HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 A Második eljövetele... [Nagyküldetés]

Go down 
SzerzőÜzenet
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 182
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Hétf. Nov. 05, 2018 12:30 am

Pontos helyszín: Fiore - Bosco határvonal, valamint Bosco déli része

Megbízás rangja: Dianne leginkább A, vagy magasabb rangú mágusok segítségére számít a céheknek feladott felkérései alapján

Leírás:

Nighty, Roha:

Az alap információkkal tisztában vagytok hát, elsősorban pedig azt szeretném kérni, hogy felétek is jusson el a hír/pletyka-áramlat.
Ezt követően szeretném, ha indokokat szőnétek magatoknak, amiért úgy döntötök, hogy északra tartotok.
Indulhattok ti is akár őszinte segítő szándékkal is (még ha nem is közvetlen törvényes mágusokként a megbízásra felelve), megláthatjátok esetleg a lehetőséget a káoszban, vagy valamiféle teljesen személyes, a globális eseményektől eltérő célkitűzéssel is útra kelhettek.

Hogy teljesen összedolgoztok, vagy külön-külön szálon startoltok, szintúgy rátok bízom, ahogy a csapataitok szervezését is.

A körötök ott záruljon, hogy már lassan eléritek Fiore északi határát.

Aria:

Te fájdalmaktól elgyötörten térsz magadhoz valamiféle orvosi-sátorban.
Az emlékeid homályosak, annyi biztos, hogy mindenféle szóbeszédeket hallottál démonokról, majd északra mentél utánajárni a helyzetnek, ám egy ponton a dolgok szörnyű fordulatokat vettek...
Több kisebb-nagyobb csatán is túlestél már, eleinte csak banditákkal, és törvényen kívüli mágusokkal, de később... Erre már nem emlékszel, ha megpróbálod felidézni, az elmédbe mintha csak belehasítana valami, meggátolva próbálkozásaidat.
Annyi ugyanakkor bizonyos, hogy egyelőre biztonságban tudhatod magad, és bár szinte mindened fáj, a sebeidet jól ellátták. Ami még jobb hír, hogy Lucina is a közeledben van, bár ő rettentően mélyen alszik, már-már aggasztóan mélyen...
Nos, ez az alaphelyzeted.
Ha erőt veszel magadon, és kisétálsz a sátorból, egy katonai tábor körvonalai bontakoznak ki előtted, ahol rúnalovagok ezrei nyüzsöghetnek a méretek alapján.
Nem is nagyon foglalkoznak veled egyelőre valamiért, úgy tűnik, hogy mindenkinek akad fontosabb dolga.
Mi legyen hát? Keresel magadnak valami tisztet, akit faggathatsz?
Esetleg kihasználod a viszonylagos érdektelenséget, és felderíted a tábort?
Vagy rossz állapotodra való tekintettel visszamész még pihenni valamennyit?
Kockázz össze valami tervet, és azzal zárd a köröd.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aria Hillen
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2015. Nov. 25.
Age : 23
Tartózkodási hely : Jobbára a konyhában vagy akörül

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 9
Jellem: Kaotikus Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Szer. Nov. 07, 2018 1:13 pm

Minél inkább magamhoz tértem, annál erőteljesebben éreztem a testemen eluralkodó fájdalmat. Olyan volt, mintha végeláthatatlanul erősödött volna, és egy pillanatig csak feküdtem, meg se próbálva megmozdulni. Aztán lassan a fájdalom állandósult, én pedig fokozatosan hozzászoktam, majd óvatosan kinyitottam a szemeimet. Beletelt pár másodpercbe, mire az összemosódott foltokból kialakult előttem valós környezetem víziója. Lassan felültem, és kimért mozdulatokkal körbeforgattam a fejemet.
Valamiféle orvosi sátorra emlékeztető helyen hevertem, sérüléseim pedig mind szakszerűen el voltak látva és bekötözve. Először is Lucinát kerestem tekintetemmel, akit pillanatokkal később észre is vettem. Nem sokkal mellettem feküdt, éppen csak karnyújtásnyira tőlem.
- Hé… Lucina, ébren vagy? – szólítottam félig suttogva, mivel fogalmam sem volt, hol is vagyunk pontosan. – Ébredj, te kis törpe.
Azonban hiába szólítgattam vagy böködtem, zavartalanul aludta az igazak álmát. Kicsit olyan érzésem volt, mintha elkábították volna, ez pedig aggódással töltött el. Mindenesetre legalább itt volt velem és élt, rosszabb is lehetett volna…
Ahogy meggyőződtem róla, hogy egyébként semmi baja, felhúztam a térdeimet és azokra támasztva a könyököm a homlokomra nyomtam a kezem. Próbáltam valahogy visszaemlékezni, mi is történt pontosan, és hogy is kerülhettem ebbe a helyzetbe. Azt reméltem, az majd talán segít rájönnöm, hol is vagyok pontosan és mit is keresek itt.
Tisztán rémlett, hogy ismét valami pletykát hallottam egy démonnal kapcsolatban, s elindultam, hogy utána nézzek. Még az is megvolt, hogy észak felé vettem az irányt… aztán valahol mintha minden eldurvult volna. Több kisebb-nagyobb csatán túlverekedtem magam, ebben biztos voltam. Eleinte csak egy-két idegesítő bandita került az utamba, aztán néhány törvényen kívüli mágus. Végül pedig…
Itt már nem jutottam előrébb, mert olyan érzés hasított a fejembe, mintha legalábbis egy kést döftek volna belém. Arcom összerezzent és a számba haraptam egy pillanatra a kellemetlen érzésre, majd ismét megpróbáltam kutatni az emlékeim között – de ugyanazzal a kellemetlen végeredménnyel járt.
- Mi a fene… - suttogtam magam elé, ahogy tettem még egy utolsó próbálkozást, de ez is sikertelen volt.
Felmerült bennem az ötlet, hogy esélyes, valaki talán megzavarta az emlékeimet, vagy valami meggátolt abban, hogy pontosan felidézzem, mi is történt velem. De mégis kinek és miért lenne érdeke ezt tenni? Olyasmibe keveredtem, amibe nem lett volna szabad? Hát, azt végül is nem láttam esélytelennek…
Mindenesetre egyelőre csend volt odakint, és nem úgy tűnt, mintha közvetlen veszélyben lettünk volna. Ha valaki meg akart volna ölni minket, akkor azt már megtehették volna, amíg eszméletlen voltam. Ehelyett azonban ellátták a sebeimet, ami biztos jel volt, hogy ha nem is barátokról van szó, de olyanokkal vagyok körülvéve, akiknek nem feltétlen áll érdekében a föld alá helyezni engem.
Óvatosan felemeltem Lucinát és az ölembe vettem, hogy elinduljak körül nézni odakint. Elgondolkodtam rajta, hogy álcázzam magam, de egyrészt fájt minden porcikám, másrészt az eredeti alakomban hevertem már itt egy ideje. Felesleges lett volna arra pazarolnom a mágikus erőm, hogy elrejtsem magam olyanok elől, akik már egyébként láttak engem.
A sátorból kilépve kisebb meglepetéssel vettem tudomásul, hogy egy katonai tábor körvonalai bontakoztak ki előttem, ahol rúnalovagok ezrei nyüzsöghetnek… én legalábbis arra tippeltem volna a méretek alapján. Ugyanakkor gyakorlatilag senki nem is vetettem rám egy pillantást se, mintha vagy nem érdekelte volna őket, hogy itt vagyok, vagy egyszerűen csak fontosabb dolguk lett volna. Hirtelenjében nem igazán tudtam hová tenni a helyzetet.
Megálltam, és Lucinát simogatva elgondolkodtam egy kicsit, mi is lenne most a legjobb megoldás. Nem reagáltak támadóan az irányomba, tehát esélyes, hogy nem érzik úgy, hogy fenyegetést jelentenék nekik. Pár másodperc mélázás után úgy döntöttem, azzal járok a legjobban, ha kicsit körbenézek. Nem úgy tűnt, mintha sok vizet zavarnék, ha pedig valaki mégis megszólna a mozgolódásért, akkor azt az illetőt ki is tudnám kérdezni, mi történik itt. Ha pedig nem szól hozzám senki, akkor meggyőződhetek róla, hogy nem érdeklem őket, és biztos voltam benne, hogy ezt-azt magamtól is össze tudok majd rakni a történtekről. Ha pedig végigjártam a tábort legalább nagyjából, akkor én magam is leszólíthatom az első utamba eső tisztet, aki hajlandó lenne válaszolni arra, mi ez itt, mi történik, hogy kerültem ide és mit terveznek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2401
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 15
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Vas. Nov. 11, 2018 4:35 pm

- Szóval északon, mi? – kérdeztem, miközben lehúztam a söröm utolsó kortyait.
- Ja, azt mondják, hogy arrafelé furcsa dolgokat lehet látni. Igaz, az efféle pletykáknak nem lehet mindig hinni, de ezúttal nagyon sokan mondják. Sőt, azt hallottam, hogy még a tanács emberei is odamennek. – vázolta a helyzetet Boris.
Boris egy jóvágású, sudár gyerek volt, csak kár, hogy a rossz felén volt a vágás. Lényeg az egészben, hogy a tag már többször is adott ki jó infókat és tippeket, miközben azon kevesek közé sikerült bekerülnie, akiket még nem tettem el láb alól. Ezt annak köszönhette, hogy jó kapcsolatokkal rendelkezett, melyeknek az elvesztése még nekem is, ha nem is problémát, de legalábbis bosszúságot okozott volna, arról nem is beszélve, hogy nem kellett a felesleges feltűnés, márpedig rengeteg rivaldafényt kaptam volna, ha nekiálltam volna vele ebmerkedni.
- Kösz az infót, az italt meg én álltam. – mondtam, miután felálltam a pulttól.
- Egy élmény volt, mint mindig. – intett flegmán az informátor, én pedig távoztam a vendéglátóipar egységből.
Era mindig is az egyik legfontosabb csomópont volt minden tekintetben. Itt volt sok dolog székhelye és itt futott össze sok-sok szál, mely behálózta az egész kontinenst. Egy szóval a jó öreg, poros és szúfolt főváros most is megvendégelt minket, én pedig már alig vártam, hogy végre elhagyhassam. Az ivótól nem messze, melyből távoztam, egy egyik utcasarkon várt rám a piciny kompániám, élükön a ravasz ordassal.
- Sokáig tartott. – jegyezte meg Froo csak úgy mellékesen, ügyelve arra, hogy érezzem, hogy le vagyok szúrva emiatt.
- Én legalább csináltam valamit, amíg te csak itt lihegtél. – vontam meg a vállam fel se véve a sértést s máris egy újabbal válaszolva arra.
- Talán, ha nem kötötted volna az orromra, hogy ügyeljek a többiekre, akkor hasznossá is tehettem volna magam. – ellenkezett tovább a farkas.
Dobáltuk még pár körön át azt a bizonyos labdát, miközben el is indultunk történetesen a főtér irányába. Ha figyeltem volna, akkor észrevehettem volna, hogy a társaságunk többi tagja nem nagyon értékeli a kis civódásunkat, de nem vettem róla tudomást, jobban mondva nem vettem észre. Aztán ahogy a téren haladtunk, Angel hirtelen megindult egy irányba, majd miután elpillantottam arra, megláttam az illetőt: az alakváltót, ki a céhünk tagja volt, s aki néha éppen annyira az idegeimre tudott menni, mint Froo.
- Szia! De jó végre egy ismerőst látni! – mondta a csillagmágus mosolyogva, mikor odaért Nightyngale-hez.
- Hello Angelina! – üdvözölte csatlósom Eclaire - Egyedül vagy?
Lyla ezalatt testvérével beszélgetett pár lépéssel mögöttem, én pedig Froozerrel játszottam tovább a szájkaratét.
- Nem, a többiek is itt vannak valamerre. - válaszolta Ange.
- Esetleg lenne kedvetek csatlakozni hozzánk? Talán titeket is érdekelne Ava mondandója... – közölte ekkor Nighty a mellette ülő, számunkra ismeretlen nőre mutatva, aki meglehetősen hasonlított ár, csupán a haja volt más színű.
- Vajon ezek az emberek miért szeretnek ennyire változgatni? – tűnődtem, miközben visszadobtam egy magas labdát Froozernak, ami épp egy, a vezetői képességeimre történt megjegyzésére volt válasz, közben pedig a kezemen lévő gyűrűvel babráltam, melyben ott lapult az alakváltás képessége, melyet oly ritkán használtam.
- Hmm, nem tudom, ilyen ügyekben Roha az illetékes. - válaszolta nevetve Ange, elvégre ez már csak így szokott lenni. - Éppen északra indultunk, azt hallottuk, hogy jó dolgokat talál arra az, aki keres. - mondta szándékosan nem túl világosan, hiszen, bár úgy tűnt, hogy Nighty jóban van az illetővel, az ismeretlen nő mégis a rúnalovagok öltözékét viselte, méghozzá egészen magas rangú egyenruhát, már persze amit meg tudott állapítani belőle szegény, gyönyörű csillagmágusom, hiszen nem volt ő járatos az efféle dolgokban.
- Nocsak, micsoda kis összejövetel. – léptem oda ezen mondat után én is az asztalhoz, melynél Nightyngale és kompániája éppen étkezést vagy legalábbis arra nagyon erőteljesen irányuló mozdulatsor elkövetésének folyamatában volt tetten érhető.
Az ismeretlen nő, aki Nighty dublőre volt, valamit odasúgott az alakváltónak, ügyelve arra, hogy mi ne hallhassuk, mire amaz csak hevesen elkezdte rázni a fejét, majd a kis pusmogós immáron hangosan folytatta:
- Rohandar, sziasztok! Ha jól sejtem, ugyanazon pletykák nyomát követitek, mint mi...  igazából, már rég nem pletykák, észak nagy szarban van. – húzta el a száját céhtársam. - Mi is éppen erről beszélgettünk. Csatlakoztok? – invitált meg minket is, s bár eredetileg nem volt tervben a dolog, de révén, hogy egy rúnalovag ült mellette, ha csak egyéb természetű információkat ki tudtunk volna nyerni belőle, már megérte volna.
- Miért is ne. - vontam meg a vállam közben pedig intettem másik két jómadárnak, a testvérpárnak, hogy ők is csatlakozzanak, kik eddig csak távolabb ácsorogva beszélgettek egymással. – Hmm, utána mindenképpen meg kell kérdeznem őket, hogy miről tudnak ennyit beszélni… bár valószínűleg megint csak azt mondanák, hogy „családi ügyek”.
Aztán lementek a formaságok, a szia-szia, hello-hello és társai, aztán hamarjában kerítettünk néhány széket, hogy mi is csatlakozhattunk az asztaltársasághoz. Elsőként természetesen Angel kapott egy ülő alkalmatosságot tőlem, majd miután ő már lehelyezkedett, magamnak is szereztem egyet, amire leülhettem. Másik oldalamon foglalt helyet Krage és Lyla, közülük pedig természetesen Krage volt a legtávolább, de hát mit lehet tenni, szegény már csak ilyen, nem szereti a társaságot. Froozer nem igényelt plusz ülőhelyet, neki tökéletesen megfelelt a föld is, s helyet is foglalt köztem és a csillagmágus között.
- Ava Marble vagyok. - nyújtotta a kezét a kékhajú Nighty elsőként nekem, majd valósznűleg, mivel én elfogadtam, így sorban mindenkinek a csipet-csapatból, akik szintén bemutatkoztak és megrázták a kezét. - A nővérem szerint az ön ereje a legnagyobbakéhoz mérhető. Talán megegyezhetnénk némi ellenszolgáltatásban, amennyiben hajlandó segítségét nyújtani az északi problémák felderítésében és megoldásában.
Tipikus rúnalovag. Csupa hivatalosság, csupa etikett, hízelgés és mézes-mázas szavak, aztán ha baj lenne, akkor biztosan minket dobna be elsőként a darálóba, hogy a saját kompániáját mentse, vagy csak hogy egyáltalán teljesítse a rá kiszabott küldetést és kapjon még egy rohadt plecsnit. Nem szerettem őket, ez az igazság.
A másik érdekesség, hogy úgy referált a mellette ülő ismerősünkre, mint nővérére, ami mondjuk sok mindent megmagyarázott. Noha nem tudtam, hogy lenne testvére a lánynak, így mégis érthető volt, hogy miért is hasonlítanak annyira egymásra.
- Szóval jó eséllyel ez az igazi alakja lehet. – tűnődtem, hiszen alakváltók esetében ezt sohasem lehetett tudni. - Úgh, hagyjuk ezt a maszlagot, a hátamon feláll a szőr az ilyen formális jó pofizástól. - közöltem tárgyilagosan. - A pénz mindig jól jön, szóval, ha megfelelő összeget kapunk, akkor beszélhetünk, de nem szokásom vaktában bólogatni sem, - mire Froozer szinte biztosan szándékosan, csupán az idegesítésem szándékával hangosan felnevetett mellettem. - szóval előbb nem ártana némi infó. – Folytattam, mintha mi sem történt volna. – Feltételezem, sok minden van, amit még nem tudok.
- De még mennyi minden. – tette hozzá az ordas kicsit ugyan halkan, de teljesen jól érthetően.
Nyugodt embernek tartom magam, így még ezt is elengedtem, de lassan azért kezdett bosszantani a dolog.
- Bizonyos információk titkosítva vannak. – folytatta a törvény hű szolgája változatlanul azon a szokásos, nyers és ostoba hangvételben, ami tőlük elvárható. - Mint azt Önök is tudják, Fiore és Bosco határán egyre több idegen eredetű mágikus tevékenység zajlik. Teljes falvak tűnnek el vagy válnak elérhetetlenné egyik pillanatról a másikra, miközben démoni jelenlétről kapunk híreket. Már több osztag az északi határon tevékenykedik, de további segítségre van szükségünk. Túl nagy a terület, amit le kell fedni. A különítményt Dianne Amethyst Legátus vezeti, és a helyszínen ad tájékoztatást a pontos részletekről. – ismertette a helyzetet tömören, melynek egy részét már ismertem a kocsmából.
- Ha ezt előre tudom, hogy beléjük fogunk botlani, akkor megspórolhattam volna egy italt meg egy csomó időt. – nyugtáztam magamban kissé mérgesen.
- Alapvetően csak törvényes céhek mágusainak van meghirdetve a lehetőség, de az én ajánlásommal akár a legátushoz is be tudtok jutni. – intézte utolsó mondatát immár nem a nagyközönséghez, sokkal inkább csak testvéréhez.
- Hmm, ez egyszerre hangzik túl vonzónak és túl taszítónak egyszerre. – jegyeztem meg kissé halkabban, de azért érthetően.
- Mert most sem tudsz dönteni, akárcsak általában. - kaffantotta Froo csak amolyan mellékesen, mint mikor valaki megjegyzi, hogy de szép az idő, melyre még mindig futotta a türelmemből, de a visszaszámláló azért ketyegett lefelé eggyel.
Ezen a kijelentésen aztán már Nighty is megengedte magának, hogy nevessen… tick-tock.
- Szerintem a legjobb az lenne, ha csak én mennék, ti meg hazamennétek és rendbe raknátok a kastélyt. – jelentettem ki, mint egy igazi főnök, aki utasítja szolgáit, hogy hozzanak neki még bort a vacsorához.
Ez pedig elindította a lavinát. Minden tekintélyem aláásva Froozer csak forgatta a szemét, mint aki ezredik alkalommal hallja ugyanazt az elcsépelt sztorit és már a hócipője tele van vele.
- Ne már! Én is menni akarok! – fakadt ki Lyla hangosan tiltakozva.
Egyedül Krage nem ellenkezett, ő csak rend szerint... volt. Ült ott a széken, figyelte az eseményeket és nem mondott semmit. Azonban ami a legkellemetlenebbül érintett az nem is az ő hármójuk reakciója, hanem az a szótlan bokán rúgás, amit drága kedvesem eresztett meg irányomba.
- Nem mondom, hogy most azonnal bízzatok meg benne.... nekem is sokáig tartott. – sóhajtott az alakváltó. - De ha északra akartok menni, akkor ő a legjobb esélyünk. – próbált meggyőzni minket.
- Mi mindenképp megyünk. – emelte fel a kezét Kurousagi, mint egy diák az iskolapadban, s jól látszott rajta, hogy már alig tudta magában tartani izgatottságát, akárcsak Lyla.
- Ez nem a bizalom kérdése. – sóhajtottam jómagam is. - Bár néha elgondolkozom azon, hogy miért is van mindenki ellenem... – tettem hozzá, hiszen mióta a beszélgetés megkezdődött, még senkitől nem kaptam támogatást, ami azért kicsit zavart és a visszaszámláló is ketyegett miatta, mely a türelmem elfogyását volt hivatott jelezni.
- Talán mert szarkasztikus vagy? - vetette fel Eclaire, aki, mint egy jó róka, pimasz volt, mint mindig.
Persze nem vártam választ a kérdésemre, de azért „örültem” hogy kaptam… nagyon… tick-tock.
- És néha undok. - tette hozzá Nighty, csak hogy teljes legyen az egyetértés körülöttem, nekem pedig kezdett a narancssárga zóna végére érni a mutató.
- Vagy csak túl engedékeny. – viszonoztam most már magam is az inzultálást, nyilván, hogy észrevegyék magukat a többiek, bár nem túl nagy sikerre.
Eközben fél szemmel ugyan a lányokra sajdítottam, kik talán túlzottan sokat is megengedtem maguknak velem szemben, ám egyéb iránt sokkal inkább a rúnalovagot szemléltem.
- Mit lehet tenni, vajból van a szívem. – vontam meg a vállam végül.
Ez egy keveset azért visszaadott ugyan a képzeletbeli türelemmérőnek, de aztán az a csekély plusz hamar semmivé foszlott, sőt, még többet vesztett értékéből.
- Még jó hogy nem a fejed. – kaptam is egyből az ívet Froo-tól.
Erre persze mindenki kellemesen szórakozva nevetett fel, legyen szó a saját kicsiny csoportomról, vagy Nighty követőiről, ezért pedig a ketyegő kezdett vészesen közelíteni a vöröshöz.
- Na jól van most már le lehet szállni rólam, vége a viccparádénak, mindenki jól nevetett, ha-ha, térjünk a tárgyra: - vágtam vissza keményen. - Krage te... te nem vagy harci típus, Lyla, te túl harcias vagy de nincs meg hozzá a kellő tapasztalatod, hogy ilyen küldetésre menj, Froo, téged még nem is sajnálnálak, de nem szeretném, hogy összemocskolódnak a bundád, akkor nem tudnám kirakni a kandalló fölé, Ange... igen. - és így ezzel be is fejeztem.
Nem tudtam eldönteni, hogy mit is mondhatnék a lánynak, amitől nem lesz rám dühös és mégis meg tudom indokolni a dolgot, szóval inkább nem mondtam semmit, higgyen csak, amit akar, elvégre úgyis tudta, hogy mi jár a fejemben, ezért is kaptam a bokán rúgást korábban.
- Ha érdekel, hamarosan döntened kell. - szólt közbe teljesen érzéketlenül, tárgyilagosan Ava, aki az egyetlen volt, aki nem vett részt a csoportos inzultációban és kifigurázásban, ami miatt kicsit szimpatikusabb lett ugyan, de nem tudtam eldönteni, hogy csak azért van-e ez így, mert nincs érzéke a hasonló helyzetekhez, vagy tényleg nem tartja mindezt mókásnak. - Nightyéknak kaja után megnyitom a térkaput északra. Utána nem lesz okom, hogy nektek is segítsek. – éééés itt volt vége a szimpátiának.
- Ava, ugyan már. Nem látod, hogy mi folyik itt? Nem bízik a társainak a képességeiben. És a sajátjában, hogy képes lenne őket megvédelmezni. – ismertette a helyzetet a cégtársunk sajnos kellemetlenül pontosan és helytálló módon, ami egyszerre bosszantott és kicsit el is szomorított.
- Az istenit Roha, már mindenki kívülről fújja, hogy mi jár a fejedben, mi az ördög van veled? – korholtam magam. - A mondat nagyjából helytálló, és bár feltételezem, hogy ezt is csak csipkelődésnek szántad, mint mindenki más nagyjából az összes mondatát, most kivételesen nem talált. Ugyanis igazad van, józanul végiggondoltam a helyzetet és erre jutottam. Van ezzel valami probléma? – próbáltam megőrizni a lehető legtöbb nyugalmat abból, ami még megmaradt, s a józan eszemre hallgatni, hiszen az ember nem ellenkezhet az igazsággal, elvégre annak nincs semmi értelme.
- Rohandar, nem óvhatod meg örökre az ismeretlentől! Gondolod, hogy ha azt mondod, most csak te mész, ők majd otthon ücsörögnek? – tette fel a költői kérdést és sajnos én is tudtam rá a választ. - Dehogy... követnek a hosszabb úton... én már megtanultam ezt... A tinédzsereket nem lehet irányítani... És persze ilyenkor valahogy mindig képesek még nagyobb bajba keveredni, mint ami egyébként várna rájuk.... Jobb szeretem rajtuk tartani a szemem. Még akkor is, ha ez veszélyes. Azzal, hogy engem követnek, vállalták ezt is.
Kényelmetlen volt ugyan beismerni, de igaza volt. Teljesen tisztában volt mindenki, aki velem volt, hogy az, amit csinálunk nem egy életbiztosítás és hogy bármikor bármi megtörténhet. Akárcsak én, én is tudtam, hogy ez így van, de mégis minden egyes alkalommal tiltakoztam ellene.
Természetesen a kis megnyilvánulás nem maradhatott elismerés nélkül. Mikor Angelre pillantottam, aki épp a szemembe nézett, láttam az arcán a diadalittas mosolyt és a csillogást a szemében. Tovább járatva a szemem láttam, hogy Froozer is egyetértően bólogat, Lyla pedig majdnem ijesztőn hatott akkora vigyor volt a képén. Azt persze már mondanom sem kell, hogy úrnőjük szavaival mennyire mélységesen egyetértettek az állat-hárem jeles tagjai.
- Ehh, hogy én miért is próbálkozom mindig... – sóhajtottam ismét lemondóan. - És ez egy költői kérdés volt, még mielőtt bárkinek is kedve támadna válaszolni rá. - tettem hozzá kicsit már-már durcásan, hiszen kezdett kiakadni az a bizonyos mérő. - De egye fene, jöjjön mindenki, mit bánom én, ha kitörölnek titeket valami sötét mágiával, legalább nyugtom lesz végre. – hunytam le a szemem, miközben karba tettem a kezem és hátradőltem a székben.
Noha én magam nem láttam, hisz csukva volt a szemem, de Angelina azért magára vette a dolgot, s észrevehetően el is gondolkodott kicsit, nem úgy, mint a többi jómadár, akik örvendeztek győzelmükön.
- Óh Roha, tudom, hogy a sötét külső érző szívet takar. – próbált hízelegni Nighty. - Olyan kis tsundere vagy néha.
- Ha tudnám mit jelent ez a szó, akkor talán még meg is sértődnék. – ráztam le egyszerűen, mivel tényleg nem tudtam, hogy mit jelent ez a szó. - Szóval ő... kapitány? parancsnok? főnök?.... nem tudom, hogy mi a pontos megnevezés – emeltem a pillantásom közben a rúnalovag hölgyre. - Mit is mondtál, mikor repítesz el ezzel a csodálatos és üdítő társasággal északra, hogy végre legálisan - hangsúlyoztam ki ezt a szót - levezethessem valakin a… jókedvem?
- Amint befejeztük az ebédet. - válaszolta a nő, s ez alkalommal először apró mosoly jelent meg a szája sarkában. - Egyetek, szükségetek lesz az erőtökre!
- Miért is ne. – vontam meg a vállam, majd magam elé vettem néhány étlapot, melyet szétosztottam a többieknek.
Az árak… köszönik szépen jól voltak és nem akartak leszállni a magas lóról, de hát kit izgatott? Nem sokkal a küldetés előtt adtam túl egy nagy szállítmány mágikus puskán, méghozzá egészen jó áron, így nem volt okom arra, hogy a pénz miatt aggódjak.
- Hmm, még jó, hogy most fegyvereztem fel egy fél hadsereget... –adtam is hangot a dolognak, csak olyan jegyzetként a margóra.
Innentől pedig a zabálás és az egyéb dolgok már csak amolyan formaságok voltak. Én jobbára nem nyitottam ki a szám, elvégre minden egyes árva mondatom eddig ki kellett figuráznia valakinek, vagy legalábbis belekötni, ebből pedig már elegem volt, tehát inkább bölcsen hallgattam. Aztán az események csak mentek a saját sodrukban. Kaptunk valamiféle papirosokat, melyből a magamét Nighty nyújtotta át nekem, miután elvette azt nővérétől, majd valami parkban kötöttünk ki, mely egészen kihalt volt, de az a néhány tag szinte kivétel nélkül rúnalovag volt már ránézésre is, ez pedig, bár piszkáltam a csőröm, de velünk is volt egy belőlük, így nem kifejezetten zavart a dolog. Majd végül megkaptuk a portálunkat, ahogyan az meg volt ígérve, s huss, már ugorhattunk is bele az ismeretlenbe.
Elsőként természetesen a nyuszi lánynak kellett beugrania, majd utána következett mindenki egyesével. Én voltam az utolsó előtti, utánam már csak az alakváltó következett, hisz ő még búcsúzkodott.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2087
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Hétf. Nov. 12, 2018 12:28 am

- Nightyngale, szükségem van a segítségedre. - A nő tekintete elég komolynak tűnt,  s még a lakrimafon holografikus kivetülésén is érezni lehetett a Ava szorongását.
- Ez megint valami terv arra, hogy beszervezz a Mágus Tanácsba? - kérdezte felhúzott szemöldökkel a vörös nő, miközben elfeküdt a szalon egyik heverőjén.
- Öhm.. olyasmi... is. - válaszolt a rúnalovag, kissé meglepetten. - De alapvetően csak azt szeretném, ha lenne valaki a fronton, akiben kérdés nélkül meg tudok bízni.
- Megtisztelsz. - húzta el erre a száját Nightyngale szarkasztikus hangnemben. - Halljuk, mit akarsz.

Az ebédlőből két állatfüles tini hallgatózott. A beszélgetés nemsokára azonban telepatikus síkra terelődött át, amit érzékeny füleik már nem hallhattak, így visszavonultak a konyhába, hogy elfogyasszák reggeli kávéjukat. Eclaire tejjel, és két cukorral ízesítette az értékes nedűt, Kurousagi pedig a növényi tejből készült, rengeteg cukorral, kakóval, és fahéjjal megbolondított cappuchinoval indította a napot.
- Nightyngale sokat változott, mióta kibékült Ava-val. - jegyezte meg Eclaire.
- Igen, sokkal elnézőbb mindenkivel. És állandóan nevet. - bólogatott Kurousagi. - De... szerintem még valami mindig zavarja.
- Nem csodálom. - vont vállat a rókalány, majd ivott egy kis kortyot kávéjából. - A szüleivel még mindig nem beszélt. Pedig már nem is tudom... kettő, három éve dolgozik be Avanak? És ő meg állandóan nyaggatja, hogy látogassák meg őket együtt.
- Még mindig keveset tudunk Nightyngale múltjáról... - szomorkodott Kurousagi. - És még mindig nem adott nekem nevet.
- Ugyan már, szerintem csak nem talált még jobb nevet, mint a Kurousagi. - próbálta vigasztalni társát Eclaire.
- Mindenesetre... - szedte össze magát a nyuszilány. - Jobb ha összepakolunk.
- Előtted járok, drága barátnőm. - vigyorgott rá Eclair, kivillantva éles metszőfogait. - Már mikor az első pletykák szárnyra kaptak, összepakoltam. Egy ilyen kalandot Nightyngale sose hagyna ki!

Eclairnek igaza volt. Nemsokára megjelent a konyhában vezérük, és közölte velük, hogy újabb kalandra indulnak, de mielőtt északra mennének, még beugranak Erába néhány dokumentumért. Hamar útra keltek, és Shirutsuméban lyukadtak ki, ahol a Rúnalovagok már jól ismerték a kis csapatot. Bár ők maguk nem voltak tagjai a szervezetnek, Avan keresztül lehetőségük nyílt arra, hogy a nő térmágus barátainak térkapuit igénybe vegyék. Nem telt sok időbe, mire a Tanács központjának főterén találták magukat, ahol - tekintve, hogy a templomóra delet ütött - betértek egy előkelő étterembe megebédelni. Az évszak ellenére viszonylag kellemes volt az idő, így a teraszon foglaltak helyet, ahonnan a míves társaság, immár Ava Marble parancsnokkal kiegészülve tökéletesen rálátott a nyüzsgő főtérre.
- Szia! De jó végre egy ismerőst látni! – bukkant elő a tömegből egy mosolygós arc. Angelina, Roha társa érkezett a társasághoz. Nightyngale mosolyogva intett, Kurousagi pedig veszettül integetett neki már mikor kiszúrta.
- Hello Angelina! – üdvözölte őt végül Eclaire - Egyedül vagy?
- Nem, a többiek is itt vannak valamerre. - válaszolta a csillagmágus.
- Esetleg lenne kedvetek csatlakozni hozzánk? Talán titeket is érdekelne Ava mondandója... – invitálta őket Nightyngale, aki közben a háttérben kibontakozó csetepatét figyelte Rohandar és farkasa között.
- Hmm, nem tudom, ilyen ügyekben Roha az illetékes. - nevetett Ange, majd folytatta. - Éppen északra indultunk, azt hallottuk, hogy jó dolgokat talál arra az, aki keres.
Úgy tűnt, a nő direkt kertel küldetésükről. Nightynale magában elvigyorodott, mert jól tippelte a teljes csapat jelenlétének célját. A pletykák, amik kezdtek tényekké válni, már mindenkit mozgósításra késztettek.
- Nocsak, micsoda kis összejövetel. – lépett a társasághoz végre Rohandar.
Ava gyanakodva húzódott közelebb testvéréhez, halkan súgva neki.
- A fickó... Kinézetre nem tűnik túlságosan érdemlegesnek... De meglepően erős. - jegyezte meg.
Nightyngale csak a fejét rázta, jelezve, hogy a férfit tényleg nem akármilyen fából faragták.
- Megbízhatunk benne? - kérdezte Ava immár telepatikusan, de választ már nem kapott.
- Rohandar, sziasztok! Ha jól sejtem, ugyanazon pletykák nyomát követitek, mint mi...  igazából, már rég nem pletykák, észak nagy szarban van. – húzta el a száját Nighty - Mi is éppen erről beszélgettünk. Csatlakoztok?
Nightyngale úgy érezte, a legjobb lenne északi kalandját nagy csapatban teljesíteni. Mostanában szeretett bajtársaival lógni, még akkor is, ha egy ekkora társaságot ritkaságszámba ment összehozni.
- Miért is ne. - vont vállat a férfi, majd jelzett kompániájának, hogy csatlakozzanak. Az étterem személyzete pillanatokon belül kerített egy plusz asztalt, ám a székek leszervezésében már Rohandar is részt vett. Előzékenyen Ange-t ültette le először, majd kis csapata is elfoglalta helyét.
- Ava Marble vagyok. - nyújtott kezet a rúnalovag először Rohandarnak, majd sorban a többieknek is. - A nővérem szerint az ön ereje a legnagyobbakéhoz mérhető. Talán megegyezhetnénk némi ellenszolgáltatásban, amennyiben hajlandó segítségét nyújtani az északi problémák felderítésében és megoldásában.
Nightyngale hamar felfedezte Rohandar ellenszenvét- de nem is csodálta. Még a törvényes mágusok sem voltak oda a rúnalovagokért és a Tanácsért, hát még azok a fickók akik a Griffek törzsét alkották...
- Úgh, hagyjuk ezt a maszlagot, a hátamon feláll a szőr az ilyen formális jó pofizástól. - kezdte a férfi mondandóját - A pénz mindig jól jön, szóval, ha megfelelő összeget kapunk, akkor beszélhetünk, de nem szokásom vaktában bólogatni sem, szóval előbb nem ártana némi infó. Feltételezem, sok minden van, amit még nem tudok.
- De még mennyi minden. – szólt közbe halkan a farkas, de tiszta hangját az egész asztaltársaság hallhatta.
- Bizonyos információk titkosítva vannak. – folytatta rezzenéstelenül Ava, melyen Nightyngale kezdett jól szórakozni - Mint azt Önök is tudják, Fiore és Bosco határán egyre több idegen eredetű mágikus tevékenység zajlik. Teljes falvak tűnnek el vagy válnak elérhetetlenné egyik pillanatról a másikra, miközben démoni jelenlétről kapunk híreket. Már több osztag az északi határon tevékenykedik, de további segítségre van szükségünk. Túl nagy a terület, amit le kell fedni. A különítményt Dianne Amethyst Legátus vezeti, és a helyszínen ad tájékoztatást a pontos részletekről.
- Alapvetően csak törvényes céhek mágusainak van meghirdetve a lehetőség, de az én ajánlásommal akár a legátushoz is be tudtok jutni. – fordult végül testvéréhez a nő.
- Hmm, ez egyszerre hangzik túl vonzónak és túl taszítónak egyszerre. – jegyezte meg Rohandar.
- Mert most sem tudsz dönteni, akárcsak általában. - dobta Froo is magát a társalgásba. ÚGy tűnt, élvezi, hogy szívózhat Rohával. Nightyngale nem bírta. Túlságosan komikus volt a helyzet. A sötétség egykori hírnöke egy rúnamágussal egyezkedeik, miközben egy farkas szívja a vérét. Csak egy kis kacajt engedett meg magának... nem akarta kihúzni a gyufát Rohandarnál.
- Szerintem a legjobb az lenne, ha csak én mennék, ti meg hazamennétek és rendbe raknátok a kastélyt. – jelentette ki a férfi. Amennyire Nighty ismerte a bandát, tudta, hogy nem nagyon fognak ennek engedelmeskedni. Az ordas csak szemeit forgatta, de nem mindenki maradt ilyen csendes.
- Ne már! Én is menni akarok! – tiltakozott Layla hangosan kifejezve elégedetlenségét.
- Nem mondom, hogy most azonnal bízzatok meg benne.... nekem is sokáig tartott. – sóhajtott az Nightyngale, hogy elejét vegye egy nagyobb vitának - De ha északra akartok menni, akkor ő a legjobb esélyünk.
- Mi mindenképp megyünk. – jelentkezett Kurousagi lelkesen. Tudta, hogy Rohandar követőei nem gyengébbek saját magánál, ezért remélte, hogy ezzel valamilyen szinten meggyőzheti a férfit arról, hogy nem olyan veszélyes magával vinnie őket.
- Ez nem a bizalom kérdése. – sóhajtott Roha is. - Bár néha elgondolkozom azon, hogy miért is van mindenki ellenem...
- Talán mert szarkasztikus vagy? - vetette fel Eclaire kissé pimasz módon. Ő nem akart kimaradni egy jó zűrzavarból.
- És néha undok. - csatlakozott Nightyngale, hogy a férfi haragját inkább magára vonja, minthogy a rókalány utolsó beszólása maradjon meg a férfiban.
- Vagy csak túl engedékeny. – mondta kissé passzív-agresszíven Rohandar, majd végül vállát vonva befejezte.- Mit lehet tenni, vajból van a szívem.
- Még jó hogy nem a fejed. – vette fel újra a fonalat Froozer. A farkas beszólása kicsit megtörte a feszültséget a társaság nagy részében, a legtöbben egy nevetéssel dicsérve az elmés megjegyzést.
- Na jól van most már le lehet szállni rólam, vége a viccparádénak, mindenki jól nevetett, ha-ha, térjünk a tárgyra: Krage te... te nem vagy harci típus, Lyla, te túl harcias vagy de nincs meg hozzá a kellő tapasztalatod, hogy ilyen küldetésre menj, Froo, téged még nem is sajnálnálak, de nem szeretném, hogy összemocskolódna a bundád, akkor nem tudnám kirakni a kandalló fölé, Ange... igen. - zárta le végül a férfi a vitát. Nightyngale kissé megilletődötten pillantott körbe, lánykái pedig egymás tekintetében kerestek menedéket.
- Ha érdekel, hamarosan döntened kell. - figyelmeztette a vidáman mókázó kompániát Ava - Nightyéknak kaja után megnyitom a térkaput északra. Utána nem lesz okom, hogy nektek is segítsek.
A nőnek igaza volt. Nem volt oka arra, hogy Rohandarnak segítsen, de Nightyngale kissé megsértődött rá, hogy nem bízik az ítélőképességében. De már Rohandar féltéséből is kezdett elege lenni. Biztos volt benne, hogy a férfi segítségével majdhogynem megállíthatatlanok lesznek, de a társai kiegészítették őt. Nem engedhette, hogy kimaradjanak egy ilyen kalandból. Persze meg is értette céhtársának aggodalmait, de már nem akarta sokáig húzni ezt a társalgást.
- Ava, ugyan már. Nem látod, hogy mi folyik itt? Nem bízik a társainak a képességeiben. És a sajátjában, hogy képes lenne őket megvédelmezni. - vázolta a helyzetet végül. Talán ezzel Rohát is lépésre kényszerítheti.
- A mondat nagyjából helytálló, és bár feltételezem, hogy ezt is csak csipkelődésnek szántad, mint mindenki más nagyjából az összes mondatát, most kivételesen nem talált. Ugyanis igazad van, józanul végiggondoltam a helyzetet és erre jutottam. Van ezzel valami probléma? – válaszolt neki hidegvérét megőrizve a férfi. A nő türelme ekkor fogyott el. A férfiak néha nem mernek szembenézni az igazsággal, hát mire vannak a nők, ha nem arra, hogy szembesítsék őket?
- Rohandar, nem óvhatod meg örökre az ismeretlentől! Gondolod, hogy ha azt mondod, most csak te mész, ők majd otthon ücsörögnek? – kérdezte Nightyngale - Dehogy... követnek a hosszabb úton... én már megtanultam ezt... A tinédzsereket nem lehet irányítani... És persze ilyenkor valahogy mindig képesek még nagyobb bajba keveredni, mint ami egyébként várna rájuk.... Jobb szeretem rajtuk tartani a szemem. Még akkor is, ha ez veszélyes. Azzal, hogy engem követnek, vállalták ezt is.
Úgy tűnt, még ha Roha nem is látta be, a társai egyeteértettek Nightyngale szavaival. Angela diadalmas mosolyra húzta száját, akárcsak a már-már vicsorgó Lyla, miközben az ordas csak bölcsen bólogatott. Eclaire és Kurousagi pedig... Hát igen, ők természetesen tudták, hogy milyen galibákba keveredtek az évek során, amikor Nightyngale nyomába eredtek.
- Ehh, hogy én miért is próbálkozom mindig... – sóhajtott Roha, aki úgy tűnt, lassan beadja a derekát - És ez egy költői kérdés volt, még mielőtt bárkinek is kedve támadna válaszolni rá. De egye fene, jöjjön mindenki, mit bánom én, ha kitörölnek titeket valami sötét mágiával, legalább nyugtom lesz végre.
- Óh Roha, tudom, hogy a sötét külső érző szívet takar. – próbált meg még egy kicsit könnyedebb hangulatot teremteni Nightyngale, akinek feltűnt, hogy Angelina egy pillanatra mintha elszomorodott volna Rohandar utolsó kijelentésén - Olyan kis tsundere vagy néha.
- Ha tudnám mit jelent ez a szó, akkor talán még meg is sértődnék. – terelte a szót a férfi. - Szóval ő... kapitány? parancsnok? főnök?.... nem tudom, hogy mi a pontos megnevezés. Mit is mondtál, mikor repítesz el ezzel a csodálatos és üdítő társasággal északra, hogy végre legálisan - hangsúlyozta - levezethessem valakin a… jókedvem?
- Amint befejeztük az ebédet. - válaszolt Ava apró, diadalittas mosollyal - Egyetek, szükségetek lesz az erőtökre!
- Miért is ne. – vont vállat a férfi, és belevetette magát egy közeli menübe.
- Hmm, még jó, hogy most fegyvereztem fel egy fél hadsereget... – jegyezte meg végül, valószínűleg az árakat szemlélve.
A nagy evés-ivás után végül az egész csapat egy kis kajakómával indult meg a rúnalovag után. Ava a Füvészkeret egy elhagyatott részére vezette őket; mindössze néhány tanonc lovag kószált arrafelé. Ava még gyorsan összedobott két ajánlólevelet, mellyel bejuthattak a Legátushoz, az egyiket Rohandar, a másikat pedig testvérének részére. Némi koncentrálás után a rúnalovag beizzította térmágiáját. Egy portál nyílt előttük, mely egyenesen a messzi északi határ közelébe repítette a bandát. Az első aki átugrott rajta, Kurousagi volt, majd szépen sorrendben az egész bagázs átlépett a túloldalra. Rohandar után már csak Nightyngale maradt hátra.
- Tudom, hogy megbízol benne, Nightyngale, de ismerem a fajtáját. Sok ilyet láttam, amikor a rendfenntartó egységben voltam. - szorította meg lágyan nővére karját Ava.
- Én gyakran látom, és még nem okozott csalódást. - válaszolt Nighty. - Nagyon lelkes kis bagázsa van, nem?
- Egy ilyen társaság mindenkire jó hatással van. Kicsit sajnálom, hogy kimaradtam a cívódásból, de ez nem az én helyem volt. - mosolygott kicsit szomorúan a rúnalovag.
- Talán... - vetette fel vigyorogva Nightyngale, miközben a portálhoz lépett. - Magad mellé vehetnél egy tanársegédet.
- Várom a jelentésed! - szólt még utána Ava. - És vigyázzatok magatokra!
Nightyngale csak intett, ahogy átlépett a térkapu túloldalára, ahol elébe tárult a végtelen északi táj...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 182
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Hétf. Nov. 12, 2018 4:52 pm

Duó:

Kijuttok hát a térkapun, egyenesen egy hatalmas katonai tábor szívébe, amely több ezer rúnalovagnak szolgálhat ideiglenes állomásaként.
Az érkezésetek persze váratlanul ér pár szolgálatos tisztet, de ha megmutatjátok neki a papírokat, amelyeket Ave adott nektek, a félreértések úgy hamar letudódnak, és útba is igazítanak titeket.
A Legátus sátra persze könnyen megkülönböztethető a többitől méreteiben, és abban is, hogy több tucatnyi várakozó kígyózik előtte rendezett sorokban.
Kaptok is pár szúrós pillantást, ahogy a tisztekkel elhaladtok mellettük ajánló-papírjaitokkal.
A sátorban a Szent Mágus épp egy jelentés végét hallgatja meg a készletekről, amelynek végeztével távozásra inti tisztjeit, majd rátok pillant.

Spoiler:
 

- Ó, ismerős arcok. A legutóbb is északon találkoztunk... - a nő fáradtnak tűnik, bár próbál mosolyogni. - Ha jól sejtem, nem a legális céheknek adott megbízás csalta Önöket ide...
Az ajánlópapírok hamar a Legátushoz kerülnek, aki ugyan átfutja őket, de mivel már volt dolga veletek, nincs rá különösebben szüksége. Inkább csak asztalához invitál titeket, majd egy térkép felett felvázolja a helyzetet, amely lényegében a következő:
- A pletykák többsége igaz, ők is kaptak több olyan jelentést a hírszerzéstől, amely megerősíti, hogy falvak teljes lakossága tűnt el egyik éjszakáról a másikra, és az eset után semmilyen természetes, vagy mágikus nyomot nem talált Bosco keresőegysége.
- Ez persze még belügy lenne, de a következő hírszerzési jelentések már jóval aggasztóbbak voltak: Bosco déli határvédelmének a két bástyája, az Alkonyat és Hajnal erődjei körül is különös események történtek. A két erődrendszert fekete kupolák izolálták el a külvilágtól, és olyan mágia árad ezekből a baljós félgömbökből, amelynek kisugárzása egy ismert varázslathoz sem mérhető - még a sötét, vagy árnymágiákhoz sem, ez valami teljesen más.
- Az Alkonyat és Hajnal bástyái olyan fegyverrendszerrel bírnak, amelyek rossz kezekben egy fél országot is képesek lennének felperzselni teljes feltöltöttséggel. Ha pedig ez megtörténik, a fegyvereknek csak két iránya van: Bosco, vagy Fiore északi része... Épp ezért mozgósítottak ilyen erőkkel a rúnalovagok.
- Bosco persze nem akarja, hogy idegen fegyveres erők lépjenek a területére, Fiore minden segítségnyújtási és diplomáciai próbálkozása ellenére sem. Az, hogyha a Legátus átlép a különítményekkel a határon, egy hadüzenettel is egyenlő lehet ilyen körülmények közt... De a nő elárulja, hogy mégis ezt fogja tenni, hisz kifogytak a lehetőségekből.
- Mágusokra, és így többek közt rátok is azért van szükség, hogy felderítsétek a hírszerzéssel együtt a korábbi erődrendszereket, amelyeket mostanra a fekete kupolák ölelnek körbe, Senki sem tudja mi van ott, figyelmeztet, akár a Pokolba is lehet egy kapu, amennyit ismernek erről a mágiáról... Hogy mindezt vállaljátok-e, már rajtatok áll. Az információkat már nem sajnálja, fáradtan kijelenti, hogy lassan úgyis kiszivárog minden, ha akarják, ha nem.

Vezessétek hát le a beszélgetést, majd döntsetek.
Vállaljátok-e az ismeretlen felderítését, és ha igen, egy nagy csapatként, vagy kettéváltok a két erődhöz? Ez persze nem feltétlenül szükséges, hisz más mágusok is vannak rajtatok kívül.
A rúnalovag-hadtest holnap reggel bont tábort, megcélozva  a határt.

Aria:

Te felderíted hát a tábort.
Egy ideig senki sem foglalkozik veled, természetesnek hiszik a jelenléted, a tisztek pedig mind elfoglaltak, még ha próbálsz is megközelíteni párat, csak elhessegetnek, mondván, nincs ilyesmire idejük holnapi táborbontás mellett.
Elveszettséged csak fokozódik, mígnem egy ismerős arc tűnik fel a rúnalovagok közt.
- Ó, hát újra találkozunk. - mosolyog rád az akadémista lány, miközben illemtudóan meghajol.
Értetlenséged látva így folytatja:
- Szóval nem emlékszel. Azt hiszem ez érthető. - nyújt neked kezet a felismeréstől vezetve. - A nevem Okita Minamoto. A Rúnaakadémia egy végzős hallgatója vagyok, de beválogattak egy csapatba, amelyet aztán északra vezényeltek. Persze, később mellékvágányra lettünk dobva...
Gondolom sok kérdésed lehet a lányhoz, de ő hamar elárulja, miszerint nem akar mindenki előtt túl sok mindent elárulni.
Ha vele tartasz, elmond mindent, amiről tud, de figyelmeztet ilyen esetben tartozni fogsz neki, és bizony van is egy szívessége, amihez jól jönnél neki.
Ha nem akarsz ebbe belemenni, akkor szerinte hivatalos információkat a Legátusnál kaphatsz, akihez ugyanúgy elvezethet, bár a sátra előtt így sem kicsi a sor..

A döntés adott, ha meghoztad, keress fel, és az alapján megkapod a kör második felét.

Szóval elfogadod Okita ajánlatát...
A lány elvezet téged egy sátorba, ahol egy másik akadémista fogad téged.
A kék-hajú hölgy Kyrie Yoshitsune néven mutatkozik be, elárulja, hogy ő is végzős hallgató, emellett 2. generációs jég sárkányölő. Találkoztatok már vele is, de te ugye nem emlékszel... Nézzük hát miket mondanak el neked a lányok.
Először is, minden információt az általános helyzetről megkapsz, amit a párosnak is leírtam feljebb, így képbe leszel a globális helyzettel.
Hogy veled mi történt? Nos, a két lány ennyit tud:
- Egy faluban találkoztatok, amelyet banditák foglaltak el. Ők, és egy osztagnyi rúnalovag épp felszabadították a települést, te pedig beavatkoztál a harcokba az oldalukon. Miután segítettél nekik, elárultad a rúnalovagoknak és a hallgatóknak, hogy te is északra tartasz, így csatlakozni szeretnél hozzájuk, ellenvetés pedig nem volt.
- Az utatok ugyanakkor egy ponton váratlan fordulat érte... Számotokra ismeretlen lény ütött rajtattok, amelynek ereje és képességei minden jelenlévőét meghaladta. A legtöbb rúnalovag meghalt, két hallgatót, név szerint egy Majin fedőnevű srácot, és Jeanne Esprit-et pedig nem találtátok már meg az összetűzés után. Az ő hollétükről azóta sincs hír, bár a korábbi különítmény vezetője, Julius ezredes több osztaggal is keresteti őket, mindeddig eredmények nélkül...
- Ti is csak azért éltétek túl az összetűzést ezzel a földöntúli lénnyel, mert egy Sieghart nevű férfi megmentett titeket. Persze, szövődmények így is akadtak, nagyon úgy tűnik, hogy mind elszenvedtetek pár maradandóbb átkot. Okita képtelen mágiát használni a harc óta (ami elég kellemetlen, hisz az Elveszett Mágiák egy ágát űzte, mégpedig időt manipulált), Kyrie nem tud aludni, te elvesztetted az emlékeid egy részét, Lucina pedig képtelen felkelni... Ez minden, amit tudtok.
- Hogy miben kell a segítséged? A két lánynak találkozója van Sieghart-al, aki megmentett titeket korábban. A férfi elméletileg képes megölni a lényt, ami fenntartja az átkaitokat, de szüksége van társakra. Ugye korábban szó esett a globális infóknál a két erődet körülölelő fekete kupolákról... Nos, nektek egy kisebb, bár hasonlóan izolált térbe kellene behatolnotok, ám ugyanúgy Bosco határán túl. Ha ez megvan, ott segítetek Sieghart-nak megkeresni a teremtményt, hogy a férfi megölhesse. Minderről persze a Legátus nem tud, és sosem adná rá az engedélyét... Csak úgy mellékesen.

Nos, a szitu adott hát.
Sok az infó, szóval vezesd le kérlek a beszélgetést: Okita kímért, tisztelettudó, és szigorú jellem, míg Kyrie jóval könnyedtebb,de eléggé megviselt az alváshiánytól...
A beszélgetés után persze azért nem árt megfontolnod helyzeted, na nem mintha a két lány mindezek után már túlságosan örülne neki, ha vissza szeretnél lépni... És persze Lucina épsége is kockán van.
A Legátus holnap reggel bont tábort, újdonsült társaid azt javasolják, hogy addig pihenj, hisz te is elég rossz bőrben vagy.



Okita
Spoiler:
 

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2401
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 15
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Vas. Nov. 18, 2018 8:55 pm

Mire átértem a flancos portálon, már mindenki ott volt, kivéve Nightyt, aki utánam lépett csak át a kapun. És persze nem csak a delegációnk volt ott, révén, hogy egy szép nagy katonai támaszpont kellős közepére csöppentünk be, mondhatni eléggé nagy volt a tömeg. Mindenfelé sátrak és emberek, akik többsége rúnalovag volt természetesen, ami kicsit sem töltött el jó érzéssel.
A nyuszilány azonban már szemmel láthatóan egy fontos beszélgetést folytatott egy látszólag magasabb rangú tiszttel, aki rövidesen fel is oszlatta a bámészkodók csapatát, kiket érkezésünk vonzott a környékre, miközben megérkezett az alakváltó is a teleporton keresztül.
Ezt követően a tisztnek, aki teljes mértékben jellegtelennek tűnt, átnyújtottuk az Avától kapott leveleinket, aki eztán készségesen el is vezetett minket egy sátorhoz, melybe rövid úton bebocsátás is nyertünk.
- Ó, ismerős arcok. A legutóbb is északon találkoztunk... –üdvözölt minket a legátus kisasszony, mikor meglátta kicsiny csoportunkat.
És igaza volt, valóban északon futottunk össze legutóbb is, bár az a találkozás nem hagyott túl jó szájízt bennem.
- Ha jól sejtem, nem a legális céheknek adott megbízás csalta Önöket ide... – folytatta, s bár próbált kedves lenni, sőt, még mosolyogni is, látszott rajta, hogy rendkívül fáradt és gondterhelt, engem pedig ezek közül egyik sem érdekelt különösebben.
- Legátus. - Nighty csak úgy bólintott neki, mint mikor a sarki boltban a boltosnak köszönsz, majd oda adta a kezében tartott ajánlópapírját. - Lényegében... Ava tájékoztatott az eseményekről.
- Ava humm... - gondolkodott el egy pillanatra a nő. - Ezért volt olyan ismerős az arcod...
- Nos, a legtöbb szóbeszéd sajnos mind igaz. - folytatta szomorú ábrázattal, miután vetett egy pillantást a papírosokra. - A saját embereim is megerősítették a hírt, hogy a lakosok teljesen nyomtalanul tűntek el. - itt egy kicsit megállt, s mintha elmerengett volna valamin.
Embereim csak figyeltek, várták, hogy mi történik. Igaz, még mindig kissé morcos voltam rájuk a történtek miatt, elvégre szívták a véremet rendesen, de ennek ellenére örömmel vettem tudomást, hogy kritikus helyzetben azért mégsem ássák alá a tekintélyem és tudnak viselkedni.
- Ha nincs semmi nyomuk, akkor az két dolgot jelenthet: vagy valamilyen tér mágiát használtak, vagy pedig az illetők önszántukból mentek el. – osztottam meg a nézeteimet a többiekkel.
- Mert ha egy csomó ember egyszer csak úgy dönt, hogy elmegy kirándulni, akkor aztán nem is hagynak maguk után nyomot mi? - morogja inkább halkan, de gyakorlatilag a szokásos sandításban Froozer, aki egyből tett is róla, hogy az elégedettségemnek vége szakadjon és ismét felfelé kússzon bennem az a bizonyos pumpa… vagy éppen lefelé kattogjon a visszaszámláló, csak nézőpont kérdése.
- Ilyen nagy kiterjedésű térmágiához hatalmas erőre van szükség. - vetette közbe Nighty, mielőtt még bármit is szólhattam volna a sértésre, így pedig elvette tőlem az alkalmat a visszavágásra, ami egyszerre volt áldásos és bosszantó egyben. - Mellesleg nagyon könnyen észlelhető lenyomatokat hagyna maga után. Nem lenne ekkora a készültség, ha "csak" egy hatalmas erejű térmágus játszadozása lenne mindez... – osztotta meg további nézeteit, melyekkel kelletlenül ugyan, de egyet kellett értenem.
- Nos, meglehet, hogy térmágia, de nem tudjuk biztosra. - folytatta a legátus, mintha mi sem történt volna. - Amit viszont igen, hogy a baj nagy. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy Bosco területén található két erőd – kezdett bele a magyarázatba, miközben a térképre bökött az ujjával, megjelölve a helyeket. - A Hajnal és as Alkonyat.
- Milyen találó nevek. – morogtam a bajszom alatt. – Ennyi erővel hívhatnánk őket Zabnak meg Pehelynek is… micsoda képzelőerő nélküli bagázs. – tettem hozzá gondolatban.
- Nekem tetszenek. – reflektált Angelina, melyre még morcosabb lettem, hiszen most már nem csak a négylábú, de bájos barátnőm is kezdett úgy viselkedni, mintha ellenem lenne.
- Neked minden tetszik, ami a csillagokkal van kapcsolatban. – kontrázott Froo, kivételesen nem engem heccelve, ami meglepett ugyan, de még mindig problémákat generált, elvégre mégiscsak egy erős és befolyásos mágussal folytattunk éppen beszélgetést egy nagy horderejű és rendkívül fontos kérdésről.
- Lehetne akár Napfogyatkozás is. - vetette közbe Eclaire. - Mint a kedvenc könyvtrilógiám címei.
Erre pedig már végképp nem tudtam, hogy mit mondja, annyira eltért a tárgytól, s nem csak a tárgytól, de úgy eleve a beszélgetést is kezdte egyre jobban egy felesleges és rossz irányba vinni ez a gond pedig Nighty arcára is kiült, nem csak az enyémre.
- Úh, meg Újhold! – csatlakozott Kurousagi is.
Az egyetlen személyek, akik legalább tartották a szájukat, azok Lyla és Krage voltak. Igaz, Krage-től nem is vártam volna semmit, az viszont meglepett, hogy Lyla nem szól semmit. Kicsit jobban szemügyre véve őket úgy tűnt, hogy meg vannak illetődve és új nekik még a helyzet. Persze nem tudtam hibáztatni őket ezért, elvégre még nem sok lehetőségük volt hasonló kaliberű emberekkel találkozni, mint most.
- Akárhogy is, a lényeg, hogy ez a két erőd rendkívül... fontos. – nyomatékosította rendkívüli hangsúllyal utolsó szavát a legátus, érzékeltetve, hogy bár még mindig mosolyogva néz végig a társaságon, azért neki sincs ínyére a kialakuló helyzet, s jobb szeretne inkább ő is a tárgyra térni. - A két erődben olyan erejű fegyverek kaptak helyet, melyek, ha elszabadulnak, akkor komoly pusztítást képesek véghezvinni, ezt pedig mindenképpen el kell kerülnünk!
- És ezek szerint van okunk feltételezni, hogy elszabadulnak? - kérdezi Froo fejét kicsit félrebillentve, s én is igazat adtam ezúttal neki abban, hogy ez egy jogos kérdés.
- Sajnos van. – felelte erre a házigazdánk. - Sajnos az utóbbi időben az említett helyek egy különös mágiával lettek izolálva a külvilágtól. Az eredetének a meghatározásán azóta is dolgoznak a szakértőink, de sajnos egyelőre egyetlen ismert mágiához sem hasonlít a helyzet, ez pedig a problémánk csupán egyik fele. – állt meg itt egy pillanatra. - Mivel a terület Boscóhoz tartozik...
- Így a Fiorei erők nem léphetnek be oda. - fejeztem be helyette a mondatot.
- Pontosan. – bólintott rá a következtetésemre.
- Ezért leszünk mi a csali, míg a csapatok itt piknikeznek? – tettem fel következő kérdésem kicsit savanyúan, mivel úgy sejtettem, hogy ismét minket akarnak bevetni ágyútölteléknek, az ilyet pedig nem szerettem.
- Óh. szerintem tökéletesek vagyunk erre a feladatra. Bár Fiore állampolgárai vagyunk, nem köt minket semmi a Törvény hű szolgáihoz. - csapta össze kezeit az alakváltó, melyből egyből látszott, hogy nem osztja az én véleményemet a dolgok állását illetően.
- Tulajdonképpen, a csapataim is mennek. - zárta rövidre a kérdést, amin el kell ismernem, mód felett meglepődtem, ugyanis tisztában voltam azzal, hogy ez mit is jelentene, s nem akartam elhinni, hogy erre sok is fog kerülni.
- Nem akarok tiszteletlen lenni, de... azzal tisztában van, hogy ez gyakorlatilag háborút jelent? - vontam fel a szemöldökömet hitetlenkedve. – Ezt biztos csak azért mondta, hogy bizalmat ébresszen bennünk. – gondoltam magamban gyanakvóan.
- Ha egy tanácsot elfogad tőlünk legátus, akkor én azt mondom, jobb lenne először minket, és a Tanácstól független mágusokat küldeni... Egy háború nem lenne mókás. Nem mintha rajonganék a boscoiakért, bár, az tény, hogy jó sört csinálnak, de alapvetően nem kockáztatnám meg a nyílt háborút, Fiore lakossága nincs erre felkészülve. - szólt közbe Nighty is, s bár a mondandójában volt némi igazság, mégsem értettem vele teljesen egyet.
Már régóta úgy véltem, hogy a Tanács, s az emberek, akik szolgálják, nem jó másra, csak dísznek, s kirakati bábúnak. Meg persze annak, hogy megnehezítse az életét a hozzám hasonlóaknak, s mintegy megpróbáljon példát statuálni velünk, de fontos kérdésekben mégis döntésképtelen maradjon.
- Sajnos nincs más lehetőségünk. - sóhajtott szomorúan a parancsnok. - Minden diplomáciai lehetőségünk kudarccal ért véget, a további késedelem pedig akár még a háborúnál is komolyabb következményekkel járhat. - vonta össze a szemöldökét nagyon komolyan. - Felkészültem a következményekre, ahogyan mindenki más is. Értékelem a javaslatot, de a kérdés már eldőlt. – fejezte be a dolgot, majd némi szünetet tartott, feltételeztem azért, hogy meg tudjuk emészteni a hallottakat.
- Hmm, nem hittem volna, hogy van bárki, aki ilyet meg merne lépni. Elismerésem! - mondtam valóban, komolyan gondolva a kijelentésemet. - Viszont így is volna még itt valami: Ha ekkora csapatokat mozgósítottak itt, akkor mire kellünk mi? – érdeklődtem, hiszen, bár az igaz, hogy kifejezetten háború esetén a több mindig jobb, mint a kevesebb, ellenben a toborzott mágusokat nem olyan könnyű irányítani, mint a rendesen kiképzett egységeket, ez még számomra is tény volt.
- Felderítőnek. Noha az embereim készen állnak, sajnálatos módon arról, hogy mi van a kupolák mögött, nos... semmit sem tudunk. – ismerte be, s a mimikáján látszott, hogy bár igyekszik ugyan leplezni, de határozottan zavarja ez a tény. - A kérésem tehát az lenne, hogy szerezzenek annyi információt nekünk, amennyit csak lehet. Tisztában vagyok persze azzal is, hogy ez egy veszélyes feladat, hiszen nem csak Boscóval gyűlhet meg a bajunk, de az ismeretlennel is, így a kockázat magas. – ismertette a tényállást, véleményem szerint meglehetősen pontosan és precízen.
- Ahogy az ár is magas, ha a segítségünk kell. - csaptam le az alkalomra.
Noha nem arról volt szó, hogy rá lettem volna szorulva a pénzre, de még csak arra sem, hogy sóvárogtam volna utána, de valamiért jól esett, hogy éreztethetem, hogy márpedig a segítségünk sokat ér és nem csak valami könnyedén megszerezhető dolog, arról nem is beszélve, hogy igyekeztem ezzel azt is tisztázni, hogy az alku még nem köttetett meg.
- Ezt akkor vehetem egy igennek? - érdeklődött a legátus teljes joggal.
- Mindig a pénz! És hol marad a kaland? – akadékoskodott megint Nighty, szemmel láthatóan félreértve eredeti szándékaim, de ha már így alakult, nem akartam kiábrándítani, belementem a játékba, persze csak azt követően, hogy egy bólintással jeleztem a házigazdánk felé, hogy elfogadom a dolgot.
- A kalandba csak belehalni lehet, a pénzből viszont élni. – feleltem meg a céhtársam kérdésére is.
- Mit ér az élet kalandok nélkül? – filozofált tovább a lány.
Noha a társaim felett én rendelkeztem… vagy legalábbis valami olyasmi volt, hisz belegondolva, ha teljesen rajtam múlt volna, akkor csak én álltam volna abban a sátorban, ők pedig már a kastélyban töltötték volna az idejüket, de ha már így alakult, én az ő nevükben is bólinthattam, nem úgy, mint Nighty-éban.
Ezt követően pedig sort kellett kerítnem arra is, hogy méltón felelttel szolgáljak az élet értékére is. Természetesen minden, amit elterveztem, előre meg volt komponálva és tele volt statisztikailag teljejen ostobaságokat tartalmazott, de úgy döntöttem, hogy játszom én is némi szerepet. A tanács úgy ismert már úgyis, mint egy számító, hidegvérű fekete mágust, s jobb is volt ez így. Sok problémát megspóroltam vele. Hogy? Hogy ez ostobaság lenne? Koránt sem. Ha azt gondolták volna róla, hogy változok, akkor gyanakodtak volna. Így viszont helyén kezeltek: tudták, hogy mire vagyok képes, és odafigyeltek rám, de egyben megspóroltam azt is, hogy nyomozgassanak utánam.
- Attól függ, hogy mire képes az illető. Valahova 350 ezer és 2 millió gyémánt közé tenném, bár függ az árfolyamtól is persze meg az illető korától. – mentem hát bele a játékba, mire a legátus meg is köszörülte a torkát, gondolom nem tetszett neki, de hát valamit valamiért.
- Sajnálom, kattant. - vonta meg vállát Nightyngale nevetve. - Mint mindenki, akivel hajlandó vagyok... barátkozni.
Nos, ez meglepett. Bár egy céhben voltunk, de nem úgy rémlett, hogy valaha is barátoknak neveztük volna egymást.
- Hmm, valószínűleg ezen el kell majd gondolkodnom később… Talán beszélnünk is kéne róla. – töprengtem, de aztán ismét az én válaszom következett ebben a komédiában: - Valószínűleg nem volt helytálló a számolásom, de drága államunk már biztos ezt is kiszámolta helyettünk. – szúrtam oda, cseppet sem leplezve, hogy nem szimpatizálok a Tanács és az állam szerveivel. - Viszont elnézést kell kérnem Öntől legátus, elragadtattam magam, holott egy lehetséges háború küszöbén állunk. – tettem azért végül hozzá, hogy azért mégse lépjem túl a határt.
- Persze én sem utasítom vissza a gyémántot. - tette egyértelművé az alakváltó is.
- Van még valami, amit tudnunk kellene, mielőtt útnak indulunk az ismeretlenbe? - kérdezte Kurousagi.
- Azt hiszem, hogy mindent elmondtam, amit jelenleg tudunk. Szeretnék több információval rendelkezni, de azt hiszem ez sajnos a felderítők feladata lesz. – vallotta be szomorúan a kisasszony.
- Vagyis a miénk. – vágtam rá egyből. - Mikor indulunk? – tudakoltam.
- Az egész tábor hajnalban kel útra. Ha vállalják, akkor indulhatnak korábban is, bár én személy szerint nem ajánlanám. – válaszolt a legátus.
- Vállaljuk és én személy szerint indulnék is. – bólogattam elégedetten, hiszen eszem ágában sem volt a rúnalovag csürhével együtt felvonulnom. - Nighty? Veletek mi a helyzet? – fordultam oda a csipet-csapathoz.
Ekkorra kezdtem ismét nyeregben érezni magam. Angelina és Froozer végre nem szóltak közbe, s olybá tűnt számomra, hogy a régi szerepek ismét visszatérnek: én vagyok a vezért, ők meg a gyalogok, akik bólintanak.
- Felőlem bármikor mehetünk. A holnap reggel még nagyon messze van.
- Remek, akkor mi megcélozzuk az Hajnalt, úgyis az lesz, mire odaérünk. - döntötte m el hamarjában.
- Talán Alkonyatra is odaérnénk. - nevet Nighty.
Érezhetően viccnek szánta az ultolsó mondatát, s ha ki lehetne osztani „a nap szar szóvicce”díjat, akkor biztosan neki szavaztam volna meg.
- Gratulálok a kreativitásodhoz. – feleltem neki teljesen érzéketlenül, éreztetve, hogy még egy ilyen és én lekaparom az arcom.
- Mintha csak a te viccedet hallottam volna. – szúrt oda ismét Froo, értelemszerűen nekem címezve újabb zseniális sértését.
- De akkor ezt vegyem úgy, hogy itt külön válunk? – tudakoltam, miközben elindultam a sátor kijárata felé, s mondanom sem kell, hogy igyekeztem a lehető legjobban megőrizni a nyugalmamat, ignorálva az ordast.
- Uhm, hát igazából szerintem izgalmasabb lenne együtt menni. A nagy multicégeknél csinálnak ilyen csapatépítő tréningeket, ez is lehetne egy... csak a mi csapatainknak. – ötletelt a másik griff csoportvezető.
- Ha ezután a traktoros csapat-összerázó poénját akarod elsütni, akkor kérlek, kímélj meg tőle! – előztem meg a lehetséges bajt, s a hangulatom kezdett egyre morcosabb lenni, elegem volt már a sok piszkálódásból, bár a tény, hogy gyakorlatilag háborúba meneteltünk azért mégis egyszerre töltött el aggodalommal és izgalommal.
Noha volt már hasonló szituációban része a csapatomnak, ekkora kaliberről még nem igazán beszélhettünk, azt már nem is említve, hogy akkoriban még csak Froozer és Angelina tartozott az „egységembe”. Így hát kíváncsi voltam rá, hogy mire lesznek használhatóak a jövevények, s hogyan állja meg a helyét a két „veterán”
- De legyen, menjünk akkor együtt. Viszlát a fronton! - fordultam vissza, s illedelmesen kicsit még meg is hajoltam a legátusnak, csak hogy az illemet is kipipálhassuk, törekedve ismét az egyensúlyra, majd kiléptem a bejáraton.
- Köszönjük az információt, legátus! Remélem nem fogunk csalódást okozni. – hallottam a hátam mögül céhtársam búcsúzkodását.
Odakint végül néhány lépés után megálltam, ugyanis volt egy kis gond.
- Óh, de nagyon nem örülök, hogy ez most így alakult… - méláztam egyszerre dühösen és kelletlenül, majd hangot is adtam a problémának: - Nem figyeltem, amikor a térképen hadonászott.... hová is megyünk pontosan? – ismertem be hiányosságaim, s segítséget várva végigpillantottam a többieken, elsősorban arra várva, hogy Froo fog felszólalni, mint általában az ilyen esetekben, méghozzá még véletlenül sem elszalasztva azt, hogy megint belém kössön.
- Ugh, ez komoly? – felelt helyette Nightyngale, de a kötözködés azért az ő hangjából is érezhető volt persze.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aria Hillen
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2015. Nov. 25.
Age : 23
Tartózkodási hely : Jobbára a konyhában vagy akörül

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 9
Jellem: Kaotikus Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Hétf. Nov. 19, 2018 12:47 pm

A tábor körbejárása során továbbra se tudtam megszabadulni a kellemetlen, szorító érzéstől, ami eluralkodott rajtam. Biztos voltam benne, hogy ennek részben Lucina állapota az oka, de volt itt még valami más, valami megmagyarázhatatlan is. Valószínűnek éreztem, hogy figyelemre méltóan erőteljes, baljós megérzésem a memória-kiesésemnek is betudható volt… fogalmam sem volt, mi történhetett velem pontosan, ez pedig bizonytalansággal töltött el. Nem értettem, miért volt az, hogy annak ellenére, egyértelműen kilógtam a sorból, senki nem szentelt nekem különösebb figyelmet a lovagok közül. Mikor már a harmadik ember hessegetett el azzal, hogy sajnos nincs idejük rám a holnapi táborbontás mellett, kezdtem igazán elveszettnek és összezavartnak érezni magam. Nem voltak ellenségesek, inkább olyan volt, mintha a jelenlétem természetes lett volna, és tudnom kellett volna valamiről, amire egyébként nem emlékeztem.
Végül megálltam ott, ahol úgy éreztem, a legkevésbé leszek útban, és csak meredtem magam elé államat megérintve. Arra már az ellátásomból és egyedül hagyásomból is rájöttem, hogy veszélyként nem tekintenek rám, a tábort végigjárva pedig egyre inkább úgy éreztem, mintha nem lenne nekik meglepő, hogy egyáltalán itt vagyok. Nem voltak kifejezetten barátságtalanok, de közlékenyek sem, bár ezt betudhattam annak, hogy szemmel láthatóan rengeteg dolguk volt. Akármi is történt, amit elfelejtettem, olyasmi lehetett, ami miatt a rúnalovagok nem éreztek különösebb gyanakvást irántam. De így se állt össze a kép, Lucina pedig a sétám alatt se tért magához a karjaimban…
Aztán feltűnt a lovagok között egy nő, aki valamiért furcsán ismerősen hatott. Hosszú, hófehér haja volt, elegáns és kimért mozgása, valamint egyenruhája is személyre szabottnak tűnt. Biztosan éreztem, hogy valahol már összefutottam vele, de hogy hol ésmi volt a nő neve, azt képtelen lettem volna megmondani.
- Ó, hát újra találkozunk – mosolygott rám, miközben illemtudóan meghajolt.
Én mindezt csak egy biccentéssel viszonoztam, miközben igyekeztem bárminemű emléket előkotorni a mélységből, de sikertelenül. Hamar észrevette, hogy valami gond van, még mielőtt megkérdezhettem volna, mi is ő pontosan.
- Szóval nem emlékszel. Azt hiszem ez érthető - nyújt neked kezet, én pedig nem tudtam, hogy örüljek-e neki vagy sem, hogy legalább számára érthető.
Mindenesetre elfogadtam a gesztust.
- A nevem Okita Minamoto – mutatkozott be. - A Rúnaakadémia egy végzős hallgatója vagyok, de beválogattak egy csapatba, amelyet aztán északra vezényeltek. Persze, később mellékvágányra lettünk dobva...
- Anita Hills… bár amennyiben már találkoztunk, gondolom, tudod - feleltem, s nagyon reméltem, hogy nem valami más álnevet használtam, vagy esetleg az igazi nevem.
Bár ahhoz, hogy ez utóbbi megtörténjen, valami igazán nagy nyomás kellett volna.
- Nyugodtan használhatod az eredeti nevedet, Aria – mosolygott egyfajta visszafogott módon, én pedig egy pillanatnyi döbbenet után csak sóhajtva megérintettem a homlokomat.
Most már aztán igazán kíváncsi voltam, mi is történt, ami miatt a rúnalovagok megtudták az igazi nevem… legalábbis ez a nő biztosan.
- … Okita, el tudnád nekem mondani, kérlek, mégis mi történik itt pontosan? – érdeklődtem, ahogy végigsimítottam alvó társam fején. – Semmi emlékem nincs arról, hogyan kerültem ide pontosan… olyan, mintha egy helyen elzárták vagy törölték volna az emlékeimet…
Nem szerettem részletesen beszélni arról, mit érzek, vagy min megyek át, de nagyon úgy tűnt, ezt a helyzetet nem leszek képes egyedül megoldani. Anélkül, hogy tudnám, mi történik pontosan, biztosan nem.
- Sajnálom, de nem szeretnék mindenki előtt túl sok részletet elárulni – jegyezte meg tisztelettudóan, de magabiztosan. – Ha viszont velem tartasz, elmondok mindent, amit tudok.
- Aki ilyet felajánl, annak hátsó szándékai is vannak – néztem rá nyugodtan, de leplezetlen gyanakvással. – Mi lenne ennek az ára?
- Elismerem, tartoznál nekem érte, és éppen van is egy szívesség, amit kérnék tőle. Ha nem szeretnéd elfogadni ezt az ajánlatot, akkor szerintem hivatalos információt a Legátusnál kaphatsz… elvezethetlek hozzá, ha szeretnéd, de a sátra előtt így sem kicsi a sor.
Alaposan elgondolkodtam a két választási lehetőségen. Alapvetően ki nem állhattam bármilyen alkuba vagy szívesség teljesítésébe belemenni, ez pedig egy erőteljes visszatartó erő volt. Nem igazán tudtam elképzelni, mi lehetett olyan információ, amit Okita el tudott volna mondani nekem, a Legátus azonban nem – már ha egyáltalán volt ilyen. Az pedig, hogy ki kell állnom egy kisebb-nagyobb sort, majdhogynem olyan mindegy volt.
Látva bizonytalanságom a döntést illetően, a nő lenézett a kezemben tartott kis farkasra.
- Azt jobb, ha tudod, hogy nem valószínű, hogy természetes módon fel fog ébredni…
- Ez mégis mit jelentsen? – néztem rá nyugodt arccal, de a szívem dobbant egy nagyobbat.
- Mint mondtam, nem igazán kellene részletekbe mennem idekint – erősítette meg korábbi szavait, én pedig elnyomtam egy erőteljes késztetést, hogy egy gyűlölködő pillantást vessek rá.
Sejtettem, hogy csak a munkáját végzi és megvolt az oka annak, miért nem akar ilyen nyíltan beszélni, de akkor sem örültem neki. Nem akartam elkötelezni magam semmilyen szívességnyújtás mellett, de úgy tűnt, igenis tudnak valamit… míg én magam gyakorlatilag semmit.
Vetem egy mély levegőt, és némileg irritáltan kifújtam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy rendesen fent tudjak tartani egy megjátszott szerepet. Épp elég erőt igényelt, hogy megpróbáljam összerakni a történteket, nem, hogy még ezekkel is törődjek.
- Rendben… legyen – néztem vissza a nőre, noha hangom messze nem csengett boldogan. – Elfogadom az ajánlatodat.
- Örömmel hallom. Erre gyere, van itt még valaki, akivel beszélned kéne – mosolyodott el ismét, majd egy elegáns kézmozdulattal hangsúlyozta az invitálást.  
Szó nélkül haladtam mögötte, elvégre én egyébként se tudtam volna, merre kell itt menni. Lenéztem az karjaimban tartott Lucinára, és egy pillanatra összeszorult a szívem. Kezdett nagyon hozzám nőni ez a kis vakarcs, és nem szerettem volna, hogy bármi baja essen… főleg nem ilyen.
Rövid sétát követően Okita vezetésével elértünk egy sátrat. Nem tűnt különbözőnek bármelyik másiktól, de belépve egy hosszú, kékhajú lány nézett vissza rám. Arcáról lerítt, hogy igazán fáradt, de ennek ellenére mosolyogni próbált. Valahogy ő is ismerősnek tűnt, de akárcsak a fehérhajú nőnél, nála se tudtam volna megmondani, honnan is.
- Nahát, sikerült idehoznod őt? – érdeklődött Okita felé, aki csak egy bólintással nyugtázta a dolgot. – Örülök, hogy ismét találkozunk. Áh, bár azt hiszem, nem emlékszel rám, igaz? – lépett közelebb hozzám.
- Sajnálom, de nem… - ráztam meg a fejem.
- Kyrie Yoshitsune vagyok, szintén végzős hallgató, valamint második generációs jég sárkányölő – mutatkozott be.
– Azt hiszem, itt már akkor nekem nem kell bemutatkoznom… - jegyeztem meg, mire csak kedvesen elmosolyodott.
- Ez így igaz.
- Szóval, mi történt Lucinával?
- Szerintem jobb lenne, ha a legelejétől indulnánk. Valószínűleg sok minden van, amire nem emlékszel, érdemesebb lenne először ezeket megértened – ajánlotta Okita, én pedig beleegyezésem jeléül csak csendben bámultam vissza rá.
- Korábban felmerült néhány pletyka arról, hogy a határ mentén több falu teljes lakossága eltűnt egyik pillanatról a másikra. Ezeknek a rúnalovagok is utánajártak, és megerősítették, hogy valóban így történt, és az esetek után semmilyen természetes vagy mágikus nyomot nem talált Bosco kereső egysége.
- Ez természetesen még belügy lenne, de a következő hírszerzési jelentések már jóval aggasztóbbak voltak - vette át a szót Okita. – Bosco déli határvédelmének a két bástyája, az Alkonyat és Hajnal erődjei körül is különös események történtek. A két erődrendszert fekete kupolák izolálták el a külvilágtól, és olyan mágia árad ezekből a baljós félgömbökből, amelynek kisugárzása egy ismert varázslathoz sem mérhető. Még a sötét, vagy árnymágiákhoz sem, ez valami teljesen más.
- Feltételezem, az a két említett bástya igencsak fontos lehet – jegyeztem meg, mire mindketten egyszerre bólintottak egy kisebbet. – Mi olyan különleges bennük?
- Az Alkonyat és Hajnal bástyái olyan fegyverrendszerrel bírnak, amelyek rossz kezekben egy fél országot is képesek lennének felperzselni teljes feltöltöttséggel. Ha pedig ez megtörténik, a fegyvereknek csak két iránya van: Bosco, vagy Fiore északi része... Épp ezért mozgósítottak ilyen sok rúnalovagot.
- Ó… - mindössze ennyire futotta tőlem, bár abban sem voltam biztos, hogy az adott helyzetben egyáltalán kellett-e volna erre mondanom bármit is.
- Bosco persze nem akarja, hogy idegen fegyveres erők lépjenek a területére, Fiore minden segítségnyújtási és diplomáciai próbálkozása ellenére sem. Az, hogyha a Legátus átlép a különítményekkel a határon, egy hadüzenettel is egyenlő lehet ilyen körülmények közt... – zárta az összegzést a fehérhajú nő, én pedig végre kezdtem képben lenni, mennyire is rizikós a kialakult helyzet. - Úgy tudjuk, te is a szóbeszédek kinyomozásra indultál útnak.
- Ezt honnan tudjátok?
- Egy olyan faluban találkoztunk veled, amit banditák szálltak meg a határ mentén – magyarázta Okita. – Épp egy osztagnyi rúnalovaggal szabadítottuk fel a települést, amikor te az oldalunkra állva becsatlakoztál. Azt mondtad, te is északra tartasz, a segítség honorálásaként pedig megengedtük, hogy csatlakozz hozzánk az út során.
Ez olyasmi volt, amit a körülményektől függően el tudtam képzelni magamról. Ha a saját céljaim úgy kívánták meg, csatlakoztam volna hozzájuk. Sőt, mi több, el tudtam képzelni magamról, hogy alapvetően a segítségük reményében szálltam be egyáltalán a küzdelembe. Elvégre mondhatni egoistavoltam. A nevem elárulását viszont még nem magyarázta.
- Egy ponton azonban minden elég rosszra fordult… - sóhajtotta Kyrie, szemmel láthatóan felidézve az emlékeket. – Egy olyan lény ütött rajtunk, aminek kilétéről továbbra se tudunk sokat, az ereje azonban felülmúlta mindenkiért, aki akkor és ott jelen volt.
- A rúnalovagok többsége meghalt, két hallgató pedig, név szerint egy Majin nevű srác és Jeanne Esprit eltűnt.
- Áh, Jeanne…
Hirtelen máris értettem, miért is tudhatják az igazi nevem. Viszont el kellett ismernem, nem örültem a szőke nő említésének. Jeanne és én az első pillanattól fogva nem jöttünk ki egymással.
- Hollétük azóta is ismeretlen, bár korábbi különítményünk vezetője, Julius ezredes több osztaggal is keresteti őket… sajnos eddig sikertelenül .
- Ha ennyire nagy erejű volt az ütközet, hogy jutottunk ki belőle ép bőrrel? – tettem fel a kezdetektől fogva engem foglalkoztató kérdést.
- Mi csak azért éltük túl, mert egy Sieghart nevű férfi megmentett bennünket. Ugyanakkor szövődmények így is akadtak…úgy tűnik, kissé meg lettünk átkozva, vagy olyasmi - eresztett el Kyrie egy fáradt mosolyt.
- Azt akarod mondani, hogy az emlékezetkiesésem emiatt van? – kérdeztem rá azonnal.
- Gyors a felfogásod – bólintott Okita. – Így van. Kyrie nem tud aludni, tel elvesztetted az emlékeid egy részét, a társad pedig képtelen felkelni – pillantott a kölyök sulekkre a kezemben. – Ami pedig engem illet, képtelen vagyok mágiát használni…  
- Milyen mágiát használsz? – érdeklődtem, ahogy feltűnt, ezt még nem említette korábban.
- Az Elveszett Mágiák egy ágát használtam, az időt manipuláltam.
Magamban meg kellett jegyeznem, hogy lehet, nem véletlenül ilyen átkoz kapott. Az ő mágiája mindenképp olyan volt, ami sok fejtörést okozhatott volna, összességében pedig el kellett ismernem, valószínűleg én jártam a legjobban. Legalábbis akkor úgy tűnt. Tudtam aludni, tudtam használni a mágiámat; a helyzet komolyságához képest a memória kiesés nem tűnt nagy dolognak. Lehetett volna sokkal rosszabb is.
- Sajnos ez minden, amit tudunk – csóválta meg a fejét Kyrie.
- Kell lennie rá valami módnak, hogy megtörjük ezt az átokszerű mágiát – vetettem ellen kissé élesebb hangsúllyal, mint terveztem volna.
Fáradt voltam, Lucina épsége forgott kockán és egyébként se hittem úgy konkrétan az átkokban.
- Itt érkezünk el oda, ahol szívességet szeretnénk kérni tőled – nézett a szemembe Okita. – Találkozónk van Sieghart-al, aki férfivel, aki korábban megmentette az életünket. Állítása szerint képes megölni a lényt, ami fenntartja az átkainkat, de ehhez társakra is szüksége van. Korábban említettem a két erődöt körülvevő fekete kupolákat… nekünk egy kisebb, bár hasonlóan izolált térbe kell majd bejutnunk, és szintén Bosco határán túl van. Ha ez megvan, ott segítetünk Sieghart-nak megkeresni azt a lényt, hogy a férfi megölhesse.
- Ez nem hangzik éppen legálisnak. Feltételezem, a Legátus nem tud erről… Nem lesz ebből probléma? – vontam fel a szemöldököm.
- Nem tud róla – felelte Kyrie. –, és sohasem adná rá az engedélyét.
- Elég veszélyes terv… - jegyeztem meg nyugodt arckifejezésemet tartva.
Egy pillanatig elgondolkodtam, ők pedig csendben vártak a válaszomra. Semmi kedvem nem volt holmi politikai problémába bekerülni, na meg ahhoz se, hogy kihúzzam a rúnalovagoknál a gyufát. Ez egy nagyon meredek terv volt, se nem biztonságos, se nem legális. Valamint zavart, hogy úgy kellett döntenem, hogy közben nekem semmi emlékem nem volt erről a férfiről, vagy az erejéről. Vakon megbízni valakiben csak így, hogy ő majd biztos meg tudja oldani az átok problémát, nem volt az én típusom.
Ugyanakkor lenézve Lucinára el kellett ismernem, hogy ez volt a jelenlegi legkézenfekvőbb megoldás. Ha nem teszek semmit, ki tudja, meddig fog még aludni, vagy még inkább, felébred-e egyáltalán valaha. Ez az opció is több volt, mint a semmi.
Sóhajtottam egy kisebbet, majd felnéztem az előttem lévő két nőre.
- Rendben. Segítek nektek…  bár egyáltalán nem a legnagyobb örömmel – fűztem hozzá, úket azonban úgy tűnt, ez nem zavarta.
- Köszönjük – mosolyodott el Kyrie, nekem azonban ennyitől még nem nyerték el a bizalmam.
- Jobb lenne, ha lepihennél – ajánlotta Okita. – A Legátus holnap reggel bont tábort, addig még van időd rá. Te is elég rossz bőrben vagy, rád fér a pihenés.
- Azt fogom tenni – biccentettem, majd a kijárat felé pillantottam.
Nem voltam benne biztos, hogy tényleg a legjobb döntést hoztam-e, ez pedig elég frusztráló volt. De akkor és ott úgy éreztem, tényleg nem volt más lehetőségem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2087
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Szer. Nov. 21, 2018 2:56 pm

Ava portálja egyenest a Rúnalovagok északi bázisának szívébe nyitott utat. A messzeségbe nyúló sátrak, és a harckészültségben álló mágusok között szinte tapintani lehetett a készültséget. Kurousagi elsőként lépett át, hogy felmérje a terepet. A táborban kisebb felbuzdulást keltett a meglepetés-szerű érkezésük, de a nyúl-lány hamar nekilátott elsimítani a problémákat, miután kiszemelte magának az egyik rangidős tisztet. Mikor megérkezett a teljes csapat, Nightyngale és Rohandar megmutatták ajánlóleveleiket, végleg elsimítva az esetleges fennakadásokat, majd a lovag vezetésével megindultak a Legátus sátrának irányába.
- Ó, ismerős arcok. A legutóbb is északon találkoztunk... – üdvözölte a csapatunk a nő. Tekintete kimerültségről árulkodott, de mégis valamiért úgy tűnt, örül a Griffek érkezésének. Legutóbbi találkozásuk alkalmával Nighty és Roha még külön érkeztek, és a nő is sokkal tapasztalatlanabb volt a mágia tudományában. Mostanra azonban már saját összeszokott csapatával érkezett az újabb háborúba.
- Ha jól sejtem, nem a legális céheknek adott megbízás csalta Önöket ide... – folytatta a Legátus.
- Legátus. - bólintott neki Nightyngale, nem fecsérelve ez időt formalitásokra. Átnyújtotta neki testvérének üzenetét, amit a Rúnalovag gyorsan át is futott. - Lényegében... Ava tájékoztatott az eseményekről.
- Ava humm... - elmélkedett a nő. - Ezért volt olyan ismerős az arcod...
Az információkat megemésztve gyorsan a lényegre is tért a tábor vezetője.
- Nos, a legtöbb szóbeszéd sajnos mind igaz. - magyarázta a Legátus - A saját embereim is megerősítették a hírt, hogy a lakosok teljesen nyomtalanul tűntek el. - itt egy kicsit megállt, s mintha elmerengett volna valamin.
- Ha nincs semmi nyomuk, akkor az két dolgot jelenthet: vagy valamilyen tér mágiát használtak, vagy pedig az illetők önszántukból mentek el. – vélekedett Rohandar.
- Mert ha egy csomó ember egyszer csak úgy dönt, hogy elmegy kirándulni, akkor aztán nem is hagynak maguk után nyomot mi? - vágott közbe morogva a férfi farkasa.
- Ilyen nagy kiterjedésű térmágiához hatalmas erőre van szükség. - kapcsolódott be Nightyngale is. - Mellesleg nagyon könnyen észlelhető lenyomatokat hagyna maga után. Nem lenne ekkora a készültség, ha "csak" egy hatalmas erejű térmágus játszadozása lenne mindez...
- Nos, meglehet, hogy térmágia, de nem tudjuk biztosra. - fejtegette tovább az információkat lassan kibontva a lovag - Amit viszont igen, hogy a baj nagy. A helyzet ugyanis úgy áll, hogy Bosco területén található két erőd. A Hajnal és as Alkonyat.
A helyszíneket egy hatalmas hadi térképen mutogatta. Nightyngale erősen az elméjébe véste a táborhoz viszonyított helyzetüket.
- Milyen találó nevek. – morgott Rohandar – Ennyi erővel hívhatnánk őket Zabnak meg Pehelynek is… micsoda képzelőerő nélküli bagázs.
- Nekem tetszenek. – ellenkezett Angelina.
- Neked minden tetszik, ami a csillagokkal van kapcsolatban. – fűzte hozzá Froozer. Nightyngale kezdte élvezni az újra kialakulóban lévő káoszt. A Legátus elfoglalt, kimerült ember volt, talán pont ezért is lehetséges, hogy élvezte a barátok közötti könnyed csetepatét. Legalábbis a démoni alakváltó ebben reménykedett.
- Lehetne akár Napfogyatkozás is. - szólt Eclaire is. - Mint a kedvenc könyvtrilógiám címei.
Ez már Nightynek is kezdett sok lenni. Talán majd legközelebb megtanítja a rókahercegnőt befogni a száját.
- Úh, meg Újhold! – kapcsolódott be a névadási játékba Kurousagi is.
- Akárhogy is, a lényeg, hogy ez a két erőd rendkívül... fontos. – vette vissza a beszélgetés irányítását mosolyogva, de határozottan a Legátus. - A két erődben olyan erejű fegyverek kaptak helyet, melyek, ha elszabadulnak, akkor komoly pusztítást képesek véghezvinni, ezt pedig mindenképpen el kell kerülnünk!
- És ezek szerint van okunk feltételezni, hogy elszabadulnak? - kérdezte a farkas kissé megbillentve bájos buksiját.
- Sajnos van. – válaszolta a nő. - Sajnos az utóbbi időben az említett helyek egy különös mágiával lettek izolálva a külvilágtól. Az eredetének a meghatározásán azóta is dolgoznak a szakértőink, de sajnos egyelőre egyetlen ismert mágiához sem hasonlít a helyzet, ez pedig a problémánk csupán egyik fele. – kis hatásszünetet tartott, majd folytatta - Mivel a terület Boscóhoz tartozik...
- Így a Fiorei erők nem léphetnek be oda. - fejezte be Rohandar a nő helyett.
- Pontosan. – bólintott a Legátus.
- Ezért leszünk mi a csali, míg a csapatok itt piknikeznek? – fanyargott Rohandar.
- Óh. szerintem tökéletesek vagyunk erre a feladatra. Bár Fiore állampolgárai vagyunk, nem köt minket semmi a Törvény hű szolgáihoz. - lelkendezett Nightyngale tenyereit összecsapva. Készen volt arra, hogy átkeljen a szomszédos országba, és kinyomozza a furcsa mágia forrását.
- Tulajdonképpen, a csapataim is mennek. - válaszolt a Legátus. Nightyngalet az ilyen részletek nem kifejezetten érdekelték, izgatottan várta, hogy mikor kerülhet a különleges varázslat közelébe.
- Nem akarok tiszteletlen lenni, de... azzal tisztában van, hogy ez gyakorlatilag háborút jelent? - akadékoskodott tovább Rohandar.
- Ha egy tanácsot elfogad tőlünk Legátus, akkor én azt mondom, jobb lenne először minket, és a Tanácstól független mágusokat küldeni... Egy háború nem lenne mókás. Nem mintha rajonganék a boscoiakért, bár, az tény, hogy jó sört csinálnak, de alapvetően nem kockáztatnám meg a nyílt háborút, Fiore lakossága nincs erre felkészülve. - tanácsolta Nightyngale, bár valójában sejtette, hogy kész van a teljes tervezett stratégia.
- Sajnos nincs más lehetőségünk. - sóhajtott a Legátus lemondóan. - Minden diplomáciai lehetőségünk kudarccal ért véget, a további késedelem pedig akár még a háborúnál is komolyabb következményekkel járhat. Felkészültem a következményekre, ahogyan mindenki más is. Értékelem a javaslatot, de a kérdés már eldőlt.
- Hmm, nem hittem volna, hogy van bárki, aki ilyet meg merne lépni. Elismerésem! - mondta Rohandar. - Viszont így is volna még itt valami: Ha ekkora csapatokat mozgósítottak itt, akkor mire kellünk mi?
- Felderítőnek. Noha az embereim készen állnak, sajnálatos módon arról, hogy mi van a kupolák mögött, nos... semmit sem tudunk. – vallotta be kelletlenül a hadak parancsnoka - A kérésem tehát az lenne, hogy szerezzenek annyi információt nekünk, amennyit csak lehet. Tisztában vagyok persze azzal is, hogy ez egy veszélyes feladat, hiszen nem csak Boscóval gyűlhet meg a bajunk, de az ismeretlennel is, így a kockázat magas.
- Ahogy az ár is magas, ha a segítségünk kell. - vetette fel Rohandar. Nightyngalet ugyancsak nem érdekelte a pénz. Tűrhető bevételei voltak a lakrimáinak eladásaiból, és amúgy is minden luxus rendelkezésére állt a Griffek kastélyában. Őt inkább az érdekelte, hogy végre megismerhesse az erődök titkát.
- Ezt akkor vehetem egy igennek? - kérdezett vissza a Legátus.
- Mindig a pénz! És hol marad a kaland? – vágott közbe Nighty, nem rejtve véka alá izgatottságát.
- A kalandba csak belehalni lehet, a pénzből viszont élni. – válaszolt Rohandar.
- Mit ér az élet kalandok nélkül? – kérdezte líraian Nightyngale.
- Attól függ, hogy mire képes az illető. Valahova 350 ezer és 2 millió gyémánt közé tenném, bár függ az árfolyamtól is persze meg az illető korától. – válaszolt Rohandar teljes komolysággal. Ezt már nem bírta a nő nevetés nélkül, bár elgondolkodott rajta, hogy céhtársa talán tényleg így értékeli az emberi életet.
- Sajnálom, kattant. - vont vállat Nightyngale nevetve. - Mint mindenki, akivel hajlandó vagyok... barátkozni.
Nightyngalenek sosem voltak olyan társai, akiket barátoknak nevezett volna. Eclair és Kurousagi inkább amolyan fogadott gyermekei voltak, a testvérével való kapcsolata pedig éppen hogy kialakulóban volt. A férfiak többségét szexuális prédának tekintette, és igen kevesen voltak olyanok, akik kivívták tiszteletét. Kevés tapasztalata ellenére úgy gondolta, egy barátságnak ez az alapja, és egyébként is szimpatikusnak találta Rohandar színes kis bandáját.
- Valószínűleg nem volt helytálló a számolásom, de drága államunk már biztos ezt is kiszámolta helyettünk. – szurkálódott tovább a férfi. - Viszont elnézést kell kérnem Öntől legátus, elragadtattam magam, holott egy lehetséges háború küszöbén állunk.
- Persze én sem utasítom vissza a gyémántot. - jelez Nightygale, meilőtt kimaradna a pénzosztásból. Mindig jól jött neki az extra gyémánt.
- Van még valami, amit tudnunk kellene, mielőtt útnak indulunk az ismeretlenbe? - kérdezte Kurousagi kíváncsian.
- Azt hiszem, hogy mindent elmondtam, amit jelenleg tudunk. Szeretnék több információval rendelkezni, de azt hiszem ez sajnos a felderítők feladata lesz. – válaszolt a Legátus.
- Vagyis a miénk. – pontosított Roha - Mikor indulunk? m.
- Az egész tábor hajnalban kel útra. Ha vállalják, akkor indulhatnak korábban is, bár én személy szerint nem ajánlanám. – tájékoztatta a csapatot a Legátus.
- Vállaljuk és én személy szerint indulnék is. – vetett ellen a férfi. - Nighty? Veletek mi a helyzet?
- Felőlem bármikor mehetünk. A holnap reggel még nagyon messze van. - jegyezte meg Nighty. Természetesen menni akart. Az ismeretlen mágia számára mindig is nagyon vonzó volt.
- Remek, akkor mi megcélozzuk az Hajnalt, úgyis az lesz, mire odaérünk. - hozta meg a döntését Rohandar.
- Talán Alkonyatra is odaérnénk. - nevetett Nightyngale, átgondolva az erőd pozícióját.
- Gratulálok a kreativitásodhoz. - felelt fapofával a férfi. Nightyngale feljegyezte magának, hogy a férfinek nem sok humorérzék jutott, de remélte, idővel ez majd még változhat.
- Mintha csak a te viccedet hallottam volna. – szólt közbe Froozer. Nahát, akkor lehetséges, hogy mégis jó a humora a férfinak? Ennek tisztázása még váratott magára.
- De akkor ezt vegyem úgy, hogy itt külön válunk? – kérdezte Rohandar. Nightyngale azonban nem hagyta, hogy céhtársa ilyen egyszerűen lerázza.
- Uhm, hát igazából szerintem izgalmasabb lenne együtt menni. A nagy multicégeknél csinálnak ilyen csapatépítő tréningeket, ez is lehetne egy... csak a mi csapatainknak. – vetette fel Nightyngale.
- Ha ezután a traktoros csapat-összerázó poénját akarod elsütni, akkor kérlek, kímélj meg tőle! – próbalta megelőzni a poén-áradatot a férfi, ám Nightyngale és társai egyébként sem ismerték az említett viccet, viszont a nő remélte, hogy majd lesz lehetősége utánanézni.
- De legyen, menjünk akkor együtt. Viszlát a fronton! - Rohandar ezzel rövidre zárta a beszélgetést, és a Legátus felé meghajolva elhagyta a sátrat.
- Köszönjük az információt, legátus! Remélem nem fogunk csalódást okozni. – búcsúzott Nightyngale is, és kissé esetlenül meghajolt a nő előtt. Eclair és Kurousagi egyenesen pukedlizett, majd követték ők is vezetőjüket.
A sátoron kívül szinte beleütköztek Rohandarba, aki éppen előttük torpant meg.
- Nem figyeltem, amikor a térképen hadonászott.... hová is megyünk pontosan?
- Ugh, ez komoly? – döbbent le Nightyngale, azonban nem hagyta, hogy ez elkeserítse. Remélte, hogy ha mielőbb megoldják az erődök rejtéjét, talán elejét vehetik a kibontakozó háborúnak...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 182
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Pént. Nov. 23, 2018 8:06 am

Szóval Rohandar és Nighty csapata a seregtől kiválva azonnal útra is kelnek.
Szerencsére a démoni alakváltó megjegyezte a Hajnal erőd-rendszerének pozícióját, így kis létszámú, könnyen mozgó csapatként viszonylag hamar meg is találhatjátok azt.
Mi tárul elétek? Nos, a sötét kupola kifejezés elég helytálló, ám a sötét anyag nem csak természetében, de méreteiben is félelmetesnek hathat, hisz a teljes védrendszert körbefogva akkora, mint egy kisebb város. Ami mégkülönösebb, hogy semmiféle mágikus kisugárzást nem érezhettek a fekete anyagból, pusztán csak... ott van.
Korábbi döntéseitekhez tartva magatokat gondolom megnézitek belülről is a jelenséget, és beléptek az ismeretlenbe...

Aria, te és új társaid másnap tanúi lehettek a táborbontásnak, majd annak, hogy a rúnalovagok és törvényes mágusok Bosco felé veszik az irányt.
A határátlépéssel még nem is akad nagyobb gond, a sereg viszonylag nyugodtan nyomulhat előre majd fél napig. Ám amikor a Legátus megosztaná erőit a Hajnal és Alkonyat biztosítására, baj tűnik fel a láthatáron... Több tízezer bosco-i fegyveres képében.
- Ideje indulnunk... - fogja meg a vállad Okita, majd ő és Kyrie is futásnak erednek.
Páran utánatok kiáltanak, ám a védelmi előkészületek közben senkinek nincs ideje pár "dezertőrrel" törődni...
Ha pedig követed a lányokat, körülbelül két óra sétát követően ti is elértek egy fekete kupolát, bár annak méretei nem számottevőek, körülbelül akkora, mint egy kastély...

Na de, mit láttok odabent?
Nos, egyrészt rengeteg romot. Valószínűleg az erőrendszer romai is belekeveredtek a képbe, ám számtalan más eredetű törmeléket is egymásra halmoztak, viszonylag szűk járatokat hagyva a bizarr "falak" közt. Ha jobban megnézi valaki esetleg a maradványokat, akkor hamar rájöhet, hogy olyan eredetű anyagok is vannak a romok közt, amellyel még sose találkozhatott... Ismeretlen fémek, különös energiatöredékek, fura állagú és szagú folyadékok...
Ám van ennél érdekesebb is.
A törmelékfalak közt szabadon maradt folyosókon bárányok százai menetlenek egy irányba. Olyanok, akár a lélek nélküli testek, mind egységesen mozognak, pontosan megegyező tempóban és lépésszámban. Ha a bárányokkal érintkezni próbáltok, az ugyan nem lehetetlen, de különösebb hatása nem lesz... Nem reagálnak szinte semmire, bármerre rakjátok őket, vagy ha fel is emeltek párat, mind csak menne továbbra is ugyanabba az irányba. Ezen felül teljesen átlagos bárányok, minden fizikai adottságukban.
De van ezeknél furább is... Hamar rájöhettek, hogy mindent félhomály fed, és az égre felpillantva ez gyorsan magyarázatot is nyer. Az égbolt, és Nap, mint olyan, itt nem léteznek, a tér felső részét teljes sötétség fedi, amelyet két hatalmas, zöldes kar próbál felülről kettétépni... A karokból ti ugyanakkor csak a tenyereket látjátok alulról ugyebár, amelyek fájdalmas lassúsággal tépik ennek  a különös valóságnak a felső részét. Ezt úgy tűnik, hogy hét angyal-szerű alak próbálja megakadályozni, akik tökéletes formációban lebegnek a karok köré gyűrűt fonva, mind bonyolult pecsétekkel körbehálózva magát, és érthetetlen szavakat kántálva. Ebbe a jelenségbe már nem tudtok beavatkozni, hisz bár látjátok, olyan az egész, mintha csak egy másik dimenzióból kivetített kép lenne... Látjátok, de ennyi, ha mágiákat is lőttők felé, azok pusztán túlrepülnek a képen, tova a sötétségbe.
Nos, ez az alaphelyzet, ami mindenkit fogad a másik térben.

További információk:
- Miután beléptek, nem maradtok együtt. Az átlépés megkavarja a teret, és annak különböző pontjain köttök ki. Kidobtam húszas kockával (köhm-köhöm), hogy ki kivel keveredik, és a csapatok a következőek: 1. Roha, Froozer, Lyla 2. Nighty, Angelina, Eclair, Krage 3. Aria -> Ti egy biztonságosabb kapun léptek át, így együtt maradtok, de nem sokkal az átlépés után rátaláltok Kurousagi-ra.
- A kisebb szintű karaktereknek elsőre túl nagy a rájuk nehezedő nyomás ebben a különös térben, és eszméletüket vesztik. Roha, Nighty, és Aria talpon maradnak ugyan, de erejükhöz arányosan ők is érzik a nyomást, amely Rohánál fejfájásban, Ariánál egész testére nehezedő súlyban, Nighty-nál pedig egy kettő közti átmenetben üt ki. Froozer épphogy magánál marad, de őt kivéve minden más csatlós és familiáris elájul. Aria, a két njk, akik veled vannak, hozzád hasonló nehézségekkel küszködnek a nyomás tekintetében (És igen, amikor ráleltek Kurou-ra, ő eszméletlenül fekszik a földön).

A szituáció és minden információ adott hát, dolgozzátok fel azokat, és okoskodjatok a helyzeten.
Bármi kérdés van, megtaláltok egy barlangban, ahol gonoszan éneklek az agyatlan minionjaimnak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rohandar Blacksteel
Fekete Mágus
Fekete Mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2401
Aye! Pont : 2
Join date : 2011. Aug. 14.
Age : 23
Tartózkodási hely : Küldetésen

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 15
Jellem: Semleges Gonosz

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Hétf. Dec. 03, 2018 7:52 pm

Igaz, hogy jómagam nem emlékezett az útra, mely miatt kaptam is egy-két kellemetlen megjegyzést, de szerencsére többé-kevésbé nyugodtan, és ami még jobb, gyorsan elértünk az erődhöz. Igaz, a feszültség illetve az „ellenséges terület” nyomása miatt azért eléggé szűkszavúan és lehetőleg csendben vonszoltuk magunkat előre, amikor pedig odaértünk, hát… a látvány eléggé érdekes volt. Az egész, óriási gömb úgy hatott, int egy felfújt vizes ballon, csak épp nem volt benne víz és nem volt ballon. De ezt leszámítva teljesen úgy nézett ki.
Ezt leszámítva azonban mondhatni habozás nélkül indultunk tovább, ugyanis megállapítottuk, én legalábbis mindenképp, hogy az akadálynak semmilyen mágikus kisugárzása nincs. Ha pedig nincs, akkor mi baj lehet, nem? A híres utolsó szavak. Hát, ez a mi esetünkben is beigazolódott.
Ahogy áthaladtunk a cuccon, mintha csak egy betonkeverőbe raktak volna bele. Pörgött minden, aztán egyszer csak kikötöttem valahol. Azt nem tudnám megmondani, hogy hol is, csak annyit, hogy nyilván a gömbön belül, illetve nem közvetlenül folytatólagosan elkövetve abba az irányba, melybe a lépésimet megtettem a behatolás pillanatában.
A fejem meglehetősen fájt, de ezt első körben betudtam a betonkeverős túrának, helyette pedig inkább gyorsan körbepillantottam, hogy mi a helyzet a többiekkel. És hát… akkor jött a baj. Ahogy körbenéztem, nem láttam mást, csak Froozert, aki, mint egy részeg tántorgott, valamint a földön fekve Lylát.
- Hé, Froo, téged meg mi lelet? – léptem oda mellé.
- Nem tudom, olyan, mintha a hátamra ültél volna, miközben karácsonyi énekeket visítasz hamisan. El tudod ezt képzelni? – morogta, én pedig meglepetten pislogtam csak egy röpke pillanatig.
- Őszintén? Rohadtul nem tudom elképzelni, de így a leírás alapján szar lehet. – nyugtáztam a tényeket.
- Hát nem is egy wellness program…
- Hé Lyla, te jól vagy? – guggoltam le a lány mellé, aki úgy ki volt terülve, mint útépítő munkás az el nem készült út szélén, nyáron, a legnagyobb dologidőben.
Mivel nem érkezett válasz tőle, így megcsapkodtam az arcát, de semmi. Lélegzett ugyan, és úgy tűnt, hogy nincs semmi baja, de nem volt magánál.
- Froo, érzed a többiek szagát? Angelina… Krage? – tudakoltam a pajtimtól, hátha ki tud segíteni, ugyanis meglehetősen aggasztott, hogy nem láttam a két jómadarat.
Azt még el tudtam fogadni, hogy az alakváltó és az félvér leányai nem csapódtak hozzánk, de azért Angel holléte felettébb nyugtalansággal töltött el.
- Sajnálom, de jelenleg örülök, hogy nem hányom el magam vagy nem dőlök ki úgy, mint ő. – bökött a fejével az előttem fekvő lány irányába.
Jogosnak találtam az ellenvetést, így hát nem is firtattam tovább a dolgot, helyette inkább körbenéztem. A környezet eléggé furcsa volt. Mintha egy óriás épített volna legóból egy várat magának, ahol a kockák mindenhol más színűek és sokuk még csak nem is ugyanabból a készletből való, mint a mellette lévő társaik.
- Elég bizarr itt helyzet. – állapítottam meg magamban.
Tisztában voltam vele, hogy az érzés, amelyet éreztem, illetve ami Froot és a fegyvermágus is sújtotta, miféle lehet: mágikus nyomás. Éppen ezért feltételeztem, hogy hiába kiabálnék, az valószínűleg nem juttatna közelebb Ange-hez, aki vagy szintén eszméletlen, vagy legalábbis legjobb esetben is az ordashoz hasonlóan eléggé rossz állapotban lehet.
- A fenébe már ezzel az egésszel, már megint kitolt velem az a rohadt Tanács. – bosszankodtam gondolatban.
A furcsa romok, melyek körülvettek, tartogattak még további meglepetéseket is: bárányokat. Nem, nem szórakozok, komolyan bárányok voltak. Az a megszokott aranyos, bolyhos, bégetős fajta… mondjuk ezek nem bégettek, de annyi baj legyen. A másik furcsaság pedig, hogy mind egy irányba haladtak, mint mikor a gyerekek rávetik magukat az ebédre egy kiadós verekedés után.
- Ha tegnap görbe este lett volna, akkor még megértem, de biztos vagyok benne, hogy tegnap nem volt semmi ilyesmi. – tűnődtem a látottakon, majd rögtön erőt is vettem saját énemen. – Hülye! Most nincs idő ilyen baromságokra! Meg kell találnom Angelinát! – tettem helyre a fejemben a szituációt, majd egy csettintéssel egy élőholtat teremtettem. – Legalább a mágiám még működik. – mondtam, hogy Froozer is tisztában legyen a tényállással.
A hulla szép óvatosan felkarolta Lylát a földről, majd felegyenesedett vele, a lányt a karjaiban… mármint a csontjaiban tartva
- Neked is kell fuvar? – néztem a bundásra.
- Nem, inkább kihagynám a bordákat a oldalamban. – passzolta a szituációt, s bár látszott rajta, hogy megerőltető neki minden lépés, de azért tett néhányat.
- Rohandar... Hallasz? Roha? – vert szöget a fejembe egy hang, mely egészen jól beazonosíthatóan Nighty-hoz tartozott, bár nem volt teljesen tiszta a kapcsolat.
- Nighty, te vagy az? – kérdeztem, de mivel rájöttem, hogy jobbára csak költői kérdés volt, így inkább folytattam válasz nélkül: - Merre vagy? Angelina is veled van? – tudakoltam hamar a legfontosabb infókat.
- Angelina és Krage! Eszméletüket vesztették, de egyébként rendben vannak. – közölte, ami engem meglehetősen megnyugtatott. - nem láttad Kurousagit?
- Sajnálom, de csak Froo és Lyla van velem. - válaszoltam.
- Nehéz fenntartani a telepatikus kapcsolatot... Látod a birkákat? Talán követhetnénk őket... – vetette fel az ötlete.
Ha egy normális szituációban lettünk volna, akkor valószínűleg elküldöm melegebb éghajlatra, aki azt mondja, hogy birka módjára kövessem a többi birkát, de a helyzet már rég túllépte a normalitás kereteit, szóval nem volt kedvem ellenkezni vele.
- Hmm, vagy a levegőbe röpíthetnénk az egész helyet... – vetettem fel, bár abból kiindulva, hogy szegény kompániám még észnél maradni sem tudott a nyomás miatt, így arra következtettem, hogy egy ilyen művelethez jóval több mágikus erő kéne, mint amivel én rendelkeztem. - bár valószínűleg igazad lehet. Úgy fest egy irányba mennek, ha követjük őket, talán tudunk találkozni... – értettem végül egyet az alakváltóval. - El tudod hozni őket magaddal valahogy? – érdeklődtem arról, hogy a csatlósaim miféle fuvarozási szolgáltatásra számíthatnak, mielőtt elérném őket, s felkínálhatnám nekik a csodás csontváz csotrogányokat.
- Megoldom. Nemsokára jelentkezek! – fejezte be a beszélgetés Nightyngale.
- Remek. – sóhajtottam egyet. – Gyerünk Froo, indulunk! – tapsoltam egyet, majd megindultam a barik útvonalát követve.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nightyngale Abyss
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 2087
Aye! Pont : 1
Join date : 2015. Oct. 10.
Age : 26
Tartózkodási hely : Night Glade

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 13
Jellem: Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Pént. Dec. 07, 2018 9:07 pm

Nightyngale számításai helyesnek bizonyultak, és a kis csapat viszonylag hamar elérte a Hajnal erődöt. Az éjszaka csendes és nyugodt volt, nem találkoztak egyik sereg felderítőjével sem, így feltűnés nélkül, és teljes biztonságban érkeztek meg céljukhoz. Elég volt mindössze egyetlen pillantást vetni a furcsa, sötét buborékra, mely körbevette az erődöt, érezték hogy semmilyen mágikus kisugárzással sem bír. Nightyngale-en gyorsan fokozódó kíváncsiság vett erőt, hogy megtapasztalja a sötét anyag tulajdonságait. Talán egy eddig ismeretlen elem volt, mely taszítja a mágiát... talán elnyeli azt, vagy korlátozza a kisugárzását? Nem lehetett tudni, de a nő kutató énje előtörni látszott. Megpróbált mintát venni belőle, ám meghatározhatatlan sikerrel járt csupán. Végül azonban küldetésük tovább hajtotta őket, egyenesen át a burok határán, az ismeretlenbe.

Nightyngale úgy érezte, mintha laposra verték volna egy péklapáttal a fejét. Hatalmas mágikus erő nehezedett testére és tudatára, de ő még éppen hogy megbirkózott vele. Tőle pár méterre néhány társa eszméletlenül feküdt, ám voltak akik hiányoztak az összetételből. Először Eclairt vizsgálta meg, majd Angelina és az igen csendes Krage következett. Nehézkesebben mozgott, mint általában, ám minden lépése egyre könnyebbé vált. Úgy tűnt, a többiek fiziológiailag rendben vannak, és csak a tudatuk nem bírta az erős mágikus terhet, ami hirtelen rájuk nehezedett. A nő remélte, hogy ha ő rendben megúszta az átjutást, akkor Rohandar is eszméleténél van. Ám mindössze eddig jutott a gondolataiban, amikor is egy igen furcsa jelenségre lett figyelmes. Eddig igazából körbe sem nézett, hiszen társaiért való aggodalma elsőbbséget élvezett.
Az erőd helyett furcsa, "egymásra halmozott" romok fogadták. Olybá tűnt, mintha valami kifogyhatatlan gyűjtői vágytól fűtött őrült elhagyatott városába csöppentek volna. Közelebbről szemlélve az anyagokat és az elszórt tárgyakat, olybá tűnt, mintha nem e világból származtak volna. A furcsaságok azonban még nem értek véget... Bárányok végtelen sora menetelt katonás rendben a még járható sikátorokon, ügyet sem vetve a betolakodó mágusokra. Ahogy Nightyngale kiterelte haját megdöbbent tekintetéből, akaratlanul is az égre pillantott. Majd inkább a birkák felé fordult. A jámbornak tűnő teremtmények sokkal szimpatikusabbak voltak számára, mint a hatalmas tenyerek, melyek valami angyalok által fenntartott védvonalat próbáltak kettéfeszíteni. Sajnos úgy tűnt, mintha az istenek szolgái vesztésre állnának.
- Mi a francot keresünk mi itt? Ez már közel sem mókás... - nyöszörgött Nightyngale, majd eszébe jutott, hogy korábban már kapcsolatot akart teremteni elveszett társaival, ám a helyszín abszurditása elvonta figyelmét. Kurousagi nem válaszolt a telepatikus hívására, ezért inkább Rohát célozta meg mentálisan. Megpróbált kapcsolatot létesíteni vele; hogy varázserejével spóroljon, most lakrima fülbevalóját vette igénybe, ám még így is nehézkesnek bizonyult fenntartani a varázslatot.
- Rohandar... Hallasz? Roha? – rohamozta meg gondolataival a férfit, és a nő érezte, az üzenet célba ért. Nemsokára jött a válasz is.
- Nighty, te vagy az? – kérdezte, ám azonnal folytatta is. - Merre vagy? Angelina is veled van?
- Angelina és Krage! Eszméletüket vesztették, de egyébként rendben vannak. – vázolta a helyzetet, bár nem válaszolta meg minden kérdését, hiszen Nightyngale sem tudta, hogy merre lehet. - Nem láttad Kurousagit?
- Sajnálom, de csak Froo és Lyla van velem. - válaszolta a férfi. Nighyngale gyomra egy pillanatra összeszorult, de nagy levegőt vett, és folytatta.
- Nehéz fenntartani a telepatikus kapcsolatot... - magyarázta gyorsan, mert tudta, hogy nemsokára megszakad a kapcsolat a hatalmas mágikus erő interferenciája miatt. - Látod a birkákat? Talán követhetnénk őket...
- Hmm, vagy a levegőbe röpíthetnénk az egész helyet... bár valószínűleg igazad lehet. Úgy fest egy irányba mennek, ha követjük őket, talán tudunk találkozni... – értett egyet végül a férfi Nightyngale rögtönzött tervével, majd társaira terelődött a téma. - El tudod hozni őket magaddal valahogy?
- Megoldom. Nemsokára jelentkezek! – zárta le a beszélgetést a nő, mert érezte, ahogy kifutnak az időből.
- De hogyan? - tette fel magának a költői kérdést, majd megidézte kedvelt fekete szárnyait, és Eclairt karjaiba emelve felröppent egy közeli rom tetejére. Miután ellenőrizte, hogy stabil-e, óvatosan letette az eszméletlen lányt, majd Roha két csatlósát is mellé cipelte.
- Ez így baromi fárasztó lesz... Bár... legalább nem sok mágikus erőt fogyaszt. - mondta Nightyngale az alatta kígyózó birkáknak címezve szavait. Legalább ők meghallgatták. Nagyot sóhajtva ragadta meg a rókahercegnőt, hogy a következő stabil tetőre vigye. Gondolatai közben Kurousagi felé terelődtek, de bízott benne, hogy a holdnyúl majd feltalálja magát... ha egyáltalán eszméletéhez tér.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aria Hillen
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2015. Nov. 25.
Age : 23
Tartózkodási hely : Jobbára a konyhában vagy akörül

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 9
Jellem: Kaotikus Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Hétf. Dec. 10, 2018 3:51 pm

Annak ellenére, hogy belementem, pihenek még egyet a holnapi indulás előtt, szinte egy szemhunyásnyit se sikerült aludnom az éjszaka folyamán. Álmatlanul fordultam egyik oldalamról a másikra, miközben Lucina gondtalanul szunnyadt mellettem. Kis teste egyenletesen mozgott fel-le, és ha nem tudtam volna, mi a helyzet és mióta volt már ebben az állapotban, azt hittem volna, egy szimpla mélyalvásról van szó. Nagyon aggódtam az állapota miatt, ugyanakkor valahol egy kicsit talán irigykedtem is, amiért biztos kipihenten fog ébredni később.
Nem bántam volna, ha legalább egy pár órás pihenésem lehetett volna a holnapi megkérdőjelezhetően veszélyes akció előtt. Mikor viszont odakint hallottam, ahogy a rúnalovagok egyre jobban és hangosabban motoszkálni, beszélgetni kezdtek és a nap is felkelőben volt rájöttem, hogy az éjszaka bizony egy elsuhant, nekem pedig egy jó ideig nem lesz több lehetőségem a rendes alvásra.
Halk sóhajjal felemeltem Lucinát magam mellől, és óvatosan beletettem a táskámba, ahol egyébként is hordozni szoktam. Sebeim már nem fájtak annyira, mint előző nap, de az emlékeimből továbbrad se tért vissza semmi, ha pedig megpróbáltam volna felidézni bármit is, köszöntött a szúró fájdalom a fejemben. Igazából eljátszottam a gondolattal, hogy, ha nem Lucina miatt lett volna, aki nem ébredt fel, én lehet egyszerűen elsétáltam volna. Vagy legalábbis erősen megfontoltam volna a lehetőségét. Nem hittem volna, hogy bármi olyan dolog történhetett, aminek az elfelejtése nélkülözhetetlen lett volna az életemben… bár lehet, hogy az is szólt belőlem, hogy nem szerettem volna különösebben közösködni a rúnalovagokkal. Viszont már túl késő lett volna máshogy dönteni.
Szerencsére nem nekem kellett Okita és Kyrie után kutatni, ugyanis mire kiléptem a sátorból és tettem két lépést, már észre is vettem őket, éppen felém haladva. El kellett ismernem, annyian voltak a táborban, hogy ha magamnak kellett volna utánanéznem a lányoknak, esélyesnek láttam, hogy indulásig nem sikerült volna véghezvinnem.
- Hogy vagy? – érdeklődött Kyrie, ahogy közelebb értek. – Sikerült valamennyit pihenned?
- Szerintem nagyjából annyit, mint neked… minimálisan azért talán többet – fűztem hozzá informálisan, mire csak egy kedves, kissé nyúzott mosoly volt a válasz.
Csodáltam, hogy még egyáltalán képes volt mozogni és értelmes mondatokat megfogalmazni. Én úgy emlékeztem, ha valaki sokáig nem alszik, akkor abba akár végkimerülés szinten bele is lehet halni. Igaz, arra, hogy ez hány napot takart pontosan, nem emlékeztem hirtelenjében. Közülünk talán ő volt az, akinek a legveszélyesebben állt a szénája. Na meg persze, Lucina.
- Mik a tervek? Gondolom hátul fogunk maradni? – érdeklődtem Okitára nézve.
- Igen – bólintott a nő kimérten. – Minél hátrébb maradunk, annál könnyebben fogunk tudni leválni tőlük, amikor lehetőségünk adódik rá.
- Azért ez elég kockázatos… biztosak vagytok ebben? – vontam kérdőre őket, úgymond tesztelve a magukba és ebben a bizonyos Sieghart-ba vetett bizalmukat.
Nem tudtam eldönteni, hogy megnyugtasson-e vagy sem, hogy mindössze bólintás volt rá a válasz.
- Természetesen. Menjünk – fordult menetiránynak a fehérhajú nő, én pedig némi habozást követően szintén megindultam utánuk.

A rúnalovagokból és törvényes mágusokból álló csoport az általam vártnál hamarabb érte el Bosco határát. Bár azt is meg kellett jegyeznem, hogy nem sikerült annyira képbe kerülnöm térképileg, mint szerettem volna. Csupán nagyjából tudtam, merrefelé járhattunk és verhettünk tábort korábban abból, amit a két nőtől megtudtam. Egyre inkább fontolgattam magamban, hogy ideje lenne valami olyan mágiát is tanulnom, ami segítheti a tájékozódásom…
A határ átlépése könnyen és problémamentesen történt, noha én magam vártam volna, hogy esetleg rajtunk ütnek, vagy minimum megpróbál minket feltartóztatni valaki. Leginkább azt mondhattam volna, hogy gyanúsan nagy volt a csend. Minél előrébb haladtunk, annál rosszabb érzésem volt a helyzettel kapcsolatban, viszont a táskámban szunnyadó Sulekk kölyök miatt nem engedhettem meg magamnak, hogy megérzéseimre hagyatkozva menekülőt fújjak. Majd később szidom magam, ha tényleg olyan nagy bajba keveredtem. Mivel nem passzoltam le ezt a törpét mielőtt kikelt volna, utána már felelősséggel tartoztam érte.
Mikor éppen azon gondolkodtam, hogy a kelleténél sokkal könnyebben haladnak a dolgok és ez általában nem jelent jót, morajlás tört fel a jelenlévők között. A legátus éppen a csapatok elosztását illetően közölt volna részleteket, de felmerült némi probléma.
- Fegyveresek jönnek… - szűrődtek ki a kulcsfontosságú szavak a tömeg morgolódásából.
- Mennyien vannak?
- Több tízezren!
- Csak nem mehet ilyen könnyen, nem igaz…?
- Ezek a bosco-i fegyveresek lesznek!
Nem tudtam eldönteni, kiktől származtak a hangok, de nem is volt kifejezetten sok időm arra, hogy ezen gondolkodjak. Éreztem, ahogy Okita megragadta a vállam, s mikor felé fordultam a szemembe nézett.
- Ideje indulnunk… - tájékoztatott határozottan, azzal ő és Kyrie már futásnak is indultak.
Mindössze egy pár másodperces fáziskésésbe telt, és már iramodtam is utánuk.
- Hé! Ti meg mit képzeltek, merre mentek?
- Megállj! – kiáltott utánunk még valaki, meg még, ahogy észleltem többen mások is a tömegből.
Ennek ellenére fizikailag nem próbáltak meg az utunkba állni. A fegyveresek vélhetően nagyobb akadályt jelentettek, mint három nő hirtelen jött szökési kísérlete. Ezen nem múlt senki élete, az ellenfelekkel ellentétben.
Fogalmam se volt, merre kell menni, de úgy tűnt, két társam felettébb céltudatosan szaladt. Szó nélkül követtem őket, bár vetettem egy pillantást a vállam fölött a hátrahagyott csapatra. Akaratlanul is elgondolkodtam rajta már sokadszorra is, hogy egyáltalán nem örültem a ténynek, hogy tisztában voltak az igazi nevemmel. Csak remélni mertem, hogy nem voltam annyira hülye, hogy nyilvánosan osztottam meg velük a valódi nevemet - v agy is inkább, hogy a szőke csitri nem kiáltotta ki égre-földre azt. Alakváltásom miatt alapvetően az álcázással sose volt gondom, de nem díszből próbáltam álneveket használni gyakorlatilag minden lehetséges helyzetben…
Végül csak visszafordultam Okita és Kyrie felé, s gyorsan felzárkóztam hozzájuk. Most már, ha akartam volna se mehettem volna vissza. Nem csak azért, mert azt mondtam benne vagyok, de azért is, mert épp az előbb szúrtuk hátba lelépésünkkel a rúnalovagokat. Ezek után kötve hittem volna, hogy ugyanolyan nyugodt vendéglátásban részesülhettem volna, mint eddig. Nem is beszélve arról, hogy egy nem legális céhhez tartoztam.
Egy pár percig megállás nélkül futottunk, de hogy pontosan meddig, azt nem mértem.  Mikor már biztos távolba kerültünk és közel s távol senkit nem láttunk, Okita fokozatosan lelassított. Kyrie még nálam is korábban állt meg, bár nem hibáztattam ezért. Mikor biztos távolságba értünk, lefékezett, és a térdeire támaszkodva kifújta magát egy pillanatra. Nem volt ugyan életünk maratonja, de rajta jobban kifejtette a hatását az alvatlanságából adódóan.
- Jól vagy? – érdeklődött Okita, ahogy visszalépett hozzá.
- Persze – mosolygott a megszokott kedves, mégis kissé fáradt módon. – Csak egy percet adjatok, és kifújom magam.
- Elég messze kerültünk már… szerintem nem lesz gond abból, ha kicsit megállunk – jegyeztem meg, majd levettem a hátamról a táskám benne a kölyökkel, és feléjük pillantottam. – Mindenestre, amíg pihensz, körülnézek odafentről. Biztosra akarok menni, hogy se mögöttünk, se előttünk nincs ellenség – vázoltam tömören a terveimet, majd válaszra sem várva felvettem egy sas alakját, és felrepültem a magasba.
Egy ideig köröztem a levegőben, és meg kellett állapítanom, hogy messzebb futottunk, mint gondoltam volna. Se mögöttünk, de előttünk nem láttam senkit, aki veszélyt jelenthetett volna. Nagyjából másfél percet köröztem odalent, majd visszarepültem a lányokhoz, és valamivel landolás előtt újra emberi alakomra váltottam.
- Közel s távol nem láttam senkit – kaptam fel a táskámat a földről, majd ismét feléjük fordultam. – Sokáig fog tartani, mire a találkozó helyhez érünk?
- Egy pár órás séta biztosan vár ránk – felelte Okita, ahogy vetett egy pillantást Kyrie felé hogy meggyőződön róla, rendben van-e.
- Akkor jobb, ha mihamarabb indulunk – mosolyodott el a nő, ahogy ismét rendesen felegyenesedett.
Úgy tűnt, felettébb hamar kipihente magát; már amennyire erre jelen helyzetében lehetősége volt rá. El kellett ismernem, hogy mindketten elég szívósnak tűntek annak ellenére, mennyire megszívatta őket korábban az a lény.
Ahogy két társam ismét elindult, én két lépéssel lemaradva mögöttük követtem őket. Nem bíztam bennük ugyan, de nem is adtak okot arra, hogy túlzottan kételkedjek bennük. Elég nagy dolgot vállaltak be azzal, hogy dezertáltak a seregből azért, hogy a saját átkaikat megtörjék. Pontosabban, mágikus rontást. Nem szerettem az átok kifejezést, olyan idiótán természetfelettinek hatott…
Magam elé vettem a táskám egy pillanatra, és igazából nem tudom, miért is nyitottam egyáltalán ki, hiszen biztos lehettem benne, hogy Lucina továbbra is kábán fogja az igazak álmát aludni. De talán egy részem valahol reménykedett benne, hogy egyszer csak saját magától is visszanyeri az eszméletét… természetesen naiv remény volt.

- Azt hittem, ennél nagyobb kupolára kell számítani… - jegyeztem meg, bár nem tudtam eldönteni, igazából mennyire is kéne kicsinek találnom a kastély nagyságára emlékeztető, fekete mágikus képződményt.
Valahogy a fejemben egy nagyobb elvárás alakult ki róla, talán azért, mert konkrét erődöket kebelezett be a rónalovagok szerint. Csak remélni mertem, hogy a kisebb méret számunkra előnyt jelent, és nem valami eltitkolt hátrányt.
- Semmilyen mágikus kisugárzást nem érzek belőle – jegyezte meg Kyrie is azt, ami a következő megjegyzésem, vagy épp kérdésem lett volna, ha nem előz meg.
- Attól még nem lesz kevésbé veszélyes. Ne lankadjon a figyelmünk – adott le egy egységes figyelmeztetést Okita, én pedig nem tudtam volna mivel kontrázni rá, hogy ellent vessek neki.
Nem volt különösebb bajom azzal, hogy úgy tűnt, hármunk közül ő a vezető. Mindaddig, amíg személyes biztonságomat vagy érdekeimet nem veszélyezte, nem volt ellenemre a követése. Szó nélkül, bár mindenre felkészülten haladtunk át a fekete kupolán - legalábbis így volt tervben, csak épp a kivitelezése nem sikerült.
Belépve megrogyott a térdem, és beletelt egy másodpercbe, mire megtaláltam az egyensúlyom. Hallottam és láttam, hogy két társam is ugyanezt élte át, de mindannyiunknak sikerült újra egyenesbe hoznunk magunkat.
- Szörnyű ez a nyomás… - pillantott körbe Kyrie, miközben én előre húztam a táskámat és gyorsan megnéztem, Lucinával minden rendben van-e.
Továbbra is mélyen aludt, mintha semmit nem is érzékelt volna. Vagyis nem mintha, hanem valószínűleg tényleg szimplán semmit nem érzett. Miután meggyőződtem róla, hogy vele minden rendben van, körbenéztem.
Ami már asz elő pillanatban feltűnt, az a rengeteg rom volt. Jobbára épületek romjainak tűntek, falmaradványoknak, de úgy tűnt, van sok teljesen más eredetű törmelék is, amiket nem tudtam volna hová besorolni. Tettem egy pár lépést a hozzám legközelebb eső romokhoz, és nem épp elragadtatva jöttem rá, hogy mozgásomra bizony kihat a nyomás. Nem volt ugyan elviselhetetlen, de megnehezítette a közlekedést.
- Így nem lesz nagy élmény futni – jegyeztem meg szarkasztikusan, ahogy leguggoltam az egyik törmelékkupachoz.
- Meg fogjuk oldani – felelte Okita, miközben a kékhajú nővel együtt ők is tettek pár lépést, mintha csak hozzám hasonlóan tesztelték volna, hogy is tudnak mozogni ez alatt a nyomás alatt.
- Van itt valami furcsa – mondtam, miközben kinyújtottam a kezem a törmelékkupac felé, de elővigyázatosságból nem értem hozzá. – Itt olyan anyagok is vannak, amikkel korábban még nem találkoztam… nem láttam még ilyen fémet. Meg ilyen fura szagú folyadékot se.
- Hát, nem tudom, melyik a furcsább, az, vagy ezek a sétáló birkák... – jegyezte meg Kyrie, mire ismét felnéztem és a földről felkelve feléjük fordultam.
- Birkák? – tettem fel a költői kérdést, de választ se kellett kapnom rá, máris láttam, mire gondoltak.
Nehéz lett volna nem észrevenni azt a rakat birkát, ahogy a törmelékek alkotta falak között egy irányba, teljes katonás rendben meneteltek egy irányba. Úgy tűnt, mintha észre sem vettek volna minket, vagy legalábbis biztos, hogy nem vettek rólunk tudomást.  Több százan voltak, szinte bábokra jellemzően merev, egyenletes mozgással. Egy pillanatra dobbant egy nagyot a szívem, ahogy eszembe jutott, mit éltem át, amikor a démon Negurában megpróbált megtörni engem. Az ottani alaktalan, furcsa lényeg pontosan ilyen érzést keltettek bennem és hasonlóan mozogtak, én pedig máris biztosra vettem, hogy ezekkel a nyamvadt birkákkal meg fog még gyűlni a bajunk.
Kyrie elindult az állatok felé, én viszont megragadtam a csuklóját.
- Ne menj a közelükbe – figyelmeztettem. – Nem pont ilyennel, de hasonlóval volt már dolgom. Lehet, hogy nem támadnak meg, de nem kéne kísérletezni. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha nem is mind, de egyik-másik a későbbiekben még nekünk ronthat. Legalább ne siettessük a problémák érkezését.
- Volt már dolgod ilyennel? – érdeklődött Kyrie kíváncsian, mire csak kissé hanyagul megvontam a vállam.
- Mint mondtam, nem ilyennek, csak egy szinten hasonlóval. De nem fogok mesedélutánt tartani róla – zártam rövidre a témát kissé ellenségesen, főleg abból adódóan, mennyire nem fűztek kellemes emlékek a témához.
A kékhajú nő azonban szemmel láthatóan nem vette magára, s miután eleresztett felém egy mosolyt, Okitára pillantott. Követtem a tekintetét, majd a fehérhajú nőét is, aki komoly arckifejezéssel bámult fel az égre. Vagy legalábbis arra, ami idebent égként, talán még inkább plafonként funkcionált.
- Azt hiszem, ebből jön a félhomály… – nyugtázta a megfigyelését, ahogy teljes sötétségbe borult felső részt tanulmányozta, amit két hatalmas, zöldes kar próbált felülről kettétépni.
Legalábbis azok lehettek, noha mi csak a tenyereket láttuk belőlük. Szinte már fájdalmas lassúsággal tépték a különös tér felső részét, körülöttük pedig hét angyalszerű lény próbálta ebben megakadályozni őket. Tökéletes formációban lebegtek a karok köré gyűrűt fonva, bonyolult pecsétekkel körbehálózva magukat, és furcsán érthetetlen szavakat kántáltak.
- Arkangyalok…? – tettem fel a kérdést félhangosan, gyakorlatilag csak saját magamnak.
Nem vártam rá se választ se egyéb kérdést ezzel kapcsolatban, de a hét angyalszerű lény jelenléte rögtön ezt idézte fel bennem.
- Arkangyalok? – kérdezett vissza Kyrie kíváncsian, ahogy mindketten felém fordították a tekintetüket.
- … Nem, nem azok lesznek – javítottam ki magam, ahogy jobb karomra felvettem Nathaniel karjának az alakját. – Ezzel a képpel valami nincs rendben.
Egyszerűen nem vágott össze nekem, mit keresnének itt. Az egész olyan valószerűtlennek tűnt, sokkal kevésbé valódinak, mint a körülöttünk sétafikáló bundás gombócok. Meglendítettem a kezem, mire egy méretes tűzgolyó indult meg a furcsa látvány irányába. Mágiám túlrepült a képen, tova a sötétségbe, ami még inkább összezavart engem a helyzetet illetően.
- Olyan, mintha valami másik dimenzióból kivetített kép lenne – jegyezte meg Okita, mire én csak megvakartam a tarkómat egy kicsit.
- Való igaz… bár ez nem sok mindent magyaráz me-… - azonban elakadtam, ahogy a romok között ismét vándorolni kezdett a tekintetem, és megpillantottam valami még annyira sem oda illőt, mint a korábbiak.
- Mi az? – vont kérdőre Kyrie, ahogy sietős léptekkel megindultam előre, már amennyire a nyomás engedett.
Nem válaszoltam, csak odasétáltam a törmelék halomhoz, ami mögül egy láb lógott ki, mögé bepillantva pedig akaratlanul is elkerekedtek a szemeim.
- Kurousagi? – suttogtam a nevét, ahogy a földön fekvő, ájult holdnyúlra meredtem.
- Ismered őt? – lépett mellém Okita, én pedig bólintottam.
- Igen… mondhatni. Azt hiszem, ha valamiként le kéne írnom, szövetségesnek nevezném – feleltem, ahogy letérdelve megráztam a vállait majd megpofoztam egy kicsit, de semmi reakció nem érkezett. Teljesen kiütötte valami, és csak remélni mentem, hogy nem egy Lucinához hasonló rontás, hanem csak a térben uralkodó erőteljes nyomás.
Ugyanakkor abban is biztos voltam, hogy ő egyedül nem kötne ki egy ilyen helyen. Ha itt volt, az azt jelentette, Nightyngale is a közelben volt. Vagy legalábbis biztos, hogy együtt indulhattak el.
Vetettem egy gyanakvó pillantást a továbbra is megrögzötten baktató birkaáradatra. Továbbra is úgy véltem, lesz még velük bajunk, bár megköszöntem volna, ha nem kerül rá sor. Nehezebben mozogtam az átlagnál, így nem sok kedvem lett volna egy plusz sújt magamra venni – ugyanakkor így, hogy már itt feküdt előttem és végtére is céhtársam volt, nem lett volna szívem magára hagyni Kurousagit. Ki tudja, mi várt volna itt rá, és semmi olyat nem tett ellenem, ami miatt megérdemelte volna, hogy ignoráljam. Már csak azt kellett eldöntenem, hogy pontosan hogyan is fogom cipelni őt, mivel Lucina már a hátamon volt.
- Magunkkal kéne vinnünk… még kitalálom, hogyan – pillantottam fel Okitára. – Most, hogy beértünk, merre kéne mennünk? Hol van az a bizonyos Sieghart?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gérard Fernandez
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 182
Aye! Pont : 4
Join date : 2013. Feb. 08.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Kedd Dec. 11, 2018 12:49 pm

Szóval Nighty és Roha követik a bárányokat... Nézzük, mi történik:

Egy ideig csak meneteltek az ezernyi romból összevájt környezet ölelésében.
Utána, ahogy elértek a bárányok végállomásához, talán valami olyasmit pillantotok meg, amelyet halandó szemeknek sosem szabadott volna látnia...

Egy hatalmas tér elé járultok, amely úgy tűnik, hogy a különös dimenzió központjaként szolgál. A területnek hét különböző kapuja van, amelyek egyenletes távolságra helyezkednek el párjaiktól, ám távolságuk miatt egymást képtelenek vagytok kiszúrni.
Ugyanakkor azt, ami a kapuk mögött van, lehetetlenség lenne nem kiszúrni... Minden egyes bárány, amely áthalad az elkárhozott bejáraton, egy túlvilági hentes karjaiban köt ki. A hentes akkora, akár egy nagyobb ház, testének javát felvágott gyomra teszi ki, ahonnan így szabadon lógnak ki belei a zöldes bőre alól.
Démonszerű fejéből túlvilági, számotokra érthetetlen nyelven mormog, miközben újra és újra elneveti magát, ahogy több embernyi méretű, bárdban végződő karjával hanyagul felvágja a birkákat, majd egy undorító üstbe veti őket.
A henteseket valahogy így képzeljétek el:
Spoiler:
 

Nos, mit tesztek a látvány hatására?
Egyértelmű reakcióként támadtok? Kommunikációfelvétel valamiféle módon? Menekvés ebből az őrült világból?

Aria:

Bár Okita magára vállalja Kourosagi cipelésének terhét, ettől még jóval lassabban haladtok, mint céhtársaid, hisz rátok a nyomás erősebben kihat.
Ugyanakkor, mivel feltételezem, ti nem a bárányokat követitek, hanem Sieghart nyomába szegődtök, az ezüsthajú lány fog titeket vezetni.
Úgy tűnik céltudatos az irányával kapcsolatban, ahogy sorra csak kanyarog a romok közt, mígnem egy különösen egyben maradt épület előtt köttök ki. Az objektum leginkább egy családi házra emlékeztet, leszámítva, hogy számotokra ismeretlen üveganyagokból és fémekből épült.
- Itt kéne már lennie.... - jegyzi meg idegesen Kyrie.
- Ha kell nélküle kezdjük e- itt megakadnak ugyanakkor Okita szavai, hisz valaki felnevet a közeletekben.
Érthetetlen, undorító nyelven rátok ordít egy számotokra láthatatlan lény, majd egy rajtaütés áldozataivá váltok.
Több tucatnyi, betegségtől eltorzult, ezernyi járványtól terhes démonfajzat kotorja elő torz testét a közeli romokból, majd baljós lassúsággal kezdenek menetelni felétek.
Mivel körbevesznek titeket, nincs más választásotok, harcolnotok kell...
A rémségek viszonylag gyengék, egy példány ereje kb 300 VE-re tehető, és bár lassúak, rettentően szívósak (bár az angyali mágia különösen hatásos ellenük.)
Az pedig, hogy nem árt elkerülni undorító nyálkával bekent fegyvereiket, gondolom magától értetődő... Vegyétek fel ellenük a harcot!

Valahogy így kell elképzelni a démonfajzatokat:

Spoiler:
 

További tudnivalók:

- Szép lassan mindenki egyre jobban hozzáedződik a nyomáshoz, így annak csökkennek a negatív hatásai. Ennek fényében ebben a körben Angelina is magához tér már.
- Ha elég figyelmesek vagytok, kihallhatjátok, ahogy minden egyes bárány suttog valamit, mégpedig emberi nyelven, miközben átsétál az elkárhozott kapuja alatt.... "Jöjj el."

_________________
┏(-_-)┓┏(-_-)┛┗(-_- )┓┗(-_-)┛┏(-_-) ┏(-_-)┓┏(-_-)┛┗(-_- )┓┗(-_-)┛ Drop it!┏(-_-)┓┏(-_-)┛┗(-_- )┓┗(-_-)┛┏(-_-) ┏(-_-)┓┏(-_-)┛┗(-_- )┓┗(-_-)┛
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Aria Hillen
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 0
Join date : 2015. Nov. 25.
Age : 23
Tartózkodási hely : Jobbára a konyhában vagy akörül

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 9
Jellem: Kaotikus Semleges

TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   Yesterday at 11:34 am

- Majd én viszem őt – guggolt le Okita Kurousagi mellé, és azzal a lendülettel fel is kaparta őt a földről. – A találkozó helye még valamivel odébb van. Tudom, merre kell mennünk, mutatom az utat.
Elgondolkodtam rajta, megkérdezzem-e Okitát, boldogul-e egyedül, de aztán meggondoltam magam. Így, hogy mágiája sem volt, valószínűleg elég sértő lehetett volna, ha még a fizikai képességeit is kérdőre vonom. Egyébként meg nekem is hasznosabb volt, hogy ő cipelte Kurousakit, és nem nekem kellett. Problémás lett volna plusz súllyal a hátamon harcba keveredni valakivel.
A fehérhajú nő körülnézett egy kicsit, majd célirányosan megindult a romok között. Fogalmam sem volt, merre megy pontosan, de valószínűleg azzal se jutottam volna többre, ha rákérdezek. Nekem semmiféle emlékem nem volt a korábbiakról, ez a hely pedig teljes mértékig ismeretlen volt.
Miközben meneteltünk, oldalra pillantottam a birkacsodák irányába. Egyszerűen nem hagyott nyugodni valami velük kapcsolatban. Nem tudtam volna megfogalmazni, mi az, de nem tetszett ez az egész. Ugyanakkor próbáltam megnyugtatni magam, elvégre lehetségesnek tűnt az is, hogy szimplán a Negurában tapasztaltak után paranoia alakult ki bennem. Korábban is hajlamos voltam rá, de azok után aztán pláne óvatos voltam az ilyesmivel.
- Ti is halljátok? – kérdezte hirtelen Kyrie, mire Okitával mindketten megálltunk.
- Mit? – érdeklődtem körbepillantva, én ugyanis semmire nem füleltem fel.
- A birkák… olyan, mintha kántálnának valamit – jegyezte meg az emelgetett állatokat bámulva.
Elcsendesedtünk, én pedig még pár óvatos lépést is tettem a birkák felé, hogy biztos legyek benne, nem képzelődök. Persze túl közel se mentem, annak ellenére sem, hogy nem úgy tűnt, mintha a legkevésbé is érdekelnénk őket. Kyrie pedig igazat mondott; jobban megfigyelve hallani lehetett, ahogy mindegyik bárány emberi nyelven azt suttogta „Jöjj el”. Ebben volt valami kifejezetten hátborzongató, ami csak tovább növelte a bennem keringő baljós érzést.
- Mégis minek kéne eljönnie? – tette fel a kérdést Kyrie, mire én csak megvontam a vállam.
- Azt hiszem, addig jó, amíg nem tudjuk. Valahogy olyan, mintha… nem is tudom, a halálba menetelnének?- jegyeztem meg a továbbra is teljes összhangban lépkedő állatokra nézve.
- Ha így is van, akkor sincs időnk most erre– jegyezte meg Okita. – A nyomás miatt elég lassan haladunk, nincs vesztegetni való időnk.
Csak bólintottam egyet, ahogy ismét menetirányba fordultam, és követtem a nőt. Csendben meneteltünk tovább, és úgy tűnt, senki nem volt kifejezetten beszélgetős hangulatban. Igazából örömmel láttam, hogy senki nem pánikolt, ugyanakkor a másik két nő idegei is szinte pattanásig feszültek. Látszott rajtuk, hogy készenlétben álltak, ha bármi is történne. Már csak abból, ahogy a helyzethez hozzáálltak, az volt az érzésem, nem a semmiért végzősök az akadémián.
Ahogy haladtunk előre, úgy kezdtük szépen lassan egyre jobban megszokni a nyomást. Látszólag Okita céltudatos volt az iránymutatást illetően, én pedig csak remélni mertem, hogy tényleg tudja, mit csinál. Még mindig mélyen megkérdőjeleztem, mennyire is volt vajon jó ötlet ebbe az egészbe belemenni. Biztos, hogy nem lett volna valami más mód arra, hogy Lucina felébredjen, én pedig visszakapjam az emlékeimet? Egyszerűen a hideg rázott ki ettől az egész helytől. Nem arról volt szó, hogy beijedtem volna, inkább csak arról, hogy elégszer másztam már bele problémákba ahhoz, hogy felismerjem, ha egy helyzetben nem nekem áll a legjobban a szénám. Én pedig kifejezetten utáltam, ha nem éreztem biztosnak a dolgomat, vagy nem az én kezemben volt az irányítás.
Egy pillanatra Kurousagira tévedt a tekintetem, aki még mindig nem nyerte vissza az eszméletét. Ugyan voltak ötleteim arra, hogy miért is jöhettek ide, arra azonban nem, hogy szakadhatott el Nightyngale mellől. Nem ismertem különösebben a nőt, de nem úgy tűnt, mintha csak úgy magukra hagyná a társait. Arról nem is beszélve, hogy Kurousagi sértetlennek tűnt…
Aztán egyszer csak a fehérhajú nő lefékezett, mi pedig követtük a példáját. Egy furcsán egyben maradt épület előtt álltunk, amely leginkább egyfajta családi házra emlékeztetett azt leszámítva, hogy a korábban tapasztaltakhoz hasonlóan számomra ismeretlen üveganyagokból és fémekből épült. Olyan volt, mintha ez az egész egy másik dimenzió, vagy legalábbis egy átmenet lett volna a miénk és egy másik között.
- Itt kéne már lennie… –jegyezte meg Kyrie ahogy körülnézett, hangjából pedig kihallatszott az idegesség.
- Ha kell, nélküle kezdjük e-… - kezdte volna Okita, de egy közeli, földöntúlinak ható nevetés szakította félbe a mondatát.
Azonnal körbefordultam, de semmit nem láttam. Akármi is ordított ránk a következő pillanatban, számunkra érthetetlen nyelvet használt, az ennél is nagyobb baj azonban az volt, hogy láthatatlan is volt. Akármerre is pillantottam, csak a romokat láttam.
Végül pár másodperccel később több tucatnyi, korábban sosem látott ocsmányságú démonfajzat bukkant elő a romokból. Mindig is úgy éreztem, láttam már egy pár dolgot az életem során, de ez azért még engem is arra késztetett, hogy reflexből hátra mozdítsam a fejem és eleresszek egy gyors, undorodó grimaszt.
Olyan volt, mintha megannyi betegségtől és járványtól eltorzult, szinte már félhalottra emlékeztető testek tömegei vánszorogtak volna felénk. Bőrük tele volt fekélyekkel, vágásokkal, egyik-másiknak pedig még a belső szervei is kieső félben voltak. Mindennek ellenére nem úgy tűnt, mintha ez különösebben zavarta volna őket, és baljós lassúsággal meneteltek felénk, undorító nyálkával bekent fegyvereket vonszolva maguk mellett.
Nem szerettem volna már most harcba bonyolódni, és társaim is így gondolhatták, ugyanis azonnal menekülő útvonal után kezdtünk forgolódni. Természetesen nem lehetett akkora szerencsénk, hogy ne pont körbevegyenek minket. Egy kissé bosszús, halk mordulással vettem tudomásul, hogy itt bizony nincs más lehetőség, mint harcolni.
- Divine Soul: Orifiel! – Amint felvettem az angyal alakját, hátrapillantottam Okitához. – Vigyázz Kurousagira! Ezt mi valahogy megoldjuk.
Bár szavaim kissé utasításnak hatottak, én inkább szántam őket reflexszerű figyelmeztetésnek. Nem arról volt szó, hogy bármilyen szinten is lenéztem volna, de biztos voltam benne, hogy mágia nélkül nem sok esélye lett volna a szörnyetegek ellen.
- Rendben – bólintott, és ha zavarta is amit mondtam, nem adta különösebb jelét.
Láttam a szemem sarkából, ahogy Kyrie jégbe borítja a karjait, de nem volt sok időm azzal foglalkozni, ő mit csinál. Ki kellett találnom, vajon mi lenne a leggyorsabb és a leghatásosabb mód ezeknek a förmedvényeknek az elpusztítására. Még alig léptünk be ide, nem szerettem volna esztelenül elhasználni minden mágikus energiámat.
Kezembe idéztem Orifiel fegyverét, s lendületet véve ledöftem a földbe.
- Wrath of Nature!
A földből méretes, vaskos indák törtek elő, melyek aztán végigsöpörtek a lényeken egy félköríves alakzatban. Több közülük elrepült és odébb bukdácsolt a nagy lendületre, de sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy ennyi ide nem lesz elé. Megragadtam a lényeg közül párat az indákkal majd egymásnak csaptam őket, hogy egy kis időt nyerjünk, aztán kirántottam a kardomat a talajból.
- Magic Blast! – lendítettem előre a kezem, kilőve a méretes mágikus lövedéket.
Teli találattal csattant, s egy kisebb robbanást követően örömmel vettem tudomásul, hogy mindjárt négyet közülük azonnal ki is csinált, pár másik pedig elég rendesen megsérült. Pár másodperces szünet után ismét mozdítottam is a fegyvert, s hasonló eredménnyel zárult, mint az első próbálkozás. Az undorító szerzetek ugyan nem voltak gyorsak, de szívósak már inkább. A közvetlen találatokra gyakorlatilag azonnal megsemmisültek, de ha csak felületileg érte őket csapás, akkor bizony úgy meneteltek továbbra is felénk, mintha mi sem történt volna.
Kyrie is igyekezett távolsági módon használni a magiát, és mindhárman arra törekedtünk, hogy ne kerüljünk túl messze egymástól; na meg persze, én és a kékhajú nő arra is, hogy Okita és Kurousagi ne kerüljenek ki a képből.
- Az én mágiám elég hatásos ellenük, ez egy kicsit javít a helyzeten… de nem bánnám, ha kevesebben lennének– jegyeztem meg egy újabb lövést követően. – Kyrie, hogy bírod? – pillantottam a nőre.
A korábbiaknál is fáradtabbnak tűnt, de még így is futotta tőle egy mosolyra.
- Jól – felelte kurtán, ami meggyőzött arról, hogy nem, nem bírja jól, de legalább van benne annyi, hogy nem fogja csak úgy bedobni a törölközőt.
- Nem gondoljátok, hogy ez esetleg egy csapda volt, vagy, hogy Sieghart ide sem ért? – szegtem nekik kissé talán túlságosan is őszintén, de pesszimizmusomból adódóan ez volt az első két lehetőség, ami eszembe jutott.
Így, hogy a férfiről semmi emlékem nem volt, nem tudtam benne annyira bízni, mint Okita és Kyrie. Főleg úgy nem, hogy számtalanszor futottam már bele félrevezetésekbe és csapdákba, amikor még hajlandó voltam mások jóindulatára és segítségnyújtására hallgatni…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: A Második eljövetele... [Nagyküldetés]   

Vissza az elejére Go down
 
A Második eljövetele... [Nagyküldetés]
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Küldetés] Sword Arti Nyomozók
» [Küldetés] A Pók Kazamata
» [Küldetés] Az elrabolt ara

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: