HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Nightyngale Abyss

Go down 
SzerzőÜzenet
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Nightyngale Abyss

Hozzászólások száma : 2089
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Nightyngale Abyss   Hétf. Okt. 12, 2015 1:30 pm

A mantikór és a démon

Night Glade városában a dámon-emberek keményen dolgoztak a megélhetésükért. A vadászatok során szerzett értékes hús és állatbőrök hamar a település védjegyévé váltak. Volt azonban még valami, ami iránt sokan érdeklődtek. Ez pedig az a személy volt, aki felszabadította a várost. Korábban a környéken hírhedt volt a város arról, hogy démonok terrorizálják Cressida és a közeli falvak lakóit. Sokan rettegték a szörnyetegeket, és rengeteg megbízást is kiküldtek a környező céheknek, de végül senki sem találta jelét démoni aktivitásnak. A helyieken kívül egy lélek sem tudta az igazságot, és ez így volt jól. Ha bárki is megsejtené, hogy a várost démonok lakják, azonnal nagy erőkkel támadásba lendülnének ellenük. Nightyngale ezt mindenképp el akarta kerülni, hiszen rengeteg hasznot tudott húzni az itt lakókból, és kedvelte is a helyet.  Kicsit talán túlságosan is elkényelmesedett, amikor egy nap egy idegen tért be a városba.

- Nightyngale-samaaa! – rontott rá délutáni napozása közben egy faital lány, Arxyll, kinek démoni alakja egy tűz elementál volt. – Egy fura alak keres téged… Azt mondja, munkát ajánl neked!

Nightyngale felállt, és érdeklődve hajolt ki erkélyének korlátján, hogy szemügyre vehesse a lent várakozó férfit. Egy idősödő, pocakos úr volt, díszes ruhában, és kedvesen mosolyogva integetett neki. A lány gyorsan visszarohant szobájába, felkapott egy mély hátkivágású, fekete bőr ruhadarabot, és lerohant az emeletről, lakásának bejáratához. Beengedte a férfit, és hellyel kínálta, amíg Arxyll teát készített a konyhában.

- A nevem Alfred Winston. – mutatkozott be a férfi. – Én képviselem a környező falvakat egy felkérés ügyében, kedves Abyss kisasszony. Hallotunk arról, hogy ön végzett az ezerarcú démonnal, aki itt, és tíz másik településen is rendszeresen szedte áldozatait. Hogy egy több száz éves szörnyeteget egy ilyen gyönyörű, fiatal lány intézzen el… Elképesztő, kisasszony. Sajnos még nem tudtuk megköszönni szolgálatait, de máris egy kéréssel fordulnánk önhöz. Természetesen a megfelelő jutalmazás sem maradna el.

Miközben beszélt, megérkezett a tea, és most azt szürcsölgette, miközben a lány válaszára várt. Nightyngale egy percig gondolkodott, de kíváncsi volt a felajánlott jutalomra, ezért eldöntötte, hogy bármi is legyen a megbízás, el fogja vállalni.

- Miféle kérésről lenne szó? – kérdezte kíváncsian.

- Mostanában, hogy megszűnt a démoni fenyegetés, egy újabb szörnyeteg jelent meg. Nem tudjuk micsoda, még senki sem látta közelről, csak annyi bizonyos, hogy nagymacskához hasonló a teste, és hatalmas szárnyaival képes a levegőbe emelkedni. Nem kímél se állatot se embert… A jelenléte állandó rettegésben tart minket. Sokan azt is jelentették, hogy hatalmas tűzvihar kíséri megjelenését.

- Maga látta már?

- Egyszer… távolról. Furcsa, hogy önök nem találkoztak még vele. Már az összes környező faluból szedett áldozatot.

Nightyngale egyáltalán nem találta ezt furcsának. Nincs az a bestia, amely közel merészkedne a démonok lakóhelyéhez. Az emberek elől teljesen el voltak rejtve, de az állatok hatodik érzéke valamiért megsúgta nekik, hogy jobb, ha erre nem portyáznak.

- Talán fél az erőmtől. – mondta a lány blöffölve. – A szolgáltatásaim díját kérem, beszélje meg az asszisztensemmel, Arxyllel. Én most meglátogatom a papot, aki a legnagyobb tudású ember a városban. Talán ő meg tudja mondani, hogy mivel állunk szemben.

***

Naito, bár valójában nem volt pap, hosszú évszázadok óta ápolta, és tartotta rendben a templomot és a temetőt. Mikor a démoni létsíkról ideköltöztek, csak egy kihalt szellemváros volt a mostani Night Glade helyén, és a férfi akkor kapta feladatául, hogy csinosítsa ki a helyet. A kripta környékére különös hangsúlyt fektetett az utóbbi hetekben, hiszen azt már jó ideje elhanyagolta. Most azonban régi pompájában festett a démonok nyughelye. A csarnokon túl, ahol Cressida élte életét, több további terem is volt. A nagy része mágikus és alkímiai laboratóriumként szolgált, ahol most szorgos démonok dolgoztak azon, hogy nagyuraik számára elkészítsék a tökéletes emberré válás receptjét. A legmélyebb katakombákban pedig a hét vezető nyughelye lapult mágikus pecsétek és rúnák védelme alatt. Naito, szokásához híven most is a templomkertet ápolgatta. Gyönyörű vörös rózsák nyíltak a csinos épület előtt, és semmi sem utalt arra, hogy itt egy démon lakik.

- Nightyngale! – üdvözölte őt messziről a pap, majd egy pukkanással mellé teleportált. A férfi démoni alakja egy éjféreg volt, egy nagyon mozgékony, teleportálásra képes, kék bőrű teremtmény, akinek végtagjain három ujj csücsült. Emberként azonban teljesen átlagos, negyvenes férfi volt.

- Gondolom hallottál már te is arról a fickóról, aki meglátogatott. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan terjednek itt a pletykák… - mondta a lány félig mosolyogva, félig szemrehányó tekintettel.

- Ne csodálkozz, van köztünk pár telepata is… Nagyon régen még én magam is képes voltam a gondolataimat közvetíteni, de a megcsappant erőmmel éppen csak a teleportálás megy. De ezek a gyönyörű rózsák mindenért kárpótolnak.

A férfi szeretettel húzta végig ujjait a virágokon. Egy démontól ez teljesen szürreálisnak tűnt, de Nightyngale már nem lepődött meg semmin. Egyébként is, mit tudnak az emberek ezekről a teremtményekről? Talán nem mind olyan szörnyű, mint azt a legendákban mondták.

- Az érdekel, hogy milyen teremtménnyel állsz szemben, ugye? – kérdezte, miközben leültek egy kényelmes padra. A rózsák bódító illata körülölelte őket, és Nightyngale furcsa nyugalma érzett a szívében.

- Nem igazán ismerem a világ bestiáit. Ahol felnőttem, a legnagyobb izgalom az őszi fesztivál volt… Mialatt színészkedtem, úgy óvtak, mint valami porcelán babát... – sóhajtott. – Éppen csak kiszabadultam a színésznő szerepéből. Nem tudok semmit a világról, és még kevesebbet magamról.

A férfi a vállára tette a kezét, és megnyugtatóan beszélt hozzá.

- Sokat mi sem tudunk. Háromszáz évig voltunk alávetve Cressida zsarnokságának. Hasonlóak vagyunk… csak most fedezzük fel magunkat. Gondolj csak bele, hát nem izgalmas mindez?

- Nem tudom. – válaszolt a lány őszintén. Az elmúlt hetekben csak úgy volt, és élte a nyugalmas mindennapokat. Tanult néhány hasznos Take Over mágiát, de a repülésen kívül másba nem szeretett bele. Még mindig üres volt a lelke.

- Szóval! – csapta össze a kezeit a férfi. – Lássuk csak, mivel lehet dolgunk. Nagymacska teste csak néhány legendás teremtménynek van. Szfinxről nem lehet szó, mert ők nem tudnak repülni. A griffek ritkán támadnak emberre, és egyébként sem jellemző rájuk a megfontolatlan öldöklés. Hirtelen csak egyvalami jut eszembe, amire illik ez a leírás. Úgy vélem, egy mantikór garázdálkodik a környéken.

- Mantikór? – ízlelgette az idegen szót Nightyngale, miközben a férfi bólintott.

- Bizony. Gyors, mozgékony teremtmények, és alap szintű tűzmágiára is képesek. Nem valami intelligensek, de jobb velük vigyázni, elég nagyot harapnak, a karmaik pedig élesek. A legveszélyesebb része azonban a farka. – A férfi felemelte mutatóujját, jelezve, hogy most nagyon fontos rész következik. – A farkuk gyors, és erős, a végén egy tüskés buzogánnyal. Azokat a tüskéket hihetetlen pontossággal tudják kilőni az ellenfelekre, a benne rejlő méreg pedig először lebénítja az áldozatát, majd pár órán belül végez vele.

- Veszélyesnek hangzik. – mondta a lány színtelen hangon. Nem érdekelte az esetleges halálos következmény, hiszen meglátta annak a lehetőségét, hogy tesztelje új képességeit.

- Az is. Ezért azt ajánlom, hogy vigyél magaddal valakit közülünk. Biztos van olyan, aki szívesen elkísér. A mantikór húsa köztudottan a démonok egyik kedvence.

Nightyngale azonban már elhatározta magát.

- Egyedül megyek. – mondta ellentmondást nem tűrően. – A húsát meg majd valahogy megszerzitek magatoknak. Ez az én küldetésem.

A férfi meg sem próbálta visszatartani a lányt. Kelletlenül bólintott, majd miután elbúcsúztak, visszafordult a rózsáihoz.

***

Nightyngale ismeretlen utakon robogott mágikus motorjával. Spirálban haladt a környező falvakat járva, és mindenhol kikérdezte az embereket, hogy látták-e a mantikórt, és ha igen, mikor és hol. Ahogy az északi területekre ért, megsűrűsödött az észlelések gyakorisága. A lány sejtette, hogy errefelé lehet a búvóhelye. Egy Beaver Plain nevű városkában végre ő is szembesült a szörnyeteg pusztításával. A termőföldek a láthatárig fel voltak perzselve, sok helyütt még akkor is füstöltek a maradványok. Állatok félig felzabált tetemei voltak szétszórva a mezőkön, és reményvesztett falusiak kutattak a maradványok között, hogy hátha valamit meg tudnak menteni.

- Itt volt a legnagyobb a pusztítás. – szólalt meg egy vénember, aki egyetlen remegő tehenez vezetett egy kötélen. – Az én Boriskám volt az egyetlen tehén, aki túlélte a tegnapi mészárlást, de amint látja, ő sem fog már tejet hozni. Ilyen rémület után csoda lenne.

- Ön látta a szörnyeteget? – kérdezte Nightyngale, mikor elhaladt mellette a férfi.

- Láttam bizony! – húzta ki magát büszkén az öreg. – Borzalmas volt! Tüzet idézett a tekintetével, és mindent felégetett. Az állatokat könnyűszerrel felkapta, az égbe hajította, és röptükben harapott beléjük, hatalmas darabokat kiszaggatva. Az ereje felért egy természeti csapás pusztításával.

- Igen érzékletesen adta elő a történetet, öreg. – dicsérte meg a lány, aki sok színházi darabban játszott már, és kedvelte az igényes szófordulatokat.

- A sajtkészítés mellett mesemondó is volnék. Öreg Alastair vagok, a fabulák mestere. Önben kit tisztelhetek, kisasszony?

- Nightyngale vagyok. – mutatkozott be a lány. Nem érzett haragot a szörny ellen, ki ekkora pusztítást végzett, de szívében valami lángra lobbant. Meg akarta ölni a teremtményt, méghozzá minél előbb.- Én vagyok az ember, aki végezni fog a szörnyeteggel.

- Ne is próbálkozzon kisasszony, nincs esélye! – hördült fel az öreg. – Mi átlagemberek csak annyit tehetünk, hogy minél messzebb menekülünk.

- Nem vagyok átlagember. Satan Wing: Dark Raven! – ahogy kimondta a varázsszavakat, hatalmas angyalszárnyai azonnal kinőttek lapockáiból, majd elrugaszkodott a földtől, és a levegőbe emelkedett. Remélte, hogy a szörnyeteg a területének megsértésével felkelti a mantikór figyelmét, és előmerészkedik búvóhelyéről.

- Merre távozott? – kiáltott le a megdöbbent öregnek, aki kezével északnyugati irányba mutatott. Egy perc múlva Nightyngale már csak egy apró pötty volt a távolban.

A szörny nyomait nem volt nehéz követni, főleg úgy, hogy közben a lány aktiválta a távolbalátás képességét is. Útját állattetemek jelezték, néhol pedig csak kósza vértócsák, de határozottan északnyugati irányba tartott. Tíz perc szélsebes repülés után a lány éles szemei kiszúrtak a távolban egy hatalmas alakot, mely hozzá közeledett. Rettenetes ordítás süvített a nap csendjébe. Nightyngale fokozatosan ereszkedni kezdett, de a szörnyetegről nem vette le tekintetét. Könnyedén landolt a derékig érő fűben, és hamarosan a mantikór is mellé érkezett. A bőgése újra megrázta a területet, de a lány nem érzett félelmet. Tudta, hogy erősebb a teremtménynél, és hogy varázslataival képes lesz könnyedén elintézni őt.

A manttikór morogva kezdett el körözni Nightyngale körül. Kereste a gyenge pontját, de a lány nem vette le tekintetér róla egy kósza pillanatra sem.

- Satan Arm: Black Demon… Satan Tail: Black Demon. – hangzott el a két varázsszó, melynek hatására karjai megkeményedtek, körmei megnyúltak és megerősödtek. Feneke fölött egy gyors, ostor szerű farok jelent meg, mellyel vadul csapkodott maga körül. Támadó pozíciót vett fel, és elrugaszkodott a földtől, egyenesen a szörnyeteg szemeit célozva.

A mantikór azonban nem volt ostoba, számított a támadásra. Egyik hatalmas mancsát felemelte, és nagy lendülettel csapta oldalba a felé rohamozó lányt. Nightyngale démonfarka sebesen rátekeredett a mancsra, és szárnyainak csapásával közösen megállította az esést. A lány hirtelen ötlettől vezérelve a magasba emelkedett, hogy a szörny hátára vesse magát, de a mantikór is szárnyas teremtmény volt, azért ő is felröppent. Közben tüskés farkáról több mérgező lövést is indított, de a démoni gyorsaságú lány könnyen elkerülte őket.

Egy ideig köröztek egymás fölött, de úgy tűnt a bestia képtelen sokáig a levegőben maradni testének hatalmas súlya miatt. A magasban Nightyngale sokkal ügyesebben koordinálta mozgását, így ő volt előnyben. Mikor a szörny kifáradt, a lány nem hagyta elillanni a lehetőséget, feljebb került, és levetette magát a szörny hátára. Hosszú körmeivel vadul felhasította a mantikór szárnyait, majd két oldalról a nyakába mélyesztette őket.

A szörnyeteg kétségbeesetten próbálta lerázni támadóját, miközben megállíthatatlanul zuhantak a föld felé. Farkával veszettül csapkodott, de nem látta támadóját, ezért többször is saját magába mélyesztette tüskéit. Nightyngale képtelen volt kihúzni beragadt körmeit, mert a bestia nyakizmai erősen ráfeszültek, ezért mielőtt becsapódtak volna, megszüntette a démon kar varázslatot, elrugaszkodott a masszív hátról és egy helyben tartva magát végignézte, ahogy ellenfele maga köré tekeri szétszaggatott szárnyait, és bukfencezve földet ér.

A szörnyeteg azonban még nem adta fel a küzdelmet. Dühös szemei bosszútól lángoltak, de valószínűleg már tudatában volt annak, hogy képtelen lesz legyőzni a nősténydémont, akivel szemben áll. Nagy ordítással verte össze karmait, melyekből szikrák csaptak ki, és lángra lobbantották előtte a füves pusztát. Ő egy magányos sziklára húzódott fel, és morgása már-már nevetésnek hangzott. Nightyngale azonban nem riadt meg egy kis tűztől.

- Satan Arm: Ice Spirit. – mondta ki a varázsszavakat, mire kezei megfagytak. – Freeze.

Nightyngale könnyedén landolt az általa megfagyasztott terület fölött, és nyugodt léptekkel közelített a bestia felé. A mantikór hátrálni próbált, de maga mögött egy végtelen tüzes tenger lángolt. Körbevette őt az általa létrehozott csapda, és szakadt szárnyai miatt az ég sem volt már számára elérhető. Kétségbeesett ordítással vetette magát előre, s ahogy rohant a lány felé, sörénye lángra kapott, de az őrjöngő bestiát már ez sem állította meg. Nightyngale stabil állásba helyezkedett, és immáron démoni karjával várta a támadást.

A több száz kilós testtömegű szörnyeteg végzetes erővel rontott a lányra, aki a bestia arcába mélyesztette körmeit, miközben megállíthatatlanul sodródott hátra. Több erős szárnycsapásra is szüksége volt, hogy megfékezze a lendületet, és érezte, hogy szárnytollai néhol lángra kapnak. Elengedte a bestiát és nagy erőfeszítésekkel újra a magasba emelkedett, ahol eloltottak szárnyán a gyengécske lángokat. A mantikór továbbra is eszelősen rohant előre a lángoló fűtengerben, miközben egyre inkább megégett a teste. A lány a levegőben szárnyalva követte őt, és valami sajnálat-szerűt kezdett érezni irányába, de hamar elhessegette a gondolatot.

A szörny végre megelőzte a tűz terjedését, és egy széles patak partjára ért. Kimerülve csobbant bele a vízbe, egész testét beterítette a hűsítő vízzel. A vég azonban most érkezett el számára. Miközben az égési sérülések ellen küzdött, Nightyngale csendesen landolt mellette. Mikor az utolsó csapást akarta mérni rá éles karmaival, a szörny hirtelen felé fordította a fejét. Szemében félelemmel vegyes gyűlölet parázslott, de pár pillanat múlva a tisztelet lángja lobbant fel benne. A lány képtelen volt lesújtani. Összes varázslatát megszüntette, és letérdelt a bestia mellé. A fején volt némi ép bőrfelület, amit Nightyngale gyengéden végigsimított. A mantikór nem ellenkezett, nem is lett volna hozzá ereje. Kedves mosoly jelent meg a lány arcán, és miután pihent egy kicsit, elhatározásra jutott.

***

Három nap telt el azóta, hogy Nightyngale legyőzte a teremtményt. Azóta az élet majdnem visszatért a régi kerékvágásba, annyi különbséggel, hogy a lány immár nem egyedül élt lakásában. Kopogtattak a bejárati ajtón, és egy dühös férfi rontott be rajta.

- Ezt mégis mire véljem? Az emberek arról pletykálnak, hogy maga a szörnyeteg oldalán sétált végig a terrorizált falvakon, és nem engedte, hogy bárki is bántsa őt! – Alfred arca vörös volt az idegességtől, és a kiabálástól.

- Így történt. Képtelen voltam végezni az állattal. Úgy döntöttem, hogy megtartom. – válaszolt hűvösen a lány. Csörömpölés hallatszott a konyhából, de nem zavartatta magát, és hellyel kínálta vendégét.

- Hol van a szörnyeteg? Hol van? Követelem, hogy azonnal végezzen vele! – folytatta a férfi, miközben kimerülten lehuppant egy karosszékbe.

- Starwing! – szólt Nightyngale parancsolóan a konyha irányába. Még nagyobb csörömpölés volt rá a válasz, majd egy macska méretű, esetlenül repkedő szőrgombóc bucskázott ki a nappaliba. Ahogy földet ért, a lány az ölébe kapta, és végigsimította őt. Starwing észrevette a jövevényt és fújni kezdett rá, de gazdájának csitító suttogása lenyugtatta.

- Ez meg mi?

- A városban lakik pár tehetséges egyén, akik hajlandóak voltak némi módosítást végrehajtani a mantikór testén.

- Továbbra is követelem, hogy végezzen vele! Az egyezség nem erről szólt! Ha nem döglik meg most a szörnyeteg, nem kap egy árva vasat sem!

- Manticore Transformation. - Nightyngale felhúzta a szemöldökét, és csettintett. Érezte, hogy tetemes mennyiségű mágikus erő szabadul fel a szobában miközben kimondta a parancsszavakat. Starwing homlokán egy lakrima izzott fel, majd a ragyogás átterjedt az egész testére, és egy gyors átalakulás vette kezdetét. Tíz másodpercbe sem telt, és a mantikór visszanyerte eredeti alakját. Morgása megrengette az egész házat. A férfi úgy tűnt, mintha összement volna a karosszékben.

- Arxyllal többször is átnéztük a szerződést, melyben csak az volt leírva, hogy szüntessem meg a veszélyforrást. Kismacska formában maximum az egerekre nézve jelenthet veszélyt. A lakrima, amit a fejébe ültettek, visszatartja az erejét, és csak az én parancsszavam és csettintésem kombinációjára aktiválódik. – Nightyngale újra csettintett, mire a mantikór visszanyerte bájos, szárnyas macska formáját. – Úgy véli, hogy nem végeztem el a munkát?

A férfi még mindig remegett, és rettegéssel nézett a szelíd tekintetű macskára. Vadul megrázta a fejét, jelezve, hogy elvégzettnek tekinti a munkát, majd az eddig kezeiben szorongatott táskát a kávézóasztalra hajította.

- Öröm volt önnel üzletelni. – mondta a lány bármilyen vidámság nélkül a hangjában. A férfi sietve távozott, és többé nem kért segítséget Nightyngaletől.

Pár hét múlva a környező falvak összeszedték magukat, és Night Glade városának segítségével egy idő után helyreállították a termőföldeket, és új állatokat vásároltak. A mantikór pusztítása sosem merült feledésbe, de senki sem tudta, hogy mi lett a szörnyeteggel. A többség végül elintézte annyival, hogy miután Nightyngale elvezette a bestiát egy csendes helyre, végül humánus körülmények között elvette az életét. A lány úgy vélte, jól van ez így, és még elő is segítette a pletyka terjedését azzal, hogy ő maga is ezt híresztelte. Starwing pedig azóta is boldog macskaként repked Night Gladeben, ahol mindenki szereti, és kényezteti őt.

VÉGE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
Gérard Fernandez

Hozzászólások száma : 186
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Kedd Okt. 13, 2015 12:11 pm

Bár kissé megkésve,de ide is eljutottam.

Először is ki kell emelnem a tényt, hogy örülök, amiért felhasználod a "Bestiárium" kínálta lehetőségeket, és az ott leírtaknak pontosan megfelelve szerepeltettél egy teremtményt az élményedben.  A mantikór mind képességek, mind könyörtelen jelleme szempontjából megfelelt a normáinak, és az ellene folytatott harc is ügyesen lett kivitelezve. Akárcsak korábban a démonnál, itt is rájátszottál ellenfeled gyengéire, és egy igencsak izgalmas harc keveredett ebben a már-már mitologikus csatából. Smile
Karaktered tisztán semleges jellemét is ügyesen kijátszod a véleményem szerint, jól átjön, hogy Nighty legtöbbször tényleg úgy cselekszik, ahogy azt saját céljai, vagy épp kedve megkívánja, ennek ellenére a gonoszság nem védjegye, ez a könyörületességében is megmutatkozott.
Starwing-ről már beszéltünk korábban, annyit kérnék vele kapcsolatban, hogy mivel a transzformációs képességei miatt kissé a familiárisok szerepkörére emlékeztet, küldetésekre ne vidd magaddal. Élményeidet ugyanakkor továbbra is nyugodtan színesítheted a kis szárnyas szőrmók jelenlétével. Smile

Formailag sem találtam kivetnivalókat, a terjedelem ezúttal is tetszetős volt, elírásokból pedig össz-visz kettőt találtam.

A megbízódnál én már jóval szívesebben adom át jutalmad, ami a zsákban lapul:

500.000 Gyémánt + 100.000 Gyémánt bónusz
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Nightyngale Abyss

Hozzászólások száma : 2089
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Pént. Okt. 16, 2015 1:50 am

Mama
I. rész

- Mama… - hallotta a lány a gyermek ébredező hangját. Nightyngale nem tudta, mit keresett a kisgyerek a városkájának közelében, de az biztos volt, hogy nem ide tartozott. Az egyik démon-ember talált rá, miközben láthatóan kimerülve botorkált az utcákon. Azonnal a paplakba vitte, értesítette az egyetlen igazi embert, Nightyngalet, és persze az egész várost, hiszen nem minden nap érkezik ilyen furcsa látogató.

- Menjetek már el innen, mit gondoltok, mit szól majd ha ekkora tömeg várja, amikor felébred? – hessegette Naito a bámészkodókat, akik valahogy nem csak a ház előtt verődtek össze, hanem be is szivárogtak az otthonos kis szobákba. – Hát nincs semmi dolgotok? Menjetek vadászni, vagy kirándulni, vagy mit tudom én! Tűnés!

A kíváncsiskodók némi noszogatás hatására végül elmentek, és nekikezdtek napi teendőiknek. A házban immár csak Nightyngale, Naito, és a furcsa látogató tartózkodott, valamint Starwing, aki szokásához híven a konyhában hancúrozott. Végül is, ő csakis ezért jött.

- Starwing most fogja lelökni a kedvenc bögrédet. – szólalt meg visszafogott hangon Nightyngale, ahogy a konyhába kukucskálva figyelte szárnyas macskájának tevékenykedését. A férfi arcán meglepettség és rémület keveréke jelent meg, szemei kitágultak, majd egy pukkanással eltűnt, és még épp időben érkezett, hogy előbukkanó farkával elkapja a zuhanó pöttyös bögrét, míg kezeivel a csintalan állatot vette célba. Dühösen tért vissza a nappaliba, erősen tartva a macskát, hogy ne tudjon tovább rosszalkodni. Nightyngale halvány mosollyal vette át a jószágot, és szeretettel ölelte magához.

- Mama. –a gyermek résnyire nyitotta a szemét, lassan körbenézett, majd pár pillanat múlva realizálódott benne, hogy ismeretlen helyen van, és két teljesen idegen ember bámul rá. Hirtelen összerándult, fejére húzta a takarót, és testét kis gombóccá formálva sírni kezdett.

- Nah, ne sírj, gyermek. – csitítgatta őt Naito. – Mondd el ki vagy, segíteni szeretnénk.

Nightyngale megrázta a fejét, jelezve, hogy nem áll szándékában segíteni, de ezt csak a férfi láthatta. Megkocogtatta a mellkasát ujjával, és széttárta kezeit.

- Nem! A bácsi félelmetes! A bácsi kék és furák a kezei! A bácsi menjen ki! – sikított a paplan alatt a pityergő gyermek. A felnőttek összenéztek. Naito emberi alakjában nem volt hiba, megidézett villás farkát pedig már rég eltűntette.

- Naito egyáltalán nem fura. – szólalt meg végre Nightyngale is. – Segíteni akar neked.

- Tényleg? – kérdezett vissza a lány, majd kidugta a kezét a paplan alól, megragadta a férfi karját, és megszorította. Abban a pillanatban egy érdekes változás ment végbe a férfi testén. Emberi alakja darabokra hullott, mintha csupán egy száraz burok lett volna. Alatta megjelent kék bőre, kibukkant villás farka, kezei pedig átalakultak a démoni végtagokká. Naito elképedve lépett hátra, s amint elengedte őt a lány, teste visszatért emberi mivoltába.

- Ez bizony ad némi okot az aggodalomra. – mondta félelemmel a hangjában. – Nightyngale, vigyázz rá kérlek, és kérdezd ki! Tudj meg mindent róla!

Ezekkel a szavakkal búcsúzva egy nagy pukkanás kíséretében eltűnt. Nightyngale sóhajtott egyet, egyáltalán nem volt kedve babysitterkedni, de a gyermek képessége felkeltette érdeklődését.
- A félelmetes bácsi elment, megnyugodhatsz. – monda, miközben elkezdte húzni lefelé a takarót. – Nincs mitől tartanod.

- És a szárnyas szörny? – kukucskált ki végre a takaró alól – Ő miért olyan kicsi, amikor valójában hatalmas?

- Lakrima van a testébe ültetve, hogy visszafogja erejét, méretét, és a kegyetlenségét. Tudod mi az a lakrima, ugye? Hiszen neked is van egy a testedben.

A gyermek óvatosan bólintott, de a takarót még mindig félig az arcára húzta. Kíváncsi tekintete azonban csillogva követte Starwing reptét.

- Ki vagy te, és hogy kerülsz ide? – kérdezte Nightyngale.

- A nevem Marie… de fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Nem emlékszem mi történt…

- Értem, hát ez nem sok információ. – vonta meg a vállát Nightyngale. – És mi van a lakrimával?

- Az bennem van már nagyon kicsi korom óta. Segít meglátni az igazságot mindenkiről. A Mama azt mondja, én vagyok a legkülönlegesebb gyermeke.

- Ki az a Mama?

- A Mama az Mama! A Mama szeret minket, és segít, hogy erősek legyünk.

- Legyünk? – vonta fel a szemöldökét Nightyngale. – Hányan éltek lakrimával a testetekben?

- Tizenketten! És aki eléri a 10 éves kort, az elmegy egy iskolába, hogy nagy varázsló legyen! Úgy van! Én is egy hét múlva nagy leszek! A bátyám, Lius pedig már két éve oda jár! – ekkor azonban a lány hirtelen a fejéhez kapott, mint akit migrén kínoz, és könnyei patakzani kezdtek. A fájdalom miatt újra összegömbölyödött, és sikítani kezdett.

- Mama, neee! Nem voltam rossz! Ne bánts, Mama!

Nightyngale ösztönösen magához szorította a gyermeket, ringatni és csitítani kezdte. Még maga is meglepődött cselekedetén, de addig folytatta, amíg a sírás abba nem maradt. Közben nagyjából összeállt neki a kép arról, hogy mi történhetett a gyerekekkel Mama kezei között. Mielőbb meg akarta osztani az információt Naitoval, és megbeszélni a következő lépést. A férfi azonban eltűnt valahová, és a lánynak fogalma sem volt arról, hogyan érhetné el őt, miközben itt egy gyerek, aki védelmet igényel. Nem kellett azonban sokat várni, Naito magától is visszatért. Óvatosan kopogtatott az ajtón, és nem jött be a házba, nehogy kis vendége megijedjen tőle.

- Nightyngale, akadt egy újabb problémánk… Azt hiszem, összefügg a gyerekkel. Jó lenne, ha most azonnal a főtérre tudnál jönni…

- Ki vigyáz akkor Mariere? – kérdezett vissza a lány. A férfi elgondolkodott.

- El teleportállak a főtérre, majd azonnal vissza is jövök. Starwing pedig addig is vigyáz rá.

- Hát nem fog neked örülni… - fintorgott Nightyngale, de érezte, hogy most neki kell cselekednie, mint az egyetlen ember a városban. Nem húzhatta tovább az időt. Naitoval az oldalán belépett a nappaliba, ahol a gyerek éppen a szárnyas macskával játszott. Úgy tűnt, visszatért belé az élet, és ez jó jel volt. A férfi megjelenése azonban felkavarta őt, és tigrisugrással vetődött a kanapé mögé.

- Megígérem, hogy nem kell tőle félned, Marie. Naito, bár furcsán néz ki, igen kedves ember. Csinál neked kakaót, és amíg én távol vagyok, vigyázni fog rád. Starwing pedig veled marad, úgyhogy biztonságban leszel.

Nightyngale egy bólintással jelzett a férfinak, aki megragadta, majd egy pillanat múlva már egy épületben voltak a főtér közelében. A lány már sietett is ki a bejáraton, miközben mögötte újabb pukkanás hallatszott. Hátra se nézve, Nightyngale hosszú lépésekkel megindult célja felé.

A téren egy csinos, barna hajú, szemüveges nő várt rá. A démon-emberek házaikba menekülve figyelték, mert a nő ellenséges tekintete és negatív kisugárzása még őket is megrémítette, pedig érezhető mágiának nem voltak nála jelei.

- Óh, végre valaki hajlandó fogadni! – szólt fennhangon, némi gúnnyal a nő. – Már-már kezdtem azt hinni, hogy nem látnak szívesen.

- Miben lehet segítségére ez a kicsiny város és szerény lakói? – kérdezte Nightyngale, miközben közelített a nőhöz.

- A nevem Katarina Wolf, és nem messze lakok innen, a Karreigh kastélyban. Önben kit tisztelhetek?

- Nightyngale Abyss. – mutatkozott be a lány, és megállt, másfél méterre a nőtől.

- Kedves Miss Abyss. Egy árvaházat működtetek, és tudja a rengeteg gyerekre felügyelni nem könnyű. Attól tartok, az egyik kislány elindult kalandozni, és eltévedt az erdőben. Mindössze annyit szeretnék kérni, hogy amennyiben látják őt, kísérjék vissza a kastélyba. Természetesen megfelelő jutalom ellenében.

- Jutalom? Mégis honnan futná egy árvaháznak jutalomra? – kérdezte gyanakodva Nightyngale.

- Óh hát a királyság segíti a fenntartásunkat, valamint van pár igen bőkezű adományozónk. Ezek a gyermekek olyanok, mintha a sajátjaim lennének. Nem tudom, mi történne velem, ha az egyikük nem kerülne elő.

- Talán jobban kellene rájuk vigyáznia.

- Milyen igaz, de sajnos a sok kötelesség… Nincs annyi szem és kéz, mely kordába tudná tartani a fiatalságot. – a nő kacagása megrázta a közeli házak ablakát. Hangjában semmi kedvesség nem lapult, a rosszindulat csak úgy sugárzott belőle.

- Ha találkozok olyan gyermekkel, aki árvának néz ki, feltétlenül elkísérem magához, Miss Wolf.

- Kérem, kedves Miss Abyss. Nekem ideje tovább indulnom, még van pár település a közelben, ahová eljuthatott a gyermek.

A nő hátat fordított, és felpattant egy baba kék biciklire. Nemsokára eltűnt alakja, és a szörnyű aura is szertefoszlott. Nightyngalenek nem volt kétsége afelől, hogy Miss Wolf tisztában volt a ténnyel, miszerint elveszett gyermeke valahol Night Gladeben lapul. A belőle áradó gonoszság és agyafúrtság ezt sugallta. Egyelőre azonban még nem lépett. Valószínűleg arra számított, hogy a jutalom majd odavonzza a lányt, aki elhozza neki a gyermeket, és saját terepen bánhat el mindkettejükkel. Nightyngale tudta, hogy a nő szemszögéből nézve, mindketten veszélyt jelentenek – hiszen a lány már valószínűleg sok mindenre rájött - ezért mindenképpen meg akar majd tőlük szabadulni. A lány azonban már kitalálta mit kell tennie ahhoz, hogy két legye üssön egy csapásra. A tervhez nem is volt szüksége másra, csak Marie kooperációjára.

- Szeretnél visszamenni a Mamához? – kérdezte Nightyngale, mikor egy fél óra múlva visszatért a paplakba. A gyermek éppen a rózsákat csodálta, és úgy tűnt, már eléggé hozzászokott a furcsa pap jelenlétéhez. A kérdésre felcsillant szeme, és boldogan válaszolt.

- Igen! Igen, a Mama vár, és szeret! Mama nem fog többet megbüntetni, ha hazamegyek! Vigyél haza, nee-san!

- Rendben, kislány. De előbb ebédeljünk meg, és beszélgessünk egy kicsit. Végül is, a Mama tud még várni egy kicsit, nemde? – Kacsintott. Nigthyngale, hogy a gyermek teljes bizalmát élvezze, kénytelen volt színészkedni. Felvette azt a szerepet, amit a kislány várt tőle, ő lett a kedves nővér, aki szeretettel, és figyelmességgel jutalmazza kishúgát.

Naito főztje mindenkit lenyűgözött. A két lány örömmel falta be a zöldségekben gazdag levest, majd a finom rizses húst csirkéből. A férfi mindenből csak egy keveset evett, hiszen bármennyire is jó szakács volt, neki nem volt szüksége ilyen ételre. A kislány az ételtől, és az otthonos hangulattól nagyon hamar megnyílt, és elmesélt mindent az árvaházról, ahol felnőtt. Beszélt a többi gyerek képességeiről, és arról is, hogy a nagyok, akik elmennek a mágusiskolába, sose térnek vissza, de mindig kapnak tőlük leveleket, és válaszolhatnak is rá.

Elmondott mindent a mamáról, hogy milyen kedves nő, de nagyon szigorú, és ha rosszat csinálnak, akkor keményen megbünteti őket. Ezért is fájt a lánynak délelőtt a feje. Mama, vagyis Miss Wolf parancsára a gyermekek testébe ültetett lakrima olyan jeleket küld az agynak, amik fájdalomérzetet váltanak ki, de valójában nem esik semmi bajuk. Minél nagyobb a csíny, amit elkövetnek, a büntetés is annál nagyobb lesz. Marie azonban nem mindent tudott elmesélni, ugyanis az elmúlt 24 órából semmilyen emléke nem maradt. Nightyngale azonban végleg megbizonyosodott elképzeléséről, és lelkében valami lángra lobbant. Egyre többet érezte ezt mostanában, de még nem teljesen értette, hogy mi az. Ez volt a tűz, mely cselekvésre ösztönözte.

A démon-emberek, bár erejük még a csökkentett állapotukban is veszélyes volt, most nem akarták felajánlani a segítségüket. Bár előző életükben a gonoszság lételemük volt, ez náluk leginkább ösztönként működött. Miss Wolf ereje azonban mindegyiküket leigázta. A belőle sugárzó gonoszság a legnagyobb démonurakéval vetekedett. Bár csak egy gyenge ember volt, az elméje ex-démonokat kényszerített térdre. Ezúttal Nightyngale teljesen magára maradt.

A délután, és az indulás órája hamar elérkezett. Marie elköszönt Naitotól, és még egyszer utoljára megsimogatta Starwinget, majd felpattant Nightyngale mögé a mágikus motorbiciklire. Ahogy átszelték a várost - ahol most mindenki lakásába húzódott, hogy ne ijesszék meg démoni alakjukkal a kislányt - Marie erősebben szorította a motoros kabátját, és remegve megszólalt.

- Olyan, mintha ezer szörnyeteg figyelne.

- És úgy érzed, gonosz a szándékuk?

- Nem. – mondta a kislány, miközben a fejét rázta. – De akkor is félek.

- Mellettem nem eshet bajod. – válaszolt kedvesen Nightngale. A hang csak színjáték volt, de a lány tényleg meg akarta védelmezni az árvát. A láng a szívében ezt súgta neki.

A messze nyúló pusztaságban messziről is látni lehetett az egyetlen magasabb dombon csücsülő régi kastélyt, mely az ősi Karreigh család nevét viselte. Bár a família már kihalt, a név és az épület még szilárdan állt talpazatán. Az évek során sokszor gazdát cserélt, volt már hotel (a környék alacsony turistaforgalma miatt csődölt be), idősek otthona (az öregeknek nem tett jót a sok lépcső) és most árvaház is. Marie segítségével viszonylag hamar odaértek, a nap még magasan ragyogott az égen. Közel s távol sehol egy lelket nem lehetett látni, kísérteties csend borult a tájra. A járműről lepattanva elindultak a főbejárat felé, ami érkezésükkor magától kitárult. Odabent Miss Wolf fogadta őket.

- Miss Abyss! Hát ilyen hamar megtalálta a kis elveszett báránykánkat? – kérdezte gúnyosan a nő.

Nightyngale megszorította a kislány kezét, aki már szaladt volna a nevelőnőhöz.

- Tudja, a papunk talált rá nem sokkal az ön érkezése után, sokkos állapotban volt, ezért még megetettük őt. – válaszolt félvállról a lány.

- Ez igazán kedves önöktől. – hajolt meg a nő, majd intett a kislánynak. – Gyere, Marie, gyere a mamához!

Marie vadul rángatni kezdte a kezét, hogy odaszaladhasson. Úgy tűnt, nagyon szeretne már a Mama karjai közé bújni, de Nightyngale sejtette, hogy az esetleges büntetés gondolata is ott visszhangzott a fejében. A lány végül útjára engedte a gyermeket, aki a lendülettől majdnem orra esett, de végül botladozva megérkezett céljához.

- Azt hiszem, mi akár meg is beszélhetnénk a pénzügyeket. – mondta Nightyngale, immár levetve magáról a szerető nővér szerepét. Most másra kellett koncentrálnia, mert másra volt szüksége. A terv második része az volt, hogy a kislány elveszítse bizalmát Miss Wolffal szemben. Mariehoz fordulva folytatta. – Ha már egyszer felajánlott egy busás vérdíjat, ha hazahozlak.

Marie meglepődött, és kissé összezavarodott a lány szavaitól, de nem szólt. Ő eddig azt hitte, hogy Nightyngale puszta kedvességből hozta őt vissza, de most megrendült benne ez a hit. Kezdte felfogni, hogy az egész csak a pénzért volt, pedig ő tényleg megkedvelte a vörös hajú fiatal nőt. Miss Wolf közben utasította a gyermeket, hogy menjen a többiekhez, majd Nightyngalet egy másik szoba felé invitálta. Mielőtt elváltak volna útjaik, a lány még egyszer Marie-hez fordult.

- Gondoltál már arra, hogy a képességed magadon használd? – ahogy kimondta a szavakat, a nevelőnő megdermedt. Marie szemei kikerekedtek, és rettegve tekintett Miss Wolfra.

- Hogy merészelted elmondani neki a képességed te átkozott kölyök? – ordította teljes erővel, s bár több méter távolság volt közöttük, ütésre emelte kezét. Az ablakok beleremegtek a hangba és egy vészjósló, sötét aura lepte el a teret. Marie összehúzta magát, megfogta fejét és felkészült a büntetésre. Ahogy a nevelőnő leejtette a kezét, éles fájdalom hasított belé, ami azonban a szokásosnál hamarabb múlt el, és intenzitása is csak töredéke volt, mint általában. Ahogy kinyitotta szemeit, észrevette, hogy Nightngale félúton megállította a csapást.

- Amíg nem kapom meg a fizetségem, nem engedem, hogy bántódása essen a gyereknek. – mondta, miközben sötét árnyékok jelentek meg szemei alatt. Tekintete belehasított a nevelőnőbe, aki egy pillanatra elvesztette maga fölött az irányítást, és hátrahőkölt. Amikor feleszmélt, újra önmaga volt.

Ez most az akaraterő harca volt, Miss Wolf gonoszsága Nightyngale lángoló szívével szemben. A levegő izzott közöttük, és egy ideig úgy tűnt, mintha a néma, láthatatlan küzdelem kiegyenlített lenne. A nevelőnő végül feladta az értelmetlennek tűnő harcot, sóhajtott egyet és leengedte a karját. Lemondóan lépett be a dolgozószobájába, és intett a lánynak, hogy kövesse. Marie közben távolról figyelte a jelenetet, majd ahogy a felnőttek eltűntek a záródó ajtó mögött, elszaladt, hogy megkeresse a többi gyereket.

Nightyngalere egy kis táskányi pénz várt egy kávézóasztal mellé előkészítve, a nő pedig kedvesen teával kínálta. Mikor átpörgette a pénzköteget, elgondolkodott, hogy vajon félreértette-e a jeleket. A nőből ugyan sugárzott a gonoszság, és biztos volt benne, hogy terrorban tartja a gyerekeket, a fizetséget mégis könnyedén átnyújtotta.

Az egész gondolat, hogy itt nagyobb hatalmak húzódnak meg a háttérben, és hogy már túl sokat tud, ezért el kell őt intézni, talán csak egy téveszme volt. Még az is megfordult a fejében, hogy a módszerei ellenére Miss Wolf tényleg szereti a gyerekeket, és a negatív aurája csak annak a megtestesülése volt, hogy aggódott Marie-ért.

A hosszú nap eseményei már-már egy rosszul komponált színdarabnak tűntek csupán, amiben a főszereplő minden véletlen esemény között összefüggést próbál keresni. A gyanú a forró, mézédes tea elfogyasztása után végleg elhalt benne, majd bűbájos csevegésbe kezdett a nevelőnővel. Nightyngale még sosem érezte magát ennyire nyugodtnak, és furcsán boldognak. Az ablakon besugárzó fény csiklandozta az arcát, a nevelőnő kacagása pedig édesen csilingelt a füleiben.

Nightyngale végül elérkezettnek látta az időt, hogy hazatérjen barátaihoz, és velük is megossza ezt a boldogságot. Pénzes táskáját vállára véve búcsúzott el a kedélyes Miss Wolftól, és vidáman fütyörészve elindult Night Glade városába.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
Gérard Fernandez

Hozzászólások száma : 186
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Pént. Okt. 16, 2015 11:39 pm

Látom még több pénzre vágysz, ami persze érthető, sok démoni képesség várja még, hogy elsajátítsd, és így nekem is akad érdekes olvasnivalóm. Smile

A történetről ezúttal még nem tudok túl sokat mondani, ez a fejezet sok bizonytalan felvetést tett, amelyek majd csak a folytatásban tisztulnak ki, én meg nem akarok itt "vaktában lövöldözni".
Bár a különleges gyerekekkel való operálás a történetben izgalmasnak ígérkezik, és a nevelőnőjük felvezetése is jóra sikeredett.

Elírásokat, vagy helyesírási hibákat ezúttal egyet sem szúrtam ki, szóval vagy nem figyeltem igazán, vagy te figyeltél nagyon...Smile
S bár több kérdés is függőben maradt, az élményben végül is elvégezted a feladatod, és a fizetséged is megkaptad, szóval ez sem szabhat gátat a jutalmazásnak.

Katarina busás fizetsége:

500.000 Gyémánt + 75.000 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Nightyngale Abyss

Hozzászólások száma : 2089
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Vas. Nov. 01, 2015 12:25 am

Mama
II. rész

Az ajtó nem engedett. Nightyngale mosolyogva hátrafordult a nevelőnőhöz.

- Katarina! Véletlenül bezártad az ajtót! Kinyitnád, kérlek? Már várnak otthon.

Éles kacagás rázta meg a levegőt. Miss Wolf irányából újra özönleni kezdett a rosszakarat. Nightyngale azonban nem érzékelte. Mikor belépett a szobába, már nem volt esélye ellenállni a nő erejének. A virágok a kávézóasztalon, melyeknek eddig nem sok figyelmet szentelt, bódító és nyugtató illatot árasztottak magukból. Amikor ezek megtették hatásukat, lenyugtatták, és eloszlatták gyanúját, a nevelőnő újabb cselt vetett be. Erős eufória-főzetet kevert Nightyngale teájába, és csak játszotta a szerepét, hogy kiszedjen minden információt a lányból. Miután véget ért a bájos csevejnek álcázott kihallgatás, Miss Wolf már tudta, hogy nem engedheti el élve a lányt, aki az információ-töredékekből már majdnem teljesen átlátta az árvaház valódi célját.

- Sajnos, kedves Nightyngale, nem hagyhatom, hogy innen élve távozz.

A lány csengő hangon felkacagott.

- Ugyan már, Katarina. Ez nem vicces, engedj el! – Nightyngale hangjában türelmetlenség érződött, de még nem múlt el a főzet hatása, ezért csak bárgyún nevetett.

- Óh emberek, mily gyöngék és esetlenek vagytok a hatalommal rendelkezők előtt. Szinte már szégyellem, hogy ebbe a fajba tartozok. – mondta gúnyosan a nevelőnő, miközben fiókjából egy tőrt húzott elő, és teljes nyugalommal megindult az egyre zavartabb Nightyngale felé. Egy dologgal azonban nem számolt. Fogalma sem volt róla, hogy a lány mágus, és ez volt az egyetlen hiba a tervében.

- Katarina… - Nightyngale szemébe könnyek gyűltek az árulás miatt. Az arcához nyúlt, és letörölte őket. – Könnyek?

Ekkor valami az eszébe villant. Ő nem szokott sírni. Sőt, nem szokott bájosan csevegni senkivel, csak akkor, ha színészkedett. Mi több, amit a legfurcsábbnak talált mindenben, az a mindent elhomályosító boldogság volt. Nem tudott szabadulni az érzéstől, de végre tisztában volt vele, hogy nem teljesen ura cselekedeteinek. Gyorsan kellett reagálnia, különben a nő megöli. Nightyngale egy pillanat alatt lejátszotta a fejében a lehetséges eseményeket, de egyikből sem jöhetett ki győztesként, mivel nem ismerte az őt elbódító dolog mibenlétét. Egy terve azonban több reménnyel töltötte el, mint a többi összesen. He egész testét átadja a démoni erőknek, talán azok kitisztítják a fejét.

- Satan Soul: Imp. – mondta ki erőltetetten a varázsszavakat, és a benne lakozó démoni erőre fókuszált. Érezte, ahogy testén végbemegy a változás, és ahogy felvette az alakot, szinte kiűzte véréből a mérget. A démoni test megsúgta neki, hogy egy bájital hatására vált kezes báránnyá. A harag úgy lobbant fel lelkében, mint a meggyújtott alkohol. Nem Miss Wolfra volt dühös, sőt, némi tiszteletet kezdett el érezni irányába, amiért ilyen könnyedén kijátszotta őt. A harag saját ostobaságának, és óvatlanságának szólt.

- Hogy hagyhattam, hogy egy egyszerű bájitalkészítő túljárjon az eszemen? – ordított fel magából kikelve a lány, miközben egyetlen ütéssel szétzúzta az ajtót, mely eddig útját állta – Véged van, banya! A démonok anatómiája kicsit más, mint az embereké. Rájuk nem hatnak az egyszerű bájitalok.

A nő hátrahőkölt. Fogalma sem volt róla, hogy Nightyngale ilyen erőt rejteget, de még nem adhatta fel a harcot, mert tudta, most az élete forog kockán. Miss Wolf azonban elég eszes volt ahhoz, hogy visszafogja a rajta eluralkodni készülő pánikot. Még nem volt minden veszve számára, és legvégső esetben még a gyerekek is ott voltak, mint feláldozható fegyverek.

- Nahát Nightyngale, erre nem számítottam, igazán elké… - próbálkozott a nő a bájcsevegéssel, de egy démoni ordítás megakasztotta benne a szót.

- Meg ne próbálj még egyszer manipulálni! Szavaid, akár a méreg, amit főzöl! Többé nem játszol a tudatommal! – ahogy Nightyngale közelített a nevelőnőhöz, mindent, ami elé került, félrerúgott, vagy eltaposott. A dolgozószoba immár csatatérnek nézett ki, pedig harcra még nem került sor. A nő végül zsebébe nyúlt, és egy apró, pulzáló lakrimát vett elő onnan.

- Ha harc, hát legyen harc. – sóhajtott lemondóan, de közben arcán gonosz vigyor terült szét.

Egy tűzgolyó bukkant fel a nő előtt, mely szélsebesen indult meg Nightyngale felé. A lány azonban démoni manó alakjában könnyedén kitért a támadás elől. Újabb lángoló labdák száguldottak felé, melyeket ördögi ügyességgel kerülgetett, ám haladása megakadt, s immár nem tudott közel kerülni ellenfeléhez. Mögötte a berendezés lassan lángra kapott.

- Kyahahahahaha! Ugrálj csak, kis szörnyeteg! Szánalmas vagy! Ennyire képes egy mágus? – Miss Wolf szörnyű kacagása élesen hasított Nightyngale fülébe. A lány azonban nem hagyhatta, hogy most provokálják, megoldást kellett találnia arra, hogy hogyan szabaduljon ki ebből a végeláthatatlannak tűnő patthelyzetből. Egy szaltó közben megszűntette manó formáját, és újabb alakot öltött magára. Egyik keze lángokban állt, míg másikból jégcsapok álltak ki, villás farka pedig vadul cikázott körülötte.

- Fire Ball! – kiáltotta, ahogy lángoló kezét előrenyújtotta. A lángnyelvek mohón egymásba kapaszkodtak, és egy fél méternél is nagyobb átmérőjű gömbbe gabalyodtak. Ahogy a varázslat útnak indult, felfalta, és elnyelte a vele szembe érkező kisebb támadásokat, és a nevelőnő felé száguldott. Miss Wolf az utolsó pillanatban vetette magát félre, mögötte íróasztala, és a falikárpit azonban már nem volt ilyen szerencsés. A fa és textil lángra kapott, és szép lassan elkezdte felfalni a szobát. A nő menekülni próbált, ahogy a lángok körbeölelték. Nightyngale körül kellemes hűvös uralkodott, ahogy jobb kezéből áradt a fagyasztó mágia.

- Most merre fogsz menekülni, banya? – kérdezte Nightyngale, miközben Miss Wolf hangját utánozta. A nő rettegve vett a kezébe egy vaskos agyagcserepet, amiben egy gyönyörű növény csücsült, és vad ordítással az ablak felé dobta, hogy azon meneküljön ki. Az üveg engedett, a nevelő pedig a következő pillanatban már kifelé mászott az ablakon. Nightyngale gyors ugrásokkal követte őt, és végre szabad ég alatt volt. Most már szárnyait is kibonthatta. Mielőtt azonban bármit tehetett volna, Miss Wolf elkiáltotta magát.

- Gyerekek! Siessetek segítségemre! – a hang nem csak parancsoló volt, érezni lehetett belőle a mágikus erőt is. Nightyngale nem értette, mi történik, hiszen a nő nem rendelkezett semmilyen varázserővel, ám ekkor megakadt a szeme valamint. A nevelő ruhája itt-ott megperzselődött, üvegek szaggatták fel, és foszladozott, mellkasán betekintést engedve keblei közé. Ott azonban egy lakrima ragyogott, ugyanolyan, mint amilyen Marie testén is volt.

Nightyngale ekkor jött rá, hogy a nő nem csak az árvákon, de saját magán is kísérletezett. Valószínűleg ez a mágikus kristály adta neki az erőt, hogy megbüntesse és irányítsa a gyerekeket. Apró, fürge lábak dobogása hallatszott a főbejárat felől, majd tizenkettő gyermek alakja tűnt fel, köztük Marie, aki rangidős volt közöttük. Nightyngale nem akart esélyt adni a gyerekeknek arra, hogy megmutassák erejüket, ezért szárnyakat növesztett magának, és a levegőbe emelkedett.

- Pete, kapd el! – kiáltott a nő, és az egyik gyermek előrelépett, letépte magáról ingjét, széttárta karjait, és a mellkasán található lakrima zöld fényt árasztva felragyogott. A természet megelevenedett, a fűszálak életre keltek, a cserepes növény pedig, mely utat nyitott a kert felé, hirtelen megnőtt, és Nightyngale irányába tekeredett. A lány fürgén manőverezett a levegőben, de végül egy inda rátekeredett a bokájára, és hihetetlen erővel a föld felé rántotta.

Nightyngale durván landolt a földön, de hirtelen felpattant, és egy tűzgolyót indított az őt fogva tartó növény irányába. Az inda visszahúzódott, szabad utat engedve a lánynak. Megpróbált újra felszállni, de szárnyába éles fájdalom hasított. Az esés miatt valószínűleg eltörhetett az egyik csontja. Lemondóan szüntette meg a varázslatot, amikor hirtelen közrefogta a tizenkét gyermek. Nem akarta őket bántani, de rájött, hogy most nincs más lehetősége. Az árvák tekintete üres volt, nem voltak urai cselekedeteiknek.

- Satan Soul: Imp. – Vette magára újra a démoni formát, mellyel fürgén, és hatékonyan tudott elbánni az ellenfeleivel. Szerencsére Miss Wolfnak nem volt ideje arra, hogy minden gyereknek utasítást adjon, és parancsok nélkül csak egyszerű, önvédelmi mozdulatokra voltak képesek, mágiát használni pedig egyáltalán nem tudtak. Néhány pillanat múlva eszméletlen, vagy éppen nyögdécselő gyerekek vették körül a lányt. Nightyngale szíve lángolt, gyűlölte magát és gyűlölte a nevelőnőt is, aki arra kényszerítette, hogy nála gyengébbeket bántson. Azt hitte, ezt a múltat már maga mögött hagyta, de Szürke Egér, az utcagyerek, még mindig a lelkében lakozott.

- Nagyon meg fogod bánni, hogy miattad megint a nálam gyengébbeket kellett megvernem! – ordított, és rávetette magát a nevelőnőre. Miss Wolf sikítva kapálózott, de még képes volt kiadni egy utolsó parancsot az egyetlen talpon maradó gyermeknek.

- Marie! Kösd béklyóba az erejét!

A kislány gépies mozdulatokkal szabadult meg ruhájától, hogy felszabadítsa teljes erejét. Nem kellett megérintenie a mágust, hogy elrabolja az erejét. Elég volt az is, hogy csak ránézett. Nightyngale karján és lábain mágikus körök jelentek meg, és hirtelen szertefoszlott a démoni ereje. Szédülve esett össze a hirtelen mágikus lecsapolás hatására, és a földön fetrengve remegett.

- Háháhá! Ennyit rólatok, mágusok! A varázslataitok nélkül senkik vagytok! – nevetett Miss Wolf ahogy belerúgott párat az elgyengült lányba. Nightyngale azonban a harmadik rúgásnál megragadta a bokáját, megrántotta, és a nő is elterült. Nehezen négykézlábra emelte magát, és a nevelő fölé került. Jobb kezét ökölbe szorította, és ütésre emelte.

- Az elme trükkjeid nélkül te sem vagy több nálam. – válaszolt a lány, és egy erős ütést mért a nő fejére, aki azonnal eszméletét vesztette. Ez azonban még nem volt elég Nightyngalenek.

Varázsereje még mindig béklyóban volt, s bár a nevelőnő eszméletlen volt, a parancs még élt. A lány tudta, hogy a varázslat csak akkor szűnik meg, ha Marie eszméletét veszti, vagy Miss Wolf lakrimája megsemmisül. Nigtyngale azonban képtelen volt bántani az árvát. Üres tekintetében önmaga gyerekkori képmását vélte felfedezni, ezért képtelen volt lesújtani. A lakrima a nevelőnő mellkasában azonban masszív és erős volt, egy átlagos nő erejével képtelen lett volna szilánkjaira zúzni. Miss Wolf mellett viszont még ott feküdt a tőr, amivel először meg akarta támadni a lányt. Kezébe vette az acélfegyvert és két marokra fogva lesújtott vele a halványan pulzáló kristályra. Újra meg újra lecsapott, és a sokadik lendítésnél a lakrima végre megrepedt. Abban a pillanatban a béklyók lefoszlottak végtagjairól, és a lányba visszatért az eddig elzárt erő. Megkönnyebbülten állt fel, és a tőrt elhajítva Mariehez sietett. A lány nem értette, mi történt, és még mindig kicsit kábán nézett körül. A kastély dolgozószobája lángokban állt, társai és Miss Wolf pedig eszméletlenül feküdtek a fűben. Csak ő és Nightyngale voltak talpon, bár a vörös lányon meglátszottak a harc nyomai.

- Nee-san… - kezdte, de félbeharapta a mondatot. Eszébe jutott, hogy a nő csak a pénz miatt hozta vissza.

- Gondoltál már arra, hogy a képességed magadon használd? – kérdezte Nightyngale a nap folyamán már másodszor, miközben közelebb lépett, megragadta a lányt, és kicsi kezeit egymásba fonta. – Ha tudni akarod, mi történt itt, csak tedd, amit mondok.

A kislány hátrébb lépett, és ellenkezni akart, Nightyngale azonban mélyen a szemében nézett, és lemondóan parancsolt neki. A szem mágiának már képtelen volt ellenállni a lány, és összefont kezein megjelentek a mágikus körök. Marie felsikoltott, és a fejéhez kapott, majd a földre vetette magát. Néhány másodperc múlva azonban összeszedte megmaradt erejét, és felült.

- A Mama… minden hazugság volt. – könnyek csillantak a szemében. – Aki eléri a tíz éves kort, nem is megy iskolába… Megöli őket, és a lelküket egy lakrimába zárja, hogy utána kedve szerint használja az erejüket… És én erre rájöttem… El akartam szökni, de a Mama… nem… Miss Wolf rájött, és miközben menekültem, elzárta az emlékeim… Nightyngale nee-san… Lius halott. A bátyám és a többi nagy gyerek… mind halottak.

A lány karjai közé zárta a síró gyermeket. Egy darabig ringatta, majd mikor álomba sírta magát, óvatosan a földre tette, és felkelt. Minden erejét összeszedte, hogy egy utolsó varázslatot hajtson végre. A dolgozószobából még mindig lángok csaptak ki, Nigthyngale jég karja azonban szembeszállt a mindent felfalni készülő tűzzel. Jó időbe beletelt, mire a jég győzedelmeskedett, majd, mint aki jól végezte dolgát, kimerülten dőlt a falnak. Azonban még nem volt megelégedve a helyzettel. Újabb fél órába került, mire minden gyereket óvatosan felcipelt az első emeletre, ahol egy nagy, közös szobában tizenkét ágy sorakozott. Amikor megbizonyosodott róla, hogy senki sem volt életveszélyes állapotban, tovább indult, hogy felfedezze a kastélyt. Miss Wolf dolgozószobájában talált néhány levelet, egy köteg pénzt, és pár csecsebecsét, de az igazán fontos felfedezést a toronyban berendezett laborokban tette. Az egyikben szárított, és friss növények sorakoztak, valamint furcsa üvegcsékből és fémcsövekből álló szerkezetek. A polcokon különféle címkékkel ellátva színes folyadékok álltak. Nightyngale sejtette, hogy az őt elkábító főzet is itt készülhetett. A másik labor viszont teljesen elkápráztatta a lányt. Mindenhol csillogó lakrimák, arany és ezüst foglalatok ragyogtak. A porosodó tankönyvek is fényt árasztottak magukból, hiszen még azokat is mágikus kristályok díszítették. Felkapta az egyiket, és elolvasta a címet:

„A lakrima készítés tudománya”

Elrakta a könyvet a táskájába, amit azóta hurcolt magával, hogy megkapta a fizetséget, majd az egyik polc felé fordult, melyen kilenc nagy méretű lakrima volt kiállítva, alattuk kézzel írott feliratokkal.

- Poppy, Jane, Krish, Hara, Satsuki, Arry, Bree, Farlore, Lius… - olvasta motyogva a megnevezéseket, amikor végre bevillant neki, hogy mik lehetnek ezek a különleges kristályok. – A gyerekek lelke… lakrimába zárva…

Nightyngale érdeklődve lapozta fel a bonyolult formulákkal és leírásokkal teli olvasmányt, mely táskájában lapult, hátha talál valami információt a lélek lakrimáról. A lány már kezdett elmélyedni a tudományos szövegben, amikor távoli zajra lett figyelmes. A toronyablakon kitekintve a távolban legalább egy tucat mágikus négykerekű képe rajzolódott ki, és úgy tűnt, hogy a kastély felé tartanak. Rajtuk lobogók jelezték, hogy a Mágus Tanács Büntetés végrehajtó és Letartóztató Egységéhez tartoznak. Nightyngale nem akart itt maradni, hogy találkozzon velük, ezért a könyvet felkapva lerohant a lépcsőn.

- Nightyngale nee-san. – bukkant elő a gyerekek hálószobájából Marie, csipás szemét törölgetve. – Ne hagyj minket magunkra.

A lány megtorpant a lépcsőn, és visszafordult a kislány felé. Különös érzések kavarogtak benne, de végül győzött a logika benne, és ellenállt a kísértésnek, hogy magával vigye a kislányt.

- Azt hiszem a testvéred nem teljesen halott. – mondta sietős hangnemben. – A Mágus Tanács emberei valószínűleg észrevették a hirtelen változásokat az eternanoban, ezért erre tartanak. Ők nem rossz emberek… azt hiszem. Vigyázni fognak rátok. Mondj el nekik mindent, amit tudsz!

- És ha mégis rossz emberek? – kérdezett aggódva a kislány. Nightyngale tisztában volt vele, hogy nehéz lesz számára újra megbízni valakiben, de tudta azt is, hogy nem vihet haza magával mindenkit, akit megsajnál, és az árvákat nem akarta elszakítani egymástól. Ő is csak remélhette, hogy a Mágus Tanács emberei jól fognak bánni velük. A lány végül megvonta a vállát, és felborzolta a gyermek haját.

- Tudod, hol lakok. – mosolyodott el, majd lerohant a lépcsőn.

Úgy tűnt azonban, hogy így is sokáig húzta az időt. A mágikus járművek már a kastély előtt álltak. A lány nagy szökkenésekkel közelített a motorja felé, de a katonák megálljt parancsoltak neki. Nightyngale azonban meg se torpant. Tudta, hogy mivel nincs céh a háta mögött, ezért esélye sincs arra, hogy megmagyarázza, mit keres más házában. A Mágus Tanács embereinek szemében ő most csak egy egyszerű betörő volt, még akkor is, ha a saját, és az árvák életét védte.

- Magic Shacle! – kiáltotta az egyik férfi, de Nightyngale könnyedén kitért a támadás elől.

Ekkor egy furcsa, fájdalmas érzés hasított a testébe. Mintha valami magával akarná rántani, megbéklyózni. Különös, nosztalgikus érzés volt.

- Parancsnok! – hallotta ugyannak a férfinak az aggódó hangját, aki az előbb rá támadott. A fájdalommal küzdve visszafordult, hogy megkeresse a felfordulás okozóját. Amit akkor látott, megrendítette az egész világát.

Egy ragyogó szépségű nő feküdt a földön hozzá hasonló pozícióban. Alkatra, magasságra megegyeztek, csupán arcformájuk különbözött kissé, valamint hajuk, és szemük színe. A parancsnoknak nevezett nő kék fürtjei rendezetten omlottak vállára, íriszei vörösen izzottak a mágiától. A felismerés szikrája csillant szemében. Nightyngale a fájdalom ellenére elszakította tekintetét a nőtől, és felpattant a motorjára, kihasználva a zavarodást a Tanács soraiban,

- Várj! Várj egy pillanatot, kérlek! – hallotta a nő kiáltását. Bár évek teltek el az óta, mióta utoljára hallotta, felismerte ezt a hangot. – Állítsd meg őt, Alfreed! Állítsd meg!

- Igenis, Marble parancsnok! – vágta magát haptákba a férfi, és újabb mágiára készült. Végül azonban nem lőtte el a varázslatot. Egy gyermek állt előtte, széttárt karokkal, és a motorját indítani készülő Nightyngalet védelmezte elszánt tekintettel. Marie bólintott a lánynak, aki halvány mosollyal búcsút vett tőle, és beindította járművét.

- Aislin! Aislin, te vagy az? – kiáltott utána a kék hajú nő.

Nightyngale egy pillanatra elveztette egyensúlyát, de végül visszaszerezte az irányítást, és teljes sebességre kapcsolva száguldott minél messzebb a helyszíntől. Tíz perc után, mikor a fájdalmai is elmúltak, egy erdőbe menekülve összeesett, és lihegve kapkodta a levegőt.

- Ava… Ava miért most kellett feltűnnöd? Amikor rendeződni látszik az életem… Mit tettél velem? Mi volt ez a hihetetlen fájdalom? Miért kell még mindig kísértened, nővérem? – kiáltotta az erdő csendjébe, melynek hatására madarak tucatjai fogták menekülőre.

Miután a lány végre lenyugodott, újra motorra szállt, és zsákmányával – a kapott pénzzel, a hálószobában talált bankjegyekkel, és a lakrimákról szóló könyvvel  – a táskájában útnak indult, hogy visszatérjen démoni kis városkájába. A találkozás emléke azonban még mindig kísértette.

VÉGE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
Gérard Fernandez

Hozzászólások száma : 186
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Vas. Nov. 01, 2015 3:44 am

És megjött a folytatás is. Smile

Tetszik, ahogy a harcjeleneteknél folyamatosan kijátszod az újabb és újabb képességeidet. A legelső élményednél még lényegében egy harci mágiád sem volt ugye, itt pedig már egy teljes démoni átalakulást is bemutatsz, még ha csak alacsony szintűt is... Mindenesetre izgatottan várom, hogy erősebb démon alakokat is felhasználhass majd a jövőben. Smile

A történet alakulása tetszett, a nevelőnő igencsak gonosznak bizonyult; persze sejthető volt, hogy nagyon kavar a háttérben, de ilyen mértékű kegyetlenségekre azért nem számítottam a részéről... Bár így bebizonyosodik az anime/manga világainak egyik törvényszerűsége, miszerint azok képesek a legtöbbre az erő érdekében, akik anélkül születtek.
A lakrimás képzettséged kialakulását is szépen belefűzted az élménybe, és még a nővéred is feltűnt, ráadásul rúnalovagként... Őket mindig is szerettem én is kijátszani. Smile
Kíváncsi vagyok, mi lesz még itt...

Fura, de azt hiszem ezúttal még csak egy elírást sem találtam, de még ha lett is volna pár, jutalmad aligha orozhatnák el tőled.
Mint mondtam, érdekelnek az erősebb démoni formáid, így elő is segítelek, hogy valamelyest közelebb kerülhess hozzájuk:

Nighty 800.000 + 140.000 Gyémántot fosztogatott össze magának az egykori árvaházból.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Nightyngale Abyss

Hozzászólások száma : 2089
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Szer. Nov. 04, 2015 6:45 pm

A Nyugati Pusztaság Mágusviadala


A Nyugati Pusztaságot, mely két erdős hegység között nyúlt a végtelenbe, még nem érték el a háború szelei, és az emberek teljes biztonságérzetben üdvözölték az őszt. Fiore ezen részén mindig is nagy tradíciója volt a fesztiváloknak. A helyiek azonban nem csak a szokásos halloweent ünnepelték, hanem ilyenkor került megrendezésre a Nyugati Mágusok éves harci kihívása is, melyet mindig a legszebb város kitüntetését elnyert település rendezhette. Idén, sokak meglepetésére és még többek örömére, ez a megtiszteltetés Night Glade városát érte. A démonok egy hét alatt felépítették a fából készült kolosszeumot, melyben a viadal versenyszámait tartották. Természetesen Nightyngale sem akart kimaradni egy ilyen izgalmasnak ígérkező eseményből, ezért amint lehetősége nyílt rá, feliratkozott a versenyzők listájára.

Mivel a Nyugati Pusztaság területén csak néhány mágus tevékenykedett, így ez volt azon kevés alkalmak egyike, amikor a varázshasználók megmutathatták, hogy mire képesek, és hírnevet szerezhettek maguknak, ezzel növelve esélyüket arra, hogy a későbbiekben valaki munkát ajánljon nekik. Természetesen a busás összegű fődíj is elég csábító lehetett számukra, de az ismertség mindenek fölött a legnagyobb kitüntetés volt, melyre számíthattak.

A városban a feszült izgalom egyre csak növekedett. Végül elérkezett a nagy nap, és Night Gladebe egyik pillanatról a másikra emberek százai, sőt ezrei özönlöttek, hogy megismerjék a legszebbnek ítélt várost, és megnézhessék a brutálisnak ígérkező mágikus viadalt. Xingzhe szerencsére előre látóan nem csak Shazz’cey, de néhány másik lakó segítségét is igénybe vette, hogy a kiszáradt torkú vendégek szomjukat olthassák a kocsmában, mely most zsúfolásig volt tömve.

A látogatók ámulattal csodálták meg a helyiek legszebb portékáit. A vadak gyönyörű, minőségien kikészített bundái, valamint a szőrméből és bőrből készült ruhaneműk mellett trófeákat, és csont-faragványokat is vásárolhattak. Természetesen az éhségükről is gondoskodni kellett, de a lelkes vendéglátók erre is felkészültek. Hosszú heteken keresztül kísérletezgettek az ízekkel, mire kialakítottak a csodálatos sült fácán és az ízletes szarvas pörkölt különleges receptjeit, ám ha ez nem lett volna elég, a gombákból ízletes köretet, az erdőben gyűjtött vad gyümölcsökből pedig zamatos pitét készítettek a látogatók kedvére.

A fesztiváli hangulat átjárta az összes utcát, és mindenkit magával ragadott. A szervezők felkészültsége alapján senki sem gondolta volna, hogy mindössze pár hónapja, ez a hely még egy lerobbant szellemváros volt csupán. Night Glade azonban nem feledkezett meg a múltról, és azt akarta, hogy az emberek is megborzongjanak, ha a város démonát emlegetik. Az önjelölt pap, Naito feladata volt, hogy az érdeklődőket körbevezesse a templomligeten egészen az „Elátkozott Kriptáig”, bár a férfi szerető gondoskodásának köszönhetően inkább tűnt botanikus kertnek, mint a halottak nyughelyének. Az öreg város félelmetes múltja, az idegenvezető meggyőző előadása, valamint az előre felállított illúzió mágiával átitatott csapdák megtették hatásukat, és a vendégek vidám sikítások közepette rohantak vissza a biztonságot nyújtó fesztiválozó tömegbe.

A nap hamar eltelt, de a szervezők nem nyugodhattak, hiszen mindenki a folytatást várta. Az este hamar leszállt, és végre kezdetét vehette a misztikus, és varázslatos mágikus viadal. A kolosszeum kitárta kaput, és ahogy a tömeg benyomult, egy gyönyörű, cseléd ruhás rókalány, valamit egy tüzes tekintetű fiatal hölgy állt a sodrással szemben, ellenállva akaratuknak. Hogy mi volt a céljuk? Természetesen mesterük utasítására ők is hasznot akartak húzni a költekező népből. Nyakukban hatalmas doboz lógott, melyben furcsa lencséjű szemüvegek sorakoztak!

- Tessék a mágikus szemüveget, mellyel úgy érezhetik, önök is a küzdőtéren állnak! Az egyszeri használatra kifejlesztett eszköz most csak 2000 gyémánt! A varázsszó mindössze annyi, hogy „Láss”! Tessék, csak tessék! Legyenek részesei a csatának! Akciós áron mindössze 2000 gyémánt! – kiáltozták kedves hangjukkal, és hamar sikerült magukra vonni a nézők figyelmét. A szem mágiával ellátott szemüvegeket hamar elkapkodták, de mögöttük lepecsételt ládákban még százával álltak az eladásra szánt portékák. Egy óra elteltével a szervezők utasításait követve a nézők megtöltötték a lelátókat. A magasban lakrimavíziók várták, hogy megkezdődön a verseny, de a sokan most már mágikus okuláréjuk mögé bújva lesték az elsötétített csatateret, hogy mikor bukkannak fel végre a harcosok. A sorok között Xingzhe és Shazz’cey egyensúlyozott, hátukon egy-egy nagy hordó sörrel, melyet helyben csapoltak azoknak, akiknek sosem volt elég a keserű nedűből, néhányan pedig szárított vadhúst, édességeket, és mindenféle finomságokat szolgáltak fel azoknak, akik egy kis nasira vágytak.

- Hellóóóó és üdvözlök mindenkit a Nyugati Pusztaság Mágusviadalán! A nevem Mirsha, és ma én leszek a kommentátorotok!– csendült fel egy gyönyörű női hang varázslatos mikrofonnal felerősítve, és ugyanebben a pillanatban a képernyőkön egy csinos, barna hajú lány képe tűnt fel, aki vidáman integetett egyik kezével. Dús keblei, és igen merész ruházata, valamint bájos arca hamar elnyerték a közönség tetszését, akik üdvrivalgásban törtek ki. Ha valaki éppen a kolosszeum tetejére fordította szemüvegét, teljes valójában ráközelíthetett a szépség bájaira.

- Night Glade városának nevében szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött, és jelenlétével hozzájárult ehhez a fantasztikus hangulatú fesztiválhoz. Külön köszönet illeti a Kabo Lakrimavízió Műveket, akiknek az esemény vizuális és hang-technikáját köszönthetjük! És most, mielőtt mindenki belefáradna a végeláthatatlan köszönetnyilvánításba, kezdjünk is bele abba, amiért itt vagyunk! A viadal idei témája nem más, min a Minotaurusz Labirintusa! – ekkor erős fényű lakrimák gyulladtak fel, és fényáradattal árasztották el az eddig elsötétített harcmezőt, és kirajzolódtak a pálya vonalai. Az emelvényekről könnyedén be lehetett látni a területet, de a labirintus valahogy sokkal nagyobbnak tűnt, mint azt a kolosszeum mérete sejtette volna.

- Meglepően nagy, ugye? – mosolygott a kommentátor, majd belefogott a magyarázatba. – A köszönet a csodálatos tértágító-mágiáért Era Mágustanácsát illeti! És most, lássuk a versenyzőket! – lány az orrára biggyesztett egy mágikus szemüveget, és aktiválta a varázslatot, hogy a több bejárat felől érkezőket jobban szemügyre vehesse.

- Éééés, meg is érkeztek az első versenyzők, akik a sorshúzáson hatalmas előnyre tehettek szert, hiszen ők léphetnek először a labirintusba! A cél a központban található lakrima! Az első négy játékos, aki megérinti, továbbjut a döntőbe! AZ időkorlát egy óra, úgyhogy eszesnek és gyorsnak kell lenni! Megindultak! Ahogy látom, az elsők Horkas, a Tűznyelő, Kardis, a Jégtörő, Laodis, a Pecsétek ura, és Wazzith, a Daraboló! Ez hihetetlen, kedves közönség, mindenki híres a környéken, és nem éppen nevezhetők kezdőknek a mágusszakmában. Nem is beszélve arról, hogy Horkas és Kardis már évek óta rivalizálnak a Viadalokon…

***

Mirsha hangja tompán, és torzított formában ért csak el a versenyzők várótermébe, ahol Nightyngale üldögélt kissé arrébb húzódva a többi indulótól. Sokan méregették és fürkészték őt, de jobbnak látták, ha nem szólítják meg. A lány indulása a második körben volt várható, ami öt perc múlva következett. Kívülről nem tűnt izgatottnak, sőt, hideg tekintete bárki szívét megfagyasztotta volna, ám ez csak a látszat volt. Valójában a szíve a torkában dobogott, és kezdte megbánni, hogy versenyzőként, nem pedig nézőként érkezett a kolosszeumba. Nem az volt a baj, hogy emberekkel kellett megküzdeni, hiszen ezek lassan mindennapjai részévé váltak. Az se okozott problémát, hogy ezrek tekintete szegeződik rá, hiszen azelőtt már számtalanszor lépett fel színpadon. Ő maga sem értette igazán, de a verseny izgalma ólomként nehezedett rá. Gyorsan ellenőrizte, hogy mindene megvan-e, és úgy tűnt, semmi sem hiányzik. Ekkor egy alacsony férfi, Rorx dugta be a fejét az ajtón, hogy tudassa az indulókkal; elérkezett a második kör bevonulásának ideje. Nightyngale gépies mozdulatokkal kelt fel helyéről, és elindult, hogy megmutassa a világnak, hogy miből is faragták őt.

Az aréna fénye egy pillanatra elkábította a beérkező lányt, a tömeg éljenzése pedig letaglózta. Most már tisztán kivette Mirsha minden egyes szavát.

- …csata győztese nem más, mint Laodis! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar egy ekkora harc tanúi lehetünk! Talán hamarabb véget ér a mérkőzés, mint gondoltuk volna? Nocsak, ahogy látom, megérkezett a második kör! Lord Zarak, aki Parkoppa város polgármestere, Rondo, az elbűvölő boszorka, Pókerarcú Vinetta, és végül városunk megmentője, a csodálatos Nightyngale-sama!

A tömeg egy pillanatra elnémult. A többi versenyző minden évben harcba szállt egymással, ám erről a lányról még ők is csak annyit hallottak, hogy ő szabadította fel ezt a városkát. Ahogy a szemek Nightyngalere szegeződtek, a csend azonnal ujjongásba csapott át. A gyönyörű, vörös haj a fénymágia hatására úgy tűnt, mintha lángolna, bájos arcára gyengéd mosoly ült, ahogyan a nézőtér felé tekintett. Mozdulataiban már nyoma sem volt a feszültségnek, könnyed léptekkel vetette magát a labirintusba. Nightyngale maga is meglepődött, de a rivaldafény visszarántotta őt a valóságba, és egy csapásra eltűnt a benne felgyülemlett feszültség.

- Ez is csak egy csata, melyet meg kell vívnom, hogy önmagam lehessek. – mondta maga elé, és amint a labirintus falai közé került, jobb tenyerét a falra helyezte. Elhatározta, hogy egészen addig nem fogja elengedni, ameddig harcra nem kerül a sor.

- Nahát, Nightyngale-sama igen eszes megoldást választott a labirintus meghódítására! De vajon lesz elég ideje erre? – hallatszott a kommentátor lelkes hangja, ám ahogy Nihtyngale egyre beljebb haladt az útvesztőbe, úgy a hangok is eltompultak, valószínűleg azért, hogy a résztvevők ne tudjanak egymás helyzetéről. A lány hálás volt ennek a némító varázslatnak, hiszen így nem vonta el a figyelmét arról, ami most igazán fontos volt. Ébernek kellett maradnia, hogy a labirintus trükkjei, vagy ellenfelei ne tudják meglepni, és sietnie kellett, hogy az elsők között érjen a központi lakrimához. Lassan három perce volt már a labirintusban, mikor szembe találkozott az első akadállyal, mely egy egyszerű mocsár volt, mely mindent magába szippantott. A lány jégtestén ez azonban nem tudott kifogni, megfontolt léptekkel haladt előre, miközben maga előtt fagyasztotta meg a láp felszínét.

- Ez túl egyszerű… - töprengett el magában, ám amikor ezt kimondta, már meg is bánta. Abban a pillanatban az általa dermesztett jég felrepedezett, és hihetetlen sebességgel egy vaskos, tekergőző vízi növény tört elő alóla. Az inda azonnal a lányra tekeredett, és roppantó erővel kezdte elszorítani testét.

- Fire Spirit! – kiáltott a lány, és jégtestének helyét egy lángoló démon alakja vette át. Az indák megpörkölődve fújtak visszavonulót, de Nightyngale még nem végzett. – Spirit Blast!

A hatalmas tűzgolyó süvítve csapódott be a növényzetbe, mely menthetetlenül lángra kapott, és pár perc múlva már csak hamvak maradtak utána csupán.

- Bocsi Naito… - húzta el a száját a lány, mert tudta, hogy valószínűleg a férfi volt az, ki óvó szeretettel nevelte fel a kis növénykéket, hogy ezen a napon valakit csapdába csaljanak.

A következő öt perc eseménytelenül telt, ám egy jobb kanyar után a lány újabb ellenséggel nézett szembe, és ez most nem a labirintus trükkje volt. Egy hús-vér férfi állt előtte, akin látszott, hogy egy csatán már túl volt.

- Sajnálom, kishölgy, de önnek a harc ma itt ér véget! – kiáltotta, majd mágikus pecséteket idézett meg, melyek hihetetlen erejű lökéshullámot indítottak meg a lány felé. Nightyngalenek ez a fajta mágia azonban egyáltalán nem volt ismeretlen. Pár pecsétet ő is a levegőbe idézett, és a támadás szertefoszlott védelmén. Ezzel egy időben kezét átjárta a tűszellem lángja, és egy lángoló labdát indított ellenfele irányába. A férfi nem tudott időben reagálni, és ahogy megpróbált kitérni a tűzlabda elől, az egyik falnak ütközött. Nightyngale addigra már mellette volt, és egy jól irányzott ütéssel a földre terítette ellenfelét. Mielőtt a férfi eszméletéhez tért volna, folytatta útját a cél felé.

A lánynak mindez idáig a labirintus nem okozott kihívást, és most enyhe mágikus erőt érzett egyenesen maga előtt. Útját azonban elállták a falak, és nem tudta, mennyi idő telhet neki, míg a labirintust átszelve megérkezik a központba. Megidézve fekete angyali szárnyait, valamint szemére a távollátás bűbáját varázsolva,  a labirintus falai fölé emelkedett, ám ekkor a kövek életre keltek, vasláncok váltak ki belőlük, és minden manőverezése és próbálkozása ellenére magukkal rántották. Ám ennyi idő épp elég volt Nightyngalenek ahhoz, hogy felmérje, és az eszébe vésse a központi tér felé vezető útvonalat.

Mikor összeszedte magát a landolás után, végre gyorsabb sebességre kapcsolhatott, és két bal, majd egy jobb kanyar után megérkezett az áhított lakrimához. Rajta kívül már ketten várakoztak ott; egy határozott kiállású férfi öltönyben, és egy csinos lány, kissé már megviselt rózsaszín ruhában. Mivel ők már tovább jutottak a döntőbe, nem vehettek részt a harcban, ezért senki, és semmi sem állt Nigthyngale útjába, és könnyed kézmozdulattal megérintette a lakrimát, mely ragyogóan felizzott. Ekkor az egész labirintus remegni kezdett, a falak leomlottak, és egy pillanat alatt egy egyszerű aréna képe bontakozott ki a résztvevők előtt.

- Kedves versenyzők! Mivel a többi mágus harcképtelenné vált a labirintus csapdái miatt, vagy kiütötte egymást, ezért csak ti hárman juttok tovább a döntőbe, melynek így egy kicsit változtatni kellett a szabályain! De! Miközben odabent harcoltatok, a nézőközönség egy új résztvevőt követelt magának… Khm. – a lány átpasszolta a mellette álló Arxyllnak a mágikus mikrofont, majd nagy levegőt vett, és elrugaszkodott a lelátóról. Egy pillanat múlva már szabadesésben zuhant a csatatér felé, majd egy negyed fordulat után mintha egy pillanatra a levegőben tett volna egy lépést, lelassult és, pihekönnyű tollként landolt a földön. Mosolyogva hajolt meg leendő ellenfelei előtt, miközben Arxyll hangja csendült a pódium felől.

- Mirsha, aki legyőzte a mitikus minotauruszt, most a labirintus úrnőjeként csatlakozik a harchoz!  

A tömeg szinte őrjöngött, s mindenki a négy harcos csatáját várta. A vendégek között azonban senki sem tudta, hogy Mirsha valójában nem győzött le semmilyen minotauruszt. Ő maga volt az. A lány egy Bika démon volt, és kiválóan értett a csatabárdok forgatásához, valamint fizikai ereje is magasan felülmúlta egy emberét.

- A szabályok egyszerűek. – harsogta Arxyll a mágikusan felerősített hangján. – Az utolsó ember, aki állva marad, győztesként kerül ki a viadalból! Mindent bele! Kezdődjék a csata!

A mágusok azonban nem mozdultak. Némán álltak egy körben, és egymás tekintetét figyelték. Azt várták, hogy ki teszi meg az első lépést.

- Minotaur Soul! – kiáltotta el magát a démonlány, és bár sokan azt hitték, hogy ez Take Over mágia, ez valójában Mirsha igazi alakja volt. Csavaros szarvai előbukkantak dús hajkoronájából, fülei átalakultak, és hosszú, bojtos végű farka nőtt. A következő pillanatban egy hatalmas kétkezes csatabárd villant kezében. Hogy ez honnan jött elő, senki sem tudta, de igen veszélyes fegyvernek tűnt. Azonban a reakciók sem maradtak el. A rózsaszín ruhás nő kezében egy ezüstszínű kulcs villant, melyet egyenest a csillagos ég felé irányított. A férfi sem maradt tétlen, Kezeit összeérintve hirtelen jéghideg aura ölelte körbe testét, majd néhány pillanat múlva egy jég-medve formálódott mellette. Nighryngale azonnal szárnyakat növesztett magának, hogy előnyös pozícióba kerüljön, és felröppent a levegőbe. Most már semmi sem tartotta vissza őt, így szabadon szárnyalhatott, hogy belássa maga alatt a területet. A férfi a medvéjét most Mirsha felé irányította, ám a lány fejszéjével egy brutális erejű csapást mért az állatra, így az szilánkokra törve semmisült meg. A csillaglelkű mágus most Nightyngalere vetette tekintetét. Egy gyönyörű nőt idézett meg, kinek kezéről vasbilincsek lógtak, és máris a démon-lányt vették célba.

- Már megint? – mordult fel a lány, ahogy a dinamikusan tekergőző láncok elől próbált kitérni, de egy idő után feladta a küzdelmet, mert nagyon kimerítette őt. Szárnyait gúzsba kötve ért földet, és egyelőre tehetetlennek tűnt az ellenséggel szemben.

A rózsaszín ruhás nő most még egy kulcsot elővett, és újabb idézésbe kezdett. Egy farkas-szerű férfi tűnt elő a semmiből, és mestere utasítására azonnal Nightyngalere vetette magát. A lány azonban már talpra kecmergett, miközben láncait szilárdan tartotta a csillaglélek. Mikor a farkasember már csak egy lélegzetvételnyire volt tőle, elrugaszkodott a földtől. Erős, démoni lábaival a magasba szökkent, magával rántva a nőt, aki tartotta. A levegőben lángoló kart idézett magának, és elszánt kiáltással lőtte ki lángcsóváit a csillaglélek irányába. A nő tehetetlenül lengett saját láncain, és a tűzgolyó telibe találta. Abban a pillanatban eltűnt, és lehullottak a béklyók, Nightyngale pedig behúzott szárnyakkal suhant az idéző felé.

Az ütközés azonban elmaradt, a farkasember, aki az utolsó pillanatban érkezett, nehezen bár, de állta a támadását. A lán azonban nem hagyta, hogy ez eltántorítsa. Az eddig lángoló keze helyén most elfeketedett és megkeményedett a bőr, körmei pedig hosszú, és éles karmokká változtak. Szárnyait, melyek a talajon megnehezítették volna a gyors mozgást, eltüntette, és csapások sorozatát mérte ellenfelére. A farkas férfi vágásokkal tarkítva ütött vissza, és sokáig úgy tűnt, egyenrangú felekként küzdenek, de egyik pillanatról a másikra hirtelen megcsappant a számára biztosított mágikus erő, és mozdulatai lelassultak, így Nightyngale könnyedén bevihette a végső csapást. Idézője most védtelenül állt szemben a lánnyal, és tekintetéből félelem sugárzott, ahogy a démoni külsejű lány közelített hozzá.

- Feladom! – kiáltotta rettegve, mielőtt a közelébe érhetett volna. Nightyngale megtorpant, az emelvényre tekintett, ahol erős fény villant, majd a következő pillanatban ugyanez a ragyogás pajzsot emelt a játékos köré, aki megsemmisülten indult el az aréna egyik kijárata felé.

A másik harc is úgy tűnt, véget ért. Az eddig érintetlen férfit most zúzódások borították, és nehezen lihegve próbált levegőhöz jutni. Mirsha is lefáradt kicsit, de úgy tűnt, ő jobb kondícióban van. Nightyngale azonban már le akarta zárni a harcot. A tűzszellem formáját magára öltve egy hatalmas lánggolyót indította a kifáradt férfi felé, aki csak az utolsó pillanatban tudott reagálni, és bár a tüzet egy pajzzsal blokkolta, a támadás lendülete magával ragadta, és két méter repülés után a földön landolt, majd a fizikai sérülések és kimerült mágikus tartalékai miatt elájult. Újabb fény villant, mely körbefonta a testet, és egy levitációs varázslattal kimenekítette őt az arénából.

Már csak két harcos maradt talpon. A démon és az ember most egymással szemben álltak, és néhány másodperc néma megfigyelés után egyszerre lendültek támadásba. Nightyngale tűzlabdája kioltotta Mirsha támadását, aki fejszéjét a földbe csapva ketté hasította a földet, és egy hatalmas sziklát emelt a levegőbe, mely az embert célozta. A következő minutumban a harcosok már egymással szemben álltak, és mindössze egy méter választotta el őket. Nightyngale lángoló ütésekkel bombázta a lányt, ő azonban mindet könnyedén kikerülte, miközben Mirsha sem volt tétlen. Az alakváltó mindig csak egy hajszálnyira kerülte el a csatabárd halálos suhintásait. A tűzszellem most újabb golyóbist formált a levegőben. Ilyen közelségben Mirsha nem tehetett mást, mint hogy egy hatalmas ugrással elkerülte a felé száguldó veszedelmet. Nightyngale ezt a pillanatnyi lehetőséget használta ki arra, hogy ellenfelét legyőzze. A lángok, melyek körbeölelték, most eltűntek, helyette démoni lábak és kezek alakultak ki nála. Pörölyként csapott le a patás láb Mirshára, aki még nem kelt fel a földről a vetődése után. Még egy rúgás, most alulról, és a lány kicsavarodott pozícióban szállt két métert. Elérkezett a finálé, és Nightyngale a harc helyett immár a tömeg ujjongására és Arxyll kommentárjára fordította figyelmét.

- Nightyngale-sama mindössze két rúgással földre terítette ellenfelét! De úgy tűnk, a harc még nem ért véget, Mirsha eszméleténél van, és megpróbál felállni!

Nightyngale ezt azonban nem hagyta. Egy hatalmas ugrással rávetődött ellenfelére, megragadta karjait, és arcán elégedett vigyor terült szét. Nagyon halkan, szinte suttogva mondta ki varázsszavakat, melyek eldöntötték a csata végkimenetelét.

- Take Over. – Nightyngale érezte, ahogy a számára új démoni erő szétárad a testében, miközben Mirsha egyre tehetetlenebbé vált. A közönség mindebből csak annyit érzékelt, hogy két fiatal lány birkózik a földön igen kirívó ruhákban. Mondani sem kell, a lelátókon szinte őrjöngtek az emberek. Mirsha démoni alakja végül egyik pillanatról a másikra visszahúzódott, miközben csuklóján egy míves karperecen is felcsillant egy lakrima. Nightyngale figyelmét nem kerülte el, hogy ebben a pillanatban a földön heverő csatabárd is eltűnt egy másik dimenzióba. A lány diadalom ittasan pattant fel áldozatáról, hogy felmutassa legújabb trófeáját, melyet egy szempillantás alatt csent le Mirsha karjáról.

- Remélem nem bánod. – pörgette meg ujján a karperecet, miközben hátrapillantott Mirshára. A lány meglepetten kapott csuklójához, majd gyenge mosolyt erőltetett magára.

- A labirintus urának a jelképe. Legyőztél az általam alkotott játékban, így hát… Tiéd lehet.

Nightyngale a tömeg üdvrivalgása közepette a csuklójára pattintotta a karperecet, és karját nyújtva legyőzött ellenfelének, felsegítette őt. Előttük egy fénylő plazma ragyogott fel, amire mindketten ráléptek, és felszállította őket az emelvényre, ahol Arxyll már várt rájuk. A lány visszaadta Mirshának a mikrofont, és kissé hátrébb vonult.

- Köszönjük szépen mindenkinek, hogy eljöttek! Azt hiszem, a kedves közönség éljenzése minden versenyzőnek bátorságot adott, hogy legyőzzék a kihívásokat, én legalábbis csakis ennek köszönhetem, hogy színpadra léptem! A győztes Nightyngale Abyss! Hölgyeim és uraim, íme a Nyugati Pusztaság Mágusviadalának győztese! Megilleti őt a taps és a jutalom!

A közönség éljenzése lehengerlő volt. Mirsha mosolyogva vett elő egy hatalmas csekket, melyen katonásan sorakoztak a nullák, és vidáman adta át azt a győztesnek. Nigghtyngale a magasba emelte nyereményét, és kiélvezte a rivaldafényt, melyben már túl régen volt utoljára része.

***

A hosszú nap véget ért, bár a városban mg szólt a zene, és cseppet sem hagyott alább a mulatozás. Nightyngale épp az aznapi bevételt számolgatta, amit a rengeteg mágikus szemüveg eladása hozott neki. Halkan kopogtattak, majd nyílt az ajtó, és Mirsha lépett be rajta.

- Nightyngale-sama… - szólította meg félénken a lányt. – Nincs kedved csatlakozni a mulatsághoz? A többi mágus is szívesen megismerne…

A lány egy darabig gondolkodott, majd félretolta a leszámolt készpénzt, és nyújtózkodva felállt íróasztalától.

- Végül is… miért is ne? – mosolygott, majd a felvillanyozódott Mirsha társaságában belevetette magát az éjszakai mulatozók fergetegébe.

VÉGE
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
Gérard Fernandez

Hozzászólások száma : 186
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Csüt. Nov. 05, 2015 8:34 pm

No, meg is jöttem az értékeléssel.

Tetszett a Viadal ötlete, a hasonló versengésekből könnyű jó párharcokat, és érdekes eseményeket kihozni. Az is bejött, ahogy a városka készült a nagy eseményre, mindig szépen életre tudod kelteni a démonok alkotta közösségét.
A harcok is tetszetősek voltak, kedvenc részem, amikor Mirsha átadja a mikrofont, majd leugrik a küzdőtérre... xD
Amit kicsit furcsálltam mondjuk, hogy a leírásod alapján Nighty azért jó pár "puszit" kapott Lupus-tól, de ennek elég kevés kihatása volt az azt követő harci teljesítményére. Persze ez nem feltétlenül hiba, nálad valószínűleg másképp rajzolódott ki fejben az a bunyó, mint nálam.

Formai hibákra nem emlékszem, bár rég is olvastam, meg igazából ha voltak is, nem rontották az újabb remek minőségű élményed színvonalát, szóval át is adnám győztesként megillető jutalmad:


Minotaur’s Bracelet / Minotaurusz Karkötője + 560.000 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Nightyngale Abyss

Hozzászólások száma : 2089
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Hétf. Aug. 22, 2016 2:20 pm

Era ragyogása és sötétsége

I. rész


- Ez elmúlt időben túl sokat foglalkoztam a lakrimákkal… Úgy érzem, a mágiám alábbhagyott, nincsenek az életemben kalandok… A háború kicsit megmozgatott, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt… Unatkozok, befásultam, elegem van már mindenből…

Nightyngale a céhháza előtt fetrengett és egy griffmadár szobrához beszélt. A tehetetlenség teljesen magával ragadta, kezdett elege lenni mindenből és mindenkiből. Az égen irritálóan bodros bárányfelhők kúsztak kényelmes, lusta lassúsággal, és a csodás nyári napsütés csak még inkább elkeserítette az amúgy is unatkozó nőt. Ebben az idillinek is mondható pillanatban toppant be látóterébe valaki, akit a nyugalom szóval egyáltalán nem lehetett jellemezni. Eclair állt fölötte, arcán furcsa, zavart kifejezéssel, és a kezében valami papír-félét szorongatott.

- Kitakarítottad a nagytermet? – kérdezte gyanakodva Nightyngale. Körülbelül 20 perce küldte el a rókalányt a dolgára, és ennyi idő alatt szinte lehetetlenség tisztává varázsolni a kastély legtágasabb csarnokát.

- Kurousagi rajta van az ügyön, és Starwing is besegít neki… De most nem emiatt vagyok itt… A felkérések falát nézegettem, és erre bukkantam… - mondta Eclair, miközben a még mindig heverésző nő felé nyújtotta a kezében tartott plakátot.

- Remélem érdekes lesz… - nyögte Nightyngale, miközben összeszedte magát, és felkelt a puha pázsitról.

Lapos pislantások közepette tekerte szét az összegöngyölt papiruszt. A lapról saját arca tekintett rá vissza, és az az égő vörös haj, mely arcát keretezte.

- E… ez mégis mit jelentsen? Körözött személy lettem?

- Olvasd el… - fogta a fejét Eclair megvetően, ám Nightyngale most elsiklott a megjegyzés és a lekezelő mozdulat mellett.

- Keressük a képen látható mágust, családi okok miatt! A megtalálónak 1.000.000 Gyémánt jutalom üti a markát! Élve, és épségben hozzák el Erába, a Rúna Akadémiára! Keressék Ava Marble parancsnokot! – olvasta fel hangosan Nightyngale, majd sokkal halkabban sóhajtott. – Ava…

- Ki az az Ava, Nightyngale-sama? – kérdezte óvatosan Eclair.

- Az ikertestvérem. – válaszolt hezitálás nélkül a nő.

- A miiiiiiiiiiiiiiiiii? – kérdezett vissza nagy meglepetésében a rókalány sikítva, Nightyngale azonban már nem vele foglalkozott. A távolba kémlelt, mintha lenne ott valami, vagy valaki, akit csak ő lát.

- Elmegyek Erába. Szólj Starwingnek, hogy készüljön fel az útra, körülbelül fél óra, és indulunk.

- Akkor mi is összecsomagolunk…

- Ti maradtok. Csak Starwing jön… Jobb, ha Kurousaginak nem is szólsz, hogy hová mentem.

- De megtámadhatnak…

- Igen, és meg is fognak. Ezért nem szeretném, ha ti bajba kerülnétek. Ki tudja, ki akarja majd megszerezni a vérdíjat… Ekkora összegnél még a sötét céhek is mozgolódni kezdenek, annak ellenére, hogy a megbízó a Mágustanács tagja…

- Pont ezért…

- Nincs vita! Siess! – zárta le a témát Nightyngale, miközben már beviharzott az épületbe.

A nő nemsokára már összepakolta úti holmiját, és a műhelyébe is leugrott, hogy néhány hasznos lakrimát összeszedjen magának. Fél óra múlva már útra készen állt. Starwing a főbejáratnál várakozott teljes, büszke, mantikór alakjában. Türelmetlenül kaparta a földet, hiszen csak arra várt, hogy felreppenhessen, és szárnyaljon a tiszta, végtelen égtengeren.

- Vigyázzatok magatokra! Pár nap múlva jövök!

- Nightyngale-sama… - lépett közelebb Kurousagi könnyes szemmel a nőhöz, ám Nightyngale egy utolsó mosolyt villantott felé, majd felpattant Starwing hátára, és útnak indultak.

Körülbelül két órája repülhettek, mikor a távolban feltűntek Era magas, és büszke tornyai. Nightyngale gyengéd mozdulatokkal jelezte hátasának, hogy landolni kellene, mielőtt lakott területre érnek, és a frászt hozzák a polgárokra. Egy kisebb erdő közepén értek földet, ahol egy tiszta patak csörgedezett. A mantikór ivott egy kicsit, hogy felfrissüljön, Nightyngale pedig egy térképet terített ki maga előtt.

- Starwing, kérlek, vedd fel a legkevésbé fenyegető formádat, és járőrözz a levegőben, hátha valaki meglátott minket a földről, és kíváncsisága ide sodorja.

A szörnyeteg bólintott, majd átváltozott. A következő pillanatban már egy bozontos, bőrszárnyas vadmacska állt a mantikór helyén, aki apró mancsaival elrugaszkodott a földről, hogy a lágy szellőkkel megküzdve a lomkorona fölé emelkedjen.

- Innen sétálok… - motyogta magában Nightyngale, majd megindult a térkép utasításait követve a város felé. – Elvileg útba esik egy kis falu, mielőtt Erába érnék, ott majd megállunk pihenni. – mondta, miközben telepatikus fülbevalóját is aktiválta, hogy kapcsolatban maradjon mantikórjával.

Az út sokáig eseménytelenül telt, mindössze néhány utazó és pár szállító-jármű zötyögött el mellette, mikor kiért az erdei sétányról az Erába vezető szélesebb főútra. Starwinget néha-néha megpillantotta a távolban, ahogyan élvezkedve bukfencezik a levegőben, párszor a telepátia hatókörén kívül röppent, de semmi fenyegetés nem leselkedett rájuk, így a nő nyugodtan sétált az út mentén, miközben azon elmélkedett, hogy mitévő lesz, ha meglátja ikertestvérét.

- Jó napot kishölgy! – szólította meg a gondolataiba merült nőt egy kedves, idős férfihang egy szalmát szállító lovasszekér tetejéről. –  Kér egy fuvart Dalton falváig?

A szekér hátuljában valaki ült már, arcát csuklya takarta, ami a nyári melegben igen furcsának tűnt.

- Köszönöm uram, már csak pár kilométer, azt hiszem, inkább sétálok. – válaszolt mosolyogva Nightyngale, miközben fél szemmel a csuklyás alakot figyelte.

- Ragaszkodom hozzá! Kérem, pattanjon fel, társasága is lesz! – mondta a férfi, kissé idegesebb, erőszakosabb hangon.

- Jobb szeretek egyedül utazni, megvan annak is a bája. – próbálta lerázni őt Nightyngale.

- Kérem, kishölgy, hadd vigyem el! – erősködött tovább, immár félelemmel vegyes hangon.

- Kérem, hagyjon békén… - válaszolt Nightyngale, miközben készenlétbe helyezte mágiáit, és telepatikus úton értesítette kiskedvencét, hogy azonnal jöjjön teljes formájában.

- Nem akar csatlakozni hölgyem, most mi legyen? – kérdezte a férfi hátrafordulva, immár tisztán kivehető félelemmel a hangjában.

- Kénytelen leszek kényszeríteni őt. – jött a rideg válasz, miközben a hang forrása egy könnyed mozdulattal lepattant a szekérről.

- El… khm… elmehetek? - folytatta a sofőr rettegve.

- Hát persze. Mindörökre. – mondta nyugodt kéjjel a csuklyás nő, mire kezében egy mágikus pisztoly jelent meg, melyet egyenesen a férfire szegezett.

Nightyngale azonban gyorsan reagált. Trükkös karkötőjéből egy villanó lakrimát varázsolt elő, melyet a földhöz vágott, ezzel egy hatalmas fényrobbanást megidézve. Az öreg rettegve felsikított, mert a nő megragadta, és lerántotta maga mögé a földre. Végszóra Starwing is megérkezett, és félelmetes ordítással landolt gazdája mellett.

- Vidd az öreget minél messzebb! – utasította őt a nő, miközben már alakot is váltott, és feldobta az öreget a mantikór hátára. Ha a szekér elé befogott lovaknak nem lett volna elég a hirtelen fényáradat, a bestia szaga már megtette a hatását. Azonnal vágtába fogták magukat és elszáguldottak a messzeségbe.

Bikadémonként nem csak magasabbnak és izmosabbnak tűnt, de csodálatos szarvai is kifejlődtek, kezében pedig egy csatabárd jelent meg.

- Kyahahaha! Az öreget mented? Sok pénzt adnak érted annak ellenére, hogy egy irgalmas szamaritánus vagy! – hallatszott a csuklyás eszeveszett sikolya. Az arca még nem látszott, de kezeit most szeme dörzsölgetésére használta, mintha a démon-nő nem jelentene számára fenyegetést.

- Nem olvastad a plakátot? – kérdezett vissza Nightyngale egykedvűen. – Családi okok miatt keresnek… A felhívás nekem szólt, mindössze arra kellett, hogy felkeltse a figyelmem.

- Jaaaj, elszökött anyuci kicsi lánya? Sok volt már a kényelmes kis palotád Erában?
- Semmit sem tudsz rólam! Ha el akarsz kapni, harcolj, ne pofázz! – válaszolt Nightyngale immár idegesen. A csuklyás provokálása bevált, a nő is tudta jól, hogy ez a célja, de a démoni vér, a démoni lélek a testében erőre kapott a dühtől, mely kezdte elhomályosítani tudatát.

A csuklyás látása végre teljesen kitisztult, a vakító villanás által ideiglenesen okozott látásvesztése visszaállt. Kezében immár két mívesen cizellált mágikus pisztoly tűnt elő, melyeket Nightyngalere szegezett. Egyszerre sütötte el őket, mágikus lövedékek tucatjával sorozva a démon-nőt, aki közben gyors mozdulatokkal egy védelmi pecsét jelét idézte maga elé. A lövedékek a becsapódáskor megsemmisültek, de Nightyngale minden koncentrációját arra kellett fordítsa, hogy fenntartsa, és folyamatosan mágikus erővel táplálja pajzsát.

- Démonlélek pecsétmágiával? Mit tartogat nekem még a kisasszonyka? – kérdezte nevetve a fegyvermágus, de Nightyngale nem válaszolt. Elhatározta, hogy immár ő is támadásba lendül.

- Amaterasu! – adta ki a parancsot, miközben újabb pecsétjeleket rajzolt fel a levegőbe. A sötét energiagömb, mely elhagyta kinyújtott tenyerét szélsebesen indult meg ellenfele irányába, majd két marokkal megszorította baljában tartott csatabárdját.

- Haaaah! – kiáltott dühödten, miközben a csatabárdját meglendítette, melynek hatására a fegyvermágus irányában megremegett a föld. A csuklyás éppen csak kikerülte az előző lökéshullámot egy látványos tigrisbukfenccel, amikor mozogni kezdett alatta a talaj. A következő pillanatban újabb akrobatikus ugrásra kényszerült, mert három veszélyesen hegyes tüske vágódott ki a földből, mely csúnya altesti sebeket okozott volna neki, ha nem menekül el időben.

- Veszélyes kis hölgyike vagy, de most én jövök! – folytatta a csevegést a nő visítva, egy, a korábbi fegyverektől különböző formájú gránátvetőt megidézve. – Freeeze baby!

A démon-nő azonban nem volt elég gyors. A gránátot ugyan egy gyors vetődéssel kikerülte, de a hatását már nem tudta. Lassan elviselhetetlenül hideg jég kezdett el felúszni lábán, és ellenfele is egyre csak vetette ki egymás után a fagyasztó lövedékeket, miközben eszeveszett kacajjal közeledett felé.

- Azt hiszed elkaptál, mi? – nézett a szemébe Nightyngale, miközben levetette magáról a bikadémon alakját. Fejében újabb varázslatot aktivált; a parancs pillantását. – Megállj!

A parancs után a támadás azonnal abbamaradt, a csuklyás pedig, mintha ő maga is megfagyott volna, megdermedt mozdulata közben. Arcán meglepetés és düh tükröződött, próbált ellenállni a parancsnak, de képtelen volt rá, Nightyngale tudata erősebbnek bizonyult az övénél.

- Segíts… Arxyll! – nyögte Nightyngale, miközben teste egyre forróbb lett, és nemsokára már lángokban állt. A tűzdémon ereje gyorsan kiszabadította őt a jég fogságából, ám ekkor már a parancs hatása is elszállt. A csuklyás lihegve nézett fel rá, kezében immáron egy újabb fegyverrel.

- Crytsal Shot! – kiáltotta, ám a kristálygolyót még becsapódása előtt szétporlasztotta Nightyngale lángja. – A francba, Spark Shot! – folytatta hátrálva, de Nightyngale tüze még a lövedék által gerjesztett mágikus szikrát is elnyelte. – Mad Shot! Mad Shot! – kiáltotta immár kétségbeesetten, miközben a földre roskadt, de a tüzes lövedékek mit sem értek a lángdémon ellen.

- Csak nem kifogytál a varázslatokból? – kérdezte Nightyngale, aki közben már egy lépésnyire volt csupán a csuklyás nőtől, aki félelemmel vegyes őrülettel nézett fel rá. Csuklyája hátrabillent, s alóla egy gyönyörű, szemüveges nő pillantott fel rá. Fekete szemében intelligencia lakott, szépen ívelt arcát hollófekete, hosszú, lófarokba kötött haj keretezte. Ám tekintetében az őrület elcsúfította a természet által megáldott nőt. Nightyngale lángoló kezével megragadta a fegyver, majd megolvasztotta azt, és félredobta. Végül levetette teljes tűzdémon alakját, és karjára egy másik formát idézett meg. A jégdémon karját.

- Freeeeeeze, baby! – mondta kigúnyolva a szemüveges nőt, és ahogy ott térdelt, megfagyasztotta, hogy az mozdulni se tudjon.

- Visszatérhetsz, kicsim, és hozd a vénembert is… - adta ki a telepatikus üzenetet mantikórjának, aki még a lakrima hatótávján belül tartózkodott.

- Veled pedig addig elbeszélgetünk… - fordult vissza a nőhöz, aki vigyorogva bámult vissza rá.

- Ha azt hiszed, bármit elmondok, nagyon tévedsz! – nevetett.

- Nem lesz más választásod. – mondta neki nyugodtan Nightyngale. – A mindent látó szem tudja, ha igazat beszélsz, és azt is, ha nem.

A nő szeme felragyogott, majd úgy is maradt. A szivárvány színeiben pompázott írisze, és a megfagyasztott rab is érezte, Nightyngale a lelkébe lát.

- A hozzáállásodból ítélve sötét céhes vagy, ugye?

- Hah, ha nem válaszolok, nem tudod, hogy hazudok-e!

- Tehát az vagy, köszönöm. – mondta nyugodtan Nightyngale. Ez a nő nyitott könyv volt előtte, még az igazlátásra sem kellett hagyatkoznia.

- Az öreg a társad? – vallatta tovább.

- Az csak egy nyamvad senki, akit arra akartam használni, hogy becserkésszelek! Méghogy a társam, ugyan már!

- A te fejeden van vérdíj?

- Pff, mit gondolsz? Én vadász vagyok, nem vad! – jött a sértett válasz. Ez alkalommal azonban tényleg nem hazudott.

- Humm, szóval egy senki vagy? Reméltem, hogy becserélhetlek egy kis pénzre… - sóhajtott fel színpadiasan Nightyngale, miközben hátat fordított neki.

- Hogy egy senki? Mit képzelsz magadról, kislány? Én Audrey vagyok, a Kilenclövetű!

- Tévedsz. Én vagyok Audrey. – fordult meg Nightyngale immár a fegyvermágus alakjában. Közben zsebéből elővett egy gyűrűt, és a fogoly kezét kiolvasztva felhúzta az ujjára, majd újból befagyasztotta. – Te pedig a foglyom vagy, vöröske.

A szekér az út mentén került elő, körülbelül egy kilométerre a harc helyszínétől. Starwing lihegve bukdácsolt gazdája mellett, mert az ájult öreg mellett, még a jégbe fagyasztott Nightyngale-kinézetű foglyot is neki kellett szállítani, mivel az nem volt hajlandó megmozdulni, de beszélni és mindenkit ócsárolni annál inkább, ezért az alakváltó egy kellően büdös zoknit is beletömött Audrey szájába. Mielőtt még a lovak megérezhették volna a mantikór jelenlétét, az ledobta terhét, és emberibb külsőre váltott. A szaga még így sem volt teljesen emberi, de legalább a lovak már nem féltek tőle annyira. Miután az öreget felélesztgették, és Audreyt feltették a szekérre, Nightyngale nyomatékosan megkérte a bácsit, hogy vigye el őket Erába, aki készséggel teljesített a nő kérését, mivel azt hitte, korábbi „megbízója” kívánja folytatni útját, immáron a célpontjával a szalma között. A félelem hatékony eszköznek bizonyult, ám Nightyngale (Audrey alakjában) annyira nem találta kellemesnek a bűntudatot, mely gyötörte őt mindeközben. Már bőven benne jártak a délutánban, mikor végre áthajtottak Era városkapuján. Az őrségben álló rúnalovagok azonban azonnal megállították őket, hiszen az emberi rakomány igen furcsán mutatott a szalma között.

- Ezt itt mire véljem? – kérdezte az egyik rúnalovag gyanakodva a Nightyngale kinézetű nőre mutogatva.

- Ezt a felhívást kapta a céhem. – mutatta Nightyngale a plakátot az őröknek, akik Ava Marble nevét meglátva azonnal bólintottak.

- Átadhatja nekünk a foglyot, és a parancsnokságon megkapja érte a jutalmát. – mondta az, aki az előbb megszólította őket.

- Inkább magam adnám át a foglyot, nehogy a pénzem megfogyatkozzon, amíg átjut a bürokrácia átláthatatlan labirintusán. – ellenkezett a nő mosolyogva, és csábos melleit előre tolva, hogy jobban megszemlélhessék a lovag urak. A férfiak nyeltek egyet, vonakodva összenéztek, mígnem végül az egyik biccentett.

- Vigyék, de legalább egy ponyvát tegyenek a szekérre, mert a fogoly jelenléte megzavarja a közrendet! – utasította őket az egyik, így hát az öreg engedelmesen leszállt a bakról, és egy kis ládikából élére hajtott ponyvát varázsolt elő, melyet aztán kifeszített a szalma és Audrey fölé. A lovagok beleegyező bólintása után végül a kis csapat folytatta útját a Rúna Akadémia felé.

A délutáni forgatagban egy ideig eltartott, mire az akadémiához értek, de végül ott álltak az impozáns épület előtt, mely hatalmas méreteivel még a Soaring Gryphon kastélyát is túlszárnyalta. Nightyngale és Starwing, aki egyébként a fogoly csuklyáját viselte, hogy elrejtse szőrös végtagjait és fülét, leszálltak a szekérről, és Audreyt is letessékelték onnan, akinek most kezei szorosan a testéhez voltak fagyasztva, míg lábait szabadon mozgathatta. Starwing azonban még emberi formájában is erősen tartotta a fegyvermágust, hogy az ne is gondoljon arra, hogy megszökik. Az alakváltó hetykén odadobott párezer gyémántot az öregnek, aki meglepve számolta át a számára igen értékes pénzt, és arcán vegyes érzelmekkel távozott, mielőtt a nő meggondolná magát.

- Sajnálom az öreget, de így volt a legjobb. – sóhajtott, miközben ő is a fogoly mellé lépett, és megragadta egyik vállát. – Indulás!

- Muhmmhuumuhuu! – próbálkozott Audrey, de nem igazán sikerült megszólalnia.

- Bocsáss meg, mondani akartál valamit? – kérdezte a legkedvesebb hangján az alakváltó, miközben kiszedte a zoknit a nő szájából.

- Megöllek, te rohadt kuwammamummm! – ordította, ám mielőtt még befejezhette volna a mondatot, a zokni újra a szájába furakodott.

- Ez a hangnem elkeserítő… Sose beszélnék így... azt hiszem. - vonta meg vállát Nightyngale, majd egy határozott vádlinrúgással indulásra késztette a foglyot.

Az épület belülről talán még tágasabb volt, mint az kívülről látszott, és Nightyngale biztos volt benne, hogy valamilyen térmágia van a dolog hátterében, nem csak az ügyes festés, a természetes fények játéka, és a szellős berendezés. Belépvén két őr figyelt fel rájuk, és az előző rúnalovagokhoz hasonlóan ők is némi megbotránkozással az arcukon léptek hozzájuk.

- Ezt itt mire véljem? – kérdezte a nagyobb darab fickó, akinek barna haja kuszán omlott vállára.

- Ezt a mondatot ma már halottam… Csak nem rokona a Keleti kapunál most szolgálatot teljesítő fiatalembernek? – kérdezte Nightyngale, miközben elmosolyodott. A férfin zavarodottság látszott, és úgy tűnt, tényleg elgondolkozik azon, hogy van-e olyan rokona, aki jelenleg a kapunál teljesít őrszolgálatot.

- Válaszoljon, kérem! – tért magához, mikor meglátta a nő mosolyát.

- Maguk között nem valami jó a távkommunikáció, ugye? – folytatta a kérdezősködést a nő, mire újra előkotorta a plakátot. – Felhívás. Fogoly. Pénzjutalom.

- Ne beszéljen így velem! – mondta elvörösödve a férfi, miközben kikapta a nő kezéből a papírdarabot, és tüzetesen átvizsgálta.

- Szóljanak Marble parancsnoknak, hogy megérkezett a foglya. – szólt hátra néhány másik őrnek, majd újra Nightyngaleék felé fordult. – Maguk menjenek át azon a kapun, a foglyot majd mi átvezetjük.

- Elnézést, de nem szívesen válok meg tőle, tudja elég sokat ér. – mondta Nightyngale, aki nem engedett szorításából, pedig Audrey veszetten ki akart törni kezei közül.

- Sajnálom hölgyem, de csak a Mágustanács emberei képeznek kivételt!

- Akkor minden bizonnyal megkönnyebbül, ha meglátja ezt a papírt. – mondta Nightyngale egy hirtelen ötlettől vezérelve, ám rendíthetetlen nyugalommal, miközben egy újabb pergament vett elő. A megtévesztő papír különleges tulajdonsága az volt, hogy bárkivel elhitette, hogy a használója egy egészen más személy.

- Audrey Campbell vagyok, a Rendfenntartó Egység crocusi parancsnokságának századosa. Épp a szabimon botlottam bele ebbe a busás jutalomba, bár tudom, hogy mivel a Mágus Tanács alkalmazottja vagyok, kissé megcsappan az összeg, de hát annyi baj legyen…

Nightyngale hálát adott a mamóriájának és Jeanne fecsegésének. Ceur kis fruskája állandóan beszélt, a nő meg sajnos állandóan hallgatta, de annyi haszna volt a dolognak, hogy néhány bennfentes információt legalább megtudott a Mágustanács működéséről.

- Elnézést Campbell parancsnok! Nem tudtam, hogy ön tiszt… Leon Kingsley vagyok, állok szolgálatára!

- Semmi baj, csak hadd menjek. A társam kint marad az előkertben, ha nem baj, ő nem szereti az ilyen szűk épületeket.

Starwing egyetértően bólintott, és már sarkon is fordult, hogy kimenjen a végtelen égbolt ölelő karjai közé. Leon nem igazán értette, hogy miért nevezik szűknek az impozáns épületet, de rájuk hagyta a dolgot, és útbaigazította az alakváltót és foglyát Ava irodája felé. Hosszú folyosókon haladtak keresztül, mire végül a tanári irodákhoz érkeztek.

~ Azt hittem Ava a büntetés-végrehajtóknál dolgozik, erre itt találom a Rúna Akadémia tanári folyosóján…  ~ elmélkedett Nightyngale, miközben már majdnem célba ért. Végül egy hatalmas, kétszárnyú tölgyfaajtó előtt állapodott meg, melyen cikornyás betűkkel vésett tábla hirdette; „Ava Marble – Mágia-fejlesztési részleg - Tanszékvezető”. A nő hezitált, de végül bekopogtatott az ajtón.

- Nyitva! – hallatszott az ajtó által kissé tompított hang bentről.

Nightyngale mély levegőt vett, és benyitott a terembe. Foglyát egy könnyed mozdulattal kigáncsolta, és a földre vetette, majd határozott lépésekkel az ajtóval szemben felállított íróasztal felé indult. Mögötte meglepett arckifejezéssel az ikertestvére várta. Kék fürtjei élénken ragyogtak a lenyugvó nap fényében. Vörösen csillogó szemei áthatóan vizslatták a nőt, de Nightyngale állta tekintetét.

- Meghoztam a foglyot, Ava Marble parancsnok! Ellenállt a letartóztatásnak, így némi bántódás érte, de semmi olyan, ami ne gyógyulna be pár hét alatt. – mondta hivatalos hangnemben azt a szöveget, amit már a folyosón is vagy százszor elismételt magában.

- Köszönöm, kedves…

- Audrey Campbell, hölgyem. – hajtott fejet Nightyngale.

- Nos, mint azt ön is biztos tudja, mivel ön a Mágustanácsa tagja, nem tudjuk önnek a beígért teljes összeget megadni, ám így is jutalmazzuk erőfeszítéseit. – mondta, miközben egy borítékot nyújtott át Nightyngalenek.

- Természetesen, hölgyem. – vette át az alakváltó biccentve, ám egyelőre nem tekintette meg a benne rejlő pénzösszeget.

- A fogoly nálam immár biztonságban lesz, akár távozhat is.

- Elnézést hölgyem, de lenne még egy kérdésem.

- Kérem, nyugodtan tegye fel.

- Miért akarta elkapni ezt a nőt?

- Hogy végre tisztázzam vele a múltunkat…

- Tehát nem végezni akart vele? Azt hittem bűnöző… - folytatta Nightyngale, kissé elcsukló hangon.

- Ez már a második kérdése volt. – mondta kedvesen Ava.

- Igenis, hölgyem, túlléptem a hatásköröm. Ezennel akkor távoznék is. – Nightyngale meghajolt, majd hátat fordított, és megragadta a kilincset.

- Tudja, Miss Campbell, nemrég még a Crocusi parancsnokságon dolgoztam, és az új főparancsnok a mai napig kikéri a véleményem arról, hogy kiket léptessen elő tiszti pozícióba. – kezdett bele lágy hangon Ava, és Nightyngale tudta, hogy ikertestvére megindult felé. Keze szinte odaragadt a kilincshez, de ahhoz már nem volt ereje, hogy lenyomja azt, és kilépjen rajta. Tudni akarta, hogy mit akar tőle Ava. Abban nem volt biztos, hogy mit remélt ettől a találkozástól, de nem akart úgy elmenni, hogy nem is beszél szemtől szembe testvérével.

- Aislin. – ahogy Ava kimondta a nevét, annyi szeretet volt benne, amit már ezer éve nem érzett. – Nincs az az alakváltó mágia, mely el tudna téged rejteni előlem.

Ava megragadta a nő vállát, és maga felé fordította. Nightyngale immár tejes valójában állt nővére előtt, akinek könnyes szemei a szívébe markoltak. A nővérek, több év után először, újra egymásra leltek.







- folytatás következik a második részben!


A hozzászólást Nightyngale Abyss összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 26, 2016 6:53 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Nightyngale Abyss

Hozzászólások száma : 2089
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Pént. Aug. 26, 2016 6:53 pm

Era ragyogása és sötétsége

II. rész

A tágas irodában most két nő szemezett egymással csendben, megtartva a kellő távolságot. Néhány rúnalovag éppen mágikus béklyókat helyezett Audrey-ra, aki már eredeti alakjában, de továbbra is zoknival a szájában próbált kitörni fogva tartói szorításából. Miután kikísérték a fejvadászt, csend telepedett a szobára.

- Aislin… - kezdett bele Ava, de testvére csendre intette.

- Azt a nevet már nagyon rég magam mögött hagytam. Mostanában a Nightyngale-nek szólítanak.

- A szüleink már megbánták, amit tettek… rengeteg áldozatot hoztak, hogy engem taníthassanak, és ennek te láttad kárát, de… Kerestek téged! – csattant ki a mágustanács tagja. Szemei vörösek voltak; nemrégiben még könnyeket hullatott testvére miatt. Nightyngale azonban eltaszította őt magától, bármennyire is fájdalmas volt nézni, hogy a nő, aki szinte egy az egyben hasonmása volt, leszámítva a hajuk és szemük színét, miatta zokog.

- Ne védd őket! Ha erről akarsz beszélni, elmegyek, és többet nem fogsz rám találni! – válaszolt ingerülten az alakváltó, miközben hátat fordított a testvérének, és megindult az ajtó irányába.

- Ne! – kiáltott fel Ava, és megragadta Nightyngale kezét. – Nem hozom fel őket többet, de kérlek, ne hagyj el megint! Tudom, hogy szörnyű gyerekkorod volt mellettem, de mindvégig szerettelek! A húgom vagy, és nem akarlak elveszíteni!

- Jól mondod, Ava. Szörnyű gyerekkorom volt. Aztán mágiát tanultam, de a mesterem meghalt, én pedig megint magam voltam. Azt hittem, megtaláltam a helyem Deliah színi társulatában, de ő meg betett egy bordélyházba, és szex játékszert csinált belőlem! Húsz év után végre tényleg otthonra leltem, de erre megjelentél te! Reméltem, hogy le tudlak rázni, hátrahagytam az új otthonom, de nem, te megint feltűntél! Elegem van a magányból, ami miattatok kísért! Szabad akarok lenni! – fakadt ki Nightyngale, egyre inkább megemelve a hangját. A végére már szinte kiabált, de képtelen volt visszafogni magát. Kezeit kirántotta testvére szorításából, és hátrálni kezdett.

- De hát szabad vagy! – válaszolt ugyanúgy kiabálva Ava. – Szabad akaratodból jöttél ide! Tudtam, hogyha meglátod a felhívást, megkeresel!

- Ha nem teszem, most fejvadászok és céhes mágusok keresnének, és a vége ugyanez lenne! Hol van itt a szabad akarat?

- Nem hibáztathatod örökre a családod! A vér köteléke alól nincs kibúvó! Megváltoztathatod a neved, alakot válthatsz, de mindig is a húgom maradsz! – folytatta Ava, miközben lassú léptekkel követte hátráló ikertestvérét.

- Árgh, elég! – tört ki Nightyngale, miközben karjait lángokba borította. – Ne közelíts!

- Aktiválás: Első szintű védelmi rúna. – adta ki a parancsot Ava, melynek hatására a lángok szertefoszlottak az alakváltó karjain. – Kérlek, ne harcolj velem!

- Francba! Szabadságról papolsz, és még csak nem is varázsolhatok? Ava ellentmondasz magadnak!

- Nem hagyom, hogy nekiállj pusztítani az iskolámban! Ülj le, kérlek, és hallgass végig! Csak ennyit tegyél meg, és aztán elmehetsz! – kérlelte a nőt lemondóan Ava. Nightyngale egy utolsó sértett pillantást vetett rá, majd ledobta magát testvére székére.

- Mondd, hogy elmehessek végre!

Ava sóhajtott, és ő is helyet foglalt.

- Tavasszal az embereim megtalálták a nyomaidat a Nightglade nevű városban, ám te nem voltál ott. Később, a fesztivál alkalmával néhányan visszatértek a helyszínre, de a konfrontáció során megmenekültél tőlük.

- Hah… puhányok voltak, de nem ölök rúnalovagot. – nevetett fel Nightyngale. Ava pillantása azonban beléfojtotta a további kommentárokat.

- A fesztivál alatt három mágus eltűnt, tudtad? – folytatta a magyarázatot a nővér. – Ketten az elmúlt héten előkerültek; az egyik Magnoliában, a másik pedig Shirotsumétól nem messze. Nem emlékeztek túl sokra az elmúlt hónapok eseményeiből, de mindketten egész hasonló dolgokról számoltak be. Egy gyönyörű nő, vízcsobogás, sötétség, a tenger illata, és fájdalom. Az őket körülvevő eternanoban démoni erőket érzékeltünk… mintha félig démonná váltak volna. A testükben pedig…

- Hadd tippeljek. – állt fel Nightyngale a helyéről összehúzott szemmel. – Egy lakrima volt beléjük ültetve.

Ava lassan bólintott.

- Tudom, hogy elég jól értesz a lakrimákhoz… A munkáid egy szinten vannak a Mágus Tanács Lakrima-fejlesztőinek a tudásával…

- Miért nem segítenek ők? – kérdezte Nightyngale, dea válasz már nem túlságosan lepte meg.

- Ők nem mozdulnak ki a kis laborjukból. Te viszont láttál már ilyesmit… A Karreigh kastély árvái…

- Jól vannak? – kapott a témán Nightyngale. Már lassan egy éve történt az incidens a kastélyban, amit azóta újra átalakítottak, és immár luxus üdülőként működött.

- Élnek és egészségesek. – nyugtatta meg őt testvére. – De a lakrimákat még nem tudtuk eltávolítani a testükből. Elmondták, hogy mi történt, és többek között ezért is reméltem, hogy segítesz nekünk.

- Többek között? – kérdezett vissza az alakváltó.

- Tudtommal nem tartozol semmilyen céh kötelékei közé… - kezdett bele a nővér kicsit elbátortalanodva. Nightyngale már kezdte sejteni, hogy mire megy ki a játék, s bár nővére nem tudhatta, a nő egy független céh tagja volt. A Griffek a törvényen kívül működtek, ám nemes szándék vezérelte őket. A szabályokat ugyan gyakran figyelmen kívül hagyták, és néhány tag igen sajátos módszereket alkalmazott, mégis a sötét céhek elleni fellépés volt legnagyobb elkötelezettségük. Nightyngale azonban nem tervezte, hogy felfedi Ava előtt valódi hovatartozását.

- Ava, tudom, mire akarsz kilyukadni… - próbált ellenkezni a nő, de a rúnalovag hajthatatlan volt.

- Nighty. – szólította meg testvére komolyan, immár az új nevét használva. – Hallgass végig! A Mágus Tanács emberei megbecsült tagjai a közösségnek. Ha elég elhivatott vagy, pár hónap alatt akár a legtitkosabb anyagokhoz is hozzáférhetsz, a legmodernebb mágikus felszereléseket használhatod, saját kutatást vezethetsz. A lakrima-részlegünk is kimagasló anyagi támogatásban részesül!

- És mi lesz a szabadságommal? Nem fogok egész nap egy laborban gubbasztani! – ellenkezett Nightyngale, bár tudta, hogy az elmúlt hónapokban ő pont ezt tette.

- Csak próbáld meg! Segíts nekünk kideríteni, hogy mi történt ezekkel a mágusokkal, és meglátod, hogy nem is olyan szörnyű dolog a rúnalovagokhoz tartozni!

Nightyngale elgondolkozott testvére szavain. Ha tényleg olyan nagyszerű ez az intézmény, talán többet megtudhatna a démonok elleni harcról. A mágia-tudományok iránti szenvedélyét is kiteljesíthetné itt, ahol akár titkosított anyagokhoz is hozzáférhet. Számtalan elméleti varázslatot alkotott meg, talán itt a gyakorlatban is kivitelezhetné őket. A végtelen tudás lehetősége vonzotta őt, ám az, hogy mindezt felügyelet alatt tegye, már kevésbé volt megnyerő számára.

- Szükségem lesz a Karreigh kastélyban talált kutatási anyagokra és könyvekre.

- Akkor csatlakozol a Rúnalovagokhoz? – kérdezte felviruló arccal a nővére, ám Nightyngale védekezően dőlt hátrébb.

- Hó, lassan a testtel! Ilyet nem mondtam! Segítek megoldani az ügyet, és ennyi.

- Meglátod, tetszeni fog a munka! – folytatta lelkesen a nővér.

- Minden bizonnyal. – gúnyolódott Nightyngale. – De egy valamit még el kell intézned. Találkozni akarok Marieval.

- Persze! Természetesen! – egyezett bele Ava ellenvetés nélkül. – Elintézem a papírmunkát és az engedélyeket, addig… ha szeretnéd, itt maradhatsz, vagy elmehetsz a lakásomra.

A nő közben egy míves kulcsot vett le a nyakából, és zavartan csavargatni kezdte a láncát.

- Azt hiszem, egy kis pihenés most jól jönne… - egyezett bele a felvetésbe Nightyngale, miközben átvette a kulcsot.

- Ha ezzel mész be a lakásomba, a rúnák és a pecsétek nem fognak aktiválódni. – magyarázta Ava.
- Ennyire megbízol bennem? – kérdezte meglepetten Nightyngale. Az ő bizalma Ava iránt még nem volt teljes, bár érezte, nővére szándékai tiszták.

- Ikrek vagyunk. Mágus ikrek. Emlékszel, mikor a Karreigh kastélyban találkoztunk, és mindketten összeestünk? – kérdezte.

- Persze, hogy emlékszem, elég szörnyű érzés volt. – fintorgott Nightyngale.

- A tudományos részlegen elmagyarázták mi történt. Akkor, mikor találkoztunk, a tudatunk összekapcsolódott, az érzéseink egymás irányába felerősödtek a hirtelen sokk hatására, hiszen már több mint tíz éve nem láttuk egymást. Ezek az érzelmek fizikailag megterhelték a testünket, viszont ha megtanuljuk használni ezt a köteléket, olyan varázslatokra lehetünk képesek, melyekre önmagunkban képtelenek lennénk.

- A mágia útjai kifürkészhetetlenek… De ha létezik ez az iker mágia, akkor most miért nem éreztünk semmit? – kérdezte Nightyngale, aki közben egy újabb információ feldolgozásával küzdött.

- Önszántadból jöttél ide, hogy beszélj velem. Téged a sérelmeid visszatartanak, de én megbízok benned, mert érzem, hogy minden rendben lesz. Össze vagyunk kapcsolódva, Nightyngale. Egyek vagyunk. – magyarázta mosolyogva Ava, és gyengéden húga felé nyúlt. Nightyngale el akart húzódni, de ő is érezte testvére gyengéd szeretetét, ezért végül hagyta magát. Rég nem érintette így őt senki. Az arcán végigsimító kéz remegett, mégis határozottan mozdult. Ava végül elkapta a kezét, mielőtt a helyzet nagyon kínossá vált volna, és elfordult.

- Már értesítettem egy rúnalovagot, hogy kísérjen el téged a lakásomra. A bejáratnál fog várni, és mindenben a szolgálatodra lesz. Nekem most mennem kell, hogy minél előbb nekiláthassunk a munkának. Remélem sikerül kicsikarnom belőlük valami díjat is, ha már a mi embereink nem hajlandók semmire. – mondta, majd kiviharzott a szobából.

Nightyngale a hosszú folyosókat követve kijutott az előtérbe, ahol az őrök gyanakvó tekintete kísérte. Nem csoda, hisz nemrég még csak annyit láttak belőle, hogy jégbe fagyva, zoknival a szájában vezetik az Akadémia egyik tanára elé. Úgy tűnt, őket nem értesítették az események és személyek változását illetően. A bejáratnál azonban egy ismerős arc üdvözölte.

- Üdv, Nightyngale. Emlékszel még rám? – kérdezte a nála fiatalabb, de jó kiállású rúnalovag.

- Hannes? – ismert rá meglepetten Nightyngale, miközben a férfi oldalán kilépett az utcára.

- Szolgálatodra. – hajolt meg színpadiasan a férfi, akit egy igen heves csata során ismert meg még előző évben az alakváltó. Közben Starwing is csatlakozott hozzájuk, akin látszott, hogy csuklyája alatt igen melege van, de nem kívánták megkockáztatni a városlakók megrémisztését a furcsa mantikór-lány küllemével.

- Hová megyünk? – kérdezte érdeklődve a párost követve.

- A rúnalovag úriember elkísér minket a szállásunkra. – magyarázta a nő majd az említett lovaghoz fordult. – Hogyhogy Ava téged küldött?

- Amikor Marble parancsnok keresni kezdett téged, először a nyilvántartásokat nézte át. Mivel te hivatalos szerződést kötöttél velünk az északi háború során, hamar rád talált a nyilvántartásban. Felkeresett mindenkit, akivel személyes kontaktust létesítettél, így talált rám. Remélte, hogy ha beszélek veled, majd nagyobb hajlandóságot mutatsz az együttműködésre, és esetleg a csatlakozást is megfontolod. – magyarázta a fiú kertelés nélkül.

- Ugh… nem fogja feladni, ugye?

- Marble parancsnok nem arról híres. – bólintott a férfi.

Az út nem tartott sokáig, Ava lakása mindössze pár utcára volt az akadémia főépületétől. Takaros kertes ház volt, két emelettel, egy kertvárosias övezetben, a nő azonban sejtette, hogy több magas rangú Rúnalovag is a szomszédságban van elszállásolva. Hannes a bejáratnál megtorpant, és közölte, hogy ő idekint marad őrségben. A két nő először körbejárta a kertet, ahol nem volt érezhető semmilyen mágikus kisugárzás. A kinti területet nem védte varázslat, és Nightyngale sejtette, hogy mi lehet az oka. A ház mellett számtalan kicsi, félig teli tálka várta, hogy a helyi kóbormacskák lakomára gyűljenek.

- Változz a kicsi formádba, úgy talán elviselhetőbb lesz a hőség. Telepedj le árnyékban, nem sokáig leszek odabent, de nyugalomra lesz szükségem. – utasította Starwinget a nő, majd a bejárat felé indult. – Óh, igen! Ha macskát látsz, hagyd békén… Nem örülnék neki, ha Ava rájönne, hogy felzabáltad a kis kedvenceit.

Starwing szomorúan bár, de fejet hajtott gazdája előtt, majd csuklyáját levetve alakot váltott, és elröppent, az egyik kerti fa lombkoronájában menedékre lelve. Nightyngale visszatért a főbejárathoz, és rámosolygott Hannesra, majd pecsét- és rúnaoldó kulcsát használva belépett az épületbe. Az előszoba igényesen volt berendezve, de nem hivalkodóan, az emeletre pedig csigalépcső vezetett. Az első jobbra nyíló boltív egy kis nappaliba nyílt, hatalmas, telepakolt könyvespolccal, lakrimafonnal, lakrimavízióval és kényelmes kanapékkal felszerelve. Nightyngale felfedező útja eddig tartott. Cipőjét levetette, majd kényelmesen elfeküdt az egyik kanapén. Zsebéből egy apró lakrimát vett elő, amit most kitartott maga fölé.

- Tartsd magadnál ezt a kristályt, Nightyngale. – emlékezett vissza Nightyngale Naito szavaira, mikor elbúcsúzott tőle. – Ha aktiválod, éber álom telepedik rád, Helia megérzi, és képes lesz veled kommunikálni. Megbízhatsz benne, ő velünk van.

Nightyngalenek azóta nem volt szüksége a lakrimára, így nem tudta mire számítson. Egy ideig még nézegette a beszűrődő napfényben, majd lehunyta szemeit, nagy levegőt vett, és aktiválta. Az álom oly hirtelen ragadta magával, hogy a következő pillanatban már egy végtelen zöld mezőn találta magát, a kristályt azonban erősen szorította markában.

- Helia, hallasz? – szólította meg a démont a kristályon keresztül. Egy percig nem érkezett válasz, majd a semmiből kiformálódott a démon-nő alakja. Bőre a lila és a magenta közötti árnyalatokban játszott, hatalmas, csillámporos szárnyai kék és zöld fényt bocsájtottak ki magukból, feje búbján kis bozontos csápok rezegtek.

- Hívtál, s én itt vagyok, Nightyngale. Mit óhajtasz? – kérdezte mély, meleg hangon a démon.

- Válaszokra van szükségem. – mondta a nő rögtön a tárgyra térve. – Nem tudják lehallgatni a beszélgetésünk, ugye?

- A nálad telepített kereső és blokkoló mágiák nem elég kifinomultak ahhoz, hogy érzékeljék az én álom-varázsomat, az úrnő pedig nem fürkészi saját szolgálóit. – mondta Albeito-ra utalva.

- Ettől megkönnyebbültem. – sóhajtott fel Nightyngale, majd folytatta. – Tudsz arról az esetről, ami tavaly történt a Karreigh kastélyban?

- Attól tartok többet tudok róla, mint te.

- Ezt hogy érted?

- Krystal átnézte Najra kutatásait. A dátumok alapján nem sokkal az után, hogy felszabadítottad a várost, Najra kapcsolatba lépett a Karreigh kastély nevelőnőjével és több másik lakrima-kutatóval, akik illegálisan tevékenykednek. Najra elég meggyőző tud lenni, és úgy vélem, megszerezte Katarina kutatási anyagát.

- Csodás. – horkant fel Nightyngale. – Szólhattatok volna korábban is…

- Eltűntél, és visszatérésed alkalmával a fesztivál szervezése kötött le minket. – magyarázta Helia kissé sértődötten.

- Most már mindegy… Ha már a fesztiválnál tartunk, tudtátok, hogy eltűnt három mágus? Csak ketten kerültek meg, de ők is igen különös állapotban. – faggatta tovább Nightyngale. Helia zavarodott arckifejezése azonban nem sok jót sejtetett.

- Lehetséges, hogy eltűnt valaki, de ahhoz nekünk nem volt közünk. Szerinted ez összefüggésben állhat a betöréssel, ami a fesztivál alatt történt? – vetette fel Helia.

- Azt hiszem, minden összefüggésben áll. Az árvák a Karreigh kastélyban, a Démonurak Kriptájának feltörése, az eltűnt mágusok, a betörés a fesztiválon. Najra a kapocs. De őt valaki irányítja, valaki parancsol neki.

- Kass'gahr. Az ő lakrimája hiányzott még a kriptából. Tehát akkor szerinted ők ketten visszatértek a városba a fesztivál alatt, betörtek a lakrima-laborba, és elraboltak pár mágust… - foglalta össze eddigi tudásukat Helia távolba meredő tekintettel.

- Szerintem van még valaki… Valaki, aki figyel, és kivár, aki segített nekik bejutni a laborba. Aki elrejtette őket a fesztivál alatt. Attól tartok, nem csak Albeito jelent rátok nézve fenyegetést. – elmélkedett Nightyngale. – Nemsokára megvizsgálom a mágusokat, akik előkerültek, utána többet tudok majd mondani. Üzend meg a többieknek, hogy legyenek óvatosak. Az is lehet, hogy Kass’gharnak nem csak egy embere maradt hátra.

- Rendben. – bólintott Helia, aki már távozni készült. - Kész vagy felébredni?

- Igen. Köszönöm a segítséget. – hajolt meg Nightyngale, majd a démon meglibbentette szárnyait, és a nő immár újra a nappaliban találta magát. A lakrimát gyorsan a zsebébe mélyesztette, majd ülő pozícióba tornázta magát.

A nappali még üres volt. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, mióta belépett Helia álomvilágába, de a kinti fényviszonyokat figyelembe véve nem lehetett több tizenöt-húsz percnél. A mágusnő kellemesen kipihentnek érezte magát, kinyújtóztatta végtagjait, és felkelt a kanapéról. Mivel egy ideje már nem evett semmit, úgy döntött, hogy átkutatja Ava éléskamráját valami harapnivaló után. A konyha a nappaliból nyílt, tágas, modern helyiség volt. Nightyngale azonnal megtámadta a hűtőt, amit vehemensen tárt ki, hogy aztán végül teljesen megsemmisülten csukja azt vissza. A szekrény tele volt… macskaeledellel. Különböző ízesítésű, márkájú, kivitelű és méretű táplálékok tucatjai sorakoztak rendezetten a polcokon.

- Fogalmam sem volt… - motyogta a nő, miközben a spájz felé vette az irányt. Ám ott sem talált jobb állapotokat. Száraz macskaeledelek tornyosultak odabent hatalmas zsákokban és tárolókban. – Te jó ég. Ava, mivel töltöd az életed?

Nightyngale végül az egyik faliszekrényben talált némi dobozos gabonapelyhet és egy kevés narancslét, majd elővett két üvegpoharat, valamint némi friss, szaftos macskakaját. Ezeket egy tálcán egyensúlyozva kilépett a hátsókertbe, ahol mantikórja pihent.

- Starwing! Kaja! – szólította kedvencét. – Remélem ízleni fog neki…

A macskaeledelt az egyik üres tálkába öntötte, és élvezettel figyelte, ahogy az apró szárnyas teremtmény pillanatok alatt befalja azt, közben kitöltötte a narancslét a két pohárba, majd a gabonapelyhes dobozt a hóna alá csapva a bejárat felé vette az irányt.

- Yo. – szólította meg az őrködő rúnalovagot, aki egy pillanatra megugrott a hirtelen érkező nő hangjától.

- Nightyngale?! Hát te? – kérdezte a meglepett fiú, ahogy felé fordult.

- Aludtam egyet, azután próbáltam valami ennivalót varázsolni, de Ava hűtőjében nem volt semmi ehető… Tessék, igyál egy kicsit, meleg van. – kínálta tálcán a narancslevet a fiúnak, aki vonakodva fogadta csak el.

- Elvileg őrségben nem lenne szabad semmi fogyasztanunk, de ez most amolyan félhivatalos megbízás… - magyarázkodott Hannes.

- Ez a rúna-lovagság kezd szörnyűnek tűnni. Nem tudom, hogy nekem szükségem van-e erre.

- Amilyen varázserőd van, valószínűleg nem a közkatonák közé kerülnél, mint én. Csak fegyvermágiát tudok használni, és azt is alig. Háború idején van egy századom, de senki sem mágiahasználó közülük. Most Erában teljesítek őrséget. Te ellenben erős mágus vagy, rengeteg elméleti tudással, így biztosan magasabb pozícióba kerülnél a Rúnalovagok Rendjében.

- Én is ezt mondtam neki, de nem hitte el. – csatlakozott a beszélgetésbe Ava, aki abban a pillanatban bukkant fel a ház előtt.

- Marble parancsnok! – vágta magát haptákba a fiú, de az érkező nő leintette.

- Köszönöm a segítséget, Hannes százados! Mára leléphet, holnap azonban örömmel venném, ha kilenc órakor értünk jönne egy mágikus járművel.

- Értettem, parancsnok! – hajolt meg a fiú felettese előtt, majd Nightyngale felé is biccentett, arcán halvány mosollyal.

- Holnap találkozunk! – búcsúzott Nightyngale is, majd Ava beterelte őt a lakásba.

- Sikerült egy találkozót szerveznem Marie-val. Elég szoros felügyelet alatt vannak, de egy pár percet kettesben lehetsz vele. Utána megkapjuk a szükséges dokumentumokat, majd egyenesen Magnoliába megyünk, ahol a rúnalovagok bázisán már várni fognak ránk.

- Elég hamar elintézted mindezt. – említette meg Nightyngale félvállról.

- A telepatikus hálózatnak köszönhetően elég gyorsan tudunk kommunikálni. Óh és még valami. Ez még csak az előleg, de tessék! Ha végeztél a nyomozással, a dupláját kapod meg! – mondta Ava, majd átnyújtott egy újabb borítékot húgának.

Aznap ez már a második köteg pénz volt, és Nightyngale remélte, hogy megéri a fáradalmat, és az érzelmi terhet az, amit mindez a közjáték okozott neki. A nap azonban még nem ért véget, és a nő remélte, hogy testvére már nem tervez semmit a délutánra.




- folytatás következik a harmadik részben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Natsu Dragneel
Admin
Admin
Natsu Dragneel

Hozzászólások száma : 1649
Aye! Pont : 149
Join date : 2009. Oct. 06.
Age : 27

Karakter információ
Céh:
Szint: 777
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Kedd Aug. 30, 2016 9:45 pm

Era ragyogása és sötétsége I. rész

Azt írtad csak 20 perc az életemből. Kimásolni word-be és kitörölni az entereket 4 perc. Elolvasni a nagy munkát meglepő módon 16 perc volt, szóval betartottad az ígéretedet. És azt kell mondanom, hogy megérte elkölteni ezt a 20 percet az életemből, mert jó volt. Sajnos keveset olvastam tőled, így a karakterekkel nem vagyok tisztában, de valamennyire összetudtam rakni és eltudtam helyezni őket. Az alap történet felkeltette a kíváncsiságomat.
Zseniális, ahogy valaki intelligensen használja az alakváltó mágiát. Elfogni a mágust aki utánad jön és a helyébe lépni, őt pedig a te helyedre állítani... elképesztő. De a másik jelenet, aminél még hagosan felszólaltam magamban az a végén, amikor a testvéred felismert. Tényleg elismerésem, mert így belemélyedni egy sztoriba és hogy az reakciót is váltson ki belőlem azt csak a jó könyvek szokták.

Először azt hittem kalandot írtál, de mégis nagy munka és mivel pénzt is kapsz a végén, így valóban jár, szóval itt a jól megérdemelt, lényegében könnyen megszerzett 922.500 Gyémántod. Azért A Mágus Tanács csak nem csíp le olyan sokat a saját alkalmazottaiktól...  



Era ragyogása és sötétsége II. rész

(érkezik)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki

Hozzászólások száma : 635
Aye! Pont : 23
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   Kedd Szept. 12, 2017 7:07 pm

Mikor először ránéztem a munkából kalanddá előléptetett sztorikádra azt hittem félbe fejelem az asztalt! Hát mit ártott neked az a szerencsétlen enter, hogy ennyire elverted? Aztán igazából hálás voltam érte, hiszen a csúnyán széttagolt szöveget így kedvenc fotelemben hátradőlve messziről is remekül tudtam olvasni a TV-m képernyőjéről anélkül, hogy elvesztem volna a sorok között.
Itt-ott akadt elgépelés, de rá se ránts! Egyébként tetszik a karaktered aprólékos felépítettsége. Mindig öröm egy ilyent látni! Aztán csak így tovább!

Jutalmad: 1600 VE + 1600 Gyémánt

Gratulálok a 7. szint eléréséhez!  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Nightyngale Abyss   

Vissza az elejére Go down
 
Nightyngale Abyss
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: