Speedy

Fullasztó melegre ébredt, kinyitotta az ablakot, majd bement a fürdőbe és megnyitotta a zuhanyzó csapját. A hidegvíz, hűsítően hatott és kellőképpen fel is ébresztette, a szárítkozást egy pillanatnyi fellángolással oldotta meg. A következő percben szitkozódva dobta a csap alá az éppen lángra kapó törölközőkendőt, ami túl közel volt felaggatva hozzá.
- A fenébe, kicsit sok volt a láng, jobban oda kéne figyelnem. – dohogott tovább, s visszament a szobájába, majd levágódott az ágyra. – Neked nincs meleged? – fordította oda a fejét, a kis-asztalon heverő Exceed tojáshoz. – Komolyan, ha tovább maradsz bent, kemény tojás lesz belőled, nem viccelek, elképesztően meleg van ezen a héten. Nah, maradj nyugton, leugrom egy kis frissítőért, mert elviselhetetlen ez a hőség. – Azzal kisétált a szobából, le a nagyteremben lévő pulthoz. – Jó reggelt Luigi, egy nagy pohár sört, és egy kád jeget kérek.
- Reggelt neked is, Hwarug. A sör megoldható, de attól tartok a jégfürdőt másképp kell megoldanod. – eresztett meg egy vigyort, és tolta a fiú elé a hűsítő italt, aki két hatalmas húzásra el is tüntette az egészet. – Látom, a szobádban elég meleg van.
- Hát, valóban, sőt mi több ki sem érdemes menni ilyen forróságban.
- Mi lenne, ha lejönnél ide most így napközben, így én sem unatkoznék és itt pár fokkal hidegebb is van.
- Most, hogy így mondod, valóban, de hogyan? –nézett kérdően a pultosra
Pár szél – és jég lakrimát helyeztünk el, hogy áramoltassák és hűtsék a levegőt, így néhány fokkal hűvösebb idelent. – magyarázta Luigi.
- Értem, de nem akarom magára hagyni a tojást, mostanában egyre többet mocorog.
- Hozd le őt is, a tojásnak sem tesz jót a túlzott meleg. – győzködte meg Hwarugot, a pultos.
- Ha te mondod, hiszek neked, mindjárt jövök. – mondta, majd feltrappolt a lépcsőn. Néhány pillanat múlva visszatért, ölében az exceed tojással. – Nah, akkor ez a két szék a miénk. – tette le az egyikre az ölében lévő terhet.
- Igaz is Hwarug, - fordult a fiúhoz Luigi, miután kiszolgálta a türelmetlen céhtagokat, - mi lesz a neve, ha egyszer kikel?
- Még… még nem tudom, – mélyedt el a gondolataiban Hwarug, - különben is, amíg nem tudom, hogy fiú- e, vagy lány, addig miért gondolkozzak rajta.
- Fogadjunk, aki holnap nyer, pókeren az nevezi el – nézett vigyorogva a pultos, a fiúra.
- Kizárt – emelte fel a tojást és tette a pultra, - csakis én nevezhetem el és senkinek se hagyom, hogy közbeszóljon. – nyújtotta ki a nyelvét a pultosra, majd rövid szünet után mindketten elnevették magukat. – Te Luigi, - állt fel a Hwarug – szerinted mennyi idő még?
- Mi mennyi idő?
- Tudod te, míg kikel, hisz már nagyon rég nálam van.
- Ki tudja. – s ekkor, mint válaszképpen a tojás elkezdett oldalra gurulni a pulton, mikor épp a széléhez ért, Hwarug utána vetette magát, letarolva három széket.
- Áuu, mit csinálsz te, hová ilyen sietősen? Ha legközelebb ilyet akarsz csin… -állt el a szava miközben megdöbbenve figyelte a tojást. - H…hé, Luigi! Nézd, egy repedés van rajta, nem lesz ebből baj?!
- Ad ide, had nézzem. – nyújtotta a kezét előre. Többen felfigyeltek Hwarug előző mutatványára és a hangoskodására, és sokan kíváncsian mentek közelebb, hogy mégis mi történt az előbb. – Azt hiszem, itt a válasz az előző kérdésedre, nézd – nyújtotta vissza a tojást. Az előző repedés egy kissé megvastagodott, majd háromfelé ágazott el és lassan, de biztosan továbbterjedt az egész tojásra.
- Most… most fog? – tette fel a kérdést Hwarug, de igazából nem várt rá választ, mert érezte, hogy így van. A tojás két oldalán két nagyobb lyuk, majd két apró szárny jelent meg és hirtelen a tojás felső fele felemelkedett. Először a pult felé, majd gyors irányváltással a plafonnak ütközve tört apró darabokra a tojáshéj, s a lehulló darabok közt esett vissza Hwarug tenyerébe az apró, többnyire szénfekete, lábain és oldalain átfutó, fehér csíkozatú élőlény.
- Ez volt ám a gyors belépő – nevetett fel a pultos.
- A gyorsaságára való tekintettel, - nézett le a kezében lévő apróságra a fiú. – Speedy lesz a neved, mit szólsz hozzá? – nézett kérdőn az exceedre, mire ő csak egy vidámabb nyávogással válaszolt.
- Az új tagunk megünneplése végett, mindenki vendégem egy körre! – kiáltotta Luigi, amit az időközben összegyűlt tömeg, egy hatalmas éljen kiáltással vett tudomásul.

Óvatosan fordult az asztalon heverő napló felé, nehogy felkeltse az ölében heverő kis jószágot.
- Nah, nézzük, meddig bírtam tegnap. – mondta majd megkereste legutolsó bejegyzését és folytatta az írást.
… Kikelése és elnevezése után, Luigi jóvoltából egy hatalmas bulit csaptunk, s a legtöbben érdeklődve figyelték a kis teremtményt, amely a kezeimben volt.
-Luigi, - szóltam oda a pultosnak- azt hiszem, ma kihagynám a pókert.
- Megértem, van most mivel foglalkoznod. – válaszolta szelíden, s már csapolta is a következő adag frissítőt. Én Speedyvel voltam elfoglalva, néztem, hogyan játszik a fejpántom, egyik lecsüngő végével.
- Szerinted, szereti az édességet? – néztem kérdőn a pultosra.
- Valószínűleg ízlene neki, de próbáljunk most valami könnyebbet először. – mondta, majd eltűnt a mögötte lévő ajtóban. Pár pillanat múlva vissza jött, egy tálkával és egy üveggel a kezében. – Hoztam egy kis tejet, valamivel táplálóbb, mint az édességeid. - mondta miközben töltött egy keveset a tálkába.
- Köszi,-mondtam miközben a tál közelében letettem Speedyt – ha már hoztál tejet én is kérnék egy pohárral rég ittam.- Speedy lassan araszolt a tálka felé megszagolta, a benne lévő folyadékot majd keservesen nyivákolni kezdett. Az épen kezemben lévő poharat, visszatettem a pultra, majd megsimítottam a fejét.– Mi a baj, talán nem szereted a tejet? – néztem rá kérdőn. Ő ere megnyugodott és két mellső lábával belekapaszkodott az ujjaimba. Kicsit feljebb emeltem a kezem, de ő nem volt hajlandó elengedni, így két lábbal állt a pulton. – Nézd Luigi, kész akrobata a kölyök. – vigyorogtam, majd visszaeresztettem a kezemet, minek következtében Speedy fenékre ült. Kár lett volna ott hagyni a tejet, gondoltam legalább az enyémet megiszom és felemeltem a poharat, de ekkor Speedy újra rázendített, így kénytelen voltam ismét letenni a poharat. Amint pulthoz ért a pohár, elhallgatott és látszott rajta, hogy erőlködik. Odanyújtottam neki az egyik ujjam, ő megragadta én pedig kicsit megemeltem, így ismét két lábon állt. Elengedte az ujjamat, de szinte azonnal visszahuppant a földre. Ezt megismételte párszor, mígnem sikerült két lépést megtennie, de nem a tál, hanem a poharam irányába és megint fenékre huppant. - Láttad ezt Luigi!- szóltam ahhoz az emberhez, akivel a legtöbbet szoktam társalogni a céhben és már nyújtottam az ujjam Speedynek.
- Mit kell látnom? – nézett hátra a válla fölött, s amit láthatott az az volt, hogy Speedy elengedte az ujjam és négy hatalmas lépés után lehuppant a poharam mellett és bőszen nyalogatta a tejet. Ezután egész nap a járást gyakoroltuk, míg el nem fáradt.
- Hé, hová mész?! – nézett az öléből épp kiugró kandúr után, aki csak egy vidám nyávogással válaszolt majd megindult a nyitott ajtón át. – Hé várj, nem léphetsz le csak úgy! – kiáltotta utána vidáman, s ledobta az ágyra a kezében lévő naplót, majd megindult a szökevény után.

- Speedy, Speedy hol… - hatalmas csattanások közepette érkezett arccal a lépcső aljára- vagy?- nyögte ki mondata végét.
- Hmm, szokatlan belépő volt – szólalt meg a röhögést visszafojtva, a pult mögött serénykedő alak.
- Reggelt, Luigi,- szólalt meg a fájdalomtól elgyötört hangon Hwarug. – Nem láttad Speedyt, valahol erre kell lennie. - folytatta, miközben leporolta magát.
- Én? Dehogy láttam. – Mondta, mialatt szemeivel a pult vége felé intett. Hwarug odapillantott, s egy apró, fekete fejet látott visszahúzódni a pult takarásába.
- Kár, akkor megnézem máshol. – felelte, miközben utánozta a távolodó léptek hangját és elrejtőzött a pult másik végében. Luigi érdeklődve figyelte mi lesz a bújócska vége. Speedy óvatosan bujt elő, majd a maga ügyetlen lépéseivel két lábon elindult a lépcsők felé. A lépcsőknél mind a négy lábát használva, húzta-rúgta feljebb és egyre feljebb magát, amint a lépcsősor tetejére ért nekiiramodott a folyosónak anélkül, hogy újra kétlábas technikára váltott volna.
- Na, azt hiszem ideje megtalálnom. – Állt fel a pult szélétől és szippantott mélyet a levegőből, majd nyugodtan felsétált a lépcsőn. A szag visszavezette a szobájába, belépett az ajtón és bezárta azt. – Most már nem menekülhetsz! - Vetődött az ágy mellé és kapta el a nyughely alatt rejtőző exceedet. Az csak meglepve nézte, hogyan találhatta meg a fiú. – Ne légy már ennyire letörve, nézd csak, mit mutatok neked. - Húzta ki az éjjeliszekrény fiókját, amiben egy régi meséskönyv lapult. Speedy érdeklődve figyelte, hogy mit emel ki a fiókból Hwarug. – Ebből még Krázus tanította nekem a betűket, azt hiszem én is alkalmazom ezt a technikát, de ma még csak olvasok neked belőle. Rendben? – Mondta, az időközben ölében megnyugvó kis lénynek.

Óvatosan közelítette meg, nehogy felébressze alvó gazdáját, majd egy hatalmas ugrással az arcán termett.
- Neked is jó reggelt, Speedy – mondta Hwarug, miután leemelte arcáról kedvencét. – Na, mi legyen a napi program? – Kérdezte, miután visszatért a földszintről kezében egy pohár tejjel és letette Speedy elé. Az exceed, miután elfogyasztotta a reggelit az éjjeli szekrényhez ment és a fiók felé nyújtózott. – Mese? – Nézett kérdőn a macskára, aki egy bólintással jelezte, hogy jól értette meg az akaratát. – Nem rossz ötlet, de azt hiszem, van valami, ami jobban tetszik majd neked, szerintem a mesét halasszuk estére. - mondta a macskának, aki kíváncsian figyelte, hogy mit emel ki Hwarug a szekrény aljából. – Nézd csak, - mutatott fel egy fél méteres botot, aminek a végén egy kis kampó volt található – ez egy pecabot. - magyarázta az értetlenkedő exceednek és húzta hosszabbra a botot, megnövelve annak méretét. – Tudod, ezzel lehet halat fogni, szerintem ízlene neked, bíz bennem. – győzködte Speedyt, míg az egy bólintással bele nem egyezett a halászatba. Hwarug összepakolt némi elemózsiát, felkapta táskáját, majd Speedy helyett foglalt a fején, s elindultak. Fél óra séta után elérték a legközelebbi folyót. – Majd, amikor nagyobb leszel, megtanítalak pecázni, persze, csak ha, ízleni fog a hal. – Mondta, aztán meglendítette a pecabotot. Néhány percnyi várakozás, és Speedynek való csöndes magyarázat után megvolt az első hatalmas fogásuk. Hwarug, nem sokat teketóriázott a hal sütésével, aztán megkínálta belőle, az új ételtől kicsit idegenkedő Speedyt. De miután az megízlelte elégedett mosoly futott át arcán. A hal elfogyasztása után, Hwarug feltette, a költőinek szánt kérdését. – Tehát, hogy ízlik? – Az exceed mosolyogva futott a pecabothoz, majd nagy buzgóan mutogatott, felváltva a botra és a folyóra, jelezve, hogy jöhet a következő fogás…

… És boldogan éltek, míg meg nem haltak. - fejezte be Hwarug a mesét. Óvatosan tette le a könyvet az ágy melletti asztalkára. Végigsimította kezét az éppen elszunnyadó exceed bundáján és ügyelve arra, hogy ne keltse fel betakarta. Ezek után a naplójáért és egy írószerszámért nyúlt, majd ahogy minden nyugis nap végén, úgy, most is belekezdett a jegyzetelésbe.
Azt kell mondjam, eléggé felbolygatta az életem Speedy, még munkát sem tudok vállalni mellette, egyenlőre. Ám ha ilyen ütemben fejlődik tovább, hamarosan folytathatom a Saren utáni vadászatot is. A mai napomat is, mint ahogy mióta velem van Speedy, az ő tanításával töltöm. Igazából azt sem tudom, mit csinálok, de Luigi megnyugtatott, hogy jól csinálom a dolgomat. Ma is elvittem horgászni, nagyon rákapott a halra és az édességeimre, persze ez nem baj. Miután visszaértünk ismét mesét követelt, a kedvence egy öreg fickóról és egy aranyhalról szól, bár ezt már nem is olvasom, hanem pusztán fejből mondom el neki, míg ő a hozzátartozó képeket vizslatja. A mai napot is a kedvenc meséjével zártuk, bár ez kicsit különbözött a többi estétől. Mikor felmentünk a szobába az apró szárnyaival az asztalon felejtett meséskönyvhöz repült, majd felemelte azt, mélyen a szemembe nézett és a következőket mondta
- Hwa… ,Hwa… hal. – Nyitotta ki a kedvencénél a meséskönyvet.
- Megint az aranyhalas mesét? – Kérdeztem, kicsit döbbenten, ám annál nagyobb vigyorral,ő pedig egy igenlő fejbólintással erősített meg kérésében. Nem volt mit tenni, ismét belekezdtem, a már sokadszorra elmondott történetbe.
Hwarug bezárta a naplóját, majd ő is óvatosan elnyúlt az ágyon.

- Kö… köszönöm – nézett fel hálás szemekkel Speedy, miután Luigi odanyújtotta a reggelinek szánt tejet.
- Nocsak, nagyon szívesen – simította meg a macska buksiját. – Hwarug, azt kell mondanom, Speedy sokkal illemtudóbb, mint te, mikor idekerültél. – nézett a fiúra.
- Ugye? – vonta fel szemöldökét – pedig még alig ismer pár szót, ha így folytatja, a végén még nekem kellesz megtanulni tőle az illemet. - vigyorgott.
- Hwarug búj. – nézett kérő szemekkel a fiúra Speedy.
- Nincs még ehhez korán? – válaszolta, az éppen felkelt ember fáradságával. A macska nézett rá pár pillanatig, majd megrázta a fejét.
- Nem. – rázta a fejét a macska. Hwarug egy mély sóhaj kíséretében válaszolt.
- Jó, rendben, meggyőztél. Egy… - kezdett bele a számolásba és behunyta a szemét. Hallotta, ahogy a kis exceed Luigitól kér tanácsot.
- Hova? – nézett reá elkerekedett szemekkel.
- Szerintem, - vette halkabra hangját a pultos – az ott jó hely lenne. – mutatott az egyik üres dobozra a pult melett. Speedy egyetértőn bólintott, majd elszaladt a dobozhoz és lekuporodott mögé. Luigi mosolyogva lépett oda majd a dobozzal lefedte a macskát, úgy, hogy az még kilásson alóla. – Ne aggódj, így nehezebben fog megtalálni.
- … tizenkilenc, húsz! – emelte meg a hangját Hwarug, majd tettetett kereséssel felment a lépcső tetejére, aztán vissza bejárta a nagytermet és leült a pultnál. – Luigi, nincs ötleted hová bújhatott el? – a pultos belement a játékba.
- Fogalmam sincs, az asztalok alatt nézted már?
- Persze, hogy néztem. Mi lesz most, ha nem találom, meg nem tudunk elmenni, pecázni délután, pedig egy különleges halat akartam ma kifogni. – sandított a dobozra, ami ekkor borult föl.
- Itt, Speedy megy, hal, Hwarug – próbálta mondatbafoglalni a szavakat. – Mikor… megy? – idézte meg apró szárnyait és repült a fiú ölébe
- Ebéd után jó? – a kis jószág bólintott majd rövid idő után elszunyókált, miközben Hwarug simogatta.

Az feltűnt, hogy Speedy gyorsan fejlődik, de sosem gondoltam volna, hogy pár nap alatt megtanul járni és viszonylag folyékonyan beszélni. Az elmúlt napokban, épphogy egy-egy szót képes volt kiejteni, két nappal ezelőtt pedig már viszonylag érthető mondatokat alkotott. Ma reggel nem kis döbbenetemre már ő keltett.
- Ébresztő, ébredj már fel Hwarug – rázta a fejem, míg ki nem nyitottam a szemem. – Éhes vagyok.
- Ezen könnyen segíthetünk, – ültem fel az ágyon. – csak felöltözöm. – néztem rá csodálkozva, hogy milyen szép kerek mondatokban beszél.
- Jó, de siess, légyszi. - nyújtotta meg utolsó szavát. Miután felkaptam a cuccaim lementünk a földszintre. – Jó reggelt Luigi, tejet kérek és halat.
- Nektek is jó reggelt. – nézett rám a pultos én pedig jeleztem neki, hogy épp úgy meg vagyok lepődve, mint ő – Rögtön hozom. – aztán bement a konyhába majd a kért rendeléssel tért vissza.– Tessék. – tette le Speedy elé az élelmet.
- Köszönöm. – mondta, egy hatalmas vigyorral majd ép nekilátott volna az evésnek, de én közbeszóltam.
- Mit kell előtte, Speedy? – néztem rá, kérdőn.
- Ó, elfelejtettem. – összetette két kezét – Jó étvágyat. – nézett rám, én pedig bólintottam és megsimogattam a buksiját, ő pedig hozzá képest hatalmas falatokkal pusztította a halat. A nap többi része nagyon hosszú kérdezz-felelekbe torkollott. Mivel jó idő volt megkért, hogy menjünk el megint pecázni, ám ezúttal míg vissza nem értünk a céhbe, minden élőlényről kérdezett, amivel találkoztunk én pedig megpróbáltam enyhíteni tudásszomját.
- Mit írsz, Hwarug? – nézett Hwarug naplójába Speedy.
- Csak, lejegyzem, ha valami fontos dolog történik velem. Ha akarod, olvasok neked belőle, de most már aludjunk. – zárta be a naplót és tette le azt, az asztalra.
- Hwarug – szólalt meg az exceed miközben összekucorodott a fiú hasán.
- Mondd.
- Majd megtanítasz írni és olvasni? – emelte fel fejét Speedy.
- Persze, úgy is szándékomban állt. – mosolyodott el Hwarug.
- Köszi. – tette vissza fejét lábaira az exceed, majd mély szusszantások közepette álomba merült.