HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A holtak titkai

Go down 
SzerzőÜzenet
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 148
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: A holtak titkai   Szer. Okt. 28, 2015 10:01 pm

A háború szele bizony már erősen fúj az ország északi területein, és kisebb - nagyobb összecsapások is kibontakoznak a szemben álló felek közt.
Az ilyen hátrahagyott csataterek pedig megannyi kincset és titkot rejtenek a szerencsésebbeknek...

Gonosz palánták:

Bár más körülmények közt, lényegében nagyon is hasonló megbízást kaptok céheitekben.
Feletteseitek szerint nemrég egy viszonylag nagyobb csata zajlott az északi határ közelében fekvő "Aster" városának határán, és bár a királyság emberei épphogy vissza tudták verni a támadókat, erőforrásaik már alig maradtak a halottak és sebesültek eltakarítására.
Gyorsan kell lépnetek, lényegében annyit kaptok feladat gyanánt, hogy kutassátok át a csatateret, leginkább a tisztek holttesteit, olyan jegyzetekre, papírfecnikre ügyelve, amelyek sejtethetik az ellenség terveit. Nem túl nemes, ám nem is nehéz feladat, és valakinek el kell végeznie...

Utazzatok hát a korábbi csatatérre, és kezdjetek kutakodni.
Ami viszont fontos, hogy nem juttok sokáig, ugyanis dögevő, hiénaszerű lények ütik fel a fejüket, és jól láthatóan lakomát készülnek ülni.
Kergessétek el a dögöket, úgy írjátok a harcot, hogy egy ilyen fenevadnak az ereje körülbelül 100 VE-nek felel meg.

Nighty csatlós:

Hogy a rókalány miért köt ki "Aster" városában, azt rád bízom.
Ugyanakkor, miután odakeveredik, hamar feltűnhet neki, hogy egy osztagnyi katona épp küldetéshez készülődik, s önkénteseket keresnek maguk mellé. A csatlósod talán jelleméből adódóan is segíthet nekik, hisz sebesülteket készülnek kimenteni egy friss csatatérről, ám ha ez önmagában nem is volna elég indok, egy ilyen helyen bizony jó néhány elhagyott lakrimát is találhat akár, miközben életeket ment.
Remélem ezeket átgondolva az ifjú cselédlány már belevág a kihívásba, s a királyi harcosokból álló osztaggal együtt ő is kimegy a csata borzalmait átélt pusztaságra.
A mentőakció egy ideig problémamentesen halad, találtok túlélőket is a hullák tucatjai közt, akiket hordágyakra segíthettek.
Ám a hiénák egy csapata titeket sem kerül el... Kergessétek el a dögöket, a harcot úgy írd, hogy csatlósod az egyetlen mágus a csapatban.

Dögevők:
Spoiler:
 

Közös:
A dögevők távozásával a megpróbáltatások nem érnek véget.
Nem csak a sötét céhek vezetői, ám egy nagyobb, környező zsoldosbanda is jó ötletnek véli a holtak, és haldoklók kifosztását, ennek megfelelően nagy számban fel is tűnnek a csatatér különböző pontjain.
Hogyan reagáltok? Rájuk támadtok, felkészültök a védekezésre, esetleg üzletelni próbáltok velük? Körötök a reakciókkal, valamint tervetek gondolati síkon való kivitelezésével záruljon.
Nighty, a csatlósodnál a csapat javarészt a rókalány véleményét várja, tekintve ő az egyetlen mágusuk.

Játéktechnikai infó:
Mint láthatjátok a szálak eléggé összefutnak, ám, hogy ki - kivel beszél össze, nem fogom megszabni.
Értelemszerűen kijátszhatjátok egyedül a köreiteket, a többiektől távol eső részeken, mondhatni elszigetelve, találkozhattok ketten, míg valaki egyedül marad, stb... Ilyen téren rátok bízom a döntést, nem akarok ezzel senkit hátráltatni.

Amennyiben bármi további kérdés van, lehet zaklatni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 981
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 25
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: -
Szint: 9
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Szomb. Okt. 31, 2015 4:25 pm

Név: Eclair - Ekki of the Kitsune Zoku
Nem: nő
Faj: Hanjuu (róka)
Életkor: 16

Varázserő: 250
Szint: 1
Osztály: D
A város hangulata furcsán nyomasztó volt, de akkor éppen mindez nem érdekelt. Csak a megaláztatásom gondolata járt a fejemben, melyet új mesterem miatt kellett elszenvednem. A gondolatok csak úgy cikáztak elmémben, miközben Aster városának főutcáján vonultam végig kissé morcos hangulatban.
„Micsoda szégyen, hogy engem, a Kitsune klán örökösét csak úgy ide-oda küldözget… Ekki, menj ide, hozz innen ilyen alapanyagot, olyan felszerelést, amolyan dolgot. Óh, és Ekki, szállítsd ki ide, oda, amoda a megrendeléseket. És mégis mi ez az öltözék? Mindenki totál idiótának néz… Az öreg fickó, akitől a lakrima csiszoláshoz szükséges gyémánt port vettem, pedig valami totál fura fejet vágott. Ááááh, miért vagyok ilyen gyenge? Ha legyőztem volna Nihtyngale-SAMAt, akkor most a klánomat vezetném! Mégis, mit kéne tennem? Uuuwah, az a pasas miért liheg felém vörös fejjel? Mi ez, valami szatír?”
Ám mikor idáig jutottam gondolataimban, valami más is felkeltette érdeklődésem. A szatírt gyors lépteimmel leráztam, majd a kisebb tömegen átvergődve kíváncsian hallgattam meg egy királyi katonai osztag parancsnokának felhívását.
- …, hogy a sebesülteket megkeressük, és a lehető leghamarabb a táborba szállítsuk őket, ahol megfelelő ellátásban részesülnek. – fejezte be mondandóját, majd mellkasát kihúzva várakozóan nézett a főleg helyiekből összeverődött kis kompániára. „Sebesültek? Áh, a háború… Többek között ezért sem akartam ide jönni, de ki merne ellent mondani annak, aki az élete felett ítélkezik… Miért nem jelentkezik senki? Egy csomó izmos fickót láttam a városban, például az a szatír is úgy nézett ki, mint aki könnyedén elbír egy férfit a páncélzatával együtt… Gyerünk emberek, ne hagyjátok, hogy nekem kelljen előlépni. Ne már, tényleg csak bennem van ennyi becsület? Hová fajult ez a királyság?”
Mikor úgy tűnt a parancsnok feladja a várakozást, előléptem. Reménykedtem benne, hogy Nightyngale-SAMA nem bánja, ha egy kicsit később térek csak haza. Az emberi életek sokkal fontosabbak, mint holmi csiszolópor…
- Majd én elkísérem a csapatát! – léptem ki büszkén a tömegből, ami egy pillanat alatt szétnyílt előttem. Az emberek meglepődve tekintettek rám, de látszólagos határozottságom már törhetetlen volt. „Eeeh, mit csinálok? Hülyének fognak nézni, illetve már most annak néznek. Bah, mindegy, innen már nincs vissza út. Most jön az a rész, hogy kinevetnek, utána pedig egy kis villámlás, ámulás, blah blah…”
Igazam lett. A parancsnok felhúzott szemöldökkel kulcsolta össze a kezét maga előtt a férfiak jól ismert szkeptikus tekintetével, de én már készenlétbe állítottam némi szikrázó villámot kezeim közt.
- Sajnálom kisasszony, bár becsülendő lelkesedése, úgy vélem, nem az ön segítségére lenne szükségünk. – mondta viszonylag elnéző hangon. „Nah, majd meglátod, hapsikám, hogy ez a kisasszony mire képes.” Tenyereimet egymás felé fordítva létrehoztam közöttük egy apró villámlást, szemléltetve ezzel, hogy van némi mágikus erő a birtokomban. A férfi meglepett tekintete azonban nem tartott sokáig, úgy tűnt, némileg felderült a prezentációm után.
- Nahát, elnézését kérem, amiért alábecsültem! Kérem, csatlakozzon hozzánk, ha már éppen erre irányította a szerencse! – a parancsnok hamar felmérte a helyzetet, és immár bizalommal fordult hozzám. Meg kell mondjam, igazán jól tette. A tömegből más azonban nem jelentkezett. Nem igazán értettem, hogy miért, hiszen csak a sebesültek mentéséről volt szó, de egyelőre annyiban hagytam a dolgot. Egy rövidke szerződést írtam alá, miszerint nem vállalnak felelősséget, ha elhalálozok (eh?), és hogy egy kevés jutalomban is részesülök, miután véget ért a túlélők mentése. Nemsokára útnak is indultunk egy-két felcser, valamint két tucat katona kíséretében. Én a parancsnok mellett sétáltam, aki a Brann nevet viselte, és jobban megnézve elég fiatal, és jóképű srácnak tűnt.
- Ühm, miért nem jelentkezett senki rajtam kívül? Hiszen a csatának már vége, és csak a sebesültjeinket akarjuk visszahozni. Nem tűnik túl vészes munkának…
- Hah, gondolom még sosem voltál csatatéren, kislány! – nevetett fel Brann – Nem szép látvány az a rengeteg halott… És még a dögevőkről szó sem esett, valamint az esetleges hullarablókról. Nem véletlenül van szükség egy ekkora osztag kivonultatására. Nem csak magunkat, de a túlélőket is meg kell védenünk.
„Whaaa, hullák? Mire vállalkoztam?” A hideg is kirázott a gondolattól, de próbáltam ezt nem mutatni. A dögevők sem kecsegtettek túl sok jóval, de a rothadó hullákért sem igazán rajongtam. Nem mintha valaha láttam volna akár egyet is, de ilyen időkben, amúgy is elkerülhetetlen lenne. „Legjobb lesz, ha lelkileg felkészülök a látványra.”
De erre sehogy sem lehetett felkészülni. Rajtam kívül már mindenki több csatát megélt, ezért nem borzasztotta el őket annyira az elénk táruló csatatér képe. Az éles érzékeimnek köszönhetően a szagok is fokozott élményt nyújtottak. Egy pillanatra megszédültem, de Brann erős kezei megakadályozták esésemet. Hálásan tekintettem fel rá, majd megráztam a fejem, és összeszedtem magam. Elhatároztam, hogy nem mutatok több gyengeséget a férfi és osztaga előtt.
Nyomasztó hangulatban fogtunk bele a sebesültek felkutatásába. Egymástól pár méterre állva láncot alkottunk, hogy végignézzük a terepet túlélők után kutatva. A kezdődő rothadás szaga egy idő után elviselhetővé vált, majd teljesen megszoktam. Mikor az egyik katona megtalálta az első túlélőt, mindenkiben feléledt a remény. Az felcserek azonnal ellenőrizték az állapotát, majd elrendelték, hogy fektessék őt egy mágikus hordágyra, amibe kontrollált levitációs lakrima volt építve, melynek hatására a föld fölött egy méterre lebegett, és hűségesen követte az egyik gyógyítót. Ezután már egymást követték a sebesült túlélők, akik erőtlen nyögésekkel, vagy gyenge mozdulatokkal adták tudtunkra, hogy még bennük is él a remény lángja.
Az eddig csendesen simogató szellő azonban most nagyobb erővel csapott le, és furcsa szagokat hozott magával. Egy pillanatig kellett csak szimatolnom, hogy rájöjjek, mi lehet az, de addigra már a szemfülesebb katonák is kiszúrták a közeledő ellenséget. A magunk mögött hagyott hullák között sompolygó dögevők vészesen közel kerültek hozzánk.
- Hiénák! – kiáltott fel az egyik katona, és azonnal előrántotta fényes kardját.
- Védjétek a felcsereket és a sebesülteket! Eclair! Eljött a te időd! – kiáltott Brann, miközben szemét az ellenségen tartva hátrált, hogy kört képezzen a hordágyak körül a többi katonájának segítségével. A sorok hamar elrendeződtek, és mindenki fegyelmezetten várta a féltucatnyi hiéna támadását, én azonban közel sem voltam ilyen türelmes. Ki is szemeltem magamnak két nagydarab példányt, és csak remélni mertem, hogy a többiekkel képesek lesznek elbánni a katonák. Egy viszont bizonyos volt; méreteikből és vad tekintetükből ítélve ezek nem csak egyszerű dögevők voltak, és most friss húsra vágytak.
- Gyertek csak, kutyuskák! Lássuk, mit tudtok kezdeni a természet erejével! Lightning Bolt!
A varázserejű szavak kimondás utáni pillanatban villámom egy kékes fényjelenség kíséretében csapódott be a két nagyméretű hiéna között . A dögevők szemében megvillanó félelem azonban hamar elpárolgott, mikor rájöttek, hogy ellenfelük mindössze én voltam. „Hát igen, nem vagyok valami túlságosan félelmetes jelenség, ezt meg kell hagyni, de azért a villámaimat nem kéne alábecsülni!” Az egész falka támadásba lendült, és ők is kört alkotva célozták meg sebesültjeinket. A harc azonban hamar eldőlt. Még a közelembe sem értek, mikor a két legnagyobb példányt letaglóztam következő villámaimmal, melyekbe teljes erőmet belevezettem. Az áram átjárta testüket, és rángatózva hullottak a földre. Egy közepes méretű példány a kapitányt vette célba, a maradék pedig a katonák által alakított kisebb csoportokat támadta. „Whhaaaa, én vagyok ilyen erős, vagy a katonák ilyen gyengék? Ekkora a különbség egy mágus, és egy normális ember között? EEk, parancsnok cukorfalat bajban! De ha még egy villámot idézek, akkor lehet, hogy őt is eltalálja… Áh, de a szél mágiám még nagyon nyomi! Meh, próba cseresznye!”
- Wind blast!
A széllökésem ereje elenyésző volt, de épp elégnek bizonyult arra, hogy megzavarja a hiénát, ami éppen maga alá akarta gyűrni a parancsnokot, és ezt a lehetőséget kihasználva Brann kiszabadult szorult helyzetéből, és ellentámadásba lendült. Kardjával mély sebet ejtett a fenevad oldalán, aki elgyengülten esett össze. Közben egy mellettem harcoló csapatnak besegítettem egy kisebb mágikus kisüléssel, de a csata kimenetele már minden fronton eldőlt. Ekkor Brann összeesett.
- Parancsnok! – futottak oda hozzá emberei, akik éppen nem a maradék hiénákra mért utolsó csapásokat vitték be, de a nevezett személy hamar összeszedte magát, és egyik emberének segítségével felkelt. Egy felcser szaladt hozzá, aki pár pillantás után óvatosan ellátta a mély karmolást bal lábán, majd egy tiszta anyaggal bekötözte a sérülést. Megpróbáltatásaink azonban még nem értek véget. Dobogó paták hangját hozta a szél, és lassan a kép is kitisztult előttünk. Egy alacsony domb mögül körülbelül egy tucat lovas érkezett, és egyáltalán nem tűntek szimpatikusnak. Közelebb érve már hamar megbizonyosodtam róla, hogy nem a királysághoz tartoznak. A parancsnok immár félig kint volt a képből, de nem hagyhattam, hogy a csapat vezér nélkül maradjon. „Apám tanításai végre gyümölcsöt érnek.”
- Ne lankadjon a figyelmetek! Látogatóink vannak! – kiáltottam, átvéve a vezető szerepét, miközben a távolba mutattam. A katonák gyorsan reagáltak, a hüvelyekből újra előkerültek a még véres fegyverek, és a feszültség is szinte tapintható volt.
„Már megint mit csinálok? Oké, hogy ELVILEG tudom, hogyan kell vezetni, de még soha senkinek nem adtam parancsot másra, mint a házimunkára, vagy egyéb, a ház körüli tevékenységek megtételére. Légyszi, légyszi, ne legyetek hullarablók! ”
- Megvédjük az embereink, de nem a saját életünk árán, különben a küldetésünk azonnal elbukna, és mi magunk is ezen a büdös csatatéren vesznénk! Meglátjuk, mit akarnak a lovasok, addig maradjatok készenlétben!
Brann, aki most az egyik felcseren támaszkodott rákiáltott beosztottjaira, akik habozni látszottak.
- Tegyétek, amit mond!
A katonák végre újra formációba vágták magukat, és a további parancsokat immár tőlem várták. „Köszi cukorfalat, ígérem, vigyázni fogok az embereidre, hiszen én vagyok az egyetlen, és legnagyobb, a csodálatos Eclair, a villámok gyermeke! Uwah, ez még tőlem is sok volt…”
A lovasok immár olyan közel értek hozzánk, hogy kivehettük arcvonásaikat, amik nem éppen tűntek bizalomgerjesztőnek. Bár létszámfölényben voltunk, nekünk még a sebesülteket, és a felcsereket is meg kellett védenünk, és a lovas harcmodor is nekik kedvezett. Nem cselekedhettünk elhamarkodottan. Kiléptem a katonák gyűrűjéből, jelezve, hogy én vagyok a vezető, és a lovasok is úgy tűnt, mintha lassítottak volna vágtájukon. Izgatottan simítottam végig táskámon, melynek mélyén négy darab robbanó lakrima lapult, amiket még indulásomkor sózott rám Nightyngale-SAMA. A katonák mögöttem harckészültségben álltak, mögöttük pedig a sebesültek, akik csak a felcserek segítségére számíthattak, ha túl akarták élni. Végre elérkezett a döntő pillanat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 148
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Szer. Nov. 11, 2015 5:38 pm

No srácok, mi errefelé a helyzet? Smile

Mint mondtam, ha az összebeszélést nehéz megoldni, írhattok nyugodtan egymástól független kört, ha úgy kényelmesebben kijöttök.
A lényeg azon van, hogy haladgassunk előre. Smile
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dreadlord
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 14
Aye! Pont : 0
Join date : 2015. Oct. 25.
Age : 24
Tartózkodási hely : Hue ország kacaj földje

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 1
Jellem: Kaotikus Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Hétf. Nov. 23, 2015 11:44 pm

A hétvégét várva, a pihenésre és a lazításra gondolva, péntek este lementem hát az étkezőbe, hogy kérjek egy kupa sört, és persze, hogy feldobjam a lányokat egy kicsit. Kedvenc helyeim egyike volt, hisz a csinos lányok és a sör mindenkit felvidít, már ha a céhem tagjai szoktak nevetni vagy szórakozni… másrészt meg jó kilátást biztosít a kinti kriptára, mely az utóbbi időben elkezdte pedzeni a fantáziám.  Mire leértem, szokatlan meglepetés tárult a szemem elé. A szokásosnál többen voltak lent, s mindenki hevesen beszélgetett, valami fontosnak tűnő dolgokról. Abban a pillanatban tudtam, hogy nem lesz nyugodt hétvégém, s már hozzám lépett az egyik tag, kinek nevét nem tudtam, de többször is láttam már a céhben.

- Na, te újonc, pont egy hozzád illő feladatról beszéltünk. – röfögte nekem gúnyosan - Hallottál e már az Aster közelében lévő eseményekről?  Na mindegy, mondom tömören. Volt egy nagyobb csatácska s nemrég lett vége. Menj a helyszínére és kutasd át az elesettek felszerelését, hátha találsz benne valami fontos infót. Ne feledd, minden papírdarab aranyat érhet, vagy talán elvisz a dögvész, haha.  Azonnal indulj! – majd visszacsörtettet az asztalához.

Felugrottam örömömben, jah nem… lőttek a jó kis hétvégémnek. Na de ez a tökkelütött azt hiszi, hogy rosszban vagyok a halottakkal, haha.  Letörtségem ellenére próbáltam a jó oldalát nézni a dolognak, hisz csak teszek valamit a céhért, plusz még lehet, hogy találok valamit, ami nekem is hasznos lehet. Így hát fogtam a cókmókom és felültem az esti expresszre, ami a hajnali órákban meg is érkezett.
A várostól nem messze lévő tisztás felé tartottam, ugyanis erre volt a legnagyobb pusztítás.  A réten rengetek holttest hevert, a szemnek is sok volt, némelyik darabokban vagy groteszk pózokban, mások csak arccal a földnek fordulva bújócskáztak, mint a hülye gyerekek.

- Kac kac. – nevettem - Kukac! - És ott mászott egy hatalmas féreg az egyik ember orrából.
- Hát ezeket áttúrni művészet lesz. – motyogtam magamban, és már fel is élesztettem az egyik épebbnek tűnő holtestet, hogy kezdje el a kutatást a darabos, illetve széttrancsírozott szerencsétlenek között.  

Azokat bevállaltam akik, úgymond szebb halált haltak, ha létezik ilyen. Az egyiknél találtam 50 centet (bár ez valószínű boscoi ) és egy nyalókát majd folytattam a kincskeresést.  Rájöttem, hogy egy egyszerű közlegénynél nem lehet semmi, ezért elkezdtem fontosabb emberek után kutatni. Úgy véltem minél csicsásabb ruhát viseltek (mármint, ami megmaradt) annál nagyobb rangjuk volt. Vagy halott melegeket molesztáltam, de hát egyszer élünk. Az én kicsi félarcú Dzsóó-m( Dzsi-Áj-Dzsó, ugyanis így neveztem el a feltámasztott hullát) közben fürgén szedte kecses kacsóját és saját zsebemre dolgozott. Nem is tudom, hogy ez most azért hullarablás, mert egy hulla rabol, vagy, mert egy hullát rabolnak. Ha már hulla rabol hullákat, akkor nekem se róhatja fel senki.

Miközben az agyam ilyen kis badarságokkal mulattatta magát (nem önt, hanem saját magát), a távolból egyre erősödő vicsorgásra lettem figyelmes. Kutyámajmok? Vagy tán Dzsó próbálja megenni magát? Szegény kicsit retardált. De közeledve kivehetővé vált, két kutya formája. Biztos csak kóbor ebek, kik nem egyebek, mint ételre éhes kis elegyek. Rímeltem magamban és közben sicc-et kiáltva próbáltam elhessegetni e két jómadarat. Belegondolva, így ezek már Kutyámacskamadarak, de legalább nem medvedisznóemberek, nyugtáztam. Ezek a lények egyre jobban közeledtek és két oldalról próbáltak körbevenni.

A felbukkanó nap sugara megmutatta ronda arcukat, és mint kiderült, ezek inkább hiéna szerű, eltorzult szörnyek voltak. Magabiztosan cserkésztek be, a félig homályt kihasználva, ám de nem tudták, hogy a terep előnye nálam van. Mielőtt nekem ugorhattak volna, felállítottam holtseregem. Dzsóval együtt három testet irányítottam, persze élesztetteimnél fegyver és némi páncélzat is volt, hisz csatába nem köntösben megy az ember. Kezembe a biztonság kedvéért felvettem egy dárdát, amit a lábamnál találtam.  Egy ideig csak köröztek, várták a megfelelő alkalmat, szerencsémre a kisebbiknek nem volt sok türelme és korán lendült támadásba, ennek köszönhetően sikeresen megvágtam az oldalát az egyik holtammal, melytől vonyítva visszakozott, de közben a másik oldalon is mozgásba jött a dög. Erősebb volt, mint hittem s így az egyik halottam meghalt, de szerencsémre ehhez már hozzászokott.  A másik holttal megsuhintottam erre csak mérgesebb lett és feléje fordult, s ezt kihasználva a dárdát belehajítottam. Nem okoztam neki halálos sebet, mert a bőre elég vastag volt, de elég volt a megfutamítására.  A kicsivel még birkózott a pajtim, de mikor meglátta, hogy nagy társa meghátrál ő is hátraarcot vett.

- Huh – szusszantam fel. Nem lettem volna a halott halottam helyébe, vagy másképpen a holt élőholt helyén. Győzelmem gyanánt ünnepelni akartam a megtalált nyalókával, ám számos alak bukkant fel a távolban, több helyről is özönlöttek.

A helyi zsoldos banda maszkját viselték, ezt már kivettem a felkelő napban. Lenne még pár test, amit átnéznék, de nem szívesen akaszkodnék velük össze, már csak a számuk miatt sem. Kisebb csoportokra bomlottak és indultak útjukra. Az az ötletem támadt, hogy mivel banditák, és elég hülyék, öt halottal úgy teszek mintha mi is egy keresőbandita csoport lennénk. Messziről úgyse vesznek észre. Így hát nekiálltam a csoportmunka létrehozásának.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sedric Crystalheart
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 34
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Mar. 25.

Karakter információ
Céh: Grimoire Heart
Szint: 2
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Hétf. Nov. 30, 2015 10:56 pm

Kopogtatás törte meg a reggeli csendet a szobánkban. Nagyot sóhajtva felkeltem, majd az ajtó felé indultam.
Újra kopogtak, idegesebben. Biztos nagyon sietett az illető, így hát megragadtam a kilincset és kitártam az ajtót.
- Igen? Mi a stájsz? – az ajtó előtt egy magas, köpönyegbe burkolt alak állt.
- Vigyázz a szádra mikor a feletteseiddel beszélsz kölyök! – hangzott a fenyegetőzés. A hangjából ítélve férfi volt az illető.
- Elnézést uram. Miben lehetek a szolgálatára?
- Küldetést kaptok. Amint elmondtam a részleteket, azonnal indulnotok kell. – hangzott el az utasítás. Amikor látta, hogy bólintok, neki is kezdett. – Nem egy bonyolult feladat. Az a dolgotok, hogy elmenjetek Asterbe és derítsétek ki, mit tervez az ellenség. Minden adatra szükség van. Legyenek azok kódok, levelek, papír fecnik. Amit csak tudtok, szedjetek össze. Amit ezeken felül találtok, az a tiétek. - azzal sarkon fordult.
- Várjon! – kiáltottam utána. – Mégis mi van Asterben, és honnan kellene összeszednünk ezeket az információkat? – meg sem állt, úgy válaszolt a kérdéseimre.
- Nem rég csata zajlott az Északi határnál, az a hely most tele van hullákkal. A holtak titkai csak rátok várnak. – mély kuncogás hallatszott, majd mikor lefordult a sarkon, a hangja elhalt. Kirázott a hideg. Két kézzel támaszkodva az ajtókereten visszafordultam a szoba felé.
- Shion, pattanj! Dolog van!

A csata helyszíne nem nyújtott valami üdítő látványt. Holttestek amíg a szem ellát, romok, és törmelék. Itt-ott még füstölgő kupacok is voltak.
- Mit is keresünk pontosan? – kérdezte Shion miközben a lábával odébb tolt egy fejet.
- Gyakorlatilag bármit. Jegyzeteket, üzeneteket, zsebórát – leguggoltam az előbbi fejhez, hogy jobban megnézhessem magamnak – aranyfogat. – Egy jól irányzott el is távolítottam őket. – Majd valamelyik városban bevisszük a zaciba. Szerinted mennyit adhatnak ezekért? – kérdeztem felvéve a földről a két arany metszőt. Ő csak grimaszolt majd egy vállrándítással elintézte, és ment tovább.
- Ugyan már! Én sem örülök ennek a munkának, de ha már ezt kaptuk, hozzuk ki belőle a legjobbat!
- Igazad lehet. – állt meg valamit fixírozva, majd oda is mutatott. – Szerinted azok a mandzsetta gombok aranyozottak lehetnek? – széles vigyor terült szét az arcomon.
- Zsebre vele!
Lassan kezdtünk feloldódni, megfeledkezni arról, hogy mik történtek itt, kezdtünk átnézni minden nyomunkba eső hullát, de nem jutottunk messzire. Nevetés hallatszott a távolból. Nevetés és hörgés egyvelege. Öcsémmel mindketten felegyenesedtünk és a hang irányába fordultunk.  Undorító dögevők hallatták borzalmas hangjukat, miközben közeledtek felénk. Terveket és stratégiákat szőttem a fejemben. Nem gondoltam, hogy harcolnunk is kell bárkivel ezen a halálmezőn, de úgy tűnt tévedtem.
- Öcsi, tudnál egy olyan… egy olyan.. tudod… - mutogattam hevesen a kezemmel, hogy valami nagy dologra gondolok. – izét csinálni?
- Követ? Sziklát?
- Azt! Sziklát! – néha csodásnak találom, hogy fél szavakból is megértjük egymást.
- Persze, de egy kis időbe fog telni.
- Pont annyi időd van, míg azok a fenevadak közelebb érnek. – jelentettem ki határozottan. Hamar neki is látott megalkotni azt a sziklát, vagyis az illúzióját, ami mögé tervem szerint majd elbújunk.
- Mondom a tervet.
Persze a tervem közel sem volt biztonságos. Elbújni egy nem létező szikla mögé, majd onnan lövöldözni nem tartozott a legjobb ötleteim közé, de nem volt mit tenni. Nem gondoltam túl erősnek ezeket a jószágokat, de sosem lehet tudni.
- Kész. Felőlem kezdheted.
Kinéztem a szikla fölött, hogy megcélozzam az első dögevőt.
- Poison Blast: Trombotic Poison! – és már röpült is az első lövés. Nem számítottak rá. az egyiket telibe találtam, de a másikra is ráfröccsent valamennyi. Reméltem, hoyg elég ahhoz, hogy a méreg rá is hasson. Eléggé meglepődtek a lövéstől és egy kicsit mintha begurultak volna. Rövid várakozás után felvettem egy földre hullott kardot, és a két bestia közé rontottam, össze-vissza hadonászva. Igazából eltaláltam őket, szóval sikeresnek tekintettem a figurát. A két szerencsétlen ha nem is csinálta össze magát ijedtében, de meglehetősen reszketve távolodni kezdtek tőlünk.
~Hiába. – gondoltam. Az a sok vágás épp elég lehet ahhoz, hogy menekülés közben elvérezzenek.
- Végeztél? – érkezett a kérdés a szikla mögül.
- Igen, elszaladtak. Szerintem folytathatjuk a… - monológomat újabb furcsa zaj szakította félbe. – hát ez nem igaz!
- Mi az, mit látsz? – érdeklődve nézett fel a védelmünk mögül Shion.
- Emberek. – mutattam kelet felé. – Biztos ők is azért vannak itt, amiért mi.
- Könnyen meglehet. – mondta, majd elgondolkodott. Kíváncsian néztem szemébe, csak tekintetemmel kérdeztem, mégis mit tervez. – Mi lenne, ha együttműködnénk?
- Tessék? – nem akartam hinni a fülemnek.
- Nekünk úgyis csak a papírok fontosak. Amit eddig összeszedtünk, az meg így is hozhat egy kis pénzt a konyhára.
- De én nem KIS pénzt akarok…! – siránkoztam, mindhiába.
- Eldöntöttem. Tárgyalást indítványozunk, amelyben a célunk, hogy minden hadi információ eljusson hozzánk. Az anyagiakat megtarthatják.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 148
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Vas. Dec. 06, 2015 5:31 pm

Nos, mindenki más módszert választott a közelgő zsoldosok kezelésére, nézzük kinek milyen eredményt hoz a döntése. Smile

Amit mind megtudhattok ilyen-olyan elszólásokból, hogy a banda neve "Rusty Claw", elég nagyszámú szervezetről van szó, ám tagjaik javarészt mind közönséges banditák, viszonylag gyenge felszereléssel, pusztán egyetlen mágusuk van.

Eclair része:

Ti a védekezés mellett döntötök, ám balszerencsétekre pont a zsoldosbanda vezére közelít meg titeket a durván húsz főből álló lovascsapatával.
Maga a vezér igazi harcos veterán, és bár nem bír mágiával, a megérzései, a tapasztalata, és régről kicsiszolt fegyverforgatási tudománya veszélyes ellenfélé teszik, VE-ben mérve körülbelül 750 köré tehető, míg emberei, lévén lovon ülnek, körülbelül 100-ra.
- Szóval kiálltok ellenünk, egy kislány mögé bújva? Hová süllyed még a katonaság, mióta elhagytam? - Grimaszolja a szemfedős férfi, ahogy körbezárnak titeket. - Támadás! A lányt ejtsétek foglyul... Elszórakozunk majd vele. - Röhög fel.
Bár kitartóan harcoltok, és több gaztevőt is eltehettek láb alól, a túlerő végül legyűr titeket, ahogy a katonák sorra elesnek.
"Cukorfalat parancsnok" is súlyosan megsérül, de ő túléli, így végül hasonló sorsra jut mint a rókalány, és erősen megkötözve, lóháton egy, az erdőben megbúvó, kisebb erődítmény börtönébe visznek titeket.
Az eddig begyűjtött sebesültek, akárcsak a halott bajtársaitok is, mind a korábbi csatatéren maradnak...

A zsoldosvezér:

Spoiler:
 

Dread:

Az álcázás még eleinte beválik, ahogy egy csapat lovas elsüvít mellettetek, pusztán röpke pillantásokat vetnek rátok.
Ugyanakkor, szerencséd kifogy, amikor a banda egyetlen mágusa is megközelít titeket.
- Kicsit büdösek ezek a fickók, még a zsoldosokhoz képest is, nem? - Kérdez rá mosolyogva a nő. - Éreztem, hogy itt valami mágia mozog a levegőben...
Azzal kezdetét veszi a mágikus párbajotok.
Fejtsd ki kérlek a párharcot, amire ugyan felfigyelnek a közeli lovasok, de ők nem avatkoznak közbe.
A nő tűzmágiát használ, és ereje 500 VE-re tehető. Bár a terep neked kedvez, te már harcoltál, míg ő teljesen friss, így végül alulmaradsz...
Hasonlóan Eclair-hez, a zsoldosok közeli erődjének a börtönében végzed.

Ha gondoljátok, összebeszélhettek a közeli cellákból, vagy távol is kerülhettek egymástól, elkerülve ezt... Rátok van bízva.

A mágusnő:

Spoiler:
 

Sedric:

Párosotok előtt is feltűnik egy csapat lovas, akiket egy igencsak sunyinak tetsző alak vezet.
- Hó, várjatok barátaim! Az ifjú úrfik valószínűleg mágusok, csak óvatosan velük. - Inti türelemre körülbelül tucatnyi emberét, ahogy körbevesznek titeket. - Vagy talán megadnák magukat az úrfik? - Kérdez rá baljós vigyorával, ahogy felméri jól látható célotokat, hogy tárgyaljatok.
Ahogy előadjátok neki az ajánlatotokat, felméri azt, majd hátasáról leszállva bemutatkozik nektek.
A neve Greg, és jutányosnak véli az üzletet, bár egy további kikötése is akad.
Az anyagi javakat teljes mértékben megtartanák, ez odáig világos, míg hozzátok kerülne minden használható információ, amit a királyi tisztek hulláin találhattok közös erővel. Ugyanakkor, kifejti, miszerint egy híres nekromanta, "Deryl, a Halott Szemű" is elhunyt a csatában. Ő a fő céljuk, hozzá nem nyúlhattok, mindent, amit rajta találnak, őket illetné.
Keress fel skype-n, fejtsd ki miképp fogadjátok az ajánlatot, majd annak fényében elmondom, hogyan is végződik a köröd.

Greg:

Spoiler:
 
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 148
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Vas. Jan. 10, 2016 6:00 am

No srácok, a helyzet az, hogy bár nem szabtam meg határidőt, az előző kört már több, mint egy hónapja írtam ki, és még nem érkezett senkitől reakció... Tudom, hogy vizsgák vannak, ünnepek voltak, ám mégiscsak tekintélyes idő telt már el, ráadásul senkinek sem kell kisregényt írnia az aktuális reagjába...

Mától kezdve 2 hetet várok még, aki addig ír, annak adok majd folytatást, ha nem lesz reag, lezárom a küldetést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 981
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 25
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: -
Szint: 9
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Pént. Jan. 22, 2016 9:55 pm

- Zsoldosok… - halottam a hátam mögül Brann elfojtott hangját.

„Csodás, és most mit csináljak? Ezek tuti megölnek, vagy ami még annál is rosszabb…  Anyuuuuu.”

- Kik maguk, és mit akarnak? – kiáltottam a tucatnyinál is több katona közül kiváló igen karizmatikus kiállású férfinak. Bár igen jóképűnek tűnt, mégis tudtam, most nem legeltethetem rajta sokáig a szemem.

- Szóval kiálltok ellenünk, egy kislány mögé bújva? Hová süllyed még a katonaság, mióta elhagytam? – grimaszolt a fickó, ahogy végignézett a társaságon. „Nem vagyok kislány, hapsikám! Nah, majd megkapod a magadét…”

- Nem harcolni jöttünk! Csak a sebesülteket akarjuk biztonságba vinni! Távozzatok, és nem esik bántódásotok! – kiáltottam neki határozottan. Persze csak tettettem.

- Támadás! A lányt ejtsétek foglyul... Elszórakozunk majd vele. – röhögött fel a férfi teljesen figyelmen kívül hagyva a mondandómat. „Elszórakozni velem? Elszórakozni? El… szórakozni… Véged, te seggfej!” A düh, mely átjárta lelkem szikrákat vont testem köré. A lovasok megindították a rohamot. Bár harcra készen álltam, tudtam, hogy semmi esélyünk nincs ellenük, mégis… meg kellett védenem a sebesülteket. „Figyelsz engem, cukorfalat?”

- A sebesülteket védjétek! – kiáltott fel mögöttem Brann parancsnok, majd patadobogás és harci kiáltások moraja nyelte el hangját. Táskámba mélyesztettem remegő kezem, és megszorítottam az első robbanó lakrimámat. Eljött az ideje, hogy én is csatlakozzak a bulihoz, főleg mivel három lovas meresztette rám a tekintetét, miközben köteleket vettek elő, hogy lelasszózzanak, mint egy eltévelyedett marhát.

- Sajnálom, tényleg. – emeltem a tekintetem az ártatlan hátasokra. Valamit megérezhettek, mert nyugtalanul verték a földet, de lovasaik gyakorlott mozdulatokkal tartották őket kordában. Egy vöröses-narancsos árnyalatú lakrima került elő a táskámból, és habozás nélkül a levegőbe hajítottam, hogy a középső lovas feje fölé kerüljön. A következő pillanatban egy villám lövellt ki a magasba nyújtott kezemből, és a lakrimával érintkezve felrobbantotta azt. A hatás lehengerlő volt. A középső lovast a lökéshullám méterekre repítette, testét pedig vad lángok falták mohón. Két társa lerepült lováról, amik most rettegve menekültek abba az irányba, ahonnan érkeztek. Úgy tűnt az esés nekik is okozott némi sérülést, de ők túlélték a detonációt. Mivel a hiénákkal történt harc során kimerítettem mágikus erőm, most már leginkább csak a kristályokra hagyatkozhattam. Egy újabb lakrimát szorítottam markomba, és kezemet hátra emelve készültem elhajítani azt. Ám ekkor valaki megrántotta a csuklómat, és megpörgetett a tengelyem körül.

- Kyaa! – csúszott ki a számon a meglepetés kiáltása, ám ahogy szembe kerültem foglyul ejtőmmel, elhallgattam. A zsoldosvezér tekintete szinte égetett és perzselt. Gyűlölettel és haraggal bámult egyetlen szemével, és éreztem, ahogy végigfut a hátamon a hideg.

- Nem dobsz el még egy ilyet, kislány. – mondta, miközben kifordította a kezemből a benne tartott kristályt, majd gyakorlott mozdulatokkal, egy kötelet tekert a csuklóm köré, és úgy megszorította, hogy attól féltem, nem fog vér jutni a kezeimbe.

- Mit akartok tőlünk? Ti kerestétek a bajt magatoknak! Szemetek! Patkányok!- ordítottam, ám a férfi már nem foglalkozott velem. A földre taszított, én pedig a sárban kúszva evickéltem olyan pozícióba, hogy láthassam a csatateret.

- Mi ez? – nyögtem, ahogy szörnyű látvány tárult elém. Szinte mindenki a földön hevert már, cukorfalat Brannt hárman is közrefogták, és látszott, hogy már csak a lelki ereje tartotta őt harci pozícióban.

- Elég legyen! Elég legyen már! Vigyetek, csak hagyjátok őket életben! – sikítottam kétségbe esve, és éreztem, ahogy könnyek lepik el az arcom. A küldetésünk teljes kudarcba fulladt. Tehetetlenül, és gyengén hullottam újra a sárba, ahogy a vezér cipője lendületesen a fejemre zúdult. Az eszméletvesztés sötét fátyolként telepedett rám.

Nem tudom, mennyi ideig voltam kiütve, de végül vad zötykölődésre ébredtem. Körülöttem fák, és tucatnyi lovas alakját vettem ki, valamint egy hozzám hasonlóan megkötözött csomagot egy lovas nélküli hátason. „Oh cukorfalat… látod, mekkora bajba keveredtünk? Hol vagy ilyenkor Nightyngale-sama?” Nemsokára egy erődítmény kapuján lovagoltunk be, majd némi veszekedés és huzavona után az építmény börtönébe vetettek engem, és Brannt is. Úgy tűnt, a tömlöcben nem mi vagyunk az első vendégek. Egy igen érdekes fazon bújt meg az egyik sarokban, de most nem volt időm vele foglalkozni. Minden minimális elsősegélytudásomat latba vetve próbáltam a parancsnok sebeit bekötözni az alsó szoknyámból letépett darabokkal.

- Mi értelme foglyokat ejteni, ha hagyjátok utána meghalni? Hé, seggfejek, hozzatok valami fertőtlenítőt, vagy legalább egy kis tiszta vizet! Gyerünk már, tudom, hogy hallotok! Valaki! – kiáltoztam a rácsokba kapaszkodva, de senki sem felelt.

Újdonsült cellatársam is a sötétségbe húzódva némaságba burkolózott. Egyedül maradtam. Egyedül maradtam, és rettegtem. Hogy mit hozhat még ez a csodás nap, el se mertem képzelni. A hűvös cellában összegömbölyödtem, és közelebb bújtam a cukorfalathoz, hogy legalább ne hűljön ki. Könnyeim némán törtek elő, és hang nélkül zokogtam anélkül, hogy bármi fogalmam lett volna arról, mennyi ideje zártak a sötétségbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dreadlord
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 14
Aye! Pont : 0
Join date : 2015. Oct. 25.
Age : 24
Tartózkodási hely : Hue ország kacaj földje

Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 1
Jellem: Kaotikus Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Kedd Jan. 26, 2016 7:42 pm

Az álcámat tökéletesnek hittem, lovasok vágtatták el mellettem fittyet se hányva kilétünkre, már csak feltűnésmentesen el kellett volna kolbászolni innen. Lassan haladva távolodtunk a többiektől, azonban egy lovas felénk galoppozott. Fura volt, hogy egyedül jön, éreztem ebből még baj lesz. Gyorsan úgy tettünk, mintha hevesen dolgoznánk, és nem érünk rá, azonban mégis megszólított:

- Kicsit büdösek ezek a fickók, még a zsoldosokhoz képest is, nem? - Kérdezett rá mosolyogva a nő.
- Hát a fürdés nem az erősségük. - mondtam vidáman.
- Éreztem, hogy itt valami mágia mozog a levegőben… - folytatta elgondolkozva.
- Á, ez csak a délkeleti passzátszél. Trolol, nagynyomású levegőt hoz erre. – szemtelenkedtem.
- Na, ne nevettess, te fajankó!
- Jó, jó, bevallom, ez csak a sármom.

Csak úgy izzott a levegő kettőnk közt. Sajnos nem a szexualitástól , hanem azért mert egy tűzmágus volt és már elkezdett varázsolni. Befostam egy pillanatra, és már repült és felém az általa kibocsátott szeretet egy jókora tűzgolyó által.

A hulláim jobban vetődtek, mint Király Gábor a válogatottban és csak úgy mentették az bőrömet, sunyiban meg próbáltam egyre közeledni felé. A lángoló légió közben folyamatosan a lány felé haladt, hiszen nekik is szükségük van szeretetre, és csak egy ölelést akartak. Az égő fáklyákból álló készletemet kihasználva, megidéztem csontkardomat és ezzel suhintva mértem csapást, az ellenfelemre mely épphogy csak megkarcolta. Nem én csaptam mellé, csak hihetetlen reflexének és valamely varázslatának köszönhetően, mely egy tűzszőnyeghez hasonlított, kerülte el a támadást és már több méterre volt tőlem. A hirtelen varázslatának az erejétől és fényétől hátravetődtem egy kicsit megpörkölődve, s mire felnéztem már a repülő tűzgolyót láttam, rögtön húztam is az egyik hullámat magam elé, de a szokásosnál lassabban jött, és épp, hogy oda ért, így az izzó katonám közelségétől ismét hátrálnom kellett.

Egy pillanatom se volt hezitálni, csak úgy ugráltam el a tűzgolyók elől, már az erőm nagy részét felhasználva nem láttam kiutat a csatából. Gondoltam h még utoljára magam elé teszem a hullámat és eliszkolok izibe, de a vártnál nagyobb golyót hozott most létre, és az elsöpört mindkettőnket. Félig kábultam feküdtem, rajtam a Dzsó, erőm nem maradt, hogy leszedjem magamról, csak egy csizmát láttam közeledni Aztán paff. Elsötétült minden.
Felébredve egy zárkában találtam magamat, de volt a jó hír, hogy zsebemben találtam még egy nyalókát. Kis idő múlva bedobtak mellém egy medvedisznórókát meg egy alapanyagot nekem.

„Ennék egy kis krumplit.”
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 148
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   Szer. Jan. 27, 2016 3:43 pm

Azt hiszem, eleget vártam, már a két hét is letelt további három nappal...

A küldetést Eclair és Dread párosa folytatja.

Szóval ugyanabba a cellába kerültetek, és feltételezem, nem szeretnétek ott maradni, amíg Dread saját mágiájának egy szemléletes alanyává nem válik, és Eclari-el... elszórakoznak.
Így hát valahogy szökni kellene, ami feltételezhetően csapatmunkával lesz lehetséges.
Nézzük a tényeket:
- A cellátok egy kisebb szoba méreteivel bír, azon osztoztok ugye hárman. Külön helyiségek nincsenek rajta, pusztán két, elkorhadt pad, valamint egy adag szalma...
- Ételt körülbelül tíz óránként kaptok, egy gyereknek megfelelő adagot, elég silány minőségben.
- Két őr vigyázza a cellák folyosóját, bár nem túl okosak, egyik se annyira hülye azért, hogy bedőljön a leggagyibb trükköknek...
- A nyakaitokon egy-egy mágia-elnyomó fémöv biztosítja, hogy ne tudjatok varázslatokat használni. Csak kulccsal nyithatóak.
- A két őr közül az egyik hordozza a cellaajtótok kulcsát, míg a másiknál a fémpereceké van.
- Cukorfalat taicho-t a második kajahordásnál elhurcolják, hogy hová, azt nem tudni, semmit nem mondanak. -> Ilyenkor vagy féltucatnyian jönnek érte, szóval elég hasztalan lenne ellenállni. - > Ó, és Ecalir kap egy kacsintást, feltételezhetően "megnyugtatásul", hogy majd ő is sorra kerül...

És akkor lássuk, miket fordíthattok az előnyötökre:

- Dread fizikai erejét...?
- Eclair bájait... ?
- Csapatmunkát?
- Általam előre nem látott, kreatív ötleteket?

Kápráztassatok el, eszeljétek ki a szökést, majd bonyolítsátok le.
Körötök ott záruljon, hogy a sikeres szabadulást követően eldöntitek, merre mentek tovább.
Eleinte csak egy lehetőség van, fel a lépcsőkön, ám onnan bonyolódik a helyzet. Egy üres őrszobába érkeztek, ahol két ajtó nyílik, két különböző, nagyobb helyiségbe.
A bal oldali teljesen üres(további ajtókból azért akad) ám nagyon furcsa zajok érkeznek abból az irányból... Földöntúli üvöltések keverednek csatazajjal.
A jobb ajtó mögül kikukucskálva láthatjátok, ahogy annak takarásából épp az a tűzmágus nő ellenőriz pár varázslakrimát, aki korábban Dread-et legyőzte.
Ó, és még valami... Eclair női megérzése azt súgja, hogyha Sweetie kapitányt is meg akarja menteni, akkor balra kellene menni.
Nos, ki merre?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A holtak titkai   

Vissza az elejére Go down
 
A holtak titkai
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: