HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)

Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Laxus Dreyar
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Nov. 11.

TémanyitásTárgy: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Dec. 22, 2012 12:06 pm

Az embernek ennie kell. Alapvető ösztön; hiánya hamar halálhoz vezetne. Mi a legegyszerűbb ellenszer ez ellen? Gyógyszer, kötések, kedves szavak? Rosszul gondoljátok. Kaja, étel, zaba. Reggeli, ebéd, vacsora. No, de az ételnek szeszélyes természete van: nem jön az csak úgy, ha hívod, nem lehet betanítani, hogy repüljön be a szádba, még, ha sült galambról is van szó, nem. Ezt bizony vagy magatok készítitek el, vagy másokat rávesztek, ami néha pénzbe kerül. Mivel kétlem, hogy akármelyikőtök nagy szakácsmester lenne (ki tudja), ezért a pénzzel történő megvesztegetés marad, ami még a boltosnál is beválik, ha élelmiszereket akartok venni. És honnan jön a pénz, kérdezitek? Munka. És honnan jön a munka? Céh. És ho.... Szóval ott álltok céheitek megbízatás táblájánál, és teljesen véletlenül, semmi felsőbb utasítás keze által, ugyanazt a papírt veszitek észre.
Mivel olyan kacifántosan, és retorikailag tökéletesen van megfogalmazva a felkérés, hogy itt ezt lehetetlen lenne visszaadni, csak a lényeget fogjátok megtudni, és tessék egy filozófusi retorikát odaképzelni a megvalósításba.
Egy távoli faluban, vagy városban, szövegből nem derül ki, nagy a pánik, legalábbis a vezetőség körében, ugyanis féltve őrzött kincsük, a Rubinkard, eltűnt. Már vagy évszázadokkal ezelőtt. Vagyis ez a kérés már évszázadok óta ott csüng, kérdezhetitek. Nos, nem, minden 5-10 évben küldenek új lapot. Sokan próbálkoztak, és vagy elbuktak, vagy megunták, vagy el se mentek rá. Mivel a pénz, amit oda felfirkantottak, nem kicsi, és az éhség nagy úr, ezért akár el is fogadhatjátok a felkérést. Ha nem így tennétek, akkor kaptok egy kör esélyt, hogy megváltoztassátok döntéseteket, miután egy teknőccel álmodtok, melynek a gigászi mása közeledik felétek távolról.
A falu, végül is, egy fél város: nem nagy, nem kicsi. A Waas rengeteg déli részén helyezkedik el, a hegyek, és a folyó között. A létesítmény, mint egy átlagos település; nincs semmi kiemelkedő, amit látnátok. Az emberek átlagosak, a házak átlagosak, a polgármester is átlagos, akit találjatok meg, és várjatok türelemmel, hogy fogadjon (fogadni fog).

Határidő: December 29. Szombat


A hozzászólást Laxus Dreyar összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 27, 2013 12:43 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Dec. 22, 2012 7:26 pm

Egy hónap telt el azóta. És ha valaki megkérdezné, hogy mit csináltam ez idő alatt, semmit nem tudnék válaszolni neki. Magamat kerestem, lábadoztam, gyógyulgattam, és a szélrózsa minden irányába mentünk Sho-val csak azért, hogy ne érjen utol minket senki. Talán a saját gondolataink sem, de főleg az enyém. Egyébként nagyon meglepődtem rajta, hogy ő milyen dacosan mellettem akartam maradni, sőt azt is, hogy szó nélkül hagyta azt, és ahogy szakítottam Atsuival. Tisztában vagyok vele, hogy valamikor ezt még visszakapom tőle, sőt azt is tudom, hogy talán nem lett volna szabad megtennem, de ennek már egyrészt utána vagyunk, másrészt már lehet az is túl sok lesz, hogy tud az archaiokról és hotrienekről, talán már így is túl nagy veszélybe sodortam.
- Nos? - kérdezte Sho, ahogy letelepedett a velem szemben lévő székre a szokásos helyünkön a nagyterem sarkában. Felemeltem a fejemet, és a szemébe néztem. Haja kuszán le volt engedve, ahogy szereti, ha nincs különösebb dolga, és így nem zavarja, ha szanaszét szállnak a tincsei
- Hogy kerül rád ez a nevetséges rózsaszín ing?
- Nem volt más. - hörpintettem egyet a poharamból.
- Hogy-hogy nem volt más?
- Reggel voltam a kollégium mosodájában, de valaki elrontotta az összes mosógépet, tegnap kivittem mindent, remélve, hogy ma reggelre kész lesz. Dontól kellett kölcsönkérnem ezt is, hogy ne fél pucéron flangáljak a céhben.
- Akkor reggel óta itt ülsz ebben a cuccban? Nagyon gáz, azt tudod, ugye? - megvontam a vállamat, nem igazán érdekelt a dolog. - Öltözhettél volna a megszokott szerelésedbe, úgyis eljött a napja, hogy kirángassalak a négy fal közül. - elengedtem a fülem mellett, remélve, hogy nem fűzi tovább a gondolatmenetet, és nem kell tovább hallgatom.
Már napok óta azzal nyaggat, és nem csak ő, hanem Don és Prue is, hogy újra talpra kéne állnom, rendben van, ha az ember nyalogatja a sebeit egy darabig, de azzal sosem lesz előrébb.
- Tudod mit, Gabriel? Felállok, odamegyek ahhoz a táblához és leveszem a legzsírosabb küldetést róla. Nem ülhetsz itt a seggeden egész hátralévő életedben. - emelte fel kissé a hangját, és közelebb hajolt. - Hibáztál, mindenkivel megesik, ember vagy. - már válaszra nyitottam a számat, amikor felemelte a kezét, jelezve, hogy nem fejezte be. - Szerinted büszkék lennének rád azok, akiket elvesztettél, ha látnák, amit csinálsz?
Nem szóltam. A lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van, de nem mertem újra belevágni, túlságosan féltettem őt is, és magamat is, és talán azokat is, akiket újra bajba sodorhatunk. És miközben ezen forgott minden agytekervényem, Sho már fel is állt, és le is lépett az asztaltól, s kisvártatva visszatért, de nem egyedül, és koránt sem csendesen. Ahogy odaértek az asztalhoz, Sho egy szó nélkül lecsapott az asztalra egy megbízást, de meg se néztem, először végigmértem az idegent.
Magas, tőlem pár centivel magasabb, vékonyka fickó volt az illető, első ránézésre a hosszú szőke haja tűnt fel, ami talán a dereka közepéig érhetett. Arcáról a feltűnően széles szájon kívül azt tudtam leolvasni, hogy talán egy kicsivel fiatalabb, mint én. Fekete nadrágot, és barna öltönyt viselt.
- Ő Gabriel va- - kezdett volna Sho bemutatni, de belefojtottam a szót.
- Csak Gabriel. - nyújtottam ki a kezemet az idegen felé, mire ő megszorította, és bemutatkozott.
- Örvendek. Az én nevem Mateus. - a lány felé fordította tekintetét, aztán úra felém. - Csak Mateus.
- Ő pedig Kaensho. - mutattam be a lányt is, hiszen kinézem belőle, hogy nem mutatkozik be. - Mi járatban?
- Megígértem, hogy a legzsírosabb melót fogom elhozni, de Mateussal egyszerre akadtunk rá. Így a megbízás papírját megmentendő azt mondtam, vállaljuk fel együtt.
Vágtam egy alig látható grimaszt, megtoldottam egy pár szúrós pillantással Kaensho felé, aztán eltoltam magamat az asztaltól, és felálltam.
- Legyen. - bólintottam.
- Nos, azt hiszem jobb, ha indulunk is azonnal. Elég réginek tűnik már a papír, biztos rég várnak. - mondta Mateus.
- Rendben, menjetek ki az állomásra, még van egy - a nagyterem órájára pillantottam - jó húsz percünk, összepakolok a kollégiumban és ott találkozunk.
Rábólintottak, és megvártam, míg kimennek a főbejáraton. Felemeltem a megbízás papírját, és gyorsan átfutottam. Rubinkard, kincsvadászat, erdőközepe. A papírból ítélve igaza lehet Mateusnak, tényleg elég régi megbízás lehet, ideje elvinni valakinek.
- Prue, légy szíves. - nyújtottam oda a pultnál álló lány elé a papírt, mire az arcán egy széles mosoly jelent meg, de nem kommentálta, lejegyezte, aztán kezembe nyomta a papírt, és sok szerencsét kívánt.
A hátsó ajtón elhagytam a nagytermet, sietve felszaladtam a szobámba, ledobáltam a Dontól kölcsönkapott ruhákat, felcsatoltam a fémcsizmát, felvettem a bőrvértet és a nadrágot. Belebújtattam a kezeimet a kesztyűkbe, felcsatoltam a jobb vállamra a vállvértet, a mellkasomra a mellvédőt. A sarokba léptem, egy ideje már ott volt apám első készítésű kardja, Denarim. A markolaton még mindig ott lógott a medál a holtak folyójának vizével. Ahogy megmarkoltam a markolatot a fiola ismerős, halványzöld színnel felizzott, aztán elaludt. Felkaptam a kardhüvelyt a hátamra és belecsúsztattam a kardot, aztán sietős léptekkel elhagytam a céh területét, célba vettem az állomást.
Úton odafelé megfordult a fejemben, hogy keresnem kellene egy jó kovácsot, sőt, akár nekem kitanulnom a szakmát, hiszen ha a küldetésen bajba keveredünk, csak egy páncélom lesz, az meg nem biztos, hogy megfelel majd a célra. Akkor, egy hónappal ezelőtt ugyanis tönkrement a páncél, az örökségem, a családi kardot pedig otthagytam a kúria kriptájában.
Éppen időre értem az állomásra, a vonat befutott, és már a peronon várakozott a két útitársam. Felszálltunk, elfoglaltuk az egyik fülkét, és amint elindult a vonat, a kalauz jegyellenőrzése után beszédesebb felem; Sho elkezdte faggatni az idegent.
- Szóval Mateus, régóta vagy a céh tagja? Nem láttalak még.
- Nem. Pár hete csatlakoztam. Ezért aztán nem ismerek minden tagot. - Sho kissé elmosolyodott, mintha éppen most értett volna meg valamit, amit eddig nem tudott.
- Oh, tényleg. A céhen kívül Vindishának szólítanak, nem árulok el semmilyen részletet, ha arra kerül a sor, úgyis megtudod, hogy miért. - talán még szélesebben mosolygott, mint eddig, aztán összehúzta a szemöldökét, és tovább kérdezett: - Hogy kerültél a Dragon Fangbe?
- Vindisha? Oké, te tudod. Várj, Gabriel, te is máshogy nevezed magad, ha a céhen kívül vagy? - fordult felém Mateus, nem tudtam eldönteni, hogy most piszkálódik, vagy tényleg érdeklődik, valószínűleg többet segített volna, ha figyelek közben.
- Nem, csak az ő mániája az inkognitó. - feleltem egykedvűen, és közben megvontam a vállam - Az első alkalommal, hogy kiderül, miért is kell neki az álnév, úgyis mindenki tudja mindkét nevét, szerintem felesleges.
- Nos, akárhogy is, az én nevem továbbra is Mateus. És, hogy válaszoljak a kérdésedre: Nem egy nagy sztori. Kisegítettem egy céhtagot a munkájában. Ő pedig felajánlotta, hogy ha munkára van szükség, jöjjek a Dragon Fangbe. És itt vagyok.
- A szüleidtől tanultál mágiát? Vagy csak úgy, megjelent, és a céhbe jöttél, hogy fejlődj?
- Mágiát? - kérdezett vissza, aztán fél keze fölött megidézett egy kisebb tükröt, amit körbereptetett a keze körül. Szóval gealdor, tükörmágus. - Az apámtól. Ő tanít engem egyedül. A céh inkább csak pénzforrás számomra. Na de mi a helyzet veletek? Ti honnan tanultatok mágiát?
Így már érthető, miért nem láttam soha Xaundaras edzőtermében, bár, még nem kizárt, hogy megfordul ott később, mindenesetre, míg az apja tanítja, addig nem is fogjuk látni, de legalább megvan, miért nem láttuk ott. Azonban, mivel csak pénzforrásként kezeli a céhet, nem vagyok benne biztos, hogy teljesen megbízhatunk-e benne, mint bajtárs. Bár ki tudja, ezen felül lehet, hogy kötelékként tekint a céhtársakra is.
- Hát, neke- - kezdte volna Sho, de ismét közbevágtam. A nyakamat merném rátenni, hogy ha engedem beszélni, kifecsegi a titkát, és rendben van, hogy előtte nem kell titkolóznunk, de legalább hátha tanul belőle Sho is.
- Vindishánál egyik pillanatról a másikra jelent meg, talán már születésekor is megvolt neki. Már akkor is én vigyáztam rá, de nem emlékszem. Idővel ő is az apjától tanult. - mély levegőt vettem, féltem, hogy erőt vesznek rajtam az emlékek, de folytattam. - Én családi örökségként örököltem a fegyvermágiát, és… egy jó barátomtól tanultam. - válaszoltam, aztán ismét kifelé fordultam az ablakon, az elfutó tájat fixíroztam.
Nem beszélgettünk tovább, míg meg nem állt a vonatunk. Leszálltunk, és megvárva a vonatról kitóduló tömeget megkérdeztem az első helybélit, hogy merre találjuk a polgármesteri hivatalt. A derék fickó nem túl tiszta, de használható útbaigazítást adott, és egy ilyen egyszerű, átlagos városban nehéz eltévedni. Kissé keserédes érzés járta át a szívem, hiszen meglehetősen emlékeztetett a szülővárosomra, ami már kicsit sem hasonlít se ehhez a településhez, sem régi önmagához. Egy temetőhöz annál inkább.
Sorra hagytuk el a házakat az utcán, néhányan megbámultak minket, gondolom nem olyan gyakori errefelé az idegen, aztán rájöttem, hogy talán nem is minket fixíroznak, hiszen pont ekkor húzott el mellettünk egy légdeszkán egy fiatal srác, Mateust majdnem fellökve.
- Hé’ nézz már az orrod elé! - kiáltott utána, amint visszanyerte az egyensúlyát, a srác válla fölött hátra fordult.
- Bocsi! - kiáltott vissza, aztán eltűnt a következő sarkon.
- Minden oké? - kérdeztem Mateust.
- Megmaradok. - mondta, aztán innentől már csak szó nélkül haladtunk a megadott irányba, s mi több, ugyanarra, amerre a légdeszkás.
Végül elértük a polgármesteri hivatalt, kopogtatásunkra nem felelt senki, úgyhogy benyitottam, és Sho-t előre engedve beléptem másodikként. Egy középkorú nő éppen akkor lépett ki az egyik oldalsó szoba ajtaján, miután közöltem vele, hogy a megbízás miatt vagyunk itt, ránk hagyta, hogy várjunk pár percet, aztán a legdíszesebb ajtón bement. Az előtérben pedig pont a légdeszkásunkat találtuk ott.
Kicsivel alacsonyabb srác volt, haja szürkésre hasonlított, arcán acélkék színben díszelgett a Blue Pegasus jele. Tehát a megbízásra jött ő is. Odaléptem hozzá, lehúztam a fémkesztyűt és kinyújtottam felé a kezem.
- Gabriel, fegyvermágus, Dragon Fang. - mutatkoztam be neki.
- Kato, szinténzenész, Blue Pegasus. És nem mellesleg másodállásban félhivatalos deszkás gyilkos. - utalt vissza első „találkozásunkra”. Megeresztettem egy mosolyt felé, nem árt ha van egy ilyen jó kedélyű fickó is a csapatban, bármi is legyen a feladatunk.
- Felteszem, nekem már nem kell bemutatkoznom. Viszont legközelebb jobban figeylj az útra, vagy ha már mindenképp el akarsz ütni, akkor csináld rendesen. - szólt Mateus, ezek szerint már ismerik egymást.
- Én pedig Vindisha vagyok, hello. - nyújtott neki kezet Sho is, Kato kezet fogott vele, aztán vártunk, míg megnyílik előttünk az ajtó.
Így első ránézésre egyébként nem néztem volna ki a srácból, hogy fegyvermágus lenne, de talán nem is az a fajta, aki beleveti magát a harc közepébe, talán egy íjász, vagy egy merénylő, ki tudja? Mindenesetre testalkata látszólag elég agilis ahhoz, hogy bármelyik legyen.
És be kell valljam, annyira nem állt távol ez a mágusként viselkedés, mint azt elsőre gondoltam volna. Legalábbis, eddig.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mateus Grandus
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 151
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Apr. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : Skype

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Dec. 22, 2012 11:05 pm

Eseménytelenül telt az utóbbi néhány napom. Miután leléptem Sekkai szigetéről a sikeres-sikertelen megbízásom lezárása alkalmából, pár nap szabadnapot ítéltem magamnak. Volt elég pénzem, hogy egy rövid ideig ne legyen okom panaszra és igazából azután a kaland után egy ideig úgy éreztem nem kérek több kamu felkérést.
Most viszont, napokkal később úgy érzem ez egyszerűen nem mehet így tovább. Túl unalmasan telnek a napjaim, és az se segített, hogy lassan feléltem a pénzt amit a Parancsnoktól kaptam.
Így aztán ma reggel azzal az elhatározással léptem ki a lakásomból - melyet azután béreltem ki Erában, hogy visszatértem a szigetről - hogy keresek egy jó zsíros felkérést.
Magabiztos léptekkel be is léptem a Dragon Fang épületébe majd meg sem álltam míg a felkérések táblájához nem értem.
~ Na lássuk mi van itt! ~ nézelődtem de igazából egyik se kecsegtetett nekem tetsző összeggel. ~ Jobb ha inkább átnézem mindet és elviszem azt amelyik a legmagasabb jutalmat ígéri! ~ unszoltam magam, arrébb emelve az egyik felkérést, megpillantottam egy sárgás öreg papírt.
~ Nocsak nocsak, ezt mióta őrizgetik itt? ~ kérdeztem magamtól majd elolvastam a rajta lévő megbízást. Valami nevesincs településből ellopták, vagy legalábbis eltűnt annak rég őrzött kincse, a Rubinkard. Ezt kellene vissza szerezni... valahogyan. A csekély információ amit a papírra írtak nem volt túl meggyőző, de a jutalom igen csak magas. Magasabb mint az összes többi felkérés jutalma így aztán gondolkodás nélkül lecsaptam rá.
Azonban ekkor egy másik kéz is a papírért nyúlt melynek vége az lett, hogy a papír egyik fele az én a másik pedig valaki más markába került. Meglepetten pillantok oldalra, ahol egy lány néz rám ugyanolyan megilletődött arccal. A lánynak szinte hófehér, hosszú haja volt, ~ Nagy divat manapság. ~ arcán pedig egy furcsa vörös tetoválás díszelgett. Nem volt sok kedvem leállni veszekedni, de a megbízást sem akartam csak úgy elengedni így aztán egy laza csuklómozdulattal rántottam egyet a papíron remélve, hogy majd elengedi majd így szóltam:
- Bocsi, ezt én láttam meg előbb.
- Az lehet, de én fogom a másik végét. - nem engedte el, sőt, visszább húzta. - És ha nem akarod, hogy elszakadjon, akkor elengeded! - szólt szinte utasítva, mégis rezzenéstelen arccal.
Ahogy mondtam, nem akartam leállni veszekedni, de azt mégsem hagyhatom, hogy így utasítgasson engem akárki.
- Ha nem az enyém ugyan miért érdekelne ha elszakad? - szorítottam össze jobban a papírt a kezemben majd emelt hangon így szóltam miután éreztem, hogy nem akarja elengedni - Engedd már el te lány!
- Van nevem is! Egyébként is, ha elszakad egyikünk sem vállalhatja el, érvénytelen. Vegyük fel együtt, ott a társam. - bökött hátra a válla fölött a hüvelykujjával valami rózsaszín pólós fickó felé mutatva. - Vagy keress másikat és engedd el!
~ Na végre valami értelmes gondolat. Bár így 3 felé oszlik a pénz, de azt hiszem egy csapat a saját céhemből talán még hasznomra válhat. ~
- Együtt? Nem hangzik hülyeségnek. - szóltam miután visszatértem a gondolataimból. - Ki a barátod?
- Gyere közelebb, aztán megbeszéljük. - mondta majd el is indult felé miután elengedtem a felkérést és amint odaért az asztalhoz le is vágta rá a papírt mintha csak egy legyet akart volna lecsapni.
- Ő Gabriel va- - kezdett bele de barátja a szavába vágott.
- Csak Gabriel. - nyújtotta ki a kezét felém barátságosan, mire ő én viszonoztam a szándékot.
- Örvendek. Az én nevem Mateus. - mutatkoztam be miközben egy gyors pillantást vetettem a lányra, majd vissza a fickóra - Csak Mateus.
- Ő pedig Kaensho. - mutatta be nekem a lányt, aki ahhoz képest, hogy megsértődött mikor nem a nevén neveztem, eddig valahogy elfelejtette megemlíteni azt. - Mi járatban?
- Megígértem, hogy a legzsírosabb melót fogom elhozni, de Mateussal egyszerre akadtunk rá. Így a megbízás papírját megmentendő azt mondtam, vállaljuk fel együtt.
Gabriel vágott egy fura grimaszt, mintha az egész munkavállalás csak nyűg lenne számára, majd felállt azt asztaltól és így szólt:
- Legyen.
- Nos, akkor azt hiszem jobb, ha indulunk is azonnal. Elég réginek tűnik már a papír, biztos rég várnak. - mondtam.
- Rendben, menjetek ki az állomásra, még van egy - mondta miközben a terem falán lógó órára pillantott - jó húsz percünk, összepakolok a kollégiumban és ott találkozunk.
Nem volt ellenvetés, azonnal a vonatállomás felé vettem az irány, mögöttem Kaensho-val. Alig tizenöt perc múlva már Gabriel is megjelent az állomáson. Úgy tűnik nem ok nélkül ment vissza a kollégiumba, levette nevetséges rózsaszín gönccét, és átöltözött valami harci páncélzatba vagy nem tudom. Fém csizma, fém váll és mellvért, vastag bőr kesztyűk. Mintha csak háborúba készülne. Még kardja is van,
~ Istenem, megint egy fegyvermágussal ver a sors? ~
Nem élek régóta Fiore-ban de amióta csak itt vagyok, szinte mindig csak velük futok össze. Mintha Fiore nem is az Elementalistákról lenne híres hanem a Kardforgatókról. Persze nem mintha bármi bajom lenne velük, csak egyszerűen képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni, hogy rendkívüli módon vonzom a Fegyvermágusokat.

Végül felszálltunk, és gyorsan le is csaptunk egy üres fülkére, majd rögtön indulás után Kaensho kezdett kérdezősködni rólam:
- Szóval Mateus, régóta vagy a céh tagja? Nem láttalak még.
- Nem. Pár hete csatlakoztam. Ezért aztán nem ismerek minden tagot. - utaltam arra mikor is nem a nevén szólítottam a lányt, holott nem is tudtam azt.
- Oh, tényleg. A céhen kívül Vindishának szólítanak, nem árulok el semmilyen részletet, ha arra kerül a sor, úgyis megtudod, hogy miért. - közölte vigyorogva mint a vadalma majd hirtelen felvette a komoly arcát és tovább kérdezgetett: - Hogy kerültél a Dragon Fangbe?
- Vindisha? Oké, te tudod... Várj, Gabriel, te is máshogy nevezed magad, ha a céhen kívül vagy? - ki tudja lehet ez valami közös dolog náluk.
- Nem, csak az ő mániája az inkognitó. - felelt vállát vonva - Az első alkalommal, hogy kiderül, miért is kell neki az álnév, úgyis mindenki tudja mindkét nevét, szerintem felesleges.
- Nos, akárhogy is, az én nevem továbbra is Mateus. És, hogy válaszoljak a kérdésedre: Nem egy nagy sztori. Kisegítettem egy céhtagot a munkájában. Ő pedig felajánlotta, hogy ha munkára van szükség, jöjjek a Dragon Fangbe. És itt vagyok. - azt hiszem ennél többet nem is érdemes mondani róla. Persze el tudnám mondani az 1461 szavas verziót is, de ki kíváncsi arra?
- A szüleidtől tanultál mágiát? Vagy csak úgy, megjelent, és a céhbe jöttél, hogy fejlődj? - kíváncsiskodott tovább
- Mágiát? - kérdeztem vissza, majd mosolyogva megidéztem a kezemben egy apró tükröt amit aztán tovább reptettem a kezem körül. - Az apámtól. Ő tanít engem egyedül. - Ha már nem is személyesen. - A céh inkább csak pénzforrás számomra. Na de mi a helyzet veletek? - kérdeztem rövid szünet után. - Ti honnan tanultatok mágiát?
- Hát, neke- - kezdte volna Kaensho azaz Vindisha, de Gabriel ismét közbevágott.
- Vindishánál egyik pillanatról a másikra jelent meg, talán már születésekor is megvolt neki. Már akkor is én vigyáztam rá, de nem emlékszem. Idővel ő is az apjától tanult. - ekkor egy lélegzetvételnyi szünetet tartott majd folytatta: - Én családi örökségként örököltem a fegyvermágiát, és… egy jó barátomtól tanultam.
~ Tehát tényleg fegyvermágus. A lány pedig... nem is tudom, ez a részlet kimaradt Gabriel beszédéből. ~
Ekkor Gabriel felé néztem aki ezután üvegesen bámult ki az ablakon, mint aki erősen a gondolatai közt ábrándozik.
~ Vagy csak nyitott szemmel alszik. ~
Nem sokára megérkeztünk a városba aminek állomásán - miután leszálltunk - aztán útbaigazítást kértünk egy helyi vénembertől polgármesteri hivatal hollétét illetően.
Ahogy szétnéztem a kis városkában szinte azonnal feltűnt valami. Semmi. Semmi érdekes az égadta világon nem volt a városban, és ez az ami feltűnt.
~ Egy ilyen szürke kis koszfészeknek honnan lenne olyan kincsük mint ez a Rubinkard, amiről beszéltek?~
Ahogy az utcákat jártuk, saját gondolatainkba mélyedve nem vettem észre, hogy mögöttünk hirtelen előkerült egy légdeszkán száguldozó fiú aki úgy száguldott végig az utcán mintha az út csak neki lett volna készítve. A nagy száguldozásban fel is lökött engem. Olyan gyorsan elhúzott mellette, hogy nem is láttam semmit csak egy világos kék villanást a feje felől.
- Hé’ nézz már az orrod elé! - kiáltottam vissza ahogy ellensúlyoztam a lökés erejét.
- Bocsi! - kiáltott vissza, a fiú majd egyből el is tűnt a következő saroknál. Egy pillanatra elgondolkodtam. Egy furcsa ismerős érzés fogott el, de nem tudom mi az.
- Minden oké? - érdeklődött utánam Gabriel.
- Megmaradok. - válaszoltam.
Ezek után végül elértük a hivatalt, ahova Gabriel be is engedte magát miután a kopogtatásra senki nem válaszolt. Rögtön ahogy beértünk, egy titkárnőnek kinéző egyén jött szembe velünk, akinek Gabriel azonnal elmagyarázta az ittlétünk okát, mire Ő bement a legnagyobbik ajtón és itt hagyott minket.
Ahogy szétnéztünk rájöttünk, hogy nem mi vagyunk itt az egyetlenek. Az előtérben ott várakozott az a fiú aki pár perccel ezelőtt lökött fel engem a légdeszkáján. A fiú pedig nem más volt, mint Kato. Ő (pontosabban Ba’al Mester aki vele volt)segített Erában a tolvaj villámmágus ellen, és vele voltam bezárva a trükkös csatornába a Sekkai szigeten.
~ Úgy tűnik akárhová megyek, Ő is ott van mindenhol. ~
Gabriel, aki még nem ismerte Kato-t nem tétovázott elsőként odalépni hozzá és bemutatkozni. Végül is úgy tűnik ismét együtt fogunk dolgozni.
- Gabriel, fegyvermágus, Dragon Fang.
- Kato, szinténzenész, Blue Pegasus. És nem mellesleg másodállásban félhivatalos deszkás gyilkos. - utalt a gázolásos incidensre, mire Gabriel eleresztett egy mosolyt.
~ Persze, hogy te viccesnek találod. Nem téged löktek fel. ~
- Felteszem, nekem már nem kell bemutatkoznom. - intettem Kato-nak - Viszont legközelebb jobban figyelj az útra, vagy ha már mindenképp el akarsz ütni, akkor csináld rendesen.
Nem ez lenne az első eset, hogy Kato testi épségemet veszélyeztette. Jó persze az első alkalommal nem is Ő volt hanem egy másolat, de akkor is az Ő külsejével tette.
- Én pedig Vindisha vagyok, hello. - nyújtotta kezét Vindisha vagy Kaensho vagy akárminek is akarja magát éppen nevezni. Amióta leszálltunk a vonatról szinte észre sem vettem. Olyan csendben álldogált Gabriel mellett mintha csak az árnyéka lenne.
Gyors összeismerkedés után, kezeimet a fejem mögött összekulcsolva neki is támasztottam a falnak, reménykedve, hogy hamarosan fogadnak minket. Persze, hogy ez mennyi időt is foglal magában... nos az már egy másik kérdés.

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kato Brightmore
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 247
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. May. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Vas. Dec. 23, 2012 1:39 am

Az utóbbi időben kissé elharapódzott a munka számomra. Felkérés felkérés hátán, munka munka hátán. Egyszerűen ki sem láttam a trutyiból, amikor is végre sikerült kicsit lejjebb adni a tempómból kicsit, és oda tudtam figyelni arra, amire akartam: a pihenésre. Haza érve az első dolgom volt, hogy ledobtam a cuccom az ágyra, és szinte megállás nélkül sétáltam a fürdőkádhoz.
- Végre! – sóhajtottam fel. Nem telt bele pár perc elnyomott az álom és a gőzfürdőből hamar jégfürdő lett. Szinte emberfeletti gyorsasággal pattantam ki, és kaptam fel valami tiszta, meleg ruhát, mert a végén olyan náthás leszek, hogy az orrhangomon röhög majd a város. Egy gyors alvással megtoldottam mindent, majd másnap felébredve örömmel konstatáltam, hogy semmi bajom. Egyelőre még. Majd napokkal, vagy hetekkel később figyeld meg. A pénz, amit a legutóbbi munkáért kaptam elegendő lesz egy ideig, és mivel számomra, még ha csak képletesen is, de megterhelő volt a meló, így jobbnak láttam visszavonulót fújni és némi szabit kivenni mindenféle indok nélkül. Jót fog tenni egy kis semmit tevés. A pénz, ahogy kiszámoltam majdnem teljes másfél hétig volt elég, aztán azon kaptam magam, hogy lassan, de biztosan apadni kezdett. Komolyan, először fel sem tűnik, hogy fogy, illetve költekezel, majd aztán hirtelen – kb a holtpont környékén, már ha van olyan – egyszer csak elkezded érezni a hiányát, és neki állsz matekozni, hogy hogy jössz ki jól és minnél tovább. Végül mintegy varázsütésre, végleg eltűnik az utolsó apró pénz is a zsebedből, tárcádból, akárhonnan. Vége, kifújt, ennyi volt. Jön az újabb kör, meló keresés, céh házban lopni a napot és ilyenek. Ekkor esett meg egy teljesen óvatlan pillanatban, hogy a felkérések falán megakadt a szemem egy igen tetszetős kis cetlin. Elkezdtem olvasni a szöveget, de annyira tökéletesen volt megfogalmazva, már a retorikáját tekintve, hogy többször is újra kellett kezdenem, hogy egyáltalán felfogjam miről is akar tájékoztatni engem ez a „fecni”. Nos a végére annyit sikerült kiderítenem, egyrészt a papírról, másrészt pedig Liz segítségével, hogy a feladatot szinte folyamatosan újra és újra megküldik bizonyos időközönként, de eddig aki elvállalta vagy megunta, vagy nem tét vissza onnan.
- Ez érdekesen hangzik. – mondtam elismerően a papírral szemezve.
- Kicsit azért féltem az embereket egy ilyen küldetésnél. – válaszolt Lizlet, és végül is meg tudtam érteni, teljes mértékben igaza volt. Ha ezt a feladatot újra meg újra kiküldik, igen komoly és fontos dologról lenne szó. Másképpen már rég elfeledték volna, és se híre, se hamva nem lenne.
- Azért én mégis azt mondom, hogy legyél szíves nekem ezt feljegyezni. – kissé vonakodni látszott a lány, de végül beadta a derekát. Bólintott, majd elvette a felkérést, és elvégezte az adminisztrációt.
- Azért még legalább te térj vissza! – fűzte még hozzá, amire elmosolyodtam, majd bólintottam. Irány a vonat állomás. A vonat jegy nem lett olcsóbb az utolsó utazásom óta, sőt, mintha emeltek is volna az árán, bár már nem emlékszem tisztán. A vonat úton a szokásos alvásomat töltöttem, miközben a szólt a zene. Ez ment nagyjából néhány állomással a cél előttig, ahol lassan kezdett derengeni, hogy semmi közöm ahhoz a fura szobához, amit álmomban láttam. Újra a vonaton, és mikor felocsúdtam kezdeti kábaságomból, pont bemondták, hogy melyik állomás következik. Megnéztem a térképen, hogy pontosan merre is vagyok a keresett városhoz képest, és mikor megtaláltam, még bőven volta vagy három állomás, mire le kell szállnom, így az még elég sok idő. Pont elég ahhoz, hogy feltöltsem az energiám, és bekapjak valami harapnivalót. A büfé kocsiban volt szinte minden, ami szem-szájnak ingere, így még némi pluszt is magamhoz vettem, majd vissza a helyemre a cuccomért, és alighogy visszaértem, már meg is álltunk az úti célomnál, a Waas rengeteg déli csücskénél. Átlagos városka, átlagos polgárokkal, átlagos épületekkel, csak a szokásos, semmi pompa, semmi fényűzés és ilyesmi. Ahogy leszálltam a vonatról, és sikerült egy kevésbé forgalmas helyet találnom, a már jól bejáratott deszkámra hagyatkoztam. Remek eszköz, és ilyen utazások alkalmával tökéletes. Legalább nem kell végig gyalogolni az egész városon. A városházákat általában könnyen felismerni, de a biztonság kedvéért útba igazítást kértem még egy embertől, hogy biztos legyek a dologban, majd mikor röviden elmagyarázta merre találom, megnyomtam a gombot a deszkán, belevezettem a szükséges varázserőt, és felpattantam rá. Megköszöntem a segítséget, majd irányba álltam, és még több varázserőt pumpáltam bele, hogy növeljem a sebességét, végül, mikor kikerültem a pályaudvar forgatagából a nyílt utcára, akkor már nem volt érdekes számomra a dolog, voltam már annyira jó, hogy gond nélkül kikerülgetem az embereket és a tereptárgyakat. Még egy kis sebesség, térd jobban rogyaszt, és a testemet még áramvonalasabbá alakítottam, majd elhúztam két fickó mellett, akik épp valamerre tartottak. Az egyiket sikerült elsodornom, de különösebb kárt remélem nem okoztam benne, majd rögtön utánam is kiáltott.
- Hé’ nézz már az orrod elé! – ha még képes kiabálni, akkor minden rendben van.
- Bocsi! – kiáltottam vissza, majd befordultam az egyik sarkon, és szinte felmásztam a falra már, majd folytattam az utam a városházáig. Már nem volt messze, és ilyen sebességnél pikk-pakk elértem az épületet.
- Király! – kiáltottam fel. Eltettem a deszkát, majd bebocsájtást kértem, ami meg is történt. A recepciós kisasszonynak elmondtam minden ügyes bajos dolgom, ami idehozott, de csak annyit mondott, hogy várjunk még. Furcsálltam, de végül is én ráérek. Hamarosan másik két alak lépett be, és először észre sem véve engem, szintén a recepciós hölgyeményt támadták le, aki készségesen állt rendelkezésükre. Mikor befejezték, megpillantottak, és az egyiküket ismertem. Mateus, akivel együtt intéztük el a „titkos sziget” zsarnokait, és akit a saját céh mesterével mentettünk meg egy elmebetegtől, majd az összeomolni készülő épülettől. A másik pasas, és a harmadik, számomra még ismeretlen, ám a helyzet hamar változik, és a férfi oda is lépett hozzám.
- Gabriel, fegyvermágus, Dragon Fang. – elég kurta bemutatkozás, mit ne mondjak, de hát valószínűleg többre nincs idő, így én sem akarom elhúzni a dolgot.
- Kato, szinténzenész, Blue Pegasus. És nem mellesleg másodállásban félhivatalos deszkás gyilkos. – utaltam vissza a korábbi mini-incidensre az utcán.
- Felteszem, nekem már nem kell bemutatkoznom. – intett Mateus - Viszont legközelebb jobban figyelj az útra, vagy ha már mindenképp el akarsz ütni, akkor csináld rendesen. – most komoly. Mindig ilyen zsémbes lesz? Mielőtt megszólaltam volna, a másik ismeretlen lépett oda.
- Én pedig Vindisha vagyok, hello. – eltátogtam egy néma „hellot”-t, de gondolom hallotta az előző bemutatkozásom, hisz itt állt nem messze. Nos talán ő a legfurább, de az, hogy a háromból ketten fegyvermágusok vagyunk talán nem véletlen. Meglátjuk mit tartogat még ez a kaland.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Laxus Dreyar
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Nov. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Vas. Dec. 23, 2012 12:57 pm

He, nem rossz. Majdnem leestem a székről, miután Sims-emet otthagyva, hajnali kettőkor láttam, hogy ti meghazudtolva elvárásaimat, már posztoltatok is. Le a kalappal.

A polgármester fogad titeket. Chronus Avion-nak hívják, ami már arra enged következtetni, hogy nem mindennapi emberről van szó. Az meg, hogy hivatalos megjelenését egy piros bohócorr torzítja el, az meg egyenesen rettentő. Ezt félretéve üdvözöl titeket, és felvázolja a helyzetet miután közli veletek, hogy ti vagytok a 41. próbálkozás, amióta elküldte, nagyon régi elődje, az akkori céhekhez a megbízást. Dolgotok pofonegyszerű: Nyugatra a várostól, van egy szentély, ami a városnak a ősi történelmétől kezdve a tulajdonában lévő rubinkardot rejt. Több, mint 100 éve lopta el valaki a városból, és rejtette el a szentély mélyére a kardot, és eddig senkinek sem sikerült visszahoznia. A feladat adott: hozzátok vissza. Figyelmeztet titeket Chronus, hogy a szentély tele van csapdákkal, és ismeretlen szörnyekkel, botor dolog alábecsülni, mert úgy jártok, mint elődeitek. Ezután elküld titeket a város egyetlen üvegkészítő nagymesteréhez, Jaffihoz, hogy majd ő elmondja az esszenciális részleteket a kardról, és érdeklődjetek lánya iránt, aki titeket elvezet, és segít a kard visszaszerzésében.
Jaffi egy középkorú, kovácsmester felépítésű személy, akinek fenyegető megjelenése ellenére finom hangja (mint Ranének) van, és kedves arca. Ő elmagyarázza nektek, hogy a legfelismerhetőbb vonása az igazi kardnak az lesz, hogy a legjobban lesz őrizve, plusz, ha elég erővel csapkodják, akkor semmi baja sem lesz. Mellékesen, mágikus kisugárzást is lehet belőle érezni, bár erre csak egy valamelyikőtök képes még.
Közben megérkezik egy
Lány. Yaffi azonnal szólítja is.
- Selan, jó, hogy jössz. A polgármester úr kérésére el fogd kísérni ezeket a fiatalokat a kard szentélyéhez, és abba bele. - A lány arcátlanul végigmér titeket, beleszimatol a levegőben, majd elnyom egy kuncogást orrhanggal.
- Akár be is köthetik a szemüket, a végeredmény ugyanaz lesz. - mondja, majd elvonul az üzlet hátsó részére. Yaffi az arcát fogja, és látszólag nem örül lánya arrogáns viselkedésének.
- Beszélek vele, várjatok egy kicsit. - Majd utánadöcög. Közben körülnézhettek az üzletben, mert nincs jobb dolgotok, hacsak nem akarjátok megtárgyalni, hogy milyen sorsot kívántok a "hercegnőnek". Amit a természet formában megalkotott, az itt mind megtalálható. Majdhogynem az összes geometriai ábra egy polcon ott figyel, három dimenziós megjelenítésben, színek, formák, ötletek kavalkádjával fűszerezve. Fegyverek, ékszerek, páncélok, mozaikok, minden, amit el lehet képzelni, mind üvegből, olyan részletességgel megcsinálva, és megfestve, hogy első ránézésre nem is tűnnek üvegnek.
Az üvegek mestere egyszer csak visszatér, nyomában Selannal.
- Induljunk, akkor, öngyilkos banda. - Mondja "kedvesen" a lány, és elhaladva mellettetek nem is nagyon ügyel arra, hogy útban vagytok. Gabrielen kívül lehet méltatlankodni; Gab csak azért nem fog, mert vagy nem érdekli, vagy csak érzi, hogy a csajba még nála is több varázserő van, és lehet, hogy nagyképűsége nem alaptalan.
Yaffi komor arcot öltött a sajátjára.

- Sajnálom, hogy ilyen, de elég sok trauma érte az utóbbi időkben, próbáljátok meg elnézni neki, ő is csak ember. -
Posztotok végződjön azzal, hogy nekivágtok az erdőnek. A lány "nagylelkűen" megvárja, ha szeretnétek feltankolni élelemből, mert azért, ha jó, ha nem az út nem lesz rövid, emellett meg állandóan sürget, azzal a mondókáva, hogy, ha mindenképp meg akartok halni, akkor legalább hamar tegyétek.

Határidő: December 30. Vasárnap.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mateus Grandus
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 151
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Apr. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : Skype

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Pént. Dec. 28, 2012 7:47 pm

- Üdvözlöm a mágus urakat! - fogadott minket a polgármester hatalmas íróasztala mellől. - Foglaljanak helyet, ha óhajtanak! - mutatott az asztallal szemben kikészített három székre majd kezét előre nyújtotta, nyilván arra várva, hogy majd kezet rázunk vele.
Szó nélkül kezet ráztunk mindannyian vele, majd egyedüliként belezuhantam az egyik ülőalkalmatosságba, hátradőltem és végül feltettem a lábamat az asztalra, várva a polgármester reakcióját.
Emberünk viszont csak egy pillantásra méltatja tettemet, majd folytatja mondandóját ahol abbahagyta.
- Chronus Avion vagyok, kicsiny városunk polgármestere - igazítja meg a bohóc orrot az arca közepén. - Maguk a negyvenegyedik próbálkozás, tudják-e? Városunk ereklyéjét már jó ideje ellopták, és már jó ideje keressük, de nem sikerült még visszaszereznünk. Elég erősnek érzik magukat a feladathoz? - mondta azzal derűsen bele boxolt a levegőbe, mintha csak valami vásári játékról lenne szó.
~ Negyvenegyedik? Persze, és a kardot is a Húsvéti Nyúl lopta el, mi? ~
Egy pillanatig sem hittem el amit a negyven sikertelen próbálkozásról mondott.
- Megoldjuk valahogy. - tártam szét a kezem, nemtörődöm módon.
Gabriel válaszként csak sóhajtott egyet, így Vindisha szólalt meg helyette.
- Különben el se vállaltuk volna.
- Negyvenedik? - akadt ki Kato.
- Negyvenegyedik. Nem figyelsz? - javítottam ki.
- De figyeltem, de az elég gáz. Viszont szép, kerek szám.
~ Pontosan. Túl kerek ahhoz, hogy igaz legyen. ~
- Így van. - mosolyodik el a polgármester, aztán összecsapja a kezét. - Nagyszerű, akkor el is mondom, mit kellene tenniük! A várostól nyugatra van egy szentély, gyanítjuk oda rejtette el az illető, aki elvitte.
- Mi a csel? Túl egyszerűnek tűnik. - szólalt fel hirtelen Gabriel. - Negyven csapat mágus csak úgy nem téved el egy szentélyben, akármilyen útvesztő legyen.
- Nos, kedves barátaim, a szentély tele van csapdákkal, és számunkra ismeretlen szörnyekkel, nem hiszem, hogy az volt az oka a többi mágus kudarcának, hogy eltévedtek volna.
- Várj, csak én találom furcsának, hogy egy csapdákkal és szörnyekkel teli szentély van a várostól nem messze? - jegyeztem meg.
- Nem, nem csak te.
- Az hagyján, de nem abszurd egy picit, hogy eddig negyven különböző csapat próbálkozott velük? Ne mondja nekem senki, hogy egyik sem volt képes megbirkózni a csapdákkal és a szörnyekkel.
~ Még mindig erről van szó? ~
- Gyengék voltak. Ennyi az egész.
- Na ne röhögtess. Mind a negyven csapat?
- Bosszantóan sokat aggódsz mások iránt. - nézek Katora.
- Mi még nem jártunk ott, úgyhogy ha lenne is kérdésük, nem tudnék rá válaszolni. Egyetlen tanácsom, hogy ne becsüljétek alá se a csapdákat, sem pedig a szörnyeket, botor dolog lenne. További részletekkel csak a város üvegkészítő mestere, Yaffi tud szolgálni. Nagyon ügyes ember, én mondom nektek, ha visszatértek a küldetésről vegyétek szemügyre a portékáit, talán akad egy-két dolog, ami megtetszik.
- Remek. Látogassuk meg! - ajánlom a többieknek.
- Még látjuk egymást. - köszönt el Gabriel, majd kiment az ajtón nyomában Vindishával, Velem és Katoval.

Odakint a váróteremben az előző titkárnő a kezünkbe nyomott egy térképet a városról mely alapján könnyen megtalálhattuk az üvegfúvó mester üzletét. Betértünk és azonnal megláttuk Yaffi-t odabent. Az üvegfúvó mester tipikus nagydarab ronda arcú de kedves ember. Amint észrevett minket könnyed hangon így szólt:
- Jó napot kívánok! - köszönt barátságosan Yaffi az üvegfúvó mester. - Miben segíthetek?
- Jó napot. - köszönt Gabriel. - A polgármestertől jövünk, az ereklye felkutatása miatt vagyunk itt, azt mondták maga szolgál további részletekkel.
- Mi vagyunk a negyvenedik "áldozatok" - lovagolt tovább a témán Kato.
- Negyvenegy. - egészítette ki Vindisha. - És nem áldozatok.
- Felejtsd már el, csak kamuzott az öreg bohócorrú.
- Jó, negyvenegy. És honnan tudod, hogy kamuzott?
- Nem hinném, elég sárga volt az a papír, hogy a százéves küldetések közé tartozzon.
~ És pont akkora mázlink van, hogy kifogtunk egyet véletlenül? Nem győztél meg Gabriel. ~
- Á, igen a Rubinkard. Különleges egy ereklye, és fegyvernek sem utolsó. - szólalt meg ismét az üvegfúvó.
- Bármekkora erővel suhant vele valaki, a kardon soha nem fog egy apró karcolás sem esni.
~ Na erre befognak izgulni a többiek... ~ gondoltam magamban és nem is tévedtem nagyon.
- Ez elég érdekesen hangzik, főleg a fegyvermágusoknak. - kapta fel a fejét Kato.
- Meghiszem azt. - bólintott Gabriel. - De nem hiszem, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy a város ilyen sokat tesz azért, hogy felkutassa. Elvégre ha már minimum negyven mágus életébe került, én többet várok tőle, mint hogy nem lehet eltörni.
- A városnak ez nem pusztán egy eltörhetetlen fegyver. Ez a kard a városunk történelmét szimbolizálja. Többet ér mindennél számunkra. - nézett rosszallóan Gabrielre.
~ Remek akkor biztosan jó sokat fognak érte fizetni. ~ mosolyodtam el.
Ekkor mielőtt bárki bármit szólhatott volna még, betoppant egy kék hajú lány aki akit ekkor le is szólított Yaffi.
- Selan, jó, hogy jössz. A polgármester úr kérésére el fogod kísérni ezeket a fiatalokat a kard szentélyéhez, és abba bele.
A lány ránk vet egy pillantást majd ezután mintha beleszimatolt volna a levegőbe. Rögtön utána kuncogva így szólt:
- Akár be is köthetik a szemüket, a végeredmény ugyanaz lesz. - mondta azzal elvonult az üzlet hátsó részére.
- Milyen kedves. - jegyeztem meg erősen megnyomva a kedves szót.
- Beszélek vele, várjatok egy kicsit. - mondta Yaffi azzal el is ment a lány után, magunkra hagyva minket.
Gabriel nem cicózott, a semmiből egy kisebb erszénnyi pénzt és egy hátizsákot varázsolt elő amit aztán oda is adott Vindishának.
- Menj, vegyél négy emberre elég kenyeret és valami élelmet ami eláll. Mondjuk a megszokott szárított húst, azzal elleszünk. Hozz hozzá valami innivalót, és valami erős szeszt. Nem inni, sérülések kezelésére. Kötszer van nálam, de fertőtlenítőt nem hoztam. Indulj!
- Rendben. - bólintott a lány és azonnal ki is szaladt.
- Pazarlás! - jegyezte meg Kato.
- Nem piknikezni megyünk Gabriel.
- Ha inni akarsz, menj, keress valamit te is. Enni meg kell, akármilyen erős is vagy, továbbá lehet, hogy ez a szentély dolog csak felszín, és joggal tévedtek el odabent. Ha nem fél nap alatt teljesítjük a küldetést már éhesek leszünk és veszítünk az erőnkből, amit vissza kell nyernünk. Ha a szerencsénk elfogy, mi is napokra bent rekedhetünk, ha három nap alatt nem keveredünk ki, meg is érdemeljük az éhhalált. - hangja rideg volt, mintha már előre látná ahogyan egyesével éhen halunk valami labirintusban vagy ilyesmi.
- Nyugi, nyugi, nem úgy értettem. - nyugtatta Kato Gabrielt. Engem különösen nem izgatott az ilyesmi, ha egy megbízás közepén lenne időm enni, akkor akár dolgozhatnék is, hogy hamarabb túlessek rajta. Vizem meg mindig van a kulacsomban. Viszont ahogy hallgattam Gabrielt, valami feltünt nekem.
- Úgy beszélsz, mint aki már tapasztalt ilyen téren. - mondtam, ahogy kíváncsian Gabriel felé tekintettem.
- Korábban már küldték a céhet hasonló küldetésre. Azt hittük pár óra alatt végzünk vele, aztán másnap délben keresztre feszítették az egyik sárkányölőnket, engem és egy elemi mágust mágikus vízbe bilincseltek, ami folyamatosan szívta az erőnket, kis híján ott hagytam a fogam, és semmi kedvem még egyszer így járni.
Az egész meséből csupán egy szó ragadott meg.
~ Sárkányölő? ~
- Megint az erő elszívás. Ez ennyire divat mostanság? - panaszkodott Kato, mire mi csak a vállunkat vontuk.
- Még ha tényleg végzünk pár óra alatt, akkor is inkább kevesebb pénzünk legyen, mint kevesebb vérünk.
Ahogy ezt kimondta, Selan ismét megjelent és kelletlenül így szólt:
- Induljunk, akkor, öngyilkos banda. - mondja majd minket arrébb lökve az útból egyenesen az a kijárathoz lépett.
- Hé, én is azon járok! - szóltam fennhangon mikor a lány durván a lábamra lépett.
- Sajnálom, hogy ilyen, de elég sok trauma érte az utóbbi időkben, próbáljátok meg elnézni neki, ő is csak ember. - sajnálkozott Yaffi. Gabriel bólintott az öreg felé, majd elindult a lány után, közben megérkezett Vindisha egy teli táskával a kezében.
- Minden volt?
- Igen, szeszt nem találtam, de sebbenzint kaptam.
- Nagyszerű. - mondta Gabriel majd egy szempillantás alatt eltüntette a táskát, mintha ott se lett volna.
- Mondom indulás! Ti akartatok ennyire odamenni, akkor mire vártok még? - szól be odakintről Selan ahogy bedugta fejét az ajtón.
Nem túl lelkesen de a lány után indultam.
- Lesz még vele bajunk, úgy érzem. - sóhajtott Kato mielőtt Ő is kilépett volna az üzletből.
A város egy nagyobbacska erdő mellett helyezkedett el, Selan szerint pedig a mi utunk egyenesen oda vezet.
~ Remélem tényleg vannak szörnyek abban a szentélyben. Tanultam egy új trükköt amit ki akarok próbálni rajtuk. ~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Pént. Dec. 28, 2012 9:22 pm

- Üdvözlöm a mágus urakat! - hangzott a polgármester hangja, ahogy besorakoztunk az ajtón, a titkárnő pedig kislisszolt mögöttünk. Körülnézve ugyanazt a helyiséget tekinthettem meg, amit már annyiszor, amikor ilyen helyre hívattak. Városalapító okirat, festmények, díszfegyverek, íróasztal, székek, irattartók, könyvespolcok, minden átlagos volt. Még a polgármester is, leszámítva azt, hogy öltönyös nyakkendős inges megjelenését egy piros bohócorr rondította el, ami miatt egyáltalán nem tudtam komolyan venni a figurát, nevetni viszont nem volt kedvem. - Foglaljanak helyet, ha óhajtanak! - folytatta, aztán sorban kezet ráztunk vele, én megálltam a középső szék mögött, Sho mellettem, Kato egy lépésnyivel odébb, Mateus pedig belevetette magát az egyik székbe, lábát pedig felcsapta az asztalra. A fickó idegei vagy kötélből vannak, vagy túl büszke ahhoz, hogy ezt magára vegye, de a lényeg, hogy szó nélkül, egyetlen rosszalló pillantással elsiklott felette.
- Chronus Avion vagyok, kicsiny városunk polgármestere - piszkálta az orrt az orron - Maguk a negyvenegyedik próbálkozás, tudják-e? Városunk ereklyéjét már jó ideje ellopták, és már jó ideje keressük, de nem sikerült még visszaszereznünk. Elég erősnek érzik magukat a feladathoz? - kérdezte, mintegy lelkesítőként, vagy nem is tudom, mihez hasonlítanám, talán egy szurkolóhoz, aki az égbe boxol, amikor pontot szerez a csapata.
- Megoldjuk valahogy. - reagált lazán Mateus, jómagam keresztbe fontam a karomat magam előtt, és sóhajtottam egyet. Kaensho-ra néztem felhúzott szemöldökkel, mintha csak azt akarnám mondani, hogy „a legnevetségesebb fickó küldetését tudtad kiszúrni te is, mi?”
- Különben el se vállaltuk volna. - szólt a lány magabiztosan, egy halvány mosolyt csalva az arcomra.
- Negyvenedik? - ismételte Kato - hibásan
- Negyvenegyedik. Nem figyelsz? - pirított rá Mateus.
- De figyeltem, de az elég gáz, viszont szép, kerek szám.
- Így van. - mosolyodott el a polgármester, aztán összecsapta a kezét. - Nagyszerű, akkor el is mondom, mit kellene tenniük! A várostól nyugatra van egy szentély, gyanítjuk oda rejtette el az illető, aki elvitte. - elég kusza mondat volt, és ha nem olvastuk volna a küldetés szövegét nem is igen tudtuk volna, hogy miről van szó, na de haladjunk.
- Mi a csel? Túl egyszerűnek tűnik. - szóltam közbe mit sem törődve a jó modorral. Valami különös előérzetem volt, mintha csak ő akarna csapdába csalni minket valamiért. Túl egyszerű ereklyének tűnik egy ilyen fegyver ahhoz, hogy negyven kudarcba fulladt megbízás után is újabb mágusokat hívjanak. Kezdett olyan érzésem lenni, mintha ezek a városlakók mágusokra vágynának, akiknek az erejét majd jól megszerezhetik, ahogy az lenni szokott, és már kétszer elő is fordult velem. - Negyven csapat mágus csak úgy nem téved el egy szentélyben, akármilyen útvesztő legyen. - folytattam
- Nos, kedves barátaim, a szentély tele van csapdákkal, és számunkra ismeretlen szörnyekkel, nem hiszem, hogy az volt az oka a többi mágus kudarcának, hogy eltévedtek volna. - mondta a polgármester, valamelyest igazat tudtam neki adni, de logikus magyarázatot nem találtam rá. Ha hagyományos egyszer használatos csapdákról beszélünk, negyven csapat az minimum nyolcvan, de inkább százhúsz mágust eredményez, ha valaki beleesik egy csapdába, az a csapda kiiktatódik, és ha nem telepítik újra, vagy nem a bonyolult mechanikus fajtából való, akkor az utolsó mágus már száztizenkilenc csapdával bentebb kellett, hogy legyen, nem igaz, hogy még ő is bele tudott halni valamibe. Valami nagyon sántított, vagy csak az elődeimet becsültem túl. Nem is beszélve arról, hogy egy szörnyektől hemzsegő épület van a város határában, és nem is a szörnyek elpusztítása zavarja a lakókat, hanem az, hogy pont oda került a száz évvel ezelőtt elveszett kincsük. Baromira sántít itt valami, csak tudnám, hogy mi.
- Várj, csak én találom furcsának, hogy egy csapdákkal és szörnyekkel teli szentély van a várostól nem messze? - kérdezte Mateus, mintha csak a fejembe látna.
- Nem, nem csak te. - dörmögtem.
- Az hagyján, de nem abszurd egy picit, hogy eddig negyven különböző csapat próbálkozott velük? Ne mondja nekem senki, hogy egyik sem volt képes megbirkózni a csapdákkal és a szörnyekkel. - úgy látom Kato kicsivel lassabban, de annál hangosabban jutott ugyanarra a következtetésre, mint én.
- Gyengék voltak. Ennyi az egész. - hagyta rá mateus.
- Na ne röhögtess. Mind a negyven csapat?
- Bosszantóan sokat aggódsz mások iránt. - nézett Katora Mateus, és igazából ez volt az első olyan pont, amikor lélekben nem a céhtársam mellé álltam volna, ha itt vitára kerül a sor.
- Mi még nem jártunk ott, úgyhogy ha lenne is kérdésük, nem tudnék rá válaszolni. Egyetlen tanácsom, hogy ne becsüljétek alá se a csapdákat, sem pedig a szörnyeket, botor dolog lenne. További részletekkel csak a város üvegkészítő mestere, Yaffi tud szolgálni. Nagyon ügyes ember, én mondom nektek, ha visszatértek a küldetésről vegyétek szemügyre a portékáit, talán akad egy-két dolog, ami megtetszik. - ajánlgatta a fickó
- Remek. Látogassuk meg! - fejezte be végül Mateus, én pedig elengedtem a keresztbe tett karomat, intettem a polgármesternek, és elindultam az ajtó felé.
- Még látjuk egymást. - kinyitottam az ajtót, kiengedtem rajta Vindishát, aztán elhagytam a szobát én is.
Odakint a titkárnő a lány kezébe nyomott egy térképet, amit az épület előtt szemügyre véve könnyedén megtaláltuk az említett mester műhelyét. Tipikus félig nyitott műhely volt, ahol az üvegfújást, hevítést végezték, gondolom a könnyebb szellőzés miatt. Közvetlen kapcsolódott hozzá egy bolt is, ahol éppen bent tartózkodott az említett mester. Nagydarab, tagbaszakadt középkorú férfi volt, talán egy magasságú lett volna velem, ha nem járt volna a munkától kissé meggörnyedt háttal. Kicsit sem barátságos, inkább érdekes arcáról az ember azt hitte, hogy üvölteni fog vele, ezzel ellentétben olyan hangnemet ütött meg, mint egy nagyapa az unokáival szemben.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? - üdvözölt minket, ahogy beléptünk az üzletbe, velem az élen.
- Jó napot. - nyújtottam kezet, és egy határozott, de nem túl erős kézfogással jutalmaztam barátságos modorát. - A polgármestertől jövünk, az ereklye felkutatása miatt vagyunk itt, azt mondták maga szolgál további részletekkel. - mondtam körítés nélkül.
- Mi vagyunk a negyvenedik „áldozatok” - reklámozta Kato
- Negyvenegy. - helyesbítette Kaensho, egy oldalba bökéssel nyomatékot adva szavának. - és nem áldozatok. - fordult előre a mesterre nézve.
- Felejtsd már el, csak kamuzott az öreg bohócorrú. - legyintett továbbra is Mateus.
- Jó, negyevenegy. És honnan tudod, hogy hazudott?
- nem hinném, elég sárga volt az a papír, hogy a százéves küldetések közé tartozzon. - mondtam, de Mateus nem tűnt meggyőzöttnek.
- Á, igen, a Rubinkard!- csapott a kialakuló vita közepébe Yaffi - Különleges ereklye, és fegyvernek sem utolsó. Bármekkora erővel suhint vele valaki, a kardon soha nem fog egy apró karcolás sem esni. - Ennyi? Ennyi a különlegessége? E miatt veszett már oda annyi ember?
- Ez elég érdekesen hangzik, főleg a fegyvermágusoknak. - kapott a szavakon Kato.
De nem hiszem, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy a város ilyen sokat tesz azért, hogy felkutassa. Elvégre, ha már minimum negyven mágus életébe került, én többet várok tőle, mint hogy nem lehet eltörni.
- A városnak ez nem pusztán egy eltörhetetlen fegyver. Ez a kard a városunk történelmét szimbolizálja. Többet ér mindennél számunkra. - nézett rosszallóan rám, de engem nem érdekelt, akármilyen ereklye, akármilyen szimbólum, akkor sem ér életeket, közömbös arccal tűrtem a pillantását.
Újra csilingelt az ajtócsengő, és egy eddig számunkra idegen fiatal lány toppant be. Rövid, szög egyenes kék haja volt, mélyen dekoltált galléros felsővel, de alatta újabb ruhadarabbal, megakadályozva a kíváncsi szemek eltévelyedését. Könyékig bőr karvédőt viselt, alatta pedig valamiféle szövet ruhadarabot, ami a felkarját is takarta félig. Fél oldalt bokáig érő, néhol alig takaró alsóruházata alól kilátszott a térdig érő bőrcsizma, és az alatta combközépig érő harisnyához hasonló fehér ruhadarab, amit harisnyatartó rögzített. Az egész lényéből sütött a mágia, éreztem, hogy erősebb, mint én, vagy talán még mind a négyen együtt is. Egyetlen mozdulattal végigmért minket.
- Selan, jó hogy jössz! - szólította le gyorsan Yaffi, mielőtt bármit szólhatott volna. - A polgármester úr kérésére el fogod kísérni ezeket a fiatalokat a kard szentélyéhez, és abba bele. - nosza, kaptunk egy útitársat, és még csak meg sem kérdezik, hogy van-e hozzá kedve.
- Akár be is köthetik a szemüket, a végeredmény ugyanaz lesz. - mondta, azzal elvonult a hátsó részbe a bolton. Gondolom, ahogy én megéreztem az ő varázserejét, ő is így mérte fel a miénket, és nem volt túlságosan elragadtatva tőle.
- Milyen kedves. - csattan a szarkazmusostor Mateus nyelve hegyén.
- Beszélek vele, várjatok egy kicsit. - mondta Yaffi, s a lány után talpalt, magunkra hagyva minket.
Futva körülnéztem, de a csecsebecséken kívül semmi használati tárgyat nem találtam, díszekre meg per pillanat nincs szükségem, úgyhogy úgy határoztam, hogy a szünetet kihasználva valami hasznosra fordítom az időt. Megnyitottam a warpot és egy kisebb szütyőt meg az üres hátizsákunkat vettem elő, aztán odanyomtam Kaensho kezébe.
- Menj, vegyél négy emberre elég kenyeret, és valami élelmet, ami eláll. Mondjuk a megszokott szárított húst, azzal elleszünk. Hozz hozzá valami innivalót és valami erős szeszt. - láttam, hogy Sho éppen replikázni készült volna, úgyhogy lakatként tettem a szájára az ujjam - Nem inni, sérülések kezelésére. Kötszer van nálam, de fertőtlenítőt nem hoztam. Indulj!
- Rendben. - bólintott Sho, aztán sietve kilépett a boltból.
- Pazarlás! - jegyezte meg Kato
- Nem piknikezni megyünk, Gabriel. - toldotta meg Mateus is, rájuk néztem.
- Ha inni akarsz, menj, keress valamit te is. Enni meg kell, akármilyen erős is vagy, továbbá lehet, hogy ez a szentély dolog csak felszín, és joggal tévedtek el odabent. Ha nem fél nap alatt teljesítjük a küldetést már éhesek leszünk és veszítünk az erőnkből, amit vissza kell nyernünk. Ha a szerencsénk elfogy, mi is napokra bent rekedhetünk, ha három nap alatt nem keveredünk ki, meg is érdemeljük az éhhalált.
- Nyugi, nyugi, nem úgy értettem. - védekezett Kato, mintha csak kiabáltam volna velük, habár szó sem volt róla.
- Úgy beszélsz, mint aki már tapasztalt ilyen téren. - toldotta meg Mateus
- Korábban már küldték a céhet hasonló küldetésre. Azt hittük pár óra alatt végzünk vele, aztán másnap délben keresztre feszítették az egyik sárkányölőnket, engem és egy elemi mágust mágikus vízbe bilincseltek, ami folyamatosan szívta az erőnket, kis híján ott hagytam a fogam, és semmi kedvem még egyszer így járni.
- Megint az erő elszívás. Ez ennyire divat mostanság? - kérdezte Kato, mire mindketten egyszerre rántottuk meg a vállunkat.
- Még ha tényleg végzünk pár óra alatt, akkor is inkább kevesebb pénzük legyen, mint kevesebb vérünk. - mondtam, s alig tűnt tova a hangom a szoba levegőjéből, Selan kilépett az ajtón, és intett nekünk
- Induljunk akkor, öngyilkos banda. - mondta, aztán köztünk furakodva a kijárathoz sietett, közben rálépve Mateus lábára, aki ennek hangot is adott.
- Sajnálom, hogy ilyen, de elég sok trauma érte az utóbbi időkben, próbálják meg elnézni neki, ő is csak ember. - szabadkozott a mester, én csak bólintottam, aztán hosszan néztem a lány után, aztán megdörzsöltem az orrom alját, és elindultam én is. Ahogy leléptem a két-három fokos lépcsőről az üzlet bejáratánál Vindisha kissé pihegve megérkezett a táskával a kezében.
- Minden volt? - kérdeztem.
- Igen, szeszt nem találtam, de sebbenzint kaptam. - mondta.
- Nagyszerű. - tettem be a táskát a helyére, a dimenzióhasadékba.
- Mondom indulás! Ti akartatok ennyire odamenni, akkor mire vártok még? - kiabált vissza a kék hajú lány türelmetlenül, mi pedig kiléptünk utána.
- Lesz még vele bajunk, úgy érzem. - sóhajtott Kato, és követett minket.
Selan egyetlen eddigi lényeges információt tartalmazó mondata szerint a város határában lévő erdőbe vezet az utunk, úgyhogy szó nélkül elindultunk hirtelen szerzett útitársunk és kalauzunk után.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kato Brightmore
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 247
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. May. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Pént. Dec. 28, 2012 9:51 pm

A polgármester záros határidőn belül már fogadott is minket. Némán betértünk mind a négyen a színe elé, és egy eléggé fura látvány fogadott: A polgármester orrán egy jókora piros bohóc orr díszelgett.
~ Érdekesen indul. – gondoltam magamban.
- Üdvözlöm a mágus urakat! Foglaljanak helyet, ha óhajtanak! – nutatott az asztala előtt álló székekre, majd sorra kezet fogtunk a polgármesterrel üdvözlésképpen. Csak Mateus foglalt helyet, ám ő valószínűleg mindannyiunk helyett, ugyanis leült, és a lábát feldobta az asztalra. Úgy nézett ki, mintha eltévesztette volna, melyik oldalon ki is ül tulajdonképpen.
- Chronus Avion vagyok, kicsiny városunk polgármestere. – kezdett bele, közben pedig kicsit megigazgatja az orrocskáját. - Maguk a negyvenegyedik próbálkozás, tudják-e? Városunk ereklyéjét már jó ideje ellopták, és már jó ideje keressük, de nem sikerült még visszaszereznünk. Elég erősnek érzik magukat a feladathoz? – mondta, majd ütött egy igen kemény luftot, mintha azt mondaná, hogy menjünk ki a hátsó kertbe fogócskázni.
- Megoldjuk valahogy. – határtalan derűlátás. Csak én vagyok akkor ilyen negatív? Vagy mégsem? Gabriel sóhajtott egyet, és Vindisha vette át a szót:
- Különben el se vállaltuk volna.
- Negyvenedik? – akadtam ki. Most kapcsoltam, tudom, hogy kicsit későn, de akkor is. Ez rengeteg csapatot jelent előttünk.
- Negyvenegyedik. Nem figyelsz? – torkollt le Mateus.
- De figyeltem, de az elég gáz. Viszont szép, kerek szám. – valami bűzlik itt, tuti biztos.
- Így van. – a polgármester elmosolyodott, és összecsapta a tenyereit. - Nagyszerű, akkor el is mondom, mit kellene tenniük! A várostól nyugatra van egy szentély, gyanítjuk oda rejtette el az illető, aki elvitte. – remek, akkor miért nem mentek már oda ők maguk? Oké, hogy csapdák plusz szörnyek, nade…, áh mindegy.
- Mi a csel? Túl egyszerűnek tűnik. – szólalt meg Gab is. - Negyven csapat mágus csak úgy nem téved el egy szentélyben, akármilyen útvesztő legyen. – végre valaki! Áldjon meg az isten, legyél bármelyiknek is híve.
- Nos, kedves barátaim, a szentély tele van csapdákkal, és számunkra ismeretlen szörnyekkel, nem hiszem, hogy az volt az oka a többi mágus kudarcának, hogy eltévedtek volna.
- Várj, csak én találom furcsának, hogy egy csapdákkal és szörnyekkel teli szentély van a várostól nem messze? – az események felgyorsultak, és nem győztem kapkodni a fejem. Most mivan?
- Nem, nem csak te.
- Az hagyján, de nem abszurd egy picit, hogy eddig negyven különböző csapat próbálkozott velük? Ne mondja nekem senki, hogy egyik sem volt képes megbirkózni a csapdákkal és a szörnyekkel.
- Gyengék voltak. Ennyi az egész.
- Na ne röhögtess. Mind a negyven csapat? – de tényleg. Negyven különböző mágus, nyilván különböző képességekkel, és senki? Ez elég aggódásra ad okot. Nekem legalábbis.
- Bosszantóan sokat aggódsz mások iránt. – igen mondták már, csak volt, aki hozzátette, hogy ez lesz a vesztem.
- Mi még nem jártunk ott, úgyhogy ha lenne is kérdésük, nem tudnék rá válaszolni. Egyetlen tanácsom, hogy ne becsüljétek alá se a csapdákat, sem pedig a szörnyeket, botor dolog lenne. További részletekkel csak a város üvegkészítő mestere, Yaffi tud szolgálni. Nagyon ügyes ember, én mondom nektek, ha visszatértek a küldetésről vegyétek szemügyre a portékáit, talán akad egy-két dolog, ami megtetszik. – ha visszatérünk egyáltalán.
- Remek. Látogassuk meg! – szólal fel szinte rögtön Mateus. Az emberben több energia van, mint egy céh mester által telepumpált mágikus négykerekűben.
- Még látjuk egymást. – köszönt el Gab, bár ez akár fenyegetésnek is elment volna, majd kisétált az ajtón, nyomában Mateus-szal, Vindisha-val és velem.

Az előtérben a titkárnőtől kaptunk egy térképet, ami megmutatja, hogy merre található Yaffi üzlete és műhelye. Egy kiadós séta, és hamarosan elértük az üvegfújó mester rezidenciáját. Maga Yaffi egy robosztus ember, kissé csúf arccal, ám rettentő barátságos jellemmel.
- Jó napot kívánok! – köszöntött, és rettentő könnyed volt a hangja. - Miben segíthetek?
- Jó napot – kezdett bele Gabriel. - A polgármestertől jövünk, az ereklye felkutatása miatt vagyunk itt, azt mondták maga szolgál további részletekkel.
- Mi vagyunk a negyvenedik "áldozatok" – pontosítottam kicsit, hátha könnyebb lesz, és így talán oldottam Yaffi feszültségét is, hogy nem kell eltitkolnia, mi történhet velünk.
- Negyvenegy. – javított ki Vindisha. - És nem áldozatok. – úgy néz ki, nem viselte valami jól ezt a dolgot, de ami igaz, az igaz. Sajnos.
- Felejtsd már el, csak kamuzott az öreg bohócorrú.
- Jó, negyvenegy. És honnan tudod, hogy kamuzott? – vágtam vissza.
- Nem hinném, elég sárga volt az a papír, hogy a százéves küldetések közé tartozzon. – mondta Gab, de Mateus túl pozitív. Vagy én lettem túlságosan realista?
- Á, igen a Rubinkard. Különleges egy ereklye, és fegyvernek sem utolsó. – vette vissza a szót Yaffi, akiről úgy tűnt, időközben nem kicsit felejtkeztünk el.
- Bármekkora erővel suhant vele valaki, a kardon soha nem fog egy apró karcolás sem esni.
- Ez elég érdekesen hangzik, főleg a fegyvermágusoknak. – jegyeztem meg, hisz a négyből ketten azok voltunk.
- Meghiszem azt. – folytatta Gab. - De nem hiszem, hogy ez az egyetlen oka annak, hogy a város ilyen sokat tesz azért, hogy felkutassa. Elvégre ha már minimum negyven mágus életébe került, én többet várok tőle, mint hogy nem lehet eltörni.
- A városnak ez nem pusztán egy eltörhetetlen fegyver. Ez a kard a városunk történelmét szimbolizálja. Többet ér mindennél számunkra. – oh, az eszmei érték. Bár még mindig vészmadárkodnék, inkább nem teszem, jobb a békesség, és egyébként is szükség lesz egymás képességeire. Még mielőtt válaszolni tudtunk volna, egy kék hajú lány jelent meg, és Yaffi azon nyomban leszólította:
- Selan, jó, hogy jössz. A polgármester úr kérésére el fogod kísérni ezeket a fiatalokat a kard szentélyéhez, és abba bele. – mondta a lánynak.
- Akár be is köthetik a szemüket, a végeredmény ugyanaz lesz. – mondta, miközben az üzlet hátsó része felé vette az irányt.
~ Bájos.
- Milyen kedves. – jegyezte meg Mateus.
- Beszélek vele, várjatok egy kicsit. – mondta Yaffi, majd elsietett a lány után. Közben előrántott egy adag pénzt és egy zsákot az általam is jól ismert dimenzió hasadékból, majd Vindisha kezébe nyomta a következő utasításokkal:
- Menj, vegyél négy emberre elég kenyeret és valami élelmet ami eláll. Mondjuk a megszokott szárított húst, azzal elleszünk. Hozz hozzá valami innivalót, és valami erős szeszt. Nem inni, sérülések kezelésére. Kötszer van nálam, de fertőtlenítőt nem hoztam. Indulj!
- Rendben. – mondta a lány és már meg is indult.
- Pazarlás! – jegyeztem meg, kissé durcásan.
- Nem piknikezni megyünk Gabriel.
- Ha inni akarsz, menj, keress valamit te is. Enni meg kell, akármilyen erős is vagy, továbbá lehet, hogy ez a szentély dolog csak felszín, és joggal tévedtek el odabent. Ha nem fél nap alatt teljesítjük a küldetést már éhesek leszünk és veszítünk az erőnkből, amit vissza kell nyernünk. Ha a szerencsénk elfogy, mi is napokra bent rekedhetünk, ha három nap alatt nem keveredünk ki, meg is érdemeljük az éhhalált. - hangja rideg volt, mintha már előre tudná, hogy pontosan hogy fog lezajlani ez az egész küldetés.
- Nyugi, nyugi, nem úgy értettem. – próbáltam kicsit csillapítani a kedélyeket, független attól, hogy nem történt semmi olyasmi.
- Úgy beszélsz, mint aki már tapasztalt ilyen téren. – szólt ismét Mateus.
- Korábban már küldték a céhet hasonló küldetésre. Azt hittük pár óra alatt végzünk vele, aztán másnap délben keresztre feszítették az egyik sárkányölőnket, engem és egy elemi mágust mágikus vízbe bilincseltek, ami folyamatosan szívta az erőnket, kis híján ott hagytam a fogam, és semmi kedvem még egyszer így járni. – mesélte el nagyvonalakban Gab, hogy mi történt velük egy alkalommal. Érdekesnek hatott, de megint volt egy mozzanat, ami már kezdett unalmas lenni így a sokadik alkalommal:
- Megint az erő elszívás. Ez ennyire divat mostanság? – valahogy nagyon sok helyen van ilyesmi, pedig egy sima lánc is elég lenne, ha jól csinálják, abból sem lehet kiszabadulni.
- Még ha tényleg végzünk pár óra alatt, akkor is inkább kevesebb pénzünk legyen, mint kevesebb vérünk. – van benne valami, de azért elég erősen helyzetfüggő.
- Induljunk, akkor, öngyilkos banda. – tért vissza Selan, és miközben kifelé tartott, majdnem hogy fellökte Mateust.
- Hé, én is azon járok!
- Sajnálom, hogy ilyen, de elég sok trauma érte az utóbbi időkben, próbáljátok meg elnézni neki, ő is csak ember. – elbúcsúztunk Yaffi-tól is, majd siettünk Selan után, közben pedig Vindisha is megérkezett. Épphogycsak.
- Minden volt? – kérdezte Gab.
- Igen, szeszt nem találtam, de sebbenzint kaptam. – persze, mert még tél volt hozzá, de legalább nem kell félteni, mert úgyis elolvad a hó, jég, legyen akármi is ez a fehér massza.
- Nagyszerű!
- Mondom indulás! Ti akartatok ennyire odamenni, akkor mire vártok még? – szólt még vissza Selan az ajtóból. Sóhajtottam egy nagyot:
- Lesz még vele bajunk, úgy érzem. – sóhajtottam ismét, majd a többiek után kivonultam az üzletből. A lány azt mondta, hogy a dolgok az erőben vannak halak, és vad gazdálkodások, így simán előbukkanhat egy-két szörny a növényzet közül. Irány az erőd!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Laxus Dreyar
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Nov. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Dec. 29, 2012 11:59 am

Nos, sikerült mindenkinek kifelejteni azt, hogy a polgármester megkért titeket, hogy érdeklődjetek Selan iránt, mert így eléggé alaptalanul küldte Jaffi veletek szerencsétlen lányt, no, de így jártunk, legközelebb jobban tessék elolvasni a szöveget. Egyébként jól sikerültek a posztok.

Nekivágtok az erdőnek, biztos, ami biztos, Selan azonnal elmarja a térképet a jelenlegi tulajdonosától, mert-ő-úgy-is-jobban-tudja-csinálni arccal, úgyhogy nektek nincs semmi hátra, csakhogy élvezzétek a környezetet, a tiszta levegőt, a madarak csicsergését, az erdő kisugárzását, és Selan fenekét. Tessék? Kakukktojás lett elrejtve az iménti mondatban, ami azért kellemetlen, mert igazából nem is kakukktojás. Ti sem tudjátok, miért, talán azért, mert csöndbe volt egész idáig, vagy mert premierben láthatjátok karcsú testét, ide-oda billenő csípőjét, de mindhárman elkezdtek szerencsétlen vezetőtök iránt érzelmeket táplálni. Először csak enyhén, majd egyre erősödik ez a, nem is érzelem, inkább vágy, megszállottság a lány iránt. Az egész odáig fajul, hogy annyira elnyomja gátlásaitokat, hogy iszonyatosan túljátszva, de valljatok szerelmet Selannak, egymással versengve, poétikusan, illetve úgy, ahogyan a karakteretek megkívánja. Túljátszva, de őszintén. Viszont csak Selan megszállottságotok célpontja, Sho nem, pedig ő is milyen szemrevaló formában van... de ez nektek most teljesen mindegy. Vindisha hiába próbál rendet teremteni, nincs siker, Selan meg annyira meg van döbbenve, és lepődve, hogy elfelejt lekeverni nektek minimum 8 tockost, és némán, hápogva, tehetetlenül, talán kétségbeesetten, de tűri vallomásotokat. De azért nem akarjátok még letapizni szerelmetek alanyát; a tisztes úriember megvárja, míg a nő beleegyezik, és ti tisztes úriemberek vagyok, ugye? Ugye. Fanatizmusotokon keresztül nem is nagyon tanúsítotok nagy jelentőséget annak a vérfagyasztó nevetésnek, mely végigsöpör azon az erdőrészen, ahol vagytok, és azt sem veszitek észre, hogy időközben megjelent 7 állig fegyverbe öltözött törpe valami, és vadul hörögve indulnak el felétek. A vezetőjük, a 8., egy magasabb, talárba öltözött .... hát, boszorkány? Mellei vannak, de arca olyan ronda, hogy Jaffi kétszer elbújhatna mögötte. Selan felszólít titeket, hogy harcoljatok, most már megjön a hangja, bár sokkal kevésbé bunkón, mint, mikor találkoztatok vele. Erre ti is észreveszitek: nem azt, hogy az életetekre törtek, hanem potenciális kérőket láttok, akik mind Selanra pályáznak.
A 7 fegyveres törpének fejenként 600 VE-nyi harci értéke van, a mágusnak 6000 VE. Mivel Selan veletek harcol, akinek 20.000 VE-je van, így röhejesen könnyűnek tűnik a harc.... illetve azért mégsem. A különös vágy nem csak a ti agyatokba szivárgott be, de Selanéba, bár ő megúszta annyival, hogy vörös az arca, és nem igazán tud se gonoszul nézni, se nagyon beszélni. Mindannyitoknak a harc erejéig feleződik a VE-je. Kapjatok be ütéseket, amitől magatokhoz téretek szép lassan, de a VE feleződés a harc végéig fog kitartani, plusz a mágus ellenfeletek elemi mágiát használ, mindig olyat, amivel nagyon meg tud szívatni titeket, és hogy örüljetek neki, még kombinálja is azokat. Tessék kreatívnak lenni, én bízom bennetek, és a játék végi bónusz VE is bízik benne.

Határidő: Január 5, Szombat
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kato Brightmore
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 247
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. May. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Vas. Dec. 30, 2012 8:53 pm

Selan vezetésével neki indultunk, hogy visszaszerezzük a falu jelképének számító rubint kardot. Az erdőbe érve egy igen jó darabig nem történt semmi, majd valamilyen morbid, de annál kellemesebb érzés fogott el, ugyanis Selan, ahogy előttünk illegett, szépen lassan megtetszett. Eleve nem volt rá panasz, de az utóbbi három percben egyre inkább azt éreztem, hogy nekem ő kell, szükségem van rá és akarom. És ez az érzés csak egyre fokozódott.
~ Eddig se vetettem volna meg, de ez kissé már túlzás nem? – kérdeztem magamtól, miközben zavartan tekintgettem a többiekre, miközben rák vörös fejjel próbáltam palástolni, azt, ami lehetetlen. A legnagyobb veszélyt Vindisha jelentette, hisz ő volt a másik nő a csapatban, és ilyen rövid idő alatt még nem merem kijelenteni, hogy ismerem, ám mindent el tudtam képzelni, ami belefér egy nő általánosított jellemébe. Végül Mateus volt az, aki hirtelen ötlettől vezérelve megindult előre, Selan mellé.
- Selan, drága. Mondták már magának, hogy milyen lélegzetelálítóan gyönyörű a fák árnyékában. – kezd bele Mateus a mondókájába, és itt már nem csak a zavartságtól lett vörös a fejem.
- Magam sem értem, hogy eddig, hogy nem vettem észre ilyen szépséget. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy szerelem második látásra. – folytatta a nyáladzását, majd megfogta Selan kezét, és így a csapat megállásra kényszerült. Mindenkit meglephetett volna ez a dolog, vagy ha mégsem, nekem biztos leesett az állam, és dühöt kezdtem érezni, ahogy felszabadul bennem.
- Mit szólna hozzá, ha maga meg én, – mondta Mateus, miközben tenyerét közelebb húztam magamhoz - itt hagynánk ezt a sok lúzert, és elvinném magácskát valami kellemes helyre, ahol nyugodtan... – még mit nem! Be sem kellett fejeznie, rögtön tudtam, vagyis sejtettem, vagy nem tudom, hogy mire gondol. - megismerhetjük egymást. – befejezésképp megcsókolta Selan kezét. Amikor meglátom, hogy Mateus kézcsókkal zárja az amúgy klisés, és unalmas monológját, kissé elvörösödöm, majd beérem őket, és Mateus feje búbjára egy kemény kokit nyomok.
- Felejtsd el, túl unalmas vagy, egy olyan tüzes, talpra esett nőhöz, mint Selan. Nálam jobbat úgy sem érdemel. - húztam ki magam büszkén.
- Nálad csak jobbat érdemel, te jólfésült mitugrász. – kontrázott Mateus megint.
- Csak irigykedsz, mert tudod, hogy igazam van. – vágok vissza neki.
- Ha akarod ezt eldönthetjük itt és most Kato-cska! – ez már komoly fenyegetés, és tuti, hogy kitekerem a nyakát ezért a megszólításért.
- Szó sem lehet róla! – jelent meg végül Gab is, ráadásul rögtön, ahogy mellénk csörtetett, félre lökött az útból mindkettőnket.
- Ti ketten együtt sem bírtok akkora élettapasztalattal, mint én, és egy ilyen csinos és bájos fiatal lánynak szüksége van az útmutatásra! – Selan felé fordul, majd folytatja. - Nyugodjon meg, amíg mellettem van, semmi baja nem eshet, biztosíthatom kegyedet, szívem csak magáért dobog, ne is foglalkozzon ezzel a két mitugrásszal! – még visszanézett ránk a válla felett, és kissé megrökönyödve néztem rá.
~ Mitugrász? – szerintem nem tudja kivel van dolga. - esetleg óhajtja, hogy eltávolítsam őket innen, és kettesben maradjunk a természet lágy ölén? – kérdezte Gab ismét Selan-tól, amire ökölbe szorult a kezem, és komolyan felkészültem, noha nem voltam tisztában az esélyekkel.
- Mateus, bármikor összecsomagollak. Gabriel, neked pedig azt üzenem, nem hiszem, hogy a fiatal hölgy apa komplexusban szenved. – jelentettem ki mérgesen mindkettejüknek. Még mielőtt bárki folytathatná ezt a kakasviadalt, Vindisha lép Gabriel-hez, és megragadja a két vállánál, majd megpróbálja lefejteni Selan-ról.
- Mi történt veletek, térjetek már észhez! – próbál a józanészre hatni a lány.
- Ugyan már, egyikőtök se... – nem tudja befejezni a mondatot, mert egy hideg kacaj töri meg a hármunk lelkesedését. A forrását még nem látjuk, de a közelben lehet, ha minden igaz. Vindisha egy jókorát lekever Gab-nak, és akkora lendülettel csinálja mindezt, hogy a földön kötnek ki. Komikus jelenet ebben a morbid helyzetben.
Nem sokkal ezután megjelenik hét állig felfegyverzett, látszólag mindenre elszánt törpe, és egy valaki, aki kitűnik közülük, de biztos, hogy vaj van a füle mögött.
- Készüljetek! Megtaláltak minket! – szólal meg végül Selan is. Hangja olyan édesen cseng a fülemben, nem tudom, ezt miért nem vettem észre eddig. A hét törpe potenciális kérőnek számított, akik minden áron el akarják venni tőlem Selan-t, és ezt nem igazán hagyhattam. A lány elé álltam, és rögtön ki is rántottam a „zsebdimenziómból” az ostort. Az első közelebb érő törpére rögtön le is sújtottam a nem túl hétköznapi fegyverrel és orcáját eltalálva vér serkent.
~ Király, első vér! – mosolyodtam el, majd kissé megszédültem, és úgy érzetem, mintha lecsapoltak volna. A törpe úgy látszott kihasználta a kínálkozó alkalmat – legalább nem volt hülye – és lesújtott rám a rövid kardjával, amit szorongatott. Az utolsó pillanatban sikerült kitérnem előle, de egy horzsolást így is sikerült bekapnom, majd ismét lesújtottam az ostorral, de ekkor már szemfülesebb volt, így nem igen láttam értelmét, hogy egy közelharci fegyver ellen így vegyem fel a kesztyűt.
~ Kesztyű…kesztyű… – és beugrott. Az ostort visszahelyeztem a másik oldalra, majd még ezzel a mozdulattal két, igen robosztus fém kesztyűt rántottam át a saját oldalamra, majd a kezeimre húztam őket.
- Ez tökéletes lesz, gyere csak, törpe. – mondom neki, mire megindul, és rögtön egy csapást mérne a mellkasomra, de a vasöklökkel tökéletesen lehet blokkolni a támadását, és a pengéje csak szimplán lepattan róla. A törpe képzettebb volt, mint gondoltam, mert sípcsonton rúg, ami baromira fájt, majd a markolatgombjával homlokon csap.
~ Te kis mocsadék! – szűrném ki a fogaim között, de nem igen akar hang kijönni a torkomon. Úgy érzem, hogy a Sealn iránt felébredt kezdeti „lelkesedésem” kezd alábbhagyni, de egy törpe ellen nem fogok veszíteni. Felállok, és neki rontok egy bal horoggal, ami elől elhajol, ám a jobb egyenesre nem számít, főleg így. Én már tudtam, hogy mennyit hajol hátra, hisz már megtette, így nekem csak annyi volt a dolgom, hogy kicsit tovább tolom az öklöm, mint ahogy egyébként kéne. A törpe hanyatt vágódott, majd mikor bevittem volna a kegyelemdöfést egy bal egyenes formájában, jobbra gurult, így csak a talajba sikerült bele ütnöm. Sikerült nagyon gyorsan feltápászkodnia, és egy újabb rohammal indult felém, de kipördültem előle, és nyitott tenyérrel, tenyér éllel tarkón vágtam, de képes volt még megmaradni a lábán. Eléggé szívós kis dög volt, azt meg kell hagyni, majd ebből a pozícióból, visszafordult, és ismét egy vágást intézett az oldalamra. Hátraugrottam előle, de nem tágított, és ismét támadásba lendült. A baljával gyomorba vágott, amitől kicsit megrogytam, majd úgy döntöttem, itt az ideje ismét cserélni, és a pár vasököl helyett, egy pár sai vette át a helyét a markomban. Megforgattam őket, jelezve, készen állok a folytatásra, és neki is indultam, de a törpe jóval alacsonyabb volt nálam, kb derékig érhetett, és így nehezebb volt küzdeni ellene. Ügyesen védekezett, és elég gyorsnak is látszott, nem egyszer sikerült behúznia nekem. Egy jobbról érkező csapását ütöttem félre a sai-val remélve, hogy közel tudok hozzá férkőzni, ami addig sikerült is, de megintcsak kihasználta a kardja lendületét és a markolattal orrba vágott, ami olyan váratlanul ért, hogy most rajtam volt a hanyatt esés sora. A nyakamnak szegezte a pengéjét, ami nem tetszett. Egyáltalán nem, és épp ezért felemeltem a két kezem, majd eltüntettem a sai-kat.
- Tedd meg! – mondtam halkan. A törpe hezitálni látszott, majd szépen lassan felültem, és hátrébb csúsztam. Lassan, de biztosan követett, én pedig próbáltam távolabb kerülni tőle, hogy biztonságos hézagot alakítsak ki.
~ Legalább egy méter kell, nem több. – gondoltam magamban, és próbáltam szemmértékre megsaccolni, hogy mekkora lehet most a távolság kettőnk között. Végül, mikor már talán jónak látszott, a lehető legészrevétlenebb módon nyúltam a zsebembe az egyik egy méteres lakrimáért, és egy laza csukló mozdulattal dobtam a törpe felé, aki egészen addig nem értette mi az, amíg a lakrima össze nem tört.
- Mostmár késő. – mondtam halkan, miután a felszabaduló energia robbanást idézett elő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Pént. Jan. 04, 2013 11:44 am

Nem gondolkodtam semmin, ahogy haladtunk befelé az erdőbe, bíztam a vezetőnkben, habár ez az egész negyven kudarcot valló csapat mese nem igazán tetszett. Mindenesetre úgy gondoltam, hogy ha Selan ellenünk is fordulna, négyen vagyunk elég erősek ahhoz, hogy ha nem is véglegesen, de megszabadulnánk tőle, még akkor is, ha kisugárzásából érződött az, hogy erősebb mágus, mint én vagyok.
Ahogy a csapatunk élén haladt egyik pillanatról a másikra valami tompa, megmagyarázhatatlan érzés töltötte el az agyamat. Olyasmi volt ez, mint amikor az ember későn fekszik le, de elhatározza, hogy korán fog felkelni, mert nem akarja alvással elpazarolni a fél napját, úgyhogy be is váltja azt, amit eldöntött, dél körül pedig érzi, hogy tompa az agya.
Már túl késő volt ahhoz, hogy bármin is gondolkodjak, lila köd települt meg minden gondolatomon, és azon kaptam magam, hogy mindegyik Selan körül forog. Furcsa volt lépkedni mögötte, és minden egyes apró mozdulatát úgy vizslatni, mint egy keselyű, s nem is inkább prédaként, de kiszemelt párként tekinteni rá. Ringó csípőjének minden egyes mozdulata, az erdőt kémlelő fejmozgáshoz tartozó kék tincsek rezdülései mind-mind nyomot hagytak bennem, míg végül másra sem tudtam gondolni, csak hogy életem végéig látni akarom ezeket, és nem csak addig, míg tart ez a megbízás.
Már el is kezdtem magamban fejtegetni, hogyan fogom leszólítani, amikor Mateus sebes léptekkel megbontva az alakzatunkat a csapatot vezető nő felé lépkedett, majd beérve őt elkapta fél kezét, tenyerébe temette, és ömlengeni kezdett.
- Selan, drága. Mondták már magának, hogy milyen lélegzetelállítóan gyönyörű a fák árnyékában? - gyorsan végignéztem a másik srácon is, de ő még csak rám sem pillantott, feje olyan vörös volt, mint a rák, homlokán pedig kiduzzadt egy ér, ami egyértelművé tette, hogy nem csupán azért pirult el, mert tetszik neki a lány. - Magam sem értem, hogy eddig, hogy nem vettem észre ilyen szépséget. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy szerelem második látásra. Mit szólna hozzá, ha maga meg én, itt hagynánk ezt a sok lúzert, és elvinném magácskát valami kellemes helyre, ahol nyugodtan… megismerhetjük egymást. - fejezte be, s egy csókot nyomott Selan keze fejére.
A lány fülig pirult, de meg sem moccant, pedig amit láttam belőle az apja műhelyében minimum azt képzeltem el róla, hogy földig veri a suhancot.
- Lúzer az anyád. - szuszogta mellettem Sho alig hallhatóan, aztán felém fordult - Gabrielt, mi van ezekkel a… - nem tudom mit mondott, már a hirtelenjében megindult deszkás srácra figyeltem.
- Felejtsd el, túl unalmas vagy, egy olyan tüzes, talpra esett nőhöz, mint Selan. Nálam jobbat úgy sem érdemel. - büszkén kihúzta magát, úgy lépkedett közelebb, de a Mateus sem hagyta magát
- Nálad csak jobbat érdemel, te jólfésült mitugrász.
- Csak irigykedsz, mert tudod, hogy igazam van.
- Ha akarod, ezt eldönthetjük itt és most Kato-cska!
Eddig hallgattam a szócsatát tétlenül, s ekkor közelebb léptem én is.
- Szó sem lehet róla! - löktem félre mindkét újdonsült kérőt, s egyben vetélytársat is a lány mellől- Ti ketten együtt sem bírtok akkora élettapasztalattal, mint én, és egy ilyen csinos és bájos fiatal lánynak szüksége van az útmutatásra! - dőlt belőlem a szó, pedig egyetlen másodpercet sem gondolkodtam, valahonnan belülről jött mindez, olyan helyről, amit nem én irányítottam. - Nyugodjon meg, - fordultam a lányhoz - amíg mellettem van, semmi baja nem eshet, biztosíthatom kegyedet, szívem csak magáért dobog, ne is foglalkozzon ezzel a két mitugrásszal! - vállam fölött visszanéztem a két suhancra, és úgy folytattam - Esetleg óhajtja, hogy eltávolítsam őket innen, és kettesben maradjunk a természet lágy ölén?
A következő pillanatokban visszafordultam Selanhoz, és olyan mélyre ástam magam a tekintetében, hogy még csak észre sem vettem mi történik körülöttem egészen addig, amíg Sho kiáltásai utat nem törtek maguknak az agyamba!
- Mi történt veletek, térjetek már észhez! - ekkor már éreztem két kezének szorítását a vállamon, ahogy hátrafelé rángat, de csak akkor tisztult ki a kép, amikor fél vállamnál fogva sikeresen félrefordított, és egy lendülettel pofon vágott. A csattanás hangja és ereje olyan józanító hatású volt, mint a jéghideg zuhany az álmos reggeleken.
Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, és mit keresek Selannal szemben, a kezeit fogva, a szemét nézve. Hátrahőköltem, megbotlottam, és hanyatt esve magam alá temettem Shot is. Hideg kacaj szaladt végig az erdőn, s ahogy elért minket is keserves pofonként ért a felismerés, mindeddig mágia alatt álltunk, ki tudja miket mondtam, s tettem eddig? Az egészet tetézte az, hogy éreztem, nem vagyok erőm teljében, pedig mágiámat egy fikarcnyi mértékben sem használtam még.
- Készüljetek! Megtaláltak minket! - kiáltotta el magát Selan, olybá tűnt, hogy ő sem volt kivétel a mágia alól, egyedül Sho maradt észnél. Különös.
A kacaj irányába fordítottam a fejem, miközben lekászálódtam Shoról, és megtaláltam a forrását is. A bokrok közül hét mindenre elszánt alacsony termetű, emberszabású fickó csörtetett kifelé állig felfegyverkezve, mögöttük pedig egy hajlott hátú, testében nőre, fejszerkezetében inkább egy bunyós arcára hasonlító valaki, aki fel-felröhögött.
- A banya a miénk. - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, ahogy felállt mellettem, én pedig szó nélkül megnyitottam a hasadékot, odaadtam neki a két, számára készített tonfát, s két tőrt húztam ki magamnak.
- Kerítsük be! - mondtam, s elindultam jobbra az úton egy darabig, megkerülve s meghagyva a törpéket Selanra és a két suhancra. Az első vaskosabb fát elhagyva bevetettem magam a bokrok közé, s a szemem sarkából láttam, hogy Sho is ugyanígy tett.
A két tőrt a markomba fogtam, másik kezemmel leakasztottam a hátamról a kardom. Ahogy a medál a kard markolatán a kezemhez ért zölden felizzott, majd ugyanígy történt a tőrökkel is, amik kirepültek a kezemből, és vállam két oldalán lebegtek tovább mellettem.
- Blue Cadent! - harsant Kaensho hangja, ahogy átvetette magát egy bokor felett, előre kinyújtott tonfája végén egy kék pecsét nyílott meg, nyitott farkasfejet ábrázolva, és tömérdek ököl méretű kék tűzgolyót köpött ki magából.
A banya kacaja ismét felharsant, ahogy az első két-három lövedék eltalálta, aztán botját meglendítve egy tűzhullámot indított Sho felé. A lány megállt a rohammal, én pedig kilőttem mindkét tőrömet a vállam fölött.
Mintha csak még egy szeme lenne a háta közepén, mire a tőrök odaérek volna az egyik fa ága úgy hajlott le a banya hátát védve, mintha csak ő irányította volna őket. Botja a földön koppant, én pedig a következő lépésemmel térdig süppedtem a hirtelen képződő homokban. A mellettem lévő fa úgy hajlott rám, mintha egy öreg barát lenne, aki fel akar segíteni, annyi különbséggel, hogy tucatnyi ága inkább lefelé nyomott, mint kifelé húzott. Fél kézzel megragadtam a legvastagabbat közülük, másik kezemmel pedig vagdalni kezdtem az ágait úgy, ahogy csak tudtam. A terv bevált, a fa, érezve, hogy itt ő húzza a rövidebbet egyszerűen felegyenesedett, kirántva engem a futóhomokból. A lendület tetőpontját elérve elengedtem az ágat,de mielőtt földet érhettem volna egy erőteljes fuvallat érkezett oldalról, nekivetve a mellettem lévő fa törzsének. Vörös pecsét villant a banya markában, de mielőtt megformálódhatott volna a mágia Sho tonfája lesújtott.
Ellenségünk kinyújtott karját csapta félre vele, majd a másik kezében lévő fegyver hosszabbik végét megmarkolva beleakasztotta a nőnek látszó valami nyakába a rövidebb ágat, és a földre rántotta.
A banya újból felkacagott, ahogy a lecsapó fegyvereket alkarjával blokkolta, bőre felületén pedig szürkés, fémes fény csillant. Jobb kezében kék pecsét villant, Shot pedig egy erőteljes vízsugár csapta a legközelebbi fához. Rögtön ezután a banya másik markából világosabb kék pecsét villant elő, Shot pedig odafagyasztotta.
Eközben én is elég közel értem hozzá, fém rudakat formáló karját elrántottam, pengémet nyakmagasságban lendítettem meg, de az elkészült rudakat egyetlen intéssel a mellkasomhoz vágta, ezzel hátralökve. Sercegés hallatszott, olyan, mely viharos éjszakákon hallatszik fel, s a mellettem lévő bokrot tövig égette egy villám.
Az első pillanatban azt hittem, hogy szimplán mellélőtt, aztán amikor a következő villámnyaláb sem engem, hanem a fegyveremet vette célba leesett mit akar. Mivel elég gyorsan mozgok, kihasználja azt, hogy a fém vezeti, sőt vonzza az áramot, villámhárítóként akarja használni a kardomat.
Hátrálni kezdtem.
- Stormbreaker armor. - szóltam, s egész testemet körülölelte a vörös pecsét, másodpercek múltán kezemre simult a kesztyű, lábamon éreztem a csizma szorítását, és szemem előtt a felesleges fényt megszűrő vizort.
Újabb és újabb villámnyalábok érkeztek, de már nem kerülgettem őket. Minden csapással azokat céloztam, és ahogy a penge elérte őket halványan felizzott, a nyalábok pedig egytől egyig megsemmisültek. Bal kezemet ökölbe szorítottam, és meglendítettem Sho felé. Kezemről kilőtt a kesztyű, és vasökölként zúzta szét a jégpáncélt. Sho féltérden landolt, széles vigyorra húzta a száját, és rohamot indított.
A banya botja ismét a földra sújtott, Sho pedig derékig süllyedt a futóhomokban, de két fegyverét összeütve megidézte mindkét lakrimafegyver mágiáját.
A banya elfordult tőlem, kezeit a magasba lendítette, előtte egy kőfal emelkedett ki ami blokkolta Kaensho mindkét lövedékét, felém pedig egy erőteljes szélrohamot küldött. Megvetettem a lábam, fejem felé emeltem a kardomat, vártam, amíg a szél elér, majd az első fuvallattal megsuhintottam a fegyvert.
- Vihartörés! - üvöltöttem, majd meglendítve a kardot kettészeltem a lökéshullámot, majd elengedve a kard markolatát az pörögve rohant a banya felé, míg végül mellkasába vágódott, és beleszögezte a kőfalba, amit maga emelt a földből.
Még egy utolsót visított, ahogy táskás szemét forgatta, aztán erőtlenül leesett mindkét keze maga mellé, a kőfal elporladt mögötte, ő pedig a karddal a testében hanyatt esett.
Lelkével együtt a nyomasztó mágia jelenléte is eltűnt, már nem éreztem, hogy gyengébb lennék. Sho egyszerűen kilépkedett az előzőleg még szorító futóhomokból, és közelebb jött.
- Nos? - kérdezte, én pedig szó nélkül húztam ki a banya testéből a kardot, megforgattam azt, és lecsaptam róla a vért.
- Mi van? - kérdeztem vissza.
- Nem akarsz mondani valamit?
- Fogalmam sincs, miről beszélsz - feleltem - ahogyan arról sem, hogy mi történt velünk, csupán foszlányok vannak abból, ami eddig történt. Valahogy vonzalmat éreztem a lány iránt, és egyik pillanatról a másikra megszűnt a világ egészen addig, míg te arcon nem csaptál.
- Már nem tudtam veled mit csinálni, gondoltam, ha megteszem vagy elmegy a maradék eszed, vagy megjön az ami eddig elment.
- Nem panaszkodni akartam. Köszönöm.
- Oh, ugyan, máskor is boldogan felképellek, csak kérned kell, még csak hasonló szitura sincs szükség. - emelte fel a tonfákat, melyek összecsukódtak, és felakasztotta az oldalára őket.
- Nem csinálunk belőle rendszert. - mondtam, aztán visszaindultunk a többiekhez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mateus Grandus
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 151
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Apr. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : Skype

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Jan. 05, 2013 5:33 pm

Mielőtt elindultunk volna, Selan kisajátította magának a térképet, mondván Ő úgy is jobban ismeri a területet. Nem szóltunk egy szót se, hisz pont ezért van itt, így Ő aztán zavartalanul tört a kis csapat élére, átvezetve minket az erdőn.
Egy szavam se lehetett panaszra, hisz így legalább keresgélnünk sem kell a helyet, nem úgy mint a legutóbbi küldetésemen, és még a kilátás is jó.
~ De még milyen jó... ~ mosolyogtam magamban ahogy Selan idomain legeltettem a szemeim. Eddig nem volt szokásom összekeverni a munkát a magánélettel, de egyre biztosabban éreztem, hogy nekem kell ez a nő, és még ha a megbízást kell feladjam érte akkor is megszerzem. Gyorsítottam a tempómon és mikor Selan mellé értem megszólítottam:
- Selan, drága. Mondták már magának, hogy milyen lélegzetelállítóan gyönyörű a fák árnyékában. - ez valahogy jobban hangzott a fejemben, de látván Selan zavart arckifejezését nem bátortalanodtam el.
- Magam sem értem, hogy eddig, hogy nem vettem észre ilyen szépséget. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy szerelem második látásra. - minden mondatommal közelebb hajoltam egy kevéssel. Selan még mindig csak szótlanul bámult, fülig vörös arccal. Ez engem csak további tettekre késztetett. Megálltam és megragadtam a kezét, melytől az egész csapatot megállásra kényszerítettem, de nem zavart.
- Mit szólna hozzá, ha maga meg én, - mondtam miközben tenyerét közelebb húztam magamhoz - itt hagynánk ezt a sok lúzert, és elvinném magácskát valami kellemes helyre, ahol nyugodtan... - itt szünetet tartottam, míg végig a szemébe néztem, majd két másodperc múlva folytattam - megismerhetjük egymást. - mondtam azzal egy apró de annál lényegesebb csókot leheltem Selan kézfejére.
A következő pillanatban egy hatalmas ütést éreztem a fejem tetején, melytől azonnal földet fogtam.
- Felejtsd el, túl unalmas vagy, egy olyan tüzes, talpra esett nőhöz, mint Selan. Nálam jobbat úgy sem érdemel. - Kato volt az és úgy tűnik Ő is Selanon tartotta a szemét egy ideje.
- Nálad csak jobbat érdemel, te jólfésült mitugrász. - nevettem fel halván Kato-t, majd felálltam.
- Csak irigykedsz, mert tudod, hogy igazam van.
- Ha akarod ezt eldönthetjük itt és most Kato-cska! - álltam Kato elé olyan közel, hogy szinte már érintettük egymást.
- Szó sem lehet róla! - lökött félre mindkettőnket Gabriel, aki eddig csöndben figyelte az eseményeket. Mit lökött, könnyűszerrel áttarolt rajtunk, mintha csak útban lévő faágak lennénk.
- Ti ketten együtt sem bírtok akkora élettapasztalattal, mint én, és egy ilyen csinos és bájos fiatal lánynak szüksége van az útmutatásra! Nyugodjon meg, amíg mellettem van, semmi baja nem eshet, biztosíthatom kegyedet, szívem csak magáért dobog, ne is foglalkozzon ezzel a két mitugrásszal!
~ Adok én neked mitugrászt! Neked aztán Katonak is, és akkor meglátjuk kié lesz Selan! ~
- Esetleg óhajtja, hogy eltávolítsam őket innen, és kettesben maradjunk a természet lágy ölén? - fordult a lányhoz, olyan könnyű hangnemben, mintha “eltávolításunk” egyenlő lenne egy légy elhesegetésével.
- Mateus, bármikor összecsomagollak. Gabriel, neked pedig azt üzenem, nem hiszem, hogy a fiatal hölgy apa komplexusban szenved.
- Mi történt veletek, térjetek már észhez! - rángatta Gabrielt Vindisha.
~ Fura, egész idáig észre se vettem a lányt. ~ gondoltam de aztán elhesegettem ezt a problémát és a számora fontosabb dolgokkat kezdtem inkább törődni, mint például megszerezni Selant magamnak.
- Ugyan már, egyikőtök se... - akartam mondani, de ekkor egy velőtrázó kacaj törte meg a ‘csendet’. Körülnéztem de egy pillanatig senkit sem láttam aki a nevetés forrása lehetett volna, aztán egy sűrűbb facsoport közül kisétált 7 apró termetű... lény. Talán törpék... csak gnómok, nem voltam benne biztos. Mögöttük pedig egy elképesztően ronda nőszemély lépett ki az árnyékokból.
~ Azt a rohadt, téged mivel etetnek? ~ borzadtam el a nő ragyás képén.
A nő egy intésére a törpék azonnal nekünk rontottak, és talán el is kaptak volna minket a nagy csodálkozásba ha Selan hangja nem zökkent ki minket.
- Készüljetek! Megtaláltak minket!
~ Várjunk csak?! ~ döbbenek le egy pillanatra. ~ Ezek a törpék is Selant akarják! ~
- El a kezekkel gnómok! - kiáltottam dühösen és neki is rontottam az egyik bunkót forgató lénynek. Mivel ezek a lények szinte nevetségesen alacsonyak voltak, én pedig még az átlagnál is magasabb vagyok, könnyűszerrel elugrottam a törpe csapása elől és mikor a háta mögé kerültem, megszórtam hátulról néhány Tükörszilánkkal. Arra persze nem számítottam, hogy a törpét ez szinte meg sem karcolja.
~ Baj van! ~ mondtam magamban és szinte azonnal fejen is talált egy bunkós bot, amit a törpe hajított hozzám. Az ütés ereje elég volt, hogy megtántorodjak. Ezt kihasználva, a törpe felkapta a bunkóját és ismét nekem esett, de ezúttal sikerült kikerülnöm azzal, hogy hátráltam pár lépést.
- Na megállj te kis rohadék nem hagyom, hogy elvedd Selan-t! - mondtam inkább csak magamnak. Ismét az arcába szórtam egy rakás Tükörszilánkot, majd míg a szemeit védte elé ugrottam, és teljes erőből belerúgtam. A törpe akkorát repült, hogy az ember azt is hihetné, hogy önként teszi külső segítség nélkül.
~ Várjunk csak, miket beszélek? ~ csodálkoztam el egy pillanatra mely elég is volt ahhoz hogy egy másik törpe a nyakamba ugorjon.
- Hé szállj le rólam! - tántorgok ide oda, hogy próbálom levakarni magamról a törpét eredménytelenül. A törpe belekapaszkodott a hajamba és minden egyéb testrészembe amin fogást talált. Míg megvolt az egyensúlyom, megidéztem egy tükröt és egy Tükörképet léptettem belőle ki akinek kezében ott volt a varázsbotom is. A bottal rátámadott a törpére aki ettől csak még jobban belém csimpaszkodott. Ekkor véletlen megcsúszhattam valamiben ugyanis kiesett a lábam alól a talaj én pedig ráestem egyenesen a törpére. Ő ekkor elengedett, és mielőtt bárit is tehettem volna szét törte a Tükörképem. Ez elég időt adott rá, hogy felálljak, majd azon nyomba Selan jelent meg és rúgta arcon az ellenfelemet.
~ Micsoda lábak, én se bánnék egy-két rúgást tőle... Te jó ég miket gondolok, hisz nem is érdekel a lány! ~ tértem lassan észhez. Ekkor megfordultam és megpillantottam az előző törpét akit egy perccel ezelőtt föld körüli pályára állítottam. Pár lépésnyire volt csak tőlem, és ha em fordulok meg tuti megöl hátulról.
~ Gyáva! ~ mondtam magamban majd előkaptam az egyik mágikus pisztolyom és elkezdtem tüzelni rá.
A kis törpe gyorsabb mint gondoltam, és vak a dühtől amiért belerúgtam. Minden lövésem mellé ment a törpe pedig folyamatosan közeledett majd hirtelen felugrott és megpróbált bunkójával lecsapni rám. A pisztolyt mint pajzsot magam elé emeltem, így sikerült kivédenem a támadását, azonban már így is túl közel került, egy villámgyors forgással rásózott egy hatalmasat a lábamra.
Egy pillanatra megállt, mintha csak gyönyörködni akart volna abban, amit tett. Én viszont nem vártam meg míg kigyönyörködi magát. Közvetlen közelről, belelőttem a törpe testébe melynek következtében az a fájdalomtól felkiáltva görnyedt a földre. Egy második lövés, és többet már nem hangoskodott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Laxus Dreyar
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Nov. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Vas. Jan. 06, 2013 2:52 pm

Selan közben levadászta a maradék törpét, Gábriel megetette a boszorkával a saját ürülékét, bár talán jobb lett volna életben hagyni, hátha tudott volna néhány hasznos infót, ki tudja. Pár percig szótlanul lehet lihegni, és csendben magatokhoz térni. Selan is ezt tette, aminek valaki nem fog örülni. A lány megfordul, majd sugárzóan piros arccal, amely, szemei alapján, nem csak a szégyentől, hanem a dühtől is pirosak voltak, odaront Mateushoz, és akkora sallert kever le neki, hogy szó szerint a fa adja a másikat, ezután vadul elcsörtet valamelyik irányba. Ezen meg lehet lepődni, lehet dühöngeni, értetlenkedni, Vindisha valószínű mókásnak találja, de előbb-utóbb a lány után kellene menni, mert lehet, hogy jó irányba megy, idegessége ellenére is.
Nem lesz nehéz utolérni, úgy rombol az erdőn keresztül, mint porcelán az elefántboltban (aranyköpések no.1). Olyan pergősen haladtok, hogy meglepően kevés idő után rátaláltok a rubinkard lehetséges sufnijára: egy kolosszális márvány építményre, széltében, hosszában, és egy jókora ajtópáros vár rátok. Selan állítása szerint, amiből már hallatszik, hogy lenyugodott, csak itt lehet bejutni a szentélybe; a falak immúnisak minden mágiára, és egyszerű eszközökkel még csak megkarcolni sem lehet. Viszont az feltűnik nektek, hogy évtizedes, évszázados csontmaradványok vannak elszórtan a kapu bejárata előtt, ami arra enged következtetni, hogy csapdák vannak, vagy még több szörny, ki tudja, merre. Mikor be akartok hatolni az épületbe, meglepő módon, nem tudtok. Legalábbis a konvencionális módszerrel nem tudtok; egy hatalmas félhold díszíti az ajtót, aminek a szélei, mintha üregesek lennének. A félhold alatt láttok még két kéz alakú mélyedést: egy jobb és egy bal kéz. Lehet tanakodni, hogy mit kell itt csinálni, értelmes e kipróbálni, mi történik, ha kezeiteket a mélyedésbe teszitek, de Selan egy idő után megunja a tétlenkedéseteket, és belehelyezi kezeit a hold alatti helyre. A félholdon megjelenik egy pötty, ami csíkká növi ki magát, és elkezdi feltölteni az alak szélét, fényes valamivel. Selan nem szól semmit, nem akarja, vagy nem tudja elvenni a kezeit a mélyedéstől, a hold széle meg egyre csak töltődik. Amikor körbeért a fénylő valami, találkozott önmagával, felfénylett a félhold, az ajtó nyikorogva kinyílik, befelé. Viszont valami nem stimmelt: idegenvezetőtök nem mozdul, karjai lehanyatlanak, lép még egyet, talán kettőt, majd összeesik. Gab, te nem érzel semmiféle hihetetlen mágikus energiát a lányból sugározni, sőt, alig érzel valamit: az ajtó szárazra szívta szerencsétlen. De még nincs vége: a frissen kinyílt ajtóban egy hatalmas monstrum áll, tiszta izom, és nyáladzó pofája arra enged következtetni, hogy rég nem evett. 8.000 VE-nyi ereje van. Azonnal Selanra veti magát, úgyhogy itt az ideje, hogy gyorsan, illetve lovagiasan cselekedjetek. Nem vagytok semmire sem kötelezve, persze, a lány meghalhat, de azzal senki sem fog jól járni, legkevésbé ti.
Verjétek össze a lényt, és döntsétek el, hogy továbbmentek, és egy szerencsés viheti Selant, vagy továbbmentek nélküle, vagy hagyjátok meghalni, vagy megvárjátok a végén, hogy összeszedje erejét, és hasznos tagja lehessen a csapatnak.

Határidő: Január 13. Vasárnap
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Csüt. Jan. 10, 2013 9:19 pm

Felhajtottam a vizort a szemem elől, és alig tértünk vissza Kaenshoval a többiekhez, és alig vettük észre, hogy a hét félember méretű fickó is ki van fektetve, Selan kipirult, vörös arccal pördült meg saját tengelye körül és olyan sallert kevert le Mateusnak, hogy még talán nekem is fájt. A fiúnak meg pláne, hiszen kivágott faként dőlt hanyatt, és esett hátsófelére.
- Ezt most miért kaptam?! - kelt ki magából a fiú ahogy arcához kapott, de a lány már ott sem volt, dúlva fúlva dühöngő bikaként indult meg az erdőben, a fák legnagyobb bánatára.
Sho azonnal elkezdett nevetni, és egyre hangosabban, egyre harsányabban.
- Ezt miért kapta? - kapkodta a távolodó Selan és a földön ülő Mateus között a fejét, én pedig szó nélkül odamentem, és felajánlottam a kezem Mateusnak, hogy felsegítsem.
- Mondd, miért is kellett neked pofon vágnod engem? - fordultam hátra a vállam fölött Sho-ra nézve.
- Hát egyikőtök sem emlékszik? Olyanok voltatok, mint aki azonnal rá akar mászni Selanra és aki szintén így gondolkodik az vetélytárs. Azt hittem azért estek neki a törpéknek, mert észhez tértetek, de akkor ezek szerint mégsem! - még mindig, harsányan nevetett rajtunk
Átfutott az agyamon minden, amit kimondtam a lánynak, és elszégyelltem magam. Még ha mágia alatt mondtam is, akkor is. Felszínesnek éreztem magam, eszembe jutott az is, ahogy Atsuval „közöltem”, hogy „nem akarom többé látni”… Aztán megráztam a fejem.
- Hogy mi van? Azok a törpék nem Selant akarták megkérni? - kérdezte Kato, de már nem figyeltem
- Menjünk inkább utána, és tartsuk nyitva a szemünket, nem akarok magamból még nagyobb hülyét csinálni… - morogtam, Mateus is ugyanezt tette, de nem értettem, s végül Sho nevetése is elcsitult, és elindultunk a kidőlt fák nyomán Selan után.
Nem is olyan sokára egy hatalmas márvány épületre leltünk, hatalmas kétszárnyú ajtóval az elején, és csontmaradványokkal körberakva.
- Ez a szentély bejárata. Csak itt lehet bejutni, más bejárat nincs, és a falak áttörhetetlenek - mondja Selan a régi, megszokott fagyos hangján, amiből valószínűsítettem, hogy lenyugodott.
- Gondolom, ezt vegyük ténynek, és ne próbálgassuk - mondtam hangosan csak magamnak - és ezek a szerencsétlenek azok, akiknek a polgármester elfelejtette említeni a csapdákat.
- Vagy akár a szörnyek által itt hagyott maradék is lehet. - szúrta közbe Mateus.
Végig azon járt a fejem, hogy ha a falakat áttörhetetlennek építik, vajon miért hagynák nyitva az ajtót?
- Akármelyik is, nekem nem tetszik. - szólt Kato, én meg az előző gondolatomat hangosan is elismételtem.
- Rendben, akkor ha áttörhetetlen, hogyan jutunk be? - kis szünetet tartottam, majd megkérdeztem a többieket - Menjünk közelebb? - remélve, hogy ott hátha találunk valamit.
- Talán próbáljuk meg az egyetlen bejáratot? - szólt ismét Mateus.
- Csak utánad, drága barátom. - adta elő magát Kato színlelt udvariassággal
- Hallottad, Gabriel, csak utánad. - passzolta tovább a labdát Mateus, én csak megvontam a vállam, hümmögtem egyet és a két nővel az oldalamon közelebb sétáltam a szentélyhez. A vizort ismét a szemem elé hajtottam, s folyamatosan pásztáztam a terepet, ha mágia rajzolódna ki, vagy szabadulna fel, azonnal láttam volna, de nem volt rá példa.
- Rendben, itt vagyunk, innen hogyan tovább? Ugyanis nem azért kérdeztem, hogy hogyan jussunk be, mert nincs annyi eszem, hogy az ajtón próbálkozzak, hanem, ha a falakat ennyire ellenállóvá akarták tenni több mint valószínű, hogy az ajtót se hagyják tárva nyitva... - mondtam, ahogy elértük az ajtót
- Próbáld meg kinyitni, és meglátjuk. - adta a „jó” tanácsot Mateus, ám pont ez volt a gond, hogy azt nem láttam, Kato pedig szóvá is tette.
- Hol a zár? - bingo.
- Több mint valószínű, hogy ezek a félhold alakú dolgok lesznek, de hogyan kéne kinyitni? Valami kulcs kell hozzá? - töprengett Sho, ahogy végignézett az ajtón lévő motívumra.
- Gondolom, azért van ott az a kézlenyomat, mert azzal kell. De nem sok kedvem van beletenni, egy munkáért sem fogom kockáztatni a kezem, vagy a tiéd. - vágtam vissza, de már nem is kellett több variációt hallgatni, hiszen Selan ész nélkül belecsapta a tenyerét és úgy tűnt, elkezdte kinyitni.
- Hé, hé, megőrültél? - kiáltott Kato.
- inkább mész helyette? - kérdezte csípősen Mateus a srácot, én csak meghúztam a vállam, meg akartam jegyezni, hogy mennyire ellenszenves, hogy egy ereklyéért így, ész nélkül mer kockáztatni, de végül is valahogy megértettem. Az én családom ugyanezt tette, de legalább egy városért, nem egy fegyverért, egy szimbólumért.
- Most már mindegy, nem?
- Akkor miért aggódsz? - folytatódott a szócsata a srácok között.
Selan keze nyomán a félhold fényes anyaggal kezd el feltöltődni, mintha csak mágiával kellene megtölteni a zárat ahhoz, hogy kinyíljon az ajtó, és kisvártatva úgy néz ki, igazam is lesz. Ahogy a félhold feltöltődik, Selan keze elengedi a mélyedést, teste erőtlenül megremeg, alig zihált lép egyet hátra, aztán összecsuklott, de Sho időben ért oda, hogy elkapja.
- Na, most melyik lenne jobb, ha én feküdnék ott, és Selan bármikor felpofozhat, vagy ez a szitu? - mosolyodott el Kato.
- Őszinte véleményt akarsz hallani, Kato, vagy olyat, ami tetszik is? - szóltam, s odamentem, letérdeltem a két lány mellé. Selan nyakára tettem a kezem, hogy kitapintsam a pulzusát. Gyengén, de még vert, meglehetősen szaporán, mint amikor az ember a hirtelen megerőltetés miatt fárad ki, továbbá hiányzott belőle az az auraszerű kisugárzás, amit eddig éreztem mellette.
- Költői kérdés volt. - mondta, de én megjegyzés nélkül
- Talán nem éreztétek, de z a lány mindannyiunknál erősebb mágus, talán még együttvéve sem pipálnánk le, érzem az erejét. Pontosabban, éreztem egészen eddig. Mágiával kellett feltölteni az ajtót, hogy kinyíljon, és ő lenullázta magát. - mondtam, Kato pedig elhűlt a válaszon
- Ha ez így van, akkor én vagy Mateus, de akár ha tetted volna be a kezed oda, akkor az ajtó tuti szárazra csapol és kinyír minket.
- Több mint valószínű. - álltam fel - Rendbe jön, de pihennie kell, biztos helyen.
- És mit értesz biztos hely alatt? Itt olyat nem igen találsz. Szerintem. - szólt Kato, én pedig nem érkeztem elgondolkodni Mateus mondata miatt
- Én nem akarok semmi jó elrontója lenni - vágott közbe - De rájöttem ki hagyta itt a csontokat. - mutatott az ajtón befelé, ahol éppen akkor lépkedett kifelé ki tudja mióta tartó álmából ébredve morcosan egy jó négy méter magas, emberszerű, de közel sem emberi méretekkel megáldott izomkolosszus.
- Sho, vidd el innen! - hajtottam le a szemem elé a vizort, és szóltam Kaenshonak, mire a lány bólintott, felállt, egy pillanat alatt eltakarta a fény, és a következő másodpercekben átalakult farkas alakjába. Felemeltem Selan eszméletlen testét, és átfektettem a farkas hátán, Sho pedig futásnak eredt az erdő felé, de Mateus megállított.
- Várj! - felemelte a kezét, s egy ember nagyságú tükör bukkant elő belőle, amiből kilépett a hasonmása - Majd én elviszem, rád itt nagyobb szükség lesz.
Azzal levette a lányt a farkas hátáról, és elfutott vele, de ezt én már nem vártam meg. Leakasztottam a hátamról a kardot, mágikus erőt vezettem a csizmákba és ezzel felgyorsítva magammal nekirontottam a dögnek.
Jobb keze hatalmas lendületet vett, de a gyorsaságomnak köszönhetően sikerült kitérnem, a következő ütést a másik kezével próbálta, fentről akart lecsapni, mint egy bolhát, oldalra szökkenve megvártam, míg a tenyere a földön csattan, kapva az alkalmon belevágtam a kardot a kézfejébe, de mielőtt bármi mást tehettem volna egy visszakezes ütésből olyat kaptam, hogy kirepültem a bejárathoz.
Az ütés a hátamon ért, szerencsémre nem volt akkora ereje, hogy kiüssön teljesen, vagy eltörje bármimet is, de az érkezés nem volt tanítani való. Szédültem, fájt a fejem, és meg se mertem próbálni, hogy megszámoljam, hány ujjamat láttam. Négykézlábra toltam magam, de nem tudtam megállni egyedül, Mateus keze bekúszott elém.
- Gabriel, hány ujjamat mutatom?
- Nem szeretek számolni - förmedtem rá - inkább segíts felállni! - szóltam, s ahogy talpra segített megnyitottam a pecsétem, kihúztam belőle a táskánk fülének felét, és a kezébe nyomtam - Van benne víz, vedd ki! - azzal ellöktem magam, a szentély falának támaszkodtam háttal.
Szörnyen fájt a fejem, és a látásom korántsem volt tiszta, a periférikus látásomból azúrkék villogás szűrődött be, úgyhogy tudtam, hogy Sho már tevékenykedik, de nem láttam belőle semmit.
- Minek az most? - kérdezi meg, de pillanatokkal később a kezembe nyomja a kulacsot, én meg vissza az övébe, összerakom a kezemet, mintha poharat csinálnék belőle - Önts bele! - szóltam, és elkezdtem megmosakodni. A jéghideg víz a tárhelyen tökéletesen hideg maradt, így olyan józanító hatású volt, mint Sho pofonja az előző harcban. Lassan-lassan kitisztult a kép, és láttam mi folyik a benga körül.
- Saine, itt vagy? - halk igenlő válasz érkezett a túlvilágról - Soul Fusion. - adom ki a parancsot, és érzem, ahogy Saine lelke beáramlik a fejembe, és rohamot indítok.
Kato a légdeszkával éppen a monstrum előtt emelkedett fel, és pörölyével állcsúcson vágta azt. Kapva az alkalmon kilőttem mindkét kardomat ellenségünk gyomrába, újabb kettőt idéztem meg. Saine ügyességét kihasználva egykettőre a nyakában álltam, készen arra, hogy lefejezzem, de elkapta a fél bokámat, és maga mellé lógatott.
- Move Copy. - adtam ki a parancsot azonnal, s a jobb kezemben lévő fegyver kimozdult a kezemből, balt meglendítve az engem tartó kar hónalját vágtam meg, ami elég volt ahhoz, hogy elengedjen. Ismét Saine ügyességét kihasználva féltérdre érkeztem, és látva, hogy a másik kard ugyanebben a magasságban van, célba vettem a térdhajlat mögötti inakat, és egyetlen suhintással átvágtam azokat.
Ellenfelünk térdre esett, és még csak fel se ismerhette a helyzetet, amikor Kato kaszája beleakadt a vállába, hanyatt vágta, és szinte azonnal, ahogy koppant a feje a padlózaton kattant a fiatal fegyvermágus kezében a pisztoly,
- Már egészen közel voltál, de tényleg. Viszlát! - mondta és szétloccsantotta a fejét.
- Szép munka. - jegyeztem meg, s közben minden mágiámat eltüntettem, Sho landolt mellettem.
- Selannal mi a helyzet? Jobbult már vajon? - kérdezte Kato
- Azt mondtam a tükörképnek, hogy vigye el szem elől. - érkezett mellénk Mateus
- Legjobb lesz, ha megnézzük. - indultunk el abba az irányba, amerre láttuk utoljára Mateus klónját.
Az erdő szélére értünk, pár fával bentebb kerülve meg is láttuk, ahogy az egyik fatörzs oldalának van támasztva a lány.
- Mi legyen? - kérdezem a többiektől, még mielőtt odaérünk.
- Hogy érted? - kérdezte Mateus
- Itt csak nem hagyhatjuk egy… tükörre. Bocs Mateus. - szólt Kato
- Hagyjuk itt, vigyük vissza, vigyük magunkkal, vagy várjunk, míg magához tér? Én utóbbira gondoltam, nem sürget semmi.
- Megvárhatjuk, míg összeszedi magát. Bár én jobban örülnék, ha itt hagynánk, még jól jöhet odabent. - ismerte el a lány erejét burkolva Mateus
- Szerinted mekkora sallert kaphatsz tőle, ha itt hagyod, és ne adj isten, ránk talál? - cukkolta tovább Kato
- Gondolom ezért kérdezte még hallótávolságon kívül Gabriel - kuncogott Sho
- …Nők. - morogta Mateus, én pedig elejét vettem a szócséplésnek.
- Akkor megegyezhetünk abban, hogy itt megvárjuk, míg összeszedi magát? Mateus?
- Nekem mindegy. - vonta meg a vállát
- Kato? - szó nélküli bólintás - Kaensho? - kérdeztem az utolsó nevet is, hasonló eredménnyel, mint a srác esetében. - Akkor eldőlt, megvárjuk. Ha ránk esteledik, mielőtt rendbe jönne tábort ütünk kicsit bentebb, ahonnan még láthatjuk a bejáratot, és őrt állítunk. Nem szeretném, ha alvás közben a nyakamba ugrana még egy ilyen testépítő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kato Brightmore
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 247
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. May. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Csüt. Jan. 10, 2013 11:40 pm

Hát ennyi volt. Ha nem akart volna megölni, akkor most lenne bennem annyi tartás, hogy legalább egy perces néma csenddel adózok a törp emlékének. De fontosabb volt számomra, hogy feltápászkodjak, és felmérjem a helyzetünket. Nos, örömmel, vagy akármivel is, de konstatáltam, hogy gyakorlatilag vége a komoly harcnak. Mateus is kicsinált egy törpét, Gabriel és Vindisha pedig lenyomta a maradékot, plusz a banyát. Ez…viszonylag könnyen ment, azt hiszem, de attól tartok, még sokkal rosszabb is lesz, ha tovább megyünk. Ha az eddig próbálkozó mágusokat „Hófehérke és a hét törpe” csinálta ki, akkor azt hiszem, már végeztünk is a küldetéssel. Amint kis csapatunk megint összegyűlt és Selan is megvolt, akkora sallert vágott le Mateus-nak, hogy egy szerencsétlen elég durván ül le.
- Ezt most miért kaptam?! – kérdezte felháborodva Mateus
~ Hát ez meg? – végül én is hangot adok értetlenkedésemnek. - Ezt miért kapta? – néztem Selan után, aki közben a sűrűbe vette magát, majd Mateus-ra, végül kettejük között járt a fejem, és meg is fájdult a nyakam. Gabriel felsegítette a pórul járt társunk, majd Vindisha felé fordult, és a válla fölött nézett rá.
- Mondd, miért is kellett neked pofon vágnod engem? – kérdezte.
- Hát egyikőtök sem emlékszik? Olyanok voltatok, mint aki azonnal rá akar mászni Selanra, és aki szintén így gondolkodik az vetélytárs. Azt hittem azért estek neki a törpéknek, mert észhez tértetek, de akkor ezek szerint mégsem! – csak pislogtam a nő szavain, és nem hittem a fülemnek.
~ Miféle átkozott mágia volt, vagy lehetett ez? – Vindisha úgy néz ki, egész jól mókázott rajtunk, mert még mindig nem bírta megállni nevetés nélkül.
- Hogy mi van? Azok a törpék nem Selant akarták megkérni? – böktem ki végül, de ezt azt hiszem meg is bántam, mire befejeztem a mondatot.
- Menjünk inkább utána, és tartsuk nyitva a szemünket, nem akarok magamból még nagyobb hülyét csinálni… – ez mintha kicsit mogorvábbra sikeredett volna, mint kellett volna, végül megindult arra, amerre Selan is előzőleg, majd Mateus utána. Vindisha nevetése is alábbhagyott, és végül mind Selan nyomát követtük, remélve, hogy nem csinált addig hülyeséget. Hamarosan megtaláltuk, amit kerestünk. Óriási márvány épület egy remekül megmunkált kétszárnyú ajtóval, és némi bizarr díszítő elemmel az épület körül, melyek emberi csontok formáját öltötték magukra.
- Ez a szentély bejárata. Csak itt lehet bejutni, más bejárat nincs, és a falak áttörhetetlenek. – mondta Selan, és hangjából már a régi Selan-hangnem tükröződött, így egy kicsit talán megnyugodhatunk.
- Gondolom, ezt vegyük ténynek, és ne próbálgassuk, – mondta Gab maga elé. - és ezek a szerencsétlenek azok, akiknek a polgármester elfelejtette említeni a csapdákat.
~ Még mázli, hogy nekünk már szólt róla. Azt hiszem. – töprengtem magamban.
- Vagy akár a szörnyek által itt hagyott maradék is lehet. – szólt közbe Mateus.
- Akármelyik is, nekem nem tetszik. – nyögtem ki, de egyáltalán nem akartam beszarinak tűnni.
- Rendben, akkor, ha áttörhetetlen, hogyan jutunk be? – kérdezte Gab, majd egy kisebb szünet után folytatta. - Menjünk közelebb? – sok választásunk szerintem amúgy se nagyon lenne.
- Talán próbáljuk meg az egyetlen bejáratot? – Mateus elég éles eszű, már korábban is megfigyeltem, mennyire jól vág az esze.
- Csak utánad, drága barátom. – adtam elő tettetett udvariassággal Mateus-nak, hisz az ő ötlete volt.
- Hallottad, Gabriel, csak utánad. – Mateus is átadta a lehetőséget a harmadik tagunknak. Gab maximum Vindisha-nak tudta volna lepasszolni ezt, vagy Selan-nak, de Vindisha-t nem tudom mennyire védi, lehet, hogy neki át sem adná a lehetőséget, Selan-nak meg szerintem inkább a saját testi épségének megőrzése miatt nem passzolta tovább. Így Vindisha-val, és Selan-nal az oldalán közelebb lépett a szentély bejáratához, és ismét azt az izét rántotta a szeme elé.
- Rendben, itt vagyunk, innen hogyan tovább? Ugyanis nem azért kérdeztem, hogy hogyan jussunk be, mert nincs annyi eszem, hogy az ajtón próbálkozzak, hanem, ha a falakat ennyire ellenállóvá akarták tenni több mint valószínű, hogy az ajtót se hagyják tárva nyitva... – ebben lehet valami, bár innen aligha tudunk valamit tenni. Esetleg a polgármesternek nem lett volna kulcsa?
- Próbáld meg kinyitni, és meglátjuk. – szólt közbe ismét Mateus egy újabb „jó” tanáccsal.
- Hol a zár? – kérdeztem, mire fél pillanat sem telt bele, már jött is a válasz.
- Több mint valószínű, hogy ezek a félhold alakú dolgok lesznek, de hogyan kéne kinyitni? Valami kulcs kell hozzá? – töprengett Vindisha.
- Gondolom, azért van ott az a kézlenyomat, mert azzal kell. De nem sok kedvem van beletenni, egy munkáért sem fogom kockáztatni a kezem, vagy a tiéd. – válaszolt rá Gab, de ennyi. Selan már trappolt is a félhold alakú izékhez, és már helyezte is bele a kezét.
- Hé, hé, megőrültél? – kiáltottam rá, de már mindegy volt. A két félhold alakú valami, elkezdett fényleni.
- Inkább mész helyette? – kérdezett rá Mateus.
- Most már mindegy, nem? – kérdeztem vissza.
- Akkor miért aggódsz? – a két félhold alakú valami lassan, de biztosan teljesen felfénylett, Selan pedig zihált, majd egy lépést tett hátra, és teste összecsuklott. Vindisha volt közülünk a leggyorsabb, és sikerült idejében elkapnia, mielőtt koppanna a csaj a földön.
- Na, most melyik lenne jobb, ha én feküdnék ott, és Selan bármikor felpofozhat, vagy ez a szitu? – néztem diadalittasan Mateus-ra, és el is mosolyodtam.
- Őszinte véleményt akarsz hallani, Kato, vagy olyat, ami tetszik is? – szólt közbe Gabriel, majd a két lányhoz ment, és kitapogatta Selan pulzusát.
- Költői kérdés volt.
- Talán nem éreztétek, de z a lány mindannyiunknál erősebb mágus, talán még együttvéve sem pipálnánk le, érzem az erejét. Pontosabban, éreztem egészen eddig. Mágiával kellett feltölteni az ajtót, hogy kinyíljon, és ő lenullázta magát. – ezen nem kicsit hűltem el. Eléggé morbid volt így hirtelen a dolog, és ha ez igaz, akkor a legerősebb szövetségesünket vesztettük el egy időre.
- Ha ez így van, akkor én vagy Mateus, de akár ha tetted volna be a kezed oda, akkor az ajtó tuti szárazra csapol és kinyír minket.
- Több, mint valószínű. – ez esetben talán megengedett némi öröm, hogy mégsem mi tettük meg. - Rendbe jön, de pihennie kell, biztos helyen.
- És mit értesz biztos hely alatt? Itt olyat nem igen találsz. Szerintem. – kezdtem bele, de mielőtt Bag válaszolhatott volna Mateus szólt közbe.
- Én nem akarok semmi jó elrontója lenni, – kezdte, - de rájöttem ki hagyta itt a csontokat. – mutatott az ajtó felé, ahonnan lassan elénk került egy majd négy méter magas izomtorony, ami embernek nézett ki, de szerintem köze nem volt az emberi fajhoz.
- Sho, vidd el innen!
~ Sho? Nem Vindisha? – felvontam a szemöldököm, de ez később is ráér, hogy a neveken kezdjünk el vitatkozni. Vindisha bólintott, Gab pedig, ha jól sejtem rohamra készült. A nőt fény vette körbe, majd egy pillanattal később egy farkas állt előttünk. Gab a hátára tette keresztbe Selan ernyedt testét, és Vindisha neki indult, ám Mateus megállította.
- Várj! – egy ember nagyságú tükröt idézett meg, amiből előlépett…ő maga. Megráztam a fejem jól látok-e, de nem tévedtem.
- Majd én elviszem, rád itt nagyobb szükség lesz. – azzal a tükör megfogta Selan-t, és megindult vele az erdőbe. Eközben Gab már megindította a rohamát, és kardjával támadt a „titán”ra. A kolosszus jobb kézzel kívánt lecsapni, de Gabriel gyorsabb volt, és sikerült kitérnie előle, majd a nagy dög fentről lefelé akarta lecsapni, ami elől megint csak kitért, és a kézfejébe állította a kardját, ami nem lehetett épp kellemes érzés. Épp jól állt a szénája, amikor az izomtorony visszakézből zúzta le Gabriel-t, aki a bejáratig repült vissza.
~ Bakker! – ez így nagyon nem lesz jó. Ha Gab-ot is kiütötte, akkor mit tesz velünk? Vindisha azúrkék lángokkal támadja a dögöt, Mateus pedig hátrébb húzódik és meggyújt egy füstölőt, majd rögtön egy füstököllel támad a lényre, de semmi haszna. Úgy dönt, inkább megnézi Gab-ot, hátha kell neki segítség, így Vindisha-val „karöltve” kell feltartanunk ezt a lényt. Előveszem a mágikus deszkámat, mert a lény túlságosan is magas, ezzel pedig némileg leküzdhető a különbség. Először egy ostorral próbálom meg először magamra terelni a figyelmet, hogy Mateus gond nélkül le tudjon lépni Gab-hoz, ám ez nem a megfelelő fegyver ide, azt hiszem, mert csattan, csattan a lényen, de nagyon nem foglalkozik vele. Az ostort egy szablyára cserélem, és ejtek néhány vágást a lény karján és hátán, de csak felületi sebek, semmi komoly, még csak le sem lassítja. Újabb fegyvert próbálok ki, és mindkét kezemre a vasöklöket húzom fel. Az ütések ugyan kicsit kibillentik az egyensúlyából a lényt, de különösebben komoly hatást így sem érek el.
- Srácok, ez a dög, rohadt jól bírja a pofonokat. – szólok Mateus-nak és Gab-nak, miközben épp csak sikerült elkerülnöm egy felém száguldó öklöt, bár a deszkám hátsó részét így is eléri, és el is vesztem az egyensúlyom vele. Csak a szerencsén múlik, hogy nem zuhanok le, a talajt így is felszántom magam után, de fent maradok.
~ Ez közel volt. – sóhajtok egy nagyot, majd ismét visszatérek a levegőbe. A vasöklök eltűnnek és a kezemben egy egykezes pöröly jelenik meg. A lehető legközelebb merészkedem a döghöz, és megpróbálom jól állcsúcson vágni, hátha ezt már megérzi. Már csak arra leszek figyelmes, hogy a dög gyomrát sikerült felsérteni, de mivel én a fejét céloztam, biztos, hogy nem az én érdemem, és hamarosan meg is látom Gab-ot izzó zöld szemekkel, ahogy felugrál a lényen, aki elkapja a bokáját és maga lé emeli.
- Move Copy. – Gab elengedi az egyik kardját, majd tesz néhány mozdulatot, és a levegőben lévő kard ugyanúgy mozog, mint az, amit Gabriel tart. Átvágja a monstrum hónalját, a másik oldalon a kard is valami ilyesmit tesz, váll környéken, majd ahogy elengedi őt a lény, talpra érkezik és a térdhajlatban található inakat vágja át ugyanezzel a módszerrel. Remek mozdulatsor, és én sem teketóriázom sokat, a pörölyt kaszára cserélem le, aminek a pengéjét szemből bele is vágom a lény vállába, majd tovább haladva a deszkán megrántom lefelé, két vállra fektetve őt. A deszkából kivonok minden varázserőt, így halkan koppan a padlón, majd a kaszát egy mágikus pisztolyra cserélem, és a lény homlokára szegezem.
- Már egészen közel voltál, de tényleg. Viszlát! – és meghúzom a ravaszt. A sűrített mágikus energia gond nélkül hatol át a monstrum koponyáján, kioltva az életét.
- Szép munka. – jegyzi meg Gab, és Vindisha landol mellette elegánsan.
- Selannal mi a helyzet? Jobbult már vajon? – kérdezem végül.
- Azt mondtam a tükörképnek, hogy vigye el szem elől.
- Legjobb lesz, ha megnézzük. – mindhárman megindultunk arra, amerre a tükörkép is. Az erőd szélétől kicsit beljebb meg is pillantottuk a lányt, aki egy fa tövébe volt ültetve.
- Mi legyen? – kérdezi Gab.
- Hogy érted?
- Hagyjuk itt, vigyük vissza, vigyük magunkkal, vagy várjunk, míg magához tér? Én utóbbira gondoltam, nem sürget semmi.
- Itt csak nem hagyhatjuk egy… tükörre. Bocs Mateus.
- Megvárhatjuk, míg összeszedi magát. Bár én jobban örülnék, ha itt hagynánk, még jól jöhet odabent.
- Szerinted mekkora sallert kaphatsz tőle, ha itt hagyod, és ne adj isten, ránk talál?
- Gondolom ezért kérdezte még hallótávolságon kívül Gabriel. – kuncogott megint Vindisha.
- …Nők. – fortyogott Mateus.
- Akkor megegyezhetünk abban, hogy itt megvárjuk, míg összeszedi magát? Mateus?
- Nekem mindegy. – vonta meg a vállát Mateus.
- Kato? Kaensho? – mindketten csak némán bólintuttunk.
- Akkor eldőlt, megvárjuk. Ha ránk esteledik, mielőtt rendbe jönne, tábort ütünk kicsit bentebb, ahonnan még láthatjuk a bejáratot, és őrt állítunk. Nem szeretném, ha alvás közben a nyakamba ugrana még egy ilyen testépítő.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mateus Grandus
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 151
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Apr. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : Skype

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Jan. 12, 2013 8:58 pm

~ Nah, ezek se bányásznak több szenet! ~ gondoltam ahogy végignéztem a földön fekvő törpe holttestekre. Közben Gabriel is elintézte a banyát viszonylag gyorsan, így a következő pár percben nyugodtan végiggondolhattam az elmúlt eseményeket.
~ Vajon tényleg kimondtam azokat a szavakat Selan előtt, vagy csak beképzeltem? ~ valahogy túlságosan valós az emlék, hogy ne legyen valótlan, de mégis olyan távolinak érződött, mintha nem is önszántamból cselekedtem volna.
Míg ezen gondolkodtam, Selan gőzölgő fejjel lépett oda hozzám. Még ráfókuszálni se tudtam a lányra a szememmel akkora pofont kevert le nekem, hogy ott helyben fenékre estem. Egy másodpercig köpni-nyelni nem tudtam, csak akkor kaptam észbe mikor a lány már elviharzott az egyik irányba.
- Ezt most miért kaptam? - háborodtam fel. Nem mintha én lettem volna az egyetlen a bűvölet hatása alatt. Vindisha harsányan felnevetett, míg a többiek csak néztek tovább mint a vakablak.
~ Miért van tele ez az ország ilyen eszement nőszemélyekkel? És mégis mi volt ez a nevetségesen nagy erő amivel megütött?~
- Ez miért kapta? - forgatta a fejét Kato.
Én értem, hogy Selan egy erős lány, hisz egy csomó törpét Ő intézett el, de engem engem talán mégsem kéne eltenni láb alól, ha már helyette végzem el a piszkos munkát.
Gondolatmenetemet Gabriel törte meg aki kezét nyújtva felsegített, majd így szólt.
- Mondd, miért is kellett neked pofon vágnod engem? - kérdezi félvállról Vindisha-t,
- Hát egyikőtök sem emlékszik? Olyanok voltatok, mint aki azonnal rá akar mászni Selanra, és aki szintén így gondolkodik az vetélytárs. Azt hittem azért estek neki a törpéknek, mert észhez tértetek, de akkor ezek szerint mégsem!
~ Én már túlságosan is magamnál vagyok. ~ gondoltam bosszúsan
- Hogy mi van? Azok a törpék nem Selant akarták megkérni? - hüledezett Kato.
~ Nem mintha ez most már számítana, így is úgyis a listánkon voltak mint útban lévő szörnyek. ~
- Menjünk inkább utána, és tartsuk nyitva a szemünket, nem akarok magamból még nagyobb hülyét csinálni… - javasolta Gabriel, majd elindult abba az irányba amerre Selan tűnt el. Egy másodperccel később én is követtem. Nem mert aggódtam Selan-ért, tud Ő vigyázni magára és engem már az se hatna meg ha még is veszélyben lenne, de még mindig Ő az egyetlen ‘ túravezető’, így szükségünk van rá.
Selan nyomát nem volt nehéz követni. Úgy tört előre, mintha minden léptével száz év összes kínos pillanatát akarná megtorolni.
Egyszer csak véget értek a nyomok, és megpillantottuk Selant aki némán figyelte az előtte lévő kőfalat. Viszont ahogy jobban megnéztem már én is láttam, hogy ez nem egy kőfal, hanem a szentélyünknek a bejárata amit keresünk. Hatalmas márvány kővel borított falak és oszlopok melyek akkora nagyok, hogy még megkétszerezett látótávolsággal se voltam képes egyik irányba sem megtalálni a végét. Az épület közepén egy jókora kétszárnyú ajtó, melybe egy furcsa félhold alakú szimbólum volt belevésve, végein egy-egy kézlenyomat mintájával.
Ahogy közelebb léptem hirtelen elcsúsztam, és majdnem összecsuklottam egy helyben, de szerencsére sikerült megtartanom magamat. Lepillantottam, hogy megnézhessem, min csúsztam el és megláttam egy rakás emberi csontot szanaszét dobálva heverni a földön.
- Ez a szentély bejárata. - zökkentett ki Selan. - Csak itt lehet bejutni, más bejárat nincs, és a falak áttörhetetlenek.
- Gondolom, ezt vegyük ténynek, és ne próbálgassuk, és ezek a szerencsétlenek azok, akiknek a polgármester elfelejtette említeni a csapdákat. - mutatott a földön heverő csontokra.
- Vagy akár a szörnyek által itt hagyott maradék is lehet. - vetettem fel az én variációmat.
- Akármelyik is, nekem nem tetszik. - rebegett Kato.
~ Az lepne meg csak igazán, ha tetszene neked. ~
- Rendben, akkor, ha áttörhetetlen, hogyan jutunk be?
~ Öhm... az ajtón keresztül? ~
- Menjünk közelebb?
- Talán próbáljuk meg az egyetlen bejáratot? - javasoltam, erősen megnyomva az ‘egyetlen’ szót. Erősen hittem benne, hogy nem azért ez az egyetlen bejárat, hogy teljesen figyelmen kívül hagyjuk azt.
- Csak utánad, drága barátom. - udvariaskodott Kato, de engem nem húz csőbe.
- Hallottad, Gabriel, csak utánad. - adtam tovább a stafétát. Mire Gabriel szótlanul az ajtó elé lépett és egy kisebb obszervációs kísérlet után így szólt:
- Rendben, itt vagyunk, innen hogyan tovább? Ugyanis nem azért kérdeztem, hogy hogyan jussunk be, mert nincs annyi eszem, hogy az ajtón próbálkozzak, hanem, ha a falakat ennyire ellenállóvá akarták tenni több mint valószínű, hogy az ajtót se hagyják tárva nyitva...
~ Nekem teljesen ésszerűen hangzik, hogy azért védik ennyire a falakat, hogy az ember a bejáraton menjen be és ne máshol keressen utat, de hát mit tudok én? ~
- Próbáld meg kinyitni, és meglátjuk. - szóltam utána távolból. Azt rögtön megtudjuk, hogy nyitva vagy zárva van-e, ha végre valaki megpróbálná kinyitni és nem csak nézne mint borjú az új kapura.
- Hol a zár? - jött Katotol a váratlan kérdés?
- Több mint valószínű, hogy ezek a félhold alakú dolgok lesznek, de hogyan kéne kinyitni? Valami kulcs kell hozzá?
- Gondolom, azért van ott az a kézlenyomat, mert azzal kell. De nem sok kedvem van beletenni, egy munkáért sem fogom kockáztatni a kezem, vagy a tiéd.
Már az elejétől fogva éreztem mélyen, hogy ezt kell tegyük, de inkább hallgattam. Ahogy Gabrielnek, úgy nekem se volt ínyemre, hogy kockáztassam a kezeimet egy munka kedvéért. Nem mintha tudtuk volna, hogy az ajtó miután kinyílt egyből lenyisszantja a kezünket csuklóstól, de valahogy egyikünk sem akarta kideríteni az ellenkezőjét. Pontosabban mi nem akartuk, Selan azonban gondolkodás nélkül az ajtó elé sietett és ráhelyezte a két kezét a tenyér lenyomatokra. A félhold ekkor elkezdett lassan fénnyel ‘megtelni’.
- Hé, hé, megőrültél? - kiállt utána Kato.
- Inkább mész helyette? - szúrtam felé a kérdést.
- Most már mindegy, nem?
- Akkor miért aggódsz?
Mindjárt sejtettem, hogy a nagy emberszeretet, és aggódás mások iránt csupán addig tart míg csak beszélni kell róla.
~ Ha tenni is kell valamit, hirtelen mindenki visszalép. ~
A félhold ekkor teljesen felragyogott, Selan pedig kissé kábán visszalépkedett hozzánk, csak azért, hogy a következő másodpercben össze essen. Vindisha gyorsan elkapta mielőtt földet ért volna, de ez már nem segített rajta. Az ajtó minden erőt kiszívott Selanból, aki most eszméletlen állapotban nyugszik Vindisha karjaiban.
- Na, most melyik lenne jobb, ha én feküdnék ott, és Selan bármikor felpofozhat, vagy ez a szitu? - nézett rám szinte vigyorogva, mire én csupán egy néma pillantást vetettem rá.
- Őszinte véleményt akarsz hallani, Kato, vagy olyat, ami tetszik is? - kérdezett vissza Gabriel, ahogy megvizsgálta Selant, hogy él-e még.
- Költői kérdés volt. - visszakozott Kato.
- Talán nem éreztétek, de az a lány mindannyiunknál erősebb mágus, talán még együttvéve sem pipálnánk le, érzem az erejét. Pontosabban, éreztem egészen eddig. Mágiával kellett feltölteni az ajtót, hogy kinyíljon, és ő lenullázta magát.
Ezzel sok újat nekem nem mondott. Bár én nem éreztem a varázserejét, de láttam amikor a törpék ellen harcolt, és éreztem az ütését. Mindezek ellenére, még mindig úgy gondolom, hogy inkább Ő mint én.
- Ha ez így van, akkor én vagy Mateus, de akár ha tetted volna be a kezed oda, akkor az ajtó tuti szárazra csapol és kinyír minket.
~ Tudsz te Kato ha akarsz. ~ Gabriel és Kato látszólag nagyon jól eltrécseltek, teljesen elfeledkezve az ajtóról, mely időközben kinyílt.
~ Öröm az ürömben: Legalább az ajtó nyitva van. ~ jegyeztem meg magamban, majd bepillantottam, az ajtón át, a sötét terembe. Akarom mondani, megpróbáltam bepillantani, de valami szekrény az ajtó előtt az utamat állta. Jobban szemügyre vettem, és rájöttem, hogy ez nem valami szekrény, hanem egy lény. Egy hatalmas kétlábú, izomkolosszus. Volt legalább négy méter, és talán az egyetlen ok, hogy még nem támadott ránk az az, hogy Őt is ugyanúgy meglepték a most történtek, mint minket.
- Több, mint valószínű. Rendbe jön, de pihennie kell, biztos helyen. - mondta Gabriel, teljesen figyelmen kívül hagyva az ajtó sötétjében álló szörnyeteget.
- És mit értesz biztos hely alatt? Itt olyat nem igen találsz. Szerintem.
A szörnyeteg mozgolódni kezdett, és nem úgy tűnik, hogy a többiek eddig bármit is észrevettek, volna. Túlságosan is lekötötte őket Selan állapota.
- Én nem akarok semmi jó elrontója lenni, - szóltam közbe, mert láttam, hogy Gabriel már nyitotta volna válaszra a száját. - de rájöttem ki hagyta itt a csontokat. - mondtam majd ujjammal az ajtó felé mutattam.
- Sho, vidd el innen! - utasította Gabriel a lányt, mire az azonnal átalakult egy hatalmas lángoló farkassá. Sho, azaz Vindisha el is indult hátán Selannal, de gyorsan megállítottam.
- Várj! - kiáltottam mire Vindisha megállt, én pedig gyorsan megidéztem egy Tükörképet. A tükörképem azonnal fel is kapta Selant, és elindult vele az erdőbe.
- Majd én elviszem, rád itt nagyobb szükség lesz. - mondtam.
~ Ez a monstrum sokkal erősebbnek látszik, mint a törpék. Mostantól fogva minden erőnkre szükség lesz. ~
Gabriel eközben nekirohant a szörnyetegnek csak azért, hogy aztán egy rövid párharc után bekapjon egy hatalmas sallert, amitől egyenesen nekirepült a szentély falának.
Vindisha ekkor megvadult, és elkezdte kék színű lángokkal dobálni a szörnyet, míg körülötte repkedett.
Én sem voltam rest, és előkaptam az egyik füstölőmet. Rögtön miután meggyújtottam, egy füst csapást mértem a szörny állára, de az szinte lepattant róla.
~ Ez nem jó, ennek így semmi értelme. ~ gondoltam, és Gabriel felé sandítottam.
Kato éppen ekkor pattant fel a deszkájára és Vindisha-val karöltve nekitámadott a levegőből. Ezt kihasználva én odasiettem Gabrielhez, hogy megnézzem egyben van-e még, nélküle ugyanis esélyes, hogy itt hagyjuk a fogunk.
Gabriel még élt és magánál is volt, éppen csak úgy el volt szédülve, hogy négykézláb tántorogva se volt képes fél méternél messzebb jutni.
- Gabriel, hány ujjamat mutatom? - teszem elé a tenyerem.
- Nem szeretek számolni - förmedt rám - inkább segíts felállni! - A nem épp kedves hangnemet ezúttal elengedtem a fülem mellet, és felsegítettem Gabrielt.
- Van benne víz, vedd ki! - tolta elém hirtelen hirtelen a táskáját, melyet a semmiből varázsolt elő.
- Srácok, ez a dög, rohadt jól bírja a pofonokat. - sürget minket Kato
- Minek az most? - kérdeztem, de előkerestem a kulacsot és a kezébe nyomtam.
Rögtön vissza is nyomta az enyémbe és kezeit összetéve így szólt:
- Önts bele! - szó nélkül beleborítottam a kulacs tartalmának egy részét a kezébe mire Ő arcon csapta magát a jéghideg vízzel.
~ Ha törölközőt is kérsz, arcon csaplak ezzel a kulacs vízzel. ~ gondoltam bosszúsan, de szerencsére erre nem volt már szükség. Gabriel megrázta a fejét, majd így szólt a semmibe:
- Saine, itt vagy?
~ Ki? ~
- Soul Fusion. - mondta majd hirtelen mint akit kicseréltek, neki rohant a szörnynek, amit a többiek eddig feltartottak. Két kardját egyenesen belehajította a szörnybe, majd újabb kettőt idézett meg. Ezekkel aztán, mint valami macska, felugrott a nyakába és már készen állt a végső csapásra, mikor a monstrum megragadta őt a bokájánál fogva.
- Move copy. - mondta mire a kardok elkezdtek egyként mozogni, mintha csak egyetlen kardot és annak tükörképét látnám. Ezzel a trükkel aztán megvágta a szörny karját, mire az elengedte őt, aztán ahogy Gabriel földet ért egy újabb ilyen trükkös suhintással megvágta a szörny térdhajlatait.
Emberünk ordítva térdre borult, majd rögtön ezután Kato a vállába vágta kasza szerű fegyverét, mire a szörny hanyatt vágódott.
Kato ekkor leszállt a földre, lecserélte a kaszát egy pisztolyra és így szólt:
- Már egészen közel voltál, de tényleg. Viszlát! - és meghúzta a ravaszt, mely egyenesen a szörny homlokába lőtte a mágikus lőszert.
- Szép munka. - szólt végül Gabriel.
~ Ráadásul ezúttal egy ujjamat is alig kellett mozdítanom. ~
- Selannal mi a helyzet? Jobbult már vajon? - kezdett bele az aggódásba ismét Kato.
- Azt mondtam a tükörképnek, hogy vigye el szem elől.
- Legjobb lesz, ha megnézzük. - szólt Gabriel és elindult a Tükörképem után.
Viszonylag hamar, meg is találtuk Őt és Selant, egy vastag fa tövénél. Selan látszólag jól volt, csendesen pihent, míg a Tükörkép minket figyelt.
- Mi legyen? - kérdezte Gabriel, még mielőtt elértük volna a fát.
- Hogy érted?
- Hagyjuk itt, vigyük vissza, vigyük magunkkal, vagy várjunk, míg magához tér? Én utóbbira gondoltam, nem sürget semmi.
- Itt csak nem hagyhatjuk egy… tükörre. Bocs Mateus.
Sóhajtottam. Ezek után már csak erősebb szörnyekkel jöhetünk szembe. Nem tetszett a gondolat, de igen is szükségünk volt a lányra.
- Megvárhatjuk, míg összeszedi magát. Bár én jobban örülnék, ha itt hagynánk, de még jól jöhet odabent.
- Szerinted mekkora sallert kaphatsz tőle, ha itt hagyod, és ne adj isten, ránk talál? - kezdte megint Kato.
- Gondolom ezért kérdezte még hallótávolságon kívül Gabriel. - kuncogott Vindisha.
- …Nők. - hangzott a tömör véleményem, melynek tárgya ezúttal nem csak Selan volt.
- Akkor megegyezhetünk abban, hogy itt megvárjuk, míg összeszedi magát? Mateus?
- Nekem mindegy. - vontam a vállam.
- Kato? Kaensho?
~ Most már Kaensho? ~ figyeltem fel, de több gondolatot már nem is szántam erre. Végül, a többiek is beleegyeztek abban, hogy megvárjuk míg Selan jobban lesz.
- Akkor eldőlt, megvárjuk. Ha ránk esteledik, mielőtt rendbe jönne, tábort ütünk kicsit bentebb, ahonnan még láthatjuk a bejáratot, és őrt állítunk. Nem szeretném, ha alvás közben a nyakamba ugrana még egy ilyen testépítő.
~ A számból vetted ki a szót Gabriel. ~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Laxus Dreyar
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Nov. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Jan. 12, 2013 10:58 pm

Pechetekre, Selan estig alszik, majd mikor felkel sincs a toppon. Járni tud, bár kissé remegősen, de ejti csípős stílusát, és inkább egy diplomatikusabb, érzelemmentes hanggal, és arccal beszél. Enni azt viszont tud, be is zabál, lehet is viccelődni, hogy a végén igazi malaccá növi ki magát, már, ha meg meritek ezt jegyezni. Erre egy gyilkos pillantással válaszol, de nem megy el tettlegességig. Gabriel érzi, hogy messze nincs még a toppon a csaj, de, amint elfogyasztotta az elemózsiátok nagy részét, kijelenti, hogy menni kellene tovább, így is túl sokáig húztátok az időt, bár azt elfelejti mondani, hogy ez legfőképp miatta volt. Visszamentek a szentélyhez, ami változatlanul ott áll, tárva nyitva, az ajtóban a nagy monstrum hullájával. Selan egy pillanatra meglepődik, majd mintha azt mondaná, hogy "Elintéztetek egy ilyen dögöt? Nem rossz", vagy valami hasonló, ti sem hiszitek el, hogy pozitív visszajelzésre képes a spiné. Viszont, amint beléptek az épületbe, az ajtó rátok záródik. Belső részén egy másik félhold van, a kinti félhold párja, bár itt csak egy kéznek van mélyedés kialakítva.
Egy folyosó van előttetek, amit látszólagos forrás nélküli fények világítanak meg. Márványból van az egész, annyira nem tágas a folyosó, annyira magas se, és így kicsit elgondolkodtató, hogy hogyan tudott az a nagy darab tehén egyáltalán kijönni az ajtón, ha ide nem fért volna be, de már mindegy. Szoborszerűen faragott oszlopokkal van tele a folyosó, minden egyes oszlop valami mást ábrázol. Ráismertek a törpékre, a boszorkára, talán még a behemótra is, de rengeteg humanoidot is láttak, főként harcosokat, és egy nőt is, aki megtévesztésig hasonlít Selanra, bár hosszú haját nem fogta kontyba, mint a ti kis bombázótok. Meg lehet kérdezni Selant, hogy van e valami, amit tudnotok kellene, de ő csak megvonja a vállát, bár a szemfülesebbek kiszúrhatják, hogy hirtelen sötétebb lesz az arca, és valamit elmorzsol a szeme sarkában; könnyet talán? Vannak ajtók, melyek a folyosóról nyílnak, próbáljátok ki őket. Lehet választani több ajtó közül:

Ajtó No. 1: A terem nem nagy, sőt, kicsi, de a falon feltűnik nektek egy kard, ami közelebbi vizsgálat után felfedi magát az elméleti rubinkardnak. Csakhogy ráccsal van befedve, amit sehogyan sem tudtok lefeszíteni, áttörni, vagy elhajlítani. A helységben repked egy madárféleség, és mászkál egy nagyra nőtt bogár, és egy nagyra nőtt pók. Mit kellene ezekkel csinálni? Jó kérdés. Tanakodhattok, és megint csak Selan az, akinek elege lesz az egészből, és nemes egyszerűséggel megöli mindhárom állatot. Lehet felháborodni, válaszra nincs idő, ugyanis mély robaj társaságában, kinyílik három panel a rácsozott kard alatt. Illetve három dupla-panel, ahol a felső paneleket egy állat képe foglalja el, az alsókét meg semmi. Az állatképek a három megölt állatot ábrázolják. Fémes csattanást is hallotok, és a semmiből megjelenik három tábla rajtuk az A, B és C betűkkel; 3 tábla, 3 állat, 3 betű. No, itt mit kell csinálni? Megoldásokat várom majd.

Ajtó No. 2: Egy hosszabb teremben találjátok magatokat, ami tele van oszló hullákkal, vérfoltokkal, levágott testrészekkel: mintha egy csata történt volna itt. Egy rubinkardnak tűnő valami csillog a terem legvégén, és úgy tűnik, tiszta az út oda. De alighogy elindultok, valamelyikőtök rálép egy süllyedő kőre, suhanást hallotok, és pontosan az utolsó pillanatban ugrotok hátra az oldalról kilendülő, véres fejsze elől. Első sokk után feltűnhet nektek, hogy pont, ahol a fejsze találkozhatott volna valamelyikőtök fejével, a földön, nem sokkal tőle, egy vértócsa maradéka látszódik, ami mintha oldalsó erő hatására fröccsent volna végig a padlón, és egy kicsit a falra. Ebből hamar ki lehet találni, hogy igazából nem is csata történt itt, hanem elég sokan benézték ezeket a csapdákat már. Vértócsák, és a hullák pozicionálásából ki tudjátok következtetni, hogy körülbelül merre vannak, milyen csapdák, és hova nem szabad lépnetek. Persze így is néha felcsapódik egy tüskés deszka, kinyílik egy karós verem majdnem valamelyikőtök alatt, stb. Posztotok végződjön a kard leemelésével.

Ajtó No. 3: Egy kicsi szobában találjátok magatokat, ami kék, és piros zászlóval van díszítve jobb és bal oldalt, de szembe veletek, egy üvegdobozban ott figyel egy rubinkard, vagy annak egy nagyon átejtő hasonmása. Az üvegkeret előtt van négy jókora kapcsoló, amiket jobbra és balra lehet átkapcsolni. A kapcsolók alapjáraton jobb oldalra vannak kapcsolva. Az üvegkeret mellett van egy táblácska, ami azt hirdeti, hogy legyenek a kapcsolók mind balra kapcsolva, és az üveg felnyílik. Óvatosságra is int, mert a kapcsolók egy bonyolult mechanizmus alapján vannak összekötve, nem lesz olyan könnyű dolgotok, mint, ahogyan az elsőre kinéz. Ha átkapcsoltok egy kapcsolót, akkor 2 másik kapcsoló is átkapcsolódik. Nem vele egy irányba, hanem épp, amelyik irányba tud. Ha egy kis ideig nem birizgáljátok a kapcsolókat, akkor visszaállnak jobbra. Valamelyikőtöknek essen le, néhány próba után, hogy, amikor átkapcsol egy kapcsolót, akkor a közvetlenül mellette lévő kapcsolók váltanak csak át, a keresztben lévő az nem. A négy kapcsoló egy négyszöget alkot, hátha így könnyebb elképzelni. Fejtsétek meg a rejtvényt, majd posztotok végződjön a kard kiemelésével. Természetesen az üveget nem tudjátok beütni. Sajnálom Smile

Kérdéseket várom, ha vannak. Hosszú poszt lesz, sajnálom, de én bízom bennetek.

Határidő: Január 19. Szombat
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mateus Grandus
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 151
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Apr. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : Skype

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Pént. Jan. 18, 2013 8:05 pm

Már teljesen besötétedett, mire Selan magához tért. Nem mondom elég sokáig váratott magára, bár ami azt illeti lehet én se lettem volna különb, ha az én varázserőmet csapolják le.
Gabriel csendesen piszkálta a tüzet, míg én a fa tövében ülve olvastam apám Varázskönyvét, mikor Selan mocorogni kezdett.
- Végre felébredtél. - szólt Kato szinte suttogva.
~ Ideje volt... ~
- Mi történt? - szólt erőtlenül ahogy felült a lány.
- Kinyitottad a kaput, és lenulláztad a varázserődet. Fedezékbe hoztunk,és megvártuk, míg felébredsz. - világosítja fel Gabriel, majd eldobja a kezében lévő fadarabot amivel az előbb akarta táplálni a tüzet.
- Ez meg már felesleges. Éhes vagy? - kérdezi, majd választ se várva odanyújt neki egy darab kenyeret és némi húst.
Selan mohón el is fogadta azt majd mint aki sosem evett még életében, betömte a szájába a kenyeret.
- Indulnunk kell. - szólt azon nyomban hogy betermelte a szegényes vacsorát. - Túl sokáig húztuk az időt így is. - azzal neki is vágott egyenesen a szentély irányába.
- Ezt vegyük köszönömnek? - kérdez utána Kato, de válasz már nem jött.
Jobb dolgunk híjján - na meg mert ez a feladatunk - mi is felálltunk és követtük a lányt. Az erdő szélén ott várt minket Sho, majd a szentélyhez érve újra megpillantottuk a monstrumot, mely mozdulatlanul feküdt a porban.
- Elin... öt? N..m rossz. - motyogott valamit Selan, de nem értettem tisztán.
~ Nos talán ideje lenne elvégezni azt a munkát amire felbéreltek! ~
Beléptünk a szentélybe mire a mögöttünk lévő ajtó azonnal bezárult, mintha megérezte volna a vendégek jelenlétét. A bejárat egy tágasabb márvány folyosóra nyílt, melyet telepakoltak furcsábbnál furcsább szoboralakokkal.
Ez maga még nem is volt olyan furcsa, de ahogy megnéztem a szobrokat közelebbről, az egyikben felismertem az a törpét amivel nem is olyan rég harcoltam, és amikor még jobban szétnéztem, megtaláltam annak a szörnyetegnek a szobrát, mely most odakint fekszik vérbe fagyva. Most, hogy jobban belegondolok egyáltalán, hogy volt képes közlekedni az a monstrum idebent? A folyosó tágas, de egy akkora szörny így se kéne képes legyen beférni ide.
~ Ez roppant érdekes... ~ gondoltam, bár fogalmam se volt még is mit jelenthet ez. Aztán egyszer csak Gabriel hangja töri meg a csöndet.
- Az a nő feltűnően hasonlít rád, Selan. Van valami, amiről tudnunk kellene? - szólt Gabriel, az egyik szoborra mutatva.
Selan csak a vállát vonta erre, majd én is odaléptem és valóban, a szobor szinte kísértetiesen hasonlít Selanra.
~ De miért van egy ilyen helyen Selan szobra? ~ töprengtem magamban, majd ahogy Selanra pillantottam, mielőtt elfordult volna tőlem, mintha egy könnycseppet véltem volna felfedezni annak arcán. Vagy csak képzelődtem?
A szörnyek szobrait itt látni egy dolog, de a saját ‘szövetségesedét’ már teljesen más dolog.
~ Rossz érzésem van ezzel a lánnyal kapcsolatban. ~
Ahogy levettük a szemünket a szobrokról, ráleltünk a folyosón három ajtóra.
- Úgy látom mindenkinek jut elég ajtó. - szólt Gabriel - Gondolom, át kell kutatnunk azt, ami mögöttük van, hogy előrébb jussunk, és gyorsabb, ha felosztjuk őket egymás között. Ellenvetés?
- Sok választásunk úgy sincsen, és nagy bukta lenne egyet is kihagyni. - értett egyet Kato.
- Enyém a szélső. - stoppoltam le azonnal a legszélső ajtót.
- Akkor mi megyünk középen. - mondta Sho
- Ez eldőlt. - jelentette ki Kato, mire Selan - Mondanom sem kell, az én nagy bánatomra - szó nélkül elindult Kato ajtaja felé.
~ Inkább őt boldogítsa, mint engem. ~ jegyeztem meg elégedetten magamban, majd hátat fordítottam a többieknek és hangosan becsaptam magam mögött az ajtót.

Tehát beléptem a harmadik ajtón, hátrahagyva a többieket, és szétnéztem a tágas szobában. A terem maga, szinte teljesen üres volt, a két széle egy egy hatalmas kék és piros színű zászlóval van beterítve. Ez eddig rendben is volt, ám amire nem számítottam az bizony ott csücsült a szoba végén egy üveg kalitkában: A rubinkard
~ Ez gyors volt. ~ gondoltam, majd közelebb léptem.
A rubinkard üvegkalitkája előtt négy darab kapcsoló állt, azok mellett pedig egy apró táblácskát találtam. Gyorsan meg is néztem mi van rá írva:

“ Míg a kapcsolók jobbra tartanak, kincsed nálam marad, de ha a karok balra néznek, az üveglapok elenyésznek. “

~ Tehát kapcsoljam a karokat a bal oldalra, és felnyílik az üvegdoboz. Könnyűnek hangzik. ~
gondoltam és azonnal el is kapcsoltam a bal alsó kart, arra számítva, hogy valamilyen akadály majd megállít ebben.
Ilyesmi viszont nem történt, gyermeki könnyedséggel kapcsoltam át a kart a bal oldalra. Ezzel egy időben, azonban két másik kar is megmozdult. A bal felső és a jobb alsó kar, teljesen magától a bal oldalra állt.
~ Ez meg most mire jó? ~ kérdeztem magamtól, majd átkapcsoltam a jobb felsőt is, arra számítva, hogy ezzel megoldom a feladványt és megszerzem a rubinkardot. Sajnos nemez történt, ugyanis ekkor a bal felső és a jobb alsó ismét pozíciót váltott.
- Jah értem már! - jött a felismerés. Ha elkapcsolom az egyiket, a két mellette levő is váltani fog, pozíciótól függetlenül.
~ Ez nem csak egyszerűnek hangzik, ez tényleg egyszerű! ~ mondtam magamnak, majd azonnal elváltottam a bal felső kapcsolót, mire a bal alsó és a jobb felső is elfordult. jelenleg a következőek szerint állnak a kapcsolók. A bal felső néz balra, az összes többi pedig jobbra. Ezután már csak a jobb alsó kart kellett átváltani, mire a két mellette lévő is ugyan úgy tett.
Ezzel megoldottam a rejtvényt, az üvegkeret pedig felnyílt. A siker ízével a számban léptem előrébb, és emeltem ki a kardot a helyéről.

Spoiler:
 


A hozzászólást Mateus Grandus összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 19, 2013 2:16 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Pént. Jan. 18, 2013 10:19 pm

Már bőven alkonyodott, amikor újra megnéztem Selant, és nem adta, hogy a közeljövőben fel akarna ébredni, úgyhogy a közelben elfekvő száraz gallyakból tüzet raktam, Sho lángjával be is lobbantottuk, aztán újra emberi alakot öltött, fogta a vacsoráját, és kiállt az erdő szélére őrködni. A tűz már javában lobogott, amikor újabb fadarabot vettem, hogy tápláljam, s én is táplálkozni kezdtem.
Már sötét volt, amikor Selan megmozdult. Mateus az egyik fa tövében ülve bújta a könyvét, Kato még evett, s a lány kissé kábán felnézett. A fejét fájlalta, pillantása még fáradt volt, és közel sem volt ereje teljében.
- Végre felébredtél. - szólt Kato csendesen, Selan körülnézett
- Mi történt? - hangjában nyoma sem volt a korábbi csípős hangnemnek, no nem mintha megjuhászodott volna, de a mostani érzelemmentes hangnem ténylegesen felüdülés volt az eddigi csipkelődés után.
- Kinyitottad a kaput, és lenulláztad a varázserődet. - magyaráztam - Fedezékbe hoztunk, és megvártuk, míg felébredsz. - a tábortűzre már nem volt szükség, úgyhogy a kezemben lévő, a tűzre szánt ágat odébb dobtam. - Ez már felesleges. Éhes vagy? - fordultam a lányhoz ismét, aztán kiemeltem a táskából pár karéj kenyeret, és egy emberes méretű húsdarabot kanyarítottam neki a húsból, és választ se várva átnyújtottam neki.
Ahogy az várható volt ilyen megerőltetés után, úgy kezdett el enni, mintha egy hete nem is látott volna ételt, és két pofára gyűrte befelé a fejadagját. Idővel befejezte a vacsoráját, megtörölte a szája szélét, lesöpörte ruhája elejéről a ráhullott morzsát, és felállt.
- Indulnunk kell. - állapította meg - Túl sokáig húztuk az időt így is. - azzal kilépett a bokron, ami eddig eltakarta a brigádot az erdő szélétől, én pedig földet kapartam a tűzre, majd felszedelőzködtünk, és elindultunk utána. Az erdő szélén csatlakozott hozzánk Sho is. Nem volt jelenteni valója, tehát vagy nem volt semmilyen mozgás, vagy csak elkerülte a figyelmét. Utóbbit kis híján lehetetlennek tartottam, de számolni kellett vele.
Szótlanul értük el a szentély bejáratát, ahol a szörny holttesténél elhaladva Selan valamit mormogott magában, amit mindenképpen pozitív visszajelzésnek vettem, ám nem voltam meggyőzve. Meg egyébként is. Ha pont őt bízzák meg azzal, hogy kísérjen el minket ide, akkor ismernie kell az itt lévőket. Az, hogy nálam erősebb azt jelenti, hogy pontosan be tudja határolni a csapat minden tagjának varázserejét és szintjét, rangját… Nem kellene meglepődnie.
Én viszont nagyon is meglepődtem, amikor beléptünk a szentélybe, és mögöttünk az ajtó meglódult, és bezáródott. A belső zár hasonló szerkezet volt, mint az odakinti, a kinti félhold párja, de csak egy kézlenyomattal. Különösebben nem foglalkoztatott, már bent voltunk, először keressük meg a kardot, majd aztán lesz időnk meggondolni hogyan jutunk ki.
Belül az egész hely padlótól plafonig márvány volt, valami láthatatlan, halvány fényforrás világított mindenhol, nem igen volt olyan zug, ahova nem jutott volna. Ami viszont furcsább volt, hogy nem volt túl széles, se túl magas, nem fért a fejembe hogy egy ekkora szörny hogyan férhetett volna el. Az viszont bizonyos volt, hogy Sho itt nem használhatja a mágiáját, hiszen úgysem férne el, úgyhogy le is akasztottam a hátamról a fegyvereit, és átnyújtottam neki, ő felcsatolta a combjaira, és bentebb haladtunk.
A szentély belseje, legalábbis amit eddig láttunk belőle szobrokkal volt díszítve. Megtaláltuk a törpéket, a boszorkát, kis keresgélés után a szörnyet is, s később, ahogy haladtunk bentebb egy női lakra tévedt a szemem, ami szakasztott Selan volt, leszámítva a hajviseletét, és azonnal szóvá is tettem.
- Az a nő feltűnően hasonlít rád, Selan. Van valami, amiről tudnunk kellene? - szóltam, s közben a szemem le sem vettem a szoborról, csupán a szemem sarkából láttam, hogy meghúzza a vállát, és tovább halad. Nem lovagoltam a témán, de az alatt a pár pillanat alatt, amíg ott álltam, és pár lépést tettek nélkülem az jutott eszembe, hogy igazából két magyarázat van rá. Az biztos, hogy Selan nem mond el valamit, ez nem véletlen. De az, hogy valamelyik felmenőjét, talán pont az anyját, vagy talán őt magát ábrázolja a szobor, az kérdéses volt. Amennyi különös dolgot láttam, hallottam vagy átéltem, már nem lepett volna meg az utóbbi sem.
Tovább haladva a folyosón egyszer csak három ajtó látványa tárult elénk.
- Úgy látom, mindenkinek jut ajtó. - szóltam, mielőtt tanakodásba kezdhettünk volna. - Gondolom, át kell kutatnunk azt, ami mögöttük van, hogy előrébb jussunk, és gyorsabb, ha felosztjuk őket egymás között. Ellenvetés?
- Sok választásunk úgysincsen, és nagy bukta lenne egyet is kihagyni. - bólintott Kato.
- Enyém a szélső. - szólt Mateus, azzal oda is lépett a harmadik ajtóhoz.
- Akkor mi megyünk középen. - döntött helyettem Sho
- Ez eldőlt. - jelentette ki Kato, majd Selanra nézett, aki szó nélkül becsörtetett az első ajtón, míg a harmadikon Mateus lépett be, és becsapta maga mögött az ajtót. Úgy látszik, nem kicsit vette zokon azt a pofon. Fogalmam sem volt, hogy Mateus milyen személyiség, de minden arra utalt, hogy nemesi családból származik. Talán én is ilyen lettem volna, ha nemesi neveltetésem nem ér véget öt éves koromban? Ezt már nem tudjuk meg. Mivel Selan szó nélkül belépett az első ajtón, így eldőlt. Katoval megy. S őszintén szólva még jobb is így, hiszen kettőnk közül neki kellhet nagyobb segítség. Megvontam a vállam, s azzal beléptünk a második ajtón.
- Nem is mi lennénk, ha nem a hullával teli szobát kapnánk. - jegyezte meg Sho, s azzal el is indult, de az első kő, amire rálépett süppedni kezdett, és oldalról meglódult az a bárd, ami a lábunk előtt fekvő félbetépett hulláért felelős. Azonnal megragadtam Sho vállát, és visszarántottam.
- Nem véletlen vannak ezek itt. - jegyeztem meg, s mielőtt újabb lépést tettünk volna végignéztem a folyosószerű szobán. - Az a csillogó valamit te is látod? - mutattam előre
- Igen, valószínűleg az lesz a kard, amit keresünk. Hehh. Lehet, hogy mi jártunk legrosszabbul, de legalább itt a kard. - mosolyodott el Sho.
Leakasztottam a hátamról a kardot, csapásra készítettem. Amikor a varázserő megtapadt a kard élén fél lábbal lenyomtam a követ, s ahogy meglendült a bárd elsuhant előttünk meglendítettem a kardot.
- Crescent Slash! - adtam ki a parancsot, s a varázserő félhold alakban robbant le a kard éléről, levágva a bárdot. - Eggyel kevesebb. - mondtam, s a hátamra visszacsúsztattam a fegyvert a hüvelybe.
- Tehát óvatosan. Ahol hulla van, ott csapda is lesz, vigyázzunk. - mondta, s ahogy végignéztünk a padlón három másik hullát találtunk, s a következő hulla után jó három méter hosszan semmi, még csak vérpötty sem volt a földön. Bólintottam, s elindultunk.
A következő hulla nagyjából a folyosó közepén feküdt, s aszalódott, oszladozó hullája nyílvesszőkkel volt tűzdelve. A következő pár méteren a széles, egész folyosót lefedő egyetlen márványlap helyett sok, tízszer tízes járólap volt. Elővettem egy kardot, s lebegtetve magunk előtt lebegtetve egyesével kocogtattam mindet.
- Mire gondolsz? - kérdezte Sho.
- Tele van nyílvesszővel szerencsétlen, szerintem két oldalról nyílvessző zúdul arra, aki rossz helyre lép. Csak tudnom kellene, hogy milyen magasságban. - alig mondtam ki, a következő lenyomott kő megmozdult, és derékmagasságban két oldalról nyílzápor indult meg a szemközti fal felé. - Ahogy mondtam. Gyere utánam! - Visszahívtam a kardot, s a földön kúszva mentem tovább. Mivel derékmagasságban lőtt a szerkezet, így még ha rossz helyre is lépnénk, nem kapunk a nyílvesszőkből.
Az akadályt sértetlenül vettük, bár egyszer aktiváltam a csapdát, nem esett bajunk. Most következett az a jó három méteres szakasz, ami gyanúsan tiszta volt.
- Nem hiszem, hogy egy csapdával teli szoba pont pihenőnek hagy helyet. - mondtam, s előre nyújtottam a kardot ismét, s ahogy elérte a márványpadlót az villámgyorsan oldalra húzódott, alattunk pedig sötétbe veszett a verem alja.
- Fireball. - nyújtotta ki előre a fegyverét Sho, s a tonfa hegyéből egy lángoló golyó csapódott a verem aljába. Jó tíz méter mély volt, s töménytelen mennyiségű karó meredezett felénk. - Na itt hogyan tovább?
- Egy pillanat, gondolkodom. - mondtam, s ahogy kimondtam, az ajtó visszazáródott. - Ez mennyi idő volt?
- Mit tudom én? Próbáljuk meg újra. - Megnyomta a tonfával a padlót, az ismét elmozdult, és hangosan számolni kezdtük a másodperceket. Húszig jutottunk el, mire ismét meglódult.
- Elég lesz. - mondtam, s benyúltam a hasadékba, elővettem az elszakíthatatlan kötelet, s a derekamra kötöttem. - Te jössz. - nyújtottam neki a kötél másik végét. Kettőnk közül jó három méter volt csupán.
- Mi a terv? - kérdezte
- A helyből távolugrás soha nem volt az erősségem. A terv az, hogy átdoblak, várj nem jó. Mi van, ha a másik végén is csapda van?
- Szívás. - foglalta össze a gondolataimat. Újabb fegyvereket exquipeltem, és a szakadékon átlebegtetve elkezdtem kocogtatni a padlót, a falakat, még a plafont is. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy a másik parton nem vár ránk egyelőre semmilyen veszély, folytattam.
- Tehát, átdoblak, te pedig minél lentebb helyezed a súlypontod, így ha nem érem el a túlpartot meg tudsz tartani. Rendben? - Sho némán bólintott, megfogtam a derekát, visszaszámoltunk, s ahogy ugrott, lendületet adtam neki.
A túlparton gond nélkül landolt, kicsit hátrébb lépett, ahol még biztonságos volt, s letérdelt.
- Jöhetsz! - kiáltott.
Exquipeltem a páncélomat és egyszerű utcai ruhára cseréltem, hogy ezzel is könnyítsek magamon, aztán nekileselkedtem. Ahogy mondtam, a lendület nem volt elég, nem értem el a másik partot, de a part szélén megfeszülő kötélnek hála talppal értem a falhoz.
- Gyorsan, húzz! Húsz másodperc! - kiáltottam, Sho húzni kezdett, s én is húztam magam felfelé, mint egy hegymászó, léptem felfelé a falon. Ahogy felértem, Sho már nem a kötelet, hanem a hátamon lévő inget markolta, és húzott fel a partra, éppen időben, mielőtt visszacsukódott volna a padló.
- Ez nem volt olyan kellemes, mint ahogy gondoltam az elején. - szuszogott Sho, ahogy leoldotta a derekáról a kötelet.
- Egyetértek. - mondtam, s én is hasonlóképp tettem, habár visszafelé még valószínűleg szükség lesz rá, egyelőre csak nyűg lett volna. - Menjünk tovább!
A következő hullát jobban szemügyre véve a gyomrában egy jó fél méteres deszkalap állt, televerve szöggel, a vége olyan volt, mintha letört volna. A csontozat régi volt, de minden jel arra mutatott, hogy nagydarab, testes ember volt az áldozat.
- Szerintem ezzel már nem kell törődnünk. - mondtam, de azért elkezdtem végigkocogtatni a padlót, a falat. - A deszka már ott van a fickóban.
Pár pillanat után megtaláltam a csapdát kioldó kart, s a falból egy csapda csonkra csapódott ki, mivel nem volt meg a gyilkos eszköz a végén nem kellett tőle félnünk.
- Úgy nézem, csak az egyik oldalt védte, a másikon még ép lehet, gyere itt. - mondtam, s előre indultam, a bal oldali falnak tapadva, a hullát gondosan kikerülve. A következő hulla meg gyakorlatilag pástétommá volt törve, lapos volt, mint egy kinyújtott darab tészta.
- Itt meg a plafon lesz a ludas. - mondta Sho, én pedig bólintottam.
- Kérdés, hogy mekkora szakaszon. - mondtam, s ismét tapogatózni kezdtem. Ezúttal már csak a kard lapját nyomkodtam a járókövekhez, amikből egy sorban kettő volt, az lefedte az egész folyosót. Egyszer kattant a csapda, de nem mozdult semmi. Pontosabban megmozdult, de megakadt, mégpedig fentről érkezett. Újra és újra megnyomtam a kapcsolót, de már nem is érkezett semmi.
- Elromlott? - kérdezte Sho.
- Nagyon úgy néz ki. De azt mondom, ne piszkáljuk, jobb így. - újra meg újra megismételtem a dolgot a távolabbi köveken, de nem történt semmi. - Azt a követ kihagyjuk, és nyertünk. - tettem el a kardot, s nekilódultam, futólépésben hagytuk el a szakaszt, azt a követ pedig átléptük, még csak véletlen se szakadjon a nyakunkba az épület.
Elértünk a szoba végébe, ahol a falon egyszerű fali díszként kialakított foglalaton feküdt a kard, habozás nélkül leemeltem, s szemügyre vettem.
- Különlegesebbre számítottam. - mondta Sho, amint rápillantott.
- Mhm. Én is. Azt hiszem, a többi szobában is lesz egy-egy kard, és nem mi találtuk meg az igazit. Sebaj.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kato Brightmore
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 247
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. May. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Vas. Jan. 20, 2013 12:38 pm

Tábort vertünk, ez, bár nem tartott sokáig, igen csak elvett a napból. Így is elég jól elment az idő, és még ezzel is rátoltunk egy kicsit, és lassan, de biztosan ránk sötétedett. Épp egy adag szendvicset halásztam elő, amikor Selan végre magához tért. Mondjuk ennyi erővel kibírhatta volna reggelig, de sebaj, akkor úgy néz ki, hogy, amint összeszedte magát, indulunk is tovább. Mateus egy könyvet olvasott, Gabriel meg a tüzet csesztette éppen.
- Végre felébredtél. – mondtam a lánynak, alig hallhatóan.
- Mi történt? – kérdezte zavartan Selan, miközben megpróbálkozott felülni.
- Kinyitottad a kaput, és lenulláztad a varázserődet. Fedezékbe hoztunk, és megvártuk, míg felébredsz. – foglalta össze gyorsan Gab, hogy pontosan mi is történt, és miért sikerült kiütnie magát.
- Ez meg már felesleges. Éhes vagy? – ajánl fel a lánynak egy adag kenyeret, és némi húst. Selan egy szó nélkül kikapja Gabriel kezéből az étket, és rögtön az arcába tömi, mint aki ezer éve nem evett szinte semmit.
- Indulnunk kell. – szólt ismét Selan, miután végzett a burkolással. - Túl sokáig húztuk az időt így is. – biztos jó szántunkból tettük. Szinte nem is várva senkire, a nő megindult a szentély irányába, bár aligha hiszem, hogy teljesen felépült. Egy ilyen behatás után nem elég ennyi piheni – szerintem – akármennyire is erős az ember.
- Ezt vegyük köszönömnek? – kérdeztem Selan után, de választ már nem kaptam rá, vagy legalábbis nem hallottam, hogy bármit is mondott volna. Mi sem voltunk restek, felpakoltuk a motyónkat, és Selan után indultunk, nehogy véletlenül megint lenullázza magát, és ki kelljen menteni a formás kis…mindegy. Az erdő szélén Sho várt minket, a monstrum pedig ugyanúgy feküdt ott, ahogy a hagytuk. Selan motyogott valami elismerés félét, bár nem tudtam rendesen kivenni a szavait, de határozottan pozitív visszajelzés lehetett, ebben pedig az arc kifejezése is megerősített, amikor a dögre nézett. Ahogy beléptünk az ajtón, az szinte azonnal ránk is csapódott.
~ Na bakker. Ez hiányzott már csak. – körbe járattam tekintetem az épület belátható részén, hátha előkerül még egy olyan monstrum, vagy valami ahhoz hasonló. Mivel más választásunk nem volt, így csak előre. Egy márvány folyosón találtuk magunkat, ami önmagában is remekül nézett ki – biztos jó drága is lehetett – de ezt megtoldva még telepakolták szobrokkal. Ahova csak néztem, itt egy szobor, ott egy szobor. Az egyik szobor egy hasonló törpét ábrázolt, mint amivel nem rég találkoztunk. Mellette nem messze ott volt a banya is, a másik oldalon pedig épp a monstrum mozdulatlan mása, akinek eredetije épp ott fekszik kint holtan.
~ Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy nem jó. De felettébb idegesítő. – haladtam tovább a monstrum szobrától.
- Az a nő feltűnően hasonlít rád, Selan. Van valami, amiről tudnunk kellene? – törte meg Gabriel a csendet. Mikor odafordultam, a szobor valóban egy az egyben Selan volt. Felhúztam a szemöldököm, de nem szóltam egy szót sem, ez nem az én tisztem, vagy ha mégis, akkor a csaj keresztben nyel majd le. Selan csak megvonta a vállát, majd tovább haladt. Látszólag van valami, de senki nem merte, vagy legalábbis nem akarta tovább firtatni a dolgot. Tovább haladva, a szobrok után három ajtót találunk, amit eddig nem vettünk észre, bár az lett volna az érdekes, ha észrevesszük őket.
- Úgy látom, mindenkinek jut elég ajtó. – szólt ismét Gab. - Gondolom, át kell kutatnunk azt, ami mögöttük van, hogy előrébb jussunk, és gyorsabb, ha felosztjuk őket egymás között. Ellenvetés? – folytatta.
- Sok választásunk úgy sincsen, és nagy bukta lenne egyet is kihagyni. – plusz ezer más ok van arra, hogy miért vizsgáljuk át mindet.
- Enyém a szélső. – vágta rá rögtön Mateus.
- Akkor mi megyünk középen.
- Ez eldőlt. – Selan megindult ahhoz az ajtóhoz, ami nekem maradt, és mikor rá néztem, megeresztettem egy félmosolyt. Lassan mindenki belépett a saját ajtaján, és ennyi. Én is benyitottam a bejáraton, és az első dolog, amit megpillantottam, egy fegyver. Rácsok mögött van bár, de ahogy közelebb merészkedem, megállapítom, hogy a fegyver nem más, mint az általunk annyira keresett rubinkard. Nos, egyrészt ez felettébb érdekes, másrészt valahogy nem tetszik a dolog, ez túl könnyű és tuti hamis, harmadrészt pedig rácsok mögött van, így teljesen biztos, hogy képtelenség csak úgy kiszedni onnan. A tere nem valami nagy, három lénynek mégis komoly otthont ad. A szárnyak csapkodására figyelek fel, és mikor felnézek, akkor látom meg a madárszerű lényt.
- Ez meg mi a franc? – Selan is felnéz, de nem válaszol semmit.
- És nincs egyedül. – hívja fel a figyelmem, és a madár-izé mellett egy óriásira nőtt pók és egy hasonló méretekkel rendelkező bogár foglal helyet. A fejemet ingatom a lények és a rács mögé dugott kard között, próbálok valami összefüggést keresni, de semmi értelmes nem jut eszembe.
~ Talán, ha sikerül betörnöm a pókot, akkor a hálójával ki tudná rántani nekem a kardot. – ez baromság. A madárral nem tudok mit kezdeni, a kard ketrece plafonig ér, nem tud átrepülni rajta, a bogár meg túl nagy, hogy átmásszon a rácsokon.
- Hogyan függ össze ez a három izé a ráccsal? – bököm ki végül, hátha Selan-nak van valami ötlete, de semmi. Ehelyett inkább fogja magát, és se perc alatt lekaszabolja az állatokat. Azt hiszem visszaszívom amit a felépüléséről mondtam.
- Ez meg mi volt? És ha élve kellettek volna. – szúrós tekintettel mered rám.
- T’án utánuk mennél? – teszi fel a kérdést, amire csak megrázom a fejem, de mielőtt válaszolhatnék, hangos robaj hallatszik. Mikor oda kapjuk a fejünket, látjuk, hogy egy dupla soros panel emelkedik ki a földből a bekasztlizott kard alatt.
- Ez meg…? – jön a szokásos értetlen kérdésem, de választ nem várok rá, illetve nem is kapok, mert miután a panel kiemelkedett a földből, csattanás hallatszik, és három tábla hever a padlón.
~ Ez egy frucsább. – visszafordulok a panel felé, és akkor látom, hogy a Selan által legyilkolt állatok fejét ábrázolja az egyik sor, a másik…nos az üres. Visszafordulva megfogom a táblákat, és a panelhez hordom. Nem épp könnyűek, de annyira nem is vészes a súlyuk, majd nézem a két dolgot egy darabig. A táblákon „A” „B” és „C” betűk foglalnak helyet, a panel egyik részén pedig a három állat feje. Az oké, hogy a betűk egymást követik, de hogy kapcsolódnak az állatokhoz? Voltak esetleg neveik, és azok kezdőbetűi? Bár ezt nem hiszem. Véletlenszerűen felpakolom a betűket, de semmi sem történik. Leszedem őket, és Selan-ra nézek.
- Szerinted? – tanakodni látszik ő is, vagy csak jól tetteti, hogy nem is érdekli a dolog. Állok tök értetlenül a panel előtt, és fogalmam sincs, mit kellene csinálni.
- Madár, bogár, pók…madár, bogár, pók… – ismételgetem magamban, de nem jutok előrébb így sem.
- Lábak. – szólal meg Selan pár perccel később. Odafordulok hozzá.
- Hogy mondod?
- Pakold fel a betűket, ahogy mondom: „A” betű a madárhoz, „B” betű a bogárhoz és a „C”-t pedig tedd a pók fejképe mellé. – miközben mondja, én is felfogom a logikát a mondandójában. A madárnak kettő, a bogárnak hat, a póknak nyolc lába van. Nos, nagyon remélem, hogy tényleg ennyi a megoldás, és amint felpakoltam a táblákat, kíváncsian várom, hogy mi történik. Már ha történik egyáltalán valami.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Laxus Dreyar
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Nov. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Vas. Jan. 20, 2013 2:36 pm

Ejnye, ejnye Gab Gab, neked elvette az eszed a LoL Smile Azt mondtam, hogy Selan mindenki ELŐTT rongyol be egy terembe, nem pedig legutolsónak; nem rá vall. Kato, meg akkor ezt most mindenkinek is megizenem: ha olyan fejtörőt kaptok, ahol több válasz lehetőség van, akkor, ha szerintetek sikerült megoldani, ÉRTESÍTSETEK engem, és akkor el tudom mondani, hogy jó e vagy sem, mert sajna Kato, nem jó a válaszod, bár a logika nem rossz, akár még jó is lehetne, de ennél sokkal primitívebb a megoldás. No, de sebaj, a cirkuszi vonat meg tovább, és kaptok egy afró zebrát útitársnak.

Mivel a válasz nem volt elsőre jó, ezért nem történik semmi. Kénytelenek vagytok újra tippelni, de Selan hamar rájön, hogy a betűk számsorrendet is jelenthetnek: első, második, harmadik. Vagyis az először megölt állathoz kerül az A, a másodikra lemészárolthoz a B, és a legutoljára megölthöz a C. És valóban, ez a helyes válasz, a rács kinyílik, tietek a kard... egyelőre.
No, akkor mindenki szépen kijön a terméből, és meglepődve tapasztaljátok, hogy mindenkinél van egy ugyanúgy kinéző kard. Aki okos, az kitalálja hamar, hogy a háromból minimum kettő hamis. Selan azonnal a földhöz vágja a Katoval összeszedett kardot, ami úgy törik darabokra, ahogyan az meg van írva. Követhetitek a példát, és a másik két kard is hasonló véget ér. Eléggé olcsó utánzatok, mert ugyan arról volt szó, hogy a rubinkard törhetetlen, de egy rendesebb kard is kibír néhány évnyi, évtizednyi strapát mielőtt megadja magát az idő rozsdás vasmarkának. Kénytelenek vagytok továbbmenni; a hosszú, márványfolyosó még nem ér véget, és a rengeteg oszloptól nem igazán láttátok a mívesebb ajtót, amely ennek az építészeti remekműnek a végét díszíti. Mielőtt azonban odaérnétek, egy trombitahang csapja meg fületeket, bár nem is az, hogy fülsértő lenne, mert nem az: ez olyan trombita, amit bohócok szoktak nyomogatni, és inkább félelmetes, semmint irritáló. Emellé egy piros labdát is láttok elugrálni előttetek, ami furcsa, nevető hangot hallat, majd ahogyan jött, úgy el is tűnik, de a nevetés még még mindig visszhangzik a márvány falak, oszlopok közt, néha hangfekvést váltva, de állandóan figyelmeztetve a kellemetlenségekre, melyek még várnak rátok. Eléritek a díszes ajtót, és kivételesen óvatosan nyitjátok ki. A terem, mibe belépnétek, nem valami nagy, néhány színes kockát láttok, meg egy hófehér táblát, majd a föld kinyílik Selan alatt, aki, a változatosság kedvéért megint elsőként lépett be. A lány hadonászik, mint egy szélmalom, megragadva a legelső testrészt, mely a kezébe akad (nem, nem a saját mellét), és a testrész tulajdonosát magával rántja a lyukba. A csapóajtó becsukódik, és nem hajlandó kinyílni, erőszak alkalmazás esetén sem.

A fent maradó duónak a feladat: Túl kell tennetek magatok, hogy a csapat szebbik tagja a csapat egyik rondábbik tagjával távozott, szerintem menni fog, és koncentrálni kell az előttetek lévő feladatra. Itt egy KÉP. A táblácska elmagyarázza, hogy a két egyforma szín közti másik egyforma színű kockák felveszik az őket bezáró kockák színét. Ez úgy kell érteni, hogy ha teszem azt van három sárga kocka egymás mellet, és egy piros, akkor, ha a sárga kockák másik végére helyezel egy pirosat, akkor a sárgák pirossá lesznek. Ez átlósan is érvényes. Részletesebb magyarázatért tessék megkeresni, ha nem értitek. A feladat: egy sárga, és egy piros kocka áthelyezésével az összes kocka sárgává válik. Ekkor nyílik ki a teremből kivezető ajtó.

A lenti duó feladata: Ím, egy újabb KÉP. A furcsa, szemnek tűnő jelen vagytok ti, ide érkeztek le. A piros platformon van egy láda, a zöld platformon meg egy lépcső vezet fel. Van A, B, C, és D platform, amikre ha ráálltok, akkor az arra az irányba indul meg, amerre fektetve illetve állítva van. A D platform jobbra fog elindulni, a több arra, amerre tud. Valamelyikőtök felizzik pirosan, ami az jelent, hogy csak ő léphet a platformokra úgy rá, hogy azok el is induljanak. A platformok egymásnak ütközhetnek, ilyenkor, természetesen nem mennek tovább. A teremben elég nagy lehúzóerő uralkodik, megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag: repülő mágiát nem tudtok használni, ugrani úgyszintén. Selan mindenképpen el akar jutni a ládához, utána meg jussatok a lépcsőhöz.

Ha valami nem világos, tessék szólni, ha sikerült kitalálni egy feladatot, tessék szólni, és elmondom, hogy jó e, bár szerintem ennél a kettőnél eléggé evidens, mert csak egy megoldás van. A kockáknál, és a platformoknál is magyarázat könnyítése végett megbetűztem az említendő dolgokat. Sok sikert.

Határidő: Január 27, Vasárnap
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kato Brightmore
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 247
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. May. 10.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Jan. 26, 2013 3:35 am

Nos, az első gondolatunk nem volt rossz, miszerint a lábaik számát növekvő sorrendbe állítva kapjuk meg az állatok sorrendjét, ám amint elhelyeztem a fejeket, nem történt semmi.
- Most meg? – néztem kérdőn magam elé. Selan-nak úgy néz ki, hogy újabb ötlete támad, mert felpattan, és átrendezi a betűket. Először nem látom benne a logikát, aztán ahogy visszaemlékszem, mintha ezt a sorrendet állította volna fel, amikor végzett az állatokkal, és a betűket a megölt állatokhoz tette, „A”-t az elsőhöz, „B”-t a másodikhoz és „C”-t a harmadikhoz. Lehet, hogy én erre magamtól nem gondoltam volna. Végül is teljesen mindegy, a „puzzle”-t megoldottuk, és a rács kinyílt, és végre kiemelhettük a kardot, ami kinézetre tökéletesen hasonlított az általunk keresett rubint kardhoz. Boldogan sétáltunk ki – én legalábbis – a teremből, örülve annak, hogy megszereztük, amiért jöttünk, és fele annyira sem volt nehéz, mint ahogy azt egyesek lefestették. Leszámítva azt a benga dögöt. Mikor kiértünk Selan-nal, Gab és Mateus már kint vártak.
- Na hogy ment? - kérdeztem és közben megforgattam a kardot, de mikor megláttam a másik kettőt rögtön lefagytam. Tátva maradt a szám, és szólni sem bírtam egy szót se, végül persze megráztam a fejem, és észhez tértem.
- Ez vicc ugye? – bukott ki belőlem.
- Túltejlesítettünk. – az nem kifejezés.
- Túl. – válaszol Gabriel is, és Selan-ra néz, mintha valamit sugallni akarna neki, bár gőzöm nincs, hogy mi lehet a gond. - És nyakamat merem rátenni, hogy egyik sem igazi. – állítja. Selan egy pillanatig sem vár, kikapja a kezemből a kardot, és földhöz vágja, ami ripityára törik.
~ Mekkora gagyi! – fut át az első gondolat az agyamon, hisz még a mágia nélkül élő ember is tudja, hogy akármilyen gyenge egy kard, ennyitől nem törik össze. Gab és Mateus is hasonlóan tesznek, és mind a három kard darabokra törik a talajon.
~ Cseberből vederbe. – állapítom meg magamban.
- Ki hitte volna... – kezdi Gab.
- Sok hűhó semmiért, ezért aztán volt értelme átnézni a termeket. – kontrázott rá Mateus, és ebben most mindkettejükkel egyet értek. - Mit csinálunk most? – néz ránk.
- Már bent vagyunk, lenullázni nem akarunk senkit, az se biztos, hogy kinyílna az ajtó, és ha Selant így kiütötte minket meg is ölne a zár. Megyünk tovább. – kezdem úgy érezni, hogy ma mindenkinek igaza van. Legalább egyszer biztosan. Tovább haladunk a folyosón, és az oszlopok takarásából egy nagyobb, mívesebb ajtót pillantunk meg, amikor a falak között hangok kezdenek terjengeni. Először egy fura dudaszó, amit nem tudok hova tenni, bár forgatom a fejem, és keresem a forrását, nem találom. Nem sokkal később egy piros labda gurul el előttünk, és mintha ránk nevetett volna.
~ Baszki! – a labda elgurul, de a nevetés nem akar elhallgatni, sőt, még visszhangot is ver a márvány falakról, és mintha mindig változna a hangfekvés.
- Kezd nagyon nem tetszeni ez a hely. – akadékoskodom, miközben még mindig a hangok forrását próbálom felkutatni, de persze sikertelenül.
- Visszafordulnál ha tehetnéd?
- Amíg nem zombigyerekek seregét látod befordulni a sarkon késekkel a kezükben, addig ne izgulj... – Gabriel-nek elég furcsa módszerei vannak arra, hogy megnyugtassa az embert.
- Haha, ez jó ezt megjegyzem. - neveti el magát Mateus. Ennyire azért nem vicces.
- Nem viccnek szántam. Így jártunk Tabuchival és Axellel. Felbéreltek minket hogy találjuk meg a gyerekeket, be is mentünk a barlangba ahol sejtették őket, csak ők hamarabb találtak meg minket.... – fejezi be a rövid összefoglalást.
- Eszem ágában sincs visszafordulni. De attól még borsódzhat a hátam a helytől, nem? - kérdezek vissza vigyorogva. - Tőlem az is jöhet, kevésbé utálom a közvetlen kapcsolatot, mint ezt.
- Nos ki tudja, talán a négyes ajtó mögött óhajod meghallgattatik. – mutat Mateus az ajtóra amit időközben sikeresen elértünk.
- Ámen. – vágom rá, szinte azonnal, Gab pedig csak vállat von. Lehet, hogy személyesen megélni nem volt ennyire jó vicc.
- Ne imádkozz, hanem nyisd ki az ajtót! – nem is kell több, odamegyek, de még mielőtt benyitnék, visszfordulok:
- Akár zombi gyerekek vannak odabent, késsel, akár nem...szezám tárulj. – mondom, majd kitárom az ajtót. Mielőtt még megmozdulhatnék, Selan és Gab már be is rongyolnak a terembe.
- Hát ez nem jött be Kato. – megrántom a vállam, mázlink volt. Alig lépünk be Gabriel és Selan után, a padló ketté nyílik alattuk, majd Selan lezuhan, bár próbál fogódzkodót találni, és kapálózik, mint egy eszelős. Hamarosan talál is valamit, illetve valakit, ugyanis a legközelebbi dolog, amit el tudott érni, az nem más, mint Gab. Ahogy Selan zuhan, rántja magával társunkat is. A helyzet adta pillanatban annyira nem voltam észnél, hogy egy elég képtelen dolog csúszott ki a számon.
- Pápá. - majd Mateus felé fordulok: - Szívás, de tud magára vigyázni. Sokkal jobban aggódok miattunk. Három erős szövetségest vesztettünk el most.
- Szerinted túlélik? Talán ha szerencsénk van, Gabriel rázuhan Selanra, amikor földet érnek. – amint ezt kimondta, nem bírtam megállni, hogy ne röhögjek, és kitört belőlem. Azért ez nem volt semmi kijelentés tőle.
- Azt mondom legyünk óvatosabbak ezután. Talán nem ez volt az egyetlen ilyen csapda. – Mateus körbe néz, majd egy újabb kérdést tesz fel.
- Hol vagyunk egyébként?
- Szerinted térkép vagyok? – kérdezek vissza.
- Szerintem lehetnél.
- Legközelebb, drága barátom.
- Na jó, lásd kivel van dolgod: Ott a terem végén az ajtó. Nézd meg nyílik-e? – több sem kell, odamegyek, és megpróbálok nemes egyszerűséggel benyitni. Nem történik semmi. Kicsit megrángatom, hátha beszorult, de megint csak semmi. Végül a vállammal próbálom kicsit megnyomkodni, hátha csak elakadt a túloldalon valamiben, de ahogy sejteni lehetett volna: zárva van.
- Bukta. - fordulok vissza Mateus felé.
- Rögtön sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű... – mert miért lenne? Abban nincs semmi móka. Mateus körbe sétál a termen, majd hangosan feljajdul, és odaszól nekem is.
- Áú, hogy az a... várj, ez meg mi a fene? Kato, ezt nézd meg! – odasétálok, és meglátom a köveket. Márvány, vagy valami olyasmi anyagból készülhetett.
- Ez meg mi a jó isten? – teszem fel a költi kérdést.
- Eléggé útban van ahhoz, hogy egyszerű dekorációs elem legyen.
- Sárga, piros, sárga, piros... - sorolom tovább, amíg el nem érem a kockák számát a „számolásban”.
- Tuti, hogy valami trükközés van vele.
- Jé nézd már, egy tábla. Ezt eddig, hogy nem vettük észre? – úgy néz ki, hogy találtunk valamit. A táblán egyetlen instrukció van bő szavakba öntve:
A táblán:
Hogy az ajtó kinyíljon és tovább mehessetek, el kell érnetek, hogy az összes kőtábla sárga legyen. A tábla színt vált, ha két ellenkező színű tábla közre fogja. Csak egy piros, és egy sárga táblát mozdíthattok el!
- Hát ez több mint talányos.
- Fegyver mágus vagy, fegyver mágus vagy... – mondogatom magam elé halkan, mint egy őrült.
- Bocsánat, de te mi a fenét csinálsz? – kérdez rá Mateus.
- Logikai feladatok mindenütt. Csak emlékeztetem magam, hogy ez már nekem túlságosan is megterhelő...mondjuk. De csináljuk, tovább kell mennünk. – érkezik a válasz, bár kötve hiszem, hogy ezt akarta volna hallani. Még mindig jobb, mint ha neki esnék. Mateus közben egy tükröt idéz meg, amin megjelennek a kockák, tökéletes „másolatként”. Minden kockához egy betűt rendel, és tanakodni kezd.
- Oké, megjelöltem a táblákat, így talán egyszerűbb lesz. Mondjuk, ha az „E”-t letesszük a „B” mellé. – kezd bele. - Akkor a „B” és a „G” átáll. – csendben figyelem az ábrát, és próbálok megoldást találni én is, több-kevesebb sikerrel.
- De akkor már csak egy pirosat mozgathatunk, ami nem visz minket közelebb semmivel se. – Mateus tovább tanakodik, majd újabb lehetőséget próbál ki.
- Hmm... ha sárgává kell változtatnunk mindet, akkor először mindenképp egy pirosat kellene áthelyezni.
- Mi van, ha az első, ami színt vált, nem sárgára vált? – próbálok ötletet adni, de lehet, hogy ez egy oltári nagy baromság, és inkább csendben kellett volna maradnom.
- Ha pirosra váltanánk az első lépéssel, akkor lenne értelme egy pirosat mozgatni először. De akkor úgy kell csinálni, hogy a következő mozgatással az összes pirosat be tudjuk zárni. – vágja rá Mateus.
- Eddig még nem jutottam el, várjál. – intem le kicsit társamat, majd tovább nézem az ábrát.
- Várjunk csak! A D miért nem sárga? – motyog valamit, közben a tükörben folyamatosan mozognak a kockák képei.
- Megvan! Legalább is azt hiszem...
- No, és hogy?
- Igazad volt, azzal kapcsolatban, hogy az első színváltás nem kell, sárga legyen. Túlságosan is lefoglalt, hogy minél több táblát fordítsak sárgává. Nézd! – elkezdenek a kockák rendeződni a tükörben, majd Mateus magyarázatot is fűz hozzá:
- Ha az „I”-t a „C” mellé teszed, a „C” vörössé válik, így kapunk három vöröset és egy sárgát egy sorban. Aztán fogjuk a „H”-t és a „B” mellé tesszük, ezzel bezárva minden pirosat. – azt hiszem, ilyenkor kiabálják, hogy „Heuréka!”. De most sem én, sem Mateus nem ugrott fel örömében. Mateus tükrében az összes kocka sárgára váltott, és ezt átültettük gyakorlatba is.
- Nem is rossz. – ismerem el.
- Kato fogd, azt a vörös táblát, és tedd ide! – mutatja az irányokat, odalépek, és egy aprócska erőfeszítés árán arréb teszem a kockát a megadott helyre. - Aztán már csak fogom ezt a sárgát – odalép egy másik kockához - és beteszem a két piros közé. – ahogy a tükörben, itt is az összes kocka sárgára váltott, és bár komolya hatása nem volt, a sikerélményt azért elkönyveltük magunknak, ugyanis az ajtó, ami eddig zárva volt, most kinyílt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Jan. 26, 2013 11:20 am

Eltettem a kardot a warpba, aztán újra végigverekedtük magunkat a csapdákon. Most, hogy már tudtuk, hogy mi működik és hogyan már egyszerűbb volt, és gyorsabban is haladtunk, de csak másodikként értünk ki, Mateus már várt minket.
- Na, mi volt bent? - kérdezett kertelés nélkül, kezében ott volt egy szakasztott olyan kard, mint amit mi szereztünk.
- Pár hulla, pár csapda, egy kis izgalom, meg ez. - húztam elő a pecsétből azt, amit mi szereztünk… azt hiszem ennyit arról, hogy a mi folyosónkon volt az igazi.
Ekkor kinyílott az első ajtó is, és Kato lépett ki rajta Selan mögött, meglehetősen felvillanyozott hangulatban volt ahhoz képest, hogy utolsóként érkezett, bár, valószínűleg valami gond volt bent. Mindenesetre nem lehetett túl nagy zűr, ha még van kedve mosolyogni, de nem sokáig.
- Na, hogy ment? - kérdezte ő is, meglóbálta a kardot a kezében, aztán lefagyott a mosoly az arcáról.
- Ez vicc, ugye? - kérdezte csüggedten, Mateus megpróbálta elviccelni.
- Túlteljesítettünk.
- Túl. - mondtam, és Selanra néztem. Valamiért egyáltalán nem úgy működik ez a nő mint egy olyan ember, aki ismerné a helyet. Más miatt meg miért küldenék velünk ide? Ennyi erővel egy erősebb lakrimát is hozhattunk volna, hogy kinyissuk vele a kaput, és pontosan ugyanannyi hasznunk lenne belőle. - És a nyakamat merem rátenni, hogy egyik sem az igazi. - mondtam, majd a nő kiragadta Kato kezéből a kardot, földhöz vágta, és ezernyi apró darabra tört. Egy pillanatig sem gondolkodtam, hozzávágtam a falhoz a kardunkat, és hasonló véget ért, mint a másik.
- Ki hitte volna… - mondtam.
Végignéztem a folyosón. Annyi eszünk lehetett volna, hogy ha egyszer elrejtik azt a kardot nem a legelső lehetséges rejtekhelyen lesz eldugva.
- Sok hűhó semmiért, ezért aztán volt értelme átnézni a termeket. - elégedetlenkedett Mateus - Mit csináljunk most?
- Már bent vagyunk, lenullázni nem akarunk senkit, az se biztos, hogy kinyílna az ajtó, és ha Selant így kiütötte, minket meg is ölne a zár. Megyünk tovább. - böktem előre a folyosón, és el is indultam.
Ahogy tovább lépkedtünk a folyosón az oszlopoktól eddig láthatatlan, díszítettebb ajtó rajzolódott ki, és ahogy közelebb haladtunk úgy kezdett egyre több, furcsa, egyáltalán nem ide tartozó hang hallatszani. Egy duda hangja erősödött folyamatosan, mintha valaki játszana odabent, vagy nem is tudom. A nagyobb baj az volt, hogy nem is tudtuk beazonosítani, hogy honnan jön a hang. Pár lépéssel haladtunk csak tovább, amikor egy piros labda gurult át előttünk, és egy nevetés vert visszhangot a márványfalakon. Egy bohóc. Azt ne mondd, hogy ez egy bohóc! Utálom a bohócokat, és ha valami sorozatgyilkos akar minket kinyírni bohócjelmezben, garantálom, hogy a kezében fogja megszámolni a fogait… A nevetés márpedig nem akar elhallgatni, sőt, folyamatosan változik a hang, végül már fogalmam sincs, hogy milyen hangfekvésben kezdődött, mert egyfolytában változik.
- Kezd nagyon nem tetszeni ez a hely. - jegyezte meg Kato, közben még mindig a hang forrását kereste, én már feladtam, úgysem találjuk meg, ha nem akarja.
- Visszafordulnál, ha tehetnéd? - kérdezte Mateus, mintha csak cukkolni akarná.
- Amíg nem zombi gyerekek seregét látod befordulni a sarkon késekkel a kezükben, addig ne izgulj… - jegyeztem meg, és csak remélni mertem, hogy nem fog bekövetkezni, most csak Sho fegyvere van nálam, ami tűz elemmel bír, az se a legerősebb, és ő nem hiszem, hogy át tudna változni ezen a szűk folyosón, és harcolni tudna.
- Haha, ez jó, ezt megjegyzem. - nevette el magát Mateus, én pedig felvont szemöldökkel reagáltam rá
- Nem viccnek szántam. Így jártunk Tabuchival és Axellel. Felbéreltek minket hogy találjuk meg a gyerekeket, be is mentünk a barlangba ahol sejtették őket, csak ők hamarabb találtak meg minket...
- Eszem ágában sincs visszafordulni. De attól még borsódzhat a hátam a helytől, nem? - kérdezte Kato vigyorogva Mateustól, aztán felém fordult - Tőlem az is jöhet, kevésbé utálom a közvetlen kapcsolatot, mint ezt.
Ebben igaza volt. jobb tudni, hogy mivel állunk szemben, mint így mászkálni a folyosón, és semmit sem tudunk arról, hogy ez az idétlen örökké röhögő bohóc mit akar tőlünk.
- Nos, ki tudja, talán a négyes ajtó mögött óhajod meghallgattatik. - mutat előre a díszes ajtóra Mateus
- Ámen. - vágta rá Kato, én csak megvontam a vállam, én nem vágytam annyira a gyerekseregre.
- Ne imádkozz, hanem nyisd ki az ajtót! - nógatta Mateus, Katonak pedig nem kellett több, odament, de mielőtt benyitott volna, felénk fordult
Akár zombi gyerekek vannak odabent, késsel, akár nem...szezám tárulj! - mondta, azzal tágra nyitotta az ajtót, Selannal egyszerre indultunk meg, s habár én a küszöbön megálltam, ő tovább lépett egy párat…
- Hát, ez nem jött be, Kato. - szólt közben Mateus, és még szemügyre sem vehettük a termet, Selan alatt megnyílt a föld, és legelső mozdulatával kapaszkodót próbált keresni. Szerencsétlenségemre pont engem talált meg, illetve a karomat. A következő másodpercben már zuhantam, éreztem, hogy a másik kezemet elkapja Sho, és megpróbál visszatartani, de két ember súlyát egyszerűen nem tudta, így hát, mindhárman lezuhantunk, és pukkantunk egyet a földön.
- Remek. - jegyeztem meg, ahogy felnéztem a járaton, amin lezuhantunk, és már nem láttam sem Katot sem pedig Mateust. - Egyben vagytok?
- Mhm. - hümmögött Sho, Selan csak szó nélkül felállt.
- Már nem is azért, de egy idegenvezetőtől elvárná az ember, hogy ilyen csapdákba nem esik bele. Ha meg nem jártál még itt, miért pont téged küldtek kísérőnek? - tettem szóvá az eddigi gondolataimat
- inkább azzal foglalkozz, hogyan jussunk ki!
- Te meg inkább foglalkoztál volna azzal, hogyan ne essünk bele… - mondtam, azzal részemről lezártnak tekintettem a vitát, de még nem is néztem körül.
- Öö… nem akarom megszakítani a bájcsevejt, de.. ez mi? - kérdezte Sho, ahogy oldalt állt, és egész teste halvány vörösön világító körvonalat kapott.
- Selan? - néztem a nőre, kicsit aggódtam Kaenshóért, de látszólag semmi baja nem volt, úgyhogy egyelőre felesleges lett volna hangot adni neki, a nő pedig csak megvonta a vállát. Végül is abban maradtam, hogy jobb lesz körülnézni, és kitalálni, hogyan lehetne kijutni.
Felálltunk, és körbesétáltunk a szobában. Legalábbis, amin körbe lehetett. Meglehetősen nehezen mozogtunk, mintha a gravitáció kétszerese hatna ránk legalább. Biztosra vettem, hogy repülni nem is tudtunk volna. És, hogy miért jutott egyáltalán eszembe? Mert a terem úgy nézett ki, mint egy párkány, a közepe pedig egy az egyben hiányzott. Néhány lebegő sziget volt a szakadék fölött, az néhány a párkány szegélyének ütközve, néhány közben, egyiken egy láda volt, és a terem másik végében egy lépcső vezetett felfelé.
- Szerintetek mozognak ezek a szigetek? - kérdeztem, ahogy az egyiket meglöktem a lábammal, de meg se moccant.
- Annak a vörös fénynek köze lesz hozzá. Szerintem csak az mozgatja a szigeteket, aki világít.
- Akkor, azt hiszem, enyém a megtiszteltetés. - szólt Kaensho, és az egyik sziget közelébe lépett, de én elkaptam a karját.
- Várj. Gondoljuk át, úgy hiszem, át kell sakkoznunk magunkat a másik oldalra, akkor pedig nem lenne szerencsés csak úgy beleugrani a közepébe. Gondoljuk át.
- És szerezzük meg a ládát is. - mondta Selan.
- Azt minek?
- Nem hiszem, hogy véletlenül van az ott. Talán van benne valami használható.
Végül jó negyed órát ültünk a párkányon, és próbáltuk kideríteni, hogyan mozoghatnak a szigetek. Ahhoz, hogy megkülönböztethessük a szigeteket elneveztük őket, illetve, hát, megbetűztük őket. Végül Sho állt fel, és megszakította az ötletezést.
- Míg nem próbáljuk meg, addig nem tudjuk, hogyan is működnek. Csináljuk!
Végül is beleegyeztünk, és elkezdtük. Kaenshot a C-ként elnevezett platformra állítottuk, ami azonnal megindult a terem vége felé, de nekiütközött a B-nek. Tehát egymást nem tudják eltolni. Ott átléptettük a B-re, ami felszáguldott a D-nek nekiütközve. A kérdés most az volt, hogy a D vajon merre fog megindulni. Ha balra megy, a terem vége felé, akkor Kaensho ott ragadt, és ötletem sincs, hogyan lehetne onnan kihozni, ha jobbra, akkor mehetünk tovább.
A szerencse nekünk kedvezett, ahogy átlépett a D platformra az kijött oldalra, és nekiütközött a peremnek, és egész közel került a ládához, viszont nem érte el azt a szigetet, amin az volt. Kellett tehát az A ahhoz, hogy elérje, az A viszont nem mozdult volna addig, ha az előbb a C-t nem mozdítjuk el.
Vissza a D-re, ami a terem végéig siklott, ott megállt, Kaensho átlépett a B-re, és ismét a peremen volt. Átsétált az A platformhoz, ami felsiklott a perem mentén a terem széléig, ott ismét leszállt, átsétált a B-re, ami ugyanúgy felment a D-nek, lehetőséget adva arra, hogy átlépjen, és most az A-nak hála, elérje a ládát.
Kaensho leszállt, a láda platformja nem mozdult. Odasétált hozzá, és játszi könnyedséggel felemelte a tetejét.
- Mi van benne? - kiáltottam oda hozzá, mire ő egy kulcsot mutatott fel, és berakta a dzsekije belső zsebébe.
Újra a D-re állt, ami a terem sarkának ütközve megállt. Átlépett a B-re, ami ismét a peremig hozta. Mivel a C megy a lépcsőig, azzal kell majd elmennünk oda, úgyhogy a B-t el kellett takarítani onnan, a C-re pedig rá kellett állnunk Selannal, hogy amikor megérkezik Sho, akkor mindhárman átmenjünk, és mivel csak Sho alatt mozog, akárhányan tartózkodhattunk rajta, úgyse mozdult meg. Ezért a C-re állva kihozta a C-t a peremig, és mi rá is álltunk, onnan igazgattuk tovább a lépteit. Kaensho a perem szélén ismét a B-re lépett, amivel felsiklott a D-nek, azzal át az A-nak, az A-ra lépve neki a C-nek, és ahogy átlépett hozzánk tiszta utunk volt egészen a lépcsőig.
- Ez vicces volt. - jegyezte meg Sho, ahogy előhúzta a kabátjából a kulcsot.
- Én azért egy kicsit féltem. - jegyeztem meg. - Főleg az elején, lehetett volna az egész egy csapda, ha a D balra megy, akkor ott ragadsz, és senki se tud kihozni onnan.
- De nem volt. - mosolyodott el Kaensho, és elindultunk a lépcsőn felfelé.


A hozzászólást Gabriel van Chantai összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 27, 2013 10:05 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mateus Grandus
Gealdor
Gealdor
avatar

Hozzászólások száma : 151
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Apr. 24.
Age : 24
Tartózkodási hely : Skype

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 3
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Jan. 26, 2013 4:21 pm

~ Szóval... megszereztem a kardod. Elég könnyű volt, ahhoz képest, hogy 40 másik csapat bukott el előtte. ~ gondoltam a karddal a kezemben. ~ Már-már gyanúsan könnyű... ~
Akárhogy is, ideje volt kimenni. A többiek talán már végeztek is az Ő szobájukkal. Kiléptem az ajtón, és meglepődve tapasztaltam, hogy én vagyok az első.
~ Nehogy siessetek egy kicsit! ~ morogtam magamban, majd leültem a sarokba a markomban továbbra is a rubinkarddal.
~ Talán be kéne menjek az egyik terembe megnézni, hogy boldogulnak... Á, egyikük sincs egyedül, vigyáznak Ők egymásra. ~ zártam le a gondolataimat, mikor a következő pillanatban kinyílt az egyik ajtó, és Gabriel lépett ki. Mögötte természetesen Vindisha loholt.
- Ideje volt. Na, mi volt bent? - tértem rögtön a lényegre amint észrevett engem.
- Pár hulla, pár csapda, egy kis izgalom, meg ez. - mondta majd előkapott a semmiből egy másik rubinkardod, mely szakasztott mása volt annak ami az én kezemben pihent.
- Hah... én viszonylag könnyen megúsztam. Viszont ahogy sejtettem, túl könnyen szereztem vissza. - mutattam fel a kardot.
Ebben a pillanatban a harmadik ajtó is kinyílt, és megérkezett Kato, Selan társaságában.
- Na hogy ment? - kérdezte nagy büszkén majd meglendítette az Ő kezében lévő rubinkardot, viszont amint megpillantotta a másik kettőt, egyből lehervadt.
- Ez vicc ugye?
- Túlteljesítettünk. - nevettem el magam.
- Túl. - erősítette meg Gabriel a kijelentésem - És nyakamat merem rátenni, hogy egyik sem igazi. - mondta majd átadta Selannak a kardját.
Selan azonnal fogta és úgy földhöz vágta a kardot, hogy az az első koppanásnál darabokra törött. A gyengébbek kedvéért mondom: Ez egy törhetetlen kardnál nem előnyös tulajdonság.
- Ez egy hamisítvány. Adjátok a másik kettőt! - utasított minket Selan, régi jó felsőbbrendű hangján.
Gyors törésteszt után rá kellett jönnünk, hogy mind a három hamisítvány. Mondanom sem kell - bár számítottunk erre a lehetőségre - ez eléggé lelombozta a csapatot.
- Ki hitte volna...
- Sok hűhó semmiért, ezért aztán volt értelme átnézni a termeket. - emeltem a hangom.
- Mit csinálunk most? - néztem a többiekre.
- Már bent vagyunk, lenullázni nem akarunk senkit, az se biztos, hogy kinyílna az ajtó, és ha Selant így kiütötte minket meg is ölne a zár. Megyünk tovább.
Mivel senkinek nem volt semmi ellenvetése, el is indultunk tovább a folyosón, ahol időközben hirtelen hangos trombitaszó hallatszott fel. Olyasmi mint amit a bohócok szoktak használni azt leszámítva, hogy ez egy cseppet sem hangzott vidámnak. Inkább hátborzongatónak. Ezt még nem tette szóvá senki, talán mert csak én hallom, vagy mert mindenki azt hiszi, hogy csak Ők maguk hallják, de aztán egyszer csak egy kisebb piros labda pattogott el mellettünk, miközben egyfolytában nevetett valamin. Ezt már mind megnéztük magunknak, így én nyugodt szívvel sóhajtottam fel megkönnyebbülve, hogy nem hallucinálok.
~ Várjunk csak! Ha nem haluzok, akkor az az izé tényleg rajtunk röhögve pattogott el mellettünk. ~ jött a felismerés.
- Kezd nagyon nem tetszeni ez a hely. - zökkentett ki fejét forgatva Kato, mintha csak keresne valamit.
- Visszafordulnál ha tehetnéd? - cukkoltam, de szinte a számból vette ki a szót.
- Eszem ágában sincs visszafordulni. De attól még borsódzhat a hátam a helytől, nem?
- Amíg nem zombigyerekek seregét látod befordulni a sarkon késekkel a kezükben, addig ne izgulj...
- Haha, ez jó ezt megjegyzem. - nevetem el magam.
- Nem viccnek szántam. - mondta mire én azonnal abbahagytam a nevetést. - Így jártunk Tabuchival és Axellel. Felbéreltek minket hogy találjuk meg a gyerekeket, be is mentünk a barlangba ahol sejtették őket, csak ők hamarabb találtak meg minket...
- Tőlem az is jöhet, kevésbé utálom a közvetlen kapcsolatot, mint ezt.
- Nos ki tudja, talán a négyes ajtó mögött óhajod meghallgattatik. - mutattam egy nagyobbacska csicsás ajtóra ahogy elértük a folyosó végét.
- Ámen.
- Ne imádkozz, hanem nyisd ki az ajtót! - szóltam rá. Ebben a szentélyben minden sarokban egy csapda vagy egy szörnyeteg bujkál. Semmi kedvem előre menni. Kato láthatóan nem így gondolkodik, szemrebbenés nélkül odalépett az ajtóhoz.
- Akár zombi gyerekek vannak odabent, késsel, akár nem...szezám tárulj. - mondta majd kitárta az ajtót. Selan azonnal berongyol, mintha amúgy valami verseny lenne.
~ Ez a lány egyszer a vesztébe fog rohanni ezzel a hozzáállással. ~ gondoltam, majd Gabriel után be léptem én is. Az első dolog ami feltűnt a teremben, az a késforgató zombi gyerekek hiánya volt.
- Hát, ez nem jött be, Kato. - mondtam majd a következő pillanatban, se sz se beszéd megnyílt a föld Selan alatt aki jobb lehetőség híján belekapaszkodott Gabrielbe, mellyel csak azt érte el, hogy magával rántotta a mélybe. Vindisha - aki közvetlen Gabriel mellett állt - még megpróbálta visszahúzni őt, de Ő is a mélybe zuhant, én pedig csak álltam és néztem az egészet Katoval az oldalamon.
~ Hoppá, talán mostantól vigyáznom kéne, hogy mit mondok, mert megtörténik? ~
- Pápá. - bukott ki a váratlan reakció Katoból, mire én felé szegeztem a tekintetemet.
- Szívás, de tud magára vigyázni. - magyarázkodott - Sokkal jobban aggódok miattunk. Három erős szövetségest vesztettünk el most.
~ Én magam részéről nem mondanám, hogy elvesztettük őket. Én magam is éltem már át ehhez hasonló szerencsétlenséget, sőt Kato is, hisz velem volt akkor. ~
- Szerinted túlélik? Talán ha szerencsénk van Gabriel rázuhan Selanra amikor földet érnek. - vicceltem el megint a dolgot, mire Kato felnevetett, bár titokban tényleg reméltem, hogy az idegenvezetőnk nem tér vissza épen.
- Azt mondom legyünk óvatosabbak ezután. Talán nem ez volt az egyetlen ilyen csapda.... Hol vagyunk egyébként?
- Szerinted térkép vagyok. - kérdez vissza.
- Szerintem lehetnél. - vágtam azonnal vissza, majd megpillantottam a terem másik végében egy ajtót.
- Legközelebb, drága barátom.
- Na jó, lásd kivel van dolgod: Ott a terem végén az ajtó. Nézd meg nyílik-e?
Kato oda is sétált, és megpróbálta kinyitni, kevés sikerrel. Próbálta vállal belökni, hátha attól majd enged a zár, de ez sem jött be.
- Bukta. - fordult vissza.
- Rögtön sejtettem, hogy nem lesz ilyen egyszerű... - mondtam majd elkezdtem sétálgatni a teremben, valami kutat vagy támpontot keresve. Nem jutottam messzire, az első pár lépés után véletlen belerúgtam a padlón valamibe ami eddig nem tűnt fel.
- Áú, hogy az a... várj, ez meg mi a fene? Kato, ezt nézd meg!
Egy hatalmas vörös négyzet alakú tábla feküdt a padlón végig. Ebből pedig még vagy hat-hét másik ehhez hasonló kő feküdt végig a teremben, és ahogy megfigyeltem őket, mindegyik kissé kiemelkedett a padlóból.
- Ez meg mi a jó isten?
- Eléggé útban van ahhoz, hogy egyszerű dekorációs elem legyen.
- Sárga, piros, sárga, piros... - motyog magának. - Tuti, hogy valami trükközés van vele.
~ Talán köze van, az ajtó kinyílásának módjához? ~ gondolkodtam magamban, majd hirtelen egy kisebb táblácskát vettem észre a terem közepén.
- Jé nézd már, egy tábla. Ezt eddig, hogy nem vettük észre? - mondtam ahogy a tábla felé sétáltam.

Hogy az ajtó kinyíljon és tovább mehessetek, el kell érnetek, hogy az összes kőtábla sárga legyen. A tábla színt vált, ha két ellenkező színű tábla közre fogja. Csak egy piros, és egy sárga táblát mozdíthattok el!

- Hát ez több mint talányos.
- Fegyver mágus vagy, fegyver mágus vagy... - kántálta maga elé Kato.
- Bocsánat, de te mi a fenét csinálsz? - kérdeztem rá csodálkozva.
- Logikai feladatok mindenütt. Csak emlékeztetem magam, hogy ez már nekem túlságosan is megterhelő...mondjuk. De csináljuk, tovább kell mennünk.
~ Remek, Kato máris kezdi elveszíteni az eszét. ~ jegyeztem meg majd elővarázsoltam egy Tükör Ábrát, ami a kőtáblák kicsinyített másait mutatták, egy-egy betűvel megjelölve őket, a könnyebb átláthatóság kedvéért.
- Oké, megjelöltem a táblákat, így talán egyszerűbb lesz. Mondjuk, ha az „E”-t letesszük a „B” mellé. - kezdtem a találgatást - Akkor a „B” és a „G” átáll. - eközben a Tükör Ábrán folyamatosan mozgattam a táblákat, ezzel megkönnyítve mindkettőnk dolgát.
- De akkor már csak egy pirosat mozgathatunk, ami nem visz minket közelebb semmivel se.
Ez furfangosabb mint gondoltam. Persze sejthető volt, hogy az előző után ez már nehezebb lesz.
- Hmm... - folytattam a brainstormingot - ha sárgává kell változtatnunk mindet, akkor először mindenképp egy pirosat kellene áthelyezni.
- Mi van, ha az első, ami színt vált, nem sárgára vált? - vetette fel az ötletét Kato, bár úgy nézett ki még Ő sem gondolja komolyan amit mondott. Ettől függetlenül lehet benne valami igazság.
- Ha pirosra váltanánk az első lépéssel, akkor lenne értelme egy pirosat mozgatni először. De akkor úgy kell csinálni, hogy a következő mozgatással az összes pirosat be tudjuk zárni.
- Eddig még nem jutottam el, várjál. - értetlenkedett Kato.
- Várjunk csak! A D miért nem sárga? - töprengtem el.
~ Ha az első piros, akkor az utolsó sárga kell legyen, és minden pirosat zárnia kell. ~
- Megvan! Legalább is azt hiszem...
- No, és hogy?
- Igazad volt, azzal kapcsolatban, hogy az első színváltás nem kell sárga legyen. Túlságosan is lefoglalt, hogy minél több táblát fordítsak sárgává. Nézd! - mutatok a Tükör Ábrára.
- Ha az I-t a C mellé teszed, a C vörössé válik, így kapunk három vöröset és egy sárgát egy sorban. Aztán fogjuk a H-t és a B mellé tesszük, ezzel bezárva minden pirosat.
- Nem is rossz. - mondta Kato, ahogy végignézte a Tükör Ábrán a már általam elmondottakat.
- Kato fogd, azt a vörös táblát, és tedd ide! - mutogattam az irányokat. - Aztán már csak fogom ezt a sárgát - léptem oda a H betűs táblához - és beteszem a két piros közé.
Ahogy az a Tükör Ábrán is látható volt, itt is sárga színre váltott az összes tábla, az ajtó pedig kitárult a túloldalon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Laxus Dreyar
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Nov. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   Szomb. Feb. 02, 2013 1:46 pm

Ismételten összetalálkoztok: a lépcső pont arra a folyosóra vezet fel, melyre nyílik a fent maradt duó ajtaja. Be lehet számolni a történtekről, menjetek tovább, de hamar ismételten akadályba ütköztök, mely, meglepő módon egy újabb ajtó. Meg lehet próbálni kinyitni, de a kilincs valamiért jegesen hideg, és nem a bőrötöket égeti a fagy, hanem a lelketeket, szíveteket. Hirtelen felvillannak rossz emlékek, elfeledett, talán meghalt barátok, kedves személyek, és az egész inkább ijesztő, semmint elszomorító, mert, ha a kilincs már ilyen látványokat produkál, akkor mi lehet az ajtó mögött? A kilincs mindig átütően jeges lesz, mindegy, ha valamiféle anyagon keresztül érintitek meg; miközben tanakodtok alternatív megoldási módokon, Selan, ismételten bizonyítva, hogy az egyszerű, paraszti ész néha előnyös, berúgja az ajtót, ami megadja magát, szabad az út. Egy nagyobb csarnokban találjátok magatokat, ami tele van olyan oszlopokkal, melyeket már a legelső folyosón láttatok: emberek, illetve lények voltak beléjük faragva, csakhogy valami itt már nem stimmelt. Az ismeretlen emberek helyett, ismerős emberek voltak az oszlopokban, és akármerre mentek, úgy tűnik, követnek titeket, oszlopról oszlopra, mindig felétek fordulva, de mozgást nem vesztek észre. Míg végül de; mind a négyen egyszerre fordultok a semmiből előtűnő nőre; arra a nőre, akit már egyszer láttatok egy oszlopban, és olyannyira hasonlított Selanra. Nyitott, üveges szemekkel néz rátok, szelíd mosolya inkább rémisztő, semmint nyugtató. Selan váratlan vehemensséggel ront rá, irgalmatlan harci kiáltást hallatva, de támadásai inkább erősek, mint pontosak. Viszont nincs sok időtök nézelődni: 3 másik alak jelenik meg. Ezek az alakok a ti számotokra legkedvesebb személy külsejét veszik fel, és olyanokat mondanak nektek, miktől elmegy az életkedvetek. Megpróbálhattok harcolni, de hogyan harcoljon az ember olyasvalakivel, akit szeret? Kaensho közben felszívódik, de Gab, észre sem veszed. A harc egyoldalú, nem igazán tudtok támadni, és végül a "szeretteitek" karjaiban végzitek, teljesen rezignálva. És ekkor megérkezik Sho, aki először Gabról durrantja le a szellemet, majd rendkívül idegesen elkezd rikácsolni veled, hogy mi az, hogy csak úgy, váratlanul meg akartad őt erőszakolni. A ricsaj kizökkenti a többieket is a depresszióból, szép lassan visszatér belétek a felismerés, hogy az egész csak egy illúzió, a szeretett személy nem is lehet itt. Az életerő- és kedv visszatér a szellemek eltűnnek, kivéve Selanét. Látjátok, ahogyan a lány hasonmása a karjaiban tartja őt, és mintha szívná ki az energiáját? Tessék ellene csinálni valamit, és idáig tartson posztotok.
(Elnézést a késésért, a vizsgák, és egy gonosz játék nem engedtek posztolni Razz)
Határidő: Február 9, Szombat
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)   

Vissza az elejére Go down
 
Magánküldetés - "A kincs nyomán, jussunk jogán..." (Gabriel, Mateus, Kato)
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» [Küldetés] Sword Arti Nyomozók
» Konoha kórháza
» [Küldetés] A Pók Kazamata
» [Küldetés] Az elrabolt ara

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: