Shizuko Ayumi

Név: Shizuko Ayumi
Nem: nő
Életkor: 20
Mágia: növény mágia, fény mágia, víz mágia
Klán: Titan Nose
Kinézet: Hosszú zöld haj amit általában hátra köt, zöld szem, átlagos magasságú és súlyú, általában bakancsot és térdig érő zoknit visel, miniszoknyája alatt egy rövid nadrágot hord, hosszú ujjú haspólója felett egy lazább fehér haspólót visel, kezein ujjatlan kesztyű van és jobb csuklóján egy arany karkötő, ruhái szinte mind barna színűek kivéve a fehér haspólója
Jellem: imádja a természetet, kiegyensúlyozott, nyugodt természetű, rendkívül megfontolt és türelmes, emellett rendkívül jó a humorérzéke
Felszerelés: barátja Ölyvecske az egerészölyv



Magnoliában születtem, viszont a város melletti Keleti Erdőkben éltem a családommal. Apám és anyám is növénymágiával foglalkoztak, és mágusként keresték kenyerüket a Titan Nose nevű mágus céh tagjaként. Szüleim nagyon szerették a természetet, így mindig sok állat volt a házunk körül, mert a sebesült állatokat mindig hazahozták és meggyógyították, amikor pedig már felépültek újra szabadon engedték őket. Nagyon sokat játszottam az állatokkal, és talán örököltem talán nem, de én is odavoltam a természetért, ami látszott is rajtam, így a szüleimnek is feltűnt. Egyik nap egy sebesült egerészölyvet hoztak haza a szüleim, én is segíteni akartam meggyógyítani szegény állatot amit szüleim meg is engedtek. Nem tudom miért, de attól a pillanattól kezdve ahogy megláttam nagyon megkedveltem. Minden nap szinte egész napokat csak vele töltöttem, ápolgattam és tanítgattam. Amikor felépült vissza kellett engednünk őt is élőhelyére, nagyon szomorú voltam, hogy többé nem láthatom. Anyám feldobta a levegőbe, hogy elrepülhessen, ám nem az erdő felé vette az irányt hanem rászállt a vállamra. Ránéztem anyámra, akitől meg akartam kérdezni, hogy velünk maradhat-e de nem volt rá időm, máris azt mondta, hogy igen velünk maradhat, mintha tudta volna mit szeretnék kérdezni. Rögtön el is neveztem Ölyvecskének. Ettől a naptól kezdve mindenhová együtt mentem vele. Teltek-múltak az évek amikor tizedik születésnapomon ebéd közben mosolyogva megszólított anyám.
- Kislányom, mivel apáddal látjuk mennyire szereted a természetet és az állatokat... - kezdte. - Így elhatároztuk, hogy megtanítunk téged a növény mágia használatára, ha te is szeretnéd.
Akkoriban még szinte semmit nem tudtam a mágiáról, csak annyit láttam, hogy szüleim jelenlétében néha gyorsan nőnek a növények.
- Növény... mágia...? - kérdeztem bizonytalanul.
- Igen. - felelte apám. - Ezt a fajta mágiát családunkban már generációk óta tanítják meg gyermekeiknek a szülei. Én apámtól tanultam, ő pedig a nagyapámtól és így tovább. Ugyanígy volt ez anyádnál is.
- Ez a fajta mágia...? Szóval ebből van többféle is...? - kérdeztem még bizonytalanabbul.
- Rengeteg félre van. - felelte anyám.
Ez után elmeséltek mindent a mágiáról, és érintőlegesen megemlítettek minden fajta mágiát, de a növénymágiára nagy alapossággal kitértek. Így már sok mindent megértettem, ráadásul a növénymágia egyre jobban megtetszett. Közben anyám egyre több és több könyvet rakott az asztalra és mondta, hogy ezekből sok mindent megtanulhatok majd. Ezután pár hónapig csak figyeltem őket és olvasgattam a könyveket, addig ameddig el nem olvastam mindet.
- Kislányom. - kezdte apám. - Mostantól megpróbálkozhatsz majd a mágia gyakorlati részével, kezdésnek próbálj majd meg egy facsemetét növeszteni a földből.
Pár hét alatt sikerült is végrehajtanom, nem tudtam, hogy ez az idő soknak vagy kevésnek számít, de amikor szüleim meglátták először csak csodálkoztak, de természetesen örültek nagyon a sikeremnek. Majd elmesélték, hogy nekik egy évükbe telt mire eddig eljutottak, így szüleim nagyon büszkék voltak rám aminek én nagyon örültem. Teltek-múltak az évek és fejlődésem viszonylag gyorsnak mondható volt és szüleim mindig azt mondogatták, hogy családunkban mindig van egy ilyen tehetség de csak száz évente egy. Normális esetben az ilyen kijelentésektől túlságosan is nagyra nőtt volna önbizalmam, de ezt szüleim is tudták és ezért nagyok voltak az elvárásaik velem szemben és nem is dicsértek túl sokat, hogy ne bízzam el magam túlságosan. Amikor elértem a 18 éves kort akkor vittek el először Magnolia városába szüleim, - természetesen szüleimnek volt sok barátja akik jöttek sokat a házunkba így láttam már sok embert - de várost még soha, főleg ekkorát. Csodálkozva jártam az utcákat és figyeltem az új dolgokat. Megmutatták a Titan Nose klánházát is ahol ők is tevékenykedtek. Ezután egy könyvtárba mentünk, szüleim azért vittek oda, hogy megismerhessem a világot és a többi mágiát a könyveken keresztül. Anyámnak sok könyve volt otthon, de ehhez képest, semminek tűnt. Először csak körbejártam a helyet, azután keresgéltem a mágiák között, és legjobban a fény és a víz mágia tetszett mert úgy gondoltam azok illenek leginkább a növénymágiám mellé, hiszen fény és víz is kell a növények növekedéséhez. Odavittem a könyveket szüleimhez, akik rábólintottak, kikölcsönözték és hazavittük őket, hogy kicsit azokból is tanulhassak. Ezek után már nem csak a növény mágiát gyakoroltam, hanem a fény- és víz mágiát is, amikkel sajnos sokkal lassabban haladtam, de azért egy év után amikor elértem a 19 éves kort sikerült megbirkóznom ezek alapjaival is. Következő egy évem már csak képességeim fejlesztésével telt amíg elértem a 20 éves kort. Időközben szüleim már felhagytak a mágus élettel és kis földjeiket művelték és még több időt fordíthattak a természet ápolására és a sebesült állatok segítésére. Születésnapomon apám és anyám elém álltak.
- Kislányom. - kezdte apám. - Most, hogy 20 esztendős lettél menj és kamatoztasd az eddig tanultakat és vállalj küldetéseket amikért majd fizetséget kapsz.
- Ajánljuk neked, hogy menj el a Titan Nose klánhoz és csatlakozz oda, akkor könnyebben fogsz küldetésekhez jutni. - folytatta anyám. - Mint azt tudod mi is annak a mágus céhnek a tagjai voltunk, de ne mondd el, hogy mi küldtünk.
Elbúcsúztunk és útnak indultam. Első utam a Titan Nose klánházához vezetett. Tudtam, hogy azért nem akarták, hogy mondjam, hogy ők küldtek mert akkor talán könnyebben bevesznek a klánba, de úgy tettem, ahogy szüleim javasolták, hogy meg tudjam mutatni nekik is, hogy ha bevesznek a klánba akkor a képességeim miatt vesznek be és nem azért mert a szüleim is tagok voltak. Amikor odaértem a klánházhoz megpillantottam egy alakot, éppen be akart menni az ajtón. Odarohantam és utána kiáltottam, hogy várjon, mivel én még nem igazán voltam jártas errefelé, és gondoltam mivel a klánházba tart talán a klán tagja lehet, de mint később kiderült ő is csak csatlakozni szeretne mint én. Bemutatkoztunk egymásnak, Gonkuro Hachirobeinek hívták. Együtt bementünk az épületbe ahol odament a pulthoz és ott megismertem egy Mitsuki Mei nevű aranyos nőt, aki elvezetett minket az emeletre a klánmesterhez, Chronaioshoz. Onnan a mesterrel lementünk a föld alá egy terembe ahol próba elég állítottak minket, egymással kellett küzdenünk, hogy megnézzék mekkora az erőnk. Gyorsan sikerült szegény ellenfelem a padlóra kényszerítenem, aminek örültem, de itt még nem volt vége, a klánmester kijelentette, hogy egyikünket megöli. Én se akartam az ő halálát, és ő se az enyém, így segítettük egymást amikor megtámadott minket az öregember. Amikor már majdnem Gonkuro fejére dobott egy nagy sziklát, megállt és hirtelen kijelentette, hogy mindketten bekerültünk a klánba. Nem értettük, hogy most mi folyik itt, azután elmagyarázta, hogy ez a csapatmunka és a bajtársiasság próbája volt, és átmentünk mivel nem hagytuk egymást cserben és segítettük egymást egy kilátástalan harcban is. Ekkor bejött a terembe egy férfi akinek a kezében egy doboz volt, Chronaios kivett a dobozból egy pecsétnyomót és megkérdezte, hogy hová kérjük a klán szimbólumát, én a jobb combomra kértem, Gonkuro pedig a jobb karjára. Elbúcsúztunk a klánmestertől és kifelé menet még megálltunk egy pillanatra Meinél aki izgatottan érdeklődött, hogy hogyan sikerült a csatlakozásunk és nagyon örült neki amikor mondtuk, hogy mindketten a klán tagjai vagyunk ezentúl. Amikor kimentünk az épületből Gonkuro felajánlotta, hogy menjünk el enni mert megéhezett, de ezzel én se voltam másképp szóval elfogadtam az ajánlatát és büszkén elindultunk ebédelni.