Gery Cooper

((A helyesírási híbákért előre is elnézést kérek Diszlexiás és diszgráfiás vagyok remélem azért így is élvezhető lesz a történetem.))

Név: Gery Cooper
Nem: Férfi
Életkor:23
Jellem: Konfliktus kereső, gyerekes szemtelenséggel kelti fel mások kíváncsiságát. Nagy benne a szabadság iránti vágy nem szereti ha az erősebb fél fitogtatja az erejét a gyengébbik féllel szemben ám ebben az esetben kifejezetten aggreszív a reakciója nem törődve a rizikóval
Kinézet: Rövid szőke hajú Általában visel egy kéklencsés napszemüveget egy fekete zakót visel egy fehér inggel és egy fekete nadrággal és egy tompa csőrű fekete bőrcipővel. Közepes testalkatú edzetteb magas férfi.
Mágia: Fegyvermágus / Ex-quip: Two-handed maces
Céh: -
Felszerelés:
Előtörténet:
Fiorae nyugati részéről származom egy kis településen születtem a nevem Gery Cooper. Édesapám kovácsmesterként dolgozott, nem a legjobb volt de a környéken az egyetlen és mindig is odavoltam a fegyverekért.
Mindig is imádtam apa műhelyében vizslatni a szakmáját. A nagyapa is jártas volt a fegyverkészítésben hisz édesapám tőle tanult mindent.
Egy napon szeretett nagyapám megszólított.
- Fiam! Jer, ide a vénemberhez! - mondta mosolyogva papa.
Odaléptem hozzá majd így szóltam:
- Igen nagyapó?
Az öreg benyúlt a kabátjába mintha a belső zsebéből akarna kivenni valamit, arra számítottam, hogy valami kis varázslatot akar mutatni, hát megérzésem ez esetben nem volt rossz, megidézet egy pörölyt. A Fegyver markolata szürke feje egy zöld valamiféle kristályszerű anyagból volt megformálva.
- Úristen papa! Ezt meg hogy csináltad?!
Az öreg elmosolyodott.
- Fiam, egyszer elmesélem neked, ha nagyobb leszel.
- Ne csináld már papa, tudni karom.
Égett bennem a kíváncsiság és reméltem, hogy meggondolja magát.
- Elmondom, ha 18 leszel, de atyádnak el ne meséld, ez legyen a kettőnk titka.
Bólintottam majd lelkesen elindultam iskolába.
Pár hónap múlva a születésnapom közelettével hívott magához
- Emlékszel még a mi kis közös titkunkra - kérdezte a vénember majd felvonta a bal szemöldökét.
- Természetesen, hogyne emlékeznék, ugye ma már elmondod? Érdeklődtem lelkesen.
- Így van gyermekem. Ez egyfajta mágia még hozzá fegyver mágia. Édesapád nem igen volt fogékony és megtagadta a fegyvermesterségnek ezt a fajtáját. Benned látom az ehhez szükséges lelkesedést. Te szeretnéd megtanulni?
- Igen!
- Akkor kezdődjék az oktatás!
Nagyapámra ezen túl mesteremként tekintettem és ő rám a tanítványaként.
Bár eleinte ügyetlenül, de kitartóan gyakoroltam majd idővel egyre jobban fejlesztettem a nagyapától kapott tárgyak zsebdimenzióba való helyezését majd megidézését.
- Igen! Ez jó is lesz naplóm első oldalának. Szólt büszkén Gery.
- Fiam kész a reggeli siess, el ne késs! Édesanya szavait halva felugrott és már indult is az étkezőbe.
egyél szépen fiam és irány az iskola!
- Nyugodj meg anya, nem lesz gond. mondta szemtelen mosollyal arcán a fiú.
Befejezve az étkezést befutott a szobájába és felkapva a táskáját már rontott is ki a házból mint a szél.
A falusiak ismerték Gery szeleburdi természetét, szeretett futni szinte mindig csak Szaladgált . Haladva az iskola felé mindig a házakat nézte bár mindig ugyan azon az útvonalon ment és mindig ugyan azokat a házakat látta, de mindig sugárzó örömmel vonult az iskola felé. beérve az iskolába, álltalábba mindig elsőként leült a padjába kifújta magát és elővette a tanszereit és próbálta bepótolni az elmaradt leckét. Tanárai biztosak voltak benne hogy nem eminens tanuló és nem is foglalkozik semmit a tanulással, de jó esze van hozzá. Az osztály társai körében már nem épp volt népszerű. Úgy tartották túlságosan is sokat tanul mindig és ez miatt sokat is bántalmazták, mint lelkileg, mint fizikailag bár a gyermek mindig megpróbált kiállni magáért, de sajnos az erő fölénnyel nem tudott mit kezdeni és sajnos mikor az úgymond fizikai próbára került a sorrendre mindig alulmaradt. Ezen a napon se történt másként bár most próbált uralkodni magán és nem erősködni, de Saját szabad szelleme nem engedett és mégis ki ált maga mellett és persze a népszerűbb fiatalember és barátai újra letámadták a fiút.
Várta, hogy haza érhessen, és újra gyakorolhasson. az iskolai dolgokról persze nem beszélt otthon nem szerette volna azt, hogy azt mondják, róla nem tudja megvédeni saját magát.
Pár év elteltével gyarapodni látszottak a dolgok, mint a mágia tudása, mint a napló oldalai már könnyű szerrel idézet meg nagyobb méretű tárgyakat és fegyvereket. a gyakorlatokat mindig nagyapja jelenlétében folytatta nehogy valami baj legyen.
Egy nap az édesapja rányit a fiúra és az öreg fegyvermágus mesterre és kirángatja a fiut.
- Ezt még egyszer meg ne lássam, hogy e féle mágiával foglalkozol!
- De én ezt szeretem csinálni és ezt fogom csinálni bármit is teszel!
- Akkor ebbe a házba nem fogsz élni!
- Akkor elmegyek!
Gery elindult a házuk felé, bement a szobájába és összepakolta a cuccait összerakta egy zsákba Megpuszilta az édesanya homlokát és így szólt:
- Minden jót édesanyám.
Kilépve a házból édesapjára megvető nézéssel mondva:
- Nekem vannak céljaim és nem adom fel őket még érted sem apám, minden jót.
A fiú nagybátyához vette az irányt, útközbe nagyapját pillantotta meg egy dombon állva, oda ment hozzá és így szolt:
- Köszönök mindent, hiányozni fogsz.
- Te is nekem kis unokám
- Várj te gyerek! Kérlek, vidd ezt magaddal, nem is tudom, mit tennék, ha bajod esne.
Gery papája átadja a pörölyt, amivel gyakoroltak.
A fiú megölelte nagyapját szorításával kifejezve szeretetét
Gery Folytatta az útját lelke mélyén tudta, hogy hosszú utál előtte. az út unalmát a táj szépségével próbálta terelni, egyszer csak egy kislányt pillantott meg egy almafa tövébe, aki egy almáért nyújtózkodott, ugrándozott, kapálózott. A fiú oda ment hozzá és a lányhabozás nélkül megszólította:
- Bácsi legyen szíves nekem segíteni.
Gery elmosolyodott majd felnyúlt az általa legszebbnek vélt almáért és oda adta a kislánynak.
- Köszönöm szépen, bácsi!
- Hívj csak Gerynek.
- Oké Gery bácsi!
A kislány ragyogó mosollyal felelt majd dalolászva ment útjára.
Bár kis segítség volt, de a fiút nagy örömmel töltötte el az hogy valakinek segíthetett. már csak egy akadály ált ellőtte és célja között. Az úti célja, a falu ahova azért ment, hogy menedékre lelhessen családtagjai körében egy nagyobb domb gyürüje közepén terült el, tökéletes védelmet nyujtott a település számára. Meg mászva az emelkedőt megpillantotta a falu egyik őrtornyát.
~ Hol lehetnek az őrök?
Elérve az őrtorony tövét meglátta a lángokba borított falut
Egy félig felégettet háznál ált pár katona és egy túldíszített páncélos férfi és egy előtte térdelő középkorú ember, a domb mögül figyelte az eseményeket, amiről beszéltek azt nem hallotta, de úgy tűnt mintha vallatták volna az illetőt egyszer csak a lovag felemelte a hangját: Mond, meg hogy hol van vagy meghalsz!
Egyszer csak a páncélos alak elindult távolabb majd suhintott egyet a térdeplőre és a férfi mellkasán egy vágást ejtett a fiú nem tudta mire vélni.
A lovag és a katonái elvonultak, oda futott a földön fekvő remegő sérülthez közelebb érve felismerte az illetőt. Jackob nagybátya volt. Jackob nagybátya egy oktató volt olyas féle történész, aki mindig is szerette a múltat kutatni.
oda térdelt mellé és ijedten szólítgatta:
- Ébredj kérlek! Jackob kinyújtotta remegve a kezét és rá nézett és arcán úgy látszott mintha megkönnyebbült volna
- Nagybácsi! Kik voltak ezek, mi történt itt?
Reszketőkezével a szájához nyúlt és letörölte a vért majd így szolt:
- Üdvözöllek fiam, hogy vagy mindig? majd elmosolyodott
- Ne mókázz! Ez nem humoros most. soha nem értette azt hogy mitől volt olyan nyugodt mindig nagybátya.
Fiam, emlékszel hol lakunk?
- Persze, de most miért fontos ez?
Meny be a házba és szed fel a … Elcsuklik, a hangja majd felköhint egy kevés vért.
- Na, fene ilyet nem is ittam Mondja mosolyogva.
- Fejezd ezt be! Kiált fel kétségbe esetten Gery.
- Nézd, igazából nekem már nincs lehetőségem a munkámat befejezni, de átadom neked.
Lassacskán elveszítve hangját suttogva folytatja a mondatott.
A fiam háló szobájának ajtó küszöbét szedd, fel vedd ki amit ott találsz és vigyázz arra a mágikus iránytűre a papírt mellette olvasd el és nem kerülhet rossz kezekbe sem az iránytű sem pedig a kardok.
Lecsukja lassan a szemét és utolsó leheletével szabadjára engedi a lelkét.
A fiúnak ráborulva nagybátya élettelen testére, eleredt könnyei zápora.
A lelki fájdalomtól elgyengülve felkelt és zokogva indult nagybácsija házához. Útközben lemészárolt régi barátokra lelt, ami léptei súlyát egyre jobban megsokszorozta. Mikor oda ért nem is mert bemenni unoka testvére szobájába azt a látványt már talán nem bírta volna ép ésszel elviselni. oda érve a küszöbhöz egy határozott mozdulattal felszakította és kivette a gondosan bebugyolált iránytűt eltette a csomagjába majd kivette a papírt. A papíron egy régi történet volt olvasható:

„Ma is él a legenda, ősi időkről, rég múlt népekről, királyságokról és birodalmakról, ahol a mai emberek számára felfoghatatlan erejű mágiák és lények éltek. Akkoriban más idők jártak, dicsőbb és magasztosabb, de egyben veszélyesebb idők is. Azon kor szülötteinek meg kellett védeniük magukat nemcsak saját koruk szörnyűségeitől, de a változás szélviharának lökéseitől is. Háborúk dúltak, az erősebb bekebelezte a gyengébbet, aki nem tudott alkalmazkodni azt eltiporták. Egy ilyen korban nincs mása az embernek a sötétségben, csak a remény. Kitartani erős hittel és akarattal a szebb holnap felé, hiszen mindig fel fog kelni a nap a következő hajnallal. Ezen hajnal szülötte az a bizonyos tíz kard. A Szent Remény Kardja, amit egy mára feledésbe merült birodalom legjobb kovácsai és mágusai készítettek együttes erővel azért, hogy hazájukat megvédjék. Ezek a kardok, a tíz kiválasztott harcos kezében véget vetettek országukat sújtó háborúknak, visszavertek és eltiportak mindent és mindenkit, aki ellenségesen fordult feléjük. Béke és nyugalom vonult arra a bizonyos országra a hosszú szenvedésekkel teli éjszakák után. A harcosokból hős lett, a kardokból szent relikvia. Majd az idő múlásával a hősök és a kardok is legendává fakultak akárcsak az országuk és népük. Igaz a letűnt birodalomnak szinte alig maradtak nyomai, a kardok ereje nem engedte teljesen feledésbe merülni a legendát. A legendát, miszerint a birodalom végső eltűnése előtt a hősök vérvonalának leszármazottai széthordták a világban a tíz Szent kardot, elrejtve azokat különböző helyekre. Azt, hogy mégis miért tették nem írja a legenda, de egy biztos, a világban még mindig ott vár a tíz kard arra, hogy megtalálják, és újra felélesszék bennük az erőt…”

Elhatározta, hogy nem fognak ezek a fegyverek rossz kezekbe kerülni, ha kell ölni fog, hogy megállítsa szerettei gyilkosait, hogy mással ne fordulhasson ez ellő. Fájdalomtól megkínzott lélekkel megpróbált szeretteinek jelképes nyughelyet hantolni. Az elpusztított település széléhez érve egy gúnyos nevetést hallott vízhangozni hátranézett, de nem ált ott senki. Nem volt mit tenni elindult egy másik településhez vezető úton. útja során érzelmektől felkavart lelke nem látszott nyugodni így már nem is törekedett a környezete megfigyelésére csak lehajtott fejjel poroszkált tovább. A történteken merengve, elveszve gondolataiban egyszer csak arra eszmélt, hogy úton érte az éjszaka ezért szaporázta lépteit. Pár óra elteltével el is ért egy kis településhez ahol egy fogadó felé vette az irány majd kivett egy szobát. Beérve szobájába csomagját az ágy mellé helyezve és álomra hajtotta fejét hogy másnap meg kezdhesse élete nagy kalandját.