HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)

Go down 
SzerzőÜzenet
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 546
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Vas. Nov. 25, 2012 6:15 pm

VADÁSZIDÉNY

Helyszín: Hoarfrost Village
Résztvevők: Shiina Kaori, Rouuro Kao, Rohandar Blacksteel


Kaori, te a következő megbízást találod céhed küldetés falán:
Tisztelt Mágusok!
Sürgős segítségre van szükségünk! Férjeink elhagyták a falut, hogy az erdőben tűzifát gyűjtsenek, de egy hete nem tértek vissza. Azt mondják, a falu körül évek óta szörnyek ólálkodnak. Aggódunk és rettegünk. Kérem, segítsenek! Nagylelkűségüket bőkezűen megjutalmazom!
Trevors Polgármester


Elvállalod a küldetést, így hát Hoarfrost Village felé veszed az irányt. Átlagos kis falucska az Északi hegységben. Rád bízom, hogyan mész oda. Érkeztedkor rögtön feltűnik, hogy a földutacskák konganak az ürességtől, a takaros faházak ablakaiban láthatsz csak gyanakvón méregető arcokat; anyákét, nagymamákét, akik elhúzzák az ablaktól a kíváncsi gyerekeket. Nem kell sokat keresgélned, hogy megtaláld a polgármesteri hivatalt. A település közepén az egyetlen kőépület az, csak egy titkárnőn kell túljutnod, aki bemutatkozód után azonnal és készséggel kísér Trevors irodájához.

Postod addig tartson, hogy a polgármester fogad téged!

Kao, mivel te jelenleg nem igazán vagy kapcsolatban a hírszerzési egységgel, engedelmeddel a Kuudo-foknál futó történetszáladba kapcsolódnánk be. Ha ez neked nem felel meg, nyugodtan szóljál, és kitalálunk valami mást. Egyéb esetben:
Dorma asszony egy nap sürgősséggel feladott, segélykérő levelet kap egy ismerősétől, pontosabban egy asszonytól, kinek férje favágó társaival eltűnt az erdőben egy hete. A te segítségedet kéri, hogy nézz utána, úgy tűnik nagyon fontos neki az illető család. Amennyiben hajlandó vagy neki segíteni, irány Hoarfrost Village, ami csupán kétnapi járásra van tőletek.

Postod addig tartson, hogy megérkezel/megérkeztek a faluba, Dorma barátnőjének házába, ahol rajta kívül két fia fogad téged meleg szívvel, s kétségbeesve, miután elmondtad ki vagy, és miért jöttél!

Rohandar, téged Hades Mester bíz meg egy kisebb feladattal. Elmondja, hogy démoni aktivitást észleltek az Északi-hegységben, aminek köze lehet Zerefhez. A dolgod csupán annyi, hogy felmérd a környéket, és minél több infót összegyűjts a mágikus rezgések eredetéről. Nem sokat tudsz meg, csupán annyit, hogy a rezgések egy kis hegyi falucska közeléből, valahonnan a hegyek mélyéről erednek.

Postod addig tartson, hogy megérkezel Hoarfrost Village-be (vagy a környékére), és eldöntöd, hol kezded meg a nyomozást!


Mivel mind a hárman megbízható játékosok vagytok, legalábbis ha minőségről van szó, és a fantáziátok is a helyén van, szűkszavú leszek, a hiányzó információkat bátran pótoljátok ki, akár a környezet leírásáról, akár az njk-król van szó, illetve szeretném, ha kivennétek a részetek a történet alakításából is, így számotokra is élvezhetőbb, és talán izgalmasabb lesz a játék.. legalábbis remélem. Smile Tehát ne habozzatok beleírni olyasmit is, amit a mesélői postban nem kötöttem ki.
Ha bármi kérdésetek van, tudjátok hol érhettek el.
Határidő nincs, sok sikert! Smile

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Kedd Dec. 04, 2012 8:07 pm

Bárhogyan is néztük, a napom már csakis rossz lehetett, ugyanis reggel azonnal arra kellett ébrednem, hogy Hades mester engem keres. Ez két dolgot jelenthetett: Vagy valami olyan dologról szerzett tudomást, amit eltoltam, és azért le akar hordani, ami nem nagyon esélyes, hiszen mostanában nem sokat ténykedtem, és azt sem rosszul, vagy pedig már megint valami idióta megbízást akar a nyakamba varrni, amire viszont minden esély megvolt. De hát mit volt mit tenni, a parancs az parancs, így kénytelen voltam megjelenni a főnök színe előtt. A szívélyes üdvözlés mindkettőnk részéről elmaradt, csak a szükséges minimumot tettük meg, tehát köszöntünk.
- Nincs túl sok időm, így azonnal a tárgyra térek. – kezdett bele. – Démoni aktivitás jeleire bukkantak egyes forrásaink az Északi-hegységben, amely lehet, hogy hamis nyom, de ha mégsem, akkor viszont közelebb vihet minket a célunkhoz, hogy feltámasszuk Zerefet.
- És nekem mit kell tennem, mester? – kérdeztem, még mielőtt másról kezdene el beszélni, vagy csak egyáltalán abbahagyná a magyarázatot, bár persze nem volt valószínű, hogy erről a részről megfeledkezne, így utólag már magam sem értettem, hogy miért is mondtam, de hát amit kimondtam, azt kimondtam.
- Csupán annyi lesz a teendőd, hogy több információt szerezz arról, hogy mi is folyik ott valójában. Se több, sem pedig kevesebb. – jelentette ki nyíltan, tehát ha nem végzem el a kémkedésnek mondható feladatot, akkor bajban leszek, de jobb lenne, ha elhoznám a démont is, már ha van, legalábbis úgy véltem, hogy az ő nyelvén ez ezt jelenti. – Van még valami kérdésed? – nézett rám ezúttal fürkésző tekintettel.
- Egy még lenne. – nyitottam ki a számat kissé idegesen, félve attól, hogy felhúzom. – Esetleg nincs valamivel pontosabb helye ennek az aktivitásnak? – tettem fel a kérdésemet reménykedve abban, hogy a válasz tartalmazza majd a „van” szócskát.
- Igen, van. Le tudtuk szűkíteni valamelyest a területet, és annyit megtudtunk, hogy a jelek Hoarfrost Village környékéről származnak, tehát oda kell menned. – informált.
Ennek azért örültem, mivel ha az egész hegységet kellett volna átfésülnöm, az eléggé nagy meló lett volna, nem beszélve arról, hogy egyre jobban kezdtem megutálni a telet.
Ezt követően távozta a mestertől, és visszamentem a szobámba, összeszedni a cuccomat. Mivel Froozert ezúttal a mesterre hagytam, hogy ott segédkezzen és tanuljon, így egyedül indultam el a küldetésre. Az út ugyan hosszú volt, de szerencsére nagyobb részét meg tudtam tenni vonattal, és csak egy apróbb szakaszon kényszerültem rá arra, hogy gyalogszerrel menjek, amely bár elütött az eddigi gyakorlatomtól, hiszen eddig jobban szerettem a gyalogtúrákat, de hát mit lehet tenni, változnak az idők.
A hegy sem adta magát könnyen, ugyanis a hegymászás kimerítő volt.
- Kezdek egyre jobban eltunyulni vagy mi? – gondoltam magamban. – Gyerünk Rohandar, szedd össze magad! Ez nem vall rád! – biztattam magam, mint egy tudathasadásos.
Viszont igaz volt az egész, ugyanis rendkívül rossz kondiban voltam.
- Ha visszaérek, vennem kell egy forró fürdőt és egy jó meleg tea is elkél majd némi húslevessel. – gondoltam, mivel kezdtem úgy érezni, hogy bizony megfáztam és beteg leszek.
Ilyen gondolatok közepette értem el a települést, melynek képe még csak messziről látszódott, de egyre közeledett.
- Vajon hol kezdjem a keresgélést? – jött a gondolat, mely elhessegette a fejemből a meghűlés képeit, és legalább lefoglalta az agyamat.
Ez eléggé fogós kérdés volt, mivel, bár több alternatíva is kínálkozott, mégis mindegyiknek megvolt a maga előnye és hátránya is. Egyfelől elmehettem volna a hegyekbe is, hogy ott valami barlangot vagy hasonlót keressek, hiszen nem valami nagy a valószínűsége, hogy egy démon csak úgy észrevétlenül szaladgáljon a lakott területen, másfelől pedig bemehettem volna a helységbe is, hogy ott kérdezősködjek, ellenben ennek több nehezítő tényezője is előkerült a fejemben, mellyel mind-mind számolnom kellett. Hiszen egyik oldalról találnom kellett olyanokat, akik tudnak vagy tudhatnak valamit, másfelől azonban ott volt a gond, hogy ha még találok is, akkor azok miért beszélnének, elvégre csak azok segítenének nekem, akik ugyanúgy illegálisak, mint én, azok viszont ingyen sosem segítenek senkinek, pontosan azért, mert olyanok, mint én.
- Mit is tegyek? – tépelődtem, azonban az égi jel hamarosan eldöntötte a kérdést.
A gyomrom hangosan és hosszan megkordult.
- Hát akkor ez azt hiszem, hogy el is dőlt. – mosolyodtam el, és elindultam, hogy egy fogadót vagy éttermet találjak a városkában, és ha már ott vagyok, egy próbát is meg akartam ejteni az információgyűjtésre, méghozzá a hagyományos, kérdezz-felelek játék keretein belül.
Nem volt nehéz helyet találni magamnak, és a pultnál helyet foglalva máris rendeltem egy italt, és egy kis vacsorát is, hogy közben kicsit fel tudjam mérni a helyet. Viszont ez már nem ment olyan simán, mivel egy rég ismerős futott be, méghozzá Tavara.
- Ez meg mit kereshet itt? - gondoltam.
Tavara egyenesen odajött hozzám, mintha csak így lett volna megbeszélve, Lance, a bagoly és az alakváltó társaságában.
- Ahogy hallottam, veled kellene visszatérnem a céhbe. A mester látni akar? - kérdezte tőlem, miután letelepedett.
- Én a magam részéről már megtettem, amit kellett. Csak mond meg neki, hogy én küldtelek... már ha megtalálod egyedül a léghajót. - mosolyodtam el a válaszom végén. - És te, hogy kerülsz pont ide, pont most? - tettem fel én is a kérdésemet, mivel furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy talán követ-e.
- Mondhatni elkerülhetetlen véletlen. A házigazdáink, akikről Wolf is beszélt neked kaptak egy levelet egy rokontól. Valamiféle szörnyet emlegettek és eltűnt embereket, nekünk pedig nem árt a feltűnés kerülése, így a hasznosat a hasznossal elve alapján itt kötöttünk ki. - magyarázta, és én szépen lassan összeraktam az infókat, melyeket kódolva mondott el.
- Ezt sosem fogom megszokni. - panszkodtam közben magamban, mivel rühelltem ez a fene nagy titkolózást és rejtőzködést, hiszen annak a híve voltam, hogy kapjanak el ha tudnak!
Közben pedig belépett a terembe egy nő. Látszott, hogy a barátocskámnak igencsak bejött az új jövevény, vagy legalábbis valami ehhez hasonlót olvastam le az arckifejezéséből.
- Megyünk! - utasította minden társát Tavara, miután a nő szó nélkül elsétált mellette, majd visszafelé kiment a teremből azt követően, hogy megkapta amit kért.
Én csak ültem ott tovább, és szürcsölgettem a korsó söröm maradékát.
- A mindenit, most mihez kezdjek? - tanakodtam. - Ahányszor megjelenik, mindig valami nagy gáz lesz, nekem meg erőlködnöm kell valamin. Viszont lehet, hogy tud valamit, ha már egyszer szörnyet emlegetett. - gombolyítottam tovább a fonalat. - Viszont biztosan nem fog hagyni nyomot maga után, szóval nem fogom tudni követni. - vontam le egy újabb következtetést a már meglévő ismereteim alapján.
Tehát legvégül arra az elhatározásra jutottam, hogy hagyom a csudába őket, és ha elfogy az itókám meg a vacsorám, akkor belevetem magam az éjszakai világ mélyére, és kutakodom ott egy keveset.


A hozzászólást Rohandar Blacksteel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 12, 2012 7:25 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Szomb. Dec. 08, 2012 9:17 am

Előzmények itt.


Kao, miután besétáltak a kocsmába, helyet is foglalt Rohandar mellett, és kikért maguknak is egy-egy vacsorára valót, majd amint a pultos hátra is ment a konyhába, beszélt is az újonnan látott szövetségessel.
- Ahogy hallottam, veled kellene visszatérnem a céhbe. A mester látni akar? - kérdezte, majd a választ követve nekiláttak az ételnek. Lance az egész beszélgetésre úgy figyelt, mintha valami fontosat keresett volna benne, de Kao nem ment bele a témába mélyebben, és nem is firtatta azt a továbbiakban sem. Bízott benne, hogy a fiú nincsen olyan ostoba, hogy felfedje bármilyen olyan részletet, ami ismertté vált előtte is - már tudhatta, hogy mi is történt volna akkor...
- És te, hogy kerülsz pont ide, pont most? - Kérdezett Rohandar is, mire Kaon volt a magyarázás sora.
- Mondhatni elkerülhetetlen véletlen. A házigazdáink, akikről Wolf is beszélt neked kaptak egy levelet egy rokontól. Valamiféle szörnyet emlegettek és eltűnt embereket, nekünk pedig nem árt a feltűnés kerülése, így a hasznosat a hasznossal elve alapján itt kötöttünk ki.

Idő közben pedig, fel sem tűnt volna az alapzaj hiánya miatt, de a kis társaság folyamatos körültekintésben töltött évei után egyértelműen kivehető volt, hogy a hátuk mögött az atmoszféra újra megváltozott kissé, sőt, talán még csöndesebb lett, mint amikor Kao is belépett, ami persze lehet, hogy azért is jellemző volt, mert ő egyből megtalálta magának Rohandart, így nem volt annyira megmagyarázhatatlan a felbukkanása sem senki számára. A mostani csend viszont új volt, talán mert valaki olyan érkezett, akire még a megmentőire váró falu sem éppen számított. Valaki, aki a konform nép számára meglepő. Egy nő?
Kao szemei tágra nyíltak. Az ajtóban levő - és tényleg - nő arcát ezer közül megismerte volna, és még a télies időjárásra készülten, bebugyolálva is ugyan olyan gyönyörűnek látszott, mint annak előtte. Lance, amint meglátta az arckifejezését, rögtön kapkodni kezdte a tekintetét az új érkező és Kao között, de nem csak ő volt az egyetlen. Kuudo úgy mászott ki a kabátból, mint aki érzett valamit, így Kao válláról kezdte bámulni ő is nőt. Kaori...
Látva, hogy a lány reakciója mi volt, a rezignált tekintettel való távozás, Kao nem csodálkozott sokat, mindazonáltal ez teljesen megzavarta. Hirtelen olyan ostoba szavakat akart mondani, amikre nem lett volna se bocsánat, se igazi szükség. Rájött, hogy hirtelen magyarázatok tucatja fordult meg a fejében, és ezt elnyomva, inkább felállt, hogy tegyen valamit - amiről nem tudta, hogy mi lesz az.
- Megyünk - jelentette ki egyből, ahogy a nő szó nélkül elsétált mellette, majd visszafelé kiment a teremből miután megkapta amit kikért. Kao ritkán cselekedett zsigerből és meggondolatlanul, de a mostani az egy ilyen kivétel volt. Apelláta nem volt, lévén mindenki látta Kao kifejezését, és ő Lance karját is egyből megfogta, ami azt jelentette, hogy teleportálni fognak, amint csak tudnak. A páros rohamléptekkel távozott, majd vágta be a vaskos ajtót, majd egyből teleportáltak, felfelé, a falura néző templom tornyába, ahol is szemmel követték a fogadó hátuljából éppen távozó Kaorit és a kis tigrist.
- Ő is egy familiáris?
- Igen. Egy tigris.
- És Ő, ki is tulajdonképpen - kérdezett Lance. A hangjából nem lehetett nem észrevenni a humoros érzületet.
- Gondolkodj egy kicsit. Tizenöt méter magasról nagyot lehet zuhanni. - Ekkora már Kao mosolyogott, Lance pedig már nem.

Pár perccel később, miután Kaori belépett a városháza épületnek ajtaján, Kao is leteleportálta a csapatot az épület elé, majd Lancet hátrahagyva ment be, hogy végigjárja azt az utat is, amit Kaori. A feldúlt titkárnő már meg sem lepődött a baglyon ami Kao vállán ült, és megszeppenten mutatta az ajtót, aminek a túloldalán a Polgármester, és a vendég kisasszony is voltak.
A kopogás bizonyára még semmi komoly beszélgetést nem zavart meg.


A hozzászólást Rouuro Kao összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 09, 2012 12:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiina Kaori
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Oct. 09.
Tartózkodási hely : Keleti peremvidékek

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Vas. Dec. 09, 2012 11:23 am

A nagyterem hideg kőfalai vettek körbe. Valami furcsa, nyomasztó érzés lett úrrá rajtam, a felszabadultság érzése eltűnt. Mikor Hargeonból visszatértem, még pozitívan láttam a jövőmet. Csak pár nap telt el azóta, de úgy döntöttem, hogy mielőtt elindulnék Shirotsuméba, még elvállalok egy küldetést, hogy legyen miből fizetni a nagy utazás költségeit. Az éjszaka azonban szörnyű álmot láttam. Sötétség, és gonoszság auráját éreztem, egy jeges kéz nyúlt utánam, s bár nem ért el soha, nem tudtam elmenekülni előle. Csakis Kuroyasha álma lehetett, valami a múltjából, ami nem engedi szabadulni. A kötelék nagyon erősre sikeredett, s csak remélni mertem, hogy nem mindig az ő álmain kell majd osztoznunk.

A hirdetőtábla tele volt felkérésekkel, s lassan már fél órája bámultam őket, de csak nem jutottam döntésre. Hosszú ideje nem voltam már igazi küldetésen. Utoljára akkor, amikor… De az emlék nem jött elő. Nem akartam, hogy előjöjjön. Nagyon rég volt már, hetekig megrekedtem egy hamis érzésben, ami csak csalódást hagyott hátra bennem. Nem foglalkoztam azzal, hogy erősebb legyek, s csak mások segítségével tudtam visszaszerezni az örökségem, a Zansatsusha-t. Ha Kuroyasha nem segít, talán még most is valahol az őrületet terjesztené. Kuroyasha… a mesterem fia… Valamiért már nagyon vártam, hogy Shirotsuméban lehessek.
„Helyszín: Hoarfrost Village” lettem figyelmes a falunévre, ahogy a hirdetőfalon nézelődtem.
- Richard! – kiáltottam a csaposnak – Hoarfrost a Hakobe-hegyen van, ugye?
- Bizony ám! De ha azt a megbízást vállalod el, akkor jól öltözz fel, mert azt mondják hatalmas havazás lesz arrafelé.
~ Tökéletes… ~ gondoltam magamban ~ Amint ott végzek, elmegyek Shirotsuméba, kicsit kikapcsolódok, és felkészülök az utazásra. ~ Gyorsan végigfutottam a megbízás szövegét, és pont megfelelőnek éreztem a szörnyvadászatot bemelegítés gyanánt.
Tisztelt Mágusok!
Sürgős segítségre van szükségünk! Férjeink elhagyták a falut, hogy az erdőben tűzifát gyűjtsenek, de egy hete nem tértek vissza. Azt mondják, a falu körül évek óta szörnyek ólálkodnak. Aggódunk és rettegünk. Kérem, segítsenek! Nagylelkűségüket bőkezűen megjutalmazom!
Trevors Polgármester

A szobámban a kicsi Roushi várt, álmos szemekkel nézett rám, de azért leugrott az ágyról és hozzám dörgölőzött.
- Mondd ki a nevem, Roushi! – mosolyogtam rá. – Mondd, hogy Kaori.
- Kali! – válaszolt a kicsi. Nem akartam kinevetni őt, de mégis kuncogtam rajta egy kicsit.
- Ka-o-ri! Ka-o-ri! – szótagoltam neki nevetve.
- Kaloli! – próbálkozott a kicsi, miközben játékosan körbeszökdécselt.
- Figyelj Roushi! – emeltem magam elé a nagymacskát a játék után. – Ahová most megyünk, nagyon hideg lesz… Erősnek kell lenned, oké?
Úgy tűnt, a pici megértette. Izgatottan várta, amíg összepakoltam. Nemrég nagy bevásárlást tartottam egy varázstárgy boltban, ezért már minden felszerelésem megvolt, ami kellhetett egy nagyobb kalandra. Mágikus köpenyem egyik belső zsebébe a térképet, másikba pedig a feneketlen kulacsot tettem, a fejemre raktam a fejhallgatót, és Roushival az oldalamon elindultunk a nagy utazásra.

A Hakobe hegyig nem volt nehéz az út, de ahogy közeledtünk a falu felé, egyre nagyobb hófúvásokkal kerültünk szembe, a fagyott utak használhatatlanok voltak, meredek emelkedőkön pedig csak nagyon lassan tudtunk felmászni. Egy szélcsendes fél órában elővettem a térképet, és a kis pont azt jelezte, hogy a következő csúcs túloldalán már célba érek. Fél óra mászásba telt, mire átjutottam. A látvány elképesztő volt. A falu egy völgyben helyezkedett el, ahol a vihar tombolása egyszerű havazássá csendesedett, és a nyugalom szigetének tűnt, ahogy a kis faházak kéményéből feltörő füst a meleg otthon érzetét keltve csalogatta az átfagyott utazót. Már amennyiben át lehet fagyni egy mágikus köpenyben…

A faluban csend honolt. A polgármesteri hivatal valószínűleg az egyetlen kőház lehetett, de mielőtt oda mentem volna, még meg akartam pihenni valahol, ahol megszáríthatom Roushit. Egy kocsmának tűnő épületet vettem célba, és már a forró fűszeres forraltborról ábrándoztam, amit rendelni akartam. Gyorsan bementem a házba, és becsuktam Roushi mögött az ajtót, hogy ne engedjem be a kinti hideget. Nyomasztó csend fogadott. Lehúztam a köpeny csuklyáját, és körbenéztem. Ekkor döbbentem csak rá, mekkora hibát követtem el azzal, hogy nem egyenesen a polgármesterhez mentem, hiszen ott is megszárítkozhattunk volna, minden bizonnyal ott is megkínáltak volna egy kis fűszeres forralt borral. Roushi izgatottnak tűnt, amikor észrevette a férfit és apró baglyát, és már rohant is volna oda hozzájuk.
- Roushi, marad! – szóltam rá határozottan. A tigris csalódottan nézett rám, de engedelmeskedett. Erőt vettem magamon, és elindultam a pult felé. A kis helyiségben csak néhány öregember szivarozott, vagy pipázott, a csapos pedig egy termetes asszonyság volt. Volt ott még három fiatal férfi, kettő idegen, az egyik pedig bár ne lett volna ott. Merev tekintettel sétáltam el mellettük. Kikértem egy tál forró tejet Roushinak, magamnak pedig a forralt bort, és letelepedtünk a kandallóhoz. Maximum hangerőre tekertem a fejhallgatót, hogy kiszűrjek minden zajt a környezetemből, majd mikor megérkezett a rendelésünk, némán fogyasztottuk el azt.

- Indulunk, Roushi. – mondtam a tigrisnek, mikor végeztünk, és sietve, de lépésben távoztunk a kocsmából. Nem tartott sokáig, míg odaértünk a kőépülethez. Az előtérben egy fontoskodó titkárnő várt minket, aki kávéval kínált meg engem, majd mikor meglátta Roushit, kissé meglepetten hőkölt hátrébb, és megtartotta a távolságot. Bemutatkoztunk egymásnak, gyorsan a kezembe nyomta a kávémat, megmutatta, hogy merre találom a polgármester irodáját, majd kiiszkolt a szobából.

Egy súlyos faajtón keresztül jutottam el végül Trevorshoz, aki kopogtatásomra azonnal beinvitált. A szoba tágas volt, és hangulatosan berendezett, az idősebb férfi tekintete pedig kétségbeesett. Intett, hogy foglaljak helyet, s úgy tűnt, őt nem zavarja Roushi jelenléte, aki a lábam mellett foglalt helyet.
- Shiina Kaori vagyok, a Quatro Cerberusból. Ő a társam, Roushi. – mutatkoztam be.
- Üdvözlöm, kisasszony, én Hoarfrost polgármestere, Trevors vagyok. Az ügy, ami miatt ide hívtam igen aggasztó, és sürgős cselekedeteket kíván. – kezdett bele mondandójába. Hosszú hatásszünetet tartott, én pedig feszülten vártam a folytatást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 546
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Vas. Dec. 16, 2012 12:48 pm

Kaori, Kao:
Trevors beinvitálja a kopogó Kaot, és miután megkapta a megfelelő magyarázatot, illetve megbizonyosodott róla, hogy te is segíteni jöttél, belekezd mondandójába. 50-es éveiben járó, de fiatalos férfi, szemében látható az aggodalom, és talán a félelem. Hajlamos elkalandozni szeretett kis falucskája bemutatásában, mintha meg akarna győzni titeket, hogy itt bizony nagyon jó lakni. Elmondja azt is, hogy a karácsony előtti közös favágás a hegyoldalon régi hagyomány a közösségben, ilyenkor a falu összes férfija, és kellően érett fiúja kiköltözik a vadonba 5 napra. Ez alatt az idő alatt annyi tüzelőt összegyűjtenek, ami elegendő a zord, északi tél hátralévő hónapjaira. Pontosan egy hete kellett volna visszatérniük, de azóta sincs róluk hír, bár néhány asszony elsétált a táborhoz, nem találtak ott semmit. Amennyiben Kaori rákérdez a hirdetésben említett szörnyekre, Trevors izzadni kezd, idegesen tördeli a kezét, és a félelem is jobban eluralkodik rajta, de igyekszik pánikszerű reakcióit elrejteni előletek. Beszél Zeref Deliora nevű démonának pusztításáról, bár erről nyilván ti is hallhattatok már. Akkor Hoarfrost teljesen elpusztult, a túlélőknek mégis sikerült újjáépíteniük a falut, azonban azóta is keringenek pletykák a hegyekben rejtőzködő démonokról, sokan (általában gyerekek és vének) még látni is vélték az erdőben ezeket a szörnyeket, pontos leírást viszont még senki nem tudott róluk adni. Rendszerint árnyakról, vagy fekete, esetleg vörös bőrű, olykor szarvakkal megáldott, emberszerű lényekről szólnak a beszámolók. Eddig azt hitte, ezek csak városi legendák, mint a sárkányok, de most már nem tudja, mit higgyen.

A Trevorsnak szóló további kérdéseiteket PÜ-ben várom, ennek megfelelően fogom folytatni a postot!

Rohandar:
Sajnos a kihalt faluban keringve rá kell döbbenned, hogy bizony nem minden kis vidéki falucskában van jelen a maffia és az alvilág, azon a kocsmán kívül, amiben elköltötted a vacsorád, nem is találsz, csak egy kisebb ivót, ami ráadásul zárva van. Ezen kívül még van egy nagyobb közösségi ház (ez szintén zárva van), illetve a polgármesteri hivatal, amik számodra nem jelentenek nagy segítséget. Ahogy keringsz a takaros faházikókkal szegélyezett, hófödte földutakon, meglátsz, illetve inkább meghallasz két asszonyt, akik az egyik házhoz tartozó, nagyobb pajtában pakolják az óriási halmokban álló tűzifát.
- Nem értem minek hítt ide mágusokat Trevors, ha egyszer fél a lebukástó. –sutyorogja felháborodottan az egyik.
- Mit tehetett vóna mást? Tán mentünk vóna mi utánnuk? – inti le a másik.
- Mért is ne? Ha az a lusta, disznó méretű Marcus elbír egy puskával, akkor én is.
- Egy puskával mindenki elbír, node mi van a démonokkal? Megnéznélek ugyan, ahogy szembekerűsz egy olyan valamivel. – a harcias asszonyság csak egyet nem értően megvonja a vállát, miközben újabb hasábokat ad le a másiknak. – Nem is tudom mit gondójak. Évek óta nem vót semmi galiba. Valami nagyon rossz előérzetem van. Talán most valami más gyütt át a kapun, mint eddig.
- Nem tudom Mary, de azt tudom, hogy ha nem járunk utánna mi magunk, akkor sose nem is tudjuk meg. – zárja le a beszélgetést, majd két oldalról megfogják a fahasábokkal teli fonott kosarat, és elindulnak vissza a házba.

PÜ-ben írd meg nekem, hogy ezután mit teszel, ennek fényében folytatom a postot!



A hozzászólást Cana Alberona összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 03, 2013 10:50 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Hétf. Dec. 24, 2012 7:05 pm

Elindultam hát újabb kocsmák után kutatva, hiszen mi lehetett volna a banditák és egyéb alvilági figurák melegágya, mint az alkohollal dugig levő ivók? Azonban minél tovább koptattam a lábam, meg az utca kövezetét, vagy éppen csak földjét, hol éppen mi volt, rá kellett döbbennem, hogy bizony elszámítottam magamat. Mondhatni körbejártam az egész települést, és mindösszesen egyetlen kocsmát találtam még azon kívül, ahol már jártam, ráadásul az is zárva volt. Mindazonáltal ha nyitva lett volna, akkor sem tartottam valószínűnek, hogy bármivel is előrébb kerültem volna, ugyanis legalábbis kívülről, még a másik hangulat karbantartó kombinátnál is kisebb volt. A helység, mint rájöttem, szinte teljes egészében lakóházakból tevődött össze, és végigjárva mindent, csak két épületet tudtam még kivenni, ami nem tartozott bele az általános magántulajdon kategóriába, ez pedig egy közösségi házféleség volt, viszont szintén csak zárva, valamint a polgármesteri hivatal, ami ugyebár egy Grimmoire Heart tag számára megint csak olyan, mintha zárt ajtókat döngetne. Igaz, megpróbálkozhattam volna valami szélhámossággal, hogy rávegyek valakit, hogy daloljon nekem a hivatalból, csakhogy ehhez most nem volt kedvem. Ahogy ahhoz sem, hogy nagyobb szabású ribilliót csapjak, hiszen a feladatom csak az információszerzés volt, és nem pedig a pánikkeltés és a megszerezhető infók elvesztése.
Szóval kénytelen voltam egy újratervezéshez folyamodni, és mivel hideg volt, ráadásul sokat gyalogoltam, így jobb szerettem volna kissé felmelegedni, szóval inkább visszamentem a csehóba, ahonnét elindultam, csakhogy útközben megütötte a fülemet egy beszélgetés, melyet csak egészen véletlenül hallottam meg, mialatt elhaladtam egy ház mellett:
- Nem értem minek hítt ide mágusokat Trevors, ha egyszer fél a lebukástó. –mondta egy nő, egy másiknak, miközben fahasábokat pakoltak egy fonott kosárba, melyet nagy valószínűséggel a tűzre szántak.
Nem voltak kifejezetten előnyös külsejűek a hölgyemények, noha nem lehettek több harminc-harmincöt évesnél. Olyanok voltak, mint akik most jöttek ki az erdőből, mert a hajukat a szél vagy tudja fene hogy mi összekócolta, a ruhájuk pedig kissé szakadt és meglehetősen piszkos volt, amelyet betudtam annak, hogy ez a munkához használatos felszerelésük, ellenben még így is eléggé furcsa látványt adtak.
- Mit tehetett vóna mást? Tán mentünk vóna mi utánnuk? – intette le közben a másik asszony.
- Mért is ne? Ha az a lusta, disznó méretű Marcus elbír egy puskával, akkor én is. – mondta nagy hévvel ismét az első.
- Ez kezd egyre érdekesebb lenni. – gondoltam, hiszen a puska és a mágus szavak használata egyre jobban felcsigázta az érdeklődésemet, így megbújva, hozzájuk a lehető legközelebb hallgatóztam tovább.
- Egy puskával mindenki elbír, node mi van a démonokkal? Megnéznélek ugyan, ahogy szembekerűsz egy olyan valamivel. – a harcias asszonyság csak egyet nem értően megvonta a vállát, miközben újabb hasábokat adott át a másiknak. – Nem is tudom mit gondójak. Évek óta nem vót semmi galiba. Valami nagyon rossz előérzetem van. Talán most valami más gyütt át a kapun, mint eddig. – folytatta.
- Nem tudom Mary, de azt tudom, hogy ha nem járunk utánna mi magunk, akkor sose nem is tudjuk meg. – zárta le az ő részéről a beszélgetést, majd két oldalról megfogták a fahasábokkal teli fonott kosár egy-egy fülét, és elindulnak vissza a házba.
Én egy pár pillanatig csak álltam és emésztgettem az elhangzott infókat, hiszen ezalatt a másfél percnél nem több idő alatt többet tudtam meg, mint egész ittlétem alatt összességében, ami azért valljuk be eléggé sokat elmondott a környékbeli tájékozottságomról.
- Érdemes lenne kicsit jobban kikérdezni őket. – döntöttem el gyorsan, de előtte némi óvintézkedést foganatosítottam.
Tíz hullát idéztem meg, akiket szanaszét küldtem, hogy őrt álljanak, vagy az esetelegesen menekülő madárkáim elkapják, ha szükséges, majd még mielőtt beérhettek volna a nők az ajtón, a Shadowstep segítségével eléjük kerültem, egyenesen a bejárati ajtóba, kihasználva a rendkívül jó árnyékadottságokat, melyeket a veranda kínált nekem.
- Azt hiszem lenne itt pár dolog, amiről felvilágosíthatnának engem. – szóltam nekik.
Erre sikoltozás támadt, ami egyfelől idecsalogathatott volna bárki arra járót, ami problémákat jelenthetett volna, ráadásul a dobhártyám is kényesen reagált a dologra. Tehát megidéztem egy újabb csapat élőhalottat, hogy segédkezzenek kissé, és körbe fogva a kiszemelteket, folytattam a kis monológom:
- Elhallgassatok, vagy elmetszem a torkotokat! - förmedtem rájuk, majd folytattam. - Mindent tudni akarok arról a kapuról meg a szörnyekről is, különben keservesen megjárjátok!... De előbb befelé a házba! - lökte hátba mindkettőjüket egy-egy holtam.
Úgy ítéltem meg, hogy odabent jobban tudunk majd trécselni, ráadásul biztonságosabb is, mivel nem láthatnak meg annyian…. vagyis senki nem láthat meg. Persze kint maradtak a zombijaim, akik őrködtek, de ettől még szerettem volna minél rövidebbre zárni a témát.
- Szóval beszéljetek! – parancsoltam, mikor már bent voltunk, az ajtó pedig becsukódott mögöttünk.
- De mégis mit mondjunk? – kérdezte remegve egyikük.
- Hát beszélhetnétek a mágusokról, a barlangról, meg a démonokról, meg bármiről, ami ezekhez kapcsolódik. – világosítottam fel őket, hogy eddig mennyi információval rendelkezem.
- Mi nem tudunk semmit! – rebegte a másik.
- Úgy van, mi csak egyszerű háziasszonyok vagyunk, mi nem is hallottunk démonokról. – támogatta a másik.
- Vajon mit csináljak velük? – tanakodtam.
Látszott rajtuk, hogy félnek, ami persze teljesen érthető volt, ami viszont nem fért a fejembe, hogy még ilyen nyomás mellett is tagadtak mindent és nem akartak kötélnek állni.
- Van valahol egy barlang, aminek köze van a démonokhoz. – kezdtem bele a konkretizálásba. – Na már most, én azt akarom tudni először is, hogy hol is van ez a barlang. – mondtam higgadt hangvétellel.
- Itt mindenfelé vannak barlangok.
- Úgy bizony, tele van velük a hegy.
Egy nagy levegőt vettem, hogy visszafogjam magam, és ha nem hallottam volna az iménti duruzsolásukat, még el is hittem volna, hogy ennyire tudatlanok, de így már nem.
- Még egyszer és utoljára kérdezem, mielőtt egyikőtök torkát szépen lassan el nem metszem, hogy hol van az a barlang, amiről néhány perce beszéltetek? Ha most sem áruljátok el, ígérem, hogy nagyon fájni fog! – fenyegetőztem többféle büntetéssel is, hátha valamelyik célt ér.
- Hát igazándiból van egy barlang… - kezdett bele az egyik egy nagy nyelés után halkan és félve, néha-néha a mellette álló asszonyra nézve. – Azt mondják róla egyesek, bár szerintem ez teljes ostobaság, meg különben is leginkább az az ostoba Tommel szokta mondani a kocs…
- A lényeget! – kiáltottam rá!
- Közel tíz kilométerre van innét, északi irányba. – bökte ki végül, felhagyva a rizsázással.
- Na, ezt már szeretem, csak tömören! – dicsértem meg, majd tovább faggatóztam, ismételten nagyon konkrét kérdéssel, hogy tudják, mit is akarok tőlük. – Mi a köze ennek a barlangnak a démonokhoz?
- Csak szóbeszéd, szóval tényleg semmi köze sincsen hozzá.
- És ez teljes mértékben ostobaság, hiszen…
- Pofa be a mindenségit! – kiáltottam el magamat ismételten, tudtukra adva, hogy megint nem ezt kérdeztem.
Nyomatékot adva a szavaimnak, az egyik szolgám előre lépett, és kivonta a kardját.
- Szóval utoljára kérdezem ilyen kulturáltan: Mi köze a barlangnak a démonokhoz?
- Egy… kapu van benne. – mondta eléggé nyögvenyelősen végre az egyik. – Sokan úgy gondolják, ami persze szerintem megint csak ostobaság, de persze nem lehet tudni, hiszen annyi mindent hall az ember manapság nem igaz? Meg hát…
Ezúttal egy erőteljes torokköszörüléssel szakítottam félbe, és miután vetett egy pillantást a csupasz pengére, melyet a foszladozó kéz ott tartott közvetlen előttük, végre újabb értékes információkat nyögött ki:
- Maga Zeref készítette, hogy a segítségével démonokat hozzon át ide.
- De amióta eltűnt, azóta ez csak mendemonda, hiszen ki hallott már olyat, hogy démonok csak úgy megjelenjenek, nem igaz? – szólt hozzá a másik is.
Közben összeraktam a képet magamban, ugyanis átláttam a szitán. Addig tiszta sor volt, hogy Zeref kreálta a kaput, de a mondataikból azt is kiolvastam, hogy még most is működik, mivel összekötöttem a már kint hallott morzsákkal is, így világosabbá vált a dolog.
- Milyen gyakran jönnek át lények azon a bizonyos kapun? – faggatóztam tovább.
A válaszok immáron egyre könnyebben jöttek, aminek persze nagyon örültem, hisz kezdtem már unni ezt az egész rabló-pandúrt, különösen, hogy nem illett hozzám a pandúr szerepe, hiszen én inkább a rabló szerettem lenni.
A lényeg az egészben, hogy megtudtam még tőlük azt is, hogy minden évben kelnek át kis látogatók hozzánk, nagyjából ugyanabban az időszakban, ami véletlenül pont most van, de eddig levadászták az érkezőket a helybéli férfiak. Csakhogy idén változott a terv, legalábbis így gondolták az ide érkezők, ugyanis a „vadászok” ahogy nevezték őket, már rég vissza kellett volna, hogy jöjjenek, de mégsem tették, ezért is kért segítséget Trevors, akiről kiderült, hogy ő a polgármester, már ha jól vettem ki a szavaikból.
- Ugye, hogy nem is volt olyan nehéz? – mosolyogtam, és visszatetettem a halottal a pengéjét a helyére.
Nemes egyszerűséggel mindenféle köszönés vagy lezárás nélkül csak megfordultam, az ajtóhoz léptem, majd lenyomtam a kilincset. Mikor kiléptem, már látszódott az égen, hogy felhők gyülekeznek, de egyenlőre ez engem még nem zavart, mivel úgy véltem, hogy a közeljövőben ebből még nem lehet vihar. Utánam nyomakodott az élőhalott brigád is, és a környékről is körém gyűlt a maradék kis csapatom, s megragadtam az alkalmat, és „összecsomagoltam” őket, hogy ne zavarjanak, meg persze, hogy ne egyék a mágikus erőmet, és nekivágtam az útnak, hogy eljussak a barlanghoz.
Az ajtóban tett észrevételeim azonban csúnyán cserben hagytak, és bizony a hóvihar, melyet a felhők hoztak már a nyakamon volt, én pedig még csak az út nagyjából felét tehettem még csak meg.
- Így nem fogok odaérni ahhoz a rohadt barlanghoz! – mérgelődtem, ugyanis tisztában voltam vele, hogy egy ilyen helyen az elemekkel nem érdemes ujjat húzni, mivel biztos lehet benne az ember, hogy ő húzza a rövidebbet.
Ettől függetlenül töretlenül haladtam előre, hiszen ha visszafordultam volna se nyertem volna semmit, révén, hogy félúton voltam, amikor is megpillantottam egy házikót. Nem volt túl nagy, és ráadásul egy lélek sem volt se benne sem pedig a környéken, de mivel a hó már szakadt, az idő pedig részben a viharnak is köszönhetően már eléggé sötétté vált, így eldöntöttem, hogy benézek egy kicsit a házba. Odabent egy rendesen berendezett kis épületet találtam. Volt ágynemű, kandalló, étel, ital, meg meleg ruhák is, de odabent sem volt senki, és a tűz sem égett, noha hideg volt.
Eldöntöttem, hogy az éjszakára meghúzom magam ott, és ennek megfelelően tüzet is raktam, reggel pedig tovább indulok a barlang felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Szomb. Jan. 19, 2013 8:33 pm

Amikor Kao benyitott a szobába, Kaori már a kis öregember íróasztalával szemben ült, és úgy tűnt, már el is kezdték a beszélgetést. Trevors azonban Kao érkezésére abbahagyta az éppen csak elkezdett mondanivalót.
- Üdvözlöm, miben segíthetek. Talán ön is a munka ügyében érkezett?
- Igen. A hirdetésük igen figyelemfelkeltő volt.
- Oh, akkor foglaljon helyet kérem, és máris nekilátok a feladatuk elmagyarázásának. - Az öreg megvárta, amíg Kao leült vele szemben, majd neki is látott volna a mondandójának, azonban valami láthatóan megzavarta. - Elnézést?
- Csak nyugodtan, mi már ismerjük egymást. - Kao újra Kaorira nézett, akinek az arca rezzenéstelenül meredt Trevors felé. - Azt hiszem egy kis problémánk is van, de ez nem fogja zavarni a munkánkat. - Trevors, kissé zavartan ugyan, de végre nekilátott elmesélni a történetét, amit Kao csak halványan tudott volna felidézni a legjobb esetben is. Persze azokat a részleteket, amikor Kaori kérdéseire reagált az öregúr jobban felfogta, e végül is örömét lelte abban, hogy Kaori újra látta. Az a játék amit a lány játszott vele, még ha őszinte is volt a nemtörődömsége, türelemjáték volt, amiben Kao mindig is jó volt. Amiben soha nem volt jó, az érzelmei kezelésében, pedig szintúgy csak Kaori volt az, akit valaha is beavatott. Az újra szemei elé került nő tehát most, annyi változással teli hónap után, teljesen más dolgokat vont elő benne, mint annak idején. Érdekes dolgokat, amik ezúttal felfedezésre, és nem óvatosságra sarkallták volna...

- Már elnézést - szólalt fel Trevors, amire Kao is felnézett, és enyhe érdeklődéssel vizsgálta a paprikavörös arcot az öregen. - Már meg ne zavartassa magát, de éppen elmondanám maguknak a feladatukat. A kisasszonyt is zavarja a maga tolakodása, nem veszi észre? - Kao Kaorira nézett, akinek mindtha egy kis pír jelent volna meg az arcán, mire Kao egy enyhe mosolyt növesztett az arcára. Ekkor mászott elő Kuudo, láthatólag reagálva arra, hogy Trevors újabb monológra készült. Kao, érezve Kuudo aurájának változását, felegyenesedett Trevor előtt.
- Minden részletet visszamondhatok, ha kíváncsi rá; Hoarfrost hagyományaitól, a mostani favágás részleteiig, vagy akár a legendákról, és az állítólagos démonokról, az aggodalmaikról... De erre nem kellene, hogy szükség legyen. Maga Hoarfrosti, nem? Tudnia kellene, egy mágus akkor cselekszik amikor kell, és a tettei mögött több van, mint ami látszik! - Trevorst megütötte a változás. A Kaoból áradó energia elárasztotta a szobát és elnyomott minden mást, amire Trevors egyelőre csak pergő izzadsággal, illetve a székébe visszahuppanással tudott reagálni. Egy pár másodperccel később, amikor Kao újra visszahúzódott, Trevors megigazította a nyakkendőjét, és meg is szólalt volna. A feszültsége és felháborodása ki is ült az arcára.
- A feladatát megoldjuk. Remélem, hogy azért a beszélgetésünkből is tanul majd valamit.
- Rendben, rendben - mondta ingerülten az öreg, és elővett egy térképet a fiókjai egyikéből. - Itt van a tábor helye, az embereknek itt kellene lenniük, de ahogy az ott járt asszonyok mondják, senki sem volt a környéken sem. Hozzák vissza a fiainkat kérem! - Az utolsó szavakat, habár még mindig mérgesnek látszott, már Kaorihoz intézte, és reménykedő pillantása a lányt célozta meg őszintén, miközben Kaot elkerülte.

Pár perccel később, már a falu határához közeledve Kao még mindig nem tudta, hogy miként csikarjon ki valamiféle reakciót Kaoriból, de figyelt. Figyelte a lány minden mozdulatát. A lábai mozgását, a léptei hosszát és a taposása szilárdságát, a combjai vonalát, a lábaiban megjelenő erőt a vonalakon, a csípőt és a derekat, a lengésüket, az elrejtett mellek körvonalait, a nyakat, amiken a szirtek ki-kirajzolódtak a lány kifejezéseit is tükrözve, majd újra az arcot, és a tekintetet, ami azonban minduntalan kerülte őt.
Kao nem szólt. Várt. Tudta, hogy a konfrontáció eljön majd, de remélte, hogy nem túl későn. Azt is tudta, hogy van vonat, amit kell menni hagyni anélkül, hogy felkapaszkodna rá. De egyelőre nem érezte úgy, hogy ezen gondolkodnia kellett volna. Az út ebben az elmélyült kutakodásban telt, így Kao a véletlenekre, vagy inkább Kuudora bízta magát, aki ezt könnyedén fel is ismerte magától is...
- Állj - szólalt meg hirtelen a kis madár, pár óra telt el, de Kao ebből vajmi keveset érzékelt igazán. Most, hogy Kuudo megszólalt, a világba körülöttük való belehuppanás kissé kényelmetlen érzéssel töltötte el. Alaposan körültekintett, mielőtt bármit tett volna, de ez nem változtatott azon, hogy nem talált semmi érdekeset a szemeivel. Csak az érzékeit zavarta valami, de az is csupán az aurája legkülső határain, mintha csak egy megfoghatatlan lappangás lett volna. Ha kicsivel is tapasztalatlanabb, vagy gyengébb lett volna, tudta, hogy nem fogta volna fel ezt az érzést sem. - Valami van tőlünk keletre. Talán fél mérföldre. Hatalmas, és mozog... - Kao és Kaori egy pillanatra "óvatlanul egymásra" összetekintettek, amit kellemetlen pillanatok követtek, de nem volt idejük gondolkodni a dolgon.
- Észrevett minket! Repül! - Kiáltott Kuudo, és felröppent visszafelé, a jóval mögöttük baktató Shasut és Lancet is értesítse. Kaori azonnal váltott az állásán, és Kao is látta, a lány teljesen képes volt eltenni az érzéseit a harc kilátásában. Valami tényleg változott. Persze ezen túl már ő sem gondolkodott, átadta magát a felvett reflexeknek, és a kezeihez tőrök csúsztak, amik a karjára záródó kristály-karvédőben találtak nyugalmat egyelőre. Egy utolsó pillantással még felmérte Kaori készültségét, majd felugrott, és a lábaira is rázáródó kristályt irányítva felrepült Kuudo magasságába, hogy végignézhesse, ahogy a baglya egy különösen erős Steelstone Spine lövedéket torpedóz a feléjük száguldó hatalmas szárnyas lény felé. Kaot a látvány kísértetiesen emlékeztette a sárkány termében látott csontvázra, de a velük szemben repülő lény koránt sem lehetett akkora, mint egy sárkány.
A faji kérdést azonban annyiban is hagyta, mert amit látott, az soha nem történt meg még: Kuudo keservesen visítva kilőtt acélkemény sziklalövedékét a közeledő lény egy ordítással megsemmisítette. Nem láthatta pontosan, hogy mi történt, de a hatalmas erejű becsapódást csupán egy a nyomástól szétroppantott porfelhő követte, amin egy pillanat múlva már át is repült a lény, és ha lehetett, csak még hangosabban üvöltött feléjük.
- Kaori, milyen utazó mágiád van? - Kao hangszínéből kiérződött a sietség, és az előző problémák idegensége. Ott és akkor már csak egy igazi dolguk és problémájuk volt...
- Egy biztos, hogy én repülni nem fogok. Az ég ennek a szörnyetegnek a játszótere, nekünk esélyünk se lenne. A fák viszont megvédenek, úgyhogy... futás! - Kaori szavaival árhuzamosan meg is indult, Kao társai pedig nem vártak Kao jelzésére, a háttérből előrobbanó Lance és Shasu azonnal felzárkóztak a csapathoz, azonban ez koránt sem lett volna elég. A szörnyeteg ami feléjük repült nem csak az égben volt uralkodó, hiszen az ereje révén akár másodpercek alatt elpusztíthatta volna őket és körülöttük mindent. A futás nem volt nagy segítség.
Kao gyorsan cselekedett, és a meglepetés elemi erejét helyezte szembe a nekik tornyosuló energiatömeggel: teremtetett a kezei közé több tucatnyi apróbb kristálypengét, majd teleportált, egyből a feléjük száguldó szörny szemei elé, és ott egyből szétengedte azokat és célzatlanul beletorpedózta a hatalmas lénybe, majd ugrott is tovább, vissza a társaihoz.
Miután visszavillant az előző pozíciójába a társait már csak éppen, hogy meg tudta találni a fák és a hófúvás látványában, ami viszonylag meg is nyugtatta. Az egyetlen élmény, amitől kirázta a hideg, az Kaori volt, aki visszafordult, és pillanatok alatt mellette teremve, valami furcsa mágiába kezdett.
- Instant hógolyó bombázás! - kiáltotta bele a hóviharba, és egyenest a szörnyeteg felé indított egy hóviharszerű hógolyóáradatot, ami pillanatok alatt fehérbe festette az egész környéket. Kao szemei kápráztak az idiotizmustól amit a helyzet adott, de ez nem zavarta, megragadta a mögötte álló Kaorit - átkarolta a hasánál - majd újra teleportált. Kaori az egészből valószínűleg csak annyit érzékelt, hogy Kao egy nagyon gyors mozdulattal messzire rántotta, méghozzá ki a hófelhőből, és újra felzárkóztak a társaik mellé.

A futásuk pedig egyre lanyhult, köszönhetően a szörny lemaradásának, amit az egyre távolodó üvöltések jeleztek. Úgy tűnt a közbelépésük sikeres volt, és képesek voltak megállítani még egy olyan iszonytató bestiát is, mint amivel az előbb találkoztak. Kao egy pár pillanatra a kezeire nézett, és a fejében megjelent a gondolat - azokban a hetekben nem elsőként - hogy azokban a kezekben rejtőző felelősség már koránt sem a régi...
- Nézzünk be az egyik házba - szólalt meg Kaori a csapat frontján, és valóban: mialatt Kao elmélyedt kissé a fák közül előbontakozott a tábor amit kerestek. A csodálkozás gyorsan múlt, majd a lányt és a szavait követve végül mind bementek az egyik nagyobb házba...


A hozzászólást Rouuro Kao összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 17, 2013 8:24 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Shiina Kaori
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 147
Aye! Pont : 5
Join date : 2010. Oct. 09.
Tartózkodási hely : Keleti peremvidékek

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 5
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Szer. Jan. 23, 2013 1:37 pm

~ Úgy tűnik követett... ~ morogtam magamban, amikor észleltem Kao jelenlétét. Roushi az ölembe ugrott, és megnyugtató dorombolása segített kirekeszteni a férfi hangját a tudatomból. Trevors zavara érezhető volt, ám Kao megpróbálta megnyugtatni, így végül az idős ember nekilátott elmagyarázni a részeteket. Mivel nem akartam rossz benyomást kelteni az öregben, feltettem neki néhány kérdést a részetekkel kapcsolatban, s közben minden erőmmel azon voltam, hogy kizárjam a környezetemből Kaot.

- Már elnézést - szakította meg a feladat részletezését Trevors, és Kaora szegezte tekintetét. - Már meg ne zavartassa magát, de éppen elmondanám maguknak a feladatukat. A kisasszonyt is zavarja a maga tolakodása, nem veszi észre?
Egy pillanatra talán elvörösödtem, hiszen ki ne pirulna el, ha valaki őt stírölné a tekintetével. A szemem sarkából láttam, ahogy valami pici, madárszerű lény mászott elő Kao zsebéből. ~ Hát az ő tojása is kikelt? ~ gondolkoztam el, ám az emlékek sodrásának már nem engedtem. A szoba hangulata egy pár pillanatra megváltozott, ahogy Kao felegyenesedett Trevors előtt. A férfi megrémülhetett, hiszen Kao valami egészen erőteljes változáson ment át ezalatt a kevés idő alatt, és olyan arcát mutatta, amit eddig még előttem is rejtegetett. ~ Előttem is? Mit gondolok... hiszen sosem volt velem őszinte. ~ jutott eszembe hirtelen, és újra megkeményítettem a tekintetem.
- A feladatát megoldjuk. Remélem, hogy azért a beszélgetésünkből is tanul majd valamit. - hallottam Kao hangját, ahogy a verejtékező férfihez beszélt.
- Rendben, rendben - válaszolta kissé idegesen Trevors, majd egy térképet nyújtott felénk - Itt van a tábor helye, az embereknek itt kellene lenniük, de ahogy az ott járt asszonyok mondják, senki sem volt a környéken sem. Hozzák vissza a fiainkat kérem!
- A küldetést végrehajtjuk, a csapatmunkával nem lesz gond mert ismerjük egymás képességeit, és erejét. A lehető leghamarabb az eltűnések végére fogunk járni, ebben biztos lehet. - válaszoltam kissé túlságosan is kimérten, majd Roushit leraktam magam mellé, és az öregre visszafordulva még küldtem neki egy biztató mosolyt - Számíthat ránk!

Utunk a térkép utasításait követve hosszú volt, fárasztó, és mindeközben zuhogott a hó. Ha a mágikus köpeny nem véd, már rég megfagytam volna. Roushi egy ideig élvezte a havat, bolondozva ugrándozott benne, hol elsüllyedt, hol pedig előbukkant a vastag takaró alól, de egy idő után már rajta is meglátszott, hogy szívebben bújna fedezékbe. Kao nem szólt semmit s én is némaságba burkolóztam, így csak a hóvihar szele, s a lábunk alatt ropogó ágak hangja törte meg a csendet.
- Állj - szólalt meg egy hang Kao irányából. - Valami van tőlünk keletre. Talán fél mérföldre. Hatalmas, és mozog...
Kao felé néztem, és tekintetünk óvatlanul is találkozott. Mindketten tudtuk azonban, hogy most cselekednünk kell, így nem volt idő a feszült pillanatokra.
- Észrevett minket! Repül! - kiáltott fel a kis bagoly, és a széllel küszködve elrepült visszafelé.
A fák között valami hatalmas, hófehér szörnyeteg repült felénk, de túl messze volt ahhoz, hogy rendesen kivegyem a körvonalait. Roushi idegesen bújt hozzám, és zavartan szaglászott; egy idegen, félelmetes bűz közeledett. Kao kristályburkot vont kezei, majd lábai köré, és kis szárnyas barátját követve ő is felrepült. Pár pillanatig egyedül maradtunk tigrisemmel, és az ösztöneim azt ordították, hogy ideje menekülnünk. Kaot és valószínűleg mögöttünk baktató társait, akiket Rou már a szaguk alapján beazonosított, azonban nem hagyhattam magukra a veszélyben; ez ellentmondott volna az elveimnek, és mindennek, amiben eddig éltem. Kao kissé sápadt arckifejezéssel jelent meg előttem újra, és eddigi némaságunkat félretéve megszólított.
- Kaori, milyen utazó mágiád van? - kérdezte.
- Egy biztos, hogy én repülni nem fogok. Az ég ennek a szörnyetegnek a játszótere, nekünk esélyünk se lenne. A fák viszont megvédenek, úgyhogy... futás!
Amilyen gyorsan csak tudtam, futásnak eredtem. Roushi tartotta velem az iramot, és Kao is szorosan a nyomunkban volt. A társairól egyelőre nem tudtam semmit, s csak reménykedni tudtam benne, hogy ők is épségben megússzák a kalandot. A térképet szerencsére már memorizáltam, ezért a tábor irányába próbáltam eljutni, hátha ott találunk valami menedéket. A szörnyeteg szorosan a nyomunkban volt, és csak egyetlen mágia jutott eszembe, ami egy kicsit visszatarthatná. Egyetlen mágia, amit egy karácsonyi viccnek is fel lehetne fogni. Hirtelen megálltam, majd megfordultam, és Kaot kikerülve szembenéztem a szörnyeteggel, aki olyan ötven méterre lehetett tőlünk.
- Instant hógolyó bombázás! - kiáltottam bele a hóviharba, és egyenest a szörnyeteg elé céloztam. Több ezer hógolyó zuhogott a szörnyetegre, s ahogy a vastag bőrpáncélhoz értek, szétporladtak, hófehér felhővé változtatva a területet. Az ordítás az egész területet bezengte, de mi nyertünk egy kis előnyt a zavarodottságából és nemsokára elértünk a szegényes, faházakkal teli, fákkal védett táborba.

- Nézzünk be az egyik házba. - mondtam, mikor már elhaltak a szörnyeteg sikolyai. A veszély azonban még nem múlt el, biztos voltam benne, hogy a nyomunkban van, s Kao arcáról is ezt az aggodalmat tudtam leolvasni. Bólintott, majd egy nagyobb, masszívabb külsejű házba nyitottunk be. A kamra tele volt élelemmel, kényelmesnek tűnő ágyak álltak ott használatlanul, vastag takarókkal fedve, s egy nagy kályha volt a lakás közepén, mely mellett száraz tűzifa várt arra, hogy begyújtsák, az otthon melegét adva a lakásnak. Roushi ösztönösen a kályha mellé telepedett le, de most még nem gyújthattuk be, hiszen a szörnyeteg azonnal észrevenné a füstöt, és valószínűleg pillanatok alatt lerombolná a falusiak kemény munkával megépített házát. Köpenyemet levetve ültem le tigrisem mellé, és egy száraz törölközővel, amit a házban találtam, és elkezdetem megdörzsölgetni puha bundáját, hogy legalább ne teljesen fagyjon át.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Cana Alberona
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 546
Aye! Pont : 8
Join date : 2011. Apr. 05.
Age : 31

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Hétf. Márc. 04, 2013 5:56 pm

Sajnos nem sokáig élvezhetitek a házak melegét, ugyanis kis barátunk nem hagyott fel az üldözésetekkel. Hatalmas, kisebb hóvihart kavaró szárnycsapásokkal száll le a tábor fakunyhói között, és kitűnő szaglását bevetve, keresni kezdi a területére betolakodókat, vagyis titeket. a legközelebbi házhoz lép, körbeszaglássza, beles az ablakon, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nem üres, elüvölti magát. Elsöprő erőket szabadít fel, így megfosztva a kunyhót a fél tetőtől. Rohandar nincs szerencséd, téged kelt fel legszebb álmodból, már ha aludtál egyáltalán. Hamarosan a másik csapat is kénytelen kivenni a részét a küzdelemből. Menekülni nem nagyon van hova, a lény hazai terepen mozog, titeket pedig még a hóvihar is gátol. Életre-halálra szóló küzdelem kerekedik egy csapásra, ahol mindenki (csatlósok, familiárisok) erejére szükség lesz, ha felül akartok kerekedni a fehér sárkánygyíkon. Csakis összehangolt csapatmunkával élhetitek túl ezt a szerencsétlen találkozást.

Egy szép harcot kérek tehát, amiben minden ütőkártyátokat bevetitek! Rátok bízom, hogy a végén megölitek a lényt, vagy hagyjátok elmenekülni, amikor rájön, hogy nincs esélye.

Postotok a harc végével, sebeitek „nyalogatásával” záruljon!

A Blizzardvern leírása, ha szükségetek lenne rá. Smile

_________________

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 839
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Vas. Márc. 17, 2013 6:24 pm

Odabent már javában lobogott a tűz, amikor furcsa hangokra lettem figyelmes.
- Áh, biztos csak a szél. – hagytam figyelmen kívül, ám a hang egyre jobban erősödött.
Aztán a háztól nem messze egy puffanást hallottam.
- Remélem nem lavina, mert akkor ráfáztam. – gondoltam, majd elheveredtem az ágyon, ugyanis nem éreztem veszélyben magam, hisz ha valóban hó zuhatag lett volna, már rég eltemetett volna.
Viszont ami ez után jött, már nagyon nem volt ínyemre. Az egyik ablak előtt egy óriási fehér szárny terpeszkedett el, egy másikon pedig egy fej kandikált be.
- Na neee… ugye nem! – tágult ki egyre jobban a szemem, de a választ sajnos tudtam.
Odakint egy Blizzardvern tornyosult, majd egy eget rengető üvöltés kíséretében kissé megbontotta körülöttem a házat, ami annyit jelentett, hogy a tető jó része és a felőle eső fal egy darabja szó szerint elrepült tőle.
- Ez nem az én napom. – gondoltam lehangoltan, de nem volt mit tenni.
Tisztában voltam vele, hogy egy ilyen szörnyeteg elől nem lehet csak úgy elmenekülni, ha pedig komolyan elkap, akkor az lesz az utolsó, ami életemben történni fog velem, így elővigyázatosabb lettem, és azonnal felvérteztem magam a tornádó erejű szelemmel, a Storm Mail-lel, ami máris növelte az életben maradási esélyeimet.
- Most, vagy soha! – szántam el magam az első támadásra is, melynek a fejét szemeltem ki, remélve, hogy még nincs tisztában azzal, hogy hol vagyok és hogy mire készülök.
Azonban ez nem így volt, mintha csak számított volna rá, felém harapott, így a rohamommal inkább magammal szórtam ki, sem mint vele. Csak centinken múlt, hogy el tudtam kerülni a borotvaéles fogait, és utána sem tudtam fellélegezni, mert már röppent is és ismét szembefordult velem.
Ugyan már láttam ilyen sárkánygyíkot, hisz a mesteremnek volt egy, mint háziállat, de nem sűrűn mutatta magát, és soha sem próbáltam meg konfrontálódni vele, így fogalmam sem volt, hogy mire képes. Azzal azonban tisztában voltam, hogy a pikkelyei jó pénzt érnek, így nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy profitáljak kicsit.
A következő pillanatban viszont sarokba szorított a fenevad, és megint csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy a harapását ki tudtam védeni, és hogy a karmos lábai sem sebeztek meg, viszont a farkával már nem számoltam. Az izmos, már-már végtagnak tekinthető tömeg, mint egy buzogány sújtott nekem. Jobb oldalról érkezett a csapás, és még a viszonylag erős védelmemen keresztül is úgy éreztem, hogy szilánkokra töri a csontjaimat, az ereje pedig akkora volt, hogy könnyedén tovább röpített, egészen egy másik házig, ami a közelben volt, és ott a tetőn landolva, s azt átszakítva a padlóra huppantam egy adag törmelékkel magam alatt, és hulló dolgokkal, amik utánam értek le.
Eléggé sajgott mindenem, ellenben megnyugodva nyugtáztam, hogy nem tört el semmim, vagy legalábbis minden végtagom mozog, és ami szintén nem volt utolsó szempont, hogy egy pár pillanatig megszabadultam a gyíktól.
Ellenben ez is csak múló fellélegzés volt, mert alig telt el pár szemvillanás, és a behemót máris a tetőről nézett le rám.
- Neki kellett menned, mi? Tudsz te érzékelni egyáltalán? – hallottam egy hangot, és ekkor vettem csak észre, hogy bizony nem vagyok egyedül.
Tavara volt ott, mögötte társaivan, Lance-szel, az alakváltóval, Kuudo-val, és azzal a lánnyal, akit a kocsmában láttunk.
- Óh, hello Tavara és... többiek! – köszöntöttem őket, majd talpra álltam. - Ezt majd később, most inkább segíthetnétek. – váltottam gyorsan.
- Ehemm... azt hiszem minket követett... - mondta a lány némileg vontatottan. - Nincs más választásunk. – osztotta ő is a véleményem.
Mindeközben a tetőn lévő bestia kezdett egyre hevesebben mocorogni, ami azzal a nem túl biztató hírrel kecsegtetett, hogy a maradéka is le fog szakadni a fedélnek, amit Tavara csatlósai is észrevettek, és kiiszkoltak az ajtón.
- Érdekes, bár lehet, hogy hatásos reakció. – villant át az agyamon. - Na, most segítetek, vagy nem? Mert őkelme nem fog ránk várni. – sürgettem a még mindig csak ácsorgó mágusokat.
- Érezned kéne az erejét. Túl erős hozzánk... – tiltakozott régi már-már cimborám.
- És akkor inkább hagyjuk, hogy megegyen minket? - méltatlankodtam. - De igazad van, feljebb is kapcsolhatnánk. – mosolyodtam el, hiszen közülük még senki nem tudhatta, hogy mire is célzok.
- Remélem tudod, hogy én már rég nem lennék itt, ha nem lenne társaságom? – vetett egy futó pillantást a mellette álló lányra, amiből én azonnal levontam a következtetéseimet.
- Jaja, majd később dumálunk Rómeó, most nincs rá idő! – tereltem, és bevetettem a Dark Écriture: Darkness-t, melynek következtében a testem elkezdett átalakulni, és fokozatosan egy démonhoz váltam hasonlóvá, viszont kárpótolt a csajoknál nem egészen előnyös külsőért az, hogy a varázserőm és vele együtt a pusztító képességem nagyban megnőtt, ami kombinálva a széllel, mely még mindig körülöttem tekergett, egész jókötésű emberkévé alkotott.
- Chi. – hallottam valami fura véleménynyilvánítást a kolleginától is, aki közben kardokat idézett.
- Azt hiszem, hogy akkor nincs más választásom... Kuudo! – adta be a derekát Tavara is, és utasította a baglyát, aki azonban habozott.
- Biztos? - kérdezett rá a levegőből.
- Egy titok, vagy az életünk?
Erre már nem tett semmit a madár, csak elrepült.
- Mennyi idő kell a madaradnak? – kérdezem, ugyanis arra számítottam, hogy valami nagyobb dobásra készül.
- Már kész van. Megint te leszel a front? – felelte Tavara.
- Én benne vagyok, bár akkor lehet, hogy felveszek még egy páncélt. - mosolyogtam sejtelmesen.
Élveztem az új szerzeményeimet, a Dark Écriture technikák ugyanis eléggé nagy pusztítóvá tettek, és lecsökkentették a sérüléseim esélyét is.
- Ahogy akarod. Kaori! - szólalt meg keményen régi cimborám.
- Hm? – nyögte válaszként.
- Maradj kívül a harcon, és keress lehetőségeket, hogy bevidd a támadásaidat. – eztán ismét rám nézett. - És ügyelj, hogy Rohandar hatótávján is kívül maradj... – tette hozzá. - Ha jól sejtem ez az erőnövekedés igen nagy nyomokat fog hagyni az erdőn körülöttünk, Rohandar?
- Elég a beszédből! - kiáltott dühösen a lány. - Támadásba lendült! Great Crescent Slash! – szakította félbe a csevejt, melynek ideje alatt már megunta a bújócskát a sárkány, és valóban nekünk támadt megint.
És ami figyelemre méltó volt, hogy nem csak dumált, cselekedett is, ugyanis egy szép kis sugarat lőtt a kardjából a lényre.
- Oké! Darkness Breath! – csatlakoztam én is a bulihoz, és nekivágtam a kezemben teremtett lövedéket.
A hatás természetesen nem maradt el. A szörnyeteg, aki éppen felénk rohamozott, hátrarepült a robbanás erejétől, és én is megtántorodtam, s csak a pajzsomnak volt köszönhető, hogy nem sebesültem meg. Ez viszont nem volt igaz a házra, ami jóformán az alapokig lepusztult a lökéshullámtól, s csak itt-ott maradt meg egy-egy darab fal.
- Na, elkaptuk? - próbáltam kikandikálni a porfelhőből, amit keltettem.
Mintha csak nekem akarna segíteni, a látómezőm útjából a Blizzardvern egyetlen szárnycsapásának segítségével elfújta a törmeléket.
- MOST! – hallottam közben Tavara kiáltását, és az éppen emelkedésből lecsapni készülő behemótot kőtöltetek találták fejbe, melytől jól észrevehetően elbizonytalanodott és már csak úgy vaktában zuhant felénk.
- Ez nagyon nem kóser! – gondoltam, s még mielőtt a kis aranyos nagyjából azon a helyen földbe vágódott volna, ahol én álltam, elillantam onnét, kihasználva a Shadowstep-et, és az egyik környező fa árnyékára ugrottam.
- Tsh.. a pikkelyei erősebbek egy páncélnál is... – hallottam közben a kardos nőszemély hangját.
- Akkor törjük fel, mint a tojást! - indítványoztam, és hozzá is kezdtem ennek demonstrálásába.
A Double Capriccio-hoz folyamodtam segítségért, és nagy erőt beleadva két ponton is megkezdtem a fúrást, ami szemmel láthatóan nem volt ínyére a hüllőnek, ugyanis fájdalmasan és fülsiketítően visított fel. Azonban igaz, hogy az áthatoló mágia lehetővé tette, hogy lassan feltörjem a kőkemény pajzsot, mégis sok erőmet felemésztette, ami viszont nem volt túl előnyös. A csapásom nyomán pedig a közben feltápászkodó szörnyön két helyen is megnyílt az út a pikkelyei alá, ott, ahol a fekete sugarak felnyitották őket.
- Nos, a gyenge pontjai már el is készültek, lehet támadni! – mondtam, miután eloszlott a lövedékem, s bevégezte a célját.
Erre Tavara reagált elsőként, és a még mindig a felkeléssel bajlódó dög pofájába küldött kristálykardokat, melyeket, mint a rendes kard, a kezében forgatott, de úgy tűnt, az ellenfelünket nem nagyon hatja meg, mert azonnal a mágus felé kapott borotvaéles fogaival, aki ennek láttán inkább vissza is vonult.
- Ne oda te agyatlan, ott nem érsz célt! – mérgelődtem, majd ismételten egy jókora, tömör sötétségből álló gömböt teremtettem a kezemben, és elhajítottam nagyjából a sebesülésre célozva, amit az imént ejtettem, de a távolságból és a mozgásokból adódóan nem volt valami hatásos a becsapódás, s az azt követő robbanás.
- Empower weapon! Weapon moving! - hallatszott a varázsszó a lánytól, ki eddig még nem sokat tett, majd egy fényesen izzó penge hasított bele a szörnyetegbe, ott, ahol széthasítottam a védelmét.
- A szemét célzom, hogy előnyünk legyen. – közölte közben kristály úrfi az iménti kérdésemre a választ, majd megint elvillant.
- Távolról necces a célzás, szóval azt hiszem, hogy jobb lesz közelebb menni. - jegyeztem meg inkább magamnak, se mint a többieknek, ellenben tisztában voltam a kockázattal is.
Ugyanis ha kisebb lesz a távolság, akkor nem csak hogy azzal kell számolnom, hogy a bestia is könnyebben céloz meg engem, hanem azzal is, hogy a saját támadásaimmal szembeni is védekeznem kell. Ezen felül, mivel az erőm is fogytán volt, így kénytelen voltam további erősítést bevetni, és magamra írtam a Dark Écriture: Absolute Shadow-t. A tömör sötétségből álló páncél azonnal megjelent körülöttem, magával hozva a varázserőm növekedését is, s lehetővé téve egy újabb támadás bevetését, ami nem volt más, mint az Electric Shockwave.
Nekiiramodtam a vadállat felé, s be is vetettem az elektromosságot, mely rövid időre le is bénította, ahogy azt reméltem, bár sajnos megsebezni nem igazán tudta.
- Most ha minden igaz, egy darabig nem tud mozogni, szóval mindent bele!! – kiáltottam.
A hölgy vette az adást, és újabb vágásokat küldött a lebénult állat felé, továbbra is a gyenge pontokat célozva.
- Kao, hol vagy már? – ordította, mire megjelent Tavara a gyík fejénél, és megragadta annak a fülét, vagy nem is tudom minek lehetett nevetni azt a kiálló izét a feje tetején.
A lényeg, hogy megkapaszkodott, és egy jókora kristálypengét idézett a másik kezébe, melyet belemártott a hatalmas szemgolyóba, ezzel fél szemére megvakítva a mocskot, aki kikergetett a házamból.
Én sem akartam rest maradni, így megint csak a Darkness Breath-et vetettem be, ellenben most egymás után hármat is. Ez persze egyúttal azt is jelentette, hogy magamat is megtámadom, de a kettős védelmi burokkal nem vártam túl sok sérülést, és igazam is lett. Egy-két karcolást ugyan szereztem, de semmi számottevő, ellentétben a szárnyas fenevaddal, akinek kifejezetten fájdalmat okozott a tortúra. A behemót elkezdett feltápászkodni, és dühösebb volt, mint valaha, annak ellenére, hogy milyen nagy erőket fektettem bele a csapásba.
- Szeretnénk, mint háziállat, vagy inkább futamítsuk meg? - kérdeztem sunyin mosolyogva, ugyanis a szótáramban a háziállat azt jelentette, hogy kifilézzük és gazdagok leszünk a pikkelyeiből, amikért szép kis summákat osztogatnak a feketepiacon.
A Blizzardvern pedig azon a véleményen lehetett, hogy ő akar minket kicsontozni, mert nagy nehezen végre összekaparta magát, és ahelyett, hogy engem vett volna célba, aki a legközelebb voltam hozzá, Kaori felé indult meg. A lány mögött viszont ott állt Tavara, és valamit mondott is neki, bár nem hallottam, hogy mit a mellettem elhúzó és üvöltő sárkány miatt, majd eltűntek, miközben az égből ismét a kőtorpedók érkeztek, egyenesen a mocsok fejére.
- Remélem, hogy nem léptek le és hagytak itt a lekvárban, mert ha igen és netán túlélem ezt, akkor tutira számolok velük ezért! – gondoltam mérgesen, mivel, noha már fél szemére vak volt, és le is volt már gyengülve, egyedül még sem sok esélyt láttam magamnak a fehér rémség ellen. – De valamit azért tenni kéne. – határoztam, és a Shadowstep-pel egy előtte lévő árnyékra ugrottam, hogy jobb pozícióba hozzam magam.
A gond már csak az volt, hogy nem nagyon tudtam olyan mágiát bevetni, amivel arra számíthattam, hogy az eddigieknél jobb eredményt érhetek el, így végül mindössze egy Bone Spirit-et dobtam felé. A zöld energia akadálytalanul repült felé, és a rusnyaság meg sem próbálta kikerülni, így simán el is találtam. Ennek viszont én ittam volna meg a levét, ugyanis a fájdalom, melyet a varázslatom okozott, hatalmas, tátott szánú üvöltésre késztette a riválisom, és minden bizonnyal ezt követően kamatostul megpróbálta volna visszaadni a kapott kínokat, de erre szerencsére nem került sor, mert a bömbölésre befutott Tavara és vele a lány és Shasu is.
A semmiből bukkantak elő, egyenesen a tátott állkapocs fölött, és ahogy előjöttek, az alakváltó és a kardos menyecske belepottyantak a sárkány szájába, ami nem ki meglepetéssel töltött el.
- Azt a rohadt, ilyet sem lát mindennap az ember! - bámultam röhögve, ugyanis még mielőtt elnyelte volna őket a torok, Shasu egy szép nagy cápává változott, a kisasszonynak pedig egy kard jelent meg a kezében, így feltételeztem, hogy van valami tervük is, ha más nem az, hogy befejezik a fogócskát és inkább szembenéznek a halállal.
- De mostantól csak a fejére koncentrálunk. – szólalt meg a következő pillanatban a hátam mögül a teleporter. - Elég ha összezavarjuk, és nem hagyjuk, hogy magára figyeljen. A többi már az ő dolguk...
- Rendben, de nem tudom, hogy mit szórjak neki, hogy ne nagyon zavarja a… többi részét. – problémáztam, mivel nálam a mindent vagy semmit alapú taktika volt a befutó.
- Ez a rész nem érdekel, Rohan, de ha bajuk lesz, rajtad verem el... – fenyegetőzött.
- Nem vagyok benne biztos, hogy menne. – gondoltam, de nem mondtam semmit, hanem úgy tettem, ahogyan kérte.
Nem is figyelve másra, gyorsan megint árnyékdimenzióba ugrottam, és pozícióba hoztam magam, hogy felőlem legyen a dög még megmaradt szeme. Ezt egy vakító villanás követett, melyet én keltettem, és bár nem szóltam róla Tavarának, reméltem, hogy van annyi esze, hogy nem néz bele. A szörnyeteg viszont belesandított, így egy rövid időre sikerült teljesen megvakítanom, amit az erdőből kivágódó nyílvessző be is fejezett, s véglegesített. Nem agyaltam rajta, hogy kié lehetett a lövedék, mert mindegy volt, ugyanis vonaglani kezdett a behemót, s a földre rogyott. Onnan pedig már csak egy pár pillanat kellett, és belülről felnyílt a hasa, és előbukkant belőle a két, belsőségekről bűzlő és ragacsos mágus, akik az imént elfogyasztásra kerültek.
- Zuhanyt... most... – mondta a fegyvermágus, nem ki undort sugárzó tekintettel, amit mindazonáltal meg is tudtam érten.
- Ha ezt előre tudom, hozok ennek az izének egy kis csemegét, és akkor békén hagyott volna. – morogtam halkan, hiszen a mester állatkája sosem támadott meg azóta, hogy vittem neki enni.
Igaz, még így is egészen olcsón megúsztam, hiszen csak pár helyről véreztem és nem számítottam sokkal több sajgó testrészre sem, mint amennyit már akkor is éreztem, ráadásul volt egy halott Blizzardvernünk is, amiért szép ki summát adnak a feketepiacokon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rouuro Kao
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 513
Aye! Pont : 7
Join date : 2010. Nov. 19.

Karakter információ
Céh: Újraszervezett Mágus Tanács (Hírszerzési Egység)
Szint: 8
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   Szer. Ápr. 10, 2013 3:53 am

Miután a szörnyeteg elől eltűntek, Kao és Kaori a többiekkel együtt bevették magukat a kihaltnak tűnő tábor egyik házába, ami csakúgy teljesen üresnek tűnt, mint bármi más a néptelen kis telepen. Kaozte a hívó érzést, némán nézte, ahogy a társai beszabadultak az egyik kisebb szobába, ahol elkezdték felforgatni a szekrényeket, valami meleg holmi után, aztán pedig Kaorira nézett; a lány a tigrisével az ölében ült a szobában, és egy lelenc töröközővel szárítgatta-melengette meg az ifjoncot. Kao érezte a hívogató érzést, és minden reális gondolata ellenére odament a pároshoz, és leült velük szemben.
- Gyönyörű állat - szólalt meg, majd mivel érezte, hogy igen sutára sikeredett a kezdeményezés, el is hallgatott. Kaori csak egy pillantást vetett az elő ülő Kaora, akit ez most már zavart. Eszébe jutott, hogy milyen jó is lett volna nőnek lennie a szakmájában. Lehetett volna még legalább egy halálos fegyverténye a többi férfivel szemben. Férfiból úgy is sokkal több volt a tevékenységi körében...
- Azóta, hogy kikelt, Kuudo rengeteget tanult. Talán túl sokat is. Gondolom a te tigriseddel is így van - préselte ki magából Kao, amire Kaori, szinte már irritáltan válaszolt.
- Ő még gyerek. Lassan tanul. - A válasz kifejezetten hideg és elutasító volt.
- Már ott tartok, hogy Kuudo hamarabb látja ha van velem valami. És hogy őszinte legyek, mostanában egyre inkább azt mondja, hogy folyton hibázok. És érthetetlenül cselekszem, meg furcsa a viselkedésem. - Kao csupán a sután elkezdett témából indut el, de közben már elege is lett a kétkedésből, és kimondta amit ki akart. - Amióta újra találkoztam veled.
- Értem. - válaszolta Kaori továbbra is hidegen. Kao tudta, hogy Kaori tényleg érti, és azt értette, hogy a nő neheztelt is rá, vagy ellenszenves érzésekkel volt iránta, a köztük feszülő kommunikációs fegyvert viszont, ami mindig a nőnek a kezében volt, viszont ki nem állhatta.
Kuudo meg a szavakat és a két ember kommunikációját látva úgy nézett Kaora, mintha csak egy külnösen ostoba civilre nézne. Kao érezte és ismerte a pillantást, és majdnem bele is vörösödött, de visszaerőszakolta a figyelmét Kaorira.
- Baj lenne, ha ezen túl nem hagynálak a tekintetemen kívül? Késői a kérdés, és a szándék, és ha elutasítasz... - Kao csak egy fé lélegzetvételt hagyott ki, de Kaori máris lecsapott. Talán ekkor érkezett el odáig, hogy kitörjön belőle valami?
- Akkor mi lesz? - A tekintet szúró volt, bár nem bántó. Kao viszont még ettől is megrendülni érzett legbelül. A gyengeség érzése egyre erősebb kétellyel és tehetetlen dühvel töltötte el, amiről tudta, hogy nagyon hamar másra kell majd váltania, ha nem akar értelmetlenül és ostobán belehalni egy hibába...
- Ha úgy akarod, akkor nem foglak zavarni. - Bökte ki végül, és félre nézett. Abban a pillanatban tudta magáról, hogy az átlátszónál is átlátszóbban kommunikált már. A lány valószínűleg csak a születésnapja dátumát nem tudta volna leolvasni a homlokáról, azt is azért, mert azt ő sem tudta.
- Feladatom van. Shirotsuméba tartok, utána pedig kelet felé fogok menni. Roushi, én, és az új mesterem, ha lehet így nevezni őt. Ez a mi utunk. - Kao végignézte a mondanivalót. Kaori szját, amint formálta a szavakat, és a nyakat, ami meg-megrándult néha a beszéd közben, és ismét csak elveszett a lány gyönyörűségében. Egy pillanat sem kellett, felsejlett benne az álom, amelyben Kaorival volt, és újra eszébe jutott, hogy milyen valóságos is volt minden az emlékezetében maradt érintés és érzés emléke. Néhány különösen mély emlék pedig már arra is rávette, hogy tényleg elvörösödjön.
- Ez sem igen, sem nem. Választ sem követelek, de ha nem adsz, akkor én is dönthetek. - Mondta, és várta a választ. Kaori akkori mondatai éppen eldöntötték kettejük lehetséges jövőjét, még ha ezt a lány nem is feltétlenül értelmezte így. Ez Kao döntése volt; látni akarta, hogy merre induljon tovább, mielőtt újra elindult volna az útján.
- Mindenki azt az utat járja, amit maga választ. Nincs beleszólásom abba, hogy a tiéd merre vezet. - Kaori, úgy tűnt, hogy teljesen átvette a megfontolt és tapasztalt szerepet, és ő oktatta ki Kaot, de ez a mondat még így is mosolyt csalt Kao arcára.
- Ez pont az, amit az én... Mesterem is mondott valamikor. - Emlékezett, hogy ezt ő is mondta már, és emlékezett Dawoonra, aki ezt neki mondta annak idején. Érdekes és cinikus egy játéka volt az életnek, hogy ez pont gy jutott vissza hozzá, annyi év, és annyi tapasztalat után, amikor ezt neki már rég élnie kellene... De! De éppen itt volt a vége a beszélgetésüknek. Kao döntött végül. Kaori nem ellenezte, és nem is tolta el őt. Valószínűleg így is volt mit ledolgoznia, és valószínűleg - több, mint valószínűleg - túlságosan is sokat késett vele, de legalább elkezdte végre.
"Egy döntéssel kezdődik minden" mondta Dawoon annak idején, "de a döntés nem attól lesz fontos, hogy meghozzák, hanem attól, hogy tettek is követik. A tettek teszik a döntést fontossá, egyáltalán megtörténtté, míg minden más, a tettek szimpla hiánya, a kifogások, a kitérés csupán meghazudtolása bármilyen kijelentésnek, ami egy döntés lehetett volna."
- A mestered minden bizonnyal... nálad megfontoltabb ember volt, aki ismerte tetteinek, és szavainak súlyát. - Ez volt az első, hogy Kaori végre szóvá is tette a neheztelését. Kaora tolta az ellenérzését, de ez akkor már jóleső érzés volt Kao lelkében. Úgy érezte a remény, még ha gyenge is, de ott van, és megbújik a sok leküzdendő egyéb lehetőség között.
- Az volt. Bár mivel le se tudott telepedni soha, ezt senki sem bizonyítja be ma - mondta és nevetett egy csendesen emlékezőt, majd folytatta, miközben felállt ültő helyéből. - Nekem van hol megragadnom, és van társam is. Igaz jóval később, mint azt egy ember várhatja az életétől. - Egy újabb zavart fejvakarás. - Bár az életem is minden volt, csak nem általános...


- Egy mágusnak sosem az - szólt még utoljára Kaori, és egy utolsó nyílt pillantást vetett Kaora, mielőtt a kettejük körüli feszült csend végre megtört.
A tető hatalmas ropogással és csörömpöléssel szakadt be, majd egy alak, ismerős érzést hozva zuhant be a szobába Kao mögött. Kaori meglepett pillantásából ítélve a meglepetés semmi jót nem jelentett, de ezt Kao is, pillanatok alatt felmérhette amikor megfordult. A szobába csapódott váratlan vendég egyértelműen Rohandar volt, valamiféle mágiával körülvéve, ami láthatóan nem engedett semmilyen törmeléket a testéhez érni. Kaot nem lepte meg túzottan a ltvány, viszont érezte a férfi erejét, ami már nagyobb volt mint az övé.
- Neki kellett menned, mi? Tudsz te érzékelni egyáltalán? - A neheztelő szavak félig-meddig voltak csak komolyak, de tény volt az is, hogy Rohandarról Kao elhitte volna azt is, hogy az nekimegy egy ilyen gyíknak például mert sokat ér valamilyen része...
- Óh, hello Tavara és... többiek! Ezt majd később, most inkább segíthetnétek. - Vágott vissza nem túl előnyösen Tavara feltápászkodva. A lényegre térve, és a szörnyetegre tekintve ismét, Kao is a megoldáson gondolkodott már.
- Ehemm... azt hiszem minket követett... - mondta Kaori kissé vonakodva. - Nincs más választásunk. - Kao fejébe a megszólalás hallatán egy sornyi újabb gondolat tolakodott, amik mind aggállyal és aggodalommal telítették a lány felől.
- Na, most segítetek, vagy nem? Mert őkelme nem fog ránk várni.
- Érezned kéne az erejét. Túl erős hozzánk...
- És akkor inkább hagyjuk, hogy megegyen minket? De igazad van, feljebb is kapcsolhatnánk. - Erős mellélövés, ahogy azt Kao már megszokhatta Rohandartól, megint nem sikerült átvenni az üzenetet, ezért pontosított is.
- Remélem tudod, hogy én már rég nem lennék itt, ha nem lenne társaságom? - Kao nem is tehetett róla, egy múó pillanatig hátratekintett Kaori felé, mire Rohandar azonnal kész volt cinikusan reagálni.
- Jaja, majd később dumálunk Rómeó, most nincs rá idő!
- Chi... - Kaori, akit a jelenet, és talán az előzőek csak idegesítettek, elővette a kardját, és feszülten kerülte a felé szálló tekinteteket. Kao lemondóan tekintett el, hogy aztán egy szívdobbanásnyi idő múlva újra a sárkánygyíkra tekinthessen.
- Azt hiszem, hogy akkor nincs más választásom... Kuudo! - A kis bagoly láthatóan tudta, hogy mi volt a dolga, mert azonnal felröppent, azonban egy pillanatra még megállt a levegőben, és nézett vissza Kaora, és szétszórta a tekintetét a többi jelenlevő között, mire a háttérből új zajok is előtörtek: Shasu éppen magával vonszolta Lancet kifelé a házból, és pár pillanat alatt eltűntek szem elől.
- Biztos? - kérdezett rá Kuudo nyíltan a levegőből, de Kao tekintetéből már látta is a választ.
- Egy titok, vagy az életünk? - Erre Kuudo egy egyértelműen sokat mondó tekintettel, miszerint neki lenne még más ötlete, elrepült az erdő felé. Kao is ismerte az ötletet, de jobbára a gyomra folytonos, és gyülekező szorítása tiltakozott ellene. Kao egy utolsó sóhajt eresztett ki, és közben kihúzta a rövid kardját a táskájából.
A változásokat ekkor érezte át igazán. Rohandar magára mondott egy újabb mágiát, és a teste éjsötét színekre váltott, az aurája pedig égetővé, erős nyomássá vált. Kaori eközben megnövelte a saját aurájának a szilárdságát, és látszott rajta, hogy nem igazán törődött többé a lényegtelen külvilággal.
- Mennyi idő kell a madaradnak? - Rohandar sürgetően kérdezett, a ház felé tornyosuló sárkánra nézve, de Kao megnyugtatta.
- Már kész van. Megint te leszel a front?
- Én benne vagyok, bár akkor lehet, hogy felveszek még egy páncélt. - Rohandar megint mosolygott, ami ebben az alakjában igen démoninak tűnt, és semmi jót nem sejtetett.
- Ahogy akarod. Kaori - szólalt meg keményen Kao, utalva arra, hogy már vége volt minden személyesnek.
- Hm?
- Maradj a harcon kívül, és készítsd elő a támadásaidat. És ügyelj, hogy Rohandar hatótávján is kívül maradj. Ha jól sejtem ez az erőnövekedés igen nagy nyomokat fog hagyni az erdőn körülöttünk, Rohandar? - A kérdés nyomán Rohandar csak tovább vigyorgott, Kaorit viszont láthatóan egyáltalán nem érintette meg a taktika, és türelmetlenül előre vetette magát.
- Elég a beszédből! - kiáltotta ingerülten, és széles mozdulatta lendítette alőre a kardját. - Támadásba lendült! Great Crescent Slash! - A szavakkal együtt egy jókora mágikus penge is elhagyta a kardot, és a gyík szárnyai felé süvített.
- Darkness Breath! - Rohandar is előrelendült, és az ordításával feketeséget ontott maga elé, majd amint a ház és a sárkánygyík közti tér megtelt az energiával, mindent szétvetett maga körül. A három mágus a körülöttük szétzuhanó épületet és a hatalmas hüllő kisebb földrengést okozó esését óvatosan meghúzódva vészelték át, majd újra felegyenesedtek a füstös-poros törmelékfelhő közepette.
- Na, elkaptuk? - Rohandar, mintha bármit segítene is, nyújtózkodott és körbeforgatta a tekintetét párszor, de sem így sem úgy nem látott meg semmit a környezetből, egészen, amíg fel nem támadt a viharos szél, és le nem nyomta a porfelhőt a hármas körül - csak, hogy mind a hárman rájöhessenek, hogy nem a szél támadt fel, hanem az ellenfelük rugaszkodott a magasba. A hatalmas szárnycsapások egyre magasabbra emelték, majd egy ordítással engedte el magát, és agyarait-karmait feléjük meresztve kezdett zuhanórepülésbe.
- MOST! - Kao kiáltására mindenki felkapta a fejét és rá néztek, azonban a harc nem ővele folytatódott: a zuhanó szörnyeteg fején a kiáltást követően sivító kőrakéták robbantak szét gyors egymásutánban, mire a zuhanó vad csupán ordítva, és a fejét rázva tudott már reagálni, a saját súlyát már nem tudta megállítani, és egy kiadós becsapódás volt várható. Kao itt lépett be a csatába: aktivált egy Egyenes Vonalat, és minden rejtőzés nélkül teleportált e, hogy kikerülje a sárkányt - és a mágia közben nem bírta levakarni magáról az érzést, hogy ott és akkor nyitotta meg a védelmét visszavonhatatlanul mások előtt, azzal, hogy a legutolsó titka kulcsát is nyílttá tette előttük.
Rohandar is mágiával kerülte a sárány zuhanását, az árnyékokba olvadt, majd egy pillanat múltán egy másik pontból röppent fel a becsapódó test fölé. Kaorit nem lehetett látni, de ő is hamarosan felbukkant a ház alapjain kívül, amikor a gík becsapódásának moraja eltűnt.
- Tsh... A pikkelyei erősebbek egy páncélnál is...
- Akkor törjök fel, mint a tojást! - indítványozta Rohandar, és kapva az elenfelük pillanatnyi helyzetével, annak hasa felé két sötét mágiát küldött el, amik perzselő érzésüket igazolva áttörtk a bestia pikkelyeit is.
- Nos, a gyenge pontjai már el is készültek, lehet támadni! - Lelkesült fel Rohandar, mire mindannyian támadásba lendültek. Kao újra teleportált, azonban ezúttal már a sárkánygyík pofájához, és egy jókora kristálykardot teremtve akarta azt beletorpedózni a szemébe, de az üvöltő szörny kicsapott a fejével, és menekülésre kényszerítette őt.
- Ne oda te agyatlan, ott nem érsz célt! - Szólt Rohandar azonnal, ahogy Kao ismét felvillant a társai között, és mintha csak bemutatná mi a célja, ellőtt egy újabb fekete mágiát az átfúrt has felé, amit Kaori követett is.
- Empower weapon! Weapon moving! - hallatszik a varázsszó és egy fényesen izzó penge hasít bele a szörnyetegbe, pont ott, ahol Rohandar feltörte a páncélt
- A szemét célzom, hogy előnyünk legyen - azzal megint elvillant, és hagyta a többieket a sárkány sebével foglalkozni. Pár épülettel odébb állapodott meg, és kivárta, hogy a társai újra lekössék a szárnyas figyelmét, és így még lehetősége is nyílt, hogy megfigyelhesse, amint Rohandar egy újabb erősítést aktivált magán.
A férfi körül tovább sűrűsödött a levegő, és a fekete aurájában újabb mágikus elemek jelentek meg, azonban a legnagyobb változás nem ez volt, és nem is az újra megnövekedő erőszint, hanem az, hogy Rohandar teljes magabiztossággal rohamozta meg a sárkánygyíkot egymaga is, és támadott, mintha csak egy mindennapi, felmérhető erejű ellenféllel harcolna. A kezei közt sötétlő gömb gyűlt, ami a sárkányhoz érve cikázó koromszínű villámokat szórt szét a gyíkon, ami némán rázkódott meg.
- Most ha minden igaz, egy darabig nem tud mozogni, szóval mindent bele!! - kiáltotta Rohandar, és már ő is egy újabb mágiára készült. Kaori közben újabb kardot idézett a kezébe, és újabb vágásokat indított a sárkány felé, viszont ez mind még mindig nem volt elég, és ki tudhatta, hogy a bestiát meddig tartja még Rohandar mágiája.
- Kao, hol vagy már? - Kiáltott Kaori, Kao viszont már mozgásban volt, így amikor az őt hívó kiáltás még visszhangot sem vetett, már felvillant a sárkány pofájánál, és annak a fülébe kapaszkodva, egy újabb kristálykardot megidézve, belelendült annak a szemébe, és mélyen beledöfte a kardját a hatalmas szemgolyóba. A sárkánygyík üvöltésben tört ki, és leszorította a szemét, amivel csak a benne levő kardot mozgatta tovább, miközben Rohandar újra aktiválta a mágiáit, és ezúttal pár veszélyes sűrűségű sötétlő gömböt lőt ki a sárkányra. Kao az utolsó pillanatban teleportált el a sárkány mellől.

- Szeretnénk, mint háziállat, vagy inkább futamítsuk meg? - kérdezte Rohandar, miután a hatalmas robbanások után alig látható sérülésekkel kiröppent a szörnyeteg mellől. Kao már az erdőben volt a társai mellett, amikor a gyík újra visszanyerte a saját akaratát a mozgása felett, és hirtelen üvöltve csapkodni kezdett maga körül. Az első ellenfele felé fordult, aki Kaori volt, lévén ő volt az egyetlen is, aki nem tudott gyorsan elillanni a környékéről.
A bestia már láthatóan nem volt teljesen magánál, a dühe és a vére vezette, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy ha nem vigyáztak volna, mindahányan belehaljanak, így Kaori sem maradhatott egyedül. A gyík pofáján azonnal újabb kőtorpedók csattantak és robbantak szét, Kao pedig közvetlenül Kaori mögött villant fel újra.
- Shasunak van egy ötlete, csak túl veszélyes egyedül - szólalt meg azonnal, és nyújtotta is a kezét a lány felé, aki nem is habozott a döntéssel. Egy villanással később már a fán landoltak, ahol Shasu, Lance és az általa idézett Sagitta, illetve kicsivel lentebb Kaori tigrise várta őket.
- Csak az alkalomra várunk - közölte igen sután Shasu - és Kao belevet minket a sárkánygyík szájába.
- Belülről szedjük szét a szörnyet? Tetszik az ötlet! - A lány vigyorára Shasut kivéve mindenki elmosolyodott; Kao csak később vette észre, hogy ő is átélte a bódult izgalmat egy pillanatra, azonban Shasu ezt a pillanatot is képes volt elbarmolni.
- A lényeg, hogy ha sikerül bejutnunk, kapaszkodj a a farkamba, hogy nehogy felöklendezhessen minket - Shasu nagyon elhatározott pillantását Kao elhomályosuló tekintete, és keze az arca előtt követte. Lance, a másik oldalon viszont leplezetlen röhögésben tört ki, Sagitta pedig csupán rákvörös arccal bámult el a semmibe mellette.
- A farkadat? - Kaori kétkedve nézett Shasura, miközben Kao már azon gondolkodott, hogy hogyan oldhatná fel a helyzet abszurd komikumát.
- Igen, a farkamat - kezdte volna, de Kao megfogta a mindkettejük vállát, és teleportált.
A teleportálás két lépésű volt. Először a magasba, magasan a csatatér fölé villantak, ahol Kao felmérte a helyzetet. A sárkánygyík üvöltött, és a körülötte elszáguldó Rohandar mágiájára válaszul csak újra és újra felordított tehetetlenül. Kao ezt a pontot választotta, és újra teleportált a többiekkel. A sárkány szája fölött jelentek meg, Kao pedig belehajította a furcsa párost a kitátott, bömbölő pofába, mielőtt újra továbbteleportált volna.

- Azt a rohadt, ilyet sem lát mindennap az ember! - bámult Rohandar a jelenetre, majd amikor Kao is megjelent, fültől fülig vigyorogva nézett rá.
- De mostantól csak a fejére koncentrálunk - szólalt meg Kao azonnal, Rohandar mögül. - Elég ha összezavarjuk, és nem hagyjuk, hogy magára figyeljen. A többi már az ő dolguk.
- Rendben, de nem tudom, hogy mit szórjak neki, hogy ne nagyon zavarja a többi részét.
- Ez a rész nem érdekel, Rohan, de ha bajuk lesz, rajtad verem el. - Rohandaron látszott, hogy volna még mit mondania erre is, de Kaot ez már nem érdekelte, csak a terv befejezésére várt de a sárkány túl veszettül vergődött ahhoz, amiben reménykedhetett. Belül bizonyára már állt a bál, így nem is akart hozzákezdeni komoly támadáshoz, és csak latolgatta, hogy mit tehet, amikor Rohandar támadásba lendült.
Nem volt nagy mágia, sem erős, azonban látszott rajta, hogy a gyík feje felé irányult és fényből volt, így Kao teleportált is, hogy jelezzen Lancenem és Sagittának. A hatást így már a fák közül látta, a vakító fény még több tíz méterre is erős volt, hát még a gyík mit érezhetett, amikor merevre dermedve tárta tágra a szemét, és csak céltalanul rángatta a pupilláját. Ez volt a pilanat, a túlvilági íj megpendült, és Sagitta nyílvesszeje egy elegáns ív után bele is csapódott a kimeredt szembe, ezzel teljesen lezárva a sárkánygyík utolsó világát is.


- Zuhanyt... most... - mondta Kaori, miután egy jókora vágás után kifordultak a gyomorból, tetőtől talpig vörös belsőségben és vérben tápászkodva. Minden választ meg is előzve, az egyik kellemesebb, és még épen áló ház felé vette a tocsogást. Kao segített neki a feltápászkodástól, Shasut viszont mindenki hagyta, hogy kikecmeregjen a félig nyílt testből, és a többiek után kullogjon.
- Ha ezt előre tudom, hozok ennek az izének egy kis csemegét, és akkor békénhagyott volna. - morogta Rohandar, akit láthatóan hosszú távon nem elégített ki, hogy a sárkányt nem ő végezhette ki, Kao szerint valamilyen mutatós parádéval, de mivel volt jobb dolga is, inkább azzal törődött.
A házban végül mindenki kivárta a sorát, Shasu, a legsötétebb hangulatban levő mehetett be elsőként Kaori után, majd a többiek is elintézték, vagyis lemoshatták a lemosni valót, és még eltölthettek egy kis időt a kényelmes kis házban, mielőtt tovább indulhattak volna...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)   

Vissza az elejére Go down
 
Vadászidény (Magánküldetés Kaori, Rohandar és Kao részére)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Küldetés] Hogy készítsünk babát?
» [Játékos Küldetés] A Kaszás Katakombája
» [Küldetés]Ezüstróka Vadászat
» [Játékos Küldetés] Legendák nyomában 1. rész: A vadászat kezdete
» Régi vadászház [Natan lakhelye]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Hoarfrost Village-
Ugrás: