Így neveld a sárkányodat

Tárgy: Így neveld a sárkányodat Pént. Feb. 17, 2017 10:59 pm

Nehezen vettem a levegőt. Éreztem, hogy egyre gyengül a lábam. Gyakran előfordult, hogy mire észbe kaptam, már teljesen elvesztettem a fonalat valóság és kábultság között. Egyre gyakrabban estem el és egyre nehezebb is volt felkelni onnét. Kezdek elvérezni. Vagy csak elfertőződtek a sebek? Őszintén… fogalmam sincs… nagyjából el voltam képes látni magam, de a mélyebb vágásokból még mindig szivárgott a vér, hisz nem volt mivel elvarrnom… Nem telt el olyan sok idő a menekülésem óta, de jó pár kilométert megtehettem… gondolom. Igazából nemigen emlékszem az út nagy részére, de arra igen, hogy egyre sűrűbben kellett megállnom, vagy mert kimerültem, vagy mert elájultam. Úgy éreztem… nincs sok hátra már az életemből. Ironikus nem? Végre szabadnak nevezhettem magamat… erre mindjárt kimúlok. Hehe… a sors… igen kegyetlen hozzám. Ha létezik is isten, most biztos jót nevet rajtam… Végül azonban nem bírtam tovább. Összeesetem és nem bírtam mozdulni. Éreztem, hogy az erőm teljesen elhagyott. Talán így van rendjén. Talán meg kell bűnhődnöm azért a sok gonoszságért, amikbe mások belekényszerítettek. De… igazából… nem bánom.. soha semmit sem bántam… mindent mindig elfogadtam… most is így lesz… elfogadtam a tompuló fájdalmat… elfogadtam a hívogató sötétséget… elfogadtam a szekér nyikorgásának, a lovak patáinak csattogásainak hangját… majd… minden megszűnt. Legalábbis egy időre.

- Valaki! Hé! Van itt valaki? Segítsenek, kérem, egy sebesültet találtunk!
Ez volt az első dolog, ami áttörte a fátyolos burkot az elmém körül. Fel akartam kelni, de nem voltam rá képes. Még a szemeimet is alig-alig bírtam nyitva tartani és még így is alig láttam mást, mint homályt és sötétséget. De ezúttal ez nem az elmém sötétje volt, hanem az éjszakáé, ugyanis olybá tűnik közben bealkonyodott és le is ment végül a Nap. Fogalmam sincs hol lehetek… de jobb dolgom is nagyobb volt annál, hogy ez érdekeljen, hisz testemet ismét átjárta a kín, mikor a szekér (melyen feküdtem) egy lyukba hajtott. Megfeszültem, de túl gyenge voltam, hogy felkiáltsak, így csak egy fáradt nyöszörgés jött ki belőlem… hálásnak kéne lennem az alaknak, hogy felvett... de jelen pillanatban csak egy-két nyugodt pillanatot akartam magamnak, hogy képes legyek összeszedni magam.

Tárgy: Re: Így neveld a sárkányodat Szer. Feb. 22, 2017 5:25 pm

- Még egyszer köszönöm, hogy befogadtak éjszakára. És a vacsorát is, nagyon finom lett!

Mondja vidáman a lány vendéglátóinak, akik csak csitítják, hiszen nincsen mit megköszönnie. Hogy miért is? Talán nem a jó ponton kezdtem el a történetet. Shaela szokásos útját járta, ebben semmi különös nem volt. Valamikor a nap folyamán bukkant rá erre a kis falucskára, ahol nagyon szívesen látták. Segített itt meg ott, cserébe szállást kínáltak neki az egyik családnál. A lényeg ennyi lenne, ami mondandóm elejéről lemaradt.

A vacsorai menü része a tyúkhús leves, mely kellemesen melengeti testét. Mély, megkönnyebbül sóhajokkal fogadja a forró falatokat, nem sokszor van alkalma manapság ilyen étekhez. Ám a kellemes légkört egy kiáltás zavarja meg, melyet lovaskocsi zaja kísér. A kocsis segítségért rimánkodik, mert sebesültet szállít, vagy legalábbis így érteti belőle. Habozás nélkül felugrik az asztaltól, és az egyik olaj lámpással a kezében szalad ki az útra, ahol a szállító szerkezet parkol.

- Jó estét! Hol a sebesült? - Idegesen mutat hátra a kocsi rakterére, ahol az emlegetett személy tartózkodik. A lány hátra szalad, majd mikor meglátja mivel is van dolga, annyira meglepődik, hogy majdnem elejteti a lámpást. Egy óriási gyíkember fekszik szemei előtt. Pontosabban egy gyík hanjuu. Nem az első eset, hogy a faj egy képviselőjével találkozik, a különbség mindössze annyi, hogy Eclair róka.

Meglepettségét lerázva magáról, felmászik a kocsira, hogy közelebbről is megszemlélhesse a sebesültet. Mély sebek tátongnak rajta, melyeket nagy valószínűséggel kardok, és más hasonló fegyverek okozhattak. Arról nem is beszélve, hogy még javában vérzett, amellett, hogy az alatta lévő vértócsát is már elveszítette. Ez nem kicsit aggasztó. Miután a vizsgálatot megejtette, ideje volt munkához látni.

- Kérem, fogja meg a lámpást, és tartsa fölé, hogy lássam mit csinálok.

Adja ki a parancsot a kocsisnak, aki engedelmeskedett. A körülményeket megteremtette, most jön az oroszlán része a munkának. Kezei felragyognak, és fokozatosan gyógyítja be a sebeket a hanjuu testén. Sajnos varázsereje nem elég ahhoz, hogy teljesen bezárja azokat, de legalább elvérezni nem fog.

- Ahh...a többit bekötözöm. - Mondja fáradtan, és bemegy a házba dolgaiért, ami a sebek bekötözéséhez kell.

Tárgy: Re: Így neveld a sárkányodat Vas. Feb. 26, 2017 9:28 pm

Nem voltam tudatában hogy hol és mikor tájt lehetek jelenleg. Fejem kába volt és zúgott a vérveszteségtől, úgy éreztem mintha élet és halál környékén táncolnék. Tudtam, hogy hamarosan el fog érni a vég, mely eddig is elkerülhetetlenül lógott a fejem felett. Nem tudhatom és nem is akartam tudni vajon még mennyi időm maradt hátra. Így hát csak vártam az elkerülhetetlent.
- Heh… Sejtettem, hogy csak ennyire vagy képes…
Az ismerős hang hallatán rögtön kinyitottam a szemeim. Bár mozdulni akartam testem nem engedelmeskedtek nekem. Oldalra pillantottam a láncokra, melyek a földhöz tapasztottak, majd alig-alig tudva visszafordítani a fejem az egykori vezéremre fordítom a tekintetem.
- Gin… - szűröm ki erőtlenül a fogaim közül.
- Na mi van te szánalmas gyík? Tényleg azt hitted, hogy meghaltam? Komolyan elhitted, hogy nem játszom meg a halálomat? Képzeld… mikor visszatértem, hogy eltiporjam a Tisztítókat mindenki új Istenként tekintett rám, aki visszatért a halálból. Háh... az idióták.
- Miért vagy itt?
- Hogy befejezzem, amit elkezdtem. – mosolyodik el azzal az perverz, szadista torz vigyorával, miközben megemeli karját… benne egy pengével.
- Ne közelíts… - nyögök fel erőtlenül, miközben hiábavalóan próbálok erőlködni a béklyók között.
- Hiába próbálkozok! Itt és most meghalsz, te szánalmas gyík! – nevet fel, miközben sújtásra emeli a karját.
- NEEEEM!
Fogalmam sem volt bennem annyi erő, hogy felüvöltsek, vagy, hogy elszakítsam a kezem a földtől, de a lázálom annyira elvette az eszem, hogy szinte fel sem fogtam, hogy mit teszek. Csak azt akartam, hogy elkapjam a felém közeledő kart és kicsavarjam a kezéből a tőrt, hisz ha nem teszem a túlélésre semmi esélyem nem marad… szinte el is felejtettem, hogy a túlélésről már régen elfeledkeztem.

// magyarázat: Grash Shae karja után kap, hogy megszorítsa. Érezni rajta, hogy lázas és a tekintete is erősen homályos //

Tárgy: Re: Így neveld a sárkányodat Pént. Jún. 23, 2017 4:58 pm

A lány visszatér, immáron kötszerekkel és fertőtlenítővel a kezében, de a páciens állapota szemernyit sem változott míg oda volt. Lázálmok gyötrik szegényt, morog, nyög és vergődik fektében. Abban reménykedik, hogy hamarosan véget ér a rémálom, addig is megpróbál hozzálátni a sebek bekötözéséhez. Először sebeit és környékét szeretné fertőtleníteni, ám mikor a beáztatott ruhával a kezében feléje nyúl, a hanjuu megragadja csuklóját, és erősen megszorítja. Felsikkant az ármány következtében, de így is szerencséje volt. Valószínűleg gyengesége miatt nem tudja olyan erősen megmarkolni, mint amennyire valójában képes lenne, így csak egy kis bőrpír marad a karján.

-E-elnézést...elengedné a kezem? - Kéri udvariasan, miután ismét nyugodt állapotba került, abban reménykedve, hogy eszméleténél van betege. - Így nem tudom bekötözni a sebeit...és fáj is ahogy szorítja a karomat...

Tárgy: Re: Így neveld a sárkányodat Hétf. Júl. 17, 2017 6:13 pm

Igazából annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal, hogy valami közelít, hamar elfeledkeztem arról, hogy miért is kaptam előre. A lázálmok egyelőre elmúltak, legalábbis valamicskét csökkent az elmémre nehezedő nyomás. Annak ellenére, hogy valamicskét kitisztult a fejem, továbbra sem voltam normálisan odafigyelni a környezetemre. Az egyetlen dolog, ami néhány ingert juttatott csak az agyamba, az egy fehérkés folt a szemem sarkába. Eltartott egy ideig, míg ráeszméltem, hogy nem csak a szemem káprázik. Egy látomásszerű leány hajolt felém. Talán csak a láz miatt tűnt olyan tisztának és üdének, de valahogy képtelen voltam levenni róla a szemem. Mikor tudatosult bennem a kérése (amit talán többször is elismételt már), szinte csak ekkor vettem észre, hogy fogva tartom a kezét. Zsibbadt ujjaim végül elengedik, hogy aztán végül oldalra forduljak. Magam sem tudtam miért akarok felkelni, talán a kemény fekvőhely miatt nem tudom. Mindenesetre hamar kiderült, hogy rossz döntést hoztam, ugyanis pár pillanattal később keményen csapódok vissza, ahogy a felnyíló sebtől ismét legyengülök. Nehezen visszafordulok a hátamra, hogy aztán morogva szitkozódjak érthetetlenül motyogva. Tekintetem ismét a látomásszerű lányra téved (aki nagy valószínűséggel most olvas valami szépséget a fejemre). Egy ideig némán figyelem őt, majd kezemmel felé nyúlok (ha hagyja), hogy megérintsem az arcát. Nehéz volt elhinnem, hogy ez a fehérség egy élő emberhez tartozik. Már-már olyan szellemes derengés is körbevonta a lányt, ahogy néztem. Ha nem húzódzkodott el, puha bőrét megtapintva végig húzom a hüvelykujjam arcán, ahogy kissé már kihűlt, pikkelyes tenyerem az arcához ér.
- Sosem hittem Istenben, így… az angyalokban sem… mégis… ki vagy te… és … miért segítesz nekem… - dörmögöm durva hangon, s kissé talán tompán, de érthetően.