HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Ruby Nox

Go down 
SzerzőÜzenet
Ruby Nox
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 26
Aye! Pont : 10
Join date : 2012. May. 20.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Skull Order
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Ruby Nox   Vas. Okt. 16, 2016 8:49 pm

Esti szórakozás



Borongós, sötét éjszaka volt. A holdat és a csillagokat sötét felhők fedték el. Bajjóslatú szellő kezdett egyre inkább erőre kapni az utcákon. Kevesen jártak ilyenkor kint. Az emberek inkább odahaza maradtak, vagy ha útközben érte őket ez a rút éjszaka, akkor inkább behúzódtak egy közeli kocsmába, élvezve annak alkoholgőzös melegét.
Ám néhány bátor, és ostoba fiatal mégis kimerészkedett az utcára. Egy tucatnyi fiatal huligán elhagyta a Vak Varangy nevű kocsmát, hogy egy pimasz lányt kövessenek, aki egész este incselkedett velük és gúnyt űzött belőlük. Az idegen lány pironkodás nélkül, látványosan, s félreérthetetlenül kellette magát, és mégis, amikor egyikük elhatározta, hogy jól alátesz megadván neki, amit annyira szeretne, a lány kinevettette őt az egész kocsmával, majd sietve távozott. A baráti társaságnak pedig ez már bőven több volt, mint az utolsó csepp a pohárban. Utána indultak hát, hogy megleckéztessék a szemtelen lányt.
- Segítség! - kiabálta kétségbeesetten Ruby, miközben egyre sötétebb és sötétebb sikátorokon keresztül menekült az üldözői elől. - Valaki! Akárki, kérem segítsen! - könyörgött könnyeivel küzdve a koromfekete fellegeknek.
- Nem menekülsz cicus! - kiabált utána egy ittas, fiatal hang.
A lány befordult a következő sarkon, de azonnal megdermedt. Vele szemben ugyanis másik két üldözője állt, akik elé vágtak a sikátorok tengerén keresztül.
- Jobb ha feladod, babám! - szólt rá kaján hangon egyikük.
- Nyugi, szivi! Még élvezni is fogod!
Ruby nyöszörgő hangon váltott irányt, s rohant tovább. Egyre erősebben zihált, tüdeje már szinte lángolt. Az ő törékeny, kecses teste nem volt hozzászokva az efféle intenzív és tartós terhelésnek. Üldözői egyre közelebb és közelebb értek hozzá. Már csak néhány méter választotta el őket egymástól, amikor a kétségbeesett lány berohant egy hatalmas építkezési területre.
- Hohó! Szóval te így szereted?! - kurjantott utána az a srác, aki már a kocsmában szívesen megcsinált volna. - Van egy gusztusod, nem mondom!
Az ittas társaság egy emberként kacagott fel, majd vágtatott be a félig felépült házba.
A lány alig tudta magában elfojtani a kacaját. Jobb tenyerét a szájára szorította, hogy halk kuncogását ne hallja senki sem. A fiúk vakon kutattak a lány után a sötétben, amíg az egy zsalukő rakás mögött rejtőzködött.
- Ugyan már! Tudjuk, hogy a várakozás fokozza az élvezeteket, tubicám! De azért ez már túlzás lesz... - kiabálta a sötétben az egyikük, miközben alig néhány méterre sétált el a lány mellett.
Ruby nesztelenül átosont a téglarakás másik oldalára, majd onnan kitekintve körbenézett. A részeg disznók mind őt keresték leszámítva egyikőjüket, aki a kijáratban őrködött. Minden pontosan úgy alakult, ahogyan ő szerette volna. Nem hiába érezte hát, hogy ez egy remek éjszaka lesz Jing és Jang szabadjára engedéséhez.
Amikor már kellően messzire barangoltak a többiek, Ruby óvatosan belerúgott egy fémcsőbe. A halk csörömpölésre azonnal felfigyelt az alkalmi ajtónálló.
- Csak nem te vagy az, kicsi lány? - kérdezte a piros orrú alak, majd azonnal a hang irányába sietett.
Diadalittasan elvigyorodott, amikor meglátta, hogy a téglák mögött valóban a félelemtől reszkető lány bujkált.
- Gyere, játszunk, amíg a többiek visszaérnek! - ragadta meg a lány karját, hogy kirángassa a búvóhelyéről.
- Rendben, játszunk! - mosolyodott el kedvesen a nekromanta lány, majd a következő pillanatban megidézte a legújabb és kedvenc varázslatát.
Az élőhalott féreg, Jing a lány csípője és karja körül tekerőzve idéződött meg. Jing egy szemvillanás alatt belemart a részeg kezébe, ám mire az érzékelte volna a fájdalmat és felüvölthetett volna már halott volt. Ugyanis az élőhalott lény nem állt meg, végigzabálta magát a férfi karjában, s egészen annak szívéig hatolt. Tűhegyes fogait a szívébe mélyesztette, majd a dobogó izomhalommal a szájában, kitört a szerencsétlenül járt ember mellkasából. Jing az úrnője szeme láttára falta fel a szívet. Alkohollal hígított vér festette vörösre a téglákat, a betont és Ruby bájos arcát. Jing lassan visszakígyózott, majd a feltépett mellkasú hulla rongybaba módjára csuklott össze.
- Ez a ti éjszakátok, drágaságaim! - cirógatta meg a másik oldalán elbukkanó és előrenyúló Jang állát.
Ez a kétfejű féreg volt Ruby új kis kedvence. Az olyan alkalmakra teremtette ezt a lényt, amikor kikapcsolódni szeretne, vagy éppen valaki a kelleténél közelebb kerül hozzá. Ez a kígyószerű, élőhalott förtelem egy valóságos kétfejű halálhurok volt.
Jing volt a gyorsabbik fél, aki élesebb fogakkal rendelkezett, mint a királyság legjobb borotvái.  
- Az emeleten lesz! Előbb hallottam onnan valamit! - kiabálta az egyik szerencsétlen suhanc, majd sietve elindult felfelé a betonlépcsőn. Szerencsétlen nem tudta, hogy ekkor változott kacsává a céllövöldében. Jang fogai közé szorítva felkapott egy vascsövet, és a lépcsőn futó fiú irányába dobta. A cső suhogva szelte ketté az éjszaka kísérteties csendjét, majd szaggatta szét a célpont torkát és szegezte a falhoz azt. A fiú még tett néhány erőtlen, kapálódzó mozdulatot egy halk krákogó hangkíséretében, majd kialudt benne az élet utolsó szikrája is. Vére hamarosan eláztatta a ruháját és az lépcsőfokról lépcsőfokra folyt lefelé.
Jang volt az erő. Lomhább volt testvérénél, s ormótlan fogai sem szelték darabokra a célpontot, viszont olyan tárgyakat is képes volt megragadni és elhajítani, vagy akár összezúzni, amikre egy átlag ember képtelen.
A nekromanta leányzó lassan elindult a lépcső irányába, gyönyörködve a falra szegezett alakban. Közben persze a feltépett mellkasú hullának megparancsolta hogy torlaszolja el a kijáratot, hogy az üldözőkből üldözöttekké vált fiúk ne menekülhessenek el.
- Mi volt ez?! - csattant fel valaki a közelben, aki figyelmes lett a cső betonba fúródásának hangjára.
Ruby gyorsan takarásba húzódott néhány gerenda mellé.
- Várjál, mindjárt csinálok egy kis fényt! - szólt az előző hang közeléből egy másik.
A következő pillanatban szikrák pattantak egymás után többször is, mígnem egy rögtönzött fáklya gyulladt meg, némi fényt hozva a sötétbe.
- Úristen! - rikkantott halálra vált arccal az egyikük, amint meglátta a lépcsőnél kiszegezett társukat. - Boby!
- Mi a franc folyik itt?! - sipákolt a fáklyát tartó fiú, remegve.
- Mit óbégattok? - kérdezte egy viszonylag távoli hang valahonnan az emeletről. - Mit találtatok?
Jang ekkor már nem tétlenkedett tovább. A gerendák mellett hevert egy kissé elhasználódott körfűrészlap - amit a munkások a minap cserélhettek le -, felkapta hát azt, meglendítette és a fáklya fényében álló ijedt alakok felé dobta. A fűrészlap jellegzetes, sivító hangot kiadva repült egyenesen a két fiú irányába. Mire azok ketten felfigyeltek már késő volt. A fáklyás alakot átlósan vágta félbe a fűrészlap, megfelezve annak a szívét is, ezzel azonnal kioltva az életét. A másik fiúnak csupán a dereka egy kis része és a lábai bánták. Üvöltve hullott hát az a földre borzalmas fájdalmában. Szenvedései itt viszont még távolról sem értek véget. Világító társának hullája csak ekkora vált igazán félbe, és balszerencséjére a fáklya pontosan az arcába hullott. A lángok szemvillanás alatt megégették az ábrázatát, s súlyos égési sérüléseket szerzett, mire lesöpörte magáról a lángoló fáklyát. A tűztől elvakulva, és a fájdalomtól megbénulva tekintett föl, a látványban pedig nem volt számára köszönet.
A véres ábrázatú tünemény, Ruby tornyosult fölé. A néhány méterrel odébb továbbra is égő fáklya homályában a lánynak valóságos démoni arca volt. Mintha csak a démonok császárnője állt volna fölötte. Jing és Jang érdeklődve tekintette le a már félig amúgy is halott alakra, úrnőjük vállai fölött.
- Ki... k...Khi... ? - nyöszörögte a csonka fiú.
Életében már nem kapott választ, mert Jing villámgyorsan rávetette magát. A fiú ágyékánál berágta magát, majd annak szájából visítva tört ki. Jang irigykedve figyelte testvérét, ahogy az a következő mozzanatban merőlegesen félbehasította a csonka hullát annak mentén, ahogy végigrágta magát belső szervein. Vér, bél és húscafatok fröcsögtek mindenfelé. Ruby pedig ezt széttárt karokkal, kacagva élvezte.
- Mi folyik odalent? - kérdezte kiabálva egy hang az emeletről, amit hangos dobogások követtek.
A lány elhallgatott és figyelmesen hallgatta a dobogást. Tett két lépést hátra, majd mikor pontosan az egyik gerenda fölé ért a hang, Jang kitépte a helyéről a friss tartógerendát. A felső szint egy pontban a gerenda hiányában megrogyott, majd amikor a siető alak odaért azonnal leszakadt. A férfi Ruby lábai elé hullott le. Nyögdécselve próbált volna felállni, de a portól és az éjszaka sötétjétől alig látott valamit. Jang azonnal rávetette magát, és a földnek szegezte. A lány lassan közelebb sétált, majd odataposott a fiú tökeinek, aki azon nyomban egy kivert kutya módjára visított fel.
- Mit gondolsz, kit akartál te felnyársalni? - Kérdezte morcosan a lány, de választ egyáltalán nem várt.
Jing a tűhegyes fogaival rámart a kopasz fiú arcára, aki immáron a fájdalomtól disznó módjára sivított. Sivított, amíg tehette, mert pár pillanattal később Jing minden erejét latba vetve, az arcánál fogva letépte a férfi fejét a helyéről.
- Mit tettél te ribanc?! - kiáltott a háta mögött egy remegő hang.
A nekromanta lassan megfordult, s látta, hogy három másik srác áll vele szemben. Ezek már felfegyverkeztek elvágott gerendákkal és csövekkel. A három gyerek jól láthatóan rettegett tőle, vagy talán az ismeretlentől, amivel szemben álltak. Egyértelműen azon hezitáltak, hogy menekülőre fogják-e, vagy a túlerejűket kihasználva letámadják a barátaik gyilkosát. Végül a legbátrabbik erőt vett magán és támadott, bátorságot öntve ezzel a többiekbe. Szedett-vedett fegyvereiket meglendítve támadtak, de próbálkozások nevetséges véget ért.
Jing a gerendát használó alakra támadott. Félbe harapta a gerendát, majd tovább kígyózva a férfi fejének felét is letépte.
Jang a torkánál ragadta meg és csavart a földre az alávaló támadót.
Ruby már combtokjából ekkor elővette a tőrét, hogy saját kezűleg végezze ki a földre szegezett alakot, de nem tehette. Ugyanis bal oldalról támadott a harmadik alak, kihasználva, hogy Jing és Jang elfoglalt. A lány tőrével hárította a cső suhogó csapását, majd teljes erejéből tökön rúgta a férfit. A támadó nyögdécselve, meggörnyedve hátrált el, majd az ekkora már felszabadult Jing egy villámgyors mozdulattal felhasította a gyomrát. A fiú eldülledve bámulta a kiömlő beleit, majd a látványtól eszméletét vesztve elterült a beleiből megvetett ágyban.
- Aljas disznók! - csattant fel Ruby, játékos hanghordozással. - Hárman támadtok egyszerre egy ártatlan kislányra? Így hívjátok ti magatokat férfinak?!
A lány rátérdelt a földnek szegezett, ziháló alak mellkasára, s a következő pillanatban annak bal szemébe döfte a tőrét. Hangos üvöltés söpört végig az épületen, mígnem Jang meg nem ragadta az áldozat nyelvét. Az élőhalott szörnyeteg kinyújtotta azt amennyire csak lehetett, majd Ruby úgy szelte el a nyelvet, mint egy gyakorlott séf az esti fogáshoz a húst. Végül, kegyelemdöfésként Jang egy rövidebb betonvas szállal keresztüldöfte a férfi combját, leszegezve azt a földre. Ruby pedig rezzenéstelen arccal, otthagyta, hogy megfulladjon a saját vérében.
A lány kecsesen sétált visszafelé a kijárat irányába, amikor halk zokogó hangra lett figyelmes a zsalukövek mögül, ahol néhány perce még ő maga bujkált. Odasétált hát és kíváncsian átkukkantott a kövek fölött. Ekkor egy újabb fiú ugrott fel, és kezdett volna rémült menekülésbe. Messzire viszont nem jutott, mert Jang utána cikázott és taszított rajta egy hatalmasat. Az egyensúlyát vesztő fiú pedig így pontosan belezuhant a földbe lebetonozott betonvasakba. A négy szél betonvasra felnyársalódott a menekülni próbáló áldozat, s úgy csüngött ott, mintha arra várna, hogy valaki tűz fölött ropogósra süsse.
A kövek mögött még egy zokogó, a rémülettől már megbénult fiatal fiú kuporgott. Könnyes szemekkel még egy utolsó pillantást vetett Rubyra, aki csak egy kedves mosollyal búcsúzott. Jang felkapott egy zsalukövet, és betörte azzal a zokogó fiú koponyáját. Ez persze nem volt elég. A zsalukő újra és újra lecsapott, mígnem agyvelő borított mindent és mindenkit, s csupán egy véres, mócsingos paca nem maradt a korábbi fej helyén.
Ruby a kijárat irányába tekintett, ahol a feltépett mellkasú hullája térdre kényszerítve tartotta fogva az utolsó életben maradt alakot. Ez az alak más volt. Nem félt. Dühösen, gyűlölettel teli szemekkel tekintett a lánya.
- Ezt meg fogod bánni ringyó! - kiabálta Rubynak, miközben az felé sétált. - Nehogy azt hidd, hogy megúszod! El fognak kapni és százszorosan kapod vissza azt, amit itt csináltál! Nem fogod megúszni egy kibaszott máglyával, ribanc!
- Kérlek, ne hízelegj! - szólalt meg Ruby, majd a következő pillanatban Jing függőlegesen felhasította a nagyszájú férfi mellkasát, hogy annak bordái jól láthatóak legyenek. Jing és Jang belemart a szegycsontba, majd addig feszítették, és húzták azt, mígnem megadta magát, és hangosan reccsenve, a bordák felnyíltak, mint egy virág. A nekromanta lány egy pillanatig csodálva nézte a feltárult belső szervezet. Ám végül rezzenéstelen arccal megragadta a fájdalomtól mámoros állapotba került férfi szívét, és egy erős rántással kitépte azt.
- Te szívtelen fráter... - kuncogott Ruby, majd tenyerében összepréselte a jókora szívet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ruby Nox
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 26
Aye! Pont : 10
Join date : 2012. May. 20.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Skull Order
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Ruby Nox   Vas. Szept. 03, 2017 6:16 pm

A legenda kezdete


Éjszaka volt. Rejtélyes és titkokkal teli éjszaka, melyet az ereje teljében tündöklő telihold fénye világított meg. A szándékosan hanyagul elhúzott sötétítők között a tündöklő hold fénye pontosan Ruby keresztbe tett, fedetlen, formás combjaira vetült. A lány egy bársonyfotelben ült, kényelmesen hátradőlve, miközben kíváncsian nézte a vele szemben álló megbízója sötét körvonalait. Egyikőjük sem látta a másik arcát, ami részben a megbízó kérése volt, másik részben pedig a Morgan mester is ragaszkodott hozzá.
- Nos, a Mester szerint alkalmas vagyok a megbízására - kezdte játszadozó hangon Ruby. - Milyen munkát kell elvégeznem?
A megbízó néhány hosszú pillanatig habozott válaszolni, vagy csupán nem jutott szóhoz a félhomályban megbúvó Ruby bájától. A lány imádta ezeket a szituációkat. tudatában volt a szépségének, és gátlástalanul vissza is élt vele, hogy az ujjai köré tekerje az ostoba férfiakat. Élvezte, amikor szinte már érezte magán a kiéhezetett tekinteteket, s ez csak tovább korbácsolta a azt a vágyát, hogy még jobban eljátszadozzon az áldozatával.
Végül csak összeszedte magát a férfi és belekezdett a mondandójába:
- Fressia Townban van egy haragosom... Név szerint: Chuck Mendez.
- Oh, valóban? És mégis mit kellene tennem Mendez urasággal? - kérdezte sejtelmesen.
- Meg kell ölne - válaszolta ridegen.
- Már megbocsásson uram - reagált egy nagy sóhajt követően - a gyilkolás nem egészen az én profilom.
Nem szerette, ha valakit csak úgy meg kell ölnie. Ilyen tekintetből sokkal inkább olyan volt, mint egy jóllakott macska, aki csupán az íze kedvéért falja fel az egeret, viszont előtte még kifulladásig eljátszadozik a kis rágcsálóval.
- Nem is szimpla gyilkosságról volna szó. Rendhagyó körülményeket szeretnék!
- Nocsak, ez kezd érdekesen hangozni - vonta fel bal szemöldökét érdeklődően.
- A férfinak két hete hunyt el a kisfia. Azt akarom, hogy támassza fel a fiút, törje össze vele az apja lelkét, majd úgy küldje a pokolra az átkozottat! Azt akarom, hogy egy összeroppant hulladék ként lépjen át a másvilágra!
Ruby gyomrában furcsa görcs támadt az izgatottságtól. Csábosan mosolyogva felnézett a sötétségbe vesző plafonra, s halkan felkuncogott. Kedvére való volt ez a megbízás, hiszen azt kellett csinálnia, amit legjobban szeretett, játszani a halottjaival. Babázni az ő kis kedvenceivel, dédelgetni őket, akárcsak régen, gyermekkorában tette. Aztán csábos pillantást vetett a sötét alakra.
- Kedvemre való a stílusossága, uram.

A bájos Ruby egy röpke, romantikus hajóút után Hargeonban vonatra szállt, hogy a lehető leghamarabb elérjen Fressia Townba. A vonaton természetesen egy első osztályú kocsi egy egész fülkéjét kisajátította, hogy nyugta lehessen a zsibongó élőktől. Az élők olyan zajosak és együgyűek voltak. Ostoba álmok és vágyak kötötték őket béklyóba, elzárva őket az igazi boldogságuktól.
Az alaposan kipárnázott ülésben hátradőlve nézte a száguldó, smaragdzöld tájat, ami oly vidám és élettel teli volt, akár egy első szerelmét megélő fiatal. Szokatlan volt számára az efféle természetes ingerben dús táj, hiszen kevéssel volt alkalma találkozni, s eddigi élete túlnyomó részét a városok forgatagában vagy kastélyok kényelmében töltötte. Már-már majdnem élvezte a táj figyelését, s annak élőlényeit számolni - legalábbis egy külső szemlélő így láthatta. Valójában végig azon ábrándozott, hogy még mennyi élőlény kószál odakint, amik tetemeivel nem játszadozott. olyan bestiák, amiket eddig még sohasem látott, s talán úgy roppantják ketté egy ostoba fiú fejét, mint egy görögdinnyét.
Be kellett látnia, hogy Scottnak igaza volt. Fiore egy teljesen más ország, mint ahol eddig jártak, s kihasználták a balga és pénzes nemeseket. Milliónyi, s megszámlálhatatlan lehetőség tárult fel előtte ebben az új országban, és ezért is szerette annyira ezt a királyságot. Viszont kalandos ábrándozásai csupán eddig tarthattak, mert ekkor a fülkéje ajtaja elhúzódott. Egy kalauz volt az.
- Jó napot - köszönt gépies monotonitással. - Jegyeket, bérleteket ellenőrzésre kérem felmutatni!
Rubynak nem volt jegye, sem bérlete, hiszen esze ágában sem volt ilyen apróságokra pazarolni a pénzét.
- Sajnálom, de nincsen - tárta szét kezeit megbánó arcot vágva.
- Ez esetben meg kell kérnem, hogy szálljon le a vonatról - és azzal félre is állt az ajtóból, és egy kézmozdulattal utasította a lányt, hogy hagyja el fülkét.
Ruby lassan, magát kelletve állt fel, gondosan ügyelve arra, hogy a férfi alaposan szemügyre vehesse formás alakját. Csábos pillantást vetett rá, majd lágy léptekkel elindult az ajtó felé. Ám amikor a kalauzhoz ért megállt előtte, kéjesen a szemébe nézett, s lassan közeledni kezdett hozzá, belépve az intimszférájába.
- Ugyan uram... - kezdte selymes hangon, s csendben behúzta a fülke ajtaját. - Biztos vagyok benne, hogy van más lehetőségem is, mint leszállni.
Mutatóujjával lassan végigsimogatta a férfi egyenruháját, s egyre lentebb és lentebb haladt, egészen odáig, ahová eljutva a férfi biztosra vehette, hogy Ruby mit akar tőle. A váratlan ajánlattól annyira meghökkent, hogy hirtelen szóhoz sem jutott, utána pedig már azért nem jutott szóhoz, mert Ruby szájon csókolta. S e közben az ajtóban elfordult a zár, hogy senki se zavarhassa őket, még puszta véletlenségből se.

- Te aztán igazán kitettél magadért - lihegte kielégült hangon Ruby a meztelen férfi szemébe bámulva. - Abban az egyenruhában elveszik az a sok benned rejlő csoda... - suttogta lágyan. - Miért nem keresel egy olyan állást ahol igazán kihasználhatnád a tulajdonságaidat? - tette fel kíváncsian a kérdést.
A válasz viszont csak egy szimpla hörgés volt. Ebben persze nem volt semmi meglepő, hiszen az élőhalottak nem tudtak beszélni. Az efféle kommunikációs képességeik kimerültek az egyszerű hörgésekben és nyögésekben. Egy felmetszett hasú ember pedig hamar zombivá változhat, ha egy nekromanta van a közelében.
- Sohasem voltál a szavak embere, igaz? - simogatta meg az új kedvence orcáját. - Te inkább a tettek embere vagy - mosolygott, majd nagyot nyújtózva felült.
Ezt követően felöltöztette magát a zombijával, mintha mi sem történt volna az elmúlt percekben. Ruby az évek során annyiféle halálnemet látott a saját kezei által, hogy már egyáltalán nem borzongott meg a legkegyetlenebb halálmódoktól sem. Sőt igazából élvezte, hogy a lehető legkegyetlenebb módon a lehető legváratlanabb pillanatban végezzen a partnerével egy forró együttlét után vagy éppen annak közepén.
- Ha már a tettek embere vagy, akkor kérlek dobd ki az ablakon ezt a halom szemetet! - utasította a zombit, miközben a fülke közepén elterülő belekre mutatott.
Az élőhalott szolgának nem is kellett több, azonnal engedelmeskedett úrnőjének, s megragadta a saját beleit, hogy kidobhassa azokat a száguldó vonat ablakán. A belek helyén egy gusztustalan, nyálkás vértócsa maradt, amivel már Ruby nem törődött. Helyette inkább újabb parancsot osztott ki.
- Tudod, most nem jöhetsz velem. - nézett mélyen a szolgája szemébe. - Most el kell tűnnöd! - azzal még utoljára megcsókolta az élőhalottat.
A csók végeztével a szolga nem tétovázott, megfordult, majd a fülke ablakán keresztül kiugrott a vagonból, hogy eleget tegyen az úrnője akaratának.

Fressia Town egyik lepukkant, koszos kocsmájában valóban olyan lezüllött alakok jártak, mint amikre Ruby számított. Alávaló erkölcstelen emberek, és naiv, kiéhezett fiatalok. Az egyiküket hamarosan ki is szemelte magának. Bármiféle cselszövés helyett inkább csatlakozott a kiszemelt ifjú baráti társaságához, akik természetesen szívesen látták a gyönyörű lányt a köreikben. Az éjszaka közepéig mulatták egymást az asztalnál. Viccelődtek, kitalált kalandokat meséltek egymásnak, ugratták egymást, iszogattak, ám legfőképpen Ruby volt terítéken, mint a rejtélyes idegen szépség, aki első látásra beleszeretett a szalmaszőke Udrekbe. Udrek persze nem volt egy zseni, és már az alkohol is elhomályosította, ezért amikor Ruby egy finom célzással magával invitálta a mellékhelységbe gondolkodás nélkül követte. Fel sem merült benne a kérdés, hogy egy efféle távolról érkezett szépség, miért is akarna bármit is egy hozzá hasonló kocsmatölteléktől.  
Alig léptek át a mellékhelység nyekergő küszöbén, máris vadul egymásra vetették magukat. Forrón csókolták egymást, mintha életük utolsó pillanatit élték volna. Heves csókjaik közepette letépték egymásról a ruháikat, miket éppen ott hagytak ahol értek. Udrek belemarkolt a lány combjaiba, s magára emelte, hogy az egyik wc fülke ajtaját berúgva bejussanak oda.
A szőke fiú alkoholgőzös tudata aztán két forró érintés között kitisztult, pontosan akkor, amikor egy jéghideg érzés mart a nyakába. Ekkor már késő volt, Ruby csonttőrje könyörtelenül átdöfte a nyakát, s ezzel megszámlálódtak a pillanatai.
- Szükségem lesz a segítségedre - mondta, miközben orrát az éppen életét kilehelő fiú orrához érintette. - Tudod, semmi kedvem sincs kiásni azt a kisfiút... Viszont ha te az ásóval is olyan jól bánsz, mint ahogy a botoddal hiszed, akkor az semmiség lesz neked.
A lány felöltöztette magát, majd a hullának is megparancsolta, hogy öltözzön fel. A zombi gallérján még igazított párat, hogy a tőre által okozott seb ne legyen szembetűnő, majd valósággal kirobbantak a mellékhelységből. Sietve, kézen fogva rohantak végig a kocsma részeg tömegén, azt a látszatot keltve, hogy haza sietnek, hogy meghittebb és nyugodtabb körülmények között folytassák azt, amit a mellékhelységben elkezdtek.

- Sajnálom kicsikém - kezdte zaklatott hangon, miközben a múlt éjszaka kiásott fiú élőhalott haját fésülgette. - Ez a szerencsétlen Udrek nem csak a botjával nem tud bánni, de semmivel sem. - Udrek bocsánatkérő tekintettel esedezett a sarokban, ahová úrnője állította büntetésből. - Ha nem hajnalra végzett volna, akkor meglátogathattuk volna a papádat.
Ruby megparancsolta Udreknek, hogy mosdassa meg a fiút és öltöztesse új, előkelői ruhába. Végül ő maga fésülte meg, hogy úgy nézzen ki, mint egy igazi nemes fia. Az összkép majdnem tökéletes volt, leszámítva azt, hogy a fiú teste már három hete halott volt, s amíg a föld alatt volt rothadásnak indult. A bal szemében kukacok mászkáltak, s az egész bőre undorítóan megaszott, s úgy bűzlött, ahogy azt egy többhetes hullának kell.
- Semmi baj, ne is aggódj! Apukád így is szeretni fog - simogatta meg a szomorú fiú arcát, kedvesen mosolyogva. - Elvégre a szülőknek nincs nagyobb kincsük a gyermekeiknél.

Az este közeledtével Udreket elütötte egy hintó, porrá zúzva a csontjait, büntetésből a lassúságáért. Ezalatt viszont Ruby és a kisfiú felkeresték Chuck Mendezt. Alig szállt le az este, amikor kezdetét vette a fia halálával már amúgy is meggyötört férfi kínzása. A férfi valósággal belebetegedett fia elvesztésébe, s a munkában próbált menedékre lelni. A dolgozószobában kezdődött el minden, amikor Timy benyitott oda. Chuck először alig akart hinni a saját szemeinek. Hitetlenkedve bámulta a halottnak hitt fia körvonalait az ajtó homályában állva.
- Timy... Timy... Tényleg te vagy az? - dadogta bizonytalanul, s érződött hogy a remény máris kicsírázott a szívében. - Hogy lehetséges ez? Ezt el sem hiszem! - a boldogsága eluralkodott rajta, s a könnyeivel küzdve felugrott az asztalától és a fiához rohant. Sírva rogyott térdre az élőnek hitt fia előtt, hogy ismét átölelhesse, s örökre magához szorítsa.
Ekkor viszont Timy tett egy lépést előre, s ezzel máris megvilágította őt a dolgozószoba fénye. Az imént még boldog apuka ledermedt. A váratlan események túl gyorsan váltották egymást ahhoz, hogy időben feldolgozhassa azokat. Végül az térítette magához, amikor a zombi kisfia leharapta az orrát. Rémülten ordítva leküzdötte magáról a fiát, s hátrébb kúszott.
- Mi ez az egész?! Timy! Timy, mi történt veled? - rikácsolt hisztérikusan, de szemében máris felcsillantak az őrület fényei.
Ez nem is volt csoda. Egy apa három hete elveszítette utolsó családtagját, aki történetesen a hatéves kisfia volt. Aztán a halottnak hitt fiú visszatér a halálból. Végül a boldogság közepette kiderül, hogy szörnyeteggé vált, aki jól láthatóan az életét akarja.
A férfi szívszaggató, görcsös sírásba kezdett, miközben eetlenül próbált védekezni, mindhiába.
Az élet kegyetlen történeteket képes írni, de az emberek talán még azon is képesek túltenni...

- Mit ne mondjak, kicsit sem túlzott Mr. Morgan azokkal, amit magáról mondott. - Kezdte a megbízó, alig hogy belépett az ajtón.
- Ugyan, maga csak hízeleg - legyintett Ruby a szégyenlős kislányt játszva.
- Nem, dehogy! Az hogy apát és a halálból visszatért fiát úgy találták meg másnap délben, hogy a kis Timy a konyhában éppen az apja agyát ebédeli... - a férfit még a sötét szoba ellenére is jól láthatóan kirázta a hideg. - Gyűlöltem azt a férfit, de majdnem azt kell hogy mondjam nem érdemelt ilyen halált.
- Valóban? - döntötte oldalra a fejét Ruby.
- Csak majdnem! - nevetett fel diadalittasan, majd a köpenye alól elővett egy erszényt. - Parancsoljon, ez az első osztályú szolgáltatásáért jár!
- Én köszönöm, hogy ilyen megbízással látott el. Egy élmény volt önnek dolgozni - vette át a jutalmát Ruby, arcán egy bájos mosollyal.
Ekkor még senki sem sejtette, hogy ez a kis incidens miféle rémtörténetek alapjául fog szolgálni a későbbiekben. Fressia Town élete fenekestül fölfordult, s napról napra egyre rémisztőbb történetek láttak napvilágot az élők agyát elfogyasztó holtakról, akik az éj leple alatt portyáznak a város legsötétebb részein.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 625
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Ruby Nox   Szomb. Szept. 09, 2017 8:21 am

Jól van drágakövecském, ezek korrekt gore sztorik voltak. És azt is megtanultam, hogy téged húsz méternél közelebb nem engedhetlek magamhoz, ha a lélegzők seregét akarom gyarapítani.

Hosszú várakozásod jutalma 2000 VE és 2000 Gyémánt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ruby Nox
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 26
Aye! Pont : 10
Join date : 2012. May. 20.
Age : 24

Karakter információ
Céh: Skull Order
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Ruby Nox   Szomb. Okt. 13, 2018 9:42 am

Mozgolódásban


Ahogy teltek a percek, órák, napok és hetek Ruby úgy egyre jobban szeretett volna valami újat is kipróbálni. Már vagy féltucatnyi megbízást teljesített, ahol a célszemélyét a zombijaival kellett likvidálnia. Első alkalommal még élvezte, másodiknál még nosztalgikus érzések kerítették hatalmukba, de harmadjára. Harmadjára már kissé megszürkült a látvány. Mindenesetre a megbízások alatt igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a játékból. A zombijait folyton az áldozatai agyával etette. Nem is kellett sok idő. Az együgyű, babonás lakosok hamarosan arról kezdtek beszélni, hogy éjszakánként a holtak feltámadnak önálló életet élve, s az élők agya után epedeznek. Attól kezdve az érintett falvakban éjszakánként teljesen megállt az élet.
Dossnia faluja mint az elmúlt két hétben most is kihalt volt éjszaka. Csupán egyetlenegy magányos alak sétált az utcán a koromsötét éjszakában. Ezen az éjszaka még a csillagok és a hold is félt a bájos lánytól, s a szénfekete felhők mögé rejtőztek el előle. Ez most kivételesen kapóra jött Rubynak, ugyanis a fegyverraktárhoz jobb volt észrevétlenül eljutnia. Átvágott hát az utcákon, míg el nem érte a falu hivatalát, aminek kapujában két őr állhatatosan végezte munkáját. A lámpások fényében Ruby számára lerítt, hogy a két őr nem az az elcsábulós fajta. Inkább azok az igazi besavanyodott aggszüzek voltak, akik még a saját farkukra sem mernek ránézni, nemhogy egy nőre. Arról nem is szólva, hogy a munkájuk mindenek felett állt. Pedig Ruby oly szívesen bevezette volna őket a testi örömök világába. Hatalmas csábítást is érzett rá, hogy odasétáljon hozzájuk, de valahogy mégis ellenállt neki. Most erre nem volt ideje, s különben is tudta, hogy sokkal nagyobb dolgot tud véghezvinni, ha most meghozza maga részéről ezt az áldozatot.
A mágikus térből megidézett két Vadászt, akiket néhány hete alkotott meg. A Vadászok azon speciális, átalakított zombijai voltak, akiket karmos végtagokkal, hosszú kiölthető nyelvvel ruházott fel, és a nagy távolságú ugráshoz megfelelő izomzatot adott nekik. Az elkorcsosított, csuklyás zombik négykézláb állva, ocsmány fogaikat villogtatva kuncsorogtak úrnőjüknek, aki le is guggolt melléjük.
- Kapjátok el azt a két fickót ott, Drágáim! - utasította a kegyenceit, miközben szelíden megsimogatta a fejüket.
A Vadászoknak több sem kellett, kétfelé váltak, szélsebesen végigügettek a házak falán, s mikor kellően közel értek az őrökhöz egyugyanazon pillanatban kiöltötték rájuk a nyelvüket. A hosszú, undorító, nyálkás nyelvek villámgyorsan körbetekerték az őröket, akik mire észrevették, hogy bajban vannak már rég elkéstek bármiféle próbálkozással is. A nyelvek szorításából nem szabadultak. A bal oldali őr hamar be is végezte, mert Ruby parancsára az őt elkapó Vadász rávetette magát és másodpercek alatt felkoncolta. A jobb oldali őrt életben hagyta, még. Ruby a sötétből kilépett a lámpások fényébe, s lassú, kecses léptekkel odasétált az őrhöz.
- Kedves, szeretném a segítségedet kérni... - mondta, amikor már közel ért hozzá, majd egy csókot nyomott a férfi összeszorított ajkaira. Ám miután Ruby ajkai elhagyták az őr ajkát, a lány tőrje kiszabadult a combtokból s a pillanat töredéke alatt áthasította a férfi állát egészen annak agyvelejéig. Az őr teste még utoljára megfeszült, ám amilyen hirtelen ez történt olyan hirtelen el is ernyedt. A Vadász ekkorra már elengedte, de a holttest nem zuhant össze, hiszen a nekromanta lány már kiterjesztette rá mágiáját.
- Köszönöm, hogy ilyen készséges vagy, Kedvesem - simogatta meg a zombi arcát.
A két Vadász ezt követően átrohant a kapun, s a sötétbe rejtőzve indultak tovább, hogy az udvarban tartózkodó őrökkel végezzenek. Nagy munkájuk nem volt, hiszen egy kis falusi hivatalt alig fél tucatnyi őr vigyázott. Ruby a zombivá változtatott őr oldalán követte a mészároló Vadászokat, akik gyermeteg könnyedséggel ölték le a megmarat őröket. Mire a lány elért a raktárig, már nyolc zombi követte őt, s a két Vadász.
- Picinyeim, ti most igazán kitettetek magatokért - dicsérte meg a Vadászait, majd az egyik zombira mutatott. - A tiétek.
A Vadászok vihogást imitálva egymásra néztek, majd a nekik adott zombira vetették magukat. Egyikőjük a torkát tépte fel, míg a másik a beleit fordította ki. Mint a kiéhezetett, vad kutyák egy falat húst, úgy tépte szét a két Vadász az étekül adott zombit. Miközben a két kegyenc zabált, Ruby felmérte a raktár ajtaját.
- Kedveseim, melyikőtöknél van a kulcs? - kérdezte nyájasan, mire az egyik félkarú zombi átnyújtotta neki a kulcsot. - Köszönöm.
A lány és kompániája immáron szabadon bejuthatott és kifoszthatta a raktárt, de mindennek ellenére alig vittel el valamit. Csupán néhány köpenyt és sisakot vittek magukkal.

Reggel Ruby kipihenten ébredt egy fogadó prémium lakosztályának ágyában. Mellette a csapos fiú feküdt, vérbe fagyva.
- Jó reggelt! - köszönt a fiúnak csilingelő hangon, majd odabújt hozzá. - El sem hiszed, hogy milyen szépet álmodtam! Az álmomban találkoztam egy kedves sráccal, aki... Áh, bocsi erre te biztos nem vagy kíváncsi - nézett szomorkásan a fiú üveges tekintetébe, miközben ujjával a mellkasán játszadozott. - De ezzel a fiúval jobban szerettük egymást, mint Zafírom és Sariel! Szóval takarodj innen te piszkos disznó! - és azzal Ruby lábaival letaszigálta a véres ágyról a fiatal srác holttestét.
Kényelmesen felült az ágyban, s egy jót nyújtózkodott a betűző nap sugaraiban. Néhány pillanatig még elmerengett az álmán, majd félresöpörte azt, s örökre elfeledte azt a marhaságot, mintha sohasem létezett volna. A takaró alól kibújva meztelenül odasétált a tükör elé, és végignézett a tükörképén.
- Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen?! Te idióta, teljesen összevéreztél! - ripakodott az ágy mellett heverő hullára, miközben megsimogatta az arcára száradt vért.
Ruby miután lemosta magáról a kis szánalmas csapos fiú vérét és felöltözött lesétált a fogadóba, ahol már javában mozgolódtak az emberek. Legalább fél tucatnyi átutazóban lévő alak tolongott a pultnál, hogy leadják a rendelésüket, vagy kiegyenlítsék a számlájukat mielőtt tovább indulnának. Az asztalok fele már foglalt volt. Vagy a törzsvendégek iszogattak, vagy az alkalmi vendégek reggeliztek. Az utolsó lépcsőfokok egyikén Ruby-t egy furcsa érzés kapta el. Olyan amilyent eddig még nem érzett, ezért nem is igen tudta mihez hasonlítani. Az érzésért egy bizonyos személy volt felelős, aki a fogadó túlsó sarkában ücsörgött az egyik asztalnál. A férfi valamit elmélyülten nézegetett az ujjai között szorongatva. Ekkor Ruby megbotlott és így tekintetét kénytelen volt levenni a férfiról, hogy még időben megkapaszkodhasson valamiben, mielőtt leesik a lépcsőről. Amikor visszanyerte az egyensúlyát ismét a fehér hajú alak irányába tekintett volna, aki ekkora már eltűnt az asztaltól, s magával vitte azt a különös érzést is, ami megzavarta Ruby-t. Odasietett a férfi asztalához, de nem talált mást utána csupán egy levágott ujjat. Eltette az ujjat, elvégre sohasem tudta, hogy melyik kegyencének válhat még hasznára plusz egy ujj, majd elindult kifelé a fogadóból. Viszont mielőtt még elérte volna a kijáratot a fogadós rászólt, pontosan ahogy ő azt várta:
- Kisasszony, azt hiszem elfelejtett fizetni!
- Oh, valóban? - fordult meg, ártatlan ábrázatot vágva. - Ezer bocsánat! - azonnal elindult visszafelé, de ekkor a lépcsőn lerohant a halott csapos fiú.
Locsogó torokhangon üvöltve rontott a vendégek közé, s kezdte őket ölni. A pánik pillanatok alatt elszabadult a fogadóban, és ezt kihasználva Ruby feltűnés nélkül távozhatott.

Holdvilágos éjszaka volt, amikor Ruby és élőhalottjai felsorakoztak a kastélyszálló előtt. Egy pompás luxusszálló volt, neves vendégekkel, és még jobb hírnévvel az országban. Ruby pedig eldöntötte, hogy Ezt a szállodát megszerzi magának. Zombijait felszerelte a közeli faluból lopott sisakokkal és köpenyekkel, és adott még nekik csontból készült dárdákat, kardokat és pajzsokat.
- Előre, bátor harcosaim!
A katonákká előlépett zombik hörgő csatakiáltást hallatva lerohanták az épületet. A vezetőjük előttük rohanva berúgta az ajtót.
- Nincs fogoly! Nincs kegyelem!
A harcosok becsődültek a főbejáraton, mire kétségbeesett sikolyok hasították félbe az eddig békés éjszaka csendjét. Vér fröccsenésének hangja és látványa tudatta Ruby-val, hogy a szolgái végzik a dolgukat. Néhány pillanattal később fegyvercsattogás hallatszott, jelezvén, hogy a biztonságiak megpróbálják megállítani a támadókat. A hotel földszintje véres csatatérré változott, s ebbe a pokoli fergetegbe Ruby csábos, s kimért léptekkel sétált be, arcán ördögi bájjal.
- Érezzétek a Terrort! - Ruby egy kézmozdulat során kiterjesztette a mágikus auráját, ami végigsöpört a biztonsági személyzet emberein, s azok szívében a félelem mellé már bizonytalanság is vegyült. Hezitálni kezdtek, tétováztak, Ruby harcosai pedig ezt kíméletlenül kihasználták. A zombik serege végtelen volt, mert amint elbukott egy, a nekromanta egy másik hullát ébresztett fel, megparancsolta neki, hogy öltse magára a korábban elesett felszerelését majd csatlakozzon a harcoló társaihoz.
A földszint pár percen belül elbukott, de a személyzet lezárta az összes felfelé vezető utat. Ez persze nem jelentett legyűrhetetlen akadályt. A lány megidézte az egyik Vadászt, megidézte rá a Carcass Eye-t, s úgy parancsolta meg neki, hogy a külső falon másszon fel és jusson be a felső szintekre. A felső szinten semmi kihívás nem várta a Vadászt, csupán a rettegő személyzet, akik maguk alá vizelve várták a megváltót. A Vadász széttépte őket, s egy gombnyomással újra működésbe helyezte a felvonót, míg a lépcsőt lezáró ajtókat felnyitotta.
- Indulás, tovább! - vezényelte Ruby, s azzal elindultak, hogy végezzenek a szálloda még élő vendégeivel. Rövidesen égmetsző sikolyok tépték szét a rémálomba átcsapó éjszaka rettentő csöndjét. Könnyekben és vérben úsztak a hotel luxus szobái és előkelő folyosói. Könyörgés már senkin sem segített, csak rontott a helyzetükön. Ruby élvezettel gyilkoltatta le a malacok módjára visító embereket az ő kis kedvenceivel.  
A telihold fénye és a csillagok ragyogása ellenére az volt a hotel legsötétebb éjszakája, viszont ekkor még senki sem sejtette, hogy miféle új korszak kezdődik nemsokára a pompás luxusépület életében. Senki, csakis Ruby.

- Miért hívatott mester? - kérdezte bájos hangon Ruby, miközben leült Morgan-el szemben.
- Csupán azért, Drágaságom, mert figyelmeztetni szeretnélek.
- Miért? Talán valami rosszat csináltam? - kérdezte bűnbánó arcot vágva.
- Nem! Viszont mostantól légy sokkal körültekintőbb! - Morgan kezei ökölbe szorultak. - A céh valódi identitásának titokba kell maradnia, és te most ezt fenyegeted!
- Mégis hogyan?
- Vele - Morgan egy fotót nyújtott át Rubynak.
A képen egy fiatal, csontos, beesett arcú férfi volt. Szájában egy félig elszívott cigaretta figyelt, míg fején egy klasszikus, barna színű keménykalap ült, pontosan olyan, amit a firkászok vagy a házalók szoktak előszeretettel hordani. A kép feltehetőleg a férfi tudta nélkül készülhetett, vagy csak szimplán megjátszotta magát a kép kedvéért. Mindenesetre az idegen első ránézésre megtetszett Rubynak, szerette volna kipróbálni, hogy mit tud a kalapos.
- Bájos alak.
- Ez a firkász nem hülye, mint a környék falvaiban lakók. Ismeri a mágia korlátait, és tudván tudja, hogy a holtak nem élnek önálló életet. Nem veszi be azt a mesét a tudattal rendelkező halottakról és az agyevésről. Nyomozni kezdett, abban bízva hogy amennyiben leleplezi a háttérben álló nekromantát, akkor végre beindulhat a nyomozói karrierje. És ha téged elkap... Az azzal fenyeget, hogy rólunk is tudomást szerezhet.
- Szóval... Vegyem kezelésbe a fiúcskát? - kérdezte Ruby játékos hanghordozással.
Morgan bólintott.
- Ez az alak nem olyan együgyű, mint a többi, tehetséges és a nyomodban van!
- Értettem... - válaszolta Ruby, mosolyogva, majd tekintetét újra a fotóra fordította.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Natsu Dragneel
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 1553
Aye! Pont : 79
Join date : 2009. Oct. 06.
Age : 27

Karakter információ
Céh:
Szint: 777
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Ruby Nox   Kedd Okt. 23, 2018 10:51 am

Hát kedves ékkövecseke, azt hiszem lassan ideje lenne eldobni a Nox nevet és felvenni a Hilton-t. Nagyon tetszett, ahogy kombináltan használtad a különböző nekromanta varázslatokat. Kíváncsian várom a folytatást, bár abban biztos vagyok, hogy a nyomozó fickót rendesen meg fogod kezelni.

Jutalmad: 530 VE és 530 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Ruby Nox   

Vissza az elejére Go down
 
Ruby Nox
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: