A szárnyas iszonyat

Felmálháztam a mágikus kétkerekűm. Rápakoltam minden cuccomat. Amiből akadt is rendesen mivel az elmúlt két-három napban, a műhelyemben dolgoztam. Így elég sok kovács árút készítettem. Fegyvereket, mágikus tárgyakat, ékszereket és jó néhány használati tárgyat is csináltam. Ezeket mind a Merengőbe zártam. Ahol biztonságban lehettek a szállítás alatt. A járgányomra csak azok a dolgok kerültek, amiket induláskor szedtem össze és már nem akartam vesződni az elrakásukkal. Így azok a mocin kaptak helyet. Felültem a motorra és kész voltam indulni. Ekkor Raven odarepült elém.
- Kes most hova megyünk? – Tette fel a kérdést érdeklődve.
- A legközelebbi városba hogy mindent eladjunk. – Mondtam neki a tervet.
- Akkor az. – Kezdet bele a mondandójába miközben maga elé idézett egy mágikus panelt és azon megjelenített a térképet. – Goldhem lesz, mivel az van a legközelebb. – Adta tudtomra miközben meg mutatta az irányt a város felé.
- Rendben. Akkor induljunk arra. – Mondtam és beindítottam a masinát. – Felszáll? – Tettem fel a kérdést a kismadárnak.
- Nem. Most inkább repülök mivel jó az idő. – Hangzott a válasza. És azzal már meg is indult és a magasba emelkedett. Mostanában egyre több időt tölt a levegőben. Bár ez nem is csoda egy madártól. Siklottam végig a gondolatan. Aztán megindultam én is utána. Nem siettem sem én, sem Raven aki a kék égen szállt. Nem zavart minket semmi. És okunk sem volt sietni. Éppen ezért kellet egy kis idő mire elértük az úti célnak kijelölt települést. Ami meg lepő látvánnyal fogadott. Messziről nem tűnt fel. De közelebb érve. Látszott a városon hogy nem épp a leggazdagabb. És ezt a házakról és a környékükről le tudtam olvasni. Mintha az emberek elhanyagolták volna az egészet. Nem tudtam, miért van ez. Csak annyit tudtam hogy a főúton látottak nem sok jót ígértek nekem. Mert ha nem jó az anyagi helyzete az embereknek, akkor én sem tudok sokat kérni a portékáim ért. Leparkoltam egy jónak tűnő helyen a vasparipám. Aztán a nyeregtáskából elővettem egy kis zsákot, amiben mágikus és normál ékszerek voltak. Előbb ezeken akartam túladni a fegyvereket meg későbbre hagyni. Azokból amúgy is több volt és nem akartam cipelni most túl sokat. Ezen felül arra számítottam hogy a nők úgyis megveszik az ékszereket. Így azokkal egyszerűbb üzletelni. Ezt követően elővettem a Merengőt és a motorra tettem és kimondtam a varázsszót.
- Gömbbe zsupp. – Azzal a járgány máris a mini világban volt. És ez azt jelentette, nem kellet törődnöm a biztonságával. Ahogy a Merengőt eltettem a táskámba Raven a vállamra szállt.
- Akkor most mi következik? – Tette fel a kérdést érdeklődve.
- Benézünk az ékszerészhez. – Mondtam, aztán megsimogattam a kismadár begyét. Amit ő örömmel vett. Aztán meg indultam nyakamba venni a várost. Bár azt nem tudtam, mi merre van a fő úton haladva biztos, akad egy-két bolt. Gondolat volt a térképem. Így haladtam lassan az utamon. Közben a szememmel kerestem, merre lehet nekem megfelelő kereskedő. Amit nem találtam. Ám feltűnt hogy a körülöttem lévő emberek megbámulnak. Nem csak úgy mint egy idegent. Hanem némelyik olyan szemmel nézett rám mintha egy három napos vízi hulla lennék. Egy-két ember még a földre is köpött miközben engem nézett. Nem értettem miért teszik ezt, de nem is érdekelt. Nem törődtem különösebben velük. És ha mást nem csinálnak csak néznek. Akkor hagyom had, nézzenek. Nem a baj miatt jöttem ebbe a kisvárosba. Éppen ezért csak haladtam tovább. Míg nem egy kovács céhért nem láttam meg. Ami a semminél jobb volt. Talán ott is eltudok, adni egy-két dolgot. Oda mentem az üzlethez és beléptem.
- Jó napot. – Köszöntem.
- Jó napot. – Köszönt vissza egy középkorú férfi. - Miben segíthetek? – Érdeklődött.
- Fegyvert és mágikus eszközöket keresek. Tud segíteni? – Hozakodtam elő egyből a dologgal. Hogy felmérjem, milyen árakat használnak a városban. A férfi megvakarta a fejét és szemével méregetett engem.
- Hát fegyverből van pár darab. Azonban mágikus eszközöket sajnos nem tartok. – Mondta a hangjával némi bánattal. Amit meg is tudtam érteni a sima fegyverek eladása is hoz némi pénzt a konyhára azonban egy mágikus fegyver már más tészta. Az sokkal jobban meg éri a munkát.
- Mégis milyen? – Kérdeztem meg. Erre a férfi elém tett pár darab kardot és egy kétkezes buzogányt.
- Ezek lennének. Válaszon nyugodtan. – Mondta a végén mosolyogva.
Én meg néztem a kardokat. És csak csupa átlagos penge volt. Pont olyan, amit a szegény kalandorok vesznek. Csak legyen valami fegyverük. Ezen felül mindegyiken volt egy árcímke, ami bár kicsit magas volt de még tűrhető. Letettem a kardot az asztalra.
- Na mit gondol? – Kérdezte a férfi.
- Nem rosszak. Azonban én egy vándor kovács vagyok. És csak azért kérdeztem hogy tudjam mi a helyzet. – Ahogy ezt kimondtam rögtön nézett egyet az eladó. Én erre elővettem a kis zsák ékszert és egy kardot a mágikus táskámból. Lettem a férfi elé had nézze meg őket.
- Ha nem zavarja megnézem őket? –
- Csak nyugodtan. – Mondtam és vártam mi a reakciója. Nézegette a kardot és az ékszereket Amikről meg tudta mondani hogy mágia van bennük.
- Eladók mind és van még belőlük. – Adtam tudtára a férfinek. Aki erre lette az ékszet és a kardot.
- Sajnálom uram. De felvásárlással nem foglalkozom. Csak a saját két kezem munkáját árulom. – Adta tudtomra a tényeket. Amit el is fogadtam és nem erősködtem. Tudtam hogy ez a büszkesége miatt van. Épp ezért elpakoltam az ékszereket és a kardot aztán meg indultam ki az üzletből.
- További jó napot. – Köszöntem el kifelé menet.
- Jó utat. – Hangzott a válasz, ahogy kiléptem az ajtón.
- Ez most nem ment túl jól. – Jegyezte meg Raven a vállamon ülve.
- Nem baj. Keresünk másik boltot. – Mondtam el a további tervemet.
- Oké. – Mondta a kismadár.
Azzal meg is indultam tovább az utamon. Amit az emberek tekintete követett. Amit már meg szokta. Éppen ezért nem is törődtem vele csak mentem tovább nyugodta. Egészen addig, míg nem az egyik mellékútról négy-öt szakadtruhás utcagyerek elő nem szaladt. A kezükben kövekkel.
- Takarodjatok innen ti férgek! – Kiabálták és elkezdtek megdobálni a kezükben lévő kövekkel.
- Már mindenünket elvittetek! Mégis mi más kellene még?! – Üvöltötte egy másik miközben megindított egy követ. Nekem sem kellet ennél több, azonnal alkottam egy vasrudat, amivel elütöttem a felém repülő köveket. Aztán elkezdtem kiengedni a mágikus erőmet. Amit a gyerekek meg érezve meg rémültek és elkezdtek menekülni.
- Futás ez egy szörnyeteg! – Hallatszott a hangjuk, ahogy futottak.
- Állj! Kérem, hagyja a gyerekeket! – Kiáltott egy idős férfi miközben felém rohant. Én vissa fogtam erre a mágikus erőm és eltüntettem a vasrudat is.
- Kérem, bocsásson meg nekik. Nem rosszak ők csak sok rossz történt velük mostanság. – Mondta kissé lihegve az öregember.
- Nem állt szándékomban bántani őket. Csak elvettem a kedvüket a támadástól. – Mondtam a férfinak.
- Úgy van. Nem akartunk mi semmi rosszat tenni. – Vágott közbe Raven.
- Sajnálom ami történt. Tudja nem rég virágzásnak indult ez a város. Hála egy gazdag családnak, akik nem sajnálták rá a pénzt. Ám ahogy Gold család tragikusan elhunyt úgy a város is hanyatlani kezdett. Szerencsétlen fiuk egyszerre vesztette el a mind a két szülőjét. Azóta minden csak pusztul. Az iskola bezárt és így a gyerekek most naphosszat az utcán vannak. – Magyarázkodott nekem az idős férfi.
- De attól még nem volt okuk ránk támadni. – Panaszkodott Raven.
- Hagyd nem fontos. – Nyugtattam meg a kis szárnyast. – Köszönöm az tájékoztatást uram. – Mondtam tárgyilagos hangon az öregnek.
- Ó Elnézést a modortalanságom ért. Had mutatkozzak be. Tobias vagyok az iskola volt tanítója. Elnézést mégy egyszer hogy a volt tanítványaim bajt okoztak önnek. De mióta a pályaudvari építkezés lett a bűn forrása azóta, ezek a szerencsétlen gyerekek elkanászosodtak. – Magyarázta el a dolgokat az öreg. – Ha teheti ön is kerülje el öööö. – Akadt meg a mondatban.
- Kes. – Mondtam meg neki a nevem.
- Akkor további jó napot Kes. – Mondta és azzal indult is a saját útjára.
Én és Raven is meg indultunk tovább. Nem ellet sokat mennek mikor a kismadár megszólalt a vállamon.
- Most mit fogsz csinálni? – Tette fel a kérdést.
- Semmit. – Mondtam nyugodtan. – Ez a város nem az én dolgom. Ha nem tudok semmit sem eladni akkor tovább megyünk. – Vázoltam fel a helyzet.
- De Kes. Nem akarod tudni mi folyik itt? – Kérdezte hozzám bújva.
- Nem. – Hangzott az egyértelmű válasz. – Ám a hatóság biztos fizetne ha meg oldanám a gondot. – Kezdtem bele a gondolatmenetbe.
- Rendben akkor irány a vasútállomás! – Kiáltott boldogan a fekete madár.
- Jó de vegyél fel emberi formát a biztonság kedvéért. – Utasítottam cselekvésre. Amit ő azonnal meg is tett. Ahogy leugrott a vállamról azonnal át is változott és felvette egy tíz éves kislány alakját.
- Akkor indulás! – Mondta boldogan és elindultunk az állomás felé. Megnézni mi a helyzet.

Teljes nyugalommal haladtam a vasútállomás felé. Amit messziről ki is szúrtam. Így nem volt gond a kereséssel. Azonban az út mentén felbukkanó emberek kezdtek egyre jobban két csoportra szakadni. Amíg az egyik rongyos, sovány, beteges alakokból állt. Akik irigykedve néztek rám, azt lesték mit lophatnának el tőlem hogy a napi betevőt megszerezzék. Addig a másik része a társaságnak. Inkább az alkalmat kereste, mikor tudott volna megfosztani az életemtől. Hogy aztán mindenem az övé legyen. Ezeken már látszott hogy nem a törvényes út a kedvencük. Azonban nekem, aki napi szinten találkozik banditákkal, ellenséges mágusokkal. Nem volt túl furcsa a jelen létük. Azonban Raven-nek aki még csak most kezdett hozzá szokni. Még ijesztőnek hatott a sok figyelő tekintett. Na meg hogy most egy kislány alakját vette magára. Ezért a tudatlan külső figyelő szemnek ő csak egy gyerek volt aki nagyon könnyű célpont. Nem is lepődtem meg azon hogy haladás közben miközben fogta a kezem nagyon közel bujt hozzám. Azonban félnie nem kellet, mivel egyikben sem volt annyi mer hogy közel merjen jönni hozzám. Éppen ezért csak figyeltek, ahogy oda sétáltam a vasútállomást körülvevő palánkhoz. Ami az építkezés területét zárta el az emberektől az elő. Legalábbis amikor még építették most inkább, mint egy elsődleges akadály szolgált. Aminek az egyik oldala felöl egy nagydarab férfi sétált felém.
- Üdv! Te vagy az aki a kovácsnak akart eladni fegyvereket? – Kérdést tette fel.
- Igen. - Válaszoltam. Tömören és tárgyilagosan.
- A gyerek mit keres itt? – Faggatózott tovább.
- Velem van. – Mondtam meg neki.
- Rendben. A főnök látni akar, mivel van számodra egy kis munkája. A lányt is hozhatod, ha akarod. – Mondta nyugodtan miközben semmilyen fenyegető szándék nem áradt belőle. Egyszerűen csak egy kifutófiú volt, aki végezte a munkáját. Ezen felül az ajánlata is jól jött. Mivel így sem a bejutással nem kellet bajlódni sem pedig a snecikkel. Egyből mehettem a nagy halara. Ezzel a munka egy részét át is tudtam ugorni. Azonban nem bíztam túlságosan az idegenben. Mivel könnyen lehetet egy csapda is. A férfi elvezetett a bejárathoz ahol egy másik társa várt. Onnantól ketten kísértek tovább. A palánkon túl egy elég zord kép fogadott. Az állomás épületén látszott hogy amit a szak emberek abbahagytak azt a kóklerek fejezték be. Mindenből, amit csak találtak. Ezen felül, a fő épületkörül még felhúztak egy-két kaibát is. Amik leginkább a menekült táborok szintjét mutatta. Amik természeti katasztrófa után kialakul. Mindent csak a szerencse tartott össze. Amiket ha egy rendes kőműves meglátott volna, bámult volna rendesen. Nem csak lakó építmények voltak láthatók, ahogy haladtunk. Hanem még egy kupleráj is. Ami előtt ahogy elhaladtunk, egy hiányos öltözetű erősen sminkelt nő szólított meg.
- Hé szépfiú! Mit szólnál egy menethez? Kaphat szépfiús kedvezményt, mert tetszel. –
Én erre nem is válaszoltam csak mentem tovább a két kísérővel. Akik nem is törődtek az egésszel. Mivel számukra ez volt a normális. Számomra meg ne. Az utcán bár inkább csak csapásnak volt nevezhető. Bűz érződött. Amit inkább nem is akartam ki elemezni. Csak betudtam. A hely sajátosságának. Mint a szemetet a lábam alatt. Amit a helyi emberek termeltek. Aki az ide úton láthatóaktól nem tértek el. Vagy épp hogy éltek. Vagy pedig nagyon is élénken hangoskodtak. Tudatva hogy milyen kedvük van. És éppen olyan kedvük volt hogy engem méregessenek. Azonban a kísérők miatt nem próbálkoztak. Bár nem lett volna szűkségem rájuk. De azért jó hasznukat vettem. Hiszen követezett a terület másik nagy látványossága az aréna. Ahol épp egy elég véres csata zajlott. A mit alig kellet megnézni csak egy szabály van. Az hogy nincs szabály. A harcot nézők meg lelkesen kiabáltak. Hol a harcosokat biztatták. Hol valami tétet kiabáltak be. Annak tükrében hogy szerintük ki lesz a bajnok. A hangjuk még az után is halható volt hogy elhagytuk a területet.
Az állomás hatalmas kétszárnyú ajtaját elérve a két kísérő kinyitotta azokat. Mi besétáltunk rajta. Ők meg kint maradta. Belépve egy teljesen más világ fogadott. Hatalmas tér, ami márvánnyal volt burkolva. A mennyezetről szépen meg munkált csillárok lógtak lefelé. Amik bevilágítottak mindent. A drága bútorok meg szépen vissza is verték a fényt. Az egész egy luxus kastélynak tűnt. Ami egy egészen más világ volt, mint ami kint volt látható.
- Végre! Hát itt van az én drága vendégem! – Hallat szót egy hangos kiáltás az emeletre vezető lépcső tetejéről. A hang birtokosa egy átlagos magasságú vörös hajú, zöldszemű, horgas orrú férfi volt. Aki nél egy csontból faragott sétapálca volt, aminek hasznát is vette mikor meg indult a lépcsőn lefelé. Mivel látszott hogy az egyik lábára sántít.
- Kérlek csatlakozzatok az ebédhez! – Invitált meg minket. – Remélem nem voltak túl kellemetlenek magukkal az embereim! – Hízelgett a férfi. Én azonban ott álltam év vártam még egy kicsit.
- Ön kicsoda? – Tettem fel a kérdést. Amit a férfi meglepetés nélkül fogadott.
- Ó Milyen modortalan vagyok. Hisz fontos a jó modor. Az én nevem Adrien Keaton. Én vagyok a város jelenlegi vezetője. Az apám tavai halála óta. – Mondta büszkén.
- Kes kontráz vagyok. – Mutatkoztam be neki.
- És a kis hölgy kicsoda? – tette fel kérdést.
- Raven kontráz vagyok. – Mondta Raven halkan és félénken. Még mindig a látottak hatása alatt állt.
- Étem. Akkor ha a bemutatkozás meg volt kérem kövessenek. Az ebéd már tálalva van. – Mondta és meg indult hogy vezessen minket.
Ekkor réven halkan meg kérdezte.
- Ugye nem baj hogy így mutatkoztam be? -
- Nem. – Válaszoltam nyugodtan. – Azonban ha lehet, hozz létre egy csatornát. - Mondtam neki halkan.
~ Rendben. ~ Hangzott a gondolati válasz. Ezzel már képesek voltunk úgy beszélni egymással hogy mások ne halják.
Beléptünk egy hatalmas teremben ahol már meg volt terítve gondosan. Az asztal tele volt szemkápráztató ételekkel. Ezen felül volt még az asztalnál egy férfi aki egyen ruhát viselt. Méghozzá a mágus tanácsa tagjainak ruháját. Ez meg lepett egy kicsit ám ezt nem mutattam. Csak egyszerűen ránéztem az alakra.
- Ő itt a személyes jó barátom Bokeen Brice a helyi rendfenntartó erők vezetője. – Mutatta be nekem a férfit.
- Üdvözlöm. – Köszönt udvariasan.
- Üdvözlöm. Én Kes Kontráz vagyok. Ő meg Raven a társam. – Mutattam be magunkat.
- Helló. – Köszönt Raven félve.
- Akkor lássunk neki az ebédnek. – Mondta Adrien.
Erre mind leültünk az asztalhoz. Egy cseléd szépen sorban elénk tette a levest és aztán távozott. A mágus tanács követe. Nem előbb egy pohár bort töltött magának és azt kortyolta. Ekkor Adrien meg szólalt.
- Tudja azért hivattam ide mert lenne egy megbízásom a maga számára. – Kezdte el a mondandóját nyugodtan és udvariasan. – Ezt a várost már két éve háborús légkör lengi be. Egy szekta miatt. Aminek a tagjai nappal átlag emberek ám ha elérkezik az este. Akkor egy különös szektába tömörülnek. Aztán az utcákon garázdálkodnak. Rabolnak, fosztogatnak és ha nem vigyáz az ember végeznek vele. – Mesélte el a város történetét. Aztán ő is kortyolt párat egy pohár borból. – A vezetőjük egy szárnyas bestia. Ami eddig csak éjszaka jött elő. A hangja elég hogy egy nagyobb fegyveres csapatott térdre kényszerítsen. Az ereje pedig akkora hogy egy megrakott szekeret is képes úgy elhajítani mintha csak egy labda lenne. De nem ez a legrosszabb. Hanem az hogy nem fogja a mágia. – Tért rá a lényegre. Akkor a másik is meg szólalt.
- Mint hallotta, nem érünk ellene semmit sem a mágiával. Éppen ezért tanácsoltam Adien-nek hogy valami fegyvert kéne bevetni, ami nem mágikus. Csak az abaj hogy az egszerű fegverek nem válnak be. Így valami erősseb kell. Azonban jelenleg nincs ilyen a birtokunkban. – Magyarázkodott Bokeen.
- Itt jön a képben ön Kes. Azt szeretném ha készítene egy fegyvert amivel képesek leszünk legyőzni a fenevadat? – Ekkor tartott egy pillanatnyi szünetet. – Természetesen nem ingyen kérjük a segítségét. Busásan meg fizetjük a fáradozásait. –
Én ezek hallatán elkezdtem gondolkodnia dolgon.
~ Kes most mi lesz? ~ Kérdést tette fel Raven gondolatban.
~ Előbb tudjunk meg többet. Aztán meglátjuk. ~ Válaszoltam.
- Rendben. De előbb látnom kell, mivel is van dolgom. Máskülönben nem tudom elkészíteni a megfelelő fegyvert. - Válaszoltam nyugodtan és tárgyilagosan.
~ Ugye nem akarod bántani a szegény madarat? ~ Kérdezte Raven. Mivel ő egy kismadár ezért, egyűt érzést mutat más madarakkal is.
~ Nem. Ha nem muszáj. ~

- Megértem hogy látni akarja, mivel is van dolga. Adok maga mellé néhány embert hogy segítsenek. De szólok a lény veszélyes! – Figyelmeztet Adrien.
- Én is küldök pár embert a sajátjaimból. Több szem többet lát. – Mondta Bokeen.
Ezt követően nyugodtan befejeztük az ebédet. Aztán én távoztam és az állomás várótermében nyugodtan várakoztam hogy elérkezzen az este.
- Raven! Most maradj ki a harcból és csak figyel és gyűjts adatokat. És ha bármi van menekülj. Rendben? – Magyaráztam a kismadárnak, aki még mindig emberi alakban volt.
- Rendben. De tudod én is képes vagyok harcolni, és ha a fegyvereimet használom akkor még jobb vagyok. – Kezdte a panaszkodást.
- Tudom jól. Azonban most fontos hogy minél többet meg tudjunk a lényről. Ebben viszont a te mágiád sokkal nagyobb segítség mint az én mágiám. Éppen ezért kell kimaradnod. Érted. – Világosítottam fel a dolgokról.
- Rendben van meg csinálom. De ha kell a segítségem akkor szólj és segítek. Jó. – Mondta vigyorogva.
- Rendben. – Vettem tudomásul.
Ezt követően nyugodt várakozás következet. Majd ahogy elkezdett sötétedni én is meg indultam. Végig mentem a zajos úton ami a védő palánkokig vitt. Bár most inkább a kupleráj volt, ami hangos volt nem az aréna. De engem ez kicsit sem érdekelt. Meg volt a saját dolgom. A bejáratnál találkoztam a díszes társasággal. Négy egyen ruhás férfi volt ott kezükben lándzsa, az oldalukon kard. Felfegyverzett katonák voltak akiket oda vezényeltek. Ahogy oda értem az egyik oda jött hozzám.
- Jó estét! Azt a parancsot kaptuk, hogy segítsünk önnek a fenevaddal kapcsolatban. – Adta tudomásomra a férfi.
- Nem tudom mi lesz de tartsák nyitva a szemüket. Most csak információt akarok a lényről. Nem muszáj harcolni. – Magyaráztam el a dolgot a férfinak.
- Értettem. – Ezt követően vissza ment a társaihoz. Én meg nyugodtan vártam tovább. Nem is sokára négy marcona férfi érkezett a palánkok mögül. Hétköznapi ruhában és mindenféle fegyverrel, amit ők maguk szeretek vagy éppen szereztek. A vezetőjük egy kopasz pasas aki egyből meg szólított.
- Hé! Te! Jöttünk hogy seggbe rúgjuk azt a repülő izét. Nehogy láb alatt légy mert kapsz egyet. Érted? – Keménykedett a fickó.
- Te leszel szegbe rúgva! Bleeeeeeeee. – Válaszolta Raven miközben nyújtogatta a nyelvét és a jobb szemének alsó héját lehúzva gúnyolta a férfit.
~ Elég. ~ Utasítottam rendre Ravent Mivel nem kellet a baj. A hangoskodó férfit meg két társa rántotta hátra hogy megnyugodjon. Ezzel összegyűltünk. Tíz alak várta az esti vendéget. Részemről nem a harc volt az elsődleges én csak meg akartam tudni mivel van dolgom. Látni hogy néz ki. Beazonosítani mi lehet. Majd később eldönteni mi legyen. Éppen ezért néztem az eget hogy meg lássam azt az izét.
Egyszer csak egy pillanatnyi árnyat láttam aztán a semmiből iszonyatos hangos sikítás hallatszott. Erre befogtam a fülemet hogy megvédjem magamat. Körbenéztem hogy honan jöhet a zaj de nem láttam semmit sem. Csak azt hogy két férfi össze eset és elájult. Abban a pillanatban hogy abba maradt a síkoly felkaptam a fejem de csak három robbanást hallottam. Aztán két emberkiáltást.
~ Raven menekülj! ~
Majd elkezdett füst előtörni szinte a semmiből. Csípte a szemem és marni kezdte a torkom. A meglepetés közben emberek hangját hallottam majd egy nagy dobbanást. Ami talán a lény lehet. Erre azonnal egy léghullámot indítottam el, amivel meg akartam tisztítani a területet a füsttől. Ám ahogy elfújtam az egyik oldalról. Éreztem hogy valami a lábamra tekeredek. Épp hogy odanéztem egy kötél volt a lábamon, ami máris kirántotta azokat alóla. Ahogy hanyatt vágódtam, a világ elsötétedet és megszűnt minden.
Ahogy felnyitottam a szemem. Egy férfi állt előttem a vállán jól láthatóan egy koponya volt alatta keresztbetéve két kaszával. Azonnal tudtam hogy ki az. Az aki meg ölte a mesterem. Ott állt előttem és vigyorgott. Azonnal előre tartottam a kezem és elkezdtem lőni pár acélgolyóval. Azonban ahogy a lövedékek elérték a férfi eltűnt. Mögöttem jelent meg.
- Nem talált. Hehehe. – Mondta nevetve. Erre én azonnal fordulásból egy hatalmasat ütöttem felé. De nem találtam el semmit sem. Erre elkezdtem kapkodni a fejem hogy meg találjam. Nem tudtam hogy került ide az-az alak. Azonban felhúzta az agyam annyira hogy meg akarjam ölni. Kerül amibe kerül de végzek vele.
- Gyenge. Gyenge. Gyenge. Gyenge….. – Kezdett vízhangozni minden felől. Aztán meg jelent előttem saját magam képmása. Ott állt előttem és nézett.
- Gyenge vagy. Nem vagy elég gyors hogy időbe oda érj. Hisz csak futnod kellet volna. –
- Elég! – Kiáltottam rá.
- Három férfi volt csak és te nem voltál képes elbánni velük. Az egyiket hagytad elmenekülni. –
- Elég! – Kiáltottam és nekirohantam hogy meg üssem. Ám csak a semmit ütöttem meg.
- Gyenge vagy. Akkor is az voltál és most is. Erre tanított Apokalion? Erre nevelt? – Kérdezte gúnyosan nevetve. A talpam alól. Mintha csak egy tükrön álltam volna. A szavai felidézték bennem a mesterem emlékeit. És ez volt az ami kellet.
- Apoklion nem csak arra nevelt hogy erős legyek hanem arra is hogy kitartó. Teljesen mindegy milyen erős az ellen felem. Ha most nem tudom legyőzni, akkor még erőssebbé válok és levadászom. Mindegy meddig kell is üldöznöm. VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – Ordítottam ahogy a torkomon kifért.
Hírtelen ébredtem eszméletre. És ahogy felébredtem egyből felültem, ahogy felébredtem.
- Kes jól vagy?  Minden rendben? – Kérdezte aggódva Raven aki most már madár formában volt.
- Jól. – Válaszoltam.
- Kes a szemed? – Kérdezte meglepődve.
- Mi az? – Tettem fel a kérdést mivel nem értettem hogy mi van, mivel tökéletesen láttam csak egy kicsit voltam kába.
- Semmi biztos csak a füst. – Magyarázta.
- Te jól vagy? – Tettem fel a kérdést.
- Igen. Egy hírtelen lökéshullám behajított a palánk mögé. De nem esett bajom csak bibis lett a lábam. Nézd! – Mutatta a horzsolást a lábán.
- Ne aggódj meg gyógyul. – Mondtam neki aztán meg simogattam a fejét. – A többi ember? – tettem fel a kérdést miközben körülnéztem. És akkor láttam meg az egyik közeli ház falán. Egy felíratott, ami nekem szólt.
„Ne keveredj bele! Csak tűnj el a városból!” Egy szerű és érthető felhívás.
- Kes! Csak mi vagyunk mást nem találok. – Mondta Raven miközben egy mágikus interfészen mutatta az életjeleket.
- Bocs de nem. Előbb még kiderítem mi folyik itt. - Válaszoltam a felhívásra.
- Akkor most mi lesz? - Kérdezte Raven.
- Előbb eszünk aztán kigondoljuk. - Adtam tudtára a tervem.

Elmész hát reggelizni, de úgy határozol, hogy nem a vendéglátótoknál teszed ezt meg, hanem valahol a városban. Keresel is egy kevésbé lepukkant helyet, ahol talán nem kapsz ételmérgezést, ha elfogyasztod az ételt. Reggeli közben egy idős nővel kezdel beszélgetni, aki megjegyzi, hogy tegnap éjjel óriási szerencséd volt! A szörnyeteg ugyanis Adrien és Bokeen embereit mindig elviszi valahová, s soha többé nem kerülnek elő. Viszont mindig csak őket, senki mást rajtuk kívül. Igaz néha tör, zúz a városban, de másokat nem bánt feltéve, ha nem zargatják őt. Néhányan azt mondják, hogy biztos a Pokolból taszították ki, s most itt él mert ez a bűnöző koszfészek emlékezteti az otthonára. Egy másik ember azt mondja, hogy a szörnynek van egy testvére, akivel már több alkalommal is összecsapott, s azért harcolnak, hogy eldöntsék melyiküké legyen a város. A fiatalok között vannak néhányan, akik helyeslik a szörny jelenlétét, mondván csak a rosszarcoknak árt. Mások persze féltik a gyerekeiket, hogy egy éjszaka komolyabb baj is történhet, mint néhány ablak betörése vagy pár tető megrongálódása. A lakosok nagyon megosztottak a szörny illetően, de egyben szinte mindannyian egyet értenek. Adrien apja megérdemelte a halálát, mert ő züllesztette le a várost és tiporta porba mindazt, amit az elárvult Dorrance szülei tettek a városért. Dorrance Hardy szülei voltak ugyanis Goldhem alapítóinak unokái, s szívügyük volt a város felvirágoztatása, mígnem egy rablótámadás során életüket vesztették.
Hogyan tovább ezzel a sok új információval?

Egy indultam a városba hogy keressek egy helyet, ahol lehet enni. Raven-nel együtt, aki ismét felvette az emberi alakját. Így nem keltett feltűnést az emberek számára. Ami be is jött. Mivel a tegnapihoz képest most kevesebben figyelték mit is akarok tenni. Bár lehet azért mert még reggel volt, és nem voltak sokan korán kelők. Azonban ez nem is zavart. Nem volt kedvem hozzájuk. Most csak enni akartam és rendezni a gondolataim. Éppen ezért kerestem olyan helyet, ahol lehet enni valamit. Egy helyet ahol le is tudok ülni és nyugodtan gondolkodni. Ez a hely pedig egy kis fogadó lett. Ahol már volt pár ember. Bementem és elkezdtem nézni az étlapot. Raven is nézte.
- Undi, undi, undi, undi, undi, dupla undi. – Kezdte mondogatni ahogy egymás után olvasta el mit lehet reggel rendelni. A tojásos ételek nem jöttek be neki. Ami érthető is.
- Hat pirítóst és két pohár teát. – Adtam le a rendelést. Amit a pult mögött álló középkorú nő Egykedvűen teljesített. És elém rakta. Én kifizettem és elvittem az egyik szabad asztalhoz. Leültünk ketten és Raven elkezdte majszolni az egyik kenyeret. Ő a jól meg pirítottat vettel el. Mivel az nem dagad belé. Én elvettem egyet és beleharaptam. Majd elkezdtem gondolkodni. Az hogy eszközöket használ az jelentheti hogy nem csak egy egyszerű állat hanem inkább egy alakváltó. És ahogy támadott. Csak a hozzám kirendelt katonákat célozta. Engem meg csak kiütött. Vagyis különbséget tesz a célpontok között.
- Raven te mit gondolsz? – Tettem fel a kérdést neki. Talán a mágiájával talált valami nyomot. A kislány letette a kenyeret a kezéből a tányérjára.
- Nem tudom mi lehetett az a szörny a füst miatt, nem láttam jól. De valami biztos. Nem voltak tolli. Hanem bőrszerű szárnyai voltak. – Mondta komolyan.
- Értem tehát nem valami madár volt. – Gondolkodtam hangosan.
- ÓÓÓ! Csak nem maga az aki tegnap jött a városba és megpróbálta elkapni az éjszakai rémet. Magának aztán jókora szerencséje volt. Mivel a szörny mindig elviszi Adrien és a rúnalovagok embereit. De azt senki sem tudja hová. – Kezdte mondani egy idős nő aki éppen reggelizett.
- Ja! – Szólt közbe egy férfi a társaságból. – Ha nem támad rá az ember akkor békén hagyja. De ha megtámadják akkor nem kegyelmez. Szóval jó hogy nem tette. –Mondta el a férfi.
- Tényleg? – Tettem fel a kérdést. Mivel most esélyem nyílt némi információt szerezni. Igaz a fele úgy is kitaláció de több a semminél.
- Igen. Az a szörny egész biztos a pokolból mászott elő. És csak azért van itt. Mert az-az átkozott Adrien ilyen bűnfészket csinált ide. – Szólt bele egy másik.
- Dehogy is! – Kiáltott közbe egy másik. – Két szörny van és azon vitáznak kié legyen a város. Ezért támadnak csak azokra, akik fegyvert fognak. Mert el akarják foglalni a várost. – Magyarázta a férfi.
- Basszus! Igaza van annak a dögnek. Végez a bűnözőkkel. – Hangoskodott egy fiatal.
- De akkor sem kellene itt randalíroznia. Mert a végén még a gyerekekre támad. És én nem akarom hogy a gyerekemnek valami baja essen amiatt a dög miatt. – Hangoskodott egy férfi.
- Há nem érted! Az az izé csak arra veszélyes, aki bűnös! – Kiáltott közbe egy férfi.
- Biztos az ölte meg Adrien apját. – Hangzott valahonnan.
- Meg érdemelte mivel ő felelős ezért az egészért! – Üvöltötte valaki. És a kis beszélgetés kezdett egyre jobban eldurvulni. Mintha önálló életre kelt volna a téma. Én csak hallgattam hogy a sok ember mit is mond. Korán reggel jó kis ébresztő volt.
- Ha a Dorrance Hardy Szüleit nem ölik meg abban a rablótámadásba akkor a város nem itt tartana. Mert ők tettek is a városért. –
- Így van ők voltak az alapító örökösei még jó hogy szerették a várost. Ha most élnének akkor már régen nagy város lennék, nem pedig egy ilyen egérrágta lyuk. –
Én erre ki ittam a teám és az utolsó pirítóssal a kezemben meg indultam kifelé. Raven követ mivel ő nem szerette az ilyen hangzavarokat. Az utcán sétálva már nyugodtabb volt a légkör.
- Kes! Most vissza megyünk az állomásra? – Kérdezte kissé szomorúan. – Mert nekem nem tetszik. Olyan büdi az a hely. – Nyilatkozott a véleményéről.
- Nyugi. Nem oda megyünk. – Nyugtattam meg.
- Ha nem oda akkor hová? – Kérdezte vidáman.
- Azt még nem tudom. De egy olyan hely ahol még a törvény is valaki zsebében van. Nem nekem való. Mert az biztos hogy azok ketten egy követ fújnak. – Magyaráztam el a gondolatmenetem.
- Minek kell követ fújni? Annak meg mi értelme van? – Kérdezte értetlenül.
- Ez egy szólás. Azt jelenti közösen dolgoznak. – Magyaráztam el neki a dolgot.
- Akkor mi is egy követ fújunk? – Kérdezett vissza.
- Igen. – Válaszoltam csak hogy abba hagyja. – Így most már csak három választás van. Vagy a lénnyel beszélünk. Vagy csak simán el fogjuk. – Kezdtem el mondani neki.
- Vagy pedig mit csinálunk? Mi a harmadik? – Faggatott.
- Megyünk és beszélünk az árvával. – Mondtam nyugodtan.
- De azt mondtad nem megyünk vissza az állomásra? – Vont kérdőre a kismadár.
- Dorrance a másik árva. Ő talán tud valamit. Szóval hozzá megyünk. – Világosítottam fel a dologról.
- És aztán mi lesz? - Faggatott tovább.
- Nem tudom de biztos hogy azzal a lénnyel még egyszer találkozni fogunk. – Mondtam miközben haladtam tovább. Bár most jött csak a neheze. Mert most már kezdett érdekelni az egész. Különösen a lény. Vajon mi lehet. És milyen erős.

Meg indult a városban sétálni. Közben gondolkodtam az egészen. Bár elég könnyűnek tűnt az egész. De biztosra akartam menni. Nem csak úgy dúr bele, mint az este csináltam. Éppen ezért akartam a másik féllel is találkozni. Hiszen a városban dúló harc a két család között zajlik. És most az utódaik folytatják vagy legalább is náluk ütközik ki. Vagyis ideje befejezni az egészet. Éppen ezért nem törődtem az éjszakai rémmel. Na meg nappal nem jön elő így hiába keresném nem találnám. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben haladtam mikor észrevettem hogy pár férfi engem néz. De ezek nem csak néztek egyenesem felém és Raven felé jöttek. Ahogy közel értek az egyik meg szólalt gúnyos hangon.
- Nézzétek itt van a köcsög aki azt hitte magáról hogy ő a faszagyerek. Közben meg egy lúzer. - Kezdte az egyik.
- Jól feszült az este. – Szólt közbe egy másik. – Biztos csak azért marad életben mert elmenekült. És a rém nem akarta üldözni –
- Ja biztos összefosta magát és a szag miatt nem kellet a dögnek. HAHAHAH! – Pocskondiázott egy másik. Én azonban nem is törődtem velük csak hagytam had ugassanak. Azonban ők nem csak a szájukat akarták jártatni. Az utamba álltak.
- Hé köcsög nem hallod? Neked pofázok. Te gyáva féreg. Mi az most is el akarsz futni? - Kérdezte ahogy elém állt és feszített mint pocok a szántásban.
- Hé nézzétek van vele egy plusz dekás! – Hívta fel a figyelmet Ravenre.
- Hé kölyök! Takarodj innen! Ez nem lesz szép látvány. – Pofázott a vezetőjük Azonban Raven nem ijedt meg tőle. Teljesen nyugodtan néztem rá.
- Útban vagy állj félre! – Szólítottam fel tárgyilagosan. Nem akartam bajt de éreztem ők nem ezen a véleményen vannak.
- Még hogy én? Na ne nevetess! – És már is ökölbe szorította a kezét és felém ütött egyet. Én azonnal reagáltam és elkaptam a kezét és meg állítottam. Majd meg szorítottam az öklét hogy érezze ezt most nem kellet volna. Aztán hátra löktem a férfit. Nem akartam bajt de ha benne vagyok nem tehetek mást kimászok belőle. A társa ezt nem akarták annyiban hagyni. Nekem is rontottak. Nem haboztam elkaptam az egyik kezét és teljes erőből megrántottam. Ezzel elsöpörtem az egyik felét a támadóknak. Aztán a másik oldalra lendítettem a férfit mint egy rongybabát. Telibe kapták a társai. És a földre kerültek. A kezemben lévő férfit újra meg lendítetem és elengedtem had menjen amíg akar. Nagyot koppant az útesten amikor a földet ért. Ezt követően oda léptem az első támadóhoz és meg ragadtam a torkát. Majd felemeltem a magasba miközben fojtogattam.
- A Hardy család hol lakik? – Tettem fel a kérdést miközben a fickót tartottam a magasban. Aki kapálódzva lógott a kezemben. Amint meg szorítottam a torkát elkezdett fuldokolni és a kezemet marni. – Merre? – Tettem fel a kérdést. Mire a férfi egy irányba mutatott. Ezzel közölve a helyes irányt. Ekkor elengedtem a torkát és hátra húztam a kezem aztán ökölbe szorítottam és előre ütöttem vele. Pont a férfi hasát találtam el aki ettől hátrafelé dőlt el. Az egész balhé ne tartott túl sokáig. Nem véletlen nekem kedveztek az erőviszonyok. Így viszont meg tudtam merre is kell mennem. Meg is indult.
- Szép álmokat. Pá! –Köszönt a kislány a félholt embereknek.
Magunk mögött hagytuk őket és mentünk a megadott irányba.
- Kes arra gondolsz hogy Hardy a szörny aki este megtámadott? – Tette fel a kérdést a kis táram.
- Vagy ő az. Vagy pedig tud roló valamit. Szóval meg éri beszélni vele. – Magyaráztam el neki a gondolatmenetem.
- És ha nem ő a felelős? – Kérdezte miközben nagy szemekkel nézett rám.
- Akkor jön a B terv. – Mondtam neki.
- Milyen B terv? –
- Te és az alkoholos filc. – Mondtam neki mosolyogva.
- VÁÁÁ! – Kiáltott boldogan. – Akkor használhatom a mágiám és a fegyverem is ugye? – Kérdezte hatalmas örömmel az arcán.
- Igen. – Mondtam.
- Hurrá! Hurrá! Hurrá! – Kiabálta boldogan ugrándozva.
- Nyugodj meg! A várost azért nem kell romba dönteni. – Hívtam fel a figyelmét.
- Nem fogom. Ne aggódj. – Jelentette ki boldogan. Bár tudtam hogy Milyen ügyes de attól még jobb ha nem veszi félvállról. Azonban már én is jobban fel tudok készülni. Ezekkel a gondolatokkal érkeztünk meg a kúrához. Ami azonnal mutatta hogy elhanyagolták az utóbbi időben. Bár ez nem lepett meg. A város is hasonló képet mutatott. Szóval pont passzolt a képbe. A kert mutatta hogy egy koron gondos kezek munkálkodtak rajta. Most meg a természet az úr. A hatalmas vaskapun is meg kopott a festés. Azonban még mindig teljesítette a feladatát. Vagyis kínt tartani az embereket. Most épp engem. Odaléptem a kapuhoz és a rajta lévő csengő gombját meg nyomtam. Miután egy kis idővel egy idősebb férfi jött elém. Tiszta, szép egyen ruhában. Ő lehet a komornyik.
- Jó napot. Miben segíthetek önöknek? – Tette fel a kérdést udvariasan.
- Kes kontráz vagyok. Hardy úrral akarok beszélni. – Mondtam meg neki a nevem és a célom. Egyből a tárgyra térve.
- Az én nevem Fred a fő komornyik. Sajnálom. De előzetes bejelentkezés nélkül nem találkozhat az úrfival. Kérem távozzanak. – Mondta udvariasan.
- De nekünk találkoznunk kell Hardy-val. Nagyon fontos. Kérem. – Mondta Raven Nagyra nyílt kiskutya szemekkel.
- Sajnálom ifjú hölgy. De Dorence úrfi nem fogad látogatókat. Ezért kérem önöket távozzanak. – Erősködött a férfi.
- Az éjszakai támadások ügyében keressük. – Mondtam meg a célom. Ám a férfi Rázta a fejét hogy nem. Aztán egy szer csak mintha történt volna valami. A komornyik vett egy mély levegőt.
- Kérem kövessenek az Dorence úrfi találkozni akar önökkel. – Mondta miközben kinyitotta a kaput és be engedett minket. Bekísért a kúriába. Egyenesen a halba vezetet ahol már várt ránk valaki. Egy tízen éves fiú fogadott. Drága, elegáns ruhában. Elsző ránézésre egy átlagos srác lehetet. Azonban a szemi mások voltak, mint a korabelieknek. Idősebb és meg fontoltabb ember szeminek tűntek mintsem egy gyermek szemeinek.
- Jó napot. Meg tudhatnám mégis miért keres fel engem Kes Kontráz az acél mágus csak úgy. És ki az a kis hölgy, ön mellett? – Kezdte el a beszélgetést nyugodtan és némileg közvetlenebbül, mint ahogy azt várta.
- Az én nevem Raven Kontráz. És a társa vagyok. – Mutatta be magát büszkén a kislány. – Te mégis honn ismered Kes-t? – Kérdéssel folytatta.
- Már hallottam ezt-azt a kalandjairól. – Mondta nyugodtan a fiú. Ami egy kicsit meg lepett de ezt nem mutattam csak vágtam tovább a fapofát.
- Már csak az a kérdés mi járatban vagy tok nálam? – Kérdést feltéve egyből a tárgyra tért. És ez volt az amit én is szerettem.
- A városban esténként megjelenő lény miatt jöttem. Hallottam hogy azután bukkant fel hogy az ön szülei meg haltak. És most a vasút állomáson tanyázó embereket és a városlakókat terrorizálja. Szeretném tudni ön mit tud erről az ügyről. – Mondtam meg az okát az érkezésemnek. Tartottam egy lélegzetnyi szünetet. – Arról van szó hogy mielőtt bármit is tennék információt akarok gyűjteni. Nem pedig önt gyanúsítani. – Magyaráztam el pontosan a dolgot még mielőtt félre értené.
- Így van. Nem akarjuk hogy az embereknek a városban bajuk essen. Ennyi az egész. – Szólalt meg Raven vékony gyermek hangján.

- Engem nem érdekel az ilyen mendemonda. Szerintem csak egy eszelős, aki esténként elver pár bűnözőt semmi több. És ennél többet tőlem ne is kérdezzen. Mivel a szüleim halála óta nem hagytam el a birtokot. És nincsen kedvem olyanba ütni az orrom, ami nem az én dolgom. Szóval ha csak ennyit akart akkor kérem távozzon! – Szólított fel a távozásra egyszerűen. Én nem is vitáztam vele. Nem láttam értelmét.
- Akkor további szép napot. – Mondtam és meg indultam kifelé az épületből. Az öreg komornyik kíséretében. Aki kikísért a kertbe. Ahol én felé fordultam.
- Ön mit gondol az egészről? – Kérdést tettem fel neki.
- Annyiban igaza van hogy a szörny pár hónappal azután bukkant fel hogy az úrfi szülei tragikus módon elhaláloztak. Azonban abban téved, hogy az ártatlanokat bántaná. Csak a bűnözőket és a korrupt rúnalovagokat hajlandó csak megtámadni. Aki a várost terrorizálják és megtévesztik az embereket. Akit meg nem azt zsarolják vagy megfenyegetik. – Mondta el a dolgot a komornyik.
- Ha ilyen rossz a helyzet miért nem mennek el az emberek? – Kérdést tettem fel.
- Ha valaki el akar menekülni akkor a rúna lovagok meg állítják valamilyen módon. Szóval a menekülés nem lehetséges. Talán éppen ezért gondolja Hardy úrfi hogy a szörny csak szélmalom harcot vív. Mivel már túl mélyen a városba rágta magát a bűn. Talán még az sem segítene ha Keaton és embereit elintézik. Mivel úgy is jön a helyére egy még rosszabb. Pláne ha a bűnözők előállnak egy tervvel a szörny ellen. Akkor vége lesz még neki is. Éppen ezért az úrfi úgy véli már csak a város teljes eltörlése segíthet. Szóval sajnálom ha ezt kell mondanom önnek de itt már talán csak a csoda segíthet. – Mondta el az öreg. Aki ezután nem nagyon beszélt igaz nekem sem volt kérdésem. Csak elhagytam a kúriát és annak a területét. Ott álltam a kapuban.
- Kes most mit fogunk tenni? – Kérdezte meg Raven.
- Jön a B terv. – Mondtam miközben ránéztem. Erre ő elmosolyodott és előhozott egy mágikus panelt. Amin aztán elkezdett pötyögni.
- A tér ahol este megtámadott elég nagy és nehezen védhető. De pont megfelelően nyílt. Szóval ott pont jó lesz. És kell némi segítség is. Három nem négy. Igen négy elég lesz. – Kezdett magyarázni a kismadár.
- A fegyvereket se hagyd ki. Azokat is befogjuk vetni. – Ahogy kimondtam azonnal hevesen kezdett el bólogatni. Majd lenyomott egy gombot a panelen és máris kezdte áttölteni a fejembe az általa előkészített tervet. Ahogy a letöltés befejeződött azonnal világos lett mit is akart pontosan mondani.
- Ez remek csináljuk meg. – Mondtam és meg is indultunk hogy előkészüljünk. Raven boldogan szökdelt mellettem és dúdolászott. Így érkeztünk meg a térre. Itt Raven elővett a táskámból egy alkoholos filcet aztán bazsalyogva állt neki firkálni a földre. Eközben én figyeltem hogyan dolgozik és ügyeltem hogy ne akarjon senki sem túl közel jönni. Csak egy laza óra volt amíg a kislány a földön firkálgatott. Azonban volt időnk bően. Ahogy végzett ugrándozva jött oda hozzám.
- Készen vagyok meg is van csinálva. – Újságolta boldogan.
- Rendben. – Mondtam és aztán össze csaptam a két tenyerem és létrehoztam négy darab hozzám hasonló szobrot acélból. – Ezek megfelelnek igaz? – Kérdeztem.
- Igen meg. Mondta és aztán neki állt azokat is firkálni. Nyugodtan dolgozhatott nem nagyon zavart minket senki az emberek elkerültek míg a bűnözök a társaikkal történtek miatt csak méregettek a távolból. Azonban ha közeledni merészeltek elég volt csak rájuk néznem és feléjük fordítanom a tenyerem és máris értették a célzást. Ha közelebb jönnek, kapnak egy mágiát a képükbe. Raven éppen ezért nyugodtan tudott dolgozni. Befejezte az utolsó szobrot is.
- Most jöhetnek a fegyverek? – kérdezte örömmel az arcán.
- Igen. – Mondtam neki amire még jobban meg örült. – De az enyémeket se hagyd ott rendben. – Mondtam neki. Amire csak bólintott. Aztán belenyúltam a táskámba és elővettem a Merengőt. Amit aztán oda is adtam a kislánynak. Aki ahogy a kezébe fogta egyből aktiválta is a mágiát.
- Gömbbe zsupp. – Mondta aztán eltűnt a mini világban. Én meg megfogtam a varázstárgyat és felvettem a földről. Aztán vártam hogy Raven odabenn mindent összeszedjen, ami csak kell. Tudtam jól hogy mit fog előhozni. Így nem aggódtam. Nem is várta túl sokat. Előtört a gömbből madár formában és nála volt minden ami kellet. A tiszta levegő lánca a füst ellen. A jogarom és a kardom. Míg a hátán ott volt az ő személyes fegyvere.
- Tessék itt van minden rendelés. – Mondta és elengedte a lábával a tárgyakat. Én a nyakamba vettem a láncsom majd a fegyvereim a helyükre kerültek. A hátamra az Ikerfarkas penge. A kezembe a fémek jogara. Ezt követőn a jogarom is a hátamra tettem aztán meg fogtam az egyik szobrot és megemeltem majd a nekem megfelelő helyre vittem. Aztán össze csaptam a kezem és egy páncélt alkottam rá. Majd egy kardot, amit egy acélgyűrűvel az oldalára tettem. Ugyan ezt tettem a másik hárommal is. Ahogy végeztem velük én is beálltam a szobrok közé.
- Raven rejtőzz el amíg nem jön! – Utasítottam a kismadarat. Aki azonnal szárnyra kapott és az egyik közeli háztetejére repült.
~ Innentől kezdve már csak várnunk kell. ~ Mondta gondolati úton amivel egyúttal jelezte hogy hatótávon belül is van.

Fel volt állítva a csapda. Már csak annyi maradt hogy várjak a lény meg érkezésére. Egy terület körül írva rúnákkal ahol nem használhat más mágiát csak én. És ahol nem lehet semmilyen hang sem túl hangos. Na meg nem menekülhet, ha egyszer belép. Ráadásképpen négy acélszobor mozgásra készen, amik teljesen immúnisak a hangra. Így nekik aztán kiabálhat a dög akkor sem fognak rá reagálni. Ezen felül, egy külső megfigyelő, aki közbelép, ha kell. És persze én most már teljesen felfegyverkezve. Ezzel az összeállítással már volt esélyem a lény ellen. Így már csak a várakozás maradt hátra. Csendben teltek az órák és nyugodtan. Hiába figyeltem nem vettem észre semmit sem. Csak vártam és vártam de mind hiába mivel az, ami érkezett nem a lény volt hanem a hajnal. A nap fénye volt az ami jelezte ez nem jött be. Talán a lény nem támad rám mert nincs velem semmi baja. Ami kezdi meg erősíteni a tényt hogy a vasút állomásaikkal van csak baja. Tehát csak úgy nem fog bedőlni az én csapdámba ha nincs benne csali. Vagyis kell pár embert kérnem különben nem lesz értelme átvirrasztani az éjszakát még egyszer.
~ Raven! ~ Próbáltam elérni a társamat telepatikusan azonban ő nem válaszolt. Ekkor felemeltem a kezem és használtam a lakrimaphont hogy felcsörgessem. Kicsöngött és csak csörgött.
- Jó reggelt. Mi az? – Kérdezte egy álmos hang a túl oldalon.
- Elaludtál? – Tettem fel a kérdést. Amire a kismadár kicsit szomorúan válaszolt.
- Bocsi. De elszundítottam. – Mondta majd ásított egyet. – De ne aggódj be volt állítva ébresztő ha a lény a csapdába lép. – Mentegetőzött a kis lustaság.
- Értem. – Nyugtáztam a válaszát. – Gyere ide most már biztos nem fog ide jönni az a valami. – Mondtam a kismadárnak. Aki készségesen oda is repült hozzám.
- Kes a szemeid olyan furák. Miért? – Kérdezte.
- Ez van ha az ember éjszaka fenn van ahelyett hogy aludna. – Mondtam neki fáradtan.
- Bocsi de olyan unalmas volt hogy nem bírtam tovább. És egyszer csak le is csukódott a szemem. –Mondta elszontylodva.
- Nem gond. Nem történt amúgy sem semmi. – Mondtam és aztán ásítottam egy nagyot. Ami jelezte tényleg ideje lenne egyet aludni.
- Raven változz át emberré. Nemsokára kelnek az emberek. – Mondtam neki.
- Igaz. Nem szeretik a madarakat. Emberként könnyebb elvegyülni. – Magyarázta magának a kis tollas. Aztán átváltozott emberré és ott állt mellettem.
- Kes most mi lesz? – Kérdezte. Azonban a vasút állómás palánkjai mögül néhány férfi lépett elő. Akik egyenesen hozzám sétáltak. Így nem kellet válaszolnom, mivel ők voltak a válsz.
- Jó reggelt. Azért jöttünk hogy szóljunk a főnök hívat téged. Érdekli mi történt tegnap este. És miért nem tértél vissza az eset után. – Mondta az egyik férfi kissé lekezelően. Én azonban most fáradt voltam. Éppen ezért elengedtem az egész stílusát.
- Raven hozz kettőt a másik kettő maradjon és védje a területet. – Mondtam a társamnak, aki oda fordult a két legközelebb lévő szoborhoz.
- Ti ketten gyertek velünk! – Adta parancsba a báboknak aztán a másik kettőhöz fordult. – Ti meg ne engedjetek senkit a területre. De ne bántsatok senkit rendben. – Utasította őket kedvesen. Azok meg engedelmeskedtek szó nélkül. Csak tették amit a kislány mondott. Aztán meg indultunk a vasút állomás felé. Ám most már az én katonáim is jelen voltak. Akiket Raven vezényelt. Így most már volt pár harcos a mi oldalunkon is. Nem véletlen egyesítettük a mágiánkat. Bár ez még elég kezdetleges mód volt de azért alapnak jó volt. Legalább megtudjuk mit lehet kihozni az egészből. Így már csak az maradt hogy elmagyarázzam a tervemet a megbízónak. Egy rúna csapda ami benn tartja a szörnyet ha a területen este két élőlény van. Ezen felül a területen belül ha legalább két élőlény van csak fém mágiát használhatnak a területen belül. És a területen belül semmi sem lehet hangosabb, mint a normál emberi beszéd hangja. Ezekkel a kritériumokkal este én a területen belül várom a lényt és ahogy az belép nem tud kimenekülni és nem lesz képes mágiát használni. Vagyis az egész egy brutális ketrec harccá fog változni ahol én leszek előnyben. Plusz ott lesz az a négy szobor is amiket Raven fel írt rúnákkal. Őket kívülről Raven irányítja így rájuk nem fog vonatkozni a szabály mivel nem élnek és az irányítójuk is a területen kívül lesz. Ezt a tervet kellet elmagyaráznom úgy hogy ne tudjon túl sokat de meg bízzon bennem a bájgúnár. Éppen ezért csak azt fogom mondani hogy a szobrok fognak harcolni mivel rájuk nem hat a lény hangja és nem gond nekik a füst.

A "megbízód" elé kisérnek, aki azonnal kérdéseket szegez neked. Kíváncsi hogy mi történt a múlt éjjel és miért nem tértél vissza. Annak pedig felettéb nem örül, hogy játszod a hőst és ahelyett hogy a megbízásodnak tennél eleget, egymagad akarod elkapni a szörnyet. Holott a te feladatod az lett volna hogy egy fegyvert készíts ellene!
Az egész éjszakai virrasztás utan kimerült vagy és az érzékeid alaposan betompultak, aminek köszönhetően már csak az utolsó utáni pillanatban szembesülsz a csapdával. Hátulról valaki jó erősen fejbe vág, s ali érsz földet máris fél tucatnyi ember ugrik rád. Eközben társadat elrabolják. Miközben alaposan összevernek és anti-magikus láncra vernek a "megbízód" megköszöni a haszontalan segítségedet s hogy elhoztad neki ezt a kis tehetséges kislányt akiért a fekete piacon igen sokan milliólat fizetnének. Téged az aréna börtönébe vetnek, s a lancaid le sem veszik rólad a meccsedig. Keaton pedig valahová elsiet néhany emberével és az elrabolt familiárisoddal.
Nagy slamasztikába krültél annyi biztos!

Na nyomjuk meg a végét!

Oda vezettek az állomáshoz. Beléptem az ajton és meg láűttam a megbízót. Akiről üvöltött hogy nincs éppen jó kedve. Ami en gem nem is zavart a fáradság miatt.
- Mégis mit képzel maga? Nem arra béreltem fel hogy csak úgy flangáljon az éjszaka. Hanem hogy készítsen egy fegyvert a fenevad ellen. Erre a maga meg csak úgy gondol egyet és a saját feje után megy! – Kiabállt mérgesen. Pedig ha tudná hogy a fegyver már régen készen van akkor más lenne az egész.
- Előbb meg kellet ismerni az ellenséget mielőtt bármit is kezdenék. -  Kezdtem el a magyarázatot. Azonban egyből észre kellet vennem hogy ez őt nem érdekli.
- Vagyis az hogy egész este nap csak henyél az segít valamit? – Tette fel dühösen a kérdést.
- Így van. – Válaszoltam.
- Tényleg ? –
Tette fel a kérdést a férfi. Valami furcsa vigyorar az arcán amit nem értettem.  Ám abban a pillanatban fájdalmat éreztem a tarkómon is egy pillanatra elsötétedett. A földre zuhantam aztán máris több kezet éreztem magamon. Nem is haboztam azonnal meg próbáltam kiszabadulni. Azonban az nem ment. A csuklómon érzett hidegség jelezte antimágikus láncok vannak rajtam.
- Te féreg!. – Kiáltottam.
- Ne olyan hevesen!  Vagy meg hall ez az aranyos kislány. -  Mondta miköben Raven fejét fogta és a torkának.
- Ne aggódj nem lesz semmi baja. Egy ilyen értékes kislányért rengeteget fognak fizetni a fekete piacon. Hiszen nem csak az eszét lehet használni hanem a testét is. HAHAHAHAHAAAA! – Nevetett a szemét.
- Azt nem hiszem. – Mondta Raven majd egy a férfi lábára taposott. – Aki nem számított ellen állasra egy gyermektől. Azonban azonnal fejbe vágta szegyényt. Aki ettől el ájult. Majd vissza tért az eredeti formájába. Újra egy átlagos kismadár volt.
- Na látod már vele sem less gond. – Mondta vigyorral az arcán a férfi. – Intézzétek el őt! – Adta ki az utasítást. Aztán ő maga Raven-nel a kezében elindult ki az épületből. Amire az emberei akik engem tartottak a földön. Azonnal elkezdtek ütni verni. A láncaim miatt csak annyit tehettem hogy minden ütést elviseltem. Míg nem meg szakadt a kép.
Magamhoz térve egy ketrecben találtam magamat. A láncok rajtam voltak. Így nem tudtam használni az erőmet. Körbe néztem hogy mi a franc van. Ám csak rácsok voltak amik körbe vettek engem. Embereket alig láttam. A ketrec ajtaja erős tömör vas ajtó volt ami eltakarta előlem a mögötte lévő világot. Ám nem sokáig. Mert egy férfi máris odajött a cellámhoz.
- Idő van. – Mondta és azzal meg húzott  egy kart. Aminek hatására az ajtó ami a világtól választott el  felemelkedett. Ekkor hallottam meg a tömeg hangját ahogy kiabálnak. Ez már ismerős volt és tudtam mi fog jönni. éppen ezért nyugodtan sétáltam ki  az ajtón. Ám abban a pillanatban ahogy átléptem rajta a láncaim lehulltak és én szabad lettem. De ez nem változtatott semmin sem. Ott álltam az arénában körülöttem az őrjöngő tömeggel. Mint valami rossz vicc poénja. Aminek semmi értelme nincs. Nem is érdekelt az égész. Minél hamarabb ki akartam jutni meg keresni Raven-t és aztán a két fő kolompost elintézni. Ez a gondolat volt az ami a fejemben járt. Aztán rájöttem pont olyan vagyok mint a szörny ami elleni fegyver meg alkotására felkérte. Csak éppen őneki csak az éjszakás műszak jutott. Nekem meg nincs meg kötés. Azzal felnéztem a tömegre és vártam mi lesz. Mit löknek elém.

Az első amit megtapasztalsz az arénában az nem más mint, hogy rúnákkal írták körbe, amik meggátolják hogy a nézők akarata ellenére elhagyd a küzdőteret. A második pedig az ellenfeled, aki egy igazi ínyenc falat! Pontosabban szólva az vagy neki te, hiszen az nem más mint egy Blizzardvern!! (Bestiáriumban részletes leírást találsz róla) Egy efféle rémség kifejlett példányának számára nem volnál ellefél még erőd teljében sem, nem hogy sebesülten és kimerülten! Egyedüli szerencséd az, hogy a példány amivel szembe kerültél nem egy kifejlett, hanem csupán egy serdülő korban lévő Blizzardvern. Persze a szörny még így is jócskán nagyobb mint te, s erő tekintetében is föléd kerekedik.
A lény már jó pár harcossal végezhetett itt az arénában, hiszen fiatal kora ellenére megannyi heg, forradás, vágás, zúzódás éktelenkedik a teste több pontján is.
A tömeg üdvrivalgásban tör ki, amikor a lényről lepattannak a láncai és vadul neked ront. Egyértelmű, hogy a tartói ölésre, mészárlásra kondícionálták.
Valahogy életben kellene maradnod egészen addig amíg a nézőtéren váratlanul több ponton is, sűrű füstöt eresztő bombák nem robbannak, hatalmas zűrzavart keltve a közönség soraiban!

Zene
Ott álltam és vártam mi lesz. Mit mernek rám ereszteni. Elkezdett felemelkedni. Majd egy üvöltés hallatszott. És az előtört a bestia. Egy Blizzardvern. Egy hatalmas pikkelyes, szárnyas gyík. Aminek a teste tele volt sebekkel. Amik mutatták mire használták a lényt. Arra hogy embereket öljön más sorakoztatására. A hatalmas bestián látszott, hogy még nem fejlődött ki teljesen. A bestia nálam jóval nagyobb volt még így is. Ami nem jelentet túl sok jót mivel még a legjobb formámban is veszélyes lenne a találkozás. Nem hogy fáradtan. Aminek kezdett előjönni a hatása. Egy nagy ásítás tört elő belőlem. Amit követően megráztam magam, hogy felélénküljek. Aztán felvettem egy vállszéles terpeszállást és vártam. Az aréna körül meg jelentek különös rúnák. Amik egész biztos arra szolgáltak, hogy ne jusson ki semmi az arénából. Még a blizzardvern támadásai sem. Abban a pillanatban, ahogy a fal felállt. Kattantak a szörny láncai és az elszabadult. Egy hatalmasat üvöltött és azt5án a két hátsó lábára állt és a szárnyait széttárta. Ezzel egy kisebb légmozgást generált. Ami jól mutatta miért olyan retteget bestia. Ahogy elüvöltötte magát a tömeg is hangos üvöltözésbe kezdett. A lény erre egy hatalmasat csapott a szárnyaival. Aminek hatására egy jókora lökés hullám keletkezett, aminek nehéz volt ellen állni. Ahogy alább hagyott a szél a gyík nekem rontott. Én azonnal át változtattam a testem magnetitté. Majd összecsaptam a két kezem és a lábam alá alkottam egy mágnes oszlopot. Ahogy az oszlop előtört a testem mágneses kisugárzását felhasználva a magasba repítettem magam ezzel elkerülve a lény száját, ami az oszlopot kapta el helyettem. Egy hatalmas nagy csattanással. Így került kiszolgáltatott helyzetbe. Mivel én felette voltam. Éppen ezért előre tartottam a kezem és acél nyilakat kezdtem lőni rá. Amik csak úgy lepattantak a pikkelyeiről. kivéve egyet, ami pont egy sebet kapott el. Ami még nem fórt be. Aminek hatására felüvöltött a bestia. És azonnal mozogni kezdett. Amit követően a farkát ostorként használva támadt rám. Mivel a levegőben nem tudtam mozogni így csak elviselni tudtam. A pikkelyes farka mit valami buzogány csapódott nekem. Én meg a földnek az ütés hatására. Meg ráztam magam és felálltam, amikor is meg láttam, hogy a lény farka újra felém tart. A jobb karomat hátra húztam és elkezdtem minél több vasat belesűríteni. Aztán annak erejével ütve hárítottam a gyík farkát. Ami meg is állt és a lény egy hatalmasat üvöltött. Talán épp most okoztam neki törést. Ám a farka meg lendült felfelé. Aztán teljes erővel meg indult lefelé. Amiért én hátra ugrottam, hogy elkerüljem. Ám ekkor a szárnyával csapott nekem. Ami nekivágott a mágikus akadálynak, ami az arénát vette körül. Nekipukkantam és aztán a földre zuhantam. Ahogy felnéztem máris egy hatalmasra tátott száj tartott felém. Sok nagy és éles foggal. A két tenyerem összecsaptam és egy mágnes oszlopot falat alkottam a lábam alá. Majd a mágneses aurám kihasználva taszítottam el magam. Ezzel újra a levegőbe kerültem. Ám a blizzardvern a fejével felfelé csapott. Ezzel meg lepett. Tanult az első esetből. Azonnal cselekedtem és igyekeztem minél több időt kihasználni. Arra hogy elkerüljem a támadását. Ám a feje csak közeledett. És amikor hozzám közel ért. Akkor látszott, hogy nem tud megharapni csak megütni. Épp ezért a két kezem összecsaptam és egy nagy vassisakot alkottam a szörny fejére. Ami mekeg akadályozta a látását. Azonban még a taszító mágnese aurám ellenére is eltalált a dög és ellökött. A földön gurultam. Ahogy meg álltam feltápászkodtam és meg ráztam a fejem. A lény a fején lévő akadállyal küzdött. Ami teljesen lefoglalta. Éppen ezért előre tartottam a kezem és elkezdtem lőni acél golyókkal. Amik nagy része csak úgy pattogott le a kemény pikkelyeiről. Ám még így is sikerült néhánnyal lágyabb részt eltalálnom, ami felzaklatta ellenfelem. Tombolva indult meg felém rohanni. Tudtam jól nem tudom meg állítani. Éppen ezért nem is próbálkoztam meg vele. Hanem inkább kihasználva látásának hiányát. Visszaváltoztattam a testem húsvérré és meg indultam rohanni. Ezzel elkerülve a találkozást a lénnyel. És mivel a léptem már nem keltettek akkora zajt a fenevad egyenesen nekirontott az akadálynak, amin egy hatalmasat csapódott. Olyan erővel ütközött a falnak, hogy az acél sisak leesett a fejéről. Ettől aztán meg is zavarodott. És kábán dülöngélt. Aztán meg állt, meg rázta magát. Ezzel jelezve nem volt elég a falnak vezetni. Felém fordult és egy hatalmasat üvöltött. Ahogy abba hagyta a hangoskodást. Kívülről még hangosabb üvöltések érkeztek. Nem tudtam mi lehet, ahogy feléjük néztem robbanások hangja hallatszott. Majd több helyen is füst tört elő. Ami már ismerős volt a számomra. A szemétje úgy látszik, túlórázik egyet. De ez nekem még jól is jöhet. Csak addig is maradjak életben ezzel a bevadult pikkelyes rémmel összezárva.

A Blizzardvern a zajra, ami kintről jött be. Am hamar újra rám nézett. Mintha csak nem érdekelné az egész. Vagy csak én jobban érdeklem, mint a kinti események. Ott álltam előtte és egyre csak kezdett nehezebb lenni a fejem. Az adrenalin löket, ami eddig segített most már fogyni látszott.
- Orákulum, szabadíts ki mielőtt az a szörnyeteg széttépi azt a szerencsétlent! -
Hallatszott egy hangtól kintről. Amit követően valami neki csapódott a mágikus akadálynak. Aztán az ütközés helyén szikrázó zöld fény jelent meg. Ám ez rajtam nem igazán segített pláne, hogy a bestia nekem támadt. Felugrott a levegőbe és kitárta szárnyait. Ezzel elzárta a légi útvonalat, amit eddig sikerült kihasználnom. Éppen ezért meg indultam futni, ahogy csak bírtam. Egyenesen a szörnyeteg felé. Nem támadni akartam, hanem elkerülni a támadását. Ami így sikerült volna, ha a dög nem veti be a farkát. Amivel maga alá vágott. Ezzel pont felém lendítve azt. Amit elkerülni nem sikerült volna teljesen. A vállamnál ütközött nekem. Ezzel elsodorva. Jó párat gurultam a földön mire meg álltam. Meg ráztam magam és feltápászkodtam. A lény bukfencet hányva ért földet miközben az aréna falának ütközött. Na, ez volt az, ami igen csak meg viselte a ketrecet. Azonban még így sem akart kinyílni. Pedig igen csak kapott. Mint ahogy én is a vállam fájt az ütközéstől lassan felálltam. Újra farkasszemet néztem a lénnyel. Csak most kezdtem érezni igazán milyen gyenge is vagyok. Még egy fiatal Blizzardvernt sem tudok legyőzni. Ez a felismerés jobban fájt, mint a testem. Felnéztem a lényre, ami újra harc készen volt. Ott állt előttem és egy hatalmasat üvöltött. Majd meg indult felém. Én meg támasztottam magam és felkészültem egy végső támadásra. Lesz, ami lesz. Nem maradt más reményem. A gyík közel ért hozzám és készült felfalni. Mikor is a semmiből. Acél sodronyok törtek elő. Majd a szárnyas iszonyatra tekeredtek. Ezzel meg bénítva és a földre kényszerítve azt. Abba az irányba néztem ahonnan jöttek. A kintről előtörő füstből érkeztek. Az akadály, ami eddig kinn tartotta azt most már nem volt sehol. lebomlott. Ezzel szabad úttat engedve mindennek. És még jött is valami a füstön túlról. Kétökölnyi tárgy formájában, amik a hüllőnek csapodva felrobbantak. Ezzel valami füstöt szabadon engedve. Ami a lényt hamar elaltatta. Ez már ismerős volt én is kaptam belőle egy adagot. És nem volt kellemes. Azonban most nagyon is jól jött. Így képes voltam meg indulni kifelé. Elhagyni a küzdőteret és megmenteni Ravent. Ahogy oda értem az aréna Szélléhez. Raven reppent oda hozzám. Ez nagyon meg lepett.
- Kes! Kes! – Kiabálta boldogan. A látványa meg lepett nem tudtam mi van. Azonban ez most nem érdekelt. A fontosabb dolog most a kis madár volt.
- Jól vagy? Nincs semmi bajod? – Kérdést tettem fel.
- Nincs. Minden rendben. – Válaszolta a kismadár, aki a vállamra szállt.
- Mi történt? – Kérdeztem meg, mert nem értettem semmit.
- Az úgy volt, hogy Keaton és társai vonaton akartak elrabolni. Azonban az éjszakai szörny megtámadta őket. Amire Keaton furcsa madár ruhát húzott és harcolni kezdett a lénnyel. De a mágus tanács arra járt és közbe szolt. Mind a ketten eltűntekén meg mg kerestelek a térképem segítségével. – Magyarázta el a történteket. Amiből annyi lesett, hogy meg menekült. És tudtam nekünk is itt az idő a visszavonulásra.
- Raven a szobraid még megvannak? – Kérdeztem.
-Meg és itt is vannak. – Mondta és akkor jelent meg a két alkotás, akiket korábban hoztunk magunkkal.
- Egy szabadítsa ki a Blizadvent. Nem maradhat itt. El kell mennie. – Mondtam miközben a testem már jelezte ideje lenne pihenni. Ám az egyik szobor meg ragadta a karom. Ez meg lepett ám aztán láttam, hogy Raven pötyög a mágikus paneljén. Majd egy kisebb ablak haladt az alvó bestia felé.
- Ez majd segít neki elmenni. Most mi legyen? –Kérdezte meg a kislány.
- Előbb pihenek, aztán megfizetek annak a kettőnek. Menjünk. – Ahogy kimondtam az egyik szoborkatona meg indult velem kifelé az építmény területéről. A másik az alvó lény felé indult.