Ceur'caelestos

A küldetés egyszerű volt.
Ennek megfelelően a csapatot egy egyszerű kisvárosba vezette útjuk, amelyet alig pár ezren nevezhettek otthonuknak.
Mégis, az ilyesfajta települések szokták a legnagyobb titkokat rejtegetni... Jelen esetben egy illegális, alvilági szervezetet, amely mindaddig elkerülte a törvény szolgáinak figyelmét.
Ám ez akkor a múlté lett... A csapatnak, aki a rejtekük felé közeledett, nem számított, hogy egy sötét céh a Balam-szövetség oszlopos tagja volt-e, avagy a helyi tolvajok pártfogója.
Ők bárkire ítéletet hoztak, akik illegális mágusnak nevezték maguknak.
A Ceur'caelestos nevű férfi ítélete pedig minden esetben halál volt.
A terv tehát egyszerű volt...


- Wahaaaaa! - fordult le hirtelen a szőke lány egy éles sarkon, ezzel pillanatnyilag lerázva üldözőiket. - Nem hiszem el, hogy már szinte mindenki megfertőződött...
Az éjszakai hideg enyhe gőzpamacsokat rajzolt Jeanne szavaira, csakhogy azok semmivé veszhessenek a csillagtalan égbolt alatt.
- Tudod Jeanne, elég nehéz ellenállni annak, ha valaki meg akar szagolgatni. Ez felénk a jómodor jele. - jegyezte meg Karna, majd kifújta magát.
- Felétek talán... - vágott vissza enyhe undorral az akadémista. - Különben is, miért nem szólunk Ceur-samának, hogy segítsen nekünk?
- Mert ő a fogadóban van, és azt mondta, ránk bízza a küldetést. Vagyis... - a lángfarkas könnyed hangneme rideg, jellegtelen tónusba torzult. - "Nekem csak akkor szóljatok, ha meg kell ölni valakit." - váltott vissza saját hangjára. - Ha szólunk neki, mindenkit megölne, Jeanne!!!


A sárkányölő tüsszentett, miközben felpróbálta éj-fekete köpenyét.
Nem értette a jelenség okát, hisz őt nem foghatnák az átlagos betegségek... Talán valaki emlegetné?
Bárhogy is, inkább tovább haladt előkészületeiben. A "halált" formázó jelmeze egyszerű, ám mégis tökéletes volt saját szemeiben, ahogy a sötét szövet egész testét körbeölelve, csak fejét hagyta meg a külvilágnak.
Elégedett volt magával, hisz úgy vélte, ily módon sokkal könnyebben információkhoz juthat majd, ha beolvad a helyi ünnepség kereteibe.
Na meg, amúgy is kedvelte az édes dolgokat, amelyekhez így ingyen hozzájuthatott.
Nem maradt más hátra, minthogy útnak induljon...


Karna és Jeanne párosa pillanatnyi biztonságérzetet tudhattak magukénak, hisz üldözőik monoton mozgása már nem terjedt ki egy sikátorba való lekanyarodásra.
A különös vírus áldozatai pusztán fel-alá járkáltak saját személyes területeiken, szerencsétlenül járt sorstársaiktól körülvéve.
Olybá tűnt, a keresőcsapat további tagjai is megkerültek, amikor is a lángfarkas kiszúrta Ariát, aki valamiért nekik háttal állt.
- Hé... - szólította meg társukat a sulekk, ám ahogy ő megfordult, szokásosan semleges arckifejezése helyett valami egészen más nézett vissza a párosra.
Markáns áll, körülbelül egy hetes borosta, kirívó arccsontok, telt ajkak... A vírus ronda, ám egyértelmű jelei.
- Váááá, őt is elkapták. - kiáltott fel a szőke lány, majd rálökött négylábú kísérőjére. - Miért nem lep ez meg? Fussunk!
- Nem kaptak el, csak nem hagyhattam ki egy ilyet. - jelentette ki nyugodtan az alakváltó nő, ahogy arca visszatért eredeti állapotába. - Nem vagyok annyira szerencsétlen.
- Gyenge vicc volt... - fordult vissza mérgesen Jeanne, aki nem értékelte az efféle humort túlfeszült helyzetükben. - Bár könnyen hihető.
A rózsaszín-hajú mágus erre már nem felelve, csak nyugodtan a pároshoz sétált, miközben hátizsákjából kitűnt csapatuk utolsó tagja is.
Lucina, a fiatal lángfarkas csöppség kíváncsian tekintett körbe a sikátorban, avatatlan szemeivel felfedezésekre vágyva.
Jeanne egyelőre nem tudta hova tenni a kisállatot, bár remélte a jövőben nem fog viselkedése a gazdájáéhoz hasonlítani.
- Lucinával körberepültem egy kicsit, úgy tűnik a vírus az északi részről indult és folyamatosan terjed. Nem hiszem, hogy rajtunk kívül túl sokan lennének még, akiket nem ért el. Ti jutottatok bármire vagy csak fejvesztve menekültetek? - kérdezte az alakváltó.
- Rátaláltunk egy búvóhelyre, amit a "Salty Tears" céh használt, de addigra köztük a fertőzés már teljesen szétterjedt. - fejtette ki Karna nyugodt boldogságával. - Azóta fejvesztve menekülünk.
- Értem... - jött a felelet Aria részéről.
Jeanne ilyenkor kívánta, hogy társa bárcsak jobban megtudná válogatni szavait, ezzel kevéssé kínos helyzetekbe hozva őt.
- Aria, miért nem repülsz? Fent nincsenek. - vetette fel Lucina.
- Jó pár mágus is lehet azok közül akik átalakultak. Madárként vagy hasonlóként ugyan simán megúsznám, de örök életemre az emlékeimben ragadna, ha neked... olyan fejed lenne. - szörnyedt el egy pillanatra az alakváltó. - Nem hagyhatlak hátra. Ki kell találnunk valamit, ami hatástalaníthatja ezt a vírust... kell lennie ellenszernek.
-Van ellenszer. - vágta rá büszkén Jeanne, élve az első alkalommal, hogy dicsekedjen. - Folyamatosan nyitva tartok egy telepatikus csatornát, amelyet a rúnalovagok használnak hasonló vészhelyzetek esetén. Közel járnak a megoldáshoz, már a tesztelési szakaszban vannak.
- Ha csak tesztelik, akkor még nincs meg. - Aria persze hitetlen volt, ez nem lepte meg az akadémistát.
- És mit tesztelnek...? - igen, Karna reakciója már jobban tetszett neki.
Hagyják csak érvényesülni...
- A csatornán folyamatosan keringenek az új eredmények. - jelentette ki határozottan a szőke lány, védve saját igazát. - Ami a nagyobb probléma, hogy számunkra nem elérhető ez az "ellenszer", még ha működik is... Szagtalanító lakrimákra lenne szükségünk.
- Keresünk egy lakrima-árust vagy boltot és kiraboljuk. - vetett fel Aria szinte rögvest egy kézenfekvőnek tetsző megoldást. - Ott biztosan van.
- Van errefelé olyan egyáltalán? Ez egy elég apró település... - Jeanne már közel sem tartotta olyan egyértelműnek a feltételezett bolt létezését, amikor még egy rendes ruhaárust sem talált korábban a városban!
Ugyanakkor, gondolatmenetét már nem tudta befejezni, hisz a sikátor csak eddig szolgáltatott búvóhelyet számukra a fertőzöttekkel szemben.
- Hát itt vagytok. Szipp - szip. - jelentette ki monoton hangján egy sötét-bőrű, napszemüveges alak, akin valószínűleg még a vírus sem volt képes sokat torzítani. - Meeeeeeen.... - a négyfős csapat így hát sarokba szorult, miközben az ismeretlen férfi egy rozsdás csillagkulcsot halászott elő zsebének rejtekéből. - Bronz-kulcs idézés. Kis Grofo, gyere elő. Használd a hangmágiát!
A szőke akadémista teljesen ledöbbent, hisz ilyesfajta csillagképről még sose hallott. Nem is szabadott volna léteznie hasonlónak!
Az egész hely megőrült volna?
- Ugye nem fog Men-t ordítani? - Jeanne nem értette miért, de a rózsaszín-hajú társuknak valamiért ez volt legnagyobb pillanatnyi félelme.
Pedig ami előjött a másik dimenzióba utat vágó kapuból, az sokkal rosszabb volt holmi ordításoknál...
Egy napbarnított, kerek-arcú alak tárta szét vigyorogva karjait, majd virágokkal díszített ingjében énekelni kezdett.
Jeanne hallott már pár szörnyűséget... Eltorzult halálsikolyokat, ordításokba torkolló könyörgéseket az életért, Karnát hasmenésesen... Ám egyik sem érhetett volna fel ahhoz a "zenéhez", amely akkor ostromolni kezdte füleit.
A hatás pedig sokszorosan kihatott a két lángfarkasra, akik remek hallásuk miatt teljesen megbénultak a könyörtelen támadással szemben.
A hirtelen keltett zűrzavarra pedig csak további káoszt hozott a tény, hogy a csillagmágus társai is offenzívába lendültek.
- Olaszosan, gigolósan... Meeeeennnn.... - csettintgették, ezzel ütemet adva saját dúdolásaiknak.
A szőke lány összeszorította fogait, majd aktiválta mágiáját négylábú barátja védelmében... Ám ekkor szörnyű felismerés hasított tudatába.
- A fertőzöttekre nem hatnak az illúziók! Nincs agyi működésük! - próbálta túlkiabálni a szörnyű zajt. - Karna!
- Istenem... - jött a sóhaj Aria részéről, s pár pillanattal később már egy angyali alakban feltűnve kezei közé kapta Karnát, így kimentve őt szorult helyzetéből.
A nő hétköznapi ruhái helyett már ragyogó, tollakra emlékeztető ruházatot viselt, amely apró csillagként ragyogott a sötétségben.
A hatása is megkérdőjelezhetetlen volt, hisz az alakváltó olyan gyorssá vált, hogy a levegőbe is fel tudott szökkenni, ám Jeanne-t sose nyűgözte le az ilyesmi... Ennyi erővel az ellenfeleiket is kiüthette volna, vagy valami!
- Nem juttok ki innen. Szip-szip. - szólt közbe a csillagmágus elrévedt hangján, ahogy újabb alakok fordultak be a sikátorba. - Vámpír Ági, a nekromanta; Józsi barát, a térmágus, és Nótár Mary, a kártyamágus. Meeeeen.... a csapdánk bezárult.
Az új jövevények is mind viselték a vírus vonásait, bár az akadémista náluk sem feltételezte annak túlzott rontóhatását a küllemükre nézve...
- Hát, innen már repülni kéne. - vetette fel az angyali alakban ugráló Aria. - Van valami ötleted, hogy jutsz ki innen?
Ám az egyre csak gyülekező ellenfelek már nem hagytak időt a feleletre...
- És ez még nem minden! Tömeges idézés: Második kapu! - kántálta elhaló hangon a csillagmágus, újabb kulcsot előhúzva. - Lagzi Lajcsi, szólítalak!
A másik élettérbe nyíló átjáró ezúttal egy szakállas, nagy-hasú férfinak öntött formát, aki körül vagy féltucatnyi hangszer is megjelent.
- Ez nem jó.... Mheeeen.... - a támadás pedig csak fokozódott, ahogy a korábban Józsi barátnak nevezett alak összecsapta tenyereit. - Küldjék a pozitív energiákat kedves nézőink! MŰTENI FOGUNK ÉLŐ ADÁSBAN!
Azzal a sikátorra egy sárgásan áttetsző erőtér fonódott kocka alakjában, így gátat szabva a menekülésnek, akár földön, akár égen.
Az angyali alakváltónak sem kellett több, egyik karja körül vakítóan fehér energiákat gyűjtve a térmágus felé lőtte azokat.
- Tudod mik vannak a kisbuszba? Szip-szip. - sétált be a mágia útjába a korábban Vámpír Áginak szólított nőszemély. - Sok kis köcsögök, azok!
Egy apró tárgyat elhajítva, több tucatnyi zombit teremtett az egyre szűkösebbnek tetsző zsákutcába, bár igaz, azoknak több, mint felét gőzölgő tűzgolyóvá redukálta a szent varázslat.
- Ez kezd egy kicsit idegesítő lenni... - Aria hangja még mindig nyugodtan hatott, miközben szabad tenyerében egy lándzsát hívott anyagi formájára.- Jeanne, te nem szeretnél valamivel hozzájárulni a helyzet javításához?
Az akadémistát persze csak bosszantotta a kérdés, hisz valamennyi mágiája az elmére volt hatással, amely adott helyzetben szinte minden ellenfelénél el volz zárva... De csak szinte!
Ahogy elérte őt a felismerés, rögvest illúziókat kezdett szőni áldozatai köré, mind az öt érzékszervre kihatva.
- A mulatós zene a múlté! Mindenki roma-zenét hallgat!- s ezzel a felkiáltással az inges csillagszellem vadul nekiesett társának, majd saját gazdáját is püfölni kezdte egy trombitával, mintha valami démon szállta volna meg.
~ A csillaglelkekre hatnak az illúziók, mert ők nincsenek megfertőzve. - férkőzött be az alakváltó elméjébe Jeanne, alapot adva valamiféle stratégiának kettejük közt.
Ám a zűrzavar nem csak előnyökkel szolgált a Griffek csapatának, hisz a káosz mindig is kétélű fegyver volt.
Bár a zenének gúnyolt zaj végeztével Karna újra harcképessé vált, s hamar felgyújtott minden zombit a közelében, a lángjai szinte leperegtek az önmagát kártyák tucatjaival védelmező Nótár Mary-ról.
- Micsoda csábos fenék. Szip-szip. Igazán örömömre szolgálna, ha megszagolgathatnám. Meeeeeeeeeen.... - jelentette ki a nő, ahogy már csak pár fejnyi távolság választotta el a lángfarkastól.
A sulekk erre a kijelentésre rettentően zavarba jött, és harci-szelleme pont oly gyorsan hagyta el őt, ahogy korábban visszatért belé.
- Karna, ne legyél buta! - kiáltott le fentről Lucina, ám már késő volt - Nem szabad!
- Karna!!!! - Jeanne torka szakadtából felordított, miközben rámarkolt mindeddig a hátán hasztalanul lelógó rúnakardjára.
A mágikus fegyver második lakrimája felizzott, s az ezüstös penge mohó lángok játszóterévé vált.
A szőke lány ezt követően erőt vett magán, majd, ahogy Ceur tanította neki, egész törzsét meglendítve elhajította a fegyvert... Sose ment neki túl jól a hasonló, ám érzelmeitől feltüzelve betudhatta magának élete addigi legjobb dobását.
A kard égő dobócsillagként repült a kártyamágus nő irányába, készen arra, hogy kettészelje...
- Túl sok itt a negatív energia.... Hívjanak továbbra is, hogy elűzzük azokat.... Meeeeehn... - Józsi barát újfent összecsapta tenyereit, ezzel alakot formálva egy, az erőterére emlékeztető falnak.
A lángoló haragot megtestesítő fegyver őrjítő sebességgel forgott az akadályon, ám lendülete végül elhalt, majd sisteregve a földre hullott.
A szörnyűség pedig megtörtént...
- Meeeeehn.... - nyögte Karna, aranyos arca helyén immáron egy kockás, eltorzult ábrázattal.
- Ki kell ütnünk a térmágust! - ordított fel Jeanne már-már hisztérikusan, ahogy felkapta fegyverét.
Rettentően dühítette, hogy azok az idióták megfertőzték barátját, ám elméjének higgadt része jól tudta, miszerint visszahozhatja őt... De ahhoz először felül kellett kerekedniük aktuális helyzetükön.
Hirtelen egy hangos reccsenés szakította fel a talajt, így utat engedve az ágyúlövés erejű vízoszlopnak, amely saját falához csapta a térmágust.
A támadást Ariának tudta be az akadémista, aki most először örült igazán, hogy az alakváltó is tagja csapatuknak.
A kocka-formájú akadály ezzel semmivé foszlott, lehetőségek tucatjaival kecsegtetve a Griffek számára.
- Vízoszlopokkal meg angyallal jössz egy negyven kilós nőre? Meg pitbull-kutyákkal járkáltok? - a nekromanta nő persze nem adta fel, újabb tárgy után kutatott mocskos kabátjában.
- Jeaaneeee..... Hadd szagoljam meg a parfümöd Jeanneeeee..... - és igen, az átalakult lángfarkas hamar átadta magát ősi ösztöneinek, amelyeket a vírus csak tovább táplált.
A páros futásnak eredt, ám lassú üldözőik kisvártatva egy groteszk, mindenféle tetemből összevágott húsgólemmel egészültek ki.
Aria megpróbálta a levegőbe emelni szőke társát, de a túlvilági teremtmény ekkor meglepő gyorsasággal vetette magát rájuk.
Mielőtt több mázsás teste összenyomta volna a párost, Jeanne a földbe szúrta kardját, majd aktiválta a keresztmarkolatba faragott első lakrimát.
A védelmi pecsét lilásan izzó mágikus gyűrűt vésett az éjszakába, s még a húsgólem lendületét is megakasztotta.
A lény bár szabad kezével az angyal felé kapott, Aria egy újabb vízsugárral levágta az ormótlan végtagot.
- Nem fogjátok ellopni a BARÁTOMAT! - ordította az akadémista, miközben pár robbanó-lakrimával elpusztította a rémséget.
A megannyi teremtményből kivájt, rothadó belsőségek és húsdarabok tömegszámra repültek mindenfelé, ám a szőkeség szerencséjére a pecsét még védte őt.
- Huh.... Milyen erős lettem hirtelen... - jelentette ki enyhe meglepettséggel.
- Valószínűleg azért, mert én már előtte eltaláltam. - tette hozzá az alakváltó közömbösen.
- Neeemm.... ez valami más.... Mi ez az ismeretlen erőforrás? - álmélkodott Jeanne, figyelmen kívül hagyva társa megszólalását. - Elég, ha meg akarom védeni az egyetlen barátom, és erősebb leszek?
- Ezt hívják a szeretet erejének. Korábban még sose vetted észre? - kérdezett vissza Aria önmagától meglepő komolysággal.
- Akkor ez azt jelenti, hogy.... - emelte meg Jeanne a kardját, új megvilágosodásától tüzelve. - Ceur-samáért! ELŐREEE!
Fejetlen rohama meglepően sikeresnek bizonyult, hisz a képességei többségét elhasználó nekromanta egyfajta emberi bábként lézengett előtte, mielőtt az akadémista leütötte volna a markolatgombbal.
- Hajrá, ha nem akarsz így kinézni! A barátság erejével. - jött a megszólalás Jeanne háta mögül.
Ahogy a lány megfordult, Aria már az ő alakjában nézett vissza rá... Ám csodás, nőies vonásaihoz, és gyönyörűen ápolt szőke hajszálaihoz a vírustól eltorzult arc társult...
Az akadémista nem igazán értékelte a számára ízléstelen tréfát, és ez ki is zökkentette lendületéből, ám szerencséjére utolsó komolyabb ellenfelük, a kártyamágus hirtelen letérdelt, kihagyva lehetőségét a támadásra.
- Arkón... arkón..... szagold meg őket.... meeehn.... - suttogta monoton hangján, ahogy Jeanne hátán végigszaladt a rideg undor.
Kisvártatva több tucatnyi, mágikus kisugárzású fertőzött tűnt fel a város határán, élükön egy kámzsás alakkal, akinek baljós aurájától szinte a levegő is rohadni kezdett.
- Fiore.... elbukik a szaglásom előtt.... meeeehn.... - kántálta kámzsájának takarásából, szabadjára negedve varázserejét, amely hullámként söpört végig a jelenlévőkön. - A "Salty Tears" arkónja.... elérem a bosszúm..... kell a szagotok....
- Vávháááááá.... Itt a barátság ereje már nem segít..... Fusuuuuunk!!!! - esett pánikba a szőke lány, majd alakváltó társa felé kezdett rohanni kitárt karokkal.
- Egy szóval sem mondtam, hogy elviszlek. - vetette oda Aria egykedvűen, bár tétovázása miatt az akadémista szabályosan rávetette magát.
- Senki nem jut ki innen.... - nyöszörögte az "arkón", majd csettintésére három, több háznyi méretű csontsárkány tört magának utat a föld rejtekéből. - Hozzátok el nekem a szagokat....
A hatalmas, rémálmokból szőtt teremtmények meglepő gyorsasággal vették célba a párost.
- Szagokat... na ez aztán a megjegyzés. - fintorgott az alakváltó, ahogy szőke társát megigazítva önmagán a levegőbe szökkent. - Ajánlom, hogy tedd magad hasznossá és keress bármilyen lakrimás árust!
Az angyal szinte követhetetlen sebességre tett szert, és még a túlvilági sárkányok is lemaradtak mögöttük.
Az akadémista mindeközben rég nem érzett biztonságérzetet tudhatott magáénak, ahogy megannyi érzelemhullám után végre csak pihennie kellett más karjaiban, és pillanatnyilag megfeledkezhetett kárhozott helyzetükről.
A gondolatra, hogy Ceur-sama fogná hasonlóképp őt, még el is pirult...
- Jeanne, ha ledoblak, az lesz igazán Ceur-os - zökkentette ki ábrándozásaiból Aria.
- Ne merd megtenni! - rivallt vissza a szőkeség, részben azért is, mert így visszarángatták a könyörtelen valóságba.
- Pedig határán vagyok. - az alakváltó kissé lazított fogásán, bár még nem enegdte el társát. - Ha van időd álmodozni, inkább a környéket pásztázd és keress valami értelmeset.
- Ds nézd! A város gyakorlatilag már lángol! Valami kigyulladhatott... - mutatott le Jeanne az égő épületekre. - Hogy találunk így ép lakrimát?
- Hát ez remekül fest... - tévedtek le a felszínre az angyal szemei is. - Emlékszel, merre van a bevásárló része ennek a városnak? Velem ellenben gondolom te voltál arra.
- Van egy jobb ötletem. Lassíts le egy kicsit. - szólt társára az akadémista, ahogy kutatni kezdett táskájában.
Nem került sokba, s rá is lelt azokra a robbanó-lakrimákra, amelyeket keresett. Arcára széles mosoly kúszott fel, ahogy nagy lendülettel az éjszakai égre hajította markának tartalmát...


- Arkón vagyok.... kell a szagod... - a férfi kockás feje hatalmas lendülettel landolt a közeli ház falában.
Az épületen pillanatok alatt szétterjedtek a hatalmas, pókhálószerű repedések, amelyek aztán még a közeli hegyekre is felkúsztak.
Ceur unottan engedte el a mágust, miközben az általa keltett morajlások, s reccsenések tengerében egy idegen hullámra lett figyelmes... Az égre nézve kereste válaszát.
Nem értette miért, de valami egy "C" betűt formált az egyhangúan homályos éjszakán... Inkább nem is tulajdonított neki különösebb jelentőséget.
- Már megint óvatlan voltál Karna... - kapta fel a sárkányölő fertőzött társát, majd nagy erővel forgatni kezdte a feje felett, mint valamiféle sötét propellert. - És hogyan kell rólad leszedni ezt a hülye maszkot? - ahogy szünetet tartott a pörgetésben, húzgálni kezdte a farkas kockaszerű arcát.
- Ceur-sama...? - rohant a férfi közelébe Jeanne, mögötte Ariával. - Egy szagtalanító lakrima szükséges a fertőzés semlegesítéséhez.
Olybá tűnt megtépázott viseletükön, hogy a páros keresztülment pár bonyodalmon, amíg a sárkányölő a jelmezében próbált magának szerencsét az utcákon.
Az ő terve ugyanakkor semmissé vált, amikor a sötét mágusok tucatszámra kezdtek előáramlani korábbi rejtekeikből, különös, kockás fejszerkezetükkel...
- Óh. Nightyngale-nek biztos van olyan. - jelentette ki Ceur, majd Karnát beletolta a zsákba, amely jelmezének része volt. - Menjünk vissza a kastélyba.
- Ez az eddigi legnormálisabb ötlet. - biccentett Aria, ám még azért visszapillantott a pusztulás színterévé vált városra.
A fertőzöttek logikájukat vesztve vándoroltak az égő épületek gyűrűiben, ugyanazon szavakat kántálva várva valamiféle megváltást.
- Szóltam a rúnalovagoknak, hogy ha erre jönnek, pár sötét céhes is kézre akad majd. - nyugtázta Jeanne, ahogy végzett egy telepatikus jelentésével. - Majd ők takarítanak, menjünk haza!
Ceur ezen részlet nélkül is könnyedén elaludt volna aznap éjjel, ám úgy volt vele, a két lány valószínűleg így könnyebben hagyja magára a települést.
A küldetés is teljesült végső soron, és bár jelmezét nem sokan csodálhatták meg, ő azért büszke volt kaszás köpenyére.
- Griffek, győzelem! - jelentette ki Jeanne, ahogy boldogan a levegőbe szökkent.
Az idilli képet már csak az a folytonosan feléledő, mégis élettelen hang zavarta meg, amely újra és újra kiszűrődött a fekete zsák fogságából.
- Meeeehn...