy keljek fel.
- Ne erőlködj, míg rajtad a bilincs addig azt teszed, amit mondunk! Tehát állj fel és indulás! -
- Ne ellenkezz, hanem csináld, amit mondanak. – Szolt az óriás. Bár nem volt kedvem engedelmeskedni, de azért annyi eszem volt, hogy feleslegesen ne okozzak magamnak fájdalmat így engedelmeskedtem. Azt már tudtam, hogy az első dolgom a bilincsek leszedése aztán végezni ezekkel, a mocskokkal. A gondolatmenetem végeztével elém tárult egy hatalmas kapu, amin áthaladva mögöttünk a rács leereszkedett. Egy hatalmas arénában találtam magam, aminek a teteje be volt rácsozva. A rács egy kupolát alkotott, ami szinte áthatolhatatlannak tűnt. Nem sok időm maradt bámészkodni mivel egy hang azonnal el is kezdte a mondandóját.
- És most lássuk, mi van a mai terítéke! Az első egy ember még hozzá a már jól ismert Akvimos az, mellette jobbról a hanjuu, akit mindenki ismer Nene aki egy kecskére, emlékeztet mindenkit. Míg bal oldalt egy friss játékos, akinek még nincs neve, de nem sokára lesz. Róla annyit hogy mágus és jó néhány katona vesztette életét, amikor befogták. Nézzék csak meg jól, hátha meg teszik. Mi….mi…mit, csinál ez? – Kezdet idegeskedni a kommentár.
Az alatt, míg a kommentálás tartott a figyelmem arra fordítottam, hogy a bilincseimtől meg szabaduljak. Ami meg lepett az az volt, hogy a kupolán belül tudtam mágiát használni így bilincsek levétele is nagyobb eséllyel kecsegtetett. Mivel a két kezemet összekötő mágikus lánc eltűnt így azonnal elkezdtem feszegetni, hogy valahogy kinyissam a bilincseket. Azonban ahogy szabadulni próbáltam észre vette a kiabáló, ami eléggé megzavarta.
- Na na! A bilincsek maradnak! – Mondta miközben engem újabb sokkoló érzés fogott el. Nem értettem a működését ezeknek furcsa dolgoknak de nem is akartam meg érteni csak kiszabadulni.
- A bilincseket nem szabad leszedni! De ha szórakozni akarsz, akkor itt van egy kis móka. Kezdődjék a műsor! – Mondta aztán kinyílt néhány ajtó, amiken állatok jöttek ki.
Az első benyomásom sem volt túl jó erről a helyről de most már még jobban utáltam. Ám gondolkodni nem tudtam tovább, mivel meg zavart az, hogy pár fegyver hullott alá fentről. A másik kettő rögtön rohant a fegyverekért és fel is kapták azt, amelyik nekik tetszett. Az óriás egy hatalmas buzogányt, míg a kecskeszerű nő két rövid kardot kapott fel. Nem kellet túl sok ész, a hoz, hogy meg mondja bárki, hogy mi a célja az egésznek. Harc csak harc, ami életre, halálra megy, mint valami hülye látványosság. Amit csak azok élveznek, akik nem normálisok és akik nem vesznek részt benne. Bár személy szerint nem ellenzem a gyilkolást, de azt már igen, ha valaki rá akar, kényszeríteni. Fortyogtam magamban miközben neki készültem az ütközetnek. Tudtam, hogy egyszerű állatok nem lesznek ellenfelek számomra, de az igazi erőmet azért szeretném rejtve tartani azért, hogy kijussak. Ennek megfelelően úgy döntöttem nem használom a fém mágiát. Ennek a döntésemnek viszont az a következménye, hogy sokkal nehezebb lesz minden. Ahogy magamban mindent eldöntöttem várt rám a csata. Az első állat, ami felém jött egy oroszlán volt, mintha csak egy macska vetné magát a gombolyagára úgy ugrott rám. Ekkor én az egyik kezem felé tartottam és egy tűz labdát lőttem rá, ami elég volt a hoz, hogy elvétsen engem. Ez után puszta kézzel kezdtem el ütlegelni nagymacskát mindaddig, míg az el nem ájult. Megölni nem akartam mivel más sorakoztatásáért nem fogok életeket elvenni. Ezt követően, egy lánglabdát vágtam teljes erőből a kupolának, hogy lássam milyen erős. A támadás becsapódott de nem okozott semmilyen kár mivel a kupolán felfénylett néhány rúna. A rúnák biztosíthatták, hogy nem fog megszökni senki sem, mivel hatástalanították a mágikus támadás, okozta károkat.
- ÓÓÓÓ. Nézzék csak az új fiú, megpróbál megszökni. -
Mondta ismét a furcsa hang mire sokkoló élményben volt részem, ami paralízist okozott ennek köszönhetően, mint egy zsák krumpli dőltem el. Feltápászkodtam és elkezdtem magam leporolni. A kis sokkon kívül nem lett nagyobb bajom nyugtáztam miközben az egész testem sajgott. Nem volt időm a fájdalommal foglalkozni mivel egy fekete párduc szinte azonnal, hogy körbetudtam, volna nézni már is rám, vetette magát. Kitérni nem volt időm sem lehetőségem, csak a kezemmel tudtam hárítani a harapását. Nagy szerencsémre sikerült a torkánál elkapni és így elkerülni a végzetes harapását. Ahogy a fenevad letepert elkezdet rángatni, mivel nem bírt megharapni. Ugyan is én jól ráfogtam a torkára annak érdekébe hogy megfojtsam. Habozás nélkül azonnal a balkezemben gyújtottam lángot és egy tűzgolyót kapott közvetlenül az arcába, amivel megégettem a vadat, minek hatására az . Nem hagytam csak annyiban, azonnal lerúgtam magamról és ráküldtem egy tűz pengét, ami el is találta az állatot. Ez lángra gyújtotta a szőrének egy részét, amitől az eszeveszetten kezdett el rohangálni. A fékevesztett futkározásának az óriás vetett éget egy erőteljes buzogánycsapással, aminek hatására a macska elrepült és a lángok kialudtak rajta.
- Ne gyújts fel azért mindent. Még élni akarok. – Mondta némi barátsággal a hangjában.
A válaszom csak egy fejbiccentés volt, hogy tudomásul vettem a kérését. Ezt követően a férfi egy hatalmasat ordított. Nem tudtam, mi lehet vele, hisz akkora, hogy ezek az állatok csak a térdéig érnek neki. Mivel bőven megvolt legalább öt méter, legalább is szerintem. Bár nem tudtam mi a baja de, észrevettem hogy valami a lábát harapja, méghozzá egy újabb nagymacska volt az. Nem haboztam azonnal egy tűzgolyót lőttem rá, amitől elengedte a nagydarab fickót. Aki azonnal fel is rúgta az állatot, ami az aréna falának csapódott.
- Köszönöm. – Mondta udvariasan némi fájdalommal a hangjában az óriás.
Én nem értettem, hogy mit keresek itt, hisz a hegyomlás maga is bőven elég ide. Én és az a másik feleslegesek vagyunk. Hirtelen hangos mekegés szerű hanghallatszót, amire az óriás azonnal fel is kapta a fejét. Én is oda néztem és láttam, ahogy a nő a földön fekve próbál menekülni egy medve elől. Akvimos rohanni kezdett erre én egy tűz pengével támadtam meg az állatot, ami elterelte a figyelmét az óriás meg egyhatalmas ütéssel kiütötte. Oda szétálltam hozzájuk és megnéztem, mi van, hogy tudjak gondolkozni az egészen.
- Nem tudom, minek kellünk mi ide, hiszen neked ez gyerekjáték még akkor is, ha magad vagy. - Kezdtem el mondani a gondolat, menetem mire az óriás csak bólintott.
- Igazad van, de ez még csak a kezdet a java csak most jön. – Mondta miközben a hatalmas kezével, felsegítette a nőt. Nem értettem az egészet de már rohadtul zavart a bezártság.
- Ész most hölgyeim és uraim, most jönnek a mi híres bajnokaink. – Mondta a kommentátor. Mire egy ajtó nyílt meg az aréna egy részén. Rajta pedig az a két idősebb férfi lépett be, akiket a kocsmában láttam. Mellettük egy narancssárga hajú nő volt, akin rózsaszín bőr ruha feszült. Kezében egy tömjéntartó volt, amiből füst szállt a levegőbe. Remek most végre képes leszek megfizetni nekik azért a kis húzásuk ért.
- Vigyáz ezek kemény diók. – Figyelmeztette az óriás. Amit nem nagyon akartam komolyan venni mivel nem hittem volna, hogy olyan erősek lettek volna. Nem haboztam és egyből rohantam, hogy meg támadjam őket. Ám a nő a füstből egy öklöt formált és azzal viszonozta a támadásom még mielőtt közel értem volna hozzájuk. Nem hittem volna hogy egy fűst mágus az ellen felem. Ám az ütés elég volt a hoz, hogy meg állítson a támadásban. Erre válásul egy tűzlabdát lőttem a nőre mire az egyik férfi egy vörös kardot idézett a kezébe és könnyedén kettévágta. Na most jöttem rá, hogy bizony nem lesz egy könnyű menet de, akkor sem adtam fel, mivel az nem az én szokásom. Azzal egy a földről felkapott pengét vágtam nekik, amire elugrottak és szétváltak. Mindegyikük egy - egy ellenfélt választottak és hozzá rohantak. Én az egyik férfit kaptam ki, akinél a vörös penge volt, aki köszönés képen egy lángoló vágással üdvözölt. Eltudtam, előle ugrani, ám ekkor szó szerint elkezdett csapkodni a karddal. A vágások elől épp, hogy képes voltam kitérni annyira gyorsak voltak. Ahogy képes voltam egy kis távolságot nyerni azonnal a lábamra idéztem a láng csizmákat, hogy meg növeljem a sebességem. Így már nagyobb sebességgel voltam képes mozogni. Amit arra használtam, hogy ütéssel, rúgással támadjak, amik elől vagy kitért vagy, a kardjával hárította. Ahogy támadtam a sebességem hirtelen, vissza eset a normálisra. Ezt kihasználva egy nagyon erőset rúgott a hasamba, amitől jó párat bukfenceztem hátrafelé. Fel álltam miközben lihegve vettem a levegőt, nem hittem volna, hogy az öreg ilyen erős legyen. Ekkor a kecskenő csapódót a hátamnak, amitől a földre kerültem. Feltápászkodva láttam, hogy szerencsétlent rendesen elintézték. Én még tartottam magam de rajtam is mutatkoztak a kimerültség jelei. Nehezebben vettem a levegőt és a mozgásom sem volt már olyan gyors. Tudtam, hogy egyedül talán nem fogok tudni győzni, ezért az óriást kerestem a szememmel. De akkor meg láttam, hogy az óriás épp le van kötve, mivel a füstmágus rendesen megszorongatta. Alig volt képes bármit is tenni az ellenfele ellen, míg nem ő is a földre került. Nem akartam hinni a szememnek egy akkora melákot ilyen könnyen a padlóra küldeni, nem épp kis teljesítmény. Ahogy az óriás a porba rogyott már csak én voltam, aki még némileg képes volt harcolni.
- Vigyázz! – Szólt Akvimos a földön fekve miközben próbált felállni.
Körbenéztem magamon mire egy láb landolt az arcomban, ami azonnal a földre lökött. Az ellenfelem volt az, akiről egy pillanatra megfeledkeztem, egy tüzes csapással jelezte a panaszát, ami mellettem ment el. Lassan elkezdtem fel állni, amit még hagyott a férfi. Be kellet látnom, hogy pusztakézzel nem megyek semmire ellene és a teljes erőm bemutatása, csak nehezítene a sorsomon. Ezért azonnal elkezdtem keresgélni a földön egy alkalmas fegyver után, amit képes lehetek használni. Ami nem ép egy egyszerű feladat tekintve a helyzetet. Ráadásnak eddig csak azt mutattam, hogy tűz mágiát vagyok képes használni. Ha a teljes repertoáromat felhasználnám, akkor nem lenne gond. De van, amit nem akarok használni csak akkor, ha muszáj. Eme gondolat elkezdett felhúzni, amit felhasználtam, hogy erőt nyerjek belőle. Nekirontottam az előttem állónak mintha őt akartam volna megtámadni, de előtte oldalra vetődtem a földön gurultam aztán felkaptam azt, ami először a kezem ügyébe akadt. A semminél bármi jobb elv alapján. A fegyver, amit felvettem mind a két végén egy-egy sarlóvolt, amit párméter lánc kötött össze. Nem épp egy hagyományos eszköz de a célnak megfelelt. Ahogy rendesen megfogtam nem is haboztam sokáig, a lábamon máris megjelentek a láng aurák és nagy sebességgel rohantam az ellenfelem felé aki már várt is. Ám még mielőtt közel érhettem volna hozzá a másik fegyvermágus egy hatalmas kalapáccsal vágott a földre.
- Rengéscsapás! – Kiáltotta és a talaj a lábam alatt megremegett. Ez megtorpanásra késztetett, amit a másik ki is használt és egy függőleges vágással támadt rám. Amit még sikerült blokkolnom azzal, hogy terpeszállásban a két apró kaszát kereszteztem magam előtt. A támadóm elkezdett erőteljesen tolni, ám én sem hagytam magam és minden erőmmel én is tolni, kezdtem. Az erőpróbánkat a kecskenő szakította, meg azzal hogy egy hatalmas erejű fejeléssel a padlóra küldte a velem szemben álló férfit. A támadása még engem is elsodort akkora erővel hajtotta végre. Ahogy maga alá gyűrte a férfit azonnal elkezdte vadul csapkodni. Nekem nem maradt sok időm pihenni mivel a másik hangos üvöltéssel jelezte, hogy még ő is ott van. Felém kezdet el rohanni és amikor a közel ért a levegőbe ugrott hogy a kalapácsával fentről csapjon le rám. Ám mielőtt támadhatott volna egy hatalmas kéz egyetlen csapással a falnak vágta, amin úgy pukkant, mint ha egy ágyú dördült volna el. Az óriás volt az, aki segített nekem.
- Két öreg semmirekellő, hogy így elbánjanak velük! Ez már nevetséges! – Szólalt meg a narancssárga hajú nő, aki eddig az óriással harcolt. Ahogy a mondandóját befejezte az óriás a földre esett hatalmas robajjal. Biztosra vettem, hogy az eddigi harca miatt került ilyen helyzetbe. Legalább egy-egy ellen kell most harcolnom, ezzel könnyebbnek módható volt a dolgom. Bár ha a meláknak nem ment, akkor nem lehet olyan gyenge. Nem várhattam ara, hogy ő támadjon ezért megindultam felé miközben a két sarlót jó erősen szorítottam. Felé haladva az egyik mini kaszát felé hajítottam hátha eltalálom vele. De erre ő könnyedén kikerülte a támadást. Ami nekem nem jött jól így a másik kezemben lévő sarlóval próbáltam meg kettéhasítani. Ezt azonban megakadályozta azzal, hogy a füstjéből formált öklökkel egyszerre vágott gyomron és ütötte ki a kezemből a fegyvert. Nem vártam hogy ilyen jól reagáljon. A támadása ugyan csak meg zavart de a támadást nem hagytam abba, mivel fegyver nélkül is tudok harcolni. Oldalra ugrottam a következő támadása elől és máris a lábamra kaptam a tűz csizmákat, amik fel gyorsították a mozgásom. Nekirohantam a nőnek hogy végezek vele. Amire csak néhány füst ököl volt a válasza. A megnövelt sebességemnek köszönhetően ki tudtam kerülni és közel jutottam a nőhöz, aki ösztönösen védekezni próbált. Azzal hogy maga elé kapta a kezeit. Ez azonban nem számított mivel a kezembe összpontosított mágikus erő készen állt egy tűz pengére, amit azonnal el is lőttem. Levágva a láncról a füstölőt ezzel kiiktatva a mágiáját. Egy hatalmas bal felütéssel hátrább ütöttem a nőt, aki két-három méterre, a földre került. De onnan nagyon gyorsan fel is állt és már indult is, hogy visszaszerezze a füstölőjét. Amit én nem hagyhattam, épp ezért megtámadtam pár ütéssel. Miket képes volt elkerülni de céljához nem került közelebb. Ezt követőn hátrább ugrott és elkezdett mosolyogni gúnyosan. Nem értettem mit akar ezzel, hiszen tisztán látszott hogy fizikai erő terén nálam az előny. Megindultam felé mire ő elkezdet felvenni valamilyen harci pózt. Ahogy közel értem hozzá és meg ütöttem volna leguggolt és ezzel kitért a támadásom, elöl. Amit aztán a javára fordított azzal, ahogy fel lökte magát ráfogott a kezemre az egyik kezével és oldalra rántott, amit aztán követett az ökle, hogy befejezze. Én még épp időben reagáltam és a szabad kezemmel tompítottam az ütését. Aminek az erejét felhasználtam, hogy ellökjem magam tőle. Az egész egy pillanat műve volt csak ezért kerültem ki, mert ismertem a mozdultatott, amit használt. Ha nem ismertem volna, akkor telibe talált volna. A földtérésem szerencsétlen módon oldalfekvésben történt. Gurultam kettőt mire megálltam. Ahogy megpróbáltam felállni az egyik fegyvermágus rátámadt, amit nem tudtam kikerülni. Végleg a földre kerültem a alapács ütésétől. A fájdalom kezdett túl nőni rajtam már én is a határomon jártam. Hihetetlenül erősek lehettek, ha csak úgy a padlóra küldtek, mintha egyszerű kölyök lennék. Még megpróbáltam felállni ám nem ment, teljesen ki voltam merülve. Annyira hogy csak éppen hogy magamnál voltam mikor egy újabb erős kalapácsütés végleg kiütött.
A cellámban tértem magamhoz miközben a testem minden pontja fájt. Nehezemre esett elhinni, hogy ezt tették velem, ráadásul nagyon könnyen. Mozogni is alig bírtam a fájdalomtól nem, hogy vergődni.
- Rendben vagy? – Kérdezte Akvimos a mellettem lévő ketrecből.
- Megvagyok. És te? – Kérdeztem miközben, nagy nehezen felültem.
- Én rendben vagyok. – Mondta aztán átnézett a szemben lévő ketrecbe síró Nenére.
El tudtam képzelni, hogy minek sír mivel nagyjából ugyan azon mentem keresztül, mint ő.
Ahogy néztem furcsa mód az én sérüléseim, nem tűntek olyan rossznak.
- Ne aggódj nem a fájdalom miatt sír. Hanem a gyereke miatt. - Mondta el az óriás mikor látta, hogy nagyon nézem. Ez gondolkodóba ejtett mivel valami hasonlót láttam nemrég. De nem volt kedvem foglalkozni vele, hanem inkább pihentem, hogy erőt tudjak gyűjteni. Ezért inkább aludni próbáltam, hogy mi hamarabb visszatérjen az erőm. Nem tudtam elaludni, mivel egy sikítozás zavar meg, aminek az oka egy nő volt, akit az őrök éppen el akartak hurcolni. Nem nagyon akartam törődni vele, de amikor láttam, hogy leveszik róla a nyakörvet és bilincseket, hogy egyszerűbbekkel helyettesítsék azokat. Erre egy jó ötletem támadt, ami talán kijuttathatót volna innen.
- Mit akartok vele férgek! – Kiáltottam közbe, hogy felhívjam magamra a figyelmet, pedig nem is érdekelt az egész. – Csak gyengékkel vagytok képesek kezdeni! – Próbáltam felhergelni őket. Ami sikerült mivel odajött az egyik hozzám és a nyakörvet használva lesokkolt. Aztán ketten ki húztak a cellából és meg tartottak, hogy a harmadik verhessen. Az első pár ütés után én egy erős rúgással ellöktem és így a másik kettőnek karjaiból is ki rántottam magam, mivel mind a földre kerültünk. Ahogy ott feküdtünk én egy-egy ütéssel kiütöttem őket. Aztán megpróbáltam az egyiktől elvenni a kulcsait, míg az a földön volt. A tervem addig működött, hogy képes voltam meg kaparintani de egy újabb sok a padlóra küldött és így csak egy kulcsot sikerült elvennem. Ami után a három férfi jól összerugdosott. A földön fekve húztam magam össze, hogy védjem magam valahogy. Na meg főleg a kulcsot, amit megszereztem ezért a ruhámba rejtettem. A rugdosás végére szinte teljesen össze voltam verve annyira, hogy a testem minden része fájt. Bevágtak a ketrecbe és rám zárták az ajtót.
~Ezt még megbánjátok, amint kijutok végzek veletek. ~ Gondoltam magamban mielőtt az eszméletemet vesztettem volna.
Magamhoz térve a fájdalom csökkent és némileg jobban éreztem magam.
- Jól vagy? – Kérdezte Akvimos.
- Igen. – Hangzott tőlem az egyszerű válasz.
- Szerencséd, hogy nem öltek meg. –
- Szerencse az bizony. – Fújtam egy nagyot. – Menyit aludtam? –
- Nem sokat talán fél órát. Mért? Valami fontos dolgod van?-
- Igen. - Mondtam és azzal elővettem a kulcsot és próbálgatni kezdtem, hogy mit is nyit.
Szerencsémre pont a nyakörvet nyitotta, amit le is vettem. Ez követően kipróbáltam a mágiám egy fém golyó alkotásával és ment. A mágiám visszakapása nagyot lendített az esélyeimen a kijutásra. Éppen ezért a nyakamra alkottam egy hasonló nyakörvet, hogy ne vegyék észre. Természetesen gondosan elrejtettem mindet köszönhetően a hosszú hajamnak és annak, hogy a sarokban kuporodtam. Nem látta senki, hogy mit csináltam és pont ez volt a jó. Mivel így csak várnom kellet a megfelelő alkalomra. Ami pont adta is magát még hozza az étel osztás keretén belül. Megvártam, míg kiosztják a kaját, ami nem volt valami sok csak éppen annyi, hogy ne haljon tőle éhen az ember. Ahogy az ételt bedobták a ketrecekbe én próbáltam jól megnézni és az emlékezetembe vésni a kulcsok alakját, amik az őrnél voltak. Mivel tudtam, ha nem szedem le a béklyókat, akkor nem tudok kijutni. Miután elment befaltam az ételt, hogy legyen energiám. Aztán elkezdtem a kulcsokat meg alkotni vasból. Ahogy kész lettem egyel azonnal ki is próbáltam. A harmadik pont nyitotta a bilincseket. Ahogy azok lepattantak azokat is elrejtettem magam alá, hogy ne vegye észre senki. A cella sarkában ülve mindenre volt lehetőségem, anélkül hogy észre vettek volna. Újabb percek teltek el, míg jött egy őr, aki ahogy hozzám ért megszólítottam.
- Engedj ki! – Kiáltottam rá.
- Fogd be és maradj nyugton, úgy is mindjárt véged. – Mondta aztán nevetett egy jót.
Én erre csak elővettem a vasgolyót és belelőttem egyenesen a fejébe. A szerencsétlen még reagálni sem tudott, az egészre. Ahogy meghalt a velem szemben lévő Nene szinte azonnal utána kapott, hogy megszerezze a kulcsait. A cellákban ülők felfigyeltek erre az egészre. Mire én az ajtóhoz kaptam és csendre intettem őket. Amit ők be is tartottak a vas zár nem jelentett gondot könnyen kitudtam, nyitni az ajtót az egyik már megalkotott kulccsal. Ahogy kiértem azonnal kinyitottam Akvimos és Nene ketrecét és nekik is adtam kulcsokat, hogy szabadítsák ki a többieket is. A ketrecben raboskodók értették a helyzetet és csendben maradtak egészen addig, míg nem hallottak jönni egy katonát. Akkor a hanghoz közel lévők zajongani kezdtek ezzel segítve a szabadulást. Ám ahogy a férfi befordult a sarkon mihozzánk én azonnal amint megláttam lelőttem egy vasgolyóval. Tompa puffanással esett a földre. Ezt követően tovább folytattuk a rabok kiengedését miközben figyeltünk arra, hogy ne vegyenek észre.
- Nesztek itt van még pár kulcs. - Mondtam halkan miközben pár kulcsot, oda adtam a menekülőknek. - Én előre megyek ti, engedjetek ki mindenkit. – Azzal elindultam felderíteni az épületet. A ketrecek között haladva mindenkit csendre intettem.
- Nyugi azonnal szabadok lesztek. - Hallatszott mögülem egy női hang. Nene volt az aki követett.
- Te mit keresel itt? – Kérdeztem meg halkan.
- Segítek. Mivel jobb a halásom, mint neked és tudom, merre kell menni. – Mondta halkan a lényeges információt.
Ezt követően kiengedett pár rabot, akiknek én adtam még kulcsokat. A nő vezetett és igen hasznosnak is bizonyult mivel rögtön az örök szobájához vezetett ahol voltak páran.
- Óvatosan ott vannak benn, vigyáznunk kell, nehogy meghaljanak. – Mondta halkan Nene.
Én nem szóltam csak alkottam pár vasgolyót, hogy csak kikeljen lőnöm őket ezzel is gyorsítva a mágia sebességet. Ahogy végeztem berontottam és elkezdtem lövöldözni ezzel minden őrt szinte azonnal megöltem, még meglepődni sem volt ideje a három férfinak. Bár könnyen ment az egész de a kimerültség még éreztette a hatását. De ez nem állíthatott, meg mivel ki kellet jutnom amilyen hamar csak lehetett. Ahogy a kiszabadítottak felvették a fegyvereket tovább, követtük Nene-t aki vezetett a kijárat felé. Pár perc alatt meg is láttuk a szabadságot, jelentő kapukat ám a hoz, hogy oda jussunk egy nyílt területen kellet átmenni, amit katonák figyeltek. A helyzetet tovább nehezítendő a kapu be volt zárva. Ott álltunk a falnál és próbáltuk kitalálni mi lesz. Ekkor megérkezett Akvimos és még több szabadulni vágyó lénnyel. Mint valami állatkart, ahol fél ember fél állat lények, és még ki tudja mik voltak. Akik között voltak olyanok is, hogy nem tudtam volna megmondani milyen fajhoz, tartoznak. ~ Még több furcsa dolog. ~ Siklott át az agyamon a gondolat. Ezt követően az egyik hirtelen megindult kirohanni és hangosan kiabálni. Ezzel teljesen magára vonva a figyelmet minek köszönhetően minden ki ráfigyelt. Talán épp azért, hogy elcsalja a katonákat, akik jó páran voltak. Nem tudta mit kitalálni arra, hogyan lehetne kijutni biztosan így csak az maradt, hogy előre. Azzal én és a többiek is neki indultunk a kapunak azzal a céllal, hogy kiszabaduljunk. A megjelenésünk komoly meglepetést okozott, az örök között. Azonnal elszabadult a káosz és fejetlenség. Az őrök megpróbálták az utunk állni. ám miénk volt a túl erő. A kapu elé állókat könnyedén levertük és már csak a hatalmas fa ajtó maradt, köztünk és a szabadság között. Ekkor azonban a távolból két fénycsóva tört elő, amik eltalálva két menekülőt a földre küldték azokat. A támadás irányába néztem és megláttam a két fegyver mágus és mögöttük a nőt. Nem haboztam a kapuhoz rohantam, ahogy oda értem azonnal az öklömre alkottam az acél karmokat aztán a vasököl mágiával megspékelve egyetlen ütéssel, kinyitottam. Ezzel szabaddá téve az utat magamnak és a többieknek.
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeVas. Nov. 29, 2015 5:50 pm

Spoiler:


Cirkusz és rács
4.rész

A tömeg megindult kifelé a szabadba. Azonban az ellenfelek sem tétlenkedtek. Egy füst köd kezdett utánunk eredni. Én nem vártam senkire nekiindultam és futni kezdtem. A körülöttem lévők is hasonlóképpen cselekedtek és ki merre látta jónak arra rohant. Bár sikerült kijutnom de még elkellet, érnem az erdőt, ami nem volt túl messze. Akvimos és Nene mellettem rohantak egészen addig, míg már elég távol éreztük magunkat. Ekkor a nő megállt, hogy pihenjen. A nagydarab és én is tartottunk egy kis pihenőt. Bár máskor ekkoratáv nem jelentett volna gondot, de most nagyon fárasztó volt. Ugyan is, szinte alig volt erőm már akkor is mikor a cellából kitörtem.  Mellé még a mágia és a futás tényleg fárasztó volt. Még szerencsém, hogy nem átlagos edzéseken mentem át.
Éppen kifújtam magam, amikor mikor Nene kérdezni kezdett.
- Most mi less? Mihez fogunk kezdeni? – Aggodalmaskodott.
- Nekem mindegy. Én csak el akarok tűnni innen olyan, messe amilyen, messze csak lehet. – Felelte Akvimos lihegve.
- Én a fiamat keresem meg. Mikor elfogtak elvesztettük egymást. Pedig éppen egy közeli gyógyítótól jöttünk. – Kezdett mesélni a Hanju. Nekem a gyógyító szó hallatán jutott eszembe Atheria. Míg a gyerek akit, elvestet lehetett az aki oda rohant hozzánk a házban. Éppen ezért nem akartam pontos információt éppen ezért csa útalólag kérdeztem rá.
- A gyereked úgy nézett ki, mint te csak ő feketében és kb. ekkora lehettet?  - Kérdeztem, miközben mutattam a magasságot.
Nene szeme könnyes lett erre. Ami jelezte hogy bizony eltaláltam. A gyógyító nem más volt mint akivel én is találkoztam.
- Igen. Igen. Ő az. Láttad, valahol? Jól van? -
- Jól van Atheria-nál van. – Mondtam el neki az igazat.
- A gyógyító, akihez vittem. Tehát visszament hozzá. Akkor jó, ha jól van, akkor jó. – Mondta megkönnyebbülten miközben kifújta magát. Most nyugodott meg igazán hiszen megtudta mi van a fiával.
- Menjünk, talán követtek. Nem maradhatunk sokáig. – Mondtam és azzal elindultam. Bár abban a felfordulásban amit okoztam nem épp minket követtek volna de azért nem tartottam lehetetlennek.
- Mégis hova? Ha? – Kérdezte Akvimos.
- Én megyek a fiamhoz más, nem érdekel. – Jelentette ki Nene. Amivel egyet tudtam, érteni mivel minden holmim Atheria-nál maradt. Nem volt tovább kérdés mit tegyünk megindultunk a hanju vezetésével. Ő volt az aki elvezetett minket Atheria házához. Mivel képes volt kiszagolni vagy csak tudta hol van. Amit az erdő gondosan el is rejtett. A háztetején megcsillantak a napnak első sugarai. Egyetlen éjszaka alatt mennyi minden történt.
Ahogy közel értünk a házhoz Nene fia szaladt egyenesen az édes anyához. A nő is elkezdett szaladni. Akvimos megállt és nézte őket én azonban nem törődtem velük és tovább mentem. Az ajtóban Atheria várt rám, aki ahogy meglátott a nyakamba ugrott és áttölelt.
- Úgy aggódtam nem tudta, mi van veled. – Mondta miközben erősen magához szorított.
- Ne aggódj, jól vagyok. – Mondtam miközben furcsán, éreztem magam, nem szoktam, hozza az ilyen családias dolgokhoz. Igaz az eddigi családom nem épp átlagos volt.
- Mégis hol voltál? Mi történt veled? – Tette fel a kérdést némi aggodalommal a hangjában.
- Börtönben. Velük együtt. – Mondtam miközben a másik kettőre, mutattam.
- Mi? Tessék? Miféle börtön? - Tette fel értetlenül a kérdést.
- Olyan ahol ok nélkül tartanak fogva. Van egy nem messze. – Mutattam a hátam mögé.
- Sejtettem hogy valami hasonló van a közelben a sok sérült és árva gyerek miatt. – Mondta eltűnődve. Talán épen azokra gondolt, akiket befogadott vagy épp megmentett. Aztán a többiekhez ment és üdvözölte őket.
- Üdvözletem. Gyertek beljebb pihenjetek nyugodtan. Mindjárt hozok valami enni valót. –  Azzal bement a házba, hogy megvendégeljen minket.
Én kinn maradtam, azért mert volt pár dolog, amit meg akartam még kérdezni.
- Akvimos te tudsz néhány dolgot azokról az emberekről? Nem láttál rajtuk valamilyen tetoválást vagy jelet? – Tettem fel a kérdést annak érdekében, hogy még többet tudjak meg róluk. Vagy legalább is azt tudjam kikkel van dolgom.
- Csak egy személyen láttam Ché jelet, ha arra gondolsz. A jel pedig egy koponya volt két kaszával, amik keresztezték egymást. –
Ezen, szavak hallatára elkezdett forrni a vérem és a kezem ökölbe szorult. Jól tudtam kiknek a jele. Éppen ezért tudott annyira felhúzni az egész.
- Talán ismered őket? – Kérdeztem meg Akvimos mivel, észrevehette a reakciómat.
- Igen. Ismerem. Éppen ezért fogok vissza menni oda. – Mondtam ki miközben odafordultam amerről jöttünk. Nem akartam hogy lássak rajtam, hogy mire készülök. De rájöhettek hogy nem megköszönni akarom a vendéglátásukat.
- Ezt komolyan gondolod? Láttad, hányan vannak? És te csak úgy nekik akarsz menni? – Tette fel a kérdést Nene.
- Délben indulok, ha akartok, akkor velem jöhettek. – Mondtam és aztán bementem a házba. Atheria a konyhában készítette a vendégeknek az ételt.
- Nem sokára kész lesz az ennivaló. Amúgy kölcsön vettem néhány dolgot a mágikus gömbödből. Remélem nem baj?  – Kérdezte mosolyogva mikor meglátott. Én csak bólintottam egyet és haladtam tovább. Nem tudott érdekelni az egész, fontosabb dolgokon járt az eszem mint némi kajának valón. Mikor megtaláltam a cuccaimat elővettem a Merengőt és kimondtam a varázsszót és már is a mini világban voltam. Odabenn bementem a takaros kis házban és átvettem a ruháimat. Szerencsére volt pont ugyan olyan gulyám, mint amilyet viseltem. Ezt követően összepakoltam minden élelmet, amim csak volt és kivittem a kinti világba. Az a kis szoba meg is telt rendesen a sok ételtől. Odamentem Atheria hoz és vitten jó sok kajának valót.
- Mindent felhasználhatsz. Nekem, nem kell. – Mondtam és azzal máris indultam kifelé a házból. A zsebembe ott lapút az apró merengő, míg a hátamon a fém jogar volt. Atherria tágra nyílt szemekkel nézett rám. Talán azt akarta kérdezni mit akarok én. Talán észrevette a szándékom, ami vezérelt. De nem válaszoltam egyszerűen kimentem a házból és levettem a hátamról a fegyvert. Előre tartottam és elkezdtem koncentrálni. Minden mágikus energiámat felhasználtam a hoz, hogy létrehozzak egy hatalmas vasgolyót, ami három méter átmérőjű volt és a különlegessége az volt, hogy a közepében volt egy bemélyedés, ami egy vastag rudat takart. Ahogy elkészült elővettem a Merengőt és rátettem.
- Gömbbe zsupp. – Azzal már is benn volt a hatalmas vasgolyó. Végignéztem a tájon, ami semmit sem változott.
- Most végük. VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!- Üvöltöttem egyet ezzel kiengedve a harag kis részét. – Gömbből zsupp. – Azzal kint is voltam. Oda kinn már vártak rám. Nem értették, mit akarok vagy mit tervezek.
- Minek az a vasgolyó? Mit akarsz vele? – Tette fel a kérdést Nenne miközben a lépcsőn ülve ölében a fiát simogatta. Én felvettem a Merengőt és eltettem.
- Ajándék lesz. – Mondtam egyszerűen.
Épp hogy kimondtam máris megjelent Atheria a kezében egy tárcán némi harapni való.
- A szobában van bőven étel, Tudnál főzni belőle egy kiadós ebédet? – Tettem fel a kérdést, amikor oda ért hozzám Atheria a tálcával. Amin egy tányér rántotta volt egy pohár meleg teával és kenyérrel. Elvettem a reggelinek valót.
- Persze hogy tudok főzni. Csak az, amit a konyhában hagytál, elég lenne egy hétre. - Mondta nagyon büszkén. - De mégis minek? – Kérdeztem meg.
- Kellesz az energia. –
- Akkor tényleg menni akarsz? – Tette fel a kérdést Akvimos.
- Igen. – Mondtam és aztán letelepedtem a földre és elkezdtem enni. A tojás nagyon finom volt és jól is esett. Jobban mint eddig bármi más kaja.
- Mégis mit csináljak mit ennél meg szívesen? – Kérdezte meg Atheria kedvesen.
- Mindegy csak tápláló legyen és könnyen emészthető. – Válaszoltam. Hiszen nekem csak ennyi számított a többit nem tartottam fontosnak.
- Majd kitalálok valamit. Úgyis jó vagyok az ilyenekben. Na meg én tanítottam főzni anyádat és Elfint. Majd csinálok valamit, ami ízleni fog. – Ahogy kimondta jeges borzongás futott végig a hátamon. A falat mit ép, rágtam a torkomon akadt. Erős köhögéssel tudtam segíteni, hogy az eltévedt falat megtalálja a helyes utat. Erre mindenki felfigyelt.  Nem az étel volt az, ami nem volt jó, hanem az emlékek voltak amik megakasztották azt.
- Ha úgy főzöl, mint Elfin akkor inkább magam csinálok valamit. – Mondtam ki a gondolatot, ahogy jobban lettem. Bár tudtam kettejük föző tudománya között a különbbség ég és föld.
- Hehehe. – Nevetett egyet. – Hát ő éppen nem a legjobb példa de ne aggódj az én főztöm szem olyan rossz. – Mondta mosolyogva és azzal elindult a konyha felé.
- Segítek. – Szólelt meg Nene miközben felállt és elindult Atheria után.
Én ott ültem és nem tudtam eldönteni, hogy ez most mit akart jelenteni. De végül arra jutottam, ha a rántotta finom volt csak nem lehet olyan rossz az amit főzni fog. Befejeztem a reggelit és a koszos tányérokat bevittem a konyhába. Ott láttam, ahogy sürögött, forgott a két nő. Hiszen nem csak én voltam, hanem ott volt még egy rakás gyerek is, akiknek enni kelet adni. A délelőtt többi része nyugodtan telt el. Mindössze vagy száz egy centis vasgolyót alkottam, amiket egy kis tarsolyba tettem. Nem azért csináltam őket, hogy játsszak velük, hanem azért mert használat közben csak ki kellesz őket lőnöm ezzel meggyorsítva az ismétlés sebességét.
Ezután követeztek a fegyvereim, amiket megéleztem rendese. Ugyan is nem sokára szükségem lesz rájuk és most van rá időm hogy ezt megtegyem.
Akvimos a gyerekkel játszott a ház előtt. Mintha csak egy jószívű óriás lett volna. Én azonban pihentem és gyűjtöttem az erőmet. És közben a gondolataim azon jártak, miképpen fogok majd cselekedni amint eljön a támadás ideje.
Amint viszont eljött az ebéd ideje kétkedve vártam mi lesz. Ám az asztalhoz érve csalódás fogadott. Nem az volt, amire számítottam. Nem egy egyserű étel fogadott, aminek csak amennyisége sok. Hanem egy asztal megrakva szebbnél szebb és finomabbnál finomabb illatú ételekkel. Nem akartam hinni a szememnek. Olyan pompásan megterített asztallal még nem volt, alkalmam találkozni. Tágra nyílt szemekkel néztem a sok fogást. Ahogy ott álltam a gyerekek megrohamozták az asztalt és mindenki elfoglalta a saját helyét.  A hangulat olyan nyugodt volt. Talán csak, azért mert én voltam az, aki készült a közeledő harcra. Vagy csak, azért mert nem dühtől vezérelve cselekedtem, hanem előbb felkészülten nyugodtan. Nene és Atheria rendet a gyerekek között, akik természetesen engedelmeskedtek is így-úgy. Én is leültem és megkóstoltam az ételt. Nagyon finom volt mintha csak egy profi szakács készítette volna el. Miután megebédeltünk a gyerekek gyorsan szétszéledtek.
Én felálltam az asztaltól. – Köszön finom volt. – Mondtam és azzal elindultam kifelé.
- Nene kérlek, elmosogatná. - Azzal utánam sietett - Kes várj meg! – Szólított fel hangosan. Nem értettem ugyan mit akarhatott, hiszen én most arra készültem, hogy visszamegyek, oda ahonnan megszöktem nem rég. Azért hogy végezzek azokkal az emberekkel.
Ahogy elhaladt mellettem. – Köves! – Mondta ridegen és határozottan. Én követtem egészen a ház elé. Ő megállt és szembe fordult velem.
- Most visszamész nem igaz? – Tette fel a kérdést, amire már egyébként is tudta a választ.
- Igen. –
- Akkor küzdj meg velem! Ha egyszer is meg tudsz ütni, akkor mehetsz. Ha nem akkor….-
- Akkor is megyek! – Vágtam közbe, mielőtt befejezhette volna. Ezt már rég eldöntöttem és nem hallgattam senki sem aki mást mondot.
- Akkor mutasd, mit tudsz. Használd az a stílust, amit Elfin tanított! – Szólt rám és beállt az alapállásba.
- Rendben. – Mondtam és azzal fel vettem egy vállszéles terpeszt. Bár nem vettem komolyan de éreztem, hogy nem engedett volna csak úgy el. Ráadásul már rég nem használtam azt a stílust csak az üss nagyot és gyorsan elvet. Erővel felülmúlni az ellenfelet.
- Gyere! – Adta ki a parancsot. És én támadtam, neki rohantam egy jobb egyenessel. Amit ö ikerült és elkapva a kezem azonnal megpróbált eldobni. Ami azért nem ment mivel azonnal kapcsolva a lábammal kitámasztottam és így nem sikerült neki. Ebből a helyzetből egy rúgással vágtam ki magam, ami ugyan nem találta el de rávette, hogy elengedjen. Ami után ő villám gyorsan hátra szökdelt.
- Akkor most jól figyelj! – Kiáltotta és azzal elkezdett felém rohanni. Ám nem egyenesen, hanem jobbra-balra dülöngélve. Ezt a mozdulatot olyan gyorsan csinálta, hogy úgy látszott mintha kettő lenne belőle. Mire védekezhettem volna már ellőttem is állt és nem tudtam melyik az igazi. Ekkor a keze a vállamon landolt és az arca hozzá ért az én arcomhoz. - Ez volt az iker virág. Ha felfogtad, menj! De jegyezd meg, tiszta fejjel harcolj. – Súgta halkan és lágyan az előbbi tekintélyt parancsoló hang helyett a fülembe. Azzal ő visszament a házba én meg csak álltam. Még az előző járt a fejemben. Csak pár pillanattal később tértem észhez újból. Az hogy Atherria meg mozgatott nem csak azt érte el, hogy a vérnyomásom megnőjön, hanem sikerült lenyugtatni és ezzel a gondolkodás menetem is tisztábbá tenni. Akkor elővettem a Merengőt és kimondtam a varázsszót azzal benn is voltam a zseb világban. Ott magam hoz vettem a fegyvereimet, amikkel az oldalamon már magabiztosan indultam a csatába. Kilépve onnan elindulta el abba az irányba amerről jöttem.
- Várj! – Kiáltott utánam Akvimos. – Veled megyek én is. – Én erre csak bólintottam és azzal már indultunk is tovább.  Nem érdekelt, hogy velem jön vagy sem de legalább használható.
Ahogy haladtunk visszafelé a börtön felé az úton a fák közül elő ugrott üvöltve egy Ballkán. Egy három méteres majom serű lény zöld bundában, amit szürke szívek díszítettek. Egy rdei példány volt. A kezein bilincsek, amik akadályozták a mozgásba. Én meglepődtem ugyan de aztán rádöbbentem, hogy nem fog bántani. Ugyanis csak állt és nézett minket miközben a kezével ütött párat a mellkasán.
- Te vagy az aki kiengedett onnan? –Tette fel a kérdést komoran.
- Igen. – Válaszoltam miközben folyamatosan néztem. Ezt követően én alkottam a fém mágia segítségével kulcsokat, amik egyszer már jól beváltak. Hiszen magamat is ezekkel szabadítottam ki. Odadobtam a Balkánnak, aki azonnal érte is kapott. Ugyanis világos volt hogy ő honnan szerezte a nem kívánt ékszereit.
- Szabadítsz ki magad. – Mondtam neki és ő azonnal le is, szedte a bilincseket magáról.
- VÁÁÁÁÁ. Ezért még meg fizetnek azok a rohadék emberek. – Üvöltötte vadul.
Én tovább indultam mit sem törődve.
- Ha bosszút akarsz állni, akkor gyere velünk. – Mondta Akvimos aki eddig csendben volt.
- Rendben. Veletek megyek. De csak, azért mert nem hagyom, hogy ezt meg ússzák azok a férgek. – Szólalt meg a Balkán aki talán a bosszú vezérelt. De ez mellékes is volt mivel engem is az vezetett. Na meg az ő fajtája elég indulatosnak számított.
Azzal tovább indultunk, hiszen a cél már nem volt messzebb egy-két kilométernél. Amit hamar meg is tettünk. És ott álltunk az erőd előtt az erdő rejtekében ahová nem rég menekültünk. Egy hatalmas nagy építmény, amit erős falak vettek körül. Középen egy jól látható kupola volt. Az alatt meg agy nagy kocka alakú építmény. Ami talán a cellákat tartalmazta és benne a rabokat. Akik nem igazán voltak emberek. De nekem nem is ők számítottak, hanem azok, akik őket őrizték. Hiszen nekem velük volt dolgom. A mi csapatunk csupán három főt számlált míg az ellenfél létszáma ismeretlen volt.
- Most mi lesz? Van valami terved? – Kérdezte Akvimos.
- Van. Kopogok. – Ahogy kimondtam azzal meg is indultam rohanni az erőd felé. Ahogy rohantam elkezdtem használni a repülés mágiát, aminek köszönhetően hamar a levegőbe emelkedtem és jól láthatóvá váltam az ellenség számára. A terven kezdetét vette azzal, amikor a riadó jelzés felhallatszott. Én erre a magasba kezdtem el emelkedni. Egészen addig, amíg már az építmény apró háznak nem látszott. Ekkor benyúltam a táskámba és elővettem a Merengőt, amit egy laza mozdulttal felfelé dobtam. Ám mielőtt elengedtem volna, kimondtam a varázsigét.
- Gömbbe zsupp. – Azzal a mini világba is voltam ahol a már előre elkészített vasgolyót megragadtam.
- Gömbből zsupp. – Azzal már kint is voltam a vasgolyóval a kezemben. Míg egyik kezemmel fogtam a vasdarab rúdját addig a másikkal a Merengőt, fogtam meg és tettem el. Ahogy eltettem érezni kezdtem, ahogy lehúz a nehezék. Nem álltam neki ellen, hanem a mágiát kihasználva kezdtem vele együtt zuhanó repülésbe. A vasrúdba kapaszkodva, ami a golyóba volt alkotva olyan módon, hogy annak fogása kényelmes legyen. Amikor már mind két kézzel fogtam, elkezdtem a körbe forgatni azt a tengelye körül. Ezzel perdültet adva a zuhanó golyónak. Egyre gyorsabban körözve és ezzel egyre gyorsabban pörgetve a vastömböt. A talaj csak közeledett és az épület egyre nagyobbra nőtt. A vasrudat markolva elkezdtem kibillenteni az egyensúlyából a fémtömböt. Ezzel egy homorú, antiballisztikus ívet adva a zuhanás pályájának. Bár nagy fordulatszámon kis eltérést tudtam elő idézni, azonban a nagy távon, amin a golyó zuhant elégnek bizonyult. A talajhoz közeledve már nem vízszintesen köröztem, hanem függőlegesen. Amikor elengedtem a rudat a gravitáció hatásával felgyorsítót tömeg egy meteorként csapódott a kapunak, amit játszi könnyedséggel tört át. Én a forgás hatására még pörögtem egy párat mikor a földre, ereszkedtem kóválygó, fejel. Szédültem a sok pörgéstől, amit nem rég hagytam abba. Így kellet egy kis idő, amíg helyre jöttem. A fejem fogva néztem körbe, mikor megláttam a golyó által tört utat. Nem csak a kapun tört át, hanem folytatta az útját és a szemben lévő falba is lyukat ütött. És mindent letarolt, ami az útjába került. Ezzel jó néhány embert is szétnyomva vagy súlyosan megsebesítve. Akiknek volt akkora szerencséje, hogy túl éljék és csak sérültek azok a földön, fekve kiáltoztak és jajgattak. Pont a kirohanó katonák közé csapódott és ezzel az ellenség létszámát jelentősen csökkentette. A hátam mögül hallatszott, ahogy a másik kettő felém tart. Akvimos ahogy megérkezett elszörnyedt a látványtól.
- Na ezt biztos meg hallották. HAAAAA. – Nevette el magát a balkan.
- Menyünk. – Mondtam és meg indultam előre. Ám az előző mutatvány még éreztette a hatását. Ugyanis ahogy léptem egyet elestem. A világ még forgott és kavargott körülöttem. Megráztam a fejem és feltápászkodtam. Ahogy minden kezdett a helyreállni úgy én is egyre magabiztosabban kezdtem el mozogni. Az, az egy perc, amíg helyre jöttem elég volt arra, hogy az ellenség katonái oda érjenek. Azonban a két társam Akvimos és a balkán nem hátráltak, hanem felkészültek a csatára. Én a zsebembe nyúltam és kivettem belőle egy jó marék vasgolyókat, amiket pont azért alkottam, hogy felhasználjam itt. A golyókat hüvelyk ujjammal indítottam meg. Azonban a fém gépfegyvert használva lőttem őket az ellenségre. Mivel csak lőnöm kellet és nem kellet az alkotásra figyelnem így még gyorsabban tudtam tüzelni. Ezzel golyózáport zúdítva az ellenségre. A test páncélok, amiket viseltek ugyan védtek valamit, de a lövedékeim képesek voltak rajtuk átütni. Ezzel megtizedeltem őket de még így is maradt elég belőlük. De nem aggódtam, ugyanis akik túlélték az előző támadásom azoknak nagy része felbukott. Ők nem kaptak halálos lövést de, megsérültek és harcképtelenné váltak. Nem véletlen oly hatásos a fém mágia. Akiknek meg szerencséje volt azok meg tovább támadtak. Akvimos és a balkán üvöltve előre törtek és nekirontottak az ellenségnek. Felvették a harcot azzal a két-három katonával. Én sem maradtam rest. Benyúltam a mágikus zsákomba és elővettem a jogarom megy egy kétágú villára hasonlított. Azzal a kezemben indultam meg a harcba. Mikor is egy katona támadt rám karddal egy a fejemre célzott vágással. Amit a jogarom nyelével hárítottam. Majd egy jókorát löktem az ellenfelem fegyveren és aztán a ball kezemmel, amivel a fegyverem alsó rését fogtam egy körívest lendítettem. A jobb kezemmel elengedtem a felsőbb részét és így egy elég nagy félkört írtam le. A jogarom villájának külső éle, amit jó élesre fentem átvágta az ellenfelem torkát. Mivel is a fegyverét nem tudta elég gyorsan védekezésre fordítani. Rongybabaként esett össze előttem. A halott mögül hirtelen egy öreg összes hajú férfi ugrott elő. Ő volt az egyike annak a két fegyvermágusnak, akikkel nem rég az arénában meggyűlt a bajom. A támadása meglepett és védekezni is alig maradt időm. A jogarommal próbáltam blokkolni ám egy kézzel szinte semmit sem ért a próbálkozásom. Lecsapta fegyverem, és nekem szegezte a kardját.
- Most véged! – Kiáltott és megindította a kardját, hogy átdöfje a szívem. Ám én erre a vaspáncélt kezdtem alkotni magamra. Aminek mellvértje képes volt megállítani a kardpengéjét, ami így tompán puffant. Én csak a felsőtestemet, érő ütést éreztem. Hátraléptem egyet a mire megálltam és aztán a jogarommal, csaptam egyet felé. Amit könnyedén ki is védett a kardjával. Hátrább ugrottam, amikor eltaszította a fegyverem. A kis távolság, ami keletkezett jól jött a hosszú fegyverem miatt. Az öreg nekem rontott egy fejre mért függőleges vágással. Én ezt könnyedén kivédtem a jogarommal. Ám amikor ott álltunk egymásnak feszülve. Az öreg teste körül fény jelent, meg ami körbe burkolta. Ahogy a fény elmúlt az ember helyett egy balkán állt előttem. Aki vigyorogva jelezte kezével, hogy minden oké. Nem értettem mi történt de rémlett valami olyasmi, hogy a balkánok képesek valami hasonlóra. Ám az idő nem volt alkalmas arra, hogy találgassak vagy annyira foglalkozzak vele. Körbenéztem és láttam, ahogy Akvimos épp az utolsó katonát ütötte ki. A jobb kezemben tartva a jogarom fém mágiával alkottam két gyűrűt, amikre ezután ráalkottam azokat a kulcsokat, amik már egyszer kilyúttattak.
- Fogjátok! Ezek nyitják a zárakat. – Mondtam és azzal egyet - egyet oda dobtam nekik. – Menjünk! – Mondtam és azzal meg is indultam az épület belsejébe. Nem, azért mert a foglyok kiszabadítása annyira érdekelt volna. Hanem inkább valami más, ami sokkal fontosabb volt számomra. Éppen ezért nem is haboztam elsőként rohantam be a hatalmas lyukon. Végig a folyosókon és termeken nem törődtem a ketrecekkel, hanem hagytam Akvimosra a feladatott. Én inkább az erősebb ellenfelekkel akartam végezni. Ami meg is adatott ugyan is a másik mágus épp előttem tűnt el egy nagyobb ajtón át lépve. Én meg álltam egy pillanatra és nem rohantam tovább. Lassan sétálva léptem át a nyitott ajtón, ami nem máshova vezetett, mint az arénába. Előttem ált az ősz hajú öreg férfi, rajta egyszerű páncélvolt, míg kezében egy hatalmas vöröses színű kard volt. Ott állt velem szemben az aréna közepén.
- Tudtam, meg kellet, volna öni téged, nem pedig megtartani rabszolgának. De ezt most kijavítom. – Mondta haragos arccal miközben a fegyverét, szorongatta.
- Az nem lesz olyan könnyű. – Mondtam és felvetem a harci állásomat.
- Azt hiszed ér bármit is a tetted. Amiket kiszabadítottál azokat, nagyját összefogtuk. A társaidat meg Loren most intézi el. –
- Akkor kezdjük is el. –
Erre a kijelentésemre a kardja lendítésével egy lángoló vágást indított felém. Én a jogarom lendítésével egy tűzpengét lőttem rá. A két támadás egy nagyot robbant amint összeértek és kioltották egymást.
- Nem rossz, Nem rossz. – Kezdte el mondandóját, ahogy a füst eloszlott. – De ennyivel nem mész szemire ellenem. Szétvágom az őszes támadásod. -
- Egy tűzcsászár kardnál több kell ellenem. – Mutattam a fegyverére bal kezem mutató újával.
- Attól hogy tudod mi ez még nem vagy előrébb. – Mondta és azzal meg indult felém. Én sem tétlenkedtem és neki rontottam. Közel érve egymáshoz azonnal összecsaptunk. A két fegyver hangosan csapódott egymásnak. Amit újabb és újabb csapások követtek. Egyikünk sem hagyta magát csak úgy legyőzni. Amint sikerült öt ellöknöm magamtól azonnal hátrább ugrottam ezzel nyerve távolságot.
- Nem vagy rossz a korodhoz képest kölyök. – Mondta lekicsinylően. – De attól még nem érsz fel hozzám.
- Akkor ehhez mit szólsz. – azzal előre nyújtottam a bal kezem miközben a jobban lévő fegyveremet a vállamra helyeztem. Az előttem felvillanó varázskörből záporozni kezdtek a vasgolyók az ellenfelem felé. A lövedékeimet heves kardcsapásokkal védte ki. Bár azért meg látszott rajta hogy erre aztán nem számított.
- Fém mágia? Tehát így jutottál ki. De ez nem számít egy olyan mágiával, aminek semmi haszna és csak mutatványnak jó nem fogsz elérni semmit. Különösen nem egy olyan trágyahányó villával, mint az. – Mondta gúnyosan miközben a fegyveremre mutatott.
- Tényleg? – Tettem fel a kérdést ridegen. A jobb kezemmel a fegyverem egy gyors mozdulattal magam elé rántottam majd a másik kezemmel is ráfogtam a nyelére. Átvezettem a mágikus erőmet a fém jogaron és a villa két csúcsa között létrejövő mágikus körből az ellenfelemre lőttem pár vasgolyót. Amik bár kevesebben voltak, mint előző társak ám annál erősebbe. Az öreg ismét ugyan úgy hárította ám ezúttal meglepetés érte. Ahogy a lövedékeim a kardja pengéjének csapódtak egymás után, kettétörték azt. A meglepetés és az ijedség tükröződött az arcán eme látványra.
- Hohohogyan lehet ez? Mi történt? - Tette fel értetlenül a kérdést. Mivel az előbb szólta le a mágiám így illőnek tartottam hogy felvilágosítsam.
- A lövéseim egy puskalövés erejével érnek fel és a Fémek jogara tovább erősíti őket. – A válaszra elkerekedett a szeme. Ő nem értette, de számomra ez világos volt ugyanis a nagyobb lövedékek elég erőt fejtettek ki ahhoz, hogy eltörjenek egy kardot. Az öreg továbbra is értetlenül állt és nézte a törött fegyverét.
- Látom mégis ér valamit az a szánalmas mágia. De ennél töbre nem leszel képes. – Kiáltotta dühösen. Eltüntette a fegyverét és egy hatalmas kétkezes kalapácsot hozott elő helyette. – Most véged. – Üvöltött és nekem rohant. Én sem hagytam magam és neki mentem. Összecsaptunk és a fegyverek hatalmasat csattantak. De ezúttal más volt a helyzet a kalapács ereje felül kerekedett és megtántorított. De a vén csont nem elégedett meg ennyivel egy újabb hatalmas csapást mért ezúttal a földre minek hatására az mintha megmozdult volna. Nehezemre esette megtartani az egyensúlyomat a hírtelen jött mozgásra. Ám ezt ellenfelem kihasználta és egy hatalmasat lendített a kalapácsán, ami engem talált el. Bár a mellvértem megóvott a komolyabb sérüléstől, attól még rendesen eltalált. Métereket repültem mire földet értem, amit követően egy-két métert gurultam még. Mikor megálltam és felnéztem még egy csapás közeledett felém. Egy erősebb lökéssel sikerült ellöknöm magamat és arrább gurulni. Így elkerültem az ütést, ami a fölbe csapódott és nagy port kavart. Én ugyan valamennyire sikeresen fel tudtam állni de csak fél térdig jutottam.
- Mi az? Most már nem olyan nagy a szád. – Mondta és aztán a magasba emelte a kalapácsát, amit aztán megindított felém. Nem volt időm gondolkodni és mivel fél térden álltam és onnan indítottam meg a jobb kezem ami ökölbeszorítottam és tovább erőstettem a vasököllel.
- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – Üvöltöttem és minden erőmmel támadtam. A két csapás találkozásakor egy hatalmas csattanás hallatszott mi még az én hangomat is elnyomta. A kalapács feje lerepült a nyélről és pörögve messze repült. Majd a földön pattogott még pár métert. Ez a történés nagyon meglepte az öreget. De én nem hagytam időt neki a balkezemre, alkottam az acél karmokat és egy jól irányzott ütést indítottam meg az ellenfelem felé. Ám ő a kalapács nyelével hárította. Méghozzá olyan módon amilyenre nem számítottam. Két karom közé tartotta a rudat, ami így felfogta az ütést. A karmaim közel voltak a fejéhez de nem elég közel ahhoz, hogy elérjék.
- Ne olyan gyorsan. – Mondta lihegve.
- De. – Mondtam és azzal a kezembe irányítottam a mágikus erőmet és a két karmomat, amik közé a nyelet tartotta használtam célzásra és egy vasgolyóval fejbe lőttem. A teste elernyedt és elterülve zuhant a földre. A támadásomra még reagálni sem volt ideje. Éppen ezért is nyerhettem. A csata után kifújtam magam ám az oldalam még attól fájt, hiszen egy kalapáccsal találtak el nem rég. Aktiváltam a karperecemben lévő lakrimát, ami megszüntette a fájdalmat. Ám ezzel csak ideiglenes voltan jobban. Felszedtem a földről a fegyverem, amit elejtettem és indultam tovább. Ahogy kifelé haladtam az arénából a mellvértem, ami addig védett és kényelmes volt az most már zavaróvá vált. Éppen ezért ledobtam magamról a földre. Jól lehetett látni, ahogyan be volt horpadva a majd egy centi vastag páncél. Némileg megkönnyebbült testtel haladtam tovább. Már csak két személy volt hátra, akiket el kellet intéznem.


A hozzászólást Kes Kontráz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 30, 2016 9:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
Gérard Fernandez


Hozzászólások száma : 263
Aye! Pont : 44
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeKedd Dec. 08, 2015 9:39 pm

Nos, először is elnézést kérek a kései értékelésért, múlt hét második felében elfoglalt voltam, és vasárnaptól kezdve próbálom magam behozni a fórum terén is, ma pedig a kalandjaidra is sort kerítettem. Smile

Bár igaz, az újonnan elkezdett, "Cirkusz és rács" sorozatod első három része már jóvá lett írva számodra, a történet teljes ismeretének érdekben azokat is megnéztem.
A történetet jól felépítetted, a karaktereket kijátszásával sem volt gond, bár a helyesírás megint csak kifogott rajtad sok helyen :/ Hasonlóak a problémák, amiket a familiáris pályázatodnál is írtam neked, rengeteg eltévedt, vagy hiányos vessző, és elírás.

Ami viszont ennél is nagyobb baj, hogy az utolsó kalandod, amire már én is adhatnék jutalmat, nem zártad le... A harc közepén egyszer csak vége szakadt, így pedig nem értékelhetem. Egy alapkövetelmény, hogy minden élmény kapjon egyfajta zárást a végén, még akkor is, ha egy folytatásos mű egy darabja, ám amit te csináltál, hogy a párharcot félbehagyva "lezárod" a részt, az semmiképp sem elfogadható.
Kérek, hogy fejezd be a harcot, majd szólj nekem, utána már nem lesz akadálya a jutalmad jóváírásának. Smile
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeCsüt. Jún. 30, 2016 9:14 pm

Spoiler:


Cirkusz és rács
5.rész




Haladtam tovább ám zéró helyismerettel csak vakon találgattam, merre kellene mennem. De ez nem bírt zavarni. Elkezdtem rohanni, hogy mielőbb megtaláljam az ellenséget. Futás közben senki sem próbált meg az utamba állni vagy megállítani. Amit furcsálltam is, hiszen több katonára számítottam. A komor folyosókon végigcikázva elértem hatalmas lépcsőig, ami az emeletre vezetett. Felérve méterekkel voltam az előző szint felett. Előttem a távolban egy ajtó volt látható, ami elég nagydarab volt. Talán éppen a főkolomposra találtam agy csak egy hatalmas teremre. Kérdése merült fel bennem miközben haladtam az ajtó felé. Oda érve benyitottam a hatalmas kétszárnyú ajtón. A mi belül fogadott az egy hatalmas szoba volt ami félhomályban úszott. Nem sokat láttam, mivel a szemem nem szokott hozzá a sötéthez hirtelen. Ám azt láttam, hogy nem messze előttem, van egy ketrec benne valami leláncolva. Hogy embervolt vagy sem nem tudtam kivenni, azonban ha már itt vagyok kiengedem. Meg indultam felé és amint elég közel értem hoz, hogy lássam hol a zár. Azonnal felé tartottam a jogarom és egy vasgolyót lőttem a lakatba. Ami szikrázva pattant le sértetlenül hagyva azt. Nem értettem mi lehet az oka, ám még egyet lőni akartam bele azonban ekkor egy hang megszólalt mögülem.
- Megállj! – Hangzott a parancs egy férfihangtól. Oda fordultam felé, amikor is egy alak rajzolódott ki a sötétből. Nem tudtam kivenni ki az csak annyit, láttam hogy férfi. Nézelődni azonban nem volt túl sok időm ugyanis valamit dobott felém. Ösztönösen támadtam egy vasgolyóval azt, amit felém dobott. Amikor a lövésem eltalálta hatalmas fény és hanghatás keletkezett, amit egy nagyon erős nyomás követett. Egy robbanó lakrima volt az ami a hatást gyakorolta. A lökéshullám nekivágott a ketrecnek. Az ütközés miatt kiesett a kezemből a fegyverem. A földön ültem, mikor előre néztem, és akkor megláttam a robbanás által keltett lökéshullám miatt meg mozdított függönyök mögül beszűrődő fényben. A férfi jobb karján, amit maga elé tartott a robbanás miatt. Ott volt rajta a robbanás által leszakított ruha alatt egy koponya és alatta két kasza keresztben. A jel láttán azonnal eszembe jutott az a nap, amikor a mesterem megölték és a gyilkosnak is pont ugyan olyan jel volt a karján. ~ Meg van. Ő is egy. ~ Gondolat suhant át a fejemen. Mit azonnal tett is követtet a kezemre karmokat, alkottam és meg indultam, hogy széttépjem. Nem érdekelt mi lesz csak végezni akartam vele. Ám alig léptem párat és a padló alattam, meg remegett és beszakadt. A kövekkel együtt hulltam alá az alsóbb szintre. Négykézláb értem földet aztán azonnal felnéztem, oda ahonnan leestem. De a férfi nem volt ott azonban kövek igen, amik pont felém hulltak. Időm sem maradt reagálni mikor egy hatalmas kéz csapta félre a köveket. A kézen bilincs és láncok voltak, amiket én, ahogy megláttam habozás nélkül, vágtam át a karmaimmal. A látványuk irritált és nem hagytam annyiban. Szikrázva hulltak le a béklyók a hatalmas kézről, aminek tulajdonosa nem más volt, mint Akvimos. Aki ott állt mögöttem és pár katonával harcolt és nem épp ő volt a helyzet magaslatán. Amint a katonák megláttak azonnal engem is támadni, kezdtek. Két férfi jött nekem kardal a kezükben. Nekem sem kellet több azonnal nekik ugrottam és egy pillanat alatt, végeztem velük. Nem voltak ellenfelek a dühömnek. Meg indultam a többi felé hogy elintézem őket is. Azonban a semmiből pár fehér gomolygó füst ököl talált telibe. A meglepetésből felrázva magam meg láttam, hogy egy nagyobb füst tömeg gomolyog nem is olyan messze, ráadásul még közeledett is felém. A katonák meg belőle törtek előre Akvimos legyűrésére. Én azok felé indultam, meg akik az óriást próbálták meg láncokkal lekötni. Azonban a füst elkezdte ellepni a helyiséget és ezzel meg állásra késztettet, mivel is nem láttam semmit sem. A hangok minden felől hallatszottak és ez nem sok támpontot adott. Éppen ezért egy kisebb légmozgást használva fújtam el némileg a füstöt. Ami meg mutatta, merre van a mágus, aki okozta az egészet. Ahogy megpillantottam azonnal pár vasgolyót lőttem felé. Ám egy szürke fal állta a támadásom útját. Még mielőtt a füst mindent újra eltakart volna meg indultam a nő felé, akinek a neve Loren lehetett. Közel érve hozzá a füst függönye eloszlott és helyette két ökölforma tört elő. Ugyan képes voltam kikerülni az ütéseket azonban a fullasztó köd miatt a légzés nehezemre esett. Ráadásul az előzőleg kapott sérülések is gyengítettek rajtam. Egy határozott mozdulattal akkora szelet kavartam amekkorát csak tudtam ezzel eloszlatva a füstöt. A megtisztult látóterembe fel tűnt a narancs hajú nő, aki a füstöt használta. Meg lepődött az általam keltett légmozgás miatt és nekem pont jól jött ez. Neki rohantam és egy vasököllel hasba sikerült vágnom. Az öklöm utat tört a testébe, ami füsté esett szét. Amit követően mögüle jöttek az ökölformájú füsttámadások. Mind a hármat telibe kaptam és a földre rogytam. Fel emeltem a fejemet és felnéztem. Akkor lépett a plafonon lévő lyukhoz a férfi, aki az egész banda vezére volt.
- Megölni őket azonnal! Most véged kölyök! – Adta ki a parancsot ott fenn állva az emeleten. A fény, ami rávetült a testére csak a karján lévő jelet világította meg. A látvány végleg kicsapta nálam a biztosítékot. Minden meg szűnt körülöttem. Az épület, az emberek, a hangok még a fájdalom is. A férfi alakja egyre jobban kezdett hasonlítani arra, aki megölte a mesterem. Akkor nem voltam képes tenni semmit. És most hiába minden ugyan az van. Nem vagyok képes legyőzni, nem vagyok elég erős. Hiába edzettem hiába fejlesztettem a tudásom. Nem vagyok képes szembeszállni vele. A düh, amit a saját gyengeségem és tehetetlenségem miatt éreztem mindent felül múlt. Minden eltűnt a sötétségben ahol csak egyedül én voltam négykézláb állva, mint egy kutya.


- Most véged! – Kiáltotta Loren ki máris néhány füst ököllel támadt.
Kes teste megfeszült. Aztán a kilőtte magát olyan erővel, hogy nyomot hagyott a padlóban is. Teljes sebességgel kezdett el rohanni a nő felé. Akit az egész meglepett. Különösen hogy Kes minden támadás elől könnyedén kitért, mintha csak léggömböket kerülgettet, volna. Hiába ismételte meg a támadást Loren. Kes nem lassult a manőverezések közben csak rohant felé. Amikor oda ért elé teljes erejéből támadt egy ütéssel, amibe bele sűrített annyi vasat, amennyit csak bírt. A találat elrepítette a nőt, akinek nem volt ideje kitérni előle. Nekicsapta a falnak, amit át is tőrt. Majd a törmelékkel együtt repült pár métert, míg földet nem ért. Ami egy-két emelettel lentebb volt. Lassan kezdett el fel állni a földről a nő mikor is egy hangos de lágy dallam vált halhatóvá számára. Ezt követően egy alak jelent meg előtte. Pont Kes és Loren között landolt a földön a törmeléken. Egy succubus volt az, akinek formás teste és hosszú barna haja volt. Hatalmas szárnyai, mint függönyök úgy takarták el egymás elől a két felet. Aetheria volt az, aki meg jelent és éneke az egész csatateret bejárta. Minden férfit megbabonázott a bájos hang. Mind azonnal belezúgót mint lovas kocsi a szakadékba. Épp ezért amikor kiadta hangosan és érthetően a parancsát.
- Mindenki álljon le és tegye le a fegyvert! – Azonnal engedelmeskedett mindenki. Kes aki akkor lépett elő az épületből. Szemében lobogott a harag tüze. Ügy tűnt nem hatott rá a démon mágiája. Mivel nem állt, meg hanem tovább akarta folytatni a harcot.
- Te meg ki vagy? Mit tettél? – Tette fel a kérdéseit Loren zavartan. Azonban Aetheria csak egy pillantást vetett rá. Majd farkának végével pofon csapta.
- Hallgass. – Mondta és azzal meg indult Kes felé. – Látom te nem hallottad, amit mondtam. Vagy már nem érted? Állj meg ott ahol vagy! – Kes meg állt és nem mozdult. Aetheria odasétált hozzá nyugodtan. Eközben Loren talpra állt és elkezdte keresni a füstölőjét, amit elvesztett. Ő volt az, akire nem hatott a bűbáj. Mivel az csak férfiakra hatott. Így ő nőként mentes volt a hatástól. Azonban a többi katona, mint a kiskutyák úgy lesték a succubus parancsait. Aki azonban Kes mellé állt és átkarolta a férfi nyakát az egyik karjával, míg a farka mint egy kígyó tekeredett a delikvens testére.
- Még szerencse hogy időben érkeztem. Nem lett volna jó, ha bedurvul a helyzet. – Mondta és azzal végig simította Kes arcát a kezével. – Tegyük izgalmasabbá a harcot. - Mondta és abban a pillanatban szájon csókolta a karjaiban lévő férfit. Akit ez után elengedett teljesen. A döbbent arcú füst mágushoz fordult.
- Kes most alszik. Katatón állapotban van. – Kezdett el magyarázkodni az ellen felének.
- Nem érdekel az ilyesmi. És nem félek tőled sem. – Jelentette ki határozottan. Mivel nem találta a füstölőjét és így nem tudta használni a mágiáját. Ezért felvette egy harci pózt ami nagyon egyszerű volt.
– Na ideje felkelni és munkához látni. – Mondta és egy jókorát vágott az ifjú gyomrába, aki még mindig mellette állt. Amitől az, magához tért. Megszűnt rajta a succubus bűbája és újra a maga ura lett.

- Mi történt? – Kérdeztem teljesen értetlenül. Mivel számomra teljes képszakadás volt onnantól kezdve, hogy azt a jelet meg láttam. Most meg itt állok kint nem, pedig egy csata közepén. Ráadásul mellettem, van egy nő, akiben azonnal felismertem Aetheria-t bár a külseje jelentősen megváltozott. Valamiért meg teljesen gúsba kötött. Nem értettem semmit.
- Mit keresel itt? Mi folyik itt? – Kérdeztem tovább.
- Nem fontos. Most inkább készülj ez a tánc még rád vár. – Mondta és rámutatott Loren-re aki ott állt készen a harcra. – Visszatöltöttem az erődet és kaptál egy kis adrenalint. – Mondta miközben kacsintott egyet. Amit nem tudtam hova tenni nem értettem továbbra sem semmit.
- Mikor?  Hogy? – Tettem fel a kérdést újra.
- Majd később elmagyarázok mindent most ideje harcolni. Én intézem a bentieket. Te meg őt intézd el! – Mondta és azzal meg is indult befelé. Az épületbe, aminek falán egy hatalmas lyuk tátongott. Aminek láttán még jobban elvesztettem a fonalat. Azonban nem volt alkalmas az idő, arra hogy ezen gondolkodjak. Mivel máris nekem jött Loren. Aki nem egy ütéssel sorozott meg. Amiket képes voltam hárítani. Azonban minden egyes mozdulata egyre ismerősebb lett számomra. Mivel én is ezt a stílust ismertem. Éppen ezért már vártam a meglepetésnek szánt támadását. Ami nem más volt, mint egy hirtelen térd rúgás egyenesen a lábaim közé. Azonban ő lepődőt, meg amikor én bal tenyérrel felfogtam a rúgását így nem sikerült eltalálni a golyóimat. Azonban egem meg emelt így képes voltam teljes erővel gyomron térdelni. Amit követően a másik lábammal el is rúgtam magam tőle. Ennek hatására én távolabb kerültem tőle ő meg térdre rogyott. Ahogy meg álltam máris indultam futva felé. Azonban mivel nem nyertem vissza az egyen súlyom teljesen. Ezért a mozgásom inbólygó volt. Amitől az, nehezen volt pontosan megmondható hogy hova célzok. Épp ezért az ellen felemnek nem sikerült eltalálnia. Azonban ez nekem kedvezett mivel én egy teljes erejű vasöklöt voltam képes a képébe tolni. Amit további ütések követtek. Ezeknek a hatására az arcát elöntötte a vér. Ekkor megragadtam a hajánál fogva és ahogy csak bírtam felrántottam és aztán futni kezdtem vele pármétert. Majd nekivágtam a falnak ahogy bírtam. Ami már így is eléggé gyenge volt de most meg adta magát és átszakadt. Én a nagy erőkifejtés hatására hasra estem. Azonban nem volt időm pihenni mivel még mindig volt egy szemétláda, akit el kellet kapnom. Éppen ezért feltápászkodtam és meg indulta tovább menni. Vagyis csak indultam volna mikor is előttem meg jelent Atheria. Aki épp akkor röppent oda. Egy pillanatra meg álltam aztán indultam is tovább. Azonban Atheria meg szólalt ahogy elhaladtam mellette.
- Mi az? Nem akarsz segíteni neki? – Kérdezte meg tőlem. Én ekkor néztem meg csak mi lett Loren-nel. A lyuk túloldalán egy ketrec volt amiben egy Balkán volt megbilincselve. Aki éppen az elé vetett összevert nőt próbálta meg berántani a ketrecbe.
- Nem. – Jelentettem ki.
- Bilincsben nehéz dolga lesz. – Mondta mosolyogva aztán meg indult az udvar felé. – Fent végeztem most megyek tovább. –
- Jó. – Mondtam és azzal a kezeimre, alkottam az acél karmokat. Oda álltam ezután a falhoz és belevágtam az egyik kezemen lévő karmokat. Az tán Feljebb a másik kezemen lévő karmokat. Ezt követően felhúztam magam és kezdtem előröl. Folyamatosan haladtam egyre feljebb és feljebb. Normál esetben már elég sérülést szenvedtem volna a hoz hogy meg elljen állnom. Azonban a fájdalomcsillapító karperecemnek hála nem éreztem a sérülések általi fájdalmat.
Csak furcsán nehéznek éreztem magam. Azonban ez nem hátráltatott és mint egy tank törtem előre. Egyre feljebb és feljebb míg nem elértem az ablakot. Ott meg álltam és a lábaim felhúztam, hogy jobban megtámaszkodjak. Vettem egy nagy lendületet. És áttörtem az ablakot. Ami után a padlón gurultam egyet.  Ahogy meg álltam meg ráztam a fejem és felnéztem Az a férfi állt előttem, aki az egészét felelősvolt. Jahin Oblock meg lepődött arccal állt ott. Nem arra számított, hogy az ablakon fogok betörni. Az ajtó a másik irányban volt és sok időbe került volna a lépcsőzés. Ami kedvezett volna neki. A falon valami furcsa szerkezet volt ami előtt állt. Nem tudom mit akart vele, de nem állt szándékomban megkérdezni. Pláne hogy nem is adott rá időt. Ahogy meg látott azonnal a kezében lévő flintát szegezte rám. Nem kérdezett semmit és nem is habozott azonnal tüzelt. Amire én reagálva megpróbálta kitérni miközben a karmaimat használtam pajzsnak. Ám azok nem sokat értek hisz nem azért lettek meg alkotva. Így nem sokat védtek. De szerencsémre sikerült kivédenem a lövést. Ami miatt az egyik pengém eltört. Erre válaszul előre toltam a bal kezem és tenyerem felé tartva a letört karmomat, mit egy acél nyilat lőttem az ellenfelemre. Ami kivert a fegyvert a kezéből. Ez meg zavarta, egy pillanatra. Amit én ara használtam fel, hogy talpra áljak. Széttártam a karjaim és üvöltöttem egy hatalmasat. Aztán meg indultam a féri felé. Aki azonnal kardot rántott ellenem. Ahogy meg indultam máris készültem hogy használjam a karmaimat. Amikkel fel akartam vagdalni őt. Ám azt sikerült meg akadályozni a kardjával, aminek csapásaival hárította az én csapásaimat. Amit követően egy döfést irányított a gyomromnak. Amit én a karma használva térítettem el magamtól. Úgy hogy a kard pengéje megragadt a karmaim között. Ezt kihasználva mind a ketten teljes erőből próbáltuk meg kirántani a másik fegyverét. Azonban ez csak nekem sikerült igaz a karmaim látták kárát mivel is mind letört a jobb kezemről. De cserében a kard messze repült. Amit én kihasználtam és azonnal a másik kezemen lévő karmokkal vágtam felé. Ő azonban megpróbált kitérni előle. Azonban még így is sikerült telibe találnom a páncélját. Ami sajnos elég erős volt a hoz, hogy felfogja a csapásom. Így nem tudtam átvágni csak ellökni sikerült. Nekivágódott a falnak ahol a furcsa tárgy volt. Meg indultam felé mikor is a falon lévő valami elkezdett fényleni. Aktiválódhatott talán. Azonban Jahin ennek a fejleménynek nagyon meg őrült.
- Ez az. Végre bekapcsolt. – Örvendezett.
Azonban én ezt nem hagytam túl sokáig. Neki rontottam a valaminek. Az öklömbe gyűjtöttem a annyi vasat amennyit csak bírtam hogy annak erejével és a karmaim segítségével pusztítsam el a tárgyat. Ami leginkább egy hatalmas gyűrűre hasonlított. Ahogy a csapásom elérte A karmaim letörtek a kezemről, ahogy a tárgyba álltak. Ezzel megszakítva annak működését.
- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Mi..mi….mi… mit tettél? – Kezdte el remegő hangon miközben egyre jobban próbált tőlem távolabb kerülni. Kézzel, lábbal tolta magát egészen addig, míg meg nem akadt az íróasztalban, ami a szobában volt. Ekkor nézett fel rá. Majd elkezdett nevetni és lassan fel állt. Én nem értettem mit akar. Azonban nem kellet sokat várnom. Egy ládát vett elő ami pont elfért a két kezében. Azonnal arra gondoltam, hogy valami fegyver az amit használni akar éppen azért azonnal célba vettem és előre tartottam a kezem hogy lőjek.
- Várj! Vár! Nem kell sietni. Beszéljük meg. – Mondta félelemmel a hangjában. – Nem tudom ki küldött. De ha mellém állsz, akkor a dupláját kapod annak, amit ígért neked.  Nesze látod, nem viccelek. – Azzal felnyitotta a ládát és egy nagy marék pénz vett ellő. – Tessék ez itt százezer gyémánt. Mind a tied. – Mondta majd nekem, dobta a marék érmét. Amikből én elkaptam egyet. – Dolgoz nekem é kapsz egymilliót. – Mondta és azzal elővett egy nagy köteg pénzt. Amit bőszen lobogtatott. – Az két öreg fegyver mágus már vének voltak. Lorem meg egy kúrva. Ha akarod őt is meg kapod, csak állj mellém. Na mit gondolsz, jól hangzik nem?  - tette fel a kérdést. Amit én meg sem fontoltam. Egyszerűen szánalmasnak tartottam hogy megpróbál megvesztegetni. De mivel ő csak egy ember, aki nem képes mágiát használni. Így azt használja, amije van és az a pénz. Értéktelen papír. Éppen ezért a kezemben lévő érmet a mutató és a hüvelyk újan közé fogtam.
- Nem. – Hangzott az egyszerű és érthető válasz. Amit tett is követett meg pöcköltem az érmét miközben minden megmaradt mágikus erőmet belekoncentráltam. Mintegy puskagolyót úgy lőttem ki a százgyémántos érmét. Ami egyenesen keresztül süvített a férfi fején.
- Nem érdekel a pénz. Nem azért csinálom. – Mondtam, miközben néztem, ahogy a férfi eldől, mint egy zsák krumpli. És közben leveri az asztalon lévő kommunikációs lakrimát. Miután földet ért nem mozgott többet. Én ezért körbenéztem és meg kerestem a jogarom, amit nem rég hagytam el itt valahol. Meg is találtam. Ott volt a ketrec mellet a fölön. Felvettem és akkor furcsa hangot hallottam.
- KCSH. Halló. Halló. Jahin Oblock ott van? – Tette fel a kérdést egy alak a lakrimán keresztül. Én hátrapillantottam hogy mi van.
- Ki az? Válaszoljon? – kérdezte tovább.
- Kes. – Mondtam ki és abban a pillanatban felé tartottam a jogarom végét és egy vasgolyót lőttem a lakrimára. Amitől az széttört és ezzel megszakadt a vétel. Nem akartam tudni kivolt és azt sem mit akart de mivel őt hívta. Biztos az ismerőse volt. Na meg hogy a falon lévő tárgy mágiája megszakadt biztos a miatt hívott. Azonban most volt fontosabb dolgom is. A mágikus karperecem aktiválva elnyomtam a fájdalmat, ami miatt az egésztestemet úgy éreztem, mintha ellenne zsibbadva. De legalább nem akadályozott a mozgásban. Így nem éreztem semmit. Oda sétáltam az ablakhoz és széthúztam a függönyt. És akkor ott volt előttem ö Atheria. Hatalmas szárnyival tartotta meg magát a levegőben. Ahogy meglátott kedvesen elmosolyodott.
- Végeztél? – Tette fel a kérdését.
- Igen. – Mondtam miközben félre álltam, hogy betudjon reppenni. – És te mit csináltál? – Kérdeztem meg miközben a szobába lépett.
- Az összes őr férfi volt így használtam rajtuk a Sucubus éneként így mind belém szeretett. Ezért amikor megkértem őket, hogy dobják el a fegyvereiket és távozzanak. Ők örömmel meg tették. Ez után a foglyokat engedtem szabadon. Bár a legtöbbet már elengedték. Nekem csak a helyes irányba kellet küldenem őket. Azért nálam nem kell így kopognod. Ha be akarsz jönni. – Mondta mosolyogva az utolsó, mondatott. Amit meg is értettem mivel nem épp halk belépővolt. Azonban szükséges volt. Ám ahogy a mondandóját felfogtam azonnal meg értettem mi történt. Én is az éneke hatása alá kerültem így biztos azért esett ki az emlékezetem. Így már világos volt minden. Épp ezért hagytam is azt a témát. Inkább elővettem a táskámból a merengőt, amit az asztalra tettem és kimondtam a varázsszót.
- Gömbbe zsúp. – Azzal máris a mini világba került az asztal és vele együtt minden. Ezt követően felvettem a földre hullott hógömböt és odaléptem a ketrechez és azt is be teleportáltam a mini világba a lakójával együtt. Amit követően oda sétáltam a hullához és elkezdtem átkutatni. Mindet elvettem tőle, amit nála találtam kulcsok, ékszereket, fegyvereket és a sok pénzt amit fel ajánlott nekem. Csak ezt követően indultam meg kifelé.
- Nem jössz? – Kérdeztem meg Atheria-t aki készéggel meg is indult.
- Most meg visszamegyünk hozzám és ellátom a sebeid. Rendben? – Mondtam kedvesen. Ezt követően elkezdett köhögni erősen. Én hiába próbáltam meg közelebb menni hozzá mivel ő a kezével távol tartott magától.
- Minden rendben? – Tettem fel a kérdést.
- Igen csak meg erőltettem magam. Nem lesz bajom. - Mondta és aztán oda jött hozzám és belenyúlt a táskámba és elővette belőle a hó gömböt amit, nem rég raktam bele.
- Mi az? – Kérdeztem meg értetlenül.
- Ezt most elviszem. Én előre megyek, mivel otthon hagytam a gyógyszerem csak, mert annyira siettem, hogy segítsek neked. – Mondta szemrehányóan.
- Köszönöm. –
- Na így már jobb. Most indulok. Ne késs sokat. – Mondta és azzal elröppent. Én ott maradtam, és körül néztem, hátha találok némi íratott, ami érdekes lehet. Azonban ezzel csak az időmet vesztegettem. Mivel nem találtam semmit sem. Éppen ezért meg indultam lefelé a lépcsőn ki az épületből. Szépen lassan haladtam mivel nem voltam olyan állapotban hogy siessek. A jogaromnak most, mint sétapálca vettem hasznát. Így könnyebb volt a járás számomra. Az épület üres és csendes volt. Nem maradt senki. Mindenki eltűnt. Ki ezért ki azért de végül elhagyták az épületet. Én voltam az aki utoljára hagyta el. De ezt nem bántam. Csak mentem nyugodtam vissza Atheria házához. Az út eltartott egy darabig de végül csak meg érkeztem. Atheria volt az, aki az ajtóban állva várt rám. Nem rohant elém csak türelmesen megvárta, míg én oda nem érek.
- Látom, meg jöttél. – Mondta nyugodtam. Amire én nem válaszoltam csak bólintottam. – Na akkor had nézzem milyen sérüléseket, szereztél. – Mondta és azzal meg indult felém. De én intettem hogy álljon meg.
- Nyugalom. Csak pár karcolás. Semmi komoly. Csak pihennem kell egy keveset. Aztán jobban leszek. – Tisztáztam a helyzetet. Amit Atheria meg lepve fogadott.
- Most mit akarsz csinálni? –
- Még nem tudom. De nem sokára megtudom. Csak a hó gömböm kell. – Mondtam ki a tervem részletét mivel nem akartam több gondot okozni neki.
- Értem. Tessék itt van. – Mondta, miközben átnyújtotta a hó gömböt. - De legalább egyél valamit. Ha már kifőztem, míg te ide értél. – Mondta és azzal mag indult befelé a házba.
- Köszönöm. – Szóltam utána. Ahogy eltűnt a szemem elől azonnal kimondtam a varázsigét. – Gömbbe zsúp. – Azzal a mini világban voltam. Ahol az íróasztal várt engem és rajta néhány papír. Elkezdtem nagyjából átfutni az iratokat. Tudtam, hogy lenni kell valaminek, ami a nyomukra vezet. És ez jobban érdekelt, mint bármi más most. Meg akartam tudni mindent, amit csak lehetett, ha már összeakadtam az egyik taggal, közülük. A fiókokat is kiürítettem mindent kiszedve belőlük. Mígnem megtaláltam azt, amit kerestem. Néhány papíron. – Gömbből zsúp. – Mondtam ki és azzal kinn is voltam. A ház lépcsőjére ültem. Már csak azért hogy Atheria megtaláljon. De ahogy leültem, mintha csak rám várt volna. Megjelent a kezében egy tálca rajta egy tányér meleg leves.
- Tessék. Jó étvágyat.  – Mondta és letette mellém.
- Köszönöm. – Mondtam. De nem kóstoltam meg azonnal az ételt. Előbb még ki akartam deríteni mi van a papírokban. Azonban Atheria ezt nem hagyta szó nélkül.
- Jobb ha eszel. Éhesen nem fog az ember agya. – Erre én megfogtam a kanalat, miközben olvastam és merítettem magamnak egy kanálnyit. Majd a számhoz emeltem és megkóstoltam az ételt. Azonnal olyan érzésem támadt mintha villám csapott volna belém nagyon finom volt. Olyan finom hogy azt nem hittem el. A magam fajta vándorok a gyors ételekhez szokva meglepőnek találta az egészet. Jól eset a meleg leves. Annyira hogy még a papírokat is letettem. Csak azért, hogy meg egyem az egészet. Mohon faltam, míg mind el nem fogyott.
- Ez nagyon finom volt. Köszönöm. – Köszöntem meg újra az ételt. Az egész testem mintha feltöltődött volna, nem éreztem magam annyira fáradtnak. Ezek után újult erővel vetettem magam a papírokba. Még a szélsebesen olvasó szemüvegem is elővettem a táskámból. Meg tudtam hogy mi célt szolgált az egész hely. Nem más volt, mint egy ideiglenes raktár az elfogott állatok és rabszolgák számara. Akiket a feketepiacon akartak értékesíteni nem csak az országban, hanem a határokon túl is. Ráadásul a befogásokra olyan mágusokat használtak, mint én. Akiket felbéreltek valaminek az elkapására. Még a törvényes céhek néhány tagját is sikerült be palizni. Mivel ők azt hitték ezzel jót, tesznek. De valójában csak az árút szerezték be az eladáshoz. Míg az embereket banditák és ha kellet sötét céhesek segítségével rabolták el. Így nem volt annyira feltűnő. De ezt leginkább csak néhány sor igazolta azok is csak a néhány napja történtekre mutattak rá. Az aki vezette csak kapcsolat tartó volt. Jahin Oblock Volt a felelős az egész létesítményért. Egy férfi, akinek megvoltak a megfelelő kapcsolatai az egészhez. Csak pénz szerzés volt a feladata. Hogy minél többet tudjon kifacsarni az áruból. Ezt szolgálta a viadal is ami a vásárlók szórakoztatására volt jó. Ám ezzel én nem sokra mentem. De azt leszűrtem, hogy azok, akikre vadászom nem kispályások. És ráadásul a kereskedelemből sok pénzhez tudnak jutni. Annak a gondolata, hogy egy forrásukat elvágtam. Mosolyt csalt az arcomra. Mivel is megtettem az első lépést a bosszúm felé. Ha ők kiépítenek egy kereskedelmet, akkor nekem csak szét kell vernem az egészet. De hogy ezt meg tudjam tenni erőre van szükségem. Sokkal többre, mint amivel most rendelkezem. És pénzre. Rengeteg pénzre. Éppen ezért veszélyesebb munkákat kell vállalnom. Ezzel mind a kettőt meg tudom szerezni. Ezt végig gondolva papírokat a magasba hajítottam és mindet elégettem a levegőben. Ezzel némileg lenyugtatva magam. Csak ekkor vettem észre, hogy mennyire eltelt az idő. Már estére járt. Nem hiába nem csak olvasnom de megértenem is kellet a papírokat. Ami elég időigényes feladat volt. Azonban ezt mindenképpen meg kellet tennem. Nem várhatott. Ott ültem és felnéztem az égre. Csak bámultam a semmiben. Néztem, hogyan változik az ég. Egészen addig, míg végül már a saját szemhéjam belsejét nem bámultam. Reggel arra ébredtem, hogy ugyan ott ülök, ahol este leültem. De rajtam volt egy takaró. Ami meglepett. Ám tudtam ki volt az aki betakart. Nem akartam hálátlan lenni de. Elérkezett az idő hogy induljak. Meg vártam, míg Atheria a saját maga megszokott ritmusában elkezdi a napot addig én megcsináltam, pár edző gyakorlatot. Talán kilenc óra lehetett, amikor is oda jött hozzám. Talán már sejtette, hogy csak arra vártam, hogy elbúcsúzzak és indulok is.
- Már el is készültél? – Tette fel a nyilván való kérdést.
- Igen. Ideje indulnom. Nem akarok tovább zavarni. –
- Nem zavarsz. Bármikor beugorhatsz, ha erre jársz. –
- Rendben. – Mondtam és azzal meg is indultam. – Köszönök mindent. Viszlát. –
- Kes szerinted mire való a mágia? – Tette fel a kérdését váratlanul. Ez meg állásra késztetett engem.
- Én fegyverként használom. Annak érdekében, hogy elérjem a célom. Az hogy ki mire használja nem az én dolgom. – Adtam meg a választ a kérdésére.
- Szerintem meg arra, hogy boldogabbá tegyél vele másokat. Éppen ezért most kapsz egy ajándékot. Fordulj meg. – Erre én meg fordultam és Nem Atheria állt előttem, hanem egy másik nő, aki hasonlított rám némi képen.  – Így nézett i az édesanyád. Csak szerettem volna, ha tudod, hogy néz ki. – Ez volt az ami teljesen letaglózott. Mivel még sose láttam az édes anyámat. Vagyis túl kicsí voltam mikor meg halt hogy emlékezzek rá. Éppen ezért ez számomra többet ért, mint a világ minden kincse. Felbecsülhetetlen dolog volt számomra. Csak álltam és néztem. Nem tudtam megszólalni. Egészen addig, míg egy ötlet nem suhant át a fejemen. Azonnal összecsaptam a két tenyerem és létre nem hoztam egy apró szobrot, ami az előttem álló nőt ábrázolta csak épp kicsiben.
- Köszönöm. – Mondtam ki teljes tisztelettel és alázattal. – Ez a legnagyobb jutalom, amit valaha kaptam. – Mondtam és azzal eltettem a szobrot és tovább indultam. Hiszen megvolt a saját dolgom.
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimePént. Júl. 22, 2016 9:52 am

Ultear-nak sok szeretettel.


Így neveld a madarad
1. rész
A kikelés.
Egyik nap, amikor megálltam pihenni az erdőben ahol haladtam. Kiválasztottam egy nyugodt helyet. Elővettem a merengőt a táskámból és egy fa odvába raktam. Azután kimondtam a varázsigét gömbbe zsupp és máris a mini világban voltam. Nem akartam elhinni, hogy ennyire lefárasztott az előző munkám, ám most úgy éreztem ideje pihenni. Bementem a házba és ledobtam a cuccaimat az asztalra. Ahol minden szét is gurult. Így gyorsan el kellet őket kapnom. Ekkor került a kezembe az, az acél henger amiben. Az apró hollótojás volt. Kinyitottam és ellenőriztem hogy kikelt-e. De még mindig a tojáshéj védelmében kuksolt. Így letettem az asztalra és aztán fáradtan vágódtam bele a közeli fotelbe. Nem volt kedvem máshoz csak pihenni egy jó nagyot. Elnyúltam, mint a síkság és csak pihentem. Ott feküdtem és próbáltam el aludni. Ám nem is sejtettem hogy valaki pedig épp ezt az időt választotta, hogy felébredjen. Az asztalon lévő tojás elkezdett mozgolódni. Azután egy ponton megrepedni. A repedést egy apró véső kezdte el tovább bontani. Szépen lassan hisz ez volt eddigi legnehezebb feladata. Ám amikor sikerült egy nagyobb lyukat törnie magának. Teljes ereéből kiáltott a nagyvilágba. Én eközben épp kezdtem elaludni. Ám a vékony apró hang megzavart. Egészen addig megszoktam a csendet és a nyugalmat. Ám a vékony csipogás zavaró volt számomra.
- Mi az? Mi van már? – Kérdeztem, miközben felültem a fotelben, amiben addig oly kellemesen feküdtem. Nem láttam semmit. Csak azt a csipogó hangot hallottam. Ekkor néztem az asztalra és meg láttam, hogy a tojás elkezdett repedezni. Egyből tudtam mit jelent mindez. Raven most akart kikelni. Azonnal megfogtam a tojást a jobb kezemmel, míg a ballal lesöpörtem mindent az asztalról. Kivettem a dobozból a tojást és letettem az asztalra. Így neki is könnyebb volt kikelni. Néztem, ahogy egyre nagyobb és nagyobb lyukat tör magának. Mind addig míg elő nem bújt az apró kis feje.
- ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ. – Adta ki az első hangokat. Ezek után a tojáshéj kettéreped és széttört több részre. Az apró fióka pedig kiszabadult a világba. Fel vettem az apróságot, aki még ragacsos volt picit. Aki azonnal hangoskodni kezdett.
- ÍÍÍÍÍ ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ ÍÍÍÍÍÍÍÍÍ. – Egy újjal kezdtem el simogatni az apróságot. Ami meg nyugtatta a csöppséget.
- Üdvözöllek a világban Raven. – Mondtam neki, miközben simogattam tovább.


2. rész
Az elindulás
A kezemben tartva szembeszültem az első problémával, mit adjak neki enni. Mivel csak olyan étel volt nálam, ami nekem volt megfelelő. Nem pedig egy kis madárnak. Éppen ezért a kezemben lévő apróságot nézve gondolkodtam. És ekkor jutott az eszembe az ötlet. Letettem Raven-t az asztalra és köré alkottam egy nagy acél gyűrűt. Aminek a célja a mozgásterének csökkentése volt. Így nem tudott elmászni sehová. Ezt követően én a konyhában elővettem egy szelet kenyeret. Amit tűz mágia segítségével azonnal meg is pirítottam jó ropogósra. Ami követően két kézzel összemorzsoltam prézlinek. A maréknyi eledel mellé még egy pohár vizet is vittem. Odaléptem az aprósághoz és letettem a pohár vizet az asztalra ezt követően két apró edényt, hoztam létre acélból. Az egyiket víznek a másikat morzsának. Amiket megtöltöttem. A kis madár csak nézett a még hatalmas szemeivel. Nem értette mi folyik itt. Azonban én óvatosan a tenyerembe tessékeltem. Azért hogy az eddigi tartóból kivett párnát betegyem neki. Erre helyeztem rá Raven-t. Aki már kezdett meg száradni. És egyre inkább nézet ki madárnak. Néztem mit is csinál a kis apróság. Aki nehézkesen kezdett el elindulni. Nem sietett semmivel. Ügyetlen kedve mozgott. Hol jobbra, hol balra dőlt el. Még nem ment neki a meg állás. Azonban végül csak rájött hogy kell meg állni a két lábán. Nem telet bele csak pár órában de akkor is sikerült neki. Ezt követően el indult előre felé még támolyogva és nehézkesen. Botladozva érkezett meg a tőle pár centire levő vizes edényhez. Amit eleinte csak nézet nem tudta mi lehet. Azonban mikor lépni akart még egyet megbotlott és beleesett a vízbe. Szerencséjére csak egy kevés volt benne de neki ez is elég volt, hogy teljesen vizes legyen mindenütt. Én erre kézzel ki tessékeltem a fürdőből. Párszor megrázta magát. Aztán újra a vízhez fordult. Mintha nem tanult volna. Azonban most már nem akart fürdeni, hanem elkezdett inni. Kicsiket hörpintett. Aztán felnézett rám és hagyta lecsorogni a vizet a torkán.
- ÍÍÍÍÍÍÍÍ ÍÍ ÍÍÍÍÍ. – Csipogta boldogan. Megtanulta, hogyan kell inni. Én csak néztem, hogyan teszi meg a botladozó lépéseit. Azonban Raven nem tétlenkedett és tovább indult. Meg akarta nézni mi van a másik edényben is. Odabotladozva a járása már egyre stabilabbnak tűnt. Eleinte csak nézte a morzsát. Nem tudta mit csináljon vele. Azonban Én belecsíptem a morzsába és felemeltem majd leszórtam. Ezt még párszor meg ismételtem. Ami tetszet a picurinak. Aminek hatására belecsípett a morzsába és elkezdte szemezgetni. Ezt követően újra a vízhez ment de már most stabilan és biztonságosan. És újra ivott. Meg volt az első ebédje életébe. Ezen cselekvés kifáraszthatta. Mivel ezek után visszatipegett a párnára é kényelembe helyezte magát. Még nézett engem egy kicsit aztán elszunnyadt. Én hagytam pihenni és inkább mentem és kerestem magamnak is valami kaját. Ami nem más volt mint pár szelet pirítós. Amiket meg ettem aztán mivel az idő is úgy állt. Lefeküdtem aludni. Ravent az ágy melletti éjjeli szekrényre tettem. Hogy biztonságban legyen. Jó alaposan betakarva, hogy meg ne fázzon.


3.
Az elsző szó
Raven már biztonságosan és könnyedén járkált, sőt futkározott minden felé. Igaz azért kellett neki öt-hat nap mire idáig fejlődött. Ráadásul a további fejlődése biztosítása érdekében beruháztam neki egy kiló kukoricadarára. Amit ő nagy örömmel pusztított napról napra. Aminek köszönhetően már nem egy félmaroknyi kismadár volt, hanem már ez teljes maroknyi. Aminek köszönhetően már a környezet is jobban érdekelte. Éppen ezért hagytam neki, hogy nyugodtan szaladgáljon a mini világ füves területén. Mivel ott nem kellet félni, attól hogy baja esik. Persze azért folyamatosan szemmel tartottam. Mi nem volt nehéz. Egy zöld füves területen megtalálni egy fekete tollú madarat. Ugyan is már kinőttek az apró tollai, amik olyanok voltak, mint a csillagtalan éjszaka. Így csak a fekete toll csomót kellet figyelnem. Ami ide-oda szaladgált. És a fűmagokat csipegette.
- Raven. – Szóltam neki hangosan. Erre ő felemelte a fejét és meg keresett merre vagyok. Amikor megtalált hallatta a hangját hangos crow, crow. Hangokat hallatott. Ezzel jelezte hogy ő meg van. Aztán folytatta, amit csinált. Hagytam, hogy még egy kicsit élvezze a kint létet. Ő ilyen kor játszott én meg pihentem Ugyanis valakinek dolgoznia kellet. És az én voltam. Így amikor láttam, hogy kezd fáradni. Meg indultam hogy meg fogjam.
- Raven gyere! Megyünk be. – Erre a szokásához híven felnézett és jelezte, hogy hol van. Aztán meg indult az ellenkező irányba szaladni. Nem akart bemenni. Tudtam jól, hogy ezt fogja csinálni. De akkor sem engedtem neki. Szép nyugodtan sétáltam utána. Én gyorsabb voltam, mint ő. Így nem kellet meg erőltetnem magam. Azonban ő úgy futott, ahogy csak bírt. Így is csak egy vagy két percet nyert magának mikor is én ez kézzel könnyedén meg fogtam és fel emeltem. Az egyik kezemben tartottam, míg a másikkal megsimogattam. Aztán elindultam vele vissza a házhoz. Ám ekkor egy nagyot csipet a kezembe. Ami inkább csak meg lepett, mint fájdalmas volt.
- Hé! Ezt nem kellet volna. – Mondtam neki, aztán folytattam az utamat. Közben elkezdtem kigondolni mit is akarok csinálni. És legfőképpen hogyan is akarom azt megtenni.
- Crow. Krow. Krew. Kres. Kes. Kes. – Hallatszott egy parányi és vékony hang. Aminek iránya pont a kezemből jött. Oda néztem és láttam, hogy Raven felnézve rám bámult és próbálgatta a hangját. Csak néztem, ahogy nyújtogassa a nyelvét felém.
- Mi az? Mit mondtál? - Tettem fel a kérdést neki. Amire ő csak késve tudott válaszolni.
- Kes. – Mondta ki újra. Még bártortalanul de érthetően.
- Ügyes vagy. Nagyon ügyes. – Mondtam neki boldogan miközben az arcomhoz emeltem, és hozzá dörzsöltem az apróságot. Aki tovább fojtatta a lihegést. Jelezve, azt hogy meg kéne itatni. De erre csak akkor jöttem rá mikor az arcomon éreztem a száraz meleg leheletét.
- Ó szomjas vagy? Na akkor ideje megitatni téged. - Mondtam és azzal meg indultam hogy meg itassam.


4
A repülés
Raven életének második hetébe lépett. Ennyi idősen már képes volt meg állni a saját lábán és olyan szinten beszélni, hogy azt meg lehessen érteni. Éppen ezért nem lepett meg hogy Raven a nyomomban járkált.
- Kes. Kes. Éhe vagyok. Kérek magot. – Tudata velem szükségletét. Miközben a lábamnál ugrált.
- Rendben mindjárt kapod. – Mondtam neki miközben a kis tányérjában, kiraktam neki egy adag tengeri darát.
- Fel. Fel. Fel. Vegyél fel! – Kiabálta. Amit csak akkor hagyott abba, ha fel emeltem. Valamiért jobban esett neki, ha magasabban fekvőhelyen ehetett.
- Egyél, jövök egy perc. – Mondtam neki és azzal már meg is indultam. Az ajtó irányába. Azonban fél útig jutottam, amikor is megzavart Raven.
- Várj meg én is megyek. – Mondta és már leugrott az asztalról. A szárnyaival teljes erejéből kezdett el csapkodni. Azonban ezzel nem sokat ért. Még nem tanult meg repülni. Így csak csapkodott hogy a zuhanását lassítsa. Én ahogy vissza fordultam a hangjára csak azt vettem észre hogy már le is ugrott. Azonnal meg lendítettem a kezemet és olyan erős szelet keltettem amilyet csak bírtam. Ez még az asztalt is felkapta a helyéről. Így elég volt a csöppnyi kismadárnak is hogy magasabbra emelje. Aztán meg indultam rohanni és elkapni. Azonban így is vetődnöm kellet, hogy eltudjam kapni. Azonban ő az egészet nem úgy fogta fel, mint én. Ő boldog volt és örömtelien mondogatta.
- Láttad, láttad. Repültem. Repültem. – Én erre fújtam egy nagyot és körbe néztem, miközben felültem a két tenyeremben Raven-nel. Mindent átrendeztem a házban, amit csak meg letet mozdítani.
- Még nem repültél. – Mondtam neki nyugodtan. Amire ő elszontyolodott. – De itt az ideje, hogy meg tanulj. – Mondtam neki mire hatalmasra tágultak fekete szemei és újra boldogan nézett engem. – De szerintem kint jobb lenne gyakorolni. Rendben? –
- Rendben. Rendben. – Örvendezett Raven. És azzal a kezemben tartva kimentem vele az udvarra. Kint meg álltam biztos távolságra mindentől.
- Először melegíts be. Csapkodj a szárnyaddal egy kicsit. – Mondtam neki. Ő meg erre elkezdet verdesni a szárnyával. Hagytam had csinálja egy kicsit.
- Na itt az ideje repülni. Most elfoglak engedni és magadnak kell boldogulnod. – Mondtam nemi.
- Rendben készen állok. – Mondta határozottan.
- Rajta! – Mondtam neki és azzal ki ejtetem a tenyeremből. Ő meg zuhanás közben elkezdett csapkodni, ahogy csak bírt. Ezzel azonban csak annyit ért el, hogy a zuhanását lassította. De ezúttal már nem siettem a segítségére, hagytam had, csinálja meg ő maga. Azonban neki még nem ment. Szép lassan zuhant le a földre. A landolása elég ügyetlen volt. Azonban a fű képes volt eleget tompítani, hogy ne fájjon neki. Miután feltápászkodott a földről meg rázta magát.
- Újra! Újra! Fel! Fel! Vegyél fel! – Kiabálta. Nem akarta fel adni. És tovább akart próbálkozni.
- Jó. Jó. Azonban most próbálj meg mind a két szárnyaddal egyszerre csapni. Ezen felül írj le velük kis köröket a levegőben. – Mondtam neki miközben be is mutattam mit is kéne csinálni.
- Értettem. – Mondta miközben ugrándozott és csapkodott. Ezért felvettem és újra elengedtem. De ez úttal már nem olyan össze vissza módon csinálta, hanem meg fogadta azt amit mondtam neki. És bár lassan zuhant egyre lassabban süllyedt a levegőben, míg nem tovább nem csökkent a magassága és már csak előre felé kezdett haladni. Ráérzett az ízére. És elkezdett lassan repülni. Eleinte még ügyetlenül bukdácsolt, amikor kiesett a ritmusból. Ám képes volt újra és újra visszarázódni.
- NÉZD! Nézd! Repülök! Repülök! – kiabálta örömtelien miközben elkezdett engem körbe repülni. Ezt még párszor meg ismételte mire elfáradt és leszállt. Amit inkább apró zuhanásnak mondtam volna de minden nem lehet tökéletes. Később jobban fog menni.

5
Az írás és olvasás
Egy egyszerű megbízást hajtottam végre, amire Raven is elkísért. Csak pá nővényt kelet megszerezni, amik szörnyek, lakta területen nőttek. Nem egy jól fizető munka ám könnyű, ha nem találkozik az ember semmivel. Éppen ezért megbíztam Raven-t hogy a magasból, kémlelje a környéket. És ő ezt nagy örömmel végezte. Mivel azt csinálhatta, amit a legjobban szeret. Repülni. Ráadásul így ő is kivehette a részét a munkából. Ami csak még jobban tetszett neki. Repült egy kört és meg nézte, mi van arra. Aztán oda repült hozzám és elmondta.
- Nem láttam semmit sem a környéken. Nincsenek sem emberek vagy olyan lények amik nálad nagyobbak lennének. – Mondta boldogan miközben a fejem felett pár centire csapkodott.
- Rendben. Az jó. Már csa meg kell találni azt a növényt. – Mondtam és a kezemben lévő papírra, nézve olvastam milyen növény is kell. Még jó hogy fel lett tűntetve hogyan is néz ki.
- Mi az mit nézel? - Kérdezte Raven.
- Csak a felkérés olvasom. Hogy tudjam, mit kell megtalálni. – Mondtam el neki. Erre ő a vállamra szállt és elkezdte érdeklődve figyelni a papírt.
- Nekem csak firkálásnak tűnik. – Mondta ki a véleményét.
- Az azért van, mert ég nem ismered a betűket. Ha meg ismered őket, akkor tudod mit jelent.  Például ezért a munkáért annyit kapunk amiből tudok neked venni bármit amit akarsz. – Mondtam neki. Erre felragyogott a szeme.
- Akkor meg tudod venni azt a nagy csomag mag keveréket amit láttam a boltban? – Kérdezte izgatottan.
- Nem. – Mondtam ki a rideg tényt. – Ebből akár egy zsákkal is vehetnék belőle neked. Amennyit meg se bírnál enni. -
- Én megbírok enni bármennyit. – Mondta örvendezve.
- Rendben akkor keres nekem olyan növényt aminek hosszú levelei vannak és sárga öt ágú virága van. –
- Rendben. – Mondta és örvendezve elrepült körbenézni. Nem is kellet sokat várni máris visszatért csőrében a növénnyel, amit kerestem. – Ez az? Ugye ez az? Kérdezte meg tőlem.
- Igen. Mutasd hol találtad. – Kértem meg. És ő meg is mutatta. Rengeteg volt belőle és a környéken nem volt egy vadállat sem. Egy könnyű munka volt, amit megcsináltunk együtt. Szedtem egy nagy zsák növényt és visszavittem a városba az orvosnak. Aki kifizette érte a jutalmat. A jutalomból meg vettem azt amit Raven kinézett magának. Ezen felül egy ABCs könyvet is. Amit meg mutattam neki.
- Tessék. Ez segíteni fog hogy te is meg értsd az írást. – Mondtam neki mire hatalmas öröm, fogta el. Igaz ezt a tudományt nem sikerült csak úgy elsajátítania egyhónaposan Kellet neki egy kis idő. De két hónapos korára már képes lett szótagolva olvasni és írni is. Bár inkább használta az ősi kép írást ami neki még könnyebb volt és amivel képes volt bármit kidekorálni. Amihez csak hozzá tudott férni. De legalább megtanulta.


6.
A zene ereje.

Nyugodtan sétáltam egy földúton fényes nappal. Raven meg a fejen felett körözött vagy épp elrepült szétnézni. Aztán visszatért mindig hozzám. Attól függően, hogy tartotta kedve. Azonban ennek az volt a veszélye, hogy elkeveredik tőlem és így nem lesz képes megtalálni. Azonban mivel még elég félénk volt így nem ment tőlem olyan messze hogy ez megtörténjen. Azonban egyszer tovább maradt el, mint szokott. Tudtam, hogy előttem lehet így azt gondoltam meg állt valahol pihenni és ott meg vár. Ám amikor ez kisebb domb tetejére értem meg láttam ez macskát, amit egy apró fekete madarat próbál a földre nyomva tartani. Azonnal elkezdtem rohanni és ahogy oda értem egy hatalmasat rúgtam a cirmosba. Amitől az egyik közeli fának csapódott nyávogva hullott a földre és utána, mint az örült menekült el. Oda guggoltam a madárhoz, aki nem más volt mint Raven. Szerencsétlen meg volt ijedve.
- Jól vagy? – Tettem fel a kérdést.
- Az a szörnyeteg meg akart enni. Pedig én csak játszani akartam. Úgy féltem. – Mondta sírva és remegve.
- Nyugi már itt vagyok. – Nyugtattam.
- Ugye nem fog vissza jönni? Ugye nem? – Kérdezte félve.
- Nem elzavartam. – Mondtam neki miközben a kezembe vettem és fel emeltem. – Jobb ha nem kóborolsz el. Rendbe. –
- Rendben. – Mondta és aztán kirepült a kezemből, bele a köpenyem kapucnijába. – Itt jobb a kilátás, mint a táskában. – Mondta de aztán még is úgy fészkelte be magát hogy semmit sem látott. Azonban én hagytam hogy pihenjen ez után a trauma után. Így tovább indultam. Csak egy órát haladtam így mikor egy lovas szekér ért utol nem messze az egyik elágazást követően. Egy öreg férfi volt aki hajtotta a szekér elé befogott egyetlen lovat. Amikor mellém ért meg állt mellettem.
- Jó napot. -
- Jó napot. –
- Nem akarsz felszállni fiam? Elviszlek a következő városba, ha akarod? – Kérdezte meg tőlem szívéjesen.
- Köszönöm. – Mondtam és felszálltam a szekérre. Ahol egy fiatal tízen éves kislány fogadott.
- Jó napot. – Köszönt illedelmesen.
- Jó napot. – Köszöntem vissza neki. És aztán elültem neki támasztva a hátam a szekér ponyvájának. Azonban arra ügyeltem, hogy Ravennek ne legyen baja. Ám ő felkelt a mozgásra. És álmos szemekkel reppent fel a vállamra.
- Mi az? Most mi van?  - Tette fel a kérdést. A látványa meg lepte a gyermeket, aki még talán életében nem látott beszélő állatott.
- Ezek az emberek elvisznek a városba minket. –Mondtam el neki a dolgot.
- Értem. – Nyugtázta az egészet.
- Ő. Elnézést. Meg lehet simogatni a madarat? – tette fel a kérdést a lány.
- Raven vagyok. Ha tudni akarod. – Mondta i büszkén. Majd oda röppent a gyerekhez. – Simogatni lehet. De csak finoman. – Folytattam.
- Rendben. Mosolyodott el a gyermek és aztán elkezdte simogatni Ravent. Aki élvezte a babusgatást. Hamar mag is barátkoztak egymással. Bár mind a ketten elég közvetlenek voltak. Emiatt nem volt gond eltölteniük az utazási időt. A lány elővett egy apró furulyát és elkezdett játszani rajta. Raven azonnal meg szerette a hangját és ki akarta próbálni. A gyermek meg örömmel mutatta meg neki hogyan is kell használni. Ezzel eltudták, ütni az időt. Egészen addig, míg a szekér hírtelen meg nem állt. Egy fa volt dőlve az útra. Ami önmagában nem lett volna nagy gond, azonban mögüle és az út menti fák közül öt férfi ugrott elő. Nem kellet sok ész hogy megmondja az ember mit is akarnak. Azonnal elkezdték követelni a pénzt és értékeket.
- Maradjatok itt! – Mondtam a gyerekeknek és azzal meg is indultam leszállni a szekérről. Csak pár átlag ember volt, akikben nem volt semmi mágikus erő. Épp ezért a hátszó két férfit azonnal lábon lőttem egy-egy acél nyíllal. Aztán meg indultam a szekér elejénél levő másik háromhoz is. Akik azonnal nekem is rontottak. De ők is kaptak pár nyilat a lábukba, ami azonnal elvette a kedvüket a további támadástól. Azonban én nem hagytam annyiban. Odaléptem hozzájuk és egy-egy vasököl segítségével elrepítettem őket az erdőbe pihenni. Azután acéllá változtattam a testem és megragadtam a kidőlt fát és elmozdítottam az útból. Így tovább tudott haladni a szekér. Én vissza változtattam a testem hús-vér valójába és aztán vissza ültem a szekérre ami tovább gördült. A két gyermeket lenyűgözte a látottak. Meg tetszett nekik a mágia. És az út további részben engem faggattak. Én azonban mind a kettőnek adtam egy-egy őket, ábrázoló szobrot vasból így az lefoglalta őket, míg meg nem érkeztünk. A bejártnál elköszöntem a z öregtől és a lányától. Bár a férfi fizetni akart, amiért meg mentettem de én visszautasítottam mivel ő meg elhozott engem ezzel megkímélve a gyaloglástól. Ők elmente és én ott maradtam Raven-nel.
- Tessék ez a tied mától. - Mondtam neki miközben elővettem a táskámból egy furulyát. Ennek az ajándéknak nagyon meg is örült. Így tovább tudta gyakorolni amit a lány tanított neki.
Vissza az elejére Go down
Ultear
Mesélő
Mesélő
Ultear


Hozzászólások száma : 105
Aye! Pont : 30
Join date : 2015. Dec. 21.

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimePént. Aug. 12, 2016 8:46 pm

Így neveld a madarad - értékelés

Kedves Kes!

Többször is szembesültem már nálad azzal, hogy nagyon sok helyesírási hibád van. Nem bántani szeretnélek, hanem segíteni. Mielőtt feltöltenél valamit, mindenképp nézd át valamilyen helyesírás ellenőrző programmal, az a hibák egy részét majd kiküszöböli neked. Egyes szavakat külön írsz, amiket ugyan a program így is jónak érzékelne, nyelvtanilag mégis egy szóként értelmezhető az adott kontextusban. Továbbá, ami még feltűnt, hogy nagyon tördelt az írásmódod. Ez alatt azt értem, hogy tele van rövid mondatokkal, amik egy kis átalakítással szép kerek egységet tudnának alkotni. A vesszők sem kerülnek mindig jó helyre, vagy egyáltalán nincsenek, de a Word pl. ehhez is tud tanácsokat adni. Az is segíthet, ha felolvasod a kész szöveget, és ahol kicsit döcögősnek érzed a dolgot, ott megpróbálsz javítani az íráson.

A további fejlődésed érdekében mindenképp jól nézd át a helyesírást és a mondatok tagolását, mert nagyon sokat tud lendíteni egy-egy történeten. Én is szoktam hibázni, ezért olvasom át párszor a sztorit, mielőtt beadnám, és még akkor se mindig tökéletes. Olvass sok fantasyt, novellákat, esetleg könyveket, hidd el, nagyon megéri, tanulni is lehet belőle, és szórakozásnak sem utolsó. Nekem mindig beindítja a fantáziámat.

Spoiler:

Mindazonáltal tetszett, hogy több helyen is olyan kifejezéseket használtál, amiket máshol ritkán látok. Raven naiv, és kedves karaktere különösen tetszett, remélem sokáig megmarad benne a gyermeki rácsodálkozás a világra. Jah, és még több gyengéd Kes-t a világnak!

A többit most nem értékelem (nem akarom, hogy megelőzd Nighty-t muhaahahhhaaaa), de majd arra is sort kerítünk egyszer (én vagy más mesélő, de meglesz).

Nyah szóval a hibák ellenére ezt az élményt elfogadom, de bónuszt sajnos nem adhatok neked. Nah jó, van egy ötletem, figyelj:

Kes: 500 VE
Raven: 175 VE

Gratulálok, apuka! Gratulálok, szülinapos kismadár!
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeSzomb. Okt. 15, 2016 5:37 pm

Így neveld a madarad
7.
Az edzés
Korán reggel keltem fel. Nem volt semmilyen megbízás, amit el akartam végezni aznap. Éppen ezért úgy döntöttem ma csak magammal törődöm. Éppen ezért nem siettem sehová. Kimásztam az ágyból és felvetem a ruháim. Bezártam a szekrényajtót mikor hírtelen.
- Jó reggelt. – Köszöntött Raven a szekrény tetejéről. Ez meglepett egy kicsit de már megszoktam, hogy milyen élénk a kis holló.
- Jó reggelt. – Mondtam neki és azzal meg is indultam ki a szobából. Raven gyors szárnycsapásokkal a vállamra reppent.
- Mit csinálunk ma? – Tette fel a kérdést. Én erre nem válaszoltam azonnal csak kimentem a konyhába. Levettem a polcról egy doboz müzlit és két tányért. Az asztalra tettem ezeket majd mindkettőbe öntöttem müzlit. Ezt követően a potya utasom az asztalra szállt. Én meg nyugodtan elővettem a tejet a hűtőből. És elkezdtem önteni az egyik tányérba.
- Én edzeni fogok ma. Nem árt fejleszteni a képességeim. – Mondtam és lettem a doboz tejet az asztalra. Oda mentem a szekrényhez és elővettem belőle egy kanalat és egy kis poharat. Letettem ezeket az asztalra. A pohárba töltöttem tejet. Majd leültem enni. Raven szárazan szerette a müzlit enni és csak néha ívott egy kis tejet hozzá. Én meg nyugodtan meg kavartam párszor a reggelim és aztán félig átázott formában nekiálltam elfogyasztani.
- Kes? Én is Edzhetek veled? – Kérdezte meg félénken. – Mivel én is szeretnék hasznos lenni a munkák során. – Magyarázta a kis madár.
- Rendben. – Mondtam neki mire megörült. – De én nem fogok lazsálni. Ha velem akarsz edzeni neked sem szabad. –
- Rendben. – Mondta boldogan azzal neki is állt falni a müzlit. – Kell az energia. – Mondta és aztán ivott egy kis tejet. Én nyugodtan fogyasztottam a reggelit. És közben fel rémlett hogy én hogy tanultam a mesterem irányítása alatt. Épp ezért ahogy befejeztem a reggelit, ott hagytam a koszos edényt az asztalon és kifelé vettem az irányt. Raven ujfenn a vállamra reppent.
- Most mit csinálunk? – Kérdezte érdeklődve. Én nyugodtan kimentem az udvarra. Ami a merengő mini világában elég tágas volt mindenhez.
- Akkor kezdjük meg az előkészületeket. – Mondtam és összecsaptam a két kezem. Ezt követően elkezdtem meg alkotni vasból a szüksége felszerelést. – Először is be kell melegíteni. Szóval kezdjük egy is el. – Mondtam ki a dolgokat. Raven a vállamról a neki készített emelvényre szállt.
- Rajta. – ujjongott. - Várj! – Szolalt meg Raven. – Egy kis zene nem árt. – Mondta. Ezt jő ötletnek tartottam. Éppen ezért előhoztam a házból a mágikus zene lakrimát és csatlakoztattam hozzá a hangszórókat. Elindítottam a lejásást. Ezt követően nem vártam csak elkezdtem meg mozgatni a testem. Karkörzések kezdtem, aztán elkezdtem nyújtani a karjaim és az újaim. Raven pedig utánam csinálta az egészet, csak ő a szárnyait nyújtogatta. Ezt követően pár guggolás jött majd talaj érintés egyenes térddel. Amit pár hátrahajlítás követett. És fekete madár is végig csinálta az egészet velem.
- Na indulás. – Mondtam ki és meg indultam. Először csak lazán kezdtem el futni. Raven meg a fejem felett repülve követett. Nem nagyon törődtem vele különös éppen, azzal hogy ő kis pimasz módjára versenyzett velem. És mindig próbált ellőttem maradni. Tizenöt perc folyamatos körözés után már kezdett fáradni és lassítani a tempón. Én ezzel szemben nem nagyon lassítottam. Bár igaz csak fél gőzzel futottam. Az utolsó köröm végénél oda futottam egy általam korábban alkotott állványhoz. Ami két oszlopból és azokat összekötő rúdból állt. Meg fogtam a rudat és felhúztam magam. Majd egy laza mozdulattal felrántottam magam és a térdem hajlatával fogtam meg a rudat. Leengedtem magam, hanyatt majd elkezdtem felhúzni magamat. Kezemet a tarkómon tartva érintettem meg homlokommal a térdem. Majd visszaengedtem magam. Raven eközben a rúdon pihent, neki még sok volt ez a tempó és teste miatt ezt nem tudta megcsinálni. Én viszont folytattam egészen százig.
- Ez 10 volt. – Mondta Raven boldogan, mivel ő is számolta. – Kes segíts nekem is edzeni. Nekem ezek nem mennek. – Panaszkodott.
- Az asztalon van a tej, hozd ide nekem! – Adtam ki a parancsot.
- Rendben. – Mondta és azzal meg indult berepülni a házba. Raven súlya úgy egy kiló lehetett a tejes dobozban meg vagy fél liter tej. Ami fél kiló körül volt. Így a testsúlya felét kellet meg mozgatni az apró kismadárnak. Ráadásul még fogás sem nagyon volt a dobozon. Ez az, ami a magfelelő edzés egy kis madárnak. Én pedig lemásztam a rúdról. Majd a földre vetettem magam és elkezdtem nyomni a fekvő támaszokat. Először csak tizet nyomtam le. Ezt követően meglöktem magam a lábammal és máris kézen álltam. Így meg a teljes testsúlyomat a karjaim tartották. Ezt követően elkezdtem leengedni magam egészen a földig majd feltoltam magam. Aztán újra és újra ismételni kezdtem a mozdulatot. Közben pedig néztem Raven mit is csinál.
A kismadár oda repült az asztalra és rászállt. Szépen lassan oda sétált a doboz tejhez és nézte. Aztán vett egy mély levegőt és elkezdett csapkodni a szárnyával. Felemelkedett a levegőbe és meg ragadta a lábaival a tejes dobozt. A szárnyaival teljes erejéből kezdett verdesni. És így szép lassan elkezdte meg emelni a doboz tejet. Majd lassan elkezdett haladni vele előre felé. Neki nem számított hogy elhagyta az asztalt. Azonban lassan elkezdett süllyedni. Szépen lassan egyre jobban közeledett a földhöz. Bármilyen erősen is csapkodott a szárnyaival. Azonban pár centire a földtől meg állt és egy helyben lebegett. Nem fordított erőt a haladásra, hanem inkább megpróbált csak ez emelésre koncentrálni. Ahogy képes volt meg tartani a magasságot. Lassan ismét elkezdett haladni. Nagy küszködéssel de áthaladt az ajtókereten. Látszott rajta hogy ez meg viseli a kis testét. Azonban nem adta fel és lassan elérte a célját. Én csak néztem milyen elszántan próbálkozik. Miközben én szakadatlan végeztem a karhajlítás nyújtást. Míg oda ért hozzám én meg csináltam kerek húsz darabot belőle.
- Itt va…n . – Mondta zihálva. Erre én leengedtem a lábaim, és újra rájuk helyeztem a testsúlyom.
- Kösz. - Mondtam és azzal meg is emeltem a dobozt a rajta pihenő kismadárral. A másik kezemet kitartottam magam mellé. Majd alkottam egy acél asztalt. Amire lettem a dobozt.
- Így könnyű. Neked ez nem nehéz de nekem nagyon nehéz. – Panaszkodott Raven.
- Ez nagyjából fele olyan nehéz, mint te. – Mondtam ki a rideg tényeket.
- Dehogy is ez nagyon nehéz. – Durcizott a kis fekete madár. – Megnézném, hogyan boldogulsz, ha neked kéne ilyen nehezet emelned. Én azonban nem válaszoltam csak alkottam egy kis poharat, amibe öntöttem egy kevés tejet. Amit a kislány azonnal kortyolni kezdett.
- Én állandóan ilyen nehéz dolgokat emelek. Mivel a mostani testsúlyom úgy nyolcvan kiló. Az acél páncél súlya meg negyven kiló. Így nekem ez teljesen normális. Amit most csináltam az csak az edzés első rése. – Magyaráztam a részleteket.
- Na jó de te ember vagy és felnőtt én meg egy kismadár, aki még mindig fejlődik. – Mondta dacosan.
- És akkor mi van. Ha csak pihensz, akkor sehová sem jutsz. – Mondtam neki. - Ha csak panaszkodj, akarsz akkor csak maradj magadnak én folytatom.  – Mondtam, és aztán kiittam a tejes doboz tartalmát.  Aztán kicsit odébb szétálltam. Összecsaptam a kezem, és magamra alkottam az acél páncélom, aminek a súlya a saját testsúlyommal egyezet meg. Raven csak nézte mit is csinálok. Én azonban nem törődtem vele. Mag indultam újra futni. Ezúttal már teljes tempóban. Olyan gyorsan futottam, ahogy csak bírtam. Ezt folytattam egészen tizenöt percen keresztül. Nekem ez volt a meg szokott tempóm. Így szoktam edzeni. Ez meg is látszott rajtam mikor is végeztem csak a szapora pulzusom olt a mi változott. Azonban én nem pihentem. Ahogy végeztem a futással. Újra jöhetett a rúd. Felmásztam rá és elkezdtem fel húzni magam. Majd leengedni. Ezt ismételtem meg a nehéz páncélba, ami szabadon hagyta a hasam. Máskor, ha harcra használom a páncélt, ezt nem mit követően lemásztam és a földre vetettem magam. Majd a lábam meg lendítettem és előbb fejre álltam aztán kitoltam magam a kezeimmel és elkezdtem karhajlításokat végezni.  Ebből is megcsináltam a százat. Amikor végettem elvágódtam a földön mit egy darab fa.
- Ez nem semmi. Hihetetlenül erős vagy. Hogy bírod így? – Kérdezte. Én felültem és kifújtam magam.
- Úgy hogy én komolyan szoktam edzeni. – Válaszoltam ridegen.
- Na jó de te ember vagy és én nem csinálhatom ugyan azt mint te. – Panaszkodott.
- Akkor ezen változtatunk. – Mondtam és fel álltam a földről. Oda szétálltam az általam korábban létre hozott asztalhoz és felé tartottam a kezem. Létre hoztam különböző súlyokat amiknek a mérete a következő volt. 1dk, 2dk, 4dk, 5dk, 7,5dk, 10dk. – Ezekkel a súlyokkal repülj tíz-tíz kört a területen anélkül hogy meg álnál! - Adtam ki a parancsot. Amit a kis madár örömmel vett. Megragadta egyből a legnagyobb sújt.
- Nézd csak meg mit tudok! – Kiáltotta és azzal elkezdett verdesni de a súly az nem akart meg mozdulni. Azonban nem adta fel és tovább erőlködött. Míg nem kimerült és abbahagyta a csapkodást. Ekkor egy nagyot koppant az asztalon.
- Előbb a kisebbekkel kezdj! Aztán jöhetnek a nagyobbak. – Mondtam neki. Mire ő csak bólintott egyet és máris meg ragadta a legkisebbet és meg indult vele könnyedén. Ez örömmel töltötte el.
- Nézd! Hogy megy ez nekem. – Mondta miközben nagyon gyorsan repült. Én meg a földön követtem és utána kajtattam. Meg lepett milyen jól megy neki. Legalább is az első párkör. Aztán elkezdett lassítani a tempón az utolsó előtt.
- Ne lazsálj. Keres egy kényelmes tempót és azzal haladj! – Utasítottam Raven-t. Ő meg szó nélkül teljesítette. Bár nem repült olyan gyorsan, mint ahogy kezdte de most már stabilan és biztosan haladt. És befejezte a tizedeik körét is meg állás nélkül. Ekkor letette, a sújt és lihegett.
- Ez meg van. És most pihenek. – Mondta és lefeküdt a hideg vasra. Én csak néztem. És fel rémlett bennem hogy én hányszor néztem így ki. Hányszor álltam a határaim szélén. Hány kemény pofont kaptam. És mennyi szigorral kellet szembe néznem. A mesterem mindig hajtott tovább és tovább. De mindig ott volt ha kellet. Szó szerint belém verte mindent amit tudnom kellet. És azt hogy ne adjam fel és áljak fel bármilyen nehéz is. És ez volt az ami meg mentet nem egyszer. Vagy ép bajba sodort. Mert ilyen utat járok. És most én is ugyan azt csinálom. Mert én is meg akarom tanítani valakinek a fontos dolgokat.

8.
A mágia tanulás

Végeztem egy munkával, amiben segítségemre volt egy fiatal mágus. Aki még csak kezdő volt és nem ért sokat azonban némiképp hasznosnak bizonyult. Ahogy betértünk egy fogadóba elváltak az útjaink én az egyik asztalhoz ültem ő meg ment a dolgára. Talán be akart számolni valakinek a sikeréről. Nem sokkal ahogy elment Raven meg szólalt.
- Láttad? Láttad milyen mágiát használt? -
- Igen láttam. – Mondtam egyszerűen. – Rúna és tároló mágia a nevük. És a tudás erejét használja. – Kezdtem el a magyarázatott. Láttam hogy nagyon érdekli az egész. – Mi az? Csak nem meg akarsz tanulni varázsolni? –
- De! – Kiáltotta hangosan.
- Nyugi. – Mondtam neki, miközben befogtam a csőrét. – Ha tanulni akarsz akkor el kel döntened milyen mágiát is akarsz tanulni. – Magyaráztam el a helyzetet. –Ha ez megvan akkor már csak egy tanár kell vagy egy könyv amiből meg tudod tanulni az alapokat. – Fojtattam az oktatást.
- Értem. – Nyugtázta Raven. – Szóval olyat választhatok ami tetszik? Igaz? –
- Majdnem. Attól függ milyen mágiával vagy kompatibilis. De általában ez nem sokott gondot okozni. –
- Jó. És nem baj ha nem olyat választok mint a te mágiád? –
- Nem. Én Fémalkotó mágiát használok. Aminek a lényege a fémek meg értése, szétbontása és használata.Ami inkább emberi mágia és nem egy kismadárnak való. – Magyaráztam el neki a mágiám lényegét. De láttam rajta hogy ő inkább a rúna mágia után érdeklődik. Mivel a szemével abba az irányba nézett, amelybe nem rég elment a rúna mágus.
- És nehéz a mágiatanulás? – Érdeklődött lebiggyesztett fejjel miközben az egyik lábával az asztal deszkáját piszkálta.
- Nem. – Mondtam ki a lényeget. Mire ő felkapta a fejét. Látszott rajta hogy örül neki. - Szóval milyen mágiát akarsz tanulni? – Kérdeztem tőle de már tudtam a választ.
- Ha lehet akkor Yuto mágiáját. Mert az a tudás mágiája és én sokat akarok tudni. – Mondta széles mosollyal a csőrén.
- Rendben van akkor már csak egy tanárt kell szerezni, aki meg tanít neked mindent. –
- Tényleg? – Kérdezte hatalmasra tágult szemekkel.
- Igen. – Mondtam neki. Mire ő elkezdett ugrálni és a szárnyával verdesni örömében. Még szerencse hogy a fiú akire várni kellet pont akkor jött vissza. Meg látott minket és egy intéssel köszönt. Én viszonoztam a köszönést. Amit követően a kezemmel jeleztem hogy fáradjon közelebb. Amit meglepetten fogadott de azért jött. Oda lépvett z asztalhoz.
- Helló. – Köszönt illedelmesen.
- Helló. Lenne számodra egy megbízásom Youto. Ami nem nehéz de jól fizet. Érdekel? – Kérdeztem meg tőle.
- Tényleg? –
- Igen. –
- És mi lenne az? –
- Raven meg akarja tanulni mágiát használni. Őt kéne megtanítanod. Cserébe persze gyémántot kapsz. – Mondtam el neki a feladatot.
- Rendben. De még nem vagyok valami képzett. Sóval ne várjon tőlem túl sokat. – Szerénykedett a férfi. Azonban annyit tudott amennyit kellet. Így legalább Raven is meg nyugszik. És ha az alapokat megtanulta, akkor majd veszek neki egy könyvet ami. Segít a továbbiakban. Azonban ez még várhatott. Youto és Raven az asztalnál elkezdték a tanulást. Szépen nyugodtan. Először jöttek a rúnák meg ismerése és meg értése. Aztán a szövegalkotás. Pár óra múlva már a kis tollas is képes volt meg érteni a rúnákat. Még pár óra és ment nek az egész. Igaz a tanulással elment a nap de akkor is meg volt. Én meg kifizettem a tanárt. Bár nem kért valami sokat az egészért.


9.
Az első fészek
Egy nyugodt nap közepén mikor végeztem a kovácsmunkákkal bementem a házba. Ekkor furcsa zaj ütötte meg a fülem. Raven volt az aki zajongott. Nem értettem miért így meg indultam meg nézni. Azonban hírtelen abba maradt a zaj és a kis holló őrült sebességgel repült ki a szobából.
- Most meg kapod te szemét! – Kiáltotta és máris a konyhába repült. Ott fogott egy kis poharat és a csaphoz vitte. Alátette és meg nyitotta a vizet. Ahogy megtelt a pohár elzárta a csapot és felkapta a poharat. Ezt követően újra a szobába repült. Engem észre sem vett. Mintha nem is léteztem volna. Nem értette semmit sem éppen ezért elindultam megnézni mi ez a felfordulás. Beléptem a szobába és akkor megláttam ahogy az Akarat sálja ott van a szerény tetején Raven meg előtte lebeg egy pohár vízzel a két lába között.
- Ha nem maradsz nyugton, leöntelek te rongydarab! – Kiabálta a sála. Ami az egyik végét csomóba gyűrve fenyegette vissza. Mire a kismadár egy kis vizet locsolt a sálra. Ami azonnal el is ugrott előle. De ezt nem hagyta Raven és máris elkezdte bekeríteni a szökevényt. Én csak néztem a közjátékot.
- Mi folyik itt? – Tettem fel a kérdést.
- Nem akarja azt tenni amit mondok! Selymi nagyon rossz ezért most bűnhődni fog. – Mondta dühösen a ki madár. Erre a sál sem maradt ki és az összegyűrt végével Raven felé csapott. Amire válaszul a kis holló lelocsolta. Ami hatására a sál azonnal visszakozott. Nem véletlen nem szerette a vizet.
- Na most meg vagy! – kiabálta Raven. Erre azonban a sálnak sem kellet több. Elrugaszkodott és rátámadt a kismadárra. Rátekeredett és elkezdte fojtogatni. Ennek hatására Raven a földre húlt és nagyot koppant.
- VÁÁÁÁÁÁÁ! – Kiáltott és aztán vadul elkezdte a csőrével csipkedni a támadóját.
Én erre fújtam egy nagyot és oda léptem hozzájuk. Meg ragadtam egy-egy kézzel mind a kettőt. Majd egy határozott mozdulattal szétválasztottam őket. Teljes oldaltartásban tartottam a kezeimben őket.
- Elég legyen mind a ketten! – Parancsoltam rájuk. – Raven mi folyik itt? – tettem fel a kérdést.
- Én csak egy fészket akartam magamnak. – Kezdett el panaszkodni a kis holló. – De Selymi nem akart meg állni hogy fészek legyen belőle. Pedig pont jó. Pihe puha és kényelmes. Szóval mond meg neki hogy legyen jó és ne ellenkezzen! – Én erre csak néztem nyugodtan bár nem értettem túl sokat belőle.
- Miért nem készítesz fészket másból? – Tettem fel a kérdést.
- Megpróbáltam de az nem jó. Nézd! – Mutatott a szárnyával az ágyra. Ahol egy kibelezett párna volt és szanaszét tollak az égész ágyon.
- Te szétszedted a párnám? – Tettem fel a kérdést. Mivel az volt az egyetlen párnám amit használta.
- Szükség volt a tollakra. Különben meg hogy építsek fészket talán tépjem ki a saját tollaim? Tudod te hogy az hogy fáj? – Rivalt rám a kismadár.
- Jól van. De ki az a Selymi? – Tettem fel a kérdést.
- Hát a sál. Selymes sóval elneveztem Selymi-nek. De mivel nem teszi azt amit kell így lekel locsolni hogy engedelmeskedjen. – Dúlt fúlt a fekete madár.
Én Raven-t letettem az ágyra az akarat sálját meg feltettem a szekrény tetejére. Ezt követően oda mentem a kis éjjeli szekrényhez és összecsaptam a kezem. Meg alkottam egy nagyobb méretű acél tálat. Amit aztán megpakoltam a kicsínált párna tollaival és végül az öklömmel eligazítottam. Ezt követően oda mentem a szekrényhez és elővettem belőle egy kispárna hajat. Amit nem nagyon használta. Ezt ráterítettem a tollakra és ezzel kész is volt a fészek.
- Tessék itt van a fészek. Ez megteszi majd eszek neked egyet a városban. – Mondtam ki nyugodtan.
- Köszi szépen ez nagyon jó. – Mondta miközben elfoglaltam az ő új ágyát.
- Na akkor most már nyugton maradsz? – tettem fel a kérdést.
- Igen. Igen. – válaszolt boldogan Raven. Én erre meg indultam kifelé a szobából. – Téged meg még elkaplak. - Hallatszott halkan a kismadár csőréből. Ez egész biztos Selyminek szólt de már nem törődtem vele. Inkább mentem és folytattam a dolgom amit abbahagytam.
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeSzer. Nov. 09, 2016 8:15 pm

kalanok:








A horgász kaland

Egy város utcáján sétáltam nyugodtan. Raven a köpenyem csuklyájában pihent. Így nem nagyon zavart engem és ráadásul nézelődni is tudott. Amit szeretett is csinálni. Azonban én nem igen nézelődtem. A város főterének közelében lévő. Nyilvános céhbe tartottam. Oda ahol a megbízások vannak a magamfajta szabad és független mágusoknak. Ugyan ezek nem túl jól fizetők azonban nem is olyan veszélyesek. Éppen ezért jók. Ennek tudatában léptem be az épületbe. Ami teljesen átlagos volt. Olyan mintha egy fogadó lett volna. Nem is nagyon törődtek velem amikor megjelentem. Nyugodtan sétáltam oda a nagy faliújsághoz ahol felkérések voltak. Elkezdetem olvasni őket, mit is lenne érdemes választani. Azonban semmi olyan nem volt ami igazán jó lett volna. Nem mintha várt volna az ember valamit is. Hiszen a jobb munkák a jó nevű céhekhez kerül. Az ilyen helyek meg a maradékot kapják. Azonban néha akad valami jó is. Mint most amit találtam. Több megbízás is volt ugyan oda. Ráadásul nem is tűntek nehéznek. Azonban a rutinos munkanélküliként tudtam hogy az apró szöveg rejti a lényeget. És ott is volt miért tűnt olyan jónak. Egyszerű begyűjtés a Hakobe hegyen. Ám a vadállatok és a szörnyek feltűnése várható felírat azt jelentette. Biztos lesz mindkettőből. Ráadásul egy felkérés nem hozna akkora jutalmat ami meg érné. Hacsak nem csinálom meg az összest egyszerre akkor nem nagyon éri meg a fáradozást egy. Éppen ezért levettem mind az öt megbízást. Amik közül csak egy volt vadászat a többi növénygyűjtés. Ráadásul a Láva úszó egy alfajára kellet vadászni, amik forró vizű tavakban élnek. Vagyis egy könnyed horgászat az egész ha az embernek szerencséje van. Ami nem is olyan nehéz de rejt veszélyeket. Éppen ezét úgy döntöttem előbb a vadászatot tudom le aztán a növénygyűjtést. Éppen ezért meg is indultam a ki az épületből. És újra a nyakamban vettem a várost. Tudtam nagyon jól hogy vonattal csak a hegy lábához tudok eljutni és onnan gyalogolhatok. Azonban ezt nem akartam éppen, ezért ahogy kifelé haladtam a városból. Egy boltba betértem az egyik egy horgász bolt volt ahol néhány horgász felszerelést vettem. Ezt követően elhagytam a várost. Azonban annak határában Raven aki addig csendben volt mivel elaludt a csöppség most meg szólalt.
- Jó reggelt. Most mit csinálsz? – Tette fel a kérdést majd ásított egyet.
- Megyünk dolgozni. – Mondtam neki miközben elővettem a Merengőt a táskámból. – Gömbbe zsupp. – Mondtam ki a varázsigét mire a mini világban voltam. Pont a füves területen és ott állt előttem a nem régiben megvásárolt mocim. Fel is pattantam rá és kimondtam a megfelelő szavakat. – Gömbből zsupp. - Azzal már kint is voltam újra. A kezemben lévő Merengőt eltettem a táskámba, amit aztán rendesen be is zártam.
- Kes ez mi? – Tette fel a kérdést Raven miközben körbe repkedte a motorkerékpárt. Ő még nem látott ilyen dolgot.
- Ez egy jármű amivel közlekedni lehet. – Kezdtem el magyarázni neki miközben a csuklómra csatlakoztattam az SE karperecet. Ezt követően Be indítottam a masinát. Ami hatalmas bőgéssel indult be. Amitől Raven nagyon meg is ijedt. És automatikusan a levegőbe menekült. Ahogy visszaengedtem a gázt és beállt az alapjárat. Lassan körözve kezdett el közeledni felém a kismadár. Meglátva őt azonnal szóltam neki.
- Gyere ide! Nem kell félni! Nem harap csak nagy a hangja. – Aminek hatására félve bár közelebb szállt szépen lassan. Végül rászállt a kormányra és onnan kezdte el tanulmányozni a masinát. Lassan megbarátkozott vele. Amire én hagytam is időt. Azonban ahogy megszokta a gépet. Alkottam neki egy acél kosarat a kormány elejére amiben ő kényelmesen elhelyezkedett. Majd meg indultunk a cél felé. Az utat kiélvezte a csöppség. Tetszett neki a száguldás és az hogy nem kellet neki erőlködni. Én meg addig kényelmesen utaztam. Igaz korán indultunk el de még úgy is hogy közel volt a Hegység csak délre értünk az első meg állóhoz. Egy forró vizű tóhoz. Amiben állítólag tanyázott néhány elfogható bestia. Éppen ezért ott kezdetem. Annak érdekében hogy a nehezét tudjam le először. Meg álltam a motorral és leszálltam róla. Azután elővettem a hógömböm és a motorra tettem.
- Gömbbe zupp. – És azzal már is a mini világban volt a masina. – Na ideje pecázni. – Mondtam és azzal elővettem a horgász szettem a táskámból. Ravan egy közeli sziklára röppen és onnan nézte mit is csinálok. Ami nem volt más mint az hogy felkötöttem egy horgot a zsinórra és máris bevetésre készen állt az egész. Elővettem a csalit. Ami nem más volt mint légylárva. Egy teljes doboznyit vettem a biztonság kedvéért. Feltűztem három darab kukacot a horogra majd egy nagyot lendítettem és bevágtam a vízbe az egészet. Nagyot csobbant a tó vízében. Én alkottam egy két águ villát aminek a nyelét beleszúrtam a földbe és a villába támasztottam a botot.
- Most mit csinálsz? – Tette fel a kérdést Raven.
- Előbb fogok néhány halat. Aztán azokkal pár láva úszót amik állítólag itt tanyáznak. – Magyaráztam el a tervem a kismadárnak. Aki érdeklődve figyelte az egészet. Én leültem és türelmesen vártam. Tudtam hogy belefog telni egy kis időbe hogy legyen valami addig is regeneráltam a mágikuserőmet. Hosszú órák teltek el azzal hogy figyeltem lesz e kapás. Néha cseréltem a csalit ha már úgy éreztem rég bent van. Raven késséggel segítet és adta a csalit ha értem.
- Raven hoz néhány kukacot! - Szóltam a kismadárnak.
- Elfogyott. – Mondta mire én meglepődtem. Egy teljes dobozzal nem használhattam el.
- Hova lett a többi csali? – Kérdeztem meg.
- Hááááát. Csipegettem belőlük egyet-kettőt. – Mondta miközben ősze húzta magát.
- Meg etted mindet? – Tettem fel hangosan a kérdést.
- Finom volt. – Mondta bűnbánó arccal nagyra nyílt szemekkel. Én erre fújtam egy nagyot. Ám ekkor valami megrántotta a zsinórt és vitte magával a botot is. Mire oda fordultam a bot már majdnem a vízben volt. utána kaptam hogy megfogjam azonban nem sikerült elkapnom a végét. És nagy csobbanással tűnt el a vízben.
- Upsz. – Szólalt meg Raven. – Most mi lesz? – Tette fel a kérdést. Aminek hallatán én nyugodtan és lassan fel álltam a földről. Majd vettem egy mély levegőt és fújtam egy nagyot. Előre tartottam a kezemet a tó felé tenyeremmel.
- Tunder, tunder, tunder, tunder, tunder, tunder, tundr, tunder, tunder. – Kezd el villámokkal ostromolni a vizet. Ami egész biztos nem tett jót az élővilágnak. Ugyanis amikor abbahagytam. A lak és egyéb élőlények egymás után kezdtek el feljönni a víz felszínére. Aminek a látványára nyugtatólak hatott rám. Különösen hogy láttam nem egy Lávaúszót is köztük. Már csak az maradt hogy valahogy össze szedjem a kábult állatokat. Ami egy egyszerű tó esetében könnyű lett volna. Azonban ez a víz nagyon meleg volt. Egy forró vizű tó. Így nem mehettem be csak úgy. Ott álltam a parton és gondolkodtam mit is kéne tennem. Ekkor Raven oda repült az egyik halhoz és a karmával meg ragadta a kopoltyújánál. Majd elkezdte húzni. Kiemelte a vízből és lassan és nehézkesen kihozta a partra. Én csak néztem mekkora halat hozott magával.
- Tessék egy megvan. – Mondta lihegve miközben a földre tette a halt.
- Ügyes vagy. – Dicsértem meg.  – Most viszont azt hozd ide nekem. – Mondtam és egy acél nyilat lőttem az egyik lávaúszóba.
- Rendben máris indulok. – Mondta és azzal máris szárnyra kélt. Tudtam hogy a felszálló vízgőz miatt a szárnyai nehezebbek lesznek és ez lassítsa a repülésben. Azonban szüksége volt az edzésre. És egy ilyen hely ahol ilyen mosta ha körülmények vannak pont jó. Több dolog nehezíti a dolgát éppen ezért még jobban tud edzeni. Oda ért a kijelölt tetemhez és megragadta a nyilat. Elkezdte húzni hogy meg emelje azonban az még túl nehéz volt számára. Így inkább elkezdte vontatni a vízen húzva. Nem haladt túl gyorsan azonban mindent megtett amit csak bírt. Közeledet a parthoz ahogy tudott jó fél útig elhúzta.
- Vigyáz! Alatta! – Kiáltott egy hang. Ami teljesen váratlanul ért mikor meghallottam. De már nem volt időm vele törődni. Egyszer csak a mélyből egy hatalmas Lávaúszó tört elő. Pont Raven mögött. Aki meg ilyet a hírtelen feltűnt szörnyeteg láttán. Azonnal cselekedtem és előre tartottam a kezemet majd elkezdtem ontani az acél lövedékeket. Amik csak úgy szaggatták a dög testét. Ahogy abba hagytam a tüzelést az élettelen tetem hatalmas csobbanással terült el a vízfelszínen. Raven azonnal elengedte a vontatmányát és felém kezdett el repülni. Rászállt a vállamra és ott pihent meg. Éreztem hogy az egész testében remegett a félelemtő.
- Nyugi nincs baj. – Mondtam neki miközben megsimogattam hogy megnyugodjon a kismadár.
- Úgy féltem. Azt hittem meg esz. – Mondta zihálva.
- Ne aggódj már vége. – Mondtam miközben elkezdtem keresni honnan is jöhetett a hang forrása. Egy kis ladik volt a tavon benne egy fiatal férfival. Aki lassan evezett hozzám közelebb. Azonban a víz felszínéről folyamatosan kezdte el összeszedni a tetemeket. Főleg a Lávaúszókét. Amikor a nagyot  behúzta a ladikjába, ami teljesen elfoglalta azt és annyira megterhelte hogy ép csak fenn maradt a vízen. Szólni akartam neki de ő meg előzött.
- Mindjárt kivisem ne aggódj. – Szólt és azzal újra evezésbe kezdett. Pár perccel később már kinn is volt a parton. – Kérlek segíts kihúzni a hajót a partra. Nem akarok megfőni. – Kért meg miközben oda dobott nekem egy kötélvéget. Én megfogtam és kihúztam a csónakját a partra úgy hogy még véletlenül se legyen könnyű menekülnie ha akarna.
- Az az én zsákmányom remélem tudod! – Szólítottam meg ridegen és semmitmondóan.
- Nyugalom tudom. Nem akartam én elvenni. – Kezdett magyarázkodni udvariasan. – A nevem Yuto. Örvendek a találkozásnak. – Mutatkozott be.
- Kes vagyok. – Mondtam meg neki a nevem.
- Én meg Raven. – Mondta a kismadár halkan a vállamon ülve.
- Én a Red Rose céh egyik mágusa vagyok. És azért vagyok itt hogy elfogjak néhány Lávaúszót amik ebben a tóban tanyáznak. – Mondta el miközben megjelenített maga előtt egy mágikus interfész ablakot. Amin megmutatta a felkérését. Pont ugyan az volt mint amit én is teljesíteni akartam.
- Értem. Tehát innen tudtad hogy van valami a vízben. Tároló mágiát használtál? –
- Igen. Így sikerül meghatároznom az élőlényeket és azok hollétét. És innen tudtam hogy önök is itt vannak. – Mondta és azzal az interfésze ablakán megjelenítette az én és Raven képét és néhány adatát. – Sajnos csak akkor vettem észre hogy ön milyen erős amikor mágiát kezdett el használni. Így ide jöttem hogy megnézzem ki az. – Mondta boldog arccal. – Hű ön aztán nem semmi hatalmas a harci ereje. Még a kismadár is erősebb egy kicsivel mint én. – Mondta el a tényeket. Amik csak Raven-nek szereztek örömet. Élvezte hogy dicsérik.
- Mit akarsz tőlem? – Tettem fel a kérdést.
- A felkérés szerint bőven elég mennyiség van mind a kettőnknek. Éppen ezért ha nem bánja társulnék önökkel. Segítek összeszedni a Lávakúszókat. Már ha hajlandó osztozni? – Tette fel félénken a kérdést.
- Kes ha ő tudja hol vannak a szörnyek akkor az jó nem? – Tette fel a kérdést Raven.
- Úgy van. És amúgy is még be kell gyűjteni pár növényt így jó ha tudunk nyerni némi időt. – Kezdtem el hangosan gondolkodni. – Rendben. De a nagy az enyém. – Mondtam ki feltételem.
- Természetesen. Nekem elég az apraja. Még kezdő vagyok így ennyivel is meg elégszem. Azonban ha akarja segítek a keresésben. Meg van a megfelelő térképem így könnyebben meg lehet keresni azokat. – Mondta és elkezdett pötyögni valamit a paneljén. – Ha ezek azok a növények amiket keres akkor csak szólok hogy a felkérések állandó jellegűek mivel mindig szükség van rájuk. Így nem gond ha mindketten megcsináljuk. Már ha önnek sem gond? – Mondta el a dolgokat. Amik miatt még hasznosnak is bizonyulhatott. Mivel így nem megy el a pénz és ha megkönnyíti a dolgom akkor elviselem a társaságot is.
- Rendben. – Adtam a tudtára a döntésem.
- Én is benne vagyok. – Kiáltott fel Raven.
- Rendben. Akkor neki is láthatunk a munkának? – Tette fel a kérdést.
- Rendben. – Mondtam és meg indultam a csónak Felé. Ekkor azonban a mágikus panel furán kezdett el villogni és sípolni.
- Mi az? Mi az? – Kérdezte Raven érdeklődve, ahogy a mágikus panelre nézett.
- Baj van. Még hozzá nagy. Egy szörny közeledik felénk. Ráadásul nagyon is erős. – Adta tudtomra az információt.
- Nyugi nem kell félni. – Nyugtattam meg. – Merről jön? – Tettem fel neki a kérdést.
- Arról. – Mutatott az egyik irányba. Nekem ennél nem is nagyon kellet több. A meg felelő irányba álltam és várta. Vártam hogy feltűnjön az ellenség. A forró vizű tó fel melegítette a környéket így ott a sziklákon kívül néhány növény is megtalálható volt. Ám távolabb már néhol hó volt megtalálható. Igaz nem nagy mennyiségben de jelen volt. Egy nagy darab szikla ami pont abban az irányban volt ahonnan állítólag az ellenség várható volt. Szépen lassan elkezdett deresedni. Majd egyre jobban kezdett el megfagyni. És nem csak a szikla hanem a levegő is kezdett el hűlni. Nem tudtam mi várható. Éppen ezért előre gondolkodtam.
- Raven! Menj távolabb ez veszélyes lesz! – Szólítottam fel a kismadarat.
- Rendben. – Mondta nem nagy kedvel de azért megtette a mit kértem tőle.
Én meg vártam mi fog történni. Nem csak a levegő lehűlését kezdtem el érezni, hanem egy jelen létet is. Ami egyre jobban erősödött. Tudtam hogy valamiféle mágikus erő az. Nem is kellet sokat várnom hogy megtudjam mi az. A szikla ahogy megfagyott egy kékes fehéres ember alak jelent meg mögötte.
- Vigyázz ez egy jég démon! – Kiáltotta mögülem Youto. Ami ugyan segített de ahogy a lény előjött a szikla mögül én is meg tudtam mondani mi az. – Az ereje elképesztő! Ez egy szörnyeteg! – Kiabálta a hátam mögül. Azonban nekem nem volt időm most ilyenekkel foglalkozni várt rám a harc. Azonnal aktiváltam a mágiaerősítő gyűrűm és máris indítottam az acél lövedékeim a démonra. Amik meglepték. Azonban nem értek valami sokat ugyan is a egy jég páncél volt az ami felfogta a támadásom. Ahogy a golyók eltalálták darabokra tört. Ez ugyan nem volt meg lepő csak szokatlan. A szívélyes üdvözletemet viszonozva most ő lőtt rám egy jég lövedéket. Amit könnyedén sikerült kikerülnöm egy félre ugrással. Azonban ahogy megnéztem hova csapódott. Csak azért tudjam mi lesz ha eltalál. A földet érte a mágia és ahol becsapódott ott minden megfagyott. Ez tárgyakra nézve nem valami komoly. Azonban egy embernek elég kellemetlen. Éppen ezért azonnal elkezdtem átváltoztatni a testem acéllá. Így védve magam a megfagyástól. Azonban az ellen felem sem maradt tétlen azonnal meg indult felém rohanni. Össze csaptam a kezemet és magamra alkottam az acél páncélom további védelem gyanánt. Az első ütése elől elhajoltam. Azonban nem ált meg egynél. És egy másodikat is bevitt. Ami telibe kapta a mellvértem. Nagyot kondult az acél de felfogta az ütést és csak egy tompa ütést érezte. Erre válaszul én egy vasököllel válaszoltam. Ami a hasát kapta el és messe taszította tőlem. Nem hiába több mint egy tonna vas feszült neki. Ám ez nem sokat ártott. Csak megzavarta. Éppen ezért meg indultam felé mikor is a páncélom fura recsegő hangot adott ki. Oda néztem és akkor láttam hogy meg van fagyva. Az ütést felfogta de meg fagyott és ahogy az előbb megmozdultam megrepedt. Hiába minden a hideg nem tesz jót neki. Újra az ellen felemre néztem, aki egy újabb jeges lövedéket lőtt lám. Automatikusan egy acélnyilat lőttem, ami telibe találta azt. A nyíl megfagyott a levegőben és eltért a céltól. A földön egy kőnek csapódott és darabokra tört. Ez mutatta mivel is kell igazán számolnom. Éppen ezért akartam minél előbb lezárni az egészet. Meg indultam felé és ö meg indult felém. Nem vesztegettük az időnket. Ahogy közel értünk egymáshoz azonnal egymásnak estünk. Én ahogy csak bírtam egy vasököllel csaptam arcon míg ő újra a páncélomat találta telibe. A démon az ütéstől a földön gurult egyet. Míg én hátrébb tántorogtam. A páncélom a mi addig védett most még jobban megrepedt. És már szép mintássá vált. Ha nem lett volna, akkor most ugyan ez történt volna a testem mell. Ami bár acélból van mégsem elpusztíthatatlan. Tudtam hogy még pár ilyen csapás és akkor a páncél darabokban végzi. Éppen ezért elkezdtem az ellen felem acélnyílakat lőni. Amik csak úgy záporoztak rá. Azonban ő sem maradt tétlen és egy jégből készült íjat alkotott és válaszul jégből álló nyilakat lőtt rám. Amiket a lövedékeim ugyan képesek voltak eltörni a nagyobb sebesség folytán. Ám patthelyzet alakult ki. Mivel olyan gyorsan ismételtem a lövéseket, ahogy csak tudtam és ezt ő is ugyan így csinálta. Azonban ő többet lőtt egyszerre, míg én mind a két kezem használva gyorsabban ismételtem mit ő. A támadások valahogy kiegyenlítették egy mást. Csak az maradt ki fogy ki előbb a mágikus erőből és az veszít. Ám ahogy egyre jobban próbáltam felé kerekedni úgy ő is ezt próbálta. Nem tudtunk dűlőre jutni és egyikünk sem engedett. Ekkor valami fura történt. Mintha csak egy ötlet jutott volna az eszembe. Tudtam mindent a környékről és egy csapdáról a démonnak. Nem értettem miért van ez. Azonban egy pillanatra megzavart. Ami kedvezett az ellenfelemnek. Védekezésképpen megpróbáltam kitérni azonban ez nem sikerült teljesen. A nyilak Azonban eltaláltak. Nagy részüket a páncélom felfogta, azonban darabokra törve hullott le rólam. Ekkor egy hang szólalt meg a fejemben.
- A csapda kész. - Youto hangja volt az.
– Gyerünk. - Hallatszott Raven hangja is. A kép ami a fejemben volt az ö művük lehet. Éppen ezért nem haboztam és azonnal cselekedtem. Neki rohantam a démona és egy vasököllel sújtottam. Amitől meg tántorodott és hátrább lépett. Ezt még egy követte. Amitől még jobban hátrálni kezdett. Éppen ezért egy harmadikkal is készültem megkínálni. Amit kikerülve ő vágott gyomron. Ami a csupasz acél testem érte. A ruháim azonnal megfagytak és darabokra törtek. A ütés egy rúgás követte a mi ellökött tőle. Megráztam magam és a démonra néztem. Felfedeztem hogy a testén keletkezett néhány repedés. Amiket én okoztam. Tudtam hogy tudok neki még többet okozni azonban én is ugyan úgy kapok. Éppen ezért megindultam rohanni de nem a démon irányába, hanem egy másik hely felé. Amit a fejemben lévő kép mutatott. Meg álltam előtte néhány lépéssel és újra szembe fordultam a szörnyeteggel. Aki már ott is volt előttem és készült lecsapni. Ahogy ütött én hátrébb léptem. Ezzel elkerülve jeges öklét. Válaszul pedig teljes erőből oldalba vágtam. Amit követően ő pofán vágott a könyökével. Amitől az arcom azonnal ledermedt. Ráadásul még el is sodort a csapás. Ahogy meg álltam megráztam a fejemet. És újra az ellenfelemre néztem. Ott állt és készült újratámadni. Azonban én ezt nem engedtem és mind a két kezemmel neki feszültem hogy ellökjem. Azonban ő ellen tartott nekem. Ahogy ott szorítottam a kezét és próbáltam meg eltolni. Éreztem hogy a végtagjaim egyre jobban fájnak. A fagyás egyre jobban jelentkezett és az acél karjaim egyre jobba deresedtek. Éppen azért teljes testből kezdtem el tolni. A lábaim meg feszültek és belenyomódtak a keményre fagyott talajba. Lassan kezdtem el meghátrálásra kényszeríteni a démont. Aki hiába kezdtet hátra szorulni akkor sem adta fel. Én meg csak toltam teljes erőből ahogy bírtam. És képes voltam egy lépéssel hátrább tolni. Ahogy hátralépett az ellenfelem. Hírtelen rúnák jelentek meg közöttünk pont az ő arca előtt. Ekkor a szörnyeteg teste elernyedt és teljesen elgyengült. Én erre nem számítottam és ahogy toltam elhajítottam magamtól. Nem értettem mi van. Csak lihegtem és próbáltam rendezni mindent. Ekkor sietett oda hozzám Yuto.
- Ez remek megcsináltad. Bejutattad a rúna csapdám területére. – Kiabálta futás közben. – Én ezt értetlenül hallgattam és a földre néztem. Akkor láttam meg a rúnákat. Azok voltak amik végeztek a démonnal.
- Mégis hogy? – Tettem fel zihálva a kérdést miközben a jeges végtagjaimra néztem.
- Előbb fel írtam a rúnákat a földre. Aztán a mágikus interfészem segítségével át küldtem neked az adatokat. Így tudtad hova kell csalni a démont.
- Rúna és tároló mágia. Remek. – Konstatáltam az egészet aztán meg indultam a forrongó tóhoz. A felhevült víz gyógyír volt a megfagyott végtagjaimnak, amik csak úgy sisteregtek ahogy kiengedtek.
- Kes jól vagy nincs semmi bajod? – Kezdte el a faggatásom Raven aggódva miközben a vállamra szált.
- Nyugi mag vagyok. – Mondtam megnyugtatva őt.
- Úgy aggódtam. Azt hittem meg fogsz halni. Aggódtam érted. –
- Miattam nem kell aggódni. – Mondtam és megsimogattam a torkát a kismadárnak.
- KYAA. Hideg a kezed. – Jegyezte meg félrehúzódva.
- Bocs. – Mondtam és újra vissza dugtam a kezem a forró vízbe ami nem volt olyan forró így teljes acél formában.
- Az elég lenyűgöző volt hogy egymagad képes voltál egyenlő félként küzdeni egy ilyen démonnal. Nekem biztos nem ment volna. – Mondta Yuto ahogy a tetemet nézte.
- Ha nincs az a csapda akkor nem biztos hogy ment volna. – Mondtam miközben kiemeltem a kezem a vízből. Néztem a két kezem miközben újra hús és vér, formába alakult vissza.
- Á az semmiség de őt percig kihúzni az a nem semmi. Nagyon erős vagy. – Dicsért meg a férfi.
- Jó ötlet az a csapda. – Mondtam és kivettem a kezem a forró vízből. – Már csak azt kell eldönteni mi legyen? – Tettem fel a lényeges kérdést.
Amire Yuto újra előhívta a mágikus interfészét. Majd elkezdett különböző információkat felhívni.
- Van egy jó hírem.  Szólalt meg kis idő múlva. – A Rúnalovagok fizetnek azért ha valakinek sikerül legyőznie egy démont és ezzel megvédeni az embereket. Szóval ha akarod jelenthetem nekik és akkor ők megjutalmaznak érte. Ráadásul pont állomásozik a közelben egy kisebb egység. Ha akarod értesítem őket az egészről? – Kérdezte meg tőlem.
- Rendben. Akkor szólj nekik. – Mondtam mire máris elkezdett dolgozni az interfészén.
- Nem messze van a város ahol vannak. Már csak bizonyítékra van szükség az egészről. – Mondta el a tényt. Én erre fel álltam és odaléptem a démon teteméhez. Összecsaptam a két tenyerem és az öklömre acél karmokat alkottam. Majd egyetlen csapással levágtam a hulla fejét.
- Ez biztos elég lesz. –
- Igen. Elég. Már csak el kell oda jutni. Ami úgy két óra gyalog. – Közölte a tényt.
- Legyen fél óra motorral. – Mondtam és azzal eltettem a szörny fejét a mágikus zsákomba. Aztán mellőle elővettem a Merengőt. – Gömbbe zsupp. – Azzal máris a mini világban voltam pont a motorom előtt. Megérintettem a paripát és kimondtam a varázsszót. – Gömbből zsupp. – És máris kin is voltam. Yuto csak annyit vett észre hogy eltűnök egy pillanatra majd feltűnök. Egy motorral az oldalamon. A merengőt újra a kezembe vettem és eltettem.
- Gyere elviszlek oda. – Mondtam és felpattantam a motorra.
- Stipi stopi elöl! – Kiáltott Raven miközben elfoglalta a kormányon lévő kis kosarat.
- Köszönöm szépen. – Mondta és azzal felszállt mögém.
Én beröffentettem a masinát és máris száguldottunk a város felé. Nem is telt bele sok idő mire oda értünk. Azonban az utazás éreztette velem hogy kezdem nagyon a végét járni az erő tartalékomnak. Éppen ezért minél gyorsabban le akartam zárni az egészet. Yutto-val elvittük  fejet a Rúnalovagokhoz aki meglepve fogadták de Yuto már előre értesítette őket és mivel a céhe neve is felmerült így könnyedén ment minden és egy-egy hatalmas összeget nyújtottak át nekünk. Ami már tényleg meg érte az egészet.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeSzomb. Szept. 09, 2017 7:17 am

Hosszú, de kitartó várakozásod eredménye nem más, mint 2200 VE + 2200 Gyémánt!
És persze "Réven" sem marad ki, hiszen ő is megkapja a maga 200 VE-jét!
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimePént. Okt. 06, 2017 9:29 am

A torony rejtélye
1.rész


Estére járt mikor az ég dühösen kezdett el dörögni. A szél pedig vadul tombolt. Készült a vihar lecsapni. Én épp egy válaszút előtt álltam. Kétfelé mehettem. Az egyik a közeli város volt. A másik egy kastély közepén egy hatalmas toronnyal. A város messzebb volt mint a kastély.
- Na merre? – Tettem fel a kérdést Raven-nek a ki a táskámban keresett menedéket a nagy szél elől.
- A toronyba mielőtt meg ázunk! – Kiáltott a táskám nyílásán kinézve.
- Rendben. – Mondtam és azzal meg is indultam futni hogy minél előbb oda érjek. Azonban még így is elkapott az eső mire a toronyhoz értem. Egy nagy szakadék volt a kastély előtt amin egy kőhíd vezetett keresztül. Átrohantam a hídon egészen az ajtóig a szakadó esőben.  A hatalmas kétszárnyú ajtón egy hasonlóan nagy kopogtató volt. Megragadtam és hármat döngettem az ajtón. Ezt követően vártam hogy mi lesz. Azonban nem lett semmi sem. Így megtoltam befelé az ajtót ami kinyílt. És én beléptem. Ahogy beértem az ajtón Raven azonnal előbujt a táskámból. Már unta a bent létet. Csapkodott párat a szárnyával hogy lerázza magáról a vizet aztán a vállamra szállt.
- Hello! Van itt valaki? – Kiáltottam el magam. A hangom bezengte az egész csarnokot és visszhangozva csengett.
- Talán nem lakik itt senki? – Kérdezte Raven a vállamon állva.
- Talán. – Mondtam miközben szétnéztem a hatalmas teremben. Bár nem látszott annyira rajta de valaki törődött az épülettel. Nem volt por és pókháló sem túl sok volt. Vagyis vagy nem rég mentek el vagy, vannak itt emberek csak nem jönnek elő.
- Az eső elől kerestem menedéket. Ezért kérek estére szállást. Amit ki fizetek. – Kiabáltam tovább. Azonban válasz még mindig nem érkezett. Így elindultam felfedezni az épületet. Bár az ablakokon beszűrődő halvány fény engedett látni valamit azért nem túl szokat. Tekintve hogy csak a villámok fénye volt ami fel-fel villant.
- Rendesen szakad odakinn. – Jegyezte meg a kis holló.
- Igen. – Mondtam és meg indultam a legközelebbi gyertya tartó felé amiben volt egy két gyertya. Egy apró lángot varázsoltam elő, amivel meggyújtottam a gyertyákat. Ezek fényében indultam meg tovább az épületben. Lassan és nyugodtan haladtam végig a rideg kő folyósón. Nem tudtam merre kell mennem így inkább felderítettem az épületet. Csendesen haladtam a folyosókon. Amik üres légterében csak az én lépteim hallatszottak. Az ajtók, amik a folyosókról nyíltak mind üres szobákat takartak. Amik szépen rendben voltak hagyva. Ami arra engedett következtetni, hogy a lakok nem siettek mikor elmentek. Mivel a rendezett környezet ellenére a pór már jócskán megtelepedett a bútorokon. Ami mutatta mióta nem is használták már azokat. Éppen ezért nem is néztem különösebben be egyikbe sem. Csak mentem tovább. Miközben az apró kismadár a vállamon nyugodtan pihent. Ő élvezte a kutatást számára ez érdekes volt. Mindig mikor egy ajtót kinyitottam előbb összehúzta magát aztán az tán a nyakát nyújtogatva kémlelt körbe. Aztán jött a következő. Egészen addig folyt ez a játék amíg a folyosó végén el nem értünk egy hatalmas kétszárnyú ajtóhoz.
- Ez meg mi lehet? – Tette fel a kérdést Raven.
- Nem tudom. – Mondtam aztán meg indultam az ajtóhoz. – De megnézzük. – És azzal neki feszültem és megtoltam az ajtókat. Amik sokkal könnyebben nyíltak mint hittem. És ez meg lepett. A kastély többi réséhez képest az a két ajtó teljesen újnak tűnt. Éppen ezért amikor kitártam és meg láttam a mögötte rejlő termet. Meg lepett. Egy könyv tár volt az tele hatalmas könyvespolcokkal és rengeteg könyvel.
- Ezek könyvek. – Jegyezte meg Raven ahogy szétnézett. – Kes adj egy gyertyát! – Kért meg a kismadár.
- Tessék. – Mondtam és azzal levettem egyet a gyertyatartó gyertyái közül és oda adtam neki.
- Köszi. – Mondta és meg fogta a lábával a gyertyát és felreppent a vállamról. Először az ajtótól balra lévő gyertyatartóhoz repült és elkezdte meg gyújtani a gyertyákat.  Ezt követően tovább repült és ugyan ezt tette a következővel és a következővel. Egészen addig míg egy jókora területet be nem világított.
- Ez most minek kellet? – Tettem fel a kérdést. Raven nem válaszolt csak közel repült hozzám és előttem lebegett.
- Így könnyebb látni. –
- És mit akarsz látni? –
- Van itt pár könyv amik között lehet érdekes is. Szóval ha már itt vagyunk akkor szét nézhetünk. – Magyarázta a kismadár miközben előttem lebegett.
- Rendben. Úgysincs jobb dolgom. – Mondtam és meg indultam körbe nézni a könyvtárban. Raven a vállamra szállt és onnan nézelődött. Lassan haladtam és közben néztem a könyveket és olvastam a címüket. De egyik sem bírta felkelteni az érdeklődésem. Csak hétköznap könyvek voltak úgy mindenről a mágián kívül. Éppen ezért nem is érdekeltek. Azonban Raven már nem így vélekedett őt érdekelte a könyvek. Különösen egy szakácskönyv ami száz különleges receptet tartalmazott.
- Kes! Nézd! Az a könyv érdekes. – Mondta és már oda is röppent hogy kivegye. Azonban nem tudta kivenni mivel szorosan voltak a könyvek.
- Vigyáz. – Mondtam és odanyúltam és kivettem neki a könyvet. Azonban egy másik könyvet is kihúztam véletlenül. Ami a földre esett. Nem nagyon törődtem vele. Hanem inkább a szakácskönyvet lapoztam fel a kis hollónak. Aki érdeklődve nézte mit is tartalmaznak a lapok. Ám amikor egy egészben szült csirke képe került elő undorodva fordította el a fejét. Erre én becsuktam a könyvet és vissza raktam. Aztán tovább indultam a könyvtárban. Keresve valami olvasni valót. Raven talált magának két könyvet. Az egyik egy képes könyv volt míg a másik egy mesekönyv volt. Én csak egy fegyverekről szóló könyvet találtam magamnak. A semminél jobb alapon. Visszaindultunk a gyertyafényes részhez ahol volt egy asztal. Ép oda is értünk volna, amikor meg láttam azt a helyet ahol leeset nemrég egy könyv. Fel akartam venni, hogy visszategyem, azonban meglepődtem hogy nem volt ott. Pedig a részleg stimmelt. Ez meglepett. Vagy nem jól emlékeztem vagy valaki visszatette helyére. Gondolat suhant át a fejemen.
- Kes? Mi az? –
- Semmi. – Mondtam és befordultam a sora a hol állítólag lennie kellet volna a könyvnek a földön. Elkezdtem keresni és meg is találtam. Ott volt a polcon a helyén. Ez meglepett. Csak annyit jelentett hogy van itt valaki aki vissza rakta a könyvet. Azt nem tudtam ki vagy mit akar de azt igen hogy szereti a rendet. Éppen ezért megfogtam egy vastag könyvet és kivettem a többi közül. Majd az egyek kezem a földre tettem és bemágneseztem azt egy kis részem. Ezt követően a könyvnek adtam egy ellentétes pólust és a földre dobtam. Ezzel szinte mozdíthatatlanná tettem azt a könyvet.
- Ezt minek kellett? – Kérdezte meg Raven érdeklődve.
- Majd meglátod. – Mondtam neki aztán elmentem onnan az asztalhoz hogy nyugodtan lehessen olvasni. Azonban nem ültem le olvasgatni hanem letettem a könyveket aztán meg indultam a könyvtár polcai közötti úton úgy hogy ahol a padlóhoz ragasztottam a könyvet pont velem szembe kerüljön. Ahogy befordultam a megfelelő sorba azonnal megláttam hogy valaki próbálja felemelni  könyvet pont nekem háttal.
- Nem fog menni. – Szólalta meg teljes nyugalommal. Erre az idegen megrezzent és rám pillantott. Az arcát nem láttam azonban a szeme megvillant. Ahogy meglátott azonnal nekiindult futni.
- Várj! – Kiáltottam utána ahogy meg indultam futni. De az idegen csak nem akart meg állni. – Állítsd meg! – Adtam ki a parancsit Raven-nek aki, azonnal felugrott a vállamról és elkezdett repülni. Ám ekkor a menekülő befordult az egyik polcnál. Én meg gondolkodás nélkül utána rohantam. Ekkor ért elé Raven, akinek a megjelenése megzavarta egy pillanatra. Én ahogy beértem azonnal megragadtam és magam felé akartam fordítani. Azonban a rántásom hatására nekiesett a szekrénynek és aztán a földre rogyott. Miközben egy hangosat sikított. A félhomályban nem láttam hogyan néz ki csak annyi volt biztos hogy egy nő az előbb hallott hang alapján.
- Ki vagy? – Tettem fel a kérdést miközben a tenyeremben elővarázsoltam egy tűzgolyót. Ahogy a fény felfedte az előttem lévő nő alakját a látvány meglepett. Nem egy ember volt az akit láttam hanem nőstény szörnyeteg. Pontosabban egy Garaju szigeti démon nő ha a tudásom nem csalt. A szerencsétlen próbált hátra kúszni a földön azonban a könyves polc nem engedte. Ott ült a földön és remegett.
- Ne, ne, ne, ne kérem ne bántson! – Könyörgött ahogy az arca elé kapta a kezeit. Ami teljesen érthető volt az előbbiek után. Biztos azt hite hogy valami betörő vagyok. Ám mivel ez nem így volt és okom sem volt bántani. Éppen ezért egyet hátrább léptem. Hogy jelezzem, nem bántom.
- Neeeeeee! – Kiáltott hírtelen a nő és felém nyúlt. Ez meg lepett és inkább még hátrább léptem. Ekkor láttam meg hogy miért kiáltott. Egy régi fénykép volt a fölön, amire én ráléptem. Ám ahogy az általam gyújtott tűz fénye rávetült teljesen meglepett a kép látványa. Lesokkolt a látvány. Azonnal a képhez kaptam. Felvettem a földről és alaposabban megnéztem.
- Ne az az enyém! – Kiáltott a lány. Erre én ránéztem, mintha meg akartam volna ölni abban a pillanatban. Mivel szó szerint arra készültem.
- Miért van ez nálad? Válaszoly! – Utasítottam ellentmondást nem tűrőn miközben felé fordítottam a tenyerem.
- Az enyém. - Mondta félve és reszketve vékony hangon.
- Ki ezek a képen? – Ekkor már nem fogtam vissza magam minden erőm szabadon engedtem. Lássa még véletlenül sem tréfálok.
- Az az az a nő ott nagy hassal az édesanyám. Kérlek, kérlek, ne égesd el a képet csak annyim maradt. Könyörgöm. – Rimánkodott remegve és a szemében megjelentek a könnyek. Erre én elcsitítottam a kiáramló energiákat. És vettem egy nagy levegőt.
- Kik vannak még a képen? – Tettem fel az újabb kérdést.
- Aaaatheria néni. – Mutatott az egyik személyre a képen. Na ezt a választ meghalva már össze állt a fejemben a kép hogy miért is pózol együtt az a hat nő és középen az a csecsemő. Magam felé fordítottam a képet.
- Én Kes kontráz vagyok. – Mondtam meg a nevem most már nyugodtan. – Én vagyok a képen a kisbaba. És aki a karjában tart az az anyám. – Mondtam el a tényeket. – Nem tudom miét voltak jóban az anyáink, de ha ez a helyzet, akkor nincs okom bántani. Tessék. – Mondtam miközben oda nyújtottam a képet neki. Amit a lány el is kapott a kezemből.
- Nem fogsz bántani? – Tette fel a kérdést még mindig félve de már egy kicsit nyugodtabban hogy a kincse visszakerült hozzá.
- Nem. – Hangzott tőlem az egyszerű válasz. – Nem akartalak meg ijeszteni. Csak meglepett a kép. – Mondtam el a tényeket. A kezem továbbra is nyújtva tartottam hogy felsegítsem a lányt. Már nem áradt belőlem semmilyen negatív kisugárzás.
- Az én nevem Lifa Store. – Árulta el nekem a nevét a lány. Ám a kezem még mindig nem akarta elfogadni. Látszott rajta hogy az előbbi nagyon megviselte és még mindig fél.
- Akkor ti most rokonok vagytok – Tette fel Raven a kérdést miközben oda röppent a földre a lány lábához. Amire az még jobban meg rettent. Ugyan a kérdésre válaszolni alapesetben egyszerű lett volna azonban az én családfámmal ez bonyolult volt.
- Csak azért mert nem hasonlítotok egymásra egy kicsit sem. – Állapította meg a tényt a kis madár. Ami igaz volt mivel a lánynak kék színű volt a bőre és két apró szarv volt a fején.
- Nem. – Hangzott tőlem a válasz, ami hallatán Lifa lehajtotta a fejét.  – Vér szerint biztos nem. De régen sok volt az árva gyerek a sok csata miatt. Így lehet hogy örökbe fogadott gyerekként a szüleink lehettek valamilyen kapcsolatban. – Mondtam el a gondolatmenetem. Bár tudtam hogy ez nem épp a legpontosabb megfogalmazás. Azonban én sem tudtam túl sokat a múltamról.
- Ha valaki tudna róla valamit az Atheria vagy Elfin. De ők nincsenek itt, így nem lehet tudni. –
- Te ismered Atheria és Elfin nagy nénit? – Tette fel a kérdést félve.
- Igen. – Válaszoltam neki nyugodtan és tárgyilagosan.
- Hogy vannak? Jól vannak? Rég láttam már őket. – Kezdett beszélni a lány.
- Amikor láttam őket még jól voltak. – Mondtam el a tényt.
- Értem. – Jegyezte meg boldogan. – Tudod, nem szoktam senkivel sem beszélgetni. Mindenki, aki meg lát, megijed és kiabálva elszalad. Félnek tőlem. – Mondta somurúan.
- Itt te vagy az aki fél. – Közöltem vele a tényeket.
- Igaz. – Mondta halkan. – De te nem félsz tőlem? Hiszen én egy démon vagyok! – Kiáltotta a végét sírva.
- Én ember vagyok. – Mondtam ki a tényt, ha már ő is így tett.
- Én pedig holló! – Kiáltott közbe Raven aki eddig csendben volt és figyelt. Ám a beszólása teljesen letaglózta a lányt, aki nem tudta most mi van. És én sem értettem hogy ő most mit akar ezzel a egésszel. Éppen ezért meg fordultam és meg indultam előre.
- Engem nem érdekelnek a faji dolgok. Én csak az eső elől kerestem menedéket. Mond meg mennyi az árra a szállásnak és én kifizetem. Részemről ennyi. – Mondtam hátranézve miközben tovább sétáltam.
- Úgy van. Mi nem vagyunk betörők. Mi csak nem akartunk elázni. Na pá. – Mondta Raven és szárnyra kapott és máris a vállamra reppent.
- Várj! – Kiáltott utánam. Erre én meg álltam és megfordultam.
- Mi az? – Tettem fel a kérdést.
- Maradhatsz ha akarsz. És nem kell fizetned. – Mondta félve és a végét kicsit halkan.
- Köszönöm a szállást. – Köszöntem meg a vendéglátást.
- Igen. Köszönjük a szállást. – Köszönte meg Raven is a vállamon állva. Ezt követően én meg indultam felé és meg álltam előtte. Kinyújtottam a kezem felé hogy felsegítsem a földről. Ö meg fogta a kezem. Már nem félt tőlem igaz oka sem volt. Fel állítottam a démon lányt. Ami nagyon könnyen ment mit ha nem is lett volna szúja. Bár ez a nőknél előnyt szokott jelenteni éppen ezért inkább nem is mondtam semmit.
- Köszönöm. – Mondta kedvesen.
- Nincs mit. Hiszen én dobtalak el. – Tisztáztam a helyzet. Mivel tényleg az én hibám volt.
- Akkor is köszönöm. – Mondta miközben rám és Raven-re nézett. – Te igaz mágus vagy nem? – Tette fel a kérdést félve.
- Az vagyok. Miért? -
- Mert csak úgy a semmiből előkaptad azt a tűzet. És mert azt a könyvet is a földhöz ragasztottad. – Kezdet el beszélni.
- Az egy tűzgolyó volt, amit használtam. Míg a könyvet és a talajt bemágneseztem így vonzották egymást. Ezért nem tudtad meg emelni a könyvet. – Magyaráztam neki el a dolgokat, amit ő érdeklődve ragyogó szemekkel hallgatott.
- És igaz az hogy van olyan mágia amivel emberek képesek démonná változni? – Kérdezte izgatottam. – Mert ha van, akkor lennie kell olyan mágiának is amivel egy démon képes emberré változni igaz? – Kérdezte hatalmas érdeklődéssel. Azonnal meg értettem hogy mit akar ember kar lenni.
- Miért? Talán emberré szeretnél válni? – Kérdés feltételére a szeme hatalmasra tágult és csak úgy ragyogott.
- Igen. – Válaszolta miközben bólintott egy hatalmasat aztán rám emelte a tekintetét és hatalmas kis kutya szemekkel nézett rám.
- Van rá mód! – Kiáltott közbe Raven. Aztán leugrott a vállamról és felvett egy emberi kislány alakját. – Így nézd! –
- VÁÁÁÁ! Ez fantasztikus! – Kiáltott erre Lifa. – Te képes vagy emberré változni. –
- Igen mivel Kes-től kaptam ezt a karperecet, amivel képes vagyok bármilyen ember kinézetét felvenni. – Mondta miközben büszkélkedett az ékszerével.
- Kipróbálhatom? Ugye szabad? - Kérdezte nagy örömmel.
- Rendben. – Mondta Raven aztán visszaváltozott hollóvá, és levette a karperecet. Átnyújtotta a lánynak, hogy ki tudja próbálni. Aki felvette és aztán erősen elkezdte nézni azt. Majd elkezdte a kezét rázni.
- Működj! Működj! – Mondogatta egyre hangosabban. Majd meg állt és bánatosan rám nézett. – Nem működik. Most mi van? – Kérdést tette fel.
- Pedig egyszerű gondoly arra milyen akarsz lenni aztán aktívád a karperecet. Ennyi az egész. – Magyarázta el neki Raven. Aki közben felreppent a vállamra.
- Azt meg hogyan kéne? – Tette fel a kérdést.
- Te még nem használtál mágikus eszközt igaz? – Kérdeztem meg tőle.
- Még nem. – Válaszolta miközben lesütötte a fejét. – Nem nagyon volt mit használnom. És nem volt, aki adott volna nekem ilye. – Magyarázta el a dolgot. Ami meg is magyarázta miért nem tudta használni az eszközt. Hisz neki ez új volt nekünk meg teljesen normális. Lifa hallgatott mert csalódott volt. Én ott álltam és mikor meg akartam szólalni egy halk gyomorkorgás hallatszott. Raven hasa volt az ami korgott.
- Éhes vagyok. Kes mikor eszünk? – Kérdezte meg a kismadár a vállamon.
- Ha éhesek vagytok, főzök nektek valamit. – Ajánlotta fel a démon.
- Tényleg. Ha kapok kaját, akkor megtanítalak hogyan használj mágikus tárgyakat. – Mondta boldogan Raven.
- Tényleg? – Kérdezte boldogan a lány.
- Igen. – Válaszolta a fekete madár.
- Akkor várjatok mindjárt meg is csinálom. – Mondta boldogan és azzal el is sietett valahová. Talán a konyhába.
- Raven! Bőven van étel mivel nem rég vásároltam be. – Közöltem a tényt. Mert nem értettem miért hívatta meg magát a vendéglátóval.
- De Kes láttad milyen lelkes volt. Nem akartam megbántani. Ráadásul főtt kaját jobb enni, mint a nyerset. Mivel te nem tudsz főzni csak teát. – Panaszkodott a vállamon.
- Eddig nem voltam rászorulva hogy főzzek. Ha főtt étel kell akkor egy településen, veszek valamit és kész. – Magyaráztam el a dolgot. Mivel tényleg így voltam vele. Na meg nem is akartam soha főzni. Éppen ezét türelmesen vártam egy kis ideig. Meg indultam meg keresni Lifa-t. Csak éppen az volt a baj hogy zéró helyismerettel rendelkeztem. Azonban ez nem volt akadály számomra.
- Raven meg tudod mondani merre van Lifa? – Tettem fel a kérdést. Mire a kismadár a vállamon előhívott egy mágikus panelt és elkezdett rajta pötyögni. Aztán be is jött rajta két pont.
- Meg van. A középső vagyunk mi a másik, pedig ő lesz. Rajta kívül nincsen senki más sem a közelben. – Adta tudtomra az információkat.
- Értem akkor keressük meg. – Mondtam és elindultam a jelzett pont felé. Nem is kellett sok és máris megtaláltam a konyhát. Beléptem és láttam, ahogy ég a tűz és fel van téve egy fazék. Odamentem és meg néztem mi készül. Az edényben víz volt és zöldség. Nem éppen a kedvencem de nem vagyok válogatós. Körbe néztem a szobában és láttam hogy a tűz mellet törött bútor darabok vannak. Azt már láttam hogy nem éppen bőséges a készlet. Azonban a szakácsot nem találtam.
- Arra! – Mutatott Raven előre. Én követtem az utasítását és mentem előre felé. Míg nem ki nem elértem a konyha végében lévő ajtóhoz. Kinyitottam és kiléptem rajta. Egy kisseb nyílt részre értem ahol megláttam Lifa-t. Aki éppen gugolt és a földön matatott. Közben pedig dúdolt valami kis dalt. Nem értettem mit csinál csak azt láttam hogy ott van. Ekkor halkan csendesen meg szólalt.
- Gyertek elő kiscsigák. Lesz belőletek kis leveset. – Énekelte a vékony hangján. Na ez meg lepett egy kicsit. – Bátyus talán szereti a csiga levest? Kár hogy nincs most más. – Mondta sajnálkozva. Ezzel nyílván valóvá vált az amit eddig sejtettem. Egyedül él és magáról gondoskodik ebben a nagy épületben. Itt vegetál egyedül.
- Elég! – Szólítottam fel. Amire ő megrezzent és félve nézett hátra. – Ha nincs semmi ételed csak mond meg! – Szólítottam fel a lányt.
- Ha nektek nem kell én megeszem. – Mondta a kismadár és a vállamról. Majd lecsapott az egyik csigára. Amivel azonnal a földre is szállt és elkezdte a csőrével kipiszkálni azt a házából.
- Sajnálom. Sajnálom. – Kért bocsánatot félve. – Nem akartam rosszat csak. –
- Elég! – Vágtam közbe komoran. Amire a lány meg ijedt. – Van bőven étel nálam. Adok belőle. – Közöltem vele a helyzet. Ám ahogy ezt kimondtam furcsa dolgot láttam meg a Lifa mögött a távolban. Mintha égett volna valami. És bármi is volt az közeledett.
- Az meg mi? – Tettem fel a kérdést. Aztán meg indultam a párkányhoz hogy jobban meg nézzem.
- Mi? Mi? – Kíváncsiskodott a kis holló és felrepült a párkányra. Bár esett de már látszott hogy a nagy része már elment. Már nem villámlott. De az a furcsa valami egyre közeledett. Furcsán mozgott mintha egy kis kígyó lenne. Ám nem kellet sok, hogy meg tudjuk mi is az. Emberek fáklyákkal és lámpásokkal. Egyenesen a kastély irányába tartottak.
- Emberek azok. Biztos a vihar elől menekültek és most jönnek ide. – Mondtam ki a tényt miközben Lifa-ra néztem akin látszott a félelem.
- Mi van? – Tettem fel a kérdést.
- Már megint jönnek. – Mondta félelemmel a hangjában. Az egész teste remegett. Félt az emberektől a kinézete miatt. Éppen ezért bújt el előlem is.
- Nem kell félned, Kes itt van, meg véd. – Vigasztalta Raven. Ám nem hatott rá csak remegett a szegény lány. A szemében meg jelent a könny. Na ez volt az a rész, ami rávett a cselekvésre.
- Beszélek velük. Raven te és Lifa zárjátok be az ajtót. – Adtam ki a parancsot nyugodtan. Ám ahogy kimondtam az emberek hangja már halható volt. Először csak halkan kivehetetlenül. De ahogy közeledtek egyre jobban hallani lehet, mit kiabálnak. És az nem más volt mint.
- Vesszen a szörny! – Kiabálták. Ezzel jelezve, bizony mi is a céljuk. Nem is lepett meg az amikor a hídhoz érve egy csomó férfi volt a hang gazdája. Kezükben fáklyák, lámpák, vasvillák, fejszék és az első pár ember egy hatalmas nagy farönk volt. Nem kellet sok ész, a hoz hogy a fát akarják faltörő kosnak használni. Én a párkányról indultam meg a kastély külsején lefelé. Egyenesen a híd felé zuhanva. A levegő mágiával lassítottam le a zuhanás sebességét hogy ne legyen bajom. De még így is jókora volt a becsapódásom. Ez meg is állította a tömeget. Hiszen nem tudták most mi van. Ahogy meg érkeztem a hídhoz ők már a felénél álltak. Azonnal összecsaptam a kezem, magamra alkottam az acél páncélom.  Egy olyan semmilyen egyszerű páncélt, ami csak a védelemre jó. Egy arcot takaró sisakkal. Az emberek felé fordultam és vártam mit is lépnek. Erre egy izmos test alkatú férfi lépett elő aki biztos a vezérük lehetett.
- Félre az útból! Most végzünk a szörnnyel. – Mondta hangosan és dühösen.
- IGEN!!!!! – Hangzott a kiáltás mögüle.
- Nem. – Válaszoltam. Erre a férfi szeme elkerekedett és kigúvadt. Látszott rajta hogy dühös.
- Nem? NEM? Mi az hogy NEM? – Kezdett dühöngeni. – Akkor legyen. Aki nincs velünk az ellenünk. TÁMADÁS! – Adta ki a parancsot az embereknek. Akik azonnal csürheként rontották rám. Egyenesen szemből. Mivel a híd miatt nem tudtak máshogy mozogni. Az első aki rám támad egy fejszével akarta a fejem kettészelni. Ám én azt nem engedtem neki. Balkarral blokkoltam a vágást a fejsze nyelénél. Aztán egy jobb egyenessel orrba gyűrtem. Amitől az hanyatt vágódott. Ám ekkor egy másik rontott nekem egy vasvillával. Amit könnyen ki is kerültem aztán meg ragadtam jobb kézzel a nyelét az eszköznek. Majd elrántottam és balkézzel bemostam egyet az ipsének. Amitől az hanyatt vágta magát és két másikat is vitt magával.
- Ne hátráljatok! – Üvöltött a főnök. – Majd én végzek vele! – Azzal leakasztott a hátáról egy hatalmas kétkezes csatabárdot. Ami elég nagy volt. Szinte már túl nagy is egy átlag embernek. Ami már nekem jelentett bajt. Éppen ezért a testem acéllá változtattam. Ezzel teljessé téve a védelmem. Aztán neki rontottam hogy meg előzzem a támadását. Azonban ő sem tétlenkedett és nekem támadt. Megpróbált kettészelni függőlegesen a hatalmas fejszével. Még éppen hogy ki bírtam térni előle balra. De még így is csak egy fél pillant műve volt hogy nem talált el. A fegyvere a kőpadlóba csapódott. Ekkor én azonnal egy bal egyenessel támadtam egyenesen a képébe. Ám ő hátralépett így kikerült az ütőtávomból. A mozgékonysága meg lepett. Nem vártam hogy erre is képes. Ezt követően azonnal lendítette is felém a fejszéjét. Aminek csak egy éle volt így nekem a fokával kellet szembe néznem. Nem haboztam azonnal reagáltam és jobb tenyeremmel elütöttem a fegyvert magamtól. Hátra rántottam a kezem és egy jobb egyenessel támadtam az ellen felemre. Aki maga elé tartotta a baltáját és annak széles fejével, fogta fel az ütésem. Ahogy a két acél összecsapott nagyot csendült a két fémdarab. Ekkor húzott el mellettünk pár ember a kezükben a hatalmas farönk. Amit feltörő kosnak akartak használni. Ekkor már nem volt időm gondolkodni. Azonnal utánuk fordultam és meg indultam rohanni ahogy bírtam. Az újaimat pengévé változtattam. És azokkal martam rá a farönkre. Az emberek már a bejárathoz értek és készültek betörni azt. Akkor érezték meg hogy a rönk egyre nehezebb. Ez azért volt, mert belévájtam a karmaim. Ezzel fogva vissza a lendületet. Amit még időben sikerült nulláznom mielőtt az ajtót érte volna.
- Mi van? – Kérdezte Az egyik és meg fordult. Akkor látta meg, hogy én fogom a rönk végét. Előre léptem egyet és teljes erőből elkezdtem a rönköt a végénél emelni. Amire az emberek elengedték azt rémültükben. Én meg átfordítottam a fejem felett és a fölre dobtam a nagydarab fát. Ami majdnem agyon nyomott párembert. Akiknek sajnos sikerült elmenekülniük. Visszafordultam az emberekhez, akik a kaput akarták betörni. Az újaimat visszaváltoztattam normál formába. Megragadtam a legközelebbi embert és hátra hajította el az ajtóból. Erre a többiek neki kezdtek futni és menekültek előlem.
- Mágus. Ez egy mágus. – Kiabálták futás közben. És nem tévedtem. A mágia miatt felerősített testemnek köszönhetően erősebb voltam, mint egy átlag ember. Visszafordultam a tömeg felé. És akkor láttam meg a vezér újra rám támadt a fegyverével. Mind a két kezem magam elé kaptam  hogy védjem velük maga. Ahogy nekem csapódott a hatalmas balta az egész testem bele remegett. Hatalmas erő volt abban a csapásban. Ami világossá tette az ellen felem sem átlagos. Biztos valami mágus. De nem volt időm ezen agyalni mivel a fejsze végig a fejem felett volt. Teljes erőből tartottam de még így is éreztem, épp hogy csak bírom. Ekkor meg indítottam mind a két karom baloldalra, hogy lelökjem magamról a fegyvert. Éppen hogy sikerült magamról letaszítanom. Ahogy a jókora szerszám a földre csapódott. Azonnal hátrább léptem kettőt ezzel távolságot nyerve. Megnéztem a karjaim és láttam hogy bizony a páncélom ami alapból elég vastag volt át volt vágva. Egy vékony vágás húzódott át rajta. Vagyis az ellen felem fegyvere ellen kevés az acélpáncél védelme. Még szerencsém hogy a testem nem hús és vér volt hanem acél. A férfi arcán meg jelent egy mosoly. Ami gondolom azért volt mert majdnem kárt tett bennem. Én viszont erre azonnal reagáltam és neki ugrottam. Nem akartam időt hagyni neki a támadásra. Azonban a férfi a fejszéjét megrántotta felfelé. Ami a nagy súlya miatt nem volt könnyű. Azonban neki nem okozott gondot. Azonban nekem meg a mozgás volt gondtalan. Így mire ő fel rántotta a fegyverét én már annak hatótávján belül volta. Balkézzel azonnal a fejsze nyeléhez kaptam míg jobb kézzel egy ütést indítottam a képébe. Ami be is talált. Mivel a bal kezemmel képes voltam a fegyverét eltaszítani. Így azzal nem tudott mit kezdeni. Az ütésem ereje hátra tántorította és a fegyvere súlya miatt még jobban meghátrált. Ahogy meg állt, láttam meg jeleni némi vért a szája szélén. Ám ekkor egy hatalmasat kiáltott.
- Támadás! – Adta ki a parancsot mire az emberei meg indították a rohamot kezükben a farönkkel, amit én löktem el nem rég. Na ezt már nem hagyhattam annyiban. Ahogy meg indult felém a csürhe. Terpeszt vettem fel és hátra húztam a jobb karomat. Majd annyi vasat sűrítettem bele amennyit csak bírtam. Majd egyenesen a felém tartó rönk közepébe vittem be egy ütést. Egy hatalmas csattanás hallatszott, ahogy a két támadás össze ütközött. Azonban a bontó golyó erejű ütésemnek nem volt ellen fél a faltörő kos. Az ütésem ereje rönköstől vágta hátra az egész bandát. Nem egy embert elkapva az útjuk során. A z emberek a híd másik részére kerültek a földön heverve. Míg a rönk kettéhasadva, az egyik része lezuhant a hídról a másik meg a szélének csapódott. Ezzel elsöpörtem őket. Egyedül csak a főnök maradt talpon. Ő mintha meg sem érezte volna az előbbit. Bár ez nem lepett meg azok után, amit mutatott. Nem hagyta annyiban a dolgot. Meg indult felém rohanni. Én meg ő felé. A feje fölé emelte a fejszéjét és aztán függőlegesen sújtott le vele rám. Én meg a bal öklömmel oldalról fejsze fejét ütöttem meg. Ezzel a csapást elferdítve. Aminek köszönhetően nem engem ért, hanem a padlót. Ezt követően Vissza rántottam a kezem és készültem egy jobb egyenes bevitelére mikor is az ellen felem. Meg lendítette a fegyverét és annak fokával találta teli a mellvértemet. Az ütés ereje kizökkentet és oldalra taszított. Neki a híd kastély felőli egyik oszlopának. Ahogy meg álltam azonnal meg indultam és ugrottam egy nagyot és újra miden erőmet a jobb kezembe összpontosítottam és jó sok vasat gyűjtöttem abba. Majd annak minden erejét az ellenfelemre szabadítottam. Amit ő a hatalmas baltájával blokkolt. A hatalmas csattanás, ahogy a két fém összeért. Mint egy ágyúlövés olyan hangos volt. A híd megremegett belé és beomlott alattunk. Meg indultunk zuhanni mind a ketten. Azonnal a legközelebbi perem felé kaptam a bal kezemmel hogy meg akadályozzam a zuhanásomat. Épp hogy sikerült meg fognom. Mikor is a lábaimon egy erős rántást éreztem. Lenéztem és láttam hogy a másik férfi volt az aki elkapta a lábamat. Ezzel jelezve hogy ő nem fogja egykönnyen feladni a harcot.
- Ha elengeded te is meg halsz. – Kiáltotta a férfi. És tudtam én is jól hogy nem fog csak úgy elengedni. Épen ezért választottam a meg felelő opciót. Én engedtem el a peremet és egyből nekifordultam a pasasnak. Ez a döntés meg lepte. Nem számított, arra hogy meg fogom tenni, de én ezt tettem. Nem véletlen. Hiszen nem akartam hogy még több bajt okozzon. Így az volt a legjobb választás, ha mihamarabb elintézem. Ezért elkezdtem ütni, ahogy csak bírtam. Erre a férfi elengedte a lábaimat. Azonnal elkezdtem velük rugdosni őt. Ám ekkor meg lepetés ért. A férfi hátából különös sárnyak jelentek meg, amiknek egyetlen csapásával képes volt eltaszítani magától. Egész közel a sziklafalhoz. Azonnal felé tartottam a kezem és egy mágneses pólust lőttem felé, ami ahogy eltalálta bemágnesezte azt és engem magához rántott a sok acél miatt. Ezzel közel kerültem a falhoz és képes voltam meg kapaszkodni abban. Így meggátolva, azt hogy lezuhanjak. Ahogy ott voltam a falhoz tapadva láttam, ahogy a szárnyas férfi elrepül. Azonnal átváltoztattam a testem magnetitté. Így képes voltam kontrollálni a mágneses mezőt magam körül. Éppen ezért elkezdtem fel egyenesedni és meg indulni felfelé. Ahogy haladtam folyamatosan mágneseztem be a talajt így az számomra egy jó tapadási felületet képezett. Ennek köszönhetően gyorsan képes voltan felfelé haladni. Gyorsabban mintha hagyományosan másztam volna, hiszen most olyan volt mintha csak egy sima felületen sétálnék. Így könnyen fel is értem a leszakadt hídhoz. És kimásztam a szakadékból.

Ahogy Kes meg indult a párkányon át előre. Raven meg indult a dolgát végezni.
- Gyere és segíts! – Szólította fel Lífa-t aki elsőre nem reagált de aztán meg indult követni a repülő kismadarat. Egyenesen a főbejárathoz mentek ahol az ajtó volt.
- Most mi lesz? – Kérdezte félve a démon.
- Nem gond meg oldom. – Mondta a fekete madár és elő idézett egy mágikus panelt és azon kezdett el pötyögni a lábával. Használta a sebesség növelést hogy gyorsabban tudjon mozogni. Ahogy végzett odarepült az ajtóhoz. Aztán előtte lebegve a lábával elkezdet azon írni. Ahogy a karmával felírta a mágikus szavakat azok halványan kezdtek felfényleni. Olyan gyorsan írt ahogy csak bírt. A mágikus rúnák szépen az ajtóra kerültek.
- Ez meg mi? – Kérdezte meg lepetten Lifa.
- Rúnákat írok hogy csak egy nő tudja kinyitni az ajtót ezzel meg védem magunkat. – Magyarázta el miközben körmölt az ajtón. Miután befejezte a betűk ott voltak az ajtón eleinte még fény lettek aztán teljesen, elhalványodtak.
- Oké. Ez kész. – Mondta Raven.
- Kes-sel mi lesz? – Aggódott a lány.
- Nem kell aggódni. –Mondta a madár. Aztán előrántott egy mágikus panelt amin látszott egy kezdetleges térkép a környezetről. Rajta néhány ponttal. – Látod az ott Kes. – Mutatott egy pontra ameikre oda volt írva a név. – Képes vagyok meg határozni hogy mi is történik és ki barát és ki ellenség. – Magyarázta el a dolgot miközben a lány vállára reppent pihenni és hogy az is nyomon tudja követni mi is történik. Azonban a csak az látszott ahogy a pontok mozognak. Míg nem egy szer csak sok pont kezdett eltávolodni az ajtótól. Majd két pont kezdett zsugorodni. Az egyik Kes volt.
- Baj van! Nyisd ki az ajtót! – Utasította a lányt mire az nekifeszült az ajtónak és elkezdte kinyitni az egyik árnyát. Ahogy kinyílt Raven leugrott a lány válláról és meg indult repülni.

Ahogy felértem Raven tartott felém.
- Jól vagy? Nincs semmi bajod? – Kezdett faggatni ahogy hozzám repült. Megfogtam az apró kis madarat aki a mellkasomnak szállt.
- Nyugodj meg nincsen semmi bajom. – Nyugtattam meg. – Nem láttál kirepülni valamit a szakadékból? – Kérdést tettem fel.
- Nem. Semmi nem jött ki rajtad kívül. Miért? –
- Értem. – Mondtam bár egyáltalán nem értettem hogyan lehet mikor láttam elrepülni. Ezen felül biztos hogy mágus volt. Vagy legalább is mágikus tárgyat használt.
- Ideje pihenni. – Mondtam és meg indultam visszafelé. Lifa csak állt az ajtóban és nézett.
- Nyugi elmentek és már nem fognak zavarni. – Mondtam. És igazam is volt mivel a leszakadt híd miatt nem tudtak átjönni.
- Jól vagy nem sérültél meg? – Aggódott a lány.
- Nyugi ez semmiség.  – Mondtam. Aztán meg néztem hogy mit művelnek az emberek. De már sehol sem voltak mind elfutott. Éppen ezért mi sem maradtunk kint az esőben, hanem bementünk a kastélyba. Visszasétáltunk a könyvtárba ahol először találkoztunk. Én ahogy haladtunk feloldottam a mágiákat és vissza tértem normális formámba.
- Kes szerintem jobb lenne a mi házunkban pihenni. – Javasolta Raven.
- Rendben. – Mondtam és Raven elővette a merengőt a táskából ami nála volt.
- Add a kezed! –Kértem meg Lifá-t. Aki nem tudta mi van nyújtotta a kezét. Én meg fogtam és a másik kezem a merengőre tettem amit Raven fogott.
- Gömbbe zsúpp. – Mondtam ki és máris a mini világban voltunk. Az egész megdöbben tette a lányt nem tudta elképzelni hogy mi lehet. –
- Nyugi. Meg érted csak várj. – Mondta a madár és aztán előhozott egy mágikus panelt és pötyögni kezdett. Majd vártunk. Lifa nézet egy nagyot, amikor a fejébe feltöltődőt miden tudás ami csak kellet a környezet meg értéséhez.
- Váóóó! Ez hihetetlen. – Mondta majd elkezdett rohanni a kis ház felé. Majd meg állt és felém fordult. – Használhatom a konyhát és a kamrát? – Kérést tette fel félénken.
- Igen. – Mondtam.
- Várj meg én is megyek! – Kiáltott utána Raven. – Add ide a karperecem! Akkor segíthetek. –
- Tessék. – Nyújtotta át az ékszert. – Most már biztos hogy jót tudok főzni. – Örvendezett.
- Igen! Kaja! – Kiáltotta Raven és aztán emberi alakot vett fel és úgy rohant a két lány tovább.
Én csak nyugodtan sétáltam hagytam had szórakozzanak. Hiszen itt biztonságban vannak. És ha mégis történne valami én itt vagyok.
Vissza az elejére Go down
Kes Kontráz
Elemi mágus
Elemi mágus
Kes Kontráz


Hozzászólások száma : 2647
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 04.
Age : 31

Karakter információ
Céh: -
Szint: 13
Jellem: Semleges

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeCsüt. Szept. 20, 2018 4:52 pm

A torony rejtélye
2

A lányok nyugodtan aludtak még én viszont már fenn voltam. A kanapé kényelmének köszönhetően. Ugyan is az agyamat elfoglalta Lifa. De nekem mindegy úgy is hozzá vagyok szokva a hasonlókhoz. Éppen ezért nem zavart.
A reggeli csendet kihasználva elővettem a mágikus térképem és megnéztem, hogy milyen közel is van a település. Ahonnan az emberek jöttek. Aki megtámadtak. Tényleg közel volt, ami meg magyarázta miért voltak képesek az esőben is ide érni. Azonban az még kérdés maradt, hogy miért akartak rátámadni Lifa-ra. És az a fickó. Ő nagyon erős volt és még mágiát is használt. Vagyis ha az itt marad, akkor veszélyben lesz az élete a lánynak. Mivel ő nem tudja magát megvédeni, úgy ahogy én. Hisz nekem már rengetek harcot, kellet megvívnom és megtanultam, vigyázni magamra. Azonban ő túl naiv még mindenhez. Azonban én nem vagyok az a fajta, aki csak úgy egyhelyben marad, nekem meg van a magam dolga. Vagyis felmerült még egy probléma. Azonban még rá ért. Előbb még más dolgom is akadt. Éppen ezért nem is agyaltam rajta. Kimentem a kis házból az udvarra. Majd a ház mellet álló mágikus kétkerekűm hőz mentem. Útra készen állt ott egyedül. Megnéztem azért, hogy minden rendben van. De feleslegesen a paripa bármikor indítható volt. Éppen ezért ott hagytam és visszamentem a házba. Gondoltam harapok valamit. Beléptem az ajtón és akkor furcsa dolog került a szemem elé. Lifa volt az, aki kilépett a szoba ajtaján alsóneműben. Ami még ennél is jobban meg lepett, hogy teljesen emberszerű volt. Ami csak azt jelenthette, hogy meg tanulta használni a karperecet. Azonban nem volt időm gondolkodni.
- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – Sikított egy hatalmasat aztán visszarohant a szobába.
- Upsz. – Jegyeztem meg hangosan. Hiszen mást nem tehettem. Nem akartam perverznek tűnni. Azonban jobbnak láttam, ha inkább megvárom, míg ő szólal meg. Azonban nem mondott semmit csak bent volt a szobában. Éppen ezért vártam. És akkor nyílt az ajtó és Raven lépett ki rajta boldogan mosollyal az arcán ember formában.
- Kes! Képzeld Lifa képes magától is átváltozni. Ő is egy mágus. – Újságolta a dolgokat. Aztán bement a fürdőbe és onnan hozott elő néhány ruhát. Amik pont olyanok voltak amit Lifa tegnap viselt. Amiket aztán a szobába vitt. Nekem az volt furcsa, amit mondott. Magától átváltozni. Tudna mágiát használni. Bár hallottam már szóbeszédet, arról hogy démonok emberi alakot öltenek, de még nem találkoztam csak olyannal, hogy emberek veszik fel démonok alakját. Majd meg látom mi az igazság. Így türelmesen vártam, amíg a lány óhajtott előjönni. Ami nem tartott túl sokáig. Meg jelent az ajtóban hatalmas mosollyal az arcán.
- Nézd! Nézd! Ember vagyok! – Kiabálta boldogan.
- Látom. – Jegyeztem meg. – Csak az a kérdés hogyan? – Tettem fel a költői kérdést, mert a választ nem tudtam.
- Én sem értem pedig itt van nálam a gyűrű. – Mondta Reven Miközben az úján lévő ékszert mutatta. Vagyis tényleg valami olyan van itt. Amit én nem értek.
- Nézd milyen selymes a bőröm. Pihe, puha. – Mondta miközben elkezdte simogatni a testét. Látszott rajta hogy nagyon élvezi.
- Simítsd meg te is! – Szólított fel a kislány. Erre én meg fogtam a kezét, ami tényleg nem olyan volt, mint eddig teljesen emberi. Nőiesen puha volt. Ami nem lepett meg mivel az alakváltással könnyedén meg oldható. Azonban nem tudtam hogyan képes ezt magától meg csinálni. Azonban csak úgy nem találhatom ki. Éppen ezért hanyagoltam. Hanem inkább rátértem lényegesebb dolgokra.
- Lifa! Te egyedül éltél itt igaz? – Tettem fel a kérdést.
- Igen. – Válaszolta kissé letörten.
- Nincs, senki a ki látogatna? Vagy ha van, akkor mikor szokott jönni? – Kérdeztem meg tőle. Hátha van, akitől tudok informálódni.
- Egyedül élek rég óta. A szüleim halála után Atheria néném vigyázott rám, de egy éve már nem is láttam őt. – Magyarázta el a dolgot.
- Értem. – Válaszoltam. – Ételt és más szükséges dolgokat honnan szerzel? - Ere a kérdés re meg szeppent.
- A közeli erdőbe szoktam menni, ha kell valami. De tele van ijesztő lényekkel. Így elég félelmetes és csak a közelben szoktam szedi, amit találok. – Mondta kissé szomorúan. – Néha összefutok egy-egy emberrel is. De ahogy meg látnak, azonnal menekülni kezdenek. – Magyarázta a dolgokat. – De most már nem less gond most már nem fognak gyűlölni, mert úgy nézek ki, mint ők. – Mondta boldogan.
- Így van. – Vágyta rá Raven. Azonban nekem kezdett össze állni a kép. A hogy mondta egyedül vegetált itt így épp, hogy csak meg élt. Most hogy bőséges táplálékot kapott a teste kezd felerősödni. Így lehetséges, hogy képes valamiféle mágiát használni. Amire addig a körülmények miatt nem volt képes. Legalábbis ez az, amire tudok következtetni. Éppen ezért szükség lesz némi ellátmány beszerzése, mert én sem dúskálok most az ételben. Üres a raktár és fel kell töltenem. Éppen ezért egy ésszerű tervvel álltam elő.
- Mi lenne, ha elmennék a közeli településre és vennénk neked pár dolgot? – Kérdést tettem fel.
- Tényleg? Komoly? – Kérdezte nagy lelkesedéssel.
- Igen. – Válaszoltam.
- Mindig is be akartam menni az emberek közé. És most meg is tehetem. Ez fantasztikus! – Mondta miközben örömében ugrált.
- Áj. – Szólalt meg mikor abba hagyta az ugrálást. – Ilyen ruhában nem mehetek emberek közé. Valami normális ruhát kell felvennem. – Majd elkezdett gondolkodni.
- Nincs másik ruhád? – Tette fel a kérdést Raven.
- De van. – Mondta boldogan. - Már csak ki kell jutnom innen valahogy. –
- Az nem gond. – Mondtam. – Fogd meg a kezem és ki viszlek innen. – Mondtam neki. Amire ő meg fogta a kezem.
- Én is! – kiáltotta Raven miközben ő is megfogta a mi kezünk.
- Gömbből zsupp. – Mondtam erre kikerültünk a valódi világba. – Tessék. – Mondtam neki. Ő még csodálkozott egy kicsit aztán elsietett a ruhájáért. Raven Utána sietett.
- Megyek, segítik neki áttöltőzni. – Azzal követte őt. Én meg ott maradtam magam. De nem bántam. Így legalább elővettem a fegyvereim és felszerelkeztem. A támadó emberek tegnapról biztos a faluból jöhettek, így nem árt némi tűzerő, ha jobb belátásra kell bírni őket. Harckészen vártam a lányokat hogy elkészüljenek. Rajtam egy egyszerű ruha volt legfelül mágiarejtő köpenyem, ami eltakarta a mágikus erőmet. Így egy átlagos utazó látszatát keltettem. Ebben a szerelésben vártam, amíg a lányok előjöttek. Meg is jöttek jó párperc múlva. Raven nem változott semmit csak a haja lett más és kapott bele egy masnit. Lifa viszont teljesen más volt egy egyszerű fehér ruhát viselt hosszú szoknyával. Ám neki ez nagyon jól állt. Tényleg teljesen más volt, mint amikor elsőnek láttam. Mintha csak mindig is ember lett volna.
- Jól nézel ki. – Mondtam el a véleményem. Amire Lifa elpirult egy kicsit.
- Köszönöm. – Mondta kissé zavartan.
- Akkor induljunk is! – Adtam ki az utasítást.
- Őőőő. – Kezdte a lány kissé félve. – Nekem nincs pénzem. –
- Nekem van. Adok neked is. Szóval nyugodtan vásárolj, mit csak akarsz. – Mire ezt ki mondtam egy hatalmas mosoly lett az arcán a lánynak.
- Én is! Én is kérek! – Kiabálta ugrálva Raven.
- Rendben. Ma mindent én állok, szóval a miatt ne aggódjatok. – Közöltem velük a helyzetet. Ami csak annyit jelentett, hogy a pénztárcám erőteljes fogyókúrára lesz fogva hamarosan. Ám nem nagyon bírt izgatni. Éppen ezért meg is indultam Lifa és Raven pedig mellettem voltak. Így mentünk ki a hatalmas kapun a leszakadt hídhoz. Amit tagnap intéztem el egy harcban. Azonban most egy akadályt jelentett. Hiszen eddig hatásosan tartotta távol az ellenséget. Bár nem is akart próbálkozni. Most azonban akadályt jelentett. Amit mágiával könnyen át lehet hidalni. És pontosan ezt is tettem. Összecsaptam a két kezemet majd egy hidat alkottam, a régi hidra. Egy egyszerű hidat, amin biztonságosan át lehetett kelni.
- Tessék, ez megteszi. – Mondtam miután elkészültem az alkotással.
- Biztos kibír? Nem fog leszakadni? - Aggodalmaskodott Lifa.
- Nem. – Válaszoltam megnyugtatólak.
- Bíz, benne érti a dolgát. – Mondta Raven boldogan és aztán meg indult keresztül a kreálmányomon. Majd a felénél meg állt és visszafordult.
- Látod nincs semmi baja. – Mondta ezt az, aki a legkönnyebb közülünk. Erre én is meg indultam és bebizonyítottam, hogy nem lesz baj.
- Gyere nyugodtan. – Mondtam félig visszafordulva Lifa-nak. A lány ekkor meg indult félve. Ám feleslegesen mivel nem volt rá oka. Ezt követően nyugodtan haladtunk tovább az úton. Ami közben semmi ne történt. Csak szépen sütött a délelőtti nap.
- VÁÁÁ! – Kiáltott egy hatalmasat Lifa amikor meg látta az út végénél a házakat. – Nézd! Nézd! Már látni a házakat! – kiáltotta boldogan.
- Igen. És már mindjárt oda érünk és akkor lesz ott mindenféle finomság. Amit csak elbírsz képzelni. – Örvendezett vele együtt Raven. Én nem tudtam mit kell ennyit örvendezni és ugrálni pár ház láttán. Azonban rájuk hagytam had legyenek boldogok. Ami csak tovább nőtt, ahogy beértünk a településre. Egy hétköznapi városka lehet. Nem valami nagy. Azonban a főúton azonnal boltok fogadtak minket. Ami miatt a két nőstény azonnal vásárlási lázba esett. Raven esetében már megszoktam, hogy kíváncsi. Lifa viszont most látott, emberek lakta települést. Így őt meg is értette. Csodálkozva nézte a legelső bolt kirakatát. Ami tele volt ruhákkal és más dolgokkal. Az arcát neki nyomta az üvegnek és úgy bámult befelé. Ezt Raven is utánozta. Ebből már tudtam meg tetszett nekik valami.
- Mind a ketten választ hattok egy-egy valamit. Én fizetem. – Mondtam nekik mire mind a ketten ragyogó szemekkel néztek rám.
- Én egy imafüzért szeretnék. Egy apró is megteszi. – Mondta Lifa.
- Én pedig azt a kék türcsi mürcsit! – Kiáltotta Raven. Ami nem lepett meg, mert tőle ez normális volt. Azonban Lifa kérése már más volt.
- Ne aggódj az ár miatt. Mondtam, hogy én állom. De miért pont egy keresztet akarsz? Mért nem mást? – Kérdeztem meg tőle.
- Talán nem szabad? – Kérdezte kissé meg szeppenve.
- De. Csak érdekel miért? – Válaszoltam neki.
- Mindig is imádkoztam egy régi füzérrel, amit én készítettem. De mindig is szeretem, volna egy igazi keresztet. Hogy azzal imádkozhassak, hogy még engem is meg hallgasson isten. – Válaszolta komolyan. Ne ez nekem furcsa volt mivel nem voltam oda Zentópia vallásáért vagy más hasonlókért. De mivel ő azt akarta így nekem mindegy.
- Rendben akkor megvesszük. Mind a kettőt. –
- Köszönöm. – Mondta Lifa hálásan és boldogan.
- Köszi. – Mondta Raven. És azzal máris vezette be a másik lányt a boltba, hogy válasszanak maguknak, amit akartak. Én meg kifizettem. Mind a ketten boldogan hagyták el a boltot az új tárgyukkal. Ám a hogy kiléptek Lifa meg állt és bámulni kezdet valamit. Én arra néztem amerre ő is nézett. A templom volt az, amit nézett. Messziről lehetett látni, hogy ott áll a település közepén.
- Mi az? Be akarsz menni? – Tette fel a kérdést Raven.
- Nem. – Mondta, ahogy a földre nézett. – Ha egy hozzám hasonló bemenne oda, akkor egy villám elpusztítaná. – Mondta kissé szomorúan. – De nem baj. Nekem már az is elég, ha láthatom. – Vigasztalta meg magát gyorsan.
- Ha be akarsz menni meny csak. Nem hiszem, hogy egy villám sújtana le rád. De ha még is, akkor majd én elintézem a villámot és a gazdáját. – Mondtam neki. Mivel én értek a villám mágiához. És ha mégis támadna valaki, akkor megnézem, hogy mit bír ellenem.
- Nyugi! Nem lesz baj. – Vigasztalta meg Raven. – Az a templom amúgy is egy nőről kapta a nevét, aki nem tett különbséget az emberek között. – Mondta Raven miután előidézett egy mágikus panelt és azon meg mézet egy-két dolgok.
- De én nem. -
- Az nem számít. Él elég faj ezen a világon. Nem a kinézetük vagy a származásuk számít, hanem az hogyan döntenek. – Magyaráztam el neki a dolgot.
- Tényleg? Úgy gondolod? – Kérdezte boldogan.
- Igen. – Mondtam.
- Ez eldőlt irány a templom. – Mondta ki Raven. Erre meg indultunk a templomhoz. Amit, hogy elértünk a bejáratnál egy Férfi állt. Talán velem egykorú vagy kicsit fiatalabb lehetett.
- Áldás békesség. – Szólt hozzánk, ahogy meglátott. – Segíthetek valamiben? – Kérdést tette fel szívélyes mosollyal az arcán.
- Hello. Ő imádkozni akar a templomban. – Adtam tudtára a dolgot egyszerű tárgyilagos jelleggel. Miközben Lifa-ra mutattam. Mire a lány, szégyellősen mögém húzódott.
- Értem. Sajnos a misét lekéste annak nem rég lett vége. Éppen azokért a szerencsétlen gyerekekért és emberekért szolt, akiket az a rettenete démon ölt meg. Aki abba a hatalmas kastélyba vette be magát, ami a nem messze van. – Magyarázta el a pap a dolgot. Ám ahogy kimondta Lifa nem bírta tovább hallgatni.
- Én nem öltem meg senkit sem! Még nem is támadtam meg senkit! Az emberek azok, akik állandóan rám támadnak! – Kiabálta mérgesen kifakadva. És ahogy kimondta a teste újra a régi lett. Újra galuna démonként állt ott. A ruhája maradt azonban az arca újra a régi lett.
- DÉÉÉÉMOOOON! – Kiáltotta el magát a férfi. Na, erre a környék emberei, akik addig nem is törődtek velünk most mind ránk néztek. Különösen Lifa állt a tekintetek kereszt tüzében. A szerencsétlen lány meg is rémült az egész fordulat hatására. Nekem sem kellet több ennél máris tudtam, hogy mi a helyzet.
- Elég! – Kiáltottam el magam. – Nem akarunk bajt. Most távozunk. – Adtam tudtukra a szándékom. Azonban ez nem tűnt olyan könnyűnek. Éppen ezért intettem a lányoknak hogy induljanak meg. Raven megfogta, Lifa kezét és elkezdte vezetni. Én is követtem őket hátrálva. Ám alig tettem meg pár lépést. Máris Halvány fény borította be a papot. Aki ezzel jelezte, hogy ő bizony egy mágiahasználó. A kezei megváltoztak. Izmosabbak lettek majd egy furcsa vaskesztyű jelent meg rajtuk. Egy alakváltó volt. Ám nem éreztem belőle túl sok erőt.
- Meg állj! Nem menekültök el. – Kiáltotta, ahogy nekem rontott. Amire én válaszul támadtam. Az öklünk összecsapott. És bár hárítottam az ütését. Azért megéreztem a vaskesztyűje erejét.
- Állj félre! Nem akarlak bántani. –Mondta a férfi. És aztán újra halvány fény járta át. Amit követően a lábán két szárny nőt ki a bokájából. Majd meg indult nagy sebességgel hogy meg kerüljön. De én sem hagytam magam azonnal használtam a lábamon a láng csizmákat és felvettem vele a tempót. És elé kerültem ismét. Ezzel meg akadályozva, hogy Raven és Lifa közelébe jusson. Ők meg addig gyorsan mozogva haladtak kifelé. A férfi viszont nem akart leállni és folyamatosan próbált meg kerülni és átjutni rajtam. Azonban én ezt nem hagytam és mindig elé álltam. Ám ezzel csak az időt tudtam húzni. Éppen ezért amint rájött, hogy nem tud át jutni meg állt.
- Ha ezt akarod, akkor legyen. Előbb téged intézlek el, aztán a démont. – Mondta a hangjában érezhető haraggal.
- Gyere csak! – Szóltam neki. Aztán összecsaptam a kezem és magamra alkottam a vas páncélzatom, ami már épp elég védelmet nyújtott.
- Az ő, a páncélos tegnapról! Aki ránk támad! – Kiáltotta egy hang a távolból.
- Zentópia istenére esküsöm le foglak győzni! És azt a démont is! – Kiáltotta a férfi. Na, pont ez volt az, amit én nem hagyok. A férfi hátrább lépett egyet majd a levegőbe ugrott. Aztán fény járta át a testét és a hátán két hatalmas fehér szárny jelent meg, míg a lábai lévők eltűntek. Ezzel képes volt kikerülni engem. És máris a lányok felé repült. Én erre azonnal utána fordultam, hogy elkapjam. Ám túl magasan és gyorsabb volt, mint ahogy utána tudtam volna menni.
- Raven! Vigyáz! – Kiáltottam a lányoknak. Amire Raven reagálva azonnal egy mágikus interfész ablakot hozott létre. Amivel egy kisebb falat húzott maga elé. Ezzel fogva fel az érkező ellenséget. Aki nem számított arra, hogy rajtam kívül más is képes mágiát használni a csapatban. Így meg fejelte a mágikus panelt. Én meg indultam futni, ahogy csak bírtam. És abban a pillanatban, ahogy oda értem. A férfi csapott egyet a szárnyaival és félre ugrott. Én azonban nem hagytam csak úgy elmenekülni. Mivel már nem voltak a tűzvonalban a lányok azonnal a férfi felé fordítottam a tenyerem és acél nyilakat kezdtem el lőni rá. Mire ő a szárnyait kapta maga elé, amik szürkés szint öltöttek magukra. A nyilaim pedig mind egy szálig lepattantak róla. Ezzel kivédte a támadásom.
- Ezek Sandalphiel tollai! Ezeket nem tudod csak úgy áttörni! – Kiáltotta a férfi.
- Akkor nézzük. – Mondtam és meg indultam felé. A férfi megint maga elé kapta a szárnyait. Én meg a jobb öklömbe szűrtettem nagy mennyiség vasat és annak erejével csaptam le rá. Ami egy hatalmas csattanást eredményezett. Amit követően az angyal a földön bukfencet, párat. Majd a hasára esve ért földet. Ki volt terülve. Én oda mentem hozzá és meg ragadtam az egyik szárnyát. Ráléptem a hátára majd a másik kezem ökölbe szorítva egy vasököllel, eltörtem azt.
- ÁÁÁÁÁÁÁ! – Üvöltötte a férfi. Ezt követően elengedtem így már az emberek is felfogták nem járnak, jól ha velem kezdenek. Oda sétáltam Raven-hez és Lifa-hoz.
- Menjünk! – Mondtam nekik, mert láttam, hogy a démonlány nagyon meg van ijedve. Bár ezt meg is értettem.
- Állj! – Kiáltott utánam a férfi. És mikor oda fordultam láttam, hogy négykézláb állva felém ütött. A kezéről pedig arany sínű lángok váltak Le. A mellvértemet érte a találat. Azonban az teljesen felfogta a támadást csak egy kissebb lökést éreztem.
- Még ha az életembe is kerül, akkor sem engedlek el. – Mondta a férfi, akin már látszott, hogy az akaraton kívül nem sok van benne.
- Ha meg akarsz halni, támadj. Nem érdekel. Tégy, ahogy akarsz. Nekem nincs bajom veled vagy az emberekkel. – Magyaráztam el neki a helyzetet. Azonban a szemén láttam ez őt kicsit sem érdekli. A saját igazát akarja érvényesíteni. Ami csak nehezítette a dolgot.
- Mi ez a nagy lárma? – Kérdezte egy férfi, aki a házak közül lépett elő. A vállán egy hatalmas fejszét hordott. Ő volt az, aki a hídnál az embereket vezette. Vagyis újra meg kel küzdenem vele. Mert most ez egy jó alkalom számára.
- Kanmaru! Jó hogy meg jöttél. Nézd, ott van a démon. – Mondta a pap négykézláb a földön miközben hátra fordult.
- Látom. – Jegyezte meg a férfi arcán mosollyal. – Bízd csak rám. – Mondta majd meg indult felém. Én erre leakasztottam a táskám.
- Raven fogd! – Nyújtottam oda, a kislánynak.
- De a fegyvereid? – Kérdezte aggodalmasan.
- Azok ebben vannak. – Mondtam és a mágikus táskámra mutattam. Erre Raven elvette a táskát. Amit követően én néhány lépést tettem előre.
- Húzódjatok fedezékbe! – Adtam parancsba nekik. Bár ez nehéz volt az ellenséges terülten. Ám Raven okos és meg oldja. Így nekem csak az ellen felemre kell figyelnem.
- Lifa add, a kezd. – Halottam a hátam mögül. Ezzel jelezve, hogy teszi, amit kértem tőle.
~ Kes megjelöltem. Most már bármi van, meg van a kapcsolat. ~ Küldte a telepatikus üzenetet a kismadár. Ez biztató volt számomra. Így már csak az előttem lévőre kellet koncentrálnom. Aki ahogy oda ért a sérült paphoz egy hatalmasat rúgott belé. Amitől az odább gurult. Én ezt nem értem, de nem is akartam meg érteni. Nem az én dolgom volt. Azonban ahogy a férfi közelebb ért hozzám furcsa érzésem támadt. Amit nem tudtam hova tenni. Nem a mágikus ereje volt az. Hanem mintha valami más is lett volna benne. Csak azt nem tudtam mi lehet az.
- Had köszönjem meg neked. Hogy elhoztad a lányt. Így meg könnyítetted a dolgom. – Kezdte mondani a férfi. Amit én nem értettem miért mond.
- A múltkor meg leptél ningen. De most végzek veled és meg szerzem a lányt. – Az, amit rám mondott meg lepett nem hallottam már egy ideje. Azonban nem is érdekelt mit akarhatott.
- Az nem lesz olyan egyszerű. – Mondtam neki aztán felvettem egy vállszéles terpeszt. Bele nyúltam a táskámba és elővettem az Ikerfarkas pengét. Így vártam mi lesz az ellen felem lépése. A fegyverem, magam elé emeltem. Mire az ellenfelem nekem rontott. Én sem haboztam, és neki iramodtam. A két fegyver összecsapott és hatalmasat csendültek. Ő már más szinten állt, mint a pap. Éreztem a csapása erején. Amit követően egy gyors mozdulattal hátra rántott a fegyverét és újra lecsapott vele. Mintha csak egy kis baltát lóbált volna. Ám én sem voltam átlag ember. Kitértem a támadás elől. Majd én indítottam egy vízszintes vágást felé. Ám ő a fegyverét pajzsnak használva védte ki azt. Visszahúztam a fegyverem és hátra léptem egyet.
- Csak ennyi ningen? – Kérdezte Kanmaru. Én erre felemeltem a pengém magam elé. Amire az ellen felem meg lendítette a hatalmas favágó szerszámát azzal a céllal, hogy hosszában kettészeljen. Meg emeltem a fegyverem majd a jobb lábammal előre léptem és a csapás erejét a pengémmel magam mellé vezettem. A hatalmas csapás ereje, ahogy az lepattant a fegyveremről. Annak másik végét rántotta meg. Ezt a csavaró erőt használtam fel és a jobb lábamon meg pördülve további erőt adtam bele. Ezzel két villámgyors vágást hajtottam végre egyetlen pörgés alatt. Ez csak is azért volt lehetséges, mert a fegyverem markolata mind a két végén egy-egy penge van. Így az egyszerű kardoktól eltérő mozdulatokra is képes vagyok. Abban a pillanatban, ahogy visszanéztem. Az ellen felem arcán és vállán véres csík jelent meg. Amire ő egy hatalmas üvöltéssel reagált. Amit egy vízszintes dühös csapás követett. A támadást a fegyveremmel hárítottam mám annak ereje kibillentett az egyen súlyomból és arrébb repített. A két lábammal, ahogy földet értem a még egy, két métert csúsztam hátra felé. Amint a testemre ható erő meg szűnt. Négykézlábra estem. Az egyik kezemben a pengémmel támasztottam magam. Ekkor láttam meg azt, hogy a férfi egyenesen Raven és Lifa felé rohan. Azonnal segítségül hívtam a farkas lelket és máris meg indultam rohanni, ahogy csak bírtam. Teljes erőből csaptam fel a fegyveremmel. Ezzel meg állítottam a lányokat ért támadást. Vállal toltuk egymást. Miközben a fegyvereinkkel egymásnak feszültünk. Teljes erőből tartottam azonban éreztem ez nem elég. Lassan kezdte a pengémet lefelé nyomni.
Raven ott állt egy mágikus panelt használva pajzsnak. Amit még nem ért el Kanmaru támadása.
- Kes úgy is le fog győzni! Mindegy mit teszel. – Mondta eltökélten a kislány.
- Egy ningen nem lehet nekem ellen fél. Mindegy ki. – Jelentette ki a férfi miközben még nagyobb erővel kezdte el tolni a baltát.
- Nem fogom hagyni, hogy, árts nekik! – Mondtam miközben a testem acéllá változtattam.
Ezzel a módosítással növeltem meg az erőmet. Így már képes voltam vissza tartani az ellen felem. Akit elkezdtem eltolni a lányoktól. Most már nem volt választásom. Minden erőmet használnom kellet. És ez meg is nyilvánult a tettemben. Amit meg érzett a férfi. Egy ugrással vissza vonult majd meg állt én felé fordultam. És a jobb kezemmel elengedtem a fegyverem és acél lövedéket zúdítottam rá. Ez a lépés meg lepte. Ám a fegyverét maga elé kapta. Azzal védte a tesztért. Azonban nem egy lövedék zúdult rá. Amik közül egy-kettő eltalálta a testét és a fejszéje nyelét. Ami a sérülések miatt meg adta magát a hatalmas súlynak és eltör. Ezzel szabaddá vált az út előtte. Meg is indultam teljes erővel előre. Amire az ellen felem ráfogott a balta fejére és azt kézben tartva egy hatalmasat csapott felém. A fegyveremmel viszonoztam a támadást és a két fém darab újra összecsapott. Ám ezúttal képes voltam elütni a támadását. Ami kizökkentette őt az egyensúlyából. Ezt kihasználva a fegyverem markolatának másik végén lévő pengével felfelé vágtam teljes erőből. Amire ő a kezében lévő vasdarabot használ elütött. Ezzel elkerülve a támadásom. Ám a két ellentétes penge kialakítása miatt pontkapóra jött a helyzet. Mint ha csak egy bot lett volna a másik végével máris lefelé vágtam. Ezzel az arcán és a mellkasán egy sebet ejtettem, ami sajnos nem volt túl mély. De ahhoz elég volt, hogy a vér, elő buggyanjon. Amint követően a férfi hátra ugrott egy hatalmasat.
- Te mocskos féreg most véged! Ezért megdöglesz! – Kiabálta a férfi majd eldobta a kezéből a fegyvere darabjait.
Ezt követően elkezdett üvölteni és furcsa szárnyak jelentek meg a hátán. Olyanok voltak mintha csak egy lepke vagy pillangó szárnyak lettek volna. Mintha egy hernyó most bújt volna elő a bábjából. Olyan látványt nyújtott. Ám az üvöltése abbamart és a teste elkezdett dagadni és nagyobb lett. Míg nem teljesen megváltozott. A lábai eltűntek és csak a teste maradt meg. A feje meg változott sem menyire sem hasonlított egy emberére. Mintha csak egy hatalmas lepke lett volna. Ami ott lebegett előttem.
- Alakváltó mágia. – Jegyeztem meg magamnak. Ez nem sokat jelentett. Csak más lett a külseje semmi más.
- Ostoba ningen. Ez az igazi formám. – jelentette ki a férfi. Ami meglepett egy kicsit. De biztos csak arra akart utalni, hogy egy a legerősebb formája. Semmi több az egész.
- Egy rovartól nem fogok meg ijedni. – Adtam a tudtára a tényt.
- HAA-HAA-HAA-HAA! Én nem vagyok rovar. Én egy démon vagyok! – Kiáltottal el magát a férfi.
Ez meg lepett, de nem érdekelt. Mivel máris támadást indított. Erőteljes széllökések képében. Amit azonnal egy széllökéssel próbáltam elsöpörni. Ám az csak gyengített rajta nem törte meg. Csak úgy tombolt körülöttem a szél, amit keltett. Az acél testem és páncélom bőven elég volt, hogy ne tudjon megmozdítani, azonban el kellet ismernem. Ez már valami. Miután meg szűnt a levegő kavargása Felnéztem a szörnyetegre. Aki továbbra is ott lebegett előttem. A vigyor az arcán jelezte biztos magában. És éreztem is a belőle áradó energiát. Ami nagyobb és furcsább volt, mint előtte. Ez már nem emberi volt.
~ Raven! Húzódjatok fedezékbe! Ez veszélyes. ~ Szóltam a társamnak gondolatban.
~ Rendben. ~ Hallatszott a telepatikus válasz.
- Miért akarod Lifa-t? – Tettem fel a kérdést.
- Azt már te nem tudod meg fattyú! –
Kiáltott egy hatalmasat és a szárnyaival gyorsan kezdett csapkodni. Ezzel szelet támasztva, ami csak úgy kavargott körülöttem. Tudtam mire készül. Azonban azt nem hagyhattam. Éppen ezért elkezdtem magam előtt gyorsan pörgetni a fegyverem miközben folyamatosan kavartam vele a szelet ezzel ellen súlyozva a támadást. Ami sikerült is a két szél kioltotta egymást. Ám a port rendesen felkavarta. Ami miatt nem láttam az ellen felem. Csak akkor, amikor az előtört a porfelhőből. És nekem rontott. Felé vágtam a fegyveremmel. Azonban az a levegőben könnyedén kikerülte. Majd megragadott és magával rántott. Mintha csak nem is érezte volna meg a súlyom. könnyedén kapott fel majd megpördülve hajított el. Valaminek neki ütköztem, de az nem állított meg. Így továbbrepültem. Hatalmasat csapódtam valami keménybe. Felkeltem a földről és akkor láttam, meg hogy mi is állított meg. A templomban lévő, oltár volt, ami meg állított. A tetejét az ütközésem elmozdította és előbukkant a tartalma. Amit akaratlanul is meg láttam, ahogy rátámaszkodtam. Egy rapier jellegű jelegű kard volt és egy karperec fura mintával.
- Jól nézd meg. Mert belőled is annyi marad. – Kiáltotta be a férfi kintről. – Ideje megölni a lányt, hogy az enyém legyen a hatalom! – Ahogy ezt kimondta valamiért a szemem meg akadt a karperecen. Amitől dühös lettem. Felismertem a jelet rajta. Azt a jelt, amit nem hittem, hogy látok. A harag egyre jobban nőtt bennem.
- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – Üvöltöttem.

Raven ott állt és látta, ahogy a mesterét a szörnyeteg rongybabaként hajította el. Ez nagyon meg ijesztette a kislányt. Félni kezdett. Amikor a férfi bekiáltott meglepődött. Ahogy a démon Lifa-ra nézett meg értette kire is gondolt. A galuna démonra, aki az egész hallatán remegni kezdett számára minden új volt. Összezavarodott. Nem értett semmit sem. Ám az üvöltés hallatán megrezzent és az előtte lévő templomra nézett ahonnan az jött. Raven aki egy mágikus panelt tartott maga előtt egyszerre csak furcsa jelzések jelentek meg. vészjelzések voltak. Még fel sem fogta mi is történt máris acélos csattogás hallatszott. Kanmarú mintha meg érzett volna valamit hátrafordult és akkor látta meg, hogy a templomból valaki kitört. Egyenesen a szörnyeteg felé tartott. Aki azonnal meg próbált kitérni előle. Azonban Ahogy felrepült a levegőbe még a szárnya alsó széllét elkapta egy szürke villanás. Ami aztán földet a molytól nem messze. Kes volt az. Aki támadott. Azonban furcsa volt a megjelenése. A szeme teljesen vérvörössé változott. A haja mi az előtt egybesimult most szanaszét állt. Az újai végén acél karmok voltak. Mint valami vadállatnak. A teljes teste ezüstös szürke árnyalatot öltött. A kisugárzása is teljesen megváltozott. A környezetében érződött a vérszomj. A gyilkos szándék. Mint egy megveszett vadállatnál. Ami csak pusztítani akar. Raven nem értette mi is zajlik, éppen hiszen még nem látta soha a társát ilyennek az előtt. Megváltozott. Ám mielőtt még jobban megnézhette volna.
- Mi van? Csak ennyi? – Kiáltotta Kanmaru. Amire Kes azonnal a levegőbe ugrott.
- Ostoba ningen nem tudsz elkapni a levegőben! HAAHAHAA! – Kiáltotta gúnyosan. Ám a mosoly egyből az arcára fagyott, amikor is Kes lába alatt meg jelent egy nagyobb fém korong. Amiről újra elrugaszkodott. Ezt újra és újra meg ismételte. Ezzel egyre feljebb és feljebb jutva a levegőben. Míg nem egy magasságba nem voltak. Ekkor Kes a karmaival csapott a lény felé. Aki kikerülte azt. Azzal hogy hátrább rebbent. És Kes elkezdett zuhanni. Akkor bal tenyerét a lény felé fordította és acél nyilak kezdtek el záporozni. Amik a hatalmas lepke szárnyait vették célba. Ám az egy erősseb csapássál elfújta, azok nagy részét. De pár eltalálta. Ezzel meg zavarva. Kes nem pihent egy cseppet sem azonnal újabb korongokat alkotott a lába alá, amikről elugorva a démon felett termett. Ami meglepődött ezen. Nem számított rá. Azonban a férfi nem habozott és ökölbe szorította a kezét, ami körül szürkés köd jelent meg. Majd körbevette azt. A vasököl erejével ütöttem meg a démont, ami a föld felé kezdett zuhanni. Kes utána ugrott egy újabb vas korongról. Nem hagyta a prédáját elmenekülni. Az azonban a szárnyával csapva párat oldalra repült ezzel kitérve az üldözője elől.

Raven aki nem értette mi történik a mágikus paneljét felvételre állította és folyamatosan rögzítette az eseményeket.
- Ez mi? – Kérdezte meg Lifa értetlenül. – Most mi történik? –
- Kes harcol. – Hangzott a vallasz a kislánytól, aki csak nézte az eseményeket. Ő maga sem tudta mi is történhet pontosan csak annyi volt biztos, hogy ez nem normális.
- Mocskos démon. – Hallatszott egy erőltetett hang nem túl távolról. A pap volt az, aki éppen fel próbált fel állni. – Én meg megbíztam benne. – Dühöngött magának. Ezt látva Lifa egy nagyot nyelt és meg indult a férfi felé. Odaéve hozzá kinyújtotta a kezét felé.
- Én nem bántottam senkit. Nem vagyok gonosz. Kérem, had segítsek. - Ahogy kimondta szemeiben gyengédség fénye ragyogott. És ahogy előre hajolt a nyakában lévő imafüzér előbukkant. Egy egyszerű darab. Ám a látványa lesokkolta a férfit. Ott állt előtte egy démon, akivel egy valláson osztozott.
- Ez segít. – Szólalt meg Raven miközben oda sietett és a paneljén csinált valamit. Ami segített a papon.
- Egy démontól nem fogadok el segítséget. –Jelentette ki a férfi, aki nehezen felállt.
- Elég! - Kiáltott közbe egy öregember, aki egy botra támaszkodott. Látszott rajta hogy a támasza nélkül nem tudott volna állni sem.
- Tisztelendő atya? – Lepődött meg a férfi. És nem csak ő. A két lány is meg lepődött.
- Ő Lord Ston lánya. Ő biztos nem ártott egy léleknek sem! – Kiáltotta el magát. Amit követően megrogyott a lába és a földre esett. Felnézett az idős férfi az égre. Ahol látta a két szörnyet harcolni.

Ahogy a hatalmas lepke elkerülte Kes-t. Ő nem habozott egy vaskorongot alkotott a lába alá és arról ugrott el. Ezzel megint üldözőbe véve az ellen felét. Akit hátulról mért el. Hatalmasat csapott a kezével és a körmein lévő karmok átszakították a lény szárnyát. Aki hatalmasat üvöltött majd elkezdett a föld felé zuhanni. Kes nem hagyta annyiban újabb korong jelent meg a lába alatt. Amiről elugorva ő is meg indult a föld felé. A moly arccal a földnek csapódott. De nem hagyott nagy nyomot maga után. A két kezével feltolta magát és felnézett. Ekkor láttam meg azt, hogy a támadója levegőben szaltószerűen mozdultatott hajtott végre. Ezzel még nagyobb erőt felszabadítva vitte be a rúgást a moly felére. Ami ettől végleg a földre került a feje szétloccsant a támadástól. A teste nem mozdult többet. Élettelenné vált. Kes földet ért és guggoló helyzetben meg állt a démon előtt. Mindenki nézte mi is történt. A démon meghalt. Kes felállt és lassan meg indult a hatalmas tetem felé. Ekkor megkondult a templomtoronyban a harang. Csak úgy zengett. Kes megállt és imbolyogni kezdett. Pont, úgy ahogy a harang zengett. Aztán a teste visszaváltozott acélból hússá és vérré.

Sötétség vett körül. Nem volt semmi körülöttem. Egy helyben lebegtem. Egy furcsa hely volt az. Nem tudtam hogyan kerültem ide. Azonban kellemesen éreztem magam. Megnyugtatott a semmi. Ám egy pillanat alatt megszakadt a csend. Láncokat hallottam csörögni. Mintha mindenhonnan hallani véltem volna. Ahogy körbe fordultam éreztem a lábam alatt a talajt. De nem láttam semmit, sem amin álltam volna. Ez fura volt, ám amikor feltűnt előttem a semmiből egy hatalmas ketrec. Meglepődtem. A ketrecben volt valaki megláncolva. A béklyók teljesen lefogták mozdulni sem bírt. Nem tudtam mi van éppen ezért felé nyúltam, hogy megnézzem ki is az. Ekkor a láncok életre keltek és rám tekeredtek. Hiába próbáltam bármit is tenni. Nem tudtam elkerülni őket. Amikor rám tekeredtek a semmiből egy hatalmas csattanást hallottam. Aminek hatására a láncok elszakadtak. És a sötét világ, hírtelen fénybe borult.


Furcsán éreztem magam és megráztam a fejem. A szemem-kinyitottam és megláttam, hogy ott fekszik előttem a démon. Nem értettem mi történt. Csak arra emlékeztem, hogy a templomba hajított aztán minden megszűnt. Körbenéztem és láttam, hogy Raven és Lifa jól vannak. Aminek örültem.
- Kes jól vagy? Minden rendben? – Kérdezte Raven a távolból, ahogy felém rohant.
- Igen válaszoltam. – Majd megsimogattam a fejét, ahogy oda ért hozzám.
- Hihetetlen voltál az előbb. Csak úgy leverted. – Magyarázta Raven. Amit nem értettem. Ám egy furcsa érzés járt bennem. Amit nem értettem. Mintha valami hiányozna. És észre is vettem mi az, ami hiányzik. A fegyverem volt az, ami hiányzott. És még valami. Az egész testemben éreztem. A mágikus erőm kimerült teljesen. Mintha elfogyott volna. Azonban ott voltam mindennek a közepén.
- Mi folyik itt? Én nem értek semmit. Valaki magyarázza el! – Kiáltotta el magát a pap.
- Az a moly démon az oka mindennek. – Kezdte el magyarázni az idős férfi. – Ő akarta meg szerezni Lord Ston hagyatékát. Azonban egy mágia meg gátolta benne. Azonban Ston úrnak csak egy örököse van és az a lánya Lifa. Az akadály őt védte. Azonban az évek alatt elgyengült. Ezért jött elő az a démon. Én voltam meg bízva azzal, hogy megvédjem a kastélyt azonban egy baleset miatt nem voltam képes ellátni a feladatom. Téged Auro azért küldtek ide, hogy átvedd tőlem a feladataim. Csak én a baleset miatt nem tudtam elmondani neked hogy a Ston család tagjai nem emberek hanem Galuna szigeti démonok. Akik elhagyták már régen az otthonukat és itt, telepedtek le. Zentópia egyháza bizalmasan kezelte a kilétükre vonatkozó információt. Éppen ezért a család lakhelye védett volt az átlagemberektől. Ezért nem merészkedett oda senki. Azonban a szülök meghaltak. Éppen ezért a bírtok a lányukra szállt. Volt pár nő, akik gyámként vigyáztak Lifa-ra azonban pár éve egyedül kellet boldogulnia valami szertartás miatt. – Magyarázta el az egészet az öreg. Ami minden kinek furcsa volt ám nekem pont értelmes volt.
- Lifa hogy hívták az édesanyádat? – Kérdést tettem fel.
- Zana-nak Hívták az édesanyát. Zana Pearl Volt a lánykori neve. – Válaszolt az idős pap.
- Akkor már minden világos. – Jelentettem ki. – Az hogy egyedül kellet boldogulnia csak egy átlagos próba volt. Ami azt jelenti, hogy azok, amik a templomban vannak Lifa számára vannak fenntartva. Ez normális a földanya vallásában a felnőtté válás rése. – Magyaráztam el a dolgot a jelenlévőknek. Amire azok meg is lepődtek. Igaz nem épp hétköznapi dolog egy ilyen távoli vidéki vallás ismerete. Azonban nekem természetes volt.
- Így van. Csak el kell vennie. Annyi az egész. – Mondta az öreg.
- De a atyám az egy pogány szokás! Hogy engedheti? – Akadt ki a kis pap.
- Ez volt Ston kérése. A barátomé. És isten mindenkit egyformán szeret. Az hogy ezt meg engedem, azt jelenti, hiszek az úrban. És hagyom, hogy mások is szabadon válasszanak. – Magyarázta el az öreg. Amire a fiatal férfi nem válaszolt csak nyelt egyet.
- Engem az érdekelne, mi van a haranggal? Honnan származik? – tettem fel a kérdést, mert a hangja nem akart kimenni a fejemből.
- Azt Zana asszonytól kapta a templom ajándékba. Amikor az esküvője volt az a harang akkor szólalt meg először. Valami távoli országból érkezett. Valami Apolion nevű, készítette. –
Ahogy kimondta egyből tudtam Apokalion az, aki készítette és honnan származik azt is tudtam. Azonban nem mondtam semmit sem nem akartam feleslegesen elmondani, amit tudok. Helyette inkább másra tereltem a szót.
- Most hogy minden kiderült csak az a kérdés mi lesz veled Lifa? – Tettem fel a kérdést. Amire a lány nem nagyon tudott válaszolni.
- Mivel az egyház védelmére van bízva. És a félreértés is elrendeződött. Nyugodtan maradhat és a faluban is szívesen látjuk. Már ha úgy dönt. Azonban az egyház, aminek az édes apja is tagja volt vigyázni fog önre. – Mondta az öreg.
- Apám? – Kérdezte Lifa.
- Igen. Régen lovag volt az egyháznál azonban a családja miatt visszavonult. – Erre az Auro is felkapta a fejét.
- Vagyis akkor engem azért küldtek ide, hogy őt megvédjem. Miközben én azt hittem a démon megszállta. És azért támad az emberekre. – Magyarázkodott a férfi.
- Vagyis csak félreértés volt az egész. – Vágta közbe Raven. Aki ezzel a mondatával képes volt mindent rendbe tenni. Hiszen tényleg csak félreértés volt az egész.
- Akkor most mit csináljak? – Tette Fel a kérdést Lifa.
- Menj és vedd el a kardot és az ékszert. Azok a tieid. A kard az erőt jelzi, míg a karperec a tisztaság jele. – Magyaráztam el a dolgot a lánynak.
- Akkor én megyek és felveszem őket. – Mondta Lifa és azzal meg indult a templom felé.
- Megyek én is! Hozom Kes fegyverét. – Kiáltott közbe Raven. Aki Lifa után indult és ketten menetek a templomba. Én ott maradtam a két férfival. Nem bíztam bennük. Nem akartam, hogy bajt okozzanak. Azonban nem ez történt. Auro elfogadta a tényeket és nem ellenkezett.
- Vajon miért pont az a lány kellet a démonnak? – Kérdést tette fel Auro.
- A varázserővel rendelkező szüzek mindig is a démonok kedvelt célpontjai voltak. Ezt mindenki tudja. – Jegyeztem meg.
- Talán éppen ezért akarta Ston hogy a lánya így nőjön fel, ha vele történik valami. – Mondta Az öreg pap.
- Talán. – Válaszoltam.
- Most már vége a bajnak így nem kell aggódni. – Mondta az öreg pap.

Amit csend követett. Mind addig, míg a lányok vissza nem értek. Raven átadta az Ikerfarka pengét. Ami látszott már a sok használat nyoma. Lifa pedig az új karkötőjét és kardját nézegette. Az ékszer nagyon tetszett neki. A kard viszont teljesen új volt. Azonban hamar megbarátkozott azzal is. A nap hátra lévő részében az öreg pap és Auro elmagyarázták a dolgokat az embereknek. Lifa hamar meg barátkozott a gyerekekkel és azok is vele. A furcsa idegen bejött nekik. Pláne hogy Raven sem maradt ki és beállt ő is játszani. Én csak figyeltem őket a távolból. Nem akartam zavarni és a tömeg amúgy sem a kedvencem. De mégis elkellet, viselnem. Pláne hogy az öreg pap előhozott egy iratot, amin szerepelt mindaz, amit elmondott. Tényleg az egyház igazolta azt, hogy Lifa, a tulajdonosa az épületnek és a földterületnek. Ráadásul még védelmet is biztosítottak számára. Míg nem követ el bűncselekményt. Ami nem nagyon volt valószínű. Azonban még nem dőlt el hogy mi lesz vele. Magammal nem akartam vinni mivel én napi szinten kerülök veszélybe. Itt hagyni meg nem épp jó döntésnek tűnt. Azonban Lifa maradni akart. És Auro meg ígérte, hogy vigyáz rá. Bár ma már azt is meg ígérte, hogy végez velem. Szóval nem épp szavatartónak tartottam. Éppen ezért még maradtam pár napot, amíg minden elrendeződött. Pár ember Zentópiá-ból ellenőrzőt mindent. És a démon meg öléséért a jutalmat átadták nekem. Lifa helyzete végleg elrendeződött. Auro kilett, utalva a faluba segédlelkésznek. És egyfajta őrnek, ha feltűnne még egy démon. Amit nem igazán tudom, hogy lenne képes legyőzni de talán nem lesz rá szükség. Lifa-nak meg adtam a számom, hogy hívjon, ha baj van és én azonnal jövök. Raven megjelölte őt és így legalább a biztonságáról tudhattam én is. A távozásom egyszerű volt Lifa volt az egyetlen, aki tudta, hogy elmentem. Így még egy darabig tarthattak attól, hogy a környéken vagyok. Ezzel még egy kis védelmet biztosítva a lánynak.
Vissza az elejére Go down
Natsu Dragneel
Admin
Admin
Natsu Dragneel


Hozzászólások száma : 1746
Aye! Pont : 199
Join date : 2009. Oct. 06.
Age : 32

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:

Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitimeKedd Okt. 23, 2018 9:41 am

Jutalmad: 2800 VE + 3250 VE / 2800 Gyémánt + 3250 Gyémánt ===> 6050 VE és 6050 Gyémánt

"Réven": 1400 VE + 1620 VE ===> 3020 VE

Arra figyelj majd, hogy a Földvilágon nem létezik a kereszténység, így annak a szimbólumai sem, mint például a kereszt. Itt a legelterjedtebb vallás (legalábbis Fiore Királyságában és a környező országokban) a Zentopia.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Kes kontráz Empty
TémanyitásTárgy: Re: Kes kontráz   Kes kontráz Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Kes kontráz
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kes Kontráz
» Kes kontráz
» Kes Kontráz
» Kes Kontráz
» Kes Kontráz

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: