KezdőlapRegisztrációBelépés

 

 Hipp-hopp jön Munk!

Go down 
3 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Nickolas Venom
Sárkányölő
Sárkányölő
Nickolas Venom


Hozzászólások száma : 92
Aye! Pont : 107
Join date : 2010. Aug. 09.
Age : 34

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 6
Jellem: Kaotikus Semleges

Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Hipp-hopp jön Munk!   Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Icon_minitimePént. Nov. 23, 2018 9:18 am

A falu határában Ann ereszkedni kezdett. A korábbinál ellentétben azonban sokkal hamarabb engedte el Nicket. Nagyjából fél méterre a talajtól. Nem volt különösebben gond számára. A miniatűr esés közben megejtett egy halvány mosolyt is, hogy sikerült így kihoznia a sodrából a nőt.
Ann is leszállt utána és ahogy a földre ért eltűntette a szárnyait. Nick felé és már emelte is a kezét felé.
- Itt vagyunk. Kérem a kulcsom – mondta Ann és közben nyomatékosan Nick szemébe nézett. A férfi végig állta a tekintetét, közben a bal kezével beletúrt a zsebébe, ahova a kulcsot rejtette.
- Én mindig megtartom, amit ígérek – mondta egy laza mosollyal.
Ha úgy tartja a kedvem, tette hozzá magának gondolatban, majd előhúzta a kulcsot és Ann kezébe tette finoman, hogy összeérjenek az ujjaik.
- Azért ennek a kijelentésnek az állandósított igazában határozottan kételkednék – jegyezte meg és elvette a kulcsot. Reflexszerűen vissza akarta rakni a táskájába, de tétovázni kezdett. Répillantott Nick fürkésző tekintetére, majd egyszerűen bedobta a dekoltázsába a kulcsot.
- Menjünk – fordult az elöljáró háza felé, mintha mi sem történt volna.
Rakhattad volna eredetileg is oda. Szívesebben vettem volna ki a domborulatok közül, gondolta magában Nick és csendben követni kezdte a nőt.
Megálltak az elöljáró háza előtt, majd kopogtattak az ajtaján. Belülről csak morgolódás hallatszódott.
- Ki az ördög már ilyen késő este…
Aztán ahogy végig botorkál a szobán, kinyitja az ajtót és döbbenten néz a két előtte álló mágusra.
- Maguk? Mit keresnek itt? A feladatukat kéne csinálniuk.
- Ami azt illeti végeztünk. A fizetségért jöttünk. – szól Nick egyből a lényegre térve.
- Természetesen elvégeztük a munkát. Nem jöttünk volna vissza, ha nem így lenne.
- És Munk? Találkoztak vele egyáltalán? – érdeklődött Mr. Penthouse. Szemeiben kétkedés tükröződött. Nem is csoda, hisz mióta elhagyták a házát, csupán két-három óra telhetett el.
- Mint mondtuk, elvégeztük a feladatot. Én úgy vélem, látható, hogy igen, találkoztunk vele – jegyezte meg cinikusan és Nick bekötözött mellkasára nézett. A fehér kötésen halvány vöröses foltok voltok három csíkot képezve.
Bár nem épp úgy alakultak a dolgok, ahogy vártuk volna.
- El felejtette említeni például, hogy Munk ember volt – közölte Nick – De esetleg bemehetünk? Nehéz éjszakánk volt, jó lenne leülni.
- Öhm, persze. Fáradjanak be. – tért észhez az elöljáró és betessékelte a mágusokat, aztán ahogy helyet foglaltak folytatódott a beszélgetés – Hogy értik, hogy Munk ember volt?
- Első ránézésre tény, hogy nem volt éppen emberi… meg másodikra se. Viszont halhatatlannak bizonyult. Megöltük, aztán feltámadt, mintha mi sem történt volna. Rájöttünk, hogy valami másra lett volna szükség, mivel alapvetően nem volt agresszív, csak ha mi is támadtunk, vagy valami fenyegetőt csináltunk. Aztán… - itt Ann elhallgatott egy pillanatra. Nick sejtette mit akar mondani és átérezte az elfojtás okát. Baromi hülyén hangzik kimondva a megoldás, amivel végeztek a feladattal.
Megvakartam a fülét, emberi, női hangon megköszönte és elpárolgott. Meg tudná ezt magyarázni?
Az elöljáró csak hosszasan hümmögött, majd végül csak kibökött valamit.
- Akkor ezek szerint mégis csak igazat mondott az a lókötő.
- Mégis miről beszél? – nézett fel Nick.
- Áh, semmi nem fontos – legyintett csak a férfi.
- Pedig nekem úgy tűnik, minta valamit tudott volna, amit elfelejtett közölni velünk az elején.
- Uram – szólt Ann komolyan és kimérten. - Ez a munka olyan volt, hogy ha nem lettünk volna elég kreatívak és erősek, már halottak lennénk. Mindez azért mert hiányos információval lettünk elküldve. Én úgy vélem jön nekünk annyival, hogy legalább utólag elmondja, amit kihagyott.
"Mondhatom jó kis munkaadó..."
- De… - kezdet volna a férfi, de Nick belefolytatta a szót.
- Ne feszítse túl a húrt, Mr. Penthouse… - szisszent rá, egyenesen fenyegetően. Itt már az elöljáró is észbe kapott, hogy talán nem annak a két mágus idegszálain kéne táncolni, akik Munkot is le tudták győzni. Rá nézett a két előtte ülő alakra. Megvakarta kényelmetlenül a tarkóját, majd megsemmisülten sóhajtott egy nagyot.
- Rendben van… Sok-sok évvel ezelőtt a faluban élt egy férfi és egy nő. Nagyon szerették egymást és az a sziget volt a titkos találkozó helyük. Ám egy nap a férfi rajtakapta, hogy a szeretett nője megcsalja, pont a titkos helyükön. Ahogy meglátta kettejüket, irtózatos haragra gerjedt és abban a pillanatban megölte mindkettőjüket. A nőt meg is átkozta, hogy továbbra is a világban bolyongjon, őrjöngve, szeretetet keresve, mint ahogy a férfi is tette.
- Megátkozta… - ismételte Ann.
„Ez csak úgy lenne lehetséges, ha valami tiltott mágiát használt akkoriban az a férfi… de felesleges lenne vitába bonyolódni, hogy ez nem csak holmi átok volt. Akinek a társai angyalszárnyaim láttán azt hitték, valami démoni teremtmény vagyok, nem érdemelnek felvilágosítást. Meg amúgy is, úgyse hinnék el.”
- De mégis, hogy lett belőle egy macskaszörny? Ennek nem sok értelmét látom.
- Nos a férfi, mindig „cicám”-nak szólította a nőt. Ebből adódóan talán nem meglepő, hogy egy macskaszörny képében tért vissza.
- De eddig nem bukkant fel a szörny. Miért pont most?
- Erre jóuram, már tényleg nem tudok válaszolni. Az átkok elég trükkösek. És az istenek útjai is kifürkészhetetlenek.
- Azt hiszem jobb is, ha ennyiben hagyjuk – mosolyodott el bájosan Ann – A lényeg, hogy megmentettük Önöket és a hölgy is felszabadult az átok alól. Amennyiben kifizet minket, már hagyjuk is pihenni önt.
"Nem akarok még több istenes vagy átkokról szóló marhaságot hallgatni... de az is biztos, hogy ha valaki engem a közeljövőben cicámnak mer nevezni, abba belerúgok.”
Nick hirtelen elmosolyodott, majd erőt vett magán és újra komoly ábrázatot öltött. Eszébe jutott egy lehetőség, de még korainak tartotta. Helyett inkább az elöljáróra nézett.
- Nekem még azért lenne egy utolsó kérdésem – szólt Nick. Az elöljárótól egy újabb nagyobb sóhaj érkezett. Mikor már végre azt hitte vége a faggatásnak, Nick még gyorsan beleköpött a levesébe.
- Legyen.
- Ezt mégis honnan tudja? Ki mesélte magának?
- Nos, miután a férfi megátkozta a nőt, visszatért a faluba és elmesélt mindent az akkori elöljárónak. Aki történetesen az én ük-ükapám volt.
- Aha – bólintott Nick. Igazából tudott volna még kérdezni, hisz rengeteg lyuk volt a történetben, de érezte, hogy nem jutna előrébb vele. A feldatatot elvégezték már úgy is, ideje volt megkapni a fizetséget.
- Rendben, ahogy kifizet minket már itt sem vagyunk – zárta le Nick is a témát.
Az elöljáró bólintott és a kandalló párkányhoz sétált, ott egy ládikából kivett két köteg bankjegyet és egyet Ann, egy másikat meg Nick kezébe tett.
- Hálásan köszönjük a fáradozásaikat.
„Hát van is mit…” Hallatszódott Ann fejből.
- Mi köszönjük a munkalehetőséget – mosolyodott el ismét kedvesen, miután végre kézhez kapta a pénzt. – További kellemes estét. Remélem, nem lesz ismét dolguk a szörnyeteggel.
- Jó éjszakát – bólintott Nick, azzal kisétáltak mindketten a házból. Utánuk csukódott az ajtó és kattant a zár, az elöljáró pedig visszabotorkált a szobájába. Nick csodálkozott, hogy az elöljáró nem kért semmilyen bizonyítékot a feladat elvégzéséről. Igaz, a történet, amit hallott a távoli felmenőjétől az valamelyest egybevágott, de igazából elég lett volna csak közölniük, hogy végeztek a lénnyel. Ann felvehetett volna alakváltással egy sérült alakot. Felmarkolják a pénzt és mér meg is pattannak. Másnap persze észrevették volna, hogy mégis ott a szörny, de akkor alakváltással egy új alakban visszalehetett volna térni és újra felbenni a pénzt. Nick ekkor gondolkozott el az alakváltás csodás anyagi lehetőségeiben. El is döntötte, hogy ahogy lehet módot talál erre. Ahogy hallotta manapság már elég sok mágikus eszköz állhat a rendelkezésére, vagy akár valami ékszerbe ágyazott lakrima is a segítségére lehet.
Ahogy így ezen gondolkozott haladtak tovább, majd néhány méter után aztán Ann megállt.
- Hát legalább mondhatni, jól fizetett – jegyezte meg, majd félig hátat fordítva kivette a tárcáját a dekoltázsából. Belenyomta a pénzt, majd vissza rakta a tárcát a helyére. Ekkor újra szembe fordult Nickkel.
– Viszont ne hidd, hogy elfelejtettem a kérdéseimet.
„Már több mint elég ideje tolom magam előtt, hogy kifaggassam Glent. Az előző harcban és az után közvetlenül nem volt rá időm és hagytam terelni, de most már végeztünk. Nincs több kifogás. Nem szabadul tőlem addig, amíg nem válaszol mindenre, ami engem érdekel…”
- Jaj, pedig már kezdtem reménykedni, szívem – jegyezte meg gúnyosan és lassan elindult tovább az úton.
- Ne reménykedj – felelte, ahogy felzárkózott Nick mellé. – Először is... Nem csak sima méreg mágiád van, nem igaz? – vontam kérdőre.
„Az, hogy az igazi neve nem az aminek mondja, abban már biztos vagyok.”
- Ezt miből gondolod? – kérdi felé se nézve.
- Elég sok mindenből – felelte kimérten, majd felmutatta a mutató ujját – Első. Igaz, hogy nem vagyok jártas a méreg mágiában, azért lehet, hogy a tudásom nem hibátlan vagy ebben tévedek… de amit te használsz, az nem az. Legalábbis nem a normális fajta. Tudomásom szerint a méreg mágusok nem képesek a saját testükből méreganyagot kibocsátani, te viszont nagyon úgy tűnt, hogy hasonlót csináltál a korábbi harc során, mikor lefogtad a szörnyet. - Felmutattam a középső ujját is a mutató mellé. – Második. A hallásod túlmutat bármi emberin, ennek többször is szemtanúja lehettem. Meg tudod mondani, mi milyen távolságra van tőled, méterre pontosan. Munk üvöltése felettébb hangos és fülsértő volt, de úgy tűnt, te ezt egy teljesen más szinten élted át. Konkrétan szenvedtél, amikor követlen közelről hallottad. Viszont a hang mágia ismerete nem tesz ilyen érzékennyé a zajokra, így azt se hiszem el, hogy hang mágus is vagy a méreg mellett. Harmadik – mutatta fel a gyűrűs ujját is az előzőekhez. – Női megérzés. Ennyi.
Nick nem bírta megállni, hogy ne mosolyodjon el.
- A női megérzés ellen nincs mit tenni – tárja szét a karjait – Valóban nem egy mezei méreg mágus vagyok. Sárkányölő lennék – néz rá Nick a mellette sétáló nőre, a reakcióit figyelve. Közben egyre inkább közeledtek a férfi motorjához.
- Sárkányölő… - ismételte meg Nick szemébe nézve. A férfi hallotta a nő szívverésén, hogy nem hatott rá semlegesen a kijelentése. A hangjában pedig rejtett kíváncsiság lappangott. A gondolataiból is kihallotta ezt, hogy többet akar megtudni róla.
- Hallottam már róluk, nem tudok róluk sokat. Mennyi igazság van abban, hogy a sárkányölők tényleg sárkányt ölnek? Gondolom nem ilyen egyszerű.
- Biztos képesek lennénk megölni egyet, már ha valóságosak lennének. De sárkányok nem léteznek. Ha bárki mást állít, azt csak hírverésből teszi, hogy növelje a saját befolyását a mágus világban. Nincs semmi bizonyítékuk, csak a szavuk. Abban meg nem lehet hinni, hisz minden ember hazudik.
- Egy isteni lélek mágus, aki tagadja Isten létezését és egy sárkányölő, aki tagadja a sárkányok létezését… micsoda furcsa kombináció vagyunk – eresztett el egy őszinte, szórakozott és kissé szarkasztikus mosolyt Ann. Igazából Nick is felettébb szórakoztatónak találta a szituációt. Mikor először mentek a faluban a sziget felé és szóba került a nő helyzete a hittel és a mágiájával, bele se gondolt, hogy igazából ő is így áll a sajátjához.  
– De ez sok mindent megmagyaráz.
Itt egy pillanatra elhallgatott Ann, majd újra felnéztem a férfira.
- Miért döntöttél úgy, hogy ezt elmondod nekem? Én kérdeztem, de nem úgy tűnt, mintha annyira az a típus lennél, aki beszél magáról. Igazából azt hittem, nem fogsz őszintén és magadtól válaszolni.
- Nem is vagyok az a típus. Nem bízok másokban. Elég, ha mindig annyit tudnak rólam, amennyi szükséges.
Közben elértek Nick motorjához. A férfi átlendítette rajta a lábát és felült rá, de nem indította be a mágikus járművet. Még csak a kezét se tette rá a kormányra.
„Azért el kell ismernem, van egy megjelenése, ezzel a motorral meg főleg. Illik hozzá a motor és a vezetés” Gondolta Ann a motort méregetve és el bambult egy pillanatra.
- Ha van egy kis eszed, akkor így is gondolkozol. A legtöbb emberben nem lehet megbízni – felelte a nő. Aztán jobban átgondolta és felfogta Nick mit is mondott az imént. Felnézett a férfira. Az arckifejezése ezúttal nem semleges volt, mint az esetek túlnyomó többségében. Kissé gyanakvó volt, némi meglepettséggel fűszerezve.
- Viszont ez most úgy hangzott, mintha bennem bíznál, hogy mindezt elmondtad? Vagy ez még a szükséges kategóriába tartozik? – érdeklődött.
Nick rátámaszkodott a motorkormányra és a jobb kezébe helyezve pihentette a fejét, enyhén oldalra döntve.
- Ezalatt a néhány órában elég sok mindent tudtam meg rólad. Többet, mint amennyit gondolsz és szeretted volna – jelenik meg egy halvány vigyor az arcán, majd felhagy a támaszkodással, de a kezei a kormányon pihennek tovább, viszont végig a nőt nézi – Csupán így éreztem fairnek, ha legalább egy kicsit én is mondok valamit.
Na meg nem mintha nem szoktam volna reklámozni mi vagyok majdnem minden megbízás alkalmával, hátha többre értékelnek és nagyobb pénz üti a markom, gondolta hozzá magában Nick.
- Egyébként a nevem Nick. Meglepő módon öröm volt veled dolgozni, Aria – nyomja meg a hangsúlyt és ezúttal a nő valódi nevét használta, ami a gondolatai közül hallott ki korábban – Jó utat a griffhez.
Elvigyorodik, aztán beindítva a mágikus motorját elhajtott vele az éjszakába, mielőtt még Aria visszakérdezhetett volna. Okos nőnek tartotta. Tudta, hogy összefogja rakni és bár nagyon szívesen megnézte volna az arcát, mikor az utolsó kirakós darabka is a helyére kerül a fejében, de el tudta képzelni. És nem tudott betelni a fantázia látvánnyal.
Vissza az elejére Go down
Aria Hillen
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
Aria Hillen


Hozzászólások száma : 450
Aye! Pont : 0
Join date : 2015. Nov. 25.
Age : 28
Tartózkodási hely : Jobbára a konyhában vagy akörül

Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 15
Jellem: Kaotikus Semleges

Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Hipp-hopp jön Munk!   Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Icon_minitimePént. Nov. 23, 2018 9:37 am

A faluba érve leereszkedtem és elengedtem Glent. Nem mondanám, hogy ledobtam, de azért tény, hogy a korábbiakból adódó rosszallásom miatt egy fél méterrel korábban engedtem el, mint amúgy talajt ért volna a lába. Aztán én is eltüntettem a szárnyaimat, és pár centis magasságból landoltam a földön. A férfi felé fordultam, és azzal a lendülettel nyújtottam is felé a kezem.
- Itt vagyunk. Kérem a kulcsom – néztem a szemébe a nyomatékosítás kedvéért.
A mágus állta a tekintetem, amin igazából nem is lepődtem meg. Közben a bal kezével belenyúlt a zsebébe.
- Én mindig megtartom, amit ígérek – mondta egy laza mosollyal.
Előhúzta a kulcsot a zsebéből és finoman a kezembe tette finoman, összeérintve az ujjainkat.
- Azért ennek a kijelentésnek az állandósított igazában határozottan kételkednék – jegyeztem meg, szándékosan kissé megcsavarva a mondatot, miközben elvettem korábban elkobzott tulajdonom.
Egy pillanatra elgondolkodtam, ismét a táskámba tegyem-e. Vettem egy gyanakvó pillantást Glen felé, majd nemes egyszerűséggel bedobtam a kulcsot a dekoltázsomba, oda, ahol egyébként a pénztárcámat is tartottam. Garantáltan észrevenném, ha onnan bárki megpróbálna kiszedni valamit.
- Menjünk – fordultam az elöljáró háza felé, mintha mi sem történt volna.
Glen csak csendben követett engem az épület felé. Megálltunk az elöljáró háza előtt, majd kopogtunk. Furcsa morgolódás hangzott belülről, és úgy tűnt, nem vagyunk épp szívesen látottak.
- Ki az ördög már ilyen késő este…  - nyitott ajtót az elöljáró, és szemmel láthatóan döbbenten vette tudomásul a jelenlétünket. - Maguk? Mit keresnek itt? A feladatukat kéne csinálniuk.
- Ami azt illeti végeztünk. A fizetségért jöttünk – felelte Glen, én pedig értékeltem, hogy egyből a lényegre tért.
- Természetesen elvégeztük a munkát – bólintottam helyeslően. – Nem jöttünk volna vissza, ha nem így lenne.
- És Munk? Találkoztak vele egyáltalán? – érdeklődött kíváncsian, és szemmel láthatóan hitetlenkedett, hogy teljesítettük-e a megbízást.
- Mint mondtuk, elvégeztük a feladatot. Én úgy vélem, látható, hogy igen, találkoztunk vele – jegyeztem meg kissé cinikusan, ahogy Glen bekötözött mellkasára pillantottam. – Bár nem épp úgy alakultak a dolgok, ahogy vártuk volna.
- Elfelejtette említeni például, hogy Munk ember volt – közölte Glen. – De esetleg bemehetünk? Nehéz éjszakánk volt, jó lenne leülni.
- Öhm, persze. Fáradjanak be.
Kissé olyan érzésem volt, mintha csak ettől a megjegyzéstől tért volna magához a férfi. Félrelépett és beengedett minket, mikor pedig helyet foglaltunk, további kérdéseket tett fel.
- Hogy értik, hogy Munk ember volt?
- Első ránézésre tény, hogy nem volt éppen emberi… meg másodikra se – jegyeztem meg. – Viszont halhatatlannak bizonyult. Megöltük, aztán feltámadt, mintha mi sem történt volna. Rájöttünk, hogy valami másra lett volna szükség, mivel alapvetően nem volt agresszív, csak ha mi is támadtunk, vagy valami fenyegetőt csináltunk. Aztán… - egy pillanatig elhallgattam, mert magam is éreztem, milyen röhejesen fog hangzani, amit mondani készülök. – Megvakartam a fülét, emberi, női hangon megköszönte és elpárolgott. Meg tudná ezt magyarázni?
Hosszas hümmögés előzte meg azt, hogy megszólalt volna.
- Akkor ezek szerint mégis csak igazat mondott az a lókötő.
- Mégis miről beszél? – nézett fel Glen a megjegyzés hallatára.
- Áh, semmi nem fontos – legyintette.
- Pedig nekem úgy tűnik, minta valamit tudott volna, amit elfelejtett közölni velünk az elején.
- Uram - szólítottam komolyan és kimérten. - Ez a munka olyan volt, hogy ha nem lettünk volna elég kreatívak és erősek, már halottak lennénk. Mindez azért, mert hiányos információval lettünk elküldve. Én úgy vélem jön nekünk annyival, hogy legalább utólag elmondja, amit kihagyott - jegyeztem meg formálisan, ugyanakkor szándékosan figyelmeztetően.
Félig-meddig leplezetlen célom volt udvariasan elküldeni a fenébe. Szép kis munkaadó volt…
- De… - folytatta volna az ellenkezést, de Glen is kezdte türelmét veszíteni.
- Ne feszítse túl a húrt, Mr. Penthouse… - szisszent rá fenyegetően.
Nekem kifejezetten tetszett, hogy nem finomkodott. Amúgy is úgy tűnt, az nem használt volna az elöljárónál.
Erre már a férfi is észbe kapott, és zavartan, talán még némi félelemmel is nézett ránk. Aztán megvakarta a tarkóját, majd kellemetlenül, megsemmisülten sóhajtott egyet, végre feladva az ellenkezést.
- Rendben van… Sok-sok évvel ezelőtt a faluban élt egy férfi és egy nő. Nagyon szerették egymást és az a sziget volt a titkos találkozó helyük. Ám egy nap a férfi rajtakapta, hogy a szeretett nője megcsalja, pont a titkos helyükön. Ahogy meglátta kettejüket, irtózatos haragra gerjedt és abban a pillanatban megölte mindkettőjüket. A nőt meg is átkozta, hogy továbbra is a világban bolyongjon, őrjöngve, szeretetet keresve, mint ahogy a férfi is tette.
- Megátkozta… - ismételtem meg, hangomban pedig csengett némi hitetlenség.
Jól tudtam, hogy ha tényleg ilyesmi történt, annak nem holmi mesebeli átoknak, hanem egy tiltott, vagy legalábbis nagyon erőteljes mágiának kellett lennie. A történetben szereplő sértett alak minden bizonnyal egy nagyhatalmú mágus volt, számomra legalábbis ez volt az egyetlen ésszerű magyarázat. Azonban nem állt szándékomban vitát nyitni erről. Akinek a társai angyalszárnyaim láttán azt hitték, valami démoni teremtmény vagyok, nem érdemelnek felvilágosítást. Meg amúgy is, úgyse hitték volna el.
- De mégis, hogy lett belőle egy macskaszörny? Ennek nem sok értelmét látom – mutattam rá a számomra leginkább zavaros részre.
- Nos a férfi, mindig „cicám”-nak szólította a nőt. Ebből adódóan talán nem meglepő, hogy egy macskaszörny képében tért vissza.
Én ezt azért nem mondtam volna, de ráhagytam.
- De eddig nem bukkant fel a szörny. Miért pont most? – tette fel Glen azt a kérdést, ami engem is igazán foglalkoztatott.
- Erre jóuram, már tényleg nem tudok válaszolni. Az átkok elég trükkösek. És az istenek útjai is kifürkészhetetlenek.
- Azt hiszem jobb is, ha ennyiben hagyjuk – mosolyodtam el bájosan annak ellenére, hogy egyébként inkább sóhajtani akartam volna, olyan fárasztónak találtam ezt az egészet, főleg az utolsó mondatát. – A lényeg, hogy megmentettük Önöket és a hölgy is felszabadult az átok alól. Amennyiben kifizet minket, már hagyjuk is pihenni önt.
Nem akartam még több átkokról vagy istenekről szóló marhaságot hallgatni. Viszont azt azért megjegyeztem magamban, hogy ha a közeljövőben bárki cicámnak mert nevezni engem, abba bele fogok rúgni.
Feltűnt, hogy amint erre gondoltam, Glen elmosolyodott, mintha csak eszébe jutott volna valami. Nem tetszett az időzítése, de egyelőre figyelmen kívül hagytam. Úgyis volt még jó pár dolog, amit a későbbiekben ki akartam szedni belőle.
Hamar visszavette komoly arcát, majd újra munkaadónkra tekintett.
- Nekem még azért lenne egy utolsó kérdésem – jegyezte meg, mire egy nagy sóhaj volt a válasz.
Szemmel láthatóan azt hitte, mivel én elengedtem korábban, már megszabadul a faggatózástól.
- Legyen.
- Ezt mégis honnan tudja? Ki mesélte magának?
- Nos, miután a férfi megátkozta a nőt, visszatért a faluba és elmesélt mindent az akkori elöljárónak. Aki történetesen az én ük-ükapám volt.
- Aha – bólintott a férfi, és úgy tűnt, inkább ő is letudja ennyivel az egészet.
Több helyen is lyukas volt nekem az egész sztoriban, de annyira nem akartam beleásni magam és megpróbálni megérteni, mégis mi járhat az itteniek fejében. A lényeg az volt, hogy a munkának vége, túléltük és be akartam szedni a pénzt.
- Rendben, ahogy kifizet minket már itt sem vagyunk– érkezett a lezárás ideiglenes társam oldaláról is.
Az elöljáró bólintott és a kandalló párkányhoz sétált, ott egy ládikából kivett két köteg bankjegyet és egyet Ann, egy másikat meg Nick kezébe tett.
- Hálásan köszönjük a fáradozásaikat.
Volt is mit megköszönnie, de ezt nem tettem szóvá.
- Mi köszönjük a munkalehetőséget – mosolyodtam el ismét kedvesen. – További kellemes estét. Remélem, nem lesz ismét dolguk a szörnyeteggel.
- Jó éjszakát – búcsúzott Glen is, majd kiléptünk az ajtón.
Kiléptünk az ajtón, majd megindultunk a faluból kifelé vezető út felé. Az elöljáró hátáról kicsit odébb megálltam egy pillanatra, amikor már úgy gondoltam, nem hallgatnak minket.
- Hát legalább mondhatni, jól fizetett – jegyeztem meg, ahogy félig hátat fordítva Glennek kivettem a pénztárcám a dekoltázsomból, beletuszkoltam a pénzt majd visszatettem korábbi helyére, és újra szembe fordultam vele. – Viszont ne hidd, hogy elfelejtettem a kérdéseimet.
Bőven régóta tologattam már magam előtt, hogy kifaggassam. Korábban nem volt rá rendesen lehetőségem és hagytam terelni, de most már végeztünk a munkával. Nem volt több kifogás és nem állt szándékomban addig hagyni elmenni, amíg nem válaszol mindenre, ami érdekelt engem.
- Jaj, pedig már kezdtem reménykedni, szívem – jegyezte meg gúnyosan, miközben lassan elindult tovább az úton.
- Ne reménykedj – feleltem, ahogy dolgom végeztével felzárkóztam mellé. – Először is... Nem csak sima méreg mágiád van, nem igaz? – vontam kérdőre.
Arra, hogy mi az igazi neve, úgy döntöttem csak később kérdezek rá. Abban biztos voltam, hogy nem az, aminek mondja, a mágiájával kapcsolatban viszont több volt bennem a kérdőjel.
- Ezt miből gondolod? – érdeklődött felé se nézve.
- Elég sok mindenből – feleltem kimérten, ahogy számolni kezdtem az ujjaimon és felmutattam az elsőt. – Első. Igaz, hogy nem vagyok jártas a méreg mágiában, azért lehet, hogy a tudásom nem hibátlan vagy ebben tévedek… de amit te használsz, az nem az. Legalábbis nem a normális fajta. Tudomásom szerint a méreg mágusok nem képesek a saját testükből méreganyagot kibocsátani, te viszont nagyon úgy tűnt, hogy hasonlót csináltál a korábbi harc során, mikor lefogtad a szörnyet. - Felmutattam a második ujjam. – Második. A hallásod túlmutat bármi emberin, ennek többször is szemtanúja lehettem. Meg tudod mondani, mi milyen távolságra van tőled, méterre pontosan. Munk üvöltése felettébb hangos és fülsértő volt, de úgy tűnt, te ezt egy teljesen más szinten élted át. Konkrétan szenvedtél, amikor követlen közelről hallottad. Viszont a hang mágia ismerete nem tesz ilyen érzékennyé a zajokra, így azt se hiszem el, hogy hang mágus is vagy a méreg mellett. Harmadik – mutattam fel a következő ujjam. – Női megérzés. Ennyi.
Az utolsó pont hallatán elmosolyodott.
- A női megérzés ellen nincs mit tenni – tárta szét a karjait. – Valóban nem egy mezei méreg mágus vagyok. Sárkányölő lennék.
Ekkor már rám nézett, én pedig biztos voltam benne, hogy arra kíváncsi, hogyan fogok erre reagálni. Szinte fel se tűnt, ahogy egyre közelebb értünk egy elég nagy, lila színű és pikkelyes mintával kidolgozott mágikus motorhoz.
- Sárkányölő… - ismételtem meg a szemébe nézve, bár láttam rajta, hogy igazat mond.
Arcomon ugyan szokás szerint nem mutattam a meglepettség jelét, de azért nem is hatott rám semlegesen. Sejtettem, hogy valami ritka mágiája lehet, de a sárkányölőkről szinte semmit nem tudtam. Ugyanakkor nem is annyira meglepettséget, inkább kíváncsiságot keltett bennem. Többet akartam tudni róla, mi is ez pontosan, vagy talán inkább, hogy ő kicsoda pontosan.
- Hallottam már róluk, nem tudok róluk sokat. Mennyi igazság van abban, hogy a sárkányölők tényleg sárkányt ölnek? Gondolom nem ilyen egyszerű.
- Biztos képesek lennénk megölni egyet, már ha valóságosak lennének. De sárkányok nem léteznek. Ha bárki mást állít, azt csak hírverésből teszi, hogy növelje a saját befolyását a mágus világban. Nincs semmi bizonyítékuk, csak a szavuk. Abban meg nem lehet hinni, hisz minden ember hazudik.
- Egy isteni lélek mágus, aki tagadja Isten létezését és egy sárkányölő, aki tagadja a sárkányok létezését… micsoda furcsa kombináció vagyunk – eresztettem el egy magamat is meglepően őszinte, szórakozott és kissé szarkasztikus mosolyt.
Volt valami érdekes és szokatlan abban, hogy egy szinten egész hasonlóak voltunk. Nem találkoztam még olyannal, akivel ennyi közös vonásom volt: álnevet használ, rejtegeti a képességeit, hatja a pénz, önző, de valahol mégse mondanám kegyetlennek, földhöz ragadt és nem hisz a saját mágiájával kapcsolatos históriákban. Ha nem készített volna ki korábban bizonyos dolgokkal, akkor még azt is mondtam volna, hogy egész szimpatikus. Így viszont ezt megkérdőjeleztem volna.
Visszaváltottam a korábbi nyugodt arcomra.
– Miért döntöttél úgy, hogy ezt elmondod nekem? Én kérdeztem, de nem úgy tűnt, mintha annyira az a típus lennél, aki beszél magáról – pillantottam vissza rá.
- Nem is vagyok az a típus. Nem bízok másokban. Elég, ha mindig annyit tudnak rólam, amennyi szükséges.
Közben elértük a motort, Glen pedig átlendítette rajta a lábát és felült rá. Azt hittem, ezzel már menni is akar, de nem indította be a járművet. Mi több, még csak a kezét se tette rá a kormányra, mintha még várna valamire vagy csak szimplán ráérne.
Magamban azért el kellett ismernem, hogy volt egy megjelenése, a motorral meg főleg. Valahogy illett hozzá ez a fajta jármű és a vezetés összképe. Egy pillanatra el is merengtem ezen, mielőtt válaszoltam volna.
- Ha van egy kis eszed, akkor így is gondolkozol. Csak az ostobák mondanak el magukról mindent – feleltem, ami ugyan hangozhatott volna egy sértésnek is, de én inkább elismerőnek szántam.
Aztán egy másodperccel később pontosan átgondoltam mit is mondott, és felnéztem rá egy kissé gyanakvó és meglepett arckifejezéssel.
- Viszont ez most úgy hangzott, mintha bennem bíznál, hogy mindezt elmondtad? Vagy ez még a szükséges kategóriába tartozik? – érdeklődtem.
A férfi rátámaszkodott a kormányra, miközben a jobb kezébe helyezve pihentette a fejét. Mindebben nem volt semmi szokatlan vagy furcsa, mégis elkapott egyfajta furcsa, megmagyarázhatatlan megérzés, mintha készülne valamire.
- Ezalatt a néhány órában elég sok mindent tudtam meg rólad. Többet, mint amennyit gondolsz és szeretted volna. – A halvány vigyor ami kiült az arcára, még inkább megerősítette a korábbi érzésem.
Abbahagyta a támaszkodást, kezeit továbbra is a kormányon hagyva, és végignézett rajtam.
– Csupán így éreztem fairnek, ha legalább egy kicsit én is mondok valamit. Egyébként a nevem Nick. Meglepő módon öröm volt veled dolgozni, Aria – nyomta meg a hangsúlyt a névnél, ami egy pillanat erejéig le se esett nekem, mi is volt pontosan. – Jó utat a griffhez.
Azzal elvigyorodott, majd mielőtt még bármit is kérdezhettem vagy mondhattam volna, beindította a motort és pillanatokon belül eltűnt a szemem elől. Csak bámultam utána, miközben Lucina nyafogva kidugta a fejét a táskámból.
- Aria, mi volt ez a fura zaj? Azt hittem az ilyen járművek hangosak, de ennek olyan szokatlan hangja volt… Aria? – szólított, ahogy nem reagáltam a kérdésére.
Csak meredtem magam elé, ahogy végiggondoltam a hallottakat. A griff egészen biztos, hogy a kulcsomon lévő minta miatt volt. De a nevem… a nevemet én nem-…
- Na ne – csúszott ki a számon ahogy visszaemlékeztem, mire is gondoltam, amikor megpróbáltam lenyugtatni magam.
Aztán egy pillanattal később összetettem a képet. Ez a szemét dög olvasott a gondolataimban. Az első perctől kedve az utolsóig. A tudtom nélkül. Jó volt a hallása, emberfelettien jó, ezt már korábban is megfigyeltem. De mégis hogy a francba nem vettem észre az árulkodó jeleket? Vagy talán sejtettem, egyszerűen nem akartam gondolni a lehetőségre? Nem tudtam biztosan. Pedig több jel is volt, főleg, hogy visszagondolva többször is elmosolyodott, amikor épp valami érdekesre gondoltam.  Például amikor-…
Aztán eszembe jutott. Ha ő képes olvasni a gondolataimban, akkor mindent hallott, ami keresztülfutott a fejemben, amikor a mellkasát kötöztem be, vagy amikor megcsókolt. Mindent tudott. Valószínűleg abszolút mindent.
Éreztem, ahogy az arcom felforrósodik a szégyentől, ahogy kezdtem úgy érezni, mintha egészen eddig gyakorlatilag meztelenül járkáltam volna előtte anélkül, hogy észrevettem volna. Azt hittem, az én kezemben van az irányítás, de a kezdetektől a végéig nem így volt. Esélyesen többet tudott meg rólam ez alatt a néhány óra alatt, mint évek alatt bárki más. Végig egy nyitott könyv voltam előtte, míg róla én alig tudtam meg valamit.
Egyszerre éreztem dühöt, szégyent, és valahol mélye, de csak nagyon mélyen tiszteletet.
- Cseszd meg! – kiáltottam utána félhangosan, az utolsó pillanatba fogva vissza magam, hogy ne legyen belőle konkrét tüdőből feltörő ordítás.
Nem tudtam eldönteni, hogy szerettem volna, hogy ezt meghallja, vagy inkább nem. De abban biztos voltam, hogy ha legközelebb találkozok vele, ezt meg fogom torolni.
Szimpatikus, a fenéket. Idejét se tudtam már, mikor tudott valaki utoljára ennyire felmérgesíteni és zavarba hozni. Meg fogom fojtani, csak kerüljön még egyszer az utamba!
Vissza az elejére Go down
Zirconis
Mesélő helyettes
Mesélő helyettes
Zirconis


Hozzászólások száma : 55
Aye! Pont : 20
Join date : 2017. Sep. 13.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:

Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Hipp-hopp jön Munk!   Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Icon_minitimePént. Nov. 23, 2018 8:53 pm

Hát ez is eljött, sárkány koma első lezárása. Hát fiatalok, meg kell mondanom, hogy tetszett a dolog, méghozzá nagyon. Értékelem az elszántságotok, hogy igyekeztetek többlet munkát adni nekem minden alkalommal, felkutatva minden lehetséges kiskaput, hogy aztán azokat egyesével az arcotokba vágva becsukhassam előttetek. Ezen felül külön gratulálok a közös munkához, élvezet volt olvasni minden kört, és szerintem legalább annyira vártam minden egyes kört, hogy mit alkottok, mint ti, hogy én hogyan szabom tovább a sztorit, úgyhogy hajrá, csak így tovább a jövőben is! De nem is tépem tovább a szám, jöjjenek a jutalmak:

Nick, neked 2 450 VE és 5 000 gyémánt üti a markodat, használd egészséggel, és nem kihallgatni a nők gondolatait, mert még a végén rosszul sül el, hidd el, én már csak tudom Wink

Aria, te 3 920 VE-vel és 8 000 gyémánttal leszel kövérebb, míg a töpszli Luciana pedig kap nem kevesebb, mint 1 960 VE jutalmat.

Ja és persze szereztetek 25-25 HP-ot a céheteknek is. Gratulálok!
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Hipp-hopp jön Munk!   Hipp-hopp jön Munk! - Page 2 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Hipp-hopp jön Munk!
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: