KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Sötétség a világ mélyén

Go down 
3 posters
SzerzőÜzenet
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Szept. 16, 2017 2:53 pm

Sötétség a világ mélyén




Akkor a rendhagyó kérésetekre való tekintettel ez egy rendhagyó kezdő kör lesz! Pozicionáljátok magatokat! Meséljetek nekem arról, hogy most hol vagytok! Mikor? Miért? Mire készültök? Hogyan? ...stb.  
A post odáig tartson, hogy elkészültök a tervetekkel, s készültök belevágni!  

Nem kötelező egy-egy postban megoldani a kört. Írhatjátok darabokban is, váltva egymást a párbeszédeknél, tetteknél. Ez esetben viszont, ha megvagytok jelezzetek!  
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeKedd Aug. 28, 2018 7:28 pm

-A Suppopo Village-be vezető út kiszélesítése hogy halad? – kérdezte a kereskedelmi főtanácsos az előtte heverő dokumentum halmot lapozgatva, egyéb megvitatásra váró ügyek után kutatva. Borzos, ősz tincsei félhol alakú szemüvege előtt táncoltak az enyhe, kellemesen langyos fuvallatban, ami a kitárt ablakokon át szökött be.
- A felújítási munkálatok még a hónapban befejeződnek, ami után nagyobb járművek is könnyen és gyorsan meg tudják majd közelíteni a várost. Leangarth utcái tökéletesen karban vannak tartva, mint azt Önök is láthatták – válaszolta Atsu felkészülten. Kicsit izgult, de már a tárgyalások vége felé jártak – szerencsére – és kezdte nyeregben érezni magát. Úgy érezte a megbeszélések olajozottan haladtak, mindenben sikerült megállapodniuk, a célkitűzéseik már a célegyenesben voltak. De persze ki ne izgulna, ha Fiore királyával, és annak tanácsosaival ülésezik, mint egy városállam vezetője. Őrület… - A vasútvonal meghosszabítása is a terveink között szerepel, de ez nagyobb volumenű munkálatokat igényel, mivel a városba vezető alagutat ki kellene tágítani hozzá – folytatta, miközben előhúzta az erre vonatkozó tervrajzokat a saját papírkupacából, jelezve, hogy kövessék példáját az összegyűltek, akik így is tettek. Pár percig némán tanulmányozták a rajzokat, Atsu pedig kihasználta ezt az időt, és tárgyalópartnerei arcát vizslatta. Elégedett bólogatásokat, hunyorításokat és elmélyedt homlokráncolásokat látott. Jó – gondolta. – Persze bele fognak kötni egy-két helyen, de a törekvéseink támogatásra fognak lelni. A lényeg, hogy mindenki profitáljon az ügyből, erről pedig gondoskodtunk..
- Rendben – emelte ki tekintetét Őfelsége a tervrajzokból, és persze ezzel mindenki számára egyértelmű volt, hogy nem kell tovább nézegetni a lapokat. A kereskedelmi főtanácsos egy mély, megfáradt sóhajjal lefejtette magáról a szemüvegét, és királyára nézett várakozón. – Azt hiszem, mindent megbeszéltünk, ami most fontos a két ország diplomáciai kapcsolatainak helyreállításához – mindenki helyeslően bólintott. Atsu követte példájukat. – Úgy vélem, a részleteket további tárgyalásokon le tudják majd egyeztetni akár nélkülem is. És természetesen szívesen látnánk vendégül kegyedet Crocus-ban a királyi palotában.
- Megtisztel Felség – hajtott fejet Atsu az ajánlatra.
- Fényes jövő áll előttünk Hercegnő – engedett el egy könnyedebb mosolyt, amit Atsu udvariasan viszonzott. – Akkor mi nem is zavarunk tovább, amint látom Draculos Hyberion már alig várja, hogy megbeszéljék a máguscéh megalapítását. Uraim! Hölgyem! – azzal felállt, és az udvariassági köröket letudva, távozott a tanácsosai és kint várakozó testőrei körében.

Leangarth palotája – és úgy egyébként az egész város – már három napja nyüzsgött Toma E. Fiore látogatása miatt. Mindenki sürgött-forgott, a sziklába vájt fehér palota a szokásosnál is fehérebbnek tetszett, az összes szobát és lakosztályt rendbe rakták, minden csillogott-villogott. Ünnepséget is terveztek estére, ahol kiereszhetik a fáradt gőzt, és megünnepelhetik a sikeres tárgyalások végét… vagy inkább egy újra virágzó Leangarth kezdetét. A szó szoros értelmében történelmi esemény volt ez, és a polgárok tűkön ültek. Atsu akármerre járt a városban hálás, vidám arcokat látott, és ez boldogsággal töltötte el őt magát is. Ezen kívül az egyéb terveik, amikről semmilyen tárgyaláson nem beszélt – és nem is tervezte, hogy fog – , is jól alakultak, sőt…
- Akkor ha jól következtetek a korábbi megbeszéléseinkből, bár a céhük nem Fiore fennhatósága alatt jön létre, de ennek ellenére a Mágus Tanács által bejegyzésre kerülne – magyarázott Draculos kimértem, jobb kézfejével a levegőben körözve, mintha a levegőt akarná felkavarni, csak a mozdulatai túl lassúnak tűntek hozzá.
- Pontosan erről van szó Uram – helyeselt Atsu. – A Mágus Tanács nem élvezne a céhünk felett teljes hatalmat, nem lehet beleszólása a céh felépítésébe, hierarchiájába, vagy működésébe – szögezte le határozottan. Draculos Hyberion nem az az ember volt, akivel szemben megengedhette magának a bizonytalankodást. – Természetesen a Tanács a fiorei toborzásra, a tagok ellátására, az oktatásra és a megbízások és hirdetések kezelésére vonatkozó szabályozását  szem előtt tartva működnénk – sorolta a nő  az ujjain mutogatva az egyes pontokat. – Minden alapító tagunk jól ismeri a fiorei mágus céhek közegét, és a törvényeket is. Mindenképpen jó kapcsolatra törekszünk a Mágus Tanáccsal, amit a sziklaszilárd bizalomra kívánunk felépíteni – fejezte be monológját egy határozott bólintással.
Draculos némán hallgatta, és minden rezdülését figyelte. Kicsit feszélyezte Atsut egy ilyen hatalmas mágus jelenléte, de eltökélten igyekezett ezt nem kimutatni. A férfi továbbra sem szólt egy szót sem, csak belelapozott az alapító okiratba, újra áttanulmányozva azt. Atsu biztos volt benne, hogy a „pályázatuk” sikeres lesz, és az üzlet megköttetik, hiszen régóta készültek erre az eseményre, és rendkívül körültekintőek voltak. Gyakorlatilag minden barátjuk támogatta őket, és sikerült az úgynevezett kulcsembereket is meggyőzniük a csatlakozásra.
A céh magját Akira, Atsu bácsikája, Sorel, a Blue Pegasus mágusa, Don és Prue, Gabriel céhtársai, és persze Gabriel és ő maga fogja alkotni. Kettejüket kivéve mindenki sokat látott S osztályú mágus, tehát már ez a kis csapat is bőven elég hatalommal és tapasztalattal bír ahhoz, hogy elvezessenek egy céhet. Az új tagok pedig meglepően könnyen kezdtek el gyűlni, és a kereskedelmi csatornák megnyitása is ezt fogja segíteni. Leangarth népe befogadó és szorgos, ezért a fiataloknak is csábító.
- Tideblade? – kérdezte lassan ejtve, ízlelgetve a szót Draculos.
- Igen, így neveztük el a céhet – bólintott Atsu, a férfi pedig ismét gondolkodóba esett.
Az elmúlt három napban körbejárták a várost, megmutatták a céh főhadiszállását, a gyakorlóterepet, és az úgynevezett kollégiumot, amit azok a tagok vehetnek majd igénybe, akik nem tudnak, vagy nem akarnak saját lakást fenntartani. Minden készen állt, és tulajdonképpen már élt és lélegzett is a céh, már csak arra vártak, hogy a Mágus Tanáccsal létrejöjjön a megállapodás.
- Nem tudok belekötni semmibe – szólalt meg végül, és egy gyors mozdulattal aláírta a szerződést. – Fiore-nak jól jönnek az erős, biztos háttérrel rendelkező mágus céhek. Ahogy Őfelsége is említette, fényesnek ígérkezik a jövőjük. Az első hónapokban számítsanak gyakori ellenőrzésekre, és figyeljenek a határidőkre. És ha kérhetem, ne okozzanak több bajt, mint aminek a megoldására felkérik magukat. Tudja, vannak notórius bajkeverő céhek… - sóhajtotta, Atsu pedig sietve megnyugtatta, hogy természetesen az övék nem ilyen céh lesz, majd újabb udvariassági körök lefutása után, a férfi távozott, nem csak a palotából, de a városból is, sürgős dologra hivatkozva. Őszintén szólva Atsu nem bánta, hogy nem maradt ott az ünnepségre..

Fáradtan sóhajtott, és rádőlt a kerek, tömörfa asztalra, egyenesen a papírkupac közepébe. Pár percig így maradt, és csukott szemmel pihegett, miközben próbálta kiüríteni a betanult szövegekkel teli fejét. Hallgatta a vízesés halk, monoton zubogását, ami mindig megnyugtatta. Aztán felült, majd felkászálódott a székről, és mindent otthagyva, ő is kisétált a tanácsteremből a folyosóra, ahol Gab, Sho és Hayden ácsorogtak egy oszlop mellett. Atsu lassan odasétált hozzájuk, és fáradtan Gab mellkasára ejtette a homlokát.
- Na hogy ment? – kérdezte a férfi. Atsu felegyenesedett, és fáradtságát odébbtolva, ábrázata kivirult, és felöltötte eddigi legmegkönnyebbültebb mosolyát.
- Jól, mindenki mindent aláírt, a szerződések megköttettek, az egyezmények megszülettek, a Tideblade hivatalosan is elismert mágus céh lett Fioréban – mire a felsorolás végére ért, már majdnem nevetett. – Készülhetünk az esti ünnepségre!
- Nagyszerű hír! – felelte Gabriel, de nem tűnt olyan lelkesnek, mint azt Atsu várta, sőt hirtelen mintha elkomorodott volna.  - De az ünnepséggel lehet, hogy várnunk kell egy kicsit. Hayden úgy tűnik, talált egy nyomot Synestrához.
- Mi? – rikkantotta elkerekedett szemekkel. – Mit találtál? – fordult szélsebesen Haydenhez.
- Délen, Web Valley környékén van egy település, ami néhány évtizeddel ezelőtt ugyanúgy égett le, mint Chantai, nem gyújtogatás volt, mert a fő épületek érintetlenek voltak, és mivel egy sivatagban van, erdőtűzről sem terjedhetett át. A lakosságot pedig lemészárolták, de a támadóknak semmi nyoma nem maradt. Az embereknek csak a feje, keze, lábfeje maradt meg – Atsu megborzongott a hallottakra, és elgondolkodott egy pillanatra, aztán kihúzta magát, és sóhajtott egy nagyot.
- Akkor körül kéne ott néznünk.. – mondta, majd gyorsan hozzátette. – Mit gondoltok, mit találhatunk ott? Chantaiban nem maradtak nyomok, amin elindulhattunk volna..
- Nem, pedig ott lett volna a legjobb nyom – mondta Hayden megvetően, szavait szinte hozzávágva Gabhoz. - egy démon ott maradt, amit a visszatérő hős csak úgy, kettészakított ahelyett, hogy kikérdeztük volna.
- Kikérdezni, mi? Úgysem mondott volna semmit. Amikor legyőztem, és biztos volt a halála akkor sem tette – felelte a férfi, végig Atsu szemeit vizslatva, mintha neki válaszolt volna. - Nem tudom, mit találhatunk, de azt a helyet nem néztük még meg, és akik ott voltak, nem azt keresték, amit mi fogunk. Lenyomatokat, visszamaradt mágikus erőt, akármit.
- Olvastam egy szeánszról, amivel talán vissza tudjuk idézni a történteket, bár, nem hiszem, hogy nem próbálták még. Talán ha elég erős mágusok hajtják végre, más eredménnyel végződik - mondta Hayden. - Oda kéne mennünk.
- Oda  - bólintott Gabriel - és ha jól veszem ki a szavaidból, vinni mindenkit, akit tudunk.
- Egyetértek. – vágta rá Atsu. – Nem packázhatunk ilyen erőkkel. Hayden – vette magához az irányítást – keresd meg Dont és Pruet, szólj nekik, hogy készüljenek össze, amilyen gyorsan csak tudnak! Gab szólj Everothnak! Sho, te beszélj Glover kapitánnyal, szükségünk lesz egy fuvarra! Én összeszedem Akirát és Sorelt. Tizenöt perc múlva találkozunk a kikötőben. Előkerítem Kokot is..
- Mi van velem? – nyögte álmosan a folyosón megjelenő koala.
- Mentőakció kilátásban, tizenöt perced van, hogy összeszedd magad. A kikötőben találkozunk! – hadarta neki Atsu, és mindenki szétszéledt.
- Mi a… ? – nézett maga elé bambán Koko, immár egyedül ácsorogva a folyosón..
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeKedd Aug. 28, 2018 10:35 pm

A kövezett út két szélén lévő házak közül könnyen meg lehetett mondani, melyiknek miféle a lakója. Amikor a klánja megérkezett magával hozta azt a számolatlan mennyiségű ékkövet és az azok megmunkálásához szükséges tudást, amit később a beköltözéskor felhasználtak az ajtók ékesítésére. Minden Val-Quasar klánbéli ház ajtaja fölött ott díszelgett a háromszög alakúra csiszolt rubint és a két kerek smaragd.
Az elején izgult amiatt, hogy akármennyire is tisztességes népségnek számított a leangarthi, lesz, aki ezeket lefeszegeti, és eladja. Nem, mintha a Val-Quasar foglalkozott volna ezzel, számukra az ékkőnek pont annyi értéke volt, amennyit a polcra helyezett váza, illetve abban a virág.
Ahogy lángfarkas fölfelé kaptatott az úton, a tetők fölött fel-felbukkant a palota, ahová igyekeztek.
- Meddig tárgyal még Atsu? - kérdezte a farkas, nem először, de még mindig csak ugyanazt tudta mondani, mint az eddigi kérdésekre.
- Nem tudom. Ameddig nem végez.
- Remélem minél hamarabb. Mióta itt van az a bagázs az itteniek többsége mind olyan feszült, mint egy húr Prue gitárján.
Valóban, az egész palota, és a leangarthi nép sürgött-forgott azért, hogy a város szalonképes legyen egy szomszédos ország küldöttségének fogadásához. Nem csoda hát, hogy mindketten, Kaensho és Gabriel is szívesen mulatta az időt a Val-Quasar klán tagjainál. Ők felfogták, és tiszteletben tartották a dolgot, de nem kerítettek neki nagy feneket. Mindenesetre nem szerettek volna úgy odaérni a palotához, hogy Atsu már végzett a tárgyalással, ők pedig még sehol sincsenek.
- A falkád?
- Minden rendben velük. Tetszik nekik, hogy nem háborgatja őket senki. Akad néhány, főleg fiatalabbak, akik meg akarják tanulni az emberi alakot, hogy lejöhessenek. Kíváncsiak.
- A tanács mit szól ehhez? - érdeklődött meglepetten.
- Néhányan aggódnak. Néhányan pedig támogatják a dolgot. Ellenpélda lettem, mindkét oldal számára. Az egyik azt mondja, túlságosan emberi vagyok, a másik azt, hogy mennyi előnnyel jár, ha az ember, izé, lángfarkas, ismeri az emberi világot is. Majd eldől, mit akarnak. Apám támogat, ha ez érdekel.
Gabriel elmosolyodott. Hát persze, hogy támogatja őket, amikor áttörték a sötét céhek alkotta határzárat akkor is támogatták, sőt, Blaze családja volt az egyetlen, aki megjelent, és meglepetésére mind emberi alakban tették.
- És mi van azzal a hajóval, vagy mivel? - a farkas a kikötő jól látható dokkjai közé mutatott a fejével.
- Mi lenne vele? - kérdezett vissza.
Glover kapitány hajója, a Kék Rózsa kitűnt a többi hajó közül. Nem csak azért, mert a többiekhez képest nem azért kellett kikötni őket, hogy ne vigye el őket a víz, hanem mert elrepült volna, hanem a díszítés miatt is. Leangarth hajói között is akadt szép számmal olyan, ami nem egyszerű fa gerendákból összeácsolt hajó volt, hanem faragott korlátokkal, orrdísszel, és további cirkalmas faragványokat hordott magán. A Kék Rózsa azonban minden élén aranyként csillogó fémpántokat viselt ékszerként, A sötétkék vitorlákba egy rózsa alakja volt belehímezve, szintén aranyszín cérnával. Gabrielnek volt már alkalma közelebbről is megnézni, de nem tudta megmondani, hogy végül is hogyan lehetséges egy vékony szállal olyan mintát varrni egy ekkora vászonra úgy, hogy a város másik feléből is látsszon a minta. Leangarth legtöbb hajóján nem voltak fegyverek sem, és ha voltak is, hagyományos, esetleg mágiarásegítést használó ágyújuk volt. A Kék Rózsa ellentétben nem viselt ágyukat. Oldalanként négy, a korlátnak támasztott, kettő pedig a hajótestből kimeredő dupla fémrúd állt ki belőle. Amikor megjelent a kapitány, mondván, „Északi úr, úgy hallottam, munkát tudna adni egy magamfajta viharvadásznak” rögvest szemet szúrt neki a változás. A kérdésre egy demonstráció volt a válasz. A párhuzamos rudakat egy állványon egy félkörben körbe lehet forgatni, és a hajó által összegyűjtött, villámot lőtte ki egy sugárban. A fedélzeten lévők aprókat, a hajótestben lévők nagyobbakat, és nem lehetett őket teljesen elforgatni.
- A fickó mindig úgy méreget engem, mintha valami kihalt állatfaj lennék.
- Mert szerinte az is vagy. Ne izgulj, Glover kapitány jó ember, ha nem az lenne, akkor nem engedtük volna meg neki, hogy itt maradjon.
- Ti tudjátok.
Kaensho válasza nem volt túl meggyőző, de Gabriel rég megtanulta már, hogy ilyenkor nem érdemes vitázni vele. Majd akkor beszélnek a kapitányról, amikor legközelebb a lány hozza fel a témát.
- Siessünk egy kicsit, jó? - kérdezte Gabriel kissé előre hajolva a farkas hátán.
- Épp javasolni akartam. Nem lennék a helyedben, amikor Atsu kilép a küldöttséggel, és nem lát sehol sem téged.
- Minket.
- Rám nem haragudna.
- Gondolod?
Kaensho ezt is szó nélkül hagyta, és megszaporázta a lépteit, néhány méterrel pedig felszökkent a levegőbe. Innen fentről még tágasabbnak tűnt Leangarth, mint ahogy az ember az utcákon járva érzi. Azonban innen fentről már sejtése is lehetett, hogy a mérete végül is mekkora. Az egész ország ez az egyetlen város volt, illetve a környező hegység, ami egy természetes fal szerepét töltötte be csupán, ideális helyet képezve ezzel Kaensho falkájának, akik az egyik bérc tetején egy elhagyott farkasfészket találtak.
A palotaőrség meg sem mozdult, amikor megérkeztek. Gabriel leszállt a farkas hátáról, megnyitotta a hasadékot, és kivett belőle egy táskát, amit a hátas a szájába fogott, és bevonult a palotába átöltözni. Gabriel letelepedett a földre, hátát az egyik oszlopnak támasztva, és az ajtót figyelte. Nem sokáig maradt egyedül.
- Beszélhetünk? - kérdezte Hayden.
Az utóbbi időben, ismerve a múltját, meglepően visszafogottan öltözködött. Jelenleg is nyakig begombolt világos színű blúzt viselt és nadrágot. Smink sem volt rajta, csak amennyit egy átlagos nő magára ken, mielőtt elindul munkába.
- Az attól függ, meddig tart - válaszolt Gabriel, és odébb csúszott az oszlop mellett, Hayden megrázta a fejét, jelezve, hogy nem ül le.
- Fiore nagy tragédiái - egy vékonyka, puha kötésű könyvet húzott elő az oldalán lógó táskából - katasztrófatúrizmus, legalábbis azt hittem, hogy az, és nem is igazán foglalkoztam vele. Aztán a múltkor elalvás előtt beleolvastam.
- Elalvás előtt? - vigyorgott Gabriel gonoszul - Nem fáradtál el eléggé?
Hayden unott arcot vágott, és megforgatta a szemeit, és lehajolt a férfihoz.
- Tudod, hogy nem fogok zavarba jönni, amikor a múltammal viccelsz. Büszke vagyok rá, szerettem.
- Tudom, nem is azért csinálom, csak jól esik
- Hogy szedtél te össze egy olyan nőt, mint Atsui? Mindegy. Szóval, írnak egy, a déli Hálóvidéken történt hasonló településről, mint Chantai. Lemészárolták őket, a falu egy része leégett, de nem derült ki, hogy a tüzet mi okozta, mert olyan fontosabb épületek maradtak épen, mint a polgármesteri hivatal, az őrség épülete, a templom is alig sérült. Az egész úgy néz ki, mintha egy erdőtűz kapott volna bele az épületekbe, és menet közben elfogyott volna az ereje. Nem pedig szándékos gyújtogatás. Ahogy Chantaiban. A holttestekből nem sok maradt meg, főleg az, amit nem tudtak hasznosítani semmire. Fejek, kezek, lábfejek ami
- Amin nincs hús.
Gabriel elkomorodott az előző vicc után.
- Ez tényleg nyom lehet. Beszéljünk erről Atsuival és a többikkel, jó? Amikor elmentek a fioreiek.
Hayden bólintott, és ezzel egyidőben kinyílt a tárgyalóterem ajtaja, és egy népesebb csapat jött ki rajta.
- Atsuit sehol sem látom - jelentette ki Kaensho, ki tudja, mikor ért oda melléjük. - És az az undok kinézetű pasas sincs köztük.
- Akkor még várunk - jelentette ki Gabriel, és felállt, hogy leporolja magát. Mégiscsak egy királyi küldöttség készül elvonulni előttük, ő pedig mégiscsak az itteni hercegnő párja.
- Ismered őket, Gabriel? - kérdezte Kaensho, ahogyan közelebb értek, de ő csak megrázta a fejét.
Amíg a delegáció elvonult előttük, ő végig csak az ajtót nézte, és remélte, hogy minden jól megy majd azzal a „undok kinézetű pasassal” aki a mágiatanács vezetője volt. Az egészben ez volt a fontosabb számára, hogy megalakíthassák a céhet, hogy alibit szolgáltassanak Everothnak, és Synestrának. Kisvártatva újra feltárult a terem ajtaja, ezúttal a mágiatanács tagja lépett ki rajta, nem kevesebb magabiztossággal és büszkeséggel, mint a királyi küldöttség, néhány perccel később pedig megjelent Atsu is. Lassan, fáradtan odasétált hozzájuk, és egy szó nélkül Gabriel mellkasára ejtette a homlokát.
- Na, hogy ment? - kérdezte Gabriel, lévén a fáradtság, még nem jelent semmit, azon kívül, hogy a párjának nem lesz problémája az alvással. A válasz gyorsan érkezett, és mintegy varázsütésre távozott a kimerültség is a nőből.
- Jól, mindenki mindent aláírt, a szerződések megköttettek, az egyezmények megszülettek, a Tideblade hivatalosan is elismert mágus céh lett Fioréban. - már majdnem nevetett - Készülhetünk az esti ünnepségre!
- Nagyszerű hír! - mondta Gabriel, és valóban örült is neki, aztán komolyabbra fogta a szót - De az ünnepséggel lehet, hogy várnunk kell egy kicsit. Hayden úgy tűnik, talált egy nyomot Synestrához.
- Mi? - kiáltotta Atsu őszinte meglepetéssel a szemében - Mit találtál?
Hayden lépett egyet előre, és halkan elkezdett beszámolni, vonakodva attól, hogy negyed órán belül kétszer mondja el ugyanazt.
- Délen, Web Valley környékén van egy település, ami néhány évtizeddel ezelőtt ugyanúgy égett le, mint Chantai, nem gyújtogatás volt, mert a fő épületek érintetlenek voltak, és mivel egy sivatagban van, erdőtűzről sem terjedhetett át. A lakosságot pedig lemészárolták, de a támadóknak semmi nyoma nem maradt. Az embereknek csak a feje, keze, lábfeje maradt meg.
Mire Hayden a beszámoló végére ért, Atsui láthatóan megrázkódott, majd kihúzta magát, és sóhajtott egy nagyot.
Akkor körül kéne ott néznünk.. Mit gondoltok, mit találhatunk ott? Chantaiban nem maradtak nyomok, amin elindulhattunk volna..
- Nem, pedig ott lett volna a legjobb nyom - mondta Hayden, lesújtó pillantást vetve Gabrielre - egy démon ott maradt, amit a visszatérő hős csak úgy, kettészakított ahelyett, hogy kikérdeztük volna.
- Kikérdezni, mi? Úgysem mondott volna semmit. Amikor legyőztem, és biztos volt a halála akkor sem tette - Gabriel le se vette a szemét Atsuiról. - Nem tudom, mit találhatunk, de azt a helyet nem néztük még meg, és akik ott voltak, nem azt keresték, amit mi fogunk. Lenyomatokat, visszamaradt mágikus erőt, akármit.
- Olvastam egy szeánszról, amivel talán vissza tudjuk idézni a történteket, bár, nem hiszem, hogy nem próbálták még. Talán ha elég erős mágusok hajtják végre, más eredménnyel végződik. - mondta Hayden. - Oda kéne mennünk.
- Oda. - bólintott Gabriel - és ha jól veszem ki a szavaidból, vinni mindenkit, akit tudunk.
- Egyetértek. – vágta rá Atsu. – Nem packázhatunk ilyen erőkkel. Hayden – vette magához az irányítást – keresd meg Dont és Pruet, szólj nekik, hogy készüljenek össze, amilyen gyorsan csak tudnak! Gab szólj Everothnak! Sho, te beszélj Glover kapitánnyal, szükségünk lesz egy fuvarra! Én összeszedem Akirát és Sorelt. Tizenöt perc múlva találkozunk a kikötőben. Előkerítem Kokot is..
- Mi van velem? - szólt a koala, gyanúsan álmos hangon.
- Mentőakció kilátásban - folytatta Atsu - 15 perced van, hogy összeszedd magad. A kikötőben találkozunk.
Kaensho nem díjazta az ötletet, de nem volt ellenvetése, és mindenki elindult a kijelölt helyére.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Szept. 15, 2018 10:58 am

Hosszú idő után új nyomra bukkantatok, nem is késlekedtek, mindenkit mozgósítotok amilyen sebesen csak tudtok. Amint minden készen áll neki is indultok az útnak.  
A körülményekhez képest minden szép és nyugodt. Egészen pontosan addig amíg cél közelbe nem értek. Csupán alig egy órányi repülésre vagytok a célállomástól, amikor egy elemi erejű vihar csap le rátok mindenfelé előjel nélkül. Nem voltak viharfelhők, a szél sem támadt fel, egyszerűen a semmiből csapott le rátok. Glover kapitánynak minden tudását és tapasztalatát latba kell vetnie, hogy a vihar ne vágja földhöz a hajóját. Persze egyedül nem sokáig boldogulhat egy ilyen pokoli viharral, hiszen a villámok, mintha csak céltudatosan a hajót céloznák. Ez pedig valljuk be, nem túl szerencsés. Persze mintha a villámok nem lennének elegek, a vihar úgy rángatja a vitorlákat, mintha azt egy óriás készülne elszakítani. Jah, és még random mágikus kisülések is vannak odakint, bebizonyítván a lehetséges feltételezéseteket: ez nem egy természetes hétköznapi vihar!
Sokáig egyszerűen képtelenek vagytok ki navigálni, mert a vihar követ titeket. Aztán végül egy hatalmas, aranyszínű villanás elvakít mindenkit, s mire újra láttok is bármit már el is tűnt a vihar. Az égen nyoma sincs a veszedelmes viharnak, amit az előbb sikeresen túléltetek, viszont a hajón annál több nyomot hagyott. Előttetek viszont ott a keresett “város”.  Megérkeztetek! Hogyan tovább? Mihez kezdtek? Pontosan mi után kezdtek kutatni? Meséljetek hát nekem!  
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeKedd Szept. 18, 2018 8:48 pm

- Szóval ki volt az a szemrevaló nő, akivel rajtakaptalak a kertben, Akira? – surrant Atsu vigyorogva bácsikája mellé, aki egy ideje a hajó korlátjára támaszkodva figyelte az alattuk elsuhanó tájat. Köpenye hangosan lobogott a szélben. A kérdésre önfeledt nevetéssel válaszolt, ami teljesen felvillanyozta Atsut.
- Hát neked meg mi közöd ahhoz, Kicsi? – felelte még mindig nevetve.
- Héé ne terelj, ne terelj! – rázta az ujját Atsu. – Hát kinek lenne hozzá köze, ha nem nekem?
- A neve Selenn, és történetesen Qasari – adta be végül a derekát a férfi. – éés tetszik, éés talán találkozgattunk párszor mostanában…
- Hohhóó értem értem – kuncogott a lány.
- Na jól van nem kell túlgondolni a dolgokat, majd meglátjuk, mi lesz belőle. De ha már itt tartunk.. – folytatta Akira idegesítően magas hangon. – mi a helyzet ezzel a Gabriellel? Rendes fiú, én mondom, kedvelem is, de aztán vannak-e még tervei az én kis lánykámmal? Csak mert tudod az idő csak úgy rohan, és hát…
- Hellóóóó! – integetett Atsu a férfi arcába két centiről. – Megmondtam, hogy ne próbálj terelni, nem? – vigyorgott. – Amúgy meg.. ahogy te is mondtad, majd meglátjuk, mi lesz. És mielőtt még kínosabbá válna ez a beszélgetés – fojtotta gyorsan bele a szót Akirába, aki már épen levegőt vett, hogy ugyanezt tegye.  – Megyek és megkérdezem Glover kapitányt, hogy mikor érünk Web Valleybe.. – azzal sarkon fordult, és a nevetgélő Akirát hátrahagyva elindult a hídra, ahol a kapitány helyett Gabrielt, Shot és Haydent találta a lépcsőn üldögélve. Látszólag a kapitányt figyelték, aki a hajó orrában kémlelte az előttük elterülő égboltot.

- Miről diskuráltok? – kérdezte a korlátra felpattanva. Szeretett repülni, nem félt, hogy leesik, ha meg mégis leesne.. ugyan, hisz a hajó tele volt magas szintű mágusokkal.. Olyan könnyedén pattant fel arra a korlátra, hogy hirtelen eszébe jutott valami. Mióta belépett a Blue Pegasusba, szinte el is felejtette, hogy milyen kényelmes ruhában lenni, aminek az épségéért sem kell aggódni. Testhez álló, nyúlékony, fekete nadrágban volt, aminek több helyen meg volt erősítve az anyaga, hogy ellenállóbb legyen, vádliját páncél takarta. Ehhez hosszú ujjú, szintén fekete felsőt viselt, ami a mellrészen, has tájékon és a vesék környékén volt megvastagítva, illetve az alkarján és a válán takarta vékonyabb páncél. Mágikus kodachija csípője jobb oldalán lógott.
- Arról – felelte Sho – hogy a kapitány mit néz azzal a rozsdás távcsővel.. olyan sűrű felhők vannak előttünk, hogy úgyse lát semmit.. – Atsu elnézett a kapitány irányába, s amint ezt tette, sajnos meglátta, hogy rákacsint Sorel… úgy ahogyan ő arra nem vágyott volna. Egy pillanatra meghökkent, aztán visszafordult a lépcső felé, és még pont elkapta, ahogy Hayden viszonzásképp alig észrevehetően megnyalintotta a szája szélét. Kicsit megkönnyebbült, hogy a gesztus mégsem neki szólt, aztán kicsit megmozdult a gyomra, ahogy újra lefutott a jelenet lelki szemei előtt. Megrázta a fejét, hátha kirepülnek belőle a látottak..
- Kaensho, Hayden, magunkra hagynátok minket egy kicsit? – kérdezte Gabriel, majd feltápászkodott a lépcsőről. Atsu még mindig a korláton üldögélt, és élvezte, ahogy hosszú, fehér haja a szélben lobogott. Hayden nem kérette magát, azonnal felállt, és legcsábosabb járását bevetve indult el Sorel felé. Atsut kirázta a hideg, ahogy figyelte. Sho felállt, de egy lépés után megtorpant, és visszafordult.
- Miért? – kérdezte kíváncsian. Atsu is kérdőn nézett a férfira.
- Mert megkértelek rá – felelte, egy intéssel adva nyomatékot kérésének. – Csak egy percre.
A farkaslány nem kérdezett többet, gyanakodva odébbállt, Gab pedig habozni látszott. Atsu úgy sejtette, a talizmánokról akar valamit mondani, esetleg a kézfejükre égett szimbólumokról, amik a kettejük közti érzelmi csatornáért feleltek. A kötés erősségét ő irányította, erre már rájöttek korábban, de Atsu mindig úgy gondolta, hogy illetlenség lenne, ha folyvást figyelné Gabriel érzelmeit, ezért a csatornát majdhogynem zárva tartotta. Egymás érzelmeit csak enyhe duruzsolásként érzékelhették, amíg ő másképp nem döntött.
- Tudod, arra gondoltam – szólalt meg végül a férfi, miközben közelebb húzódott hozzá a korlát mentén.  - már, úgy értem, hogy nem most, hanem már jóval ezelőtt. Főleg akkor, amikor hazafelé tartottam Fiorébe. Szóval, hogy szeretnék adni neked valamit - egy apró méretű pecsét jelent meg a tenyere felett. Atsu csendben figyelt. - De ehhez a valamihez jár egy kérdés is. Főleg azért, hogy szeretnéd-e, hogy neked adjam. Tudod, nem vagyok ebben túl jó… - hezitálni látszott. A lány kíváncsi lett. Talán mégsem a talizmánokról van szó..
- Északi úr! – kurjantotta a levegőbe Glover kapitány, miközben elindult feléjük a hajóorrból. Mintha valami félbeszakadt volna, legalábbis Atsu így érezte. Zavarodottan nézte, hogy Gab pecsétje semmivé foszlik. – Hamarosan megérkezünk, Északi úr! – lóbálta feléjük a távcsövét.
- Majd. Majd később folytatjuk. Ha nem bánod – súgta Atsunak egészen közelről. – Most jobb lesz, ha összeszedjük a brigádot.
- Biztos? – kérdezte Atsu zavarodottan. – Fontosnak tűnt.
- Igen. Biztos. Tuti. – bólogatott Gab serényen, mintha magát is meg kéne győznie róla. – Nem fontos, majd ha lesz rá időnk – azzal elfordult a többiek felé. – Emberek! Ide körénk! – harsogta. – Hallottátok a kapitányt. Amint leérü-

Az ég természetellenes módon, hirtelen besötétedett, viharfelhők gyűltek köréjük a semmiből. Atsu éppen csak leugrott a korlátról, amikor lecsapott az első villám, nem messze onnan, ahol eddig üldögélt.
- Hűű – sóhajtotta megkönnyebbülten. – Ez közel vo – PUFF már jött is a következő, egyenesen a hátsó árbócba, ami hangos reccsenéssel azonnal megadta magát. Atsu megrökönyödve nézte a jelenetet, hirtelen azt sem tudta, mit kéne tennie. Szerencsére nem volt egyedül. A kettérepedt rudat egy szempillantás alatt vaskos indák fonták körbe, megakadályozva, hogy letörjön. Egy újabb villám kellett, hogy Atsu feléledjen révületéből. Ezúttal a lépcső előtt szakadt fel a padló. Megingott, és majdnem belezuhant a keletkezett lyukba, de a törött léceket egy pillanattal később már jégpáncél pótolta, amin viszont megcsúszott a lába, és némi kapálódzás után már csak azt vette észre, hogy terpeszben ült, és sajgott a feneke.
- Hayden, te menj és bújj el a fedélközben – szólt határozottan Sorel, miközben egy intésére vaskos, kékesen vibráló kristály páncélba borultak az árbócok. Atsu megszégyenülve feltápászkodott a földről, miközben Sho Gabriel parancsára, követte Haydent a hajó belsejébe.
- Hogy azt a rézzel kivert mocskos szülőkádadat! - üvöltötte túl a vihart a kapitány. - Uraim, mindenki a fedélzetre, köteleket, kössék ki magukat. Nagyfejű, menjen, és kösse oda a kormányost a helyére, nehogy elvigye a szél! Gyerünk, uraim, bekapcsolni a villámgyűjtőt, és rákötni a lakrimákat, pattogósan, mintha élnének! – szavaira a legénység nyüzsögni kezdett. Atsu még mindig magatehetetlenül állt, egyszerűen fogalma sem volt, mit tehetne ebben a helyzetben. A homok ugyan jó lett volna a villámok ellen, de az erős szél, és az időközben eleredt eső teljesen hasznavehetetlenné tette a képességeit.
- Glover - szólt Gabriel, már páncélban. - Ez mágikus vihar. Rúnák! - mutatott a felhőkre, de Atsu nem látott rúnákat.
- Glover kapitány - kiáltott Sorel is. - kormányozzon ki minket, amilyen gyorsan csak tud! Mi megpróbáljuk egyben tartani a hajót!
- Jó, jó, a szentségit! Maguk tudják, én csak a villámokhoz értek. Északi úr! Van valami, amivel tudnának segíteni, főleg a kormánynál, ha lehet!
Gab azonnal mozdult, jobb kesztyűje kirepült a híd felé, ahol megragadta a korlátot, aztán felrántotta magát a kormányos mellé, aki már ki is kötötte magát, és vadul rángatta a kormányt… vagy a kormány rángatta őt, Atsu nem tudta eldönteni. Gabriel egymás után szelte ketté a villámokat, megvédve így a kormányost. Úgy piruettezett, hogy a nő biztos volt benne, hogy a hozzákötött szellemeket hívta segítségül.
Sorel és Akira fáradhatatlanul próbálták megóvni a hajó épségét pajzsokkal és elemi páncélokkal, és a sérüléseket is azonnal befoltozták, hogy ne keletkezzen még több kár a hajótestben. Koko is segített nekik, de az ő ereje véges volt. Atsu azonnal Kaenshoék után küldte, amint észrevette, hogy liheg, és támaszkodik a botján.
- Valaki kerítse elő azt az átkozott Briggset! - üvöltött a kapitány, és amint egy villám megrázta az egyik vitorlát, folytatta. - Jó, akkor valaki menjen, és szóljon az öreg Briggsnek, hogy gyújtsa be, amilyen hamar csak tudja. Irányt tarts! Hagyjuk le ezt az ördögfattya vihart!
Néhány másodperc múlva a hajó erőre kapott, gyorsulni kezdett, de a vihar nem tágított, mintha követte volna a hajót. Atsu fedezékbe vonult, miután szégyenkezve elismerte magában, hogy nem tud sehol segíteni, de a fedélközbe azért nem vonult le.
A kapitány fél kezével a hajóba a másikkal pedig a kalapjába kapaszkodott, miközben őrülten kacarászva kiabálta, hogy mindenki kövesse példáját. Végtelennek tűnő ideig csatáztak az elemekkel, amikor egyszer csak egy aranyszín villanással minden kiderült. Atsu a jobb karjával takarta el az arcát az erős fény elől, és mire leengedte, a viharnak már nyoma sem volt.
Csend lett, a szél is teljesen elállt, a nap kisütött. Csurom vizes volt, hosszú haja a hátára tapadt, így leért egészen a fenekéig. Kezeivel összefogta, kicsavarta, és mellkasának jobb oldalára fektette, aztán kisétált a megtépázott fedélzet közepére, és körbefordult.
- Ez meg mi a fene volt? – kérdezte hangosan, de a többiek arcát látva sejtette, hogy a kérdés költői volt. Akira és Sorel figyelemreméltó munkát végzett, csak pár helyen sérült meg a padlózat és a korlát, semmi olyan, amit két-három nap alatt nem hoznak rendbe a hajóácsok Leangarthban.
- Mi a f.. ? – Koko jelent meg a fedélközbe vezető ajtóban, nyomában Shoval, Haydennel, Prue-val és Everoth-tal.
- Valaki nem akarja, hogy itt legyünk… vagy valakik – mondta Gabriel, aki még mindig viselte a vihartörő páncélját.
- Talán ez nem is olyan rossz hír… talán tényleg nyomon vagyunk – tette hozzá Atsu, bár nem kifejezetten repesett a gondolattól, hogy ráakadjanak valamire vagy valakire, aki ilyen erővel bír.
- Északi úr – törte meg a hirtelen beállt csendet Glover kapitány. – Megérkeztünk a városhoz.
- Rendben, kapitány. Tegyen le minket, és a várostól biztos távolságra várjanak ránk – felelte Gab.
- Hallották uraim, leszállunk! – kiáltotta Glover a legénységnek, a hajó pedig azonnal ereszkedni kezdett. Atsu lecsekkolta Kokot, hogy jól van-e, eléggé kimerültnek tűnt, amikor leküldte fedezékbe, de persze ezzel csak belegázolt a koala önérzetébe, aki válaszul csak sértődötten elhessegette.

Mire a Kék Rózsa finoman landolt a város szélén, a társaság már összeszedte a felszerelését, és a fedélzeten gyülekezett menetre készen. Gabriel magához ragadta a kezdeményezést, amit Atsu nagyon tudott díjazni. Rossz előérzete volt. Nagyon rossz.
- A város túl nagy ahhoz, hogy egy nagy csapatként kezdjük végigjárni – kezdte a férfi az eligazítást. – Tizen vagyunk, Glover kapitánytól kaptunk öt jelzőpisztolyt, minden csapat kap egyet. A csapatok a következők. Don, te és Prue kezdjétek a város északi felét átnézni, Sorel, te és Hayden a város közepét fésülitek át, Kaensho és Koko, ti menjetek keletnek, Akira és Atsui, tiétek a déli rész, Everoth és én a nyugati utcákat nézzük át. Nem tudjuk pontosan, hogy mit keresünk, akármi, ami megerősítheti azt, hogy démonok jártak itt, minden fontos lehet. A jelzőpisztolyokhoz két patron, egy zöld és egy vörös jár. Lőjétek fel a zöldet, ha találtok valamit, és a vöröset, ha segítségre van szükség. Glover kapitány, ha mind az öt vörös rakétát látja, készüljön, kijövünk a hajóhoz! – mindenki kötelességtudóan bólintott, a csapatok összerendeződtek, és szétszóródtak a városban, a Kék Rózsa pedig egy szikla tetején szállt le, pár száz méterre a várostól.

- Rossz előérzeted van, Kicsi? – kérdezte Akira, miközben a kihalt utcát rótták, és a házakat figyelték. Atsu némán bólintott.
- Nem tudom megmagyarázni – tette mégis hozzá.
- Nem is kell.. én is érzem, hogy valami itt nagyon nincs rendjén. Az a vihar nem természetes volt. Valaki vagy valami megtámadott minket.
- Kérdés, hogy az a valaki tudta, hogy jövünk, és talán most is figyel minket, vagy valamilyen védőpajzsként szolgált a város körül, hogy távol tartsa a kíváncsiskodókat..
- Akármelyik is, forró nyomon járunk. Szó szerint… - mutatott Akira az utca végére, ahol a sarkon két egymás mellett lévő ház állt, a különbség csak annyi volt, hogy az egyik teljesen kiégett, míg a másik látszólag érintetlen volt.
- Mindenhol ezek az égési sérülések az épületeken – szólt gyanakvón Atsu, és odasétáltak a kiégett téglaház romjaihoz. – Egyértelműen démonok műve, és egyértelműen nem a rombolás volt a céljuk – kezét a falra tapasztotta, egy pillanatig azt hitte, meg fogja égetni, de a téglákat már csak a Nap melegítette. – Nézzünk körül odabent!
- Rendben, de vigyázz mihez nyúlsz hozzá! – figyelmeztette Akira. – Nem szeretném, ha a nyakunkban landolna az épület maradéka..
Csendben besétáltak, és körbenéztek. Teljesen hétköznapi, kisvárosi épületnek tűnt, bár a berendezésből nem sok maradt. Akira jéglépcsőt teremtett, így feljutottak az első emeletre, ahol a hálószobák lehettek.
- Akira! – szólt Atsu, a férfi pedig azonnal megjelent a helyiség valamikor ajtóval takart nyílásában. – Különös.. ez a könyv – mutatott a földre, és leguggolt. – ez a könyv teljesen érintetlen.. Talán később került csak ide..
- NE! ATSU NE NYÚLJ HOZZÁ! – már késő volt, a könyv a nő kezében volt.

Irtózatos fájdalom nyillalt a bal kézfejébe, pontosan ott, ahol a talizmán szimbóluma beleégett bőrébe. A fájdalom végighasított a testén, aztán a világ megfordult, a szoba pedig eltűnt, és az utcán találta magát. Érezte, hogy ez csak látomás, de túl valóságos volt. Még mindig a városban volt, de az megint épnek tűnt, sőt virágba borult, és ünneplő tömeg zsongott benne. Valamiféle főtéren volt, zene szólt, az emberek vigadtak. A kép megint rándult egyet, és már egy fekete csuklyás alakot látott, aki egy dalt kántált. Először halkan, csak suttogásnak tűnt, aztán egyre hangosabban. Újabb csuklyások kerültek elő a közeli utcákról. Egyszerre kántálták ugyanazt a verset. Ahol elhaladtak az emberek lassan becsatlakoztak a szavalásba. A kép megint megrándult, és az ünneplő tömeg már egy emberként kántált, miközben a főtérre vonultak, szemeikből eltűnt a fény. Mintha megbabonázták volna őket. Atsu ordított fájdalmában, mintha tudta volna, mi fog következni. Égett a keze, égett a teste, és be akarta fogni a szájukat, de nem tudta elérni őket. Senki nem hallotta a hangját.
Aztán a körbe formálódott tömeg közepén kékes fény villant, a levegő mintha meghasadt volna, mintha csak feltépték volna.. aztán a résben hosszú, zöldes ujjak jelentek meg. Nem emberi ujjak. Szárnyak, vicsorgó, hatalmas fogak, démonok hada mászott át a hasadékból. Tűz gyulladt, vér fröccsent, az emberek még mindig kántáltak, mire észbe kaptak, már túl késő volt. Atsu kiabált, aztán egy szörny mintha rávetette volna magát, de ő nem tudott mozdulni. Összeszorította a szemeit, és ordított.
- Atsu! Atsu!! – Akira kétségbeesett hangjára kinyitotta a szemét. A látomásnak vége volt, az utcán feküdt, jobb keze a balját szorította, és zihált, a torka kiszáradt a kiabálástól. A pecsét égette a bőrét, de a fájdalom már nem volt olyan erős. Nagy nehezen felült Akira karjai közt, és vett egy mély lélegzetet, hogy lenyugtassa magát. Mire körülnézett, már többen is odaértek. Akira fellőtte a jelzőrakétát, és most szigorúan nézett rá.
- Mit láttál?

Egy szörny iránymutatónak Smile
Atsu "munkaruhája" kb.


A hozzászólást Atsui Orestes összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 19, 2018 10:33 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeKedd Szept. 18, 2018 8:54 pm

Már eltelt egy kis idő, mióta felszálltak Leangarth kikötőjéből, és még mindig nem szólt hozzájuk a legénység nagy része. Gabriel tudta, hogy Glover kapitány csapata kissé magának való, de sosem gondolta őket zárkózottnak.
Az egyetlen közlékenynek bizonyuló hajós a Nagyfejűként ismert elsőtiszt lett, akinek Gabriel sosem tudta meg az igazi nevét. Ő éppen Dont vezette körül a fedélzeten, és a fegyverekről áradozott neki. Prue nem maradt le tőlük egy lépésre sem, habár meglepő lett volna, ha tényleg érdeklik őt a fegyverek.
Everoth a hajó gyomrában várt. Nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy hajón közelítsék meg a helyszínt, de mivel tudta, hogy a Kék Rózsa milyen sebességre képes, nem ellenkezett tovább. Glover kapitánynak sem volt ellenvetése, leszámítva azt, hogy ne mocorogjon túlságosan, mert a végén még felborítja a hajót. Egyébként a kapitány a hajó orrában állt, és a horizontot kémlelte apró távcsövén.
Amíg Atsui elvonult a korlátot támasztó bácsikájához Gabriel a kormányhoz vezető lépcsőn ült az emberi alakban lévő Kaenshoval és Haydennel.
- Vajon lát valamit? - mutatott Kaensho a kapitányra - Mióta felszálltunk én mást se, csak fellegeket.
- Te is szoktál felhőket bámulni, nem? - bökte oda Hayden, miközben megigazította a csizmáját - Tudod, azzal bíbelődni, hogy mi milyen alakú. Nem?
- Sosem csináltam - tagadott Kaensho. - Inkább szétkergettem őket.
Hayden sóhajtott egyet, és Gabrielhez fordult.
- Ideadnád azt a bigyót, amit találtunk a lerakatban? Bent, a hegy gyomrában.
- Melyiket?
- Mindkettőt.
Gabriel bólintott, és oldalra nyúlva megnyitott a pecsétjét, és két pisztolyszerű fegyvert húzott elő belőle. Mindkettőt átadta a nőnek, mire az forgatni kezdte az egyiket, és amint megtalálta a fényes kis gombot az oldalán, megnyomta. Mindkét fegyver ugyanúgy viselkedett, egy-egy miniatűr számszeríj csapódott ki az oldalukból.
- Ezeket magamnál tarthatom?
- Ha akarod, nekem a Vadász kell - hagyta rá Gabriel, de nem vette elő a fegyvert. Részben azért, mert félt, hogy Don megint ráveti magát, és becézgetni kezdi. Részben pedig azért, mert félt, hogy a végén ő is elnevezi, mint a barátja a saját puskáját.
- Miről diskuráltok? - kérdezta Atsu, ahogy visszatért hozzájuk. Akirát a korlátnál hagyta, és jókedvűnek tűnt, ahogy könnyedén felugrott a hajó korlátjára. Gabriel egy másodpercre megijedt, de elhessegette a gondolatot, hogy esetleg leeshet. Kaensho majd úgyis elkapja, ha baj történne.
- Arról, hogy a kapitány vajon mit néz azzal a rozsdás távcsővel - szólt Kaensho. - olyan sűrű felhők vannak előttünk, hogy úgyse lát semmit.
- Kaensho, Hayden, magunkra hagynátok minket egy kicsit? - kérdezte őket Gabriel, és feltápászkodott a lépcsőről. Haydent nem kellett kétszer kérni, úgy lépkedett le a lépcsőkön a Sorel nevű mágushoz, mint a macska, amikor átszeli a várudvart. Kaensho felállt, tett egy lépést, és visszafordult.
- Miért? - kérdezte kíváncsian, és Atsui is hasonló ábrázattal nézett rá.
- Mert megkértelek rá - nézett rá Gabriel felhúzott szemöldökökkel, és egyik kezével intett egyet, hogy siettesse mielőbbi távozását. - Csak egy percre.
A lány nem kérdezett többet, és gyanakvó tekintettel bár, de odébb állt. Gabriel csak most gondolta végig, hogy eddig nem gondolta végig ezt egyszer sem, és nagyon remélte, hogy a kézfejére égett jelen keresztül ezt nem érzi meg Atsu.
- Tudod, arra gondoltam - húzódott közelebb a korlát mentén - már, úgy értem, hogy nem most, hanem már jóval ezelőtt. Főleg akkor, amikor hazafelé tartottam Fiorébe. Szóval, hogy szeretnék adni neked valamit - egy apró méretű pecsét jelent meg a tenyere felett. - De ehhez a valamihez jár egy kérdés is. Főleg azért, hogy szeretnéd-e, hogy neked adjam. Tudod, nem vagyok ebben túl jó…
- Északi úr! - kurjantotta el magát a kapitány a hajóorrban. Gabriel félig úgy érezte, hogy megjött a felmentősereg, félig pedig sajnálta, hogy ha már egyszer elkezdte, nem tudja befejezni. Habozás nélkül bezárta a pecsétet - Hamarosan megérkezünk, Északi úr!
- Majd. Majd később folytatjuk. Ha nem bánod. - súgta Atsuinak - Most jobb lesz, ha összeszedjük a brigádot.
- Igen. Biztos - bólogatott serényen - Tuti. Nem fontos, majd, ha lesz rá időnk. Emberek! Ide körénk! - rikkantotta el magát, amint elhúzódott Atsuitól annyira, hogy ne süketítse meg. - Hallottátok a kapitányt. Amint leérü-
A kapitány az utolsó lépcsőfokon járt, amikor egyetlen pillanat alatt besötétedett, és dörögni kezdett az ég. Az első villám sem váratott magára sokáig, és olyan közel húzott el a hajótest mellett, hogy egy papírlap is csak behúzott hassal fért volna el köztük. A következő egyenesen telibe találta az egyik árbócot, de mielőtt az lezuhant volna, Koko indái körbe fogták, és a helyükön tartotta.
- Stormbreaker armor! - kiáltotta Gabriel, és ahogy magán tudta a csizmát, kesztyűt és vizort, magához szólította a kardját is. - Kaensho, le a fedélközbe Hayden után!
- De segíthetnék! Ha valaki leesi-
- Nem! Lefelé, most! - kiáltott rá ellentmondást nem tűrően.
- Hogy azt a rézzel kivert mocskos szülőkádadat! - üvöltötte túl a vihart a kapitány - Uraim, mindenki a fedélzetre, köteleket, kössék ki magukat. Nagyfejű, menjen, és kösse oda a kormányost a helyére, nehogy elvigye a szél! Gyerünk, uraim, bekapcsolni a villámgyűjtőt, és rákötni a lakrimákat, pattogósan, mintha élnének!
- Glover - szólt Gabriel a felhőket pásztázva a vizorral - Ez mágikus vihar. Rúnák! - mutatott a felhőkre, habár tudta, hogy csak ő látja őket.
- Glover kapitány - kiáltott Sorel - kormányozzon ki minket, amilyen gyorsan csak tud! Mi megpróbáljuk egyben tartani a hajót!
- Jó, jó, a szentségit! Maguk tudják, én csak a villámokhoz értek. Északi úr! Van valami, amivel tudnának segíteni, főleg a kormányál, ha lehet!
Gabriel csak bólintott, és kilőtte a fél kesztyűjét, a kormányos mellé, hogy odahúzza magát. A biztonság kedvéért megidézett még egy kardot, és koncentrált. A vizorral látta, ha valahonnan éppen megindulna egy villám, a csizmákkal elég gyorsan mozoghatott ahhoz, hogy elkapja őket, és a három páncéldarab segítségével kettévághatta a villámcsapásokat. Már csak el kellett érnie.
- Saine, ehhez te is kellesz - mondta magában, és érezte azt a bizonyos hidegséget, ahogy végig kúszik a gerincén. - Soulforge. És te is, Daniel.
A második lelket már nem érezte, csak azt, hogy már nem egyedül, hanem hárman uralják a testét. Daniel kifogástalanul értett a lövedékekhez, és ha úgy vesszük, a mágikus villám is csak egy lövedék. Saine elképesztő mozdulatokat hajtott végre a testét használva. Olyanokat, amiket ő nem tudott volna, nem tanulta, nem gyakorolta. Egyik villámot a másik után vágta ketté, és remélte, hogy a többiek legalább ilyen jól boldogulnak.
- Howard, fiam! - kiáltott a kapitány, miközben az egyik ágyúra támaszkodott. - Segítsen leszerelni ezeket, kisasszonyka, maga meg bújjon be a fedezékbe, hacsak nem tud segíteni magácska is!
Don habozás nélkül állt neki a forgatható, ágyúnak nevezett fegyverek leszerelésének, hála az elsőtiszt hosszú locsogásának, pontosan tudta, hogyan kell lekapni őket a helyükről.
- Valaki kerítse elő azt az átkozott Briggset! - üvöltött a kapitány, és amint egy villám belemarkolt a vitorlába, jól megrázta azt tovább üvöltött - Jó, akkor valaki menjen, és szóljon az öreg Briggsnek, hogy gyújtsa be, amilyen hamar csak tudja. Irányt tarts! Hagyjuk le ezt az ördögfattya vihart!
Néhány másodperc múlva a hajó meglódult. Ellentmondva a vihar akaratának előre tört. Lassan, de erőteljesen indult meg, aztán egyre gyorsult. A hajó rövidesen száguldott, a kapitány fél kezével a fejére szorította a kalapját, a másikkal pedig kapaszkodott, miközben röhögve kiabálta, hogy mindenki kövesse a példáját.
De a vihar nem hagyta magát lerázni. Követte őket. Egészen addig, míg egy aranyszín villanás el nem vakította őket. Aztán csend lett. Ahogyan jött, olyan gyorsan el is ment.
- Ez meg mi a fene volt? - kérdezte Atsui, a haját csavargatva. Nem válaszolt neki senki, és ő sem firtatta miért. Ahogy a többiek előmerészkedtek a fedélközből, köztük Everoth-al, Gabriel is elrakta a kardokat. A páncélt elővigyázatosságból inkább magán hagyta.
- Valaki nem akarja, hogy itt legyünk - jelentette ki. Főleg Everothnak intézte a dolgot, de nem rejtette el a többiek elől sem. - Vagy valakik.
- Talán ez nem is olyan rossz hír.. talán tényleg nyomon vagyunk - fejtegette tovább Atsui.
- Északi úr - kezdte a kapitány, a hajókorlátnak támaszkodva - megérkeztünk a városhoz.
- Rendben, kapitány. Tegyen le minket, és a várostól biztos távolságra várjanak ránk.
- Hallották, uraim, leszállunk! - kurjantotta Glover, és fémben végződő lábát húzva botladozott át a fedélzeten. Elismerőnek éppen nem nevezhető pillantásokat vetett Akira és Sorel munkájára, de azért vélhetően sokkal rosszabbul festett volna az öreg, ha a két mágus nem próbálja meg egyben tartani a hajót.
A Kék Rózsa ereszkedni kezdett, és egy jó kőhajításnyira leszállt a város utcáin kívül.
- A város túl nagy ahhoz, hogy egy nagy csapatként kezdjük végigjárni - szólt Gabriel, amikor az egész társaság már összeverődött a fedélzeten. - Tizen vagyunk, Glover kapitánytól kaptunk öt jelzőpisztolyt, minden csapat kap egyet. A csapatok a következők. Don, te és Prue kezdjétek a város északi felét átnézni, Sorel, te és Hayden a város közepét fésülitek át, Kaensho és Koko, ti menjetek keletnek, Akira és Atsui, tiétek a déli rész, Everoth és én a nyugati utcákat nézzük át. Nem tudjuk pontosan, hogy mit keresünk, akármi, ami megerősítheti azt, hogy démonok jártak itt, minden fontos lehet. A jelzőpisztolyokhoz két patron, egy zöld és egy vörös jár. Lőjétek fel a zöldet, ha találtatok valamit, és a vöröset, ha segítségre van szükség. Glover kapitány, ha mind az öt vörös rakétát látja, készüljön, kijövünk a hajóhoz.
Az egyértelmű utasításokat hallva senki nem problémázott, mire a kötéllétra leereszkedett, már a párok is összerendeződtek. Gabriel átadta az összes tárat a két pisztolyhoz Haydennek, aki az övére akasztotta őket. Kaensho megkapta a két tonfáját, és Koko mellett sorban állt a hágcsó előtt.
Ahogy leértek, a párok szétszóródtak, Everoth és Gabriel megidézték a lovaikat, és bevágtattak az utcákra. Mindkét bestia lángoló patanyomokat hagyott maga után, és leszámítva Everoth lovának plusz négy lábát, nem sokban különböztek egymástól. Feketék voltak, mint a szén, és első ránézésre úgy tűnt, abból is faragták őket. A nyakukon rúnák izzottak, sörényük beteges, halványzöld színű lángokból állt.
Az első házat elérve lelassítottak. Az első látásra látszott, hogy nem szándékos gyújtogatás égette le a házakat.
- Azt mondtad a többieknek, démonok nyomait keressük. Akár fel is lőhetjük a rakétát - dörmögte az óriás.
- Nyílván nem azokra a nyomokra céloztam, amiket eddig is tudtunk. Mindenki tudja, megbeszéltük velük, hogy a házak nem azért égtek le, mert ez volt a cél, hanem a démonok tűzmágiájának velejárója az égés. Hullákat sem hiszem, hogy találunk, legalábbis egyelőre nem.
- Lelkeket sem érzek. Az itteni lovas nagyon jól dolgozott.
- Vagy nem ért ide - szögezte le Gabriel komoran, Everoth pedig csak bólintott, és feldobta a vállára a pörölyét. - Biztosan találunk valamit. Túl régóta nem hallottunk felőle semmit. Muszáj.
Everoth nem szólt semmit, csak percek múlva, amikor az egyik félig leomlott házra mutatott.
- Nézzünk be oda.
A lovakat kint hagyva sétáltak be a romok közé, hála a leomlott tetőnek a hotriennek sem kellett lehajolnia. Az egyik gerendát nemes egyszerűséggel dobta odébb, és egy fehér valami tűnt fel alatta.
Egy kar volt az. Olyan hosszú, hogy Gabriel vállától a térde alá ért volna.
- Akárki élt is itt, nem adta magát könnyen. Ez egy nihar démon karja. Nem tudtál levágni egyet sem, amikor Chantaiban harcoltunk velük. Ez a valaki nem volt semmi, ha meg tudta sebezni a dögöt. Kár érte.
- Miért nincs még több ilyen támadás? Úgy értem, jönnek, esznek, pusztítanak, aztán eltűnnek. Miért csak ennyi?
Everoth felállt, és körülnézett a házban.
- Attumen? - kérdezte az óriás, és Gabriel érezte, hogy a nyakán lógó fiolából kiszabadul egy lélek. Ha nem Everoth tette volna, biztosan megijedt volna, amiért egy, az ő szolgálatában álló lelket csak úgy megidéz valaki más.
Mindenesetre a lélek azonnal testet öltött, alacsony, szikár fickó volt, a démonvadászok ruhájában, pontosan olyanban, amilyet Hayden is viselt.
- Nihar démon bal karja. - jelentette ki úgy, mint egy biológiatanár az iskolában - Figyelemreméltó. Nem sokat tudunk ezekről a démonokról, a rendnek egyetlen egyet sikerült elkapnia. A példány nem beszélt, csak hörgött és ugatásra emlékeztető hangot adott ki, és mire ártalmatlanították nem volt olyan állapotban, hogy túl sokáig éljen. Bizonyos források szerint az archai-ok és a hotrienek használták őket, hogy casus bellit erőszakoljanak ki a másik féltől.
- Ezek lennénk mi - bólintott Everoth, miközben a falakat nézegette az Attumen lelkéből áradó fény mellett.
- Úgy van. Azonban akadnak források, amik szerint vannak emberi, vagy emberhez hasonló segítőik. Egy szekta, ha úgy tetszik. Megjelenésük általában valamilyen tömeges mulatság helye, az ottani embereket egyszerűen megeszik, testüket és lelküket is képesek hasznosítani.
- Kösz, azt hiszem elég lesz - zárta le a dolgot Gabriel, és egy intéssel megnyitotta a pecsétjét az oldalán lógó kard markolatára akasztott fiola fölött. Az alacsony fickó meghajolt, és eltűnt.
- Találtál még valamit?
- Nem - fordult meg Everoth, és az utca felé fordult. Felemelte a kezét, és az égre mutatott. - De ők igen.
Gabriel megfordult, és meglátta a zöld rakétát. Szó nélkül megidézték, és felugrottak a lovakra, hogy elinduljanak a rakéta felé.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Szept. 22, 2018 2:46 pm

Amíg Atsu várja többieket, addig a házak között felfigyel egy hófehér és egy koromfekete macskára, akik kecsesen tekeregnek az épületek körül. Hogy ez jó szerencsét vagy éppen bal szerencsét jelent, az már a babonája kérdése.
Miközben pedig Gab vágtázik a rakéta irányába a szeme sarkából, mintha egy szürke alakot látna a romok között. Ám mire oda rántja a tekintetét, már nyomát sem látja az alaknak.
Egymásra találva beszámoltok a látottakról és tapasztaltakról, ahogy azt kell, s mikor már éppen elhatározásra juttok miként is folytassátok tovább, egy furcsa esemény páros zökkent ki titeket.
Az egykori település túlsó felében egy óriási lángoszlop csap a magasba, majd azt követve kisebb villanások látszódnak, amit füst követ. Mintha csak egy tűzmágus keveredett volna harcba. Viszont a lángoszlop megjelenésével egy időben az egyik közeli megrongálódott épület padlása leszakad, s a romok közül egy szürke alak bújik elő. Valami rángatózó, félőrült majomra emlékeztet a mozgáskultúrája. Alakra viszont emberszerű. Testét cement szürke egyenruhaszerű öltözék borítja, megerősítve a sérülékeny pontokon. Az alak arcát viszont egy betonból öntött, silány kidolgozottságú maszk fedi. Kezében valami furcsa, tartály szerű eszközt szorongat. Amint vérvörös szemeivel észrevesz titeket azonnal menekülőre fogja. És bizony, a szép szóra esze ágában sincs megállni, sőt! Elkapni sem egyszerű, hiszen kifejezetten gyors és ügyes menekülő a “cement majom-ember”.
Üldözitek hát a menekülőt, vagy utána néztek a feltételezett harcnak a település másik felében?
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Szept. 29, 2018 11:13 pm

- Nem is tudom… - nyögte Atsu, miközben megpróbálta kibogozni magát bácsikája karjaiból, hogy feltápászkodjon, de az első nagyobb mozdulatra, mintha egy gong bőgött volna fel a fejében. Megszédült, és inkább visszaült. – Kicsit zavaros a fejem… adj egy percet – most vette észre, hogy bal kézfején sajog a pecsét, és öntudatlanul dörzsölgette már egy ideje. Gondolatai zajosan cikáztak fejében. Mély levegőt vett, hátha egy kis oxigén a helyére teszi körülötte a világot. Kifújta, és megszólalt. – Várjuk meg a többieket. Azt hiszem, láttam, mi történt a városban.
Tekintete a szemben lévő házak közötti kis utcácskára tévedt, ahol egy fehér és egy fekete macska tekergőzött egymás körül, mintha csak valami kecses táncot jártak volna. Egy pillanatig még őket figyelte, aztán körbenézett, hogy kikre várnak még. Don és Prue az északi részt vizsgálták, őket még nem látta, Gab és Everoth pedig éppen megérkeztek szellemlovaikon. A többiek érdeklődve nézelődtek körbe, hátha látnak valami érdekeset, ami miatt odacsődítették őket.

- Mi történt? – kérdezte Gabriel hátasáról leugorva. Szinte ugyanazzal a mozdulattal Atsu elé térdelt. Kérdése láthatóan Akirának is szólt, ebből a nő arra következtetett, hogy talán kívülről is lehet látható nyoma a fejében szambázó káosznak.
- A kisasszony már megint felelőtlen volt.. az történt – vágta rá Akira még mindig szigorúan méregetve a lányt. Atsu legyintett, és kicsit kihúzta magát, jelezve, hogy jobban van.
- Nos.. – kezdte. – Azt a könyvet – mutatott a pár méterrel odébb, a porban heverő könyvre. – odabent találtam az összeégett romok közt.
- Ezt? – kapta fel a földről Koko, mielőtt még megnyikkanhattak volna. Atsu és Akira tágra nyílt szemekkel nézték, amint a kis koala a kezében tartja a könyvet, és belelapoz, mintha csak a reggelihez talált volna valami jó kis olvasmányt. – De hát ennek semmi baja..  Biztos ott találtad? – kérdezte csevegő hangon, miközben Atsuék még mindig tátott szájjal bambulták.
- Mi a fenét csinálsz Koko? – rivallt rá a lány, amikor sikerült megszólalnia. – Az az izé meg is ölhetett volna!!
- Ez egy könyv.. – közölte a koala legidegesítőbb hogy-te-mekkora-idióta-vagy hangján. Atsu legszívesebben rázúdított volna egy utcányi homokot, de el kellett ismernie, hogy a könyvet átjáró mágia nincs semmilyen hatással Kokora. Behunyta a szemét, lenyugodott, majd folytatta.
- Jó, mindegy, legalább tudjuk, hogy csak rám van hatással… Szóval amint a kezembe vettem látomásom volt. De nem csak képeket láttam, hanem… mintha kitépték volna a testem a valóságból. A pecsét fellángolt a kezemen és hirtelen a város utcáit láttam, de tele volt emberekkel. Mintha valami ünnepség lett volna. Az egész város fel volt díszítve, az utcákon ünneplők vonultak a főtér felé. Aztán megláttam valami csuklyás alakot. Először azt hittem, ő is énekel, de aztán rájöttem, hogy kántál.. talán egy varázsigét, nem tudom, nem értettem. Nem a mi nyelvünkön beszélt. Az arcát elfedte a csuklya, nem láttam. Aztán egyre több ilyen csuklyás fazon jelent meg, mind egyszerre kántálták ugyanazt a verset, és a főtér felé… terelték az embereket, akik.. egyszer csak elkezdtek becsatlakozni hozzájuk. Nagyon furcsa volt, mintha transzba estek volna. Mire mindenki a főtérre ért, már zengett a város a hangjuktól, aztán megnyílt egy kapu. Ott a főtéren. Valamilyen mágikus átjáró, és démonok kezdtek belőle kirajzani. Mindenkit megöltek, és csak romokat és égésnyomokat hagytak maguk után. Aztán magamhoz tértem.. Biztos, hogy köze van a talizmánokhoz, különben nem láttam volna. De a könyvet nem értem. – rázta a fejét, és belekapaszkodott Gabrielbe, hogy felálljon.
- És jól vagy? – kérdezte a férfi, miközben felsegítette a földről.
- Nem sérültem meg.. de nem volt túl kellemes élmény.. – felelte Atsu. A pecsét a kezén még mindig sajgott, de a fájdalom lassan elmúlt.
- Nyomon vagyunk, most már biztos. Van egy lány a Dragon Fangben, Leena. Ő is hallott hasonló dolgokról, valami nomád népnek egy törzsét mészárolták le ugyanígy, mint ezeket. – mondta Gab.
- És Chantai-ban is éppen az Őszi Nap első éjszakája volt. Ünnepeltek. - szólt közbe Everoth. Atsu bólintással nyugtázta a hallottakat.
- Akkor? Merre induljunk tovább? – kérdezte Sorel, de mielőtt bárki is válaszolhatott volna neki, egy lángoszlop csapott fel valahol a város északi végében, amit villanások és füst követett.  Egy pillanattal később pedig megjelent az égen Don és Prue vörös színű jelzőrakétája.

A csapat egy szó nélkül megiramodott a fények felé, de az első lépés után ugyanabban az összhangban meg is torpantak, ugyanis az egyik közeli ház teteje leszakadt, és a romok közül egy szürke alak vonaglott elő. Furcsán mozgott, testét szürke, egyenruhára emlékeztető göncök takarták, arcát maszk fedte, csak vörös szemei fénylettek ki belőle, kezében pedig egy palackot szorongatott. Egy pillanatra megállt, és farkasszemet nézett a csapattal, aztán sakorn fordult, és hirtelen menekülőre fogta.
- Hééé! Állj meg! – kiáltott utána Sho immár farkasalakjában.
- Majd én elkapom – mondta Akira, és határozott léptekkel elindult felé.  – Ti segítsetek Donéknak! Sho, Hayden, ti gyertek velem! – senki nem ellenkezett, hárman a vonagló alak után iramodtak, a többiek pedig észak felé vették az irányt.
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Szept. 29, 2018 11:53 pm

Az utolsó utcán befordulva már látszott a félkörbe gyűlt csapat. Dont és Prue-t leszámítva mindenki ott volt. Atsui Akira karjaiban feküdt az utca közepén. Gabriel jelére meggyorsította az iramot a ló, és közelebb érve látta, hogy a nő magánál van. Pár lépésre tőle leugrott a nyeregből és mellé térdelt a porban.
- Mi történt? - kérdezte, nem feltétlen Atsuinak, hanem Akirának célozva, de mindegy volt neki, ki válaszol. Atsui a kezén lévő pecsétet dörzsölgette, de ezt leszámítva nem látszott rajta, hogy különösebben zavart lett volna.
- A kisasszony már megint felelőtlen volt.. az történt. - reccsent meg Akira.
- Nos.. – mondta, és egy könyvre mutatott ami Kokotól egy lépésnyire feküdt – Azt a könyvet odabent találtam az összeégett romok közt.
- Ezt? - A koala úgy vette fel, mintha csak egy darab kő lenne, Atsuinak viszont a homloka közepéig szaladtak a szemöldökei. Valószínűleg azt várta, hogy ugyanaz történik vele, mint a Koalával. Hiába. Valószínűleg azért, mert Kokón nem volt olyan pecsét, ami rajtuk kettejükön. Gabrielnek eszébe jutott, hogy talán ki kéne próbálni, rajta milyen hatással van a könyv, de inkább elhessegette.
– De hát ennek semmi baja.. Biztos ott találtad? - tette szóvá azt, amit Gabriel gondolt most, hogy már volt egy perce megnézni. Egyszerűen nem illett egy romos leégett városba egy kifogástalan állapotú tárgy. Legyen az bármi.
- Mi a fenét csinálsz Koko? Az az izé meg is ölhetett volna!!
- Ez egy könyv. - közölte a száraz tényeket Kokó, és Gabriel előtt valamiért kirajzolódott Xaundaras mester arca. Az, amelyiket akkor vágta, amikor valami irdatlan baromságot csinált Kaensho. Mielőtt elmosolyodott volna inkább erőt vett magán, és megakadályozta. Eltelt egy másodperc, mire Atsui megnyugodott, és folytatta a történtek elmesélését.
- Jó, mindegy, legalább tudjuk, hogy csak rám van hatással… Szóval amint a kezembe vettem látomásom volt. De nem csak képeket láttam, hanem… mintha kitépték volna a testem a valóságból. A pecsét fellángolt a kezemen és hirtelen a város utcáit láttam, de tele volt emberekkel. Mintha valami ünnepség lett volna. Az egész város fel volt díszítve, az utcákon ünneplők vonultak a főtér felé. Aztán megláttam valami csuklyás alakot. Először azt hittem, ő is énekel, de aztán rájöttem, hogy kántál.. talán egy varázsigét, nem tudom, nem értettem. Nem a mi nyelvünkön beszélt. Az arcát elfedte a csuklya, nem láttam. Aztán egyre több ilyen csuklyás fazon jelent meg, mind egyszerre kántálták ugyanazt a verset, és a főtér felé… terelték az embereket, akik.. egyszer csak elkezdtek becsatlakozni hozzájuk. Nagyon furcsa volt, mintha transzba estek volna. Mire mindenki a főtérre ért, már zengett a város a hangjuktól, aztán megnyílt egy kapu. Ott a főtéren. Valamilyen mágikus átjáró, és démonok kezdtek belőle kirajzani. Mindenkit megöltek, és csak romokat és égésnyomokat hagytak maguk után. Aztán magamhoz tértem.. Biztos, hogy köze van a talizmánokhoz, különben nem láttam volna. De a könyvet nem értem. – rázta a fejét, és belekapaszkodott Gabrielbe, hogy felálljon.
Eltelt egy másodperc, kettő, végül Gabriel bólintott egyet. Legnagyobb meglepetésére megnyugodott. Nem feleslegesen jöttek eddig.
- És jól vagy? - kérdezte, hogy bztos legyen benne.
- Nem sérültem meg, de nem volt túl kellemes élmény. - továbbra is a kezére égett jelet dörzsölgette. Talán nem is lenne rá semmilyen hatással, ha megérintené a könyvet, elvégre kettejük közül csak Atsui volt érzékeny a jelre, legyen ez bármi is.
- Nyomon vagyunk, most már biztos. Van egy lány a Dragon Fangben, Leena. Ő is hallott hasonló dolgokról, valami nomád népnek egy törzsét mészárolták le ugyanígy, mint ezeket. - mondta, most már nem csak a párjának, hanem az egész társaságnak.
- És Chantai-ban is éppen az Őszi Nap első éjszakája volt. Ünnepeltek. - szólt közbe Everoth.
- Akkor? Merre induljunk tovább? – kérdezte Sorel.
A válasz egy, a város északi végéből felcsapó lángoszlop és pár villanás volt. Ott voltak Donék, és még mindig nem érkeztek meg. A lángoszloppal egyidőben egy vörös rakéta emelkedett fel, és a csapat egyként indult meg az irányába. Azonban az első lépéssel szinkronban az egyik közeli ház teteje, valószínűleg a felszabaduló mágia hatására, beomlott. A leomló törmelékből egy zubbonyra hasonlító ruhát viselő alak inkább előmászott, mint előbújt. Félig emberre félig pedig valamifelé összezavarodott majomra hasonlított. Megfagyott, mintha azon gondolkodna, hogy most akkor le kell-e lépnie, vagy sem, közben a csapatot nézte. Arcát az otthoni lidércek maszkjához hasonlító álarc takarta, kezében valamilyen üveget tartott. Végül, amikor sikerült elhatároznia magát, futni kezdett.
- Hééé! Állj meg! - kiáltott Kaensho, és Gabriel kis híján elmosolyodott. Egy idegen, még ha nem is ilyen.. furcsa, biztosan nem állna meg, ha egy ekkora farkas mondaná neki. Főleg nem egy ilyen tiri-tarka csapat közepén.
- Majd én elkapom. - jelentette ki Akira, és el is iramodott a maszkos fickó után -  Ti segítsetek Donéknak! Sho, Hayden, ti gyertek velem!
Gabriel nem erre az összeállításra gondolt, de nem firtatta. Akira, Kaensho és Hayden bőven elég kell, hogy legyen ennek az ürgének az elkapásához. Feltéve, ha nem valamilyen extra erős mágusról legyen szó. Egy utolsót bólintott, amikor Kaensho megindult, már Haydennel a hátán, és egyetlen mozdulattal felhajította mögé Akirát.
>Miért mindig nekem kell a farkas hátán repülnöm? - kérdezte Hayden Gabriel fejében.
>Mert te nem bírod legjobban - válaszolt a férfi - ha elkapjátok köss össze minket! Ha fontos, akkor mindenkivel.
Azzal megindultak a lángoszlop felé.



- Kaensho, hogyan vezet téged Gabriel? - kérdezte Akira, miután végre sikerült kapaszkodót találnia.
- Sehogy. Én vezetek. Miért?
- Mindegy. Hayden, dőlj előre! - Akira kihajolt a házak között ügető farkas feje mögül, és hosszasan nézte az előttük rohanó embert. Egyszerű emberhez képest túl gyorsan mozgott, és talán a többiek észre sem vették a vörös szemeit. Mindegy, el kell kapnia, és már tudta is, hogyan. Felemelte a fél karját, és egy jégtömböt kezdett formálni. - Kaensho, amikor elég közel ért a fazonhoz, pörkölj oda ennek a jégtömbnek.
- Milyen jégtömbnek?
A válasz a könnyű szerkezetűre fagyasztott tömb előre dobása volt, de a farkas nem lepődött meg. A láng eltalálta, és jéggé olvasztotta a repülő tömböt, de a szétloccsanó víz nem találta el a célpontjukat. Valahogy vizet kellett juttatnia a férfira, úgyhogy folytatta. Még kettő célt tévesztett, aztán a negyedik eltalálta a köpenyét, és Akira nemes egyszerűséggel odafagyasztotta az egyik ház falához, amikor a gazdája befordult az egyik sarkon.
Mire Kaensho odaért már nem volt sehol, csak a köpeny falra fagyott darabja. Nem volt idő átkozódásra, indulni kellett, míg szem elől nem tévesztik. Akira kis híján felállt a farkas hátán, és egy mágikus kört idézett meg a menekülő alak felett, amiből négy hatalmas jégkocka zúdult az utcára, elzárva az utat, de a fickó, tovább erősítve majomféle mivoltát egyszerűen átugrált rajtuk. Kaensho átszökkent a torlasz fölött, és egy jókora tűzoszlopot küldött utána.
- Elkapni akarjuk, nem megölni - jegyezte meg Hayden, szorosan a farkas hátára lapulva. A farkas nem válaszolt. Kezdte elveszteni a türelmét.
- Fentről nem lenne egyszerűbb? - kérdezte Kaensho, de amint kimondta az alak egy újabb rövid kanyar után bemenekült egy egészen épnek kinéző kőházba.
Akira leugrott a ház ajtaja előtt, és vastag jégréteget fagyasztott rá.
- Keressetek másik bejáratott, és jelezzetek, ha megvan!
A farkas bólintott, és néhány másodperc alatt körbe futotta az egész épületet.
- Nincs más.
- Hayden, el tudod kapni egy Jutsu Shikivel, ha kikergetjük?
- Bízd csak ide, papi - ugrott le a nő a farkas hátáról, és akkorát sóhajtott, hogy az ember azt hinné, hogy nem bírja az ilyesmit. A zubbonya ujjából elővett egy aranydíszítéses fekete tollat, és azonnal rúnákat kezdett hányni a küszöbre. Amikor végzett bólintott, és Akira leoldotta a jeget az ajtóról.
- Kaensho, adj neki! - mutatott a tetőre.
A farkasnak nem kellett több. Felemelkedett a ház fölé és lángba borította a tetőt. Akirának épp, hogy eszébe jutott, hogy talán nem kellett volna rágyújtani a házat a majom-emberre, amikor feltárult az ajtó, az illető kilépett, és szoborként dőlt arccal előre. Egy intéssel elfojtotta a lángokat, és odalépett az alakhoz.
- Mi a feltétel? - kérdezte a férfi.
- Aki belép a küszöbtől egy méterszer egy méteres területre csak az engedélyemmel mozdulhat meg. - magyarázta Hayden, és büszkén elmosolyodott. - Ti ketten mozoghattok.
- Nagyszerű. - bólintott Akira - Szép munka.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Okt. 06, 2018 7:34 am

Megindultok hát, de még fél úton se jártok, amikor arra lesztek figyelmesek, hogy az ég ismét elsötétedik. Ismét felbukkan az a hatalmas vihar, ami ideutatok során majdnem végzett veletek. Egyelőre még nem súlyt le teljes haragjával. Csupán a nappal vált át éjszakába, a sűrű koromfekete felhőknek hála, valamint a viharos szél támad fel. Az eső még nem érkezik meg, ahogy a villámok is még csupán a felhők között cikáznak. Ám az egyik nagyobb dörrenést követően a villám múló fényében a felhők közül mintha valami óriási árny rajzolódna ki egy rövid pillanatra.  
Tovább sietve viszont arra lesztek figyelmesek, hogy veletek párhozamosan az épületek között egyre több szürke “majom-ember” tűnik fel, akik látszólag pontosan oda sietnek ahová ti is.  
Menet közben a társaitok bejelentkeznek, hogy sikerre jártak és elkapták a tartájjal menekülő majom-embert.
A célállomásotokat megközelítve nem akármit találtok. Egy kisebb tér közepén ott áll egy kisé régebbről, de nagyon is ismerős tűzmágus. Persze talizmános barátjának nyoma sincs. Az illető bal karja súlyosan sérült, rongy módjára lógatja. Örömre sincs semmi oka, hiszen legalább száz majom-ember veszi őt körbe, akik fenyegetően méricskélik és ugrálják őt körbe. A mágus erősen zihál, jólláthatóan ki van merülve, és nagyon távozni szeretne a fenyegető kör közepéről. Ennek érdekében tesz is valamit. Mormolni kezd, s mire annak a végére ér... kékes fény villan, a levegő mintha meghasadna, mintha csak feltépték volna... aztán a résben hosszú, zöldes ujjak jelennek meg. Nem emberi ujjak. Szárnyak, vicsorgó, hatalmas fogak, egy démon mászott át a hasadékból. Csupán egy démon az, de bőven elég ahhoz, hogy a majom-emberek között akkora zűrzavart keltsen, hogy a tűz mágus meg tudjon szökni.
E közben viszont a másik csapat újfent bejelentkezik, mondván bajban vannak és egyikük súlyosan megsérült. Hogy kicsoda? Azt válasszátok ki ti! ...mert jófej vagyok!  
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Okt. 13, 2018 5:38 pm

Gabriel intésére a földből elkezdett kiemelkedni a csődör, mire mellé ért teljesen a földön járt már. A férfi menet közben ugrott fel rá, és míg mellette elhúzott Everoth a saját lován, ő megvárta Atsuit és Kokót, míg felülnek mögé.
- Kapaszkodj - szólt hátra, de nem várt válaszra, csak belevágta a sarkát a ló oldalába, mire annak nyakán felizzottak a rúnák, és meglódult az élen haladó Everoth után.
Kettejük között Sorel haladt egy rögtönzött kristálydeszkán, ami csónakszerűen emelkedett ki a földből, és a mágus széttárt kézzel egyensúlyozott rajta.
Égzengés hallatszott, és pillanatok alatt újra besötétedett. Visszatért a vihar, de egyelőre csak viharos szélként. Az eső még váratott magára, de Gabrielnek meggyőződése volt, hogy túl sokat arra sem kell majd várni. Nem idézte meg a Vihartörő páncélt, de felkészült rá, hogy bármelyik pillanatban szükség lehet rá.
- Ti is láttátok? - kérdezte egyszer Atsu
- Micsodát?
- Valamit láttam.. az égen.. az előbb annál a nagy villámlásnál. - magyarázta Atsui
- Én is láttam! - mondta Koko, mielőtt Gabriel újból rákérdezett volna, hogy mit kellett látnia. - Nem tudom mi volt, de remélem, hogy vagy egy szar filmet vetítenek az égen, vagy nem találkozunk össze vele, ha mégis igazi.
Everoth lassított a tempóján, és hagyta, hogy beérjék őt. Félig hátrafordult a nyeregben, és a házakra mutatott majd a szemére. Gabriel oldalra fordult, és az elszáguldó épületek között ugyanolyan zubbonyt viselő emberszerű lényeket fedezett fel, mint amilyet Kaenshoék hajszoltak.
- Társaságunk van - suttogott hátra Atsuinak, és a fejével a házak felé intett.
>Gabriel, itt a majomhajtó csapat. Elkaptuk. Pruék megvannak már?
>Folyamatban. A majomból próbáljátok meg kiszedni, hogy kicsoda-micsoda, és mit keres itt. Illetve, hogy a társai mit keresnek itt.
>Társai? - kérdezett vissza Kaensho.
>Néhányan követnek minket a házak között az út két oldalán. Ha mást nem is, azt tudni akarom, hogy veszélyt jelentenek-e ránk. - rendelkezett Gabriel.
- Úgy látom, kifogtuk a turistaszezont - mutatott előre Sorel.
Előttük az utca térré tágult, ahol több tucat majomember állt körül egyetlen férfit, aki nem volt a legfényesebb állapotában. Fél karja a teste mellett lógott, első ránézésre legalább eltört, vagy kificamodott. Az őt körbeállók ellenségesen méricskélték, és ez egy kicsit se tetszett neki.
- Atsu.. az ott.. az akire gondolok? - kérdezte Koko Atsutól.
- Igen - válaszolt remegő hangon, majd megköszörülte a torkát, és folytatta. - ez az a tűzmágus, aki a hordozót kísérte, mikor.. megölt.
Gabriel kezén a pecsét környéke enyhén felmelegedett, és zavartságot érzett Atsui felől, de egyelőre képes volt uralkodni magán. Egy percig sem firtatta az okát, ha ez az ember tényleg ott volt, akkor a talizmánt hordozó férfi sem lehetett messze. Úgy látszik, két legyet üthetnek egyszerre… vagy éppen egyet sem. Óvatosnak kell lenniük.
Közben a tűzmágusnak elege lett a nézelődőkből, és egy átjárót idézett meg. Ahhoz hasonlót, amilyet évekkel ezelőtt Reigennel semmisítettek meg, de itt nem bogárszerű lények másztak át rajta, csupán egyetlen, szörnyen ismerős démon. Hiába volt egyedül, a majomemberek közötti felfordulás előidézésére ez bőven elég volt.
- Nihar démon - mondta Everoth, és a hasadékát megnyitva elővette a kalapácsát, majd felcsapta a vállára. - Mi legyen?
- Atsu, szólj Akirának, hogy hagyják a majomembert, és jöjjenek ide - fordult Gabriel Atsuihoz.
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeSzomb. Okt. 13, 2018 6:00 pm

Gabriel intésére elővágtatott a földből  koromfekete, túlvilági hátasa. Menet közben felugrott a hátára, aztán visszahúzta a kantárral, hogy bevárja a nőt. Atsu késlekedés nélkül odasietett, és hagyta, hogy a férfi felhúzza maga mögé, Koko pedig mágikus cipői segítségével egy ugrással a hátán termett. Atsu meg mert volna esküdni, hogy a koala morgott magában valamit a hátborzongató lóról, de mire végig gondolhatta volna, Gab belevágta a sarkát a lény oldalába, és Everoth nyomában vágtattak a különös fények felé. Sorel végig mellettük haladt valamiféle kristályból teremtett szörfdeszkán egyensúlyozva. Nem okozott neki gondot, hogy tartsa velük a lépést.
Alig hagytak el pár kereszteződést, mikor az ég ismét elsötétedett, és villámok kezdtek cikázni az égen. Az eső még nem csapott le rájuk, de Atsu hirtelen nagyon kellemetlenül érezte magát, főleg a korábban a hajón tapasztalt tehetetlensége miatt. Elmélázva kémlelte az eget, amikor egy masszív villanás fénybe borította az egész égboltot, ő pedig látni vélt benne egy alakot. Valami hatalmasat. Valami nem emberit. Az egész csak egy pillanat volt, és ahogy újra sötétségbe borult az ég, már csak délibábnak tűnt. De Atsu biztos volt benne, hogy nem csak káprázott a szeme.
- Ti is láttátok? – kérdezte hangosan, hogy a többiek is hallják.
- Micsodát? – kérdezte Gab.
- Valamit láttam… az égen.. az előbb annál a nagy villanásnál.
- Én is láttam! – vágta rá Koko. – Nem tudom mi volt, de remélem, hogy vagy egy szar filmet vetítenek az égen, vagy nem találkozunk össze vele, ha mégis igazi – Atsu teljes mértékben egyetértett. Egyre rosszabb előérzete volt.
Everoth hirtelen lasított, majd ahogy beérték őt, valamit mutatott Gabrielnek.
- Társaságunk van – súgta hátra Atsunak. A házak között emberszerű alakok kísérték őket, ugyanolyanok, mint amit Akiráék követtek. Hangtalanul futottak és ugráltak, megbújva az épületek és az árnyak közt, de Atsu látta a gyors pillantásokat, amikkel szemmel tartották vágtázó kis csapatukat. Karjaival erősebben rászorított Gabriel törzsére, és koncentrált. Úgy érezte, jobb, ha készen áll egy váratlan támadásra.
> Gabriel, itt a majomhajtó csapat. Elkaptuk. Pruék megvannak már? – Hayden hangja nyílvesszőként hasított elméjébe.
> Folyamatban. A majomból próbáljátok meg kiszedni, hogy kicsoda-micsoda, és mit keres itt. Illetve, hogy a társai mit keresnek itt – felelte neki Gabriel.
> Társai? - kérdezett vissza Kaensho.
> Néhányan követnek minket a házak között az út két oldalán. Ha mást nem is, azt tudni akarom, hogy veszélyt jelentenek-e ránk – szögezte le.

- Úgy látom kifogtuk a turistaszezont – mutatott előre Sorel. Az utca, amin haladtak egy térbe torkollott, ahol nyüzsögtek a majomfigurák. Lassítottak, majd a tér szélén megálltak, tisztes távolságban a tömegtől, habár úgy tűnt, nem törődnek velük. Körbeállták a tér közepét, és egyre jobban összezártak. Atsu észrevette, hogy valaki áll a kör közepén. Kihúzta magát és jobban megnézte magának. Ember volt. A bal karja használhatatlanul lógott az oldalán, zihált, és láthatóan kétségbe volt esve. De az arca. Az arca a villámló égboltnál is ijesztőbb volt. Az a tűzmágus volt, akivel évekkel korábban találkoztak, azon a végzetes éjszakán Suppoppo Village-ben. Ő kísérte azt a démonfajzatot, aki megölte Atsut. A hordozót, akinek azóta sem bukkantak a nyomára. Lefagyott az ostromló emlékektől, mozdulni sem tudott, még lélegezni is elfelejtett egy pillanatra. Révületéből Koko hasonlóan megdöbbent hangja zökkentette ki.
- Atsu… az ott.. az akire gondolok?
- Igen – felelte, de a hangja megremegett. Megköszörülte a torkát, és egy kicsit összeszedte magát. – Ez az a tűzmágus, aki a hordozót kísérte, mikor.. megölt – magyarázta a többieknek, s közben megnyitotta Gabriel felé az érzelmi csatornát. Nem tudta volna megmagyarázni miért, de úgy érezte, talán szükség lehet rá, ha a talizmán a közelben van. Kissé zavarodott volt, de sikerült megőriznie a nyugalmát.
Tekintetét egy pillantra sem vette le a tér közepén egyre jobban pánikba eső férfiról. Úgy tűnt, mozog a szája, de túl messze voltak tőle ahhoz, hogy hallja, mit beszél. Aztán a jelenet hirtelen túl ismerőssé vált. A látomás, amit átélt, még túl közeli élmény volt, a szívverése őrült tempóra váltott, ahogy a mágus mellett felhasadt a tér, és egy démon mászott elő belőle, éppen olyan, mint ami rávetette magát a víziója végén. Baljával ráfogott Gabriel vállára. Kellett egy biztos pont. Kézfején át a zsigereiben érezte, ahogy párja érzelmei csendben bár, de elárasztják. Higgadt volt és harcra kész. Atsu mélyen magába szívta ezeket az érzéseket, hogy elnyomják a sajátjait, miközben nézte, hogy az egy szem démon milyen felfordulást okozott a téren lévő alakok közt. A mágusnak már nyoma sem volt, a majomemberek pedig pánikszerűen nyüzsögtek.
- Nihar démon - mondta Everoth, majd hasadékából elővette testes kalapácsát, és a vállára csapta. - Mi legyen?
- Atsu, szólj Akirának, hogy hagyják a majomembert, és jöjjenek ide – fordult Atsuhoz Gabriel, a lány pedig kérdés nélkül bólintott, jobb kezével ráfogott a nyakában lógó egyik lakrimára, és kommunikációs csatornát nyitott Akira felé.
> Akira! Gyertek ide hozzánk, egy kisebb téren vagyunk, nem messze onnan, ahol Donék fellőtték a rakétát! Siessetek, és legyetek óvatosak, azt hiszem gondunk akadt..
> Atsu? Nekünk is gondunk van. Hayden megsérült, segítségre lesz szükségünk… gyorsan…
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeHétf. Okt. 15, 2018 6:57 pm

A kommunikációs csatornátok váratlanul teljesen megszakad, mintha valami zavarná. Eközben a démonnal hadakozó majomemberek, mintha belátták volna, hogy nincs esélyük és visszavonulnak. Pillanatok alatt elszivárognak a házak közé, majd ott köddé válnak. Csupán a felszabdalt társaikat hagyták hátra, illetve démon ellenfelüket. Aki most éppen titeket készül kiszagolni. Nem is telik sok időbe megérezve titeket, rátok támad.  
Mivel ez a sztori rendhagyó és nálam sokkal jobban ismeritek ezt a démont és annak képességeit, így a harcot és annak keménységét rátok és a fantáziátokra hagyom.
Miután legyőztétek a démont és nyomokat keresnétek az elmenekült mágus után, rájöttök, hogy az alak nem volt amatőr, s menekülése közben nem igen hagyott nektek nyomokat. Viszont van egy tucatnyi majomember tetemetek és egy döglött(?) démonotok. De ekkor hírt kaptok a hajóról. A többiek visszatértek. Hayden pedig súlyosan megsérült, s most kómában van. Figyelmeztetnek titeket, hogy a majomemberekkel vigyázzatok, mert ha sarokba szorítják őket, akkor rávetik magukat az ellenfelükre és szó szerint felrobbantják magukat. Hayden is egy ilyen öngyilkos robbantás áldozata lett. A többit majd elmesélik, ha visszatértek, mert bizony van mit mesélniük a többieknek! Feltéve, ha máris vissza akartok térni a hajótokhoz. Rajtatok áll, hogy mihez kezdtek!    
Vissza az elejére Go down
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
Atsui Orestes


Hozzászólások száma : 582
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 37
Tartózkodási hely : Leangarth, vagy ahova a dolga viszi.. :)

Karakter információ
Céh: -
Szint: 16
Jellem: Semleges Jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeVas. Feb. 24, 2019 11:05 pm

- Akira azt mondta, Hayden megsérült, és segítségre van szükségük, de mást nem tudott mondani, mintha megszakadt volna az adás. Már nem érem el – közölte Atsu a többiekkel a hírt, de közben nem vette le a szemét a téren tomboló démonról.
- Azt sem mondta, hogy sérült meg? – kérdezte Sorel.
- Nem – felelte Atsu. Everoth a démont fixírozva lépett előre, kezében két jókora, recés élű kardot szorított.
- Nem hagyjuk itt - szegezte a démonra az egyik fegyvert - csak nyűg lenne a nyakunkon, és a hátunkba kerülhet.
- Helyes - bólintott Gabriel. - Gyűrjük le, aztán visszamegyünk a hajóra. Ellenvetés? - fordult Atsuék felé.
- Akkor igyekezzünk – mondta Atsu, miközben elindult a szörnyeteg irányába – Még meg kell találnunk Donékat is – azzal megiramodott a démon felé, aki a kiürült téren azonnal ki is szúrta a kis csapatot.
Kitárta denevérszerű szárnyait, és hátsó lábaira állva kinyitotta a száját. Támadni akart, egy erőteljes csapással a levegőbe emelkedett, de egy homokbomba csapódott pofájába. Szemei megteltek a szemcsékkel, megzavarodott. Gab ekkor már fél térden állva célzott nyílpuskájával. Az első lövéstől megrándult, és felüvöltött a teremtmény, mire a második is a testébe csapódott Gabriel kezéből már eltűnt a fegyver, és egész testében nekifeszült, hogy a két láthatatlan lánccal a földre rántsa a sérült lényt. A démon küzdött, de mikor súlyos kristály tömbök materializálódtak végtagjain, végül mégis a földbe csapódott, ahol Everoth már várt rá. Egy utolsó halálsikolyt hallatott, amint az egyik kard kíméletlenül a hátába fúródott, majd Everoth habozás nélkül, egy könnyed mozdulattal, levágta a fejét másik fegyverével.
A kardokat nyugodtan a hátára akasztotta, majd elfordult a tetemtől, és várakozón Atsuékra nézett.
- Megvagy? – kérdezte a nő Gabrieltől, aki a bal alkarját dörzsölgette, miután visszavonult rajta a megidézett mágia.
- Semmiség – felelte, és eltűntette a számszeríját. – Ez nem volt nagy kihívás.
- Akkor menjünk – bólintott a nő, és intett a többieknek is, hogy induljanak. Mire visszafordult, Sorel már el is suhant mellettük kristálydeszkáján, aminek az elején Koko egyensúlyozott. Egyenesen a hajó felé száguldott, Everoth is démoni paripáján ügetett feléjük. – Elvinnél egy darabon? – kérdezte a férfit mosolyogva.
- Gyere – bólintott, s megfogta Atsu kezét, hogy magával húzza, földből előugró, démoni hátasára.

Atsu egyik kezével átkarolta Gabrielt, a másikkal pedig ráfogott a nyakában lógó lakrimára, és újra Akirát szólította. Meglepetésére a kapcsolat helyre állt, így újra tudtak kommunikálni.
- Mi történt Akira? – kérdezte.
- Vigyázzatok azokkal a fura majomemberekkel! Amint sarokba szorítottuk, felrobbantotta magát. Hayden ott állt mellette..
- Mennyire rossz a helyzet?
- Kómában van, és erősen vérzik. A legénység felcsere már kezelésbe vette, de ez nem az én asztalom..
- Értem. Úton vagyunk hozzátok, szerintem Gab is tud majd segíteni – azzal elengedte a láncot, és megszakította a kapcsolatot.
- Akira azt mondta, az a fura szerzet felrobbantotta magát, amint sarokba szorították, Hayden pedig túl közel állt hozzá. Kómában van, és erősen vérzik – tájékoztatta párját, miközben lassan elérték a város határát.  
- Nem lett volna szabad elengednünk őket. Együtt kellett volna maradnunk – kezdte az önmarcangolást a férfi. – Találtak valamit?
- Nem – sóhajtotta.
- Ismerős volt az a fickó? – kérdezte Gab. Nem részletezte, de Atsunak egyértelmű volt, kire gondol.
- Igen. Ez az a tűzmágus, aki az alakváltó hordozóval volt, aki megölt – még mindig kirázta a hideg, ha erre gondolt. El is akadtak a szavai. A pecséten át érezte, ahogy fellángol a férfi dühe, de végül megzabolázta érzelmeit.
- Nem tetszik, hogy csak így képes megidézni egy nihar démont – mondta. - Azért tudtuk ilyen könnyen ártalmatlanítani, mert egyedül volt ránk. Valószínűleg csak elterelésként használta.
- Attól tartok, ha ő itt van, a másik sem lehet messze. És bele sem merek gondolni, hogy mire lehet képes, ha ennyi idő után még mindig nála van a talizmán – magát is meglepte, de hirtelen félelem árasztotta el. A zsigereiben érezte a hatalmat, ami játszi könnyedséggel oltotta ki életét, és félt attól is, hogy milyen hatással lenne rá, ha újra szembe kerülne vele. Hagyta, hogy érzelmei halványan átáramoljanak a pecséten, nem lett volna értelme takargatni az aggályait. Ez az egész akció egyébként is kezdett nagyon rossz irányt venni. Egyikük máris az életéért küzd, miközben Don és Prue eltűntek. Szíve szerint azonnal a fényrobbanás felé vette volna az irányt, hogy megkeresse őket, mivel Haydennek amúgy sem tudott volna segíteni, de most fontosabb volt, hogy alaposan átgondolják a következő lépésüket. Gondterhelten sóhajtott, majd bal karjával is átölelte Gabrielt, és arcát a vállába fúrva figyelte, ahogy kiérnek a házak közül.


A hozzászólást Atsui Orestes összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 24, 2019 11:50 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
Gabriel Caradhel


Hozzászólások száma : 714
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.
Tartózkodási hely : Leangarth

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 15
Jellem: Kaotikus jó

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimeVas. Feb. 24, 2019 11:21 pm

A majomemberek tömege szervezetlen hordaként próbált birokra kelni a démonnal mindhiába. Habár a denevérszerű dög többedmagával lett volna igazán erős, egyetlen példány is elbírt néhány alakkal. Ami azt illeti, eleget vágott le, hogy a majomemberek menekülőre fogják a dolgot, és amint elszivárogtak a térről, Atsui szólalt meg.
- Akira azt mondta, Hayden megsérült, és segítségre van szükségük, de mást nem tudott mondani, mintha megszakadt volna az adás. Már nem érem el.
- Azt sem mondta, hogy sérült meg? -kérdezte Sorel. Gabriel mintha aggodalmat fedezett volna fel a mágus hangjában.
- Nem - felelte Atsu.
Mind hallgattak, figyelték a démont, ahogy forog. Keresett valakit. Gabrielben egyetlen percig sem élt a kétség. Megérezte a szagukat, és innentől csak idő kérdése volt, hogy kiszúrja őket. Everoth lépett elő, mindkét kezében egy-egy recés élű sötét kardot tartott.
- Nem hagyjuk itt - szegezte a démonra az egyik fegyvert - csak nyűg lenne a nyakunkon, és a hátunkba kerülhet.
- Helyes - bólintott Gabriel. - Gyűrjük le, aztán visszamegyünk a hajóra. Ellenvetés? - fordult a többiek felé.
- Akkor igyekezzünk - mondta Atsu, és elindult a szörnyeteg felé - még meg kell találunk Donékat is.
Eliramodott, és ahogy elhagyta Everoth-ot, Gabrielt kivéve mindenki megiramodott.
Ő letérdelt, és mire felemelte a karját már az Éjszakai Vadász ismerős súlya nehezedett izmaira. Érezte, hogy balján lévő lángok megélénkülnek a páncél alatt. Hűvösen nyaldosták a bőrét, és alig látszottak a kesztyű alól, és élénk fájdalom keretében engedték szabadon a romlás erejét. A félig idegen hatalom átjárta a karját és hozzáragasztotta az íjpuskát. Célzott, agya hátsó felében egy másodpercre engedelmesen felvillant Damien iránymutatása, és meghúzta a ravaszt.
A levegőben lévő denevérszárnyas bestia éppen megzavarodva próbálta kirázni Atsui homokbomájának maradékát a szeméből, amikor a szárnya hegyén találta a nyílvessző. Gabriel gépiesen rántotta hátra a számszeríj idegét megfeszítő kart, újra célzott, és megismerte ugyanoda. Leengedte a fegyvert, jobb karját meglendítve kidobta a béklyóhoz szükséges cövekeket. A pecsétek, amiket csak ő láthatott felvillantak, jelezve, hogy a cövek nem téveszthet célt. Nem is tette. Felegyenesedett, éppen csak annyira, hogy teljes testével ránthassa meg a démon testébe vert láncokat, és a földre húzhassa azt.
Egy darabig iszonyú nehéz volt tartani, és pont, amikor ki akarta tépni a láncokat a pecsétből Sorel kristályainak súlya legyőzte a démon erejét. A küzdelmet Everoth fejezte be, aki alig egy lépésnyire várta. Egyetlen mozdulattal átszúrta a hátát, aztán a másik kardjával leszelte a fejét.
A pecsétek megszűntek a lény testén, jelezve, hogy kimúlt, ő pedig elkezdte visszakényszeríteni a romlást a csuklója fölötti sebbe.
- Megvagy? - kérdezte Atsui, amint Gabriel a visszavonuló romlás helyét dörzsölgette. Egy kicsit sem segített, de olyan volt ez, mint amikor az ember a törött pohár élét piszkálja. Bólintott.
- Semmiség - megnyitotta a warpot, és beleejtette a számszeríjat. - Ez nem volt túl nagy kihívás - jegyezte meg, míg a feléjük száguldó Sorelt figyelte. A mágus ugyanazon a kristálydeszkán száguldott, amivel idefelé jöttek. Koko állt a deszka élén.
- Akkor menjünk - szólt oda a kristálymágus, amikor elhúzott mellettük Everoth-al együtt. Utóbbi már ismerős nyolclábú lován vágtatott a hajó felé.
- Elvinnél egy darabon? - kérdezte Atsui mosolyogva, ő pedig egy félmosoly kíséretében bólintott. Kézen fogta a nőt.
- Gyere - kocogni kezdett, és közben szólította az ő ménjét. Amikor a ló melléjük ért Gabriel szabad kezével a nyeregkápába kapaszkodva rántotta magát a hátára, magával húzva Atsuit.
Hármójuk közül utolsóként haladtak a városka utcáin. Atsui fél kezével derekába kapaszkodott. Érezte a nő kezének melegét. Jóleső érzés volt Tirgoth fertőzött erejének hűvöse után. Megnyugtatta. Kanyar kanyart követett, közben hátra sandított, és látta, hogy kedvese homlokán apró ráncok húzódnak. Koncentrált. Egy második pillantás alkalmával észrevette, hogy Atsui szabad keze a nyakláncán pihen. Kisvártatva megszólalt:
- Akira azt mondta, az a fura szerzet felrobbantotta magát, amint sarokba szorították, Hayden pedig túl közel állt hozzá. Kómában van, és erősen vérzik.
- Nem lett volna szabad elengednünk őket. Együtt kellett volna maradnunk - dohogott Gabriel - találtak valamit?
- Nem - sóhajtott a nő, majd a vállába fúrta a fejét.
Donékra gondolt. Miatta nem aggódott - ha valakire, hát miatta nem kellett. A férfi ügyesebb felderítő mint bármelyikük valaha lesz, és ezen a tényen talán az sem csökkent egy kicsit sem, hogy magával vitte Pruet. Haydenért viszont volt oka aggódni. Ha őt elveszítik, és nem találnak egy másik archait, sosem lelik meg Synestrát. Egy része máris visszavonta a gondolatot, hiszen akárhogy is színezte volna, kezdte megkedvelni a nőt. Vagy inkább megszokni. Igen, valószínűleg az utóbbi. Ezért azonban helytelennek érezte úgy gondolni rá, mint egy darab húsra, amit pótolni lehet.
- Ismerős volt az a fickó? - kérdezte Atsut.
- Igen. Ez az a tűzmágus, aki az alakváltó hordozóval volt, aki megölt.
Gabriel nagyot nyelt, letuszkolta a torkán a feltámadó dühét. Ha hamarabb tudta volna, valószínűleg Kornelia kellett volna, hogy megfékezze, és ne rontson rá a menekülő fickóra.
- Nem tetszik, hogy csak így képes megidézni egy nihar démont - mondta, magára erőltetve azt a nyugalmat, amit a szellem tudott volna kölcsönözni neki - Azért tudtuk ilyen könnyen ártalmatlanítani, mert egyedül volt ránk. Valószínűleg csak elterelésként használta.
- Attól tartok, ha ő itt van, a másik sem lehet messze. És bele sem merek gondolni, hogy mire lehet képes, ha ennyi idő után még mindig nála van a talizmán. - Ő bele mert, és remélte, hogy ennyien elegen lesznek ahhoz, hogy legyűrjék a férfit. Enyhén érezte, hogy a pecséten keresztül átszivárog Atsu félelmet. Nem hibáztatta. Ő sem szívesen került volna vissza Tirgoth vérébe.
Vissza az elejére Go down
Loki
Mesélő
Mesélő
Loki


Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32

Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitimePént. Márc. 01, 2019 10:23 pm

Okés, akkor közös megegyezés alapján én itt befejezem a történetetek vezetését. Kimondottan jól szórakoztam ebben az alig néhány körben, szóval búcsúképpen útravalógyanánt adok nektek 40.000 VE-t! Aztán okosan osszátok szét egymás között, és a familiárisokról, csatlósokról sem megfeledkezni!


Játékos karakterek: 7.000 VE és 14.000 Gyémánt

Familiáris: 3.500 VE

Csatlós jutalom: 5.250 VE és 10.500 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Sötétség a világ mélyén Empty
TémanyitásTárgy: Re: Sötétség a világ mélyén   Sötétség a világ mélyén Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Sötétség a világ mélyén
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Magánküldetés: Sötétség a hegy mélyén
» Magánküldetés: A tárnák mélyén
»  Zöldüljön a világ: A Zöldek bosszúja
» Magánküldetés:A sötétség Palástja (Adelus Morningway, Glen Ordway, Rouro Kao, Rammus Traidoras)
» Sötétség Mágia

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: