HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A szépségverseny

Go down 
SzerzőÜzenet
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 182
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: A szépségverseny   Csüt. Okt. 15, 2015 1:15 am

A szépségverseny




Atsui:

Bár karaktered külön utak szólítják, tudtommal Atsu szívének egy része mindig is a Pegasus-é lesz, így nem hinném, hogy félredobnád azt a levelet, amely Bob mester személyesen írt soraival kéri a sürgős segítséged.
Az örökké különc vezetőtök is jól érzi, hogy sötét szelek fújnak az ország felett, az emberek általános hangulata egyre alábbhagy, mindent a bizonytalan jövő iránti félelem táplál. Épp ezért tartja fontosnak, hogy eltereljék mindenki figyelmét a rosszról, és ne csak annak éljenek... Ezzel pedig nincs egyedül. Egy olyan eseményt kívánnak szervezni, melyet maga a királyi család is támogat.
Egy grandiózus szépségversenyről volna szó, melyre a királyság minden pontjáról neveznének versenyzők, céhes mágusok és polgárok egyaránt. Az eseményen sok udvari előkelőség megfordul majd, rengeteg pénzt ajánlottak a kivitelezés megvalósítására, sőt, állítólag még egy nemes külföldi vendégre is lehet számítani... A szervezés feladatával pedig kiket bíztak volna meg, ha nem a Blue Pegasus mágusait, kiknek védjegyükké vált a szépségápolás?
Utazz hát a városba, ahol érkezésedkor már nagyban folynak az előkészülő munkálatok.
Bob mester már tűkön ülve vár téged, első körben az a feladatotok, hogy három fős zsűritekkel (Liz, Bob mester, Te) szelektáljátok céhetek jelöltjeit, akik közül csak ketten kerülhetnek majd fel a "nagy színpadra".
Persze valószínűleg minden jelöltetek szép, és sokan feltehetőleg érzékenyek is, ha bájaikról van szó, ám sajnos össze kell törnötök pár lelkecskét, elvégre a tét "véresen komoly".
Első körben kérlek dolgozd ki a szelektálást, majd annak végeztével zárd a postot.

Gab:

Bár az Atsu-nak kiosztott feladat nem olyannak ígérkezik, ahol túl sok hasznod láthatnák, azért sose árthat egy-két hozzáértő kar, ha az esemény biztonságának megerősítéséről van szó.
Utazz hát el a lánnyal, aki nyilvánvalóan borzasztóan megsértődne, ha másképp tennél.. Szóval ne tégy másképp. Smile
Atsu szelektálós feladata nem hinném, hogy túlságosan érdekelné Gab-ot, ám még ha így is lenne, Kaensho szükségét érzi megjegyezni neked, hogy rossz érzései vannak, és bajt szimatol a levegőben. Társad kár lenne megzavarni a nagy feladatok közt, és még amúgy sem biztos semmi, szóval  a legjobb az lesz, ha magad szaglászol körül kis csapatoddal.
Próbálj meg információkat szerezni, kérdezősködj (vagy használd erre Hayden-t) a fogadókban, hogy milyen az általános hangulat, mit szólnak az emberek a rendezvényhez, és hasonlóak... Igazából minden rendben is megy egy darabig, a helyiek örülnek a felhajtásnak, sok a bevétel mindenhol, a gyönyörű nők pedig csak ráadásképpen szolgálnak minderre.
Mégis, egyszer csak mondhatni "varázsütésre" - érzel is ilyenkor egy különös, mágikus jelenlétet, ami aztán eltűnik - megváltozik az aktuális taverna véleménye rólatok, és a sértővé süllyedt szavak hamar eldurvulnak agresszív tettekig is. Gondolom nem akarod megölni a szerencsétleneket, ám mindenképp ártalmatlanítanod kell valahogy egy teljes fogadónyi "népet", ugyanis azok addig püfölnének titeket azzal, amijük akad, amíg csak eszméletüknél vannak.
Mikor már csak pár bajkeverő marad talpon, megpillantod az egyetlen alakot a helyiségben, aki nem akar megölni titeket - egy baljós külsejű, kopasz fazont, homlokán rovásokból kört alkotott tetoválással. Az illető bár valószínűleg próbálja elrejteni mágikus kisugárzását, valamicskét mégis sugároz magából, ám azt már nem várja meg, hogy kérdőre vond.
Sietősen távozik, és bár gondolom "dolgod" végeztével utána rohansz, ő már sarkokkal arrébb van... Mit teszel?
Utána mész, megpróbálod elkapni csapatoddal, vagy visszafordulsz inkább Atsu-hoz, és tudatod vele a különös jelenséget?
Köröd a döntés zárja.

Rohandar:

Bár a céhetek tagjai egyenként is erősek, még új számotokra az ilyesfajta kapcsolat, és a nagyvilágban sincs még stabil helyetek. A titkos kapcsolataitok sokat segítenek a Tanácsnál, de mivel függetlenek vagytok, a megbízások nehezen találnak rátok.
Mégis, ahogy a céhek közti háború egyre elkerülhetetlenebbnek tűnik, úgy egyre több száj viszi tovább a titokzatos Griffek pletykáit, akik kímélet nélkül csapnak le a sötétség teremtményeire. Talán ezen híreszteléseknek köszönhető az, hogy egy reggel Angelica egy olyan levelet kézbesítve ébreszt, aminek beazonosítható forrása nincsen, ám a tartalma már annál egyértelműbb.
Egy segélykérést tartalmaz az üzenet, ami kifejti, hogy az országba hamarosan egy külföldi hercegnő érkezik, és bizony nem a jelentéktelenebb fajta. Olyannyira nem, hogy a forrásod szerint több sötét céh valamennyi erőforrását képes lenne latba vetni azért, hogy elrabolhassa a hölgyeményt.
A bizonytalan forrású üzenet busás jutalomról tesz említést, amennyiben a hercegnő itt tartózkodása problémamentes lesz... A sorok szerint nem kell aggódnod, megbízód felfedi magát még a küldetés vége előtt, és személyesen fog kifizetni.
Ám a trükk az, hogy a hölgyemény nem szerezhet tudomást a létezésedről, sem arról, hogy titokban védelmezed. Miértek erre a különös kérésre már nem adatnak.
Amennyiben elvállalod a megbízást, utazz Hargeon-ba, ahová a külföldi hajó is befut pár napon belül, és ha már ott vagy, készítsd elő a terepet.
Itt annyit kérek tőled, hogy érdeklődj a városban, valamint ha találsz "patkányfészkekre" utaló nyomokat, füstöld ki őket, nehogy bajt okozzanak az érkezéskor.
Abban az esetben, ha nem fogadod el a megbízást, az indokkal zárd kérlek a köröd.

Hivatalos kieg.:

Gab jelezte, hogy hozza a kompániáját, ezért neki eleve belemeséltem a kis csapatát a körébe.
Atsu, Roha, amennyiben ti is hoztok magatokkal familiárist, csatlóst, azt értelemszerűen írjátok bele a cselekménybe, és akkor mind a történetben, mind a jutalmazásban meglesz a helyük természetesen.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Szer. Okt. 21, 2015 10:54 pm

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁGY!! – nyögte Atsu zsongó fejjel, miután belökte maga mögött a szobája ajtaját, és megindult a hőn áhított bútordarab felé. A zár kattant, ő pedig vállait leeresztve, fejét leszegve vonszolta magát, majd az ágyhoz érve megfordult, és háttal, karjait széttárva a puha takaróra vetette magát. Egy hosszú, nagyon hosszú tárgyaláson volt túl. Kezdett ugyan belerázódni a döntéshozó szerepébe, de a végeláthatatlan megbeszéléseket és egyeztetéseket rettenetesen fárasztónak találta. Volt emiatt egy kis bűntudata, de nem emésztette magát rajta. Első intézkedési között tette meg Jake-et kereskedelmi főtanácsosnak, így a munka nagy részét ő egyedül is el tudta végezni. Atsu egyébként is gyanította, hogy nem lenne szükség ezekre a tárgyalásokra, hiszen a város ellátása eddig is olajozottan működött, de a gazdagabb, befolyásosabb beszállítóknál presztízskérdés volt, hogy magával a hercegnővel egyezkedjenek. Idegen világ volt ez a nőnek, de remélte, hogy hamarosan megunják a társaságát a pénzre éhes kereskedők, és lesz egy kis nyugta. Gabriel kocogtatta meg az erkélyre nyíló üvegajtó keretét. Nem kellett odanéznie, hogy tudja, ő az.
- Zavarunk? – kérdezte a szobába hajolva.
- Ti soha. – felelte Atsu mosolyogva, de még mindig csukott szemmel pihegve. Nem állt szándékában megmozdulni a közeljövőben.
- Megkérdezném, milyen napod volt, de látom elég is volt. – lépett beljebb a férfi, Sho pedig követte. A pecsét finoman melegítette bal kézfejét.
- Mondtam már, hogy utálom a tárgyalásokat? Mindet. Sőt tovább megyek, az ö-ssze-set utálom. – vágta rá jó kedélyűen. Igazából nem utálta őket, bár az igaz, hogy nem is szerette. - Ti merre jártatok? – nyitotta ki végül a szemét, és fejét a férfi felé fordította.
- A farkasoknál. Elkezdtek berendezkedni az új otthonukban. Maradjunk annyiban, hogy nem mindenki örül annak, hogy ilyen közel vannak az emberekhez, de nem ellenkeznek. Blaze szerint majd megbarátkoznak a többiek is a dologgal. – magyarázta, miközben leült az ágy szélére.
- Vannak, akik szerint már így is túl sokat foglalkoztunk az emberek dolgaival. De apám elmagyarázta nekik, hogy ha nem tettük volna, most is otthon után kutatnánk. – tette hozzá Sho a haját igazgatva hosszú füleinél, Atsu pedig megkereste a férfi kezét, ujjaival cirógatni kezdte.
- Blaze majd megnyugtatja a kétkedőket, ezek az emberek pedig nem fogják őket zavarni, emiatt nem kell aggódnunk. Úgy döntöttem, a mai nap hátralevő részét lazsálással fogom tölteni. Csatlakoztok? – kacsintott Shora, mikor kopogtak az ajtón. – Szabad. – Alora lépett be a szobába, fejet hajtott, majd a kezét lóbálva az ágyhoz sétált, de nem túl közel.
- Leveled jött Úrnőm, nemrég ért ide vele a futár. – Atsu elengedte Gab kezét, és felült, hogy átvegye a díszes kis papirkát.
- Köszönöm Alora. Bob Mestertől jött. – mondta Atsu, miközben feltépte a borítékot, és kivette a selymes levélpapírt. Gyorsan átfutotta a cirkalmas betűkkel teleírt lapot. – Országos szépségversenyt rendeznek, és azt szeretné, ha én lennék az egyik zsűritag a Blue Pegasus előválogatóján, ami holnap lesz. Azta. Ezek szerint mégsem fogok ma pihenni. – vonta meg a vállát, mint aki nem bánja. - Elkísértek? – nézett Shora, majd Gab felé fordult mosolyogva.
- Ez kérdés volt? – vágta rá Kaensho. - Még szép! – A férfi mosolyogva széttárta a karját.
- Mit gondolsz, Enorah segítene eljutni a Blue Pegasusba? - kérdezte a farkaslányt, aki értetlenül nézett rá. - Haydent nem hagyjuk itt, emlékszel? Atsu és én a te hátadon utazunk, őt meg áttesszük a nővéredre.
- Még lehet szimpatikus is lenne Enorah-nak... úgy értem, ő is szeret sokat beszélni. – felelte Sho. - Megyek, megkérdezem, itt találkozunk az erkélyen... vagy mi ez... - azzal kiviharzott a balkonra.
- Alora, Haydennel nem volt gond? – fordult Gabriel a türelmesen várakozó házúrnőhöz.
- Gond? Az a lány befészkelte magát a könyvtárba, mióta megtudta, hogy van olyanunk, és az ebédet is úgy kellett ráerőszakolni. Ki se látszik a könyvek közül. – Atsu még mindig a levelet nézegette, de a kötésen át érezte a férfi meglepettségét.
- Előkerítené nekem, ha megkérem?
- Ahogy kívánja. Úrnőm. – azzal biccentett, és kivonult a lakosztályból.

Nem sokkal később már a hegyek feletti fehér, pamacsos felhőket szelték, hűvös szél tépett hajukba. A levegő egyre csípősebb volt, az ősz már a küszöbön várakozott, éjszakánként kellemesen borzongatott, de nappal még hagyta kicsit ragyogni a nyár utolsó sugarait. Néhány óra alatt elérték a céhnek otthont adó várost, Salvia-t. A nap hátralevő részét Atsu bérelt kis lakásában töltötték, amiről barátai gondoskodtak, amíg ő távol volt. Az este jó hangulatban telt, az éjszaka pedig elsuhant, mintha sürgette volna valaki. Reggel viszonylag korán elindultak a céhbe. Atsu egy csodaszép, habkönnyű, arannyal szegett, zöld ruhát vett fel, és Gabriel is kitett magáért – sötét nadrágot és inget húzott. A nő még sosem látta így kirittyentve, és nagyon tetszett neki. Mire beértek a cicomás céhházba, már óriási nyüzsgés fogadta a kis csapatot. A Blue Pegasus hatalmas, körbekerített parkjában már nagyban folyt a munka. Díszítették a színpadot, és sorokba hordták a székeket. Atsu azonnal kiszúrta a kajás asztalokat. Megragadta Gab karját, és maga után húzva odacsörtetett. Koko hátramaradt Shoval.
- Farkaséhes vagyok. – mondta, mikor odaértek, és felkapott egy sajttal megszórt kiflit, meg egy bögre forró, habos kakaót. A kifli felét – cseppet sem törődve az eleganciával – betömte a szájába. Még langyos volt, selymes és puha. Hümmögött, és ráöntött egy kis kakaót. – Ihteni.. – mondta tele szájjal. A férfi mellé lépett, és mosolyogva a fülébe súgta:
- Elképzelem Alorát, ahogy meglátja a tele szájjal beszélő hercegnőjét. – Atsu lenyelte a falatot, és felnevetett, aztán a kifli maradékát is begyűrte a szájába, miközben Gab is csatlakozott a zabáláshoz. Egy ínycsiklandó csokis süti mellett döntött. A nő vágyakozva nézte, ahogy beleharap, és felkapott egyet ő is. - Gyakori volt a Blue Pegasusnál ez a fajta felhajtás? – kérdezte most már ő is teli szájjal.
- Nem túl gyakori, de ha van valami esemény, Bob megadja a módját. – válaszolta Atsu nyammogva, és pont mielőtt beleharaphatott volna a csokis csodába, meglátta a feléjük suhanó Bob Mestert. – Basszus.. Tessék fogd ezt – azzal a férfi kezébe nyomta a sütit, még egyet kortyolt a kakaóból, aztán lecsapta a bögrét az asztalra, és egy köteg szalvétával megtörölközött, majd megigazította a haját és a ruháját. Mindezt nagyjából két másodperc alatt sikerült kiviteleznie. Mire Bob odaért hozzájuk, már felöltötte a legszebb mosolyát is. – Bob Mester!
- Bolyhocskám, én gyönyörű Hercegnőm, hát eljöttél!! – lelkendezett Bob, majd megölelgette Atsut. – Látom elhoztad a cukipofa hústornyodat is… - kuncogott, és közelebb siklott az említetthez.
- ...Aki felteszem, én lennék. Maga nem öregszik, ha szabad ezt megjegyeznem. – felelte Gab meglepően illedelmesen, kissé túlartikuláltan. Atsunak volt egy olyan érzése, hogy már előre begyakorolt szöveget hallott. Elégedetten rávigyorgott a férfira.
- Jajj ugyan ugyan… - hessegette Bob a dicsérő szavakat, de közben elpirulva kuncogott, és finoman – szinte nőiesen – megpaskolta Gab felkarját, majd ismét Atsuhoz fordult. – Gyere hercegnőm, lássunk neki a munkának. – azzal válaszra nem várva elandalgott.
- Menj csak, majd... elfoglaljuk magunkat. – mondta, majd elkapta a nő derekát, és magához húzta. - Vigyázz magadra.
- Te is. - Váltottak egy hosszú csókot, aztán Atsu hátrébb lépett. – Mellesleg… - színpadias meghatottsággal sóhajtott egyet – Igazán büszke vagyok rád. – elvigyorodott, és a színpad felé vette az irányt, ahol már várt rá Liz és Bob.

- Ezeket a sorszámokat már pár nappal ezelőtt elkészítettem. - mutatott Liz egy négyjegyű számokkal teleírt, téglalap alakúra vágott papírkötegre. Álomszép, sötétkék ruhát viselt, mindenki megnézte, aki elment mellette, még a lányok is.
- Remek. - bólintott Atsu. - Akkor kezdjünk is neki a regisztrációnak. Esetleg keríthetnénk néhány segítőt, hogy gyorsabban haladjunk. Örülnék, ha legkésőbb délben elkezdhetnénk a válogatást.
- Egyetértek. - mosolygott Liz. - Mester? - pillantott Bobra, aki kezeit elragadtatva összekulcsolta az álla alatt, és elégedetten figyelte a nyüzsgést.
- Annyi szép kis pofi. Hát nem csodás? Tegyétek a dolgotokat, és szóljatok, ha kezdhetünk. - mondta elbűvölten, majd libegve eltűnt a mögöttük fodrozódó tömegben. Atsu és Liz összenéztek, és kurtán felnevettek, aztán elkapták néhány céhtársukat (a fiatal fiúk közül válogattak, akik még nem mertek annyira belemerülni az udvarlásba), és munkára fogták őket. Összetoltak még pár asztalt, üres papírokat, és sorszámokat osztottak szét, aztán Liz felsietett a színpadra, és felkérte a résztvevőket, hogy fáradjanak a regisztrációs pultokhoz. A tömeg azonnal megindult, mire Liz visszaért, és helyet foglalt Atsu jobbján, már kígyóztak a sorok. Neveket, életkorokat körmöltek és sorszámokat osztogattak, amiket szintén feljegyeztek. Örültek, hogy “felbérelték” azt a pár lelkes munkaerőt, ugyanis úgy tűnt, a céh teljes nőnemű állománya részt akart venni a megmérettetésen. Fáradhatatlanul dolgoztak, Atsunak úgy sajgott már a keze, hogy legszívesebben elhajította volna a tollat, és azt kívánta, bárcsak több archívum mágiát űző ember lenne a céhben. Liz látszólag nagyon jól bírta a feszített tempót, a legutolsó emberre is türelmesen mosolygott fel. Vajon belül is így érzi magát, vagy csak megjátssza? Gondolkodott Atsu, de végül csak megrázta a fejét, hogy kiűzze az ostoba gondolatokat. Hiszen jól ismerte Lizt. Egészen biztosan nem kellett megjátszania magát, ő egyszerűen tényleg így működött.
Mikor az utolsó jelentkező is megkapta a sorszámát, Atsu összegyűjtötte a teleírt papírlapokat, Liz előkerítette Bob Mestert, a fiúk pedig elhordták a felesleges asztalokat. Pár perc múlva ismét a szőke pultoslány utasítgatta a tömeget, a nézők helyet foglaltak a sorokba rendezett székeken, a versenyzők pedig a színpad két oldalára gyűltek. Balra a páratlanok, jobbra a párosak. Minden a helyén volt, és még csak negyed egy volt. Atsu elégedett volt a teljesítményükkel, bár még a neheze hátra volt. Bob Mester megkapta végül a mikrofont, és a színpad közepére sasszézott.
- Drága fülemüléim! - kezdte nyitóbeszédét fülig érő szájjal. - Eljött végre ez a nap is. Gondolom, tudjátok, mennyire fontos céhünknek ez az előválogató, hiszen most fog eldőlni, hogy ki fog minket képviselni az országos versenyen, amit nem titkolt szándékom megnyerni hi-hi-hi - kuncogott, amit a hálás közönség tapssal és egyetértő huhogással honorált. - Nem is szeretném húzni az időt, hiszen magam is rettenetesen izgulok, de muszáj elmondanom, mennyire szépek vagytok mindannyian. Ahogy rátok nézek...mintha csak káprázna a szemem.. - meghatottan elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, a közönség pedig újra átvette hangulatát, és egy hosszú “aaaaaaaaaawwww” hanggal fejezte ki együttérzését. - Éppen ezért, kérek mindenkit, hogy ne keseredjen el, ha a mai nap nem győzedelmeskedik. Ti már mind nyertetek! - mutatott körbe a versenyzőkön. - Csak ennyit akartam. Köszönöm, hogy meghallgattok. És most kezdődjön a verseny. - integetve levonult a színpadról, miközben a tömeg éljenzett, és tapssal kísérte, egészen addig, amíg le nem ült Atsu baljára.
Liz gyorsan eldarálta a verseny menetét, miszerint mindenki négyszer fog kijönni a színpadra. Az első körben bikiniben kellett megmutatniuk magukat, a másodikban pedig estélyi ruhában, mind a kettőt szabadon választhatták meg a versenyzők. A háromtagú zsűri minden produkciót pontoz (külső, belső kisugárzás, ruhaválasztás, mozgás és smink alapján), majd az egész végén összesítik a pontokat, és kiválasztják a két győztest. Liz elfoglalta helyét, elindult a zene, a lányok pedig egyesével felgrasszáltak a színpadra. Egy balról, majd egy jobbról, aztán megint egy balról, és így tovább, amíg el nem fogytak. Mindenki fél percet tölthetett fent számonként, ennyi ideje volt, hogy meggyőzze a bírákat. A gépezet olajozottan működött, a lányok fegyelmezettek voltak, a közönség pedig roppant mód elégedett volt. Atsu örült, hogy a végeredményt sok pontszámból fogják összeadni, mert kicsit úgy érezte, hasra ütésszerűen szórja azokat. Az első két kör után tartottak egy rövid szünetet, amíg összesítették az addigi pontokat – ezt már szerencsére egy archívum mágus csinálta, így nem kellett három napig számolgatniuk. Ezen eredmények alapján megfelezték a mezőnyt, aztán folytatták a harmadik körrel, amiben egy szabadon választott témáról kellett beszélniük másfél percben. Hát… talán ez volt a legérdekesebb feladat mindközül. Atsunak úgy rémlett, még életében nem hallott ennyi marhaságot összesen, mint az alatt a másfél óra alatt. Szégyen vagy sem, az arcát teljesen eláztatták a könnyek, még jó, hogy az utolsó szám előtt is tartottak szünetet, így rendbe tudta magát hozni a végjátékra. A beszédek után ismét megfelezték a mezőnyt, így az utolsó körnek már alig kéttucatnyi lány vágott neki, ahol a mágiájukat kellett bemutatniuk a zsűrinek. Látványos, szép produkciók voltak, egyik-másik után Atsu úgy tapsikolt Lizzel, mintha óvodások lettek volna.
Jó pár órányi zsűrizgetés után elérkezett a végső összesítés, és miután megszületett a végeredmény, Bob Mester fellibbent a színpadra, hogy kihirdesse a győzteseket.
- Gondolom nagyon izgultok már pamacskáim, ezért nem is húzom az időt. Köszönjük minden indulónak a részvételt, mindenki csodálatos volt természetesen, de csak két nyertesünk lehetett sajnos. A többiek ne búslakodjanak, legközelebb talán több szerencsétek lesz. – mosolygott vigasztalón a már kiesett versenyzők felé. – Tehát a két tündérbogyó, aki képviselheti csodálatos céhünket az országos versenyen nem más, mint Ayuna és Misha!!! – tapsvihar és üdvrivalgás, a két szólított pedig boldogan szaladt fel a színpadra. Atsu és Liz fáradtan, de csatlakoztak az ünnepléshez..

Ayuna
Spoiler:
 

Misha
Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Csüt. Okt. 22, 2015 8:19 pm

- Hálásnak kéne lenniük – morfondírozott halkan Kaensho, ahogy a levegőbe libbent, és elkanyarodott a palota felé. – Atsu befogadta őket egy szó nélkül, és itt puffognak!
Gabriel féloldalt hátrafordult a farkas hátán, hogy újra szemügyre vegye a kimerült bányák bejáratát. Atsui magától felajánlotta a járatokat, miután megtudta, hogy Kaensho falkájára rájár a rúd, és ezen a napon érkezett meg a falka. A hegygerinc másik oldalának tetején leszálltak, és onnantól amennyire lehetett, a sziklák takarásában közelítették meg a barlangot. Nem féltette a városiakat a farkasoktól, inkább fordítva. Nem tudta, hogy Atsui hogyan adta be nekik, ha egyáltalán elmondta, de a legjobb, ha nem adnak okot a pánikra.
- Nem lesz semmi baj – szólt Gabriel, miután visszafordult.
- Én nem vagyok benne olyan biztos! Láttad, négyen vagy öten is szóvá tették, hogy túl közel jöttünk az emberekhez!
- Négyen-öten egy majd’ hatvan fős falkában, Kaensho! – hajolt kicsit közelebb. Nagyon sokat kell még tanulnia a vezetésről, de a legfontosabbakat beleverték Menedékben az Oroszlánok. Soha nem lesz olyan, hogy mindenki teljes mértékben egyet fog érteni egy vezetővel. Blaze és a falka másik két vezetője pontosan tudta, hogy lesznek, akiknek nem tetszik majd a dolog, de nem fognak ellenkezni. Idővel vagy elfogadják, vagy pedig elszakadnak a falkától. A zendülés lehetőségét teljesen kizárta, Blaze és a másik két nőstény túlságosan is karakteres és határozott vezető volt ahhoz, hogy ez megtörténjen, és mindemellett a falka javát szolgálják. Egy lázadásnak akkor is kicsi esélye lenne, ha nem tennék, de ugyanilyen erős vezetők lennének. Mindemellett, úgy érezte, hogy ők maguk is pont eleget tettek le az asztalra ahhoz, hogy kiérdemeljék a falka bizalmát.
- Magam kapom el azt a bolhazsákot, ha csak a fülembe jut, hogy ártani akar a falkának! – morgott tovább Sho, de Gabriel csak mosolygott rajta, ahogy pár percig még az orra alatt válogatott szitkokat szórt.
Bő tíz perc kényelmes vitorlázás után földet értek az Atsui lakosztályához tartozó külön bejáratú függőkertben. Míg Kaensho az átváltozással és az öltözködéssel bajlódott, Gabriel az üvegajtóhoz lépett, és belesve megpillantotta az ágyban szétterülő Atsuit. Kopogott az ajtófélfán, majd félig bebújva megszólította a lányt:
- Zavarunk?
- Ti soha – felelte még mindig csukott szemmel, és még mindig szétterülve az ágyon. Jobb kézfején kellemesen felizzott a ráégett pecsét, ahogy közelebb lépett az ágyhoz.
- Megkérdezném, milyen napod volt, de látom elég is volt.
- Mondtam már, hogy utálom a tárgyalásokat? Mindet. Sőt tovább megyek, az ö-ssze-set utálom. – vágta rá szinte azonnal, ám a hangsúlyból kicsit sem tűnt úgy, hogy ez teljesen fedi az igazságot. - Ti merre jártatok? – fordult Gabriel felé, ezúttal már nyitott szemmel.
- A farkasoknál. Elkezdtek berendezkedni az új otthonukban. Maradjunk annyiban, hogy nem mindenki örül annak, hogy ilyen közel vannak az emberekhez, de nem ellenkeznek. Blaze szerint majd megbarátkoznak a többiek is a dologgal. – mondta, miközben kissé zavarban leült az ágy szélére. Még mindig mardosta a bűntudat valamiképp, de elhatározta, hogy tovább lép.
- Vannak, akik szerint már így is túl sokat foglalkoztunk az emberek dolgaival. De apám elmagyarázta nekik, hogy ha nem tettük volna, most is otthon után kutatnánk. – fortyogott félig magának Kaensho, miközben gondosan újrarendezte a fürtjeit, hogy teljes pompájukban látszódjanak hegyes fülei, közben pedig Atsui keze Gabrielére kulcsolódott.
- Blaze majd megnyugtatja a kétkedőket, ezek az emberek pedig nem fogják őket zavarni, emiatt nem kell aggódnunk. Úgy döntöttem, a mai nap hátralevő részét lazsálással fogom tölteni. Csatlakoztok? – kérdezte Atsu, de alig fejezte be, kopogtak az ajtón. – Szabad.
Alora lépett be, fejet hajtott, aztán egy levelet tartva a kezében közelebb lépkedett.
- Leveled jött, Úrnőm, nemrég ért ide vele a futár. – szólt az asszony, majd átnyújtotta a borítékot Atsuinak.
- Köszönöm, Alora. Bob mestertől jött – a lány azonnal fel is bontotta a borítékot, és nekilátott az olvasásnak.
Gabrielnek a hátán végigszaladt a hideg, ahogy a férfira gondolt. Akkoriban látta először, amikor Atsuit meglátogatta a Blue Pegasusban. Igaz is, akkor kelt ki Kaensho a tojásból, kész szerencse, hogy nem állt meg rögtön a fejlődésben, bár gyanította, hogy az újszülött farkasok nem látnak túl jól. Más magyarázat nem lehetett arra, hogy Kaensho milyen egészséges és életerős lett a trauma után. Megrázta a fejét, és remélte, hogy Atsuit túlságosan lefoglalta a levél tartalma ahhoz, hogy a kötésen áramló érzelmekre figyeljen.
- Országos szépségversenyt rendeznek, és azt szeretné, ha én lennék az egyik zsűritag a Blue Pegasus előválogatóján, ami holnap lesz. Azta. Ezek szerint mégsem fogok ma pihenni. – hangjában a legkisebb jele sem rejtőzött annak, hogy valóban bánná a dolgot.- Elkísértek? – kérdezte, előbb Sho-ra, majd Gabrielre mosolyogva
- Ez kérdés volt? – persze, ő nem emlékszik Bob mesterre.. -Még szép! – Gabriel szó nélkül megvonta a vállát egy mosollyal megtódítva.
- Mit gondolsz, Enorah segítene eljutni a Blue Pegasusba? -  kérdezte Kaenshotól, aki először csak összeráncolt homlokkal nézett rá, Gabriel pedig egy apró sóhaj után folytatta - Haydent nem hagyjuk itt, emlékszel? Atsu és én a te hátadon utazunk, őt meg áttesszük a nővéredre.
- Még lehet szimpatikus is lenne Enorah-nak... – felelte egy másodpercnyi gondolkodás után, majd kissé elpirulva folytatta - úgy értem, ő is szeret sokat beszélni. Megyek, megkérdezem, itt találkozunk az erkélyen... vagy mi ez... – azzal elrohant.
- Alora, Haydennel nem volt gond? – kérdezte Gabriel Alorától. Kicsit aggódott, hogy őrizetlenül hagyják a nőt, és a végén megszökik. Még mindig nem ismerte eléggé ahhoz, hogy megbízzon benne, és bár nem volt az a fajta aki hosszú távú következtetéseket von le az ember múltjából, de Haydené meglehetősen kétes volt…
- Gond? Az a lány befészkelte magát a könyvtárba, mióta megtudta, hogy van olyanunk, és az ebédet is úgy kellett ráerőszakolni. Ki se látszik a könyvek közül. – Hayden és a könyvek? Ki van csukva. Hacsak nincs tele az a könyvtár perverzebbnél perverzebb könyvekkel, amiben azért erősen kételkedett.
- Előkerítené nekem, ha megkérem?
- Ahogy kívánja. Úrnőm. – fejét kissé meghajtotta, azzal előkelő léptekkel elhagyta a szobát.
Pár órával később már éppen leszállóban voltak Salviában. A kissé hűvös szelet Kaensho és Enorah lángjai kellemesre szelídítették. Atsui Gabriel mellkasa előtt keresztbe fonódott, ahogyan nekidőlt a férfi hátához, ő pedig igyekezett minél egyenesebben ülni, minél nagyobb szélárnyékot vetve ezzel a lányra. Kaenshonak végül is igaza volt, Enorah valóban többet beszélt, mint az eddig megismert lángfarkasok többsége, de a szél miatt nem igazán értették, hogy miről témáztak. Hayden feltűnően nem nézett rájuk, és úgy hajolt a lángfarkas nyakára, mintha zsoké lenne egy lóversenyen.
A városba érve az éjszakát Atsui régi albérletében töltötték, ahol Gabriel tanítgatta vívni a lányt. A legutóbbi kalandjukig nem is tudta, hogy végül is hasznát vette annak a tudásnak, és egy egészen különleges fegyver gazdája.
Másnap délelőtt vették célba a Blue Pegasus épületét, és látván, hogy Atsui milyen meseszép ruhát vett fel, egyikük sem akart - ha nem is lemaradni – alulöltözni mellette. Gabriel egy fehér inget és egy sötét nadrágot húzott magára, amit bőven elégnek is érzett. Még a Dragon Fang újoncaként volt rajta hasonló öltözék, amikor Xaundaras unokáját kellett felügyelnie, nehogy meglépjen a tulajdon esküvőjéről. Akkor még egy öltönyt is kapott hozzá, ami azonnal kettészakadt a hátán, ahogy előre lendítette a karját. Mindenesetre az inget pont elégnek találta, sőt, talán még meg is tudná szokni.
Kaensho hasonlóképp öltözött, letudta egy fehér blúzzal, és testhezálló nadrággal, meg egy lapos talpú nem túl magas szárú csizmával, azonban Hayden elővette egy régi ruháját, ami csak egy egészen kicsit táncolt az ízlésesség határán belül. Magassarkú cipőt húzott, aminek felső pántjai a lábszára közepéig követték lábait, térdet alig takaró kék ruháján elől és hátul is tekintélyes kivágással rendelkezett. Kaensho meg is jegyezte, hogy biztosan olcsóbb lehetett, mint Atsui ruhája, hiszen sokkal kevesebb anyagot használhattak hozzá.
Ahogy a hatalmas kertbe értek tengernyi ember vette körül őket, akkora felfordulás volt, amilyenre nem nagyon talált példát emlékezetében. Talán a pár évvel ezelőtti ünnepség felelt meg ennek csak, amikor is Donnal jól felöntöttek a garatra és…
- Farkaséhes vagyok. – rántotta meg Atsui a karját, kiragadva a kéretlen gondolatok halmaza közül, és megkönnyebbülten lépkedett a lány után, ahogy az étel alatt roskadozó asztalok felé tartottak. Odaérve Atsui egy sajtos kiflit és egy bögre kakaót ragadott ki a sütemények tengeréből. – Ihteni – mondta tele szájjal, Gabriel pedig akaratlanul is elmosolyodott. Ez a lány hercegnő!
- Elképzelem Alorát, ahogy meglátja a tele szájjal beszélő hercegnőjét. – súgta Atsui fülébe, ahogy közelebb lépett, és áttáncolva a háta mögött lecsapott egy csokival nyakon öntött sütire, beleharapott, és körbepillantott rajtuk. Kaensho és Hayden még mindig a kert szélén álltak, azonban immár két igen jól öltözött srác között. Hayden számára cseppet sem volt új a dolog, ám Kaensho nem igazán figyelt a hozzá beszélő fiúra. Körbe-körbe forgó feje és Gabriellel összeakadó tekintete arról árulkodott, hogy nem igazán hiszi, hogy minden rendben van. – Gyakori volt a Blue Pegasusnál ez a fajta felhajtás? – mosolygott újra Atsuira, ezúttal alkalmazva a nő tele szájjal beszélő technikáját. Hiába csillant fel benne az aggodalom szikrája, egyszerűen nem tudott nem boldognak lenni, amikor belenézett a kék szemekbe.
- Nem túl gyakori, de ha van valami esemény, Bob megadja a módját. – válaszolt, és már pont beleharapott volna a frissen szerzett csokis sütibe, amikor inkább Gabriel szabad kezébe nyomta azt, nagyot kortyolt a kakaóból – Basszus… Tessék, fogd ezt! – hadarta mindeközben, és a következő pillanatban már tökéletesen rendbe szedve mosolygott Gabriel háta mögé. Habár nem tudta, hogy miért ez a hirtelen hajigazgatás és ruhakisimítás, meg miért kell pont egy egész csomag szalvéta ahhoz, hogy megtörölje a száját, hatalmas vigyor kúszott a férfi arcára. Egészen addig, míg meg nem tudta a dolog okát. – Bob mester!
- Bolyhocskám, én gyönyörű Hercegnőm, hát eljöttél!! – libbent be egy balerina könnyedségével, és ruházatával felszerelve Gabriel mellett, és azonnal megölelgette Atsuit. – Látom, elhoztad a cukipofa hústornyodat is… - fordult meg kuncogva, és balerinatáncát folytatva közelebb libbent Gabrielhez is.
Már készült erre. Nem fog lefagyni úgy, mint amikor először látta, bár a egy kicsit sem volt kevésbé megdöbbentő a kinézete.
- …Aki felteszem, én lennék. Maga nem öregszik, ha szabad ezt megjegyeznem. – igyekezett Atsui udvarában szolgáló emberek hangsúlyával beszélni. Igenis nem fogja szégyenbe hozni a lányt, elvégre ő is nemesi családból származott! Illetve, az elődei azok voltak, ő pedig egy, a törvény mindkét oldalán táncoló harcos, de akkor is. Viszont, ahogy kimondta ezt az egy mondatot rádöbbent, hogy egyáltalán nem készült többel.
- Jajj. ugyan… - kuncogott az öreg, és finoman, olyan finomsággal, amit még csak Atsuitól kapott, megpaskolta a felkarját, amitől ha lehet, még jobban felállt a szőr a hátán, azonban szerencsére neki is volt elég tennivalója. – Gyere hercegnőm, lássunk neki a munkának – intett Atsuinak, és el is libegett.
- Menj csak, majd… elfoglaljuk magunkat. – szólt Gabriel, ahogy a férfi pár lépéssel odébb ért, és derekánál átkarolva közelebb húzta magához a nőt – Vigyázz magadra.
- Te is. – válaszolt Atsui mosolyogva, és a következő pillanatban megcsókolta a férfit. Lassú volt, mintha éppen nyomatékot akarna adni mondanivalójának, ami azután következett, miután hátralépett. Mellesleg… Igazán büszke vagyok rád. – széles mosolyt villantott és azzal elindult Bob mester után.
Gabrielnek nem kis önuralmába került, hogy ne érintse meg a saját ajkát, miközben átfutott az arcán, hogy vajon miért is kapta a dicséretet, de amilyen gyorsan érkezett, úgy távozott is a gondolat. Még nézte Atsuit, ahogy pár lépést tesz, majd amikor már elrejtette előle a tömeg, megfordult, és célba vette Kaenshoékat. Már nem ugyanaz a két srác állt ott, sőt, már nem is kettő, hanem három volt, mindegyik Hayden mellett sorakozva, Kaensho pedig fintorogva figyelte a tömeget.
- Elrabolhatom a hölgyeket, srácok? – kérdezte, és a válaszra nem várva átkarolta mindkét lány vállát, és a kert széle felé terelte őket.
- Tudtam én, hogy cukorból vagy, szépfiú, csak idő kell, míg a cukormáz megolvad. – jegyezte meg Hayden, miközben kecsesen elemelt egy pohár üdítőt az egyik asztal széléről. – És úgy olvadozik az a máz, mintha a lámpa fényétől egy ujjnyira lenne, mióta találkoztunk azzal a lánnyal! – kuncogott, miközben ivott egy kortyot.
- Te pedig meglepően sokat nyitogatod a könyveket ahhoz képest, hogy eddig a lábaiddal tetted ugyanezt. – jegyezte meg Gabriel, amikor már kellő távolságra voltak a legközelebbi vendégtől. Hayden összeszorította az ajkait, és gyilkos pillantást vetett a férfira, az viszont már Kaenshora nézett. – Baj van?
Kaensho nem válaszolt azonnal, újra átfutotta a tömeget.
- Valami nincs rendjén. Nem tudom megmondani, hogy micsoda, de… egyszerűen csak érzem.
- Csak pánikolsz, hogy a szépfiú már nem rád fog jobban odafigyelni, hanem a másik fehér hajú macára. – ürítette ki a poharat Hayden, de Gabriel nem vette ilyen félvállról. Bár nem tudta, hogy mire céloz a lány, de úgy gondolta, legjobb lesz, ha utánanéznek.
- Járjunk körbe pár fogadót, kérdezősködjünk, itt úgysem lenne túl sok dolgunk.
- Nagyszerű, a fogadókban legalább lehet bort kapni, nem ilyen.. Limonádét. – válaszolt szájhúzogatva Hayden, Kaensho pedig csak bólintott egyet.
Ahogy elhagyták a Blue Pegasust belevetették magukat az emberek forgatagába. Nem szerette túlságosan a tömeget, de Hayden ruhája és megjelenése elég volt ahhoz, hogy utat vágjon nekik az emberek közt. Az első három fogadót felváltva járták végig. Valamelyikük mindig kint maradt, és az ottani emberekkel elegyedett szóba, míg a többiek pár perc alatt körülszaglásznak odabent.
- Itt mindenki átkozottul boldog és örül annak, hogy micsoda felhajtás van. – jelentette Hayden egy csúfondáros tisztelgéssel, ahogy kilépett az utolsó fogadóból.
- Tényleg örülnek neki, mondjuk a Blue Pegasus városától nem is vártam mást. – szólt Sho, ahogy elindultak az utcán tovább. Ebben a fogadóban ők ketten voltak bent.
- A nők a versenyzők ruháira, a férfiak meg az az alattira csorgatják a nyálukat, és eléggé lefoglalja őket ahhoz, hogy ne cseszegessék egymást érte.
Hayden minél több fogadóban jártak, annál szabadosabban beszélt, miközben látszatra ugyanaz a pohár volt nála, amit a legelsőben elcsórt, habár a bor alig fogyott benne.
- Lehet vaklárma volt az egész – szólt Kaensho, kissé szégyenkezve, hogy talán árnyékra vetődtek miatta – Menjünk vissza Atsuihoz, hátha végzett már.
- Menjünk még be abba – mutatott Gabriel a fogadóra, ami az utca sarkán helyezkedett el – hárman végzünk gyorsan, és ha nincs semmi, akkor mehetünk vissza.
A fogadó ajtaját Hayden legelsőként lökte be, és olyan széles mosolyt villantott a bent lévőkre, mintha évek óta ez lenne a törzshelye. Hangos sziasztok, és halihó hagyta el a száját, és szinte azonnal elveszett a kocsmában lévők között. Ez már inkább volt kocsma, mint fogadó, de ez a legkevésbé sem csorbította a hely színvonalát. Gabriel és Kaensho két ellenkező irányba indultak meg, miközben folyamatosan szemmel tartották mind egymást, mind pedig Haydent.
Az egész kocsma a feje tetejére állt, amikor az egyik asztalnál ülő férfiak elkezdtek skandálni.
- Ana, Ana, Ana! – közben poharaikkal az asztal lapján kopogtak, és szépen lassan az egész kocsmára átszállt.
Egy kisebb kétajtós szekrény megragadta Gabriel grabancát, és a következő mozdulattal egy teljesen üres asztalnál találta magát, Haydennel szemben. Mire kettőt pislogott volna lecsaptak eléjük egy üveg whiskeyt és két felespoharat.
„Upsz” hallatszott a fejében a nő hangja, és mielőtt végiggondolhatta volna, hogy mi is történik, ismét megszólalt „Azt hiszem, túljátszottam a dolgot. Ezek a hülyék azt hiszik, hogy azért kell ebben a ruhában mutogatnom magam, mert te legyőztél egy ivóversenyen, és nem adsz lehetőséget a visszavágóra. Azt hiszem, túl lovagiasak itt az emberek. Még sosem láttam olyan kocsmai brigádot, ami ilyen lendülettel akarna tisztességes ruhába öltöztetni egy ILYEN nőt!”
Gabriel fejében egyetlen szó fogalmazódott meg.
„Abüdösrohadtéletbeveled!” Ez. Így, egyben.
„Tudom, tudom! Ugye milyen bolondok? Azt hiszik, hogy szégyenlős vagyok!”
Azzal kiöntötte az első felest, és a tömeg az „Idd ki!” kétszavas buzdítóba kezdett, mire Hayden lecsapta az ő részét. Mire Gabriel levegőt vehetett volna, a tömeg ismét a skandálni kezdett. Ezúttal ismét az Ana nevet visszhangozták.
„Ezért még számolunk”
„Talán próbáld visszafogni magad, még mindig a fehér hajú maca pörög az agyadban, én meg mindent megkapok, míg a telepátia aktív!” szélesre húzódott a mosoly az arcán, és mire Gabriel leöntötte a második felest, ő már ki is öntötte magának a sajátját, és ismét nekilátott megtölteni a férfi poharát.
„Ő legalább az én agyamon pörög! Ki tudja te kinek a mijén pörögtél és hányszor!” Hayden arca torz vicsorba fordult, és úgy kapta a pohár szélét a szájába, hogy Gabriel azt hitte, leharap belőle egy darabot.
„Kövezz meg, amiért nem voltam remete életem legszebb éveiben!” Töltötte az újabb feleseket, és közben Gabrielt egy ismeretlen eredetű mágikus jelenlét csapta meg, mint amikor az ember végigsétál egy folyosón, és az egyik ajtó mögül egy jellegzetes parfüm illata terjeng kifelé. Ugyanilyen gyorsan tovább is libbent, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.
„Bocs, nem tudom, hogy megy az archai-oknál. Az első száz év a kicsapongás időszaka? Mint nálunk a kamaszkor? Oh, várj, mi az, egy szarkaláb?”
„Bunkó!” csapta le a harmadik felest, de hogy az üvegért nyúlt volna, egy ismeretlen alak elvette tőlük, és Gabriel feje felé lendítette azt.
A férfi elkapta az üveget, és felpattanva a székről kicsavarta a kezéből, miközben vigyázott, nehogy a ruhájára csorogjon belőle az ital. Ahogy az üveg újdonsült tulajdonosa az asztal alá került, Gabriel először nézett körül, mióta leültették a nővel szemben. Egyetlen másodpercnyi ideje volt erre, de az bőven elég volt neki, hogy lássa az éppen fél tonfájával csapkodó Kaenshot, és az egész kocsmát, ahogy egy emberként vetik rájuk magukat.
Jobb kezére megidézte a vihartörő kesztyűt, és összeütött egy felé tartó ököllel. A gazdája ujjai fájdalmas koppanás után markolt rá ép kezével a sérültre, miközben jajjgatva fel-le ugrált.
„Mi a franc van ezekkel?” Gondolta Gabriel, remélve, hogy átterjed a telepatikus kapcsolaton, de nem érkezett válasz, csak egy rúgás az oldala irányába, amit hárítani már nem tudott, de belelépve tompította az erejét, majd a férfi mellkasára taszítva és a levegőben tartva a lábát a földre csapta a hátát.
Ezután egy idegen ököl repült az arcába, és ahogy megtántorodott, kilőtte a kesztyűt az egyik szék támlája irányába, ismét lekeverve egyet az asztal alól felfelé tápászkodó fickónak, és megragadva majd visszarántva a széket. Kilépve a következő ütés elől a székkel hátba vágta a fickót, majd egy következőt, aki Kaensho felé lépett, és az így ripityára törő szék darabjaival folytatta tovább a verekedést.
Közben Kaensho a pult tetejére ugrott az egyik repülő szék elől, hogy az ott sorakozó üvegeket és poharakat a hozzá közeledők felé rugdalja. Mire megpördült már egy férfi fenn állt mögötte. Könnyedén meglendítette a tonfát, de a fickó marka nem csak gyors, de elég erős is volt ahhoz, hogy foglyul ejtse azt ujjai között, mire a lány egy jól irányzott rúgást mért a lábai közé. Sajnos az egyik fickó pont elég gyors volt ahhoz, hogy a másik lábát kirántsa alóla, és így hanyatt essen a pulton. Éhes kezek nyúltak érte, amik lehet, hogy ártó szándékkal markoltak a ruhájába, de személyes sértésnek vette, és fülig pirulva, vadul csapkodott most már mindkét tonfájával, míg le nem gurult a pult másik oldalára.
Ekkor érkezett egy fickó, akit Gabriel lódított meg két asztallal odébbról. Olyat nyekkent a pultnak ütközve, hogy csak ráborult az asztalra.
- Mit kérsz? – vágta hozzá a kérdést Kaensho, mire a fickó úgy meglepődött, hogy pislogó szemöldökei szinte kattogtak.
- Vodkát! – mondta, miközben tovább pislogott, a lány pedig levett egy üveget a polcról találomra. Fogalma sem volt a piákról.
- Jó lesz? – mutatta meg neki, ahogy Sebastiantól látta, két ujjával a kupakon, másik kezével az üveg fenekén támasztva kecsesen, mire a férfi szélesen elvigyorodott, és felemelte a kezét, hogy ujjrázással tiltakozzon, de mire megszólalhatott volna, az üveg hangos csattanással adta meg magát a homlokán. – Válogatsz itt! – dohogott, azzal felugrott a pultra, onnan pedig egy nagydarab fickó hátára, aki éppen kimászott az alól az asztal alól, amin Gabrielék versengtek.
Hayden sikítva rohant egyik asztaltól a másikig, és közben minden széket fölborított maga mögött, ahogy akadályt képezzen az őt üldöző fickók előtt. Feje kissé kába volt, nem szokott hozzá a piáláshoz. Egy-egy pohárka bor mindig jól esett, de ma már a negyediknek is nekilátott, és ott volt az a három feles whiskey is. És még nem volt dél!
- ÉN NEM ÉRTEK EHHEZ BASSZAMEG! – üvöltötte, amikor sarokba szorult, és elkezdte egyesével maga mögé dobálni a poharakat és üvegeket, amik a keze ügyébe akadtak, miközben rohangált az asztalok között
- Hayden! – kiáltott Gabriel, és a következő pillanatban egy hosszú valami repült az arcának, tovább tompítva az agyát. Kis híján elszédült.
Azonban annyi lélekjelenlét volt benne, hogy elkapja azt a valamit, ami most egy ostorként csüngött alá a padlóig.
- Oh, ilyennel már játszottam… mondjuk, akkor kevesebb férfi volt mögöttem. – megpördült, és vadul csapkodni kezdte az őt üldözőket, közben minden ütést egy visítással vagy szitokszóval megtoldva. Többnyire azt hangsúlyozva, hogy mennyire gyűlöli az embereket, meg Gabrielt és Kaenshot, hogy elrabolták az ő helyéről, és ha már itt tartott elővette a farkasokat is, meg azt a fehér hajú macát aki hercegnőnek képzeli magát, amiért ide kellett jönniük. Végül, amikor már minden férfi a földön feküdt, vagy az asztalok vagy a székek fedezékébe bújva, Hayden abbahagyta a csapkodást. – Meg ne merjetek mozdulni, disznók, mert szíjat hasítok a hátatokból, úgy éljek! – és, hogy szavainak nyomatékot adjon, meglendítette az ostorát még egyszer, az azonban furcsa dolgot művelt. Tíz méteresre is megnőtt, hogy egy elcsigázott férfi karjára tekeredjen, aki éppen egy félig összetört asztalon megtámaszkodva próbálta magát talpra manőverezni. Hayden meglepődve az ostor különös képességén visszarántotta azt, megfosztva a férfit a támasztó kezétől, és arccal az asztal lapjára esve kettétörte azt.
Mire az utolsó férfi is lefeküdt, Gabriel és Kaensho már kellemesen megizzadt a mozgástól, de egyáltalán nem lihegtek. Ellenben Haydennel, aki úgy állt ott az egyik sarokban a csinos ruhácskájában és félig az arcába lógó szétzilált hajával, mint a menyasszony, aki elfelejtette, hogy milyen is az esküvői ruha, és ezért a vőlegény lelépett az oltár mellől, ő pedig félig részegen éppen idegösszeomlást készül kapni.
- Szedd már össze magad – szólalt meg Kaensho, Hayden pedig ijesztően lassan fordította felé az arcát, vérben úszó szemmel, fújtatva, mintha mindjárt felrobbanna, de végül csak hozzávágta Gabrielhez az ostort. Majd, amennyire az lehetséges egy igencsak pityókás nőtől, úri hölgyhöz méltó kellemmel kezdte lesimítani ruháját, és mellei közül még egy fésűt is előkerített, hogy az épen maradt tükör előtt rendbe szedje a haját.
- Te is láttad azt a kopasz fazont? – kérdezte Gabriel Kaenshot, miközben megvizsgálta az egyik ájultan fekvő férfi pulzusát. – Fogadok, hogy ő áll a mögött, hogy nekünk estek.
- Tuti. De már rég messze jár, túl sok hülyét kellett még hülyébbre vernünk közben. Szóljunk Atsuinak, úgysem érnénk utol feltűnés nélkül, átváltozom azzal csak felhívjuk magunkra a figyelmet.
- Rendben – bólintott a férfi – Hayden, gyere, megyünk vissza a Blue Pegasusba.
„Semmi szükség rá.” Hayden hangja korábban inkább csendült, de most rosszabb volt, mint egy csordás kolompja, amit egy félkarú majom csapkod az utca kövéhez, ezúttal mindketten hallották a fejükben. „Hé, hercegkisasszony, itt a pasid, segíts neki megigazítani a gallérját!”
- Utálom a részeg Haydent. - lehelte maga elé Kaensho, mintha már többször is átélte volna a dolgot.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2401
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 15
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Szomb. Okt. 31, 2015 6:03 pm

A kastély ablakán át beszűrődött a kora délelőtti nap fénye. Odabent kellemes idő volt ugyan, így csalogató volt a gondolat, hogy járjak egyet, de nem ártott tudni, hogy a hőmérséklet közel volt a fagyponthoz a szabadban, ami valljuk be, nem túl emberbarát .Egy fa széken ültem épp, s azzal voltam elfoglalva, hogy egy szálkát piszkálgattam az ülő alkalmatosság aljáról, ahelyett, hogy az előttem sorakozó papírlapokra vetettem volna le a közelmúlt eseményeit, melyeket jó lett volna megörökíteni az elkövetkező korok számára.
Már majdnem sikerrel jártam, s egy milliméternyire voltam csak attól, hogy eltávolítsam a teljesen lényegtelen ám annál idegesítőbb fadarabot az ülőhelyemről, amikor is egy kissé bátortalan kopogás zavarta meg elmélyült munkámat. Annak ellenére, hogy nem volt durva a jövevény jelzése, mégis megszakította a precíz mérnöki műveletem, kizökkentve a száz százalékos koncentrációból, így pedig a szemét kis fogpiszkáló méretű dezertőr egyenesen az ujjamban kötött ki, új lakhelyéül választva azt régi társai helyett, s mélyen a bőröm alatt pihent meg, mire én csak egy hangos "A rohadt életbe!" - felkiáltással feleltem.
- Minden rendben? Visszajöjjek később? - hallottam egyből az ajtó túloldaláról Ange aggódó szavait, mire csupán csak egyet sóhajtottam, majd felállva az ajtóhoz sétáltam, majd kinyitottam, miközben rokkant kezem sérült ujját a számban tartottam, s próbáltam kiszívni az idegen behatolót... mindhiába.
- Gyere csak be! - invitáltam "teli szájjal" a lányt, aki furcsán nézte a kis magánszámom. - Csak egy szálka, de mindjárt megoldom. - nyugtattam meg, miközben visszasétáltam miközben visszasétáltam az asztalhoz, s a fiókot kihúzva elővettem belőle egy csipeszt, majd az ágyamra leülve ismét precizitásom tetőfokára hágtam, s megkezdtem a műtétet. - Mit szeretnél? -  tudakoltam közben a csillagmágustól, aki közben beljebb jött a lakosztályomba, s velem szemben megállva figyelte, ahogy ügyetlenkedem... akarom mondani műtök.
- Add azt inkább ide, ez sosem ment neked! - jött oda rövidesen hozzám, s leülve mellém minden további kérdés vagy kérés nélkül kivette a kezemből az eszközt, s néhány rövid pillanat alatt el is távolította a kis rohadékot az ujjamból. - Látod, már kész is.
- Nekem is ment volna. - morogtam kissé durcásan, de azért persze hálásan is.
- Hát hogyne... néhány órával később. - szólt bele kötekedve Froozer is, akit csak ekkor pillantottam meg a nyitott ajtóban.
- Te meg aztán nagyon tudod. Egyáltalán mikor kerültél te ide? És ki engedte meg, hogy be gyere? - kérdeztem még morcosabban, hiszen rühelltem, ha összefognak ellenem, márpedig az utóbbi időben egészen sok ilyen volt. - Egek, mintha én lennék itt a kisgyerek, ezek meg a szüleim. - mérgelődtem magamban még egy keveset.
- Ez az én szobám is, ha elfelejtetted volna. - válaszolt közben elégedetten az ordas, mialatt a fekhelyéhez lépkedett, mely egy szőnyeg volt az ágyam szomszédságában.
Belefáradtam már a vele való vitába, ugyanis valamilyen csodával határos módon mindig ő jött ki belőle jobban. Éppen ezért csak sóhajtottam egy nagyot, s nem mondtam semmi többit.
- Tessék, ez majd felvidít egy kicsit... vagy legalábbis eltereli a figyelmed egy kicsit. - törte meg a csendet Angelina, miközben egy borítékot nyomott a kezembe.
- Mi ez? - kérdeztem, mialatt kibontottam a papirost.
- Egy megbízás... azt hiszem. - válaszolta rövidesen.
Végigolvasva a sorokat, egy ideig gondolkodóba estem, majd egy rövid hümmögés következett.
- Na mi az, amin ennyire agyalsz? Oszd meg velem, eldöntöm neked gyorsan, mert ha te csinálod, akkor abból csak baj lesz. - piszkálódott megint Froo, aki eddigre már letelepedett a fekhelyén.
Szóra sem méltattam, inkább csak próbáltam végiggondolni az olvasottakat. A kézbesített üzenet ugyanis ahogyan azt Ange is mondta, egy megbízás volt, méghozzá egyenesen nekem. A megbízó ugyan nem sok konkrétumot adott meg, csupán a feladat leírását, mely szerint egy külföldi hercegnőcskét kell megvédeni az országban eltöltendő ideje alatt, meg még annyit, hogy a megbízás teljesítésekor a megbízó személyesen fog kifizetni.
Noha szépen hangzott a dolog, mégis kissé furcsa is volt, hisz nem volt túl nagy az ismeretsége a céhnek, legalábbis egyelőre, én pedig örültem is ennek. Az azonban tény volt, hogy nekünk is, mint minden embernek, időről időre pénzt kellett szereznünk, elvégre valamiből meg kellett élnünk. Éppen ezért ha már egyszer betalált valami az ablakon, akkor azt nem lehetet csak úgy hagyni, hogy kárba menjen, még ha nem is egészen testhez álló feladatról volt szó.
- Megcsináljuk! - döntöttem el végül.
- Mit is? - érdeklődött Froozer.
- Meg kell védeni valami külföldi nagykutyát, nem tűnik túl nehéznek. Nyilván egy-két emberrablóra kell számítani, netán merénylőkre... csak a szokásos.
- Ó persze, mint mindig. - értett egyet gunyorosan a pajtim.
- Ugyan már, pofon egyszerű, nem?
- És mégis hogyan akarod megvédeni, ha azt sem tudjuk, hogy kiről van szó? - tette fel a kérdést Angel.
- Nos, itt az áll, hogy külföldi és hogy hercegnő. Nem hinném, hogy túl sok ilyen szaladgál mostanság Fioréban. Meg amúgy is, Hargeon sem olyan nagy ahhoz, hogy egy idegen hajó ne tűnjön fel. - válaszoltam meg a felvetést.
Így esett az eset, hogy harmadmagammal, vagy másod?... nem is tudom, az ilyen nyakatekert kifejezések sosem voltak az erősségeim, szóval maradjunk annyiban, hogy két hű segítőmmel együtt felkerekedtünk, s meg sem álltunk a kikötővárosig, melynek nyüzsgő forgataga most sem volt kisebb, mint az előző látogatásaink alkalmával.
- És hogy akarsz hozzákezdeni? Egyszerűen csak megvárjuk, hogy befusson a hajó és utána meg követjük a lányt? - érdeklődött bundás cimborám, mikor végre beülhettünk az egyik fogadóba enni egyet az út után.
- Majdnem. Ti fogjátok megkeresni a hajót és követni őt, én meg előkészítem a terepet. - ismertettem a tervemet.
- Előkészíteni? - csodálkozott csillagmágusunk. - Hiszen azt sem tudjuk, hogy hová fog menni innét.
- Nem számít. Egy körülbelüli útirányt a mozgásából meg lehet majd állapítani, és addig is, rendbe szedem ezt a koszfészket. Ismerek néhány helyet, még a régi időkből, ellátogatok oda, hátha adnak valami jó fülest arról, hogy ki okozhat galibát errefelé.
- És mi mégis hogy találjuk meg egy ekkora kikötőben azt az egy hajót? - aggályoskodott még tovább az ordas.
- Használd a szaglásod és légy kreatív! - zártam le a témát nyilvánvalóan nem kielégítő válaszommal, majd neki is láttam, hogy magamhoz vegyem az idő közben elém kirakott étket.
- Egy pillanatra már megijedtem, hogy lett némi eszed mialatt nem figyeltem oda és rendes tervet csináltál, de úgy tűnik tévedtem. - sóhajtott a bundás.
- Megoldjuk, bízd csak ránk! - szólt közbe sokkal optimistábban Angela.
- Ezt már szeretem hallani! - helyeseltem teli szájjal.
Miután elköltöttük az étkünket, a megbeszélteknek megfelelően szétváltunk. Noha a díszes személy érkezéséig még volt hátra némi idő, hisz a tengeri közlekedés nem túl kiszámítható, mégis sosem lehetett elég hamar elkezdeni az előkészületeket. Ebben az értelemben az én feladatom könnyebb volt, hisz a patkányok általában a fészkeikben bújnak meg, azaz nem mozognak, ellenben egy vitorlás, nos, az egészen más tészta. Minden esetre bíztam a többiek érzékeiben és leleményességében, így nem aggódtam a befutó hajó megtalálása miatt, sokkal inkább a saját tevékenységemre koncentráltam.
- Még mindig ugyan olyan halszagú és büdös, mint mikor legutóbb itt jártam. - állapítottam meg a szomorú tényt, mikor a Hableány nevű bár, vagy hogy pontosabban fogalmazzak szeszkiadó elé értem.
Odabent valamivel lanyhább volt az élet, mint amire emlékeztem, de ennek inkább csak örültem is. A pulthoz sétálva felismertem néhány ismerős arcot is, akik az egyik sarok asztalnál kártyáztak, meg persze vedelték azt a borzasztóan rossz sört, amit ott mértek. Miután kértem magamnak egy pohár rumot, ami egy fokkal jobb volt a sörnél errefelé, bele is vetettem magam a felderítésbe.
- Bűzös, te vén csirkefogó, ezer éve nem láttalak! - köszöntem oda a társaság egyik legostobább ám egyben legveszélyesebb tagjának.
Néhány pillanatig csak méregettek, valószínűleg nem tudtak hová tenni, ami nem is csoda, hisz nem két napja jártam erre utoljára és akkor sem túl sokáig időztem, de aztán amint az alkohol miatt még el nem tűnt emlékek lassan feltörtek a fejeikben, egyre csúnyábban kezdtek rám nézni.
- Még van pofád idejönni azok után, hogy megloptál minket? - hördült fel a fő hangadó, nyomatékosítva szavait pedig fel is pattant a helyéről, s máris a késén pihentette kezét, mely az övéből kandikált ki.
- Ugyan-ugyan, erre semmi szükség! Mindketten tudjuk, hogy esélyed sem lenne még csak kirántani sem, annyi idő alatt is kiütnélek, nem hogy még el is találj vele. Ezt te is tudod, nem? - próbáltam csitítani a kedélyeket, bár nem biztos, hogy a leghatásosabb módon, mivel hallgatóságom feje inkább csak még nagyobb és vörösebb lett... bár az is lehet, hogy csak a hirtelen mozgás miatt a fejébe tóduló alkohol miatt. - Ami pedig azt a sajnálatos félreértést illeti, nesze! - dobtam oda neki egy zacskót, melybe némi pénzt tettem még korábban. - Remélem tényleg ki leszek fizetve ezért, mert ha nem valaki nagyon csúnyán megjárja! - gondoltam közben, hiszen nem szerettem az ablakon kidobott pénzt.
Eközben a heves haramia nagy nehezen kibontotta a szütyőt, ami nem volt könnyű feladat neki, mivel feltételeztem, hogy már nem is kettős, de sokkal inkább hármas látása lehet a sok szesztől, amit már magába döntött, már ha csak az üres üvegek, kancsók és korsók tömkelegét néztem, mely ott sorakozott az asztalon és annak környékén.
Nagy megkönnyebbülésemre a jelenlétem csak a beszélgetőtársamat hozta ki a sodrából, a maradék három fickó csak készenlétben állt, hogy bármikor lépni tudjanak, ha kell, de nem úgy tűnt, hogy ok nélkül rám akarnák vetni magukat. Persze az is mindegy lett volna, csak még néhány hulla a sorban, de mégis, milyen dolog lett volna megölni az informátoraimat, ráadásul egy kocsma kellős közepén?
- Ez még meg sem közelíti azt, amivel lehúztál te rohadék! - krákogta, miközben egy embereset köpött a padlóra.
- Épp ellenkezőleg, jóval több annál. Sőt, ha hajlandó vagy nekem segíteni, akkor ki tudja, talán jobb kedvem lesz és még némi pénz üti a markod, mit szólsz? - ajánlottam fel a lehetőséget, melyet minden épeszű elutasított volna, hisz egyszer már átvertem, de az ostobák úgy fest sosem tanulnak.
- És mégis mit akarsz? - lépett egy-két lépést közelebb hozzám, a járásán pedig látszott, hogy az egyenes nála már egy nem létező fogalom.
- Csupán némi információt, semmi többet. - feleltem, mire ő csak felhúzta a szemöldökét, s látszólag gondolkodóba esett. - Csak annyit szeretnék tudni, hogy van-e a környéken olyan banda vagy csoport, aki kapható lenne emberrablásra, netán orvgyilkosságra? - mentem közel hozzá, hogy ne kelljen túl hangosan kimondanom mindezt.
- Előbb a pénzt! - böffentette, s már nyújtotta is a markát, ami úgy mozgott jobbra-balra, az egész testével együtt, mint egy ingaóra.
- Nesze! - nyomtam a kezébe egy újabb zacskót.
Természetesen ezt is ki kellett bontania, és megvizsgálni, mielőtt bármit is mondott volna, de ez már csak így megy.
- Csoda, hogy ennyi esze még maradt. - tűnődtem.
- Ha valakit el kell tenni láb alól, akkor a Fekete Késekkel dolgoztass, ott vannak a déli mólón, a Sirály melletti csehóban.
- Hát persze, sejthettem volna, hogy oda kéne mennem. - dolgoztam fel az infót.
- Ha pedig rablás kell, arra a Fürge Ujjak vagy a Hordók.
- Milyen szellemes nevek. - reflektáltam magamban ironikusan.
- Ezek a keletiben tanyáznak. - fejezte be végül a kis mesét.
- De ezért még legalább ötezret adsz azt ugye tudod? - hördült fel ingerülten.
- Hát persze. - mutattam fel neki a kiállítást jelentő Sleep mágiát, majd egy Dark Momentet húztam fel a csehóban.
Akár szimplán el is sétálhattam volna, de az nem lett volna túl hatásos, már csak azért sem, mert ez a hely is egy potenciális problémaforrás volt, ráadásul láttak is erre, ami megint csak gondokat okozhatott volna. Éppen ezért az esetleges kijáratokhoz a lehető legsürgősebben őrséget állítottam, név szerint Ghoulokat.
Révén, hogy nem volt túl nagy a tömeg odabenn, és azok is jobbára részegek, no meg persze nem láttak semmit, így sikerült mindenkit benn tartanom, eltorlaszolva az ajtót és az öt ablakot a szolgáimmal. Mindehhez hetet sorakoztattam fel, a maradékot pedig ráuszítottam a bent lévőkre. Nem volt csata, sokkal inkább mészárlás. Pillanatok alatt megöltek mindenkit, majd ezt követően már nem kellett sok, csak némi alkohol a földre és a bútorokra, meg egy gyertya, s percekkel később úgy égett minden, mint egy máglya.
Dolgom végeztével csak egyszerűen árnyékká váltam, s elhagytam az épületet, majd néhány házzal arrébb, egy sikátorban ismét alakot öltöttem.
- Ez egészen könnyen ment! - elégedtem meg a teljesítményemmel. - Bár lehet, hogy nem kellett volna ilyen sok energiát belefeccölnöm. - töprengtem tovább. - Na, mindegy, inkább lássuk, hogy állnak a többiek! - gombolyítottam tovább a gondolataim fonalát, s a telepátiához nyúltam. - Hallotok? - tettem fel a kérdést, miután megnyitottam a csatornát.
A többiek nyilván már megszokhatták a dolgot, mivel meg sem voltak lepve, hogy így keresem fel őket, vagy legalábbis nem hallottam a hangjukon.
- Igen. - válaszolta Froozer. - Feltételezem a te műved a terjengő füst, mi?
- Bevallom, én voltam. - ismertem el. - És ti? Hogy haladtok, megvan már az érkezés helye?
- Az alapján, amit találtunk, valószínűleg az északi dokkoknál fognak kikötni. Az a legbiztonságosabb és legelőkelőbb a városban. Épp oda tartunk szétnézni. - felelte Angelina.
- Remek! Akkor ezzel is előrébb vagyunk! Nekem még van némi elintéznivalóm, addig ti is haladjatok a tiétekkel, éjfélkor pedig találkozunk abban a fogadóban, ahol ettünk, rendben?
- Oké. - egyeztek bele.
Így hát mindenki ment a maga kis feladata után, én a három neves bandához, Angelináék pedig a hajó keresésére.

***

A nap már lenyugvóban volt, mikor a lány és a farkas elérték a dokkokat, ahová tartottak. A rakodómunkások még az utolsó simításokat végezték, ládákat cipeltek, köteleket csomóztak és persze hangosan kiabáltak, még mielőtt ki-ki a maga pénztárcájának és ízlésének megfelelő szórakozás után nem nézett, melyet az este nyújthatott nekik.
- Egészen impozáns. - ismerte el Froozer, látva a sorakozó nagyobbnál-nagyobb hajókat.
- Vajon mennyibe kerülhet egy ilyen? - tűnődött Angelina.
- Sokba annyi biztos. De gyere, nekünk még dongunk van! - lépkedett tovább az ordas.
Végigsétálva a parton, egy-egy jólöltözöttebb, látszólag tanultabb és rangosabb emberrel elegyedtek szóba, érdeklődve arról, hogy nem tud-e arról, hogy egy gazdag külföldi hajó érkezik a városba hamarosan. Nem is kellett túl sokáig kutatniuk, míg egy megfelelő informátorra bukkantak.
- Dehogynem! Egész nagy felhajtás volt körülötte a minap. Üresen kellett hagyni neki egy helyet, ahová kiköthet, erre valamelyik nagyokos befutott oda. Olyan kiabálás volt itt, hogy el se hinné az ember! - válaszolta készségesen az egyik kisebb hajó tulaja.
- Esetleg meg tudná mondani, hogy melyik az a hely, ahová várják? - informálódott tovább a csillagmágus.
- Arra ott, négy vagy öt hajóval arrébb, az a nagy üres vízfelület. Ha engem kérdeztek teljesen pazarlás, de a fejesek már csak tudják. - vonta meg a vállát.
- Köszönjük szépen! - elégedett meg ennyivel a páros, majd miután szemügyre vették az említett helyet, elégedetten indultak vissza a korábban megbeszélt találkozóhelyre, a fogadóba.
- Szerintem Roha elégedett lesz. - mosolygott vidáman Angel.
- Legyen is, ennyi séta után. Én farkas vagyok, de ez még nekem is sok volt, főleg ezen az egyenetlen, köves és vizes talajon.
- Bizony, elég csúszós! - értett egyet a lány.
Így hát remek hangulatban lépkedtek vissza éjszakai szállásukra, az immáron besötétedő város utcáin, melyeket már csak a különböző épületekből kiszivárgó fények, valamint a távolban halványan világító, s füstöt okádó fénypontok világítottak meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 182
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Szomb. Okt. 31, 2015 6:46 pm

Duó:

Ha Gab-nak végül sikerül kompániáját elrángatnia a kocsmából, Atsu értesítése után valószínűleg Bob mesterrel is tudatni fogjátok a különös jelenséget, amely igencsak borús árnyékot vet az általa szervezett eseményre.
A Pegazusok általában bohókás vezetője eléggé komolyan veszi a dolgot, és a két kiválasztott jelölten kívül - akiknek szépségük megőrzése érdekében stresszmentes pihenést szab ki - mindenkit kemény munkára fog a céhen belül.
A szervezési feladatok is igencsak szerteágazóak (a nagyszínpad felállítása, a verseny helyszínéül szolgáló főtér lezárása és tisztán tartása, a készletek beosztása és felkészítése, hiányzó ételek/italok/kellékek beszerzése, és még napestig sorolhatnám...), ám ezek ellátásán felül különböző csapatokkal próbálja kinyomoztatni a korábbi felbujtót, akik fogadókban, s minden számításba vehető helyen körbeszimatolnak. Hogy ti miképp segítetek pontosan, azt rátok bízom...
A szervezés sikeresen halad, a nyomozás kevésbé, egy hét elteltével pedig szép folyamatosan megérkeznek a további céhek jelöltjei kíséreteikkel, valamint a független indulók is.
A város sosem látott nyüzsgést él át, és úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van... Mígnem a verseny kezdetét megelőző reggelen Misha-t már nem találják a szobájában. Mint aznap kiderül, több céh jelöltjei is nyomtalanul eltűntek, nem csak a Pegasus lánykája.
Bob mester és a többi vezető nem akarja, hogy mindez nyilvánosságra kerüljön, hisz a városba hamarosan megérkeznek a királyi család képviselői, valamint a külföldi méltóság is... Persze a kutatás megindul nagy erőkkel, de óvatosan kell eljárnia mindenkinek.
Atsu, téged arra kér céhmestered, hogy vedd át a lány helyét. Nemcsak a külsőd van meg a feladathoz, ám erős mágus is vagy, aki ha kell, meg tudja védeni magát, ezért tart remek választásnak.
Elfogadod? Vagy inkább nyomozni akarsz az eltűntek után a többiekkel?
Gab, ha Atsu indul a versenyen, te mellette maradsz védelmezni, vagy bízva a lányban a többiek keresésére indulsz magad is?
Körötök a döntések meghozatalával záruljon.

Roha:

A hercegnő kisebb falura való kísérettel szál partra, kompániájában minden feladatra jut egy szakember, valamint nagyobb számú fegyveres testőrség is fellelhető köztük természetesen.
Érkezésüket követően hivatalos fogadtatás zajlik le a kikötőben, majd a küldöttség, pár városi elöljáróval kiegészülve másnap reggel indul útjának, mint megtudod Salvia-ba. Kövesd hát őket.
A majd tucatnyi szekérből álló karaván útja viszonylag nyugodt, amikor városokon halad át, ott örömujjongás köszönti, míg az országutakon csend, és az ütemterv követése a két kulcsszó.
Ugyanakkor, mikor körülbelül egy napra vagytok a célállomástól, hatalmas méretű, láthatóan jól megszervezett támadás éri a küldöttséget. Felbérelt zsoldosok százai rontanak a szekereknek lesből, soraik közt sötét céhek mágusaival, akik közt két A rangú is akad.
A karavánt a külföldi katonákon kívül négy elit testőr is védi, akik mind mágiahasználatban, mind fegyverkezelésben kiemelkedő szinten vannak, megkülönböztetőjegyük egyébként, hogy valamennyiüknek egy lótuszvirág-szimbólum van a kardmarkolatához fűzve. Fejenként körülbelül 10.000 VE-re rúg erejük, a kisebb csatát ezzel a tudattal dolgozd ki, és ha még be akarod tartani megbízód kérését, valahogy próbálj meg feltűnésmentesen, vagy bizonyos ellenségeket elcsalva segíteni...
A támadást visszaveritek, ám veszteségek bizony bőven vannak, és nem csak katonai jellegűek... Ha figyelemmel követed az eseményeket, még messziről is lejöhet, hogy a hercegnő egy cseppet sem boldog, amiért ilyesfajta gyalázat éri őt egy diplomáciai úton...
Végül megérkeztek a városba, te pedig bárhol is szállsz meg, még aznap kopogtatnak az ajtódon.
Állítólag a megbízód az, aki fizetni óhajt, amiért  a hercegnő épségben eljutott a városba... Ha beengeded az illetőt, akkor egy kopasz férfival találod szemben magad, akinek homlokára egy különös tetoválást véstek.
Köröd itt érjen véget.

Hasui Seiryuu hercegnő:
Spoiler:
 

Bármi kérdés van, valami nem világos, további részletek érdekelnek itt-ott titeket, nyugodtan lehet zaklatni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 545
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 32
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 14
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Hétf. Nov. 23, 2015 10:02 pm

„Hé, hercegkisasszony, itt a pasid, segíts neki megigazítani a gallérját!”
Atsu a fejéhez kapott, és meggörnyedt a fejébe hasító fájdalomtól.
~ A szentségit Hayden, mássz ki a fejemből, mielőtt agykárosodást szenvedek! – kiabált vissza a gondolatok útján a nőnek.
- Ez valami új táncfajta? – lépett mellé Koko.
- Megint vicces voltál, köszi… - húzta el a száját a nő gúnyosan. – Hayden rikácsol a fejemben. Rémes az a nőszemély. – Koko felhorkantott.
- Ebből a körből szívesen kimaradok.. -  állapította meg elégedetten, miközben Atsu kislisszolt a tömegből, aminek egy része még mindig a nyerteseket ünnepelte.
"Nyugi, nem akkora a probléma" szólalt meg a fejében ezúttal Sho. "Nagyobb kárt szenvedtél volna, ha láttad volna, ami itt történt"
~ Mi történt? Egyáltalán hol vagytok? – kérdezte Atsu, miközben kifelé igyekezett a céh parkjából. Vágyott már egy kis nyugalomra, eléggé kifárasztotta a verseny körüli felhajtás. Koko követte.
"Kaenshonak volt egy rossz megérzése, és elkezdtünk körbejárni, hátha találunk valami gyanúsat" felelte Gabriel. "Kérdezősködtünk az utcán, bemászkáltunk a kocsmákba, és..."
"És az egyiket éppen szétvertük" vágott közbe Sho.
~ Nem is ti lennétek.. – sóhajtotta Atsu. ~ Melyik kocsmában vagytok?
"A Vörös Ibolyában... sehol sincs ilyen szar bor, mint itt, megjegyeztem egy életre... egy örök életre..." dadogta Hayden. Mintha részeg lett volna. Súlyos lehet  a helyzet, ha már a gondolatai is akadoznak.. legalább a rikácsolást abbahagyta.. – gondolta Atsu, és remélte, hogy ezeket a gondolatokat sikerült megtartania magának.
~ Odamegyünk, várjatok meg! – mondta, és intett Kokonak, hogy kövesse.

A céh területét elhagyva, a főutcát követték. Atsu ismerte már a város majd’ összes ivóját és kocsmáját, igaz, a nagy részét csak kívülről látta. A Vörös Ibolyában kivételesen járt is már korábban, és egészen kellemes helynek tűnt. Mondjuk a borukat nem kóstolta, még mindig csínnyán bánt az alkohollal. Sorel meg a vén Shimao is próbálták hozzászoktatni, de a szervezete nem volt túl együttműködő.
- Na mi van már megint? – érdeklődött Koko egy zöldséges standot figyelve, Atsu pedig megtorpant. Hirtelen fogalma sem volt, hogy jobbra, vagy balra kell lekanyarodniuk a főutcáról. Lehet mégis ivott abból a borból annak idején, csak nem emlékszik rá?
- Valami kocsmai verekedésbe keveredtek a Vörös Ibolyában.. – nem, még nem kérdezi meg Kokot, merre kell menni.. Mindjárt eszébe jut! A zöldséges stand mellett egy nyolc, talán kilenc éves forma kisfiú leste a piros almák piramisait. Ajkai lassan szétnyíltak, majd gyorsan újra összezárultak. Hezitált, aztán nyelt egy nagyot, és lassan – túl lassan – kinyúlt az egyik gyümölcs felé. Már majdnem megérintette, amikor az árus egy pálcával rásózott törékeny, piszkos kis kezére, és ráordított.
- Tűnés innen te piszkos kis suhanc!! Meg ne lássalak itt még egyszer!!! Hallod?! -  a gyermek riadtan hőkölt vissza, és Kokoék mellett elszaladva, bebújt az egyik ház lépcsője alá. Koko elgondolkodott egy pillanatra, hogy felnyársalja az árust, vagy inkább fellógassa a nyakánál fogva, de végül csak fújtatott egyet ingerülten. Úgysem tanulna belőle.. -  gondolta, és inkább a fiú felé lépett, aki a lépcső alól kukucskált ki, könnyes szemekkel. Egy inda segítségével, lekapott egy cserepes virágot az egyik ablakból, kiborította belőle a virágot, ami azonnal gyökeret vert a ház előtti apró előkert földjében, majd ugyanabból a földből teleszedte a kis cserepet, és egy magot bányászott elő a tarisznyájából. Belenyomta a földbe, és abban a pillanatban a magocska gyökeret eresztett, majd kihajtott, és egyre vastagabb szárat növesztve, meg sem állt, míg jó másfél méter magas nem lett. Akkor szerteágazott, buja, zöld levelek takarták be az ágakat, és végül hatalmas, üde, piros almák bukkantak elő rajta. A kisfiú megbűvölve nézte a varázslatot, Koko pedig intett neki, hogy menjen közelebb. A fiúcska óvatosan előbújt rejtekéből.
- Ez a tiéd. – mondta neki Koko. – Tudod, hol van a Blue Pegasus? – a fiú bólintott. – Menj be a céhházba, és keresd meg Lizt! Mondd neki, hogy Koko küldött! Mondd neki, hogy éhes vagy, és segítsen! Megjegyezted? – bólintott. – Akkor menj! – és a fiú felkapta a cserepet, és botladozva futásnak eredt a céh felé.
Atsu az egészből semmit nem vett észre, néhány lépéssel odébb ácsorgott, ökleit a csípőjére támasztva, jobb lábával dobolt, és erőteljesen próbált magabiztosnak látszani. Koko megragadta a karját, és maga után húzta.
- Erre te félnótás…

Koko vezetésével hamar megtalálták a helyet, az utcákon pedig már nem sokan lézengtek. Koko benyomta az ajtót, és bemasírozott. Atsu követte, de két lépés után megtorpant. Az egész helyiség úgy nézett ki, mintha háborús övezet lett volna. Döbbenten nézett körbe. A berendezés vagy romokban, vagy szétszórva hevert mindenhol, a padló csillogott az üvegcserepektől és a kifolyt italoktól, irtózatos bűz terjengett, a pult mellett pedig egy egész seregnyi ember volt sorba pakolva. Egyikük sem volt eszméleténél. Koko látszólag jól szórakozott, hitetlenül vigyorogva nézett körbe a káoszon. Atsu bevágta maga mögött az ajtót, és háttal nekilapult.
- Ez meg mi?! – kérdezte lassan tagolva minden szót.
- Bejöttünk, hogy körülnézzünk. – kezdte Sho pironkodva, de Gab hamar átvette tőle a szót.
- Aztán Hayden túljátszotta a szerepét, és belekevert egy ivós játékba... és egyik percről a másikra verekedésbe csapott át.
- Volt a kocsmában egy fura kopasz fazon, aki lelécelt ahogy nekünk estek... De túl sokan voltak ahhoz, hogy csak úgy lelépjünk. – fejezte be Kaensho, miközben Atsu lassan odalépkedett hozzájuk a pulthoz, ügyelve, nehogy belelépjen egy üvegdarabba, vagy elhasaljon egy tócsában.
- Ki kezdte a verekedést, és miért? – kérdezte, ahogy odaért, és alkarjával megtámaszkodva, áthajolt a pult fölött. Az italokat böngészte, valamiért erős késztetést érzett, hogy legurítson valamit, ami kikapcsolja lefáradt agyát.
- Az egyik fickó felpofozott - mondta Kaensho - aztán azt hiszem eltörtem az orrát...
- Én nem tudom, az ivós játék közben felkapták az üveget, amiből ittunk, és le akartak vele ütni –folytatta Gab.
- Legalább nem ti voltatok.. haladás - mormogta, miközben bosszankodva fedezte fel, hogy a pulton belekönyökölt valami ragacsos tócsába. Visszacsúszott a pult külső oldalára, és idegesen rázogatta a karjait, mintha attól megtisztulnának. - Na és hogy nézett ki az a kopasz fazon? – érdeklődött tovább, miközben Koko már az egyik asztal tetején hortyogó, kócos Hayden arcára rajzolt valamit egy filctollal, és magában vihogott.
- Nem láttam jól, de az biztos, hogy mágus volt, mindketten éreztük a kisugárzását. A homlokán meg valami fura körtetoválás éktelenkedett. – felelte Gab. A nő közben feladta, és fáradtan maga mellé ejtette karjait.
- Jobb, ha ezt jelentjük Bob mesternek. Liz szerint nagyon komolyan veszi a verseny biztonságát. Menjünk vissza a céhbe. – mondta, majd megfordult, és észrevette Haydent. - Nincs neki egy kis hely valahol a fegyvereid mellett? – kérdezte fintorogva a férfit.
- Ezt a műalkotást kár lenne eldugni... – vigyorogott Koko, miközben a tollal rábökött az ájult nő homlokára. Atsu a szemét forgatta, és elgondolkodott, hogy miért nem lett inkább ő is halász..
- Nem próbáltam még élő dolgot eltenni, de most igencsak elgondolkodtattál... – felelte Gab, majd sóhajtva felkapta Haydent, és átlendítette a vállán, hogy az arca a hátának koccanjon. - És még a rajz se látszik. – Koko csalódottan eltette a tollat, és visszaindultak a céhházba.

Útközben Atsu riadóztatta a szomszéd bolt tulaját, hogy verekedés volt, hívjanak orvost, de tovább nem volt hajlandó foglalkozni az ott maradottakkal. A céhházban felfordulás volt, máris nekiláttak a takarításnak, Liz fáradhatatlanul törölgette a pultot, ahol ezúttal csak ember üldögélt. Egy kisfiú, levegőben lóbált lába mellett egy cserépbe állított kis almafával. Hatalmas adag húst és krumplipürét majszolt jóízűen. Nem vette észre őket.
- Liz hol van a Mester? - kérdezte Atsu a szőkeséget.
- Fent van az irodájában. Baj van?
- Lehet, még nem tudom.. – Felkaptatott az első emeletre, a többiek pedig követték. Bob irodája előtt megállt, és határozottan bekopogott.
- Gyere húsom! - csiripelt ki Bob, ők pedig bevonultak. - Miben lehetek a szolgálatodra Hercegkisasszonyom? – kérdezte bohókásan elsuhanva az asztala mellett, amin halomban álltak a papírok.
- Nos.. – elgondolkodott, hirtelen nem is tudta, hogyan kezdjen hozzá. - Történt valami furcsa az egyik közeli kocsmában.. Lehet semmiség, de mivel nyakunkon a verseny, jobbnak láttam szólni. Gab, Sho.. – intett társainak, hogy beszéljenek.
- Jártunk már hasonló nagyszabású rendezvényeken, és szinte sosem sikerült még úgy letudni egyet, hogy ne legyen valamilyen galiba - kezdte Gab zavartan. Valószínűleg még mindig nem tért napirendre Bob kinézete felett. Egyszer úgyis megszokja.. - Kaensho megérzésére támaszkodva elkezdtünk elvegyülni a tömegben, kérdezősködtünk, hátha akadnak olyanok, akiknek nem tetszik a felhajtás, de látszólag minden rendben is volt. Egészen addig, míg az egyik kocsmában, ahol körülkérdezősködtünk egyik percről a másikra nekünk estek az emberek.
- Egy gyanús külsejű kopasz fickó volt ott még, próbálta elrejteni a mágikus erejét, de nem igazán ment neki, azonban a legnagyobb csetepaté közepette lelépett... - hadarta Sho megilletődve. Bob arca egyre komorabb lett, ahogy haladtak a mondandójukkal, majd gondolkodóba esett.
- Jól tettétek, hogy szóltatok. – mondta végül. - Holnap reggel az eligazításon elmondom, mit teszünk. Most mehettek. - intett az ajtó felé ellentmondást nem tűrően, aztán hátat fordított, a kis csapat pedig szót fogadott, és rövid úton elhagyta az irodát. Atsu nem kívánt részt venni a romeltakarításban. Fáradt volt, már csak egy zuhanyra, és egy ágyra vágyott, ahol megpihenhet. Egyenesen az albérletébe mentek, vacsoráztak, még egyszer átbeszélték a történteket, Atsu pedig beszámolt a versenyről, majd korán nyugovóra tértek.

Másnap reggel Bob mindenkinek kiosztotta az elkövetkező hétre vonatkozó feladatokat. Atsu ezúttal kihúzta magát a szervezés gyötrelmes feladatai alól, és a kutató csapatokhoz jelentkezett, így a következő napokat a városban illetve a környező erdőben járőrözve töltötték Gabbal, Shoval, Kokoval és persze az állandóan panaszkodó Haydennel, miközben a város felkészült a seregnyi vendég, híresség, és versenyző fogadására. Az utcák és az épületek virágba borultak, a főtéren pedig impozáns színpad épült. Minden készen állt.
Végül egy héttel az előválogató után, és éppen egy nappal az országos verseny kezdete előtt, Bob ismét összetrombitálta az egész céhet, hogy eligazítást tartson.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsak voltatok Bolyhocskáim. Mindannyian nagyon szép munkát végeztetek az elmúlt egy hétben, büszke vagyok rátok. Mint azt tudjátok, az előválogató alatt történt egy kis atrocitás a városban, aminek nem sikerült a végére járnunk. Sajnos ma sem szolgálhatok megnyugtató hírekkel. Misha, illetve a versenyzők közül többen is eltűntek ma reggelre. Egyelőre nem tudok ennél többet mondani, de mindenkit szeretnék megkérni, hogy ne keltsünk pánikot. A delegációk vezetőivel már beszéltem, mindenki fokozott óvatosságra inti az övéit, én is ezt kérem tőletek. Ezen kívül kérlek, alkossatok csapatokat, akik azonnali megkezdik a nyomozást az eltűnt lányok után. Ez nem tréfa, valószínűleg veszélyben van az életük. A csoportok tíz perc múlva jelentkezzenek az irodámban. Köszönöm a figyelmeteket! – azzal lelibbent a pultról, a tömeg pedig azonnal mozgolódni, sutyorogni kezdett. Sorel lépett elő valahonnan Atsu mellé.
- Jönnék veletek Atsu, ha nem zavarok, végül is ti láttátok azt a fazont... – mielőtt azonban válaszolhatott volna Atsu, Bob bukkant fel mellettük a semmiből.
- Sajnálom Sorel, de a kisasszonynak más feladatot szánok. - megragadta a nő karját, és kivonta a tömegből. Bizalmasan folytatta. - Szeretném, ha te vennéd át Misha helyét. A versenyt folytatjuk, mintha minden rendben lenne. Te okos és erős vagy, tudsz vigyázni magadra, és a többiekre is, ha kell. Számíthatok rád?
- Természetesen. - hajtott fejet Atsu.
- Köszönöm. Legyetek nagyon óvatosak. – biccentett, majd eltűnt.
- Itt maradtok, vagy segítetek a keresésben? – kérdezte Gabrielt.
- Kaensho és én maradunk veled. – vágta rá Gab azonnal. - Hayden, tarts Sorellel, a telepatikus kapcsolattal bármikor tudtok üzenni, ha szükség van rá, Kaenshoval pedig hamar ott lehetünk. – egy pillanatra úgy tűnt, Hayden megint sopánkodásra és ellenállásra adja fejét, de aztán végigmérte Sorelt - aki ugyanígy tett vele, majd rá is kacsintott – és mégis rábólintott.
- Mi történt, hogy hirtelen el mertek engedni egyedül? – kérdezte gyanakodva.
- Remélem, hogy kipiáltad magad a múltkor egy időre... - jegyezte meg Sho gúnyosan.
- Maradjunk annyiban, hogy bizonyíthatsz, hogy a jövőben is megtörténik-e vagy nem. – tette hozzá Gab, Atsu pedig titokban örült, hogy legalább Hayden nem fogja tovább nehezíteni a dolgukat. Sorel legalább meg tudja védeni, ha valami marhaságot csinálna…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 704
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 14
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Szomb. Jan. 02, 2016 11:35 am

„A szentségit Hayden, mássz ki a fejemből, mielőtt agykárosodást szenvedek!”
„Nyugi, nem akkora a probléma” vágott közbe Sho kissé erőltetett mosollyal az arcán, amit bár Atsui nem láthatott, remélte, hogy a gondolatbeli hangján is érezhető „Nagyobb kárt szenvedtél volna, ha láttod volna, ami itt történt”
„Mi történt? Egyáltalán hol vagytok?” Atsui hangja még a gondolatok között is fáradtnak tűnt, Gabriel végigsimított az arcán, aztán nagy levegőt vett, mintha tényleges beszélgetésbe akarna kezdeni, még szóra is nyitotta a száját, amikor eszébe jutott, hogy semmire se menne vele. Úgy látszik, a lányoknak ez könnyebben ment.
"Kaenshonak volt egy rossz megérzése, és elkezdtünk körbejárni, hátha találunk valami gyanúsat" felelte "Kérdezősködtünk az utcán, bemászkáltunk a kocsmákba, és..."
"És az egyiket éppen szétvertük" vágott közbe Sho, valamilyen gyerekszerű lelkesedéssel.
„Nem is ti lennétek… Melyik kocsmában vagytok?”
„A Vörös Ibolyában… sehol nincs ilyen szar bor, mint itt, megjegyeztem egy életre… egy örök életre”
Hayden gondolataiból mintha egyszerre elfogyott volna a lendület, és az alkohol hatására dadogássá fakultak volna az egybefüggő mondatok, mindenesetre egyikük sem mert egy másodpercnél tovább választ forgatni a fejében, legalább már nem kiabál.
„Odamegyünk, várjatok meg!” jött Atsui hangja, és szinte ezzel egy időben meg is szakadt a kapcsolat.
Ahogy mindketten Haydenre néztek, meg is találták a telepatikus kapcsolat felbomlásának okát, ugyanis egy alig hallható koppanással a nő feje lepihent az asztal lapjára, ahol éppen ült, és elaludt.
- Legalább egy kis nyugtunk lesz tőle.. – szólalt meg csendesen Sho, mintha nem akarná felébreszteni.
- Próbáljunk valami rendfélét szimulálni – mondta Gabriel, nem is törődve az alvó nővel, és azonnal felkapott egy eszméletlen férfit, aztán elindult vele a pult mellett lévő kevésbé romos terület felé. – Az embereket pakoljuk ide, igyekezzünk minél kevesebb üvegcserépen áthúzni őket… - Kaensho bólintott, aztán elkezdték sorba rakni az ivó vendégeit. Gabriel tervei között csak ezután szerepelt volna az üvegcserepek és a bútordarabok elpakolása, vagy inkább csak halomba hordása, de amikor ehhez hozzáláttak volna, Koko nyomta be az ajtót, Atsuival a sarkában.
- Ez meg mi?! – kérdezte Atsui lassan, ahogy bevágta maga mögött az ajtót, és betámasztotta azt. A pár pillanat erejéig, amíg beléptek, kívülről már több tucat ember hangja hallatszott be. Ekkora tömeg gyűlt volna össze ennyi idő alatt?
- Bejöttünk, hogy körülnézzünk… - kezdte Sho kissé szégyenlősen, ahogyan leejtette az utolsó vendég karját a földre, de Gabriel átvette a szót.
- Aztán Hayden túljátszotta a szerepét, és belekevert egy ivós játékba… és egyk percről a másikra verekedésbe csapott át.
- Volt a kocsmában egy fura kopasz fazon, aki lelécelt, ahogy nekünk estek… De túl sokan voltak ahhoz, hogy csak úgy lelépjünk. – folytatta a magyarázkodást Sho, miközben Atsui átmanőverezett az üvegszilánkok, a bútordarabok és a kifolyt italpocsolyák között a pulthoz.
- Ki kezdte a verekedést, és miért? – kérdezte.
- Az egyik fickó felpofozott – mondta Sho – aztán, azt hiszem, eltörtem az orrát…
- Én nem tudom, az ivós játék közben felkapták az üveget, amiből ittunk, és le akartak vele ütni. – folytatta Gabriel.
- Legalább nem ti voltatok.. haladás. – morogta Atsui magában, majd hirtelen visszacsusszant a pult másik oldaláról, és hevesen rázni kezdte a piától mocskos karjait. – Na, és hogy nézett ki az a kopasz fazon?
- Nem láttam jól, de az biztos, hogy mágus volt – felelte Gabriel, miközben lekövette Atsui tekintetét. Koko éppen a hortyogó Hayden arcára rajzolt valamit egy filctollal a kezében és egy önelégült mosollyal az arcán. Gabriel is elmosolyodott a látottakon. – mindketten éreztük a kisugárzását. A homlokán valami fura körtetoválás éktelenkedett.
- Jobb, ha ezt jelentjük Bob mesternek. Liz szerint nagyon komolyan veszi a verseny biztonságát. Menjünk vissza a céhbe. – indult el Atsui, aztán az ajtónál megtorpanva visszanézett Haydenre. – Nincs neki egy kis hely valahol a fegyvereid mellett?
- Ezt a műalkotást kár lenne eldugni… - vigyorgott Koko, és Gabriel is alig tudta megállni, hogy ne vigyorodjon el.
- Nem próbáltam még élő dolgot eltenni, de most igencsak elgondolkodtattál… - válaszolt végül Atsuinak, majd Koko mellé sétálva felkapta a vállára a nőt, akinek az arca a férfi hátán koppant. – És még a rajz se látszik… - mondta lemondóan Kokonak, aki csalódottan eltette a tollat, és visszaindultak a céhházba.

A Blue Pegasus céhházába érve Lizt éppen a szokásos teendői közepette találták, a nagyteremben egyetlen kisfiút leszámítva senki mást nem lehetett látni.
- Liz, hol van a mester? – kérdezte Atsui.
- Fent van az irodájában. Baj van?
- Lehet, még nem tudom.. – szólt, majd felszaladva a lépcsőn azonnal bekopogott a mester ajtaján.
- Gyere, húsom! – szólalt meg a mester odabentről, Gabrielt pedig kirázta a hideg, körülnézett és az egyik fotelba dobta Hayden eszméletlen testét. Újra elmosolyodott, ahogy meglátta Koko alkotását a nő arcán, aztán ismét lekúszott a mosoly róla, amikor eszébe jutott, hogy Bob elé tartanak. Sőt, ahogy felegyenesedett, Atsui már el is tűnt az ajtóban, szó, de nem aggodalom nélkül követte, majd igyekezett a pár lépésen belül helyretennie magát. Hogy lehet ez az ember ennyire… fura? Megköszörülte a torkát, és belekezdett a mondókájába.
- Jártunk már hasonló nagyszabású rendezvényeken, és szinte sosem sikerült még úgy letudni egyet, hogy ne legyen valamilyen galiba. Kaensho megérzésére támaszkodva elkezdtünk elvegyülni a tömegben, kérdezősködtünk, hátha akadnak olyanok, akiknek nem tetszik a felhajtás, de látszólag minden rendben is volt. Egészen addig, míg az egyik kocsmában, ahol körülkérdezősködtünk egyik percről a másikra nekünk estek az emberek.
- Egy gyanús külsejű kopasz fickó volt ott még, próbálta elrejteni a mágikus erejét, de nem igazán ment neki, azonban a legnagyobb csetepaté közepette lelépett... - hadarta Sho megilletődve. Inkább azért, mert egy céhmester előtt áll, mintsem a kinézete miatt. Számára az emberek alapvetően annak tűntek, főleg akik festették magukat és különböző rikító színű ruhába bújtak, ami színesebb volt, mint néhány énekesmadár tollazata.
- Jól tettétek, hogy szóltatok. Holnap reggel az eligazításon elmondom, mit teszünk. Most mehettek.
Bob mester elbocsájtása inkább áldás volt Gabrielnek és Kaenshonak, bár mindkettejüknek különböző okokból. Gab ismét felkapta Haydent a vállára, és azonnal Atsui albérletébe indultak, ahol egy vacsora után beszámoltak egymásnak a napról. Másnap pedig, ahogyan beígérte, Bob kiosztotta a mágusainak a feladatokat. Atsui, kihúzva magát a szervezés alól, csatlakozott a városban és a környéken járőröző Gabrielhez és csapatához, és csak a döntő előtt egy nappal csatlakoztak újra a Blue Pegasus többi tagjához.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsak voltatok Bolyhocskáim. Mindannyian nagyon szép munkát végeztetek az elmúlt egy hétben, büszke vagyok rátok. Mint azt tudjátok, az előválogató alatt történt egy kis atrocitás a városban, aminek nem sikerült a végére járnunk. Sajnos ma sem szolgálhatok megnyugtató hírekkel. Misha, illetve a versenyzők közül többen is eltűntek ma reggelre. Egyelőre nem tudok ennél többet mondani, de mindenkit szeretnék megkérni, hogy ne keltsünk pánikot. A delegációk vezetőivel már beszéltem, mindenki fokozott óvatosságra inti az övéit, én is ezt kérem tőletek. Ezen kívül kérlek, alkossatok csapatokat, akik azonnali megkezdik a nyomozást az eltűnt lányok után. Ez nem tréfa, valószínűleg veszélyben van az életük. A csoportok tíz perc múlva jelentkezzenek az irodámban. Köszönöm a figyelmeteket!
- Jönnék veletek Atsu, ha nem zavarok, végül is ti láttátok azt a fazont.. – mondta Sorel, ahogy betoppant a tömeg sorai közül, vagy inkább a semmiből melléjük, azonban mielőtt a nő válaszolhatott volna, Bob is előkerült.
- Sajnálom Sorel, de a kisasszonynak más feladatot szánok. – megragadta Atsui karját, és kivonta a tömegből, ahol suttogva folytatta. - Szeretném, ha te vennéd át Misha helyét. A versenyt folytatjuk, mintha minden rendben lenne. Te okos és erős vagy, tudsz vigyázni magadra, és a többiekre is, ha kell. Számíthatok rád?
- Természetesen. - hajtott fejet Atsu.
- Köszönöm. Legyetek nagyon óvatosak. – biccentett Bob, majd eltűnt.
- Itt maradtok, vagy segítetek a keresésben? – kérdezte Gabrielt.
- Kaensho és én maradunk veled. – vágta rá Gab azonnal, és az archaihoz fordult. - Hayden, tarts Sorellel, a telepatikus kapcsolattal bármikor tudtok üzenni, ha szükség van rá, Kaenshoval pedig hamar ott lehetünk. – Hayden egy pillanatra úgy tűnt, ismét panaszkodni fog, aztán, amint kölcsönösen végigmérték egymást Sorellel, utóbbi még kacsintott is egyet rá, szó nélkül rábólintott. Illetve, majdnem szó nélkül.
- Mi történt, hogy hirtelen el mertek engedni egyedül? – kérdezte gyanakodva.
- Remélem, hogy kipiáltad magad a múltkor egy időre...
- Maradjunk annyiban, hogy bizonyíthatsz, hogy a jövőben is megtörténik-e vagy nem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2401
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 15
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Pént. Jan. 08, 2016 10:58 pm

A Nap már jócskán fenn járt az égen, mire a hajó befutott. Szerény személyem s hű segítőim távolabbról, a fogadó erkélyéről figyeltük, ahogy a monstrum a habokat szelve végre megérkezik a kikötőbe.
Az elmúlt néhány napot pihenéssel töltöttük, míg vártunk, elvégre elvégeztem a munkát, s felszámoltam azt a néhány bűnbandát, melyek gondot okozhattak volna, így már csak a később váratlanul felbukkanó ellenfelekkel kellett volna felvennem a harcot.
- Azt a! Ez hatalmas! - álmélkodott Ange, miközben a monstrumot figyeltük, melynek fedélzetőre megkezdték a kipakolást és a leszállást.
- Láttam már ennél nagyobb dolgokat is. - legyintettem.
- Lehet, de attól még szuper nem? - nevetett a lány, látszott rajta, hogy teljesen el van ragadtatva.
- Igaz is, melyik lány ne akarna hercegnő lenni, nem? - tettem fel magamban a kérdést, de ennél persze okosabb voltam, sem mint hogy hangosan kimondjam mindezt.
Kifejezetten szerencsénk volt a szállást illetően. Meglehet, hosszú órákig tartott, mire ráleltünk, de ennél jobb pozíciót keresve sem lehetett volna találni. Viszonylag közel volt a parthoz, így még csak nagy távot sem kellett volna megtennünk, ha netán valami galiba adódott volna, ráadásul remekül szemmel lehetett tartani az erkélyről az egész terepet. Ez persze azt is jelentette, hogy minket is könnyen ki lehetett szúrni, de kit érdekel? Elvégre nem mi voltunk az egyetlen bámészkodók.
Rövidesen partra szállt a hercegnő is személyesen. El se lehetett volna téveszteni, még akkor sem, ha nem tudom, hogy ki az. Tökéletes frizura, csillogó ékszerek, finom ruha, meg persze egy fél hadsereg, aki körbeállja.
- Helyes, legalább nem kell mindent nekem csinálnom. - konstatáltam elégedetten a testőrség létszámát. - Bár a mágikus erejük azt hiszem hagy némi kívánnivalót maga után. - húztam el a szám kissé. - De legyünk optimisták, biztosan csak elrejtik az erejüket!
A város... feltételezem polgármestere - sajnálom, sosem érdekelt hogy ki kicsoda ilyen jelentéktelen szinten - egy kisebb kísérettel köszöntötte is a messzi földről érkezett méltóságot, majd a formaságok után rövidesen elindult a menet, az általam már előre feltérképezett szállás irányába. Biztonságos és jó helynek tűnt, mikor arra jártam, így tehát úgy döntöttem, hogy nem is kellek, hogy túlságosan közel legyek, vagy legalábbis elég volt, ha csak megfigyelő maradok, ebben biztos voltam... vagyis inkább reméltem.
- Szerinted is szép? - kérdezte Angelina mosolyogva, mikor bejöttünk az erkélyről.
- Ha te mondod. - igyekeztem gyorsan lerendezni a dolgot, mert bár nem voltam a szakértője a dolgoknak, annyiban biztos voltam, hogy egyetlen lánynál sem szerencsés, ha helyette bárki más kinézetét dicsérjük.
- Ugyan már, most komolyan! Biztos hogy szerinted is gyönyörű, nem? - faggatott tovább, mialatt az arcomat fürkészte, s egész közel hajolt hozzám.
Eközben Froozer is odalépett mellém, aki eddig csak néma szemlélő volt, az ábrázatán pedig ott virított az a jellegzetes kaján és mondhatni kárörvendő vigyor, amit annyira utáltam.
- Ezt megszívtad! - morogta halkan, miközben elsétált az egyik sarokba, ahol egy kényelmes szőnyeg volt leterítve, s elheveredett rajta.
- Hogy az ördög vigyen el! - gondoltam morcosan. - Igen, szép, persze. - vontam meg a vállam, s igyekeztem kihúzni a nyakam a hurokból, amely úgy éreztem egyre szorul körülöttem.
- Áhá, szóval tényleg tetszik neked? - nézett rám szúrós szemmel, miközben csípőre tette a kezét, mire én csak felvontam a szemöldököm értetlenül.
- Ugyan már, én ilyet nem mondtam! - ellenkeztem
Noha gondolkodtam tovább, hogy mivel is folytathatnám, nem volt rá szükség. Egyszer csak kitört a csillagmágusból a nevetés.
- Látnod kellett volna az arcodat! Jobban sarokba szorítottalak, mint egy S rangú mágus tudna. - kacagott.
Részemről a dolog humorfoka az öt másodperces néma pislogással volt leírható, melyet lassan és jelentőségteljesen végeztem... na jó ez így hülyén hangzik, fussunk neki újra. Szóval vettem néhány levegőt, mielőtt bármit is tettem vagy csináltam volna, mert az igazat megvallva magam sem értettem az egészet.
- Most akkor mérges legyek rá? Vagy nevessek? Vagy egyik sem? - tűnődtem. - Hah, mikor vesztettem el a kezelhető és aranyos lányt, aki az elején mellém szegődött? - sírtam vissza a régi időket, persze mind csak gondolatban. - Nos, a lényeg, hogy ma valószínűleg már nem lesz több dolgunk, szóval nyugovóra is térhetnénk! - próbáltam meg úgy tenni, mintha az elmúlt pár perc meg sem történt volna.
Az incidens így hát feledésbe is merült, s pihenhettünk reggelig, amikor is egy kisebb városnyi ember és szekértömeg indult útnak a kikötővárosból. Katonák, mágusok, tisztviselők, szolgák, ellátmányos szekerek, hintók, meg minden ami csak kell.
- Egek, ezek mennyi felesleges cuccot hozhattak? - tűnődtem, miközben csatlakoztam a menet végéhez.
Cseppet sem volt feltűnő, hogy velük együtt hagytuk el a várost, hisz szabad ország voltunk, ám utána jobbnak ítéltem meg, ha leszakadunk, s távolabbról végezzük a munkánkat. Az erős területekkel nem is volt semmi probléma, sőt, kifejezetten könnyű volt a követés, ami egyszerre volt örömteli és problémás is. Noha a füves, nyílt szakaszokon le kellett maradnunk jócskán, hogy ne vegyenek észre minket, s el-elhagyva az országutat a kövek és egyéb lehetőségek takarásába húzódni, így is biztos voltam benne, hogy még ha észre is vettek minket, akkor sem tesznek ez ellen semmit. Ami persze érthető volt valahol, hisz csak hárman voltunk, ők meg legalább százan, vagy többen, nem tudtam megmondani a számukat, elvégre az emberek elvesztek a szekerek közt és azok belsejében, de ennyire saccoltam azokat, akiket épp láttam.
- Ha ennyire nem figyelnek a védelemre, akkor könnyen bajba kerülhetnek! - osztottam meg aggályaimat a többiekkel.
- Igen, de mit tehetnénk mi ez ellen? - kérdezte a mellettem caplató farkas.
- Jó kérdés.
Eszembe jutott még az is, hogy csak a biztonság kedvéért rájuk kéne ijeszteni egy kicsit, de ezt hamar elvetettem.
- Egyébként... értem én, hogy nem szabadna csak úgy feltűnősködnünk, mert kérték is, de... nem gondoljátok, hogy így is ugyanakkora feltűnést érünk el, mintha csak egyszerűen odamennénk hozzájuk? - vetette fel Angel.
- Jó lesz ez így is! - intetem le. - Örülnék neki, ha nem lenne ránk szükség, ha pedig így van, akkor minek velük kapcsolatba lépni?
- Hát jó. - egyezett bele egyből.
Utunk pedig reményeimhez híven nyugodt is maradt... egy ideig. Közel egy napi járásra lehettünk még talán a végállomástól, mely nem volt más, mint Salvia, amikor is gyanús jeleket véltem felfedezni, és nem én voltam így vele egyedül. Láttam Froozeren is, hogy nyugtalanítja valami, noha nem szólt róla, legalábbis egyelőre.
- Froozer, nem érzel valamit? - kérdeztem a farkast, hátha a szaglása vagy valamely más érzéke nekünk valami olyat, amit én csak sejthettem.
Felettébb sok mágikus energiát érzékeltem ugyanis a közelben, amit nem tartottam valószínűnek, hogy mind a karaván tagjai bocsájtanák ki magukból, főleg, hogy eddig nem éreztem őket.
- Valakik közelednek nyugatról. - válaszolta némi szimatolás és fülhegyezés után az ordas. - Méghozzá egészen sokan.
- Bárkik is azok, ez nem tetszik nekem. Azonnal vágjunk közéjük! - adtam ki az utasítást, s ennek megfelelően meg is indultunk a kijelölt irányba. - Mennyi a távolság köztük és a birkák közt? - érdeklődtem cimborámtól.
- Nem tudom, de talán még idejében közéjük állhatunk. - saccolta meg loholva a bundás.
A terep egy fákkal tarkított síkság volt, inkább erdő, sem mint füves puszta, de a fák elég gyérek voltak ahhoz, hogy akadálytalanul száguldhassunk át köztük, s rövidesen már hallhattam és érzékelhettem én is a jövevényeket.
Első tippre meg mertem volna kockáztatni, hogy legalább kétszázan lehettek, de ez csak egy visszafogott és optimista szám volt, biztosra vettem, hogy ennél csak többen fognak felbukkanni, s pillanatokon belül már a szándékuk is nyilvánvalóvá vált, hogy az első embereik elérték a karavánt, s lerohanták az azt védő katonákat.
A támadók többsége első ránézésre egyszerű zsoldos martalóc lehetett, nem mágus, ami némileg örömmel töltött el, ám a létszámuk még így is komoly gondot jelentett, ráadásul attól hogy nem mindegyikük volt varázsló, mégis akadt köztük szép számmal olyan, aki használta a különféle mágiákat. Rövidre fogva hát a dolgot, nyakig voltunk a lekvárban. Az hogy meglátnak vagy épp észrevesznek-e az utazók és a hercegnő, a legkevésbé sem érdekelt, csupán előre törtem a fák között, s egy Double Cappriccio-val már vágtam is a rendet az ellenségek közt. A sötét sugár kavargó ereje úgy tépázta szét a fákat és embereket, mint ahogy a kés halad a vajban.
Úgy festett, hogy én is meglepetést tudtam okozni, akárcsak ők az utazóknak, legalábbis ennek tudtam be azt, hogy jóformán ellenállás vagy védekezés nélkül vagy egy tucat ember hevert a földön holtan.
Idő közben Froozer sem tétlenkedett, előugrott, s máris egy torkot átharapva megmártózott a szerencsétlen vérében, majd el is engedte áldozatát, de csak azért, hogy új után nézhessen. Angelina a tőle megszokott erősítést hozta Lupus és Orion személyében, kik szintén nekiláttak a harcnak, szembe rohanva a rohamozók árjával.
Nem sok idő kellett, hogy mindenki ráeszméljen, hogy bizony velünk is számolni kell, sok hogy jobban teszik, ha felveszik ellenünk a kesztyűt. Az első néhány ellenfél azonban szánalmas csalódásnak bizonyult, aminek felettébb örültem, hiszen ez azt jelentette, hogy meg tudjuk állítani őket anélkül, hogy nagyon meg kéne magunkat erőltetni. Hozzáteszem nem volt túlságosan egyszerű feladat mindeközben fél szemmel a hercegnőt is keresni a kavarodásban, hiszen végtére is, az ő biztonsága volt a kérdés ebben az összecsapásban, ez kétségtelen.
A rohamozókon jól látszott, hogy nem csak tudatlanul rontanak előre, hanem nagyon is tuják, hogy kivel van dolguk és hogy mit akarnak, csupán minket nem vettek számításba. Be kell vallanom, hogy még én is megborzongtam régebben azon, amikor Lupus és Froozer együtt vetették magukat a harcba. A karmok és agyarak bizony komoly és fájdalmas sebeket tudtak okozni, és nem csak attól kellett félni, hogy valaki túléli-e a találatot, hanem attól is, hogy nem vérzik-e el annak következményeként. Nem volt ez másként akkor sem, a duó már mondhatni összeszokottan marcangolta a harcosokat, egyiket a másik után. Persze jóval lassabbak voltak, mint jómagam, hisz nem dicsekvésből mondom, de már jócskán közelítettem a három tucatot az eltakarított támadókból, noha a gyengébbik fajtából persze.
Ekkor érkezett a váltás, ha fogalmazhatok így. Egy figyelemreméltó mágikus energia közeledett felem keresztül a fák között, mígnem egészen ki nem rajzolódott előttem egy magas, cingár fickó, a tekintete pedig nem sugárzott mást, mint gyilkolási vágyat. Nyilván a támadóim is tudták, hogy ki az illető, mert mondhatni teret engedtek neki. Nem akart kikezdeni velem egyik sem már, mondhatni ráhagytak az új jövevényre.
- Szóval? Csak állsz ott és nézel? - kérdeztem tőle higgadtan. - Nagyjából egy erős lehet velem, de meg fogom tudni verni... azt hiszem. - töprengtem közben.
Noha a varázserőm valamivel az övé fölött lehetett, mégsem ennek okán voltam magabiztos. Az idők folyamán rengeteg mágiát gyűjtöttem már össze, sok dolgot láttam már, és rengeteg ellenféllel megküzdöttem. Úgy éreztem, hogy bármi, amit mutatni tud, arra tudok válaszolni.
- Hell Prominence! - hangzott a felelet a korábbi kérdésemre, s egy nagy tűzörvény máris felém száguldott.
- Ha így szeretnél játszani, hát legyen így! - gondoltam, s bevetettem a Dark Cappricciot.
A kavargó sötétség rövid utat megtéve nagyjából kettőnk közt félúton találkozott tűzből álló testvérével, s kavargó tánc kíséretében olvadtak össze, kavarogtak, majd foszlottak semmivé, mígnem egy robbanás kíséretében ismét különváltak.
- Egész erős a mágiája. - konstatáltam, hisz képes volt szembeszállni az enyémmel. - Ez is azt bizonyítja, hogy egy szinten lehetünk. - töprengtem tovább.
A további néhány percben mondhatni fogócskáztunk... vagy még inkább kidobósoztunk. Tűzlabdák és sötét lövedékek, árnyékfegyverek és acél tükörképeik, sötétség a sötétség ellen. El kell ismernem, rengeteg erőt kívánt meg tőlem, hogy minden támadást hárítani tudjak, és persze hogy méltó ellentámadással válaszolhassak rájuk. Kimerülőben voltam, de nem csak én. Ellenfelemen is látszottak már a kimerültség jelei, lassult, zihált, pontatlanabbá vált, a mágiái erősége pedig csökkent. Noha én is hasonló cipőben jártam, még mindig magabiztosnak éreztem magam. És hogy miért? Mert hosszú ideje ez volt az első olyan csatám, ahol csakis magam miatt kellett aggódnom. Ange és Froo remekül boldogultak, ellenfeleik pedig nem is igazán őket akarták, csupán elkerülhetetlen akadályként tekintettek rájuk, így egyszerre mindig csak annyi emberrel kellett harcolniuk, amennyit ők maguk akartak. Igaz, a munkám miatt aggódhattam volna, elvégre a hercegnőnek baja is eshetett volna attól, hogy én "csak játszadozom", de hogy őszinte legyek, ez nem kifejezetten érdekelt.
- Legfeljebb elbukom a jutalmat, ennyi az egész. - gondoltam.
Ennek ellenére mégis úgy döntöttem, hogy ideje ezt befejezni, s egyetlen nagy lendülettel leteríteni a srácot. Ahogy előtte már megannyiszor, ismét az árnyak közé rejtőztem, majd egy szívdobbanásnyi idővel később a rohamozó háta mögött öltöttem ismét alakot, majd amint ez megtörtént, a Dark Fingerst indítottam útjára. Ujjaimról úgy száguldottak előre a lövedékek, mintha gépfegyverből sütöttem volna el őket, egyiket a másik után, újra és újra.
Az első néhány találtat csupán a meglepetés és gyorsaság adta előny miatt sikerült, a többi viszont már elkerülhetetlen következmény volt. Rövidesen az után, hogy befejeztem a csapássorozatom, a haramiából csak egy kilyuggatott test maradt hátra, mely élettelenül hullott a földre. Jómagam szinte sértetlen voltam, egy-két karcolást leszámítva, meg persze attól eltekintve, hogy a varázserőmet mondhatni szinte teljesen lenulláztam.
Ez azonban olyan nagyon már nem is számított akkor, ugyanis az utolsók közt voltam, akik leszámoltak ellenfelükkel. Az útonállók többsége halott volt, vagy ha volt akkora szerencséje, akkor sikerült visszavonulnia. Kihasználva hát az időt, én is rendeztem soraim, akár csak a hercegnő testőrsége, s hozzácsapódtam társaimhoz.
- Jól vagytok? - kérdeztem.
- Persze! - válaszoltam a farkas.
- Megvagyunk. - bólintott Angeli is elégedetten.
Ahogy végigmértem őket, tényleg nem tűntek sérültnek, így nem is faggattam őket tovább, inkább visszavonulót fújtam, nehogy a végén még minket is ellenségnek bélyegezzenek a megtépázott sereg tagjai, akik lassacskán kiszúrhattak volna már minket, hacsak nem tették már meg előtte, hiszen nagyjából kezdték összeszedni magukat.
Nagyjából így esett az eset, hogy noha nem gond nélkül, de ennek ellenére épségben megérkezett a külföldi méltóság célállomására. Egy szerény, város széli fogadóban húztuk meg magunkat kompániámmal, hisz már esteledett, mire elértünk a településre, így jól esett, hogy éjszakára fedél kerül a fejünk felé, s kipihenhetjük az út fáradalmait.
- Azért örülök. - mondta Angelina mosolyogva, mikor már csak hármasban voltunk a szobában.
- Minek? - érdeklődtem.
- Hogy a hercegnőnek nem esett baja. Sajnálom, hogy nem tehettünk érte többet. Szegény eléggé feldúltnak látszott a támadás után. - mondta kissé szomorkásabban.
- Többet? Mégis miről beszélsz? - méltatlankodtam. - Hiszen egy fél hadsereget irtottunk ki a kedvéért.
- Igen, de... azért jó lett volna találkozni vele. Eléggé furcsa, hogy csak így messziről nézhettük. Nem értem, hogy miért nem béreltek fel minket rendes testőrként. Úgy minden sokkal egyszerűbb lett volna, nem?
- Igazad van. - értettem egyet a felvetéssel.
- Biztosan ennek is megvan az oka. - szólt bele Froozer.
Ekkor kupaktanácsunkat egy kopogás zavarta meg, mely természetesen az ajtó irányából érkezett. Csak szótlanul felálltam, s kinyitottam a bejáratot, meglepetésemre pedig egy kopasz, tetovált férfi volt odakint, akit még életemben nem láttam.
- Gratulálok a remek munkához! - köszöntött a későbbi szavakból kiderülve az állítólagos megbízó, ki teljesítettnek látva a feladatomat fizetni óhajtott.


/ Majd holnap színezek is, de ma már sajnos nincs rá időm, bocsi! /
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 182
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Vas. Jan. 10, 2016 3:41 am

Duó:

A szépségverseny végre a kezdetét veszi, ahogy a főtéren hatalmas tömeg előtt kitárulnak az előre felkészített színpad függönyei. A feszültség persze elég nagy, szinte az összes céh, kísérőként tevékenykedő mágusai elvegyültek a civilek közt, akiket szerencsére a versenyzők kötnek le inkább.
A független zsűri igazi vén kujonokból áll, az örökké energikus Jason-el kiegészülve. És bár a közönség valamennyi jeltöltet hatalmas ujjongással fogad, azért a hivatalos pontozás szigorú elveken nyugszik, hisz mégiscsak rengeteg gyönyörű induló közül kell szelektálni, már az első körben is.
Itt még csakis az alak, és az arc számít, ezért a felvonulóknak bikiniben kell színpadra lépniük.
Részletezzétek nyugodtan a versenyt, és a különböző céhek jelöltjeit, a haladás lényege annyi, hogy az jut tovább, aki a megszerezhető 40 pontból (a négy zsűritag 0-tól 10-ig pontozhat) legalább 30-at megkap. Kereken 100 versenyző van, a megjelent céhek 2-2 lányt indítanak, míg a maradék 50 jelölt mind normális polgár, az ország különböző tájairól.
Mint említettem a szelektálás elég durva, 5-ből 4 lány átlagosan kiesik.
Atsu, te 34 pontot szerzel... Bocsi, de egy lolita zsűritag csak 4-et ad, "too old" pusmogással.
Míg a verseny zajlik, a várva várt külföldi vendég is megérkezik, majd leül a V.I.P. részlegbe, ahol a céhmesterek, a polgármester, valamint a király küldöttsége is meleg fogadtatásban részesítik. A közönség természetesen a hercegnőt is megkínálja üdvrivalgásával.
A második kör mágiabemutatóból fog állni, ám még mielőtt az elkezdődne, elmétekben felszólal Hayden hanga egy telepatikus csatornán... Sorel-el látták feltűnni a kopasz, tetovált alakot.
A körötök itt záruljon.

Rohandar:

Megbízód gratulál neked, majd jól érezhető akcentussal kifejti, miért is volt szükség ilyen macerásan kísérni a hercegnőt... Mindenkinek kényelmesebb így, hisz most, hogy az általa "pitiáner helyi alvilágnak" titulált riválisaitól már biztonságban van, neked kellene őt fogságba ejtened, természetesen a tetovált munkaadód számára.
Elmondása szerint épp egy szépségversenyt kísér figyelemmel, amely folyamán ő majd felfordulást kelt, amit te kihasználhatsz, és elrabolhatod a lányt.
Ez természetesen elég nagy politikai incidensekhez vezethetne, valamint ki tudja, mit akarhat egy ilyen kétes alak a külföldi méltósággal... Persze, mindezt figyelmen kívül hagyva, a busás jutalom ígéretében befejezheted a munkát, ha már idáig eljutottál. Vagy pedig, megtagadhatod a férfi kérését... A döntés a tiéd.
A válaszoddal keress fel kérlek, annak függvényében megkapod a köröd második részének cselekményét is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2401
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 15
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   Vas. Ápr. 03, 2016 12:57 pm

Révén, hogy nem találkoztam még az illetővel, így kissé ugyan vonakodva, de beengedtem az ajtó előtt álló ismeretlent, ki a megbízómnak mondta magát.
- Köszönöm a remek munkát, sokban megkönnyítette az életünket! – folytatta tovább, hangján pedig valami fura akcentus volt érezhető, melyből egyértelműen kiderült számomra, hogy valami külföldi lehet ő is.
- Nyilván a hercegnőt kísérheti, vagy valami ilyesmi. – gondoltam.
- Nos, a helyzet úgy adódott, hogy mivel az itteni pitiáner alvilági figurákat már volt szíves eltávolítani, csupán már csak egy egyszerű apróság van hátra és kész is a megbízás. – csavarta tovább a mondandóját, ami felettébb nem tetszett.
- Az eredeti feladat úgy szólt, hogy kísérjem el a hercegnőt ebbe a városba épségben. Ez megtörtént. Amennyiben további szolgálatot szeretne, lehet róla szó, de előbb kérem az eddigi bérem. – szögeztem le rögtön az elején.
- Természetesen megkapja majd azt is, amint nálam lesz a hercegnő. – folytatta, a pedig csak még kellemetlenebbé tette a szituációt.
- Mint a bazárban. Hogy én mennyire utálom az alkudozókat… - morogtam magamban. – Hogy érti azt, hogy ha magánál lesz? – tettem fel a kérdést, bár sejtettem a nem túl kedvező választ.
- Nos, ez lenne a feladata befejezése. A hercegnő jelenleg egy szépségversenyen vesz részt. Jómagam könnyedén tudok kelteni egy aprócska felfordulást, mely alatt egyszerűen és észrevétlenül el lehet kapni őt. Itt jönne a képbe Ön.
- Elutasítom! – vágtam rá egyből, minden nemű gondolkodás nélkül.
Ange és Froo továbbra sem szóltak semmit, de éreztem, hogy egyet értenek velem. Elvégre kinek hiányzik egy nemzetközi botrány? Ráadásul nem vagyunk sötét céhesek, hogy efféle feladatoknak tegyünk eleget.
- Ez bizony sajnálatos. – csóválta a fejét a férfi.
- Meglehet. – vettem ismét magamhoz a szót. – Csináljon, amit jónak lát, de az emberrablás nem szerepelt a felkérésben, melyet teljesítettem is, szóval kérem a bérem, és már el is válnak útjaink! – jelentettem kihatározottan.
- Cöh, milyen arcátlan dolog ez! Még követelőzöl is? – mordult fel, láthatóan ingerülten.
Tisztában voltam vele, hogy a dolgok nem állnak túl rózsásan. Elmondta nekem a tervét, tehát minden esélye megvolt annak, hogy kitudódjon. Ebből kiindulva nyilvánvalóan nem fogunk csak egy egyszerűen elválni, mintha sosem láttuk volna egymást, arról nem is beszélve, hogy érződött rajta, hogy nem akar fizetni, ami meg engem dühített, szerintem érthető módon.
Néhány másodpercnyi feszült csend következett, majd mintha csak megmozdult volna alattam a padló és a falak körülöttem. Elkezdtek kígyó módjára tekeregni, én pedig képtelen voltam megtartani az egyensúlyom, úgy éreztem, mintha menten hanyatt esnék.
- Mi a pokol ez? – próbáltam meg kitalálni az okot, de nem sikerült túlzottan.
Aztán rövidesen fekete ruhás alakok lepték el a szobát, csak úgy a semmiből.
Ange már elő is rántotta a kulcsait, s Froo is talpon volt már, harapásra és mágiára készen, ahogyan én sem voltam rest, menten előrukkoltam a Dark Momenttel. A szoba éjfeketébe borult, elfedve minden fényt.
- Kapd el Froozer! – kiáltottam.
Noha tudtam, hogy a farkas sem lát, hittem benne annyira, hogy mind a hangok mind pedig a szag alapján lesz annyira ügyes, hogy elbánjon a támadókkal.
- Hasztalan! – nevetett a férfi, és egy szempillantás alatt minden újra az eredeti fényében tündökölt, mellettem pedig két sötét ruhás alak állt, kezükben kardokkal, majd lesújtottak.
Esélyem sem volt védekezni, úgy szeltek keresztül, mintha csak egy védtelen csecsemő lennék.
- Roha! – kiáltott fel Ange mögülem, Froo pedig csak állt és szimatolt, mintha nem értené az egészet.
A két vágás rohadtul fájt, és erősen vérzett is, de ennyi még bőven kevés volt ahhoz, hogy földre vigyenek. Megszüntettem a Dark Moment mágiám, hisz ha hasztalan, miért eméssze tovább a varázserőm, helyette pedig céloztam, majd lőttem. A sötét lövedékek, melyeket teremtettem, egyenesen előre lőttek ki, megcélozva a támadóimat, kik megsebeztek, de hiába. Mintha csak fantomokat kergettem volna. A testük a lövedékek helyénél egyszerűen szétnyílt, s átengedve a támadásomat a gömbök egészen a falig meg sem álltak, ahol végül szétrobbantak az ütközés hatására.
- Mi a fene történik? – álltam értetlenül. – Mik ezek az izék?
De nem volt időm álmélkodni, vagy gondolkodni, mert máris jött a következő roham, és egy lélegzetvételnyi időm sem maradt. Sorra kellett kerülgetnem a szórások, vágások és rohamok folyamatos sorozatát, mely egy szobában, tele tereptárgyakkal és falakkal nem volt túl könnyű feladat. A sebeim egyre iszonyúbban fájtak, és kezdtem azt érezni, hogy a mozgásban is egyre inkább akadályoznak.
Idő közben Angel sem volt rest beszállni a buliba, előhívta Lupust, aki máris vadul nekiugrott a fantomoknak, és egyet szét is tépett közülük, de az csupán csak kavargott egy darabig a levegőben, majd újra alakot öltött.
- Valami itt nem stimmel. – morogta közben Froozer, és szemmel láthatóan Lupust is aggasztotta valami.
- Nem mondod? – kérdeztem vissza ingerülten, mivel úgy festett a szituáció, hogy nem igazán voltam ura a helyzetnek.
- Mögötted! – kiáltott fel a következő pillanatban a pajtim, s szinte egyszerre ugrottak Lupussal.
Én is megfordultam, de a kiáltás nem nekem szólt. A két farkas szerzet Ange felé vette az irányt, ahol azonban nem láttam egyetlen ellenséget is, azonban valami egyből feltűnt: a sebeim fájdalma egy pillanatra teljesen eltűnt, mintha nem is lett volna, ahogyan az árnyak is megremegtek egy röpke másodpercre.
- Na álljunk csak meg! Mégis mit jelentsen ez? – töprengtem el egy pillanatra, majd rájöttem, legalábbis reméltem, hogy így van. – Illúzió?
Eközben a két csahos egyként ugrott, s a lány mögé csaptak le. Szegény csillagmágusban pedig úgy meghűlt a vér, akár a kopasz fazonban, aki eddigre már láthatóvá vált, s akit kis híján széttépett a két fenevad.
- Szóval valószínűleg igazam volt. – vontam le a következtetést, mikor konstatáltam, hogy az árnyak eltűnnek, ahogyan a sebeim is.
Az ellenséggé vált megbízóm ettől egyből menekülőre is fogta, s egy bukfenc után feltépve az ajtót kirohant a szobából.
- Üldözzük? – kérdezte egyből Froozer, s a csillagszellem is kérdőn nézett rám, hisz egész jól ismerte már, hogy hogyan is mennek kicsiny csapatunk köreiben a dolgok.
- Senkinek sem esett baja? – tettem fel előbb a kérdést, melyre a választ leginkább Angelinától akartam hallani, hisz úgy tűnt, hogy ő volt a fickó első célpontja.
Miután mindannyian csak bólogattak, így ezt egy határozott igennek vettem, s ennek megfelelően döntöttem.
- Volt mersze ránk támadni, ráadásul pénzzel is tartozik nekünk. Utána megyünk, de maradjunk együtt! Vigyáznunk kell vele, nehogy belefussunk ismét az illúzióiba.
- Előbb kellett volna rávágnod, hogy igen, mostanra már rég elmenekült. – méltatlankodott Froo.
- Ez igaz, de tudjuk, hogy hová tart. Velünk, vagy nélkülünk, de a célja nem változott, a hercegnőt akarja, aki azon a szépségversenyen vagy micsodán van. Ha nem is most csap le rá, előbb vagy utóbb megteszi. Akkor pedig elintézzük. – ismertettem a tervet. – Indulás, látogassuk meg az eseményt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A szépségverseny   

Vissza az elejére Go down
 
A szépségverseny
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: