HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Magánküldetés: Ervest testvérek meséi

Go down 
SzerzőÜzenet
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Vas. Aug. 29, 2010 10:58 pm


Cím: Ervest testvérek meséi

Szint: D

Jutalom: 280.000 gyémánt / fejenként 70.000/

Helyszín: Imren

Imren egy közép nagyságú város északkeleten. De még is úgy tartják számon a csodák a mesék és az álmok szülő városa, hiszen itt éltek az Ervest fivérek akiknek csodás meséi az egész világot bejárták. A város ezért büszke is a két fiúra, de a büszkeség könnyen gőgbe is csaphat, a gőg pedig haragot szülhet másban ami egyenes út a bosszúhoz, írták a fiúk híres könyvük egy meséjében. Hát igen az ember azt hinné csodák és szörnyek csak a mesében vannak...
Most mégis valósággá válnak a városban a boszorkány seprűn köröz a tornyok között, a fejetlen lovas éjszakánként végig vágtat a város utcáin, a fák életre kelnek, pokolbéli szörnyek gyermeket rabolnak el. A város retteg a lakók élete félelemmel telik. Ezért hozzátok fordulnak segítségért. Postokban írjátok le utatokat a városba a végállomás a város háza. Postotok idáig tartson.

Sorrend:
Raidon Kage
Olive Nite
Ronnie Darkrest
Cecil Weber






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raidon Kage
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 12
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 27
Tartózkodási hely : Lamia Scale

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 1
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Hétf. Aug. 30, 2010 5:33 pm

Még szinte vissza sem értem előző küldetésemből, úgy éreztem, mennem kell még egyre. Egyszerűen képtelen voltam egy helyben megmaradni, sem az otthonom, sem a klánház nem tudott visszatartani. Berontottam az épületbe, egyenesen a fal felé haladtam, amin a küldetések találhatóak. Nézegettem, nézegettem, de valahogy nem kötött le egyik sem, nem találtam érdekesnek őket. Végül az utolsóval kezdtem szemezgetni, ami az „Ervest fivérek” meg az élő mesefigurák miatt felkeltette az érdeklődésemet.
~ Régen sok meséjüket hallottam, talán érdemes lenne utánanézni, mitől kaptak életre a történetek gonosz szereplői.
Már nyúltam is a cetli felé, amikor két klántársam, Olive és Ronnie, megállított. Már körülbelül tíz perce vitatkoztak azon, kié legyen a küldetés, és akaratom ellenére én lettem a szerencsés harmadik. Nem nagyon kedvelem a vitákat, ebből is szívesen kimaradtam volna. Már a szemeim előtt láttam, hogy egy nagy bunyó kezd kialakulni egy ilyen kis semmiség miatt, így hát kattogtattam a fogaskerekeimet, hogy megoldjam ezt a kellemetlen helyzetet.
- Hé! Miért nem megyünk csapatként? Több szem többet lát, gyorsabban végezhetnénk.
Látszólag nem tetszett nekik az ötletem, de hosszas hallgatás után (legalább addig sem volt vita) beleegyeztek. A következő lépcsőfok az út megtételének kérdése volt. Én a gyaloglásra gondoltam, mivel még mindig nem tudtam nyugodtam egy helyen több időt tölteni, de ezt hamar leszavazták, így maradt a vonat. Az állomáson szerencsére nem kellett sokat várni, pillanatok alatt a vonaton száguldottunk a cél felé. Nyugtalan voltam, a vonaton is járkálni kezdtem, ami nem vall rám, inkább naphosszat csak lazsálok, most meg mint egy örökmozgó, nem tudtam leállni. Sajnos a járkálásommal zavartam a többi utast, így hamar a helyemre ültettek. Kínomban már a tájat figyeltem, de számomra nagyon egyhangú volt, semmi változékonyság, az égen is csak a nap vigyorgott, pedig egy villámnak jobban örültem volna. Az út nem tartott sokáig, bár én egy örökkévalóságnak éreztem, leszállás után társaimra néztem és érdeklődtem, hogyan tovább, mivel nem nálam volt a küldetést tartalmazó lapocska. Irányunkat a város közepe felé vettük, majd kisvártatva megpillantottuk a városházát, ahol találkozhattunk a megbízóval.


A hozzászólást Raidon Kage összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 01, 2010 11:02 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olive Nite
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 28
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 24
Tartózkodási hely : itt+ott :P

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Hétf. Aug. 30, 2010 8:25 pm

Imádok olvasni, de azt csak titokban, azért nem lenne jó, hogy az eddig rólam kialakult képet elrontsam egy ilyen semmiséggel. Vagyis, mások számára biztos semmiség, de nekem nagyon is sokat jelent. Mesterem is rengeteg könyvvel látott el az idők folyamán, míg úgy igazán nála tanultam. De meg egyébként, nem rég voltam nála is, megnézni a picit. Az a nemrég, már lassan 3 hónapja volt, és felajánlotta, hogy vízmágiára oktat, miközben ecseteltem neki, hogy a repülést is elsajátítottam. Vígan olvasgattam megannyi könyvet a vízmágiáról, figyeltem mesterem mozdulatait, és próbáltam megérteni, amiket magyaráz, s lám, így ennyi idő elteltével, az alap Water Magic sikerült. Boldogan köszöntem meg neki a rengeteg segítséget.
Hazafelé azon gondolkodtam, hogy a kicsinek az Ervest fivérek meséiből olvastak, s kedvem támadt ahhoz a könyvhöz nekem is. Személy szerint úgy gondolom, hogy az egy kisbabának erős mese, de talán az én korosztályom már nem ijedezik tőle annyit. Útba ejtettem az egyik könyvesboltot, s csodálkozva konstatáltam, hogy a rengeteg könyv között rengeteg időm elmegy majd a kutakodásra. Szerencsémre a boltos odajött hozzám, s érdeklődve kérdezte, mit szeretnék.
- Az Ervest fivérek meséi érdekelnek. – Osztom meg vele, aztán egy apró tőlem igenis szokatlan mosolyt eleresztve, követem az idős bácsikát, ki boltjának egyik hátsó részlegéhez, annak is az utolsó polcsorához, melynek legtetejéről egy létra segítségével lehorgászta a szükséges könyvet, amit aztán a kezembe nyomott. A pultnál mondta a szerintem cseppet sem olcsó árat, ám nem ezzel sem tántorított el a szándékomtól, miszerint megveszem, s el is olvasom. A boltból kifele jövet már meg is terveztem a másnapot, mikor este beestem az ágyba, pedig alig hagyott aludni a gondolat, hogy holnapra tényleg lesz annyi energiám, hogy olvassak is, mivel a mai napon még kellőképp el voltam fáradva, hogy egy kicsit el kelljen halasztanom az olvasás maratonom. Aztán valahogy mégis sikeresen elnyomott az álom. Reggel már nagyon korán ébren voltam, s egy zuhannyal indítottam a csodásnak ígérkező napot. De mikor a ház asszonya, Anne, már korán reggel azzal dübögtetett az ajtómon, hogy lakbérfizetés lesz, elvette az életkedvemet. Kértem tőle haladékot, mert már meg is volt a tervem, hogyan szerzek elég pénzt. Ilyenkor örülök, hogy egy céh tagjának tudhatom magam.
A könyvet, melyet ismételten tovább kellett halasztanom hátizsákomba passzíroztam, mert azzal a szándékkal hagytam el lakásomat, hogy vissza már nem jövök a küldetés végéig.
A klánházban már folyt az élet nagyban, mikor én betoppantam, a felkérések fala körül senki sem leledzett, így vidáman baktattam oda. Böngésztem, hogy mi az, amit elvállalhatok, s ami nem igényel akkora erőfeszítést. Szemem szép lassan megakadt egy oly ismerős néven; „Ervest”. Gyorsan végig futom a felkérést, és meglepődést sugároz egész lényem, ugyanis ekkora egybeesésre egyáltalán nem számítottam. Viszont nem én voltam az egyetlen, aki ezt szemelte ki magának, két másik klántag is ugyanerre pályázott. Eleinte csak Ronnieval keveredtem vitába, hogy „Én láttam meg hamarabb!", meg, hogy „Keressé’ mást!", de aztán mikor a Raidon is rápályázott a feladatra…, na szóval közel álltam ahhoz, hogy elszakadjon a cérna, ám türtőztettem magam. Végül megnyugvásomat a Raidon által feltett kérdés, kérés, és kijelentés hozta meg. Halk sóhajjal törődtem bele, mert már nem kívántam tovább vitatkozni, nem volt ínyemre. Én csak időt akarok, meg egy viszonylag csendes helyet, ahol nyugton olvashatom a könyvemet. Raidonnak volt az az ötlete, miszerint gyalog menjünk Imrenbe…, na de az milyen messze van már. Míg odaérünk rengeteg időt veszítek, és csak későbbre és későbbre halogatódik a jó kis sztorik olvasgatása. Na, szóval részemről elutasító választ kapott, és mondtam, hogy felőlem menjen gyalog, de addigra megoldom az ügyet, így legvégül mindhárman felszálltunk egy vonatra. Repüléssel is eljuthattam volna oda, de jobbszerettem volna talaj közelben megközelíteni egy várost, na meg amilyen messze van…, nem lett volna elég varázserőm odáig, aztán meg a felkérést sem sikerült volna teljesíteni, mert kimerülök.
Háttal szeretek utazni, így a háttal lévő, ablak melletti ülőhelyet azonnal befoglaltam magamnak, majd miután végre elindult a szerelvény, előkaptam frissen vett könyvecském, s bújni kezdtem. Talán meglephette Ronniékat, de nem zavartattam tovább magam, betűhiányom volt. Oltva szomjamat, figyelmes lettem Raidon mászkálására. Idegelni kezdett vele, s már alig bírtam ép ésszel, hogy ne szóljak oda neki, fejezze be. Viszont nem én voltam az egyetlen ezzel, mások hamarabb vesztették el önuralmukat, s szólták meg viselkedéséért a fiút. A könyvet becsukva könyököltem az ablak párkányára, és unott tekintetemet kifelé vetettem. De nem volt olyannyira érdekes, hogy lekössön, inkább fejemet kicsit forgatva körülnéztem a vagonban. Aztán egyszer csak megállt az egész jármű, és leszálltunk róla éppen csak mi, senki más illetve egy Rózsaszín hajú lány botorkált le még egy másik kijáratnál, és félve tekintett körül. Az egész város olyan volt mint egy átlagos, a csendet leszámítva, és hogy mintha komorabb lenne az egész. Biztos félelem járja át a lakókat, de most nem tudtam ezzel foglalkozni, inkább csak arra a lányra koncentráltam.
~ Biztos az egyik másik céhtől jött… ~ Nem szimpatizáltam vele, valahogy szúrta a szemem az a hajszín, eleve is utáltam eme színt, bárhol is jelent meg…, de hogy fejen lássam, meg sem álmodtam volna, hogy ez bekövetkezik. Reménytelenül köszöntem rá a látszólag ugyanolyan céllal érkezett lányra, ha már a fiúk nem tették meg.
- Yo! – böktem oda neki, aztán leesett gondolom a többieknek is, hogy mit is kereshet ő itt. Végül társaságában megérkeztünk a megbízónk elé, ki a városháza előtt várt ránk, kissé rémült arccal. Raidon el volt kalandozva, kétlem hogy a társaság 4. tagját észrevette volna, de ezt betudom a szokatlan helynek, s a majdnem kihalt utácnának, honnan csak néhány ablakból meredtek ránk szemek, reménnyel telve.



A hozzászólást Olive Nite összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 31, 2010 9:59 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ronnie Darkrest
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 15
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 09.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 1
Jellem:

TémanyitásTárgy: Ervest testvérek meséi   Kedd Aug. 31, 2010 8:32 am

Egyik este a parkból hazafele kimerülten, de még küldetésre éhezetten sétáltam. Kimerülésemnek oka nem igazán volt, egyszerűen az vette el az energiámat, hogy nem csináltam semmit. Arra gondoltam, hogy ha ez így megy tovább, nemhogy a lakásom e-havi részletét nem tudom majd kifizetni, de még élelmet sem fogok tudni szerezni. Ezzel a tudattal feküdtem le. Reggel mikor felkeltem elindultam a céhhez, mintha csak egy átlagos nap lenne. Miután bementem rögtön elindultam a küldetések felé. Mellettem Olive állt, ő is nézelődött. Nem tartott sokáig és már meg is akadt a szemem az Ervest testvérek meséin. Tudtam, hogy valahonnan ismerős a név, de gondolkodnom kellett rajta egy ideig.
~ Hogy is felejthettem el?! Ezzel tanított meg édesapám olvasni. Szerettem ezt a könyvet. Nem akarom elhinni, hogy tényleg a fivérek által kitalált gonosz figurák életre keltek. Ez az én küldetésem lesz. ~ Gondoltam magamba, de örömömet gyorsan megtörte az, hogy Olive letépte magának a küldetés papírját. Nyugodt ember vagyok, de az akkorra felgyülemlett feszültség kikívánkozott, szerencsére csak kis darabja jött ki és elkezdtem vele vitatkozni. Mire a vita hevessé vállt volna Raidon lépett közénk, aki még nem volt úgy feldúlva, ezért tudott gondolkodni és azt ajánlotta, hogy menjünk el mindhárman a szóban forgó küldetésre. Rögtön megtetszett az ötlet, mivel így két céhtársamat közelebbről megismerhetem. Persze ezt nem mondtam ki hangosan, mert akkor furának fognak nézni, ahhoz meg nincs kedvem. Raidon felvetette még azt az ötletet, hogy menjünk gyalog, bár ezzel se én, se Olive nem szimpatizáltunk. Elmentünk hát a vonatállomásra és felszálltunk a legközelebbi vonatra, ami a cél felé tart. Kiszemeltem magamnak az Olive előtti ablak melletti ülést. Nem vitatkoztam rajta Raidonnal, mivel ő valamiért jobbnak látta, hogy körbe körbe sétáljon. Láttam rajta, hogy már nagyon izgul. Olive-el kicsit más volt a helyzet. Ő csak a könyvét olvasgatta, néha Raidonra szólt, de teljesen nyugodt volt. Én nem izgultam annyira a küldetés miatt, bár azért nem voltam olyan nyugodt, mint Olive, pedig nyugodtságban verhetetlen vagyok. A vonat hosszú fékhangja tudatta velünk, hogy megérkeztünk. Leszálláskor láttam egy rózsaszín hajú lányt. Nem láttam még talán soha ilyen hajszínt, ezért ez lekötötte a gondolataimat míg meg nem érkeztünk a városházára. Már csak a megbízónkkal kell találkoznunk és kezdődhet a kaland.


A hozzászólást Ronnie Darkrest összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 31, 2010 5:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cecil Weber
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 30
Aye! Pont : 1
Join date : 2010. Jul. 05.
Age : 23
Tartózkodási hely : Egy bokor mögött leskelődve

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Kedd Aug. 31, 2010 9:16 am

Elvégeztem reggeli teendőimet, majd megtettem szokásos utamat a Fairy Tailbe. Az időcsípős és szeles volt, így felvettem imádott pulóveremet és meleg nadrágot, magammal vittem egy táskát minden, tudván ma elvállalok egy küldetést, ha törik, ha szakad. És inkább szakad. Eddig nem találtam megfelelő küldetést, a többiek mindig hamarabb léptek és nem akartam egy küldetés miatt összekapni senkivel. Habár most szánt szándékom volt, ha megpillantok egy jó küldetést azért verekedni fogok, ha másnak is tetszik. Miután beértem a klánházamba, örömmel láttam, hogy senki sincs. A küldetések fala tele volt, elegendőek voltak ahhoz, hogy találjak én is valamit, végre. Halkam magamban olvasgatni kezdtem.
~Ervest fivérek~Elég ijesztőnek tűnt, mivel irtózok a szellemektől meg a fejetlen lovagoktól, de ez volt a legjobb elkezdtem hát böngészni. Elégszer végig olvastam ahhoz, hogy eldöntsem jó választás lesz, amikor könnyes lépteket hallottam, bizonyára Mira.
- Á… Jó reggelt, Mira!- fordultam meg és köszöntöttem.
- Úgy látom küldetést keresek, most elég sok van, a többiek nagyrészt megint kiválasztotta a legjobbakat, de azért egyet meghagytak. –mondta és odasétált a táblához, ujjával rábökött az Ervest fivérekre.
- Igen, én is azt szemeltem ki! Kérhetnék egy gyümölcsös teát??!!Hideg van odakint.
- Persze!!- majd forró vizet töltött egy bögrébe, majd beletette a teafüvet.
Lassan kortyolgattam a meleg italt, de jól esett, az ide vezető úton teljesen átfagytam. Kellemes illata volt a teának, alma, körte eper és cseresznye illat, édes és kellemes volt. Majd mikor megittam a teámat letettem a bögrét a pultra, majd megint elkezdtem böngészni a küldetéseket, újra és újra mindet átolvastam.
- Jó lesz, igaz a kísértetektől kicsit félek, de majd megbékélek vele. Köszönöm a teát!
- Tudnod kell, hogy ezt a küldetést más klánházakba is kitűzték, lehet, hogy, lesznek ott mások is.
- Rendben, nem fogok velük összeveszni!- nyugtattam, meg- Nos, hát akkor indulok, még egyszer köszönöm mindent!
- Viszlát!
- Előtte viszont még benézek a könyvtárba, érdekel a meséik.
- További szép napot!
Sietve elmentem a könyvtárba, rövid idő múlva a könyvtáros segítségével meg is találtam a könyvet. Leültem és böngésztem, gyorsan akartam végezni, hogy minél hamarabb mehessek Imrenbe. Elég fura történetek voltak benne, csupa misztikus lények, fejetlen lovas, boszorkányok szellemek.
~Csodás, szellemek~ Gondoltam, hogy nem lesz sétagalopp, de hogy szellemekbe is botlok, az katasztrófa volt. Nem baj erőt vettem magamon majd elindultam a vonatállomásra. Felszálltam a vonatra, ami Imrenbe visz. Az ablak mellé ültem, és néztem a suhanó tájat.
Mikor leszálltam valaki rám kiáltott. Egy lány volt, bizonyára ők egy másik céhtől jöttek, hárman voltak. Mivel nem volt más választás, így négyen mentünk a városháza felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Szer. Szept. 01, 2010 9:18 pm

Most hogy szerencsésen megérkeztetek, ideje hogy találkozzatok a megbízótokkal és megtudjátok mi is pontosan a feladat. Az épület mely előtt álltok, két őr vigyázza az ajtókat és nem igazán tűnnek barátságosnak. De nektek akkor is be kell jutnotok hiszen a megbízótok bent vár. Talán segítene a helyzeteteken ha valaki oda menne és elmondaná mi ügyben jöttök.
- Ó elnézést kérek, nem tudtam hogy maguk mágusok, kérem fáradjanak vele –mondja kedvesen az egyik őr, majd elindul befelé. Az épület második emeletére vezet titeket ahol a bal oldali leghátsó szoba előtt megáll.
- A megbízójuk oda bent van, azt hiszem innen már egyedül is boldogulnak, szóval én akkor vissza is megyek a helyemre. – azzal megfordul és ott hagy titeket. Aki elég bátorságot érez magában be is kopoghat.
- Szabad! - szól ki egy hang. Amikor benyittok egy nagy pocakos szőke hajú – bár lehet hogy az csak paróka – idősebb nő ül az íróasztal mögött. Akár be is mutatkozhattok, és elmondhatjátok mi járatban vagytok erre.
- Jó napot Én Saffina Douge vagyok, köszönöm, hogy eljöttek. Én lennék a megbízójuk – jól láthatóan végig mér titeket – eléggé csóffatkának tűntök elbírtok a feladattal? – néz rátok összeráncolt szemöldökkel - Na mindegy ez már nem az én dolgom – legyintett szimpadiasan és az üvegvitrin felé fordult és az egyik fikból kivett egy cigarettát. – Véleményem szerint valaki bolondot akar belőlünk csinálni. Éjszakánként fura mesebeli lények cikáznak a városon, ami még nem lenne baj. Legalább fel lendülne a turizmus, a gond csak az hogy meg is támadnak minket. Sőt az utóbbi két hétben csak 6 haltak meg, a fejetlen lovas miatt!
Raimond itt akár rá is kérdezhetsz hogy milyen mesebeli lényeke gondol pontosan.
- Hát a fejetlen lovasra a boszorkányra seprűn, a troll és itt vannak még a koboldok, a manók, és üres páncélok. – mondja Saffina gondterhelten.
Olive ahogy hallgatod a nőt akár rá is kérdezhetsz, hogy mit csinálnak ezek a lények éjszakánként.
- Na látja ez a legjobb kérdés, mert kiszámíthatatlanok, a boszorkány a seprűjén száguldva rémisztgeti az embereket és gyermeket rabol. A fejetlen lovas minden éjjel amikor tizenkettőt út az óra végig száguld az egyik utcán és akit ott talál lefejez hasonlóan a lovagok csak ők már sötétedés után meg jelennek, a troll házakat rombol és aki az útjába áll szét szaggatja. A koboldok és a manók éjjelente belopóznak a házakba és minden értéket elvisznek. Jóformán már nincs olyan család akit ne ért volna valamilyen kár. Mostanra sötétedés után senki nem mer kimenni az utcákra bár ez nem sokat segít rajtuk… - mondta és egy jó adag füstöt fújt ki egyenesen az arcotokba.
Elég fura ez a történet, fordul meg a fejedben Cecil, akár rá is kérdezhetsz mikor is kezdődött ez pontosan.
- Körülbelül négy, de szerintem még nincs annyi. Eleinte csak a boszorkányt láttuk, és néhány betörésről tudtunk. Akkor még senki nem látta a koboldokat, de nem sokkal utána jöttek a páncélosok és a fejetlen lovag és akkor már a koboldok sem rejtőzködtek annyira – mondta ironikus hangon – a troll pedig nem olyan rég, néhány napja jelent meg, porig rombolta a polgármesteri hivatalt. – azzal kimutatott az ablakon ahol sréhen balra csak egy nagy romhalmazt láthattok. Ahogy kinéztek az ablakon tátva marad a szátok, abból az épületből tényleg nem maradt semmi.
Ronnie akár meg is kérdezheted vannak e szemtanúk.
- Igen kb úgy az egész város – válaszolja unottan – bárkit megkérdezhettek szerintem.
Akkor most rajtatok áll a döntés. Együtt maradtok vagy külön váltok, kikérdeztek néhány szemtanút vagy inkább vártok estig és a saját szemetekkel nézitek meg szörnyeket. Postotok a döntéssel záruljon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Kedd Szept. 07, 2010 7:02 pm

Mivel Raidon jelenleg nem postol, a küldetésre való tekintettel megváltoztatom a sorrendet és őt rakom utoljára. Ergo mostantól a sorrend Olvie Ronnie Cecil Raidon. Így Raidonnak vasárnap legkésőbb postolnia kell, amennyiben ez nem történik meg további következmények lesznek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olive Nite
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 28
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 24
Tartózkodási hely : itt+ott :P

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Csüt. Szept. 09, 2010 10:58 pm

Érkezésünket követő néhány percben kicsiny csapatunk létszáma négyre duzzadt, mégpedig egy rózsaszín hajú lány képében. Nem mutatkozott be, én nem is voltam kíváncsi a nevére, habár megeshet, hogy csak én vagyok ennyire ellenszenves irányában. Fél fülemet rajta tartottam, ha szememet nem is akartam, s az így felém szűrődő hangok kis zavartságot mutattak pillanatnyi érzései közt. Igen, talán oldottunk volna ezen, ha beszélünk, ám ez a néma csönd, miben útnak eredtünk…, mit ne mondjak, én sem csipázom annyira. Hogy ezek a gondolatok végig futnak agyamban, más is útnak indul, még pedig a szél, mi teljes erőből hátulról érkezik. Ha nem egy ilyen hűvös napon ért volna, akkor még örülnék is neki, azonban most végiglúdbőrzött a hátam. Míg a hideg rázott, véletlen kinyögtem, ami eddig csőrömet bökte.
- Amúgy, mi a neved? – Érdeklődtem kissé megszeppenve, a szokásosnál magasabb hangon, amin még én magam is meglepődtem, s zavartan pislogtam kettőt-hármat. Nem vagyok valami érdeklődő mások irányába, s újdonság tőlem ez a nyitottság, de ha már egyszer megkérdeztem, nem szívom vissza. A választ érdektelen arccal hallgattam, holott valószínűleg érdekelt engem is, ki is ő valójában. Miután megkaptam a választ, már nem volt több kérdés, amit fel mertem volna tenni, még akkor sem, ha több száz cikázott elmémben, egy apró túlzással. Lassú lépteim közben, mikor a kis csapat légköre úgy, ahogy oldódott, megéreztem a városét. A nyugtalan, ideges, s feszült légkört, ami aggódva, s óvón tekint ránk, mégis mintha kérne, unszolna, hogy oldjuk meg problémáját. Érzékeim nem csaltak, a házak ablakából tényleg az előbbi érzelmeket sugárzó tekintetek sokasága fordult felénk, s bámult ránk, mit holmi idegenekre. Azok vagyunk, idegenek, kik talán több bajt hoznak a fejükre azáltal, hogy beleártják magukat a dolgaikba...
Szemeimet tágra nyitva vizslattam a város ódon épületeit, s néhol egy-egy romhalmazait, amit biztos a rémségek romboltak porig. Észbe sem kaptam, mikor óriás építmény magasodott felém, ajtajában lengepáncélos őrök, jobbjukban fegyvert szorítanak. Pillanatnyi gondolatvezetés után, elhatároztam, hogy előbb, vagy netalántán utóbb bejutunk, a papíron is ez a cím szerepelt, úgyhogy más dolgunk nincs is, mint valamily’ módot találni a bejutáshoz. Ronnie hamarabb cselekedett, mint én, pedig ugyanaz futott végig agyamban, miszerint ha megkérdezzük az őröket, abból bajunk, úgymond nem lehet. Arcomról lerí a meglepődöttség, ugyanis, ahogy az őr beszélt cseppet sem volt már annyira rémisztő, sőt, kedves volt, legalábbis az egyik. Elindul az épületbe, mutatva számunkra az utat, ha nem mutatná, lehet, estig elbóklásznánk a hatalmas, tág térden, helyzetünket sem ismerve. A második emeleten az egyik szobaajtó előtt megáll, és hozzánk szól.
- A megbízójuk odabent van, azt hiszem innen már egyedül is boldogulnak, szóval én akkor vissza is megyek a helyemre. – Helyeslően, s búcsúzóan bólintottam, majd eztán távozott köreinkből. A fiúk tekintete, mintha összetalálkozott volna, ugyanazon gondolatok lepörgése során, majd egyikőjük kopogtatásra emelte kezét. Egy női hang távozott felénk, mely szabad utat nyitott befelé. Széles termetű, szőke, idősebbecske hölgy ült a szobában helyt foglaló íróasztal mögött, s érdekesen vizslatta kilétünket kérdő tekintetével.
- Jó napot! – Kezdtem a bemutatkozást, hatalmas bátorságot merítve magamból, mert ha nem belőlem, akkor kiből, másból…, nem ismerem még társaimat kellőképpen. - A nevem Olive Nite. Ők itt Cecil Vader – nem emlékeztem jól a nevére, és ez csak fura pillantásait követően esett le, de akkor már Ronnienál jártam. – Ronnie Darkrest és Raidon Kage. A felkérésük miatt vagyunk itt. – Tudattam a lehető legtömörebben. – Mi hárman –mutatok közben a fiúkra-, a Lamia Scaletől jöttünk.
- Jó napot! Én Saffina Douge vagyok, köszönöm, hogy eljöttek. Én lennék a megbízójuk. –Mutatkozik be tömören, akárcsak mi. Szemeivel végigmér mind a négyőnket, teljesen fel is bosszantott vele, de mikor szóvá is tette már majdnem betelt a pohár nálam... Nem szeretem a hasonló embereket, azokat, akik külső alapján ítélnek meg másokat. De végül lemondó hangneme, legyintése, s mondata meggátolt a végső robbanástól. Cigarettát emelt ajkaihoz, s a zárt helyiségben rágyújtott. A dohányfüstöt sem szeretem >.<", fáj tőle a fejem, de nem óhajtottam szóvá tenni, mert nem azért vagyok itt, hogy mások egészsége miatt aggódjak, vagy csak szimplán kioktassam őket káros szokásaikról, na, meg a nikotin szervezetben végbemenő káros hatásairól.
- Véleményem szerint valaki bolondot akar belőlünk csinálni. Éjszakánként fura mesebeli lények cikáznak a városon, ami még nem lenne baj. Legalább fel lendülne a turizmus, a gond csak az, hogy meg is támadnak minket. Sőt az utóbbi két hétben csak 6 haltak meg, a fejetlen lovas miatt! – Meglepetten hallgatom, ami azonban rezzenéstelen arcomon meg sem látszik.
Raidon érdeklődve fordul felé, egy apró kérdéssel, ami a mesebeli lényekre irányult. Én csak tekintetemet emeltem úgy, hogy pontosan az övébe pillanthassak, viszont csak az eltökéltséget láttam benne, úgyhogy megnyugodva fordultam újból megbízónkhoz.
Saffina rövid felsorolásba kezdett, amit úgyszintén meglepetten hallgatok, barátságtalan lehet az éjjel a város. Nem csodálom már azt a légkört, ami minket fogadott érkezésünkkor.
- Asszonyom –próbálok udvarias lenni, azonban halk nyögésem nem tudom, kinek a fülébe ért el-, Ezek aaa…. –nyújtom el gondolkodón-, lények, mit is csinálnak pontosan éjszakánként? –nyögtem ki végre mindent, amit akartam, talán le is járattam már magam újdonsült csapatom előtt, de nem érdekel, csak a válasz, és semmi más.
- Na látja ez a legjobb kérdés, mert kiszámíthatatlanok, a boszorkány a seprűjén száguldva rémisztgeti az embereket, és gyermeket rabol. A fejetlen lovas minden éjjel, amikor tizenkettőt út az óra végig száguld az egyik utcán, és akit ott talál, lefejez hasonlóan a lovagok csak ők már sötétedés után meg jelennek, a troll házakat rombol, és aki az útjába áll szét szaggatja. A koboldok és a manók éjjelente belopóznak a házakba, és minden értéket elvisznek. Jóformán már nincs olyan család, akit ne ért volna valamilyen kár. Mostanra sötétedés után senki nem mer kimenni az utcákra, bár ez nem sokat segít rajtuk… - Kicsit elmerengtem, és homályos tekintetem mögé bújtam, miközben egyik zsebemben golyócskáimmal játszadoztam, majd az arcomba érkező füstfelhő ébreszt fel nappali mámoromból. Végül egy késői válasszal lezártam az én részemet, hisz már mindent tudok, ami érdekelhet engem, ha még akarnak valamit a többiek, megkérdezik. A beülepedő csendet Cecil vékonyka hangja töri meg, mikor a kezdetekre kérdez, hasonló bénázásokkal, dadogásokkal, akárcsak én. Egy mosolyt eresztek meg felé, mikor befejezi…, már kezdem megszokni jelenlétét, s társaságát is, és a haja sem zavar már annyira, de azért még szúrja a szemem egy csöppet.
Saffina nem sok gondolkodási időt hagyva magának, határozottan, iróniával hangjában felelt közel velem egy magas (na jó, kicsit kisebb) társamnak. Igen. Én is a válasz tartalmára számítottam, a legvége azonban, még így is sikeresen meglepett, miközben botorkáló tekintetem odakinn kereste az egyáltalán nem feltűnő épület romot, mely mostanra, csak kő, fa törmelék, és többnyire por, amit a mai, heves szellő csak úgy rabol, s viszi fel az égbe.
Ronnie hirtelen a szemtanúk felől érdeklődik, mire én felé kapom kába fejemet. Én már egyre jobban menni akartam, nem szeretek egyhelyben ülni, és ölbe tett kézzel várni a csodára. Valójában azokban már rég nem hiszek.
- Igen, kb. úgy az egész város. Bárkit megkérdettek szerintem. – Hogy végre mozgási lehetőség akad, felcsillan szemem, majd a felém irányuló kíváncsi tekintetek özönébe bámulok, hogy ők mit akarnak, ám mind tőlem várta a választ >.< Biztos van, hogy szeretnének valamit, mondjuk itt pihenni, vagy odakinn sétálni, rohangászni akár én…
~ Mehetnékem van, de nagyonnagyon >.< ~
- Nah… gyerekek…, én megyek ki kutakodni. – Jelentem ki két aprócska hatásszünet között. Saffinára tekintek, majd egy éppen észrevehető fejbólintással búcsút intek neki, s el is hagyom a szobát, hogy aztán egyenesen a város utcáin kössek ki. Még a folyosó végén sem jártam, mikor a csapatom is elhagyta a szobát, melyben megbízónk pöfékelte a füstöt, majd felém közelítettek, gyors és hatalmas léptekkel. Kíváncsian néztem hátra, és bevártam őket, azonban mikor odaértek hozzám, nem vártam, hogy megszólaljanak, habár volt, aki már kérdésre, illetve talán valami másra nyitotta volna ajkait, mégis félbeszakítottam.
- Ha a kutakodás mellett döntötök, ajánlatos vagy egyesével, vagy netán kettesével mennünk, a több szem többet lát, és több fül többet hall elven. – Osztottam meg velük gondolkodásmódomat, majd vártam a remélhetőleg kedvező reakciót, ámbátor én minden eshetőségben a várost fogom járni, és kérdezgetni, még akkor is, ha ők itt megvárják az éjjelt.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ronnie Darkrest
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 15
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 09.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 1
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Szomb. Szept. 11, 2010 11:20 am

Egy hosszú unalmas, csendes séta után végre megérkeztünk. Rövid gondolkodás után, mivel láttam, hogy senki nem veszi a bátorságot odamentem az őrökhöz a küldetésünkről szóló papírral. Megmutattam nekik és tétovázás nélkül elvezettek minket a megbízónk ajtajáig.
- A megbízójuk odabent van, azt hiszem innen már egyedül is boldogulnak, szóval én akkor vissza is megyek a helyemre. - Mondta az egyik őr és visszament kijelölt helyére. Pár másodperc után ismét láttam, hogy nem igazán veszik csapattársaim a fáradtságot, ezért rávettem magam és bekopogtam. Meglepetésemre egy kicsit idősebb szerű női hang szólalt meg, hogy nyugodtan bemehetünk. Miután rágyújtott Olive úgy döntött, hogy bemutat minket. Egy kis bakit ejtett, mivel Cecil nevét még nem sikerült megtanulnia, de gyorsan elterelte róla a figyelmet, ezért egy egyszerű nyelvbotlásnak is tűnhetett.
- Jó napot! Én Saffina Douge vagyok, köszönöm, hogy eljöttek. Én lennék a megbízójuk. - Ő sem fordított órákat a bemutatkozásra, hiszen ő csak a megbízónk. Már az is elég, ha a nevét tudjuk.
- Véleményem szerint valaki bolondot akar belőlünk csinálni. Éjszakánként fura mesebeli lények cikáznak a városon, ami még nem lenne baj. Legalább fel lendülne a turizmus, a gond csak az, hogy meg is támadnak minket. Sőt az utóbbi két hétben csak 6 haltak meg, a fejetlen lovas miatt! - Közölte számunkra az információt. Olive kicsit bénázgatva még arról kérdezte megbízónkat, hogy mit is követnek el pontosan éjszakánként ezek a furcsa lények.
- Na látja ez a legjobb kérdés, mert kiszámíthatatlanok, a boszorkány a seprűjén száguldva rémisztgeti az embereket, és gyermeket rabol. A fejetlen lovas minden éjjel, amikor tizenkettőt út az óra végig száguld az egyik utcán, és akit ott talál, lefejez hasonlóan a lovagok csak ők már sötétedés után meg jelennek, a troll házakat rombol, és aki az útjába áll szét szaggatja. A koboldok és a manók éjjelente belopóznak a házakba, és minden értéket elvisznek. Jóformán már nincs olyan család, akit ne ért volna valamilyen kár. Mostanra sötétedés után senki nem mer kimenni az utcákra, bár ez nem sokat segít rajtuk…
~ Nem semmi... Ha ezek a teremtmények továbbra is garázdálkodnak nem maradnak a városban, mert aki túléli az is lesz olyan épeszű és elhagyja ezt a helyet. ~ Gondolataim világából visszatértem a valóságba és már eszembe is jutott, hogy mit kérdezzek megbízónktól.
- Szemtanúk voltak jelen az esetek valamelyikénél?
- Igen, kb. úgy az egész város. Bárkit megkérdezhettek szerintem. - Ezzel ismét döntenem kellett. Vagy megvárom az éjszakát és pihenek, vagy elmegyek a városban kérdezősködni. Mivel már eléggé kezdtem unni magam ezért úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek a városba kérdezősködni. Olive is így döntött. Erre abból jöttem rá, hogy mire megkérdeztem volna tőle, hogy indulhatunk-e a városba már a folyosó végén volt. Raidonnal elköszöntünk megbízónktól és Olive után siettünk.
- Ha a kutakodás mellett döntötök, ajánlatos vagy egyesével, vagy netán kettesével mennünk, a több szem többet lát, és több fül többet hall elven. - Mondta az ötletet, de mivel szinte a számból vette ki a szót helyeselve bólogattam rá.
- Rendben, szerintem döntsük el, hogy ki merre megy.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cecil Weber
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 30
Aye! Pont : 1
Join date : 2010. Jul. 05.
Age : 23
Tartózkodási hely : Egy bokor mögött leskelődve

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Szomb. Szept. 11, 2010 4:39 pm

Elég zavarban voltam, nem igazán akartam sokat beszélni, mert a lányon látszott, hogy nem igazán szimpatizál velem. Nem mutatkoztak be, így én sem igazán törődtem vele. Éppen azon gondolkodtam, hogy ha el kell mennünk, felderíteni a várost, én kivel mennék, am mikor elkezdtem kitalálni, hogy lesz tovább valaki félbeszakította a gondolat menetemet.
- Amúgy, mi a neved? - nagy meglepettségemre, az eddig rideg és közömbös lány, akinek nem igazán jött be, hogy egy kolonc-azaz én- is velük van. Elég magas hangon kérdezte, ami kissé meglepett, nem ilyenre számítottam.
- Ööö… Cecil Weber.
Miközben kis csapatunk tovább menetelt nem sokat beszélgettünk, nem is igazán akartam csak hátul kullogtam és figyeltem a városban lakó embereket. Mindenki felől sugárzott a rettegés. Pár romba dőlt ház, pár olyan, ami már a földdel volt egyenlő és olyan is volt, aminek már csak a fele volt meg, a kísérteties csönd csak rontott a helyzeten, kezdtem úgy érezni, hogy mindenki minket néz. Csak akkor vettem észre, hogy megérkeztünk oda ahova a meghívó szólt, mikor a többiek megálltak, az ajtó mellett két fegyveres őr állt. Mire feleszméltem az egyik fiú már oda is ment az őrhöz, majd az őr elindult mutatva nekünk az utat. Megállt egy ajtónál, majd így szólt:
- A megbízójuk odabent van, azt hiszem innen már egyedül is boldogulnak, szóval én akkor vissza is megyek a helyemre. – majd elment, nem akartam én kopogni, örültem, hogy itt lehetek és nem fordultak ellenem a jelenlegi csapattársaim. Az egyik fiú kopogott majd valaki kiszólt hogy nyugodtan bemehetünk, a nevüket még mindig nem tudtam, de nem is ez volt a legfontosabb, hanem hogy utána járjunk ennek az egésznek. Olive volt az aki először megszólalt, köszöntötte, majd bemutatott minket, a nevemet elrontotta, de nem igazán érdekelt, én csak bólintottam, nem volt kedven megszólalni.
- Jó napot! Én Saffina Douge vagyok, köszönöm, hogy eljöttek. Én lennék a megbízójuk.- Jól láthatóan végig márt bennünk ami nem igazán tetszett egyikünknek sem, majd benyúlt az asztala fiókjába és kivett egy cigarettát és végül meggyújtotta.
- Véleményem szerint valaki bolondot akar belőlünk csinálni. Éjszakánként fura mesebeli lények cikáznak a városon, ami még nem lenne baj. Legalább fel lendülne a turizmus, a gond csak az, hogy meg is támadnak minket. Sőt az utóbbi két hétben csak 6 haltak meg, a fejetlen lovas miatt!
Csodálkozva hallgattam, tudtam, hogy nem lesz sétagalopp, de azért ez durva, bárkinek is a műve ez a káosz azonnal véget kell vetnünk ennek. Eddig csak elbambultam, de most már tényleg odafigyeltem arra mit mondanak, mert elég rémisztő volt.
~ Még egy kis információgyűjtés és mehetünk is~ gondoltam magamban és miközben gondolataimba merültem, hallottam, hogy a többiek kérdezgetnek.
Annyira menni akartam már, hogy csak a válaszokra figyeltem. Az egyik fiú, akinek barna haja és barna szeme volt érdeklődött a mesebeli lényekről.
- Hát a fejetlen lovasra a boszorkányra seprűn, a troll és itt vannak még a koboldok, a manók, és üres páncélok.
~Nincs szellem, de jó~ Örvendeztem és reméltem, hogy tényleg nem lesz.
A lány is feltett egy kérdést, akivel idő közben már megbékéltem.
- Na látja ez a legjobb kérdés, mert kiszámíthatatlanok, a boszorkány a seprűjén száguldva rémisztgeti az embereket és gyermeket rabol. A fejetlen lovas minden éjjel amikor tizenkettőt út az óra végig száguld az egyik utcán és akit ott talál lefejez hasonlóan a lovagok csak ők már sötétedés után meg jelennek, a troll házakat rombol és aki az útjába áll szét szaggatja. A koboldok és a manók éjjelente belopóznak a házakba és minden értéket elvisznek. Jóformán már nincs olyan család akit ne ért volna valamilyen kár. Mostanra sötétedés után senki nem mer kimenni az utcákra bár ez nem sokat segít rajtuk…- miközben beszélt egy adag füstöt fújt az arcunkba, aminek csöppet sem örültem és egy kérdés fogalmazódott meg a fejemben, amit fel is akartam tenni.
~Hmm, elég fura~ gondoltam, miközben magamban fogalmaztam meg amit kérdezni akarok.
- Öö…- kezdtem, mióta ideértünk most először szólalok meg. – Mikor kezdődtek a támadások??
- Körülbelül négy, de szerintem még nincs annyi. Eleinte csak a boszorkányt láttuk, és néhány betörésről tudtunk. Akkor még senki nem látta a koboldokat, de nem sokkal utána jöttek a páncélosok és a fejetlen lovag és akkor már a koboldok sem rejtőzködtek annyira, a troll pedig nem olyan rég, néhány napja jelent meg, porig rombolta a polgármesteri hivatalt.
Mutatott ki az ablakon, éreztem, hogy leesik az állom, az épületből semmi sem maradt.
Azt is megtudtuk, hogy a városban nincs senki olyan, akit ne ért volna valamilyen kár. Mikor észrevettem, hogy Olive már rég kiment a folyosóra, sietősen elköszöntünk mi is, majd kiléptünk a folyosóra.
- Ha a kutakodás mellett döntötök, ajánlatos vagy egyesével, vagy netán kettesével mennünk, a több szem többet lát, és több fül többet hall elven.
- Ha lehet én inkább a párban kutatásra szavazok. - jelentettem ki, mert semmi kedvem nem volt eltévedni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Csüt. Szept. 16, 2010 10:51 am

Felszólítom Raidon Kage hogy holnap estig postoljon különben ki kell raknom a küldetésből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Csüt. Szept. 16, 2010 7:34 pm

A határidő lejárt, Raidon Kage -t ezennel kizárom a küldetésből.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Vas. Szept. 19, 2010 10:43 am

Két csapatra oszlotok, az egyik csapatban Cecil Webber és Olive Nite a másik csapatban Ronie Darkest van és eldöntitek legközelebb a város főterén lévő hatalmas toronyóra előtt találkoztok. Elindultok felderíteni a várost, akár meg is kérdezhettek néhány járó kelőt az eddig történtekről, hogy információt gyűjtsetek. Az utcákon nyomot feszült hangulat uralkodik, az emberek arcán félelem tükröződik. Az utatok során több helyen láttok lerombolt épületeket, ház tetőket ahol lyukak tátonganak. Fura mód egyetlen ékszer bolt sincs nyitva de a kirakatok is teljesen üresek. Ha van kedvetek akár meg próbálkozhatok bekopogni és érdeklődni a dolog felől. ( Kérlek párbeszéd formájában írjátok meg ezeket a jeleneteket!) Kutatásotok olyan annyira elhúzódik, hogy csak azon kapjátok magatokat esteledik, az utcán egyre kevesebb embert van és akik kint vannak azok is sietősen végzik dolgukat jó formán már rohannak. Postotok a toronyóra előtt záruljon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olive Nite
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 28
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 24
Tartózkodási hely : itt+ott :P

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Vas. Szept. 19, 2010 11:32 pm

Az épületben állunk még mindig, s minthogy mindenki a különválásra szavazott, ki kellett számolni, ki kivel legyen. Végül is nem tűnik egyikőnk sem gyengének…, de meglehet, jobb lenne 2:1 arányban szétoszlani. Ronnie kedves, aranyos, megértő személy, ezért felvetette mindnyájónknak azt az ötletet, hogy ő nem fél egyedül, meg tudja védeni magát, ha kell, viszont, ha mi, lányok együtt lennénk, talán egyikőnknek sem esne baja a későbbiekben. Sem egy perverz, elborult agyú, falusi nem támadna ránk, sem pedig egy éppen ébren lévő szörnyeteg, ki áldozatok után járja a várost, annak szélét. Kiléptünk a kapun, majd azonnal elénk tárult a nemrégiben látott komor hangulatú, már-már romokban heverő város, Imren…
Nem messze előttünk látszik egy toronyóra teteje, melynek óralapján az idő csak úgy szalad. Cecil élénk hangja törte meg az aprócska csendet.
- Az a toronyóra…, nem lenne megfelelő találkahely? – Most, hogy mondja, már nekem is tökéletesnek tűnik eme célra, s ahogy Ronnie bólintott, bizonyossá vált a helyszín, hova vissza kell érnünk valamikorra, egy bizonytalan időpontra. De mikor legyen az a valamikor? Én nem tudom, a kérdést ugyan fel akartam volna tenni, ám ebben a csapat férfi tagja megelőzött. Javasolta, hogy nagyjából sötétedéskor érjünk vissza, amit én és Cecil is helyesnek találtunk. S hogy honnan tudom, hogy ő is, hát mondjuk onnan, hogy tekintetét azonnal rám kapta, s várta én mit szólok.
- Felőlem oké. – Mondtam röviden, halkan, kissé félre fordítva a fejemet, míg egy kisutcába beláttam. Romhalmazos épületei keskenyútjára borulva, omladozva állták el az utat. A lakosok, mert hogy szerintem turisták ilyen időben nem nagyon akadnak, kerülgették a földön szétterülő törmeléket, és még ugyan kora délután van, mintha mégis mindenki sietne. Sokakat lehetett látni már hatalmas bőröndökkel a vonatállomás felé igyekezni, elköltöznek. Itt hagyják nyomorúságos, és minden percben félelemmel teli, veszélyes életüket, remélve, máshol nem áldozatként élnek majd. Arcuk szürke szomorúságot tükrözött, egy pár gyermek sírt mellettük. Visszakapom tekintetem, de addigra társaságom létszáma megcsappant, s már csak Cecil mosolygott rám gyermetegen, hogy most akkor mégis hova menjünk. Meg is kérdezte, mire én csak magamban elmerengtem, de hát elvégre, indulhattunk volna bármerre, legfőképp akármerre, de én mégis afelé, a kisutca felé mutattam, melyre az előbb árgus szemekkel meredtem. Lassú léptekkel indultunk meg, majd amint a romhalmazhoz értünk leguggoltam, romjaihoz, porához, hamvához.
- Ezt teljesen szétzúzták. – Állapítom meg az amúgy cseppet sem kézenfekvő tényt>irónia<. Ezt pedig Cecil meg is erősíti nekem…, mintha olvasta volna gondolataimat, csak nem értette volna bennük az iróniát. Amit aztán én csak egy halk sóhajjal konstatáltam, ugyanis már agyam lefáradt, és a hely hangulata is nyomja… - Menjünk tovább! – Álltam fel, míg ezt kérés/felszólítás-ként elmakogtam. Partnerem erre pedig csak nagyot bólintott, mire aztán haja elég furán képébe zuhant. Azonban ezzel tovább már nem foglalkoztam. Egy fogadó rozoga tűzfala előtt készültünk áthaladni, de mintha odabentről hangok szűrődtek volna ki, akár a civódás hangjai. Odabenn két férfi esett egymásnak, s a kiváltó okok, mily meglepő, az éjféli órák rémségei voltak.
- Jó napot! –Léptünk be az ajtón, mire aztán minden tekintet nekünk szegeződött. – Öhm.. Izé.. – kissé zavarba jöttem a színes szempárok nyílvesszőszerű bámulásának hála, így mondatomat Cecil fejezhette be, még pedig: - A rémségek felől szeretnénk érdeklődni.
- Hallja-e, kisasszony..? – Szólalt meg egy pösze vénember, kinek háta erősen púpos volt már. – Magácskának jobb lenne, nem érdekelné Önt ennyire az a horda rémség… - Mondta végig lassan, dörmögős, elhaló hangján. Hatalmasakat pislogtam, immáron határozott arcommal, minek köszönhetően újra magamhoz ragadtam a beszéd jogát.
- Éppen őket akarjuk eltenni láb alól, bácsika… - Cecil nagyot pillantott, eme utolsó szó hallatán, tán nem nézte ki belőlem, hogy kedves, esetleg udvarias, netalántán gyermeteg jellemvonás is lakozik erős személyiségemben.
- Ezeket a rémségeket Ervesték küldték a nyakunkra! – Vágta hozzánk az egyik, az előbb még civódó férfi, ki azon az állásponton volt, hogy az egész a két író hibája, varázserejűkkel könyveik szereplőit életre keltették.
- Marhaságokat hordasz itt össze-vissza! – Horkant fel a szópárbaj partnere. – Azok a fiúk híressé tették Imrent, sok mindent köszönhetünk nekik.
- A szörnyeket is! –Vágott vissza az iménti férfi azonnal.
- Cloud, hagyjátok ezt abba!!! – Szólt a szőkepacákra nagy valószínűséggel a felesége. – A lányoknak segítsetek! – A két férfi, mintha nem is vitatkoztak volna az imént, pattant le két, viszonylag távollévő asztal melletti székre, majd csak ránk figyeltek, a segítség helyett. Nagy tekintélye van a nőnek, most már látom. Vastag, húsos asszony volt, öltözékéből a pultosnak véltem személyét.
- Kérem, bocsássanak meg a két tökfilkó férfinek. Cloud a férjem…
~ Áháá… jól gondoltam ~ Szakítottam gondolatban félbe a nőt, ki komor – komoly tekintetével enyémbe, és társaméba bámult.
- … Nem mindig ilyenek…, csak tudják… - Felfoghatatlan szomorúság ült ki arcára, s férjéére is. – leányunkat, két napja, éjjel rabolta el a rút boszorka. Árnyként közeledett az épp menedék felé futó gyermekhez, majd vékonysikolyával a háttérben magával ragadta a ködös éjbe. – Borsózott a hátam, annyira valóságosnak éreztem, mit a hölgy mondott nekünk. - Ez az egyetlen, mi belőle megmaradt. – Vett elő egy aranyos rongybabát, mi csupa por és kosz volt. – Akkor ejtette ki kezéből.
- Részvétem. – Hajtottam le fejem, ami hasonlóan a körülöttünk lévő emberekéhez képest, szomorú, és borús volt. – Talán még nem késő neki, hisz mi azért vagyunk itt, hogy megmentük a lakosokat eme szörnyetegektől, s hogy azokat eltűntessük a föld színéről is. – Lehet rossz ötlet ártatlan reménnyel hitegetni szegény embereket, talán még jobban fáj nekik majd a valóság, hogy lányuk talán már nincs többé, de mégis remélem, felvidulnak, ha mást nem, csak egy ici-picit. Remegve álltam, míg a többi ember is ecsetelni kezdte veszteségét, mind családja mind személyes tárgyai terén. Majd aztán, mikor már mindenki elmondta búját - baját, megkínáltak minket egy – egy csupor, forró kakaóval, amit elszürcsölve, búcsút is mondtunk a kedves tömegnek. Ők maguk, mint abba bevezettek, a fogadó alatti rejtekhelyen vészelik át a rémes éjszakákat, melynek bejárata szőnyeg alá rejtve, s addig ki sem jönnek onnét, míg légzőnyílásukon nappali fény nem szűrődik be.
Az épület rozoga ajtaján kilépve, egy alighanem naplementés táj fogadott minket, lassan sötétedik. Az emberek száma az utcán lényegesen megcsappant, biztos a kínkeserves éj jövetele zavarta őket rejtekükre újfenn, mint azt már napok, hetek óta mindig. Ősz van…, már korábban sötétedik, mint azt szokott, a főtéren álló óratorony sírva hallatja hangját egy vészharanggal, mi a rejtőzködés idejét hivatott felfedni az érkezők, és a lakosok irányába. Hirtelen megiramodik mindenki, ki körülöttünk eddig csak sietett. A redőnyök lecsapódnak, a lámpák feloltódnak, már amelyiket nem döntötték ki helyéről. A nap lassan már távozik a horizonton, maga után hagyva sárgás-vöröses bíborköpenyét. Cecillel mi is futni kezdtünk, jobb lenne minél hamarabb az órához érni, hogy Ronnie-t is újra társaságunkban tudjuk. Nem lenne egyikőnk ínyére sem, hogy külön válva támadjanak ránk a rémségek.
Kissé kifulladva lihegtem térdemre borulva, aztán hátra esve a földre a sietségtől, de végre, elértük a célpontot. Ronnie-kun is nem sokkal utánunk érkezett meg, hasonlóan sietősre véve tempóját, mint azt mi tettük.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ronnie Darkrest
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 15
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 09.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 1
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Szer. Szept. 22, 2010 6:00 pm

Úgy döntöttünk, hogy bejárjuk a várost, de el kellett döntenünk, hogy ki kivel legyen, mivel hárman voltunk és nem tudtunk két egyenlő létszámú csapatot alakítani.
- Én majd megyek egyedül, ti pedig mennyetek együtt a másik irányba. - Vetettem fel az ötletet, amit a két lány egyenesen jó döntésnek tartott, legalább is én ezt vettem le az arcukról, már amilyen személyismerő vagyok.
- Az a toronyóra…, nem lenne megfelelő találkahely? - Mondta Olive. Lehet, hogy bele se gondolt, hogy ez milyen jó ötlet, mivel a toronyóra elég magas ahhoz, hogy a város bármely részéről visszavezethessen minket a találkozó helyéhez. Egy okosan bólogatással helyeseltem ötletét és megeredtem.
- Vigyázzatok magatokra! - Kívántam ezennel nekik sok szerencsét, miközben elindultam. Néha-néha még visszanéztem, láttam, hogy egy röpke pillanatig még beszéltek egymással, de aztán hamar elillantak ők is a toronyóra lábától. Miközben sétáltam láttam, hogy a város utcái kihaltak, csak néhány ember jön-megy, de beszélgető feleket egyet sem láttam, pedig ez elég ritka egy lakott területen. Egy üzletsorra érkeztem, ami nagyjából ékszer és ruházati üzletekből állt, de a kirakatok üresek voltak. Egy mozgolódó embert láttam az egyik üzleten belül, gondoltam, hogy az eladó az, ezért bekopogtam, hátha érdeklődhetnék pár dolog felől, de levegőnek nézett. Mivel nem érhettem rá másnap reggelig az ajtóba várni, ezért inkább hagytam a kopogást és mentem tovább az utcán. Megláttam egy embert és odasiettem hozzá.
- Elnézést, nem gond, ha kérdezősködnék egy kicsit a városról? - Kérdeztem tőle, de válaszolni nem válaszolt, csak az ijedt arcát láthattam pár pillanatra és ellökött magától, majd sietett tovább. Kezdett elegem lenni abból, hogy levegőnek néznek, ezért tovább mentem. Mivel egy ember se jött az utcán, ezért az egyik épület falán található létrán felmásztam és úgy néztem körül. Az épület elég magas volt, ezért majdnem beláttam az egész várost. Akkor láttam csak meg igazán, hogy milyen pusztítás ment végig szegény településen. A saját szememmel kellett látnom, hogy miért is borzonganak az emberek, nem is csodálkoztam utána, hogy az az alak, akit leállítottam nem beszélt. Lehet, hogy sok embernek a háza is kárba ment. Ráadásul amint a küldetésünk adójától is kiderült nem csak az épületek rombolása az egyetlen probléma. Az épület tetejéről megláttam egy embert, ezért gyorsan lementem a létrán és odasiettem hozzá.
- Elnézést, kérdezhetnék pár dolgot öntől? - Mondtam, de már tudtam, hogy a pakliban az is benne van, hogy nem fog válaszolni.
- Persze, de fogja rövidre, ha lehet. - Válaszolt és ezzel együtt meglepődtem. Végre találtam egy személyt, aki nem néz levegőnek. Ennek nagyon örültem, de komolyra kellett váltanom a hangulatom és feltenni néhány kérdést.
- Érte már a családját valamilyen gond az utóbbi időkben? - Tettem fel a kérdést, de reméltem, hogy nem fog megsértődni ettől a kis személyeskedéstől.
- Persze, hogy érte már a családomat gond. Az utóbbi időkben meg merem kockáztatni, hogy talán egy családod se találnál, akinek ne akadt volna valami kára. Az egyik éjjel arra kaptam fel a fejem, hogy valami csörömpölést hallottam a konyhában, meg persze arra, hogy huzat van. Mire odasiettem már csak azt láttam a nyitott ablakomon, hogy három manó minden zsebét és egy zsákot megtömve szaladnak az értékeimmel. Ilyenkor megláttam valami még félelmetesebbet. Egy hatalmas troll porig zúzott egy épületet. Mivel azt hittem abban az állapotban, hogy még mindig álmodok, ezért gondosan becsuktam az ablakot és visszafeküdtem az ágyamba. Reggel, miközben sétáltam a városban megtaláltam a bizonyítékot arra, hogy nem csak álom volt az éjjeli esemény. A polgármesteri hivatal már jobban hasonlított egy kupac romra. Az ismerőseim is hasonló történetekkel számoltak be. Volt, aki ugyanúgy járt mint én, de volt olyan is, akinek a kislánya tűnt el. Ez történt a családunkkal. - Részletezte le nekem a történetet.
- Úgy látom sötétedik, sietnem kell nagyon. Keress magadnak valami pihenőhelyet, ahol megszállhatsz, bár állítom ott sem érezheted magad teljes biztonságban. Akkor a viszont látásra. - Köszönt el és sietősre vette a dolgát. Mivel a lovagok már sötétedéskor előjönnek, ezért egy csipetnyi kétségbeeséssel szaladtam a magas toronyóra felé, mivel nem szerettem volna különválva harcba keveredni. Szerencsére nem találkoztam ezen a távon egyetlen lénnyel sem. A toronyóra lábánál már láttam a lányokat. Amikor odaértem kilihegtem magam és szépen-lassan megnyugodtam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cecil Weber
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 30
Aye! Pont : 1
Join date : 2010. Jul. 05.
Age : 23
Tartózkodási hely : Egy bokor mögött leskelődve

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Csüt. Szept. 23, 2010 7:41 pm

Úgy döntöttünk, hogy két csapatra oszlunk és így derítjük fel a várost és kérdezősködünk. Mivel nem tudtunk két azonos számú csapatra oszlani ezért Ronnie felajánlotta, hogy én meg Olive legyünk egy csapatban ő meg egyedül. Már éppen azt beszéltük, hogy hol kellene sötétedés előtt találkozni, mikor megpillantottam egy toronyórát nem messze onnan ahol éppen álltunk.
- Az a toronyóra… nem lenne megfelelő találkahely???
A többiek elfogadták az ötletemet és rövid idő alatt el is indultunk. Nem tudom Olive mit vett észre, de egy kis utca felé nézelődött és rövidesen el is indultunk felé. Miután megvizsgáltuk az utcában lévő ház romját csapattársam ki is jelentette, hogy nem maradt semmi sem a házból csak por és piszok, amit magam is észrevettem.
- Igen csak egy romhalmaz maradt. - nyugtáztam a megállapítását, amit valószínűleg csak magában akart gondolni, de valahogy ki is mondta azt.
- Menjünk tovább.
Csak halkan bólintottam, mire a hajam fura módon a szemembe gördült.
Továbbindultunk pár boltot, kocsmát és ki tudja milyen épület volt még az utcában. Az egyik épületből fura zajok szűrődtek ki, úgy tűnt, hogy ezt nem csak én vettem észre.
- Jó napot!- köszönt be Olive, én is köszöntem udvariasan.
- Jó napot!
Fura volt, mindenki minket nézett, mintha csak valami kísértetet látnának. Olive is kicsit zavarba jött miközben a rémségekről érdeklődött, de mivel nem tudta befejezni a mondatod ezért én vettem át tőle.
- …a rémségek felől szeretnénk érdeklődni.
- Hallja-e, kisasszony..?- szólalt meg egy vénséges bácsika.
– Magácskának jobb lenne, nem érdekelné Önt ennyire az a horda rémség…
Megdöbbenve néztem, hogy meg se kérdezik, hogy mi dolgunk van azokkal a rusnya rémségekkel. De a bácsi mondandójára Olive csak ennyit mondott:
- Éppen őket akarjuk eltenni láb alól, bácsika…- kicsit meglepődtem, hogy Olicve tud ennyire udvarias is lenni, bevallom félreismertem.
Megtudtuk, hogy az itteni emberek is azt tudják, hogy az Ervest fivérek küldték rájuk a szörnyeket, ismeretlen okokból. Voltak viszont olyanok is akik ennek az ellenkezőjét gondolják, hogy nem a fivérek tehetnek róla erről az egész zűrzavarról, a két férfi civakodásának egy tekintélyes nő vetet véget.
- Kérem, bocsássanak meg a két tökfilkó férfinek. Cloud a férjem…
- … Nem mindig ilyenek…, csak tudják… leányunkat, két napja, éjjel rabolta el a rút boszorka. Árnyként közeledett az épp menedék felé futó gyermekhez, majd vékonysikolyával a háttérben magával ragadta a ködös éjbe. Ez az egyetlen, mi belőle megmaradt. –mutatott meg nekünk egy rongybabát– Akkor ejtette ki kezéből.
- Részvétem.
Arra a kis történetre én is lehajtottam a fejemet ismertem azt az érzést, amikor az ember elveszít valakit, valakit, aki számára fontos volt. Olive, kicsit megpróbálta a családot vigasztalni, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy visszahozzuk a lányát, ha életben van még, de úgy tűnik, senki sem hiszi azt. Nem sok idő telt el, míg az összes ember kifakadt magából és búját, baját ránk zúdította, de ha nekik így könnyebb volt nem ellenkeztünk, majd megkínáltak minket egy-egy bögre, forró kakaóval, ami nekem nagyon ízlett, annak ellenére, hogy tényleg forró volt >.<. Megdöbbenve láttam, mikor elkezdett szürkülni az éj, ami azt jelezte, hogy jönnek a rémségek, az egyik férfi kinyitott egy csapóajtót az egyik szőnyeg alatt és mindenki bebújt, mi meg szépen kimentünk a házból, a találkahelyünk felé tartva. Mikor kiléptünk az ajtón, meghallottuk a vészharangot, ami azt jelezte az embereknek, hogy mindenki menjen biztonságosabb helyre, nekünk viszont eszünk agában sem volt elbújni, ha törik, ha szakad, a végére járunk ennek a rémségnek. Az emberek siettek, szaladtak mind1 az a lényeg, hogy mindenki keresett valamilyen biztonságos helyet. Pár perc alatt az egész utca, ahol éppen jártunk kiürült, egy lelket sem láttunk, a redőnyöket leengedték, és besötételltek, a villanyokat is leoltották. Mi is megiramodtunk, a megbeszélt helyre, Ronnie még nem volt ott, de nem sokkal később megérkezett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Hétf. Szept. 27, 2010 9:18 pm

Az este hamar beköszönt és az ég ma éjjel valahogy sötétebb is. Ahogy ott álltok felmerül a kérdés hogyan tovább?
Az eddigiekből már tudhatjátok a támadások össze vissza váratlanul érik a várost, de akkor még is hol kezdjétek a nyomozást vagy inkább harcot? Ha figyelembe veszitek a támadókat akkor fel tudtok állítani egy sorrendet is. A polgármester asszony szerint a sötétedés után páncélosok jönnek az üres páncélok, és a manók, és a trollok, valamint éjfélkor a fejetlen lovas. A boszorkányról és a sárkányról úgy fent nem tudtok semmit. ( kérlek párbeszédes formában írjátok ezt meg )Mivel a toronyóra a város középpontjában van talán ez a legjobb hely a várakozásra. Ahogy épp a következő lépéseket tárgyaljátok Cecil a távolból hangokat vél felfedezni, talán jó lenne ha megnéznétek. Nem messze a toronyórától 6 üres páncél kardokkal dárdákkal felszerelve menetelnek az utcákon, ahogy látó távolságba értek észre vesznek titeket és megtámadnak. ( minden páncélosok 50 Varázs Erővel - továbbiakban VE- rendelkeznek, egy emberre két páncélos jut.)
De sajnos nem ússzátok meg ennyivel, már épp fellélegeznétek amikor pindurka koboldok kezdenek potyogni az égből. Késsel a kezükben támadnak rátok, és az utca végben egy troll bukkan fel. Olive és Cecil ti vegyétek kezelésbe a koboldokat (egyenként 30 VE-vel rendelkeznek és összesen 14 vannak ergo egy emberre 7 kobold jut) Ronnie te küzdesz meg a trollal akinek a 150 VE- je van. Kérlek harci jelenteiteket részletesen írjátok le. Posotok a harc befejeztével záruljon!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Olive Nite
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 28
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 24
Tartózkodási hely : itt+ott :P

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Kedd Okt. 05, 2010 8:53 pm

Alig hogy a toronyóránál egybegyűlt piciny csapatunk, megszólalt a harang. Bongott, és kongott a szomorú, hangos dallam, míg az óralapon a mutatók tovább rohantak. Hamar befejezte játékát, aztán még egyszer eljátszotta. Gondolom ez egy ilyen vészjelzés volt a városka lakói számára, hogy aki eddig nem bújt el, az most tegye meg…
Borsózott a hátam, a hideg szellők fuvallatának hála, illetve az is zavart, hogy az éj olyannyira sötét, hogy már mondhatnám rá, hogy koromfekete. Kezembe kaptam egyik golyócskámat, mely halvány fényt nyújtott számomra, ebben az éjjeli sötétségben.
- Most akkor, hogyan folytassuk? – szegeztem feléjük a kérdést, mire mindketten gondolkozni kezdtek. Mintha olyan nehéz lenne a kérdésre felelni… s ugyan tényleg nem könnyű, arra nem számítottam, hogy egyiküknek sincs ötlete. Most már nem csak én vagyok ötletek híján.
- Talán a város széle alkalmasabb lenne megvitatni…, de megeshet, hogy itt mégis jobb… - Tettem hozzá unott hangon, minthogy a rémségek, mesebeli lények nem hinném, hogy csak úgy feltűnnek a város közepén, valószínűbb, hogy a szomszédos erdőkből érkeznek mindannyian. De talán itt tényleg jobb lesz, ugyanis, mind bejönnek majd, meg itt, talán csapdákat is felállíthatnánk megérkezésükig, és még talán lenne is rá elég midőnk.
Ronnienak ötlete támadt, még pedig egész okos ötlete, elárulta nekünk, hogy szerinte mi lehet az úgynevezett „rémrend” melyben a lények beözönlenek a városba.
- Akkor, ha jól értem…, a páncélok kerülhetnek legelőször az utunkba? – Tettem fel a kérdést, mire helyeslően bólogattak.
- Szuper. - Mondtam, hangomban teljes iróniával.
- És a.. – nyelt hatalmasat Cecil, gondolom kicsit fél tőle…- Boszorkánnyal mi lesz? – Elgondolkoztam egy pillanatra…, de nem találtam elmémben megfelelő választ kérdésére, amit azonban Ronnie-kun talált, s kihúzott ezzel a csávából.
- Tényleg… arra egyáltalán nem mondta, mikor jönnek… - Erősítettem meg állítását, mert nekem is hasonlóképp rémlett.
- Ühm… A fejetlen lovasról sincs valami sok infónk… vagyis csak az éjfél… de hát, hogy hol bukkan fel, és hol tűnik el… - Mondta a teljesen hiányos mondatot Cecil.
- Mégiscsak jobb lenne itt megvárni őket… - Mondom ki gondolatomat, mire Cecil és Ronnie ismét bólintottak, de hogy nagyjából mennyi időnk van az első hullám megérkezéséig, arról még most sincs fogalmunk. Nem baj…
Zörej, érkezik hátam mögül, s félbe szakíja gondolataimat, hirtelen a hideg fut végig a hátamon. Cecil velem szemben állt, így az ő arcáról eléggé leolvashatónak tűnik a szituáció, melyet aztán tudat is velünk: Eljött az idő, itt vannak a páncélosok. – Suttogta halkan, remegő hangon. Megfordulok, előttem a távolban óriás bádogtestek törik útjukat felénk. Fémtestükön a halvány Hold fénye csillan, s kúszik át mindegyiken. Ahogy egyre közelebb haladnak, felmerül bennem, hogy támadni kéne, még mielőtt elérnek minket. Hatan vannak, ha körülvesznek, nem az erejük lesz a lényeges, hanem a létszámuk.
- Kettő jut mindenkire! – Kiáltom Ceciléknek, kiknek ugyanaz volt az ötletük. – Flight! – Ordítom mellé, míg a magasba lő mágiám, aztán a nemrég szorongatott golyót megindítom Wind Magiccel, gyorsítás céljából, még a Wind Blastet is hozzáadtam, hogy nagyobb lendülettel csapódjon be, azonban a bádoglemez, melyet kiszemeltem, hirtelen leveszi fejét… Szemeim tágra nyíltak, hisz erre végképp nem számítottam, nem is számíthattam. Meglepetés volt az is, habár nem olyan lényeges, hogy benne csak levegő volt, egyébként üres. Aztán meg visszateszi, s ennek hála elkerülte a lövedékemet. Felhúzott az imént, dühös arcomat jobb lett volna nem megmutatni kis csapatomnak, de nem is ide figyelnek, szóval nem kell paráznom…
Flightomat félretéve, leszálltam a földre, míg egy hatalmas jobbegyenessel üdvözöltem a rémet a városkában. Feje messzire repült, most nem tudta megmenteni. De teste tovább mozgott, dárdáját felém suhintotta.
- Flight! – Röppentem fel ismét. Lenéztem rájuk, immáron ketten voltak alattam, de sebaj. Egy kard suhant el hirtelen még lábam alatt, ez bizonyára másik ellenfelem, egy ugyanolyan páncél. Apró gondolkozást követően, két kezemmel széllökést küldtem mindkettejükre, mire szétestek… Bádog darabkáik a földön szóródtak szét, élettelenül, fémes hangon koppanva. A kardos páncél fegyverét felkaptam, még jól fog jönni későbbiekben, de hogy nem én vagyok a fegyver mágus, és nem is tudnám forgatni, talán Cecilnek kéne adnom, hogy használja.
~ Mi van Ronnieval meg Cecillel? ~ Tettem fel magamnak egy újabb kérdést, melynek válasza csak annyi volt, hogy feléjük fordultam: Cecil elől rohan egy bádogtest, míg a másik darabokra metszve fekszik a földön, mert Kaszása már eljött érte. Ronnie…, Körülötte csak úgy szikráztak a fénymágia varázslatai. Nem sok híja volt, hogy megvakuljak én is, talán csak annyi, hogy szememre húztam szemüvegemet. Nem tűnt úgy, hogy segítségre lenne szükségük…
Nyakamba ugrott valami az égből, rémületemben megragadtam az apró lényt és a földhöz vágtam. Nyekkent is, nem kicsit, aztán több10-15 ilyen manó potyogott elénk. Nem kérdéses, ez az újabb támadó hullám, alighogy a páncélokat kivégeztük, legalábbis én az én részemet, előtűnik még egy csapat Kobold, vagy manó, vagy törpe, vagy kitudja mi a fene, és támad. A kis szörnyikék kést szorongatnak, Kéjenc, gonosz vigyoruk idegfeszítő. Cecil felől hallottam, hogy végre utolérte a páncélt s Kaszája egyetlen suhintásával a végletekig eltorzította azt. Felém rohant, hogy láthassa ő is, kikkel kerültünk szembe. Megannyi törpe rémség állt, s várt, hogy végre meginduljon a hajsza.
Fény érkezett mögülünk, melyre a koboldok nem valami szívéjesen válaszoltak, nekünk ugrottak, egyik kése óvatosan szántotta fel karomon a bőrt, abból pedig forrón csordult ki vérem. A hirtelen ért fájdalomtól, szemeimet összeszorítottam, s a Wind Blasstel eltaszítottam magamtól a lényt.
- Hogy merted felsérteni a bőrömet?! – Förmedtem rá, egyre érdesebb hangon. Odarohantam, s csizmám orrát, lábam lendületével állába nyomtam. A kis szörny a levegőberepült, nyikkant egyet a földön, majd nem tápászkodott fel. Jobban teszi, ha tetteti a halottat, ugyanis nem talált jókedvemben.
Ronniera pillantottam: dárdáspáncélt egy karddal vágott szét. Majd hatalmasat kiáltott nekünk, hogy bízzuk rá a trollt… De hol van itt troll? Én egyet sem láttam eddig. Bólintottam neki, míg ő elrohant az utca végébe, hol már én is láttam a hatalmas ocsmányságot.
Nem hagyták elleneim, hogy tovább foglalkozzam velük, ugyanis lábamat lefogva rám vetődtek ketten is. Egy harmadik szemből támadt, és még egy, hátulról. A szemből támadó rajtam csimpaszkodott, mire megragadtam ruháját, s a mögülem közelítőhöz vágtam, teljes lendületből, aztán feléjük küldtem egy Wind Blastet, mire egy ház falába csapódtak mindketten. Édes nyekkenésük, mint zene fülemnek, okozott örömet, de még így is jut rám 3 másik ilyen valamicsodácska. Lábam még mindig Koboldbéklyóban, mi igazán bosszant továbbra is, egyúttal felkaptam őket a kezembe, ők pedig kapálózni kezdtek, hogy tegyem le mindkettejüket.
- Nekem nem kell kétszer mondani. – Mondtam nekik vigyorogva, majd elengedve őket, földbe passzíroztam mindkettőt szintén egy Wind Blasttel. Kedvelem ezt a technikát, gyorsan, s alaposan töri ellenfeleim csontjait, esetleg zúzza martalékká mindet.
- Hova tűnt az utolsó? – Gondolkodtam hangosan, de megkaptam a választ, egy kobold körülöttem rohangászott körbe-körbe, néha-néha lábamba mártogatva kicsiny kését. Sok karcolás volt már rajtam, de untam is a helyzetet, nem láttam a csöppséget, mely kistőrével szétcincálja fehér bőrömet. Egyszer csak úgy gondoltam, a golyóimat küldhetem utána, azzal még jutnék is valamire. Így a kezemből a levegőbe dobva őket, majd megvárva, míg vele egy magasságba hullnak, majd egy hatalmas lökettel, s meg persze, Wind Blasttel útjukra indítottam őket. Kezemmel hajtva mögöttük a szelet, körülöttem forogtak, nagyjából a kobolddal egy szintben, majd egyszer eltalálta az egyik. Tágra nyíltak szemeim, hogy a kis villámmanót végre megleltem, majd míg felpattant a földről, képébe toldottam egy újabb Wind Blastet. Társai mellé csapódott be a falba, hatalmasat nyikkanva, én pedig szuszogtam kissé fáradtan, hogy végre, mindet letudtam. Cecil is végzett addigra a rácsimpaszkodott szörnyikékkel, és Ronnie is utolsó támadásaival döntötte már le a trollt vaskos lábairól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ronnie Darkrest
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 15
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 09.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 1
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Csüt. Okt. 07, 2010 12:45 pm

Harangszó zengte be a várost jelezve ezzel, hogy aki még nem tette volna meg az találjon sürgősen magának valami biztonságos menedéket. Bár az is igaz, hogy nem igazán mondható semmi biztonságos menedéknek. Elég félelmetes volt, ráadásul a korom sötét is rátett egy lapáttal a borzongásra. A kis csapat számára mágiámmal nyújtottam egy halvány kis fényt, de csak óvatosan, nehogy jelentős részét elhasználjam mágikus erőmnek, hiszen fiatal volt még az éj és rengeteg mesebeli ellenség várt még ránk.
- Most akkor, hogyan folytassuk? – Tette fel a kérdést Olive, de válaszolni rá egyikünk se tudott.
- Talán a város széle alkalmasabb lenne megvitatni…, de megeshet, hogy itt mégis jobb… - - Mondta és valóban jobb ötletnek tartottam itt maradni, mint a város szélére menni, mivel minden ellenség bejön a város közepére az éj folyamán egyszer, de a város szélén akár az is előfordulhatna, hogy az összessel egyszerre találkozunk és nem lennénk rá felkészülve. Egyértelműen bukás lenne a vége. Az viszont eszembe jutott, hogy a lények nem csak úgy össze-vissza járkálnak a városban, hanem van egy rendszer, amit még a megbízónk elmondott és tudni lehet vele, hogy mikor és hol lesz egy adott rémség.
- Emlékeztek még, hogy miket mondott a megbízónk? Szinte biztosra lehet tudni, hogy mikor milyen lénnyel lehet találkozni. Sötétedéskor már megjelennek a páncélosok. Utána manók és koboldok jönnek fosztogatni a házakat. Velük egyhuzamban jön a troll aki ledönti a házakat. Utánuk, ha jól emlékszem fejetlen lovas jön éjfélkor. - Próbáltam ezzel segíteni a két lányon, hogy mire várhatnak.
- Akkor, ha jól értem…, a páncélok kerülhetnek legelőször az utunkba? – - Kérdezte Olive és én rábólintottam jelezve, hogy megértette a magyarázatomat.
- Szuper - Mondta irónikusan, amit én nem igazán értettem, hiszen ennél sokkal rosszabb is lehetne. Persze a legjobb lenne, ha nem is lennének ezek a lények, de ez megint vitatható, mivel akkor nem lenne most küldetésünk és nem tudnám kifizetni magamnak a lakás részletét, na meg éhen is halhatnék.
- És a boszorkánnyal mi lesz? - Kérdezte Cecil kicsit rémült arccal, talán kicsit félt tőle. Láttam, hogy Olive nem tud rá válaszolni semmit, ezért ki kellett húznom a bajból.
- Hogy mikor jön, azt nem tudom, de jönni fog. Ha pedig az a baj, hogy félnél tőle, akkor azt kell mondanom, hogy mi lehet félelmetes egy olyan ellenségben, aki nem tud mást csinálni, mint gyerekeket lopni. Ott a fejetlen lovas, aki leüti a fejét annak akivel találkozik. Szerintem ő sokkal félelmetesebb, de itt vagyunk mi és gondoskodunk róla, hogy minden rendbe jöjjön. - Mondtam, de lehet, hogy a fejetlen lovasos dologgal csak még jobban rárémisztettem.
- Tényleg… arra egyáltalán nem mondta, mikor jönnek…
- - Ühm… A fejetlen lovasról sincs valami sok infónk… vagyis csak az éjfél… de hát, hogy hol bukkan fel, és hol tűnik el…
- Mégiscsak jobb lenne itt megvárni őket… - Én egy kicsit kimaradtam a beszélgetésből, bár az én nézőpontom szerint az mindegy volt, hogy hol tűnik fel, mivel egész éjjel járkálják a várost és így nem lesz velük nehéz összefutni. Cecil valamit mondott suttogó hangon, de nem igazán tudtam kivenni a lényeget. Nem is kellett, mivel amikor hátranéztem láttam, hogy hat fényes páncélos menetel felénk. Mivel nem akartuk megvárni míg körbevesznek minket, ezért legjobb védekezés a támadás címszóval nekirohantuk a kisebb seregnek.
- Kettő jut mindenkire! – Mutatta be nekünk Olive, hogy matekból is otthon van. Amikor odaértünk és mindenki megtalálta magának a két párját teljesen elszigetelődtünk egymástól. Senki sem figyelt arra, hogy a másik mit és hogyan csinál. Távolabb csalogattam a két konzervdobozt nehogy a lányok is a fénybe nézzenek. Amikor már úgy éreztem, hogy rendben lesz a dolog megálltam.
- Blinding Flash - Mondtam ki a technika nevét és sikeresen megvakítottam a két páncélost, mivel járásuk bebizonyította, hogy nem igazán tudják merre van az előre. Nem szórakoztam velük sokáig. Mind a kettő kapott egy célzott ütést a fejre. Elég fájdalmas volt, mivel mégsem szivacsba ütöttem a kezem. Szerencsére a lányok nem látták ahogy ott fájlalom az ökleimet. A fejfedő le is repült a két páncélról és akkor láttam meg, hogy üresek. El is gondolkodtam a dolgon, mivel ha üresek, akkor mit vakíthattam meg? Arra jutottam, hogy valaki irányítja a lényeket és ha irányítja őket, akkor minket is lát. Persze ezt még nem akartam a lányoknak elmondani, ezért hagytam az információt egy nyugodtabb pillanatra. Mire végeztem a két bádoglemezzel Olive-nek is sikerült, de Cecil még kergette pár másodpercig az egyiket, aztán ő is végzett a piszkos munkával. Kisvártatva kis lények potyogtak az égből egyenesen Olive felé. Segítettem volna neki, de megláttam valami veszélyesebbet, ami csak rám várt. Cecil odarohant Olive-hoz, hogy besegítsen.
- Bízzátok rám a trollt. - Ordítottam a lányok felé és rohantam az utca végére, ahol már rombolósdit szeretett volna játszani a hatalmas szörnyeteg. Már láttam, hogy elég nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy egy ekkora lényt arra kényszerítsek, hogy megkóstolja az utat. Az út mellett volt egy árok, ami szinte tocsogott a sártól. Ez eszembe juttatott egy jó ötletet, de előbb el kellett érnem, hogy rám figyeljen a rémség. Az út másik oldalán egy olyan épület volt, amivel még a délután találkoztam. Egész magas volt és a falán volt egy létra, ezért a tetejére tudtam mászni. Ott egy kővel dobtam meg a fejét a szörnynek, amire dühösen odafigyelt rám. Ez persze nem volt probléma, épp ez volt a célom.
- Blinding Flash. - Használtam ismét a technikát, ami miatt az ostoba troll elvesztette kis időre a látását. Kicsit hátralépett, pont bele a saras árokba, amiben megcsúszott és a hátára esett. Nem kelt fel egy ideig, ami megnyugtató dolog volt. Az ablakokból emberek éljeneztek, de nem mertek kijönni.
- Valaki kidobna egy kést? - Kérdeztem a lakosoktól és gyorsan érkezett egy kés, amit sikeresen elkaptam. A késsel leszúrtam a trollt, aki egy kicsit kapálózott még. Szörnyű látvány volt még számomra is, de kénytelen voltam megcsinálni, mert ha nem teszem, akkor ha eszméletéhez tér folytatja szegény emberek házainak romba döntését.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   Vas. Okt. 17, 2010 8:28 pm

Nahát szomorú hírt kell közölnöm veletek. A küldetést ezennel le kell zárom

A helyzet az, hogy amikor megterveztem ez a küldetést én négy főre terveztem meg. Amikor Raidon kikerült akkor még úgy voltam vele hogy annyira nem nagy gond mert ennyit még tudok rajta változtatni de amikor Cecil is kikerült akkor nagy gondban voltam. A mágus akivel meg kellett volna küzdjetek 2 szintű és ti ketten csak egy döntetlen csatát tudtatok volna vinni így vele. Egyes szinten meg képtelen lett volna ennyi mindent csinálni mint amit már az elején el mondtam / itt a sok szörnyre gondolok / Rengeteget gondolkodtam és sehogy sem tudom megoldani ezt a helyzetet, ezért jutottam arra hogy a küldetést lezárom. Azért köszönöm a lelkesedéseteket és az eddigi kitartásotokat.
Mind a ketten 50 Ve-t kaptok mivel a küldetést kb 40 % volt eddig meg, de azért adnék még emellé néhány jó tanácsot.

Ronnie: én azt tanácsolom neked hogy a párbeszédes részekre szentelj kicsit nagyobb figyelmet, figyel oda mennyire passzolnak a kérdések és a válaszol, ne legyen több a válaszban mint ami kérdésben volt, néhol a párbeszédek kiemelésénél voltak csúszások, itt arra gondolok hogy összefolyt a te és a másik beszédének kiemelése. Próbáld mondataid úgy írni hogy egymásba kapcsolódjanak. Ezeket leszámítva szépen vezeted a történetet, néhol de tényleg csak ritkán vannak kisebb időbeli ugrások de nem túl vészesek.

Olive: neked azt tudom mondani hogy nem mindig érezhető mikor van belső monológ és mikor van rendes hangos beszéd. Ha ezt egy kicsit jobban érzékelted az tisztábbá teszi a postodat. Te vagy az első akire kicsit olyan hogy is mondjam talán szentimentalisa íráskép a jellemző, de ez nem baj csak arra kérlek hogy ügyelj az írásjelek alkalmazására / pl három pont után nincs vessző!/. Valamint a mesélői postra is figyelj / pl első mesélői postnál az elírás/ hogy ne keljen újra írni vagy törölni. Ettől eltekintve postjaid szépek terjedelemre is megfelelők voltak.

Talán amit még mind kettőtöknek tudok mondani hogy az FRPG játékokban egy íratlan szabály hogy az első és az utolsó post mindig hosszú terjedelmes leíró post. De ez tényleg csak egy tanács.

Még egyszer nagyon sajnálom hogy így alakult, reméljük legközelebb ha együtt leszünk már nem így végződik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés: Ervest testvérek meséi   

Vissza az elejére Go down
 
Magánküldetés: Ervest testvérek meséi
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Csapat/Játékos/Mesélő Kereső
» Fekete Tőr Testvériség
» [Küldetés] Hogy készítsünk babát?
» [Játékos Küldetés] A Kaszás Katakombája
» Mutáns testvériség

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: