Éjsötét árnyék (Raelae, Kaylin és Eddard)

Mikor még gyermek voltam, egyszer a falunk mellé érkezett egy cirkusz. Nem tudtam akkor még mi is volt az, de nagyon felkeltette a figyelmemet, hisz amíg én apám hiánya nélkül a házról, anyámról és a húgomról gondoskodtam mindig arra lettem figyelmes, hogy a többi gyerek és szüleik vidám várakozással mennek, és boldog elégedettséggel jönnek az úgynevezett cirkuszból. Nekünk sem pénzünk sem időnk nem volt arra, hogy ilyesmi helyekre eljárjunk így csupán a néha elkapott ismerősök élménybeszámolója alapján kaphattam információ morzsákat milyen hely is ez a bizonyos cirkusz.
Azt mesélték ez egy hatalmas nagy terület, tele mindenféle szórakoztató dologgal, egy hatalmas fesztivál! A központ egy hatalmas nagy sátor, ami színes és csodálatos fényekkel van kivilágítva, a műsor nagyja itt folyik. Egy hatalmas porondon különféle mutatványosok, bűvészek, varázslók, akrobaták, egzotikus állatok, mint az oroszlán, tigris, teve és még elefánt is! Fogalmam sem volt róla mi az az elefánt, de ahogy elmesélték, ez a hatalmas állat, aminek akkora fülei vannak, hogy repülni is tudna és olyan hosszú orra, hogy kézként is tudja használni, teljesen lenyűgözött még így látatlanba is. Örök álmommá vált, hogy egyszer majd én is elmehessek egy cirkuszba ahol aztán majd én is megláthatom mind azt a csodát amiből gyermekkoromban ki kellett maradjak…

- … és képzeld, pont segítőket keresnek! Méghozzá csakis varázslókat!
– Varázslókat? Mire mennek egy csapat varázslóval egy cirkuszban? Talán mágiával akarnak teve potyadékot takarítani! Hahahahaha!
– Hol is vannak most pontosan? A gyerekek azért biztosan örülnének, ha elmennénk.
– Szerencsédre itt vannak Magnolia mellett nem messze, csak pár óra még sétálva is délnyugat felé. Könnyen megtalálható.
Ezen beszélgetést hallva, mikor éppen átutazóban voltam Magnolia városon keresztül azonnal megálltam és hegyeztem fülemet a két kereskedő beszélgetésének részleteiért. Mikor eleget hallottam már azonnal tudtam, nekem ott a helyem! Végre egy igazi cirkusz, amire oly régóta vágytam, mellékesen végre valami munka is adódik végre valahára! A zsákomban csücsülő tojást ellenőrizve azonnal neki is indultam egyenesen délnyugat felé, egy mezőn és egy erdőn keresztül. Igaz az árus azt mondta közel van, de még így is négy órát kellett gyalogolnom, ami igazán elvette a testem lendületét, habár a szívem lelkesedését csak tovább fokozta. Izgatottan szorongattam a kezeim között a kis fickót a tojásban, már vártam az új élményeket.
Hamarosan meg is pillantottam a már messziről látszódó hatalmas sátort, ami a cirkusz fő attrakcióinak színtere. Természetesen ezt a rendezvényt is egy nagy kerítés vette körül, ami behatárolta a központi helység körül tátongó hatalmas teret, ahol a fellépők szállásai és egyéb kisebb szórakozások voltak találhatóak. Díszes csiricsáré kapu jelezte a bejáratot, ami előtt mikor odaértem két fiatal férfit pillantottam meg, valamint még két nagyobb termetű kidobó fiút, vagy őrt, vagy hívjuk, ahogy tetszik. Odasiettem, hátha sorba kell állni a bejutáshoz, jó helyet akartam magamnak.
- … nem fogtok belógni csirkefogók, amíg mi felügyelünk! – dörmögte türelmetlenül az egyik ajtónálló.
- Egy szóval sem mondtuk, hogy belógni akarunk, egyszerűen beszélni szeretnénk a főnökkel, vagy az illetővel, aki a szórólapot a céhház üzenő falára tétette! - vágott vissza egy magas, erős testfelépítésű, kapucnis pulóvert viselő fiú. Kezein kötések voltak, valószínűleg nem sebesülések miatt. Még nem értem oda teljesen, csak hallótávolságban voltam, amikor megjelent hirtelen egy aprócska, de annál kerekebb ember, furcsa bajusszal és oda lépett hozzájuk.
Erre a másik két alak, akik a cirkusz alkalmazásában álltak hevesen elnézést kérnek és amilyen gyorsan jött az alacsony olyan gyorsan szívódnak fel ők is.
- Úgy megnéztem volna, ahogy megvered őket. – sóhajtott humoros vágyakozással a kapucnis mellett álló, narancssárga hajú, furcsa számomra ismeretlen stílusú ruhát viselő lány? Nem, talán fiú? Nem tudtam így hirtelen eldönteni.
Ezután még mindig szó nélkül de az aprócska ember ránk emelte hirtelenjében igencsak meglepően jövő szemeit amik közül egyik sárga másik kék volt.

Reggel Lashlee zörgésére keltem, még nem szoktam hozzá. Kócos, kibontott hajjal vánszorogtam ki a szobámból, a lány már szorgosan dolgozott odakinn. Nem akartam zavarni, feleslegesnek éreztem bejelenteni, hogy felkeltem. Eltaláltam már egyedül is a házában, összeszedtem magam, aztán elindultam a céh felé.
-Már mész is? – Hallottam Lashlee hangját a hátam mögül, megfordultam, integetéssel üdvözölt. Visszaintettem neki.
-Nem akarom, hogy azt gondolják rólam naplopó vagyok.
-Jó munkát. – Azzal visszatért dolgához, én pedig folytattam az utam.
A céhházhoz az út meglehetősen hosszú volt, és unalmas. Lehet meg kell majd tanulnom lovagolni, vagy kocsit vezetni, ha gyakran akarok majd a ház és a céh között járkálni.
A céhben nem volt túl nagy élet, Bob mester nem volt a pult mögött, és Lizlettet se láttam sehol. Csak néhány lány volt benn, akik futó pillantást vetettek az újonnan érkezőre, majd visszatértek a dolgukhoz. Két lány még össze is súgott, nem sejthették, hogy hallom mit mondanak.
-Szerinted megengedné, hogy megsimogassam a haját?
-Biztos csak paróka.
-Ne mondj ilyet. Azzal viszont te is egyet értesz, hogy a szeme szép.
-Biztos használt rajta színező mágiát.
Még tárgyalták a megjelenésem. Az egyik lány felvetett egy pozitívumot, majd a másik megcáfolta neki. Feléjük fordítottam a fejem, mosolyogtam, hátha leesik nekik, hogy hallom, ettől csak még halkabbra vették a figurát, de még mindig nem volt elég hang.
-Rám mosolygott, lehet tetszem neki. Milyen szép volt az a mosoly.
-Aztán mikor megcsal az a mosoly fog téged visszacsalni hozzá. Az ördög bújt meg a mosolya mögött!
Bármennyire is szórakoztató volt ezt a beszélgetést hallani, mégis valamennyire helytelennek éreztem a hallgatózást. Hogy jó benyomást keltsek sokakban magamról egyből a feladatok táblájához mentem, és kemény vizsgálódást színleltem, hátha mellém szegődik valaki egy küldetésre. Ugyan Dragon Fang-es múltam belém véste, hogy küldetésekre az ember egyedül megy, aztán majd más céhből jön valaki.
Nem sokan jöttek, hogy csatlakozzanak hozzám egy küldetésre. A végén már azon kaptam magam, hogy valóban vizsgálom a küldetéseket: unalmas, unalmas, könnyű, nem érdekel, unalmas… Egyedül a rólam pletykáló lányok tekintetét éreztem a tarkómon. Hangjukat már nem hallottam, kizártam őket a fülemből. Úgy nézett ki, hogy minden hangot kizártam, észre se vettem mikor jelent meg mellettem egy srác, aki hozzám hasonlóan munkát keresett.
Magas szerzet volt, úgy fél fejjel magasabb, mint én. Teste egésze ruhába volt bugyolálva, akárcsak nekem, de látszott, hogy alatta becsületesen megdolgozott test lakozik. Nem ártana tudni, hogy milyen régóta van itt, remélem nem egy S rangú mágust szólítok le.
-Ne haragudj, még új vagyok itt. Te melyik küldetést ajánlanád?
-Hát igen, az újoncok átka – Sóhajtott. Remélem nem azért, mert megelégelte, hogy az összes újonc őt zargatja ezzel. – Úgy látszik egy csónakban evezünk! – Vagy mégse. Úgy látszik ő is csak egy újonc itt, mint én. Kinyújtotta a kezét, majd bemutatkozott. – A nevem Kaylin Naser.
Kéznyújtás… kéznyújtás. Elég régen Fioréban vagyok már, de néha még mindig kiesik, hogy mit is kell ilyenkor. Oh, igen, kézfogás. Viszonoztam a gesztusát, és reflexből meghajoltam neki, ahogy azt az én kultúrámban illett. Furcsa, hogy még mindig nem ment ki belőlem ez.
-Én Raelae vagyok. – Úgy éreztem a családnevem inkább hanyagolom egyenlőre. A helyieknek épp elég nagy falat a Raelae-t megtanulni, és helyesen kiejteni.
-Remek, nos Raelae… - Elképesztő. Még egy ember, akinek elsőre sikerült a nevem jól kiejtenie. – Akárhogy nézem, elég érdekes küldetések vannak itt. Nézd, itt egy elég izgalmas, de szerintem ez túl komoly. Arra gondoltam, hogy egy olyan küldetéssel kezdenék, amivel megszoknám ezt a öö… - Közelebb hajolt, jelezve, hogy suttogni fog, mert nem akarja, hogy mások hallják. Nem tudhatta, hogy elég lett volna simán suttogóra fogni a hangját, hallottam volna úgy is. – elég furcsa légkörhöz… ha érted, mire gondolok. – Dőlt hátra újra, majd folytatta a tábla bámulását.
-Nézőpont kérdése, hogy mi a furcsa. Nekem itt még mindig minden furcsa… más. Alig találok kedvemre való feladatot.
-Nem láttam még elefántot… - Mondta, ahogy a mondatom végére értem, mintha csak várta volna, hogy befejezzem. Kedves tőle, hogy nem vág a szavamba, viszont még így se értem, hogy miért mondja ezt. Abszolút nem illet a témához. Követtem a tekintetét, egy papírt nézett, amin a „cirkusz” felirat díszelgett.
-Tényleg? Hol éltél eddig? Nem nehéz eltéveszteni pedig egy elefántot. Elég nagy, és hangos. Nem is túl érdekes, ha láttál egyet, láttad az összest.
-Akkor nekem itt a helyem! – Rácsapott a cirkuszos küldetésre, majd egy könnyed mozdulattal letépte. Emlékeztem arra a küldetésre, nem volt rá szükség, hogy újra elolvassam. Viszont… csak azért vállal el egy küldetést, hogy megnézzen egy elefántot? Megvártam, míg szeme a papír aljára ért.
-Bánnád, ha elkísérnélek?
-Oh, dehogy. Ellenkezőleg… szükségem van egy elefánt szakértőre. – Elefánt-szakértő? Ki? Én? Csak azért, mert én már láttam elefántot, és ő nem már szakértője vagyok? Érdekes logikája van. - Na nem tudod kinek kell szólni, hogy elfogadjuk ezt az izét? Én buta elfelejtettem megkérdezni a lányoktól. – Lányoktól? Szóval van már ismerete a céhben. „Lányok” alatt nem tudok másokra gondolni, mint Nati menedékszállójának lakóira. Ő lehet az első férfi lakos… mázlista szemétláda. Beszéd közben a fejét vakarta, és tekerte a fejét balra-jobbra, keresve az illetékes személyt.
-Bob mestert nem láttam ma még. Gondolom el van valamivel foglalva. – Próbáltam keresni Lizlet szőke jellegzetes hajviseletét, kevés sikerrel. – Vajon Lizlet hol lehet ilyenkor? – Ritkán emelem meg a hangom, csak mikor a szükség megkívánja… és most megkívánta. – LIZLET?!
-Igen? – A lány azonnal megjelent egy oldalsó ajtóban, majd egy ugrással ott termett előttünk. Nem kis ugrás volt, a fél csarnokot átugrotta.
-Elvinnénk ezt a küldetést.
-Rendben van, sok sikert. – mondta, majd otthagyott minket, hogy beírja a céh regisztrációjába, hogy elvittük a munkát. A pult mögül még odaszólt hozzánk. – Ha akartok indulhattok is rá.
-Köszi Liz! – köszönte meg Kaylin is a segítségét, majd el is indult a kijárat fel, én a nyomába. – Ja igen, amúgy az előbb elfelejtettem válaszolni. A Hakobe hegyekben nőttem fel, és egész mostanáig soha nem találkoztam a külvilággal. – Mondta. Furcsa volt, hogy bezárva élt egész idáig a hegyekben, alig lehet fiatalabb nálam. Hogy tudnak emberek azon a zord helyen élni? Egyszer jártam fenn, elég is volt.
Az út a cirkuszba ugyanolyan volt, mint minden út a küldetésekre: hosszú, és unalmas. Ugyan most volt társaságom, azonban nem bizonyult túl beszédesnek. Nem akartam megzavarni a gondolataiban, gondoltam, ha már ez az első alkalma a külvilágban, valószínűleg még sose ment ennyire messzire az otthonától, akkor had bámészkodjon. Ha esetleg tudni akarja egy madárnak, vagy fűnek nevét, azt úgyis megkérdi.
Magnoliában szálltunk le végül a vonatról, onnan már csak gyalog volt az út, egyikünk sem értett semmilyen jármű kezeléséhez. Vajon miféle elmeháborodott találta ki, hogy egy cirkuszt négyórányi gyalogútra tegyenek a várostól?
A cirkuszba érve azonnal a legnagyobb sátor felé vettük az irányt, aminek bejáratát két jól megtermett férfi őrizte. Kaylin vette magához a szót.
-Öhm, jó napot uraim. Tudnának nekünk segíteni?
-hmmm? Na oszt miben? – Ismét csak bebizonyult, hogy a testizom tömeg fordítottan arányos az intelligenciával.
-Mágusok vagyunk a Blue Pegasus céhből. Küldetésre jöttünk. – Vettem át én a szót, féltem, hogy Kaylin nehezen kezelné ezt a helyzetet.
-Miről beszéltek, kölykök? Küldetés? Hát jól vagytok ti? Azt hiszitek itt csak úgy osztják a pínzt, hee? Nem fogtok ti itt csak úgy belógni azzal a hülyeséggel, hogy dolgozni akartok, amíg mi felügyelünk. – Nehéz volt magamban tartani egy kacagást. Nem ők az első zakkantak, akikkel küldetésen találkozok, nem is az utolsók. És lehet ők itt a hatóság, de mégse kéne emberkedniük: A hatalmamból egy homokszem elég lenne, hogy leszakítsam a kezüket.
-Egy szóval sem mondtuk, hogy belógni akarunk, egyszerűen beszélni szeretnénk a főnökkel, vagy az illetővel, aki a szórólapot a céhház üzenő falára tétette! – Szólt Kaylin, érezhetően kezdte elveszíteni a türelmét. Már épp szólni akartam neki, mikor megjelent a két gorilla között egy meglehetősen alacsony muki. Bajsza eléggé furcsa volt, mintha a fodrásza egyszerre hat-hét fazont próbált volna megcsinálni neki… és sikerült… nem túl jó végeredménnyel. Ezen felül még a szeme se állt jól. Az egyik kék volt, a másik sárga. Ahogy megjelent az apró alak a két kidobó fülét-farkát behúzva visszavonult a sátorba.
-Úgy megnéztem volna, ahogy megvered őket.

Mindannyian a férfi felé fordulunk és ő fura módon köszönt minket.
– Látom megérkeztetek! Kövessetek! – majd hátat fordít nekünk és már indult volna, de még a válla felett visszatekintett rám – – Ő is veletek van? – én kedvesen vigyorogtam rá, de még válaszolhattam volna a kapucnis fiú magához ragadta a kezdeményezést.
– Igen, ő is! – mire a zömök emberke megindult. Mi is szépen lassan elkezdtünk utána lépkedni, én érdeklődve fordultam a fiú felé és teljes döbbenettel kérdeztem:
– Jól mondod kapucnis, de ezt honnan tudtad még is?
- Abból a nagy kardból az ember könnyedén sejtheti, hogy nem a műsorra vagy kíváncsi. – szólalt meg most az esernyős lány/fiú. Hátra tekintettem az Eisen Meteor-ra majd zavartan vigyorogva megvakargattam a tarkómat.
– Igen tényleg, erről már valóban messziről látni. – eközben szépen lassan egyre beljebb keveredtünk a cirkusz szívébe. Körülütünk mindenki serényen sürgött forgott, a dolgát végezte. Egy nagydarab férfi éppen két hatalmas hordót cipelt, amelyiknek akár csak egyikébe is belefértünk volna mind a hárman. Egy másik, sokkal alacsonyabb, gyermek magasságú, de erősen szakállas férfi éppen egy csomó dobótőrt tisztogatott egy számomra még nem látott, hosszú nyakú, bézs színű állat hátán, ami hatalmas púppal csúcsosodott az égnek, tetején a törpével. Lenyűgözött ez a sok érdekes dolog, jobbra-balra kapkodtam a tekintetemet. Egyszer megakadt a szemem az előttünk haladó férfin, akin csak akkor vettem észre, hogy sántított, de nem tettem inkább szóvá, túlságosan is rossz emlékeket idézett fel hirtelen egy nem egészséges láb látványa. Összeszedtem magam és visszafordultam a két ideiglenes társamhoz.
– Egyébként, ha már itt tartunk, a nevem Eddard Raregroove! – nyújtom menet közben a kezemet feléjük kedvesen mosolyogva. Ő viszonozta a gesztust majd válaszolt:
- Kaylin Naser volnék, ő pedig itt a társam. – mutatott a lány/fiúra, aki kurtán nyugtázta ezt:
– Raelae vagyok.
– Hát a melleid nem túl nagyok… – csodálkoztam és hajlítottam oldalra a fejemet, de amint kiszaladt a számon már meg is bántam a kicsit modortalan megjegyzést.
– Talán mert fiú vagyok? – hangja nyugodt és kimért maradt.
Megtorpantam egy pillanatra. Ez volt életem egyik legkínosabb jelenete, nagyon zavarba jöttem és hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Ennyire még sosem számítottam el magam, azelőtt és ha bár a FIÚ nem tűnt dühösnek, sőt semmilyen érzelmet nem mutatott, azon kívül, hogy folyton vigyorgott, de így is nagyon kényelmetlenül éreztem magamat.
Még szerencse, hogy meg is érkeztünk a hatalmas sátor mellett lévő egyik kisebb sátorhoz, ahova az alacsony férfi be is lépett és mi követtük.
A sátor belülről jóval nagyobbnak tűnik, mint az kívülről látszott és az egészet telelengte egy olyasfajta speciális ódivatú légkör. Szemben egy kisebb asztal foglalt helyet, ami roskadásig tele volt papírtornyokkal. Jobbra egy függőágyat láttam, takaróval és párnával, balra pedig egy pici fa ülőgarnitúra.
– Foglaljanak helyet. Gondolom, már kíváncsiak vagytok, mik lesznek a feladataitok, amiért idejöttetek. – mind helyet foglaltunk, amíg ő nagy levegőt vett és nekikezdett: - - Örülök, hogy többen is elfogadtátok a felkérést így könnyebb lesz a dolgotok. Had meséljek egy kicsit magunkról. Már hogy ha nem bánjátok…- köszörülte meg a torkát. - Idejét sem tudom mikor alakultunk – nevetett fel - Jaj elnézést be sem mutatkoztam. A nevem Alfred Court. Nem tudom hallottak-e már rólunk, de a családom híres cirkuszmesterek sarjait adták. Szóval az életünk a vándorlás és a szórakoztatás. Mindemellett egy igazi nagycsalád vagyunk, és aki egyszer csatlakozik hozzánk az csak holtában hagy el minket. No persze nem kell megijedni, nem kényszerítünk senkit, de még nem volt rá példa, hogy bárki is kilépett volna a társulatunkból. No de mindegy is. Szerintem titeket jobban érdekel, hogy mi lesz a dolgotok. De buta vagyok, nem is hagytam, hogy ti is meséljetek magatokról.
- Raelae Xing'ke, Blue pegasus. Sárkányölő a sivatagból. – kezdte az esernyős FIÚ ismét szűkszavúan.
– Eddard Raregroove, bár egy nem túl messzi falúból. Fegyvermágiából és utazásból élek nem másból!
- Kaylin Naser vagyok...az előző kettő keveréke. Fegyvermágus a Blue Pegasus tagja.
– Micsoda csapat ezt senki ne tagadja! – vigyorodtam el elégedetten magunkra. Már alig vártam milyen feladatokat fogunk kapni. Teljesen fel voltam tüzelve!
- Hmm ketten is a Blue Pegasus-ból érkeztetek! Hallottam ám már róluk. – mosolygott. - Nos, akkor Eddard a te feladatod az lesz, hogy segítesz a pónisoknak bevezetni az állatokat, majd megmutatják, hogy mit is kell csinálnod. Kaylin te a sellőkkel fogsz együtt dolgozni, akik majd szintén elárulják, mi lesz a dolgod és nem utolsó sorban pedig Raelae, te az akrobatákkal fogsz együtt működni. A részleteket mielőbb bármit is kérdeznétek, majd ők elmondják. Most viszont induljunk a nagysátorba és megmutatom nektek, hogy is fog mindez kinézni. - ezzel Alfred fel is állt és elindult a nagysátorban.
Én is felpattantam és vidáman rikkantottam.
– Induljunk, ne hagyjuk az értékes időt elveszni! – majd követtem a cirkuszmestert.
A porond mögé vezettek minket ahol még nagyobb sürgésforgás kerekedett, hisz a műsorkezdés már a küszöbön volt. Alfred magunkra hagyott minket, helyette egy aranyos kislány lépett oda hozzánk, igéző tekintete az óta magával ragadott, szinte le se tudtam venni róla a szemeimet. Hosszú narancssárga haja lobogott utána, ahogy odalibbent mellénk.
- A Mester arra kért, hogy figyeljek rátok. Kövessetek!
– Vajon hány éves lehet ez az édes gyermek? – néztem utána vágyakozva majd megindultam vele a porond felé.
- Az első számokat végig kell, hogy nézzétek. Utána jöhettek ti. – vigyorgott ránk, amitől a szívem ellágyult és olvadozva motyogtam.
– Olyan édes kis pici! Meg kell zabálni. – majd a nézőtér mögött megállapodva elindult a műsör.

-Látom megérkeztetek! Kövessetek! – mondta az apró férfi, hátat fordított nekünk, majd elindult a sátor felé. – Ő is veletek van? – Kérdezte séta közben, utalva egy Ezüstszín, rendezetlen, már-már szuper Saiyan hajú srácra tőlünk nem messze. Elnézve a termetes kardot a hátán, ami gazdája testének méretével vetekedett az ember nem gondolhat másra, csak arra, hogy vagy nagyon rosszban sántikál, és nagyon rosszul álcázza, vagy fegyvermágus.
-Igen, ő is. – válaszolta Kaylin… azért megvárhatta volna, hogy a fickó megválaszolja a kérdést. Szegényt most akarata ellenére rángatjuk bele a hülyeségünkbe.
-Jól mondod, kapucnis, de ezt honnan tudtad mégis? – Mondta a tarkóját vakarva. Mindenesetre a szóválasztéka meglehetősen… figyelemfelkeltő.
-Abból a nagy kardból az ember könnyedén sejtheti, hogy nem a műsorra vagy kíváncsi.
-Igen, tényleg erről már valóban messziről látni. – Mondta, hátratekintett a hátán lógó kardra, majd megvakarta a tarkóját, megint… lehet tetves?
A főnök elvezényelt minket az egyik sátor felé, út közben láttuk, hogy már nagyban mennek az előkészületek, nem nagyon foglalkoztam velük.
-Egyébként, ha már itt tartunk a nevem Eddard Raregroove! – fogott kezet Kaylinnal.
-Kaylin Naser volnék, ő pedig itt a társam. – Mutatott rám, rám ruházva a bemutatkozás jogát.
-Raelae vagyok. – Ugyan mindketten mondták a vezetéknevüket is, én inkább mellőztem most is, mint mindig. Elég először a keresztnevem megjegyeznie a népnek.
-Hát a melleid nem túl nagyok. – Csúszott ki a száján. Sok látáskárosult. Vajon ezt hölgyekkel is szokta közölni? Akkor elég jó izomban lehet az arca.
-Talán mert fiú vagyok? – Eddard ezek után inkább nem szólalt meg, a tarkóját se vakarta meg, gondolom annyira nem zavarta, hogy mellélőtt.
A főnök egy apró sátorba vezényelt be minket, gondolom ez az ő szállása. Közepén egy apró asztal volt, szabad felület rajta semmi a rengeteg papírtól. Oldalt, a sátor szélében egy függőágy. Az asztal közelében volt még egy ülőgarnitúra, díszpárnákkal, amire a főnök mutatott, hogy üljünk le.
-Foglaljanak helyet. Gondolom már kíváncsiak vagytok mik lesznek a feladataitok, amiért idejöttetek. – Ő maga is helyet foglalt egy széken. – Örülök, hogy többen is elfogadtátok a felkérést, így könnyebb lesz a dolgotok. Had meséljek egy kicsit magunkról. Már ha nem bánjátok. – De, bánjuk. – Idejét sem tudom, mikor alakultunk. – Felnevetett, jó hamar elértünk a vicces részhez. – Jaj, elnézést, be sem mutatkoztam. A nevem Alfred Court. Nem tudom hallottak-e már rólunk, de a családom híres cirkuszmesterek sarjait adták. Szóval az életünk a vándorlás és a szórakoztatás. Mindemellett egy igazi nagycsalád vagyunk, és aki egyszer csatlakozik hozzánk az csak holtában hagy el minket. – Ez csak nekem hangzik baljóslatúnak? Mint egy maffiacsalád. – No persze nem kell megijedni, nem kényszerítünk senkit, de még nem volt rá példa, hogy bárki is kilépett volna a társaságunkból. No de mindegy is. – Azért szeretném, ha tudná, hogy mi csak ideiglenesen szeretnénk itt maradni. Legalábbis én. – Szerintem titeket jobban érdekel, hogy mi lesz a dolgotok. De buta vagyok, nem is hagytam, hogy ti is meséljetek magatokról.
-Raelae Xing’ke, Blue Pegasus. Sárkányölő a sivatagból.
-Eddard Raregroove, bár egy nem túl messzi falúból. Fegyvermágiából és utazásból élek, nem másból. – Az a szókincs.
-Kaylin Naser vagyok… az előző kettő keveréke. – Fegyvermágia és sárkányölő? – Fegyver mágus, és a Blue Pegasus céh tagja.
-Micsoda csapat, ezt senki ne tagadja! – Ezek a véletlenszerű, rímes megszólalások a jövőben még az agyamra mennek. Remélem abbahagyja majd.
-Hmm… ketten is a Blue Pegasus-ból érkeztetek! Hallottam ám már róluk. Nos, akkor Eddard, a te feladatod az lesz, hogy segítesz a pónisoknak bevezetni az állatokat, majd megmutatják, hogy mit is kell csinálnod. Kaylin, te a sellőkkel fogsz együtt dolgozni, akik majd szintén elárulják, mi lesz a dolgod, és nem utolsó sorban pedig Raelae, te az akrobatákkal fogysz együttműködni. – Sose hallottam még olyan állatról, amit akrobatának hívtak volna… remélem nem valami rémisztő dög. – A részleteket mielőbb bármit is kérdeznétek, majd ők elmondják. Most viszont induljunk a nagysátorba, és megmutatom nektek, hogy is fog mindez kinézni. – A főnök felállt, és elindult a kijárat felé, mi pedig követtük lépteit.
-Induljunk, ne hagyjuk az értékes időt elveszni! – mondta Eddard. Jó kedélye lassan kezd idegesítőbe átcsapni.
A porond mögé vezetett végül minket, ahol emberek ügyet se vetve ránk rohangáltak oda-vissza dolgukat végezvén. „Házigazdánk” hamar otthagyott minket, hogy megnyissa az estét, kisvártatva azonban megérkezett küldönce, a mentorunk, egy meglehetősen fiatal, alacsony narancsszín hajú lány vörös szemekkel.
-A mester arra kért, hogy figyeljek rátok. – Oh, engem figyelhetsz akármennyit, amennyit csak akarsz.
-Vajon hány éves lehet ez az édes gyermek? – Kérdezte Eddard…
-Az első számokat végig kell, hogy nézzétek. Utána jöhettek ti. – Furcsa, hogy tudta kizárni a figyelméből Eddard hülyeségét. Gondolom már adaptálódott ehhez a fajta bánásmódhoz.
-Olyan édes kis pici! Meg kell zabálni. – Téged pedig meg kell ütni.

Izgatottan vártam mi fog történni majd, ahogy ott álldogáltunk szépen lassan el is kezdődött a műsor. Ekkor a kislány felénk fordult és intett nekünk.
- Most elviszlek titeket a megfelelő emberekhez. Kérlek, kövessetek. – majd elindult a sátor belseje felé. Kicsit csalódott voltam, hogy nem nézzük meg rendesen a kezdést, de hát dolgozni jöttünk ide nem szórakozni. Megszaporáztam a lépteimet hisz a kis tündéri teremtés nem várt a késlekedőkre, határozott és fürge léptekkel lavírozott a hömpölygő, számukat előadni készülők tömegében. Átvágva ezeken az embereken én még mindig azon agyaltam vajon mégis miféle teremtmények lehetnek a pónik.
A kislány megállt két másik, valamivel idősebb leányzó mellett. Szép arcukat mindkettejüknek hosszú, kék haj fogta körbe, két kék szempárral egyetemben. Egyikőjük kicsit mogorvának tűnt, míg a másik kedvesen mosolygott rám. Eléggé szép és kerek idomokkal voltak megáldva, amiken szinte egyből megakadtak a szemeim, de nem legeltethettem rajtuk sokáig.
- Nos, megérkeztünk! A mester azt mondta, hogy Eddard, ha jól tudom, te leszel, aki a pónikkal való attrakcióban. Ebben az ikrek fognak segítségedre lenni. Mayu és Miyu őt most itt hagyom nektek. – mondta az apróság majd továbbindult Raelae-vel és Kaylin-el az oldalán. Én pedig ott maradtam újdonsült és igencsak dekoratív munkatársaimmal Mayu-val és Miyu-val.
A vidámabb szinte azonnal magához ragadta a kezdeményezést és vigyorogva szemlélgetett.
- Szia! Én Miyu vagyok! Nagyon örülök, hogy itt vagy közöttünk. Ő a nővérem Mayu. Jó, hogy új arcokat is láthatunk most itt!
– Üdvözöllek bennetek! Eddard vagyok és örülök, hogy itt lehetek. Mindent megteszek majd, hogy hasznomat leljétek. – mosolyogtam én is kedvesen, habár Mayu csak morgott valami „Szerintem ebbe semmi jó nincs…” féleséget és hátat fordított.
- Ne foglalkozz most vele, csípős hangulatban van. Gyere, megmutatom, neked mit is kell csinálni. – belém karolva arrébb húzott. Akkor megláttam azokat.
A pónik láttára teljesen elállt a lélegzetem. Sosem hittem volna, hogy ezek a teremtmények valójában nem mások, mint aprócska lovak. Teljesen le voltam nyűgözve. Pontosan úgy néztek ki, mint a rendes lovak, csak sokkal kisebbek voltak. Tátott szájjal bámultam őket míg Miyu odalépett a feketéhez (mivel háromszínű volt egy fekete, egy barna és egy fehér) és megsimogatva annak fejét magyarázta:
- Ők itt a mi kis drágáink. Általában a hátukon szoktunk akrobatikus mozdulatsorokat előadni, de van olyan előadás, ahol ők is beszállnak, és két lábra állítjuk őket, vagy egyéb mutatványokat adnak elő. Nagyon okosak, és mindemellett nagyon édesek is.
– Azta… – csupán ennyi jött ki a számon és bátortalanul tettem egy-két lépést a pónik felé.
- Neked az lesz a feladatod, hogy a pónikat fogod előttünk bevezetni, és figyelsz rájuk, nehogy bármi is megzavarja őket! Ott találsz egy ruhát, szerintem pont a te méreted, azt kérlek, vedd, fel utána pedig etesd meg őket. A karám mellett találsz egy ládát, ott van a számukra megfelelő étel. Én is megyek, átöltözök és egy fél óra múlva találkozunk ugyanitt rendben?! Jah jut eszembe, látod kint azt a kocsit? Amin egy póni fej van? Az-az öltözőnk, ott átveheted a ruhát. – csiripelte el a tudnivalókat és utasításokat, amiket próbáltam minél jobban az eszembe vésni amennyire csak a bámulattól bénult agyam képes volt ilyesmire. Miyu és Mayu elsiettek a saját előkészületeik elkészítése végett én pedig fogtam a ruhát és elsiettem a póni fejes kocsihoz. Gyorsan átöltöztem és a felesleges holmimat lepakoltam az öltözőben, a tojást a zsákomban gondosan, biztonságos helyre raktam, hogy ne essék baja. Amint rajtam volt a ruha, amiben kicsit furán éreztem magam azonnal fogtam a mutatott ételt és odavittem a pónikhoz. Eleinte kicsit bátortalanul nyújtottam feléjük, de mikor boldogan enni kezdtek csillogó tekintettel figyeltem ezeket a fantasztikus állatokat.

Még megnézhettük, ahogy felkonferálják, és megkezdődik a nyitóműsor, de még vége se lett, és a lány felénk fordult.
-Most elviszlek titeket a megfelelő emberekhez. Kérlek kövessetek. – mondta, majd beljebb vitt minket a sátorba.
A teljes cirkuszi személyzet nagy hévvel kapkodott balra és jobbra, de mégse szúrtak el semmit se. Ez ám a rutin. Mindenki az utolsó simításokat végezte az előadás előtt.
Séta közben megannyi ferde tekintet vetült ránk az emberektől, ami egy kissé kényelmetlenné tette számomra az itt létet, de úgy voltam vele, hogy jó okunk van itt lenni, úgyhogy csak nem kötnek belénk.
-Nos, megérkeztünk! A mester azt mondta, hogy Eddard, ha jól tudom te leszel, aki a pónikkal való attrakcióban. Ebben az ikrek fognak segítségedre lenni. Mayu és Miyu őt most itt hagyom nektek.- mondta, majd fájdalmas búcsút vettünk Eddard-tól, és tovább indultunk. – Gyertek fiúk.
Az akvárium felé indultunk, amiben néhány női alak henyélt, gondolom ők a sellők. Elképesztő életforma, én a víz érintését se bírom, ők meg képesek benne megélni.
-Kaylin, te a sellőkkel fogsz együtt dolgozni, mégpedig nem is akármilyenekkel. Nagyon figyelj majd, de ezt úgy is elfogják mondani neked. Itt hagylak Saraval, ő majd mindent elmond, amit tudnod kell. Raelae, kövess kérlek. – Mondta, majd ráfogott a kezemre, és elkezdett rángatni. Lehet nem volt megelégedve a normális sétálási sebességemmel?
-Mi ketten együtt fogunk dolgozni, én az artistákért felelek. Úgy tudom, te kaptad ezt a feladatot. – egész jó memóriája van. – Remélem élvezni fogjuk a közös munkát.
Az akrobaták, ahogy először gondoltam nem állatok voltak, hanem emberek, akik magasba nyúló oszlopokon ugráltak egyikről a másikra, néha kötelek, néha egymás segítségével. Furcsa volt, hogy nem volt rajtunk semmi biztosítás, ami a mennyezethez kötné őket, ha lezuhannak, akkor hosszú az út lefelé, mondjuk volt alattuk egy háló kifeszítve, de az szerintem koránt sem volt elég nagy.
-Realea, - pedig az előbb olyan szépen ki tudta mondani. Sír a lelkem. – te fogod segíteni a mutatványosokat, miközben az „égen” táncolnak. Figyelned kell, hogy mikor ki van fent, és ha bármi történik azonnal le kell kapcsolni a fényeket, és biztosítani, hogy nehogy megsérüljön valaki is. – hogy fogok egyszerre két dolgot csinálni? – Egyenlőre mást nem kérek tőled. Megyek bemelegíteni. A fogason találsz magadnak megfelelő ruhát! Ha itt kinézel látsz egy lakókocsit, ahol át tudsz öltözni. Miután elkészültél fél óra múlva találkozunk ugyanitt! Rendben? – mondta, bólintottam, majd lelépett.
Levettem a fogasról a one size fits all szürke ruhát és nadrágot, amivel alaposan kitűnök a cirkuszi fellépők csilli-villi minden színben pompázó ruháitól, és alaposan eltűnök a nézők szemei elől. Ahogy mondta, valóban állt egy lakókocsi a kijárattal szemben, üres volt. Meggyőződtem róla, hogy senki nem leskelődik, de butaság volt, mindenki nyakig van a készülődésben, nincs ilyenre idejük. Gyorsan lekaptam a felsőmet, és a nadrágom, felvettem a cirkuszi karbantartó ruhát, majd a találkozásra kijelölt helyre mentem. Volt még bőven időm, de inkább nem csatangoltam el, nem akartam volna késni, és bosszantani a cirkuszosokat.

Mikor sikerült magamra szenvednem a teljes ruházatot belepillantottam a tükörbe, hogy mégis hogy nézek ki:
Hasonló fekete köpeny, mint amit én is hordok, fekete nadrág és fekete csizma. Ezek mellé azonban tartozott egy arany-ezüst mellvért vállvédővel, lágyék és combvédővel. Úgy nézek ki, mint egy gyerekeket hivatott rémmese főgonosza.
De nincs mit tenni, az előírás az előírás. Kijöttem az öltözőből, és visszamentem azonnal az akrobatákhoz. Ahogy beléptem a sátorba az akrobaták már nagyban melegítettek be, de jövetelemet hatásszünettel dícsérték. Mindenki felém fordult, majd halál illatát éreztem a levegőben, mikor mind felém szaladtak.
-Aztaaa!!! - Mondták tökéletes szinkronban, vajon az előadásuk is ilyen szinkronizált lesz? Szemeikben az éjszakai égbolt szépségét és veszélyeit véltem felfedezni. Förtelmes gondolatok lapulnak meg a mézes máz alatt.
-Azt hiszem mindenki rajongani fog érted, úrfi! - Úrfi? Bár belegondolva, ebben a cuccban valószínüleg nézek ki úgy, mint egy herceg. - Gyere, megmutatom mi lesz a dolgod! - Nyúlt volna a kezemért, de egy másik lány megakadályozta őt ebben. Egek, most látom csak, itt mindenki lány...
-Na persze... ki akarod magadnak sajátítani... ezt a főnök nem fogja jó szemmel nézni! - Azt hiszem ennek a veszekedésnek csak passzív szenvedője leszek.
-A főnök rám bízta, úgyhogy menj a dolgodra. - Jogos. Ana kiöltötte a nyelvét veszekedő társára, majd, mivel már semmi nem akadályozta keze útját az enyémhez, megfogta, és kirángatott a lányok szorító gyűrűjéből.
A sátor másik végébe vitt, nem voltunk annyira távol a többiektől, szúró tekintetüket még mindig éreztem. Ana egy faládához ment, és kutatni kezdett benne, hátat fordítva nekem.
-Akkor tudod mi lesz a dolgod?
-Igen, az, hogy... - de befejezni már nem tudtam. Ana hirtelen hátrapördült, és már repült is felém három farúd. Az első kettőt egy-egy kézzel kaptam el, majd a harmadikat a kettővel blokkoltam.
-Ügyes. Ne haragudj ezért, de ki kellett próbálnom a reflexeid. És mennyire vagy gyors?
-Egyszer, három éve elfutottam egy gepárd elől. Szerintem azóta is engem keres. - Felnevetett.
-Ügyes, akkor tudod mi lesz a dolgod?
-Számon tartom, hogy mikor ki van fenn, és ha valami balul sül el, lekapcsolom a fényeket, és elkapom azt, aki éppen zuhan. Nem tűnik túl bonyolultnak, vagy nehéznek.
-Valóban nem az, csak épp nincs olyan emberünk, aki elég gyorsan tud futni, hogy a kapcsolótól kiszaladjon a porondra, hogy elkapjon egy zuhanó embert, ráadásul a sötétben. - Ebben a páncélban annyira nem is csodálom. - Elsőként a pónisok fognak szerepelni, aztán jövünk mi. Addig ismerkedj a kapcsolóval, nézz körbe. - Azzal elvette tőlem a fadarabokat, meg felvette azt az egy darabot, és visszatette a helyére.
A lámpakapcsoló egy apró szürke dobozka volt a tetején egy elég nagy piros gombbal. Volt mellette még egy lap, rajta az összes akrobata nevével, és arcképével, az mellett pedig egy üres lap egy tollal. Gondolom ezen kell majd vezetnem, hogy mikor ki van fenn.
Nem volt a feladatom túl nehéz, kissé unalmas is lett volna, ha nem nézhettem volna a magas oszlopokon ugrándozó lányokat, akik olyan nyakatekert mozdulatokat hajtottak végre, hogy kedvem volt ellesni néhányat tőlük, de az én testem nem hajlott annyira, hogy a fejem a térdeim közé szorítsam álló testhelyzetben. Saját gyakorlásom helyett inkább visszatértem az akrobaták megfigyeléséhez. Próbáltam figyelni a rendszerességüket, milyen vonalakkal mozognak, hol ejthetnek hibát, hogyan fogok tudnék segíteni. Persze, volt alattuk egy háló kifeszítve, de az se képes csodára. Hosszas bámészkodás után, a szemem már majdnem homok folyt, éreztem, hogy valaki a ruhám szárát rángatja. Levettem tekintetem az égről, és lepillantottam. Ana kereste a figyelmem.
-Mindjárt kezdünk. Készen vagy? - Bólintottam. Felkaptam a vészkapcsolót, a papírokat, meg a tollat, és beálltam a porondra vezető függöny mellé. Ana pedig ment szólni a többieknek, hogy ideje felkészülni. Mind felsorakoztak az ajtóban, a papírrol próbáltam már előre megjegyezni a neveket, hogy ne kelljen keresgélnem. Ana állt legelől.
-Hölgyeim, és uraim! - zengett a konferanszié hangja a koponyámban. - Fordítsák tekintetük az ég felé! Szerény szinpadunkra angyalok szálltak alá, hogy elhozzák, megmutassák önöknek hogyan ropják a táncot az égiek a felhőkön! Fogadják őket sok szeretettel!
Azzal a lányok magabiztosan indultak el befelé, ügyet se vetve rám. Az utolsó után én is befordultam az előadóba, de meg is álltam azonnal a függöny mellett. A talaj homok volt, középen kifeszítve egy hasonló háló, mint a gyakorlóban. Ötszögben volt elhelyezve öt igen magas oszlop, tetejükön egy kis kiugróval, amin szorongva elfért két ember.
Mind az öt oszlopra elkezdett felmászni egy-egy lány, én pedig bal kezemben tartva a nyilvántartást, jobb lábamat felhúzva egyensúlyoztam rajta az üres lapot és jobb kezemmel írtam rá a neveket, akik épp fenn lesznek. Ana is köztük volt.
Az előadás aztán meg is kezdődött. Élesben kicsit nehezebb volt a dolgom, egyszerre ötfelé figyelni, írni a névsort, ha csere van, meg gyorsan rálépni a piros gombra, amit a lábam közelébe tettem a földre, mert egyszerűen nem bírtam már mivel tartani. Úgy tíz perc ugrálás után elkezdtek szép sorban cserélni. Egy létrán elkezdett egyvalaki lemászni, egy másikon pedig egyvalaki fel. Na, akkor név kihúz, másikat felír, és ez még megismétlődött négyszer. Folyamatosan volt fenn legalább négy ember.
-Eddig egész jó. - Állt oda mellém Ana, megveregetve a vállvédőm alját. Volt olyan kedves, hogy felvegye a vészkapcsolót, és velem együtt figyelte a történéseket. Néha hallottam tőle egy "tsk"-t. Gondolom a kollégái hibákat követtek el, amiket én a laikus szemeimmel nem vehettem észre. - Anitával valami baj van, eléggé csúszkál, figyeld őt. - elkezdtem a papíromon keresgetni, hogy melyikőjük az, de Ana gyorsan kisegített. - A fekete hajú. - mutatott a lány irányába. Végre, hogy csak egy emberre kellett fokuszálnom láttam, hogy valóban kissé suták a mozdulatai, a rudakat gyengén fogja, és az ütemből is ki van esve. - Most egy nehéz fog jönni, le fog esni. Készülj!
Letettem a földre a papírokat, és az íróeszközt, majd bal lábammal megtámasztottam magam hátulról, hogy nagy sebességgel ki tudjam magam lőni, ha baj lenne. Ana már rákészült, hogy lenyomja a gombot. - Ha visszaértél húzd fel a gombot, a fények visszakapcsolnak, a papírrol húzd ki Anita nevét, és a helyére én megyek fel! - hadarta, de mégis érthető volt. Termetéhez képest, most sokkal idősebbnek tűnt. Nem tesz jót neki ez a megterhelt pozició.
-MOST!!! - Ahogy Ana kimondta, le is oltotta a fényeket. Sárkányölő szemekkel szerencsére láttam annyit a sötétben, hogy ki tudjam venni egy alak körvonalait, ahogy magatehetetlenül zuhan alá. Nagy erővel lőttem ki magam, és szaladtam az egyik oszlop felé, ráugrottam, és arról elrugaszkodva magasabbra repültem, és elkaptam a zuhanó alakot. A kezdeti meglepettsége után karjait átfonta a nyakam körül, és hozzám szorította magát. Remélem nem direkt esett le. A földet érés után azonnal a kijárathoz szaladtam vele, letettem, majd azonnal felhúztam a vészgombot, a fények visszajöttek, és folytatódott minden úgy, ahogy eddig volt. Kihúztam Anita nevét, majd felírtam Ana-t.
-Köszönöm. - Mondta Anita, bólintottam neki, majd visszament az öltözőbe. Nem értem azonban mit köszönt meg, hiszen a hálóra esett volna. Bár lehet nem túl kényelmes arra landolni.

Az előadás ezek után hiba nélkül zárult, az akrobaták meghajoltak, ekkor már Anita is visszatért, majd mindenki visszament a gyakorlóba, én ismét csak az utolsót követtem. Néhányan Anitát vigasztalgatták a hibája miatt. Én nem akartam, nem is tudtam volna neki vigasztalást nyújtani, mert Ana lépett oda hozzám.
-Jó munkát végeztél. Meg vagyok elégedve. Eddig még sose volt ilyen villámlábú segítőnk. Ha nem lennél mágus, megkérném Alfred-et, hogy alkalmazzon téged. Most utánunk még a sellők vannak, ha akarod megnézheted őket a függöny mögül, vagy ha akarsz visszaöltözhetsz. A napnak viszont még nincs teljesen vége, úgyhogy egyenlőre ne menj el a cirkusz területéről. Legjobb lenne, ha itt maradnál velem... úgy értem, velünk. - Kacsintott. Sellők? Víz? Inkább választom a légtornászokat...