HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Kiya Tadao

Go down 
SzerzőÜzenet
Kiya Tadao
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 187
Aye! Pont : 1
Join date : 2016. Nov. 08.

Karakter információ
Céh: -
Szint: 4
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Kiya Tadao   Pént. Szept. 15, 2017 7:02 pm

//Ezzel a kalanddal akartam egy kis hátteret adni arról miképp lett a karimnak lakríma műhelye.//


Helyszín: Amberbreak. Egy közepes nagyságú városka, ami egy kereskedelmi út mellett fekszik. Főként polgárok lakják. A közbiztonság átlagosnak mondható. Az utcák viszonylag tiszták, de ha a szűkebb sikátorokon keresztülmegy az ember igencsak ijesztő helyeket találhat. Itt történt az eset. Korán reggel a Patkolt Póni fogadóban lesétált az emeletről a tegnap érkezett furcsa idegen. Nem túl bizalomgerjesztő kinézete volt az biztos. Magas, sovány testalkat, fekete köpeny, hátközépig érő haj, szemfedő és kicsit túlvilági arcforma. Mielőtt leült volna, még a fogadóshoz fordult.
- Rántottát, gyümölcslével.
Az bólintott, hogy megértette majd unott léptekkel hátra sétált. A vendég pedig leült egy hátsó asztalhoz és várt. Az asztalra könyökölt és kezébe temette az arcát. Lehunyta kicsit a szemét és pihent. Nem szeretett még úgy sem felébredni, hogy nem ébresztették. Pihenését léptek zaja törte meg. Felnézett és egy magas, rövid, kócos hó hajú kamasz fiút látott az asztala előtt. Elég viseletes ruhát hordott és az arcán egy sebtapasz jelezte, hogy valamikor a napokban megsérült.

A köpenyes azt is meg tudta állapítani, hogy nem csak elesett. A szem alatti függőleges vágást általában ember szokta okozni. A fiú tekintetében pedig kemény elhatározást látott. Valamit nagyon akart mondani. Méghozzá nem is tartotta magában.
- Maga egy erős mágus ugye?
A köpenyes egy pillanatot várt, majd unottan bólintott mintha azt mondta volna, hogy „Felőlem. Ha akarod, akkor legyen.” A fiú persze nem hagyta, hogy az idegen a nemtörődömségével összezavarja. Kimondta, amit akart.
- Ez esetben szeretnénk önt felbérelni.
A köpenyes a fiúra nézett, pislogott párat majd egy sóhajtás után legyintett.
- Kopj le kölyök!
A fiú viszont nem tágított. Az asztalra tenyerelt és a másik képébe hajolva annak a tekintetébe fúrva a sajátját mondta tovább.
- Van pénzünk. Tudunk fizetni magának. Legalább hallgasson meg Uram!
A köpenyes a fiú szemébe nézett és kétségbeesést látott. Szüksége volt segítségre és reménykedni akart benne. Sóhajtott egyet és megszólalt fáradt hangon.
- Ha nem kopsz le most, akkor a továbbiakban lehet, hogy már nem is lesz lehetőséged, mert hiányozni fog a lábad. Na, spuri!
Erre a nyílt fenyegetésre a fiúnak elkerekedtek a szemei, a szája tátva maradt majd magába zuhant és elfordult az asztaltól. Az idegen pedig unottan nézte, ahogy szomorúan elsétál az asztalától. Talán kicsit még büszke is volt magára. Viszont alig tett meg pár lépést a fiú, egy lány rohant be az ajtón és kezdett el szaladni az asztala felé. Ő is megviselt ruhát hordott és neki is ugyan olyan színű hala volt, mint a fiúnak csak az övé leért a csípője alá. Talán annál két évvel fiatalabb lehetett.

A fiú egyből rá is szólt feddve.
- Yui! Mondtam, hogy maradj kint!
A lány viszont nem törődött vele. Az idegen asztalához rohant és ahogy a fiú is tette pár pillanattal korábban annak lapjára tenyerelve az idegennek közvetlenül az arcába mondta el könyörgését.
- Uram kérem, segítsen nekünk! Tényleg megteszünk, bármit csak ne hagyjon minket magunkra.
A Fiú pedig megfogta a lány karját és úgy rántotta vissza.
- Yui! Hagyd!
Majd észrevette az idegen arcát és ledöbbent. Ugyanis az is így tett. Elkerekedett szemmel és nyitott szájjal nézett a lányra. Majd elmosolyodott, de nem túl bizalomgerjesztő módon.
- Üljetek csak le és meséljetek. Kiya bácsi most már meghallgat titeket.
Ebben a pillanatban már nem voltak olyan biztosak, hogy le akarnak ülni. Valahogy nem tetszett nekik az idegen arckifejezése és az főleg ahogy a lányra nézett. Viszont egymásra néztek és némán megállapították, hogy nincs más lehetőségük. Leültek. A fogadós pedig ekkor hozta meg az idegen rendelését, aki még visszatartotta őt.
- Nekik még gyümölcslevet és süteményt.
A fogadós furán nézett az alakra, aki korán reggel süteményt rendel idegeneknek, de végül bólintott. Meg tudja oldani. Mikor távozott akkor a Kiya bácsiként bemutatkozó a párosra nézett és nyájas mosollyal megszólalt ahhoz illő hangnemben.
- Tessék szépen bemutatkozni gyerekek és mondjátok miért kerestétek az elmúlás urát és a sötétség helytartóját?
A fiú szólalt meg. Nem volt olyan magabiztos a hangja, mint mikor egyedül volt.
- A nevem Kouichi Sonan. Ő pedig itt a húgom Yui. A szüleink herbalisták voltak és volt egy üzletük. Nem a legjobbak voltak, de nem kellett nélkülöznünk. Viszont pár hónapja érkezett egy csapat bűnöző a városba. A vezetőjük Tiburzio meglátogatott minket és azt akarta a szüleimtől, hogy neki dolgozzanak. A szüleim ezt megtagadták és Tiburzio azt mondta, hogy akkor a műhelyüket adják át. Azt is megtagadták. Akkor el is mentek, de pár nap múlva este visszajöttek. Fegyverekkel. Apa és anya azt mondta, nekünk, hogy meneküljünk és nem eshet bajunk. Azt mondták ők is velünk jönnek majd.
A fiú beszéde egyre szakadozottabb lett. Látszott rajta, hogy még ő sem tette túl magát a dolgon és talán felelősnek is érzi magát a történtek miatt. Kiya érzelemmentesen közbeszólt.
- Meghaltak. Miért nem a helyi fogdmegekhez fordultok? Miért hozzám? Azt akarjátok talán, hogy megbűnhődjenek a tettesek? A halálukat akarjátok?
- Félreismer minket. A helyi városőrség az ő kezükben van. Nem segítenek nekünk.
Kiya elmosolyodott és bólintott.
- Már értem. Ők tették ezt az arcoddal.
- Én… Én…
- Magad akartad megoldani az ügyet azzal nem is törődve, hogy a húgod magára hagyod, ha téged is megölnek. Szerencséd, hogy ennyivel megúsztad hülye gyerek.
A fiú lesütötte a szemét. Valószínűleg a húgától is kapott már fejmosást és tudja mekkora hibát vétett. Az igazat megvallva Kiya-t nem érdekli sem a húg sem az, hogy a másik megölette volna magát hirtelen elhatározásból. Csak megfelelő pozíciót akart kialakítani a tárgyaláshoz. Egy szemlesütött, reménytelen helyzetben lévő fiú, akinek vigyáznia kell a húgára pedig remek üzlettárs.
- Akkor térjünk rá a lényegre. Azt akarjátok, hogy egyedül intézzek el egy bűnbandát, ami kezében tartja a helyi rendvédelmi erőket. A történetetekből és abból, hogy még nem találtatok egy mágust vagy kalandozót, aki megpróbált volna segíteni nektek úgy sejtem, hogy az ezért a munkáért való jutalom hazugság volt hisz még lakásotok sincs igaz?
A fiú nyelt egyet. Általában ekkor veszti el a zsoldosok érdeklődését.
- A házban van pénzünk elrejtve. Ha…
- Ha még nem találták meg akkor megjutalmaztok. Meg kell hagyni nem nyerte meg az ajánlatotok a tetszésemet. Egy talánért tegyem fel az életemet? Ti megtennétek? Nem hinném. Elmondom az én ajánlatomat. Először is a házban talált zsákmány fele. Akkor is, ha az eredetileg a ti tulajdonotok volt. Másodszor, jog a házatok használatára akaratom szerint és végül, de nem utolsó sorban ti, ketten ha valaha parancsolok nektek valamit kötelesek vagytok azt minden esetben megtenni. Ezért cserébe elkergetem innen a bűnözőket, az eközben elkövetett bűnöket magamra vállalom és felelősséget vállalok értetek is. Benne vagytok?
A kölyök egyből felcsattant.
- Még mit nem! Azt akarod, hogy a szolgáid legyünk és mindenünket neked adjuk. Ez nem jó üzlet.
- Ez van. Ha nem tudtok mást adni, kérem amitek biztos van. A házban attól még élhettek.
- Akkor sem leszek a szolgád.
- Ez esetben nincs üzlet. Ha nem ér ennyit a házatok, az életetek és a bosszú akkor hagyjuk. Mennyetek haza.
Az utolsó mondatánál elvigyorodott mire a srác keze ökölbe szorult.
- A húgomat akkor sem hagyom.
A lány tiltakozón közbeszólt volna, de a srác leintette.
- Nem Yui! Nem hagyom, hogy bármi bajod essen. Megígértem apának.
A lány kétségek közt nézett a bátyjára, Kiya pedig unottan közbeszólt.
- Így nincs üzlet. Mindkettő vagy egyik sem. Ti egy kollekció vagytok. Külön kevesebbet értek. Hozzák a sütiket.
És a fogadós tényleg akkor érkezett meg a rendeléssel. Két krémes és egy-egy pohár gyümölcslé. A két fiatal szájában egyből összefutott a nyál, de az agyuk mégis azt mondta, hogy nem kéne elfogadni főleg azok után, hogy megtudták a másik szándékait. Kiya pedig ezt kitalálva sóhajtott.
- Egyétek csak meg. A vendégeim vagytok. Ez még nem jelent semmit.
Továbbra sem túl bizakodóan néztek a másikra, de megköszönték és elkezdték enni. Ha titkolni is akarták, hogy mennyire éhesek és mennyire kívánták a süteményeket ez nem sikerült nekik. Már az első falatnál látszott rajtuk, hogy életükben nem ízlett még úgy édesség nekik, mint az. Gyorsan el is fogyott a tányérjukról. Kiya pedig mosolyogva nézte őket. Mikor végeztek és a gyümölcslevüket is megitták akkor szólalt meg csak.
- Rendben. Akármit is gondoltok rólam, ha gonosz is vagyok és kegyetlen is, de zsarnok nem. A parancsok melyeket nektek adnék, nem olyasmik lennének melyeket szégyellnetek kéne, hogy megtesztek. Ha pedig úgy látnám, hogy üzletünk túl sokat vett el tőletek bár vissza nem adom, amit elvettem, de magatokra hagylak ismét, hogy szabadok legyetek, mint most is. Kegyes úr vagyok nemde? Persze ha nem kívánjátok az üzletet, akkor én távozok.
Ezzel el is kezdett felállni. Mindkét fiatal elég bizonytalan volt, de a lány mégis megállította.
- Várjon!
A bátyja pedig egyből rászólt.
- Yui!
- Nem Sonan. Nincs más lehetőségünk. Nem tudunk másoknak fizetni és nem segít nekünk senki. Nem hagyhatjuk, hogy megússzák.
A fiú elhallgatott Kiya arcán pedig széles vigyor terült el. Visszaült a székébe.
- Ezennel az üzlet megköttetett. Na, hadd halljam a részleteket arról a bandáról!
Már dél volt mire mindent átbeszéltek. A banda tizenhat emberből áll, nyolc herbalistából és van velük egy nő is. A ház egy kisebb emeletes épület pincével. Az alsó rész az üzlethelység és hátul van egy kis raktár, az emelten a hálószobák, a fürdő és a többi család által használ helység és a pincében a műhely. Ők hátul a hátsó ajtón menekültek el. Azon kívül egy kis ablak van, még amin a pincébe be lehet mászni. Ezeken kívül az emeleti ablakok vannak és nincs más bejutási mód. Eldugott környéken van. Ha valaki nem keresi, akkor talán rá se talál. A nekromantának tetszett, amit hallott. Támadt egy ötlete, amit meg is beszélt a fiatalokkal. Nekik kevésbé tetszett az ötlet, de a nekromanta nem a véleményükre való kíváncsiságból avatta őket be. Megebédeltek és előkészítették a tervet. Pár nap múlva Kiya egyedül ellátogatott az üzlethez. Megvárta, míg a kevés vásárló eltűnik majd bement. Olyan volt, mint ahogy a testvérpár mondta. Kedves kis üzlet. Oldalt polcok gyéren megpakolva termékekkel, hátul pult, ami mögött egy csinos hölgy álldogált és beszélgetett egy kopasz öltönyös fickóval. Az egész helyet gyógynövények erős szaga hatotta át. A nő észrevette őt, de nem fordított rá figyelmet.

Épp a kopasszal folytatott valami fontos beszélgetést. Kiya ki is használta a helyzetet. Feléjük nyújtotta a kezét, teremtett négy darab csontfogat és abból hármat a kopasz mellkasába lőtt, aki a falnak vágódott és bár kiáltani akart, de nem tudott. A maradék fog pedig a nőre mutatott akivel Kiya egy kedves mosollyal közölte.
- Nem sikítasz.
A nő a felé mutató fogra nézett majd a nekromantára és határozottan bólintott. Úgy látszik nem egy olyan cicababa, mint amilyennek elsőre látszott. Még a keze sem remegett, ami arra utalt, hogy veszélyes lehet, de Kiya nem csinált semmit.
- A bevétel kell nekem. Csendben egy zsákba teszed és ide dobod rendben?
A nő bólintott és el is kezdett pakolni, de ekkor hátulról egy öltönyös fickó jött elő. Mondani akart valamit, de meglátva a helyzetet csak felüvöltött és a fegyveréért nyúlt. Kiya gyorsabban lőtte fejbe, mint előránthatta volna. A nő pedig kihasználta a helyzetet és hátra rohant. Kiya mosolya ezt látva sem fagyott le.
~Na, innentől lesz vicces a játék. Kettő kifúlt van még öt meg a tudósok.~
Teremtett egy csontvázat a pult melletti ajtó túloldalára majd pont az ajtó mellett megállt és teremtett egy haláltüskét. Mikor hallotta a lépteket és látta a fegyverek csövét előbukkanni az ajtónál csettintett egyet és robbantotta fel a csontvázat. Ordítások hallatszottak és egy fickó szinte pont előtte esett el vérző lábbal üvöltve. Kiya a tüskével kíméletlenül ledöfte. Ezek után csettintett és megidézte az élőholtjait az ajtó túloldalán azzal a gondolati paranccsal, hogy minden élőt, amit látnak, öljenek meg. Hogy ezek után mi történt azt nem tudja, de az ordításokból és a fegyverek hangjából arra következtetett, hogy brutális mészárlás lehetett. Végül a lövések elhalkultak és a nekromanta teremtve egy csontvázat az ajtónál kirohant az üzletből. Azért még nem felejtette el az üldözőit megküldeni a felrobbant csontváz szilánkjaival. Az elmúlt napokat részben azzal töltötte, hogy tanulmányozta a terepet menekülés céljából. Megfelelő helyeken már helyezett el csontvázakat, amiket ügyesen fel is robbantgatott mikor az üldözői oda értek. Persze pár lövés még így is eldördült melyek miatt amennyire csak tudta behúzta a fejét, de reménykedett a sikerében. Mindent a következő utca döntött el. Abban reménykedett, hogy ellenfelei is ismerik ezeket a helyeket és annak a Tiburzio-nak van annyi esze, hogy megpróbálja csapdába csalni. Aki azt nem tudja, hogy minden úgy van, ahogy a nekromanta azt eltervezte. Ha itt szétválnak és két oldalról levágják az utat akkor elé kerülhetnek és  közre foghatják. De ha szétválnak, akkor pont lecsökkenhet annyira a számuk, hogy a nekromanta elintézze őket. Persze egy kis trükkel. A terep előre el volt készítve. Lefordult egy kanyarnál, egy golyó pont a feje mellett el. Az előre már oda teremtett csontvázat amire fekete köpenyt terített uralma alá hajtotta, megparancsolta neki, hogy álljon mozdulatlanul majd, beugrott pár odakészített doboz mögé és amennyire csak tudta összehúzta magát. Hallotta az ellenfelei megjelenését, a lövéseket, majd csontok hangját. Ekkor állt fel a dobozok közül és küldött csontfogakat üldözőire. Egy volt, csak aki el tudott hajolni a biztos haláltól, de neki is eltalálta a vállát. Mélyen belefúródott. A férfi a földre is vetette magát ordítva. A leírás egyezett ő lehetett Tiburzio. Kiya pár gyors szökelléssel egyből ott termett és kirúgta a kezéből a fegyvert. Majd vigyorogva lehajolt hozzá.
- Vesztettél.
- Ki a franc vagy te?
- Az ember, aki ma legyőzött titeket.
- Fogalmad sincs, kik vagyunk.
- De. Olyanok, akiket nem látnak itt szívesen.
Majd átvette az uralmat a három egykori üldözőjén és meghagyta parancsnak, hogy minden megjelenő öltönyösre nyissanak tüzet. Ezek után elszaladt vissza az üzlet felé. Hallotta, ahogy a lövések eldördültek mögötte és a hangos káromkodásokat. Fel is kacagott. Saját egykori cimborákat egymás ellen uszítani annyira gonosz varázslós dolog volt. Bár a futkározás nem volt sosem nagy erőssége el is fáradt. A megbeszélt épületnél lelógott a tetőről egy kötél, ami az előtt nem volt ott. Kiya tudta, hogy ez mit jelent. Maga köré tekerte, megkapaszkodott benne és megrántotta kétszer. El is kezdték felhúzni. Mikor felért gyorsan begördült a tetőre és lihegett a futás és önmagának tartásának fáradalmaitól. A testvérpár, akik felhúzták szintén lihegtek. A fiú megszólalt volna, de Kiya felemelt mutatóujjal jelezte, hogy várjon. Egy pár percig szuszogtak majd bőrcipők kopogása és a Tiburzio nevű fickó folyamatos üvöltése töltötte be az utcát.
- Találjátok meg! Találjátok meg és öljétek meg a férget! Sőt élve hozzátok el hozzám. Majd én megölöm. Nézzetek át minden egyes házat még a legótvarabb koldus vackát is és kerítsétek elő! Nem tűnhetett el.
Ahogy távoztak és egyre halkult a káromkodás Kiya rávigyorgott a testvérekre.
- Most már mondhatod.
- Megtaláltuk és nem vett észre senki.
- Mindet?
- Azt hiszem mindet.
- Ez nem elég csesszétek meg! Engem majdnem lelőttek!
A lány szólalt meg félős hangon.
- Ennél jobban nem hiszem, hogy átnézhettük volna a házat.
Kiya sóhajtott.
- Rendben. Akkor minden a terv szerint.
És minden a terv szerint is ment. A bűnözőket a helyi városőrség fogadta az üzletbe visszatérve. Így megcsappanva pedig és futkározástól kifáradva könnyű volt őket összefogdosni. Mit kerestek ott? Természetesen a tíz kollégájukat, akik a napokban tűntek el és egy névtelen levél szerint odamentek egyedül felszámolni ezt a helyet. Meg is találták őket ementáliként. Kiya most nem temetőből szerezte e hulláit. Mondhatni a banda majd minden tagját sikerült elfogniuk csak egy nőt, nem akinek nyoma is veszett. A ház emeletén kártyabarlangot, az alagsorban droglabort találtak. Bár voltak megmagyarázhatatlan körülmények, de az eljárás mégis meglepően gyorsan lezajlott és a ház az eredetileg oda bejelentett család árváinak birtokába került. Mi segítette gyorsan lezárni az ügyet? Talán az, hogy két személy, akik ismerték a házat centiről-centire a bűnüldözők előtt szétnéztek a házban kihasználva, hogy az öltönyösök kocognak, átnézték a helyet és találtak pár lakrima felvételt mely a városőrség házas parancsnokát elég félreértelmezhetetlen szituációban ábrázolta és nem a feleségével. Lényeg a lényeg minden jól alakult. Bár a testvérpár nem tudott a nekromanta azon tervéről, hogy a város őreinek testét mire akarja használni, de a megbeszélt üzletükhöz hűek maradtak és szorgos méhecskéi lettek a nekromantának. A bűnözők legtöbb otthagyott felszerelését, amit nem foglaltak le eladták, ahogy a szülők herbalista műhelyének eszközeit is és még a városőrségtől is busás kárpótlást kaptak az őket ért károkért. Vagy inkább lefizették őket? Ki tudja, de nem is fontos. A pénzből a nekromanta saját műhelyeket alakított ki a pincében. Egy műtőt és egy lakrima készítőt. Sok munkával, de végül sikerült belevágnia a szakmába meg pár testbe. Utóbbiból munkái nem voltak túl eredményesek még. A lakrimákkal kapcsolatban viszont sikerült eredményt produkálnia és munkái ki is kerültek nem a hűtő ajtajára, hanem az üzlet polcaira azt várva, hogy a vevők vegyék őket. Ezen kívül mivel pár zsibvásárba és hasonló helyre is ellátogatott a nekromanta más dolgok is a polcokra kerültek bár azok inkább kacatok. Mindenesetre az üzlet kinézete egész hangulatos lett.
A testvérpár pedig meg is kapta feladatát, ami nem volt más, mint hogy vigyázzanak a boltra amíg Kiya távol van. Ígérte, hogy néha haza látogat, de addig is minden az ő felelősségük. Kaptak otthont, munkát, életcélt, Kiya meg egy helyet ahol néha megpihenhet, főnökösködhet és feltöltheti az út közben megüresedett zsebeit. Végül abból a bizonyos rabszolgaságból inkább munkakapcsolat lett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 591
Aye! Pont : 11
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Kiya Tadao   Vas. Okt. 15, 2017 12:15 pm

Azt hiszem egyre jobban kezdem megkedvelni a karakteredet! Néha kicsit ripacskodónak hat, de a lehető legjobb értelemben! Továbbá tetszik, hogy szép hátteret is adsz a dolgoknak, kevés játékos foglalkozik ilyen side sztorikkal a karaktere életében. Jó lesz ez, nagyon jó! Így tovább!

A kiérdemelt jutalmad pedig 400 VE és 400 Gyémánt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kiya Tadao
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 187
Aye! Pont : 1
Join date : 2016. Nov. 08.

Karakter információ
Céh: -
Szint: 4
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: Kiya Tadao   Csüt. Nov. 16, 2017 3:59 am


Egyszer volt hol nem volt, két vándor eltévedt a sűrű erdőben. Hiába próbáltak kijutni onnan nem sikerült nekik. Pedig az egyikük erdőben élte le az életét. Nem is érthette, hogy lehet ez. Eléggé éhesek és szomjasak voltak már, mikor ott, az erdőben, a semmi közepén egy kedves kis faházikó fogadta őket. Előtte rendes gondozott kertecske volt és a virágok között egy idős kis nénike hajlongott. Alig látszott ki a virágok közül. Csakis méretes kontyocskája. Mikor felegyenesedett akkor sem nőtt túl sokat viszont láthatóvá vált ráncos kis arca is. Mikor meglátta a két vándort összecsapta csontos kis kezeit és bekiáltott a házikóba.
- Jaj, nekem. Tomo! Gyere gyorsan Tomo! Vendégeink vannak.
Nem sokkal ezután ki is jött a házból még egy idős asszonyka. Ő már a másikkal ellentétben szép termetes néne volt. A répaszín haja két csurkába összefogva, ruhája pedig tiszta liszt. Ő is felkiáltott meglátva a vándorokat.
- Jaj, micsoda szép száll legények keveredtek hozzánk Masaki. Jöjjenek csak beljebb fiatalemberek. Biztos megéheztek és elfáradtak. Könnyen el lehet tévedni ebben az erdőben, ha nem ismerik az utat.

Nem is kellett több a két vándornak. Főleg a nagyobb darabnak, akinek egy furcsa fejfedője is volt, hiszen ő igencsak falánk természet volt. Egyből sietett is be a házba. A Tomo nevű nénike pedig egyből meg is kedvelte. A karjaiba csimpaszkodott és elkezdte befelé vezetni a házba. Közben meg is tapogatta azt a kart.
- Nézzenek oda micsoda izmok. Milyen jól jönne egy ilyen erős legény itt a ház körül.
Az a vándor ezen jót nevetett és megígérte, hogy ha tud akkor majd segít valamit. A másik vándor kicsit visszafogottabban követte barátját a házba. Ott is minden szép rendezett volt, a falakat szőttesek díszítették és készülő sütemények illata töltötte be az egész házat. Az éhes vándorokat az asztalhoz ültették és elkezdtek zöldséglevest melegíteni nekik. A zöldségek pedig természetesen a kertből valóak voltak. Szép káposztalevelek, sárgarépák, méretes zellergumók… A magasabb vándor még elkéredzkedett a mosdóba. A két néni útba igazította és figyelmük a nagyobb férfire terelődött. Jó alaposan kikérdezték. Honnan jöttek, merre tartanak, miért utaznak, van-e már barátnőjük? A másik pedig kellemesen elválaszolgatott és várta, hogy kész legyen a leves, aminek az illata szintén nagyon ínycsiklandó volt. A két néni is elmesélte, hogy sajnos ők itt egyedül élnek és igencsak ritkán érkeznek vendégeik. Örülnek hát az ilyen pillanatoknak. Ahogy elbeszélgettek szép lassan elkészült a leves és szedtek a vándoroknak. Közben a magasabbik is visszatért. Mielőtt viszont elkezdtek volna enni a magas megborsozta a sajátját, de a bors az orrába ment ezért egy hatalmasat tüsszentett, amivel véletlenül fel is rúgta az asztalt és a tányérjaik és a fazék bennük a levessel a földre estek és összetörtek. Lett is nagy riadalom. A két vándor sűrű elnézéskérések közepette próbálták összeszedni a tányérok darabjait. A nénik pedig először nagyon megijedtek, de aztán magukhoz tértek és mondták, hogy nehogy már a fáradt vendégek dolgozzanak. Megesik, az ilyesmi majd ők feltakarítanak. Elő is került gyorsan a seprű és a felmosórongy majd sec perc alatt tisztább lett a deszkapadló, mint annak előtte volt. A két vándor közben fel lett küldve a vendégszobába, hogy ne legyenek láb alatt. Ott a díszes fejfedőjű, haspók alaposan leszólta barátját annak balesete miatt viszont az nem mondott semmit. Ez meglepte a díszes fejfedőjűt ugyanis tudta barátjáról, hogy nem a csendességéről híres. Sőt, pont fordítva. Abbahagyta hát a hőbörgést és kényelembe helyezkedett. Jól esett neki megpihennie, de a hasa igencsak korgott. Ezért pedig továbbra is a barátjára haragudott. Így üldögéltek a maguk csendességében mikor a termetesebb nénike felment, hogy szóljon nekik sajnos leves már nincs, de csináltak helyette nagyon finom pörköltet. Nem nagyon kellett nekik kétszer mondani, hogy menjenek enni. Főleg a nagyobbnak nem, akinek a szeme szinte már kopogott az éhségtől. Mikor megérezte a sült hús illatát egyből el is felejtette minden haragját és figyelmét teljesen lekötötte az evés gondolata. Leültek hát ismét az asztalhoz és a két kedves néni jó alaposan megszedte a tányérjukat finom, szaftos, gőzölgő húsokkal és krumplival. Azért pedig, hogy le ne egyék magukat, kaptak egy-egy szépen összehajtogatott kockás kendőt. A furcsa fejfedős széthajtogatta a magáét és ügyesen az ölébe tette. A másik egy elegáns mozdulattal fel akarta kapni és kirázni, de véletlenül hozzáfogta a terítőt is és így egy szeleburdi mozdulattal maga felé rántotta az egész asztalterítőt. Az alaposan megpakolt tányérok pedig, de még maga a tál is amiben a hús és a krumpli volt hol az ölükben, hol pedig a földön landoltak tartalmukkal együtt. Na, ettől még nagyobb ribillió lett, mint a levesnél ugyanis a nagyobb darab vándor amint az ölébe kapta a gőzölgő pörköltet akkorát ordított, hogy szinte beleremegtek az ablakok és egyből fel is pattant az asztaltól. Ettől pedig nemcsak a nénik, de még a barátja is megijedt. Jobban, mint a tányértöréstől. Aztán a nagydarab amint kicsit megnyugodott észrevette, hogy nemcsak a nadrágja lett tiszta zsír, de még a finomnak tűnő pörkölt is a padlón végezte. Ettől pedig éktelen haragra gerjedt csak most már a barátjára. Alaposan lekiabálta a fejét és akkorát csapott az asztalra, hogy az majdnem összetört alatta. Barátja viszont nyugodt hangon csitítani kezdte és figyelmeztette, hogy vendégségben vannak és ne okozzanak még nagyobb problémát a vendéglátóiknak. Ha egyedül lettek volna akkor valószínűleg emiatt a nyugtatás miatt egy hatalmas nyakast lekever barátjának a furcsa fejfedőjű, de mivel még a nénik is csatlakoztak a tányérborogatóhoz és nyugtatták a fejfedőst, hogy a barátja minden bizonnyal nem direkt csinálta és nem kell így felkapni a vizet. Bár a néniken is látszott, hogy ezeknek az újabb tányéroknak és tálnak az eltörése és az újabb nagy adag étel kárba veszése bizony őket is kicsit kihozta a sodrukból. Rendezett kis frizurájukban meg-megjelent egy-egy rakoncátlan tincsecske. Arcocskájukról viszont a kedves mosoly mégsem hervadt le. Ez pedig a haragos vándort is megnyugtatta. Bár dühe nem csillapodott, de visszafogta magát és a két kedves nénike kérésére visszatért barátjával a vendégszobába. Ott viszont sem nem nézett rá a barátjára és se hozzá nem szólt. Eldöntötte, hogy amint visszatérnek a városba elvállnak az útjaik. Barátja túl fiatal és meggondolatlan számára pedig ő sem megfontoltságáról híres. Közben a nénik seprűt és felmosórongyot ragadtak, majd sec perc alatt olyan tisztává varázsolták a kis étkezőjüket mintha mi se történt volna. Meg is lehettek elégedve a munkájukkal bár eléggé elfáradtak. Ennek ellenére nem akarták, hogy vendégeik rosszul érezzék magukat náluk és gyorsan el is kezdtek a konyhában sürögni és forogni. Főleg a répa hajú nénike volt ügyes ott. Mire a két vándort lehívták már finom süteményekkel voltak az asztalok megpakolva. Voltak ott édesek és sósak egyaránt. Akár egy fővárosi pékség is elbújhatott volna amellett a kínálat mellett, ami őket ott fogadta. Alig bírtak pislogni. Büszke is volt magára a két néni. Kínálták hát a vándorokat és nógatták, hogy vegyenek csak nyugodtan. A nagyobbnak nem is nagyon kellett kínálgatni ő ugyanis az éhségtől már alig állt a lábán. Egyből le is kapott az egyik tányérról egy kekszet, azt remélve, hogy az majd száraz lévén, ha sokat eszik és ráiszik kellően kitöltheti a hasában lévő űrt. Már épp a szájához emelte és bekapta volna mikor váratlan dolog történt. Barátja kikapta a kezéből a kekszet, a földre dobta és rá is taposott méghozzá oly diadalittas arckifejezéssel, mint egy hadvezér mikor ellenfele előtte teszi, le a fegyvert és ismeri el vereségét. Ez a váratlan fordulat úgy meglepte nemcsak a furcsa fejfedőst, de a két nénit is, hogy hirtelen szóhoz sem jutottak. Majd az éhező felfogta mi történt, a barátjához fordult és artikulálatlanul annak képébe üvöltött. Olyan volt, mint akinek teljesen elment az esze. A másik pedig kicsit hátrébb hajolt tőle és arcán inkább az tükröződött, hogy az üvöltés zavarja őt és nem pedig a másik idegessége. Mikor hirtelen haragját kiadta a barátja akkor sem lett csendesebb, ugyanis mint egy vadállat üvöltött rá a fiatalra.
- Mi az istenverte bajod van neked?!
Barátja pedig fájdalmas arccal megtapogatta a fülét és a nénikhez fordult csevegő hangon.
- Mi van a kekszben?
Ők értetlenül összenéztek és a kontyos nénike zavartan elkezdett hebegni.
- Nincs ebben semmi különleges fiatalember. Tej, kókusz, tojássárgája, vaj, cukor, só és liszt.
- Most egy kicsit csalódtam. Azt hittem itt is fölhasználták azt a titkos hozzávalót, mint a levesben, meg a pörköltben.
A két néni ennek hallatán huncutul egymásra vigyorogtak és a mackó termetűbb játékosan odaszólt a másiknak.
- Jaj, jaj Masaki! Úgy látszik lelepleztek minket.
- Úgy látszik Tomo. Ez esetben korábban kell szüretelnünk.
Majd ráncos kezecskéjét a két barát felé nyújtotta és a házikó deszkapadlójából vastag liánok nőttek ki melyek körbetekeredtek rajtuk. A furcsa fejfedős, aki eddig sem értett semmit ettől teljesen összezavarodott.
- Mégis mi ez? Mi történik?
Barátja ránézve és meglátva az értetlenséget az arcán fájdalmasan felsóhajtott.
- Nagyon lassú felfogású vagy Garamaru. Éppen el lettünk fogva. Neked valószínűleg nem volt gyanús, hogy egy erdőbe ahol még állatokat sem láttunk két kedves néni éldegél és levessel meg pörkölttel kínál minket. Gondolom azt sem vetted észre, hogy miféle hús volt az. Szerintem az eltévedésünk is nekik köszönhetjük.
Barátja értetlen arcát látva rá kellett jönnie, hogy tényleg nem vette észre és elképzelni sem tudja. A répahajú néni nevetett fel élesen és kezdett neki.
- Persze, hogy nem vette észre. Most már mindegy is, hogy tudja, de azért majd én felvilágosítom, ne tudatlanul végeztessen be. Masaki-val együtt éltük le az életünket. Együtt nőttünk fel, együtt tanultunk mágiát, együtt házasodtunk meg és együtt is öregedtünk meg. Az öregkor pedig elég kellemetlen. Sok mindenre rá kell jönnötök. Beleértve, azt is milyen unalmas életetek is volt és milyen keveset is értetek el. Ezért jó, ha van valaki az ember mellett. Persze nem a férje, mert azok haszontalanok, főleg ha megöregszenek. Egy jó barátnő kell. Együtt eldöntöttük hát, hogy életünk utolsó éveit úgy éljük le, hogy valami nagyot alkotunk. Ez pedig a saját mágiánk tökéletesítése. Elkezdtük hát a kutatásunkat, ami remélhetőleg hamarosan végéhez közelít. Egy új alapanyaggal akartuk különlegessé tenni a mágiánkat. Masaki belesüti, a finomságaiba én pedig komposztnak használom, hogy különleges hatásokkal ruházzuk fel a létrejövő varázslatainkat. Kutatásaink első alapanyagai pedig a férjeink voltak, utánuk sok erre tévedt vándor következett, a legújabbak pedig ti lettetek.
Nevetett fel ördögien a két néni. A nagydarab vándor pedig a helyzetet megértve undorral nézett végig az addig ínycsiklandónak tűnő édességekkel megpakolt asztalon. Ezt meglátva a kontyos néni szinte más visító hangon szólalt meg.
- Belőletek kocsonyát fogok csinálni. Már látom is a fejeteket egy-egy tál, rezgő zselében.
Azt várta, hogy a nagy ember rosszul lesz ennek hallatán, de nem így lett. Sőt, ettől szedte össze magát. Feje kivörösödött, nyakán megdagadtak az erek és széttépte az őt fogva tartó liánokat és megindult a nénik felé. Ők megijedtek ettől. A répa hajú hat pingponglabda méretű kristálycukorgömböt lőtt a rá és ezzel kellően lelassította, hogy barátnője magokat szétszórva újabb indákat növesztett a földből, de ezek kupolaként fogják közre a nagydarab férfit, aki csak akkor vette észre, hogy baj van mikor már késő volt. Ugyanis az indák hirtelen a földhöz passzírozták és hiába próbált szabadulni ebből a börtönből, már nem sikerült neki. Segélykérőn nézett a társára.
- Csinálj valamit!
- Csak ha bocsánatot kérsz, amiért kiabáltál velem.
- Rendben bocsánat, hogy kiabáltam. Most már segíts.
- Így már rendben.
Vigyorgott a másik és csettintett egyet. A két néni pedig alaposan meglepődött ugyanis nem is gondolták volna, hogy a két vándor, akik hozzájuk keveredtek mindketten varázslók lennének. Csak akkor jöttek erre rá mikor a csettintés nyomán fekete villámok kezdtek cikázni a fejük felett és le nem szakadt az egyik vaskos gerenda, ami tartotta a tetőt. A lezúduló tető persze a két barátot sem kímélte bár nekik szerencséjük volt. Nem teljesen érte őket a törmelék. Persze a nagydarab barátja ettől még hangosan nyafogott.
- Ez fájt. Megütöttem magam. Ilyet még egyszer nem csinálok.
- Ne is próbáld meg! Majdnem mi is odavesztünk hülye gyerek!
Panaszkodott a nagydarab, aki most már elszakította a béklyóit és lelökte magáról a rázuhant törmeléket. Ezek után barátját is kiszabadította, aki hirtelen komolysággal fordult felé.
- Menjünk ki! Még nincs vége.
Gyorsan ki is siettek majd végignézték, ahogy a két néni is kikászálódik a romok alól. A répahajún cukorkapáncél töredékei maradtak csak meg, ami nagyrészt megvédte őt. A kisebbnek viszont látszott, hogy tiszta vér a feje és megsérült a hátából pedig három lián nőtt ki. Már egyikük sem a kedves idős néni látszatát keltette. A hajuk teljesen zilált volt és minden irányba állt, ruhájuk, koszos és szakadt, arcukról pedig színtiszta gyűlölet sugárzott. A kisebb néni mozdult először. A két barát közé magokat szórt, amiből magas tövisfal nőtt és választotta el őket. A répahajú pedig gumicukrot idézett a cipője köré és jó magasra ugrálva vele indult el a soványabb varázsló felé. A kisebb néni pedig újabb magokat elszórva hatalmas kilenc ember vastag bambuszerdőt növesztett, amire a hátából kinőtt liánokkal elkezdett felmászni. A két varázsló érezte, hogy most a nénik fognak dominálni és így is lett. A fiatalabb varázsló megpróbálta csonttüskékkel lövöldözni a répahajú nénit, de annak pattogása miatt nem tudott rendesen célozni. Így főként csak menekült a felé repülő méteres, hegyes végű nyalókáktól. A nagydarab társa még rosszabb helyzetben volt mivel ő pedig mászott volna fel a néni után a bambuszra, de az hangosan kacagva a magasban magokat szórt el melyekből tüskés növények nőttek ki, amik a nyúlványaikkal a varázsló felé csaptak mikor az a nád felé közelített. A tüskék pedig véresre szúrták már a mágus karjait. A helyzete hát mindkettejüknek elég vészesen alakult és a harc lassan a vége felé is közelített. Előbb a fiatal számára, akinek lába alatt a répahajú néni mézzel vonta be a földet és ő odaragadt. Nem tudott tovább menekülni. Majd a Nagydarabnak, aki észrevette, hogy saját ellenfele újabb magokat szórt el melyekből egy eddig nem látott növény nőtt lágyszárral, furcsa tölcsérszerű fejjel és abból húszcentis karókkal lövöldözte őt. Ő pedig hiába menekült egyre újabb és újabb ilyen növények nyíltak. Valószínűleg ha egyszerű hétköznapi mágusok lettek volna, akkor itt lett volna a végük, de nem így volt. A fiatal egy kíváncsi természetű és pont ezért igen eszes fekete mágus volt, a társa pedig egy sokat tapasztalt, erdőjáró, akihez a természet igencsak közel állt. Így hát ebben a reménytelen helyzetben is találtak megoldást. A fiatal be volt ragadva a mézbe és nyílt célpontot nyújtott a pattogó répahajú néninek, de volt még pár trükk a tarsolyában. Csettintett egyet mire a néni mikor következőnek pattant volna a földről csontvázkezek ragadták meg és tartották ott ahol volt. A néni ettől is megrémült, de ez csak nőtt mikor a fiatal varázsló következő csettintésére csontvázak vették őt körbe és hörögve belemélyesztették a fogaikat. Rémülten felsikoltott, de sikolya bugyborékolásba torkollott, ahogy az egyik élőholt átharapta a néni vaskos torkát, akár egy fonnyadt barackot. A sikolyra a másik néni is odakapta a tekintetét és ő is felsikított, de dühösen. Ekkor viszont lentről egy figyelmeztető kiáltás jött felé, hogy oda figyeljen. Mikor pedig lenézett látta a nagydarab varázslót egy kis fekete madárrá változni és könnyedén a karók elől körbe-körbe repülve a bambuszerdő teteje felé repülni. Erre nem számított. Az pedig még inkább meglepte mikor madárként felé repülve nem emberré változott vissza, hanem egy óriási majomszerű lénnyé. Ekkor már ő is rémületében sikoltott fel, de nem sokat tehetett. A hatalmas gorillaszerű lény könnyedén felkapta majd lelökte a bambuszról, amibe kapaszkodott és elkezdett zuhanni. A néni nem adta még fel. Újabb magokat szórt el melyekből egy négy méteres virág nőtt kocsonyás zselével a közepén. A néni arról a zseléről pattant vissza. Csak azzal nem számolt milyen magasra repül és hova érkezik. Ugyanis magasabbra pattant, mint az általa növesztett bambusz és egyenesen a hegyes növényre szúródott fel a kis teste. Az utolsó dolog, amit látott az-az volt, ahogy a piros vére végigcsurog a zöld bambuszon. A nagydarab mágus elszörnyülve nézte majd madárrá változott és lerepült. Barátja épp a tüskefalba törölte a méztől ragadó lábát. Mikor meglátta ismét emberré változó barátját vidám mosollyal nézett rá és jegyezte meg.
- Szép munka.
- Nincs ebben semmi szépség.
- Erről vitatkozhatnánk. Na, mindegy. Menjünk a házba a cuccainkért.
Így is tettek. A nagydarab varázsló magában azért hálát adott, hogy a fiatal ott volt. Ismét sokkal tartozik neki bár tudta ezt nem szabad bevallania, mert a barátja már így is túl beképzelt volt szerinte. Azt, azért eldöntötte, hogy mégis vele marad, mert még mindig egy érdekes alaknak tartja őt. Ilyen pozitív gondolatokkal vette magához a cuccait és ment le ahol, azt látta, hogy a barátja épp felforgatja a házat minden értékért. Egészen a városig vitatkoztak ezen. A mese tanulsága pedig az, hogy ha te egy emberevő őrült néni vagy akkor győződj meg róla, hogy az áldozataid nem varázslók-e.

Vége.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Kiya Tadao   

Vissza az elejére Go down
 
Kiya Tadao
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: